Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2013
jan 06
22:50

Velem együtt sokakat meglepett a Fidesz békés válasza a regisztrációt alkotmányellenesnek minősítő múlt heti alkotmánybírósági döntésre. Az értelmezések meglepően tág skálán mozognak: egyesek szerint eleve ez volt a Fidesz terve, mások szerint nem volt más választásuk, megint mások hűvös politikai számításról, esetleg a győztesek nagyvonalúságról beszélnek. Újabban pedig egy ismerős érv is megjelent: a visszafogott reakció nem más, mint a már tavaly is ígért konszolidáció biztos jele, mostantól ugyanis az eddig az akarat és az erő politikájában bízó Fidesz a szebbik arcát mutatja majd a választóknak.

483harc.jpg

(Fotó: Facebook)

Nagyjából egy évvel ezelőtt beszélt először a Fidesz konszolidációról, magam akkor itt ezen a blogon komolyan is vettem a stratégiai váltás lehetőségét, és igyekeztem érdemben foglalkozni vele. „A magyar kormányfő politikájának értelmezésekor az alkalmazkodás fogalma sokkal fontosabb, mint azt a vele kapcsolatos sztereotípiák alapján gondolhatnánk” – írtam januárban, majd pár héttel később hozzátettem: „a békülékeny, nyugodt hangnak minden látszat ellenére sokkal nagyobb a tábora Magyarországon, mint a kardcsörtetésnek”. Pár hónappal később azonban egyértelmű vált, a konszolidációról szóló beszédet nem kísérte valódi, tettekben is megnyilvánuló váltás: a várakozások ellenére „az eddigi politika megerősítése, határozottabbá válása következett” – állapíthattam meg szeptemberben.

Azért idézem ilyen hosszan magamat (és azért is hasznos ez a sajátos elemzői napló – legalább számomra), mert igazolja a forró kásával kapcsolatos népi bölcsességet. Természetesen érdemes megvizsgálni most is annak lehetőségét, hogy milyen változásokat jelentene a politikai versenyben, ha a kormányoldal valóban áttérne egy konszolidációs stratégiára, ugyanakkor érdemes nagyon óvatosan, komoly fenntartásokkal kezelni ennek lehetőségét. Ha megnézzük a regisztrációval kapcsolatos kormányzati döntést, akkor kétségtelenül észre kell vennünk a „politikai érzék” megjelenését: a Fidesz nem csupán helyes, de számára hasznos döntést is hozott, amikor a bíróság határozata után nem az erőpolitikát vette elő. Nem gondolom, hogy eleve ez lett volna a terve, azt sem hiszem, hogy ne lett volna más választása (a politikában a rossz döntésnél a még rosszabb is mindig lehetséges alternatíva). Leginkább azt tartom valószínűnek, hogy a választások előtti évben a korábbiaknál is hangsúlyosabban vette számításba viselkedésének választói megítélését, és félt – szerintem okkal – egy elhúzódó alkotmányos-politikai vita következményeitől.

Mindebből azonban nem következik, hogy a Fidesz stratégiát váltott volna, hogy a hátralévő hónapokban békülékeny hangnem és gesztuspolitika következik majd. S nem csupán azért, mert nem csak a skorpiónak nehéz új életet kezdeni, hanem azért is, mert megítélésem szerint egy ilyen váltás már nem lenne egyértelműen a Fidesz érdeke. Ahogy a szeptemberi cikkben is írtam, számos érv szól amellett, hogy a kormányoldalnak a következő másfél évben elsősorban saját szavazóira érdemes koncentrálni, ők pedig – akik eddig kitartottak – feltehetően nem lennének vevők egy radikális fordulatra. A regisztráció pont azért volt veszélyes téma a Fidesz számára, mert a felmérések szerint a bevezetése a saját bázisát is megosztotta, így ebben az esetben leginkább miattuk, egy eszkalálódó vita rájuk gyakorolt hatásától tartva dönthetett a fegyverletétel mellett.

Ebből azonban csak az következik, hogy a Fidesz a választásokig hátralévő időben is alapos mérlegelésnek vet majd alá minden egyes témát, érdekei alapján hol harcosnak, hol pedig békésnek mutatva magát. A fordulat legfeljebb annyi, hogy ma már nem kell minden csatát megnyernie – mint ahogy feltehetően 2010 őszén még gondolhatta, amikor egy hasonló helyzetben az alkotmánybíróság jogköreinek korlátozásával válaszolt -, a status quo sok esetben már neki kedvez, azaz egyes ügyekben valóban lehet megengedőbb. A regisztrációtól minden bizonnyal jelentős előnyt remélt a Fidesz, különben nem ragaszkodott volna hozzá eddig, nem ölt volna bele ennyi energiát, de 2014-ben enélkül is olyan választási rendszerben versenyeznek majd a pártok, amelyet kizárólag a kormánypárt íróasztalán rajzoltak meg, feltehetően nem feledve, hogy mi lehet a jobb, mi lehet a kedvezőbb a hatalmon lévő pártnak.

A politikai intézményrendszerben ma már szinte minden szabály a most hatalmon lévők találmánya (vagy átvétele), szinte minden fontos szereplő az ő köpönyegükből bújt ki, és bár az alkotmánybíróság példája azért mutatja ennek a kontrollnak a határait, igazán csak a választók véleménye az, ami kiszámíthatatlan, ami veszélyt jelenthet. Józan mérlegelés alapján így a választásokig hátralévő időben a Fidesznek az utóbbira kell majd jobban figyelnie, ha politikai-hatalmi céljai és a saját szavazóira gyakorolt hatás – miként most történhetett - összeütközésbe kerülhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr115002259

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán, a legyőzhetetlen 2013.01.07. 09:41:53

Nem szívesen lennék most az ellenzék helyében. Két és fél éve kiéhezett hiénákként várják, hogy a Kárpátok gazellája elbukjon a balliberális kormányok által hátrahagyott adósságcsapdában, az IMF és az EU által emelt akadályokban, vagy leterítse a Wall ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgyes 2013.01.06. 23:06:19

Kedves Török Gábor!
Az utolsó 15-20 sorig agyjából egyetértek Önnel. Én azt látom, hogy az új rendszerben is egy szavazat egy szavazatot ért. A körzetek arányosabbak lettek mint voltak. Az fogja a választást nyerni, aki több szavazatot gyűjt össze. Ezt pedig nem fogják befolyásolni az Ön által említett körülmények.

Civitas Fidelissima 2013.01.06. 23:12:19

@tölgyes: nem ér minden szavazat ugyanannyit, mivel a győztes töredékszavazatait is kompenzálják, tehát az övé most még többet ér.

török gábor 2013.01.06. 23:46:16

@tölgyes: Kedves Tölgyes, két állítást tettem, melyikkel nem ért egyet?
"2014-ben enélkül is olyan választási rendszerben versenyeznek majd a pártok, amelyet kizárólag a kormánypárt íróasztalán rajzoltak meg, feltehetően nem feledve, hogy mi lehet a jobb, mi lehet a kedvezőbb a hatalmon lévő pártnak."
1. a Fidesz készítette a választási rendszert
2. minden bizonnyal nem volt saját maga ellensége.
Ettől szerintem Önnek még igaza van abban, hogy "az fogja a választást nyerni, aki több szavazatot gyűjt".

sztd 2013.01.07. 00:20:27

Nekem még mindig nem világos ez a visszavonulás. Ha jól értettem az okokat, akkor a regisztráció az elkötelezettebb választók döntését erősíti az ingázókkal szemben. Elkötelezett választóból szerintem alapvetően a jobboldalon van több, és ezért van, hogy alacsonyabb részvétel, és időközi választások esetén is többnyire jobboldali siker várható, továbbá én ennek tulajdonítom, hogy a két választás között általában a Fidesz vezet a közvélemény-kutatásokban.
Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a jobboldal esélyeit a hatalomra-kerülésre hosszú távon növeli, ha van regisztráció.

Ha minden fenti állításom helyes volt, akkor viszont rövidlátásra vall, hogy a 2014-es jobb eredményért feláldozták a későbbi jobb eredményeket, és/vagy más volt az ok.

Általában én is azt gondolom, hogy már egy éve ideje a konszolidációnak, így is késtek vele, nem világos, hogy mi tartott eddig, ha tényleg ez a szándék? Valahogy az az érzésem hogy a folyamatok megértésében a köztársasági elnök személye a döntő.

Mindettől függetlenül, úgy érzem, hogy változott az időszámítás. Szerintem a regisztráció kiesésével nyertek egy évet, hiszen nem kell most kampányolni (most még korai), elég lesz szeptemberben nekiállni, azt viszont elérték, hogy világos lett, hogy ki és kivel fog összeállni. Megjelent az ellenfél, akivel küzdeni kell, ráadásul még nincs ereje teljében, de már kopik a médiában.

Darky_ · http://powerteam.blog.hu/ 2013.01.07. 00:39:32

Szerintem eddig is világos volt, hogy ki kivel áll össze, legfeljebb az LMP volt itt bizonytalan tényező - most is az!
Az előrehozott választás tényleg segíthetne a Fidesznek, de kizártnak tartom, hogy meglépjék. Egyrészt bízhatnak még a külföldi pozitív fordulatban, hagyhatják elmenni megint kicsit az államadósságot, vagy ott van még ugye a jegybanki devizatartalék ügye is. Csupa-csupa bizonytalan változó...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 01:05:09

Magyarországon "csak terv szerint megy minden, legfeljebb nem úgy gondoltuk."

Ennyit arról, hogy ez így lett volna tervezve. Ugyan már! Már 2010-ben felborultak a Fidesz előzetes tervei a kormányzásról.

Ez a lépés még előzetes B tervként sem igen létezhetett.

A körülmények, események alakulása miatti új terv.

Amúgy 2013 az Emelkedés éve, ugyan nem a konszolidációé.

Ha a tapasztalat esetleg mégis mást mutatna, akkor az nem valami régi titkos B tervet jelent, hanem új tervet a régi kudarca miatt.

Szóval nem konszolidáció lesz, hanem ereszd meg politika, mert jönnek a 2014-es választások.

Addig simán kitart az MNB tartalékja.

2014. második felében, vagy 2015-től tér vissza a húzd meg politika, függetlenül attól, milyen kormány lesz.

Azaz "megszorítások" lesznek. Addig viszont ihaj csuhaj rezsiköltség csökkentés másfél, két évig.

Ilyen ez a rendszer, nem is képes másképpen működni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 01:13:04

@Darky_:

Előrehozott választás soha nem érdeke igazán egyetlen képviselőnek sem, még az ellenzékieknek sem.

Most pedig, amikor tudható, hogy a következő választás eredményétől függetlenül a képviselők többsége kiszoruland az országgyűlésből főleg nem az.

Amelyik képviselő ma megszavazza az előrehozott választást azzal nagy eséllyel a saját állását szünteti meg.

Bolondok lennének ilyet tenni. A kisgazda 33-ak voltak az utolsó ilyen bolondok, akik megszavazták a saját maguk kikerülését a parlamentből.

anonymand 2013.01.07. 05:30:51

@tölgyes:

Tisztelt tölgyes!

Kérlek, hogy nézd meg akár Miskolc, akár Budapest újrarajzol választási körzeteit.
Oszt gondolkozz!

Tisztelettel:
anonymand

aszekelyek 2013.01.07. 05:42:03

@tölgyes: soha , senki nem bizonyította továbbá azt a városi legendát , hogy valóban távol tartotta volna a ténylegesen szavazni akarókat , hogy egyszer regisztrálni kéne , egyszer meg szavazni.
Értelmetlen lenne a támadási felületet egy ilyen légből kapott pannon pumákat ugráltató ellenzéknek biztosítani. Gyakorlatilag csak ilyen minőségű ellenérveik voltak. Azt elfedni , hogy továbbra is meg tudják játszani a trükkjeiket. Mert lehet majd utolsó percig "köteles beszédekkel " mérgezni a választókat ,közvéleményt
A kedves Gábornak is írom , hogy tegnap láttam egyik tanítványát a televízióban erről nyilatkozni. Aki bikinis politológus közeli lény sztem , from jobbik.
No ez a drága éppen azt találta erről mondani, komolyan , egérhangján , hogy merafidesz 2006-ban is aztat csináta ,.... -nem ezekkel a szavakkal de eredménnyel - hogy a választás előtt két héttel jött ki az őszödi beszéd. Elsőre kiszaladt a számon, hogy ez hülye.... - pedig ritkán mondok ilyet hölgyekre. Aztán eszembe jutott , hogy az önkormányzati választásról beszélhet furmányosan és megtévesztően a drága. Az ugyan semmit nem változtatott azon, hogy ki is kormányoz majd négy további évig, sőt, akkor ültek rá a fejére az önkoriknak is a szocik, a választás eredményét lexarva. nem fog itt a FIDESz pénzt osztani,... tudja.: ) no és ebből mi fáj a jobbiknak? nem a demokrácia lábbal tiprása. Ők se demokrácia fanok éppen.
Az fáj és említendő, hogy két héttel az önkori választások előtt jött ki az őszödi.

No de egy olyan országban , ahol nem emlékeznek a kedves választók nagyon hat-hét évvel korábbi dolgokra pontosan, nagy tömegekben? Miért ne mondana ilyen ostobaságokat ? Hisz politikus. N ekem ugyan úgy rémlik, hogy a jobbik térfele csinálta a balhét -értsd a mai ellenzékben lévők - vagy műbalhét? -az mtv régi székházánál is.
A békés tömeg , meg csak nézett földbe gyökerezett lábbal. Akik átmentek botorul a Kossuth térről de nem maguktól , oda. Bármennyire is felháborodott volt amiatt, amit hallott a rádióban nem állt be az a rész vandálkodni.

A jobbik az szdsz felmelegített , second hand szlogenjével óriásplakát kampányol épp..... Kell még valamit mondanom ?
Szerintem sem.
Azt , hogy amit ez a baba csúsztat ,- országgyűlési választással keverve az önkormányzatit , amikor akkorát bukott az akkori kormányzat - hogy ez nekik ma miért fáj ? :) , nem igazán értem:))) - vagy igen.

Tény , hogy a hölgyike nem bontotta ki a teljes igazságot. A tapasztalat meg azt mutatja , hogy ez nem véletlenül szok lenni. Nos most majd azt hazudozhatnak ők is , úgy ferdítenek , ahogy most is , ahogyan csak akarnak. Csak hiszékenyeket kell találni hozzá, Uszítható hiszékenyeket. Akik nem kaptak elég pénzt ettől a kormánytól sem. Pedig tágra nyitott zsebekkel várták. Ostobán. nekik és állandóan azt szajkózták , hogy nem kell visszafizetni az adósságot.... -ami megbocsáthatatlan a részemről. Kizárt , hogy ne lettek volna tudatában , milyen katasztrófát hozott volna az erre a szerencsétlen sorsú országra. Mindenünket vihették volna.

Mitől védte meg a jobbik a vidéket? Semmitől.Magától különösen nem. Párt amerikai pénzen előadott okádék eksön volt , oszt jónapot. Attól ugyan semmi nem jobb vidéken.

Csak szeretnénk mi egy olyan " szolíd kampányt , amilyet legutóbb is a ron gyerek eszkábált a szociknak... de sokkal szörnyűbb, durvább, aljasabb lesz.
Ezt ma úgy látni , mint a kiskutya mancsából , hogy mekkora lesz , ha megnő.

aszekelyek 2013.01.07. 05:47:36

@török gábor: kinek kellett volna megrajzolnia a választási rendszert az szdsz körömszakadtáig védelmezettje helyett ? megemlíteném, hogy OV , még amikor menthetőenk tűnt valami, a jövőnket illetően, bajnai előtt, ajánlott egy szövetséget az szdsz-nek. A választási törvény megváltoztatása volt az egyik. De ők merevek elutasították. nekik nyilván valamiért az volt a nem kedvezőtlen. Ahogyan ma is a sokfelé szakadt szdsz morzsák azt követlik vissza. Tegnap betlenjaninál mondta csapó, hogy mi magyarok meg olyanok vagyunk, hogy a valamit emígy szoktunk meg, nemigen akaródzik, amúgy csinálni... érdekes beszélgetés volt erről ott is. Mondhatni üdítő. Nem volt benne pl gyűlölködés , uszítás.... tömény demagógia...Inkább önirónia.

aszekelyek 2013.01.07. 05:51:06

@török gábor: nem beszélve arról, hogy az előző választási törvényt olyanok rajzolták meg, akiket soha, semmiért nem is lehetett felelősségre sem vonni,..... mert azt beleíratták szépen a 89-es alkotmányba. Amit a molnárcsabika , hallomm épp vissza is akarna állíttatni, a mi ferinkékkel... és aki még ebben érdekelt, olyanokkal. erről egyezkednek mostanában. ehhez is kellett volna az lmp.... Azt kéne meg mondani , az mitől jobb , vagy lenne jobb.

aszekelyek 2013.01.07. 06:00:54

@Akitlosz: A politika bizony nem egy statikus dolog. tavaly elhangzott, a pénzügyi konszolidáció megtörtént, halkan megsúgom:) megkapjuk a z EU-s pénzeket rendesen, folyvást és anélkül vagyunk a sok éve legalacsonyabb országkockázati besorolásban, hogy bármit is üzleteltünk volna az IMF-fel azért. Amit kértünk, nem adtak. Azért csak elevickéltünk. Igen, még 2010-ben nyilvánosságra került, sokkal rosszabb valójában a pénzügyi helyzet, mint azt az év elején mesélték és arra kellett is akciótervet de gyorsan...
nekem jobban tetszik az olyan kormány, amelyik nem tagadja le , hogy nagy a baj... és nem dumál közben dübörgő gazdaságról.
Azzal együtt, számos szociális juttatást azonnal visszaállítottak , amit bajnaikám elvett. :) -ezt próbálják is nagyon letagadni szintén.

@Civitas Fidelissima: az most jó vagy baj ? :)

aszekelyek 2013.01.07. 06:13:22

@török gábor: kedves Gábor! erről a címről sok minden jut eszembe, pla tegnap este , A Duna tv-n leadott A Tanú című film. Amit nem lehet elégszer megnézni...
Az osztályharc egyre fokozódik.... és a nemzetközi helyzet is. Jó tudni... leginkább az aktuális ma is, ahogyan az ügynökakatákkal operálnak még mindig, .... Ki volt rendőrspicli.... , jó elvtárs, rossz elvtárs... de nyírnák egymást ma is. Sztem ennek egyáltalán nem kell teret adni, ma különösen nem. HA egyszer ugyanazok beleíratták a 89-esbe , hogy márpedig ezért nem lehet.... de szorgalmasan felhasználgatják. revolveresnek vele , mint témával is.

A film vége felé éppen bástya elvtárstól halljuk , hogy ki kell vizsgálni.... De a közepén is mondja virág elvtárs pelikánnak, hogy azt ő csak hiszi, hogy nem volt spicli..., a kivert fogai ellenére... ezt is tananyaggá tenném. mellesleg. Már a filmet. valamint azt, hogy ki kicsoda volt akkoriban. mert a fiataloknak sem a tényekről, sem a móccerekről a leghalványabb tudásuk nincs a mai napig. Ki vannak szolgáltatva mindenféle uszítóknak.

dbeata 2013.01.07. 06:56:23

Szegény Török Gábor! Most egy picit együttérzek Önnel.
Most aztán megtudja, milyen "a magyarok aszékelyeke"!

@aszekelyek: "nekem jobban tetszik az olyan kormány, amelyik nem tagadja le , hogy nagy a baj... és nem dumál közben dübörgő gazdaságról. "
Egyetértek! :(

"ó tudni... leginkább az aktuális ma is, ahogyan az ügynökakatákkal operálnak még mindig,"
Tényleg érdekes. Ki is van kormányon ma, és minden fontos közjogi poszton? És mi is a helyzet az ügynökaktákkal? Megvan, a Kuncze volt az! Az szabotálta el! :(

aszekelyek 2013.01.07. 07:19:45

@Akitlosz: azt mire alapozod kedves , hogy ha ez a kormányzat nyer , megszorítással kezdi ? Meg persze nézhetjük azt is , hogy mit is ésszerűsítettek , megszorításnak nevezve azt az ellenzék részéről. Ablakon kihajigálni való pénze nincs az országnak továbbra sem:) Az viszont jobban látszik , hogy amennyiben szocikámék újra hatalom közelébe kerülnének , ne adja isten , a közpénzeinket újra kiszerveznék , adóinkat ! oda , ahonnan a jelen kormány visszaterelte a költségvetésbe. Konszolidálva azt.
Abban az esetben törvényszerűen kevesebb jut mindenfélére majd itthon. Az sztem is megszorításokhoz vezetne. Természetesen a FIDESz bűnbakra mutogatva tennék. Mer ha azok nem... , akkor nem is kéne , hazudják majd. Mást nem igen hallottunk tőlük.
Pesszimista a prognózis a válság elmúltát tekintve is ? Valami növekedésfélére nem gondolsz ? :) Hisz lesz úniós pénzünk , amit meg is kaphatunk. Ezt is nyilván visszacsorgatnák persze szocikáimék a strabag és más külhoni zsebekbe...

Csak jobb lesz az , ha az is itthon marad működő tökének. Az nem volt nekünk leginkább 89-óta. Amihez most teremtették meg az alapot , a hazai finanszírozhatóságét. Nagyon csábító kilátások ezek. Meg is értem , hogy most már kéne (vissza) a hatalom /pénz. Mindenkinek , aki ma ellenzék , szintén.

Eszembe jutott , hogy ferink nem is akarta elég sokáig a kormányrudat , mert - mint nyilatkozta , ő sem tudna több pénzt adni. Az első két évben ez volt. Ez valahogy nem volt implikálva a fejecskékbe..... Nem érdekes ? bajnaikám sem tudott volna több pénzt adni. Gyakorlatilag ennyit sem adtak volna. Senki.
A látszatát viszont keltették de erősen.

Minap jártam a bankban , adózási átutalások ügyében. Még decemberben megkínáltak azzal , -külföldi tulajdonú bank- , hogy ha velük utaltatnám a sárga csekkeimet , akkor az nekem csak 99 havi díj és 150 ft költség per darab lenne. Ami első hallásra szép. Csakhogy nekem ilyen megátalkodott egy náci agyam van. könyvelői. Amelyik gyanakvó is.

Van ugye ez a pénz igény , amiből nyilván az államadósságot kell finanszíroznia a költségvetésnek.Vagyis nekünk , akik számlafizetők vagyunk , legyen szó bármiről. Ez elkerülhetetlen lenne , legfeljebb még több adósságot kéne nyögni , ha szocik vannak 2010-ben végig kormányon.

Arra jutottam , hogy a bankok ügyesen kieszelték , hogyan tudnák visszairányítani a saját zsebeikbe azt a hasznot , amire nem nagyon számíthatnak , a hiteleikkel kapcsolatos bizalmatlanságunk miatt. Meg ugye ne már , hogy a magyar költségvetésbe menjen..., ha jöhet a mi zsebünkbe is.

Úgy döntöttem , hogy mégis inkább a saját zsebembe teszem bele azt a sárga csekkel járó összeget. Ami úgy a költségvetésbe megy. Ami a saját zsebembe , zsebünkbe. Úgy biztosabb , hogy nem kell hozzányúlnunk a tartalékhoz az mnb-ben.Sem IMF hitelt nem kell kérni.
A többség sztem nem így gondolkodik:)
Illetve nem gondolkodik. A bankoknak a pénz az utcán hever... Csak be kell dobniuk a csalit. Még azok sem gondolkodnak így , akik megtehetik.
A nem papír alapú vállalkozói számla díjak is hasonlóan vannak ott kalkulálva. gyakorlatilag mindent az ügyfél csinál, kevesebb munkahelyet kell a banknak fenntartania ezért de nem olcsóbb ám , ha nem papíralapú. Bizonyos összeg felett. Alatta is egészen kicsivel. A bank költségei viszont erősen csökkennek. Se papír , se több alkalmazott.

Kíváncsi leszek a webbankra.

aszekelyek 2013.01.07. 07:30:23

@A pöttyös az igazi dbeata: nem olvastad végig édes Beám?
Azt is leírtam, kiknek a móccere. Akik beleíratták a 89-esbe, hogy ők semmiért nem felelnek. Soha. Ezért sem. na most akkor miért kéne bárkinek is ezért felenie, vagy céltáblává lennie? Azt írtam de mondhatom lassabban is, hátha úgy odaát is megértik.9 , hogy SENKINEK emiatt .... Most elég lassú ? Akik előveszik és bedobnak egyet -egyet, akit ki akarnak nyírni , azoknak pedig egy jól irányzott gyomorszájon vágást:) adnék , pl annak a kérdésnek a feltevésével , hogyan is került a birtokába ilyen dokumentum ?

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2013.01.07. 07:46:40

@aszekelyek: biztos élvezetes lehet így vitatkozni. de azért megjegyezném, hogy a "89-es alkotmányban" nem volt olyan rész, amely szerint "ők semmiért nem felelnek. soha." na, de ilyen apróságokkal nem kell törődni, mert még összezavarná az embert.

aszekelyek 2013.01.07. 08:11:20

@FOUREY: Hanem? Mi volt benne?
kedves fúria, akkor oktass minket, mi is volt pontosan szó szerint?

aszekelyek 2013.01.07. 08:14:32

@FOUREY: lehet ezzel revolverezni szelektíven ? Az biztosan nem volt benne. A vitánk tárgya ez. Szerintem nem lehet. Meg erkölcsteleség is. :)
Engem piszkálni lehet , azt nyugodtan.

laci0011 2013.01.07. 08:28:29

Törvényalkotásból funkcionális analfabétának találta a fityuszkát az AB,ha ez volt a cél akkor siker.0:4 az utóbbi erős hetek mérlege,ez lenne az ujraválasztás kulcsa?A srácok elveszítették a fonalat,azt képzelik bármilyen ökörségre felhatalmazásuk van,ha elbuknak szokásukhoz híven csak magukat okolhatják majd,na meg az etatista avíttas gondolkodásukat,ami ellentéte korábbi önmaguknak.

Vitéz László 2013.01.07. 08:40:08

@török gábor: hello... várom a 10szer feltte kérdésemre a választ...

mi van a forgalom lassítószigettel ????

egyetlen választási igéreted... semmi?
mert akkor kb mondhattyuk, hogy választási csalással nyertél...
igazi fides sztori...

Vitéz László 2013.01.07. 08:46:06

naivitás azt gondolni hogy a REGISZTRÁCIÓ nem a fides akarata szerint marad el...
butaság azt hinni, hogy a fides nem tervez meg ijjen eseményeket...
sajnos attól tartok ez része a "huzdmeg-ereszdmeg" diktatúra építésnek...
PÁVATÁNC: egyetvissza+négyetelőre...

és akkor mostmár demokratikus a választás?
-fides ovb vel?
-kubatovlistával?
-határontúli szavazókkal?
-átszabott választókerületekkel...
-gründolt közmédiával???
-szétrabolt közkasszából feltöltött pártkasszával?

ja... ahogyan...

a hatalomra kerülésük is pusztán tiszta demokratikus versengés eredménye volt:
-2006-os tankkal b-középpel szervezett patyomkinforradalom
-közgéppel, cba val és átbaszott celebekkel
-mindenkibűnöző plakátkampány
-program nélkül
-hamis ígéretekkel, kánaánt hazudva...
-hüjenépszavazással...
-a párt(mafia) működése is demokratikus (többszöri oszlatás)

ezek után azt gondolni hogy a fidest legyőztétek... ?!?
bruhhahahaha:))))

a fides legyőzését akkor fogom elhinni amikor DAKOTA LÓ legel a sírjukon !

....

a fides nem sima párt, hanem BŰNSZERVEZET
választáson nem tud veszteni....
ha ez fordulna elő akkor
INKÁBB AZ EGÉSZ ORSZÁGOT felgyújtyák...

a fides számomra kellemesebb mafiakormányon mint "ellenzékben"...
előbbi esetben egy nagyösszegű VÉDELMI PÉNZZEL megússzuk...
míg a második esetben FELGYÚJTYÁK, LEROMBOLJÁK a zországot

ezért kell a fidest nem legyőzni, hanem MEGSEMMISÍTENI !!!!

amikor a "megvédik a magánnyugdíjpénztárakat" akkor pontosan fogalmaznak...
elszedik a magánkasszát = VÉDELMI PÉNZ, aminek cserében életben hagynak...
(legalábbis amig kitart nekik a kassza tartalma és azzal vannak elfoglalva)

aszekelyek 2013.01.07. 08:48:13

@FOUREY: biztosan élvezetes lehet letagadni, hogy nem lehet senkit felelősségre vonni. Az ügyészség is ezt nyilatkozta a biszku ügyben. Az akkor hatályos -ezért is írtam A tanú című filmről. Hogy ment akkor az a törvényesség... És azt nem illik firtatni, mert még lenácikomcsiznak. Pont , mint 50-ben. Az a börtönőr se volt semmi figura... Itt élnek a leszármazottai...

Vitéz László 2013.01.07. 08:50:27

fides demokrácia építés képregényben... (azoknak akik szöveget nem tudnak értelmezni)

www.pecsistop.hu/kepregeny/vicc/1112737/

aszekelyek 2013.01.07. 08:56:38

NAKedves Gábor! alakítsunk valamit, ami nem hivatalos és követeljük, hogy jöjjön a kormány és orbán a helyünkbe. Pofonért. :) Hallod! Ez a kormány! Ez nem megy a hahaha cirkuszra.... ! HÖOK-kal meg tárgyal. Gerilláznak a reformisták , akiknek aszonták , hogy tünés reformokkal együtt. Ami abból állt, hogy fizessen mindenki. ferink is szaladt a diákokhoz, meg bajnai is, emlékszem..., hogyne... Hiszen ők az egyedül demokraták.... De bárki füttyentett nekik a népből, mindenkihez rohantak.... emlékszem. A hüjje nép meg 2008-ban arra szavazott, hogy az adóiból legyenek szívesek az oktatást finanszírozni . Az államit.

Vitéz László 2013.01.07. 09:00:13

@aszekelyek: neked ez a magyar nagyon nem megy... vénkomcsi náci !

írhacc nyugottan ékírással... mi ugyanúgy fog lyuk olvasni, mint eddig...

László56 2013.01.07. 09:21:19

Szép jó reggelt és munkás napot kívánunk Mindenkinek

Elemzőnk megint próbálkozik a jóslással és magyarázkodással. Pedig milyen egyszerű lenne azt mondani, hogy nem érti a kormány politikáját. Ezen felül még az igazságot is lefedné. De, lehetne azt is mondani, hogy korunk gyermeke, hiszen a többi elemző sem tesz mást.

Pedig éppen ezt teszi a különbséget a kormányfő és államférfi, meg mi közöttünk. Amíg a magyar államférfi biztos politikai érzékkel rendelkezik, addig mi csak magyarázni próbáljuk a számunkra megmagyarázhatatlant. Biztosíthatok mindenkit hogy a pártja sem érti, de megbízik benne. Úgy, ahogy mink magunk is bízunk a kormányfőnk ítélőképességében. Hiszen már számtalanszor bebizonyította, hogy menyivel előbbre tud gondolkodni a koránál. Azonkívül Ő ugyanúgy a mienk, tehát a magyar népé, mint az ország maga. Mindez azonban nem akadályoz meg bennünket abban, hogy tovább keressük a kormányunk megváltozott álláspontjának rejtett okait.

Ugyanakkor, hogy megváltozott e a kormányunk álláspontja, még az is kérdéses. Hiszen itt egy rövid vizsgálat után, inkább külpolitikai tényezők játszhatnak szerepet, mint bel- vagy pártpolitikai szemléletek. Minden más, tőlünk is csak jóslás lenne.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyar kormánynak olyan információs előnyei vannak, amihez mi magunk nem férünk hozzá. Ez az oka az általános találgatásnak is.

Elemzőnk hivatkozik itt egy írásra, ami nekünk is nagyon tetszett. Valószínű neki is, különben nem hivatkozna rá. Hogy mink is felhívjuk rá a figyelmet a cikk itt található: gfg.blog.hu/2013/01/06/a_nagyvonalusagrol

A probléma azonban ennél az írásnál, hogy ez is csak belpolitikai szempontokat vesz figyelembe, miközben mi meg egyre biztosabbak vagyunk, a külpolitikai tényezők túlnyomó szerepében. Egy másik probléma ennél az írásnál, hogy a politikában nagyvonalúságot feltételez.

És pontosan ez teszi hiteltelenné ezt az írást. A politika nem ismer nagyvonalúságot. Csak kényszert. A politikai kényszer azonban minden politikai és gazdasági ténykedésben ott van. Néha elrejtve, néha nyíltan. De, kényszer nélkül nincs se politika, se gazdaság, sem társadalmi haladás. Nem véletlenül terjedt el az egész világon az a mondás, hogy a politikus a leglustább állat a világon. Csak ha kényszerítik tesz valamit.

Ugyanakkor miért lenne a politikus más, mint maga az emberiség. Hiszen, ha mi mélyen magunkba nézünk, mindegyikünknél a kényszer az, ami a legvégső soron mozgat bennünket. Tehát minden cselekedetünket vissza lehet vezetni a kényszerre. Most akkor lusták is vagyunk ? Csak nézőpont kérdése és máris meglátjuk hogy amit nem kívánunk magunknak, azt másoknak se kívánjuk.

Akárhogy is van, a fontos az: a jelenlegi kormányunkban bízhatunk. Ez a bizalom az, amire már rászolgáltak és többszörösen bizonyították, hogy a magyar nép és nemzet érdekeit védik és szolgálják. Bízzunk bennük és bízzunk magunkban.

ajjaj99 2013.01.07. 09:34:26

@tölgyes: Eddig is az nyerte a választásokat, aki több szavazatot kapott. Viszont az új rendszerben az arányok nagyon eltolódnak, 30-35%-os támogatottsággal el lehet érni a parlamenti kétharmadot. Az új rendszer kialakítása során inkább arra kellett volna törekedni, hogy a szavazati arányok pontosabban jelenjenek meg a képviselői helyek számában.

Vitéz László 2013.01.07. 09:36:20

"...mi nekünk is nagyon tetszett... mink is felhívjuk rá a figyelmet"

tikk ? kikvagytok tikk? tuggyukkik! rohat büdös komcsi-nácik !

Vitéz László 2013.01.07. 09:38:30

@László56: vagy hiányzik egy S bötű?

"...mi nekünk is nagyon tetszett... S mink is felhívjuk rá a figyelmet"

smink... így jó...

na mind1 zárjuk le a témát... a parasztból nem lesz szalonna,
a paraszt az PARASZT marad...

amugy ne bízd el magad ezt az egy szót és környezetét olvastam csak...
tudod az én szemem báncsa a hejesírási hiba, messziről kiszúrom...

Link Elek 2013.01.07. 09:51:58

@török gábor:

a hataron tuli szavazatokkal kedvukre csalhatnak, az nem ellenorizheto
persze lesznek kamu ellenorzesek, de azokat fideszes partkatonak fogjak csinalni

tölgyes 2013.01.07. 10:37:37

@török gábor:
Kedves Török Gábor!
1./korábbi választási rendszer sem nemzeti összmegegyezés alapján, hanem akkor az MSZP-SZDSZ szája íze szerint készült
2./a saját érdekeik alapján, amit jól mutattak az aránytalanságok is. Pl. Bp. relatív túlreprezentálása.
Ezért én nmem tartom korrektnek a saját szája íz kiemelését. A mostani választási rendszer ezen az helyzeten nem ro ntott, hanem inkább javított.. bár ezt nyílván vitatják

Én egyébként azt látom, hogy kezdetektől fogva kicsi a kompromisszumkészség a szemben álló felek között. Ezért is szintelehetetlen a jó kompromisszumok megkötése. Jól mutatta ezt anno a médiatörvény is, amit utúbb már senki sem tartott még csak elfogadhatónak sem. Ennek az állapotnak a kialakulásában nem kis szerepet vállalt magára az SZDSZ 1990 után.

sisszi 2013.01.07. 10:40:59

@László56: G Fodor Gábor olyan szöveget tol, mintha egy 30as évekbeli német propaganda tündérke lenne. aki ennyire hiszi a politika érzelmi kizárólagosságát, aki ennyire elkötelezett a politika "varázstalanítása" ellen, azt simán nevezhetem fasisztának, vagy kommunistának a szó politikai értelmében. undorító. szimplán hitet tesz a tekintélyuralmi rendszerek mellett. a politika takarodjon az életemből! akkor kellene politikával találkoznom, ha "baj" van, vagy valami nem úgy működik ahogy kellene (most tényleg semmi nem úgy működik). szarok az unalmas bürokratákra, akiket politikusnak hívnak. viselkedjenek bürokrataként és csinálják az unalmas bürokrata dolgukat és takarodjanak a házamból! "A nagyvonalúság ugyanis a politikában a győztesek erénye" (nsdap-ben ezért a szép szavakért sok plecsni járna neki).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.07. 10:53:18

@László56: László, ez a G. Fodor nem véletlenül 1 seggnyaló?

Egyébként nincs ezzel semmi baj, a Fidoxnak is szüksége van független politológusnak/elemzőnek/szociológusnak/stb. látszó lényekre, nem csak a Maszop-Szadesz duónak.
Kérdés, csinál-e nyarat 100 Zsiró100.

wowerman 2013.01.07. 10:54:49

@tölgyes: a körzetek aránytalanabbak lettek. ennyire agymosott fideszes vagy?

pástétom 2013.01.07. 10:55:39

Három úgymond "sarkallatos" pontja volt eddig az új választási tv.-nek.

1. A választások egyfordulóssá tétele
2. A választókörzetek -a Fidesz kénye-kedve és érdekei szerinti - átrajzolása
3. Az előzetes regisztráció

Ebből a háromból most egyet kilőtt az AB. A többi lényeges újjítás (pl. pecsét csak a szavazólap bal felső sarkában) már csak hab a tortán. Az egyfodulós választás miatt az ellenzék számára természetesen ezután is marad az egyesülési kényszer, és 2013-at belpolitikai téren szerintem az e körüli történések fogják meghatározni.

Csak hogy mindenki értse: az új választási tv. szerint - amelyből csak az előzetes regisztrációt nem engedte át az AB - 30%-al már feles többséget, 50%-al pedig kétharmados többséget lehet szerezni a Házban.

Az ellenzék együtt - ha összeadjuk a pártok támogatottságát - már beérte a Fideszt. Érdemes elgondolkodni, mit hozhatna egy közös ellenzéki indulás a Fidesz ellenében - pláne ha ha a választásokig az ellenzék tovább tud erősödni, a fidesz nem erősödik vissza.

dbeata 2013.01.07. 11:02:02

@László56: Magyarul: bízzunk a nagyvezírben, és ne akarjuk tudni, mi vitte őt erre, hogy nagy kegyesen hagyta veszni ezt az ügyet, mert az bonyolult külügy.
Ez az, amikor nem az átláthatóság, hanem a személyi kultusz és az átláthatatlanság a vezérlő elv.

sisszi 2013.01.07. 11:05:44

@Hepci: "Fidoxnak is szüksége van független politológusnak/elemzőnek/szociológusnak/stb. látszó lényekre" ???
G Fodor a fidesz milliárdokból élő propagandagyárának a Századvégnek vezető kutatója. Gáborral együtt oktat is a Corvinuson. érdekelne mit is. talán a tekintélyuralmi rendszerek propaganda technikáit?...ki tudja

belekotty 2013.01.07. 11:10:55

@aszekelyek: "Engem piszkálni lehet , azt nyugodtan. " - De csak bottal. Akkor leszünk nyugodtak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.07. 11:17:01

@wowerman: mi az, hogy aránytalanabb?

Erős a gyanúm, hogy a szimpla polgárnak fogalma sincs ilyenekről, hogy miként célszerű adott párt érdekében növelni/csökkenteni/alakítani adott körzetet, következésképp csak urban legendeknek és természetesen a nagyon független politológusoknak/elemzőknek/szakértőknek hisz, meggyőződésétől függően mondjuk valamelyik Századvég-szoponcnak, vagy éppen Maszop-finanszírozottnak.

De cáfolj meg nyugodtan, ha magadtól látsz valamit... és egyúttal emlékszel a körzetek korábbi szavazatarányaira is...

rockjano 2013.01.07. 11:24:24

Egyszerű nem kell túlkomplikálni... kimatekozták hogy jobb ezt most mégis elfelejteni.

Így is megoldották hogy feléjük lejtsen durván minden...és még lehet csalni is a választásokon...ennyi

Iszonyat nehéz lesz megverni őket és ha sikerül is utána velük kormányozni is szinte lehetetlen lesz.

Amíg ez a Fidesz nem szűnik meg ebben a formában létezni addig nem lesz magyarország normális hely...

mókáné 2013.01.07. 11:26:05

@török gábor:

"2. minden bizonnyal nem volt saját maga ellensége."

Kedves Török Gábor!

Ezzel azt kívánja érzékeltetni, hogy: Minden szentnek maga felé hajlik a keze?

Válaszát elfogadom.

dimitrij 2013.01.07. 11:28:59

2013 az osztogatás éve lesz, nem a konszolidációé. a regisztráció ügye szerintem még nem lefutott, de most pillanatnyilag sokkal fontosabb kérdések vannak napirenden, a regisztráció kérdésére van 6-12 hónap. tehát az ügyek:
- diáktüntetések vs. oktatási rendszer átalakítása,
- formálódó ellenzék megosztása,
- kormány esetleges átalakítása.

a diáktüntetések és a regisztráció közül rövid távon az előbbire kell nagyobb figyelmet fordítani a válságstábnak, meg kell találni a módját, hogy leszereljék ezeket a "kekec fiatalokat", mert ha nem, akkor a regisztráció ügyével karöltve egy gyurcsányi "béna kacsa" státusza vár orbánra is. ennek most alacsony a valószínűsége, de látni való, hogy egy olyan réteg vitt be komoly találatot, aki távol tartja magát a politikától. ezt a győzelmet most mindenki próbálja meglovagolni, pont mint a regisztráció ügyét.

a romló népszerűségi adatokat osztogatással próbálja javítani a fidesz, illetve jól láthatóak az ősz folyamán a jobbra tolódási kísérletek. ez leginkább a jobbik népszerűségi adatain látszik meg. :)

mókáné 2013.01.07. 11:30:26

@László56:

"Pedig milyen egyszerű lenne azt mondani, hogy nem érti a kormány politikáját. Ezen felül még az igazságot is lefedné. "

Kedves László!

Miközben tisztázni kellene, hogy KI itt a politikai elemző Ön vagy @török gábor: , addigis fölhívom figyelmét arra, hogy a Menő Bt. egyetlen tagjának sem válaszolt, hetek óta figyelem és semmit!

Üdvözlettel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.07. 11:37:34

@mókáné: László nem válaszol, hanem kinyilatkoztat.

Ha nagy a forrongás a balpórok körében, néha délben ráismétel. :)

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.01.07. 11:39:21

@török gábor: Ettől szerintem Önnek még igaza van abban, hogy "az fogja a választást nyerni, aki több szavazatot gyűjt".

Ez nem feltétlenül van így, mégpedig éppen a körzethatárok átrajzolása miatt. Hiába nyer meg mondjuk az ellenzék 3 nagyra fújt lufikörzetet, ha kevesebb szavazóval a kormánypárt megnyer 10 magára szabott kicsit. Simán előállhat az a helyzet, hogy számszerűen ugyan többen szavaznak az ellenzékre, mégis a kormánypárté a többség.

Szimba 2013.01.07. 11:40:16

@rockjano:

Fordítva: Magyarország polgárai nem műveltek politikai szempontból, nem ismerik a demokratikus módszereket, így nem is gyakorolják azokat, sokan délibábos álmokat kergetnek, a múltban élnek, vagyis nem normálisak.

Nem normális ország pedig nem normális (demokratikus, toleráns, előre néző, tervező, és együttműködő) politikusi gárdát, pártot termel ki. Így született a Fidesz.

mókáné 2013.01.07. 11:42:32

@Hepci:

"Ha nagy a forrongás a balpórok körében, néha délben ráismétel. :)"

Valami nagy dobás kéne! Bömbölve dacoltunk.. forrásként tiszta volt a szemünk.., de semmi nem esett jobban, mint amikor egy haver tegnap azt mondta az utcán:

www.youtube.com/watch?v=zshcFo0C5S0

török gábor 2013.01.07. 11:43:34

@tölgyes:
1. sajnos ez komoly tévedés. a korábbi parlamenti választási rendszerről 1989-ben az NKA tárgyalásokon egyeztek meg, ahol - mint bizonyára Ön is tudja - az egyik oldalon az MSZMP ült, a másikon pedig az Ellenzéki Kerekasztal pártjai, köztük az MDF, SZDSZ, Fidesz stb. ez a rendszer 2010-ig érdemben nem változott. az tény, hogy az elmúlt két évtizedben a körzetek elképesztően aránytalanná váltak, ezen mindenképpen változtatni kellett.

mókáné 2013.01.07. 11:45:20

@Szimba:

"Nem normális ország pedig nem normális (demokratikus, toleráns, előre néző, tervező, és együttműködő) politikusi gárdát, pártot termel ki."

Így született meg az EGYÜTT 2014 mozgalom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.07. 11:46:59

@mókáné: Szikora egyszer megvert párosban, a feljutás (Budapest I.) múlt rajta, ha jól emlékszem.
A haverommal voltam, ő meg egy OB-I-es játékossal. :)

Szimba 2013.01.07. 11:47:12

Azt viszont meg kell csendesen állapítanom, hogy igazam lett, amikor arra tippeltem, hogy a Fidesz - a diáktüntetések után - meggondolja, hogy az alkotmánybíróság ítéletén átgázoljon-e.

Ha nincs az általános ellenállás a diákság részéről, akkor valószínűleg nem így döntöttek volna, hanem az erőpolitikát preferálják.

Ami a választásokat illeti, szerintem is a Fidesz győz.
És akkor 2014 ismét kemény megszorításokkal indul. Hiszen az államadósságot vissza akarják fizetni (?), ami véleményem szerint JÓ dolog.

Ahogyan csinálják, az már nem jó.
És az sem jelentene számomra sikert, ha az MSZP győzne valamilyen koalícióban a most meglevő kisebb pártokkal.

Ők már erősen lejáratták magukat a rossz politizálásukkal, és nem hiszek abban, hogy tanultak volna belőle.

Kutyából nem lesz szalonna.

rockjano 2013.01.07. 11:50:34

@Szimba: Lehet nem tudom...

Másutt sem sokkal műveltebbek az emberek egy ilyen erő mégsem tudott ennyire megerősödni vagy legalább nem ennyire ilyen...nem tudom...

Ahogy nézem ez az év még az elmúltnál is szörnyűbb lesz, tényleg a túlélés a cél...

Nagyon nem vagyunk egy fejlett demokrácia...nagy a gáz...

mókáné 2013.01.07. 11:53:04

@Hepci:

"Szikora egyszer megvert párosban, a feljutás (Budapest I.) múlt rajta, ha jól emlékszem."

Kicsit ráerősítesz és jöhet a visszavágó! Nem dicsőség ám, hogy megvert Téged!

HAJRÁ HEPCI!:)

Szevasztok 2013.01.07. 11:56:34

@Szimba: "Hiszen az államadósságot vissza akarják fizetni (?), ami véleményem szerint JÓ dolog."

Az államadósságot VISSZAfizetni nemhogy nem jó dolog, hanem egyenesen LEHETETLEN. Tehát erről gondolkodni sem érdemes. Aki mást mond az vagy nem ért hozzá, vagy hülyíteni akar.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.07. 11:57:13

@mókáné: nem lesz visszavágó, Szikora már leplöttyedt, nem játszik csapatban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.07. 12:01:55

@Szevasztok: csökkenteni nem lehetetlen...
Persze, a Fidox nem csökkenteni akarja, hanem dumálni róla, hogy csökken(ti), ami jelentős különbség.

mókáné 2013.01.07. 12:05:17

@Hepci:

"nem lesz visszavágó, Szikora már leplöttyedt, nem játszik csapatban."

A Reményt nem szabad feladni! Te még nem pöttyedtél le, az a lényeg!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.07. 12:10:42

Selmeczi Gabi már kicsit - khmmm - megfáradt, ezért ha esetleg meg kell védeni a bankszámlákat is, ajánlok a Fidox figyelmébe 1 ígéretes jelöltet:

bikini.postr.hu/rojtok-fodrok-csatok-masnik-caroline-francischini-bemutatja

mojszipupi 2013.01.07. 12:11:57

A lényegen nem változtat az AB, döntése. Eleve nem kéne/kellett volna hergelni a népet már csak a regisztráció és semmiféle listázás ötletével. Persze most meg lehet magyarázni h micsoda demokrácia van és lám a fidesz meghajol, csak sajnos láttunk már karón varjút. Láttuk az első reakciókat, ha "akarnánk beleírhatnánk az alaptörvénybe" Úgy voltak vele ha bejön akkor hibátlan, ha nem hát nem, vagy átnyomjuk akkor is. Azt meg végképp ki ne találjuk már h a fidesz nem saját érdekében módosítatta a választási törvényt, rajzolta át a választó kerületeket. Tessék már megmondani h akkor mi a fészkes fenéért? Megmosolyogtató vélemény :)

Szimba 2013.01.07. 12:19:51

@rockjano:
Rosszul fogalmaztam, talán nem csak a műveltség, hanem bizonyos jogok ismerete, és gyakorlata hiányzik. Aztán együttérzés, szociális érzékenység is kellene, valamint nem hittel, hanem ésszel választani. Nem a múltat nézni, meg visszavágyni más (hasonlóan rossz) korokba, hanem a jent felmérni, a külföldi kapcsolatokat ápolni, gazdaságot fejleszteni.

A gyűlölködés helyett némi megértés, az ország egészének érdekét nézni, nem csupán a sajátot, meg a közvetlen környezetét. Kompromisszumkészség, és nem a fellegekben járni.

Nem etruszk ősök, meg rovásírás, meg az anyaméhbe visszavágyás oldja meg a mai gondokat. Sőt, a cigányok utálata, a zsidók gyűlölete sem.

Szimba 2013.01.07. 12:27:20

@Szevasztok:

Igen, nagy valószínűséggel lehetetlen.
Bár Románia megtette.

Nálunk a rendszerváltáskor kellett volna ezt meglépni. Semmi privatizáció, ill. tisztességesen! (Ez a ha a nagymama villamos lett volna, tudom :-(), és semmi életszínvonal emelés még évekig. Csak minimális életszínvonalbeli emelés, viszont normális, többsávos adózás, a gazdaság fellendítésére összpontosítás, munkahely teremtés nagy erőkkel.

Akkor talán kisebb arányú lenne az államadósságunk.

Balt 2013.01.07. 12:29:04

@Link Elek: Nocsak, mégis vannak/lesznek a regisztrációnak hívei a zellenzékben...? :)

2013.01.07. 12:35:56

Kedves Török Gábor !

Mindenki hatalomtechnikai kérdésként kezeli ezt a regisztrációt.

Az fel sem merül senkiben, hogy esetleg az ötletadók komolyan gondolták, hogy a hagyományos alanyi jogú demokrácia már nem felel meg a modern kor követelményeinek ? Hogy a fejlett tömegkommunikációnak és marketingtechnikáknak köszönhetően a választási harc a mosóporreklámok színvonalára süllyedt és a felületesen tájékozott tömeg -lásd alpári, tudatlan, végletekig elfogult kommentelők mindkét politikai oldalon- befolyásolásával lehet/kell választást nyerni? Hogy ezért 4 évente kidobunk mindent és újrakezdjük a nulláról? Hogy felelőtlen osztogatási kényszer van ezért minden egyes ciklusban, majd a nyerés után jön a "húzd meg" visszarendezés?

Nem lehet, hogy tényleg valamilyen cenzust kéne bevezetni, hogy ne olyanok döntsenek az ország sorsáról, akik teljesen tájékozatlanok és csak az agymosó marketing nyomására döntenek az utolsó pillanatban az alapján, hogy ki jobbat magára, rosszabbat a másikra?

Biztos, hogy a demokrácia kialakult formája a csúcsok csúcsa és örökre megváltoztathatatlan?

Kíváncsi lennék a véleményére.

Balt 2013.01.07. 12:36:14

@tölgyes: Az LMP-t kifejezetten próbálták bevonni az alkotmányozásba:

A szocialisták részvételében nem bíznak, de az LMP-t még meggyőzhetőnek tartják a kormánypártok, amelyek szeretnék visszacsalogatni az alkotmányozásba az ellenzéknek legalább egy részét. A cél érdekében a miniszterelnök személyesen üzent a legkisebb parlamenti pártnak, amely azonban láthatóan nem akarja elsietni a választ.

www.origo.hu/itthon/20110214-alkotmanyozas-a-kormanypartok-az-lmp-meggyozesere-torekednek.html

Szevasztok 2013.01.07. 12:42:18

@Hepci: " csökkenteni nem lehetetlen...
Persze, a Fidox nem csökkenteni akarja, hanem dumálni róla, hogy csökken(ti), ami jelentős különbség."

Igen, lehet csökkenteni, de azt is igazából csak a GDP arányosan, és nem összegszerűen. Jelentős mértékű összegszerű csökkentés olyan IRGALMATLAN mértékű visszaeséssel járna, amit senki nem vállalna be.

Már csak ezért is röhögök a kormányon, hogy olyan "legfőbb" célt tűzött ki, amibe nem lehet nem belebukni. (Dilettáns társaság...)

bioLarzen 2013.01.07. 12:46:12

@tölgyes: "A körzetek arányosabbak lettek mint voltak."

Ezt mire alapozod?

bio

Libajnai Lúdmilla Goosey Gordon 2013.01.07. 12:47:28

@pástétom: "Az ellenzék együtt már beérte a Fideszt."

Ellenzék az LMP és a Jobbik is. Az ellenzék nagyobbik fele ők, akik nem akarnak velem együttműködni. Mindkét párt azt szeretné, hogy a megszorított Fidesz majd koalíciós partnernek fogja felkérni.

A közös gyökerekkel magamra maradok az MSZP és utódpártjaival. Persze nem adom fel, mert ezért kapom a támogatást az USA-ból és a multiktól, bankoktól. Másfél évig úgy fogog csinálni, mint a volt mesterem, barátom, nem csinálok semmit hatásosat a győzelemért, ám közben majd beledöglök!

Az USA egyetemein azért lesz majd állásom 2014 után is, megtakarításaim is vannak, offshoreban is otthon vagyok, ne sírjatok miattam!

jackkapitany 2013.01.07. 12:48:49

Kedves Török Gábor!

"Ahogy a szeptemberi cikkben is írtam, számos érv szól amellett, hogy a kormányoldalnak a következő másfél évben elsősorban saját szavazóira érdemes koncentrálni, ők pedig – akik eddig kitartottak – feltehetően nem lennének vevők egy radikális fordulatra."

Ezzel azért nem értek teljesen egyet. Hiszen hány radikális fordulat volt már a fidesz elmúlt két évében, hogy csak a leglátványosabbat mondjam, a megszorítások sokéves határozott elutasítása után egy szempillantás alatt eljött "nem megszorítások" sorozata. Ennél sarkosabb váltás nem kell, és mégis van rá egy szavazó mag, akit nemes egyszerűséggel nem érdekel az efféle anomália. Ezzel pedig nyilván a párt is tisztában van.

Szevasztok 2013.01.07. 12:49:26

@Szimba: "Nálunk a rendszerváltáskor kellett volna ezt meglépni. "

Hát igen az egy egyszeri alkalom volt - elmúlt. Egyébként 90-ben a Fidesz (az akkori) nagyon szorgalmazta, hogy legyen nagykoalíciós kormány (MDF-SZDSZ). Talán az a pillanat volt nagyon elrontva, és már akkor elkezdődött az árokásás, a következményeket meg látjuk ma is...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.07. 12:50:19

@Szevasztok: azt akarod mondani, ha F*rok Béla kiskunmajsai vállalkozó huzamosan tartozik nekem 1 millióval, annak visszafizetése jelentős tehertétel számára?
Valóban. :)

bioLarzen 2013.01.07. 12:52:15

@belepo: "Mindenki hatalomtechnikai kérdésként kezeli ezt a regisztrációt.

Az fel sem merül senkiben, hogy esetleg az ötletadók komolyan gondolták, hogy a hagyományos alanyi jogú demokrácia már nem felel meg a modern kor követelményeinek ? "

Tudod, az a baj, hogy a mostani kormánypárt eddig tevékenységével azt bizonyította gyakorlatilag folyamatosan, hogy bármit tesz, annak vagy a pozíciók megszerzése/megtartása, vagy az arra esetleg veszélyes pozíciók gyengítése/ellehetetlenítése - összefoglalva tehát, a hatalom bebiztosítása volt. Ezért nagyon nehezen hiszi el az ember, hogy bármelyik döntésük más okból születne - pláne, ha nem is kell erőltetett magyarázatot kitalálni a hatalombiztosítás koncepciójának tettenéréséhez.

tudod, olyan ez, mint amikor van egy ismerősöd, akiről köztudott, hogy mindig át akarja verni az embert, és egyszer csak odamegy hozzád és egy bombaüzletet ajánl. Nem az lenne a meggyőződésed, hogy megint át akar verni?

bio

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.07. 12:53:07

"szebbik arcát mutatja majd a választóknak"

Ez a mondat számomra értelmezhetetlen! Egy zombinak nem szebb az arca, mint egy T-Rexnek! Szerintem!

Balt 2013.01.07. 13:04:01

@wowerman: "a körzetek aránytalanabbak lettek."

Milyen szempontból? Mert az aránytalanságot (azaz az egy képviselőre jutó választópolgárok számának ~1,5x-es eltérését) évtizedek óta kárhoztatja az AB, határozat van róla, hogy meg kell oldani, tehát eddig klasszikus mulasztásos alkotmánysértést követett el minden kormány, amelyik nem nyúlt hozzá a körzethatárokhoz.

teevee 2013.01.07. 13:04:45

@aszekelyek: Hehhh, már megint ez a csúsztatáscunami... Kinek van arra ideje, hogy minden rosszindulatú maszatolásodat kitakarítsa...

Az ügynökaktákkal kapcsolatban a nyilvánosságra hozatalukat próbálod keverni az elmúlt rendszer(ek) felelőseinek büntetőjogi felelősségre vonásával.

A besúgók, vagy a besúgók rendszerét működtetők, és/vagy a legfelsőbb állami és pártvezetők, vagy bárki, aki nem egy adott cselekmény idejében érvényes törvényeknek megfelelően járt el, (és ez bizonyítható, és elévülés nem áll fent,) azok büntetőjogilag felelősségre vonhatók. A Biszku ügy sincs még lezárva, vagy neked már megvan az ítélet?

A politikai és erkölcsi felelősség más kérdés, azt nem a bíróság állapítja meg, hanem mindenki maga, a tudomására jutott cselekedetek alapján.
Senki nem korlátozza azt a jogomat, hogy tudomást szerezzek Biszku és pajtásainak cselekedeteiről, sőt közpénzből finanszírozott intézmények léteznek ezek feltárására.
Ezzel szemben a Fidesz következetesen és nyilvános ígéreteinek ellenére is szabotálja, hogy megtudhassam, ki jelentett szüleimről, barátaimról, rokonaimról, rólam, rólad, róla.

Az érintettségen kívül, milyen érdek vezetheti ebben a Fideszt?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.07. 13:12:08

@teevee:
A felét szabotálja.
Azt hogy megtudd ki jelentett rólad és családtagjaidról tudtommal megtudhatod ma is.

graycivil 2013.01.07. 13:16:49

""Barátságunk véget ért" - szakítottak Bayer Zsolttal

"Rövid leszek. Legalábbis megpróbálok az lenni. Nekem Bayer Zsolt a barátom volt. Egészen pontosan: soha nem mondta még ki egyikünk sem, hogy nem vagyunk barátok. Ilyen eddig nem történt még meg" - írja Kakuk György blogjában, a Ródmúvi blogban."

hvg.hu/itthon/20130107_Baratsagunk_veget_ert__szakitottak_Bayer#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2013_1_7

""Most meg van ez. Nem, nem most van. Most csak megint ez van. Már évek óta ez van" - írja Kakuk. "Már évek óta próbálom kitalálni, mi a fene történt. Hogy lett egy emberi jogokra, tisztességre (megspórolom a felsorolást) érzékeny újságíróból nettó náciul beszélő ember? "

Ha már a barátok is... F.Y!DESZ

Balt 2013.01.07. 13:18:05

@Pézsma: Ez nem így van, uis a körzetek átszabásának lényege épp a választók/képviselő arány harmonizálása volt, amit az AB határozatában elvileg előírt vagy egy évtizede.

Balt 2013.01.07. 13:20:14

@Szimba: Meg az összes többi. :) Vagy :(

Balt 2013.01.07. 13:22:50

@török gábor: 1. Melyikük volt az ún. "népképviselet"...? Jó, persze utólag lehet rá hivatkozni (legalábbis akik bejutottak), de ez akkor is kissé visszás hivatkozási alap, legalábbis, ha legitimációs kérdéseket vetünk fel.

graycivil 2013.01.07. 13:24:08

@Balt: "Ez nem így van, uis a körzetek átszabásának lényege épp a választók/képviselő arány harmonizálása volt,..."

Beszarok! Te ezt komolyan is gondolod, vagy csak a szokásos "tehetetlenségi nyomaték" visz előre, amikor a FYDESZ ezen tömény hazugságát "hangszórózod"? :-)))

Balt 2013.01.07. 13:24:51

@Szimba: :) Az "elemző" beszéljen belőled! :))

2013.01.07. 13:26:32

@török gábor: "Sajnos azonban itt egy arzenálnyi politikatudományi kutatás, kísérlet, munka áll mögöttünk, amelyek többé-kevésbé mind ugyanazt bizonyítják: az elkötelezettebb és felkészültebb választók nem hoznak okosabb, bölcsebb, igazolhatóbb döntéseket, mint kevésbé informált, politikailag kevésbé művelt társaik."

Köszönöm, megint tanultam valamit. Hiába, nem vagyok társadalomtudós.

Viszont nem vagyok boldog a kutatási eredményektől. Ezek szerint -leegyszerűsítve- a tájékozottság, tanulás társadalmi/tömeg szinten nem hoz lényegesen bölcsebb döntéseket !? Ebben nem szeretnék hinni. Habár a hivatkozott anyag is bizonytalankodik kissé, úgyhogy remélem azért van remény.

Balt 2013.01.07. 13:32:54

@belepo: Na, én erre mondom, hogy lájk. :) (Már legalábbis a kérdésfelvetésre, nem a helyzetre.)

Balt 2013.01.07. 13:41:43

@graycivil: http://www.google.hu/#hl=hu&tbo=d&q=választókerületek+aránytalansága

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.01.07. 13:48:38

@Balt: @Balt: Lehet, hogy félreérthető volt, amit írtam, a kicsi és nagy itt most a támogatottságra vonatkozik.

Mondom így: adva van a körzet, aminek úgy húzzák meg a határait, hogy abba lehetőleg a legtöbb ellenzéki szavazó beletartozzon. Ezt szinte biztosan elbukják, de ez csak egy mandátum, ugyanakkor a környékbeli hármat meg úgy alakítják ki, hogy azokban biztosított legyen a kormánypárti túlsúly (ami egyszerűbb is, hiszen az ellenzéket már belezsúfolták egy nagy zsákba). Így hiába nyeri az 1-es körzetet mondjuk 80%-al az ellenzék, ha a másik hármat 53-47-re elbukja. Azaz így akkor is veszíthet 3:1-re, ha számszerűen egyébként többen szavaztak rájuk. A győztest támogató töredékszavazatok miatt meg még jobban.

Na pontosan ez történt a körzetek újrarajzolásakor.

pástétom 2013.01.07. 13:52:11

@török gábor: "az tény, hogy az elmúlt két évtizedben a körzetek elképesztően aránytalanná váltak, ezen mindenképpen változtatni kellett. "

Hát igen, főleg úgy, hogy a politikai érdek még véletlenűl se játszon ebben szerepet. Mint pl. a pesti XIII., és a budai III. kerület összevonása is az ésszerűsítés szolgálja...

Táskás Tóni 2013.01.07. 13:57:32

@török gábor: A fidesznek nincs szebbik arca, osztjónapot. Sőt az nem is arc.....

Balt 2013.01.07. 14:10:18

@Pézsma: Ez évekkel az aktuális választások előtt ködszurkálás - elemzőnk kedvenc szavajárását idézve. :)

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.01.07. 14:17:47

@Balt: Mondjuk inkább úgy, hogy az eddigi eredmények és saját listáik alapján saját érdekükben megtették, amit lehetett.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.01.07. 15:14:04

Magyarul Török Gábnor se tud többet, mint bármelyik mezei paraszt. Ennyi.

Balt 2013.01.07. 15:14:09

@Pézsma: Meg. Most találtam:

"Az igazság kedvéért azért említsük meg hogy a korábbi választási rendszerben volt olyan hogy egy MSZP-SZDSZ-es szavazat háromszor (3x) annyit írt mint egy más ember szavazat, ugyanis a körzetek között ennyire nagy (háromszoros) különbségek voltak a balliberális oldal javára. Ezért egyébként az AB még évekkel ezelőtt megsemmisítette az egész választási törvényt... Az új rendszerben az eltérés maximum 15% a körzeti átlagtól, úgy ahogy azt a velencei bizottság javasolta, tehát az előző rendszernél jóval igazságosabb, becsületesebb rendszer született, még ha propagandában ezt nem szabad beismerni, mert hogy nézne ki..."

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.01.07. 15:16:03

Csak ugye a bármelyik mezei paraszt legalább nem csinál postot belőle. Török Gábor viszont csinál hülyét magából.

tölgyes 2013.01.07. 15:55:54

@török gábor: Kedves Török Gábor!
Amit ír az igaz is meg nem is.

Parlamenti
1989. évi XXXIV. törvény az országgyűlési képviselők választásáról

1989. évi XXXIV. törvény hatályos az országgyűlési képviselők választásáról

1994. évi III. törvény az országgyulési képviselôk választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról és kiegészítésérôl

1997. évi XCVI. törvény az országgyulési képviselôk választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról

1997. évi C. törvény a választási eljárásról

Önkormányzati

1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselôk és polgármesterek választásáról

1994. évi LXII. törvény a helyi önkormányzati képviselôk és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról

1997. évi C. törvény a választási eljárásról

1998. évi XXIX. törvény a helyi önkormányzati képviselôk és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról

1999. évi LXV. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény, a helyi önkormányzati képviselôk és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról

Lehet persze mondani, hogy a módosítások nem hoztak érdemi változásokat. Azonban ez is lehet igaz is meg nem is.

ARRól nem is beszélve, hogy a 89-es tárgyalásokon ki milyen aknákat és aránytalanságokat épített be a rendszerbe és azt milyen megfontolásokból tette.
Baj csak azért nem lett belóle, mert semmi sem úgy alakult, ahogy azt előzőleg elképzelték. Így van ez a jelenlegi rendszerben is.

Én arra emlékszem, hogy itt a kerületben ahol élek 2006 előtt a jegyző az MSZP-vel karöltve úgy módosította a választólerületek határait, hogy a korábbi modell szerint minden körzetben MSZP többségre legyen nagyobb esély. Mi lett a következmény?? Nagy vereség. Olyannyira, hogy 2010-ben ugyanezen körzetek alapján az mszpések már egyetlen egyéni képviselőt sem tudtak bejuttatni a képviselőtestületbe.

És ugyan ki számított arra hogy Borsodban az MSZP-t elsősorban egy radikális jobboldali párt fogja meggyengíteni. Az ottani MSZP szavazók tehát nem beloldali pártot kerestek maguknak, hanem a Jobbikot.

Egy bizonyosnak látszik 2010-ben volt olyan körzet is ahol két és félszer annyi szavazat kellett egy mandátum megszerzéséhez, mint egy másikban. Ezek a szélsőséges aránytalánságok most megszüntek, bár teljesen nem küszöbölték ki őkat.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.01.07. 16:05:01

"Nagyjából egy évvel ezelőtt beszélt először a Fidesz konszolidációról, magam akkor itt ezen a blogon komolyan is vettem a stratégiai váltás lehetőségét, és igyekeztem érdemben foglalkozni vele."

a kormányzati (Fidesz) sajtó mellett most már Török Gábor is felkerült a Mókabóka listára, amelynek elemeit azért olvasom, hogy szarrá röhögjem magamat.

szegény Hócipő és Hírcsárda, lassan bezárhatnak! :-D

tölgyes 2013.01.07. 16:06:07

@bioLarzen: AZ Ab a 2007-ben kötelezte az OGY-t körzetek aránytalanságainak megváltoztatására. Ez nem történt meg ezért az Ab. 2011 dec. 31-ei hatállyal a korábbi választási körzeteket megsemmisítette.

tölgyes 2013.01.07. 16:14:04

@wowerman: Nem lettek areánytalanabbak, hanem voltak aránytalanabbak.@ajjaj99: Ezek fikciók! Ugyan ki gondolta volna az 1989- óta lezajlott választások alapján, hogy a Jobbik olyan mértékbnen tör elő a keleti térségben az MSZP rovására ahogy ez megtörtétn.
A magyar választók esetében az Ön által elgondolt stabilitás legfeljebb csak álom és legfeljebb egy-két körzetben maradhat meg.. de én ebben sem vagyok biztos.

tölgyes 2013.01.07. 16:17:34

@anonymand: Min gondolkozzak??@aszekelyek: Ez most nem számít már. Én nem voltam ellene a regisztrációnak, de ezen már kár rágódni A fidesz jó döntést hozott, amikor nem erőltette ezt a dolgot.. Bár az ajánló cédulák ellen is tiltakoztak. Többek között az LMP...:)

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.01.07. 16:22:13

@Balt: Mivel nem vagyok sem mszp-szdsz sem fidesz fan, ezért azt gondolom, hogy a gerrymandering nem segíti a demokráciát. Bárki csinálja.

ajjaj99 2013.01.07. 16:26:37

@tölgyes: Nem a választókörzeteket, hanem az eredményeket tartom aránytalannak, és nem stabilitást, hanem a szavazati arányokat tükröző képviseletet kérem számon.

aszekelyek 2013.01.07. 17:28:13

@Vitéz László: ennyi? ez nudlinak is soványka .@A pöttyös az igazi dbeata: Édes beám, halkan emlékeztetnék arra, amikor volt az azeriekkel a kis afférunk, nekem volt a meglátásom csupán itt, hogy az benne a fura, hogy az EU nem ugrott rá erre-is. Nem minden a belpolban dől el. :D Vannak olyan szempontok, ha nem is tetszik, sőt tények és azoknak pontos ismerete, mikről halandó hozzászólónak itten sincsen halvány fogalma sem. Mint azt írtam, nekem sem de legalább néha elgondolkozom azon, mi is fura egy szituációban és az elméletileg miért is lehetséges. Mondjuk , mert nem képzelem, hogy nálam jobban nincs informálva a lényegről senki:) Főleg nem a kormányról gondolom, kevésbé lát rá a lényegre, mint én magam. Ajánlatos magatartás ez. Minden kiderül ugyanis végül. Ahogyan kiderült , ez bizony nem egyszer fordult elő az EU-ban és a híres etalon Ámerikában is. Ami miatt nem ugrottak rá a kormányra. A kényszert is kár lenne tagadni:) @tölgyes: ellene én sem voltam de az intelligencia ugye mérhető, megváltozott helyzethez való gyors vagy semmilyen alkalmazkodáson. :) Sztem ezt akkor is rá fogják ezerszer olvasni a kormányra, -ezt is- még ha ilyen véget is ért.

kNincsenek illúzióim az ellenzéki vádak tekintetében. Még felhívnám a figyelmet arra is, amit tegnap láttam a Civil KAszinó című műsorban, ahol kulturáltan társalogtak erről. történész úr jegyezte meg, hogy számára az feltűnő, hogy az alkotmánybíróságot hol azzal vádolják, hogy a FIDESZ " seggnyalója" , hol azzal kérkednek, hogy na ugye, jól odavágott a náci brigatijainak... Nagyjából minden témával így áll az ellenzék.
A jövőre nézve akkor is ennek a döntésnek volt jobb kimenetele.

aszekelyek 2013.01.07. 17:36:33

@belekotty: bottal a valahai , megdönthetetlennek vélt mszp-szdsz hatalom nyomát kéne inkább ütni....@tölgyes: az egyetlen, ami tetszett mindenkinek asszem az volt, hogy a kopogtató cédulákat megszüntették. akár vissza is kaphatják:) Ha nem köll az regisztráció. :)
Az teljesen jó volt és alkotmányos a sok választáson. : )

Köszönjük a pontos tájékoztatást a körzetekről ! :)))

aszekelyek 2013.01.07. 17:46:56

@ajjaj99: előre? @Balt: :))) Az.

@tölgyes: akkor most szeretik a versenyt vagy nem ? :D

dbeata 2013.01.07. 17:47:50

@aszekelyek: Jól van, neked ez az ízlésed, nem szólok beles, de továbbra is harcolni fogok a ködösítés ellen, a saját szerény eszközeimmel, és azt fogom elfogadni, támogatni, aki az átláthatóságot, korrektséget kívánja növelni és partnerségre törekszik. Ami nem egyenlő azzal, hogy csak jogai lennének egy állampolgárnak, és kötelessége meg nem. Ugyanígy a politikusnak.
Ha egy nemzetbiztonsági (vagy arra jobban hasonlító) ügyet párhuzamba tudsz állítani ezzel, hát, az téged minősít, nem engem.

aszekelyek 2013.01.07. 17:51:05

@sisszi: márpedig a szavazásra jogosultak fele hallani se akar politikusokról, nem követi és nem foglalkozik velük. Sokat olvastunk, hallottunk erről. Akkor ők mind nácik? Akik nem engedik be az életükbe és a fejükbe azt? Meg a stresszt ,ami azzal jár .

tölgyes 2013.01.07. 17:55:17

@ajjaj99: Nem nagyon értem, hogy mit tart aránytalannak. Ha 2010-ben Mon. az angol választási rendszer alapján történik a voksolás, akkor a fidesznek 97%-os többsége van. Ott azonban épp tavaly erősítették meg népszavazáson, hogy nem kívánnak változtatni a választási rendszerükön. Az ottani 1823 óta alkalmazott regisztráción sem. Ott nincsen semmilyen arányosítás. Ha valaki nyer akár 1 szavazattal is, az mindent visz. @aszekelyek: Én a mostani jajveszékelés mögött is az ellenzék tehetetlenségét látom valódi okként. Azt mindenki elismeri, hogy az nyeri a választást, aki több szavazatot kap.A feladat egyszerű: tessék több szavazatot szerezni. A szavazatgyűjtésben nem gátolja őket senki, a pártjaik nincsenek betiltva.
Nem akarom elkeseríteni de az AB-t illetően ez mindig is így volt. Az szidta, aki számára döntés kedvezőtlen volt. Bokros még a költségvetése megnyirbálásával is megfenyegette anno az AB-t.
Való igaz: az LMP-t a hideg rázta ki attól, hogy kopogtatókat kell gyűjtenie. Nincsenek talán ma sem a településeken élő szervezetei.

tölgyes 2013.01.07. 17:58:31

@aszekelyek: Szeretik azt, ha nekik fütyül... 2010-ig nekik fütyült. Azt szerették... akkor lett bajuk vele, amikor azt kellett látniuk, hogy nem fütyült nekik annyira, amennyire szerették volna.

aszekelyek 2013.01.07. 18:02:38

@A pöttyös az igazi dbeata: Az egy példa volt édes Beám arra, hogy teljesen tájékozatlanok hogyan törnek pálcát azonnal a gyűlölt politikai ellenfél felett. Mielőtt lennének helytálló ismereteik. Valamint a gátlástalan uszításra is példa volt. Az minősíti azokat, aki arra rászálltak. Honnan lehetnénk biztosak abban, hogy ennek nincsenek nemzetbiztonsági okai? ezt tessék megmondani. Az átláthatóságot nem akaródzott elfogadni. Abban az esetben sem. tudniillik azt, hogy ez bizony így gyakorlat az EU-ban. Gyenge próbálkozásod volt ez.
Az ízlésekről pedig annyit, hogy akinek az volt az ízlése, hogy ezzel uszítson vagy abban partner legyen, az is az illetőt minősíti. Tájékozódás helyett, vagy ami még rosszabb, tudván az igazat, azt elfedni próbálván uszított azzal. Rengeteg olyan ízlésű van itt is.
Tehetség híján , érthető persze hogy csak erre tellett. Az állt érdekeikben. Akkor is.

Tudod édes Beám , a reklámpszichológiában említik , hogy legyen szó bármiről , a sémák nem változnak élethossziglan. Ebből logikus a következtetés , hogy a regisztráció ellenes uszítás nem tér el lényegében az azeri ügytől a célját illetően.

dbeata 2013.01.07. 18:08:52

@aszekelyek: Csak halkan emlékeztetnélek, hogy a közvéleménykutatások szerint a megkérdezettek 80%-a ellenezte. Édes Évám. Azok között pedig bőven lehettek Orbán hívei. Vagy már ennyire elapadt a rajongói létszám? Ne már :(

tölgyes 2013.01.07. 18:17:28

@A pöttyös az igazi dbeata: Az ellenzők arány túlzás, de mára mindez okafogyottá vált. 2007-ben a társadalom nagyobb része előrehozott választásokat akart Őszöd miatt.. de mégse lett pedig az MSZP-nek az lett volna az érdeke...A fidesz nem ment szembe az AB-val. Ez egy lezárt ügy, pedig megtehette volna a parlamenti erőviszonyok alapján.

dbeata 2013.01.07. 18:20:46

@tölgyes: "a parlamenti erőviszonyok alapján. " Hát persze, egy lebontott fékek és ellensúlyok rendszerében, könnyen megteheti. Kérdés, hogy egyáltalán milyen államformában élünk. Demokrácia ez, Ön szerint?

tölgyes 2013.01.07. 18:49:09

@A pöttyös az igazi dbeata: Nem a lebontott fékek, hanem az alkotzmányozó többség miatt. A világban szokatlan a 2/3-ad. Nálunk pedig az van. Épp azért mert 2010 előtt a ballib nagyon elrontotta és nem volt képes megtenni egy demokratikus gesztust. Nem írt ki idő előtti választásokat. 2007-2008-ban esélye sem lett volna a fidesznek a 2/3-ra.
A parlamentáris kormányformában mások a fékek, mint az USA féle elnöki rendszerben.Ezért azokat így nem érdemes emlegetni.

thymos 2013.01.07. 18:53:46

"Fidesz számára, mert a felmérések szerint a bevezetése a saját bázisát is megosztotta, így ebben az esetben leginkább miattuk, egy eszkalálódó vita rájuk gyakorolt hatásától tartva dönthetett a fegyverletétel mellett."

"Fidesznek az utóbbira kell majd jobban figyelnie, ha politikai-hatalmi céljai és a saját szavazóira gyakorolt hatás – miként most történhetett - összeütközésbe kerülhet.

Török úr használja a Fidesz "saját bázisát" és a "saját szavazóira" fogalmakat, ami számomra nem elég világos, hogy ugyanazokra gondol-e, vagy az egyikben, a "bázisosak" alatt a mindhalálig Fideszre voksolókat érti, a másikban pedig az ingadozó szavazókat, akik meg hol ide, hol oda szavaznak az alapján, hogy éppen milyen az aktuális dühroham kifejeződése a társadalom azon rétegei között, akiknek amúgy a regisztráció kérdése "völlig egal", csak lehessen valamiért elégedetlenkedni, hisz két évente ez program kell, hogy legyen, különben e tájékozatlan közönség elvesztené az orientációs képességét és nem lehetne betessékelni a szavazófülkék függönnyel lesötétített homályába.

Ha így érti Török úr, ahogyan a fentiekben "találgattam", akkor a Fideszre "tűzön-vízen" szavazók védelméért tett nagyvonalúsági gesztus érthető is lehet, hisz senkinek sem kívánom én sem, hogy a "pöbel" úton-útfélen, no meg a közintézményekben is zaklassa a nyugalomra és konszolidációra vágyó polgárokat.

Ami viszont az ingadozók védelmét, a "saját szavazóira gyakorolt hatást" illeti, ott viszont az "elhallgatási spirál" klasszikus hatásának kivédését vélem felfedezni, hisz azért az ő szavazatukra (még ha a regisztráció éppen ellenük konstruálták is), azért még szükség lehet.

dbeata 2013.01.07. 19:02:47

@tölgyes: Az alkotmányozás nem volt a Fidesz programjában! Nem arra kapta a megbízást, hogy mindenhová a hajjakendjeit ültesse! Ezen még az se változtat, ha előtte "nagyon elrontották" mások. Biztos érti.

A hibákból pedig tanulni lehet és kell. A másokéból még jobb. Ha a Fidesz csak ugyanúgy tud kormányozni, most már fújhatjuk, hogy nagyvonalú, miután már "minden az övé". Ez nem nagyvonalúság, hanem cinizmus, és jól felfogott politikai érdek. Ön pont azt kéri számon az MSZP-n, amire a Fidesz sem képes.

Na, mondjon újat. Úgy tudtam eddig, hogy a hatalmi ágak szétválasztása az alap. Aztán meg a független kontroll intézmények is köllenének. Na, nem vagyok jogász, lehet, hogy pongyolán fogalmazok.

laji 2013.01.07. 19:02:59

Rogán szerint eldőlt, hogy 2014-ben nem lesz regisztráció! Akkor ezek szerint az már 2013-ban lesz... :)))
Lehet, hogy aug. 20-án szavazunk!

laji 2013.01.07. 19:07:07

@A pöttyös az igazi dbeata: "Csak halkan emlékeztetnélek, hogy a közvéleménykutatások szerint a megkérdezettek 80%-a ellenezte. Édes Évám. Azok között pedig bőven lehettek Orbán hívei. Vagy már ennyire elapadt a rajongói létszám? Ne már :( "

Megkérdeztek 1000 főt, abból 800 ellenezte. De van még 8 millió másik ember! (mindenki tudja, hogy az Ipsos pl. az m,szp székház portáján rakja ki az önkitöltős kérdőíveit...) :)))

dbeata 2013.01.07. 19:12:13

@laji: Üdv! Keress más játszópajtást a gumicsontrágáshoz...:))

laji 2013.01.07. 19:34:00

@A pöttyös az igazi dbeata: Te meg kap-dbea túrós rudam... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 19:34:06

@aszekelyek:

Minek kell egyáltalán választási térképeket rajzolgatni?
Miért nem jók a közigazgatási határok?

Éppen idén alakítottak ki 198 járást a kerületekkel együtt.
1 járás = 1 képviselő és összeállt a parlament, nincsen ez az örökös vita a választási körzetekről.

Akármiféle választási rendszereknél Magyarországon a figyelembe veendő körzetek a járások, megyék, és nem politikusoknak kell rajzolgatniuk titkos saját szempontjaik alapján, ami valóban nem tűnik tisztességesnek.

Ha pedig az lenne a súlyosan nagy alkotmányos probléma, hogy kb. ugyanannyi szavazóra jusson egy képviselő azt is könnyedén meg lehet oldani bármiféle körzetrajzolgatás nélkül is.
1 körzet = 1 megye és az egy megyéből mandátumot szerző képviselők száma változik a lakosság arányában.

Egyszerű lenne ez kérem, de egyben nagyszerű is, nem úgy mint a mai rendszer.

laji 2013.01.07. 19:36:46

@Akitlosz: "Minek kell egyáltalán választási térképeket rajzolgatni?"

Ha egyszer az AB erre utasította őket...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 19:39:22

@aszekelyek:

Attól még igen meglepődnék, ha a 2014-es választások idejére lenne a Magyar Nemzeti Banknak akkora valutatartaléka, mint amekkora ma van.

S azon is, ha 2015-ben nem lennének újabb "megszorítások", ráadásul függetlenül attól, hogy hatalmon marad-e a Fidesz vagy új kormány lesz.

Az nem is titok, hogy az összes ellenzéki párt SZJA-t akar emelni, s akadnak akik ennek még tapsolnak is.

Oroszországban 13%-os a SZJA és egységesen vonatkozik mindenkire. A szocialisták által uralt Franciaországban pedig 75%-os a legnagyobb kulcs.
Hogy megfordult a világ!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 19:51:53

@aszekelyek:

"azt mire alapozod kedves , hogy ha ez a kormányzat nyer , megszorítással kezdi ?"

Az élettapasztalatomra + a történelem az élet tanítómestere.

Ez a mostani egy ilyen húzd meg, ereszd meg politikai rendszer.
A választások utáni első és második évben van a húzd meg fázis, aztán a választások előtti és a választások évében az ereszd meg szakasz. Ciklikusan ismétlődik, így nem nehéz kitalálni, hogy 2015-ben újra húzd meg korszak leend. Akkor is, ha nem lenne különösebb válság, mert kell egy kis tartalékot gyűjteni, hogy 2017-2018-ban újra ereszd meg politikát lehessen folytatni.

Mindig minden hatalomnak, kormánynak csak a következő választásokig kell kihúznia, és mindig még csak a következő választást akarják megnyerni, mindez pedig alapvetően behatárolja és meghatározza a politikájukat.

Hiába hirdetnek 5 vagy 30 éves programokat, az csak kamu és értelme sincsen. Nem tudhatják, hogy 4 év múlva is ők lesznek-e még hatalmon, s ha nem, akkor az új hatalom úgysem az ő megkezdett programjaikat fogja folytatni, hanem a sajátjait szeretné elkezdeni és megvalósítani. Ez nem csak náluk, de még a nagy Amerikai egyesült Államokban is így van. Amit Bush elindított az Obama eltörölte. Ha Obama vesztett volna, akkor pedig az ő programjait törölte volna el Romney. Nálunk hasonlóképpen. Sőt! Nem is kell hatalomváltás, akár ugyanaz a kormány is eltörli a választások után a saját választások előtti programját.

Lásd a Gyurcsány féle 2005-ös törvénybe iktatott 5 éves adócsökkentési programot.

Annyira, de annyira kiszámítható ez, mint az időjárás.

tölgyes 2013.01.07. 19:54:31

@A pöttyös az igazi dbeata: Miért lett volna az alkotmányozás a fidesz programjában??Annak feltétele a 2/3-ad. Azt pedig egyetlen párt se tűzheti ki célul, hogy ő azt megszerzi.Mégis az MSZP ezzel riogatta a választókat, ezzel akarta lebeszélni őket a fidesz támogatásáról, 2/3-ról, így a választók tudták, hogy a felhatalmazás ezzel jár. Ha Ön ezt nem tudta, akkor a baj magával van.
Ráadásul már az MSZP-SZDSZ is "alkotmányozott", vagyis módosította az alkotmányt is választójogi törvényt is...Később Medgyessy mondta, hogy az alkotmányt módosítani kell, mert bajok vannak vele. Gyurcsány ezt később megismételte, de egyiknek se volt hozzá többsége. Hiba lett volna elszalasztani a lehetőséget. Az aztán egy másik kérdés, hogy az új elég jó-e, és az is kérdés, hogy mikor fogják az új politikai erők azt megváltoztatni. Ahhoz azonban, hogy erre sor kerülhessen választást kell nyerni. Az, hogy sikerül lehetséges, nem kizárt, de a mai közvéleménykutatások szerint mégsem valószínű. Ez persze gyorsan változhat.

jjulie 2013.01.07. 20:02:34

@tölgyes:

hűha kádárvakarék, ma nem pihiztél, birizgált a fideszfertőzésed?

megmentetted közgéporbániát, vagy odabuda?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 20:04:04

@aszekelyek:

"99 havi díj és 150 ft költség per darab lenne."

Ez jó drágának tűnik. Valamint ha a bank utalja automatikusan a közüzemi számlákat, akkor az ügyfél elveszti a lehetőségét, hogy ellenőrizhesse, és kézben tarthassa az ilyen számlaügyeit. Például ha téves összegről szól a számla, a bank akkor is utalja, míg az ügyfél magától ezt nem tenné.

Franciaországban egy nő akkora áramszámlát kapott, amelyen az összeg nagyobb volt mint Franciaország teljes éves GDP-je. No nem mintha ennyi pénzt tudott volna utalni a bankja, de jól mutatja, hogy mennyire megbízhatatlanok a közszolgáltatók számlázási rendszerei.

Szóval a lényeg, hogy eléggé kockázatos a bankra bízni a közüzemi számlák kiegyenlítését. Már befizetett összeget visszakövetelni tőlük sokkal nehezebb, mint az alaptalan követeléseket eleve be sem fizetni.

hoplita 2013.01.07. 20:05:26

@laji:
Mráz Samuéknak meg személyesen a csuti törpe gecigány diktálja a százalékokat, ezt is tuggya ám mindenki, te kis fidesznyik birkuci.:)))

@Akitlosz:
Bárcsak abban a szombati öt számban lennék ilyen biztos, mint ebben amit írtál, cimbora.:))
Székelyildinek érvelsz?
Homokot nem akarsz a Góbiba hordani?:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 20:09:31

@Vitéz László:

Egyet jobbra, kettőt balra.
Még, hogy a helyben járás nem mozgás! Dehogynem!

dbeata 2013.01.07. 20:12:42

@laji: Jól van, küldd el postán! (gyökér).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 20:17:39

@László56:

No és mi a helyzet a kommunistáinkkal?
Ez az első olyan írásod, az általam olvasottak közül, amelyikben nem is említed őket.

Csak nem vagy beteg?

dbeata 2013.01.07. 20:18:19

@tölgyes: "Ha Ön ezt nem tudta, akkor a baj magával van." Ugyan miért volna baj? Már önmagában nem ördögtől való az alkotmányozás. Csakhogy az tette olyan különlegessé, hogy lettek volna fontosabb dolgok, mégis ezzel voltak elfoglalva a Fidesznyikek, és ráadásul az ő szájízükre faragták az alaptákolmányt, ezek lettek volna a fő problémák.

ÉLni kell a hatalommal, nem visszaélni.

6.Lenin 2013.01.07. 20:25:08

Hiába írta le az Ember Fia már vagy 1001x...

Az irány jó, a kapitány a helyén, haladunk...

Sokaknak ez még mindig felfoghatatlan, bámulnak a világba, mint szegény vak Lajcsika a moziban.

Már jó néhány éve világos (is lehetne a látóknak), a "békeharcos" irányít, a többiek csak bamba szemlélői az eseményeknek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 20:34:32

@török gábor:

Tölgyesnek is igaza van, és Önnek is, kicsit, de egyikőjüknek sem igazán, sőt félig nincsen.

Az igaz, hogy az előző választási rendszer 1989-ben a kerekasztalos suskus alatt született, de azt elég nehéz lenne nemzeti közmegegyezésnek nevezni.

A kerekasztalosoknak nem volt semmiféle demokratikus felhatalmazásuk beleszólni az ország dolgába, minden felhatalmazásukat a kommunista diktatúrától kapták. Csak azért lehettek valakik, tárgyalópartnerok, mert a diktatúra azzá tette őket.

A tisztán (még a független képviselők is kommunisták voltak, amíg ki nem zárták őket a pártból) kommunista parlament fogadta el a választási rendszert, ahogyan az alkotmányt is.

A választás után annyi lényeges változtatás történt, hogy a 4%-os bejutási küszöböt 5%-ra emelték fel, hogy megnehezítsék új pártok bejutását.

A Fidesz a mai napig tartja magát az 1989-ben a kommunistákkal kötött paktumjához, lásd például az ügynöktörvény kezelése esetét.

menőmano 2013.01.07. 20:38:54

Egy esetleges alkotmánymódosítás viszont elhúzódó politikai és jogi vitákat, bizonytalanságot eredményezne, a választók körében pedig - a közelgő parlamenti voksolás előtt - a zűrzavar érzését keltheti - mondta."

Hát! Ja! Pedig ebben az évben is lesz) Totális helyzet, gazdasági, politikai zűrzavar . szerintem.

A választók, vagyis a népek, pedig regisztrációval- vagy anélkül eldöntik majd, hogy kinek mi a jó, és mi a nem jó.

osztjónapot!

menőmano 2013.01.07. 20:41:40

Itt a link is)

www.origo.hu/itthon/20130104-rogan-antal-nem-lesz-regisztracio-2014ben.html

*******
Bocsika! El ne felejtsem ismételni magamat! Nekem totálisan a magyar reménysugár, a politikai palettán) a Bajnai Gordon.
Bezony.

:))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 20:41:54

Szóval nem egy nagy művészet olyan választási rendszert alkotni, amelyikben sohasem kell semmiféle választási körzeteket újrarajzolgatni.

Ilyent azért nem csinálnak, mert a politikusok jobban szeretik a saját szájuk íze és pillanatnyi politikai érdekeik szerint újrarajzolgatni a választási körzeteket.

A Kubatov lista megadja hozzá a "tudományos" alapot.

ajjaj99 2013.01.07. 20:46:53

@aszekelyek: Tudod, azt hogy várjuk meg mi lesz az eredménye a törvénynek, nem szopom be.

márta)) 2013.01.07. 20:52:23

Bizonyos társadalmi csoport körében nem keltett volna zűrzavart az alkotmánymódositás, sem most, sem a szavazás előtt. Úgy gondolom.
Főleg azon "csoportnál" kik esetleg azt sem tudják mi az, "Alkotmány.
A napi politikai események értelmezéséhez sem nőttek még fel. Azt sem tudják eszik e , avagy isszák.
S a választások előtt elég volt csak annyi, hogy lopott a másik.

De viszont az nagyon valószinű, hogy regisztrálták volna magukat, (emlitett társadalmi csoport is) mert az elszegényedés, nélkülözés "érzését" meg kell élni, megélik.

6.Lenin 2013.01.07. 20:54:54

@Akitlosz:

Aztán már csak azt a problémát kellene megoldani, hogy tulajdonképpen mi a toszért is kell választásokat tartani.

Elég lenne sorsolni is.

-akkor felkérjük Lottyadt Mancikát, hogy vegye ki a a golyót, amely a győztes párt nevét rejti.
-Khmm, Mincika kedves, a üveggömbből. Elnézést kérünk a pici félresiklásért.
-Igen, tehát a következő 4 évben a ....... fognak kormányozni.
-Khmm, Mancika, több golyót nem kell kivenni. Az üveggömbből sem. Köszönjük.

ajjaj99 2013.01.07. 20:55:17

@tölgyes: Ha jól tudom, akkor az angoloknál tisztán egyéni választás van, a mienk pedig vegyes, és nem is volt népszavazás róla. Úgy vélem, hogy a fidesz előnyét szolgáló változásokat eszközölt, ami persze vissza is üthet. Ha már maradt a vegyes választás, korrektebb lenne olyanná formálni, amely pontosabban közvetíti a választói akaratot. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy az nyeri a választásokat, aki a legtöbb szavazatot kapja. A rendszer legalábbis lehetővé teszi.

márta)) 2013.01.07. 21:01:58

Az erő azonban nem minden. Az ész szava és a politikai felelősségérzet ma mást kíván tőlünk" - ""

Tényleg? Hát Én ezt nem is tudtam (eddig).
De, annyira jó, illllyyeneket olvasni, az eltelt majdnem három év után.
:))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 21:03:05

@Szevasztok:

Viszont az államadósságot növelni sem érdemes.

Amúgy az államadósságot 50-60 év alatt egyensúlyi költségvetéssel vissza lehet(ne) fizetni.

Mi értelme van évente billiós összeget kidobni csak a kamatokra? Ebből Magyarországnak semmi haszna nincsen. A rendszer célja és értelme, hogy a közpénzek legálisan magánzsebekbe kerülhessenek.

Szóval nem kell az állam adósságot erőltetetten visszafizetni, akarni sem, de tovább növelni végképpen nem okos dolog.

Ha az állam hajlandó lenne megélni az adóbevételiből, akkor sem államadósság növelésre, sem pénzrontásra nem lenne szükség.

márta)) 2013.01.07. 21:04:25

Hát! Én ezt nem is értem??!
:)

6.Lenin 2013.01.07. 21:05:56

@ajjaj99:

A választói akaratot nem a választási rendszereknek/körzeteknek kell biztosítani/befolyásolni.

A választói akaratot a politikusoknak kell befolyásolni, ígéretekkel/programokkal.

Olyan rendszer nem lehetséges amely biztosítaná, hogy csak a hülyék nyerhetnek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 21:08:45

@Szimba:

A rovásírás nem a gondok megoldásában segít, hanem a magyarság kultúrájának és magyarságtudatának a megőrzésében, erősítésében.

Aztán meg teljesen érthető és megérthető az, ha a magyarok nem szeretnek másodrendű állampolgárok lenni a saját hazájukban, és nem tetszik nekik, ha a liberális államhatalom negatívan diszkriminálja őket bizonyos kisebbségek előnyös megkülönböztetése miatt, ami ugyan nem szolgálja az ország érdekét, s örvendetes, hogy ennyi idő után végre akad egy párt, amelyik ezt ki is meri mondani, s nem a ha nem beszélünk róla, akkor nem is létezik probléma politikáját folytatja, mint a többi párt.

aszekelyek 2013.01.07. 21:10:03

@Hepci: @Akitlosz: azt még megkérdezném , hogy mennyivel jobb a facebookon a like-ot névvel , címmel nyomkodók listája , mert egy ideje ott virít nálam is az mszp oldal , hogy nyomkodjak like-ot rá. Ismerősöm van , aki már a harmadikat nyomja... -egy hét alatt. Neki pl ha esik , ha fúj , mszp... Szóval a facebookon van ám maszop lista is... Annyira oda vannak attól a kubatov listától de hogy miért? Annak is csak füstje van , lángja nincs. @menőmano: mire készülsz manócska? Lesz zűrzavar ? Sztem inkább most már letisztul , ki kivel és miért. El is kezdtek egyezkedni már. A szegények bőrére. Sosem a sajátjukra.

@A pöttyös az igazi dbeata: édes Beám , minden kormány el volt foglalva az alkotmánnyal , csak nem bírtak egymással megegyezni.Holott lettek volna sokkal sürgősebb dolgaik és fontosabbak is. Média vircsaft, na az nem volt körülötte ilyen, mert a média az ő irányításuk alatt lapított és alig közölt arról valamit.

Ha meg bírtak volna egyezni , akkor bőven lett volna nem is egyszer hozzá kétharmaduk , úgy kihagyva az ellenzéket , mint a huzat. No csak ennyit a hőseidről , akik éltek a hatalmukkal , nem visszaéltek... -szerinted. Őszödön éppen arról beszélt a mi ferink , hogyan éltek vissza hatalmukkal. De te csak nyivákoljál... Azt is erre a kormányra kenve. Mondjuk nem kellett volna tüntetőleg nem akarni részt venni az alkotmányozásban. Most meg azt nyávogni, hogy visszaélés. Mi a fene lenne az a visszaélés? Minden joga megvan ennek a kormának is , mint az előzőeknek is megvolt , hogy új alkotmányt hozzon össze , ha tud. És tudott. Nagyon fájhat persze. Gyakorlatilag mindent tudnak , amit a drágalátos nagyot bukott ellenzékük sosem tudott. Mszp-szdsz leginkább.

Csak nálunk volt még a 89-ből ránk penészedett ideiglenes érvényben. meddig kellett volna még rájuk várni vele? Még "tákolmányt" sem bírtak újat összehozni , nem, hogy alaptörvényt. De erről is a zorbántehet. Gondolom ez a szlogen felétek. ron gyerek felé is.

Olyan mérhetetlen tiszteletlenséget soha nem tanúsított a jobboldal , a FIDESZ az iránt a 89-es , ideiglenesen húsz évig hazánkban állomásozó alkotmánnyal szemben , mint amit az ellenzék manapság megenged magának. Miközben semmiképp nem hajlandó részt venni. Ezt sem így csinálta Orbán ..... ordenáré csak a baloldal szok lenni , ilyes komoly ügyekben . Pl Őszödön is. "Szenvedélyes igazságbeszéd " a "kurvaország-"lásról... Tudod. mert azt csinálták...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 21:13:50

@belepo:

Cenzusnak lenne értelme, sőt haszna is.
Akkor, ha bizonyos mennyiségű (minimálbér utáni) SZJA fizetési alapon vezetnék be.

Másféle alapú cenzusok nem igazán oldanák meg igazán a jelenlegi rendszer működésének gondjait, és nem lennének annyira hasznosak. Bizonyos másféle cenzusos rendszerek pedig alkotmányosak sem. Ez a regisztrációs dolog is az alkotmánybíróságon bukott el. Egyelőre. Talán majd ha több fideszes alkotmánybíró lesz a testületben - érkezik Salamon erősítésnek - akkor újra nekifuthatnak.

6.Lenin 2013.01.07. 21:21:13

@Akitlosz:

"Cenzusnak lenne értelme, sőt haszna is.
Akkor, ha bizonyos mennyiségű (minimálbér utáni) SZJA fizetési alapon vezetnék be."

befizetett adó befolyásolná a tudatos választást?

Hát izé, akkor mi a toszért szavaznak 1esek a Jobbikra, mások a DK-ra?
Mi köze ennek a befizetett adóhoz?

márta)) 2013.01.07. 21:21:25

Érdemes felidézni, újra elolvasni) gondolom.

www.origo.hu/itthon/20130104-mivel-magyarazta-a-fidesz-a-valasztasi-regisztraciot.html

"Ami jó az jó; egy meg egy az kettő; sok magyar analfabéta tönkreteszi a választást - ez csak néhány azok közül az érvek közül, amelyekkel a Fidesz az elmúlt egy évben próbálta megindokolni, hogy mi szükség van a választási regisztrációra"

Ez van.

aszekelyek 2013.01.07. 21:21:36

@Szimba: A nem normális az volt, hogy egyedül ők tudtak a nem normálisan vezető helyeken maradtakkal szemben fellépni. Az nem volt normális, hogy rencerváltás tábla a kirakatban és mindenki maradt a helyén , kevés kivétellel. Őket ma komcsizzák a helyükön maradtak. Egészen más szerepet osztottak pedig Orbánéknak :) Csak elszabadultak.
Az ideológiailag egyáltalán nem képzettek meg kergetik tovább a délibábokat.

aszekelyek 2013.01.07. 21:26:22

@Szevasztok: növelni viszont egyenesen gazemberség. Azt, amit feriék 2008-ban felvettek, azt viszont tőkét és kamatait, rövid lejárattal kell fizetni. Ezt letagadni a másik gazemberség. mert ha nem, vihetik a Szent koronát, vizet, földet, amit akarnak. Így aztán azt mindenképpen vissza kell fizetni. Kicsit már unalmas, hogy századszorra is le kell írnom. Amíg jön ilyen , aki nyomatja, hogy nem, addig nem adom fel. Igenis azt fizetni jó. kell. A zlett volna a legjobb, ha nem veszik fel. De felvették. Rövid határidőre. Tőkét és kamatait fizetnünk muszáj. Ami addig volt, nem kevés az sem, amit addig szedtek fel , azt lehet kiváltogatni másikkal.
Sanda gazemberség mást állítani.

ajjaj99 2013.01.07. 21:26:25

@6.Lenin: Üdv! Azt írtam, hogy a választási rendszer minél pontosabban közvetítse a választói akaratot. Nem formálni!

márta)) 2013.01.07. 21:26:59

".....A politikus szerint több választáson is az utolsó pillanatban döntő, kétes módon választásra bírt, politikailag nem tudatos szavazók döntöttek az ország sorsáról."

Nekem ez tetszik.
:)

6.Lenin 2013.01.07. 21:28:47

@márta)):

"Ami jó az jó; egy meg egy az kettő; sok magyar analfabéta tönkreteszi a választást - ez csak néhány azok közül az érvek közül, amelyekkel a Fidesz az elmúlt egy évben próbálta megindokolni, hogy mi szükség van a választási regisztrációra"

Ez van. "

ez 1 ordenáré nagy hazugság.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 21:32:49

@hoplita:

Mások is olvashatják. Minden ilyen blogot többen olvasnak, mint ahányan hozzá is szólnak.
Te is elolvastad, és egyetértesz.

Én nem óhajtok meggyőzni senkit semmiről. Ha hozzám szólnak és kérdeznek civilizált hangnemben, akkor ugyan miért ne válaszolnék?

Aki olyan neki eleve a hozzászólásait sem olvasom el, akkor sem, ha nekem ír.

aszekelyek 2013.01.07. 21:35:19

@Szimba: nem is látszik rajtuk, hogy tanultak volna belőle. Bár néha elejtenek ilyen bornírtságot. hogy állítják magukról. Azzal annyi is.
Több célt is meg akarnak valósítani egyszerre, ami szükséges is.
Ahhoz pedig így kell azt a giga adósságot visszafizetni. Amit 2008-ban , 2010-őszétől, négy évre vettek fel feriék. Visszafizetés szigorú szabályaival. HA bármi miatt nem fizetnénk, akkor vihetik, ami tetszik. Ki tesz ilyet? Akiből nem lesz szalonna. Azzal egyet értek. De nyervognak, hogy nem tetézte a FIDESz azt a hatalmas kölcsönt. A hatvan % az előírás elég sok mindenhez egyébként. Csak ez nincs a köztudatban... elég erősen. Eurora átálláshoz is, más dolgokhoz is. De legalább csökkenő tendencia, ami afelé tendál.... Számos dologhoz kell az a visszafizetési hajlandóság, ami inkább kényszer. na nem rohanvást. csak ahogy megy.. A rohanvást az éppen a FIDESz évekre van előírva.

6.Lenin 2013.01.07. 21:36:04

@ajjaj99:

Milyen akaratot?

Kire szavazzon?
szavazzon 1általán?

A választási rendszer semmiféle akaratot nem közvetít.

100 ezer szavazó Győr/Kecskemét környékén, vagy 100 ezer szavazónak Mátészalka, vagy BAZ megye szegényebb részén, mit közvetít?
100 ezer szavazó volt mindenhol.
1 nagy lópisztolyt.
Szerintem.

ajjaj99 2013.01.07. 21:40:51

@6.Lenin: Még egyszer megpróbálom. Ha egyszer egy pártra a szavazók 35%-a, egy másikra meg 30%-a szavazott, akkor a parlamentben ne kapjon az egyik kétszer annyi helyet mint a másik.

aszekelyek 2013.01.07. 21:42:57

@török gábor: az mdf-szdsz dicstelenül kihullott... pedig még össze is álltak , az mdf egyik része és a FIDESZ ellen. Inkl. KDNP. Akik most annyira ágálnak , leginkább a menet közben kihullottak , a választók akaratából. pedig többször is nekiveselkedtek az alkotmányozásnak is.
Talán számukra hasznos lenne , ha belátnák , hogy valamit nagyon rosszul csináltak. Ennek a belátásnak azonban nyoma sincs. N em volt kormányzó szerepükben sem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 21:45:38

@6.Lenin:

"Aztán már csak azt a problémát kellene megoldani, hogy tulajdonképpen mi a toszért is kell választásokat tartani."

Ez a cirkuszt és kenyeret módszer cirkusz részéhez tartozik.
A parlamenti választás egy szemfényvesztés. Az a célja és értelme, hogy a nép, amelyre olyan sokat hivatkoznak, még az alkotmányban is, hogy a népé a hatalom, ami szintén a szemfényvesztés része, azt higgye, hogy van beleszólása ország dolgába, pedig nincsen, de így legalább jobban nyugton van, s így könnyebb a hatalomnak uralkodni a népen.

Hát ezért tartanak választásokat.

Leválthatod a kormányt Te mint nép. Bár nem mész vele az égvilágon semmire sem. Sőt, még Te, mint nép leszel a felelős a hatalom minden disznóságáért, hiszen Te választottad oda őket, mint buta nép, hát úgy kell Neked!

Bár ugyanúgy nincsen semmi hatalma a népnek ma sem, mint a régebbi korokban, azért mégis akad ennek a parlamenti rendszernek bizonyos előnye. Mégpedig, hogy a hatalomra törekvők nem örökösödési háborúkban, nem polgárháborúkban döntik el sok-sok emberélet árán, hogy ki uralkodhasson a következő négy évben, hanem a választás dönt, nem kell ma már gyilkolászni a hatalomért, s ez bizony jó dolog.

Ettől még persze beleszólásunk abba, hogy hogyan is kormányozzon Orbán vagy Gyurcsány ugyanúgy nulla, mint ahogyan elődeinknek sem volt abba, hogy hogyan kormányozzon Vajk, vagy Koppány.

Nahát ennyi a szavazásosdi összes előnye, hogy nem a csatatéren ölik egymást a vörösök és a narancssárgák seregei.

Bár, ki tudja? Lehet mégis csak jobban járnánk, ha polgárháború döntene, s legalább pár párt fanatikus mindig fűbe harapna, és ott hagyná a fogát a csatamezőn. :-)

tölgyes 2013.01.07. 21:48:20

@ajjaj99: És miért ne lehetne áttérni az angolszász mintára, amelyik ráadásul attól, hogy csak egyéni körzetek vannak NEM ARÁNYOS. A legkisebb mértékben sem az:)Ráadásull ott nem volt 2/3. Volt népszavazás, de arról, regisztráljanak-e. :)Ők meg akarták.:) És az egyéni választás aránytalanságát is akarták.
Nálunk 89-ben azért jött létre a mai rendszer, mert mindenki "optimalizálni akarta a veszteségeit".. Vagyis az MSMP akkor az egyénit szorgalmazta, mert úgy vélte az ő politikusai ismertebbek. Az ellenzék meg a listást akarta, mert azt gondolták, hogy nekik az a jobb. Aztán kiderült: az MSZMP jelöltjei közül a BAZ-ban induló Németh tudott egyedül győzni, de ő se a párt színeiben indult, hanem függetlenként.
Miért írom ezt? azért, mert lehet előre spekulálni okoskodni. Nincs értelme, soha semmi nem úgy alakul, ahogy kigondolják.:) Ha mégis az a véletlen.
Most is az ellenzéknek inkább kéne szervezni egy hiteles, jól szervezett pártot. Volt rá 4 évük, de ők csak vacakolna és olyan dolgokkal foglalkoznak aminek nincsen jelentősége.
A választást az nyeri, aki több szavazatot fog gyűjteni. Ezt a jelen választási rendszer kevésbé veszélyezteti, mint korábbi.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 21:51:18

@aszekelyek:

Nem tudom, nem fészbukkolok, csak nagyon-nagyon ritkán és kényszerből. (Pl. ha végképpen muszáj megtekintenem valaki ismerős legújabb feltöltött fotóját.)

Szóval nem hiszem, hogy Mszp listán szerepelnék.
Ámbár Fideszes aktivisták már zörgettek be hozzám választás előtt. Elsőre Jehova tanúinak néztem őket. Így utólag visszagondolva egészen biztos, hogy a Kubatovos különítményhez tartoztak.

Ki tudja mit írhattak fel rólam a listájukba?

aszekelyek 2013.01.07. 21:52:15

@Szimba: elképedtem, hogy csak én emlékszem arra, amikor orbán megkereste fodor Gábort, miután szakítottak az mszp-vel, hogy alkotmány és választási törvényt együtt változtassanak..... 2008 május, ha jól emlékszem. Gondolom, meg akarta akadályozni, hogy még több hitelt vegyenek fel... már a szocik. A 16 %-os jövedelemadóban pl egyetértettek. Szorgalmazta azt az szdsz is.
Együttműködés akaratának csírája sem volt tapasztalható akkor sem.

6.Lenin 2013.01.07. 21:52:53

@ajjaj99:

Még 1x én is.
Amennyiben 1 ilyen helyzet lehetséges, akkor a szavazókért küzdő pártoknak már csak azon kellene morfondírozniuk, hogy annyian szavazzanak rájuk, hogy nekik legyen több helyük a Parlamentben.
Volt már nagyon sok hellyel bíró párt a Parlamentben, aztán mégis megbuktak.

Ezokkel az érvekkel nagy általánosságban azok hadakoznak, akik nem éreznek elég esélyt a nyerésre, de nekik amúgy sem felelne meg 1ik sem, kivéve, ahol csak ők nyerhetnének.

A mostani rendszerben benne van az a lehetőség is, hogy nagyot bukik a Fidesz, + az is, hogy a regisztráció eltörlésével sem lesz nagyobb esélye az ellenzéknek nyerni.

Kíváncsi leszek, ebben az esetben mi lesz a magyarázat. Mégis jó lett volna a regisztráció?
Nem zárom ki ezt a lehetőséget sem, tőlük.

aszekelyek 2013.01.07. 21:54:36

@Akitlosz: oda azt írják fel, aki belegyezett, hogy megkeressék. Valami otromba hazugság kering erről is , by szocik... Ki más terjesztené ? ajobbik jobb ha hallgat a listákról most....

menőmano 2013.01.07. 21:57:19

Hogy mik vannak? Némelyeknél már a kedvezmény is sértő? zűrzavart kelt?

Nem tetszik a nyugdíjasoknak a botos ember a bérleten "

www.hir24.hu/belfold/2013/01/07/nem-tetszik-a-nyugdijasoknak-a-botos-ember-a-berleten/

Azt is írogathatom, hogy totálisan röhej. Most nem mindegy?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 21:58:41

@6.Lenin:

"befizetett adó befolyásolná a tudatos választást?"

Igen. Mi az hogy! Nagyon is.

"Hát izé, akkor mi a toszért szavaznak 1esek a Jobbikra, mások a DK-ra?
Mi köze ennek a befizetett adóhoz?"

Sok.
Ha azok a választópolgárok dönthetnének elsősorban, akik inkább eltartják az államot és kevésbé azok, akik akik így vagy úgy részben a közpénzekből élnek az alapvetően megváltoztatná a politikusok kampányait, ígéreteit, és tetteit is.

Sokkal inkább kénytelenek lennének az őket eltartó adófizetők kedvére tenni a szavazatokért, s nem több segélyt ígérni, mint ma, amikor a választást nem az államot eltartók, hanem a részben közpénzekből élők szavazatai döntik el.

Alapvetően más rendszert hozna egy ilyen csekély változtatás, messzemenő következményei lennének.

Ráadásul nem diszkriminatív, nem lenne senki sem eleve kizárva belőle, így alkotmányos is.
Ha mégsem lenne az, akkor egyszerűen átneveznénk a SZJA-t szavazási járulékra, vagy hasonlóra, aztán ebbe kössön bele az alkotmánybíróság, ha tud! :-)

menőmano 2013.01.07. 21:59:33

Mi?van?már? Illyen picike ügyekben (is) "békeharcolni kellene?
Na. Ne már!

:)

aszekelyek 2013.01.07. 21:59:47

@Akitlosz: nem írtam olyat, hogy te szerepelnél... Azt írtam, hogy van nekik... .) ott nyomkodják a lájkokat rá. Na jó , elég sok ismerősömből kettő , három :D
Az biztosan L'art pour l'art van ott:) Nem ám a listáért...

6.Lenin 2013.01.07. 22:02:54

@Akitlosz:

Kösz a részletes magyarázatot, de nem ezért tettem fel a kérdést.

Ellenben most még azt is beleszőtted, hogy tulajdonképpen tök mindegy, úgysincs beleszólásunk.

Akkor + nem mindegy, milyen a választási rendszer?
Arányosság + mindenféle faszság?

Már csak az egésznek a valóban lényeges részén siklik el a dolog.
Szerintem.

menőmano 2013.01.07. 22:03:50

Navracsics szerint Bayer Zsoltnak nincs helye a Fideszben

Bayer Zsolt cikke megcsúfol minden olyan demokratikus közösségi elvet, amiben a Fidesz hisz – ezt Navracsics Tibor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint származása alapján nem lehet beskatulyázni senkit. Bayer Zsolt írása súlyos, demokráciát sértő állításokat tartalmaz – jelentette ki."

atv.hu/cikk/20130107_navracsics_szerint_bayernek_nincs_helye_a_fideszben

Totális helyzet.
:(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 22:03:58

@ajjaj99:

A parlament jelenlegi formájában alkalmatlan a választói akarat érvényre juttatására, ez még csak szándékában sem áll.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 22:06:04

@ajjaj99:

Kik a választás alanyai?
A politikai pártok, vagy a képviselőjelöltek azaz az emberek?

dbeata 2013.01.07. 22:08:06

@aszekelyek: A te nyivákolásodhoz én fel nem érhetek, és nem is kívánom elorozni előled az elsőséget.
Azt mondjuk nem értem, amikor szerinted minden jól megy, mi a jó bánatért püfölöd azt a szegény billentyűzetet naphosszat. Hacsak nem meg vagy fizetve érte, hogy propagandát nyomassál, vagy tán be vagy rezelve, hogy mások nem úgy látják a helyzetet, ahogy te.

"Ha meg bírtak volna egyezni , akkor bőven lett volna nem is egyszer hozzá kétharmaduk , úgy kihagyva az ellenzéket , mint a huzat." Ha jól értem, ez megint egy rosszindulatú feltételezés.
"No csak ennyit a hőseidről , akik éltek a hatalmukkal , nem visszaéltek... -szerinted." Hol állítottam ilyet?

Érdekes, hogy az első Orbán kormánynak még nem volt fontos az "alkotmányozás", akkor nem penészedett volna meg olyannyira. Ja, akkor meg kellett volna egyezni az ellenzékkel. :(

6.Lenin 2013.01.07. 22:14:20

@Akitlosz:

Őszintén mondva nem győztél meg.

Az állam ad bért, aminek 1 részét adóként visszaveszi, mi a toszért rettegne tőlük, vagy keresné a kegyeit?
Kirúgja, ha "rosszul" szavaz.

Aki segélyen él, nem szavazhatna, tojna is az államra nagy ívben. Nem is nagyon ugrálna, hogy adófizető legyen, mert akkor 1 macerás szavazáson is rész kéne vennie.

(itt buknak azok, akik a regisztrációt ellenezték)

"Ráadásul nem diszkriminatív, nem lenne senki sem eleve kizárva belőle, így alkotmányos is."

Nem lennének kizárva?
Tényleg mindenki "haszontalan", aki nem fizet adót?

dbeata 2013.01.07. 22:14:43

@Akitlosz: Na várjál, várjál, és mi lenne azokkal, akik közfeladatokat látnak el? Mert ugye azokat nem fizeti túl az állam, de olyan anomália is előfordulhat, hogy ugyan rosszul keres, de értékesebb munkát állít elő, mint egy jól kereső.

A másik, hogy nem látom át, ebben a te rendszeredben hogyan alakulna az adózás sorsa, nem lenne-e az, hogy az adófizetők túlzottan bele akarnának szólni pl. az adótörvényekbe.

Továbbá mi lenne a nyugdíjasokkal? Akik ugye dolgoztak, adót fizettek, de jelenleg nem fizetnek SZJA-t?

És ha a nyugdíjasok igen, akkor a munkanélküliek? Akik szeretnének dolgozni? Nem pedig segélyen élni?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 22:20:02

@6.Lenin:

Attól még, hogy úgy sincsen valós beleszólásunk lehet javítani a rendszeren.

Nem azt írtam, hogy ha én lennék a főatyaúristenisszimusz akkor ilyen rendszert vezetnék be.

De ha már ez van, ami van, olyanok a keretei, amilyenek, attól még ezt is lehetne toldozgatni, foldozgatni.

Ha már adottak a keretek, akkor legalább, mi mint nép, akik állítólag a közhatalom forrása vagyunk az alkotmány szerint legalább feszegessük azokat a kereteket!

Nem?

A hatalom csak és kizárólag nyomásra lép, enged, önként nem. A természetéből fakadóan.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 22:25:08

@A pöttyös az igazi dbeata:

A Horn kormánynak megvolt a kétharmada mégsem tudott alkotmányozni, mert a kormánypártok egymással sem voltak képesek megegyezni.

Ha olyan alkotmányt akarsz, amelyet az ellenzék is megszavaz, akkor soha sem lehetne alkotmányozni.

Olyan alkotmánytervezet nem létezik, amelyet valamennyi parlamenti párt megszavazna.

dbeata 2013.01.07. 22:25:19

"A Fidesz továbbra is elkötelezett amellett, hogy az ország pénzügyi stabilitása érdekében azoknak a szektoroknak a hozzájárulását kérje a közös teherviseléshez, amelyek azt a legkisebb áldozat árán megtehetik tetemes profitjuknak köszönhetően. Ellentétben a balliberális kormányokkal, amelyek folyamatosan az embereket fejték meg terheiket növelve"

Értem. Az egykulcsos adót meg pont azzal védik, szemben a progresszívvel, hogy az ösztönöz a jobb munkára. Ott nincs szó arról, hogy azok hozzájárulását kérje, akik a legkisebb áldozat árán tehetnék meg.
Tény, hogy a pénzügyi szektor az egyik legjobban fizető munkaadó. Hűha, most összezavarodtam.

6.Lenin 2013.01.07. 22:33:54

@Akitlosz:

"A hatalom csak és kizárólag nyomásra lép, enged, önként nem. A természetéből fakadóan. "

Nem csak a hatalom, mi is választók csak akkor lépünk (?)ha nagy a nyomás rajtunk.

Nos, ez a lényeg az egészben, nekünk kell lépni.

Nem másokra várni.
Nem lényegtelen részleteken pöcsölni.

Lehet bármilyen rendszert, bármit kifundálni, ha a benne résztvevők érdekei mást diktálnak, vagy passzívan szemlélődünk.

Nem a rendszer a lényeg, hanem a rendszerben résztvevők tudatossága. Képesek-é felismerni a közös érdekeket, úgy, a saját érdekeik is bizonyos mértékben érvényesüljenek.

a közös érdek lenne az elsődleges. Ez most pont fordítva működik. Egyéni, jobb esetben kisebb csoportok érdekei mentén próbáljuk a másikat legyűrni.

Ezekhez gyártunk eszközöket. Nem az eszközök cifrázásán kellene vitázni, az nem változtatja meg a lényegesebb részeket.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 22:36:39

@6.Lenin:

A SZJA adófizetők többségének nem az állam adja a bérét.
Ráadásul a közalkalmazottak hiába fizetnek látszólag SZJA-t az csak annyi, hogy az állam az egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt.
Az államot a magánszektorban dolgozók és adózók tartják el.

---

Aki önként saját szabad akaratából nem akar szavazni ő nem szól bele a választásokba, ma sem. Tehát az ő szerepük lényegtelen, soha nem a nem szavazók döntenek, hanem mindig csupán a szavazók.

"Nem lennének kizárva?"

Nem. Bárki bármikor be/visszakerülhet a szavazók körébe, ha legalább a minimálbér után SZJA-t fizet. S bárki bármikor ki is kerülhetne onnan, ha már nem fizet. Egy életben többször is. A rendszer nyitott. Nem alkalmaz hátrányos megkülönböztetést, fajtára, nemre, bőrszínre, vallásra, szexuális irányultságra stb.-re sem.

"Tényleg mindenki "haszontalan", aki nem fizet adót?"

Természetesen nem. De nem is a "hasznosságukról" van szó, hanem arról, hogy kik dönthessék el azt, hogy kik dönthessenek az adókról és a közpénzek elosztásáról.

Ha a jelenleginél nagyobb mértékben érvényesülne az adófizetők véleménye az adót fizessék a gazdagok, de az állam adjon több segélyt véleményen lévők akarata helyett akkor az a javára válhatna az országnak, az államháztartásnak.

Bár bizonyosságot csak a tapasztalat hozhatna.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 22:39:35

@A pöttyös az igazi dbeata:

Aki dolgozik ő elvileg nem kereshet a minimálbérnél kevesebbet.

laji 2013.01.07. 22:42:57

@6.Lenin: "Ami jó az jó; egy meg egy az kettő; sok magyar analfabéta tönkreteszi a választást - ez csak néhány azok közül az érvek közül, amelyekkel a Fidesz az elmúlt egy évben próbálta megindokolni, hogy mi szükség van a választási regisztrációra"

Ezek szerint volt egy kutatási eredmény, amely szerint a többi pártban több az analfabéta...

6.Lenin 2013.01.07. 22:49:10

@Akitlosz:

Akkor mi is volt a baj a regisztrációval?

Bárki, bármikor szabad akaratából (ha szándékozott szavazni) elmehetett regisztráltatni magát, 1x.

Senki nem volt kizárva. Még a "tudatlan" sem.

"Ráadásul a közalkalmazottak hiába fizetnek látszólag SZJA-t az csak annyi, hogy az állam az egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt."

Erről írtam. Ezek lennének a félcédulás szavazók? Nekik mondjuk csak a felét érné a szavazatuk?

1 demokráciában mindenkinek a társadalom tagjai közül jogában áll a saját sorsát meghatározó döntésekben rész vállalni, ha akar. Jogában áll önmagát kizárni is.
Szerintem.

Erre mondta az AB, hogy jelenleg nem szükségszerű.
(Talán, majd máskor, ha mi azt jónak látjuk.)

Ez aztán 1 jó nagy faszság volt a javából. Kurva demokratikus, + alkotmányos.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 22:53:04

@6.Lenin:

Persze, mert ilyen az emberi természet.

Csak nem mindegy, hogy Kis Pista lép már csak akkor, ha nagyon muszáj, vagy a((z) miniszter) elnök.

S igazából az sem ideális, hogy folyton forradalom, vérontás kelljen a többségi közakarat érvényre juttatásához.

Nem az lenne mégis a jobb, ha a többségi közakarat valóban érvényre juthatna egy valóban demokratikus rendszerben?
(Nem ilyen áldemokratikusban természetesen, mint amilyen a mostani.)

"Nekünk kell lépni."

Persze, kellene, csak hát ki megy elöl? Mert ugye az ő fejét fogják először beverni viperával, s az ő szemét lövik ki először gumilövedékkel. A hatalom védi önmagát, s első nyomásra nem enged. Ha már az elnöki palotában, az országgyűlésben járnak a forradalmárok akkor igen, de odáig ugye el is kell jutni, átvergődve az azonosító nélküli pajzsos, sisakos, viperás rohamrendőrök hadain.

Persze lehetne alkotmányos módon is változtatni a rendszeren, ehhez csupán választást kell nyerni, nem árt persze, ha kétharmadot szerezni, csak ha már választást nyer egy párt, akkor az fogja a rendszer előnyeit élvezni, s rögtön ellenérdekelté válik a rendszer olyan irányú változtatásában, amilyent addig szeretett volna elérni parlamenten kívüli, ellenzéki, kis párt korában.

Tudod, hogy van ez, csak addig szemetek a "gazdagok", ameddig te magad nem tartozol közéjük.

6.Lenin 2013.01.07. 22:59:24

@laji:

?

Az idézet @Márta által belinkelt cikkből lett kiemelve,általa.
Erre válaszoltam, hogy ez 1 orbitális hazugság.

Nem értem mi közöm ahhoz, amit írsz?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.07. 23:03:17

@6.Lenin:

"Akkor mi is volt a baj a regisztrációval?"

Nem tudom, nem olvastam az alkotmánybíróság határozatát. Az sem egy demokratikus intézmény, ők sem a közakaratot képviselik.

"Ezek lennének a félcédulás szavazók? Nekik mondjuk csak a felét érné a szavazatuk?"

Nem. Szerencsére nem ők a többség. Az ő bérük nem lehet teljesen független a gazdaság teljesítményétől, és igazából a létszámuk sem.

"1 demokráciában mindenkinek a társadalom tagjai közül jogában áll a saját sorsát meghatározó döntésekben rész vállalni, ha akar. Jogában áll önmagát kizárni is.
Szerintem."

Egyetértek. Csak ugye nem élünk demokráciában, hanem oligarchiában.
Az általam vázolt rendszer sem demokrácia.
Persze felőlem kipróbálhatnánk a demokráciát is, az is jobb lenne, mint a mai rendszer, amikor csupán pár száz ember dönthet.

De bármiféle elmozdulásra egy demokratikus rendszer felé jóval kevesebb esélyt látok, mint a mai rendszer toldozgatására, foltozgatására.

tölgyes 2013.01.07. 23:08:32

@A pöttyös az igazi dbeata: Fontosabb mint az alkotmányozás? Ugyan mi? A politikai elit tudta, hogy 90 óta adós egy új alkotmánnyal, csak senkinek nem volt hozzá elég ereje.

6.Lenin 2013.01.07. 23:11:19

@Akitlosz:

"Nem az lenne mégis a jobb, ha a többségi közakarat valóban érvényre juthatna egy valóban demokratikus rendszerben?
(Nem ilyen áldemokratikusban természetesen, mint amilyen a mostani.)"

Természetesen a te olvasatodban is a valódi demokráciát az jelenti, ha ti vagytok hatalmon.
Ezen nem képesek sokan mások sem átlépni.

Én nem valódi demokráciáról írtam, hanem 1 közösön felismert és elfogadott érdekről, amely megelőzi az egyéni érdekeket. Igaz, ezt már vagy néhány ezer éve próbáljuk elérni/megfogalmazni, de k.... nehéz, és marad is annak még sokáig.
Valójában nem azzal foglalkozunk, hogy ezt elérjük. Talán az ember alkalmatlan is ilyesmire. Még mindig túlságosan is az ösztönei mentén képes csak " gondolkodni".

Jó éjt!
Mindenkinek.

6.Lenin 2013.01.07. 23:13:28

@laji:

Semmi gond, csak nem értettem, miért nekem írtad.

6.Lenin 2013.01.07. 23:23:15

@tölgyes:

"csak senkinek nem volt hozzá elég ereje. "

Szerintem nem csak erő kérdése.
90-ben ,és utána is, nem volt kitől átvenni.

Saját elképzelés az meg nem volt hozzá, most sincs.

ahhoz kellene 1 értékrend, elsődlegesen.
1 szoci + 1 álliberális "értékrendet" összecsiszolni, hogy az ne a Cosa Nostra alapszabálya legyen, hát férfimunkát igényelne.
Szerintem.

tölgyes 2013.01.07. 23:27:28

@6.Lenin: Ezzel nem értek egyet. Pozsgay javasolta az alkotmányozó nemzetgyűlést, de az SZDSZ-nek nem ez, hanem a paktum és a paktumban realizálható haszon volt az érdeke. Nem is számoltak "rosszul". 20 éves létükből 12 évig kormányon voltak.

tölgyes 2013.01.07. 23:30:37

@A pöttyös az igazi dbeata: Ja azért volt baj, mert ez azt mutatta, hogy már akkor sem volt képes eligazodni a politikában. Még a nyilvánavaló dolgok között sem. Majd amikor meglepődött, akkor meg is sértődött; mi az, hogy magának nem mondták meg:)Pedig mondta mindenki, csak valahogy mégse értette.

béla a görög (törölt) 2013.01.07. 23:53:04

Engem ez a kormány kirabolt, úgyhogy nem látom okát miért kéne békülnöm vele.

Mint mondtam a hatalom én (is) vagyok. Én pedig nem tudk róla, hogy békülnék.

Teszek rá, hogy mit miért tesz a Fidesz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.08. 00:29:07

@aszekelyek: a faszbukon a faszok vannak.
Ott vagy? :D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.08. 00:46:41

@6.Lenin:

"Természetesen a te olvasatodban is a valódi demokráciát az jelenti, ha ti vagytok hatalmon."

Hogy mi?
sok vodkát ittál 6.Lenin?
Egyáltalán ki az a ti?

Tudod te egyáltalán mi az a demokrácia? Nem úgy tűnik.

Demokrácia az, amikor a közösség egészét érintő kérdésekben a közösség szinte egésze dönthet.

S nem az, amikor csupán néhány száz ember dönt milliók közös ügyeiben. Azt oligarchiának hívják.

dbeata 2013.01.08. 06:27:23

@tölgyes: Naon jókat ír! Ezexerint ha 2/3-dal megválasztanak, mondjuk engem, akkor akár királyságot is kikiálthatok, ahol én lennék élet és halál úrnője? Hiába nem volt benne a programomban, de hát a nép akarta... megkapja...

:))

Maga folytatólagosan nem akarja érteni, hogy mi az én bajom. Nem tudok mit kezdeni ezzel. Úgy vagyok magával, mint Floki a lábtörlővel. :)

dbeata 2013.01.08. 06:33:00

@Akitlosz: Akkor rosszhiszeműséget kell, hogy feltételezzek az alkotmányozóról, miszerint nem azért alkotja azt, hogy igazodjon a jelenlegi társadalmi helyzethez, igényekhez, hanem hogy a hatalomra kerülők befolyását betonozza be. Ez viszont sajnálatosan azzal a következménnyel jár, hogy a nép csúnyán fog nézni a politikusokra és azokra, akik azt hatalomra juttatták. Alkalomadtán a kölcsönkenyeret vissza is adják.

S ez nem jó, hanem rossz.
A szekértábor elvét erősíti. A széthúzást, egy országon belül.
Vicces, hogy épp a Fidesz siránkozik a határontúli magyarokért, mikor a határon belüliek egy részét semmire sem tartja, sőt, kirekeszti.

hoplita 2013.01.08. 06:52:47

@aszekelyek:
A büdös anyádat, te hazug ribanc.
Nézd már meg Greyhound filmecskéjét, utána pofázz.
MInket meg a lepcses szádra ne vegyél, mert belelépek és csinálok benne egy hátraarcot...basszon meg egy talicska majom.

szoja122 2013.01.08. 07:06:59

@Akitlosz: Egyetértek.

Annyit fűznék hozzá, hogy a költekezgetés és a devizatartalékok elégségessége csak akkor valósulhat meg, ha a világgazdaságban nem történik lényeges változás.

De ez egyáltalán nem biztos:

1. Az amerikai gazdaság visszafogott lesz a takarékossági intézkedések miatt.

2. Kínából is rossz hírek jönnek

3. Európa sem sziklaszilárd.

Mindezek miatt a forint akár be is dőlhet.
Tehát egyáltalán nem biztos.

szoja122 2013.01.08. 07:19:22

@aszekelyek: Független szakértőknek. Vannak számok, amik egyértelműek.

Persze ahol Matolcsik vannak ott a matematika is unortodox. 2x2=5

ajjaj99 2013.01.08. 07:37:03

@tölgyes: Nem kéne nekünk az angol választási rendszerrel foglalkozni, mondjuk egy ilyen rendszerre való áttérést csak népszavazással lehetne elfogadni. Mivel csökkent a listás helyek száma, meg elég a relatív többség egyéniben, éppenséggel nőtt annak a lehetősége, hogy kevesebb szavazattal lehessen választást nyerni.

ajjaj99 2013.01.08. 07:40:18

@tölgyes: Aránytalannak azt tartom, hogy 30-35%-os szavazati arány jelenthet akár 60%-nyi parlamenti helyet.

ajjaj99 2013.01.08. 07:45:12

@Akitlosz: Amíg a választásokon politikai pártok vesznek részt, addig nem lehet a kettőt elválasztani. az önkoris választáson részt vehetnek egyesületek is, nem is pártok nyerik a legtöbb helyet.

ajjaj99 2013.01.08. 07:48:52

@Akitlosz: Erről nem írtam, csak arról, hogy a választási rendszernek kellene minél pontosabban közvetíteni a választói akaratot. Amit te kérsz számon, az a "következmények nélküli ország" státusunk miatt van.

ajjaj99 2013.01.08. 07:55:51

@6.Lenin: A regisztrációval több baj is volt, szerintem. Négyévenként újra kellett volna, és közben nincs lehetőség belépni. Magyarországon élő magyar állampolgároknál felesleges, és ha netán mindenki regelni akart volna, a rendszer nem bírta volna el.

jjulie 2013.01.08. 07:59:42

@6.Lenin:

ezaz lenyin, figyelmeztesd a közönséget nehogy elfelejtse, miféle is a fideszfertőzésre leginkább hajlamos 3000 szavas aktív szókincsü sántaagyu kádárvakarék törzsbirka

minden megnyilatkozásod kincs, igazhitű sántaagy

szoja122 2013.01.08. 08:00:11

Mindenkinek!

Elég szomorú, hogy csak 2 ember reagált Bayer Zsolt írására.

(Bayer nevére kerestem rá, így elnézést azoktól akik mégis reagáltak)

Jól jellemzi a magyar állapotokat.

" Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!"

Ez népirtásra való egyértelmű felszólalás.

jjulie 2013.01.08. 08:06:21

@ajjaj99:

nem volt semmi baj a regisztrációval

ha csupán a felcsuti kádárvakarék ravaszdiparaszt "én vagyok a haza a magyarság érdeke" valamint "elég abból hogy nem én kormányzok" és a haza nem lehet ellenzékben" törzsbirkakergítő hadjáratának egy szükséges fogaskerekének tekintjük, mivel nem is volt az semmi egyéb

röviden: felcsuti kádárvakarék ravaszdiparasztiság

szoja122 2013.01.08. 08:08:41

@szoja122: Aki nem ítéli el, vagy csak hallgat, az ugyanúgy cinkos!

"mert vétkesek közt cinkos aki néma."

jjulie 2013.01.08. 08:17:07

@hoplita:

nana bugris, hogy becézed a 2006-os fűbehugyos forradalmár társadat, akivel közösen csináltatok orbánkirályt?

vagy téged csak arra használtak amire való vagy: kiengedtek az utcára kukaborogató csőcseléknek hogy aztán a te hátadon bemasírozzon az orbánkirály a csipkés házba uralkodónak?

hiába, ígymegint járt a kunkibuci paraszt, mégha sokadikgenerációs lúzer is

Balt 2013.01.08. 08:52:30

@6.Lenin: :) Azon magam is elképedtem, hogy a zindex ilyet lehoz:
index.hu/velemeny/2012/12/26/karacsonyi_gondolatok

De hát nem lehet mindenki frusztrált libsi, mint a volt és jelen szerkesztőség. :) (Lásd a kis puttó főszerki-helyettes Dudás Geri pár nappal korábbi hasonló véleménycikkét, ellenkező előjellel.)

jjulie 2013.01.08. 08:56:20

@Balt:

haha közgéporbániai öblöshang, mondd utánam:

viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

te is fűbehugyoztál az aszékelyekkel karöltve 2006-ben fideszfertőzött sántaagy?

Balt 2013.01.08. 08:58:30

@Akitlosz: Nyugi: bármilyen választókerületi topográfiánál lennének listák, sőt, használhatók ugyanezek a listák (aktualizálva)... Ilyenje meg még az LMP-nek is van szükségszerűen, amin nyilván én is rajta vagyok, a Jávornak adott 1 szem ajánlószelvényem eredményeképpen. :) (Hú, de megbántam!)

Balt 2013.01.08. 09:09:22

@6.Lenin: :))
Egyébként Akitlosz gondolata nem rossz, bár szerintem a jelen körzethatárok (a közig határok lehetőség szerinti szigorú figyelembe vételével) erre mutatnak. Azt nyilván választási matekosok tudnák kimutatni, hogy mennyire lehetséges az adott számú képviselőt megfeleltetni pl.
hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_megy%C3%A9i
-nek. Vagy jönnek a beépített "tengelykezű félemberek" képviselőként. :) Magyarul: a Velencei Bizottság ajánlotta <=+/-15%-nyi eltérés nem feltétlenül biztosítható 106 egyéni képviselővel. Aki nagyon unatkozik, bizonyítsa be. :)

Balt 2013.01.08. 09:27:58

@Akitlosz: Igen, valamiféle adófizetéshez én is szívesen kötném a választójogot (ebbe még belefér az is, hogy a nyugdíjak bruttósítás után adózzanak), viszont trianonra így sincs megoldás...

Balt 2013.01.08. 09:30:03

@6.Lenin: A tudatos választást, meggyőződést nyilván nem befolyásolná, de valami "jövőképre" mégiscsak ösztönözné a pártok többségét. Mert ez eléggé hiánycikk manapság, vagy legalábbis nehezen tudják vetíteni...

Balt 2013.01.08. 09:45:39

@Akitlosz: :) Like! Jó megfogalmazás. Tökéletesen egyetértek. :) Csak akkor a htm-okra kellene vmi külön megoldást találni. "Felsőház"? Passz.

Balt 2013.01.08. 09:50:19

@6.Lenin: "Nem lennének kizárva?
Tényleg mindenki "haszontalan", aki nem fizet adót?"

Megoldás: minden jövedelmet adókötelessé tenni (bruttósítás után). Nyugdíjat, segélyt stb.

Balt 2013.01.08. 10:04:25

@tölgyes: "Nem is számoltak "rosszul". 20 éves létükből 12 évig kormányon voltak."

Hmm, milyen igaz! Szavazó/befolyás, másképpen költség/haszon-elven a legsikeresebb párt (volt) a rendszerváltás óta, el kell ismerni...

Balt 2013.01.08. 10:17:35

@A pöttyös az igazi dbeata: "a határon belüliek egy részét semmire sem tartja, sőt, kirekeszti."

Mint látjuk, ez önkirekesztés. Remek példa erre az alkotmányozás is.

Balt 2013.01.08. 10:22:22

@ajjaj99: Mit szólnál a görög demokráciához? Nem az antikhoz, a friss, jelenlegihez? :)) Ahol a győztes kap + 50 mandátumot, aztán addig szavaznak, amíg ki nem jön a (zEurópának) megfelelő eredmény? :)))

dbeata 2013.01.08. 10:29:02

@Balt: De most erre mit mondjak? Olvasd el az alaptörvény kritikáját, meg a kettővel ezelőtti poszton a hsz váltásaimat tölgyes-sel, aztán felőlem gondolhatsz, amit akarsz. Én is azt teszem.

Balt 2013.01.08. 10:31:25

@ajjaj99: Ezt még '89-ben találták ki az ország kormányozhatósága érdekében. Tehát a legerősebb párt "túlnyeri" magát, de a 2/3 egyedüli elérését szándékosan megnehezítették (kompenzációs lista), mert fejes volt a sötétbe, sem az állampárt, sem az ellenzék nem tudta, milyen eredményt ér el. Ebben kvázi konszenzus volt, csak Pozsgayt fúrták meg, akiben a kollaboráns MDF amúgy kiegyezett (volna) az állampárttal. (Ma már látható: lehet, hogy nekik volt igazuk, bár én is elmentem 4 igennel szavazni az első népszavazáson.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.08. 10:34:37

@szoja122: Bayer 1 f*szkalap.

[Most remélhetőleg boldogabb vagy, már 3 reagálás van.]

Balt 2013.01.08. 10:35:41

@szoja122: Bayer kimondottan a gyilkosokról, az együttélésre alkalmatlanokról írt. Igaza van. Mellesleg ellenpéldaként írt Oláh Gergőről - jogosan -, Setét Jenőt meg még nem láttam mondjunk az enyingi bodzatenyésztők miatt fejet csóválni sem...

Balt 2013.01.08. 10:41:04

@szoja122: "Minden más esetben bátran elmondhatjuk magunkról, hogy mi már nem vagyunk emberi társadalom többé.

„mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen”

Ezt kérdezi Erdős Virág [a Város Mindenkié liberális csoport aktivistája]. Legyen minden Oláh Gergő, és éljen velünk boldogan. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!"

teevee 2013.01.08. 10:46:55

@Akitlosz: a cenzust és a valódi néphatalmat együtt reklamálni meglehetősen unortodox dolog. Valódi demokrácia követelése nem a választójog szűkítésével kezdődik. Szerintem, használd a szavakat a közkeletű jelentésükben.

Másrészt, négyévente _törvényhozókat_ választunk, mégpedig azért, hogy _mindenki_számára_ (akár SzJA-t fizető, vagy még/már nem, vagy egyáltalán sohasem fizető) kötelezően betartandó szabályokat határozzanak meg. Ha elvárod, hogy az így hozott törvényeket mindenki betartsa, akkor a beleszólás jogát sem vonhatod tőlük el.

Balt 2013.01.08. 10:51:25

@A pöttyös az igazi dbeata: Két kommentet visszaolvastam. Nem vagyok templomjáró, sőt, vallásos sem. Még talán magyar sem, legalábbis már 3 generációval mögöttem erős kárpát-medencei keveredést látok. (És milyen erős vággyal gondolok arra az időszakra, amikor ez magától értetődő adottság volt!) Néha azon kapom magam, hogy az előző rendszer iránt is bizonyos fokú nosztalgiát érezzek, de legalább a pozitívumait elismerjem - pedig nagyon nem voltam a híve. (Lét- és közbiztonság pl.)

Ezzel együtt nem érzem magam kirekesztve. Sokkal inkább annak éreztem magam a korábbi alkotmány mellett, a maszopszadesz uralom alatt, az elvárt "pc iránylevek" vonalassága mentén. De persze ez is önkirekesztés, fogjuk rá...

teevee 2013.01.08. 10:53:53

@Balt: Nanana. Hát nem. Többek között ezt írta Bayer:
"Nézzétek meg a Sávoly Gergőt leszúró patkányt és haverjait a Facebookon: látni fogjátok, hogy mindhárom potenciális gyilkos. Eo ipso gyilkos."

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.08. 10:55:28

@A pöttyös az igazi dbeata:

Miért ne lehetne királyság?

Semmivel sem rosszabb mint a Sztálin által Magyarországra erőszakolt köztársaság.

A magyar királyság amúgy sohasem jelentette azt, hogy az uralkodónak abszolút hatalma lenne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.08. 10:58:40

@ajjaj99:

Pedig de.
Attól még hogy a választásokon pártok indíthatnak jelölteket még biztosíthatna a választási rendszer egyenlő esélyeket valamennyi képviselőjelöltnek.

A jelenlegi nem biztosít.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.08. 11:02:49

@Balt:

Szükségtelen annyira előre látni.

Bőven elég, ha mindig csupán az aktuális költségvetés van egyensúlyban. :-)

dbeata 2013.01.08. 11:03:05

@Akitlosz: Más szavakkal: nem is a Mi a lényeg, hanem a Hogyan. Pont ez a bajom a mostani kormánnyal.

@Balt: Köszönöm, hogy elolvastad. Én sem vagyok magyar, ha azt nézzük, honnan jöttek az őseim. De nem is ez a lényeg, hanem hogy minek gondoljuk, érezzük magunkat, nem? Sajnálom, ha kirekesztve érezted magad az előző alkotmány alatt. "az elvárt "pc iránylevek" - ezt nem értettem, bocs.
Előző rendszer=kádári? A paprikás krumpli hiányzik? :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.08. 11:05:32

@Balt:

Ha lenne felsőház oda küldhetnék képviselőiket a határon túli magyarok.

S persze a magyarországi nemzetiségek is.

jjulie 2013.01.08. 11:38:10

@Balt:

hát van is kádárvakarék illatod, fideszfertőzött öblöshang

ajjaj99 2013.01.08. 12:24:44

@Akitlosz: Miért is nem biztosít egyenlő esélyeket a választási rendszer?

ajjaj99 2013.01.08. 12:28:11

@Balt: Bebizonyosodott, hogy kell az a kompenzációs lista. Vki írta korábban, hogy a fidesz az angol módi szerinti választáson 97%-ot ért volna el. Akkor mekkora lenne a mellényük!

ajjaj99 2013.01.08. 12:30:51

@Balt: A görög példa nekem is eszembe jutott. De az legyen az ő gondjuk. Nekem itt a magyar, azt kritizálom.

wowerman 2013.01.08. 13:33:06

@tölgyes: kedves agymosott fideszes, az hogy megismétled állításom ellenkezőjét, még nem vall fejlett vitakultúrára. Ezt még az oviban is lehet csinálni.

wowerman 2013.01.08. 13:38:14

@Hepci: képzeld, megnéztem az adatokat, a szavazatokat több választásra visszamenőleg, a régi és új határokat, és elég könnyen ki lehet így következtetni hogy úgy vonták össze őket hogy az új körzetekben már több legyen a fideszes, még a mostani népszerűségi állásokkal is. És aki azt mondja hogy nagyon fasza lett az új rendszer, az nem a vak fidesz hite és az ő szakértő műhelyeik nyilatkozatai után mondja ezt? Mellesleg a tények, azokkal nehéz vitatkozni, bár a fideszesek meg szokták próbálni (ugye nincs tandíj) tenytar.blog.hu/2013/01/07/regisztracio_nelkul_is_jobbra_lejt_a_palya

Balt 2013.01.08. 13:39:58

@teevee: Mi a kivetnivaló abban, hogy a szívtájékon okozott súlyos-életveszélyes sérülést okozó garázdát "potenciális gyilkos"-nak nevezik?

Balt 2013.01.08. 13:43:09

@A pöttyös az igazi dbeata: "elvárt pc irányelvek" pl. a minapi "potenciális gyilkosok" mosdatása, pontosabban aki ez ellen a szavát felemeli, azt lenácizzák. De nem érdekel különösebben a téma; Bayert annyiban tartom hibásnak, hogy gumicsontot hajigál.

Balt 2013.01.08. 13:46:09

@Balt: szívtájékon okozott _3 db, egyenként_ is súlyos-életveszélyes

@A pöttyös az igazi dbeata: A jó paprikás krumpli pedig tényleg jó. Most mondd: "a mama főztje"... (és igazad lesz) :))

Balt 2013.01.08. 13:50:30

@ajjaj99: De hát 2010-ben volt kompenzációs lista! :)

hoplita 2013.01.08. 13:55:31

@szoja122:
Anyádon kellet vóna akkor kezdeni, te vén szar, te hiábavaló, megszáradt takony.
Gondolom te is valami rossz cigánygeciből, vagy még rosszabb proligeciből szaródtál erre a világra.
Mekkora kár volt, bassza meg, mekkora kár..:(

Balt 2013.01.08. 13:58:46

@wowerman: Jaj, hát nem lehet mindenben Szigetvári Viktornak kedvezni. :) Bármit firkálnak frusztrált maszop-apparatcsikok (és/vagy a ténytár), még nem jelenti azt, hogy ez többségi vélemény )és óhaj)...

Balt 2013.01.08. 14:03:22

@wowerman: Elolvastam. Ebben a kénytárban semmi olyan nincs, ami cáfolna.

hoplita 2013.01.08. 14:04:09

@Balt:
"....: Két kommentet visszaolvastam. Nem vagyok templomjáró, sőt, vallásos sem. Még talán magyar sem, legalábbis már 3 generációval mögöttem erős kárpát-medencei keveredést látok..."

Jó fityiszes vagy neofita....majd orbán megújítja a kutyabőröd.
Kapsz egy dohánykoncessziót.....ha engedelmesen nyalsz.:)

Balt 2013.01.08. 14:05:29

@wowerman: A 2. komment onnan:

"Micsoda hazugság!

A választási rendszer átalakítása a többségi rendszer felé az ellenzéknek kedvez.

Hónapok óta minden egyes fórumon arról beszélnek, hogyan szereznek majd kétharmadot! Gondolkodjatok már, alig van támogatottságuk és az új rendszer miatt mégis kétharmadra is esélyük van...

Gondolkozni kellene nem csak mindig hazudozni. A Fidesznek akkor kedvezne a rendszer, ha az ARÁNYOS irányba mozdult volna el, GARANTÁLVA, hogy a MSZP és csatolt részei nem is álmodhatnak kétharmadról.

Ennyire átlátszóan hogy lehet hazudni? Érti valaki???"

tölgyes 2013.01.08. 14:05:32

@wowerman: Tájékozatlan emberrel bizony nehéz szót érteni. Márpedig Ön nagyon tájékozatlannak mutatkozik.

"az elmúlt húsz évben tovább nőtt a választókerületek aránytalansága és emiatt sérült az egyenlő választójog alkotmányos követelménye. Például amíg Tolna megyében egy-egyválasztókerületben átlagosan 39 377 választópolgár dönthet egy képviselői mandátum sorsáról, addig Pest megyében 56 282. Amíg a szigetszentmiklósi választókerületben 74 249 választásra jogosult volt, addig Veszprém egyik városrészében csak 26 982. A szigetszentmiklósi kerületben több mint 74.000 ember választhatott képviselőt, szomszédságában lévő Csepelen egy képviselő megválasztására 30.000 ember volt jogosult A területi listákon elnyerhető mandátumok számát is meg kellene változtatni, hiszen az elmúlt húsz évben például Pest megye lakossága 34%-kal nőtt, Budapesté viszont 10%-kal csökkent. A törvényalkotó alkotmányos mulasztását a választókerületek arányosítását illetően az Alkotmánybíróság már 2005-ben megállapította. Mivel az OGY nem hozott döntést, nem vizsgálta felül a választókerületi határokat az AB 2011 dec. 31-ei dátummal a megszüntette a korábbi választókerületekről szól törvényi paragrafust épp az aránytalanság miatt"

Balt 2013.01.08. 14:07:51

@hoplita: Ne vedd hízelgésnek, de kezdesz olyan lenni, mint zsüli. :)

Balt 2013.01.08. 14:12:42

@wowerman: Na még hozok onnan - ez elég szájbarágós:

"Nem érted sajnos. Az ellenzéki pártok MÁR MOST arról beszélnek, hónapok óta hogy fognak kétharmadot kapni, és alkotmányozni! Másfél évvel a választások előtt, ember... Szó sincs arról hogy már tudnák az eredményt, egyértelmű, hogy a VÁLASZTÁSI RENDSZER alapján beszélnek, mivel az nagyon is kedvező nekik. Aki ezt nem érti, ezt nem látja, az vagy propagandista, vagy nem érti a matematika alapjait.

Nézzük az adatokat. 2010-ben a Fidesz 53%-ot kapott a Jobbik 17%-ot, az MSZP 19%-ot.

Tehát a győztes 53-19-re nyert, hatalmas különbséggel, és még így is ÉPPHOGY kétharmad meglett 5 képviselővel volt több, neccesebb helyzetekben (OBH elnökválasztás) egyetlen szavazattal kevesebb, és már bukik az egész, nincs kétharmad.

Nyilván nem hiszik azt, a baloldaliak hogy ez elérhető nekik, egy hasonló eredmény. Mégis azt mondják, hogy kétharmaduk lesz, miért mert nekik kedvez a választási rendszer. Másképp ezt nem mondhatnák.

A kétharmad a kulcs. Minél inkább többségibb a rendszer, annál könyebb elérni a kétharmadot, és ez a Fidesz számára a legveszélyesebb, hiszen a balliberálisok már most azzal fenyegetőznek, hogy népszavazás nélkül fognak új alkotmányt elfogadni, holott korábban (mikor a Fidesz alkotmányozott) még azt mondták, hogy igencsak kellene egy népszavazás az új alkotmányhoz.

Ezzel szemben mi lenne egy teljesen arányos rendszer esetén? A balliberálisoknak 66%-ot kellene elérniük a szavazófülkében hogy ténylegesen kétharmaduk legyen.

Azaz, a Fidesz, a Jobbik, az esetleg addig alakuló új pártok, a parlamentbe be nem jutók, az LMP és a 4K, nak EGYÜTT kellene 33% alatt kapnia a választásokon,

Csak ekkor lenne megy az MSZP-seknek és csatlósaiknak a kétharmad. Ezért minden, az arányosság felé történő elmozdulás egyre inkább csökkenti az ellenzék kétharmadának az esélyét, és konzerválja a Fidesz által hozott törvényeket. Minden elmozdulás a többségi rendszer felé segíti a kétharmad esélyeit.

Vannak objektív tények, objektív igazságok, amikkel kapcsolatban akármennyit is meg lehet próbálni hazudni, az csak hazugság marad.

Ilyen az is, hogy a többségi rendszer a Fidesznek kedvez, ez egy szánalmas hazugság.

Az ellenzéknek kedvez, és tudják is jól, amikor folyamatosan a megszerzendő kétharmadukról beszélnek."

tölgyes 2013.01.08. 14:13:52

@hoplita: Maga is csak egy jött-ment:).@ajjaj99: Ez így volt a régivel is.. vagy még inkább. 1994-ben az MSZP a szavazatok 31%-ával a képviselői helyek 54,1%-át szerezte meg.
A mostani rendszer élesben nem vizsgázott.

Balt 2013.01.08. 14:14:54

@wowerman: Sőt:

"A "nagyon stabil", meg az "úgy csinálták meg", szerintem egy kis képzavar. Mert ha nagyon stabil, akkor mégis mit lehet rajta úgy megcsinálni. Ha meg a 2010-es adatok alapján "csinálták meg", azok 2014-re egyrészt már szart sem érnek, másrészt meg összesen két szoci körzet volt amit maximum szét kellett cincálni és ennyi. Szóval a tévhitekkel ellentétben nem nagyon volt mit ezen kimatekozni akkor.
Amúgy meg mindig minden párt a választási rendszer alapján szerzi meg az aktuális %-ot. Ez evidencia, akár hogy is magyarázzák. Lehetne olyan választási rendszer is ahol 95%-ot szereztek volna, meg olyan is ahol 50%-ot sem. Közel sem mindegy, mik a játékszabályok. De a szabályok akkor is, meg most is ismertek, az alapján kell versenyezni és kész.

Én csak azt utálom, amikor kipécéznek olyan fogalmakat, mint "egyfordulós választási rendszer", meg "egykulcsos adó", aztán még Magyarországon sem a Fidesz találta ki ezeket elsőként, nem is beszélve Európáról. Szóval nem lesz egyből minden szar, amit nem a kedvenc pártunk vezet be, főleg, ha kiderül, hogy ők akarták először, vagy éppen meg is tették. Ld.: mszp-s 2/3-dal az egyfordulós választás az önkormányzatok esetében. Szóval hülyeségeket azért ne hordjunk össze..."

tölgyes 2013.01.08. 14:18:21

@ajjaj99: No de az angol "ősi demokrácia" és jól működik. Ott lista nincs is. Miért ne lehetne emiatt áttérni??Én persze nem szeretném, csak az is jó, nem lehet mondani, hogy fúj.

hoplita 2013.01.08. 14:20:55

@Balt:
Jóvanna...csak hülyéskedtem.
Látom nem szívtad mellre.:))
Nekem, a szív a lényeg, nem a vér, bassza meg.:)

hoplita 2013.01.08. 14:25:30

@tölgyes:
A kurva anyád a jöttment.
Az elmúlt 200 évben nem volt olyan háború, ahol az felmenőim ne adóztak volna a vérükkel.
Mindenhol fekszik a csatatéren felmenőm, te szájbakúrt anyabaszó gecimalom.:(
Mijakurvanyádat merészelsz te nekem ugatni, te szarfaszú vén girnyó?

hoplita 2013.01.08. 14:32:36

Mégsem kell fizetnie Toroczkainak a tévéostrom miatt
Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjének közleménye:

További részletek: kuruc.info/r/2/106395/#ixzz2HOGmyGOC

Ezek a retkes bírók ám fel vannak jegyezve.
Nem kubatovlista....de alkalomadtán olyan élvezettel fogom bármelyiket élve megnyúzni...ööööö, felelősségre vonni.:(

ajjaj99 2013.01.08. 14:40:43

@Balt: Mivel kívülről jöttél be a társalgásba, nem tudod az előzményeket. Szerintem úgy változtatta meg a fidesz a választási rendszert, hogy növelte az aránytalanságát, persze abban a reményben, hogy majd ők jönnek ki belőle jobban.

tölgyes 2013.01.08. 14:47:23

@A pöttyös az igazi dbeata: Az államforma is megváltoztatható 2/3-dal. Az államforma megváltoztatható a 2/3-dal és ettől "rettegett" is az MSZP. Ez nem következett be.

1./ A legstabilabb európai demokráciák mindegyike királyság. (Anglia, Dánia, Hollandia, Norvégia, Svédország stb) Ezért az se lenne baj, ha Mo. királyság lenne.
2./ Egy ország demokratikus berendezkedését nem az államforma, hanem a kormányforma határozza meg.

ajjaj99 2013.01.08. 14:49:17

@tölgyes: Elhiszem neked. De ha már változtatnak a rendszeren, akkor nem úgy kéne, hogy pontosabban működjön?

ajjaj99 2013.01.08. 14:54:39

@tölgyes: Talán te írtad, hogy 1823-ban alakították ki a választási rendszerüket és azóta is jól működik. A mienk meg 23 éves és már többször is volt változtatva. Ne várjunk még vele pár évet?

tölgyes 2013.01.08. 14:55:46

@hoplita: Maga olyan alma, akit messze fújta szél a fájától.:) Ha nem lenne jött-ment, akkor nem viselkedne ilyen bunkó, kultúrálatlan módon, ahogy teszi it nap mint nap.

Egyébként a bunkó tájékozatlanságát mutatja, hogy az általam leírt szöveg Ady-tól ered. Ő mondta a a magyarokról: "Ősi nép vagy és jött-ment." Milyen szép és milyen igaz. Nagyjából minden nációra érvényes. Ezt a gondolatot aztán József Attila tovább viszi és azt mondja: "Az őssejtig vagyok minden ős". Így aztán a mag gyűlölködő handabandázása értelmetlen.

Ami pedig az ősöket illeti: azok inkább kulturált viselkedésre köteleznék. Egyébként pedig igaz erre amit IUllyés gyula írt:"Ne azt mond öcsém honna jösz, hanem azt hová mész." Ahogy látom maga szájon felül bele a gyűlölködésge, gazba..:(

tölgyes 2013.01.08. 14:57:54

@ajjaj99: Volt olyan eleme ami nem változott és volt ami változott, de ahhoz legalább történelmi alapismeretek kellenének.:(Azt meg nem tudjuk, hogy miként fog működni. A számítások szerint jobb és arányosabb lesz. A választókerületek aránytalansága csökkenni fog, ezért ez már biztos.

ajjaj99 2013.01.08. 15:24:20

@tölgyes: A választókerületek átszabása szükségszerű lépés, ezzel én nem is foglalkoztam soha, noha vannak akik ezt is sérelmezik. Amivel nekem problémám van, az az egy forduló, a kevés listás hely, és az egyéni győztes szavazatainak egy része is a listára kerül.

dbeata 2013.01.08. 15:30:29

@tölgyes: De hát mi az ország államformája? Merthogy az alaptörvényből kikerült a köztársaság szó.
De azért eljutottunk a közös nevezőhöz, csak gondoltam, szólok.
2013.01.08. 11:03:05

"ilyen bunkó, kultúrálatlan módon" helyesen: kulturálatlan (ha már a kulturált is ugye, rövid u-val írandó. :)

dbeata 2013.01.08. 15:36:42

@Balt: Te tudhatsz valamit! :) Anyukám főzi a legjobb paprikás krumplit...a családban. Én meg még sohase csináltam, egy életre elegendőt ettem gyerekkoromban. :(

"a minapi "potenciális gyilkosok" mosdatása, pontosabban aki ez ellen a szavát felemeli, azt lenácizzák." Nem követtem az eseményeket. Tényleg rossz, ha nem lehet valamiről nyíltan beszélni, ugyanakkor egy újságírónak kell tudnia felelősen szólnia, mert különben visszaüt. Ez történt, vagy nem?

tölgyes 2013.01.08. 15:42:57

@ajjaj99: Ezek azonban álproblémák. Az angol rendszerben nincsen listás hely mégis demokratikus. Az angol rendszer egy fordulós mégis demokratikus (a vilgában a többség azt hiszem egyfordulós, bár nem számoltam őket össze). Én azt gondolom, hogy ez nem számít. A két forduló csak a váasktók átverését szolgálja. Segíti a titkos és nem kívánt mutyikat.
A "torzítás" amit Ön kifogásol már 89-ben is tudatosan került a rendszerbe és most is tudatosan van ott. Célja.a kormányzati stabilitás. Az angol rendszerben a vesztes szavazatok mind elvesznek. Nem lesz egyből sem mandátum. Nálunk nem vesznek el, csak a győztes súlyozottan többet kap, hogy kormányzóképes többség jöjjön létre.

A megoldás pedig az, hogy választást kell nyerni..vagyis több szavazatot kell szerezni, vagyis versenyezni kell. A magyar rendszer az angoléhoz képest még mérsékli is a versenyt. Ezért szoktam leírni. Az angol rendszerben a fidesznek 97-99%-os többsége lenne most.

Az ellenzéknek nem jajveszékelnie kellene, hanem pártot és választókat szerezni, szervezni. A nyavajgás a gyengék, ostobák és tehetségtelenek mentsége. Gondoljon arra: 2002-ben mindenki Orbán és a fidesz végéről zengedezett egy alig vesztes választás után. Majd Orbánék és a hívek megszervezték a Polgári köröket. Most a választás után hasonló szerveződésekről álmodoztott az MSZP és más párt is, aztán nem történt semmi. Ez a valódi baj és nem a választási rendszer és az egy vagy két forduló. A vesztes két fordulóban is veszít..Korábban is úgy volt: aki az első fordulóban erős volt és nyert, az nyert a második fordulóban is.

tölgyes 2013.01.08. 15:52:10

@A pöttyös az igazi dbeata: Még nem vette észer, hogy köztársaság?? Nincsen köztársasági elnök? Nincsenek az elnök feladatai részeltesen szabályozva az alkotmányban?

Egyébként nem kéne sokat erőlködnie. El kéne olvasniai az alkotmányt (" B.cikk(2)Magyarország államformája köztársaság.") Azért ez nem olyan bonyolult, hogy indokolt lenne az a tájékozatlanság, amit mutat.:(A neten is olvashatja. A teljes hiteles szöveg könnyen elérhető.

teevee 2013.01.08. 16:22:04

@Balt: Nekem az a kivetnivalóm, hogy Bayer _egy_kép_ alapján megállapítja, hogy ki "eo ipso gyilkos" ("mindhárom").
Neked nem?

etwas kultur muss sein 2013.01.08. 16:30:01

@szoja122: Aki szándékosan öl, vagy megkísérli azt, annak méltó büntetése a halál.

pad78 2013.01.08. 17:19:42

Kedves Gábor!

Írod, érzésem szerint (és tévedhetek) némi iróniával: "szinte minden fontos szereplő az ő köpönyegükből bújt ki"

Ennek meglepően kicsi a gyakorlati jelentősége ahhoz képest, hogy tényleg mindenhová azt tehettek, akit akartak. Írod most az AB példáját, de ehhez azért hozzátehető az előző posztban emlegetett Áder is, vagy akár a Fidesz által (Jóri Andrással ellentétben) helyén hagyott Szabó Máté, de a maga visszafogott módján szintén kritikát is megfogalmazó Kovács Árpád is. Szerintem itt a jegyzeted hangneme eltolódik az elemzőitől a szurkolói stílus felé: ahogy a Fidesznek belefért annyi, hogy önállóságra képes embereket helyezzen fontos posztokra (az az érzésem, hogy a felsoroltak jellemét kiválasztásuk időpontjában jobban ismerték a kormányzó csoport tagjai, mint mi együttvéve), úgy nem hiszem, hogy "veszélynek" élné meg a választók döntését. Tudom, hogy itt a blogon is állandóan jelen vannak azok, akik mindent "Orbán beteges hatalomféltésével" magyaráznak, de ezt szerintem felelős politológus nem sugallhatja. Eddig a tények azt mutatják, hogy OV legalább két országgyűlési választás estéjén, az előzetes eredmények ismeretében, (kis különbséggel) a második helyen végezve, személyesen, majd a nyilvánosság előtt is gratulált a győztesnek, és hívei előtt is bejelentette pártja vereségét. Persze elképzelhető, hogy a következő választások után számára kedvezőtlen eredmény esetén csalódottan bevezeti a katonai szükségállapotot, végülis mindenki változik az idő múlásával, de azért én inkább kétlem ezt. Nyilván nem mindegy neki a következő választás (nem ezt állítom), de nem gondolnám, hogy emiatt a "veszély" miatt vannak álmatlan éjszakái.

pad78 2013.01.08. 17:33:18

Mellesleg a kormányzati "stílusváltás" tekintetében már a felsőoktatási hallgatói finanszírozással kapcsolatos gyors változtatás is elég hasonlónak tűnt, márpedig ez elég rövid időn belül már két ilyen visszatáncolás. Ez szerintem sajnálatos is, mert mind a keretszámok (esetleg valamivel kevésbé radikális) csökkentése, mind a regisztráció védhető lett volna, és én hasznosnak gondolnám az ilyen kérdésekben a nyílt vitát. De ha ezentúl minden kérdésben a népszerűségi mutatók változása számít, akkor az azt jelenti, hogy bő egy éven át még annyi előrelépés sem lesz az országban, mint eddig. És ebből a szempontból mellékes kérdés a regisztráció, illetve a hallgatói finanszírozás, mert ennél fontosabb területek ezután egészen biztosan kezeletlenül fognak maradni jövő tavaszig.

tölgyes 2013.01.08. 18:06:39

@pad78: Én nem tudom, hogy ezen miért csodálkozik. 1994-ben eldőlt, hogy Mon. a zsákmány elv fog érvényesülni.. A Horn-Kuncze kormány vezette be zet a gyakorlatot. Nagyobb tisztogatást csináltak mint az Antall-kormány..:( Ezután már az automatizmus működött. A fidesz lecseréálte a horék által kinevezetteket, Medgyessy lecserélte az orbánék által kinevezetteket, Gyurcsány lecserélte a Medgyessy bizalmasait, pedig még pártváltás sem történt, majd a fidesz lecserélte Gyurcsány embereit.. és majd ha jön az új alakzat, akkor ő is ezt fogja csinálni. Nem kellemes az érintetteknek, de ez is a játék része. Az USA-ban ez mindig így van. Ott az a kivétel, aki marad.

tölgyes 2013.01.08. 18:38:32

@teevee: Sajnos őt is elragadta a TGM-izmus. Talán még emlékszik a Moszkva téren történt szurkálásra. Akkor TGM rögtön összehívott egy gyűlést a magyar rasszizmus miatt. Aztán kiderült, hogy két cigányfiú ragadtatta el magát és a rasszista indíték kizárható volt:(

mókáné 2013.01.08. 18:45:14

@A pöttyös az igazi dbeata:

"Anyukám főzi a legjobb paprikás krumplit...a családban. Én meg még sohase csináltam, egy életre elegendőt ettem gyerekkoromban. :("

Akkor meghívlak egy lencse főzelékre!:) De a paprikás krumplira is szívesen megtanítanálak!

@tölgyes: úr!

Túrós Emil szakácskönyvét még mindig nem sikerült beszereznem, de egyre kreatívabban főzök. Nagyon belelendültem.:)

dbeata 2013.01.08. 18:47:03

@tölgyes: Önnek teljesen igaza van! Tájékozódnom kellett volna, mielőtt állítok valamit, köszönöm, hogy odafigyelt és szólt! Mea culpa.

De,akkor miért kellett a nevét megváltoztatni, ezt nem értem.

www.parlament.hu/irom39/02627/02627.pdf

De voltaképp "tök mindegy", minek nevezzük, mert valahogy úgyis Orbán felé lejt minden döntés. Legalábbis eddig. De mostantól jönnek a nagyvonalú gesztusok, "nem kell minden csatát megnyerni" (hisz miénk a vár).

Ajjaj, az egyház szerepe is érdekes kettősséget mutat.

Szép estét Önnek!

mókáné 2013.01.08. 18:49:03

@tölgyes: úr!

"Egyébként a bunkó tájékozatlanságát mutatja, hogy az általam leírt szöveg Ady-tól ered. Ő mondta a a magyarokról: "Ősi nép vagy és jött-ment." Milyen szép és milyen igaz."

Ha kivenné a "bunkó" szót, mennyire szép és igaz lenne a hozzászólása. Én azt javaslom, próbáljon meg tündér-nyelven kommunikálni. Önnek is sikerülni fog!:)

szoja122 2013.01.08. 18:49:12

@Balt: Akkor Navracsics miért határolódott el tőle?

mandiner.hu/cikk/20130108_navracsics_bayer_irasa_megcsufol_minden_kozossegi_elvet

Az pedig csak duma, hogy nem olvasta, tipikus politikusi terelés.

"Deutsch Tamás is elítéli Bayer cigányozását"

hvg.hu/itthon/20130108_Deutsch_Tamas_is_eliteli_Bayer_ciganyozas

mókáné 2013.01.08. 18:52:22

@szoja122:

""Deutsch Tamás is elítéli Bayer cigányozását""

Ha maga a római pápa jön ide és ítéli el Bayer Zsoltot, én akkor is kitartok mellette!

Ez legyen világos mindenkinek!

www.youtube.com/watch?v=iDrqy_2xIXQ

szoja122 2013.01.08. 18:53:40

@hoplita: Amíg így beszélsz rólam, tudom hogy nekem van igazam.

Köszönöm, hogy megerősítettél ebben.

6.Lenin 2013.01.08. 19:12:17

@Akitlosz:

"Demokrácia az, amikor a közösség egészét érintő kérdésekben a közösség szinte egésze dönthet."

Ilyen nincs, és nem is lehetséges, míg emberek fogják alakítani a politikát.

Jelen pillanatban az a változat létezik, hogy a választásokon nyerők (a többség) által megbízott képviselők és az általuk megbízott kormány dönthet a következő választásig.

A kisebbségben maradóknak több olyan fórum/intézmény is a rendelkezésükre áll, ahol kifejthetik az ellenérveiket.

Jelenleg ezt a rendszert sem tudják sokan elfogadni, ezért alakult ki az a felfogás, hogy amikor nem én vagyok hatalmon, nincs demokrácia.

Az eddigi írásaidra jellemző, hogy jelenleg nincs demokrácia. Szerintem + a fentiek szerint van.

A többséget elért pártszövetség igyexik megvalósítani a saját elképzelései, NEM AZ ELLENZÉKÉT KELL MEGVALÓSÍTANIA.

Az ellenzék részére minden lehetőség adott, hogy kifejthesse az ellenvéleményét.

Az 1 másik kérdés, hogy a jelenlegi kormány intézkedéseivel szemben nem tud alternatívát felmutatni. 1etlen amit tesz, értelmetlen vagdalkozás mindennel szemben.

Az eddig leírt elképzeléseid is inkább csak újabb kérdéseket vetnek fel, aminek a végén visszakanyarodunk oda, ez a rendszer működőképes lenne, ha akkor is elfogadnánk a főbb pontokat, ha nem mi nyerünk.

Nagyon jó @Balt által belinkelt cikk. Pontosan leírja a mai helyzetet/ellenzéki gondolkodást.
A változás elindult és már nem lehet megállítani. Aki nem érti az irányt, el fog bukni előbb-utóbb, bárhogy variálnák az eszközöket 1esek.
Nem azok a lényeges kérdések.

Amúgy nem iszom, a vodkát sose kedveltem. Inkább olvass figyelmesebben.

mókáné 2013.01.08. 19:16:12

@A pöttyös az igazi dbeata:

Szívesen.:) Remélem, kerül rá sor, még ebben az évben!

A Zsidó Fesztiválra Veled szeretnék menni. Ez az, ami biztos.:)

Köszönöm!

pad78 2013.01.08. 19:23:06

@tölgyes:
Én ezen a részén egyáltalán nem csodálkoztam. Csupán azt próbáltam jelezni, hogy nem látom indokoltnak azt a megfogalmazást, amelyet a blogbejegyzés általam nagyra becsült szerzője használ az utolsó bekezdésben. Kétségkívül széles körben átjárja a blogoszférát az az állítás, hogy az Orbán-kormány fejbólintójánosokkal töltötte fel az állami intézményeket (vagy TG szavaival: az ő köpenyükből bújtak elő), de ezt a ferde beállítást a (felsorolt) tapasztalatok nem erősítik meg. A kormány által kinevezett, a Fidesszel szemben nem ellenséges és gyűlölködő emberek nem feltétlenül támogatják kritikátlanul a miniszterelnök politikáját. És ez láthatóan nem okoz különösebb gondot az utóbbinak. Ennek alapján nem gondolom, hogy "veszélynek" éli meg a választásokat, azt, hogy ott esetleg az emberek egy ma megbecsülhetetlen része más pártokra fog szavazni. Nyilván nem fog jólesni neki, de várakozásom szerint túlteszi magát ezen. Csupán ennyit akartam megjegyezni. Azt szerintem józanul senki sem várta (én sem), hogy a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormány előzékenyen az LMP vagy a DK politikusait jelöli fontos pozíciókra. Kérdés, hogy ebből arra következtetünk-e, hogy ezután a teljes állami gépezet a Fidesz sikerén fog majd dolgozni 2014-ig és mindörökké. Sokan ezt a téves összefüggést sulykolják. Szerintem viszont eddig nem egyértelműen ebbe az irányba mutattak a történések.

teevee 2013.01.08. 19:56:54

@mókáné: világos mindenkinek. És az is, hogy "tündérszavú" bájolgásodat mennyire lehet komolyan venni.

mókáné 2013.01.08. 20:01:27

@teevee:

"világos mindenkinek. "

Szívből örülök neki, hogy megértetted.:)

nyünyüge 2013.01.08. 20:08:01

OFF

Az ész megáll és ácsorog: a Bayer cikk miatti felháborodás tulajdonképpen a Békemenet és a többségi társadalom demokratikus erői elleni támadás.

"Bayer Zsolt írása is publicisztika volt, saját véleményét írta meg, amely nem tükrözte a lap véleményét. Megjegyezve, hogy szavait tudatosan, rosszindulatúan félremagyarázták. Ha újságíró kollégánk néhány gondolata mégis félreértésre adhatott okot, akkor azért elnézést kérünk minden érintettől, olvasótól. Tudjuk, hogy a Magyar Hírlap elleni támadásnak nem titkolt célja a jobboldali egység megbontása, a Békemenet szervezőinek lejáratása, a többségi társadalom demokratikus erőinek megkérdőjelezése” – közölte Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa és Stefka István, a lap főszerkesztője Válasz a támadásokra című levelében.

korábban ulrike 2013.01.08. 20:10:59

1. OFF és UFF
www.stratfor.com/weekly/crisis-middle-class-and-american-power
Nem teljesen érdektelen, némi adattal.
2. Azoknak, kik gondolják, valamilyen intelligencia cenzust kéne bevezetni, hogy a hülyék - finoman mondva: akik képtelenek racionális döntéshozatalra - legyenek kizárva a szavazásból, mert csak az okosok, kik képesek okosan is szavazni, meg az okosokra is. Röviden, az okosok okosan okosokat választanak majd. Így leszünk az okosok országa. Arról bölcsen hallgat az elmélet, hogy vajon hoz-e ez pénzt, és mennyit. Ajánlanám azonban megfontolásra az alábbiakat is.
- Ennek az országnak egyik legnagyobb baja az volt, hogy még a legkevésbé okos hülye is tudta, jobban megél a mások által beadott adókból finanszírozott klbő. segélyekből és juttatásokból, mint munkából. Ergo, azok a hülyék nem is annyira hülyék. Körülményeiket viszont azzá tették a dei gratia okosok (vagy ha nem a mindenható, akkor valaki más kegyelméből).
- Hol és ki húzza meg a vonalat, amely szétválasztja a racionálisan szavazni képeseket a képtelenektől? Gondolom, hogy mi, akik itten kommentelünk - magamat is beleértve vastagon - nem igen lennénk méltóak a racionális szavazó polgár címére. Legalább is, ahogy a hsz.-eket elnézem.
-Mindenki, aki dolgozott vezetőként, tudja, hozott anyaggal, azokkal kell dolgoznia, azokat kell vezetnie, akiket kapott, nem rostálhat, nem fintoroghat. Ezért szép és izgalmas. Aki erre képtelen, ne akarjon vezető lenni. Nem az a hülye, aki nem érti meg az okost, hanem az az okos a hülye, aki nem tudja magát a hülyéknek hittekkel megértetni.

tölgyes 2013.01.08. 20:21:33

@mókáné: Bizony jó lenne úgy szólni, de vannak olyanok akik sajnos azt nem értik meg. Hiába próbáltam türelmesen, azt nem értik, vagy úgy értelmezik, hogy nekik mindent szabad. Ezután két megoldás marad. Vagy nem reagálok, vagy időnként visszaszólok. (most is úgy kezdődött, hogy az egyik blogtárssal szemben megengedhetetlen stílusban szólt.)Ha egy kicsit visszaolvassa az érintett urat, akkor Ön is igazat ad nekem. Ha nem, hát kis nyúl.:)
Egyébkén a kontrasztos szóhasználat is létrehozhat esztétikai élményt.:)
Ha felmegy a vaterára, akkor válogthat TE szakácskönyvei közül (www.vatera.hu a keresőbe beüti: Turós Emil)
@A pöttyös az igazi dbeata: Nem változtatták meg a nevét. A neve Magyarország. Államformája köztársaság. Miért kéne a névnek mutatnia az államformát?Ez is egy népet cumiztató műbalhé volt.

tölgyes 2013.01.08. 20:26:37

@pad78: Ezzel egyetértek. Az AB esetében is ez történt. A fidesz által támogatott bírók ma többségben vannak és mégis:) és ez így van rendjén. A fidesz akkor tenné jól, ha pl. az alkotmányos ügyel előzetes normakontrolljára a kormányon belül szerveznének egy 8-10 fős csapatot, hogy a hibák, viták az AB-val ne következzenek be. Ez az ügy ennyit megér(ne). Ráadásul 2002 előtt volt ilyen szervezetük és hallgattak is rájuk.. már amennyire:)

ajjaj99 2013.01.08. 20:27:04

@tölgyes: Nem vitatom az angol rendszer demokratikusságát. Minden országnak megvan a maga ötlete a dologra. Nekünk is volt, nekem megfelelt maga az elv, és az megmaradt, csak éppen eltolódott a hangsúly módon, ami szerintem rossz.
Nem emlékszem már a 2002-es választások után történtekre, de nem hiszem, hogy volt olyan komoly személyiség, aki a fidesz végét jósolta volna, főleg a két forduló közötti események és a második forduló eredménye tükrében.

hoplita 2013.01.08. 20:29:20

@tölgyes:
A jött-ment és a jöttment között igen komoly szemantikai különbség van, de a bunkó fasz te vagy, aki Adyt és József Attilát kopizva sem fogja fel a differenciát.

Ne idézgessél nekem egyiktől sem, komoly összegbe merek fogadni, hogy fejből több versüket tudom nálad.

Egyébként tedd össze a két kis pálcika kezed, egy ilyen jöttmentezésért kivertem volna az összes fogad a valós életben, te kis ájtatos, szenteskedő, modoros segglyuk.

@szoja122:
Na, akkor legyél boldog és csinálj úgy, mint a ló.
Húzd magadba a faszod.:)

tölgyes 2013.01.08. 20:30:02

@6.Lenin: Akitlosz megrekedt a faluközösség és a törzsi szervezet korai szervezettségének szintjén.. de már akkor is jobban hallgatak arra, aki a vadászatról több húst hozott haza:)

aszekelyek 2013.01.08. 20:31:27

@Akitlosz: ennek a szép elképzelésnek a kivitelezését , ha lennél olyan szíves. Látod, hogyan reagálnak elég sokan, ha az eddigi érdekviszonyokat háborgatja a kormány, a legtöbb magyar számára jó hozadékkal, amiről bebizonyítják nekik, hogy nekik rossz az, ami a multinak rossz és a bankoknak. ETC, azoknak akik megsemmisítették az iparunkat és azonnal a helyére tették a polcokra a drága, puccos ám vacak áruikat. bért nem adva hozzá, csak amikor orbán eldöntötte, hogy márpedig ennyi lesz és pont. Még nekünk kéne hálásnak lennenk? Azért , mert idetolták a képüket rettenetesen jól járni és az olcsó munkaerőnket néha hajlandóak foglalkoztatni de nem sokáig.

Mégis sokakat meg tudnak dumálni azzal a farizeus dumával, hogy merabankok úgyisáthárítják... NA és? Akkor már mindenben alájuk kéne feküdni és hagyni őket fosztogatni?
Éppen ma néztem át egy új csomagot, ami csak egy hónapot élt. hat átutalást ad egy csomagban, céges szla, és egy befizetést. A hetedikért, meg a második befizetésért elkérnek ezer forintot. valami 500 ft-ot meg egyszeri díjként azért a zárásért, amit ki sem küldtek postán.... Ezért sem fogok a kormányra haragudni. Ezért is azokra fogok haragudni, akik az elvárt hasznukat követelik a bankok vezetőin. Ha esik , ha fúj. kemény 600 ft-tal tudtam kevesebbet fizetni a szla fenntartásáért , mint az előzőekben. Mondjátok , hogy nem vagyok ügyes... És egy olcsóbb bankot is mondjatok. Komolyan zokon vettem , hogy egy átutalásért képesek ezer forintot felszámítani. Azt is, hogy én fizessek azért 250 ft-ot , mert beteszem a pénzemet hozzájuk a pénztárba. Az az erőfölény, amire a kushadni kívánó politikai erők hivatkoznak, ezekben látszik meg igazán. Csakhogy!!!! kedves honfitársaink , ugyanúgy leszednék rólunk ezt a pénzt, csak másként. Tömegeket utcára dobva.... , amit nem engedtek meg nekik.
Látom, már eljutott a múlt heti facebookos hír a tévéhez is. Kártérítést ítélt meg amerikai bíróság a szabálytalanul elkövetett - jelzáloghitelesek kilakoltatása - miatt . 10 milliárdot. Nem viselkedtek ott sem úriemberként. Miért kéne őket annak tekintenünk bárhol a világon? A hírben nálam az is ott volt, hogy ez nem az eldő büntetési összeg de egy garast se kapott ám tőlük még senki. csak ítélet van , nem is egy.

A kérdés az , hogy ki tudja velük végrehajtatni!

Ahhoz nem fér kétség, hogy a démosz legnagyobb többségben, kivéve a bankosokat, elvárja, hogy megtáncoltassák őket és ezt a pénzt kiszedjék belőlük. Nagyon fogok figyelni , hogy az amerikai bíróság mire tud velük jutni.

teevee 2013.01.08. 20:32:12

@mókáné: Viccelsz, bolondozol. Felesleges.
Közben egy gyújtogatót próbàlsz fedezni. Kár.

hoplita 2013.01.08. 20:34:27

@mókáné:
Egy félzsidráknak muszáj elhatárolódni...:DDD
Mindegy mitől, de el kell.:)
Amúgy meg ettől függetlenül bájerzsóti egy szemét kis bérfirkász, egy takonygerincű szarcsimbók.

6.Lenin 2013.01.08. 20:35:52

@tölgyes:

Nem biztos, hogy rosszak az ilyen viták. Bizonyíték a demokrácia működésére Mo-on. Ilyen helyzetek után diktatúrát emlegetni nem épen okos dolog lenne.
az 1 más kérdés, hogy netán tudatos cselekvés, vagy valóban néha elszalad a ló. Mindegy is, csak jól kell tudni kezelni az eszközöket/helyzeteket.

mókáné 2013.01.08. 20:36:21

@nyünyüge:

"Az ész megáll és ácsorog: a Bayer cikk miatti felháborodás tulajdonképpen a Békemenet és a többségi társadalom demokratikus erői elleni támadás. "

Nem. Bayer Zsoltot nem adom!

"Közben egy gyújtogatót próbàlsz fedezni. Kár."

www.youtube.com/watch?v=84WsADpBWEw

aszekelyek 2013.01.08. 20:37:59

@tölgyes: A baj az, hogy a faluközösségnél megrekedtek elég sokan vannak , ismereteim szerint. Mérhetetlenül kiábrándultak abból , amit azután fejlődésnek nevezetek , akik elkövették.
Nem nagyon hagyhatjuk ezt figyelmen kívül. Még inkább nem azért , mert mi magyarok zsákmányállat vagyunk ebben a fejlett , khm...... síp, ... szisztémában...

ajjaj99 2013.01.08. 20:43:17

@tölgyes: Az előbbi írásban hibáztam: "a hangsúly OLY módon".
Amiben leginkább nem értünk egyet az az, hogy szerintem az új rendszer jobban torzít, mint a régi. és erre nem válasz, hogy bezzeg az angoloknál! Egy másik olvtárs felhozta, hogy a fidesz 2010-ben 53-19 arányban verte az mszp-t. Oké. A képviselők aránya a két párt esetében nem ezt tükrözi. Az így kialakult kétharmad az új rendszerben közelítené a 4/5-öt hasonló szavazati arányok esetén. Nincs még kipróbálva, de számolgatni lehet. Ha már külföldre kacsingatunk, miért nem olyan példát keresünk, ahol tisztán listás szavazás van, az egyértelmű lenne.

hoplita 2013.01.08. 20:45:31

@aszekelyek:
Hát te hol rekedtél meg, libafos?
Két metélt fasz közt?:)

aszekelyek 2013.01.08. 20:52:08

@szoja122: hergeltél vóna, oszt nem megy? Zsóti ellen? nekem az jutott eszembe erről, hogy szegény TGM hogy leégett, amikor a Moszkva téren demonstrált az egyik szoci nőcivel, lamperth? -oszt kisült, hogy a várbuszon a karddal a józsikát egy másik kisebbségi csoport támadta még és szúrtak át , karddal. Ami most szigethalmi ügyben történt, nagyon hasonlít erre a történetre. Tévéében a bűnügyi szakértő sokkal érdekesebbet mondott, mint ZSótika. Azt, hogy az öt cigány kisebbségi csoportból csak az oláhokkal vannak ezek a szúrok, ölök, vandálkodok problémák. Amit elfedni igyekeznek azzal, hogy Bayert támadják. Aki azt mondja ez ne legyen. Semmiféle népek közt. Szigethalom felé egyébként is érdekesen vannak a kártyák leosztva. helyiektől tudom. Itt-ott egy két kóbor belügyminiszter... , aki megélhetési bűnözést vezetett be, nem szimpi ma sem a legtöbb magyarnak. Nyomhatja a gresszolga, vagy aki akarja Bayer ellen a propagandát, nem fog megváltozni a gyilkolászókról senki véleménye. Arról beszélünk, amit az elkövetők tettek. Bayer senkit nem szúrt le, támadott meg a férfi vécében. Az elkövetőkről légyszíves, ha ezzel az üggyel óhajtasz foglalkozni. Ő egyébként is a kis tenyérbemászó is azt idézte, seres, az olaszliszkai csoportosan, semmiért lincselőkről írta, amit írt. Írni nem bűncselekmény. Embert ölni pedig az. megtámadni is. gyerekei szeme láttára megölni valakit, aki megállt, mert azt hitte, történt valami, pedig nem. Na azt nem szabad. Ott hangzott el a népirtásra a felszólítás, a tanúk szerint. nagyon sokan hallottak olyan kiáltásokat egyébként máskor is.
egy szót még arról is, hogy megfenyegetni a sértett rokonait, hogy vonják vissza a vallomásukat, miféle dolog? Életveszélyesen.... és akkor te is, meg a többi jómadár is falkában ráugrotok Bayerre.....

6.Lenin 2013.01.08. 20:53:57

@tölgyes:

Nekem semmi bajom @Akitlosz (ahogy máséval sem)elképzeléseivel, csak a módszereivel akad némi eltérés.

Valószínűleg nem tesz fel magának kérdéseket, hogy ellenőrizze, feltevései a gyakorlatban is alkalmasak-é arra, amire szánná.
Amikor rákérdezek, általában 2 módszert alkalmaz:

nem válaszol (jogában áll)
megpróbálja elmagyarázni azt, amit nem is kérdeztem.

Néha nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek tőle, sejtve a folytatás, de semmi gondom vele.
Érdekes megismerni a gondolatait, mint a többiekét is.

tölgyes 2013.01.08. 20:56:59

@hoplita: Lehet, hogy többet tud a verseikből, de nem biztos. Én se erre, se arra nem fogadnék már csak azért sem, mert a dolog ellenőrizhetetlen és mint ilyen, az Ön állítása idétlen. Azt azonban látom, hogy se Adyt, se József Attilát nem érti, de még Illyést se. Ha értené őket, akkor megkímélné magát és a többieket a rossz, primitív rasszista dumáktól, amikkel eláraszt minket. Az általam idézett sorok épp az ilyen ostoba dumák ellen íródtak.. mert hogy akkoriban is voltak az önéhez hasonló hangok.. és azok valahogy nem szolgálták az ország javát.:(
"S mert a nemzetekbõl a szellem
nem facsar nedves jogokat,
hát új gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat."
Maga itt ennek az új gyalázatnak az egyik szócsöve.Kicsi és jelentéktelen szócsöve, mert sok embert maga mellé állítani nem tud, de azért buzgó.:)

Én abban sem lennék biztos az Ön helyében, hogy kiverné a fogaimat. Még az is előfordulhat, hogy úgy járna mint az egyszerű tehenész legény:)
A bunkóságát egyébként nem csak a szóhasználata mutatja, - az is - abban - mint korábban megírtam Önnek - még van is nyelvi lelemény.. nem sok, de legalább a zsülinél kicsit több van:) /Legfrissebb példa:Húzd magadba a faszod.:) /
És én már ezt is értékelem.:( vagy inkább értékeltem egy ideig.. már látom, hogy a durvaság az igazi, a valódi énje. Vagyis épp olyan mint a szavai.:(
A bunkósága tehát nem a szóhasználatából, hanem az agresszivitásából, az erőszakosság állandó hangoztatásából és az erő fizikai-állati mivoltának fitogtatásából adódik. Persze ha Önnel szembe megy egy kan egér, akkor eggyé válik a vakolattal:)Ha így folytatja, megrövidíti a saját életét.

tölgyes 2013.01.08. 20:59:27

@6.Lenin: A demokráciának az a formája már Athénban sem működött:) és korábban sem. Elég, ha valaki előveszi az Iliász első énekét és elolvassa hogyan is működött a népgyülés már az archaikus korban is.

tölgyes 2013.01.08. 21:01:47

@ajjaj99: Amit állat (Jobban torzít) az egy fikció. Nme torzíthat jobban, mert a választókerükletek közötti különbség kicsi.. a korábbi rendszer torzításának az volt a lényege és nem az, hogy 31%-kal választást és absz többséget lehetett szerezni. Ez utóbbi a stabil kormányzás feltétele.

nyünyüge 2013.01.08. 21:02:29

@aszekelyek:
Az a bűnügyi szakértő akkorát "cigányozott" a fene nagy szakértelmét csillogtatva, hogy csak úgy néztünk a tévé előtt a párommal.

Azzal most kinek lett jobb, hogy csak most már csak az oláh cigányok van potenciális gyilkosnak elkönyvelve (szakértő által megerősítve!) és Mari néni meg Juliska néni majd megbeszélik a portájuk előtt, hogy a szemben lakó cigánycsalád oláh cigány-e vagy másféle?

aszekelyek 2013.01.08. 21:04:08

@nyünyüge: A tavalyi hó... elég sokáig olvad de a kellő időben a kellő csapást... Jól kialkudták , minden esetre Na mivel hergeljük a népeket? Tiltassuk ki őket a rról a meccsről, ahová nagyon sokan kimennének! Csak egy pár hüjét kellett hozzá megvenni....

tölgyes 2013.01.08. 21:07:59

@ajjaj99: Olvassa újra a korabeli értelmiségi ömlengéseket.:) Soan voltak akik a végét jósolták és követelték.

Természetesen nem állat, hanem állít!-bocs.@6.Lenin: Jó dolog a megértés, nekem azzal nincs is bajom, de valahogy el kell jutnunk oda, hogy 2+2=4 és az érdekes egyéni elképzelések ezen csak rontanak, mert irreális elvárásokat támasztanak... legyen 5, vagy 3.? És akkor mi az a kevés, ami mégis biztos...Vagyis a párbeszédhez kell egy kevéske közös és elfogadott ismeret is.

nyünyüge 2013.01.08. 21:09:07

@nyünyüge:
Fel nem foghatom, hogy nyilvános fellépéshez szokott értelmiségi emberek hogyan nem tudják felmérni, hogy egy-egy állításuknak mi vagy mi lehet a percepciója a tömegmédiában, amelyikből félmondatokat kap fel a néző-hallgató, és ezeket a félmondatokat illeszti bele a világképébe, ahol éppen lyukat érez.

aszekelyek 2013.01.08. 21:09:45

@Balt: ezt már kérdezte Merkel a Bundestagtól , hogy úgy képzelik , soha nem is lesz már Európában háború? Hát még , ha ellenállnak a zsákmányállatok! Akkor most kórusban ... :) Kik csinálták a huszadik században a háborút és a válságot és gazdagodtak meg belőle nagyon? No?

nyünyüge 2013.01.08. 21:12:58

@aszekelyek:
a elmúlt nyáron volt a botrány, tavalyi hónak nevezi erős túlzás.

hoplita 2013.01.08. 21:18:27

@nyünyüge:
Annak az eldöntése, hogy oláh vagy romungró csak neked okoz problémát, picinyem.
A falusi Mari nénik tudják....ergo sokat kell még a pároddal egyetemben tanulnod a büdös életről, kis köldöknézegető széplelkű.:)

hoplita 2013.01.08. 21:21:13

@tölgyes:
Izgalmas vagy bazmeg, mint a barátok közt.
Karót nyelt, modoros és kibaszott unalmas. Egy hintalóba több élet szorult.:(

menőmano 2013.01.08. 21:23:23

Hát! Ja! Nagyon jó, hogy itt van a @hoplita! Ha írogat, mindjárt jobb a kedvem.
Totálisan tetszik. Komolyan.......

:)))))))))

aszekelyek 2013.01.08. 21:25:37

@menőmano: na, már megint egy köteles beszéd..... Szándékosan felejtetted ki vagy az atv- hogy nem olvasta el navra, mit írt pontosan Bayer? Ezzel nem fognak tudni semmire menni, mert bizony az aszociális és öntörvényű viselkedést gyakorlókat sehol nem tolerálják.

Képzeld el, hogy a kedves megrögzött szoci szavazó nyóckerben az ismerősem egyáltalán nem tolerálják senkitől ezt a magatartást. Eszükbe nem jut arra mászni rá, aki írni mer arról, mi folyik ebben az ügyben. Takard gatás. JA és idézte a kedvenced idézetét, ami persze BAbits-é, hogy növeli, ki elfedi a bajt. Az a maiban van. Szóval ezt a bajt sem kéne elfedni, BAyerre mászással. Mondjuk az atv-n inkább Bayert támadják. Egyszóval rajta akarják leverni ezt is a bűnözőkről és az áldozatokról is írtak valamit ? Agresszolga beszélt egyáltalán egy szórrrt is arról ? Vagy csak megvádolta Bayert ? Szövegből kirgadott idézettel. Ahogy szokták arrafelé... A késelőkről , akik olyasmivel járnak szórakozóhelyekre , amivel aztán ölnek , ha épp az jut eszükbe ? Ártatlant lincselőkről ? időseket kirabló, legyilkoló erőszaktevőkről ? Az nem politikai érdekük ? Hűha ! Akkor a baj nagyobb , mint azt ZSótika írta.

6.Lenin 2013.01.08. 21:29:58

@tölgyes:

"Vagyis a párbeszédhez kell egy kevéske közös és elfogadott ismeret is. "

Valószínűleg így van, ha az ember párbeszélni akar/szeretne.

Én szeretném megismerni mások gondolatait, és azt, hogyan juthat azokra a következtetésekre, amikért "harcolni" is képes lenne.
Nincs megértés/elfogadás, mert a gondolatokhoz/elképzelésekhez tartozó személy, ismeretlen és érdektelen marad.

kérdéseket szoktam feltenni , ha formailag másként néz is ki néha (mondjuk, mint saját vélemény). A válasz érdekel, nem a nick mögött lévő ismeretlen személy. Lehetséges, hogy megértésnek tűnik.
Természetesen, mint mindig és mindenben, vannak kivételek is, talán.
Nyitott vagyok bármit befogadni, de nem elfogadva, csak azt, ami hasznos is lehet számomra.
Persze az is lehet, miután hazautazott az unoka, hogy ismét unatkozom.

ajjaj99 2013.01.08. 21:30:04

@tölgyes: Jó, elfogadom a választókerületek miatti torzítás is létező. Mondjuk ezzel nem foglalkoztam, nem tudom, mennyire sikerült ezt javítani.
Viszont amit én állítok, az is torzítás, akármikor került a rendszerbe, és az új módi még jobban torzít.

aszekelyek 2013.01.08. 21:32:35

@Balt: tusché :D@nyünyüge: erősen tavalyi lesz márciusra. Eddig min gondolkoztak ? A karácsonyfa alá tegyék -e ?

menőmano 2013.01.08. 21:36:35

@aszekelyek:

mit írt pontosan Bayer? " Na!! Ne rohanjon annyira előre. Mégy egyelőre a Bayer-ről nem írtam semmit.
Érdekes!?? , hogy Ön mégis látni véli.
De mindegy.
:)

teevee 2013.01.08. 21:37:04

@aszekelyek: Illyéstől van az idézet, nem Babitstól.
Ne igyál annyit, nem lesz jó vége.

aszekelyek 2013.01.08. 21:39:43

@Balt: megoldani ? Amikor lehet azt is törvényesíteni, hogy megélhetési bűnözés? Meg lecsukatni az idős embert, aki figyelmeztette is a tolvajokat , hogy áram van a kerítésben, meg a rendőrségre is bejelentette ? nagy felháborodás volt, ki kellett engedniük... MA sem gondoljuk másként. Látom, a kedves kidobottak sémái n sem változnak. pedig ezzel nem tudnak labdába rúgni. hogy dobták ki, mint a szemetet, a román, bolgár cigányokat , a hiperdemokraták , az etalon franciák? A lábuk nem érte a földet. Mit ordított akkor Cohn Bendit , az érdekelne...
Meg az EU liberálisai? Mind, akik orbánra ordítottak ? NA és agresszolgáék? Irgum, burgum!
megyek hátat masszírozni inkább.

menőmano 2013.01.08. 21:41:51

@aszekelyek:

Tessék? Ön azt sem tudja miker firkálgat itt, össze-vissza.
Szinte követni sem lehet.
Ha nem tévedek, a Navracsics T. volt az, aki azt mondta, hogy nincs helye a pártban.
Akkor??!! Miről tetszik pontosan elmélkedni?

atv.hu/cikk/20130107_navracsics_szerint_bayernek_nincs_helye_a_fideszben

menőmano 2013.01.08. 21:44:04

@aszekelyek:

Ja! Bocsika! "miket" firkálgat?

A "nyóccckeres" ismerőse, totálisan nem érdekel. pont.

:))

dbeata 2013.01.08. 21:45:45

@tölgyes: De azért meg kellett változtatni le kellett cserélni a táblát,mindenhol (gondolom, nem ingyen). és az persze nem "műbalhé".
Rágódjanak csak a ballibek, most mi a pék van...

menőmano 2013.01.08. 21:46:31

@aszekelyek:

BAyerre mászással." :)))

Figyeljen csak picikét!! Annak írogassa, aki rámászik, vagy rá akar mászni.
Ne Nekem. Ha kérhetem.
:(

6.Lenin 2013.01.08. 21:49:07

@menőmano:

Navracsics úr azt is mondta már többx is, hogy az ilyen bajnai féléknek nem lenne helyük a közéletben, + persze sok másnak sem a ballib oldalról.
Természetesen ezt nem az atv-ben szokta felemlíteni.

aszekelyek 2013.01.08. 21:51:12

@nyünyüge: nem az érdekli őket, hanem, hogy kell-e félniük tőlük. A bűnügyi szakértő pedig tudja, pontosan, mi a helyzet. De a kisebbségen belül a magasabban álló kasztok is elhatárolódnak tőlük. Jó, hogy nem rasszistázod le azokat a cigányokat, akik megvetik az ilyen módon életüket élőket , rájuk is bajt és szégyent hozókat. Na képzeld el , hogy ők utálják legjobban , hogy vannak olyan bűnöző csoportok , akikkel őket azonosítják a balga népek. nem tévén néztem, hanem a nyóckerben nőttem fel. Minden kisebbségi csoporttal szoros együttélésben. érdeklődd meg, kik éltek a NAgyfuvaros , Népszínház. BAross utca teleki tér környékén a hetvenes években. NYolcvanasokban. Dériy Miksában pld csak azenész cigányok. Ezer méterről láttuk , másik világ ők. Velem nem fogsz sokra menni. NA pá, jó éjt! A fél gyerekkoromat meg Szabolcs és Hajdú- Bihar megyékben töltöttem. Azt is jobban ismerem , mint te.

menőmano 2013.01.08. 21:51:19

Különben is! Azt nyilatkozta a Bayer, hogy Őt mindenki félreértette.
Engem meg aztán totálisan nem is érdekel, hogy ki értett, és mit értett félre, vagy éppen jól.

Az biztos, hogy saját magának totális helyzetet teremtett. Szerintem.

A másik) Igenis! van cigánybűnözés (igaz vannak a "fehérek" között is bűnözők), csak nem kell mindenkit egylapra feltenni.

Nem mindegy, hogy amit mondunk, írunk, hogyan "tálaljuk".

aszekelyek 2013.01.08. 21:53:46

@menőmano: ne már Olga... :)) atv-t teccett linkelni , ahogy rámásztak Bayerre és Navrára is. Azt pontosan tudom, mit mondott Bayer erről. Köszönöm.

menőmano 2013.01.08. 21:54:34

Bocsika! folyt. és hogyan sértünk meg egy társadalmi csoportot. Nem lenne szabad, folyamatosan, vagyis nagyon sokszor, cigányozni, no meg zsidózni sem.
Szerintem.

6.Lenin 2013.01.08. 21:55:18

@menőmano:

"A másik) Igenis! van cigánybűnözés (igaz vannak a "fehérek" között is bűnözők), csak nem kell mindenkit egylapra feltenni. "

Ezt a gondolatot reszelgesd még 1 kicsit.

menőmano 2013.01.08. 21:56:32

@aszekelyek:

No. akkor fejezze be. Szórakozzon mással. OK?

aszekelyek 2013.01.08. 21:59:51

@teevee: ez a lényeg , hogyne. A vers címe ? Majd utánanézek. Nem hiszek el mindent , amit nekem leírnak , bárki is teszi.

Ám a lényeg a baj elfedésének szándéka és az ellen tenni.

Arról semmi ?
Hogy ne a jobbik tematizálja egyedül. Jó cél , sztem.

teevee 2013.01.08. 22:00:53

@aszekelyek: aztán, mint nagyhatású, fényképről is meg tudod állapítani, hogy ki "eo ipso gyilkos"?
Mert bölcs tanítód erre is képesnek érezte magát. Nehogy lemaradj!

jjulie 2013.01.08. 22:03:34

@aszekelyek:

hajdu meg szabolcs, némár banya, csak nem putriszökevény kádárvakarék lennél, mint fideszfertőzött?

aszekelyek 2013.01.08. 22:04:13

@menőmano: tényleg reszelgesd még, mert így nevetséges. egymás után főleg. Ne legyenek köztünk szabadon gyilkolászók , nulla szocializációt előadók ? Senki. Azt pedig ne dumálja ki senki , pl hogy gyerekcsíny.... AZ KIT SÉRT ?

aszekelyek 2013.01.08. 22:11:59

@jjulie: szia vén fütty ! hogyabánatbanemár ! Még bázsevátam is , nagyon tiszteltek ám ! @teevee: az állítkínzó kölkökről, ha épp öket látom fényképen, akkor igen.- Köröznek ilyen fotot a fácsén egyébként... kér agy nélkül született röhög akasztott kutya trófeák mellett. Valami ital is van náluk... Ők potenciális gyilkos jelöltek pld. De vannak a profilozóknak móccereik, nagyon jól be tudják lőni, ... íNe izgulj. Olvasgatok tudod , hogy fejlődik a tudomány... nem a szemetet nézem, a kereskedelmi tévékben.

még azt is tudom, hová kell nézni, ha keskeny a híd...

teevee 2013.01.08. 22:30:05

@aszekelyek: aha. Szóval, nem láttad a fotót, amire Bayer hivatkozott.

Egyébként, melyik az a szakirodalom, amelyik három padon ülő (sem fegyverrel, sem egyéb tárggyal nem rendelkező, a padon ülésén kívül semmilyen akciót nem végző) személyről készült egyetlen fényképről megállapítja, hogy mindhárom "eo ipso gyilkos"?

teevee 2013.01.08. 22:50:28

@aszekelyek: :DDD Nézz utána nyugodtan, a kulcsszó Bartók.

(Egyébként, miért van, hogy a nemzeti öntudat és büszkeség felkent vitézeinek rendre fogalmuk sincs, hogy kicsoda Űz Bence, két paragrafusban nem tudják kétszer uugyanúgy, hiba nélkül leírni Esterházy nevét, eltalálni az általuk idézett vers szerzőjét, Kukorica Jancsi párját, stb... ? Na mindegy.)

Khal Drogo 2013.01.08. 23:22:40

@nyünyüge: Vona Gábor bonthatja a pezsgőt, ez számukra örömhír. Az antiszemitizmus növelésére jobb lehetőség nem is lenne.
Az MLSZ gondolom valami egészen elképesztő politikai vakság miatt szervezhette le azt a meccset, ahol borítékolható volt a botrány. Meg is kapták és most mindenki meg van döbbenve.

Kontraszelektált selejt elitünk ennyire képes.

tölgyes 2013.01.09. 00:01:36

@ajjaj99: Az hogy 30.000, vagy 74.000 választhat-e egy képviselőt az valódi törzítás. Az hogy 32% elég a győzelemhez és abszolut többséghez egy véletlen eset. Máris nem érvényes, ha van két másik párt, amelyik szintén32%-ot szerez. A cél: tessék többet szerezni.
Önnek azonban be kell látnia, hogy a kormány stabilitása elemi érdek. Ha nem látja be akkor nincs már mit mondanom.
A jelenlegi rendszerrel kapcsolatos találgatások pedig ma még fikciók. Abszurd modelleket lehet számolni.. de ez akkor nem volt érdekes, amikor a balos Csepel 30.000 emberrel választhatott:(

tölgyes 2013.01.09. 00:04:41

@Khal Drogo: Tanulság: a pályákon rendet kellene csinálni. Nem könnyű, ha a fejekben zavar van. A baj a rasszizmussal van és ha ez nálunk előjön, akkor meg kell oldani valahogy a dolgot, mert a rasszisták ártanak az országnak.. No de erről győzze meg hoplitát:(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.09. 00:04:57

@aszekelyek: masszírozz néha mást is... kimarjul a háta... :)

tölgyes 2013.01.09. 00:07:33

@hoplita: Az ész az eszetleneknek gyakran unalmas:) Elhihjeti, hogy már én is unom a bazmegjeit, mert az eszetlenség is unalmas:(

tölgyes 2013.01.09. 00:18:04

@6.Lenin: Néhány éve románok jártak Mon. Fiatal politikusok. Elvittem őket az Operába. El voltak ragadtatva a zenétől is (Perényi Miklós játszott) a környezettől is. A szünetben nagy lett közöttük az izgalom, mert kezükbe került egy Bp brossúra és abban látták a Vajdahunyad várát. Fel voltak háborodva, hogy a magyarok az ősi román várral népszerűsítik az országot. Beültettem őket a kocsiba és elvittem őket a Ligetbe. MOndomnekik, hogy mikor épült és azt is hogy akkor még
Vajdahunyad ősi magyar vár volt.

A miértek mögött vannak szemléleti és ismereti elemek. Hoplita pl. nem képes megérteni, hogy mit jelent "az őssejtig vagyok minden ős".Talán az ismeret még megvolna hozzá, bár kezdek ebben kételkedni, de a szemlélet..:) Ha kedve van elmélkedhet az okoról.:(

szoja122 2013.01.09. 03:08:56

@mókáné: Ezt fölösleges volt bizonyítani, egy önálló akarattal NEM rendelkező embertől ez evidens.

Az emberekre az is jellemző hogy van akaratuk.

További kellemes se**nyalást!

szoja122 2013.01.09. 03:22:22

@mókáné: Hogy j0n egy SANDOKAN ide? Bayer olyan helyes és/vagy akkora hős?

Amúgy a szerepe szerint ázsiai származék. Te pedig félázsiai vagy, rokona a cigányoknak.

Addig míg nem történ egy esemény a Rogán beszéd után, megjátszottátok hogy anti-xenofóbok vagytok. Itt a blogon sok fideszes bőszen elhatárolódott a szélsőjobb zsidózásától, cigányozásától.

Most kiderül, hogy mint mindenben, ebben is hazudtatok.

dbeata 2013.01.09. 05:43:33

@mókáné: "Nem. Bayer Zsoltot nem adom!"
Édesem! Tartsd meg nyugodtan!

@aszekelyek: "ahogy rámásztak Bayerre és Navrára is"

Hölgyeim! Ezt a "sivalkodást"!!??

De komolyan, ha ezt Bájerzsóti olvasná, hát könnyekre fakadna a meghatottságtól, keblére ölelne benneteket!

Hiába, a női lélek..megfejthetetlen.

@szoja122: "Amúgy a szerepe szerint ázsiai származék" Ezzel a vezetéknévvel? A Dunai svábok meg csak állnak és néznek...
:))

nyünyüge 2013.01.09. 07:08:52

Erdős Virág: Na most akkor...

...mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki legeljen penneágyon rozmaringos mellfilét, ki pecázza kukából a halolajos kiflijét, kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje, kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje, ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét, ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét, kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni, kit lehessen kapásból és szemtől szembe letegezni, ki ne jusson ötről hatra, kinek fussa futópadra, Pulára meg Balira, kit vegyenek palira, kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány, kinek jusson másfél bála angolpólya-adomány, kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány, kinek jusson, mér’ is jutna, szar se jusson, ha cigány, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki rakja ki carrarai márvánnyal a klotyóját, kinek pakoltassák ki a pénztárnál a motyóját, ki zúzzon ki Rómába, hogy láthassa a piétát, ki nyomassa ezerrel a déligyümölcs-diétát, ki merengjen el egy régi, feudális szokáson, kit érjenek állítólag kisebb bolti lopáson, kinek legyen ad absurdum reklamálni mersze, ki merjen a jogaiért kiállni, na persze, kinek legyen dilije a kuszkusz meg a falafel, ki próbálja nem feladni, végül mégis adja fel, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki költözzön proli szagtól fuldokolva Budára, ki költse egy komplett pesti panel árát dudára, ki ápolja klinikán az egészséges körmét, ki válasszon rövid utat, ki pedig a görbét, ki lásson a Hun West Travel-irodával világot, ki álmodjon zöld fű közé piros, fehér virágot, ki ültessen minden kerti törpe mellé tuját is, ki adja az ártatlant, de hogyha kell, a buját is, ki rendeljen ülőbútort magának a neten, kik lakjanak egyetlenegy félszobába’ heten, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki utazzon még a világ végére is kocsival, ki tudjon le minden bajt egy odavetett bocsival, ki vegye a nyakába egy papucsér’ a plázát, kinek vigye el a bank a vakolatlan házát, kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfalt, ki foglaljon négy személyre, ablak mellé asztalt, kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet, kinek kelljen beszerezni tüdőszűrőleletet, ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától, ki keljen ki magából egy utastársa testszagától, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki járkáljon házastársi javallatra botoxra, kit vigyenek akarata ellenére detoxra, kinek kelljen másnap délig étlen-szomjan kibírni, kit lenne szép most azonnal puszta kézzel kinyírni, kinek hozzon Télapócska sárgarézzel teli zsákot, ki hordja ki lábon hol a tüdőgyuszit, hol a rákot, kinek legyen igénye a könyvre meg a mozira, ki próbáljon belógni egy kulturáltabb slozira, kinek kelljen nap mint nap a Vágóhídig bliccelni, kinek legyen – láthatólag – kedve most is viccelni, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen névre szóló szekrénye a Gelázsban, ki aludjon álmában egy jó kis fűtött garázsban, ki nevezze komenista fertőnek a Dagályt, kinek sértsen már a puszta létezése szabályt, ki akarja hóban-fagyban kivárni a sorát, kinek kelljen tele szájjal dicsérni a borát, ki hurcolja fel-alá az interspáros batyuját, ki átkozza el a saját sose látott anyuját, ki feküdjön hol itt, hol ott, mint a kilőtt állat, ki rándítson haladtában szemlesütve vállat, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki csinálja új kecóját trendire és takarosra, ki próbáljon mindenáron bejutni a fapadosra, ki locsoljon Francois Voyer konyakot a kivire, ki gondoljon tehetetlen haraggal a gyivire, ki tegye le egyik percről másikra a piát, ki próbálja kivenni a lelencből a fiát, ki lomizzon kisbiciklit, dinókat meg törpöket, ki ugassa le az undok, játszótéri kölköket, ki lássa a sajátját a más ölében csicsikálni, ki próbálja magát minden karácsonykor kicsinálni, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen tiszta sor, hogy haladás vagy haza, kinek legyen úgy, hogy többé ne mehessen haza, kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka, kit viszont a vácrátóti köztemető árka, kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén, Budafokon, Budaligeten és Mátraterenyén, Békésbe’ és Hevesbe’, s ki menjen a levesbe.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.09. 08:15:32

@szoja122: Mókáné nem fideszmegbízott, csak - khmmm - érzelmileg erősen befolyásolható...

Majd együtt néznek Fradimeccset férjjel, Bayer Zsóttal s Kubatoff Gáborral. :)

mókáné 2013.01.09. 08:56:02

@szoja122:

" Hogy j0n egy SANDOKAN ide? Bayer olyan helyes és/vagy akkora hős? "

Képzeld el, hogy Bayer Zsolt a legnagyobb hős ebben a miniatűr országban! Ezt képzeld el, ha van hozzá képzeleterőd.

www.youtube.com/watch?v=IwwOXB6oDqo&feature=related

ajjaj99 2013.01.09. 08:57:23

@tölgyes: Ha jól emlékszem, ön kárhoztatta a stabil kormányzás érdekében berakott torzítást, nem én. Eddig is stabil kormányzati többség alakult ki, így a torzítás erősítése felesleges. Ön hozta a Horn kormány szavazati és képviselői szám közti aránytalanságot, megkaptuk a fideszt ugyanígy. Akkor miért helyesli a torzítás erősítését?

mókáné 2013.01.09. 08:58:46

@A pöttyös az igazi dbeata:

"Édesem! Tartsd meg nyugodtan! "

Rendben. A mi barátságunk pontosan eddig tartott.

www.youtube.com/watch?v=k0BWlvnBmIE

mókáné 2013.01.09. 09:04:27

@Hepci:

"Mókáné nem fideszmegbízott, csak - khmmm - érzelmileg erősen befolyásolható..."

Egész éjjel nem aludtam, végül ittam egy Neocitránt, nem vagyok túl jól, köszönöm, hogy megértesz.

"Majd együtt néznek Fradi meccset férjjel, Bayer Zsolttal s Kubatov Gáborral. :)"

Előfordul. Elnök úr mellett van 3 hely, üresen, és akkor mellettem is van 1.:)

Bayer Zsolt - é a Dal:

www.youtube.com/watch?v=jOBcwJbKOdY

hoplita 2013.01.09. 09:18:29

@tölgyes:
Hát, nincs mese....
A Napnál is világosabban igazolódik az a tény, hogy hihetetlen annak a kínai közmondásnak a bölcsessége, amely szerint a világon az ész van a legigazságosabban elosztva. Mindenki megvan róla győződve, hogy neki van belőle a legtöbb.

Sapienti sat...

hoplita 2013.01.09. 09:24:10

@tölgyes:
Ja...és bazmeg f.aszkalap.

Érdekes....a f.szkalap tiltott, a faszfej meg csont nélkül átmegy.
Van benne valami logika? Aki talál értesíthetne...)

dbeata 2013.01.09. 10:08:34

@mókáné: De Timi! Hát ha egy Bájerzsóti közénk tudott állni, akkor ez mi volt?... Még tölgyesnek is azt írtam, hogy a politika nem tud annyira felzaklatni, hogy amiatt megorroljak rá...
Csak emberi okok miatt tudok rá haragudni. Ha pedig te is hasonlóan vélekedsz, akkor ki vele, mi a baj.

jjulie 2013.01.09. 10:36:45

@hoplita:

mit lázadozol lúzer, egy a királyotok: seggszájú orbán sántakutya viktor

te forradalmárként rohangáltál érte az utcán, ő meg terjeszti a fideszfertőzést, megérdemlítek egymást lúzer, mégha téged a jobbikfertőzés kapott is derékba időközben

hoplita 2013.01.09. 11:01:40

@jjulie:
Büdösanyád kanolod habosra...!!!
De most rögtön...ne ide szórd a taknyod, inkább nyald, azzal is a hasad telik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.09. 12:03:00

@A pöttyös az igazi dbeata: eccer engem az egyik közeli barátom felesége egyfolytában utált, mert nem szavaztam a hős SZDSZ-re, ami majd megváltja a világot és nem paktál le a komenistákkal. Egy héttel később az SZDSZ beállt a híresen művelt, kicsiny termetű volt munkásőr kormányába... annyira röhögtem...
Idióta az, aki a barátságait politikai vonzalmak függvényében alakítja...

hoplita 2013.01.09. 13:29:30

@Hepci:
Ez rendben is lenne cimbora....de én a logikát óhajtanám.
Persze mást is óhajtanék én....de az mán másik téma-:)))))

etwas kultur muss sein 2013.01.09. 13:36:20

Gyöngyösi Márton az izraeli-magyar kettős állampolgárok nemzetbiztonsági kockázatáról beszélt a parlamentben. A rettegők egyenesen listázást vizionáltak. Köves Slomó rabbi feljelentést tett. A főügyészség elutasította a vádakat.

barikad.hu/kimondta_a_fougyeszseg_is_nem_uszitott_gyongyosi-20130109

mókáné 2013.01.09. 14:29:53

@A pöttyös az igazi dbeata:

"Csak emberi okok miatt tudok rá haragudni. Ha pedig te is hasonlóan vélekedsz, akkor ki vele, mi a baj."

Csak és kizárólag emberi okok miatt haragudtam Rád, még reggel, de most már nem is haragszom, egyszerűen arra kérlek, hogy törölj a barátaid és ismerőseid közül.

Indoklás pedig: amíg én a Facebook- on rongyosra kommunikáltam magam, addig ugyan Veled nem foglalkoztam, de mindig ígértem, hogy jövök, és akkor Te, itt orvul hátulról betámadtál. Ez nem fair és nem korrekt. És nincsen rá bocsánat. Semmi.

www.youtube.com/watch?v=56_18M3_5DY

Kérlek, ne ragozzuk tovább! Se itt, se privát!
Megértésedet köszönöm.

mókáné 2013.01.09. 14:36:34

@Hepci:

"ami majd megváltja a világot és nem paktál le "

Úgy ismersz engem, mint akinek szüksége van, hogy bárkivel is lepaktáljon? Szabad ember vagyok és mindenem megvan.

Senki nem tudná megvásárolni az elveimet! Korábban sem tudták és most sem. A szabadságnak ez elemi kritériuma.

Nem azért, mert Audival járok, hanem azért, mert bármikor takarítanék is. Érted a lényegem?

nyünyüge 2013.01.09. 15:07:46

Átírta a Magyar Hírlap tulajdonosa, Széles Gábor és Stefka István főszerkesztő azt a közleményt, amit még kedden adtak ki a Bayer Zsolt publicisztikája miatt a "lapot ért támadásokra". Az eredeti Válasz a támadásokra című írás már nem érhető el a Magyar Hírlapon, csak a frissített verzió, ami bár jelentős mértékben megegyezik a kedden megjelent közleménnyel, de kimaradt belőle például az a rész, melyben elnézést kérnek, amiért Bayer Zsolt publicisztikája "félreértésekre adott okot".

Ehelyett az átírt cikkben többek között a következők állnak:

"Ezúttal nem Bayer Zsolt írása a lényeg. A fővárosban és a magyar vidék egy részén olyan állapotok alakultak ki, amelyek megkeserítik az emberek mindennapjait. A balliberális országrontás eredményeként még mindig gyilkosok, bestiálisan kegyetlen bűnözők garázdálkodnak sok helyütt, de a liberális elit elfedné a bajokat."
...
"Rendületlenül hiszünk abban a jogunkban, hogy a hazánkban senki nem védelmezhet gyilkosokat, csak azért mert az ő élettől gondosan elszeparált köreikben aggályos a nevén nevezésük."

Kedden azt is megígérték, a jövőben még fokozottabban figyelnek majd arra, hogy "olyan írás ne jelenjen meg, ami gyűlöletkeltésre adhat teret akár a jobb akár a baloldal számára”. Ez a szerdai cikkben már nincs benne.

A módosított verzió már így zárul:

"A Magyar Hírlap nemcsak visszautasítja a posztkommunisták legújabb boszorkányüldözését, de felhívja olvasóit, támogatóit, hogy álljanak ki főmunkatársunkért, lapunkért és a munkáját végző nemzeti kormányért."

dbeata 2013.01.09. 15:25:32

@mókáné: "törölj a barátaid és ismerőseid közül"
A kérésedet nem tudom teljesíteni, mert megszerettelek, mint barátot.

De tiszteletben tartom, nyugodtan kerülj el a jövőben, vagy "törölj" Te engem, ha úgy tetszik, Timi.

:(

etwas kultur muss sein 2013.01.09. 15:35:38

@A pöttyös az igazi dbeata:

Jajj, ne legyetek már hajbakapós, csacska kislányok! :-)

Balt 2013.01.09. 15:54:48

index.hu/gazdasag/2013/01/09/13._havi_nyugdijban_gondolkodik_a_kormany

Ej, de szép is ez! :) Maszopék orrát (Bajnai képében) beleverték a saját szarukba, most meg majd ellenük fordítják: ha netán nyernek is, Bajnai majd másodszor veszi vissza a 13. havit. :)) Tökéletesen megértem, hogy a 2002-es 19e Ft-okat háromszor bosszulják meg. :)))

jjulie 2013.01.09. 16:07:27

@Balt:

jaja öblöshang, és leszálltál a gyökérkeféről

bizony kádárvakarék, nincs az a jelenség, amiből ki ne tudnád olvasni a seggszájú kádárvakarék orbánsántakutya nagyszerűségét

nagyapád szégyell téged ilyenkor, kádárvakarék

szoja122 2013.01.09. 16:34:01

@mókáné: Ez istenkáromlás, akkor Orbán mi?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 16:45:17

@ajjaj99:

Azért nem biztosít egyenlő esélyeket a választási rendszert, mert a listavezető jelöltek szinte biztosan bejutnak (csak az 5%-os szabály az egyetlen korlát) lényegében a választói akarattól függetlenül, míg a lista végén állók pedig biztosan nem kerülnek be, még akkor sem, ha a pártjuk történetesen megnyeri a választást.

S mindezt már előre lehet tudni, mielőtt még bárki is szavazott volna.
A mai rendszer gyakorlatilag bérelt helyet biztosít a pártok vezetőinek a parlamentben, anélkül hogy bárki is szavazott volna rájuk.

Messze nem egyenlő esélyekkel és nem egyenlő feltételekkel indulnak a képviselőjelöltek. A rendszer súlyosan diszkriminatív.

Na ezért is kérdeztem Tőled, hogy kik is a választás alanyai.

Ha szerinted a politikai pártok, akkor nyilván nem vagy képes felfogni, hogy miről is beszélek.

De ha a képviselőjelöltek, akkor bizony az van, amit írtam. S akkor még nem is említettem, hogy az eddigi rendszerben akkor is pártképviselők adnák az országgyűlés többségét 210 fővel, ha az ország szavazója független jelöltekre szavazna.

Persze, induljanak a pártok nyugodtan a választásokon, semmi gond nincsen ezzel, de ne legyenek kivételezett helyzetben, sem a vezetőik, hanem a rendszer az összes képviselőjelöltnek egyenlő esélyeket biztosítson, mert csak így tisztességes!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 16:53:40

@ajjaj99:

Nem bizonyosodott be, és nem kell.

Bármiféle listás szavazás nélkül is lehet biztosítani az arányosságot, sokkal egyszerűbben is.

Nem csupán az angol rendszer létezik, és ez a listás..

Baromi egyszerű.

Egy választási körzet = egy megye.

Indul a helyekért mondjuk 30 képviselő. A megyéből nem egy, hanem lakosságarányosan az első X számú legtöbb szavazatot kapott jelölt nyer mandátumot.

Kész. Csupán ennyi.

Így minden körzetből több párt jelöltjeiből is lesz képviselő.
De persze egy párt nyugodtan indíthat több jelöltet is, ha elég erősnek érzi magát. Viszont van esélyük a kisebb pártoknak is, hogy egy helyet megszerezzenek a megyében.

További előnyök, hogy sohasem kell semmiféle körzeteket újrarajzolgatni. A szavazat/képviselő arányosságát a körzetből elnyerhető mandátumok számának változtatásával lehet könnyedén biztosítani.

Valamint időközi választásra sincsen szükség soha. Ha egy képviselő meghal, vagy lemond, akkor automatikusan a választáson a legtöbb szavazatot kapott de mandátumot még nem nyert jelöltből lesz képviselő.

Azaz a rendszerem minden szempontnak megfelel, amit támasztani szoktak a választási rendszerekkel szemben, bármiféle listák, kompenzációk nélkül is.

Ha valamit egyszerűen, és bonyolultan is meg lehet oldani, akkor mindig az egyszerűbb megoldás a jobb.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 16:58:26

@tölgyes:

Ezzel a logikával időről időre úja kellene rajzolgatni a körzeteket.

S abból pedig mindig vita volt, van lesz.

Van ennek így értelme? Hát nem sok.

Sokkal egyszerűbb, s tartós megoldás a választó kerületekből szerezhető mandátumot számát a lakossághoz arányosan megállapítani, s szükség szerint változtatni, egyszerű matematika alapján, ami nem ízlés dolga, mint a körzethatár változtatás, tehát nem lehetne belőle vita sem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 17:04:53

@Balt:

Akkor Tőled is megkérdezem. Kik a választás alanyai? A politikai pártok, vagy a képviselőjelöltek, az emberek?

A rendszernek nem a pártokat kellenen a választás alanyainak tekintenie, s nekik kedveznie "arányossággal" bérelt helyekkel a pártvezetők számára, hanem a képviselőjelölteknek kellene egyenlő esélyeket biztosítania, és a szavazásra jogosultak számához kellene arányosnak lennie.

Ettől még persze nyugodtan indíthatnak a pártok annyi jelöltet, amennyit csak akarnak, csak kiváltságokat nem szabadna kapniuk.

ajjaj99 2013.01.09. 17:07:25

@Akitlosz: Van hiba is az általad írtakban, mert ugye van listára szavazás is (vagy csak volt?), és ezáltal szavazatot kap a listán szereplő. A kormányzóképes erőnek is meg kell jelennie a parlamentben, és hát a függetlenek hogyan alakítanak kormányt? A másik írásod érdekes felvetés, az egyéni és a listás szavazás kevercse, nem is tudom. A kormányalakítás nem lenne egyszerű. A cseheknél (vagy a szlovákoknál, de lehet, tévedek) úgy kell szavazni, hogy a listán szereplők közül kell választani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 17:08:38

@tölgyes:

Ezekben az országokban nem úgy választják a királyokat, márpedig Magyarországon a király választott tisztségviselő a történelmi alkotmány értelmében, s nem örökletes, mint egy víkendház.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 17:16:46

@ajjaj99:

Egyetlen listás helynek sem szabadna lennie a jelenlegi formában, mivel az jelenleg a választói akarat kijátszására szolgál. A listán szereplő jelöltre nem lehet szavazni, az a pártvezetők választás nélküli parlamenti helyét hivatott garantálni.

hiába rokonszenves nekem a listán a 15-ök képviselő, hiába szavazok a listára, hiába nyeri meg a párt a választást, akkor sem jut be, akire szavaztam halálbiztosan, míg a listavezető mindenképpen bejut.

Ez súlyosan diszkriminatív rendszer a választói akarat kijátszása céljából.

A két fordulóval pedig az volt a baj, hogy elkezdtek trükközni a pártok a két forduló között. Visszalépkedgetni. Ez elfogadhatatlan.
Aki nem akar képviselő lenni, ő minek indult el a választáson? Ha pedig elindult, sőt továbbjutott a második fordulóba, akkor csinálja végig!

A választási rendszer szerint legalább három jelöltnek kellett volna szerepelnie a szavazólapokon a második fordulóban. Ez sokszor nem történt meg, mert a pártok visszahívták jelöltjeiket a két forduló között, szintén a választói akarat kijátszása céljából.

Ilyen körülmények között pedig helyes lépés a második forduló eltörlése.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 17:21:04

@A pöttyös az igazi dbeata:

"De hát mi az ország államformája? Merthogy az alaptörvényből kikerült a köztársaság szó."

Olvastad egyáltalán az alkotmányt?

Ne a kommunista hazudozókra hallgass!
"
ALAPVETÉS
A) cikk
HAZÁNK neve Magyarország.
B) cikk
(1) Magyarország független, demokratikus jogállam.
(2) Magyarország államformája KÖZTÁRSASÁG.
(3) A közhatalom forrása a nép.
(4) A nép a hatalmát választott képviselõi útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.
"

Persze a nép nem forrása semmilyen hatalomnak, de annál mégiscsak jobb így a szöveg, mintha "isten akaratából" uralkodnának rajtunk.

menőmano 2013.01.09. 17:23:04

Nahát! Nahát! Hogy mik vannak?!
Némelyeknél megy a totális sivalkodás. Picikét már nevetségesek (is).
De mindegy.
:)))

menőmano 2013.01.09. 17:32:42

Újra visszatérhet a 13. havi nyugdíj"

www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdij/ujra_visszaterhet_a_13_havi_nyugdij.177993.html?utm_source=hirstart

A kormány korábban többször is hangsúlyozta, hogy megvédi a nyugdíjakat, most viszont új ötletként felmerült, hogy bevezetnék a 13. havi nyugdíjat."

A Századvég szakértője úgy véli, hogy nem készpénzben fogják a juttatást kifizetni, hanem valamilyen utalványon keresztül, hiszen így megakadályozható, hogy a plusznyugdíj egy része kiáramoljon az országból. "

Ez, már totálisan a kampány része. Szerintem.
Csak az a probléma, hogy azok a népek, kik elszegényedtek, lassan de biztosan haladnak afelé, azokkal) Tessék mondani mi?lesz.
Azokkal a kisvállalkozókkal, "megélhetési" vállalkozókkal, kik a járulékok, adók befizetése után már egy picike fizetést sem tudnak "összehozni"??
A halott " vidéken élő ? kiskereskedőkkel, kik kénytelenek bezárni üzleteiket?
Nagyon szeretném tudni, hogy Őket ki menti meg, valamiféle többlet juttatással???
:(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 17:36:01

@6.Lenin:

"Ilyen nincs, és nem is lehetséges, míg emberek fogják alakítani a politikát."

Sok minden lehetséges, csak akarni kell(ene).

De ha nem lehetséges a demokrácia, hát nem lehetséges.
Csak akkor ami nem az, nem kellene annak hazudni.

Ha az országban a legfőbb hatalom a parlament, ha csak pár száz ember dönthet milliók helyett az nem demokratikus döntés.

"Az eddigi írásaidra jellemző, hogy jelenleg nincs demokrácia. Szerintem + a fentiek szerint van.

A többséget elért pártszövetség igyexik megvalósítani a saját elképzelései, NEM AZ ELLENZÉKÉT KELL MEGVALÓSÍTANIA."

Nincsen. Persze nem az ellenzékét kellene megvalósítania, hanem a többségi választói akaratot.

Egy halom olyan ügy van, (pl. államfőválasztás, halálbüntetés stb.) ahol a többségi nép akarat és a parlament akarata messze nem esik egybe. Ellentétesen dönt(ene) a parlament mint egy népszavazás. Tehát a parlament képtelen a többségi népakarat képviseletére, ez nem is a célja, szándékában sem áll.

Jelenleg a megválasztott képviselők azt csinálnak négy évig amit akarnak, a szavazó(i)któl legalábbis nem függenek, csak a pártjuktól.

A választás jelenleg csak annyiról szól, hogy a választók részlegesen, áttételesen befolyásolhatják, hogy a következő négy évben kik dönthessenek helyettük, róluk. Biankó felhatalmazást kapnak a nyertesek, nem köti őket semmi, még a saját választási ígéreteik sem. Így a választás fő eleme a hazudozás, megtévesztés. Lényeg, hogy megnyerjék a választást, mindegy mit hazudnak ennek érdekében, mivel ha sikerül nyerniük, akkor bármit tehetnek négy évig, minden korábbitól függetlenül.

Te nem vagy képes szavazókban gondolkodni, leragadsz a kormánypárt vs. ellenzék szisztémánál, holott alig akadnak ma Magyarországon párttagok. A szavazók 99%-a nem párttag, nem tartozik egyik párthoz sem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 17:39:41

@korábban ulrike:

Nem jó ötlet az "intelligencia" cenzus szerintem.

SZJA adófizetési cenzus viszont igen.

hoplita 2013.01.09. 17:40:43

@SzélsebesVelorex:
A tetűhintás, csimbókos metéltfaszú slomó akkor most likra futott.
Futhatna még, például abba a lukba, ahonnan először kitolták ezt az emberformájú retkes patkányt.
De kár, hogy nem vót az annya pinája szecskavágó....:(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 17:43:44

@tölgyes:

A XXI. században élünk, az információ és az informatika korában.

Ha a törzsi faluközösség szintjén lennék megrekedve, akkor mi sem társalognánk itt.

Inkább Ön van megrekedve a múlt évezredben, s képtelen előre tekinteni.

Khal Drogo 2013.01.09. 17:49:07

@Akitlosz: Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Horn Gyula, Antall Imre, Boross Imre ( nekik volt országgyűlési mandátumuk ) soha nem nyertek szerintem egyéni listás helyet, mivel listán indultak.
Azért van lista, hogy az ilyen különleges embereknek ne kelljen egyéniben megmérkőzni, vállalva a kudarcot és a pártvezetésbe vetett hitt meginogását.
Orbán nagyon népszerű a Fideszben,mégis rettegnek attól hogy egyéniben elinduljon, egy kudarc a nimbuszt erodálná.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 17:57:07

@aszekelyek:

A kopogtatócédula gyűjtés, szavazófülkébe mászkálás a választási bizottság előtt, urnába dobott levelek számolgatása nagyon kőkorszaki módszer.

Minden választásra jogosult kap egy digitális azonosítót, amit csak ő tud használni és egy az erre a célra készített állami országoldalon tud csatlakozni népszavazási kezdeményezésekhez, kezdeményezhet ilyet, véleményt mondhat, az éppen aktuális kérdésekben pedig szavazhat.
Ha akar.

Aki szerit a mai technikai színvonalon a demokrácia megvalósítathatatlan vagy korlátolt, vagy ellenérdekelt.

Khal Drogo 2013.01.09. 18:03:00

@Akitlosz: A pártoktól a képviselők nem függenek. Ez jól látható a Jobbik esetében, ahol 4 képviselő is kilépett a Jobbikból, mégis megmaradt a mandátumok, holott a párt felszólította őket hogy adják vissza. Természetesen nem tették meg, ha valódi függés lenne, akkor ez nem történhetne meg.
A képviselők számára az előnyök elveszítése az ami a függést okozza, nem pedig a jogi helyzet. Mivel a párt mint entitás képes őket egzisztenciához juttatni, hatékonyabb mint ahogyan ő egymaga ezt tudná tenni, ezért egzisztenciális függés alakul ki.
A párt őket hivatali tisztséghez juttatja, a családtagjaikat is, a vállalkozásaikat pedig megrendeléshez, nem is beszélve a háttérben lévő anyagi összefonódásokról ( lásd pl. volt kollega, személyes jóbarát magas pozícióba emelése aki aztán az elvárt döntéseket hozza meg, pl. megrendeli a szolgáltatást attól a bizonyos cégtől, amit előre megrendeltek ).

Ennek a hálózatnak a gyengítéséhez összeférhetlenségi szabályok segítenének. De nem ez az irány. Ma ott tartunk hogy képviselőkből lett elvileg független Alkotmánybírók véleményezik azt a törvényt, amit maguk pár héttel az előtt megszavaztak. Nem nehéz kitalálni, milyen döntésre jutnak.
És ez a gyakorlat minden szinten, elég csak arra gondolni, hogy az országgyűlési házelnök felesége hivatalvezetői pozíciót kap.

Szóval ez az egzisztenciális összefonódás az ami a függést okozza. Természetesen az ehhez megfelelő embereket is meg kell találni, akik erre hajlandóak minden határon túl, erre szolgálnak a párt különféle szervezetei, ahol ki lehet ismerni a funkcionáriusokat. A kellően karrierista, elvtelen emberek felé nyitott a karrierpálya.
Olykor egy-egy moralizáló jelöltből is a rendszer tökéletlensége miatt is képviselő lesz, de őt előbb-utóbb elhallgatatják vagy kizárják, ez egy önvédelmi mechanizmus.

Változás nem várható e téren.

Khal Drogo 2013.01.09. 18:06:51

@menőmano: Ha ezt meglépi a Fidesz, akkor megnyerik a választást. Aztán a költségvetés szétesik és eszkaláció lesz. Vagy azért mert visszavonják, vagy azért mert az újabb forrásbevonások elleni tiltakozások ássák alá a kormányzást.
Másrészről ha a Fidesz nem lép ekkorát az államcsőd irányába, akkor elveszíti a választásokat szerintem, legalábbis jó esélye lesz hogy elveszítse.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 18:14:06

@6.Lenin:

Az elképzelések gyakorlati használhatóságát csak és kizárólag a gyakorlatban lehet leellenőrizni teszteléssel.

Te milyen más módszert ismersz, javasolsz?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 18:40:52

@ajjaj99:

A megyei listára lehetett szavazni, az országosra nem.

De a megyein is csak a listára, a rajta szereplő jelöltekre nem.

Nem a választó dönti el, hogy ki kerüljön a listáról a parlamentbe, hanem a lista összeállítója.

Szlovákiában is listás választás van, de ott lehet választani is a listáról. Ez Magyarországon hiányzik, ha már lista.

---

"A kormányalakítás nem lenne egyszerű."

Az egy másik téma.

A kormányalakítás módját, menetét, résztvevőit is lehetne törvényben szabályozni, a választás dönthetné a kormányról is, és akkor mindig egyszerű lenne a kormányalakítás.

Lásd a svájci Zauberform módszert. nem véletlenül hívják varázsformulának. Rengeteg politikai huzavonát, zsarolást, áskálódást meg lehet spórolni vele, ha a kormányalakítás egy képlet szerit szabályozott, és nem vita, nem megegyezés tárgya.

Mondok egy példát, tényleg csak példa, lehetne máshogyan is.
A kormányt mindig a választásokon a mondjuk 4 legjobban szereplő párt lenne köteles megalakítani. Az első adná a miniszterelnököt, s meg lenne szabva, hogy a hányadig helyezett párt melyik minisztert ajánlhatja. Minden pozícióra több embert is kellene ajánlania, s a miniszterelnök közülük választhatna. Így gyakorlatilag mindig nagykoalíció lenne. A rendszer folyamatos összefogást generálna, együttműködésre kényszerítené a kormányzásban a pártokat, nem széthúzásra, mint a jelenlegi. De közben minden kormánypárt meg tudná mutatni a saját területén, hogy mire képes.
A parlamentben mindig nagy többsége lenne a kormánynak, de persze csak ha minden kormánypárt megszavazná a többi dolgait is.

Folyamatos kritika a jelenlegi politikusokkal szemben az árokásás, a szembenállás, a megosztottság, s ebből már eléggé elege van az országnak.
De ez nem a politikusok miatt van így, illetve persze igen, hanem az általuk kitalált kormány vs. ellenzék rendszer miatt.
Maga a rendszer generálja folyamatosan a széthúzást és az ellentéteket.
Ezért lenne jobb egy olyan rendszer amelyik az összefogást generálná folyamatosan. Ha a választás nem csupán a parlamentről döntene, de a kormányról is, konkrét, egyértelmű szabályok alapján, ami lényegében szükségtelenné tenné a koalíciós tárgyalásokat, viszont a napi munkában folyamatosan együtt kellene dolgozniuk a pártoknak a kormányban is.

Nekem úgy tűnik, hogy a svájci rendszer minden más országénál jobban működik, amolyan, ha nem létezne ki kellene találni ország Svájc, de persze azon is lehetne javítani, mint mindenen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 18:49:07

@Khal Drogo:

Mitől különlegesek ezek az emberek, hogy kiváltságok járnak nekik?

Nem a szabadság egyenlőség testvériség a köztársaság alapeszméje? hol van ebben a rendszerbe az egyenlőség? Súlyosan diszkriminatív rendszer.

Ha annyira különleges emberek, akkor hogyhogy nem képesek választást nyerni? Miért nem mernek elindulni sem?

Ez a rendszer azért van így kitalálva, hogy a pártvezetők a választói akarattól lényegében függetlenül mindig a parlamentben üljenek a választói akarattól lényegében függetlenül.

Egy szavazás erodálná a nimbuszt?

Amerikában még arról is a szavazók döntenek, hogy egy párt egyáltalán kit indítson a választáson. Értelemszerűen azt az embert célszerű jelölni, akinek a legtöbb esélye van a győzelemre.

Nálunk a pártok listázzák ki, hogy többségében kik üljenek a parlamentben, a választók ebbe lényegében nem szólhatnak bele. Nem szavazhatnak a listán szereplő jelöltekre.

Ez az egész filozófiai kérdés.

Kikről szól a választás? A hús vér emberekről, jelöltekről, vagy a jogi személy pártokról?

Szerintem a képviselőjelöltekről, azaz az emberekről kellene, hogy szóljon, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne, akár az összes pártjelölt, pártnévvel, emblémával a neve mellett.

hoplita 2013.01.09. 18:49:51

@Khal Drogo:
Antall JÓZSEF, Boross PÉTER...baszki, figyelj mán oda.:(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 18:55:17

@Khal Drogo:

Frakciófegyelem, kötelező szavazás, bírság van, azaz a képviselők nem szavazhatnak a saját lelkiismeretük alapján. Ha mégis ezt teszik, akkor pénzbírságot, frakcióból, pártból való kizárást is kockáztathatnak, és azt is, hogy a következő választáson újra jelöltek lehessenek.

Ráadásul a képviselők többsége nem is ismeri a törvényjavaslatokat, úgy szavaz, ahogyan a frakcióvezetés megmondja nekik. Eleve ott sincsenek, inkább otthon polgármesterkednek, mert az nagyobb népszerűséget hoz, s a parlamentbe csak szavazni járnak be.

A törvényjavaslatok részletes vitáinál 20-30 képviselő lézeng csupán az ülésteremben, csak ők, csak ennyien tudják, hogy miről is szól a törvényjavaslat.

A Jobbikos példa is azt mutatja, hogy eltérő véleményen lévő képviselő egy pártfrakcióban sem igazán tud megmaradni.

Nagyon meglepődnék, ha Ángyán József 2014-ben is a Fidesz képviselőjelöltje lenne.

Vitéz László 2013.01.09. 19:05:43

MOST 19h kor lesz a Dobszerda a Klubrádióban, Csillag Ádám a vendég aki filmezi a megmozdulásokat, diák helyszíneket,
ő csinálta a Szervusz Viktor Szervusz Rózsa c. filmet ahol 3 anya és 3 baba integet
www.klubradio.hu/webcam.html
csak hang: www.popularis.hu/radio/klub/

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 19:08:46

@Khal Drogo:

Mert mekkora összeg egy havi nyugdíj?

Ennyi mozgásterük akad, államcsőd nélkül is.

Eleve az lenne a tisztességes, ha 13-szor osztanának fizetést egy évben, mivel 13 hónap van egy évben. Nem a naptár szerit, hanem a valóságban. A hónap = 4 hét, 1 év = 52 hét. 52/4=13. Jé, megvan a 13-ik hónap! Hányszor is kerüli meg a Hold a Földet egy évben? Na annyi hónap van. 13.

Másik ok, ami miatt praktikus a 13-ik havi fizetés a decemberi költekezési kényszer. Az ünnepek miatt jelentősen megugranak a kiadások decemberben a többi hónaphoz képest, míg 13-ik havi jövedelem nélkül a bevételek nem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 19:12:50

@hoplita:

Antal Imre azért csak híresebb ember volt.
Ráadásul szórakoztatóbb is.

menőmano 2013.01.09. 19:29:08

@Khal Drogo:

Hát! Ja! Csak az a probléma, ha nincs a költségvetésben rá pénz, fedezet, akkor nem kellene l3. havi nyugdijat beharangozni és fizetni sem.
Nem a nyugdijas társadalom fogja meghatározni a választások elvesztését, vagy megnyerését.
Az a hatalmas társadalmi réteg, melyről bátorkodtam írni a kommentemben.
S akkor még a fiatalokat meg sem emlitettem. Ebbe a csoportba beleértem a tanulni- dolgozni vágyókat. Hogy mást ne emlitsek.

Egyébként totálisan tetszik? :( a cikk úgy kezdődik, hogy a Bajnai kormány visszavonta.
Tudható, hogy azért vonta vissza, hogy stabilizálja a költségvetést, az ország állapotát. többek között.
De mindegy.

korábban ulrike 2013.01.09. 19:40:48

@Akitlosz: Erről már lehetne beszélni. Magyarul, csak az szólhat bele, aki hozzájárul. De azért ebben az esetben is vetődnének fel dilemmák (nem önhibájukból nem hozzájárulók, pl.)

Sokan egyébként fordítva értik az adózás képviselethez kötésének indokát (amerikai eredet). A kolóniák azt mondták, bár adóznak, de a londoni parlamentben nincs szavazati joguk, s azzal fenyegettek, nem adóznak, ha nincs beleszólásuk. Vagy is nem mondták, hogy nem adóznak, de politikai feltételhez kötötték (a beleszólás joga lett volna az adó ellentételezése, amiről az anyaországi parlament persze hallani sem akart).

Magyari nemesség fordítva, ha nem adóztatsz, szolgálunk volt az alapelv az uralkodóval szemben. Nem véletlen a rossz nyelvek szerinti "de zabot nem" kiegészítés. Mélyen gyökerező hagyományok a nem adózással való jutalmazásban.

etwas kultur muss sein 2013.01.09. 19:47:33

@Khal Drogo: "ha a Fidesz nem lép ekkorát az államcsőd irányába, akkor elveszíti a választásokat szerintem"

A fidesz bukásának feltétele a balos összefogás, ami 1 év van, és nem igen haladnak vele. Másrészről meg ha össze is fog a baloldal, a fidesz még mindig fordulhat a jobbikhoz segítségért. A jobbik elmúlt 2,5 évét szemlélve totál esélytelen a váltópárti szerepre, szóval ha hatalmat akarnak, akkor el fogják fogadni a fidesz ajánlatát. Ha sor kerül rá.

6.Lenin 2013.01.09. 19:49:56

@Akitlosz:

" Persze nem az ellenzékét kellene megvalósítania, hanem a többségi választói akaratot."

Te valamit nem értesz ebből az egész kérdéskörből.

Most is a többségi választói akarat megvalósítása zajlik, ezerrel.

Az, hogy sokan kizárják magukat a választói joggal való beleszólásból, az az ő hibájuk.

A te választási elképzeléseidnek a legnagyobb hibája, hogy kifelejted belőle az embereket. Gépeknek fogod fel, vagy 1 beprogramozott zombi tömegnek, akik mindent úgy akarnak és tudnak, ahogy te szeretnéd.

Az emberek nem ilyenek és soha nem is lesznek ilyenek.

Ahány ember, annyiféle képesség/lehetőség/érdek. Az emberek többsége a maga szűk körben zajló életében csak a maga számára elfogadható vágyakat képes átlátni. Ez nem valamilyen primitívség jele, ez az érdeke. Talán az idők folyamán ez a kör némiképpen szélesíthető is lenne, de ez a része nem megy már több ezer éve.

A társadalmat alkotó egyének nem az a feladata, hogy irányítson, hanem a képességeinek/lehetőségeinek megfelelően végezze a feladatát, a társadalom és a maga javára.
Ezért választanak olyan képviselőket, akik az irányítás/szervezés/végrehajtás feladatait elvégzik helyettük.

Most is megvannak az eszközök, hogy nemtetszés esetén törvényes/törvénytelen eszközökkel kierőszakolják a változtatást.

Nem él vele, az megint 1 más kérdés. Akkor sem fog, ha más lesz a rendszer.
Az akaraton múlik.

Te mindig kevered, hogy a kisebbségben maradottak nem tudják elfogadni a hatalom elvesztését. Ez nem a demokrácia hiányát, hanem a fogalom téves értelmezését jelenti.
Ezt minél előbb rendezni kellene magadban.

Már leírtam, hogy teljesen más érdekek vezérelhetnek választói akaratot Győr környékén, vagy Mátészalka környékén. Egyenlő esélyeket/lehetőségeket soha nem lehet biztosítani, csak törekedni arra, de az emberek esélyei/lehetősége/képességei sem lesznek soha egyenlőek, de szintén lehet a különbségeket csökkentésére törekedni.

Nem minden akarat kérdése. Természetesen törekedni lehet a tökéletes állapot megvalósítására akkor is, ha tudjuk, soha nem fogjuk elérni, mert az maga lenne a vég. Katasztrófa, ha mindenki egyforma lenne, egyformán cselekedne/gondolkozna. Brrr!

"Az elképzelések gyakorlati használhatóságát csak és kizárólag a gyakorlatban lehet leellenőrizni teszteléssel.

Te milyen más módszert ismersz, javasolsz? "

Nekem volt/van 1 módszerem, ami eddig bevált, nálam.

Amikor elhatároztam valamit, a megvalósítás megkezdése előtt a legvadabb/leghülyébbnek tűnő kérdésekkel bombáztam magam. Amennyibe átment ezen a teszten, akkor fogtam csak bele. Természetesen néha még akkor kellett rajta reszelgetni. Ehhez viszont ismerni kell a környezetet/lehetőségeket stb.
Hanyatt fekve álmodozni, aztán az első kellemetlen kérdés után durcáskodni nem 1 jó módszer.
Szerintem.

6.Lenin 2013.01.09. 20:01:29

@SzélsebesVelorex:

"A fidesz bukásának feltétele a balos összefogás,"

Ahogy látom neked sincs valami jó véleményed a választók szellemi képességeiről. Persze lehet, hogy igazad van.
Az ösztönök vezérlik valójában még mindig az emberek többségét.

Én remélem, eddig nem a ballib összefogás hiánya miatt nem bukott meg még ez a kormány és nem a bárminek az elfogadása áll mögötte. Talán mégis sokan felismerték a lehetőséget/esélyt, hosszabb távon.

Majd 14-ben eldől, melyikünk tévedett.

hoplita 2013.01.09. 20:05:38

@SzélsebesVelorex:
Nyugtával a napot, öcsi.
Még van bő egy év. Nem lefutott a meccs.

@6.Lenin:
Te meg tapsolj nyugger, ovikád mán a 13. havit pedzegeti.
Ezért leszophatod, bő nyállal.

hoplita 2013.01.09. 20:10:48

@Akitlosz:
Ez kétségtelen....nincs vita.:)

6.Lenin 2013.01.09. 20:12:58

@hoplita:

Nagyon meglepődnék, ha 1 faék ennél többre is képes lenne, mint amit megpróbálsz néha kipréselni magadból.

hoplita 2013.01.09. 20:30:01

@6.Lenin:
Mert?
Nem szeretnéd lecumizni?
Dehogynem, múmiageci, dehogynem. Lenne egy kis erotikus élményed, na jó, homoerotikus, de ne válogass, hisz mán úgyse áll fel.:DDD

menőmano 2013.01.09. 20:32:03

Nagyon igaza van a @hoplitának, csak egy picikét élesen fogalmaz. De, így legalább a "címzett" (is) megérti. S ez jó.
Szerintem.

:))

menőmano 2013.01.09. 20:35:30

Hát! Ja! Biztosan totálisan "ezerrel égett, aztán meg kialudt". Hát! van illlyyen.
:))))))))

aszekelyek 2013.01.09. 20:40:29

@korábban ulrike: jajdebájos... HAbsburgékkal éppen olyan jól lehetett egyeztkedni, tényleg,. most hogy mondja... Aztán hány rebellist végeztettek ki az anyaországiak a kolóniákról?

6.Lenin 2013.01.09. 20:41:27

@hoplita:

Drága hoplita!

Engem nem zavar, hogy utálod a Fideszt, a nyuggerek közül pont engem, az sem zavar, hogy ilyen mocskos a pofád.

1 dolog zavar, mégpedig az, hogy te is ennek az országnak az állampolgára vagy, és azt a hazugságot próbálod elhitetni másokkal, magyar vagy. Lópisztolyt vagy te magyar, 1 végtelenül sötét faék vagy, de ne zavartasd ezért magad, nehogy nagyobb károsodás is érjen. Te képes lennél bármelyik nemzetre szégyent hozni, ez nem 1 nagy dicsőség, de a semminél kicsit kevesebb.

6.Lenin 2013.01.09. 20:43:40

@menőmano:

Nem is tudtam, hogy van nőnemű faék is. Mindig valamit megért a címzett. Ez jó.

menőmano 2013.01.09. 20:45:52

@6.Lenin:

"Én nem tudom".! :)

Vagyis, hogy miről tetszik elmélkedni. Ez (is) jó.
Persze, Nekem nem gond, csak nyugodtan elmélkedjen.
osztjónapot!
:(

jjulie 2013.01.09. 20:46:52

@hoplita:

lúzer miajafasz kínoz, a jobbikfertőzésed, a sokadik generációs szópóágisági lúzer életed, vagy a kunkibuci sívár jelened és kilátástalan jövőd?

vagy nem bírod, ahogy az erősebbsántakutya seggszájú orbán szopat?

szóval, mifáj, gyere mesélj

6.Lenin 2013.01.09. 20:53:28

@jjulie:

"vagy nem bírod, ahogy az erősebbsántakutya seggszájú orbán szopat?"

Izé, azért a lelked mélyén rendes pacák lehetsz.

Meséld el @hoplitának, te hogy éled meg ezt a szitut. Gondolom ez a szándék vezérelt. Lehet benne némi tapasztalatod.

márta)) 2013.01.09. 21:00:27

Paczolay: nem politikai szempontok szerint dönt az Ab"

"Arra a kérdésre, hogy az Ab legutóbbi határozataival kapcsolatban felerősödtek a testületet politizálással vádoló hangok, kifejtette: nyilvánvaló ugyan, hogy az Ab számos határozata politikai következményekkel jár, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a testület politikai szempontok szerint dönt.

Eddig minden alkalommal az alkotmányjogi szakmai érvek mentén jött létre a többség, és amíg ez így marad, addig nincs ok aggodalomra.
A közélet szereplői gyakorta saját politikai érdekeik szerint értékelik az Ab határozatait, és ezen nincs mit csodálkozni.

Azonban az Ab hatáskörgyakorlását megkérdőjelező, megalapozatlan vádaskodásoknak jogállamban nincs helyük.

Különösen érthetetlen ez a vád a választási regisztrációval kapcsolatban, amelyet a testület a köztársasági elnök indítványára vizsgált - jelentette ki."

Ez jó és világos, érhető válasz.
:)

aszekelyek 2013.01.09. 21:00:27

@teevee: először is Uz Bence. Tahókám. Miért van az, hogy bár ezzel kardozol, mégsem vagy képes leírni ? Nézegetem, mennyire van messze az a két betü a klavin. Hát nagyon...

Egyébként sok minden látszik a ránézésre is , ha neked az nem is tetszik. Az információ legnagyobb része a szemen keresztül jut az agyba. Ha esetleg ezt sem tudnád. van az a kifejezés a legtöbb nyelvben éppen ezért , hogy "rosszarcú" . Egy kép sokkal többet elárul , mint azt te gondolnád. Pld azt , hogy dologtalan - e a rajta látható illető. Ahogyan megállapítottam , hogy a földműves kezű termelőtől veszem az őszi málnát , amit az unokámnak vittem és még az illata is betöltötte a lakást , vagy egy steril neylonos -köpenyestől , ki tudja , honnan és milyen GMO-val de drága és se íze , se bűze. Szintén ránézésre.
A kapával dolgozó parasztról biztosan nem fog senki olyat feltételezni , hogy nem vet , csak arat , - a másét.
No jó , letagadni azt is lehet. Megélhetésként be van vezetve már az is.... , hogyne.
Az este rtl klub azt írta ki, hogy az anya szerint ártatlan a kilenc késszúrást ejtő de nem tudni, hogy az ő szúrt sebei honnan lehetnek. beszéljünk arról, miért hordanak magukkal emberölésre alkalmas késeket és miért kerül elő az szórakozóhelyeken. Mondjuk a lényegről beszélgessünk. Milyen mintát láttak ehhez. miért kezelik késsel a konfliktusaikat? Agresszíven. Ilyesmikről.

inreallife 2013.01.09. 21:02:55

magyarországon, csak a cigányokra a zsidókra és a nyugdíjasokra van pénz.

index.hu/gazdasag/2013/01/09/13._havi_nyugdijban_gondolkodik_a_kormany/

a többiek meg szakadjanak bele az adózásba, az ingyenélő mihasznák a kormány kedvenc célcsoportja. na persze az mszpé is, cask hogy még reménytelenebb legyen a helyzet...

aszekelyek 2013.01.09. 21:05:33

@menőmano: Bayert szűándékosan félre magyarázták , hogy nagyon finom legyek. @márta)): az, az csak éppen nem arra mondták, hogy politikai döntés, hanem az azt megelőzőre. Kis csúsztatásocska....

márta)) 2013.01.09. 21:15:30

atv.hu/belfold/20130109_huzosabb_az_antiszemitizmusnal_a_ciganykerdes_magyarorszag_ketyego_bombaja

Nincs ebben semmi különös, csak probléma van. A kérdés " (is) kormányokon átivelő probléma, ügy. Szerintem.
Ha, csak beszéd, vita szintjét éri el a dolog, ügy, megoldás belátható időn belül nem fog születni. Vagyis el sem fog kezdődni.
?

aszekelyek 2013.01.09. 21:17:11

@teevee: melyik az a foto, melyről ezt bayer így megállapította? Tudod, ha az olaszliszkai eset előtt készült volna egy kép az utca népéről , az elég sokat mondó lenne. VAn aztán az a tanár, aki egy tanyán élő nem kifejezetten civilizát fitalokhoz ment, és akinek , amikor háttal fordult, elmentében egy lapáttal betörték a fejét.,, hiányos ma is a koponyacsontja. Ezeket magyarázd el. róluk láttam a tanyán készült fotót. A népnyelvet hálisten nem a drága libbantak alkották, így megfelelően képszerűen fejezi ki , amit tapasztalatai alapján sűrítve elmond. A rosszarcúakról. A testtartás , a nézés , az alulról fölfelé sunyítás... Akiknek a szeme sem áll jól. Tudok még ilyet. Ó, hát olyan van ám, mindenféle ! Szerte a világon. Hogyne. Sehol nem is kérnek belőük a zok, akiknek a bőrére, vagyonára, egyebére utaznak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 21:17:12

@korábban ulrike:

"(nem önhibájukból nem hozzájárulók, pl.)"

Nem önhiba kérdése.
Nem lenne okos dolog vizsgálni a választás tekintetében, hogy ki miért fizet SZJA-t, és ki miért nem fizet.
E tekintetben tök mindegy. Ha fizet legalább a minimálbér után szavazhat, ha nem nem. Csak így van értelme a rendszernek.

Az amerikaiakat sem érdekli, hogy ki miért nem hagyta el időben, a vízuma lejárta előtt az országot. Kiutasítják az országból és többet nem kap vízumot. Senkit nem érdekel, hogy a vihar miatt törölték a repülőjáratot, azaz "önhibáján kívüli" okból nem utazott el időben. Mehetett volna korábban is, így nem is lehet soha teljesen igaz ez az önhibáján kívüli dolog. Még rokkantak, betegek is dolgoznak és fizetik az adót sokan.

Amúgy a fordított módszer is jó, jobb lenne. Talán. Ha a szavazók nagyobb beleszólást kérnének a döntéshozatalba, mert az, hogy négy éve közvetetten némileg beleszólhatnak abba, hogy kik döntsenek a következő 4 évben helyettük, róluk az nem valami sok beleszólás, inkább csak szemfényvesztésnek van.

aszekelyek 2013.01.09. 21:19:54

@márta)): ezzel Sólyom elnök úr csak huszonhárom évet késett. Más probléma nincs ezzel a kijelentésével.

aszekelyek 2013.01.09. 21:25:18

@teevee: sztem azért lehet, mert 89-után az szdsz és a szocik rátették a mancsukat -elzüllesztendő azt - a magyar oktatásra. Ez a véleményem. tragikusan rontották le és módszeresen azt a szintet, ami még megvolt 90-ig. nekik nem művelt és tudással bíró tömegre volt szükségük. A multikulti fogyasztóképző nem arra rendezkedett be. A kertévék sem kérik azt. Nekik six pack joe-k kellenek és idióta sorozatokat bámuló hölgyek. Tömegével. Na és bigbráner és más reality show fogyasztók. Van még kérdésed ?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.09. 21:26:31

@6.Lenin:

Szerintem pedig te nem érted a demokrácia lényegét és értelmét.

Jelenleg nem a többségi választói akarat. hanem a már nem is FIatal DEmokraták SZövetsége párt többségi akaratának a megvalósítása zajlik.

A parlamenti többség akarata dönt, ugyan nem a választói többségé. Ez a kettő sokszor ellentétes vélemény, de nem a választói többség akarata érvényesül, hanem a parlamenti többségé.

Meglepő, hogy ennyire nem vagy képes átlátni a rendszert.

"Az, hogy sokan kizárják magukat a választói joggal való beleszólásból, az az ő hibájuk."

Miért, talán megkérdezik őket? Ugyan nem. Te talán akartál szavazni az alkotmányról? És szavaztál is? Tök mindegy mit akartál, eleve nem szavazhatsz, nem dönthetsz konkrét kérdésben.

"A te választási elképzeléseidnek a legnagyobb hibája, hogy kifelejted belőle az embereket. Gépeknek fogod fel, vagy 1 beprogramozott zombi tömegnek, akik mindent úgy akarnak és tudnak, ahogy te szeretnéd."

Megkérlek, hogy a saját beteges agyszüleményeidet ne tulajdonítsd nekem! Köszönöm. Örülök, hogy ezzel is jobban megismerhettem a gondolkodásmódodat.

aszekelyek 2013.01.09. 21:35:01

@Hepci: ne irigykedj: ) elég nagy a háta , vizilabdázott , ma is úszik rendszeresen. Csak lelazítom róla a stresszt. Már megint kell masszíroznom, majd, mert amikor ma este megláttuk lendvarnyút a vörös parókában , -agresszolgánál- ami még ráadásul hülyén is volt fésülve,... síró-nevető görcsöt kapott..., mivel én rázendítettem a fel vörösök , proletárok-ra... :) Sztem rosszat is fog álmodni szegény férjem... olvastam a fácsén, hogy mostan ő visszavonul dühöt csatornázni. Mostan így mondják a gyűlöletkeltést. A hazudozást, ahogy elnevezték igazságbeszédnek..., annak a mintájára alkották ezt is. No igen és a színkommunikációban a vörös agressziót jelez. :) " Kell még valamit mondanom Ildikó " ezentúl dühcsatornázó lesz.

aszekelyek 2013.01.09. 21:41:10

@nyünyüge: szééép. elég terjedelmes közmunka. Csak azt nem értem, hogy mmmmiért nem a tolvajként megvádolt ocö vezetőnek írta és miért nem azoknak, akik eltüntették sok évig a cigányoknak elvben járó pénzeket. Ha még erre tudnál felelni, vagy a szerzőként megjelőlt. mer akkor volt az "rendnek titulálva, hogy ők bűnözésből éljenek és a százmilliárdot meg ne firtassa senki. Ami hozzájuk nem került. Nem aprópénz. HOLVAN AZ? Virágocska énekelje meg azt is!

ajjaj99 2013.01.09. 21:44:12

@Akitlosz: Erre írtam a cseh vagy szlovák példát, amit a másik válaszodban te is említesz. A varázsformula a jelen magyar közéletben nem alkalmazható. De igazad van, törekedni kéne a közelítésére. Lehet, nekünk is többszáz év elteltével sikerül.
Egy sporttársam mondta, hogy a magyar helyzet (úgy általában minden) nem fog jobb lenni, míg a '90 előtt születettek ki nem halnak. És az még vagy három emberöltő.

jjulie 2013.01.09. 21:47:06

@ajjaj99:

és mit mondott srról, hogy az utólsó fidesztörszbirka kilesz? és mikor nem lesz már nyomokban sem kimutatható a fideszfertőzés?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.09. 21:49:53

@aszekelyek: Bayer 1 jellemtelen, uszító, szennyes lelkű tróger.
Ez teljesen független attól, hogy időnként igaza van, vagy írt emberi hangon is korábban.
Jellemző, hogy már a nagyrészt light fideszseggnyalókból/alsó középkategóriás, írástudatlan tahókból álló Magyar Nemzet szerkesztőségének is vállalhatatlan volt.

aszekelyek 2013.01.09. 21:51:07

@Akitlosz: mondjuk a semmihez nem konyító-már alkotmányról, tömeg szavaz. Mi a biztosíték rá, hogy az tényleg jólenne? Szintén a többségnek. Nálunk rengetegen egyáltalán nem ismerik fel , bár szavazhatnak, a saját érdekeiket sem, földszinteseket sem, nemhogy alkotmány ügyéről.
@6.Lenin: pedig már kezdik elosztani a szajrét az elvtársak egymás közt, amit ez a kormány és amagyar nép közösen kiizzadott ezekben az években. A megszerezhető EU-s pénzekkel együtt.

6.Lenin 2013.01.09. 21:55:10

@Akitlosz:

A jelenlegi demokrácia lényege, hogy a választáson nyert többséget képviselők azzal, hogy őket választották, 1ben azt a jogot is megkapták, a választók nevében, de helyettük döntsenek. A választás által megbízzuk őket/átruházzuk a döntés jogát.

Nem 1 bonyolult dolog ezt megérteni. Nem lehetséges az, hogy megválasztunk 1 képviselőt, aztán minden nap más csoport/1én szaladgál hozzá más-más döntésre kényszerítve/vagy helyettük szeretnének dönteni. Értelmét vesztené a választás.

1 lényeges kérdés csak az, hogy ismerjem a megválasztandók elképzeléseit/terveit/jövőképét és azt el is tudjam fogadni.

Amennyiben nem tetszik, vagy eltérnek a megígérttől, rengeteg lehetőség van, hogy változást kényszerítsek ki, HA AKAROM IS A VÁLTOZTATÁST.

Nem csak ellenzékiként van meg ez a lehetőségem.

2 legutóbbi...
A diákok mást szerettek volna, kimentek, valamit elértek.

Lett volna regisztráció, sokaknak nem tetszett, nem lesz. Független attól, hogy jó lett volna, vagy nem. Nem akarták a választók, nem lett.

Működik, amit a többség elfogadott eddig demokráciaként.

Mindig is lesznek, akiknek valami nem tetszik. Ahhoz megvan a lehetőség, pártot alapít, MEGGYŐZ 1 többséget és megnyeri a következő választást.
Ma ez jelenti, hogy létezik 1 valamiféle közmegegyezés ebben.

Mást kiagyalni mindig lehet, csak meg kell győzni a helyességéről a választók többségét.

Aki ebben nem AKAR/SZÁNDÉKOZIK részt vállalni közvetlenül, az fogja be a száját, ha már önként kizárta magát.

Én a saját beteges agyszüleményeimről semmit nem írtam. Neked tettem fel ellenőrző kérdéseket, de nem állták ki a próbát.
Ettől függetlenül nem tartom őket betegesnek, csak nem eléggé átgondoltnak.
Szerintem itt be is fejezhetjük.
Jogodban áll ragaszkodni az elképzeléseidhez, hátha mások látnak benne vmit. Én nem.

ajjaj99 2013.01.09. 21:55:27

@Akitlosz: Elhangzott egy tévésorozatban: Nem demokrácia van, hanem köztársaság.

aszekelyek 2013.01.09. 21:55:37

@Hepci: hepcikém, ha azok a tulajdonságok okot adnának valaki kitiltására a z újságírásból, közéetből, szinte senki nem maradna... balon különösen nem. ne légy nevetséges . Alá pedig nem írom, hogy igaz lenne tényszerűen, amit véleményként toltál ide Bayerről. Az kérlek, amit írt, szenvedélyes igazságbeszéd volt. na pá,... HA mocskos uszítóból lenne a GDP, elsők lennénk EU-ban. Sztem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.09. 22:10:14

@aszekelyek: most nem a balosokról volt szó, kivételesen.
B. Zsót egy szardarab.

etwas kultur muss sein 2013.01.09. 22:11:08

@hoplita: Ahhoz, hogy a jobbik váltópárt legyen, sok mindent máshogy kellene csinálnia. Érdemben nem jutott előrébb a 2010-es választásokon elért eredményeihez képest. Valószínűleg szerzett szavazókat a fideszből kiábrándultak köréből, illetve az általános választói érdeklődéshiány miatti alacsony részvétel jól jöhet a stabil maggal rendelkező jobbiknak, de ez összességében kevés. Drámai fordulatra lenne szükségük idén. Nincs jele jelentős erősödésnek. Az időközi választásokon lényegében ugyanúgy, vagy kicsit jobban szerepelt a jobbik, mint 2010-ben. Ráadásként újra a szokásos maszop-fidesz párharc tűnik előállni, ez megint nem a jobbiknak kedvez.

etwas kultur muss sein 2013.01.09. 22:15:30

@6.Lenin: "Ahogy látom neked sincs valami jó véleményed a választók szellemi képességeiről. Persze lehet, hogy igazad van."

Nincs és igazam is van.
Zárójelben meg kell jegyezni, hogy mára szinte teljesen ellehetetlenült bármiféle parlamenten kívüli új szereplő felfuttatása társadalmi összefogással. (A bajnait ne vegyük ide, mert ő minden, csak nem új.)
Ma 3 felé lehet szavazni: fidesz, jobbik, aktuális balos katyvasz. Nincs más lehetőség.

graycivil 2013.01.09. 22:31:05

"Így működik Bayer Zsolt

Szerintem nem kéne arról értekezni, hogy mekkora tehetség a Zsolt és milyen kár érte; nem nagy tehetség, és nem kár érte. Bayer középszerű és félművelt Szabó Dezső-epigon, aki kevés árnyalattal, viszont mérnöki pontossággal dolgozik. A sikere titka: futószalagon gyártja, amire van kereslet."

balavanyposzt.blog.hu/2013/01/09/igy_mukodik_bayer_zsolt?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_01_09&utm_campaign=index

Bayer szájából a szó...mint bűzölgő kanális a "mélysötétben".

6.Lenin 2013.01.09. 22:31:09

@SzélsebesVelorex:

Szerintem itt jön be a képbe a "listázás" szüksége. Gondolom minden értelmes/győzni akaró erő rendelkezik is ilyesmivel.

Ugyanis ahhoz, hogy reálisan mérjük fel az esélyeket nagyjából ismerni kell, miként is oszlik meg a választópolgárok tömege.

Hány % érdeklődik egyáltalán a saját/országa sorsa felől...
1ből szűkülnek a lehetőségek

Az aktívak közül, hogyan oszlik meg a különböző világnézetű/szimpátiájú tábor...
Ismét szűkül a kör

1 kb 8 milliós tömegnek a fennmaradó részéből kb hány % alkalmas a jelenlegi retorikára/politikára.
Ismét nagyot szűkül a kör.

Lehetséges-é annyit elszipkázni/meggyőzni, hogy egyedül is képes legyen kormányozni
Nagyon beszűkül a lehetőség.

Mi lehetne a megoldás?

Megváltoztatni a politikát?
Koalícióképessé válni?
Nyerünk, vagy veszítünk a változtatással?
Arra bazirozni, hogy hülyék a választók többsége, régen bejött a szociknak. Ma már kérdéses.

Vmit tenni kell, kevés már a hátralévő idő.
Mindez, szerintem.

etwas kultur muss sein 2013.01.09. 22:38:47

@6.Lenin:

"Mi lehetne a megoldás?"

Nem az a kérdés, hogy mi a megoldás, hanem, hogy ki akarja. Senki, akinek lehetősége volna változtatni. A többi nem érdekes.

"Arra bazirozni, hogy hülyék a választók többsége, régen bejött a szociknak. Ma már kérdéses."

Bejött ez a szociknak és a fidesznek egyaránt. Ezzel a 2/3-al a fidesznek jött be csak igazán. A hülyék által megadatott a lehetőség 9 évre előre tervezni, járási hivatalok zsíros pozícióiba menekíteni át a haveri kört, rokonságot.

"Vmit tenni kell, kevés már a hátralévő idő."

Utópia.

6.Lenin 2013.01.09. 22:54:43

@SzélsebesVelorex:

"Nem az a kérdés, hogy mi a megoldás, hanem, hogy ki akarja. Senki, akinek lehetősége volna változtatni. A többi nem érdekes."

Hát igen, a reménytelenség érzése furcsa magyarázatokat is szülhet.

Szerintem sokan szeretnének változást, de nem találják a módját/megoldását.

Az előbb nem írtam pártokról, mert hasonló a problémája szinte mindegyiknek. Most itt lehetne már pártokra lebontani a megoldásokat.

Vegyünk 1 régi példát, a liberálisok sehol nem érnek el döntő többséget. Általában csak koalíciós partnerként tudtak/tudnak kormányra kerülni.
Az SZDSZ is néhány héttel a választások előtt még teljesen mást mondott, joggal gondolva, hogy ez még hoz a konyhára néhány szavazatot, aztán az a Kuncze lett a belügyér, aki teljesen kizárta, a Gyulával sose, aztán mégis. Kormányozni akartak. Aztán már belejöttek. Igaz a világon nem volt akkora elutasítottságuk, mint a Jobbiknak.

A Jobbiknak vmi mást kellene kitalálnia.
Szerintem.

6.Lenin 2013.01.09. 23:06:33

@graycivil:

Ne foglalkozz sokat ezzel a Zsolti gyerekkel, megjelenik álmodban, aztán nikotinos is lehet tőle a lepedőt.

Jo8!
Mindenkinek.

etwas kultur muss sein 2013.01.09. 23:43:47

@6.Lenin: "Szerintem sokan szeretnének változást, de nem találják a módját/megoldását."

Erre most nem reagálnék, mert annyira másmilyen szemüvegen át nézzük a világot, hogy nemigen közeledne úgysem az álláspontunk.

"A Jobbiknak vmi mást kellene kitalálnia."

A jobbiknak teljes mértékben meg kellene újulnia. Ezzel a marketinggel eladhatatlan annak a többségnek, ami a választások megnyeréséhez kellene.

tölgyes 2013.01.09. 23:44:50

@graycivil: No de hány még középszerűbb miatt sírt már a magyar sajtóvilág! Miért épp őt ne siratná valaki. Ami Önnek szokatlan, hogy most mások a siratók.

tölgyes 2013.01.09. 23:49:21

@Akitlosz: A XXI században élünk ezért is képtelenség az ami erről gondol.---Való igaz. Időről időre újra kell rajzolni a választási térképet.Az sem maradhat meg eredeeti állapotjában. Abból pedig mindig vita lesz. Mo a lenti úrral most erről diskurálunk. @ajjaj99: Olyat tettem volna? Nem gondolom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 00:19:35

@ajjaj99:

Te úgy látod, hogy az 1990-től születettek már jobbak? Már ők is felnőttek mára. És? Egyelőre nem akarják megváltani a világot, nem látok új fiatalok pártját megalakulni.

A Fidesz geberácija már nem fiatal, de még mindig ők kormányoznak, s ragaszkodnak is hozzá.

Nem biztos hogy van még 50-60 év várni az új generációkra.

Addig úgy megroggyan az ország, hogy nincsen az az új generáció amelyik rendbe tudná tenni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 00:21:35

@aszekelyek:

"Mi a biztosíték rá, hogy az tényleg jólenne?"

Mi a biztosíték arra, hogy ami most van az jó?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 00:34:42

@6.Lenin:

Te aláírtál valami papírt, hogy lemondasz a döntési jogodról, s rábízod a politikusokra?

A rendszert a magukat "politikai elitnek" mondó valakik találták ki olyanra, hogy az NEKIK legyen jó.

A választói akarat nem érvényesülhet, a parlamenté a hatalom, nincsen demokrácia.

"1 lényeges kérdés csak az, hogy ismerjem a megválasztandók elképzeléseit/terveit/jövőképét és azt el is tudjam fogadni."

Ezek titkosak, ha léteznek is. Nem ismerheti meg ezeket a választópolgár, csak ha kivételes esetben kiszivárog az öszödi beszéd.

A pártok nyilvános programjai nem valós terveket szándékokat tükröznek. Csupán a választók átverése céljából készülnek, hogy megnyerjék a választást. Semmiben sem köti a választás nyertesét a saját programja sem.

"Amennyiben nem tetszik, vagy eltérnek a megígérttől, rengeteg lehetőség van, hogy változást kényszerítsek ki,"

Nincsen. 4 év múlva le lehet őket cserélni, de a másik társaságot ugyanúgy nem köti semmi, ők is ígérgethetnek amit akarnak, aztán kormányozhatnak, ahogyan akarnak, mert a rendszer ilyenre van kitalálva.
Azaz lehet cserélgetni a kormányokat, de semmi haszna ország szempontjából. 1990. óta egy kivételével az össze kormány le lett cserélve, az az egy is csalással, trükkök százaival tudott csak hatalmon maradni. Az elégedetlen választópolgárnak nincsen semmilyen alkotmányos eszköze a változtatásra. A hatalomnak van, de nekik nem érdekük, hiszen nekik jó így.

"2 legutóbbi...
A diákok mást szerettek volna, kimentek, valamit elértek.

Lett volna regisztráció, sokaknak nem tetszett, nem lesz. Független attól, hogy jó lett volna, vagy nem. Nem akarták a választók, nem lett.

Működik, amit a többség elfogadott eddig demokráciaként."

S ugyan honnan tudod, hogy ebből a kettőből bármelyik is a többség akaratát tükrözte? Lehet, hogy így van, de lehet, hogy nem. Nem lettek megkérdezve a választópolgárok.

teevee 2013.01.10. 01:22:35

@aszekelyek: blá, blá, blá,..

Persze, hogyne. Szóval, sixpackjoe-okból lettek a jobboldalon országgyűlési kêpviselők, mtva, emmi sajtófőnökök, vezető újságírók? Hát, ha te mondod...

Viszont, ha ilyen egyszerű a jövendőbeli gyilkosok megállapítása, ahogy azt te ês bölcs tanítód vàzolja, azaz elegendő szemetek pillantàsát rávetnetek a fészbúk fényképalbumokra, akkor hogy lehet hogy még mindig történnek gyilkosságok? Hát senki sem ismeri fel fényességes és csalhatatlan képességeteket?

(Uz Bencével megfogtál, telefonról írok ês az ostoba automatikusan javította. Én meg nem vettem észre a bélyegnyi textboxban.)

Ventura Blvd 2013.01.10. 02:48:57

OFF(?)

ENERGIEWENDE:

Das Burgenland wird dank Windkraft heuer beim Strom autark

Vor 15 Jahren stellte ein hartnäckiger Bürgermeister die ersten Windräder auf.

derstandard.at/1356427223751/Mit-dem-Sturschaedel-hart-am-Wind

[Der Standard, Donnerstag, 10. Jänner 2013]

ON

ubul2000 2013.01.10. 06:44:24

@Akitlosz: Lényegében igazad van, csak Te az átlagpolgár érdekei szerint érvelsz.
Akik a választási jogszabályokat eldöntik, azok viszont ezt a saját érdekeik szerint teszik, legfeljebb egymással acsarkodnak a nagyobb koncért.

ubul2000 2013.01.10. 06:53:29

@Khal Drogo: Szerintem Antal Imre semmilyen listán nem indult sohasem :))))

ubul2000 2013.01.10. 07:19:33

@aszekelyek:
"Az kérlek, amit írt, szenvedélyes igazságbeszéd volt."

A nagy szart! Igazságnak persze igazság, de az igazságnak ez a része eddig nem volt fontos a fidesznek. De közelednek a választások, ki kell fogni a szelet a jobbik vitorlájából. Ennyi ennek a cikknek a lényege. A fideszben most látták elérkezettnek az időt, hogy ilyen irányba lépjenek, mivel hasonló esemény hetente történik az országban.

jjulie 2013.01.10. 07:29:52

@ubul2000:

szerencsétlen partvonalon kívüli jobbikfertőzött, nagyan ki lehetsz éhezve arra hogy az igazság nálad legyen - mégha a lényegtől fényévekre eső ügyben sikerül megszerezni, akkor is szükséged van rá

a társadalom hulladéka vayg jobbikfertőzött, valszeg önként, magadat szétszopatva sodródtál a peremre

légy nagyon büszke magadra próbanyilas jobbikfertőzött

Khal Drogo 2013.01.10. 08:33:50

@ubul2000: Igen, ezt elgépeltem, meg Boross nevét is. Természetesen Antall Józsefre gondoltam.

hoplita 2013.01.10. 08:39:22

Nem 13. havi nyugdíjnak, hanem "egyszeri kompenzációnak" fogják nevezni az idősek Fidesz általi megvásárlását
Nem állítják vissza a 13. havi nyugdíj rendszerét, hanem csak egyszeri kompenzációt kaphatnak az év végén a nyugdíjasok - írja a Magyar Nemzet. A lényeg ugyanaz: az MSZP-s recept alkalmazásával kell lefizetni választás előtt a nyugdíjasokat - elvégre bírja az államkassza, szárnyal a gazdaság. Ha pedig mégsem, majd felveszünk kölcsönt, hogy megnyerjük a választást, aztán pedig küzdünk tovább az államadósság ellen. Kérdés, hogy miből - megtagadásról, újratárgyalásról ugye szó sem lehet, amíg Viktor van hatalmon. (Csak nem újabb és újabb megszorítások bevezetése révén?) És lassan az is kérdés, hogy mi a különbség az MSZP és a Fidesz között...

További részletek: kuruc.info/r/2/106454/#ixzz2HYXjHzrA

Khal Drogo 2013.01.10. 08:39:30

A 13. havi nyugdíjal egy probléma van. A fedezetét biztosító nyugdíjjárulékot a munkavállalóktól 12 havi kereset után vonják le. Nem kell nagy mágusnak lenni ahhoz hogy lássuk, 12 havi nyugdíjjárulék ( amely a 12 havi nyugdíjat sem fedezi, a tavalyi hiánya a TB kasszának 300 milliárd ) nem fedez 13 havi nyugdíjat.
A jelenlegi nyugdíjjárulék kb. 11 havi nyugdíjkifizetést fedez.

A többit adóbevételekből kell átcsoportosítani. Ezeket az adóbevételeket lehetne másra is költeni.

Az egész átcsoportosítás egy fenntarthatatlan rendszer kétségbeesett szinten tartása. És ezt kívánnák megfejelni egy 13 havi ellátással.

Ez csak adóemeléssel képzelhető el ( kiadáscsökkentés nem várható ) egy olyan országban, ahol így is rekordmagasak az adók.

Az igen erősen leterhelt aktívakra nem szabadna több terhet tenni.

Khal Drogo 2013.01.10. 08:42:02

Egyszeri kifizetésre sincs megfelelő fedezet a rendszerben, ami tekintélyes hiánnyal küzködik.
A Fidesz olyan útra lépett, ahová a józan eszűek nem követhetik. Persze egy olyan kiszolgáltatott és csóró országban mint Magyarország, egy ilyen húzással lehet választást nyerni. Ezt már bizonyított.

mókáné 2013.01.10. 08:46:57

@graycivil:

"Bayer szájából a szó...mint bűzölgő kanális a "mélysötétben"."

@tölgyes: úr!

"No de hány még középszerűbb miatt sírt már a magyar sajtóvilág! Miért épp őt ne siratná valaki. Ami Önnek szokatlan, hogy most mások a siratók."

www.youtube.com/watch?v=84WsADpBWEw

ajjaj99 2013.01.10. 08:54:22

@tölgyes: nem tudom melyikre gondolsz, a torzítás elutasítására, vagy a még jobban torzítás helyeslésére?

ajjaj99 2013.01.10. 08:57:41

@Akitlosz: A fidesz a kádárkorban nőtt fel, ami meg is látszik. Ha a népnek nem jön meg az esze, akkor így jártunk. Csak magunkat kárhoztathatjuk.

hoplita 2013.01.10. 09:10:56

@Khal Drogo:
Ugyan...osztogatással mindenhol lehet választást nyerni.
Csak nem gondolod, hogy egy átlag dajcsnak hangyányival is több esze van, mint egy magyarnak?
A rendszer működik, amíg fut a szekér. A gondok ott fognak kezdődni, amikor döglődni kezd, ahogyan most....Innentől lesz érdekes a műsor.

hoplita 2013.01.10. 09:16:14

@nyünyüge:

"Ezúttal nem Bayer Zsolt írása a lényeg. A fővárosban és a magyar vidék egy részén olyan állapotok alakultak ki, amelyek megkeserítik az emberek mindennapjait. A balliberális országrontás eredményeként még mindig gyilkosok, bestiálisan kegyetlen bűnözők garázdálkodnak sok helyütt, de a liberális elit elfedné a bajokat."

Az igazi, pofátlan és bicskanyitogató mondat a második.
Ha ez 2010 májusában íródik, akkor egy szót sem szólok...vagy csak gúnyosan röhögök...
2013 van, elmentek ám a zsideszes kurva anyátokba...egyik kutya, másik eb, szakadt vóna anyátokba a fejetek.:(
Pusztuljatok nemzetvesztő férgek...szó szerint, a Dunába veletek.:(

hoplita 2013.01.10. 11:15:52

Az M1 Ma Reggel című műsorában Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció alelnöke úgy nyilatkozott, hogy az ún. (baloldali) „ellenzéki összefogás” fő célja, hogy 2014 után visszaállítsák Magyarországon a jogállamot. Azon riporteri kérdésre, mely szerint a 2006. őszi rendőri fellépések jogállaminak minősíthetőek-e, Bauer határozott igennel válaszolt, s ezt a válaszát többszöri újrakérdezés után megerősítette, rámutatva, hogy a rendőrség 2006. őszén úgy járt el, ahogy el kellett járnia.

További részletek: kuruc.info/r/2/106457/#ixzz2HZAprKZR

Ez a ronda zsidó patkány már nem ogy. képviselő.....én óvatosabb lennék a helyében....

aszekelyek 2013.01.10. 12:07:24

@ajjaj99: ne légy nevetséges. Mégis kik nem a kádár korban nőttek fel? gyurcsány, bajnai és a maszop elnöksége? esetleg a dávidibolya-bokros duó, vagy bauer , kuncze, fodor, és a kis édesek , az lmp-ből? mennyémáááá ez szint alatti duma. Aki fiatalabb, mint a 88 -as születésű lányom, az nem nőtt fel a kádár korban de azt hallgatta 94 től hornéktól, hogy az a jó...

aszekelyek 2013.01.10. 12:18:45

@mókáné: haha,... méghogy akkora képzelőerő... neki? Istenkáromlásból tart nekünk oktatást... az is szép..., ateistától... nem az első eset.@Akitlosz: van akinek jó. MAgyarországnak. nem egy -egy csoportnak. Akiket lehet uszítani arra, ami mostanában megy. Költségvetés fosztogatásának leállításában. hazai tőke képzésében. De ha közhelyesek akarunk lenni és válasz helyett visszakérdezel, akkor azt tudom mondani neked, mindig jobbat vár az ember. Úgy lenne azzal is. :) - az biztos. Aztán vannak , akik rínak mer kiesett a konc a markukból. Aztán vannak , akiknek semmi se jó... és vannak az álmokat kergetők... meg a megvásárolhatóak etc. eg vannak, akik visszafelé forgatnák a kereket.

hoplita 2013.01.10. 12:28:39

@6.Lenin:
".... az állampolgára vagy, és azt a hazugságot próbálod elhitetni másokkal, magyar vagy. Lópisztolyt vagy te magyar, 1 végtelenül sötét faék vagy, de ne zavartasd ezért magad...."

Nem, nem vagyok magyar...:))))
Milyen legyek, te impotens vén nyuggerbesúgógeci...?

Kurva anyád jól van?
Ha esetleg ficánkolhatnék, akkor belenyomhatod a faszod....
Rohadj meg , a fajtáddal együtt.
El tudom képzelni, micsoda kis görényt nevelhetsz te, unokaként álcázva.
Fúúúúúúúúúúj, te büdös patkány.

etwas kultur muss sein 2013.01.10. 12:34:53

Vascsővel verték agyon kétezer forintért:

kuruc.info/r/2/106430/

hoplita 2013.01.10. 12:34:59

@aszekelyek:
Ovi, kövér - a munkásőrpatkány - káderjani és a többi....

Mijakibaszott anyádról ugatsz, te csúnyajószág?

Apropó....a férjecskéd hátát a pólóból kifolyólag kell masszírozni?

Sejtettem, hogy nem a zsákolás miatt, a büdös zsidók nem csipázzák a melót.:(

hoplita 2013.01.10. 12:42:35

@SzélsebesVelorex:
Rend van, bazmeg, a ragyásgeci sintér, meg ovika megmondta.

Még ráhelkét, meg flórácskát se baszták meg a cigányok...tehát minden rendben.

Izé...pedig megbaszhatnák őket.....egy kis vérfrissítés nem ártana, fehéredik nagyon a vérvonal.:)

aszekelyek 2013.01.10. 13:00:45

@hoplita: úszni is a gerince miatt kell neki, nem oprálható, csigolyaszűkület de ami azt illeti , zsákolásban is ver téged. nem irodakukac. megemlíteném még, hogy nem kell ahhoz zsidónak lenni, hogy valaki inkább dolgoztatni szeressen, mint dolgozni. végtelen számú példa van arra. Is. Éppen az olyan szatócsokat ölték meg a múlt században tömegével, akik maguk hordták a cuccot. meg munkában élték le az életüket. Max sábesz gójt fogadtak . Egyébként családi vállalkozásokban utaztak. Akik a munkát hírből ismerik , azok kölcsönt adnak , tudod... és leginkább nem létezőt. persze elnevezték azt is munkának..., hogyne. A déli népek nem valami munkaőrültek álétalában. Akkor ? tele vannak vendégmunkással az árják, mert a zsákot velük szeretik hordatni. Törökkel , ezzel , azzal magyarokkal... Mostantól asszem árjázni fogok. .) Nálunk még élnek a deportáltak , ott meg a deportálást elrendelő árják. Kicsit sem rosszul.

ajjaj99 2013.01.10. 13:03:51

@aszekelyek: Azért szeretem, ha vki beleír mások társalgásába, legalább nem tudja miről van szó. Azt írtam, hogy kell még vagy 3 generáció, míg kihalnak a kádáristák, és utána lesz esélye egy normális országnak, talán.

aszekelyek 2013.01.10. 13:10:06

@hoplita: csőlátást nem tudják még gyógyítani.., látom. momentán a bűn, bűn. Azt senki nem ígérte, hogy bűnözők nem leszenk. csak már nem legális bűnözni. Lassabban mondjam ? Olyan nincs, hogy megszűnik a bűnözés. tündérmackó. mert az ember olyan állat, hogy öl. Hol ezért, hol azért. Politikai okból is. Na most megyek a dolgomra. PÁ! A rend jelentése a többség fejében nem az, ami a tiédben.

hoplita 2013.01.10. 13:27:08

@aszekelyek:
'... úszni is a gerince miatt kell neki..."

Basszus, mán az se nem vót nekije????:)))))

Lófaszt ver engem zsákolásban, picinyem, tizenéves koromtól csináltam és mint mondtam, nem bibsi műfaj.
Ahogy ivásban, meg baszásban sem tudna..:)))

Jaj, vén banya...hülyébb mán nem is lehetnél, baszki.:)

hoplita 2013.01.10. 13:34:51

@aszekelyek:
"...A rend jelentése a többség fejében nem az, ami a tiédben..."

jaja...remélem egy nemhijábaszületet kis csapat majd alulról kibassza belőled a manduláid.
Utána mán nálam is rend lesz...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 16:56:37

@ubul2000:

Egyértelmű.

Szegény 6. Lenin nem képes ezt sem át- sem belátni.

nyünyüge 2013.01.10. 16:57:56

@aszekelyek:
A Magyar Hírlap vezető publicistája, a nemrég épp Balog Zoltán kultúráért felelős miniszter által kitüntetett Békemenet egyik főszervezője, Bayer Zsolt legutóbb saját lapjában megjelent, Ki ne legyen? című publicisztikájában Erdős Virág Na most akkor című verse egyes sorainak felhasználásával gyűlöletkeltésre, uszításra alkalmas kijelentéseket tett.

Erdős Virág költő a Magyar Hírlap szerkesztőségének címzett, alább olvasható levelében fejezte ki tiltakozását, és határolódott el Bayer Zsolt szavaitól.

“Tisztelt Szerkesztőség!
Tiltakozásomat fejezem ki azzal kapcsolatban, hogy szerzőjük, Bayer Zsolt a Magyar Hírlap 2013. január 5-én megjelent “Ki ne legyen?” című cikkében beidézett soraimat eredeti jelentésükből kiforgatva, a vers tényleges szellemiségével ellentétes indíttatású, gyűlöletkeltésre alkalmas és uszító jellegű kirohanásának alátámasztására használta fel. A cikk szerzőjének minden egyes kijelentésétől a lehető legteljesebb mértékben elhatárolódom.

Erdős Virág, költő”

Megjelent a commmunity oldalán.

Tiltakozására válasz mind ez ideig nem érkezett, a levelet a Magyar Hírlap cikkünk megjelenéséig nem közölte.

www.litera.hu/hirek/erdos-virag-levelben-tiltakozik

(az meg bayerzsolti mélység, ahogyan rendre a neked nem tetsző véleményen levő közéleti meg egyéb szereplők neveivel szórakozol :( )

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 17:00:22

@ubul2000:

Pedig vele talán jobban jártunk volna, mint Józsival.

nyünyüge 2013.01.10. 17:06:24

OFF - pávatánc végleg lefújva?

""Ki merem mondani, hogy egyáltalán nincs szükségünk az IMF-re. A pénzükre soha nem volt szükségünk, de már a jelenlétükre sem lenne szükség” – mondta. Kérdésként felvetette: „merte volna ezt mondani egy évvel ezelőtt valaki?”. A közgazdász szerint „mi vagyunk a változás, vagy mi jelezzük, hogy merre tart a változás”."

www.magyarhirlap.hu/egyaltalan-nincs-szuksegunk-az-imf-re

Hát igen. Boros Imre maga a változás szimbóluma :(.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 17:11:39

@ajjaj99:

Szerintem nem.

Nem a nép felelős a politikusok tetteiért.

Mindenki a saját tetteiért felelős. A politikus is. Nem háríthatja át a saját disznóságaiért a felelősséget a népre.

Az a göbbelsi logika lenne. Úgy kell a népnek, ők választottak meg minket.

A politikusok felnőtt emberek, teljes mértékben felelősek minden tettükért, s nem a rájuk szavazók a felelősek ezért, akik a legcsekélyebb mértékben sincsenek abban a helyzetben, hogy a választásokon objektív, megalapozott döntést hozhassanak. A választási kampány csupán hazugságverseny, ki tud a meggyőzőbben hazudni. A kormányzás jövendő minősége a választások időpontjában nem látható előre.

tölgyes 2013.01.10. 17:29:24

@mókáné:A médiavilág nem a fellegajtó nyitogatásának a világa.:)@ajjaj99: Én nem tudom, hogy Ön mire gondol. Én azt tudom, hogy a torzítás minden választási rendszer lényege. A angol erősebben torzít, mint a magyar, hisz az angol rendszer mellett a fidesz 2010-ben 98-99%-os többségben lenne. Ez van benne az angol "modellben". Mégis! Angliában nem szokott ilyen többség létrejönni, pedig a rendszer lehetővé tenné Még 2/3-ad sem szokott létrejönni. Mert van egy kiegyensúlyozott pártrendszer.
A megoldás nálunk is ez lenne, de a mai ellenzék aheléyett, hogy pártot szervezne és választókat gyűjtene a választási rendszer maitt siránkozik:) Ön is. Mert a pártoknak más nem jut az eszébe. Ezek szerint Önnek sem, ami nem baj, végül is maga nem pártvezér:) A mai ellenzéki pártvezérek tehetetlenségét épp a siránkozás leplezi le. Cselekvés helyett ezt tudnak csak, mert tehetségtelenek. Ez van.

Innen nézve: a magyar elemzők egyike sincs megbotránkozva az angol rendszer miatt, pedig lám az milyen kiegyensúlyozatlan. A magyar elemzők egyike sem (én nem tudok róla) hívta fel a többi elemző figyelmét arra az apróságra, hogy más egy modell és más az ami a választáson ténylegesen történik. Mewrt az angol ugyan lehetővé tenne 95-99%-os többséget, ámde mégsem történik ilyen:), általában szoros a harc. A szoros harc esetén pedig azok a torzítások amiket emleget már megszűnnek még egy angol rendszerben is, ami a miénknél sokkalta kiegyensúlyozatlanabb.

Ceterum censeo: tessék elmenni az emberekhez és bevonni őket a választsáokba a saját pártjuk mellett. Aki ügyesebb az nyerni fog.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 17:30:51

@aszekelyek:

Akkor nem kérdezek vissza, hanem válaszolok. :-)

Biztosíték, garancia az életben semmire sincsen. Mindenben van több vagy kevesebb kockázat.

A kockázat mértéke és ehhez képest a várható előnyök aránya dönti el, hogy érdemes-e valamibe belefogni, vagy sem.

Túl magas kockázat és túl alacsony várható eredmény esetén nem érdemes belevágni, míg alacsony kockázat és nagy várható eredmény esetén igen. De ilyenkor sem lehet biztosra menni, nincsen garancia a sikerre, s alakulhatnak rosszul is a dolgok.

Szerintem a politikai rendszer reformjának kicsi a kockázata a lehetséges haszonhoz képest. Azaz szerintem több az esély rá, hogy reform után inkább jobb lenne, mint rosszabb, így érdemes lehet ezzel foglalkozni, de persze a rosszabb forgatókönyv lehetősége sem zárható ki.

Kielégítő a válaszom?

tölgyes 2013.01.10. 17:32:49

@nyünyüge: Nem emlékszem hogy ez a virág, vagy az oldal más neves értelmiségije tiltakozott volna TGM rasszista megnyilatkozása miatt a Moszkva téren történt kardos böködés idején.:(Miközben én természetesen nem igen kedvlem BZS meggondolatlan és felháborító kijelentéseit..
Ez tehát mégis arról szól, hogy itt nem a kijelentés a felháborodás forrása, oka, hanem az hogy azt a kijelentést melyik oldal követi el. A másik háborog. Jobbára csak a másik.:(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 17:37:22

@aszekelyek:

Délen délután a nagy hőségben a szieszta idején megáll az élet.

Az északi emberek ezt hajlamosak lustaságnak látni. Pedig valójában csupán praktikus életszervezés.

28 C fok felett már csökken az ember teljesítőképessége, fizikai, szellemi egyaránt.

Akinek esze van kánikulában inkább reggel és este, esetleg éjszaka dolgozik, ha teheti, és nem a legnagyobb hőségben.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 17:44:58

@tölgyes:

Ugyan miért lenne az angol rendszer torz?

A legtöbb szavazatot kapott jelöltből lesz képviselő.

Ott NEM PÁRTlistákra szavaznak!

"Mewrt az angol ugyan lehetővé tenne 95-99%-os többséget, ámde mégsem történik ilyen:), általában szoros a harc. "

Kettő párt között. elméletileg ott is bármennyi párt lehet, de gyakorlatilag kettőpártrendszer van, új pártoknak nincsen sok esélyük feltűnni, ahogyan az AEÁban sincsen.

Nem egy uralkodó társaság uralkodik folyamatosan az országon, hanem kettő, egymást váltogatva, s ezzel máris sokakat be lehet etetni, - amolyan 6. Lenin féléket - hogy demokrácia van, a népé a hatalom, pedig ugyan nem.

hoplita 2013.01.10. 18:46:26

Gratulálok az elempének, csak így tovább a szadeszes, magyargyűlölő úton.

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=wZpa8ywZJ60

Lesz ennél még lejjebb is, biztos vagyok benne...

hoplita 2013.01.10. 19:02:27

@hoplita:
Igaz, ilyen kaltenbak-féle cigánybabusgató görénytől nem is igen várható más.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 19:10:38

@hoplita:

Kaltenbach Jenő az LMP Karácsony, Jávor, Scheiring féle bolsevik szárnyához tartozik, így érthető.

Ő nem tagja a szalonképes Schiffer féle vonalnak.

Az LMP-ben még egyelőre nem lefutott a meccs a bolsevik tábor szárnya, és a párt függetlenségét megőrizni óhajtó szárny között.

Érdekes lehet még a párt sorsa.

hoplita 2013.01.10. 19:21:55

@Akitlosz:
Kaltenbakot még ombucman korából megjegyeztem...ritka egy golyóérett féreg.

A zelempé leves...illetve mint az ajtófélfa, se kinn, se benn.
Nem is érdemelnek mást...

tölgyes 2013.01.10. 19:28:22

@Akitlosz: Önnek igaza van.. csakhogy nálunk ez úgy megy, hogy aki egyéniben nem jut be, annak szavazatait kompenzációs listára teszik és egy szorzóval átszámítják képviselői hellyé. Vagyis a vesztes szavazatok egy része is képviselői helyet ér.
Az angol rendszerben azonban, ha valaki 1 szavazattal nyer, akkor a 49,9999 szavazatból nem lesz képviselői hely tehát ott nem "arányosítanak"
Ezért szoktam írni: a fidesz 2010-ben az angol rendszer szerint 98-99%-ot kapott volna a parlamentben.. ezzel szemben 2/3-ad lett a különféle korrekciók és a lsita miatt... ámde a vitatkozó úr szerint ez igazságtalan mert a győztesnek kedvezve torzít.. Erről folyik egy ideje egy beszélgetés.

Egyébként Horváth Barna egy 1946-ban elhangzott előadásában azt írta: van avalmi abszurd abban, hogy ha 51% áll szemben 49%-kal akkor az egyik álláspont 100%-ban a másik pedig egyáltalán nem érvényesül. Ez is egy szempont, amit figyeléembe érdemes venni.

6.Lenin 2013.01.10. 19:36:17

@Akitlosz:

"Te aláírtál valami papírt, hogy lemondasz a döntési jogodról, s rábízod a politikusokra?"

Természetesen, voltam szavazni és megjelöltem 1 képviselőt és 1 listát. Ezzel felhatalmaztam őket, hogy a nevemben döntsenek, helyettem, mert és nekem más dolgom van. Természetesen csak, ha nyernek. Ha nem ők nyernek, elfogadom, hogy most mások akarata fog érvényesülni a következő választásig.

"Működik, amit a többség elfogadott eddig demokráciaként."

Ha képes lennél értelmezni 1 ilyen 1xű mondatot, talán több mindent is megértenél.
Nem véletlen, hogy nem sok mindent értesz az egészből.

Ez a kijelentés nem azt jelenti, ez a demokrácia, hanem jelenleg ezt a formát fogadjuk el annak. Tökéletes demokrácia nem létezik, szerencsére.
Remélem soha nem fognak az emberek 1formán gondolkodni/cselekedni. De ezeket már leírtam.

A legszebb

"S ugyan honnan tudod, hogy ebből a kettőből bármelyik is a többség akaratát tükrözte? Lehet, hogy így van, de lehet, hogy nem. Nem lettek megkérdezve a választópolgárok. "

-Szia Dezsőkém, hogy állsz jelenleg?
-Már majdnem mind a 8 millió választópolgárt megkérdeztem.
-Ki hiányzik még?
-Bütyökfalva -Alsón, Mariska nénit még nem kérdeztem.
-Menjünk.
-Kézcsókom Mariska néni, mit tetszik szólni a tandíjhoz?
-Kicsit hangosabban, ha lehetne.
-MIT TETSZIK SZÓLNI A TANDÍJHOZ?
-Ne ordibálj itt B+, és ne szórakozz velem. Húzzatok el a .....ba.
-
-
-
-Na, akkor meg is lenne ez, már csak meg kell számolni az igeneket, hátha ők lesznek többségben.

menőmano 2013.01.10. 19:47:28

www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=151539

Párttá alakul Bajnai egyesülete"

Hála égnek!!

:)))

nyünyüge 2013.01.10. 19:53:19

@tölgyes:
TGM akkori félinformációkból táplálkozó téves véleménye arról szólt, hogy el kell tüntetni a támadásban résztvevő (vélt) népcsoportot vagy annak tagjait?
TGM az akkori kormánypárti lap vezető publicistája, az akkori kormánypárt aktív politikusa volt?

6.Lenin 2013.01.10. 19:54:28

Talán 1x valahol, valakik leszúrtak néhány botot és 1 kerek szardarabbal elkezdtek szórakozni.
Megegyeztek, hogy aki többször juttatja be a szardarabot a másik leszúrt botjai közé, az nyer.
Óriási sikere lett később ennek a faszságnak. Nevet is adtak néki.

Aztán elkezdték variálni a szabályokat, mert a vesztes 1re inkább nem tudta elfogadni a másik győzelmét.

Még ma is sokan szórakoznak ezzel, de 1re kevesebb drukkert érdekel, hogy mi a toszért szaladgál néhány ember gatyában a bekerített pályán. Az a rész már unalmas a sok szabály miatt.
Sokkal érdekesebb zsidózni, cigányozni, majmozni és laposra verni az ellendrukkerek táborát, + útközben szétcseszni mindent, ami akadályozza a szabad mozgást.

Talán sok más mindennel is így állunk jelenleg. Szar érzés, ha a másik nyer, ki kell találni minden marhaságot, hátha 1x mi is nyerni fogunk.
Sántít 1 picit, mint minden összehasonlítás, de a lényeg benne van.
Szerintem.

korábban ulrike 2013.01.10. 20:03:28

Tegyük félre Bayert, se nem pro se nem kontra, mindenki ismeri, kapacitásait is, azt is, hogy mindig is felhasználható - jogosan - a Fidesz elleni támadásokra. Nem komoly ember, teher pártjának is.
Nem Bayer az ügy.

Az ügy az, hogy nem két hét, hanem két év is eltelt, s az ország egyes - többnyire jól körülhatárolható - részein jottányit sem javult a közbiztonság. Sőt. Az is nyilvánvaló, melyik etnikum képviselői leggyakoribb szereplői az ilyen híreknek. Érthető a felháborodás. A Bayer elleni is, csak az nem, hogy abba miért ölnek bizonyos véleményformálók több energiát, mint magába a problémába. Még egyszer leszögezem, Bayer kártékony kókler, a probléma része, nem akarom védeni, sőt.

Tegnap az országos cigány vajda azt mondja, amíg a cigányoknak ilyen kevés jut, addig az agresszivitás része a cigányság túlélési taktikájának. Ergo, nem azt mondja, küzdenek ellene ők maguk is, hanem igyekszik megmagyarázni, elfogadtatni. Ez egyenesen arcátlanság, bár ez ellen nem hallottam felhördülést. De talán nem ártana a vajdának elgondolkoznia azon, s azoknak sem, akik a probléma helyett Bayerrel foglalkoznak, mert az többet hoz a propagandakonyhára, hogy ahol az agressziót a túlélés részének tekintik és praktizáljak, ott az ellenagresszió is a túlélés részévé válik.

nyünyüge 2013.01.10. 20:04:06

@nyünyüge:
jav: "az akkori kormánypárt aktív politikusa" helyett " az akkori kormánypárt aktív tagja"

tölgyes 2013.01.10. 20:06:30

@nyünyüge: Mit jelent, hogy aktív politikusa..mert ha azt jelenti amit én gondolok, akkor az volt.. sőt egy meghatározó értelmiségi politikusa...:(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 20:12:08

@tölgyes:

Ezt az igényt roppant egyszerűen lehet teljesíteni bármiféle listák és kompenzációk nélkül is.

Például egy választási körzet = egy megye. A megyének van mondjuk például 6 mandátuma.

Nem csak a legtöbb szavazatot kapott jelölt nyer tehát mandátumot, hanem az első hat legtöbb szavazatot kapott.

Megvan oldva a többpárti parlament, és az arányosság is, bármiféle buta képletek, töredék szavazatok, elveszett szavazatok, listák és egyéb felesleges és bonyolult sallangok nélkül is.

Ráadásul időközi választást sem kell tartani soha, ha a hat képviselőből valamelyik elveszíti a mandátumát, akkor értelemszerűen a hetedik legtöbb szavazatot kapott jelölt kerül a helyére.

Nem igaz tehát, hogy az arányosság miatt kell feltétlenül trükközni a listákkal.

A listák Magyarországon azért vannak, hogy ne egyenlő esélyekkel indulhassanak a képviselő jelöltek, a pártvezéreknek szinte mindenképpen bérelt helyük legyen a parlamentben.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 20:15:11

@6.Lenin:

Te ugyan kiket képviselsz?

Csak a magad nevében nyilatkozzál!

6.Lenin 2013.01.10. 20:17:23

@korábban ulrike:

A probléma gyökere, hogy mindig az a hibás, aki a problémáról szólni mer. Rendkívül kényelmetlen tud lenni. Netán valaki még arra is mer majd következtetni, hátha nem is most keletkezett ügyről van szó.

A többi nagyjából még stimmelhetne is.

tölgyes 2013.01.10. 20:19:00

@Akitlosz: Itt egy konkrét rendszerről van szó és nem az Ön fantazmagóriáiról!:).. Nem óhajtok senkit megkérni arra, hogy dolgozzon ki matedmatiakai modellt az őn elképzelésére. Már csak azért sem, mert ezek a modellek lehetőséget vázolnak és nem realitásokat.
Az Ön elképzelése majd akkor fog érdekelni, ha Ön választásközeli helyzetbe kerül. Addig bármikor, bármiről álmodozhat:) én érdeklődéssel olvasom és felejtem el azonnal.:) Ezt azért írom, mert ez a realitás.

6.Lenin 2013.01.10. 20:31:43

@Akitlosz:

Most valóban csak a saját véleményem írom le.
Kellemetlen?

Amikor 90-ben megválasztottak önkoris képviselőnek, mások nevében is nyilatkoztam, mert azzal bíztak meg, amikor engem választottak képviselőjüknek, néhányan. Másokat, mások képviseltek. Benne mások bíztak meg, bízták meg azzal, képviselje az ő érdekeiket.

KÉPVISELŐKET szokás választani. Érted te ezt?

Nem buszsofőrt, hentest vagy seggvakarót.
Képviselőt, aki képviseli őket.

Ez ilyen bonyolult lenne?

Khal Drogo 2013.01.10. 20:58:05

@Akitlosz: "A listák Magyarországon azért vannak, hogy ne egyenlő esélyekkel indulhassanak a képviselő jelöltek, a pártvezéreknek szinte mindenképpen bérelt helyük legyen a parlamentben."

Ez így van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.10. 21:01:30

@nyünyüge: azt hittem, a hölgy(emény) Bayerzsót primitivizmusára reagált a verssel.
Ha viszont a "vers" volt előbb, az gáz neki is.
A "vers" ugyanis hasonszőrűen primitív, mint BZsót... nincs semmi ok az übermenccccs érzésre...

Khal Drogo 2013.01.10. 21:03:25

@SzélsebesVelorex: Akasztás vagy főbelövés. Ez lenne méltó büntetése ennek a két rohadéknak.

Khal Drogo 2013.01.10. 21:07:25

@tölgyes: Ezt teheted múltidőbe. A következő választáson a 199 mandátumból 176-ot egyéni visz el, 5 v. 6 mandátum lesz a határontúliaké, a maradék megy listára, de a listán a győztes szavazatai is élnek majd.
Vagyis ez egy majdnem egyéni választásos rendszer lesz, annyi különbséggel hogy a pártelnököknek és leendő miniszterelnököknek továbbra sem kell egyénit nyerniük akkor ha a Parlament tagjai akarnak lenni.

A lista értelemetlen hogy fennmarad ebben a rendszerben hiszen a győzteseknek kedvező a listás mandátumszerzési metódus. Egyetlen célja, hogy a pártelitet bizonyosan bejuttassa a Parlamentbe anélkül hogy egyéniben nyernie kéne.

Ezért ilyen az új választási rendszer. Szerintem legalábbis.

jjulie 2013.01.10. 21:10:53

@Hepci:

mi az a fidesz, valami kelt tészta?

6.Lenin 2013.01.10. 21:22:29

@Khal Drogo:

Helyszíni közvetítést adunk a parlamenti választások végeredményének kihirdetéséről...

Az éppen ügyeletes portás ismertetését halljuk:

Tisztelt Hölgyek, Urak önök mától képviselők.
részletesebben:
A 200 képviselői hely megoszlása a következő.

Minden megyéből 1
Minden Kossuth L. utcából 1
Minden ma még működő restiből 1
Minden 4Csöcsűből 1

Ez pontosan 200, minden választói akarat teljesítve.
Az eskü után énekeljük el a Himnuszt, és az akácos út, ha végig megyek rajtad én nevezetűeket.

-Mi az, maga mit mutogat ott az erkélyen, kicsoda maga?
-Én kérem alássan Porbafingó János lennék és ki lettem rekesztve, az én véleményem nem kérdezte senki.
-Lökje, nehogy magába szoruljon.
-Ki a tosz fog kérem alássan kormányozni?
-Majd választunk valakit, de most van fontosabb. Kérem a képviselő Hölgyeket/Urakat fáradjanak a büféhez. Hörpintünk 1et a sikerre. János, jöhet maga is, én fizetem a felesét.

Khal Drogo 2013.01.10. 21:28:19

@6.Lenin: Tehát Angliában, ahol tisztán egyéni a választás, ott így megy. Jó tudni.

6.Lenin 2013.01.10. 21:30:45

@jjulie:

Szia!

Ismertetted @hoplitának a szopóágon való hosszabb távú túlélési esélyek lelki és testi gyötrelmeinek technikai megoldásait?

Tegnap felajánlottad.

tölgyes 2013.01.10. 21:36:30

@Khal Drogo: Vagyis közelítettünk az angol szisztémához.Ott ezt úgy oldják meg, hogy a hagyományos korzeteikbe teszik a pártelitet.Nálunk ma még minden képlékeny. Azt persze nem kell gondolni, hogy ott a szenteket választják meg, vagy a zseniket.

etwas kultur muss sein 2013.01.10. 21:46:35

@Khal Drogo: Nem. Ez nem méltó. Méltó a halálra kínzás.

6.Lenin 2013.01.10. 21:46:45

@Khal Drogo:

"http://swopdoc.com/nagy-britannia-valazstasi-rendszere.html"

Talán azt el tudnád fogadni?

Mo-on el tudnának fogadni 1 királyt, minden döntésével együtt? Lenne 1 jobbos + 1 balos királyunk?
Íratlan alkotmány, szokásjog + ilyenek

Tényleg?

Az sem "igazságos" csak elfogadják a politikusok és a választók is.

Az közös elfogadás a lényeg, nem a technikai részletek.
Szerintem.

aszekelyek 2013.01.10. 21:55:21

@Akitlosz: kielégítőnek nem mondanám, mert pontos haszon, és költség részletezés nincs benne. de mégsem visszakérdezés. ami engem érdekel, az, hogy mivel tudnál kecsegtetni. Ami elfogadható és életszerű haszna lenne a te verziódnak.
@Hepci: mit tudsz ahhoz hozzáfűzni, hogy orbáncigány... .) mert sokat hallottam azt mszp-sektől. Nem csak a mi hoplitánkék nyomatják itt és ma. Ki is a primitív? @nyünyüge: hűha! akasztás is lesz vagy csak munkatábor?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.10. 22:05:21

@aszekelyek: bizonyos fenotípusos jegyek és pár régi fotó alapján nem tűnik hihetetlennek a híresztelés... bár ezzel önmagában semmi baj nincs, ugye Ámerikában éppen négus az elnök... s egyéb rasszok előfordulása a döntéshozók között se kelt meglepetést erdei körökben...

ajjaj99 2013.01.10. 22:09:34

@Akitlosz: Természetesen mindenki a saját tetteiért felel. Csak mi még mindig a következmény nélküli ország vagyunk, a más szemében a szálkát, a sajátjában a gerendát se világát éljük. Gondolom te is tudsz példákat a politikusok megúszására, bárhonnan. Amíg ezen nem tudunk változtatni, addig nem sok jóra számíthatunk.

Khal Drogo 2013.01.10. 22:22:17

@6.Lenin: A "magyar király" a magyar köztársasági elnök.
Az pedig nem igaz természetesen hogy íratlan az angol alkotmány. Nincs alkotmányként leírva. Így pontos, az alkotmány erejű szabályaik több dokumentumban szerepelnek, nem egyben.
Ha íratlan lenne, akkor nem tudná senki a szabályait, de persze nem ez a helyzet.
A szokásjog is le van írva, hiszen ha nem lenne lefektetve a szabályrendszer, akkor senki sem tudna róla, illetve mindenki másként tudná. Csak lehet hogy nem jogszabályban van leírva, hanem bírósági ítéletekben meg jogi tankönyvekben.

Egyébként Magyarországon is van szokásjog. Nincs minden jogi szokásjog rögzítve a törvényekben, mégis alkalmazzák ezeket.

ajjaj99 2013.01.10. 22:24:18

@tölgyes: Azt hiszem nem fogunk zöldágra vergődni. Nem szerencsés az angol példát a mienkével összehasonlítani. Más rendszerek, az angolok azzal élnek együtt. Mi pedig egy másik rendszert kaptunk 23 éve, ami működött, elfogadott volt. A választókerületek átszabása szükséges volt az évek alatt bekövetkezett változások és az új parlamenti létszám miatt is. Én tartom magam ahhoz, hogy az új rendszer nagyobb mértékben torzítja a választói akaratot, mint a korábbi, és mint ami szükséges a kormányképes többség kialakításához. Például azzal, hogy nem kell abszolút többség, több az egyéni mint a listás hely.

Khal Drogo 2013.01.10. 22:24:27

@ajjaj99: Csak ilyen példákat ismerünk, a magyar politika igen alacsony szinten mozog. A politikussal együtt.

6.Lenin 2013.01.10. 22:37:41

@Khal Drogo:

Látom nem értetted a lényegét.

Ott van 1 több évszázad alatt kialakult és működő rendszer, amit alapjában minden szereplője a politikának/közéletnek elfogad.

De láttam néhány közvetítést is az angol parlamentből.

De miért kellene nekünk mindig másokat utánozni mindenben?

Elég lenne,ha csak azt fogadnánk el, hogy 1más véleményét tiszteletben tartsuk, kezdetnek.

6.Lenin 2013.01.10. 22:45:27

@Khal Drogo:

"a magyar politika igen alacsony szinten mozog. A politikussal együtt. "

Erre 1 jó választ GFG blogján olvashatsz.

" Az leszek, amivé ti tesztek"

Miért lenne más a politikusok többsége, ha így is elfogadják a rajongóik?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 22:48:12

@tölgyes:

Szerintem elég konkrét voltam. Ha nem érthető, akkor az Ön felfogóképességében van a hiba.

Olyan rendszer pedig nincsen, ami mindenkinek tetszik.
Mindegyiknek vannak előnyei, és hátrányai. Az általam leírt szerintem a lehető legtöbb kívánalomnak megfelel, többnek, mint a ma létező magyar vagy angol.

De nem gond, ha nem érti, már megszoktam az Ön értetlenkedéseit.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 22:50:38

@Khal Drogo:

Üde színfolt és nagyon megnyugtató, hogy akad itt ember, aki érti is, amit leírok. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 22:53:16

@Hepci:

Hihi. :-)

Inkább azt is csak szeretné!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 22:57:17

@Khal Drogo:

Így van, tökéletesen érted.

Ez a listás választás célja és értelme, a választói akarat kijátszása, a pártvezéreknek megmérettetés nélküli bérelt hely biztosítása az országgyűlésben, gyakorlatilag választás nélkül.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 23:02:23

@Khal Drogo:

:-)

Jó poénjaid vannak, tetszenek.

teevee 2013.01.10. 23:07:17

@Akitlosz: Szóval, feltaláltad a választókerületi listás szavazást. Sok hűhó semmiért.

6.Lenin 2013.01.10. 23:17:08

@teevee:

Rosszkor szóltál közbe, éppen támogatókat keresett. Kíváncsi voltam.
Mindegy.
Megyek inkább hunyni.

Ipi-apacs!

Jó8!
Mindenkinek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 23:20:07

@aszekelyek:

Minden választópolgár beleszólhatna az ország dolgába 1 szavazat erejéig, ha akar.
Valóban a véleményt nyilvánítók többsége döntene, azaz valóban demokrácia lenne.

Az, hogy ez jobb lenne-e vagy sem, mint a jelenlegi helyzet, nem tudom, azt csak a gyakorlat tudná megmutatni, de szerintem igen. Már csak azért is, mivel nem könnyű alulmúlni a jelenlegi teljesítményt. A jelenlegi rendszerre gondolok, nem a jelenlegi kormányra.

Mi a haszna a demokráciának? Az lenne amit a többség akar, így nem lehetne a béna politikusokra fogni a helyzetet.

Kezdetben valószínűleg sokan poénra vennék - lásd bármiféle nagyobb beleszólási lehetőség biztosítása esetén rögtön megjelennek a poén javaslatok, egyrészt a hülyéktől, másrészt azoktól, akik ezzel akarják bizonyítani, hogy nem szabad a nép véleményét kikérni semmiről, mert "nem kompetens". Az AEÁ-ban most vezették be, hogy ha egy hónap alatt 25 000 aláírást gyűjtenek valamilyen kezdeményezésre, akkor a kormány köteles rá válaszolni. S mit is akarnak a vicces kedvű amerikaiak a kormánytól? Halálcsillagot, és Star Trek űrhajót.

Szóval lennének gyermekbetegségei a demokráciának kezdetben, de hamar rájönnének a szavazók, hogy ha butaságot szavaznak meg, akkor annak ők isszák meg a levét, nem lehet a kormányra fogni, így aztán hamar értelmes döntések születnének. Szerintem minőségileg jobbak, mint a parlamenti döntések, de legalábbis több embernek tetsző döntések, mint a parlamenti döntések esetében, s azért ez is valami.

De írtam már sokszor, hogy nem a rendszeren múlik egy ország sikere, vagy kudarca, mindent lehet(ne) jól és rosszul is csinálni. Viszont abban is biztos vagyok, hogy Magyarország sikertelenségének, hogy csak ennyire jutott 23 év alatt egyik tényezője a rendszer milyensége, a rendszerváltás befejezetlensége. Túl kevés dolog, és túl kicsi mértékben változott az 1990. előtti rendszerhez képest. Több kellett volna, s akkor talán már előbbre tartanánk.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 23:25:06

@ajjaj99:

Mi nem igazán tudunk. A politikusok tudnának,de nekik meg értelemszerűen nem érdekük, ellenérdekeltek.

Na persze bárki ma elégedetlen alapíthat, szervezhet pártot, lehet politikus, hogy megvalósítsa világmegváltó elképzeléseit.

Kevés esélye van, hogy hatalomra jut, de ha mégis, akkor ő is rögtön bekerül abba a közegbe, azok közé, akiknek a műve ellen fellépett, s ő is a rendszer haszonélvezője lesz, s ellenérdekelt a saját korábbi elképzeléseinek a megvalósításában.

Ki van ez találva!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 23:29:39

@Khal Drogo:

Így van.

A magyar történelmi alkotmányt sem lehet egyben megtalálni sehol, de attól még létezik, bár kicsit nehezebb megismerni, mint az egyetlen jogszabályban megírt alkotmányokat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 23:33:46

@6.Lenin:

A politikusok rajongótábora a népesség igen csekély részét teszi ki.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.01.10. 23:36:02

@teevee:

Mi?
Látom nem érted.
Semmiféle listás szavazás nincsen benne.

6.Lenin 2013.01.10. 23:49:11

@Akitlosz:

Azért olvasgattam menet közben az ágy felé, hogy kicsit puhult a gondolatmeneted. Itt-ott mintha már kezdenéd érteni is, de a lényegtől még távol vagy.
Más dolog elképzelni 1 ideálishoz közeli állapotot és más a gyakorlat.
Meg kell ismerni a gyakorlatban mi is motiválja /mozgatja az emberi cselekvést. A cselekvés mögött meghúzódó érdekeket.
Ahány ember, szinte annyi érdek.
Más a kimondott szó, más a cselekvés és megint más a háttérben elbujtatott érdek, a talán valódi oka minden tevékenységnek.
az ideáli világ = 1 képzeletbeli/óhajtott, de soha meg nem valósíthatónak, de jó elképzelni, mi lenne ha.
Nincs ha.

A népesség nagy részét csak a maga kis tyúxaros élete érdekli, a kicsinyes érdekei.
Többet kellene az emberek közé menned, elbeszélgetni/meghallgatni őket.

A könyvekben nincs minden leírva, vagy nem a valóságnak megfelelően. Kivéve néhány keveset.

Jó éjt!
L

teevee 2013.01.11. 00:13:56

@Akitlosz:
Mi fog történni, ha egy választókerületben több mandátumot lehet szerezni? A pártok több jelöltet fognak indítani.

Hogy zajlik majd a kampány? A pártok viszik mindenhová a teljes pereputtyot. Nem fognak külön lakossági fórumot tartani ugyanott Jancsinak, Bélának és Juliskának, hogy mindannyian beígérjék a 23.-dik havi nyugdíjat.

Hogy zajlik majd a választás? Nyomorult Választó Vili örül majd, ha a pártok*mandátumszám hosszú szavazólapon azt eltalálja, hogy melyik logójú zenekar ígérte a 23.-ik havi nyugdíjat, nem fog ő a között disztingválni, hogy a jazzband-ből a dobost, a népizenekarból a furulyást akarja.

Szóval, a gyakorlatban választókerületi kislisták fognak versenyezni.

aszekelyek 2013.01.11. 05:52:02

@ubul2000: az átlagpolgár mit csinál? @teevee: és melyik ígérte? mond neked az valamit, hogy "igen, megcsináltuk " ? Rá volt képük írni arra a plakátra a vörös négyzetbe, hogy biztonság..... Amikor már a puszta létünk is csak hitelből ment. Igen, 2006 -os kampány. A mandínerem van a két plakát, és az, hogy lehet választást nyerni olyan ígéretekkel, mint az de rámegy az ország....

aszekelyek 2013.01.11. 06:02:55

@Akitlosz: most is beleszólhat minden választópolgár, 1 szavazat erejéig.
Az, ahogyan Bayerrel egyetért majdnem mindenki, bal, vagy jobb oldalon, privátban különösen! , ! ... meg is valósította szinte, amit írsz:) Azok vágják maguk alatt a fát, megint, akik ráátámadtak emiatt Bayerre. Mindenkire rátámadnak egyébként, aki meg mer mukkanni erről.
ennek a célja az lehetett, hogy megosszák a rohattfideszeseket de pórul jártak, mert ez inkább közelebb hozta a baloldalt a jobbhoz ebben a kérdésben. A közvéleményt. Szvazzunk! lenne nagy pofáraesés a jogvédőknél... Már a szocik utolsó éveiben született tanulmány arról, hogyan kell óvatosan kezelni ezt a témát, mert a baloldalaik legalább annyira rondán néznek a nem beilleszkedni akarókra, a bűnöző életmódúakra, mint a jobbon. Azért vitte hajdút és borsodot a jobbik.... , csont nélkül. met a szocikáim nem vették ezt komolyan vagy , ahogy én gondolom, rácsimpaszkodtak az elején a jobbikra. marhaság, hogy most megint ezzel kezdik ki BAYERT. nem ám a jobbikot! nem találod ezt feltűnőnek? Bayer is írt erről. ne hagyjuk, hogy a jobbik tematizálja ezt az egész témát, a maga bornírt módján. : ) Fujj Bayer ! -harsogta a ballib....

aszekelyek 2013.01.11. 06:09:36

@graycivil: azért meg kell hagyni, hogy agresszolga sem tesz mást, mint futószalagon gyártja azt, amire van kereslet.. HA a Bayerre uszítás az, akkor azt. Ha a nagyon bután nézek és nem akarom érteni, amit türelmesen magyaráz nekem valamelyik kormánypárti, akkor azt, ha ki kell nyírni schmitt pált, akkor azt,... ami épp a feladat. lejjebb van azért lényegesen, mert neki adják a lovat, amin lovagolnia kell. Sajtómunkás. Az újságíró, főleg, ha olyan státusza van, mint rég óta Bayernek , teljesen szabad.. lényegesen más minőség. de nem vagyunk meglepve. Azon az oldalon ki nem állhatták a tehetséget soha, ahol agresszolga a mértéke az újságírónak és bánó... és a négy foteltöltelék.

aszekelyek 2013.01.11. 06:16:00

@Akitlosz: túl sok változott és túl hirtelen. pld a munkához való hozzáférése a népnek. A tulajdonviszonyok. Kizárt, hogy ahhoz, abban a tempóban alkalmazkodni képes lett volna bármely nép jobban, mint mi. nem is csináltak ilyen őrületes privatizációt, mint az első 8 évben. , sehol. Nálunk biztosított volt, hogy nem a mi érdekeink szerint alakítják a dolgokat, nem lehetett érdekünk másfél millió munkahely gyors megszűnése! Annyira alacsony bérek és olyan magas vállakozói adók. ezek nem véletlenül lettek szerkezetileg így alakítva. A túl kevés változás a politikai és gazdasági potentátok esetében történt meg. Mindössze. Ahhoz meg nem kérték a nép belegyezését. Status quo nem változhatott. A Úgy sokkolta a társadalmat, mely soha nem gondoskodott magáról a kádár korban, kevés kivétellel, hogy mire felfogták, mi történt valójában, régen késő volt.

aszekelyek 2013.01.11. 06:22:50

@Akitlosz: ha megkérdezték őket és volt közv. kutatás, akkor is úgy dönt az alkotmánybíróság.... Az se jó, vagy mi a probléma ? Hogy kellett volna jobban kérdezősködni? @tölgyes: no de azok mind jó elvtársak voltak: D Őket kellett is siratni ...telebőgni európát egyenesen!

mókáné 2013.01.11. 06:33:24

@nyünyüge: @teevee: @graycivil:

Ezúttal nem Bayer Zsolt írása a lényeg. A fővárosban és a magyar vidék egy részén olyan állapotok alakultak ki, amelyek megkeserítik az emberek mindennapjait. A balliberális országrontás eredményeként még mindig gyilkosok, bestiálisan kegyetlen bűnözők garázdálkodnak sok helyütt, de a liberális elit elfedné a bajokat.

Bűnpártolás ez a javából, ami sokkal gyalázatosabb eljárás, mint maga az eredeti bűn. Egyes ellenzéki erők és a megvezetett emberek az ország valódi bajaiként az antiszemitizmust és a rasszizmust jelölik meg úgy, hogy közben megkötik azoknak a hatóságoknak a kezét, akik milliók biztonságáért felelnének.

Vallottuk és valljuk, hogy az antiszemitizmus és rasszizmus csak gyűlöletkeltésre és a társadalmon belüli feszültségkeltésre alkalmas. Ebből nem kérünk.

Széles Gábor tulajdonos
Stefka István főszerkesztő
Knausz Timea magánszemély

www.magyarhirlap.hu/valasz-a-tamadasokra-frissitve

aszekelyek 2013.01.11. 06:35:41

@teevee: ezt te mondod. Részemről a nézőkre gondolok. nem a vezetőkre a jelenlegiekre. A nézettségi mutatók és a pénz elsoztásának összefüggésére. Amiért most akkora jajveszékelés megy. merjaj, most tényleg verseny lenne és úgy már nem vagyunk sehol..., jajajajaj , ezek a büdöskomcsinácikok ! Nagyon baj , hogy az MTV nézettségét felhozzák. . .Mindig a pénzről van szó , ha a médiáról van szó. Kertévék a maguk céljai és értékrendje szerint dolgoznak. Ők a six pack joe gyártók. A mosóporreklámokból élők. az olyan ökörségeket is simán leadók, jó pénzért, mint az a deboileknek szóló vízlágyító reklám, ami legutóbb kiverte nálam a biztosítékot. M2-re nem ők járnak nézőnek. A Bartók rádiót sem ők hallgatják de még a Jazzy-t sem. A tömegkultúra színvonala nem tud feljebb jutni. Ha nyomják is lefelé. Tudod , mit mondott mielőtt elszállt az agya magától mártanéni kisfia? " Nem biztos , hogy jót tesz neked , ha kiszolgálják az ízlésedet." -ami nincs vagy rossz , tenném hozzá.

A kertévéket vajon miért híják kereskedelmi tévéknek? Nem tudod véletlenül ? Money makes the world go round , the world go round... -ebben a században is. Az alacsonyan pozícionált árukat ott értékesítik. Ha valaki nem tudná. A vackot, magyarul. A bóvlivevőknek.

mókáné 2013.01.11. 06:37:26

@tölgyes: úr!

"A médiavilág nem a fellegajtó nyitogatásának a világa.:)"

Elutasította az ügyészség a Bayer Zsolt ellen közösség elleni izgatás miatt tett feljelentést - közölte Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész. Az újságíró ellen Magyar Hírlap szombati számában megjelent, a szigethalmi késeléssel kapcsolatban született publicisztikája miatt érkezett feljelentés, az ügyészség azonban azt bűncselekmény hiányában elutasította.

www.youtube.com/watch?v=QXIs40WnhLI

aszekelyek 2013.01.11. 06:39:04

@teevee: UZ Bence akkor is groteszk volt , de ki is kapcsolhatod a T9-et. Az ismerőseim mind sikítófrászt kapnak tőle. biza meg köll nézni a szöveget és javítani. azért nem csípik. egy bélyegnyi felületen? eldobható mobil? :D ménemcseréled le olyanra, amit látsz is?

aszekelyek 2013.01.11. 06:42:51

@mókáné: annyira szerttem volna látni agresszolga arcát. mikor ezt először olvassa... :d @aszekelyek: épp láttam az aktuális katalógusban olyat, ami nem kifejezetten a 20 évesek látószervéhez készült, -a magentásnál. Tíz év késéssel ráébredtek , hogy van rá kereslet.

mókáné 2013.01.11. 06:44:59

@aszekelyek:

"annyira szerttem volna látni agresszolga arcát. mikor ezt először olvassa... :d "

Nézd, ellenzékben is kell lenni és akkor nekünk azt tolerálni illik, de csak akkor, ha az az ország, a nemzet érdekét szolgálja!

A demokrácia szabálya ez.

aszekelyek 2013.01.11. 06:47:42

@teeve@Hepci: rohattnáci! .d Azt úgy kell mondani, hogy afroamerikai.... nem lennél ilyen nagy legyény, New Yorkban lenégerezni egy Afrikából deportált leszármazottját. elkenné a szádat.... Arra lennék kíváncsi, hogy ez miért nem veri ki a biztosítékot a kényes ízlésű , ám annál opportunistább kisebbségvédőknél. Szerinted? Ha valami indifferens a minielnöknél , akkor az a rassz kéne hogy legyen. Nem gondolod?

aszekelyek 2013.01.11. 07:03:13

@mókáné: azt tolerálom, hogy ellenzékben van de azért szerettem volna látni az arcát. Értetlen , butánnéz , elhúzza a kis szájacskáját... vagy mi..? Vagy semmi, mert pontosan tudta ő, hogy szó nem volt olyasmiről, amit szajkóztak, megint. Arra lettem volna kíváncsi.
Legyünk mi sokkal toleránsabbak , mint a szocik voltak , amikor a FIDESz volt ellenzékben. Oké. De a Hírtv-seket a mai napig zaklatják... pl. Az ellenzéket tolerálás jegyében. . .
Az jutott eszembe , amikor elhajtották ebolát a cd-jével együtt az ügyészségről , amit az őszi szél fújt a postaládájukba , hogy azon semmi nincs , ami megvalósítana bűncselekményt. Azért ő és sameszai végighaknizta vele a médiumokat , a teljes sajtót , mondhatni. Meg persze zsarolgatni is megpróbálgattak vele. A móccer , sztem most sem más és nem is lesz. A cél az volt, ezt implikálják a nézőik fejébe... Az már majdnem mindegy, mit mond az ügyészség. A kabátlopás rajta marad Bayeren. Még mindig mondogatják a szerény kis észbeli kis képességekkel megáldottak , hogy bezzeg a köteles beszéd... , ha Kövérről van szó. Hát így , Timikém.

aszekelyek 2013.01.11. 07:15:26

@ubul2000: szerintem, mivel ők kormányoznak, helyesen tették és kötelesek is rá. ironizáltam, sőt, némi gúny volt abban, fricska a szociknak, hogy az írtam, szenvedélyes igazságbeszéd volt ez. Az őszödi, amit így neveztek el, szintén az igazság pőre tálalása volt. nem olyan kozmetikázott, kifestett, pannon puma jelmezes, mint a választás előtt. ez sem festette szebbre a történetet, amit Bayer írt , mint amilyen valójában. ha megengeded, pontosabb is, mint a jobbik narratívája. Bizonyos részéről ,- mely életvitel szerűen bűnöző -, van benne szó a legnagyobb kisebbségnek. mely része olyan mértékben brutális, hogy ezt kifogásolom, a szóhasználatban, mélyen az állatok alatt van. Állat nem öl úgy, ahogyan azok az elkövetők. Tény, hogy a köznyelvben az elállatiasul szó használatos az olyan magatartásra, ami a polémia tárgya. Ahhoz az kell, hogy korábban szocializáltabb legyen valaki, hogy elállatiasuljon. Hozzásegítették őket..., annyit mondok csak. A politika. A világon olyan nincs, hogy megélhetési bűnözés, amit a rendvédelem nem is vizsgálhat. Ugyan kérem! , meg mernek mukkanni ezek után a libbantak! Az komoly bűn. Ők ártottak a legtöbbet annak a kisebbségnek.

aszekelyek 2013.01.11. 07:20:03

@Khal Drogo: nekem tetszik, hogy bedobták, hogy ordítva tiltakozzon minden épkézláb ember. próbálkozzon ezek után ilyesmivel a drágalátos mszp! Jó taktikai lépés volt. nem hiába írják ide is , hogy "ravaszdiparaszt "..Orbánról. A saját fegyverükkel lelőni őket , ... az szép. Jövő év végén meg majd meglátjuk, lesz-e miből karácsonyi pénzt adni a nyugdíjasoknak.

aszekelyek 2013.01.11. 07:24:25

@Hepci: jóvan, útáljad. tudok még abbaól darabokat neked sorolni. Főleg magyaroznak... és vádaskodnak. Olyanokat, hogy mi öltünk meg 600 ezer zsidót... de az nem baj..., egy jogvédő nem rí érte...

aszekelyek 2013.01.11. 07:31:53

@mókáné: persze , hogy nem a lényegről beszélnek. .. Az elfedés és azonnal rátámadás , rákenés , arra aki mer róla írni , szégyentelenül. Gondolom , hogy másképp a száraztésztás szavazatokra nem is számíthatnának... A morális deficitjüket az is jelzi, hogy rögtön elkezdtek békemenetezni is, a béka nem megy le nekik, és rákenni, az uszítást, ami nem történt meg , politikai ellenfelükre. Nincs mit tenni. Ilyen kisszerű, acsarkodó, hazug, letagadó, hamisan vádolók ők. Jobbat várni dőreség lenne tőlük. Úriemberkedni velük, az sem jött be. nem úriemberekkel azt sem lehet. Hazugok és véreskezűek , kinyírással dolgoztak mindig. Mégis mit vártunk mást tőlük ?
Részemről semmi jobbat.

mókáné 2013.01.11. 07:38:37

@aszekelyek:

" persze , hogy nem a lényegről beszélnek. ."

A 13. havi nyugdíj kérdése hogyan került az EP választásokhoz a Facebook-on? Nem értem. Zsuzsa ármánykodik?

jjulie 2013.01.11. 07:42:03

@aszekelyek:

fejlődsz fideszfertőzött seggszájú kádárvaharékbanya, már 3 sorba bele tudsz gyömöszülni egy egész veteményeskertnyi zöldséget

de

monddcsak, az átlagnál jobban kínoz ma reggel a fideszfertőzésed? hol fáj jobban, a seggszádon, vagy a szijjártókioperálta agyhelyeden?

aszekelyek 2013.01.11. 07:46:38

@graycivil: gréczykém, ne erőlködj... ez baromi gyenge... egyébként a bűzölgő kanális, amibe ez a rendszeresen késsel járunk szórakozni közeg él , nem facsarja te kényes orrodat ? A közbiztonságra jelentett veszélye? valami? A témáról. Tudod. elharapódzott mámegint ez a divat bizonyos körökben. meg a pár forintért bárkit megölés.
Hogy tudnád ezt leírni , vagy be a szőnyeg alá? Ahogy eddig? A jobbik majd elvégzi a piszkos munkát , rossz hírünket keltve. Azt jól feltupírozzák az EU-ban a szocikáink és kész. Más dolgotok ott a baloldalon , biztosan nincs ezzel? Hadd burjánzzon, mint a ráksejtek ? Annak nincs jó vége Erre a késsel megyünk mindenhova és előkapjuk akárhol divatra féket kell tenni meg ellensúlyt. Általában az életellenes bűncselekményeket elkövetőket meg kellene zabolázni. Elvenni a kedvüket de nagyon az ilyesmitől. Szerinted? Nem találod ?

Demokratikusan kilövetni a szemét csak a jobboldaliaknak lehet. Értem. Akkor épp kisebbség voltunk... És semmi törvénytelent mi nem csináltunk. Pár bajkeverőt kiemelni meg nem tudott a zirányított helyi erő. l Néztem minap, hogy egy 5 fős bandára a tek-et kellett hívni , mert a rendőröket megtámadták. :) Persze ezzel nem foglalkozik agresszolga sem... , a kutya sem.

jjulie 2013.01.11. 07:46:52

@aszekelyek:

atyagatya, már korahajnalban rádtelefonáltak a pártközpontból, hogy nagy a baj, és azonnal fűbehugyozd felül az összes kommentet, mert különben összedől közgéporbánia?

nagy terhet cipelsz a fideszfertőzött seggszádon kádárvakarék fideszproli létedre

aszekelyek 2013.01.11. 07:56:46

@6.Lenin: egy jézus nevű is próbálkozott a ne ölj-reklámmal... tudjuk , mi lett a sorsa.... @mókáné: azt én sem értettem
@jjulie: felébredtem kérlek...csak úgy... Valami front jön , mert este még a fejem is fájt de ne örülj , már elmúlt. de most megyek a dógomra.

inreallife 2013.01.11. 07:57:47

na, cigányaink nem tétlenkednek, már tart kampány:

kuruc.info/r/3/106484/

""Gyerekeikkel szúratják meg, nekik nem jár börtön" - Gyergyóban is tombolnak a cigánybűnözők

Az oldalt közel 1800 ember tartja követésre érdemesnek, rengeteg eset, panasz kap helyet itt. Pár napja egy képsor került fel „Így lop a cigány fényes nappal!” felirattal. Egyed Zsolt otthoni, térfigyelő kamerája rögzítette, amint a szomszéd portáról kilenc téglagyári lakos 17 zsák fát szállít el."

aztán itt a másik:

kuruc.info/r/2/106430/

"A plafon is csurom vér volt - vascsővel verték agyon az idős férfit Ózdon Orbán szeretett cigányai 2000 Ft-ért"

érdekes, hol van ilyenkor a média? csak amikor sportolót ölnek meg, akkor van hírértéke, ha simán a falubélieket mészárolják, az már nem üti meg az ingerküszöböt?

inreallife 2013.01.11. 08:01:08

@hoplita: orbán ugyanazt eszi, amit annó a michael jackson. az lesz a vicces, amikor a nagygyűlésen, amit már nem mernek másfélmilliósnak hazudni leesik az orra... :)
hiába, pinokkió ezt is jobban csinálta... :)))

teevee 2013.01.11. 08:22:42

@aszekelyek: Köszönöm a jó tanácsot az elütésekre vonatkozóan! :D Ez tőled, akinek szövegeit Turpi kandúr lektorálja, igazán kivételes előzékenység!

teevee 2013.01.11. 08:36:36

@aszekelyek: Az hogy te a nézőkre gondolsz, az egy dolog, de nem arról beszéltünk.
A hiányos műveltség általam felsorolt példái jobboldali országgyűlési képviselő, mtva, emmi sajtófőnökök, vezető újságíró hivatalos minőségében, ennek megfelelő eszközrendszerrel megtámogatott és fizetett tevékenységéből származnak.

Akkor ők sixpackjoe-k vagy sem?

graycivil 2013.01.11. 08:39:47

"Orbánnak mennie kell!

Orbánnak mennie kell! – állítja Kéri László, aki a 168 Órában kifejti, hogy a miniszterelnök már a jobboldalnak is tehertételt jelent."

www.168ora.hu/itthon/lapajanlo-orbannak-mennie-kell-108760.html

"„Lehet, hogy a Fidesz erős emberei azt gondolják, hogy a 2014-es választást még a Viktorral kell végigvinni, de lelkük mélyén tudják, hogy az bukás lesz” – mondja Kéri, és hozzáteszi: „Orbán Viktor ideje lejárt, eljátszotta az elmúlt félévszázad legnagyobb történelmi esélyét.” "

mókáné 2013.01.11. 08:57:08

@graycivil:

"Orbánnak mennie kell!"

Orbán Viktor miniszterelnök marad egészen addig, amíg rendbe teszi ezt az országot!

És aztán pihenhet.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.11. 10:04:56

@mókáné: már most is fáradtnak látszik... szimpla emberbaráti aspektusból is úgy tűnik, visszavehetne a terhelésből...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.11. 10:10:42

@aszekelyek: sokat dolgozol már hajnalban. Ez a magyar felemelkedés egyik útja...

graycivil 2013.01.11. 10:16:47

"Vajon Orbán Viktor hallgatta reggel a Petőfi Rádiót?

A Kozmosz zenekar a Schmitt Pál beiktatására reagáló szerzeményével robbant be a köztudatba, azóta viszont több számukban is szembementek a Nemzeti Együttműködés Rendszerével. Ezek közül kettőt: a Forradalom és a Világszakadtság címűt rendszeresen játssza a Petőfi Rádió is."

hvg.hu/kultura/20130110_petofi_radio_kozszolgalat

"1. Kozmosz: Világszakadtság

"Odakint ez a fura Európa
csendes nagyon, csendes megint
elzúgtak, ahogy szoktak az álmok
szívunk tovább ezek szerint.""

A Petőfinek annyi? F.Y!DESZ

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.11. 10:32:23

@graycivil: orjási!
Persze, neked 1 kis öröm is öröm ebben a sanyarú elnyomatásban, (gyur)csótánymentességben. :D

graycivil 2013.01.11. 10:53:24

"A Jolly Joker

Ha a Fidesz bevezeti a 13. havi nyugdíjat, kiderül az, amit már régóta tudunk: a kormány gyáva és csak a hatalom érdekli, semmi más. "

pestifirkasz.blog.hu/2013/01/10/a_jolly_joker?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_01_11&utm_campaign=index

"Remélem nem sok idős ember dől be ennek a blöffnek, mert ha lesz harmadik Orbán-kormány, a 13. nyugdíj úgy száll el az első széllel, mint egy kis pihe. Mert akkor majd kiderül, másra kell a pénz: kokárdákra, békemenetekre, hittérítésekre, valamint a hajléktalanok Hegyeshalomnál való kitessékelésére. "

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.11. 10:57:01

@graycivil:
F.Y!DESZ
F.Y!DESZ
F.Y!DESZ
F.Y!DESZ
F.Y!DESZ
F.Y!DESZ

sisszi 2013.01.11. 11:27:56

@aszekelyek: nem nácit mondtam hanem fasisztát!!! ha ilyen rossz a szövegértésed és ilyen durva egybites fogalomzavarban szenvedtsz jobb ha nem is foglalkozol politikával......

nyünyüge 2013.01.11. 13:03:27

Békeharcos és gazdasági rendszerváltó:

Magyarország gazdasági rendszerváltást hajtott végre 2010 és 2012 között, versenyképes lett, 2013-ban már növekedni fog a magyar gazdaság – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a ciprusi Limassolban, amikor megérkezett az Európai Néppárt vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozójára.

Európa nem tudja kezelni a gazdasági válságot az eddig megismert formájában, át kell alakítani a gazdaságot, „gazdasági rendszerváltást kell végbevinni, minden országnak otthon és összehangoltan Brüsszelben is” – vélekedett a kormányfő.

www.hir24.hu/belfold/2013/01/11/orban-rendszert-valtana-europaban/

graycivil 2013.01.11. 13:28:57

"Azért egyfordulós, hogy az ellenzék ne nyerhessen

Kósa Lajos szerint 2014-re nem sok esélye maradt az ellenzéknek a győzelemre, mivel az országgyűlési választásoknak nem lesz második fordulója. A Fidesz ügyvezető alelnöke országjáró körútján azzal magyarázta, miért volt szükség a húsz éven át használt rendszer átalakítására, hogy a Fidesz mindig a választások második fordulójában vesztett."

index.hu/belfold/2013/01/11/azert_lett_egyfordulos_a_valasztas_hogy_az_ellenzek_ne_nyerhessen/

A baromarcúak reformja, mi? Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2013.01.11. 13:43:03

"Orbán: szoci akarok lenni!

Mert támadás az lesz, drága nyuggerek, jobb, ha fölkészülünk rá együtt. Először is a mieink, akiktől a nyugger szót tanultam, és akik eddig inaktív büdösköcsögöket kiáltottak, ha rólatok esett szó, majd megint lármázni fognak a bejelentés után."

varanus.blog.hu/2013/01/10/orban_szoci_akarok_lenni

"De aztán habonyárpi megírja, kuminferi körbeküldi amit gondolni kell és meglátjátok, a legelvakultabb fórum trollunk is kenetteljesebb lesz, mint a csúcsformában lévő smukkandor. "

Lehet tesztelni itt a fórumon is. :-)))

graycivil 2013.01.11. 13:50:24

"A szabadság ára

Az államadósság csökkent valamelyest az előző évihez képest, a Nemzetgazdasági Minisztérium adósságnyomás-mérője most éppen 77.93% -on áll. (2011-81.4%)"

sorkoz.blog.hu/2013/01/11/a_szabadsag_ara_505?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_01_11&utm_campaign=index

"A Portfolio elemzése szerint ennek az alacsonyabb adósságnak viszont jóval többe kerül a finanszírozása, a magyar állam, illetve az adófizetők kamatkiadásai soha nem voltak ennyire magasak."

Capisce? F.Y!DESZ

Vitéz László 2013.01.11. 14:04:27

ez így egymás mellett címlapon:

-Orbán: Magyarország gazdasági rendszerváltást hajtott végre. Szerinte 2010 és 2012 között versenyképes lett
az ország. Brüsszelnek is váltást javasol.

-Elképesztő tempóban gyengül a forint

graycivil 2013.01.11. 14:05:28

@graycivil:

TG: "Rövid a memória: 1998-ban az első fordulóban az MSZP a 176 választókerületből 113 helyen vezetett, a második fordulóban ebből összesen 54-ben szerzett mandátumot."

www.facebook.com/torokgaborelemez?ref=stream

graycivil 2013.01.11. 14:15:17

"Kumin: külföldön is felfigyeltek a magyar gazdaság sikereire

A helyettes államtitkár szerint egy tekintélyes portugál napilap írt arról, hogy Magyarország a gazdasági válság kezelésében mennyivel jobb úton jár, mint Portugália."

www.hirado.hu/Hirek/2013/01/11/07/Kumin_kulfoldon_is_felfigyeltek_a_magyar_gazdasag_sikereire.aspx

TG: "egy tekintélyes portugál napilap..." :-)))

Kedves Vezető! Nem látjátok, hogy Magyarországot küldték ezek "csodálók" az aknamezőre, hogy mi keressük meg az aknákat? MINIMÁLIS esélyünk még van is, hogy túléljük. Aztán ha nekünk nem sikerül,... F.Y!DESZ

mókáné 2013.01.11. 14:46:17

@Hepci:

"már most is fáradtnak látszik... "

Nem viccből mondtam. Te lennél miniszterelnök?

mókáné 2013.01.11. 14:48:30

@graycivil:

"MINIMÁLIS esélyünk még van is, hogy túléljük."

"Az ellenzék és holdudvara az elmúlt két és fél évben eltemette a sajtószabadságot, a jogállamot, a gazdaságot, valamint a jelent és a közeljövőt.

Noha nyolcévnyi hatalomgyakorlásuk nyomán az általuk örökül hagyott ország épp IMF-infúzióra kötve agonizál. És a kiszámíthatóság mindennél többet ér. Egy fekete-fehér világ kínosan paradox helyzetében."

Jól mondod, minimális az esélyünk, de túléljük!

mókáné 2013.01.11. 14:52:53

@graycivil:

"De aztán habonyárpi megírja, kuminferi körbeküldi amit gondolni kell és meglátjátok, a legelvakultabb fórum trollunk is kenetteljesebb lesz, mint a csúcsformában lévő smukkandor. "

"Mert véletlen-e, hogy éppen akkor állandósulnak a kormányellenes utcai tüntetések, amikor nyilvánosságra kerül: ismét Ron Werber lesz a szocialisták kampánytanácsadója."

Várom válaszod.

nyünyüge 2013.01.11. 15:12:38

@mókáné:

"Noha nyolcévnyi hatalomgyakorlásuk nyomán az általuk örökül hagyott ország épp IMF-infúzióra kötve agonizál. És a kiszámíthatóság mindennél többet ér. Egy fekete-fehér világ kínosan paradox helyzetében."

Hát igen.

Az Orbán meg kormány meg egy kuruzsló minden hitével és bátorságával kirángatta az "agonizáló" beteg karjából az IMF infúziót, a maradék oldatot meg beváltotta MOL részvényre.
Azóta folyamatosan az IMF infúziónál drágább gyógyszereket vásárol és finoman szólva alternatív gyógyászati eljárásokkal kuruzsolja a beteget.

(Amelyik valószínűleg annyira mégsem agonizálhatott 2010-ben, mert ezt a sok vegzatúrát is kibírta :).

graycivil 2013.01.11. 15:41:54

@mókáné: "Jól mondod, minimális az esélyünk, de túléljük!"

Tökéletesen összefoglaltad. Azt hiszem, El Curo a pókerjátékos tökéletes mintapéldánya. Óriási kockázat és vakhit (+ blöff és hazudozás).

Az adófizetők pénzével pókerezik! F.Y!DESZ

tölgyes 2013.01.11. 20:12:27

@mókáné: Máriához meg végképp semmi köze:)
süti beállítások módosítása