Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2012
nov 18
18:26

Szombaton éjjel 84:77 arányban döntött az LMP kongresszusa a párt szövetségi politikájáról. Miközben az alternatívák - taktikai okokból - szépen be voltak csomagolva,  az eredmény valójában a baloldali ellenzéki pártokkal való választási együttműködés elutasítását jelenti. A szereplők tisztában is vannak ezzel: különben nem mondtak volna le azonnal pozíciójukról azok, akik az együttműködés elkerülhetetlensége mellett érveltek, s nem lenne most, a döntés után ekkora a hangzavar a párt körül.

478lmp.jpg

Ha valakit az LMP sorsa, jövője és a döntés helyessége érdekel, először is azt javaslom, hogy ne azokra figyeljen, akik most a Fidesz vagy az MSZP irányából lelkesednek vagy sajnálkoznak. A nyomás persze mindkét irányból elképesztő. A jobboldali sajtó a messzire tekintő Schiffert az önálló politika, az autonóm viselkedés mintapéldájának tartja, miközben ugyanitt Jávor és Karácsony az opportunista szdsz-es szerepét kapja. Balról viszont Schiffer a Fidesz bérence és szekértolója, míg Jávor és Karácsony az ország sorsa iránt aggódó igazi demokrata. Nem azt állítom, hogy senkinek sem lehet igaza: egyszerűen csak látni kell, hogy ezek a megszólalások más pártok gondolkodását, politikai céljait tükrözik, azaz – bár látszólag így tűnik – elsősorban nem az LMP-ről szólnak. 

Ha eltekintünk más szereplők érdekeitől, azt érdemes megállapítanunk, hogy ez a konfliktus, ami az LMP-ben a szövetségi politika kapcsán kialakult, elkerülhetetlen volt. A pártnak valóban az lett volna hasznos, ha egységesen lép fel: ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján úgy látszik, hogy a magyar politika sajátos logikájában az új és/vagy kisebb politikai erők számára a legnagyobb kihívás – ahogy erről legutóbb már írtam is - a kétosztatú pártrendszerben elfoglalt pozíció kialakítása. Bizonyára lehetett volna bölcsebb vagy taktikusabb az LMP, de az ezzel kapcsolatos konfliktus egyszerűen megspórolhatatlan volt.

A kiélezett szavazatarány világosan mutatja, hogy ez az ügy nem csupán a pártvezetés dilemmája: az LMP ebben a kérdésben valójában két pártra szakadt. Ettől persze még gondolhatják ugyanazt az atomerőművekről és a részvételi demokráciáról, de ennek a nagypályának 2014-ben is csak két térfele lesz: az egyik válasz az egyik, a másik a másik irányba mutat. Amíg az LMP-nek nincs annyi szavazója, hogy önálló pólusnak lehessen nevezni (ennyi ma a harmadik erőnek számító és bizonyos értelemben valóban önálló pozíciót elfoglaló Jobbiknak sincs), a kérdés állandóan így merül fel, és aki nem hajlandó válaszolni rá, valójában a legrosszabb választ adja. Éppen ezért gondolom azt, hogy szombaton az LMP bizonyos értelemben előre lépett: azzal, hogy eldöntötte végre a kérdést, egy fontos feladatot teljesített. Ez akkor is igaz, ha a döntés következménye – ahogy ez ma elképzelhetőnek látszik – a párt szakadása lesz:  mindkét tábor külön-külön is életerősebb lehet, ha nem kell állandóan rejtegetni, takargatni, szépítgetni álláspontját ebben a lényegi kérdésben.

Bár ezekben az órákban mindenki ítélkezik, a mostani döntés konkrét politikai következményei szerintem nehezen előre jelezhetők. A magabiztos állítások közül talán elég csak három kapcsán megmutatni, hogy mennyire nem vehetők készpénznek:

1. Ez a döntés azt jelenti, hogy az LMP miatt nem lehet leváltani az Orbán-kormányt, illetve ha nem lehet majd leváltani, azért az LMP lesz a felelős. – Miért is? Akik számára a legfontosabb, mindent meghatározó cél a kormányváltás, most már tudni fogják, hogy hová (hová ne) szavazzanak: egy darab elkötelezett kormányváltó szavazat sem veszhet majd el. Ha nem lesznek elegen, akik így gondolkodnak, az most már biztosan nem a célokat másképp hierarchiába rendező - és erről döntést hozó - LMP miatt lesz.

2. Az LMP nélkül nehezebben áll össze az ellenzéki egység. – Biztos? Ha az LMP beszállt volna az együttműködésbe, részvétele lényegesen nehezebbé tette volna a tárgyalásokat. Az identitására kényes párt nem engedhette volna meg magának, hogy számára fontos szakpolitikai kérdéseket ne vessen fel.  Így viszont sokkal egyszerűbben jöhet létre az Együtt 2014 és az MSZP megállapodása, amely minden bizonnyal döntően hatalmi kérdések mentén formálódik majd.

3. Egyedül indulva biztosan kiesik az LMP. – Kétségtelen, hogy az ellenzéki együttműködés megkímélte volna a pártot az izgalmaktól, pár biztos befutó helyet (valószínűleg többet, mint amennyit egy öt-hat százalékos párt a választásokon elérhet) kaphatott volna a baloldali ellenzéki szövetségben. Ugyanakkor nem tartom lehetetlennek, hogy van legalább öt százaléknyi szavazó, akik számára fontos az LMP különutassága. A baloldali lapok és véleményvezérek által kiátkozott, árulónak kikiáltott párt ráadásul – ha jól reagál és ügyesen politizál - arra sem lesz esélytelen, hogy jobboldali szavazatokat gyűjtsön be, ez akár hosszabb távon pótolhatja is a mostani döntés miatt balra távozó szavazókat. Ha így lesz (ez az 1. ponthoz is érdekes lehet), azzal ráadásul a szavazófülkékben nem a baloldal, hanem sokkal inkább a Fidesz veszít – különösen, ha az LMP végül küszöb alatt marad.

Nagy valószínűséggel nem a szombati volt az utolsó szó ebben a küzdelemben, de ha az történik, amire leginkább számítani lehet (azaz a Schiffer-vezette párt egyedül vág neki a választásnak, miközben a Jávor-Karácsony szárny a párton kívül, a baloldali ellenzéki együttműködésben keresi a folytatás lehetőségét), akkor a mostani értékelések többségével szemben úgy látom, hogy egy kifejezetten rossz helyzetben lévő párt – azzal, hogy a belső megosztottságát végre egyértelművé tette és egy többségi döntéssel válaszolt is a pozícionálási kérdésre – szombaton nem az utolsó szöget verte be a koporsójába, hanem megragadta az utolsó esélyt. Nem azzal, ahogy döntött, hanem azzal, hogy döntött. S ha esetleg végül eltűnik majd a süllyesztőben, annak oka biztosan nem a mostani döntés lesz, hanem az a helyzet, ami idáig elvezette. Az, hogy túl sokáig halogatta a választ, túl sokáig élt együtt azzal a problémával, amely mostanáig mindkét létező táborát lekötötte és megbénította.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr134913226

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az LMP kudarca 2012.11.19. 13:04:32

Az LMP az elmúlt évek kemény munkájával nem volt képes meghatározó erővé növekedni. A hétvégén úgy jártak, mint az egyszeri Neo a Mátrixban: dönteniük kellett, a kék, vagy a piros kapszulát veszik-e be. Az önállóság melletti döntés ebben a Fidesz álta...

Trackback: Kert születik, I. felvonás vége 2012.11.19. 12:27:35

Nem vesztünk el, csak egy kicsit leragadtunk a kertben. Megfogadtam, teljesítettem: a kert megásva, hogy szerénytelenkedjem egy kicsit, "Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen." . 2012. november 18. 13 óra 58 perc. Tapaszt...

Trackback: A seggpötty lesz az új fideszes kokárda? 2012.11.19. 12:07:32

A szimpatizánsaik meg letolt gatyával fognak közlekedni, ország-világ előtt büszkén vállalva a NER-tagságot? “Tegyünk pontot a seggünkre!” – szól majd a Békemenet szervezőinek a következő felhívása? Netán a kormány példáját követve és...

Trackback: Nézegess elvakult vásárhelyi fideszes hívőket! 2012.11.19. 11:57:44

A nőknek Matolcsyra nedvesedett a bugyija, a hímneműek a miniszter szavaiból merítettek férfierőt. A miniszter úr kijelentéseinél csak a lakossági fórum közönségének odaadása volt elképesztőbb. Fanatizált arcok Hódmezővásárhelyen 2012 novemberében 10+1...

Trackback: Szerelmed, Fehéroroszország 2012.11.19. 11:28:39

Ha a FIDESZ-KDNP eddigi tevékenységét bárki bírálni merte idáig, soha nem önvizsgálat következett a kormány részéről, hanem a kritikák asztalról történő lesöprése, ami jól megmutatta, hogy a kormányzatnak még véletlenül sem fordul meg a fejében, hogy l...

Trackback: Egyikre pártra sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2012.11.19. 10:46:06

Nem kormányváltásra van szükség, hanem politikai és erkölcsi rendszerváltásra. Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási bojkott és feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek...

Trackback: Az LMP és az E14-es foglalat 2012.11.19. 10:22:34

Schiffer András bebizonyította, hogy vannak még kemény legények a gáton. Akiket nem lehet egyszerűen besöpörni az újonnan formálódó Együtt 2014 ökobarátságtalan, könnyen szakadó nejlozsákjába. Akik dacolva az új választási rendszer kihívásaival és alac...

Trackback: LMP 2012.11.19. 08:41:52

Az LMP nemet mondott Bajnaiéknak

Trackback: Az LMP-szalámi 2012.11.18. 23:19:16

Az LMP kongresszusa a „Nem” mellett döntött, ami az Együtt 2014-hez való csatlakozást illeti....

Trackback: Az LMP nem fog becsavarodni 2012.11.18. 21:25:47

Schiffer András bebizonyította, hogy vannak még kemény legények a gáton. Akiket nem lehet egyszerűen besöpörni az újonnan formálódó Együtt 2014 ökobarátságtalan, könnyen szakadó nejlozsákjába. Akik dacolva az új választási rendszer kihívásaival és alac...

Trackback: Nyolvannégy 2012.11.18. 20:45:42

Döntés született, hallotta a nemzet,Nyolcvannégy harcos becsületet nemzett.Megmaradni igaznak, megmaradni a zöldnek,Erőt adni a kitikkadt földnek.Kardunk a Vágy, Célunk a fegyver.Lovunk oldalán Hitünk a kengyel,Miénk az út, rajtunk szem ezer,Nem leszün...

Trackback: Az LMP jól döntött 2012.11.18. 20:16:34

Az LMP tegnap éjjeli kongresszusi döntése legfeljebb annyiban csalódás, hogy nem szavaztak még többen az Együtt 2014 elutasítására. Azt mondjuk előre tisztázzuk: sem az LMP, sem a 4K! nem azt döntötte el, hogy nem működik együtt a következő választá...

Trackback: Az LMP stafétája 2012.11.18. 19:41:54

újra és újra, mindig és mindig:        A régi, vaskalapos antimagyar, ávós törzs-SZDSZ átadja stafétabotját az ifjú LMP-nek: pető iván és karácsony gergely együtt politikai haknizik. pető átadja a szavazótáborá...

Trackback: Az LMP a legjobb döntést hozta 2012.11.18. 19:30:44

Tegnap azzal, hogy mint logikusan tervező csapat, lefektette a későbbi együttműködésekre vonatkozó szabályokat. Igazából akármilyen döntés is született volna, mind a HVG, mind a kuruc.info rajtunk borzongana, ha van sapka, ha nincs. A hírekben pontosa...

Trackback: Kettő az egyben 2012.11.18. 19:27:01

Bár ezekben az órákban mindenki ítélkezik, a mostani döntés konkrét politikai következményei szerintem nehezen előre jelezhetők.

Trackback: kezdetét veszi a lehetetlen: LEHET MÁS A POLITIKA !!!! 2012.11.18. 18:49:39

A forradalmak mindig elbuknak, az LMP pedig pontosan ugyanúgy nézett ki, mint valami forradalom. Már láttuk is a bukását, mindent láttunk, az összes képregény kockát, egyszerűen így volt megírva, megtervezve. Magyarország a legdrámaibb és mondjuk ki, l...

Trackback: Bajnai és a kilenc Hajdú-Bétes öngyilkos emléke 2012.11.18. 18:47:26

A fehér transzparensen kilenc fekete kereszt emlékeztet azokra az egykor volt libatenyésztőkre, akiknek az öngyilkossága összefüggésbe hozható a 2000. és 2005. közt Bajnai Gordon vezérigazgatósága alatt működő Wallis Rt. tulajdonában álló Hajdú-Bét bot...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

graycivil 2012.11.18. 18:48:18

Tulajdonképpen egyet lehet érteni a poszttal. Igen jól fogalmazza meg: Franc se tudja, ezzel a döntéssel mi lesz az LMP további sorsa.

Esetleg új párt válik ki belőle? Ők már gyakorlottak a Blitzpartei kategóriában. :-)

dr. Balta$ár 2012.11.18. 18:50:03

a választással kár időtpocsékolni...
a fides mafi10-12% os támogatottsággal 4/5-öt kap...
ha meg ezt sem, na akkor felgyújtya a várost!
és rendkívüli álapotot hirdet...

csak erőszakkal leválthatók... most szólok...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 18:50:16

az ávóscsemete SZDSZ-es Pető Ivánnal is együttműködtek, csakhogy érvényesíteni tudják a stratégia irányokat, most az mszp-s bajnaival érvényesülnének, mindenkivel érvényesülnének karácsonyék, jávorék, aki vállalhatatlan egy független Magyarország szempontjából.
leváltanák a Fideszt, aztán összejönnének egy ugyanolyannal? mi értelme van annak, azonkívül, hogy jávorék, karácsonyék, lehet régi mszmp-s zsebekből kapják még a prémiumokat?

kérdezzék csak meg Szabó Rebekát, ha van egy csöpp esze, láthatja, hogy Ángyán ellenében is hogy összezárt az fidesz és az mszp. ez nem véletlen, a fidesz is az mszmp köpönyegéből bújt elő, és karácsonyék is onnan kerültek ide
aki független, szabad pártot akar, az ne dörgölődjön a régi rendszerhez, akik a hatalmukat a kapcsolataikból és a 60 éve folyamatosan általuk is kifosztott ország ezüstpénzeiből nyerik

psychocska 2012.11.18. 19:00:33

Én amondó vagyok, hogy az egyetlen vállalható lépést hozták meg.
Azért kíváncsi lennék mit szóltak volna Karácsonyék 2010-ben, ha valaki odaállít eléjük és azt mondja nekik, hogy 2év múlva azért fogtok hisztizni, mert nem kerülhettek egy platformra Bajnaival, Gyurcsánnyal(?) és az MSZP-vel.
Így legalább még talán eladhatják magukat "szűz" pártként, hiszen az aktus nem történt meg, mert Schiffer rájuk nyitott a petting végén.

Khal Drogo 2012.11.18. 19:01:15

www.youtube.com/watch?v=Cn5ysbF_zow&feature=related

Érdekes megnézni a videót. A diktatúra elleni lázadókból lettek a demokrácia árulói. Vajon mit mondana ma a 20 éves Orbán Viktor a 2012-es Orbán Viktornak...
Mindenki elgondolkozhat ezen. Az egyébként ígéretes fiatal politikusból mi lett 22 év alatt...

wowerman 2012.11.18. 19:02:26

@tesz-vesz: ennél nagyobb baromságot rég nem olvastam

Khal Drogo 2012.11.18. 19:03:29

@psychocska: Kinek fogják eladni magukat? Mert akiknek eladják magukat, azokkal nem fognak ebben a rendszerben bejutni.

dr. Balta$ár 2012.11.18. 19:17:03

@Khal Drogo: ezt nagyon beszoptad... drorbány 1989-ben ugyanijjen hitvány senki volt...
alkalmatlan és gerinctelen... őszintén montta hogy neki a szeméjekkel volt csak baja...
lásd doktorija... amiben arról értekezik hogyan lehet álcivil izéket csinálni a coclizmusban
amugy nyilván beszervezett is volt.,.. a RENCER RÉSZE !

mókáné 2012.11.18. 19:17:55

"Az LMP nélkül nehezebben áll össze az ellenzéki egység. – Biztos? "

Szerintem igen. Ha a Fidesz leváltása a cél 2014-ben, akkor ebben egységesnek kellett volna maradni, márpedig az LMP sem szimpatizál a Fidesszel. Alapvetően nem. Örvendő megnyilvánulása az Orbán kormány felé az elmúlt két évben nem volt.

"Egyedül indulva biztosan kiesik az LMP. "

Sok olyan szavazóról tudok, aki az SZDSZ helyett szavazott az LMP-re. Ők minden bizonnyal a Bajnai-féle összefogásra voksolnak, mert ott elég egyértelmű a cél: Orbán leváltása.

Nem a kis pártok korát éljük. Erre bizonyíték az MDF, amely párt egyedül sehogyan sem tudott megmaradni, hol jobbra, hol balra csapódott, végül kiszorult a politikai csatamezőről.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.11.18. 19:18:01

túl van lihegve a lömpi cirkusz

az átlag 5%-on vegetáló okoskodóklub helyett a 15-20% környékén ingadozó dzsobbik szavazói fogják érdemben befolyásolni, merre billen a mérleg

6.Lenin 2012.11.18. 19:26:15

@Herr SturmLikudnik:

"túl van lihegve a lömpi cirkusz"

Ezen a blogon (is) túl volt lihegve az MDF, SZDSZ is. Ma sehol.
Biztos bukás, ha itt túllihegnek valakit.
Apró megfigyelés csupán.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 19:29:03

@Khal Drogo: simicska hol volt ekkor?
érdemes lett volna megkérdezni a videókészítőjének viktort.
tehát pontosan le voltak osztva a szerepek már akkor, az összes kommunista leszármazottja, nem voltak ők lázadók, csak pimasz szájhősök. ld. ma pl biszkut, ügynöktörvényt

márta)) 2012.11.18. 19:30:15

A választások óta eltelt időben, bebizonyithatta volna az LMP. , hogy lehet más a politika. De nem tette meg, vagyis erre politikájuk irányvonalában semmi jel nem utalt. Nem tudták növelni támogatottságukat sem.
Az is biztos, hogy egység soha sem volt a pártban.

Kétfelé történő politizálással, ketté válással saját magukat morzsolják fel.

Egyébként senki sem kérte, vagyis a Bajnai Gordon és csapata, nem kérte, hogy változtassanak elveiken, csupán csak annyit, hogy, ha úgy gondolják csatlakozzanak az összefogáshoz.
Mondjuk nagyon jó, hogy a hibák, problémák most jöttek elő, mert a Bajnainak nem "koloncokra" van szüksége, hanem olyan erőre, mely egy bizonyos ponton, képes az együtt gondolkodásra is.
Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy előre menjen az ország, hogy végre beinduljon valamiféle gazdasági növekedési folyamat, hogy megszünjön bizonyos társadalmi csoportok elszegényedése. Többek között.
Úgy gondolom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 19:31:46

@wowerman: nem is kell kifejteni
mit nem értesz?

@dr. Balta$ár: így van, beszervezett volt valszeg.

ORBÁN-t 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 Osztálya, de beszervezésétől elálltak, 206-8/21/1982.sz, 11-2110/1982. számom környezettanulmány készült róla. Ez évben „VIKTÓRIA” fn-en a BM III/III-2-es Osztálya bizalmas nyomozás alá vonja. A nyomozást 1986-ban bizonyitékok hiányában megszüntetik.

ebben az országban mindenkit csak be akartak szervezni...

A '80-as években a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztálya operatív nyomozást folytatott Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó ellen. Besúgókkal és lehallgatással igyekeztek információkat szerezni a házaspár szolnoki és fővárosi tevékenységéről, kapcsolatrendszeréről. Orbánt '82-ben megkísérelték beszervezni is - derül ki a miniszterelnök honlapján publikált dokumentumokból.

"lehallgatták és megfigyelték Orbánt és feleségét" aztán felvették Orbánt egy minisztérium vezetőképző intézetébe...
A megfigyelésekből kiderült hogy jó elvtársak vagy hogy?

Ha csak "megpróbálták" beszervezni, akkor az ügynökakták miért nem nyilvánosak? Milyen kínos lapok kerülhetnének elő onnan!

etwas kultur muss sein 2012.11.18. 19:32:44

Már megint ez a nyomorult lmp... Az amőbák szerelmi életéről szóló elemzésnek is több értelme lenne. Ki nem kakkantja le, hogy mi lesz ezzel a nyominger szadeszkettő törpepárttal?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 19:36:51

@knausz: Nem a kis pártok korát éljük. Erre bizonyíték az MDF, amely párt egyedül sehogyan sem tudott megmaradni, hol jobbra, hol balra csapódott, végül kiszorult a politikai csatamezőről."

fura a gondolkodásod.
nem azért esett ki, mert kis párt volt, azért esett ki mert nem volt szimpatikus a szavazóknak, ezért nem szavazták rá.
amúgy ők is kiszorították az értelmesebb, függetlenebb tagokat, aztán csak a komcsi leszármazottak, barátok maradtak benn, herényi károly apja pl: Gerendás Iván ÁVH-s százados, Gerendás Péter: Herényi Károly MDF-képviselő veje

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 19:38:46

@tesz-vesz: illetve Gerendás Péter Herényi Károly MDF-képviselő veje
a vejének az apja Gerendás Iván ÁVH-s százados

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.18. 19:39:13

Nézhetnék nem egyik vagy másik nagy párt szemszögéből, hanem az LMP szemszögéből is.

Mi az LMP érdeke?
Hát szerintem semmiképpen nem az, hogy önállóságát feladja és parlamenten kívüli pártként besoroljon egy parlamenten kívüli erő? mögé.

"Amíg az LMP-nek nincs annyi szavazója, hogy önálló pólusnak lehessen nevezni."

Ehhez viszont úgyis kell politizálni, hogy egyszer legyen ennyi szavazója az LMp-nek.
Ha eleve lemondanak az önálló politizálásról, akkor ennek esélye zéró. Ha folytatják a Lehet Más a Politikát, akkor viszont van esélyük. Nem sok, de valamennyi van, ami mindenképpen több a zérónál.

"Éppen ezért gondolom azt, hogy szombaton az LMP bizonyos értelemben előre lépett: azzal, hogy eldöntötte végre a kérdést, egy fontos feladatot teljesített."

Feltéve ha eldöntötte. Az miből látszik, hogy ez végleges döntés, és ebben a kérdésben 2014-ig nem döntenek újra, esetleg máshogyan? Szerintem semmiből, sőt az ellenkezője látszik. Nyitva akarják hagyni a visszatáncolás lehetőségét is.

Fahrenheit451 2012.11.18. 19:42:25

Ez volt a helyes döntés! Örülök, h. nem kellett csalódnom az LMP-ben! Ahogyan a kezdetektől fogva hirdeti, egy új pólus kíván lenni a párt, abba pedig nem fér bele egy ilyenfajta csatlakozás!
Akik ezt a párton belül, és kívül (pl. itt is!) képtelenek felfogni, azok szavazzanak nyugodtan Bajnaira, vagy Metreházyra, esetleg Gyurcsányra, s marad továbbra is a "bal-jobb, bal-jobb".
Ha az emberek többsége nem akar változást, akkor még nem jött el az LMP ideje... Ha az embereknek kényelmesebb elhinni a sok süket dumát, mint logikusan gondolkozni, akkor megérdemlik a sorsukat, mint ahogyan megérdemelték ezt a remek „gazdasági fellendülést” is Matolcsival és tehetséges társaival!
Orbánt le lehet váltani az LMP nélkül is, de ettől még marad minden úgy, ahogyan az elmúlt 20 évben volt. Végül is az tök jó volt, igaz?!
Ha meg nem volt az, akkor tessék 2014-ben bátran LMP-re szavazni!
Hogy kicsi párt? Hogy kevesen vannak? Az ősemberek is kezdetben többen voltak fenn a fán, mint a földön, most mégis itt vagyunk.
Ne azért szavazz egy párta, mert sokan támogatják rajtad kívül, hanem azért, mert egyetértesz a programjával! Tessék kicsit jobban odafigyelni az LMP elképzeléseire, programjára, s a szerint támogatni, vagy nem támogatni!

Khal Drogo 2012.11.18. 19:46:53

@tesz-vesz: Szerintem ott akar még komolyan gondolták. Aztán jött a választás. Meggazdagodás és saját maguk leköpése vagy folytatják a korábbi politika folytatása. A választás tudjuk hogyan dőlt el.

dr. Balta$ár 2012.11.18. 19:47:29

@painkiller21: igen a fides trollok most ezzel jönnek:) örülnek egy kis témának...

jo duma...
nem minden ellenzék célja hogy a kormányt kritizálja és leválcsa...
van amejik (lemp) a többi ellenzék ellenzéke....

nyünyüge 2012.11.18. 19:47:43

@tesz-vesz:
Talán ezt a ki kinek a leszármazottja vonalat ideje volna abbahagyni. Mindenkit saját tettei minősítenek, nem a felmenőié.

(Ha Pozsgay vagy Szűrös leszármazottja ülne valamelyik mostani ellenzéki pártban, az is gyanús volna? )

radala 2012.11.18. 19:49:28

tg okos.
LMP nyert egy potenciális szavazatot, ha összeállt volna az Együttel, akkor tuti, hogy még plakátot ragasztani is mentem volna a Fidesznek és ma átutaltam volna 100 € a CÖF-nek.
Jávor Benöben végtelenül csalódtam, soha nem hittem volna, hogy ekkora buta köcsög...
Kár...

Khal Drogo 2012.11.18. 19:49:38

@dr. Balta$ár: Nem gondolnám hogy annyira ki volt ez találva mint azt ma egyesek gondolják. Az MSZ(M)P kis hijján kizúgott a Parlamentből 1994-ben. Ha az MDF kormány nem olyan nyomorék mint amilyen volt, nem tudott volna visszajönni az MSZ(M)P.
Az SZDSZ-nek kellett volna nyerni 1990-ben és Tölgyessynek kell volna lenni a miniszterelnöknek. Sajnos Tölgyessy-t kinyírták, ez pedig kinyírta az SZDSZ-t is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.18. 19:50:20

@knausz:

Az MDF Magyarország legnagyobb pártja volt.
Maguknak köszönhetik, hogy a csúcsról leküzdötték magukat a süllyesztőbe.

A Fidesz az ő helyüket vette át a jobb oldalon. Tele van a Fidesz volt MDF-esekkel (is).

Ezért sikeresebb párt a Fidesz a többinél, nem osztódik minden vita után, hanem képes sok különböző embert egy nagy pártban integrálni.

Amelyik párt ezt nem tudja, abból sohasem lesz nagy párt.

Az országgyűlésben ülő pártok számáról pedig nem a kor dönt, nem a választók, hanem a választási rendszer.

Győztes mindent visz rendszerben kettő párt alkotja a parlamentet, ilyen vegyes rendszerben, mint a magyar 4-5. Tisztán listás, bejutási küszöb nélküli rendszerben pedig 10-20 párt is a parlamentbe kerülhetne.

Khal Drogo 2012.11.18. 19:51:41

@tesz-vesz: Nem tudjuk volt-e beszervezés. Ha volt, akkor azokat az aktákat réges-régen elégették már. Vagy szerinted megvannak? Ne röhögtess már ki. Ha máskor nem is, de legkésőbb 2010-ben elégett minden.
De szerintem nem volt beszervezés. Mindegy úgysem tudunk megegyezni ezen.

márta)) 2012.11.18. 19:52:00

Heltai László szóvivő a stratégiai vitairat két legfontosabb pontját ismertette. Ezek szerint az LMP nem köt választási együttműködést a jelenlegi parlamenti pártokkal, és olyan kormányban sem kíván részt venni, amelyiket Magyarország valamelyik volt miniszterelnöke vezet."

Nahát! Nahát! Tehát akkor ez azt jelenti? , hogy nem kivánnának semmiféle szerepet betölteni, a Bajnai féle kormányban? De, ha esetleg valaki más lenne a "jelölt", akkor igen?

Mondjuk a Bajnai Gordonnak, inkább meg kellene köszönni, azt a "munkát", azt amit egy éves kormányzása idején az országért tett.

Ez sem rossz)

"Az LMP nemet mondott az Együtt 2014-hez való csatlakozásra, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott"

Ja! arra nyitott" lenne, hogy egy esetleges győzelem esetén, a Bajnai árnyékában bejussanak a Parlamentbe?

Ez csak egy nyilatkozat halmaz. Szerintem.
:((

dr. Balta$ár 2012.11.18. 19:53:47

@Khal Drogo: "Nem gondolnám hogy annyira ki volt ez találva mint azt ma egyesek gondolják"

a "gerince" volt kitalálva
a szeméjek hálózata... a háttér állandó az első "arcok" változnak...
amugy a célok és a háttér szűkebb szervezet azonos... minden párt csak "arc"
a többi tényleg rögtönzés és rugalmas lépések...
lásd lemp... mej a maszop és fides utálóknak hozták létre, drsiffer ügynökkel...
aztán amikor látták ez nem lesz elég...
pártokkal szemben megalapította a belügyes ügynök a Millát...
a milla aztán átsimult szépen maszop kezekbe... a soha nem politizáló libajnai arc...

Khal Drogo 2012.11.18. 19:57:01

@Akitlosz: A Fidesz most ezzel a kihívással szembesül. Mármint hogy a sokszínűség komoly indulatokat hozott a mostani 2/3-ban.
Ezért is kell a járási rendszert létrehozni. Ezzel 170 db milliós fizetést, hivatali autót, egzisztenciát lehet adni a felső vezetésnek és annak csatolmányainak ( szeretők, testvérek, rokonok ) akik majd az alsóbb szintekre bekerülhetnek, szintén vezetőként.

De a kormányhivatalok létezését sem indokolja más, mint az hogy a szakigazgatási szervek szakmai vezetése felett létrehozták egy politikai vezetői réteget, szintén milliós bérért.

Ennek az az oka, hogy véleménykülönbségek állnak fenn:
- Földtörvény
- Oktatási reform
- Önkormányzati reform
területén.

Az anyagi egzisztenciában sérült embereket, akik jelenleg is szavazók a Parlamentben, kárpótolni kell.

A központosítási mánia egyetlen értelme ez.

mókáné 2012.11.18. 19:57:20

@Akitlosz:

"Az MDF Magyarország legnagyobb pártja volt."

@tesz-vesz:

"nem azért esett ki, mert kis párt volt, azért esett ki mert nem volt szimpatikus a szavazóknak, ezért nem szavazták rá."

Gondoljatok csak bele: először kiszakadt belőle a MIÉP, a Csurka-féle mag. És akkor nem ilyen kicsi pártról beszélünk, mint az LMP és nem bírták ki hosszú távon!

@Török Gábornak:
HAJRÁ! Haladás közben kiegyenlített.

dr. Balta$ár 2012.11.18. 19:58:27

@Khal Drogo: nem égették el... drpintér és drkövér nem véletlen sertepertélt mindig a belügy-titkos szolgálatok környékén... sok ügy lehet a széfjükben... tarcsiban...

european commonwealth (törölt) 2012.11.18. 19:58:46

@radala:
a következő fél év fogja eldönteni, hogy az egykori három demisz alapító (gyurcsány, bajnai, schiffer) közül ki lesz a legerősebb. ebből a hármasból jelen állás szerint csak egy maradhat.

jjulie 2012.11.18. 20:00:18

@radala:

már régen bizonygattad mekkor törzsbirke vagy, itt az ideje hogy kivedd a részed a fideszkoporsó szegeléséből

mókáné 2012.11.18. 20:03:29

4. Panem et circenses. (Kenyeret és cirkuszt!)

De lehet, hogy ez is benne van az LMP döntésében. Az a pár ember, hogy képtelen legyen egy követ fújni, szinte paródia szintje..

radala 2012.11.18. 20:04:32

@european commonwealth: ;-)
Ennél azért szerintem árnyaltabb a kép. GyF beteg, Bajnai egy karrierista féreg/báb. SA szerintem egy igazi idealista. Én csak rá szavaznék...
Amúgy BG kezdetektől fogva jobban irritált engem, mint GyF (ez szerencsére dokumentált:-) )...
De a világ leggusztustalanabb dolga a szerény apolitikus politikus, aki már demiszt is alapított (ezt sem tudtam, amúgy) agyamat eldobom, hogy ennek fölülnek emberek és pont azok, akik magukat értelmiséginek képzelik...

dbeata 2012.11.18. 20:05:02

Mondtam már, hogy Török Gábor egy kiváló politikai elemző? :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 20:12:21

@Khal Drogo: nem, nem. tán beszervezték, apja rendszerváltáskor bányát kapott, elvhű párttagkönvyes családból jön. a wikin még fenn is volt hogy katonaságig hitt a kommunizmusban.

menőmano 2012.11.18. 20:12:47

Nem mondtad basszus, de most már tudjuk, hogy mondtad.
ott pont.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 20:14:49

@nyünyüge: nem érted? ha védi az apja barátainak a bűneit, akkor maga is bűnös, cinkos.
de itt csak a hatalom továbbadásáról van szó, az mszp-s karsai bajnai apját is emlegette, ki tudja mi a foglalkozása bajnai apjának?

mi van Pozsgay vagy Szűrös gyerekével? nem értem. ezek mind komcsik és ez van ma.

maskep 2012.11.18. 20:16:05

Nem hiszem, hogy szakad az LMP, vagy hogy Karácsony vagy Jávor kívül kerülne. Lehet, hogy 2014.-ben szüksége lesz az LMP-nek, és egyben az Orbán-korszak többi leváltóinak is olyan LMP-s prominensekre, akik nem égették fel a hidakat. Vagy ez észszerű, vagy az, hogy az LMP kinövi magát önálló mérsékelt jobboldali pólussá. Ez utóbbi kevésbé tűnik valószínűnek, úgyhogy: Soha ne mondd, hogy soha...

menőmano 2012.11.18. 20:16:39

Totális helyzet, zűrzavar, morális válság, az LMP-ben (is).

Mondjuk, nincs ebben semmi különös, nincs ezzel semmi probléma, hogy nem csatlakoznak.
Ezzel arra is szavaztak, hogy ne legyenek változások. Szerintem.
ennnyyyi.
:(

european commonwealth (törölt) 2012.11.18. 20:17:04

@radala:
schiffer azért fog kiesni, mert a csalódott jobboldali törzsközönség ha nem szavazhat orbán viktorra, akkor biztosan nem fog ellene szavazni. az a tippem, hogy te a következő választás éjszakáján úgy figyeled majd a készülékeket, hogy 1) nem voltál választani. 2) azért fogsz drukkolni, hogy az ellenzéknek ne legyen kétharmada. 3) nem lesz, és ennek örülni fogsz. 4) később, mint mindig mégis csalatkozol. de ez csak jóslás, mert kiborult a kávézacc.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 20:17:27

@Khal Drogo: azt tudjuk, hogy megfigyelték, azt tudjuk hogy be akarták szervezni.
szerinted ez mit jelent?
utána soros-ösztöndíjasnak lenni? utána kormányközeli állami állást kapni?
ma már bizonyos, h magáncégekhez menne, de akkoriban még állami állás dukált

dr. Balta$ár 2012.11.18. 20:17:56

egy pasi kizuhan a századikról...
mondogatja magának ez a 90dik és nincs semmi gond...
nincs semmi gond... nincs semmi gond... nincs semmi gond...

mi most kb a 10dik emeletnél járhatunk... tehát: nincs gond...
egyetértésben drmatolcsi-drorbán-drsmicskával szépen haladunk...

dbeata 2012.11.18. 20:18:02

@Akitlosz: "Ezért sikeresebb párt a Fidesz a többinél, nem osztódik minden vita után, hanem képes sok különböző embert egy nagy pártban integrálni."

EnneK a gyűjtőpártiságnak van ára is. Ma már sokan nem is értik, hogy lett az egykori liberális, rendszerváltó pártból az, ami a mai Fidesz.
Ja, hogy a Fidesz időközben elvesztette önálló arculatát, és a hatalom oltárán minden elvet feláldozó, autokratikus pártkaraktert öltött...:(

maskep 2012.11.18. 20:18:22

@tesz-vesz: No és mi van Orbán Győző Párttitkár Elvtárs gyermekével?...

Hülye.

menőmano 2012.11.18. 20:19:59

Mondjuk, attól, hogy nem csatlakoznak a Bajnai Gordon még jól alszik. Szerintem.
Legfeljebb egy picikét meglepődött, mikor az LMP. írja, mondja, fújja, hogy változást akarnak.
Csak az a probléma, hogy azért tenni is kellene, nem keveset, sokat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 20:21:04

@knausz: és a poén az, hogy ahogy rugdossák ki a posztkomcsik az mdf-ből az értelmes arcokat, úgy csökken a támogatottsága, Csengeyt mondjuk nem rúgták ki., ki tudja mi volt.
a poén az, hogy a kirúgott Csurka se lehetett sokáig független. ugyanis már a fideszt támogatta a halála előtt a szerencsétlen.
állítólag papolczy gizella rángatta

dbeata 2012.11.18. 20:22:16

Látom, ma is megvolt a kötelező adag "tütüke" egyeseknél...:))

menőmano 2012.11.18. 20:22:27

Egyébként a fotó a poszton zseniális. Komolyan.
:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 20:24:08

@european commonwealth: honnan lehet azt biztosan tudni, hogy siffer demiszes?

Kommunista Ifjúsági Szövetséget (KISZ) jogutódja a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ).

european commonwealth (törölt) 2012.11.18. 20:24:42

@painkiller21:
az a gond, hogy mile lajosra nem fognak túl sokan szavazni. schiffert meg ütni fogják balról is, jobbról is. a népszabadságnál nyilván árulónak fogják tartani. a magyar nemzetben meg rájönnek, hogy ez az új lmp a fidesztől vinné el a szavazókat. ki is ez a schiffer andrás. egy kommunista. és akkor elő a bunkós bottal. persze ha ezt túléli, akkor lehet később sikeres politikus. ő egy tartományi miniszterelnök alkat. ezek a politikusok meg szoktak bukni. azért, mert magyarországon nincs régió.

menőmano 2012.11.18. 20:26:06

Mondjuk ÉN is látom némelyek olyan kommenteket írnak, mint aki a kelleténél többet ivott valamiféle házi páleszből.
Ja. bocsika) pontositok) "gyümölcspárlatból".
osztjónapot!
:))))

dr kíváncsivagyok 2012.11.18. 20:27:51

Az LMP abban a tévedésben van , hogy a zöld árnyalatú bal-lib értékrendet csak ő tudja hitelesen képviselni . Nem . Nem is biztos hogy szükség van rá.... hogy a 4 % támogatóval feltételeket támasszon egy éppen most létrejövő széles támogatottságú szövetségnek ?!

mókáné 2012.11.18. 20:27:52

@tesz-vesz:

"állítólag papolczy gizella rángatta"

Amikor ezt megtudtam, betette nálam a kaput! Csurka sem volt olyan nagy legény.., de végül a Fidesz halottja lett. Valóban.

A radikális Csurka keresztény Magyarországa végül eljött.

doktor.dikhed 2012.11.18. 20:28:38

Szükség lenne az összefogásban az LMP-re. Kiválóan funkcionálhatnának ellensúlyként, de Schiffer egója nem engedi.

dbeata 2012.11.18. 20:30:05

Há jó is az, no. De hogy mér' jó ez a duzzogás...

dr kíváncsivagyok 2012.11.18. 20:31:10

@psychocska:
"hiszen az aktus nem történt meg, mert Schiffer rájuk nyitott a petting végén. "...és ezzel becserélte Bajnait Orvbánra.

dbeata 2012.11.18. 20:33:48

@tesz-vesz: Így mérgezi a politika levegőjét az áporodott ügynök-ügy, és a kommunista múlt.

Ettől függetlenül nem tudom, ügyesebben tudnának-e kormányozni olyan erők, amelyek "tiszták" ebben a tekintetben. Lehet, hogy túl sok lenne az elvárás velük szemben.

menőmano 2012.11.18. 20:35:20

www.boon.hu/haza-es-haladas-kozpenzbol-fedezik-a-cof-bajnait-lejarato-kampanyat/2126661

Mondjuk, ahhoz hosszú az idő, a választásokig, hogy már elkezdődjön ez ilyenfajta kampány.
Addigra "dögunalommá" válik. Így népiesen fogalmazva.
Igaz volt már olyan, hogy mentül jobban aláznak valakit, annál jobban erősitik.
Szerintem.

Fahrenheit451 2012.11.18. 20:35:40

Az a legnagyobb tragédia Magyarországon, hogy le kellene váltani a FIDESZ-t, de nincs kivel. 23. éve folyik a csiki-csuki játék és bohóckodás az MSZMP utódpártok váltogatásával, nincs ügynök törvény, nincs lusztrációs törvény, nincs múltfeltárás, nincs felelőse semminek, nincs felelőse az 1945-1990-ig terjedő bűnöknek, nincs felelőse az 1990 utáni bűnöknek: a nemzeti vagyon elkótyavetyélésének, a magyar ipar, mezőgazdaság és magyar kereskedelem lenullázásának, a magyar külpiacok idegen kézbe való átjátszásának, a 20-25 ezer milliárdos olajügyeknek (2000-ben lett az egész ügy 85 évre titkosítva).
És hatalmas tragédia, hogy a balga választók még mindig nem látják át, hogy választásról választásra folyik a néphülyítés, hogy muszáj legyen a két rossz MSZMP hatalomátmentő csürhe közül választani, pedig már rég el kellett volna az egész tolvaj csürhét mindenestől zavarni a közéletből, hogy megnyílhasson az út a közélet megtisztulása és egy megújult demokrácia és gazdasági fejlődés előtt (amelyre persze még akkor se lenne garancia, csak remény).

menőmano 2012.11.18. 20:37:45

Nem tudom? Írtam már?

A Bajnai Gordon "új politikai csillag".

Nekem pedig totálisan a magyar reménysugár a politikai palettán.
Bezony!

Támogassa Ön is! Ha kérhetem.

:)))))

dr. Balta$ár 2012.11.18. 20:38:14

@painkiller21: +1

azért a balga választók 4/5 -öde mostanra már nem ojjan nagyon balga...
csak most útkeresés van... erkölcsi és bizalmi válság van... új kell sokan tuggyák...

bioLarzen 2012.11.18. 20:38:57

Hát, nem tudom... A választásokkor megtanultam, hogy LMP-ügyben (is) érdemes rád hallgatni, Gábor - én biztos voltam benne, hogy nem jutnak be, te azt prognosztizáltad, hogy igen.

Viszont most valami elemi módon nem látom az LMP számára pozitív kimenetelű szcenáriók életszerűségét. Ha nem történik valami elementáris dolog, innen szerintem nem szép, hanem lehetetlen győzni - ami jelen esetben természetesen a bent maradást jelenti.

De, persze, nem álltatom magam azzal, hogy akárcsak megközelítőlegesen is annyi rálátásom van a dolgokra, mint neked - úgyhogy, majd meglátjuk.

bio

mókáné 2012.11.18. 20:39:20

@painkiller21:

"Az a legnagyobb tragédia Magyarországon, hogy le kellene váltani a FIDESZ-t, de nincs kivel. "

Biztos, hogy 2014- ben? Miért gondolod, hogy ez jó lenne két év múlva és mire lenne jó?

menőmano 2012.11.18. 20:41:29

"Elszalasztott lehetőség...."

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2012.11.18. 20:42:01

"Ugyanakkor nem tartom lehetetlennek, hogy van legalább öt százaléknyi szavazó, akik számára fontos az LMP különutassága."

Kizárt.

Csomorkány 2012.11.18. 20:42:56

Hát, mondjuk nehezen tudom elképzelni, amint Bajnai egyik frakciójaként hitelesen előadják, hogy "Lehet Más a Politika". Így meg lehet. Esetleg. Üdvözlöm a döntést.

dr. Balta$ár 2012.11.18. 20:44:32

@knausz: a b*s r*t fajtád má tényleg...
te tényleg nem érzékeled a pusztítást amit ez a bűnszervezet művel? hol élsz te *gyatlan ?

minden perc évekkel veti vissza a zországot... persze bizonyos fokig megh is érdemejjük...

nyünyüge 2012.11.18. 20:46:11

@tesz-vesz:
Nem értem, és azt sem nem is akarom érteni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 20:47:18

@maskep: mi lenne? ugyanaz mint bajnai györgy gyerekével, az van orbán győző gyerekével is.
hülye aki mondja

Khal Drogo 2012.11.18. 20:48:00

@tesz-vesz: Soros szerinted kommunista lett volna? Szerintem nem volt Soros kommunista.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 20:51:16

@knausz: tegyük idézőjelbe a radikálist és a keresztényt :) így korrekt

@Khal Drogo: ideológiailag nem. de barátkozik velük.
itt szerkesztettem róla:
kkbk.blog.hu/2012/03/15/soros_kontra_font

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 20:53:33

@A pöttyös az igazi dbeata: hát te meg milyen elvárásról beszélsz?
az a minimum, hogy ne lopjanak, és ne legyenek korruptak, akár komcsik, vagy azok gyerekei, akár nem.
ez a minimum egy demokráciában.

TetraB 2012.11.18. 20:57:32

tetszik avagy sem, nagyon sokan protestszavazatot adtak le az LMP-re. szerintem többet, mint ahogy azt gondolják.
ezt a protestszavazatot nagyon sokan Bajnaira fogják leadni, ugyanis nincs semmiféle kötődésük a zöld eszmékhez és a paksgyűlölethez.
sok optimista blog van az LMP jövőjéről, egyet elfelejtenek: az LMP pár szimpatikus partizánakción kívül nem csinált semmit. Bajnaiék megcsinálták, az LMP kicsit későn kapcsolt. mi a garancia, hogy ezután képesek lesznek növekedésre, valami jelentősre - miközben épp elvesztik szavazóik jó részét?
ugyanis választhatott két rossz között, minden választásával nagy szavazóbázist (mármint hozzá képest nagy) veszt.
igaz ez egy szép döntés volt, de ilyesmire nem emlékeznek a politikában. véleményem szerint ebből az időszakból majd a kompromisszumképességre emlékeznek majd, ami úgy néz ki, az LMP-nél hiányzik.
makacs, erkölcsös, majd eltűnő pártokra nem fognak emlékezni. sajnos vagy nem sajnos, de ez van.

Rodolfo63 2012.11.18. 20:57:32

@painkiller21:

" s marad továbbra is a "bal-jobb, bal-jobb". "

a bibi az új választási rendszerrel van, ami konzerválja ezt a felállást... emiatt gáz az lmp viselkedése

hegyilány 2012.11.18. 20:59:25

Mint Makó Jeruzsálemtől - LMP-s reakciók a bajnais döntésre"

Gyors egymásutánban az LMP frakciójának három vezetője is lemondott vasárnapra virradó éjjel, miután a párt kongresszusa nem támogatta a Bajnai Gordon összefogásához való csatlakozást.
Jávor Benedek frakcióvezető végzetes döntésről, Karácsony Gergely ártalmas tévedésről, Szabó Tímea a politikai realitások elvesztéséről beszélt, de volt olyan párttag, aki egyenesen "bűnnek" nevezte azt, ami a kongresszuson történt."

"Keserűen kommentálta a történteket Scheiring Gábor LMP-s képviselő is, aki a Facebookon úgy értékelte, a párt letett a választási győzelemről.

"Ma este az LMP úgy döntött, hogy nem kívánja Orbán Viktor demokráciakorlátozó kaszárnyakapitalista rezsimjét leváltani, hacsak nem szavaz ránk kétharmadnyi ember. Ez nyilvánvaló képtelenség" - írta.

Scheiring szerint az Együtt 2014-hez korai lett volna most csatlakozni, "de elutasítani őket bűn". A politikus szerint egy párt, amelyik senkivel sem hajlandó együttműködni az Orbán-kormány leváltása érdekében, az elvesztette valóságérzékelését.

"Most még lett volna lehetőségünk, hogy Bajnai Gordon és az ő programja helyett saját miniszterelnök jelöltünk és saját programunk legyen egy Orbán-döntő együttműködésben" - írta. A hétvégi döntés azonban szerinte "egyenlő az LMP jobboldali fordulatával", noha ő baloldali pártot akart volna csinálni belőle.

"Azt mondta ma a párt, hogy a 'jobbközép' szavazók fontosabbak, mint a rezsimdöntés. A mellett döntött, hogy megosszuk az ellenzéki szavazókat, hatalomban tartva ezzel a Fideszt".

"A választók azonban nem hülyék: tudják, hogy ha senkivel sem akarunk együttműködni, akkor nem akarunk rendszert váltani" - írta."

www.origo.hu/itthon/20121118-mint-mako-jeruzsalemtol-lmps-reakciok-a-bajnaidontesre.html

Na. Ja! "elszalasztott lehetőség"...........

Fahrenheit451 2012.11.18. 21:00:01

nem látom be, miért pártolnának el nagyobb tömegek az LMP-től. Pont most határozott úgy a kongresszusuk, hogy ellentétben a tűz közelében egyből felpuhult felsővezetésükkel, továbbra is szeretnék a különutas vonalat képviselni, azaz nem akarják folytatni a "Lehet Ugyanolyan a Politika" vonulatot.
Teljesen logikus és tiszteletre méltó lépés, tekintve, hogy mind az MSZP-hez, mind a Fideszhez hozzácsapódni kurvára gáz lenne. És nagyon megvan az igény a társadalomban erre az elkülönülésre a nagy gázosoktól.
Attól még koalícióra léphetnek majd Bajnaival, ha úgy látják, az általuk képviset értékeket úgy jobban érvényre tudják juttatni.
De szerintem teljesen korrekt, hogy nem már eleve az MSZP klientúra 4 évre kirúgott szekerét akarják visszatolni a Fidesz-rezsim helyére.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 21:01:01

@menőmano: mire fel szereted?
én azt mondom amúgy, hogy milliomos politikust amúgy se kell támogatni, de ráadásul ez egy akargyenge komcsi majom. az apja már kitanította rendesen a korrupcióra:
kkbk.blog.hu/2010/04/03/bajnai_es_a_kilenc_hajdu_betes_ongyilkos_emleke

hegyilány 2012.11.18. 21:02:57

Egyébként sehol sincs- egyetlen nagykönyvben sincs megírva, hogy akik úgy gondolják, hogy jó az út, melyet a Bajnai Gordon (ismét) kijelölt, s együtt akarnak haladni rajta, nem csatlakozhatnának.
S ez jó".

mókáné 2012.11.18. 21:04:32

@tesz-vesz:

"akaratgyenge komcsi majom"

Ezt, így még nem tudtam megfogalmazni, ennyire pontosan.:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 21:06:07

@nyünyüge: mit nem értesz?
no persze ha "sem nem" akarod érteni, akkor sem nem erőltetem.

radala 2012.11.18. 21:07:08

@european commonwealth: Nem szerintem én 2014-ben OV-ra fogok szavazni és tuti kormányozni is fog, ha nem akkor Jobbikkal koalázik, ami senkinek nem lesz jó.
Én még mindig nem tudom elhinni, hogy OV akkora fasz, mint aminek látszik.

Sneé Péter 2012.11.18. 21:08:20

Alkalmatlankodás

Egy közösség tagja személyes politikai ambíciók híján is véleményt formálhat múltjáról, pillanatnyi helyzetéről és a jövő kilátásait befolyásoló törekvésekről. Ez nemcsak joga, kötelessége is, hiszen felelősséggel tartozik önmagáért és utódaiért. Újabban mégis gyakran hallani, hogy fölösleges, sőt, káros a civil állásfoglalás. A politika a politikusok dolga, mi, dilettánsok csak alkalmatlankodnánk, és jobban tesszük, ha nem ütjük bele az orrunkat. Rájuk hagyjuk, mit végeznek.
Magam is látom az alkalmatlanság jeleit, leginkább persze önjelölt képviselőinken, a hivatásos politikusokon. Mintha szándékosan űznének csúfot munkájukból! Jóllehet zömük fennen hirdeti az összefogás nélkülözhetetlenségét, kizárólag a társadalmi ellentétek szításában jeleskedik. Intrikái következtében alig akad köztünk olyan, kinek elképzelése összehangolható lenne bárki máséval. Mielőtt egymás nézeteit megismernénk, máris ingerülten, nemegyszer hisztérikusan utasítjuk el a képtelen föltevéseket. Indulatosságunk persze korántsem oktalan, ugyanazon államvezetési taktika sötét következményeit szenvedjük, mint korábban, mikor arra nógattak: ne vágjuk le az aranytojást tojó tyúkot. Magyarán tűrjünk, és éhbérért robotoljunk. Különféle címeken engedjük kifosztásunkat, javaink eltékozlását. Nemsokára úgyis fölvirrad a napunk! Noha átmenetileg rosszabbodnak körülményeink, holnap fényes jövő vár ránk.
A népbutítás szisztémája tehát változatlan, és az utóbbi negyedszázadon végigtekintve indokolt az elkeseredés. Nem ilyen lovat akartunk. A nyugati jólétet társítottuk volna a diktatúrától idegen, bennünk azonban még eleven, szelíd emberséggel. Talán a lehetetlen után sóvárogtunk, politikusaink viszont bizton ígérték, teljesítik óhajunkat. Magatartásukkal is erre utaltak, jóllehet éppen az ellenkezőjét művelték: keleti nyomort fűztek a mindenen átgázoló haszonelvűséghez. Javulás helyett tovább romlott életünk minősége. Megfosztottak kompetenciánktól: ne legyünk otthon saját ügyeinkben, ne tudjuk, ne értsük, mi zajlik köröttünk, ne találjunk hangot egymással! Bízzunk a köröttünk sündörgő tolmácsokban, testáljuk rájuk a közhatalmat, és mondjunk le önuralmunk maradékairól. Barom módjára önként hajtsuk fejünket zsarnoki igába, ez volt és maradt a pártok közös érdeke.
Az eltelt évtized során fölszámoltak minden bíztató törekvést, jövő alapjául szolgáló lehetőséget, és országunkat visszavetették korábbi állapotába, vagy sokkal mélyebbre. 2006-ban az MSZP-SZDSZ koalíció már nyílt támadást indított a demokrácia ellen, brutális offenzívája azonban megtört a civil kurázsin. Vezetőik mégsem vetettek számot törekvéseik meghiúsulásának következményeivel, mindössze az elmúlt hetekben próbálkoztak valamiféle magyarázattal. Valójában csak mentségeket keresnek, hogy továbbra se kelljen okulniuk a tapasztalatokból. Hatalmuk visszavételéért cserébe mindössze egyetlen apró engedményre hajlandók: a kevéssé vonzó párt-alternatíván túl egy kapkodva összegányolt, mutatós szövetséget ajánlgatnak.
Miután nevére cáfolva föladta eredeti célkitűzéseit, az önmaga eszményeit sárba tipró Fidesz a kivárás taktikájához folyamodott. Szokása szerint a civilekre bízta, hogy kikaparják a gesztenyét, majd - a hatalom birtokában - készségesen bizonyította kormányzati alkalmatlanságát. Vezetői mind személyükben, mind elképzeléseikben kudarcot vallottak. Érdemben nem is foglalkoznak többé az ország vezetésével, inkább pozícióik őrzésén mesterkednek. Beszédmódjuk, hivatkozásaik és jelszavaik élesen elütnek ugyan vetélytársaikétól, napi érdekeiket követő gyakorlatuk azonban rájuk emlékeztet. Tevékenységük hiábavalósága is közös bennük, akárcsak a kívülállókkal szemben tanúsított gyűlöletük.
A váltógazdaságuktól megcsömörlött és kiutat kereső civilek önálló csoportosulása láttán a volt és a jelenleg kormányzó pártok bőséges anyagi erőforrásaikra támaszkodva a rendelkezésükre álló propaganda valamennyi lehetséges eszközével támadják önállóságunkat, és lelkiismeret furdalás nélkül számolnák föl tényleges választási eshetőségeinket. Az MSZP-SZDSZ saját kezdeményezés híján a meglévő csoportosulásokat kebelezné be, vagy pusztítaná el, támogatói ezért rendkívüli nyomás alá helyezik a frissen alakuló ellenzéki szervezeteket, hogy rávegyék azokat a kevésbé lejáratódottnak hitt Bajnai Gordon parancsnokságának elfogadására. Amelyik csapat ellenáll hódtó szándékuknak - mint teszi az LMP -, arra dühösen fújnak. A Fidesz pedig az általa alapított népfront segélyével fogná ki a szelet vitorlájukból. Amint közelednek a 2014-es választások, vezetőinek félelme is szorongatóbbá válik, hiszen ekkora tömegű és ilyen költséges hibát egyetlen politikai erő sem követhet el büntetlenül. Fejvesztetten sürgetik tehát a választási reformot: ha nem győzhetnek a szavazatokkal, majd a szabályok kedvezőbbé tétele révén diadalmaskodnak! Az élükön álló már avval fenyegetődzik, hiába ítélik alkalmatlannak posztja betöltésére, akár választóinak akarata ellenére is kész a helyén maradni. Már csak az a kérdés: a felsült hatalom-technikusok gyarapodó táborán kívül találunk-e még egyáltalán feladatának ellátására képes és hajlamos politikust?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 21:10:27

@knausz: köszi :) igyekszik az ember, iparkodik, amúgy ahol tudok segítek ;)

menőmano 2012.11.18. 21:17:54

@tesz-vesz:
Tessék?! Mi a probléma?!
A te vádaskodásod kedves, már egy becsületsértésnek is megfelel.
Arról írjál, hogy mi van most, ha kérhetem.

jjulie 2012.11.18. 21:18:25

@radala:

te vagy a legnagyobb fasz, rádférne pár élmény

graycivil 2012.11.18. 21:18:48

Lehet, hogy ezzel egy letisztulási folyamat is elindul: Akik eddig úgy gondolták, hogy az összefogásba az LMP-n keresztül kívántak bekerülni, most revidiálhatják nézeteiket.

Tehát mindenki, aki a FYDESZ leváltását kívánja, az kihátrál a párt mögül. Nehéz elképzelni, hogy egy "impotenciára törekvő" párt új szavazókat tudjon megszólítani, hiszen önmaga semmire sem jó, a "baloldallal" nem szövetkezik, a fydeszesek pedig már megszokták az "abszolút hatalom ízét". Tehát maradnak az "elvont elvek" értelmiségi bűvészei.

Vagyis az LMP "elméleti párttá vált". Elméletileg létezik...

Blogger Géza 2012.11.18. 21:19:23

@márta)): Mártika, kicsit lassú felfogásúnak tűnsz, ezért lefordítom:

Igen, az LMP azt mondta, hogy vállalhatatlan figurának tartja Bajnai Gordont, akit nem szeretne miniszterelnökként látni, legalábbis ők ebben nem támogatják. Sem választási együttműködésében, sem későbbi kormányba lépésben.

Ezzel valószínűleg elszálltak az utolsó remények is arra nézvést hogy legyen még egy Bajnai-kormány (legalábbis 2014-ben).

Ebből következően az LMP nem Bajnai Gordon "árnyékában", hanem vele versenyben, a szavazatokért folytatott sikeres harc által kíván a parlamentbe kerülni 2014-ben. (Már ha Bajnai indul ezek után 2014-ben, és nem száll ki idő előtt a buliból. Mert eddig semmilyen komoly szervezettel nem sikerült összefognia, csak saját magával, az meg lehet, hogy kevés lesz...)

Csomorkány 2012.11.18. 21:19:31

@hegyilány: Köszi a kommentet. Ami engem illet, magam sem akarok rendszert váltani. Akarok viszont valami épeszű pártot a jelenlegi FIDESZ mellé egy koalícióban. Akarok pl. olyan figurákat, akik aszongyák, hogy "Matolcsyval nincs koalíció, nélküle meg van". Akarom, hogy a FIDESZ ne tehessen meg akármit, mert van egy fékje, amely azonban világosan nem komcsi.

Ha az LMP bejelentkezett erre a szerepre, vannak szavazók, akiknek az igényeivel találkozni fog. Jelen!

mókáné 2012.11.18. 21:19:58

@tesz-vesz:

Ha lehetek szubjektív egy kicsit most már én is:
Nagyon szimpatikus vagy a blogodban, ahogyan teszel-veszel.:)

menőmano 2012.11.18. 21:21:01

@tesz-vesz:

Sivalkodjál másnak, ne nekem!

rockjano 2012.11.18. 21:23:45

Meglepődtem az erdeményen de mostmár úgygondolom jobb ez így.

Megnehezítették volna az E14-Mszp tárgyalásokat és az a lényeg.

AZ LMP úgy ahogy van nem egy igazán fontos párt.

Az E14 elszipkázza támogatóik többségét, esetleg nyernek valamit a fidesztől és az is jó (bár ezt én eléggé kétlem)

dbeata 2012.11.18. 21:24:52

@tesz-vesz: A tiszta lappal indulók nem feltétlenül ügyesebbek szakmai téren, csupán erre utaltam.
Sok a csodaváró is.

v2peti 2012.11.18. 21:26:28

@Khal Drogo: Nekem erről régebben Demszks Gábor jutott eszembe, aki 1994-ben lepaktált azokkal, akik 1986-ban még lecsukták.

jjulie 2012.11.18. 21:26:45

@Blogger Géza:

régóta biliben a kezed, ki ne vedd

de

hogyafaszba nyernek újra a nagypofájú kádárvakarék kivagyi fideszférgek úgy hogy a lakosság 80 százaléka rühelli a seggszájukat a tolvaj kezükkel együtt?

nem tudod miért 2000-ben titkosították 85 évre az olajügyeket?

mókáné 2012.11.18. 21:27:09

A foci világából:

Gundel Takács Gábor az imént a Harmadik Félidőben:

- Azért egy erős narancssárgát én is felmutatnék!- mondta a Vidivel kapcsolatban.:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 21:28:22

@radala: mit nem akarsz elhinni?
aki a nagy pártokra jelenleg szavaz az teljesen hülye.
a jobbikra, lmp-re érdemes szavazni, hiába utálom az lmp-t, mégiscsak egy újabb

orbánra még szavaznál?te teljesen hülye vagy?
ezt olvastad?
kkbk.blog.hu/2012/10/29/angyan_pecsen

Mail Undelivered 2012.11.18. 21:30:09

törökgaborelemez: hoztad a formát. Inkább lerajzollak...
Szakmád vicce vagy, de tartod a semmiről beszélés (írás) világrekordját.

graycivil 2012.11.18. 21:30:48

"Giró-Szász szerint Lukasenka viccelt

Giró-Szász András kormányszóvivő viccnek nevezte szombaton Aljakszandr Lukasenka fehérorosz kormányfő Magyarországra vonatkozó szavait, miszerint a magyaroknak „elegük lett a demokráciából és a piacgazdaságból, és kijózanodtak”."

www.168ora.hu/itthon/giro-szasz-szerint-lukasenka-viccelt-105994.html

GSZA arra gondolt, hogy Lukasenko utána hozzátette: 'Amúgy ez a magyar kormány meg egyszerűen egy vicc.' :-)

márta)) 2012.11.18. 21:32:36

@Blogger Géza:

Az a helyzet, hogy Én leírtam a véleményem, és senki kedvéért nem fogom megváltoztatni. ?Még akkor sem fogok mást gondolni, ha neked jobban tetszene, kedves.

Tessék! Ott a lehetőség, lehet akármelyik pártnak indulni a választásokon, jelölteket állitani. Ott a bukás, és az esély lehetősége is mindenkinek.
Hol írtam, hogy egyedül" nem indulhatnak?? Nem írtam, mert úgy istenigazából nem is érdekel.

Baromi jó egyébként, hogy mekkora indulatot vált ki, hogy a Bajnai politikusként jelent meg azon a bizonyos politikai palettán.

Elárulom, ha nem lenne sikeres az "együtt 2014", az nem azon fog mulni, hogy mi van az LMP-vel.
Hanem azon is, többségében, hogy egy hatalmas társadalmi csoportnak elég csak annyi, hogy lopott a másik.
Azt sem tudja, hogy a politikát eszik e vagy isszák. A saját civil felelősségét pedig nem érzi, csak követelni tud, nem kicsit, hanem nagyon.
hm?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 21:33:42

@menőmano: mi a kérdés? most mégegyszer kérdezz valami egész mondatban, ígérem válaszolok.
elolvastad a linket?

kkbk.blog.hu/2012/11/18/bajnai_es_a_kilenc_hajdu_betes_ongyilkos_emleke

jjulie 2012.11.18. 21:34:00

@tesz-vesz:

a @radala: nem hülye, hanem egy fasz, egy fideszfasz, akinek annyi köze van a való világhoz, hogy sírva hazament az anyja szoknyája alá a gólyatáborból

apanna 2012.11.18. 21:34:33

Az LMP az első, nyíltan felvállaló, aki elhatárolódik mindkét oldaltól.

A többség ezt várja el mindazoktól, akik valóban váltani akarnak, és nem az előző garnitúrát visszahozni.

Reméljük minél többen lesznek ilyenek.

graycivil 2012.11.18. 21:34:34

@márta)): Bajnai Libero-reklámalaknak tökéletes. :-)

márta)) 2012.11.18. 21:34:46

Egyébként csak szólok, hogy nettó bunkóság, akármelyik politikust majomnak nevezni.
Legyen az" jobbos- balos- bármilyen politikai beállitottságu.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 21:37:06

@graycivil: fura neked is a gondolkodásod, itt jó sokan vagytok ilyenek

elméletileg létezik mert nem áll össze a kedvenceddel? bajnaival?
szerintem pont most mutatja meg hogy létezik, és önálló, és nem függ a nagy pártoktól
amúgy se értem ezt a fideszleváltósdi sirámot, ha indul a választáson akkor elméletileg nem váltatja le a fideszt?
szavazz rá, ne hisztizz

márta)) 2012.11.18. 21:37:09

@tesz-vesz:

Elárulná honnan rohant ide? Netán valamelyik tanyáról?
hm?

Khal Drogo 2012.11.18. 21:37:11

@v2peti: Mind Orbán, mind Fodor elárulta azt amiért politizálni kezdtek. Igazából aki a videón szerepel, mind elárultak a liberalizmust és / vagy az antikommunista elveket. Végül még a vad antikommunista Orbán is lepalorázott az olyan kőkommunistákkal mint Pozsgay meg Szűrös és Kerény elvtársak.

Khal Drogo 2012.11.18. 21:37:11

@v2peti: Mind Orbán, mind Fodor elárulta azt amiért politizálni kezdtek. Igazából aki a videón szerepel, mind elárultak a liberalizmust és / vagy az antikommunista elveket. Végül még a vad antikommunista Orbán is lepalorázott az olyan kőkommunistákkal mint Pozsgay meg Szűrös és Kerény elvtársak.

Blogger Géza 2012.11.18. 21:37:19

@jjulie: Nem tudom. mint ahogy azt sem tudom, ki ölette meg Kennedyt. De ha Fideszre nézve valami marha kompromittáló lett volna benne, biztos feloldják 2002 és 2010 között.

De mit is mondott erről az MSZP:

"Valamiért úgy ítélték meg, az olajbizottság dokumentumai fontos és érzékeny információkat tartalmaznak. Abból a szempontból egyébként teljesen jogos a titkosítás, hogy ha felfednék az információk megszerzésének a technikáját, akkor kiderülne az összekötők neve, vagyis hogy kik voltak a beépített emberek. Ezzel a bűnüldöző szerveket hoztuk volna lehetetlen helyzetbe."

" Én, aki megismertem az olajügy titkosított dokumentumait, határozottan kijelentem: a szereplők túlnyomó többsége nem politikus. Az ügylet értelmi szerzőiről, legfelső irányítóiról és végrehajtóiról beszélek. De hozzátehetem: a "kishalak" között sem nagyon találni politikust. "

magyarnarancs.hu/belpol/a_szereplok_tulnyomo_tobbsege_nem_politikus_-_toth_karoly_mszp_az_olajugyekrol-67343

graycivil 2012.11.18. 21:37:59

@apanna: 2014: FYDESZ, 2014+1*4=FYDESZ,..., 2014+n*4=végre más a politika?

Üdvözlünk a Földön...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 21:39:27

@knausz: köszi, akkor várom az értékes kommentjeidet, nézd meg a "nagyon fontos" részen a linkeket baloldalt

"küzedni erőnk szerint a legnemesbekért" :)

Khal Drogo 2012.11.18. 21:39:43

@apanna: A Fidesz úgy változtatta meg a szabályokat hogy az MSZP nélkül nem lehet váltani. Ebben a választási rendszerben úgy nem lehet nyerni hogy kizárod az MSZP-t, a FIdeszt, a Jobbikot.

márta)) 2012.11.18. 21:40:13

@apanna:

Árulja már el nekem, mitől határolódik el az LMP. ??

jjulie 2012.11.18. 21:40:48

@tesz-vesz:

nézd, ez faszság, te is csak valami kádárvakarék lehetsz

az a libás aki abban tönkrement és felkötötte magát meg is érdemelte a sorsát, ennyi erővel most hőst csinálhatnál egy sereg öngyilkosból meg hajléktalanból aki a devizahitélét intézte annyi óvatossággal mint azok a libatenyésztők az üzletvitelüket

european commonwealth (törölt) 2012.11.18. 21:41:34

@radala:
a jobboldal törzsszavazóinál ez a másik lehetőség. ezért nincs esélye a schiffer pártnak. navracsicsnak se lenne. sólyomnak se.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 21:42:14

@menőmano: nyugodjál már meg, a tudás nem fog fájni :)

Khal Drogo 2012.11.18. 21:42:30

@Blogger Géza: Erről jut eszemben, arról volt hogy szó 2010 előtt hogy a 2006-os összes titkosított anyagot feloldják a zavargással kapcsolatban. Vajon miért nem történt meg?
Én kíváncsi lennék a rádióforgalomra, ki milyen utasításokat adott stb.
Egyértelműen kiderülne mi történt. Persze semmit sem fognak nyilvánosságra hozni. Hogy is tennék.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 21:44:29

@A pöttyös az igazi dbeata: hát dehogynem, nomrális földpályázatot írnak ki, normális igazságos szakmailag a legjobb autópályaépító, margithídfelújító, metróépítők nyerik a pályázatot, és nem a barátok, rokonok, mert a mostani korrupciótengernél minden szakmaibb.

azt hallottad, hogy Mallorca-án 2005-ben elhatározták, hogy építenek egy új metrovonalat.
2007. április 25-én át is adták a metrót. 2007. szeptemberéig ingyen(!) használhatta mindenki, főszezonban. És, döbbenetes: 120 millió eurós összegbe került, ami 32 milliárd forint.
A Palma de Mallorca Metro amúgy 7,2 km hosszú és 9 állomásos, 32 milliárd forint.
A 4-es metró kb. ugyanez, 10 állomásos, csak több mint 500 milliárd forint, és még mindig nincs kész.
Most akkor lehet tippelni, hogy az 500 milliárdból mennyit lopnak el nálunk...

Hefe 2012.11.18. 21:45:18

"Egy kifejezetten rossz helyzetben lévő párt nem az utolsó szöget verte be a koporsójába, hanem megragadta az utolsó esélyt."

Mire, kedves Gabor? Egy, magat 2 eve tulnyero partrol van szo, amelyben hatalmi harcok dultak. A politikusok nem elvek, hanem erdekek menten politizalnak, de ezt nyilvan tudod mar a fidesztol.

moTmeN 2012.11.18. 21:45:23

eddig olvastam: Ha valakit az LMP sorsa, jövője és a döntés helyessége érdekel, először is azt javaslom, hogy ne azokra figyeljen, akik most a Fidesz vagy az MSZP irányából lelkesednek vagy sajnálkoznak.

jjulie 2012.11.18. 21:45:36

@Blogger Géza:

hahahaha gejza, hahahaha, egy mszp-s hangja a bizonyítékod? hahahaha seggszájú fideszféreg, hahahaha

de

hogyafaszba nyernek újra a nagypofájú kádárvakarék kivagyi fideszférgek úgy hogy a lakosság 80 százaléka rühelli a seggszájukat a tolvaj kezükkel együtt? és a helyzet fokozódik, hahahahaha

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 21:46:30

@v2peti: jó, hát kádárt is lecsukta rákosi
amúgy demszkynek is szintén zenész volt az apja ;)

mókáné 2012.11.18. 21:46:37

@tesz-vesz:

"köszi, akkor várom az értékes kommentjeidet,"

Szívesen.:) Mindig tartok attól, hogy sok vagyok egy kisebb blogban, túl sok a mondanivalóm.

Itt, a Török blogban beleolvadok a sokaságba.. nem tudom, kedden lehet, hogy megpróbálom (hétfőn nem leszek gépközelben, okostelefonom nincs!), már kitettelek kedvencekbe.:)

Khal Drogo 2012.11.18. 21:46:52

@radala: Orbán sokkal nagyobb mint hinnéd. Ha te tudnád amit én te is sírnál nem csak én című népdalt tudom idézni.
Eleinte én sem akartam elhinni, egész életemben a Fideszre szavaztam azért mert eltörölték azelőtt a tandíjat ahogy én jelentkeztem és a diákhitellel el tudtam végezni elsőként a családban a főiskolát.
Szerintem Orbán személyisége valami miatt teljesen eldeformálódott, elvesztette menetközben a realitásérzékét. Le kellett volna már cserélni, Martonyira vagy Navracsicsra.

mókáné 2012.11.18. 21:49:15

@tesz-vesz:

"amúgy demszkynek is szintén zenész volt az apja ;)"

My mother was a Kun, my father Magyar
in part, perhaps Rumanian in full.
My mother's mouth gave me the sweetest nectar,
my father's mouth, the truth as beautiful.

(József Attila)

Khal Drogo 2012.11.18. 21:49:17

@painkiller21: Nincs mihez csatlakozni. Mi az LMP? Semmi. Én nem tudom legalábbis mi az LMP. Oké, nem az MSZP-re és nem a Fideszre és nem a Jobbikra. De mik ők? Zöldek. Az szuper. És még?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 21:51:45

@jjulie: nem szabad ilyen csúnyán beszélni, ejnye

@márta)): a majom az durva? szerintem nem. de tudnék olyat is mondani, hogy gyilkosságban cinkos, velejéig korrupt, hazaáruló, idegenszívű posztkommunista gerinctelen senkiházi.
persze aranyos a képe, de mégiscsak egy majom.

én nem tanyáról jöttem, csányi viszont igen, még tehenet is fejt a két kezével, gondolnád? legalábbis ezt mondja

Blogger Géza 2012.11.18. 21:52:47

@tesz-vesz: Lássuk be, Ángyán egy naiv valaki, aki hisz a mesékben. Nevezetesen abban, hogy a mezőgazdasághoz nem kell tőke (és ezt te be is szopod: jujj, a csúnya Csányinak tehenészete van, pfujj), és kisparaszti gazdaságok versenyképesek a világpiacon a 21. században. És ekkor Európával jön, amelyik halálra támogatja a mezőgazdaságát pont azért, mert nem versenyképes a jóval nagyobb birtokméretű USÁ-val, és más országokkal. Abban persze igaza van, hogy ezt így nem meri nyíltan felvállalni senki...

dbeata 2012.11.18. 21:57:22

@tesz-vesz: Rendben, akkor megvan a közös nevező. :)
Az egész közéletet áthatja a korrupció, az összefonódás, átláthatatlanság és összeférhetetlenség.
Hogyan lehetne itt kitakarítani?
Nem lehet kihagyni egy résztvevőt sem.

mókáné 2012.11.18. 21:57:28

@tesz-vesz:

"@jjulie: nem szabad ilyen csúnyán beszélni, ejnye"

Egy hirtelen fölvetés: és ha Te jönnél át ide, ebbe a blogba?:)
Szívesen venném.

Mára és holnapra búcsúzom.
Szép éjt kívánok a Blogtársaknak!:)
www.youtube.com/watch?v=1cwxwZ8cisA&feature=related

etwas kultur muss sein 2012.11.18. 21:58:53

index.hu/belfold/2012/11/18/a_hvg.hu_szerint_plagiumgyanus_semjen_zsolt_doktorija/

"A HVG.hu szerint plágiumgyanús Semjén Zsolt doktorija

A hvg.hu szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes 1991-ben megvédett teológiai doktori dolgozatának közel 40 százaléka magyar, német és angol nyelvű forrásokból építkezik."

Mondjuk azon eleve csak mosolyogni lehet, hogy "teológiai doktori dolgozat"... :-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 21:58:53

@jjulie: figyelj, ez a mondatod nagyon ciki ám, nem akarod szégyellni magad?

"az a libás aki abban tönkrement és felkötötte magát meg is érdemelte a sorsát, ennyi erővel most hőst csinálhatnál egy sereg öngyilkosból meg hajléktalanból aki a devizahitélét intézte annyi óvatossággal mint azok a libatenyésztők az üzletvitelüket"

ha te dolgozol, és hó végén nem kapsz fizetést, te tehetsz róla?
akkor miért hibásak a libások? aki szerelmi bánatból lesz öngyilkos az nem keverendő össze azzal akinek ellehetetlenítették anyagilag az életét, aki egy életen át küzd valamivel, és hirtelen elveszíti mindenét, nem keverendő össze egy tinédzserrel, érted? főleg, ha előbbit bűn érte, mert hatásosan kirabolták.
a másik: Ausztriában nem adtak ki devizahitelt az euró bevezetése előtt, itthon igen. itt nagyobb az arcuk a tőzsdecsászároknak, ha aláír valaki egy szerződést, hogy ennyit törleszthet maxba, nem módosíthat a bank önkényesen szerződést, eddig érted? de itt csányi orbánnal néz meccset, itt a bankárok (és mások se) nem lesznek elszámotlatva.
kicsit-nagyon buta vagy, nem zavar?

márta)) 2012.11.18. 21:59:02

@tesz-vesz:

Mondjuk abban igaza van, ha azt akarta tudatni, hogy lehet különbség. Igen. Van elegáns tanyasi, és vannak egészen "mások".................
Szórakozzon mással. OK?

european commonwealth (törölt) 2012.11.18. 21:59:54

@apanna:
a rendszerváltás után az első ilyen formáció a szabó iván (rip) féle mdnp volt. utána jött a kupa mihály és a centrum párt. majd a dávid ibolya fémjelezte mdf. ezek a csoportok a protest szavazatokat időlegesen begyűjthetik, de tartósan nem szavaz rájuk senki. mert nem rendelkeznek határozott ideológia arcéllel. a civilizált világban az egyház áll középen. a pártok a pillanatnyi érdekeik mentén a szélrózsa minden irányába szanaszét húznak.

Blogger Géza 2012.11.18. 22:00:14

@Khal Drogo: Nem igazán érzem ennek a súlyát így 6 év után. Mindenki látta, hogy a rendőröket úgy állították fel, hogy az Astoria felé szabadon hagyták az utat, másfelé meg lezárták. Ezeket a tényeket semmi nem változtatja meg.

Kuncza Gábor Révész Mártíriuszozott egyet a parlamentben, kitüntették Gergényit, és utána eltűnt az SZDSZ, és megkapta 2/3-ot a Fidesz. Történelmileg ezzel igazság lett szolgáltatva, a rendőrök meg megúszták a levett azonosítók és hasonlók miatt, ez van.

dbeata 2012.11.18. 22:02:31

@tesz-vesz: "azt hallottad" Nem, de súlyos. Csak a Jászladány-Szajolról hallottam, hogy sokkal többért csinálták, mint máshol.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 22:03:01

@knausz: hát akkor legyél nálam törzsolvasó, és törzskommentelő :)

@márta)): mi az hogy szórakozzak mással? te írtál rám te burger
csányi az elegáns tanyasi, haha, attól még hogy a legdrágább öltönyt rakod a disznóra, az még disznó marad :)

Khal Drogo 2012.11.18. 22:03:12

@Blogger Géza: Engem érdekelne hogy ki milyen parancsokat adott ki. Volt-e politikai iránymutatás vagy az ügyeletes parancsnok saját maga döntött. Ki döntötte el a baranyai újoncok bevetését, ki és mi alapján hozott döntéseket, a titkosszolgálati jelentések szerint kik álltak a tüntetők mögött és így tovább.
1990 óta nem volt ilyen horderejű esemény.
Konkrétan érdekelne, hogy a Fidesznek volt-e köze hozzá. Tartok tőle volt, ezért is marad titokban minden.

Gergényi meg röhög rajtad meg rajtam is, tele szájjal.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.18. 22:06:02

Én megértem az LMP-t. Nem akarják, hogy ledarálja őket a jelenlegi politikai felépítmény. Pedig maffiózók ellen (és nem csak a fideszes-kommunista maffiózókról van itt szó) nem lehet úriemberként viselkedni. Ezt nem értik meg. Szerintem.

european commonwealth (törölt) 2012.11.18. 22:06:35

@Csomorkány:
ezzel csak az a gond, hogy orbán viktor biztosan nem akar koalíciót. leszámítva a kdnp-t. akik a bólogató kutya szerepét töltik be.

Khal Drogo 2012.11.18. 22:06:50

@Blogger Géza: Ángyán csak a Fidesz programját kéri számon a Fideszen. Ez a bűne. Mellárnak meg az volt a bűne mert megmondta hogy ez a gazdaságpolitika nem vezet sehová csak recesszióba.
Aki itt igazat szól, azt kiátkozzák rögvest. Mert a karaván ki tudja hová de halad.

fidzsi 2012.11.18. 22:08:10

Szerintem, ha eltekintek minden ideológiai szemponttól, politikai
taktika szerint a leglogikusabb döntést hozták. Az együttműködéssel azt a kevés szavazót is elvesztették vón amennyiük most van. Ti. beszürkültek volna a többségbe. A harc
nem a jelenlegi fidesz szavazókért megy, hanem a vacillálókért.
Ezzel, külön színt képviselve, '14-ig tudnak feltöltődni valameddig. A választás eredményétől függ minden. Ha Chelló-pardon, Gordonka- megszerzi a kormányzáshoz a többséget, és az LMP bejut, elegáns kisebbség lesz, készülve a kormányzó párt
bukása esetére, egy '18-as alternatívára. Ha nem elég a '14 szavazatmennyisége, akkor- a szadesz mintájára - kormányzási koaliciót kötnek, lévén szabadok a mandátumok. Max.- Magyar Bálint után szabadon- egy kis hiszti játékot játszanak, ezzel is növelve az árat, ami bársonyos székekben számoltatik, Ha még így sem jönne össze a kormányzási többség, akkor bakfitty. A leváltási szavazat-maximálás legjobb módját választotta az LMP. Hát ennyi az én csökött droiduszi véleményem. Bocs.
Méla üdvözletem. fidzsi, droid de Magóg.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 22:10:54

@Blogger Géza: Lássuk be, Ángyán egy naiv valaki, aki hisz a mesékben."

látszatnaiv, először én ia azt hittem, de ő inkább nem mondd ki olyan dolgokat, amiket tudunk, ő egy finom ember, nagyon intelligens, szerintem teljesen hiteles, és teljesen független, szuverén egyéniség

" a mezőgazdasághoz nem kell tőke (és ezt te be is szopod: jujj, a csúnya Csányinak tehenészete van, pfujj),"

ezt hol mondja? bocs, de ilyet ő nem állított.
csányinak tudod honnan van tehenészete?
m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/mg%20tamogat%C3%A1s.jpg

mert ő kapja a legtöbb állami támogatást, megéri orbánnal járni a meccsekre, a vén komcsi, otp-s proli.
vajon tisztességes emberek, családok nem kaphatnának állami támogatást? az csak csányinak jár? igaz: mindenki nem mehet meccsre viktorral.

"kisparaszti gazdaságok versenyképesek a világpiacon a 21. században. "

miért nem? hát dehogynem, nyuget-európában egész jól megélnek a földet művelők.
te is a Georgikonon tanultál? miért lennél te hitelesebb, mint egy professzor?
amúgy a fidesz ezt hirdette a választások előtt, erre szavaztatok, és most már nem baj, ha meggondolják magukat, olyan mintha rendelsz valamit a katalógusból, és nem azt hozza ki a postás, neked úgy látszik ki lehet dumálni, hogy az is jó amit kaptál :)

"Európával jön, amelyik halálra támogatja a mezőgazdaságát"

ha megteheti, hát tegye. nyilván nem buta emberek osztják a pénzt ott se, amúgy kételkedek a szavaidban, ha adnál esetleg egy forráslinket meggyőzőbb lennél.

"Abban persze igaza van, hogy ezt így nem meri nyíltan felvállalni senki..."

és ezt hol is mondja?

jakabgipsz 2012.11.18. 22:11:03

Aki az LMP-t támogatja inkább, de a kormányváltás fontosabb, egyszerű:
listáson az LMP-re kell szavazni (hogy bejusson), egyéniben meg az MSZP/Bajnaiék jelöltjére (hogy megnyerjék a körzetet).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.18. 22:11:15

@Khal Drogo:

Ez így van, a sokszínűségnek, a nagy pártiságnak is megvan a hátránya, nehéz az ilyen pártot egyben tartani, de azért mégis több az előnye, mint a hátránya.

Az a párt tud választást nyerni, amelyik a lehető legtöbb ember számára elfogadható, azaz szükségképpen sokszínű.

Egy homogén párt nehezen verekszi magát 10%-os támogatottság fölé, de jól látjuk, ebből az esetből is, hogy sok kis párt is elkezdi marni saját magát, ha a parlamentbe kerül.

A helyes út az 5-10%-os pártok számára nem az, hogy megpróbálják a lehető legtöbb pénzt, anyagi előnyt, pozíciót kihozni a parlamentbe kerülésből, hanem az, hogy szervezik tovább a pártot és az első helyet, a választási győzelmet célozzák meg, mert akkor tudják megvalósítani a programjukat.
Amelyik párt nem így gondolja az az én véleményem szerint felesleges párt.

Minek úgy rajthoz állni, ha a versenyző eleve nem is akar nyerni?

márta)) 2012.11.18. 22:11:56

@tesz-vesz:

csányi az elegáns tanyasi, haha, attól még hogy a legdrágább öltönyt rakod a disznóra, az még disznó marad :)

Hol írtam te szerencsétlen?

ott a pont.

Khal Drogo 2012.11.18. 22:12:10

@tesz-vesz: Arról volt szó hogy a metró kivitelezést a Fidesz megvizsgálja. Megvizsgálta? Nem vizsgálta meg. A kérdés miért nem? A választ mindketten tudjuk. Mindenki tudja.
Még Budai Gyuluska is tudja.

european commonwealth (törölt) 2012.11.18. 22:13:16

@TrueY:
azt nem értik, hogy ez a bázisdemokratikus izé nem működik pártpolitikai alapon. azt kellett volna mondani, hogy minden elnökségi tag el fog indulni egyéniben. és ha a szocialisták, a haza és haladás közös ellenzéki jelölteket akar, akkor a szereplők mérettessenek meg egy előválasztáson. ha ezt mondják, akkor azon jó eséllyel indulnának. azért, mert ezzel a mérsékelt jobboldaliak szimpátiáját is elnyernék. azt is mondhatnák, hogy a jövőben kárpát-medencei zöld párttá kívánnak alakulni. azért, hogy a határon túliak egy részét is megnyerjék maguknak.

van nagyjából egy tucat olyan dolog, ami ütősebb annál, hogy tárgyalunk, de mégse. mindezt elvi alapon. ez egy viccpárt. vicces politikusokkal.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 22:13:20

@A pöttyös az igazi dbeata: vagy forradalommal, vagy a kispártokra való szavazással, lmp, jobbik
más utat nem látok
lehetne még esetleg pártot alapítani, értelmesen próbáljuk meg beszélgetni a körülöttünk élő emberekkel, minden szempontot megvizsgálni egy hírnél, nem elhinni a médiában lévő dolgokat ilyesmikkel lehet változásokat kivívni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.18. 22:14:05

@knausz:

Éppen ezért buktak meg, mert nem bírtak egységes, jó párt maradni. Amelyik párt önmagát marcangolja szét az nem lehet sikeres.

Blogger Géza 2012.11.18. 22:15:16

@Khal Drogo: "Konkrétan érdekelne, hogy a Fidesznek volt-e köze hozzá. Tartok tőle volt, ezért is marad titokban minden. "

És akkor miért nem folyt ez a csapból 2006 és 2010 között? Az MSZP semmi konkrétumot nem tudott felmutatni, és nehogy már azt higgyük, hogy 2006-ban a Fidesz irányította a rendőrséget.

european commonwealth (törölt) 2012.11.18. 22:15:42

@Akitlosz:
schiffer is nyerni akar. de a nem 2014-ben, hanem 2018-ban. addig két szék között a földre akar ülni.

Khal Drogo 2012.11.18. 22:17:56

@Akitlosz: Igen, én csak arra utaltam hogy ellenzékiként könnyebb néppártot építeni mint kormányon. Minden döntésnek vannak vesztesei és győztesei. Ezért is amortizálódnak le ezek a nagy tömbpártok kormányon. Ellenzékiként mindenki azt hallotta ki a dalból ami neki tetszett. Kormányon azonban már felelősség is van.
Az amit a Fidesz művel, hogy visszafelé mutogat, meg most már lácivil szervezetek mögé bújva mutogat visszafelé, azzal csak lejártja magát.

Kormányon teljesítményekről kéne beszélni. Azok azonban nincsenek.
Az ország tripla-bóvli a pénzügyi világban, az infláció EU-rekord, a munkanélküliség lényegében változatlan, csökkenek a reálbérek és a GDP. Az ipar vegetál vagy csökken, a lakáspiac behalt, az elvándorlás mértéke 1956-ot idézi.
A reformintézkedés fogadtatása enyhén szólva vegyes,a törvényalkotás selejt. Félévente adóemelések vannak.

Ezek a kormány teljesítménye, ezt érzékelik az emberek. Nem a költségveti hiányt.

Mivel nincs teljesítmény, a tábor morzsolódik. Felszínre kerülnek az ellentétek stb.

livengood 2012.11.18. 22:19:36

A Buddha nyugalmát idéző írás oly tökéletes akár a Goldberg-változatok (BWV 988). A poszt minden betűje aranyat ér. :)

Khal Drogo 2012.11.18. 22:20:19

@Blogger Géza: Én vártam hogy nyilvános lesz minden. Nem lett az. Nem értem miért.

Blogger Géza 2012.11.18. 22:21:07

@tesz-vesz: Van amit nem ő mond, hanem te. Mire kérsz pontosan forrást? Az agyontámogatott EU-s mezőgazdaságra? És ne legyél már ennyire demagóg, minden támogatásra pályázni kell, aki nem pályázik, az ne pampogjon, hogy miért nem nyer. Kisparaszti gazdaságok meg nyilván képtelenek hatalmas tehenészetekre pályázni, ez van.

Khal Drogo 2012.11.18. 22:23:02

@european commonwealth: schiffer talán jobbról bele tudna marni a Fideszbe. Kellene hozzá Ángyán, Mellár, Sólyom. Meg kidobni a programjuk felét a kukába és írni egy értelmesebb programot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 22:23:30

@knausz: én nem jövök ide, fárasztó néha, és itt sokan vannak, nem lehet beszélgetni, vitatkozni
a társaság se jó, a témák se, a tartalom se

@márta)): hát itt:

mivel csányiról volt szó hogy tanyasi volt, és te letanyásítottál engem előtte, nyilván nem én vagyok az elegáns tanyasi

- Van elegáns tanyasi, és vannak egészen "mások" -

csak próbálok logikailag következetes lenni, nekem sikerül, de lehet hogy te eltévedtél.

Blogger Géza 2012.11.18. 22:24:42

@Khal Drogo: Igazából semmilyen rezsimnek nem érdeke, hogy halálra csesztesse az őket támogató erőszakszervezeteket. Most el lehetne verni (vagy nem) kishalakon még egy kis port, de mire is lenne az jó? A politikai felelősök már elnyerték méltó politikai "jutalmukat". Sajnos belevonták a rendőrséget egy politikai játszmába, ezt nem kellett volna.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 22:25:45

@Khal Drogo: így van, mindenki tudja, aki egy kicsit is képes gondolkodni.
a margit híd felújírását az mszp-szdsz demszky kezdte el, és a fidesz azt se vizsgálja ki,
figyeljük siffert, milyen okosat mond:

kkbk.blog.hu/2012/07/12/siffer_es_retvari_a_kozgeprol

Flúgatlan 2012.11.18. 22:26:30

Ha Bajnaival társultak volna, végleg leírták volna magukat előttem.

Így még van esély, hogy inkább rájuk szavazok, mint a Fideszre, feltéve, ha néhány óvodás dolgukat meg a sok idióta zöld dumájukat visszafogják.

Szóval, egy 2010-es Fidesz-szavazó esetleges átállásáról lehet szó. De addig még tényleg sok minden történik.

Perillustris 2012.11.18. 22:27:35

@jjulie: Szerintem lényegtelen, ugyanis 2002 után sem oldották fel a titkosítást. Nem véletlenül: mindenki benne volt (ez persze senkit nem ment fel).

Khal Drogo 2012.11.18. 22:28:59

@Blogger Géza: Igazából semmilyen rezsimnek nem érdeke, hogy halálra csesztesse az őket támogató erőszakszervezeteket.

Hát, ezt az érvet gyengíti hogy a rendőrnyugdíjat a kormány megsemmisítette. Komoly tüntetéseket kapott cserébe, ezért meg is rendült a Fidesz bizalma a rendőrségben.
Erre válaszul hozták létre a TEK_et, a saját rendőrségüket, kiemelt bérezéssel.

A kormány az erőszakszervezetek körében, kivéve a TEK-et, a szarral esik egy megítélés alá. Ismerek rendőrtiszteket, megvetik ezt a kormányt. Szóval a kormánynak már mindegy mit gondol a rendőrség, ennél rosszabb már nem fognak róla gondolni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 22:30:41

@Blogger Géza: minden támogatásra pályázni kell, aki nem pályázik, az ne pampogjon, hogy miért nem nyer. Kisparaszti gazdaságok meg nyilván képtelenek hatalmas tehenészetekre pályázni, ez van."

figyelj koma, pályáztak és nem nyertek. de akkor minek nyertek olyanok, akik városban laknak, és pl nyugdíjasok?
hatalmas tehenészete nem lehet mindenkinek, de lehet 60 parasztnak 250 tehene, stb, érted?
ez már 60 család, ez volt meghirdetve a fidesz-programban. akkor még látták benne hogy ez rossz csak most? mi vagy te apologéta? csányinak is csak egy szavazata van, de a parasztoknak sok, nem lehet hogy azért mondták ezt a választás előtt, mert már akkor tudták, hogy nem fogják megvalósítani, de kellett a szavazat.
de bizony hogy lehetséges, vagy te nem értesz egyet?
nem baj, a föld nélküled is forog, csak az a baj, hogy neked is van egy szavazatod.

european commonwealth (törölt) 2012.11.18. 22:31:38

@jakabgipsz:
ez akkor működik ha biztosan az 5%-os küszöb fölött lesznek. már eddig is voltak, akik a civakodás miatt inkább kiléptek. most lesznek, akik bemennek a bajnai-féle akolba. kívülről ez egy szanaszét szakadó pártnak tűnik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 22:33:09

@tesz-vesz: akkor még NEM látták benne hogy ez rossz csak most?

Parajpuding 2012.11.18. 22:33:10

A politika nem elsősorban a becsületességről, tartásról és tisztességről szól, mégha vannak, akik ezt próbálják mutatni (vannak, akik még erre sem veszik a fáradtságot) Sajnos. Ez van. Mindenhol. Aki ezt nem képes felfogni, az álmodozhat ugyan, de sosem kerül az igazi lehetőségek közelébe.
Akár tetszik, akár nem, a jelen választási rendszerben egyetlen cél lehetséges, a mostani kormányt elzavarni. Ez pedig egyetlen módon lehetséges. Nem bonyolult a képlet. Az lmp ebben nem óhajt szerepet vállalni. Nagy veszteséget - ami a biztos szavazóbázisának méretét illeti - nem jelent. Ahogy az ismert mondás szól: aki kimarad, az lemarad.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 22:38:18

@Blogger Géza: most látom hogy te dzsungáriából jöttél :) így abszolút nem hiteles a forrás nélküli mondanivalód

Parajpuding 2012.11.18. 22:39:09

Aki azt mondja, hogy ezek aztán a derék fiúk, biztosan rájuk szavazok, az pont ugyanúgy van, mint az aki a lottónyeremény reményében tép a lottózó budijában egy szelvényt a tekercsből:)))))))

Joaquin 2012.11.18. 22:44:25

Tisztelem a döntésüket és lesz egy hely számukra az emlékezetemben, valahol Fodor Gábor mandátum visszaadása mellett, de szerintem ez politikai öngyilkosság volt.
Nagyon sok szavazó fogja azt érezni, hogy az LMP-re leadott szavazat kukába dobott szavazat. Ennek 2010-ben biztos Fidesz győzelem mellett nem volt sok jelentősége, a várhatóan kiélezett 2014es választásokon viszont szerintem döntő fontosságú lesz.

Blogger Géza 2012.11.18. 22:45:46

@tesz-vesz: Nézd, ha alapdolgokkal nem vagy tisztában (Eu-s támogatások), akkor nem értem, miért szólsz hozzá egy témához.

Blogger Géza 2012.11.18. 22:48:27

@Khal Drogo: Az a pénzügyi konszolidáció és a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága miatt fontos, nem öncélú cseszegetés.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 22:50:33

@Blogger Géza: miről beszélsz mondd?
mi van az eu-s támogatásokkal, de ehhez szóljál hozzá:
@tesz-vesz:

komissarlajos 2012.11.18. 22:52:08

@Blogger Géza: Lezárva nehéz novemberi hetemet arra vágytam, hogy békés sorokat olvassak. De, sajnos te megint bekavartál, mint Piszkos Fred a kapitány. Nem tudnál nyugton maradni, és nem mérgezni az amúgy is nehéz közéletet? Téged kitenyésztett a fidesznyikek közül a felcsuti törpe? (Ki Indiából idetolakodott horda leszármazottja.)

european commonwealth (törölt) 2012.11.18. 22:52:32

@Khal Drogo:
lehet, hogy tévedek, mert nem kutattam ezt sohasem. de nekem erős a gyanúm, hogy a közéletben egyszerre legfeljebb 4 egymástól nem teljesen független politikai irány lehet jelen. lehet több párt, de 4 iránynál többet nem nagyon lehet kijelölni. és most bajnai, mesterházy, orbán és vona viszonylag stabilan állnak a politikai forgószínpadon. schiffernek akkor van esélye, ha ezek közül képes lesz valamelyiket kiütni. nem állítom, hogy ez lehetetlen.

most az lmp-nek azt kellett volna mondani, hogy az elnökség tagjai egyéniben indulnak. és meghirdetnek egy civil mozgalmat. azért, hogy valódi független képviselet legyen. és elvárják, hogy azt támogassa a milla, a szolidaritás, és az együtt 2014. ezzel kollektíve beintettek volna bajnainak és a szocialistáknak is. csak ez a formáció erre nem volt képes.

dhrbikes 2012.11.18. 22:54:42

Én erről egy dolgot tudok, rájuk szavaztam, legközelebb nem fogok.

fidzsi 2012.11.18. 22:55:11

@Parajpuding: Szerintem, nálunk még él és virágzik a "népfrontos" érzület, bizonyos értelemben mindkét oldalon. A másik elv, ti. a bizonytalanok -és nálunk egy rahedli van- begyűjtése a szavzat maximálás legjobb módja. Az LMP-hez
jöhetnek a most még vacillálók, oszt 14-ben, ápr.végén jönnek
az alkuk, szék ügyben. A mandátum szabad, az élet szép,
a választó ist untergeszarva.
Üdv! fidzsi, droid de Magóg.
P.S. Lsd. fentebb kis fantáziálásomat.

Blogger Géza 2012.11.18. 22:58:12

@tesz-vesz: Ismétlés, csak neked:

"Lássuk be, Ángyán egy naiv valaki, aki hisz a mesékben. Nevezetesen abban, hogy a mezőgazdasághoz nem kell tőke (és ezt te be is szopod: jujj, a csúnya Csányinak tehenészete van, pfujj), és kisparaszti gazdaságok versenyképesek a világpiacon a 21. században. És ekkor Európával jön, amelyik halálra támogatja a mezőgazdaságát pont azért, mert nem versenyképes a jóval nagyobb birtokméretű USÁ-val, és más országokkal. Abban persze igaza van, hogy ezt így nem meri nyíltan felvállalni senki... "

De ha ez nem világos, kb ugyanez Raskó György szavaival:

"Óriási „szabadtéri skanzent” akart csinálni Ángyán József és csapata Magyarországból – ez a véleménye Raskó György agrárközgazdásznak. Úgy látja, hogy semmi egyéb nem történik, mint a mezőgazdaság világszerte növekszik, emelkednek az árak, ma különösen jövedelmező ágazat, főleg a növénytermesztés. – Nem oligarcha van, vagy maffia, hanem piacgazdaság – véli Raskó. – A mezőgazdaság egyszerűen része a versenygazdaságnak, méghozzá igen ígéretes része, még a bankok is szívesen hiteleznek neki, ami pedig manapság nagy szó. A nagy üzleti csoportok értek el irányváltást Ángyán szerint? Ezek jó része Fidesz-közeli, ezt azért tudni kell. Tudomásul kell venni: pénz van az agráriumban, s ezeknek a csoportoknak a lobbiereje „legyőzte” a skanzen-mezőgazdaságról álmodó Ángyánékat. Az agrárkormányzat a jelek szerint a piacra termelő, professzionális mezőgazdaság mellé tette le a voksát. "

www.sonline.hu/somogy/kozelet/zoldbarok-kisgazdakkal-az-angyan-level-viharos-utoelete-430197

komissarlajos 2012.11.18. 22:59:55

@Blogger Géza: Téged nem kellene sem hosszú, de rövidtávon se fenntartani. Kártevő vagy gyönyörű nemzetünk bokrétáján. (Csapatod: orbáncigány, semjénnemdoktor, kétfizetést nem észrevevő szíjgyártó buzi, kurvákat futtató kósa, hülyerogán, stb... stb... ja, meg a buznyák pörgettyüsszáz hazudozós.)

Blogger Géza 2012.11.18. 23:00:09

@komissarlajos: Akkor olvassál valami békés mesekönyvet színes képecskékkel, az jobban passzolna hozzád...

komissarlajos 2012.11.18. 23:06:13

@european commonwealth: Most az LMP-nek azt kellett volna ÉSZREVENNI. hogy nem a szar húzza le a WC-t!

komissarlajos 2012.11.18. 23:09:30

@Blogger Géza: Őszintén mondom: te legalább nem sértegetsz, ha kapsz szart, de sokat. Nem tisztellek, de ez azért jelent valamit. (Na nem nagyságot!)

fidzsi 2012.11.18. 23:11:43

@komissarlajos: Azért, én Fidesz droidként, egy anti-jobber polgártól nem várnék cigányozást. Ilyenkor kicsit megzavarodok az europaiságot fennen hangoztató rendszerkritikus egyedek ideológiai állapotát illetően. Persze, ez legyen az én problemem.
Üdv! fidzsi, droid de Magóg.

irónika 2012.11.18. 23:12:02

Kedves Gabor! Most sok mindenben nem ertunk egyet.
1. Az onallo LMP 2014-es valasztasi eredmenyet jobban befolyasolja a Fidesz valasztasi torvenye, mint a pillanatnyi nepszerusege es szavazobazisa, merthogy az elobbi a ketpolust tamogatja mint tudjuk
2. Az LMP tegnapi dontese nem szolt es nem szolhatott az MSZP-rol, merthogy o per pillanat nem tagja az E2014-nek. Tehat a dontes prekoncepcion alakult es ahelyett, hogy megvivtak volna targyalasos uton a sajat igazukat es az ez alatt kialakult vitaban nagyobb sajtovisszhanggal jobben megismertesseg a massagukat, ehelyet ugy cagtak be az egyelore nekik kinyitott ajtot, hogy valojaban be se neztek ki es mi van belul.
3. Ez a dontes egy esetleges minimalis Fidesz gyozelem utan akar merleg myelvet is faraghat beloluk, amivel is biztosan az SZDSZ sorsara jutnak.

Blogger Géza 2012.11.18. 23:15:02

@komissarlajos: Ez vicces, mert az előbbi szerintem egy kicsit sértés volt, no persze az én elegánsabb alapstílusomban. :)

Amúgy a rám dobált mocsok kb 90%át hagyom reakció nélkül, az igaz, de néha azért...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.18. 23:17:27

@Blogger Géza: 1részt a kisparaszti gazdaságoknak nem feltétlen kell versenyképesnek lenni a világpiacon, előállíthatnak magas minőségű, szűkebb célcsoportnak szóló termékeket is.
Másikrészt becsatlakozhatnak termelői szövetkezésekbe, amivel bőven versenyképesek lehetnek bármilyen piacon.
Bonyolult a világ, Géza, de te a mezőgazdaságban is nyilván roppant kiművelt fő vagy. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 23:18:08

@Blogger Géza: raskó egy komcsi oligarcha, neki is vannak földjei.
abszolút buta, de ezt úgy látom nem érted:

"Ezek jó része Fidesz-közeli, ezt azért tudni kell. Tudomásul kell venni: pénz van az agráriumban, s ezeknek a csoportoknak a lobbiereje „legyőzte” a skanzen-mezőgazdaságról álmodó Ángyánékat. Az agrárkormányzat a jelek szerint a piacra termelő, professzionális mezőgazdaság mellé tette le a voksát. "

legyőzte a skanzen magyarokat, a hatalmas cég legyőzte a kisembert, ejha, mily meglepő, viszont a politikumot azért tartjuk, hogy megvédje az embert, ne a cégeket, márpedig orbán nem ezt teszi

nekem nem kell megismételni semmit se, viszont neked megismétlem most ezt:

csányinak is csak egy szavazata van, de az embereknek sok, nem lehet hogy azért mondták a fideszben ezt a választás előtt, mert már akkor tudták, hogy nem fogják megvalósítani, de kellett a sok szavazat?
de bizony hogy lehetséges, vagy te nem értesz egyet?
nem baj, a föld nélküled is forog, csak az a baj, hogy neked is van egy szavazatod.

Blogger Géza 2012.11.18. 23:19:50

@irónika: "o per pillanat nem tagja az E2014-nek." De mindenki azzal számolt, hogy az lesz. Persze lehet, hogy ezek után már nem... Kútba esett a jól kitalált forgatókönyv. (Előbb Bajnai ellopja a rendszerkritikus Millát egy tüntetésen, utána beédesgetik az LMP-t, 4K-t, aztán jöhetnek az igazi nagyágyúk: MSZP és DK)

Az E14 az MSZP nélkül csak az egész lényegét nem valósítaná meg: hogy minden jelentős baloldali ellenzéki pártot egy akolba tereljen.

Blogger Géza 2012.11.18. 23:24:23

@Hepci: Ja, Magyarország arról híres, hogy önként becsatlakoznak az emberek termelői szövetségekbe. Ezt a dumát nyomják 20 éve, de nem igazán működik. (A kedvedért annyit elárulok, hogy nekem is van termőföldem.)

Látod, ez a pár nyamvadt ellenzéki párt sem tud egy választási szövetségbe sem összejönni... Már abban nem tudnak megegyezni , ki kivel és miről tárgyaljon, nem egy sikeres együttműködésről...

komissarlajos 2012.11.18. 23:26:35

@Blogger Géza: A magam részéről a sauli utat választom, hisz átnézve általam nem támogatott nézeteidet, azt vettem észre: nem igen sértegeted a téged „ajnározókat“. És ezt követendőnek tartom. Kérlek sértést ezen sorokba ne feltételezz. Amennyiben irodalmibb hozzászólásokat vársz véleményedhez, hát meg fogod kapni. (A fenti sorok végleges döntéseim.)

fidzsi 2012.11.18. 23:27:16

@Blogger Géza: Totálisan meg vagyok zavarodva. Az itt fel-,és megszólamló anti-orbánista, tehát európéer, intelligens, független, kultúrált, humanista, etc. kommentelő-társak hogy-hogy ilyen vadul-szinte öklendezve- reagálnak. 's akkor még a cigányozást nem is emlitettem. Eccerűenlevagyoksujtva, na.
Üdv. fidzsi, droid de Magóg.

Blogger Géza 2012.11.18. 23:31:59

@tesz-vesz: Buta? Aztán mitől buta? Te mitől vagy okosabb? Ki a sikeresebb a mezőgazdaságban, te vagy ő? Ha okosabb vagy, neked miért nincs annyit földed, mint neki?

Osztán mitől komcsi, még az Antall-kormányban volt államtitkár... Vagy nálad Antall is komcsi? Vagy mindenki komcsi, akinek több esze van nálad? Vagy aki tud sikeresen vállalkozni?

Ha Csányi a főnök, akkor miért van bankadó? Na erre mit mondasz, te lángész?

Ez az ország teli van frusztrált lúzerekkel, akik mindenkit komcsiznak, zsidóznak, narancsbolsiznak stb. aki sikeresebb náluk. Ez van, te ennek a típusnak vagy a díszpéldánya.

komissarlajos 2012.11.18. 23:32:20

Egy kis vidámságot! Ki teheti töltse le a Feláldozhatók 2 c. filmet. Egy jó paródia az elmúlt 20 év akciós filmjeit összefoglava. Nem kell gondolkodni a film alatt, némi Rosé borral fűszerezve. Jó éjszakát az uraknak, pináknak.

szamoai 2012.11.18. 23:32:22

@poszt:
"Kétségtelen, hogy az ellenzéki együttműködés megkímélte volna a pártot az izgalmaktól, pár biztos befutó helyet (valószínűleg többet, mint amennyit egy öt-hat százalékos párt a választásokon elérhet) kaphatott volna a baloldali ellenzéki szövetségben."

Nem igazán értem, hogy miért veszik ilyen sokan biztosra az E14 közös listáját. Talán az én figyelmemet kerülte el valami, de mintha idáig szó sem lett volna közös listáról, sokkal inkább választási összefogásról. Ami az én egyszerű paraszti logikám szerint a leghatékonyabban úgy működik ha az egyéni körzetekben közös ellenzéki jelöltek indulnak, az összefogásban résztvevő pártok - legalábbis a küszöb megugrására esélyesek - viszont mind külön listát indítanak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.18. 23:32:34

@Blogger Géza: a zemberek be fognak csatlakozni termelői szövetségekbe, ha úgy érzik, nekik az jó. Kell hozzá némi idő, hogy kipihenjék a téeszesítést, és ne csak a nagygazdák lássanak világot.
Egyébként biztos csodálkozol, de elég sok magyarral találkozom fontos külföldi kiállításokon, tehát formálódik a szemlélet, szaporodnak a tész-ek itthon is.
A másik oldalon meg ott vannak a rossz példák, mint a nagy erőkkel létrehozott Mórakert, amit a - feltehetőleg - korrupt és alkalmatlan vezetői pár év alatt csődbe vittek, miközben a hirtelen felduzzasztott, nem kellő likviditással rendelkező cég képviseletében hatalmas autókban meresztették a seggüket.

Blogger Géza 2012.11.18. 23:34:15

@komissarlajos: Jól van, mester, elfogadom a kitüntetésedet, és megyek aludni.

komissarlajos 2012.11.18. 23:34:28

@fidzsi: Na te vagy még egy Szun Vu Kung! (A tökéletes állat...)

Csomorkány 2012.11.18. 23:35:51

@european commonwealth: Nyilván csak akkor köt koalíciót a FIDESZ, ha rákényszerítik. Ami engem illet, rajta vagyok az ügyön. Ja, és mindenáron nem akarom megakadályozni Bajnai hatalomra jutását sem. Olyan áron nem, hogy megint leszavazzak a FIDESZ-re, ha van kedvemre való jobbos alternatíva.

Viszont tény, hogy Bajnai az "elmúttnyócév" egyik sötét arca, akivel semmi nem lehet más.

Azért az LMP-nek még sokat kell tisztulnia ahhoz, hogy kedvemre való középjobb párt váljék belőle. Pl. nem kellene Jeszenszkyt hülyeségek miatt letámadniuk. Meg nem bánnám, ha lecuppannának a homokos házasság témájáról. De ha ezek megvannak, akkor egy jelentős középjobb szavazórétegre számíthatnak, akik már 2010-ben is csak kínjukban szavaztak a FIDESZ-re, mert a jelenlegi balos választéknál minden jobbnak tűnt.

Nehogy azt hidd, hogy a jobboldalon mindenki elfelejtette pl. a 2006-os választás FIDESZ-es faszságait, amelyek pontosan előrevetítették a 2010-es kormányzást. Vannak a 2/3-madban FIDESZ-fanok, de igen sokan vannak, akik egyszerűen undorodnak a baloldal által fölkínált alternatívákért. Azt a 2/3-madot nem csak a balosok tudják szalámizni.

Blogger Géza 2012.11.18. 23:38:32

@szamoai: Jogos kérdések, van egy olyan tippem, hogy soha nem tudjuk meg a választ, mert nem lesz itt semmiféle komoly összefogás... megy majd egymás savazása, hogy 2018-ra minél jobb pozícióból futhasson neki Bajnai, Gyurcsány, Kuncze, Baja, Szanyi kapitány, Mesterházy, Schiffer, Jávor meg a többiek. Egymást próbálják kicsit a víz alá nyomni szépen. Mert 2014 már elúszni látszik, túl sok itt a lángeszű vezető, aki meg akarja mondani a többinek, hogy mi merre hány lépés.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 23:46:20

@Blogger Géza: Nem oligarcha van, vagy maffia, hanem piacgazdaság"

ez minden csak nem intelligens mondat

"Ki a sikeresebb a mezőgazdaságban, te vagy ő? Ha okosabb vagy, neked miért nincs annyit földed, mint neki?"

mert nekem nem befolyásos komcsi volt az apám? ha az, még jobban is csinálnám mint raskó, érted.

"Osztán mitől komcsi, még az Antall-kormányban volt államtitkár... Vagy nálad Antall is komcsi? "

ráhibáztál, antall is komcsi-barát, volt tavaszi nagytakarítás? én nem emlékszem, pedig meghirdették a választások előtt, Aczél György és Schultheisz Emil egykori jó barátja volt.
igazgató a kommunista diktatúrában
kkbk.blog.hu/2010/11/29/antalll

rabár ferenc volt antall pénzügyminisztere, ő a kék szalag bizottság tagja volt, biztos tudod kik ők
kkbk.blog.hu/2010/12/07/rabar_ferenc_az_antall_kormany_penzugyminisztere

"Vagy mindenki komcsi, akinek több esze van nálad? Vagy aki tud sikeresen vállalkozni?"

nem mindenki, Ángyán pl nem komcsi, de amúgy tudod miért van olyan sok komcsi és sok komcsi utód a hatalomban? nem azért mert paranoid vagyok hanem mert 60 évnyi komcsi diktatúra volt még pár évvel ezelőtt ebben az országban, ha fasiszta diktatúra lett volna, és ugyanúgy átmentik a fasiszták a hatalmukat, akkor most a fasiszták kölykei nyernék a földpályázatokat, és náluk avatna miniszterelnök tehenészetet. dehát ezzel szerinted semmi baj, nincs nyilván. nyugodtan lehet hazudozni a választásokon
kkbk.blog.hu/2012/10/29/angyan_pecsen

"Ha Csányi a főnök, akkor miért van bankadó? Na erre mit mondasz, te lángész?"

kapaszkodj meg, nincs bankadó, áthárították az emberekre, rád is te lángész. persze csak akkor ha nem propaganda az egész, ezt se tartom kizártnak, hogy csak beköpték ezt a médiának és semmit se csináltak.

european commonwealth (törölt) 2012.11.18. 23:49:33

@Csomorkány:
három lényegében eltérő jobboldali párt sehol a világon nincsen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.18. 23:50:58

@Blogger Géza: amúgy van egy barátom, aki mesélt a mezőgazdaságról, így jobban értek hozzá mint te:

kkbk.blog.hu/2010/10/14/magyar_mezogazdasag_a_rendszervaltas_utan_szubjektiv_elemzes

de ne feledkezz meg a másik kommentemről se

fidzsi 2012.11.18. 23:55:40

@komissarlajos: Mi lenne, csak úgy kérdem, ha megpróbálnál kevesebbet gyűlölködni és többet érvelni. Biztos vagy olyan művelt és jó logikájú, hogy ez menne. Attól még lehet a szöveged, érvelésed penge, hogy közben nem zúgsz be. Csak példának okáért említem, hogy mi köze Viktorka esetleges származásának politikusi teljesítményéhez, vagy annak hiányához? Nem lesz erősebb a véleményed ilyes dolgok, eposzi jelzők, emlegetzésével. Mark Twain-től idézve:
"You're far from being a bad man. Go and return." Magyarul: Te nem vagy gonosz ember. Menj és javulj meg!
Üdv. fidzsi, droid de Magóg.

teevee 2012.11.19. 00:08:54

Nekem úgy tűnik, hogy az LMP a közismert fogolydilemmával került szembe, és a triviàlis választ adta.

Hiàba lenne a résztvevő összessége számára a legkedvezőbb, ha mindannyian együttműködnének, egyenként az az ésszerűbb, ha betartanak egymásnak.

És így lesz nekünk piros pöttyös fenekű MNB elnökünk. Többek között.

Csomorkány 2012.11.19. 00:20:40

@european commonwealth: Matolcsy sincs a világon még egy. Egy LMP-FIDESZ koala nyilván összeolvadást jelentene hosszú távon, de ha az LMP azt adná az ötvözethez, hogy van kiszámítható gazdaságpolitika, nincsenek viszont kiadott baltás gyilkosok, ill. van hátországa annak, aki komolyan beszól, ha a kormány valamit eltol - nos én ezzel egészen ki volnék békülve.

Ja, és az sem zavarna, ha a miniszterelnököt sem Orbán Viktornak hívnák 2014 után. Azért mindezek nem Európában egyedülálló vágyak.

Jámbor, Istenfélő, és éjfél után is itt kakukkoló középjobb szavazóként azt látom, hogy a politika cserbenhagyott engem is, és azt az amúgy minimum 10-15%-os választói réteget, amely osztozik a világlátásomon. Nevezzük a magamfajtát mondjuk kereszténydemokratának.

vgab 2012.11.19. 00:28:42

Tényleg minden szava arany:

"Nem azt állítom, hogy senkinek sem lehet igaza"

"szombaton az LMP bizonyos értelemben előre lépett"

"ahogy ez ma elképzelhetőnek látszik"

"mindkét tábor külön-külön is életerősebb lehet"

"a mostani döntés konkrét politikai következményei szerintem nehezen előre jelezhetők"

"Ugyanakkor nem tartom lehetetlennek,"

A végére azért akad határozott állásfoglalás is:

"S ha esetleg végül eltűnik majd a süllyesztőben, annak oka biztosan nem a mostani döntés lesz, hanem az a helyzet, ami idáig elvezette. "

Ja, hogy ez lesz az oka. Ezt azért nem lesz könnyű ellenőrizni, így aztán akár ki is lehet jelenteni.

Ezt viszont nem értem:

"arra sem lesz esélytelen, hogy jobboldali szavazatokat gyűjtsön be, ez akár hosszabb távon pótolhatja is a mostani döntés miatt balra távozó szavazókat. Ha így lesz (ez az 1. ponthoz is érdekes lehet), azzal ráadásul a szavazófülkékben nem a baloldal, hanem sokkal inkább a Fidesz veszít – különösen, ha az LMP végül küszöb alatt marad."

Jobboldali szavazat alatt nyilván Fidesz-szavazatot ért a mester, különben nem a Fidesz veszítene vele (pláne ha be sem jut az LMP, ugye). Jelentkezzen az a mostani (!) Fidesz-szavazó, aki majd regisztrál és szépen átszavaz az LMP-re. Persze csak ha "ügyesen politizálnak".

Az sem világos, hogy miért lenne rossz a Fidesznek (Török szerint), ha az LMP nem jut be, függetlenül attól, hogy honnan voltak a szavazói. A parlamentben nem a szavazók szavaznak, hanem a képviselők.

european commonwealth (törölt) 2012.11.19. 00:41:01

@Csomorkány:
na, akkor elmondom, hogy mi van. bajnaiék azt mondják, hogy az oligopóliumok (közutak, közművek) külföldiek kezébe kell adni. azért, mert ők azok akik a közszolgáltatásokba külső forrásokat tudnak bevonni. tudnak a magyarok távközlési szolgáltatót építeni? az ő válaszuk az, hogy a magyarok legfeljebb a multik lányvállalatait vezethetik. és persze kisvállalatokat alapíthatnak. jöhet egy új puskás tivadar, de addig egész egyszerűen ez a realitás. merjünk kicsik lenni. ez a "baloldali" gazdasági nézetrendszer.

orbánék válasza az, hogy a külföldi tulajdonú oligopóliumok helyett belföldi oligarchákra van szükség. ők ugyan nem tudnak kívülről forrást bevonni, de nem is viszik el innen a nyereséget. egyébként elviszik. az offshore jövedelmkiáramlás az unión belül magyarországon a legmagasabb. és ebben élen járnak a "nemzeti nagytőkések". de most nézzük csak az elveket.

külföldi oligopóliumok (20. századi kapitalizmus) vs. belföldi oligarchák (18. századi feudalizmus). melyik tetszik jobban? értem persze, hogy a lakosság egy jelentős része azt mondja: egyik sem. a harmadik út valami olyasmi lenne, hogy szövetségi keretek között létesüljenek vegyesvállalatok. tehát azt mondjuk, hogy mondjuk a deutshe telekom befektet a magyar postába. de nem úgy, hogy teljesen az övé lesz. hanem csak félig. tehát maguk az ingatlanok köztulajdonban maradnak. azokat amúgy se tudják elvinni. de a gépeket, eszközöket a németek szerzik be. így a magyarok nem tudnak lopni. ellenben a postán nyilván magyarok dolgoznának. a nyereséget szépen megfelezzük. ugyanígy lehetne mondjuk egy osztrák-magyar szövetségi vasúttársaság. ilyesmi lenne a megoldás.

ezt senki sem képviseli. de az is kétséges, hogy erre valaki szavazna.

vgab 2012.11.19. 00:42:37

@szamoai: Több dolog is szól a külön listák ellen. Pl.: 1. Csak az MSZP-nek és (tegnapig) az LMP-nek van 5% feletti támogatottsága, az esetleges többi résztvevőnek nincs. 2. A töredékszavazatok elosztása rendkívül problémás lenne, mivel azokat (ha jól emlékszem) nem lehet megosztani a jelölő szervezetek között, de ha meg lehetne, akkor is gondot okozna, mivel egymás listáiba nem szólhatnak bele a résztvevők, a közösbe viszont igen. 3. Egy 40 % támogatottságú listára (ennél kevesebb nemigen lehet elég a nyeréshez) sokkal könnyebb szavazni a kormányváltás érdekében, mint egy 5%-osra. Ne feledkezzünk meg a regisztrációról: a biztosan magas támogatású lista híve inkább fog regisztrálni.

european commonwealth (törölt) 2012.11.19. 00:55:56

@szamoai:
úgy tűnik, hogy a pártvezetők közül ezt eddig egyedül mesterházy attilának sikerült megértenie. ő azt mondja, hogy az mszp, vagy valamilyen baloldali tömörülés önállóan kíván listát állítani. de ettől még partnerek a közös egyéni jelöltállításban. schiffer andrás meg azt, hogy ők elzárkóznak attól, hogy koalícióra lépjenek bárkivel is. ebben az esetben a közös jelöltállítás se jöhet szóba.

hipo 2012.11.19. 01:02:27

Történelmi döntés: 84 nem a jellemtelenségre.

vgab 2012.11.19. 01:14:22

@hipo: Nyilván hatalmas jellemtelenség lett volna tárgyalni, feltételeket szabni, vétójogot kikötni a további belépők és a miniszterelnök-jelölt személye kapcsán. Ezt szavazták le ugyanis 84-en.

Csacsicska 2012.11.19. 01:53:38

Orbán kormányát „leváltani” – legalább is választásokon – nem lehet. A Fidesz úgy csűri-csavarja a választási törvényeket, ahogyan éppen a pillanatnyi érdekei kívánják. Vagy mondhatnánk úgy is, hogy mire választások lennének, már nem lesz miből választani.

Török Gábor megközelítése csupán a Fidesz nézőpontja, sűrű ködösítés, semmi egyéb.

A megoldás két lépcsős: először meg kell buktatni Orbánt – és ehhez MINDEN ellenzéki erő és a normális emberek egységes támogatása kell. A második lépés lehet az Orbán utáni hogyan kérdése.

Az aktuális kérdés egészen világos: menjen Orbán, vagy maradjon? Igen, vagy nem?

Orbán „jogállama” szerint a kérdésre nem lehet jogállami módon választ adni. Egyszerűen azért, mert a Parlament napokon belül átnyomja a választási törvényt, a regisztrációval együtt. Ez a választói névjegyzék azonnali végét jelenti. Orbán megnyomj a delete gombot – és volt névjegyzék, nincs névjegyzék.

Ezzel az aktussal azután betettek bármiféle népszavazásnak, például olyannak, hogy menjen-e a búsba Orbán, vagy sem? Ha ugyanis nincs választói névjegyzék, akkor a népszavazáshoz is regisztrálni kell. Ez pedig sima állami bohóckodásba fullad majd. Mire az „állam” kitalálja a regisztráció menetét – amire lényegében semmi szükség sincs a dolgok MAI állása szerint – lemegy a nap, Orbán pedig marad.

Ha nincs népszavazás, akkor összehangolt országos, általános sztrájkot kell szervezni a kormány megbuktatására. Ebből egyetlen ellenzéki erő sem vonhatja ki magát – hacsak el nem ismeri, hogy mégiscsak Orbán pártján áll. Nagy kérdés lesz ez majd Schiffernek, amire konkrét választ kell adnia.

Az én megítélésem szerint Schiffer és Orbán jelleme azonos - mindkettő igyekszik a markában tartani a pártját, a hatalmát tutira biztosítani. Schiffernek is fontosabb ez, mint bármiféle elvi politika. Schiffer halandzsázhat bármiféle függetlenségről: ha nem annyira hülye, mint amennyire látszik, akkor tudnia kell, hogy az LMP egyedül labdába sem rúghat, le nem győzheti Orbánt. Ellenkezőleg, ha egyedül evez egy csónakban, akkor megosztja az ellenzéket. Erőket von el a közös kérdésre adandó választól.

Schiffernek valahová tehát csatlakoznia kell – és aki ilyen válságos helyzetben, mint a mai, csak arra tud gondolni, hogy majd ő lesz a „mérleg nyelve”, az nem politikus, hanem politikai kalandor. Aki nem érti meg, hogy két kérdésre kell választ adni - sunyít az első kérdésre adandó válasszal, és kifejezetten a még közel sem aktuális második kérdésre akar válaszolni.

szamoai 2012.11.19. 01:58:26

@vgab:
a támogatottsági szintek nyilván változni fognak a következő másfél évben. elvi szinten viszont - szerintem - az a logikus, ha nem próbál meg egy ennyire sokszínű politikai szövetség mindenkit egy akolba terelni mert az komoly lemorzsolódást okozhat. értem amit mondasz de tisztelettel nem értek vele egyet:)
Szerintem könnyebb szívvel szavaz az ember egy olyan párt listájára amelynek a programjával (vagy ha az nincs, a világnézetével..) nagyobbrészt egyetért, mint egy olyan Olajfa-szerű választási tömörülésre amiben számára nagyon nehezen elfogadható politikai pártok/csoportok is benne foglaltatnak.
Persze az 1-2%-os pártoknak ez nem opció, ők vagy egymással állnak össze (ha tudnak), vagy egy nagyobb csoporttal együtt kell próbálkozniuk. Vagy nekifutni egyedül és magukkal rántani a semmibe az 1-2%-nyi szavazatukat, ez már valahol politikai bölcsesség és realitásérzék kérdése.

Az egyéni képviselő más kérdés. Bár az eddigi választásokon nyilvánvalóan ott is a pártkötődés volt a döntő szempont (egy bizonyos településméret felett legalábbis) de elvileg ott a személyre szavazunk. A 2014-es rendszerben viszont tényleg politikai öngyilkosság lenne a kormányváltást kívánó politikai erőknek önálló jelölteket indítaniuk egymással szemben, itt lenne hát az alkalom olyan helyileg elismert, pártpolitikában nem túlságosan besározódott arcok ( ideológiai értelemben függetlenek, de legalábbis valamilyen szinten elfogadható nempártkatonák) közös megegyezésen alapuló kiválasztására, akár valamilyen előválasztásos rendszerben.

szabadnapos urulógus 2012.11.19. 02:22:25

Egy logikusan összerakott eszmefuttatás volt. Annak, hogy egy mindenbe belebukott Pető, a taccsvonalon túlról belezsidózott egyet, annyi jelentősége van, mint árva verébszarnak egy Andrássy úti padon.

ssi 2012.11.19. 04:38:06

@poszt utolsó bekezdéséből: " rossz helyzetben lévő párt .. belső megosztottságát .. egyértelművé tette .. többségi döntéssel .. megragadta az utolsó esélyt .. hogy döntött .. ha esetleg .. eltűnik .., annak oka .. az a helyzet, ami idáig elvezette .. túl sokáig .. túl sokáig élt együtt .. a problémával, amely .. mindkét létező táborát lekötötte és megbénította."

tehát hamarosan megtudjuk, hogy "csak" a belső ellentétek megléte és leplezése miatt nem tudták-e a népszerűség/támogatottság növeléséhez szükséges lépéseket megtenni (egyértelműség, tartalom, szervezettség stb.)

poa ogapo 2012.11.19. 05:38:44

Megízlelték az édes nagy jövedelmet (ruházatukon látszik a változás). Szerintem a választásokig még nagyot fog változni a hozzáállásuk amit semmi más mint a bejutás fog vezérelni.
Mivel a régiekkel nem akarnak együttműködni sem jobb sem bal oldalon így gyakorlatilag 97%-a jelenlegi politikai palettának kiesett.
Csak ezért jutotttak be 2010-ben mert maszop (Gyurcsány és bandája) ellenes volt a hangulat.

szoja122 2012.11.19. 05:47:37

Az elemzés szerintem is korrekt.

De néhány hozzáfűzni valóm lenne.

1. Bajnai nagyot hibázott, amikor nem hangsúlyozta, vagy nem is mondta, hogy a hatalom nem a kormányzáshoz kell, mert ennyiféle különböző párttal, szövetséggel, egyesülettel ez lehetetlen. Okulhatott volna az MSZP kormányzásából, pedig ott egy párt volt mégsem tudtak kormányozni, többek között a belső hatalmi harcok, az egyet nem értések miatt.

Mint Karácsony Gergely mondta, csak technikai koalíció lehetséges, a jobbik nélkül a 2/3-os törvények visszaállításában (ahol nem tudnak új és jobban megegyezni) és újak megalkotásában (beleértve az alaptörvényt).

Ilyen alakulat TÖBBRE NEM vállalkozhat, mert a kudarc másként kódolva van.

2. Az LMP-nek ezt hangoztatnia kellett volna, legalábbis erőteljesebben, mert nem igazán jött át, ha volt ilyen véleményük egyáltalán. Csak tárgyalásokról beszéltek, az pedig nem ugyanaz.

3. Senki se felejtse, azzal kell főznünk, amink van. Kis ország vagyunk, nincs 3. 4. akárhányadik komplett politikusi gárdánk akik még értenek is a kormányzáshoz és nem voltak kompromittálva.

Ezt nagyon sokan hajlamosak elfelejteni. A mostani válságban HOZZÁÉRTŐ emberek kellenek, mint politikailag, mint szakmailag. Másrészt jó fellépésű meggyőző módon érvelni is tudók kellenek.

Ilyenekből egy teljesen új gárdát összerakni szinte LEHETETLEN.

Ne felejtsük 2014-ben azt kell eldöntenünk, hogy a Fidesz leváltása megéri e az esetleges ”kompromittált” politikusok egy részének visszatérése.

Vagy inkább maradjon a Fidesz. :(((

szoja122 2012.11.19. 06:01:40

@szoja122: A technikai koalícióból kimaradt, hogy ez kb. 1 évig tartana és utána mindenki külön-külön indulna az új választási törvények alapján.

irónika 2012.11.19. 06:32:01

@Blogger Géza: igen, mindenki azzal szamol, hogy az MSZP es. DK is tagja lesz ez E2014-nek. De nem teny. Nem ismejuk a csatlakozas felteteleit. Sot, az LMP csatlakozasi feltetelkent szabhatott volna olyat, ami gyengiti az MSZP szerepvallalasat. Vegul pedig, ha olyan modon engedik be az MSZP-t, ami szamara vallalhatatlan, akkor meg ki is lephetett volna. Es ezek mind nagy visszhangot valtottak volna ki es markansan megmutathattak volna az LMP kulnutassagat. E helyett, ok bevagtag a nekik kinyitott ajtot. Nem gondolnam, hogy ez uj eselyt jelentene a partnak, inkabb egy elszigetelodeshez fog vezetni.

kirsten 2012.11.19. 06:44:16

Most vált igazán bizonyossá hogy Schiffer orvbán embere. Habár eddig is kilógott a lóláb. T.G. te pedig egy gerinctelen seggnyaló vagy. Remélem jól megfizetnek !

felcsutisuttyo 2012.11.19. 06:50:31

Most látszott igazán.., hogy az LMP egy szarkupac, aki azt képzeli magáról, hogy lekvár mert felkerült egy polcra:DDDD
(igaz hogy kis kupac,... de szar) ez beigazolódott,

" Kongresszusosdit játszottatok"? hülye gyerekek? -:D

A..3 százalékos "tocska."(pontocska) a palettán.?......mert pártocskának sem lehet nevezni az LMP-t.
......s eldöntötték, hogy élősködtök még egy másfél évet az adófizetők pénzén...és utána oszlás van...!!!!!!!!! Megérdemlik ezt a " Pető Iván" fazon Schiffert...
...Igaz, mindenki kell (ene) az Orbán Maffia Diktatúrájának eltörléséhez és az új 2/3 hoz... de LMP nélkül is meglesz.!!!!Nem kellenek! Sőt jobb i így!!
Nem is kell ilyen kerékkötő LMP Banda az E 14 hez!!!!!! Jobban is jár az E.14. Csak örök akadékoskodás lenne...és veszekedés, önfejüsködés bomlasztás.
Az LMP csak egységet bomlasztó tényezők . Még Ők akarnak feltételeket szbni, hogy kivel egyesüljenek Bajnaiék??? azaz aE14???????Ti ? Akik ilyen pici támogatottsággal bírnak?...és bohóckodnak ????

Most Magyarországot kell megmenteni és nem zöld bóvlikról tárgyalni...

Most már egyen értéküek Orbánnal a rosszat akarjátok az Országnak. TAKARODÓ!!!!!
A 2010 es 2/3 ot is az LMP nek köszönheti az Ország!!!!!!!Nem felejtettük el!!!!!!!
Lehet Más a Politikában csak Ti nem!

Jaffar 2012.11.19. 07:35:49

Útálom a pirospöttyös pocakos miniszterelnököket...

felcsutisuttyo 2012.11.19. 07:37:21

@kirsten: Hoppá..erre csak most jöttél rá??????

jjulie 2012.11.19. 07:39:40

@Hepci:

naftalin, jeti, már megint itt van a naftalin, köpni kell, köpni kell, már megint itt van a naftalin.....

jjulie 2012.11.19. 07:44:38

@vgab:

a törökgábor ennél sokkal többet tud, de ez itt az utólagos felszinelemzői munkásságának terepe, és a szondázásé, unalmában bedob egy értéktelen kavicsot a tóba, és nézi a gerjesztett hullámokat, hátha jó lesz az így nyert megfigyelés valamire

ha viszont kiderülne, - de nem fog - hogy ez nem a felszín, hanem tényleg ennyit tud, szegényebb lennék egy illúzióval

jjulie 2012.11.19. 07:50:02

@Hepci:

igazi álmodozó tücsök vagy jeti

arról ábrándozol, hogy a minőség önmagában érvényesül, csupán attól hogy van, elég a minőséget létrehozni és kész a diadal

vajh hány minőségi éttermet kéne ahhoz bebuknod, hogy felébredj?

jjulie 2012.11.19. 07:56:30

@tesz-vesz:

a kádári szocializmus langymeleg világának visszavágyása szól belőled pajti, az erősebbkutyabaszik világot meg nem kerülheted el

szállítani egy cégnek amely utólag fizet, kockázatos, és aki nem törődik a kockázatfelméréssel magát kell hogy okolja, a többi meg zsigeri éretlenség és sületlenség

nőj fel pajtás, és olvasgasd a jób könyvét, aztán ha ezerszer elolvastad, gyere vissza

is 2012.11.19. 07:57:13

@poszt: "1. Miért is?"

Azért mert az egyéni kerületek győztese felviszi a győztes szavazatait a listára. Nem mindegy, hogy egy kerületben, ahol a FIDESZ nyer, mennyivel nyer, és bizonyára lesz legalább 3 kerület, ami az LMP-s külön jelölt miatt lesz a FIDESZé. Török Gábor, ezt te álmodból felkeltve is tudod, mert tudod a választási rendszert. Itt te most a saját szemedbe hazudsz, mert engem ugyan nem vágsz át ezzel az álnaívsággal. De miért is csinálod ezt?

"3. arra sem lesz esélytelen, hogy jobboldali szavazatokat gyűjtsön be, ez akár hosszabb távon pótolhatja is a mostani döntés miatt balra távozó szavazókat. Ha így lesz (ez az 1. ponthoz is érdekes lehet), azzal ráadásul a szavazófülkékben nem a baloldal, hanem sokkal inkább a Fidesz veszít – különösen, ha az LMP végül küszöb alatt marad."

Jézusmária. Aki most a FIDESZre akar még szavazni, az már oda is fog 2014-ben, jön az osztogatás, most van a FIDESZ a mélyponton. Hogyan venne el bárki is most már FIDESZ szavazót? Sehogy. Akit el lehet venni, az már rég a bizonytalanok között van. Ha az LMP kiesik, akkor nincs 5%-a, ebben maximum 1% lehet a volt FIDESZes, de az már most is bizonytalan. Na az az 1% se nem oszt, se nem szoroz. És ez megint óvodás szintű logikai gondolatmenet, és ezt is tudod, mégis leírtad, hogy hátha valakit félre tudsz vele vezetni.

Török Gábor: az én mércém alá értél végérvényesen. eddig csak szimplán annyit tartottam rólad, hogy hát ennyi, amennyit te megértesz a világból, ekkora az egérlyukad, amiből kinézel, tehát ennyit bírsz felfogni belőle. mostantól viszont kénytelen vagyok azt gondolni, hogy te nem arról beszélsz, amit látsz, meg felfogsz, hanem direktben torzítasz. nem vagy jobb, mint bármely fizetett pártblogger, ha egyáltalán még tartod, hogy te valamilyen független gondolkodó lennél.

is 2012.11.19. 08:05:51

@apanna: "A többség ezt várja el mindazoktól, akik valóban váltani akarnak, és nem az előző garnitúrát visszahozni."

A 4%-os többségről beszélsz, a 96%-os kisebbséggel szemben? Hol van az a vadiúj garnitúra? És ha annyira új garnitúrát akar az LMP, akkor miért nem Kaltenbach Jenő a főpolgármester? Miért Tarlós István?

Fordítva ülsz a lovon. Volt az LMP-nek 3 éve, és lett 4-5%-a. Ha lenne neki 25%, akkor teljesen más helyzet lenne. De nincs. A kérdés pedig 2012-ben nem az, hogy LMP vs. mindenki más, hanem FIDESZ vs. mindenki más. A lehet más a politika kérdés ma azt jelenti, hogy lehet-e más, mint amit a FIDESZ csinál. Ez a no.1. kérdés 2012-ben. No.2. és 3. és 4. lehet minden más kérdés is, de először az első kérdést kell megválaszolni. Az LMP megválaszolta: ne legyen más 2014 után a politika. Schiffer András ez irányba lépett. Beszél összevissza, de lépni mindig csak ilyeneket lép. ezért nem Kaltenbach Jenőnek hívják a főpolgármestert.

jjulie 2012.11.19. 08:06:07

@tesz-vesz:

jaj pajtás, a kirablás......

kicsit nézz utána, hogy a kiraboltak átlaga mennyiben járult hozzá a kirabolhatóságához

egy vagy a kádár népe közül pajti, elveszett a biztonságérzeted, mindjárt sírok a szánalomtól, akarod hogy sajnáljalak?

nu pagagyí 2012.11.19. 08:07:58

@szoja122: Bajnai pontosan elmondta, hogy az Együtt 2014 mire való. A Fidesz rezsim felszámolása, új alkotmány létrehozása a célja, amely után demokratikus szabályok szerint új választást írnak ki.

Az LMP-nek viszont, úgy tűnik megfelel a mostani rendszer. Végül is egy diktátor sok kedvezményben tudja részesíteni kiemelt alattvalóit, hiszen az egész ország az övé. Majdcsak megtalálja Schiffer is a helyét Pozsgai és Szűrös mellet, valami látszat bizottságban, ahol a békavonulások, lebomló szatyrok problémáival ütheti el azt 30-40 évet, amíg Orbán egészségi állapota engedi.

tede 2012.11.19. 08:09:14

Én azon fogok röhögni, ahogy a koncon marakodva előre hogyan fog szétesni a Bajnai féle összetákolt csoportosulás.

Már megjelentek és ott zsonganak a Bajnai környékén a pozícióvadászok és kétlem, hogy türelmesen kivárnák a választásokat, mert nekik már jó előre le kell fixálni a zsíros állást.

Aztán ahogy kell, meg ahogy mindig is csinálták a ballibek megpuccsolják a Bajnait, ahogy tették mindegyik miniszterelnökükkel eddig.

Ezért nem szabad összeállni velük, ezt jól látja az LMP. Két megsemmisítő vereség után eltünik az mszp és inkább a választóira kell hajtani később, mint összeállni velük most és parázs pozíció veszekedésbe menni (még meg sem nyert választások kapcsán, ez a röhej) és eltünn a kloákában, ahogy a kisebb pártok jártak mindig, ha összeálltak egy nagyobbal.

Balt 2012.11.19. 08:10:25

"szombaton nem az utolsó szöget verte be a koporsójába, hanem megragadta az utolsó esélyt. Nem azzal, ahogy döntött, hanem azzal, hogy döntött."

Biztos vagy abban, hogy döntött? Hogy ŐK döntöttek? Szerintem még nincs lefutva ez a meccs (egyébként a tárgyalásokra mandátumot kapott a pártvezetés, csak a csatlakozásra nem), bő 1 év alatt sok minden történhet, pláne a viszonylag szoros eredményt és Karácsonyék eltökéltségét (majdnem azt írtam: elkötelezettségét) látva. Úgy sejtem, hogy egyébként sem ŐK döntöttek, legfeljebb alamizsnát kaptak volna a Bajnai-maszop tandemtől (na meg persze Amerikából), de az jól látszik, hogy szerencsére azon az oldalon vérig sértődtek, tehát ha más nem, ez lesz a korlátja a későbbi együttműködésnek. :)

is 2012.11.19. 08:15:50

@tesz-vesz: tehát, elszalad az ember a wikipediához (en.wikipedia.org/wiki/Palma_Metro):
- 320 millió euroba került, nem 120-ba. laza több, mint 2 és félszeres csúsztatás.
- 2007 szeptemberében a frissen nyílt metrot lezárták, mert folyamatosan elöntötte az árvíz. A költségek 46%-kal megemelkedtek (tehát majd 500 millio euro lett).
- megnézzük ezeket a youtube videokat (www.youtube.com/watch?v=KIKXCLqAHgA ; www.youtube.com/watch?NR=1&feature=endscreen&v=5VRVFlSoZXA), és csodálkozunk, hogy hogy a francba vittek le ilyen szép napsütést és természetet a "metro"-ba a spanyolok 30 méter mélyre.

szóval ez legalább részben egy villamos ennyi pénzből. ilyen hülye vagy te is, hogy ezt nyomod, mindent beszopsz, bárminek felülsz.

Balt 2012.11.19. 08:16:18

Nem utolsó sorban: kérdés, így mennyire lesz lelkes a nyár eleji LMP-szövetséges Milla, miután a 4K is kiszállt (átmenetileg) a játékból. (A nyugger poltisztek odaadó lelkesedésében nincsenek kétségeim, de ez legyen Bajnai baja...) :)))

Szevasztok 2012.11.19. 08:17:55

"arra sem lesz esélytelen, hogy jobboldali szavazatokat gyűjtsön be,"

Igen, ez lenne az utolsó esélye. De Schiffer tegnap este kinyilvánította, hogy ő baloldali és az LMP vezetésében szerinte senki nem igazán jobboldali, tehát ehhez egyfajta "Fidesz 1993" fordulat kellene. Nem kizárt, de eléggé esélytelen.

Balt 2012.11.19. 08:22:18

Meg kell állapítanom, hogy Magyari (DeDi) Péter kiváló elemző, itt-ott veri a hivatásosakat: :) (Itt persze meg nem nevezve Karácsonyra gondolok. Bár ez a poszt jobb a szokásosnál.) :)))

index.hu/belfold/2012/10/22/a_part_nelkuli_ember
index.hu/velemeny/2012/11/18/az_lmp_nem_lett_fugefalevel

László56 2012.11.19. 08:24:23

Szép jó reggelt Mindenkinek

Kettő az egyben.....,írja az elemzőnk. Ugyan nem értem, hogy mire gondol, hiszen itt mindig ugyanarról van szó. Arról, hogy nem lehet más a politika. A többség döntésére megsértődünk és lemondunk a munkánkról. De, azért a zsíros jövedelemmel járó részét megtartjuk és maradunk képviselők. Ez, nem ugyanaz a személyi jövedelemre irányuló politika, mint minden más pártnál ?

Hurrá, kiabálhatná valaki. Karácsony, Jávor, Szabó bebizonyították, hogy nem lehet más a politika. Maradunk képviselők, mert az hozza a pénzt. A munkát meg végezzék azok, kik a többséget kaptak a kongresszuson. Milyen demokratikus. Még hogy más. Ugyanaz a lelkiismeretlen, demokrácia ellenes, zsíros állásokat hajszolók, mint akármelyik másik párt. Ezek után, vagy kidobják ezeket a demokráciaellenes személyeket a frakcióból, vagy megy az egész párt a romlás útján, lefele a gödörbe.

Ugyan, Bajnai megjelenésével, nem sok választási lehetősége volt az LMP -nek. Vagy beolvadnak Bajnaihoz és evvel feladják önmagukat és mindevvel az LMP -t megszüntetik, vagy emelt fővel, de a megújulás lehetőségével, vállalják a rizikót a választások elvesztéséhez. De, az utóbbi esetben, legalább a pártot megmentik a megszűnéstől. Ismerjük el, Bajnai nem sok lehetőséget hagyott.

Előrelátóbb és becsületesebb volt a Schiffer által képviselt út. Evvel a demokratikus többség útja.

Bajnai megjelenése előhozta az LMP -problémái lényegét. Az ide, oda, dörzsölődés nem tett jót az LMP -nek. Idegenbe menni sem volt semmi értelme. Az EU zöldekhez való dörzsölődés, többet ártott a pártnak mint használt. Saját politikai irányvonalat nem tudtak felmutatni. Most akkor hogy tovább ?

Az egyetlen út egy politikai képződménynek: megtalálni a saját politikai irányvonalat és azt következetes képviselni. Az első lépést ehhez, most tette meg az LMP. Túl későn és ezért lehetséges hogy kiesik a parlamentből. Hiszen a kongresszusuk veszteseit már meg is szólították a Bajnai -féle összeesküvők. Összeesküvők ? Igen, összeesküvők, hiszen Bajnai esetében, politikai pártról itt nem igen lehet beszélni.

Ez azt is jelenti hogy az LMP -nek tiszta vizet kell öntenie a pohárba. Mert, ha nem szórja ki a frakciójából, a demokráciaellenes elemeit, akkor ezek belülről fogják rohasztani a pártot. Ez viszont nem csak vesztességet jelent a legközelebbi választásokon, hanem a párt megszűnését is.

Tehát bármilyen fájó is. Ki az LMP -t meg akarja tartani, annak meg kell szabadulnia a veszteseket irányítóktól. Kifele a frakcióból, kifele a pártból velük. Ez az egyetlen út az LMP megmaradásához.

Szevasztok 2012.11.19. 08:29:25

Egyébként ennek a döntésnek van egy mellékkövetkezménye: Most Bajnai megmutathatja mennyire jó POLITIKUS, és hogyan tudja a háttérben, aprómunkával mégis a legtöbbet kihozni ebből a helyzetből.

maskep 2012.11.19. 08:30:56

@tesz-vesz: Bocs a hülyézésért... De nagyon böki a csőrömet, mikor valakinek a felmenőit hozzák fel a diszkreditálására!

apanna 2012.11.19. 08:34:13

@is: "Fordítva ülsz a lovon. Volt az LMP-nek 3 éve, és lett 4-5%-a. Ha lenne neki 25%"

Amikor változásról beszélünk, én nem gondolkodom olyan politikusban, aki az előző ciklusban miniszterelnök volt. Mint ahogy a köré sereglő sleppről sem gondolom, hogy alkalmasak lennének.
Aki itt "rezsimváltásra" készül, az csupán a magáét akarja. és az előző ciklusban is voltak "diktatórikus" törvények, elemek.

Ha az LMP bebizonyítja, hogy független a többi párttól, akkor nagy jövő áll előttük 2014 től. simán bejöhet a 25%-ék.

Most mindenki változást szeretne, a régiek kizárásával. Bajnai nem új elem a gépezetben, vele megint visszajön, amit már egyszer leszavaztunk.

mithrandir 2012.11.19. 08:35:04

Egy biztos, én lehet, hogy rájuk szavazok 14-ben.
Ha lefekszenek a bűzlő komcsi bandának, biztosan nem.

Szerintem nem vagyok ezzel egyedül.

Robinzon Kurzor 2012.11.19. 08:39:57

"Ugyanakkor nem tartom lehetetlennek, hogy van legalább öt százaléknyi szavazó, akik számára fontos az LMP különutassága."

Az új választási rendszerben az 5% szinte semmire sem elég.

Az eldöntendő kérdés így fog szólni: az LMP "különutassága" a fontosabb, vagy hogy leváltsuk az Orbán-rendszert.

Jobbos szavazatokra meg szerintem nem számíthatnak, mert az Orbánból kiábrándult jobboldali szavazó jobboldali politikát szeretne, nem ökobalt.

Az LMP sikeres átpozícionálásához (a szándékon túl) egy Orbán-kaliberű vezető és egy Wermer-kaliberű stratéga kellene.
Egyiket sem látom.

mojszipupi 2012.11.19. 08:43:06

Ha Jávor és Karácsony szerephez jut vmilyen formában az E14 ben az LMP reggeli harmat módjára tűnik el a süllyesztőben

sötéthülye.tahóbarom 2012.11.19. 08:48:53

"a Fidesz vagy az MSZP irányából lelkesednek vagy sajnálkoznak. A nyomás persze mindkét irányból"

Nem csak ez a két irány van, és nem csak az MSZP véli úgy (sőt, ők pont nem), hogy az LMP-nek csatlakoznia kellett volna. Ez csupán Fideszes vágyálom.

"egy darab elkötelezett kormányváltó szavazat sem veszhet majd el."

Most tényleg pont neked kell elmagyarázni, hogy az E14 és az LMP között megoszló szavazatok a kiváló új választási rendszerben miért a Fidesznek kedveznek? Szerinted elhiszi bárki, hogy ennyire hülye vagy?

"Így viszont sokkal egyszerűbben jöhet létre az Együtt 2014 és az MSZP megállapodása"

Ez meg már pláne nettó fideszes agitprop.

Balt 2012.11.19. 08:50:34

@psychocska: :))) A hasonlat telitalálat! (Dr. Lux Elvira?) :))

@márta)): Kivételesen igazad van: :) Az lett volna a legjobb, ha Karácsonyék beeröltetik az LMP-t, aztán akkor borul a bili, amikor az MSZP vagy Gyurcsány megjelenik a színen. (Mert meg fognak jelenni, ez tuti.)

dbeata 2012.11.19. 08:52:25

@tesz-vesz: @is: Hát igen, ez némiképp változtat a dolgon. Most akkor mi is van???!!
Ez sokat árt annak az ügynek, hogy rakjuk tisztába a politikát.
Ettől függetlenül nem gondolom, hogy ez bizonyítaná, nálunk semmiféle korrupció nincsen, ugye-ugye?

Szevasztok 2012.11.19. 08:52:47

Egyébként az E14 és az LMP együtt erősebbek lehetnének az MSZP-nél is, ezért a mostani döntés jó a Fidesznek és az MSZP-nek egyaránt. Mindenki másnak rossz.

Robinzon Kurzor 2012.11.19. 08:53:32

@is:

Azért ennyire nem drámai helyzet.

Ez most egy Stahl-féle, "gyorsan valami finomat" poszt volt, mert régen volt már poszt, meg most gyorsan kellett valamit írni, hogy az elsők között legyen idézhető reakció, legyen látogatottság, like, megosztás, kattintás.

Szar lett, sőt, még rosszabb: butácska, de a célnak itt és most hirtelen megfelelt.

Balt 2012.11.19. 08:54:18

@tesz-vesz: "herényi károly apja pl: Gerendás Iván ÁVH-s százados, Gerendás Péter: Herényi Károly MDF-képviselő veje"

Na, ezt nem tudtam. (De Gerendás nyilván nem véletlenül igazhitű gyurcsányista...)

Balt 2012.11.19. 09:01:25

@Akitlosz: "Feltéve ha eldöntötte. Az miből látszik, hogy ez végleges döntés, és ebben a kérdésben 2014-ig nem döntenek újra, esetleg máshogyan? Szerintem semmiből, sőt az ellenkezője látszik. Nyitva akarják hagyni a visszatáncolás lehetőségét is."

Pontosan így látom én is. Eleve a döntés elég dodonai ("nem csatlakozunk, de tárgyalunk"), kis többségű, a párt fontosabb "arcainak" zöme ellene van, amit látványos aktussal (lemondással) nyomatékosítanak. Szerintem messze nem került a dolog nyugvópontra a párton belül. Nem lennék meglepve, ha az LMP-ben heteken belül kitörne a palotaforradalom. Egy előnye mégis van, bár már előtte is látszott pl. R. Field át"párt"olásán: olyannyira elmérgesedik a viszony a gyurcsány-bajnaista sajtóval, hogy addigra fel sem merül ill. értelmét veszti a csatlakozás kérdése...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 09:07:13

Valahogy senki meg se említi az LMP 2009-es névválasztását, és a 2010-es kampányát.

A Lehet Más csakúgy, mint a kampány 2010-ben arról szól, hogy megtagadják a Fidesz és MSZP közötti marginális felosztását a politikai játszótérnek.

Magyarul ha most lepaktálnak az MSZP-vel, akkor szembeköpik önmagukat.

Éppen az volt a céljuk, hogy elhitessék nem valaki ellenében kell nyerni (Fidesz vagy MSZP),, hanem önmagukért.

preddy 2012.11.19. 09:09:35

Kis falunk a béke szigete. Van egy ténylegesen független polgármesterünk, a bal szomszédom miépes, a jobb szomszédom a párttitkár a volt téeszből, szembe egy fideszes lakik. A távoli szomszéd inkább libero, gyermeke a Fidesz EU parlamenti képviselője. Megértjük egymást, tiszteletben tartjuk mindenki véleményét, működik a közösség.
Egyszerűen nem értem, hogy miért ne működhetne így országosan? Miért kell kirekesztenie a Fidesznek mindenkit, az LMP-nek a volt szocikat, főleg mikor a vezetőjük, Schiffer is érintett volt?
Más nem tudom, hogy van vele, de én arra fogok szavazni aki össze akarja fogni az országot, nem rekeszt ki senkit, baráti kezet nyújt a másiknak.

Balt 2012.11.19. 09:10:30

@radala: Rég láttalak. Igaz, én is csak szórványosan folyok bele a kommentfolyamba.

Jávor (nomen est omen) tényleg egy állat. Már szégyellnem kell, hogy 2010 őszén, >20 éves aktív választói múlttal életemben először neki adtam ajánlószelvényt... Azzal a felkiáltással, hogy szavazatra ne számítson - amit azért remélem, mai napig így gondolsz te is ennek ellenére: :) ("LMP nyert egy potenciális szavazatot")

preddy 2012.11.19. 09:12:38

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Akkor miért nem az Idealista Párt nevet választották?

Balt 2012.11.19. 09:17:44

@Khal Drogo: '90-ben.
Igen, ezt aláírom: akkor az MDF tűnt kollaboránsnak, bénák voltak bicskanyitogató stílussal (főként a volt KISZ-generáció, Pálfy G. stb.), Horn Gyufának még tkp. örültem is, hogy a németek nyilván hálásak lesznek a legendaként eladott "hős falbontónak". Hálásak is lettek, egy utcát neveztek el róla valami ipari kisváros külterületén... :)))

Balt 2012.11.19. 09:24:04

@radala: "De a világ leggusztustalanabb dolga a szerény apolitikus politikus, aki már demiszt is alapított"

Nyugi, az nem politikai aktus volt, csak egzisztenciális... :))

Balt 2012.11.19. 09:27:09

@tesz-vesz: "de itt csak a hatalom továbbadásáról van szó, az mszp-s karsai bajnai apját is emlegette, ki tudja mi a foglalkozása bajnai apjának?"

Azt nem tudom, de az fix, hogy Baja környékén nem jártak egy ideje, pedig nagy "szeretettel" várják őket... :))

prometheus_X 2012.11.19. 09:36:27

Ha felülről nézem az egész eseményt és eltekintek a szavazatok megosztottságától, akkor ez a szombati egy tökös döntés volt az LMP-től. Szerintem esetükben egyértelműen az lett volna az együttműködés üzenete, hogy nem bízik a párt önmagában - áttételesen tehát a szavazóiban. Nem hiszem azt, hogy bármi kár is érné az országot vagy az ellenzéket 2014-ben attól, hogy nem tagozódtak be a nagy összeborulásba. Inkább úgy gondolom, hogy a Jávor féle politikai opportunistáknak ez egy nagyon kecsegtető helyzet volt és aki most bánkódik, az maximum azért bánkódik, mert ez a könnyű lehetőség most elúszott és letörték a szavacskáit.

komszikomsza 2012.11.19. 09:39:12

@Balt: no és rólad mit és hol neveztek el okostojás?
Gyuszi bá nem egy angyal, múltja se pöttymentes DE VALAKI amit rólad blogfírkász nem lehet elmondani.

A cikkhez: ez esetben TG korrekt, legalább világosan megfogalmazza h egy pártnak mik a lehetőségei, aztán úgyis az dönt lesz e szavazó hozzá most vagy később - van ebben ráció. Kár itt elmélkedni az összefogásról (Kincs ami nincs) mert az nem úgy működik h a politikus megmondja kire szavazzak hanem éppen fordítva, arra szavazok akiben bízok akinek elhiszem h változtat és úgy látom h van esélye mert mások is választhatják. Egyébként meg semmi sem szól örökre, hiába van církusz kenyér is kellene. Szerény véleményem szerint OV-t nem a gazd.pol.-ja bírálatával lehet legyőzni hanem a hatalomgyakorlási módszerein keresztül- lefordítva: a bankadó kevesek szerint rossz dolog, ellenben nehogy má csak övék legyen a kamra kulcsa (lsd. Ángyán), a helyi Döbrögiken keresztül lehet rámutatni a gyenge pontjukra - az ugyanis az ott lakók számára is teljesen világos mi folyik vagy folyhat.

is 2012.11.19. 09:40:13

@apanna: világos, egyszerű, egybites gondolkodás. boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. ha nem haragszol én használom az agyamat is.

political ideology 2012.11.19. 09:58:24

Tökös és jó döntés volt!
A pics*ba már a sok kikopott, magát lejáratott bajnai kurcsány puch kuncze spanglis senkiházikkal.

Szevasztok 2012.11.19. 10:00:37

@prometheus_X: "akkor ez a szombati egy tökös döntés volt az LMP-től. "

Ebben egyetértünk, de mint oly sokszor az igazi kérdés az, hogy "Kinek az érdeke?" Ha ezt megválaszoljuk, akkor egyértelműen örülhet a Fidesz, inkább örül az MSZP, viszont mindenki más számára ez egy rossz döntés. (hosszú távon még az LMP-nek magának is)

Egyetlen kivételt látok: ha ez az elutasítás csak egy pávatánc része azért, hogy jó sokáig téma legyen az összefog/nem fog össze kérdése.

És majd az összefogás bejelentésekor (kb a választás előtt 3 héttel) már nem lesz ideje a Fidesznek reagálni rá. (Ez a forgatókönyv azonban olyan előrelátást és ravaszságot kíván, amelyet nem nézek ki egyetlen szereplőből sem.)

apanna 2012.11.19. 10:01:46

@is: Érdekes, hogy aki másként gondolkodik, az hülye.

Hogy képzeled a váltást, ha a másikat legyépésezed, mert nem azonos a gondolkodásod vele?

Látod, ezt csinálták a kommunizmusban is. és ti akartok demokráciát?
És én szoptam be a dumát?

ingyenebed 2012.11.19. 10:05:46

én csak örülök, ha az lmp kinyírja magát, de szerintem Gábor rosszul látja most ezt a történetet.
én az lmp helyében nem így döntöttem volna.
hoztam volna egy olyan határozatot, hogy csak úgy tudom az együttműködést elképzelni, hogy egy alkotmányozó nemzetgyűlés erejéig. tehát semmiféle szakpolitikai egyezkedésbe nem megyünk bele, csak mint anno a demokratikus kerekasztal, az alkotmányos keretek visszaállítására szövetkezünk, aztán pedig rögtön egy új választást írunk ki.
és akkor evvel visszadobták volna a lasztit az e14-nek.

irógép 2012.11.19. 10:06:41

Az amit művel a ballib média és a ballib propaganda blogok itt az indexen, az pontosan bebizonyítja, hogy hajszállal nem jobbak, mint a fidesz!!!
Aki mer önálló véleményt mondani, aki nem nyal be nekik, aki nem csatlakozik az egy a zászló (E14) és egy a táborba, az ellenség az áruló az szemét!!!
Szánalmas, és semmivel nem jobbak, mint a fidesz csak nem ők vannak hatalmon, és ez mocskosul fáj nekik!! De ugyan olyanok, mint a fidesz, aki nem velük van az áruló és ellenség!!
És ebből lehet itthon választani!!!
Nagyon szomorúúú!!!
Illetve itt az LMP akivel sok mindenben nem értek egyet, de mivel egyik gyűlölet keltő táborba sem fogok beállni maradnak ők!! És szerintem rajtam kívül sokan gondolják még így ezt, ezért szerintem egyáltalábn nem biztos, hogy vége az LMP-nek!!

ingyenebed 2012.11.19. 10:08:27

@ingyenebed:

és ez a megoldás a szakadástól is megóvta volna az lmp-t, hiszen ez egyik tábornak sem lett volna elégséges ok a szakításra, inkább az együttműködésre.

Ultracivil 2012.11.19. 10:10:01

@european commonwealth:

Nos a helyzet az, hogy számomra az LMP sohasem volt független, bár a Fidesz ellenes korlátozott beszólások és láncos demonstrációk valamilyen Fidesz ellenességet mutathatnak, de szerintem pontosan megmondták nekik azt, hogy meddig mehetnek el, hol a határ.

Ezt pusztán csak azért írom, mert közvetlen résztvevője voltam a 2010-es egyik Pest-megyei kopogtató cédula gyűjtésnek.
A saját szememmel láttam azt, hogy kik gyűjtöttek cédulákat a Fidesznek, hiszen fej-fej mellett haladtunk utcáról utcára. Miután nekünk nem lett olyan gyorsan meg a szükséges darabszám ezért hetekig jártuk az utcákat és egyszer csak a gyűjtések határideje előtt kb. két héttel újra találkoztunk a FIDESZ-es csapattal, de most már az LMP-nek gyűjtöttek.
Nem mondom, hogy más körzetekben is így volt, máshonnan nem kaptam hasonló észrevétel, de sajnos itt ez akkor és ott tény volt.

Az a kép ami pedig most már az LMP felől árad megerősít abban, hogy valójában ki mellett is áll az LMP, kinek is a báb szervezete, milyen ellenzék megosztottsági szerepet kapott a következő választásokra.

A FIDESZ-es acsarkodók számára pedig előre írom: Nem egy "MSZP-s ballibsi" sorai ezek. Számomra az MSZP és barátja a FIDESZ egy kutya. Mindketten az ország lerablására szövetkezett bűnbandák és mindenki aki ezek mellett a pártok mellet kiállnak, azok országpusztító kollaboránsok.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.19. 10:10:06

@european commonwealth: "azt nem értik, hogy ez a bázisdemokratikus izé nem működik pártpolitikai alapon."

Ez majd kiderül! A puding próbája az evés... :)

"azt kellett volna mondani, hogy minden elnökségi tag el fog indulni egyéniben. és ha a szocialisták, a haza és haladás közös ellenzéki jelölteket akar, akkor a szereplők mérettessenek meg egy előválasztáson."

Ebben igazad van. Ki finanszírozná az előválasztást? A fityisz biztosan nem! ;)

"van nagyjából egy tucat olyan dolog, ami ütősebb annál, hogy tárgyalunk, de mégse. mindezt elvi alapon. ez egy viccpárt. vicces politikusokkal. "

Én inkább lelkes amatőröknek mondanám őket.

Kakimaki0123456789 2012.11.19. 10:12:37

Szerintem az LMP reszerol nagyon is jo dontes volt.
Egyreszt most roluk beszel mindenki :)
Masreszt: hol vannak a nagy partokkal egyuttmukodo kis partok? Az MDF, SZDSZ, FKGP reges reg eltunt, a KDNP mar csak mint a fidesz egyik szarnya letezik; a kis partnak elemi erdeke az onallo arculat megorzese, kulonben eltunuk, elfelejtik, akarva-akaratlanul a nagy part politikajanak a kiszolgaloja lesz amig meg nem szunik letezni.
Lehet hogy rovidtavon az elkulonules veszteseggel jar, de egy ilyen szukebb igenyt kielegito part csak igy maradhat fent.

Kakimaki0123456789 2012.11.19. 10:15:46

@Blogger Géza: Nam baj, irjak ki ugy a foldpalyazatot hogy "minimum 1 milliard sajat toke es stabil politikai kapcsolatok" kellenek hozza. Ha merik.

ingyenebed 2012.11.19. 10:16:20

@Schindler Pistája:

mivel a palesztínok meg rakétákat lövöldöznek.

e.sz. 2012.11.19. 10:16:46

Azt valaki el tudná magyarázni, hogy miért kellet a millába bevenni a Bajnait és a sleppjét. Vagy már az elején Ők voltak a háttérben? Végre volt valami civil látszatú dolog ami tetszett, de sikerült elbaltázni. Ebből a szempontból érthető amit az LMP tett.
Remélem túlélik, vagy a Juhásznak jön meg az esze, bár azt kétlem.

kovi2 2012.11.19. 10:18:12

Nagy valószínűséggel nem fogja rontani az együtt 2014. esélyeit a mostani LMP döntés. Akik az LMP szimpatizánsai közül eddig is az összefogás hívei voltak, valószínűleg nagy számban pártolnak át az összefogás erőihez.
Viszont az LMP-nak így lesz esélye a bizonytalanok közül, illetve ami lényegesebb a Fidesz ingadozó szavazói közül többek szimpátiájának megszerzésére.
A következő közvélemény kutatási eredményekben, lehet, már látszani fog az elmozdulás.

Lord Snow 2012.11.19. 10:20:37

Érdekes megfigyelni, ahogy a magukat demokratának képzelőkről hirtelen lemállik a máz, és előbújik az a fajta fideszdriod, aki mszp-re szavaz. :)

Mert tökugyanaz egyébként. Az egyik kicsit hangosabb, a másik kicsit sunyibb, de a érdek és az irány közös: legyen KÉT PÁRT, bábozzuk el, hogy ez kettő, nem egy, hogy ez a kettő más, nevezzük el az egyiket jobbnak, a másikat balnak, szivattyúzzunk közpénzt, privatizáljunk, titkosítsuk mindezt 85 évre, a régi jó MSZMP-s elvtársakat pedig óvjuk, ápoljuk. Ja, hogy azok vagyunk mi. Akkor naná.

Az LMP az egyetlen vállalható utat választotta.

Még akkor is, ha ez Abszurdisztánban a bukással egyenlő. Akkor ez van. Akkor jöhet újabb 20 év MSZP-FIDESZ maffia, ha ezt akarjátok. Válasszátok azt. Konzerváljátok ezt a mai állapotot. Csak rajta, akkor tessék eljátszani tovább a demokráciát, szavazzátok be ismét Szíjjártót és Szanyi Tiobort.

Azért csak szólok, hogy több, mint 50% nem hiszi el nektek, hogy az MSZP és a FIDESZ az két érdekcsoport.
50% el sem megy választani. Biztos ők a hülyék, nem ti vagytok túl undorítóak. Na ennek az 50%-nak egy kicsi hányada, vagy talán e lépés után nagyobb hányada aztán mégis elmegy szavazni. Na, ezek az LMP-sek.

Az LMP megtalálta az eredeti önmagát, még éppen időben.
Hajrá!

Kakimaki0123456789 2012.11.19. 10:31:26

@e.sz.: Hat eloszor is Bajnai nem ugyanaz mint az MSZP, barmennyire is szeretne Orban ezt a latszatot kelteni. Nem veletlenul plakatoljak ki Gyurcsannyal egyutt es nem veletlenul kurtolik az internetet tele ilyen hazugsagokkal.
Masreszrol Bajnai es "sleppje" kepviseli azt a hiteles, vallalhato es realis gazdasaglopitikat amire annyira de annyira vagyik mindenki a fidesz hiteltelen, hazugm alszent, zsakutcas gazdasagi amokfutasa es jelszavakban kimerulo "szabadsagharca" utan.

Narancshámozó 2012.11.19. 10:32:23

@Parajpuding: "Aki kimarad az lemarad" szól az ismert MLM szlogen - gondolom nem véletlenül idézted. Ezzel a piramis rendszert építő manipulátorok próbálják rávenni áldozataikat a belépésre, hogy azokat a végletekig kihasználják.

Kakimaki0123456789 2012.11.19. 10:34:16

@Lord Snow: Es hogy jon a kepbe az MSZP? Az igazi kemenymag mar ugyis ott ul a fideszben :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 10:35:00

Ki emlékszik erre a kampányra ?

- Nem lesz boszorkányüldözés
- A „demokratikus koalíció kormánya” és a „jogállamiság helyreállítása”
- A sajtószabadság megteremtése
....

Nincs új a nap alatt.
Az MSZP nem változik. (2002-es program, nem 2014-es)

Ez lett belőle:
www.gondola.hu/cikkek/13230-_Mi_lesz_itt___-_gondola_osszeallitas.html

meg ez:
www.gondola.hu/cikkek/17596-_Mi_lesz_itt___-_A_masodik_szaz_nap.html

Kandeláber 2012.11.19. 10:38:04

Szóval homok került a gépezetbe, mivel az LMP kongresszusa (!), tehát nem Schiffer vagy Jávor, úgy határozott, hogy nem válnak a népfront tagjaivá.
Ebből valamilyen sajátos, de a részükről megszokott logika mentén a magukat "demokratikus ellenzékként" aposztrofáló fazonok azonnal dühödt támadást indítanak - nem az LMP kongresszusa, hanem Schiffer ellen.
Ez így van sajnos nálunk. Ahol csordaemberek alakítják a politikát, ott szokatlan, sőt felháborító, ha valakik nem hallgatnak a kolomp szavára.
Halkan jegyzem meg, hogy a 4K! Bajnai személye miatt ugyancsak elutasította az együttműködést. AZ MSZP pedig még keményebb dió lesz, ott szintén nem egyszemélyi döntés lesz, így az önállóságukat féltő mezei képviselők, akik amúgy is féltik a megélhetésüket a csökkentett létszámú parlamentbe kerülés nehezebbé válása miatt, feltehetően nem szeretnének majd mondjuk egy hármas-négyes katyvasz közös jelöltjeként indulni.
A pillanatnyi állás szerint az Együtt 2014 = Bajnai, Gyurcsány, Kuncze.
Ez eddig elég soványnak tűnik.

Lord Snow 2012.11.19. 10:42:03

@Kakimaki0123456789: Hadd ne korrepetáljalak hírekkel, amikről lemaradtál, jóbarát.
Az MSZP-vel együtt kell működni, mert csak. Megmondta a Gordon. Aki egyébként nekem bejön. (-ne.) Így jön csupán képbe.

is 2012.11.19. 10:42:32

@apanna: nem másként, hanem a tények, realitások, adatok figyelmen kívül hagyásával. a te gondolatmented nem állja ki a Valóság nagybácsi próbáját. egyszerű, egybites. TG-nek leírtam két példán keresztül, neked is le tudom írni ilyen óvodás logikai gondolatmenetekkel, hogy miért hülyeség, amit mondasz. viszont most más dolgom van, engem ezért nem fizetnek, úgyhogy nem fogom leírni. talán legközelebb, de tényleg üljél le, aztán próbáld meg csak két lépésre előre kigondolni a következményeit annak a gondolkodásnak, amit itt olyan lelkesen előadsz. nem általában, feltételek nélkül, idealisztikusan, hanem 2012. novemberében a FIDESZ, és választási rendszere függvényében. ha nem lenne a FIDESZ, és nem ez lenne a választási rendszer, és nem 4%-a lenne az LMP-nek, az egy másik helyzet lenne, már leírtam. te ezeket a paramétereket nem veszed figyelembe, és ettől válik hülyévé a gondolatmeneted. ennyi. csók.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 10:47:32

@is:
AKi az MSZP-t akarja visszahozni az semmi mást nem akar, csak az immár 22 éve beállt váltó-garázdálkodásra szavazni.

Ennyi. Ez ilyen egyszerű.
Semmivel se jobb az MSZP a Fidesztől, avagy a Fidesz az MSZP-től.
És csak az MSZP és a Fidesz érdeke ennek az ellenkezőjének a bizonyítása.

Mert csak így ülhetnek garantáltan vissza 4-8 év múlva a tutiba.

e.sz. 2012.11.19. 10:51:53

@Kakimaki0123456789: Én nem mondtam hogy Bajnai = MSZP, viszont nem látom be, hogy nem található Magyarországon olyan hozzáértő közgazdász, orvos, tanár, üzletember, ügyvéd stb. aki, ha az élére állna egy összefogásnak, esetleg nem osztaná meg egyből a saját szimpatizánsait. Szerintem amikor beszállt a Bajnai a Millába akkor lett hiteltelen az egész (mármint a milla).

apanna 2012.11.19. 10:54:56

Ha már ilyen szépen személyeskedsz, mert ugye másképp nem megy. Persze nálatok nem más a politika, hisz csak arról szól, hogy "leváltjuk ezt a "rezsimet2 és lesz ami lesz.
De, hogy ki váltja le, és miért ,és azután mi lesz, az már benneteket nem érdekel.

te is próbáld, azzal a 2két bites" agyaddal felfogni, hogy ezzel a stílussal semmire nem mész.

A demokrácia nem azt jelenti, hogy aki nem veled van az ellened. Ezt a te "bites agyad" gondolja.
Normális ember pedig él a szabadság adta jogaival, és érvel.

ne az hiányzik a te "két bites" agyadból......

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.19. 10:55:15

@is: elvtársam, beszéljétek át a dolgot Törökgáborelemez úrral.
Mondjuk a Videoton VIP-páholyában. :)

szürkegém 2012.11.19. 11:00:32

Hogy ezután mi lesz, azt nehéz megmondani. Török Gábor ismét írt egy szokásos elemzést. Klasszikus. Az hogy szerinte mi lesz, azt ismét nem írta meg. Illetve megírta, de úgy ahogy szokta: vagy ez lesz, vagy az! Ezért kár írnia.
Szerintem jó ötlet az önálló LMP. De ha nem jön be neki, 3. pólus akkor is lesz 2014-re. És nem az E14. Legalább is remélem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.19. 11:01:39

@Kandeláber: dehogy sovány, a dörmögő f*szkalap pl. elég hájas. :)

bariga 2012.11.19. 11:02:01

Talán nem kellene az LMP-vel ennyit foglalkozni, súlytalanok és és egyre jobban azzá válnak. Nem is azért, mert nem lenne szükség valami ilyesmi pártra, de látszik, hogy senkit sem érdekelnek. Se belföldön, se külföldön. Nincs pártszervezetük, nincsenek tagjaik, nincs programjuk, nincs pénzük. Néha csinálnak balhét, mint a kis ovodás gyerek. Ezzel szurkálják a kormányt, aki jót röhög a markába.
Szóval az LMP game over, kicsit azért kár értük.

sötéthülye.tahóbarom 2012.11.19. 11:03:34

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: A dolog valóban egyszerű, csak nem így. Az új Fidesz-féle választási rendszerben két eset van: vagy mindenki más összefogásával megy a Fidesz, vagy marad. Olyan eset nincs, hogy a Fidesz menjen, de az MSZP is mindenestől tűnjön el. Szomorú, de ez van. Annyit lehet csinálni, hogy E14 lenyomja a Fideszt, ha kell, az MSZP segítségével, és _utána_ helyére lehet tenni az MSZP-t is. Lehet ugyan szörnyülködni, de más lehetőség egyszerűen nincs, minden más esetben marad a Fidesz.

fvipera 2012.11.19. 11:09:06

az LMP hétvégi döntése leegyszerűsítve 2 dolgot jelent:

A) az E2014 nyert 200,000 - 350 szavazót, ahol a 350 fő a 600 fős tagság valamivel több, mint fele

B) lecsökkent az a kockázat, amelyet az LMP zsaroló potenciálja jelentett volna a jövőben

jó lecke lesz ez most azoknak, akik összekeverik a tagságot a szavazókkal. kíváncsi leszek a közvéleméykutatások eredményeire. nem lennék meglepve, ha a MEDIÁN és a Századvég mérései között kinyílna az olló. Utóbbi az LMP erősödését fogja mérni:))).

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 11:09:48

@sötéthülye.tahóbarom:
És te komolyan gondolod hogy ha az MSZP nyerne, akkor 4 év múlva ne adnának elég okot egy újabb Fidesz 2/3-adra ?
Mi változott az MSZP-ben ? Ki változott ?

preddy 2012.11.19. 11:09:55

@political ideology:
Viktátort kifelejtetted! :-)

KG2000 2012.11.19. 11:12:18

Kivételesen egyetértek Török Gáborral, a 3 pontjával is.

Szerintem egy párt valódi támogatottságát politikai értelemben a listás szavazatok száma határozza meg. Hacsak nem maga a párt egyedül kormányváltó alternatíva, nincs értelme gerinctelen megalkuvásokba bocsátkoznia, hanem csakis programokon alapuló, egymást egyenlő feleknek tekintő szövetségekbe. Ha 5%-ot elér az LMP, akkor nyugodtan hátradőlhet, mert az jelentős teljesítmény lenne akkor is, ha mivel egyetlenegy egyéni képviselője nem lenne, a parlamentben csak 2%-a lenne.

pástétom 2012.11.19. 11:17:25

@apanna: "Most mindenki változást szeretne, a régiek kizárásával. Bajnai nem új elem a gépezetben, vele megint visszajön, amit már egyszer leszavaztunk"

Ha kizárósdit játszotok, ugyanolyan mocskos diktátorhajlamúak vagytok, mint Orbán. Az mszp-nek van cirka 1,5 millió szavazója, az lmp-nek mennyi is... 2-300 ezer?

Az, hogy egyszer (kétszer) leszavazták az mszp-t, nem jelenti azt, hogy nem kerűlhet vissza a kormányrúdhoz. És ez áll - marhára nem örülnék neki, de így van - a Fideszre is. Ilyen alapon republikánus meg demokrata párt sem létezne az usá-ban, hiszen mindkét párt vesztett már el választást éppen elégszer, vagy CDU és SPD sem létezne már N.o-ban, hiszen mind a két párt bukott már jónéhányszor.

Furcsa egy elmebeteg képzeteitek vannak nektek a demokráciáról.

teevee 2012.11.19. 11:18:07

@poszt

1. Mondjuk tudom, hogy nem én rendelem a zenét, de szívesen olvasnék hozzáértőtől arról, hogy hová vezetett más politikai pártoknál az olyan külön út, amely az ideológiai tisztaságot, a kompromisszumok elutasítását, és a mindenkitől való távolságtartást helyezte a hierarchia tetejére, a politikai érdekérvényesítést meg az aljára.

2. Már az E14 feltűnésének kezdete óta visszatérő TG mellékmondat Együtt 2014 és az MSZP majdani megállapodásáról, hogy az minden bizonnyal döntően hatalmi kérdések mentén formálódik majd. Ez eddig csak egy, a többi magabiztos, ámde alá nem támasztott állítás közül. Esetleg, lehetne indokolni?

3. Lehet, hogy van öt százaléknyi szavazó, akik számára fontos az LMP különutassága, lehet, hogy nincs. De ha van is, és ezzel csökkentették a nem szavazók táborát, mit változtat ez a szavazóik érdekeinek képviseletét nézve, az örök ellenzékiségre kárhoztatott szerepük mellett?

Na, mindegy.

Szevasztok 2012.11.19. 11:33:43

Én csak egy kérdést tennék fel azoknak, akik most az LMP döntését helyeslik: Kire szavaznál ha most vasárnap lennének a választások?

Gyanítom, hogy a kisebbségük választaná az LMP-t a többség pedig elhivatott Fidesz szavazó.

Hát ennyire őszinte az örömük!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 11:45:06

@Szevasztok:
Egyrrészt ha igazad is van, akkor se lesz Bajnainak emiatt kevesebb szavazata. (Ugyanis aki Fidesz szavazó, az Fidesz szavazó)

Másrészt meg ugyanúgy elmondható, hogy az LMP döntését elutasítók többsége elhivatott MSZP szavazó.

political ideology 2012.11.19. 11:45:49

@Kakimaki0123456789:
Libajnai meg a hitelesség? Te aztán kened vágod.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 11:47:26

@teevee:
", de szívesen olvasnék hozzáértőtől arról, hogy hová vezetett más politikai pártoknál az olyan külön út, "

Ebben nem segíthetek, mert viszonylag ritka volt a külön út. Talán csak a Fidesz lépte meg ezt a lépést egykor. Illetve az MSZP örökölte ezt.

A nem külön utakat viszont ismerjük.
A KDNP és a Kisgazdák beolvadtak a Fideszbe,
az MSZP-vel közösködő SZDSZ, és MDF pedig kiesett.

fvipera 2012.11.19. 11:49:48

@mithrandir: valójában a fideszre szavazol 2014-ben.

fvipera 2012.11.19. 11:52:58

@Balt: gondolom ez a gerendás jelentett pozsgaynak és szűrösnek egyaránt

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 11:55:41

@fvipera:
Ennek az ellenkezője igaz.

Nevezetesen hogy aki Bajnaira szavaz az az MSZP-re szavaz.
Persze aki a Fideszre az a Fideszre.

És az LMP épp azt választotta, hogy se Fidesz, se MSZP.

european commonwealth (törölt) 2012.11.19. 11:58:23

@Ultracivil:
a vidéki szocialisták biankó szelvényeket gyűjtöttek. azt mondták mari néninek, hogy nem muszáj mindent kitölteni. tessék csak aláírni, és majd fölé írnak valamit. ilyen paketteket is kapott az lmp. persze nem szeretetből, hanem azért, hogy a fidesztől vigyen el szavazatokat.

egy induló pártnak mindig a kormányellenesség tűnik a kifizetődőbbnek. így lett az lmp gyurcsány-ellenes pártból orbán-ellenes. következetesen végigviszik, akkor ebből következik a bajnai-ellenesség is.

az egy másik kérdés, hogy ez elvhűség, vagy közönséges politikai számítás.

graycivil 2012.11.19. 11:59:44

Azért örömmel látom, hogy az LMP különutasságának is vannak odaadó hívei: A FYDESZ-szavazók. :-)

Lasombra 2012.11.19. 12:00:06

gratulálok a narancstáliboknak!
remek húzás volt az érvelésben egyenlőségjelet tenni az E14 és az MSZP közé.
váltógazdaság? Gyurcsány visszatér?
van, aki ezeket komolyan veszi?

az LMP részéről ez a döntés szép halál. nemes. erényes. de akkor is végzetes.
annyi előnye azért van, hogy még időben elválik a szar a májtól. a jobbik eset az, hogy képtelenek felmérni az erőviszonyokat és lehetőségeket, kábé egy hármas párra mondanak all-int. a rosszabbik eset, hogy... hogyan fogalmazzak?... nem is arra a kapura fociznak, amire gondolnánk.

könnyen van a fidesz, ő egyedül terpeszkedik a jobboldalon, már mindenkit beolvasztott, leszalámizott, megsemmisített vagy megvett a hasonló színekből.
a másik oldalon meg minél több a kihívó annál jobb:
- lehet mutogatni, hogy mennyire működik a demokrácia és a többpártrendszer
- elaprózza a szavazatokat
- minden koalagyanús kezdeményezésnél lehet sápítozni, hogy visszahozzák a múltat Gyurcsánnyal, Bajnaival. sőt! álcivilekkel még azt is el lehet mondatni, hogy "kérem szépen, itten váltógazdaság van. oda-vissza játszanak ezek. fidesz=mszp" stb. persze, ez csak akkor merül fel, amikor épp a fidesz van soron a kormányzásban.

szerintem még pénzt is adnak pár "trójai" szerveződésnek.

az van, hogy olyan rohadt helyzetben vagyunk, hogy itt nincs helye a finnyásoknak. bizony be kell piszkolni a kezünk, ha az életfogytiglani Orbán rendszer el akarjuk takarítani. aki szalvétával vagy eltartott kisujjal fogja meg a szavazócédulát, vagy épp meg se fogja, az a fideszre szavaz.
egy csapásra nem lesz itt kánaán, ezzel a választási rendszerrel és erőviszonyokkal egyelőre annyit tehetünk, hogy kicsit sárosra cseréljük a könyékig szaros kezünket. aztán majd ha újra visszaálltunk a normális kerékvágásba, lehet álmodozni 2018-ban.

Balt 2012.11.19. 12:05:06

@fvipera: Nem hinném, legfeljebb Apró Antalnak.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 12:10:13

@Lasombra:
Na ja.. Összemosás.
Az ne zavarjon hogy Bajnai miután befejezte a sulit szinte, azonnal csatlakozott Gyurcsányhoz az Új Nemzedék Mozgalomban, majd ezután több Gyurcsány és MSZP céget irányított.
Bajnai az egyik legrégebbi Gyurcsány csicska, aki az EU pénzek szétosztása után, a főnök helyettesének is befért.

Csabagyöngye · http://lehetmas.hu/176 2012.11.19. 12:16:55

lmpbekes.blog.hu/2012/11/18/a_szovetsegesi_politika_dilemmai_az_lmp_xx_kongresszusan

" Minden LMP-tag azt szeretné, ha Orbán Viktor minél hamarabb és minél messzebb kerüljön a kormányrúdtól. De a többség tegnap este ennél tovább ment és olyan megoldást keresett, amely az „orbánviktorokat” minél tartósabban el tudja távolítani a hatalomból. Ezért nem tartotta morálisan elfogadhatónak azt, hogy egy korábbi kormányfőt, egy másik színű oligarchát aktívan támogató lépést szavazzon meg a kongresszus. Hiszen ezzel jó eséllyel garantálnánk az újabb kiábrándultságot a választók részéről és azt, hogy 2018-ban Orbán Viktor visszatérjen s ott folytassa művét, ahol elkezdte. Az LMP küldetése pedig az, hogy megtörje a kartellpártok váltógazdaságát és tartós gyógyírt találjon az ország betegségeire."

european commonwealth (törölt) 2012.11.19. 12:19:42

@TrueY:
az előválasztás viszonylag egyszerű dolog. minden jelölt finanszírozza a saját előkampányát. az ajánlásokat összesítik. nem arról van szó, hogy óriásplakátokat és hirdetéseket kell kitelnni országszerte.

hanem arról, hogy haza és haladás jóska, szocialista pista és civil éva kampányolnak a kerületben. vagy a vidéki választókörzetben. előzetesen fel kell mérni, hogy ki a legnépszerűbb. de nem elég azt mondani, hogy szavazzál rám, mert bajnai párti vagyok, vagy szoci, vagy civil. és az is kevés, hogy váltsuk le a rezsimert. mert mindegyik ezt akarja.

előválasztás azért lenne jó, mert akkor nem a pártközpontból kijelölt nímandok lennének a jelöltek. a pártok korifeusainak azért, mert így már működne az átszavazás. mert elfogadom, hogy tényleg jobb volt jóska, mint éva. vagy fordítva. függetlenül attól, hogy országosan kivel szimpatizálok inkább. és az is lehetséges, hogy esetleg a kormánypárti szavazók számára is elfogadható jelöltet állít az ellenzék. vagy akár valaki képes megszólítani a radikálisokat. azzal, hogy igen, persze a cigánysággal kezdeni kellene valamit.

előválasztás alkalmas lehet arra, hogy egyes körzetekben akár konszenzus közeli állapot alakuljon ki arra nézve, hogy mit is kellene csinálni. függetlenül az országos pártoskodástól.

és nyilván valami ilyesmi lenne az előremutató. schiffer andrással az a problémám, hogy ő is úgy képzeli, hogy az összefogásról, vagy nem összefogásról pártkongresszusokon kell dönteni.

szerintem a különféle irányultságú civileknek kellene megméretődniük. és őket kellene minél nagyobb számban bevinni a parlamentbe. ha ezt vállalja bajnai (mert ugye neki nincs háttér hálózata), akkor vele. ha nem, akkor nélküle.

ezért gondolom azt, hogy ez az egész kongresszus (és egyébként a pártnak az eddigi két-három éves ténykedése) alapvetően fals volt. ennek a sztorinak arról kellene szólnia, hogy szabó rebeka felkarolja a kajászói gazdák ügyét. és meggyőzi bicske környékén a választókat, hogy ő képes lesz képviselni a kistérséget. függetlenül attól, hogy milyen párt lesz hatalmon. és a nép lehet, hogy azt mondja: ne legyen akkor ilyen, vagy olyan pártitkár, hanem jöjjön egy kislány. mi bajunk lehet belőle. de lehet, hogy lenne egy helyi tibi, aki még jobb lenne. de az is lehet, hogy ők összefognának függetlenül attól, hogy az előválasztáson ki győz. hiszen lesz még önkormányzati választás is. pozíció lesz elég. nem feltétlen kell veszekedni. feltéve, hogy valaki nem milliárdokra hajt. és nem az oligarchák szolgája.

csak azt nem értem, hogy ehhez minek pártközpont, pártkongresszus. el kellene dönteni, hogy egy mozgalom bázis-demokratikusan szerveződik, vagy a jól bevált állampárti eszközökkel működik. ezt a kettőt szerintem olyan nagyon nem lehet keverni. mert abból csak a káosz lesz. és szerintem az lmp itt hibázza el.

KG2000 2012.11.19. 12:31:53

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Rendkívül naiv az, aki nem látja, hogy Bajnai (is) egy trójai faló. Bizonyos értelemben rosszabb, mint Mesterházy, mert Mesterházy Bajnaival ellentétben csak a viszonylag kis mutyikban volt benne, amikor Gyurcsány sportminisztersége idején államtitkárként Mesterházy ugyebár Zuschlagékkal is tartotta a kapcsolatot....Bajnai nagyobb pénzek felett rendelkezett kormányzati megbízottként majd kormánytagként.

Lasombra 2012.11.19. 12:38:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: köszönjük, Emese. most eltekintek attól a hatszáz másik összefonódástól, ami az MSZMP(!) és a fidesz között van, eltekintek attól, hogy az E14 még csak nem is Bajnai szóló bulija, eltekintek a nyilvánvalótól, hogy az általad írtak semmiben sem cáfolják, hogy E14 továbbra sem egyenlő MSZP vagy DK.

nem hibáztatlak, gorombáskodni sem fogok, Te csak hozod a kötelezőt, én meg a helyén kezelem.

igenember 2012.11.19. 12:40:39

Sztem meg jól döntött az LMP. Ami számomra érdekes, hogy Schiffer elkezdte felemlegetni a Duna kört, mint követendő példát.

Balt 2012.11.19. 12:43:55

@komszikomsza: A nevem köznevesült, ha éppen ez érdekel. :) A pufajkás meg mégiscsak a magyar munkásmozgalom pantheonjába való, igazad van... :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.19. 12:52:17

@igenember: Vargha János aláírta a legutóbbi ballibi tiltakozást... mi ellen is? - megvan, Jeszenszky ellen.
Mi ebben a követendő?
Schiffer túl intellektuálisan áll a politizáláshoz. Ha a politikussal összeférne az "elvi" jelző, esetleg azt is megkockáztatnám, bár persze, lehet, hogy ő is 1 g*ci. :)
A ballereknek ő OV trójai falova.
A jobbosoknak meg természetesen Szakasits unokája és (büdös) zsidó.
Így elég nehéz tömegbázist építeni, bár valószínűleg nagyobb igény lenne rá, mint amennyire a maszpista/fidesznyik bérbloggerek/kommentelők nyifogásából leszűrhető.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 12:53:31

@Lasombra:
Persze hogy az E14 nem szóló buli.
Immár benne van könyékig Gyurcsány, Bajnai és Kuncze majd nemsoká az MSZP.

Nincs benne a 4k! és az LMP, meg senki más se, aki amúgy független az MSZP-től, ex-SZDSZ-től.

fidzsi 2012.11.19. 12:54:17

@Balt: Hát, egy zseni vagyok... minimum. Fentebb szinte ugyan eztetet bírtam leskribolni. Egyértelmű, hogy ebben az elfordulásos helyzetben egy önálló, középre forduló arcél többet hoz a konyhára, mint a belesimulás Cselló karjaiba.
Ami szomorú számomra-fidesznyikként-, az az, hogy ez sokkal rosszabb kedvenckéimnek, mint a '14-eseknek. A választás után olyan alku lesz, mint anno '94-ben, ha együtt kormánylépesek lesznek, amiért időt, fáradságot nem kimélve dolgozik a Fidesz.
Üdv.

apanna 2012.11.19. 13:02:42

@pástétom: "Ha kizárósdit játszotok, ugyanolyan mocskos diktátorhajlamúak vagytok, "

Miért nem hagysz fel az ilyen szarkupacos személyeskedéssel?

ha nekem valami tetszik, kurvára nem fogom az ellenkezőjét leírni, csak azért, mert neked nem tetszik.

nem vagyunk egyformák, ha azok lennénk, akkor mehetnél vazze szavazatot leadni az mszmp re........

csak azért nem fogok egy volt garnitúrára szavazni, mert az mindenáron kormánypozícoót akar magának, és ennek kampánykereteibe beépíti a rezsim, és diktatúra szavakat.

""Mondjátok el nekik, hogy most nem az a kérdés, kiből mi lesz. Hanem az, hogy mennyit tesz a kormányváltásért, a rezsimváltásért és a korszakváltásért. Mondjátok el nekik: ha nem tesznek meg minden tőlük elvárhatót az összefogásért, akkor az országrontó rezsim hatalmát védik. Ha szóval nem, hát tettel. Ha tettel nem, akkor mulasztással. És azért nincs bocsánat! Bajnai""

Nem szavazok egy másik "diktátorra", még akkor sem, ha nem akar ezért megbocsátani. Milyen világban élünk, hogy fenyegetik a polgárt, és kilátásba helyeznek retorziót?

Az LMP döntése helyes volt. lemosni bármiféle összefonódást csak így lehet, és így helyes.

fal_adja_a_masikat (törölt) 2012.11.19. 13:06:21

Részemről is +1 szavazat, meg még 3-4 ismerősömtől is, akik 100%, hogy nem szavaztak volna az Együtt 2014 tagjaként rájuk.

Kit érdekelnek az mszp, fidesz, szdsz elvakult szavazói, akiknek köszönhetjük az elmúlt 22 évet, akiket meg lehet vezetni 4 évente, sőt évente. Csatlakozzon hozzájuk a hóhér. Jávor meg végtelenül ostoba, ráadásul mintha elfelejtené az LMP létének értelmét, alapvető célkitűzéseit. Nem értem mit keresnek az LMP-ben azok, akik 2-3 év után feladták volna a fő értékét és üzenetét a pártnak. Amitől más lehetne a politika. Egyáltalán létezne politika Magyarországon, az ostoba területfoglaláson, lopáson túl.

A társadalmat nem lehet leváltani, pláne ha csak 2-3 évig képesek az új alakulatok a rendszerváltó, rendszerváltást eláruló pártok nélkül eltölteni és utána mindig betagozódnak. A jobbik láthatóan nem a miép, nem értek egyet azzal, hogy nem ők a 3. pólus. Sőt inkább a 2. számú pólus ők, mint a 3. Az ország nem elhanyagolható részén egyéniben is képesek lesznek egyéni mandátumot szerezni.

Azaz igazság, hogy mivel a fidesz-mszp-szdsz egykutya, így teljesen lényegtelen melyik van hatalmon. A fidesz közpolitikájánál se jobb az mszp-szdsz-é, akik csak a jogállamiság látszatát építették ki, de azt nem biztosították az egyszerű polgároknak, ráadásul végletekig elszegényítették az országot, lakosságot. Tehát tök 8 melyik anti-demokratikus rezsim van hatalmon. Remélhetőleg ha 2014-be nem kerül hatalomra az MSZP, akkor végleg eltűnik a süllyesztőben (egyébként is, de legalább több kárt nem tudnak okozni).

2018-ban talán lesz esély leváltani a másik rezsimet is, sajnos előbb nem valószínű, hiszen ahhoz az kellene, hogy az emberek ne a fidesz-re jobbikra szavazzanak. Ilyen ez, elveszített az ország újabb 30 évet, mert a tetves kommunisták és kölkeik leosztották a rendszerváltáskor a lapokat, megszerezték a gazdasági hatalmat, a politikai hatalmat és elkurvították a demokrácia, szabadság összes vívmányát. Elárulták nem csak a hazájukat, de szinte mindent, ami egy társadalmat összetartóvá, sikeressé, egyáltalán működőképessé tehet. Viszont mérhetetlen jólétre, gazdaságra és hatalomra tettek szert. Feudális szinten van lassan az "állam"-"állampolgár" viszonya.

ÉS EZEKKEL KÉNE ÖSSZEFOGNI?:D:D:D

Szégyellje magát az a 77 arány, aki ugyanolyan mint egy átlagos elvakult fidesz-mszp protest szavazó.

globglob 2012.11.19. 13:16:09

Szemezgessünk már egy kicsit ebből az együttműködési megállapodásból...

*********************
Az Együtt 2014 Mozgalom együttműködési megállapodása

www.egyutt2014.hu/ftp/egyutt2014_egyuttmukodesi_megallapodas.pdf

"5. A Felek EGYBEHANGZÓ akarattal döntenek az együttműködésbe bevonni tervezett más politikai szervezeteknek, illetve mozgalmaknak címzett tárgyalási meghívásáról, illetve az együttműködésbe való bevonásáról"

8. Ha az együttműködési megállapodás megkötésére vezető LÉNYEGES KÖRÜLMÉNYEK a későbbiekben alapvetően megváltoznak, a Felek bármelyik Fél kezdeményezésére jóhiszemű tárgyalásokat kezdenek az együttműködési megállapodásnak a megváltozott körülményekhez való igazításáról. Ha az egyeztetések eredményeként a FELEK TÖBBSÉGE az
együttműködési megállapodásnak a megváltozott körülményekhez igazításáról meg tud állapodni, az ebben részt vevő felek folytatják az együttműködést.

9. A 7-8. pont alapján az együttműködést elhagyó Fél vállalja, hogy a továbbiakban az együttműködés nevét nem használja, az együttműködés nevében nem lép fel, továbbá tartózkodik attól, hogy az együttműködést folytató szervezeteket a nyilvánosság előtt rossz színben tüntesse fel.
************************

Tehát van egy együttműködési nyilatkozat melynek aláírói egybehangzó döntéssel vonhatnak be új együttműküdőket. Eddig oké.

DE: az együttműködési megállapodás bármely pontja megváltoztatható megkötéshez vezető lényeges körülmények (melyet nem definiáltak, tehát mondhatnák úgy is, hogy BÁRMELY KÖRÜLMÉNYEK) megváltozása esetén. Ehhez elégséges a felek többségének akarata.
Számolunk csak: jelenlegi tagok vannak hárman (H&H + MILLA + Szolidaritás), ehhez csatlakozna negyedikként az LMP. Miután az LMP csatlakozott, ez eredeti hármas bármely szabályt megváltoztathatna. Ha az LMP-nek bármi nem tetszene, akkor maximum nem folytatja az együttműködést, de utána sem illetheti a bentmaradottakat negatív kritikával.

Ügyes. Csak gondolja végig mindenki, hogy ez hova vezethet...
És milyen sokan szidják most az LMP-t, hogy ehhez a nagylelkű együttműködési megállapodáshoz nem akar csatlakozni.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.19. 13:40:48

@apanna: előre bocsájtom, örülök az LMP döntésének. nem gondolom, hogy a politikája összeillik Bajnaiéval, plusz esélyes, hogy a korábban rájuk szavazók jó része Bajnait fogja támogatni. abból az egyszerű okból, hogy 2010-ben tudta, hogy jön a Fidesz, de esze ágában sem volt az MSZP-re szavazni. ez a bázisuk jó része. viszont mivel a helyzet már más, azt gondolom, az egykori SZDSZ szavazók nem fognak esélyt adni Schifferéknek az újabb 4 éves semmittevésre. a változást jobban akarják. viszont van hozzád két kérdésem, amit kínosan nem tud egyetlen LMP-s sem megválaszolni szombat óta:

1. hogyan fog az LMP újabb szavazókat szerezni? az eddigi különállás mellé most oda tettek még egy nevet (Bajnai), de önmagában mi a nóvum a politikájukban, amivel tömegek állnának melléjük?
2. ha be is jutnak a parlamentbe, ugyanezek a pártok lesznek ott a 2018-as választáson is, ezt nem nehéz belátni. én legalábbis nem látom az E14-en kívül azt a feljövő erőt, ami majd Schiffer szövetségese lehet. akkor a kérdés, a titokban álmodott '18-as kormányzás hogyan fog összejönni, ha egyik párttal sem hajlandóak együttműködni? mert Schiffer elmondta, az a cél már most is, hogy leváltsa a NER-t, de ne segítse vissza az MSZP-t a hatalomba, sőt senkit, aki eddig benne volt. a Jobbik gondolom nem játszik. tehát?

sötéthülye.tahóbarom 2012.11.19. 13:43:58

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem az MSZP nyerne, hanem az E14 nyerne. Igen, egy kicsit tényleg homályos, hogy ez pontosan mekkora különbség. Ha az LMP igent mondott volna, akkor nagyobb lenne.

Az viszont tuti, hogy a Fidesznél még az MSZP is kevésbé szar, a Bajnai-féle egy évnyi MSZP meg főleg. Nekem is lenne jobb ötletem, de az most nincs rajta az étlapon.

Lasombra 2012.11.19. 13:44:37

@globglob: szerintem ez tök standard passzus egy megállapodásban, hogy ha valami változik, arra lépni kell.
az jobban hangozna, hogy a körélmények változása esetén is marad minden? vagy hogy mindenre konszenzus kell (ami tök ugyanolyan statikussághoz vezetne)?

az együttműködések már csak ilyenek. ha nem akarják gúzsba kötni maguk, valamit ki kell találni.
de legalább leírták. nem látatlanban megy be senki.

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: én sok sikert kívánok nekik. talán megugorják a parlamenti küszöböt, talán nem. mivel azonban egyfordulós választási rendszer miatt az egyezségeket vagy koalíciókat a választás előtt kell kötni, nem utána, valójában ők azt mondják, hogy: "mivel mi nem kérünk sem Bajnaiból, sem Gyurcsányból, sem senkiből, egyedül vágunk neki a feladatnak, amiről mindenki tudja, hogy szólóban megugorhatatlan, ergo teljesen rendben van nekünk, ha marad a Fidesz."

ez is álláspont, csak ne legyenek se vakok, se álszentek, se naivak (idióták?), ismerjék fel a körülöttük levő valóságot, mondják ki, hogy mi mivel jár. a szavazóiknak joguk van tudni.

én elhiszem, hogy van egy halom ember, akiknek ez a virtigli stílus bejön, becsülöm is őket (tényleg), de a végelszámolásnál ez akkor is azt jelenti, hogy lesz egy szép helytállás, plusz marad minden, ahogy most van.

aztán lehet csodálkozni, meg széttenni a kezeket, hogy "de mi megpróbáltuk". a többiek meg joggal tehetik fel a kérdést, hogy "cui prodest?"

Balt 2012.11.19. 13:44:55

@fidzsi: Nem hinném. Már csak kompenzációképpen is erősen ekézni fogja a (maradék) LMP a kormányt (ne vitassuk el: itt-ott joggal), ami nem hinném, hogy túl sok volt/jelen Fidesz szavazót tudna megszólítani. Az elég jól látszik, hogy a fal ezen szakaszán nincs átjárás a jobb és baloldal között, mint volt a hátsó udvarban, a Jobbik felé... Rendben, az LMP most megpróbál a fal tetején egyensúlyozni, de ettől még öncélból nemigen akar senki felmászni melléjük. :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 13:57:37

@Lasombra:
Egy rövid ismertetés számodra arról, hogy a Bajnais E14 hogy képzelte az LMP-vel való együttmőködést:

hvg.hu/itthon/20121118_Schiffer_az_LMP_csak_a_sarkara_allt_a_don
A műsorban Róna Péter, az LMP pártalapítványának, az Ökopolisznak a társelnöke azt mondta, egy olyan felszólítást kaptak az Együtt 2014 választói mozgalomtól, hogy vagy csatlakoznak, vagy mennek a süllyesztőbe.

Balt 2012.11.19. 14:08:59

@Blogger Géza: "Már ha Bajnai indul ezek után 2014-ben, és nem száll ki idő előtt a buliból. Mert eddig semmilyen komoly szervezettel nem sikerült összefognia, csak saját magával, az meg lehet, hogy kevés lesz..."

:) Kérdéses az MSZP viszonya a jelen helyzethez. Könnyen lehet, hogy ők is meghasonlanak persze, de az látszik, hogy az olajfa szerencsére nem terem meg a "magyar ugaron" (miképpen azt már pár éve mondogatom). :) Az viszont igaz, hogy ez Bajnainak a salto mortale volt:

"Ha pedig a baloldali blokk vesztene 2014-ben, akkor a szocialisták könnyen Bajnaira kenhetnék a bukást, nem volna többet szükségük rá. Nehéz őt elképzelni párton kívüliként egy ellenzéki frakcióban, ahol vezető tisztséget aligha kaphatna. Az pedig szintén nem tűnik reális forgatókönyvnek, hogy még egyszer a partvonalon kívülről térjen vissza. Így Bajnai számára egy „mindent vagy semmit” helyzetet hozna, ha 2014-ben egy MSZP dominálta választási szövetség élén próbálkozna a hatalom megszerzésével." (DeDi P.)

Lord Snow 2012.11.19. 14:13:01

@Lasombra: "amiről mindenki tudja, hogy szólóban megugorhatatlan"

Hát persze. Mindenki = mszp + fidesz

Ők pl. azt is láthatóan "tudják", hogy a szavazók 50%-át meg sem kell szólítani, nem is akarják, mivel 20%-kal is lehet nyerni. Több párt sem kell, csak kettő, ezt is "tudja mindenki".

A fidesz ki is írta a választani nemtudókat a szabályokból, a maszoposoktól pedig eddig csak olyat hallottam, hogy "őket nem érdekli a politika". Vagy csak cinikus "inaktívakat" és "bizonytalanokat" hallottam a "demokraták" szájából.

Tisztában vagyok vele, hogy ők simán otthon maradnak 2014-ben megint, viszont az LMP az egyetlen, amelyik most alternatívát kínál nekik. Ha nem jön össze, tiszta lelkiismerettel nézem végig, ahogy ez a maffiaország belefúródik jó mélyen a szarba.

Én biztos, hogy otthon maradok, ha mszp-n (és szövetségesein), fideszen és jobbikon kívül nincs kire szavazni, és vagyunk páran, sőt, úgy tűnik, a többség ilyen, mint én.

fidzsi 2012.11.19. 14:15:07

@Balt: Megpróbálok baromi semleges lenni. Ha elképzelem magam Schiffer helyébe, teljesen nyilvánvalónak tünik, hogy a
tétovázó kvázi jobb- és ideológiailag nem definit, de Csellótól ódzkodó, viszont érdekeiben sérült, sértődött egyedek alkotta tóban próbálnék horgászni. Gondolok itt a magánnyugdiját sirató, nyugdijból visszahívott, tandij veszélytől megrémült etc. polgárokra és családjukra. Az embört érdekei mozgasják, de nagyon. Viktorom, pedig nagyon belejött a nagy reformer munekába. Nem ártana picit megpihenni, és hagyni valamit '14 utánra is, kilönösen így jól benne a második félidőben. Szép, szép a nagy országátalakítás, de sokszor úgy látom megfeledkeznek a fijúk az "előbb mérni aztán vágni" helyes kis elvről.
No, mindegy. Ez csak egy megroggyant jobber-nyugger nyápicolás.
Üdv.

Balt 2012.11.19. 14:16:36

@Csomorkány: +1 Azaz különböző okok miatt valszeg egy Jávortalanított (Karácsonymentes stb. - sajnos hosszasan sorolhatnám, mert egyedül Schiffert látom arra érdemesnek a "címszereplők" közül) LMP-re sem szavaznék (pedig ajánlószelvényig már eljutottunk, lásd fentebb), de ettől még egy koalíciót esetleg támogathatónak gondolok az általad vázolt elvek mentén. Félek, nagyon nem lenne jó, ha a Jobbikon kellene ezen okok miatt elgondolkodnom...

Csomorkány 2012.11.19. 14:31:00

@Balt: Hát, azért jómagam is túl vagyok már politikai kanyarokon, meg a pártok is, amikkel szimpatizáltam. Soha nem hittem volna a 90-es évek elején, hogy a FIDESZ a magyar politikában a Nagy Jobbközép Erő lesz 2012-ben. Ja, és a vezetője még mindig Orbán Viktor. És őszintén szólva magamról sem hittem volna, hogy azért fogok erre a pártra szavazni 2010-ben, mert ez a Nagy Jobbközép Erő.

Ezek után nem mondom azt, hogy soha. Van olyan potenciál a középjobb oldalon, amely pártot keres. Az LMP mostani elhatárolódása Bajnaiéktól elindít a pártban egy gravitációt effelé a potenciál felé.

Nyilván nem tudjuk, hogy a potenciál mekkora, és azt sem, hogy a megmaradt ellenerők mekkorák az LMP-ben. De meggyőződésem, hogy a FIDESZ jelenlegi hülyeségeinek a 90%-a abból a magabiztosságból származik, hogy "jobbosok úgysem tudnak másra szavazni, csak ránk".

Ha ez a magabiztosság átadja a helyét némi egészséges pániknak, akkor akár egy minőségileg sokkal értékelhetőbb jobbos kormányzat is kinőhet a dologból. Ezt sokkal jobban szeretném, mint akármelyik balos formációt.

Balt 2012.11.19. 14:31:45

@Blogger Géza: Ez még nincs lefutva. Igen, bejelentették, hogy lezárták a nyomozást, erre fel meg fél füllel az hallom az ügyészségi szóvivőtől, hogy ez azt jelenti, hogy heteken belül vádemelési szakaszba jutnak az ügyek. (Gergényi és tsai. legalábbis elő lesznek véve. Aztán kiderül, falaztak/-nak-e...)

Balt 2012.11.19. 14:39:43

@Csomorkány: Én viszont világéletemben a Fideszre szavaztam, kivéve az első másfél választást (a '94-es második fordulóig), amikor is egyéniben az SZDSZ-re. Egyáltalán nem érzem vargabetűnek, mert a fő "rendező elv" (választók millióinál) az utódpárthoz való viszony. Ebben viszont a Fidesz mindig is következetes állásponton volt. (Persze lehet hozni az MSZMP-tagkönyveket, de azt hiszem, nem ez a lényeg. Egy 10 éves illusztráció, ami jószerivel teljesen aktuális ma is - nagyon tudok azonosulni vele: www.es.hu/kereses/szerzo/F%C3%A1bry%20Sanyi)

Azt hiszem, a többiben maradéktalanul egyetértünk. :)

Balt 2012.11.19. 14:42:25

@Balt: link: http://www.es.hu/kereses/szerzo/Fábry Sanyi

Balt 2012.11.19. 14:47:12

@Csomorkány: Na, majdnem: :)
www.es.hu/kereses/szerzo/F%C3%A1bry%20Sanyi

"Az LMP mostani elhatárolódása Bajnaiéktól elindít a pártban egy gravitációt effelé a potenciál felé."

Ja, ezt sajnos (még...?) nem látom bele a történtekbe, sőt, szerintem egy túlkompenzálás fog következni (akár Karácsonyék szándékától függetlenül): az LMP valamiféle "jóvátételként" erős offenzívát indít a kormány ellen. (Nem mondom, hogy ne lehetne bizonyos kérdésekben okkal-joggal, de ebbe egy Gyöngyöspatázás pl. nekem nem/sem fér bele...)

Lasombra 2012.11.19. 14:48:19

@Lord Snow: persze, továbbra is mszp-zzél csak, miután már sokadszor sulykoltam, hogy E14 != mszp.

de legyen neked, mszp+fidesz a mindenki. az tudod hány százalék a biztos szavazók körében?
még csak sima többség se!

de visszakérdezek, szerinted egy kiherélt LMP képes behúzni egy egyfordulós választást? egyedül persze! hm? 4k?
naugye.

másik érdekes kérdés, hogy vajon a jobboldalon miért nincsenek pártkezdeményezések?
a "80% szerint rossz irányba tartunk" halmazban csak vannak jobboldaliak is. azok mind fidesz vagy jobbik?
nem hinném.
hol vannak a jobboldali "rendes", új pártok? vki nem hagyja? csak a balon legyen kavalkád?

HiRoKin 2012.11.19. 14:50:18

Részemről egy plusz szavazat az LMP-nek a döntésért. Ki gondolta volna, hogy ezek ilyen tökös gyerekek?

Meg hát nem nagyon van más választása az egyszerű szavazónak. Mégis kire lehetne szavazni 2014-ben?

Az MSZP-re nem, mert Horn idejében megfogadtam, hogy nem. Különben volt 8 évük bizonyítani, de elkúrták. Gyurcsányra nem, mert ő kúrta el. A Fideszre nem, mert hülyeségeket beszélnek, és ami rosszabb: hülyeségeket is csinálnak. A Jobbikra nem, mert túlságosan szélsőségesek. Az E14-re - ha beveszik az MSZP-t vagy Gyurcsányt - akkor azért nem, ha meg nem veszik be, akkor ki lesz benne? A kisfiús molyos nem elég a boldogsághoz, olyat Orbán is tud csillogtatni, aztán mégis sötét mint az éjszaka. Marad az LMP és a kétfarkúak.

Csomorkány 2012.11.19. 14:56:43

@Balt: Jeszenszky-ügy, Gyöngyöspata, homokosok polgári jogai, atomerőmű bővítés (bár az véleményes). Részemről ez az a lista, amely ugorhatna. Nem tudom, van-e erre esély, de kicsit remélek.

Meg azt sem felejtettem el, hogy volt már egy kvázi LMP-FIDESZ együttműködés, aminek az eredménye Sólyom köztársasági elnöksége volt. Azt is látom, hogy a FIDESZ 2/3-ad első eredménye a Sólyom röpte lett. Előbbi állapot jobban tetszett.

nu pagagyí 2012.11.19. 14:58:26

@Balt: Nagyszerű ez a Fábrisanyis cikk. Nekem annyi jön le belőle, hogy Sanyi nem ismeri eléggé az embereket. Orbánt sem sikerült kiismernie, aki napjainkban pontról pontra beváltja azokat a félelmeket, amikről a cikk alapján Jancsó és Grünwalsky írhatott. Fábri persze még mindig hisz, ő olyan.

pástétom 2012.11.19. 15:25:24

@apanna: "Nem szavazok egy másik "diktátorra", még akkor sem, ha nem akar ezért megbocsátani. Milyen világban élünk, hogy fenyegetik a polgárt, és kilátásba helyeznek retorziót?"

Milyen retorzióról beszélsz, te agyhalott barom?! Anyád faszát vagy te lmp-s, egy rohadt fideszes szarcsimbók vagy, akinek a zombihaverjaiddal együtt ki van adva a feladat, hogy vegye véldelmébe a különutas lmp-t.

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.11.19. 15:26:00

@Lasombra:
Sajnos az új választási törvény és a módosított körzethatárok valóban ezeket a nem túl rózsaszínű lehetőségeket tartogatják.

A gond az, hogy az átlagpolgár nincs tisztában ezzel.
A demokratikus jogállami berendezkedés üres frázisokká degradálódik, a fékek és ellensúlyok vicces habszivacssúlyzók már csupán, mint a vursliban. Csúfságot űznek belőlünk, amit felnőtt embereknek nem szabad eltűrniük !

A hatalmi cinizmus VÉGTELENÜL burjánzik.
Az hogy hiányzik e a DEMOKRÁCIA a NÉPNEK, ez még kérdés, jó lenne ha hazavágnák a fidesz nevű formációt is oda, ahová az mszp-t vágták 2010-ben.
Megérdemelnék ezek is mind, mert ha az az ELEMI MAGASZTOS HOZZÁÁLLÁS hiányzik pont egy (a nép vezetésére felesküdni kénytelen) hatalmi formációból, akkor azokat a NÉPNEK EL KELL KERGETNI.

József Attila ...egész népét akarta tanítani, nem középiskolás fokon, az mszp és a fidesz meg csak szimplán mint barmokat akarja a NÉPET kezelni, és nem mellesleg véresre szedni a bukszájukat...

pástétom 2012.11.19. 15:36:31

@apanna: Ez meg már milyen duma: "csak azért nem fogok egy volt garnitúrára szavazni, mert az mindenáron kormánypozícoót akar magának..."

És? Naná, hogy kormánypozíciót akar magának. Ha lehetősége van rá, mi a francot csináljon mást, malmozzon?? Egy többpártrendszerű demokráciában, demokratikus választásokon való felhatalmazással minden párt kormányra törekszik, hiszen csak úgy tudja egyedűl vagy koalícióban elképzeléseit, programját, megvalósítani. Még ennyit sem tudsz, te szerencsétlen? Mi a fasznak keltél ma föl egyáltalán, ha csak hülyeséget tudsz kiírni magadból?

Balt 2012.11.19. 16:06:11

@Csomorkány: Stimmt, ezek engem is taszítanak. Miként a Millával és a Szolival való nyár eleji együttműködés is. (De szerencsére azok találtak magukhoz való játszótársakat, így az LMP leválhatott.) :))

Balt 2012.11.19. 16:08:45

@nu pagagyí: Szerintem is nagyszerű. Jancsó meg Grünwalsky meg tapsikoljon Juhász (Gyurcsány stb.) mögött - ahogy tetszik, esetlen mindahánynak együtt, hisz ebben praxisuk van. :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.19. 16:17:16

@pástétom: ha átkereszteled magad rilette-re, tán kevésbé leszel tahó, seggarc. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.19. 16:26:01

@painkiller21:

Éppenséggel lehetne kikkel leváltani a Fideszt úgy is, hogy ne térjen vissza a vörös uralom.

Jobbik+LMP koalíció erre jó eséllyel vállalkozhatna.
Abból még valami hasznos és előremutató is kisülhetne az ország számára..

A Jobbik kapná a belügyminisztériumot, a külügyminisztériumot, a hadügyminisztériumot és az oktatásügyi minisztériumot.

Az LMP pedig a pénzügyminisztériumot, a gazdasági minisztériumot, az igazságügyminisztériumot, a szociális- és egészségügyi minisztériumot valamint a környezetvédelmi minisztériumot természetesen.

Annyira egyszerűen nem tud a fidesz rosszul kormányozni, hogy amiatt érdemes lenne a vörösöket visszakívánni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.19. 16:29:34

@hegyilány:

Ezek az LMP bolsevik szárnyának a véleményei.
Szerencsére kisebbségben maradtak.

bariga 2012.11.19. 16:59:14

@Akitlosz: a mensevik szárny meg majd betagozódik a Fideszbe, mint a többiek, akik valaha párt voltak. Így múlik el a világ dicsősége. Nincs harmadik út.

bariga 2012.11.19. 17:06:43

Na itt vannak ugye vélemények, Orbán ne, Bajnai ne.
De akkor ki? Indíthatnánk egy börzét. Várjuk az ötleteket, ki legyen a miniszterelnök?

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.19. 17:12:41

@balage_81 reloaded: sajnos a korábbi kérdésemre látványosan nem válaszolt senki, de nem is csodálkozom, az LMP-tábor csak a szokásos kispolgári moralizálást nyomja, a fideszes meg cinikusan úgy csinál, mintha schifferék mindig is a kedvenceik lettek volna. hol van már 2010, amikor az LMP volt sok jobbos szemében a kis SZDSZ ugye... itt jegyezném meg, aki még egyszer leírja az "értékek, elvek, vörösök, diktatúra" szavakat, azt itt kérem meg, hogy legyen szíves és menjen a ...ba, de minimum megérdemelné, hogy kitiltsák a fórumokról.

a kérdés persze továbbra is áll: mi az LMP célja, és azzal, hogy most Bajnait (is) elutasítja, mitől lesz önmagában vonzó a tömegek számára, ha eddig is csak egy kis mag támogatta. azon túl persze, hogy zöld párt még az életben nem is nyert választást európában..

Schiffer pedig annyira hülye, hogy a reménykedők és az okosabb politológusok kalkulációit, az egyetlen, még talán kicsit vállalható érvelést is pofán vágta rögtön, nevezetesen kijelentette, hogy az LMP nem lesz jobbközép párt. nesze neked csalódott fideszes szavazó (aki már amúgy is bajnaista vagy ismét mszp-s). ennyit arról, hogy mennyire látnak előre a fiúk

dr. Balta$ár 2012.11.19. 17:16:11

@bariga: bárki... csak ne politikus...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.19. 17:17:34

Annyian szokták itt a szabad sajtó utolsó végvárát az ATV-t ajánlani, hogy kivételesen csatlakozom hozzájuk.

Az MSZP főagyáról egy rövid kis bejátszás erejéig.

mandiner.hu/cikk/20121119_horvath_csaba_nem_3_ezrelek_hanem_0_3_szazalek

Engem igazából az a talány érdekelne, hogy hogyan lehet egy akkora pártban alelnök, azaz valaki egy olyan ember, aki már az általános iskolából sem szabadott volna tovább engedni, mert a történelem mellett matematikából sem üti meg a kettes szintet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.19. 17:21:27

@bariga:

Hát ha egy párt képtelen a fejlődésre, akkor ez van.

Annyira futotta az erejükből, hogy bejutottak a parlamentbe, de azután megállt a tudomány. Úgy tűnik ötletük sincsen, hogy hogyan lehetne tovább lépni előre. Vagy ha van is, megcsinálni nem tudják.

mókáné 2012.11.19. 17:21:51

@tesz-vesz:

"én nem jövök ide, fárasztó néha, és itt sokan vannak, nem lehet beszélgetni, vitatkozni
a társaság se jó, a témák se, a tartalom se"

Mennyi problémád van Neked!:):) De ha a hegy nem megy Mohamedhez.., akkor Mohamed megy a hegyhez.

Bizony így van ez. Csak meg ne bánd végül.:):)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.19. 17:22:03

@bariga: a macskánk, Bagira.
Nem lop és nem hiperaktív.
Ennyi szerintem bőven elég.

Lasombra 2012.11.19. 17:23:29

@Mpatikus Eszetlenellenes: igen, sajnos ez van.
a fenti hozzászólásaimból teljesen az látszódhat, hogy én az mszp-t, dk-t, Bajnait, ördögöreganyját sztárolom, közben nekem sem tetszik egyáltalán, hogy olyan furcsa kompániát kell összeverbuválni, akik nem biztos, hogy kompatibilisek, ill akik között biztosan lesz olyan, aki önállóan nem tetszene.

de ez nem a baloldali együttműködők hibája. ez Orbán hibája, hogy ilyen pályát épített, amihez ha alkalmazkodni próbál valaki úgy, hogy nyerni is akar, akkor ilyen elvtelennek, megalkuvónak tűnő húzásokhoz kell folyamodnia. (ami persze nem elvtelen, de jól el lehet mondani annak.)
másként nincs esélye.
a másik út az LMP, akik megmaradnak annak, amik (bármi is legyen az), de ezt a mondatot kábé rá is véshetjük a sírkövükre.

Orbánnak ez szuper helyzet:
- vagy összeáll egymással fű, fa, bokor, kismadár, akiket aztán jól meg tud kritizálni, hiteltelenné tud tenni ill le tud karaktergyilkolni. pl az összebútorozás ténye miatt.
- vagy szólóban elvérzik mindenki.

a két rossz közül lehet választani.
és ilyenkor nem szabad szem elől téveszteni a prioritásokat.
ennek az első helyén ez áll: ennek az embernek mennie kell!

ehhez kis ár, némi kompromisszumkészség, némi identitás feladás v felfüggesztés, némi rugalmasság.
a primadonnákat simán elsöpri a brutális narancs úthenger. aki bevallottan csak az erő szavából ért.
ez van. :(

hegyilány 2012.11.19. 17:24:46

@Akitlosz:

Milyen bolsevik szárnyról tetszik írni? Milyen kisebbségről? Ja?!, hogy nincs egység az LMP-ben? Amint a történések (is) mutatják, talán nem is volt egységes gondolkodás soha.
Saját magukat gyengitik, esetleg számolják fel. szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.19. 17:27:27

A világ legszegényebb elnöke

hirek.msn.mainap.hu/kulfold/o-a-vilag-legszegenyebb-politikusa-41551#/0

Igaz, ő dolgozik is, csinál valami hasznosat ellentétben néhány kollégájával.

hegyilány 2012.11.19. 17:28:23

Kurucos döntést hozott a Lehet Más a Politika, amely kongresszusa elutasította az Együtt 2014-gyel való együttműködést. Ettől még Gróf Balázs szerint megdönthetik a szabadesés világrekordját."

www.pecsistop.hu/belfold/koszontsuk-egyutt-a-darwin-dijas-lmp-t/1100200/

Jó. :)

hegyilány 2012.11.19. 17:30:51

Szombaton éjjel 84:77 arányban"

Ezt a döntést nappal is meghozhatták volna.

:))

etwas kultur muss sein 2012.11.19. 18:02:10

@Akitlosz: "Jobbik+LMP koalíció"

Ezt remélem komolyan gondoltad. Viccnek elég durva lenne...

hegyilány 2012.11.19. 18:32:48

atv.hu/cikk/20121119_gyurcsanyek_korbevettek_a_parlamentet

A tömeg hangulata kormányváltó, a résztvevők gyertyával és fáklyával készülnek. "

Lehetett volna más" is. másként is.
De mindegy.

szoja122 2012.11.19. 18:47:29

@nu pagagyí: Ha így van, nagyon egyetértek vele, de úgy látszik figyelmetlen voltam, vagy nem hangsúlyozta eléggé, mert ez az adott körülményeket nemzetközi tapasztalatokat, saját múltunkat figyelembe véve ez az egyik legfontosabb.

Másként nem várható el az összefogás. Másként nincs is értelme.

6.Lenin 2012.11.19. 20:08:32

@szoja122:

" A Fidesz rezsim felszámolása, új alkotmány létrehozása a célja, amely után demokratikus szabályok szerint új választást írnak ki. "

"Másként nem várható el az összefogás. Másként nincs is értelme."

Az új választás előtt összefog a Fidesz a Jobbikkal, hogy megnyerve a választást, új alkotmány és demokratikus szabályok mentén kormányozva létrehozzanak 1 független erős Mo-ot.

Azért ez 1 agyrém lenne így. 1etlen cél, leváltani ezt a rendszert, hogy ismét bizonytalanság legyen ebben az országban.

Nincs jobb alternatíva?
Nincs elképzelés a megoldásra?

Új választás, és nyerjen a Jobbik?

nyünyüge 2012.11.19. 20:16:36

OFF

Ha több százezer alacsony fizetésű dolgozó rosszul jár az egykulcsossal, akkor nem történt semmi. Az így van jól.

Ha hülyeségünk? felületességünk? vagy ??? okán "stratégiai szövetségesünk", szebben mondva "horgonyunk", az egyház is szóvá teszi, hogy rosszul járt, akkor korrigálunk.

Persze csak neki.

hvg.hu/itthon/20121119_Erdo_Peter_Az_adougyi_valtozasok_erzekeny

inreallife 2012.11.19. 20:19:24

érdekes megfogalmazás:

www.portfolio.hu/vallalatok/energia/az_energiaszektor_kivereztetese_mindenkinek_fajni_fog.175893.html

"Péntek este újabb megszorításokat jelentett be a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely jelentősen érintette az energetikai társaságokat. Talán érdemes kiírni a dátumot, 2012.11.16, mert annyi ilyen bejelentés volt mostanában, hogy egy egyszerű "péntek"-megfogalmazás nem feltétlenül segít az eligazodásban. "

már a gazdasági témában otthon lévőknek is problémát okoz orbánék zagyva gazdaságpolitikája, amivel a lopásaikról próbálják meg elterelni a figyelmet...

dbeata 2012.11.19. 20:32:17

@nyünyüge: Már Cegléden is pedzegette Viktorka, hogy a következő két évben az alacsonyabb keresetűek lesznek "helyzetbe hozva".

"Orbán szerint három nagy dolog viszont hátra van a kormányzásból. Az átlagjövedelem alattiak felemelése"

index.hu/belfold/2012/10/13/nem_eleg_egyszer_mondani_hogy_szeretlek/

Hiába, egyre közeledik a választás.
Kell a szavazat. (Egyelőre még).

Khal Drogo 2012.11.19. 20:33:54

@A pöttyös az igazi dbeata: Orbánéknál ez a munkavédelmi akciótervet fedi, a helyzetbe hozás. Azonban azzal a már dolgozók nem sokra mennek, a nettójuk egy forinttal nem fog nőni. Nem lesz itt semmiféle helyzetbehozás, a vetítőgép a miniszterelnöknél bekapcsolódott.

inreallife 2012.11.19. 20:35:52

@SzélsebesVelorex: hagyd, aszékelyektől veszi a leckéit. sőt, ha hozzávesszük, hogy egyiknek sem kell a szomszédba menni a hülyeségért, akkor ebből megállapítható, hogy vagy egyedül is nagyon hülyék, vagy egy házban laknak. most képzeld el ezt a szitut... :)

Khal Drogo 2012.11.19. 20:37:32

@Akitlosz: Pont úgy ahogy Matolcsy lehet gazdasági miniszter. A jelenség neve : Kontraszelekció. Minél kevésbé vagy kvalitásos annál többet bíznak rád. De említhetjük Budai Gyulát is. Vannak mindkét oldalon ilyen aduász emberek.

inreallife 2012.11.19. 20:41:43

@Khal Drogo: egy munkanélküli átlag 347 nap alatt talál munkát. 157.000 regisztrált munkanélküli van, aki 1 éve sem talált munkát. az állam sem tudott nekik segíteni. ez elég valószínű, hogy 157.000 család megélhetését is régen veszélybe sodorta.

de most, hogy orbánék feltalálták a spanyolviaszt, elmondom, hogy a svédek hogyan oldották meg ezeket a problémákat. egyszerűen. az állam felveszi azokat a pályakezdőket, akiket a munkaerőpiac nem szív fel, sőt azokat az öregeket is, akik nyugdíj előtt állnak, de még pár évet kéne dolgozniuk. a 25 és 60 közöttieket meg a versenyszférába küldi. ilyen egyszerű, és igen olcsó megoldás, hiszen nem kerül semmibe. nem kell hozzá 300 milliárd se, meg nem kell hozzá 9* módosítani a betonbaöntött megváltoztathatatlan költségvetést sem. megint sikerült orbánéknak világrekordot felállítaniuk...

dbeata 2012.11.19. 20:42:57

@Khal Drogo: Ja, az a ködös levél, amit nyáron kaptunk, az volt az? A kismamás "Szeretem a munkámat" kampány?

Azt még nem néztem meg, de minket a kisvállalati adó érinthet, még nem néztem meg.

aszekelyek 2012.11.19. 20:44:02

El Salvador -nak magát eladni próbáló bajnai éppen most lebegeteti a szörnyű helyzettől!! való megszabaulását annak, aki rá szavaz... inkl. az mszp szavazók is! ezt várják , mondja ő. Úgy megszabadította őjket a múltkor is, hogy a fal adta a másikat.... LMP -zik s, a szavazóinak nagy részéről is beszél, hogyne.. Szélesen összefognak és megszabadulnak, VIktortól..... Hihi , azt akarták, kérték, hogy álljon be mögéjük, hanem melléjük , a zorbánrezsim ellen , aszongya... Mintha az nem tök mindegy lenne.

Meg kell hagyni , hogy az útjukat senki más , mint Orbán keresztezte és akadályozta őket az ocsmányságaik véghezvitelében , amennyire csak az lehetséges volt és bizony ehhez rengeteg támogató is volt.

Kétharmad és az LMP és a Jobbik. Mindenki ,aki ezekre szavazott , bajnaiék ellenében szavazott. Meg aki távol maradt.
Annyira de annyira jól kormányoztak és hozták szörnyű helyzetbe Magyarországot, amiben most van ! persze a lehetségesnek tartottnál sokkal jobb állapotban:) éppen az Orbán rezsim működése által. Semmit nem tudtunk meg azon kívül, hogy az ő céljai egészen mások, mert ezt szörnyűnek tartja. De semmi kézzelfogható, semmi konkrét, csak üres lózungok dőlnek belőle.

Van képe választók becsapásáról és becstelenségről hadoválni és az állambiztonsági papírokról. Most a jobbik leszalámizása következik, nyilván.

Bár én előbbre gondoltam , hogy a jobbikot verik szét , illetve hozzák olyan pártszakadás helyzetbe , mint amit elkövettek most az LMP-vel.

Volt rá sok éved a hatalomban bajnaikám , hogy ez ügyben is csinálj valamit. Miért nem akkor dumáltál erről ?

Még mindig a szadesz foglya az az állambiztonsági adathalmaz ezek szerint és most akarnak vele kaszálni.... Magyarországot.

Vona és ferink bizonyos informátoraim szerint a Four Seasonsben kávéznak rendszeresen...

Zsülikém! Hol vagy ? Szoktál te is ? Vettek már teniszleckét vagy porszívót tőled? :) Vonát kell még tanítgatni , azt elhiszem.

Az LMP , nem hajlandó része különösen Schiffer nem valami paprikajancsi , akit be lehet fenyegetéssel , vagy édesgetéssel húzni... Ez rendben van. Igaza van Gábornak , hogy ez hozhat jobboldali szavazatokat ! Kényszerítőzés nem játszott náluk. Mondjuk demokrata semmiképpen nem idéz elő mesterségesen ilyen konfliktust. Amit így nevezett Gábor is.

Bajnaiék túlzott elvárása okozta , sőt , követelőzése , ezt a konfliktust. Ráülve arra , hogy belső feszültségeik is voltak de attól ugyan még sokáig el lettek volna.
A magam részéről megnéztem agresszolgánál Bajnait az imént és amikor huszonötödször is azt ismételgette , hogy megszabadulni az Orbán rezsimtől , akkor átkapcsoltunk a Liszt Ferenc életéről szóló , sok szép zenét is tartalmazó kosztümös filmre. :) Milyen fiatal volt ebben még Hegedűs D. Géza !
üres lózungokat szajkóz, semmi konkrétumot nem mond, főleg arról, hogy ő mit tenne és mivel. átverés ez, megint.

A baloldaliságot nem lehet nyomokban sem fellelni nála. Sem az eddigi munkájában, sem abban , amit lebegtet , a nagy ürességben sem. Nem politikus de le akarja söpörni a zorbánrezsimet és középről , ami baliknak látszik de jobbik is lesz az , mint mondta , előbbiekben , hogy onnan is óhajt seperni be , nyilván ezért dumál az állambiztonsági papírokról. csak ugye ha ő azt el tudja most intézni , miért nem tette az előzőekben ?

aszekelyek 2012.11.19. 20:46:13

@Fehér Agyar: miről is marad le valaki ? A zorbánrezsim leváltásáról vagy a pénzosztásért sorban állásról , ha az sikerül ? Már az adófizetők pénzéről... Mert egy huncut saját garast nem tesznek ők bele...

aszekelyek 2012.11.19. 20:48:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: erre én konkrétan emlékszem. Aztán kellerre is ,... meg az ügyészség átkozására , sarazására , hogy tényleg nem hagyta nekik a boszorkányüldözést úgy elvégezni , ahogy szándékozták.

Khal Drogo 2012.11.19. 20:57:52

@inreallife: Orbánék jobbak ennél. Kirúgják a munkavállalót és a helyére felvesznek egy közmunkást közmunkásbérért. A takarítóknál, portásoknál tesztelik a rendszert. Finomított változatánál ugyanazt az embert veszik vissza, de már közmunkásbérért.
Tud spórolni Orbán. Gondolom már törik a fejüket, hogyan lehetne az állami hivatalnokokra is kiterjeszteni a technikát.

Egyelőre annyit találtak ki, hogy kirúgják a takarítókat és az állami hivatalnok munkaidő után, havi bruttó 20 ezerért kitakaríthatja a hivatalt.

De azért vannak még innovációk. Akad olyan Fidesz-földesúr, aki az állam által fizetett közmunkásokkal művelteti a saját földjét de van olyan is hogy az ingyenes rabmunkával művelteti meg a saját földjét.
Sőt olyan is van, hogy csalással megnyerik a földbérletet, amin kaszálnak eleve a területalapú támogatással majd a megművelést rábízzák az állam által fizetett, nekik ingyenes munkaerővel.
Így hektáronként a támogatással is dől a lé, majd a művelés is ingyen van, gondolom a következő fokozat majd valahogyan a gépek ingyenes használata lesz.

Okosak a Fideszesek. Utánaolvastak a feudális berendezkedésnek.

márta)) 2012.11.19. 21:00:51

"A Magyarország által az elmúlt hetekben bejelentett több gazdasági intézkedés nem fenntartható jellegű, és nem segíti a növekedést - tartalmazza a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közleménye, amelyet hétfőn e-mailben küldött el a Wall Street Journal című lapnak.

A lap azt követően kereste meg a valutaalapot, hogy a magyar kormány néhány héten belül a harmadik megszorítócsomagját ismertette - közölte a Dow Jones. Irina Ivascsenko, az IMF budapesti irodájának vezetője közölte: "Mint korábban kifejtettük, a költségvetési kiigazításhoz jobban kiegyensúlyozott konszolidációra van szükség az ad-hoc intézkedések helyett."

A közlemény szerint a magyar kormánynak kiegyensúlyozottabb intézkedéseket kell bevezetnie, amelyek fenntartható módon csökkentik a költségvetési hiányt, és szerkezeti reformokkal kombinálva a gazdaság egészére kiterjedő növekedést tesznek lehetővé."

Vagyis) "IMF: Nem fenntarthatók Matolcsy megszorításai"

Na.Igen. Sajnálom. Kénytelen vagyok a mantrámat" írni) Az elszegényedési folyamattól, attól, hogy életek dőltek/dőlnek romba, attól, hogy az igéretek ellenére nem teremtődtek új munkahelyek) biztosan nem fog növekedni a belső fogyasztás (sem) abból biztosan nem lesz növekedés.
hm?

nyünyüge 2012.11.19. 21:03:35

@Khal Drogo:
Kiváncsi vagyok, ez meddig müx.
A versenyszférában piszkosul visszaütött, amikor kiderült, hogy a kiszervezett ÉS nem rendesen megfizetett biztonsági őr, takarító, ... nemhogy nem lojális, hanem éppenséggel ellenérdekű az őt áttételesen megbízó céggel.

Khal Drogo 2012.11.19. 21:04:15

@inreallife: Az állam támogatja a munkanélkülieket. Pl. 3 hónapig ad nekik támogatást. Minden 10 nap munkaerőpiaci járulékkal fedezett napért kapsz 1 nap munkanélkülit, utána ha letelt a 3 hónap, nos utána kapsz 47 ezres nettó közmunkát. Ha ezt sem tudnak adni ( mert hát ilyen remek lehetőséget nem tudnak ám mindenkinek biztosítani ) akkor kapsz 28 ezres segélyt.
Ami külön bónusz : Sem a 47 ezerből, sem a 28 ezresből nem vonnak nyugdíjjárulékot, így az nem fog szolgálati időnek számítani.

Tehát : Ha feketén vállalsz munkát akkor nettó 80-100-at még a legszarabb munkával is megkeresel és ugyanúgy bukod a nyugdíjidőt. Tehát semmi értelme elvállalni a közmunkát, a feketemunka kenterbe veri.

márta)) 2012.11.19. 21:05:49

Na,Ighen) "Csak növeli, ki elfedi a bajt".
:)

nyünyüge 2012.11.19. 21:08:03

@aszekelyek:

Hú de naprakésznek tetszik lenni!

Micsoda meglepetés, a mai Magyar Hirlap is a 2009-es Bajnai féle megszorításokról írt (hátha valaki elfelejtette volna azokat a rettenetes borzalmakat 3 év múltán).
A parlamentben Rogán is felhívta a figyelmet a Bajnai féle megszorításokra (amikhez hasonló gaztettektől a jelen kormány természetesen elhatárolódik, bár legtöbbjüket vissza nem vonta - és "egyenlegjavításként" köszönettel tudomásul veszi.)

livengood 2012.11.19. 21:08:57

A tökéletes elemzés persze csak akkor tökéletes, ha Török Gábor nyomán feltételezzük, hogy az Orbán rendszer demokratikus ma és demokratikus marad a jövőben is, ha Orbán hatalmon maradása nem végzetes az ország számára.

aszekelyek 2012.11.19. 21:10:49

@inreallife: biztos van rá annyink , mint a svédeknek. ahhhaaa , Csak eszünk nincs rá , nem pénzünk... Ha te mondod.

Állandóan az államtalanítást mantrázzák és a nagy szerkezeti reformokat várják el tőlünk de ez ne zavarjon...

@Akitlosz: jajhát jó elkötelezett baloldali elvtárs. Mikor tudtak ők valamit , ami egy kettest valahol megérne:)) ?

Aki ennél valamivel többet volt képes magából kihozni , az nem megy mszp-politikusnak , mert kilógna a sorból.

Saját véleménye lenne , elképzelései. Hogy gondolod ?

Szólna , hogy ööö , izééé , ennel sokkal jobbat tudnék... - persze az nem felelne meg annyira a befektetői bizalomnak becézett érdekszférának. Csupa bonyodalom lenne az élete. :) horvátcsabika meg nem akar ilyen macerákat.

Ma du. Cséfalvay úr , elég határozottan elmagyarázta az mszp-s megtámdójának , hogy mennyire nincs erkölcsi alapja ahhoz , hogy beledumáljon a költségvetési hiány tartásához szükséges EU-elvárások nyomán újraalkotott költségvetésbe .

Idősebb szoci volt , aki ki óhajtotta volna prédikálni neki a tutit. A gombnyomogatók közül... , abból a 8 évből...

Khal Drogo 2012.11.19. 21:14:08

@livengood: Ez egyértelmű hogy feltételezzük. Ez az alap.

aszekelyek 2012.11.19. 21:16:21

@Lord Snow Az mszp a gazdatest ,... és a kullancsok anélkül ugye , nem tudnak jól felhízni. Az lmp-ről most majd átugranak másra....

menőmano 2012.11.19. 21:16:39

Ettől sem lesz növekedés, továbbra sem lesz vonzó hazánk a külföldi befektetők számára.

*************
A hitelminősítő szakembere a Reutersnek árulta el, hogy még karácsony előtt felülvizsgálják hazánk BB+ besorolását. Korábban a cég arra figyelmeztetett, hogy nem érdemes IMF-hitelkeret nélkül próbálkoznunk, de azt nem tudni, hogy emiatt további leminősítések jöhetnek-e. "

www.mfor.hu/cikkek/Karacsony_elott_jon_a_Fitch.html

A Fitch idén januárban a három nagy közül utolsóként vágta bóvliba, vagyis a befektetésre nem ajánlott kategóriába a magyar besorolást, mellettük a Moody's és a Standard & Poor's sem ajánl minket befektetésre, és mindhárom hitelminősítőnél negatív a kilátásunk is."

Hát! Én már szomorú vagyok, hogy mindig ilyeneket" kell olvasgatni, másolgatni.
Még ennek tetejébe, belátható időn belül, nem is lesz itt" semmiféle szebb jövő. (Mondjuk, a "felső tíz" természetesen kivétel.
Hát komolyan.................
:)

menőmano 2012.11.19. 21:19:02

a döntés után ekkora a hangzavar a párt körül."

Hát! Ja! Legalább középpontban vannak, ha nem is hosszú- de legalább egy picike ideig.
Szerintem.
:)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.19. 21:20:56

@aszekelyek: mi történt veled, elmondták a pártközpontban, hogy a fideszszimfóniának már a formája is fontos, nem csak a tarta-lom?
:D

aszekelyek 2012.11.19. 21:21:27

@sötéthülye.tahóbarom: el tudom képzelni , hogy vágyik rá az mszp , hogy a helyére tegye őket a bajnai által összelapátolt rakás. Attól vannak ott, ahol, hogy őket a z a rajtuk bejutott ficnipárt a helyükre tette , gyurcsánnyal.... majd bajnaival.

Nem hiszem , hogy annyira ostobák, hogy ennek újra kitegyék magukat.
Helye az mszp-nek van. Naná , hogy rá akarnak ülni megint a vérszívók. A tuti bejutókra.

Az mszp bez gyurcsány és bajnai összeállhat az LMP-vel is akár.... Sőt.

aszekelyek 2012.11.19. 21:23:47

@graycivil: minden demokrata köteles tisztelni a politikai függetlenség megőrzését. A nem aláfekvést egy agresszor alakulatnak.

aszekelyek 2012.11.19. 21:34:47

@teevee: maga bajnai támasztja alá azt, amit T. Gábor írt ide. Semmi másról nem beszél, ma sem, mint azorbánrezsimleváltásáról, bárminemű kifejtése nélkül annak, hogy és mint lesz a másnapjától. van ugye tapasztalata a választónak, hogy az ő üzlettársa és kormányfő elődje , akinek révén a hatalomba került , másnapra megírta a blogjába , hogy nagy a baj és fogalma sincs , mit is fog most kezdeni a hatalommal. Majd Őszödön ezt elismételte május végén is.

Annak eredményeit élvezhettük , míg a válság is ránk nem dőlt. Támogatója pedig nem más , mint az a gyurcsány , a hatalom megszerzéséért folyó küzdelemben , ami az ellenzéki pártok beolvasztásával , leszalámizásával kezdődik. Nincs rá szükség , hogy T. Gábor ezek után bármit is bizonyítson még erről. Ígérte nincs , a világon semmiről de még egy fél sem. lebegtetett befektetők vannak. meg sopánkodás a szörnyű helyzetről.
Az is üres , mert ha lenne benne tartalom , abban az ő személyes felelőssége tetten érhető lenne.

aszekelyek 2012.11.19. 21:37:01

@Hepci: miccólsz :D ? Közkívánatra... Mindent a drága kis közönségemért ! :)

menőmano 2012.11.19. 21:39:09

hvg.hu/gazdasag/20121119_Financial_Times_ne_szamitsunk_magyar_felm#rss

Hát! Totális helyzet, gazdasági, - politikai zűrzavar.

Egy esetleges kormányváltás esetén, totálisan nehéz dolga lesz a Bajnai Gordonnak.
Mármint) újra fejlődő pályára állitani az országot, miegyebek.
Szerintem.
??
:)))

menőmano 2012.11.19. 21:42:00

Bocsika! lemaradt) mert picikét felejtős vagyok)

Tudható, hogy nincsen semmiféle növekedés, a fránya gazdaság nem akar működni.

:)))

laji 2012.11.19. 21:42:46

@balage_81 reloaded: Előre bocsátom: szerintem kicsit berágtál Te is, hogy az LMP nem állt be a sorba. Számon kéred, hogy mi a nóvum a politikájukban, amiért tömegek állnának mögéjük. Az E14-ben mi a nóvum, amiért az LMP-nek mögéjük kellett volna állni?
És a lényeg: az az alternatíva, hogy nem lépnek be a pénzzel felfújt lufik mögé, hanem képviselik, amit gondolnak, és ha nem működik, akkor visszamennek kapálni a kertjüket, stb. az miért nem merül fel?????
Egyszer lehülyézzük, hogy elvek alapján politizál, másszor leugatjuk, ha korrupt...
Tehát Te beálltál volna az újrasminkelt maszop mögé egy "lehet más a politika" jelszóval? :))) Azzal biztosan sokáig élne a párt...

jjulie 2012.11.19. 21:42:48

@aszekelyek:

jelentést kérek banya, milyen módon alakult ma a törzsbirkalemorzsolódási koeficiens?

vagytok még, vagy már a balt is leakadt?

inreallife 2012.11.19. 21:45:09

@aszekelyek: látom nem sikerült felfogni a leírtak lényegét. mindegy, tőled már megszoktam... de próbáld meg értelmezni. az államnak mindegy, hogy a 25 év alatti korosztályt foglalkoztatja, vagy a 30-as 40-es korosztályt. így praktikusabb a 25 alattiakat foglalkoztatnia, akiket a versenyszféra vélt vagy valós okokból kevésbé foglalkoztat. ezért írtam, hogy ez nem kerül 300 milliárdba. tudod, kicsit gondolkodni kéne. persze a droidoknak meg a cigányoknak ez nem megy. na ők a fidesz szavazói és képviselői. nap, mint nap láthatjuk a tanúbizonyságát, hogy milyen hulladék kormányunk van...

jjulie 2012.11.19. 21:46:13

@laji:

iagazd van, a CSAKAFIDESZNEM csak érthető de semmi nóvum

menőmano 2012.11.19. 21:46:48

atv.hu/cikk/20121119_bajnai_orulok_hogy_az_arcommal_reklamoznak_a_bkv_jarmuvein

Hát Ja! Akkor most már nem csak "új politikai csillag " a Bajnai , hanem némelyek gondoskodnak róla) Ő lesz az év arca. ??
S nem is akármilyen. S ez jó.
Mondjuk az ismertséggel- elismertséggel, nemzetközi viszonylatban sincsen problémája. S ez is jó.
:)))

jjulie 2012.11.19. 21:50:48

@inreallife:

nemár az @aszekelyek: törzsbirka már réges régen felfogta a lényeget

kismagyarország nem ország, orbániai mánia mennyország

és bármikor fűbehugyozni tudja a fideszikszet

menőmano 2012.11.19. 21:54:16

Hát Én nem is értem?! Az LMP-ben már azt sem tudják, hogy mit csinálnak?

" Bajnai Gordon a televíziós interjúban ezzel kapcsolatban elmondta: számára nem egyértelmű az LMP döntése, mivel a pártot nem csatlakozásra kérték fel, hanem arra, hogy tárgyaljanak a csatlakozásról. "

www.hirado.hu/Hirek/2012/11/19/20/Bajnai_mozgalma_tavasszal_targyal_mas_ellenzeki_partokkal.aspx

Egyébként) Totálisan az a véleményem, hogy a Bajnai Gordonnak, alapitania kellet volna/kellene egy új pártot. S aki nem áll be sorba, az lemarad.
osztjónapot!
:)

aszekelyek 2012.11.19. 21:55:13

@menőmano: emlékezetes idő lesz ez. @márta)): no és milyen elképzelésed van arról, hogy a valautaalap szerint fenntartható intézkedések hogyan is segítenék a növekedést? Mert ők semmit nem ajánlanak olyat , ami valóban segíti. Nézzél szépen körül , ahol ők ajánlgatnak , aszerint kormányoznak is , ott van-e valamiféle növekedés ?

Nagy elbocsátásokból hogy lesz kevesebb szegény és kisebb szegénység ?

Nekik csak egy jó duma kell, amiért nekünk nem segítenek egy olyan típusú biztonsági kerettel, amit kértünk. nem pedig újabb adósságot a nyakunkba. Amiért követelhetnének olyat is, amit a dél európaiaktól manapság.

Amik miatt a nagy tüntetések zajlanak ,éppen a szegényeket sújtók , bizony , azok az ajánlások. Mi azon már túl vagyunk.

Bajnai idején és ferinknél azt már végrehajtották a magyarokon.
Valakiknek érdeke lenne, ha nagyobb adósságállományba kergethetnék az országot. Magyarországnak az nem érdeke.
Főleg nem a szegényeknek , jobb ha tőlem tudod.

inreallife 2012.11.19. 21:56:49

@aszekelyek: érdekes lenne, ha az mszmp őskáderekkel a fidesz lemagyarkodná a jobbikot. ahhoz kevés az, hogy orbán beállt egy turulszobor árnyéka alá. azt sem hiszem, hogy a fidesz módra minden héten benyalunk egy zsidó szervezetnek, káder jani főszereplésével annyi voksot hozna a jobbiktól. a simicska féle közvagyon lopás sem az a szavazatszerző módszer. az is érdekes, hogy 2 hét alatt rendet rakott a pintér, közben a cigányok gyilkolásszák a többségi társadalmat. majd persze szép lassan felmentik, felezik, harmadolják a büntetéseiket a szegény bodzaszedőknek. biztos ez is jó sok szavazatot hozott a fidesz konyhájára....

ha a fidesz jobbikot akar szalámizni, vagy a szavazóira fáj a foga, akkor olyan dolgokat kéne tennie. mondjuk lázár janit lecsukni és a visszaéléssekkel a fia svájci bankszámlájára elutalgatott milliárdokat lefoglalni. pintért maffiatevékenységért letartóztatni. matolcsyt hűtlen kezelésért azonnal a vádlottak padjára ültetni. de igazából az egész fidesz vezérkar a székházeladási ügyekkel már rég a börtönből kéne kifele pislogniuk. simicska és nyerges szintúgy. smitdokit szintén perbefogni, az apanázsát visszafizetettni vele, amit a doktori fokozatért kapott az államtól és magáncégektől. ugyanis nem járt. ez úgy személyi konzekvenciákat jelenti. a másik, hogy a zsidóknak juttatott pénzeket azonnal leállítani. se szervezet, se állam ne kapjon a magyar adófizetők pénzéből etnikai alapon. hitgyülit üldözni, a cigány helyzetre rendőrőket, csendőröket, katonákat bevetni, tökmindegy hogy hívják, csak valamit tegyenek már.

na akarsz tippelni, hogy tudja felszalámizni a jobbikot a fidesz? mert én úgy látom, még marginálisan sem tud jobbra lépni orbán...

inreallife 2012.11.19. 21:58:58

@menőmano: pont a lényeget nem emelted ki... :)

"A Civil Összefogás Mozgalom (CÖF) Bajnait lejáratni szándékozó reklámkampányával kapcsolatban Bajnai azt mondta, örül neki, hogy a veszteséges BKV-hoz olyan módon is jut némi pénz, amihez ő az arcával hozzájárult. Ugyankkor mejegyezte, hogy CÖF egy olyan álcivil mozgalom, ami állami támogatásokat kap, a BKV reklámfelületeit pedig Simicska Lajos cége működteti. "

így tisztább a kép... :)

Blogger Géza 2012.11.19. 22:00:29

@menőmano: Lényegében most azt csinálja. Le kell nyelnie a békát, hogy kikosarazták, mást most már nem is akar meghívni, egyedül maradt. Ez szemmel láthatóan megviselte, másnak nem tudom betudni ezt a hülye nyilatkozatát:

"azt mondta: számára nem egyértelmű az LMP döntése, mivel a pártot nem csatlakozásra kérték fel, hanem arra, hogy tárgyaljanak a csatlakozásról. "

Mit nem lehet ezen érteni? Minek tárgyalnának a csatlakozásról, ha egyszer nem akarnak csatlakozni?

És nem hajlandó szembenézni a valósággal, hogy bizony az ő konkrét személye ellen merültek fel kifogások:

"Arra a felvetésre, hogy a csatlakozást ellenzők nagyrészt épp az ő személyével magyarázták elutasításukat, Bajnai úgy reagált: álvitának tartja ezt,"

Nagyon szánalmasra sikerült ez nyilatkozat... Mi lesz majd, ha igazi éles politikai vitában kell részt vennie, és nem talpnyaló újságírókkal vagy szimpatizáns közönséggel lesz körülvéve...

menőmano 2012.11.19. 22:02:46

@jjulie: @aszekelyek:

Önök ketten zseniális páros.

@aszekelyek) Csak önnek külön) Nem értem. Mi a baj? mi a problémája?
Én leírom a véleményem. Nem kérek válaszokat. Akkor?

Nem kértem önt, hogy írjon Nekem, de azt sem, hogy némelykor, folyamatosan felülírja a mondandómat.
Szeretném, ha most- és a jövőben, ehhez tartaná magát. Ha kérhetem.

Blogger Géza 2012.11.19. 22:05:16

@márta)): Az IMF meg olyan megszorításokat erőltet, amik végképp taccsra vágnák a hazai belső piacot. Hm?

Meg kell nézni az IMF dédelgetett gyermekét, Görögországot, ott miféle növekedés tombol épp:

" A felülvizsgálatra váró adatok szerint a görög GDP 2011-ben 7,1 százalékkal csökkent, az előrejelzések szerin 2012-ben 6,0 százalékkal, 2013-ban pedig 4,2 százalékkal esik vissza."

tozsdeforum.hu/gazdasag/gorog-gazdasagi-novekedes/

Az IMF iszonyatosan jól tudja a nyilatkozataival elkendőzni az igazi szándékait.

aszekelyek 2012.11.19. 22:05:53

@fvipera: esetleg a szakszervezetis fősándornak...

@menőmano: na de majd bajnai hozza uri gellert é s ő majd ráolvas, hogy múkodj és akkor majd működni fog a gazdaság... Vagy esetleg kaphatunk megint baromi drága hiteleket , ha eltörli a bajanikád a bankadót.

Mostmár csak a hazai elismertségét kéne valahogy összegründolni... mert itthon az nincs neki valami nagyon nagy... @inreallife: nem kerül annnyiba ? no és akiket az állam nem fogalakoztat, azokat ki foglakoztatja? 30 -40-éveseket? nekem hiányzik ennek az egyik lába. odáig megvan, hogy olcsóbb a kezdőket foglalkoztatni de úgy tudom, szakmai gyakorlat nélkül pont semmit ér a paír , mert nem tudják a faxot se kezelni , annyira nincs semmi tapasztalatuk a kezdőknek. mennyi lesz? reggelre számold ki!

inreallife 2012.11.19. 22:06:03

@aszekelyek: az igazság az, hogy orbán és matolcsy már azon a szinten van, hogy szinte bárkit ültethetnének a helyükre, már jobban menne az ország sorsa. még két ilyen hülyét nem találnál sehol sem. és ezt, ha okos a fidesz elintézi a párton belül, és akkor akár hosszabbíthatnak is 2014 után. ha tényleg ennyire retardált hülyék, mint ahogy kinéznek, akkor utoléri őket megint a sánta kutya. egyszer orbánék már belebuktak a ezüsthajózási vállalkozásba, meg a hosszúbájtok éjszakájába. most közgépeznek, abba is bele fognak bukni. remélem ezúttal már maradandóan....

menőmano 2012.11.19. 22:08:49

@Blogger Géza:

Na! Ne már! Figyeljen már picikét!
Az LMP-ben valamiféle képzavar támadhatott, mármint ha összerakja az ember a párttal kapcsolatos, a pártban történt hireket.
Igen! tárgyalásra kérték fel Őket. De engedje már meg a világ, arra ki kérte meg az LMP politikusait, hogy totális gyorsasággal le is mondjanak?
Tárgyalni, vagy csatlakozni nem ugyanaz.

Kérdés. Mit nem lehet ezen érteni, vagy megérteni??
Ha kérhetem.
??

menőmano 2012.11.19. 22:12:00

Hát ez nevetséges. Komolyan.............

:)))))

Blogger Géza 2012.11.19. 22:13:02

@hegyilány: Igen, már egy hete nem beszélt senki Gyurcsányról (vagy csak szidták), várható volt, hogy jön valami akció. Teperni kell, mert jelen-állás szerint Bajnai elszipkázta előlük a szavazókat, és ha mégsem lesz semmiféle összefogás, akkor biza lehet, hogy 4 évig csak kívülről nézegetheti a parlamentet.

menőmano 2012.11.19. 22:15:30

@inreallife:

Nem emeltem ki, de olvastam. Már ma is, több helyen. Tudom.
:)

Blogger Géza 2012.11.19. 22:16:08

@menőmano: Amúgy komolyan egy őstehetség vagy. Csak a mártát tudod, vagy bárkit? :) Mondjuk őt elég könnyű... Ez csak ilyen lárpúrlár művészet, vagy van valami cél, fogadás?

menőmano 2012.11.19. 22:22:17

@Blogger Géza:

Nem kell ezzel foglalkozni. Nem fontos, egyáltalán nem, senkinek sem, hogy Én ki vagyok, és mi vagyok.
Írogatom, vagy másolgatom a véleményem, s nem "követek" senkit sem.
Legyen elég ennyi.
OK?
:)

inreallife 2012.11.19. 22:32:24

@aszekelyek: te, állami szinten milyen foglalkoztatás megy? az emberek 905-a aktatologató meg fénymásolgatós. egy komplett okmányirodába sem kell egy olyan se, amihez különösebb képzettség kell. szoktál járni egyáltalán állami intézményekbe? a 30-40 évesek meg a legkelendőbb korosztály a versenyszférában. de tegyél csak fel álkérdéseket...

laji 2012.11.19. 22:47:37

"azt mondta: számára nem egyértelmű az LMP döntése, mivel a pártot nem csatlakozásra kérték fel, hanem arra, hogy tárgyaljanak a csatlakozásról. "

Ezt mondta, szó szerint? :))))
Blogger kollégával értek egyet. Ha már most gyors neki a tempó, mi lesz majd a kampányban...

laji 2012.11.19. 22:49:56

"Ha már most gyors neki a tempó, mi lesz majd a kampányban... "
Bár, ahogy a fenti példa mutatja, az olyan szavazónak, akinek manőmanó a prototípusa, nem feltétlenül kell, hogy értelme legyen egy nyilatkozatnak... :))

menőmano 2012.11.19. 23:04:01

Hát persze! Nincs ezzel semmi probléma, mindenki azt ír, a másokról (is) amit csak akar.

menőmano 2012.11.19. 23:06:30

Oszt? akkor mi?van!?

Támogassa Ön is a Bajnai Gordont! Ha kérhetem!

kész.ennnyyyyi.

:)

inreallife 2012.11.19. 23:20:04

@Blogger Géza: uhhh, ez erős volt egy orbán fantól:

" Mi lesz majd, ha igazi éles politikai vitában kell részt vennie, és nem talpnyaló újságírókkal vagy szimpatizáns közönséggel lesz körülvéve... "

én igazából azt nem értem, mit akarnak az lmptől. az lmp 2014-ben sehol sem lesz, ha külön indul, ha egyben. egy bukott párt szavazók nélkül. legalábbis a szavazóik 90%-a egy az egyben beáll bajnai mögé...

inreallife 2012.11.19. 23:30:11

@aszekelyek: ja, nesze neked aktuális:

"Jogerősen megszüntették azt a pert az Egyesült Államokban, amelyben holokausztiparosok legalább 2 milliárd dollár vagyoni kár "megtérítését", plusz ezen összeg kamatait követelték 1944-ig visszamenőleg. A felperesek azzal vádolták az OTP és az MKB Bankot, hogy bűnrészesei és felbujtói voltak a "náci népirtásnak"."

"Az "áldozatok" kontra OTP-MKB-ügyben a felperesek 2011. januári módosított keresetük szerint csoportstátust követeltek maguknak, valamint legalább 2 milliárd dollár vagyoni kár "megtérítését", plusz ezen összeg kamatait 1944-ig visszamenőleg, így jött ki a mai áron 75 milliárd dolláros követelésük."

További részletek: kuruc.info/r/2/104242

mibe fogadjunk, hogy orbán fizetni fog a bankok helyett az adóforintjainkból? mert zsidóknak benyalni nekik sosem elég...

naiszen · https://www.rebelmouse.com/holczermarton/ 2012.11.19. 23:31:16

@balage_81 reloaded: Két másik helyen kísértetiesen hasonló kérdést tettem fel, mint a te elsőd. Ott sem érkezett még válasz. De nem is csoda: mérési hibahatáron belül maradt az LMP támogatottságának változása a legutóbbi választások óta: egyetlen rövid időszakban sem tudtak megszólítani új szavazói csoportokat. Nyoma sem volt még csak agilis tagságbővítésnek sem.
Ahogy a későbbi hozzászólásoddal is egyetértek, hogy Schiffer a "baloldali", Róna Péter pedig a "nagyon zöld" öndefinícióval szép kommunikációs öngóllal el is vetette a "jobboldali nyitást".
Annyiban vitatkoznék veled, hogy tartalmában az LMP megkülönböztethető a többiektől (te is írtad, hogy egy Bajnai-féle programmal biztosan feszültségben állna ez). Viszont pártszervezetként és kommunikációs stílusukban egyáltalán egy rétegpárti pozícióba zárták magukat - ezért nehezen érthető a "pólusképző" hevületet. No, meg azért sem, mert nincs saját médiabirodalmuk, bármikor könnyen kampányolhatnak ellenük mindkét "pólusból". Egy harmadik pólust ilyen körülmények között irreális és ma már megkésett próbálkozás megteremteni.

bigapples 2012.11.20. 00:00:28

@globglob:
LOL. Látszik hogy igazi bankárok és az összes adóügyi kiskaput ismerő "üzletemberek" vezetik Bajnai alapítványát. Ilyen kikötések kisbetűvel szoktak szerepelni a szerződéseken, hogy később erre hivatkozva lehessen letaglózni a szerződést felelőtlenül aláíró ügyfelet.

Szóval ha egyszer belépett az LMP, akkor egyszerű többséggel elvehető a vétőjoga és vagy tudomásul veszi az MSZP és a Gyurcsány pártjának csatlakozását, vagy a belépés után megszégyenülve csendben kellene kilépnie, ami gyakorlatilag a biztos 2014-es választási kudarcot jelentené.

Vagyis ha belépett, onnantól semmi mozgástere és visszafele sincs járható útja.

Ez alapján hogy lenne Karácsony opportunista SZDSZ-es? Igazi elvhű SZDSZ-es politikusra vall, ha ilyen feltételek mellett akarja az LMP-t az akolba terelni.

Jávor meg egy naiv, önáltató, a politikában partra vetett hal ügyességével mozgó civil. Ő tényleg az gondolja, hogy nem fogják a kisbetűs részek alapján lenyeletni az LMP-vel a békát minden egyes fontos kérdésnél.

Csak hát a törpök élete nem csak játék és mese. Valószínűleg a Jávorhoz hasonló naiv idealisták sérülnek meg a leginkább a politikában, amikor szembesülnek a jobb és baloldal ketrecharcaival.

Nem biztos, hogy megéri neki a fél-egymillás fizetés azt, ami most jön. Szerintem jobban járna, ha visszamenne a párton kívüli civil mozgalmakba és ott álmodozna tovább a hupizöld törpikék világáról.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.20. 01:50:32

@bigapples: nem olyan biztos az a csatlakozás (MSZP és Gyurcsány), bár ezt nyilván divatos most így lát(tat)ni fidoxos szemüvegen át...
Szerintem könnyen megtörténhet, hogy az állítólagos bravúros rajt (= közvéleménymatatók + index blogok) után a pislogó törpike ugyanolyan senki földjén találja magát, oldalán néhány nehezen meghatározható identitású/minőségű egyénnel, mint korábban Gyurcsótány Ferenc.

jjulie 2012.11.20. 07:48:19

@Hepci:

a senki földjének neve is van: CSAKAFIDESZNEM

nem igazán néptelen vidék

jjulie 2012.11.20. 07:51:15

@bigapples:

jaj, bigi, törzsbirka mondja verébnek akol, meg azt hogy terelni

mokás vagy kedvenc törzsbirkám, bigi

jjulie 2012.11.20. 07:55:21

@inreallife:

hát persze, a CSAKAFIDESZNEM nagy, és vonzó földrész

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 08:11:13

@bariga:
"Várjuk az ötleteket, ki legyen a miniszterelnök?"

Ne szaladjunk úgy előre :DDD, előbb arra várjuk az ötletet, ki hajlandó azért dolgozni, naponta leköpetni, busz hátulján meghurcoltatni magát, apehot, teket, cöföt, békemenetelőket magára uszíttatni, hogy a politikától megundorodott tömegeket visszahozza a közéletbe.

ssi 2012.11.20. 08:14:45

@bariga: :)

a választók most elutasítják a jelenlegi, de főleg a múltból itt ragadt politikai elitet, de

mit szeretnének helyette? létezik-e és főleg szükséges-e egy speciális tartalmú és mértékű politikusi észjárás/taktikázás, ill. ez ellentmond-e az átláthatóságnak/etikusságnak?

vki mondta: LMP magányos hősi halott lesz, mert nincs jövője, mert néhány jól hangzó elven kívül nincs másuk, de legalább a függetlenségüket a végsőkig megőrzik.

vki kérdezte: ha a politikai elitet ennyire megvetik a választók, mi legyen helyette? ha mégis politikusok irányítanák az országot, de nincsenek új, múlttalan, de szakmailag nyerő arcok, a régiek versenyben bizonyíthatják-e, hogy képesek előnyösen(?) változni/megújulni?

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 09:19:36

@Balt: @nu pagagyí:
"Nagyszerű ez a Fábrisanyis cikk. Nekem annyi jön le belőle, hogy Sanyi nem ismeri eléggé az embereket. "

Nekem meg annyi, hogy ez az ember mindig pont annyira dörgölőzött a mindenkori hatalomhoz, amennyire a felszínen maradáshoz kellett.
Részt vesz a haverokkal a "márciusi eseményekben", utána neki van megfelelő ismeretsége, akihez "felmegy", hogy a hóna alá nyúljon, a haverokkal nem tudni mi lett, de sejtem. Érdekes dolog ez a morál.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 09:32:24

@naiszen:
"Viszont pártszervezetként és kommunikációs stílusukban egyáltalán egy rétegpárti pozícióba zárták magukat"

Ez már valami aktív cselekvést jelentene, de még ez se volt: valójában nem csináltak semmit, a legutóbbi néhány dobásukat leszámítva. Istentelen nagy előnyük volt, parlamenti párt voltak, abszolúte nem használták ki az ebben rejlő lehetőségeket sem. A politika nem a köldöknézésről szól.
Az utcai balhék meg nem megfizethető kategória: nem tudnak fejenként többszázezres bírságokat kiköhögni percenként, így azok csak egyszer-egyszer jöhetnek szóba.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 09:44:45

@laji:
"azt mondta: számára nem egyértelmű az LMP döntése, mivel a pártot nem csatlakozásra kérték fel, hanem arra, hogy tárgyaljanak a csatlakozásról. "

Te csak ne nagyon ekézd manócska szellemi képességeit, rajtad kívül mindenki másnak, manócskának is egyértelmű a distinkció. Segítek: ahhoz, hogy döntsenek a csatlakozásról előbb tisztázni kéne annak mibenlétét.

"Ha már most gyors neki a tempó"

Egy készrerágott fidesz-gitt fogyasztó persze nem értheti, hogy nem futóversenyen vagyunk, álláspontokat kell kialakítani, egyeztetni; na persze ilyesmi nálatok nincs, ti azokat készen kapjátok, attól eltérni tilos, de hát nem is lennétek rá képesek.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 09:48:45

@Blogger Géza:
"már egy hete nem beszélt senki Gyurcsányról"

Ej de szórakozott teccik lenni: minden második bkv-busz farán ott díszeleg a fidesz jóvoltából. Ingyen reklám neki.

aszekelyek 2012.11.20. 09:51:39

@nu pagagyí: és ezért sem érheti őt kritika. mert mindenkinek joga sértetlenül abban hinni, amiben ő akar. Akár bajnai el salvador volta az, akár nem. orbán második ciklusában végzett munkáját is sokan nagyon másképp látjuk , és bajnaiét is de gyurcsányét , kinek jogutódja ő , nem más. Demokratikusan, szépen, mindenki szabadon, tudod, erről volt szó ugye a rencerváltás címen . :D

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 09:56:24

@bigapples:
"Szóval ha egyszer belépett az LMP, akkor egyszerű többséggel elvehető a vétőjoga "

Te jó ég, mekkora baromságokat zagyválsz itt össze. Milyen vétójoga????!!!! Nincs semmiféle vétójoga, egy laza szerveződésben senki sem fogja őket láncokkal és bilinccsel bajnaihoz kötözni, meg vétójoguk se lesz, ha valamiben végképp nincs egyetértés, legfeljebb abbahagyja az együttműködést, osztjónapot.

aszekelyek 2012.11.20. 09:56:45

@It’s the economy, stupid: majdnem... Látod, milyen demokraták ezek, még reklámfelületet is biztosítanak a politikai ellenfélnek. Hiábam gyurcsány is mondta, hogy " ...ön úriember" , Orbánnak. Csak a hátába szúrta a kést közben....

Mindenki szabadon dönt róla, hogy akarja-e vissza az ott ábrázoltakat a feje fölé , ott eldönteni nélküle mindent , pld a görög méretű eladósításunkat. Amin erősen dolgoztak , míg nem voltak kiebrudalva.

aszekelyek 2012.11.20. 10:00:22

@Mpatikus Eszetlenellenes: na nehogy már erre na bajnai legyen mindössze az alternatíva.. .. - mert ezt mantrázta tegnap is. Í Nagy tévedés ill. megtévesztés. amit nem tudtak megakadályozni, annak akarnának most az élére tolakodni.....

aszekelyek 2012.11.20. 10:09:03

@pástétom: csak azért nem szavaz normális ember. Egyrészt a kormányzati teljesítményétől , másrészt a jelen programjától függ az valakinek , hogy szavaz -e rá egy felnőtt ember . Most hagyjuk a politikai analfabétákat...
Nem létező programos megszabadítóra . Valóban , azt terjesztették ők , amikor bajnai minelnöke volt a szociknak , hogy a FIDESZ-nek nincs programja , mégis összejött ellenük az a kétharmad. Ez bajnainak azért nem fog olyan jól menni és simán sem. Nem kéne ennyire hülyének nézni a választókat.

aszekelyek 2012.11.20. 10:16:13

@Balt: hadd szervezze. Baloldaliak , akik őt akarják , meg is érdemlik , amit tőle majd kapnak. Nagy szociális elvonásokat, ami mindenkinek fájni fog főleg a szegényeknek. nyugdíjasoknak.

nem fog fájni a multiknak és a banktulajoknak. Ő egyértelműen azt vallja, a mi adónkat abankoknak kell adni, hogy azok a mi pénzünkön működtessék a mi gazdaságunkat. befektető akkor jön ide, akit ők hoznának, ha ez így lesz. Csak semmi magyar középosztályt , akiknek pénzük van. Különben szeretik ők a versenyt, mint kókadt is... de a békákat nem kérdezik, hogy lecsapolják-e a mocsarat. No az történt bokros és bajnai idején.

A bokros csomag jobban ízlett , mint a Matolcsyé vagy már fogalmuk nincs róla, mit művelt ez a fickó , horn kormányában ? Inkább az utóbbi. Még a pufajkás sem volt olyan arrogáns, mint akik ma törnek , álbaloldaliak a hatalomba. Bajnai és bokros egy cég.

aszekelyek 2012.11.20. 10:20:10

@Csomorkány: jobb lett volna , szerintem is , ha Sólyom elnök úr ráált volna az új alkotmány végre megalkotására , sőt , támogatta volna.

aszekelyek 2012.11.20. 10:25:09

@Mpatikus Eszetlenellenes: ha mondjuk addig hatásosak lettek volna, míg nem volt ez a kétharmad és a többi, protest párt, akkor nem is lennének üres lózungok, Témyleg. Az idők során kiderült viszont az átlagpolgár számára, hogy az ugyan meg nem védi őt semmitől, a fék meg az ellensúly , ha papírból van... elég féktelenül nyomoríthatták az átlagpolgárt azok mellett, Orbán előtt. Bizony. BAjnaiék is, ETC, akik ahatalomban voltk. HA ez nem így lett volna, a FIDESz-nek egyszerű kis többsége és a jobbiknak alig 5 %-a lett volna és a szadisták , meg a madöf nem zuhan ki ennyire csúfosan. Bokrosostól.

aszekelyek 2012.11.20. 10:29:31

@Akitlosz: jobbik a belügyet? ne marháskodjál már.... persze lehet, hogy az tetszene a külhonnak, mert nem orbán, bármit i s művelnének a nyugati országokhoz hasonlóan a cigánysággal. Akkor nem lenne tele vele a sajtó, hogy nácifasisztákok...., ahogy nem volt tele akkor sem, amikor a bűnt kinevezték szabálysértésnek és megélhetéssé emelték a lopást, rablást,, idősek értsd nyugdíjasok irtását. Erről te nem olvashattál egy árva hangot sem a most mumusként lóbált nyugati sajtóban... erről sem, helyesebben.

aszekelyek 2012.11.20. 10:36:48

@balage_81 reloaded: A z LMP-ből épp most mondott le a kis szdsz:) Akik mindenhová beépültek mindig.... , amikor lehetett... karácsony már előbb is hisztérikus volt egy tévé műsorban. Nem egy politikus alkat. Nem bírja ezt idegekkel.

Nagy duzzogva odavágta a posztját és " nem játszom veletek akkort " , - öt éves szinten - előadta. :))

@bariga: bajnaiékhoz betagozódni jobb ? Miért ? miért feltétlenül kéne nekik ?

aszekelyek 2012.11.20. 10:42:27

@inreallife: ostoba, féleszű, rasszista duma ez, nyikhajkám. Senki nem fog fizetni. Más több helyen bepróbálkoztak ezzel, nem is egyszer. Tájékoztatlak, hogy az a gyurcsány kormány volt, mely rendszeresen a dott pénzt ilyesmi követelésekre. Egy alkalommal karácsony táján, amikor gondolták, mással fogalakozik a sajtó. Ráadásul nem " a ZSidóság" vagy az áldozatok kapták és a kamatokat a megajándékozottak szedhették rá. Ergo a tőkét semmiért nem is engedték ki a kezükből. Volt tebből némi kis perpatvar, mert nulla forintot kaptak pl Köves Slomóék. Ez tény , a tiéd meg rosszindulatú feltételezés.
Hogy ne mondjam uszítás.

aszekelyek 2012.11.20. 10:46:30

@It’s the economy, stupid: az LMP schiffer szárnya ez esetebn arról döntött, és így is nyilatkozott Schiffer, hogy e pillanatban nem óhajt tárgyalásokat megkezdeni bajnaiékkal a csatlakozásról. Másfél évvel a választás előtt. Azért , mert most ordítottak rájuk, hogy de azonnal kezdjék meg. Szicsasz van. :))
Nyitva hagyták egyébként a lehetőséget. Csak nem azonnal ugrottak , mert nem csicskáztathatóak. Szerencsére .

aszekelyek 2012.11.20. 10:50:39

@inreallife: itthon biztosan többet járok, mint te és vegyesek a tapasztalataim. Fiatalka van egyébként a mi önkorinkban , nem kevés. Magasan képzett. Semmi nem támasztja alá, hogy akatatológató lenne , akiről te állítod. :) A fiatalabbak jobban tologatnák az aktát? Van elég munka nélkül a 30-40 -es korosztályból is , szippantsa fel őket a versenyszféra. Ha valaki tud, úgyis elmegy oda , mert jobb a pénz , a 30-40-es korosztályból. Karrier lehetőség. Bár az a világ nem mindenkinek jobb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.20. 10:55:18

@aszekelyek: úgy emléxem, az Orbán-Matolcsy duó első koncepciója az volt, hogy kb. 7% hiányt vállalnak, hogy felpörgessék a ... mit is?
Aztán Ejrópa azt mondta, coki. Erre jött a nagy forradalom a zállamadósság ellen, hogy felpörgessék a ... mit is?

Rosszul emléxem?

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 11:09:12

@aszekelyek:
"az LMP schiffer szárnya ez esetebn arról döntött"

Nehogy elmagyarázd nekem, miről döntött. Náluk nem prioritás a jogállam visszaállítása. Nekik előbbre való a saját pecsenyéjük, mint az ország sorsa. Shiffer teljesen leírta magát mint jogász, mint politikus. Kezdem elhinni bélsár doktor véleményét, hogy a fidesz beépített embere. El fognak tűnni a színről, mert 2010-ben azok szavaztak rájuk kínjukban, egyetlen alternatívaként, akik egyik nagyra se akartak. Most viszont lesz alternatíva.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.20. 11:14:13

@It’s the economy, stupid: erős kétségeim vannak...
- ha beszáll a Maszop az E14-be, azért
- ha meg nem száll be, és lesz Bajnai ezzel a 2 alsó kategóriás surmóval, azért

Egy normális jobbközép párt kellene, normális vezetővel, pár értelmes szakpolitikussal. Mondjuk olyanokkal, akik sportoltak is már, de nem focit, vagyis nem csak felrúgni tudják az ellenfelet...

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 11:17:13

@aszekelyek:
"Nagy duzzogva odavágta a posztját és " nem játszom veletek akkort " , - öt éves szinten - előadta. :)) "

Te setétség: LESZAVAZTÁK, EZÉRT LEMONDOTT. Tudom, te ezt képtelen vagy felfogni, mert azt se tudod, mi az hogy elv. Még Gyurcsány is különb nálatok, aki elmondta, hogy másik kupihoz másik madam kell.

Tudod de Gaulle miért mondott le, agyatlankám? Mert egy népszavazáson (!!!) a jónép nem az ügyben általa támogatott vonalat részesítette előnyben. Csak ő veletek ellentétben tudta és értette a demokrácia lényegét, akármennyire is autoriter katona volt.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 11:22:05

@Hepci:
"erős kétségeim vannak..."

A te erős kétségeid nem fogják megakadályozni a maszop győzelmét, ha nem lesz összefogás. Ezt akarod? Akkor nyugodtan nyírjad a pislogós f*szt.
Egyébként a hatásodra most jobban megnéztem, tényleg pislog mint a rimóci. Vagy a miskolci? :DDD

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.20. 11:30:14

@It’s the economy, stupid: a jelenlegi választék (Fidox, Maszop, E14 vagy E14+Maszop) egyik elemét vagy kombinációját se szeretném hatalmon látni... szóval nekem kb. tökmindegy...

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 11:31:40

@Hepci:
"pár értelmes szakpolitikussal"

Az kevés lesz. Valamiféle modus vivendi kidolgozása szükséges, ehhez nem elég egyik oldal se, mindkettő kellene.
Ha nincs bevéve a túlélésbe mindkét oldal, akkor ugyanaz lesz, mint az eddigi 20 év alatt: hol az egyik, hol a másik irányba rángatják az országot, állandóan kinullázva azt is, ami a másik elképzelései közül akár jó is lehetett volna.

Bajnai tegnap többek közt pont azt pislogta az atv-n, hogy ha kormányváltás lesz, a diaszpóra jelenlegi helyzetét szerzett jogként kell értelmezni, és azt tőlük visszavenni már jogellenes cselekedet lenne. Szóval ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel. Mondom ezt én, akinek a külföldiek szavazati joga nagyon is csípi a szemét.

dbeata 2012.11.20. 11:36:42

@It’s the economy, stupid: A Bajnai egyfajta alter MSZP újratöltve, piacgazdaságosítva, prét-á-porter, a csodaváró szájtáti magyarok számára.

Ezzel együtt az egész bagázsban sajnos ő ért a legtöbbet a gazdasághoz. Még akkor is, ha nem minden vált arannyá a kezében.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 11:36:48

@Hepci:
"egyik elemét vagy kombinációját se szeretném hatalmon látni... szóval nekem kb. tökmindegy..."

Tökmindegy mi lesz az országgal? Legalább ne írd le.
Nem kell egzisztencialistának lennem, hogy leírjam: nem az általános (verbális) morál határozza meg valójában az embert, hanem az egyszeri döntések sorozata. A döntés elkerülhetetlen.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 11:43:39

@A pöttyös az igazi dbeata:
"A Bajnai egyfajta alter MSZP újratöltve"

Tiltakozom, bírónő: feltevés.
Nem csatlakozott a maszophoz, pedig sejtheted, szívesen felhasználták volna a népszerűségét, szóval megpróbálták becserkészni, elhiheted. Nem volt benne olyasféle ambíció, ami miatt áldozatul esett volna a csábításnak. Ez már elmond valamit az emberi minőségéről.
Sajnos a mi politikusaink úgy viselkednek, mint a susogós melegítős "vállalkozók": meglátnak 20 forintot, már az anyjukat is elfelejtik. Bajnai nem ilyennek néz ki.

A gazdaság ideológiamentes megközelítése meg kifejezetten kedvemre való lenne, mint a nickem is mutassa asztat :DDD

dbeata 2012.11.20. 11:46:17

@It’s the economy, stupid: Az avatar, máig nem tudtam megfejteni, mi van rajta... Homályosítsd elmémet, kérlek, és megfontolom soraidat.

Bocs, de akkor emmegmi?

www.youtube.com/watch?v=pUAjMeqHH3A

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 11:57:07

@aszekelyek:
"Fiatalka van egyébként a mi önkorinkban , nem kevés. Magasan képzett. Semmi nem támasztja alá, hogy akatatológató lenne , akiről te állítod. "

Már leírtam tapasztalataimat, 9 hónap kevés egy tök egyszerű ügy elintézésére, a levelekre egyszerűen nem válaszolnak, a félfogadáson az ügyintéző nem hajlandó felszólításra sem jegyzőkönyvet felvenni a meghallgatásról, az egyes osztályok egymásnak ellentmondó álláspontot foglalnak el, az osztályvezetőnek fogalma sincs a jogszabályokról, ami alapján dolgozik, a "könyvelő" nem tudja kezelni az ügyviteli rendszert, excell táblákat rajzol helyette, a félfogadást egy csomó ügyben heti 1 azaz egy másfél ÓRÁS időtartamra rövidítették, a régi heti két és fél NAPOS helyett. Mindez három nagy városban tapasztalatom.

Miről rizsázol itt? Semmi nem működik. Sötétség nappal.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 12:05:42

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Az avatar, máig nem tudtam megfejteni, mi van rajta... "

Píztárca. :DDD

Ami az internacionálét illeti, Havas egyéni kezdeményezése volt, még a szocik is meglepődtek, Bajnai meg teljesen paff lett, valamit makogott kínjában. Máig röhögnöm kell, milyen pofát vágott.

De ettől még hol nem igaz, amit írtam: nem tudtak olyan visszautasíthatatlan ajánlatot tenni neki, amitől becsábult volna a maszopba. Lelépett elegánsan a színről, leszarta a szocik szirén-énekét.

Én továbbra is azt mondom, a kilábalás (gazdasági) programját meg kell csinálni, az megúszhatatlan, ehhez mindenkire szükség van, hogy mi lesz a választáson, az még odébb van: akkor kell átmenni a hídon, mikor odaértünk.

dbeata 2012.11.20. 12:05:58

@aszekelyek: Magánszorgalomból azért elkezdem összegyűjteni, miféle rombolást végeztetek ti a gazdaságban, röpke két év alatt. Majd megosztom veled is, nem vagyok irigy. :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.20. 12:10:00

@It’s the economy, stupid: nem tökmindegy, hogy mi lesz az országgal, de ezért leginkább a mindennapokban lehet tenni: nem köll hazudni, céget csődbe vinni, partnert ki nem fizetni, szart árulni, szart írni, etc.

Az, hogy a nyurga pápai idiótára, a törpe felcsúti akarnokra, netán a pislogós exkiszesre voksol(-e) valaki, semmilyen kontextusban nincs az erkölccsel, hiába akarja ezt elhitetni megannyi közvéleménymatató és politológus.

bariga 2012.11.20. 12:17:39

@manyike: én arra gondoltam, hogy ki kellene találni, mire vágyik az az 50% "nem tudom" szavazó. Honnan fog előkerülni valaki, aki ismeretlen, múlttalan, de alkalmas és demokrata?

bariga 2012.11.20. 12:23:07

@It’s the economy, stupid: igen ez a módszer hatásos, sokan félnek is. De csak akad valaki, aki elviseli, kifigurázza, nyilvánosságra hozza. Ha nem , akkor mindenki számíthat rá, a civilek is, hogy elveszik mindenüket és bedarálják őket, ha nem békemenetelnek. Idág nem kellene eljutni.

bariga 2012.11.20. 12:28:32

@aszekelyek: Nem, nem kell nekik, nem is tették, demokratikusan döntöttek. A végén olyan erősek lesznek, hogy lemossák egyedül a Fideszt, meg a "keresztényeket" bár őket most üldözi a világ. Az két okostóni tegnap a parlamentben, hát nem lehetett röhögés nélkül kibírni. Ezek egyedül képesek lesznek elveszteni a választásokat , fideszes oktondik már nem is kellenek hozzá.

bariga 2012.11.20. 12:31:07

@Hepci: Gratulálok, egyéb ötlet hiányában a Te macskád nyert, ő lesz a miniszterelnök!! Bár a neve alapján inkább egy fekete párduc.

dbeata 2012.11.20. 12:39:31

@bariga: Én nem vagyok nagyigényű... Legyen átlátható a működése, takarítson ki a politikában (pártfinanszírozás, egyházfinanszírozás), törekedjen az önmérsékletre, de álljon ki az ország érdekei mellett. Tudjon tárgyalni, és megbízható legyen. Kihagytam valamit? Ja igen, ha használni nem tud a gazdaságnak, legalább ne ártson.
Ha ezeket tudja tartani, lehet, hogy kevesebbet is köllene költeni pártprogapandára, meg a másik sarazására.

@It’s the economy, stupid: "Píztárca. :DDD
Hát,komolyan... egy oda! :) Ráadásul majd' mindennap a kezembe kerül ez a tárgy..

Ami az internacionálét illeti, Havas egyéni kezdeményezése "

Gondolta volna valaki, hogy most ez egy olyan mementó marad, ami Bajnaira (is) ráég?
Én is látom rajta, legszívesebben léggyé válna, és elrepülne...:D

etwas kultur muss sein 2012.11.20. 12:41:30

Kíváncsian várom, hogy a cigány vitanapról lesz-e poszt. Ha már ez a szutyok lmp ennyi reklámot kap, akkor talán ez is megérne pár sort...

dbeata 2012.11.20. 12:41:35

@bariga: Mégis kimaradt valami. Amit önmagától elvár és megkövetel, és végrehajt, azt várja el az állampolgároktól is.
Így kerek.

Balt 2012.11.20. 12:51:16

@bigapples: Igen, ez sokat elárul a dolog mikéntjéről ill. hogy hogyan is képzelik a "demokrációt", meg a "nincs bocsánat" is. :)

Balt 2012.11.20. 12:55:43

@Hepci: Szerintem sem biztos, mert az MSZP-ben még hátravan ez a meccs. :) Meg ugye nem mellesleg ők leírták, hogy a lényeg a legelősebb ellenzéki, tehát váltópártiság, a 2014 nem is olyan fontos. Sok múlik a közvélemény-matatókon - ahogy írtad, nagyon jó :)) -, hogy mit mutatnak a %-ok. Ha túl sok szavazót vinne el tőlük a mignon foglalat (E14), akkor szépen becsavarják magukat és lőn világosság. :) Ez egyelőre megjósolhatatlan, mert hiába a "parádés rajt", máris kátyúba jutott a szekér. És nem vagyok meggyőződve róla, hogy a Milla ilyen lovat akart, bár szerintem ezt ők maguk sem tudják... :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.20. 13:05:54

@bariga: itt megtekintheted, a köztársaságielnök-jelölttel (Törpincs) egyetemben:

gasztrojazz.blogspot.hu/2011/12/torpincs-es-bagira.html

bariga 2012.11.20. 13:19:51

@Hepci: Nagyon aranyosak!! Bagira szerintem az összes eddigi volt és jelölt ME-nél jobb lesz!
Szoktam olvasni a blogodat, érdekesen, jókat írsz. Az ember megéhezik!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.20. 13:31:59

@bariga: köszönöm!

A ME-jelölt azóta 6 kiló 80 dekára gyarapodott, a KE-jelölt kissé kisebb.

Balt 2012.11.20. 13:35:23

@aszekelyek: Stimmel, hadd szervezze, tőlem be is állhat Bajnaihoz (vissza)"húzónévnek". :)) Hogy nem Fidesz szavazatokat fog elvinni, abban elég biztosak lehetünk. :) Mint 2010-ben. Bár akkor - meglepetésre - kevés szavazatot vitt el (máshonnan).

bariga 2012.11.20. 13:43:45

@A pöttyös az igazi dbeata: Igazad van, ez majdnem tökéletes lenne. De mi a neve? Már nincs sok idő megtalálni.

Balt 2012.11.20. 13:45:34

@It’s the economy, stupid: "El fognak tűnni a színről, mert 2010-ben azok szavaztak rájuk kínjukban, egyetlen alternatívaként, akik egyik nagyra se akartak. Most viszont lesz alternatíva."

:))) Na, ez volt a hét vicce.

Balt 2012.11.20. 13:47:48

@It’s the economy, stupid: "Még Gyurcsány is különb nálatok, aki elmondta, hogy másik kupihoz másik madam kell."

:)) Humorodnál vagy ma... Aztán úgy kellett karhatalommal kitenni a kupiból mégis, amikor már a "bársony(os reformok)" sem palástolták Altesti ALkalmatlanságát... :)

Balt 2012.11.20. 13:51:09

@It’s the economy, stupid: Ahha. Hát akkor kérdezzük meg tőle együtt, hogy mit is tett kormányzati pozícióban (aztán biankó kormányfőként) a htm-k kettős állampolgárságáért...? Meg a többi ügyben: ügynökakták, földkérdés stb.

Balt 2012.11.20. 13:53:24

@A pöttyös az igazi dbeata: "A Bajnai egyfajta alter MSZP újratöltve"

Jó észrevétel, nem is reméltem. :) (Mondjuk ettől még a maszop akkor és ott fog keresztbe tenni neki, amikor épp úgy hozza az érdek: azaz egyelőre máris...) :))

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 14:30:59

@Hepci:
"nem köll hazudni, céget csődbe vinni,"

Jópofa vagy. Mintha az összes céget a tulajok szándékosan vinnék csődbe. Nem, sajnos a változások a cégek feje fölött történnek.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 14:36:26

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Én is látom rajta, legszívesebben léggyé válna, és elrepülne...:D"

Hát ja... :DDD mondjuk én a helyében (szintén) leléptem volna az emelvényről, mint nasasszony a kerevetről, szocik nyilván aszonták volna "mint kurva a sezlonyról", na de erről akkor se volt szó. Túl jól nevelt volt.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 14:50:31

@Balt:
"Humorodnál vagy ma..."

Dehogy, tényleg mondta. Ezek szerint te se hallgattad végig az egészet.

"úgy kellett karhatalommal kitenni a kupiból"

Te vagy humorodnál: milyen karhatalommal??? Lemondott, így is korábban, mint hogy az utódja megkerült volna.

"Hát akkor kérdezzük meg tőle együtt, hogy mit is tett kormányzati pozícióban"

Kitől? Akitől ezt kérdezni kellene, az a mostani társulat, az ő áldásos működésük miatt tartunk ott, ahol. Mindenki zokogva sírja vissza a bajnai-időszakot, de már ott tartunk, hogy a 2008-as hanyattesés is rózsaszínű felhőben úszik.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 14:59:05

@Hepci:
"A ME-jelölt azóta 6 kiló 80 dekára gyarapodott"

Te jó ég. Nálatok valami földsugárzás működhet, szerintem hívd ki a favillás embereket, lesz ott minima egy vízér :)))

Balt 2012.11.20. 15:07:56

Tényleg nincs bocsánat...:
index.hu/belfold/2012/11/20/lmp_mar_nem_tapad_meg_nem_szakad

"A frakciótagok szerint a héten várhatóan eldől az is, hogy a kongresszuson alulmaradtak mihez kezdenek a helyzettel. Jávor vasárnapi sajtótájékoztatóján erről azt mondta: egyelőre megtartja parlamenti mandátumát, de a frakcióval és a párt vezetésével egyeztetnie kell arról, hogyan tovább. Az egyik, az Együtt 2014-hez történő esetleges csatlakozást nem kizáró frakciótag az Indexnek azt mondta: jelenleg több forgatókönyvet is mérlegelnek, a frakciószakadást azonban nem tartja valószínűnek.

Ezt azzal magyarázta, hogy ebben az esetben a független képviselők közé kerülnének, ez a lépés azonban értelmetlen lenne az erőforrások elvesztése miatt."

dbeata 2012.11.20. 15:13:11

@It’s the economy, stupid: Nem is csak úgy írtam, amit írtam róla. A sleppje is Gyurcsány-fészekaljából jött, csak időben segget váltott (Szigetvári).
Nem bízom bennük.

De megértem, ha rászavazol. Megértem a szempontodat, és fontosnak is tartom. Én még kivárok. Idealista vagyok :(

Balt 2012.11.20. 15:18:38

@It’s the economy, stupid: Dehogynem. (Apropó, hol vannak azóta is a kib@szott jó könyvek a modern magyar baloldalról...?)

"Karhatalommal": A "másik madámnak" (ő maga mondta, hogy Bajnait elsőre meg lehetett volna nevezni, csak akkor senki nem hitte volna el, hogy nem ő nyomta be a pozícióba) úgy adta (volna) át a posztot, hogy ő pártelnök marad. Persze aztán átléptek rajta az események, a két héttel korábbi szintén szinte egyhangú :) választmányi döntéssel homlokegyenest szembe menve kicsipázták onnan is, emlékszünk a zavarodott "tiszteletkörére" a Jókai utcában... :)

dbeata 2012.11.20. 15:20:28

@Balt: "nem is reméltem. :)" Arról nem tehetek. :)
Az LMP-nek adtad a kopogtatódat, jól emlékszem?

@bariga: Nem tudom, létezik-e ilyen és lesz-e ilyen. De ha lesz, szólok! Biztos, hogy összefogás és elszántság kell hozzá, a politikusi gárda részéről is. Azt nem tudom, hogyan lehetne kitaposni belőlük.

Balt 2012.11.20. 15:21:42

@A pöttyös az igazi dbeata: Szigetvári, Balázs P., Bárándy - akik így hirtelen az elmúlt héten exponálták magukat HaHa színekben. Nyilván van több kapcsolat is, de annyira nem érdekel, hogy rájuk keressek. :)

dbeata 2012.11.20. 15:23:54

@Hepci: Jó fejek lehetnek! Macskával én is szolgálhatok: egy szintén tiszta fekete (Fekete Pákó), és egy aranycirmos kandúr (Sanci). :)
S hogy milyen kunsztot tudnak? Fekete olyan félős, hogy el tud tűnni a lakásban, hogy meg se találod etetés idejéig, Sanci pedig olyan, mint egy igazi pasi: megsimogatom, ő meg visszakézből lekever egyet...:(

Balt 2012.11.20. 15:27:57

@A pöttyös az igazi dbeata: Igen, 2010 őszén, de nem annyira elvi, mint praktikus okokból: az MSZP akkor (is) megmozgatott minden követ, hogy ellehetetlenítse az LMP indulását a fővárosban, ne tudjanak főpolgit jelölni. (Vicces, hogy ehhez képest egyesek itt Kaltenbachoznak...) Tehát az ajánlószelvényem ennek szólt, Jávorral (ill. választott képviselőjével) :) összekacsintva, hogy szavazatot ne várjon. :) (Ha úgy tetszik, vezesd le belőle az LMP, mint Fidesz segédcsapat koncepciót, nem bánom. Ez "egyéni" akció volt részemről, csak vmi belső késztetés.)

Balt 2012.11.20. 15:29:54

@A pöttyös az igazi dbeata: Anyám teknőctarka macskáját benevezhetem? Kövér, mint a disznó és engem baromira utál... :))

Balt 2012.11.20. 15:33:45

@Balt: Igazi Garfield. Lehetne mondjuk népjóléti miniszter. :)

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 15:36:07

@Balt:
"Na, ez volt a hét vicce."

Ridi pagliaccio. Akik nem akartak egyik nagyra se szavazni, azoknak egy része el se ment (majd 50%), másik része (a kisebb) menekülő útnak használta az lmp-t. Kisezer ilyen volt a környezetemben. Függetlenül attól, a pártközpont mit rágott a szádba.
Most ezekre nem számíthat az lmp; ha lesz összefogás, az, ha nem akkor a maszop fogja ezeket a szavazókat elvinni, protest hangulat van. Az összefogással tkp. ezt a protest szavazást lehetne elkerülni, máskülönben tovább megy a váltó-rablógazdálkodás.

dbeata 2012.11.20. 15:38:26

@Balt: De akkor most te kivel vagy? A vízilovakkal? :)
Hepcit kérdezd, lehet-e még indulni! Valami extra tulajdonsága van, azon kívül, hogy utál téged? :)) Okkal, joggal amúgy?

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 15:42:20

@Balt:
"Apropó, hol vannak azóta is a kib@szott jó könyvek a modern magyar baloldalról...?"

Talán megkímél tőlük a sors bennünket, emlékezetem szerint az egyik kib.szott jó írása után Vitányi nyílt levélben sírva könyörgött neki, hagyja a dagadt ruhát... ööööö ... az írást másra.
Kivéve persze, ha a sógora közben tudományágat nem vált...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.20. 15:51:14

@aszekelyek:
Mi köze a nyugati sajtónak Magyarországhoz?

Azok a cikkek nem a "nyugat" véleményét tükrözik, hanem pár újságíróét, akik a magyarországi ellenzék meghosszabbított szócsövei.

S igen, a belügyminisztériumot.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.20. 15:56:05

@Khal Drogo:

Matolcsy mielőtt valaki lett a saját egyszemélyes cégét vezette, amellyel nem ért el sikereket.

Gazdasági vezetőnek olyan embert tennék a kormányba, aki legalább már egy céget fel tudott virágoztatni. S persze a piacról, nem állami pénzből.

Az, hogy esetleg papírja van róla, s egyetemen tanítja nagyon kevés.
Aki tudja csinálja, aki nem tanítja.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 15:56:11

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Gyurcsány-fészekaljából jött, csak időben segget váltott (Szigetvári).
Nem bízom bennük."

Politikusban csak a hülyék bíznak. Vö: 2/3, nézd meg mi lett belőle.

"De megértem, ha rászavazol. "

Egyelőre nincs kire-mire szavazni, mondom. Még a szavazás se biztos, nézd meg a 2/3 megint felszedte a pályáról a vonalakat, épp nem tudják merre kéne vele szaladni. Ma reggel egy interjúban lézer aszonta, szándékosan rakták tele ellentmondásokkal a végrehajtási törvényt, mert így majd jól ki lehet szedni belőle azokat az ellentmondásokat. :S

Magam is a programot várnám, mindenféle nemzeti vagy internacionalista szósztól mentesen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.20. 16:01:16

@A pöttyös az igazi dbeata: alakul a kormány.
A beszari cicából lehetne belügyminiszter, a másikból meg oktatási. :)

@It’s the economy, stupid: azért biztos ismersz pacákot, akinek minden évben máshogy hívják a cégét, a terepjáró meg egyre nagyobb.
Nem megy az üzlet, na. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.20. 16:02:54

Úgy tűnik nem csak én mondom ezt az LMP+Jobbik dolgot, hanem az LMP-ben is akadnak ennek hívei. Vannak ott többre képes politikusok is, no persze nem a beépített ötödik hadoszlop bolsevik platform.

Az LMP határozatot fogadott el az Együtt 2014-gyel való együttműködés kérdéseiről. Megtekinthető az LMP honlapján.

Ugyanez a Jobbikra vonatkoztatva egy LMP-s szerint:
"
lehetmas.hu - Határozat az LMP viszonyáról az Együtt 2014 Választási Mozgalomhoz

1) Ezt szószerint veszem, tehát igen, egyetértek.
2) A Jobbikot értem alatta, és igen csak tárgyalásokban gondolkozom egyelőre.
3) Ismétlem technikai egymütműködésről van szó az én fejemben is.
A tárgyalás a következőkről szól: (A mi névmás alatt nem értem magán véleményemet, de mindig elfogadom a többség akaratát.
3a) Igen nagyon hasonló véleményen vannak mint mi.
3b) Igen nagyon hasonló véleményen vannak mint mi.
3c) Igen nagyon hasonló véleményen vannak mint mi.
3d) Igen nagyon hasonló véleményen vannak mint mi.
3e) Nem, de mi sem vagyunk ezen a véleményen.
3f) Nem, de mi sem vagyunk ezen a véleményen.
3g) Nem, de mi sem vagyunk ezen a véleményen.
3h) Nem tudom milyen véleményen vannak, de logikusan hangzik, hogy ők sincsenek ezen a véleményen.
3i) Igen nagyon hasonló véleményen vannak mint mi. Én totál egyetértek vele.

+1) A roma-többségi együttélési problémák kezelésében nehéz, elhuzodó tárgyalásokra kell számitani.
2010-ben olvastam a programjuk egy részét, de szó sincs benne emberek likvidálásáról.

A Jobbik 2010-es választási programja:
Radikális változás A Jobbik országgyűlési választási programja a nemzeti önrendelkezésért és a társadalmi igazságosságért

Az LMP 2010-es választási programja:

A fenntartható jövő, a befogadó társadalom és a megújuló demokrácia stratégiája A Lehet Más a Politika választási programja 2010
"

Azaz, ha a gyakorlati kérdések előkerülnek, akkor nincsen is sok különbség a két párt véleménye között.

Külön-külön viszont egyik sem annyira erős, hogy egyedül harmadik utat tudna mutatni.

De együtt még mindig ők a legnagyobb esély az Mszp/Fidesz váltógazdálkodás megállítására.

aszekelyek 2012.11.20. 16:37:00

@Hepci: :))) @Akitlosz: összefésülni hoplitát egy lmp-ssel... Hovaá teszik a gigánybűnözőzést? Máskülönben értem én, mert pl morvai aszongya ő azt nem is hallotta.... A másik szdsz hadtesttel jobb lesz ? Hánemtom.... Az szdsz atomjaira esett , az tény. tulajdonképpen akárhová nézünk , szerteszét de mindenhol ott vannak... , vagy így , vagy úgy... Azt is nehéz lesz összefésülni, amit az eltitkolt zsidó származással kapcsolatban művelt a jobbik , a másik EP képviselővel kapcsolatban... Schiffernek ez sztem elég nagy nokedli ez is. A jobbik rasszistáit pedig , ha visszaküldik a maszopba , megint nincsenek elegen....

aszekelyek 2012.11.20. 16:55:53

@Blogger Géza: álvita , az ő személye iránti kifogás ???? Amikor ő a garancia? A befektetőknek és a megvezethetőknek, akik itt is éljenzik , azokat a rajongóinak mondanám , hogy PC legyek. megosztó személyiség. Az a legkevesebb . Elszámíthatták magukat. Tényleg nem mindegy, hogy ki lesz az, a nagy többségnek, aki Orbán helyére pályázik. Olyan kis multi-banktulaj seggnyalót , mint ő nem látnának szívesen megint azok sem, akik orbánt éppenséggel nem csípik. A sztárcsinálók azt képzelték, el tudják sütni bajnait nekünk , mint szüzet , sőt szentet ? Ez nevetséges. A johs Hopkinson nem tudták, hogy kicsoda de itthon tudja mindenki. Akinek fájt, amit ő a helyzetünk javításáért mindössze tenni képes volt. Holott nem is lett volna rá feltétlen szükség. erről is beszélgethetnénk egy kicsit. VAlóban feltétlenül szükséges volt az a bajnai féle hitelfelvétel, aminek az ára az volt , amit a Magyar Hírlap lehozott tegnap? Miért is volt az feltétlenül szükséges ? Aminek jó része bankokhoz került , hitelezésre. A többi meg valahol kamatozik , Vietnamban van befektetve...!?? No de hitelezés nincs azóta sem.

Te hogy emlékszel, mivel is indokolták az t, hogy ferink el és ezt még bajnai levezényli ?

Mennyit javított ez a gazdaságunkon ? Arra emlékszem , hogy nulla növekedést jeleztek előre és meglepetésükre lett valami 0.9 % . Azt nem mondta senki meg pld , hogy miért nem biztonsági keretet kértek , és fele ekkora hitelt. Ilyen apróságokat el kéne tudni magyaráznia bajnainak , mielőtt itt nagyon akarna újra kormányozni.

Azt is sok szakember mondja , hogy nem kellett volna az IMF hitelt sem felvennünk egyáltalán ,nem hogy mindenképpen. Alternatívák sora állt rendelkezésükre azon kívül , amivel valamiért nem éltek. Miért is ?

bigapples 2012.11.20. 16:56:11

@It’s the economy, stupid: Olvasd már el a Dunasolar történetét.

Nem lehet céget csődbe vinni? Ha például minden megmaradt céges vagyont eladod valami thaiföldi cégnek majd a hatalmas tartozással rendelkező cég részvénycsomagját rá néhány napra eladod egy ciprusi off-shore cégnek, amihez semmi közöd, csak egy fatális véletlen, hogy te vagy a ciprusi cég kézbesítési meghatalmazottja.

Aztán husss... az adóhatóság és a többi cég, akinek még tartozol, nézhetnek bele a naplementébe, mert egy forintot nem tudnak behajtani se az eladott cégtől, se az új tulajdonos ciprusi off-shore-tól.

Te meg vidáman pisloghatsz, hogy neked semmi közöd az egészhez.

Hogy ez az eljárás részben emlékeztet a Hajdú-Bétnél látott eseményekre, részben meg Joszif Tot és Kaya Ibrahim esetére, az aztán csak rosszindulatú felvetés lehet, mert oligarchák csak jobboldalon vannak plusz van ugye még egyedüliként Puch László, de az biztos csak egy Fideszes suhogó melegítőben.

aszekelyek 2012.11.20. 16:58:09

@menőmano: ez az ön blogjában lesz lehetséges. Itt mindenki ahhoz szól hozzá , amihez akar. Valami demokrácia ez , aszongyák... :DD de nem fertőz, ne félj manócska, te láthatóan eddig is immunis voltál a demokráciára, nem valószínű, hogy befurakodik a kis fejedbe. :D

aszekelyek 2012.11.20. 17:11:38

@inreallife: valami egészen más, ordas baromságokba és és cigányozásra emlékszem én. Nem arra az aprópénzre, valami 4 milliárd kormánykommunikációt csócsáltak akkor, hogy azzal uszították a s baloldalt, a hosszú bájtokról is kiderült, hogy nem úgy volt, Négy milliárdot csak úgy loptak ki a nép zsebéből az utolsó két kormány idején, hogy nem adták vissza atúlszámlázást a fogyasztóknak, hanem kiosztották maguknak szavazatot vásárolni, egyszeri alamizsnára. Miről kaffogsz te ki nyikhaj? A jobbikot arra építették fel, hogy azorbáncigányozás bejött nekik a 2002-es választáson. Egyébként pedig semmi másért nem szavaztak rájuk, szocik és szadisták, mert pénzesőt ígértek nekik ...... Semmi másért, vetted??? Ja és a 19 ezer hazudozást is meg kell említenem. mert baloldaliak olyat ki nem ejtenek a szájukon, hogy elvette a nagyobb nyugdíjasoktól a pénzüket, az a szokásos ál balalodali, szadesz- mszp , hazudozás volt, uszítás. mert megkapták a zok is, akiknek baromi magas nyugdíjuk volt, nem 25 ezer. Csak a legszegényebbeknek adta előbb. Orbán. erre mit hörögtek a többször átöltözöttek? Hogy elvette. Na ennyi igazat mondtak később is. Most is ezt csinálták, az " elloptaja manyupot" mantrájukkal...

12 ezer milliárd a minusz , amióta átvették a kormányzást, nem forint! , államadósságban , amit összehoztak .

Arról énekeljél nyikhaj , meg a bajnai és a szocik és a dk-sok. !!!

Gyurcsány még színésznek is sokkal jobb volt!!!

De neki se hisz már senki.

etwas kultur muss sein 2012.11.20. 17:13:13

Újabb bizonyíték arra, amit minden épelméjű tud:

a fidesz is csak egy kádárvakarék

kuruc.info/r/2/104265/

aszekelyek 2012.11.20. 17:19:59

@inreallife: no igen , a kormányzási teljesítményt úgy mérik , meg még talán rőfre, hogy szted hogy néz ki valaki. :))) Hát nem. Ha mondjuk bajnait még nem láttuk volna, akkor a szemen keresztül menne be a z információ, mint amikor ferit látatlanba megvették a szocik támogatói. No de bajaniról enneé sokkal többet tudunk.... És az nem feltétlenül az első csók élményével azonos élmény, a pozitív tartományban. :) odatennénk, mondjuk egy jól kisportolt küzdeni tudó, olimpikon mellé, a jóképűbb fajtából, simán leverné, ha izomagya is van, mint vak a poharat. Ha látványra utazol... Bajnaitól nem esik le a tömegek bugyija sem. Ezt utoljára megyó fürdőnacis képével sütötték el , jut eszembe, 2002-ben.... Hatvan évesen , egy fecskében , hogy leessen a bugyi a nénikről.... és rohanjanak rá szavazni. HVG vagy 168 óra címlapján volt , kampány félidőben... asszem. Azzal aludtak a baloldai szavazó nénik sztem...

Mindent bedobtak... , mert egy paraszthajszálon múlt akkoriban. NAgyon nagyon kevéssel nyert a maszop.

aszekelyek 2012.11.20. 17:34:19

@bigapples: mi az, hogy!! nagyon is! törvényes az de nem etikus. Ménemakarsz te meg ilyen miniszterelnököt? marketing szempontból egy csúnya mellényúlás bajnai és a két samesza és silány a csomagolás is. A legócskább , másik mosópor ócsárolás nekik nem jön be tömegesen , mert ők nem mosták fehérre a szennyesüket. Mellesleg nincs az a csomagolás , ami őket eléggé vonzóvá tudná tenni.... értelmes emberek számára.

aszekelyek 2012.11.20. 17:40:02

@laji: a hazug ember mindig sokkal jobbnak akarja magát láttatni, mint amilyen. Attól sem riad vissza, hogy így elmismásolja a pártbeolvasztó szándékát is, ha kell. Szemrebbenés nélkül, mondhatnánk de azért sokat pislog még hozzá, bár nem annyit, mint amikor kezdő hazudozó volt még a kamerák előtt. nem jobb ő annál , hogy azonnali csatlakozást akart követelni. Csak most szépítgetné.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.20. 17:42:43

@aszekelyek:

Ennél esélyesebb harmadik út jelenleg nem látszik szerintem.

Az azért tényállásnak tűnik, hogy összesen elég nagy szavazótábor elégedetlen úgy a FIDESZ, mint az MSZP (és csatlósai) országlásával.

A számukra reálisabb esély egy Jobbik+LMP kormánynál jelenleg nincsen és valószínűleg 2014-ig sem lesz.

Ha bölcsek összefognak és élnek ezzel a lehetőséggel, s akkor talán változás lehet, ha nem nem, akkor vagy marad a Fidesz, vagy visszatér aki és ami előtte volt.

Legalább egy esélyt adhatnának maguknak is, Bajnai alatt úgy eltűnik az LMP, mint a kámfor, ehhez nem kell nagy jóstehetség.

aszekelyek 2012.11.20. 17:44:54

@SzélsebesVelorex: a kuruc szerint, ahaaa... petye. Mibe , hogy egy szdsz-es se lesz az állambiztonsági feltárásban , vagy csak halottak ?

bigapples 2012.11.20. 17:46:06

Látom közben megalakult az LMP-ben a "Szabadelvű kör", Karácsony fullmax-ra tekerte a dolgot.

Tiszta SZDSZ. Schiffert rögtön elkezdték rugdosni, mintha Tölgyessy lett volna jele az óvodában :)

A kétpólusú rendszer fenntartásának segítésével vádolják Schifferéket, ami ritka méltatlan és hazug felvetés. Éppen azzal vádolják Schiffert, aminek az elkerülése miatt feküdt keresztbe az összeborulásnak.

Ezzel a nyílt háborúskodással valószínűleg vége lesz a pártnak, de egy-két befutó hely így is összejöhet a most lázadóknak, akik beolvadnak majd az E14-be.

Ennyi volt hát a zöld gondolat pártpolitikai pályafutása Magyarországon? Valószínűleg túl kuszák még az itthoni viszonyok, hogy a nyugati zöld modell életképes legyen.

aszekelyek 2012.11.20. 17:47:54

@menőmano: Az ideggyengeség , arra nem volt felkérés... Raplisak... , na.

márta)) 2012.11.20. 17:58:37

Szervezkednek az alulmaradt LMP-sek
„Párbeszéd Magyarországért” néven új platform létrehozását kezdeményezte az LMP-n belül az ellenzéki párt 8 parlamenti, és 3 fővárosi képviselője, köztük a frakcióvezetői posztról frissen lemondott, Jávor Benedek.
Ez egy, az MTI birtokába került dokumentumból derült ki.

Előzőleg az ökopárt hétvégi kongresszusán úgy döntöttek, hogy az LMP nem csatlakozik az Együtt 2014-hez, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott.
Ezután Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette, hogy lemond posztjáról. Döntéséhez csatlakozott 2 helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely is.
A mostani platform kezdeményezői kijelentik: tiszteletben tartják a kongresszusi döntést, azt azonban nem fogadják el, hogy az jó döntés lenne.

Az aláírók tovább akarják folytatni a párbeszédet az "Orbán-rendszer leváltásában érdekelt szereplőkkel", főleg az Együtt 2014 választói mozgalommal – tudósít a távirati iroda."

Én továbbra is úgy gondolom, hogy az LMP-ben talán soha sem volt igazi egység, együttgondolkodás.
hm?

Blogger Géza 2012.11.20. 17:59:04

@aszekelyek: Szerintem nem nagyon indokolták, hogy Feri miért ment el (inkább azt kellett volna, hogy miért nem ment el már korábban), de két oka volt:

1) Még politikus akart maradni, és az utána következő megszorításos balhékat mással akarta elvitetni. (Bajnai majd Fidesz.) Mert már enélkül is a béka feneke alatt volt az elfogadottsága.

2) És ez utóbbi a második ok, már tényleg az egész ország azt találgatta, mikor is mond már le, így elég nehéz lehet kormányozni.

Blogger Géza 2012.11.20. 18:12:36

@márta)): Meg is jött a reakció:

"Szólás és véleményszabadság van, ezért teljesen természetes, ha egy párton belül működő áramlatok szerveződnek. A meghozott kongresszusi döntésekhez viszont mindenkinek tartania kell magát a nyilvánosság előtt - reagált az MTI-nek Schiffer András."

www.origo.hu/itthon/20121120-schiffer-ellen-szervezkedik-javor-benedek-uj-platformot-alapit.html#

Mondjuk ha tartós belharcok lesznek, akkor tényleg ott fogják végezni, ahol az MDF meg az SZDSZ.

Az a vicc, hogy baloldalon még egy kis párton belül sem tudnak egységesek lenni, állandó a marakodás (és kínjukban ezt próbálják mindig "értékként" előadni), 2014-ben meg aztán mindenki úgy érzi, hogy eljött az ideje, majd ringbe száll Bajnai, Gyurcsány, Mesterházy, Schiffer, Bokros, Szili, Omár meg a halál tudja még ki.

A Fidesznek az a szerencséje, hogy ez a pesti rebellis társaság (Fodor és köre) hamar kiszorult, így utána már nem az állandó belső harcok kötötték le őket.

márta)) 2012.11.20. 18:12:43

"Mindenkit kirúgnak a Kapuvári Bacontől"

privatbankar.hu/kkv/mindenkit-kirugnak-a-kapuvari-bacontol-252667

Munkahely teremtés helyett?.............
Szomorú valóság.

Blogger Géza 2012.11.20. 18:31:56

@márta)): Tessék, ha elszomorodtál, akkor olvasd ezt:

Magyarországon alakítja ki a kelet- és közép-európai piacokat kiszolgáló logisztikai központját a Konica Minolta.

www.napi.hu/magyar_vallalatok/ujabb_multi_valasztotta_magyarorszagot.535958.html

80 ezer fővel többen dolgoztak a harmadik negyedévben, mint
egy évvel ezelőtt
Foglalkoztatottság, 2012. július–szeptember

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/fog/fog21209.pdf

aszekelyek 2012.11.20. 18:32:01

@It’s the economy, stupid: bizony, ehhez kell csak igazán hataloméhesnek lenni.
A királycsinálókmegbízása, az a királycsinálók megbízása.. Mondta ugye charles gati, hogy ha nem megy úgy, hogy mondjuk bajnai fogja itt a demokráciát diktálni , választáson őt kihozni nyertesnek , akkor marad az 5. pont , a katonai beavatkozás.

Demokráciát védeni , mint Irakban és számos helyen.

@bigapples: A kis fasiszta megy a tengerparton és szétrugdossa a többi gyerek homokvárát.... Komolyan ez áll a tankönyvemben.... .))

márta)) 2012.11.20. 18:32:50

@Blogger Géza:

"Jávor-Karácsony szárny a párton kívül, a baloldali ellenzéki együttműködésben keresi a folytatás lehetőségét),"
:)

Nyilván emlitett politikusok felismerték, hogy az út, tovább nem járható.
A kifelé kiabálásokkal, csak saját magukat gyengitik meg, s esetleg eltűnnek a politikai süllyesztőben.
Vagy talán azt, hogy a tét most sokkal nagyobb. A nagybetűs nép nem fog kicsi pártocskákra szavazni.
Nem fecsérlik el voksaikat.

Egyébként nem "ringbe kell itt" szállni, hanem valós alternativát, a kormányzáshoz szükséges egységet, alkalmasságot felmutatni (majd).

Nem csodálkozom :) egyébként, hogy a Bajnai Gordon nem érti a történéseket.
Az Bajnai féle "alakulatnak" nem koloncokra, cirkuszra van szüksége, hanem olyan politikusokra, akik nem csak a hatalomra vágynak, hanem tényleg, együtt tenni is akarnak az országért. S nem a Bajnai "árnyékában " akarnak bekerülni a Parlamentbe. Hogy csak ennyit emlitsek.
Szerintem.
:)

márta)) 2012.11.20. 18:37:15

@Blogger Géza:

"Újabb multi". hm. ez jó, és ha így van, talán biztató is.

Nyolcvanezer fővel többen". Persze. Közmunkán. Nagyon nem mindegy.
Szerintem.

aszekelyek 2012.11.20. 18:39:53

@globglob: az nem elég világos , hogy gondolták , hogy Schiffer ilyesmit aláír ?

Meg aztán sztem az sincs definiálva, hogy még kik lennének a bevonni szándékozottak..., akik ellen sem lehetne egy szava.....

márta)) 2012.11.20. 18:43:12

@Blogger Géza:

Miért is megy el a Bricostore?"

Csütörtökön jelentek meg az első hírek arról, hogy év végén távozik Magyarországról a Bricostore barkácslánc. Az ügyvezető igazgató ma azt is elárulta, mi áll a gyors üzletbezárások hátterében.

Philippe Bresson, a Bricostore ügyvezető igazgatója péntek délután az áruházlánc hivatalos Facebook-oldalán az alábbi nyilatkozatot tette közzé:

"Hölgyeim és Uraim,

1997-ben érkezett meg a Bricostore áruházlánc Magyarországra. Elsőként 1998. június 2-án nyitotta meg kapuját a törökbálinti áruház, és azóta 9 áruház épült fel.

2008. októberében mély gazdasági válság kezdődött el Magyarországon, ami jelentős forgalom csökkenést hozott az azóta eltelt évek során a Bricostore számára.

Magyarországon a közeljövőben sem várható komoly és tartós fogyasztói fellendülés, ezért a tulajdonosok a 2013-as év elejétől arra kényszerülnek, hogy beszüntessék magyarországi tevékenységüket.

A Bricostore mindent megtesz annak érdekében, hogy a tevékenysége beszüntetése előtt minden kötelezettségvállalását maradéktalanul teljesítse.

Köszönetet szeretnék mondani a Bricostore összes munkatársának, valamint mindazon partnerünknek, akikkel az elmúlt évek során együtt dolgoztunk.

Philippe BRESSON

Ügyvezető Igazgató

BRICOSTORE" "

hm?

márta)) 2012.11.20. 18:45:33

@Blogger Géza:

Lemaradt)

Ugye, ugye? Ez már nem annyira biztató.
:)

márta)) 2012.11.20. 18:53:36

@Blogger Géza:

Újabb üzletlánc vonulhat ki Magyarországról"

www.penzcentrum.hu/vasarlas/ujabb_uzletlanc_vonulhat_ki_magyarorszagrol.1034612.ht

Sokkal jobban örültem volna (Én is), ha azt másolgatom, hogy "befelé vonulnak", mert az azt (is) jelentené, hogy teremtődnek új munkahelyek, - nem pedig megszűnnek, - sőt nem az elszegényedés pörög, hanem a gazdaság.
De nincs így. Sajnos.
hm?

tölgyes 2012.11.20. 19:05:25

Kedves Török Gábor!

Az LMP esetében most a vadász bácsi zsákjába bezárt kisrókák estét tartom a legvalószínübbnek. Megeszik egymást!:) Volt már olyan, hogy volt frakció, de nem volt tagság (FGKP). Volt olyan, hogy a vereséget szenvedett kisebbség kilépett és átlépett az ellenfél pártjába és ott jo sarzsit kapott (Fodor, Unger, Molnár fideszből az SZDSZ-be!), Volt olyan hogy a vereséget szenvedők, csapatostul kiléptek és másik pártot alakítottak (Szabó Iván és köre az MDF-ből ki). volt olyan hogy a volt pártelnök és kormányfő elhagyta a pártját és vitte a híveit, majd új pártot csinált. (Gyucsány és köre).
Most van egy ilyen is. Most kiderül, hogy lesz-e az LMP-ben egy olyan politikus, aki kézbe veszi az ügyeket és határozottan eldönti a dolgokat, vagy lejátszódik a kisgazdásodás folymata, ami elérte és megette az MDF-et, SZDSZ-t.

Blogger Géza 2012.11.20. 19:05:59

@márta)): Nem közmunkán. Ezt a sületlenséget mikor hagyjátok már abba? Összesen nincs egyszerre annyi közmunkás. A közmunkások elhanyagolhatóak a változásoknál.

"Elenyésző a közmunkások aránya a foglalkoztatottak számának 80 ezer fős bővülésében - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Czomba Sándor kifejtette: a közfoglalkoztatottak száma négyezerrel növekedett egy év alatt, ez a teljes növekmény töredéke."

www.hrportal.hu/c/czomba-nem-a-kozmunka-javitja-a-statisztikat-hanem-a-versenyszfera-bovul-20121031.html

tölgyes 2012.11.20. 19:07:16

@márta)): Márpedig ha ezekkel összeáll, akkor kibőviti azoknak a cirkuszművészeknek a körét, akikkel máris egy csapatban van.:)

Blogger Géza 2012.11.20. 19:08:35

@márta)): Hát a kiskereskedelemből nem fogunk meggazdagodni. Marhára nem izgat, hogy bezár egy db bolt.

Ennél ezerszer fontosabb, hogy bővülnek a termelő, exportáló üzemek:

"A karosszériaelemeket gyártó, német tulajdonú Kirchhoff Hungária Kft. 2,9 milliárd forint értékű beruházással bővíti esztergomi üzemét, és 49 új dolgozót vesz fel egy éven belül – ismertette Sólyom Szabolcs, a társaság igazgatója kedden sajtótájékoztatón Esztergomban."

mno.hu/gazdasag/a-kormanyvaltas-ota-160-ezerrel-tobben-dolgoznak-1118748

tölgyes 2012.11.20. 19:10:26

@Blogger Géza: Egyébként is.Mi is a baj a közmunkával?? Hogy nem segélyek formájában adják oda, hogy aztán a segély elfogyasztása szabadidős tevékenyég keretében a kocsmában hasznosuljon?

Blogger Géza 2012.11.20. 19:10:35

@márta)): "A nagybetűs nép nem fog kicsi pártocskákra szavazni." Az lehet, de az a kisbetűs, amelyik elmegy az urnákig, az fog, mert eddig is szavazott oda szép számmal.

aszekelyek 2012.11.20. 19:13:36

@It’s the economy, stupid: @márta)): egyszóval nem éri meg nekik. :) 2008-ban kezdődött, na ki is volt akkor a minielnök? és a gazdasági miniszter? igen. Addig is már elég sok kiigazításon voltunk túl. Még két évig nem fogunk tudni biztosan valami nagyot dobni, nekik..., mert amíg a borzalomnagy IMF_EU hitelt fizetjük és tartjuk a hiánycélt is, kilátása nincs a nagy jólétnek . Ezt egyébként nem ígéri bajnai sem. Ő is azt céldátumot jelöli meg a fellendülés esélyére , a 2014-est. MAjd akkor akarná megszabadítani , két év múlva MAgyarországot!!! nem most ! abból a szörnyű helyzetből, amiben most !!! van. Naaa dereng már? Most ő sem tudna jobbat.... Majd, ha Orbán elhordta az adóssághegyet , amit ő itt hagyott rá. Akkor lesz a nagy megszabadulás. Az adósságtól. Akkor már kéne neki a miniszterelnöki szék. Amikor a gesztenyét már kikaparta Orbán. A fejlesztési pénzeket pld.

nyünyüge 2012.11.20. 19:18:32

@Blogger Géza:
""Elenyésző a közmunkások aránya a foglalkoztatottak számának 80 ezer fős bővülésében - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Czomba Sándor kifejtette: a közfoglalkoztatottak száma négyezerrel növekedett egy év alatt, ez a teljes növekmény töredéke."
"

Vajon mit válaszolna Czomba Sándor arra a kérdésre, hogy hány embert sikerült a tartós munkanélküliségből, rokkantsági nyugdíjból a munka világába?

Ezek szerint az elmúlt évben összesen négyezret?

márta)) 2012.11.20. 19:19:33

@Blogger Géza:

Marhára nem izgat, hogy bezár egy db bolt."

Hm. Feltételezem, hogy Ön már gazdag. Azért nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy Én mit akarok tudatni.

Nem probléma.
Nem érti, hát nem ért. Hát Én most mit csináljak?
hm?
:))

márta)) 2012.11.20. 19:24:27

@Blogger Géza:

hm. Csak? négyezer a közmunkás? Még ha, véletlenül létesült (is) új munkahely, hogy növekedett 160 ezerrel a foglalkoztatottak száma?

Vagy talán felszorozták a közfoglalkoztatottak számát?
:))))

aszekelyek 2012.11.20. 19:30:05

@Hepci: kicsit túlpörögtél. Az első koncepció az volt, hogy a bajnai által itt hagyott, min. 6.7 éves hiányt úgy csökkenthessék, hogy adminisztratíve beszámolják a manyup kasszában lévő összeget. Csak azt nem lehet, , mondta indoklás nélkül az EU. Bajnai pedig bevállalta az orbán kormány kontójára a 3.8 hiánycélt. No ez akkor pontosan így történt. Kérték még a lengyelek is, meg másik két ország is, de nem engedtek nekik. Ovastam egy MNB-s tanulmányt erről, amiben szakértő ecseteli, hogy tökéletesen értelmetlen dolog, hogy egy ideig megengedték, hogy beszámolják progresszíven csökkenő mértékben de már egyáltalán nem. Mondjuk én erősebb kifejezést használtam volna erre, mint az értelmetlen.... :)) VAlamiért úgy kezelték azt a pénzt, eleve, 2008 utánra vonatkozóan de okát senki nem tudja / adta érthetően, mintha nem is lenne az apénz. Az országok tulajdonában. Nos ez éppenséggel alkalmas helyzet teremtése annak, hogy az a pénz is az RT-kből valahová elpárolgott volna..., ha érvényben marad az a törvény, amiben RT_k be szervezték volna ki a manyup vagyont...
No most ez nem olyan dolog, mint a hold járása, mely természeti törvény. Valamely grémium , hozta ezt a rendeletet a válság előtt. No de milyen céllal? Szted? Kiknek jó az, ha úgy lett volna, ahogy tervezték? Egyébként újabb IMF kölcsönt is követeltek a szocik , akkor, nem sokkal a kormányváltás után már felvenni, a 80 %-ot még növeszteni, az eladósodást. megszorításokkal, mindjárt az elején, hogyne... Áh, nem úgy néz ez ki, mintha valami előre el lett volna rendelzve.
Nácifasisztákok mondják erről , hogy jujderondaügy.... :D

márta)) 2012.11.20. 19:30:37

@aszekelyek:

Na! Ne már! Mit is kapart ki a kormányfő? Hogy írta?

"Uniós lélegeztetőgépen a kómás magyar gazdaság"

Magyarország gazdasága függ a leginkább a támogatásoktól. Padlón a vállalatok beruházásai."

www.hir24.hu/gazdasag/2012/11/20/unios-lelegeztetogepen-a-komas-magyar-gazdasag/

:)

márta)) 2012.11.20. 19:33:12

@tölgyes:

Drága tölgyes! úr

Nem elég önnek az a cirkusz ami most van? Miért vizionál már megint.
hm?

aszekelyek 2012.11.20. 19:36:07

@It’s the economy, stupid: jó, hogy mondod, nálunk mindenki lemond, akit leszavaznak,... értem... hehehe karácsony és az elvek.... Humorodnál vagy. hihihi, hahaha,,... de cuki... csak szidd Schiffert , nyugodtan.... Jogállam, mi? peeetye. :) most jut ezsembe, karácsony volt az élharcosa a jogállamnak, amikor még a szocikkal együtt szavazott az szdsz.... pl. a magánnyugdíj kötelezőben lévő pénzemről... Elvük volt, és az ő jogállamukban az is rendben volt, hogy abból engem kiebrudaljanak. Már a rendelkezésből felette. jajadesajnálom, hogy az a jogállam nincs helyreállítva! teee, ha tudnád! nem alszom miatta éjszakákat!!! :DDD

hegyilány 2012.11.20. 19:42:15

Jávor-Karácsony "vonulat" nyilván felismerte, hogy nem elég/nem lesz elég csak a pálya széléről bekiabálni.
S a siker kulcsa csak az lehet, ha csatlakoznak a Bajnai Gordon vezette politikai vonalhoz.
Úgy gondolom.
:))

Blogger Géza 2012.11.20. 19:48:37

@márta)): Nyugodj meg, mártika, attól, hogy bezár egy darab bolt, még fogsz tudni cipőcskét venni. Nem kell parázni. Pár hónapon belül (vagy hamarabb) nyílik egy másik a helyén.

tölgyes 2012.11.20. 19:50:08

@márta)):
Drága Márta!

Ezt a cirkuszt nem én csinálom, hanem az LMP és a Bajnai köré csoportosuló poltikai szervezetek. Elárulom Önnek a titkot: ha nem cirkuszolnak, akkor a népek nem veszik észre, hogy létrejöttek. Ezért is kell a cirkusz.. Még egyszer: nem nekem,. hanem azoknak akik a politikában szerepet akarnak vállalni. Mindegy, hogy jót vagy rosszat írnak rluk, csak foglalkozzanak velük:)@hegyilány: Én úgy látom, hogy most épp az öltöző felé tartanak, mert a pálya széle is túl közeli nekik.

aszekelyek 2012.11.20. 19:51:12

@márta)): ezt az ökörséget ! -meg lopott is. A 2010-es kampányban volt ez a FIDESZ szövege , hogy IMF lélegeztetőgépen van tartva az ország. Mert az urak , gyurcsány-bajnai kormányok , odáig vitték el az állapotát.

Semmi eredeti a tehetséges sajtómunkáspoktól . Tudja kik vannak az EU lélegeztetőn? Nézzen csak el az eurot bevezetett országok felé , spanyol, görög, olasz,... portugál,... Az ő adósságukat fizeti Németország , nem a miénket.

Meg az EU-sem a miénket fizeti.

Éppen , hogy mi fizetjük nekik rendesen és pontosan , amit erre a négy évre adtak , még gyurcsány-bajnaiéknak.

Cseppett össze voltak kavarodva a tények a kegyed fejében. Hányszor mondjam el még , kedves , hogy nem kell minden marhaságot elhinni , amit magának leírnak valahol sajtómunkások , pl a hír 24-en.

dbeata 2012.11.20. 19:58:10

Hát, ez komolyan a legvidámabb barakk!

Innentől már nem is értem, tán egy rossz álom volt csupán a másfél százalékos recesszió...

Nem akarnám az eftásak vigalmát megzavarni, de nekem hiányzik a Gyulai, Kapuvári (magyar, termelő, élelmiszeripari cégek).

Aztán meg látom, hogy megint csak nőtt a fekete-foglalkoztatás, 50%-kal, pedig az lett mondva, hogy most már aztán tényleg fehéredik a gazdaság, hála az egykulcsosnak...:(

Matolcsy csomag egy-két-há...., de azér' a Bajnai k. anyját a 2009-es miatt... Jellemző :)

Infláció 6%, ÁFA 27% - Európa-csúcs!

Végezetül számomra ijesztő, hogy a nemzetgazdasági miniszter éppen aktuális könyvélménye szerint alakítja ki egy ország gazdasági stratégiáját, és azzal kíván maradandót alkotni, hogy piros pöttyöket vizionál kisbabák seggire... Szerintem ez inkább illenék egy Nyugdíjasotthonba, vasárnap délutáni műsorszámnak, biztosan értékelné a közönség, vagy jót hortyogna alatta.

aszekelyek 2012.11.20. 20:01:19

@It’s the economy, stupid: érdekes , gyurcsányék nem mondtak le, a népszavazásom hatalmasat bukás után. Inkább felvették az IMF kölcsönt, hogy belegebedjünk. De Gaulle úrral ezeket egy lapon se említse , ha megkérhetem. @Blogger Géza: na de nem tudnak itt elég hasznot szerezni és ezért eltolják oda a kerékpárt, ahol jobban tudnak keresni. Ha egyszer fogalma nincs szegénynek arról, hogy miért marad vagy megy egy multicég.... Pedig olyan szépen , érthetően leírták . NYugtassuk meg, hogy nagy a világ és van nekik elég sok lehetőségük, hogy nem szűkülő piacon dolgozzanak.

dbeata 2012.11.20. 20:07:32

@Hepci: "a másikból meg oktatási" - Na, jellemző! Fajokon átívelő az összetartás! :)

@It’s the economy, stupid: "Politikusban csak a hülyék bíznak. Vö: 2/3, nézd meg mi lett belőle. "
Bízni: nem = vakon hinni, de érteni vélem a célzást.
Értelem és érzelem, ez itt a bibi.

aszekelyek 2012.11.20. 20:10:56

@A pöttyös az igazi dbeata: mi vált arannyá? A saját pénze. Az lehet. Még valamit tudsz említeni? Az államkassza javára, ha lehetne.

A kapuvári az csalók miatt, nagyon nagy tartozás ki nem fizetése céljából van , természetesen az államkassza felé is, így elintézve. A tulajnak, aki ezt a trükköt megjátszotta, írjál szépen köszönő levelet. Aki nem akarta kifizetni ami járt volna azoknak, akiknek tartozott. Ő bezsebelte a pénzét, majd egy ügyvédbojtárral viteti tovább az ügyet, aki hazudozott a dolgozóknak. Nem vagyunk boldogok, hogy ilyen alakok vannak nálunk olyan pozíciókban sajnos a botrányos privatizációk által, akik direkt betartanak nekünk, lelépnek a pénzzel, ami járna az államkasszának, neked, nekem, édes Beám. Xar alakok rengetegen vannak , ilyen svindlerek... , mint ez a kapuvári alak is. nem nézel Hírtv-t. Személyesen nyilatkozta le, meg a társa is, ezeket, csak hogy tudd, mennyire nincs köze s kormányak ehhez. Ez a jogállam , amit úgy éltetnek. A fickó törvényesen de nem etikusan lépett le a fizetési kötelezettségei elől. Azért nem ad a kormány oda pénzt. Szépen el lesz az is intézve. Ez a munkanélküli gyártás is, amit elkövettek az ügyvéd urakkal a tulaj, a többségi. A MAl se állította le végleg a működését. VAnnak, akik ott tartanak be ennek az országnak, ahol nem szégyellnek és látod, hogy nem szégyenlős ez a kapuvári fickó sem.

6.Lenin 2012.11.20. 20:12:55

@A pöttyös az igazi dbeata:

És, aki elhiszi, Bajnai a megmentője Mo-nak, az érzelmi, netán értelmi alapon dönt?

Már megint...

Blogger Géza 2012.11.20. 20:13:28

@A pöttyös az igazi dbeata: A fekete foglalkoztatás azért fekete, mert nem tudjuk, mekkora is. Az, hogy többen buknak le, ezer más okkal magyarázható (több ellenőrzés, szigorúbb ellenőrzés, célzottabb ellenőrzés, kevésbé korrupt ellenőrzés, más munkaügyi szabályok stb.)

Amikor a kormány azt mondja, hogy fokozni fogja az ellenőrzés hatékonyságát, nem hiszik el. Amikor megjön az eredmény, azt sem hiszik el. :)

dbeata 2012.11.20. 20:13:55

@6.Lenin: Jaj Lenin, ezen azt hittem, már rég túlvagyunk. A hamis alternatívákon.

jjulie 2012.11.20. 20:16:29

@aszekelyek: @bigapples: @tölgyes: @Blogger Géza:

mijafaszvan? régen volt ekkora fideszféregrajzás

talán riadót fújt a seggszájúpártközpont, hogy kedvezőtlenül alakult a törzsbirkalemorzsolódási koeficiens?

hahahahaha, a fidesz bedöglött, hahahaha

6.Lenin 2012.11.20. 20:20:39

@A pöttyös az igazi dbeata:

Tőled kérdeztem, mint kívülállótól(?), nem a te döntésedre voltam kíváncsi.
Miként ítéled +, ha az egyik oldalról mondják ezt, és miként, ha a másik oldalon.

Min is lennénk túl?
Elolvastam a mai hozzászólásokat. Csak a nick dönt, ki hová tartozik (a legtöbb esetben). A szöveg mintha ugyanaz lenne.
Szerintem. Hamis alternatíva? Az lóbetegség?

Sose várd a politikusoktól, hogy megváltozzanak, ha ilyenek maradnak a választók.

aszekelyek 2012.11.20. 20:20:56

@márta)): eddig, köszönd meg szépen, semmit nem is segítettek nekünk, állandóan hátráltatták a z IMF tárgyalásokat is.. Most, hogy tényleg ki kéne ekrülnünk végre már a túlzott deficit eljárás alól és mag kéne kapnia az országnak, amiért már megszenvedett, most meg sopánkodnak, hogy oda kéne adni? Ami jár, az jár, nem arról van szó, hogy ki mennyire van rászorulva. természetesen azért csinálja a kormány a hiánycél teljesítést, hogy megkapja az ország végre, ami megilleti. mert már sok-sok éve hoz áldozatokat érte. Most meg sikeresen is.

Rászorultnak egyébként mindig nagyon rászorultak voltunk. Orbán előtt is ,csak éppen esélyünk nem volt rá , mert képtelenek voltak a hiánycélt a kellő mértékre levinni a szoci és szadista kormányok. Nagyon nagy megszorítások mellett is.

6.Lenin 2012.11.20. 20:22:42

@jjulie:

Elszállt 1 álom, ismét.
Kéz a biliben?

hegyilány 2012.11.20. 20:23:39

@tölgyes:

Úgy látja? Hát akkor lássa úgy. Ön mindent tud és mindent lát..........
Tudom."
:)

dbeata 2012.11.20. 20:27:29

@6.Lenin:
1. Ki mond ilyent? Lenin? Vagy Bajnai maga? Vagy ki? Ez nagyon fontos kérdés.

6.Lenin 2012.11.20. 20:29:00

Azért mégis van 1 nagyon tanulságos haszna a bajnai féle kísérletnek.

Nincs ma elfogadható alternatívája a jelenlegi jobboldali kormánynak.

Bármit is képesek lennének létrehozni a már szinte őrületig hajszolt hatalomvágytól vezérelve.
Nem lesznek képesek létrehozni 1 életképes kormányt, 14-ben,néhány hónap alatt felfalnák egymást.

Talán, majd legközelebb, 2022 tájékán.

addigra talán felnő 1 értelmes generáció is.

aszekelyek 2012.11.20. 20:29:05

@It’s the economy, stupid: nálunk nem ez van. :) neked meg érdeked minél rosszabbakat írni. A bírságokkkal mindig ez volt egyébként. Sokat leveleztem pld soha nem is volt autónk miatt, ami után pénzt követeltek volna. :)Ebben a két évben egy tértivevényes levéllel és egy telefonnal el tudtam intézni , na jó és csekk másolattal, , ami vitás kérdés volt. Még horváthcsabika volt a pógármeter a II. kerületben , amikor az ügyvédem azt mondta , hogy most menjek vissza az ügyintézőhöz ,még félfogadáskor , mint egy darab xarral, úgy bántak velem előtte , és közöljem vele, hogy vagy ideadja végre azt az engedélyt vagy az ügyvédem jön egy fél óra múlva.

Mit ad isten , hát nem ott volt készen az asztalán legfelül ? Nem akarta élvezni az ügyvédemet.... Ideadta.

Ilyesmi már régen nincs. Nyilván fizetni kellett volna neki , hogy ideadja... Valahogy az ügyvédemnek szívesebben fizetek. :)

márta)) 2012.11.20. 20:29:56

@aszekelyek:
Állitsa le magát, vagy legalább vegyen vissza a lendületből. Már írtam.
Nincs itt semmi összekavarodva, legalábbis nálam nincs. Önnél lehet, hogy van némi kavarodás. De engem az a legkevésbé sem érdekel.
Én a tényeket írom, s azt amit a nagybetűs nép között járva, hallok, és tapasztalok.
ott a pont.

aszekelyek 2012.11.20. 20:33:42

@bariga: ki , mint él, már a bariga elvtárs , úgy ítél... meg huhog előre... Röhejes duma... Ezt az a fickó csináltatta, akit nem le het megvádolni, mert az 50-es éveben is maguknak úgy csinálták a törvényt, hogy a sok aljasságuk törvényes legyen. Tudod , a biszkuék..., na ez a jogállam. Mi a problémád ?

Balt 2012.11.20. 20:35:14

@It’s the economy, stupid: A maszop/Bajnai ellen is protest hangulat van. A vicc az egészben, hogy a maszop meg Schiffer is hosszabb távon gondolkodik (ha bejut...), nem 2014-ben, egyedül Bajnai tett fel mindent egy lapra.

6.Lenin 2012.11.20. 20:37:39

@A pöttyös az igazi dbeata:

2014-ben , 1 esetlegesen győztes baloldali bagázs me jelőltje Bajnai G.
ez még kérdés valakinek ma?

Mit mondanak ma, az 1 rossz bűvészmutatvány.

Igaz, 2008-ban akadt néhány ........,aki elhitte, hogy a neve komolyan szóba jött. Vértes A még új zakót is vett, és előre felvett 1 pózt is hozzá. Most miért is szólna másról a móka?

Akik ezt a tenger túl eldöntötték, ilyen butus fiúk lennének?
De, ezzel tényleg nem érdemes foglalkozni.

Én csak arra lettem volna kíváncsi, hogy mi a különbség a bajnai hívőben, érzelmi, vagy értelmi alapon hívő?

dbeata 2012.11.20. 20:39:24

@Blogger Géza: Ja értem, köszönöm.Akkor tulajdonképpen amiről nem tudunk, az nincs is. Tehát akkor az az érv, az egykulcsos mellett, hogy fehéredik a gazdaság, ezek szerint egy gumi érv.

Ezek után csoda, hogy hihetetlen minden, ami ezzel kapcsolatos?

A korrupció is ilyen. Tök jó, nem?

aszekelyek 2012.11.20. 20:39:30

@A pöttyös az igazi dbeata: édes Beám, hát ferink a szocinternácik alalnöke volt, hát miért akarod ezt lekicsinyelni ?

Hát neked az semmi? Még csak mementó se legyen? A szocintern? :) Meg a föl , föl, te éhes proletár , aki ott dolgozol a MOTIM-ban, ahonnan kitiltotta a szakszervezetet ferink ? Na és az elvek:DDD ?

@Hepci: Turpi se lop és csak néha ír bele a szövegembe. Lehet ő az ellenzék vezére ?

jjulie 2012.11.20. 20:41:30

@6.Lenin:

bizony elszállt a fideszálom, a lakosság 80 százaléka rühelli az orbánpártot

a biliben jó helyen van a kezed, az egyik ezrt rohad le, amásik meg a fideszikszelés miatt

deszép, deszép, lerohadt kezű törzsbirka néz az elszálló fideszálma után, hahahaha

tölgyes 2012.11.20. 20:41:32

@Balt: Bajbait ezért tartják, erre képezték ki, ezért fizetikzért fizetik. A pénztárosainak nincs türelme, ideje várni.

Balt 2012.11.20. 20:41:41

@A pöttyös az igazi dbeata: Nem mondom, hogy kölcsönös tisztelet és bizalom jellemzi a kapcsolatunkat. :) Én egyébként kutyapárti vagyok. Szó se róla, a macska is úgy tud rám morogni, mint Szabó Erika. :)

dbeata 2012.11.20. 20:44:58

@6.Lenin: Ja, tehát akkor me jelölt, és nem megmentő. Különbség.

Pont ez a különbség érzelmi és értelmi alapon döntők között.

tölgyes 2012.11.20. 20:45:00

@6.Lenin: Érdekes módon azonban az a bizonyos 80%, amit itt egyes tahók emlegetnek mindig máshol van.:) A közvéleménykutatások idején is máshol van az a 80%, meg a helyi választásokon is máshozl van az a 80%. Mintha az a 80% nem is lenne.
Most éppen Szamosszegen volt máshol a 80%:)

inreallife 2012.11.20. 20:45:03

@aszekelyek: igenŰ, és kinek a képviselői szavazták meg a több országban betiltott egyháznak számító hitgyülit az állami apanázsokra? és a simsalom vajon melyik frakció ötlete alapján próbálták betolni, mielőtt a jobbik lebuktatta volna őket? csak a nem zsidesz volt az? ráadásul még az eredeti elképzelések szerint TÖRTÉNELMI egyházaknak definiálták volna őket, még 2 másik zsidó egyházzal. a párezres zsidóságnak a 14 történelmi egyházból 4 hely jutott volna, súlyos adóforintokból. most gyorsan megváltoztatták a törvényt, és megkapják ömlesztve a többivel, hátha úgy már nem látszik, hogy mire ment ki a játék. megjegyzem még mindig látszik.... és ezzel a fidesz nem gyűjt szavazókat a jobbiktól, anélkül pedig nehéz a szalámigyárost játszani kisanyám...

jjulie 2012.11.20. 20:45:35

@aszekelyek: @6.Lenin: @Balt: @Blogger Géza:

mivan sántaagyuak, látom nemvolt központi gondolatmankó osztás, csak egymást támogatjátok

sántaagyuak, lemondott rólatok a vezír, sántikáljatok ahogy tudtok

hahahahaha

aszekelyek 2012.11.20. 20:46:46

@It’s the economy, stupid: emlékszem, amikor dörgölte magát a debreczeni által gyurcsányról írt hozsanna kötethez... .. : D NAgyon oda voltak az elvtársak tüle.... mert mintha valahogy a padlóhoz is sikerült volna dörgölnie.., mikor eldobta... :)))

dbeata 2012.11.20. 20:48:37

@aszekelyek: Feri nélkül mit érek én? Feri nélkül mit érek én?
Feri nélkül mit érek ééééén? Feri feri nélkül mit érek én én én?

www.youtube.com/watch?v=5J5mH4vVzOk

6.Lenin 2012.11.20. 20:50:50

@Balt:

Csak, mint érdekes megfigyelés, részemről...

Ma Mo-on tök mindegy, mit mondanak az érintettek. Nálunk mindenki jobban ért a focihoz és a politikához.

véletlenül láttam 1 atv-s ismétlésben Róna P. és Schiffer A. fejtegetését a döntésükről.
Nos, mindenki jobban tudja, valójában hogyan és miért döntöttek, ahogy, mint ők maguk.
Világosan elmagyarázták MAntóniának-nak a lényegét. Igaz, ő is másként értelmezte, mást látott.

Ezekről lehet jó hosszan morfondírozgatni, de elmagyarázni, nem. Ahogy Bajnait sem. Aki benne látja a messiást, azt úgysem lehet eltántorítani.
Remek időtöltés.

menőmano 2012.11.20. 20:51:46

Közel húszezer fővel kevesebben dolgoztak, mint egy éve, és bár a fizetések emelkedtek, az infláció elviszi az értékét. Egyedül az állam növelte a foglalkoztatottjai számát, négyszer annyian vannak a közfoglalkoztatottak – írja az origo a KSH legújabb jelentésére hivatkozva."

www.168ora.hu/buxa/rosszabbul-elunk-kevesebben-keresunk-kevesebbet-mint-egy-eve-106191.html

Mondjuk a fizetés emelkedést" nem gondolom, hogy sokan érezték. Vagy volt e egyáltalán?
Vagy netán az egykulcsos adóval , a magas jövedelműek bevételét, nevezik emelkedésnek? Akkor helytálló.
szerintem.

dbeata 2012.11.20. 20:53:38

@Balt: A macska, nehezen kezelhető lény. Érdekes ez. Nálunk van kutya, macska is, de mindkettő kinti. Más a kapcsolat, mint mikor gyerek voltam, és bejártak a macskák.

:))) Szabó Erika hogy morog?

A macska tud morogni, de az enyém csak végső esetben. Velem szemben pimasz, de a gyereket nem bántotta, csak mikor már majdnem a bőrét nyúzta, akkor adott le egy figyelmeztető csapást. :)

6.Lenin 2012.11.20. 20:54:36

@jjulie:

lukra futott a gordonka. feri még a lukat sem találja.
Meg kell nyugodnod végre, 14-tő is szopóágon lesz a helyed.

Vegyél bérletet, olcsóbb.

menőmano 2012.11.20. 20:54:46

Nagyon jó. Üdvözlendő, hogy az LMP-s politikusok csatlakoznak az "Együtt 2014" szervezethez, s még jobb , ha támogatják a Bajnai Gordon politikai lépéseit, elképzeléseit.
Nyilván rájöttek, hogy a Bajnai által kijelölt út az, amin haladni kell.
S ez jó.
:))

aszekelyek 2012.11.20. 20:56:42

@It’s the economy, stupid: @inreallife: elkötelezett zsidógyűlölő szalámik maradjanak csak a számológépüknél... Onnan nincs haverfelvétel. De nekem úgy tűnik, hogy csak az a baj, amit valaki más kapna , vagy kap.... akik nem az az általam említett vonulata a megosztott zsidó közösségnek. Mintha csak az fájna, hogy ők kapnak most mégis valamit. Valami kiegyensúlyozás féle fáj annyira az ágálóknak , nekem úgy tűnik.

inreallife 2012.11.20. 20:56:53

@aszekelyek: kamu duma ez. míg a fiatalokat meghurcolják a cégek, mert 25 év alattiakat nem vesznek fel, addig a 30-40-es korosztály ellen pont az ellenkezője igaz. az államnak a fiatalokat kéne favorizálnia a piacképesek helyett. mondjuk 300 milliárdot azért kibasznak, amire még látszateredményekre sem fogja futni, cserében mégtöbb adót beszednek a semmire. ha matolcsy csomagjait számoznánk, már a lajosokat is megelőznék lassan... márpedig a viktor nem napkirály, és nem a napon barnult le... :)

inreallife 2012.11.20. 20:59:02

@aszekelyek: mi a faszt egyensúlyozol azzal, hogy milliárdokat ad az állam a zsidóknak meg a cigányoknak, mondvacsinált okokkal? hogy az egyházaknak szánt adományok közé bezsúfolva odaadnak egy bezárt iskolát a cigányoknak tivornyázni? ez micsoda?

6.Lenin 2012.11.20. 21:04:00

@tölgyes:

Állandóan összekeveri a vágyakat/álmaikat a valósággal.

Januárban, most októberben is. Már nagyon türelmetlenek.

Kezdik elveszteni a józan ítélőképességüket (ha volt egyáltalán nekik ilyesmijük valaha is).
Nagyon félnek, 2013-ban már kevesebb lesz az esély. Választások lesznek. Kieshet a mostani garnitúra.
Akár az egész unió eltolódhat 1 teljesen más irányba a jelenleginél.
Talán nem véletlenül emlegeti Orbán egyre sűrűbben 2013-at.
Bajnai is parkoló pályára állította át magát. Sok volt az árnyékra vetődés ebben az évben.

aszekelyek 2012.11.20. 21:10:03

@Akitlosz: no és kire bíznád ? Neveket akarok hallani! :DDD @A pöttyös az igazi dbeata: a macska ennyivel intelligensebb némely embernél. :)) Kicsit nem bánt. Morogni tudnak , méghozzá állati viccesen. Anyósom cicája nálunk volt napközis , mert elutaztak és nem akarták másra bízni. A felnőtt , ivartalanított macskáimtól előbb félt , főleg Turpitól de aztán az öreglány megmosdatta , és együtt aludtak. Csak aztán a csirkecomb csontokat ugye leraktam az éhekórász bandának és a kicsi zsákmányolt egyet. Nagyobb volt mint ő..... :DD Néztük mi kajánul , mi lesz, mert odaért Turpi , a főkand úr.

Amire senki se számított , Turpi sem , a picur macska olyan hangosan morgott rá , a szájában vonszolva a csontot , hogy gurultunk a nevetéstől... Turpi meg döbbenetében kővé meredt.... :))

aszekelyek 2012.11.20. 21:15:25

@Balt: szoktál enni a mamádnál , akkor azért utál...

@inreallife: ma ez a feladat, zsidózni, meg zorbáncigányozni, értem.

Akkor magadnak nyomd ezt tovább.

concret 2012.11.20. 21:23:35

@6.Lenin: Kedves Lenin,

akik Bajnaiban látják a messiást, azok ab ovo más politikai vezetőt keresnek.

Bajnai töredéknyire sem olyan karizmatikus figura, mint Orbán - ám a két tábor ebben (is) abszolute különbözik: a hazai (nevezzük mondjuk így:) baloldal más vezetői eszményt preferál.

Persze, ez épp olyan mértékben általánosító megállapítás, mint maga a "baloldal" fogalom.

concret 2012.11.20. 21:26:43

@Akitlosz: mindig rácsodálkozom véleményformálásod egyszerűségére. igazi hordómúfaj, szinte már gyönyörködtet.

concret 2012.11.20. 21:29:34

@6.Lenin: A hívő fogalma eleve érzelmi alapot feltételez, nem?

és ebben mindkét oldal hívői hasonlatosak.

inreallife 2012.11.20. 21:30:07

@aszekelyek: na, elmaradt a hosszúbájtok éjszakája? mint említettem volt, informatikus vagyok. és sajna ki kell ábrándítsalak, 2 közeli ismerősöm is dolgozott ott, amikor a nevezetes esemény történt. konkrétan ki voltak parancsolva az épületből. mikor visszamentek a szerverszobába, halomba voltak pakolva a vinyók, szalagok stb-k. megkérdezték a főnöküket, hogy visszaállítsák-e a rendszert, de az nem merte megengedni, úgyhogy semmit nem csináltak, még az eszközökhöz sem érhettek hozzá. másnap egyesével élesítették vissza a rendszereket... biztos sokat ittak ittak, és emiatt meséli az összes ott dolgozó ezeket a sztorikat....

aszekelyek 2012.11.20. 21:35:05

@A pöttyös az igazi dbeata: ez az mszp új indulója ? Ezt fogják énekelni az internacionálé helyett? .))) Egy pár " igen, igen"-t is kéne közé tenni, mert az már megvan régebbről... azon kívül egy szó sem, csak mondjuk még az, hogy megcsináltuk.... " Miközben majd beledöglöttem , hogy úgy kellett tennem , mintha kormányoznék... " - mert nagy államadósságot kellett csinálnom... ? Vagy hogy van ez a nóta tovább ? Te tudod ezt a versszakot ?

aszekelyek 2012.11.20. 21:43:05

@Blogger Géza: bajnait is újratöltve akarták bevetni, hiszen agyon dícsérték,... legutóbb egy londoni jelentésben is, hogy bezzeg az, az micsoda nagy siker volt! , már az ő éve... Attól szokott a kétharmad lenni, minálunk is az ellenzéknek... , a nagyon remek kormányzástól... Valahogy el akarták sütni , hogy ők aztán a világon semmiről nem tehetnek. meg állatira gazdasági szakenberek is. Akkor mi a frász ment 2006-tól a 2008 őszéig? Amikor is végünk lett? Nagy gazdasági szakértés , meg igazságbeszédelgetés... mígnem már óriási lett az államadósságunk , az is biztosan egy éjszaka , mint a megtámadásunk.... ahahaha...

inreallife 2012.11.20. 21:46:23

@aszekelyek: nem bírod az igazságot? orbán a zsidóknak osztogat az adóforintjainkból, cserében azok visszaforgatják a fidesz vezetőknek a lóvét, miközben elvárják a laposkúszás kéthetente káder janitól valami zsidó lábát csókolgatni. mert ők azt szeretik, közben kiárulja az országot a zsidóknak, mert azok nemsokára atomot fognak szagolni, és valahova költözniük kell. ez móka megy itt nagyban.

a másik, hogy az orbán cigány, nem azért mert lopkod, mert arra az ember azt mondja, hogy cigánykodik. azért cigány, mert annak született. az már más kérdés, hogy a mentalitása is meglehetősen cigányos, ellop mindent, amit csak lehet. az eu-s pénzeket nem tudja, ezért a 8.000 milliárd forintot le sem hívják... ali baba és a bandája tényleg csak egy mese ezekhez képest...

aszekelyek 2012.11.20. 21:47:23

@inreallife: ebből az derül ki , hogy nem voltak jelen és nem tudják , hogy mi történt :) Azt sem tudják , mivel nem voltak jelen , kik nyúltak hozzá azokhoz a dolgokhoz. Volt valami harangozás erről de bizonyítva semmi. Mesélgetni lehet bármit. Híresztelni is.

aszekelyek 2012.11.20. 21:50:10

@SzélsebesVelorex: remek birkapörköltet kaptam a hétvégén.
A színvonalad sem emelkedett , ahogy látom. Kár. Maradt a kurucén. A rossz ízlés is szabadságjog végül is.

etwas kultur muss sein 2012.11.20. 21:52:44

@aszekelyek: Látom, már nem bírod cérnával, hogy ilyen gusztustalanul pofán köpött Kedves Vezetőd. :D

inreallife 2012.11.20. 21:54:16

@menőmano: a magas keresetűek sem jártak jól idén, csak tavaly. a reálbércsökkenés 5,3% volt. ami érdekes, hogy a 34.000-rel kevesebben dolgoztak a versenyszférában, mint tavaly, és az állami helyek 14.600-al nőttek úgy, hogy 88.000 közalkalmazott dolgozott. ergó majdnem 110.000 álláshely tűnt el egy év alatt, nem semmi teljesítmény, miközben semmi mással nem foglalkoznak, a lopáson kívül, mint a gazdaság beindításával, már a kormányváltás óta...

lassan megvalósul az a vicc, hogy 1 millió állás lesz magyarországon, nem pluszban, hanem összesen... :(

aszekelyek 2012.11.20. 21:55:01

@márta)): az a kis ügyvédbojtár pedig mit össze nem hazudott, ígérgetett.... aki a strómanja a tulajnak , aki meglépett a pénzzel! Svindler ganék!

aszekelyek 2012.11.20. 22:13:50

@SzélsebesVelorex: azt nem tudom , mi a bajod és mit kádárvakarékozol de az a holnapi tüntetés arra emlékeztet , amikor a 67-es invázió után kádárék megszakították a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel.

Na most mire vered a nyálad ? Ja , a szovjet emlékművek ?

Már megint a hírtv anyagának gyenge kópiájával báboztok. Brávó. í Beszéltek Budaházy kis csínytevéséről is. : D Gondolom ezért is olyan büdös a demokrácia , meg a mások jogai.... , mert akkor nem lehet kizárólag az , amit jobbikék vagy kurucék akarnak. Hat Mariska néni meg a szovjet emlékművet gondozza. Majd ha már nem akarják vagy nem élnek, el lehet vinni onnan. hírtv-ről jut eszembe, hogy nem csak a kisebbségi asszony nem tudja , akit kérdeztek , hogy mi a tisztelet. Nagyon oda vagytok magatoktól de rejtély , hogy mire... Tüntizzetek nyugodtan.

Nektek az olcsó , mivel nem vagytok kormánypárt.

inreallife 2012.11.20. 22:18:21

@aszekelyek: na ezzel jól meg is magyaráztad mi történt. látszik, hogy informatikának a közelében sem jártál, különben tudnád, hogy nem a szokványos eljárás a blade-ek meg a storage-ok adathordozóinak egymásra dobálása egy apeh kaliberű cégnél. és ha továbbfűzöd a gondolatot, vajon mi lehet az a nyomós ok, ami miatt mégis ilyet játszanak egy adóellenőrzésre létrehozott állami vezetésű cégnél, ahol simicskának hívják a főnököt? na?

aszekelyek 2012.11.20. 22:19:06

@nyünyüge: övön alul játszol újabban ? Van ahol ezért diszkvalifikálnak.

inreallife 2012.11.20. 22:22:26

@aszekelyek: mi van nyanya? most a szovjetek is kedvencek lettek? arra mit mondtál, amikor a fehérorosz államfő virtuálisan lapogatja a viktort? az már jelent valamit, ha az utolsó európai diktátor is elismerően csettint egyet, hogy milyen jól csinálja a viktor... és az is, hogy ez mennyit is ér, leginkább a negatív tartományban a világ többi népe előtt. szégyent hoz az országra a fidesz, már nem először...

aszekelyek 2012.11.20. 22:25:42

@inreallife: nem bizonyított, híresztelés. Ez ennyi. Amennyiben adatlopást óhajtanék csinálni , biztosan nem ilyen feltűnően csinálnám:))) Összedobálni mindent... ilyesmihez kész marhaság... :)) Az egész sztori. JA és a múltkor azt mondta a gépem, mikor kikapcsolatm, hogy mások is be vannak rá jelentkezve. :) ha kikapcsolom, az adatvesztést okozhat nekik... kik lehettek bejelentkezve még a gépemre? Naaa? Semmit nem dobáltak szét egyébként....

@márta)): bizony nem. Nagyon örülnek, hogy sokkal többet kapnak, mint a bajnai féle segély-megvonása volt , egy csalástól , az egyik , ha két munkanélküli volt benne..., jövedelempótlón. Az a remek kormányzás , az volt csak a jó a szegényeknek !!

6.Lenin 2012.11.20. 22:26:46

@concret:

Természetes, hogy más az apa figura a baloldalon, ezzel nincs is semmi probléma.
Az az érdekes az egészben, főleg, ha Bajnai G. ez az apa figura.
Ismeri mindenki az eddigi tevékenységét, habitusát.

Lezajlottak, szinte az előre elvárt/lehetséges események.
Mégis mennyire másként kezelik, oldaltól függően, de kívülről nézve megint más a leszűrhető.
Ez benne a különleges (?) számomra.

1 politikusban ennyire hinni/bízni/elfogadni, szerintem már nem érdemes keresni a különbséget az érzelmi, tudati megítélés között.

Hiszek neki, pedig tudom, hogy éppen olyan, mint bármelyikük?

Hiszek Istenben, de tudom, hogy marhaság az egész.
Tudom, hogy könyvtárak sokaságát töltik meg a magyarázatok, miért is kell másként magyarázni az én esetemben, és miért másként 1 másik esetben.
Vagyis, miért is?

Balt 2012.11.20. 22:31:04

@6.Lenin: Ja. Én is ezt mondom. Így lesz az E14-ből E27. :) Persze ez feltételez valamikor egy előrehozottat. :)

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 22:32:45

@Blogger Géza:
"Összesen nincs egyszerre annyi közmunkás"

Miről beszélsz? 50 ezerről-ről 200-ra nőtt a közmunkások száma. Orbán saját szájából hallottam. Jövőre 350 ezerrel számolnak.
A ksh meg már kéccer megbukott az irányított adataival: eccer a gdp, eccer a munkavállalók esetében. Szavahihetetlenek innentől.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 22:35:23

@Blogger Géza:
"Tessék, ha elszomorodtál, akkor olvasd ezt:
Magyarországon alakítja ki a kelet- és közép-európai piacokat kiszolgáló logisztikai központját a Konica Minolta. "

Gondolom nem láttál még ilyet belülről: nem ezreket alkalmaz egy ilyen logisztikai központ, de még százakat se, Csepp a tengerben.

aszekelyek 2012.11.20. 22:35:41

@A pöttyös az igazi dbeata: tudod édes Beám, amikor apuka elissza a csalásd pénzét, eladja értkeit és az is elnyeli, akkor nem a mamaát szokták hibáztatni, aki eközben dolgozik, fizeti a hiteleket és csak szerényen tudja ellátni a családot? No , akkor miért nem hibás bajnai és feri ? A mindent eltapsoló apucik ?

Ha nem dobjuk ki őket , még csináltak volna , mszp is . Ahogy követelték2010-ben , emlékszel ?

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 22:39:33

@márta)):
"Újabb üzletlánc vonulhat ki Magyarországról"

A hét eredménye a match, a profi és a brico. Nyilván nem azért mennek el, mert rohadtul prosperálnak.
Innentől a kisker forgalom esésével kapcsolatos statisztikákat is a többi ksh kamu mellé tűzhetjük.

aszekelyek 2012.11.20. 22:40:06

@inreallife: ezt az atv-n nyomták eddig.... na pá.. megyek tévézni...

aszekelyek 2012.11.20. 22:42:47

@It’s the economy, stupid: :)) sztem még lesz hol kenyeret venni.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 22:42:53

@Blogger Géza:
""Kirchhoff Hungária Kft. 2,9 milliárd forint értékű beruházással bővíti esztergomi üzemét, és 49 új dolgozót vesz fel egy éven belül – ismertette Sólyom Szabolcs, a társaság igazgatója kedden sajtótájékoztatón Esztergomban."

49 teljes egész dolgozó!!!!!!!!!!!!!! Tyűha. Hogy oda ne rohanjak. Ez a ksh adatait legalább 20 ezerrel meg fogja dobni.

márta)) 2012.11.20. 22:43:27

@aszekelyek:

"A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány. Ez, arányait tekintve, az elmúlt évtizedek legnagyobb hasonló kiigazításának tekinthető a világban.

Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását.
A hivatalos adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal."

Nem ezt akartam, írni, pardon másolni önnek, de ha már így sikerült? akkor ) Tessék, a jó kormányzásról, pardon) remek kormányzásról". Ennyit. Szóval nagyon igaza van.

Nagyon örülnek, hogy sokkal többet kapnak,"

Tényleg?! Na. Ne mondja?! Meg kell kérdezni Őket, mennyire örülnek. Majd elmondják önnek. S akkor talán meg fog lepődni, nem kicsit. nagyon.
Egyébként mi a gond?

márta)) 2012.11.20. 22:49:13

@It’s the economy, stupid:

Nem az a lényeg, hogy kivonul, az, hogy miért. Miért is? Mert soha nem látott méreteket öltött itt" nálunk a szegénység. S a fránya belső fogyasztás nem növekszik, hanem csökken.
S a jövőben sem várható semmi javulás. Persze, hogy tessék érteni) a felső tíz mindig kivétel.
pont.

6.Lenin 2012.11.20. 22:52:46

@Balt:

Igen, ez benne a mókás. Azt mondják nyerni szeretnének 14-ben, hogy mindent visszaállítsanak a régi megbukottba, aztán ki kell írni 1 új választást, amit esetleg megint megnyerne a jobboldal és kezdődhetne minden előröl.

Az is világosan látszik abból, hogy előrehozottal manipulálnak, ismerik egymást. Tudják, hogy ez a brancs nem bírna ki együtt néhány hónapnál többet.

Nem látszik ebben az egészben semmi olyasmi, ami megérné ezt a cirkuszt.
Abban látnék fantáziát, amiről Róna és Schiffer is beszélt, talán majd később fogják értékelni a szavazók is, ezt a kiállást.
Ma mindenki türelmetlen. Orbánnak kellett jó néhány év kemény munka létrehozni a szövetséget.

Mellesleg én nem is látok mást megoldást a jövőre nézve, mint erős/kormányozni is képes szövetségeket. Természetesen határozott célokkal.
A ma nem engedi meg sokszereplős koalíciós kormányok játszadozását. Az uniós célok is ebbe az irányba mutatnak.
1 egységes /erős szövetségre lenne szükség, másként nem lesz jövője.
Természetesen minden a szövetséget alkotók közösen elfogadott hosszútávú céljain múlik.
A majd meglátjuk mi lesz utána, az nagyon nem jelent semmit.
Legyőzni a jelenlegi rezsimet, aztán majd csak lesz valahogy, az 1 nagy gazemberség. Célnak = 00, telefirkált fallal, és erős .....szaggal.

márta)) 2012.11.20. 22:53:17

Hála égnek!, hogy elment. Legalább nem "tépi itt tovább a száját".
:((

jócccakát!!!

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 23:04:08

@Blogger Géza:
"Hát a kiskereskedelemből nem fogunk meggazdagodni. Marhára nem izgat, hogy bezár egy db bolt.
Ennél ezerszer fontosabb, hogy bővülnek a termelő, exportáló üzemek"

Anyám borogass. Ennyit tudnak a jobbosok a gazdaságról, nyilván boltot se látott egyik se belülről, nem hogy vállalkozni megpróbált volna.

Tudod a boltban nem levegőt, hanem un. ÁRUCIKKEKET árulnak.
Ezeket valakinek ELŐ KELL ÁLLÍTANIA.
Ez az előállítás az un. TERMELÉS!!!!!

Ha bezár a bolt, maradj ülve: CSŐDBE MEGY A TERMELŐ aki ellátta azt a boltot. Általában egy boltot nem egyetlen termelő lát el, szóval több termelő megy a levesbe.
Ha csődbe megy a termelő, akkor a bolt dolgozói mellett az ő dolgozói is mennek a levesbe.

Ezek ilyen rendkívül bonyolult közgazdasági összefüggések, Mari néni a piaci kofa átlátja, a jobber mainstream közgazdászoknak úgy láccik magas a dolog.

6.Lenin 2012.11.20. 23:04:51

@márta)):

Az legalább megnyugtató, hogy Önöcske itt van és lelkesen "tépi továbbra is a szájacskáját"

Ellenben én már rongyosra téptem, pihenni kellene 1et.

Védje továbbra is Gordonkát, szüksége van rá, olyan sok kudarc kísérte szerény/csendesen dolgos napjait, mostanság is.
Ráfér(ne) némi...
Önöcskére bízom.

Jó éjt!
Mindenkinek.

Ne felejtse senki, a Blues örök és a nyomor lesz a divat.

márta)) 2012.11.20. 23:16:55

@6.Lenin:

Csak annyit ehhez. "Önöcske" a nénikéje.
Egyébként jól van? Úgy látom nagyon, nincs rendben önnél valami.?!!

Tényleg! Jut eszembe) Még az oly sokat emlegetett "mari" néni is, ott valahol a térképen, a faluszéli kis házacskájában (is) tudja mennyire nem jó irányba mennek a dolgok.

Úgy látszik Magához még nem jutott el. De nyilván azért nem, mert Maga gazdag és nem szegény.
ott a pont.

Felhívom egyben szíves figyelmét, hogy ilyen tartalmú kommentekre nincs szükségem, pardon) továbbra sem tartok rá igényt. Szíveskedjen tartózkodni a gúnyos gondolatoktól.

Továbbá tájékoztatom, hogy tudom, amit ön tud.
Érti ugye? Köszönöm.
hm?

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 23:20:19

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Értelem és érzelem, ez itt a bibi."

Magam részéről el nem tudom képzelni, hogy kavarodhat ide érzelem.
Hogy a frászkarikába lehet szeretni egy pártot????????? Egy politikust??????
Tudom szeretni a rakott krumplit, a kutyát/macskát/hörcsögöt, havert, párt, a rokonyok némelyikét, whatever, egy párttal, kormánnyal nem tudok érzelmi viszonyra lépni. Irracionalitás.

Kizárólag színtiszta racionális alapokon álló, ha úgy tetszik érdek alapú kapcsolatot óhajtok eme szervekkel fenntartani.

És ne jöjjön senki a hazával, mert messzemenőkig dühbe gurulok, ha bármelyik tolvaj banda ki akarja sajátítani a maga részére a fogalmat, és az ilyen irányú érzelmeimmel vissza kíván élni, azon keresztül manipulálni akar engem.

etwas kultur muss sein 2012.11.20. 23:22:20

@aszekelyek: válaszod tökéletesen passzol a narancskomcsi viselkedésmintához

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.20. 23:26:49

@concret:

Pedig nincsen miért irigykedned, hiszen a véleményformálás egyszerűségében te messze lekörözöl engem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.20. 23:30:21

@tölgyes:

Közben persze csaknem mindegyik politikus a "demokráciáról" papol, meg hogy milyen jó "demokrata" is ő, de az övékétől eltérő többségi véleményt képtelenek elfogadni.

6.Lenin 2012.11.20. 23:35:51

@márta)):

Faluszéli kicsiny kunyhó, halk zene(szólna, de rossz a hangosbemondó, nincs rá keret). Amúgy kb 6C fok, némi köd.
Kutyaugatás is lenne, ha lenne kutya, de nincs, nem volt az étkeztetésére keret.

- Jó estét, Mari néni!
-Jó estét, kedves lenin, mi szél hozott?
-Á, gyalog jöttem.
-Oszt mi a toszért?
-Hát, izé, hogy mennek a dolgok?
-Kicsit ideges vagyok mostanság. K..va sok a nyugdíjam, nem tudom elverni, félek, kirámolnak. Van stukkerem, de reszket a kezem, nem találnám el a mocskot.
-Nem kell betojni, Mari néni drága, jön Bajnai oszt a felét rögtön elveszi, nem lesz gond vele.
-Akkor nyitva is hagyom az ajtót éjszakára.
-azért ennyire nem kell ácsingózni utána.
-Na, most már tényleg jó éjt!
-Neked is 6.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.20. 23:36:34

@A pöttyös az igazi dbeata:

Sokan jönnek ezzel, hogy a magyarországi ÁFA Európa csúcs, de ez szánalmas szépítése a valóságnak.
A magyarországi ÁFA mértéke nem Európa csúcs, hanem VILÁGCSÚCS!

Nem mindegy.

Aztán csodálkoznak, hogy miért nem fejlődik az ország. Mert a gazdasági környezet rendkívül rossz, azért.

Magyarországon sem pénzt keresni, sem pénzt költeni nem érdemes úgy, mint máshol.

A nagy multik az adó- és egyéb kedvezményekért - azaz mert megvesztegeti őket a magyar állam - jönnek ide, s nem az általános kedvező környezet miatt.
S persze az olcsó munkaerőért, abból meg itt ugyan nem lesz jólét, hogy mi magyarok lehetünk Európa olcsó munkaerői.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 23:41:53

@aszekelyek:
"neked meg érdeked minél rosszabbakat írni."

Aztán mi a jó büdös franc érdekem van benne? Nem vagy te teljesen százas. Nem fogod elhinni: simán el szeretném intézni az ügyeimet, én is meg egy rakás másik ember, és nem tudom. Szerinted szórakozásból dühöngenek az emberek a fórumokon? Minden állati fasza, csak szeretik felbaszni magukban az ideget.

Ma találkoztam a régi cipészünkkel, egyik pillanatról a másikra bezárt és eltűnt. Elmesélte, hogy ortopéd cipők javításával is akart foglalkozni, gondolta szabályos lesz, eleget tesz a bejelentési kötelezettségének. Mit tesz isten, az ügyintéző elküldte az ÉPÍTÉSI IRODÁBA (!!!!!!), hiába mondta, hogy ő nem akar építeni lófüttyöt se. Az építési irodán meg aszonta a csóka, hogy őhozzá ide az építési irodába senki nem jött jelezni, hogy ortopéd cipő javítására lenne szükség a kerületben.
Asztaqurva. Fideszes ügyintéző szerint az ortopéd cipők javítási igényének az építési irodánál kéne megjelenni. Honnan esnek le ilyenek, a holdról????
Na úgyhogy cipész elunta, felmondta a helyiséget és átment egy másik kerületbe. Most nincs suszterunk. Támogatjuk a kkv-t.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.20. 23:42:03

@aszekelyek:

Nem én leszek a miniszterelnök. Az ő dolga és joga ugyanis megválogatni a minisztereit.

A szavazók senki országosan igazán fontos emberről sem dönthetnek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.20. 23:47:28

@inreallife:

A keresztényeket sem hagyják ki az osztogatásból, s persze a hozzájuk közel álló vállalkozókat sem.

Sajnos erősen kétséges, hogy lenne párt, amelyik nem hasonlóan csinálná.

Ez azonban nem csupán a pártok "rosszasága" miatt van így.

Szükségük van sok szavazatra, hogy hatalmon maradhassanak, hatalomra kerülhessenek, így nem jó nekik ha befolyásos társadalmi csoportokkal összerúgják a port, viszont hasznos, ha ezek a csoportok mellettük prédikálnak, ami szavazókat és pénzt hozhat.

Kéz kezet mos.

It’s the economy, stupid 2012.11.20. 23:49:23

@Balt:
"A maszop/Bajnai ellen is protest hangulat van"

Szerinted. Valójában meg annyival jobb volt az életszínvonal, hogy -amint írtam - NOSZTALGIÁVAL gondolnak vissza rá az emberek. Akkor még volt villany, gáz meg a retek klubot is meg lehetett nézni, most meg se villany, se gáz, már a tv is eladva és felélve. Ez az egyik "titka" bajnainak. Mint ahogy a kádár-érára is leplezetlen nosztalgiával gondolnak vissza a népek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.20. 23:58:22

@6.Lenin:

Az előrehozott választás soha nem érdeke, egyik mezei képviselőnek sem.
Ha újraválasztják, akkor ugyanott van, mint a választás előtt, csak egy kis extra idő a nyereség, de ha nem választják újra, akkor elbukja a jól fizető képviselői állását.
Nem éri meg a kockázatot.
Az az érdekük, hogy kitartsanak a ciklus végéig, az a biztos.

Márpedig előrehozott választás csak akkor lehetséges, ha elég sok kormánypárti képviselői ellenzékivé válik, és nem kerül helyettük más kormányt támogató képviselő.

Emiatt a múltban már több pártfrakció is ellentétbe került a saját pártjával.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 00:02:23

@aszekelyek:
"sztem még lesz hol kenyeret venni."

Neked ennyi a hozzászólásod ahhoz, hogy családok bevétel nélkül maradnak??? Igazi keresztény-jobbos hozzáállás, mármint a hazai féle, dögöljön meg mindenki más, elég, ha nekem van zabálnivalóm. Remélem utolér juliska bácsi szívlapátja.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 00:09:14

@Akitlosz:
"Pedig nincsen miért irigykedned, hiszen a véleményformálás egyszerűségében te messze lekörözöl engem."

Hahaha. Boldogok a lelki szegények, mert nem zavarja meg a tisztánlátásukat az ismeret.

Ma adtak neked kutyajegyet a buszon? :DDD

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 00:14:05

@6.Lenin:
"Önöcske"

Nagyon mész lefele abból a kevésből is a színvonallal, hogy ilyen szinten kopírozod tőgyest. Ez úgy láccik ilyen mély-jobber szokás, mások a téziseiket lopják össze, neked még egy saját gúnyolódásra se telik. Megint nem nőtt vissza egy idegsejtecskéd se.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.21. 01:13:11

@It’s the economy, stupid:

"Ez az egyik "titka" bajnainak. Mint ahogy a kádár-érára is leplezetlen nosztalgiával gondolnak vissza a népek."

Csak akik nem szeretik a banánt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.21. 01:15:41

@It’s the economy, stupid:

Szóval ő az ikertestvéred!

Sejtettem, hogy nem egyedül vagy stupid a családodban.

Az nagyon igazságtalan lett volna a természettől.

szoja122 2012.11.21. 05:55:44

@6.Lenin: A Fidesz mindig a Jobbikkal fenyeget, persze mikor arról van szó, hogy ki élteti és ki hozta létre akkor mindig az MSZP.
Az írásodból IS kiderült az igazság a Jobbik a Fidesz érdeke. Hozzátéve, hogy a persze a polgári körből nőtt ki. Fölösleges tagadni. A Jobbik dísz ellenzék, szinte minden Fidesz törvényt megszavazott. Nézd meg a statisztikákat. 10%-át nem. Egy valamire való ellenzék ilyet még egy fantasztikusan jó kormány esetében sem tesz politikai okokból.

Amúgy egy baromság erre hivatkozni. A legrosszabb Gyurcsány kormány is jobb volt a mostani Fidesznél. (szerintem nem Gyurcsány, hanem Medgyessy volt rosszabb) és a Fidesz pontosan másolja ezt (Medgyessyt, mármint a lényegét, mert a megvalósítása egészen más, de pontosan olyan rossz), kapkod rögtönöz, ötlettel, minden távlatibb koncepció nélkül.

Másrészt amikor a szociknak 2/3-uk volt az SZDSZ-szel, NEM nyúltak az alkotmányba és különösen NEM úgy hoztak döntéseket, hogy még este halvány gőzük sem volt róla, reggelre pedig már több száz született.
A törvénykezés MINDEN egyezkedés nélküli, a rendkívüli gyenge próbálkozásokat nem számítom.
A törvénykezés a kormány feladata lenne, mégpedig az egyik legfontosabb. De az egyeztetések kikerülése végett egyéni képviselők útján nyújtják be. Továbbá nincsenek háttértanulmányok, szakértői vélemények. Így nem csoda, hogy fércművek, és csak az egyik oldal, a jobbnak nevezett -de NEM jobb oldal- egy része fogadja csak el. Az ország elfogja süllyesztetni, a történelem szemétdombjára kerül mint az MSZP, ha nem fog megujúlni. Ez tény.

Érdekes közvetett bizonyíték a politikájukra, az amit Lukasenko mondott:

„Magyarországnak elege lett a demokráciából, a piacgazdaságból és kijózanodott – mondta Alekszander Lukasenko, hozzátéve: az itt élő ember így végre jobban megértik majd Fehéroroszországot. Magyarország valamikor egy szocialista ország volt. Annak idején jó barátok voltunk, közeli kapcsolatban álltunk egymással. Végül elegük lett a demokráciából, a piacgazdaságból és kijózanodtak – mondta Alekszander Lukasenko, aki Fehéroroszország új franciaországi és magyarországi nagyköveteinek kinevezésén fejtette ki nézeteit. Fehéroroszország elnöke szerint ez a folyamat játszódik le Európa más részein is.”

mandiner.hu/cikk/20121117_lukasenko_magyarorszagnak_elege_lett_a_demokraciabol

Ezt Giró-Szász viccnek nevezte, ahelyett hogy ki kérte volna a kormánya nevében. Felháborító. Így bagatellizálni ezt a mélyen sértő kifejezést. Így implicite elismerte, hogy igaza volt.

Ezt akarjuk? Ilyen államot szeretnénk?

Én biztosan NEM!

nol.hu/kulfold/giro-szasz__vicc_lukasenko_kijelentese

dbeata 2012.11.21. 07:18:22

@It’s the economy, stupid: :))) Messzemenőkig egyetértek, de szerintem azért itt nem egészen erről van szó.

Itt az ideológiáról van szó, amit a program köré szoktak körítésként felszolgálni, és az pont az érzelmi húrok megpendítésére szolgál.

Érzelmileg elkötelezett nem egyenlő azzal, hogy "szeret" egy pártot, politikust, mégis, meg van fogva.

Nem tudom, jól érthető vagyok-e.

Ballib, öko, konzervatív-keresztény, nemzeti radikális - ha kimondom, leírom ezeket a fogalmakat, azonnal társul hozzá egy érzés, vagy akár egy értékítélet is. Hogy ez jó-e vagy rossz, nem tudom, de létezik. Legalábbis nálam.

Azt pedig biztosan tudom mondani, hogy úútálom a Fideszt! :)

dbeata 2012.11.21. 07:29:59

@Akitlosz: Köszönöm a kiegészítést...:((

szoja122 2012.11.21. 07:42:45

@6.Lenin: Apropó, mi van a gárdával? Elmaradt az ígért két pofon is. Röhögve kijátszották a Fidesz tettetett, látszólagos, gyenge próbálkozásait és vígan masíroznak tovább.

Akkor miért is a jobbik féken tartása a hivatkozási alap?

aszekelyek 2012.11.21. 08:10:53

@márta)): ezt a pontozást is mellőzhetné... Tényeket idézett a hír 24 nép között járva? :))))

Azt ugye tudja , hogy egy tényt sokféleképpen elő lehet adni? Ha van egy kis rosszindulat is, vagy ellenérdekeltség hozzá ?

Nézze csak meg, ahányan, annyifélét dumálnak erről is, ami az LMP felkérése kapcsán a kongresszuson történt:)

aszekelyek 2012.11.21. 08:12:57

@A pöttyös az igazi dbeata: óh nem, édes Beám, sokat fognak még körülkínálgatni.... hiszen mindenáron el kell venni orbántól a hatalmat, amikor már pénz is jön az EU-tól, meg az adósságteher se lesz ilyen rém sok.... :))

aszekelyek 2012.11.21. 08:17:26

@bigapples: :))) @szoja122: szépen feljelented őket, bíróságra viszed, aztán betiltatod. Mint az szdsz. Ez ugyanis nincsen még betiltva. :)

jjulie 2012.11.21. 08:18:09

@aszekelyek:

hahaha banya, beosztott a kádárvakarék pártközpont reggeli műszakba, vagy csak kínoz a fideszfertőzés?

lassacskán leesik a hó, és belehugyozhatod a fideszikszet, az legalább annyira maradandó mint az itteni munkásságod

estére leellenőrzöm, mennyik kopácsoltál a fideszkoporsón, de igyekezz banya, hátha idetéved néhány marslakó akiknek még kell egy csepp kádárvakaréksági bizonyíték, hogy seggszájúság rühellőkké váljanak

aszekelyek 2012.11.21. 08:32:04

@A pöttyös az igazi dbeata: te Beám édes , neked semmi se fájt , amikor bajnai gyógyította éppen a szörnyű helyzetet ? Hogy a bánatba nem ? Akkor emelték az ÁFÁT 25%-ra, de mindenre ám HA nem voltál nyugdíjas, közalkalmazott és nem vettek el tőled minden juttatást, akkor is minenért többet fizettél. Ám a hiánycél nem is közelítette meg a mait, sem a vállaltat, amit bajnai vállalt. És akkor még el sem kezdte bajnai fizetni a tőkét és a kamatot is a z általuk felvett naaagy kölcsönre , amit véletlenül Orbánnak kell kifizetnie ! Esze ágában nem volt a magyar államnak bevételeket csinálni, pld. Már az itt megtermelt GDP béren kívüli juttatását is beleértve. ma reggel láttam erről egy szakértőt.

jjulie 2012.11.21. 08:39:37

@aszekelyek:

hahaha banya

többet bajnaizol mint gyurcsányozol, mijafaszt is jelent ez?

de, hogyafaszba lesz az a következő választásnyerés, úgy, hogy a törzsbirkalemorzsolódási koeficiens stabilan esőre állt, miközben az ország lakosságának 80 százaléka már most is rükelli a seggszájú kádárvakarék orbánsántakutyasági közgéporbániát?

ha viszont közvetlen közelről hallasz egy nagy csattanást, nem kell megkérdezned hogy mi volt az, az a szívlapát találkozása lesz az orbánszijjártószindrómás szeggszáddal

bariga 2012.11.21. 09:03:28

@aszekelyek: Megzakkantál kedves. Vigyázz,nehogy úgy járj,mint a főnököd, aki idegességében össze-vissza beszél.
De elmagyarázom. Én egy piacgazdaság és EU párti civil vagyok. És a mi fő nem vagyok párttag, ezért mindig azt gondolhatom , amit akarok.
Viszont a fő elvtársak a Fideszben vannak, kommunista módra lopják el más vagyonát, szocialista módra államosítanak, egymásnak osztják a földet és az állami megrendeléseket.
Mindenkit letartóztatnak, aki nem tetszik, de még senkit nem ítéltek el. Sajátjuknak adják a színházakat, sajátjuknak tekintik a kultúrát. Egzisztenciákat tesznek tönkre. Tökélyre fejlesztették a demagógiát. Pl. ma reggel Giró Szász folyamatosan és szemrebbeneés nélkül vágta át nézőket. A Fideszes civilek nem a saját portékájukat dícsérik, hanem hirdetésben ócsárolják az ellenlábast. Ez is pont olyan alpári, mint amiről már többször írtam. Hiányos neveltetés. Tovább is van mondjam még?

ssi 2012.11.21. 09:04:06

@bariga: " ki kellene találni, mire vágyik az az 50% "nem tudom" "

azon filózom, hogy
- mit csinál a választó (a 100%), mikor "politizál", inkább kritizál?
- választókban gyűlő feszültség reális és a megfelelő helyen engedik ki a gőzt?
- LMP-re szavazók csak egy kis ökopártra voksoltak anno?
- igen, a középre pozicionáló Együtt 2014 szépséghibás, de az LMP miért nem lett egy tökéletesebb vezéregyénisége?
- Schiffer mintha egyoldalúan a választóktól várná el csak a helyes reakciót, de puszta létükön és álmaikon kívül ők maguk nem sok érdemit tettek ehhez

dbeata 2012.11.21. 09:52:21

@aszekelyek: Ja, értem. Akkor tehát azon az alapon, hogy az "fájt", közpénzt kell herdálni arra, hogy emlékeztessük a pógárokat, akár több év távlatából is, hogy az milyen fájdalmas volt. :(

Van itt pénz, dögivel!

Ja,vagy hogy az pártpropaganda? Vagy "civil" akció? Hát, én már összezavarodtam, komolyan.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 10:34:47

@aszekelyek:
"Akkor emelték az ÁFÁT 25%-ra, de mindenre ám"

Asztaqurva, NE HAZUDJ MÁR EKKORÁT. Még ma is 18% az alapvető élelmiszerek áfája. Ahhoz még kuszaszem se mert (eddig) hozzányúlni.

Kiakad tőled a built-in, shock-proof, shit-detector-om.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 10:39:23

@aszekelyek:
Lemaradt a link:

2007. évi CXXVII., más néven Áfa törvény 82.§ (1) bekezdése

Három áfa van:
általános áfa mértéke: 27%
kedvezményes áfa mértéke: 5% és 18%.
adómentes

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700127.TV

bariga 2012.11.21. 10:44:40

@manyike: Sok, amúgy helyes, de tapasztalatlan ember alkotja, nem találtak húzó témákat és anyagi támogatást sem. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy a mindenkit, a parlamenti pártokat is meglepte a Fidesz henger. Mostanában kezdenek rájönni hogy itt nics vita, párbeszéd, tolarencia és más hasonló demokráciában szokásos viselkedés.
Ezért kezdtek ők is agresszívek lenni, megpróbáltak feltűnni. Nincs más lehetőség. De azt gondolom, hogy a békérére vágyóknak ez módszer nem tetszik. Tehát valószínűleg marad a süllyesztő. Kár

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 11:13:36

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Érzelmileg elkötelezett nem egyenlő azzal, hogy "szeret" egy pártot, politikust, mégis, meg van fogva."

Hát ez nekem értelmezhetetlen :))
- Mihez van elköteleződve érzelmileg: a tetveknek azon halmazához, akik alkotják az adott pártot?
- A párt által "képviselt" elvekhez; egyik se képvisel semmiféle elvet, még ideológiát se, csak legfeljebb rizsáznak róla.

De ha még lenne is tényleges elköteleződése annak a pártnak, egy ideológia nem ehető. Vö: Maslow piramisa.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 11:17:49

@Akitlosz:
Hahaha. Rossz kedved van, ezek szerint nem kaptál kutyajegyet :DDD

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 11:32:58

@bariga:
"kezdtek ők is agresszívek lenni, megpróbáltak feltűnni."

Igen, a házszabály szétverése után elég vacak lett az ellenzék helyzete a t. házban. Ezzel együtt nem éltek elegendő mértékben az eszközeikkel, napirend előtti, frakcióvezető lehetőségei, stb. pl. Karácsony simicskázós beszéde, vagy a kék cédulázós nap igenis esemény volt, csak egy fecske nem csinál nyarat. Legalább megpróbálhatták volna tematizálni kicsit a ház munkáját, nem tették, nagyon is hímes tojásként kezelték a fideszt.

teevee 2012.11.21. 12:12:32

@It’s the economy, stupid: Maslow piramisát ne keverd ide.
Vagy előtte vess pillantást a magasabb szintjeire, mondjuk rögtön kezdheted a "Belonging"-gal.

bariga 2012.11.21. 12:30:15

@It’s the economy, stupid: igaz, hogy nem sok lehetőség van, de én nem szeretném, ha Fidesz stílus terjedne. Már így is túl nagy a fertőzés, nem kell alpári Magyarország.

dbeata 2012.11.21. 12:31:46

@It’s the economy, stupid: Na, ezt meg én nem értem.
Persze gondolkodhatsz ennyire kiábrándultan a jelenlegi pártokról...

Ettől függetlenül kell, hogy legyen ideológiája egy pártnak. Ez a "színe", "szaga", "formája": Ez az, ami alapján beazonosítja a célcsoportot, és a célcsoport is megtalálja a megfelelő pártot. Ki konzervatív, ki liberális, ilyen olyan, amolyan.
Ha nincs önmeghatározása, nincs semmije. Nem tud kit megcélozni. Egy mindenféle párt az elveszett párt.

Egy pártválasztás ezért csak részlegesen lehet racionális döntés.

A Fidesszel pont az a bajom, hogy már annyiszor váltott ideológiát, hogy már azt se lehet tudni, mi egyáltalán a Fidesz (kisgömböc, leginkább).

De abban igazad van, hogy lényegében a mai kormánypárt is csak ugyanazt teszi, mint a korábbi: megszorít. Igaz, leönti nemzeti ideológiai mázzal (gusztustalan! :().

Ettől eltekintve azt gondolom, fontos az ideológia. Minden párt máshogy képzeli el, hogyan is juthat a "nép" kenyérhez holnap is.
Van amelyik azt mondja: ehhez ki kell űzni a gonosz kapitalistákat! Van aki azt, ehhez be kell vonzani a külföldi kapitalistákat! És megint van, aki szerint oda kell figyelni a környezetünkre, hogy holnap legyen hol megtermelni a kenyérhez szükséges alapanyagot. Lebutítva. Szvsz.

nyünyüge 2012.11.21. 12:56:59

@nyünyüge:

meg mégegy:

www.napi.hu/magyar_gazdasag/igy_valhatnak_fizetosse_a_korhazak_magyarorszagon.537516.html

Lesz még itt vizitdíj is, már csak az unorthodox elnevezését kell megtalálni.

dr. Balta$ár 2012.11.21. 12:59:05

@nyünyüge: :)))

tandíj nincs DIÁKHITEL van, ami nem tandíj, sőt... a tanuló kapja...
vizitdíj nem lesz, csak VIZITHITEL lesz, ami nem tandíj, sőt... a beteg kapja...

MÁS, de mégsem más

"internetes oldalakon egymást érik a külföldön szerencsét próbáló magyarokkal készült interjúk és történeteik"

az özönvíz ezután várható... vagy gátszakadás...
uyganis a felfokozott érdeklődés azt mutatja hogy még nagyon sokan csak ELHATÁROZTÁK többé kevésbé, de fizikailag még itthon vannak...

ennek az orszgágnak harangoztak...
a többség döntött, mivel a fides mafia és vele az elmúlt 65 (/1012) év leválthatatlan, ezért aki csak bír (főleg akinek kis polgárosultabb beütése van, és ezek milliók) MENEKÜL...

már lukasenka is gratulált... viharos gyorsan épül a feudál náci kommenyizmus !

jajrá magyarok ! jajrá fides !

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.21. 13:03:08

@bariga: az első igazi szégyen a szabad világban Horn Gyula volt... azóta a szégyen csak fokozódik...

tölgyes 2012.11.21. 14:13:23

@6.Lenin: Nem is tudom, hogy a ma ellenzékben lévő poltikai garnitúra hogyan él/élne túl még 6-10 évnyi ellenzéki létet. Már most a végveszélyről sivalkodnak, pedig senki sem lövett közibük úgy ahogy az 2006-ben megtörtént.
Úgy látom, hogy külföldi beavatkozásban bíznak, reménykednek. Abban látják a reményt, hogy majd gazdasági, jogi politikai eszközökkel a külföld ellehetetleníti a jelenlegi kormányzást. Érre persze van esély, de azt elfelejtik: ha akülföld így pozíciókat szerez, akkor azt nem azért teszi, hogy a szerzett előnyökről az ő kedvükért lemondjon.
@Akitlosz: Amit ír, az nem csak a politikusok, hanem általában az emberek tulajdonsága.; nehéz őket rávenni arra, hogy a kompromisszumok útját keressék

tölgyes 2012.11.21. 14:16:39

@Balt: Mert ez így működik. ! Ha valaki meg akarja ítélni Heller viszonyát a valósághoz, akkor érdemes elolvasni ezt a sületlenséget.

nyünyüge 2012.11.21. 14:31:44

@dr. Balta$ár:
zavar a zerőtérben vagy lábrakapott az fejetlenség kormánykörökben:

"Nincs a kormány napirendjén a nyugdíjasok társadalombiztosítási járulékfizetésének a bevezetése, sem az egészségügyi szolgáltatási csomag tartalmának szűkítése - reagált szerdai közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága ezzel cáfolni szándékozik Bodrogi József kijelentését.

Ahogyan az a kormányzati portálon is olvasható, Bodrogi József miniszteri biztosi megbízatása 2012. november 13-án lejárt. Ettől a dátumtól kezdve megszólalásaiban nem az EMMI hivatalos álláspontját közvetíti, pusztán független szakértőként nyilatkozik - írták.

A Kormányszóvivői Iroda is közleményben reagált az elhangzottakra. A közleményben gyakorlatilag megisméltelték a fentieket, azaz hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint Bodrogi Józsefnek semmilyen jogosultsága nem volt arra, hogy a Kormány nevében nyilatkozzon.

Az MSZP is megszólalt az ügyben. A szocialisták közleményük szerint értik, hogy az Emmi és a Kormányszóvivői Iroda másfél-két órán belül külön-külön is fontosnak tartotta cáfolni a hírt. Ám azt nem értik, hogy a szerdai konferenciáról szóló beharangozót látva miért nem jelezte azonnal a minisztérium sajtóosztálya, hogy Bodrogi József mandátuma lejárt. Nem értik azt sem, hogy a konferencián jelen lévő Szócska Miklós egészségügyi államtitkár miért nem tette rögtön szóvá, hogy Bodrogi már nem a kormány biztosa.

A hvg.hu információi szerint - bár a meghirdetett programban szerepelt - nem volt jelen a konferencián Szócska Miklós, mert a kormányülésen vett részt."

dr. Balta$ár 2012.11.21. 14:34:20

@nyünyüge: szerencse hogy az építőipar fejlődését tárt karokkal várva... abban az ágazatban minden új lesz:) minden szabájt átkavarnak... agyatlanul... :)))

alig várom... ne épüjjön semmi... 6000 lakás???? minnneeeK? amikor megy el mindenki az országból? majd azokat álamosítyuk, hogy ne ájjanak üresen...

osztjónagyot!

nyünyüge 2012.11.21. 14:45:59

Tanulságos táblázat, a nyugdíj bruttósítással kapcsolatos rém/ál/kiszivárogtatott/... hír kapcsán jelent meg:

m.blog.hu/mo/morgasjoga/image/nyugd%C3%ADjak%20megoszl%C3%A1sa%20Magyarorsz%C3%A1gon.jpg

dr. Balta$ár 2012.11.21. 14:46:21

a zország 4/5-e pokolra kívánnya baltás drorbánt és a fides mafiát...
csak a maradék birkamenetes 2/3 támogattya ezt a 1/2csuti 1/2eszűt ...

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 14:55:07

@A pöttyös az igazi dbeata:
"A Fidesszel pont az a bajom, hogy már annyiszor váltott ideológiát, hogy már azt se lehet tudni, mi egyáltalán a Fidesz (kisgömböc, leginkább)."

Erről beszélek. Az ő hitvallásuk a nemzeti lózunggal leöntött lenyúlás. A maszop meg úgy képviseli a baloldali értékeket, hogy az értékek által védendő réteg hátán milliárdos tőketulajdonos, kizsákmányoló lett, közben meg gajdolja hogy föl, föl, ti rabjai a földnek. A legszebb, hogy ez a két csoport itt-ott átjár egymásba.

Bajnai jelenleg képviselni akarja a fidesz által a nemzettestből kitaszított nincsteleneket, mikor kormányon volt, nálam kétszer csapta ki a biztosítékot: eccer beszólt a kkv-knak, hogy mit dumálnak, nincs is magyarországon piacuk, eccer meg beszólt a nincsteleneknek, hogy ha nem tudják fizetni a számlájukat, adják el a lakást. Mintha nem is a szar gazdpol eredménye lenne mindkét állapot.

Az lmp meg maga se tudja micsoda, jobboldali akar lenni, de közben öko, (létezik zöld jobboldal, csak én nem hallottam róla??) a gazdpol teljesen inkoherens, amit biztos el tudok mondani az a jog uralmának támogatása, ez is inkább Schiffer Sólymos előéletéből vezethető le.

Ha jól körülnézek, Thürmerék az egyetlen hiteles párt :DDD
Akkor kihez is kéne viszonyulnom?

nyünyüge 2012.11.21. 15:13:25

Ez is OFF, ha nem arról írunk, hogy mit szól hozzá az LMP összes tagozata:

"Időkorlát nélkül, egykori állami cégek utódaiban és az azokkal szerződő magántársaságoknál, az állami és uniós forrásokat felhasználó cégeknél és szervezeteknél, valamint azok üzleti partnereinél egyaránt kutakodhat - ha kell, akár rendőri segítséggel is - a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), amely előtt nem lesz üzleti-, szabadalmi- és banktitok. A Figyelő Online kiskátéja segít értelmezni a T/8890. számú, az „egyes törvényeknek a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő módosításáról" szóló törvényjavaslatot, amelyet november 26-án hétfőn meg is szavazhat a parlament. Akkor pedig új korszak kezdődik a hazai gazdasági életben. "

www.figyelo.hu/cikkek/380145_vegso_csapast_mer_a_kormany_az_uzleti__es_banktitokra

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 15:22:02

@Balt:
"-heller-agnes-"

Mi a problémád vele? Összeállított egy általa kívánatosnak talált árnyékkormányt. A mostanihoz képest még az övé is toronymagasan jobb lenne.

Szimba 2012.11.21. 15:31:27

1 személyes felmérésem eredménye:

Ha az LMP az MSZP-vel "összeáll", nem szavazok rájuk.

Ugyanis már meglehetősen régen az a véleményem, hogy a Fidesz és az MSZP egykutya a kormányzásuk végeredményét tekintve.

Ettől függetlenül részemről mérsékelten bal, és majdnem teljesen liberális vagyok.

Lehet köpködni! :-)

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 15:40:46

@nyünyüge:
"Lesz még itt vizitdíj is"

Hehe. Leszhát. Mondjuk én arra is kíváncsacsi lennék, ki a fene konkrétan az a dodonai "magánbiztosítók", akikkel tárgyal a kormány. Ebből a magánosításból nem lesz nemzethalál?

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 15:46:38

@tölgyes:
"Nem is tudom, hogy a ma ellenzékben lévő poltikai garnitúra hogyan él/élne túl még 6-10 évnyi ellenzéki létet"

Nem is fogjuk megtudni, ugyanis ha nem lesz összefogás, ők fognak újra hatalomra kerülni.

mókáné 2012.11.21. 16:09:47

@It’s the economy, stupid:

"Nem is fogjuk megtudni, ugyanis ha nem lesz összefogás, ők fognak újra hatalomra kerülni."

Helyes következtetés.:)

graycivil 2012.11.21. 16:19:53

Ha a méregdrágán, közpénzen terjesztett BKV-s Bajnai-Gyurcsány plakátok megjelenése után bármely fydeszes ki meri nyitni a száját "emúttnyóccév közpénz pazarlása" címszóval, az jobb, ha ágytál fölé hajol, és WC-papírral törli meg a száját.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

dbeata 2012.11.21. 16:21:01

@It’s the economy, stupid: "Ha jól körülnézek, Thürmerék az egyetlen hiteles párt :DDD
Akkor kihez is kéne viszonyulnom? "
Az meg kicsoda? Van még ollyan?

Viszonyulás: nem tudom, majd gondolkozom rajta :))

Egyébként egy vízválasztó egy párt életében az, ha kormányra kerül, és végre nem a partvonalról kiabál, hanem megmutathatja / meg kell mutatnia hogy ő jobban csinálja a dolgokat. Tehát fontos az ideológia, de az igazi próba a kormányra kerülés: ott dől el, mennyire lehet tartani azt az ideológiát. Ez a bajom a Jobbik-kal pl.

Blogger Géza 2012.11.21. 16:45:22

@It’s the economy, stupid: "Ha bezár a bolt, maradj ülve: CSŐDBE MEGY A TERMELŐ" :DDD

Max a te kétbites agyadban. A valóságban nyit a helyén egy másik bolt. Ugye nem hiszed, hogy van Magyarországon termelő, amelyiknek egyetlen Westend boltban árulták a termékeit? :)

Most kapaszkodj: a bolt azért zárt be, mert a nyamvadt termékei nem érdekelték eléggé a vevőket (legalábbis annyiért, amennyiért árulta. )

Ma is tanultál valamit.

Blogger Géza 2012.11.21. 16:49:45

@It’s the economy, stupid: Gondolom, nem sikerült még megértened az összesen közmunkabért kapottak létszáma, az egy adott pillanatban aktív közmunkások száma, és egy adott időszaki átlagos közmunkás létszám közötti különbségeket. Van még hova fejlődnöd.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 17:35:21

@Blogger Géza:
"A valóságban nyit a helyén egy másik bolt. Max a te kétbites agyadban."

A valóságban meg a helyiségek zöme bezárva, mocskos kirakattal csúfoskodik. Most már a főútvonalakon is, nem csak a mellékutcákban, ami még nyitva van, az használt ruha vö: rongyos bolt.. Nyilván te Londonyországban sétálgacc az utcán, ezért nem tűnik fel a budapesti helyzet.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 17:42:10

@Blogger Géza:
"Most kapaszkodj: a bolt azért zárt be, mert a nyamvadt termékei nem érdekelték eléggé a vevőket"

Max a te kétbites agyadban. Valójában meg a vársárlói köre pénzét az utolsó kanyiig elszedte a kúrmányod.

Mert ha nem is fér be a kétbites agyadba, ugyanezen üzletek PROSPERÁLTAK, amíg a húgyagyú gazdasági (???) elképzeléseiteket rá nem zúdítottátok az országra, még a 2008-as válság alatt/után is.

Meg a kétbites agyadat arra is felhívnám, hogy amit most ideokádtál, az SZÓ SZERINT a bajnai-féle liberális hozzáállás. Akkor most te liberó vagy????

aszekelyek 2012.11.21. 17:42:32

@Blogger Géza: csődbe megy a termelőőőőő ? Eszemmegáll, miket tud írni... Ma reggel, kává nem is kellett, néztem a kedvenc bauer uramat agresszolgánál , az esti észosztást... vagy egonnál , nem is tudom , mert csak fél füllel füleltem de amikor meghallottam , hogy modern iparunkat , ami remek volt , tette tönkre a zorbán.... , és az mdf és a na jó még követtek el hibát a gyurcsány kormányok is ... de egy árva hang az szdsz-ről , sem az mszp -ről. Volt még ! Éllovasok voltunk a privatizációban. Na erre varrjál gombot ! Ezt , mint pozitívumot említette !

A bevétel és ami maradt belőle , a nulla alatt volt , azt nem mondta... és azt sem , hogy véletlenül akkor ő is kormánypárti guru volt.. főközgazdász és megmondó... pont az éllovagláskor... Már szinte vártam , hogy mikor mondja , éllovasok voltunk az államadóssághalmozásban... is , mint valami nagy büszkeségét.

aszekelyek 2012.11.21. 17:48:21

@It’s the economy, stupid: HA valaki Schiffertől várt durva és erőszakos fellépést, az orvosi eset. Ő egyébként , amit el lehetett mondani , kifogásolni lehetett , nevetségessé válás nélkül , mindig megtette. Annyit jogállomaozott, hogy sztem már ő is elunta a végére.... :) meg az ide láncoljuk magunkat, meg oda láncoljuk magunkat is megvolt , nem egyszer de ezek a magyariak erre nem vevők , na. Valamiért nem szeretnek jogállamot vacsorázni. Fene a gusztusukat , ugye ???

aszekelyek 2012.11.21. 17:57:44

@It’s the economy, stupid: n nanane ne,, a rongyosboltok már itt állomásoznak legalább 5 de inkább 6 éve és Turi mindig volt... A körútról kérlek , azok a magyar butikosok voltak kénytelenek eltűnni , a magyar kisiparral a háttérben , akiket kiszorítottak a plázában árusító , globális cégek , akik valahol három centért a filippínókkal , indonéziában , ilyesmi helyeken vagy megvarratják a cuccot , silány anyagból ami három hónap után megy a kukába , mert vagy szétesik , vagy már nem divat. A márkás gyerekruha , ami pár éve még tiszta pamut volt , már 25-40 %-ban műanyaggal kevert és jóval drágább mégis , mint volt.... Nem is veszem már meg.... Aki még él a magyar kisiparból, az bérmunkába dolgozik , pld a franciáknak. Ismerősöm. Ócsóér és örül, hogy az van egyáltalán...

dbeata 2012.11.21. 17:58:32

@Blogger Géza: "mert a nyamvadt termékei nem érdekelték eléggé a vevőket (legalábbis annyiért, amennyiért árulta."
Na igen, ez nálam sajnos a CBA-ra igaz. Pedig mosmá' intravénássan kapja az állami megsegítést és valahogy mégse nem versenyképes.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 18:01:01

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Az meg kicsoda? Van még ollyan?"

Kell hogy légyen, fenn van a fészbúkon, ami a létezés legbiztosabb jele mai napság :DDD
www.facebook.com/munkaspart
Jobban léteznek, mint a forever living!

Bár most nagyon nagy slamasztikába kerültek, mer' a 2/3 betilcsaja kommunista szó használatát (is) mindörökre. Tegnap panaszkodott is Gyula. Szal nem tom hogyan tovább...

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 18:09:07

@aszekelyek:
"HA valaki Schiffertől várt durva és erőszakos fellépést, az orvosi eset. "

Mért írod nekem: én vártam tőle ilyesmit???????????!!!!!!!
Nem vártam én semmit tőle. A jogállamozásait meg mindig meghallgattam, mert mindig remekül összefoglalta a t. ház újabb, meg újabb dobásait.

"a magyar kisiparral a háttérben , akiket kiszorítottak a plázában árusító , globális cégek"

Gőzöd nincs semmiről, azt se tudod, mennyi az áfa az országban, miről rizsázol??!!!! Tudod kik szorították ki? A dupla minimálbérrel a kúrmányod, meg a dömping árújukkal a kínaiak, így együtt, karon fogva. De nem csak a kisipar, a teljes könnyűipar bedőlt akkor, az "állami" is. Köszi fidesz.

Übüpapa 2012.11.21. 18:14:45

Ady gondolatai 110 évvel ezelőtt

"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk fe
lkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!."

Ady Endre
Nagyváradi Napló - 1902. január 31.

dbeata 2012.11.21. 18:19:28

@It’s the economy, stupid: "Jobban léteznek, mint a forever living!" :DD

Na, itt a mai termés:
felelos.org/index.php?page=onkentesek

Mondjuk ennyit sikerült megtudnom róluk, kik ők vajon?
Majd székely blognagyasszony megmongya!

"Tudod kik szorították ki? A dupla minimálbérrel a kúrmányod, meg a dömping árújukkal a kínaiak, így együtt, karon fogva."
Na akkor ez is ki lett vesézve, pipa. :(

tölgyes 2012.11.21. 18:51:13

@It’s the economy, stupid: Lehet hogy győz az ellenzék, de az is lehet, hogy nem. Biztos garancia egyikre sincsen. A dolgok mai állása nem vetíti előre az ellenzék gyüzelmét. Kizárni persze nem lehet.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 19:08:20

@A pöttyös az igazi dbeata:
"felelos.org"

Tyűha. Ez nekem új nóvum. Párt-mlm?????? Mert ez aztán tényleg úgy néz ki, mint a forever living, termékek is vannak, alkalmazottakat keresnek, ezek szerint van erre zsé náluk. Amit nem értek, mért angol nyelvű cv kell nekik :S

6.Lenin 2012.11.21. 19:17:33

@Balt:

Azta!

Ez aztán a névsor. Vadai, Tétényi É, Karácsony, Bokros, Kónya

Igazi agyrém.
Vadai és Tétényi, édes Istenem.

Megint kezdődik a műsor...

Ki szeretne Mo me-e lenni?

Trükknek nem rossz, megint felsorolnak néhány nevet, aztán jöhet az igazi, amikor a félholt választók majd végső elkeseredésükben kinyögik, akkor inkább jöjjön Bajnai, mint ezek. 1x már bejött.

inreallife 2012.11.21. 19:19:03

@aszekelyek: te tényleg nagyon hülye vagy. azt hiszed ezzel meg lettek semmisítve az adatok? ahhoz kevés egy simicska. az egyetlen célja az elrettentés volt. nem az volt a kérdés, hogy miket töröltek le, hanem az, hogy miket állíthatnak vissza. a megtörténtekről sokat elmond az is, hogy aznap összesen 4 ember volt bent az egész épületben, abból egyik a simicska. kicsit több ez mendemondánál, bár megértem, hogy bassza a csőröd... :)

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 19:20:04

@tölgyes:
"Lehet hogy győz az ellenzék, de az is lehet, hogy nem."

Sok kockázatvállalási hajlamot ebbű nem tudnék kiolvasni.
Határozottan állítom, hogy határozatlan vagyok.
Népiesh párja:
Itten szombaton bál lesz, ha eső nem lesz. Ha lesz, nem lesz.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 19:25:46

@6.Lenin:
"Igazi agyrém.
Vadai és Tétényi, édes Istenem."

Frászkarikát. Az igazi agyrém a páviánseggű. Aki most van. Róla azt mondta Szalay-Berzeviczy, hogy a közgazdász szakma szórakoztatásával tölti idejét, a nyilatkozatai meg közgazdász szempontból nem értékelhetőek.

6.Lenin 2012.11.21. 19:31:21

@tölgyes:

Igen, 1 lehetséges opció a külső beavatkozás (erőlködnek is már 2 éve ezerrel), de mi lesz utána?
Már ismerünk 1 változatot 2002-2010-ig. Nem jött össze.
Most mi lenne a biztosíték, legalább 1 ciklust végigvinni?

Elbírna még 1 válságövezetet az unió?
Szerintem jövő tavasszal sok minden eldől majd. Lesz 1-2 sordöntő választás. Marad-é Merkel és ez az összetételű EP?
Szerintem ezért is volt olyan sietős a kísérletezés, de befuccsolt, eddig. Szerintem igen csak törhetik a buksit jueszában. Érdekes dolgok lehetnek még.
A mai ellenzék önmagában képtelen ezen a helyzeten változtatni, de 1 külső segítség, rajtuk mit segítene?
A kormányt talán megbuktathatnák, de ezekkel mit kezdenének?

nyünyüge 2012.11.21. 19:35:39

OFF

Kommunikáció :)

Kálmán Olga: "A gazdaságunk recesszióban van"
Szíjjártó Péter: "Sajnos, a növekedési szám nem akkora, mint szeretnénk"

aszekelyek 2012.11.21. 19:40:40

@inreallife: ez most a bizonyíték? :DD Bár engem nem is érdekel. Te kardozol itt ezzel.... Ami érdekel , az az , hogy vádat emeltek - amerikai felügyeleti szerv:) egy csúnya , bennfentes kereskedés botrányocska miatt.... Na és persze a főbácsi az nem tudhatta , csak a beosztottja , aki a fülest hozta... Lehet , hogy lesz még egy áldozata , akit felelősségre vonnak , annak a nagy svindlinek amit 2008 - ig olyan sokan csináltak. Egy kis hal...

aszekelyek 2012.11.21. 19:51:00

@It’s the economy, stupid: @nyünyüge: szóval a Bodrogi úr a maga nevében beszélt a konferencián. Akkor nem a kormány nevében. ez ennyi. Mindenki szabadon elmondhatja , mit gondol arról , hogy lenne a legjobb. Részemről szeretném , ha azok , akik nem hajlandóak fizetni azért valahogy csak odatalálnának a pénztárhoz..., az lenne jó. Nem a nyugdíjasok és nem azok, akiknek nincs jövedelmük. Vagy nagyon kevés, meg már van biztosítotti jogviszonyuk. Ezeken kívül vannak , akik bár tudnának , nem akarnak fizetni alap eü-ellátásit sem. A fűnyírót meghagyjuk az szdsz-nek.

6.Lenin 2012.11.21. 19:53:33

A mai nap kérdése:
Mely élőlények szaporodnak osztódással?

A jó válasz nyereménye: 1 téliesített, felfújható családi vizibicikli.

Nos?
Matildka telefonozott, öné a szó...

A mai magyar ballib ellenzék.
A szavazótáboruk száma már 2 éve nem változik, csak a szavazataikra ácsingózó pártok/egyesületek száma szaporodik, főleg osztódással.

Remek, a nyereményt e-mailben küldjük.

aszekelyek 2012.11.21. 19:57:29

@It’s the economy, stupid: mindenki meg fogja venni másutt ! , amit akar . Van bőven kínálat is . Ezen a kis piacon túl sokan nem élnek meg. Állítólag a verseny az ilyen. :))

tölgyes 2012.11.21. 20:00:07

@It’s the economy, stupid: A figyelmes olvasás nem erénye.:"A dolgok mai állása nem vetíti előre az ellenzék gyüzelmét. Kizárni persze nem lehet.".. ez annyit jelent: a politikában soha ne mond, hogy soha.
Egyébként jól szórakozok azokon a megjegyzéseken, hogy a "választók 80%-a fidesz ellen van". Persze ez lehetséges, de amikor közvéleménykutatás van, vagy időközi választás, akkor ez a 80% mindig máshol van:)
A hasonlata egyébként nem annyira rossz. A politikát se lehet jobban kiszámítani, mint az időjárást. Különösen nem két évvel az esemény előtt:)

tölgyes 2012.11.21. 20:04:25

@6.Lenin: Én azt látom, hogy neki, mármint a külföldnek semmi sem drága. A benti elitnek kellene azt belátnia: ha itt a külföldnek sikerül teret és hatalmat myerni, akkor ők csak csicskák lehetnek.. Bár vannak olyan erők, amiknek ez se nagy ár. Nekik jó pénzért még a kiszolgáló szerep is megfelel. Az elmúlt 500 év alatt volt erre számos példa a magyar politikában. Legfeljebb csak a csicskatartó ország, hatalom változott.

aszekelyek 2012.11.21. 20:04:55

@márta)): nem tudom honnan másolta kedves de már az Orbán kormánynak köszönhetően maradt az a hiány 3.8 alatt. Ha a kedves fejére is áll. probléma az nincs, csak nem kell ilyeneket "hírszerkeszteni". A két álláítás között volt egy kormányváltás.

Átrendezése a köt . manyup pénzek sorsának. Bajnai meg nem tartotta 2009-ben a hiánycélt és nem is úgy adta át , hogy az tartható legyen 2010-ben , a kormányzást.

Oda a két állítás közé a teljes igazsághoz ez is odatartozik.
Mazsolázik , kedves.
Szeretné úgy beállítani , mintha bajnai marha nagy arányú elvonása eredményezte volna azt , hogy a hiány egyszer is annyi lett volna , amennyit ígértek a szoci kormányok. Pedig sosem volt úgy.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 20:10:18

Jé, újabb ötletroham!

Nyílt levelet írt öt közvélemény-kutató:
(Géczi Tamás, az Ipsos, Hann Endre, a Medián, Kozák Ákos, a GfK, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet, és Tóth István György, a Tárki vezetője írta alá.)
mert a kúrmány alkotmányellenesen korlátozni akarja a kvk eredmények közzétételét a választási eljárási tv-ben:
"a szavazást megelőző 6. naptól a szavazás befejezéséig a választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményét nem szabad nyilvánosságra hozni"

www.figyelo.hu/cikkek/379953_nyilt_levelet_irt_ot_kozvelemeny_kutato

aszekelyek 2012.11.21. 20:10:24

@It’s the economy, stupid: nem tudom, hogy miért történt ez de egyrészt ebből nem általánosítanék. Hüjjék minden rendszerben vannak.... A másik kerületben meg nem hüllyék vannak. Úgy tudom, hogy semmiféle engedély nem kell ....
Rá kell vezetni a vállalkozásira a tevékenységi kört , jónapot. :) Nálunk , pokorni kerületben így megy.

Khal Drogo 2012.11.21. 20:11:35

@Akitlosz: Aki tud a sorok között olvasni, az tudhatja hogy a jelenlegi politikai elitnek nem célja a jólét megteremtése. Orbán Viktor több beszédében kifejtette hogy a nyugati jólét válságba jutott és Magyarország azért van kedvező helyzetben, mert itt sosem volt jólét, így a semmit nem kell megszüntetni.
Ergó: Orbánnak sem középtávon, sem más távon nem célja a jóléti társadalom megteremtése.
Ő mostanra a keleti modell rabja lett. Egypártrendszer,államilag erősen irányított gazdaság ( mellette brutál korrupció ), oktatás szinte semmi, kétkezi olcsó munkaerő, vékony de dúsgazdag tőkés réteg.
Ennek a kiépítése folyik jelenleg is.

tölgyes 2012.11.21. 20:13:49

@6.Lenin: A Navarro nevű újságíró amiatt panaszkodott, hogy erőszakot követtek el ellene az MTV előtti tüntetés során a biztonsági őrök. Most az MNO-on megtekinthető az állítólagos földre taszításról a videofelvétel:) Egy jobb focimeccsen ezért az alakításért minimum sárga lapott kapott volna Navarro a bírótól!:)

Khal Drogo 2012.11.21. 20:16:12

@nyünyüge: Ez a nyugdíjcsökkentés, csak más néven. Teljesen mindegy hogy lecsökkented a nyugdíjat vagy eü járulékkal megterhelten csökkented.
De ez még nem jött el, ennek az ideje. Ez a végső teljes összeomlás előtt jön majd el, 10-15 év múlva. Amikor már nem marad más választás, addig azt fogják hazudni hogy ez így fenntartható.

aszekelyek 2012.11.21. 20:16:17

@márta)): te sem nézel hírtv-t. mentek forgatni és közmunkásokat kérdeztek, személyesen. Nőket, férfiakat. Van olyan eszes polgármester , amelyik földet bocsátott rendelkezésükre , amin megtermelik , ami a szükségletük.... , plusz óvoda, iskola, miegymás. Kézeld el , hogy örömmel dolgoztak azok a magyariak. Maguknak. a kis közösség érdekében. nem ragaszkodnak hozzá, hogy a match-ban , vagy a profiban vegyék , amit maguk is meg tudnak termelni.

Ezeket a magyariakat akarta a drága mihályi úr a városba küldeni kéregetőnek , el a földjeikről... Azért is zártam a szívembe azt az urat.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 20:17:01

@nyünyüge:
"Sajnos, a növekedési szám nem akkora, mint szeretnénk"

Anyám. Előjelről meg már ne is beszéljünk? Az a baj, hogy ha a negatív előjelű növekedési szám még nagyobb, akkor mi még mélyebb kakiban lennénk... Akkor mit is szeretne ez a nagy eszű????

6.Lenin 2012.11.21. 20:17:07

@tölgyes:

"Bár vannak olyan erők, amiknek ez se nagy ár. Nekik jó pénzért még a kiszolgáló szerep is megfelel. Az elmúlt 500 év alatt volt erre számos példa a magyar politikában. Legfeljebb csak a csicskatartó ország, hatalom változott. "

Sokaknak ez a cél, talán. A biztos megélhetés a lényeg.

Másoknak meg elég 1 simogatás/jó szó (?)

Okos fiú/lány, ül, csendben. Nos, jól csinálod. Így kell ezt csinálni, majd a gazdi mindent megmond.

aszekelyek 2012.11.21. 20:24:04

@márta)): mámeg soha nem látott a szegénység... Hát régen láttunk olyat, hogy nem kötelező a vidékieknek a multiktól venni a közétkeztetési cuccot, és vetőmagot osztanak nekik , meg kisállatot. A legszegényebb , munka sehol vidékeken. Ilyet mondjuk sosem látott a sok szegény nálunk... csak mondjuk a háztájiban , amit magának kikapart.... , attól nem éhezett egész évben. Van egy kedves termelő bácsi a piacon , nagyon szép krumplit hoz és nem lát szükséget sem a családja. Dolgosak , tudod. Nem rémülnek meg a kapától , ásótól. Csodás nógrádi málnát is vettem , pld , földműves kezű embertől. Az unokámnak. Őszi , másodérésűt. Ebben az országban mindenkinek elég élelmiszert lehet termelni. Ha hagyják.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 20:25:14

@aszekelyek:
"Bár engem nem is érdekel."

Tuggyuk. Téged nem érdekelnek a megszűnt vállalkozások, a munkanélkülivé vált emberek se. Lényeg, hogy te még tudsz hol kenyeret venni. Így van ezzel a kúrmányod is. Egyre többen kiáltanak juliska bácsi szívlapátja után.

aszekelyek 2012.11.21. 20:28:11

@It’s the economy, stupid: Magyar ipar nincs jószerével. A mi piacunkon erősen külföldi árukkal van megszórva minden bolt. :)

Micsoda hörgés ment a dinnye, meg az alma, a hazai termék piacra jutásának segítéséért ! Aminek egészen természetesnek kellene lennie !

Tudod , mikor megy tönkre a termelő? Amikor leszállítja a libákat, amik etetésébe fektette a pénzét, munkáját a nevelésükbe és akkor a képébe röhögnek és nem kap egy fillért sem! IRGUM! BURGUM!

tölgyes 2012.11.21. 20:28:55

@6.Lenin: A gazdi mindent megmond és elvisz. Megboldogult nagybátyám szokta mondogatni nekem, mikor még kis gyerek voltam: Kisfiam! Mit mond a vonat mikor megy a Szovjetúnióba? "Hús, zsír, szalonna. Hús, zsír, szalonna. És amikor jön haza? "Jutya f@sza, ló f@sza, kutya f@sza, ló f@sza!"--Most persze másképp megy a dolog. Egy kis telekcsere, a mezőgazdaság elsorvasztása, a feldolgzóipar felszámolása.. mert, hogy ezt kint olcsóbban csinálják. Mire észbe kapunk nincs termelés még ott sem, ahol pedig tudnánk ezt-azt csinálni.. Az érdkelt elit pedig offshorozik, beül a FB-be és ki tudja még hogyan részesül a jóból..:(

jjulie 2012.11.21. 20:29:42

@tölgyes:

nahát kádárvakarék kihitte volna mi a kádárvakarékkép a csicsakmultról

ugyan olyan torz, mint bármely más fidesztörzsbirkaság

most meg a fideszférgek csicskáztatnának, hahahaha

fideszféregprogram: magyarseggbe fideszlófaszt

hahahaha birka, a szívlapát majd helyrebillenti amit az orbánszijjártó a wermer módszerével elbaszott benned

aszekelyek 2012.11.21. 20:32:46

@SzélsebesVelorex: ez még tőled is nagyon gyenge....

@márta)): milyen gyártmányú a MAri néni detektorod? mer vennék én is olyat! :DD

@It’s the economy, stupid: a marhasága nem érdekel, amit az adatlopásról handabandázik és annak már nagyon sok éve is... lejárt lemez is.

De a te sarazásod se érdekel jobban.

jjulie 2012.11.21. 20:34:59

@tölgyes:

hahaha kádárvakarék, amiket nem tanitptt neked a nagybácsi a faluvégén ahonnan a kádár kivakart

most meg persze visszasírod a kádár mezőgazdaságát az iparával együtt, kádárvakarék fideszparaszt

kádárvakarékból nem lesz semmi, csak seggszájú fideszféreg törzsbirka, lófasz a seggedbe

aszekelyek 2012.11.21. 20:44:56

@It’s the economy, stupid: ez de bájos! nem vetted észre esetleg eleddig, hogy minden kormány kommunkációja, főleg kampányok idején de mára ez permanensen az ellenzékkkknél is folyvást van, az érzelmeidet célozza? Az is érzelem , amit irántunk érzel és az is, amit a hivatalok iránt és mindenkinek az érzelmeire apellál minden politika. :)) Az elégedetlenre lehet a legjobban apellálni. ezzel próbálkozott be most az E14 . Akik cigányoznak, zsidóznak, azok is érzelemre utaznak. Mindenki. Aki itt a soha nem látott szegénységet kornyikálja , az is. Aki a multikat siratja , az is.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 20:48:51

@tölgyes:
"Persze ez lehetséges, de amikor közvéleménykutatás van, vagy időközi választás, akkor ez a 80% mindig máshol van:)"

Ezt nem értem: a kvk-k mérik 20% köré a fideszt, az időközi választásokon meg 20% részvétel mellett valóban győznek, ahol nagyobb volt a résztvevők aránya, ott meg elbuktak.

aszekelyek 2012.11.21. 20:51:09

@jjulie: Az a furcsa helyzet állt elő nálunk rendszerváltás címén, hogy kiöntötték a fürdővízzel a gyereket. Meg az a hajmeresztő helyzet , hogy a vidéki szegényeknek egy jobboldali kormány, zöldbal liberális főtanácsadója hordja a betevőt. Nem a feriné , aki épp jótékony is lehetett volna , ha már baloldalinak adták ki magukat. Ha tetszik , ha nem , a mezőgazdaságunk is éllovas volt és azzá kell újra tenni. Nem másoknak , nekünk.

nyünyüge 2012.11.21. 20:53:57

@aszekelyek:
..., az is. Sőt. Aki ezeket az érzelem fűtötte hozzászólásokat írja nekünk reggel-délben-este, az is.

dbeata 2012.11.21. 20:54:10

@tölgyes: "offshorozik" És azzal mi a probléma? Mindenki, akinek van egy kis esze, és lehetősége, azt csinálja. A Fideszpátyolgatta oligarchák is. Akkor meg?

aszekelyek 2012.11.21. 20:58:52

@bariga: felesleges, ezt már a férjem mondta reggel, hogy az a négy színház annyira sérti egyesek érdekeit, hogy már mindenki nácifasiszta lesz é, még a kétéves unokánk is...

Kiesni a hatalomból igen rossz élmény. Részvétem neked. Amikor azt hiszi valaki , mindig ő lesz a topon és akkor nem , az kemény. Amikor mások is odaférnek valamihez.

@It’s the economy, stupid: Ezek a drágalátosok minden szívfájdalom nélkül hajtják el őket. mert nem elég a haszon, a forgalom és nincs nagy zsé kilátásban. Biztosan én vagyok a hibás érte. Hogyne.

nyünyüge 2012.11.21. 21:00:54

@aszekelyek:
egy jobboldali kormány, zöldbal liberális főtanácsadója hordja a betevőt...
............A6-sal sofőrrel, havi 1 millióért...

Én inkább a Máltaiakra bíznám a feladatot és a rászánt pénzt is.

aszekelyek 2012.11.21. 21:01:27

@It’s the economy, stupid: azért időzítette , nem titok ez !! , azt a nagyon nagy adósság törlesztést ezekre az évekre és azért akar majd utána visszajönni , hogy a balhét Orbánnal vitesse el.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 21:06:49

@aszekelyek:
" Tudod , mikor megy tönkre a termelő? Amikor leszállítja a libákat, amik etetésébe fektette a pénzét, munkáját a nevelésükbe és akkor a képébe röhögnek és nem kap egy fillért sem!"

Na és: "Ezen a kis piacon túl sokan nem élnek meg. Állítólag a verseny az ilyen."

Félreértés ne essék: a te válaszodat másoltam ide!!!!!!

Látod-e milyen dekortikált hápé vagy? A LIBÁSOK ÉLETE MENNYIVEL ELŐRÉBB VALÓ, MINT BÁRMELYIK MÁSIK MAGYAR TERMELŐÉ????!!!!!
A tejtermelők, a pékek, a cukrászok, a szendvicsgyártók nyugodtan menjenek csődbe a nagykerekkel, szállítókkal, kisboltosokkal együtt TÍZEZER SZÁMRA!!!!, setét székelyek szarik rá, na de az a 20 darab libatenyésztő, az valódi érvágás volt szegény magyar hazának. Te anyaszomorító. Nincs veled mit kezdeni.

aszekelyek 2012.11.21. 21:07:14

@A pöttyös az igazi dbeata: segítek édes Beám. A közpénzt az csak olyan megtéveszt és barom hirdetésekre kellett költeni, minden napilapban, elképzelhető felületen , nagyon drága oldalakon , amiben azt közölte a regnáló mszp kormány , hogy a zorbán befagyasszaja nyugdíjat. Egy manipulált kéri féle hanganyag alapján. Nem akarsz emlékezni , vagy nem tudsz , hát segítenek...

nyünyüge 2012.11.21. 21:08:41

@aszekelyek:

Akkor kitolhatott volna az Orbán kormány Bajnaival, ha juszt sem használja fel MOL részvényre a hitel jó részét:)

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 21:09:14

@A pöttyös az igazi dbeata:
"akinek van egy kis esze, és lehetősége, azt csinálja. A Fideszpátyolgatta oligarchák is. Akkor meg?"

Az más. Azok nemzetiek. Mi ezt nem érthettyük.

aszekelyek 2012.11.21. 21:12:19

@It’s the economy, stupid: valam i bekakadt, tedd arrébb a tűt. Édes Beámnak azt írtam, bajnai idején emelték 25 %-ra, nem azt, hogy ma annyi. No és ha itt tartunk a tejtermékeknél volt a 18 . mer az öregeknek , közalkalmazottaknak más nem köll. Akkor röhögött vadai azon, hogy Semjén azt kérte, legalább még pár alap élelmiszert tegyenek az alacsonyabb kategóriába. RÖHÖGÖTT. Asszem a szalonnán. Mindegy. Nyugdíjat meg megnyírták és nem is emelték a törvény előírta mértékben ehhez. Ha ez baloldali kormányzás , akkor fejen állok neked fél órát.

aszekelyek 2012.11.21. 21:16:59

@It’s the economy, stupid: Uccsó héten már nem tudnak manipulálni győztesnek általuk közzétetthez húzókat. ? Pedig úgy szeretnék.... :D ez egy szakma, tusos. :) Vannak neki sajátságai. Aztán az elmúlt idők választásainak tanulságai is. Meg ez a medián közzététel bajnai csodás népszerűségéről is !

aszekelyek 2012.11.21. 21:20:17

@nyünyüge: Akkor nem is kell fizetni? nem tudtam.... Stratégiai célból nem tolt ki Magyarországgal. Ne írjunk ostobaságokat , jó?
VAn itt annak felelőse, nem is kevés.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 21:21:26

@aszekelyek:
"Semjén azt kérte, legalább még pár alap élelmiszert tegyenek az alacsonyabb kategóriába. RÖHÖGÖTT"

Pofádon a bőr jó vastag: MOST MÉRT NEM TESZI ALACSONYABB KATEGÓRÁBA???!!!
Én nem röhögök, okádok ekkora fokú aljas hazudozástól. Na takaroggyá.

nyünyüge 2012.11.21. 21:24:44

@aszekelyek:
" Ne írjunk ostobaságokat , jó? "

Ha sikerül betartanod, követlek, okés?

(amúgy - bár rendkívüli időket élünk - az el nem költött kölcsönt még mindig sokkal könnyebb visszafizetni, mint az elköltöttet... )

aszekelyek 2012.11.21. 21:25:51

@A pöttyös az igazi dbeata: gondolkozz édes Beám , mit tudunk a járműreklámról ?? Mert én elég sokat. Olyat is tudok , hogy a BKV fizetett valakiknek érte.... kb 4-5 éve... Sztem ez most bevétel a BKV-nak.

aszekelyek 2012.11.21. 21:29:41

@jjulie: most mit írjak róla? Körbeállta a parlamentet... Aszitte karácsonyfa:)) jut eszembe , a sztem az bajnai évében volt , amikor még a parlamenti fenyőünnepet is elvonták a gyerekektől...., mert mindenkinek fájnia kellett , aki magyar volt...

Ilyen pitiánerek voltak és közben dőlt kifelé a mi pénzünk a mások zsebeibe.

aszekelyek 2012.11.21. 21:32:11

@nyünyüge: tartom a véleményemet , hogy eladni volt nagy hiba , nem visszavásárolni:) Varga Mihály úr szerint is nagyon értékes az a pénz ott a MNB-ben pihentetve...:))

aszekelyek 2012.11.21. 21:35:40

@It’s the economy, stupid: lassan mondom.. AKKOR VOLT RÁ MÓD , MÉGSEM TETTÉK . Sokkal jobb , nagyobb mozgásterük volt. ííelőre ment a kézdörzsölgetés, hogy a zorbánnak nem is lesz mozgástere... A durvaságaid meg lapattannak rólam , ne fárdaj vele.

aszekelyek 2012.11.21. 21:38:42

@It’s the economy, stupid: mi is az ekkora fokú hazudozás ?

Nem tetszik , az rendben de ez bizony így történt. Akkoriban majd mindennap láttam a drágát röhögni ferink háta megett.

aszekelyek 2012.11.21. 21:46:45

@A pöttyös az igazi dbeata: cuki vagy. De sztem az atv ad neked listát , mit kell gondolnod , miről , hogy az miért rombolás. :)) @It’s the economy, stupid: valakik nem fizetik ki a beszállítóikat, mikor elmennek innen jobb pénzt keresni a multik közül? ne már... Mitől tudna a termelő többet értékesíteni, ha nincs több pénz, több multinál, ? Jól vagy? Senki ne menjen tönkre . Sztem. Kifosztani sem kell sem 20 sem egy termelőt sem. A termelői áron tudnak értékesíteni annyit , amennyire van kereslet , kevesebb multinál is. Amire nincs , azt meg akkor sem , ha jön még öt multi.

aszekelyek 2012.11.21. 21:50:31

@Balt: a néni már rég bedobta ezt , akkor én is említettem. :) A cikk jó, tényleg. :)

@nyünyüge: Nem tudod , miért nem csinálták ? Ja és férjem éppen a határon volt , amikor a máltaiak megbuktak ruhákkal takart autócsempészésen... Volt fülese a vámosoknak , biztos. órákig állt minden , mert szétszedtek mindenkit. :) Akkoriban mindenfélével próbálkoztak , akiknek nem jutott a privatizációból... elég.

inreallife 2012.11.21. 21:51:24

@aszekelyek: soha senki nem mondta, hogy az a hanganyag manipulált volt, te fasz. még orbán is elismerte, hogy azt mondta, csak nem úgy értette. egyébként hihető is lett volna, amellett, hogy azt is kellett volna tenni. csakhogy a sorozatban elbukott választások miatt annyi mindent megígért a oligarcháinak, csak nehogy kibasszák, hogy most kamatostól lehet megfizetni mindenért. és simicskának mindegy, hogy az államadósságot dupla vagy tripla kamat mellett vesszük fel, ha egyszer az ő zsebébe kerül. pont leszarja az egész országot, a főcigánnyal együtt...

nyünyüge 2012.11.21. 21:52:48

Mindenesetre lefekvés előtt megnézem ezt a nyugdíjasoknak készült esti mesét, hogy szép legyen az álmom :)

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/szocska-miklos-videouzenetben-nyugtatja-meg-a-nyugdijasokat-391773

aszekelyek 2012.11.21. 21:54:12

@nyünyüge: és ez nem ostobaság......

6.Lenin 2012.11.21. 21:54:59

@nyünyüge:

"(amúgy - bár rendkívüli időket élünk - az el nem költött kölcsönt még mindig sokkal könnyebb visszafizetni, mint az elköltöttet... ) "

Már azt hittem nem lesz semmi érdekes. Megérte várni.

Ezt tényleg komolyan gondoltad?

dr. Balta$ár 2012.11.21. 21:57:04

@nyünyüge:

sajnos a szócska elszáll(t)... az írásocska maradna meg...

aszekelyek 2012.11.21. 21:58:34

@inreallife: én mondom nyikhaj. Szövegkörnyezetből kiragadott , kifejezetten uszító célzattal tálalták azt úgy , ahogy tették. Ha belefeketedsz is. @6.Lenin: pedig kértem , hogy ne írjon ilyet:)

Jó éjt!

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 21:58:37

@aszekelyek:
"AKKOR VOLT RÁ MÓD , MÉGSEM TETTÉK "

Igazán??? Na ez is pl. gusztustalan hazudozás. 2008-ban, a gazdasági összeomlás küszöbén lett volna rá mód, hogy csökkentsék az áfát (!!!!!!!!!), most, amikor sikert sikerre halmozunk, csökken a zállamadósság, elrugaszkodott a gazdaság, tobzódik a jólétben a magyar fogyasztó, most ez a jóságos tömjén nem hogy nem csökkenti, de egekbe emeli az áfát.

Kapjál már magadhoz, álljál le, minden határon túlmentél. Az egyetlen igazság abból amit ma leírtál az, hogy "engem nem érdekel". Igaza van juliskának, amit művelsz, attól a bele kijön az embernek, az is megundorodik, aki direkt szeretni akarna. Persze ha valójában a kúrmányod megútáltatásán dolgozol, az más. Akkor remek munkát végzel.

inreallife 2012.11.21. 21:59:17

@aszekelyek: a bkv most a cig biztosítónál kötött mindenkire biztosítást, pedig senki sem kérte. csak kellett a járainak a pénz, mert döglődött a magánvállalkozása. hát megtámogatták egy kicsikét...

aszekelyek 2012.11.21. 22:04:00

@A pöttyös az igazi dbeata: az attól függ. A közelemben van kettő de nem egy körzet vagy mi. Az egyikban nagyon jó akciós árak, a másik meg olyan rosszul van vezetve és drága, hogy ezt még én is laig értem. Bizonyos akciók , bizonyos üzletekben vannak csak és másokban meg nem törekednek rá , hogy a vevő éppen a CBA árait értékelje. Miután vannak információim a tulajdonosok nem homogén voltáról , van elképzelésem , hogy lehet ez. :))

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 22:04:06

@inreallife:
"bkv most a cig biztosítónál kötött mindenkire biztosítást"

Asztarabló. Ez igaz??? Még nincs is magánbiztosítás, kieg. biztosítást kötöttek?

aszekelyek 2012.11.21. 22:06:35

@It’s the economy, stupid: Akkor volt arra pénz , hogy két milliárdot , közpénzt , a sukoróiaknak feri odategyen csak úgy... ,.... nem volt rá mód ? Amire akarták , arra volt mód.

Mindig arra van mód.

aszekelyek 2012.11.21. 22:08:59

@inreallife: azt sem külföldi kapjaaa ? Botrááány !!!

@It’s the economy, stupid: Sztem te álljál le. Nem köteles senki veled egyetérteni. Ha esetleg érdekel a demokrácia. :)

tölgyes 2012.11.21. 22:11:42

@It’s the economy, stupid: Legutób pl. 59%-os részvétel mellett úgy 60%-os támogatással nyertek, ami ne zavarja Önt.
Az ellene van, pedig azt jelenti hogy ellene van és nem azt, hogy nincs sehol.

6.Lenin 2012.11.21. 22:12:42

1 név Heller Á. agyrém kormányából...

www.youtube.com/watch?v=ap8EefBBJYk&feature=relmfu

Jó éjt!
Mindenkinek.

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 22:13:04

@aszekelyek:
Gágogó liba. Ferizzél nyugodtan, mást nem tucc. Két egymást követő kommentedben képtelen vagy ellentmondásmentesen megnyilatkozni.

inreallife 2012.11.21. 22:14:01

@aszekelyek: hahaha. aszekelyek megmondja a tutit mindenki helyett. mostmár orbán helyett is mondja a hülyeségeket. nem baj, hogy orbán ilyet nem mondott, te felülírod mindenki szövegét a tieddel. mondjuk én orbán helyében tiltakoznék, hogy egy félnótás mondja meg, mit is beszélt akkor... :)

aszekelyek 2012.11.21. 22:14:14

@dr. Balta$ár: ez is a befagyasszaja nyugdíjat trilógia epizódja...? :)

Attól tartanak , olvasom , hogy majd költeni akar a zorbán..... , mert választás lesz.... :)
-mint a barátok közt , esküszöm , olyan blődlire futja a híresztelőktől......

Nem tudod miért van két testőre W. Schauble úrnak? MA láttam , a tolókocsija mellett , szorosan mennek... Amikor épp kijöttek az IMF vezető hölggyel a tárgyalásról. Beszélik , hogy összekaptak...

tölgyes 2012.11.21. 22:14:37

@A pöttyös az igazi dbeata: Ez azért nem ilyen egyszerű.. sőt mondhatnám nagy butaság. Kérem vegye a fáradtságot és az emron csőd könyvizsgálói tapasztaéatairól írt összefoglalót olvassa el. Soket nem fog ugyan érteni belőle, de a lényeget talán mégis.

aszekelyek 2012.11.21. 22:16:22

@inreallife: azt még megvárom , hogy ő tiltakozzon:)

nyünyüge 2012.11.21. 22:22:56

@It’s the economy, stupid:

Érdekes lista:
www.cigpannonia.hu/rolunk/alapitoinkrol

CIG Pannónia Életbiztosító alapítói magyar származású, köztiszteletben álló személyek.

Járai Zsigmond

Horváth Béla
....
Lehman Brothers Befektetési Bankház
a világ egyik legnagyobb befektetési bankháza (2008. szeptember 15-én csődöt jelentett)
..
Dr. Martonyi János
,,,
Straub Elek
...

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 22:34:10

@tölgyes:
"Legutób pl. 59%-os részvétel mellett úgy 60%-os támogatással nyertek, ami ne zavarja Önt."

Tényleg nem zavar, mivel nem igaz. Nov. 6-án mindenhol függetlenek nyertek pölö, nagy arányú részvétel mellett.
Én azonban tudok linket is adni:
www.stop.hu/belfold/a-vasarnapi-idokozi-valasztasok-eredmenyei/957653/

Szabó László független jelöltet, eddigi polgármestert választották ismét a község vezetőjévé vasárnap Balatonudvariban... a névjegyzéken szereplő 331 választópolgár közül 194-en mentek el szavazni, ami 58,6 százalékos részvételi arányt jelent.
A négy képviselői helyre is 4 független jelölt került.

Stefkó Imre kóspallagi alpolgármester, független önkormányzati képviselő ülhet a korábban lemondott polgármester székébe,
... az 585 helyi választópolgár közül 330-an mentek el szavazni, és 180-an voksoltak Stefkó Imrére. (60% részvétel)

Klesch Csaba független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást a baranyai Köblényben vasárnap, 210 választópolgárából 140 szavazott: 65% részvétel....

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 22:41:55

@nyünyüge:
Ahéccázát, hogy te miket ki nem ásol.... Hahahahaha, miszter koveksz a lémanntól!!!!!!!!
Beszabehúúúúú!
Hát még ilyet. You've made my day, hihihihííí.

Kérem szépen VALAHOVÁ kellett mennie szegínkínek, ha eccer az a fránya lémann bedőlt, egy kis megértést, plíz!

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 22:48:25

@inreallife:
"le vagy maradva, már legalább 1 éve megkötötték"

Vagy úgy, akkor már jobban értem, most mintha nem szeretnénk már annyira szegény Járait :S Az ő nevét még szabad mondani?

It’s the economy, stupid 2012.11.21. 22:58:01

@aszekelyek: @tölgyes:
Van itt más is. Ehhez mit szóltok, édes hölgy és úr?

"Orbán Viktor 2009-ben azt mondta: akinek nem tetszik a magas infláció, azoknak a kormányváltást javasolja. Orbán most is kormányváltást javasolna?"

"A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölte, hogy szeptemberben a bruttó átlagkeresetek 3,7, a nettó bérek egy százalékkal voltak nagyobbak az egy évvel korábbinál. A 6,6 százalékos szeptemberi inflációval számolva a - családi adókedvezmény hatása nélkül számított - reálbérek 5,3 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz mérve."

www.stop.hu/belfold/durva-realbercsokkenes-orban-most-is-kormanyvaltast-javasolna/1101133/

Nem igaz, mit össze bulvárkacsáskodnak ezek a bulvármédiákok. Eszem megáll.

inreallife 2012.11.21. 23:47:25

@It’s the economy, stupid: az a vicc, hogy járai magánvállalkozása egy bedőlés volt. amikor a tőzsdére vitte a céget, ment a hype, hogy hogyan fog felele menni a részvény, és mindenki vegyen amennyit csak bír. kb úgy zuhant össze, mint a facebook. és utána nyert meg érdekes tendereket. járai azóta is a kis cégét ápolgatja, és beéri azzal a pár tízmillóval, amit az állam vagy önkormányzati cégek odalöknek neki...

az igazi nagy pénzeket simicska, nyerges, orbán, kövér és szájer teszik el. ők többtíz milliárdokat nyúltak le fejenként. fél erdélyt felvásárolták, ott nyomatják a vircsaftot, de tényleg. az se véletlen, hogy a felcsúti fociakadémiára vasutat építenek, és épp a véraláfutásos lévai anikó (a fideszeseknél az asszony verve jó szlogen jelenti a családközpontúságot) telkein megy keresztül az útvonal. tiszta véletlen, hogy pont arra vásárolt be a hölgyike, mi? a lézerjani és a fia bankszámlája csak aprópénz a fenti oligarchákhoz képest...

dbeata 2012.11.22. 07:06:56

@aszekelyek: Na elmész te a tudodhova, Papagájmanci, a kettős mércéddel együtt.

Nagyon karcsú ez a hátramutogatás...:((

dbeata 2012.11.22. 07:16:03

@tölgyes: Emron? Olyant nem ismerek, hanem csak Enron-ról hallottam.
Tehát saját szavaival nem tudja elmondani, mi a baj az offshore-ozással, erre kell következtetnem?
Ha már ilyen "nagyra" tart, linkelhetett is volna valamit. Egyenes és átvitt értelemben is. :(

De nem adom fel! :)

jjulie 2012.11.22. 07:32:41

@It’s the economy, stupid:

lemaradtál

orbániaában meg van szüntetve az ellentmondás, nem létezik, ugyanis az ellentmondássok felismerése összedöntené az orbánhablatyországot, orbániában a hivatalos és a törzsbirka megnyivánulásokban ellentmondást felfedezni kimutatni nincs értelme, mert közmegegyezéssel megszüntették

ez olyan mint a lelkiismeret, ha létezőnek tekinted, nizonyos dolgokre nem vetemedsz, ha megszünteted, szabd területeket nyersz, ugyanigy ha nem korlátozod magad az ellentmondássosság kerülésével, az eredmény orbánia

az lelkiismeret kiiktatásán egy nietzsche nevű őrült sokat munkálkodott, az ellentmondások kiiktatása egy orbán nevű seggszájú tolvaj kádárvakarék sántakutya világnézeti alapvetése orbánia nevű lázálmában

jjulie 2012.11.22. 08:02:45

@aszekelyek:

a kádári mezőgazdaság volt éllovas? azt sírod vissza, kádárvakarék?

hiába, orbániai, a degenerált anyád degenerált lánya

estére leellenőrzöm hány szeget helyezel el ma a fideszkoporsóba, putriszökevény kádárvakarék seggszájú fideszfertőzött fideszproliként

orbánia már beszart, téged meg ellát majd a szívlapát, meglásd jó lesz

Balt 2012.11.22. 08:07:44

Off: Na ez érdekes: nem szívügyem Jeszenszky, nem tartom különösebben értékesnek a múltbeli (és jelen) munkásságát, de ez az összehangoltnak látszó támadás kicsit visszásra sikerült, ha Czeizel meg (és talán itt kapcsolódik: a bajnaista háttérember) Simonyi András védi...:
index.hu/belfold/2012/11/21/jeszenszky_a_cel_a_minel_tobb_egeszseges_gyerek_volt

Balt 2012.11.22. 08:09:51

@Balt: Ez a Karsai egyébként rokona a millás vaccpaör dorothynak?

graycivil 2012.11.22. 08:15:27

"Szörényi Levente nyílt levele Alföldi Róberthez

Megszólíttatásom okán írom ezt a levelet. Mindenekelőtt szeretném leszögezni: semmi nem predesztinál arra, hogy valamely intézmény - legyen az bár kulturális területen - adminisztratív ügyeiben, így az első számú vezető megválasztásában véleményt nyilvánítsak."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=601874

"Jóllehet azt hinnék, hogy Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli, kifejezés-eszközbeli, tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt.

Számomra is mértékadó rendezéseidet láttam a Nemzeti Színházban, amelyek arról győztek meg, hogy Magad is érzed művészi küldetésed súlyát."

Like!

graycivil 2012.11.22. 08:18:30

"Amerika is figyel

Nem mindennapi véleményt "engedett meg" magának a Bank of America-Merill Linch elemző gárdája, úgy is mondhatjuk indulatból szóltak a magyar kormány gazdaságpolitikájáról. Egyenesen elkerülendő piacnak titulálták Magyarországot. "

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=601756

"Jó kondícióban, megfelelő mutatókkal vette át a Fidesz a kormányzást. Még a közeli euró-bevezetés esélyét is megkockáztatták a Merill Linch Kelet-Közép Európát figyelő elemzői. És aztán fokozatosan minden elromlott. "

Pfúj, ballibsi propaganda...!?

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

jjulie 2012.11.22. 08:23:20

@Balt:

nem számítasz paraszt, orbánia halott

graycivil 2012.11.22. 09:05:40

"Őrült terv: Orbán így nyerne 2014-ben

Azért a sok megszorítás, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól és így megszűnjön az EU gazdaságpolitikai kontrollja. Hogy a választások előtti hónapokban az MNB segítségével el lehessen kezdeni az esztelen pénzszórást. "

velemenyvezer.blog.hu/2012/11/22/orult_unortodoxia_orban_igy_nyerne_2014-ben

Elég nyilvánvaló esszenciája El Curo és Maeltolcsy gazdasági ámokfutásának.

F.Y!DESZ

mókáné 2012.11.22. 09:13:54

@jjulie:

"nem számítasz paraszt, orbánia halott"

Mikor és hol lesz a temetése?

aszekelyek 2012.11.22. 09:19:39

@A pöttyös az igazi dbeata: Ami azt illeti egy kormány sem rajong érte, hogy polgárai , főleg ha azok éppen a kormány tagjai..:) úgy tüntetik el a pénzüket saját hazájuk adóbevételei elől, ahogyan azt ciruson, etc.... dívott. Miután az adóbevételek hiánya ugyanúgy gerjeszti az államdósságot, mint az a manyup .kötelező rendszer, amiről az IMF mondta, hogy csak annyit tesz, funkcióját ellátni nem tudja majd, nem pedig én találtam ki. Merkelék vásároltak információt arról, hogy kik azok a rmek német hazafiak, akik eldugták a pénzt a német állam adóbevételei elől. VAnnak persze olyan tulajdonos rejtegető helyek, ahol nem is tudnak információt venni.
A kedves figyelmedet felhívom arra édes Beám, hogy neked, mint adózónak lehetne annyi eszed, hogy nem támogatod, hogy valakik eldughassák a pénzt a magyar állam adóbevételei elől, mert az azt is jelenti, hogy TE és én is, mindannyian megszívjuk amiatt, mert nekünk kell vagy kicsengetni, vagy elviselni annak hiánya miatti elvonásokat. Nem tudom támogatni az adóelkerülést, bárki is teszi , bármilyen móccerrel húzza is ki magát a közteher viselése alól. Mert minden magyar adózó érdekeivel ellentétes és a felnövekvő generáció terheit szaporítja. A gyerekeinkét és az unokámét. Akik nem akarnak velümnk együtt sírni, együtt nevetni. Akik nem akarnak sem NER-t, sem EGYÜTT-ék által meghirdetett összefogást. Az nem összefogás, hogy ti adóztok , mi meg röhögünk a markunkba és cipruson dugdossuk a lét. Vagy bárhol. Bajnaival sok egyéb mellett ez is a hitelességi probléma. A cipruson dugdosott pénzek... pld. az MTVA székház árának oda küldözgetése de a libatenyésztők pénze is.... Sokat lehetne sorolni. No és nem csak nekem probléma ez :)
Többen is hangot adtak annak , hogy az ő személye problémás a baloldali összefogás élén.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.22. 09:36:49

@aszekelyek: "elvonások" ?
Ma?
A bankok és a multik fizetnek mindent...
Irgum-burgum, megfeledkeztél magadról.
Ha ezt Orbán bácsi megtudja, nem kapsz rétest estére...

Btw, tudsz valakit, akinek a személye nem lenne problémás, a baloldali összefosás élén?

aszekelyek 2012.11.22. 09:40:45

@nyünyüge: Szeretném ha felsorolnád azoknak a biztosítóknak is a neveit, már a tulajdonosaikat, és szerepüket a válságban, nem ők minősítették a Lehmann Br.st a legjobb kategóriába, hanem a hitelminősítők de azóta azt is megtudhattuk az amerkai híradásokból, hogy nem is a Lehmann br. miatt volt csupán az egész , a svindli az sokkal kitejedtebb volt. MAdoff se Lehmann-os volt mindössze. Akit most megvádoltak a szövetségi ellenőrző szervek, az sem lehmann-os. bizonyos Cohen úr érdekeltségébe tartozó hedge foundok ügyleteiről van szó abban a vádemelésben. lehet erőlködni de csak a felületesen tájékozott és nem gondolkodók harapnak rá az ilyesmire. Az biztos, hogy csak olyanok tudnak biztosító társaságot létrehozni, akiknek ehhez a szakmai tudásuk , tőkéjük , tapasztalatuk megvan. Na de Járaira ugye köpködni kell....

Mondjuk a szabad verseny esetleg felmerűlt valakikben, akik emiatt pampognak ? A külhoni bankoknak és biztosítóknak ki adta oda a teljes magyar piacot? Mikor és miért? Miért ne lehetne egy piacgazdaságban, szabad versenyben valakinek biztosítótársasága ? Kié az a privilégium ?
A mezei véririgységen kívül nem tudok elképzelni sem indokolt erre.

aszekelyek 2012.11.22. 09:46:18

@nyünyüge: persze , hogy a nácikok egy nem gagyi zöldbal liberális , tapasztalt , magyar viszonyokat ismerő baloldalira bízták , a szemetek...

mer kizárólagosan akarnak ők mindenben uralkodni:) Most komolyan , ez a jobbik féle hozzáállás nem áll neked túl jól....

dbeata 2012.11.22. 09:52:34

@aszekelyek: Értem már, az a baj, hogy a libás nem nertárs...
Csak ez lehet a baj... Vagy akkor a cébéás (állami támogatás+offsór+minimálbérre bejelntős kombó) meg a Simicska féle offshore módi, az jóoffsór? Ó, én buta, most tényleg végre tanultam valamit :)

dbeata 2012.11.22. 09:57:34

Na, lényeg a lényeg, röhejes ez az offsór üldözés, háborgás, fideszkomcsik szájából.

aszekelyek 2012.11.22. 09:59:12

@A pöttyös az igazi dbeata: A vörös csillagért perelők társasága, akik maradtak Mszmp.. csak nem ők kapták a vagyonát annak:) Olyan kis szatellitje a szociknak. :) Nálunk nem szoktak önállóan bejutni de a az EP-ben , van kommunista párt bőven:) ordibáltak is hangosan és sokat Orbánra az EP-ben , amikor Cohn Benditék is , meg még néhányszor...

NAgy ostobaságokat, mint a kommunista szó betiltása , , mivel a párt sem tiltott, csak a jelképek nyilvános viselése, reklámozása, nem tartom értékelhetőnek. Tudod, azért lehetnek újfasiszták is dok országban, neonácik, ... mert demokrácia van. Nálunk is vannak Thürmerék. Május elsején személyesen is megtekinthetők a Lizsében.... Munkásmozgalmi ünnepen. :)) Ők nem szokták verni pld az hírtv újságíróit sem, nem úgy, mint a szocik színpad előtt ólló vélhetően volt verőlegények és bárisnyák az ÁVH-ról.

A bíróság pedig úgy döntött, európai, hogy viselheti a panaszos a rendezvényiken a vörös csillagot. Úgy egyébként korlátosan használható. Ahogyan ez az ítéletből is kiderül. Szabadságjog, amyg nem kifejezetten sárti mások jogait, mondjuk akik áldozatai voltak annak a rezsimnek. :) Ez egyébként így van a német neonáciknál is. Csak reklámozniuk nem szabad. A propaganda, mint mi tudjuk , nagyon hatalmas dolog. Hát így édes Beám:) Megvannak a jogaik nekik is , ma is , Magyarországon. Részemről mérném ezt is , mert ők bizonyosan a szociknak hoznak szavazatot a választásokon :)

Balt 2012.11.22. 10:08:36

@nyünyüge: Straub Elek E14 reprezentáns aláíró. :)

aszekelyek 2012.11.22. 10:16:40

@A pöttyös az igazi dbeata: Most, hogy így mondja, eszembe jutott, hogy a szemétorbán , amikor tudta, mert volt miből, megduplázta a az éhbéren tartott baloldalaik fizetését is. No ezt nem bocsátja meg neki a baloldal, soha... érted?? A szegényeknek adott bér miatt szidja ez a drága, az első orbán kormányt. Kínai áruk voltak egyébként a rencerváltás előtt is nálunk, meg vietnmiak is:) AAkkoriban még nem árasztották el a világot a dömpingjükkel, mert még mao -félék voltak hatalmon, az egyforma szürke cuccosok. Tudod , demszky példaképei a maoisták:)

Egész európát, Amerikát, a világot elárasztotta a kínai áru. Ahogyan szétszakadt az ország, a kapitalizmus rászakadása által, a jövedelem is szétszakadt, voltak a 19 ezer forintos minimálbéresek, orbán előtt, :) és voltak a botrány sokat kaszálók, privatizálók, akik előre jól feltőkésítették már magukat, nekik volt a zavarosban halászási jogi káosz , szabályozatlanság , lemaradás.... hogy PC -legyek , meg a drága nyugati áruk , amik elöntötték szintén a piacunkat de csak a Váci utca környékét és hasonlókat. Kludi , Grohe , főleg a német piac , Németországban gyártott termékei a TÜV jelölésekkel. Azóta kérlek , már azokat is Kínában gyártják , mint megtudtam .
Nagyon átrendeződött már az ipar szerkezete is azóta. Minden ott gyártódik, ahol a legolcsóbb munkaerő van. Ha nem, akkor nagyon sokba kerül és ha igen, akkor is:) mert márkanév... De te ezt tudod..... a szalonban , egyszer akartam egy jó csaptelepet... :) átküldtek az olasz ipar termékét választani , mert az nem gagyi és nem 170 ezer , hanem 22.

Akkor jön ez a mi kis stupidunk és előadja, hogy merazorbán, meraz megemelte bezzeg a minmálbért... Szerinted is éhbérért kéne a magyarnak dolgoznia? Senki nem ment tönkre egyébként csak volt egy bizonyos határ , ami még is védte a rabszolgasorostól a magyar munkaerőt. Tény, hogy a hasznát a multikáknak megnyírta. Akkor is. mert arra esküdött fel akkor is, hogy a magyar munkavállalók és családjaik érdekét fogja védeni. egészen fals érveket hallunk arról, miért jó az, ha olyan keveset fizetnek a magyaroknak a z itt befeketetők, beruházók, hogy nem lehet megélni belőle, családot fenntartani. Mivel minden szolgáltatás, energia ár a nyugati szinten van itt is, mert kiprivatizálták azt is nyugati államok kezébe. Akik a saját profitjukat tartják kizárólag szem előtt. Ez sem lehetett érdeke a magyar munkaerőnek , senkinek.

graycivil 2012.11.22. 10:18:08

"Ceglédi: Matolcsy a gazdasági élet Zámbó Krisztiánja

Matolcsy György a gazdasági élet Zámbó Krisztiánja – mondta el Ceglédi Zoltán, aki szerint a gazdasági miniszterről sem lehet tudni, ilyen kevés tehetséggel hogyan juthatott ilyen messzire."

atv.hu/cikk/20121121_cegledi_zoltan?source=hirkereso

Balt 2012.11.22. 10:26:45

@It’s the economy, stupid: "A valóságban meg a helyiségek zöme bezárva, mocskos kirakattal csúfoskodik. Most már a főútvonalakon is, nem csak a mellékutcákban, ami még nyitva van, az használt ruha vö: rongyos bolt.."

Ez friss megfigyelés? Mert én 20 éve ezt látom a körúton, Rákóczi úton. Még azt sem mondom, hogy egyedül Demszky "érdeme", mert bizony benne van, hogy a vásárlók a plázákba és hipermarketekbe gravitálnak, a válság meg csak lendített a dolgon. (Magam is, pláne mióta kevesebbet járok a belvárosban.)

Jut eszembe: Herta, Keravill, Murányi, Electro World csak pár név, ami eszembe jut az elmultnyóóócév becsődölt szórakoztató-elektronikai vállalkozásai közül, és vsz. még ez is csak szűk részlet a nevezett piaci szegmensben.

nyünyüge 2012.11.22. 10:26:47

@aszekelyek:

Járai köpködése, ha idézem a saját biztosítója honlapjáról az alapítóinak nevét, szó szerint, link-kel, annyi megjegyzéssel, hogy "érdekes"?
Még az "azóta a Lehman bedölt" szöveg is a honlapról származik.

Olvasd a saját szövegeidet, ha köpködést akarsz látni.
Na szevasz.

tölgyes 2012.11.22. 10:34:27

@A pöttyös az igazi dbeata: Na látja! A betűtévesztés ellenére tudja, ( net így is kidobta magának:) hogy miről van szó. Saját szavaimmal pedig azért nem írom le, hogy mi a baj és a kockázat az offshorozókkal, mert kéne tenni egy kis erőfeszítést, hogy megértse az összefüggéseket. Ezt pedig jobb, ha hiteles szakértői forrásból, első kézből teszi és nem közvetítés útján. Olvassa az eredetit, az mindig jobb mint a magyarázat... A lányeg: még egy olyan nagy gazdaság számára is súlyosak a következmények mint az USA...és ezen a ponton nem mentség az a duma, amit Ön ír, hogy "hülye aki nem ezt csinálja." Mert dörzsölhetjük ugyan a kezünket örvendezve az adóelkerülőkön, de akkor ne sírjon a szája, az állami szolgáltatások szűkössége miatt.
Ugyanakkor épp ez az a jelentés mutatja: a helyzet nem egyszerű, az adóerkelőknek az USA-ban is nagy a lobbierejük... és a lobbizóknak ott se jut eszébe, hogy a "kisemberrel" mi lesz, ha ellopják az adót... Az Ön szemlélete az állam fundamentumát támadja és létét kérdőjelezi meg. Igaz ugyan, hogy lehet állam nélkül élni, csak akkor ön lesz az első, akit következmények nélkül agyoncsapnak az utca sarkán, aztán nem viszik kórházba, mert nincs mivel és nincs kórház ahová vigyék:( stb.
Az asztán egy külön kérdés, hogy kellenek-e az állam élére az ofshorozó lovagok.:(..akiknek nincs és nem is lesz lelkismeretfurdalása akkor, ha az állam adóssággát 15.000 milliárddal megnövelik.

Balt 2012.11.22. 10:35:27

@It’s the economy, stupid: "Róla azt mondta Szalay-Berzeviczy"

Aki első számú kortese a 2016-os budapesti olimpiának ma is...? :)) (Halkan kérdem, hol volt a pali bő 10 évvel ezelőtt, amikor ez még esélyesnek tűnt? Fogadjunk, hogy akkor mert kicsi lenni. Most is csak a pofája nagy.)

Balt 2012.11.22. 10:40:48

@6.Lenin: Akkor jön a katonai beavatkozás, ahogy a demokrata külügyben láthatóan nagy befolyással bíró Ch. Gati előre jelezte, mint Irakban - ebben már van praxisuk, mi tagadás, de előbb-utóbb bizony ki kell vonulni...

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 10:57:31

@tölgyes:
"Ez azért nem ilyen egyszerű.. sőt mondhatnám nagy butaság. Kérem vegye a fáradtságot és az emron csőd könyvizsgálói tapasztaéatairól írt összefoglalót olvassa el. Soket nem fog ugyan érteni belőle, de a lényeget talán mégis."

Na ilyen beírásoktól akad ki a built-in, shock-proof, crap-detectorom.
Ahelyett, hogy egyértelmű választ adna, célozgat össze-vissza, nem tudni milyen dokumentumra hivatkozik, ami magyarázza azt a dolgot, amit magát se tudjuk mi, utána fensőbbségesen (vö: nagyképű) kijelenti, hogy a hivatkozott dokumentumot úgysem fogjuk megérteni, nyilván, hol vagyunk mi a polihisztor tőgyeshez képest.

Didaktikailag teljesen téves megközelités szegény halandónak számára emészthetetlen magyarázatot adni, vö: hülye aki a gyereknek a hűtőszekrény működésének elmagyarázása helyett egyetemi termodinamika tankönyvet nyom a kezébe, illetve súlyosan felmerül a gyanú, hogy inkább a válasz elkerülése a cél, mivel arra valójában a megkérdezett maga sem képes.

Ha viszont erre gondolt: Az Enron-ügy könyvvizsgálói tanulságai - Swiss group ebben semmi olyan nincs, ami ne lenne érthető annak számára, aki max. a számlaosztályok ismeretéig már lehatolt a könyvelési ismeretek bugyraiba. :S
Ez esetben gondolom azért nem ad linket, mert kiderülne "lófasz és esti fény" az a hű de okkult ismeret, aminek birtokában van. :DDD

@A pöttyös az igazi dbeata:

www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=enron%20cs%C5%91d&source=web&cd=4&cad=rja&ved=0CEMQxQEwAw&url=http%3A%2F%2Fdocs.google.com%2Fviewer%3Fa%3Dv%26q%3Dcache%3AKujQGEzutygJ%3Awww.swissgroup.hu%2Fweb%2Fe107_files%2Fdownloads%2FEnron.pdf%2Benron%2Bcs%25C5%2591d%26hl%3Dhu%26gl%3Dhu%26pid%3Dbl%26srcid%3DADGEESgT0vZOWd1zKDrKHOIcvGpTgd6MaujFXyrQoRYk1ECss9hnp33sG_xEk7ducRCMIBxr3wJgJ-mQAZ73_CDc_dFtTohY-_1knREdUjeXbaH94Hps16TfUhE0m7-lEx_lvZl4dylC%26sig%3DAHIEtbR1miXYEnjbVBgCoyOBbPQ0WavSqQ&ei=5eytUKzGEMncsgah24GYAw&usg=AFQjCNGaVsXWeBGgsLPhaRvnmxrT93J8Cw

dbeata 2012.11.22. 11:16:36

@It’s the economy, stupid: Már majdnem becsavarodtam ezektől a narancsoktól :)

@tölgyes: "és a lobbizóknak ott se jut eszébe, hogy a "kisemberrel" mi lesz, ha ellopják az adót... Az Ön szemlélete az állam fundamentumát támadja és létét kérdőjelezi meg."
Örülök, hogy nem nekem kellett ezt leírni, Ön felé címezve.

Valóban, az állam élére öntömjénező őrültek kellenek, akinek a holdudvara van tele offsór lovagokkal.. Az már mindjárt más.

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 11:25:59

@jjulie:
"lemaradtál"

Basszus, már megint, tegnap inreallife is pont ezt írta.... :DDD
Hiába no, a csontjaim nem a régiek már...

Nietsche: szokták őt félremagyarázni...
Főként amiket később írt, azért érdemes annak fényében szemlélni, hogy neurosyphilisben szenvedett, ami végül teljes szellemi elboruláshoz vezetett. Jobb megértéséhez talán ez a verse valamit hozzátesz:
www.babelmatrix.org/index.php?page=work&auth_id=670&work_id=2616&tran_id=3576

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.22. 11:46:27

@nyünyüge: hívd csak Csulamamának. :D

"csakafideszjómindenkimásrosszaferimegazebolaeladtákazországotmajdperverzszexszeánszotszerveztekalibatolvajjalottvoltdebreczenijózsiisésvalakinektehénpinábakerültafejedeaztánátkötöttékvadaiágibaésakkorjöttakicsihősfelcsútrólésmindenjórafordult..."

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 11:49:38

@Balt:
"Mert én 20 éve ezt látom a körúton"

Most vagy szándékosan hazudsz, vagy hülye vagy. A 90-es években virult a körút, a Rákóczi út halott szakasza (Corvin áruház és Keleti között) IS dugig volt működő üzletekkel. A cucilizmus leomlásával nagyon sok MAGYAR kisvállalkozó jutott lehetőséghez, olyanok is, akik előtte nem mertek belefogni ebbe. Varrodák százai dolgoztak, ismertem egy csajócát (korábban Rózsi egyik neje volt) aki fél szabolcsot megszervezte varrónőnek, le a kalappal előtte. Munkát adott, méghozzá akkori színvonalon jó fizetésért, egy varrónő 20-25 rugót meg tudott keresni, az eü-ben akkoriban max 10k fizetést kapott volna, ha képzett nővér.

A "spontán privatizáció" során nyeregbe került cégek a befektetésüket üzlethelyiségek eladásával AZONNAL visszaszerezték, viszont a magyar cégek ilyen módon utcai helyiségekhez jutottak, ami a cucilizmusban nem volt lehetséges, akkoriban max. kapualjak lépcsőinek alját beépítve lehetett butikot nyitni. Konkrét példaként a Harmónia vállalat egészét egy digó 35 millió akkori forintért privatizálta, majd az egész összeget azonnal vissza is szerezte EGYETLEN Rákóczi úti üzlethelyiség eladásából (32-es szám).

Fingod nincs semmiről baszki.

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 11:57:48

@Balt:
"nem szívügyem Jeszenszky"

Akkor minek próbálod itt mentegetni? Tegnap mondta a tv-ben a nagy tudós, hogy a wikiről vette az ismereteit. Anyám.

""Róla azt mondta Szalay-Berzeviczy"
Aki első számú kortese a 2016-os budapesti olimpiának ma is...? :))"

Nem, nem az, hanem az, aki a varsói tőzsde főtanácsadója, baszki. Tudod, azé, amelyik ezerszer jobban megy. mint a mienk.

Ha ekkora ökörséget leírsz, az meg inkább téged minősít.

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 12:16:16

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Már majdnem becsavarodtam ezektől a narancsoktól"

:DDD, érdekes tünet, a narancs szín vörös ködöt vált ki, majd megnézem a wikin, ahonnan tőgyes az orvosi tudását szerzi, leírtak-e már valami ehhez kapcsolódó kórképet. :DDD

Enron ügy: még annyit, hogy az egész komplott a fidesz által hájpolt GOP-hoz köthető (republikánusok), George Busht, meg az ig. ügy. államtitkárát, meg a hagyományosan republikánus texasi kormányzókat tudottan támogatták.

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 12:31:35

@tölgyes:
"Az Ön szemlélete az állam fundamentumát támadja és létét kérdőjelezi meg."

Eszméletlen. IRÓNIÁRÓL HALLOTT-E KEND?
Azért írta, mert a legdurvább offshorozás ippeg mostanság folyik. Capisce? Akinek van humora, mindent ért, akinek nincs, mindenre képes... :)))

Ami az állam fundamentumait igazán támadja, és igazán veszélyezteti az én eü ellátásomat, az az, amit "state capture" névvel ír le a szakirodalom, sajnos pont a magyar állam jelenlegi állapotával összefüggésben: Transparency International: Hungarian state captured by private interest groups :((

www.transparency.hu/National_integrtity_study

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 12:51:26

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Örülök, hogy nem nekem kellett ezt leírni, Ön felé címezve."

Hahaha, most látom. Bekűtted a kukuricásba a jóembert rendessssen. Estig ki se tanál belőle :DDDD

dbeata 2012.11.22. 13:00:37

@It’s the economy, stupid: Csak megpróbáltam.:) Nem gondoltam volna.
Ennél én azért őt többre tartom. (Nem úgy, mint ahogy ő engem).

tölgyes 2012.11.22. 14:53:42

@A pöttyös az igazi dbeata: Itt már hitvitába csúszik át a dolog. Az emberiség fejlődése során kitalálta az államot, amit bizonyos közösségszervezeő, védelmi funkciókkal látott el, mert bebizonyosodott, hogy ennek hiányában maga a közösség az, ami elporlad... ennek alátámasztására még az általános iskolai történelemkönyvekben is van elegendő bizonyító tényanyag.@It’s the economy, stupid: Na és mi van azzzal a közel 9 millióval, akinek nincsenek ilyen könyvelői ismeretei?Vagy esetleg vannak, aztán mégsem érti. Itt van pl Ön:)

Balt 2012.11.22. 14:54:10

@It’s the economy, stupid: Elgurult? :))
B+, a feleségem két Rákóczi úti boltnak volt a vezetője a '90-es években. Nagyon jól láttam a környéket a saját két szép szememmel, tehát inkább húzz a szabolcsi Rózasi nénihez...

Ignore on.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.22. 15:09:23

@Balt: dőlögetnek be a boltok a Rákóczin (is) szépen, sok az üres/kiadó üzlet, mindenhol szaporodnak a százforintos boltok/kínai kifőzdék/muszlim giroszosok...
Nyilván vitatható, hogy a plázaépítés és nagyáruházak városba engedése a döntő tényező, vagy szimplán a válság, de a folyamat fokozódása aligha kérdéses.
Persze, többnyire akad a helyeken újabb veréb, aki megint reménykedik valami más profillal 3-4 hónapig, tehát teljes háztömbnyi lehúzott roló még nincs.

Balt 2012.11.22. 15:30:40

@Hepci: Mondom, így volt ez már a '90-es években is. Eléggé közelről láttam...

Balt 2012.11.22. 15:34:26

@Balt: Arról nem is beszélve, hogy a '90-es évek közepétől a 2000-es évek közepéig naponta jártam a körúton. Nem mondom, a bankfiókok meg a játéktermek persze szaporodtak. (Ez utóbbiaknak valóban most befellegzett - hacsak Baljani meg nem ígéri az újranyitásukat és a Vizoviczky-banda csőstül nem szavaz rájuk.) :))

Balt 2012.11.22. 15:40:10

@Hepci: "teljes háztömbnyi lehúzott roló még nincs."

Indulj el a Keletitől. OK, egy dolog, hogy a 3/4 évre :) lezárás miatt úgy néz ki, ahogy, de a Rákóczi út lehangoló látványa ott "kezdődik". Mikor is zárt be az Otthon áruház? A Trial? A Keravillok? A Corvin? Biztos vagyok benne, hogy időarányosan is messze veri az elmúttnyóc (vagy éppen 20) év az utóbbi kettőt.

Ja, de legalább most újra szabadon megfagyhatnak a hajléktalanok...

nyünyüge 2012.11.22. 16:07:39

OFF

"....Abban reménykednek, hogy a 2014-ben is fenntartott bankadó csak átmeneti fenyegetőzés?

Nézze, a magyarországi bankadó az uniós átlag tízszerese, ezt nemcsak mi mondjuk, hanem a kormányoldal politikusai is. Ez akkora teher, amely mellett a bankszektornak nagyon nehéz támogatnia a gazdaságpolitika célkitűzéseit, a gazdasági növekedést. Azzal teljes mértékben egyetértünk, hogy a legfontosabb cél, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. Látjuk azt is, hogy eljárási vita van az unió és a kormány között. A bankok is azt szeretnék, ha minél több uniós forrást kapna Magyarország, mert szinte ez az egyetlen növekedési forrása a gazdaságnak. De emellett legalább annyira fontos volna, hogy megfelelő mozgásteret is kapjunk a gazdaságban. Ahhoz, hogy több hitelt adhassunk, az anyabankok tőkeemelései révén megvan a megfelelő alap, erre készen is áll a bankszektor, de ez a hatalmas bankadó nyilván nem segíti a pozitív hozzáállást..."

www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20121122-sunyinak-sejtik-a-segitseget-is-a-devizahitelesek-interju-gyuris.html

dbeata 2012.11.22. 16:09:38

@Hepci: szlömösödés, vagy mi. Amúgy a plázák megjelenése, az egyik oka ennek.
Sok van a rovásukon, de az is igaz, hogy egy plázában nem zárnak be a boltok szombaton 13h-kor, mikor még a java vásárló jönne elintézni a bevásárolnivalót.
A péntek este, szombat egész nap a csucs, vasárnap délelőtt szinte semmi, délután-este viszont tömeg, és záráskor úgy kell kirugdosni az embereket a boltból (egy volt pláza üzletvezető saját élménybeszámolója szerint).

A másik, hogy a Rákóczi út kifejezetten nem bevásárolóbarát, ennél sokkal jobb helyeket megcsináltak sétálóra (Váci utca végig+környéke, Bécsi utca, most láttam: Kazinczy utca). A Rákóczit meg hagyták lepusztulni, mert nem láttak már benne fantáziát (kiülősnek zajos és büdös, bevásárlásnak hideg és túl nagy terület).

graycivil 2012.11.22. 16:12:49

"Durvul a helyzet a tévészékháznál - ebből nemzetközi botrány lesz

Szerdán a francia nagykövetség sajtóattaséja tájékozódott a helyzetről. Korábban kiderült: a német kormány, német civil szervezetek és az olasz sajtó érdekvédelmi szervezetei is élénken érdeklődnek az elképesztő fejlemények iránt."

stop.hu/belfold/durvul-a-helyzet-a-teveszekhaznal-ebbol-nemzetkozi-botrany-lesz/1101413/

'Én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.'

dbeata 2012.11.22. 16:16:26

@tölgyes: Most aztán már kénytelen vagyok rákérdezni, hogy nem érti, vagy nem akarja érteni amire utalok?
Nincs itt semmiféle hitvita. Arról van szó, hogy ön panaszkodott az offsórozásra (feltételezhetően Bajnaira gondolva). Erre én megkérdeztem, hogy az már mér baj, ha Bajnai offsórozik, hiszen a kormánypolitikusoknak sincs az offsórozás ellen semmi kifogása.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.22. 17:26:11

@tölgyes:

A kompromisszumok útja csak egyféle problémamegoldási technika.

Nem jobb, nem rosszabb mint a többi.

A probléma és a többi emberhez való viszony fontossága dönti el, hogy mikor melyik problémamegoldási technika az ideális.

A kompromisszumkeresés előnyös, ha gyors megoldásra van szükség. Ha körülbelül egyformán fontos a probléma és a többi ember is. Mindenki elér valamit.

Hátránya, hogy senkinek sem jó igazán, egyik fél sem éri el, amit akar.

Szóval akad, maikor a többi problémamegoldási technikát célszerű alkalmazni, és nem kompromisszumokat keresni.

Esete válogatja.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.22. 18:24:26

@Akitlosz:

Helyesen:
Konfliktus kezelési technika

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.22. 18:30:36

@tölgyes:

Amúgy a demokráciáról és demokratikus döntéshozatalról, annak elfogadásáról volt szó.
Amikor az a kérdés, hogy igen, vagy nem, az nem a kompromisszum keresésről szól.
Ebből is egy kicsi és abból is egy kicsi válasz nincsen.
Aki nem szavaz sem kompromisszumot keres, hanem vagy nem érdekli a probléma annyira, hogy véleményt nyilvánítson, vagy érdekli ugyan, csak tud dönteni. Ezért rábízza másokra a dö9ntést, s bármi legyen is az, tudomásul veszi.

Ezzel szemben a kisebbségbe került "demokraták", rögtön elkezdik fúrni a többségi döntést, és megmásítani.

Szerintük a demokrácia azt jelenti, hogy addig kell szavazgatni, ameddig az ő szájuk íze szerinti döntés nem születik. De csak addig.

Jó példa erre az LMP. Addig fognak bázis demokráciázni amíg végül be nem állnak Bajnai mögé. De utána persze már nem teszik fel újra a kérdést.

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 19:24:34

@Balt:
"B+, a feleségem"

Megb@szhatom, ha ragaszkodsz hozzá.... Egy fényképet azért küldhetnél, mielőtt elkötelezem magam. Ezért még nem kell így felkapni a vizet... :DDDD

Ilyen vezető pozícióban volt a zasszony? Szép. :DDD
Egyébként mi a problémád? Ha nem voltak üzletek, hol a büdös francban tudott mégis dolgozni az asszony? Érdekes logika.
A mi családi cégeinknek 6 db üzlete volt az említett környéken, de a körúti és Rákóczi úti tulajokat 90 %-ban személyesen ismertem. Kinél melózott a zasszony?

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 19:29:02

@tölgyes:
"akinek nincsenek ilyen könyvelői ismeretei?Vagy esetleg vannak, aztán mégsem érti. Itt van pl Ön:)"

Ravasz, ravasz. Vannak ismereteim, de mégsem értem. Hehe. Jól kapisgál, egy ilyen Perfekt gyorstalpalós könyvelőt simán zsebre teszek.

No és mit nem értek az enron ügyből? Legalább azt tudjam meg, mit nem.

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 19:31:56

@Balt:
"inkább húzz a szabolcsi Rózasi nénihez..."

Berugtál??? Ez mi?

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 19:45:29

@A pöttyös az igazi dbeata:
"A másik, hogy a Rákóczi út kifejezetten nem bevásárolóbarát"

A Rákóczi út nem egyforma ám végig. A Blahától a Keletiig nincs gyalogosforgalom, ezért az elég vegyes volt régebben is. 89 előtt a Keletiben szálltak le az ndk és bolgár bevásárlóturisták, azok gyalog jöttek be a városba, akkoriban ez a szakasz is jól megélt, de a boltok az ő ízlésüket tükrözték. 89 után elmaradtak a bevásárlóturisták, elkezdett lerobbanni ez a rész.
A kereskedelmileg jó szakasz a Blahától az Astoriáig terjed, ezen belül is a páros oldal az igazi. A belváros mindig is drága volt, oda az eccerű paraszt nem ment vásárolni, csak bámészkodni.

tölgyes 2012.11.22. 19:50:46

@A pöttyös az igazi dbeata: Miért gondolja, hogy offshotozás ügyben nekem akár az egyik, akár a másik oldal véleményével kéne azonosulnom?@It’s the economy, stupid: Úgy látom, mintha semmit sem értene:)

tölgyes 2012.11.22. 19:54:55

@Akitlosz: A demokrácia egyik lapvető szabálya, hogy a vesztes azonnal folytathatja, újra kezdheti a szervezkedést, harcot, hogy az álláspontját diadalra vigye. Ez a demokrácia létformája.

Ami a kompromisszumot illeti: még a diktatúrákban, egyeduralmi helyzetben, abszullutista uralkodók esetében is folyamatosan kompromisszumot kell kötni, legfeljeb mások a kompromisszum határai és szűkebb a kompromisszumkötők köre.

dbeata 2012.11.22. 20:09:16

@It’s the economy, stupid: Na, ezt meg én nem tudtam, mármint ezt a turista dolgot...:) Én csak azt tudtam, hogy jó fagyit a 80-as években két helyen lehetett kapni: Grand Hotel Hungária a keletinél (két oszlopban sorolták az ízeket!!!), a másik a Gelato, a Nyáry Pál - Veres Pálné utca sarka (este 10-ig nyitva volt!!!).

Bevásárlás szempontból a Kossuth Lajos utca volt még jó, jobb, mint a Rákóczi Astoria és Blaha közötti szakasza. Páros oldal, amelyiken nem a Színművészeti van, ha jól sejtem.

Kamaszként rengeteget jártunk bámészkodni a belvárosba, ha kicsit megerőltetem magam, sok kirakatról megmondom, annak idején (90-es évek eleje) mi volt ott. Jajj, ez már az öregedés jele, hogy nosztalgiázom?...:(

jjulie 2012.11.22. 20:15:27

@Balt:

hahaha, előbb utóbb az összes fideszféregről kiderül, hogy vertiszta kádárvakarék

hahaha

kádárvakarék álmok megvalósítója a felcsuti seggszájú főkádárvakarék, ugye@tölgyes: fideszparaszti kádárvakarék?

dbeata 2012.11.22. 20:16:33

@tölgyes: Az előítélet az oka, látja, előítéletes vagyok magával kapcsolatban. Ettől függetlenül akár kiderülhet, hogy egy véleményen vagyunk!

Lehet-e tenni ez ellen a jelenség ellen, Ön szerint? Ha ez káros?
S ha igen, hogyan? Vagy olvassam el a jelentést? (nem tudom, lesz-e valamikor annyi időm, hogy elolvassam...:(, őszintén szólva.

jjulie 2012.11.22. 20:20:57

@tölgyes:

húha fideszparaszti kádárvakarék, a csicskasági gondolacsíráid bénaságát több szálon is tudod reprodukálni?

láthatóan kádárvakarékság hajlamossá tesz a fideszfertőzésre

dbeata 2012.11.22. 20:30:32

@aszekelyek: "megduplázta a az éhbéren tartott baloldalaik fizetését is" - sajnos nem lehet egyszerre bért emelni (duplára, jézusmária) és a piacon is versenyképes árut előállítani, miközben a kínai munkások tizedannyiért se dolgoznak, egyre hatékonyabban. Arról nem is beszélve, hogy minimálbéremelés=burkolt adó és járulékemelés. Nem lett volna más mód, hogy jól járjanak azok a szegíny magyar dolgozók?
De ha ez neked menne, senki sem tart vissza, hogy bizonyítsd.

"Akkor is. mert arra esküdött fel akkor is, hogy a magyar munkavállalók és családjaik érdekét fogja védeni. egészen fals érveket hallunk arról, miért jó az, ha olyan keveset fizetnek a magyaroknak a z itt befeketetők, beruházók, hogy nem lehet megélni belőle, családot fenntartani. Mivel minden szolgáltatás, energia ár a nyugati szinten van itt is, mert kiprivatizálták azt is nyugati államok kezébe. "

Akkor megint csak ott tartunk, hogy nem értem az egykulcsos adó bevezetését.

"Bajnaival sok egyéb mellett ez is a hitelességi probléma"
Ezek szerint Orbán és holdudvarával is hitelességi probléma van. Kettős a mércéd, gyöngyöm!

"A közpénzt az csak olyan megtéveszt és barom hirdetésekre kellett költeni, minden napilapban, elképzelhető felületen , nagyon drága oldalakon , amiben azt közölte a regnáló mszp kormány , hogy a zorbán befagyasszaja nyugdíjat."
De hát ugye a Bajnai-mocskoló kampány nem közpénzből megy... Vagy mégis?

Olyanra is költöttek már közpénzt, hogy legyen 14. havi nyugdíj. Óriásplakátra tuti emlékszem.

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 20:32:34

@A pöttyös az igazi dbeata:
"a Gelato"

Tyűha, hát az egy legendás hely. :))
Közel az egyetem, a könyvtár, tele volt diákokkal a környék, nyüzsgés, ÉLET folyt. Most... :((

A Kossuth Lajos volt a közbeeső szint, ahogy haladtál kifélé a Rákóczin, egyre plebszesedett a kínálat. Az üzletileg legpotensebb helye Budapestnek egyébként a Blaha volt, átszállóhely, plusz a Corvin nagy húzóerő volt, magasan a legtöbb ember fordult meg naponta ezen a helyen. Ahogy a Corvintól átjöttél a zebrán, az árkádok alatti rész volt az a szakasz, ahol lehetett megázás nélkül bámészkodni, mint a plázákban mostanában. 90 után az ott levő üzletek mind "maszekok" lettek, ettől a kapualjakban levő kis butikok bedőltek, az utcai üzletek viszont bp-i szinten csúcstartók voltak forgalomban :)

tölgyes 2012.11.22. 20:34:10

@A pöttyös az igazi dbeata: Nézze! Az USA-ban 2002 óta biztosan tudják, hogy milyen könyvelési trükkökkel lehet 100 millárdokat (dollárban)kivinni offshor cégeken keresztül külföldi adóparadicsomokba. Így kisbefektetők pénzét tüntethetik el. Az USA érdemben nem tudott azóta se előrelépni ebben az ügyben.

A jelentést nagyon részletesen nem érdemes elolvasni, mert legalább is fő vonalaiban bemutatja a miénknél ugyan szigorúbb, ámde mégis kijátszható könyvelési rendet. Átfutni érdemes és néhány következtetését is érdemes elolvasni. Pl. nagy eredménynek tartják, hogy a politika, bár nagy nyomás alatt volt mégsem ált ki az emron mellett... és a becsléseik is szívszorítóak.

Nálunk azonban a politikai elit közvetlenül is benne van az offshorozásban. Amit biztosan tudni lehet hogy Simor maga is oda vitte a pénzét és Bajnai és az élettársa is részt vett a pénzek mozgatásában. A jobbos politikusokról ez még nem derült ki.

dbeata 2012.11.22. 20:49:21

@It’s the economy, stupid: Igen, ott nagy élet volt, nagyot csalódtam, mikor augusztus 20. alkalmából ott fagyiztunk a családdal.

"legpotensebb helye Budapestnek egyébként a Blaha volt"
Igen, és asszem ott több "Centrum" is volt nem akarok hülyeséget mondani, de talán pl. Lottó, srég szemben a Corvin-nal, és akkor még a körút is jobban élt.

De azér' ha már 80-as évek, akkor az igazi menő a Skála Metró volt, legalábbis a pesti oldalon.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.22. 20:52:53

@A pöttyös az igazi dbeata: hol mocskolják Bajnait?

Ha lehet rá kapni valami állami támogatást, felhívom az itteni fidox-megbízottak figyelmét magamra.

Tehát: Bajnai 1 pislogó f*sz.

[Eddig 200000 + ÁFA]

Átutalással is lehet fizetni (sajna, nem OTP, nertársaim), metszőollóról adhatok számlát, valamint konyhakésről, fűrészről és fenőkőről.

graycivil 2012.11.22. 20:56:16

Tényleg döbbenetes, hogy Zuschlag 8 évet ül 70-50=20 millió forint "civil szervezeteken keresztüli" jogosulatlan felhasználásáért, addig El Curo és hazug, csaló bandája 100 milliókat nyom a sajátjai zsebébe "civil" szervezeteken keresztül, és a mi milliárdjainkból kampányolnak ellenünk.

Erre mondják, hogy a görény fikázza a pacsulit. Szerintem nyugaton azt hiszik, hogy nálunk csak egy "szenzációhajhász valóságshow" megy kormányzás helyett. Ha egyáltalán elhiszik, hogy ilyen Hülyeország létezik.

Vajon mit higgyünk El Curo és Maeltolcsy hívő alattvalóiról, ha vezetőik szellemileg és morálisan ilyen bolhapiaci színvonalúak? Vajon elvakult hitből, vagy kiszámított érdekből nyújtanak asszisztenciát ezeknek az OPNI-szökevényeknek?

dbeata 2012.11.22. 20:59:04

@Hepci: "Tehát: Bajnai 1 pislogó f*sz."
Ezt eddig ingyen hangoztattad, most pénzt kérnél érte? :))

Szerintem biztos felvesznek szendvicsembernek, a Nyugati környékén láttam ilyent...mondjuk az pizzát hirdetett...:))

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 21:11:23

@tölgyes:
"Amit biztosan tudni lehet hogy Simor maga is oda vitte a pénzét és Bajnai és az élettársa is részt vett a pénzek mozgatásában. A jobbos politikusokról ez még nem derült ki."

Pofám leszakad. Bőr a képén méteres vastagságú, ugyebár.

A Zürichi-tó partján fekvő Zollikon városában bejegyzett társaságokról nem jut valami eszébe, édes úr????

Energy Swiss Invest, (valójában csak formailag) látta el a KÖZGÉP tulajdonosi szerepét, tulajdonolta a simicskáék E-OS nevű energiacégét is egy ciprusi bejegyzésű másik anonim céggel együtt, a Basis Invest GmbH nevű cégnek meg bejegyzés szerint Simicska Lajos és Nyerges voltak a tulajai.
A cba-offsórokról meg ne is beszéljünk.
Ezeknek a cégeknek a vezetőit még újságíró nem tudta elérni, megszólaltatni, nyilván karthauzi fogadalmat tettek.

Persze ezek csak annyira politikusok, mint Simor. Bajnai offshore cégéről még senki nem hallott, a neje dolgozik a Bajnai papa cégeinél, ha igaz, nem tudni mennyi köze van azokhoz Bajnainak magának.

Hosszú, de érdekfeszítő olvasmány, krimibe illően keresztbe-kasba zavarva a szálak, de nyilván a transzparencia, az állampolgárok tisztánlátása céljából:

www.origo.hu/itthon/20110703-a-kozgep-es-az-eos-energetikai-terjeszkedese-simicska-lajos-es.html

www.elelmiszer.hu/friss_hirek/cikk/magyar_uzletlanc__hatterben_svajci_ceghaloval

Balt 2012.11.22. 21:15:04

@Balt: Egy ottani komment utánközlése: Jellemző, na nem a komment, hanem a hunvaldi maszopszadesz "piac"szemlélet...)

2008. március 26. szerda ekkor: 02:50

Még az utolsó utáni pillanatban is úgy nyilatkozott például a VII. kerület akkori alpolgármestere (aki ma is az), hogy szerinte nekik, kerületvezetőknek, nem feladatuk a kereskedelem orientálása – oldja meg azt a piac. Így züllhetett le mai szinvonaltalanságára a Kossuth L. és Rákóczi út kereskedelme.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.22. 21:20:12

@A pöttyös az igazi dbeata: fidesz-szendvicsember. :D

Hogy ez eddig nem jutott eszembe... egy unortodox pizzát (pizza alla Matolcsy) falatoznék... mondjuk a paradicsomszószra lenne rátelepítve a gyulai kolbász, tészta meg nem lenne alatta... Zsiró100 folyamatosan fújná a cuccot alulról, hogy le ne puccanjon...

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 21:20:39

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Szerintem biztos felvesznek szendvicsembernek"

:DDDD Nagyon sziporkázol mámma, remélem sokáig maradsz... Kifejezetten jóízűeket röhögök.

dbeata 2012.11.22. 21:26:46

@Hepci: No de Hepcike! Nem Fidesz az, hanem CÖF! jujjúj! Kikapol a székelymamától!

Látod-látod, milyen könnyen bedőlsz te is ennek a trükknek?

Én maradok a hagyományosnál, még ha égett is a széle, no.

Na, akkor ez az ötlet most ingyen volt, lásd, milyen jószívű vagyok. De első utad hozzánk vezessen ám, be is teszem a fotómasinát a retikülömbe...:))

dbeata 2012.11.22. 21:29:13

@It’s the economy, stupid: :DD
Én már kínomban röhögök olykor...:) :(
Nem is fárasztottam magam tölgyes úrral, de megköszönöm tisztelettel, hogy megtetted amit kellett. Hatástalan, de azért köszi. :(

dbeata 2012.11.22. 21:32:21

@A pöttyös az igazi dbeata: Zuram ügyvéduraknak muzsikál ma este a Várban, míg pislogok, még maradok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.22. 21:38:14

@A pöttyös az igazi dbeata: mi a CÖF, fedőszerv vagy szervfedő?

Minden f*szt fedni köll... régi titkosszolgálati alapvetés...

Bár ez se rosszabb, mint az ún. független értelmiségi (= jellemzően zsidó származású, komcsi-szadesz f*szt szopó DNS-derivátum). :)

jjulie 2012.11.22. 21:42:32

@Hepci:

ez mi volt, jeti verbálfig a hegyről?

dbeata 2012.11.22. 21:46:23

@Hepci: Ej mi a CÖF? Hát a polgárok ereje!
Magyarán: kéne már valami alulról jövő - mélázik VIktorunk.
És emígyen megteremté Orbán a polgárok kezdeményezését...:)

www.civilosszefogas.hu/

jjulie 2012.11.22. 21:47:47

@It’s the economy, stupid:

ezt a seggszájúságot várja el a kádárvakarék párt a @tölgyes: törzsbirkától, aki igazkádárvakarék módjára teljesít

rajta is csak a szívlapát segíthet, és várja a fideszfertőzöttek karanténja

a biliben tartoot keze lerohadása sem zavarja a seggszájúskodás közben

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 21:53:23

@Balt:
"hunvaldi maszopszadesz "piac"szemlélet"

Hát ez is egy méretes baromság, illik hozzád.
Mire ők pozícióba kerültek, ez a meccs rég le volt játszva. Egyébként a VII. kerületben a legkisebb az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségek száma, ők jellemzően a lakások privatizációjával párhuzamosan az üzlethelyiségeket is eladták a bérlőknek, ezért aztán nem tudják a bérleti díjakkal kinyírni a vállalkozásokat.

Zugló pl. egyáltalán nem adott el üzleteket, ott a fideszes vezetés dobott olyat, hogy duplájára emelte a bérleti díjakat egyik pillanatról a másikra, a mellékutcai kis forgalmú, és a nagy alapterületű, fajlagosan nem jól kihasználható boltok be is zártak rögtön, azóta is úgy állnak. Az őket követő szadeszes vezetés (persze vállalkozó volt a polgi) annyira grandszenyőr volt, hogy a válság idején, 2008-ban, még a szokásos inflációkövető emelést se hajtották végre.
A mostani fideszes garnitúra már nem volt szívbajos, de a legaljasabb emelések 2010 után a VI. kerületben történtek, pl. 750-ről 1,2 millára válság ide, válság oda.

Ugyanezek a folyamatok egyébként korábban Bécsben is lejátszódtak, a konjunktúra hatására az egekbe emelte a város a bérleteket, a plázázás és gazd. visszaesés + a magyarok elmaradása hatására piff-puff kiürült a Mostsegíccsmegmária prosperáló környéke, utána már támogatást igért az önkormányzat a betelepülő kiskereskedőknek, de hát a régi ragyogás nem jön vissza.

Más kérdés, miért olyan ostobák a magyar önkormányzatok, hogy nem tanulnak a szomszédban már korábban lejátszódott folyamatokból.

aszekelyek 2012.11.22. 21:57:31

kedves blogtársak. Dr KAtona Tamás, 2010-es kampány szóróanyagát olvastam az imént és örömmel látom, hogy azt írja, Létbiztonság, a nyugdíjasokra gondolni kell azoknak , akik a kormányhoz kerülnekminden percben és garantálniuk kell az idős korúak megélhetését. remek, hogy ennyire egyetért a szocialista jelölt is, politikus, közgazdász és matematikus képviselő úr is ezzel. A növekedés szlogen címszava kifejtésénél azt olvasom, hogy folytatni kell a zt a pénzügypolitikát, amellyel sikerült javítani a költségvetési egyensúlyt. Ami azt illeti, a GDP 6.8 %-kal csökkent és ez az ő utolsó évükben sajnos nem sokat tudott javítani azon. No de már ez is sokkal jobban áll. Amellett, hogy a nyugdíjasok létbiztonságán sem spóroltak, sőt, többször is emelték a nyugdíjakat. Édes Beámnak külön is írom, hogy ez a derék ember, azt írja még , hogy hogy tovább kell csökkenteni a vállalkozásokat terhelő és személyi jövedelem adókat növelni a fogyasztási típusúakat. Olyan változásokat szorgalmazok -írja , mely bezárja a kapukat az adómegkerülések előtt. A demokratikus közélet mindenekelőtt a vélemény és szólás szabadságát , az ország legfontosabb problémáinak közm egegyezésen alapulómegoldását jelenti számára. Az is szép. Az nem a zorbántakaroggy , szerintem sem a mindenrőlazorbántehet.

Ne lehessen börtönnel fenyegetni a politikai ellenfeleket. (Szerintem se. Kivéve , ha köztörvényes bűnt követnek el. Vagy követtek el emberiesség ellenieket. )

A törvényeket egyaránt tisztelje mindenki , egyformán , akár a hatalom, akár az ellenzék oldalán áll. Nehéz út áll mögöttünk és ezt el is mondja az MSZP -írja ezt is. Az előttünk álló évek sem lesznek akadálymentesek. Senki ne fenyegesse a kisebbségeket. Tudjuk és az elmúlt évben meg is mutattuk , mit kell tenni azért , hogy az ország kilábaljon abból a gazdasági válságból, amibe a legtöbb ország került . ( -ezek komoly elvonások voltak és szigorú költségvetési politika , semmi osztogatás , olyan , mint a 2002-2003 években. )

Azt nem írja, hogy nincs alternatíva..... Kizárólag ortodox módon lehetséges. Ilyesmiről szó nem esik. Mindezek megvalósítására. Mivel ő demokrata ezen írás szerint. A tiszteletben tartás , az nagyon nehezen megy mégis a mai kormány politikai ellenfeleinek. Olvasom ezt a remek kampányszöveget és ha marslakó lennék , azt hihetném , valójában a legtöbb fontos dologban nincs is eltérés a Dr. Katona Tamás úr és a jelen kormány elképzelései között , a kilábalásról , annak mikéntjéről. :))) mi egy kerületben is lakunk:) errefelé ilyen derék emberek élnek.

aszekelyek 2012.11.22. 22:05:40

@A pöttyös az igazi dbeata: ???? Papagájmanci? De berágtál édes Beám ! Amit közöltek , az az intézkedéssorozat volt , amit megköszönt neki Orbán , amikor átvette a kormányzást. :) - mert ő úriember. Tudja , mi az , tisztelni a politikai ellenfelet.

Van esetleg valami az MH közlésében , ami nem fedi a tényeket , az akkori szükséges dolgok végrehajtását a bajnai kormány szerintit ?

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 22:06:08

@graycivil:
... és még nem végzett...
Húbakker, röhögök, pedig inkább ordítani szeretnék.

aszekelyek 2012.11.22. 22:09:03

@nyünyüge: bedőlt a Lehmann , eltérő okokkal magyarázzák azt is , mert akkoriban nem voltak tiszták a dolgok de erről Járai tehet ? Vagy soha többet nem lehet senki az üzleti életben sehol , mert Járainak hívják ,vagy Kovácsnak , Straubnak ? Vagy mert a pályafutása során valami, valahol bedőlt ? Nem vettem ezt eddig észre.

aszekelyek 2012.11.22. 22:18:23

@A pöttyös az igazi dbeata: most akkor hüjjék lennének ha nem tennék a fujj offshorozók a holdudvarban ? simornak lehet.. és ő is hüjje lett vóna ? Sokáig magyarázták is neki , hogy az MNB elnökének miért is necces az.... :)

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 22:19:44

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Hatástalan, de azért köszi"

It was my pleasure, and ... eee .... it was a pleasure indeed :)

Balt 2012.11.22. 22:23:24

@It’s the economy, stupid: Olvasgasd a fenti linkeket , addig is kussban maradsz legalább, seggfej: (Lehetőség szerint volt az utolsó válaszom neked.)

"Ott van pld. Bécsben a Mariahilfer str. Sokkal korábban így járt mint a Rákóczi. Mit csináltak? Leszükitették forgalomlassitós 2×1 sávosra az autóknak (pedig nagyforgalmú főút volt az is) és hatalmas parkoló ill. járdakorzó részeket alakítottak ki, majd mindent kisajátitottak és utána az egészet újra eladták, szinte kizárólag kávéházaknak és éttermeknek, s csak mutatóban maradt 1-2 áruház. Mára totálisan bevált, úgy mint nálunk pld. a Liszt Ferenc tér “éttermesített” sétálóutcás környéke. Csak meg kell nézni Bécsben milyen, fel kell vásárolni az utat és újra eladni. Erre biztos találnánk bőven befektetőt, mert jó üzlet, mi is éppen úgy megcsinálhatnánk ezt mint a labancok."

(Ami mondjuk a Rákóczi útra nyilván nem megoldás középtávon sem.)

aszekelyek 2012.11.22. 22:27:28

@A pöttyös az igazi dbeata: A CÖF elég régen jött létre. Persze ha alulról és civil , nem Orbánt támadja , akkor biztosan nem a következmények nélküli ország élhetetlensége miatt és a " hazudtunk reggel , éjjel , meg este " hatására....
ENNYIT a politikai kultúra állásáról : (
Kétségeim vannak afelől , hogy ha lassabban mondanám , odaát értenék.

dbeata 2012.11.22. 22:31:47

@It’s the economy, stupid: Nem tudom, mi a titkod, de közömbösek nem maradnak irántad a blogtársak, azt látom...:))

@aszekelyek: Tőled is megkérdem, hogyan lehetne ez ellen tenni, Te mint tanult ember szerint? Hogyan lehetne ezt a problémát (ha az), megoldani?
Amíg meg létezik: bitte schön, ne csak egyoldalúan támadj.

Jóéjszakát a blogtársaknak!

aszekelyek 2012.11.22. 22:32:16

@It’s the economy, stupid: Infláció se volt ezelőtt, még soha és reálbér csökkenés sem. Tényleg....

@Balt: Akik felvásárolták a Rákóczi úti ingatlanokat, Erzsébet híd felőli oldalon , nagyon régen már , nyilván nem azzal a céllal tették , hogy felvirágoztassák... mert maximum gaz nő ott azóta.

Balt 2012.11.22. 22:40:30

@aszekelyek: "A CÖF elég régen jött létre."

Ha jól emlékszem, a gyurcsányi "bizalmassági szavazás" idején, 2006-ban vetődött fel a gondolat Fricz Tamásban.

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 22:43:37

@Balt:
"addig is kussban maradsz legalább, seggfej"

Mekkora egy büdös lábú parasztnak teccik lenni. Hiába no, igazi jobbos. Meg hülye is.

A Mariahilfer a fénykorát a magyar világútlevélnek köszönheti, ezek szerint akkoriban nem nagyon jártál arrafelé. Kint a főútvonalon akkor is áruházak álltak. Az átépítések meg jó 10 évvel azután kezdődtek, te tahó, és magát a Hilfert érintették, nem a mellékutcáit, ahol a kisboltok egymásba értek. Csak szólok, volt ott is üzlethelyiségünk, amit a hanyattesés után felmondtunk. És leszarom, válaszolsz-e bunkókám.

Értem én mi bajod: SI faktor. Nem tudok rajtad segíteni, főhetsz a keserű levedben. :DDD

aszekelyek 2012.11.22. 22:44:44

@jjulie: ami azt illeti, ami piac akkor nekünk nyitva állt , azon jól ment. A rubel dollár kurzust nem mi találtuk ki. Senkinek nem hiányzott a fene se tudja , hol GMO-zott cucc , amiket ma kínálnak. Volt saját konzerviparunk, aminek csak a csomagolástechnikáját kellett volna átalakítani. nem a tulajdonosi szerkezetét. Eszébe nem jutott senkinek , hogy külhoni multiktól beszerzett cuccot nyomjon a közétkeztetésbe , sem az , hogy a tojást sublerezze. nem volt így elszennyezve a talaj, a víz, ergo sokkal jobb minőségű termés is volt. Lehet , hogy nem volt sokkal több , mint ami az ellátáshoz kellett de minden féle megtermett , amire tényleg szüksége van egy embernek a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz.
Ezt a piacnyitást el...ták, szerintem. De ha meg tudod indokolni, miért jó, ha háttérbe szorul a hazai termék, termelő,, akkor hajrá..... Vagy ha kevesebbre becsüljük azt , ami legalább olyan jó , mint az import.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.22. 22:45:22

@aszekelyek: ezek a független civilek, igaz?
Orbán-ellenességgel legalábbis nem vádolhatók. :D

Várom az újabb békemeneteket... olyan szép lenne a heti egy békemenetre való stabil beállás... vesszen az ájemef és védjenek meg minket bölcs vezetőink (pl. a dojcstomi) a gonosz karvaJtőke magyarországi kinyújtott csápjától, az Irinától... tiszteletet kérek én is a magyar népnek... meg persze néhány kardamomos bonbont...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.22. 22:47:19

@Balt: Fricz Tamás 1 seggnyaló.
Mondjuk addig szimpatikusabb volt, amíg ellenzékben volt, de hatalomközeli seggnyalónak már elég penetráns.

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 22:55:32

@aszekelyek:
"bedőlt a Lehmann , eltérő okokkal magyarázzák azt is , mert akkoriban nem voltak tiszták a dolgok"

Apúúúú, kezdődíííík... mármint a relativizálás. Hehehe.
Mondjak még illen mondatokat? Végül is bármit megmagyarázhatunk ily módon...

"nem bontották ki az igazság minden szeletét, eltérő okokkal magyarázzák azt is , mert akkoriban nem voltak tiszták a dolgok"

"felvettük az olcsó hiteleket, eltérő okokkal magyarázzák azt is , mert akkoriban nem voltak tiszták a dolgok"

Mondjuk olyan szempontból igazad van, hogy a kúrmányod szerint, aki részt vett egy cég bedőlésében az csak magáncéget nem vezethet, államit azt nyugodtan, sőt, jó ajánlólevél. A cig az ugyszólván állami, a lémann bedöntésében közreműködő faszi jelenléte így egyáltalán nem tekinthető rossz ómennek. :DDD

aszekelyek 2012.11.22. 22:57:05

@Balt: igen a támadás összehangolt. Az kiderült. Más nem nagyon. Miért kérjen bocsánatot? Azért mert több a z unokatestvér házasság és azt nem ő mérte meg, vagy azért, mert % osan , arányaiban bizonyos egyéb körülményektől is függően - Czeizel úr szerint is , gyakoribb az életvitel miatt károsodó magzat , melyek neveztetnek értelmi fogyatékosoknak. Baj, ha a cél a több egészséges gyerek? Láttam a feljelentővel , itt tanuló- Középeurópa Egyetem? - diáklány nyilatkozatát, aki nem magyar, inkábbb ázsia felé van a hazája, aki nagyon fel volt háborodva ezen. Az nekem nem volt világos, hogy mi az a téves konklúzió, amit levont Jeszenszky úr? ? Ezt említette Czeizel úr is. De valahogy nem derült ki pontosan. Neked igen? Azt is láttam, hogy a kisebbség részéről jelen lévők, hogyan viselkedtek. Akik kántálták, hogy kérjen bocsánatot. Ez kb olyan, mintha azért kéne bocsánatot kérni, mert a magyarok olyan magyarosak. ÉÉltvitelükben, :) Inkább jellemző , hogy a várandós nők mindenfélét bevesznek, ami megelőzi a problémákat, magzatvédő vitamint és az is, hogy tartózkodnak az italozástól, meg a dohányzástól várandósan. Életvitelben kicsit másképp van a dolog a várandósokkal. Mielőtt valaki rákezdené az ital és cigaretta kerül annyiba , mint a kellő táplálkozás kerülne.

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 22:58:57

@aszekelyek:
"Rákóczi úti ingatlanokat, Erzsébet híd felőli oldalon"

No, az hol a túróban lehet?! A Rákóczi útnak semmiféle találkozási pontja nincs a híddal, se párhuzamosan, se merőlegesen. A "kik"-hez már el se jutok...

Balt 2012.11.22. 23:01:59

@It’s the economy, stupid: Egymásba öltöd a hazugságaidat, stupid:

"Erst in den 1980er Jahren wurde mit dem Bau der U3 begonnen. Der erste Abschnitt dieser Linie von Erdberg bis Volkstheater wurde am 6. April 1991 eröffnet. Die U3 ist damit die jüngste Linie im Wiener U-Bahn-Netz. 1993 wurde die Linie bis zum Westbahnhof verlängert und gleichzeitig die beiden durch die innere Mariahilfer Straße bis zum Burgring verkehrenden Straßenbahnlinien 52 und 58 bis zum Westbahnhof verkürzt."

Balt 2012.11.22. 23:04:37

@aszekelyek: Emlékszel a Rákóczi úti boltokra? De fő a diszkréció, csak bólints: elég, ha (itt) ketten tudjuk, miről van szó. :)

aszekelyek 2012.11.22. 23:04:50

@It’s the economy, stupid: tevőlegesen elmarasztalható esetleg az az úr, aki alkalmazottja volt a Lehmannak? Nem így tudom. Az a magáncég, amiről valaki azt állítja, hogy állami... az megint nem komolyan vehető dolog. Nincs olyan körülmény de ha van kérlek hozd a tudomásomra, amiért azt az urat itt külön meg kéne hurcolni, a Lehmann körüli kavarás miatt. Érdekes, hogy a minősítóket senki nem macerálja .... Akik a legjobb minősítést adták nekik. A legutolsó percben is. Az sem ez az úr volt. MA sem tisztázott azzal a Válság kirobbanással kapcsolatban és az előzményeivel kapcsolatban, felelősség kérdésével kapcsolatban sem az egész. pedig erősen vizsgálódtak, amerikai , erre jogosítvánníal is rendelkezők. H allom, a külügy feküdt annak is keresztbe. Mrs Clinton. Sok kritika érte őt ezért is. Más miatt is. Nem az én részemről. Kicsit szélesebb ablakom van a világra, mint az országhatár, tudod. :)

Jóccakát mindenkinek !

Balt 2012.11.22. 23:07:12

@aszekelyek: Nem láttam, csak olvastam a linkelt (szokásosnál kevésbé) vitriolos Index cikket.

aszekelyek 2012.11.22. 23:08:24

@graycivil: Mindenki, mindent érdekből közöl , ezeket is abból teszik . érdeksérelmek nem voltak eltitkolva. Mi is a magunkét tartjuk szem előtt , ahogy a minősítőket alkalmazó bankcsoportok is. Vannak , akik ezt másként látják , más befektetők. :)

Balt 2012.11.22. 23:10:00

@Hepci: Mondjuk inkább úgy, hogy elvhű. :) Én most is jó véleménnyel vagyok róla, bár ez gondolom nem lep meg. :) (Bár ha úgy merül fel, tudnék nála kevésbé rokonszenves figurákat is mondani ezen az oldalon, de most juszt se.) :))

aszekelyek 2012.11.22. 23:16:17

@Balt: bólintok. Onnan öltöztünk. :) Volt az éjjel nappali közért , meg a hidegkonyha része... , és működött. :) Ami nem volt , az a hajléktalanság volt.

@It’s the economy, stupid: a hídtól van az egész lerohasztva. nem csupán annak a főútvonalnak , Blahán túli része. Amit Kossuth Lajosnak híttak , míg működött az is.

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 23:18:26

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Nem tudom, mi a titkod, de közömbösek nem maradnak irántad a blogtársak"

Hahaha, igen, vannak un. se hús, se hal emberek, na az nem én vagyok. De úgy látom te sem, ezért csípem is a hozzászólásaidat.

Balt hirtelen dührohama más dolog, valami mélyen gyökerező, zsigeri gyűlöletnek köszönhető, sejtem okát. Ez a típus, aki ilyen negatív érzéseket pácol magában, az mérgezi a saját életét a maga keltette stresszel, hajlamos a daganatos megbetegedésekre. Hülyeség így élni :S
De hát mély kút az emberi lélek, nem szabad túl sokáig belenézni, mert riasztó feketeséget (is) láthatsz.

aszekelyek 2012.11.22. 23:23:19

@A pöttyös az igazi dbeata: Kezdetnek elég lesz, ha senki nem mondja, hogy bolond lennének, nem eldugni a pénzt. Mondjuk ha úgy mint amerikai barátainknál, régebben, az adócsalás nagyon komoly bűn volt a társadalom szemében és az igazságszolgáltatás előtt is. Gondoljunk pl. Al Caponéra. :)) Először is a közvéleményben ne legyen ennek támogatottsága. mert ez mindannyiunk érdeke. kezeljük úgy, mintha rablás lenne , minthogy végül is semmivel nem jobb. Jogosulatlan anyagi előny szerzése.
Kivétel nélkül a szegények megkárosítására. Indirekt módon is. Mondjuk ne legyen törvényes, 16 % szem jöv . Adónál optimalizálni azt. nem könnyű meccs de ha nem felszünk bele akkor ez csak még jobban a nyakunkra fog állni. mert a büntetéselmaradást jutalomként élik meg. Esz személyiségpszichológiai szakszöveg de sajnos igaz. Nem elfogadni. Baloldaliként különösen nem !

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.22. 23:23:37

@Balt: már gyurcsótány is aszitte, a seggnyaló az értelmiségi legjobb formátuma...
No, mindegy.
Elvhű a pacák, mint gréczyzsót.
Kb. úgy is ír.

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 23:27:36

@Balt:
Értem, hogy dühöngsz, lassan örülni is kezdek neki, de ez az idézetecskéd hol mond ellent annak amit mondtam?

Sajnos én ilyen stupid vagyok, inkább arra hagyatkozom, amiben éltem, mint a te fortyogásaidra.
Ami az U-bahnt illeti, nem nagyon járkáltam vele, még villamossal itt-ott, így aztán nem tudom mikor milyen szakaszát adták át, egyébként autóval közlekedtem. Egyéb kérdés?

inreallife 2012.11.22. 23:32:16

@aszekelyek: na, ha már ilyen törvénytisztelő vagy, akkor elemed már, hogy itt mi történt, és kinek milyen érdeke sérült?

www.youtube.com/watch?v=48XC1kr2EZg&feature=player_embedded

a trükk az, hogy két ember is eltörte és széttépte a transzparenst, mégsem őket állították elő. hozzáteszem, hogy rendőr nem is állíthat elő képviselőt "állítólagos" szabálysértés miatt, csak kizárólag törvénybe ütköző cselekedetnél. itt előállították és utána mondott le a mentelmi jogáról. milyen jogállam ez? ja, és a végén látszik, hogy pintér beszélget a sünökkel... azt se kell mondani, hogy eddig 5* állították elő ezt a szimpatikus fiatalembert, mind az 5* kártérítést kapott a jogtalanság miatt. megint fizetni fognak...

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 23:32:32

@Hepci:
"Várom az újabb békemeneteket"

Hamarosan jönnek, ma Martonyi telezokogta a tv-ket, hogy nem is 7, egyenesen 30%-nyit akar a zeu levenni a kohéziós pénzecskéinkből: most majd muszáj lesz a "gyarmat akarunk lenni" tematikát elővenni. Basszus, kidobhattyák a szépen összehajtogatott molinókat... :((

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 23:37:33

@aszekelyek:
"a hídtól van az egész lerohasztva"

A Klotild-palotákra gondolsz? Abból az egyik oldalon Buddha hotel lesz, most építik, ott volt ovi lelkesítő beszédet mondani a múltkor.

www.mellowmood.hu/buddha_bar_hotel

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.22. 23:37:41

@It’s the economy, stupid: dehogy dobják, a nemzeti kormány vigyáz a nemzet értékeire (leszámítva, ha sürgős megrendelést kell adni valamelyik aktuálisan kormányközeli érzelmű nagyvállalkozónknak).

Tehát a molinókat összevarrják:

"Független gyarmat akarunk lenni.
Több tiszteletet és pénzt követelünk az Ájemeftől és az Unijótól"

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 23:43:05

@aszekelyek:
"bólintok. Onnan öltöztünk. :) Volt az éjjel nappali közért"

El is hiszem rólad, hogy az éjjel-nappaliból öltöztél. :DDD
Tetejébe az már nem is a Blaha volt, hanem a Rákóczi út körúton kívüli része... Vidéki-e vagy, anyóca? :DDD

It’s the economy, stupid 2012.11.22. 23:47:55

@Hepci:
"a molinókat összevarrják: Független gyarmat akarunk lenni.
Több tiszteletet és pénzt követelünk az Ájemeftől és az Unijótól"

:DDDD Na megint jót röhögtem, megérte itt maradni. Kölcsön vehetem? Nagyon nagy humor, kár lenne nem terjeszteni... Természetesen cc licensz alatt, forrásra hivatkozva!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.23. 00:01:39

@It’s the economy, stupid: jajaj, ha Aszekelyek (alias Csulamama) meglátja, tovább romlik az ázsióm nála. :)

dbeata 2012.11.23. 07:16:35

@Hepci: @It’s the economy, stupid: Csatlakozom:lájk! :D

Na még egy: ezexerint az unortodox pizza valójában egy kolbászos felfújt? (hehe)

jjulie 2012.11.23. 07:30:10

@It’s the economy, stupid:

az öblöshangú megnemértett sántaagyú kádárvakarék aki itt @Balt: néven él amúgy büszke arra, hogy a nagyapja házában lakik

egy egészséges társadalom élő emlékezete nagyjából száz év, az onokák hallgatják még a nagyapák nagyanyák beszédét belelőnek az ö életükbe, ez így jön ki, így egészséges, tudatában lévén a család, a környezet időbeni folyamatának, értve, építkezve belőle

az igazi mai kádárvakarék élete, emlékei töredékesek, az elődeik nem mertek mesélni arról hol voltak és mit tettek 1919-20-ban, aztán hogy is éltek a horthy alatt, mit gondoltak és tettek úgy 38-től 45-ig, aztán 47-48-ban, 56-g, 56-ban, és így tovább

aztán a @Balt: típusú kádárvakarék fiatal felnőttként pozíciót fogott a nyolcvanas évek lanygos laza késő kádári kavalkádban, amit mét jól m, esetleg meg is fejelve működtetett úgy 2000-ig, amikor is már kristályosodott az erősebbkutyabaszik világ, de ő nem volt erre felkészülve, és értetlenül, fokozódó frusztráltsággal szemlélte, hogy esik az árfolyama, amitől kezdett ökölbe szorulni a keze, 2006-ban már ott sündörgött a székházgyujtogatásnál

és az orbán újrahasznosította mint társadalomi hulladékot, elhitette vele, hogy fontos és értékes a véleménye, amely érzés nagyon hiányzott nékije, és az orbán adott neki gondolatmankót is, és kijelölte hogy kiket kell megdobálnia velük, merthogy azok miatt frusztrált

az orbán adta gondolatmankó hajigálás életmentő lelki táplálák - egy igazkádárvakaréknak

Balt 2012.11.23. 08:18:08

@jjulie: :)) Éppenséggel bőven többet tudok az átlagnál (pl. nálad, aki apádat sem ismered) a családom múltjáról, bár nem tartozik ide.

Balt 2012.11.23. 08:20:21

@jjulie: Ja, és leginkább azért, mert érdekel. Neked viszont a sajátodat is szégyellned kell, kivénhedt munkásőr...

dr. Balta$ár 2012.11.23. 08:22:55

köszönnyük a HITVÁNY drorvbűnnek és a fides mafiának !
szépen fogy országunk...
nemcsak a csilliárdokat lopták el, hanem egy nemzet JÖVŐJÉT !
jajrá magyarok ! jajrá fides !

apropó. címlapos halálhír nem volt?
pedig drmakovec várja szeretettel párttársait szentpéter jobbján...

index.hu/gazdasag/2012/11/23/kivandorlas/

Balt 2012.11.23. 08:24:53

@aszekelyek: Itt speciel az "öltözés" egy kicsi ám annál drágább szeletkéjéről van szó, és nem az Aranypopók irányába tapogatok. Tudod, miről beszélek asszem, nyilván Sacit is ismered.

aszekelyek 2012.11.23. 08:58:09

@Hepci: aranyom, dehogy fog megorrolni. Szétterítése a terheknek, az nem azt jelenti, hogy senki más, csak a bankok. Ne veszítsük szem elől azt a tényt, hogy a kedves Dr KAtona Tamás választási idézettjében nem volt kikötve, hogy nem vállal senki más részt, csak akiknek abban az utolsó szoci kormány , kisebbségi.... , kellett viselnie azt. A bajt meg nem ők csinálták. Gondolok itt a középosztály addigra már jól elszegényítettfelső részére és most, amint azt lehet sejteni, tartanak is tőle:) olvasom, az alsó közép és a nagyon alacsony keresetűek is sorra következnek, ... a kicsit több és jobb jövedelem eloszlás a javukra is. Sztem ez is volt az oka a gyors fellépésének a bajnai féle "szedjük gyorsan össze őket , mert ha előbb lép Orbán , végünk. "

Minthogy a nincset tovább osztogatni már nem lehetséges , és sosem volt ésszerű , ebben a sorrendben lehet csak arról beszélni , hogy ha van stabilitás , kellően alacsony hiány , akkor annak a rétegnek is lehet , nem alapok teremtése nélküli teherkönnyítést kormányzati szinten adni.
Fölülről nem építünk házat. Mert az ránk dőlt.... 2008-ban. A hitelünket már visszaszereztük , mivel ez a kormány több éve már teljesíti azt a hiánycél elvárást , amit az elődei , - baloldali-közép-neoliberális gazdaságpolitika tolók ?- kormányon sohasem.

@It’s the economy, stupid: arra te gondolsz. Azt az egyet építették azon a részen egyáltalán újjá , a többi áll és borzalmasan rontja a városképet. Nevetni fogsz , még a Buddha bar-osokat is ismerem. Kb 20 éve.A jordániai testvérpárt. Nekik valahogy nem éri meg a pénzüket olyanba fektetni , ami halott vagy nem áll szándékukban. @Balt: naná.:))

aszekelyek 2012.11.23. 09:05:06

@It’s the economy, stupid: meg a csehek, meg a lenygyelek... Az unokatestvérem pontosan tudta a pesti árakat , from Ostrava , Csehország.... Amikor látogatóban itt járt nálam. Náluk voltunk mi épp látogatóban, anyai nagyanyáink testvérek , amikor az oroszok elrendelték a 68-as bevonulást. VAn a kis BAltnak írtban egy csavar? Hol dolgozott az asszony, ha nem voltak üzletek és az , hogy kinek dolgozott. Fel sem merült , hogy önálló volt? Miért? akkor is érdekesen voltak esetleg leosztva a kártyák? Csak másképp? No igen, az ilyesmi a rendszerváltással nem változott mindjárt meg... Aztán az a réteg is lecsúszott. Ha nem tudott idejében beszállni és nem voltak messzemenő kapcsolatai, hogy az új játékban is dobhasson hatost .... amitől nem egyet, hatot léphetett előre, esetleg kétszer. Tudod , a ki nevet a végénben.... -most ők sírnak a legjobban... :)

aszekelyek 2012.11.23. 09:08:16

@It’s the economy, stupid: nem mindenki nézte a kerületi önkoriból informálva, vagy a jogi bonyolítást közelről látva azokat az eseményeket. Mert jókor, jó helyen volt hozzá. jellemző módon ezek is úgy történtek, hogy sem felhatalmazás, sem akarat erre a hátrányosan érintettektől nem volt. értsd abból élő magyar adózók, munkavállalók. De semmire nem volt , miért pont erre lett volna ? Sosem szavaztunk olyasmire, hogy eladják alólunk a munkahelyeket...., megélhetési lehetőségeinket.

László56 2012.11.23. 09:15:22

@László56:

Szép jó reggelt Mindenkinek

Magyarország küzd és bízva bízik. Dávid, Góliát ellenében. Egyedül azonban nem vagyunk. Sok kis Dávid létezik az EU -ban. Mert miről is lenne szó, ha nem az EU költségvetéséről. Nagy pénzek forognak a kockán. Egyes országoknak mint a minekünk is, viszont létkérdés az EU pénze. Hiszen enélkül nincsenek az országban invesztálások, ami nélkül viszont megint csak a gazdaságunk torpanna meg.

De miről is van szó az EU költségvetésénél ?

Talán a legfontosabb: az EU -nak nem szabad adót és illetékeket kivetni az államaira. Tehát ebből jövedelme nem lehet. Éppen ezért csak a szövetség államainak hozzájárulásából tudja finanszírozni magát. Az EU mint államszövetség, mint a neve is mutatja nem egy önálló állam, hanem csak több állam aránylag laza szövetsége. Éppen ezért nem vehet fel hitelt a szövetség finanszírozására, tehát adósságot sem csinálhat.

De, akkor honnan van az EU bevétele.... kérdezhetné valaki.

A szövetség államainak a hozzájárulásából. Ez adja ki a bevételeket az EU költségvetéséhez. A kiadásokhoz viszont azon államok segítése szerepel a legnagyobb tétben, melyek, mint hazánk is, az EU pénzügyi segítségére vannak utalva. Tehát amíg az egyenlet egyik oldalán a nettó befizetők vannak, addig a másik oldalon, mint kiadások, egy kicsit leegyszerűsítve, három nagy csoport szerepel. Azok az országok kik kapnak az EU -tól, az EU parlament, és az EU bizottság. Ezeket tartják el mindazok az országok, melyek befizetnek az EU -s kasszába.

Ha a két legnagyobb csoportot, - a finanszírozókat és a fogadóállamokat -, állítjuk egymással szemben akkor nagyjából a következőképpen néz ki.

A finanszírozó országok: 9 milliárd a németek, 6.4 milliárd a franciák, 5.9 milliárd az olaszok és 2.2 milliárd a hollandok 1.3 milliárd a belgák és 1.3 milliárd a svédek.

Kik a legtöbb pénzt kapják azok: 11 milliárd a lengyelek, 4.6 milliárd a görögök, 4.4 milliárd magyarok, 3 milliárd spanyolok, 2 milliárd portugálok, 1.4 milliárd a csehek és 1.4 milliárd a románok.

Ha figyelembe vesszük hogy a befizető országok is kapnak engedményeket a befizetésükhöz, mint például Anglia, Németország vagy Franciaország, - ezeknek főleg a földművelés területei miatt, sikerült a befizetési engedményeket kialkudniuk -, akkor azt is látjuk, hogy ez az egyenleg már most mínuszba kerül.

Tehát mint láthatjuk a finanszírozó országok is kapnak vissza pénzt az EU -tól. Nem csak a felzárkózandó országok.

De milyen nagyságrendű is az EU egész költségvetése ?

Az EU bizottság 1091 milliárd euró -val számol, amit azonban a finanszírozó országok már most le faragtak 1010 milliárd euróra. Ez az EU tanács elnökének a legutolsó javaslata. Ennek hazánk lenne az egyik legnagyobb vesztese. Hiszen a lefaragások legnagyobb része a z úgynevezett kohéziós alapból történne, ahonnan hazánk is a segítséget kapja.

De mire is lenne az a pénz kiadva ?

A legnagyobb tétel a kohézionpolitika, tehát az újrafelosztás a gazdag és szegényebb országok között. Ez 462 milliárd euróval a legnagyobb kiadási csomag.
Ebből 152 milliárd lenne a versenyképességre és a növekedés beindítására fordítva. További 302 milliárd lenne a különböző kohézios alapokba fektetve. Szintén a gyenge országok segítésére.

Az mezőgazdaság politikája a második legnagyobb kiadáscsomag 364 milliárd euróval. Ebből viszont 269 milliárd ami közvetlen kifizetések lennék a gazdák számára. Tehát közvetlen segítség.

Aránylag szerény a harmadik kiadás csomagja. Az EU jogrendszerre, biztonságra és EU polgárosodásra 18.3 milliárdot szeretnének fordítani, amíg az EU külpolitikára 65.7 milliárdot számolnak. Az EU bürokrácia meg 62.6 milliárdot emésztene fel.

Igen ám, de honnan jön mindehhez a pénz ?

A szövetség államainak hozzájárulásán kívül, ami az EU bevételeinek a háromnegyedét teszi ki, vannak az EU -nak még vámbevételei és az EU jogok -ból adódó bevételei is ami a költségvetésbe folyik.

Hazánk még tizennégy másik országgal küzd az őket megillető kohéziós (szociális) pénzekért, hiszen ezek nélkül, vagy ezeknek az erős csökkentése esetén, hazánk sem lenne életképes. A magyar kormány ezért minden magyar polgárért harcol és nyugodtan mondhatjuk hogy ennél fontosabb nincs az országunk számára.

Bízzunk a kormányunkba és támogassuk őket minden erővel, hiszen a napokban, vagy éppen az eljövendő hónapokban, dől el az ország sorsa és helyzete a nemzetközi közösségben. Én a részemről még imádkozni is fogok. A kormányunkért, nemzetünkért és hazánkért. Mert a magyar nép sorsa is a tét Brüsszelben.

aszekelyek 2012.11.23. 09:18:33

@dr. Balta$ár: ne is mondd, hallom, hogy az a remek ember is kivándorol, aki összekente a kifüggesztett NER-t, meg hamisan vádolta és ordenárén az 56-ért halálra ítélt képviselőnőnket. Aztán meg előadott ennek a tárgyalási napján a bíróságon egy nevetséges cirkuszt , mentőt hívatott ,... mert ő jajderosszul van de előtte kikezdett a gój motorosokkal is... Nem is tudom , mi lesz velünk nélküle... Szegényebbek leszünk az ilyen jellegű performanszokkal , az biztos. Na de nem sajnálom én azt azoktól sem , akikhez megy. Szabad mozgásában senki őt nem fogja akadályozni. Csak nem értem , miért nem ment már előbb ....

aszekelyek 2012.11.23. 09:45:31

@It’s the economy, stupid: Ha neked a nyócker vidék.... Véletlenül pont 20 évig laktam pont azon a környéken , pont abban az időben.

aszekelyek 2012.11.23. 09:49:13

@It’s the economy, stupid: A lengyelek kaptak olyan biztonsági hitztelt, amit mi sehogy sem.. és nekik elengedték a z államadósságot is. Talán könnyebb ott baromi okosnak lenni... No de azért ők sem mondtak igazat arról, hogy a válság náluk kicsit sem volt érezhető....

aszekelyek 2012.11.23. 09:53:51

@Hepci: ez a perverz mese azért a te műfajod.... nekem Sanyííí az üvegtigrisből jut róla eszembe :) Bár ő nem is volt perverz ennyire csak ösztönlény , nagyon kevés szocializációval...

aszekelyek 2012.11.23. 09:58:40

@It’s the economy, stupid: maszekok? Úgy érted az aazúr, a domus, a többiek? Amiket bagóért kaptak meg az államtól? Szépen tolod ezt... Szóval az úgy volt, hogy valaki, magyar illetúségű kissé sok kereskedelmi egységre tett szert nagyon kevés pénzért, mára azok teljesen eltűntek. Munkahelyestől. Maszek ? Szóval privatizáció történt. Privát izélték el , a jó üzletmenettel együtt. Úgy kell a konkurenciát eliminálni , tudjuk....

aszekelyek 2012.11.23. 10:11:06

@nyünyüge: A bankok működése , profitja , itt sosem volt közelében sem az úniós átlagnak. Nagyon , nagyon nem. Egyszer meg mi kértünk tőlük valamit. Csókolom.

@It’s the economy, stupid: Frászkarikát volt irónia.

aszekelyek 2012.11.23. 10:14:03

@Balt: Nem ártana azt is kétharmadossá tenni...:)

aszekelyek 2012.11.23. 10:19:12

@Hepci: A Transparency International meg simogatni fog és feldicsér.... Szted őket ki finanszírozza ? :) - nekem kicsit olyanok , mint a Négy Mancs... @inreallife: gondolom , akkor a kártérítésért megy a dolog.... Talált pénz az....

aszekelyek 2012.11.23. 10:25:32

@Hepci: nem jó, az IMF-nek mi befizető tagjai vagyunk és ne vesszen, hanem adjon szépen nekünk is biztonsági hitelt, mint a lengyel barátainknak. Azzal tudná segíteni a kilábalást. Valahogy nem akaródzik az még mindig. MAjd ekkor, majd akkor, Az EU csócs után ez is szépen kialakul. Politikai okok vannak, már nem is tagadottak, ennek a z okai között. Ez már hamarosan eldől. Mindazonáltak , ha harc nélkül adtuk ! hagytuk volna oda mindenünket , sokkal szebbek lennénk sokak szemében. Sokkal nagyobb államadóssággal.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.23. 11:19:23

@aszekelyek: a jelen magyar "tárgyalási politika", vagyis az állandó hazudozás szégyen, bármi is legyen a célja a pávatáncnak.
Szegény Varga, ő se rendelkezik semmi tartással-becsülettel, már rég le kellett volna mondania, ha tényleg hasznosnak gondolja a megállapodást. Képviselje az országot a Gyuri meg a főnöke, ha már ők írják a kottát.

nyünyüge 2012.11.23. 11:29:09

OFF

"az EU rendkívül sikeres vállalkozás, ezt mutatja például, hogy "itt a legjobb az életminőség az egész világon" és országok sora kíván csatlakozni.

Az EU "a demokrácia, a piacgazdaság és a társadalmi kohézió valószínűleg legjobb szintézise"

Na ki mondta ezt és mikor?
Lehet találgatni!

dbeata 2012.11.23. 11:45:18

@aszekelyek: "Frászkarikát volt irónia. " Te aztán már csak tudod. :(

It’s the economy, stupid 2012.11.23. 12:16:22

@aszekelyek:
"A lengyelek kaptak olyan biztonsági hitztelt, amit mi sehogy sem.. és nekik elengedték a z államadósságot is. "

Érdeklődd meg Dzsozi bácsi fészekaljától - ott lapítanak a tetvek a kúrmányod pártjában - mé' nem intézték az adósság elengedését, amikor a nagy formátumú vezetés a kezükben volt. :DDD
Előtte azé' szólok, hitel és hitel, adósság és adósság között is lehetnek ám fránya különbségek.

"valaki, magyar illetúségű kissé sok kereskedelmi egységre tett szert nagyon kevés pénzért, mára azok teljesen eltűntek. Munkahelyestől."

Dehogy tűntek. Az egyik, bizonyos Hemingway (beszabehu, egy magyar embert így hívnának?!) ott virít a milliárdjaival, amiket bizonyos Édességbolt Vállalat "spontán" privatizációjából rabolt össze, a vezíred oldalán, mint focibáró, idén kormányzati támogatást is kapott, biztos nincs neki még elég.

És láss csodát, hol tartja a szerzett lóvét ez a jó magyar gyerek??? Voilá, hát OFFSÓR cégben:

"A Budapest Honvéd tulajdonosaként például általában George F. Hemingwayt szokták emlegetni, de a cégnyilvántartás szerint a Honvéd Futball Club Kft. tulajdonosa a Hemingway Franchise Group Limited nevű, Jersey szigetén bejegyzett cég"

dbeata 2012.11.23. 13:09:56

@Hepci: Jaja, a Bőcs Bagolyné eftásnő..

Ezt már láttad? (vigyázat: nyugalom megzavarására alkalmas képi és hanghatások következnek)

www.youtube.com/watch?v=lF9fcIqX9XQ&list=PLeoVv9_138idCp1J0BdtPoUE2SrJBSKSi&index=1&feature=plpp_video

és itt a folytatás:

www.youtube.com/watch?v=5OyDsJCpUJ0&feature=BFa&list=PLeoVv9_138idCp1J0BdtPoUE2SrJBSKSi

márta)) 2012.11.23. 14:29:18

"Magyarországon nekünk azzal kell szembesítenünk a társadalmat, hogy az eddigieknél többet kell dolgozni ugyanazért a bérért, vagy legalábbis bizonytalan, hogy a több munkáért több bért tudunk-e biztosítani" – ismerte el Lázár János'

www.hir24.hu/belfold/2012/11/23/lazar-tobb-munka-ugyanannyiert/

Mondjuk "ezzel" már szembesült a társadalom egy hatalmas csoportja. Azok" mindenképpen kik elszegényedtek, vagy haladnak az elszegényedés felé.

Egyébként nem a "több munkával van a probléma, hanem a folyamatos megszorításokkal, a folyamatosan kivetett adókkal, a boltok polcain visszaköszönő, egekbe szökő árakkal, a hatalmas rezsi költségekkel. Többek között.
Ez a baj.

márta)) 2012.11.23. 14:33:12

@László56:

Én a részemről még imádkozni is fogok."

Nincs ebben semmi különös, nincs ezzel semmi probléma.
De! imádkozzon a szegényekért, többek között azokért, kik lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé. Kik mindennapi életminőségükben már csak vegetálnak (ez a mantra).
Magyarul) azért hogy ez a folyamat szűnjön már meg végre.
Ha kérhetem.
:(

nyünyüge 2012.11.23. 14:55:19

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Jaja, a Bőcs Bagolyné eftásnő.."
Ursula OV rendelőjében :)

tölgyes 2012.11.23. 16:06:38

@It’s the economy, stupid: Simor működő bankelnök. Bajnai minisztereln9ök volt előzőleg éveken át miniszter és vezető kormánytisztviselő.
Simicska néhány hónapig volt apehos és amivel vádolták (hosszú bitek éjszakája) az rágalomnak minősült.. amit az őz köbvető apeh elnök erősített meg. Azóta nem tagja a kormánynak.Hogy az alábbi szövegből mi igaz azt nem tudom, csak azt tudom, hogy nincsenek tömeges perek az ügyben.
"Bajnai Gordon vezetésével az évente akár 50 milliárd forintot is meghaladó bevételű..Wallis más módszerrel ugyan, de a Gyurcsány-ügyletekhez hasonlóan tetemes hátrányt okozhatott az államkasszának. A Wallisnak közvetlenül – valamint a Well-Invest 2000 Kft.-n keresztül közvetetten is – offshore cégek a tulajdonosai. Az offshore hálózat lehetővé tette, hogy a cégcsoport a magyarországi adófizetés egy részének elkerülésével hatalmas összegeket tereljen távoli adóparadicsomokba, s így minél kisebb részt viseljen a közterhekből. Az adóelkerülési technikákat az Oszkó Péter jelenlegi pénzügyminiszter tulajdonában álló Deloitte-csoport tanácsai szerint alkalmazták. Külön figyelmet érdemel a Wallis legfrissebb offshore tulajdonosa, az egzotikusan csengő Colbrin Holdings nevet viselő társaság. A cég 2006 elején tűnt fel a Wallisban, 913 darab részvény megszerzésével. A Wallis kisrészvényese 2006-ig 11 magánszemély volt, köztük a legtöbb, 531 értékpapírral rendelkező Bajnaival. Ez a részvénycsomag vándorolt át a Colbrin Holdingshoz. 2003 és 2005 között évente több százmillió forint nyereséghez a Wallisból kizárólag az offshore tulajdonban álló részvényese, a Well-Invest Kft. jutott. A többi befektető nem kapott osztalékot. Gondolhatnánk, hogy a kistulajdonosok, élükön Bajnaival, a cég vezérigazgatójával, megunták a várakozást, mikor csurran-cseppen nekik is valami. Így aztán a hozamot nem fialó befektetésüktől megszabadulva átvette helyüket az ajtón kopogtató, vállalkozó szellemű, de ismeretlen tulajdonosi hátterű, ciprusi Colbrin Holdings. Úgy tűnik azonban, hogy türelmetlenségükben elhamarkodottan döntöttek. A Wallis osztalékpolitikája ugyanis 180 fokos fordulatot vett. A részvényeket átvevő offshore társaságnak néhány hónap múlva az évek alatt felhalmozott eredményből több mint 9 milliárd forint osztalékot fizetett ki. A megszerzett vagyont a ciprusi cég viharsebesen és főként adómentesen vihette ki Magyarországról az adóparadicsomba. És hogy kik voltak a Colbrin Holdings valódi tulajdonosai? Mivel a nagyon EU-konform ciprusi nyilvántartási rendszerből ez gyakorlatilag kideríthetetlen, éppúgy lehet tulajdonos Bajnai Gordon miniszterelnök, mint akárki más. Az biztos, hogy a Colbrin Holdings ismeretlen részvényesei – a magyarországi osztalékadó-fizetést elkerülve – 9 milliárdnyi vagyon boldog tulajdonosaivá váltak.

De nem ez volt az egyetlen eset, amikor Bajnai neve offshore céggel került összefüggésbe..Bajnai 2005 decemberében alapította a talányos nevű ESGÉ-B Vagyonkezelő Kft.-t. Alig egy hónap múlva 100 százalékos üzletrészét átadta egy ciprusi társaságnak, a Danilack Investmentnek. A miniszterelnök állítása szerint az offshore cégnek nem ő, hanem apukája és anyukája a tulajdonosa. A ciprusi vállalkozásnak azonban a szülők helyett további két ciprusi offshore cég a részvényese, és hogy ezek mögött valóban csak a kormányfő felmenői állnak-e, vagy esetleg ő maga is, nem tudható. Az offshore hálózattal rendelkező családi vállalkozásuk, az ESGÉ-B Kft. vásárolta meg 2006 januárjában 120 millió forintért azt a XII. kerületi luxusingatlant, amelybe Bajnai beköltözött és jelenleg is lakik. A családi vagyonkezelő kft. székhelyét Bajnai lakásába jelentették be. A cél – Gyurcsány Fittelinájának mintájára – valószínűleg az volt, hogy cégszékhelyként elszámolják a lakás fenntartási, felújítási és berendezési költségeit...."

graycivil 2012.11.23. 16:15:04

@tölgyes: Ne haragudj, de a Simicska-féle sokszáz milliárdos közpénzlenyúlások mellett másra mutogatáshoz pofa kell!

Hát az biztos, hogy nektek, fydeszeseknek, nehéz "arcvesztést" produkálni. :-))) :-(

tölgyes 2012.11.23. 16:26:37

@graycivil: A simicska ügyet korábban is vizsgálta az MSZP-SZDSZ kormány és nem jutott egyről a kettőre. A következő kormány majd megint vizsgálni fogja, abban biztos vagyok. Ettől még Önnek lehet igaza, de Simicska nem tölt be kormányzati pozíciót. A beszélgetés pedig a következőkből indult ki:
"Az USA-ban 2002 óta biztosan tudják, hogy milyen könyvelési trükkökkel lehet 100 millárdokat (dollárban)kivinni offshor cégeken keresztül külföldi adóparadicsomokba. Így kisbefektetők pénzét tüntethetik el. Az USA érdemben nem tudott azóta se előrelépni ebben az ügyben.

A jelentést nagyon részletesen nem érdemes elolvasni, mert legalább is fő vonalaiban bemutatja a miénknél ugyan szigorúbb, ámde mégis kijátszható könyvelési rendet. Átfutni érdemes és néhány következtetését is érdemes elolvasni. Pl. nagy eredménynek tartják, hogy a politika, bár nagy nyomás alatt volt mégsem ált ki az emron mellett... és a becsléseik is szívszorítóak.

Nálunk azonban a politikai elit közvetlenül is benne van az offshorozásban. Amit biztosan tudni lehet hogy Simor maga is oda vitte a pénzét és Bajnai és az élettársa is részt vett a pénzek mozgatásában. A jobbos politikusokról ez még nem derült ki."

A fő állításom az volt, hogy nálunk a politikai elit közvertlenül is benne van az offshorozásba.."
Akkor mi is az Ön baja, azon kívül, hogy vagy nem olvasta, vagy nem értette, amit írtam.

It’s the economy, stupid 2012.11.23. 16:49:21

@tölgyes:
"tetemes hátrányt okozhatott"

:DDD Te meg bekapHATOD... :DDD

"A Danilac Investment Limited bejegyzett, a cégnyilvántartásból kikereshető tulajdonosai Bajnai Gordon 20 éve külföldön élő és ott adózó szülei. Rajtuk kívül nincs más tulajdonosa a Danilac Investment Limited-nek, amely Cipruson, egy uniós tagállamban van bejegyezve, ott jogszerűen működik, tulajdonosi köre nyilvános, a ciprusi jogszabályok szerint fizet adót."

"ESGÉ-B Kft. - "lakásfelújítása"

"Ami Bajnai Gordon otthonát illeti, azért nem költözött az állami tulajdonban lévő miniszterelnöki rezidenciába, mert az 8 éve használaton kívül áll, annak helyreállítása csaknem egy évet vett volna igénybe, ráadásul igen nagy költségek árán lehetett volna alkalmassá tenni a beköltözésre.

Bajnai Gordon ezért vállalta a költségét a védelem kiépítéséhez minden olyan eszköznek, amely a megbízatás lejártát követően nem szerelhető le és használható fel más épületnél."

nyünyüge 2012.11.23. 17:11:07

Az a néhány hónapos Apeh elnökség pontosan 12 hónapig tartott, 1998 augusztustól 99 szeptemberig.
www.origo.hu/itthon/20020926politikusok.html

nyünyüge 2012.11.23. 17:19:56

@tölgyes:
Illenék megjelölni a forrást.

Gondolom ez az eredeti:

www.inforum.org.hu/ftp/documents/fidesz_itkm_feher_konyv_2010_okt_vegleges_1985-1.pdf

a lelkes szavazótábor számára készített segédanyag (hogy mik vannak?!!), és ebből idéz boldog-boldogtalan

Előírás a cut and paste vagy az már a lustaság ?

dbeata 2012.11.23. 17:21:00

@tölgyes: "A fő állításom az volt, hogy nálunk a politikai elit közvertlenül is benne van az offshorozásba.."
Az én fő állításom pedig az, hogy a jobboldali kormányzat közvetetten van benne az offsórozásban, és mindeközben hazudozik, maszlaggal eteti a népet és hangolja az offsórozó elit ellen.

A nép ezt nagyon jól tudja, tölgyes úr!

Lényegtelen itt, hogy a bíróság mit bizonyított, vagy mit nem...

Ugyanúgy űzik ők is az üzelmeiket, csak még ráadásul álszent módon próbálják titkolni is, és a másik oldalt ugyanazzal mocskolni.

Én a magam részéről amúgy nem cáfolom, hogy a Bajnai offshorozott.

tölgyes 2012.11.23. 17:42:44

@A pöttyös az igazi dbeata:
Bizony a jobbos multi is csak multi és bizony élni fog az offshorozás lehetőségével ha lehet, mert ha nem versenyhátrányba kerül. Ennyiben feltehetően a jobbos se különb a balosnál.
A közvetlen és a közvetett között azonban súlyosan nagy a különbség ebben az esetben. Erről szólt az idézett gondolat az USA könyvszakértői összegzéséből. Vagyis arról hogy ott az elit KÖZVETLENÜL nem volt bevonható. Nálunk meg a politikai elit KÖZVETLENÜL BENNE VAN. Gondoléja, hogy az USA megengedné a FED elnökének, hogy offshorozzon???

@It’s the economy, stupid: Kicsit emlékezzen arra a hújjoigásra, amit az Orbán apjának bányája ügyében a baloldal rendezett legalább egy évtizeden át.
Lefordítva az Ön szövegét: Bajnai szülei offshorcég(ek) szabályai szerint adóznak..
A forrás a neten nyakló nélkül a maga nyakába dől, ha beüti.

It’s the economy, stupid 2012.11.23. 17:48:28

@nyünyüge:
"Gondolom ez az eredeti"

:DDDD Hogy te miket nem ásol ki!!!! :DDDDD
A Bányászati Aknamélyítő Vállalat csak jelenthetne neked!

tölgyes 2012.11.23. 17:55:00

@nyünyüge: Én ugyan nem ebből idéztem és ezt mostanáig nem is láttam, de ha valólanságok gyűjteménye lenne, akkor már 1000 pert veszítettek volna.:)

dbeata 2012.11.23. 18:02:03

@tölgyes: Ha a politikai haszonszerzést is a mérleg serpenyőjébe rakjuk, az én szememben még tán rosszabb, mikor álszent módon bort iszik és vizet prédikál az a bizonyos politikai elit.

Mindenesetre az átláthatóságot nem növeli, és engem nem tud átverni.

Hadd kérdezzek még valamit:
Ha választani lehetne, hogy egy cég felszámolással megszűnik, vagy offshore módon még továbbműködtethető, vajon mi lenne a helyes választás? Figyelembe véve az adózási, a foglalkoztatási tényezőket is. Nem kell azonnal válaszolni.

Még egy. Sajnos a forrást pontosan nem tudom, de a Figyelőnek volt egy kimutatása a legeredményesebb középvállalatokról, fele magyar, fele külföldi, és az az "érdekes", hogy a külföldi cégek bérköltsége kb másfélszerese a magyar cégekének.

It’s the economy, stupid 2012.11.23. 18:11:21

@tölgyes:
"ismeretlen tulajdonosi hátterű, ciprusi Colbrin Holdings."

Semmi sem bizonyítja, hogy ez a cég bajnaié. A Wallis teljes háttere offshore, Bajnai nélkül is, õ elõtte is az volt.

A Bajnai papa cége meg bár offshore, de nem anonim. Szóval ez is hazugság. Pont ezért lehet tudni, hogy Mo-i kézbesítési megbízottja a Bajnai macája. Vagy neje, nem tom.

A volt párttitkár szõlõbányáit meg ne keverjük ide, mert gátszakadást okozna.

It’s the economy, stupid 2012.11.23. 18:19:39

@tölgyes:
"Gondoléja, hogy az USA megengedné a FED elnökének, hogy offshorozzon???"

Hûha! Ezt magyarázza már el székelyek kolléganõjének is, mert õ állandóan azt fújja, hogy ezek mind magánzók, akik azt csinálnak, amire kedvük szottyan. Egy hülyeséggel kevesebbet szajkózna végre. :DDD

It’s the economy, stupid 2012.11.23. 18:30:48

@tölgyes:
"Bizony a jobbos multi is csak multi és bizony élni fog az offshorozás lehetőségével ha lehet, ... Erről szólt az idézett gondolat az USA könyvszakértői összegzéséből. Vagyis arról hogy ott az elit KÖZVETLENÜL nem volt bevonható. Nálunk meg a politikai elit KÖZVETLENÜL BENNE VAN."

Ejnye, milyen csacsiságokat irkálunk itt édes úr...!
NEM AZ OFFSHÓROZÁSBAN nem volt benne az amerikai politika, hanem az enron SZARÁNAK ELKENÉSÉBEN. Quelle difference. Mikor a bili kezdett kiborulni, az enron megpróbálta felhasználni a megkent közszereplõket, de azoknak bejelzett a shit-detektora, oszt nem álltak kötélnek.
Értelmezési problémái vannak, vagy assziszi, mi nem olvastuk el :DDD

Ami a GOP offshore-ozásait illeti: Romney vagyoni állapota valahogy quantum-ugráson ment keresztül, és bár fel lett erre szólítva, nem volt hajlandó a közbeesõ évek adóbevallásait nyilvánosságra hozni. Nyilván nem véletlenül, de ott se tök hülyék a választók, értettek belõle, hogy mé' nem teszi ki az ablakba.

tölgyes 2012.11.23. 18:35:18

@It’s the economy, stupid: Azt meg mindenki tudta, hogy a bánya nem Orbáné és mégis verték a tamtamot másfél évtizeden át... Azt azonban mindenki tudja, hogy az MNB elnöke offshorozott sőt azt is tudták, hogy Oszkó offshorozás-tanításban utazott már miniszterelnöksége előtt.
Mindez természetesen jogilag talán rendben is volna így. TALÁN, de nem biztos, mert a háttérinformációkkal baj van...Az igazi baj maga, hogy ő maga a Wallis ügyeiben ilyeneket szervezett és majd így vállalt állami megbízatást.
@A pöttyös az igazi dbeata: A borivást kéne bizonyítani, de arra nincs érdemi bizonyíték, hogy a jobb politikai elitje közvetlenül csinálta.
Offshorozni pedig nem altruizmusból, nem a dolgozók miatt szoktak a szereplők. Az eldöntendő kérdés amit feltesz azonban hamis.

tölgyes 2012.11.23. 18:38:18

@It’s the economy, stupid: Meg is bukott, vagyis nem lett elnök... de abban igaza van: a lehetőséget nem szüntette meg az állam, aminek feltehetően az az oka, HOGY nagy a nyomás.. de ha kiderül, akkor mégis menni kell és nem intéződik el egy NA ÉSSEL!

tölgyes 2012.11.23. 18:44:15

Úgy látszik, hogy az LMP-ben nőtt a kisgazdásodás esélye..A frakció nem akarja a kongresszus útját járni.. legalább is ami a frakcióvezetőt illeti. Vagyis nem választott meg egy olyan jelöltet, aki a kongresszus álláspontját képviselte... A jelöltek egy része nem válallta a jelöltséget, aki vállalta volna nem választották meg..Vagyis a párt képviselői és a kongresszus nincsenek összhangban.

szoja122 2012.11.23. 18:58:41

Van még hová süllyednünk:

"Bóvliból bóvliba: leminősítette az országot az S&P"

"Leminősítette Magyarországot a Standard & Poor's egy fokozattal BB pluszról BB mínuszra. Az eddigi fokozat is bóvlikategóriának számított.

A hitelminősítő azzal indokolta döntését, hogy a kormány unortodox gazdaságpolitikája miatt a középtávú növekedési kilátások veszélybe kerültek."

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/bovlibol-bovliba-leminositette-az-orszagot-az-sp-392065

Ezek a piszkos kapitalisták!

Lefogadnám, hogy csecsemő korukban nem volt piros pont a fenekükön.

dr. Balta$ár 2012.11.23. 19:02:12

@szoja122: :))))) reakcióval együtt jobb sokkal... a fides jobb mint a hírcsárda...

BRÉKÓ BRÉKÓ ! a szokásos karácsonyi LEÁRAZÁS !

"A legnagyobb hitelminősítő, az S&P egy kategóriával még lejjebb minősítette az adósságot. Az NGM szerint komolytalan a döntés."

:)))))

meg a zsíró100 monta ma a rádióban hogy az adórencer FIX... soha többet nem fog változni, mától tutifix, becsszóra kiszámítható lesz:)))))

mekkora vicces kormáyn:)))) tévednek a hitelminősítők:)))

index.hu/gazdasag/2012/11/23/meg_melyebben_a_bovliban_magyarorszag/

márta)) 2012.11.23. 19:05:20

Leminősítette hazánkat a Standard & Poor's"

A leminősítés hírére a forint euróval szembeni árfolyama 279,7-es szintekről egészen 282 -ig gyengült.

A hitelminősítő indoklása szerint a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatósága fokozatosan gyengül, ami az ország középtávú növekedési kilátásait befolyásolják.

Úgy vélik, a magyar kormány rendkívüli intézkedései a pénzügyi szektort érintően megrendítik az ország középtávú növekedési potenciálját.
Ez pedig aláássa a kormány erőfeszítéseit az államadósság fenntartható csökkentésére."

www.mfor.hu/cikkek/Leminositette_hazankat_a_Standard___Poor_s.html

A szegények, elszegényedő társadalmi réteg életminőségében tehát, semmiféle javulás nem várható. Sőt! inkább romlani fog a jövőben, vagyis az következő évben. Úgy gondolom. Elképesztő.
hm?

dbeata 2012.11.23. 19:05:26

@tölgyes: A valóság néha annyira egyszerű, hogy az emberek pusztán emiatt nem fogadják el azt, és keresnek helyette mindenféle szövevényes összeesküvés-elméletet.

Ez jutott eszembe erről, amit írt.

márta)) 2012.11.23. 19:08:16

Na.Igen! Hát! Én nem is értem?! a Matolcsy milyen sikerekről beszél??
:(

szoja122 2012.11.23. 19:08:58

A szabadságharc újabb eredménye:

"Az elemzők ítéletet mondtak - A Matolcsy-csomag megtette a hatását"

"Már csak 30 százalékos esélye van annak, hogy Magyarország megkapja az EU/IMF-hitelkeretet. Egy hónappal korábban még 50 százalékos esélyt adtak erre a Reuters által megkérdezett elemzők. A magyar gazdaság növekedési kilátásai romlottak novemberre, és a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa újabb 25 bázisponttal, 6 százalékra vághatja jövő héten a kamatot."

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/az-elemzok-iteletet-mondtak-a-matolcsy-csomag-megtette-a-hatasat-392018

It’s the economy, stupid 2012.11.23. 19:10:47

@tölgyes:
"Az igazi baj maga, hogy ő maga a Wallis ügyeiben ilyeneket szervezett és majd így vállalt állami megbízatást."

Hát ez meg marhaság. Cégvezetõként az volt a feladata, miniszterelnökként meg ez. Profi. Azt csinálja, amire a hiring szólt.
Mivel a jobberek csak a fociból értenek: ezekkel az elvekkel agyon kéne lõni/verni azt a profi játékost, aki az ellenfélhez igazol.

"mindenki tudja, hogy az MNB elnöke offshorozott"

Nem nevezném offshorozásnak, hogy befektetõ cégre bízta a pénzét, mert elnök lett. Ezzel az erõvel vájkálhatunk Fellegi, Pintér, meg a frászkarika tudja kiknek az állami megbízatás miatt kamu-eladott, kamu-átiratott cégei, ingatlanai stb. körül is. Azokról ne is beszéljünk, akik még a látszatra se adnak.

márta)) 2012.11.23. 19:14:04

Leminősítette Magyarországot a Standard & Poor's - Matolcsy: "önmagát minősítse le" "

atv.hu/cikk/20121123_leminositette_magyarorszagot_a_standard_poor_s

Nahát! Ez nagyon gyors reakció. "Nem kell komolyan venni....."
De azt már azért komolyan kellene venni? hogy olyan az ország helyzete, amilyen?
hm?

nyünyüge 2012.11.23. 19:14:27

@It’s the economy, stupid:
Nem kellett ehhez ásni. Az első olyan mondatot beírtam a google-ba, amelyikben volt egy nem mindennapos tulajdonnév, és az első találatok volt.
Eddig csak gyanús volt, hogy valamilyen kiskátéból kapjuk időnként az "érveket".

nyünyüge 2012.11.23. 19:39:09

@tölgyes:
Nem az idézet igazságtartalmát tettem szóvá, hanem a hivatkozást hiányoltam.
Azt nem várható egy ilyen fórumon, hogy politikusok nem nyilvános állítólagos cégügyeiről közvetlen és hiteles információt tudjon adni bárki.

De az igen, hogy megjelölje idézetei forrását. Ami hivatkozás egyben további információul szolgálhat, és segíthet az adott információ relevanciájának megítélésében.

Az, hogy tölgyes nem ebből a kiadványból idézett, hanem valahonnan az ezernyi helyből, ahol ezt szó szerint felhasználták? Hát ez a fidesz propagandagépezetét dícséri, nem tölgyest. (Hacsak tölgyes nem a gépezet része:).

6.Lenin 2012.11.23. 19:48:03

Kb hasonlóan működne az Együtt 2014 is.

index.hu/belfold/2012/11/23/frakciovezetot_valasztott_az_lmp_nem/

osztódással szaporodnak ballibék.

Lesz Mo kis párt dögivel, de minek.
Vajon innen nézve mi lehet Mo érdeke az ő olvasatukban?
Összekevernék saját személyüket az ország érdekeivel?
Ilyen szép/okos lányok/fiúk?

Izé, nemsokára választás!
Választani szeretnék.

tölgyes 2012.11.23. 19:51:53

@It’s the economy, stupid: Na látja ez a hülyeség amit ideírt: ott az volt a dolga, itt meg ez..:(

Az USA, - ahol vagyonnak igen nagy a tekintélye - nem engedik meg, hogy a milliárdosok közvetlen, meghatározó szerepet vállaljanak a politika élén.. Aki meghatározó politikus akar lenni az lehetőleg ne vállaljon csúcsvezetői szerepet a gazdaságban, mert a kettőt valahogy el kell választani egymástól..

Ez érthető is. Talán olvassa el a A szecsuáni jó lélek remek színművet. Két egymástól gyökeresen eltérő szerepről van szó.

dr. Balta$ár 2012.11.23. 19:53:55

szerelvény érkezik, következő megálló: a HALÁL, végállomás: a POKOL ...
kérjük vágány melett vigyázni, nehogy hamarabb hajjanak meg !
kérjük a beszálást fejezzék be!
a zajtók utójjára záródnak !
halálközeli élmény, avagy fény az alagútban !

"Most új vizsgálati módszereket keres a BKK... amíg nem tudnak új síneket vásárolni. A Határ úttól az Árpád hídig 35 kilométernyi sínt azonnal ki kellene cserélni. Jelenleg olyan terveken gondolkoznak, hogy a MÁV pályarekonstrukciói során kicserélésre kerülő használt, de még jó állapotú sínszálakkal pótolnák az azonnal cserére szoruló szakaszokat. Sajnos ez sem jelent végleges megoldást, sőt a MÁV vonalain is átlag 25-30 évesek a sínszálak. De ha történetesen találnak is használható sínszálakat az alagút amúgy is rossz és elöregedett szigetelése miatt a beszivárgó talajvíz már sok helyen elkorrodálta a sínt rögzítő vasbeton pályalemezeket."

index.hu/belfold/budapest/2012/11/23/ujabb_ketsegbeesett_level_a_3-as_metrorol/

tölgyes 2012.11.23. 19:56:33

@nyünyüge: Most mondja meg minek adjak forrást. Én elolvasok valamit vagy kéthárom éve, két hete, egy napja, öt perce stb. aztán itt irogatok, eszembe jut a régi olvasmány, ideírom és nem keresgetem vissza a forrást... hiszen ha valaki kételkedik könnyedén megteheti, hogy leellenőrzi. Ha valami mégis olyan, hogy nem feltétlenül találja meg, akkor idézem:)

tölgyes 2012.11.23. 20:03:27

@A pöttyös az igazi dbeata: Én nem szoktam összeesküvéselméleteket gyártani. Az ofshorozók nem azért csinálják amit csinálnak, hogy a dolgozóik érdekeit védjék, hanem azért, hogy a saját jövedelmeiket növeljék... Nézze meg Bajnai simán véghezvitte azt a folyamatot amelyik százak életét tönkre tette és közben simán offshorozott a wallis érdekében..:(Nem azért csinálta, hogy a libásokat mentse..:( Ez az amire stupidnak utaltam a A szecsuáni jólélekre hivatkozva.
Egy gazdaságban racionális viselkedés nem lesz politikusi erény...A politikából (ezért is) inkább van út a fejlett demokráciákban a gazdaságba, mint fordítva.:)

6.Lenin 2012.11.23. 20:03:35

@dr. Balta$ár:

"átlag 25-30 évesek a sínszálak."

A 25-30 éves gyerekek is most éheznek igazán.

Eddig is éheztek, de most már nagyon éheznek.
Mindenki, most jön rá, mindenre.

Eddig sötétségben éltél?
Csak most jöttél ki a fényre?
Zavar, hogy kezd fényre derülni?

dbeata 2012.11.23. 20:47:22

@tölgyes: Aha. Lehet, hogy benyelte a hsz-emet a blogmotor. Akkor újra:

Mivel a jobbos média már egy rahedli pert vesztett a mocskolódáson, gondolja, hogy ez visszafelé egyszerűbb lenne, mármint a bizonyítás?

Létezik egyáltalán oknyomozó újságírás ma Magyarországon?

It’s the economy, stupid 2012.11.23. 20:47:43

@tölgyes:
"nem engedik meg, hogy a milliárdosok közvetlen, meghatározó szerepet vállaljanak a politika élén.. Aki meghatározó politikus akar lenni az lehetőleg ne vállaljon csúcsvezetői szerepet a gazdaságban"

Nem, nem, EZ a marhaság.
Magyarországnak nem még egy ezredik idióta politikusra van szüksége, hanem gazdasági szakemberre, lassan csődgondnokra.
A gazdasági előélet, tapasztalat, tudás nélküli vezetők tombolása JELENLEG folyik, láthatjuk, mi az eredmény. Ebből elég.

Amerika politikai életét hozzánk hasonlítani meg égbekiáltóbb marhaság: komoly kultúrájuk van és virágzanak a civil a szervezetek, itt meg vannak fojtva. Honnan tud tapasztalattal rendelkező vezetőt elővenni kis hazánkban máshonnan, mint a maszek világból? Az az egyetlen hely, ahol a cél-eszköz-eredmény egysége számít.

Édes úr, erősen összekeveri a tulajokat a managerekkel. Hogy manager-szerzõdést nem látott még, az tuti. Őket a feladatra veszik fel: van a cégnek egy stratégiai célja, a pályázó annak az elérésére szerződik, ha nem sikerül kirúgják. Ezért aztán sokuk specializálódik, piaci expanzió, válságmenedzselés, tőzsdei bevezetés, stb. kinek-kinek mi megy jól.
Olyan embert pedig, aki nincs a gazdasággal kapcsolatban egy olyannyira kapitalista országban, mint az usa, nehéz lesz találni, talán Biden ilyen most, az egész életét közszolgálatban töltötte, el is bukta a vitát Ryan ellen az ostoba, lenéző viselkedésével.

It’s the economy, stupid 2012.11.23. 20:55:23

@nyünyüge:
Visszanéztem, a hosszú litánia litánia elején és végén idézõjelet is precízen kitett, de a hivatkozást nem rakta ki, pedig csak plusz egy egérmozdulat lenne; igen, de akkor már a linkből látszana, hogy felesleges ráklikkelni, mert valamelyik helyi fityisz-csõr honlapja :))

6.Lenin 2012.11.23. 20:58:14

@A pöttyös az igazi dbeata:

Amiről nem beszélünk, az nincs is.

Van, Hír tv-n. Találnak is.
Máshol keresnének, de nincs, csak terjesztik, hogy lehetséges.

It’s the economy, stupid 2012.11.23. 20:58:15

ado.hu/rovatok/munkaugyek/elitelteket-dolgoztatna-az-egyhaz

Nocsak, nocsak. Éledeznek a feudalista reflexek bennük is, nem csak a földesurainkban. :DDD

dbeata 2012.11.23. 21:17:20

@It’s the economy, stupid: "Édes úr, erősen összekeveri a tulajokat a managerekkel." Ez ilyen Fideszpolitikusi betegség... Általános, a körükben, és ragályos. :(

aszekelyek 2012.11.23. 21:20:20

@It’s the economy, stupid: Ez nagyon gyenge. A szőlő, meg a béánya, a könyökén jött ki mindenkinek , annyit szajkózta a z állítólag baloldai sokaság, kik, mint tudjuk, soha semmit de tényleg, sem nem privatizáltak, főleg nem saját zsebbe... de még csak nem etikusan sem gazdagodtak meg, bár törvényesen... neje egyébként, itt sétáltatták a gyereket A szomszéd utcában. ... miután itt volt egy llakóingatlankájuk...Két követség mellett.... Ahol a jobbikos tüntetés is volt anno....Amikor gyanútlanul elindultam a közértbe és szakatlanul nagy tömeggel és a a hylyszínt biztosító erőkkel is találkoztam , egy szaombaton. Pár utcával felettem lakott akkor az ifjú pár.... Volt egy kis malőr, mert addig elnyomozgattak az oknyomozók, hogy a végén hoztak egy törvényt a mi drága balaldai kormányunk és támogatóik, hogy nem szabad kutatni, kiadni egy vállalkozás tulajdonosainak nevét , címét.... :)) Az Orbán apjáét lehetett , a feleségéét lehetett persze. Akkor nem volt fontos erről olyan törvényt hozniuk...hogy nem lehet azt az információt megszerezni , csak amikor a sajtó n nem opportunista része a munkáját végezte , akkor tiltották meg.

aszekelyek 2012.11.23. 21:24:24

@Balt: Jól emlékszel. Első rendezvény a Hősök terén volt..., nagy , nagyon nagy... Azt már nem merték betámadni.

6.Lenin 2012.11.23. 21:24:36

@A pöttyös az igazi dbeata:

Jujj!
A magyar igazságszolgáltatásra hivatkozni...
Komolyan gondolod?

dbeata 2012.11.23. 21:28:18

@tölgyes: "A borivást kéne bizonyítani, de arra nincs érdemi bizonyíték, hogy a jobb politikai elitje közvetlenül csinálta."
Aha. Az aztán sokat lendítene a dolgon, ha bizonyítva lenne. Bíróság előtt. Mer' akkor jönnének az ilyen Lenin elvtársak, hogyaszongya:

"Jujj!
A magyar igazságszolgáltatásra hivatkozni...
Komolyan gondolod?"

Nna.

aszekelyek 2012.11.23. 21:30:10

@Hepci: Sztem ennél több tiszteletet várhatnak el. Joggal. Már a CÖF is. Meg aztán ha komolyan vesszük a politikai vélemény szabadságát, a gyülekezési szabadságot, hogy egy rendezvény békés jellegű, mely nem veszti el azt, tökéletesen demokratikus, akár lehet szimpátia tüntetés is. Valami mellett. Eszembe jutott, hogy kétszer futottak neki gyurcsány melletti szimpátia tüntetésnek , sikertelenül. A Szt István parkban. Az egyiket még ráfoghatták a rossz időre , a másikat már nehezen. Annyi civil nem rajongott érte azért , hogy egy molinót legalább vinni tudjanak.

Őket biztosan nem a civil társadalom és a választóik támogatása tartotta a hatalomban.

6.Lenin 2012.11.23. 21:32:27

@A pöttyös az igazi dbeata:

Miért nincsenek feljelentések az állítólagos .......ellen?
Talán mert bizonyítani is kellene?

Terjeszteni mindig könnyebb.

aszekelyek 2012.11.23. 21:40:49

@A pöttyös az igazi dbeata: engem nem lep meg, hogy pert nyer. Attól még az marad az igazság , ami....
Vannak érinthetetlenek, azt is jó régen tudjuk.... Ettől még bajnai nem lesz jobb, sem a tevékenysége. Ugyan kérlek. Már ahhoz is pofa kell, hogy beperelje Pesty Lászlót, a film miatt, azt meg a másik érdekes bírósági pofák nem is voltak hajlandóak valóságbizonyítás okán megtekinteni. erről az ítélethozatalról nincs mit .... de tényleg. Nem bontották ki a teljes igazságot. @It’s the economy, stupid: meséld el , hogy működött közre az az úr a Lehmann bedöntésében , mert az nagyon érdekelne...
Ez így üres sarazás , remélem tudod....

dbeata 2012.11.23. 21:43:07

@6.Lenin: Keress rá a "stróman" szó jelentésére.

6.Lenin 2012.11.23. 21:54:43

@A pöttyös az igazi dbeata:

Drága dbeáta, nekem nem kell magyarázkodnod, vagy megmagyarázni az írásbeli indoklást. Olvastam néhányat.
Sőt hallgattam szóban is, ami aztán leírva teljesen másként nézett ki.
Mindegy.

Mindent meg lehet magyarázni, ha nagyon akarja is azt valaki.

graycivil 2012.11.23. 21:59:08

"Még lejjebb minősítették Magyarországot

A BB+ kategóriában, ahonnan Magyarország kikerült, eddig Romániával és a Fülöp-szigetekkel volt egy csoportban. A BB besorolásúak között van többek között a Fitch által szerdán két fokozattal leminősített Ciprus, továbbá az európai országok közül Portugália, Törökország, Macedónia és Montenegró, továbbá Jordánia, Guatemala és Costa Rica."

index.hu/gazdasag/2012/11/23/meg_melyebben_a_bovliban_magyarorszag/

Ez már kezd "tudatos károkozás bűncselekményévé" válni El Curo és Maeltolcsy részéről! Hülyeország ilyen marhákat érdemel!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

dr. Balta$ár 2012.11.23. 22:25:37

@6.Lenin: érdekes én most jöttem rá hogy az elmúlt 22 évben SEMMI NEM TÖRTÉNT...

a nagyvárosi LAKÁSOKAT + KÖZLEKEDÉST 1970 es években 40 éve építették...

a dualizmusban 140 éve meg a VASUTAT + MEZŐGAZD. + BP BELVÁROS stb...

szépen felélnek mindent a komcsi elvtársaid rohat büdös fajtád csak pusztítani képes...

dr. Balta$ár 2012.11.23. 22:27:48

@graycivil: látod itt vannak ezek a hitvány ak

akik még mind ehhez éjjeneznek és tapsikolnak

laci56+ lenin6+ aszékejek + balt + tőgyes meg a többi rohat büdös komcsi

6.Lenin 2012.11.23. 22:39:04

@dr. Balta$ár:

Mindig a pusztítás előzi + a fejlődést. Én lerombolom + TÉ, te + majd felépíted az édenkertet.
TÉ is először tönkre teszi Egomot, hogy aztán ismét nagy és szép
lehessen.

Ez már csak így szokott történni néhány ezer éve.

Néha sokkal nagyobb dicsőség lerombolni vmit. Pl 1 szar rendszert. Én igyexem. Te + nem sok folyadékot zavarsz.

6.Lenin 2012.11.23. 22:54:09

Jelentés

Jelentem, ma a ballib elég lanyha ellenállást mutatott. Semmi rendkívüli esemény nem történt. A szokásos.
Megyek hunyni. A szolgálatot átadtam.

az irány jó, a kapitány a helyén, haladunk.

sk.
6. lenin

Ja, majdnem elfelejtettem...
A Blues örök.

6.Lenin 2012.11.23. 22:56:20

@6.Lenin:

Csak elfelejtettem vmit...

Jó éjt!
Mindenkinek. Dr. Bélsárnak, külön is.

Ventura Blvd 2012.11.23. 23:08:39

OFF

Szeretnék én is szép álmokat kívánni. (Mert, mintha elfelejtettük volna, miről is álmodoztunk húszon éve...)

Például : 23. November 2012, 13:30

Offizielle Eröffnung: Mit bis zu 230 km/h auf der Westbahn
Viergleisiger Ausbau fast abgeschlossen - Fahrzeit Wien-St. Pölten ab 9. Dezember 25 Minuten

Pedig ott is van:
LOBBYING & KORRUPTION
Eurofighter: Stronachs Magna machte 200 Millionen Umsatz
Ex-Wirtschaftsminister Martin Bartenstein sagt, Magna habe zumindest 200 Millionen Euro an Gegengeschäften lukriert

Csak közben műxik minden.

ON

tölgyes 2012.11.23. 23:33:07

@A pöttyös az igazi dbeata: A bíróság előtt - kérdésnek nincs értelme, mert mint látja nem lehet bírósági szakaszba vinni azt sem ahol tudják. Mégis a jogi felelősség megállapításának hiányában legalább a politikai felelősség megmutatkozhatna mint ahogy megmutatkozik Bajnai, Oszkó Simor stb esetében is.
Erre persze mondhatná, hogy az ország egész jól tűrt egy pufajkást, egy D209-es ügynököt, egy handabandázó hazudozót és egylibás-offshorozót. Politikailag nehezen akarta őket büntetni.
A jobboldaliakat szerintem ma még szívesebben büntetnék, de most még nincs bizonyíték a "borivásra"
@It’s the economy, stupid: Miért volna marhaság?? Mást se tesz a ballib, mint a fejlett országokkal így az amerikaiakkal leckéztetne minket. Akkor miért nem visong, hogy ez képtelenség??
Amit pedig maga képtelenségnek és marhaságnak tart az az USA-ban szinte tény. A gazdag csúcsmenedzserek és tulajdonosok nem mennek politikai pályára, talán azért is mert bagóért ők már nem dolgoznak... és van elég tapasztalatuk arról, hogy más az elvárás egy cég vezérétől, mint egy politikustól
Az elnöknek ráadásul nem kell különösebben értenie a gazdasághoz, külpolitikához stb. Nem a közgazdasági, külőpolitikai stb. hozzáértés alapján választanak. Ez csak az olyan lúzerek elképzelése mint az Öné. Van az elnöki stáb, ott kell érteni a részterületekhez és ott értenek is, az elnök politikai környezete pedig az elnökkel közösen kiválasztja azt az irányt, amit a politikában képviselni kell. Az elnök dolga pedig az, hogy ezt hitelesen közvetítse a társadalom számára. Tényleg fel kell tennem a kérdést: tudja ön milyen is az, amiről beszél?
Van egy tanácsom: ha akar valamit tudni az USA-ról akkor olvasson mondjuk Tom Wolfe-t. Talán kezdje a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonallal..:)

tölgyes 2012.11.23. 23:37:30

@nyünyüge: Megint figyelmetlen az olvasásban. Ha valamit valahonnan átveszek, akkor idézőjelet használok, így bárki tudhatja, hogy idézek.. ráadásul a szövgtest beütésével az esetek nagy részéban azonnal kijön az eredeti szöveg.
Mi itt a probléma? Máskor meg gondolatot idézrek, de nem szöveghűen.. miért Ön még nem csinált olyat, hogy az emlékezete alapjkán írt szöveget?

dr. Balta$ár 2012.11.24. 00:13:49

999.

"Újabb magyar Hungarikum!

Szenzációs leletről számoltak be magyar zoológusok. A (pénz)esőerdők talaján egy teljesen új fajt fedeztek fel, a szójártó férget (latin neve Sophosos Politicus Hamiscus).
Napközben a parla menta levelei között bujkál, onnan hallatja hangját. Utoljára a Kameraerdő környékén látták, a Mikrofon-erdőn túl.
Alapvető tápláléka az orbáncfű. Ennek fogyasztása után révületbe esik, és fejlett hangutánzó képességét felhasználva összefüggéstelen szavakat rikolt, utánozva a papagájokat. Az erdőben élő zembereket és állatokat (főleg birkákat) ezzel gyakran megtéveszti, tudat alattijukba vájja be magát. Élősködő életmódot folytat. Fajtársaival a bioszféra alsó szintjén élő egyedek vérét szívják. Intelligencia hányadosa a házimacska szintjén van és ugyancsak az orbáncfű hatására folyamatosan amnéziában szenved.

Fosztódással szaporodik.
Jelenleg még védett, de erősen kártékony hatása miatt bármikor várható átminősítése és kötelező gyérítése.

A teljes cikk Brehm: Az állatok világa kötetének visszamenőlegesen módosított, átdolgozott kiadásában olvasható. "

inreallife 2012.11.24. 02:30:32

@aszekelyek: ennyi? ez nem a regnáló hatalom törvénytelen, igazságtalan megnyilvánulása volt a demokrácia és a szólásszabadság ellen? mert itt bizony politikai megrendelésre követtek el törvényszegést a rendőrök. és pintér kézivezérlésével...

inreallife 2012.11.24. 02:39:17

@márta)): mondom én, hogy a nyugdíjpiramisjátékra 3 megoldás létezik. 2030 körül már állni fog a bál.

- napi 25 órás munka bevezetése
- foglalkoztatási ráta 100% fölé emelése
- 50% nyugdíjcsökkentés

orbánék és az mszp szerint az utolsó opció lehetetlen, marad a másik kettő...

szoja122 2012.11.24. 05:45:10

"A Raiffeisen Bank akár ki is vonulhat Magyarországról"

"A Raiffeisen Bank Iternational vezére, Herbert Stepic egy interjúban leszögezte: bár hosszú távú üzleti terveik vannak Magyarország tekintetében, adott esetben kivonulhatnak a piacról."

www.vg.hu/penzugy/penzugyi-szolgaltatok/a-raiffeisen-bank-akar-ki-is-vonulhat-magyarorszagrol-392006

Nem baj! Akár az összes bank is kivonulhat Magyarországról. Mi jól megvagyunk nélküle. A forint a világ legerősebb valutája. Nincs szükségünk se bankokra se multikra, az OTP mindent pótol (persze az is bank, fújj) :(((

Kedves Fideszesek és persze Jobbikosok (Fidesz kiszolgálói) gondoljatok a kapitalizmus lényegéről, hol lesz a verseny?

Csökkenni fog....

szoja122 2012.11.24. 05:49:36

A rablás folytatódik...

"Újabb nyugdíjpénztári forintokhoz juthat a büdzsé"

"AZ OTP Magánnyugdíjpénztár december eleji közgyűlésének napirendi pontjai között szerepel a jogutód nélküli megszűnés. A bank kihátrált a nyugdíjkassza mögül."

privatbankar.hu/ongondoskodas/ujabb-nyugdijpenztari-forintokhoz-juthat-a-budzse-252777

aszekelyek 2012.11.24. 07:34:04

@It’s the economy, stupid: mondjad kedves stupid, aztán ezelőtt mi a jó fene folyt? Tudod, amikor ezt a mázsás súlyt, ezt a botrányos nagy adósságot összegrundolták a csődgondoskodók? Akik gondoskodtak róla, hogy ne vegyék a papírjainkat. Mert ugye a helyzet az ez volt, 2008 tavaszán. A remek, gazdasági szagembereknek ma kikiáltottak regnálása idején. MA nehezen de álljuk a sarat és mindenkinek fáj is. Szóval? Valakiknek fáj az is, ami JELENLEG van nálunk, hogy nem úgy tesznek, mintha kormányoznának , hanem határozottan kormányoznak. Sok tőr, gáncs és gyilok közepette.

mesélde el kérlek, mi volt a JELENLEG előtt , ami oly remek lett volna csak biztosan nem vette észre Magyarország ! Konkrétan az önállóan tetteket. Még az IMF -hez rohanás előtti dicső korszakot. Még a válság előttit. Biztosan ugrándozott a nagy jólét hátán az a pannon puma ? Vagy a pénzünk dübörgött kifellé, azok felé, akik ma nem akarnak semmiképpen kohéziós alapokat nekünk és más országoknak juttatni ? Úgy nézem, a Lisszaboni szerződés fog működni, mert decemberben nem fognak hirtelen micvét csinálni... Nem látom az erős szándékot erre.

Tehát akkor havonta az előző , tehát 2012 év egy tizenketted részét tudjuk majd felhasználni , amíg csak húzzák az időt. Kohézió szándékáról sem lehet ezek után beszélni. Felzárkózás lehetővé tételének lehetőségéről is csak papíron. Mintha bizony nem lennének érdekeltek abban, hogy a nem első körösöket meg tudja közelíteni a később csatlakozott országok sora. Arra ők aztán nem fognak befizetni....
Nem tudom, pont ennek szellemében volt-e az Únió létrehozva és ezzel a céllal-e. Mondják, hogy ez már valami egészen más,, mint ami lehetett volna az eredeti elgondolás szerint. Igen ez bizony valami egészen más , mint a belengetett "nyócezermillijárd...." - amit a soha nem teljesített ígéretek miatt az előző 7 évben persze nem is tudott csak kis részben megszerezni Magyarország. Köszönjük , szdsz és mszp !

aszekelyek 2012.11.24. 07:36:04

@A pöttyös az igazi dbeata: méghozzá pepperoni , mert csípi is némelyek egyét , mását ! nem veszi be a gyomruk.... Csak a brussels sprout-ot....

dbeata 2012.11.24. 07:49:07

@6.Lenin: @tölgyes: Azt mondom, hogy már a név is félreértésre adhat okot (ti. igazságszolgáltatás). Merthogy itt szerintem inkább jogszolgáltatásról van szó. A bíró lehet igazságos, születhet igazságos ítélet, de azért egy kicsit túlzás igazságszolgáltatásnak hívni. Igazságot szolgáltat majd a Jóisten.

Amúgy igen, jó volna, ha legalább politikai felelősség terhelné a politikusokat (azokat is, akik éppen ma teszik tönkre a gazdaságot, és űzik ki ezzel családok tízezreit, gazdasági menekült státuszba).

"Tavaly a hivatalos adatok szerint is negyvenezernél több, majdnem egy hódmezővásárhelynyi (46 ezer lakos) magyar választotta magának Németországot."

index.hu/gazdasag/2012/11/23/kivandorlas/

aszekelyek 2012.11.24. 07:49:24

@szoja122: elmondom neked szójácska, hogy pontosan ez történt volna a bajnai kormány által 2009 decemberében hozott törvény értelmében is. Végelszámolással megszűntek volna, éppen ez idő tájt és a felhalmozott pénzét a befizetőknek, egy a bajnai kormány által kijelölt RT-k sora vette volna át saját rendelkezésébe. nem voltak megnevezve, tehát nem tudni, kik is lettek volna kijelöltek. Néhányan maradtak volna csak, .) bajnai verzióban is de ott az állami nyugdíjkassza soha nem látta volna a pénzét, viszont fizette volna , mint a katonatiszt, ha másképp nem adósságból, mint azelőtt is, a járandóságokat. Vagy 75 vagy 100 %-ot. Ez sem volt nagyon tiszta. Egyszóval ez a papírforma. Tudod, az IMF 2006-ban már szólt az akkori kormánynak, nem lesz semmi abból, amit elterveztek az elején, tévedés volt, hiba és csinálják vissza. :)) Ennek a mikéntje csak, amiben van egy kis eltérés a magyar büdzsé javára. Akinek muszáj fizetnie. Ha esik, ha fúj. Bár ha mondjuk bajnait valahogy betolnák, istenments, a minielnöki székbe, akkor hurrá, mert visszaadná a manyupoknak, akik bankok is, a pénzünket és ergo azonnal kifizethetetlen lenne a mai nyugdíj, tehát azt vélhetően le is felezné. VAgy hasonló, durva csökkentést hajtana végre. Nem értettünk hozzá, széttárná a kezét megint és hivatkozna mindenkire de ő tökéletes lenne akkor is, hogyne, a bankok és manyupok -egy cég- szemében , akik a befektetők. A mi pénzünket fektették be. Rosszul.

aszekelyek 2012.11.24. 07:55:55

@It’s the economy, stupid: ez a hazafias humor....? új műfaj született....?

Ezt kéne talán: csókoljuk a kezsit , lábát a naccságos IMF -nek , egy kis kőccsönt , ha lehetne , mer még nincs elég sok...

aszekelyek 2012.11.24. 08:01:39

@It’s the economy, stupid: egészen pontosan a Rákóczi út 48 -56 van az épület sarkán, tegnap arra jöttünk haza, megnéztem neked. Valami ócska, ronda Match van benne, a hidegkonyha helyén meg fornettit sütnek... Tudod , a fagyasztott E14-ből. Fast food , junkfood..., big profit , less employee

aszekelyek 2012.11.24. 08:07:48

@graycivil: mit is várhatunk a bankcsoportok által működtetett hitelminősítőktől ? Az útonállóknak már csak ez a mentalitásuk: "Pénzt , vagy életet ! "

aszekelyek 2012.11.24. 08:18:59

@Hepci: nem a tárgyalási szokásainkat nehezményezik, hanem a zt, hogy nem tudnak megtörni. A szuvereitást devianciának fogják fel. VArgának akkor kéne magát szembe köpnie, ha lefeküdne és minden próbálkozás nélkül a kívánt cél érdekében, kölcsönt , nem pedig biztonsági keretet kérne. Nem kér kölcsönt. Éppen azért nem, mert súlyosbítani a helyzetünket nem óhajtja azzal. Az valami nagyon ordas hazugság, hogy a több hitel, valami jóra vezetne. Nincs olyan ország, ahol az jóra vezetett. Már adott ország kilábalását illetően. No és tudod mit mondott prof. Caba László ? köztévén volt összeállítás, Józsa elvtárs is elmormolta a mantráját erről, hogyne. Azt mondta A Prof, aki érti is hozzá, nem politikuska, szakember, hogy az IMF-nek minden alkalommal, amikor le akarnak hívni egy részletet, külön követelései lehetnek, vannak. Ezt a hírekben is hallottuk, nem egyszer a görögök, az olaszok, a spanyolok esetében. Akkor kapnak a hitelükből, ha ezt, meg azt teszik. No azok a plakátok és kormány kommunikációja erről szól. Ezeken az árakon , hogy ingatlanadó , nyugdíjcsökkentés , nem kér az Orbán kormány kölcsönt. Tudod, erről mondják , hogy olcsó.... Akkor most nézze meg mindenki, mennyit bír kifizetni ingatlanadóra? mennyivel csökkenhet a nyugdíja és a szüleié, ahhoz, hogy még az ingatlanadóját is ki tudja fizetni ? Meg a rezsijét? Na ugye , hogy milyen olcsó????

dbeata 2012.11.24. 08:25:26

@tölgyes: Orbánéknak nem annyira fáj az offshorozás, úgy látszik :)

"A miniszterelnök múlt héten ismét az offshore-pénzek hazahozatalának fontosságát emelte ki egy szakszervezeti vezetőkkel tartott találkozón. Egyetértettek abban, hogy be kell vonni a közteherviselésbe "a külföldön lappangó számlákat" - írta a HVG.

A kormányzás elmúlt két évében azonban a kabinet és a kormánypárti többség meglehetősen kétarcúan nyúlt az offshore-vagyonok kérdéséhez. A parlament már 2010-ben eltörölte például azt a Bajnai-kormány idején hozott szabályt, mely szerint a külföldre utalt szolgáltatási díj, kamat vagy jogdíj után a hazai kiutalónak 30 százalékos, úgynevezett forrásadót kellett fizetnie addig, amíg nem igazolta, hogy a célországgal a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van Magyarországnak. Ez az előírás január elsejével került ki az adórendszerből, és az adószakértők szerint nagy lazításnak számított, vagyis jelentős mértékben megkönnyítette, hogy offshore országokba menekítsék a pénzüket az adóalanyok.

Hasonló könnyítésként értékelhető az a módosítás is, amit Rogán Antal nyújtott be a személyi jövedelemadóról szóló törvényhez 2011 júniusában, és az Országgyűlés el is fogadta azt. A módosítás azt az ugyancsak a Bajnai-kormány idején hozott előírást törölte el, mely szerint a magánszemélyeknek szerepeltetniük kellett az itthoni adóbevallásukban azt a ki nem osztott nyereséget is, amelyet adóparadicsomokban lévő cégekben tartottak, és ugyanúgy adózniuk kellett utána, mintha nem menekítették volna ki. Ezek a lépések erősen szembementek a kormányfő által sokszor hangoztatott "offshore-lovagozással"."

www.168ora.hu/buxa/orbanek-es-az-offshore-ketarcu-kuzdelem-100408.html

nyünyüge 2012.11.24. 08:37:11

@aszekelyek:
Lassíts már a hablatyolásban - a 2014-2020 -ig érvényes úniós költségvetésről szólt a vita.
Azt a bizonyos lisszaboni szabályt 2013 januárjában még nem kell alkalmazni.

szoja122 2012.11.24. 08:40:53

"Messzire eljutott a magyar leminősítés híre"

"Péntek este mindegyik vezető külföldi hírügynökség beszámolt Magyarország leminősítéséről. A külföldi kommentárok véleménye azonban megosztott arról, hogy mennyire volt váratlan a Standard and Poor's lépése. Egyes szakértők szerint már pár hete benne volt a levegőben a leminősítés, ezért nem kell tartani nagy összeomlástól. "

www.portfolio.hu/gazdasag/messzire_eljutott_a_magyar_leminosites_hire.176180.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Nyugodjon meg mindenki, ez abszolúte nem számít!

A befektetőket csupán csak egy dolog érdekli:

Annak akivel üzletet kötnek van e piros pont a fenekükön.
A többi lényegtelen.

szoja122 2012.11.24. 08:42:50

@aszekelyek: Így van.

Viszont, ha sárga lennék és csilingelnék, akkor én lennék a sarki villamos.

László56 2012.11.24. 08:48:43

Nagyon szép hétvégét kívánunk Mindenkinek

A kormányunknak csak gratulálni lehet és kell is. Hihetetlen biztonsággal és magabiztosan képviselik országunkat a nemzetközi porondon. Az EU képviselői és bürokratái pedig majd az eszüket vesztik ennek a biztonságnak a láttán. Hogy miből lesz a csereborár...., mondogatják a saját nyelvükön. Mérgelődnek, de lassan megtanulják tisztelni az országunkat és nemzetünket képviselő kormányunkat. Rá vannak és továbbra is rá lesznek szorítva, hogy tiszteljék a magyar népet és nemzetet.

Az EU bürokratáknak nehezére esik ez a tisztelet. Hiszen eddig magyar kormányok sora árulta ki és el a népét és nemzetét. Igaz, hogy a nemzetközi porondon, eddig nem is ismerték a magyar nemzet fogalmát, hiszen eddig kormányaink sora hallgatta el a kiszolgálók alázatosságával, a magyar nemzet létezését. Hallgattak róla, hiszen „csak” az országot akarták kirabolni. A magyar nemzetet kommunistáink már rég leírták és a történelem szemétdombjára dobták.

Ezért a második Orbán kormánynak nem volt és most sincs egyszerű dolga. Harcol népéért és nemzetéért. Kénytelen harcolni, hiszen a kommunistáink ember- és társadalomgyűlölő szisztémáját kell megváltoztatnia. Azt a szisztémát ami lehetőséget adott az ország kirablásához, a nemzetünk lerombolásához, társadalmunk erkölcstelenné tevéséhez. Mindezt megváltoztatni szinte embertelen feladat.

Amikor a kommunistáink arról beszélnek hogy a nálunk Magyarországon a jogállam sérül meg, akkor annak a jognak a megváltoztatásáról beszélnek, ami nekik lehetőséget adott az országunk kirablásához. Ebből a szempontból igazuk van. Hiszen, ki a magyar történelemnek és nemzetnek felelősséggel tartozik, annak elsősorban azt a polgárosodás elleni jogtalanságot kell felszámolnia amivel a kommunistáink hatvan éven keresztül a népünket fogságban tartották és jogszerűen kifoszthatták.

Ma már természetesnek kellene lennie a számunkra, hogy a kommunisták jogrendszere nem lehet az ország jogrendszere. Kellene, de nem az. Nálunk generációk kellenek ahhoz, hogy a fejünkbe átprogramozódjon a polgári társadalom ismerete és kezelési módja. Akkor, kérdezem én, hány generáció kell ahhoz hogy a nemzetközi társadalom is észrevegye mindazt a rombolást, amit a magyar kommunisták végeznek. Legyen az a nemzetközi demokratikus szocialista mozgalom, vagy akár csak az Európai szocialisták. Kérdezhetném, mikor veszik észre, hogy a magyar kommunisták köztük vannak és aláássák a demokratikus rendjüket.

A második Orbán kormány tudja mindezt és teszi a dolgát. Sok türelemmel és a hozzáértők biztonságával. Védi népét és nemzetét. Sokszor önmagunktól is. Igen, önmagunktól, a hiányos ismereteink miatt. Zárkózzunk fel a kormányunkhoz. Evvel felzárkózunk az Európai népekhez és nemzetekhez is. Visszaszerezzük a becsületünket, a sajátunkét és nem utolsó sorban a népünkét és nemzetünkét is.

Hogy ez a kommunistáknak és a megtévesztet Európának nem tetszik ? Azoknak sem tetszik, kik leminősítenek bennünket ? Gazdaságilag nem vitás, hogy egy probléma. Társadalmilag viszont büszkék lehetünk magunkra és kormányunkra. Hiszen az a leminősítés annak a bosszúja, hogy nem hagyjuk kirabolni magunkat. Nem tetszik idegeneknek a magyar népet védő rendszer ? Nem baj. Nekünk kell hogy tetsszen. Nekünk magyaroknak és a nemzetünknek.

aszekelyek 2012.11.24. 08:51:43

@A pöttyös az igazi dbeata: azt, hogy menekült státusz, honnan is teccett szedni? A munkaerő is szabadon áramlik az úni-jóban , nem csak a tőke. Kicsit fura menekült az, akit itt kiképzünk orvosnak, közpénzen, aztán elcsábítják olyan sokkal gazdagabb országba, ahol mivel orvosképzésre sem költenek , tudnak sokkal több bért adni nekik. Ekkora hülyeséget, mint a menekült státusz , még a mi drága Kanadába menekülőinktől sem vesznek be... , se a svédekhez menekülőktől, ezzel a dumával. Dolgozni menni, azt lehet. Jól képzett, dolgozni tudókat látnak szívesen. A munkaerőnk, az olcsóbb , nem képzett itthon kell nekik , minimálbéren is. Abból is profitálnak. Ha így , ha úgy.. Kedden jön a barátnőm , Németországból , meg is kérdezem tőle , tud-e nekem menekült státuszt....ha már kohéziós pénzre , nem sokra számíthatunk...A többi "szegény rokon" országgal együtt. Tagadod-e , hogy úgy kezelnek minket és másokat is ?

aszekelyek 2012.11.24. 08:56:35

@nyünyüge: oké, lassan mondom, hogy odaát is értsék:) Ez nem mond ellent annak , amit én írtam. Én is arról beszélek és arról , hogy ez elhúzódhat de előfordulhat , hogy nem is egyeznek meg. Esetleg voltál látónál az este? :)

aszekelyek 2012.11.24. 09:01:21

@A pöttyös az igazi dbeata: annyira mint ő , aki kisegített , annyira biztosan.... :) Meg a körülmények sem támasztják alá, hogy bajnainál is ennyire kényes lennél , -nem csak egyedül:) , az off -shore -ozásra. Ez porig égett , sztem hagyjuk....

dbeata 2012.11.24. 09:11:01

@aszekelyek: "hogy menekült státusz, honnan is teccett szedni? "

Hihihihi! Bírom a puffogásodat! :))) Jól nyomod! :DDD

Ha nem volna szomorú az egész, jó vicc lenne, így, szombat délelőtti főzés előtt...

"Ez porig égett , sztem hagyjuk" Sztem is porig égtél, inkább ne szólj egy szót se...:DDD
Különösen a 2012.11.24. 08:25:26 -es hsz fényében.... Esetleg majd ha Write Only üzemmódból átváltasz Read Only-ba...:(

jjulie 2012.11.24. 09:11:32

@tölgyes:

kádárvakaréksági seggszájúság, a szívlapát gyógyítja

aszekelyek 2012.11.24. 09:14:04

@dr. Balta$ár: dehogynem történt, eladták a romos ingatlanparkot, a költségek a lakosságéi. Méga fő közlekedési utakat se rakták rendbe. Viszont eladták a legjobb épületeinket bankoknak és azok ki is vannak pofozva. Meg Mondjuk a Gresham palace... Nagyon kellett vigyázni , nehogy legyen hazai tőkeerős konkurencia. Arra is vigyáztak. Bevezették a VÁSÁROLJ , VÁSÁROLJ , AKKOR ÉRSZ VALAMIT rendszert is. Ami azért elő is volt már készítve ..... Az államnak meg ne nagyon legyen bevétele , azt is szépen eligazgatták.... Inkább csak az adósság szaporodjon. A hitelezői lét az nagyhatalom. A magyar kultúrát letagadták , háttérbe szorították...., leminősítették.... multikulti a menő és azt kell kajálni , ja és mantrázták , hogy csak arra van igény. aki pedig megmukkan ezekért , az nácifasisztantiszemitacigány..... Látod Dr bélsár, mennyi mindent változtatást csináltak az elvtársék , a szerintük bal oldalon ?

jjulie 2012.11.24. 09:16:43

@aszekelyek:

mivan banya, a hétvégi műszakpótlék ilyen vonzó?

jjulie 2012.11.24. 09:23:24

@aszekelyek:

áttétes lett a fideszfertőzésed banya, láthatóan az agyhelyed után a húgycsövedet is megtámadta, hát hiába, a kdárvakarékság hajlamossá tesz az áttétes fideszfertőzésből eredő maradandó károsodásra

nemsokára leesik az első hó, és belefideszfűbehugyozhatod a fideszikszet

hogy áll a törzsbirkalemorzsolódási koeficiens banya, már egy kezeden meg tudod számolni hányan maradtatok?

aszekelyek 2012.11.24. 09:40:41

@It’s the economy, stupid: van egyetlen azúr? Hol? A NAgy Domus be van zárva... slussz. Elég sok dolognak kellett helyet csinálni. A Rossmann-nak, a DM-nek,... akik a Háztartási és illatszerbolt helyett-Azúr , vannak a piacon. A Caolát is ugye ..., elprivát...cseszték... Annak egy vezetőjét ismerem , nem is ülök le vele egy asztalhoz... a vegyiárukat elsők között lopták el... már a cégeket, akik a piacon voltak. pardon, felvásárolták .... Azóta ugyanaz sokkal drágább és nem is jó a minősége. Már van itthon is persil csomagolású áru , hogyne.... Aztán olyan is van, ami azért nincs....
Szóval mr Hemingway a problémánk... ahahaha , nem az ajkai kristály .... és amik még törlődtek a piacunkról. Reggelig sorolhatnám. CSak ez az úr a problémánk... - de jó is lenne!

@A pöttyös az igazi dbeata: ez elég sovánka ott a 8.25-ösben. Az off shore pénzeket ugyanis nem úgy viszik ki, ahogyan azok a törvénykék írogatták előfelé. Még 2008 szeptemberében, a feriék által rendezett színi előadáson, Nemzeti Csúcs , A kalapos vipera javasolta, hogy adjanak kedvezményes adózási lehetőséget a kisíbolt pénzek hazahozására. Ezt el is fogadták. Aztán kellett még győzködni simort, hogy ő is hozza haza. merhogy neki nem itthoni forrásadós , külhonban keletkezett pénze volt az . Amiről az a törvény szól , amit lazítottak. Olyan pénzekről van szó , melyeket sosem látott senki. No de akinek nincs pontos képe róla, miről van szó, azt meg lehet vezetni olyasmikkel, amit abban a cikkben is írnak. Kicsit lejjebb, fogalmuk nincs a népeknek róla, hogy csinálták az elvtársurak azt. Az MTVA székház beruházójának is pld , bajnai munkája nyomán, off-shore ba kell küldenie a magyar államnak a pénzt és akkor sem lesz a tulajdona az épület. Ezt nem írták meg neked ott véletlenül? Tulajdonos rejtegető off shore-ba kell küldeni. Nagyon sok PPP volt hasonló borzalom módon , az államkassza fejésére megkonstruálva, by gyurcsány-bajnai. NFÜ vezérként pl ezeket tette.

Édes Beám , itt beégni te tudsz megint. ezzel a kardként felmutatott kábító cikkel. Ezek aprópénzek, tudod. Sosem kerültek ki az adóhatóság látóköréből. megnézhetjük a mi drága el salvadorunk, mennyit v vallott be, miután elrendelte? Az előtt meg miért nem rendelték el? ferinknek sincs egy krajcárja sem itthon , jaj de érdekes! Nagy a család....., ahaaa.... te meg ironizáltál.... petye...

jjulie 2012.11.24. 09:46:10

@aszekelyek:

hahahaha kádárvakarék, hahahaha

hablatyold össze a seggszáddal, mi mindent sírsz vissza amit a kádárral elvesztettél, de közben erősen komcsizz, és elmúlthatvanévezz

hahahaha fideszseggszájúság diadal, hahahaha

aszekelyek 2012.11.24. 09:47:39

@inreallife: marhaság, marhaság, marhaság, politikai megrendelésre.

@jjulie: áh dehogy , a te hiányod oly kínzó: ) , vén fütty...

@A pöttyös az igazi dbeata: azért ajánlok én is valamit neked. A read onlyból átkapcsolhatsz thinking üzemmódra. No én mentem főzni. :) Pá !

dbeata 2012.11.24. 09:54:00

@aszekelyek: Egyrészt, tölgyes úr volt az, aki felemlegette, hogy a zelit meg offsórozik. Erre kérdeztem, hogy oszt' azzal meg mi a baj? Így kezdődött. Persze neki a Bajnai offsór csípi a szemét, a jobboldali offsórozást meg se akarja látni, arra bizonyítékokat követel.

Másrészt pedig, ha zavar, tán reklamáljál Orbánodnál, hogy miért hozta azokat a törvényeket, könnyítve az offsórozást.

Igazad is van, menjél főzni inkább, dulifuli! :DDD

aszekelyek 2012.11.24. 09:57:20

@jjulie: nem , az nem az én asztalom. A komcsizás az másé , meg a fideszkomcsizás is.... keress jobbikost , inreallife majd megteszi neked.... sztem meg elmúlt 2012 majdnem , amióta számoljuk ,...a.c. de vannak akiknél már sokkal több múlt el... hatvannál is több.) sokkal.... @A pöttyös az igazi dbeata: neked fontos elmondanom, hogy tegnap láttam egy felvételt, idén tavaszról, ahol bajnai éppen ecseteli, hogy túl sok a 93 ezer ft-os minimálbér , mert az 50 ezer munkahelyet vesz el.... abból , ami lehetne sokkal alacsonyabb , éhbérért. A 93 is kb az de annál kevesebb? Ez a szegények jótevője , a reménysugaruk, nem közölte, mennyi lenne jó szerinte de kb a 2010-es felelhetne meg a befektetőinek. Adna vagy 80 ezret.... Most nem érek rákiszámolni, elővenni az adatokat, pedig egyszerű lenne. te, hát ez annyira baloldali haza és haladás , hogy az ész megáll.... Szted mindegy mennyit is keresnek, csak a foglalkoztatottak száma legyen több? Volt egyébként a németeknél is bércsökkentés. De nem ennyiből ám...... Irgum, burgum, bajnai és a baloldaliság !

dbeata 2012.11.24. 09:58:33

@aszekelyek: "van egyetlen azúr? Hol?" Jáj mán lelkem, hát köllött vóna sokat vásárolni ott, azt nem zárt vóna be. Ja, hogy ott minden drágább volt, mint a dm-ben? A hüjje vásárlóját nekije, hogy nem drágábban vette meg! Pedig a Fotex vezéré vót, ha jól emlékszem. :(

edok.lib.uni-corvinus.hu/34/1/Pecze9.pdf

dbeata 2012.11.24. 10:00:24

@aszekelyek: Az egykulcsos majd megoldja az alacsonykeresetűek problémáját. Miért nem tanultak többet? Ő bajuk, nem? :(

aszekelyek 2012.11.24. 10:03:21

@nyünyüge: Biztosan Orbán . Sokáig lehetne sorolni a sokkal rosszabb életszínvonalúakat a világban. Akartak csatlakozni sokan. Csak aztán a fogadókedv meg a pénz a kohéziós is elakadni látszik. Mikor már nem ígérgetni kellene, hanem megítélni. Gondolom még azelőtt mondta, mielőtt majd közlik vele, hogy te barátom, egy krajcárt se kapsz senkitől , mert nem voltál jó , nem etted meg az ortodox spenótot. eddig fenyítő eszköznek volt használva. HA nem lesz ez meg az , nem kap Magyarország pénzt..., most meg ez meg az is van és mégse akarják odaadni.

NAgyon vonzóvá volt téve amikor gyurcsányék dícsérték az EU-t. NYócezermillijárd... -ők nem vacakoltak ilyen szöveggel . Zsé , bővebben nagy zsé , oszt kész. Tudták , mire vevők a szavazóik. :) Ki volt próbálva.

aszekelyek 2012.11.24. 10:10:57

@It’s the economy, stupid: nekem az is tetszett, amikor bejelentette, hogy ő milyen becsületes, mert észrevette, hogy őneki nem is úgy van bekötve valamelyik közmű, hogy annyit fizetne, mint a zemberek. És akkor ő szólt is. A feri meg alapítványba kűdte a fizetését is... pdeig a család minden fillért felélt ám... Ilyen hülyén ki gazdálkodik? A szavazói talán. Minielnök ne legyen az ilyen... Csak nem tudni , hova küldte és főleg miért oda. Vagy nem nyilvános.... :) Viszont nyilvánosan talált kislányt és hazakísérte mer ő jó bácsi.

Ezen a szinten lehet a célcsoportjuk....

jjulie 2012.11.24. 10:16:20

@aszekelyek:

banya, milesz ha véletlenül kihagysz egy hsz-t, és nem hugyozol le?

levonja a kádárvakarék seggszájú orbánsántakutyapártközpont a fizud felét?

aszekelyek 2012.11.24. 10:21:25

@márta)): megköszönted már a rezsit a szociknak? Az IMF_EU kölcsönt is, amit te is fizetsz az adókkal? Vagy azt kinek szánták szerinted, nem neked, hogy te fizesd? @A pöttyös az igazi dbeata: a fotex és sok más tulajé volt. éppen azért volt olyan drága kedvesem, hogy ne vásároljunk ott. Aztán beszüntessék. Így kell piacot csinálni másoknak.

A nem tanulás a mindig az egyén problémája , nem a szomszédnak lesz belőle baja. De nálunk és máshol is , akár diplomások is nagyon kevésért kénytelenek tanultan dolgozni. Ha kapnak állást egyáltalán. Nem csípik a főnökök a túl képzettet sem , beosztottnak. Ez pedig már nagyon régen fennáll. Kapcsolatok nélkül állást majdnem lehetetlen kapni. Azt is nagyon régen már. Ez a szokás egy percre sem ment ki sehonnan, mert ezt az alkotmány rögzítette 89-ben, hogy a kapcsolati tőke lesz továbbra is az érték. A hatalom birtoklásának eszköze. Mindenki marad a helyén és a csókosaival veszi magát körül. ne csináljunk úgy, mintha nem pontosan tudnánk ezt is. Aki pedig nincs velük, az nácigányfasisztaorbánseggszáj .... .. +amit még gondolsz.

aszekelyek 2012.11.24. 10:27:43

@A pöttyös az igazi dbeata: akkor miért használod azt a kifejezést, hogy azzal akarják mocskolni? Az i Az kérlek igazságbeszéd. Az igazat mondják róla. Mocskolás az más. Pld amikor a saját xarát keni valaki Orbánra. Az éppen bajnai felől jön manapság.

@jjulie: nálatok bizti úgy van..., ha ezt feltételezed vén fütty.. pl ezért is nem neheztelek rád. Megélhetésitől elsajnálni a kenyeret ! , neeem, az nem én vagyok... :)

jjulie 2012.11.24. 10:40:02

@aszekelyek:

haha banya, azt nem tudom, mi nem vagy, csak azt tudom hogy mi: seggszájú fideszfertőzött agyatlan putriszökevényből lett kádárvakarék fideszproli, akit az orbánsántakutyapárt a törökblogra telepített fűbehugyozni

nyünyüge 2012.11.24. 10:48:19

@aszekelyek:

Nem nyert :).

Tegnap, 2012. november 23-án mondta Magyarország külügyminisztere, Martonyi János a berlini magyar nagykövetségen rendezett délkelet-európai külügyminiszteri konferencián.

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=186591

teevee 2012.11.24. 11:21:31

@aszekelyek: Blá, blá, blá...

"éppen ez idő tájt és a felhalmozott pénzét a befizetőknek, egy a bajnai kormány által kijelölt RT-k sora vette volna át saját rendelkezésébe. nem voltak megnevezve, tehát nem tudni, kik is lettek volna kijelöltek."

Legalább egy mondaton belül próbálnál meg konzekvens maradni: "bajnai kormány által kijelölt RT-k", akikről "tehát nem is tudni, kik lettek volna..."

És ha akkora nagy baj és skandalum a magánnyugdíjpénztárak végelszámolással történő megszüntetése, akkor Minden Igaz Magyar Fényességes Kormánya ezt most nem fogja hagyni Minden Igaz Magyar Fényességes Bankjának, ugyebár?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.24. 11:52:15

@jjulie: pirtyogj, nyomi!
Le vagy maradva, e hónapban hogy fogsz ezret verbálfingani?
Lett munkád, nem érsz rá eléggé, vagy a kedved csökkent, netán a tartós apály után fellendült az érzelmi életed?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.24. 11:59:21

@aszekelyek: úgy emléxem, egy Aszekelyek nevű kommentelő itt vígan sarazta Caba Lászlót, amikor az még nem nyalta Orbán sheggét.
Az ingatlanadó - ésszel meghúzott határokkal - meg szerintem helyes lépés lenne, illetve nagyjából az egyetlen lehetőség arra, hogy az érdekes módon képződött vagyonok tulajdonosait bevonja a közteherviselésbe.
Ja, hogy ezek között vannak fidoxosak is?
Hát itt van a bibi.

tölgyes 2012.11.24. 12:07:43

@A pöttyös az igazi dbeata: Én nem tudom biztosan, hogy ez kétarcúság-e pusztán, vagy részben más: Nem akarnak, mernek új frontot nyitni. Az dolog nehézségei mia hívtam fel a figyelmét az Emron ügyre. 2002 óta tudják, hogy valamit tenni kéne és még mindig nem tették meg azt amit kell. Vajon miért?? Ha az USA kormánya nem vonhatja ki magát a külső körülmények hatása alól, akkor miért gondolja, hogy mi ezt csak úgy megtehetjük. Ráadásul ez egy nagyon nehéz szakmai és elvi kérdés... nem véletlen, hogy az Eus nagy államok se tudnak mernek lépni..

jjulie 2012.11.24. 12:11:18

@Hepci:

hűha, ezmegmivolt, visszaharapott egy süti? mondjuk bizton számíthattál volna rá annyi béna cikizés után

vagy megint teniszeztél valakivel akinek csak jó keze meg lába van?

vegyél teniszleckét amíg nem késő

tölgyes 2012.11.24. 12:15:08

@A pöttyös az igazi dbeata: Az igazság-jogszolgáltatás ügyében állandóan folyik a vita. Ez jórész felfogás kérdése. Az egyik-egyébként nagyon sikeres - ügyvéd ismerősöm szokta mondani: Igazság??? Majd a jó Isten az szolgáltat igazságot, nekem az is elég, ha jogot szolgáltatnak. Egyszer egy jelenlétemben folyó szakmai vitán mondta: Mi az, hogy megtévesztette a bíróságot?? Akinek ez sikerül, az egy jó ügyvéd.

jjulie 2012.11.24. 12:18:03

@tölgyes:

hahaha, mi nem lett a nagyfelhatalmazás nagyváltozásból? hát paraszt, kidurrant az orbánsántakutyafing, ahogy várható volt

merthogy orbánsántakutyafingból nem lesz kolbászkerítés, csak szívlapátos kezelés

tölgyes 2012.11.24. 12:20:42

@Hepci: Mi az ésszerű határ? Ki mondja meg, hogy mi mennyi?Naív dolog azt hinni, hogy az ingatlanon lehet megbuktatni a simliseket.. az ilyen pénzek már rég offsorokban, nemesfémben és elsősorban határon kívül vannak.. Itthon csak a romantikusokat és a lúzereket lehet elcsipni, no meg azokat a balekokat akik egész életükben egy jobb ingatlanért gürcöltek.

jjulie 2012.11.24. 12:22:22

@tölgyes:

kádárvakarékszakmai vita? hahaha

mesélj inkább mit hallottál a nagybátyádtól a falu végén gyerekkorodban, és hogy vakart ki onnan a kádár

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.24. 12:27:47

@jjulie: no lám, akarsz már teniszezni pénzbe?
Rajta, nyomi! Ismered a adataimat, hívj fel és nyélbe ütjük a dolgot.

@tölgyes: jaj, Tölgyes, persze, az offsorok. A fogaskerekűnél meg mi a faszt látok? Azok ott offsorok vagy épületek? lehet, hogy tulajdonosuk is van?
Az ésszerű (alsó) határ meg nyilván nem a békásmegyeri 30 nm 5 főre, mint szellemi rokonának (Aszekelyek) már egyszer kifejtettem.
Vélhetően maga fizethetne.
Meg én is.

szoja122 2012.11.24. 12:35:01

Egy jó dumát olvastam:

"Ne csalj! Ne lopj! Ne hazudj! - A Kormány nem szereti a konkurenciát" :)))

Copyright: zuzu000

dbeata 2012.11.24. 12:35:37

@tölgyes: Belőlem a tapasztalat beszélt. Nekem is jó ügyvédem volt. De a bírónő ettől függetlenül igazságos volt.

@aszekelyek: "Az igazat mondják róla." Na, most megint tanultam valami újdonságot. Igazságbeszéd az, amit nem a delikvens, hanem a politikai ellenlábasa mond róla dolgokat, negatív konnotációban úgy, hogy közben őt és/vagy holdudvarát ugyanúgy érinti az a bizonyos "igazság". Már értem, köszi! :)

szoja122 2012.11.24. 12:40:34

@Hepci: "Az ingatlanadó - ésszel meghúzott határokkal - meg szerintem helyes lépés lenne, illetve nagyjából az egyetlen lehetőség arra, hogy az érdekes módon képződött vagyonok tulajdonosait bevonja a közteherviselésbe."

Tévedsz: Vannak rokonok, akikre átlehet íratni.

Olvasd el a parlamenti képviselők ingatlanjait. Sokan vannak, akiknek csak albérletük van.....

Szegények nyomorognak...

szoja122 2012.11.24. 12:42:35

@szoja122: a vagyonnyilatkozataikra gondoltam...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.24. 12:43:49

@szoja122: szerintem nem nehéz belátni, hogy valamilyen tulajdonosa csak van egy kacsalábnak, ami a Szabadság hegy oldalában áll...
Majd ő fizet, aztán megoldják egymás közt a valódi tulajdonossal.

Természetesen azok a problémák soha nem oldódnak meg, amiket nem akarnak megoldani azok, akiknek lehetőségük lenne rá.

márta)) 2012.11.24. 13:37:40

@aszekelyek:

Tessék?! Nem világos teljesen a kérdés. Mit kellene Nekem megköszönni?!
Ja!? A 2010-es választások óta eltelt időben elindult elszegényedési folyamatot?
Á'áá! Nem , nem köszöntem meg. Még nem.

Egyébként) van valami probléma?
hm?
:((

tölgyes 2012.11.24. 13:49:47

@Hepci: Hanem???És ha nem azok, akkor ki fog fizetni??

tölgyes 2012.11.24. 13:52:48

@A pöttyös az igazi dbeata: Örülök, hogy a jogszolgáltatás egybe esett az Ön igazságérzetével:)

szoja122 2012.11.24. 13:54:41

@Hepci: Abból relatíve kevés van, ráadásul meglehet osztani a tulajdonjogot, és már rögtön sávot válthat...

Amúgy, én is híve vagyok az adóztatásnak.

Az ingatlan lehet az egyik, a másik pedig a luxuscikkek, bárhonnan is kerülnek be az országba, de itt használják magyar állampolgárok.

De a legfontosabb a többsávos jövedelemadó. Amiből a tényleges munkahelyteremtő beruházásokra jelentős kedvezményt kapnának.

márta)) 2012.11.24. 14:08:35

www.168ora.hu/itthon/bajnai-gordon-megosztottsag-fidesz-kdnp-erdeke-106373.html

A szolidaritást felszámolva a hatalom birtokosai azt hirdetik, mindenki annyit ér, amennyije van – jelentette ki a politikus. Bajnai Gordon kifejtette: a kormány „viselkedésének” következményeként bekúszott a politika az életünkbe, és a legkisebb társadalmi egységekben is szekértáborok alakultak. "

Na. Igen! Csak az lenne a jó, ha a nagybetűs nép egy hatalmas csoportja (is) értené a politikai történéseket. Mármint azt, hogy melyik szekeret kellene tolni. :)
Erős középosztályt. Igen. Most vannak gazdagok és szegények. Illetve lehet, hogy) van egy "soványka" középsáv?:)
hm?

menőmano 2012.11.24. 14:17:39

www.168ora.hu/buxa/nekimentek-matolcsynak-a-nemzet-bohoca-106371.html

Még illyyet! Hát! Én ezt nem is értem??!

Hát! Ja! Tudható, hogy a jövő totálisan elkezdődött.

:))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.24. 14:18:26

@tölgyes: nem túl világos a kérdése, felzaklattam? :D

Van ugye nyilvántartás az ingatlanok tulajdonosairól. Feltehetőleg készült valami további adatbázis is, mivel népszámláláskor nem éppen minimumszinten szükséges kérdésekre is válaszolni kellett.

Most akkor mi is a kérdés? Nem lehet megoldani annak kiderítését, hogy pl. Csányi Sándor vagy Leisztinger Tamás vagy éppen Törökgáborelemez magyar állampolgárok hol és milyen körülmények között laknak?

jjulie 2012.11.24. 14:31:19

@Hepci:

olyat örököltél jeti a hegyről, amit mások összelopni tudtak csak?

ügyes vagy, nem csoda hogy nem nyertél még teniszmeccset

de miért nem veszel teniszleckét?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.24. 15:15:37

@jjulie: akarsz fizetni ingatlanadót, nyomi, vagy ebben azért azonos állásponton vagy Tőgyessel?

A teniszben pedig először ki kell deríteni, ki a jobb.
Aztán vesz órát a gyengébbik.
Emlékszel: 20-9880587

tölgyes 2012.11.24. 15:47:01

@Hepci: Az adózás szempontjából - az érdemi adóbevétel miatt - legkevésbé az Ön kérdése fontos...Emiatt ugyanis nem érdemes beveztni az ingatlanadót. (Volt egy ilyen kísérlet, ami meg is bukott:(
A kérdés az, hogy miként lehet érdemi adóbevételekhez jutni az ingatlanadóból. Legyen az érték alapú.? ha az lesz hol az értékhatár. Ha van értékhatár, hogyan lehet megállapítani a adózás alapját szolgáló értéket? Hogyan lehet megoldani azt a problémát, hogy egy bp-i panel lakás áráért házat lehet venni BAZ megyében..Aztán, ha ezt megoldották akkor még mindig ott a kérdés: akinek van háza de jövedelme nincs miből fizet adót? És még ezernyi kérdés, amit megfelelő ismeretek hiányában még feltenni sem tudok.

Az Ön kérdését vagyonosodási vizsgálattal lehetne megoldani, de ezeket folyamatosan csinálja is az adóhatóság. Nagy áttörésre nem nagyon lehet számítani.

dbeata 2012.11.24. 15:54:26

@Hepci: Bajnai "egy pislogós f*sz", de a programja azért ehető? Vagy lemaradtam valamiről?

@tölgyes: Ahogy érzi! Részemről az ügy kapcsán sok érzés előjön, de az "öröm" az utolsó ezek között. Azért én meg annak örülök, hogy van valami, amiben egyet tudtunk érteni.

tölgyes 2012.11.24. 15:56:35

Most olvasom SG blogján és a NOL-on, hogy Schiffer megosztó politikus:) Tehát még véletlenül sem azok a megosztóak, akik az eredeti iránytól erőszakkal el akarják téríteni az LMP-t. Tehát mégis megindul a kisgazdásodás, vagy eszdészesedés folyamata az LMP-ben?

menőmano 2012.11.24. 16:10:16

www.168ora.hu/velemeny/hogy-mi-van-matolcsy-gyorgy-allamsdossag-kamat-beruhazas-1063

Vagyis) "Matolcsy csapkod angyalszárnyaival".

Hát! komolyan..............

:))))))))))))

menőmano 2012.11.24. 16:12:43

Bocsika lefelejtettem)

Hát! Ja! Jó ez a magyar politika, nem kicsit, nagyon.
??

:))))))

jjulie 2012.11.24. 16:14:49

@Hepci:

hát, nem kell semmit kideríteni, mivel megtapasztaltad és megírtad már: soha nem győztél még olyan ellen, akinek csak jó keze meg lába van

na ezért kell neked lecke

namost, én adtam már teniszleckét olyannak aki aztán győzött az aktuális magyar bajnok ellen, de ha nem akarod megtudni milyen nyerni, nem erőszak....

menőmano 2012.11.24. 16:18:53

Magasságos egek ura!! Micsoda hegyibeszéd.
Zseniális!!
Komolyan..........

:((((

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 16:20:18

@A pöttyös az igazi dbeata:

Éppen azért lappanganak külföldön azok a számlák, mert anyagilag jobban megéri.

A pénzes emberek általában nem a leghülyébbek közül szoktak kikerülni.

Nem lenne tilos Magyarországnak sem olyan környezet teremteni, hogy ne csak a magyarok ne vigyék külföldre a pénzüket, de az egész világ ide hordja a pénzét.

Az ellenkezőjét teszik, akkor meg ez van.
Ebben az országban a politika nagyon látványosan utálja a gazdagokat, legalábbis ha magyarok.

A külföldi más megítélés alá esik.

aszekelyek 2012.11.24. 16:22:30

@It’s the economy, stupid: melyikük MNB elnök? :) jaj de jó , hogy kamu átírásról beszélsz, erről eszembe jutott ferink és az , hogy adta elő , hogy ó , hát ő most akkor nem is és a cégeket más viszi... :), ő meg a fél panellel elvan , mint vagyon... ű

Tudod stupid , ha valaki ennyire bizonygat , olyasmit , aminek ab ovo kéne úgy lennie , akkor mégsem kéne lelőni az átigazoló játékost. Mert se miniszterelnöknek nem igazol át , sem jegybank elnöknek. Futball játékos. Érvényes szerződése lejártával ott folytatja , ahol megfizetik. Vagy abbahagyja. No most ez a feri nk , ez ki által volt leigazolva és fizetve ? :-o

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 16:25:56

@A pöttyös az igazi dbeata:

Persze megoldja.
Az egy kulcsos adó mindenkit motiváltá tesz, hogy többet, jobban dolgozzon, mert akkor arányosan többet is kereshet.

A korábbi adórendszer büntette, a több, jobb munkát.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 16:30:09

@Hepci:

Az érdekes módon képződött vagyonokkal szemben eljárni, az adóhatóság, rendőrség, bíróság dolga lenne.

Az adók változtatása nem megoldás.

Egy igazságtalanságot, nem lehet egy másik igazságtalansággal helyrehozni.

Te se akarjad!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 16:33:03

@szoja122:

Egy újszülöttnek minden vicc új.

menőmano 2012.11.24. 16:35:39

„Nem azért, mert maradéktalanul egyetértenénk a Haza és Haladás politikájával: ezt számos alkalommal világossá tettem én is, Karácsony Gergely és Jávor Bence is.
Azért, mert az Orbán-rendszer az elmúlt 22 év betetőzése és az ökopolitika totális tagadása."

www.hir24.hu/belfold/2012/11/24/scheiring-az-orszag-jovoje-a-tet/

Mondjuk "Jávor Bence" :)) és politikus társai lehet, hogy meghallották az idők szavát.

Egyébként, a Bajnai Gordon vagyis a Haza és Haladás , nem kérte soha sem, hogy mindenki értsen egyet vele.

Sőt csak megismételni tudom magamat) A Bajnainak koloncokra nincsen szüksége. Egy esetleges nyerés esetén totális egyetértésre van szükség, olyan ügyekben, mely előre viszi az országot, nem pedig hatalmi játszmákra. Szerintem.
???
kész.ennnyyi.
:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 16:36:56

@tölgyes:

Már meg is indult.
A vörös hadsereg tudjuk milyen erős.
Legyűri, elfoglalja az lmp-t is.

menőmano 2012.11.24. 16:39:33

Bajnai Gordon az "új politikai csillag".

Támogassa Ön is! Ha kérhetem.
Bezony!

:)))

dbeata 2012.11.24. 16:40:35

@Akitlosz: Irónia volt az részemről, székely blognagyasszony mű siránkozására a szegíny magyarokért. :(
Én nem értek egyet azzal, ahogy az egykulcsost bevezették. Fogyasztó réteg kinyírva, a jobban kereső meg nem fogyaszt, sem nem vállalkozik, foglalkoztat. Legfeljebb aranyat, állampapírt vesz rajta. Magyarán azt üzeni: ma nem érdemes vállalkozni, inkább félrerakni, ezzel a bizalmatlanságot növeli a gazdaságban.

Igen, a jövedelemadó magas. Viszont nem hinném, hogy a jövedelemkülönbségek pusztán azt tükröznék, hogy valaki mennyire hasznos tagja a társadalomnak.

Mondjuk inkább akkor azt, hogy a gazdaság kifehérítésére szolgál. De arra meg nem jött be.

Akkor meg? Marad az utolsó érv: valahogy vissza kellett osztani annak a rétegnek, amelyik Orbánt a magasba emelte.

szoja122 2012.11.24. 16:44:21

@Akitlosz: Igen. Te minden viccet ismersz?

aszekelyek 2012.11.24. 16:45:32

@A pöttyös az igazi dbeata: Az a bizonyíték , hogy létezik , hogy a Hírtv-sek állandóan bíróságra vannak idézve , mert oknyomoznak:))) Más nemigen kutakodik , maximum agresszolga keze alá dolgozók , informátorok .....de ők inkább háttér sajtómunkások , ...Terepen nem látod őket sem mikrofonnal , sem dokumentum műfajban , sem valami értelmesben , ami oknyomozó újságírásnak nevezhető. Ami azt illeti, nem agresszolga kocsijába drogot csempészni bérelték fel azt a sittes fiút, akinek ez nem volt frankó és vcsak megmondta nekik, hogy mivel bízták meg és sütőport tett a kocsijukba. No és amilyen nálunk az i jogszolgáltatás, hiába volt hangfelvétel a megbízásról, negyon egyértelműen, vergődő kutyáról aki haveri is volt benne szó, értsd korrupt rendőrők, a bíróság nem fogadta el, nem fogadhatta el, nem állípított meg a szervezkedők részéről bűncselekmény előkészületét, felbujtást sem. No, hát így megy ez a jobberek pervesztése. Hogy pontosan legyél informálva kedves. Ezen felül sok alkalommal közöltek helyreigazítást, amikor nem kellően bizonyítható, ám annál nyilvánvalóbb dolgokat adtak le adásban. A bizonyítékok hiánya is érdekesen funkcionál a magyar jogrendben. Éppen tegnap mentették fel a kellő bizonyíték hiányában, 12 év fegyházra ítélt Balla Irma áldozat fiát. A képviselőnő teljes családját tették tönkre. Közben bement eg y fickó bevallotta, hogy ő volt de az se volt elég.... NAgyon, nagyon fura dolgok is történtek nálunk az igazságszolgáltatásban. tegnap ezek az oknyomozók pld megint meleg pitébe nyúltak. Bizonyos helyeken az uzsorások nem uzsorások és az nem bűncselekmény.... Eszemmegállt, mit megengednek maguknak, első körben a rendőrség, azután , mikor már nem volt elkerülhető, hogy ügy legyen, a bíróság is. Öt felderített áldozat, lopott nagy értékű gépjárművek kétszer cserélnek papír nélkül gazdát, uzsora van benne és kijelentik , hogy nem n bűncselekmény. nem ám fél kiló babra ment a játék, 50 millák repkedtek a levegőben... egy esetnél és öt volt , csak a felderített.... Minimum bűnszövetkezetben elkövetve. Ezek persze egy árva fillér adót sem fizettek ezek után az ügyletek után , havi tíz % os kölcsön!!! de bíróságnak az sem volt baj.... Sztem ennek lesz még folytatása.

Jaj de jó, hogy említed , Mandíneren olvastam reggel, hogy az Nemzeti médiahatóság a Tasz -ék nak mit írt , a Szalai Annamáriát becsületsértően vádoló , ügyészségi döntés, úr SZ.M. ügyével kapcsolódóan. Nagyon cuki levél. Arra figyelmeztette őket, hogy talán ki kellett volna bontaniuk a teljes igazságot, az ügyészség i döntésről a becsületsértés elkövetését illetően. Cseppet szűkítették az információt , hogy PC legyek. :) A teljes igazságot a hatóság írta meg , udvarias levélben.

Majdnem olyan jó , mintha én írtam volna:)) Érdemes elolvasni. No és azért nincsen annak a becsületsértésért elmarasztalt úrnak súlyosabb következmény amiatt , amit elkövetett , mert Szalai Annamária -okosan- nem hagyta provokálni magát és ő személyesen nem tett feljelentést sem. Okosan , mondom , mert nem adunk teret az ilyen alakoknak , hogy a mocskolódást tovább habosítsák.

tölgyes 2012.11.24. 16:47:30

@menőmano: Nem úgy néz ki, hogy Bajnainak ne lett volna szüksége az LMP-re, mint egységes pártra. Erre a mostani gyülevész hadra, ha van esze akkor nincsen már szüksége.

Ugyanakkor lehetne egy kicsit empatikusabb:):) az LMP-vel. Ők kezdeményezték a sukorói eljárást, amiben ők Bajnai felelősségét bizonyítva látták.:) Nehéz lenne ezen túltenni magukat... mert akkor hová is vesztek az elvek. Márpedig egy olyan párt számára, amelyik új elvekkel lépett a porondra a legérzékenyebb veszteség az elvek elveszítése.
Aztán itt van a másik gond. Bajnai és az LMP együtt korántsem biztos, hogy hasonlóan vonzó, mint az LMP Bajnai nélkül...A libás ügyekben érintettek, az 1 méter magas kilátó, vagy kutyakozmetika ügyén háborgók számára Bajnai biztos riasztó és az is marad, ha az LMP mellette van.
Az azonban biztos, hogy egy hosszasan marakodó LMP sokakat taszít.. és SG most ennek az útjára lépett... vagyis folytatja a kisgazda, eszdészes hagyományokat, miközbe SG oldalán nincs egyetlen hatékony politikus sem. Schiffer legalább az övéit meg tudja szólítani.
Én azonban nem akarom lelohasztani az ön hitét és lelkesedését.Harcoljon keményen, dicsérje SG-t és Bajnait, hadd lássa a világ, hogy vannak akik támogatják és azok milyenek.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 16:48:02

@tölgyes:
Persze kell kompromisszumokat is kötni, amikor az az ideális.

De nem mindig, és nem mindenkivel.

Olyan ember nem létezik, aki a konfliktusait csak és kizárólag kompromisszum kötéssel oldja meg.

Ezért megalapozatlan a kompromisszum keresést a többi konfliktus kezelési módszer fölé helyezni.

Van amikor az az ideális, van, amikor pedig nem.

Esete válogatja, a konfliktus miben lététől, és az abban résztvevők közötti viszonytól függ.

Te talán minden kéregetőnek, aki kér tőled száz forintot adsz egy ötvenest kompromisszumos megoldásként?

Na ne röhögtess!

dbeata 2012.11.24. 16:48:36

@Akitlosz: "legalábbis ha magyarok." Inkább: legalábbis ha az ellenzék holdudvarába tartoznak. Én inkább így látom.

Amúgy meg: bár igazad lenne, és többet, jobban dolgozna az az egyszeri ember.

Nem lehet egyszerre azt mondani valakinek: boldogulj, és légy motivált, dolgozz, rajtad múlik, minél jobban csinálod, annál több pénzed marad!
Mindeközben pedig a kapitalizmus, versenypiacon alapuló gazdaság ellen harcolni.
Inkoherens.

tölgyes 2012.11.24. 16:52:10

@Akitlosz: Megindult, de Bajnainak, ha van esze, akkor egy ilyen szétesett gyülevész haddal nem áll össze. Most már tán csak az LMP teljes széesésében bízhat s abban, hogy a párt szavazó jobb híján majd őt választják. Bizonyára lesznek ilyenek is, mások meg haragudni fognak rá a reményeik szétszedése miatt:(

aszekelyek 2012.11.24. 16:52:36

@dr. Balta$ár: mondom zsülinek, hogy a komcsizás nem az én asztalom de tőlem várta... Írjál neki ilyet, mert erre éhes....

aszekelyek 2012.11.24. 16:54:36

@Ventura Blvd: No igen, az ő polgáraikkal nem merik megtenni, amit velünk simán.

dbeata 2012.11.24. 16:55:27

@aszekelyek: Megkérlek, Édes Évikém, hogy tanuld meg sűríteni a mondanivalódat, mert különben kénytelen vagyok ignorálni téged a jövőben. Nem várhatod el, hogy a hsz-eidet olvasgassam naphosszat.

tölgyes 2012.11.24. 16:56:12

@Akitlosz: Megismétlem: a demokrácia lényege a kompromisszum, de ez nem jelenti soha, hogy azt mindenkivel meg kell kötni. A diktatúra sincs meg kompromisszumok nélkül. A kompromisszum az emberi együttélés alapszabálya, amit persze soha nem kell mindenkivel megkötni, de túl szúkre sem szabad szabni a kompromisszumok körét, mert akkor egyszer csak magára marad az okoskodó. A megfelelő határok megtalálása: ez a politikában a politikai művészet.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 16:59:03

@Khal Drogo:

Majdnem jó, csak éppen az a vékony, de dúsgazdag réteg hiányzik, és nem is igen lesz olyan.

A kormány a multi cégeknek hajbókol - ahogyan az előzőek is - ezekből pedig soha a büdös életben nem termelődik vékony de dúsgazdag réteg ebben az országban.

Ezeknek a cégeknek a tulajdonosaik külföldiek, akik ugyan nem Magyarországon élnek, és eszük ágában sincsen ideköltözni.

Magyarországon a jólét megteremtésének egyetlen reális útja, ha alapkövetelményként az állam felelős gazdálkodást folytat. Ha hitelből él, szórja a pénzt, meg még rontja is, akkor minden mindegy, esélytelen az ország.

Ha a fenti alapkövetelmény adott, akkor a jóléthez, sok tőkeerős, versenyképes magyar cég kell, magyar gazdag tulajdonosokkal.
Akkor lesz pénz, tőke az országban és emelkedhetnek a bérek.

Más módon erre remény sincsen.
Az általam vázolt módszerre sem sok, így nem számítok rá, hogy a következő 22 évben sikeresebb lesz az ország, mint az elmúlt 22-ben volt.

Ebből az országból a mi életünkben már nem lesz semmi, nem létezik olyan politikai erő, amelyik az ehhez szükséges lépéseket tudná, akarná, merné megtenni.

aszekelyek 2012.11.24. 17:11:36

@tölgyes: Tudja, mit hallgattam, míg összeraktam a töltött káposztát? Klubrádiót. Később csatlakozott a féejem is. Előbb LMP-cirkusz ment,, hogy delekellváltaniazotbántot és ez a bla, bla, jogálam, bla, n bla, demokrácia , bla, bla,. le bontottaja és fúj schifferék. MA Majd aztán vicsek úr egy némt szoc dem úrral készített interjúja következett, aki azt állítja, sőt kötelezőnek mondja, beavatkozni nekik,! magyar demokrácica megvésésébe. Tudja, amiről 2006-ban kijelentették, mind a három majom, hogy az belügy , ne foglalkozik vele az únió... Akkora átéléssel és élvezettel zorbánoztak, hogy az leírhatatlan. éedemes meghallgatni a német soc dem urat, mert időnként olyat is mondott, hogy kommentálnom is kellett, meg fel is szisszentem... Ha módja van rá, hallgassa meg tölgyes úr.! Nem csak amerikaiakkal akarnak leckéztetni minket de ez az illető is azzal kezdte, hogy jaaa, hát törvényesen választották meg a kétharmados felhatalmazást kapott orbán kormányt de, és ettől kezdve mád nem volt, mint az, hogy lebontottaja és jujdecsúnya és fujjorbán és bla,bla,... szóval egy komolyan vehető szó nem volt. persze , szó esett a kohéziós pénzekről is. Kb két óra és három között volt ez , ma. Főzés közben szoktam őket hallgatni....

jjulie 2012.11.24. 17:12:24

@aszekelyek:

hahaha pinaszáj, szocizz, ha már komcsizni nem mersz....kádárvakarékként

aszekelyek 2012.11.24. 17:15:56

@Ventura Blvd: még az is műxik, hogy a mi " világváros építőőinket " is ott pátyolgatják !!! , Berlinben.

jjulie 2012.11.24. 17:16:00

@Akitlosz:

összevesztél a szolgálatvazetővel alekosz, és bebaszott szombat estére a portásfülkébe? mondjuk a külső körletnél jobb lehet még ez is, meleg, net, stb...

de mijafaszért nem a saját, kutyát sem érdeklő blogodon baszod a rezet?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 17:17:24

@A pöttyös az igazi dbeata:

Vállalkozni is csak abból lehet, amit korábban félreraktál, vagy valaki más rakott félre.

Ugyan hogyan vállalkozol pénz nélkül?
Hitelből?
1. Eleve csak akkor kapsz hitelt, ha van megfelelő önerőd. A semmire nem adnak.
2. Ha mégis, akkor még el sem indult a vállalkozás, még egy fillért nem hozott, már bajban van pénzügyileg, hiszen a hitelt folyamatosan törleszteni kell, függetlenül attól, hogyan megy a bolt.

A hitel a választóvonal a csőd és a siker között.
A hitelből működő cég nagy versenyhátrányban van, a nem hitelből működővel szemben, amit nem tud behozni.

Azt is írtam már, hogy a gazdaságnak mindegy, hogy mit teszel a pénzeddel, elköltöd, vagy megtakarítod. Mindegyik jó, mindegyik szükséges.

Ha aranyat veszel belőle, akkor biztonságban tudhatod a vagyonodat, a pénzed pedig az aranykereskedő céghez kerül, amelyik ebből él, és adózik, tehát segíted a gazdaságot.

Aztán meg eleve csak és kizárólag a politika, a gátlástalan pénzéhes politikusok tehetnek róla, hogy nem létezik a Földön megbízható valuta, csak az arany az értékálló, semmilyen fedezet nélküli hitelpénz nem az.

Nem lenne tilos egy országnak sem értékálló, megbízható valutát bevezetnie. De érdekes módon sehol a világon nem teszik, mert sehol nem akarnak lemondani a "pénznyomtatásból" származó extra haszonról.
Nem akarnak csak az adóbevételekből megélni a politikusok.

A nép ezért vásárol aranyat világszerte. Nagyon helyesen.

Ha egy ország vezetése le tudna mondani a pénzrontásból szerezhető haszonról, értékálló, stabil pénzt lenne képes teremteni, és megtartani, akkor azzal nagy sikereket érhetne el. Világszerte irigyelnék, s az ő pénzüket kívánnák birtokolni.

jjulie 2012.11.24. 17:18:14

@aszekelyek:

baj lesz banya

az alekosz két hozzászólásán átugrottál anélkül hogy lehugyoztad volna

hogy támasztod fel így a fideszdögöt?

Balt 2012.11.24. 17:18:42

@Hepci: @tölgyes: Az ingatlanadó elfogadásán a magam részéről akkor vagyok hajlandó elgondolkodni, ha az értékalapú (ezen máris megbukott), szja-ból levonható, hogy teljesen igazságos legyen, ahhoz pedig nyilván a nyugdíjakat is bruttósítani és adóztatni kell. Na, hogy tetszik?

aszekelyek 2012.11.24. 17:21:21

@A pöttyös az igazi dbeata: mi ellen harcolniii? CINKELT LAPOK VOLTAK EDDIG , ha esetleg nem volna meg. Se szabad verseny, se piacgazdaság. Nálunk. Monopóliumok, privilégiumok, büntetés. neked ez a szabad verseny? Azért kell harcolni, hogy ne kutyába vegyenek, hanem valami olyan is legyen, mint amit itt emlegetsz, hogy az ellen kardoznánk. Komolyan megetted, hogy az a szabad verseny, amit itt műveltek? ne mááá Beám!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 17:23:07

@szoja122:

Csak azokat, amelyeket már hallottam, olvastam.

tölgyes 2012.11.24. 17:24:36

@Balt: Nem gondolom, hogy az ingatlanadó megvalósítható mostanában.@aszekelyek: Majd meghallgatom őket. A kormányváltás rajtuk nem múlna:), reményra csak az ad okot, hogy nem csak rajtuk múlik:)

aszekelyek 2012.11.24. 17:27:55

@dr. Balta$ár: a házimacska intelligenciája igen magas..., csak szólok :) Simán kijár, ha nyílik a ketrecajtó, a POROSNYOMÁT LÁTOD...

jjulie 2012.11.24. 17:28:42

@Balt:

kijafaszt érdekel, hogy min vagy hajlandó elgondolkodni kádárvakarék?

kijafaszt?

és kijafasznak képzeled magad, hogy így fogalmazol?

dehát kijafasznak, kádárvakarék?

aszekelyek 2012.11.24. 17:34:03

@Akitlosz: sZABAD A GAZDA? eZ A SVÁJCI FRANK... pardon, sztem annak van aranyfedezete.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 17:35:58

@tölgyes:

"Aztán itt van a másik gond. Bajnai és az LMP együtt korántsem biztos, hogy hasonlóan vonzó, mint az LMP Bajnai nélkül."

Egészen biztos, hogy nem az.
Itt is leírta több LMP szavazó is, és amúgy is tudható, hogy azok választották az LMP-t, akiknek nem szimpatikus sem a Fidesz, sem a vörösök.

Ha az LMP beáll Bajnai mögé akkor a párt értelme veszik el, magukat köpik szemközt, ha szerintük nem lehet más a politika csak a Fidesz, vagy a vörösök.

Így a szavazóik, akik mást akartak, nem a vörös utat nem szavaznak többet rájuk.

A Schiffer féle irányvonal, következetes, jó lenne, csak már nem lehet megbízni az LMP-ben. Állandóan benne van a levegőben, hogy bármikor lepaktálhatnak a vörösökkel.

Még ha ők lennének az első ilyen párt, akkor is hiba lenne, de talán érthetőbb.

De nem ismerik az SZDSZ történelmét? Hol éltek ezek az elmúlt 22 évben?

Sikeresebb lett az SZDSZ attól, hogy a legkommunistabaráttabb pártá vált?

Ugyan nem, elvesztette ezzel a szavazóinak a kétharmadát.
Csak nekik, akkor még volt miből veszíteni.

Az LMP-nek nincsen.
Ez a mostani színjáték, veszekedés a párt végét és letűnését jelentheti, bármely oldal is győzzön.

Magának a pártnak, csak önállóan van értelme.

Aki le akarja váltani Orbánt Bajnaira értelemszerűen Bajnaiékra szavaz. Minek szavazna az LMP-re?

Aki pedig harmadik utat keres már nem fogadhatja el a Bajnai mögé állt LMP-t.

Ezzel a bolsevik szárny féle stratégiával az LMP-ből nem lehet sikeres párt, az eddigi eredményeik is elúsznak.

A Schiffer féle szárny stratégiájának pedig csak akkor lenne esélye, ha azt a párt támogatná, és meggyőzően, hitelesen képviselni tudnák. De ezt sem hagyja a bolsevik szárny, így kudarcra vannak ítélve.

Kár értük.

Bár lehet nem is annyira, ha csak ennyire más politikát tudnak.

jjulie 2012.11.24. 17:40:58

@tölgyes:

hahaha

meg a lakosság 80 százalékán akik masszívan rühellik a felcsuti seggszájút, meg az orbánsántakutyapártot

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 17:45:31

@A pöttyös az igazi dbeata:

Ez igaz, egyetértek.

Az inkoherencia fő oka szerintem nem ideológiai, hanem a szűk mozgástér.

Pénzt kell csinálniuk, ha törik, ha szakad, az EU kívánalmak miatt is.
Ilyen körülmények között nehéz, sőt lehetetlen egy irányba ható koherens intézkedéseket hozni.

A korábbi kormányok mindig sokkal magasabb hiányt, csináltak, jobban eladósították az országot, és a saját maguk által kitalált konvergencia programokat sem tartották be soha az EU fele. De a NATO fele sem.

Ahogyan az öszödi bösz-me is megmondta hírhedt beszédében, akkor lehetett még egy kicsit tesze-toszáskodni, de már nem sokat.

Ma már nem lehet.
Sem egyszerre megfelelni a több irányú kívánalmaknak. A bármelyik ujjamat is harapom meg, mindegyik fáj helyzet van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 17:49:49

@tölgyes:

Ebben mindig bízhat.
Az LMP veszít-veszít helyzetben van.

A mindenáron Orbán leváltását akaró LMP szavazók átpártolnak Bajnaihoz, ha önálló marad a párt.

Ha pedig beáll a párt Bajnai mögé, akkor az LMP-nek eddig hitt, a Fideszen és a vörösök kívüli harmadik utat kereső szavazók hagyják ott a pártot.

Ebből a helyzetből jól kijönni csak egy egységes, határozott, új utat mutatni tudó párttal lehetne, de az LMP ,látjuk, nem ilyen.

Balt 2012.11.24. 17:50:25

@jjulie: Ún. "választópolgár". Tudom, neked, kivénhedt munkásőrnek ez máig idegen fogalom, de ettől még létezik, nyugi.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 17:52:47

@tölgyes:

Ha a kompromisszum a lényeg a demokráciában, akkor minek szavazgatnak?

Legyen halálbüntetés, vagy ne legyen halálbüntetés?

Ebben milyen kompromisszumos megoldást ajánlasz?

graycivil 2012.11.24. 17:57:21

"Miért nem csökkent eddig a Fidesz népszerűsége drasztikus módon"

mandiner.hu/cikk/20121124_a_hallgatas_szamomra_elfogadhatatlan

Pokorni: "Mert erkölcsileg tiszták maradtunk."

Itt és most kell megállítani az időt...Mert különben előttem rohad le a képéről a bőr!

Gyerekek, könyörgöm,...!

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2012.11.24. 18:03:13

@painkiller21: "Örülök, h. nem kellett csalódnom az LMP-ben! Ahogyan a kezdetektől fogva hirdeti, egy új pólus kíván lenni a párt"

Egyetértek, viszont nem világos számomra, hogy miért nem fognak össze pl. a jobbközépen a Jesz-szel. Ez a kis MDF-utód hiteles párt, szintén egy új pólus kíván lenni. Logikus lenne, hogy ha az LMP szakítani akar a mára értelmetlenné vált jobb-bal felosztással, akkor fogjanak össze, vagy az LMP keressen/teremtsen más hiteles szövetségest. Ennek semmi jelét nem látom, szerinted mi lehet az ok? Az LMP mégis inkább baloldali párt, mint új pólus? Vagy egyezkednek a háttérben, csak nem tudok róla?

aszekelyek 2012.11.24. 18:04:30

@szoja122: Van ilyen "unsere " kritérium de nem az , amit a japán tudósok tartanak a magyarok és az ő közös genetikai őseikről... Valahol kbelső ázsiai területen. Mivel japánok is Kína felől ér keztek oda. csak őrült régen. :)

Erről is beszélgettem egy ismerősömmel , akinek erről elmondtam -részemről a nem átlagos zenei műveltségemből fakadóan és a MRT gyk. tagjaként , japán zenekultúrával és baráti viszonyokkal találkozva , mit értek meg abból , amit MAtolcsy úr mondott. nekem a vállalkozásomhoz japán hitelem volt, és egy év moratórium után kellett csak kezdeni a tőke törlesztését és forint kölcsön volt. nem változtattak rajta, mert nem egy becstelen népség. Akárkinek, fedezet nélkül nem is adtak. Ők pl tanítják a Kodály módszert és a pentaton zenei rendszerünket komolyan a magukéval közös eredetűnek tartják -Ken Icsiro Kobajashi-ra esetleg emlékszik valaki - ? Szóval hallgatott engemn ez az úr, ki nem számított talán erre, hogy felmondom neki a leckét és a végén megjegyezte, hogy igen ezt ő is olvasta... nál. :) No most kultúremberek, kicsit szélesebb ismeretekkel könnyen értelmezik MAtolcsy úr szavait. neki nyilván mindez világos. Bizonyos dolgok megértéséhez pedig szükséges ismereteket birtokolni. nem y a nyóc általános szintjén, ... A hecckampány szervezői és fenntartói pedig a sütétséget óhatják elmélyíteni. Azt is elmondta ott Hódmezővásárhelyen MAtolcsy úr, hogy neki is japán tudósok mondták ezt, ő sem tudott róla. Japánoknak ne mesélgessétek azért ezeket a csúfságokat , mert nem nagyon szeretik a tiszteletleséget.

Megbeszéltük, hogy akkor ez ennyi, meg a mongol folt, ami van az ázsiaikanak is, szignifikánsan nagyobb előfordulásban, mint nálunk, ami 30%. ergo a mi genetikánk, mert nem keveredtek a japénok annyira, mint mi, kevesebbet őriz abból, amiről neki a japán tudósok beszéltek. Ezt is tudom , meg a zenénket is, meg nem is vagyok egy műveletlen tahó , hogy röhögjek ezen.Hallottam az úr hangján is , hogy megleptem őt is. Remek kínai és japán történelmi filmeket láttam, mert érdeket. és mert hozzáférhető volt. Magyar tévében. De látom , kevesen és keveset fogtak fel belőle. A story , meg a blikk nem írta , az tény... , se az atv-n erről agresszolga egy mukkot nem ejtett. Klub rádió sem, gondolom. Einsteinnek igaza volt , az emberi butaság biztosan végtelen. Röhög azon, hogy a piros pötty és nem fogja fel sem, hogy miről is van szó egyáltalán , mit mondott és ki mondta Matolcsynak. Japán ezen nem röhögne.

mesélte Németországban élő barátnőm, hogy amikor Japánban járt a lányával, kérdezték tőlük egy kávézóban, hogy honnan jöttek. Mire mondták, hogy Németországból... erre lelombozódtak.. mert art nem németül beszéltek, azt hallották a japánok is. Akkor mondták, hogy eredetileg magyarok.... No ekkor már fel voltak villanyozva és sokkal barátságosabbak voltak , mint előtte. Ez őket is meglepte.

Ha valaki még mindig nem érti , hogy miről van szó , mert nem képes elvonatkoztatni ,-ezzel élnek vissza egyébként akik ezt tolják- annak elmondom , hogy a japánok szerint a mongol folt egy olyan jel , ami lehetne piros pötty is , - a japán zászló.... még gyengébbek kedvéért :) Mert ők így tartják , hogy közös őseink vannak.

Jobban lebutítsam , vagy már dereng ?? Arra felé üzletben nagyon sokat nyom ez a latban. Ezt se tudják nyilván a kedves röhögőék. Akik a médiában ezt tolják, azok tudják. Abban biztos vagyok. csak butítanak ezzel is. meg uszítanak. Naná , majd elismerik , hogy valakik keleten szimpatizálnak a kis magyarokkal....

aszekelyek 2012.11.24. 18:10:54

@Akitlosz: van ilyen a Lisszaboni szerződésben. bizonyos eset , amikor van halálbüntetés., pedig nincs.

tölgyes 2012.11.24. 18:15:05

@Akitlosz: Igen! Én is azt gondolom, hogy mára ez a két lehetőség maradt. Ha megkérdi mikor kezdődött a harc, akkor azt válaszolom: amikor Karácsony előállt a hülyeségeivel, a mindenki boruljon egymásra ötlettel. Így lett egy szobaértelmiségi játékából ez a mostani helyzet:) Akkor örültek a kérdésfelvetésnek azok, akik most a csatlakozás irányába nyomnák a párotot..Ezzel együtt Schiffer felvetésében is van realitás: akik az elmúlt 20 évből ábrándultak ki -ezek nincsenek kevesen - hová álljanak. Bajnai mögé nem fognak..Az a nagy kérdés, hogy Schiffer mögé állnak-e, már csak a történelmi név miatt is. Karácsonyéknak épp azt kellett volna felismerniük, hogy Schiffer mai szövegével nekik kellene a párt élére állni, mert az ő nevük még ismeretlen és talán hiteles volt. Ezt most véglel elszalasztották.
A komrpomisszummal kapcsolatos kérdésfeltevése jogos és jó, csakhogy a kérdés jogossága miatt mégse lehet a demokráciát megkérdőjelezni. Azzal a tudattal kell együtt élnünk, hogy a világ ilyen.:) Ha nem elégíti ki a válaszom írhatok hosszabban is, de attól tartok, hogy nagyon unalmas lesz.:)

aszekelyek 2012.11.24. 18:18:03

@márta)): világosabban:) mennyivel emelkedett a rezsid? A gázár , a villany? Hányszor? Na ? - és 2010 előtt? 2010 előtt lefelé sosem mozgott a benzinár sem....

graycivil 2012.11.24. 18:20:15

"Így támad a fideszes troll-hadsereg!

...Aztán csoda történt! Egymás után jelentek meg addig soha nem látott arcok, akik támogatásukról biztosították a kerület vezetésének intézkedéseit, a kormány döntéseit. A legkülönbözőbb emberek: idősek, fiatalok, férfiak, nők, keresztények és zsidók, bevallottan szélsőjobbosok, illetve egyensúlyt kereső puhányok - egyszóval szép keresztmetszetét adták egy egészséges társadalomnak azzal az egy különbséggel, hogy mindannyian Orbán Viktor és kormánya, illetve helyi vazallusai pártját fogták. Két hét alatt ellepték a csoportot. Vitatkoztak, hozzászóltak, osztották a like-okat - a korábban magukra maradt bozótharcosokkal vállvetve életre lehelték a dermedt közösséget."

magyarinfo.blog.hu/2012/11/24/igy_tamad_a_fideszes_troll-hadsereg_356?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare

Na, nézzük csak! Kik vörösödnek...? :-)

dbeata 2012.11.24. 18:26:43

@Akitlosz: "Azt is írtam már, hogy a gazdaságnak mindegy, hogy mit teszel a pénzeddel, elköltöd, vagy megtakarítod. Mindegyik jó, mindegyik szükséges."

A gazdaságnak a működőtőke beruházás a jó. Ha nem elteszed a jövedelmet, hanem visszaforgatod, fejlesztesz.

"az aranykereskedő céghez kerül, amelyik ebből él, és adózik, tehát segíted a gazdaságot." - Igen, de akkor majd jön a székelymama, siránkozni, hogy már minden bokorban aranykereskedő nyit (kvázi bank), és hogy a szegíny nép meg senyved. Egy bizonyos határig jó, de ez elszívja a "munkaalapú" gazdaságból a pénzt.
Vagy majd aranykereskedők fognak más területen vállalkozni és foglalkoztatni? Folyt köv. később :)

dbeata 2012.11.24. 18:29:17

@graycivil: You've made my day! Köszi! :DD

aszekelyek 2012.11.24. 18:29:47

@nyünyüge: azért ez kilences kört súrolt , ha nem is tízes. Orbán külügyminisztere mondta.

aszekelyek 2012.11.24. 18:32:03

@A pöttyös az igazi dbeata: Bocsika édes Beám, nem várom el. Elfeledtem, hogy a három sor az elolvasott maximuma a magyar olvasói szokásoknak. Fogom húzni , megígérem:)

tölgyes 2012.11.24. 18:41:40

@A pöttyös az igazi dbeata: Egy zárt rendszerben végtelen fejlődést prognosztizálni irracionális gondolkodásra utal.@graycivil: Az egymással szemben álló táborok már csak ilyenek. MIndent mondanak a másikra ami a szájukon kijön.:)

aszekelyek 2012.11.24. 18:48:09

@teevee: Csak neki skandalum. A végelszámolással megszüntetése. nekem csak az RT-k ellen van kifogásom. Fenntartani egy drága és rossz rendszert , nem végelszámolni botorság lenne. nem segít a z állami nyugdíjrendszeren , amiért létrehozták, ergo RT_kben sem segítene. No és ezekt sem én találtam ki. Bajnai meg visszacsinálná... no ez pld nem tetszik. de hány nem magas minimálbért tudna ezen megspórolni, nem számolta még ki? Ez az adat még nem jutott el hozzám. pedig legalább bokros megmondhatná. Hány 19 ezer forintos munkahelyen , minimálbéren dolgoztathatnának ezért...

jjulie 2012.11.24. 18:57:36

@tölgyes:

hahahaha

törzsbirka mondja verébnek, irracionális....próbálkozz, de a szívlapát nem felejt

menőmano 2012.11.24. 18:58:00

@tölgyes:

Na! Akkor kezdjük szépen sorban)

Az LMP. egy picike pártocska, ki ha egyedül indul a választásokon talán be sem jut a parlamentbe.
Mint a jelek is mutatják, egység talán soha sem volt a pártban. Bizonyitja az is, hogy most sem tudtak megegyezni, illetve még azt sem tudták miről szavaznak. Mivel a Bajnai Gordon nem azt kérte, hogy most egyből csatlakozzanak. Ezt nem is kell ragozni, mert felesleges.
Az a párt, amelyik folyamatosan mantrázza, hogy kormányváltás szükségeltetik, csak örülhet, hogy csatlakozhatna a Bajnaihoz? Szerintem.

******************

Bajnai Gordon a televíziós interjúban ezzel kapcsolatban elmondta: számára nem egyértelmű az LMP döntése, mivel a pártot nem csatlakozásra kérték fel, hanem arra, hogy tárgyaljanak a csatlakozásról. "

www.hirado.hu/Hirek/2012/11/19/20/Bajnai_mozgalma_tavasszal_targyal_mas_ellenzeki_partokkal.aspx

Itt a pontositás) Azt sem tudták, miről van szó.

oszjónapot! önnek (is)
ennnyyyi.
:))

A libás ügyről meg csak annyit, hogy azon a Bajnai semmit sem nyert, csak vesztett. pont.

Schiffer legalább az övéit meg tudja szólítani." Na látja! Ez érdekel engemet a legkevésbé.

dbeata 2012.11.24. 18:58:02

@tölgyes: Ezt a mantrát honnan vette? Amúgy igen, így van. Viszont Magyarországon azé' még nem kell attól a szédületes növekedéstől mit félni... (-1,5%). Meg aztán kitalálták az exportot is.

aszekelyek 2012.11.24. 19:00:08

@nyünyüge: mondjuk engem nem győztél meg róla, hogy ezek az illetők itt bármit is támadtak volna. Egy iskoláról beszéltek, amit lájkoltak. A képlopás nincs bizonyítva , lehet igaz is , nem is.
Amit támadva látpok ezzel kapcsolatban, az egy iskola. Azt sem az állítólag nem aképpel azonos illetők támadják., sőt, inkábbblájjjkolják. Mondta nekem a fiam, hogy a fácse olyan hely, ahol randalírozbak mindenféle rossz szándékú illetők és tartsam magam távol és képeket egyáltalán ne tegyek fel... A mérnök informatikus fiam... tanácsolat ezt. Na de milyen jól lehet ezzel ütni a FIDESZ támogatókat... A cím a lényeg , a kolomp után már megy a bégetők hada. Négy láb jó , két láb rosz...

jjulie 2012.11.24. 19:00:49

@A pöttyös az igazi dbeata:

nyugi, a sántaagyu csak hozzádvágni próbált egy elhasználódott régi gondolatmankót, hátha eltalál...

aszekelyek 2012.11.24. 19:08:45

@menőmano: ha eccer sose vót egység az lmp-ben, csak örülhet, ha egy olyan egyesület akarja beszippantani, mely sosem volt egységes... és kérdéses , hogyan lesz. Háneem ? De . Besenyő Pista bácsi aki vagyok tételezzük fel , hogy mit gondolok! Evetke kicsi lányom menő manócskám! Mi ez a zagyvalék ? .... .)

Bár ők így ötfelé tolt szekérrel akarják jól megdönteni a zorbánrezsimet. Mint a nagyon egységes jobbik. Valami lesz utána de a minimálbér az sok. Ennyit már tudunk biztosan:) bajnaitől. 93 ezer fizetééést adniii??? Ilyen rengeteget? Demokrata ilyet sosem tenne , mert elveszti a befektetői bizalmat:DDD

menőmano 2012.11.24. 19:09:21

@tölgyes:

www.origo.hu/itthon/20120927-budainak-bocsanatot-kell-kernie.html

Hát! Ja! Az LMP. politikusai már lehet, hogy elfelejtették. Hiszen még parlamenten kivüli fénykorukban tették a feljelentést.
Nos, a tények alapján, csak megköszönhetik, hogy Bajnai, vagy éppen a Gyurcsány egyáltalán szóba áll velük. Szerintem.
???

Akkor most mi a problémája?
:)

menőmano 2012.11.24. 19:11:52

@aszekelyek:

Micsoda??? Ha nem tetszik magának, nem kell olvasni.
Ez ilyen egyszerű.

Ott" vannak magának a zseniális kommentelő társai, nekik írogasson. Ha kérhetem. pont.

aszekelyek 2012.11.24. 19:12:44

@A pöttyös az igazi dbeata: Azt bajnai oldja meg édes Beám. Sok szerinte a 93 ezer minimálbér. Idén tél végén nyilvánosan magyarázta el , hogy miért.

Haza és haladás miatt , biztosan. 50 ezerrel több kicsi kínai/magyar tudna sokkal kevesebbért , éhbérért dolgozni a befektetőknek , akik akkor hajlandóak lennének biztosan jönni.

Az lenne a jó gazdasági környezetke nekik. Arra ácsingóznak.

nyünyüge 2012.11.24. 19:14:27

@aszekelyek:
az időfaktort mintha sikerült volna figyelmen kívül hagyni -

"Biztosan Orbán . .... >>>>>Gondolom még azelőtt mondta, mielőtt majd közlik vele, hogy te barátom, egy krajcárt se kapsz senkitől , mert nem voltál jó , nem etted meg az ortodox spenótot. eddig fenyítő eszköznek volt használva. HA nem lesz ez meg az , nem kap Magyarország pénzt..., most meg ez meg az is van és mégse akarják odaadni.

NAgyon vonzóvá volt téve amikor gyurcsányék dícsérték az EU-t. NYócezermillijárd... -ők nem vacakoltak ilyen szöveggel . Zsé , bővebben nagy zsé , oszt kész. Tudták , mire vevők a szavazóik. :) Ki volt próbálva."
............

20 perc múlva én is tutira tudom a nyertes lottószámokat - most még kicsit kisebbek az esélyeim :)

menőmano 2012.11.24. 19:14:43

@aszekelyek:

Na! már megint lemaradt)

Mi ez a zagyvalék ? "

Hát! Ja! a maga irományaira nagyon sokszor jellemző. a zagyvalékolás, hetet-havat összeírogat.
De mondjuk Nekem nem gond, mert egy picikét sem érdekel. A sarazása meg főleg nem.

dbeata 2012.11.24. 19:15:58

@aszekelyek: "Sok szerinte a 93 ezer minimálbér" Sok, vagy kevés, ez relatív. Aki kapja, annak kevés, aki adja, annak meg sok.

Azér rendes ez a Bajnai. Hogy kész lenne lemondani a kevesebb minimálbérrel együtt járó adó- és járulékrészről. Arany ember ez, tudtam én :)

menőmano 2012.11.24. 19:17:10

@A pöttyös az igazi dbeata: @jjulie: @aszekelyek:

Na! milllyyen szépek, mutatósak, így együtt egy csokorban!!!
Nos, hát egymással szórakozzanak.

Nem kérek reakciót választ. Nagyon köszönöm.

Szépek. Tényleg.

:)))))

menőmano 2012.11.24. 19:19:53

Most pedig megyek, megnézem, mi újság? a Haza és Haladás házatáján.

:)))))

aszekelyek 2012.11.24. 19:23:48

@tölgyes: taposóakna lesz az szerintem , ha ennyire nem mer senki rálépni :))

@Hepci: nem jól emlékszel. Szoktam hivatkozni rá, mint mérvadóra, aki nem áll be kórusban szidni a kormányt. Különvéleményei is vannak. marhaságokat sem mond. Sarazni mások szokták. No de már immunis vagyok erre is , hogy mit rám nem fognának némelyek. @nyünyüge: Kérdeztem is, hogy voltál-e látónál, hogy annyira biztos vagy a dolgodban.... -egyébként MArtonyi úrtól hallottam , hogy ami készült még csak akkor, az elő, VAn Rompuy féle változat , nagyon nem jó a mi számunkra.. nem is volt ez régen... Most van egy szolidabban rossz. De az sem ért meg egy megegyezést még.

Milyen időfaktorra gondolsz ? az nem volt kérdésed , mikor mondta, aki mondta. A z ortodox spenót nem megevését minden nap a fejünkhöz vágják , nincs itt semmi időfaktor elcsúszás...

menőmano 2012.11.24. 19:25:20

Még csak annyit!

Mit képzelnek magukról? Nem azért "jövök ide" , hogy itt bajoljak velük.

Soha sem kértem, és nem is kényszeritettem, senkit sem, hogy olvasgassa, amit Én írogatok, vagy éppen másolgatok.

ennnyyyi.

aszekelyek 2012.11.24. 19:26:16

@Hepci: Ésszel meghúzott határokkal... az elég kevés pénz lenne. De azért érdemes lenne. kell az a pénz. A francia szociknál az ésszel meghúzott határok hiánya miatt leléptek a gazdagok.., nem fizetnek a drága ingatlanjaik után. tipli van. Itt is valamit kieszelnének ,, a fizetés helyett.

nyünyüge 2012.11.24. 19:33:30

@aszekelyek:

Hát elcsúszás tényleg csak bennem van, de az óriási.

Amikor újra-és-újra feltételezem, hogy egy bizonyos szint alá talán mégsem lehet süllyedni egy nyilvános fórumon.

Ahol - ha nick-néven is - de az ember fia-lánya saját hitelességét teszi kockára.

De úgy látszik van az a pénz, van az az elkötelezettség.

dr. Balta$ár 2012.11.24. 19:33:40

"...Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…"

aszekelyek 2012.11.24. 19:38:04

@menőmano: Addig meg elvannak ezekkel a hatalmi játszmákkal. ahogyan ezt fent Gábor is leírta... és egy nyerés esetén mik azok a dolgok? Mit mond scheiring úr ?

6.Lenin 2012.11.24. 19:45:19

@dr. Balta$ár:

"vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre."

A lefelé is lehet előre, + könnyebb is lefelé menni, előre.

aszekelyek 2012.11.24. 19:45:30

@dr. Balta$ár: Mennyé.... dr bélsár.... csak előre... kelet felé! nekem azt monta egy barátom , ki történetesen zsidó , hogy ők is keletről gyöttek ám errefelé... Na ehhez meg miccólsz ? Nékik erre vót az előre. No de voltak , akik meg keleten maradtak ... és vannak akik most mennek oda . Most akkor ők tökfej magyarok ? Vagy mi van? Ösztökélni a haszonállatot szokás egyébként. Emberekkel úgy nem bánunk.

inreallife 2012.11.24. 19:46:11

@A pöttyös az igazi dbeata: egyszerű, vissza lehessen írni az alacsony végzettségű emberek után járó járulékot, ha mondjuk felvesznek mégegyet. van legalább 300.000 regisztrált munkanélküli, akinek a legmagasabb végzettsége 8 általános. rájuk ne vonatkozzon a minimálbér szabály, nem szakemberek stb, de a 47.000 forintos közmunkánál kaphatnának többet, akár a cégeknek adómentesen is. egy minimálbérek ember adóval együtt belekerül akár 150.000 forintba is egy munkáltatónak, miután minden járulékot kifizet utána. abból akár 3 közmunkást is felvehetne a versenyszférába. túl magas a minimálbér egy végzettséggel nem rendelkező embernek. a szakmunkás végzettségnél meg már alacsonynak mondható... szét kéne választani, differenciálni, mert ez így egyben semmilyen problémára nem megoldás...

dr. Balta$ár 2012.11.24. 19:49:15

@6.Lenin: @aszekelyek: ti vagytok a piros pöttyös segűek kórusa...

Ady 1902 nem véletlen mondta... itt vagytok majmok bizonyítékul...

inreallife 2012.11.24. 19:52:46

@aszekelyek: ó, lehet igaz, lehet nem. mostmár ez lesz a dumád mindenre? érdekes, hogy naponta emlegetsz fel olyan eseteket, amire legalább ugyanezt lehet írni, de inkább a totál ökörség kategória, amit véleményedként szoktál ideböfögni. és mi van akkor, ha igaz a sztori?

dbeata 2012.11.24. 19:54:35

Kedves @aszekelyek: Itt van a gazdasági szakember, hallgasd meg szépen, amit mond.

(Én meg megyek filmet nézni.)

@inreallife: Tiéd a dal! (jókedvemben)

www.youtube.com/watch?v=mntRIb0wa9A&list=PL0682F4A78A2908B8&index=23&feature=plpp_video

6.Lenin 2012.11.24. 19:57:37

@dr. Balta$ár:

Nem én írtam marhaságot, te idézgetsz ilyesmiket. Nem az én hibám az sem, ha nem érted, miket is idézel.
Én csak szóltam.

Nyilván azért mennek általában lefelé...előre...

1) mert könnyebb

2) +, ha leesik a szajré, nem kell visszamenni érte, előre gurul, csak időben utol kell érni, nehogy 1 barát hamarább felvegye.

3) ...........t

aszekelyek 2012.11.24. 19:57:56

@A pöttyös az igazi dbeata: legalább annyira igazságbeszéd , mint az , melyben a főhős bevallja , hogy hazudtak reggel , éjjel , meg este és ő ezt tovább nem folytatná de úgy merészelt nyerni , hogy fogalma nincs mit kéne egyáltalán kezdenie az országgal. A hatalom kellett de az hazugság árán is.

@menőmano: mennyé szépen manócska , jó szórakozást ! Csókoltatjuk a pislogóst , - aztán nehogy libákkal vagy akasztott emberrel álmodjon , üzenem neki...

Hisz ők nem értettek hozzá...

Oszkónak meg üzenem , hogy igazán sajnálom , hogy külső vízesést végül el kellett hagynia a kis favellájáról de a büntit azt hercigen kifizette. Cukros emberek de télleg:)

@nyünyüge: szép , tartalom nélküli sértés. Úgy látszik , van neked az a szinted , tényleg.

inreallife 2012.11.24. 19:58:11

@szoja122: miért baj az, ha valaki képzi magát és többet keres ezáltal? vagy neadjisten másodállásban is dolgozik, mert több pénzt akar keresni? őket büntessük az adórendszerrel? bizitos, hogy tönkre kell adóztatni azokat, akik sokkal többet tettek/tesznek hozzá amúgy is az ország javaihoz, mégtöbbet kell?te mindig a saját kényelmes 8-tól 4-ig tartó munkahelyedből indulsz ki. vannak akik ennél sokkal többet dolgoznak. rohadjanak meg? a plusz befektetett munkaórájuk után mégkevesebbet kapjanak, mint a sima munkaóráik után? ez lenne a haza felemelkedésének a kulcsa? abban az országban, amelyik a világelsők között van gdp arányosan a szociális kiadásokban? furcsa egy elképzelésed van, az egyszer biztos...

aszekelyek 2012.11.24. 20:03:17

@márta)): de édes egy pofa! ő miért ér olyan sokat ? Ha még ezt akkor előadná..., Mert szerintem magasról teszek a vagyonára , meg a szagértésére. Nekem ugyan fabatkát nem ér ő. No és ennek kevés köze van a vagyonához. Emberileg elfogadhatatlan. A viselt dolgai miatt. A lekiismeretlensége miatt. Az érzéketlen , szenvtelen technokratasága miatt.Embert barátjáról, madarat tolláról, őt is ezekről mert jómadár.

aszekelyek 2012.11.24. 20:11:04

@dr. Balta$ár: ez egészen biztos. Van egy testvérem , aki nem tűnt fel idegennek , mikor Mongóliában dolgozott. Nekem is szép mandula vágású szemem van. A legkevésbé sem nevetem ki a japánokat , sem Matolcsyt , mert én nem leszek a szürkék hegedőse.... - meg tahó sem. Téged nevetségesnek talállak viszont....

tölgyes 2012.11.24. 20:29:30

@menőmano: Az LMP ügyének megoldása nem Bajnai, hanem az LMP dolga és nem az LMP akart szerzpődni, hanem Bajnai, tehát Bajnai nagyon is erőlködik. Most, hogy kikosarazták, megpróbál hozzá jó pofát vágni.
Egyébként az LMP mérete akkora amekkora, de én a bejutásról nem mernék nyilatkozni.. 2010-ben se sokan gondolták hogy bejuthat.

Én azt gondolom, hogy ha volna bőr Bajnai és Gyurcsány orcáján, akkor nem kísértenék a sorsukat..de vagy nncs, vagy az Önhöz hasonlók amnéziájában reménykednek.@A pöttyös az igazi dbeata: Van egy növekedés-mámor én csak arra utaltam, hogy a növekedés nem lesz fenntartható egy zárt rendszerben ezért talán új ideákat kéne keresnie az aranyhaszon befektetőinek.:)

márta)) 2012.11.24. 20:40:42

@aszekelyek:

Ugye, ugye? Akarja esetleg, hogy a netről keressek önnek fotókat, róla"??

:)))))

jjulie 2012.11.24. 20:41:45

@inreallife:

azért ez a bérezés, jövedelem téma kissé összetettebb, az én életemben voltak olyan periódusok amikor elég gyengén kerestem más szakaszokhoz képest, pedig nem voltam kevéssé képzett, vagy kevésebb energiát tettem volna bele, vagy kevesebb időt, hanem egyszerűen annak a tevékenységnek a jövedelem termelő képessége más volt

sőt amikor a leginkább alkotó módon dolgoztam, nem munkaként, hanem életmód szerűen heti hét napban csináltam, az adott témában nem nagyon volt az országban jobb nálam, nem kerestem vele annyit, mint amennyit rá kellett költeni

ma sokkal kevesebb erőbedobással nagyságrendekkel jobban keresek, sőt, a különbség csak annyi, hogy ezt amit most csinálok így fogadja el a piac, nem dolgozok többet és innovatívabban mint amikor alig éltem meg a munkámért realizált pénzből

inreallife 2012.11.24. 20:45:55

@tölgyes: amíg ez a túlméretezett szociális rendszer tönkreteszi az országot, addig a növekedésnek lőttek. márpedig az euban egyedül a szlovének előznek meg bennünket, (jelentem brutálisan emelkedik a hiány náluk, lassan jönnek utánunk a befektetésre nem ajánlott országok közé...) és nem hiszem, hogy kína, india, oroszok, vagy más kontinenseken, brazília, argentína, vagy akár délafrika megelőzne minket. gondolod, hogy a mi omladozó országunk képes arra, hogy inaktívak hadát tartsa el? le kéne szokni már erről a robin hoodos ábrándozásról, hogy elvenni a dolgozó emberek pénzét és szétosztani mások között, mert szegények. ez egyre kevésbé viselhető már el, nemcsak nálunk, hanem tőlünk nyugatra a jóval gazdagabb országokban is.

a szociális pénzkidobás helyett mindenki legyen felelős a saját sorsáért. egy nyomorult szarházinak sorsáért sem vagyok felelős. bezzeg ő sokkal inkább a saját nyomorúságos sorsáért. ha valaki megfagy vagy éhenhal, az biztos nem azért van, mert elvettem a tűzifáját meg a kajáját, hanem azért, mert marhára nem gondoskodott magáról, ezt másoktól várja el. megismételném, másoktól várja el. másoktól várja el, hogy mentsék meg. hát nem. dolgozzon az evolúció és hulljanak a mihasznák...

szoja122 2012.11.24. 20:46:18

@inreallife: Nem most, nem ilyen körülmények között, és nem azokra vonatkozik amit mondasz, hanem a nagytőkésekre, aki semmivel sem tesz többet, mint egy átlagos mérnök, tanár, orvos vagy egyszerű kétkezi munkás, akinek családját kell eltartania minimálbérből.

Az egy álságos duma, hogy többet tesz, többet érdemel.

1 Sávos adózás kell, ha tetszik progresszív, mert a haza sorsa jövője MOST ezt kívánja.

2. Akinek 100 milliói, milliárdjai van azok legtöbbje NEM TÖRVÉNYESEN szerezte az első x összegét.
John D. Rockefellernek tulajdonított mondás itt is igaz: "csak az első milliómról ne kérdezősködjenek!"
Jó időben (rendszerváltozáskor) voltak jó helyen és jó ismerősei voltak. Ez volt az eredendő tőkefelhalmozás.

3. Fentiektől függetlenül, abszolút értelemben is jogos a sávos (progresszív) adózás, mert egy nagy vagyon eléréséhez szükség van a tudáson kívül -ami megvan rajtuk kívül még nagyon sok embernek- SZERENCSÉRE, megfelelő ISMERETSÉGRE és egy ADOTT KÖRNYEZETRE, aminek felépítésében mindenkinek a munkája többé-kevésbé benne van és ezeknek már semmi köze sincs a tudáshoz, munkához (amit jogosan fizetnének meg).

Nyugaton már nagyon sok milliárdos ezt felismerte és nagyon sok pénzt költ el támogatásokra alapítványokon keresztül. Itthon ez még nem divat.

jjulie 2012.11.24. 20:47:35

@tölgyes:

hahaha paraszt, aki erölködik, az a seggszájú kádárvakarék orbánsántakutya istened

a bajnai csendesen beszélt egy kicsit, a kádárvakarék brigád meg beszart veled együtt paraszt, pénzt nem kímélve támadásba lendült a fideszféreghenger, de minekis, a sirjukat megásták, koporsójuk összeszegelve

de hazudj amíg hazudhatsz, aztán majd a szívlapát elintézi a hazug seggszád paraszt

szoja122 2012.11.24. 20:52:22

@Akitlosz: Vagyis, te is vagy sokszor újszülött....

dr. Balta$ár 2012.11.24. 20:53:10

@aszekelyek:

azt tudom hogy 1/2ázsiai vagy...

a lényeget nem mondod fidesznyik birka
van a seggeden piros pötty vagy nincs?

jjulie 2012.11.24. 20:53:14

@inreallife:

néha azért nagy a pofád, ismered a jób történetét a bibliából?

sebezhető a nagy pofád neked is, ezt mintha nem tudnád

inreallife 2012.11.24. 20:56:08

@jjulie: ez így van. de mindenkinek a saját felelőssége, hogy élete során mit tanul, mit dolgozik, és hogyan él a lehetőségeivel. el lehet menni egy kertészeti főiskolára vagy egyetemre, de után viselje el a következményeit, hogy alig fog megélni belőle. legalábbis ebben az országban. vagy tanuljon mást, vagy menjen olyan helyre, ahol megfizetik. aki nem képes normális piacképes szakmát választani, ha esetleg az időközben leáldozik, vagy nem megy nem megy, akkor átképezni magát, nem képes utánamenni a munkának, akár egy másik országba, hanem csak nyafogni, hogy ez se jó meg az se jó, azt az embert én csak abba a kategóriába tudom sorolni, hogy önálló életre alkalmatlan. egész egyszerűen a társadalom eddig egy csomó szemetet húzott maga után, akikkel régebben a csaták első sorait töltötték fel. most helyette segélyezzük meg tenyésztjük őket. mi a francnak? azért fizessenek a dolgozó emberek mégtöbb adót, hogy mégtöbb ilyen mihasznát lehessen pénzelni belőle? mert erre megy ki a játék...

tudod mint a viccben. sorozzuk be a cigányokat és támadjuk meg erdélyt. ha nyerünk, miénk erdély, ha vesztünk miénk magyarország... :)

jjulie 2012.11.24. 20:59:51

@tölgyes:

amnézia paraszt:

ingyenkapott székház eladása

kayaibrahim

grippenek

12 állami gazdaság

amnézia

inreallife 2012.11.24. 21:02:35

@jjulie: a vallást a hülyéknek találták ki, hogy békében tűrjék az irlben őket érő szenvedéseket. szenvedjenek is a hülyék, megérdemlik. sőt, fizessenek is érte, régen is fizettek tizedet meg ilyeneket. joga van mindenkinek hülyének lenni. csak azt nem teszik hozzá, miután hülye volt, akkor a pofáját is befoghatná...

jjulie 2012.11.24. 21:07:21

@inreallife:

a jób könyve a legtöbb hozzászólást kiváltó iromány, semki sem lett gazdagabb attól hogy fingja sincs róla

a fauszt vagy az ember tragédiája is egy egy hozzászólás a jób könyvéhez, nem annyira szégyen neked sem végiggondolni

persze a nagy és meggondolatlan pofád kissebb lenne a végére

inreallife 2012.11.24. 21:11:30

@szoja122: ne legyél már ilyen hülye. egy teszem azt gyurcsány nem kap fizetést. neki cégei vannak. meg a feleségének stb. 1 forinttal több adót nem fizet, ha a duplájára is emeled az szja-t. általában 1 forintos fizetésük van az ilyeneknek. adóztasd meg a tőkét, adóztasd meg az ingatlant, adóztasd meg a fogyasztást. de, hogy pont az szja bassza a csőröd, ami a dolgozó, értéket teremtő, munkát végző emberektől veszi el a pénzt, az mondhatni abszurdum. miért vagy a dolgozó emberek ellensége? miért nem az eva ellen érvelsz? azzal a rendszeren kívüli cégformával többszázmilliárdos adócsalásokat csinálnak évek óta. azaz úgy írják le az ilyen cégekkel az adóalapot fiktív és gyakorlatilag lebukhatatlan módon a költségeket, hogy többszázmilliárd forint után nem fizetnek adót. például.

megkérdezem mégegyszer, miért a dolgozó emberek jól megérdemelt fizetését támadod? itt angilában a 300.000 forintos bőven átlag feletti fizetés a minimálbért sem éri el. egyáltalán nem gazdagok, azok akiket te annak vélsz. aki gazdag, azok pedig nem alkalmazotti jogviszonyban dolgoznak, ergó szja-t sem fizetnek... szóval, miért vagy a dolgozó emberek ellensége?

inreallife 2012.11.24. 21:15:21

@jjulie: elolvastam, nem nagy kunszt. a válasz az, mármint a megfejtés, hogy bárki is szopat az csak isten lehet. és bármit is gondolsz úgyse tudod felfogni, hogy miért csinálta, mert hülye kis halandó vagy. úgyhogy fogadd el a "sorsod" és szopjál tovább szépen és csendben. és a végén majd jól megjutalmaz, ha eleget szoptál. kiábrándítalak. nincs isten, úgyhogy a sok szopás után nem lesz megváltás, szophatsz tovább. amúgy az ember tragédiáját meg kifejezetten kedveltem a sok mihaszna kötelező olvasmány között...

tölgyes 2012.11.24. 21:18:09

@inreallife: .A szociális kiadások csak az egyik probléma. A másik az olló nyílása, ami azt jelenti, hogy a megtermelt javak egyre kevesebb kézben összpontosulnak. A szlovénok még nem akarják megadózatni a bankokat.. tehát nem utánunk jönnek, hanem a görögök után.
Én a szociális javak megnyirbálását olyanokra bíznám akik ezt vállalják. Nem ártana, ha az ország megismerné őket.:(

szoja122 2012.11.24. 21:22:19

@inreallife: Látom, érdemben elfogadtad, amit írtam, csak technikai fenntartásaid vannak.

1 Tökéletes adórendszer nincs. Mint ahogy semmi sem lehet tökéletes.

2. Viszont annál ami most van nagyságrendekkel lehet jobbat csinálni.

3. A vagyont és a luxus fogyasztást is meg lehet adóztatni, akkor már sokkal nehezebb kikerülni.
Ezek egy részét itt belföldön teszi, itt használja a magánhelikoptert, repülőgépet, gépkocsit és itthon is vannak villái, kastélyai, műtárgyai stb. stb.

szoja122 2012.11.24. 21:25:54

@inreallife: "megkérdezem mégegyszer, miért a dolgozó emberek jól megérdemelt fizetését támadod? itt angilában a 300.000 forintos bőven átlag feletti fizetés a minimálbért sem éri el."

Azt hiszem ezt a kérdést alaposan megindokoltam, azzal szemben mondj érveket.

Amúgy nem értem, amit írtál, az mire válasz?

A nagy vagyonokról írtam....

jjulie 2012.11.24. 21:26:58

@inreallife:

ha haladsz még egy hangyányit, beéred az @aszekelyek: -t

jjulie 2012.11.24. 21:30:49

@tölgyes:

jaja amnézia: 14. havi nyugdíj ígérete paraszt

inreallife 2012.11.24. 21:41:17

@tölgyes: nincs ezzel semmi baj. a mostani gazdasági helyzet nem fenntartható. még működik, de lesz egy pont, amikor a javak nagyon kevés kézben összpontosulnak, és nagyon sokaknak nem lesz. és akkor ez a többség szépen agyonveri a kisebbséget, és újraosztják megint a javakat. a zsidó gazdaságpolitikában kódolva van a bukás. most kieresztettek egy kis gőzt, éppen hogy, de még működik emiatt a rendszer. nem kell sok hozzá, hogy a negatív visszacsatolások miatt a pénzrendszer leálljon, és visszaálljon a világ a cserkereskedelem alapú gazdasági rendszerre. olvass utána, van olyan, ki van találva, hogyan lehetne kamat és infláció nélküli pénzrendszerrel működtetni a világot.

szlovéneknek befellegzett. nem a bankjaikat kell adóztatni, az az orbánék virtigli faszsága. ott kérem a túl bőkezű szociális rendszer löki a szemétdombra az országot. ők is hozzászoktak a jóhoz, és a populizmust akarják a megszorítások helyett. egy viszonylag alacsony (cirka 20%) államadósságot növeltek a miénkhez hasonló arányúra. nwem véletlen, hogy ők, mi és az 55 évesen nyugdíjba menő görögök megyünk csődbe. káros a rendszer. megbomlott az egyensúlya, de senki nem meri megszabályozni. így meg oda jutottunk, hogy mostmár több a kárt okoz, mintha egyáltalán nem lenne szociális rendszer. olvass utána, hogyan és miért alakult ki, és mi lett a haszna. a 21. században nem működőképes egy 19. század végén megalkotott rendszer. már nem látja el a hasznos funkcióját, ami egykoron volt, viszont óriási károkat okoz...

a megoldást pedig már sokan soxor elemezték. jobbos, balos, fiatal, öreg, stb közgaszdászok, csoportok, intézmények. mindenki tudja, hogy a mnyupo kivégzésével mégrosszabb lett a nyugdíjrendszer, mint volt. mindenki tudja, hogy a segélyezés elvesztette a két munka közötti áthidaló szerepét, miközben leértékelte a munkát. mindenki tudja, hogy az adórendszer üldözi a legális munkát kínálókat, vállalókat, folyamatosan rajtuk csattog az ostor. nem az a kérdés, hogy mit kell csinálni, hanem az, hogy ki kezdi már el végre...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 22:14:09

@Vértes László:

Talán mert a JESZ nem tényező.
Nincsen mérhető támogatottsága.
S jelen sincsenek a közéletben, amitől ez változhatna.

inreallife 2012.11.24. 22:15:21

@szoja122: az a baj a te meg drogo meg menőmanó állításával, hogy a ti a felső 10%-ot, vagy felső 10.000-et úgy képzelitek el, mint aki mindennap bemegy 8 órát drehácsolni a munkahelyére és kurva nagy lóvékat kap érte fizetésként, amiből alig fizet szja-t. megsúgom neked, hogy a felső 10.000-nek nincs munkája. csak van 1 cége. vagy többszáz. nem kap fizetést, nem fizet szja-t. tehát az érvelésetek megbukik az állításotok fényében. aki fizetést kap és szja-t fizet érte, az a dolgozó ember. aki valójában másnak keresi a nemritkán marha nagy pénzeket, és adnak neki belőle valamicskét fizetés formájában. ebből fizet szja-t. a vállalkozó meg könyvelési trükkökkel kimutatja, hogy semmi pénzt nem termelt, nem fizet egy forintnyi nyereségadót sem, mégis kiszedi a pénzt, teszem azt offshore cégen keresztül.

de te nem ezeket üldözöd. hanem azt, aki a napi 8 órával, vagy ha olyan a munkája 12 órával, esetleg bőven magas képzettséggel jogosan megkeresi a kenyérre valót. azért 5 évet lehúzni egy egyetemen, nem leányálom. és, hogy utána azt mondják, hogy ácsi! lehet 5 évvel kevesebbet dolgoztál, mint a másik, mert iskolába jártál, de vedd ki méginkább a részed a közteherviselésből (WTF?) és ugye a nyugdíjad se fizetted 5 évig, ergó ott is megszopatunk, de ide az szja többszörösét. szerinted ezt kell művelni? szerintem nem.

és továbbra is azt mondom, hogy az eddig 200.000 forintnál volt meghúzva az a határ, aminél büntették az embereket. szerte európában a minimálbér ennek a másfélszerese. nem a párszázezeres fizetés a sok, ezt fogd már fel ésszel. ha pedig a havi milliós pénzeket akarnád így megadóztatni, alig pár milliárd jönne be belőle. a progresszív adórendszer arra jó, hogy amolyan posztszocialista pénzdevalváló rendszer legyen, ami a munka mennyiségétől és minőségétől (képzettség) függetlenül majdnem ugyanannyit kapjon az ember kézbe, mint a másik.

ez amolyan kommunista egyenlőségesdi. és aki 400.000 forintot keres, az dupla annyi szja-t fizet be, mint az átlagbért kereső, és 4* annyit, mint a minimálbért kereső. és hogy ezt a 400.000-et hogyan keresi az se mindegy. vagy heti 60 órát dolgozik érte (túlóra, másodállás), vagy olyan magasan képzett, hogy ki tud ennyit harcolni magának a piacon. tudod mi a közteherviselés? az, hogy mindenki ugyanannyit fizet be a közösbe. a progresszív meg adórendszered szerint aki a minimálbért keresi, az ugyanannyit fizetne be, mint most. aki a dupláját, az 4* annyit, aki 4* annyit keres, az meg 8* annyit. ez nem közteherviselés.

másik, kockázatközösség. az állami rendszerben úgy működik, hogy itt is többszörösét fizeti az, aki többet keres. pedig ennek is biztosítói szinten kéne mennie. annó a gyereknek is befizettük a baleset biztosítását. 6000 forint volt egy évre, és azért kapott volna mindenféle szolgáltatásokat, amennyiben baja lett volna, teszem azt eltörik a keze stb. nem tört el neki. meg a másik gyereknek sem a csoportból. de a másik csoportban meg az egyiknek eltörött. a biztosító kifizette, amit kellett. minden gyerek 6.000-et fizetett. és amelyiknek baja lett, az kapott belőle. akár kaphatott volna az enyém is. ez a kockázatközösség, nem az elbaszott tb rendszer.

jól lesz, ha kikupálódsz alapfogalmakból. a robin hood egy mese volt. a mindenki egyenlő egy bukott eszme volt már akkor, amikor még épphogy kitalálták. ezért recseg ropog a rendszer. szétfeszítik az igazságtalanságok. a progresszív a legigazságtalanabb rendszer, de még az egykulcsos adózás is az. nominálisan kéne egyenlő pénz fizetni. ha 6390 forint a tb, akkor mindenkitől annyit kell beszedni. az szja-nél is, ha teszem azt 20.000 forint az szja, akkor mindenkitől annyit kéne beszedni. abból lesz az orvos, rendőr, tanár stb. semmivel nem tanítanak, vagy védenek jobban engem, vagy a gyerekeimet, mert többet fizetek. csak azért fizessek többet, mert megtehetem? látodlátod? igazából ez az egyetlen érved, az igazságtalan rendszered mellett. egyáltalán nem védhető az álláspontod.

inkább szűnjön meg az állami rendőrség, és a lakók majd helyi polgárvédelmet (álá sheriff) fognak felállítani. és hogyan tennék? mindenki egyenlő összegben befizet. ez a közösség alapja. mindenki egyenlő összeget fizet be. nem az, hogy valaki 8* annyit. a kosárlabda edző miért nem szed be 8* annyi pénzt az edzésért a gazdag gyerektől? pedig ki tudná fizetni. érted már? nem lehet az adózás jövedelemfüggő. senkinek semmi köze hozzá...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 22:26:17

@tölgyes:

1. Nem a demokráciát kérdőjelezem meg, de ezt a jelenlegi politikai berendezkedést ugyan nem tartom annak.

Ez parlamenti demokrácia, vagy parlamenti diktatúra, lényeg, hogy a parlament dönt, mások pedig nem szólhatnak bele az amúgy őket is érintő döntésekbe.

Hanem azt kérdőjeleztem meg, hogy a kompromisszum keresés mindig ideális és üdvözítő konfliktus kezelési módszer lenne.

Nem, nem az, esete válogatja. Van amikor az, s van amikor másik módszer ideálisabb.

A kompromisszum keresés akkor ideális, ha fontos számunkra az ügy, amelyben a konfliktus kialakult, fontos a másik féllel való viszonyunk is, s gyorsan eredményre van szükség, nincsen idő a konfliktus mélyebb elemzésére, mindkét félnek jobban megfelelő megoldás megvalósítására.

Egyéb más helyzetekben más módszer a célravezetőbb.

De csak ismétlem magamat.

tölgyes 2012.11.24. 22:37:30

@inreallife: Én nem írtam se többet, se kevesebbet annál, mint hogy Ön a válságot a szociális rendszerrel stb. vitetné el, én meg azt gondolom, hogy a jelen helyzetben a nagyobb áldozatot a csúcson állóknak kellene viselnie, azoknak akinek felelőtlensége miatt ez a helyzet létrejött. Ez vonatkozik a világ politikai elitjére épp úgy mint a gazdasági elitre, Az ő felelőtlenségüket jól mutatja: az közösség pénzt adott a bankoknak, a támogatás egy részét a bankvezérek rögtön saját jutalmukra, luxusútjaikra fordították.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 22:39:02

@A pöttyös az igazi dbeata:

Ha te nem vállalkozol a spórolt pénzedből, akkor vállalkozik belőle valaki más. Nem veszik kárba. Arról pedig írtam, hogy az államok tehetnek róla, hogy ennyire népszerűvé vált az arany.

A politikusokban, a nemzeti valutákban, a bankba tett pénzben egyszerűen NEM LEHET MEGBÍZNI, míg az aranyban igen.

Nem baj az, sőt örvendetes, ha nem csupán a vállalkozóknak van pénzük, de a lakosságnak is, és nem máról holnapra élnek.
Sajnos nem ez a jellemző. Fenntartásaim vannak ezzel a fogyasszunk, fogyasszunk, fogyasszunk ha kell, ha nem, hadd nőjön a GDP világlátással szemben.

Semmi probléma nincsen az emberek autójával, számítógépével, televízió készülékével, mobiltelefonjával, stb. de azért csak vegyenek másikat, csupán mert már van újabb is.

Járjon mindenki hetente fodrászhoz, aztán attól majd jól megnő a GDP és jobban élünk!

Valakinek biztosan jó, ha elfogyasztod az összes jövedelmedet, de nem biztos, hogy te vagy az a valaki.

Ha senki nem gyűjtögetne pénzt, akkor senkinek nem lenne sok pénze, vállalkozni sem lehetne.

tölgyes 2012.11.24. 22:43:01

@Akitlosz: Ön azt állítja, hogy a képviseleti, parlamenti demokráciát nem tartja demokráciának. Én ésszel ezt felfogom, de akkor Ön szerint mi a demokrácia?

A kompromisszum szerintem az emberi létforma alapja, ami nem jelenti azt, hogy mindig kell és lehet kompromisszumokat kötni. Ezt én is csak ismétlem. Mégis, ha valaki nem hajlandó ezt a "szabályt" követn, vagyis nem képes belátni, hogy az Ő szabadságának határa a másik szabadsága (ennek belátása már eleve kompromisszumot jelent), akkor az emberi együttélésre alkalmatlan. Az ilyen emberekkel szemben valóban nehéz, vagy nem lehet kompromisszumot kötni.

inreallife 2012.11.24. 22:46:00

@Akitlosz: a demokráciát szádra ne vedd, mert jön szója és rátenyerel a klaviatúrára... :)

amúgy ha már államforma elmélet:

"A Politikában kifejtett tan szerint, melynek ősképét már Hérodotosznál szemlélhetjük Otanés beszédében, s amelyre Arisztotelész közvetlenül a kései Platóntól nyert ösztönzést (Politika, IV, 2, 3), összesen hat államforma (politeasz eidosz) létezik. Ezek helytelenek vagy helyesek attól függően, hogy a vezetők kizárólag saját magánérdekükre gyakorolják-e a főhatalmat, vagy a köz javára.

Ezek közül három a helyes államforma:

a királyság (basileia), melyben egyetlenegy ember gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat;
az arisztokrácia, melyben egynél többen ugyan, de azért mégis kevesen szintén a közjó érdekében gyakorolják a legfőbb hatalmat;
a tulajdonképpeni politeia, vagyis a cenzusra alapított köztársaság; melyben a tömeg, a sokaság gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat;

a három helytelen államforma pedig – ez utóbbiak rendre az előbbiek elfajulásai:

a türannisz elfajulása a királyságnak, ugyancsak egyetlenegy ember gyakorolja, de nem a közjó érdekében, hanem a saját maga előnyére a legfőbb hatalmat;
az oligarchia elfajulása az arisztokráciának, ebben egynél többen ugyan, de azért mégis kevesen a saját magánelőnyűk érdekében gyakorolják a legfőbb hatalmat;
a demokrácia elfajulása a politeiának (Arist. Polit. III 4, 7; 5, 1, 2; III, 1, 6; 11, 10; IV, 2, 1), ebben a sokaság, a tömeg a saját magánelőnyére gyakorolja azt."

demokráciákból talán a legkevésbé rossz, ha a közvetlen demokrácia lenne. ez a 21 században is hozhatna előrelépést, gyakorlatilag csak egy digitális azonosító, és egy internettel rendelkező számítógép kéne hozzá. sőt, mindenhol vannak már internet pontok, tehát az utóbbi elhanyagolható. aki akar az szavazhatna. nem sülnének ki belőle ilyen faszságok. egy darabig mennének a kilengések, legyen olcsóbb a kenyér meg a benzin, legyen 20 havi nyugdíj stb, de aztán kénytelenek lennének az emberek egy fenntartható rendszer felé mozdulni, amikor megérzik a hatását a döntéseiknek...

de mint mondtam a demokrácia az egy szar. az emberek nagy része meg irracionális vagy döntésképtelen...

tölgyes 2012.11.24. 22:47:41

@Akitlosz: Az arany megbízhatósága független a politikai rendszerektől. Még 100 év se telt el azóta, hogy az arany kizárólagos meghatározó szerepe a gazdaságban megszűnt. A baj az, hogy a gazdasági és politikai elitek felelőtlensége miatt ma a világban úgy 215-20.000 milliárd dollár (mások szerint ennek sokszorosa) van kint fedezet nélkül. Ilyen helyzetben az arany és a kézzel fogható javak felértékelődnek. Ezért is a jövőt csak a munka alapú társadalom biztosíthatja.

tölgyes 2012.11.24. 22:50:45

@inreallife: Az államforma és a demoklrácia között ma már nincs összefüggés. Arisztotelesz terminológiája itt már nem érvényes.

menőmano 2012.11.24. 22:54:25

@tölgyes:

Ugyan, ugyan! Kikosarazták" , mármint a Bajnai Gordont??!
Ne nevetessen már.
Saját magukat tették picikét viccessé. Már írtam,) talán elfelejtette? azt sem tudták ott" az LMP-ben, hogy miről is kellene dönteni.
Ők" akartak totális gyorsasággal csatlakozni. Közben meg csak a tárgyalási szándékról kellett volna dönteni.
Szóval ki- kit "kosorazott ki"??

Egyébként nevezett párt a kifelé kiabálással csak saját magát gyengiti meg. Kár. Szerintem.
:(

inreallife 2012.11.24. 22:55:39

@tölgyes: a bankok valóban ludasak. viszont az állami felelősség nem egyértelmű. mert az igaz, hogy nekik kéne leszabályozni a rendszert, hogy ilyen ne történhessen meg, vagy időben közbelépve minimalizálják a veszteségeket, de ha megnézed mindenhol politikusok vannak a szakemberek helyett, azok meg a hazudozáshoz értenek, nem pedig a pénzügyekhez. szerinted egy ilyen matolcsy milyen megelőző cselekedetekre képes, ha 3 hónap alatt már 9* kellett módosítani a jövő évi költségvetést, 3 megszorítócsomaggal és a betonba öntött főszámokat is megváltoztatva?

a másik, hogy virtuális pénzeket írtak le és azok tűntek el. digitális számok. és annak egy részét valós pénzekben próbálják beszedni. ezért köhög a rendszer, mert amíg a virtuális pénz végtelen, addig a valós pénz, meg a mögötte lévő érték az véges. óriási digitális pénzek tűntek el a bankrendszerekből, amik igazából senkinek sem hiányoznak. de ennek apropóján sokaktól megpróbálják beszedni a valós pénzeket...

menőmano 2012.11.24. 22:58:34

@aszekelyek:

Én meg azt üzenem önnek) veszettfejszenyele az egész amiket össze-vissza firkálgat.
Az egy fabatkát sem ér.
Légbekiáltott" sivalkodás. Nagyon sokszor minden valós alapot nélkülöző gyalázkodás, sarazás.
ennnyyyi.

menőmano 2012.11.24. 23:00:47

Ez a "virtuális " duma valahonnan ismerős.
Most csak úgy eszembe jutott. Miért is??

inreallife 2012.11.24. 23:02:26

@tölgyes: tökéletesen, jól látta a rendszerek elfajulását. a mostani demokrácia pont olyan szar, mint amilyennek leírta annó... ne mond, hogy nem ismersz rá...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 23:06:38

@aszekelyek:

Ezért sem szabad Bajnaiékat visszaengedni a hatalomba.

A legkevésbé sem akarnak ők a minimálbérből élő szegényeknek jót, de jól meg tudják vezetni őket az adómentes minimálbérrel.

Ha 1994. óta folyamatosan szocialista kormányzás lett volna máig is, akkor mennyi lenne ma a minimálbér?

Nem adómentes nevetséges minimálbér kell, hanem olyan, ami fedezi a létminimumot, s telik belőle adóra is.

menőmano 2012.11.24. 23:08:28

A Bajnai csak döbbenettel nézett, mikor meghallotta mi történt? az LMP. kongresszusán . Szerintem.
:))))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 23:10:44

@aszekelyek:

Megérdemelték volna a franciák is, hogy őket is a szovjetek "szabadítsák fel".

menőmano 2012.11.24. 23:11:57

@Akitlosz:

Mondjuk ebben nagyon igaza van. Bezony! Hát elég nevetséges az a minimálbér, ami most van, de ezt felülmúlja a közmunkabér.
Csak szóltam.

Bocsika! Mondjuk nem is nevetséges, ez nagyon rossz kifejezés.
Szánalmasan szomorú valóság, milyen picike pénzekből kell egy hatalmas társadalmi csoportnak megélni. Vagyis kellene megélni.
Csak szóltam. most is.

jjulie 2012.11.24. 23:12:21

@tölgyes:

hahaha paraszt,"munka alapú társadalom" hahaha sántaagyunak törzsbirkának gondolatmankó orbánsántakutyától dobálózni

mint a polgári kormányzás

hiába, fideszseggszájból nem lesz szalonna

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 23:13:36

@aszekelyek:

Európába mindenki keletről jött, még a nyugatiak is.

Egy szál őshonos élő neandervölgyit sem látni sehol.

menőmano 2012.11.24. 23:16:51

Hát én nem tudom". Esetleg némelyeknek sok egy picikét a házi pálesz?? Vagy mi?van? már?

:))))))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 23:22:15

@inreallife:

Az egy divatos tévhit, hogy a járulékok mértéke határozza meg, vagy befolyásolja a foglalkoztatás mértékét.

De nem így van, így nem érdemes erre politikát alapozni, ilyen politikát folytatni.

Ha egy cégnek annyi munkája van, amennyinek az elvégzéséhez húsz alkalmazottra van szükség, akkor húsz alkalmazottat fog foglalkoztatni. Kevesebbel ugyanis nem tudja megfelelő színvonalon ellátni a feladatokat, többet pedig felesleges foglalkoztatni, az rontaná a hatékonyságot, jövedelmezőséget.

No de mi történik a cég életében, ha az állam csökkenti a járulékokat?
Semmi.
Ugyanannyi munkája van, így ugyanannyi embert is tud, fog foglalkoztatni. Minek venne fel csak azért még több embert, mert csökkentek a járulékok? Az ugyanúgy rontaná a hatékonyságot.
Tehát csak a járulékcsökkentés miatt ugyan nem fognak több embert foglalkoztatni.
Az elvégzendő munka mennyisége és minőségi követelményei határozzák meg, hogy hány embert foglalkoztat a cég, nem a járulékok mértéke. Az csupán a költségeken módosít.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 23:30:48

@szoja122:

"Sávos adózás kell, ha tetszik progresszív, mert a haza sorsa jövője MOST ezt kívánja."

Hú, Te aztán tudsz érvelni!

Nem politikus vagy véletlenül másodállásban?

Sávos adózás volt 1988-tól 2010-ig, aztán mire ment vele a Haza?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 23:32:40

@szoja122:

Bizony, bizony, az ember egy golyót belé nyom,
s mindjárt kevesebb a bölénynyom.

jjulie 2012.11.24. 23:36:23

@Akitlosz:

egyszerű vagy mint egy faék

azt sem hiszem el hogy ki tudod rendesen törölni a segged egyedül

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 23:41:40

@szoja122:

A nagyon gazdag ember ott él ahol csak akar a Földön. Ha nagyon el akarják szedni a vagyonát, pénzét, a hazájában, akkor egyszerűen külföldre költözik, amivel óriási összeget spórolhat meg magának törvényesen.

A cégét bárhonnan irányíthatja.

Ráadásul ez a sok szemét gazdag nem csupán azért veri a fogához a garast, mert kapzsi, hanem azért, mert felelős cégvezető. Ha sokkal többet költene adóra, mint amennyit feltétlenül muszáj, akkor egyszerűen lemaradna a konkurencia mögött, amelyik jobban gazdálkodik. Nem jutna annyi pénze fejlesztésre, és semmi egyébre sem, mint az adót jobban optimalizáló konkurenciájának.

Versenyhelyzetben van, nem szociális intézmény.

inreallife 2012.11.24. 23:51:16

@Akitlosz: azért nem igaz amit írsz, mert több tényezőtől is függ. teszem azt egy munkaerőigényes folyamatnál igenis számít, hogy hány ember végzi el az adott munkát és mennyiért. ha a munkaerőköltség magas a termék előállításában, akkor az olcsóbb munkaerő, hatalmas előnyt jelent. és két ember több munkát tud elvégezni, mint 1, ez is könnyen belátható... egy részterületen van igazad, hogyha napi 1000 kenyeret kell legyártania 10 péknek, akkor nem fognak a járulékcsökkentés hatására felvenni egy 11-et. de teszem azt egy árokásásnál már mindegy, hogy 5 embert fizetnek 6 napig, vagy 6 embert 5 napig. és igenis egy adott szolgáltatás színvonalát emeli és az érte elkérhető pénzösszeget is emeli, ha az gyorsan van kész, vagy alacsonyabb a reakcióidő. és ez bizony már keményen kihat a foglalkoztatásra... hiányzik az élettapasztalatod ahhoz, hogy meg tudd ítélni, hogy mit jelent egy sla szerződésben a rendelkezésre állás, vagy a reakcióidő stb...

a másik, hogy tetszik, nem tetszik, globalizált világban élünk. tehát az adott minőségű, képzettségű munkaerőnek az egész világon ugyanannyit ér a fizetése, kisebb módosításokat figyelembe véve. teszem azt a piactól való távolság, előállítás volumene, adózási feltételek stb. tehát egy középkori körülmények között élő kínai munkás, és egy szintén középkori szinten élő cigány fizetése ugyanannyinak kéne lenni, függetlenül attól, hogy a papírzacskókat, hajcsatot, vagy zoknit gyártanak. ergó ha egy kínai havi 60.000-ért hajtogat zacskót, akkor az szállítással együtt is megvan 65.000-ből, míg magyaroszágon meg a minimálbér jóval magasabb. ti azt hiszitek a minimálbér arra van, hogy meg lehessen élni belőle. tévedés. az a tudásod és a munkád után járó fizetség. annyit ér. egy pici előnye van a cigánynak a kínaival szemben, hogy a szállítási költségek a nyugati országokba innen olcsóbbak, ergó egy leheletnyivel többet kérhet a munkájáért meg a "tudásáért"...

tehát a minimálbér emelése kiszorítja a legális munkaerőpiacról a képzetlen rétegeket. miért nem lehet azt mondani, hogy menj cigány dolgozni 65.000-ért? még mindig jobb, mintha 47.000-et kapna és az államnak is könnyebb lenne, ha nem közpénzből, hanem a versenyszféra által foglalkoztatva a cég fizetné a bérét és a járulékokat...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.24. 23:53:35

@inreallife:

Nem a kamat a probléma.
Az infláció az igen.
Valamint a hitelek mennyisége a baj.
A hitelek többségében nem valaki mások pénze, hanem a semmiből teremtett fedezetlen hitelpénz.
S az bizony már baj, hogy erre is kamatot szednek.
Ettől vannak a gondok a világban.

Nem az a gond, ha adsz tízezer forintot a szomszédodnak tizedikéig és tízezerszáz forintot kérsz vissza.

Te azért a tízezer forintért megdolgoztál, van már fedezete, amikor kölcsön adod, a bank által adott hitelpénz nagy többségének viszont nincsen. Ők nyerészkednek ezen a rendszeren, miközben emiatt fenntarthatatlan növekedéshajhászásba lökik a világot.
A rendszer ugyanis csak úgy fenntartható, ha folyamatosan növekszik a hitelállomány, és a pénzmennyiség, azaz ha nő a gazdaság.

Természetesen semmi nehézség nincsen értékálló azaz nem három, nem kettő, hanem 0%-os inflációjú :-) stabil pénz létrehozásának és fenntartásának akár évszázadokig, ha nincsen háború, akkor bármeddig.

Ez azonban nem érdeke, sem a politikusoknak, sem a bankároknak, mások pedig nem szólhatnak bele.

A rendszer nem a köz javát szolgálja.

inreallife 2012.11.25. 00:07:29

@Akitlosz: már hogyne lenne probléma a kamat a rendszerben? a kamat és az infláció együtt jár. egyik a másiknak az előidézője. egyszerű példa. tegyük fel, hogy az egész világon csak 1000 forintnyi pénz van az is csak egy ember birtokában. ezt kölcsönadja a szomszédnak, és azt kéri, hogy 1100-at adjon vissza.az egész csak akkor lehetséges, ha nyomtatunk még 100 forintot, és a szomszéd fel tudja halmozni magához, hogy vissza tudja adni. viszont ha nyomtatunk, akkor az inflációt okoz. tehát a kölcsön csak addig jó, ha nem kell kamatot fizetni utána. kölcsönkérsz valamennyi pénzt, poharat, ceruzát akármit, majd visszaadod pár nap múlva. az a pénz amiért megdolgoztál ugyanúgy meglesz neked, és ugyanannyit fog érni 1 év múlva is, amikor visszakapod. javaslom nézd meg azokat a videókat, amiket amúgy te is nagy előszeretettel szoktál belinkelni... a fedezetlen pénznyomtatás az már a következő fázisa az amúgy is szar rendszernek, majd egy mégnagyobb szint a ráültetett bankrendszer, amivel hatványozódik a probléma...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 00:17:53

@tölgyes:

Demokrácia az, amikor a közösség egészét érintő kérdésekben a közösség szinte egésze dönthet, és a többségi álláspont kerül megvalósításra.

Amikor tehát csupán pár száz ember dönthet sok millió ember sorsáról az nyilvánvalóan nem demokrácia, hanem általában oligarchia, mint jelenleg is nálunk, ritkább esetben pedig arisztokrácia.

---

A kompromisszum keresés egy fajta konfliktus kezelési technika. Nem jobb, nem rosszabb a többinél. Vannak konfliktusok, amikor a kompromisszum keresés az ideális konfliktuskezelési módszer, s vannak, amikor nem az az.

Látom nem érti, így írok egy példát, amikor elvileg lehetne kompromisszumot kötni, de magyarul hülyeség lenne.

Meghirdetnek egy állást, jelentkezik rá 48 alkalmas ember.

Keressünk kompromisszumos megoldást!
Felvesszük mind a 48 embert, és mindegyik dolgozik napi tíz percet, vagy 48 munkanaponta dolgoznak egy napot.

Ez egy kitűnő kompromisszum. Mindenki elért valamit, senki nem vesztett. De nem is nyert vele annyit, hogy örülni tudna neki.

A kompromisszumnak az a nagyon nagy hátránya, hogy senkinek sem jó igazán, senki nem éri el vele, amit igazán szeretne.

Az ilyen és ehhez hasonló konfliktusoknál tehát az ideális konfliktuskezelési módszer a versengés. A legjobb nyer, a többi nem nyer.

Leírtam fentebb, hogy mikor ideális kompromisszumot keresni.
Akkor amikor az ügy is fontos a számunkra, a másik fél is fontos a számunkra, de nem érünk rá estig, azaz viszonylag gyors megoldás kell.

Más esetekben más módszerek az ideálisabbak.

inreallife 2012.11.25. 00:31:53

@Akitlosz: kösz. remélem mások is elgondolkodnak rajta.

emléxem cirka 20 évvel ezelőtt, amikor a kocsmában az öregekkel leültünk ultizni, meg elcseréltem a marbolómat egy füstszűrő nélküli munkásra, akkor mentek az ilyen dumék, hogy a felső tízezer, meg az első milliót ne kérdezzék stb. akkoriban aki el tudott pár ilyen közhelyet sütni az volt a társalgás koronázatlan királya. de könyörgöm, ezek az idők kőkarszaknak tűnnek innen 2012-ből nézve. mostmár pár közhely nem tudja pótolni azt a háttértudást, ami szükséges a magasabb szintű gazdasági folyamatok felméréséhez, becsléséhez, megítéléséhez stb. ennyiből már nem lehet megélni.

ha a valaki nem tudja, mi az a cds, akkor utána kell olvasni. ha nem tudja hogyan működik a hitelminősítői rendszer, akkor utána kell olvasni. ha nem tudja, mi az a nominális adósság, akkor utána kell olvasni. remek példa az aszekelyek nevű alkesz nyanya. szerintem ő utána is olvasott. de nem érti. a főcigány azt mondta neki a kiflitolvajjal, hogy csökkent az államadósság. közben meg belinkeltem neki, hogy 2010-ben 20.000 milliárd volt az államadósság mértéke, 2012-ben meg 22.000 milliárd forint. elolvasta a definíciót is, és úgy sem érti. nem is csodálkozom, hogy ilyenkor jobb híján nekiálll ferizni...

ezt úgy hívják, hogy funkcionális analfabéta. valszeg nem elitta az eszét, hanem korábban sem volt neki elég. ezért ez a birka nem is tudja, mit jelent az, hogy hatástanulmány nélkül bevezetni egy intézkedést. fel se tudja fogni a folyamatot, annak működését, hatásait és a következmények eredőjét. sok ilyen van sajnos. ez az iskolarendszer hibája. én úgy visszazavarnám akár 60 évesen is az iskolapadba, mint annak a rendje. félhülyén ne lézengjen az utcákon....

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 00:39:26

@inreallife:

Tudom, ismerem, magam is ezt vallom. Arisztotelésznek igaza volt, s máig igaza van.

A demokrácia legfeljebb mihez képest szar, az oligarchiánál, ami ma van jobb.

Azzal érvel lényegében mindenki a demokrácia ellen, hogy a nép nem kompetens, nem ért hozzá.

Ezzel lehet ugyan igaz, de
1. A parlamenti képviselő sem ért hozzá, ő sem kompetens, pedig ez a dolga, ezért fizetik.
20-30 képviselőnek van érdemi fogalma egy-egy benyújtott törvényjavaslatról a 386-ból. A többi csak szavaz róla.
Az is előfordul, hogy maga a törvényjavaslat benyújtója sem ismeri az általa benyújtott törvényjavaslatot. Nyilvánvalóan nem ő írta, de nem is olvasta.

2. Demokráciában minden döntés következményeit azonnal megérzi mindenki a saját bőrén. Ez pedig nagyon hamar rászorítaná a döntéshozó tömeget, hogy hasznos, értelmes, döntéseket hozzanak.

Például lehet megszavazni, hogy kapjon mindenki egy ingyen sört hetente. Jó poén. Könnyen megvalósítható. De azt az ingyen sört mindenkinek minden adófizető megfizeti, s az egyéb költségét is. Az ingyen sörre szánt adóforintoknak talán jobb helye lenne máshol. De a döntés megvalósítható, és ha a többség ezt akarja, miért ne?
Ebből tanul a választópolgár, ettől okosodik.
Azaz a demokrácia viszonylag hamar kiforrná magát.
Míg a jelenlegi rendszerben a döntéshozók nem igazán viselik a saját rossz, felelőtlen döntéseik következményeit.
Ez az óriási nagy különbség, ami miatt jobb a demokrácia, mint a "parlamenti demokrácia".

Ráadásul az eldöntendő kérdések nagy többsége nem "szakmai" kérdés.
Legyen halálbüntetés, vagy ne legyen?
Közvetlenül válasszuk az elnököt, vagy a parlament delegálja,
Augusztus 20-a, vagy március 15-, esetleg október 23-a legyen-e az állami ünnep?
Kossuth címer legyen, vagy koronás kiscímer?

Ezek ízlés dolga kérdések, miért ne dönthetne a többség?
De mondom, még az adók felhasználásról döntő kérdések is.
Családi pótlék legyen, vagy adókedvezmény?
Ingyen sör legyen, vagy ingyenes utazás egyeseknek?

Hosszabb távon nem születnének minőségileg rosszabb döntések, mint amikor a parlament dönt. Éppen azért, mert sokkal jobban viselik a döntéseik következményeit a szavazók, mint a képviselők.

Olyan érv szokott még lenni a demokrácia ellen, hogy a demokrácia országos szinten megvalósíthatatlan.

A XXI. században, az informatika korában?

De a fentebb vázolt rendszer nagyon egyszerűen politeiavá lehet varázsolni, ami már Arisztotelésznek is tetszene.

A választójogot legalább a minimálbér utáni SZJA adófizetési kötelezettség teljesítéséhez kell kötni (+saját jogú öregségi nyugdíjasok).

A rendszer nem diszkriminatív, bárki szerezhet és el is veszíthet szavazati jogot, egy életben többször is.

Ez a rendszer biztosítaná, hogy a döntéshozók felelősebben döntsenek az adóforintok felhasználásáról.

De a sima demokrácia is jobb döntéseket hozna hosszú távon szerintem, mint az országgyűlés.
De ezt a kérdést csak a tapasztalat dönthetné el.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 00:56:13

@tölgyes:
Így van, csak nem elég.
Minden társadalomban dolgoznak.
Nem ott a különbség. Nem azért maradt alul a kommunizmus a kapitalizmussal szemben, mert a kommunizmusban nem dolgoztak az emberek.
Még szép nagy táborokat és építettek erre a célra, hogy a sok embernek legyen hol dolgoznia.

Értékálló pénzre lenne szükség, ami konjunktúrától, recessziótól függetlenül stabilan őrzi az értékét. Ez össztársadalmilag hosszabb távon több előnnyel jár, mint a jelenlegi folyamatos pénzrontásos hitelpénzes rendszer.

A mai pénz rendszernek az az értelme és célja, hogy a pénzteremtés kiváltságával felruházott kevesek, a politikusok és a bankárok, munka nélkül juthassanak hozzá a pénzteremtés jogával fel nem ruházott dolgozó tömegek munkával előállított valós javaihoz.

Stabil, értékálló pénz esetén ezt nem tudnák így megtenni.

Ezért félnek, mint a tűztől a deflációtól, mert az rontaná az üzletüket, bár soha a világtörténelemben nem okozott defláció gazdasági válságot. Ráadásul könnyebben is kezelhető. A pénzrontás viszont okoz válságot, láttuk, tapasztaltuk sokszor, s úrrá lenni rajta is sokkal nehezebb.

Főleg mivel a politikusok imádják.
Emellett a mai hitelpénzes rendszer fent sem lenne tartható a forgalomban lévő pénzmennyiség állandó növelése nélkül.
Egyre több a hitel, s ahhoz, hogy azokat kamatostól vissza lehessen fizetni még több hitel kell, illetve az államnak van még egy módszere, a pénzrontás.

Felveszi a hitelt ma forintban, a futamidő alatt rontja egy kicsit a forintot, aztán X év múlva rosszabb forintot ad vissza, részben abból, amit közben "nyomtatott".

Ki van ez találva nagyon, de nem a köz javára.

Az "amerikai jegybank szerepét betöltő" FED magánbank.
s legkevésbé sem a dollár értékállóságának a megőrzésén munkálkodik, ami a fő feladata lenne, hanem éppen ellenkezőleg.

Márpedig, amit ők tesznek, attól a világ többi része sem igazán tudja függetleníteni magát.

Ha a dollár inflálódik, akkor bár csupán emiatt kisebb részben, de a többi valuta is fog.

inreallife 2012.11.25. 01:01:41

@Akitlosz: nem jó egyik fajtája sem. a múltkor rákerestem erre a jimmy fia krisztiánra, mert már annyit olvastam róla. meghallgattam. jaj. nem kellett volna. hát wazzeg ez egy ótvar nagy szar. és az emberek beszavazták. ez azt jelenti, hogy az emberek összességében rosszul döntöttek. és bár maga a műfaj egy szubjektív dologra épül, de ez minden kategóriában a biztos bukás lenne, akármilyen rendszer mellett. magyarul hiába szavaztak sokan(?), hiba egyenlőek a szavazatok, szart sem ér, ha a kívánt hatás elérésére képtelen. tehát a rendszer rossz. az arisztokrácia szintén szar, ha ugyanennél a példánál maradunk, akkor a zsűri, mint képletes arisztokraták szintén szarul végzik a munkájukat, a várt eredmény ugyanolyan rossz. ez a módszer sem tökéletes sőt, inkább életképtelen.

szerintem az jobban működne, ha valami hasonlóképpen menne, mint egy társasháznál. teszem azt a számvizsgákló bizottságba a társasház olyan embert delegál, akinek van halvány fingja a szakmájából kifolyólag, hogy mi folyik ott. és képviseli az emberek érdekeit. de csak azon a területen. ha az autómat kell javítani, akkor már az autószerelőt kérdezem meg, hogy mit javasol. én meg szívesen segítek bárkinek informatikai kérdésben. bár az informatika elég nagy spektrumú terület, én sem vagyok jártas az összes szakterületen, de elég sok részével foglalkoztam már. nem hiszem, hogy 1-2 tucatnál többen bele tudnák azt írni magyarországon az önéletrajzukba, amit én már megcsináltam, vagy amilyen vizsgákat megszereztem. mégis, egy kis felkészüléssel bármilyen informatikai témához hozzá tudok szólni, sőt előadást is tudok tartani róla. apropó, az egyik hazai suli kinyomozta a kinti számom és felkért, hogy menjek haza párszor és tartsak pár órát külsős tanárként a suliban... :)

szóval amit mondani akartam, sokkal jobb lenne a rendszer, ha nem politikusok és a lobbycégek döntenének egy elfuserált képviseleti demokráciának hazudott rendszerben, mert a választóik érdekeit egyáltalán nem képviselik, ellenben a pártjuk érdekeivel, hanem egy olyan megbízotti rendszer működne, ahol minden közösség, csoport stb el tudná küldeni a maga szakértőjét, aki majd a többiek szavazatarányával élve kiválasztja az adott közösségnek a legjobb megoldásokat. nem biztos, hogy akárki fel tudja fogni a különböző döntési szituációkban az adott gazdasági téma értelmét, hatását, de egy szakértő biztosan jobban választ, mint 100 aszekelyek... :)
és ha a szakértő hibázik, vagy találnak jobbat helyette stb, akkor visszahívják és lecserélik. nem kellenek milliárdokért választások, egy jó szakember akár élete végéig is maradhatna, ha az adott csoport érdekeit jól képviseli. hiszen mindig őt küldenék, és ha nem lenne jó, akkor már rég leváltották volna....

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 01:03:23

@menőmano:

Ez amiatt van, hogy javítsanak a munkanélküliségi statisztikákon.
Németországban ezért nincsen hivatalkos minimálbér.

Ez csak a statisztikai számok küzdelme.

Nem az adófizetők pénzéből államilag fizetett munkahelyekre van szükség többre, bármilyen keveset is keressenek, hanem a piacról élő munkahelyekre, amelyek adót fizetnek.

A foglalkoztatás mesterséges növelése közpénzekből csak az állami kiadásokat növeli, nem az adóbevételeket.

Ettől még persze közmunkára szükség lehet, csak az nem megoldás sem a munkanélküliségre, sem az ország pénzügyi gondjaira. Arra megoldás, hogy ki legyen pucolva a vízelvezető árkok például. Azaz olyan munkákra, amelyek elvégzése ugyan szükséges, de piaci alapon nem működik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 01:23:26

@inreallife:

Írsz sok mindent, csak az nem derül ki belőle, hogy mennyiben függ össze a reakcióidő, a rendelkezésre állás a járulék nagyságával.

A munkaerő költsége egy multi beruházásánal lehet szempont, s az is, fontos szempont, de ismétlem nem ettől függ az általa foglalkoztatottak száma, hanem az elvégzendő munka mennyiségétől, és minőségi kívánalmaitól.

Amúgy szépen érvelsz az olcsó munkaerő mellett.
Ennél olcsóbbat?
Magyarország lassan a tök utolsó helyre küzdi le magát az EU-ban, már csak Románia és Bulgária van mögöttünk.
Még ennél is olcsóbb munkaerőt akarsz?
Máshol a munkanélküli segély is sokkal több, mint itt az átlagbér (nem minimál, átlag).

Kétlem, hogy a magyarok fő vágya az lett volna, hogy olcsó munkaerői lehessenek a multiknak, ezért akartak volna kapitalizmust, rendszerváltást.

Kínában pedig lehet már nem sokáig lehet példálózni, ott is nagyobbak lesznek a bérek a magyarországinál.

A napokban olvastam egy cikket, egy interjút egy a hazánkba érkezett kínai tanárnővel, aki kínai nyelvet tanítani jött ide.
Persze kérdezték Magyarországról.
Azt mondja, ami feltűnt neki, hogy itt az emberek még igazi könyveket olvasnak. S olyan mobiltelefonokat használ a magyarok többsége, amilyeneket ők Kínában 6-7 évvel ezelőtt használtak. Azt gondolta, hogy Európa sokkal inkább élen jár a technikai újdonságok bevezetésében, s tévedett.

Ha már majd Kínában is jobban élnek az emberek, mint Magyarországon, akkor mi lesz a további érved az olcsó munkaerő mellett?

Ma már nincsen szögesdrót, ugyanazért a munkáért, ugyanaz a cég sokkal többet fizet tőlünk nyugatabbra, mint itt. a hatékonyság, termelékenység pedig ugyanakkora. Ha nem tudna ugyanolyan hatékonyan termelni itt is, akkor nem jönne ide. A haszna viszont itt sokkal magasabb az adókedvezmények és éppen az olcsó munkaerő miatt.

Amúgy sem gondolom, hogy az ország felvirágoztatását a legképzetlenebb, legolcsóbb munkaerő minél nagyobb foglalkoztatására lenne célszerű alapozni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 01:50:02

@inreallife:

Nem mindegy mennyi a hitel.
Ma túl sok a hitelmennyiség a világban.
A mai rendszerben gyakorlatilag korlátlan mennyiségben van hitel. Az egyetlen valós korlát a visszafizetőképes kereslet.

Nem mindegy hogyan keletkezik az a pénz, amit hitelként kölcsönadnak.

Ha valaki már megdolgozott azért a pénzért, amit aztán kölcsön ad, az nem okoz gazdasági problémákat. hiszen, ha nem adják neki vissza, akkor ő ugyan elbukja, de azért a pénzért egyszer már megdolgozott, azaz értéket állított elő valaki.

Ezzel szemben a bank semmiből teremtett hitelpénzt ad hitelbe, ami akkor keletkezik, amikor az ügyfél aláírja a hitelszerződést. Ilyenkor van joga a banknak pénzt teremteni és ráírni az ügyfél számlájára.

Ezért a pénzért azonban még senki sem dolgozott meg, senki nem állított elő értéket.

Ha az ügyfél vissza tudja fizetni, akkor jó, de nem tudhatja mindig minden ügyfél visszafizetni, mivel csak a hitelekre teremtenek pénzt, de azok kamataira már nem.

Ezért mindig egyre több és több hitelre van szükség, hogy a régebbieket vissza lehessen fizetni.
Egyre több és több hitelt pedig csak akkor lehet kihelyezni, ha gazdasági növekedés van. Ha nincsen, akkor rögtön akadozik a mutatvány.
S akkor még a folyamat inflációs hatását nem is említettem.

Na tehát nem a hitel és annak kamata önmagában a baj, hanem az, hogy a pénz fedezetlen. Nem fedezett pénzt hiteleznek, nem a betétesek pénzét adják oda, nem is a sajátjukat, hanem a semmiből teremtett újat.

Értelemszerűen, ha csak fedezett pénzből lehetne hitelezni, akkor sokkal kevesebb lenne a hitel a világban, az adóssághalom, s a probléma is.
De akkor befuccsolna a bankárok, politikusok eme kitűnő üzletének.

Szóval nem a hitel maga az ördögtől való, hanem a mai pénzügyi rendszer, s benne a hitelpénz működése az.

"tegyük fel, hogy az egész világon csak 1000 forintnyi pénz van az is csak egy ember birtokában. ezt kölcsönadja a szomszédnak, és azt kéri, hogy 1100-at adjon vissza.az egész csak akkor lehetséges, ha nyomtatunk még 100 forintot, és a szomszéd fel tudja halmozni magához, hogy vissza tudja adni. viszont ha nyomtatunk, akkor az inflációt okoz."

Ez így van.
Mondok én egy másikat.
Tegyük fel, hogy az egész világon csak 1000 forintnyi pénz van az is csak egy ember birtokában, ezt kölcsönadja 100 forintonként 10 embernek, és mindegyiktől 110 forintot vár vissza.
A tízből kilencen fognak tudni fizetni neki 110 forintot. Csak a tizedik nem, ő a hitelezés kockázata. Tízből egy.

De így mégis jobban működik a gazdaság, mintha senki nem hitelezne semmit, mert nem szedhet rá kamatot.

Szóval nem a hitel, mint intézmény a gond, hanem az, hogy a hitelezett pénz fedezetlen, s gyakorlatilag korlátlan mennyiségben állhat rendelkezésre, ha akad olyan, aki fel tudja venni, s a bankok is úgy látják, hogy vissza tudja fizetni.

Attól, hogy a kölcsönre kamatot szedhetnek még nem szükségszerű, hogy a pénzmennyiség szaporodjon.

Fentebb leírtam, hogy ez így is lehet zéró összegű játszma, és működhet.

inreallife 2012.11.25. 02:00:27

@Akitlosz: elmondom mi a baj. magyarország ketté van szakadva. nem csak politikai szinten, hanem rengeteg törésvonal van. ráadásul súlyos társadalmi problémákat jelentenek, és nincs olyan politkai erő, ami belekényszerítené őket egy magasabb képzettségi szint elérésébe. van egy jóformán képzetlen réteg, ami annyira be van gyöpösödve, hogy teljesen elutasítja a rendszerváltás utáni technológiai, tudományos szakmai dolgokat. ezek jellemzően a 40+ korosztály. akiknek beülni egy iskolapadba derogál, hogy új tudást szerezzenek. sírnak jajagatnak, hogy milyen hülyék, közben egy szgépet nem tudnak bekapcsolni. utoljára jobb esetben egy érettségit szereztek, és ebben az életben már nem is akarnak magasabb szintre lépni.

aztán van egy olyan réteg, ami erre sem képes, ömlenek ki az iskolákból a funkcionális analfabéták, a max 8 általánost végzettek (6 első, 2 második évfolyam :) ), akik a fogd meg hozd ide munkán kívül semmire nem alkalmasak. aztán területileg is nagyon sok a probléma, a röghözkötött emberek nem hajlandóak elköltözni. aztán ott vannak a félreképzettek, a bölcsészek garmadája stb. szóval sokrétű a probléma, amin az orbánék csak rontottak.

azt el sem érdemes mondani, hogy bruttóban még nem is nagy a lemaradásunk, ellenben nálunk akkor elvonások vannak a túlméretezett szociális kiadások fenntartása miatt, amiben a nyugdíjpiramisjáték is benne van, hogy teljesen versenyképtelenek leszünk.

ha a megnézed a nyugati országokban a képzés az, ami jól működik. az átlag képzettségi szint jóval magasabb, mint nálunk. ezáltal a fizetések is jobbak lesznek. és ez a lényeg. a jól képzettek magasabb jövedelmi szintje emeli a közvetlenül alatta lévőkét. tehát a legjobban keresők jóval több szolgáltatást vesznek, amire lecsapnak a vállalkozók. és utána ők is otthon, családjuk elköltik, amit megkerestek, és megy egyre lejjebb. tehát egy osztrák postás nem azért keres többet, mert ő olyan kurvajól viszi a leveleket, hanem azért, mert levelet hurcibálni szar munka. viszont megkapni is meg akarja mindenki. ezért hajlandóak többet fordítani a jobb szolgáltatásért. így a postás bére a láncolat végén is emelkedni fog.

ennek a folyamatnak az elindításához az kell, hogy egy jelenetős réteg olyan vagyont és megtakarítást tudjon felhalmozni, aminél már nem félnek attól, hogy mit hogyan fizetnek. pl itt az angolok kedvelt szokása, hogy beülnek egy pubba, és onnan mennek haza aludni. sőt, karácsonyra olyan hitelekbe verik magukat, hogy az egyszerű magyar bankos a 10 ujját megnyalná egy ilyen kuncsaft után. de itt tudják, hogy hiába a nagy mínusz 2 hónap alatt keresnek annyit, hogy észre se vegyék. a lényeg, hogy nem elvenni a kell a jobban keresőktől a pénzt, hanem otthagyni náluk, had költsék el.

szóval összegezve.
- a tanítást nagyon át kell variálni, és egy mindenki számára eggyel jobb végzettséggel meg kell emelni a végzettségeket.
- a területi problémákra mindenképpen kormányzati támogatás szükséges.
- a felsőoktatásba vissza kell tenni azt a pénzt, amit kivettek. csak ne bölcsészeket képezzenek rajta, hanem mérnököket.

szóval jobb végzettségekre van szükség, és akkor nálunk is elérhető az, hogy a kétkezi munkásból kifogy az ország, ahogy tőlünk nyugatabbra. ahogy a németeknél. és akkor majd a postás is jobban fog keresni, mégha a tanulási szándéka nem túl acélos... mert valakinek ki kell vinnie a leveleket, és nem biztos, hogy nem buknak többet egy elcsúsztatott határidővel, mint egyébként... akkor pedig többet kell fizetni neki, hogy rendben legyenek a dolgok.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 02:00:40

@inreallife:

Az adósságot a politikusok és híveik szeretik valódi pénz helyett százalékban számolni.
Ezért csökken szerintük, amikor valójában nő.
Kár, hogy százalékért nem adnak semmit a boltban.

---

Na szóval azt akartam a korábbi hozzászólásommal elmagyarázni, hogy a hitel, és az arra kért kamat önmagában még nem okoz fenntarthatatlan pénzrendszert, sem gazdasági katasztrófát, ha közben a forgalomban lévő pénz vásárlóereje változatlan.

Az nyilvánvaló, hogy minden hitelfelvevő nem fogja tudni kamatostul visszafizetni a hitelt.
De ez ma is így van, pedig aztán nyomatják a hiteleket ezerrel, s a pénzt is inflálják folyamatosan, s mégsem.

Szóval a hitel a gazdaság jobb működéséhez szükséges intézmény, de az már nem, hogy ez gazdasági, pénzügyi világválságot okozzon.

Nem a hitel intézménye tehát a probléma oka, hanem a semmiből teremtett fedezetlen hitelpénz intézménye.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 02:26:42

@inreallife:
"ez azt jelenti, hogy az emberek összességében rosszul döntöttek"

Én eddig semmit nem láttam a műsorból, de nem azt jelenti, hogy rosszul döntöttek.

Miért is nézik az emberek a tévét? Mert szórakozni akarnak. S egyeseknek az a szórakoztatóbb, ha a bénákon, akiknél még ők maguk is különbek röhöghetnek.

Nem az a döntési szempont, hogy ki énekel jobban, hanem, hogy ki szórakoztat jobban. S ugye kit mi, illetve ki szórakoztat jobban.

Ha a saját bárjukba kerestek volna bárénekest, akkor valószínűleg máshogyan döntöttek volna. Azaz nem rossz döntést hoztak, csupán mások voltak a döntési szempontjaik, mint Neked. A saját szempontjaik szerint - kit lehet jobban kiröhögni - jó döntést hoztak. Akarnak a jövő héten is szórakozni még a béna énekesen.

Demokráciában a szavazás titkos. Így nem tudhatjuk, hogy ki miért dönt úgy ahogyan. Ha valaki másképpen dönt mint mi, attól még nem feltétlenül hülye, csupán mások a döntési szempontjai, mint nekünk.

---

Ezzel a szakértő dologgal nem értek egyet.
A bíróságon az egyik szakértő ezt fogja mondani, a másik pedig azt, miközben mindegyik elismert szaktekintély, szakmájának kiválósága.
A bírónak, aki nem szakértő a szakértők szakmájában mégis el kell döntenie, hogy melyiknek hisz.

Így működik a demokrácia is.

Ha építtetni akarsz egy házat, akkor sokszor érdemes az építészre és a kőművesre hallgatni, de azért mégis csak Te fizeted az egészet, Te fogsz abban a házban lakni, s Te fogod magad jól, vagy rosszul érezni benne.

Van egy olyan mondás, hogy az dirigál, aki fizet.

A nép fizeti meg a politikusok bármilyen döntésének az árát, de nem dirigálhat, mert nincsen demokrácia.

Ha rosszul döntenének, hát rosszul döntenének, joga mindenkinek rossz döntéseket hozni, de akkor csak magukat okolhatnák érte, s tudnának tanulni belőle.

Ha egy döntésről 10 szakértőt szavaztatsz, akkor hasonló vita és eltérő vélemények lesznek, mintha 10 nem szakértőt szavaztatsz meg.

Két szakértő együtt járt egyetemre, egy osztályba jártak, de az egyikből ügyvéd lett, a másikból meg jogász. Szinte mindegy milyen ügy van, az egyik szerint a vádlott bűnös el kell ítélni, míg a másik szerint ártatlan fel kell menteni. Pedig ugyanazt a jogot tanulták.
S Te rájuk bíznád a döntést?

Van ráció az amerikai esküdt ítélkezésben, amikor laikusok döntenek, józan paraszti eszük alapján.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 02:50:32

@inreallife:
Ezek Magyarország specifikus problémák?
Máshol nem ugyanilyen gondok vannak?
Nem hiszem, hogy a magyarok butábbak, képzetlenebbek lennének más népeknél.

A mobilitás hiányának pedig éppen az alacsony munkabér az oka. Létezik az az összeg, amennyiért érdemes a távolban munkát vállalni, de az messze nem a minimálbér.

Angliába érdemes elmenni mosogatni, vagy a kukásautóra, mert megéri, el is mennek sokan, de Magyarország másik végébe nem éri meg. Nagyobb nyomorba kerülne, aki megtenné, mintha nem csinálna semmit.

Egy lakás fenntartása annyi, vagy több, mint a minimálbér, a havi étkezés szintén, és még utaznia is sokat kell, de akkor még ruhát nem vett.

Havi 200 000 alatt hova, hogyan legyen mobilis a munkaerő?

Még azt sem teheti meg, akinek nagy szerencsére van saját háza, lakása, valami munkanélküliségtől sújtott vidéken, hogy eladja, és az új munkahelye környékén vesz másikat, mert eleve nem is tudja eladni, ha meg mégis, akkor annak árából nem fog tudni hasonlót venni a munkával jobban eleresztett országrészekben.

Te írtad talán, hogy nem azt kell nézni a béreknél, hogy mennyiből lehet megélni?
De, a munkavállalóknak azt kell nézniük.
Ha a havi kiadásaik a munka miatt is magasabbak, mint a havi munkabérük, akkor nincsen értelme ott dolgozni.

Magyarországon tehát az alacsony munkabérek az oka az alacsony mobilitásnak, nem az emberek hajlandósága. egyszerűen sokszor nem éri meg az ország távoli szegletében munkát vállalni.
Ha a magyarok nem lennének mobilisak, akkor nem dolgozna az a rengeteg magyar nyugaton.
Ezer kilométerre tudnak mobilizálódni de százra meg nem?
Mert ezerre megéri, százra nem, ennyi a magyarázat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.25. 03:42:45

@nyünyüge: bocsáss meg, de te pl. mi a túrót kockáztatsz hitelességben?
Egy magánlevelet is úgy írtál alá, hogy "Nyünyüge".

szoja122 2012.11.25. 03:55:33

@inreallife: "első 10.000-nek nincs munkája. csak van 1 cége. vagy többszáz. nem kap fizetést, nem fizet szja-t"

1. Ez legfeljebb a személyi jövedelem adóra vonatkozhat, de akkor arra sem, ha a sávokat megfelelően állapítom meg. Úgy hogy a ténylegesen kis fizetésűeket, tanárokat, mérnököket, bölcsészeket, orvosokat nem érinti. De érintheti a Jogászok többségét,, az igazgatók rektorokat.

2. Vedd figyelembe, hogy ezek NEM egyedül dolgoznak rendkívül sokan segítik munkájukat és ezért aránytalanul kapnak sokat. A felelősségük sem nagyobb, mert ha tévednek akkor először a beosztottjaikat rúgják ki.

3. A jövedelem adó mellett van vagyon adó is. Írtam!

Kérlek az érveimre adj választ és ne hajtogasd mantraként ugyanazt, mert így elbeszélünk egymás mellett.

szoja122 2012.11.25. 03:59:37

@Akitlosz: Kiragadtál egy pontot. Az ilyen érvelést én sem szeretem, de a jobb oldaliaknak ez a dumája, csak próbáltam felvenni a stílusukat...

Ilyen az, ha tükörbe néznek.

Inreallife ezt meg sem említette. Másrészt nem az érveimet próbálta cáfolni, hanem mantraként mondja ugyanazt.

szoja122 2012.11.25. 04:13:17

@szoja122: "De érintheti a Jogászok többségét,, az igazgatók rektorokat."

De érintheti a Jogászok többségét, az igazgatókat rektorokat, magas állásúakat. Sokaknak még most is több mint 2 millió a fizetésük!!!
Az egymillió feletti keresetűekre vonatkozna súlyosabban. Ők nem dolgoznak meg a pénzükért (az ilyen nagy pénzért semmiféleképpen nem), mert csapatuk van akik segítik. A szervezés, pedig NEM ér aránytalanul ennyit.

Mondok egy példát név nélkül, de tudnám nevesíteni. Egyik vezető, közalkalmazottnak több millió forint volt a keresete. De az igazi pénz nem ez volt, hanem az, hogy az összeköttetései, protekciói révén bejutott különböző nagyvállalatok igazgató tanácsába, ahol NULLA munkáért nagyon sokat kapott. Összesen a fizetésének többszörösét. Ezek adózott jövedelmek könnyen meg lehet fogni.

A NEM adózottakat (akikkel példálódzol) pedig vagyonadóval. Vannak itthon házaik, drága gépkocsiaik, magánhelikopterük, jachtjaik, műtárgyaik stb. ezek alapján ki lehet mérni a vagyonadót.

szoja122 2012.11.25. 04:21:49

@inreallife: Nem szólnák egy szót sem, ha azt látnám, hogy vagyonukat munkahelyteremtésre fordítanák.
De nem teszik, mert ilyen jogi, gazdasági feltételek mellett, mint amit a kormány teremtett nem is lehet.

Ez is egy legitim érv.

szoja122 2012.11.25. 06:27:00

Mint már írtam a cigánykérdés egyik lényegi megoldása, kiemelkedésük segítsége a tanulásuk támogatásával.

"Cigány orvosképzés: „ha nem sikerül, én haza sem mehetek”

"„Én nem a budapesti gazdag cigánygyerekeket akartam egyetemi tanulásra felkészíteni, hanem a legmélyebbről jövőket, akik majd visszatérve övéikhez változtatni tudnak sorsokon” – mondja Rosivall László egyetemi tanár, aki két évvel ezelőtt indította el a cigány orvosképzési programot a Semmelweis Egyetemen, melynek révén idén már 15 roma fiatal tanul az intézményben. Nemsokára indul a harmadik előkészítő kurzus az ország legelmaradottabb vidékein élő tehetségek számára. A Hetek cikke."

atv.hu/cikk/20121124_cigany_orvoskepzes_ha_nem_sikerul_en_haza_sem_mehetek?source=hirkereso

Ha kevés embert is érint, az is jó példát jelenthet társainak, abban a közösségben, ahonnét származik.

Persze ettől sem lehet csodákat várni. Csak hosszú távon működik.

Rövid megoldás nincs.

jjulie 2012.11.25. 07:54:09

@Hepci:

nehéz lehet neked jeti

kikapsz a pélyán olyanoktól akiknek csak jó kezük van meg lábuk, pedig te vagy az aki tud teniszezni

egy névtelenségra kitalált blogon pedig folyamatozan zavar a névtelenség

csupa csupa evolúciós hátrány, ki fogsz pusztulni

nyünyüge 2012.11.25. 08:37:15

@Hepci:
Magamtól várom el a hitelességet, az saját véleményemhez való hűséget.

jjulie 2012.11.25. 08:44:26

@inreallife:

magadból indultál ki és magadba érkeztél vissza

nem először, de minek is?

dr. Balta$ár 2012.11.25. 08:55:37

egy szétb@szott ország !

köszönnyük dr bakondi télügyi kormánybiztosnak és mikovec szakrális kloákájának...

index.hu/kultur/2012/11/25/templomszeru_targy_makovecz_utolso_epulete/

szoja122 2012.11.25. 09:16:38

@Akitlosz: "A nagyon gazdag ember ott él ahol csak akar a Földön. Ha nagyon el akarják szedni a vagyonát, pénzét, a hazájában, akkor egyszerűen külföldre költözik, amivel óriási összeget spórolhat meg magának törvényesen."

Látom jól tudsz magad ellen érvelni! :)))

Mi van akkor az ingatlanadóval???

Ha megadóztatod az ingatlanját akkor nem fog elköltözni?

Különösen azért is mert a gazdasági feltételek enyhén szólva szarok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.25. 10:42:35

@jjulie: tévedés áldozata vagy, a blogokat nem mások névtelen sértegetésére találták ki.
Nyünyügével amúgy semmi baj, ő nem sérteget, csak a "hitelességet" pont nem értem, miért kéri számon a szintén láthatatlan, szófosó fideszmamán.

S mi van, akarsz már teniszezni? Tudod a számom. Aki veszít, órákat vesz a másiktól.

jjulie 2012.11.25. 11:26:47

@Hepci:

te is már csak hangyafasznyira vagy a tölgyespajtás félremagyarázó csúsztatási teljesítményétől, ha iciri picirit megerölteted magad nemcsak beéred, de látva a tehetségedet le is körözhetnéd

viszont ha már régen simogattaák meg az okos buksidat dícsérőleg, kérj meg rá valakit ha nagyon hiányzik, közvetítek ilyen szolgáltatást is, a jutalékom nem neked kell fizetned, vegyél, most karácsony előtt akciós

talán az étteremvezetési buktád sem volt véletlen, nem ismerte fel a közönség milyen okos a buksid, szóval teniszleckét az ad, akitől vesznek, én adok, de te mit adsz, anonimitásra kitalált blogon telefonszámot?

majdnem olyan disszonancia, minthogy te aki jól teniszezel kivétel nélkül kikapsz attól akinek csak jó keze meg lába van.......

cikizz sütit, meglásd nem cikiz vissza egyik sem

6.Lenin 2012.11.25. 13:02:52

@jjulie:

"de te mit adsz, anonimitásra kitalált blogon telefonszámot?"

1 anonim világban mekkora értéke van annak, aki naponta köt félmilliárdos üzleteket és tenisz leckéket ad?

Ez a vicces ebben a környezetben.

jjulie 2012.11.25. 13:15:07

@6.Lenin:

haha másik seggszájú csúsztatásbajnok, miért is nem meglepő, hogy orbániai vagy, ahol rendeletileg megszüntették az ellentmondásosságot közmegelégedésre és lett a tárgyalás és az üzletkötés orbániában szinoníma, mint nagyfelhatalmazás, nagyváltozása

fogjál kezet magaddal, és simogasd meg a melleden az "elsőosztályú orbánszijjártó ellentmondássosságot örökre teltüntetőorbániai nagykeresztet", és szopogass el még egy csomag fideszbirkabogyót

hogy áll a törzsbirkalemorzsolódási koeficiensed, leverte már a szívlapát?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.25. 13:39:17

@jjulie: minek pazarlod a verbálfingot, nyomi, ennyi karakterből 6 hozzászólást is kihozhattál volna.
No, akarsz pénzbe teniszezni? Biztos jó kezed van meg lábad, nyernél 20 rugót, biztos üzlet.

Ezzel az első részleted máris meglenne arra, hogy megvedd tőlem az Egy Metszőolló egyik hiteles másolatát 800000 HUF-ért, amivel beléphetnél a Fenséges Szellentéseimet Kevergetők Szektájába (FeSzeKSz).
Onnan már csak egy lépés, hogy kinyalhasd Méltóságos Seggemet.

jjulie 2012.11.25. 14:00:48

@Hepci:

csoszogtam egy kört a blogodon ma, nem volt érdekes, de viszont uncsi, mindössze három észrevételem született:

1. van olyan irományod, amihez hozzászólás is érkezett

2. szereted az anyukád főztjét

3. venned kéne teniszleckét

jjulie 2012.11.25. 14:14:09

@Hepci:

egy másik blogon is megtaláltalak:

"Az életélvező: rá magas belső és alacsony külső önbecsülés jellemző. Az ilyen emberekre szoktuk azt mondani: tud élni. Képes élvezni az érzéki örömöket, az élet szépségét. A sikerek és a kudarcok nem különösebben érintik meg, többnyire nem nyújt nagy teljesítményt, ami nem feltétlenül a képességei hiányosságából fakad, hanem inkább abból, hogy az ötletek, megírt kéziratok, zeneművek, többnyire a fiókban végzik, a terveit sokszor nem valósítja meg. A háttérből szívesen támogat másokat, örömét leli a családban, a természetben, a művészetben, és persze az emberi kapcsolatokban."

szeretemaferjem.hu/blog/pszichologia/az_onbecsules_negy_arca

inreallife 2012.11.25. 15:41:01

na, megint egy újabb eset, amiben a tasz egyáltalán nem akarja felhívni a lakosság figyelmét a tarthatatlan állapotokra...

"Cigánybűnözők vertek össze és szúrtak nyakon egy magyar fiatalembert - a rendőrség az áldozatnál tartott házkutatást

További részletek: http://kuruc.info/r/35/104495"

vajon hogy lehet az, hogy az igazságszolgáltatásnak semmi köze az igazsághoz?

inreallife 2012.11.25. 15:48:29

@szoja122: de most őszintén, milyen érved is volt a progresszív adózás mellett? a fizessenek többet, mert úgyis több marad nekik, mint egy 8 általános 14 évesen befejezett melósnak? ne haragudj, de ez érvnek is túl kevés, ráadásul szar. mást nem olvastam tőled ezen kívül, csak a vegyük el mert kell.

inreallife 2012.11.25. 16:02:22

@szoja122:

"1. Ez legfeljebb a személyi jövedelem adóra vonatkozhat, de akkor arra sem, ha a sávokat megfelelően állapítom meg. Úgy hogy a ténylegesen kis fizetésűeket, tanárokat, mérnököket, bölcsészeket, orvosokat nem érinti. De érintheti a Jogászok többségét,, az igazgatók rektorokat."
miért, nem az szja-ban akarsz sávokat bevezetni, hanem máshol is? milyen sávokról beszélsz? van egyáltalán valamiféle számítás, terv, hatástanulmány amiről konkrét dolgokat nem tudsz mondani, csak az adózzanak a gazdagok, és te majd kitalálod, hogy még hányfajta meg milyen adókat vessenek ki rájuk, mert ki bírnák fizetni? érdekes világ lenne az biztos...

"2. Vedd figyelembe, hogy ezek NEM egyedül dolgoznak rendkívül sokan segítik munkájukat és ezért aránytalanul kapnak sokat. A felelősségük sem nagyobb, mert ha tévednek akkor először a beosztottjaikat rúgják ki."
nana. a fénymásolós fiú a mérnök mellett azért van, hogy a mérnök drága munkabéréért ne olyan munkát végezzen mondjuk napi 1 órában, amit tizedannyiért is el tud látni valaki. ha egy építésznek összedől az általa tervezett ház, akkor nem a fénymásolós fiút rúgják ki. azaz lehet őt is kirúgják, mert bezár az építésziroda, de az már más tészta...
a másik ehhez, hogyha valaki ki tud alkudni egy adott bért a munkaadójánál, akkor milyen alapon jön oda az állam tartani a markát, hogy fizess többet? miért van az az érzése az embernek, hogy a munkájának az értékét az állam újrakalkulálja, hogy kevesebb jusson neki? miért nem kereshet valaki a minimálbér 20*-osánál többet, ha teszem azt egy autótervező valamelyik forma1-es csapatnál stb? miért kell többet fizetnie egy embernek, aki tanult, heti ha kell 80-100 órát is a tervezőasztal felett görnyed, hogy a következő hétvégére már új alkatrészek garmadáját állítsa elő? ezért neki miért kell többet fizetnie az államszervezet működtetésébe, a kockázatközösségbe stb? te csak a $$$$$ jeleket látod, és mindenkitől el akarod venni azt a részt, amennyivel többet kap nálad. te irigykedsz más tudására, vagyonára? megmondom őszintén az lenne a legjobb, ha az állam a fizetésedből 1 forintot sem vehetne el. az lenne az igazságos. minden hónapban befizetném azt a mindenkire megállapított ugyanakkora összeget, amit kell azt kész. vagy az igazság már nem is számít?

"3. A jövedelem adó mellett van vagyon adó is. Írtam!"
kéne, ezt írtam én is.

tölgyes 2012.11.25. 17:00:12

@Akitlosz: Amikor Amarty Sen átvette a Nobel-díjat (ő igazán szakembertnek tekinthető), az előadását így kezdte: "A teve egy olyan ló, amit biztottság tervezett.":) Az előadása folytatásában Arrow munkásságára is tekintettel azt bizonyította, hogy a közösségi döntések nem lehetnek racionálisak. Sen annyiban fejlesztette, finomította tovább Arrow elméletét, hogy azt bizonyította: a racionalitás leggyengébb feltételei sem teljesíthetőek közösségi döntés esetén. Mindezt nem azzal a szándékkal és céllal tette, hogy a demokratikus berendezkedés ellen érveljen, hanem azért, hogy keresse, közelítse a közösségi döntések optimalizálásának lehetőségét. Ezért kapta a Nobel-díjat.
Ön mostani hozzászólásában azt fejtegeti, hogy tűrhetelen a helyzet, amelyikben döntéshozók szűk csoportja dönt milliók sorsáról. Ön ezt úgy hidalná át, hogy "mindenkit" bevon a döntésbe.
Ugyanakkor a racionális közösségi döntés lehetetlenségét mutaja be a halálbüntetéssel kapcsolatos pédáján, majd ezt az ellentmondást azzal oldaná fel, hogy a döntéshozók körét kitágítaná a végtelenségig. Ezért írtam a halálbüntetés példájára, hogy jó példa. Mutatja a mindenki igényét kielégitő döntés lehetetlenségét. Ugyan hogyan döntené el ezt a kérdést az egész társadalom bevonásával?? Népszavazást írna ki? És mi történik akkor, ha ebben az esetben 51%-kal szemben 49% áll majd?
Ezért van az, hogy a többségi demokrácia (ez is egy társadalmi megállapodás eredménye) és a többség felhatalmazása. a többség által folytatott hatalomgyakorlás legitimitását nem szokták megkérdőjelezni, mert a megismétlődő választásokkal, a választásokat követő új döntésekkel fokozatosan korrigálják az elkövetett hibákat felgyülemlett tapasztalatokat beépítik a hatalomgyakorlásba.
Én nem vagyok ellene a hatalomgyakorlás közvetlen demokratikus intézményeinek, de azt sem gondolom, hogy ez önmagában üdvözítő és megoldást ad a társadalom bajaira.

dr. Balta$ár 2012.11.25. 17:03:19

"Az ember bedugta a bankkártyát az ATM-be, megadta a kódját,
kiválasztotta az összeget, majd az automata kiköpte a pénzt.
Matolcsy közben megkapta a tranzakciós adót.
Rezgés, pittyegés, megjött az SMS pénzfelvételről.
Matolcsy közben megkapta a telefonadót.

Az ember kosarával gyorsan körbesétált a boltban, bepakolta, amit
kell, majd röviden eltöprengett a burgonyaszirmok előtt. Nézte, ahogy
a neonfény játszik a csillogó zacskókon.
Matolcsy közben megkapta az energiaadót.
Végül leemelt egy hagymás-tejfölöset, ez még belefér a büdzsébe.
Matolcsy közben megkapta a csipszadót.

A pénztár felé vette az irányt, gyorsan bepittyegték a termékeket.
Matolcsy közben megkapta az emelt összegű áfát.
Szatyorba pakolás, fejben gyors tervezés, még el kell mennie a feleségéért, aki most
végezhet épp a postán, befizette a számlákat.
Matolcsy közben megkapta a sárgacsekk-adót.
Felveszi az asszonyt, aztán mennek a kicsikért, akik a nagymamánál nézik a rajzfilmet.
Matolcsy közben megkapta a tévé-előfizetési adót.
Slusszkulcs a zárba, felpörög a Suzuki motorja,
de villog az üzemanyagszint jelzője, kevés a benzin. Irány a
benzinkút, tankolás kétezerért, tíz éve még ötezerért nyomatott bele,
de meg kell fogni a pénzt, apránként tud csak tankolni.
Matolcsy közben megkapta a megemelt jövedéki adót.

Befelé a városba, alig vannak a gyorsforgalmi úton, lehet haladni.
Matolcsy közben megkapta az útdíjat.
Már itt is van, ott integet a felesége a járdán, csak be kéne kanyarodni mellé, felvenni, és menni a
kicsikért, délután jön haza az egyetemről a nagyobb gyerek, végre együtt lesz a család.
Matolcsy közben megkapta a tandíjat.

De az embernek valahogy nem akaródzott megállni. Valahogy rohadtul nem
volt képes lelassítani, megállni, beletörődni, az életét Matolcsynak elutalni.
Elöntötte az agyát a vörös köd, tövig nyomta a gázpedált, a
Suzuki az elmúlt tíz évben talán még sose kapott ekkora
benzinfröccsöt. Elfehéredő ujjakkal markolta a kormányt, az utolsó
métereknél pedig valami artikulálatlan üvöltés is felszakadt belőle.
Aztán csattant a tűzfalnak.

Matolcsy pedig közben megkapta a baleseti adót."

"A tegnapon nem tudunk változtatni, de a holnapot alakíthatjuk,
győzhetünk és veszíthetünk is."
/Lyndon B. Johnson

tölgyes 2012.11.25. 17:14:07

@Akitlosz: A stabil pénz??? Én nem tudok olyat, hogy a világtörténelemben -átmenti időszakokat leszámítva -stabil volt a pénz. A korábbi évszádokban az arany betöltött egy automatikus szabályozó szerepet, de a 33_as válság tanulsága épp az volt, hogy ezt már a jövőben nem lesz képes megtenni.

jjulie 2012.11.25. 17:23:18

@tölgyes:

húha kádárvakarék, ezt mintha nem is te írtad volna, csak egy magyarázat lehet:

önként jelentkeztél a szívlapátnál kezelésre, megkaptad, meggyógyított, és dezertáltál orbániából

csak vissza ne ess, mert abból már nem jössz ki többé, a fidesz temetésére sem mehetsz vissza

aszekelyek 2012.11.25. 17:59:46

@inreallife: akkor is egy iskolát támogattak. nem támadtak. nem sok értelme van ennek a hőbörgésnek. Mi a problém az iskola preferálásával?megjegyzem ezen a helyen is mindenki olyan bőrbe bújik, amilyenbe akar. Több nicken is. Úgy randalírozik, ahogy akar. Kéne a tényállás, hogy mi is van. HA van adatlopás, akkor feljelentést kell tenni, nem itt nyifogni, hogy ezek a jujdecsúnyák... merezek a képekkel.... Egyébként a közterületen készült képeket sajtó fel is használhatja. :) Sajtójog vizsgám is van. Úgyhogy mindegy, mert ha igaz, ha nem még az sem bizonyítja, hogy kik is követték el. El tudok képzelni jó elvtársi móccert, mint a Reichstag felgyújtása.... , amit aztán mindenkire rákentek...Nekem ezzel tök hiába bábozol.

jjulie 2012.11.25. 18:13:15

@aszekelyek:

banya, kérdezd meg a @tölgyes: pajtit, hol lehet önként jelentkezni a szívlapátnál kezelésre

aszekelyek 2012.11.25. 18:19:17

@Akitlosz: :) én is így tudom. A japánok is így tudják , csak a legalja röhög itt a piros pöttyön. Műveltséget sem lehet kölcsönadni. Ezzel az említett ismerősömmel még arról is beszéltünk, hogy ismereteim szerint, az övé lényegesen nagyobb.....), a legeslegeleje meg valahol Afrikai földrészen volt... :) Szóba került még az is, hogy Egy bizonyos igen nagy sztár, a Kabbala -hoz közel álló hölgy egyik videoklipjében Jézus, fekete bőrű ábrázolást nyert, ami miatt is a hölgynek komoly baja lett a katolikus egyházzal. No most nekem is van róla tudomásom, hogy a jemenitákat lenézik de nagyon, abban a nemrég alapított háborútól évtizedek óta sújtott államban. legalja munka illeti őket.eggyel előbbi generációban, mint az említett popsztár , szintén volt egy ilyen illetőségű világsztár. Sok furcsaságról beszéltünk még, pl logokról és arról , hogy a tiltott jelképek , amiből itt akkora hiszti van , - a magyarok , mint kollektív bűnösök a második világháborúban és ma is-témában , eredete , kora és eredeti jelentése és hogy ma hol mindenhol található meg ez eredetiben és kissé keretbe foglalva , mint hatalmi jelkép. Ez egy másik olvasata annak , hogy miért is tiltott jelkép , mondjuk európaiak tömegei számára , etc. Nem a hivatalos narratíva. Minthogy azt a jelképet is felhasználták a propagandájukhoz.....és nem ők találták ki.
A műveletlenség fenn tartásának szükséges voltáról a médiumokban , mely szintén óriási hatalom , valamint az oktatásban. A konzum idióták kinevelésében. Ezeken a stratégiai fontosságú hatalmi pozíciókon. Ahonnan kontrollálni és irányítani lehet ezeket.

Erre jutottunk , a piros pötty hecckampány elemzése során.
A műveletlen , kertévé zombi közönség érdekből manipulálása és tudatlanságban tartása szükségletének megállapításához , bizonyos célt elérni kívánók részéről.

aszekelyek 2012.11.25. 18:27:37

@A pöttyös az igazi dbeata: eltartott egy ideig, míg rájöttem, kit neveztél meg gazdasági szakembernek itt. :) Sokat segített persze , hogy szerinted bajnai is az. Úgy könnyebb volt rálelnem. :DDD Az ortodox spenót árusok. Akik árusítnak még rigófüttyött, fókaorrot .... ortodox spenótot IMF módra és pannon puma dübörgést , nagy a jólét szósszal leöntve. :)
Desszertnek minimálbér csökkentés és nyugdíjcsökkentés kapható.

márta)) 2012.11.25. 18:38:18

Nahát! Nahát! Hogy mik vannak?

"Az államtitkár javaslatára változhatnak a kampányszabályok is. Bár az Országgyűlés két hete támogatta, hogy a pártok a kereskedelmi médiában és az internetes hírportálokon se reklámozhassanak 2014-ben, a hírportálokat mentesíthetik a tilalom alól, így a nyomtatott sajtótermékekhez hasonlóan közölhetnének választási hirdetéseket.

A módosító indítvány a médiatörvény definíciójából indul ki, amely szerint a napi- és más időszaki lapok mellett az internetes újságok és hírportálok is sajtóterméknek számítanak.
Lázár János indoklása szerint alkotmányos visszásságot okozna, ha a hírportálok nem közölhetnének politikai hirdetéseket.

www.hirado.hu/Hirek/2012/11/25/14/Megis_hirdethetnenek_a_partok_a_hirportalokon_.aspx

Még isteni szerencse, hogy időben kiderült az "alkotmányos visszásság". Szerintem.
S ez jó."

:)

aszekelyek 2012.11.25. 18:57:23

@dr. Balta$ár: áh, dr bélsár ,nemúgy van az. Azt az adót , tudja ki kapja ? A büdzsénk , amiből fizetjük , minden pittynél azt az adósságot , amit iderondítottak minden magyarnak , aki bármilyen módon is felhasznál pénzt. Azok is, akik nem háríthatják át azt a semmilyen terhet viselni nem akarókra.

No és dr bélsár , tudja mit kap Matolcsy? Piros pötty hecckampányt , kuszaszem csúfnevet , ami önmagában is a tahóság manifesztuma , az autodafén szórakozó plebs öröme.

aszekelyek 2012.11.25. 19:01:11

@inreallife: pedig a baloldalnak zömmel ilyen elképzelései vannak. vannak is politikusok , akik adják alájuk a lovat.

aszekelyek 2012.11.25. 19:12:05

@márta)): velem nem kell fáradni , mert picit sem lesz vonzóbb , ha bármilyen hírességgel , nagy hatalmú pénzeszsákkal , politikai szereplővel is fotózkodtak.

Azt persze tudom , tudom hogy a bámész népben vannak , akik attól mindjárt elalélnak , ha valakit meglátnak egy képen valakivel , akinek nagy vagyont sikerült , -akár khmmm...- módon is összeharácsolni.

Különösen az amerikai földrészen , ahol csak az első milliót nem illik firtatni..., közmondásosan. Nem , mintha a többit nem ebül szereznék de akkor már bent vannak a körben és róluk már csak jót szabad leírni. Elmondanám , hogy nem most jövök a falvédőről. :D

dr. Balta$ár 2012.11.25. 19:15:59

@aszekelyek: és még dr (?) sóti zsemjén t is karaktergyilkolásszák...

biztos nem tudta hogy aki "kardot fog, kard által vész"...

nemdr snittet is sajnáltad????

ez a matolcsi egy kretén... szerintem még visszafogja magát a nép...
már rég fel kellett vóna lógatni a hitvány felcsuti aranycsatárral együtt...

ijjen hitványság (gerinctelenség + alkalmatlanság) még nem volt a világon...
amijjen a fides mafia csürhe...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.25. 19:40:13

@jjulie: ha megmondod, kb. mikor volt, már küldöm is az adataid Hoplitának. :)

jjulie 2012.11.25. 19:51:33

@Hepci:

nemár, nem én voltam az egyetlen?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 19:55:40

@szoja122:

A munkahely teremtés az nem valami passzió, hobbi, amire a gazdagok kedvtelésből elköltik a pénzüket.

Az állam is rosszul teszi, ha az adófizetők pénzéből túl sok munkahelyet tart fent.

Munkahely akkor teremtődik, ha piaci alapon szükség van rá. több pénzt hoz, mint amennyit visz.
Ilyen munkahelyekre van szükség, amelyek nem csak, hogy képesek fenntartani magukat, de még adóra is futja belőle.

Ez pedig nem úgy működik, hogy na éppen ráérek, teremtek tíz munkahelyet.

Hanem ha van olyan munka, amire elégséges fizetőképes kereslet van a piacon, akkor lesz munkahely is.

Kapitalizmusban ne várj teljes foglalkoztatottságot, egyszerűen nincsen szükség annyi ember munkájára!

Az adófizetők pénzéből alibi munkahelyeket fenntartani, csak hogy jobb legyen a statisztika nem jó ötlet.

El lehet érni nem igazán hatékony, nem piaci módszerekkel a teljes foglalkoztatottságot, - kombájnok helyett újra kaszát használunk, teherautó helyett talicskát - de az nagyon alacsony életszínvonalat jelentene, amelyből a XXI. századi szinten nem lehet élni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 20:01:05

@szoja122:

Szerinted a nagy értékű ingatlanok magánszemélyek birtokában vannak?
Szerintem nem, cégek, befektetők birtokában vannak, amelyekre más szabályok vonatkoznak.

Gyurcsány már bevezetett valami luxus adót.
Aztán mire ment vele?

Ha valóban csak a nagyon gazdagokat akarod megadóztatni, abból sok pénz nem jön be, nem éri meg az adó. Legfeljebb hülyíthetik a politikusok vele az irigy proletárokat, na jók megkapták a szemét gazdagok!

Ha pedig olyan adót akarnak bevezetni, amiből sok pénz folyik be az államkasszába az nagyon széles társadalmi rétegeket érint, s kedvezőtlen társadalmi, gazdasági következményei lehetnek.

márta)) 2012.11.25. 20:07:19

@aszekelyek:
Na! Ne! már! Azt gondoltam, azért emlegeti illlyen sűrűséggel, hogy nézegetni akarja a fotóit. S Én szívesen belinkeltem volna ide önnek.
Két lapárnyeles" kezelés között, jó időtöltés lett volna.
De ha nem, hát akkor nem. Nekem végül is mindegy.
pont.

Egyébként a legkevésbé sem érdekel, hogy honnan jött és hová tart. Csak remélni tudom, hogy önnél sem működik másként.

márta)) 2012.11.25. 20:09:58

@aszekelyek:

Még annyit. kedves. Ismeri a mantrát, ugye??
Van önnek itt" egy ? kommentelő társa azzal szórakozzon folyamatosan. Ne térjen le az útról. Ne hagyja magára" mert még a végén sír szegény.
hm?

:)))))

dbeata 2012.11.25. 20:11:29

@aszekelyek: De ha a Te ízlésednek az nem felel meg, választhatod az Exodus, Exitus, ill. Nagy Reccs nevű desszertkülönlegességeket is...:S

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 20:18:20

@tölgyes:

Racionális döntés? Emberektől?
Az emberek érzelmi lények, nem racionálisak.
gépek döntsenek emberek helyett? Érdekes lenne. A gépeknek is emberek mondanák meg, hogy milyen szempontok alapján döntsenek.

Egy ország, egy társadalom sikere nem a döntéshozatal módjától függ, hanem a döntésektől. Mindent lehet jól, és rosszul is csinálni.

Az elmúlt 22, lassan 23 év tapasztalatai alapján nem úgy tűnik, hogy ez a rendszer beváltotta volna a hozzá fűzött reményeket, a döntések jók lettek volna, azaz lenne mit javítani rajta.

Leírtam már, hogy miért tisztességesebb a demokrácia a parlamenti rendszernél. Még akkor is, ha esetleg rossz döntéseket is hoznak. Ilyeneket hoznak ma is, tehát ez nem hátrány.
De azok hozzák a döntéseket akiket érint, akik megfizetik minden döntésük árát.

Jelenleg nem így van. Így is minden választópolgár fizet meg minden egyes rossz döntésért, amelyet a politikusok hoznak tetszésük szerint, s amelyeknek a következményei nem őket terhelik.

Sikert pedig nem voltak képesek elérni ezzel a döntéshozatali módszerrel.

Egy kivételével az összes eddigi kormány el lett zavarva, az az egy is, amelyik nem trükkök százaival tudott csak hatalmon maradni, nyílt csalással. Bár ez az egész rendszer a nyílt hazudozást díjazza. Az nyeri a választást, aki minél jobban át tudja verni a választókat, mindegy mit mond, lényeg, hogy rá szavazzanak miatta.
Aztán ha sikerül, és választást nyer, akkor csinálhat amit akar, a világon semmilyen mértékben nem kötik a kampányban történtek.

Amit a politikusok művelnek a szavazókkal, a választási kampány, majd a kormányzásuk során az simán kimeríti a büntető törvénykönyv csalás tényállását.

18. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

6.Lenin 2012.11.25. 20:31:17

@Akitlosz:

"Munkahely akkor teremtődik, ha piaci alapon szükség van rá. több pénzt hoz, mint amennyit visz.
Ilyen munkahelyekre van szükség, amelyek nem csak, hogy képesek fenntartani magukat, de még adóra is futja belőle."

ezek mindig keverednek.
ezért buknak rendszerek/országok/közösségek.

Összekeverednek a feladatok/jogok/kötelességek/elvárások stb.

Amíg nem leszünk képesek eldönteni az egyes résztvevők, fentebb felsoroltjait, a bukás kódolva van/lesz.

A másik baj, hogy vannak, akiknek nem érdeke a tisztázás, még mások bukása árán sem.

Sokan vagyunk , sokféle érdektől vezérelve. Ezért macerás a demokrácia/megegyezés. Túl sok az ellentétes érdek, az emberi természetbél, az ember lehetőségeiből fakadóan.

Mivel soha nem lesznek azonos képességek/lehetőségek/feltételek, soha nem lesz a demokrácia sem tökéletes, de talán nem is lenne jó, hiszen megszűnne a motiváció a versenyhez/fejlődéshez.

1 lehetőség van csupán, törekedni a minél tökéletesebbre, annak ellenére,hogy értelmetlen, hiszen nem tudjuk megvalósítani, sőt nem is érdemes.

Szerintem.

Ilyen az élet is, tudjuk, 1x mindenki feldobja a bakancsát és mégis mennyi marhaságot elkövetünk a ránk szabott idő alatt.

Értelmetlenül?
Kell ezeket a kérdéseket tisztázni?
Miért is kellene?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.25. 20:40:13

@jjulie: látod, nyomi, ez a szerencséd.

No, mikor akarsz pénzbe teniszezni? Aki naponta félmilliárdról tárgyal, csak megkockáztathat ellenem 20 rugót.
Vagy beszartál?

dbeata 2012.11.25. 20:41:10

@Akitlosz: "Ha te nem vállalkozol a spórolt pénzedből, akkor vállalkozik belőle valaki más." Az én pénzemből hogyan vállalkozik valaki más?

"Nem veszik kárba. Arról pedig írtam, hogy az államok tehetnek róla, hogy ennyire népszerűvé vált az arany." Azt értettem, azt az okfejtést. Ezzel együtt, az aranyat nem lehet "megenni". Ha eljön egy nagy gazdasági válság, hiába van aranyad, akinek van tehene, majd nem egy aranygyűrűt kér egy kiló húsért, vagy X l tejért, hanem 10-et. Aztán ekképpen lőttek az arany értékállóságának.
Az inflációt nem csak az állam gerjeszti. Nagyrészt bizalom kérdése is, hogy mekkora az infláció. Ha nincs bizalom, nő az infláció.

"Nem baj az, sőt örvendetes, ha nem csupán a vállalkozóknak van pénzük, de a lakosságnak is, és nem máról holnapra élnek."
Persze hogy nem baj, habár önmagában a pénz semmi, egy papír. Az a minden, hogy mire fordítod. Nagyon nem ugyanaz, fogyasztani, fogyasztani, vagy beruházni, a jövőbe, fejleszteni.

Vegyél akkor termőföldet. Ha már az ingatlanban sem hiszel. Ezt is teszik, sokan. Akik most a húsosfazék körül tolonganak.

Szerintem se kell megvenni minden ócska vackot, ami egy nap alatt megy tönkre, vagy amire amúgy nincs szükséged, de milyen vicces, érdekes.

Nekem amúgy ez a magyar cég is tetszik pl. nézd csak:

www.veddamagyart.info/szolgalati-koezlemeny/336

Ha még nem kóstoltad a kakaós, fahéjas mandulájukat, feltétlenül tedd meg, valami isteni, abbahagyhatatlan..:(

"Ha senki nem gyűjtögetne pénzt, akkor senkinek nem lenne sok pénze, vállalkozni sem lehetne. "
Gonoszság, de muszáj megkérdeznem: amíg ez az unortodox eredeti tőkefelhalmozás tart a társadalom egy csoportjánál, és még semmi értelmesbe nem tudták fektetni a vagyonukat, a többiek csendben várjanak, vagy elvándoroljanak ha már nem bírják a gyűrődést?

Feltételezem, hogy nem rajongasz Keynes iránt, de azért a multiplikátor hatás fogalma azért érdemel néhány szót.

epa.oszk.hu/00000/00017/00114/pdf/04brody.pdf

Láttam, jól egymásra találtatok irl-lel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 20:45:11

@tölgyes:

Dehogynem képes megtenni!

Az arany ma is stabil értékmérő.

De a stabil pénzhez nem feltétlenül szükséges arany.

Ehhez erős politikai akarat szükséges "csupán".

A pénz értékét nagyon egyszerű módszerrel stabilan lehet tartani bármeddig, ameddig nincsen háború.

Ha gazdasági növekedés van, akkor több pénzre van szükség a forgalomban, ami további gazdasági növekedést okozhatna.
De, ez növeli az inflációt, ami miatt viszont pénzt kell kivonni a forgalomból a pénz stabilitásához.
Ezek ellentétes hatások

Pénzt úgy kell kivonni a gazdaságból, hogy az állam nem csupán az adóbevételeiből, de annál kevesebből is meg tud élni. Gazdasági növekedés idején ez nem lehet nehéz. Ha pénzt kell kivonni a forgalomból, akkor az állam a befolyt adóbevétel egy részét a Nemzeti Bankba utalja, így a pénz vásárlóértéke gazdasági növekedés eseténi is stabil marad.

Ha pedig gazdasági visszaesés van, akkor minden ezzel ellentétes, de ugyanilyen hatású.

A gazdasági visszaesés miatt pénzt kellene kivonni a gazdaságból, ami további visszaesést okozna, de egyben megnövekszik a deflációs nyomás is, ami miatt viszont új pénzt kellhet forgalomba hozni. A hatások ekkor is ellentétesek, tehát a pénz értéke a gazdasági helyzettől függetlenül is stabilan tartható, bármeddig, ameddig nincsen háború.
Az új pénz forgalomba hozatalának módja azonban nem mindegy. Az állam nem költheti folyó kiadásaira, hanem csak és kizárólag beruházásra. Építhet belőle autópályát, metrót, ami éppen kell. Ezzel az új pénz értékként jön létre a gazdaságban, valamint a beruházás miatt segíti a gazdaságot a növekedés felé.

Ez ilyen egyszerűen működik.

Miért nem így működnek az államok a gyakorlatban?
Azért mert a politikusok nem elégednek meg az állami adóbevételekkel, s igényt tartanak a folyamatos pénzrontásból származó haszonra is.
Az infláció lényegében pénzvagyon dézsmálása, az egyik legaljasabb állami adónem.

Szóval elvileg arany fedezet nélkül is fenntartható stabil pénz bármeddig. Az akadály a politikusok kapzsisága, felelőtlensége. Mindig több pénz akarnak elkölteni az állami bevételeknél, a költségvetési hiány fedezésére pedig két leggyakrabban alkalmazott módszer az ország eladósítása, és az infláció.

De ez nem törvényszerű, feljebb leírtam, hogy hogyan működne a tisztességes állam stabil pénzzel.

A stabil pénznek olyan előnyei vannak, amelyeket a mai, az állandó inflációs időszakban élő ember már el sem tud képzelni.

A pénz nem csupán csereeszköz lenne, mint ma, de stabil mértékegységgé is válna, mint a méter, és a kilogramm. Az érték mértékegységévé. A pénzben kifejezett értékek egyszerűen összehasonlíthatóak lennének, nem úgy mint ma.

Nem a termékek értéke változik ma, hanem a pénz értéke csökken. Így 100 forint mást jelentett 1946-ban, mint 1966-ban, illetve 1986-ban, 2006-nan, de 2016-ban is más érték lesz 100 forint.

Ez bizony rossz.

A pénz e második funkciója mellett be tudná tölteni a harmadik funkcióját is, értékőrzővé válna.

A pénzben tartott vagyon is megőrizné az értékét, nem úgy, mint ma.

Azaz a stabil pénz jóval több mindenre, és jóval hatékonyabban lenne használható, mint ma.

Emellett akkora bizalom, és igény lenne iránta, mint ma semelyik valuta iránt sem. Ami az ilyen ország tőkevonzó képességét igencsak megnövelné.

Emellett káros hatása nincsen, ha csak azt nem számoljuk annak, hogy így a politikusok, és a bankárok kevesebbet tudnának harácsolni a köz kárára, mivel megszűnne a fedezetlen semmiből pénz teremtés lehetősége.

6.Lenin 2012.11.25. 20:49:07

@Akitlosz:

"Amit a politikusok művelnek a szavazókkal, a választási kampány, majd a kormányzásuk során az simán kimeríti a büntető törvénykönyv csalás tényállását.

18. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el."

-Uraim, készítsék a kötelet. Elkaptuk a nyavalyást. Hasznot szerzett magának.
-Kérem tisztelt Bíró Úr! Semmiféle hasznot nem szereztem, minden amit tettem a népemért/hazámért/pártomért/anyósomért/szakszervezetemért/a tűzoltók fúvószenekaráért tettem. Nekem követlenül semmi hasznom nem volt, a felsoroltak háláján kívül.
-Rendben. Tegyék vissza a kötelet. Ön szabad.

Azért találták ki a népek a forradalmat, hogy ne kelljen ilyen paragrafusokkal szarakodni. Demokratikus módon nem bizonyíthatóak az ilyen feltételezések.

Néhány nap cirkusz, aztán majd később eldöntik, akinek ez a foglalkozásuk, hogy kit akasztottak jogosan (talán) és kit jogtalanul (talán). Lesznek szobrok, amiket le lehet önteni festékkel, vagy simán felrobbantani. Utcákat elnevezni/átkeresztelni.

Mivel szarakodna az emberiség az ilyen mókák nélkül?

aszekelyek 2012.11.25. 20:59:33

@jjulie: Ami azt illeti, tölgyes úrral inkább Arrow elméletéről és a nyomán járó Nobel -díjasról beszélgetnék inkább és aközösségi döntések irracionalitásáról.
Azért, hogy te is örülj, elmesélem, ma reggel néztem egy atv-s ismétlést, Pogátsa Zoltánnal beszélgetés erről az úniós próbálkozásról a netto befizető országok részéről és tőle hallottam, hogy ja, hát ezt minden alkalommal megpróbálják... , ugyanez történt akkor is, amikor Magyarország feriék idején elhozta a nyócezermillijárd megszavazott pénzt végül de azt nagyon gyengén tudta csak felhasználni.

Ennek a folyományait és okait is elemezte. meg azt a verziót, hogy ha most , neadjisten, hasonló képpen történne a dolog , mert hasonló ortodox kormányzás, újabb hitel, vagy valami megint belecsinálna a ventillátorba. Akkor eszembe jutott, hogy miért is nem kapott még bajnai francia becsületrendet:D:)

Cuki volt, ahogy megdicsérte mtoncsit, mert jól felkészült:) beszélt még arról is, hogy az agrártámogatást a franciák messzemenően a legjobban tudják kihasználni és teszik is. Nekünk is az a legmegfelelőbb, mert az területalapú és nagyon sok egyéb erőfeszítést nem igényel. Aki mondjuk rendelkezik némi logikai képességgel, az tudja, miért olyan fontos tehát ebből következően, hogy magyar gazda, magyar állam legyen tulajdonosa a termőföldnek. :) Olyan, aki termel és itt él és valóban a föld műveléséből. Elmondta, hogy a rossz gyakorlattal is szakítani kéne, hogy csak gépeket vásároltak a mezőgazdasági termeléshez , mert most már inkább a tudásalapú mezőgazdaság:) lenne inkább a követendő. Ész - kombájnok , nem csak kombájnok:) A lehetőségeink legjobb kihasználását elérendő. Mondjuk nem nagyon dicsérte meg a szocik agrárpolitikáját ezzel. Juteszembe , zsülikém. Az úgy volt, hogy előbb a zok a gazdák mentek a parlament elé traktorokkal, akiket a bankok szorongattak és a kormány meg nem adta ki nekik a pénzeiket, amit már régen megkapott az úniótól addigra. Először letagadták, amikor kiderült, hogy megkapták, akkor meg kitették a traktorral behajtani tilos táblákat Budapestre. Hogy a pénzüket miért nem adták oda nekik idejében az nem derült ki. persze megírta a sajtó, hogy ha nem tudnak végképp fizetni, akkor a bankok ráteszik a kezüket a földjeikre is. Ha csak ezért nem csinálták, indirekt segítve őket a bedőlésben.Almatermelők , léalma ára , a külhoni feldolgozóipari tulajok kis csínyei... A magyar gazda meg pusztuljon a földjéről. egy mihályi nevezetű ....szerint....etc... elég nagy cirkusz volt. Erre büszke ez a kissé túl sok zsírt fogyasztó úr , aki állandóan ágál a mezőgazdaság, a magyar termelők helyzetbe hozása idején a kormány agrárpolitikája ellen , from szocik. Meg a zsebszerződésekre és pesti ügyvéd urak nagybirtokaira is biztosan.

szoja122 2012.11.25. 21:02:18

@Akitlosz: Nem tudom mire írtad, mert semmi olyasmit nem írtam amire ez válasz lenne.

jjulie 2012.11.25. 21:02:45

@Hepci:

hát küld el mindenkit, és válogathat,

játszon veled a halál, tőlem leckét vehetsz - meg porszívót, stb

aszekelyek 2012.11.25. 21:03:38

@jjulie:ettől lett az államdósság 12 ezer milliárddal több megyó megválasztása után ????

szoja122 2012.11.25. 21:05:32

@Akitlosz: Látom rendületlenül sorolod az érveket magad ellen. Nekem már nincs is szükség érvelésre. :)))

Ki is beszélt ingatlanadóról? A nagy ingatlan nem luxus?

szoja122 2012.11.25. 21:07:52

@Akitlosz: Te nem egy általad favorizált eszme mellett állsz, hanem csak a vita kedvéért vitatkozol.

Ha kell az ellenkezőjét írod mint korábban állítottál.

jjulie 2012.11.25. 21:13:09

@aszekelyek:

a megyózás ugyan olyan hatástalan, mint a fideszseggszáj

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 21:14:05

@aszekelyek:

A hívők olyannak szeretik Jézust ábrázolni, mint amilyenek ők maguk.
A négerek négernek, a fehérek fehérnek.

Miközben valójában valószínűleg pont ugyanúgy nézett ki, mint a többi közel-keleti ember.
Ha a tömegtől nagyban elütő kinézete lett volna, akkor nem lett volna szükség Júdásra az azonosításához.

Keressétek azt a fehér bőrű, magas, hosszú hajú, szakállas hippit, már messziről felismeritek!
Nem így volt.

tölgyes 2012.11.25. 21:15:50

@Akitlosz: Sajnos nem tudok mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, mint "tisztességesebb a demokrácia a parlamenti rendszernél", vagy a stbil pénzhez nem kell arany, hanem csak akarat..(miközben az akarat még a székeléshez is kevés:) Ezek a megállapítások nagyfokú tájékozatlanságot, tudatlandságot mutatnak. Ezzel én nem akarnám Önt megbántani. Ezért nem magyarázom Önnek tovább, Minek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.25. 21:18:13

@jjulie: no, akkor megállapítom: beszartál.

Ilyen 1 igazi seggszáj.

aszekelyek 2012.11.25. 21:23:25

@inreallife: neki megmondták, ki a gazdag, kinek kell az igát húznia. Honnan is tudná, hogy valójában kik nem fizetnek és mekkora pénzek után egy kanyi vasat sem? Elég sokan csak azt a mantrát tudják, amit a szájukba adtak a magukról baloldaliként gondolkodók. pedig azok, akik kijelentik, hogy a 220 felett már gazdagok vannak és azok adózzanak többet, csak a szegényeket uszítjáűk egymás torkának és míg ők verekszenek ők repkednek a helikoptereiken, mindeféle adót elkerülve. Elég sokszor hallották pedig már elég sok helyről , feritől is , hogy ő aztán nem fizet adót, mert nincs is neki se vagyona , se fizetése. Arcátlanul a képükbe , ezt bele. Ezek utánis mondja ki a fejéből, hogy a szomszéd fizessen, meg aki sok gyereket vállalt , tanult is és keres valami embernek való szerű pénzt. pedig ezek , ha tetszik, ha nem, a főbűnökre vannak alapozva, mint motívumokra, amiket a szájukba régnak. irigységre főképpen, kapzsiságra is,... a falánkságra a vásárolj multinál mert ott több rossz minőségűt tudsz falni a pénzedért... hazugság, na az aztán még a zabálásnál is jobban megy. Mindegy, hogy nem igaz de akkor i migyőzünk és miénk lesz a pénz , meg az ő vagyonuk is.

Erre építették kérlek a teljes második világháborús német propagandát. Annyira nem most kezdtek bele ennek a szisztémának a gyakorlásába. NSDAP. Aztán a deklasszálása a magyar értelmiségnek és a vagyonuk rekvirálása , inkluzíve a parasztoké is. Kisgazdapárt kiszorítása , választási csalás... Nincs új a nap alatt a szocinternben sem. :) nem csak a Szentírásban.

jjulie 2012.11.25. 21:23:56

@Hepci:

a félremagyarázás összege állanó: a @tölgyes: pajti leállt vele, te folytatod helyette

vegyél inkább teniszleckét, van még eladó, és rádférne

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 21:27:40

@6.Lenin:

Éppen azért, mivel semmi sem tökéletes lehetséges javítani a dolgokon.

Ha nem is egykönnyen, de lehet mérni melyik ország a jobb.
Mindenkinek soha nem lehet a kedvére tenni, de minél több ember inkább elégedett egy országban annál jobban működik az az ország.

Ha az emberek többsége inkább elégedett egy országban, az már jó hely.

Másrészt ha az emberek a szavazófülkében nem tudnak javítani a helyzetükön, akkor szavaznak a lábukkal.

Elköltöznek egy jobb országba.

Úgyhogy ez a Magyarország legyen az olcsó munkaerő hazája Európában módszer nem fog beválni.

El fognak vándorolni innen az emberek, és jó részük nem jön vissza.

Ez is azt jelzi, hogy ez az ország nem működik a többség elégedettségére, azaz rosszul működik.

Az emberek az ő országukénál jobb életkörülményeket biztosítani képes országokba menekülnek.

Szóval tökéletes nincsen, de javítani mindig van és lehet min.

aszekelyek 2012.11.25. 21:37:41

@Akitlosz: valószínüleg ne úgy volt. :) Ám elég nagy szórás van a kinézetek között is:)) Arrafelé is. pedig nem nagyon preferálták a keveredést. Nagyon jó intézmény volt viszont a házasságszerző , a túl közeli rokonok házasodása miatti debilitás elkerülése érdekében. Álszentek se voltak , mert a házasságot nem keverték össze a szerelemmel. Az egy tisztán gazdasági természetű dolog volt. Elég sok dolgot tudtak már sokkal előbb , amikor még - gondolhatnánk - nem is tudhattak volna róla. :)

aszekelyek 2012.11.25. 21:40:14

@jjulie: oké de mitől lett ennyi az államadósság ? - megyó után. :))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 21:42:11

@A pöttyös az igazi dbeata:

"Az én pénzemből hogyan vállalkozik valaki más?"

Beteszed a bankba hosszú lekötésre, a bank pedig annak alapján hitelezhet.

A bankok persze nem a betétesek pénzéből hiteleznek, de a látszat fenntartása miatt van összefüggés a betétek és a hitelek között. A bankok elvileg a betéteik hússzorosáig hitelezhetnek.
Lényeg, ha lekötöd a pénzedet, vagy valamilyen értékpapírt veszel belőle, akkor az a pénz tovább forog a gazdaságban. Növekedhet a hitelállomány tőle, nem kicsit. Azaz valaki más vállalkozhat, mert kap hitelt.

Vagy veszel államkötvényt, és akkor te hitelezel az államnak.

Ha semmi ilyesmit nem csinálsz, csak gyűjtögeted otthon, akkor viszont megeszi a pénzed egy részét az infláció, azaz már megint az állam jár jól a te pénzeddel.

Ha nem csinálsz semmit a pénzeddel, akkor egyre kevesebb pénzed lesz. Ha csinálsz, az pedig rossz nem lehet a gazdaságnak.

"Ha eljön egy nagy gazdasági válság, hiába van aranyad, akinek van tehene, majd nem egy aranygyűrűt kér egy kiló húsért, vagy X l tejért, hanem 10-et. Aztán ekképpen lőttek az arany értékállóságának."

s szerinted miért fogad el aranyat a nagy válság idején is, ha egyszer annak az értékállóságának lőttek, s úgysem lehet megenni?

Ez is azt bizonyítja, hogy az arany az egyetlen olyan csereeszköz, amit minden körülmények között elfogadnak az egész világon.

Aki húsra cserélte és megette az aranyát az elszegényedik a válságban, aki meg tejért, húsért olcsón sok aranyhoz jutott ő gazdag emberré válik.

A válságnak vége lesz egyszer.

Amióta emberi civilizáció van, s felfedezték az aranyat, az még sohasem veszítette el az értékét.

S éppen a lehetséges válságok és a megbízhatatlan valuták miatt népszerű vagyonőrző.

Amíg itt a Földön emberi civilizáció lesz, s nem kerül ellő valahogyan horribilis mennyiségű arany, az arany stabil értékőrző és csereeszköz marad.

Mi másban bízhatnál?

jjulie 2012.11.25. 21:44:19

@aszekelyek:

a ferizés is hatástalan, a bajnaizás is

a fidesz pedig megdöglött, ez lett a nagy változás

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 21:44:59

@A pöttyös az igazi dbeata:

Jó a termőföld is, de azt hasznosítani, művelni is kell.
Különben belepi a parlagfű, aztán jól megbüntetnek.

A termőföld annak jó, aki akar is vele foglalkozni.
Élelmiszerre mindig lesz igény, de a mezőgazdaság nem valami bomba üzlet, mindenesetre a termőföld is tartja értékét.

aszekelyek 2012.11.25. 21:46:11

@inreallife: a bankok tökeit aranyom nem erszti és megelőzi a további elkanászodást is, meg azt se folytathatják, amit bajnai idején , feri idején. Ennyit biztosan tett és tud tenni. Elsejétől kilakoltatási moratórium. nagy büntik a próbálkozóknak. ... Jogosulatlan váltási díjak felszámításáért és visszafizetteti. Ehhez hasonlót sem láttunk előtte.

6.Lenin 2012.11.25. 21:47:39

@Akitlosz:

"Szóval tökéletes nincsen, de javítani mindig van és lehet min. "

Ezt nem is kérdőjeleztem +.
De...

a javításhoz tisztázni kell a célt,/eszközöket/a szereplők helyét/érdekeit. Ezek nélkül soha nem javítunk semmit/semmin.

Aki nem tud változtatni a saját helyzetén, máshol sem fog, legfeljebb ott elfogadja az ottani feltételeket. Beletörődik.

Nekem, lehet, hogy jobbnak tűnik, de a helyieknek nem feltétlen, és később már nekem sem biztos, jobbak az ottani feltételek. Az előzőekhez képest, átmenetileg ez lehetségesnek tűnhet. Aztán mehetek ismét tovább, mert esetleg már ott sem leszek képes a helyzetemen javítani.

Az ember nem csak másoknak képes hazudni, soxor önmagának is, de ezt elnézi/megbocsájtja. Így van ez a "máshol mindig jobb"-al is, általában.

aszekelyek 2012.11.25. 21:49:03

Miket beszél egy haza és haladásos a hírtv-n össze?!! Csermely úrral beszélget. Rettenet a pali. NA megyek, pá... Majd reggel, jövök. Jóccakát!

aszekelyek 2012.11.25. 21:52:28

@Akitlosz: hallom, hogy ez felmérésben 9 % -a megkérdezetteknek jobboldalinak tartja őket. :)) No igen.... mennyi lenne akkor ? kb 65 ezer. Max.

aszekelyek 2012.11.25. 21:55:53

@Akitlosz: 2/3 lenne akkor is. A minimálbér kétharmada. No és a nyugdíjé is. :DD A z orosz arisztokrácia úgyis csak franciául beszélt és csak arrafelé figyelt. Mint igazodási pont. Mondjuk lll Vlagyimír Iljics sem másként állt Párizzsal.... Gyanítom , hogy emiatt nem úgy történt. :))

aszekelyek 2012.11.25. 22:01:14

@menőmano: rénézésre is a befektetői járnak jól, a magyar munkerő meg megy lejjebb.... Ennek is két lába van, könyvelésileg, :))) Aztán még azok, akik emiatt kevesebbet fognak NEM adót csalni. Furfangos.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 22:04:39

@A pöttyös az igazi dbeata:

Természetesen nem rajongok Keynes iránt.

A módszere az államokat felelőtlen költekezésre, és eladósodásra sarkallja, hogy ezzel mesterségesen serkentsék a gazdaságot, de nem képes választ adni arra, hogy mi legyen az ilyen módon felgyülemlett államadóssággal. Az ugyanis ebben a keynesi rendszerben visszafizethetetlen, sőt folyamatosan növelni kell, az egyre újabb és újabb gazdaságélénkítő állami mentőcsomagok miatt.

Csak a rövid távú kedvező hatások érdeklik, míg a hosszabb távon jelentkező kedvezőtlen hatásokra csak annyi a válasza, hogy
"Hosszú távon úgyis mindannyian halottak vagyunk."

A politikusoknak persze tetszik a módszere, hiszen látszólag megoldhatják vele az éppen aktuális problémákat, hosszú távon még nagyobb problémákért cserében, de akkor már úgysem ők lesznek hatalmon.

Nekem alapvetően más a filozófiám a pénz szerepéről a gazdaságban.

Mesterségesen folyamatosan növelni a pénzmennyiséget, hogy ezzel romoljon annak vásárló értéke és a politikusok az adón felül extra bevételre tehessenek szert, nem tisztességes.

Miért kell az államnak a megélhetéséhez egyszerre adó is, és infláció is?

Csak mert apolitikusok telhetetlenek. Akkora államot kell csinálni, amekkorának a fenntartásához az adóbevételek elegendőek.

Ezzel már megelőzhetnénk egy halom válságot, államcsődöt.

Khal Drogo 2012.11.25. 22:08:13

static.fidesz.hu/download/481/JELENTES_AZ_ORSZAG_ALLAPOTAROL_2010__nyar_7481.pdf

Én az ellenzék helyében felolvasnék ebből a fontos kordokumentumból pár szemelvényt. Itt ebben benne van mitől sikertelen az egész kormányzás gazdasági értelemben, tudták mit kellene csinálni aztán jött a téboly.

Néhány klasszikus:

Míg Németországban 3-4 évre előre meghatározzák a főbb adónemek alakulását,
Magyarországon még 2009 májusában sem lehetett biztosan tudni, hogy 2009 júliusától 3
vagy 5 százalékponttal emelkedik a legfelső áfa-kulcs mértéke

( Csak a legutóbbi példa de hát ilyen van tucatnyi másik, hogy a közműadót 3 nappal elfogadása után módosítják )

Az adórendszer kiszámíthatóságának erősítése, az adónemek számának csökkentése, illetve
régiós szinten is versenyképes élőmunkaterhek mérséklése kizárólag abban az esetben
képes hosszabb távon is pozitívan hatni, ha ezek a lépések konzisztensek

( 26 teljesen új adó, az összes korábbi adó felemelése vagy átnevezése és utána felemelése )

Jelenleg egy 10
éves magyar államkötvény mintegy 400-450 bázisponttal haladja meg az azonos
futamidejű német államkötvény hozamát.

( Azóta volt 800 bázisponttal meghaladta, most 600 bázisponttal haladja meg )

Az elmúlt időszakban a hazai gazdaságpolitika
egyik legfőbb kritikája arra irányult, hogy beszűkült a társadalmi mobilitás. Az állam egyfelől
nem biztosította a leszakadó rétegek tartós felemelkedéséhez szükséges feltételeket, mert
szinte kizárólag a rövidtávon ható megoldásokat preferálta. A legszegényebbek a túlzott
beavatkozással teljesen, vagy javarészt állami függésbe kerültek, romlott relatív jövedelmi
pozíciójuk, illetve a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyzetük.

( A melósoknak fizetéscsökkentés, bruttó 230 ezer alatt reálbércsökkentés, általános tandíj, ösztöndíjrendszer várható kinyírása, néhány példa a szegények új támogatási rendszerből )

Egyébként a Függelék se semmi. Olyan tételek szerepelnek benne amiket a Fidesz éppúgy alkalmaz illetve olyan kommunikációs kiadások amelyeknek ma a kormány 10-szeresét költi el.

Ennyit a Változás 2010-ről. Változás semmi.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 22:14:23

@6.Lenin:

Miért nem bizonyítható?

Tele az internet ilyen mit mondott a választási kampányban videókkal, amelyeket csak össze kell hasonlítani a tényleges tettekkel.

Gyurcsány 2005-ben törvénybe iktatta az ötéves adócsökkentési programját.
A jogalkotást, a törvényhozást is felhasználta a választók átverésére az újraválasztása érdekében.

Eszük ágában sem volt a saját maguk által kitalált törvény betartása.

Ez mi, ha nem bizonyítható csalás?

De lehet ilyenek találni a mai miniszterelnökkel is nem keveset.

Az a legnagyobb hibája ennek a rendszernek, hogy az égvilágon semennyiben sem kötik a megválasztott, hatalomra jutott politikusokat a saját ígéreteik, vállalásaik.

Ha megválasztották őket, tehetnek amit akarnak, minden korábbi szavuktól függetlenül.

graycivil 2012.11.25. 22:15:22

"A DK-s független legyőzte a fideszes függetlent az időközin

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pácinban Majoros László, a Győr-Sopron-Moson megyei Vámosszabadiban Réti Csaba győzött. Mindkét jelölt függetlenként, a Demokratikus Koalíció támogatásával indult."

atv.hu/cikk/20121125_ket_idokozi_polgarmester_valasztason_is_a_dk_tamogatta_jelolt_nyert

Nofenye...!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 22:19:28

@szoja122:

Te akarsz mindenféle új adót, meg új adósávot kivetni a "gazdagokra" nem én.

Én sem itt sem máshol soha nem érveltem az ingatlanadó mellett.

Rám ne akard kenni!

Te képviseled itt az adóztassunk agyon mindenkit, akinek több pénze van, mint neked mentalitást, nem más.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 22:23:55

@tölgyes:

Igazán kitűnő érvek.

A gyengék tipikus fegyvere.

Ha nem értenek egyet egy véleménnyel, de nincsenek érveik, illetve képtelenek azokat jól megfogalmazni, akkor a más véleményen lévő személyét kezdik el minősítgeni.

Csak önmagát minősíti, akkor is amikor másokat akar minősíteni.

Megértettem, hogy nem tud mit kezdeni a mondandómmal.
Ha magas, hát magas.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 22:25:52

@aszekelyek:

Mert szerinted ideálisabb a tisztán gazdasági természetű házasság a szerelmi házasságnál?

Miért?

graycivil 2012.11.25. 22:28:03

"A diktatúra neve

A törvény leginkább figyelemre méltó szabálya azonban mégis az, hogy a sajtótermékek és a médiaszolgáltatások tekintetében az elnevezés revíziójának nincsen határideje. ...a Médiahatóság figyelmeztetés nélkül egymillió forintig terjedő bírságot szabhat ki, és visszavonhatja a tilalomba ütköző nevet viselő sajtótermék működési engedélyét. "

ataszjelenti.blog.hu/2012/11/25/a_diktatura_neve?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_25&utm_campaign=index

"A törvény tehát egyvalamire igazán alkalmas: a sajtószabadság sérelmére. A magyar sajtó nem jelentéktelen szereplőit (pl. a Népszabadságot, de a Magyar Hírlapot is) mostantól egy politikai befolyás alatt álló hatóság tartja a markában."

A lehető legfinomabb és médiaképes legyek? Basszák meg a rohadékok! FYDESZ-trollok! Lehet jönni védeni a védhetetlent!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Khal Drogo 2012.11.25. 22:29:42

@Akitlosz: Keynes módszere működhet, ha utána csinálsz egy világháborút. Gondolj bele, mennyi amcsi halt meg, nyomorodott meg a II. Vh-ban? 2 millió? Ezek többsége 30-40 éves férfi volt, ők már jelentős nyugdíjat befizettek, úgy hogy nyugdíjba soha az életbe nem mentek, ráadásul háborúkban megnő a gyermeknemzések száma.
Az így megtakarított dollár százmilliárdok repítették a gazdaságokat a 70 évekig. Nem voltak leterhelve az államok. Brutális luk volt a népességben mondjuk az 1910-1930 között születettek körében. Ott meghaltak több tízmilliónyian.
De említhetjük azt hogy az agyonlőtt katonát 30 évvel később nem kellett idősotthonokban gondozni, műtögetni stb.

Ami kivételes szerencse az egyénnek, mint nekem is, mert én pl. katona sem kellett hogy legyek, az ezt a társadalmi koncepciót biztosan kinyírja majd.

Nekem, mai 30-nak semmi esélyem sincs arra, hogy úgy éljek majd mint egy mai 61 éves nyugdíjas. De ez a mondat igaz egy német nyugdíjasra is. Jürgen, aki ma 34 éves, esélytelen hogy mire eléri a 65 évet, olyan ellátást kapjon mint édesapja.

Ezért sem lesz vége egyhamar a válságnak. Az államadósságok csak brutális, az embereket sárba taposó intézkedésekkel csökkenthetőek ( egyszerűen évtizedeken keresztül szufficites költségvetések kellenének ), vagy globális adósságelengedéssel. De az állampapírokat érdemes megnézni kik birtokolják. Magánnyugdíjpénztári alapok.

A kör bezárult.
De ez önmagában még mindig nem lesz elég attól tartok. Az adósság leszállítása kevés, népesedési fordulat kell. Vagy belső irányból vagy bevándorlás irányából.

6.Lenin 2012.11.25. 22:30:38

@Akitlosz:

Nem bizonyítható, mert ha az lenne, már csücsülnének.

"Eszük ágában sem volt a saját maguk által kitalált törvény betartása."

Miért is tartanák be?

Együtt 2014

Majd + veszik néhány választó, hogy vissza jöjjenek, mások + tűnjenek el.
Vannak választók, akik pont ellenkezőleg szeretnék, a mostaniak maradjanak, a másik társaság + ne jöjjön vissza.

Majd ez valahogy 2014-ben eldől.

Miért is tennének másként bármit ?

Amennyiben valami félreértés folyamán jönne 1 3. társaság, az előbbi két csapatnak miért is tetszene ez?

Mit is tudnának tenni az újak?

Megpróbálnának 1 saját elképzelést megvalósítani
Elfogadnák az erősebb kutya elvét
A kettő között lavírozni valahogy

A választók 1 része + ugrálna, hogy a mocskok.......
A választók másik része + csodálkozna, miért nem tetszik ez 1eseknek, amikor tök jó minden...

Szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 22:31:17

@6.Lenin:

No igen.
Amit korábban írtál a sokféle emberről, akiknek eltérő érdekeik vannak, amiatt van, hogy a célt sem lehet tisztázni.

Illetve kinek ez a célja, kinek meg az.
Nagyon nehéz olyan közös célokat találni, amelyeknek elég nagy közösségi támogatottságuk van.

De akkor is érvényesülni akarnak más célok is.

Így az ország szekere van éppen valahol, de mindig több irányba húzzák, és akarják húzni.

Aztán az erők eredőjeként valamerre döcög.

De nem erre lenne való a demokrácia?
A célok kitűzéséhez?
válasszunk ki célokat, s amerre a legtöbben akarnak, arra menjünk. De csak akik erre szavaztak, hanem mindenki.

Aztán persze megint lehet iránymódosítást akarni, de arról megint szavazni kellene.

Nem pedig folyamatosan mindenfele húzni a szekeret, hogy semerre menjen igazán.

Khal Drogo 2012.11.25. 22:36:37

@inreallife: Igen ez nekem is feltűnt. Jobboldalon toposz hogy a 20 ezer milliárdos adósság 22 ezer milliárdra csökkent.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.25. 22:41:03

@jjulie: nézd, mint a mondásból megtanultad: a beszarás nem szégyen, ellenben hasznos. :)

Pirtyogj tovább, Törökgáborelemez úr imádja az állandó fingszagot.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 22:41:11

@aszekelyek:

Vagy annyi sem.

Az 1998-as 19 500 forintos minimálbérből lett 2002-re 50 000 forintos.

Ezután vezették be a szocialisták az adómentes minimálbért, hogy a minimálbér emeléssel megtépázott szürke gazdaságot helyreállítsák. Valamint igyekeztek elinflálni a korábbi minimálbér emelést.

Khal Drogo 2012.11.25. 22:42:05

@Akitlosz: Ma világosodtam meg miért értékálló az arany. Egyrészt azért mert nemigen lehet mesterségesen élőállítani ( én nem tudok legalábbis róla hogy lehetne ) másrészt amit nem tudtam meg csak ma, egyátalán nem korridálódik. Tehát elvileg ha csak be nem olvasztották, a görög aranypénz máig megvan. Nem ment tönkre.
Ideális értékszabályozó eszköz - Nem megy tönkre és viszonylagos magabiztossággal tudjuk mennyit lehet a kor adott színvonalán előállítani.

Az már más kérdés hogy akkora tömegű ma az árforgalom hogy képtelenség ezt aranypénzben lefolytatni. Szóval még mindig jobb a papírpénz.

graycivil 2012.11.25. 22:47:22

"Gazságszolgáltatás, avagy az UD-ügy utóélete

Ha sorra vesszük, hogy mi lett a sorsa a megfigyelőknek és a megfigyelteknek, sokat megérthetünk a minket kormányzó hatalom természetéből, az „igaz” és a „hamis” egyre bonyolultabbá váló viszonyáról, meg talán arról is, hogy miért nem lehet befejezni a rendszerváltást a legtágabban értelmezett ügynökakta-nyilvánosság megteremtése nélkül."

nol.hu/belfold/20121124-gazsagszolgaltatas

"A történet röviden: a jók maradéktalanul elnyerték a büntetésüket."

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Khal Drogo 2012.11.25. 22:48:39

Nos, utánaolvastam, amit mondtak a tv-ben, úgy néz ki úgy is van. Arany szupernovarobbanáskor keletkezik. Fel kell hozzá robbantani tehát a Napot. Képtelenség mesterségesen előállítani.

inreallife 2012.11.25. 22:56:14

@Khal Drogo: az arannyal az a baj, hogy nagy a súlya, valójában semmire az égadta világon nem használható, és kamatnak és inflációnak sem felel meg. ahhoz olyan elvonatkoztatott pénz kell, lásd papírpénz, meg a virtuális pénzek, amikre ott a garancia, hogy aranyra cserélhetők. ezt a kibocsátó államok garantálják. csakhogy értékben a kettő össze sem hasonlítható. igazából a cserekereskedelem az igazi, mert ott az előállított értékek cserélnek gazdát. de az meg nem nyerő a 21. században...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 22:56:43

@Khal Drogo:

Azért ne már! Hogy egy világháború legyen a gyógyír egy közgazdasági terrorista működésére?

Nem lenne okosabb inkább, egy mindig működőképes rendszert használni?

Azért legyen megint világháború, és halljon meg benne annyi ember, mert a súlyosan eladósodott államok nem látnak más kiutat?

"Ezért sem lesz vége egyhamar a válságnak. Az államadósságok csak brutális, az embereket sárba taposó intézkedésekkel csökkenthetőek ( egyszerűen évtizedeken keresztül szufficites költségvetések kellenének ),"

Egyensúlyi költségvetés is elég lenne.

Az adósságelengedés önmagában nem megoldás, mert ha azon kívül nem változik semmi más, akkor hamar újratermelődnének az adóssághalmok.

Khal Drogo 2012.11.25. 23:00:24

@Akitlosz: Én nem azt mondtam hogy háború kell hogy legyen hanem inkább azért derült ki a rendszerhiba mert nem volt háború. A rendszer ami most van, fenntarthatatlan szerintem is.
Egyensúlyi költségvetés szerintem kevés, többlet kell a költségvetésben, a többletet pedig adósságtörlesztésre kéne fordítani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 23:01:43

@6.Lenin:

"Nem bizonyítható, mert ha az lenne, már csücsülnének."

Aztán ugyan ki csukatná le őket? Saját maguk?

Itt nem a bizonyításon bukik a dolog, hanem a jogértelmezésen.

Ami szerintem csalás tényállása és bűn, az a jogászok szerint nem az, tehát nem bizonyíték, hanem bűncselekmény hiányában tagadnák meg a nyomozást.

Az szerintük nem csalás, hogy a hatalom megszerzése érdekében a politikus átveri a választóit.

Szóval jogértelmezési a probléma, nem bizonyítási.

Khal Drogo 2012.11.25. 23:03:10

@inreallife: Túl sok ember van és túl nagy az áruforgalom mivel az emberek saját fogyasztási cikkeiknek igen kicsi részét állítják maguk elő. Ezért kereskedniük kell.
Igen, az arany ma már nem jó csereeszköz.
De szerintem amíg totálisan működésképtelenné nem válik az egész modell, addig nem lesz változás.

6.Lenin 2012.11.25. 23:05:31

@Akitlosz:

"válasszunk ki célokat, s amerre a legtöbben akarnak, arra menjünk. De csak akik erre szavaztak, hanem mindenki."

Ez jó.

Most nem ez van?
Vagy eddig nem ez volt?

És?
Nem jók a célok?
Kik választottak rosszul?

A többség választ, a kisebbség meg az Istennek se akar arra menni.
Miért?
Mert rosszak a célok, vagy rossznak ítélik?

Eddig hány x volt jó a cél?
Hány x derült ki, hogy a jónak ítélt, rossznak bizonyult?

Léteznek kőbevésettek is, aztán hányan is tartják be?

Vajon eljő majd 1 olyan helyzet, hogy a kőbevésett mindenki számára elfogadható/betartható lesz?

Bízni lehet, talán kell is, de...
nem azon vagyunk.
Nem arról vitatkozunk elsődlegesen, hogy ez legyen mindenki számára elfogadott és lépjünk már tovább, hanem mindenki azon mesterkedik, hogy neki ebből hányat kellene betartani bizonyos körülmények között, a másiknak mennyit kell, minden feltétel nélkül.
a végeredmény hosszútávon sem kétséges.

Khal Drogo 2012.11.25. 23:12:14

Napjaink másik nagy hátránya hogy nincs az a technikai újítás amit megvásárolnának az emberek 100 és 100 milliói.
A XX század gazdaságát a semmiből jövő tömegközlekedés ( autó és repülőipar ) és tömegkommunikáció ( tv, telefon, internet ) hajtotta. Ez állások millióit hozta létre olyanokat amik előtte nem léteztek.
Tartok tőle hogy amíg nem jön valami új nagy dolog, nem várható a foglalkoztatás növekedése világszerte. Ilyen gépesítés mellett, ilyen technikai szint mellett nincs szükség ennél nagyobb foglalkoztatottságra. Sőt. Mivel mesterségesen fenntartottak a jóléti transzfek és a fogyasztás ( hitelből fedezettek ) még ennyire sincs szükség, ezek az állások hitelből fenntartottak.
Ha törölnénk minden hitelből fenntartott kiadást, akkor gondolom én a turizmus pl brutálba becsökkene, vagy az autóeladások száma stb.
Nyilván ami valamennyire konstans fogyasztás - élelem víz, esetlegesen fűtés. Létfenntartás. De az nem evidens hogy Párizsba el kell repülni.
Nyilván akit kirúgnak vagy lecsökkentik a fizetését, nem fog ugyannyit utazgatni mint előtte. Nem racionális lenne tőle.

Khal Drogo 2012.11.25. 23:14:37

@6.Lenin: Ráadásul a célok ellentételesek. A társadalom tagjai érdekellentétben állnak több kérdésben egymással.

6.Lenin 2012.11.25. 23:17:57

@Akitlosz:

"Az szerintük nem csalás, hogy a hatalom megszerzése érdekében a politikus átveri a választóit.

Szóval jogértelmezési a probléma, nem bizonyítási. "

Általában a vesztes fél ítéli az ígéretüket csalásnak. A saját választóknak nem feltétlen jelenti ugyanazt.

1 cselekményt aszerint ítélünk meg, hogy a rá vonatkozó jogokat helyesen/helytelenül ítéljük meg, bizonyítva ezzel a cselekmény valódi súlyát. Az megint más kérdés, ha a jog nem egyértelműen határozza meg a cselekmény súlyát.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 23:24:49

@Khal Drogo:

Aranyat lehet mesterségesen előállítani tóriumból atomreaktorban.

De ez az eljárás kb. százszor annyiba kerül, mint amennyit az arany ér.

Azaz nem lehetetlen aranyat előállítani, csak nem éri meg.

Papírpénz nem azért van, mert az arany húzná a zsebedet, hanem azért, mert sokkal könnyebb papírból pénzt teremteni, mint aranyból.

Éppen ezért van elektronikus számlapénz is a papírpénz helyett. Azt ugyanis még nyomtatni sem kell, elég számokat bepötyögni egy billentyűzeten. Az nem kicsit könnyebb, mint aranypénzből többet csinálni.

A politikusok és a bankárok a pénzt folyamatosan rontani akarják, mert extra hasznot hoz nekik, a tömegek rovására.

Aranypénzzel ezt sokkal nehezebb megtenni, ezért cserélték le előbb az aranypénzt, aztán az arany fedezetű pénzt is.

Az előbb írtam itt @Akitlosz: tölgyesnek, de nem értette meg szegény, hogy
elvileg a a papírpénz, vagy az elektronikus számlapénz értékét is lehet stabilan tartani bármeddig. Le is írtam hogyan.

Ez azonban nem áll a politikusok, bankárok érdekében, ezért nincsen ilyen akarat.

Az arannyal viszont ezt nagyon nehéz lenne megtenni mert egy kiló arany mindig egy kiló aranyat ér, és ez nem változik.

Míg ami ma száz forintot, az régebben csak tíz forint volt, jövőre pedig 105 forint lesz. Így a mai valuták nem stabilak, csak csereeszközként funkcionálnak, de sem értékmérőnek, sem értékőrzőnek nem igazán jók.

Szóval elsősorban nem azért használunk bankkártyát arany helyett, mert az praktikusabb, hanem azért, mert így sokkal olcsóbban, és sokkal könnyebben tudják rontani a pénzt a pénzteremtés jogával felruházott kevesek, és tehetnek szert
extra haszonra.

A fenének sem hiányozna az arany, ha a valuták ugyanolyan stabilak, és értékállóak lennének, mint az arany. De messze nem azok.

6.Lenin 2012.11.25. 23:34:27

@Khal Drogo:

Pontosan erről írogatok már egész este. Ami neked elfogadható, nem biztos, hogy nekem is az. Ebben az is benne van, hogy egyikünknek se lenne olyan célja, ami a másik számára elfogadható lenne valaha is.

De, ha ebből a helyzetből, néhány ezer év után azért már szeretnénk tovább lépni, csak kellene már keresni 1 mindkettőnk számára elfogadható, közös célt.
Ha nem vagyunk/leszünk rá képesek, akkor megy tovább minden, mint eddig, igen apró lépésekkel.
Akkor legalább azt fogadjuk már el, döntött 1 többség vmit, van rá 1 meghatározott ideje.
Amennyiben rosszul csinálja, leváltjuk, ha többség ezt el is fogadja, aztán rajtunk a sor.

Csak akkor van jogunk nekünk is elvárni a bizonyításra szánt időt, ha ezt mi is biztosítjuk a másiknak.

Természetesen a vesztes általában másként ítél mindent, a saját érdekeiből kiindulva, hamarább szeretné a váltást, de ez nem jelenti automatikusan, hogy bármiben is igaza lenne.

Szóval ezért írtam azt, hogy először 1 közösen elfogadható céllal kellene pöcsölni és aztán lehetne tovább lépni oda, hogy kinek mi is a szerepe 1 közösségben.

Kik legyen a szopó ágon, és kik legyenek az örökös nyertesek.
Vagy valamilyen más lehetőségen.

Ehelyett össze-vissza szidjuk egymást, láthat/elfogadható eredmény nélkül.

Azért vannak apró eredmények az nem vitás, de az a sok száz/ezer év nem éppen az ember felsőbbrendűségének a bizonyítéka, már ami az értelmi képességeire lenne hivatkozási alap.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 23:36:59

@Khal Drogo:

A radioaktív, az aranynál magasabb rendszámú tóriumot vissza lehet bontani arannyá atomreaktorban, csak nem érdemes.

A Napból nem lesz szupernóva, nagyon kevés csillag válik szupernovává, a legközelebbi, amelyikből az lehet 200 fényévnyire van, onnan meg már nem veszélyes a földi életre.
Na ezért is kevés az arany a világban.

A Nap nem gyárt aranyat, és nem is fog, de azért van benne jócskán, agyon is nyomná a Földet annyi arany, amennyi a Napban van. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 23:44:11

@inreallife:
"az arannyal az a baj, hogy nagy a súlya, valójában semmire az égadta világon nem használható, és kamatnak és inflációnak sem felel meg."

Már akinek ez baj. Inkább ez az előnye. Te miért örülsz annak, hogy amióta nincsen aranypénz folyamatos a pénzrontás?
Kiveszik vele a pénz a zsebedből, úgy, hogy hozzá sem nyúlnak.
A pénz ugyan ott marad a zsebedben, csak már nem ér annyit.

Na az arannyal ezt nem tudnák így megtenni. Ezért cserélték le a pénz urai.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 23:47:49

@Khal Drogo:

Ha van gazdasági növekedés, bármilyen kicsi is, akkor elég az egyensúlyi költségvetés is az adósság csökkentéséhez.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 23:51:08

@6.Lenin:

Na ezért nehéz szakma a politikusé.

6.Lenin 2012.11.25. 23:51:23

Jelenleg vajon mennyit ér, 1 aranyér?

Jó éjt!
Mindenkinek.
Lehet, sokat ér, de a Blues örök.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.25. 23:58:18

@6.Lenin:

A jelenlegi körülmények között nehéz is.
De éppen ezért vannak ilyenre kitalálva ezek a körülmények.

Lehetne a választáson indulást a pártok számára egészen konkrét tartalmi és formai követelményeknek megfelelő program leadásához a választási bizottságnál.

Aztán a győztes párt köteles lenne a programját végrehajtani, mert arra, és csak arra kapott felhatalmazást, és véletlenül sem az ellenkezőjére.

Ha nem ezt teszi, akkor az elnök előbb figyelmezteti, majd oszlatja a parlamentet és új választást ír ki hasonló feltételekkel.

Egyértelmű kapocsra lenne szükség a választási programok és a kormányzati ténykedések között, mégpedig számonkérhetően. Ma ilyen nincsen, ezért érzik mindig becsapva magukat a választók. Hiába cserélgetik a pártokat, kormányokat, de semmi nem változik, mivel a rendszerben van a hiba.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.26. 00:01:11

@6.Lenin:

Úgy lehetne ezt kiküszöbölni némileg, hogy egy témában ne lehessen X éven belül új törvényt hozni.

Ez remélhetőleg csökkentené a cikkcakkok számát, és emelné a törvények minőségét is, valamint emelné a jogbiztonságot.

szoja122 2012.11.26. 04:11:53

@Akitlosz: Igazad van Hepci mondta...

szoja122 2012.11.26. 04:42:01

@Akitlosz: Akkor továbbra is megoldás az egyforma adózás?

Nyomjuk a szegényeket és a magyar középrétegeket (ők is kis fizetésűek)?

Azokat akik belföldön fogyasztanak (a gazdaság felpörgetése szempontjából fontos) és alig tudják fenntartani magukat?

Kockáztatva a politikai stabilitást?

A lényeg pedig gazdasági szempontból: kis fizetés kis adó, kis fogyasztás lassú gazdaság.

Inreallife megírtam az egykulcsosról a véleményemet, érdemben nem tudott válaszolni rá.

Az egykulcsosról:

1 Sávos adózás kell, ha tetszik progresszív, mert most rendkívüli az elszegényesedés, persze ésszerű adókulcsokkal, hatástanulmányok megelőzésével.

2. Akinek 100 milliói, milliárdjai van azok legtöbbje NEM TÖRVÉNYESEN szerezte az első x összegét.
John D. Rockefellernek tulajdonított mondás itt is igaz: "csak az első milliómról ne kérdezősködjenek!"
Jó időben (rendszerváltozáskor) voltak jó helyen és jó ismerősei voltak. Ez volt az eredendő tőkefelhalmozás.

3. Fentiektől függetlenül, abszolút értelemben is jogos a sávos (progresszív) adózás, mert egy nagy vagyon eléréséhez szükség van a tudáson kívül -ami megvan rajtuk kívül még nagyon sok más embernek- SZERENCSÉRE, megfelelő ISMERETSÉGRE és egy ADOTT KÖRNYEZETRE is szükség van, aminek felépítésében mindenkinek a munkája többé-kevésbé benne van és ezeknek már semmi köze sincs a tudáshoz, munkához (amit jogosan fizetnének meg).

Nyugaton már nagyon sok milliárdos ezt felismerte és nagyon sok pénzt költ el támogatásokra alapítványokon keresztül. Itthon ez még nem divat.

A vagyonadóról és az elköltözésről, a tőke külföldre helyezéséről:

1. Tökéletes adórendszer nincs. Mint ahogy semmi sem lehet tökéletes.

2. Viszont annál ami most van nagyságrendekkel lehet jobbat csinálni.

3. A vagyont és a luxus fogyasztást is meg lehet adóztatni, akkor már sokkal nehezebb kikerülni.
Ezek egy részét itt belföldön teszi, itt használja a magánhelikoptert, repülőgépet, gépkocsit és itthon is vannak villái, kastélyai, műtárgyai stb. stb.

Amúgy most a gazdagjainknak nem sok hasznát vesszük, mert szinte egyáltalán nem ruháznak be a katasztrofális Matolcsy-féle gazdaság politika miatt. Szinte csak néhány külföldi tőke jön és persze a Fidesz oligarchái.

aszekelyek 2012.11.26. 08:11:26

@Akitlosz: nem csak a politikusok telhetetlenek :) Ilyen rendszer kiépítéséhez és működtetéséhez kellenek a pénzemberek is . Akarhatok én korrupt lenni, ha nincs hozzá másik fél. Akik sem nem választott képviselői , sem nem jóakarói a fizetésre kötelezett tömegeknek. Ez a fajta korrupció ugye, ami az általam említett Pál levelekben is már működtetett lehetett. Ott törvényhozók voltak , -mielőtt megint belém kötne valaki:)

Abban a szép csomagolásban, hogy a befektetői bizalom és abban, hogy olyan gazdasági környezetet kell a kormányoknak biztosítaniuk a törvényekkel, jogszabályokkal , ami elnyeri ezen pénzemberek, bankok, etc tetszését, megfelel az ő elvárásaiknak, pontosan ez a z alapkő van becsomagolva. A kirakatban meg a demokratikus választások vannak, amit egyre kevésbé tartanak tiszteletben. nem tudom , mennyire tűnt fel neked ez. A népakarat kritizálására gondolok:) Karhatalommal visszaszorítására és a tényleges hatalmi pozíciók elbitorlására. persze trükkök százai is mennek ebben , meg " igazságbeszédnek nevezett elkövetési mód leírások. Sok ronda eufémizmussal habosítva.

aszekelyek 2012.11.26. 08:20:30

@inreallife: biztosan a semmiért volt éppen nyakonszúrva. A rendőrség meg nem ért hozzá .
Ja , az bajnai volt.... aki olyasmivel foglalkozott , amihez nem értett. Elmondása szerint. Ez pld. olyan mértékű felelősségvállalás egy gazdasági szakembernek kikiáltott illetőrészéről , ami annyira kevés , hogy értékelhetetlen a pozitív tartományban.
Ezzel szemben ez a töketlenkedőnek általad bemutatott rendőrség az előzőekhez képest is , villámgyorsan deríti fel a bűncselekményeket és az elkövetőket.

Na jó, nem akasztják fel rögtön , akire a jobbik rámutat , az igaz....

Erre az igazságosztásra gondoltál vagy mire , amit hiányolsz ?

nyünyüge 2012.11.26. 08:34:32

@nyünyüge:
lemaradt, hogy ez egy interjú Lakner Zoltánnal az ellenzék esélyeiről

aszekelyek 2012.11.26. 08:35:22

@dr. Balta$ár: úgy döntöttem, nem írom t mindenhol az IMF-EU ra a MAtolcsy szavakat. Tudod, a arra kell költenie a fogyasztása utáni adókat a magyar lakosságnak. Az meg konkrét hülyeség, hogy apránként kell tankolni, mert meg kell fogni a pénzt. ötezerért kell tankolni egyszer és nem össze-vissza autózni , ha kell , ha nem. Oda is , ahol a tömegközlekedés jobb. Olccsóbb. Értelmesebb. Kicsit rá van nőve a kedves honfitársaim némelyikének az ülepére az autó. Chips meg konkrétan nem kell. vett volna minőségi felvágottat , gyümölcsöt a gyerekeknek az áráért. Olyan szép sirámot írtál a hülyeség himnuszaként , hogy adok neked egy aszekelyek díjat ebben a kategóriában. Elneveztem ez új , magyar , drbélsár siralomnak.@Akitlosz: vagy annyi sem, ami a vásárlóértékét illeti, az biztos. 2002-es 50 ezer többet ért, mint ma a 93 ezer. Abban a tekintetben. Ha csak a gázár emeléseket nézem. Villanyáram detto. Víz -csatorna is, de mennyire! A nélkülözhetetlenek. Mondjuk abból volt 14 , addig számoltam. Áfa is meredeken ment felfelé. Az üzemanyagár , mely lefelé csak 2010 utáni években mozdult. Nem is értem, hogy miért buktak ekkorát:) , hisz annyi jót tettek a szegényekkel, középosztállyal... kb a tizedét sem , mint a finánctőkével , multinácikokkal.

aszekelyek 2012.11.26. 08:47:14

@dr. Balta$ár: nem kell ahhoz kardot fogni , elég , ha a jelen támogatja a kormányt valaki , hogy a gyilkolászni akarják... Ha még funkci is keresztény is ráadásul , akkor meg biztos , hogy minden bélsár rá lesz kenve.
A doktorijára is.
Arra nem esküdnék meg , hogy pl a kegyed doktorija makulátlan , mivel a jellemét itt nem olyannak ismertem meg.
Valószínű , hogy annak finanszírozása is teljes egészében a magyar büdzsét terhelte. Aztán egy ilyen eredmény jött ki belőle , mint az itt sarazó dr bélsár.

graycivil 2012.11.26. 09:35:56

"A Fidesz kizárólag a politikai analfabétákra épít

A Fidesz primitív kommunikációja a '70-es évek Kádár-rendszerét idézi: a politikát értőkkel, az értelmiségiekkel, az elittel szóba se állnak. "

velemenyvezer.blog.hu/2012/11/26/a_fidesz_kizarolag_a_politikai_analfabetakra_epit?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_26&utm_campaign=index

Lehet megsértődni...

aszekelyek 2012.11.26. 10:18:58

@inreallife: aztat is szokják mondogatni, hogy az úgy igazságos..., azoknak, akik erre vevők. :))) Sajnos elég sok a tanulatlan , ehhez szoktatott és ez negy úr ám! , meg aki ily módon kompenzálna. Meg az ő "védelmezöik "...

aszekelyek 2012.11.26. 10:23:28

@graycivil: eszem ágában sincs, hiába erőlködsz és a véleményvezér is.:) Minden nációban van 10 % politikai analfabéta. Azok röhögnek például a piros pöttyön.

Tudod gréczykém , nem az a fontos, mit mondanak , hanem hogy kik mondják.

Akinek a véleményét a véleményvezér alkotja , azok ne nagyon beszéljenek politikai analfabétákról , mások esetében:D

Már ez így önmagában is egy röhej.

aszekelyek 2012.11.26. 10:36:25

@Akitlosz: Nem írtam, hogy ideálisabb. Azt írtam, hogy nem hazudnak róla. nem mondják, hogy szerelem, ha üzlet. :) ne tegyünk már úgy, mintha nem tudnánk, ez gyakori.

Balt 2012.11.26. 10:49:11

Úgy tűnik, az MSZP sem számol komolyan Bajnaiékkal.

Nem láttam tegnap a Versusban Szigetvárit - a "Külön 2014" főtanácsadóját :) -, pedig talán érdemes lett volna megnézni...

tölgyes 2012.11.26. 10:54:18

@Akitlosz: Mégis mit lehet kezdeni azzal a csacsisággal, hogy csak akarat krdése a stabil pénz. Nosza akarja! Lássuk mire megy az akarásával. Csak ügyeljen, hogy nehogy túlerőltesse magát és a nagy akarás miatt sáros legyen az új cipője:)
Jó! Tehát Akarat. Akkor most ezt az akarás problémátt kapcsoljuk össze a kompromisszummal. Van aki akarja a stabil pénzt mert azt gondolja, hogy az az érdeke. B meg nem akarja a stabil pénzt mert neki meg az az érdeke. Ön pedig hozzon demokratikusan döntést.:), vagy hozzonlétre kompromisszumot a két tábor között. Mindeközben nagyvonalúan kizártuk azt a tényt, hogy a pénz stabilitását akaratunkon kívüli tényezők is befolyásolják. Olyan apróságok mint a természet kiszámíthatatlan változásai.

Az pedig egyszerűen tájékozatlanság és butaság ha valaki a parlamenti rendszert szembeállítja a demokráciával.Vagyis a parlamentarizmust kiiktatja a demokratikus kormányformák köréből.. miközben úgy nagyjából egyetértés van abban, a világban, hogy a parlamentáris demokrácia a demokrácia egyik formája:) és akkor még milyen demokrácia is van ezen kívül a világban? Hálás lennék, ha említene néhányat!:)

graycivil 2012.11.26. 10:55:58

@aszekelyek: Mondjuk valóban leegyszerűsítő a VV jellemzése. Szerintem nem csak a politikai analfabéták alkotják a FYDESZ támogatói bázisát, hanem azok is, akik érdekből (nota bene meggyőződésből) analfabétáknak próbálnak mutatkozni.

Csak az a kérdés, hogyan lehet a két csoportot megkülönböztetni?

tölgyes 2012.11.26. 10:59:34

@graycivil: Engem örömmel tölt el annak látása, hogy Ön felvilágosultságból, nem-analfabétaságból és érdekeitől mentesen micsoda is???:)

graycivil 2012.11.26. 11:08:46

"Schmitti trükkel távolítanák el Alföldit

Két és fél évnyi kínos magyarázkodás és számtalan meghiúsuló leváltási kísérlet után a kormány megtalálta a - szerintük - legtisztább módját Alföldi leváltásának: egy nyilvános és törvényesnek tűnő pályázat, ahol a bírálókat (legalábbis kilencből négyet biztosan) épp a legnagyobb rivális, Vidnyánszky Attila nevezi ki."

alfoldiujra.blog.hu/2012/11/25/schmitti_trukkel_tavolitanak_el_alfoldit

sphotos-b.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/542948_465347686840745_238702489_n.jpg

F.Y!DESZ

dr. Balta$ár 2012.11.26. 11:40:24

4szer volt haladás az országban
- 1040 éve pista kirájunk álamot épített (közig területek, templomok stb)
német adminisztrációval és MAGYAR PARASZTOKKAL
- 540 éve reneszánsz/humanista Mátyás felépítette a várakat, palotákat stb)
olasz mérnökökkel, művészekkel és MAGYAR PARASZTOKKAL
- 140 éve a dualizmusban
osztrák adminisztrációval és MAGYAR PARASZTOKKAL
felépültek a nagyvárosok és a közlekedési (pl vasút) és a más mérnöki KÖZMŰ hálózatok
- 40 éve a kommenyisták megépítették az összes ÚThálózatot és LAKÁSOKAT, és városi közlekedési hálózatokat
szovjet adminisztrációval és MAGYAR PARASZTOKKAL

és mongya valaki hogy a magyar paraszt nem értékes fajta...

tölgyes 2012.11.26. 12:16:26

@dr. Balta$ár: Ennyit sikerült elsajátítania a magyar történelemből?? Hmmm. Most már értem, hogy miért tart ott ahol tart.ÓÓÓ adj Uram türelmet!!!:(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.26. 12:34:09

@tölgyes: maga még azt is tudja, Tölgyes, hogy Muhinál ki győzött...
Természetesen Orbán Viktor, a második menetben, kiütéssel. :D

[Graycivil most megkeresi, hol a f*szban van az a Muhi, mert ott még nem volt DK-taggyűlés.]

graycivil 2012.11.26. 12:41:44

@Hepci: Muhaha...Röviden: Muhi

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.26. 12:50:20

@graycivil: ha már nem is gyakorlod, legalább érted a humort. :D

F.Y!DESZ

tölgyes 2012.11.26. 14:16:42

@Hepci: Na és miért hagytak itt minket azok a mongolok, akik Korábban meghódították Kínát és elfoglalták Pekinget is?:)

dbeata 2012.11.26. 15:16:14

@Akitlosz: Az aranypénzt ugyanúgy rontották annak idején. Ezen felül most már tényleg kezdem egyáltalán nem érteni. Van egyszer az arany, mint fizetőeszköz, de lenne mellette papírpénz is? Vagy hogy kell ezt érteni? Merthogy te azt mondod, veszel aranyat, és a pénzből, amit adtál érte, vállalkozzon más.

Még egy. Nekem van egy jó ötletem, meg kéne valósítani, de nincs hozzá elég "aranyam": Ki fog nekem kölcsönadni aranyat, kamat nélkül, hogy a kockázatos üzletemet beindítsam?

Más. Aki most az egykulcsossal jól jár, és több marad a zsebében, ugyan miért fogna bele egy kockázatos vállalkozásba, és hagyná ott a jólfizető munkahelyét? Mi hajtaná őt erre? Az a remény, hogy még jobban élhet? Nem gondolom, hogy ma ilyen időket élünk.

www.mr1-kossuth.hu/hirek/gazdasag-110405/arany.html
Na, mit találtam neked.

Na még egyet: hvg.hu/napi_merites/20101024_dinar_dirham_malajzia

Három a magyar igazság: penzcsinalok.transindex.ro/hir/6473

Kérdezted az egyik hsz-ben, hogy ugyan kiben bízhatnánk? Hát ez jó kérdés. Ha az emberek már egymásban se bízhatnak, egy országon belül, az szerintem a vég kezdete.

dbeata 2012.11.26. 15:24:51

@A pöttyös az igazi dbeata: Most picit megijedtem, mert a Hangya Szövetkezet az elég rég volt, és amit újonnan próbáltak létrehozni, a mintájára, az már be is csődölt.

index.hu/gazdasag/2012/11/09/segiteni_akartak_becsodoltek/

De azért nem kell feladni! :)

dbeata 2012.11.26. 15:27:18

@aszekelyek: "Azok röhögnek például a piros pöttyön. " Jaj, hát eszem a szívedet, de édi vagy, ahogy vigasztalod magad.

Hja, kínos, mikor a papa hangosan elfingja magát az ünnepi asztalnál. Jobb nem észrevenni és csúnyán nézni arra, aki felröhög. :))

tölgyes 2012.11.26. 15:29:31

@A pöttyös az igazi dbeata: Nem is rossz ötlet: a piaci árnál 25-30%-kal drágábban adni az aranyat:)

aszekelyek 2012.11.26. 17:44:46

@dr. Balta$ár: @A pöttyös az igazi dbeata: annyira nem édes Beám , hogy az egész angolszász kultúrában nem illik tudomást venni erről , még félmosoly erejéig sem. Ha már a bélműködést hozod szóba. Aminek ehhez vajmi kevés köze van.

A műveletlenség és a tiszteletlenség persze dívik az angol kikötői kocsmák népénél is , hogyne.

Néztem egy kicsit a tegnap betelefonálóból az atv-n. Mindig együtt érzek Vicsek úrral , egyre inkább , hogy miket kell ott azért a pénzért megélnie , áthidalnia. Látszik rajta a fizikai kín időnként pedig elrejtené, ha tudná.

Volt egy felindult asszonyság ma is , ismétlésben.

Azt az összefüggéstelen merénrájöttemám , hogy a zorbánlevél , amibe a nyugdíjvédelmet ígérte...aztat se de én rágyöttem , hogy a regisztráció az annak az ikertestvére....

Komolyan ezt eresztette ki a beszélőszervén át. Teljesen összefüggéstelenül.

Mérénmárágyöttem ám 2-vel folytatta is...- és eztet a fegyvertet mink mostan majd ellenük és akkor majd mink ezzel és a rágyöttemám...

Szerencsétlen Vicsek , megpróbálta rávenni , hogy jutott erre , mondja már el , valami okfejtést akart volna tőle de csak , mint a lemezen megakadt tű , ezeken kívül semmit nem bírt mondani de ezt elismételte mégegyszer.

Na és itt jön a köze piros pöttyhöz , mert megérezve az elvárást , hogy valami értelmezhetőt már mondjon végre , ezután még rátette a vásárhelyi előadást....!!?? , ennek se volt füle se , farka se... de kikövetkeztetni később lehetett , mit akarna mondani , mert Jánosozott is de akkor lett biztos , hogy miről akarna beszélni , -ha tudna beszélni - amikor eszibe jutott végre kb Matolcsy neve , - bár segített neki Vicsek is ebben:)

Akinek a János mondta , hogy mondjon valami nagyot és akkor ezt a piros pöttyöt mondta és még volt valami kiütésről is szó de az ennyire sem volt kivehető...

Meg lehet ezt is tekinteni az atv honlapján , szerintem megvan ez is. Valami rémületes volt. Ehhez képest Darth Vaeder a fény az éjszakában.

Persze elmondta , hogy ő nem volt ott , neki csak így mondták. Ekkor már a könnyeimet törölgettem, sírvaröhögős volt ..., komolyan.

Ilyet kabarészerző nem tud kieszelni. Ennél ékesebb bizonyíték nem kell és nem is létezik , arra , hogy kik is vevők erre piros pöttyözésre , amit nyomtak nekik az atv-n is.

Na és ő regisztrál , szigorújan. Merazzal fogja , fegyverként azt használva , mer rágyött ezeztet azorbánt eltakaríttani.

Olyan botorságokat is mondott , hogy meraszontaja Matolcsy -neki így mondták , piacon ,?? - hogy az ügyesek és az okosak fogják megoldani a problémáit a zországnak és azok nem mink vagyunk ám... Ekkor közbe szólt Vicsek , hogy ne tessék ilyet mondani , talán az ügyesek mégse mi vagyunk esetleg...

Nem , még ekkor sem esett le a saját óriási felismerésétől megmámorosodott Felindultné Ilonkának , hogy saját magát hülyézte le , Vicsekestől , atv-s től: )))

aszekelyek 2012.11.26. 18:07:48

@graycivil: rém egyszerű, Itt van például az én édes Beám. Ő pl biztosan nem pol. analfabéta de valamiért bizonygatja , hogy a piros pöttöny nem azok röhögnek. Nem nekik szánt kérődzni való az. Aztán még ott van a populizmus, is amit a FIDESZ-ről terjesztettek, előző kormány idején ami elitellenességet jelent. Megint találkoztam ezzel. Nyilván , akik terjesztik , nem analfabéták de akik ezt is konfekcióban veszik, IQ méret után, azok inkább valószínűsíthetően azok. Igen sok tanulás és energia befektetést igénye van annak , hogy valaki ne legyen az. :)
Ez ordít , akár szóban , akár írásban , ha van , ha nincs , még jobban.

nyünyüge 2012.11.26. 18:31:41

@aszekelyek:

Pirospöttyösözni, kuszaszemezni,... bunkóság.
Pontosan akkora, mint pislogózni, viperafejűzni, ..., hogy tovább ne folytassam.

aszekelyek 2012.11.26. 18:38:15

@A pöttyös az igazi dbeata: érdekelne, szted mi a nevetséges abban, amit Matolcsy azon a lakossági fórumon elmondott , japánban történt látogatása során szerzett információjáról a japán tudósoktól. Azt is elmondta, hogy ezt ő sem tudta, , hogy a japánok így vélekednek a rokonságunkról. Tegyük fel, nincs fogalmam a humorról , marslakó vagyok. Meséld el , miért kell ezen röhögni ! De lehetek 5 éves is. Akkor meséld el , mintha 5 évesnek...A tv2-ere behívtak egy japánt és szokásaikat, életvitelüket nagyon jól ismerő hölgyet., aki elmondta, hogy a nagyon jó barátságot jelzi, ha valakivel ennyire kedvesek és a humoruk n is nagyon hasonló a magyarokéhoz. De csak akkor humorizálnak . Érdekes , hogy Matolcsy és még néhány ember érti a tréfát , olyan sok virág elvtárs meg nem... nem tetszik ez a baráti viszony Japánnal talán....

Ha én jól emlékszem , a mi államdósságunkban van japán pénz is. ....

dbeata 2012.11.26. 18:47:07

@nyünyüge: Pirospöttyösözni ugyan miért lenne bunkóság? Hiszen ezt maga Matolcsy miniszter úr mondta....
A többivel egyetértek!

@aszekelyek: Ne haragudj, de ez inkább a szánalmas kategória. Európa legrosszabb pénzügyminisztere, már rég le kellett volna váltani, és ő ahelyett, hogy a munkájában igyekezne végre jeleskedni, piros pöttyöket rajzoltatna csecsemők farára... Érted... :))) :(((

Nekem mondjuk mindegy, hogy csinál magából hülyét. Engem megihlet, oszt kész jónapot! Ezt váltja ki belőlem. (sírva-röhögést).

aszekelyek 2012.11.26. 18:48:15

@nyünyüge: A pontosság kedvéért nekem a néniről a véleményem az, hogy kalapos vipera. Az nem olyan testi hiba, amit csúfnévvel díjazok. Úgy látszik ezt is el kell magyarázni.

A testbeszédben a sűrű pislogás a hazugság jele. Aki úgy pislog , vállalja csak el. Az sem testi hiba , az jellemhiba. Szintén. Lendvarnyú pedig a károgásáért nyerte eme szép nevet. Minden kárt csak a FIDESZ tett.

Neki is lenne olyan testi hibája , minek említésétől tartózkodom , még ehelyt is. Ha bunkó lennék , azon röhögnék. Remélem világos. Ha nem , mondom lassabban is. Csak kérni kell.

Tulajdonképpen nem is csodálom ezek után , hogy el kell külön magyarázni a japán humort sokaknak....

dbeata 2012.11.26. 19:16:54

@aszekelyek: Jut eszembe, egyszeribe milyen érzékeny lettél... bunkóságra, csúfolódásra... pont Te, aki nem vagy képes nagy kezdőbetűvel leírni ballib politikusok nevét, és mindenféle csúfnévvel illeted őket (számomra már követhetetlen, kire mit ragasztottál)
Mintha bizony azok nem embertársaid volnának... Nekik már megsértődni se lehet rajta...

Tehát ha valaki pl. kontaktlencséje, vagy szemszárazság betegsége miatt sűrűn pislog, akkor te őt egy hazugnak titulálod, mielőtt még kiderülne, miért is pislog ennyit. Jó tudni! Az emberi előítéletesség szép példája.

Amikor a lányom oviba került, volt egy anyuka, aki furán viselkedett, nem úgy köszönt, mint a többiek, nem állt le beszélgetni, ill. ha igen, nagyon erősen pöszített.
Csak pár hónappal később derült ki, hogy nagyothalló készülékkel él, szinte alig van hallása.
Ezt csak azért meséltem el, mert még legjobb szándékkal is, eshetünk olyan hibába, hogy tévesen ítélkezünk, mikor még nem is tudjuk minden oldalát az igazságnak.

6.Lenin 2012.11.26. 19:44:19

@Balt:

Érdemes megnézni Szigetvárit a Versusban.
Tegnap én is elfelejtettem, most pótoltam, hogy elolvastam a hozzászólásodat.

aszekelyek 2012.11.26. 20:35:57

@A pöttyös az igazi dbeata: Nem gondolom , hogy nincs annyi esze vagy pénze a mi gazdasági szakemberünknek:) , hogy feltétlenül kontaktlencsét kellene hordania , ha ennyire nem bírja. :) - de ügyes kifogás lenne , ha nem lenne gyengécske. Több neves politikusunk visel szép , elegáns szemüveget. Itt van előttem ez a kampányfotó is a dr Katona Tamásé. Nagyon remek szemüvege van és kifejezetten jól is áll neki. A mi ferinknek is hasonló jó kis szemcsije van. Elég sok ember visel szemüveget. Az eltolcsy egyébként szellemesebb is , ha épp az ellenzéke valaki. Azt állítván, hogy ö tolta el. Az a tevékenységét kritizálja , nem a testi hibát.

Min tetszenek röhögni egyébként ? Mert én végig láttam azt a felvételt , ahol elmondta , hogy mit hallott japán tudósoktól.

aszekelyek 2012.11.26. 20:44:50

@Akitlosz: biztosan nem beszélt neki senki arról, hogy a budapesti gettoban , -ahogy apósom elmondta , mint oda zárt , szem és fültanú , hogy aranyért minden volt. De csak azért.
Mondjuk először én is hüledeztem , mint Beám édes. Pedig olvastam is már erről , az arany hatalmáról előtte. Nem is keveset. Csak ez akkor is olyan embertelen dolog , hogy szeretnénk hinni , hogy nem ez dönt életről és halálról. Pedig ez döntött. Aztán a gyerekkoromban is , a nép demokráciában.... ha megszorult valaki , zaciba csapta azt a keveset , amit birtokolt. Akkor volt kaja elsejéig.

aszekelyek 2012.11.26. 20:47:41

@Akitlosz: mellesleg nem az azonosításhoz kellett sztem, hanem ahhoz, hogy pontos információjuk legyen róla, mikor és hol tudják elfogni. A getsemánéi kertekben mikor lesz biztosan ott.

( khmmm Olyan Bin Ladenes módra.)

aszekelyek 2012.11.26. 20:50:21

@Khal Drogo: jössz itt a német viszonyokkal. Két év alatt? Jól vagy? Ekkora ellenszélben. ahaaa. már fél év alatt utol kellett volna érnünk őket... peeetye

menőmano 2012.11.26. 20:56:00

Magasságos egek ura! Most tényleg "én nem tudom", hogy nevetni kell e , avagy sírni.
Hát komolyan...........
De mindegy.
:))))

aszekelyek 2012.11.26. 20:57:05

@A pöttyös az igazi dbeata: egész nyugodtan megsértődhetnek azok a közszereplők , akik meg akarnak sértődni. : )

@6.Lenin: @Balt: nagyon érdemes lett volna , én láttam. Elsősorban nem nekünk lett volna érdemes , hanem azoknak , akiket ők meg kívánnának nyerni maguknak.

Róna Bácsi aszonta , mai hír , hogy először is szépen alakítsák meg a pártot és amikor az megvan , meg az egységes , kialakult politikai állásfoglalásuk , programjuk , akkor lehet valamiről tárgyalni is velük. Komolyan venni őket. Ebben egyet is lehet vele érteni.

aszekelyek 2012.11.26. 21:03:03

@Akitlosz: ami azt illeti, tudomásom szerint Jézus fogantatásakor már római megszállás alatt volt az a terület. Ki tudja....
A szentlélek genetikáját sztem nem ismerjük.
Szoktam ilyen idegesítő kérdéseket feltenni , pl , hogy ha nem ismerik el a szeplőtelen fogantatást Jézus esetében , akkor hogyan is fogadhatjuk el azt , hogy Sára olyan matuzsálemi korban adott életet Izsáknak.... Hasonlóan tisztázatlan fogantatási körülmények között.
Egy ismerősöm szerint a középkorban engem megégettek volna seperc alatt. :)

márta)) 2012.11.26. 21:08:20

"Szerda délután az Egyenlítő TV Facebook-oldala arról számolt be, hogy Karácsony Gergely országgyűlési képviselő, az LMP volt frakcióvezetője egy, a Debreceni Egyetemen tartott előadásában egyebek közt a következőket mondta:„Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt”, illetve „azért támogattam az együttműködést az Együtt 2014-el, hogy ne Bajnai Gordon legyen a miniszterelnök, és kihúzzam a szocik s...ből az összefogást”.

Az atv.hu-nak sikerült elérnie a szűk körű előadás egyik résztvevőjét, aki elmondta: nem nyilvános, hanem zártkörű rendezvény volt, körülbelül huszonöt-harminc résztvevővel, többségében egyetemistákkal, politológus hallgatókkal. Neve elhallgatását kérő forrás a portálnak arról is beszámolt, hogy az első inkriminált mondatnál „Karácsony úgy csinált, mint akit kiráz a hideg”.
A második mondat viszont nem egészen úgy hangzott el, ahogy azt az Egyenlítő TV idézte: Ez valójában két mondat volt, magyarázta forrásunk. Az első úgy szólt: „Azért támogattam az együttműködést az Együtt 2014-gyel, hogy ne Bajnai Gordon legyen a miniszterelnök”, vagyis, hogy az LMP az összefogás résztvevőjeként adott esetben megvétózhassa a volt miniszterelnök újbóli jelölését, idézte Karácsony szavait forrásunk.

Az LMP-s képviselő nem sokkal később arról beszélt, hogy azért támogatta az együttműködést az Együtt 2014-gyel, hogy „kihúzzam a szocik s...ből az összefogást”.

Kérdésre az atv.hu forrása közölte: bár az Egyenlítő TV a két mondatból egyet szerkesztett, Karácsony interpretációjában az LMP és az Együtt 2014 együttműködésének támogatása valóban azt a célt szolgálta (volna), hogy kihúzza az összefogást a szocik s...éből.

Az informátor elmondta, hogy a fenti mondatok már az előadás alatt kikerültek az internetre, az ezzel kapcsolatos információ viszont szintén az előadás alatt visszajutott Karácsonyhoz, aki onnantól fogva sokkal figyelmesebben fogalmazott: „már nem mondott semmi kompromittálót”, mondta forrásunk.

Mindezzel kapcsolatban szerették volna megszólaltatni Karácsony Gergelyt is, ő azonban jelentős számú próbálkozásunk ellenére sem vette fel a telefonját, és a párt sajtósán keresztül sem tudta az atv.hu elérni.
atv.hu"

Na. Igen! Engem is "kiráz a hideg".
Nincs mit hozzáfüzni. A politikai kultúra hiánya.
Elképesztő.
hm?

aszekelyek 2012.11.26. 21:09:25

@Akitlosz: Pesty Lászlónál kéne megkérdezned , vagy a hírtv- Civil kaszinójában megnézni , mondja-e hogy milyen felmérés. Valakik , akik nem a medián , már készítettek valami reprezentatívat. Friss.

aszekelyek 2012.11.26. 21:19:56

@inreallife: Azt még két sértés között elmesélhetnéd, hogy rajtad kívül, mondjuk hivatalos , mérvadó és szavahihető forrás megerősíti ezt, hogy nőtt. mert ezt nem hinném, hogy kihagyná az ellenzék, sőt, úgy ordítanának, mint a sakál...

De ilyet nem hallani , hogy ordibálnak. Ami azt illeti , az kevés , hogy leírtad. A hitelminősítők ma született hátrány generálása ellenére nem rendült meg a forint és változatlanul elég érdeklődés van a magyar állampapírok iránt.
Éppen a magas kamatok miatt , amik a fokozatos , kis mértékű csökkentés ellenére is vonzóak. Megint kamatvágást várnak:) Délután hallottam a rádióban. No és ez sokkal kevesebb így is , mint volt , amikor nem Orbán kormánya kormányozta az országot. Kardozhatsz , sértegethetsz , ami jól esik , nyikhaj... - lepereg.

aszekelyek 2012.11.26. 21:22:35

@A pöttyös az igazi dbeata: Már csak az a jó szándék érdekelne , amivel kuszaszemeznek , akik azt teszik.

aszekelyek 2012.11.26. 21:33:00

@graycivil: ennyit is mérnek nekik. Semmi újdonság.

@márta)): hát látja ,... mik vannak A jó szándék ugye , ami a pokolba vezető út kövezete.... !

márta)) 2012.11.26. 21:37:43

Vegyen kupont a mennyországba!"

4 ezerért bűnbocsánatot nyerhet és elkerülheti a poklot."

posztinfo.hu/szines/vegyen-kupont-a-mennyorszagba/

:))

hegyilány 2012.11.26. 21:42:04

Na. Ja! "Aki másnak vermet ás, maga eshet bele!"

aszekelyek 2012.11.26. 22:04:02

@A pöttyös az igazi dbeata: még a jeleskedés mikéntjét kéne akkor ideírnod nekem, hogyan kéne neki az tettnie? kölcsönt a sok hátára kérni az IMF-től? VAgy hagyni elsétálni a pénzzel az adóalanyokat , akiknek nem tetszik , hogy részt kell vállalniuk ?

Annyira rém veszteségesek , az 10 milliárd , - ez mai portfolión van -vallottak a bankok címmel , nézd meg! -, hogy ezen kívül elhagyta az országot 23 ezer milliárd...

Tehát van miből nekik is vállalni a részüket. , csak nem akaródzik.

No és a csökkenő kamat azt jelenti , az állampapíroké , hogy a költségvetésé , melybe adózó kis magyar fizet be , kevesebb teher lesz de az progresszíven csökken.

Nem az adósávok nőnek progresszíven. Várjuk a javaslataidat arra , hogy ennél is jobban még hogyan csinálja.
Biztosan nagyon kreatív ötleteid vannak. Mindannyiunk jóléte érdekében tárd elő! :)

aszekelyek 2012.11.26. 22:06:41

@hegyilány: már egy kérdés van csak. A veremből melyikük áll melyik vállára , a kimászáshoz.

aszekelyek 2012.11.26. 22:12:53

@dr. Balta$ár: dr bélsár , ménincs út egy csomó helyen akkor ? A parasztok építettek. Akkor kik lógtak ?

hegyilány 2012.11.26. 22:27:40

@aszekelyek:

Miért? Ön tudja, hogy ki esik majd bele abba a bizonyos verembe? vagy, hogy egyáltalán beleesik e valaki, valamelyik politikai erő??
Mer! "Én nem tudom". ott a pont."

inreallife 2012.11.26. 22:29:27

@szoja122: Itt: @inreallife: megírtam a válaszokat. nem mintha reagáltál volna rá. de én azért továbbra is reagálok.

1. progresszív adózás alat te mit értesz? mert addig úgy tudtam, hogy az szja progresszív adózása miatt pattogsz itt, de mintha a megszólalásaidban valami össznépi progresszív adózásra utalgatnál, számok és hatástanulmányok nélkül. értsd már meg, hogy nem a fizetésekből lesznek a vagyonok. cégek a kulcsszó. nem a félmilliós fizetésű mérnök, meg a heti 169 órát dolgozó/ügyelő orvos az ellenséged... de valami konkrétat mondjál már erről. milyen adókat kell bevezetni, és mekkora kulcsokkal, és ezek mekkora bevételt hoznak majd? mert általában ezeknek a számoknak a leírása után szokott kiderülni, hogy vagy alig hoz valamit, vagy egyszerűen kivitelezhetetlen mértékű adóterhelést okozna, amit még lemodellezni sem lehet.

2. továbbra is az irigységet látom belőled csöpögni. egy híres ember, vagy annak vélt közhelyével kardozni egy torz brutális túladóztató rendszer mellett nem sok észt feltételez. szerinted egy rockefellernek mennyi a fizetése? mekkora szja-t fizet akármelyik államkasszába? te már megint uszítasz a nálad egy százassal többet keresőkre, pedig azok csak jó eséllyel értelmesebbek mint te, és az oligarchákat meg futni hagyod. simicska a te adórendszered mellett mennyit adózna? szerintem ugyanúgy semmit. vicc az egész progresszív adóztatás és a mutogatás vele. ráadásul abból indulsz ki, hogy mindenki lopta a pénzét, akinek több pénze van nálad... nem túl liberális álláspont.

3. a barátságot és a kapcsolatokat is adóztatni akarod? az vajon nem befektetett energia, hogy különféle emberekkel kapcsolatokat tartasz fent, és a gazdasági helyzetben egymást támogatva próbáltok a befektetéseket eszközölni? nem vagy kicsit dehogynem? te mindenkire féltékeny vagy, aki egy kicsit is többre vitte, mint te. és úgy látszik sok ilyen van. nem lehet az emberektől csak úgy elvenni, mert nekik van. azt rablótámadásnak hívják, és a magyar állam feladata nem az, hogy elvegye mindenkitől mindenét, hogy mindenkinek pont ugyanannyija legyen. az a kommunista államosítások voltak. vén komcsi fogj kezet leninnel...

hegyilány 2012.11.26. 22:30:26

@aszekelyek:

Még annyit! Nem szoktam jósolni!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.26. 23:19:55

@szoja122:

Nem egyforma az adózás.
Aki többet keres többet adózik.

"Kockáztatva a politikai stabilitást?"
Nem vagyok a rendszer haszonélvezője, szóval egy könnycseppet sem ejtenék ezért a rendszerét.
A Horthy korszaknak sem jutott több, s akkor legalább közben voltak eredmények, ha a vége elég rosszul sikerült is.

Míg ma így hirtelen nem sok eredményt tudnék felsorolni erről a 22 évről.

Épült néhány autópálya.

Elszegényedés ellen a nagyobb kereset az orvosság, nem pedig az adómentes kereset. Nullának a nulla százaléka is nulla.

Ha még azoktól sem lehet elvárni, hogy hozzájáruljanak az állam fenntartásához, akiknek van munkájuk, teljes munkaidőben dolgoznak, hanem csupán a fehéren foglalkoztatott és magyar viszonylatban jól fizetett alkalmazottak szűk rétegéből akar megélni az állam, ahogyan a korábbi kormány tette, akkor nem lesz megbecsülve a munka, s motiváltak sem lesznek a dolgozók.

Nem azért akarnak a szocialisták adómentes minimálbért, hogy a szegényeken segítsenek, hanem azért, hogy alacsonyan tarthassák a minimálbért
, s ezzel segítség a (szürke gazdaságban működő) vállalkozó haverjaikat.

Ha visszatérne Bajnai és a régi adórendszer, akkor 2014-2018 között érdemi minimálbér emelésre nem kerülne sor, igyekeznének azt elinflálni.

2. Ami nem törvényesen szerzett az az adóhatóságra, rendőrségre, bíróságra tartozik.
Nem a jogalkotásra.

Ha Neked törvényesen szerezve lennének százmillióid, milliárdjaid, mit szólnál, hozzá, ha ilyen érveléssel el akarnál venni tőled? Csak mert valaki más lopta az övét?

3. A cégtulajdonos pénzt fektet be a cégébe. Amit el is bukhat. Ő kockáztat.
Az alkalmazott csak a munkaerejét fekteti be, ha nem jön be, csak az állását veszíti.

De gondolom te a magas keresetű alkalmazottakra gondolsz inkább. Belőlük nem sok van. De nem az államnak kell "igazságot tennie", hogy mennyit kereshessenek.

A cégtulajdonos fizeti őket, az ő pénze. Általában nem szokták ostoba módon szórni a pénzt. Ha valamelyik alkalmazottjához sok milliós fizetést akar hozzávágni, hát az ő dolga.
Adózik belőle. Ha megpróbálsz horribilis adót kivetni erre, akkor egyszerűen más módon is fogják díjazni nem csupán munkabérrel.
Nem ők fogják igazán megszívni a szocialista adótáblát, hanem a csupán hat számjegyű összeget kereső fehéren foglalkoztatott alkalmazottak.

"Nyugaton már nagyon sok milliárdos ezt felismerte és nagyon sok pénzt költ el támogatásokra alapítványokon keresztül. Itthon ez még nem divat."

Itthon eleve nincsen nagyon sok milliárdos. Valószínűleg ezer sincsen. Forintban. Dollár, vagy euró milliárdos pedig egyetlen egy sincsen.

Itthon eleve tőke sincsen. Ezért kell folyton a külföldieknek udvarolni, hogy méltóztassanak már itt befektetni hiszen olcsó a munkaerő. Ők pedig aztán nem itt adóznak, nem itt élnek. Úgy értem a külföldi cégtulajdonosok. Haza viszik a profitot.

Mennyi többségi magyar tulajdonú cég is van a tőzsdén?
10? Vagy 14? Hát nem sok.

Ahol milliárdosok is vannak azokban az országokban egészen más a helyzet. Azokban az országokban létezik nemzeti tulajdonú gazdaság. Magyarországon ilyen gyakorlatilag nem létezik. A gazdaság- és adópolitika pedig olyan, hogy ilyen ne is nagyon létezhessen. Nehogy a magyar tőke valamikor is jelentős konkurenciája lehessen a külföldinek.

Szerinted okos dolog ellehetetleníteni a magyar vállalkozásokat, hogy aztán a külföldieknek kelljen segget nyalni, hogy legyen aki befektet és munkát ad a magyaroknak?

Ha nem okos dolog, akkor miért így csinálják?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.26. 23:31:51

@aszekelyek:

Politikusok és bankárok. Általában így szoktam írni. Azok az emberek, akik a pénzteremtés jogával fel vannak ruházva.

Ez a kirakat parlamenti demokrácia, csak a tömegek megtévesztésére van, szemfényvesztés. Szavazgathatnak az emberkék pártokra, hogy azt higgyék van beleszólásuk, de ettől még nincsen beleszólásuk, s a rendszer sem változik semmit.

Nem egy párt uralkodik folyamatosan, hanem kettő váltogatja egymást. Na bumm. Több éhes szájat kell jóllakatni.
A pénzvilág embereire pedig nem lehet szavazni, és a politikusoknak is mérsékelt befolyásuk van felettük. Sőt! Inkább fordítva.

Ezeknek a hatalmas államadósságoknak az is az értelmük, hogy a az adókból befolyt közpénzeket egyszerűen, legálisan és nagy mennyiségben magánzsebekbe lehessen juttatni.
Jó trükk. Ha egyszerűen ellopnák, azért zúgolódna a nép. Ha elközbeszereznék a haver vállalkozásoknak, az bár nem etikus, de törvényes. Az államadósság kamataira kidobott vagyonokat viszont kevesen gondolják nem tisztességesnek.
Hát pedig ...

Mi haszna is van az adófizető polgárnak abból, hogy az államuk az adóikkal "befektetőket" pénzel?

inreallife 2012.11.26. 23:34:29

@aszekelyek: bándy kata egyik gyilkosa még kint szaladgál. a villámgyors rendőrséged dacára...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.26. 23:40:05

@aszekelyek:

Így van.
Olyan szépen meg tudják magyarázni, hogy miért is jó az alacsony minimálbér, hogy elhiszik nekik, ők a szegénység védelmezői. S tényleg.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.27. 00:10:13

@tölgyes:

Sajnálom, ha nem találkozott még a politikai akarat kifejezéssel.
Akarat nélkül semmi nem történik, és semmit sem lehet elérni.

"Olyan apróságok mint a természet kiszámíthatatlan változásai."

A pénz nem egy természetes valami. Azt az ember találta fel. A pénzrontás sem egy természetes valami. Azt is az ember találta fel. A pénznek nem alapvető jellemzője, hogy romlik. Nem romlik az, ha nem rontják.

Mindebből kifolyólag a pénz stabil lehet, és romolhat is folyamatosan, attól függően, hogy milyen vélekedésű, szándékú, hogy e mondjam akaratú, csak azt Ön sajnos nem érti :-( politikusok, bankárok, közgazdászok döntenek.

No mindegy, ha nem érti, hát nem érti.

Tájékozatlanságra, és tudatlanságra az ön viselkedése vall.

Már ezen a blogon is leírtam sokszor a demokrácia definícióját.
Önnek is.

Demokrácia az, amikor a közösség szinte minden tagja részt vehet a közösség egészét érintő kérdések eldöntésében, és a többségi álláspont kerül megvalósításra.

Nem olyan bonyolult. Ebből kifolyólag csak Ön nem képes megérteni, hogy csupán pár száz ember dönthet sok milliós közösség dolgaiban, akkor az messze nem demokrácia.

Attól még, hogy ezt a mai rendszert demokráciának hazudják nem válik azzá. Ahogyan a korábbi népi demokrácia sem volt az.
Talán nem kellene beszopnia a politikusok dumáját.
Persze mindegyik azt mondja, hogy az ő uralma alatti rendszer a lehető legjobb, ami eddig csak létezett, no de a jövő! A jövendő az még szebb lesz! Persze csak ha a politikus marad hatalmon.

Nem kell a közvetett meg közvetlen demokrácia szöveggel jönni. Csak az utóbbi a valódi demokrácia. Előbbi, a parlament nem képes a többségi akaratot képviselni a döntéshozatalban, sőt szándékában sincsen.
Elég csak az elnökválasztás módjára, vagy a halálbüntetésre gondolni, de sok már kérdésben is eltérő álláspontot képvisel az országgyűlés, mint a többség.

EZÉRT SEM demokrácia, még közvetetten sem az.

De ezt sem kötelező megérteni, ha nem akarja.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.27. 00:31:40

@A pöttyös az igazi dbeata:

Persze ugyanúgy szerették volna rontani az aranypénzt is a politikusok régen. Micsoda világ volt Rómában! A politikus egy állatfaj, nem változtak. De az aranypénzt jóval nehezebb rontani, mint apapírt, vagy az elektronikust.

Elvileg az elektronikus számlapénz is lehet(ne) ugyanolyan stabil pénz, mint az arany. De mivel sokkal könnyebb rontani, a kísértés meg hát ugye mindig ott bujkál a politikusokban, bankárokban, így meg is teszik.

Az aranynak így az az előnye, hogy abban sajnos mindig jobban meg lehet bízni.

Egyszerűen senki sem hiszi már el a papírpénzről, elektronikus pénzről, hogy az stabil érték marad.
Az euró új pénz, erős, pénz, presztizs pénz, de már az itt több mint 10%-át elveszítette az értékének.

A malájok ötlete érdekes, jó, valahogyan le kellene a világnak szakadnia az amerikai dollárról.

Csak az a gond az aranypénzzel, hogy mivel konvertibilis - és hát mégis csak az arany a legkonvertibilisebb pénz - könnyel el lehet szívni. A rossz pénz mindig kiszorítja a jó pénzt.

Az amerikai nyomtatnak egy kis dollárt, felvásárolják vele a malájok aranyát, így lesz egy halom értékálló stabil aranyuk, míg a malájoknak egyre kevesebbet érő dollárjuk lesz cserében.

Nehéz helyileg védekezni a globális pénzpiac hatásával szemben.

Befektetési arany, ezüst pénz van sok, de forgalmi pénz nem igen akad.

Emlékezz csak az 1992-1994 között vert és 1998-ig forgalomban volt ezüst 200 forintosra.

Az már többet ér 200 forintnál. Ha egy valuta nem stabil nem is akarják annak, akkor kizárt arany, ezüst forgalmi pénzek használatban lehessenek. Az emberek az ilyeneket elteszik, mert halál biztosak benne, hogy az értékük hamarosan nagyobb lesz annál az összegnél, mint amennyi rájuk van írva.
Mivel ugye az arany, ezüst értéke stabil, de a valutáé sajnos nem az.

A maláj ötlet is jelzi, hogy valójában világszerte nagy igény lenne stabil pénzre. Amelyik állam ezt meg tudja valósítani az sokat nyerhet vele.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.27. 00:54:14

@aszekelyek:

Olyan világ bármelyik pillanatban eljöhet, hogy a pénz értékét veszti, illetve az emberek nem tudnak hozzájutni a pénzükhöz, mert azt a bank, az állam "őrzi".

De az arany érték marad ilyenkor is.
Nem véletlenül tiltották sok országban, régebben Magyarországon is az arany birtoklását.

Befektetési aranyat csak 2004. óta lehet Magyarországon vásárolni, csak az unió miatt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.27. 01:04:04

@aszekelyek:

Az ismerősödnek igaza van.

Nagyon népszerű volt az egész római birodalomban az egyiptomi Ízisz kultusz, itt Pannóniában is. Ízisz amolyan isten anyja istennő az egyiptomi istenek között.
Ez amolyan tiszta szűzies kultusz volt, amelyik egyáltalán nem szólt bele a hívek hétköznapjaiba. Az ünnepeken azonban fehér ruhába öltöztek, énekelve, táncolva felvonultak, s szüzességi fogadalmat tettek. De persze csak az ünnepek idejére, úgyhogy könnyű volt betartani.

A keresztény nem szerették a konkurenciát, irigyelték annak népszerűségét, így nekik is kellett egy szűz isten anyja figura, így született szűz Mária.

A sok butus csak nevet a keresztény szűz Mária és az egyiptomi Ízisz párhuzamon, pedig ha tudnák!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.27. 01:08:31

@hegyilány:
Aki másnak vermet ásik,
belesik, majd a másik!

dbeata 2012.11.27. 07:10:02

@aszekelyek: "egész nyugodtan megsértődhetnek azok a közszereplők , akik meg akarnak sértődni. : )"

graycivil 2012.11.27. 08:47:06

"Már megint egy választási törvény

De legalább arra jó volt a név szerinti szavazás, hogy kiderült, Orbán Viktor nem volt ott. Tényleg, végülis miért kéne."

gulyas.blog.hu/2012/11/26/mar_megint_egy_valasztasi_torveny?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_27&utm_campaign=index

Döbbenet! El Curo egyrészt nem merte felvállalni saját förmedvényét, másrészt már most "fedezi magát", hogy ő ezt nem szavazta meg, amikor (remélhetőleg mihamarabbi) bukása után a "választói politikai elszámoltatás" következik!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

2012.11.27. 08:58:21

@szerző

Kedves Gábor!

Ott vagyunk már?

üdv
SB

Balt 2012.11.27. 09:02:27

@Akitlosz: Igazi "szegénységpártiak" (sic! by Megyó). :))

dbeata 2012.11.27. 09:36:04

@aszekelyek: "Várjuk a javaslataidat arra , hogy ennél is jobban még hogyan csinálja." Kik várják? Te és még kik? Ezen a mondaton amúgy szakadtam a röhögéstől.

Tehát, most akkor először írd le nekem tételesen légyszíves, hogy mit csinált "jól" Matolcsy eftás. :))) :(((

"Nem gondolom , hogy nincs annyi esze vagy pénze a mi gazdasági szakemberünknek:)"
Ezt általában véve értettem, tehát nem feltétlen konkrét értelemben, hogy a Bajnainak valami baj volna a szemével.

Szinte minden politikus, ha elég sokáig van szem előtt, ki lesz figurázva, majdhogynem függetlenül a politikai teljesítményétől. Főleg, ha maga is rájátszik, és magas labdákat ad. Ezzel együtt kell tudni élni, és lehetőleg vagy ignorálni, vagy szellemesen lekezelni. Ha előbbi kettőre képtelen, akkor a politikus fog szenvedni, de a csúfolódás attól szűnni nem fog.

dbeata 2012.11.27. 09:43:29

@tölgyes: Nem számoltam utána... Ha ez jön ki... Na de a plasztikkártya előállításának is van költsége, és a rendszert se ingyér tartsák fent...

A videót - bevallom - nem néztem meg, csak a hírt.

tölgyes 2012.11.27. 10:00:06

@A pöttyös az igazi dbeata: Számolni pedig kell!:) Ez a mai világ lényege. Én pedig nem tartok igényt 8.00 forintos plasztikkártyára, túl drága, akkor inkább ezen is aranyat veszek:).
Az arany világpiaci ára kicsivel 12.000 forint felett van (volt tegnap, ma még nem néztem), ha svájci aranytömböt vesz ( a magas minőség garantált), vagyis fizikailag birtokolható aranyat, akkor fizet érte 12.700 forintot,. Ebben benne van a kereskedői jutalék, visszavásárlási garancia stb.(A plasztik tok is, a sorszámozott rúd is). Vásárolhat 2, 5, 10, 20, 50, 100, 250, 500 gramos aranyat. Attól függ mennyi pénzt tud ráfordítani.

tölgyes 2012.11.27. 10:19:30

@Akitlosz: Az akarat szerepét senki nem tagadja, csak az akarat az Ön által vizionált formája voluntarista marxista felfogás. Nem marxista, mert Marxnak ennél több esze volt. A Sztalin által lepusztítított marxi felfogásra jellemző..Legyőzzük a természet erőit, a szegénységet, az imperializmust, exportáljuk a forradalmat, felépítjük a kommunizmust, a vallás a nép ópiuma, utulérjük és lehagyjuk az USA-t stb. A példákat csak azért írom, hogy ráismerjen, pedig mindezeket nagyon akarták és igazán nem kímélték az embereket, hogy az akaratuk valóra váljon.

Az arany-ezüst probléma: az 1928-33-as válság bebizonyította, hogy az arany már nem képes betölteni azt a gazdaságszabályozó funkciót, amit még a XIX. század közepén betöltött. Ekkor aztán megszűnt a bankjegy aranyra válthatóságának kötelezettsége. ÖN természetsen ezt akarhatja.. végül is az emberek annyiféle hülyeséget akarnak..:)
Azt is akarhatja, hogy a közösség minden ehgyes tagja részt vehessen..:( Hogyan oldja meg, hogy ez működjön is?? Nálunk pl. a közösségnek mintegy 30%-a nem akar résztvenni a döntésekben. Amikor meg részt vett, akkor sem akart benne részt venni. Ennek a 30%-nak nem kis része persze másképpen nyilvánit még véleményt. Pl. megrohamozza a hatvani rendőrséget, hogy kiszabadítsa köztörvényes társait:(
Én elhiszem magának, hogy a demokrácia nem olyan bonyolult dolog, de mégis: ha a képviselti demokrácia, a parlamentáris kormányzás Önnek nem jó, akkor hogyan csinálná?:), mert amiket ideír, azok üres, ócska közhelyek.

Az elnökválasztásról már nem egyszer volt népszavazás illetve népszavazási kísérlet. Látjuk az eredményét.

tölgyes 2012.11.27. 10:27:08

A Népszabadság írja:Soha nem látott szintre nőtt a magyarok nettó pénzügyi vagyona!
Sosem volt ilyen sok pénze, megtakarítása és befektetése az embereknek a hitelekhez képest. Segített a végtörlesztés és az árfolyamerősödés.

Ezt írja az egyik kommentelő:

namost akkor mit is mondanak a szakértők?
-jó volt a devizahiteleseknek nyujtott támogatás
-jó volt az előtörlesztés
-ettől meg az államadósság csökkentésétől csökkentek a kamatlábak
-ezektől meg erősödött a forint
-az embereknek meg több lett a megtakaritása
azaz a kormány jól végezte a dolgát
figyelem:a fenti cikk tartalmát NEM az MTI meg a HirTV meg a kormányszóvivő rakta össze,
Hanem a Népszabadság munkatársai.
akkor most mi van?

ezt írja egy másik:

És valljuk be, segített az egykulcsos adó is.
Ami elég előnyös egyébként, mert a fejlődéshez tőkefelhalmozás kell, nem pedig a fogyasztás pörgetése.

Néányan amiatt panaszkodnak, hogy a Népszabadságnak nem dolga a kormány dicsőítése.

dbeata 2012.11.27. 10:28:16

@tölgyes: Ahogy gondolja, bár ez nem arra való, hogy felhalmozzuk, hanem hogy árut cseréljünk rajta. Ettől függetlenül lehet, hogy ennyiért nem éri meg ez a rendszer.

Tegyen úgy, ha nincs jobb ötlete, és nem látja értelmét vállalkozni.
Most lehet, hogy butaságokat fogok kérdezni, de biztos elnézi nekem.

Ha mindenki úgy fog gondolkodni, hogy aranyat vesz, ahelyett, hogy valamit gyártana, és azt megpróbálná eladni, akkor egyrészt az árupiaci verseny fog csökkenni (ergo mindennek megy fel az ára, és romlik a minőség, a kiszolgálás, merthogy monopólium felé haladunk), másrészt kiszivattyúzza a gazdaságból a pénzt, az aranyrögök formájában áll a raktárban, és akkor az most mire jó most és mire jó később? Az olyan, mintha nem lenne (jelen pillanatban), nem forog, egy holt tőke. Felhalmozni, és aztán mi lesz?

Én, kereskedőként azt tanultam, hogy az a jó, ha egy terméknek minél nagyobb a forgási sebessége. Tehát pl. min. átlag 4-6/év forgási sebesség, a mi piaci területünkön. Ez teszi lehetővé, hogy a befektetett tőke megtérüljön, és azt újra be tudjuk fektetni áruba.

Hogy lesz ebből gazdasági növekedés? Orbán is gazdasági növekedést akart, ne feledjük. Gazdaságélénkítést.

A másik, hogy az aranyláz hogyan húzhatja ki Magyarországot a recesszióból? Hogyan segíthet rajta? Itt olyan országok lesznek nyerő helyzetben, akiknek vagy van aranyuk, vagy bányájuk.

tölgyes 2012.11.27. 10:32:43

Kiegészítés az előzőekhez: megszólalt az osztályharcos hang: a jómódúknak igen.. afogyasztás pörgetéséhez nem..:)

No de miből forogjon, pörögjön a fogyasztás?? Külső hitelekbeől??

dbeata 2012.11.27. 10:37:05

OFF (Az aranyláz jegyében)

"2011. rendkívül sikeres év volt a Conclude Zrt. számára: 7,5 milliárd forintos forgalmával a hazai piac vezető befektetési aranykereskedője lett, amiért szeretnénk köszönetet mondani minden kedves ügyfelünknek. Büszkék vagyunk arra is, hogy piacvezetői státuszunkat egy mindössze hét fős aranykereskedő szakértői csapattal, azaz egy kompakt, hatékony szervezettel értük el"

www.conclude.hu/rolunk.html

Brutális! :) 7 fő, 7.5 Md Ft forg/év.

Erre nincs mit mondani.

Egyes piacokon ezt a nagyságrendű forgalmat többszáz fő, és telephelyek sokasága infrastruktúrával állítják elő.

tölgyes 2012.11.27. 10:38:01

@A pöttyös az igazi dbeata: Magának az a jó, ha pörög az árú, ami azonban mint tudjuk szintén a romló minőséghez vezet. (Ha túlságosan jó a termék, akkor nem romlik el:), tehát nem lesz iránta kereslet.
Arról nem is beszélve, amit itt már leírtam: egy véges rendszerben, mint a Föld, nem lehetséges a végtelen fejlődés.

Egyébként, ha mindenki aranyat akar venni, akkor felmegy az arany ára, egészen addíg a szintig, amíg már érdemesebb befektetni, mint aranyat venni, mert az arany is csak egy árú, mégha speciális árú is... Ez volt az a mód, ahogy szabályozta a piacot az arany, vagyis gátolta a túlfűtött piaci működést.. Ma már ez így nem működik, de azért szerepe ma is hasonló.

dbeata 2012.11.27. 10:40:02

@tölgyes: Azt nem mondom, hogy az húzná ki a gazdaságot a sz.rból, de most azt csinálták, hogy az alsó jövedelmi rétegnek nemhogy meghagyták volna a lehetőséget, hogy ne "szórja" el a pénzt, hanem megtakarítson, hanem egész egyszerűen elvették tőle, és átcsatornázták a magasabb jövedelmi kategóriába. Azzal hogy majd ők fogyasztanak. Nem fogyasztottak. Megtakarítottak. Ami ugyan jó, de a költségvetésen hatalmas lyuk tátong, és recesszióba került a gazdaság. Ezen az áron, kicsit luxus volt ez a lépés.

tölgyes 2012.11.27. 10:43:46

@A pöttyös az igazi dbeata: Most ehhez adja hozzá, hogy Soros hatalmas összegekért vásárolt aranyat, mert úgy ítéli meg, hogy most ez a trendi:)
Egyébként ilyen volt nálunk az autópiac a 90-es évek közepe és 2007 között. Az emberek vették az autót mint a cukrot. Én azonban azt senkinek sem ajánlanám, hogy hitelből vásároljon aranyat, hiszen ez is működhet lufiként. (túlhajtott kereslet, túlhajtott ár.)
A valódi mozgató azonban az, hogy a világon olyan 15-20.000 milliárd dollár (mások szerint ennek sokszorosa) van a pénpiacokon és nem áll mögöttük semmilyen fedezet. Ilyen helyzetben az arany, a termőföld.. a fizika dolgok iránt természetes a növekvő érdeklődés.

dbeata 2012.11.27. 10:44:47

@tölgyes: Na igen. Nézze, mi árulunk ám olyan minőséget is, ami nem egyhamar fog elromlani, ha azt hajlandó megfizetni.
Elmondom, hogy minőségi termék gyártása gyakorlatilag haszon nélküli, mert annyira kevesen áldoznak a minőségre. Aki nem árul mellé olyan megfizethetőt, amely ugye ennek megfelelően rosszabb minőségű, az húzhatja le a rolót.

A mai legnagyobbjaink a mi piaci területükön ebből nőttek nagyra.

(Mi meg ezért maradtunk kicsik, mert nem így gondolkodtunk).

dbeata 2012.11.27. 10:47:30

@tölgyes: Akkor most már csak arra volnék kíváncsi, hogy mennyi az a népesség, amelyet ez a fajta új "trendi" gazdaság eltartani képes.

tölgyes 2012.11.27. 10:50:00

@A pöttyös az igazi dbeata: Én az átszivattyúzást nem látom. Azt látom, hogy az embertek nagy része a mértéktelen eladósodás tragikus következményeit látva rádöbben arra, hogy nem lehet tartalékok nélkül, hitelekből élni.
Az Ön által szegényeknek titulált réteg, pedig korábban is szegény volt és a vásárlásainak nem kis részét állami adományokból és hitelekből fedezte. Ennek vége, miközben most a hiteleit is törleszteni kéne, meg élni is. Ön most egy elkúrt gazdaságpolitika visszarázódásától szenved.
A háború után a németek nem engedték meg a fogyasztás elszabadulását. Ahogy egy idős német barátom mondta 57-60-ig nem jártunk külföldre, nem vettünk külföldi autót. Tudatosan mindent a határainkon belöül költöttünk el és megtakarítottunk, amit csak lehet. Szerintem még most is ebben élnek és máris egyre kevesebbet utaznak, mégha elégedetlenek is emiatt.

dbeata 2012.11.27. 10:52:25

@tölgyes: "nem kis részét állami adományokból és hitelekből fedezte" De a mostani kedvezményezett réteg is hitelből kapja a többletet... lyuk a költségvetésben, ahogy már írtam...

dbeata 2012.11.27. 10:59:55

@tölgyes: Annyiban igaza van, hogy kapott a társadalom minden rétege fedezetlen pénzeket a múltban is, politikusok egymásra licitálva herdáltak.
Orbán féle minimálbér emelés
Medgyessy 100 napos program
13. havi nyugdíj
Stb.

Ettől függetlenül most lehet, ők csodálkoznak legjobban és haragszanak a politikusokra, mer' hogy hova lett a pénz, hogyhogy ekkora az államadósság.

graycivil 2012.11.27. 11:01:57

"Békemenet után kísértetjárás: fantomok és álcivilek kampányolnak Bajnai ellen

Sem az Orvosi Kamara, sem a Református vagy az Evangélikus Egyház, sem további, a szervezet honlapján felsorolt társadalmi szervezetek nem csatlakoztak a Békemenetet és a Bajnait ekéző plakátkampányt jegyző Civil Összefogás Fórumhoz, derítette ki az atlatszo.hu. A CÖF-tagszervezetek között fantomcivilek is feltűnnek, és a Kárpát-medencei magyarság legitim képviselőjeként pózoló, harcosan kormánypárti Civil Összefogás Fórum jogi státusza is tisztázatlan."

atlatszo.hu/2012/11/27/bekemenet-utan-kisertetjaras-fantomszervezetek-kampanyolnak-bajnai-ellen/

'Közpénzlenyúlási AGIT-Prop RT.'

F.Y!DESZ

Balt 2012.11.27. 11:02:44

Fél szemmel hallgattam reggel Schiffert, hogy nem talál abban semmi ellentmondást, hogy a múlt hétvégi lemondás után Karácsony (és Scheiring) immár (a párt határozatával) teljes egyetértésben képviselik az irányt frakcióvezető-helyettesként. :)

Off: egy érdekes osztrák vélemény:
www.portfolio.hu/gazdasag/igy_50_ev_is_keves_lesz.176234.html

kanbatu 2012.11.27. 11:08:21

Régen jelent meg ez az írás ahhoz, hogy kommenteljek, de feldühített most, hogy elolvastam, ezért leírom, még akkor is, ha leírták már előttem.
A cikkel az elejétől a végéig egyetértenék. De.
A mai választási rendszerben 5% nem 5%, hanem 0%.
Aki ezt nem veszi figyelembe, az vagy csúsztat vagy tud valamit, amit én nem, és a választók sem.
Én a teljesen arányos rendszer híve vagyok, többek között azért, hogy ne két pólus közül kelljen választanom, hanem, ha a kedvem úgy tartja, akkor az LMP neve mellé tehessek strigulát, (ez megtörtént, a jelek szerint utoljára) de a választási rendszer ezt nem engedi meg.
Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az mellébeszél.

tölgyes 2012.11.27. 11:41:47

@A pöttyös az igazi dbeata: MInőség. A fogyasztásnak ez a mámora amit most átélünk ez is egy trendi dolog. A paraszt -akit itt oly szívesen fikáznak sokan - a gazdálkodása során gyakorlatilag a modern biogazdaságot valósította meg. Gabomnáját nem vitték több száz kilométerre, hogy megőröljék, mert ezt megtették a helyi kicsi vizimalmok. A szalma nem a mezőn rohadt, nem elégették, hanem alom volt, amiből trágya lett, a kukoricaszárat nem szántották, be, hanem a marhák kiegészítő takarmánya volt, a megmaradz szárral fűtötték a kemencét és a konyhában a tűzhelyet. Nem gázzal.. Ment is ez a fajta modernizáció, amig olcsónak és kifogyhatatlannak tűntek az energiafortrások.Ma már sokan beszélnek a szénhidrogének, a víz stb. közeljövőben a gazdaságra gyakorolt hatásáról. Pedig, pedig

A fogyasztási mámor káros következményeiről, a "fogyasztói" társadalom ellentmondásairól, már a 60-es évektől számos jó és érdekes munka jelent meg és azok mind jelezték ennek a kifulladását, erkölcsi romboló hatását.
A Római Klub jelentése pedig már a 60-as évek közepe óta jelezte, hogy az a fejlődésmítosz, amit ma is propagálnak nem tartható fenn. Jelezték, de hiába.

nyünyüge 2012.11.27. 11:44:59

OFF

A Tesco, a jó multi :)

".... Az Ökumenikus Segélyszervezet jótékonysági mézeskalácssütésére a Tesco-vezérigazgatója végül mégsem jött el, de nélküle is sikerült az a szívet melengető bravúr, hogy a nélkülözésből jött kisfiú a Tesco nevének betűit rajzolja fel először az épp csak kezébe kapott játékrajztáblára.
"
index.hu/belfold/2012/11/26/orbanne_kezebe_adta_szivet_a_tesco/

tölgyes 2012.11.27. 11:46:42

@A pöttyös az igazi dbeata: Az Orbán féle minimálbér emelése rossz és buta példa. 19500 forint volt a minimálbér. Alig több mint az osztogatott segély. Ennyibőúl már akkor sem lehetett megélni, ezért a vállalkozólk általában a dolgozó szebébe tette a minimálbér kétszeresét, de azután nem fizetett adót, járulékot. Vagyis a gazdaság szürke zónájába vonulásra ösztönözte a vállalkozót. Az 50.000 forintos minimálbér a gazdaság szürke-fekete szférájának kifehérítését szolgálta. Mondhatnám: 89 után ez volt e tekinteben a legjelentősebb lépés mindaddig, amig Medgyessy el nem törölte a minimálbér adóját, hogy ezzel saját klientúráját támogassa. Ez volt a 2002-es évet követő döntések közül a legkárosabb.

tölgyes 2012.11.27. 11:49:47

@A pöttyös az igazi dbeata: A költségvetési lyuk nem ebből származik, hanem a korábbi hitelek törlesztéséből (adónkon felül elkúrt 15-18000 milliárd)és abból, hogy a 2008 után felvett extra hiteleket 2014-ig kamatostul vissza kell fizetni.

dbeata 2012.11.27. 12:03:46

@tölgyes: Aha. Hát, ilyenek ezek a fránya vállalkozók. Ha nem veszik meg tőlük a versenyképtelen árú terméket, akkor bezárnak. :(

dbeata 2012.11.27. 12:10:04

@tölgyes: Ja, értem. Oké. Tehát akkor nem abból. Hanem a másikból. :)

tölgyes 2012.11.27. 12:15:50

@A pöttyös az igazi dbeata: Látom, most azt sem érti, amit saját maga ideírt. Nem lehet a csalások álami garanciájával egy gazdaságot működtetni.
Ha "boltoskisasszonynak tetszik lenni", akkor inkább azon kéne gondolkodnia, hogy az MSZP-SZDSZ csoportosulás miért engedte rá Magyarországra nyakló nélkül a nagy kereskedelmi láncokat - bevásárlóközpontokat, amik aztán simán lukon vágják kiskegyedet.:( Maga a versenyt ott és akkor veszítette el.
"Oda nézz, szösz-bogár:
ott a boltos lánya áll,
boltnak hisz egy fecskefészket,
benne várja a vevőket;
ez már mégis hajmeresztő,
hogy ma senki be se néz!
Majd belép a szívdöglesztő
hollywoodi filmszinész:
"Kérek kilenc fogkefét,
ráadásul a kezét."
Röptük össze-vissza húz...
rá ne nézz, mert megvakulsz."

dbeata 2012.11.27. 12:20:29

@tölgyes: Ez meg a múltba révedés mámora. Ha annyira tetszik Önnek, költözhet ökofaluba, van jónéhány, egy se önfenntartó, de szépen próbálkoznak, lehet példát venni róluk.

Ja, hogy a "bio" őrület is csak egy újabb qrva nagy üzlet, hasonlóan a nagy magyar mániához (bocs. ha valakinek megéri, vegye-vigye :))

"erkölcsi romboló hatását." Mivel erkölcsösebb egy olyan világ, amelyben az aranykereskedő az úr, és a jelenlegi technológiai színvonalon gyakorlatilag humán erőforrás igénybevétele nélkül dolgozik?
Valamint továbbra sem tudom, hogy most akkor mennyi az a népesség, amelyre ezek között a körülmények között szükség van. (tudom, adófizetőként, katonaként minél többre, nyugdíjasként, tanulóként, munkanélküliként meg minél kevesebbre), de mégis.

dbeata 2012.11.27. 12:28:41

@tölgyes: "Nem lehet a csalások állami garanciájával egy gazdaságot működtetni."
Az eszükbe se jusson, hogy kisebb apparátussal, léhűtőkkel, ingyenélőkkel működjenek, á nehogy már! Most olvastam, hogy pl Dániában egy iskolaigazgatóhoz 12 iskola tartozik Hűha ez hogy lehetséges? Nálunk meg már alig várták a fülkforrt az ügyeletes fazékhozférkőzők, hogy nekik is csurranjon-cseppenjen mán egy kis oskola, ez az amaz..:(

Ha "boltoskisasszonynak tetszik lenni",
Nemcsak tölgyeském, nem csak. De ha úgy hozza a sors, kiszolgálok vevőket. :P
"akkor inkább azon kéne gondolkodnia, hogy az MSZP-SZDSZ csoportosulás miért engedte rá Magyarországra nyakló nélkül a nagy kereskedelmi láncokat - bevásárlóközpontokat,"
Maga a versenyt ott és akkor veszítette el." Nem, a mi iparágunkra ez egyáltalán nem jellemző, tölgyeském. Az első garnitúra, aki megszedte magát, már az Adrián ringatózó jachtján senyved az unalomtól.
Sehol egy multi, se égen, se földön, okés? Legfeljebb az EU csatlakozás után.

Már leírtam magának, az lett nagy, aki olcsó áruval árasztott, és mellé tudta hozni a minőséget.

"amik aztán simán lukon vágják kiskegyedet." Látom, nagyot álmodott. Elmehet a p*csába, a megjegyzésével. (nem az enyémbe :(). Pedig már olyan jól kezdtünk vitázni. Sajnálom.

tölgyes 2012.11.27. 13:52:14

@A pöttyös az igazi dbeata: Nem múltba révedés édes asszonyom. Van ennek modern formája és kifejezése is: ökogazdálkodásnak hívják, annyira nem múlt, hogy ez a jövő. Ennek része pl az is hogy nem utaztatjuk 100 kilométereket az árut, mert az megdrágítja, nem nyomajuk a földbe a mérget mert az elpusztítja stb. Át kéne tudnia vinni az értelmet.

Az aranykereskedő akkor is úr volt :) Aki kereskedésre adja a fejét jól kell tudnia meghatározni, hogy mivel kereskedik:( A tőkének az a természete, hogy a legolcsóbb megtérülésre törekszik, de az államnak nem kell ezt minden áron támogatnia.

Butaságot tetszik megint írni. Ha az állam kisebb apparátussal működik: értsd: kevesebb orvos, kevesebb pedagógus, kevesebb ügyintéző, akkor meg azért sír a szája, hogy nincs aki megvegye a bóvliját, meggyógyítsa stb, vagy mindez sokba kerül. Hozzak rá látványos példákat?? Az ön csipőprotézisét -7-800.000 forintért azonnal cserélik.. vagy sorban áll és vár másfél évet és közben a fájdalomtól kaparja a falat és szidja a kormányt:(
Olcsó árú: én még emlékszem arra, hogy miként hallehújázott a népség, amikor 2002-ben az egyik lánc 4 forintért adta a krumplit. Hiába írtam nekik, hogy ennyiből nem lehet előállítani, ez dömping-ár és ennek egyetlen célja van: a mg. tönkretétele:( A rendes zöldségesnek meg felkopott az álla.
Az Ön által árult olcsónak ugyanez lett a következménye. Önök a saját hátterüket számolták fel és közben néhányan az Adriáig jutottak. Ha ez az ideálja, akkor vagy későn ébredt, vagy rosszul csinálta:(
A" lukon vágás" egy szleng. Akkor szoktuk hasznáni, amikor egy jármű a versenyen nagy sebességkülönbséggel előzi a másikat. (Rossi csinálta ezt zseniálisan)Én nem tehetek róla, hogy még a saját közegének nyelvét sem beszéli.
A gondolkodás és okulás helyett pedig nyugodtan megsértődhet. Attól még nem jönnek vissza azok a szép idők, amikor saját maga alapozta meg a rossz jövőjét.:(

graycivil 2012.11.27. 14:05:57

"Fideszes nagyágyúk nélkül ment át a választási törvény

A tervezet kétharmados többséget igénylő részeiről az MSZP név szerinti szavazást kért. A voksoláson több ismert kormánypárti képviselő nem vett részt, többek között Orbán Viktor kormányfő, Kövér László házelnök, Navracsics Tibor kormányfő-helyettes, Matolcsy György gazdasági, illetve Balog Zoltán nemzeti erőforrás miniszter sem."

index.hu/belfold/2012/11/26/a_ciganytemat_nem_birtak_elengedni/

Döbbenet! Gyáva patkányok! Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

tölgyes 2012.11.27. 14:31:46

@graycivil: Már megbocsásson! Ilyenre szoktuk mondani: aki hülye az is marad. OV Szlovéniában Balog Brüsszelben:) MItől kellene jobban félniük, ha szavaznak?:)

graycivil 2012.11.27. 14:34:04

@tölgyes: Bocs, akkor egy hülyétől többet nem is kérdezek. :-)

"Orbán gyáván megszökött

Viktor jó messzire szökött, kijátszotta az alibi szomszéd kártyát. Szlovéniába menni egy egész napra halaszthatatlan volt, mikor három sorsdöntő kérdésben kellett megegyezni:..."

varanus.blog.hu/2012/11/27/orban_gyavan_megszokott

dbeata 2012.11.27. 14:35:25

@tölgyes: Nekem nincs bajom azzal, hogy az aranykereskedő úr ekkor vagy akkor, csak ne akarjon már itt erkölcsökről hablatyolni, kedves úr!

A biogazdálkodás jelenlegi formájában nem alkalmas tömegtermelésre, és a növényvédelemnek is megvan a maga oka.

"Ha az állam kisebb apparátussal működik: értsd: kevesebb orvos, kevesebb pedagógus, kevesebb ügyintéző" - mert? Nincs más ötlete annak a jóembernek, hogy mit dolgozzon? Lehetne úgyis, hogy mondjuk a nyugdíjas helyére nem vesznek fel újat. Ezzel együtt a jelenlegi kormányzat felduzzasztotta a közalkalmazottak létszámát, sejtem, hogy nem az áramvonalasítás jegyében.

Értem az érzékletes példáját, de attól még, hogy kevesebb ügyintéző, attól kevesebb állami kiadás, egészségesebb gazdaság, nem?

"Az Ön által árult olcsónak ugyanez lett a következménye." Nem tudom, miről beszél. Mi nem árultunk "occsót".

"Én nem tehetek róla, hogy még a saját közegének nyelvét sem beszéli." Látom, figyelt. Jól van, ezt értékelem. Nem ismertem ezt a szlenget. Ez a "szomszéd" közeg beszédje.

Nem szeretnék megsértődni okulás és tanulás helyett. Köszönöm, hogy tanít és engedi, hogy belelássak a fejébe. Hogy miket és hogyan gondol.

tölgyes 2012.11.27. 14:39:43

@graycivil: Ezek a kínjukba előkapart szerencsétlen erőlködések. Én megértem, hogy azzal bátorítják magukat, hogy O. fél, de ez úgy butaság ahogy van.:)
A történet arról szól, hogy a frakció megegyezett és O-nak nem kell a háttérben állni és ostort pattogtatni, mert a frakció egységes és szervezett. Az hogy a magához hasonló balfácánok mit írnak édes mindegy... Tudja ez egy olyan silány gondolkodásmód, hogy, ha csak erre képesek Orbán nyugodtan alhat 2014-ben.:)
Egyébként persze tudjuk. Orbánnak két farka(ezéert rohadtulirigylik is):) van és patája.. meg dögöljön meg lehetőleg máma még. Oszt ahogy látom ez inkább az ezt szajkozóknak sikerült.:)

tölgyes 2012.11.27. 14:53:19

@A pöttyös az igazi dbeata: Én azonban nem vagyok kereskedő. Én egy olyan fickó vagyok, aki 2002-ben a megtakarításaimat (mert nem éltem fel, nem költöttem luxusutazásokra, italra, kurvára stb) diverzifikáltam és azoknak egy részét aranyba felktettem.
Egyébként miért erkölcsösebb bóvlit árulni, mint garantált minőségű 9.999-es aranyat. Itt legalább a vevő biztos lehet, hogy azt kapja, ami rá van írva.(Alkudoznak, vagy bölcselnek, de mind, mind pénzre vált reményt. Ki szenet árul, ki szerelmet, ki pedig ilyen költeményt.")
Kevesebb kiadás stb. Értem!De az Ön szája épp azért sír, mert az állam nem támogatja annak a szemétnek a megvásárolását, amit a láncok a nyakunkba próbálnak sózni, s aminek morzsáiból ön is remél valamit. Én meg szeretném tudatni, hogy Ön most épp az Ön vásárlói ellen szónokol.. és tüntetne is, ha lapátra tennék a sok közszolgát - akiet most léhűtönek mond-gondol - de akkor majd áldozatnak fogja mondani... és azért szidja a kormányt... és egyúttal követeli az ellátást.:)
Ön állította, hogy valami olcsóban utazik, mert a minőséget nem fizeti meg a nép. Igaz nehezen fizeti meg ha van semmitérő olcsó kínálat.. de így számolták fel a magyar feldolgozó ipart. Ez az érvrendszer állt mögötte: a külföldi olcsóbb.. de még azt is hirdették, hogy jobb is,. Ma már tudjuk, hogy ez nincsen így... csak közben épp ez az ipar tűnt el.. a dolgozókkal (potenciális vásárlók) együtt.!:(

dbeata 2012.11.27. 15:12:21

@tölgyes: Én sem költöttem a pénzemet luxusutazásokra, kurvákra és italra. Na. Nem mondtam hogy erkölcsösebb, Ön kezdte az erkölcsözést.

Mit is árulunk? Terméket? Nem. Egy álmot. Egy ígéretet. Egy megoldást szállítunk, a vevő problémájára. Ja, hogy Ön szerint mindenkinek a csúcsminőséget kéne megvennie, és nem az olcsóbbat. Arról nem tehetek. Akkor sajnos bezárnánk, és nem lenne adóforint, amiből a közalkalmazottakat is fizetni lehetne. Aztán mehet ki merre lát. Egyelőre még foglalkoztatunk, és mi is felszínen vagyunk, ennek pedig jónéhány család örül.

"Ön állította, hogy valami olcsóban utazik, mert a minőséget nem fizeti meg a nép. " Nem ezt állítottam, hanem az ellenkezőjét, de mindegy.

"de így számolták fel a magyar feldolgozó ipart" - szomorú történet, de nem értem, hogy kapcsolódok én ehhez. Próbáljunk egymástól elvonatkoztatva érvelni.
A feldolgozóipar elég tág fogalom, konkretizálná, mire is gondol? Hallottam én is olyanról, hogy direkte tönkretették a vállalatot, aztán occsóér' odaadták a külföldinek, ma is az gyártja az élelmiszeripar egyik alapanyagát saját hazánkban. De Ön szerint akkor le kéne zárni a határokat? Vagy hogy lehet meggyőzni a vásárlókat, hogy ne a külföldit vegyék?

tölgyes 2012.11.27. 18:51:30

@A pöttyös az igazi dbeata: Kerestem a moralizálást a szövegemben, de nem találtam, bár ha lenne se volna baj, mert ahogy Weber összekapcsolja a lapitalizmust és a protestantizmus, az bizony tartalmaz morális összefüggéseket is.
Az a megjegyzésem hogy "Nem lehet a csalások álami garanciájával egy gazdaságot működtetni.(12.15)" egy reagálás volt a minimálbérre, amivel kapcsolatban megemlítettem, hogy a bevett szokás az volt, hogy a 19.500 forint felett adott pénz után senki nem fizetett járulékot és adót. (Most meg sokan sírnak, hogy kicsi a nyugdíj.. de a befizetés is alacsony volt.) Ez sem morális, hanem államháztartási, és piaci verseny kérdése..:(Aki nem fizet járulékot az versenyelőnyre tesz szert.. ennyiben valóban morális kérdés.- Őn vitatja a kérdésfeltevés jogosságát??

Nagy dühében Ön kezdett el álmoralizálni. Így. Nekem nincs bajom azzal, hogy az aranykereskedő úr ekkor vagy akkor, csak ne akarjon már itt erkölcsökről hablatyolni, kedves úr!(14.35)
Erre én közöltem egy tényt: nem vagyok aranykereskedő, de ha az volnék se lenne baj, amig 9.999-es aranyat árul valaki, akkor legalább a minőség garantált...a világpiaci ár is garantált.. és biztosan nem sóznak a nyakába ócska vackot, vagy rózsaszín álmot... amit szintén lehet árulni, ha van aki megveszi, de ha nem akkor nem kell csodálkozni.

A magyar feldolgozó ipar felszámolása úgy kapcsolódik mindehhez, hogy az ócska külföldi áruk beözönlése is szerepet játszott a magyar termékek -ezek korántsem jelentettek csúcsminőséget, csak elfogadható minőséget - eladhatatlanságához és a munkahelyek megszűnéséhez, ami miatt Ön szenved.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.27. 21:41:37

@tölgyes:

Ezt a sok hülyeséget mind az én hozzászólásomra?

A tárgyi tévedések.

A dollár aranyfedezet ugyan nem akkor szűnt meg, hanem csak 1971-ben. Addig át lehetett váltani aranyra.

1933-ban csupán rontották a dollárt, azaz inflációt csináltak, de az aranyra átválthatóság ugyanúgy megmaradt továbbra is, csak azután kevesebb aranyat ért a dollár.

Nem kellene ennyire súlyos tévedésekbe esni.

Az aranyfedezet eltörlése pedig nem azért történt, mert az arany nem elég jó pénz. Éppen ellenkezőleg. Azért törölték el, mert az arany túl jó pénz, és akadályozza, hogy a politikusok kényük kedvük szerint ronthassák a pénzt, hogy az állam többletjövedelemre tehessen szert.

Amíg nem létezett a FED, addig stabil volt a dollár, miután megalakult lassan romlani kezdett. miután megszüntették az aranyfedezetet pedig már gyorsan.

Ez a magyarázat.

1792. 1 dollár = 1,603 gramm arany
1834. 1 dollár = 1,5 gramm arany
1837. 1 dollár = 1,505 gramm arany
(ez tehát 96 évig volt érvényben!)
1933. 1 dollár = 0,888 gramm arany
1971. 1 dollár = 0,671 gramm arany
2012. 1 dollár = 0,016 gramm arany

A dollár értékvesztése megállíthatatlanná vált ebben a rendszerben..

Nem kéne butának lenni. Éppen, hogy a mai pénz nem képes ellátni a feladatait, alkalmatlan értékőrzőnek, és értékmérőnek is, már csak csereeszköznek jó.

Az arany alapú pénz megszüntetésének az oka, hogy a pénzrontást megkönnyítsék.

---

Egy demokratikus állam lehetséges felépítését és működését pedig nem olyan embernek fogom magyarázgatni, aki a szó jelentését sem érti, s aki ennyire idegenkedik tőle, mint ön.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.27. 21:48:37

@A pöttyös az igazi dbeata:

"Ha mindenki"

Na itt a probléma az érvelésedben kedves Beáta.
Az emberek nem egyformák, soha nem viselkednek egyformán. Ezért aztán minden ilyen, "ha mindenki" feltételezés megalapozatlan. Elő nem fordulhat ilyen "ha mindenki" helyzet.

"Én, kereskedőként azt tanultam, hogy az a jó, ha egy terméknek minél nagyobb a forgási sebessége. Tehát pl. min. átlag 4-6/év forgási sebesség, a mi piaci területünkön. Ez teszi lehetővé, hogy a befektetett tőke megtérüljön, és azt újra be tudjuk fektetni áruba."

Ez a kereskedőnek biztosan így jó. De úgy általában az emberiségnek, a gazdaságnak is?

Cseréljük sűrűbben az autóinkat, számítógépeinket, mobiltelefonjainkat, tévéinket és a többit, csak, hogy a kereskedőknek jobb legyen?
Járjunk sűrűbben fodrászhoz, mert attól nő a GDP?

Ez nyilvánvalóan nem túl okos szemlélet.
ráadásul az emberek egy része még élne is így szívesen, csak már nincsen rá pénze. Otthagyta ugyanis a kereskedőknél.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.27. 21:52:40

@A pöttyös az igazi dbeata:

A forgalom egy dolog. Azt sem mindegy mekkora a haszonkulcs.
Az aranyon jellegzetesen nem nagy, tehát nagy forgalom kell a nyereséghez.
Míg más termékek árában sokkal nagyobb rész a haszon, így kisebb forgalom is több hasznot jelent.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.27. 21:55:37

@tölgyes:

Az arany nem árú. Nem fogyasztási cikk.
Az arany deviza, pénz.

Az aranykereskedés nem árú eladás, hanem pénzváltás.

Mint forintot dollárra, csak itt egyik helyett az arany van.

Speciálisnak valóban speciális, nem kicsit.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.27. 22:01:50

@tölgyes:

A december 31-i állapot szerint
81 340 000 000 000 amerikai $-nyi pénz volt forgalomban a Földön. Lekötött betétekkel együtt persze.

7,6%-kal több, mint 2010-ben.

Az adóssághegy ennél nem kicsit magasabb.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.27. 22:08:10

@kanbatu:

Arányos rendszer? Mivel? A pártokkal?

A választási küzdelem szereplő nem a pártok kellenének, hogy legyenek, hanem az emberek, a képviselő jelöltek.
Azaz csak olyan választási rendszer igazságos, amelyik egyforma esélyeket biztosít valamennyi képviselőjelölt számára.

Ha ez megvan, akkor ezen túl már nyugodtan lehet arányosságra törekedni.

Ma azonban a listák szerepe az, hogy a pártvezéreknek bérelt helyük legyen az országgyűlésben komolyabb megmérettetés nélkül. Csak az 5%-ot kell elérni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.27. 22:11:32

@tölgyes:

Jó látni, hogy akad, amiben teljes mértékben egyetértünk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.28. 00:05:12

No mi van, nem látom Zsülit.

Lehet, hogy homlokon lőtte magát 1 verbálfinggal és tartós kórházi kezelésre szorul?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.28. 00:11:49

@tölgyes: Tőgyes, az nem a "kifékezés" (emlékszik, hová lett démonhill és hogy körülautózta, istenem)?

Maga lukon készült vágni Dbeátát de az 1 elővágással megelőzte és tökön rúgta. :)

Törökgáborelemez meg csak figyel, leesett a kattintásszám, tessék dulakodni, szexelni, vagy bármit. :)

dbeata 2012.11.28. 06:49:42

Újjuj, még mindig nincs új poszt.

@tölgyes: A fogyasztói társadalom felett moralizált, még tegnap délelőtt. Erre szóltam, hogy ugyan vajon mennyire erkölcsösebb egy olyan világ, ahol az aranykereskedők az urak, és gyakorlatilag nem is foglalkoztatnak senkit (pedig ugye a munkaalapú társadalom lenne az ideál...).
Azzal együtt, hogy a fogyasztási őrületet jómagam is károsnak tartom.

Bizonyára már megtette azt, hogy elgondolkozott azon, vajon miért ilyen nagyarányú a fekete-szürke foglalkoztatás hazánkban. Esetleg talán azért, mert túl sok az az elvonás, ami már kitermelhetetlen egy vállalkozás számára? Ami a fülk. forr óta sem enyhült, sőt inkább nőtt, és mellette kiszáradt a gazdaság?

Ne lásson rémeket, nem arany fogú dollár papákat kell elképzelnie, hanem munkában megöregedett, tisztességes dolgozó embereket, akik vették a bátorságot, és vállalkoztak,magukra véve ennek minden előnyét és nyűgét, tanulókkal bajlódtak, ügyfelekkel foglalkoztak, és emellett könyveltek, adminisztráltak, munka mellett újat tanultak, fejlesztettek. Nem heti 40 órában.
Ja, és még éltek is. Nem luxusban, nem qrvákkal, nem flancban. Nyugdíjba vonulásra meg gondolni sem gondoltak. Legalábbis akit én ismerek, 70 évesen ment nyugdíjba, mert azt mondta, hogy amíg tud dolgozni, addig nem veszi el mástól azt a pénzt.

dbeata 2012.11.28. 06:52:06

@tölgyes: Ami pedig a lovaglását illeti a feldolgozóiparon, meg hogy én hogyan járultam hozzá, tisztelettel meghívom Önt és @Akitlosz: blogtársat mihozzánk, jöjjön, nézzen körül, és lássa meg, mivel foglalkozunk, hogyan oldunk meg problémákat. Amennyire tőlem telik, bemutatom az iparágat is, gyártó cégeket, kereskedőket, azok történetét. Építő jellegű kritikáját pedig ezt követően köszönettel fogadom.

szoja122 2012.11.28. 06:55:25

@Akitlosz: @inreallife: Rettenetesen rossz az érvelési stílusotok.

Mindent amit írtam a végletekig kisarkítotok, a pontokba szedett érveléseket egyenként, nem összefüggéseiben, nem helyi értékként kezelitek, csak azért, hogy úgy tűnjön föl mintha csakis kizárólag mindig, mindenben nektek lenne igazatok.

Ez NEM érvelés, ez pusztán érvelési kultúra teljes hiányát jellemzi, ami persze nem csak a te hibátok, hanem a teljes magyar politikai elitnek is. Legalábbis zömében.
Ezért is tartunk ott ahol tartunk.

1. Nem ragaszkodok a minimálbér adómentességéhez! (Ezért is ÍRTAM , hogy hatástanulmányok kellenek (inreallife!).

2. Nem vagyok irigy, azért sem, mert én és a feleségem haszonélvezője vagyunk az egykulcsos mostani rendszernek. Az inflációt beszámítva is egy kicsit többet keresünk, mint régebben. Ilyen alapon pedig mondhatnám (feltételes mód!), hogy aki ellenzi, az pedig fösvény.

3. A Rockefeller érvelés csak egy kis adalék, messze nem a lényeg.

A következők viszont szerintem fontos érvek.

1. Abszolút értelemben is jogos a sávos (progresszív) adózás, mert egy nagy vagyon eléréséhez szükség van a tudáson kívül -ami megvan rajtuk kívül még nagyon sok embernek- SZERENCSÉRE, megfelelő ISMERETSÉGRE és egy ADOTT KÖRNYEZETRE, aminek felépítésében mindenkinek a munkája többé-kevésbé benne van és ezeknek már semmi köze sincs a tudáshoz, munkához (amit jogosan fizetnének meg). (Ez NEM a barátság kapcsolatok megadóztatása! Ez csak egy érv az igazságossága mellett. Micsoda különbség!)

2. A mostani adózás az és alsó középréteg és a szegényeket nyomják, akik a legtöbbet fogyasztanak a hazai áruból. Azok akik belföldön fogyasztanak a gazdaság felpörgetése szempontjából fontos. Kis fizetés kis adó, kis fogyasztás lassú gazdaság. Az orvosok, mérnökök, tanárok fizetését pedig rendezni kell. Éppen hogy NEM a fizetésük csökkentésüket akarom (inreallife).

3. Mindig is a magyar gazdaság félpörgetését akartam és akarom most is, persze a gazdaság szempontjából a multik is fontosak, de nem a kis és középvállalkozások hátrányára. Ebben megegyezik a véleményem Róna Péterével, igazából az ő érvelése győzött meg róla. A mostani rendszer őket rendkívüli mértékben adóztatja.

4. A bankokat és a nyereséges szektorokat túlzottan megadóztatni azért is marhaság mert az alapjaiban ellentmond az egykulcsos elv filozófiájának (csak az önellentmondásra hívom fel a figyelmet). Fontosabb: ha nincs hitel nincs gazdaság, munkahely teremtés és amúgy is áthárítják stb.

5. Gyenge állam kell, mert az erős túlzottan és szükségszerűen bürokratikus, rosszul, kis hatékonysággal működik és nagyon drága. Jó és erős államra nincs példa. A Kínai nem az mert ott a munkaerő az ami rendkívül olcsó és az pörgeti a gazdaságot. De mintha most az is válságban lenne. Egy példa pedig NEM példa. Az állam feladata a megfelelő jogi környezet megteremtése és hagyni a gazdaságot mozogni, nem hektikusan összevissza beleszólva rángatni ide-oda, teljes jog bizonytalanságot teremtve.

inreallife 2012.11.28. 07:25:19

a kormány segít a hitelezőknek:

"A kölcsöntörlesztés nem minősül fizetési műveletnek, de illetékköteles tranzakció lesz jövőre és a főszabály szerinti 0,2 százalékos illeték terheli - közölte az MTI kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden."

magyarul minden hitelvelvétel és minden egyes részlet visszafizetése, előtörlesztése bekerül jövőre a járulékköteles pénzügyi rendszerbe. adóztatják a hitelt is. nagy találmány, ebből sokat fognak kaszálni magyarországon....

szoja122 2012.11.28. 07:36:54

@inreallife: A kormány minden gazdasági intézkedése azért van, hogy saját klientúráját építse ki, azért hogy elzavarhatatlan legyen. Pontosan úgy ahogy anno a kommunista (diktatórikus) rendszerek tették.

szoja122 2012.11.28. 07:40:36

@A pöttyös az igazi dbeata: Nem gondoltál még arra, hogy ismét Dr. legyél? :)))

inreallife 2012.11.28. 07:52:01

@szoja122: a személyes részt skippeltem.

1. helyes. minden egyes az adórendszert torzító tétel egyértelműen káros. ha lehetősvé teszed, hogy kisebb tudással közel ugyanannyit keresen egy ember, mint a képzettebb másik, elveszed a motivációt a továbbtanulásra, hiszen nem éri meg...

2. vállalom a fösvény jelzőt. amiért én tanultam és dolgoztam meg, abból ne dőzsöljön. a disznók közé sem szeretném szórni a fizetésem egy részét. nem nekik kerestem meg, hanem magamnak. minél nagyobb az adó, annál nagyobb lesz az adóelkerülés. havi 10.000 forint még az az összeg, ami miatt nem mozdul meg az ember, ennél nagyobb adóterhelés emelkedés esetén beindulnak a menekülő útvonalak, és még kevesebb adó fog befolyni, mint előtte.

3. ha nem lényeges a közhely, akkor miért írtad le?

---

1. tehát a szerencsét, az ismertséget és az adott környezetet adóztatnád. gyakorlatilag, ha egy multi hajlandó/kénytelen félmilliót fizetni a dolgozójának havonta, akkor te azt megadóztatnád. szemérmes módon nem a multitól vennéd el, hiszen annak van érdekérvényesítő képessége, hanem az embertől, aki nem tudja sehogyan sem védeni magát. mármint ebben az országban. az ilyen faszfejek és az ilyen gondolatok táplálják a kivándorlást. ugyanis egy képzett ember igazságérzete valószínűleg jóval fejlettebb az átlagnál, és nem fér bele, hogy többszörösen sarcolják, csak azért, mert van miből.

2. a faszt nyomják. régebben mentesek voltak a közteherviselés legtöbb fajtája alól, ezért lehet belemagyarázni ezt a hülyeséget. az alsó réteg töredékét fizeti be még így is annak a pénznek, amit egy jól képzett szakember. és a szakembernek ugyanazt a szar állami szolgáltatásokat nyújtják, mert a rendr nem lesz jobb, a tűzoltó nem ér oda hamarabb, az orvos nem gyógyít jobban, és a tanár sem tanít jobban tőle. a semmiért fizet be többszörös adót...

3. a gazdaság felpörgetése akkor működne, ha az ingyenélőket kizárnák az állami rendszerből, és az újraosztást minimálisra csökkentenék. tudod te, milyen kulccsal adózott a romney, mint republikánus elnökjelölt amerikában? 15%. ott nem bűn sokat keresni, valahogy más is ott a gazdaság működése... az a baj, hogy nem fogod fel, hogy a gazdaság felpörgetéséhez a beruházást kell mindenáron támogatni, és az olyan felélő fogyasztásfétisre meg nem szabad egy forintot sem adni. mert a fogyasztás fetisizálva van nálatok. nem az termeli a pénzt, hogy a nyuggerek extra emelést kapnak, amit jól elköltenek, hanem a beruházások támogatása. célt tévesztenek a kormányok... annó a szlovákok minden pénzüket az autógyáraknak adták, csak hozzájuk menjenek. még a szoc segélyt is megnyirbálták és a cigány zendülést a katonasággal verték le. láthatod az eredményt. ott kevés a zsidó, és leszarták a cigányokat. nézd meg magyarországot...

4. szerintem is túladóztatják a bankokat. más kérdés, hogy a margó szélére odaírhatjuk, hogy az elmúlt 20 évben nálunk voltak a legmagasabb értékűek a banki szolgáltatások, és ez indokolatlan volt. a szabályozás hibáját nehéz jóvátenni az utólagos adóztatással. márpedig a fidesz koncepciója ez. hibás, de valahol jogos.

5. ebben egyetértünk gyenge állam kell. de ez még csak az egyik feltétel. az oktatás lenne a kitörési pont, de a cigányok iskoláztatása felesleges és jelentősen rombolja a többségi társadalom oktatási színvonalát is. a mauglikat _tanító_és_nevelő_ intézetekbe kéne a hétköznapokon _zárni_. ahol a társadalmi normákat beléjük verik. értheted szó szerint is. amyg ez nem teljesül, addig csak az elszalasztott évek sorába húzhatod a rubrikát...

graycivil 2012.11.28. 08:41:40

"Orbán miért is nem szavazott

Azért, hogy később, ha netalántán valaki felelősségre akarná vonni, ha valaki a bölcsességét kérdőjelezné meg, ha valaki a politikai integritásáról kérdezné, nyugodt és tiszta szívvel állíthassa, hogy ezt a törvényt ő nem szavazta meg. A többiek igen, de ő nem."

envezettem.blog.hu/2012/11/27/orban_miert_is_nem_szavazott?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_28&utm_campaign=index

Mert néhány elvakult hülyének tetteti magát, azért a nagy többséget nem kell hülyének nézni! Ez a szar örökre El Curo homlokára száradt! F.Y!DESZ

graycivil 2012.11.28. 08:48:18

"Az évtized bööszmesége – csak gumicsont?

Az időzítés legalábbis szembeötlő. Büdös nagy gumicsontnak tűnik a jobbikos Gyöngyösi Márton tegnapi parlamenti verbális mocsoklavinája. Érdekes, hogy miközben az egyre kevésbé tiszteletre méltó Ház lenyomta a torkunkon a nyugati világ eddig ismert legantidemokratikusabb, posztbolsevik választási szabályozását, előugrott a búvészkalapból egy jobbos kretén, és beszólt egy akkora gusztustalan ökörséget, ami egy napra azonmód elvonta a sajtó, a blogszféra és a mém-ipar teljes figyelmét."

napizeje.blog.hu/2012/11/27/az_evtized_boszmesege_gumicsont?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_28&utm_campaign=index

graycivil 2012.11.28. 08:52:34

"Választás vagy forradalom?

„Ceterum censeo, Carthaginem esse delendam!”"

progressziv.blog.hu/2012/11/27/valasztas_vagy_forradalom?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_28&utm_campaign=index

"„Egyébként azt tanácsolom, hogy Karthágót el kell pusztítani!” - Marcus Porcius Cato Maior (i.e. 234–149) ókori római szenátor a szenátusban minden szónoklatát ezzel a mondatta fejezte be a 3. pun háborút megelőzően. Mi is minden posztunkat ezzel az idézettel fogjuk befejezni mindaddig, amíg a Fideszt le nem győztük a 2014-es választáson."

dbeata 2012.11.28. 09:24:37

@szoja122: Miért is? Nem tetszenek a pöttyeim? :)

Melchi Zadok 2012.11.28. 09:35:22

gábor!

a lukasenkói (1-10 ig terjedő skálán) kb 7-es értéken landolt új választási törvényünkről mikor fogsz egy egyrészről/másfelől típusú mellébeszélést posztolni?
annyira várom már!

dbeata 2012.11.28. 09:39:01

@Akitlosz: @tölgyes: "és biztosan nem sóznak a nyakába ócska vackot, vagy rózsaszín álmot... "
Semmit sem kötelező megvenni. Az is egyfajta felelősséget és fogyasztói tudatosságot igényel, kiválasztani azt a terméket, ami ár-érték arányban a legjobb, ha mégis kell valamit venni.

A másik, hogy létezik szavatosság, ill. garancia a termékekre, amit lehet érvényesíteni. Tudni kell élni a jogokkal, adott esetben, ahelyett, hogy a kereskedelmet en bloc elítélnék.

Balt 2012.11.28. 10:26:12

Zur Post: Érdekes fejlemények:
index.hu/belfold/2012/11/27/ertsey_katalin_felfuggesztette_lmp-s_tagsagat

"A magyar gazdaság és társadalom vergődésének okairól sokat lehetne írni és mondani - írtam és mondtam is – de van egy, amelyik nézetem szerint az összes többit maga mögé utasítja, ez pedig a devizahitelezés. Életek százezrei mentek helyrehozhatatlanul tönkre, a fizetőképes kereslet nagyon hosszú időre megroppant, maga a bankrendszer működésképtelenné vált, kis- és középvállalatok tízezrei dőltek be, munkahelyek százezrei szűntek meg, és a Magyar Nemzeti Bank elvesztette a monetáris folyamatokra gyakorolható hatását egy hazug, csalárd „termék” bevezetése miatt." (Róna P.)

eztigyhogy.nolblog.hu/archives/2012/11/27/Rna_Pter_lemondott_s_htat_fordt_Magyarorszgnak

Balt 2012.11.28. 10:36:20

"Mint szintén tudod, 2006-tól kezdve kétségbeesetten írtam és nyilatkoztam a devizahitelezés leállításáért, amiért meg is kaptam a „kókler” minősítést a devizahitelezés megalkotóitól. Kik voltak ők? Hát Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter. Ki dolgozta ki azt a banki magatartási kódexet, ami végtelen cinizmussal nem, hogy nem vetett véget, hanem egyenesen szentesítette a „terméket”? Hát Oszkó Péter és Felcsúti Péter. (...) És az, hogy azok, akik személyesen felelősek mindezért, akik több mint egy millió embert fosztottak meg mindenüktől képesek most magukat a jogállamiság nagy védőivé alakítani, képesek a talpig becsületes LMP-t az ún. balliberális értelmiség nagy többségének aktív részvételével a megsemmisülés szélére sodorni egyszerűen elképesztő, érthetetlen a számomra." (Róna Schiffernek írt lemondó leveléből.)

Balt 2012.11.28. 10:38:57

"Bitó László (khmm: arokaso.blog.hu/2008/07/14/bito_laszlo) ösztönzésére tehát találkoztam Bajnai Gordonnal és Kónya Péterrel abban a reményben, hogy az önreflexió valamilyen formáját fogom megtapasztalni. Megkérdeztem Bajnaitól: visszatekintve, mit csinálnál másképp? Válasz: ha valakinek van kritikája döntéseivel kapcsolatban, ő persze áll a kritika elébe. Mondtam: nekem van, a devizahitelezés és a banki magatartási kódex. Válasz: akkor ez volt a legjobb."

Balt 2012.11.28. 10:46:14

Nagyon ontopik!
Róna Bajnainak: "... egyáltalán nem világos számomra és az LMP-n belül sokak számára, hogy mi szükség van csatlakozásra, és nagyon kértem, ne küldjenek a kongresszus előtt néhány nappal egy csatlakozási szerződés tervezetet, hiszen egy bázis demokrácia számára ez egy kezelhetetlen helyzetet idéz elő. Válasz. Hát ez már eldőlt, ezt már megbeszélték az LMP vezetőivel."

Balt 2012.11.28. 10:49:18

Róna P. az E14-ről: "Itt jutottam el magyarországi utam végéhez. Mivel elfogadtam a felkérést, hogy mondjak a kongresszuson egy rövid beszédet, ezt megtettem, megpróbáltam egy esetleges kompromisszum sarokköveit megfogalmazni. Mára már megbántam, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartottam az együttműködést ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával, és kénytelen voltam szembenézni azzal a felismeréssel, hogy ott, Magyarországon, nem tudom jól csinálni a dolgokat, nem megbízható az ítélőképességem, nem tudok eredményes lenni.

Tudom, hogy lesznek olyanok, akik a lemondásomban valamiféle ellenérzést vélnek észlelni az LMP-vel vagy az LMP egyes tagjaival szemben. Totális tévedés."

graycivil 2012.11.28. 10:59:16

"Aki pénzt hoz, annak Orbán lemegy kutyába

De akkor miért helyeselt Orbán Viktor olyan bőszen a Hankook-vezetőnek és miért tett ott helyben ígéretet rá, hogy az amúgy is komoly költségvetési gondokkal küszködő magyar állam egy ilyen intézményt közpénzek bevonásával létre fog hozni?"

velemenyvezer.blog.hu/2012/11/28/aki_penzt_hoz_annak_orban_lemegy_kutyaba?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_28&utm_campaign=index

"Nyilvánvalóan azért, mert Magyarországon jelenleg annyira nincsenek már befektetések, hogy ha bárki hajlandó a meglévő gyárait nem külföldön, hanem nálunk bővíteni, neadjisten még új gyárat is épít Magyarországon, akkor a kormány és Orbán Viktor azonnal lemegy kutyába és bármilyen hülyeséget belemond a mikrofonba."

F.Y!DESZ

dr. Balta$ár 2012.11.28. 11:50:21

eljött a nagy leértékelések ideje... tripla bóvli...
jön a karácsony...
mákos bejgli idén nem lesz... kedvesvezető a szátokba sz@rik hejette...
de ne kérdezzétek mennyibe került...
gondojjátok azt, hogy a nagyi sütötte...
a fa csúcsdísz idén ne betlehemi (sárga)csillag legyen...
a vöröspettyes seggű fides mafia lógjon a fánkon...
a csúcsdísz meg... khm...
kellemes ünnepeket minden birka magyarnak !
jajrá magyarok ! jajrá fides !

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.28. 13:06:16

@graycivil: a szerző (P. Szabócs) 1 ostobenkó, nagyarcú, gyakorlatilag írástudatlan f*szkalap.

graycivil 2012.11.28. 14:24:35

@Hepci: Igazad lehet a szerzőről...De szerintem a szerzőnek is igaza van.

tölgyes 2012.11.28. 14:37:09

@A pöttyös az igazi dbeata: No látja! Ezt testik. Nem veszik meg a maga rózsaszín álmát. Magának meg sír a szája és szidja a kormányt:)
A fogyasztói társadalo "felett" pedig nem moralizálok. Azt megtette helyettem egy csomó más ember. Én csupán felhívtam a figyelmét a fogyasztói zsákutcára, mert egy véges rendszerben nincs végtelen fejlődés... ez nem moralizálás, hanem 2X2.

graycivil 2012.11.28. 14:49:51

"Forró nyomon a Bicskei Rendőrkapitányság"

atlatszo.blog.hu/2012/11/28/forro_nyomon_a_bicskei_rendorkapitanysag?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_28&utm_campaign=index

Csak nézek ki a fejemből. Ez már az El Curo-i "csókos-korrupció" tökéletes eszenciája (nem is nagyon kicsiben)!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2012.11.28. 15:28:13

"A jó multik diktálhatnak is

Bár a Munka törvénykönyvét nemrég módosították, szintén az ország versenyképességének növelése érdekében célt hangoztatva, egy szemfüles multi biztos talál még benne javítanivalót....Vagy lesz javaslata egy adó, egy szabályozás, egy bármi megváltoztatására, amivel ő jobban jár, a kormány pedig meghallgatja majd, mert elhiszi, hogy a jómulti itthon hagyja a pluszbevételt, amihez hozzásegítik az egyes döntések. Hiszen a jómulti olyan. Ezért diktálhat is a kormánynak."

vastagbor.blog.hu/2012/11/28/a_jo_multik_diktalhatnak_is?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_28&utm_campaign=index

Szabadságharc a multik ellen? F.Y!DESZ

dbeata 2012.11.28. 16:41:50

@tölgyes: Itt megállnék. Köszönöm a beszélgetést.
Ön jelenleg egy virtuális boxzsákot püföl. Nem tudok segíteni a problémáján.

A meghívásom továbbra is áll.

Balt 2012.11.28. 16:53:58

Mesterházy átvette a kezdeményezést:
index.hu/belfold/2012/11/28/az_mszp_szovetsegbe_hivja_az_ellenzeket

Szerintem blöff, de arra jó lehet, hogy Bajnaiék alól kirúgja a sámlit. :)

Balt 2012.11.28. 17:27:14

@Balt: Azé' egy kis Debreczeni-kardlapozásba személyesen is beneveznék...

Balt 2012.11.28. 17:34:07

@Balt: Ez is van majdnem olyan jó, mint a D.K-önyvbemutató. :)

"Az MSZP tizenkilenc témában állít tárgyalódelegáltat a szervezetekkel, melyekben a párt politikusai vesznek részt. A gazdaságiban például Kákosy Csaba, a Gyurcsány-kormány gazdasági és közlekedési minisztere és Szekeres Imre. Az oktatásiban többek között Hiller István, a költségvetésiban Veres János, az "állami szerepvállalásról" szólóban Kiss Péter, a külpolitikaiban a Szanyi Tibor-Kovács László páros, az egészségügyiben Kökény Mihály és Havas Szófia számítanak húzónévnek. A modernizációért többek között Baja Ferenc felel majd." :)))

nyünyüge 2012.11.28. 17:35:01

@Balt:
Igazán konstruktív vélemény..
Vagy fordítsuk le magyarra?
Mesterházy könnyebb ellenfél, mint Bajnai?

nyünyüge 2012.11.28. 17:42:59

@graycivil:
Divide et impera.

Ez megy a gazdaságban, a jó meg a rossz multik között, a jó meg rossz bankok között, a civil szervezetek között, a kulturában osztott egyedi támogatásokkal, az önkormányzatoknál, az egyszerre rengeteg témában nyitott frontokkal, mindennel.

És láthatólag működik.

Mert megérdemeljük :(.

Balt 2012.11.28. 17:49:27

@nyünyüge: Aj Új Szövetség (muhaha) jegyében: Mindkettő könnyűnek találtatott...

Balt 2012.11.28. 17:53:03

@nyünyüge: Kíváncsi vagyok, Juhász mit szól ehhez. Nem mintha fontos volna, csak Szanyi kapitánynak már a fejére olvasott ezt-azt - amitől persze szemernyi kétségem sincs abban, hogy nem lesz az összeborulás kerékkötője, ha úgy hozza a sors. Ha jól látom, az gazságügyi kérdéseknek még nincs kijelölt hiteles :)) arca...

6.Lenin 2012.11.28. 18:08:57

@nyünyüge:

Miért is csodálkozol?
Orbán legalább 100x elmondott mindent a szándékairól, de vagy nem hallgatják meg figyelmesen, vagy nem értik.
Még 1, aki 1 kicsit is gondolkodik a politikában zajlókról, annak nem lehet újdonság, ami ma Mo-on történik.
Mi is történt az elmúlt 22 évben(de főleg előtte), mi történt 2002-ben,2006-ban? Miért is volt égető szükség 1 2/3-as győzelemre? Mi zajlik Európában, hogyan függ ez össze a nálunk zajlókkal?
Sok helyen értik, főleg Orbán. Csak 1 helyen nem tudnak vele mit kezdeni, a jelenlegi ellenzékben. szép lassan kifutnak az időből.
Jövőre, ha mégis beindul, amit már az unióban is elismernek, az esélyek a 0-hoz közelítenek majd, mármint ennek a kormánynak a leválthatóságához.

Az a jóslatom is bejött, a kihagyottak/megtévesztettek 1x elkezdenek emlékezni a most nagyon demokraták "hőstetteire". Várható volt/lesz.

Nincs itt kérem min csodálkozni, tessenek nyugodtan továbblépni.

márta)) 2012.11.28. 18:20:56

atv.hu/cikk/20121128_egyuttmukodesi_javaslat_megkereste_bajnaiekat_az_mszp

Mondjuk Nekem most hirtelen, az LMP. vagyis a Karácsony féle nyilatkozat jutott eszembe.

Úgy gondolom, hogy Bajnai Gordonnak, időt nem elvesztegetve, alapítania kellene egy pártot, illetve az "összefogás"-nak párttá kellene válnia.
Egyelőre "ez a hatalmas nagy összefogás, amit a szocialisták "kínálnak" lehet, hogy nem több, mint "zsákbamacska".
Szerintem.
hm?
:))

márta)) 2012.11.28. 18:25:16

"A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet havi rendszeres pártpreferencia-kutatása szerint novemberben negyedik legerősebb pártként startolt az Együtt 2014 Mozgalom, amelynek támogatottságát a TÁRKI első alkalommal mérte.

Az új politikai mozgalom megjelenése elsősorban a bizonytalan szavazóktól „csábított el” választókat.
Eközben a többi párt lényegében őrzi eddigi pozícióját, az LMP kivételével, amelynek népszerűsége a pártválasztók között csökkent és így a parlamenti bejutás küszöbére került."

atv.hu/belfold/20121128_a_tarki_szerint_az_egyutt_2014_bejutna_a_parlamentbe

S ez jó".
:)

6.Lenin 2012.11.28. 18:29:16

@márta)):

"zsákbamacska"?

1) 1 életben maradásért folyó küzdelem...főleg a jelenlegi ellenzék

2) 1 kívülről létrehozott/támogatott/pénzelt téves helyzetértékelésből eredő zagyvalék...

Keresnek valamilyen megoldást 1 közösnek vélt cél érdekében

Tiszta sor, mi ebben a zsákbamacska?

nyünyüge 2012.11.28. 18:35:21

@6.Lenin:
Az jó, nagyon jó, ha "főleg Orbán érti", hogy mi zajlik.
Már meg is nyugodtam.

Remélem sikerül titokban tartania, mert mi lesz velünk, ha barátaink és ellenségeink az EU-ban és kívül ellopják a megoldást.
Mert ha ellopják, hogyan fogjuk megvédeni érdekeinket - ha együttműködve semmiképpen sem lehet, vagy nem akarjuk?

off
" Mi zajlik Európában, hogyan függ ez össze a nálunk zajlókkal? Mi zajlik Európában, hogyan függ ez össze a nálunk zajlókkal?
Sok helyen értik, főleg Orbán. ...
Jövőre, ha mégis beindul, amit már az unióban is elismernek, az esélyek a 0-hoz közelítenek majd, mármint ennek a kormánynak a leválthatóságához..."

Az ilyen mondatszerkezeteket, alany nélküli mondatokat, általános alanyokat, homályokat, szenvedő szerkezeteket hol tanítják? Ön is résztvett az "aszékelyek" - ne adj támadási felületet fölösleges konkrétumokkal" gyorstalpaló képzésen?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 18:36:47

Semmi újabb népszerűségi pártlista?

1. FIDESZ 36%
2. MSZP 26%
3. Jobbik 18%
4. Együtt2014 13%
5. LMP 6%
6. DK 2%

Természetesen a szavazók körében.
Bár ez így 101%, szóval rossz munkát végeztek, valamit elszámoltak.

márta)) 2012.11.28. 18:40:37

- Van abban logika, hogy most lépett elő. Lesz regisztrációs kampány, minden korábban indul. Arra lehet számítani, hogy 2013-ban valószínűleg úgyis belép a „piacra” egymillió szavazó, érdemes tehát addigra odaérnie Bajnai Gordonnak is. "........

". Ebből szerintem fokozottan következik az, hogy az Együtt 2014 legyen párt, és fejtse ki önálló középpolitikai elképzeléseit.

nol.hu/belfold/be_kell_hatolni_a_ketharmadhoz

Na. Igen.
:)

6.Lenin 2012.11.28. 18:42:03

@nyünyüge:

Azért érted a lényeget?
Szerintem, igen.
Az ellenérveid alapján feltételezem.
Vagy semmit.

Minden információ a számodra is hozzáférhető, itt a neten is.

nyünyüge 2012.11.28. 18:43:09

@Akitlosz:
101% kerekítve - húha !

Érdemi vélemény?

márta)) 2012.11.28. 18:47:45

@6.Lenin:

Kifejtem magyarabbul)

Ismétlem) Az a véleményem, hogy az Együtt 2014-nek , a Bajnai Gordon vezetésével párttá kellene válnia.
Úgy bemutatkozni a nagybetűs népnek, bemutatni a párt elképzeléseit. Így mögéjük állitani tömeget.
Már csak azért is, mert a nagybetűs nép egy hatalmas csoportja nem fogja tudni, hogy valójában kit támogat, kire adja a szavazatát.
Nos, ha a szocialisták (most hirtelenjében) csatlakoznak, esetleg megtévesztő lehet, azoknak kik nem értik igazán a napi politikai történéseket.

S persze, lehet, esetleg koaliciót kötni. (majd).

Egyébként ki írta, hogy akármelyik párt nem küzdhet. Nem írtam, így hát nem is olvashatta. De mindegy.
hm?

márta)) 2012.11.28. 18:50:05

@6.Lenin:

Ha nem tetszik amit írok, nem kell olvasni. Az Én véleményem ez, az Öné meg más.
Nincs ebben semmi különös, s nincs ezzel semmi probléma.

6.Lenin 2012.11.28. 19:00:06

@márta)):

"Az Én véleményem ez, az Öné meg más.
Nincs ebben semmi különös, s nincs ezzel semmi probléma. "

Ebben tökéletesen 1et értünk.
Nekem csak 1 kérdésem volt.

Mi lenne a zsákbamacska, ami most az ellenzéki oldalon történik?

Szerintem tök 1értelmű, küzdenek a vezető szerepéért 1 közösnek vélt cél érdekében. Lesz ez még cifrább is, mint jelenleg.
Szerintem.

menőmano 2012.11.28. 19:02:37

Mi történt? Mi a baj?

A Török Gábor még mindig nem írt új posztot? Úgy látom, nem.
Talán csak nem beteg? Vagy csak sok a "feladata"?

:)

szoja122 2012.11.28. 19:03:23

@A pöttyös az igazi dbeata: Hogy tetszenek e?

Csodálatosak! :)))

De hát haladni kell a korral és ugyebár van egy újabb műdoktorunk!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 19:03:32

@tölgyes:

Aztán meg az 1929-1933-as válsághoz semmi köze nincsen a pénznek a gazdaságban betöltött szerepéhez.
A tözsdelufi fújásához van köze.

Az történt, hogy kitalálták, hogy a tőzsdézők tízszer annyi pénzből tőzsdézhetnek, mint amennyi pénzük van.
Ez temérdek nem létező, virtuális pénz tőzsdére jutását jelentette, ami a terveknek megfelelően szépen felhajtotta a részvényárakat, gazdasági alap nélkül.
De persze kikötötték a szerződésekben, hogy a tőzsdéző ügyfél igény esetén egy napon belül köteles kiegyenlíteni a számláját. Ilyen igény persze évekig nem volt.
Ez látszólag nem tűnt nehéznek, hiszen minden ügyfélnek tízszer annyi részvénye volt, mint amennyire a pénzéből futotta volna.
Aztán amikor már elég magasra értek a részvényárfolyamok, az egész mögött álló néhány ember elérkezettnek látta az időt az aratásra.
Egyszerre minden ügyféltől követelni kezdték, hogy egyenlítse ki a tőzsdeszámláját.
Természetesen senki nem volt tízszer annyi pénze, mint amennyi pénze volt, így csak a részvényeik eladásából tudhattak volna fizetni, ezért mindenki el akarta adni a részvényeit, ami miatt padlót fogtak a részvényárak, azaz már részvényeladásból sem tudták kiegyenlíteni a számlájukat, így mindegyik csődbe ment. Velük a cégek is, hiszen az addig látszólag sokat érő cégek, egycsapásra alig értek valamit.
Az egész szervezői pedig olcsón felvásárolták a részvényeket, és már addig is hatalmas vagyonukat még megsokszorozták.

A válságnak tehát akkor sem volt semmilyen reálgazdasági oka. A tőzsdelufi fújása volt az oka, nem létező pénzből.

Hasonlóan a 2008-as válságnak sem volt reálgazdasági oka.
Az ingatlanlufi fújása volt az oka, semmiből teremtett, fedezetlen hitelpénzből. Mivel a bankok rengeteget, túl sokat hitelezhettek, így a nagyobb haszon érdekében egyre kockázatosabb, és egyre több hitelt nyújtottak. Az meg ide vezetett.
Nem mellékes mellékszál, hogy a mexikói drogkartellek éppen kivonták a pénzüket bizonyos amerikai bankokból, ami a bankoknak áthidalhatatlan likviditási problémákat okozott.

De a reálgazdasági folyamatokhoz ennek a válságnak sem volt köze. Szintén semmiből teremtett pénzből való üres lufifújás kipukkadása miatt következett be.

Az egyetlen válság, aminek volt reálgazdasági vonzata is, az az 1970-es évekbeli olajválság volt, amikor is valóban nem volt elég üzemanyag a benzinkutakon.

Mi volt ennek az oka?
Az történt, hogy 1971-ig az amerikai dollár aranyra átváltható volt. Nosza a franciák át is váltották. Okosan tudták, hogy az amerikaiak nem fogják tudni a dollár aranyértékét tartani, így jobban jártak. Az amerikaiak pedig meg akarták akadályozni, hogy a franciák elszipkázhassák az aranyukat, ezért 1971-ben Nixon elnök megszüntette a dollár aranyfedezetét. S rontotta a dollárt.
Ez viszont az araboknak nem tetszett, s úgy döntöttek, hogy ők az olaj árát továbbra is aranyértéken számolják. Ettől viszont nagyon megugrott az olaj ára dollárban számolva, amit a vásárlók nem bírtak kifizetni. A dolog mókás része, hogy éppen akkor, amikor dollárban addig soha nem látott magasságokba szökött az olaj ára, éppen akkoriban volt a legolcsóbb az olaj az utóbbi 65 évben aranyban számolva, azaz reálértéken.
A dollár lerontása, és így az árak megugrása viszont világválságot okozott, aminek lettek reálgazdasági következményei, hiszen tényleg eltűnt az üzemanyag a benzinkutakról.

De látható, hogy egyik válságot sem a stabil pénz okozta, hanem éppen annak hiánya, illetve virtuális, nem létező, avagy semmiből teremtett fedezetlen "pénzek2 a gazdaságban, bankokba, illetve a tőzsdére pumpálása. Azaz a lufifujás, bármiféle valós reálgazdasági alap nélkül.

Amíg a tőzsde, illetve manapság a bankok fújhatják ezeket a lufikat, az államok ronthatják a pénzt, addig bizony lesznek ilyen válságok.

Ezek ellenszere a stabil, értékálló, fedezett pénz lenne, s mindenféle pénzsokszorozó, multiplikáló módszer tiltása.

Akkor látszólag nem pörögne így a gazdaság, de nem is keletkeznének ilyen megalapozatlan, üres luftballonok a gazdaságban, amelyek kipukkadása a reálgazdaságot is válságba sodorja.

menőmano 2012.11.28. 19:06:34

@6.Lenin:

Figyeljen csak picikét, ha önnek '"'Szerintem tök 1értelmű,"
ez a véleménye. Akkor legyen ez.
Másnak meg más a véleménye, másként látja esetleg a "történéseket".
Mit nem lehet ezen érteni vagy megérteni??

menőmano 2012.11.28. 19:10:33

Hát! Ja! Némelyeknél totális a helyzet, de mindegy.
Szerintem.
:((
******

"A kárvallott amint értesült arról, hogy markológépek teszik 30 tonnás kocsira birkatrágyáját,"

www.168ora.hu/itthon/all-bal-felcsuton-106702.html

Nagy a baj. Lopmák már a birkatrágyát" is? Hát komolyan.........
Én ezt nem is értem??!!

:))))))))

menőmano 2012.11.28. 19:12:43

Bocsika! "Lopják"
Így akartam írni.
:)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.28. 19:14:39

@A pöttyös az igazi dbeata: na, a Tőgyes urat aztán nem fogod látni, kerüli a fényt, mint a pinceászka. :)
Valami egyetemi humánértelmiség lehet, aki a bides életben semmit nem csinált a versenyszférában, ellenben rengeteg okosságot tud mondani arról is. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 19:15:28

@A pöttyös az igazi dbeata:

Az aranykereskedők azért, és csak azért lehetnek "urak", mert a politikusok folyamatosan kifosztják a népeiket, nem hajlandóak stabil pénzt létrehozni, emiatt akinek pénze van, s szeretné megőrizni kénytelen másban tartani a vagyonát, nem pénzben. Ezért ilyen népszerű az arany. Mert a nemzeti valuták egyszerűen megbízhatatlanok, az abban tartott érték egy részét az állam folyamatosan ellopja.

Szóval nem az aranykereskedők tehetnek róla, ők csak kihasználják a politikusok, bankárok által teremtett helyzetet, s kielégítenek egy valós piaci igényt kereskedésükkel.

Bár ne lenne rájuk szükség!

6.Lenin 2012.11.28. 19:17:25

@nyünyüge:

Nyilvánvaló.

A ballib oldalnak a 90-es évek elején sikerült átmenteni a politikai hatalmát, létrehozni 1 vagyonos réteget az elprivatizált állami vagyonból. A külföldre olcsón eladott állami vagyonból létrehozni támogatókat is. Mindent létrehoztak, hogy hosszútávon is biztosíthassák a hatalmukat.

Csak 1ben tévedtek. Elvesztették a tömegek támogatását.

Enélkül pedig nem megy, még 1 demokratikusnak hazudottban sem.

Orbán megszerezte a tömegek támogatását és most megpróbál hozzá felépíteni 1 lojális milliárdos társaságot.
Hatalmat üzemeltetni enélkül nem megy. Ezt már többször is nyíltan elmondta.

Ezt bárhol a világon bármelyik oldal ugyan így csinálta/csinálja/fogja megoldani. Támogató tőke nélkül nem megy, nem mehet.

Merkel is sipákolhatna, ha nem támogatná a német tőke, vagy bármelyik másik országot.

Naná, hogy ez most sokaknak fáj.

Kell 1 erős jobboldali tőkés társaság. A ballib oldalon már van.

Nincs ezen mit csodálkozni. Pénz nélkül semmi sem megy.
1ik égtájon sem.

Természetesen mindehhez idő is szükségeltetik, + akarat, hozzáértés.

Meg kell nézni néhány parlamenti viszontválaszt, és főleg értelmezni is azokat.

menőmano 2012.11.28. 19:17:38

Jut eszembe) "láthatatlan ember".

dbeata 2012.11.28. 19:19:20

@Hepci: Jaj, akkor most összeomlottam... Hogy lehet ezt túlélni, hogy akkor fogom látni, mikor a hátam közepit? :)))
Neked is jut az okosságaiból, vegyél bátran! :)

Azért picikét bennem volt a félsz, hogy esetleg szavamon fog és eljön.

6.Lenin 2012.11.28. 19:20:14

@menőmano:

@márta)):

"Az Én véleményem ez, az Öné meg más.
Nincs ebben semmi különös, s nincs ezzel semmi probléma. "

Ebben tökéletesen 1et értünk."

Mi a baj manócska?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 19:20:25

@szoja122:

"@Akitlosz: @inreallife: Rettenetesen rossz az érvelési stílusotok."

Nekem sem tetszik a tiedé.
1:1

A többit pedig már leírtad, nem is egyszer, és válaszoltam is rá.
Ugyanazt hajtogatod, s nem sok értelme van naponta megtenni ugyanazokat a köröket. A válaszomat már megírtam, olvashattad. Nem fog változni sem a te véleményed az én írásaim hatására, sem az enyém, a te írásaid hatására.

dbeata 2012.11.28. 19:21:54

@szoja122: Ki is az az újabb áldoktor? Nem akkora kutya az, hogy érdeklődésre számot tartson...

Most inkább ez a téma mulattat, nézd csak:

atlatszo.blog.hu/2012/11/28/forro_nyomon_a_bicskei_rendorkapitanysag#comment-form

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 19:23:23

@inreallife:

Micsoda ötlet!

A negatív "vagyont", azaz az eladósodottságot is megadóztatják!
Mondjuk beleillik az eddigi trendbe, a jövedelem nélkülieknek is kell havonta egy fix összegű illetéket fizetniük.
Innen már csak egy lépés volt, hogy az eladósodottak is adózzanak, az adósságaik után.

Hogy mikre nem képes a kreatív elme!

dbeata 2012.11.28. 19:24:37

@Akitlosz: Bár ne lenne rájuk szükség, és lenne foglalkoztatás, aranyrög tárolgatás/kereskedés helyett.

Tegnap olvasgattam egy cikket, bizonyos Drábik Jánostól. Érdekelne a véleményed erről az emberről.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 19:25:27

@szoja122:

Minden hatalom így tesz. Ilyen a hatalom természete. Védi önmagát. Csak a körülmények, módszerek különböznek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.28. 19:30:02

@Akitlosz: gondolom, jövőre már a banki pénztári kp. befizetés után is kell fizetni; eddig kb. ez volt az egyetlen, ami nem került pénzbe.

matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni, matócsni

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 19:30:03

@A pöttyös az igazi dbeata:

Állítólag hasonló véleményen vagyok vele, mert már többen is az ő koppintásának vélték a saját véleményemet. Innen ismerem egyáltalán a nevét.
De nem igazán olvastam őt, legalábbis előtte nem, amíg meg nem tudtam, hogy az ő véleményét szajkózom. :-)
Állítólag sokszor jókat mond.

Az szokott a legnagyobb dicséret lenni, amikor másolásnak tulajdonítják azt, amit pár perce írtam ki a fejemből.

nyünyüge 2012.11.28. 19:33:47

@6.Lenin:
Ne nézzen már madárnak, Lenin et.!

Orbán szerezte meg a hatalmat, csak úgy?

A kétharmadját nem aannak köszönheti (a ballib hibáin, bűnein túl), hogy a Fidesz támogatóinak egy hangyányival kevesebb jutott UGYANABBÓL a vagyonból, mint a ballib támogatóinak?
Ezért aztán az elmúltnyócban semmi sem volt drága a kormány ellehetetlenítése érdekében?

Most meg semmi más nem történik, minthogy gondoskodnak róla, hogy egy-két évtizedig ez a különbség fordítva legyen és ne hangyányi méretű legyen.

Orbán ehhez a műsorhoz bábozik a színpadon.

Nem pontosanonnan, ahonnan a ballib támogatók?

dbeata 2012.11.28. 19:39:49

@Akitlosz: Vicces...

Vad dolgokat olvastam tőle. Ha ezeket terjeszti is, éspedig van jó néhány könyve, akkor azt gondolom, hogy az ideológiai különbség, ami a mai Magyarországon jellemző bal és jobboldal között, sokkal mélyebb és súlyosabb, mint eddig valaha is gondoltam volna.

Itt egy link: www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=3120

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.28. 19:41:22

@nyünyüge: azért a honi nagytőkések lelkivilága ennél változékonyabb.
Ha pl. a következő miniszterelnök 1 libaszakértő lesz, Csányi Sándor hirtelen kiszeret a futballból és elkezdi tanulmányozni Selma Lagerlöf életművét...

szoja122 2012.11.28. 19:43:52

@inreallife: "ha lehetősvé teszed, hogy kisebb tudással közel ugyanannyit keresen egy ember"

Ezt miből gondolod? Soha nem állítottam sem közvetlenül, sem közvetetten ilyet. Sőt! Hatástanulmányok. Emlékszel? Írtam!!!

Egyik helyen ezt írod:
"amiért én tanultam és dolgoztam meg, abból ne dőzsöljön. a disznók közé sem szeretném szórni a fizetésem egy részét."
A másik helyen:
"az orvos nem gyógyít jobban, és a tanár sem tanít jobban tőle"
Vagyis az orvos és a tanár NEM tanult és nem is dolgozik szerinted. Viszont te tanultál és dolgoztál.
Én 10 évig oktattam az egyik orvos egyetemen, tudom milyen ott a színvonal. Rendkívül magas. Az hogy az egészségügy ott van ahol, azért NEM ők, hanem az állam és az olyan gondolkodásmód az felelős amit képviselsz. Nyugaton bezzeg ott nagyságrendekkel jobban megfizetik őket.

"az oktatás lenne a kitörési pont..." írod helyesen. Ekkor már nem emlékeztél, hogy fentebb mit is írtál?

Az amit a cigányokról írtál, az egyszerűen felháborító. Picit kisarkítva, szerinted gettóba kell zárni őket, hisz soha semmikor semmilyen körülmények között nem változnak meg. Felháborító, ha ez lenne a helyzet, nem lenne egyetlen értelmiségi cigány sem.

A "magyar" tanulatlan szegényekkel mi a helyzet (jó néhány százezren vannak)?? Őket melléjük zárnád?

jjulie 2012.11.28. 19:47:20

@Hepci:

hohó, álljon meg a hegyiment, hol a jogdíj, meg a lizingdíj?

szoja122 2012.11.28. 19:47:28

@Akitlosz: Most aztán megmondtad!

Nagyon nem mindegy, hogy milyen mértékben!

jjulie 2012.11.28. 19:52:23

@Hepci:

nemár, de mi az a versenyszféra, csak nem az ahol azok nyernek akiknek csak jó lábuk van meg jó kezük?

vagy ahol a kinai metszőollóból több a profit mint a minőségiből?

6.Lenin 2012.11.28. 19:57:13

@nyünyüge:

Jujj!

"Ezért aztán az elmúltnyócban semmi sem volt drága a kormány ellehetetlenítése érdekében?"

Már akkor Orbán irányított mindent? Ezt nem kellett volna.

Nos.
Láttad az amerikai kampányt? 16 milliárd dollárt csesztek el rá valakik. Nem szeretnék ezt viszontlátni?

Nyilván, hogy a kormány az őket támogatókat fogja előnyben részesíteni. Ez is mindenhol így működik. A kormányok a hozzájuk lojális tőkés csoportokat, befektetőket fogja támogatni.

Miért is támogatná azokat, akik kiviszik a pénzt,tőkét az országból?
Ilyesmiket jelenleg csak Görögországban, Spanyolországban csinálnak stb, felveszik a támogatásokat és rögtön vissza is adják a külföldi kézben lévő bankoknak, megmentve őket, de tojnak az országra.

Ilyen is van.
Különbségek a megoldásokban lehetnek.

Fű alatt mennek a mutyik, vagy úgy pályáztatnak, hogy a nyertes kiléte ne lehessen kétséges.
Nem írtam ennek az ellenkezőjét sehol.

Majd néhány évtized múlva, ha utolérjük a "fejlett nyugati demokráciákat", mi is operálhatunk tisztábbnak (rafináltabban végrehajtott) tűnő módszerekkel.

Ha, + ő is elveszti a tömegek támogatását, bukni fog. Ebben sincs semmi különleges. Ezek így működnek. A látszaton is sok múlik.
Már azt is elmondta Orbán,mire kell odafigyelni, amit mond, vagy amit csinál. Ő megmondta. Nem értik, hát nem értik.

Ezek a dolgok az érdekekről szólnak és akik ebben konkrétan részt vesznek, értik is a lényeget.
A drukkerek + más tészta, mindenhol.

jjulie 2012.11.28. 20:01:46

@6.Lenin:

nocsak sántaagyu, mennyit kalapácsoltál, de minek is?

nemsokára lesz hó, felehugyozhatod a fideszikszet, vagy birkabogyóból kirakhatod, meglásd jó lesz

igényeltél már új gondolatmankót a központtól vagy elvagy a régi kopottal?

nyünyüge 2012.11.28. 20:02:18

@6.Lenin:
"Már akkor Orbán irányított mindent? Ezt nem kellett volna."

Nem mindent.
De nagyon sok mindent. Főleg 2006 után.
Hogy lényegében Orbán irányított-e, vagy a támogatói, azt persze nem tudhatom.

6.Lenin 2012.11.28. 20:17:03

@nyünyüge:

Bocs, talán így kellett volna...

" Már akkor Orbán irányított mindent? Ezt nem kellett volna írnod.

Miért kellett volna 1 béna/tehetetlen kormányt hatalomban hagyni 1 ellenzéki pártnak?

Miért is akarnák leváltani a jelenlegi kormányt?

Mert más megoldást látnak az ország irányításához. Ezért alapítanak pártot, szövetséget. Mindent elkövetnek, hogy megszerezzék a hatalmat, hogy bizonyíthassák a saját elképzeléseiket.

Aztán, hogy melyik táboré tűnhet jobbnak, a választók (?) eldöntik bizonyos időszakokként.

Kinek volt/van/lesz igaza?
Létezik igazság?

Ki a tosz tudja, ami neked jó, nem biztos, hogy nekem is, és fordítva, de jó móka. Lehet vele szórakozni.

Sajnos ez a móka néha véresen komoly is lehet, de még nincs jobb kitalálva. Igyexünk, rajta vagyunk mindannyian, de nagyon macerás ügy.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 20:19:27

@graycivil:

Mert ilyen véletlenek nincsenek. Azt csak a kreacionisták hiszik, hogy ami nem isten műve, az véletlen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 20:21:38

@graycivil:

Kell ám ilyen pusztító alakokról példát venni!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 20:29:02

@Balt:

Ez a meccs egyelőre még a bal oldali vezetőségért megy.
Sokan szeretnék az MSZP-t lejjebb, háttérbe szorítani, ők meg természetesen szeretnének továbbra is a fő ellenzéki párt, a váltópárt maradni.

Ha lesz is összefogás
nem mindegy ki fogja diktálni a listát.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 20:32:29

@nyünyüge:

Nem, nem az, ez nem érdemi vélemény tőled.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 20:38:23

@Hepci:

Biztos kell.
Amúgy sem szeretik a bankok sem, ha személyesen akar valamit az ügyfél, már ha az nem szerződés aláírás, és nem az automatánál oldja meg, vagy a telefonos géppel, ahol még zenét is hallgathat várakozás közben.

A személyes ügyintézés feláras a bankoknál. Többe kerül a bank pénztárától pénzt felvenni, mint az automatából.
Bár az az ügyfél saját pénze, csak az állam arra kényszeríti, hogy sápot fizessen belőle a bankoknak.

nyünyüge 2012.11.28. 21:00:12

OFF

Matolcsy Berlinben:

"Németországban elismerik Magyarország sikeres államháztartási konszolidációját, a politikai vezetés támogatja a magyar gazdaságpolitikát, a Magyarországon jelen lévő német cégek döntő többsége pedig továbbra is szeretne beruházni az országban - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán Berlinben.
... a magyarországi gazdasági környezettel kapcsolatos német aggodalmak "jelentős többsége szertefoszlott". A befektetők körében például "osztatlan örömöt váltott ki", hogy az adórendszer átalakítása befejeződött. "

Befejeződött? Novemberben már nem lesz újabb módosítás 2013 januárra? És ki hiszi ezt el ilyen előzmények után?

A német pénzügyminisztérium sajtóosztályán az MTI-vel közölték: a tárcavezető és a magyar nemzetgazdasági miniszter tárgyalása munkamegbeszélés volt, amelynek tartalmáról nem adnak tájékoztatást.

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/matolcsy-berlinben-tundermesebe-illo-diplomaciai-siker-392492

Balt 2012.11.28. 21:03:01

@Akitlosz: Persze, Mesterházyék látták, hogy veszélyben a szavazótábor, lépni kell. Bajnaiék az erős kezdés után a levegőben lógnak, az MSZP nélkül nem mennek semmire, ezzel mindketten tisztában vannak. (Vajon a Milla is...?)

Balt 2012.11.28. 21:17:31

@Akitlosz: Az mondjuk érdekes lenne, ha az LMP és a 4K éppen most deklarálná a csatlakozást, tehát voltaképpen "kockázat nélkül" jöhettek elő a paraván mögül Mesterházyék, Bajnaiéknak (ill. főleg a Millának) lecsapva a szervát. :))

graycivil 2012.11.28. 21:17:52

Elmentünk egy "Gyurcsány és Bajnai: Együtt tették tönkre az országot" plakát mellett, és barátom megkérdezte, hogy mit szólok ehhez. "Köpni van kedvem...". Aztán hozzátettem: "De előbb kérnék egy Orbán-portrét hozzá!"

El Curon le lesz verve ez a bődületes pénzköltés a mi adónkból a mi hülyítésünkre. F.Y!DESZ

Balt 2012.11.28. 21:20:36

@Akitlosz: Ja, és ehhez s legjobb illusztráció a névsor: @Balt: :)) Még Sipánka hiányzik, de amúgy kb. teljes a névsor: erre az LMP és a 4K mindenképpen nemet kell mondjon, ezt pedig Mesterházyék is tudják. Elég átlátszó a dolog... :)

márta)) 2012.11.28. 21:33:59

Bajnai Gordon: „Menekül a tőke és vele a fiatalok” "

www.teol.hu/tolna/kozelet/bajnai-gordon-menekul-a-toke-es-vele-a-fiatalok-473325

Na. Igen! Tömegével mennek külföldre, vagyis megélhetési kivándorlók", azok a fiatalok, illetve korhoz kötöttség nélkül, - nagyon sokan, - kik hasznos tagjai lehetnének a magyar társadalomnak, ha találnának munkát.
S persze, ha a kis- közepes vállalkozások nem "dőlnének" be tömegével.
Vagy mondjuk, ha működne a fránya" gazdaság..........

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 21:55:50

@A pöttyös az igazi dbeata:

Majdnem jó, amit ír.

A Magyar Nemzeti Bankot, mint valami magyar országgyűléstől független intézményt leírni, azért elég vicces.
A MNB összes vezetőjét, az egész monetáris tanácsot a magyar országgyűlés delegálja. Azt, hogy a magyar kormány mennyire nem szólhat bele az MNB működésébe éppen mostanában látjuk, amikor a Fidesz kormányzás idején delegált monetáris tanácstagok rendre leszavazzák a korábbi kormány idején választott MNB elnököt, és alelnökeit.

Az MNB nem tud független lenni minden befolyásos vezetőjét megválasztó magyar országgyűléstől.

Ennyi függetlenség, amennyi van neki azért kell, mert kormány általi kézi vezérléssel működne, akkor még nagyobb lenne a pénzrontás, a kormány ugyanis nem tud, és nem is akar ellenállni a kísértésnek, hogy a pénzrontásból többlet bevételekhez jusson. Akkor csak egy telefon kellene a kormánytól a Nemzeti Bankba, hogy túl magas a költségvetési hiány, utaljatok át egy kis pénzt!

Ahhoz sem kell nagy jóstehetség, hogy amint jövőre már a jegybank elnök is Fideszes lesz, akkor a kormány ráteszi a kezét a jegybank tartalékának egy részére is. Azaz a jegybanki tartalék egy részét is el akarják költeni.

Ne így legyen, de erre egy forinttal sem fogadnék!

"mintegy 7000 milliárd (7 trillió angolszász számítás szerint) dollárt tesznek ki."

Leírja mindenhogyan, csak magyarul képtelen. Az a szám, amire ő gondol a 7 billió.

Nem tudom ki az a Varga István, s azt sem milyen 35 tonna aranyról beszél. A rendszerváltáskor az MNB aranytartaléka még 65 tonna volt, amiből Surányi György gyorsan eladott 62 tonnát, így csupán 3 tonna aranya maradt az országnak.

"Emiatt tovább gyorsult az állam eladósodása, amelyért a társadalom megtévesztésével a kormány túlköltekezését tették felelőssé."

Ugyan hogyan tudnák ezek a "pénzügyi technokraták" eladósítani az államot, ha az nem csinálna folyton költségvetési hiányt?

Persze valami van, abban amit ez a Varga István ír, azt látjuk, hogy az utóbbi 22 évben lényegében megszűnt létezni a magyar tulajdonban lévő gazdaság. alig maradt valami morzsa mutatóban.

S az is egyértelmű, hogy a magyar gazdasági környezet a külföldiek fele lejt, így a magyar vállalatok a saját hazájukban sem tudnak labdába rúgni a külföldiekkel szemben.

Van még egy két apróbb hiba benne, például, hogy az állam z államadósságát csak devizában tudta finanszírozni, ami nem teljesen igaz. Részben forintban finanszírozza.

Különben jó cikk. Hasonló világ lesz, ha visszatér Bajnai.

Annyira jó cikk, hogy pár mondatát akár én is írhattam volna. :-)

"A betelepült összeszerelő cégek nem a magyar piacra dolgoznak. A Magyarországon kirendeltségeket nyitó nagy vállalatok az olcsó bérérét és a nagy adókedvezményekért jöttek Magyarországra, vagyis a magyar társadalom többlet tehervállalása árán."

Ez pontosan így van.

"A nemzetközi pénzügyi struktúrák azonban igényt tartottak a nagy elosztórendszerek kisajátítására is, elsőként a nyugdíjrendszert kívánták az ellenőrzésük alá venni. A nemzetközi pénzvilágnak ezt a mohó vagyonszerzési akcióit Magyarországon reformnak nevezik, és rendszerint jól megszervezett és a lakosság félrevezetését célzó dezinformációs kampánnyal készítik elő."

És ez is.
Hogy az állam szedje a járulékot MAGÁNpénztárak számára, miközben nem tudja kifizetni a nyugdíjakat, és ezért hitelt vegyen fel semmiképpen nem szolgálta az ország érdekeit.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 22:00:07

@szoja122:

"Én 10 évig oktattam az egyik orvos egyetemen, tudom milyen ott a színvonal. Rendkívül magas. Az hogy az egészségügy ott van ahol, azért NEM ők, hanem az állam és az olyan gondolkodásmód az felelős amit képviselsz. Nyugaton bezzeg ott nagyságrendekkel jobban megfizetik őket."

Nem lehet csak az orvosokat nyugatiasan megfizetni, miközben mindenki mást nem.

Nem különválasztható az orvosok fizetése az általános magyarországi bérszínvonaltól.
Ha az magasabb lenne, akkor több adó folyna be, és így az orvosoknak is magasabb bér juthatna.

De erre ne számíts, ha jön a Bajnai! Meg különben sem nagyon.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 22:04:56

@nyünyüge:

Mikor fognak a magyar cégek Németországban beruházni?

Mikor lesz Rába gyár Ingolstadtban?
Esetleg egy Ikarus? Csepel? Pannónia? Mégis valami? Bármi?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.28. 22:09:44

@Balt:
Lényegtelen az a Milla.
A fészbukkon lájkollók nem jelentenek és nem alkotnak semmilyen valós közösséget, nem egy szavazótábor.

Balt 2012.11.28. 22:43:49

@Akitlosz: Ez így van szerintem is, de valamiért derogált (vagy nem ment kívülről) az MSZP-re települni Bajnainak, így marad ez a fondorlat. (Lásd fentebb Róna Péter levelét róluk: "mára már megbántam, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartottam az együttműködést ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával...")

inreallife 2012.11.28. 22:51:16

@szoja122: megint csak félreérteni akarod, amit írtam, ráadásul elég kifacsartan. attól, hogy valaki félmilliót keres, miért kell több adót fizetnie a környezetvédelembe, az egyházi dolgokra, az útfelújításokra, vagy az orvosok fizetésébe? a bkv-n mindenki ugyanazt a bérletet veszi, ugyanazt a szolgáltatást kapja. aki több tb-t fizet, az mivel kap többet? az ő környezete egészségesebb lesz? netán a pap több faszságot mond el helyette? esetleg gyorsabban kész lesz a műtétje? látom nem vagy képes felfogni, hogy ugyanazért az összegért ugyanaz a szolgáltatás jár. és minden efelett beszedett összeg igazságtalan.

senkinek semmi köze a fizetésemhez. az államnak se. ha adóelkerülésre akarsz játszani, nyomasd csak a progresszív dumát, se a cég, se az alkalmazott nem érdekelt a magas bejelentett bérben. miért fizet a cég több adót meg tb-t utánam? sokkal betegebb leszek, mint aki árkot ás? ugyan dehogy. szó nincs erről. az egész arról szól, hogy elvegyék azt a pénzt tőlem és a cégtől, mert nekik van. elvesszük azoktól, akik tanultak és dolgoztak érte, hogy odaadhassuk azoknak, akik meg nem. nem az orvos és a tűzoltó keresetét sajnálom, hanem az ingyenélőkét, akiknek semmit sem szabadna adni. az orvosok helyett ők kapják meg azt a pénzt, amiből a működő államszervezet dolgozóinak kéne kapni....

mindenkit, aki évismétlésre szorul el kell távolítani az oktatási rendszerből, mert az azt jelenti, hogy az alapképzés közben az alapképzettség elsajátítása sem sikerült nekik. ezek csak visszahúzzák a többieket. el kell zárni őket, mert a családi körülményeik nem teszik lehetővé a felzárkózást, és speciális bentlakásos iskolákba kell őket tanulásra és nevelésre beadni. az elején főleg a másodikon kell legyen a hangsúly...

szoja122 2012.11.29. 05:17:17

@Akitlosz: Tökéletesen tisztában vagyok vele, de te ezt pontosan tudod, mivel NEM ezért írtam.
Te pedig a vita kedvéért szándékosan kifacsarod.

Vitakultúra: 2:1

szoja122 2012.11.29. 05:22:21

@inreallife: "mindenkit, aki évismétlésre szorul el kell távolítani az oktatási rendszerből,"
Örülök, hogy mindenkit beleértesz. Persze nem ez a megoldás.

Az orvosok fizetésének emelése önmagában természetesen semmilyen színvonal emelésével sem jár.

Mind ahogy a fizetésemelés önmagában semmire sem megoldás.

Teljes reform kell -szakértői tanulmányokkal előkészítve- szinte mindenre.

A papokkal kapcsolatban pedig egyetértünk. A híveknek kellene fizetniük mindent.

szoja122 2012.11.29. 05:34:03

@Akitlosz: Jó lenne, ha ezt egyszer részletesebben kifejtenéd.

Jó elgondolás, mint a kommunizmus alapeszméje, csak megvalósítatlan mert az emberi alap tulajdonságok miatt nagyságrendekkel jobban eltorzulna mint a mostani.

Példásul, pártok hiányában hogyan reklámozná magát a képviselő? Hogyan ismertetné meg a programját a teljes Magyarországon élő emberekkel? Honnan lenne erre infrastruktúrája, pénze? Ki fizetné a szakértőit? Közös a adóból mindenki?
Ha belegondolsz ez nagyságrendekkel drágább lenne.

Úgyhogy a technikáját, légy szíves.

szoja122 2012.11.29. 05:48:29

@Akitlosz: Például mindenki indulhatna, akár 100 ezer önjelölt is?

Még egyszer a technikájáról, lebonyolításáról légy szíves!

Itt olvastam róla, de csak a jellemzőit írta le, az előnyeit, azt nem hogy hogyan, miből lenne megvalósítható:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Pártmentes_demokrácia

szoja122 2012.11.29. 06:09:17

@Akitlosz:
Itt még olvastam róla.

igazszo.blog.com/impresszum/

De az igehirdetésen kívül (a "Hogyan" rész is kizárólag erről szól) a megvalósításáról, a technikájáról, semmi.

Ez is egy vallás, hinni kel benne és kész.

dbeata 2012.11.29. 06:47:39

@Akitlosz: Köszönöm, igazán értékelem, hogy megnézted! :) Akkor, most hogy már átment a szűrőn, és tudom, mit kell nézni, én is részletesebben elolvasom. Tegnapelőtt csak úgy átfutottam, de nem gondolkoztam el rajta. Még egyszer, hálás köszönet.

dr. Balta$ár 2012.11.29. 07:30:39

@menőmano: aszékjek-6lenin-laci56 is itthagy egy csomó birkatrágyát...

azt is ellophatná valaki...

Balt 2012.11.29. 08:03:25

"„80 százalékban megvagyunk a programunk fő elemeivel” – mondta Mesterházy, aki szerint tartalom nélkül nincsen összefogás."

Magyarul: megint ők akarják fújni a passzátszelet. Mondjuk ehhez a volt szdsz főembereknek lesz 1-2 szavuk (Bajnai oldalán)... :)

Balt 2012.11.29. 08:10:04

Nyihihi:

"Végül még egy furcsa biztatással állt elő. Mesélt azokról az állami alkalmazott ismerőseiről, akik a nemzeti konzultációban, közvéleménykutatásokon és még a falujukban is azt állítják, hogy mindenben egyetértenek a kormánnyal, de Mesterházynak elárulták, hogy eszük ágában sem lenne a Fideszre szavazni. [2002 után én is azt mondtam, sőt, elvÁrtam a csaLÁDBAN MINDENKITŐL, HOGY mszp-SZAVAZÓK VAGYUNK. Pardon: cpslck.]

Viszont azon nem volt értelme már rágódni, hogy vajon az ilyet régen rejtőzködő szavazónak , még régebben meg kriptokommunistának hívták volna, mert véget ért a fórum, Mesterházy Attila, aki egy éve hajtotta végre a zöld fordulatot, pedig lassan beszállt a fekete Audijába, aminek a motorját a sofőr végig járatta."

Balt 2012.11.29. 09:19:20

@Hepci: Lehet, de ebbe most sztem is beletalált: :) (Véleményem fentebb.)
velemenyvezer.blog.hu/2012/11/29/ugyes_mesterhazy_csobe_huzza_bajnait

Balt 2012.11.29. 11:18:25

@Balt: Magyari ("DeDi") P. kommentje ugyanitt. Ismét csak megállapítható, hogy a DeDi a legjobb elemző Mo.-n évek óta. :)

graycivil 2012.11.29. 11:42:22

"Szavazások Orbán nélkül - talán nem érdekli a rezsim születése?

Nem volt jelen Orbán Viktor a választási regisztrációról szóló törvény megszavazásakor a parlamentben. Nem új a módszer, a pártállamot idézi."

stop.hu/belfold/szavazasok-orban-nelkul-talan-nem-erdekli-a-rezsim-szuletese/1102928/

" Lehet, hogy az a terv, hogy a világ elhiszi majd: "én nem tehetek róla, ott sem voltam!"?"

F.Y!DESZ

It’s the economy, stupid 2012.11.29. 12:31:51

@Hepci: @A pöttyös az igazi dbeata:

:DDD
Van egy Wallek nevű hapsi, usa top-menedzser volt, miután nyugdíjba ment, írt egy humoros könyvet a móccerekről, amik mentén a Hallgatag Birodalom (szindikátus, cosa nostra) vezetése működik, de tkp. minden szervezetre érvényes sajna, ő írja, hogy SOHA ne alkalmazz egyetemi v. főiskolai profokat SEMMIRE, még tanácsadóként se, mert semmit nem tudnak a való világról, de azt a semmit nagy elánnal oktatják a gyanútlan fiatalságnak.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.29. 14:05:12

@european commonwealth: "az előválasztás viszonylag egyszerű dolog. minden jelölt finanszírozza a saját előkampányát."

Itt bukott meg a dolog. Sokba kerül és a fityiszen kívül nem nagyon van zsé, mivel a mutyit is államosították. :(

tölgyes 2012.11.29. 14:14:13

@Akitlosz: Most már tényleg fáaraszt a csacsiság.
A 30-as válság idején R. első intézkedése az volt, hogy megtiltotta, hogy külföld számára dollárért aranyat adjanak.
Ezzel a pénzrendszernek be is fellegzett.

"Az aranypénzrendszerben egy bankroham azt jelenti, hogy a bank fizetésképtelen, és csak a sor elején állók kapják vissza a betéteiket. A bank által kihelyezett hitelek, még ha majd vissza is fizetik őket, akkor is hosszú távúak, nem lehet gyorsan visszahívni őket. Ha a betétes kígyózó sort talál a banképületnél, akkor viselkedik racionálisan, ha ő is beáll a sorba. Egy enyhébb változatban, amikor a kihelyezett hitelek egy részét nem fizetik vissza, vagy a betétek egy részét kiveszik, a bank visszafogja a hitelezését, hogy ne legyen annyira „kifeszítve” a tartalékaihoz képest. Ha ez minden banknál egyszerre következik be (és általában ez szokott lenni), akkor mindenki visszafogja a hitelezést és recesszió vagy depresszió következik be. A pénzügyi rendszer ráerősít a gazdasági ciklusokra, ami remek érzés a fellendülési fázisban, de szörnyű a lefelé menő ágban.
Amikor jól mennek a dolgok, a bankrendszer pénzt teremt a hitelezéssel, és az aranyfedezet csökken. Amikor lefelé fordul a gazdaság, csődök és bankrohamok jönnek, mindenki tudja hogy csak a betétek egy részét képesek a bankok kifizetni. És a végén persze a kormányok elszakítják a pénznek az aranyhoz való kapcsolatát... Nagyon leegyszerűsítve ez történt a múlt században, a dübörgő húszas években és a depressziós harmincasokban."

tölgyes 2012.11.29. 14:26:00

@graycivil: Tegnap még félt! Ma meg már nem érdekli?? Döntse már el, hogy mit is akar állítanI:)

Balt 2012.11.29. 14:27:51

"Nagyobb baj, ha ez a lista tényleg komoly. Mert abban az esetben Orbán rajtunk ragad, haverek. Ha van valaki akit Kusza Szemnél is jobban utálnék a gazdaság romjai fölött kóricolni, az Veres János." :)))

graycivil 2012.11.29. 14:56:26

@tölgyes: Mi...hogy?

Szövegértési gyakorlat: El Curo annyira fél a későbbi számonkéréstől a választási regisztráció ügyében, hogy még az általa gründolt egypárti rezsim (demokratikus választás kimúlása) létrejöttének magasztos pillanata sem érdekli.

graycivil 2012.11.29. 15:14:17

"Ertsey nagyon átverte Novák Elődöt

A Jobbik lemondásra szólítja fel Ertsey Katalint, mert állítása szerint az LMP-s országgyűlési képviselő Novák Előd Jobbik-alelnök írásbeli kérdésére úgy nyilatkozott, izraeli állampolgársággal is rendelkezik. Novák Előd csütörtöki sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, elfogadhatatlan, hogy az LMP-s politikus eddig ezt "eltitkolta"."

hvg.hu/itthon/20121129_Jobbik_Ertsey_mondjon_le_mert_izraeli_all

"Ertsey Katalin azonban válaszában azt írta: izraeli-piréz állampolgár és magyar állampolgárságát pénzért vette jelöltsége előtt. Novák Előd később úgy reagált: értette a viccet, de nem szereti."

Pofára esés a köbön! :-)))

teevee 2012.11.29. 15:35:42

@inreallife: Kevered a dolgokat.

Az érvelésed ott bukik meg, hogy egykulcsos adónál (abszolút értékben) is többet fizet a nagyobb keresetű, mint az alacsonyabb jövedelmű, (abszolút értelemben) ugyanazért a szolgáltatásért (orvosi ellátás, bkv, stb.).
Az adófizetés nem azt jelenti, hogy az egyén az általa igénybevett szolgáltatásokért fizet, arra ott van a piac.

Az adófizetés a közteherviselés egyik módja, és arról szól, hogy a "köz" vélekedése alapján, a "köz" működéséhez szükséges feladatokat, a "köz" finanszírozza.
Egészséges "köz" nem vitatja, hogy a közterheket a "közt" alkotó egyének/szervezetek finanszírozzák, mégpedig teherbíróképességük arányában.

Arról lehet vitatkozni, hogy a "köz" a feladatait és a teherbíróképességet jól állapította-e meg (szerintem nem) és arról is, hogyan lehetne másképp.
Az egykulcsos személyi jövedelemadózás azt jelenti, hogy a teherbíróképességet a jövedelemmel arányosítjuk, és azt mondjuk, ugyanaz a teherbíróképessége annak, akinek adózás után a létminimumot környékező jövedelme marad, meg annak is, akinek mondjuk ennek a sokszorosa.
Szerintem, ez nincs így jól.

És ez nem az egy vagy több kulcs kérdése. (Amerikában például az alacsony adók mellett a kultúra része az adakozás, az önkéntes munka.)
Sokféleképpen lehet therebíróképességet figyelembe venni.
Például (ha jól vettem ki) a családi adókedvezményt támogatod, noha ott éppen az történt, hogy a "köz" úgy ítélte meg, hogy a gyereket nevelő családok teherbíróképessége kisebb.
Vagy a nyugdíjak csökkentését/adóztatását javasolod, (gondolom) azon az alapon, hogy bírnak a nyugdíjasok többet is.
Ugyanilyen eszköz lehet a többkulcsos adó is.

Ami pedig az oktatási elképzeléseidet illeti, azok nyilvánvalóan nem a bentlakásos állami intézményekben folyó nevelési tapasztalatokon és eredményeken alapulnak. Persze, a klaviatúra mindent kibír.

dr. Balta$ár 2012.11.29. 15:50:29

brékó brékó

dr. sóti zsemjén doktorijának annyi lesz...
az eltének most esett le, hogy ez neki is sz@r...
majd elkenik, egyelőre ez lehet A terv....

"Sajtóközlemény
Az elmúlt napokban Semjén Zsolt szociológia szakdolgozatának más szerzők által publikált tanulmányokkal való részleges azonosságára vonatkozó állítások láttak napvilágot a sajtóban, melyek az ELTE Társadalomtudományi Kart és intézményünk oktatóinak szakmai hitelességét is érintik. Ezen állítások valóságtartalmának tisztázására háromtagú bizottságot bíztam meg a mai napon. A bizottság tagjai a Kar magas szintű tudományos kvalifikációval rendelkező oktatói. A bizottság megállapításairól tájékoztatjuk a közvéleményt.
2012. november 29.
Dr. Tausz Katalin dékán"

tatk.elte.hu/aktualis-hirek/egyetemi-hirek/2383-sajtokoezlemeny

Guillaume sous guillotine 2012.11.29. 15:51:47

Schiffer egy rendes ember. Jávor meg akárkivel összefogna hogy bársonyszékbe üljön.

tölgyes 2012.11.29. 17:56:18

@graycivil: épp ez az! Tegnap még félt, ma meg már nem érdekli!:)

márta)) 2012.11.29. 18:20:41

Jó! és érdekes ez" a magyar politika. Nem kicsit hanem nagyon.
Bezony.
:)))

dbeata 2012.11.29. 18:29:14

@It’s the economy, stupid: Köszi, felteszem az elolvasandó könyvek listájára. :)

@ @ @ @

Ma délután tüntetésen voltunk, játszótér helyett.
7. napja tüntet a JESZ, Bokros Lajos portája előtt. Lakókocsi, egy iglu sátor, és egy toi toi vécé alkotják az infrastruktúrát. Van még egy fehér műanyag kerti ülőgarnitúra, csalogatva a járókelőket, ha csatlakoznának.

Fehér lepedőre festették fenyegető üzeneteiket:

Megvárunk Bokros!
Nem ezt ígérted Bokros!
El a kezekkel a jobboldaltól, Bokros!

jesz.hu/sajtokozlemeny/az-ellentuntetok-megfutamodtak

Bokros meg úgy megijedt, hogy haza se jött még azóta se.

márta)) 2012.11.29. 19:10:08

Semmi köze Novák Elődnek a képviselők állampolgárságához"

Péterfalvi Attila "az utóbbi napokban elmérgesedett politikai vita kapcsán" felhívta a politikai élet szereplőinek figyelmét arra, hogy az ilyen adatok kiadására a képviselőket és az állami tisztviselőket nem lehet kötelezni. Már önmagában az erre való felszólítás is az emberi méltóság sérelmét vetheti fel."

hvg.hu/itthon/20121129_allampolgarsag_novak_elod#rss

Na.Igen. A világlapokban pedig "bérelt helye" van a magyar politikának. a történéseknek. Ezúttal sem maradt üresen, kihasználatlanul. Ez nagyon nem jó, szégyen. Szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 19:21:52

@Balt:

Pedig az a könnyebbik út. Belépni egy már sikeres, jelentős pártba, és ott átvenni a hatalmat.

Újat alapítani és azzal feltörni nehezebb.

De úgy tűnik alul maradt, Gyurcsány is, és Bajnai is Mesterházyval szemben az MSZP-ben. Hogy miért, azt nem tudom.

De lehet, hogy trükk. Ha mindegyikük az MSZP-ben lenne, akkor az MSZP nem kapna annyi szavazatot, mint az MSZP, a DK és az Együtt 2014 külön.
Viszont ha összefognak és együtt indulnak, akkor megint körülbelül ugyanott vannak.

Valószínűleg több tényezős a játszma, de a fő motívum a hatalmi harc a bal oldalon.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 19:24:25

@szoja122:

Örülök, ha tisztában vagy vele. Nem úgy tűnt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 19:56:50

@szoja122:

Már leírtam itt is többször, de ám legyen.

Az egész elsősorban filozófiai kérdés. Egyesek szerint a választás a pártokról szól, és a választás alanyai a pártok.

Mások szerint, és én is ezzel értek egyet a választás az emberekről szól, és a választás alanyai a képviselőjelöltek, az emberek.

Ebből kifolyólag a hátrányos megkülönböztetés tilalmából kiindulva csak olyan választási rendszer elfogadható, amelyik egyenlő esélyek nyújt valamennyi képviselőjelöltnek, nem a rendszer dönti el, hogy kiből lesz, képviselő, hanem a választók.
Ma ugyanis már azelőtt lehet tudni, hogy kiből lesz képviselő szinte biztosan, és kiből semmiképpen, mielőtt egyetlen szavazatot leadtak volna. Az országos listavezető szinte biztosan bejut, lényegében választó akarattól függetlenül (egyetlen korlát az 5% elérése a pártjának), míg a lista a végén szereplő jelöltnek gyakorlatilag semmi esélye sincsen. Azaz maga a választói rendszer diszkriminál a jelöltek között, mégpedig a választói akarat kijátszása céljából azért, hogy a pártvezéreknek bérelt helyük legyen az országgyűlésben.

Szóval egy ez tisztességtelen választási rendszer, legalábbis, ha az elején vázolt második filozófiából indulunk ki.

Hogyan lehet olyan lehet választási rendszert alkotni, amelynek az alanyai az egyenlő esélyekkel induló képviselőjelöltek, nem a pártok, mégis eléggé arányos képviseletet biztosít a pártok számára?
Könnyen.

Nagyobb méretű választókörzeteket kell létrehozni, amelyekből mindegyik több, a legtöbb szavazatot kapott X számú jelölt nyer mandátumot népességarányosan.

A választáson a jelöltek természetesen feltüntethetik pártemblémájukat a nevük mellett, csak nem pártra szavaz a választó, hanem képviselőjelöltre, emberre.

Magyarországon ezek a nagyobb körzetek hagyományosan és praktikusan a megyék lennének, illetve Buda valamint Pest, ez utóbbi esetleg két részre osztva. Ez 21-22 választási körzetet jelent.

Mindegyikből mandátumot nyer a parlament méretétől és a választókörzet, azaz a megye népességétől függően mondjuk 4-10 képviselőjelölt.

Természetesen nem tilos egy pártnak egy körzetben több jelöltet is indítania.

Ezzel a módszerrel biztosítható a több párti, ha a pártok jól taktikáznak és jól mérik fel az erőviszonyokat, akkor arányos
országgyűlés. Egy erős párt egy körzetből, akár több jelöltet is be tudhat juttatni, de a kisebb pártok is be tudhatják juttatni egy jelöltjüket, ha rá koncentrálnak.

Lényegében ilyen egyszerű, de nagyszerű a választási rendszer. Semmi lista, mégsem kétpárti a parlament, mégis eléggé arányos.

A rendszer további előnye, hogy soha sincsen szükség időközi választásra. Az ismeretlen fogalom.

Ha egy képviselői hely megüresedik, akkor az abban a körzetben a következő legtöbb szavazatot kapott, de még éppen be nem jutott jelölt lesz az új képviselő.

Még további előny, hogy nem lehet machinálni a választási körzethatárokkal. A megyehatárok a körzethatárok és punktum. Azt, hogy egy mandátum elnyeréséhez körülbelül ugyanannyi szavazat kelljen mindenhol nem az azonos választási körzetméretek biztosítják, hanem a népességarányos mandátumhelyek. Kisebb megyének kevesebb képviselője lesz, nagyobb megyének arányosan több. Ilyen egyszerű.

A rendszer a kisebb pártokat segíti, hiszen nekik annyira nem kell taktikázniuk. Egy jelölt, aztán hajrá.
Míg a nagyobb pártoknak jobban át kell gondolniuk a stratégiájukat. Ha túl sok jelöltet indítanak egy körzetben, túlbecsülik az erejüket, akkor lehet egyik sem jut be, vagy csak egy, míg ha túl keveset, akkor ő(k) ugyan biztosan bejut(nak), de lehet többre is lett volna elég erő.

Ez a rendszer egyforma esély nyújt minden jelölt számára, és még a független jelölteknek is sokkal több esélyük lehetne, mint ma.

Bérelt helye viszont egyik pártvezérnek sem lehetne a parlamentben.

Amúgy ma is van hasonló választási rendszer érvényben. Mégpedig Magyarországon. Az önkormányzati választási rendszer bizonyos telepölésméretnél ehhez hasonló.

Mondjuk 7 fős lehet az önkormányzati képviselő testület, indul rá 19 jelölt, a legtöbb szavazatot kapott első hét jelöltből lesz a képviselő. Egyszerű, logikus, és praktikus. Ha az egyik képviselő lemond, meghal, akkor a választáson 8-ik helyet elért jelölt lesz helyette a képviselő. Nem kell felesleges és értelmetlen időközi választásokat tartani emiatt.

Na valahogy így, hogy a kecske is megmaradjon, és a káposzta is jól lakjon.

Ez a rendszer ugyan messze nem tökéletes, de elégséges mértékben biztosítja az arányosságot a pártok számára - feltéve, ha a pártok választási stratégiája jó, és jól mérik fel erejüket - ad megfelelő esélyt a bejutásra a kisebb pártok, és akár a független jelöltek számára is.

Semmi trükközés a listákkal, és második forduló előtti visszalépkedgetésekkel nincsen, és nem is lehet benne.

Szóval én ezt ajánlom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 20:04:44

@szoja122:

Én nem a pártok ellen vagyok. Nyugodtan működhetnek pártok, elvégre ez egy szabad ország egyesülési, gyülekezési joggal, meg minden. Csak nem kellene, hogy a pártok kiváltságosak legyenek, a választáson főleg nem.
Az én rendszerem ezt kiküszöböli. De nyugodtan indulhatnak párt jelöltek a választáson, a nevük mellett feltüntetve a pártjukat. De szavazni csak a képviselő jelöltre lehet, külön a pártokra nem.

Olyan "ellenérvet" szoktak mondani, de hát úgyis a pártok alapján dönt a választó.
És? Mit számít ez? A választás titkos, olyan szempontok alapján dönt a választó a fülkében arról, hogy hova húzza az x-et, amilyen szempont alapján csak akar. Ez az ő legbelsőbb magánügye.
Ha éppen ahhoz van kedve az én rendszeremben is ugyanúgy dönthet pártszimpátia alapján. A szavazó dolga, nem a választási rendszeré, hogy ki miért szavaz úgy ahogyan.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 20:17:58

@A pöttyös az igazi dbeata:

Ami nekem érdekes, hogy mennyien kritizálják a Magyar Nemzeti Bankot, hogy az a magyar nemzeté, még sincsen rá a kormánynak és az országgyűlésnek befolyása, mert a Nemzeti Bank "független.
Akárki is vélje ezt, megalapozatlan vélekedésnek tartom, kettő fő okból.

1. az országgyűlés nevezi ki az MNB összes főbb vezetőjét, elnökét, alelnökeit, és az egész monetáris tanácsot is.

2. az országgyűlés hozza a jegybanktörvényt, az országgyűlés írja elő a Nemzeti Bank feladatait.

Ilyen körülmények között arról beszélni, hogy az MNB független az országgyűléstől, amelyik nem tudja befolyásolni a Nemzeti Bankot, vicc, komolytalan.

A magyar országgyűlés által hozott jegybanktörvény a Magyar Nemzeti Bank elsődleges, minden egyéb felett álló feladatának írja elő az árstabilitás megteremtését. Bármilyen egyéb feladatot csak úgy végezhet törvényesen a Magyar Nemzeti Bank, ha az ennek az elsődleges célnak az elérést nem veszélyezteti.

Ezzel szemben éppen azt látjuk, hogy a kormány, a politika éppen azért helyezi politikai nyomás alá a Magyar Nemzeti Bankot, hogy az ne törődjön annyira a fő feladatával, ne törődjön annyira a rá vonatkozó törvénnyel, hanem engedje elszaladni az inflációt, hogy ezzel segítse a kormány gazdasági elképzeléseit.

Ez csak a politikusok és az általuk hozott törvények képmutatását jelzi.

Éles ellentétben áll egymással a politikusok által hozott törvény a valós politikai szándékaiktól.

Hasonlóan kedvenc példámra a törvénybe iktatott, Gyurcsány féle 2005-ös ötéves adócsökkentési programmal.

Rossz az a politikai rendszer, ahol ennyire nem kell betarta(t)ni a törvényeket.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 20:21:22

@Balt:

Azért ebből nem következik a passzászél, még ha úgyis van, de nem emiatt.

Az a normális, hogy minden párt elkészíti a saját programját.
Így lehet tudni, hogy ki mivel akarja megvezetni a választókat.

S koalíció esetén a kész pártprogramokat fésülik össze.

tölgyes 2012.11.29. 20:23:04

@Akitlosz: Azon kívül, hogy az Ön által leírt választási rendszer bonyolult és még értelmetlen is. Ha csak egyéni körzeteket akar akkor legyen egyéni. A pártok akkor is mindent meghatároznak... csak az arányosság elve még kisebb mértékben érvényesül.

It’s the economy, stupid 2012.11.29. 20:26:44

@Akitlosz:
Nagyon sok szamárságot hordtál megint össze...

"Az történt, hogy 1971-ig az amerikai dollár aranyra átváltható volt"

Ez így konkrétan nem igaz: korlátozottan volt átváltható, kizárólag a BW rendszerben résztvevő tagállamok nemzeti bankjai részére.

"a franciák át is váltották. Okosan tudták, hogy az amerikaiak nem fogják tudni a dollár aranyértékét tartani, így jobban jártak"

Az 35$-os unciánkénti árát nem az amerikaiaknak kellett fenntartania, hanem az összes résztvevő államnak. Ebből a célból hozták létre a legpotensebb szereplők a London Gold Pool-t, ami a kereslet-kínálat változása által gerjesztett aranyár-ingadozásokat lett volna hivatott kivédeni. Ebbe a rendszerbe szart bele De Gaulle, részben a szokásos önző francia nacionalista mentalitás, részben az usa-val való összeveszése miatt: 66-ban a nato katonai szervezetéből is kilépett.
Hogy okos volt-e: a lépésével felrúgta a pool egyezményt, létrehozta az erkölcsi alapot az amerikaiak számára, hogy megszüntessék a dollár átválthatóságát, onnantól ők se tudtak több dollárt aranyra konvertálni, szóval inkább hülyék voltak...
Ráadásul az átválthatóság megszüntetésének valódi oka nem is ez volt, hanem az usa vietnami háború miatti eladósodása: nyomni kellett a dollárt ezerrel, kapóra jött nekik a franciák dobása. (Az USA külső dolláradóssága már 1959-re meghaladta az amerikai aranykészletek értékét.)

Ami az aranyfétisizmust illeti: az arany árának állandó szinten tartása LEHETETLEN. Hogy csak két példát mondjak:
Keresleti oldalról felhúzta az arany árát az ipari felhasználás kibővülése, az it-szektor közel 10%-kal dobta meg a keresletet, erre 20 évvel korábban a szektor létezésének hiányában nem lehetett számítani.
Kínálati oldalról felnyomta az árat a bányászat ktsgeinek emelkedése, pl. az energiaárak változása miatt.

Ehhez hozzájön, hogy mint "monopolizált bányatermék" az egyes országoknak nem egyenlő mértékben áll rendelkezésére: az ötvenes évekig a világ arany termelésének 70%-át Dél-Afrika adta, a kibocsátás mennyiségével úgy rángatta az arany piacát, ahogy kedve tartotta. Tehát az "általános egyenértékes" szerepét ( vö: marx) képtelen betölteni. Lásd még Hagelmayer–Bánfi–Boros: Az aranydeviza-rendszer kudarcai c könyvében a 70-es években azt bizonyította be, hogy a hitelpénz inflálódását az aranyfedezet nem tudta megakadályozni.

Eddig több kísérlet történt az aranystandard visszaállítására (ami NEM= az aranydeviza-rendszerrel), pl. Churchill pénzügyminisztersége alatt 1926-ban: mivel rosszul lőtte be a font-arany paritást, óriási bukta lett belőle, gazdaság visszaesett, majd jött 1929...

"az araboknak nem tetszett, s úgy döntöttek, hogy ők az olaj árát továbbra is aranyértéken számolják, Ettől viszont nagyon megugrott az olaj ára"

Olajár robbanás oka a Jom Kippur-i háború kitörése, és az arab opec-államok által bevezetett embargó által mesterségesen teremtett szűkösség.

"mindenféle pénzsokszorozó, multiplikáló módszer tiltása."

Ez akkora baromság, mintha azt írnád, tiltsuk meg a gravitációt: egyik egy közgazdasági, másik egy fizikai törvényszerűség.

inreallife 2012.11.29. 20:32:00

@teevee: de ki akar egy olyan közhöz tartozni, ahol még a minimális színvonalat sem üti meg az egészségügyi ellátás? úgy, hogy többszörösét fizeti az egyik ember a másiknak? akkor inkább szüntessük meg a közteherviselést, senki nem kérte, és nem is akar érte többször annyit fizetni, mintha megoldaná a saját jövedelméből. erre kell a közteherviselés nevű fantáziaszülemény, hogy mások ügyes bajos dolgait fizessék ki a zsebemből? erre nem kell közteherviselés. z utat is úgy kéne építeni, hogy az utcában lévők összedobják az útra valót. most az a szitu, hogy mindenki akar mindent, de úgy, hogy azt a közösből finanszírozzuk. de aki keveset keres, az is sok mindent akar, de befizetni a közösbe már nem, hiszen neki kevés pénze van. ezért fizessen helyette más. mert hülye volt tanulni, és dolgozni sem dolgozik eleget. akinek 8 általánosa van, az dolgozzon 16 órát és adózzon, amennyit csak bír. hogy mindenki ugyanannyit fizessen be. nehogy már nekem kelljen állnom más cechét...

dbeata 2012.11.29. 20:42:33

@Akitlosz: Ezt most nem pontosan tudom követni. Kik kritizálják? Matolcsy?

Ki más hozhatná a törvényeket, mint az országgyűlés, amely - elvileg - az ország nevében hoz törvényeket?

"Ez csak a politikusok és az általuk hozott törvények képmutatását jelzi." - Vagy azt, hogyan rendelődik alá a szép, magasztos, hosszútávú cél a pillanatnyi érdekeknek.

Eleve ez a rendszer, ahogyan az MNB működik, nem egy olyan politikai helyzetre íródott, mint a mostani, ahol ilyen szinten az történik, amit a kormány diktál, és a köztársasági elnöki tisztség is az ő kezükben van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 20:45:14

@tölgyes:

Felőlem aztán csacsiskodhat akármennyit, a tény az, hogy a dollár mögötti aranyfedezet 1971-ig állt fent, és Nixon elnök szüntette meg.

Roosevelt csak felfüggesztette a válság alatt, majd utána leértékelte a dollárt az aranyhoz képest, de az aranyfedezet maradt.

Az idézőjeles részben pedig semmi aranyspecifikus nincsen.
Ma sem tudják a bankok egyszerre az összes betétesüket kifizetni, pedig nincsen aranyfedezet. Annak ehhez semmi köze.
Bankroham esetén pedig a bankok fedezik egymást.
Azaz, ha egy bankot megrohannak az emberek, akkor a többi bank segít neki, a saját jól felfogott érdekéből.

Ezért bár valóban nem tudja egyik bank sem egyszerre visszaadni a betétesek pénzét, de ha csak egy bankot rohannak meg a betétesi az meg sem rázza a bankrendszert, könnyedén elhárítható a roham, mert a bankrendszer egy nagy egészként működik.

Aranyfedezetnek ehhez szintén nincsen köze, aranyfedezet esetén is ugyanígy lenne.

Remélem a következő hozzászólásában is lesz valamilyen jó kis minősítgetés, azokon keresztül lehet ugyanis az ön jellemét a könnyen megismerni! :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 20:48:39

@graycivil:

Nem átverte, hanem hazudott.
Persze ha nem ilyen nagy hazudozó lenne, nem is lenne a parlamentbe való.

Csak azt bizonyította ezzel, hogy nem lehet komolyan venni a képviselő asszonyságot.

dbeata 2012.11.29. 20:54:31

@Akitlosz: "1. az országgyűlés nevezi ki az MNB összes főbb vezetőjét, elnökét, alelnökeit, és az egész monetáris tanácsot is."

Amúgy nem egészen.
Az országgyűlés, tehát a törvényhozói hatalmi ág hozta a Jegybanktörvényt.

A Monetáris Tanács tagjainak kinevezései pedig így alakulnak:

"Valamennyi tagot a köztársasági elnök nevezi ki 6 évre. A tagok mandátumuk lejáratát követő három évben nem nevezhetők ki újra.
A Tanácsban résztvevő alelnök személyére az elnök tesz javaslatot, és a miniszterelnök terjeszti a köztársasági elnök elé. Az alelnököket a köztársasági elnök nevezi ki.
A külsős tagok közül két fő kinevezésére az MNB elnöke tesz javaslatot, amelyet egyetértés esetén szintén a miniszterelnök terjeszt a köztársasági elnök elé.
A másik két tag kinevezésére a miniszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. A miniszterelnök kikérheti az MNB Elnökének véleményét, ám annak nincs vétójoga.
Ha egy tag megbízatása megszűnik, akkor az őt eredetileg javasló hivatal viselője jogosult az új tag személyére javaslatot tenni."

Tehát a miniszterelnök (végrehajtó hatalmi ág feje) + köztársasági elnök + MNB elnök.

A függetlenséget az biztosítaná, hogy a három személy egymásnak nem alárendeltje.

Ki is az MNB elnöki szék várományosa manapság? Valami Matolcsy?

Ki is a köztársasági elnök? Valami Áder?

Itt a bib kérem szépen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 20:58:22

@márta)):

Magyarországon közkatona csak kizárólag magyar állampolgár lehet.

Mitől veszélyesebb a nemzetre egy közkatona kettős állampolgársága, mint egy parlamenti képviselőé?

Egy parlamenti képviselő sokkal inkább tud ártani az országnak, és egy idegen hatalmat szolgálni, mint egy közkatona.

www.honvedelem.hu/files/9/8663/hogyan_lehetek_szerzodeses_katona.pdf

"Milyen feltételeknek kell megfelelnem?
Akkor lehetek szerzôdéses katona, ha:
– kizárólagos magyar állampolgár vagyok;
–önként jelentkezem;
– 18–47 éves vagyok;
– büntetlen elôéletû, cselekvôképes vagyok;
– állandó belföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel
rendelkezem;
– a rendfokozati állománykategóriához minimálisan
meghatározott iskolai végzettséggel (szakképesítéssel)
rendelkezem;"

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 21:02:12

@tölgyes:

Abból még, hogy ön nem ért valamit, nem következik az, hogy értelmetlen.

Inkább önre lehet belőle következtetéseket levonni.

Szó nem volt egyéni körzetekről az írásomban, ebből is látszik mennyire hiányos az ön felfogóképessége.

Nem lennének egyének körzetek, és lista sem.

De leírtam, hogyan működik, ha nem érti, hát nem érti.

Amúgy a jelenlegi, valamint a korábbi, "kompenzációs", "töredékszavazatos" rendszer sokkal bonyolultabb.
De öntől nem is feltételezem, hogy képes legyen átlátni.

tölgyes 2012.11.29. 21:12:14

@Akitlosz: Csacsiságokat beszél. R. azért függesztte fel az arany kivitelét mert az összeomlással fenyegetett. Az arany a válságot meggátolni nem tudta, de már a válság előtt sem múködött. Vagyis az arany azt a lényegi szerepet nem tudta betüölteni, amit Ön szánna neki. Bevezettek ugyan egy késnyszerárfolyamot de ez sem tudta visszadni az aranynak azt a picszabályozó funkcióját, amit a XIX században betöltött., s aminek teljes bukását épp a válság tette nyilvánvalóvá.

Amit a bankrendszerről ír az is csacsiság. A 30-as válság megrendítette az egész rendszert. Nem véletlen, hogy R. elrendelt egy bankzárlatot és csak azoknak engedte az nyitást, amelyeket a szövetségi hatóság engedélyezett..és akkor ismét kérdem : hol az arany piacszabályozó szerepe???

Éppen ezért a "szakiradalom" szerint az aranypénzrendszer bukása már a világháborúban és az azt követő években bekövetkezett (ezért lett a válság túltermelési, mert az arany nem fogta vissza a túltermelést), de nyilvánvalóvá 32-33-ra vált.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 21:15:33

@It’s the economy, stupid:

"Nagyon sok szamárságot hordtál megint össze"

""a franciák át is váltották. Okosan tudták, hogy az amerikaiak nem fogják tudni a dollár aranyértékét tartani, így jobban jártak""

"Ebbe a rendszerbe szart bele De Gaulle,"

Aha.
Ha én mondom, akkor szamárság, ha te mondod ugyanazt egy kis szarral fűszerezve, akkor zseniális elméd kinyilatkoztatása a tömény igazságról.

Igazad van ecsém studid facsiga, nem a franciák váltották át, hanem "de Gaulle szart bele"!
Ha te csak ezzel a nyelvezettel vagy képes felfogni, akkor így volt.

A franciák nem aranyra váltották a dollárjaikat, hanem de Gaulle beleszart. Így már képes vagy felfogni? Kitűnő.
Örvendek, hogy ha ugyan ilyen primitív stupid módon is, de megértetted a mondanivalómat.

---

Amúgy az aranydeviza egyáltalán nem vallott kudarcot, a mai hitelpénz rendszer vall kudarcot, és okoz gazdasági válságokat.

"Az aranydeviza-rendszer kudarcai c könyvében a 70-es években azt bizonyította be, hogy a hitelpénz inflálódását az aranyfedezet nem tudta megakadályozni."

Nem is az a dolga. Az aranydeviza fedezett pénz, a hitelpénz a semmiből teremtett fedezetlen pénz.
Az aranydeviza NEM INFLÁLÓDIK!

1 gramm arany MINDIG 1 gramm aranyat ér.

Míg a mai pénzrendszerrel nem mondható el, hogy 1 dollár mindig 1 dollárt ér, azt meg pláne nem, hogy 1 forint mindig egy forintot ér.

Bár egy stupidnak ez magas lehet, hiszen nincsen benne szar.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 21:24:44

@It’s the economy, stupid:

Olyan törvényszerűség a pénzmultiplikáció , mint az infláció.

Ha a bankárok és a politikusok akarják, akkor van, ha akarják, akkor nincsen. De mivel jobban járnak anyagilag, nem kicsit, ha akarják, így hát van, és törvényes.

Nem törvényszerűség, hanem törvény által biztosított lehetőség.

Gravitációval példálózni nem kicsit stupid és megalapozatlan. A gravitáció az természeti törvény, embernek nincsen befolyása rá. A pénzsokszorozás pedig bankárok, közgazdászok által kitalált módszer.

Természetesen nem alapvető jellemző a pénznek, hogy csak úgy sokszorozódik.

Az ókorban is volt pénz, mégsem sokszorozódott meg hitelként a bankokban, mint manapság.

A gazdasági, pénzügyi gondok egyik oka a világban éppen ez a hitelpénz, a semmiből fújt pénzbuborék. Túl sok a semmiből teremtett hitelpénzből adott hitel a világban. Nem áll mögötte sem érték, sem munka. Ez a baj.

jjulie 2012.11.29. 21:25:48

@Akitlosz:

ne add fel alekosz, szurkolok neked

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 21:27:15

@inreallife:

Így van.

A "közre" hivatkoznak, de soha senki nem kérdezte meg a "közt", hogy mi legyen közfeladat, amire adót fizessen a köz, és mi ne.

Azt hiszem elég sok "közszolgáltatásról" szívesen lemondanának az emberek kisebb adókért cserében.

jjulie 2012.11.29. 21:28:15

@tölgyes:

egészen jó munkát végzett rajtad a szívlapát, elégedett vagyok veled

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 21:32:32

@A pöttyös az igazi dbeata:

Például az a cikk, amit tegnap belinkelték.

De a mai kormánynak is van problémája a jegybankelnökkel, ugyanilyen alapon.

Illetve akadnak, akik tévesen értelmezik a jegybanki függetlenséget, azt akarják belemagyarázni, hogy a Magyar Nemzeti Bank független a tulajdonosától, a magyar államtól, de ez nincsen így.

Abból a két okból, amit leírtam. Az országgyűlés hoz törvényt a Nemzeti Bank feladatairól, és működéséről, valamint az országgyűlés nemezi a Nemzeti Bank döntéshozóit.

Azért csak ne legyen már a jegybank elnök a miniszterelnök által utasítható!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 21:35:22

@A pöttyös az igazi dbeata:

A lényegen nem változtat. Nem lehetsz független attól, akitől a pozíciódat kapod, s aki előírja, hogy mi a dolgod.

jjulie 2012.11.29. 21:43:46

@Akitlosz:

egészen szép eredményre számíthatsz a biztonságiőr szellemi olimpián

jó felkészülést alekosz, hajrá

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 21:49:18

@tölgyes:

Semmi új? Már megint csak a csacsi?
Nem valami változatos a szókincse.

"Az arany a válságot meggátolni nem tudta, de már a válság előtt sem múködött."

Nem ez a dolga. Működik az. Arról nem az arany tehet, ha a tőzsde rosszul működik, és lufit fúj nem létező virtuális pénzből. Ha minden részvényért is aranyat, illetve arany fedezetű pénzt kellett volna adni RÖGTÖN, akkor nincsen válság.

A válságok a fedezetlen virtuális pénzek szaporodása miatt vannak. akár a tőzsdén szaporodnak, a kereskedelmi bankokban hitelpénzként, akár a Nemzeti Bank nyomtatja.

Az aranyfedezet ezt mindet kiküszöbölHETi. Amikor az 1929--es tőzsdeválság, mondom tőzsdeválság, nem gazdasági, nem volt reálgazdasági oka a válságnak, akkor a tőzsdén már döntő többségében virtuális, nem létező pénzek forogtak, ezek miatt emelkedett az árfolyam.

Ez egy jól kitalált módszer volt néhány ember meggazdagodására.

Aztán meg a FED megalakulása óta szaporította - és ma is szaporítja - a dollárt, és erről sem az arany tehet.

Az aranyfedezetet azért szüntették meg, hogy sokkal könnyebb legyen rontani a pénzt, s ezáltal a hatalmon lévő politikusoknak többlet bevételre szert tenniük.

Az a pénzrendszer bevált több ezer évig, s soha nem okozott olyan válságokat, mint ez a mai pénzrendszer, bár mindig voltak ügyeskedő politikusok, akik szerettek volna munka, adók nélkül többletbevételre szert tenni.

Amúgy érdekes, hogy éppen ön vásárol aranyat, aki szerint megbukott az aranydeviza. :-)
Legalább saját magának ne hazudjon!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.29. 21:56:32

Aranybányászat pedig azért nem játszik szerepet, mert elvileg arany nélkül is lehet stabil, értékálló pénzt létrehozni, és fenntartani bármeddig. Lehet(ne) akár az elektronikus számlapénz is stabil, akár évszázadokig is. Csak ebben ugyan ki merne bízni?
Az aranyban mégis jobban megbíznak. Ennyi az arany szerepe, a bizalom, semmi több.

Nem lenne tilos egyik országnak sem, hogy ne rontsa a nemzeti valutáját, hogy stabilan tartsa annak vásárlóértékét.
De ez sehol nem prioritás, sőt nem is igazán szempont.

Fontosabbnak tartják a gazdasági növekedés mesterséges erőltetését, akár visszafizethetetlen adóssághegyek tornyozása által is. Abból meg stabil pénz soha az életben nem lesz, de nem is célja ez a mai politikusoknak.

jjulie 2012.11.29. 21:57:54

@Akitlosz:

csudás a kitartásod alekosz, reggel megnézem bearanyoztál e mindent

inreallife 2012.11.29. 22:05:00

@Akitlosz: ez lenne az állami feladatok újragondolása nem? többezer milliárddal többet költ a mostani állam a hasonló méretű csehekhez képest. a pártoknak abban kéne versengenie, hogy ki tud többet megspórolni a költségvetésből, s ki tudja az adókat csökkenteni, nem ilyen fideszes módon minden hónapban 2-3 új adót vezetünk be....

dbeata 2012.11.30. 06:27:11

@Akitlosz: Ez a cikk azt állítja, hogy kikerült a magyar irányítás alól, és a külföldi érdekeket szolgálja (őtőlük függ immár).

Ezt nem tudom mennyire lehet igaz, de annyit állítok, hogy a "függetlenség2-et szerintem sosem úgy kellett érteni, hogy abszolút értelemben független, hanem az egyes hatalmi ágaktól (tehát törvényhozói, végrehajtói, bíróságok) független, a fékek és ellensúlyok révén (amit a mostani kormány gyengített meg, ezért is vetik sokan a szemükre, hogy diktatúra felé megy az ország.)

Balt 2012.11.30. 07:50:43

@A pöttyös az igazi dbeata: Hol van ez pontosan? Én is mennék. (Támogatandó. No, nem Bokrost...) :)

jjulie 2012.11.30. 08:10:09

@Balt:

te csak támogasd a sántakutyaságot meg a seggszájúságot kádárvakarék

dbeata 2012.11.30. 08:14:10

@Balt: XVIII. kerület, Székelyudvarhely utca. Házszámot nem mondok, de megtalálod, ha keresed.

Olyan transzparens is van, hogy:
"Demokraták vagyunk, nem hülyék!"

aszekelyek 2012.11.30. 08:22:36

Kedves mindenki !
Felhívom a figyelmet az indexen olvasható Demokrácia és Dilemma intézet... DEDI cikkre. Tele van hazugsággal. pl., hogy demokráciában nem korlátoznak. Nem a frászt nem.

De egyébként is , az eleje siránkozás , hogy jaj a szegény lusták majd biztos nem mennek , felsorolnak még néhány csoportot , akik, jaj szegény...Valahogy bele van szerkesztve a manyup is de hogy jön az ide? A regisztrációhoz?

Nem is kérdés , kiknek a fizetett cikke lehet. No persze jelzés erről nincs. Ja, nem mond mellette senki érdemlegeset. Ellene sem. Ezt mind megbírták állapítani. DEDI és a nagyeszű sündisznócska is segíthetett nekik....

Nem vagyok most itt egy darabig , mert háromnapos hivatalos látogatáson van itt a barátnőm , :) a Németországi. Akinek szintén remek véleménye van a médiumokról , a németországiakról különösen.

Ott pld letagadják a több száz ezres tüntetéseket. Nix. Csak valami maroknyi a anarchistáró van bla,bla. A Stuttgarti favédők háromezren voltak. Mire nevetni kezdtem , hogy ez olyan , mint a tv székháznál randalirozás másnapján a fradisták vótak duma.

A déli európai államok népeinek nagy tüntetéseiről sincsen csak interneten elérhető híradás. Hivatalos médiumokban ezek nem lényeges történések. Nem karhatalommal tartják vissza őket. Sok rendőr sem sérült meg szintén a sok tüntető mellett és neeem, nincsenek halálos áldozatok sem. Sehol. Minden a legnagyobb rendben van , mondják ott.

Mondjuk a német hivatalosban , kb. , mint az ard , a magyaroszági dolgokról , olyan frankón tudósítanak. Póllendvai típusú sajtómunkás van németországi médiumokban is bőven. Nálunk ez az elhallgatás éd hazudozás a kádári éra sajátja volt. No és persze azóta is divat volt a póllendvai baráti kör médiumaiban. Olvasom, hogy a POFOSZ és a FIDELITAs fel akarják számolni azt a nagyon is jól érthető következményt, hogy felnőtt egy generáció , melynek gondosan nem tanították meg a XX. század magyar történelmét és azt a célt tűzték ki, hogy ezen gyökeresen változtassanak. Még javasolnám azt is, hogy a regéket és mondákat is hozzák a tudomásukra, mert a gyökereinkkel sincsenek tisztában , illetve sok marhaság hangzik el , féltudás , vagy konkrét hülyeség.
No szép napot az ellenségeimnek! :) Kellemes gyalázkodást!

graycivil 2012.11.30. 08:23:06

"BKV-per: ugyanaz zajlik most is, mégsem bűn?

Ráadásul Szalai még azt is kifogásolta, hogy a vádiratban foglaltnál 30 milliárddal kisebb volt a BKV-hiánya, amelyet maga előtt görgetett. ... És az már tényleg övön aluli volt, amikor azt is elmondta, hogy így is 10 milliárddal olcsóbb volt a működtetés, mint korábban. Kérem, ha ez boxmeccs, akkor az ügyészségre minimum nyolcat számolt volna a mérkőzésvezető. "

egyenlito.blog.hu/2012/11/30/bkv-per_ugyanaz_zajlik_most_is_megsem_bun

"Az újabb, nagyon pontosan elhelyezett ütés pedig arra mutatott rá, hogy a szerződések, amelyek miatt Szalait vádolják, , nemhogy egyszerűen korábban köttettek, de ma is fennállnak."

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2012.11.30. 09:33:56

"Mit főz nekünk Matolcsy György?

A tippünk: lesz a választások előtt béremelés a pedagógusoknak, további juttatások az egészségügyi dolgozóknak és Medgyessy óta nem látott nyugdíjemelés. De milyen áron?"

velemenyvezer.blog.hu/2012/11/30/mit_foz_nekunk_matolcsy_gyorgy?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2012_11_30&utm_campaign=index

"a kormány megpróbálhatja, és számára szerencsés esetben akár ideig-óráig sikerrel fenn is tarthatja azt az illúziót, hogy minderre van fedezet. A valóságban azonban mindezért valószínűleg a választások után magas inflációval, esetleg meredeken gyengülő forinttal, valamint újabb megszorítási körökkel kell fizetnünk."

F.Y!DESZ

It’s the economy, stupid 2012.11.30. 10:21:55

@Akitlosz:
Amit írtál, annak semmi értelme, így aztán vitatkozni se lehet vele: a gold pool egy egyezmény volt, ha ez a szó ugyan jelent valamit neked :DDD, amit De Gaulle felrúgott, ebből eredően a későbbiekben ő maga sem tudta az ország dollárját beváltani, persze a többi részes állammal is kibaszott, ezt hívják pirrhuszi győzelemnek, ha ugyan ez a fogalom mond valamit neked. :DDD

Amit a multiplikátorról írtál - ami egy hatás, úgy is hívják: multiplikátor-hatás, nos, az a te óhajodtól függetlenül bekövetkezik, akárcsak a tárgyak földre esése - az azt bizonyítja, hogy lila gőzöd nincs még az alapokról se.

A borosék könyvét (amely valószínűleg idősebb, min te magad, de hát egy újszülöttnek minden vicc új) emiatt tényleg kár lenne elolvasnod, egy vak hangot nem értenél meg belőle. Úgyhogy csak szajkózd az arany-témát, nyomatéknak egy jó vastag smukkot akassz a nyakadba hozzá.

menőmano 2012.11.30. 10:37:12

Orbán ismerteti a jövőnket"

www.hir24.hu/belfold/2012/11/30/orban-forintrol-adorol-rezsirol-politikai-mubalherol/

Az elszegényedett,- hatalmas társadalmi csoportnak, ez sovány vigasz. Szerintem.

menőmano 2012.11.30. 10:39:27

Mi?van már? !
A székelyblognagyasszonyt, kiengedte a kalitkából" a jjulikája?
Mondjuk, totálisan nem érdekel, csak úgy írtam.
ennnyyyyi.
:(

It’s the economy, stupid 2012.11.30. 10:53:42

@jjulie:
"csudás a kitartásod alekosz"

:D úgy látom ki akarja túrni aszékelyéket cicástul a megdolgozott pozíciójából. Mind mennyiségi, mind minőségi értelemben.

It’s the economy, stupid 2012.11.30. 11:10:34

@Akitlosz:
"Az ókorban is volt pénz, mégsem sokszorozódott meg hitelként a bankokban, mint manapság."

Beszarás.

Tudod mit, menj vissza a homo heidelbergiensisig, kb. azok szellemi szinvonalán tanyázol. :DD

"Az aranyfedezetet azért szüntették meg, hogy sokkal könnyebb legyen rontani a pénzt, s ezáltal a hatalmon lévő politikusoknak többlet bevételre szert tenniük."

Az aranyfedezetet az ostoba és szűklátókörű nacionalista barmok háborúinak finanszírozása érdekében szüntették meg.

"Az aranydeviza NEM INFLÁLÓDIK!"

Nem hát, csak éppen a kereslet-kínálat arányában le-fel mozog az ára. Mint minden árué. Ha kiheverjük a válságot, tőgyes aranyának a jelenlegi értéke tizedére fog esni, kivéve ha most, a csúcson eladja, tudod, átváltja arra a csúnya, aranyfedezet nélküli papírpénzre, amit a tőzsde-nyelv nyereség-realizálásnak csúfol.
:DDD

nyünyüge 2012.11.30. 11:19:28

OFF - kommentár nélkül

"...A kormányfő a választási regisztráció körüli vitát politikai műbalhénak tartja....

Orbán Viktor szerint a regisztráció kérdése várhatóan az Alkotmánybíróság elé kerül,

>>>>de az intézkedés nem lehet alkotmányellenes, mert benne van az alaptörvényben<<<< .

A választási eljárási jogszabálynak azonban van jó

>>>>néhány olyan részletkérdése, amelyet azért jó ha az Alkotmánybíróság megvizsgál, mert az hűti a politikai vita hőmérsékletét <<<<.

„Hűti a kedélyeket, mindenki nyugodtabb lesz, tehát azt gondolom, hogy egy alkotmánybírósági vizsgálat mindannyiunk érdeke”

www.hirado.hu/Hirek/2012/11/30/06/ELO_Interju_Orban_Viktorral_a_180_percben.aspx

Balt 2012.11.30. 11:30:38

Másik Nagy Összefosó:
kard.blog.hu/2012/11/29/mszp_vaksag_rivalizalas_vagy_egyszeru_alkupozicio

Ja, a "női kvóta" érdekében javaslom még Lamperth Móhnát, Lendvai Ildikót és Göncz Kingát. :))

It’s the economy, stupid 2012.11.30. 11:47:17

@Akitlosz:
"Amikor az 1929--es tőzsdeválság, mondom tőzsdeválság, nem gazdasági, nem volt reálgazdasági oka a válságnak"

Címeres ökörség, barátocskám. A 29-es válság klasszikus túltermelési válság volt, ami utána lerántotta a pénzügyi rendszert is.
Kiváltó oka az volt, hogy a kapzsi győztesek nem állították helyre a világkereskedelmet, hogy jobban kicseszhessenek a németekkel. Tanulmányozandó a genovai konvenció hatása.

Tetézte a bajt Hoover ostoba politikája: sokan az 1930-ban életbe lépett „Smoot-Hawley Tariff” törvényt tartják a válság közvetlen kirobbantójának, amely jelentősen megemelte az amerikai importvámokat, így közvetetten rövid időn belül a felére esett vissza az eleve tengődő nemzetközi kereskedelem.

További adalék, hogy az angolok, akik 26-ban Churchill pénzügyminisztersége alatt visszahozták az aranystandardot, és baromira kardoskodtak mellette, 31-ben elsőként szüntették meg, a skandinávok rögtön utánuk, emiatt sokkal hamarabb kijöttek a kakiból, mint az un. "aranyblokk", pl. a franciák.

Ami meg a tőzsdei válságot illeti: a 29-es válságnak nem oka volt, ilyen összeesések rendszeresek, ilyenkor a túlértékelt részvény visszatér a valódi értékére, ettől nem kell fejhalmozódnia sokmilliárd értékben eladatlan árunak, mint ahogy az a harmincas évek elején történt.

Balt 2012.11.30. 11:56:13

"hvg.hu: Mit ért azon, hogy nagyon erős nyomás alá helyezték az LMP-t liberális körök előzetesen?

R. P.: Direktben mondták, hogy vagy csatlakozol, vagy kinyiffantunk.

hvg.hu: Tudna olyan konkrét személyt említeni, aki ezt mondta?

R. P.: Tudnék, de nem mondok.

hvg.hu: Kár.

R. P.: De egyébként teljesen egyértelmű, ha megnézi a kongresszus előtt megjelent kommentárokat, publicisztitkákat, majdnem mind arról szólt, hogy ha az LMP nem csatlakozik, úgymond eltűnik a süllyesztőben.

hvg.hu: Persze, de ki volt az, aki „tevőlegesen” is lépett volna? Hogy lehet egy parlamenti pártot „kicsinálni”?

R. P.: Nem tudom, de ez volt az üzenet: vagy csatlakozik Bajnaihoz az LMP, vagy kinyiffantják. Ezzel párhuzamosan ment Schiffer András pocskondiázása, mint ahogy a kongresszus óta az egész párté. (...)

hvg.hu: Hogy értette, hogy Bajnai Gordonék „kriptofasiszta” módon viselkedtek?

R. P.: Én ezt szigorúan tudományos értelemben használtam: a szakirodalomban azt nevezik kriptofasisztának, amikor egy döntésnek, lépésnek nincs más tartalma, kizárólag a hatalom megszerzése. Szerintem az Együtt 2014 „ajánlatának” sem volt más célja, csak a hatalomra jutás. De megfeledkeztem róla, hogy ennek a kifejezésnek Magyarországon teljesen más a konnotációja, már sajnálom, hogy ezt mondtam, bár akkor is így van."

menőmano 2012.11.30. 13:30:48

Szerintem, totálisan röhej.

:))))

Balt 2012.11.30. 14:23:35

Ezeknek a Nulláknak teljesen elgurult, hogy dőlni látszik a bajnaista kártyavár: :))

kepviselofunky.blog.hu/2012/11/30/rogan_antal_kussoljon

nyünyüge 2012.11.30. 15:01:29

@nyünyüge:

"Ha a regisztráció elleni tiltakozás műbalhé, akkor Orbán Viktor műdemokrata" - mondja Karácsony Gergely.

Ezzel az állítással nem vitatkoznék, de a nyilatkozat több mondatával igen. Mert sajnos Orbán Viktor nyilvánvalóan tudja, hogy mi a viszony az Alaptörvény és annak átmeneti rendelkezései között, és azt is biztosan tudja, hogy a regisztráció intézménye csak a kettős állampolgáraink esetében indokolt.
Sőt azt is tudja, hogy nem az a demokrácia csúcsa, ha a többség le bírja szavazni a kisebbséget, hanem az, ha a többség a kisebbség érdekeit IS képes képviselni, integrálni.

Az a baj, hogy mindezen tudások birtokában mondja és csinálja az ellenkezőjét. Ahogy éppen a vélt vagy valós politikai érdekei, hatalmi játszmái diktálják.

Ehvg.hu/itthon/20121130_lmp_orban_mudemokrata

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.30. 15:33:45

@graycivil: miért nem bonyolódtok verbálfingpárbajba Aszekelyekkel?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 15:47:08

A Fidesz ma napvilágra került stratégiai hadművelete, hogy az összes jelenlegi képviselőnek legyen hova ejtőernyőznie 2014-ben.

Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a járás rendszert azért hozták létre, hogy legyen elég új állami állás a számukra.

A Fidesz képviselők közül úgy tűnik dolgozni, és adót fizetni egyik sem akar, az összes az adófizetők pénzéből akar megélni 2014. után is.

Amelyikből nem lesz képviselő, az polgármester lesz, vagy diplomata, illetve a közigazgatásban kap helyet, ha más nem járási góréként.

Szép munka, így gondoskodik egy jó párt az összes harcostársról, így nem lesznek elégedetlen hangok a pártban.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 16:20:50

@inreallife:

Elvileg igen.

Ahhoz azonban másmilyen választási rendszer kellene, cenzusos, ahol csak a legalább a minimálbér után SZJA-t fizetők szavazhatnak (+saját jogú öregségi nyugdíjasok).

Ma ugyanis nem az a népszerűbb kormány, amelyik kevesebb adót szed, hanem az, amelyik több pénzt oszt szét.

Nem kisebb adók ígéretével lehet inkább választást nyerni, hanem több juttatás ígéretével.

Több ugyanis az olyan szavazó, aki inkább érdekelt a több állami juttatásban, mint a kevesebb adóban.

Ez ennek a fajta parlamentarizmusnak az átka. Nehéz felelős gazdálkodást folytatnia az államnak - nem mintha amúgy akarnának ilyet a politikusok - mert ha az egyik kormány megteszi, akkor népszerűtlenné válik, leváltják, és a következő kormány gyorsan feléli az addigi eredményeket is.

Azt figyelted, hogy régen az amerikai dollár volt A dollár, az ért a legtöbbet, mára viszont már a kanadai, és az ausztrál dollár is többet ér az amerikainál?

Kanada sokkal kevésbé felelőtlenül gazdálkodik már jó ideje, mint az Amerikai Egyesült Államok, s ennek bizony látszanak az eredményei.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 16:28:38

@A pöttyös az igazi dbeata:

Természetesen igaz. Magyarország, illetve az itt élő emberek az év jó részében a külföldi pénzemberek vagyonának a növelésért dolgoznak, aminek Magyarország és az ő számukra nincsen haszna.

A függetlenség a te értelmezésedben sem áll meg, hiszen az országgyűlés hozza az összes törvényt. Ők írják elő, hogy mit csináljon az MNB, az alkotmánybíróság és az összes "független" állami intézmény, amelyeknek a vezetőit is az országgyűlés nevezi ki. Sőt általában még a pénzt is az országgyűlés adja a működésükhöz.

Akkor ugyan hogyan tudnának függetlenek lenni az országgyűléstől?

Nem tetszik amit az MNB csinál?
Át kell írni a jegybank törvényt, más valakit kell kinevezni az MNB élére, aztán ennyi.

Nem pedig azon háborogni, hogy az MNB vezetése a rá vonatkozó törvény szerint szeretne működni, amit éppen a háborgó politikusok hoztak.
Képmutató magatartás, s jelzi mennyire tartják a politikusok a saját maguk által kitalált, és hozott törvényeket.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 16:38:00

@It’s the economy, stupid:

Ha nem érted, amit írok, akkor miért érzel beteges kényszert a válaszolásra?

Minek magyarázzam, ha úgysem érted, s csak annyit bírsz válaszolni, hogy "semmi értelme", főleg amikor ráadásul te is ugyanazt mondod? :-) Csak a kekeckedés kedvéért?

Amúgy a pénzmultiplikáció mint írtam nem a pénz alapvető tulajdonsága, ez a hatás a szabályokkal, törvényekkel szabályozható.

Ellentétben a gravitációval.

Tipikusan a hozzád hasonló gyengék "érve" emberek által kitalált törvényeket a természeti törvényekkel azonos hatásúnak és rangúnak előadni.

Bár mivel te stupid vagy, ezért úgysem érted, de hátha mások is olvassák.

A bankok tartalék, fedezet rátájának az előírásával könnyedén szabályozható ez a pénzmultiplikáló hatás.

A ma létező korlátok, már ahol még léteznek, már csak elméletiek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 16:48:16

@It’s the economy, stupid:

Freud érdekes dolgokat tudna kihozni belőled, hogy miért is szarozol ennyit.
Ez nálad valami lappangó perverzióra utal?

Az arany nem árú.
Nem fogyasztási cikk, nem nyersanyag, nem alkatrész.

Az arany ma is azt a célt szolgálja, amire a pénzt feltalálták.

Csereeszköz, értékőrző, értékmérő.

Nem a kereslet kínálat határozza meg az az arany "árát", hanem a pénzrontás mértéke.

Tudod a fagylalt árát sem a kereslet/kínálat határozza meg, hanem a pénzrontás mértéke.

Nem azért lett az ötven filléres gombóc fagyiból 160 forintos gombóc fagyi, mert 320-szorosára nőtt iránta a kereslet, s nem a fagylaltgombóc értéke változott, hanem a forinté.

Ugyanez igaz, az aranyra, és az olajra is.

Az arany deviza, nem fogyasztási cikk, nem áru.

Sokkal inkább pénzként viselkedik, mint bármelyik nemzeti valuta a Földön.

Az aranyat - a megbízható forrásból származót - bárhol a világon elfogadják, mint csereeszközt, azaz pénzt, semmilyen valuta iránt nincsen ekkora bizalom.

Nem gond, ha nem érted stupid.

tölgyes 2012.11.30. 16:54:27

A délutánt olvasgatással töltöttem. Lélekben megújulva kívánok mindenkinek jó napot:) Szanyi kapitány:„ Beszoptuk” - Bajnairól is őszintén vallott a szoci nagyágyú (Heti Válasz)
Róna Péter: direktben mondták, vagy csatlakozol, vagy kinyiffantunk

Látta az Együtt 2014 LMP-nek szánt megállapodás tervezetét, és abban szó sem volt vétójogról a további megállapodásokat illetően, a sokat emlegetett „liberális körök” azonban megüzenték az ökopártnak: vagy csatlakozik Bajnai Gordonékhoz, vagy „kinyiffantják” őket – állítja a hvg.hu-nak adott interjújában Róna Péter. (HVG)

Íme, Bajnai Gréczy Zsoltja!
Színre lép az Együtt 2014 Richelieu-je, aki személyében garancia az ellenséges oldalak közötti megbékélésre.

Aki pedig színre lépett: Bitó László Bajnai titkos titkos ÁSZA!:)„…Gyurcsány Ferenc mellett akarok hitet tenni, mert miután szembeszállt a félrevezetésre épült status quóval, sokan elfordulnak tőle, s még sok megpróbáltatás áll előtte” – írja a Justin Bieber-rajongó tinilányok kamaszos eksztázisának, egyszersmind a prófétai sors hálátlansága felett érzett keserűségnek hangján Bitó professzor. Az írásmű rendelkezik ugyanis az eddig legkomolyabb Jézus-Gyurcsány/Pál apostol analógiával: „végre beláthatnánk, hogy a zsidók rabbija, a kereszténység krisztosza, az iszlám prófétája, Buddha reinkarnációja - és a humanizmus talán első megtestesítője - korunk ökumenikus reménye.” Majd konkretizál: „talán […] a Gondviselés hozta nyilvánosságra őszödi önostorozását, hogy lássuk őt az ő damaszkuszi útján, szenvedélyes haza- és igazságszeretetében. De nem voltak fölöslegesen túlzók azok a szenvedélyes szavak? Nem lépték túl a jézusi mércét? Aligha. Jézus olykor nagyon kemény szavakkal szólt társaihoz: »Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem...« - mondja Péternek, amikor meghátrálásra akarja rávenni”.(HVG)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 16:57:49

@It’s the economy, stupid:

"Tetézte a bajt Hoover ostoba politikája: sokan az 1930-ban életbe lépett „Smoot-Hawley Tariff” törvényt tartják a válság közvetlen kirobbantójának,"

Az az apróság ne zavarjon meg címeres ökörség barátom - legalább nem szar, mégis valami fejlődés! - hogy a válság 1929-ben kezdődött, és nem 1930-ban, azon kívül a tőzsdén, és a tőzsde működésében rejlő visszásságok, klasszikus luftballon fújás, volt az oka.

"ilyen összeesések rendszeresek, ilyenkor a túlértékelt részvény visszatér a valódi értékére,"

Azon se gondolkodj el, hogy ugyan mitől és hogyan lehet annyira túlértékelt egy részvény!

A tőzsdei árakat nem létező virtuális pénz pergette fel, amelyeket a tőzsdeszabályok teremtettek. (Tízszer annyi értékű részvényt vehettek a tőzsdézők, mint amennyi pénzük valóban volt.)

"ettől nem kell fejhalmozódnia sokmilliárd értékben eladatlan árunak, mint ahogy az a harmincas évek elején történt. "

Ha a pénzek arra kellenek, hogy a tőzsdei számlákat kiegyenlítsék, - amelyek ugye tízszer akkorák, mint amennyi pénze a tőzsdézőknek van, de a részvényeik már alig érnek valamit - akkor nem lesz elég pénz áruvásárlásra.

Nagyon nehéz megérteni az összefüggéseket mi?
Ami nem megy, azt miért erőlteted stupid?

tölgyes 2012.11.30. 16:59:43

A fentiek fényében különösen bájos, ahogy Závada Désivel beszélgetve Bajnai zászlóbontásának másnaopján már arról értekezett, hogy miként is fogják ők működtetni a nyaktilót.. kik leszenek azok a kivételezettek, akii beléphetnek az általuk vezetett új világrendbe:)

tölgyes 2012.11.30. 17:10:23

@Akitlosz: Tehát az aranynak nincs gazdaságszabályozó szerepe. Helyes. Ebben egyetértünk. Akkor meg minek kellene áttérni arra a pénzrendszerre, amelyik már nem szabályozott a XX. század elején sem??
Én megértem, ha szereti az aranyat. Végül is biztos és jó befektetés, de ehhez nem kell aranypánz-rendszer. Be kell menni a "boltba" oszt lehet vásárolni. Hosszú távon nem fog sokat veszíteni rajta:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 17:38:16

A pénzrontás, amit szemérmesen inflációnak szeretnek inkább hívni, nem egyéb, mint rejtett adó.
Amiből az következik, hogy a pénzrontás természetesen kiváltható (lenne) valódi adóval, s akkor nincsen szükség pénzrontásra, stabil lehet a pénz.
Elvileg.
Ehhez ugyanis még az is szükséges, hogy a kereskedelmi bankok ne hozhassanak létre pénzt a semmiből, a pénzteremtés joga a központi állami bank kizárólagos monopóliuma kell legyen.
Csak így tartható kézben a pénzmennyiség.

Ez persze kevesebb hitelt is jelent, ezzel együtt kevesebb pénzügyi válságot.

Szóval elvileg megoldható lenne, gyakorlatilag viszont nagyon komoly hatalmak érdekébe ütközne a mai hitelpénz rendszer megszüntetése, amelyben az állami adóbevételek egy része szépen törvényesen a magánzsebekbe vándorol, a köz számára bármiféle haszon nélkül.

tölgyes 2012.11.30. 17:57:30

@Akitlosz: Ezek szerint a két világháborút követő infláció rejtett adó volt??? Na hagyjon már a szamárságaival!

márta)) 2012.11.30. 18:14:04

Még nem jön el a Kánaán"

www.hir24.hu/gazdasag/2012/11/30/meg-nem-jon-el-a-kanaan/

Nem? Na! Ne már! Pedig voltak, akik, már kormányváltáskor azt hitték, hogy röpke pillanat alatt itt lesz.
És? mégsem?
De jött egy hatalmas társadalmi csoport elszegényedése.
hm?
:(

tölgyes 2012.11.30. 18:21:55

@márta)): Mégis mitől jönne el a Kánaán?? Maga azt hiite?? Nem olvasott engem figyelmesen! Mindig írtam, de nem hitte: az elkúrt 15-18.000 milliárdot vissza kéne előbb fizetni, ráadásul itt volt-van nyakunkon egyolyan válság, ami még az erősebbeket is lefele nyomja.. csak neki van miből..:(

márta)) 2012.11.30. 18:28:54

Döbbenetes: családok százezrei maradhatnak áram és gáz nélkül"

www.napi.hu/magyar_gazdasag/dobbenetes_csaladok_szazezrei_maradhatnak_aram_es_gaz_nelkul.538582.html

Akkor! Ugye? ez nem a Kánaán??

márta)) 2012.11.30. 18:32:45

@tölgyes:
Ön téved. Nem én voltam az, aki azt hitte, hogy jön az a bizonyos "Kánaán".
Már, hogyne emlékeznék a folyamatosan emlegetett fránya milliárdjaira. is.
Bezony
:(

It’s the economy, stupid 2012.11.30. 18:42:55

@Akitlosz:
"Freud érdekes dolgokat tudna kihozni belőled"

:DDDDDDDDD
Osztán mit "tudna kihozni"?????

Nemcsak megértési, kifejezési kihívásokkal is küzdesz, úgy látom.
Szerintem elég érthetően írtam a választ, nem sikerült felfognod.

Egész sor marhaságot irkáltál össze a legkülönbözőbb témákban, én csak a legkirívóbbakra reflektáltam, amúgy meg valamit tölgyes blogtárs is csináljon. :DDDD
Azt látom, hogy a drábik-bogár szólamokat próbálod nyomni, csak épp anélkül, hogy értenéd, miről szólnak valójában, illetve a szükséges történelmi ismereteknek, meg a közgáz terminológiának nem vagy birtokában.

Amin inkább próbálok elgondolkodni, miért jó, hogy nevetségessé teszed magad ilyenekkel:

"Ha a pénzek arra kellenek, hogy a tőzsdei számlákat kiegyenlítsék, - amelyek ugye tízszer akkorák, mint amennyi pénze a tőzsdézőknek van, de a részvényeik már alig érnek valamit - akkor nem lesz elég pénz áruvásárlásra."

Ez akkora orbitális baromság, hogy nincs is rá megfelelő szó. Szerinted kizárólag a tőzsdézők vásárolnak a boltokban???!!! Beszabehu.
De csak nyugodtan, jól szórakozom.

It’s the economy, stupid 2012.11.30. 18:51:54

@Akitlosz:
"Az aranyat - a megbízható forrásból származót - bárhol a világon elfogadják, mint csereeszközt, azaz pénzt"

Asztaqurva. És akkor ha te bemész a nemzeti cba-ba, akkor arannyal fizetsz???? Vagy a tecsoba, nem tom hova jársz. Nekem ma határozottan aszonta a pénztáros tyúk, hogy kizárólag jó magyar forintot fogad el! :DDD

A kutyajegyet a volánnak is arany nuggetekkel fizeted?? Gondolom előkap a pénztáros egy kis mérlegecskét, és lereszel pár grammot a nyakbavalódból. :DDDD

"Nem gond, ha nem érted" : Hát télleg nem értem. Most kire hallgassak: a pénztárosra, vagy egy ilyen holdkórosra, mint te?!

menőmano 2012.11.30. 18:58:21

Hát! Ja! Pontositok.

Anno) Belehajtották" a nagybetűs népeket, hogy vezessék be a földgázt. S persze ennek következménye volt, hogy a hozzájárulásokat is ki kellett fizetni.
Most pedig ott tartunk, hogy nem is tudnak vele fűteni a népek, mert ki sem tudják fizetni a hatalmas összegű számlákat. S nem azért, mert "meggebbednek" a melegtől a lakásokban, hanem azért mert óriási méreteket öltött a szegénység.

Szóval totális a helyzet ezen a "fronton" is.
Csak szóltam.
osztjónapot! ennnyyyi.

S ez nem több és nem kevesebb, mint a szomorú valóság.

menőmano 2012.11.30. 19:02:55

Úgyhogy! Drága tölgyes!
A "fránya millárdjairól" írogatott kommenteket vágja be abba a bizonyos fiókba.
Mert a nagybetűs népet totálisan nem érdekli. Nekem elhiheti.
Sokkal jobban érdeklő Őket a megélt valóság.
:(

tölgyes 2012.11.30. 19:05:10

@márta)): Én azt nem tudom mit hitt! Csak azon csodálkozok, hogy csodálkozik. Ha figyelmesen olvasott volna engem nem csodálkozna. Természetersnek tartaná.

hoplita 2012.11.30. 19:10:09

Na....mijatököm van..?
Gyöngyösi a héten zsidózott egyet és semmi baszom-faszom Gábortól?

Még mindig ez a szarság itt a lomposokról?

Pedig egy szaftos zsidózás a nácikoktól hálás téma...:)

Amúgy üdv mindenkinek, aki érdemli....a faszfejeknek meg lófasz a seggébe.:)

menőmano 2012.11.30. 19:13:06

Na végre! Totálisan úgy látom, hogy megjött a @hoplita.

:))))

graycivil 2012.11.30. 19:21:11

@Hepci: Örülök, hogy lehetőséget adtam neked a megszólalásra. Nehéz manapság témát találni... :-)

tölgyes 2012.11.30. 19:42:50

@menőmano: Csak nem gondolja, hogy maga a nagybetűs NÉP! Azt remélem a helyzet ennyire mégse reménytelen, mert a nagybetűs NÉP azért tudja, (amit Ön még mindig nem tud) hogy ki az, aki elkúrta, és azt is tudja, hogy emiatt(ezésrt) kell fizetnie..:(

tölgyes 2012.11.30. 19:49:23

@hoplita: No akkor markolja meg erősen, mert az lesz a fejének a tengelye.:)

tölgyes 2012.11.30. 19:54:44

@menőmano: Látja! Már a HVG is azt mondja: nem kér a Gyurcsánylovagokból..:)
Még a HVG is tudja, hogy abból nem lesz győzelem, ha elmúlt 10 év lovagjai fognak össze. Íme! a HVG

Íme, Bajnai Gréczy Zsoltja!
Színre lép az Együtt 2014 Richelieu-je, aki személyében garancia az ellenséges oldalak közötti megbékélésre.

„Aki pedig színre lépett: Bitó László Bajnai titkos titkos ÁSZA!:)„…Gyurcsány Ferenc mellett akarok hitet tenni, mert miután szembeszállt a félrevezetésre épült status quóval, sokan elfordulnak tőle, s még sok megpróbáltatás áll előtte” – írja a Justin Bieber-rajongó tinilányok kamaszos eksztázisának, egyszersmind a prófétai sors hálátlansága felett érzett keserűségnek hangján Bitó professzor. Az írásmű rendelkezik ugyanis az eddig legkomolyabb Jézus-Gyurcsány/Pál apostol analógiával: „végre beláthatnánk, hogy a zsidók rabbija, a kereszténység krisztosza, az iszlám prófétája, Buddha reinkarnációja - és a humanizmus talán első megtestesítője - korunk ökumenikus reménye.” Majd konkretizál: „talán […] a Gondviselés hozta nyilvánosságra őszödi önostorozását, hogy lássuk őt az ő damaszkuszi útján, szenvedélyes haza- és igazságszeretetében. De nem voltak fölöslegesen túlzók azok a szenvedélyes szavak? Nem lépték túl a jézusi mércét? Aligha. Jézus olykor nagyon kemény szavakkal szólt társaihoz: »Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem...« - mondja Péternek, amikor meghátrálásra akarja rávenni”.(HVG)

inreallife 2012.11.30. 20:11:03

@Akitlosz: ezt mondom már mióta. ingyenélők országa lett magyarország. dolgozni meg tanulni senki nem akar, de az állam adjon ezt meg azt. és újkori jelenség, hogy vegyük el azoktól, akik tanultak meg dolgoznak, mert nekik van, a többiek meg olyan szegénykék, hüpphüpphüpp...

dbeata 2012.11.30. 20:16:08

@Akitlosz: "Nem pedig azon háborogni, hogy az MNB vezetése a rá vonatkozó törvény szerint szeretne működni, amit éppen a háborgó politikusok hoztak."

Na te aztán nem adod fel! Éppenséggel ez is a feladata az MNB-nek:

"Az MNB a rendelkezésére álló monetáris politikai eszközökkel (pénz- és hitelpolitika) támogatja a kormány gazdaságpolitikai programjának megvalósulását. "
(Sajnos ezt akkor lehetne megtenni, ha közben nem veszélyeztetik az inflációs célt. )
Ez egyelőre úgy tűnik, senkit nem érdekel a kormányban.

A Jegybanktörvényt '91-ben még tuti nem ez az összetételű ogy hozta össze...
Minthogy közben kormányok jöttek-mentek, sajnos előadódott egy olyan helyzet, hogy a jelenlegi MNB főnök épp nem úgy akar táncolni, ahogy Orbán fütyül.

Most vannak már külsős tagok a monetáris tanácsban, majd lesz új MNB elnök, oszt kezdődhet az unortodoxikus MNB működés. Meneküljön, ki merre lát. :(

6.Lenin 2012.11.30. 20:22:47

@inreallife:

"újkori jelenség, hogy vegyük el azoktól, akik tanultak meg dolgoznak, mert nekik van, a többiek meg olyan szegénykék, hüpphüpphüpp... "

Pl. a nyuggerektől, akik tanultak, dolgoztak 1 életen át.
Adjuk olyanoknak, akik még semmit nem bizonyítottak azon kívül, hogy előre kérik a pénzt, olyasmiért aminek semmi bizonyítéka nincs, az ország javára válna a béléjük fektetett.

dbeata 2012.11.30. 20:25:59

@Akitlosz: "Akkor ugyan hogyan tudnának függetlenek lenni az országgyűléstől?"
A fékek és ellensúlyok révén. Ha minden hatalmi ág egy kézben van, akkor szó sincs semmiféle függetlenségről.
A te országodban ki határozná meg, hogyan is működjön egy ilyen intézmény? Nem az, akinek a törvények meghozatala a feladata?

"Nem tetszik amit az MNB csinál?
Át kell írni a jegybank törvényt, más valakit kell kinevezni az MNB élére, aztán ennyi."
Pontosan ez lesz. Legalábbis a mondat második része.

6.Lenin 2012.11.30. 20:32:32

@A pöttyös az igazi dbeata:

Hol, mikor, és mit akadályoztak meg a "fékek és ellensúlyok"?

"Ahhoz, hogy megértsük, mi történik Európában, tudatosítanunk kell, hogy az Unió nem egy független intézmény, kezdte Tamás Gáspár Miklós filozófus. Az európai szervezett kapitalizmus politikai kifejeződéséről van szó, melynek politikája pedig ma sokban hasonlít a jelenlegi magyar kormány politikájára: saját gazdasági preferenciáikat próbálják közjogi eszközökkel bebetonozni. Ezzel pedig egy téves és embertelen gazdaságpolitikát zúdítanak Európa polgáraira."

tölgyes 2012.11.30. 20:34:48

@A pöttyös az igazi dbeata: Lásd: 2002-ben le akarták váltani Szász károlyt, de mert ez nem sikerült módosították a PSZÁF-ról szóló törvényt, hogy leválthassák. Később ezt még néhányszor megismételték.

tölgyes 2012.11.30. 20:38:01

@6.Lenin: Az az igazság, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerét is tévesen értelmezik.. ez a modell az USA berendezkedésére érvényes, ahol viszont elnöki rendszer van:( A parlameeeeeenti kormányzásban kicsit más a helyzet.

menőmano 2012.11.30. 20:39:18

@tölgyes:

Hol írtam, hogy én vagyok a "nagybetűs nép"? Nem írtam, nem is olvashatta.
Mit tud? Ja?! Az elszegényedési folyamatot. Azt. Igen. Persze, ha a felső tíz-hez tartozik, akkor lehetséges, hogy nem tudja.
Ha már elkúrásról beszélünk, akkor az egy hosszú folyamat, minimum a rendszerváltásig nyúlik vissza. Ami most van az meg csak már egy hab, azon a bizonyos tortán.
Ha nem érti, nekem nem gond.
kész.ennnyyyi.
:(

menőmano 2012.11.30. 20:42:02

@tölgyes:

"(HVG)" Na és??!! Oszt akkor mi?van?!

Árulja már el nekem, ha kérhetem.
:(

tölgyes 2012.11.30. 20:45:52

@tölgyes: elnézést: parlamenti kormányforma:(

@menőmano: Drága! Már megint nem tudja, hogy miket beszél. Jó lenne, ha legalább azt értené és arra emlékezne, amit saját maga leírt.:IME

menőmano 2012.11.30. 19:02:55

"Úgyhogy! Drága tölgyes!
A "fránya millárdjairól" írogatott kommenteket vágja be abba a bizonyos fiókba.
Mert a nagybetűs népet totálisan nem érdekli. Nekem elhiheti.
Sokkal jobban érdeklő Őket a megélt valóság."

Maga írta! Nem én. Megtalálja!! 19.02.55! Mi kell még?

dbeata 2012.11.30. 20:45:53

@6.Lenin: Inkább várom a te példáidat, amikor azok nem működtek, aztán majd elmélkedem rajta, tökmagozás közben. :)

Az unortodox gazdpol volna az alternatíva? Egyáltalán mi az? Miről szól? Pl. Elvileg gazdaságélénkítésről is. Na de látsz te valahol felélénkült gazdaságot?

6.Lenin 2012.11.30. 20:49:26

@tölgyes:

Ezért kérdeztem.

Más.

Itt is visszakereshető, hányan szerették volna Róna Pétert me-ként látni, amikor kritizálta az orbán kormányt, most + "jó szakember, de gyenge politikus" (egyenlőre), de lesz ez még keményebb is.

Itt nálunk mindennek min. 2 értelmezése van, attól függően, ki és mikor hivatkozik rá. Saját magára gondol, vagy a másik, ellentétes oldalról beszél/ír

tölgyes 2012.11.30. 20:51:53

@menőmano: Csak az van, hogy nem az orbánviktorbérenclapok, hanem már ők is látják, hogy másik ló kéne:) Csak ennyi@A pöttyös az igazi dbeata: Úgy tűnik az unortodox mégis működik. Olvasásra ajánlom az MNB elemzése alapján a NOL-on megjelent írást. (Lakossági megtakaríttások 2012. november 27.)
Aztán mitől élénkülne a magyar gazdaság, amikor a környezeteben senki sem élénkül? A belső fogyasztás ilyen körülmények között csak külső forrásból lehetne növelni, ahogy azt Gyurcsányék tették. Meg is lett a következmény. A külső adósság 60%-ról 140%-ra nótt:( és ez még nagyobb baj, mint a GDP arányos hiány növekedése.

menőmano 2012.11.30. 20:53:36

@tölgyes:
Önnek mi kellene még? Én nem tehetek arról, hogy ön nem érti, hogy én miket írogatok.
Totális helyzet van önnél is, nem kicsit, hanem nagyon.

tölgyes 2012.11.30. 20:56:54

@6.Lenin: Róna azonban nem itthon szocializálódott és azt hiszi kipofázhatja a titkokat.. megtette.. Így aztán kiderülnek a zsarolások, manipulációk.. szóval az oroszos-bizáncias politikai gyakorlat az elvtársi hagyományok továbbéléseként!
Ami Sztálin mondott krupszkájának Lenin halála után:"Ha sokat ugrál akkor nem lesz Lenin felesége."

menőmano 2012.11.30. 20:56:57

@tölgyes:
Nyugi, nyugi.
Mondjuk, nem érdekel. Csak ennnyyyyi.

6.Lenin 2012.11.30. 21:02:39

@A pöttyös az igazi dbeata:

"Beszoptuk a neoliberális cuclit"

"2002 és 2010 közötti nyolc év történelme során a legnagyobb fejlődést hozta el Magyarországnak, mindezt egy szellemileg teljesen lepusztult baloldal révén. Többek között ez derült ki azon a csütörtöki beszélgetésen, melyet a Munkások Újságja szervezett "három karakteres baloldali arc", Tamás Gáspár Miklós filozófus, valamint Szanyi Tibor és Scheiring Gábor ellenzéki képviselők részvételével."

2010 előtt tökéletesen működtek, nálunk?
Másoknál?

Igen, semmi sem tökéletes, de amikor nem mi vagyunk hatalmon, nos, akkor nagyon nem működnek. Sőt, olyankor semmi sem működik.

tölgyes 2012.11.30. 21:02:55

@menőmano:Ezt írta!
"Úgyhogy! Drága tölgyes!
A "fránya millárdjairól" írogatott kommenteket vágja be abba a bizonyos fiókba.
Mert a nagybetűs népet totálisan nem érdekli. Nekem elhiheti.
Sokkal jobban érdeklő Őket a megélt valóság."

Maga írta! Nem én. Megtalálja!! 19.02.55! Mi kell még?
Olvassa már el miket írt: „Mert a NAGYBETŰS NÉPET totálisan nem érdekli.”.. oszt maga azt honnan ntudja tengernyi eszivel, hogy mi érdekli a NAGYBETŰST?????Hiszen még azt sem érti, amit saját maga leír! Vagy Ön egyszemélyben az egész nagybetűs nép....? Vagy Bonaparte Napoóleon??:)

jjulie 2012.11.30. 21:04:30

@tölgyes:

nono, kiújulni látszik a fideszfertőzésed ember

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 21:05:17

@tölgyes:
Nem ért maga semmit.

Nem az aranyról szól a történet, hanem a pénz értékállóságáról, stabilitásáról, aminek jelképe az aranypénz, mivel azt sokkal nehezebb rontani.
EZÉRT szüntették meg.
Azóta a pénz értékállóságáról gyakorlatilag nem beszélhetünk.
A mai pénz soha sem lesz értékálló.

Senkinek sem hiányozna az aranyfedezetű pénz, ha a mai pénzek, a dollár is ugyanolyan jó pénz lenne, mint az arany, ahogyan azt reklámozták az 1970-es években az aranyfedezet megszüntetésekor.

Azért népszerű ma is az arany, s kívánják vissza sokan, mert a mai valuták megbízhatatlanok, értékőrzésre alkalmatlanok.

A politikusok és bankárok inflációt akarnak, mert az nekik nagy üzlet, ezért ellenségei a stabil (arany (fedezetű)) pénznek.

Nem buta, maradi, emberek érvelnek az aranyfedezet mellett, hanem olyanok, akik nagyon is átlátják a mai rendszert, annak disznóságaival együtt, s akik olyan államot, olyan nemzeti valutát akarnak, amelyik a köz érdekét szolgálja, pénzügyi hatalmasságok, és politikusok szűk érdekcsoportja helyett.

menőmano 2012.11.30. 21:12:58

@tölgyes:

Ön nem ért semmit sem. Én arról nem tehetek.

A "fránya millárdjairól" írogatott kommenteket vágja be abba a bizonyos fiókba."

És? bevágta már?
:(

jjulie 2012.11.30. 21:15:29

@Akitlosz:

hahaha aranyember, ragyogj

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 21:16:39

@tölgyes:

Normális gazdasági körülményekről van szó, nem világháborúkról.
Ma nincsen semmiféle világháború.

Nem mintha bíznék benne, hogy agyilag képes felfogni, de háborúk esetén nem lehet tartani a pénz értékét.
Ezt is leírtam már ide, ha nem legalább hússzor, akkor egyszer sem.

Háború esetén ugyanis a munkások továbbra is bért azaz pénzt kapnak a munkájukért, de az előállított javak nem a piacra kerülnek, nem folyik be értük bevétel, hanem megsemmisülnek a háborúban. Ezért okoz pénzromlást a háború.

Tudom magának ez magas, mint a kis sámli, de az olvasok érthetik.

Ma nincsen háború, a második világháború óta mégis olyan gazdálkodást folytatnak az államok, mintha lenne, állandó a hadigazdálkodás, a pénz rontása folyamatos. Pedig ma ugyan nem semmisülnek meg az előállított javak a háborúban.

Manapság a pénzrontásnak a politikusok és a bankárok nyerészkedésén kívül nincsen más oka.
A politikusok részben ezzel tömik a költségvetési hiányt, a bankárok hitelpénzrendszerének életben tartásához pedig szükséges az egyre több és több pénz. A régebbi hitelek visszafizetéséhez ugyanis egyre több és több új hitelre van szükség, mivel a hitelek kamatoznak is, de a kamatokra ugyan nem hoz forgalomba senki új pénzt. Azokat fizetni csak az új hitelekből lehetséges, ezért kell egyre több hitel.
Egyre több hitelt viszont csak gazdasági növekedés esetén lehet könnyedén kihelyezni, ezért kell mindenáron erőltetni a gazdasági növekedést. S itt összeérnek a dolgok.

Nem gond, ha maga nem érti, tudom, hogy nem látja át, nem kötelező hozzászólni.

inreallife 2012.11.30. 21:17:51

@6.Lenin:
""újkori jelenség, hogy vegyük el azoktól, akik tanultak meg dolgoznak, mert nekik van, a többiek meg olyan szegénykék, hüpphüpphüpp... "

Pl. a nyuggerektől, akik tanultak, dolgoztak 1 életen át.
Adjuk olyanoknak, akik még semmit nem bizonyítottak azon kívül, hogy előre kérik a pénzt, olyasmiért aminek semmi bizonyítéka nincs, az ország javára válna a béléjük fektetett. "

mutasd már meg, hogy a nyuggerek milyenek az átlagvégzettsége. azt is, hogy mikor dolgoztak 50 évet. az átlag 35 se nagyon van meg. amikor tanult és sokat dolgozott nyuggerkről beszélsz, akkor ne zavarjanak a számok és a tények, vén fejedet csak összezavarnák...

a semmit sem bizonyítottak többszörösét termelik a nyugger generációnak. nézd meg a gdp-t, az is azt mutatja, meg tanulmányozd a hozzáadott érték szót, rá fogsz jönni, hogy szart sem érsz, és egész életedben nem csináltál semmit, semmi maradandót nem alkottál. gáz. pláne hogy ezek után próbálsz kioktatni...

menőmano 2012.11.30. 21:20:31

@tölgyes:

Totális helyzet van önnél.
De mindegy.

:)))

Csak önnek)

hvg.hu/vilag/20121110_Cseh_lap_Bajnai_az_uj_politikai_csillag#rss

Bezony.

Támogassa ön is. Ha kérhetem.
:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 21:28:53

@It’s the economy, stupid:

Persze studid, érthetőek :-) a válaszaid.

"szamárság"
"beszarás"
"marhaság"
"baromság"

Világos, hogy neked ennyire futja
Még egy kicsit tanulsz hozzá, és lesüllyedhetsz zsüli szintjére.

"Azt látom, hogy a drábik-bogár szólamokat próbálod nyomni,"

Figyelsz dbeata? Mondtam :-)

Na most akkor térjünk át az érveidre!
Ja, hogy azok nem igazán voltak.

"Szerinted kizárólag a tőzsdézők vásárolnak a boltokban???!!! Beszabehu."

Micsoda undorító lehet a környezeted ettől a sok beszarástól. Fúj!
Kizárólag? Ilyet ki írt? Ha nem ért valamit előbb kérdezzen, ne szarjon!

Nem kizárólag, viszont a részvénytulajdonosok a cégek tulajdonosai, azaz a munkáltatók. Ha a cégek értéke a töredékére esik, tulajdonosaik elvesztik a pénzük nagy részét, annak nagyon nagyon gyorsan a munkavállalóik is megisszák a levét.

Egy stupidon kívül ez mindenkinek világos, és könnyen átlátható.

6.Lenin 2012.11.30. 21:31:38

@inreallife:

"hogy szart sem érsz, és egész életedben nem csináltál semmit, semmi maradandót "

1x, 1 kőbe belevéstem (elég mélyen), remélem maradandó lesz:

itt jártam, 6. lenin!
Matild, imádlak.
(Mondjuk a második rész már érvénytelen.)

Én nem magamról írtam, de ezt a most is létező világot nem hinnem, hogy egyedül hoztad létre. Szerintem te még semmit sem csináltál a nyavajgásaidon kívül az életben. Általában azok az emberek írnak ilyesmiket, akik képtelenek bármiféle önálló munkára. Rabszolga vagy és talán leszel is 1 gépezetben. Nem érzel magadban sem erőt, sem bátorságot ebből kilépni. Ezt a kellemetlen érzést mások gyalázásában igyexel kiélni.
Vannak néha jó gondolataid is 1-1 témában, de nem tudod rendszerbe beillesztve is átlátni. 1 társadalom soha nem működhet üzemként, csupán gazdasági szervezetként, nyereség/veszteség alapján. Ebben tévedsz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 21:31:47

@It’s the economy, stupid:

Ha te nem vagy képes elcserélni az aranyadat "jó" magyar forintra, akkor életképtelen stupid vagy.

dbeata 2012.11.30. 21:39:24

@tölgyes: Ez jó, ez a folyamatos kifelé mutogatás. Ennyi erővel akár Csita is lehetne a nemzetgazdasági miniszter...:))
Ön még nem válaszolt a kérdéseimre. :)

@6.Lenin: Ilyenekkel etetik a népet az MNO-n? Jaj, istenkém. :(
Na, ezért nem olvasok ilyesmit.

További kellemes önvigasztalást.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 21:42:42

@inreallife:

Azért a dolgozás nem csupán akarat kérdése.
Az lehet, hogy bárki találhat állást, de mindenki nem.
Egy jól működő kapitalizmusban nincsen minden ember munkájára szükség. A technikai fejlődés pedig mindig abba az irányba hat, hogy ugyanazt a munkát még kevesebben, még olcsóbban el tudják végezni.

Szóval ilyen "ingyenélők" mindig leszek, önhibájukon kívül is.

Persze lehet trükkökkel elérni a teljes foglalkoztatottságot, hogy mindenki dolgozzon valamit, de azt is az adófizetők pénzéből.

Sorkatonaság, munkatábor, közmunka., állami bürokrácia stb. stb.

Ezek azonban mind fogyasztják az adóbevételt és nem növelik.
Legalábbis közvetlenül nem, mert néhány állami tevékenységre, hivatalra ugyan szükség van a gazdaság jó működéséhez, de nem mindegy, hogy mennyire, s az sem, hogy ezek mennyire hatékonyan dolgoznak.

Kis túlzással és leegyszerűsítéssel ugyanott tart ma az ország, mint az 1970-es években. Fele annyi ember dolgozik kétszer olyan hatékonyan, így az átlagos életszínvonal körülbelül ugyanakkora.
Csak attól élünk jobban, hogy fejlődött közben a technika, ma van mobiltelefon, akkor meg még nem volt.

De több pénz nem jut a dolgozónak ma sem.

6.Lenin 2012.11.30. 21:48:31

@A pöttyös az igazi dbeata:

Én nem magam vigasztalom, de az mennyivel különb, hogy te + szinte kritika nélkül elfogadod a neked kedves oldalon írtakat?

Elhiszed, hogy nyugaton csak mogyorókrémet kakilnak, és az nagyon finom.

Amikor Róna szidja Orbánt, for prezident zeng a kórus, most + fujj, gyenge manus, hess.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 21:49:16

@A pöttyös az igazi dbeata:

Éppen ezt mondom én is.
A politikusok, a kormány azt akarják, hogy az MNB úgy támogassa - azaz pénzelje - az ő gazdaságpolitikai elképzeléseiket, hogy közben ne figyeljen (annyira) az inflációra, azaz szegje meg a jegybanktörvényt.

A jegybank törvény 1991. óta módosult, már nem az akkori van érvényben, akkor még nem volt EU, nem volt kívánalom a "függetlenség".
Az általad belinkelt cikk is hivatkozott a csúszó leértékelésre.

Az unortodox MNB működés jövőre meg remélem csak annyi lesz, hogy az MNB tartalékából visszafizetik az IMF hitelt, amit Gyurcsányék felvettek. Az eléggé valószínű, hogy a kormány rá akarja tenni a kezét az MNB tartalékra is, - lényegében ez az utolsó jelentős tartalék az országban - de ha nem nagy mértékben, és csak hiteltörlesztésre fordítják, hogy végre meg lehessen szabadulni az IMF-től, akkor abból még nem lesz baj.

Ha felélik a pénzt, abból nagy baj lesz.
S abból is, ha túl sokat vesznek el belőle.
2008-ban láttuk mire vezet az alacsony jegybanki tartalék.
Államcsődhöz.

Manapság azért (is) hagyják békén a spekulánsok Magyarországot, mert tudják, hogy a jegybanknak van elég tartaléka.
De amint nem lesz ...

dbeata 2012.11.30. 21:53:11

@6.Lenin: A Róna Péternek sok igazsága van.
Rendszerezd át a skatulyáidat, mert rossz helyre tettél.

www.neplap.net/hir/rona-peter-a-gazdagok-programjarol

dbeata 2012.11.30. 22:03:55

@Akitlosz: A közgazdaságtan nem egzakt tudomány. Az emberi tényező minduntalan beleüti az orrát, akár tetszik, akár nem.

Ha pedig az az emberi tényező éppen az akarnok Orbán, vagy Matolcsy, aki épp aktuális olvasmányélményétől betépve csinál magából nyilvános helyen hülyét, akkor minden okom megvan rá, hogy tartsak a jövőtől. :(

(Akkor ezt megbeszéltük? Már a pénzügy jegyzetemet is elővettem, és csak szörnyűlködök, hogy miket tanultam (és felejtettem el). Pedig anno szigorlatoztam is belőle.)

6.Lenin 2012.11.30. 22:06:05

@A pöttyös az igazi dbeata:

Én nem írtam semmit Róna Péterről. Mások írtak itt is róla ezt-azt,attól függően, mi volt az aktuális véleménye Orbán V-ról.

Én erről írtam. Erről a szemléletről.

Rossz helyre tettelek volna?
Amennyiben belenézek ebbe a blogba, elolvasok szinte minden hsz-t. Igaz, visszafelé nem nézem, mit írtak, minek is. szinte ugyanazok, ugyanazt.

Nehéz lenne tévedni annak megítélésében, melyik nick melyik oldal elfogult drukkere, de ebben nincs semmi különleges.

Az 1 más kérdés, aki nem szereti a blues-t, az csak rossz ember lehet (?).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 22:08:18

@A pöttyös az igazi dbeata:

De. Aki a törvényeket hozza, az irányítja az országot.
Az azért minimálisan elvárható lenne, hogy a törvényhozók legalább a saját maguk által hozott törvényeket komolyan vegyék, és ne szemfényvesztési céllal hozzák a törvényeket.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 22:10:24

@6.Lenin:

Milyen lehet az emberséges gazdaságpolitika?

TGM néha jól rá tud világítani a problémákra, de semmiféle megoldási javaslata nincsen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 22:13:26

@menőmano:

Én is hasonlóan érzem vele kapcsolatban.

6.Lenin 2012.11.30. 22:13:42

@A pöttyös az igazi dbeata:

"A közgazdaságtan nem egzakt tudomány."

"aktuális olvasmányélményétől betépve csinál magából nyilvános helyen hülyét, "

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.30. 22:17:21

@A pöttyös az igazi dbeata:

Igen.
Megbeszéltük.
További kellemes mindenfélét!

6.Lenin 2012.11.30. 22:24:03

@Akitlosz:

Szerintem nem csak TGM nem ad rá elfogadható választ.

Talán olyasmire, amin mindenki mást ért, nincs is valódi, mindenki számára elfogadható válasz, de nem is ezért idéztem tőle.

Kb arra hajaz, amit dbeata is írt: nem egzakt tudomány, de aki nem annak tekinti az általuk annak vett részét, az be van tépve.

Szerintem TGM is kb így látja az éppen aktuális hovatartozását.
Az adott pillanatban minden világos és 1 értelmű a számára és aki ezt másként látja, az 1 .............. (ez is változó, de akkor egyértelműen az)

inreallife 2012.11.30. 22:34:55

@6.Lenin: jól fejlett ár/érték arányom van. meg tudom különböztetni, hogy mi az, ami megéri az árát. és pontosan az, hogy rendszerben tudok gondolkodni. pont ezért kötöm össze jól a dolgokat, látom az ok okozati összefüggéseket, míg egy aszekelyek kategóriájú lepukkant ndk harcos képtelen a legalapabb dolgokban is orránál tovább látni. néha még addig sem. kettőnk közül meg én lázadok ez ellen a poshadt langyosvíz rendszer ellen, amiben te olyan jól eltapicskolsz. te lennél a nagy lázadó? vicc. az ilyen lázadók miatt járunk egy helyben vagy 60 éve....

tölgyes 2012.11.30. 22:55:06

@Akitlosz: Az aranypénz-rendszer azonban a háborúk alatt is működött, nem csak a békében.

inreallife 2012.11.30. 22:56:51

@Akitlosz: ezzel azért vitatkoznék. egyszer a 2000 dollárt ostromolja az arany értéke, másodszor meg lehullik 1500-ra. akkor a dollár arany arány ilyen változékony lenne? egyik nap alig valamit a dollár, másnap meg mindent? semmi köze az aranynak a valutákhoz. értékmérőként is szar. addig működik, amikor egy argentin válság van, és a helyi pénz helyett arannyal tudtak vásárolni, mert egy másik országban beváltották valutára. de ha nincs másik ország? akkor vajon mennyit ért volna? szerintem semmit. az arany ékszer, státuszszimbólum, nem pedig fizetőeszköz. pont annyit ér, amennyi bizalom van mögötte. ugyanúgy összecsuklik az aranypiac is, amikor a valutapiac is megreccsen. a benzin a lámpa, a fegyverek, a termőföld, meg a tiszta víz az érték. az első három nélkül el ehet lenni, de roppant hasznos. az arany csak nagyon sokadik, nem kel fetisizálni, nálad nagyobb tudásúak is beleesnek ebbe a csapdába....

6.Lenin 2012.11.30. 23:00:25

@inreallife:

"te lennél a nagy lázadó? "

Lázadni?
Én megoldottam (a lehetőségekhez képest) a saját problémáimat.
Nem megalkudva, hanem esetleg a nehezebb részét is vállalva.
Nem irigyeltem másoktól soha semmit, nem is érdekelt.
Elsődlegesen mindenki a saját sorsáért felelős.
Léteznek számomra is elfogadható közös érdekek is, ha lehetséges nem állok az útjába a jogos változásoknak sem, de soha nem másoktól várom a megoldást, és soha nem mások kárára keresem/kerestem azt.

Nyilván 1 gépezetben lehetséges 1 jó ár/érték arány a számodra. Amennyiben változik a gépezet, megmarad-é ez az arány számodra is ?
Tévedhetek, de a magad által felértékelt ár/érték szerintem nagyobb a valóságosnál. Minden szempontot figyelembe véve.
De, ez lényegtelen kérdés számomra. Nekem semmi bajom veled és az ár/érték arányoddal sem.

inreallife 2012.11.30. 23:05:54

@Akitlosz: csak jelzem, hogy az álamadósság nettó értéke is 50% felett van, és kurvagyorsan növekszik. ergó a jegybanki tartalékból nemhogy visszafizetni kéne, hanem tovább növelni. csak akkor el kéne magyarázni az embereknek, hogy a bruttó növekedés és csökkenés tök nem számít. (ez az egyetlen dolog, amit felmutathat a főcigány 2014-ben a manyup kassza támogatásával) ergó nem fogják megtenni. a nettó és a nominális adósság számít, mindkettőben brutálisan emelkedik az adósság.

a másik, hogyha ezt szépen elmondták az embereknek, akkor azt is el kell mondani, hogy az államháztartási hiány és a működőtőke beáramlás hiába van egy súlyban, a beáramlás leállásával együtt brutális megszorításokra lenne szükség. ahogy a lettek csinálták. csökken a tőkeeáramlás? plusszos költségvetést csinálunk. nem, nem nullásat, ami 30 év múlvára van betervezve, és minden évben újra indul a számlálás. költségvetési plusszal fedezni meg visszafizetni a hitelt? na olyan kormány kéne. bokros egy csomaggal 20% felett faragott a hiányból. matolcsy 3* akkora csomaggal sem tudott semmit csinálni, pedig a manyup 3.000 milliárdját is lenyúlták hozzá. van különbség a kettő között. nem kicsi....

tölgyes 2012.11.30. 23:07:01

@A pöttyös az igazi dbeata: Kifelé mutogatás??? Állandóan arról énekeltek a MASZOPISTÁK, hogy az ország kicsi, a piacok nyitottak, , nagy a külsőktől való függés. Most ez hirtelen megszűnt?? Igen ez egy ilyen helyzet. Az itt élő multik eleve külpiacokra termelnek, ha tehát nincs ott szükség a termékra..:( Aztán a belpiac egy része is oda termel: pl a mezőgazdaság, de a feldolgozó ipar egy része is. MIn csodálkozik? Ha a külpiacon csökken a kereslet, akkor elküldik az itteni dolgozókat és csökken a belső fogyasztás is. Nem olyan nagyon bonyoéult ez.@menőmano: Akit azonban egy hónap múlva vagy mérnek, vagy nem mérnek. A csehek persze vágyódhatnak Bajnaira, ahogy Ön is.. de ezek az új írások már jelzik.. no de én nem akarok jósolgatni. Én csak azt látom, hogy az a média, amelyik könnyezett október 24-én mára már több kritikát és hibát lát Bajnaiban mint jót.. de Ön csak higyjen.@Akitlosz: Az aranypénz-rendszer idején az értéket az garantálta, hogy a bankjegyet bármikor aranyra lehetett váltani.. ezt azonban az IVh után már nem lehetett garantálni.. ekkor a dollárral próbálták megb etöltetni a világpénz szerepét.. Ideig óráig ment, de ma már azért folyik a harc hogy maradjon-e a dollár, pontosabban: be tudja-e tölteni ezt a szerepet a dollár.

dbeata 2012.12.01. 06:40:35

@tölgyes: "Nem olyan nagyon bonyoéult ez"
Aha. Már értem! Világosság gyúlt pici agyamban! Csak akkor azt nem értem, mire a sok ígéretfelhő, meg feeritélre hivatkozás a kormány részéről. Vagy igazságbeszéd az csúnya, rossz, nem szabad? Valamint azt is szeretném tudni, hogy miért jobb, hogy nem állapodtunk meg az IMF-fel, és inkább utazunk kiszolgáltatottan egy ilyen "rossz gazdasági környezetben".
A kormány tehát a tőle telhetőt megtette, a többi a külső környezet hibája. Tudja, ez majdnem olyan jó, mint a "Nem értettünk hozzá".

"Állandóan arról énekeltek a MASZOPISTÁK, hogy az ország kicsi, a piacok nyitottak"
Tehát a FIDESZISTÁK ugyanazt a dalt ugyanolyan jól el tudják énekelni. Ez már valami! :) Volt értelme a fülk forr-nak!

dbeata 2012.12.01. 06:52:51

@Akitlosz: Nem mindig kell rosszhiszeműséget feltételezni emögött. A törvényeket elvileg nem egy-két évre hozzák. Az alatt az idő alatt változhat sok minden. Az is lehet, hogy egy másik kormány ideje alatt hozták, és már nem felel meg az új stratégiának.
De persze törekedni kéne rá, hogy legalább önmagának ne mondjon ellent. (pl. Az Alaptörvényt már kétszer kellett módosítani, és harmadik módosítás is lesz, ha jól olvastam).

Valamint arra is törekedni kellett volna, hogy legalább az Alaptörvény ne az ország megosztottságát jelképezze. (vö. a haza nem lehet ellenzékben).

A törvényhozás és a végrehajtó valamint bírói hatalom együtt. Az előző megmondja hogy mit és hogyan, a kormány meg végrehajtja. A bírói hatalom felügyeli, a törvények betartását.

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81llam

dbeata 2012.12.01. 06:56:32

@tölgyes: Tudja attól, hogy Ön magas lóról mondja a véleményét, attól az még csak egy vélemény. Sajnálom, de nem tudott meggyőzni arról, hogy Matolcsy valójában egy tehetséges gazd.pol szakember. Ez a bajuk maguknak. Azt hiszik, hogy arroganciával el lehet söpörni a más véleményt, helyettesíteni lehet tehetséget, ügyességet, és a többi majd megy magától.

Sőt, az arrogancia arra is jó, hogy még azt a kevés igazat, amit máskülönben megadnék, sem szívesen adom meg.

menőmano 2012.12.01. 08:04:11

hvg.hu/gazdasag/20121201_IMFhitelbol_vasarolnak_meg_az_EOngazcegek#rss

A lapnak az ügylethez közel álló körök megerősítették a 800 millió euró (több mint 220 milliárd forint) környéki vételárról szóló híreket.
Szakértők úgy tartják, hogy a kabinet a Mol-részvény vásárláshoz hasonlóan a 2008-ban felvett IMF-kölcsön maradékából állhatja az ügylethez szükséges összeget.
Az MVM részben ebből - állami tőkeemelés formájában -, részben kötvénykibocsátással vagy hitelfelvétellel teremtené elő a vételárat - írja az újság."

Totálisan érdekes a helyzet. Abból az IMF-kölcsönből, melyet a Bajnai vezette kormány bátorkodott nem lehívni, vagyis letétbe helyezni.
Ha igaz a hír, akkor tessenek "nagydobra" verni.
Köszönöm.
osztjónapot!
:))

livengood 2012.12.01. 08:18:31

Török Gábor nem tartja jelentős politikai eseménynek az eddigieknél is durvább Jobbikos antiszemita megnyilvánulást. Hiszen, ha a politikai térben jelentősnek ítél egy eseményt, akkor e blogon közzéteszi a véleményét. Abból, hogy nem reagált arra sem, hogy a különféle párt médiák, valamint az összes párt, a Fidesztől az MSZP-ig mindenki elítélte e valóban fasiszta megnyilvánulást és a pártok bejelentették, hogy részt vesznek a Jobbikot elítélő antifasiszta tüntetésen, szintén az következik, hogy Török Gábor szerint ez nem befolyásolja a politikai erőteret.

Azt hiszem, hogy Török téved. Persze sok múlik azon is, hogy végül ki vesz részt a tüntetésen, mi fog elhangzani és hogy hányan lesznek ott. Ettől függetlenül is érdekes kérdéseket vet fel a Jobbikos akció. Vajon ez és a többi párttól erre érkező egyöntetű válasz hogyan befolyásolja a Jobbikot pártolók véleményét?

hoplita 2012.12.01. 09:03:49

@livengood:
Csak reménykedni tudok, hogy te majd sárga csillaggal a horpadt, kehes melleden ott leszel majd, köcsög.:)))

menőmano 2012.12.01. 09:31:20

"köcsög". Hát! ez totálisan jó.
"Nevetni kell".

:))))))))

dbeata 2012.12.01. 09:35:09

@tölgyes: nol.hu/gazdasag/20121127-atrendezodest_hoz_a_kamatcsokkenes

Erre gondolt, feltételezem. Ez igen dicséretes, hogy a lakosság egy részének már nem kell hitelre fordítani a pénzét, és megtakaríthat.

Ez az egykulcsos eredménye. Azoké, akiket a kormány adópolitikával előnyös helyzetbe hozott. A mások rovására, és úgy, hogy közben hatalmas költségvetési hiányt hagyott maga mögött.

Ez egy szemfényvesztés. Ezek az emberek dolgoznak valahol, és nem vállalkoznak (majd hülyék lennének, mikor van jól fizető, biztos állásuk).

Pedig Önök állítják, hogy értéket csak munkával...

A számok mögött én ezt látom: félelem az inflációtól (ezért befektetés), és hogy nem bíznak a jövőben (megtakarítás, beruházás helyett). Ön talán valami mást lát?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.01. 09:55:51

@A pöttyös az igazi dbeata: matócsni 1 f*szkalap.

Na, ez meggyőzőbb vélekedés? :)

aszekelyek 2012.12.01. 11:19:40

@Akitlosz: erre nem venném be a mérget. Annak fényében , amilyen szentségnek kell tekinteni a FED -et.

@A pöttyös az igazi dbeata: Nekem meg az a bajom , hogy hiába kérdezgetem , egy komolyan vehető érvet de szót sem kaptam még arra , hogy mely baloldali, vagy kinevezett baloldali minielnököt tartod , főképpen miért , gazd.pol szakembernek. Pontosan. ? Nem beszélve a pol. részéről..

Miért más az , amikor Orbán mondja , hogy mindenki vegye ki a részét mert másként nincs kilábalás , mint amikor bajnai mondja , hogy mindenkinek fájni fog és ez miért nem a folytatása akkor Orbán részéről a bajnai zseniális gazd.poljának ?
Valamint az is kérdésem , hogy ha bajnai gondosan elkerülve a pénzügyi és multiérdekeket teríti szét a terheket , aminek erősen részese volt előidézés idején , az miért jobb ? Akkor nagyobb terhek lennének a szegényebb rétegeken is. Vagy nőne az adósság , ami nagyon kerülendő. Ezen van a vita az IMF-fel, Varga úr szerint is. pénzembereknek felmentés és multiknak. Miért???? Miért jobb. ha nem látható az, hogy ők miféle kedvezményeket kaptak két évtizeden át?

Fogalmunk se volt róla. A tömegeknek. Ránk meg nagyon magas adók kivetve.

Ez lenne az a jajdejó demokrácia??? Ami lebontott a zorbánördög ?

Nagyon követelik ezt a népek vissza ??
Vagy úgy véled , hogy bajnai nem vezetett volna be nekik semmiféle adót ? Megszorítás se lett volna?
Ez nem reális és sosem ígérték. Senki.

Vélelmezem , hogy a középosztály lepusztítása tetszetősebb ezek után szemedben... Ami elég érdekes.

Miért ne lehessen magyar felső közép , mely képes is valamit tenni? A rendszerváltáskor sikeresen kiküszöbölték ezt a lehetőséget jó előre. Talán úgy véled , ez lehetne a szegények számára a megoldás ? Nem látom így.

Ezt ugyan igyekszenek , mint tényt közölni de alátámasztva és kibontva ez nincs. Már erről a teljes igazság.
Ehelyett van a z uszítás a gazdagokra é , tudod, akik kicsit jobban keresnek és mondjuk kétszer annyit is adóznak forintban , és / vagy sokkal többet , - forintban talán te is tudod , mennyi a 16 % -a 220 ezernek és mennyi 93-nak. Aki többet keres, többet adózik. A harmincvalahányezer mifelénk több , mint a tizenvalami. Lehet , hogy nem is számolnak az így nem igazságossal vadítottak ?

Lehet még az is , hogy nagyon sokaknak nem tetszik , hogy egyáltalán adót kell fizetni , -fizessenek mások. Te is tudod , hogyan éltek ezzel vissza , tömegesen. Helyettük is tőlünk szedték be a pénzt és szedték a ténylegesen adófizetők nyakára a hiteleket.

Ezek a sumák dumák , amiket nyomtak arról , hogy ferink nem is vette fel , hanem alapítványnak utalta , de melyiknek??? és a a téveszme, hogy 1 ft-ért vállalta, miközben felvette bajnai a teljes pénzét, tartja magát, hallom az atv betelefonálóknál és Vicsek úr nem javítja ki!

Folyvást emelték a miniszteri és államatitkári pénzeket egyébként , a szadeszesekét is , miközben csak nőtt , nőtt az adósság.....

Nem vettem észre, hogy áttértek volna az igazmondásra , a teljes igazság kibontására.

Hol az a hatalmas költségvetési hiány édes Beám? Három % alatt van a hiány is? Akik hatalmas hiányt állandóan maguk mögött hagyták, azok a szoci-szadesz- kormányok voltak. Ez tény. persze tudom, hogy miket hazudoznak a drágák... kóros lajos is... ennek fő tagadója, pl.

Csak a számok és tények mások, mint amit ő állít.
Ez láthatóan továbbra sem zavarja a szocikat a hazudozásban. Végig , még másfél-két évet... ez eddigiek tetejére.

nyünyüge 2012.12.01. 11:27:20

OFF

A Népszabadság szombati száma szerint az IMF-hitel maradékából és kötvénykibocsátásból vásárolhatja meg az MVM az E.ON két társaságát.

A lapnak az ügylethez közel álló körök megerősítették a 800 millió euró (több mint 220 milliárd forint) környéki vételárról szóló híreket. Szakértők úgy tartják, hogy a kabinet a Mol-részvény vásárláshoz hasonlóan a 2008-ban felvett IMF-kölcsön maradékából állhatja az ügylethez szükséges összeget. Az MVM részben ebből - állami tőkeemelés formájában -, részben kötvénykibocsátással vagy hitelfelvétellel teremtené elő a vételárat - írja az újság.

www.portfolio.hu/gazdasag/energia/imf-hitelbol_es_kotvenykibocsatasbol_allamositanank_gazcegeket.176512.html

aszekelyek 2012.12.01. 11:29:48

@It’s the economy, stupid: vannak, akik szerint pedig annak a háborúnak az eredője és finanszírozói is ott voltak, akik így teremtenek több pénzt, hogy még többet nyerjenek a háborúikon. Nnem vitatom, hogy azok a finanszírozók nacionalisták, azt sem, hogy barmok. Valamiért az aranyat vitték tonnaszámra ki mindenhonnan , -biztosan nem értettek hozzá , mint bajnai....

aszekelyek 2012.12.01. 11:47:29

@nyünyüge: neked elárulom , hogy az este nézettem a barátnőmmel karácsonyt agresszolgánál és közben többször felkiáltott , hogy ez sem igaz , az sem igaz , mert ő otthon , Németországban ,- ahol van regisztráció és tudja , hogy sok európai országban is , Amerikában is - , úgy szavaz és egyáltalán nem rekeszt vagy akadályoz az senkit semmiben , aki valóban akar szavazni. Ez szerinte is műbalhé. Még megkérdezte, hogy minek kéne kétszer menni szavazni? Neki az a nonszensz.... .: )

Ahhoz meg ő volt hozzászokva , hogy egyszer szavaz és előtte van regisztráció. Tájékoztattam, hogy ami csak eltér attól, amit valakik.... alkotmányba foglaltak 88-ban , azt támadják, , mindegy , milyen is az, mert csak az a jó, némelyeknek. Biztosítottam róla , hogy minden változást így kezeltek, nagy változást:) és ha bármit tenne ez a kormány, azt ugyanilyen műbalhé kísérné, kísérte, kíséri. :)

A népszamárság mégis mit írna erről, ha nem ezeket. nem tények, valakik, szagértett véleménye, szagról.... Kérdezném, hogy miért volt jó eladni hitelből? mert az eladása nem hozott a kasszának de csinált nekünk IMF hitelt. Kötvényt ferink is akart kibocsátani és az meg oké volt? A nénik pénzét a cihából , .... hogy azunokának majd milyen jó lesz az a nyereség...., vagy van ott valami svindli is, amit egyelőre vizsgálnak... De az jó demokrácia volt, hogyne..., persze, meg biztosan törvényes de nem etikus is.... Nekem az is tetszik, hogy előre hazudik a burány nevű hitelgenerátor úr is. Mielőtt meg megtudnánk a valóságban a részleteket, implikálják ezeket az argumentumokat a tudatukba a drága híveiknek , akiknek a tények már nem sok vizet zavarnak utána.

Mellesleg arról nem írtak , hogy a magyar állam bevétele is nő ebből ? Arról, hogy miért adták el? Miért nem hoz azóta nekünk? Amennyit hozhatna... Nem olvastam még.... Csak reggel repült haza a barátnőm... :)

aszekelyek 2012.12.01. 12:00:13

@It’s the economy, stupid: @nyünyüge: Már elég régen tudjuk, hogy előzetes kontrollja lesz. Mert hisztiznek egyesek. Akik nem hisztiztek a manyup pénzek kiszervezésekor , az állam hatásköréből , a tulajéból... is. pl. Olyantól tudom, ha az aranyat elkezdik felvásárolni, akkor már közel a baj, aki ezt személyesen végigélte. :) Akárhogy is, akárki is vette vagy nem, bevezette, vagy megszüntette, úgy néz ki, oprációra alkalmas volt az, bizonyos szándékok, stratégiák eszközéül jól használható volt. A kereslet miért is zuhant akkorát? No és kik mozgatták a szálakat, amitől hirtelen más vélemények alakultak ki az angoloknál? Mert ilyesmi véletlenül nem történik.......
-benn fentes információk? :))) Az aranybányák is ugye... amikkel a mennyiségét nehezebb és költségesebb növelni , mint ha csak pénzt nyomnak , oszt jónapot , be a piacra....

aszekelyek 2012.12.01. 12:14:36

@graycivil: nyilván a cím azért van jelen időben, mert tudják, csak olyanok olvassák el , mint én, végig....., hogy valójában a 2004 óta csatlakozókról van szó , meg a 2010-ben kifizetett pénzekről is , még bajnai idején is , amik nem tisztázottak , de nem is kötelező azon egyébként földet művelni és tényadat sincs csak becslések. Csak fiktív dologok, valami kis ÁSz jelentés ficnivel. Ahol a Nemzeti parkok nem átlátható svindlijeit említik, amiről egyébként a HÍrtv-sek már elég régen beszámoltak..... nem vártak egy iléyen jelentére. Ami elnyagyolt és nem tényszerű. Ők szépen utánamentek, utána meg a bíróságra..... , hogy kik is és hogyan is és mit kaptak ingyé, sőt.... Az erdőkről is, meg a vadásztársaságokról és horgászokról is, hogyne. Nekem semmi új nincs ebben a vg írásban de tényleg.

A kedves honfitársaknak is javaslom, hogy fussák át azért a címen kívül is a cikkeket, mert gyakran köze nincs hozzá, mint ebben az esetben is..., mit tartalmaz valójában a cikk. Hiányos, mert nincs idő és helyszín megjelölés. A cím nem éri el a célját, sem az első pársor,. kopf, ha ott leírják, hogy több 2004 óra csatlakozott országban folyamatosan... :) Most el. Majd

jövök... gréczykém:)

aszekelyek 2012.12.01. 12:30:45

@It’s the economy, stupid: A kereslet mitől zuhant vissza??? Nem is volt tőzsdekrach? :) @livengood: nekem például csak megerősíti azt a véleményemet, hogy a jobbikot, már a politikusaikat, akik elkövetik, amit egyszer csak kérnek tőlük...., kik is hozták létre és milyen céllal. beterelve alá a két szélsőség szavazóit, az elégedetleneket azzal a kormányzással , amit az szdsz-mszp kormányok vittek véghez ebben az országban.

Ha ide ütök , nekem fütyül , ha oda ütök , nekem fütyül politika ez a jobbik ....Ezeken a provokátorokon kívül senki ebben az országban nem foglalkozik egyébként mással, mint azzal, hogy kéne kimászni a csávából. A maga módján , ha éppen téved is , ezzel foglalkozik és nem olyan provokációkkal , mint a jobbikosok némelyike. Valamiért úgy nézem, mindig egy témát kell az előtérbe tolniuk....

Most szépen kivonul minden más párt és közlik, hogy ők elítélik .
Maradnak egyedül, annyian, mint a legtöbb európai országban, az így gondolkodók és ezzel foglalkozók. Az is érdekes, hogy szoci képviselő elvitatná Rogán úrtól a megszólalás jogát erről.... egy hasraütéses állításuk alapján. Holott ők csinálták a reklámot-negatí- a jobbiknak, karöltve a szadesszel. Nehogy Orbánnak meglegyen a kétharmada. Minél többet eltolni a széljobb felé. A szélbal mellé. Ami a jobbik. Nagyon keverik a kártyákat a jobbikkal kapcsolatban.

A politikusaik szemforgatása eléggé átlátszó szerintem. No jó , nem mindenki számára. :)) Számos országban tudunk rasszista és neonáci csoportosulásokról. Ahol állítólag tökéletes demokráciák vannak és mégis kitermelődik a legalantasabb véleményt valló réteg. Akár bal , akár jobb oldaliak.

aszekelyek 2012.12.01. 12:36:23

@Balt: van, akit meglep, hogy ezzel fenyegetőztek??? mert engem nem lep meg.... elég régen műveklik már ahhoz, hogy egy csepp kétsége se legyen kicsit is tájékozott emberenek. Talán mégsem véletlen, hogy úgy vágták ki őket a parlamentből, mint macskát-.... és az EP-be se küldtek olyan képviselőt, -már akiről tudták , - bokrosról akkor még nem mindenki - hogy egy húron pendül velük.

aszekelyek 2012.12.01. 12:38:37

@menőmano: feltehetően , vagy szakértők szerint a címben miért nincs?

aszekelyek 2012.12.01. 12:44:04

@márta)): Ó, ha nem más mondja , hogy küldetéstudata van , és nem negatív értelemben , akkor már nem is jó ?@nyünyüge: no ezen szoktunk nyerítve nevetni, hogy ha megírta a népszabaccság, akkor az úgy is van:) Azért is mentek ők el, 88 ban, mert megírta a népszabaccság, mely, mint tudjuk az mszp tulajdonosi köre elég nagy részben.... :) 40 % vagy vettek még hozzá ?

aszekelyek 2012.12.01. 12:48:08

@6.Lenin: De cuki ez a TGM !

Hát kiét kéne ennek a kormánynak végre , ha nem a hazai érdekeket ? Akadályozni például ezt azzal próbálják , hogy állandóan hadonásznak a fékekkel és ellensúlyokkal , amik maximum virtuálisan léteztek csak , '88 tól ...
A kapitalizmus teljhatalmát a legkevésbé sem korlátozva , sem ellensúlyozva , sem fékezve.

aszekelyek 2012.12.01. 12:54:18

@nyünyüge:melyik párt nem múdemokrata akkor? mert csak a saját érdekeiket nézik, tévedés ne essék.... nehogy valaki azt képzelje, hogy közben szentek lettek.... és áldozatosan integrálják a szegények érdekeit, akik őket a legjobban tönkretették. Sosem tartva szem előtt érdekeiket. Műanyag duma ez a karácsonyé is. Fröccsöntött...., fröcskölődő, ahogy tetszik...

@Balt: mást vártál tőlük? Ennyit tudnak pedig. Uszítani , sarazni.

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 14:19:40

@aszekelyek:
" A kereslet mitől zuhant vissza??? Nem is volt tőzsdekrach? "

Bakker, ne bosszancs, te se tucc olvasni???? :DDD
Pontosan leírtam. Minden esetre a tőzsdekrachnak SEMMI KÖZE NEM VOLT A KERESLET VISSZAESÉSÉHEZ.

Alekoszhoz hasonló alultájékozottak nem szokták tudni, hogy 1987 október 19-én a Dow 22,6%-ot zuhant egy nap leforgása alatt, ami az USA tőzsdeindex történetének legnagyobb esésének számít, tehát NAGYOBB ESÉS VOLT, MINT Az 1929. október 24-ei „fekete péntek” elnevezésű krach idején.

A 2010 májusi "flash crash" esetén a Dow közel 10%-ot esett egy nap alatt.

Tovább megyek: Magyarországon a 90-es évek elején nagyon ment a tőzsdézés, majd 96-97-ben padló, no nem gáz, hanem fogás: a tőzsdén befektetők jelentős – különböző számítások szerint 6-10 milliárd forintnyi – veszteséget szenvedtek el, a brókerek jó része a bennfentes kereskedés miatt (ami nálunk döbbenetes módon nem tiltott, mint az usa-ban!!!) csődbe ment, és nem tudta visszafizetni a befektetői pénzét a lezuhant árfolyamon sem.
www.portfolio.hu/vallalatok/pannonbroker_kartalanitas.584.html

Egyiktől se esett hanyatt a gazdaság. Semmi más nem történt, mint a részvények értéke visszatért a mögötte álló gazdasági teljesítmény szintjére, ez Mo. esetében a békuci popójának a magassága ALATT található.

Aki nem tudja, hogy működik a tőzsde, ne tőzsdézzen. Amikor először betettem a lábam a júeszéjbe, feltankoltam néhány tankönyvet, hogy az ottaniak szemével lássam a dolgokat, ezek egyike volt a stocks, bonds, options; most is itt van a polcon :))

hoplita 2012.12.01. 14:29:17

@aszekelyek:
Hülye libafos.
Anyád is hülye vót, apád is, te is az lettél, te fasztarisznya.

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 14:33:34

@aszekelyek:
"Már elég régen tudjuk, hogy előzetes kontrollja lesz. "

Nem lesz, mé' nem figyelsz a góréra: személyesen mondta, hogy azok gondolják ezt, akik nem "ismerik" a magyar kotmányt.

Én meg aszondom, ezeknek a nem ismerőknek szegényeknek nincs idejük "megismerni", ojjan sűrűséggel kopácsolnak ezek a kőfaragó gyerekek azon a gránit-szilárdságú kotmányon.
Ezek részecske-gyorsító nélkül is fel tudtak fedezni egy új anyagot: ez a "gyurma-gránát" :DDD

" Olyantól tudom, ha az aranyat elkezdik felvásárolni, akkor már közel a baj, aki ezt személyesen végigélte. "

Haha, ez a tudományos megállapítás a viccbeli "az indiánok nagyon vágják a fát az erdőben, kemény tél lesz" szinten ökörség.
Annyiban igazad van, a tőzsde szereplői emberek, tehát a lélektani momentumokat nem lehet kihagyni: ha az ár elindul lefelé, mindenki gyorsan elad, hogy realizálja az addig elért eredményét, ami aztán öngerjesztőleg hat a zuhanásra, ha felfelé megy, mindenki vesz, mert reménykedik a további emelkedésben, amin keresni tud, ez meg aztán felfújja a részvény értékét.

márta)) 2012.12.01. 14:48:53

@aszekelyek:

"Én nem tudom" mire tetszett reagálni. Mondjuk nem is érdekel.

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 14:52:01

@6.Lenin:
"Elsődlegesen mindenki a saját sorsáért felelős."

Ezt mondod azoknak a fiataloknak, akik között: www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/tortenelmi-csucson-a-fiatalok-munkanelkulisegi-rataja-magyarorszagon-392359

Mindezt annak fényében, hogy te magad egy szerencsésebb időszakban születtél, SEMMIFÉLE érdemed nincs abban, hogy nem döglöttél éhen. Gusztastalan egy ember vagy te. Továbbra is.

Ami a legszebb, ezeket a fiatalokat a tanulástól is elzárják a fajtádba tartozók, így külföldön se fog megélhetést találni, pedig a vezéretek mit verte a nyálát, hogy mindenkinek joga van az első diplomáját INGYEN megszereznie.

Maradhatnak itthon, növelve a tanulatlan, munkanélküli plebsz létszámát, ami pedig állítólag a legnagyobb problémája a magyar munkaerőpiacnak, de hát tudjuk, a feudalizmusnak szüksége van az occsó jobbágyokra.

Arról már ne is beszéljünk, hogy az eu csatlakozással VÁLLALTUK a diplomások számának eu-s szintre hozását, sebaj, majd a lasztovicáknak adunk tanulás nélkül diplomát, hogy meglegyen a létszám.

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 14:56:15

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Tudja, ez majdnem olyan jó, mint a "Nem értettünk hozzá"."

:DDDD És ezt tócsni is elmondhatja bátran magáról...

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 15:01:42

@hoplita:
"Amúgy üdv mindenkinek, aki érdemli."

Jó hogy nem hali-hali. :)) Ez így kevéske lesz, orvosi igazolást a távollét ügyében a felügyeleti szervnél (TG) kéretik leadni!

A kérdésre a válasz: nem ér rá írni, készül a vasárnapi proszemita megmozdulásra! :DD

Kíváncsacsi leszek, többen lesznek-e, mint az együtt megmozduláson.

nyünyüge 2012.12.01. 15:40:21

@aszekelyek:
1. A felvevőjével együtt ezerszer elátkozott IMF kölcsönből vett E-on részvények tárgyában majd akkor kritizáld a népszabó információját, ha hitelesen cáfolni tudod

2. Karácsony - regisztráció: OV azt mondta, hogy többszázezer külföldön dolgozó választási lehetősége volna veszélyben, ha nem lenne regisztráció. Erre mondta Karácsony, hogy 2004 óta van lehetősége a külföldön tartózkodónak felvetetni magát a listára (azaz "regisztrálni"). Magyarul a külföldön tartózkodók regisztrációja rendben volt, van. Miben hazudott akkor Karácsony?

Mert te abban, de NAGYOT, hogy Németországban van előregisztráció. Merthogy nincsen! A Németországban élő német állampolgár nem regisztrál választás előtt. Németország automatikus választási névjegyzéket vezet, ahogyan Olaszország, Norvégia, Dánia, .... Olaszország, Norvégia,.

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 15:42:22

@Akitlosz:
Tyűha!!!!! Újabb gyögyszem:

"a részvénytulajdonosok a cégek tulajdonosai, azaz a munkáltatók. Ha a cégek értéke a töredékére esik, tulajdonosaik elvesztik a pénzük nagy részét, annak nagyon nagyon gyorsan a munkavállalóik is megisszák a levét."

Falrengető hülyeséget írtál megint: ezek szerint a részvény fogalmával, a részvénykibocsátás, a cég tőzsdére vitelének céljáról se tudsz semmit. Azt a szót, hogy "befektető", hallottad-e már???

Van egy könyvem, "Megművelt kőbalták" a címe, tanarak összegyűjtötték diákjaik aranyköpéseit (vö: hülyeségeit), amiket érettségiken, meg felvételiken írtak/mondtak. Abban vannak ilyen csavarintos aggyal kiókumlált "logikusnak láccó tárgyak".

Írsz még ilyeneket, beletesszük a második javított kiadásba és kiaggyuk: "Though this be madness, yet there is (NO) method in 't."
Magyarul: "őrült beszéd, és még rendszer sincs benne" címmel. :DDD

Ja, és beszabehu. :)

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 15:46:12

@Hepci:
"matócsni 1 f*szkalap."

Emmost mennyibe' vót nekünk? Vagy karácsonyi kiárusítást tartasz? De akkor is ingyé...(?!) tönkre fogsz menni... :D

dbeata 2012.12.01. 16:00:48

@aszekelyek: Blablabla
uncsi uncsi uncsi

Hülye azért nem vagyok, leállni veled vitázni.

Neked jó ahogy van, élvezzed. Nekem meg nem jó, óbégatok kedvemre.

irigykedsz mi, jobb volt ellenzékben, neked jajveszékelni.

Á, most nincsenek megszorítások. Nem tudtad? Csak átrendezés van.

márta)) 2012.12.01. 16:01:54

Leszakadtunk a régiótól Bod Péter Ákos szerint, ami köszönhető a kiszámíthatatlan magyar gazdaságpolitikának.
A bizalom visszaállítható lenne olyan intézkedésekkel, amik kevésbé innovatívak, és valós számításokon alapulnak."

profitline.hu/hircentrum/hir/277794/Bod-Peter:-A-kekeckedes-hosszutavon-nem-nyero

Na. Igen. Hála a Matolcsy-féle gazdaságpolitikának. Fokozódó szegénység, elszegényedés.
"kekeckedés" "nem nyerő" nem bizony.

****
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) folytatja az eszmecserét a magyar kormánnyal, de jelenleg nem folynak hivatalos tárgyalások - jelentette ki csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.
"A programtárgyalásokon való érdemi előrelépéshez arra lenne szükség, hogy a (magyar) kormány világosan jelezze, az IMF-et és az Európai Bizottságot értékes partnernek tekinti a reform- és a kiigazítási folyamat tervezésében" - hangozatta Rice."

www.origo.hu/gazdasag/20121129-imf-nem-targyalunk-a-magyarokkal.html

A valutaalap külkapcsolati igazgatója kijelentette, hogy a magyar gazdaság felülvizsgálatáról szóló, a IV. cikkely szerinti konzultáció (amely merőben más, mint egy hiteltárgyalás - a szerk.) folytatásával kapcsolatban az IMF egyezteti a magyar kormánnyal a lehetséges dátumokat.
Mint mondta, az utolsó ilyen konzultációt 2012 elején tartották, és az IMF arra számít, hogy ezt 2013 elején folytatni fogják, mivel az ilyen eszmecsere a tagállamok, így Magyarország kötelezettségei közé tartozik."
.....
Tehát ne tévesszen majd meg senkit, s nem tévesztendő össze, egyik- vagy másik tárgyalási folyamat.
Vagyis, hogy "gyarmat leszünk e avagy sem) s mikor "zeng" majd, nincs szükség az IMF_re.
??
*****

"... Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti. Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt",...."
(Bajnai)

hm?
:)

dbeata 2012.12.01. 16:04:25

@It’s the economy, stupid:
@Hepci:
És még egy jelző se jár hozzá? Ezér egy kanyit se fizetek...:))

márta)) 2012.12.01. 16:06:58

www.hirado.hu/Hirek/2012/12/01/14/LMP_meg_kell_akadalyozni_a_tarsadalom_ketteszakadasat.aspx

Hmm. Az már megtörtént, illetve folyamatos a lejtmenet, a társadalom egy hatalmas csoportjánál.

márta)) 2012.12.01. 16:09:21

oppá" lemaradt)

De azért öröm, hogy az LMP. erre is rájött.
Tényleg.
:((

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 16:10:56

@Akitlosz:
""Azt látom, hogy a drábik-bogár szólamokat próbálod nyomni,"
Figyelsz dbeata? Mondtam :-)"

Ha dbeáta elolvassa drábikot, abból nem lesz baj, mert tisztában van az alapokkal. Tudja HELYESEN értelmezni, amit olvas. A te esetedben sajnos nem ez a helyzet.
Hogy egy példát hozzak, egy írásba kutyulni a lindberg-bébit a feddel, nem tűnik túl komoly próbálkozásnak. Vagy:
"Tudom, hogy a Beatles-nek olyan sikere lesz, amilyen eddig még semmilyen más zenekarnak sem volt. Azért tudom ezt ilyen biztosan, mert ezért a sikerért én eladtam a sátánnak a lelkemet."
Hát aki ilyet egy (állítólag) gazdasági témájú irományban lát, az joggal kihívja az ügyeletet az írójához.

"Na most akkor térjünk át az érveidre!
Ja, hogy azok nem igazán voltak."

Nem tehetek róla, hogy az érv és tény szavak jelentését sem tudod elválasztani. Hogy Hoover meghozta a káros adótörvényeit, amelyek restriktív hatást váltottak ki, ezáltal rontottak az amúgy is rossz helyzeten, azok nem érvek, hanem ellenőrizhető történelmi tények.
Pofa mint a bécsi kapu, háttér papírmasé, az is szakadt.

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 16:15:57

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Ezér egy kanyit se fizetek...:))"

Márelnézést kívánok: formailag is zűr van, nem tett eleget a bizonylat-kibocsátási kötelezeccségének se!!!
(Szerintem kopasszuk meg hepcit egy kisebb értékre elkövetett zsarolással ez ügyben!) :DD

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 16:22:13

@aszekelyek:
"De cuki ez a TGM !"

Szerintem is. :))
De hogy ti idézgettek Vlagyimir Iljiccsel egy anarcho-marxista ember tollából, az különösen szórakoztató!

jjulie 2012.12.01. 16:49:17

@hoplita:

mivan bugris, megjött a segély és visszakapcsoltattad a netet?

dbeata 2012.12.01. 16:53:41

@It’s the economy, stupid: Ez a tétel egyelőre a szempling fázisban van. Én nem bántom a Hepcit. :) (túl sokat tud).

nyünyüge 2012.12.01. 16:57:44

@A pöttyös az igazi dbeata:
Okos és főleg "elvszerű" hozzáállás :)!

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 18:14:13

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Én nem bántom a Hepcit. :) (túl sokat tud)."

Ahá, szóval reálpolitikus vagy... :DDDDDDD

dbeata 2012.12.01. 18:25:03

@It’s the economy, stupid: Te megmondod, hogy mi vagy, és cserébe én is megmondom, hogy miféle politikus vagyok... :DDD

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 18:28:52

@nyünyüge:
"ezerszer elátkozott IMF kölcsönből vett E-on részvények "

Tessé-é-é-é-é-é-k?????!!!!!!
Komoly kell legyen, te nem szoktál viccolni!

Amúgy megvan a jogtulajdonosa a népességnyilvántartásnak, tudod amit a múltkor írtál, hogy árulja a petya gyerek a ferdeszeműeknek az informatikai rendszert; asztat is privátizélni fogja a zállam.

atlatszo.hu/2012/11/23/kerdojelek-az-idomsoft-allamositasa-korul/

nyünyüge 2012.12.01. 18:37:22

@It’s the economy, stupid:
én sem érzem viccnek, de egyelőre nincs más forrás, mint népszabó és az őt idézők.

nyünyüge 2012.12.01. 18:42:35

@It’s the economy, stupid:
az IDOM-ról 2001-ig vannak nem egészen halovány segédfogalmaim...már akkor sem voltak kispályások.

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 19:04:19

@Akitlosz:
"Ha te nem vagy képes elcserélni az aranyadat "jó" magyar forintra, akkor életképtelen stupid vagy."

Hülyegyerek, arra se emlékszel, amit magad írsz: arany=pénz, fizetőeszköz.
Én csak belevertem az orrod a saját piszkodba.

Ha ez igaz lenne, adna neked kutyajegyet a volános pénztáros az aranyláncodért: megnézné a neten az aktuális árfolyamot, előkapna egy kis királyvizet, leolvasztana egy keveset a láncodból, hogy igazi arany-e, akkor még mindig nem tudná, milyen tisztaságú: esetleg egy hordozható tömegspektrométerrel ellenőrizné az anyagösszetételt gyorsan, ha nem stimmel a 99,99%, akkor gyorsan kiszámolná a különbséget, ekkor már csak a megfelelő mennyiség lefűrészelése lenne hátra, előkapna egy kis hitelesített mérlegecskét, rajta a hitelesítő matricával, faragna pár grammot a medálocskádból, közbe' persze lenne pár gramm selejt reszelék, és voilá, máris átnyujtaná a kutyajegyedet.

Nem is értem, mit baszkolódnak a modern emberek a hülye, értéktelen papírpénzzel, mikor sokkal eccerűbben is lehetne. Igaz, ezzel a móccerrel heti egy utasra lenne idő, de hát most a mexorítások miatt úgysenem kavircolnak percenként a zemberek.

hoplita 2012.12.01. 19:05:55

@It’s the economy, stupid:
Vidéken dógozok, hétvégén meg nem a neten lógok...elég hirtelen jött ez a meló és még el is tart egy darabig.
Kibírom az öt napot elmeroggyant monomániás szarkapitsák nélkül egész jól.:)

@jjulie:
Büdös anyád kanold szájba..

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 19:11:12

@tölgyes:
"Róna azonban nem itthon szocializálódott és azt hiszi kipofázhatja a titkokat.. megtette.."

Hát éppen hogy nem tette meg. Ez a "nem mondom meg ki, nem mondom meg mit mondott" egy falusi circoloban se elégítené ki a hallgatóságot.

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 19:31:05

@A pöttyös az igazi dbeata:
"Te megmondod, hogy mi vagy"

Ez még kérdés, azok után, hogy zsarolni akartam hepcit? :DDD
Én vagyok a stupid spermium, (vö: hü.lye ge.ci), tehát a teljesen átlagos politikusnak felelek meg. :DDD

jjulie 2012.12.01. 19:36:37

@hoplita:

ezt figyeld bugris, nemsokára kezdődik, most hogy visszakapcsolták, lesd meg

Starters
1 Víctor Valdés
21 Adriano
3 Piqué
14 Mascherano
18 Jordi Alba
6 Xavi
16 Busquets
8 Iniesta
10 Messi
4 Fábregas
17 Pedro

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 19:38:31

@nyünyüge:
"vannak nem egészen halovány segédfogalmaim"

Ajjaj, pedig jobb erről "nem tudni" (vö: 3 majom :)), mer' veszélyes üzem. A Bazilról is asztat gondolom, hogy valami marokkói fűszernövény :DD

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 19:44:26

@hoplita:
"Kibírom az öt napot elmeroggyant monomániás szarkapitsák nélkül egész jól.:)"

Nono, azé' a tudatalattid csak behúzott ide :)

Örülök, hogy van melód, télleg nem normális, hogy ráérünk napszámban itt tátani a szánkat. :(

6.Lenin 2012.12.01. 19:48:45

index.hu/belfold/2012/12/01/kormanyvaltas_utan_feloszlatna_a_parlamentet_a_4k/

"Istvánffy András szerint Orbán Viktor csapdát állított az ellenzéki erőknek azzal, hogy különböző világnézetű pártok együttműködése tenné csak lehetővé a jelenlegi kormány leváltását."

Demokrácia=csapda

Érdekel itt valakit valójában az ország, és annak polgárai?

Nekünk újra csak a hatalom kell, a mi jogállamunk a mi köztársaságunk. Az, amit mi értünk ezen fogalmak alatt.

„Az ellenzéki pártok csak abban állapodjanak meg, amiben amúgy is mindenki egyetért, és ez a jogállam és a köztársaság helyreállítása. Ehhez azonban az MSZP-nek késznek kell lennie arra, hogy az alkotmányozás után visszaadja a hatalmat a népnek.”

A nép, mi vagyunk, a volt szadesz különféle formációi. Mi tudjuk egyedül a tutit.

Ezért nem lesz ebből a brancsból semmi. Akik ezt a nagy vízen túl kitalálták úgy jártak, mint a szépreményű Róna Péter.
Nem értenek ebből az országból senkit és semmit.

dbeata 2012.12.01. 20:18:37

@It’s the economy, stupid: "Én vagyok a stupid spermium" Whoever said that? Nem vagy studid, csak még sok mindent nem tudsz.

Én meg a "semmiféle" politikus. :)
Emlékszem, amikor a szakmámban dolgoztam, nem számított erénynek, állami tenderen indulni. Aztán végül mégis lett egy közös munkánk, és bár tisztán nyertünk, mégis mocskoltak minket a médiában.

inreallife 2012.12.01. 20:20:49

érdekes téma

index.hu/gazdasag/2012/12/01/elszurt_evtized_utan_elszurt_evek_jonnek/

ilyenek vannak benne:
"A reálértéken számolt magyar GDP 2012 első negyedévében lényegében megegyezett a 2005 elejivel, míg a szlovákok és lengyelek harminc százalékot meghaladó, a most válságba csúszott csehek is több mint húsz százalékos növekedést értek el. "

"A gazdaság lelassulása miatt megtorpant a magyar felzárkózás az európai uniós és euróövezeti átlaghoz: az egy főre jutó GDP vásárlóerőben kifejezve 1995-ben az euróövezet nem egészen 50 százaléka volt nálunk, ez 2005 végére 60 százalék közelébe nőtt, azóta az 55-60 százalékos sávban mozog, miközben a cseh 65 százalék közeléből 80 százalék fölé, a szlovák 45 százalék alól 70 százalék közelébe, míg a lengyel 35 százalékról 60 százalékra nőtt – így 2011-ben már a magyarok életszínvonala volt legmesszebb a térségben az uniós átlagtól."

"Az okok

A gazdaság gyengélkedésének nehezen megoldható strukturális problémák az okai. Ha nem is kirívóan, de magas a munkanélküliségi ráta és rettentően alacsony a foglalkoztatottság – ez utóbbi magyarázata, hogy az OECD-n belül Németország és Belgium után itt a legmagasabb a jövedelemadó és a tb-járulékok szintje, hogy alacsony az egyéni vállalkozók aránya, nem jó az oktatási és bőkezű a szociális és nyugdíjrendszer."

érdekes. mindenki tudja, hogy ez a baj. csak aszekelyek meg pár hályogszemű nem. viszont az is érdekes, hogy senki nem akar rajta változtatni. hány évet kell még elbukni azért, hogy magyarországon legyen valaki, aki szétbassza az ingyenélők ördögi spirálját, a szociális lenyúló rendszert? benne természetesen a nyugdíjpiramisjátékkal...

inreallife 2012.12.01. 20:35:00

@hoplita: hű de régen láttalak. képzeld a vén lenin itt égette magát az egyik topicban. elég furcsa önbevallást csinált az átkosban elért eredményeiről. érdekel, megkeresem? :)

6.Lenin 2012.12.01. 20:48:10

@inreallife:

Amennyiben 1re gondolunk, elmentettem, okulásként.

Megleptek a reakciók és elmentettem (nem szokásom). Nagyon tanulságos, ha mindketten 1re gondolunk.

Keresd, de olvasd át néhányx.

It’s the economy, stupid 2012.12.01. 22:25:12

@inreallife:
"a vén lenin itt égette magát"

Mire gondolsz, az éjszakai pillangók kergetésére? :D

hoplita 2012.12.02. 07:40:05

@inreallife:
Naná hogy érdekel...!

Mondom, vidéken melózok, péntek este jövök haza...az apartmanban meg, ahol lakom nincs net.
Igaz jó tíz-tizenkét óra munka után már nem sok kedve lenne az emberfiának libafosokat olvasgatni....főleg mivel takarmánytárolókat lemezelsz meg hegesztesz egész nap, de belülről ám..:)

jjulie 2012.12.02. 08:35:29

@hoplita:

szóval szopod a faszt reggeltől estig, jól elfáradsz, meg jó koszos leszel a végére, mint egy igazi lúzer, ráadásul nem a a saját kunyhódban alszol utána a saját nőstényed mellett......közben meg arról ábrándozol, hogy mennyire is jó lenne szópatónak lenni, ehelyett az állandó szopás helyett

igazi hős vagy, a politikai véleménnyilvánításaiad alapja a lúzer életed

de amíg élt a kádár jó világod volt, és 2006-ban is még volt pénzed tankolni és sörre, hogy elment székházat ortromolni, meg részegen utcán kergetőzni, de most II. orbánkirályság második félidejében más csak a nettó szopás van, a fideszfasszoppás azámodra

amikor a felcsuti seggszáj azt mondta, hogy horthy példaképe módjára hazazavar benneteket, erre gondolt?

igazi hőse vagy a kunkibuclétnek, meg a maslow piramis alsó fiókjának

jjulie 2012.12.02. 08:39:29

@hoplita:

melyik fideszföldesúrnál szopod a fideszfaszt orbánkirálycsináló lúzer?

jjulie 2012.12.02. 08:49:18

@hoplita:

hahahahaha

"olyan a Fidesz vállán a Jobbik, mint a késői középkor/újkor elején a spanyol donna vállán a majom, hogy annak rútságának tükrében jobban kitűnjön a hölgy szépsége ill. ne legyen feltűnő a hölgy csúnyasága. "

szólíthatlak a jövőben " fideszmajmá"-nak, lúzer?

inreallife 2012.12.02. 10:23:16

@It’s the economy, stupid: az volt az... :)

@hoplita: itt kezdte a vén majom:
torokgaborelemez.blog.hu/2012/11/02/hv_hatalmi_valasz/fullcommentlist/1#c18240316
ez volt a kezdődumája, erre ugrottam, majd ő elkezdte magát egyre mélyebbre ásni. érdekes látni, hogy mások szemét is csípte a vén komcsi... a végén már 100 milliós vagyonról hadovált... érdemes a keresésben (CTRL+F) beírni, hogy lenin, és úgy elolvasni, szórakoztató lesz, kapta az ívet a vén kecske... :)))

jjulie 2012.12.02. 10:41:31

@inreallife:

"Nos, mondjuk 40 év munkával sikerül összekuporgatnom néhány 100 milliót. Megsaccolom, hogy kb, 80 évesen fogom feldobni a bakancsot. szeretek pecázni. Bélyeget gyűjteni. Pillangókat kergetni (éjjel is).
Elosztom a hátralévőt és igen csak igyekeznem kell, ha el akarom cseszni az összekuporgatottat.

Mondj 1 logikus érvet, hogy 1 munkahelyen csesszem tovább a múlót, néhány seggfej társaságában.

Megőrültem? "

a hat és fél év külföldön, az az NDK lehetett?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.02. 11:16:07

@jjulie: gusztustalan 1 csótány vagy, nyomi.

jjulie 2012.12.02. 13:10:56

@Hepci:

mivelis rokonszenvezel hegyiember, fogyik az örökség?

ciki lesz ötven felett hozzászokni az elfáradással egybekötött koszolódáshoz alamizsnáért, aztán meg beállni a sorba a társadalmi hulladék újrahasznosításra gründolt pártiroda elé

bár nem tudhatom, hogy tudsz e valami fárasztó és koszosító kétkezit

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.02. 13:30:54

@jjulie: a zegyik fidoxista teniszhaverom éppen közmunkafelelős önkorminál.
Szólj, ha gondban vagy, nyomi!
Előtte persze meg kell venned az Egy Metszőolló egyik hiteles másolatát 800000 forintért, ezzel belépsz a Fenséges Szellentéseimet Kevergetők Körébe (FeSzeKK).
Innen már csak 1 lépés a közmunkaprogramba bejutás... ki kell nyalnod Méltóságos Seggemet...
A zélet kegyetlen.

jjulie 2012.12.02. 13:59:43

@Hepci:

ez milyen fajta teniszhaver, ez is mindig kikap azoktól akiknek csak jó keze meg lába van csak?

hát persze, a te haverod

szólj neki, hogy van eladó teniszlecke, ha elhozod őt is, adok neked kedvezményt, és ha előtte beküldöd végre a @hoplita: fideszmajmot a four seasonba és befizeti a porszívós tanfolyam díját, azért meg jutalékot kapsz(hozznon ajándékba egy gyémántberakásos metszőollót bizonyítékul, csak akkor jár a jutalékod)

aszekelyek 2012.12.02. 15:06:42

@inreallife: mondta nekem a padlássöprésről egy illető, hogy ahhoz, hogy legyen, valakitől el kell venni , nyikhajkám.....
A vita csak azon van , hogy kiktől. Azoktól-e akik a bajt, a pénzügyi világban és a mi hazánkban is okozták , vagy a nyugdíjasoktól.

Most mesélj a pénzügyi szektor áldásairól, hatalmas jótéteményeiről és értékesebb , már letett és bizonyított működéséről....

Mennyivel jobb is volt a finánctőke összes viselt dolga , az emberiség számára minden másnál...

aszekelyek 2012.12.02. 15:16:42

@inreallife: napokig nem vagyok itt de akkor se tudsz elfelejteni...... A pajtát szétrugni sokkal könnyebb, mint felépíteniújra. A szétrugásra volt ugye nyúcév,... most meg két ébv ellenszélben. Azok, akik szétrombolták az oktatást is, sok más mellett, azok persze, hogy nem akarják. Az túlzás, mint nálad az agyakori, hogy senki nem akarna változtatni. Pld a pedagógusok öregnénéje is követelőzik, meg menfrei úr is,... amit eddig nem tettek.... :)Meg huhognak is. Merazolyanjóvolt, amit ők eddig csináltak.... a csúnyafidesz előtt. Ott bezzeg nem követelőztek. Bajnaitól sem. Van mit javítani az oktatáson is de nem baltával. A nyugdíjasokon sem.

aszekelyek 2012.12.02. 15:21:51

@Akitlosz: ilyet Bogár professzor sem írt soha , megjegyzem.

Stupid technikája , megfigyelésem szerint , valami ostobasággá átszerkeszteni valaki magvas mondandóját és azon csúfolódni , terelés céljából. Ezt sem látom másnak.

Olvasok most egy Pléh Csaba szakkönyvet is:) ....

Véletlenül erről is van szó benne... :) Meg sok másról is. A trágárságról is , hogyne.

aszekelyek 2012.12.02. 15:28:56

@inreallife: egyszer írhatnál számokat is, mert ez így levegőbe vagdalkozás.

Netto MEnnyi És netto nominál mennyi? És az mitől is melkedik?

@márta)):

Tedd már meg, hogy szólsz nekik, hogy már baromi régen szétszakadt az , nem hogy nem tudja megakadályozni azt , jövő időben.

@6.Lenin: nyilván azok közé sorolhatjuk, akik szerint úgy kell országot vezetni, mintha az egy cég lenne. NA kik is ők?

aszekelyek 2012.12.02. 15:34:00

@A pöttyös az igazi dbeata: Állandóan kifelé mutogató atv, baloldal, az meg oké...., nem? Most beszél Rogán... majd folytatom ...

It’s the economy, stupid 2012.12.02. 15:43:43

@aszekelyek:
" ilyet Bogár professzor sem írt soha"

Naná, hogy nem. Azért ő közgazdász. :DD

"Stupid technikája , megfigyelésem szerint , valami ostobasággá átszerkeszteni valaki magvas mondandóját és azon csúfolódni , terelés céljából."

Hol itt a magvas mondanivaló? Alapvető fogalmak értelmezésével vannak gondjai.
Átszerkesztem?? HAZUGSÁG, nem szerkesztem semmivé, tisztességes módon, klasszikust ugyebár szó szerint, idézőjelek között ctrl+c, ctrl+v idemásolom, önmagáért beszél.

Pléh Csaba: nem tudom milyen könyvét olvasod, ír ő nem szakemberek számára is, aztán van olyan, hogy a szakkönyv elolvasása többet árt, mint használ. Biztos találkoztál azzal az effektussal, hogy az orvosi könyvek olvasói sorra felismerni vélik magukon a betegségek tüneteit: nem mindegy milyen előképzettséggel olvas valaki egy munkát.

It’s the economy, stupid 2012.12.02. 15:46:04

@aszekelyek:
"akik szerint úgy kell országot vezetni, mintha az egy cég lenne. NA kik is ők?"

Rákérdezhetek? Simicskáék?

aszekelyek 2012.12.02. 15:48:10

@inreallife: kifelejtetted , hogy nagyon szerény is vagy , távol áll tőled pl az önfényezés .

It’s the economy, stupid 2012.12.02. 15:48:16

@aszekelyek:
"Van mit javítani az oktatáson is de nem baltával."

Akkor szólj a kúrmánynak: nem csak baltával, de bekötött szemmel csapkolódnak.

aszekelyek 2012.12.02. 15:51:54

@It’s the economy, stupid: nem nyert , ezt kókdt mondat .. ferink miniszterelnöksége idején. Amire a határozott nemet mondta a választók tömege. Együtt.

aszekelyek 2012.12.02. 16:00:46

@It’s the economy, stupid: Azt hiszem, nagy pénzek és nagyon jól informáltság kell ahhoz, hogy valamit felfuttassanak, majd bedöntsenek. A baj, hogy ez a mi kedves szocikok féle szagértők kormányainak sora , szdsz inkl. arra panaszkodik , hogy jaj , mert ők mindent jól csináltak de gy éjjel beszökött támadás érte a forintot, más baj nem is volt és ők aztán semmiről nem tehetnek. :) Gondolom ennek a bekajálásához is kell , hogy semmi fogalma se legyen a szöveg célcsoportjának , semmiről , amit te a pénzvilágról tőzsdéről szorgalmasan megtanultál.

Asszem külön kérdeztem , hogy mitől volt a kereslet eltűnése és volt-e tőzsdekrach is. :) Annak következménye lehet sztem a kereslet visszaesése. Tovább dől a dominó, mint a mostani válságban is, átjött európai színtérre , elég hamar .

aszekelyek 2012.12.02. 16:03:10

@It’s the economy, stupid: de , figyeltem. Vannak , akik pampognak , mint írod , nekik kell róla előzetes kontroll alkotmánybírósági döntés. Megkapják.

aszekelyek 2012.12.02. 16:05:48

@nyünyüge: már miért ne kritizálhatnám azt szabadon ? cenzúráznád a véleményemet ? Gratulálok!

aszekelyek 2012.12.02. 16:17:14

@It’s the economy, stupid:
el nem hiszed , azt is kapisgálom , hogy kik és mekkora pénzzel , kiterjedt téves információkkal manipulálva , hogyan manipulálhatják azokat a folyamatokat.
Elméletileg is elképzelhető , anélkül , hogy hallgatnám a diskurzusaikat :)
Mindössze érdekek végiggondolására képesnek kell hozzá lenni. Meg eléggé nem naivnak.

It’s the economy, stupid 2012.12.02. 16:22:27

@aszekelyek:
"Asszem külön kérdeztem , hogy mitől volt a kereslet eltűnése és volt-e tőzsdekrach is. :) Annak következménye lehet sztem a kereslet visszaesése."

NEM. Elég hosszan válaszoltam erre is, mijafaxé nem olvasod el?Nem fogom ismételgetni magam, mint pityuka.

" A baj, hogy ez a mi kedves szocikok féle szagértők kormányainak sora , szdsz inkl. arra panaszkodik , hogy jaj , mert ők mindent jól csináltak de gy éjjel beszökött támadás érte a forintot, "

Na látom, bebasztál: a forintot a te kúrmányod szerint érte folyamatos támadás.

"nekik kell róla előzetes kontroll alkotmánybírósági döntés. Megkapják."

Mondom, hogy orbán nyilatkozta, a lényegről nem lesz kontroll, hiszen benne van a kotmányban. Mintha csak úgy belefújta volna a szél, nem pedig ők rakták volna bele. :(

aszekelyek 2012.12.02. 16:26:07

@A pöttyös az igazi dbeata: csak nyugodtan. ha nem akarsz beszélgetni , akkor nem akarsz. Óva intelek , hogy nehogy csalódj majd. Senki nem ígérte, hogy úgy fogjuk tudni kifizetni azt a kölcsönt, hogy semmit nem is érez belőle majd senki. Azt értem, hogy nagy az igény, mindig is az volt , hogy a szomszédot , a másikat szorítsa csak minden.

aszekelyek 2012.12.02. 16:29:06

@It’s the economy, stupid: pontosan mit is csapkolódnak rata? lesz valami bére is nekik? A terhek hátukra rakásán kívül, ha minden jól megy? Mondjuk nem vettem észre, hogy nagyon dolgoznának azon , hogy minőséget javítsák a tanításban , inkább mennyiségi kérdések vannak topon.

aszekelyek 2012.12.02. 16:31:19

@A pöttyös az igazi dbeata: más eredmény és tevékenység következett a két interpretálásból , azt esetleg ne téveszd szem elől. Ha már úgyis az a problémád.

Előző rezsimmel minden oké volt?

aszekelyek 2012.12.02. 16:39:46

@inreallife: még jó, hogy egyedül megdöntötted a diktatúrát is , hazaküldted az oroszokat
- mert már ott tartasz az önfényezésben , hogy az elődeid soha , semmit ezen a világon nem produkáltak , csak te. Hamarosan maga leszel a Teremtő.

@It’s the economy, stupid: Mindenkori kormány joga volt csak éppen töketlenkedtek , nem bírtak megegyezni az új alkotmányban. Biztosan az is a zorbánördögék bűne.... Egyébként pedig amiről lesz normakontroll, az nyilván az a részletes, amivel bajolnak, hogy hátha valamit el tudnak érni vele a tömegnél.

Elolvastam amit írtál de azt nem tudom akceptálni, ezért kérdeztem, hogy pontosan mi okozhatta a kereslet visszaesését. Ha nem az elvesztett tőzsdepénz. Az nem napfelkelte, vagy napnyugta , természeti jelenség. De hová lesz a pénz, amikor jön a krach? pl erről írhatnál valamit. Mondjuk a '29-es idejéről.

aszekelyek 2012.12.02. 16:54:52

@tölgyes: @márta)): csak egy kérdésem van , hogy kötelező-e felvenni hitelt , ha nem feltétlenül vagyunk rászorulva? Miért?

Melyik mostanában hitelt felvevő országban történt az , hogy az a hitel a szegényeknek javította az életét ?
Mert sugallni sugallja kedves , hogy úgy lenne , mások is de ezt semmilyen tény nem támasztja alá.

Sem magyarországi , amikor gyurcsány-bajnai kormányok felhasználták a hitelt , sem más esetekben , pld bokros idején , amikor fel sem használták de valami borzalom elszegényítés ment végbe. A bankok meg nagyon nagy lakossági pénzhez és konszolidációs pénzhez fértek hozzá , amik azelőtt nem voltak a szegények életének részei. Pld a kevés kis bérükből , a bankszámlára vagy hozzáférésre kellett költeniük, ha nem akartak is. Meg az adóikból is a bankok részesültek.

Nos , hol javította az életét a szegényeknek , vagy valakikét a pénzügyi szektoron kívül az IMF hitel felvétele ? Mikor?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.12.02. 16:58:48

@inreallife:

Akkor őrizd a vagyonodat értékálló tiszta vízben!

Agyas ötlet.

Azokra a feladatokra amelyekre az ember a pénzt feltalálta a mai napig az arany felel meg a leginkább.

Nem az arany értéke változik, hanem a dolláré.

Szinte össze sem hasonlítható a két deviza értékállósága közötti különbség.
Nem egy súlycsoport.
Nagyon nem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.12.02. 17:03:40

@inreallife:

Elvileg egyetértek, gyakorlatilag már az egyensúlyi költségvetéssel is elégedett lennék. Az is utópisztikusnak tűnik. Már olyan értelemben, hogy a politikusok megcsinálják.

Pedig már "csak" olyan 840 milliárd forintos "kiigazítás" kellene az egyensúlyi költségvetéshez.

Ezt nem lehetetlen megcsinálni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.12.02. 17:08:35

@tölgyes:

A dollár nem tudja ezt a szerepet betölteni, csak élősködnek az amerikaiak a világon a dollárjukkal.

Mivel a dollár a világ első számű tartalékvalutája, így amikor azt rontja folyamatosan a FED - havonta 40 milliárd semmiből teremtett fedezetlen dollárt zúdítanak a világra - akkor azzal nem csupán az amerikaiakkal szúrnak ki, de az egész világgal.

Ez teremtett volna rendkívüli lehetőséget az euró számára, hogy átvegye a dollár szerepét, de ebből nem lesz semmi, mert nem akarják az európaik sem, hogy az euró, erős pénz legyen. Nem véletlenül győzködik az amerikaik Európát, hogy rontsák az eurót.
Ez amerikai érdek is.

Jelenleg nincsen egyetlen igazán megbízható valuta sem a világon, ezért éli reneszánszát az arany 2008. óta.

aszekelyek 2012.12.02. 17:11:44

@tölgyes: Aháááá! ez a trend akkor, mert bajnai beszédében is felleltem elemeket.., amivek a hívőket óhajtaná beterelni... Mondjuk ferink előállhatott volna ezzel direktben is, mivel két évig papnak készült . Sztem még ettől is több lkett volna támogatója. Későn jöttek rá. Péterrel sok volt a baj, egyébként is... Mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem. .... és lőn. Simán kinézem bajnaiékból, hogy a 700-as klub móccerével gyűjtik majd a választóikat , a hiányosan ismerőit a kereszténységnek és felhasználják őket .
Miközben beszélt bajnai , meg is jegyeztem a férjemnek , itt írogatva , őtcsak hallgattam , hogy hű de klerikális ma! :))) engem.... :)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.12.02. 17:14:08

@A pöttyös az igazi dbeata:

Nem feltételezés. Tényállás.

A törvénybe azt írják, hogy
"Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása."
de aztán folyamatosan arra akarják rávenni a Nemzeti Bankot, hogy ne ezt a célt kövesse, hanem a kormány gazdaságpolitikáját segítse, azaz rontsa a pénzt.

A kormány gazdaságpolitikájának MNB általi támogatása magyarra lefordítva ugyanis azt jelenti, hogy hagyja magasabbra kúszni az inflációt, ezáltal teremtsen többletbevételeket a kormánynak, amiből aztán az finanszírozhatja a "gazdaságpolitikáját".

aszekelyek 2012.12.02. 17:16:19

@aszekelyek: Azt nem vitatom, hogy azok az importvámok is közrejátszottak de európai színtéren sem volt kereslet. Amit azzal szoktal elintézni, hogy nem tudott felállni a vereség után Németország. No és a többi? Hol volt kereslet és hol nem? Az európai tőzsdékre hogyan hatott az , ami amerikai földrészen történt? Valahogy nehéz elhinni, hogy teljesen független volt egymástól az a két dolog. Inkább hólabda szerű, lavina szerű eseménysorra gondolok.... Pontosan mit nem állítottak helyre a világkereskedelemben és csak azzal az egy importvámmal meg tudták oldani? Háááát ...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.12.02. 17:21:39

@livengood:

Azt tippelem, hogy a Jobbik támogatottsága ezek után növekedni fog, mégpedig elsősorban a Fidesz rovására.

Remek húzás volt, hogy a Fideszt a bolsevista táborba kényszerítették.

Egy pillanatra megakadtam az Echo tévén kapcsolgatás közben, s éppen azon keseregtek a legolcsóbb műsorokat készítő tévénél az asztalnál összegyűlt Fidesz hívek, hogy a Jobbik ezzel a lépésével az MSZP, Bajnai, és a szemkilövető Gyurcsány táborába löki őket.

Egyszerűen már sajnos hiteltelen a Fidesztől minden kommunistákkal szembeni megnyilatkozás, mert tenni nem tettek semmit, sőt leplezik őket - lásd ügynöktörvény -, s együttműködnek velük.

Bár szerintem a Jobbik nem így tervezte, de ha ügyesek, akkor nem rosszul, hanem előnyösen jöhetnek ki belőle.

A képviselőjük szerencsétlenül fogalmazott, de amúgy a felvetett kérdés jogos.

Közérdeklődésre számot tartó adat, hogy a képviselőink milyen állampolgárok.
Főleg amikor sima mezei magyar közkatona is már csak olyan ember lehet, aki kizárólag csak magyar állampolgár.

aszekelyek 2012.12.02. 17:25:36

@márta)): megy rémhírterjesztés ezrrel, látom.
@Akitlosz: még azt is elkéne magyarázni neki, hogy az 5 %-os áfa emelés viszont nem akadályozta meg őket abban, hogy annak ellenére is olyan rosszul gazdálkodjanak , amilyen rosszul csinálták. Részeg matróz módjára szórva a pénzt. id. Angela Merkel. VAlahogy úgy lehetet az , pedig. A magyon magasan tartott kamatok is, hogyne.... Ugyanakkor , ami vélem elvitte annak az áfa hozadéknak jó részét.

Úgy vélem, sokan nem fogják fel, hogy amit abankok a tárgyévben befizetnek, nyereségük után, az van és abból lehet finanszírozni. HA csak abból tudnánk finanszírozni, amit a lakosság fizet, akkor már régen jobban eladósodott, IMF emlőn csüggők lennénk, mondjuk ha nem ez a kormány van és a szegényeink sokkal többen és szegényebbek lennének.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.12.02. 17:28:24

@aszekelyek:

A pénzügyi világrendre a legnagyobb befolyása a FED-nek van, úgyhogy az amerikaiaknak kellene először akarni változtatni a helyzeten.
Kennedy volt az utolsó aki, akart volna, de őt gyorsan lelőtték.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.12.02. 17:34:50

@It’s the economy, stupid:

Barátocskád ám neked az, akinek két anyja van stupidocskám!

Ha ennyire nem vagy képes érdemben hozzászólni, akkor minek erőlteted?

zsüli szintű troll vagy csupán?
Akkor megspórolhatnánk egy halom időt egymásnak, ha békén hagynánk egymást.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.12.02. 17:40:17

@aszekelyek:

Csupán a 2006-os választás miatt csökkentették az ÁFÁ-t 20%-ra, és azért találták ki az ötéves adócsökkentési programot is.

Egy másodpercig nem volt a szándékukban betartani.
Ezek a lépések csupán a "trükkök százai" stratégia részei voltak.

Úgyhogy a választás után visszatették az ÁFÁ-t a korábbi szintre.

aszekelyek 2012.12.02. 17:49:43

@nyünyüge: nekem az mondta, aki nem akarja itt a hatalmat, hanem ott él... hogy számos országról is tudja, hogy másutt is van. Nem is egyforma részletekkel. nekem az hitelesebb, ha nem veszed zokon. Mondtam neki , hogy nézze végig, hogy kiderüljön, mi végre is mondja, amit mond karácsony. Aztán egy ponton azt mondta , kiderült most már. Szavazatot akar ezzel szerezni ,látja. mivel huszon éve ő ott szavaz, figyeli a politikai eseményeket, nem olyan érdekelt, aki ezt-azt elken, elhallgat, elferdít. Nincs érdekelve benne.

Nem csak tőle tudom és még sokan , hogy számos európai országban élő gyakorlat a regisztráció és csak azt tudják ellene felhozni , amit karácsony és azt , hogy nem tetszik nekik , ami ugye nem releváns ellenvélemény. Mer mér kell. meg blah, blah.... A megnövekedett létszámna a kinn dolgozóknak 2004 óta is egy indok, hogy erősítsék a lehetőséget és azt, hogy egységes magyar regisztert, állampolgárokét, kik szavazó joggal bírnak , felállítsák. Ilyen nem volt , nincs. Vélelmezem , hogy ez meghaladja majd azt a számot, amit ma a népességről tudunk az anyaországiakról. :) Kiderülhet belőle egy szám, mennyien is hagyták el kényszerűségből az országot 2002 óta , hogy másutt próbáljanak megélni. Az is kiderül , hogy kiknek nem kellett sehová menniük , mert bizony ők le voltak szépen kötve , jó sarzsival és eszükbe nem volt ennél jobb , mert nekik ennél jobb sosem lenne sehol.
Mondjuk ma nem olyan jó itt nekik , mert kicsúszott alóluk a tuti.

Nagy ováció pedig nem fogadta sem Kanadában , sem Svédországban nagyon a politikai menekült dumákat.

aszekelyek 2012.12.02. 17:56:45

@márta)): így a legkönnyebb, valóban...@Akitlosz: igen, az adócsökkentés kormánya.... én is tudom de sztem az alatt a néhány hónap alatt sem volt komoly pozitív hozadéka annak a büdzsébe. Ami befolyik, az rögtön kifolyik ment tovább....

aszekelyek 2012.12.02. 18:00:54

@Akitlosz: de ez nem megfélelmlítés, áhh... No de milyen jó kis sztorit kerekítettek L.H . Oswald köré. Mondjuk motivációval nem találkoztam. benne. :) Viszonylag ritka pedig az olyan gyilkosság. Kivéve , ha felbujtó van és gyengeelméjű az elkövető.

aszekelyek 2012.12.02. 18:12:03

@It’s the economy, stupid: na ez szép, azért orbánt anyázni, mert aki akart első diplomához juthatott, ha valóban elérte a teljesítmény elvárt szintjét. Állami költségen. Aki nem, az fizetősben nyomhatta. Ezzel szemben utána az államot jól ki zsigerelve, sok használhatatlant képezve de ezért a sok zsét felmarkolva az államtól, be karták vezetni a mindenki fizet rendszert, mosttól, nyilván, akikat ki akartak képezni állami pénzen, már megvoltak . Más oka nemigen lehetett.

Mindenből a jót maguknak kkiszedték. Az utánpótlásikat, második generációjukat is kitaníttaták adóinkból. Azután már fizessen, aki nem tud is. Majd ez lesz, az lesz... bla,bla... Elmondom, hogy a Siegeni egyetemen fél év után jut hozzá egy diák a BAFÖG-diákhitel összegéhez , addig neki kell fedeznie mindent , ha nem tudja ,szevasz... de legalább kap valami munkát, gályát persze.. hogy jövedelemre tudjon szert tenni. -szülőket is kötelezhetik- , plusz csak két évvel az elhelyezkedés után , moratórium után kell törleszteni kezdeni azt. :)

Ma írja egy ismerősöm , aki állásokat ajánl a facebookon , hogy azzal végződnek rendesen a hirdetések , hogy nappali tagozatos egyetemi hallgatókat várnak...

márta)) 2012.12.02. 18:12:16

@aszekelyek:
Mi a problémája, már megint? Talán rosszat álmodott?!

Milyen hitelt használt fel a Bajnai? Árulja már el nekem. Azt a hitelt? amiből megvásárolta a kormány a MOL. csomagot?? (a jelenlegi kormány). Esetleg EON-t)??
Miről tetszik már megint firkálgatni??
Nagyon igaza van. A szegények helyzete, a szegénység nem javult, hanem romlott. Hála a Matolcsy-féle gazdaságpolitikának (többek között)

nyünyüge 2012.12.02. 18:20:29

@aszekelyek:
Na ez egy új szempont: hogy most meg azért kell a regisztrálás, hogy megtudjuk, hány magyar állampolgár dolgozik-él külföldön? (aki egyébként a népességnyilvántartásban jelen van! - mert valahogyan azért csak le kell majd csekkolni a regisztrálót, nem?)

És ha 2014-ben nem óhajt szavazni, akkor nem is számít majd ebben a "felmérésben"?

Mit nem mondasz!?!

(Németországban is kell regisztrálni, írtad a jómúltkor.
Azt explicite cáfolom, erre szétkened az állításodat "számos" európai országra. Ügyes:(. Maradjunk annyiban, hogy számos országban van, még számosabban meg nincs regisztráció Európában. )

márta)) 2012.12.02. 18:20:37

hetivalasz.hu/itthon/holgyeim-es-uraim-magyarorszag-megvedi-polgarait-57907

A három politikus közül Bajnai kapta legtöbb tapsot"

Vagyis) Tüntetés a Kossuth téren.

Illlyen ez.
:)

márta)) 2012.12.02. 18:25:23

@aszekelyek:

Csak önnek külön, megismétlem, vagyis kiemelem a cikkből)

Gondolatát így folytatta: „ma nem az egymásra mutogatás ideje van, ma a gyűlölet elleni összefogás ideje van. A nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni, de még a hatalomért sem szabad összefogni a nácikkal. Magyarok vagyunk!

Megvédjük egymást, és nem félünk! "

:(

It’s the economy, stupid 2012.12.02. 18:28:24

@aszekelyek:
"hogy pontosan mi okozhatta a kereslet visszaesését."

Bakker, a dallamát leírtam, szájbarágósabban kell???

Az I. vh után az antant az usákoknak lógott hihetetlen összegekkel, ennek visszafizetését úgy képzelték, hogy a legyőzöttek nyakába jó nagy jóvátételt varrnak. A setét franciák kapzsi+revansista elgondolásból úgy akarták ezt a jóvátételt megkapni a németektől, hogy azt csinálták velük, mint velünk a kisantant: gyakorlatilag gazdasági embargó alatt álltunk, de fizessünk. Mikor a németek erre képtelenek voltak, francok elfoglalták a Ruhr-vidéket; ettől a németek persze még kevésbé fizettek.

Közben a ruszkiknál beért a noszf, erre őket is kizárták a világ kereskedelmi életéből.
22-ben kínjukban a németek meg a ruszkik kereskedelmi egyezményt kötöttek (rapalloi egy.), legalább egy külkapcsolatuk legyen, erre beszart az antant, ekkor hívták össze a genovai világgazd. konferenciát. Mivel az amik rájöttek, hogy így az életben nem kapják vissza a lóvéjukat, jött a dawes-terv: usa hitelezett európának, hogy az abból beruházzon, amiből aztán a régi hitelt törleszti, amit utána az usa megint odaad neki hitelként stb., körbe-karikába, értelmetlen, és csak az usa-nak jövedelmező körforgásban.

Hogy ehhez legyen induló összeg, Hoover visszafogta az otthoni hitelezést az usa-ban, csak ott már akkor is hitelre vásárolták a tartós fogy. cikkeket, hanyatt esett a fogyasztás, erre Hoover adót emelt, az adóemelés elvitte a fogyasztók szabad lóvéját, lecsökkentek a megtakarítások a bankban, ettől visszaesett a hitelezés még jobban és még jobban leesett a fogyasztás is, ekkor jött a termelés visszafogása, elbocsátások, a munkanélküliek se a meglevő hiteleiket nem tudták fizetni, se fogyasztani nem tudtak, újabb fogyasztáscsökkenés, und so weiter: spirál lefelé.

Közben 30-tól ugyanezek miatt a bankok is térdre estek, úgy, hogy a fedral reserve a világ legnagyobb aranytartalékán csücsült, de nem lépett közbe, hogy hitellel megmentse a őket.

Közben Hoover megemelte az alapkamatot, erre a lóvé euróbából az usába áramlott, a pénzszűke miatt defláció alakult ki. Mikor térdig ért a szar, Hoover az amcsi piac „ védelmében” 50%-os vámtarifát vezetett be, ettől a világ kereskedelmi forgalma alsó hangon felére zuhant le, melynek következtében 1931-ben a megrendült európai gazdasági rendszer – élén a hitelek mintegy 40%-át kapó Németországgal – összeomlott.

A németeknek szép lassan leesett az aranytartaléka, de hülyén ragaszkodtak az aranypénzrendszerükhöz, így aztán nem volt miből segíteni a bankokat, azok is csődbe mentek.

Ennek a rettenetes katyvasznak a tanulságaiból próbált Keynes valami használható orvosságot kifőzni.

A tőzsdekrach közvetlen oka meg az volt, hogy a bankok váratlanul visszahívták a margin loan-okat, (tízszeres tőkeáttéttel vásárolt részvények ellenértéke), ezért az összeesküvés-elmélet hívők szerint szándékos volt az egész, Rockefeller, JP Morgan és Baruch nevezetű urak vezetése és gazdagodása mellett :S

aszekelyek 2012.12.02. 18:29:10

@It’s the economy, stupid: látod, azért nem tőzsdézek, amiért nem vonz a szerencsejáték sem. Amibe valakiknek ilyen belenyúlási jogosítványíuk és lehetőségeik vannak, az nekem nem elég biztonságos üzlet. A bankok is hiába kínálgatnak az alig duplája kamattal, amit eddig fizettem, ha dupla összeggel eladósodom de azonnal vissza is adom nekik, amivel eddig tartoztam. Mondom a NÉmetországi barátnőmnek, mikkel kínálgatnak... Na jaaa , és nevetett... hogy a hülyék a túloldalon laknak... :) Kockázatot csak mértékkel , nagyon kis mértékkel... Észnél kell lenni. Ahol pénzről van szó. Valahogy ki kéne verni nálunk a fejekből, hogy valaki jóságból ad hitelt és nem azért, hogy a lehető legnagyobb hasznot szerezze meg belőle. Először is, ne írjanak alá semmit, míg ügyvéd , jó , nem látta. Pl.

Mivel bankhitel szerződések tárgyában alulképzett a lakosság a köbön. Egyéb , ezzel közvetítőként fogalakozókról se tudnak semmit. Kiderült most a botrányos ügyletek feltárása során. Fogalmuk sincs , mit írtak alá és kinek. Nem egy esetben. A legszebb, hogy amikor már benne van valaki egy olyan hitel felvételében, amit nekem is kínáltak, akkor a végén, mindennek a végén, mikor zsebében érzi a pénzt már és mámoros tőle , akkor kérdezi meg az üzletkötő a telefonban , hogy biztosan minden kockázatot megértett és elemzett és jól végiggondolta , felelősen -e. Amikor már el van kábítva gyakorlatilag.

Lélektani pillanat, amikor már nem valószínű , hogy lefújja... , visszalép, elismeri , hogy nem elég megfontolt...

Direkt kértem másnapi visszahívást , hogy jól meg tárgyaljam a közös kasszán lévő házastársammal is. :) Nagy csalódást okoztam , amikor alapos átgondolás után köszönettel nem éltem a lehetőséggel , amit kínáltak. Karácsony előtt tarolhatnak sztem még mindig.

It’s the economy, stupid 2012.12.02. 18:38:19

@aszekelyek:
"Melyik mostanában hitelt felvevő országban történt az , hogy az a hitel a szegényeknek javította az életét ? "

Mindegyikben: a koszos egyszobás albérletéből kéglibe költözhetett az 1,5 átlagos gyermekével. A törlesztési díj meg alacsonyabb volt, mint az egy szoba albérlet ára.

És akkor tedd fel a kérdést, miért magasabb a lakásbérlés ára, mint egy havi átlagfizetés.

aszekelyek 2012.12.02. 18:45:20

@márta)): lassan mondom, hogy értse , bár sztem csak teszi az értetlent - hogy arról van szó , amit ferink leköszönése után ,a
" mindenkinek fájni fog " intézkedések fejében hívhatott le Magyarország . Először ferink, ,aki eleinte állította , nem is használnak fel egy vasat sem.

Az nem csupán bajnai gonoszsága volt , hanem elvárása az IMF-EU kölcsönt nyújtóknak , hogy ha hozzá akarnak férni ahhoz , amit lehívtak akkor , azt kell érte végrehajtaniuk. A mindenkinek fájni fog intézkedéseket , by bajnai.

Velem ne vitatkozzon , hanem tegye azt prof. Csaba Lászlóval , aki a minap tájékoztatta a nagyérdeműt világosan arról , hogy a hitel lehívásakor , lehetnek ilyen feltételei az IMF-EU kölcsönt nyújtóknak. Amiért is nem feltétlenül támogatja a hitel felvételét tőlük most. Kicsit ért hozzá:) Mik is a játékszabályok azokban a klubokban. Ez a teljesen kibontott igazság. :)

It’s the economy, stupid 2012.12.02. 18:47:05

@aszekelyek:
"Kiderült most a botrányos ügyletek feltárása során. "

A botrányos ügyek lehetséges volta nem a lakosság tudatlanságának következménye, hanem az elégtelen szabályozásnak. Ebben pl. tök igaza van Rónának: egyetlen másik országban nincs olyan, hogy a ptk alól kibújik egy gazdasági társaság (bank). Ez, érdekes módon a mai napig nincs rendbehozva. Miért??

Az usákok a 29-es tőzsdekrachból tanulva a világ legszigorúbb szabályozását hozták össze, a barom Reagan cseszte szét a deregulációs ügyködésével, amivel egyenesen megágyazott a 2008-as pü válságnak. Ha ő nincs, nem lettek volna "derivatívák" se.

aszekelyek 2012.12.02. 18:51:05

@nyünyüge: ha egyszer már felvették , értelmesen fel is lehet használni. Nekem ez ellen nincs kifogásom. Az ellen lenne , ha úgy , mint a görögöknél , másutt is , bankok számára vennék fel. Meg ahogy az elején a felvevőik. Az ellen is lenne , ha nem arra használnák , ami bevételt hozhat az államkasszának. Abból elég volt, hogy minden közművet elprivatizáltak , bevételestől az állam elől. A terheket meg rá hagyták az államra , vagyis a szegényekre , középosztályra. Cipelje az. Tovarisi, konyec zabraty!

aszekelyek 2012.12.02. 18:54:50

@A pöttyös az igazi dbeata: érdelne , hogy az ellenzék hogyan fizette volna vissza ezt a nagy kölcsön terhet úgy , hogy ne lenne megszorításra hasonlító sem. Sem újabb IMF kölcsön. Gyarapodna az állam bevétele , nem csökkenne...

It’s the economy, stupid 2012.12.02. 18:57:40

@Akitlosz:
"Jelenleg nincsen egyetlen igazán megbízható valuta sem a világon, ezért éli reneszánszát az arany 2008. óta."

Most éppen annak nyomták fel az árát a pénzügyi körök, pont a hozzád hasonló együgyűek figyelmének elterelése érdekében, túlértékelt, ez ugyanolyan lufi, mint az it-részvények idején, ugyanúgy ki is fog lukadni, ugyanúgy nem te fogsz rajta keresni, hanem ők. Mert ők a csúcson eladnak.

aszekelyek 2012.12.02. 18:58:00

@A pöttyös az igazi dbeata: ne gondold édes Beám, hogy kevésbé uncsi, amit te írsz, mexorításról, meg nekem nem jóról. MAgyarországnak jó -e? Vagy lehetne ennél sokkal rosszabb is , ha mondjuk nőtt volna a kölcsön összege , % -ban az eladósodás...? Mondom, Magyarországnak.... Mindannyiunknak , együtt , nem jobb , hogy nincs több adósság? kérdezem... a görögök felé pillantgatva...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.12.02. 18:58:59

@aszekelyek:

Mert igazából az nem volt cél.

Egyszerűen a 2006-os választás megnyerése volt a cél, ennek érdekében még bármiféle csalást megengedtek maguknak, beleértve a kamu törvények hozatalát is.

Ha a Fidesz nem 2011-ben, hanem 2014-ben vezette volna csak be az egy kulcsos adót, akkor már senki sem hitte volna el nekik, hogy komolyan gondolják, és nem csupán választási célból teszik.

Egy jó kormány mandátuma első évében teszi meg a komolyan gondolt lépéseit, s nem az utolsóban.

Azoknak Magyarországon már nem sokan hisznek.

aszekelyek 2012.12.02. 19:02:31

@It’s the economy, stupid: ezt látod én is realitásnak vélem. mindazonáltal papírpénzt sepertek már az utcán, ami semmit nem ért, de aranyat még tudtommal nem:)))

aszekelyek 2012.12.02. 19:05:06

@It’s the economy, stupid: csak a ragozás nem jó. Ez nem egy befejezett üzlet. :) a vett , magyarban bejezett múlt.

aszekelyek 2012.12.02. 19:11:15

@nyünyüge: akkor is azt írtam, hogy a barátnőm szerint is számos országban úgy van és ez műbalhé. Ez senkit nem korlátoz a szavazásban és nem kell a jogot visszaszereznie rá. :) ezt karácsony állította, ha érdekel. Nem kenek szét semmit , de te kiragadtad. Vissza lehet olvasni. Ajánlom figyelmedbe.
@Akitlosz: igen , ez így van szerintem is. nem tudod miből akartak mindenkinek PC-t adni különben? Ilyesmiket ígérgettek a szocik, ha jól emlékszem... :) Ingyen BKV-t... hasonló bornírtságokat.

aszekelyek 2012.12.02. 19:14:13

@It’s the economy, stupid: ebben nyilván igaza van Róna bácsinak. egy szó vitám nincs ebben vele. Azt hiszem, ha komolyan odavágnánk nekik, úgy kihúnák alólunk a talajt, hogy csak úgy nyekkennénk. Szerintem. A pénzurakra gondolok. :) Csak egyezkedésre van lehetőségünk.

aszekelyek 2012.12.02. 19:17:21

@nyünyüge: nem új szempont, már régen mondta pl Kósa. Meg én is. Ami a regisztrációt illeti, azt nem írtam, hogy mire mondta , hogy ez se így van, az se úgy van... előzőben sem. pld arra mondta, hogy valakit korlátozna, vagy csorbítaná a szavazáshoz való jogát... Ezeket szokták állítanbi, karácsony is. legújabban már vissza kell szerezniük szegényeknek.

aszekelyek 2012.12.02. 19:21:09

@aszekelyek: hoplita bosszantására még megírom , hogy az izraeli rokonság tagjaitól kivétel nélkül aranyat kaptam ajándékba. Kisebb értékű ékszerek formájában. Ők azt tapasztalataik alapján nyilván , világvégéig érvényes értéknek tartják. Olyan amerikai úrtól is, aki ottani arany szakmában dolgozott. RIP. Mind túlélők voltak.

aszekelyek 2012.12.02. 19:23:19

@It’s the economy, stupid: demokrata vonás nem? Van véleményünk róla. -nem hallgatjuk agyon őt. :)

hoplita 2012.12.02. 19:23:48

@jjulie:
Nem, faszfej.
Meglehetősen korrekt pénzért dolgozok egy régi ismerősöm cégénél, amolyan csoportvezetői állásban.
Sosem szégyelltem a munkát, el is tudom végezni és mellette egy saját üzletet is nyélbe ütöttem.

Te meg baszd ki anyádból a fodorhájat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.12.02. 19:30:37

@It’s the economy, stupid:

Nem mintha a te stupid agyad elég lenne a felfogásához, csak az olvasóknak mondom, hogy aranylufit nem lehet fújni. Éppen ezért cserélték le az arany(fedezetű) pénzt elektronikus számlapénzre, ami mögé semmiféle érték, fedezet nem kell.

Aranyat nem lehet a semmiből fújni, míg részvényárfolyamokat igen. Az valóban lufi, ahogyan a hitelpénz is lufi, és a pénzrontás is lufi.

Az arany viszont arany és érték marad, soha nem pukkad ki, s még a rozsda sem eszi meg.

Teljességgel lehetetlen, hogy az arany "ára" mai amerikai dollárban kifejezve visszatérjen az eredeti 25 dollár körüli szintre.

Ahhoz legalább egy évszázadig tartó pénz javításra lenne szükség, viszont a politikusok félnek a deflációtól, mint a tűztől, jobban szeretik rontani a pénzt, bár defláció még soha válságot nem okozott a világtörténelemben, ellentétben az inflációval.

Te miért akarsz énvelem erről, vagy bármiről is itt beszélgetni stupid?

jjulie 2012.12.02. 19:32:50

@hoplita:

namost akkor panaszkodsz hogy az otthonodtól távol napi 12 órát hegesztesz egy siló belsejében és utána se kedved, se neted, vagy mostmár ez dicsőséges hőstett?

de mindegyis hogy mikor minek állítod be a szopást amit művelsz,amúgy a csoportvezető az aki tud hegeszteni, a csoport meg akik cipekednek?

nyitott könyv vagy jobbikfertőzött fideszmajma

hoplita 2012.12.02. 19:35:51

@Hepci:
Uggyan...felénk azt mongyák, hadd beszéljen, nem tuggya meddig él.
Nagy valószínűséggel lehugyozom még a sírját...

It’s the economy, stupid 2012.12.02. 19:36:16

@aszekelyek:
"papírpénzt sepertek már az utcán, ami semmit nem ért, de aranyat még tudtommal nem:)))"

Haha, jó érv lenne, de én meg láttam olyan aranytömböt, ami belül wolframból volt, mert annak az anyagsűrűsége megegyezik az aranyéval. Hogy a tisztasági gondokat már ne is emlíccsem, sajnos réz is van elegendő.

Ha felborul a rend, baszhatod az egészet, még agyon is vernek az aranyoddal, elérni meg nem fogsz azzal se semmit. Nem láttad az eldorádot?

Ezek a dolgok mind addig érnek valamit, amíg a mostani rendszer áll.
Egyébként a 29-es válsághoz még annyit: aki nem a 29-es csúcsárakon vásárolt, hanem pár évvel előtte alacsonyabb áron, az bizony még így is keresett az ügyön, feltéve, hogy nem dobta kukába a részvényeit, mert ilyen is volt...
1934 és 54 között nem kevesebb, mint 10-szeresére ment fel a részvényindex. Ezt az arany se sűrűn produkálta eddig.

jjulie 2012.12.02. 19:38:36

@Akitlosz:

igazad van alekosz, nem érdemelsz beszélgetést, többek között ezért nem megy a blogodra a kutya sem

megint betett a szolgálatvezető vasárnap estére a portásfülkébe?

jjulie 2012.12.02. 19:58:29

@hoplita:

hahaha nagypofa, ébren álmodsz, nembaj, a villamos is alszik már, és a remiz hal meg utoljára

a lúzer meg a pokolban is lúzer, hátmég a kunkibucban

It’s the economy, stupid 2012.12.02. 20:02:14

@Akitlosz:
"Teljességgel lehetetlen, hogy az arany "ára" mai amerikai dollárban kifejezve visszatérjen az eredeti 25 dollár körüli szintre."

Monnyuk az eredeti csak 20 dolcsi volt, de mindegy. :D
És akkor mondok neked egy döbbenetes dolgot:
1933 április 5-én usa-ban AZ ARANY ÁRA 15 US$-RA ESETT!!!!

Tudod miért, öcsike? Roosevelt hozott egy elnöki rendeletet
(The Gold Confiscation, Presidential Executive Order 6102, April 5, 1933), amelyben elrendelte, hogy minden cég és magánszemély 15 dolcsi kártalanítás ellenében KÖTELES BESZOLGÁLTATNI AZ ARANYAIT, meg még tudod mit? AZ EZÜSTÖT IS!!!!

Aki nem teszi meg:
"Whoever willfully violates any provision of this Executive Order or these regulation or of any rule, regulation or license issued there under may be fined not more than $10,000, or,if a natural person may be imprisoned for not more than ten years or both; and any officer, director, or agent of any corporation who knowingly participates in any such violation may be punished by a like fine, imprisonment, or both."

No, mivel gondolom nem érted, interpretálom: 10 év sitt, vagy 10 rugó bünti, vagy mindkettő, ha nem adod le. És 15 dolcsit adtak, tökmindegy mennyiért vette valaki. No, erre varrjál gombot, barátocskám. Ennyit ér a szar aranyad, ha télleg gebasz van.
Ja, és tudod-e meddig volt ez így? 1974-ig, bakker. Ez mekkora inflációnak felel meg? :DDD

Részvény-beszolgáltatásról még nem hallottam, de ki tuggya.
Nem tucc te semmit, ülj le fijam.

It’s the economy, stupid 2012.12.02. 20:18:14

@Akitlosz:
"Te miért akarsz énvelem erről, vagy bármiről is itt beszélgetni stupid?"

Beszélgetni??? Ki beszélget itt: beszélgetésnél reflektálnak a másik beírására, te stupidozol és fújod a "bogaras" zőccségeidet, de asse nem stimmel, még székelyék is szólt, hogy ilyen vadat még bogár bácsi se mondott. Mivel más nincs a buksidban, csak ezt a rizsát tudod állandóan előhívni, ismételgeted a sületlenségeket, erre mondják, hogy "Cave hominem unius libri", óvakodj az egy könyves csávóktól; neked csak ez a bogár-könyved van meg...
Te ragaszkodsz hozzá, hogy hülyét csinálj magadból, én nem foglak megakadályozni, sőt, segítek. :DD

nyünyüge 2012.12.02. 20:35:15

@aszekelyek: pontosan azt írtad ebben a hozzászólásban, hogy Németországban van regisztráció. B.. most meg lazán letagadod...

It’s the economy, stupid 2012.12.02. 20:53:45

@Akitlosz:
"Aranyat nem lehet a semmiből fújni, míg részvényárfolyamokat igen."

Az aranynak is van árfolyama, méghozzá az árutőzsdén, ha nem vennéd észre. Tudod, kereslet-kínálat.

www.arany-arfolyam.hu/grafikonok.html
Nov 30-án napon belül 1708 és 1730 között ingadozott.

Nemrég Svájc mintegy 1500 tonna aranytól vált meg, fokozatosan, évek alatt adta el, hogy ne döntse be a piacot, ugyanakkor több mint tíz százalékkal növelte aranytartalékát Oroszország; Kína és Hong Kong hegyekben vásárol, ezek meg felfelé húzzák az árat.

India meg adóztatja az aranyimportot: "Az arany behozatalának ugrásszerű növekedése vezetett Indiában a fizetési mérleg hiányához, ezért a pénzügyminiszter bejelentése szerint tovább emelik az aranyimportra kivetett adóterhelést."
Csak hogy az ottani alekoszok nyereségét kicsit lejjebb vegyék. :DD

dbeata 2012.12.03. 08:08:46

@aszekelyek: A spin doktorod most éppen a Balkánnal bratyizik, a többi Közép-Kelet európai országnak (amely felemelkedésének állítólag mi a részese vagyunk) már zsenánt a személye?
süti beállítások módosítása