Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2013
feb 22
16:42

Néhány alkalommal már jeleztem a „nagy politikusi beszédek” elemezésével kapcsolatos szkepszisemet. Téved, aki azt hiszi, hogy ezek a beszédek önmagukban bármit is eldöntenek, meghatároznak, hogy elhangzásuk után bármi is egy csapásra megváltozna. Ugyanakkor arra kétségtelenül jók, hogy eláruljanak valamit arról, a politikusok milyennek szeretnék láttatni magukat, mit szeretnének üzenni a választóknak magukról és riválisaikról. Ha erre hangolódva követte ma valaki Orbán Viktor immáron 15. évértékelő beszédét, akkor néhány kérdésre tényleg választ kaphatott.

487ov.jpg

A miniszterelnök stábja nem bízott semmit a véletlenre: a szónok előtt és felett ott virított a „Magyarország jobban teljesít” felirat, illetve a beszédben is megszámlálhatatlanul sokszor ismételgette Orbán ugyanezt. Már önmagában a kiemelés is világossá tehette, hogy a kormányfő kerülni fogja a túlzott – és emiatt könnyen ellentétes hatást kiváltó - sikerpropagandát, hanem inkább a „nem olyan rossz - lehetne rosszabb is” realistább érvét veszi elő. A szöveg aztán minden kételyt eloszlatott: a kormányfő a mottóként megjelenített félmondathoz szinte minden alkalommal hozzáfűzte ugyanis azt, hogy „de nem elég jól”. Orbántól kétségtelenül szokatlan volt ez az egyrészt-másrészt érvelés, ami ráadásul néhány kifejezetten bizonytalankodó, esetleg reménykedő megjegyzéssel is párosult: „lehet, hogy – amint elterveztük -, 2013-ban valóban a felemelkedés éve jön”; „meg kellene nyerni a fiatalokat, valahogy meggyőzőbben kellene érvelni”.

Nem ma kell eldöntenünk, hogy ez a visszafogott, valósághoz igazítottabb megközelítés jó választás-e, a nulladik pillanatban erre válaszolni csak az igazán felkészült „sokatmondók” tudnak. Ugyanakkor a túlzott sikerpropaganda elvetése nem tűnik rossz eszköznek egy olyan helyzetben, amikor egyrészt a választók jelentős többsége szerint rossz irányba mennek a dolgok, másrészt pedig az ellenzékkel való elégedetlenség csak kicsivel marad el a kormánnyal való elégedetlenségtől. Ebben a helyzetben a „nem jó, de jobb” – ami logikájában (nem félreérteni, csak ebben!) emlékeztet a „történelmileg úgy alakult” gondolatára - anélkül ad magyarázatot a Fidesz melletti választásra, hogy közben látványosan irritálná – és ezzel esetleg az ellenzék irányába terelné - az elégedetlenkedőket. A kormányoldal célja a hátralévő egy évben feltehetően valami ilyesmi lehet: fontos szimbolikus lépésekkel (nemzeti szuverenitás), kis eredményekkel (több gyermek született, csökkent az államadósság), nagy jövőképpel (a most még számonkérhetetlen 20 éves „mesterterv”) meggyőzni a kormány szavára még fogékony választókat, a többieket pedig a „kisebbik rossz” retorikájával esetleg megszólítani, de legalább az ellenzéktől távol tartani. Orbán mai beszédében ez utóbbi feladatot is elvégezte, méghozzá – szokása szerint – anélkül, hogy ellenfeleinek a nevét kiejtette volna a száján: „régi figurák, jól ismerjük őket, és pontosan tudjuk, hogy mire készülnek” – mondta most, a részletezést pedig a már hónapok óta futó negatív kampány úgyis elvégzi helyette.

„Sok ez vagy kevés – ez itt a kérdés” – tette fel a szónok a beszéd egy részén a kérdést, s igen, ma kiderült, hogy a Fidesz valami ilyesmiről, a félig tele – félig üres klasszikus megközelítésében szeretné szavaztatni a választókat 2014-ben. Leginkább az ellenfelein múlik, hogy megteheti-e.  

x x x

Az InfoRádióban - részben - ugyanerről:

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr565098829

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Évértékelők 2013.02.25. 00:37:27

Fletó nemzetmentő hévvel, szuggesztíven mondott sok szép semmit. Mármint azon kívül, hogy össze kell fogni. Nyilván vele is. A Mókus örs Gordonkája kicsit többet, bár kevésbé hatásosan. A helyzet értékelése pontos volt, bár amit Fletó ki tudott mondan...

Trackback: Hazugságok és nagyívű ígéretek - évet értékelt Orbán Viktor 2013.02.23. 11:24:31

A hagyományoknak megfelelően immáron 15. alkalommal értékelte a miniszterelnök hazánk teljesítményét. Bár épp a tegnapi napon hozta nyilvánosságra az Európai Unió, hogy nem bízik a magyar hiánycél 3 százalék alatti tartásában, illetve az 1 százalékos g...

Trackback: 20 év múlva Kánaán 2013.02.22. 23:13:22

Orbán Viktor évet értékelt, 2012-őt, azaz az elrugaszkodás évét - bár tartalmilag inkább a kicsit távolabbi múltat ostorozó, a közelmúltat feldicsőítő és a jövőt fantasztikus vízióba öntő kampánybeszédnek lehettek részesei a hallgatók, olvasók. Rövide...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2013.02.22. 16:48:21

Már nincs messze 2014, addigra okosabbak leszünk...

Ting Fu doktor 2013.02.22. 17:18:29

SZerintem Orbán ügyesen ácsolta meg az értelmezési keretet. Ismervén a médiatúlsúlyt, szerintem ez az értelmezés fog átmenni.

Főleg annak fényében, hogy az orbáni utan igazán könnyedén össze lehet majd hasonlítani a Bajnai/Oszkó féle úttal (megszorízás, sarcolás) és az IMF diktálta úttal, amit Románia képvisel.

Ebben a kontextusban Orbánék igenis jól kijöhetnek az egészből.

De tényleg az ellenzéken múlik, hogy ez lesz-e az értelmezési keret, vagy valami más.

sisszi 2013.02.22. 17:23:01

„régi figurák, jól ismerjük őket" egy frankó bumeráng. az egyetlen vezető showmester politikus 22 éve bizony Orbán maga. akit viszont "nem jól" ismerünk, mert olyan cikkcakkban fut a pályán hogy ő maga se tudja merre tart.

etwas kultur muss sein 2013.02.22. 17:30:16

Az ellenzéken semmi sem múlik. Minden azon múlik, hogy a fidesz meg tudja-e utáltatni magát annyira, hogy végül ne kapjon elég szavazatot.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.22. 17:33:00

Hát ...

Ha ilyen húsz éves parasztva ... akarom mondani mestertervekkel meg lehet győzni a magyar választópolgárokat ...
akkor meg is érdemlik.

Még a sokkal inkább tervmániás kommunizmusban sem készítettek húsz éves terveket, csak ötéveseket, pedig akkoriban nem is kellett négy évente kormányváltástól, irányváltástól tartani.

Nem nagy kunszt 20 év múlvára ígérni egymillió munkahelyet és dupla GDP-t.

Az ígéreteknek nincsen tétje, még az egész következő ciklusra sem.

Szerintem ez a látványos hosszú távra tervezés kirakat a rövid távú gondokat és a megoldások hiányát hivatott leplezni.

Az égvilágon semmitől nem tűnik ma úgy, hogy a következő 20 év sikeresebb lehetne Magyarország számára mint az 1990-20132közötti időszak volt.

S persze természetesen 1990-ben sem azt jövendölte senki akkori politikus 20 év múlvára, mint ami 2010-ben ténylegesen lett.

Azért ekkora időtávokkal dobálóznak, mert kockázatmentesen mondhatnak, amit akarnak, számonkérhetetlenül, csak 4 évre szól a mandátumuk, és mert a saját ténykedésük ideje alatt nem tudnak megfelelő eredményeket felmutatni.

Nem a 2010-2014 közötti kitűnő kormányzati teljesítménnyel akarják megnyerni a 2014-es választást, hanem a húsz évre előre komolytalan ígérgetéssel.

Ki a fene fog húsz év múlva ezekkel a mai ígéretekkel foglalkozni?

Legfeljebb a humoristák.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.02.22. 17:33:32

@sisszi: Jahát igen.

Az Orbán Viktor a legrégibb figura.

Ismerjük.
Hogy mire készül, már az is megvan.

Tánci-tánci pávatánci.

dean23 2013.02.22. 17:51:51

@sisszi: Pontosan! Viktorka a legnagyobb köpönyegforgató cirkuszi porondmester a rendszerváltás óta. Bárkit körbetáncikál egy marék szavazatért, csakhogy meglegyen a hatalom!
2014-ben mehet Gy. Feri mellé a szégyenpadra!

sisszi 2013.02.22. 17:55:43

a „régi figurák, jól ismerjük őket, és pontosan tudjuk, hogy mire készülnek” biztosan GFG-től született :D

greybull 2013.02.22. 17:58:48

Orbán jó szónok, nem tökéletes, de jó. Egyre inkább úgy vagyok a beszédeivel, mint a vásári vattacukorral: látszólag jó sokat kapok, amíg eszem még ízlik is, aztán, amikor vége, azaz elfogy, akkor jövök rá, hogy nesze semmi fogdmegjól... volt az egész.

Nash vs. Keynes 2013.02.22. 18:03:51

@Akitlosz: a "tervmániás kommunizmus" csak egy elég logikus válasz az szoci liberális kormányok pofátlan "vadkapitalizmusára". A végtelenségig szajkózott az állam a legrosszabb gazda elvet ékesen demonstrálták, de ez az ő általuk vezetett államra volt igaz, nem úgy általában az. Visszaleng az inga. Teccettek volna kicsit hosszabb távon gondolkozni, elhagyva a "mit nem adtunk még el valakinek potyán" mentalitást. Talán jobban hasonlítana az állam tulajdonosi szerkezete a "fejlett nyugati" országokéra (akik bölcsen résztulajdonosok azokban a cégekben amelyek privatizáltak nálunk pl közműveket).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.22. 18:04:15

Ezeknél a húsz évre szóló meséknél még Gyurcsány törvénybe iktatott öt éves adócsökkentési programja is ügyesebb trükk volt.

sirwalter 2013.02.22. 18:07:22

@Akitlosz: nem vitatkozni akarok veled, főleg mert - legalábbis ami engem illet - mindig az a komment az érdekes, ami a posztra reagál, és nem az, amikor a kommentelők egymással vitatkoznak, sokszor minősíthetetlen stílusban...

Mégis, néhány szót arról, amit fölvetettél, hogy van-e értelme 20 éves terveket szőni, ill. hogy jobb lesz-e a következő 20 év, vagy sem. Ha elszakadunk az aktuálpolitikától, ill. a politikai szimpátiáktól és antipátiáktól, akkor annyit azért szerintem kockázat nélkül kijelenthetünk, hogy:

1., ha csak rövid távra tervez az ember, akkor ne várjon olyat a jövőtől, ami hosszú távú tervezést igényel, azaz bizonyos eredmények eléréséhez annak "víziójára", tehát elképzelésre szükség van; idea-cselekvés-magvalósulás. Könnyen belátható, hogy vannak dolgok, amikhez nem elég 4-5 évre előre gondolkodni, hanem jóval hosszabb távú gondolkodás szükséges (pl. ha valaki mérnök, vagy orvos akar lenni, már az ált. iskolában és a gimnáziumban jól kell tanulni, hogy az egyetemet is el tudja végezni, ez kb. 17-20 év tervszerű gondolkodást és cselekvést igényel..., vagy ha egy szőlő-, ill. gyümölcsültetvényből akar az ember megélni, oda is kb. 15-20 év előregondolkodás és cselekvés szükségeltetik, hogy a terv megvalósuljon... Akkor ezek után nem érdemes csodálkozni, hogy össztársadalmi méretű átalakításokhoz, vagy tervek megvalósításához is kell legalább ennyi...)

2., ha valaki azt gondolja, hogy az ő jövője nem lesz jobb, akkor igen komoly esélye van arra, hogy nem is lesz... Ha pedig azt gondolja, hogy lehet jobb, sőt jobb lesz, és folyamatosan tesz is érte, akkor sem 100% persze, hogy bekövetkezik, viszont immár arra van komoly esélye jobb lesz...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.22. 18:08:41

@Nash vs. Keynes:

Én inkább Nashra szavazok, de azért ne rekedjetek össze egy testben!

Amúgy teljesen egyértelmű, hogy a magáncégek hatékonyabban jobban működnek, mint az állami cégek.

Aki máshogyan mondja ő vagy tapasztalatlan vagy pedig érdekelt az állami szektorban.

Nash vs. Keynes 2013.02.22. 18:14:52

@Akitlosz: Még ha igazi versenyhelyzet van is, akkor is szükség van állami szabályozásra, mert a verseny a profitért zajlik nem pedig az elvont "közjó" érdekében. A profitcsinálásba meg sok minden belefér, a politikusok megvásárlásától a kartelezésen át a szimpla csalásig. Nézzünk körül hány nagy név bukott bele a szabad verseny világában ezekbe. (gondolom jéghegy csúcsa). Kb ennyit a magáncégekről.

sisszi 2013.02.22. 18:39:38

@sirwalter: én nem tudom milyen tervet látsz:DDD. nekem egyetlen egyet sikerült találnom idea: min.elnök leszek. cselekvés: liberálisból nemzeti szocialista leszek (erre van igény unnye). magvalósulás:min.elnök lettem. további kérdésekkel forduljanak személyesen a Reményhez :DD. kb ennyi

sirwalter 2013.02.22. 18:44:08

@sisszi: igyekeztem elvi, egyben nagyon fontos kérdéssel foglalkozni, és azzal kezdetem, hogy: "Ha elszakadunk az aktuálpolitikától, ill. a politikai szimpátiáktól és antipátiáktól..."

korábban ulrike 2013.02.22. 18:56:16

Valamiért eszembe jutott ez a szám. Rákerestem a youtubeon. Itt van:
Are we human, or are we dancer?
(Emberek vagyunk-e, vagy táncosok?)
www.youtube.com/watch?v=RIZdjT1472Y
Érdekes a banda neve: The Killers (A gyilkosok).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.22. 18:56:34

@sirwalter:

Tévedés az eszmefuttatásod.

Itt egyáltalán nem az a kérdés, hogy van-e értelme 20 évre terveket szőni.

Reális terveket nyilván van értelme. De a Fidesz terveire még ők maguk sem mernének mérget venni, mert az összes holtan esne össze.

Nem tervek azok, hanem mesék.

Matolcsy 2025-re meg akarja duplázni a magyar GDP-t.

Ahhoz évi 6%-os gazdasági növekedés kellene már 2013-at is beleértve.

Ha te ezeket az egymillió munkahellyel meg a teljes foglalkoztatottsággal együtt komoly terveknek tartod akkor viszont egy kategóriába sorollak velük.

A kókler parasztvakítók táborába.

2014-ben a kormány négy éves teljesítménye lesz értékelve, nem pedig az ábrándjaik húsz év múlvára.

Bizonyíték kell, nem ígéret.
A 2010-2014 közötti időszak pedig valahogyan nem fogja alátámasztani a húsz éves ábrándjaik megalapozottságát.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.22. 19:00:25

@Nash vs. Keynes:

Természetes, hogy szükség van állami szabályozásra.

Sőt! Ez (lenne) az állam fő dolga.

Az állam hozza a szabályokat és betartatja azokat, valamint bíráskodik.

De az nem jó, ha mindeközben az állam maga is futkorászik a pályán játékosként is, miközben ő maga a bíró is.

A bíró ne rúgjon labdába, mert abból csak a keveredés van, és elfogultság, tiszta meccs semmiképpen.

sirwalter 2013.02.22. 19:03:22

@Akitlosz: én úgy látom, hogy Te a benned lévő feszültséget nagyon szeretnéd valakire rázúdítani... ne haragudj, de ebben én nem kívánok a partnered lenni...

Ha viszont emlékszel még, mit írtál az 1. bejegyzésedben, utána figyelmesen olvastad volna az én 1. bejegyzésemet, akkor nem írtad volna meg, vagy nem ezzel a tartalommal a 2. bejegyzésedet...

Kazi2 2013.02.22. 19:11:08

...az a kicsinyes, sanda mosoly, a termetéből adódó önbizalomhiány brrrrrrrr, borzalom...

Bambulka 2013.02.22. 19:18:00

Orbán Viktor beszédei most már teljesen a nyolcvanas évek szocialista vezetőinek stilusát idézik, leginkább talán Grósz Károlyét.
Megelőzzük a nyugatot, megállunk a saját lábunkon, stb.

Már a szlogen is hazugság.
A valóság viszont az, hogy Magyarország rosszabbul teljesit.

micsoda? 2013.02.22. 19:19:39

A zászlókat itt is meg igazíthatta volna.

determ 2013.02.22. 19:20:05

Szerintem ez a beszéd nagyon lapos volt. Viktor stílusa már nem vicces, nem is meghökkentő és már nem is elég "tüzes". Már mind tudjuk, hogy mit fog mondani, meg hogy elmúlt 8 év és az EU hibája, a poénkodás és kamu mosolygás is elcsépelt már. Én ennél többre számítottam.
Gyurcsány sem a szívem csücske (sőt), de ha a két beszéd alapján kellene döntenem, akkor egyértelműen Feri.

dennisthemenace 2013.02.22. 19:21:06

@Akitlosz: A magyarokat mindennel meg lehet etetni.

nyünyüge 2013.02.22. 19:29:24

"Önmagában már eredménynek tekinthető, hogy az önkritikára ritkán hajlamos miniszterelnök nem jelesre, maximum jóra értékelte a saját kormányának teljesítményét. Sokat elmond a beszéd felépítéséről, hogy például az oktatási reform napjainkban egyértelműen látható kudarca meg sem lett említve, mintha például a szakmunkás-verseny győzteseire való utalással ezt a területet el is lenne intézhető. "

nol.hu/belfold/orban_beszede__ujrahasznositott_anekdotak_es_kozmetikazott_onszembesites

2013.02.22. 19:30:02

Szerintem jelentős nap volt a mai, mindenképpen fordulópont. Orbán kommos stábja, szövegírója a nap hőse, olyan támadási felületet adtak, amit minden nap kihasználhat az ellenzék illetve a média egy kis rugdosásra. Az ellenzéki reagálások is közelítenek a beszéd megítélésében, hosszabb távon még együttműködésre is sarkallhatja őket. Talán Orbán rajongótáborát is megosztja a beszéd, a többiek most már majdnem biztosak, hogy OV nem épelméjű.

mojszipupi 2013.02.22. 19:32:20

Az elmúlt 20 év messze legnagyobb megszorítás sorozatát hozta a fidesz de látványosabb támogatásbeli megingás nélkül (persze vesztettek, de arányosan ez semmi) Lehet utálni vagy szeretni, én nem is erre az állandóan vesézett közhelyre világítanék rá, hanem arra h a tetteik ellenére h meg tudják még mindig őrizni a bázisukat és hogy be tudják adni az embereknek a mondandójukat. Kommunikációban ha másban nem is a fidesz az elmúlt 20 év győztese. Ennyire soha nem volt a nép hipnotizált állapotban mint napjainkban

buddha 2013.02.22. 19:34:23

beteg,nem vitás.tényleg komoly orvosi segítségre van szüksége,akinek ilyen víziói vannak

LallyPop 2013.02.22. 19:35:04

A 'realpolitik' orbáni megfogalmazása. Szimpatikus.

csárli hárper 2013.02.22. 19:42:22

a kisztitkár elvtársúr már megint összehordott hetet-havat, mondjuk értelmesebb lett volna ha csak havat, fog egy lapátot és havat hány, azt talán nem bassza el...

trolipotlo 2013.02.22. 19:50:21

Én nem tudom, mi lesz 20 év múlva, de 5 milliárd év múlva a Nap beszippantja magába a Földet. Na, akkor majd jön az "elmútötmilliárdév" ugye...

collateral collector (törölt) 2013.02.22. 19:53:57

"visszafogott, valósághoz igazítottabb megközelítés"

hehe, ez viccnek jó.

Nash vs. Keynes 2013.02.22. 19:54:40

@Akitlosz: Ez inkább egy kaszinó volt, ahol a játékosok cinkelték a lapokat és a krupié megunta, hogy sose a ház nyer. :)

hurulul 2013.02.22. 19:55:29

Világnemzetet? Európai átlagot MEGHALADÓ életszínvonal? Megszűnik az ország pénzügyi- és energiafüggése?

Az utolsó ember aki ilyenekkel hitegette az elborult agyú híveit, végül egy bunker mélyén lett öngyilkos Éva nevű asszonyával együtt, de még öt perccel korábban is a nemlétező seregeit vezényelgette. Akinek eddig nem volt világos, most már kétségtelenül biztos lehet benne: Orbán Viktor elmebeteg.

collateral collector (törölt) 2013.02.22. 19:56:09

@Crescence: ".. Talán Orbán rajongótáborát is megosztja a beszéd"

azoknak minden mindegy, bármit meg fognak tapsolni ennek az embernek.

béla a görög (törölt) 2013.02.22. 19:57:14

És nem volt egy igaz hazafi aki... :)

15x sem láttam.

"...a választók jelentős többsége szerint rossz irányba mennek a dolgok..."
De a miniszterelnök optimista és 20 évre tervez. Barátom! Azért a választókat kihagyni a nagy műből... Ez ám a 'reálpolitikus'

„meg kellene nyerni a fiatalokat, valahogy meggyőzőbben kellene érvelni”.

az. amig a 50+ -osaid kitartanak addig reménykedj! Attól akitől elvetted a MANYUP-ot, aki szivott az egykulcsossal, akivel eltartatod a fajtádat, akibe belerúgtál könyörületet ne várj!
És abban se reménykedj, hogy az apátia miatt ne szavaznának az ellenzékre.

LallyPop 2013.02.22. 20:00:16

@hurulul: Csak úgy érdekességképpen: A közép-magyarországi régióban, tehát a 7 EU régiónkból az egyikben MÁR MAGASABB AZ ÉLETSZINVONAL mint az EU-átlag.

Szóval már csak a másik 6tal kell foglalkozni. Ez az 1 a 2014-2020as EU - ktgvetés szerint már nem kap kohéziós pénzeket mert túl fejlett.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.22. 20:01:15

@sirwalter:

"ne haragudj, de ebben én nem kívánok a partnered lenni... "

Ki kért rá? Te kezdted, nem én szóltam hozzád.

A véleményemet fenntartom, gondolom te is a tiedet.

További kellemes mindenfélét kívánok Neked!

Tiborpapa 2013.02.22. 20:01:19

Megfogadtam OV tanácsát. Nem arra figyelek, amit mond. Továbblépve, nem is érdekel, amit mond. Még tovább lépve, az sem érdekel már, amit a jövőben szándékozik mondani. A következő lépésben az iránta érzett közömbösség a cél. Elfelejteni viszont nem fogom, és remélhetőleg a történelemkönyvbe is bekerül tanulságként. Csak ne "Ő" írja!

Link Elek 2013.02.22. 20:03:28

A kivandorlas az egyetlen normalis opcio jelenleg.
Miden mas a fos/szar/lószar/... kategória.

Adalberto Gellenzeeri 2013.02.22. 20:04:47

Hát, Gyurcsány beszéde őszintébb, igazabb volt mint ez a "mesterterves" hadova. Aki peniglen azt hinné, hogy Gyurcsány híve vagyok, az téved. Rendkívül sekélyes volt ez a beszéd. Felnézni az égre és azt mondani egy kivérzett országnak, hogy hiszen hát a csillagok nektek is ragyognak, az nagyon kevés. Húsz év múlva meg már mégszebben fognak ragyogni, de csak a fideszhívőknek, mer a többit addigra ugye megvakítjuk, tönkretesszük. Ez a MESTERTERV. Húsz év múlva nem lesznek gondolkodók, más pártok, semmi és senki aki nem fidesz.
Nem, nem így lesz. Nem kell húsz évet előre nézni. Már csak egy kicsike évet. Bajnai 1000 Ft-ot kér támogatóitól egy új pártra. orbán támogatói is kezdhetik gyűjteni az ezreseket, hogy egy erdő közepén, mindenkitől elzárva élhessen a derék népvezér az őt körülvevő lidérceivel együtt. Meg egy ápolónő is kell aki óránként szedálja őt, nehogy kárt tegyen saját szent testében. Szerencsére papról már nem kell gondoskodni, hiszen Balogh atya is ott lesz mellette, hogy imádkozzon érte.

sirwalter 2013.02.22. 20:05:18

@Akitlosz: természetesen fenntartom a véleményemet. Köszönöm a kulturált véleménycserét. ;)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.22. 20:05:48

Ahogyan a jövő nem kezdődött el, úgy a múlt sem fog befejeződni.

etwas kultur muss sein 2013.02.22. 20:12:17

@Link Elek: Teljes mértékben egyetértek. Aki azt hiszi, hogy 20-30-50 év múlva ez az ország élhető lesz (akár csak annyira is, mint most), az nagyon téved. A mostaninál is sokkal rosszabb lesz. A nyugdíjrendszer csődbe fog menni, az egészségügy orvoshiány miatt működésképtelen lesz, a lakosság igen erősen elöregedett és elcigányosodott lesz. Nagyon csúnyán le fogunk szakadni a térséghez képest is. Gyakorlatilag balkáni kilátásaink vannak.

nnnnnnnn 2013.02.22. 20:14:23

nekem az tetszett a legjobban mikor mondta, hogy az ördög vinné el a szocikat.

lobster thermidor 2013.02.22. 20:14:49

Üres semmitmondás, amit lehet lefetyelni, mint a langyos cukros tejet.
Csak az a baj, hogy már nincs se tej, se cukor!

decision_cube 2013.02.22. 20:16:56

Orbán hazug szarjankó. Egyetlen igaz állítása sem volt. Ez az ember a saját elmebajos csodaországában él, félelmetes.

nnnnnnnn 2013.02.22. 20:18:55

@decision_cube: rossz lesz neked a tudat hogy még jó pár évig ő marad a miniszterelnök, hehe.

kzoltana 2013.02.22. 20:29:30

Debreceni keresztyén nő egy órára 1000 forintért. Fidesz-fővárosi szegénység.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3927_level_a_vegekrol_2

ob.szerver 2013.02.22. 20:29:48

@Ting Fu doktor:

"Főleg annak fényében, hogy az orbáni utan igazán könnyedén össze lehet majd hasonlítani a Bajnai/Oszkó féle úttal (megszorízás, sarcolás)
Ebben a kontextusban Orbánék igenis jól kijöhetnek az egészből."

Tehát nincs megszorítás, mert ezt olvastad a MaNem-ben és ezt hallottad a HírTV-n. A tavalyi 4%-os reáljövedelem csökkenés akkor mialófasz? Miből is jönnek ki jobban Orbánék? Abból, hogy ma minden egyes gazdasági mutató rosszabb mint 2010-ben volt?
Az emberek nagy ívben tesznek a médiaértelmezésre, és a saját tapasztalataikat értelmezik. Az emberemlékezet óta nem tapasztalt hanyatlást, nyomort és kilátástalanságot. És ha az emberek többsége meggyőzhető lesz jövőre a 20 éves fantasztikus távlatokkal, nyakonöntve a nemzetieskedő meg szabaccságharcos bullshittel, akkor csak pontosan azt fogják kapni, amit megérdemelnek.

safranek 2013.02.22. 20:34:50

Ez megint az öregember és a halál meséjére emlékeztet. Írjuk el a kapufélfára, hogy HOLNAPTÓL JOBB LESZ. :-)

Kefejezetten iritál, ahogy OV elvigyorogja időnként magát: hú de jó poént mondtam, már megint! Kár, hogy tapsgépek előtt ült. Ne a saját 'rajongói' előtt mondjon beszédet!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.22. 20:37:01

Jó beszéd volt.
Mi több a Gyurcsányé is jó volt.
A Bajnaié is összeszedett volt.

Csak ezt nem látom, nekünk hogy lesz jobb ettől.

hurulul 2013.02.22. 20:37:25

@Ándi bácsi: Igazából úgy is megmagyarázhattad volna, hogy a következő 20 évben talán még csatlakozahat az EU-hoz Szerbia, Törökország és Ukrajna is és ők együttesen talán le tudják annyira húzni az átlagot, hogy mi fölé kerüljünk.

komplikato 2013.02.22. 20:38:57

@$$$=$$$: Gondolom ez volt az egyetlen hihető mondat a veszédben.

Fejesrob 2013.02.22. 20:39:06

Ahhoz képest, hogy az Index gazdasági újságírói még egy éve is kéthavonta vizionáltak csődöt, ha nincs IMF hitel, Orbánék teljesítménye végül is elismerésre méltó.

Vagy ezek az újságírók hazudtak tudatosan folyamatosan, de azt meg nem hiszem:)

Ez a nincs megszorítás helyett én inkább azt mondogattam volna Orbánék helyében, hogy most van megszorítás, mert ki kell fizetnünk a Gyurcsány-Bajnai által felvett IMF hitelt.

Ez még mindig kisebb hazugság, mint az, hogy nincs megszorítás.

Khal Drogo 2013.02.22. 20:41:43

A beszéd szerintem a célt teljesítette. Egy-két szlogen átmegy a közbeszédbe pár hétig és lelkesítően hathatott a törzsszavazókra. Mást nemigen remélhettek tőle.
A 20 éves perspektíva azoknak lehet mankó, akik elhiszik hogy van egy átfogóbb stratégia is.
De ezeknél érdekesebb lehet a "bérből és munkából élők"-et érintő újabb akcióterv bejelentése.
Konkrétum még nincs, de ez nekem azt jelenti hogy újabb hangulatjavítónak szánt intézkedések jöhetnek.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.22. 20:42:44

@komplikato:

A probléma éppen az hogy Orbán igazat beszélt pl akkor, mikor az előző kormányokat is kárhoztatta.
Ahogyan Gyurcsánynak és Bajnainak is igaza volt akkor, amikor Orbánt.

Kárhoztatásban verhetetlenek vagyunk.

És még csak hazudni se kell.

Mindig van, volt, lesz bénább opció akit választottunk, választhatunk, vagy választani fogunk.

ob.szerver 2013.02.22. 20:44:34

@Fejesrob:

"mert ki kell fizetnünk a Gyurcsány-Bajnai által felvett IMF hitelt."

2012-ben a nettó államadósság mértéke azelőtt soha nem látott mértékben, 53-ról 60%-ra nőtt.

Tehát mit is fizettek vissza?

Khal Drogo 2013.02.22. 20:46:56

@Fejesrob: Folyamatos kiigazítások és megszorítások miatt kerülte el az ország a csődöt. Ha azokban az időkben Orbánék nem léptek volna ( nem emeltek volna adót pl. ) akkor feltehetően súlyos problémák, a jelenleginél még sokkal rosszabb lett volna.
Ami történt az én úgy foglalnám össze - A megszorítások teljes tagadása hatására bepánikoló elemzői aggodalmakra rácáfolva Orbánék 2200 milliárdos megszorítást tapostak ki a magyarokból, eközben elkerülték a komolyabb kormányellenes tüntéseket, köszönhetően annak hogy az EU tagságnak köszönhetően félmillió gazdasági menekült magyar, feltehetően a legelégedettlenebb aktívak elmenekültek innen.

Akik ma tüntének, már Londonban végzik azt a munkát, amit meg tudtak szerezni, meg Bécsben, meg Berlinben.
Ha itt komoly adminisztratív akadályok nehezítenék az emigrációt külföldön, a jelenleginél komolyabb tüntetések lennének.

safranek 2013.02.22. 20:50:16

Ki fog emlékezni arra, hogy OV mit mondott húsz évvel azelőtt...vagy akár kettővel.

béla a görög (törölt) 2013.02.22. 20:50:29

ja. a Orbán következő kongresszusára ajánlom figyelmébe a következő mondatokat - újrahasznositás céljából:

"Engedjék meg, a következők megjegyezzem. Nekem van betegségem, nagyon hasonlít ahhoz, ami a feleségemé; fogy. stb. stb."
(Kádár János utolsó beszéde)

Khal Drogo 2013.02.22. 20:52:09

Az igen siralmas ereményesség ellenére a kormánynak minden esélye megvan a duplázásra. A legnagyobb esélyüket az a félmillió, őket mélységesen megvető aktív réteg adhatja, aki külföldön dolgozik. Ezek 90% szerintem nem fog szavazni, mert ezzel kint nem fog foglalkozni.

Az itthon maradóknak meg lesz/van rezsicsökkentés, talán lesz bővebb adókedvezmény az alacsonyabb keresetű gyerekeseknek, van átlag feletti nyugdíjemelés, terelő kommunikációs médiagépezet, nekik kedvező választási rendszer, nem egy a zászló, nem egy a tábor ellenzék stb.

Előfordulhat, hogy a reálbércsökkenés, magas korrupció és igen selejt eredményesség mellett nyerhetnek.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.22. 20:52:24

@ob.szerver:
2010-ben 81.4% volt a GDP arányos államadósság
2011-ben pedig 80.7% az Eurostat adatai alapján.

52,7% utoljára 2001-ben volt.

http://www.google.com/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_&ctype=l&met_y=gd_pc_gdp#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=gd_pc_gdp&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.22. 20:56:17

@Khal Drogo:
Azt se hiszem, hogy ez gond lenne.

A munkanélküliség az MSZP alatt duplázódott meg, így a külföldre menekülők nagyrésze az MSZP kormány alatt veszíthette el a munkahelyét.

Az más kérdés hogy a Fidesz se adott lehetőséget nekik.

vénkujon 2013.02.22. 21:01:04

jó volt ez. kb: "zemutnyocév" "együtttettéktönkre" "geczikomcsik" ...amógy fasza minden.

ob.szerver 2013.02.22. 21:02:11

@Trompf:

A bruttóról beszélsz, gondolom nem kell elmagyarázni a nettó és bruttó közötti különbséget, és azt sem, hogy melyik lényegesebb mutató.

Az emútnyócban csak egy év volt, amikor a tavalyihoz hasonló mértékben nőtt a nettó (2009), de ahhoz kellett egy kis világválság és 6,7%-os visszaesés. Azt sem kell gondolom ezredszerre is megismételni, hogy milyen áron csökkentették a bruttót 2%-kal két év alatt.

Mindezzel nem azt mondom, hogy nem volt elkúrás az államadósság növekedése az emútnyócban, mindössze azt, hogy orbánék alatt a nettó államadósság még az emútnyócnál is erőteljesebben növekszik, különösen ha - teljes joggal - hozzáadjuk a manyupot is.

komissarlajos 2013.02.22. 21:02:23

@sirwalter: Na, most akkor mit is mondtál a hosszú-hosszú semmibe?

M_R 2013.02.22. 21:05:38

Ha 20 év múlva asikerül elérni a 20 évvel ezelőtti szintet, már az is siker lenne. Az elmúlt 2 évben sikerült távolodni az Eu átlagától. Bár Fehéroroszországhoz képest sikeresek vagytok :)

komissarlajos 2013.02.22. 21:06:01

@béla a görög: A b. neje fogy? Milyen praktikákkal? Érdekelné az én nejemet is! Vagy ez csak ov. nejére vonatkozik? Most mondom, hogy ez szemétség! szíjgyártó, kósa, matolcsy, stb... mongyon le!

M_R 2013.02.22. 21:08:23

@Trompf:
"A munkanélküliség az MSZP alatt duplázódott meg, így a külföldre menekülők nagyrésze az MSZP kormány alatt veszíthette el a munkahelyét."

Ja, csak voltak olyan mazochisták hogy vártak 2 évet és csak 2012-ben mentek el a "hanyatló nyugatra" :)

komissarlajos 2013.02.22. 21:08:33

@ob.szerver: Tisztelt hozzászóló! Jól látod, szart sem fizettek vissza! Csak veled, s velünk fizettették meg a havi jövedelmüket.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.22. 21:09:37

@ob.szerver:
Melyik grafikont kell néznem innen ?

http://www.google.com/publicdata/directory?q=netto+gdp+eu#!q=gdp+eu&start=0

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.22. 21:13:23

@M_R:
"voltak olyan mazochisták hogy vártak 2 évet"
Kb igen..

Ideiglenes munkákkal max eddig bírod magad fenntartani (2 év).

Mellesleg a külföldre vándorlás 2010-től erősödött fel, de már az EU csatlakozásunk óta 2004 növekszik a kivándoroltak száma.

"Az elmúlt 2 évben sikerült távolodni az Eu átlagától. "
Ez nem igaz.. Pl GDP arányos hiány, és munkanélküliségi ráta tekintetében az MSZP volt a legrosszabb az egész EU tekintetében a Fidesz pedig az első felében van a versenynek.

GDP növekedés tekintetében pedig valóban hátul kullogunk.
Az MSZP alatt is, és most is.

Venyigeszu_de_Lucerna 2013.02.22. 21:16:00

@Khal Drogo: Csak 499 999, mert én az előző rezsim alatt költöztem külföldre. A többiek bizonyára 2010 óta. Ilyen marhaságot!

farkas 2013.02.22. 21:18:42

Orbán egyre töményebben és egyre nagyobbakat hazudik.

A hallgatóságot nem értem. Ekkora hazugságoknak, amikkel ma megalázta őket, hogyan lehet tapsolni... elképesztő.

Napkutya 2013.02.22. 21:20:17

VÉGIG ott voltak a parlamentben! Falaztak, mutyiztak, lesték, mi esik le a nagyhalaktól....

EMÚTTNYÓCÉV?

MIÉRT kussoltak ez idő alatt?

LEHET, hogy nem tehettek volna semmit, (bár, ezt sem hiszem), de EGYSZER sem hallottam őket vergődni olyan ügyekben, ahol nekik is csurrant-cseppent valami.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.22. 21:22:17

@farkas:
Tapsolókban nincs hiány soha.

Én láttam azokat is, akiket Gyurcsány vert át, és elötte azokat akiket Bajnai.

De én legalább észrevettem mindhárom beszédben a hazugságokat.
Te is ?

tlvajferi 2013.02.22. 21:24:16

az abaj, hgy savnyú a szőlő, mármint a libsiknek és szociknak

ha zat veszsük figyelembe, hogyők akkor krományoztak, amikor dübörgött a világgazdaság, önlött a pénz, növekdett a piac - és sikerült megduplázniuk az államadósságot, elszalasztották s svájci frankhitelezést "bűnös részvételükkel és hallgatásukkal", elnézétk az önkormányzatok eladósodását, a vállalati adósságállomány növekedést, a körbetartozást, a "vezérelt" építőipari csődöket,, stb.- szóval, hadd ne sírjuk már vissza azt abandát, amelly még a cukorgyárakat is lenullázta...

másrészt, az örökséget és a vilggazdaság jelenlegi visszaesését figyelmbe véve, kész csoda, hoyg a 2008-ascsőd után - amelet ugye a szocik okoztak és vezéreltek inf -eu hitellel, szóval kész csoda, hogy még nem mentünk ismét csődbe
lehet szidni a matolcsyt, tessék, de csőd esetén nagy sz*pás lett volna
úhogy kézcsók matolcsynak kisbuzik!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.22. 21:27:41

@ob.szerver:
Én se Járai grafikonját löktem eléd.

Te meg adsz nekem, egy az MSZP által kinevezett MNB-be ültetett emberek által kiadott, kormánynak szóló búcsúajándékot.

Nem lehetne valami hiteles külföldi forrás, mint pl az Eurostat ?

P.Freddy 2013.02.22. 21:29:10

@Trompf:

"munkanélküliségi ráta tekintetében ... a Fidesz pedig az első felében van a versenynek."

Azért a kényszermunkatáborosokkal szőkített munkanélküliséggel még dicsekedni is... hát elég furcsa jellemre vall.

Az olajosok legalább kussoltak, ennyivel többre becsülhetők, mint a Fidesz és seggnyalói. És kevesebbet is ártottak.

Fejesrob 2013.02.22. 21:30:48

@ob.szerver: Te nevezed magad közgazdásznak????

Ha fizeted a "szokásos" hitelt ezen felül fizeted az IMF hitelt te tulajdonképpen mit vársz? A pénzügyi szakértők csődöt vártak, Orbánék viszont elkerülték.

Napkutya 2013.02.22. 21:31:30

@tlvajferi: Nem írom le mi volt az első reakciónk, mert az tényleg nem tűrne nyomdafestéket.

De, barátom!

Rátennéd az életed, és a hozzátartozóid életét arra, hogy ezt le mered írni majd három év múlva?

KOMOLYAN!!!!

Ezzel, már most se menj ki egy nyírségi kocsmába.

Bármit is ugat a TV, neked olcsóbb lett a benzin, a gáz, a villany, a kenyér vagy a párizsi???

Csak kérdezem....

graycivil 2013.02.22. 21:39:01

@Ting Fu doktor: Igen érdekes ez az értékelés annak fényében, hogy El Curo sokkal jobban megszorított elődeinél, illetve ez a jövőbeni kilábalás útjainak lezárásával párosul.

A szar nem válik arannyá, még ha napfényben néhol aranyszínűen is csillog.

Khal Drogo 2013.02.22. 21:39:35

@Venyigeszu_de_Lucerna: Kb. 200 ezer embert ment el 2010 óta. Nem is feltétlenül Orbán miatt, hanem mert megnyíltak az utolsó munkaerőpiacok is az EU-ban. Valszeg ez volt a legfontosabb. Orbánék alatt inkább csak rásegítettek a döglődő-stagnáló gazdasággal.

Fejesrob 2013.02.22. 21:40:08

@Khal Drogo: Na ja, Orbán a hibás mert adót emelt, dehogyis bajnaiék, akik miatt eleve adót kellett emelni úgy, hogy ők is emeltek.

Az pedig legalább ekkora marhaság, hogy Orbánék miatt mentek ki külföldre azok, akik ellene tüntetnének.

Egyrészt nem azok mentek ki, másrészt a kiáramlás már Bajnaiéknál elkezdődött, harmadrészt a szlovákoktól már 2010-ben leléptek félmillióan, pedig ott nem Orbán volt.

Mégis mi a lófaszt tudott volna csinálni Orbán? A GDP 84%-os adóssággal, egy IMF hitellel és egy eleve elhibázott segélypolitikával megspékelve?

Hihetetlen, hogy vannak olyanok, akik nem Bajnaiékat hibáztatják, akik előállították ezt a helyzetet hanem Orbánékat.

Elképzelheted, mi lenne ma, ha a 2002-es 54%-os adósságunk lenne IMF hitel nélkül. A szlovákoknál ez a helyzet és nem hogy alig jobbak mint mi, ők romlanak, nő a munkanélküliség és államadósság, csökken a termelés

Nem nagyon értem, Orbánék hol hibásak?

ob.szerver 2013.02.22. 21:40:37

@Trompf:

A grafikonodon nem láttam a nettót, de lehet, hogy csak nem kerestem. A bruttó teljesen rendben van.

Miféle búcsúajándék? Mitől nem hiteles egy MNB jelentés? Mikor kapták már az MNB jelentéseit hamisításon? A jelentés egy hete jött ki, cáfolatról nem tudok. Járainál sem a grafikonokkal volt a baj. Arra azért még a fideszes ÁKK meg KSH sem vetemedett, hogy szabad kézzel rajzoljanak grafikonokat. Pontosan tudják, hogy 1 órán belül lebuknának.

anvilévut hjmvka 2013.02.22. 21:42:38

Én nem várom meg a 20 évet. Megyek nyugatra családostól. Hagyom hogy kizsákmányoljanak a gaz kapitalisták. A tapsolók meg építsék a nagy álmot.

fifi156 2013.02.22. 21:43:15

Képzeljétek: kinyitom a csapot és olaj jön belöle. A másikból meg földgáz. A konnektorból villany. Tehát függetlenitettem magam az energia területén. Ja és nincs pénzem tehát az is ingyen van.

ob.szerver 2013.02.22. 21:44:18

@tlvajferi:

Neked most nem magyar az anyanyelved, vagy a helyesírásod az értelmi képességeidhez nivellál?

Khal Drogo 2013.02.22. 21:44:46

@Venyigeszu_de_Lucerna: Visszaolvastam. Szerintem nem írtam hogy Orbán miatt vagy kizárólag Orbán alatt mint ki félmillió ember ( egyébként ez a szám is vitatott mivel nincsenek megbízható statisztikák minden országgal kapcsolatban ).
Kár ennyire felizgulni.

Aki szerint Magyarország perspektívikus hely, az nyilván nem megy el innen. Aki nem így gondolja, azok között feltehetően ( én felteszem legalább is ) a mai kormányzat nem lehet túl népszerű.

Orbánnak tiszta nyereség az, hogy ezek az emberek nincsenek itthon. Akkor nem kétszer ennyi munkanélküli lenne, egy-egy tüntetésen sokkal többen lennének szerintem.

Khal Drogo 2013.02.22. 21:46:50

@SzélsebesVelorex: Szerintem egy új karizmatikus ellenzéki vezető már most is tarolhatna. Mivel ilyen nincs, ezért hát ez így még kevés lehet. De a helyzetet bonyolíthatja az egzisztenciális félelem, ami a legkiterjetebb szektorban, az állami szektorban van. Egy államtól fizetést kapó jobban teszi ma, ha nyilvánosan nem vállalja kormányellenes nézeteit idegenek előtt.
Kérdés hogy ez mennyire torzíthat.

Napkutya 2013.02.22. 21:46:51

@graycivil: Te hallottál már olyat Orbántól, hogy bocsánat, elbasztuk?

Mert Európa azon része, aki BEFIZETŐ az EU kasszába, nos, az szintén úgy véli, hogy roppant mód elszaladt a ló.

Értsen vele egyet a magyar felnőtt lakosság FELE. (Ez sem igaz.)

Az még mindig NINCS annyi, mint két német nagyváros!!!!

Szánalmasan befordult szemléletet takar amit mond!
A közgazdászok jó része ennél is durvábban látja a dolgot,

EGY olyan nemzetközi elemzőt mondj, aki jónak látja, amit művelnek...

Nehéz lenne ezt cáfolni...

graycivil 2013.02.22. 21:49:20

@Fejesrob: "Nagy teljesítmény" a megtakarítások lenyúlásával. Ezt még Szalacsi Béla is meg tudta volna csinálni.

Másrészt Horthy módra "áldoz fel társadalmi rétegeket", hogy elkerülje a csődöt. El Curo hatalma után csak abban bízhat, hogy ha a "megbocsátás még a gyilkosoknak is kijár", akkor őneki azért ennél "egy fokkal kevesebb" bűnért kell majd vezekelnie.

Most már illő lenne, ha a "víz fölé kerülők" is saját önös érdekeiken felülkerekedve ne csak magukra, hanem az országra is gondoljanak. Mert az ország nem csak a gazdagokból áll, hanem azokból is, akiket El Curo az éhhalál közelébe taszított. (Éhségmenet)

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Khal Drogo 2013.02.22. 21:51:42

@Fejesrob: Az Orbán-kormány kinyírta a belső fogyasztás azzal hogy kb. 1 millió embernek, de lehet hogy 1,5 embernek lecsökkentette a nettó bérét 2011-2012-ben, az adójóváírás kinyírásával.
Eleve ez elintézte a dolgot a ciklusra.

Ez volt a legnagyobb hiba. A második nagy baklövés a végtörlesztés volt.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.02.22. 21:56:37

@Khal Drogo:

Tévedsz, hazudsz, csúsztatsz!

Varga Mihály, aki egyébként a karcagi református egyházközség presbitere és az én egyik kedvenc fideszes politikusom, arról beszélt nemrég, hogy a gazdasági válság és az elszabadult devizahitelek által okozott pánik és társadalmi sokk eredményeképpen állt le teljesen a belső fogyasztás.

Egyébként ezt a jelenséget még a hazaáruló, idegen érdekeket szolgáló Simor András is nagyon találóan fogalmazta meg: "Ráül a pénzére a magyar."

Az emberek úgy takarékoskodnak, ahogy csak tudnak, minimális fogyasztással, és ez igencsak korlátozza a belső piac működését, amely a gazdasági növekedés egyik motorja.

Khal Drogo 2013.02.22. 21:57:46

@anvilévut hjmvka: Az a jó tanácsom hogy turbó fokozatra kapcsolj ha csak most mész ki. A háttérben felkészül : Románia és Bulgária. Nehogy baj legyen.
Az a fantáziádra bízom hogy mennyi román és bolgár fog beözönleni a számukra 2014.01.01-én megnyíló munkaerőpiacokra.
Menni fog mérnök, orvos, csöves, takarító, szarlapátó, minimálbérért napi 14 órát dolgozó droid. Mindenki. Aki él és mozog. Pont oda ahová te fogsz menni.

Fatal Error! System Halted! 2013.02.22. 21:59:52

„régi figurák, jól ismerjük őket, és pontosan tudjuk, hogy mire készülnek”

Mondja ezt egy olyan faszi, aki 25 éve a pártja formációja, mittoménmije élén áll és "görcsösen ragaszkodik a hatalmomhoz". Aki 2002 áprilisa óta folyamatosan készültségben állt, persze miután visszatért a gyógykezelésről, jaj bocsánat, foci vb-ről.

A "visszafogott" beszéd nem Orbán érdeme, mert neki nincs annyi esze, hogy belássa: " Te, Vektor, jó lenne ez alkalommal nem a "Totális siker" cimkéjű kazettát betenni."

aszekelyek 2013.02.22. 22:00:26

@Akitlosz: nekem feltűnt , hogy míg az ellenzék rövid távú és pitiáner dolgokról szól , itt nagyszabású dolgokról és hosszabb távról esett szó. Hová kéne eljutnunk , az "ismerjük őket, régi arcok" - ék nélkül , ennek az országnak , mert kétségtelenül képes is rá , ha elhiszi magáról.:))

graycivil 2013.02.22. 22:01:30

És El Curo legnagyobb bűne, hogy "szellemi vakanciájának" több elemét is a Tákolmányba emelte, ezzel a "hülyeséget foglalta alkotmányba". Ez egy egyszemélyi alkotmány. Fenének sem kell.

Isten irgalmazzon neki, ha már nem fogja védeni a hatalom, és a hatalmi intézmények! A szégyen és megvetés messze nagyobb büntetés, mint amit udvari főügyészsége folyamatosan kigondol az ellenzék "likvidálására".

graycivil 2013.02.22. 22:03:35

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: "...a hazaáruló, idegen érdekeket szolgáló Simor András..."

Belőled ennyi elég is... :-)))

Fatal Error! System Halted! 2013.02.22. 22:03:42

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: ha a kedvenc fideszes politikusod azt mondja:

"Viktor Egyházának tagjai, egyétek a szarotokat, mert az nagyon finom!"

akkor szó nélkül elhiszed neki?
Persze csak költői kérdés volt.

ob.szerver 2013.02.22. 22:06:06

@aszekelyek:

"itt nagyszabású dolgokról és hosszabb távról esett szó."

Az biztos. Azt nagyon vágják, hogy mi lesz 20-25 év múlva. Kár, hogy még egyetlen költségvetésük sem érte meg a márciust.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.02.22. 22:09:36

@Fatal Error! System Halted!:

Varga Mihály: magyar ember, karcagi parasztcsaládból származik, református vallású, 3 gyermekes édesapa.

Simor András: zsidó kozmopolita, szupergazdag bankár, milliárdjait Cipruson bejegyzett offshore cégekben tartja.

Szerinted kinek higgyek?

aszekelyek 2013.02.22. 22:11:08

@graycivil: megmosolyogtalak fréczykém, hogy beletört a nyelved délután a hazudozásba és egyszer véltlenül majdnek az igazat mondtad ki de javítottál. Amikor arról kaffogtál, hogy bezzeg nem is lesz 3 % alatt .. mermegmondták.

Olvastad amit Balt kolléga linkelt az előzőben? Hogy az IMF kölcsön, ha forint hitelt vált ki és azt vltottak ki vele sokat, akkor egyáltalán nem is olcsóbb ?

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: és valóban, ráülnek és nem fogyasztanak el további évekre való pénzeket, mint amikor minden 0 -ft ért volt vihető, kis szépséghibás devizakölcsönnel. Most egyébként meg lehet állapítani , mekkora is a tényleges szükséglet. Mihez kellenek azok a milliárdok , amiket az eladásösztönzésre fordítanak a globális konszernek.

Airgüzü 2013.02.22. 22:13:45

Ebben az egész hurráoptimista, s ígérgetésektől hemzsegő beszédben csupán két alapvető dolog volt zavaró: az elmondottak alapján Orbán vagy nem itt él, s nem tudja, milyen is az élet az általa irányított országban, vagy tudja, de hazudik. Persze ő a sosem hazudó ember, így tételezzük fel, hogy semmit sem lát abból a sok szenvedésből, negatívumból, ártó intézkedésből, rossz törvényből, a demokratikus jogaink csorbításából, a fékek és ellensúlyok elsorvasztásából, a gazdaság ellehetetlenüléséről, az örökös megszorításokból, a dilettáns és gyenge minisztereiről, a nép verítékéből dőzsölő csókosokról, a sok törvénytelen dologról ami őt és a sleppjét körülveszi? Gyalázat, hogy az önkritika árnyéka sem vetül rá!

Fatal Error! System Halted! 2013.02.22. 22:16:28

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: ha a gyerekedet (remélem , hogy nem jutott eszedbe szaporodni, nem kell még több olyanból, mint te) csak és kizárólag egy zsidó kozmopolita, szupergazdag orvos tudná meggyógyítani, elhajtanád a p***ába és hagynád a kölködet megdögleni?

etwas kultur muss sein 2013.02.22. 22:22:05

@Khal Drogo: "Szerintem egy új karizmatikus ellenzéki vezető már most is tarolhatna."

Nincs és nem is lesz.

aszekelyek 2013.02.22. 22:23:50

@ob.szerver: azon múlik ?? Ne már...

A "merjünk kicsik lenni " táboré , bezzeg ... Az ő hosszú távú és nagy szabású terveik , jövőképük a bankok adóinak eltörléséről szólnak és arról, hogy kell majd újabb IMF hitelből finanszíroznia Magyarországnak azt , hogy ők mindenét újra beteszik azok zsebébe , akikéből visszavette Orbán kormánya.

Vess meg de nekem jobban tetszik Orbán víziója.

P.Freddy 2013.02.22. 22:24:48

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: És ha az akit találsz, az fehér ember, akkor micsinász'? :)

etwas kultur muss sein 2013.02.22. 22:24:52

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

"az én egyik kedvenc fideszes politikusom"

Akinek ilyen van, azt csak sajnálni tudom. Mélységesen.

Airgüzü 2013.02.22. 22:25:41

@ob.szerver: nem a márciust, két hónapot sem! Nem tudom, hogy ezen a könnynelmű igérgetésen sírjak, vagy nevessek. Mit is igértek az okosok, mikorra lesz Euró? Pedig valami nagyon hozzáértő szinte minden nap bemondott egy dátumot. És hányszor mondták már, hogy még ezt, meg azt bírjuk ki, aztán eljön a Kánaán, meg az egymillió munkahely és még számos más. Nem veszitek észre, hogy a határidők mindig valami megfoghatatlan homályba vesznek? Röhejesek és szánalmasak...

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.02.22. 22:29:19

@Fatal Error! System Halted!:

Ez az helyzet természetesen nem állhat elő, tehát értelmetlen a kérdés.

aszekelyek 2013.02.22. 22:30:19

@Kazi2: bajnai , a fess ám alacsony termetű , mennyivel is jobb ? Akinek gyakorlatilag nincs is mimikája és ami van , az meg ijesztő.

A kevéssé gördülékeny beszéde... , mellyel kiszenved néha magából mondatokat valósággal. Azon erőlködve , nehogy az igazság csússzon ki a száján , csomagolás nélkül.

ob.szerver 2013.02.22. 22:31:01

@aszekelyek:

"Vess meg de nekem jobban tetszik Orbán víziója."

Dehogy vetlek meg. Csak sajnálom, hogy bedőlsz a legostobább, legprimitívebb népbutításnak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.22. 22:34:37

@Khal Drogo:

Hát nehezen lesznek ebből hangulatjavító intézkedések.
Éppen ellenkezőleg.

Az EU nem hiszi el, hogy 3% alatt lesz a hiány, és újabb minimum 200 milliárdos megszorítást vár el.

Azaz inkább újabb adók várhatóak még az idén, különben eleshet az ország az EU-s forrásoktól

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.22. 22:47:57

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Aha, persze. Azért nincsen belső fogyasztás, mert a magyarok nem költenek, hanem megtakarítanak?

A magyarok 86%-ának nincsen megtakarítása.

Megélni sem tudnak az emberek, szóval egyszerűen nem igaz, hogy a bolt helyett a bankba hordanák a pénzüket.

64 000 forint a minimálbér, ennyit keres másfél millió dolgozó.

S akkor nekik még több pénzük van, mint sokan másoknak.

A nagyobb fogyasztáshoz nagyobb jövedelem kellene.
A nincsből nem lehet fogyasztani.

aszekelyek 2013.02.22. 22:48:08

@collateral collector: @ob.szerver: köszi nincs szükség rá.
Sem bajnainak , sem gyurcsánynak , se jobbiknak nem dőlök be.

Pedig tolnak baromi nagy népbutításokat ezerrel.

Ha ezt a két és fél évet nézem és a tendenciát , akkor tízszer ennyi idő alatt , ha a kedves európai országok hasonló módon nem képesek magukat visszatolni az egykor volt dicső állapotukra és ez nem látszik rajtuk , hogy menne , akár lehet nálunk jobb is. Lehet persze messziről jöttekként azt állítani , hogy bezzeg Európában , görög, spanyol, olasz országokban a kerítés is kolbászból van , attól nem lesz igaz.

aszekelyek 2013.02.22. 22:54:12

@Adalberto Gellenzeeri: még pénzt is kér a szegényektől? ez aztán a z okádék dolog, bajnai mögött rettenet nagy pénz van. vegyenek neki ők pártot. bbbbbbo Mondjuk gyurcsányék is kalapoztak sátorra. Dobjanak neki először össze a szegények egy pártot. értem. nagyon szép, de tényleg... ebből is látszik, hogy mekkora baleknek nzik a célcsoportjukat. Ugyanakkor a bankok adóját meg eltörölni???? A bankok vegyenek neki pártot !

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.02.22. 22:55:01

ünnepnap van ma, elsősorban azért, mert Orbánnak elfogyott a mondanivalója. nem maradt más, csak a díszlet. a semmitmondás. a hazudozás. a félrebeszélés.

azt, hogy ezt egy polipopológus nem veszi észre, nem kommentálom.

Ad Dio 2013.02.22. 22:59:51

@ob.szerver:
Az árfolyam változás miatt ment el a netto adat. Ez csak részben függ a kormánytól. A 2008/9-es beesés is ezért volt.

Egyébként a grafikon szerint 2002-ben ha jó látom 30% körüli adat volt, míg 2010-ban 60%. Ez azóta lecsökkent, majd most újra emelkedik és ismét elérte a 2010-es szintet. Jól értem?

Sok mindent ostobán csinál a Fidesz, de az adósságcsökkentés és a költségvetési szigor soha nem látott szintű. Ha emellé még kissé diplomatikusabb hangnem és IMF partnerség is társulna, az volna az igazi. De így is örülök. Őszintén remélem hogy a választási kampány időszakában sem bolondulnak meg nagyon. Bár az előjelek nem kedvezőek...

aszekelyek 2013.02.22. 23:02:41

@Crescence: nekik mindegy, mit mond, minden felhasználnak naponta a rogdosásra.

@Akitlosz: nem egészen, kedves . Ennél nem volt egy fillérrel sem több akkor , amikor ilyen jövedelmekre adták a szabad felhasználású kölcsönöket messze afelett , amit bárhol másutt hitelképességnek ítéltek volna. Az akkori fogyasztás egy teljesen torz és hamis képet adott , hiszen annak semmi fedezete nem volt és papírforma volt , hogy az kipukkad nem sokára és jön a fekete leves. Az a fogyasztás , autó és más hitelek , hozta ránk a bajt. A nyolc év legtöbb évében a nincsből volt a fogyasztás. Ma már nem adhatnak olyan hiteleket és a népek észbe is kaptak végre . Akkor vesznek új hűtőt, amikor elromlik a régi. meg tévét is. erről annyit, hogy nem gyártanak már sehol olyan készülékeket, éppen a fogyasztás kényszer generálása okán, amik tizenkettő, tizenöt évekig üzemelnek. 3 -4 éveket tudnak a gépek. Hogy muszáj legyen venni.

P.Freddy 2013.02.22. 23:03:00

@aszekelyek:

"Azon erőlködve , nehogy az igazság csússzon ki a száján , csomagolás nélkül.
"

Szerencse, hogy Viktornak ezzel nincsen gondja, erőlködés nélkül, lucskosan csúszva fosik ki a száján bármi, kivéve az igazságot. A lényeg, hogy ott azok, aki szembe' ülnek élvezzenek el, oszt jónapot. Ja, hogy síkhülyék? Kiafszt érdekel, ha rám szavaznak öcsém. Idevelük. Ja hogy tönkremegyünk? Klafaszt érdekel, majd Lajoson keresztül a haverokkal elleszünk oszt jónapot. Megint. Le vagytok szrva, köcsög libsik.

aszekelyek 2013.02.22. 23:08:35

@$$$=$$$: de nem viszi:))

@P.Freddy: nem , vigye el az ördög őket , azt mondta , de nem viszi.

Ad Dio 2013.02.22. 23:09:26

@aszekelyek:

Nem elég hogy drága ma a hitel pénz, az emberek túlterhelték magukat az elmúlt években (évtizedben) és most azt nyögik. A gazdaság a belső fogyasztásban beállt egy irreálisan magas szintre, most meg az ingamozgás alapján mesterségesen alacsonyan van a fogyasztás szintje. Előreláthatóan beáll majd egy új egyensúly. Egyfelől mert a hitelek azért lassan rendeződnek - felszabadul egy kis jövedelem, másfelől mert elmúlik a sokk és megint beindul a hitelezés. Remélhetőleg a múlt hibáiból tanulva.

Addig meg böjt van.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.02.22. 23:15:01

A hazánk "jobban teljesít"-ről egy vicc jut az eszembe:

Egy matematikus, egy könyvelő és egy közgazdász jelentkezik ugyanarra az állásra. Az interjút végző jövőbeli főnök először behívja a matematikust és megkérdezi:
- Kettő meg kettő az mennyi?
A matematikus válaszol:
- Négy
A leendő főnök rákérdez:
- Biztos?
A matematikus furcsán néz, de aztán újra válaszol:
- Igen, egészen biztosan négy.
A következő a könyvelő, aki a ugyanarra a „kettő meg kettő mennyi” kérdésre így válaszol:
- Átlagban négy – lehet ugyan plusz-mínusz 10% eltérés, de átlagban négy.
Végül a közgazdász kerül sorra és kapja ugyanazt a kérdést, „mennyi kettő meg kettő”. A közgazdász erre szó nélkül feláll, odamegy az ajtóhoz, bezárja, majd az ablakon lehúzza a rolót, végül odaül szorosan a kérdező mellé és visszakérdez:
- Mit szeretne, mennyi legyen?

etwas kultur muss sein 2013.02.22. 23:16:47

@Khal Drogo: Az ország igazi katasztrófája, hogy nincs aki helyrehozhatná a dolgokat. Nincs a feladatra alkalmas személy/párt. Egy esélyünk van, ha valami csoda folytán hatalmas szárnyalásba kezd a német/EU gazdasága és húz minket magával felfelé.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.22. 23:22:42

Megint hazudott Orbán!

Márai Sándor-idézetet konferált fel évértékelőjében Orbán Viktor, a gondolatot el is mondta. A gond csupán az, hogy az valójában Ottlik Gézától származik .
"A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig."

Ilyen a ti bóvli, nemzeti elnökötök!

dolgozni kék 2013.02.22. 23:24:44

ez igen, ez az ember 25 év melldöngető politizálás után rájön, kvázi isteni sugallatra, hogy nemzet szinten hosszútávon kellene gondolkodni.. És ezek után még bízzam rá a gyeplőt? 20 évre? Ez tisztára eldemszkysedett.

komplikato 2013.02.22. 23:38:51

@Airgüzü: A Bipoláris zavarban pont ez a lényeg, hogy szélsőséges érzelmi állapotok között ingázik valaki lelke és NEM képes elképzelni, hogy valaki másképpen érezzen adott dologról adott pillanatban, mint ő maga. Kérdés lehet e ilyen "rohamokat" beszéd idejére "időzíteni"? Ha nem akkor hazudik ...

subtotal 2013.02.22. 23:42:26

Magyarország jobban teljesít: igen, jobban, mert a gazdaság- és társadalompolitika hálistennek nincs kihatással mindenre...

Netuddki. 2013.02.22. 23:49:40

Amikor bekapcsoltam a rádiót azt hittem éppen a szombati kabaré megy és egy stand-up comedit hallgatok. Viccet mesélt a vajda, bammeg viccet mesélt az "évértékelőn". Eh, a többi meg már szóra sem érdemes.
Viszont van egy dolog amivel ezek a buzik fel tudnak idegesíteni. Amikor még mindig a maszopra mutogatnak. Pedig ugyanúgy rühellem őket is mint "ezeket". Na jó, a fideszeseket jobban mert ők nemcsak lopnak hanem ráadásul még bele is akarnak pofázni a magánéletembe. A balfaszkodásaikat meg úgy adják elő mintha ők lennének az egyedüli főnyeremény. Árpi! Olvasod ezt a blogot? Akkor változtassatok mert óriási bukta lesz itt nektek 2014-ben...

komplikato 2013.02.22. 23:58:24

@Trompf: A kint lévő állítólagos félmillió ember vélhetőleg nagyobb fele nem a munkanélküliség miatt lépett meg.

Netuddki. 2013.02.22. 23:59:31

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: "Varga Mihály, aki egyébként a karcagi református egyházközség presbitere és az én egyik kedvenc fideszes politikusom,"

Egészségedre! Bár nem igazán értem miért érdekes, hogy "egyébként a karcagi református egyházközség presbitere". Bár egy üres erszényt nem bíznék rá, de ez meg legyen az én egyéni problémám...

komplikato 2013.02.23. 00:00:51

@Trompf: Oké, jogos, de mindenkinek a "három boríték" vicc jut az eszébe. Nem lehet mindig csak az egyik borítékot használni a hibák elfedésére. És ha elfogynak a borítékok akkor semmivel ...

makacs szennyeződés 2013.02.23. 00:08:55

Meghallgattam én is a nagybeteg párhuzamos valóságát, hát nem volt semmi, tiszta scifi volt.

Nekem az volt most az érzésem, hogy el is hiszi. Így nem lehet hazudni.

Egész egyszerűen egy rendes virtulális Magyarországot épített köré a stáb, és ebben minden oké.

Ez a stáb általában egy kétirányú szűrő közte és a valóság közt, ám néha elmond egy ilyen beszédet, kiszólván a szűrő mögül, és akkor bepillanthatunk a kórterembe.

Kik a felelősök ezért?

ob.szerver 2013.02.23. 00:10:57

@Ad Dio:

"az adósságcsökkentés és a költségvetési szigor soha nem látott szintű."

Semmiféle adósságcsökkentés nem volt, se bruttó, mégkevésbé nettó, annak ellenére, hogy elfüstölték 12 év nyugdíjmegtakarítását.

A költségvetés hiánya nem kisebb mint 2010-ben volt, ha beleszámítjuk a manyupot. Igy is csak úgy került 3% alá a hiány, hogy évközben 500-600 milliárdos megszorító csomagokat vezettek be, sokszáz milliárd ágazati különadót vetettek ki ami recesszióba lökte a gazdaságot, és a neazemberekkelfizettessékmeg kormánya 4%-kal csökkentette a reáljövedelmeket. Az akut krízisállamoktól eltekintve nálunk a legnagyobb a recesszió, legmagasabb az infláció, legalacsonyabb a beruházási ráta, legjobban esett vissza a fogyasztás és az életszínvonal. Tehát tulajdonképpen mi is az, aminek örülsz?

Netuddki. 2013.02.23. 00:13:22

@komplikato: Ó, ezek már az átszervezésen is túl vannak. Most már lassan neki kéne állni nekik is megírni azt a 3 borítékot. Persze ettől az orbán még úgy tesz mintha csak az 1. borítéknál tartanának. Azt hiszik átverhetik vele a jónépet.
- Lécci, lécci, még ki sem bontottam a 2. borítékot hadd maradjak még 4 évet.
- Persze Pityuka! Majd az urnánál gondolok anyátokra!

Csak, hogy egy kis orbáni képzavarral éljek...

Netuddki. 2013.02.23. 00:20:18

@aszekelyek: "Ma már nem adhatnak olyan hiteleket és a népek észbe is kaptak végre"

Megmosolyogtató a naivságod. A bankok vezetői nagyon is jól tudták meddig mehetnek el. Tisztában vannak azzal is, hogy ez egy következmények nélküli ország és a "politikusok" kilóra megvehetőek. Pontosan kiszámolták, hogy mennyire lehet az embereket kizsigerelni, még akkor is ha kinéz nekik a viselkedésük miatt egy jó kis büntetés. Amiből végül is egy kis "bankadó" lett.
Hitelezni meg már azért nem hiteleznek mert ugyan már kinek is hiteleznének? Akit lehetett behúzták a csőbe, azok már hitelképtelenek. Akiknek meg akkor is megvolt a magukhoz való eszük, azok akkor se dőltek be nekik...

kjoji 2013.02.23. 00:20:40

@Akitlosz: Te is tudod, hogy nem annyit keresnek. Voltál Te már fodrásznál? Zöcccségesnél? Kaptál számlát?

kjoji 2013.02.23. 00:23:11

@komplikato: hanem a devizahitele elől, vagy azt próbálja meg törleszteni a kinti raktárosi állásából.

ob.szerver 2013.02.23. 00:29:47

@makacs szennyeződés:

"Nekem az volt most az érzésem, hogy el is hiszi."

Sohasem hitte el. Tompa volt, fáradt és baromira unta az egészet. Kibaszottul elege már az egész néptribuni szerepből meg a miniszterelnökségesdiből. Már a hatalomba is belecsömörlött. Ő már csak olyan, mint a hamiskártyás, aki azt keresi, hogy hogyan léphetne le a lével. Már csak azon jár a feje, hogy hogyan legalizálhatná a Simicskától kapott milliárdjait, hogyan írathatná a saját nevére fél Fejér-megyét, amit papíron a községi gázszerelő nyert el, és hogy mikor ülhet be közpénzből épülő magánstadionja díszpáholyába, hogy végre az egyetlen dologgal foglalkozhasson, ami érdekli: a focival.

Indriq 2013.02.23. 00:31:21

Szerintem ovinak kéne odaítélni a fizikai Nobel-díjat, egyértelműen bebizonyította a párhuzamos univerzum létezését. Időben, koordinátában ugyanott él mint mi, de 10000000% hogy másik dimenzióban.

Azt várom mikor fogja elmagyarázni a sok kreténnek, hogy azért hívja be az oroszokat, hogy megvédjem minket a kizsákmányoló EU-tól.....

Ui.: Nem orvoskéntúgy látom, hogy ovinak valszeg végbélrákja van, már nem érdemes rá szavazni 2014ben...

sisszi 2013.02.23. 00:35:00

@ob.szerver: áh ne legyél ilyen optimista hogy Orbán le akar lépni. aki ennyire önjelölt világmegváltó prófétának képzeli magát, az sose fog lelépni. monnya maga. még minimum 20 év. atyaisten

komplikato 2013.02.23. 00:35:18

@kjoji: Nem erre gondoltam, rengeteg a diplomás közöttük és nem, nem a mosogatókra gondolok. Hanem akinek kint jól fizető megbecsült állása van. Lásd orvos/Eü dolgózó elvándorlás. De mentek ám IT-sek, mérnökök, akárki ...

@kovi1970: Azért a bankok csak csináltak egy rohadt nagy tőke kivonást, némelyik teljesen kivonult, volt aki lehúzta a rolót és eladta a fiókjait (Volks a ruszkiknak) és nem mellékes, hogy a cégek és vállalkozások alapításához, működéséhez való hitelek és áthidaló hitelek is eltűntek. Egy olyan országban ahol a kifizetendő összegeken az állam bácsi 3 meg 6 hónapot csücsülhet kaján vigyorral arcán. Sokan úgy tesznek a lakás/fogyasztási hiteles CHF balhé után, mint ha más hitel nem létezne vagy nem lenne éppen sokkal fontosabb. Ettől a bankok nem lesznek jófiúk, de átbaszni őket 2x is a palánkon ahogy Matolcsy tette és az EU legmagasabb angliai bankadójának hússzorosát nyakukba varrni ... nem volt igazán gazdaság élénkítő finoman szólva.

komplikato 2013.02.23. 00:39:47

@Indriq: Én májra tippelnék, de nem tudom még daganat vagy csak májcirrózis. De ez OFF.

ob.szerver 2013.02.23. 00:46:09

@sisszi:

"aki ennyire önjelölt világmegváltó prófétának képzeli magát"

Az csak egy szerep, amit a fideszvallás híveinek ad elő. Csak eszköz a meggazdagodáshoz, az Orbán család évtizedekre-évszázadokra szóló anyagi gondtalanságához. Régebben biztos, hogy a hatalom megszállottja is volt, de ma már unja az egészet. Amit akart, megszerezte, most már csak legalizálni kell valahogy. Előbb-utóbb majd az ügyvédek valahogy megoldják, oszt jónapot.

P.Freddy 2013.02.23. 01:27:29

@aszekelyek: Nem viszi, pedig vihetné, mert egy utolsó hazaáruló ganéj ez a hazudozó májbeteg bunkerbevaló ripacs.

Nehéz az ilyen ártékony kártevőktől megszabadítani az emberiséget, mert egy részüket teljesen meghülyíti.

komplikato 2013.02.23. 01:59:43

@Hepci: Te gonosz ember vagy aki nem a hazájának drukkol! :D
Hát te nem hallottad, hogy Széles Gábornak van csodafegyvere, amivel 1 év alatt 500 évnyit fejlődünk? Gondolom földönkívülieknek fogunk UFO-t gyártani holmi haszontalan Opel/Suzuki helyett ...

szoja122 2013.02.23. 04:49:45

Semmi comment egy semmi beszédről, amely hemzsegett a közhelyektől, a bárgyú közmondásoktól.
Másrészt a kedves vezetőnek egy ilyen beszédet illenék fejből és NEM papírból elmondania.

Persze megértem ennyi hülyeséget megjegyezni nagyon nehéz.

Most annyi kiderült, hogy az Mesterházy, Bajnai és Gyurcsány is sokkal jobb szónokok. Az már legenda, a múlt, hogy Orbán jó beszédképességű.
Volt valamikor réges-rég, ami talán igaz sem volt.

És nincs igaza a posztnak abban, hogy nem sikerpropaganda volt.

Az volt mégpedig a javából. A valósággal kell és lehet csak összemérni és akkor kiderül az, hogy mekkora hazugságokat, csúsztatásokat, félremagyarázásokat mondott, fényezvén saját, kormányának és pártjának munkáját.

bigapples 2013.02.23. 04:54:33

@ob.szerver: Nem értem miért lovagolsz a netto adósságon? Magyarország az EU-ban felzárkózó ország, amely súlyos adósságterhet cipel és a gazdasága komoly szerkezeti problémákkal küzd. Egy ilyen országban teljes idiotizmus forrásokat kivonni és hosszútávra elkezdeni takarékoskodni, miközben agyonnyomja a gazdaságot az adósságteher.

Majdnem tucatnyi EU-s országban nyúltak a Manyupokhoz, mert ez egy alapvetően (vagy tudatosan) elhibázott konstrukció, amelyet csak olyan országok engedhetnek meg maguknak, amelyek például valamilyen ásványkincsvagyonnak köszönhetően jelentős pluszforrással rendelkeznek és úgy döntenek, hogy ezzel a kevéssé hatékony eszközzel élnek.

Minden elemző a GDP arányos államadósságot nézi. Nem lehet elvitatni a kormánytól, hogy a manyupvagyon felhasználásával és a különadók alkalmazásával sikerült 3% alá gyömöszölni a hiányt egymásután két évben, miközben nem történt durva gazdasági visszaesés (lásd 2009) és nem történtek durva lakossági megszorítások (lásd Románia, Görögország Portugália) s közben az GDP arányos államadósság lassú csökkenési pályára állt.

Nem mellesleg 2013-2014-re is tartja az ország a költségvetési hiánycélt. Még a nagyeszű Olli Rehn is csak kb 100 milliárdos túllépést lát a 3%-os szinthez képest. Emlékszünk ugye, hogy tavaly nyáron 3% felett látták egészen addig a hiányt, amíg Orbán azzal nem kezdett fenyegetőzni, hogy tovább adóztatja a külföldi cégeket. Aztán hogy-hogynem, télen már ők is 2,4%-os hiányt láttak 2012-re...

Lehet a kormányt bírálni a gazdasági növekedés vagy a szerkezeti átalakítások kérdésében, de azon kekeckedni, amit végül is tényleg elért, elég izzadtságszagú próbálkozás...

Trollmagnet 2013.02.23. 05:08:57

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
szerintem te vagy az ország legkitartóbb trollja és MSZP-s vagy titokban

Trollmagnet 2013.02.23. 05:12:20

@aszekelyek:
nyiss már ki egy makro tankönyvet könyörgöm. fájdalmas látni, hogy hány ilyen hozzád hasonló tudatlan ember szopja be az emútnyócév dumát...
(természetesen a 2002-2010 közötti szarjankók is kinyithatnák azokat a bizonyos könyveket)

bigapples 2013.02.23. 05:16:44

@szoja122: Tudod inkább az derült ki, hogy amit Mesterházy vagy az E14 képzel el a gazdaságról, az lényegesen rosszabb Matolcsy minden tévedésénél.

Baloldalon megint elővették azt a teljesen működésképtelen modellt, hogy vegyünk el az aktív rétegektől, a munkavállalóktól, csoportosítsuk át jóléti, szociális kiadásokká és a multikhoz, aztán majd az osztogatásoktól beindul a gazdaság... Mesterházy legalább direkt módon megfogalmazta a gazdasági képtelenséget, Bajnai alamuszi módon a 40-es nyugdíjas szakszervezetisével soroltatta fel, hogy hol osztogatnának, Oszkó meg elkezdte a hátrálást, aminek a vége az lesz, hogy a szocik elharmonikáztatják vele az internacionálét.

Ezen kívül még játszik az LMP zöld eurokommunizmusa és a Jobbik nacionalista felütésű "rogyjunk be mint Argentína" programja.

Az a nagy helyzet, hogy a valósággal összemérve még Orbán mondja-tervezi a legkevesebb hazugságot és képtelenséget.

xvxvxv 2013.02.23. 06:05:42

elképesztő ez az szarjancsi, a legalja össze-vissza hazudozó, az ember már fel se bassza magát rajta, már bolond szegény.

dbeata 2013.02.23. 07:00:15

Óz, a nagy varázsló, előlép a paraván mögül. De jó. De szép. De megható. Komolyan mondom, már-már megsajnáltam.
Csak tudnám feledni az előző két év b@szmeégeit.. (de szeretem ezt a szót is, annyit lehet a politikusoktól tanulni...)

dbeata 2013.02.23. 07:03:45

B@szmeség, tiltott szó. Nagyon vicces! Úgy látszik, Török Gábor nem szereti...

De azért túljártam az eszén...:))

nyünyüge 2013.02.23. 07:37:18

@A pöttyös az igazi dbeata:

Annyira primitív duma, de működik. És ez a legszomorúbb.

Bátran tehet pikírt megjegyzéseket az EU bizottságra amiért sohasem találják el a hiányszámot egy olyan kormány feje, amelyik februárig x+1-szer módosította az azévi költségvetést, amelyik tavaly év közben nem is tudom hány, évközben bejelentett új csomaggal rendezte el, hogy meglegyen a hiánycél....

dbeata 2013.02.23. 07:42:25

@nyünyüge: És tudod miért? Mert az ő nyelvükön beszél. Ezt érti a nép. Haláli a pali.

Ad Dio 2013.02.23. 07:44:15

@ob.szerver:

"Semmiféle adósságcsökkentés nem volt, se bruttó, mégkevésbé nettó, annak ellenére, "

De igen volt. Bár már az is hatalmas dolog, hogy az eladósodás megállt.

"hogy elfüstölték 12 év nyugdíj megtakarítását."

Tavaly is mag tavaly előtt is "elfüstölték". Akkor most melyik évhez számítsuk? :D

"A költségvetés hiánya nem kisebb mint 2010-ben volt,"

Ez kampánydumának meg politikai hitvallásnak jó, de vajmi kevés köze van a valósághoz. A kiadási és a bevételi oldal egyenlege nagyon nagyot javult. Ennek ára van. De ezt az ország - úgy tűnik - tudja.

Ekézd azt ami tényleg rossz. Ami meg jól megy, arról inkább hallgass ha már nem tudsz neki örülni.

Khal Drogo 2013.02.23. 07:47:36

@dolgozni kék: Azt szokták mondani hogy az igazán szegény, aki már ígérgetni sem tud. Az ugyanis ingyen van. Így van ezzel Orbán is.

Khal Drogo 2013.02.23. 07:53:58

@Akitlosz: Márpedig lesznek hangulatjavító intézkedések.
Ha máshogyan nem, hát kamufedezettel. Ha elérik hogy a túlzott deficiteljárást megszüntessék, attól a pillanattól kezdve a deficit átléphető lesz.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 08:13:47

Igen ..azt is megüzente a Gazember: HOGY AKI NINCS VELÜNK AZ NINCS!!!!! -na ezeknek kell összefogni és elsöpörni a Föld színéről is ezt "beteg" embert!
(Kádár legalább azt mondta. hogy aki nincs velünk az ellenünk van)
Módosítom a Nemzeti Törpe szavait: " AKI VELÜNK VAN AZ A PÉNZÉRT LEFIZETETT BIRKA ...a Többi FOGJA MEGDÖNTENI A DIKTATÚRÁNKAT!"

felcsutisuttyo 2013.02.23. 08:34:07

Az evertekeloben, nem fedeztem fel semmi igazat. Sajnos .
Hazugsag, és onfényezés és kabítas volt az egesz.
Mar az evertekeles felkerese elotti rovid beszed megdobbento volt szamomra. Az odaig rendben van, hogy a sajat feszkembe nem piszkitok, ezzel nincs is semmi baj,de az mar emberileg, moralisan elitelendo, amikor egy felelos vezeto ilyen megalazo modon keri fol szonoklatra a masik vezeto politikust.
Szoval, mar ez nem tetszett, pedig ahogy mondom, figyeltem, joindulattal teli erdeklodessel vartam a tovabbi fejlemenyeket.
Miniszterelnokunk beszede szamomra azt a benyomast keltette, mintha ez lett volna az osszes evertekeloje kozul a leggyengebb. Allitasomat a sajat folfogasom szerint meg is indokolhatom:
1./ Semmi konkretumot nem tartalmazott, nehany irrealis szamadaton kivul. Azt mindannyian tudjuk, a tervek nem a multra, hanem a jovore vonatkoznak. A jovot illetoen csak korvonalakban hallhattunk valamit nehany elkepzelesrol.
2./ Ha evet ertekelek, nem megyek vissza a Honfoglalasig, vagy "csupan" az utolso 100 evig. Ha abbol a meggondolasbol indult ki a miniszterelnok, kell valami alap, osszehasonlitas a jelen kormany sikereinek kiemelesehez, annak szerintem izlestelen volt.
3./ Sokszor ellentmondasba keveredett onmagaval.
4./ Ujra burkoltan, de "szembeszallt" az EU-val (aminek mi is tagjai vagyunk), es Oroszorszaggal, ami egyertelmu igazolasa sajat "pavatanc" politikajanak. Nem ertem hogy van az, egy ember, foleg egy miniszterelnok, akire akarmilyen szemmel is, de az egesz vilag figyel, nem erzi, nem latja azt a tenyt, hogy nem mindenki hulye? Foleg nem a nagyhatalmak, vagy Europa. Hol vannak a diplomata keszseggel megaldott tanacsadoi? Konyorgom, merjen mar valaki figyelmezteto tanaccsal szolgalni, mert nem a Fidesz issza meg ennek a levet,hanem a magyar nep! Hogy nem hallgat senkire? Az o jovoje mar biztositott, ennel fogva nem tud azonosulni a kozep-ill. "also" tarsadalmi retegekkel.
5./ Pontatlan idezeteit siralmasnak veltem. Az az erzesem tamadt, amikor elsutott egy kozhelynek sem nevezheto, olcso, altala oriasinak hitt "poent", mint amikor a bohoc mindent megtesz azert, hogy a nema kozonseget vegre nevetesre birja , ezert o is ideges, feszult, eroltett "kacajban" tor ki. Ennel kinosabbat nehezen talalunk.
Meg mindig figyeltem, remenykedtem, hatha!!!!
De nem volt hatha, nem volt semmi, egy ures leggomb szallt szavaibol, ami latszatra csodalatos szinekben pompazott, de amikor elerte volna az EMBER magassagat, szetpukkadt!
Ehhez a kozonseg nagy resze, atszellemult, ahitattal telitett tekintete asszisztalt.
Neha az volt az erzesem, mintha nem is evertekelot hallanek, hanem egy kabareban ulnek, ahol a kozonseg turelmetlenul, nagy varakozassal lesi a sztar muvesz ujabb "vicceit."
Pedig ez nem volt vicc! Egy olcsora sikeredett, kinosan megszerkesztett, (ha egyaltalan szerkesztette valaki...) evertekelo volt.
Szomoruan figyeltem a kozonseg sorait. Mindenki jololtozott, apolt,legszebb ruhajat magara oltve jelent meg a rendezvenyen. Ez dicseretes! Egyetlen szegenyt, egyetlen rosszul oltozott, egyetlen draga frizura, es smink nelkuli holgyet nem lattam.
Lehet, hogy a Kormany megsem a szegenyek kormanya?
"Kenyeret elvenni...!" pedig csak attol lehet, akinek VAN!

felcsutisuttyo 2013.02.23. 08:40:08

Orbán a sikermalmot megpörgette, de látszott az arcán, hogy titkon azon imádkozik, hogy ezt a beszédet élje túl.
Ennyi kamut zippelve már régen hallott az ember.
Ide tényleg kell egy rizsacsökkentő minisztérium.
Tudjátok hogy mennyi a levont adó és aszociális hozzájárulás a fizetésünkből? 34,5 / ék ezért szeresem én viktort hát nemfogom!
Ország romboló hazaáruló ,mit várhatunk tőle?Csak hazugságokat.
Az évértékelők szinvonala tökéletesen mutatja OV egyre romló állapotát.

Nézzük meg a 10 évvel ezelőtti OV-t és a mostanitz!
30 évet öregedet, 30 kilóval nehezebb, - nem nőtt közben,:) - feje eltorzult, meghízott, amennyire utálja a hasas embereket annyira lett hasa, ( nagyon utálhatja magát)
szellemileg-testileg rohamosan épül le. Remélem hamarosan " magába roskad" örökre.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 08:45:51

"Már többször jeleztem Orbán Viktorból pontosan eggyel van több mint kéne! "

Na igen, de az az egy több árt okoz az országunknak egy hét alatt, mint az oroszok 40 évig! Recesszió, kivándorlás, szegényedés, kilátástalanság.
Ezek vannak. Ez meg "sikerekkel" büszkélkedik.Nem a lóláb lóg ki, hanem az egész ló. Hazudni a hatalom megtartásáért..."aztán már utánam a vízözön!" és a földesurak , haverok jóllakatása...

felcsutisuttyo 2013.02.23. 08:49:51

Azért azt tudnunk kell, hogy nem a magyar választók 2/3-a szavazott a fideszre, hanem kevesebb, mint a választásra jogosultak fele. A 2/3 csak a parlamentben jött össze. Azóta meg 1/3 ad sincs már neki. Hazug , megvásárolt közvélemény kutatás a propaganda miatt van...( s talán az emberek megfélemlítésében) Ettől persze még OV küzdhet mentális problémákkal, lásd. a kisbabás katyvaszát...
O.V. jól tenné, ha azonnal befejezné a psychoharmaka (szellemi kábítószerek) szedését, mert amiről beszél, az nem ez az ország.
Egy Einsteinek tulajdonítot mondás szerint két dolog határtalan: az emberi hülyeség és a világegyetem. Ám az utóbbiban Einstein se volt biztos.
Az elsőre azonban itt van az újabb bizonyíték. Orbán és az ő beszéde.

avanivi/ 2013.02.23. 08:54:49

Végig olvasta a hazugságbeszédet a NAGY szónok !Az egész beszéd hazugság volt, szerepel a hazugság szó a blogban ?

felcsutisuttyo 2013.02.23. 08:57:08

A konzervatív (vagy konzervbe zárt) idős hölgyek szívrepesve csókolnak kezet OV-nak... biztos felajzza őket, hogy pár másodperce meg a nemzet "phallosat " markolta a zsebén keresztül e szent kéz :D
Amikor a beszéd végén ott állt a Balog,úgy nézett ki,mint aki alulról fölfelé néz istenére.Én már csak a kézcsókot vártam?DDD

Miért nem az ÉVET értékelte, benne a sok elbaltázott hülyeségeiket?
Miért nem szólt a nyomorgókról,a sosem lesz lehetőségeikről?
Miért nem szólt a baráti körének szabad rablásáról?

Szórta a rizsát a híveinek, akik úgy hülyék, meg elmebajosak, mint Orbán!
Ezt a palit istenítitek??? Kár hogy bezárt az OPNI!
És a sok szolga, még tapsolt is neki! Kész elmebaj, ami ebben az országban van! Orbán egy beteg pojáca!
... de sebaj 2014-ben hív és varja GRAZ -ban... a dillos klinika ahová a vereség után járni szokott.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 09:06:20

Hétfőn módisítják az alaptörvényt. minden Ottlik mŰvet ezután csak Márai írhatott.
Szégyen, gyalázat ,..nem tudta kitől idéz! pedig egy igazi, valódi, díplóóóómás magyar értelmisssségi az tudja hogy kitől idéz, nem téved, mindig pontos.
Viszont szuper pontosan tudja a bemagoltakat, és lecsap arra aki téved :D , hajrá magyar semmihez se értő minielnökünk.

Műveletlen, primitív vagy simán BIRKA embereknek persze, hogy nem számít, ha HAZUDIK Orbán, még akkor is, ha idéz valakitől!Művelt emberek körében ilyen csak lenézést kaphatna! Ha "önmagát idézi", akkor mekkorát hazudik????

room_101 2013.02.23. 09:08:38

Az országnak mindíg is, most is pont olyan kormánya van, és lesz is, amilyent megérdemel. Úgy is mondhatnám, megélhetési politikusok azért lehetnek, mert többségben vannak a megélhetési szavazók, a "dögöljön meg inkább a szomszéd tehene is" mentalitásúak. Ezért nem is lesz változás itt 20-30 évig legalább. Ezt egyre többen ismerik fel, és mennek el innen, és ennek legnagyobb kára, hogy fenti mentalitás még nagyobb többségbe kerül.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 09:09:00

A nagy Birkamenet fasiszta szervezője mondaná:

"Ki merészeli azt állítani, hogy összetévesztette volna a két szerzőt?Egyik kezében szotyola, másik keze zsebre dugva, hát mit akartok még? Melyikbe fogjon könyvet és melyikkel lapozzon? Nektek semmi nem elég? " ---hihihi

felcsutisuttyo 2013.02.23. 09:14:20

valaki kifelé menet megkérdezte: AZ ÉV ÉRTÉKELÉS MIKOR JÖN ??????????????????????? (csúnyán néztek rá a BIRKÁK)

"Na mindegy...ezen is túl vagyunk. FELEJTŐS amit hallottunk!"---ezt egy józanodó BIRKA monda válaszul , igaz az orra alatt...(nehogy kilátszódjon a "piros alsó" is a narancs gatya alól):DDD

ob.szerver 2013.02.23. 09:40:08

@Ad Dio:

"De igen volt. Bár már az is hatalmas dolog, hogy az eladósodás megállt."

Az a baj, hogy ez nem hit kérdése. Tavalyelőtt a manyup miatt csökkent, tavaly a GDP 7%-ával nőtt. Ezek számok. Vitatkozhatsz velük, csak nem érdemes.

"A kiadási és a bevételi oldal egyenlege nagyon nagyot javult."

Tavaly kb 700 milliárddal több adót szedtek be mint 2010-ben, az átlagos adóterhelés 3%-kal nőtt, miközben a reáljövedelmek 4%-kal csökkentek.

Ha úgy egyensúlyoztad ki a családi költségvetést úgy, hogy nem adsz eleget enni a gyereknek, és felhasználtad az évek óta spórolt lakástakarékpénztári betétjét amit a napi kiadásokra fordítottál, és ezt közben sikernek éled meg, akkor ehhez csak gratulálni tudok.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 09:45:24

Tökéletesen követte a fidesz "szentháromságának " követelményét: hazudni, lopni, csalni!!
Hazudott és csalt az adatokat illetően, az ország egyre romlik, lopott idézeteket -hibásan,- .

Egyébként a fidesz hatalom nem áll másból mint hazug kommunikációból, -légvárakat építenek,- karaktergyilkolásból.
Az évértékelői színvonala tökéletesen mutatja OV egyre romló állapotát.
Az országgal nem törődnek.

István Farkas49 2013.02.23. 09:48:35

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Számodra ha nem református akkor nemis ember? Csak kérdem hogy tisztába legyek a dolgokkal.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 09:51:19

Enervált, üres, nem a zemberek helyzetével foglalkozó beszéd volt.
BESZÉD? Miket mondok.
FELOLVASÁS!
Gyurcsányé az igen , az beszéd volt!
Egy biztos, ez nem lesz elég március 15-én, mivel az ellenzéknek nincs hely , az ellenzéki zemberek is a Múzeum elé mennek. Sokan.. lesznek a sértett emberek..és ott fütty lesz nem taps...(.Bár az Orbán ÁVÓ is ott lesz...lehet hogy ott lesz a végső összecsapás? )

Úgy, hogy a hangot levéve egy komikusan groteszk, grimaszokat vágó kisember szájmenése volt látható.

jo.e 2013.02.23. 09:52:19

@Akitlosz: Azért ezt a "ennyit keres..." -ot 1 picit át kéne értékelned. Ez a legnagyobb demagógia és csúsztatás ami a keresetek körül szóba kerül.
Az indexen idéztek 1 MTA tanulmányt:
index.hu/gazdasag/2013/02/21/munkaeropiaci_tukor/
Csak 1 mondatot idézek: "Összességében a minimálbéreseknek csaknem fele, pontosabban 47,5 százaléka csal adót a becslések szerint, átlagosan 95 ezer forinttal keresnek többet a bejelentett bérüknél"
Persze ennek jó része nem az alkalmazott, hanem vállalkozó, de a sírásban ők is élen járnak ebben azt hiszem megegyezhetünk.
---
Sokan hiányolják a tényeket a beszédből. Milyen tényeket? Bruttó, nettó, ehhez viszonyítva, ahhoz viszonyítva, eurostat, mnb? Melyiket? Vagy mi a tény? Az éhségmenet? Vagy a békemenet?

felcsutisuttyo 2013.02.23. 09:56:32

idelle · egymondatban.blog.hu/ 2013.02.22. 22:55:01
ünnepnap van ma, elsősorban azért, mert Orbánnak elfogyott a mondanivalója. nem maradt más, csak a díszlet. a semmitmondás. a hazudozás. a félrebeszélés.

azt, hogy ezt egy polipopológus nem veszi észre, nem kommentálom.
IGAZAD VAN, EGYETÉRTEK...DE nem polipopológus, hanem Fidesz politikát-toló-gus:)

felcsutisuttyo 2013.02.23. 10:00:17

ez a látványos hosszú távra tervezés kirakat a rövid távú gondokat és a megoldások hiányát hivatott leplezni ---ÍGY VAN !

Azért ekkora időtávokkal dobálóznak, mert kockázatmentesen mondhatnak, amit akarnak, számonkérhetetlenül, csak 4 évre szól a mandátumuk, és mert a saját ténykedésük ideje alatt nem tudnak megfelelő eredményeket felmutatni. -PONTOSAN...

EZ A KAMU AZ EGÉSZBEN!

Ad Dio 2013.02.23. 10:00:57

@ob.szerver:

"Az a baj, hogy ez nem hit kérdése. Tavalyelőtt a manyup miatt csökkent, tavaly a GDP 7%-ával nőtt. Ezek számok. Vitatkozhatsz velük, csak nem érdemes."

Nem is kell, mert nettó ökörségek.
Tanulmányozd át ezt a táblázatot, és megokosodsz. Forrás: Index. Nem vádolható kormánypártisággal.

index.hu/gazdasag/2012/11/06/adossag/

A nettó államadósság persze nő. Ez sajnos "természetes". Amíg van államháztartási hiány, addig nőni is fog. Csak nem mindegy hogy hány százalékot kell befoltozni. De ez a nettózás csak annak izgalmas, aki a kákán is csomót keres. Az számít, hogy a gazdaság állapotához képest hogy áll az adósság. GYökérbe lemenve: ha egy család keres 100e ftrintot, akkor egy 30 ezres törlesztés durva. Ha 500ezret keres, akkor meg smafu.

Ezt csak egy hívő nem érti meg.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 10:02:51

Azt mondják:"Nagyot bakizott Orbán"

Nem bakizott!
Ennyit tud!
Ő ilyen! :DDDD

Steve123 2013.02.23. 10:09:05

Orbán egyszer már az adózással kapcsolatban is felvázolhatna valamit. Talán tényleg jó lenne egy ilyen adóalkotmány.
kerdezzbatran.blog.hu/2013/02/23/ioz_730

felcsutisuttyo 2013.02.23. 10:09:11

A gátlástalan öntömjénezés egy kettős bóvliba szorított ország
vezetőjétől nem kis teljesítmény, van aki ezt is meg tudja magyarázni.
Nemzetünk nagy szinésze
improvizált és nem jött be.
Majd holnap ismét színre lép és még nagyobbat fog bukni.
....pl. 21 re lapot húz...akkor irány Graz .....D
Graz-ba már többször is " beutaltatta " magát.., (mert megutáltatta magát)
de mindig visszazavarják, mert nekik nem kell még egy elmebeteg, aki kiskirálynak képzeli magát, miközben egy mocskos pávatáncos, aki ugyan sohasem hazudik, de még egyszer sem mondott igazat.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 10:15:45

O.V. beszédének rövid fordítása:
Látjátok feleim....barátaim, hölgyeim és uraim, "pógárok,(csak így suttyósan)....
por és kamu vagyunk....

felcsutisuttyo 2013.02.23. 10:20:35

"Mára hóesésre ébredtünk, megállíthatatlanul jön a tavasz" mondta Orbán. Nagyon fejlett kiértékelési tehetsége van.:DDDDD

"pógárokhoz " szólt..és mutatták a prémbundás hatvanéves hölgyeket....
Nemzeti Törpe, Te Valóban azt hitted, hogy ezen az összejövetelen bárkinek is lehetne negatív véleménye a rendszerről? Ezeket Te fizeted az adófizetők pénzéből, hogy elégedettek legyenek és tapsoljanak!!!!!!

felcsutisuttyo 2013.02.23. 10:25:44

Ezek a meghívott emberek, bundás hölgyek, jól öltözött urak, elégedett emberek, orbán rezsimjének kiszolgálói. Ők a régi reakciósok, és most orbán megteremtette nekik a jólétet. Ezek csak önmagukra gondolnak és felsőbb embernek érzik magukat. Behunyják a szemüket, fülüket mint ahogy az egyik férfi is mondta "nem figyelek oda". Hát így kell ezt tenni, csak az számít ami nekik jó, a a többi ember dögöljön meg. Ezek nem is akarnak tudomást venni a többi ember sorsáról. Az ilyen emberek, mint Nemcsák is /köpönyeg forgató, jellemtelen, tehetségtelen színész / azt mondta" én mindig megtalálom, hogy jól éljek"!! ( Tiszta Lázári felfogás....:)

Ezek itt, , azelőtt is jól éltek. ne mondja nekem senki, hogy ezalatt a három év alatt nőtt rájuk szőrmebunda, meg testre szabott télikabát. jól megválogatott vendégsereg volt, sehol egy panelproli, sehol egy valódi nyugdíjas, sehol egy devizakárosult. igaz, a fidesz bigottjai közt ilyen nem is található.
Ezek a BIRKÁK előtt olyan meggyőzően idézte Ottlikot Márai álnéven, hogy az értelmiség is elhitte, hogy egy és ugyanaz a szerző.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 10:30:42

"Egy műveletlen (negyedrangú focista) miniszterelnöknek nyilván a beszédírói is műveletlenek (és lehet, hogy ők sem tudnak focizni.....)"Mindig butábbakkal és műveletlenebbekkel és tehetségtelenebbekkel veszi körül magát mint Ő. (lásd Tömjén, Arogán,Tállai, GiroszÁsz,..stb stb.)

aszekelyek 2013.02.23. 10:42:28

@ob.szerver: a családi költségvetésben is lehet ésszerű megoldásokat alkalmazni. A gyerekre meg a mi nyugdíjunkat használtuk fel, mert az értelmes kiadás. míg az a sokat siratott kötelező manyup, ami két fillért nem ért , a legtöbbeknek , teljesen bizonytalan kifizetési ígérettel , akkor azt mondom , hogy ami van és felhasználható a sok további megszorítás és IMF kölcsön helyett , akkor inkább a kiegyensúlyozás az ésszerű , azzal az összeggel is. Főleg úgy , hogy még meg is kérdezték , mit akarok vele. nem duzzasztotta tovább a hiányt sem. Az meg a másik. nem nagyon beszélnek manapság erről, hogy ha nem nyúltak volna hozzá, két és fél éve az IMF kormányozna itt , nagy semmi lenne, nem szociális kiadások ésszel , eközben a fene se tudja, mit csinálnának azzal a megtakarítás állománnyal azok, akiknek a zsebébe azt bajnai kormánya kijelölte volt tenni. Csak idéntől esetleg kezdődtek volna a kifizetések. Ha ugyan...

ezen közben két és fél éven át még tovább növesztette volna az a hiányt és folyamatosan kellett volna az adóinkból a nyugdíjkasszába tenni ahelyett is pénzt. A legjobb esetben De szerintem ha akkor az IMF kormányzott volna , és nem nyúlnak a manyup vagyonhoz, akkor a nyugdíjak lettek volna erősen megvágva , ahogyan azt láttuk nem egy országban , ahol kezelte az IMF a kiadásokat.
Természetesen a bankok a mérhetetlen aljas viselkedésüket tovább csinálhatták volna és nem kértek volna tőlük a bajból is részt venni, csak a hatalmas hasznukat hurcolták volna kifelé innen. Itt valami sosem látott nyomor lenne szerintem. De persze arról is zorbántehet lenne a szlogen a hazug szájukból. Mindezt el tudtuk kerülni azzal a két intézkedéssel, és szociálisan ma sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint lennénk , ha a galád tervüket meg tudták volna valósítani. Konkrétan a zorbánoccse.... és hehehe, nemtudmicsinálni... Jó, ha észben tartjuk, hogy ki röhögött előre ezen, hekkora szegénység szakad az országra és ezért Orbán hamar lemondásra kényszerül. Előre ittak balgán a medve bőrére. végig kaffogtak is, hogy nem létezik, hogy még mindig nem álltak ki mögüle a támogatóik.

Elárulom a kedves közönségnek, hogy azért nem álltak ki mögüle, mert ugyanazt tudják, amit ide leírtam. mennyivel lehetne rosszabb a helyzetünk, ha nem Orbán kormányozna és nem így.

Ez sem hit kérdése.

Mindezeket , amit felsoroltam , követelte is rajta a bukott népség. Az IMF kölcsönt , a megszorításokat, amiket alig vártak .
Milyen erőszakosan támadták , hogy akit lehet szabadítsanak ki az adósságaikból ?
Milyen söpredék ellenzék az , amelyik alig várja , hogy borzalmasan megszorítsák a népeket és mindegy mi lesz velük , csak a politikai ellenfelük bukjon bele ?
Plusz az őket támogatók legyenek a pénzüknél. - költői volt a kérdés és benne a válasz is.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 10:43:45

"Ennyi unatkozó embert egy helyen még nem láttam!A közönséget,( a holdudvaron kívülieket) nem merték mutatni, mert az érthetetlenség sugárzott róluk , hogy hol is vannak és mit hallgatnak ?"

Lehet, hogy nem tudták, hogy hol vannak és mit hallgatnak, de azt biztosan tudták, hogy MENNYI PÉNZÉRT.
Na?e mennyire saccoljátok?
Annyit segítek, hogy a HÖK-osok 2011-ben 1500 forintért tapsoltak neki! (azóta infláció van..nem kicsi hanem nagy..:D
(Igaz, itt ülhettek székben, ott meg a lépcsőn)!

felcsutisuttyo 2013.02.23. 10:46:09

"Márai Sándor-idézetet konferált fel évértékelőjében Orbán Viktor, a gondolatot el is mondta. A gond csupán az, hogy az valójában Ottlik Gézától származik – észre is vették sokan.

Jaj má'! Ne, má!
Mindig ez a kötözködés!
Az ország, mit ország, a világ esze sem tudhat ilyen apróságot pontosan!

Kérdezték volna a Vidi-Fradi meccsről!
Még azt is tudta volna, hogy mikor vakarta meg a tökét Stopira, Paraiba, vagy Vinícius!
De azt nem merték megkérdezni tőle!
Mindig csak ez a csomókeresés a kakán.........Ö, ö, ö kán-kán!

felcsutisuttyo 2013.02.23. 10:52:08

Orbánusz duplán bakizott!! (""A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig."--ez volt az egyik baki, mert nem attól idézte aki mondta)
A MÁSIK BAKI ennek a tartalmából fakad:Ugyanis a rendszerváltáskor a szocializmus gazdaságát nem tönkre tenni kellett volna,manapság pedig nem csicskáknak adni a földeket,pozíciókat,hanem a meglévőhöz hozzáadni kellett volna!Úgyám!!
Nem szétverni a textilipart pl.,hanem ahhoz hozzáadni azt,ami miatt a szocializmusban elspóroltak belőle a mai úrhatnám elvtársak!Mégpedig a saját munkájukat,tudásukat!Itt pl nem Kuszaszemű Szemfényvesztő Tündérországi Matolcsyra gondolok,hanem az igazi hazafiakról,akik érthették is volna a haza ,és annak gazdaságának irányítását!És ha így lett volna,még tán rendszert sem kellett volna váltani!Csak dolgozni, becsülettel, emberséggel!
De hát mit tegyünk,ha mind a kettő hiánycikk volt akkor!?
Ma meg pláne!!

aszekelyek 2013.02.23. 10:56:38

@graycivil: ezt a szellemi baromságot "vakancia??? " egyedül találtad ki? Nem tudsz elég jól magyarul ? Vagy ez a mécárosúr féle , fellengzős pózerség újabb gyöngyszeme? Szerintem az utóbbi.

@felcsutisuttyo: nagyon sok fiatal is volt ott. bundában ki a fene ült ott? Senki. Lehet , hogy a hóban odamenéshez felvették, ami van. Tudod az nem egy szezonos kabát. 15 éveket is lehet használni azt. Ha jól tárolják és jól van kikészítve. Véririgykém.
Ami azt illeti, a sok év alatt, amig a szocik-szadesz-mdf prémbundás hölgyei kormányoztak , hogy nem lett minden szegénynek prémbundája ? Ami pénzt felszedtek adósságba , annak is kellett volna lennie.

KrustytheClown 2013.02.23. 10:59:40

Most mé' báncsátok ezt a szegin embert? Őbenne bízunk eleitől fogva. Olyan sok jót tett a magyar nemzetért!

Igaz, a 180 ezres fizetésemből 157 ezer lett, amióta kormányon van, de a különbséget biztosan a szegények között osztotta szét. A pénzecském vásárlóereje pediglen megnövekedett mindezzel ellentétben.

gnme 2013.02.23. 11:00:15

legnagyobb kommunista, akit tévében 2013-ban látni

0% empátia
0% üzleti érzék

ökörség patakokban, valami hülyétől, aki a beszédeket írja

aszekelyek 2013.02.23. 11:01:44

@Fatal Error! System Halted!: az is költői kérdés , hogy a baloldaliaktól elvárták volna , hogy azt a xart egyék tovább , amit ők tálaltak nekik.

De amilyen okosak a mi baloldali szavazóink , nem kértek belőle többször. Mert hiába mondják nekik ma is , hogy az finom , egy kóstolás bőven elég volt , hogy ne akarjanak belőle többet.

Értem én , hogy dühíti őket , hogy Orbán menüsorát meg nem köpködte kifelé az ő tábora.

Megeszi a kedves ellenzék , amit főzött , maga.

aszekelyek 2013.02.23. 11:04:54

@Airgüzü: látom nem végig hallgattad. megemlítette a vörös alsóra narancsot rávevőket , akiknek azért kilóg a vörös alóla.....
Vagy hallottad de nem értetted. Az gyakran elő is fordul sokakkal , hogy nem is értik meg , amit Orbán mond.

aszekelyek 2013.02.23. 11:08:59

@Fatal Error! System Halted!: orvost nem választunk , csak szakmai hírnév alapján. Nekem pld Altmann -nak hívták a gyerekorvosomat. A kolléganője meg Erdély országból való volt. ketten együtt remekül kigyógyítottak és sokkal később nagy örvendezve látták , hogy két szép gyerekem is lett , valamint élek.
Kicsi koromban nagyon sokat tettek érte. Egy nem jutott eszükbe soha. firtatni, hogy ki zsidó vagy nem és mérkeresztény vagy erdélyi.

Nagyon hüjjének kell lenni egy ilyen kérdés feltevéséhez is , amit feltettél.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.23. 11:15:22

@A pöttyös az igazi dbeata: b.öszme (a Török Gábor is, ha ezt kilistázta).

hoplita 2013.02.23. 11:17:10

Akkora modoros, semmitmondó szar duma volt, hogy egyben nem is tudtam végignézni.

Még nem elég...jó....mint vezérmotívum, mondja koszorús szerzőnk.:)

Jaja...elszavalta vóna vácimisi hasonló című halhatatlanját, a sok poszt - és kriptokomcsi faszfej véresre tapsolta vóna a tenyerét és mindenki elégedetten elmehetett vóna haza...vagy a gecibe.
(az utóbbit javasolnám inkább...)

Megöregedtél, kis csuti törpegecigány, az a helyzet, még meg csúnyán és nem csak testileg.
Húszéves tervekkel meg kábítsd a deszkán baszott anyádat..:(((

Ad Dio 2013.02.23. 11:18:42

@ob.szerver:

"Ha úgy egyensúlyoztad ki a családi költségvetést úgy, hogy nem adsz eleget enni a gyereknek, és felhasználtad az évek óta spórolt lakástakarékpénztári betétjét amit a napi kiadásokra fordítottál, és ezt közben sikernek éled meg, akkor ehhez csak gratulálni tudok."

Ez megint tö jól hangzik, csak a valósághoz semmi köze. A valóságban ez sokkal inkább úgy hangzik, hogy rászoktatod a családodat a sült libamájra kaviárral. Persze nincs rá pénzed, de hiszen ez "jár" neked. Felveszel egy valag hitelt. Merthogy majd jó lesz. Nem lesz jó. Nm tudod fenntartani a dolgot, ráadásul a hiteleket vissza kell fizetni, úgyhogy még annak a szintnek is aláesel ahol a libamáj előtt voltál.

Gigantikusan nagy hiba és könnyelműség volt az MSZP kormányok részéről az adósság elszalasztása.

gnme 2013.02.23. 11:18:43

@KrustytheClown: kellett a píz kamatra (tőkére sose volt) meg segílyre

ráérő idődben gyere és nézz szét a neszűrben, olyan sokan vannak és olyan rászorulók, hogy tövig rálépek a gázpedálra a neszűr mellett, nehogy kilopják alólam a kocsit

félelmetesen mesüge a beszédírója, ..ilyen rémfilmek jutnak eszembe, vagy ilyen vígjátékok inkább

index.hu/video/2013/02/23/orban_halalra_untatta_a_hallgatosagot/

felcsutisuttyo 2013.02.23. 11:20:27

@aszekelyek: Székely névvel meg se szólalj!!!! ...a Székely fafaragásu kapukat mindig lepisilem..... ..és a székelygulyást is utálom már.....kommentjeid, meg csal légypiszkok,. szóra sem érdemes!!! Menj Orbán sejhajt nyalni!!!!

aszekelyek 2013.02.23. 11:20:29

@Akitlosz: nem hiszik. majd meglátják, mint az előző két évben.
Köszönjük a jó indulatot..... , minden esetre.

hoplita 2013.02.23. 11:23:31

@aszekelyek:
Húsz év múlva mán dög leszel, libafos..nekem meg az teszik.:))

@felcsutisuttyo:
Én is tuskókra szoktam hugyozni...úgyhogy mozogjál bazmeg, mer' lebrunyállak, te köcsög.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 11:24:01

"Orbán Viktor országértékelésre jelentkezett be, azonban nem az országot, hanem önmagát értékelte, méghozzá le: Magyarország miniszterelnöke vagy nincs tisztában a tényekkel, és akkor súlyos problémák vannak a valóságérzékelésével, aminek a következményei beláthatatlanok, vagy – és ez a másik eset – hazudik, esetleg finomabb és meghitten ismerősebb megfogalmazásban: nem bontja ki az igazság minden részletét."-ez egy idézet a mai sajtóból.

aszekelyek 2013.02.23. 11:27:44

@felcsutisuttyo: kirekesztő , gyűlölködő ! Nem veszed észre, hogy magadat járatod le ?

Hüjjének lenni persze demokratikus alapjogod. Csak szánalmas.

hoplita 2013.02.23. 11:30:39

@aszekelyek:
"...nagyon sok fiatal is volt ott. .."

Ja..ismerek belőlük párat.
A "leszekénmégnagyfityiszes" kis undormány gecik, mint valamikor a párttitkár faszát szopogató buzgómócsing kiszesek...amilyen te is vótál, te libafos.

kifordított nagyanyó 2013.02.23. 11:31:56

Baszod viki,tudod mi lesz veled 20 év múlva?!
Jó esetben akkor szbadulsz!
:))

hoplita 2013.02.23. 11:35:08

@gnme:
Mi van, berényi vagy?

felcsutisuttyo 2013.02.23. 11:36:28

Azért egy székely viccet elsütök Neked Te székely:)

Az egyszeri Székely ember megy az úton, valamikor 2010 áprilisában, egyszer csak elhalad mellette egy szekér, és mit ad "isten", hát ki ül a szekéren, ki hajtja a lovakat? Hát maga a megváltó Orbán Viktor. Az egyszeri Székely ember odakiált Orbánnak.

- Hé, Orbán Viktor, hát elvinnél-e engem?!

- Hova?

- Az ígéret földjére.

- Ahol egymillió új munkahely van? Ahol 70 százalék alatti az államadósság? Ahol 7 százalékos a GDP növekedés? Ahol kolbászból van a kerítés?

- Oda, oda.

- Hej, tudod mit, Székely ember, a fülkeforradalomnál rámruházott hatalmamnál fogva, elviszlek, én biza, hogy elviszlek.

- Jól van, Orbán Viktor, no és mondd, messze van még az ígéret földje?

- Nem, egyáltalán nincs messze.

No szekerelnek, szekerelnek hosszú időt, ebédre einstandolnak egy pár körtefát az út szélén, Orbán házi főzésű pálinkával kínálja a Székely embert, a döglött dakota ló elpottyant pár magyar citromot, Eltelik egy év, eljön 2011.

- No, Orbán Viktor, messze van még a kánaán?

- Nem fiam, ugyan nincs olyan közel, mint gondoltam, de nincs messze.

Szekerelnek tovább, az út szélén közmunkások dőlnek ki a sorból a forró nyári napban, mert nem kapnak vizet. Szembe jön egy éhségmenet. Közben langyos Széll Kálmán terv lengedez. Elérkeznek a 2012-es táblához.

- No, Orbán Viktor, messze van még a Kánaán?

- Ne türelmetlenkedj, fiam, mert rád küldöm Szalai Annamáriát! meg Tőkés Lászlót...Mondtam, hogy nincs messze!

Szekerelnek tovább. Szembe jön pár emigráns, aztán egy pár éhségmenet, eltévedt diáklázadók Budapestről, akik valami hidat keresnek, de mennek tovább, Elérkezik 2013.

- No, Orbán Viktor, messze van még a Kánaán?

- Ne ugrálj fiam, mert rád küldöm a TEK-et! Mondtam, hogy nincs messze. Ha nem tetszik, menj vissza a faragott kapuid földjére...

Mennek tovább, éhséglázadások törnek ki, az egész út egy nagy éhségmenet, a Jobbik és a cigányok egymást verik, az emigránsok csapatostul vonulnak az ellenkező irányba, és elhagyják az országot. Elérkezik 2014.

- Orbán Viktor, messze van még a Kánaán?!

- Hát fiam, most már bizony tényleg messze.

Mondaná Orbán Viktor, ha volna a székelyhez hasonló becsülete, de nincs, ő sosem fogja bevallani, hogy tulajdonképpen az ellenkező irányba megy a szekere. A viccbeli székely lehet, hogy nem bontotta ki az igazság minden szálát, de hazudni nem hazudott. Otthagyta a hazug minielnököt.

hoplita 2013.02.23. 11:37:41

@kifordított nagyanyó:
Én szeretnék belőle fáraót....akarom mondani fárajót csinálni.

aszekelyek 2013.02.23. 11:40:44

@Ad Dio: tegyük még hozzá, hogy ha ne adja isten, nem Orbán kormányozna , és a következő etapban is , akkor ennél sokkal rosszabb helyzetben lenne a fogyasztás is. Meg még sok minden más is.
Az ingamozgással nincsenek a tömegek tisztában. meg azzal sem, hogy meg volt cinkelve az a fogyasztás.

Csak nézik , ahogy báboznak nekik ezekkel a számokkal.

Most nyögik azt , az egész ország nyögi de sokaknak még ez sem tud logikai összefüggéssé nemesülni a fejecskéjükben.
Inkább gyűlöljük a zorbánt , mer mondták az atv-ben, hogy arról is a zorbántehet. már egy komoly személyiségmintázatot látok abban, ahogyan a felelősség nem vállalása bizonyos típusoknál előtör. Nem is könnyű elismerni, hogy át lettem verve, mert aszittem , hogy, pedig dehogy és most azt szívjuk, de mindannyian. Olcsóbb , énvédő magatartás , hogy a zorbántehetróla.

Karinthy jut eszembe. A rossz tanuló felel.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 11:46:45

A sok Orbánba szerelmes hogy ki fog akadni amikor a valóság eltöri a narancsoptikát...Be kéne tiltani ezeket az agymosó technikákat amikkel nyomulnak ezek szektások,mielőtt polgárháborúba,vagy irredenta háborúba keveredünk!
.....bár az előrelátható választási csalás esetén már jól látható , hogy KÓDÓLVA VAN A POLGÁRHÁBORÚ--4 MILLIÓNAK MÁR MINDEN MINDEGY.

kifordított nagyanyó 2013.02.23. 11:49:12

@hoplita: Asserossz!De lehet lámpavasra is!:))

felcsutisuttyo 2013.02.23. 11:49:25

Éljen Orbán Viktor!!!!
Éljen Orbán Viktor!!!!
Éljen Orbán Viktor!!!!
....kenyéren és vízen a Déli-sarkon!

Tönkre vágta az országot, elüldözte a magyar fiatalságot Berlinbe, Londonba és Párizsba.

Éljen Orbán Viktor!!!! ....kenyéren és vízen!

Mail Undelivered 2013.02.23. 11:50:19

Kedves TG!
Vajon miért nem vagyok azon meglepődve, hogy kényesen kerülöd a beszéd tartalmi csúsztatásait, hazugságait, pontatlanságait. Valószínűsítem, hogy egy politológus ugyanannyi kultúrából és etikából építkezik, mint egy szarjancsi politikus.
A felcsúti öltöző félhomályában majd meglapogatják hátadat.

aszekelyek 2013.02.23. 11:50:22

@Akitlosz: az a 14 % , akinek van , az viszont nem költi ,mint részeg matróz , amije van.
Nagyon okosan költött eleddig is, mert nem másért van neki megtakarítása. Jó régen kipukkadt a jóléti állam lufi. nem csak nálunk. Akiknek nincs megtakarításuk , jórészt az adósságaikat nyögik és az a pénz megy ki a bankokon át. Amit itthon tudna fogyasztani, ha nem nyomták volna fel 150-ről 240-50-re a svájci frankot. Vagy ha nem ugrik bele abba a csapdába. Amire kifizetnek egy olyan autót, amit svájci frank kölcsönnel vettek, pld vagy tévét, biztosan két kategóriával jobb árát fizetik ki rá. Közben meg számolgatják a filléreiket. Talán ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy mekkora összegű devizahitel állomány is van, ami a fogyasztást ezekben az években agyoncsapja.
Azt meg én nem hiszem , hogy ez nem volt kitervelve. Véletlenek nincsenek.

aszekelyek 2013.02.23. 11:52:21

@Ad Dio: Arra állnak lesben a bukotték, akik ezt pontosan tudják. Majd veregetik a vállukat , hogy bezzeg , mikor ők kormányoznak... Na ezt nem kéne hagyni nekik.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 11:52:48

Kedves Vezetőnk éppen a siker szárnyán mennybe menő felhőjáró dagi pufók angyallá vált volna, mikor az elhamarkodott születésszámmal büszkélkedéssel igazán tökön rúgta saját magát, és csak nem sikerült az a mennybemenetel sehogy.

Micsoda pech, hogy nem csak az idézetekből, de a statisztikákból sem készült fel rendesen. Utóbbi akkora öngól, hogy az előbbiek nélkül akár tudatos habonyárpi merényletet is sejthetnénk a háttérben. Ha én lennék a habonyárpi sem tudnék ötletesebb és kínosabb módot kitalálni Viktornak a nyilvános rommá égéshez.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 11:55:05

"a magyar gazdaság 2008-as összeomlása mögött az áll, hogy a szocialisták felrúgták azt a megállapodást, hogy az ország nem vesz fel külföldi hitelt szociális kiadásokra." - mondta, mint akinek a 2008 előtti eseményeket törölték az agyából. Mert nekem úgy rémlik, hogy a szociális kiadások hitelből finanszírozása Megyó száznaposával kezdődött, amit voltatok szívesek megszavazni ti is a már akkor sikerként ünnepelt kamattámogatott lakáshiteltömeggel együtt, amire szintén csak hitelből telt és telik ma is, és hitelből fog telni még vagy tíz évig, mire lejárnak. Ráadásul a 14. havi nyugdíjjal ti akartatok erre az egészre még rálicitálni. Úgyhogy az fasza, hogy a CÖF plakátszöveget sikerült fejből felmondani, de el kéne végre dönteni: a szocik dögöljenek meg, mert a ti asszisztálásotokkal az államadósság terhére hitelből finanszírozták a szociális kiadásokat, vagy a Bajnai dögöljön meg, aki eltörölte a tarthatatlan és finanszírozhatatlan rendszert. Mert a kettő együtt követelése jókora muhaha faktort és inkompetencia bizonyítványt hordoz magában.

aszekelyek 2013.02.23. 11:56:46

@komplikato: BLA, BLA...

SD@Mail Undelivered: vajon miért nem hagyod ki , hogy ebből az alkalomból is megrugdosd T.G.-t ?

Fatal Error! System Halted! 2013.02.23. 11:58:56

@aszekelyek: először is olyan ország, hogy Erdély, nincs.

Másodszor, én csak feltettem egy olyan kérdést, amiből leszűrhető, mennyire hülye is Steffike. Természetesen pont annyira, mint gondoltam. Arról, hogy te nem tudod értelmezni, amit írtam, illetve csak azért szólsz közbe, hogy okosnak tűnj, már nem tehetek.

"Olcsóbb , énvédő magatartás , hogy a zorbántehetróla."
Kik is elmúltnyolcéveznek immáron 3 éve?
Nem tudom székely vagy-e, de remélem nem mindegyik ilyen hülye, mint te, mert akkor tényleg nagy szarban lesz az ország, ha a te szellemi színvonaladnak megfelelő büszke külföldiek fognak ideszavazni.

aszekelyek 2013.02.23. 12:03:57

@hoplita: aszongya, húsz év múlva, hümm , nem biztos. Mindkét szülőm megérte a 77 évet. Mamám a 78-at is. Lehet , hogy korán örülsz.

@felcsutisuttyo: tisztázzuk! Amikor szavaztak róla a parlamentben , kevéssel a kormányváltás után , megmondták megyóék , hogy hitelből fogják finanszírozni? Sztem nem. Éppen akkortól hazudtak végig másfél , két évet, amikor ezt meg kellett volna mondaniuk. Amikor leléptették megyót, pont a nagy bajgödörben ültünk. nem azt mondták, hogy kedves nép,most akkor ezerrel spórolni és befizetni minden adót, mert különben megnézhetitk magatokat!. Lovak közé dobták a gyeplőt. Ugrándoztatták a pannon pumát és kakóbiztosan talicskázták ki a közpénzt, pld az szdsz. megyótól tudjuk azt is. Az úgy nekik jobban megérte.
Akik meg ezért tüntettek , azokat jól legyalázták és összeverették.

hoplita 2013.02.23. 12:05:48

@aszekelyek:
Ne haggyad libafos...mongyad, csak a habtesteden át, tokásmalac.:))

mókáné 2013.02.23. 12:05:52

Orbán Viktor miniszterelnök tegnap elmondott beszédét óriási ováció követte és pozitív visszhangja volt a Facebook- on is. További sikeres munkát kívánunk a Fidesz-KDNP- nek!

www.facebook.com/timea.knausz

livengood 2013.02.23. 12:06:02

Semmi értelmét nem látom ezen beszédek elemzésének. Egyiket sem néztem, vagy hallgattam meg, elég volt végig hallgatni az elemzőket és itt elolvasni a kommenteket ahhoz, hogy a jövőben is így tegyek. TG helyében sem írtam volna többet róla mint ezt az egy mondatot:

"Téved, aki azt hiszi, hogy ezek a beszédek önmagukban bármit is eldöntenek, meghatároznak, hogy elhangzásuk után bármi is egy csapásra megváltozna."

Annyi mindenről kéne, lehetne beszélni, miért pont a semmiről? Ma egyedül Hoplitáért volt értelme idelátogatnom, legalább röhöghettem egy jót. :)

mókáné 2013.02.23. 12:08:40

A kormányoldal célja a hátralévő egy évben feltehetően valami ilyesmi lehet: fontos szimbolikus lépésekkel (nemzeti szuverenitás), kis eredményekkel (több gyermek született, csökkent az államadósság), nagy jövőképpel (a most még számonkérhetetlen 20 éves „mesterterv”) meggyőzni a kormány szavára még fogékony választókat,

Nézze, Dr. Török Gábor! Nem szimbolikus üzenetek ezek, hanem konkrétumok. Megfogható dolgok az üres szócséplés és valamiféle kósza remény helyett. Ha több gyermek születik, már nagyszerű! Ha több munkahely lesz, kifejezetten jó, márpedig lesz és akkor ezek mind inspirálóan hatnak a hallgatóra, mert a szeretet hangja, amit hall.

A maradék 18 év a Fidesz-KDNP hosszú távú terveire mutat. Szintén reménytkeltő: van és lesz teendő bőven.

hoplita 2013.02.23. 12:09:00

@aszekelyek:
De te nem fogod, mer' addig még agyhelyen verlek, libafos.
Eccer úgy berágatsz, hogy megteszem.

@felcsutisuttyo:
Egyezzünk ki egy irredenta polgárháborúban..
Neked mindegy, neked úgyis lőni fognak.:)))

mókáné 2013.02.23. 12:11:43

2013-ban valóban a felemelkedés éve jön”; „meg kellene nyerni a fiatalokat, valahogy meggyőzőbben kellene érvelni”. ()Ebben a helyzetben a „nem jó, de jobb” – ami logikájában (nem félreérteni, csak ebben!) emlékeztet a „történelmileg úgy alakult” gondolatára - anélkül ad magyarázatot a Fidesz melletti választásra, -

Nem egészen értek egyet Török Gábor elemzővel, hiszen a jónál jobbról hallottunk és nem ahogyan esik, úgy puffan majd, hanem igenis átgondolt koncepció a jövőre nézve. A magyarok boldogulása e hazában, mint a beszéd fő mondandója, de hozzáteszem nem volt olyan korosztály, melyet ne szólított volna meg a miniszterelnök, szinte személyesen és minduntalan a dicséret hangján.

Nagyon fontosnak gondolom a pozitív üzeneteket!

hoplita 2013.02.23. 12:12:57

@mókáné:
".... Ha több gyermek születik, már nagyszerű!..."

Tényleg nagyszerű, hogy kábé 32 ezer szutyok ork helyett 35 ezer bújt elő a retkes anyjából.
Ez nagy öröm é bódocság...
Ugye megbocsátasz, hogy nem örömködök veled?

mókáné 2013.02.23. 12:13:57

a félig tele – félig üres klasszikus megközelítésében szeretné szavaztatni a választókat 2014-ben. Leginkább az ellenfelein múlik, hogy megteheti-e.- írja Török Gábor.

A pohár félig tele van. Ez a Fidesz-KDNP egyik nagyon fontos üzenete és nem az ellenfeleken, ellenlábasokon múlott/múlik, mert ha a DK, Jobbik EGYÜTT 2014- en múlna, ez a pohár már régen üres!

„régi figurák, jól ismerjük őket, és pontosan tudjuk, hogy mire készülnek” – mondta most, - Igen. Nem ma jött le ugyanis a falvédőről a Fidesz-KDNP sem, erre utaltam alább és efelől most már ne legyen kétsége senkinek! Értik a dolgukat és el fogják végezni a feladatot, melyet rájuk bíztak a választók.

Ad Dio 2013.02.23. 12:15:32

@aszekelyek:

Röviden: ejtek rá.

Induljon be a gazdaság, álljon be egy új egyensúly, és baromira nem fog érdekelni hogy melyik párt vallja majd a maga sikerének.

Ez a nemzet érdeke. Nem egy-egy pártté.

mókáné 2013.02.23. 12:16:43

@hoplita:

A romák a legnagyobb sikerünk, kik pénzből keresték meg a kenyerüket. :)

KrustytheClown 2013.02.23. 12:18:01

@mókáné: Kedves Asszonyom, Önnek nagyon sok sütnivalója lehet. Gratulálok hozzá! Nem elég, hogy beveszi a Tisztelt Miniszterelnök Úr süket dumáját, hanem még tekerint is rajta. Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!

mókáné 2013.02.23. 12:18:50

@Ad Dio: @KrustytheClown:

"Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!"

Legyen elképzelésünk a jövőről, a következő 20 évről. Megszüntetjük a függőségeket. Felsorolni sem könnyű, mennyire szerteágazó tervei vannak a miniszterelnöknek! Már csak 18 év van hátra.

Az inflációval és a kommunizmussal kellene kezdeni valamit. A haza nem lehet ellenzékben! Mert a hajó közös és evezni kell.

Jobban teljesítünk, de nem elég jól. Sok-sok forrás az unió költésvetéséből. Szövetségek tucatnyi országgal. Nem gyáva éhenkórászként kaptuk. Új akciótervek és lehetőségek. A Fidesz-KDNP növelte a nyugdíjak értékét. Munkahelyvédelmi akciótervét is tovább fogja a kormány bővíteni. Tehát jobban teljesítünk, de még nem elég jól.:)

aszekelyek 2013.02.23. 12:18:57

@Fatal Error! System Halted!: sose magyarázkodj, mert az még rosszabbá teszi. a népnyelvben használatos az Erdélyország, ha bele is feketedsz.

Kis szépséghiba, hogy amíg volt elmúltnyócévi elqrás, bevallottan, addig soha, senki semmilyen ténnyel nem támosztotta alá, elfogadhatóval, hogy a zorbántehetróla. de mindenről. Az , úgy nem leht tény. Az politikai érdekből sulykolt hazugság.

Arról a legkevésbé sem tehet Orbán , hogy a kormányok abban a nyolc évben elősegítették , hogy devizában annyira mértéktelenül eladósodjon a lakosság.

Nem közölték , hogy tessenek addig takarózni, ameddig a takaró ér. Azt sem Orbán hitette el velük , hogy a költségvetés köszöni , jól van. nagy a jólét, ugrándozik a pannon puma. Miközben rémes számok voltak a valóságban. De persze azt nem adták ki. Viszont ehelyett letagadták a vizitdíjat, kórházi napidíjat, és lehazugozta orbánt a főhazudós. Aki azt vállalta el megyó után, hogy végighazudja a népnek azt a másfél két évet. orbán igazat mondott, rosszabbul éltünk nem kicsit, nagyon, mint azelőtt négy évvel, amikor átadta a kormányt. Látszat jólét volt , amiről hazudoztak a népnek. Azt ígérték, hogy rendbe hozzák, , könyörögtek érte. A sok megszorítással sem jutottunk semmire.
Most halljuk, miről tehet ezek közül orbán? . Többen is figyelmeztették a szoc-lib kormányt, hogy baj lesz, intézkedjenek a svájci frank hitel miatt. Is. Két süket fülre leltek. Svájci jegybank, IMF . Na erről is azorbántehet ?

Még soha semmiféle levezetés , számok nem láttak napvilágot arról , hogy miként segített volna bármin is , ha sikerült volna megakadályozniuk a szociális népszavazást.

Csak kaffogják, hogy azorbán akadályozta őket . Sztem meg a nép szavazott. de összeget nem tudtak mondani. Min és mennyit javított volna, ha megcsinálhatják a zt az elátkozott reformnak becézett leszavazott akaratukat . Többek között azért is szavazták le azt, mert nem volt kibontva arról sem a teljes igazság. Csak argumentum volt , hogy ők azt akarják. Pont.

@Sunyi, aljas, álcivil birkamenet takarodó!: nevetséges vagy.

Ad Dio 2013.02.23. 12:23:59

@mókáné:

Kedves! Maga csak bizakodjon hosszú távon ha úgy látja jónak. Én szkeptikus vagyok. Nekem elég a ma meg a közeljövő.

2013.02.23. 12:24:40

@mókáné: akár Rákosi alatt, meg Kádár alatt, jönnek-mennek a tervek, de eredmény meg sehol.

@KrustytheClown: és ezekkel van teli az ország....:(

@hoplita: :D Látom, nem lankad a harci kedv, üde színfolt a lényeglátó szókimondás! Egyébként másképp nem is lehet ezt kibírni! :(

@kifordított nagyanyó: dettó.

@gnme: lassan felnő a nagy kommunista vezérek sorába, valóban.

mókáné 2013.02.23. 12:24:50

@livengood:

Sakkozógép, dinamó, Rubik kocka.. Okostojás nevű játékról tudunk-e? 5 aranyat gyűjtöttünk a tehetséges magyar szakmunkások révén. Emeljük meg kalapunkat a magyar szakmunkások előtt! Közösen aratunk valami maradandót. Szinte minden a magyarok nagy műve volt.

2010- ben Magyarország végre a saját kezébe vette a sorsát! A gyengeség nem válasz! Aki fél, azt megharapja a kutya, ledobja még a roller is.

Nagyon pozitív hangú beszédet hallottunk. Optimista és dinamikus. A magyaroknál új időszámítás kezdődött.

aszekelyek 2013.02.23. 12:26:25

@Trollmagnet:

értem. Ha az van a makro tankönyvben, ortodoxék mantrája, akkor attól se jobbra, se balra. Szép , pártállami hozzáállás. itt gyors változásokra kell readálni és nem csak makro, mikro szinten is. A világ pedig változik. Bár lehet , hogy amakro tankönyvedben ezt nem írják.

Felhívom a kedves figyelmedet rá , hogy a múlt században is egészen másképp volt minden, mint a XIX. ben. és ez a XXII. -ben is egészen más lesz , mint a XXI. -ben. - ben

Nincs olyan földrész, ahol ne hatalmas változások álltak volna be. ne szorongasd olyan görcsösen azt a makro könyvet. .))

persze tudom, hogy sokan érdekeltek benne, hogy minden úgy történjen, ahogyan a könyvükben van. :d
@ob.szerver: erre ne spóroljatok. Még egy ciklusra készül. Nem végez félmunkát , mivel maximalista.

mókáné 2013.02.23. 12:27:27

@Ad Dio: @hoplita:

Nem felejtjük el, hogy Együtt tették tönkre az országot és Együtt tennék tovább tönkre 2014- től. Mint húst a legyek dongják körül őket a külföldi nagyhatalmak. Pedig erősnek lenni mindig jobb, mint gyengének.

A Fidesz-KDNP jobban teljesít, kérem vegyék észre, és akkor HAJRÁ MAGYARORSZÁG! Hajrá magyarok. Viszontlátásra.

Netuddki. 2013.02.23. 12:30:21

@hoplita: Csak a Móka Miki felesége...

mókáné 2013.02.23. 12:33:38

@Hepci:

"Mesterterv..."

Mestertervek voltak. De a mesterterv lényegtelen. 20 éves terv? Kérem, ezt 1993- ban kellett volna már elkezdeni a Fidesz-KDNP- nek! Hol voltak idáig?

Általában nem látnak tovább 4 évnél. Jó azt mondani, ha 4 évre van programjuk! Nem hiszem, hogy erről az elemzőnek beszélni kellene! Mert nem lehet túllőni a célon.

aszekelyek 2013.02.23. 12:33:55

@mókáné: a villanyvasút is... , meg még ezer más , az űrkutatásban is. Kutatás fejlesztés külhonban tele van magyarokkal. Meg az informatika is. ennyit a sakkozógépről. Neumann Jánosról:D Az ellenzékhez talán nem jutnak el ezek a hírek... ? :DD

Szerintük:
Mink , magyariak itten , egy ügyű fiuk vagyunk kérlek , a pusztából és mint ilyenek, maximum kicsik merjünk lenni. Hát nem??? :)

Egyik fanyalgó sem tesz említést arról, hogy a gdp 5-6 %-át szánják kutatás fejlesztésre költeni. Arról hallgatnak, mint a sír. Szép hétvégét neked!

2013.02.23. 12:34:14

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: higgy a pszichiáterednek, és nyugodj le!

Valszeg egy bankár jobban érti a tőzsdei működést, mint a karcagi lelkész. Ennyire egyszerű. Hogy Te Varga Mihályra buksz, neked az jobban bejön, szíved joga, de: léci ne zsidózz, mert nem tündérke vagy akkor, meg kisasszony, hanem egy nulla IQ-s liba, és ezt a tényt még a jelmezed se tudja eltakarni, hiába finomkodsz naphosszat...

mókáné 2013.02.23. 12:35:51

@kovi1970:

A Fidesz-KDNP valóságérzékelésével nincs nagy baj. Hiszen amit üzennek: siker, boldogság, jólét – ezek pozitív dolgok. Nem váltanak ki kontraproduktív hatást. Sok ez vagy kevés?- kérdezi Török Gábor, hiszen úgy látja a kormány még nincs tele a pohár: Húzzunk bele!

Elnézést, itt nem volt világos: kik húzzanak bele? A Fidesz-KDNP vagy a DK Jobbik Együtt 2014- ben?

felcsutisuttyo 2013.02.23. 12:37:03

@mókáné: Szegény Bírka:DDDDDDDDD BEEEEEEE:)

2013.02.23. 12:37:33

@Khal Drogo: elő kellene venni most a sok lopott pénzt Svájcból, amit a fidesz még porschebankos, illetve postabankos korból oda szivattyúzott, és visszaforgatni a közösbe...

@Trollmagnet: aszekelyeknek a javára kell írni, hogy ő 20 éve szopja, szóval ő igazi keménymag, de a jámborabb és szívósabb fajtából. Neki még szíve is van...:)

mókáné 2013.02.23. 12:38:06

@livengood: @aszekelyek: @Letícia:

"azsan provokatőr :)"

További szép hétvégét kívánok a Blogtársaknak is!:)

aszekelyek 2013.02.23. 12:38:45

@bigapples: nagyon szellemes és plasztikus leírás. Bajnainál Joschka Fiscer se volt rossz.... Kissé tájékozódtem a zöldnek magát mondóúrról..... Németeknél élő barátnőmtől. Schröderék hagyatéka. ez volt a legpozitívabb, amit mondott. nekem égnek állt a hajam a szövegétől. Főleg attól , amit összehordott az EU -ról.
Őszerinte már minden a legnagyobb rendben van . Tökélyre vitték az egyenlőséget is.. Kb ilyeneket mondott.

2013.02.23. 12:39:30

@xvxvxv: így van, monoton közöny ül rajtunk...:(

felcsutisuttyo 2013.02.23. 12:41:38

@mókáné: Móka Miki felesége....kacagás.. MOST JÖTTEM RÁ, HOGY TE CSAK EGY FIZETETT BIRKA VAGY, HOGY PROPAGANDA SZÖVEGEKET NYOMJÁL A SZARRÓL...--nem is érdemes figyelni rád..olyan vagy mint az ATV-n beírógató Lukácsné ADDLE:)))))))))

Fatal Error! System Halted! 2013.02.23. 12:42:07

@aszekelyek: áruld már el, mi annak a tankönyvnek a címe, amiből ezeket a a sablonos jobber riposztokat lehet megtanulni.

Ha nem olvastam 1000 ugyanilyet a szektatársaidtól, akkor egyet sem.

aszekelyek 2013.02.23. 12:42:51

@Letícia: hihihi...a postabank? régen le volt játszva, ellopva, minden eltüntetve, kibogozhatatlanul, mire 98-ban orbán kormányra került. .De elő kéne venni bizony a külföldre hordott , itthon nem adózott nagy pénzeket. Egyetértek.

mókáné 2013.02.23. 12:43:48

@felcsutisuttyo:

Nagyon sok még a nyitott kérdés. Meg kell nézni: ki s mekkora? Hiszen (sajnos) nem megy az MSZP az Együtt mögé, de meg kell állapodni!- sürgeti az elemző. Legyen közös lista vagy két különálló az lényegtelen most.

Ostobának lenni joga a politikusnak is! Mégis: meg kell kötni egy megállapodást! A miniszterelnökről való megállapodás még kérdés: Bajnai vagy Mesterházy? Vagy más?

Orbán Viktor volt az egyedüli, aki egészen különböző pártokat tudott összehozni. Eddig soha, senki más.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 12:44:54

Gondolom most vért izzad, TörökG. Nagyon Gáz (vagy GrázÁgoston...(magyarázni kicsit nyalósan a sz..t:) és a többiek:))))

aszekelyek 2013.02.23. 12:46:44

@hoplita: A leszekénmég nagy jobbikos fiatal , az mennyivel is szebb , jobb ? De szerintem az egy két élű dolog. Az egyetemen jobbikosok és a keleti országrészben , munkásosztályban erősen eltérnek egymástól több dologban is , tapasztalatom szerint .

2013.02.23. 12:46:46

@aszekelyek: locsold fel magad, a postabankot a fidesz fosztotta ki...:)))

felcsutisuttyo 2013.02.23. 12:47:42

ne is vegyétek észre a MÓkás- nét.. ez PROVOKATÖR......:D
Szarni rá! ( na erről jut eszembe...megyek WC-re:)))

mókáné 2013.02.23. 12:48:24

@hoplita:

Mert a kínálat, amit az LMP és a Jobbik nyújtani tud elég lesz-e nekik? Zárójelben kérdezem: megint ez a két párt együtt? Miért? Mi az, amely mentén őket kapcsolni lehet? A Jobbik persze biztos bejutó lesz- emeli ki Török Gábor, hiszen a Jobbik nagyon népszerű az egyetemisták számára.

De vajon képes lesz-e kilépni a szélsőjobboldaliságból?

2013.02.23. 12:49:24

@hoplita: hol van knausz? Ír még ide? (;D)

mókáné 2013.02.23. 12:50:55

@felcsutisuttyo:

Izgalmas kérdés lehet a bizonytalanok megszólítása. Mert ha valami eddig nem sikerült az nem biztos, hogy ezután sem fog, hiszen a választók egy részének mindenkiből elege van!

A bizonytalanok bizonytalansága általában az aktuális hatalommal szemben nyilvánul meg. Orbán Viktor ezért feléjük is szólt.

felcsutisuttyo 2013.02.23. 12:52:44

Nemzeti Évértékelés?
Évértékelés nélkül..Csak a Sz...os narancs fényezése volt:)))))
Nagyon büdös volt ott a helyiségben!!!!

mókáné 2013.02.23. 12:53:52

@Letícia:

"hol van knausz? Ír még ide? (;D)"

Úgy tudom, már csak a fociért él-hal és Kubatov Elnök úrnál van állandóan.

www.youtube.com/watch?v=hacCkGsTHOY

aszekelyek 2013.02.23. 12:53:54

@Fatal Error! System Halted!: mondom , hogy ne szorongasd azt a tankönyvet ! Másikat se követelj. Nekünk nem kell beleírni az semmiféle tankönyvbe , sem brosúrába. Végigéltük , tudjuk , mi és hogyan történt. A fejünkkel gondolkoztunk és alakítottuk ki a véleményünket arról , hogy mi is abban a valós , amit a drága jó ellenzék mantráz. Mondom , séróból.

Behozhatatlan hátrány , értem én , hogy fáj. Van valami , amiben már nem hiszünk. Bár ismerjük.

A makroökonómia ortodox tankönyvi leírásának örök érvényűségében.

Sokkoló lehet neked ez. Azért próbáld feldolgozni.

Pelso.. 2013.02.23. 12:54:08

@aszekelyek: "hogy ha ne adja isten, nem Orbán kormányozna , és a következő etapban is , akkor ennél sokkal rosszabb helyzetben lenne a fogyasztás is. Meg még sok minden más is."

Amennyiben neked fizetnek az ilyesmiért, úgy kissé érthetőbb..
Bár, számomra nincs az a pénz, hogy ekkora barom legyek.

mókáné 2013.02.23. 12:59:10

@Hepci:

"intézményesültél? :D"

Hivatalosan is Fradi tag lettem. A héten már részt vettem a Fradi-Pápa mérkőzésen. Tehát Elnök úr rendelkezésére állok!

De a kommunikáció is érdekel.:)

aszekelyek 2013.02.23. 12:59:39

@Fatal Error! System Halted!: Elárulom neked, hogy engem egy nem Orbán fan tanított arra , hogy a további életemben ne higgyek el mindent , amit leírnak nekem.

Tudjak a magam fejével gondolkodni. Erre varrjál gombot. Épp államvizsgán és épp tankönyvben olvasott dologról volt szó. Közgázon használatos tankönyvről volt szó. Még ráadásul. :DD
Ám ez nem a könyvről szólt . Ma nagyon hálás vagyok neki ezért.
Az empirikus tapasztalat kedves honfitársam , mindennél többet ér.

2013.02.23. 12:59:51

@mókáné: aha, szóval Te vagy az! :) Sejtettem, ennyire nem lehet választékos minden agymosott fideszes, aki ide ír! :D

Kubatov elvtárs jó elvtárs, igazi délvidéki magyar. :D

aszekelyek 2013.02.23. 13:03:26

@Pelso..: Ki mint ál.... Látjuk, hogy nálad pénzért megy. legyél e valamekkora barom.

2013.02.23. 13:03:56

@Hepci: :D Hát ja, várható volt, hogy nagy célok felé tör! :D

márta)) 2013.02.23. 13:05:15

A kormányfő mindig értett a nagy" beszédek megtartásához, elmondásához. Abból mindenki azt hall/hallott ki amit csak akart. Nem volt ez másként most sem.
:(

mókáné 2013.02.23. 13:06:26

@Letícia:

"Sejtettem, ennyire nem lehet választékos minden agymosott fideszes, aki ide ír! :D"

www.youtube.com/watch?NR=1&v=iDkhUpBkBT4&feature=endscreen

tralla 2013.02.23. 13:07:29

@jo.e: Ha a minimálbéresek 47,5%-a adót csal, akkor pontosan tudni lehet kik azok. A többi szöveged meg hablaty, mint a jövő, amit vízionál. Viktor mindent a nullához mér, vagyis mindegy neki csökken vagy nő, neki ugyanaz. Hallgasd tovább!

márta)) 2013.02.23. 13:08:38

Na. Igen! Nem jó", de van akiknek mégis jobb, sokkal jobb, mármint az életminősége.

6.Lenin 2013.02.23. 13:09:24

Érdekes, általában 2-300 hsz után helyreáll a "rend" ezen a blogon, ha kiteszik az indexre. Eltűnnek a blogról-blogra száguldozó őrültek, már csak a megszokott nickek szapulják 1mást + a Fideszt+ Orbánt.
Ismét visszatért közénk Leticia is erősítve a jobbikos eszmékre hajazó tábort. 1 jó benne, még szolidabb, mint eszmetársa. "üde színfolt a lényeglátó szókimondás! " Hmm!

Hajrá magyarok!

aszekelyek 2013.02.23. 13:09:32

@Pelso..: nagyon jó, hogy ezt és így írtad. te vagy a célközönsége bajnaiéknak , akik a minimálbér adómentességét, értsd kis suska , és a nagyobb jövedelműektől el kell venni , jó sokat - ra vagy vevő. Akiknek másról nem is dumálnak , lényeges dolgokról , csak a zsebeikbe jutó pár ezerről.

Nagyon kis naív az , aki elhiszi , hogy csupán az vezeti őket, hogy a minimálbéreseket és a kiskeresetűeket pár ezerrel megdobják. Nagyon , nagyon kis butáknak kell lenniük ahhoz. Fel se merüljön bennük, hogy a nagy húsokat ők így akarják kiszedni a tálból de maguknak. Amíg a kis fecniken elrágódnak a szavazóik.

márta)) 2013.02.23. 13:12:47

Micsoda változás, régi, új! A kormányfő évértékelő beszéde kapcsán? előjöttek a blognagyasszonyok.
Jó, de tényleg.
:(

mókáné 2013.02.23. 13:16:15

@márta)):

„Már önmagában a kiemelés is világossá tehette, hogy a kormányfő kerülni fogja a túlzott – és emiatt könnyen ellentétes hatást kiváltó - sikerpropagandát,”

Igen. A mondás is úgy tartja: Jó bornak nem kell cégér! Továbbá: Az orvosokból lesz a legrosszabb beteg.

Khal Drogo 2013.02.23. 13:16:29

@Letícia: Attól tartok ők ezt nem így gondolják. Sajnos.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.23. 13:16:35

@mókáné: jézusom. :)

Esetleg átkeresztelhetnéd magad László56né-nek, az passzos lenne a tartalom szempontjából.

mókáné 2013.02.23. 13:18:33

@márta)): @Hepci:

Nem hiszem, hogy erről az elemzőnek beszélni kellene, de az EGYÜTT 2014- nek elő kell vennie egy B- tervet! Ez aztán, hogy miképpen legyen, itt lendült bele Török Gábor (rekedtség ide vagy oda) és akkor a DK- nak, illetve Gyurcsány Ferencnek miképpen lehetne ezt megoldani. Mert ez az, ami lényeges és fontos most.

Khal Drogo 2013.02.23. 13:18:58

@mókáné: Szeretője lett vagy mifene?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.23. 13:20:02

@6.Lenin: fú, Lenin, összekeverted a fecsegve ringó fecskét a recsegve fingó kecskével.

De sebaj, a mauzóleum ettől még nem dűl össze.

márta)) 2013.02.23. 13:24:09

@mókáné:

Hát.Igen. Pedig az lett volna az igazi, ha "sikerpropaganda" uralta volna a beszédet".
Millllyen jó lett volna hallani.
:(

6.Lenin 2013.02.23. 13:31:58

@Hepci:

Gondolom azt próbálod elhitetni, hogy a ballib rasszizmus az csak 1 üde színfolt. Nem lepsz meg vele.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.23. 13:45:11

@6.Lenin: a ballib rasszizmus milyen állatfaj?

Mindössze a Letíciával kapcsolatos frappáns lényeglátásodra céloztam...

xaverta 2013.02.23. 13:54:34

@aszekelyek:
"mennyivel lehetne rosszabb a helyzetünk, ha nem Orbán kormányozna"

Ez csak feltételezés, amint mondani szokták, ha a cápának lába lenne, megenné az oroszlánt is kategória. Az viszont tény, hogy ennek a kiváló kormányzásnak a hatására tavaly jelentősen csökkent a reál kereset. Persze, nem az aranytalicska díjas Simicskának. Gondolom, ez teljesen megnyugtatott.

6.Lenin 2013.02.23. 13:58:30

@Hepci:

Értettem, mire célzol.

"Ismét visszatért közénk Leticia is erősítve a jobbikos eszmékre hajazó tábort. "

Tehát nem azt írtam, hogy jobbikos lenne.
Ballib, mint ma minden "semleges"
És szolidan rasszista, de ezt már 1x neki is megírtam.
1 üde színfolt.
Amúgy semmi bajom vele, csak jó ismét itt látni.
Nekem senkivel sincs semmi bajom, veled sem.
Mindenki azt ír, és oda tartozónak álcázza magát, ahová akarja.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.23. 14:05:21

@6.Lenin: hova tartozónak igyekszem álcázni magam s mi helyett?

Ha eltalálod, kapsz tőlem 1 sütit a Gina cukrászdában (250 Ft).
Bár jobb neked, ha nem eszel olyan szart...

2013.02.23. 14:16:08

@6.Lenin: Hali öreg pajtás! Látom, morgós vagy, mint mindig...Azért mert eltűntem, és itt tobzódik a fideszes B-közép, nehogy azt hidd, a kinti világ is ennyire fideszes! Kínos lehet, szembesülni a valósággal,mondjuk nektek a receptoraitok a valóságra olyan zártak, hogy azon még az atombomba se tud keresztülhatolni. Ügyes ez a Viktorunk, hogy ezt elérte. Mondjuk, legalább nem fáj a valóság, drog a fideszhívés, valóban.

Anyám Borogass (törölt) 2013.02.23. 14:16:26

Most már nem az a jelszó, hogy "csak még idén szorítsuk meg a nadrágszíjat, jövőre jó lesz", hanem az, hogy "csak még 20 évig szorítsuk meg a nadrágszíjat...", és a hallgatóság tapsol, éljenez. De a másik oldal is kb. ugyanennyit tud felmutatni.
Irgalmatlanul nehéz évtizedek elé nézünk mi, átlagemberek, akármelyik politikai párt nyeri a következő választásokat.
Most mondom, hogy vissza fogjuk mi még sírni az "elmúlt 20 évet" taxisblokádostól, Bokros-csomagostól, chilei cseresznyéstől, Kaya Ibrahimostól, "elkúrtuk"-ostól, nokiás dobozostól.

2013.02.23. 14:21:49

@Khal Drogo: pedig muszáj lesz, mert bukni fognak, ha nem lesz pénzosztás. 2014-re itt éhséglázadás lesz...:(

2013.02.23. 14:24:36

@Hepci: bárhol is vagy, de nem a Vezért hiszed, rossz helyen állsz. E'van! :)

Engem nem kell félteni, "kardom" a régi, és OV beszéd még muníciót is adott hozzá...:)

Na de megyek inkább főzni...

Csácsumi Mártának is! :)

menőmano 2013.02.23. 14:27:54

Beindult a Hoffmann-féle fűnyíró, 22 oktatót rúg ki az ELTE BTK"

privatbankar.hu/karrier/beindult-a-hoffmann-fele-funyiro-22-oktatot-rug-ki-az-elte-btk-255397

Ez tény, s egyben szomorú valóság.

menőmano 2013.02.23. 14:31:29

Nahát, nahát! Micsoda meglepetés??!! Hallatlan.
:(

István Farkas49 2013.02.23. 14:40:56

@aszekelyek: Remélem azsem kerülteel az emlékezeted amikor orbán ellene szavazott olyannak aminek illett volna ha ő olyan nagy hazafi ! Ha lehetne kérnék liswtát. köszi.

Khal Drogo 2013.02.23. 14:50:33

@Letícia: Lesz

Tanári béremelés
További eü béremelés
Rezsicsökkentés
Egyes élelmiszer ÁFA csökkentés
Családi adókedvezmény kiterjesztése
És talán a köztisztviselőknek / közalkalmazottaknak béremelés

Plusz 2014-re fognak átadni egy rakás nagyberuházását

Az hogy honnan lesz ezekre pénz, fogalmam sincs. Illetve van még 200 milliárd a maradék manyupokban, azokat szerintem idén kinyírják, mindenki visszalép és a pénz befolyik.

6.Lenin 2013.02.23. 14:54:37

@Hepci:

Akkor nem jól fogalmaztam.

A legtöbben "semlegesnek" igyexik magát álcázni, de néha kilóg a lóláb.
Szerintem közelebb vagy az általam ballibnek nevezett táborhoz, mint bármelyik másikhoz.
Bár sok esetben másként nevezik magukat, de valójában összeérnek bizonyos pontokon.

Ezért is van az, hogy általában amennyivel csökken/növekedik a jobbik, szinte drb-ra pontosan növexik/csökken ballib oldal is. történelmi példa is van, nyilas->ávós->szoci->kapitalista->akármi.

Az alap ugyanaz, csak az elnevezés változik, mint a széljárás.

menőmano 2013.02.23. 14:57:36

Jobban teljesítünk, de még nem elég jól, főleg a kis jövedelmű családok helyzete nehéz, ezért 2013 második felében számukra indít a kormány akciótervet – mondta, "

Hát! Ja! Mondjuk vannak fiatalok (is), egyedülállók (is), az Ő helyzetük is nehéz. Mindennapi életminőségükben - tömegek- csak vegetálnak. Tologatják a rezsi csekkeket, hogy mást ne emlitsek.
szerintem.

6.Lenin 2013.02.23. 15:02:07

@Letícia:

Sajnos el kell mennem, később válaszolok.
Bocsika.

menőmano 2013.02.23. 15:15:09

"A küzdelem célja egy erős ország, ehhez a fiatalokat is meg kell nézni, a cél, hogy a 2013-ban meginduló gazdasági növekedésnek mindenki részese legyen. Közös munka, közös siker.
Ezért fontos, hogy a fiatal tehetséges szakemberek legalább egy ideig itthon is dolgozzanak.
Csak így lehet egy nemzet tartós felemelkedésén dolgozni – mondta, majd a szokásos hajrá Magyarország, hajrá magyarok formulával zárta beszédét"

Hát.Ja. Csak ha mégsem lesz gazdasági növekedés, akkor életminőség javulás sem lesz.
Csak nem röghözkötéssel" kellene itthon tartani a fiatalokat , hanem jól megfizetett, valódi munkahelyek létesítésével.

Totálisan jó gondolatok, jó lenne, ha igaz lenne. Majd meglátjuk.
:)

menőmano 2013.02.23. 15:18:01

hmm. Kit érdekel, hogy elmegy e, avagy sem.
:((

nyünyüge 2013.02.23. 15:19:56

@törökgábor:
Meghallgattam az Aréna második felét. A Jobbik helyzetének értékeléséből (mármint hogy miért van ott, ahol, miért vesztett pozíciójából 2010 óta) erősen hiányoltam azt a tényt, hogy a kormánypártok igen sikeresen vették el tőle legjobb témáit, hogy most már tényleg csak a legszélsőségebb hangvétellel tudják felhívni magukra a figyelmet.

menőmano 2013.02.23. 15:22:50

hvg.hu/itthon/20130222_Ottlikot_idezett_Maraiket_Orban

Mindegy az, lényeg az idézet.

Én totálisan elnézem a kormányfőnek ez" a kis? bakit.

komolyan.

:))))

Doberdo 2013.02.23. 15:28:47

"Régi figurák és...pontosan tudjuk, hogy mire készülnek". Ismerős valahonnan. Igen, ezzel lehet legjobban jellemezni
Orbán Viktort és szűk csapatát, akiknél régebbi csak a Pozsegay
Et és csapata volt, ők sem haltak még ki...hanem a Fidesz természetes részeit képezik és, hogy mit akarnak ?

menőmano 2013.02.23. 15:34:48

"Ha Orbán Viktornak és Matolcsy Györgynek mázlija lesz és egyetlen új, külső kockázat sem leselkedik idén a magyar gazdaságra (azon az alapvető, belső kockázaton túl, amit az unortodox gazdaságpolitika jelent), 2013-ban akkor is 350 milliárd forintos lyukat kell betömni ahhoz, hogy a hiány a maastrichti kritériumnak megfelelő, 3 százalék alatti szinten maradjon" - közölte az alapítvány. "

hvg.hu/gazdasag/20130222_Haza_es_Haladas_350_milliardos_lyuk_van_a#rss

Hát ez tényleg "nem jó", hogyan lesz ebből totálisan jobb?

menőmano 2013.02.23. 15:40:19

www.teol.hu/tolna/kozelet/reszletfizetest-kerhet-aki-nem-tud-fizetni-485377

Nem csak ott", ez országos jelenség. s egyben szomorú valóság. szerintem.

Totális helyzet.

hoplita 2013.02.23. 15:59:36

@Letícia:
Szeva...:)
Hol jársz itt, ahol már a madár se, csak a libafosok, meg a faszfejek járnak?:DD

Na jó, van pár normális is..:)

hoplita 2013.02.23. 16:03:26

@Letícia:
Fogalmazzunk úgy, a fidesz IS...mert volt ott egyéb gengszterváltó rablóbanda is.
Viszont a kocaseggű princgabi lazán megúszta, a sleppjével együtt....

hoplita 2013.02.23. 16:07:14

@Letícia:
Fölötted mókázik....a zidegrenceremmel.:))

hoplita 2013.02.23. 16:11:07

@6.Lenin:
Ne hümmögj, gémiklós, aki nő.....vén besúgó, bazári majom....!

etwas kultur muss sein 2013.02.23. 16:11:08

@nyünyüge: "a kormánypártok igen sikeresen vették el tőle legjobb témáit"

Mit is, ha szabad kérdeznem?

hoplita 2013.02.23. 16:14:29

@6.Lenin:

Amúgy meg Leti mióta jobbikos, te elmeroggyant birkaganyé...?

hoplita 2013.02.23. 16:18:27

@Hepci:
De-de...ő szereti a szart, kajolja is kétpofára.

Hogy ez mekkora egy idióta barom...és meg is magyarázza.:DDDD

Majd mingyán besúvaszt téged is valahová, ez szeret skatulyázni, máshoz nincs is esze...

nyünyüge 2013.02.23. 16:25:09

@SzélsebesVelorex:
Trianon, Horthy, a nemzetközi tőke összefogása kis hazánk ellen, IMF, mint főmumus, ...

Babarczi választás előtti véleményét arról, hogy többek között a Jobbikkal szemben lesz jó a kétharmad nagyjából visszavonta, most már csak azt kellene revideálnia, hogy mi történik kétharmad esetén a Jobbik toposzaival.
hvg.hu/velemeny.publicisztika/20100215_fidesz_ketharmad_valasztas

6.Lenin 2013.02.23. 16:30:00

@Letícia:

Nos, miről is van szó tulajdonképpen.

Hoplita, mint üde színfolt. Ez 1 kicsit meredek, de nem olyan bonyolult.

Nyilván más lenne a véleményed, ha veled is hasonló hangnemben cseverészne, mint mondjuk fideszes honfitársaival, de...

Közös az ellenség.
Ezért ő nem úgy ír neked, te cserébe üde színfoltként kezeled, mikor ő másokat szexuális tevékenységre buzdít az édesanyjukkal.

Itt ér össze a két tábor. Közös az ellenség.

Más értelmet kap ilyenkor minden. Nekünk szabad.

Ennyi és nem több.

hoplita 2013.02.23. 16:46:09

mandiner.hu/cikk/20130223_milyen_jo_valtozasok_tortenek_az_elmult_harom_evben

Mellesleg ezek a "jól öltözött, bundás pógárok", amellett hogy igencsak öregecskék és valszeg már kádár apánk faszát is lelkesen szopdosták, két épkézláb, összefüggő mondatot nem bírtak a kamerába nyögni.

Intellektuálisan nem nagy kihívás fityiszesnek lenni.:)

hoplita 2013.02.23. 16:51:12

@6.Lenin:
Te nem fideszes vagy, hanem egy geciláda, egy nyálas, csúszómászó, gerinctelen csiga.

A cionbolsikat még kicsit durvábban küldöm az anyjukba...de például Balt is fideszes és még sosem emlegettem az anyukáját és sosem buzdítottam törvénybe ütköző szexuális cselekményekre.:)
Vajon miért?

Vajon miért téged, a libafost, meg a sunyigeci tőgyest pécéztem ki ebből a nem is kicsi társaságból..???

Na, gondolkozzál, bazmeg, ha nehéz is.

2013.02.23. 16:57:08

@hoplita: vágytam már arra, hogy megnézzem a Patás hatást...demoralizáló! :( De jobb ezzel szembesülni, mint nem.

@6.Lenin: van, amikor kiabálni kell, mert a hülyeség állandó! :((( És tökmindegy, milyen a színe valakinek, ha az IGAZSÁGOT mondja, velősen, és érthetően. Nem szépeleg azon, hogy hogy kell érteni a Patást, miközben már a csirkehátra se fussa...

Tudom, Te békés és szelíd jobber vagy, és ezért tisztellek is. Ám okosabbnak is tartalak annál, hogy állandóan hazudj magadnak. Ebből nem következik, hogy Bajnai, Isten ne adja, Fletó jobb lenne! Csak a szembenézés azzal, ami most van, ne fosszon meg a józan észtől. Én csak ennyit kívánok s teszek.

Szép további estét, megyek farsangi mulatságra! :)

6.Lenin 2013.02.23. 17:03:30

@Letícia:

Kellenes estét kívánok!

6.Lenin 2013.02.23. 17:05:35

@6.Lenin:
Bocs-> kellenes->kellemes

6.Lenin 2013.02.23. 17:32:35

www.portfolio.hu/vallalatok/oriasi_katasztrofa_fenyeget_a_sztarkozgazdasz_szerint.180198.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

"Ezek alapján Roubini pedig úgy véli, hogy két-három év múlva a jelenlegi gazdasági politikák a 2008-as pénzügyi válságnál sokkal drámaibb katasztrófához vezethetnek. "

Most már tényleg meg kéne állítani ezt az Orbán gyereket. Még képes az egész világot is megbolondítani.
Vagy megy nekik maguktól is, mint eddig?
Hmm.

livengood 2013.02.23. 17:34:20

@Khal Drogo: Kevés lesz a 200 milliárd, viszont számtalan módon lehet még adót szedni. Pl. gyenge forint. Még a baleseti statisztika is javulni fog, a butulás meg növeli a szaporulatot.

livengood 2013.02.23. 18:11:18

Ilyen egyetemekkel kellene megoldani a felsőoktatást, egy fillérünkbe se kerül:

index.hu/belfold/2013/02/23/charlesmolnar/

jjulie 2013.02.23. 18:14:19

@hoplita:

a balt is félresikerült kádárvakarék, és mint ilyen fogékony a jobbikfertőzésre, ezért szimpatizálsz vele, öröklúzer átlagalatti kunkibuci jóskapista

jobbikfertőzöttek egyesüljetek

hoplita 2013.02.23. 18:41:42

@jjulie:
Nem, faszfej, hanem mert dacára a politikai különbözőségünknek egy normális ember, ellentétben veled, te szarfaszú tapló.

De mondhatnék innen liberálisokat is, mint az általam egyszer akaratlanul is megbántott barigát...elnézést kérek tőle a távollétében is.
Vagy ott van sztyupid ekonomi...igen messze állunk politikailag, mégis tudunk beszélgetni, sőt, jót beszélgetni.
Vagy panel...szinte semmiben nem értünk egyet, mégse anyázom, sőt tisztelem, még ha nem is mutatom ki túlzottan.:)
De sorolhatnék jó néhány nicket, akik nem lesznek jobbikosok és mégsem esek a torkuknak.

De ezt te nem értheted, mert egy akkora fasz vagy, mint ide Hanoi.

jjulie 2013.02.23. 18:55:00

@hoplita:

légyszi engem azzal tisztelj meg, hogy semmennyire sem tisztelsz, és egy fikarcnyit sem értesz egyet velem

még a gondolatától is kirázott a hideg, hogy megtörténhetne, brrrrrrrrrrrrr

6.Lenin 2013.02.23. 19:11:35

@hoplita:

" ...dacára a politikai különbözőségünknek...."

szerintem csak stílusbeli különbség van az általad felsoroltak, és közted. A zsigeri ellenség közös. A zsigeri gyűlölet alapja is.
Jól tippeltem.

@jjulie:

Mióta ezen blogon boldogítasz bennünket ez a legjobb beírásod.

"még a gondolatától is kirázott a hideg, hogy megtörténhetne, brrrrrrrrrrrrr "

Ez különösen jó. Nem is tudtam, hogy 1 köcsög ilyesmikre is képes.
Vedd úgy, hogy megveregettem a vállad, megsimogattam kopasz kobakod. 3 centit nőttél a szememben.
Grat.

hoplita 2013.02.23. 19:17:28

@jjulie:
Ha tiszteletnek tekinted, hogy baszd szájba a jó kurva édesanyádat, akkor most megvagy tisztelve, te köcsöggeci.

@6.Lenin:
Ne a fejét simogasd, szaladj és szopd le.

Semmit nem értesz, te vén idióta majom.
Dögölj meg, szarok rád.

6.Lenin 2013.02.23. 19:28:05

@hoplita:

Mit nem értek?

Hogy tényfeltártál (beköpted a társaidat), hogy mentsd a bőröd? Még dicsekedtél is vele.
Hogy komoly erőfeszítéseket teszel a jobbik lejáratására?
Miből gondolod, hogy ezt nehéz észrevenni?
Nem vagy te olyan bonyolult krapek.

Téma lezárva.

jjulie 2013.02.23. 19:31:03

@6.Lenin:

nemár sántaagyú fideszparaszt, a te dícséreted még nagyobb szégyen, mintha az öröklúzer elvetélt kádárvakarék@hoplita: vetemedne rá

inkább hugyozd bele a hébehóba a fideszikszet, amíg el nem olvad

6.Lenin 2013.02.23. 19:35:59

@jjulie:

Nem baj. Azt kifelejtettem, hogy csak kesztyűben mernélek megsimogatni, és csak gondolatban.

Későn szóltál, már elolvadt.

graycivil 2013.02.23. 19:37:55

"Hazugságok és nagyívű ígéretek - évet értékelt Orbán Viktor

Megszokhattuk már, hogy az évértékelő hálás műfaj: a beszéd ezúttal is bővelkedett az ígéretekben és a hantákban egyaránt. Ha nem osztottuk volna már ki épp Orbán Viktornak a február havi Pinokkió-díjunkat, most egészen biztosan megkapta volna."

tenytar.blog.hu/2013/02/23/hazugsagok_es_nagyivu_igeretek_evet_ertekelt_orban_viktor

Khal Drogo 2013.02.23. 19:38:01

@livengood: Magyarországnak 3 jó éve lesz az államháztartásban. Az 1953, 1954, 1955-ben született férfiak 1-2% fog elmenni nyugdíjba, tekintettel arra, hogy 2013.01.01-től megszűnt a korhatár előtti ellátás megállapításának lehetősége végképp a férfiaknak, ide nem értve az egyetlen jogcímet, a korkedvezményes nyugdíjat.

Pl. okáért egy 1951-ben született férfi 60 évesen az alábbiak közül "választhatott" 2011-ben

1) Ha volt 38 év munkaviszony, megszüntette és nyugdíj
2) Ha a cég kifizetett a nyugdíjkorhatárig hátralévő nyugdíját az államnak, akkor nyugdíj

Ezen felül ha polgármester, katona v. rendőrtiszt volt, esetlegesen balettművész, színész vagy énekes, artista stb. akkor már a 60 életévét sem kellett bevárnia.

Vagyis a 2011-ben nyugdíjba vonulókhoz képest jelentősen csökkenie kell 2013-ban a nyugdíjazottak számának. Radikálisan kell csökkennie. Érdemes lesz 2014-ben összevetni a nyugdíjasok számát ( a 2013-ast a 2012-essel majd )

Továbbá komoly szétesés után az új hivatal, a Rehab. Szakig Szerv is előbb-utóbb csak elkezd felpörögni idővel. Tavaly csak a korábbi 40 ezer vizsgálat helyett csak 12-15 ezer vizsgálat ment le. 200 ezer ember kell felülvizsgálni.
Minden felülvizsgálat felezi, harmadolja, negyedeli a rokkantsági nyugdíjat, ami már egyébként sem nyugdíj, csak ellátás.

Szóval itt komoly megtakarítások várhatóak.

Azt azonban nem zárom ki, hogy a nyugdíjba nem vonulók nyugdíját szétosztják a ma már nyugdíjasok között.

mókáné 2013.02.23. 19:39:01

@6.Lenin:

" csak kesztyűben mernélek megsimogatni,"

Nem lehet az ilyen emberekkel kesztyűs kézzel bánni, sajnos.

Most linkelnék egy jó dzseszt, de ezt hallgasd meg! Csodás.:)
www.youtube.com/watch?NR=1&v=iDkhUpBkBT4&feature=endscreen

Khal Drogo 2013.02.23. 19:40:04

@livengood: Szerintem mindent egybevéve lesz adóemelés, kiadáscsökkentés kevésbé valószínű és továbbá lesz egyben lazítás is.

jjulie 2013.02.23. 19:42:32

@6.Lenin:

elolvadt mielőtt belehugyoztál volna?

sebaj, amíg újra lesz hó, tedd előbb időrendi sorrendbe a dembinszki hőstetteinek helyzineit, aztán abc szerintibe, majd küld el a kósának, ellenőrizze le

hoplita 2013.02.23. 19:49:46

@6.Lenin:
Mijakurvanyádat köptem én be, te szájbabaszott geci paréj?
Te agyamputált vén kriptaszökevény...hogy hugyozz anyádba, abba..((((((

És csodálkozol, hogy belelépnék a szádba, te rohadék geci, hogy a kurva anyádba szakadt vóna a vamzer fejed....
Szard össze magad, te féreg, te undorító ocsmány dög.
Megkereslek és kitaposom a beled......

Ki előtt járatok én le, meg mit?

Előtted, meg a fajtád előtt?
Szarba nem néz benneteket egyetlen jóérzésű, becsületes ember, mert gerinctelen férgek vagytok, fertőzés, amit ki kell kúrálni, dögvész, alattomos betegség, rák, aminek az amputálás az ellenszere.

Na, most már mehecc aludni, te rohadék, száradjon rád reggelre a bőr, te mocsok féreg.

6.Lenin 2013.02.23. 20:00:48

@mókáné:

"Nem lehet az ilyen emberekkel kesztyűs kézzel bánni, sajnos."

Minek bántani ezt a néhány tucat emberkét?
Szerintem 14-ig úgy is beleőrülnek a tehetetlenségükbe.

Semmi komoly ellenérv, olcsó vagdalkozás, nem kell komolyan venni. Önmagukat sem veszik már komolyan.

A zenét köszi.

6.Lenin 2013.02.23. 20:12:34

@Khal Drogo:

Azért remélem lesz tavasz + nyár + ősz is közben.
Nyáron 1 kis meleg sem lenne rossz.
Bár Orbán kiszámíthatatlan.

mókáné 2013.02.23. 20:15:10

@6.Lenin:

"A zenét köszi."

Szívesen.:) Gyönyörű dal!

menőmano 2013.02.23. 20:17:50

Nahát! hogy mik vannak? Újra régi "fényében" tündököl? itt az aranycsapat.
Igaz, régi, ócska műsor. de mindegy.
:(((

mókáné 2013.02.23. 20:23:14

@menőmano:

Bizony. Mi vagyunk itt a sava-borsa. :) A Bt- vel Együtt.

6.Lenin 2013.02.23. 20:25:48

-Úristen! Mi történt? Vakít e fény. Kié ragyog ekkorát?
-Lejött közétek, örvendjetek!
-Ki Ő. hozsanna néki.
-Hát, izé, menőmano. Ki a tosz lenne más?
-Igen?

menőmano 2013.02.23. 20:26:56

www.stop.hu/belfold/orbanbol-sosem-lesz-igazsagos-matyas/1125443/

Mivel Orbán történelmi jelentőségűnek nevezte kormánya teljesítményét, indokolt, hogy a STOP is történelmi párhuzamot vonjon.
Annál is inkább, mert ma van Mátyás király születésének 570-ik évfordulója.
Egy hasonlóság biztosan van kettejük között. A sok adó bevezetése.
Persze különbség is van bőven. A szeretett király ugyan minden egyes családot megsarcolt, de a befolyt pénzből rendbe tette az ország költségvetését, és olyan hadsereget épített, amelyik nemcsak megvédte a határainkat, hanem újabb területekkel is gyarapította az országot.
Uralkodása idején a lakosság békében, és nyugalomban élhetett. Orbán viszont (akitől persze senki nem vár országgyarapítást) hiába vezetett be eddig húsznál több új adónemet, fikarcnyit sem javult a költségvetés helyzete, mint ahogy a sikerpropaganda ellenére, a lakosságé sem.
Ma már 3 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, és újabb milliókat fenyeget a lecsúszás veszélye. Így elég valószínűtlen, hogy Orbán is megkapja a népétől az Igazságos melléknevet."

Egy picike olvasmány. Hát illllyenek vannak.
Hát, ha a költségvetés helyzete nem- de vannak nagyon sokan kiknek javult az életminősége. ...... mások meg haladnak az elszegényedés felé.
kész.ennnnyi.
:((

menőmano 2013.02.23. 20:28:52

@mókáné:

Magasságos egek ura!!! Van Bt-je is??? Úristen!!

mókáné 2013.02.23. 20:29:08

@menőmano:

"de vannak nagyon sokan kiknek javult az életminősége."

Hát igen. Ők a középosztály. Alakul ez!

mókáné 2013.02.23. 20:32:36

@menőmano: - nak van BT- je és akkor nem kell a másikat hülyének nézni, jó?

6.Lenin 2013.02.23. 20:37:18

Most olvasom...

Bütyökfalva-Alsón, Földönfutó János évértékelőt tartott.
Rájött, hogy kedves neje a tavalyi évben elverte az össze lóvét.
Az értékelés utáni sérülései a kedves nejnek nem látszanak súlyosnak. 8 napon innen vannak + már megszokta.
A szomszédok is szerettek volna értékelni, de F. János az adott időben nem volt otthonában fellelhető. Ennek folyamán az ügy ellaposodott.

Jó éjt!
Mindenkinek.

A Blues örök, a nyomor lesz a divat.

menőmano 2013.02.23. 20:37:34

Hát! ja. Totálisan alakul.

Magyarország úgy vezette be az egykulcsos adórendszert, hogy az alacsony jövedelműek terhei jelentősen nőttek az adójóváírás eltörlése, valamint a nyugdíj-, illetve az egészségbiztosítási járulék emelése miatt, miközben három év alatt milliókat hagy a magasabb keresetűek zsebében"

Így keresnek 5-10 milliót pluszmunka nélkül magyarok tízezrei"

*****

Egyre többen élnek a szegénységi küszöb alatt Magyarországon, a lakosság csaknem háromnegyede nem tud egy nagyjából 50 ezer forintos váratlan kiadást fedezni. Már 1 millió 363 ezer szegény él Magyarországon."

tozsdeforum.hu/gazdasag/csuszkalunk-a-szegenysegi-kuszob-alatt/

Totális helyzet.

graycivil 2013.02.23. 21:26:17

Az teljesen igaz, hogy El Curo "sokkal nagyívűbb gondolkodó", mint pitiáner ellenzéke.

El Curo országban gondolkodik. És az "ország kirakatának" szépítése sajnos áldozatokkal jár. El Curo abban hisz, hogy a külföld az "országot, és nem az embereket" értékeli. Tehát El Curo egy "kirakat-rétegben" gondolkodik, a társadalom többi része ("háttérlények") pedig csak "kiszolgáló személyzet", önálló identitás nélkül. El Curo "elfogadható emberveszteséggel" kalkulál. (Ezt maga is elismeri)

"Pitiáner ellenzéke" pedig egyenrangú embernek tekinti ezt a "lüzer-réteget" is, és ezzel veszélyezteti az "emberfeletti, nagyívű" terveket. Az ellenzék a "kirakat csillogása rovására tartja meg a forgácsot".

Eddig ebből annyit látunk, hogy "a forgács rendkívül sok, miközben a kirakat is pocsék".

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Khal Drogo 2013.02.23. 21:30:42

@6.Lenin: Ez nem biztos hogy politikai kérdés.

Khal Drogo 2013.02.23. 21:32:52

@Letícia: A legendás ügy vége mi is lett? 1 millió forint büntetés az egykori oligarchának? Prinz Gábornak?
A nagy elszámoltatás már akkoriban is nagyon ment.
1998-as áron eltűnt 100 milliárd.

Persze ekkora összegek ma is eltűnnek.

graycivil 2013.02.23. 22:04:07

"2012-ben több gyerek született, mint korábban, ez pedig a gyerek- és családvédelmi intézkedéseknek is köszönhető."

http://m.cdn.blog.hu/or/orulunkvincent/image/gyerekszületés.jpg

Lehet kezdeni kimagyarázni, FYDESZ-nyaloncok, ezt az ordas nagy hazugságot! Érdekes feladat...

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

déjá vu39 2013.02.23. 22:30:52

@poszt: Igaza van, Orbán Viktort nem célszerű kritizálni.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.02.24. 00:46:15

Pár dologgal szeretném kiegészíteni TG elemzését.

" kormányoldal célja a hátralévő egy évben feltehetően valami ilyesmi lehet: fontos szimbolikus lépésekkel (nemzeti szuverenitás), kis eredményekkel (több gyermek született, csökkent az államadósság), nagy jövőképpel (a most még számonkérhetetlen 20 éves „mesterterv”) meggyőzni a kormány szavára még fogékony választókat, a többieket pedig a „kisebbik rossz” retorikájával esetleg megszólítani, de legalább az ellenzéktől távol tartani."

Szerintem talán a legfontosabb dolog a konkrét, kézzelfogható, érezhető dolgok megtétele:

-rezsicsökkentés (amelyet mindeni fizet, hiszen állami támogatás révén tudott megvalósulni)

- most beharangozták hogy néhány élelmiszer áfáját lecsökkentik emberi szintre

-többen említették, hogy lehet a tanárok, valamint egyes közalkalmazottak fizetése is magasabb lesz

Ezen intézkedések önmagukban érnek legalább ugyanannyit, ha nem többet, mint az évértékelően elhangzott sikerpropaganda, mivel gyakorlatilag mindenkit érintenek így vagy úgy.

A pálya adott: 2014 áprilisáig kell ezeket az "eredményeket" jól időzítve, viszonylag egyenletesen bevezetni.

Az orbán-kabinet egyébként jól láthatóan a "húzd meg-ereszd meg" taktikájára építette négy éves kormányzását:

2012 közepéig-végéig mindent a lehető legnagyobb mértékig megemelni, majd 2013 elejétől a túlemelt árakat-szolgáltatásokat némileg lecsökkenteni, ami persze még így is magasabb jóval a kezdő árnál.

Így meglesz a "csökkentés" illlúziója,
valamint egy csomó pluszpénz jut az államkasszába (az iszonyatosan megemelt árak révén),
és még a nép is örül a végén, hogy "csökkentek" az árak.

Jól ki van ez találva, na.

Fontos még észrevenni, hogy Médiahatóságnak köszönhetően az elmúlt 20 év után páratlan médiahátszelet kapott a kormány. Ezzel már foglalkoztam, de sokan nem veszik észre, hogy médiának milyen alapvető szerepe van.

a médiaháttér segítségével pedig a fidesz akkor és azt tematizál, amikor és amit csak akar.
pl. a Rádió gyakorlatilag az orbán-beszédek napi szintű lerakata lett. mint régen Rooseveltnél a "kandalló-melletti beszélgetések".
Bemegy, felolvas egy előre megírt szöveget, az előadás kedvéért a riporter néha úgy tesz, mintha kérdezne valamit. Felettébb izgalmas, fordulatokkal teli előadás.

Orbánt egyébként, ha az ellenfeleinek lenne esze, itt lehetne megfogni. Folyamatosan gyávasággal vádolni, hogy csak stúdiók kényelmes foteljeiben, gőzölgő kávé mellett, valamint előre megírt beszédekben tudja elmondani a közhelygyűjteményeit.

A Fidesz mára egy kultusz lett. Egy szekta. a legdurvább személyi kultuszok egyikével. A kvk-k tömege bizonyítja ezt: míg a kormány népszerűsége az óceán mélyén, addig Orbán a legnépszerűbb politikusok egyike. A rivális pártvezéreknél messze népszerűbb.
És amíg a média 90%-a az ő szekerét tolja, addig népszerű is marad. Nem kell neki semmit csinálnia: csupán a Finkelstein és Birnbaum urak által megfogalmazott, előre megírt szövegeket felolvasnia. Elvégre nem a semmiért fizetnek nekik milliárdokat.

még egy dolog:
"szokása szerint – anélkül, hogy ellenfeleinek a nevét kiejtette volna a száján: „régi figurák, jól ismerjük őket, és pontosan tudjuk, hogy mire készülnek”"

itt nyilván az mszp-re gondolt, az mszp-t "egyenlősítette" az egész ellenzékkel.
Ez nagyon sokat mondó, hiszen gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ő, és rajta kívül az egész szavazótábor a fidesz-mszp duopóliumban, kétosztatú világnézetben gondolkodik. pozitív pólus-negatív pólus. Jin-jang. Két egymást kiegészítő összetevő, feltételezik egymást.

Ezt igazolja, hogy a fidesz-tábort óriási mértékben a szocik, a szoci tábort pedig óriási mértékben a fidesz gyűlölete tartja egyben. mindkét oldalról profin felépített gyűlöletstratégiák vannak, amelyek a fidesz-mszp jin-jangot széttörni hivatott racionális érvelést lehetetlenné teszik.

Összefoglalva: "minden a legnagyobb rendben", a másfélmilliós fidesztábor egy emberként zár össze, és az átrajzolt médiatérképpel együtt megnyerik Viktornak a választást. a szocik stabil másodikok lesznek, tehát egyelőre megbuknak azok az álmok, amelyek a kétosztatú (de az alapvető mutyikban sziámi ikerként összeforrt) politikát fölszámolni akarják.

Az igazi kérdés: 2014 áprilisa után hogyan tovább?
Szerintem még ők sem tudják.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.24. 02:47:41

@6.Lenin: hihi, Lenyinem, megint összekeverted a sezlonyt a faszoborral.
Én meg a ballib táborhoz való közelség... hihihi... de ettől még Orbán és szoponcai folyton fokozódó idiotizmusa irritálhat, ugye?

szoja122 2013.02.24. 07:49:06

Kedves Török Gábor!

Nagyon, de NAGYON tévedsz abban, hogy az Orbán beszéd nem volt sikerpropaganda, siker beszéd.

Az volt a javából!

2010-ben az emberek 40% hitte azt hogy rosszul mennek a dolgok, most 80%-a. Ha akkor hangzik el ez a típusú beszéd akkor igazad lett volna.

Most ilyen elutasítás mellett, ilyen megítélés mellett ez igenis siker beszédnek tűnik azoknak az emberek szemében akik 80%-ban azt gondolják, hogy rosszul mennek a dolgok.

Másrészt ez a beszéd az eberek többségében nem különül el a Matolcsy féle sikerpropagandától. A tündérmesékre és ehhez hasonló tucatjával előforduló megnyilvánulásoktól. Továbbá az eddigi Orbán beszédek jó része is ennél nagyobb sikerekről szólt.
Ezek fényében -és csak így értékelhető, mert másként a környezetéből kiragadott lenne és mint ilyen értékelhetetlen- nagyon is siker beszédet hallottunk Magyarország miniszterelnökétől.

Még egyszer mondom, nem abszolút módon (szigorúan csak ezt a beszédet) , hanem relatíve (az összes eddig elhangzott beszédekkel együtt) lehet és kell értékelni a beszédet, mert csak így van értelme. Másként minden elemzés a valóságtól nagyon elrugaszkodik és leszűkül egy stiláris, nyelvtani elemzésre.

szoja122 2013.02.24. 08:01:17

@szoja122: Az indokaimat kibővíthetem @ Nemzetstratégia gondolataival, ami az általam említett környezethez tartozik:

"Szerintem talán a legfontosabb dolog a konkrét, kézzelfogható, érezhető dolgok megtétele:

-rezsicsökkentés (amelyet mindeni fizet, hiszen állami támogatás révén tudott megvalósulni)

- most beharangozták hogy néhány élelmiszer áfáját lecsökkentik emberi szintre

-többen említették, hogy lehet a tanárok, valamint egyes közalkalmazottak fizetése is magasabb lesz

Ezen intézkedések önmagukban érnek legalább ugyanannyit, ha nem többet, mint az évértékelően elhangzott sikerpropaganda, mivel gyakorlatilag mindenkit érintenek így vagy úgy.

A pálya adott: 2014 áprilisáig kell ezeket az "eredményeket" jól időzítve, viszonylag egyenletesen bevezetni.

Az orbán-kabinet egyébként jól láthatóan a "húzd meg-ereszd meg" taktikájára építette négy éves kormányzását:

2012 közepéig-végéig mindent a lehető legnagyobb mértékig megemelni, majd 2013 elejétől a túlemelt árakat-szolgáltatásokat némileg lecsökkenteni, ami persze még így is magasabb jóval a kezdő árnál."

Ez is propaganda a javából, mert NINCS gazdasági háttere és 2014 után isszuk meg a levét.

hoplita 2013.02.24. 08:50:21

@6.Lenin:
Te azt hiszed, hogy humoros vagy, te vamzer köcsög?

Mér nem a kedves családodat boldogítod inkább?
A feltehetően hasonszőrű kölyköd, meg annak a kölykét....

szoja122 2013.02.24. 09:13:41

@6.Lenin: "a nyomor lesz a divat."

Sajnos ebben igazad van, a Fidesz mindent elkövet ennek érdekében...

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.02.24. 11:17:59

Még egy dolog. Hozzászólásomban írtam, hogy sikerpropagandaként tekintem ezt a beszédet. TG szerinte ez nem egyértelmű, mivel bejátszódott hogy "még sok tennivaló van, nem csináljuk elég jól".

Nos.
Mire eljutott az eredmények sorolásáig, a közönsége már régen "meg volt főzve" annyira, hogy ez ne számítson. az nyilvánvaló, hogy ez a"nem elég jó" az átlagembernek, és nem híveknek szólt.

Itt egyébként gondban van az ember, mivel az egész orbán-bszéd egy nagy aknamező volt, ahol semmi sem az, aminek látszik.

1)Az összes jó dolgot, ami történt Magyarországon (nincs előttem a beszéd, most csak így hirtelen, emlékezetből: a szakmunkás-verseny győztesei, az innovációs díj nyertese az "okostojás", stb) mind -mind a sajátjának tüntette fel.

Itt fölmerül a kérdés, hogy OV milyen szereppel bírt ezen eredmények elérésénél. Mennyiben köszönhető az ő miniszterelnökségének, hogy ezen eredmények létrejöttek.

Vagy pusztán arról van szó, hogy egyszerűen kisajátította magának az elmúlt évek pozitív eredményeit, hogy a kölcsönvett dicsfényben sütkérezzen.

Ami még eléggé feltűnő: gyakorlatilag MINDENT megígért.

"a következő 20 évben - “megszüntetjük az ország külső pénzügyi függését, megszüntetjük Magyarország energia függőségét, mindenkit kihozunk (pontosabban kisegítünk) a deviza adósságból, megállítjuk a népesség fogyását, mindenki talál majd itthon munkát, aki itthon kíván majd dolgozni, a magyar gazdaság versenyképességét a világ 30 legjobbja közé visszük, az újraiparosítással a magyar ipart összeépítjük a némettel, a pénz az energia és az információ költségszintje a hazai vállalkozások számára alacsonyabb lesz versenytársaink költségszintjénél, 10 ezer exportáló, versenyképes magyar középvállalatot fogunk felépíteni, 15-20 regionális magyar multi ad majd erőt a magyar gazdaság globális terjeszkedéséhez.

Közben a nemzeti össztermék 50 százaléka alá csökkentjük majd az államadósságot. Innovációra és kutatásra fordítjuk majd a nemzeti össztermék 4-5 százalékát. Több egyetemünket is bevisszük a világ 200 legjobb egyeteme közé. Kultúra, tudomány, zene és sport területén népességszámunknál jóval tekintélyesebb helyezést érünk majd el, ismét kultúrnemzet leszünk. Világnemzetet építünk. Mindennek eredményeképpen a magyar családok életszínvonala meghaladja majd az európai átlagot.”

1) minden bizonnyal szándékosan mondott annyifélét, hogy józan ésszel lehetetlen legyen kielemezni- mivel a beígért dolgok 90%-a egyszerűen levegőben lóg

2)Nyilván a hívők fantáziájára próbált hatni, és szerintem sikeresen tette -megvallom őszintén, engem is megérintett z a célkitűzéslista

3) Mindezt "20 év alatt" (amiből már kettő eltelt,) vagyis addig neki kell hatalmon maradnia. még 18 évig.
Csak mert ezt jelenti, amit mondott.

Én az utóbbi "elszólást" nem bogoznám tovább, remélem mások megteszik helyettem, az első két pontot fejteném ki.

mi lehetett e a célja ezzel? a kérdésre elég könnyűnek látszik a válasz:

a híveket a lehető legkeményebb kézzel összefogni;

a többi párt lehetséges ígéreteiből kifogni a szelet, hiszen a többiek is csak valami hasonlót mondhatnak ezek után.

Tehát egyrészt a hívek megtartása, másrészt pedig a összes lehetséges pozitív dolog AMIT CSAK EL LEHET ÉRNI ebben az országban, le stipi-stopizása

A többi árt ezután bármit mond, csak szerény epigonja lehet a fidesznek.

Mivel a többi párt vagy túl tehetségtelen, vagy pedig még amatőr ahhoz hogy hatásos ellen-narratívát építsen fel ezzel szemben (pl. "az x párt hiányolja, hogy a kolbászból lett kerítés nem kapott elég súlyt a programpontok között", vagy: amit a fidesz letett az asztalra eddig, szögesen ellentmond a szép szavainak stb), ezért a Fidesz valószínűleg begyűjti az ezekért járó pontokat.

A Fidesz illetve a fidesz-stratégák arra jöttek rá, hogy:

a Médiahatóság létrejöttével megszűnt a kétosztatú média, tehát innentől a szokásos gyűlöletpropaganda már nem működik. Az akkor működik, ha nagyjából egyforma erő(forráso)k állnak mindkét oldalon.
(persze a retorikában ez a kétosztatúság megmarad, hiszen mi is lenne a fidesz-hívekből az mszp-gyurcsán stb gyűlölete nélkül?)

De mivel ez megszűnt, gyakorlatilag az egyszem atv maradt a baloldali ellenzéknél, innentől a szocik gyűlöletkampánya egyszerűen nem tud olyan tömegméretű lenni, mint korábban.

A Fidesz ezt kétféleképpen használja ki:

1) egyrészt ők terjesztik- az amortizálható senkikre bízva (selmeczi, szíjjártó, kocsis, a sajtó firkászai) a gyűlöletkampányt AZÁLTAL hogy felszólítják a másikat, hogy "fejezze be a gyűlöletkampányt"

egy szemfüles mandis összeírta az elmúlt 2 hónap termését:

"2013.február 11.
Kovács Péter(fidesz):
Az MSZP csak GYŰLÖLETet kelt, és kizárólag a szavazatszerzés érdekli a határon túli magyarok esetében is.

2013.február 5.
Csepeli fidesz: Most újra indul az MSZP GYŰLÖLET- és jellemgyilkos kampánya.

2013. február 1.
A GYŰLÖLETkampány ellen szólalt fel sajtótájékoztatón a fideszes Czunyiné dr. Bertalan Judit és Völner Pál Tatabányán.

2013.február 1.
GYŰLÖLni tanulnak a szoci véndiákok

2013.január 31.
Pécsi fidesz: Pécs nem kér az MSZP GYŰLÖLETkampányából
Az MSZP régi, jól bevált módszerével indított támadást Pécs és a pécsiek ellen: újra a GYŰLÖLET és a GYŰLÖLETkeltés eszközéhez nyúltak!

2013.január 30.
Magyar Nemzet:
GYŰLÖLETkufárok: Ron Werber riogatni fog. Félelmet, bizonytalanságot kelt majd közöttünk.

2013.január 29
Fidesz: a GYŰLÖLETkampány része volt a médiatörvény miatti cirkusz

2013. január 29. Fejér megye kormánypárti parlamenti képviselői a szocialisták óriásplakátokon folytatott, országos „GYŰLÖLETkeltő kampányának” leállítását követelték.

2013. január 29.
A GYŰLÖLETkampány leállítására szólítanak:
Nógrád és Fejér megye fideszes politikusai tiltakoznak az MSZP óriásplakát-kampánya miatt és követelik annak mielőbbi leállítását

2013.január 28.
Dunaújváros nem kér a GYŰLÖLETkampányból - hangsúlyozta tegnapi sajtótájékoztatóján Cserna Gábor, a Fidesz Dunaújvárosi Szervezetének Elnöke.

2013.január 28.
Selmeczi Gabriella közleményét azzal zárta, hogy a szocialisták külföldön összefogásról beszélnek, miközben Magyarországon "GYŰLÖLETkampánnyal hergelik az embereket".

2013.január 27.
Magyar Nemzet: GYŰLÖLETkampány: "Ron Werber csak ehhez ért"

2013.január 27.
Kocsis Máté szerint a szocialisták plakátjai azért minősülnek GYŰLÖLETkampánynak, mert nem igaz, hogy a gazdaságpolitika kudarc.

2013.01.25
Fidesz: Nem kér Somogy a GYŰLÖLETkampányból

2013.január 25.
Szászfalvi László volt egyházügyi államtitkár, a Fidesz-KDNP somogyi parlamenti képviselője: Szocialista GYŰLÖLETkampány emberáldozatokkal

2013.január 24.
GYŰLÖLETkampányt indított az MSZP – utaltak a szocialisták Magyarország ma című plakátkampányára a Fidesz Veszprém megyei politikusai csütörtöki sajtótájékoztatójukon.

2013.január 24.
A Fidesz nem kér az MSZP által „ Magyarország ma” címmel indított GYŰLÖLETkampányból, hiszen ez nem szolgálja sem az ország, sem az emberek érdekét - hangzott el a megyevezető kormánypárti politikusainak veszprémi sajtótájékoztatóján.

2013. január 23.
Magyar Hírlap: A hazugsággyár és a GYŰLÖLETóriásplakát-akciójakampány zavartalanul folytatódik : ...azt hiszem, alapvetően elhibázott az MSZP kormányellenes óriásplakát-akciója...

2013. január 21.
Stefka István: Az most már világos, hogy az MSZP a következő választásokig a GYŰLÖLETpolitikára épít.

2013. január 20.
Magyarország ma nem kér sem a GYŰLÖLETkeltésből, sem a baloldal veszélyes gazdaságpolitikájából, sem pedig a minimálbér csökkentéséből - közölte a Fidesz-frakció vasárnap az MTI-vel.

2013.január 20.
Magyar Nemzet: A GYŰLÖLETkampány a szocialisták kudarca

2013.január 19.
Magyar Nemzet: Utcai GYŰLÖLETkampányba kezd az MSZP

2013. január 18.
Magyar Hírlap: ....mégis elgondolkodunk szépen azon is, hogy ez nem véletlenül GYŰLÖLETkarmesteretek legújabb húzása-e?

2013. január 17.
A Fidesz szerint a szocialisták már nem csak a hazai utcákat, hanem a határon túli magyar településeket is képmutatással és GYŰLÖLETkeltéssel akarják elárasztani.

2013.január 17.
Magyar Nemzet:
Visszatért a GYŰLÖLETkampány mestere

2013.január 16.
GYŰLÖLETkampánnyal vádolja az MSZP-t a Fidesz szóvivője

2013.január 15.
A Fidesz sajnálattal értesült, hogy Ron Werber minden utcába GYŰLÖLETfelelőst telepít és képez ki –mondta Selmeczi Gabriella

2013.január 13.
A Fidesz felszólítja a baloldalt, hogy hagyja abba a GYŰLÖLETkampányt, ne álljon a gyilkosok oldalára - közölte Selmeczi Gabriella"

2) másrészt pedig a vezénylő tábornok ezzel szemben utat mutat, pozitív jövőképet vázol fel.
Ez egyedülálló a magyar politika elmúlt évtizedeit (30-40 év) tekintve. Senki ilyet még nem csinált, mint az ország vezetője.

Az ellenzéknek nyilván fogalma sincs, mit lehet ezzel csinálni. Még nem láttak, hallottak ilyet soha, mióta ott ülnek.

Ha nagyon gúnyosak illetve "lehúzzák" a beszédet, akkor a magyar (ál)nemzeti büszkeséget "tapossák sárba".

ha támogatják, akkor ők is "beállnak a sorba" a fidesz mögé (aki a leghangosabban mondja, az a vezérürü, esetünkben ez nyilván a fidesz)

ha pedig semlegesek ill. komment nélkül hagyják, akkor szabadon terjed a "megváltó üzenet".

Mindhárom esetben a fidesz kezére játszanak.

100%-os kommunikációs lefedettség van. indirekt gyűlöletpropaganda + sikerpropaganda együtt.

Ezek fényében 100% biztos hogy a fidesz nyeri 2014-et.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 11:28:58

@aszekelyek:

Ebben teljes mértékben igazad van.

Én nem értek egyet ezzel a fogyasztásmániával. Nem igaz amúgy sem, hogy a belső fogyasztás alacsony szintje miatt van bajban az ország, és az sem, hogy kihúzná a bajból az országot, ha a lakosság minden pénzét elköltené az utolsó fillérig.

Éppen ellenkezőleg.

A tőkeszegénység sokkal nagyobb probléma ebben az országban, mint az alacsony fogyasztás.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.24. 11:30:53

@Nemzetstratégia: semmi se biztos, én pl. azt mondogattam '98-ban, hogy Horn Gyula forever (nem kívánság volt), aztán H. Gyula végzetes elbizakodottságában megint elővette a gátépítést, s megbukott.
Egy ilyen beszédnek szerintem az a legérdekesebb vetülete, hogy milyen kínos lehet ott ülni a meghívottaknak és mosolyogni, meg tapsolni...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 11:31:47

@morgás joga mindenkit megillet:

Na és melyikük kapta meg az állást?
.
.
.
.
.
.
.
.
Természetesen a főnök unokatestvére.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 11:34:29

@SzélsebesVelorex:

Ha a Nyugat-Európai gazdaság hatalmas szárnyalásba kezdene - erre amúgy kevés az esély - akkor az azt jelentené, hogy még többen hagynák el az országot.

Ha Magyarországon nagy a nyomor, akkor azért hagyják el az országot, viszont ha Nyugat-Európában nagy a jólét, akkor meg azért.

A jelenlegi gazdaságpolitikával Magyarország középtávon is esélytelen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 11:41:40

@ob.szerver:

A hatalomnak és a vele járó állami húsosfazéknak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 11:45:52

@kjoji:

Ők nem alkalmazottak, hanem a fodrász magánvállalkozó, a zöldséges pedig őstermelő. Vagy nagykereskedő, nem tudom milyen zöldségesre gondolsz pontosan.

Minimálbéres az, aki munkaszerződéssel dolgozik a törvényben meghatározott legalacsonyabb bérért.

Belőlük van másfél millió emebr, de nem a zöldségesek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 11:57:04

@bigapples:

A mínusz 4, a mínusz 3, a mínusz 2 és a mínusz 1 versenyeznek egymással.

Hát nem valami pozitív kilátások. :-(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 12:04:00

@Ad Dio:

"De igen volt. Bár már az is hatalmas dolog, hogy az eladósodás megállt. "

Az agyad állt meg.

static.propeller.hu/images/content/cikkepek/allamadossag.jpg

Kb. egybillió forinttal nagyobb az államadósság, mint 2010-ben.

márta)) 2013.02.24. 12:06:09

atv.hu/cikk/20130222_magyar_kornelia_es_kiszelly_zoltan?source=hirkereso

Na. Igen. Kérdés, hogyan, mivel lehetett volna megszólitani a "bizonytalan szavazókat". Azt a társadalmi csoportot kik nagy vesztesei a kormány gazdaságpolitikájának, s kik még ezután fognak esetleg vesziteni. Esetleg féléletük munkája fog elveszni.
Nem titok, vannak, nagyon sokan megélhetési vállalkozók, kiknek minden fillér nagyon, nagyon számit.

Mondjuk Ők)

"Eldőlt a trafikok sorsa, de hogyan?
Lejárt a trafikpályázatok beadási határideje péntek éjfélkor, amellyel fontos állomáshoz érkezett az 500 milliárdos dohánypiac államosítása.
Mivel májustól körülbelül 7000 boltban lehet csak cigarettát árusítani, mintegy 30-40 ezer üzlettulajdonos és alkalmazottai kereshetnek más megélhetési forrást. "

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=624484

Ezzel egyébként az állam egy másik 500 milliárdos piacra, az élelmiszer-kiskereskedelmére is sikeresen tette rá a kezét"

Megéri?

Khal Drogo 2013.02.24. 12:06:20

@Akitlosz: Nyugat-Európa meg fogja érezni a rá zúduló menekülthullámot. A szabad munkavállalás nem valószínű hogy ilyen szinten különböző munkaerőpiacra lett kitalálva.
Az EU kezdetben sokáig nem tűrt meg maga között olyan gyenge országokat mint Magyarország és Románia.
Ennek több következménye lesz :
1) Növekvő munkanélküliség
2) A beáramló emigránsok egyre rosszabb és rosszabb és rosszabb körülmények között kell hogy vállaljanak egyre rosszabb és rosszabb és rosszabb munkákat ami oda vezet hogy egyre több emigráns nem fog kapni semmiféle munkát
3) A nyugati szociális transzfereket a beömlő milliós gazdasági menekülhullám jelentősen leterheli
4) Nőni fog az emigránsok elleni ellenszenv

Ezek már ma is létező folyamatok. Románia és Bulgária számára megnyíló munkaerőpiaci szabályok ezt csak gyorsítani fogja.

Persze másik oldalon a kiáramló képzett munkaerő elvesztése okoz problémákat.

Ilyen szintű, milliós gazdasági menekülthullám, ami elindult a medditerán térségből és Kelet-európából, nem fog nyom nélkül elmúlni a célországokban.

Mert pl. Németország és Anglia minden határon túl nem tud megélhetést nyújtani a gazdasági menekülteknek. Főleg hogy Németországban a gazdaság bővülése leállt, Anglia pedig lassan egy éve recesszióba került.

Főleg nem úgy, hogy Anglia és Németország államadósság nő. Az államok a jövőben is rá lesznek kényszerítve arra hogy valahogyan kiadást csökkentsenek.
A jóléti kiadásokat fogják faragni.

Míg 10-12 évvel ezelőtt az volt a gondolkodás, hogy kevesen mozogtak az EU-s munkaerőpiacon Kelet-európából, ma már a közgondolkodásban ez priotitássá vált. Szerencsétlen tudatlan emberek ma is azt gondolják hogy Anglia minden mennyiségben elnyeli a munkaerőt, meg hogy a pár éve kiment rokon, ismerős is hogy megcsinálta a maga életét. Csak az a gond,hogy a pár évvel ezelőtt az egy más korszak volt.

A válság nagyon átformálja majd a dolgokat, ahogyan már teszi most is.

Egy ismerősöm most ment ki Kanadába 3 hónapja. Képtelen napi 8 órás fizikai munkát vállalni, mert mindenhol ázsiai emigránsok vannak elképesztő tömegben.

Az az urban legend, hogy a gazdag államokban könyörögnek azért hogy valaki mosogasson, vagy takarítson, már a történelemkönyvekbe való.
Nagyon komoly munkaerőpiaci verseny folyik odakint már a legalantasabb munkák terén is.
A válság elindított tízmilliókat a fejlett országok felé, aki kezdenek túltelítődni.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak a magyar fiatalok mennek el a hazájukból. A helyzet azonban nem ez szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 12:06:47

@Khal Drogo:
De éppen ennek a túlzott deficit eljárás megszüntetéséhez kellenek még további megszorító intézkedések idén 200 milliárd forint értékben legalább.

Így idén nehezen fognak tudni osztogatni.
Pedig idén kellene nekik, mert jövőre már késő. Az a pár hónap "jólét" a választásokig kevés a kívánt hatás eléréséhez.
A választások előtti évben kell elkezdeni osztogatni a sikerhez.

Khal Drogo 2013.02.24. 12:11:36

@márta)): Ha egy bolt nem fog cigit forgalmazni, nem hiszem hogy tönkremegy attól. Hiszen pont azt mondták hogy a cigi forgalmazása nem egy nagy üzlet, az alacsony profit és a szabott árak miatt.
Egyetlen élelmiszer bolt sem fog szerintem tönkremenni ettől.

Azok a boltok, amelyek cigit forgalmaznak jelenleg, vannak ilyen boltok nem kis számban, gondolom én pályáznak majd az új feltételek mellett is.

Szóval erős túlzásnak érzem, hogy 30 ezer bolt tönkremenne.
Nem fog tönkremenni szerintem, ez erősen túlzó becslés.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.24. 12:12:57

@Akitlosz: "Az agyad állt meg."
:DDD

Biztos fidoxagya van, azok leálltak 2010-ben.

Khal Drogo 2013.02.24. 12:15:21

@Akitlosz: Egy őstermelő évente a minimálbér közterheinek 10-20%-ét fizeti be. 3-5 őstermelő tesz ki az államkasszában egy minimálbérest, ha nincs más jövedelme.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 12:16:07

@felcsutisuttyo:

"(Kádár legalább azt mondta. hogy aki nincs velünk az ellenünk van)"

Egy jó nagy túrógombócot azt!

Ezt Rákosi mondta.

Kádár azt mondta, hogy, aki nincs ellenünk ő velünk van.

Ez jól szemlélteti is e két vezető rendszere közötti különbséget.

Khal Drogo 2013.02.24. 12:17:28

@Akitlosz: Még mindig van 60 ezer ember a maradék 9 manyupban. Nekik ott még legalább 100 milliárdnyi vagyonuk van. Ha kinyírják a maradék pénztárakat, akkor ezt a vagyont az állam megkapja.

Khal Drogo 2013.02.24. 12:23:35

@szoja122: Szerintem az ellenzéki elveszíti a választást, a húzd-meg-ereszd meg taktika miatt. Az már más kérdés, hogy 2014 után mi lesz. Sőt, ez az igazán nagy kérdés.

Orbán bukása látszott gondolj bele 2012 év vége felé. Azóta visszavonták a részösztöndíjnak nevezett tandíjat, valszeg kinyírják az új szabadságra járó bérszabályokat, ez a két dolog olyan sok embert érint, hogy alkalmas lett volna a kormány elleni ellenérzések felszítására.

Plusz megemelték a nyugdíjakat és a minimálbért, elkezdtek egy rezsicsökkentést. Kivezették a SZJA-ból a második álkulcsot, így aki bruttó 230 felett keres, kapott megint nettó növekedést.

A közhangulat egyből fordulni kezdett. A FIdesz támogatottsága nőtt. Ilyen jól még talán egyetlen kormány sem állt bő egy évvel a választások előtt.

márta)) 2013.02.24. 12:25:40

@Khal Drogo:

Nem gond, ha Ön nem érti. Most nem kell csak a számokon "lovagolni".
Ön (sem) fogja fel ezek szerint, hogyan, miből élnek emberek. Mennyire számit minden fillér, hogy a kirótt adókat, mindenféle befizetni valót ki tudja gazdálkodni, s talán még maradni is kellene valaminek, hogy megéljen valamiből, illetve tengődjön.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.24. 12:26:14

@Akitlosz: OV azt szokta gondolni (mondani?), hogy aki nincs vele, nem része a hazának.

Ennél izgalmasabb kérdés, hogy meddig lehet egy ún. demokráciában a valósággal tökéletesen ellentétes dolgokat hatékonyan állítani, pl. csökken(t) az államadósság; nagy gazdasági siker van; annyit erősödtünk, hogy csak na; etc.

hoplita 2013.02.24. 12:28:37

@Khal Drogo:
De nem is jogosult az eü. alapellátáson kívül semmire.,
Ezt is tedd már hozzá...plusz önfoglalkoztató és nem rinyál segélyért sem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 12:30:46

@felcsutisuttyo:

1. A politikusi beszédek, sőt programok ritkán szoktak konkrétumokat tartalmazni. Ha igen akkor is inkább csak ellenzékben a kormány bírálatára.

A kormányzásra nézve azért nincsenek konkrétumok mert a tény adatokat csak nagyon átlátszó zsonglőrködéssel, szómágiával lehetne nagy sikerként eladni.

A jövőre nézve - értsd a mostani és következő ciklusra - pedig azért nincsenek, mert az hamar számon kérhető.

A jövőre nézve konkrétumokat ezért csak 15-20 éves távlatokban mondanak, mivel annak már a világon semmi jelentősége nincsen rájuk nézve, de pár hiszékeny, naiv szavazót még bevonzhatnak.

4. Minden politikusi beszéd értékelésénél alapvetően fontos, ha nem a legfontosabb körülmény, hogy a beszédet kiknek mondja, milyen hallgatóság előtt.

Egy jó politikusok soha nem mindig minden hallgatóságnak ugyanazt mondja, hanem mindig mást, mindig azt, amit az adott hallgatóság hallani akar.

Tehát egy magyar politikus értelemszerűen mást mond itthon a saját szavazóinak, itthon a köznépnek, itthon az ellenzékének, mint Izraelben az izraelieknek, vagy Brüsszelben az EU-nak, illetve Oroszországban Putyinnak.

Ez így természetes. Amelyik politikus nem ilyen lenne ő nem lenne sokáig hatalmon.
Ez nem magyar sajátosság, a világ összes jó politikusa - már politikusi értelemben jó - így csinálja.

Szóval úgy értékeled ezt a beszédet, hogy ez alapvetően a Fidesz híveknek mondódott, nem a külföldnek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 12:34:54

@felcsutisuttyo:

Lényegtelenek a választásra jogosultak.
Csak és kizárólag a szavazók döntenek.

Ócska trükk a kisebbségi vélemény lévőktől, hogy a nem szavazókat a saját táborukhoz sorolják.

A nem szavazók a nem szavazók táborába tartoznak és egyik másikba sem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 12:41:02

@felcsutisuttyo:

"Miért nem az ÉVET értékelte, benne a sok elbaltázott hülyeségeiket?"

Mert most nem ellenzékben van, hanem kormányon.

"Miért nem szólt a nyomorgókról,a sosem lesz lehetőségeikről?"

Mert most nem ellenzékben van, hanem kormányon.

"Miért nem szólt a baráti körének szabad rablásáról?"

Mert most nem ellenzékben van, hanem kormányon.

Egyéb kérdés?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 12:57:46

@jo.e:

1. Ezek csupán becslések. Hasra ütésnél nem igazán komolyabb módszerrel.

2. Becslésnek is rossz indulatúan előadva.

Ugyanis nem a minimálbéres csal adót, hanem a foglalkoztatója.

A minimálbéresnek annyi döntési szabadsága, hogy eldöntheti kell neki az állás a munkáltató által kitalált feltételekkel vagy nem kell. Nincsen alkupozícióban. Nem azért foglalkoztatnak egyetlen papíron minimálbérest sem szürkén, mert ezt az alkalmazottak így akarják és így követelik, hanem azért mert a cégnek így jóval kedvezőbb a foglalkoztatás.

Arról pedig, hogy a cégeknek így kedvezőbb nagyon sokat tehettek a szocialista kormányok, például az adómentes minimálbér intézményével, ami óriási ösztönzője volt a szürkegazdaságnak. Erre találták ki.

Szóval a minimálbéresek, ha akarnának sem tudnának adót csalni, mivel nem ők döntenek a saját foglalkoztatásukról és adózásukról.

Khal Drogo 2013.02.24. 13:10:18

@márta)): Ez a milliós tömeg tapasztalataim szerint inaktív, nem számít semmire a politikától. Ezért hát el sem fog menni szavazni.
Nincs kire szavazzon. Elveszítették a jövőképüket ezek az emberek. Milliós tömeg.
Mivel a választásokról beszélgetünk, a vélhetően szavazásra hajlandóak között a Fidesz tudja erősíteni a pozícióit szerintem.

A mai ellenzék hiába az óriási szegénység, nem nagyon tud megerősödni. Hiányzik az az ember, aki zászlója alá gyűlne a tömeg.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 13:10:23

@aszekelyek:

A jövőre nézve csak egy ami biztos, hogy semmi sem biztos.

Minden egyéb csak hit.

Nem a mostani kormány miatt, hanem Magyarország egész EU tagság alatti viselkedése miatt 2004. óta én megértem az EU-t, hogy nem hisz a magyar kormányoknak.

Végtére is politikusok ők is, s ha már egy politikus is abba a hiába esne, hogy hisze egy másik politikusnak, akkor ugyan hova jutna ez a világ?

szoja122 2013.02.24. 13:12:14

@Khal Drogo: Szerintem is elveszíti az ellenzék a változásokat, sőt tovább megyek az ország érdeki miatt el kell veszíteni.

Furcsa, nem ?

De ha abszolút többséggel nyerne, akkor, mint már többször írtam, teljesen kormányzóképtelen lenne. Minden pozícióban a takarítókig bezárólag a Orbán emberei ülnek. Másrészt az ellenzék rendkívül heterogén vagy egymással vagy a Fidesszel vitatkoznának. Ilyen körülmények között lehetetlen jól kormányozni, egyáltalán kormányozni. Az államelnök az ország érdekeire hivatkozva feloszlatná az országgyűlést és az új választásokat többek között az érdektelenség, kevés szavazó miatt a Fidesz akár 2/3-al megnyerné.

Ha most az ellenzék 2/3-al nyerne kicsit változhatna a helyzet, de egyrészt ennek szerintem 0 a valószínűsége, másrészt így is az előzőek miatt a kormányzás nagyon nehéz lenne.

A népnek kell még 4 év, hogy megtudja milyen is az országban a politikai helyzet és talán kinő 1-2 normálisnak mondható párt.

Sajnos a demokráciához, a jóléti államhoz, a jobb léthez, a jobb életkörülményekhez sem vezet királyi út.

Khal Drogo 2013.02.24. 13:13:13

@hoplita: Nyugdíjra is jogosult, 2008.01.01 óta szolgálati idő. Viszont olyan brutálisan kevés a járuléka,hogy ha dolgozott előtte munkaviszonyban, teljesen lenyomja a nyugdíjszámításnál az átlagkeresetét.
Aki mondjuk őstermelőként dolgozna 20 évet és 65 éven menne el nyugdíjba,ma 28 500 Ft nyugdíjra lenne jogosult.

Khal Drogo 2013.02.24. 13:15:47

@szoja122: Hajlok arra hogy egyetértsek. Orbán ellenzékből egy összetákolt kormányt, alig többséggel bírót, szétverne egy-két év alatt. Az ellenzéknek úgy látszik kell egy Mohács, hogy nekilásson a szellőztetésnek.
Mivel úgysem lesz kormányváltás, szépen leszavazok az LMP-re. Hátha bejutnak és később Schifferék képesek lesznek jobban megszerveződni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 13:49:05

@Anyám Borogass:

Mert mi a bajod a chilei cseresznyével?

Attól még, hogy a sok csökkent értelmi képességű a sikerben ellenérdekelt bolsevik nem érti Dr. Torgyán miniszter az ország számára hasznos megállapodást kötött.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 13:51:53

@Khal Drogo:

A Magyar Nemzeti Bank tartalékából lesz pénz.

hoplita 2013.02.24. 14:17:20

@Akitlosz:
Ó, hát ő nem zabál maghrebi paradicsomot, vagy kolumbiai banánt se.:))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 14:19:45

@Khal Drogo:

"A szabad munkavállalás nem valószínű hogy ilyen szinten különböző munkaerőpiacra lett kitalálva."

Nyilvánvalóan nem, viszont politikai okokból nem húzhatnak fel új vasfüggönyt.

Régen a csóróbb országok kommunista országok építették a falakat, hogy meg tudják tartani a munkaerőt.

A kommunista országok bukásával rájöttek a szegényebb országok - bár amúgy erre Tito kommunista Jugoszláviája is rájött jóval korábban - hogy a gondot át lehet passzolni a gazdag országoknak.

Építsenek ők falat, ha nem akarják beengedni a csóróbb országok embereit! Ezzel persze oda, hogy ők a szabadság hazái.

Ma már nem Oroszország épít kerítéseket a határai mentén, hanem az Amerikai Egyesült Államok és Izrael.

Nyugat-Európa szemlátomást nem tud mit kezdeni a mai történelmi helyzettel, le is marad a világtól.

Magyarország pedig csak csapódik hol keletre, hol nyugatra, nem tudja már a saját útját járni 500 éve.

Hallottam egy érdekességet, hogy ha nincsen Trianon, akkor már vagy 30-40 milliós is lehetne az ország, s abból úgy 85% már magyar lenne.

Miért lettek volna a Magyarországon élő nemzetiségiek idővel magyarok? Pontosan ugyanazért, amiért az Ausztriában, Szlovákiában, Romániában élő magyar felmenőkkel rendelkezők osztrákok, szlovákok, románok lettek.

Magyarország nem egyhamar lesz újra tényező Európában, már ha lesz újra valaha.

1.2.3.4.
Ezeket ők is tudják. mit gondolsz, akkor miért csinálják?
Persze több okból.
1. A szabad munkaerőpiac jó módszer a bérek leszorítására, a kapitalistáknak jó, nekik mindegy mi a mosogató anyanyelve, a lényeg, hogy így több a profit.
2. Az EU célja a politikai unió, az európai identitás kialakítása.
Ebben sokat segít nekik a népek összekeveredése. Minél szedett-vedettebb az európai népesség, annál gyengébbek és megosztottabbak az európai nemzetállamok, így annál könnyebb lesz megszüntetni azokat.

hoplita 2013.02.24. 14:20:19

@Akitlosz:
Annak gyászos következményei lehetnek, ha sokat eltapsolnak belőle...később meglehet a böjtje, ha elkezdenek a forintra spekulálni nagyobb pénzalapok.

graycivil 2013.02.24. 14:31:19

"Rogán: Bajnai Európa legmagasabb szja-kulcsát vezetné be

A Fidesz szakértők bevonásával elkészített számítása szerint ez - ha nem akarják rontani a költségvetés pozícióját - csak úgy valósítható meg, ha a második szja-kulcs "legalább 48 százalék"."

atv.hu/cikk/20130224_rogan_bajnai_europa_legmagasabb_szja_kulcsat_vezetne_be?source=hirkereso

Rogán ezzel a megszólalásával ismét elindította a "300 ezer forintos vakbélműtét lesz" szintű legaljább hazugságáradatot, keverve a "kétmillióan járnak rosszabbul" hangulatkeltő számmisztikájával. Úgy állítja be, mintha a költségvetést csaj az SZJA bevételeivel kívánná Bajnai helyrehozni, miközben 100 második területtel együtt oszlik meg a valóságbanár.. (Való igaz, ő maga és El Curo, meg a parlamenti maffia-kétharmad) valóban rosszabbul jár.)

Gyereke, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 14:36:16

@hoplita:

Sok buta bolsevik nem figyelt oda az általános iskolában földrajz órán.

Chilével és Argentínával azért jó kereskedni, mert amikor itt ősz van ott tavasz, és fordítva.

Tehát kölcsönösen előnyös almával, cseresznyével stb. kereskedni.

Marhára nem ugyanaz, mint amikor más EU tagállamból, vagy Egyiptomból hozzák.

Elképesztő, hogy sem a földrajzhoz, sem a mezőgazdasághoz nem értő sok buta vörös még ma is a chilei cseresznyén poénkodik, holott az Torgyán éppen jól csinálta.

A sok mafla seggnyaló nem lát tovább a Brüsszel, Tel-Aviv Washington háromszögnél, Chilével félázsiával csak poénkodni tudnak.

Néha szoktam venni argentin almát. Kitűnő.

márta)) 2013.02.24. 14:37:05

@Khal Drogo:

Az a probléma, hogy a társadalom egy hatalmas csoportja azt sem tudja, hogy a politikai történéseket eszik e vagy isszák. A napi történések értelmezéséhez sem nőtt még fel. Elég csak annyi, hogy lop/lopott a másik (mindegy, hogy ez esetleg minden valós alapot nélkülöző képzelgés, vagy állitás).
S ez" a csoport talán tényleg jobb lenne, ha el sem menne szavazni.
De Én reménykedem, hogy változni fog a helyzet. S nagyon sokan értik, megértik az idők szavát. S a józan ész diktálta döntést fognak hozni.
Na.Igen. Az ellenzék) századjára is az a véleményem, hogy a Bajnai Gordonnak alapitania kellett volna már korábban egy új pártot. Nem egyezkedésekre fecsérelni az idejét? s aki nem csatlakozik, az lemarad. (mert annak nincs jele, hogy esetleg jobbról jött volna új párt).
Egyébként van még idő a választásokig még akármi is történhet.
szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 14:45:41

@hoplita:

A 2014-es választásokig biztosan elég.

A hatalom úgy gondolkodik, hogy mindig csak a következő választásokig kell kihúzni, és csak a következő választást kell megnyerniük.

Tehát mindenképpen megérheti nekik eltapsolni a tartalékot, mert

1. Ha megnyerik emiatt a választást nyernek vele újabb négy év hatalmat és a vele járó állami húsosfazekat.
2. Ha ennek ellenére sem nyerik a választást, akkor pedig az új kormány rendkívül rossz helyzetben lesz, könnyű lesz ellenzékből támadni, fogást találni rajta, így jó eséllyel újra vissza lehet térni 2018-ban.

A politikai érvek és szempontok döntenek.

hoplita 2013.02.24. 14:55:14

@Akitlosz:
Én argentin fokhagymát, ha nem kapok magyart...nagyon hasonló a mienkhez, klasszisokkal különb a kínainál.

De majd Hepci megmongya..ebben azért mégis csak ő a szakember.

6.Lenin 2013.02.24. 15:13:22

@Hepci:

Szerintem akkor még te sem tudsz róla, de az ide írtak szerint nem tudod jól titkolni.
Amúgy 2 tábor van, az 1ik más-más néven közös gyökerekkel.
Szélső jobb-> szélső bal = 1 tábor, meg a közte lévő önámítók is.

Az 1ik tábornak vannak céljaik és keresik hozzá a megfelelő eszközöket.

A másik tábor az eszközökkel pöcsöl, minden cél nélkül.

Van 1 elenyésző réteg, akik ezekhez fabrikálnak ideológiákat/magyarázatokat. Ők ebből élnek, nem sok vizet zavarnak.
Te biztos, hogy nem azok közé tartozol, akinek hosszútávú céljai lennének, és ahhoz keresnék a megfelelő eszközöket.

Talán így érthetőbb, mire is gondoltam.

hoplita 2013.02.24. 15:30:06

@6.Lenin:
Elemezgessél, szarfaszú köcsög, elemezgessél és képzeld azt, hogy okos vagy, takonygombóc.

6.Lenin 2013.02.24. 15:50:58

@Khal Drogo:

"Ez nem biztos hogy politikai kérdés. "

Még nem.

szerintem rövid időn belül az ellenzék ebből is azt csinál. Nagy a mondanivalóhiányuk. Ez is kreatívvá tehet 1eseket.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.24. 16:10:31

@hoplita:

Mert Argentína és Chile éghajlata hasonló a magyarországiéhoz csak éppen a déli féltekén, így fél év eltéréssel.

Így ugyanazok a növények teremnek meg. Szőlő, alma, cseresznye stb.

Propatriablog 2013.02.24. 17:37:11

A magam részéről az évértékelő beszéd kapcsán a kormány EU/Európa politikája és az ún. keleti nyitás kapcsán lenne hozzáfűznivalóm (lsd még ► propatriablog.wordpress.com/2013/02/21/8-magyarorszag-az-europai-unio-es-a-keleti-nyitas-avagy-magyarorszag-helye-a-nap-alatt/

Kevesen gondoltuk volna korábban, hogy 2013 egyik meghatározó kérdése Magyarország és Európa helyzete, illetve annak tisztázása lesz. Márpedig abban sokan egyetérthetnek velem, hogy az utóbbi időben a Magyarországról kialakult kép alapvetően megváltozott, összhangban az elmúlt években végbement jelentős változásokkal: új médiatörvény, magyar EU-s elnökség, új alkotmány, ágazati különadók, oktatásátalakítás, hogy csak néhányat említsünk. Az események értékelése már eltér, de abban a változások előmozdítói és bírálói egyetértenek, hogy az országimázs negatív lett. (Ennek a negatív országimázsnak az okairól, illetve megalapozottságáról ugyancsak megoszlanak a vélemények). Egyidejűleg az ország vezetése számos gesztussal Kelet felé fordult (Kína, Oroszország, Azerbajdzsán). Mindez felvetette Magyarország és az EU viszonyának újragondolásának kérdését. Szélsőséges példaként az EU zászló égetésének képe bejárta Európát. Vajon a „Keleti Nyitás” és az EUs tagság valóban tényleges ellentmondásban áll egymással?

Erre nemleges választ adnék. Egy erős, demokratikus, növekedő, EU tag Magyarország értékes partnere lehet a jelentős befolyással és erőforrásokkal rendelkező keleti államoknak. Amennyiben a magyarok ügyesen politizálnak, az ázsiai származás tagadhatatlan ténye előny, és összekötő kapocs lehet kelet és nyugat között – hisz a magyarok mindig is ebben a szerepben találták magukat akarva akaratlan.

Tehát a keleti út önmagában nem ab-ovo rossz irány, amennyiben az határozott európai integrációval társul – sőt, paradox módon a két irány még erősítheti is egymást.

szoja122 2013.02.24. 18:18:38

@Propatriablog: Egy alapverő tényt felejtesz el:

Az erkölcs NEM üzleti kérdés.

A röhej az egészben hogy egy magát kereszténynek valló kormány az, amely nem érti, nem akarja megérteni.

hoplita 2013.02.24. 18:43:51

@Akitlosz:
Nézd, bármily hihetetlen, de én ezt tudom.:))
Egyrészt tanultam földrajzot, másrészt pedig ugye nem véletlenül volt egy ideig kivándorlási célországa a magyar földnélküli parasztoknak Argentína, Uruguay, Paraguay...hasonló klíma, hasonló földművelési lehetőségek..

Amikor a Fradi 29-ben dél-Amerikában turnézott és Montevideoban megverte a következő évben világbajnoki címet szerzett urukat, akkor a stadion fele a Fradinak szurkolt...kábé 20 ezer magyar volt ott.:)

dbeata 2013.02.24. 18:49:19

@Hepci: "b.öszme (a Török Gábor is, ha ezt kilistázta)".
Ezt a Ferinek köszönhetjük? Akkor nem csak bösz.me, de muly.a is! :)
Nem gondolod, hogy megtáltosodott? Mostanában sokkal több ropit dob nekünk a ketrecbe, mint azelőtt..

dbeata 2013.02.24. 19:10:57

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: "Egyszerű a válasz: keresnék egy keresztény orvost. "

Emmán döfi! Hát, végül is, manapság már ez is értékelendő, ha valaki vállalja rasszista voltát...

graycivil 2013.02.24. 19:22:19

"Májusban várhatóan 50%-os életszínvonal-javulás lesz. Ugyanis most éhezünk és fázunk, májustól azonban már csak éhezünk." (SMS)

Khal Drogo 2013.02.24. 19:27:48

@Akitlosz: Kérdés, hogy ekkora migráció megéri-e már.

De a szabályokon egyébként bármikor lehet változtatni. A munkaerő szabad áramlását is lehet korlátozni, ha szükséges.

Vitéz László 2013.02.24. 19:31:47

O.Viktor bűnözővel, bűnszervezet (mafia) arcával/fejével értek egyet !

nagyon nagy gazdasági csodát látunk !!! nagy csodának vagyunk tanui !
mindennap egy ajándék !

ezer éve ijjen alkalmatlan+gerinctelen (=hitvány) mafikormánya az országnak nem volt !
ennyi adót(közpénzt) arányaiban még sose nyúltak le sehol a világon !

és létezik az ország ! működik a gazdaság!!!
köszönnyük feketegazdaság !!!

jajrá maogyorók! jajrá fasiszták!

Khal Drogo 2013.02.24. 19:41:45

@Propatriablog: Nincs semmiféle "Keleti Nyitás" eddig. Ami történt, az az hogy állami tőketámogatással megpróbálnak néhány kiválasztott Fidesz-nagy és középvállalkozói rétegnek piacot szerezni egyes keleti országokban. Ez a folyamat igen lassan halad, tekintve hogy a Fidesz-vállalkozónak abszolute fogalmuk sincs a reménybeli üzleti partnereiről.
Valós gazdasági kapcsolatbeli élénkülést nem látok.

Járt itt pl. a kínai miniszterelnök, több kilónyi papírt aláírták. Mi az eredmény?

A szolnoki citromsavgyár nem készült el
A Ferihegyi kínai gyártású gyorsvasút építéséről már nem is beszélnek
Indult kínai cég az útdíjtenderen. Ki is esett gyorsan.

Szóval ez az egész egy óriási kamu.

Khal Drogo 2013.02.24. 19:46:24

@Propatriablog: Magyarország nem tud adni semmit az 1 milliárdos lakosságú Kínának. Vagy más, Magyarországhoz képest 5-10-20x nagyobb ázsiai országoknak.

Pénze nincs a magyarnak hogy vállalkozzon arrafelé, ahogyan helyismerete sincs.

Az egyetlen dolog mostanság amivel kereskedhetünk, az az atomerőmű bővítése. Az akkora összeg, hogy az már tényező az oroszoknak is.

Ezek csak álomba ringató elmélkedések szerintem. Álmokat keregetni pedig nemigen érdemes.

menőmano 2013.02.24. 20:13:21

"Chikán Attila: nem látszik a fordulópont

Nyilván a dolog nem egysíkú, de azért összességében sajnos elmondható, hogy nem javult a helyzet ahhoz képest, ahol 2010-ben tartottunk.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=624434&referer_id=toplist

- Mindenekelőtt hibásnak bizonyult az a retorika, hogy mindenkinek jó lesz és senki nem fog rosszul járni, és mindenkit megmentünk.
Ezt nem lehet végrehajtani. Teljesíthetetlen ígéretek hangzottak el, ezért azt látom, hogy ami kormánnyal történik, az bizonyos értelemben nem más, mint futnak a saját ígéreteik után.
Amikor világossá válik, hogy az egyik vagy másik intézkedéssel több kárt okoznak, mint hasznot, akkor is próbálja a kormány tartani a korábbi ígéreteit, de nem tudja megtenni."

Ajánlom olvasásra, persze értelmezésre is.
:)

menőmano 2013.02.24. 20:22:35

"A tanulságok között említette, hogy Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti.

Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt", s ha a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon.

A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra.

Magyarországon a politikusok az elmúlt tíz évben sokszor az ország fejlődését lassító döntéseket hoztak azért, hogy az inaktívaktól szerezzenek szavazatokat."

(Bajnai G.)

Totálisan ez jutott eszembe (többek között) a "teljesíthetetlen ígéretekről".

ennnnnyi.
:)

6.Lenin 2013.02.24. 20:33:10

@menőmano:

"Magyarországon a politikusok az elmúlt tíz évben sokszor az ország fejlődését lassító döntéseket hoztak azért, hogy az inaktívaktól szerezzenek szavazatokat."

(Bajnai G.)"

Az elmúlt 10 év politikusai között ott virított Bajnai G. is.

Az utolsó néhány évben, mint döntéshozó is.

Most is olyan szavazók támogatására ácsingózik, akik aktivitás szempontjából nem éppen az aktívak táborához tartoznak.

ezek memória kérdéskörébe tartoznak. Nem mindenki elefánt, aki könnyen felejt.

Ad Dio 2013.02.24. 20:38:55

@Akitlosz:

""De igen volt. Bár már az is hatalmas dolog, hogy az eladósodás megállt. "

Az agyad állt meg."

Ez kedves :).

Természetesen az eladósodottság GDP arányosított értékének növekedése "állt meg". Ez sem teljesen, de a 2002-2010 közötti időszakhoz képest igen. Amíg van államháztartási hiány, addig az adósság nőni fog. Ez van. Nem mindegy mennyi az annyi és hogy viszonyul a gazdasághoz.

menőmano 2013.02.24. 20:54:25

@6.Lenin:

Hát! Ja! "ott viritott". valóban, mikor egy éves kormányzása idején/alatt stabilizálta az ország gazdasági helyzetét, fejlődő pályára állitotta az országot, csak nagyon kevés volt az egy év.......
Ja! Az IMF hitel kettő részletét pedig bátorkodott letétbe helyezni, nem felhasználni. (MOL.csomag).
Hogy csak ennyit emlitsek.

Egyébként Önnek totálisan jó?? meglátásai vannak!! :((
Csak az a hatalmas probléma, hogy nálam nem igazán jönnek be "ezek a meglátások".

osztjónapot! önnek.

6.Lenin 2013.02.24. 21:07:03

@menőmano:

Nem meggyőzni akartalak, hanem felhívni a figyelmedet, hogy a Népszaván kívül is van élet.

6.Lenin 2013.02.24. 21:32:10

Van itt 1 érdekes megállapítás...

"....csak nagyon kevés volt az egy év......."
Vagyis Bajnai G. 1 év kormányzása.

Talán a jövőt illetően érdemes lenne néhány kérdést komolyabban átgondolni.

Pl.

Mit lépett volna, ha nem biztos abban, hogy 2010-ben teljesen reménytelen a választás megnyerése?

Milyen lépéseket tett volna a manyup, különadók nélkül, de azzal a feltétellel, hogy az IMF kölcsönt 14-ig vissza kell fizetni, amennyiben mégis nyertek volna?

Győzelmük esetén megváltoztatták volna ezeket a feltételeket az IMF oldaláról?
Kénytelenek lettek volna újabb kölcsönöket felvenni? (nyilván kaptak is volna)

Miért késik a programjuk, ha van 1általán?

A nagy lendület miért lassul?
Ismerik?
stb.

Talán a jelenlegi támogatottságuk néhány kérdésre megadja a választ is.

Propatriablog 2013.02.24. 22:02:46

@KhalDrogo @szoja122 A fő üzenet az, hogy önmagában Magyarország Európai intenditása érték, és ez nem lehet vita tárgya.

Magyarországnak - többek között a nyelvében - megnyilvánuló keleti gyökerei miatt igenis olyan versenyelőnye van a régió országaival szemben, amelyet ki tud használni.

Magyarország számos anyagi és nem anyagi erőforrással rendelkezik amelyet ügyesen kell és lehet felhasználni.

Az a szemlélet, amely ezt lekicsinyelné, nem is kicsit ártalmas.

"Egy erős, demokratikus, növekedő, EU tag Magyarország értékes partnere lehet a jelentős befolyással és erőforrásokkal rendelkező keleti államoknak. Amennyiben a magyarok ügyesen politizálnak, az ázsiai származás tagadhatatlan ténye előny, és összekötő kapocs lehet kelet és nyugat között."

Az, hogy a mindenkori magyar kormány miként politizál, miként használja jól, vagy rosszul a helyzetet, hogyan ülteti át a Keleti nyitás (elméletben helyes) irányát a gyakorlatba, az külön elemzés és értékelés, illetve vita tárgya lehet, de annak eredménye nem érinti a fenti megállapításokat, amelyek általános érvényűek.

Pro Patria et Libertate - Magyar Közéleti Blog
propatriablog.wordpress.com/

concret 2013.02.24. 22:50:40

@Akitlosz: Kicsit pontosítanálak.

A mai magyar gazdaságban nem azért gyakori a fekete-szürke foglalkoztatás, mert így a munkaadónak "jobban megéri".
Pl az építőiparban mostanra kialakult helyzet az, hogy a makulátlanul fehér foglalkoztatás nem hátrányos, hanem szinte lehetetlen. A mostani túlkínálatos építőipari piacon, ahol a '90-es évek vállalási áraival lehet megrendelést szerezni, miközben a költségek 15 éve jelentősen nőttek - nos, lassan a szürke foglalkoztatás közterheit sem lehet az árbevételből kigazdálkodni.

Bár rendszeresen vitázunk, sok téren egyet is értünk - csak az nem kerül terítékre. Nem akarlak ezzel megbántani, de némely kor határozottan elvszerű neoliberális gazdasági nézeteket hirdetsz :)) ehhez képest az efféle "útáljuk a vállalkozókat" mentalitás talán részben érthető, ám nagyon is egyszerűsítő általánosítás. Az adócsalásban ugyanis társtettes a munkaadó és a munkavállaló, és mindketten kényszer hatására. csak a munkaadót külső kényszerek vezetik, nem feltétlenül a "profitéhsége".

panelburzsuj 2013.02.24. 22:54:47

@Propatriablog:

"erős, demokratikus, növekedő"

Ez mind egyszerre kell, vagy elég lenne egy is ahhoz, hogy valamerre elkezdjünk kikászálódni a gödör aljáról?

concret 2013.02.24. 23:02:26

@6.Lenin: próbálom a magam nyelvére lefordítani.

(Szerinted) mindössze két tábor van. Mármint tényleg: abból a szempontból, hogy szeretjük Orbán Viktort, vagy nemszeretjük-kritizáljuk-utáljuk. Ez így tényleg két tábor.

Az már a Te személyes fogyatékosságod, hogy Vona Gábortól Fodor Gáborig számodra mindenki egyforma.

panelburzsuj 2013.02.24. 23:03:30

@concret:

Követeljétek:

Mindenkinek saját Ócsát! :)

Vitéz László 2013.02.24. 23:07:11

aszékejek hol van???

ohh szegény pára !
én sok rosszat kívántam neki,
de ez túl durva, ami történt !
már írni sem tud? a kezét is letörte?

index.hu/belfold/2013/02/24/bevarrta_felesege_szajat_egy_budapesti_ferfi/

concret 2013.02.24. 23:13:07

@Propatriablog: Speciel én tagadhatatlanul ázsiai származású vagyok, de nem magyarként, hanem mint kun. Bár ez a distinkció már régóta okafogyott.

Nyelvünk keleti gyökere (úgy az Ural tájékáról) mennyiben versenyelőny a régió országaival szemben? Hiszen még a manysikkal sem tudunk saját nyelvünkön kommunikálni, ha meg kazakokkal-azeriekkel akarunk tárgyalni, ahhoz egyszerűen meg kell tanulni törökül - erre meg, ha akarnak, a tótok is képesek.

Ezeket a legendákat a pragmatikus ázsiai basik igencsak értékükön kezelik.

concret 2013.02.24. 23:16:07

@panelburzsuj: akkor inkább Kistarcsát. Ott jobb volt az ellátás.

panelburzsuj 2013.02.24. 23:16:46

@Vitéz László:

Azér az nem semmi teológiai fejlődés, hogy már a szeretetszolgálat is csak a pozitív gondolkodású devizanyomorékokkal hajlandó foglalkozni ...

concret 2013.02.24. 23:19:09

@panelburzsuj: a kishitűséged, az a Te bajod.

Tudod, attól jó egy prime minister, ha pl ilyeneket tud:

"gyáva népnek nincs hazája"

Az ilyesmitől döglik a légy, de nagyon.

Vitéz László 2013.02.24. 23:20:53

@panelburzsuj: :))) ja ja... a betegeket megversenyeztetik...

a vakok között az lesz a ynertes aki legjobban lát....

vicc.. nyilván aki nem tudta felmérni, hova jut a hitelfelvétel végén, az valamijjen szinten defektes... tehát pl. nagy eséjjel fidesfan is...

szval az agyatlanokat úgy kell megpájáztatni ki a legnagyobb híve a zorbánnak...

amugy ez kicsit ugyanojjan mint a segíjes lehuzás... vagy a táppénzcsalás...

panelburzsuj 2013.02.24. 23:22:52

@concret:

Nem lakóként: generálvállakozóként járhatna már mindenkinek egy hasonló projekt.

Szélesítendő a namezeti burzsujáziát. Mer így messziről eléggé karcsúnak - pontosabban csekély elemszámú halmaznak tűnik.

Ha rendesen kitanuljátok a makovecizmust, nem győztök majd elugrálni a sok mongol, maláj meg vietnámi megrendelő elől - ahogy propátria blogger álmodja a maga nagyját itt fennebb.

panelburzsuj 2013.02.24. 23:24:58

@concret:

Légypappir-nagyhatalom leszünk!

panelburzsuj 2013.02.24. 23:30:22

@concret:

Alaposabban utánagondolva: az a bibi, hogy a jelek szerint ettől a csak a "sajátosan magyar" gondolkodású légy döglik halomra.

Pedig mekkora biznisz lenne eladni a nagy varázslót mondjuk a feltörekvő Brazíliának ...

concret 2013.02.24. 23:30:35

@panelburzsuj: napéldául. fejlődsz Te tudatilag, ha igyekszel.

concret 2013.02.24. 23:36:30

@panelburzsuj: Ne is emlegesd szegény Imrét. Lehet, mostanra ő is kilépett volna a saját Akadémiájából, mint Ekler Dezső.

Vitéz László 2013.02.24. 23:39:45

@concret: "szegény imrét?"

a legnagyobb bűnös a feudalizmus megépítésében !
a nagy országépítő...
moszkoviták, bruszzeliták elleni harc nagy ideológusa!

ksözi imre! hogy (szinte) nem volt az elmúlt 22évben egy építészeti pájázat sem...
na jo... csak a sevijja és a nemzeti színhaz...
aztán ezeket organikusan elQrta a náci ormánya ....

concret 2013.02.24. 23:43:36

@Vitéz László: persze, a híd is az egér lépteitől dübörög, ahogyan az elefánttal együtt átballagnak rajta.

panelburzsuj 2013.02.24. 23:45:01

@concret:

Ötvenegynéhány évesen azért elég kényelmetlen deja vu szembetalálkozni ugyanazokkal a "rendszerfüggetlen" tányérnyalókkal, akik még Kádár alatt kezdték a "bizonyítást". (Mármint azt, hogy pénzért, pozícióért bármire kaphatóak. Mint Fekete, vagy Klinghammer...)

Vitéz László 2013.02.24. 23:47:07

@concret: elég +határozó ideológus volt az ipse...

ha nem a kommenyizmust ellenezte volna és épp azzal hogy a rohat horti ideált akarta a zorbán dakotában újra éleszteni....

akkor akár a demokrácia nagy terjesztője lehetett volna...

de komcsi/náci (feudális) kutyából nem lesz demokratikus szalonna !

concret 2013.02.24. 23:54:09

@Vitéz László: ne tévessz arányokat.
Beteg ember volt, de OV nem az ő találmánya, ne varrd a nyakába. Mindenki feleljen a saját dolgáért.
Ha egy zsenit, a maga összes bogarával fel- és kihasznál egy rezsim, attól még nem ő lesz a felelős. Eszköz volt, nem főbűnös.

Khal Drogo 2013.02.24. 23:55:17

@Propatriablog: "Magyarországnak - többek között a nyelvében - megnyilvánuló keleti gyökerei miatt igenis olyan versenyelőnye van a régió országaival szemben, amelyet ki tud használni."

Minden elv és elmélet annyit ér amennyit megvalósítanak belőle. Ez a különbség az álmodozás és a valóság között.

concret 2013.02.24. 23:56:14

@panelburzsuj: Jó ám, hogy vannak feketegyörgyök. Nélkülük sokkal nehezebben buknának meg a pártfogóik.

Vitéz László 2013.02.25. 00:00:45

@concret: nem eszköz volt... hanem főbűnös !

de én már megbocsátottam neki! ő már máshol magyarázkodik...

panelburzsuj 2013.02.25. 00:03:45

@concret:

Mondjál nekem néhány "pártfogót", aki az utóbbi 25-30 évben úgy istenigazából megbukott. Kipaterolták a kipárnázott életből, uram bocsá: még bíróság előtt is kimondták rá, hogy te biza megbuktál, koma.

concret 2013.02.25. 00:04:43

@Vitéz László: gondolom, szakmabéli vagy, ezért ez a nagy indulatod. de, sajnos, nem az építészek fújják a passzátszelet.

Khal Drogo 2013.02.25. 00:05:10

@panelburzsuj: Ha olyan országokkal akarsz tárgyalni mint Azerbajdzsán, Szaud-Arábia és Kína nyilván a demokratikus a legfontosabb szempont. Hiszen ezekben az országokban nincs demokrácia és sohasem volt, ezért ha velük tárgyalsz, a siker titka hogy nálad demokrácia legyen.

A másik hogy kiaknázod egy olyan népcsoporttal fennálló közös múltat, ami ezer évekre nyúlik vissza és ami olyan régi, hogy az adott tárgyalások során az általad képviselt populációnak az egy százezred része sem beszéli az ő nyelvüket.

Demokrácia és kölcsönösen nem beszélt nyelvek, ezek a siker titkai ebben a relációban.

panelburzsuj 2013.02.25. 00:09:53

@Khal Drogo:

Volt szerencsém fél évig három mongol atyafival egyszem magyarként éldegélni egy kolesszobában.

Hamar megtalaláltuk a kulturális kötelékeket: a másik által kínált sört soha egyikünk se utasította vissza.

panelburzsuj 2013.02.25. 00:17:51

@Khal Drogo:

Egyébként meg valahogy olyan ferde gondolkodásom van, hogy sokkal könnyebb pályának látom a Matolcsy mintájú lufifújással bevágódni, mint két-három családnak tartós, biztos munkát adni...

concret 2013.02.25. 00:20:05

@panelburzsuj: én kisebb bukással is beérem.

pl ha a választók ingerküszöbének az általlépésében (konkrétabban: egy rezsim újranemválasztásában) valami pici szerepet játszik az efféle alakok teljesen értelmetlen és elvtelen patronálása, minden határon túl.

Amúgy, elvileg én adnék még egy ciklust a mostaniaknak. Hadd lássuk: tudnak-é 8 év alatt valamit produkálni. Megbukni is csak hosszú idő után lehet igazán, nehogymá néhány év múlva megint az egész nép orbánnosztalgiába essen.

Csak hát 51 éves vagyok, öreg már, hogy huzamos kísérletezgetéseket kívánjak magamnak. Igaz, túl jó alternatívát sem látok.

concret 2013.02.25. 00:24:43

@Khal Drogo: Hát a kölcsönösen nem beszélt nyelvek terén mi, magyarok bármilyen relációban a világ első számú nemzete vagyunk, de úgy tűnik, nem tudunk élni ezzel a lehetőséggel (szemben pl Svájccal, akik több világnyelvet beszélnek anyanyelvileg).

concret 2013.02.25. 00:28:40

@panelburzsuj: nálunk csak egy mongol srác volt. hamar kiderült: teljesen másként értékeljük Dzsingisz kánt.

panelburzsuj 2013.02.25. 00:29:12

@concret:

Hát látod, a Hóbagolyt és fészekalját kár volt olyan hebehurgyán meneszteni, és rögtön visszasírni a Vaskoronást...

Mindenki jobban járt volna, ha a "nemzeti tábor" egy menetben bemutathatta volna teljes pompájában és kifejlettségében, hogy miféle produkciókra is képes.

Khal Drogo 2013.02.25. 00:30:26

@concret: Most megy az RTL Klubon a török szupersorozat, a Szulejmán. Ebből megtudhatjuk hogyan tekintenek ránk a kedves szövetségi barátaink, a törökök.
Gondolom Zrínyi már nem lesz benne :)

Khal Drogo 2013.02.25. 00:37:19

Egyébként érdekes hogy Magyarországot lerohanó török szultánról szóló erősen fiktív sorozatot Magyarországon műsorra tűzik. Nyilván ebben a sorozatban a magyarság csőcseléknek lesz beállítva. Én egy percet láttam belőle, a török azt fejtegették benne hogy a magyarok visszavonultak tivornyázni és leitták magukat a sárga földig.

concret 2013.02.25. 00:51:36

@Khal Drogo: A Szulejmán, bár "nemzeti megalapozottságú", de mégiscsak szappanopera, a főszereplője is egy korábbi sorozatból ismert török színész. Egy kereskedelmi csatorna nyilván költség/haszon mérlegelés alapján veszi meg és vetíti.
Egyébként nem haszontalan megnéznünk, ugyanis a hazai történelemoktatás az oszmán állam felemelkedéséről és a Magyar Királyság fölötti totális győzelmének körülményeiről-okairól-magyarázatáról szinte semmi használható képet sem nyújt. Ha belegondolsz: a török pasáknak (akik nyilván nagyszerű hadvezérek voltak) bennünk Arany-Gárdonyi alapján a kövér, kegyetlen és hisztérikus képe él (Ali és Ahmed egymás szakállát tépik Eger ostromának a végén). A Szulejmán emberi képet fest az oszmán állam elitjéről - na jó, persze erősen idealizáltat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.25. 02:50:13

@panelburzsuj: mindenki ócsítson magának!

Mi van veled, durnyogonc, hogy esmét itt rontod az ájert?

nyünyüge 2013.02.25. 09:31:13

@panelburzsuj:
Nem lehetne inkább viaszosvászon?

aszekelyek 2013.02.25. 09:33:42

@Akitlosz: nana, azért lényegesen nagyobb hitele van annak a kormánynak, amelyik kiviszi az országot a túlzott deficit eljárás alól, mint azoknak akik belevitték és ott is tartották.

László56 2013.02.25. 09:45:25

Szép jó reggelt Mindenkinek,

ezen a szomorú napon, a kommunisták áldozatainak napján. Hajtsunk fejet és gondoljuk arra is hogy a gyilkosok még mindig köztünk élnek. Sőt mi több, politikai köztiszteletet követelnek maguknak.

Éppen ezért vagy ennek ellenére ? Magyarország megteremtette a feltételeket a politikai, társadalmi és gazdasági átalakulásához. Ez volt Orbán Viktor miniszterelnökünk évértékelőjének lényege. Jól hallhattuk, igen, a feltételeket teremtette meg, de az átalakulás még hátra van. Sok munka van mögöttünk és még több előttünk. És itt nem csak a FIDESZ-KDNP -ről beszélek, hanem mirólunk magyar polgárokról és a magyar nemzet tagjairól. Mindannyiunkról.

A magyar polgárok és nemzetünk tagjai tudják miről beszélt a miniszterelnök. Kommunistáknak szerencselovagoknak, és hivatásos hazaárulóknak azonban nehézségük van miniszterelnökünk szavainak interpretációjával. Tulajdonképpen nem újdonság. Hiszen ez a kormány a jövedelmüktől fosztotta meg ezeket a hazátlan, társadalom- és magyarellenes alakokat. A hazaárulásuk fizetségét vesztették el.

Most hallhatjuk a replikációt. Hazudik a miniszterelnök, mondják. Nem szégyellik ezt mondani azok, kiket az eltorzult hataloméhségük, a telhetetlen korrupciós ügyleteik és az egész világon ismert erkölcstelenségük, valamint nyilvánvaló hazugságaik miatt váltott le a magyar nép. Ha már törvényesen elítélni nem tudjuk ezt a szennytől bűzlő bandát, - hiszen törvényesen loptak, csaltak, hazudtak -, vigye őket az ördög.

Hallgatom és meghallom közben a szószólóikat is. Magyar Kornéliától kezdve, az utolsó kommunistáig, mindenkit. Görcsösen próbálják értelmezni a miniszterelnököt és nem veszik észre a nagy igyekezetükben, hogy az értelmezéshez, értelem is kellene. De, még ehhez sincs értelmük. Felvennék egy államférfivel a harcot, de már elakadnak a legegyszerűbb feladatoknál. Az ellenzéknek ez a része, reménytelen eset. Javíthatatlanok és legjobb bizonyítékot szolgáltatják arra, hogy a kommunista gondolkodás annyira primitív, hogy nem reformálható.

De, nem csak az ellenzék, hanem mások is megpróbálják értelmezni a miniszterelnökünket és közben meggondolatlanul átveszik az ellenzéktől megszabott terminológusokat. Ilyeneket mint: demokratikus ellenzék, vagy ki, kit is nevezett ki és mivel, ellenzéki vezérré. Nem veszik észre hogy mindevvel nem a magyar kormány, hanem az ellenzék által megszabott úton haladnak. Tehát a kezdeményezést, már e szavak és mondatok használatával, átengedik az ellenzéknek. Annak az ellenzéknek, melynek éppen a demokratikussága kérdőjelezhető meg. Hiszen ismert, kommunisták, szerencselovagok, még soha nem voltak demokratikusak. A saját kitalált terminológusaik használatával azonban, mi magunk vagyunk azok, kik azt a látszatot keltik, mintha az ellenzéknél demokratikus erőkről lenne szó.

Így vernek át bennünket azok, kik a demokratikus szót még csak hírből sem ismerik, hiszen úgy hatvan éven keresztül, mint most, a saját kommunista diktatúrájukért harcolnak. De velünk, demokratikus ellenzéknek neveztetik magukat. Mi meg bedőlünk nekik.

Éppen ma, a kommunizmus áldozatainak napján kell mindannyiunknak arra gondolnunk és az áldozatok is azt kívánnák tőlünk, soha többé ne adjon a magyar nép hatalmat és befolyást a kommunistáink kezébe. Akkor sem, ha átnevezték magukat szocialistának és mások segítségével akarnak megint hatalomra jutni.

Magyarország miniszterelnöke, a magyar polgárok és a nemzet miniszterelnöke, évet értékelt. Nincs szükség mondanivalójának értelmezésére, hiszen nyíltan, hangosan és értelmesen, a tények megállapításával beszélt. A tények viszont tagadhatatlanok. Éppen ezért, nem értelmezni kell a miniszterelnökünket, hanem meghallgatni, megérteni és tudomásul venni a szavait. Több dolog nincs evvel az évértékeléssel. Hiszen egy államférfi beszélt. Magyarország újkori történelmének első államférfije.

aszekelyek 2013.02.25. 09:58:16

@Ad Dio: az baj kedves. mert akkor megintnagí esélye lesz annak , hogy azt történik kb másfél év alatt, ami 2002 után történt de persze majd újra hazudoznak és megint nem tudjuk meg, mennyire is adósítottak megint el minket a látszat dübörgő gazdaság díszlete mögött. Kik és mennyi pénzünkkel lépnek le aközben. nem tudok olyanoknak szavazatot adni , akik ebben már sárosak. Bajnai PPP-i és az NFÜ, gazdasági miniszteri és min. elnöki produktuma detto. Ami az újabb IMF hitelt mindenképp-vetítette elő MAgyarország népe számára. Amit megszemlélhet, ha csak a román határon átnéz, mit is jelent valójában. Úgy is élhetnénk, ahogyan ott az elmúlt 3 évben mentek a dolgok. azzal csak mi nem járnánk jól. Talán tájékozódjon arról, hogy mik is azok a megtenni követelt intézkedések, amiket a szocik által meghívott Ponta kormány köteles a népén leverni. Pl nem tehetnek semmit a devizahiteleseikért. Szép. , ugye? Biztosan ezt akarná ?

Jön ez a nevetséges duma megint bajnai részéről, hogy meg kell valamiben egyezni a bankokkal. Ő miért nem tette meg, arról nem szól. ő és kormánya, oszkó is, egy semmirevaló etikai kódexxel akarták ezt a nagyon súlyos problémát "kezelni" Elégtelen volt amit ebben is produkáltak. megegyezések voltak is de a bankok nem tartották be, és még volt képük a kormányra támadni, hogy a kormány nem tartja be azt. Nos én úgy vagyok ezzel , hogy jobban féken tartani a bankokat nem tudja senki , mint ez a kormány.
Ami szembeszökő , hogy nem is akarta.

Arra , hogy ők etikusan viselkednek a jövőben , számítani nem lehet. Valami alkujuk lehet a háttérben persze de az hoci , nesze alapon van csak köztük. Nem vették bele a magyar népet. Nem bontja ki bajnai pl , miben óhajtana megegyezni.

Mi az ára annak , hogy valami elfogadható hitelezést produkáljanak a bankok. Pedig a lényeg mindig ott van , amiről egyáltalán nem beszélnek.

El tudom képzelni , hogy ezzel kikényszeríteni akarják mindössze , hogy a bajnai kurzusra szavazzanak az opportunisták.
Mint kegyed is.

Nem hiheti felnőtt létére , hogy nem lesznek vesztesei a megegyezésüknek.

hoplita 2013.02.25. 10:21:05

@László56:
"...Hiszen ez a kormány a jövedelmüktől fosztotta meg ezeket a hazátlan, társadalom- és magyarellenes alakokat. A hazaárulásuk fizetségét vesztették el...."

Miről beszélsz, agyhalott..?

Elmész te anyádba...és még finom voltam.

Ad Dio 2013.02.25. 10:23:13

@aszekelyek:

:)

Nem értünk egyet.
Nem baj.
Tolerancia, demokrácia, békesség.

A politikusok meg hazudtak, hazudnak, hazudni fognak. Ez sem baj. Csak egy tény.

aszekelyek 2013.02.25. 10:26:48

@felcsutisuttyo: úgynézem , itt te vagy az ügyeletes "utcafelelős", from mszp .@Khal Drogo: ezt marhaságot!

Na jó , hát vannak akik nem képesek a mese és valóság között különbséget tenni de őket a szerelmi szál érdekli.
Mit szólsz, hogy merkel élesztgetni akarja a törökök csatlakozási lehetőségét ? :))) @panelburzsuj: így vagyunk sokan ferinkkel és a maszop öregjeivel. A kultúrharc egyes résztvevői a másik oldalon , még náluk is inkább akkoriban bizonyítók , a koruknál fogva is.
Minthogy ott sem engedtek semmiféle rendszerváltást. Ahogy ma sem engednék.
Ki követte el azt a szégyenletes magyar pavilont a minap Kínában ? drágabolgárúr könyve volt a fő attrakció.....
Az bizony a merjünk kicsik és vacakok lenni jegyében született alkotás volt.

@concret: az a negyven év kötelező orosz és más semminem fog hamar eliminálódni. Főképpen azért, mert a remek szoclib elmulasztott gondoskodni róla, hogy minden gyerek alapképzéseben jusson hozzá az idegen nyelvű oktatáshoz. Nem akarták nyilván a saját helyzeti előnyüket lefaragni. holmi bugris magyariakat is kitaníttatni. Nekik jobb ezért inkább leszólni a magyarokat.

@Vitéz László: nyugi kis herceg , már jobban vagyok. Valami vírus levert a lábamról de már jobban vagyok . @szoja122: kik mernek erkölcsről ez ellen dumálni? Akiknek csak a törvényes létezik, az etikus -erkölcsös nem számít. NA azért. Soha nem követelte és nem is teheti senki , hogy mi ne kereskedjünk keletiekkel. Az Únió nincs abban a helyzetben, hogy nekünk sokat segítsen és ami azt illeti , nem vagyunk lenyűgözve attól sem , amit ezidáig tőlük lehetett kapni.
Ha fele annyira gáncsolták volna a szocikat és libbantakat az ország eladósításában, már sokkal jobban állnánk, mint ezt a kormányt abban , hogy kimásszunk a nagy ...ból.
Mintha érdekeltek lennének a mi bajunkban....
Olyan remek üzleteket, amiket velük lehetett kötni a szociknak, fogunk tudni a keleti partnerekkel is kötni de inkább olyat , ami sakkal jobb Magyarország számára.

aszekelyek 2013.02.25. 10:39:21

@Akitlosz: még mindig a kádári uszítás megy. A zöldséges a fő ellenségük és ezt be is nyalják. Az ész nélkül élők.

Akiket lehet uszítani. Azt a pályát már totál tönkretették a multik és akik neki adómentességet biztosítottak, vagy valami kis aprót kellett fizetniük. No de ész nélküliék ezt nemképesek végig gondolni. Ha a multik nem voltak netto befizetők, mert nem voltak , akkor kik is fizették a mulatságot ?

Azt sem értik egyébként, hogy miért muszáj többért adnia amagyar kiskereseknek az árut, mint a multiknak. Általában semmi fogalmuk nincs a drágáknak semmiről. de ha elmagyarázom nekik, hogy aki fizet adót, áfát, munkabért és közterheit, fenntartja a gazdaságot, az nem adhat neki annyiért semmit, mint a multi, aki behozhatatlan előnyben van. Termelőkkel szemben is persze. Egy ügyűek ugyanis és eszük ágában nincs, hogy csupán azért vásároljanak magyar őstermelőtől vagy kiskereskedőtől , mert az államkasszát ők töltik meg. hihetetlen, hogy a hetvenes évek dumájával tudják őket ma is hülyíteni. No és mit kapnak ott ? Az meg a másik....A disznó sem tudja, mitől hízik... -tartja a mondás.

A fejekben nincs rend. Kéne erről a választási propagandában , valami ötévesek szellemi szintjére lebutított ábrát csinálni. óriásplakát és tv spot.
A pénz útjáról. Mi az , ami ahogy befolyik , rögtön kifolyik... és mi az , ami fenntartja a gazdaságot. Amitől nem vagyunk bebukva.

graycivil 2013.02.25. 10:56:00

"Ritkán rossz egy Orbán-beszéd: ez az volt

A problémánk pont az, hogy a kormányfő érvértékelője egy tipikus közép-európai kocsmai értelmiségi világmegváltássá silányodott. Mifelénk két-három sör után mindenki megvilágosodik és világmegváltó terveket vázol fel, hogy húsz év múlva hogy lesz újra mienk Erdély, vagy akár az egész Európai Unió."

velemenyvezer.blog.hu/2013/02/25/ritkan_rossz_egy_orban-beszed_ez_az_volt#more5102769

"Ahelyett, hogy hétköznaponként inkább szépen leülne az íróasztala elé és rendesen elvégezné a munkáját – ahogy azt a hanyatló Európában amúgy szokás."

menőmano 2013.02.25. 11:27:09

@László56:
A tények viszont tagadhatatlanok. "

Az biztos. Ön totálisan megírta. Nagyon jó. tetszik.
Csak így tovább, az írogatásaitól mindig jobb lesz a kedvem.
:)

2013.02.25. 11:54:13

@László56: jaj! Milyen tényeket mondott? Mesélt, mint más a Jancsi és Juliskát. Mondjuk jellemző, hogy a híveinek mese felolvasás kell, buksisimi és cumi a szájba, és az fixációs reflexek kielégülése után tente!

Kommunistákért meg nagyon nem kell a szomszédba mennie, apukája párttitkártként, Martonyi ügynékként, Szűrős Mátyás moszkvai nagykövetként, Kövér a párt kutató mühelyében kezdte gyakornokként, és még sorolhatnám, mennyi van a soraikban.

Szóval a mai harang értük is szól és tudni kell azt is, hogy a magukba nézés őrájuk is vonatkozik.

graycivil 2013.02.25. 13:09:35

"„Mesterházy Attila kormányzása alatt” – A Fidesz belezavarodott a saját kamujába

Valószínűleg a 2014-re beharangozott kormányváltástól való félelmében sikerült a kétharmados többségnek annyira összecsinálnia magát, hogy úgy érezze, elő kell vennie a legblődebb hazugságot, amely valaha elhangzott ebben az országban. Nem kevesebbet állítanak ugyanis, mint azt, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke kormányozta Magyarországot. "

egyenlito.blog.hu/2013/02/24/_mesterhazy_attila_kormanyzasa_alatt_a_fidesz_belezavarodott_a_sajat_kamujaba

F.Y!DESZ

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.25. 15:41:56

@hoplita:

A(z itt is) chilei cseresznyézők viszont nem tudják, de legalábbis nem akarják tudni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.25. 16:00:10

@Ad Dio:

"Amíg van államháztartási hiány, addig az adósság nőni fog."

Ezért nem igaz az állításod. Költségvetési hiány mindig van sajnos, így az államadósság is folyamatosan növekszik.

Persze lehet arányosítani a cipőméreteket a Duna vízállásáshoz csak sok értelme nincsen, mert nem függenek össze.

A GDP arányos államadósság mutatót azért találták ki, hogy csökkenésnek magyarázhassák be a növekedést is.

Valójában nem függ össze az államadósság a GDP-vel.

Ráadásul az államadósság csak az államé, míg a GDP nem. Nem a teljes GDP-ből fizetik az államadósságot, hanem csupán az állami bevételekből.

A GDP egy része, ha nem is nagy része ugyan nem az államé, valami kis nettó jövedelem a népnek is jut, ami nem lehet fedezete az államadósság fizetésének.

A forint az egy mértékegység, még ha olyan mértékegység is, amelyik folyamatosan változtatja, csökkenti az értékét.

A % nem az.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.25. 16:31:33

@concret:

Szerintem pontosan ugyanarról beszélünk, csak kicsit másképpen fogalmaztuk meg.

Ha a gazdasági környezet olyan, hogy az összes szabály betartásával képtelenség egy céget működtetni, akkor egyértelmű, hogy a szürke (vagy a fekete) út az életben maradás útja. Azaz "jobban megéri", hogy magamat idézzem.

Az én mondanivalóm azért a munkavállalókra vonatkozott elsősorban, mert őket támadta a hivatkozott cikk, mint "adócsalókat".

Tudom, hogy a vállalkozó sem tud fehéren működni, mert akkor rövid úton csődbe megy.

A magyar állam a (termelő) multikat
preferálja, magyar vállalkozás a saját hazájában sem lehet velük versenyképes. Az EU nem is igen engedne más politikát.

---

Nem tudom mit értesz neoliberalizmus alatt.

Szocialista, szociális, állam által tervezett és főleg állami cégekből álló gazdaság sohasem fog tudni akkora átlagos életszínvonalat biztosítani a lakosságnak, mint a kapitalistább.

Ezt már bebizonyította a történelem, ennek ellenére reneszánszukat élik a szocialista eszmék. Nem csak errefelé, de az egész EU is valami utópisztikus jóléti ábrándot követ. Hogy elveszik attól a kevéstől, aki dolgozik, s és jól tartják belőle azt a nagy tömeget, akik nem.
Persze úgy ahogyan működik ez is, a kommunizmus is elvolt több mint 70 évig, de sohasem lesz versenyképes a kapitalistább államokkal, a lemaradás garantált.

Még az amúgy társadalmilag totalitárius náci Németország sem telepedett rá teljesen a gazdaságra, csak szinte patikamérlegen kimérve 50%-ban.

A másik felét hagyta működni. Az állami szektor sohasem lesz olyan hatékony, mint a magánszektor. Ami mindenkié az senkié. Hiányzik a felelős tulajdonos.

Az állam fő feladata a gazdaságban az lenne, hogy megfelelő (jogszabályi) kereteket teremt. S persze nem adóztatja túl, nem von ki túl sok pénzt a gazdaságból, mert akkor az tőkeszegény lesz, és alacsony lesz az életszínvonal.

A magyar állam már túl sok jövedelmet oszt újra, ez pedig fékezi a magyar gazdaságot.

A gyorsabb haladáshoz, sőt egyáltalán a felzárkózás lehetőségéhez kapitalistább környezet kellene, azaz több jövedelmet kellene hagyni azoknál, akik megtermelik azt. Azaz a magyar vállalkozóknál és a magyar munkavállalóknál.

Annak természetesen nincsen sok haszna az ország szempontjából, ha a multiknak lesz több profitja.

Az ország vagy a saját erejéből viszi valamire, vagy nem viszi semmire. Senki más nép, ország nem fog itt Kánaánt varázsolni a magyaroknak.

Nem lesz újabb Marshall segély. S Nyugat-Európa sem játszhatja már sokáig ezt jóléti játékot. De nem veszik észre magukat, valószínűleg politikai okokból.

graycivil 2013.02.25. 16:40:50

"Simor András megalázása stratégiai haszonnal is jár

Orbán Viktor szűk körben egy ízben bátor embernek nevezte Simor Andrást, amiért a jegybankelnök nem állt félre a kétharmad útjából. A kormány céljai viszont e bátorság miatt csak az alkotmányos keretek és a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításával teljesülhettek, következménye pedig az Európai Unió részéről gyorsított jogsértési eljárás lett."

www.vg.hu/velemeny/jegyzet/simor-andras-megalazasa-strategiai-haszonnal-is-jar-398508

"A játszma végére ráadásul az derült ki, hogy a kormány céljai a jegybank függetlenségének súlyos megsértése árán sem teljesülnek, a monetáris tanács nem képes beindítani a gazdasági növekedést. E kettős vereség után a kormány most nem ura érzelmeinek: rendőröket küld Simorra, lépéseit pedig másként, mint bosszú, nehéz értelmezni."

Ilyen az, amikor egy idegbajos autokratát beszari nyaloncok vesznek körül.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.25. 16:46:38

@concret:

"az oszmán állam felemelkedéséről és a Magyar Királyság fölötti totális győzelmének"

Nem volt az totális győzelem. Nem tudták az egész országot meghódítani.
Az a Habsburg birodalomnak sikerült a törökök meggyengülése után.
Amíg a törökök itt voltak, addig még létezett önálló ,magyar politika és államiság, s csak 1711. után nem.

graycivil 2013.02.25. 16:48:23

"Magyarország világháborúba keveredett

James Rickards, a CIA volt stratégája óva inti a világot a felelőtlen pénznyomtatástól és az inflációs félelmek alábecsülésétől. Szerinte Európa van jó úton, ahol a valódi versenyképességi javításokban bíznak, még ha komoly áldozatok árán is."

index.hu/gazdasag/2013/02/25/a_volt_cia_vezer_szerint_itt_a_3._vilaghaboru/

"Magyarország nem tartozik a jó körbe, szerinte a kamatvágásaink hatására csak szegényebbek leszünk, nem versenyképesebbek."

aszekelyek 2013.02.25. 16:54:20

@Akitlosz: na és az őstermelő olyan értéket állít elő, amit egy alkalmazott nem. Sem a szolgáltatásban dolgozó. kajagyártók. .) Ma éppen erről beszélgettem egy ismerősömmel.

persze arról győzködött, hogy merazantallkormány, a hüjje, az eladta a termelő üzemeket. ne kérdeztd, hogy kezdődött , de marxról, a tőkéről kezdtünk egyszer csak beszélni. majd még folytatja. kíváncsi leszek... Már ne dicsőség ám a merci sem..., akárki verheti már rá a mellét. mer az is kiviszi a tőkét. nem ide dolgozik. Itt hagy kb 100 autót per év. Múltkor még a dicső gyurcsány volt a jani érte...
A legérdekesebb az volt , amikor javak birtoklásáról beszéltünk. Meg annak újraelosztásáról. A tőketermelő képességről. Mondta , hogy a feudalizmus alapjai pl máig nincsenek tisztázva. Őszerinte. A kié a föld , meg még két dolog. A föld szerintem a leglényegesebb. Az az arisztokráciáé volt ugye , aki a kis vörös csillagosok kitelepítettek nálunk , marhavagonosdit játszottak , pont , mint a svasztikásék. Vagyon elkobzást is. Csak másoktól. Az egész innen indult.., eszembe jutott. .
Nekem nagyon megakadt az a nokedli a torkomon, hogy az máig nincs tisztázva. Kérdés az , hogy a magyar állami földek a magyar államéi ? Azokat meg csak törvényesen lehet elidegeníteni ? Diktatúrák szokták rátenni a kezüket mások jogos tulajdonára.

Ácsingóznak a mi földünkre, ami legfőbb létalap, benne a víz is persze. No és mit dönt a kedves Únió? Kötelesek vagyunk átengedni-e azt ? Bárki tőkésnek ?

Sosem szokott véletlenül beszélni semmiről ez az ismerősöm. Ezért nekem valahogy nincs jó szájízem ezzel kapcsolatban.
De majd megkérdezem tőle, csak előbb hagyom, beszélje ki magá, hogy a suchmann féle és fleto féle gyárbezárások és elkótyavetyélések mennyit is lendítettek a dolgon. Valamint nem hiszem, hogy volt választása az Antall kormánynak.

Szép demagógia volt az is , amit eddig levágott. Mem nagyon tetszett neki, amiket belekérdeztem.
Arra sem szólt semmit, hogy a rendszerváltás előtt a németh kormány már bőven ludas és arra sem, hogy szerintem nem volt választása az antall kormánynak. mert kirántották volna alóla a tőkések a pénzt. Általában a tőke természetésről és akapitalizmusról volt szó. Valahogy úgy éreztem, el akarja adni nekem, hogy a semmire tekintettel nem lévő bankárok csak a " munkájukat végzik" és valami maszlagot arról, hogy bezzeg az antallkormány a hibás. meg a zorbán. Szerintem meg eleve így döntöttek rólunk. Slussz. Csak folyt volna vér is , ha ellenállunk.
A románoknál az is folyt , aztán hol vannak ?
Nem volt államadósságuk és ma az IMF diktátumaiban élnek.

Szerintem azt , hogy a 16 %-os adót annyira meg akarják szüntetni, külhoni támogatással...., az indokolja , hogy az a középosztályban tőkeképző erőt generált. Az pedig nem kívánatos. Sosem volt az nálunk. Nyilván azért volt a középosztály a béka se....., alá nyomva. Nem másért.

graycivil 2013.02.25. 16:54:42

"Exit poll: Pier Luigi Bersani nyerte az olasz választásokat

Az első exit poll eredményei szerint a balközép vezet az olaszországi parlamenti választásokon: Pier Luigi Bersaniék a szavazatok 34,5 százalékát kapták, szemben a Silvio Berlusconi vezette jobboldali szövetség 29 százalékával."

atv.hu/cikk/20130225_exit_poll_pier_luigi_bersani_nyerte_az_olasz_valasztasokat?source=hirkereso

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.25. 16:54:52

@aszekelyek:

Minimálbéresek alatt én az alkalmazottakat értettem.

Véletlenül sem a zöldségeseket.

graycivil 2013.02.25. 16:57:18

@Akitlosz: Persze a HOGYAN sem mellékes.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.25. 16:59:49

@graycivil:

Ezeket a véleményeket mennyire meggyőződésből mondják, és mennyire (fizetett) érdekből?

Úgy normálisan persze igaza van, de azért gondolj bele!
Az kinek jó, ha csak az Amerikai Egyesült Államok nyomtatja a pénzt tömegével, míg a világ többi része nem?

Az amerikaik a fedezetlen dollárjaikkal felvásárolják a világot, míg a világ dolgozik, hogy eltartsa a pénz nyomtatókat.

Ezt csak valós fedezetű pénzzel lehetne kikerülni, a jelenlegi pénzügyi világrendben sajnos nem.

Azért mondogatják ezeket a véleményeket, mert az amerikaiaknak ez áll az érdekükben.

aszekelyek 2013.02.25. 17:13:28

@graycivil: gréczykém, szántalak, amikor nem bírtál el a nénivel, a kisnyugdíjassal, aki azt próbálta megértetni veled, hogy nem fair a magas nyugdíjasoknak is ugyanannyi %-ot adni, nem nominál összeget. Mostanság semmivel nem többet tesznek le sehová ugyanis. Anno domini se ők álltak a szövőgépeknél. A többszáz ezres nyugdíjukkal. Igaza van , be sem fizethetett többet a szerencsétlen. Viszont annak ugyanannyiért adják ma a kenyeret , a gyógyszert , a villanyt és a gázt , aki meg a pártfunkcijából ment nagy nyugdíjjal el. Ezzel még lesz baj. merezazorbánördög, ez olyan , hogy elébb ad a kisnyugdíjasoknak , tudod... eleget károgtatok a 19 ezerről. Amit bizony azok kaptak, akiket merészeltek 19 ezer minimálbérrel foglalkoztatni -jobbára azok , akiknek akkor is vagy tízszer annyi jött zsebbe. Aztán abból küldeni nyugdíjba.

Másként nem lehetett volna akkoriban 25 ezer ft a nyugdíja két milliónál több magyar idősnek...

Ezek a nénik nem emésztik meg ám azt , hogy most is ők húzzák a rövidebbet.

lehet köpködni a kisnyugdíjasoknak adott emeléseket persze. Állítólag baloldaliként . Csak ugye állati büdös. A nénik se állják a szagát.

aszekelyek 2013.02.25. 17:22:26

@Akitlosz: azt én tudom. De ez tényleg a szürkegazdaságra volt kitalálva. NYilván pontosan tudták, hogy ha a külföldi munkaadóknak 10 év adómentességet adnak, akkor azt és azt adtak, németh kormány...., akkor azt, amit be kell szedni, a honiaktól kell beszeni. Így volt bevezetve az, hogy nagyon magas összeg, akkoriban a 36 ezer az volt, ha esik, ha fúj, akkor is kifizeti a kisvállalkozó. Odaengedték antall kormányát bűnbaknak persze.

De ehhez sztem annyit mondhattak , hogy igenis ! - és tiszteleghettek. Ha emlékszel akkor szakadt nem nyílt de nagyot az olló , amit ma is kaffognak. Hirtelen nagyon megtollasodottak lettek és hirtelen örökre vesztesek. Középen meg semmi. Ilyen véletlenek sincsenek.

nyünyüge 2013.02.25. 17:40:52

@aszekelyek:
Te komolyan gondolod, hogy amikor egy multi adómentességet kapott, az azt jelentette, hogy nem fizetett járulékokat a dolgozók után?
Komolyan azt gondolod (korábbi hozzászólásod szerint), hogy a multik csalnak a járulékokkal és nem éppenséggel a kisboltok tulajdonosai?

Ennél sokkal bonyolultabb ez a történet. A multinak (meg minden nagy cégnek) tényleg sokkal több eszköze van mindenféle adójának optimalizálására és eszközeinek gazdaságos kezelésére, mint egy kis cégnek, de éppenséggel a szürke foglalkoztatás, a járulék kerülés nem ott jellemző.
Sokkal inkább a kicsiknél, amelyeket egyébként igen méltánytalanul nagy járulékterhekkel terhel az állam. Nem véletlenül jött most nagy relevációként a KATA, de ettől mondjuk még az "őstermelők" területén nem lesz áttörés.

aszekelyek 2013.02.25. 17:41:23

@szoja122: nagyon jó, ha mindenhol ott ülnek és vigyáznak rá, nehogy megint visszalökjék az országot az IMf és az adósságnövesztési trend karjába.

@Ad Dio:

hogyne. Amennyiben valaki tisztán üzletileg fog fel valamit, abból a szempontból persze lehet az illetőnek mindegy.

@Letícia: akkor miért nincs ínyére a vörös csillag legalizálása? de letikém, ők a szocialista párt , mszmp tagajai voltak. Akik a mkp -kötődésűeket favorizálják, és fasisztázzák, akit érnek, pl 56-osokat, azokról lehet inkább szó, amikor a kommunistáinkról beszélnek. A véresebb kezűekről. HA nem kádár, más tette volna ugyanazt és nem úri jókedvében. Az orosz parancsolt itt, akárki meglássa. HA jól megnézi. Piszok sokáig voltunk megszállt terület. Hol ezek, hol azok. Svasztikások el , vörös csillagosok be. Tankok ki , bankok be. Nekem úgy tűnik , ezek egy társulat , csak néha jelmezt cserélnek és díszletet.
Az övéinek beszélve nem hiszem , hogy bármelyik párt vezetője mást csinálna:) Vizionálgatnak.

@graycivil: na ha ő aszonta, akkor az úgy is van. Jó hírű cég az a CIA ? :)) El szokta találni a dolgokat? pl a lehmann brothers ügynél?

Hol van ez a teljes szöveg ? Mert ez kiragadott , önkényesen értelmezett. Az mszp kormányfő jelöltje véletlenül nem ő volt? De. a szokásos de nagyon tré...

aszekelyek 2013.02.25. 17:45:11

@Akitlosz: ne is haragudj, hogy gondolod, Az nem tartozik bele abba a cash flow-ba, amit kívánatosnak tartanak. :)
Arról persze fogalmuk sincs, hogy a másik féltekén minden pont fordítva van. Naná. Arról sincs, hogy a holland virágtőzsdére a déli féltekén, afrikában termesztik a rózsát, kardvirágot, amikor nálunk tél van. mert a ott fillérekbe van. A munkaerő miatt is.

aszekelyek 2013.02.25. 17:50:05

@Akitlosz: A gazdasági környezetbe a bankok magatartása is beletartozik. Szeretnék arra egy elfogadható okot kapni, hogy nálunk miért tehetik meg , hogy teljesen más hitelezést csináltak, mint másutt. Csak hüjjeségeket hallotunk erről. naná, hogyolyan kevés munkabért adtak, hogy abból nem voltunk eleve hitelképesek. Akkor mi fenéért jöttek ide mégis ? HA csak nem azért, hogy úgy kaszáljanak le, ahogyan meg is tették?
Olyan hitelezés és gazdasági környezet mellett, amiben a piacon egyenlő esélyekkel indulhattunk , soha nem is volt rá mód , hogy megnérjük magunkat. nekünk a szolganép státuszt osztották ki. ehhez a németh kormány jól megágyazott.

aszekelyek 2013.02.25. 17:52:35

@Akitlosz: elképesztő hüjjeségeket tudnak kérdezni. Tavaly, eperszezonban, saját fülemmel hallottam. Spanyol eper a pulton, ezer méterről is megmondom, hogy az. Odajön az észlény, akinek nyomták a chilei cseresznyét, , aszongya ez magyar? április első hetében... de mi vagyunk ám hüjjék...

menőmano 2013.02.25. 17:56:18

www.hirado.hu/Hirek/2013/02/25/14/Osszegzi_eddigi_eredmenyeit_a_kormany.aspx

Tájékoztatási akciósorozatot indít a kabinet, hogy ismertesse a lakossággal az elmúlt két és fél évben elért eredményeket - közölte a kormányszóvivő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A többlépcsős akció első üteme ezen a héten veszi kezdetét, és körülbelül egy hónapig tart majd.
Ennek során a kormány minden háztartásba eljuttat egy tájékoztató füzetet, valamint óriásplakátokon, a médiában - televíziókban, rádiókban és a nyomtatott sajtóban -, továbbá online felületeken is beszámol az eredményekről."

Hát! Ja! Az totálisan jó lesz. Legalább a népek összehasonlíthatják a leírtakat" az életminőségükkel, miegyebekkel. :)
Mondjuk ez az "akció" (is) totálisan sok pénzbe fog kerülni.
Biztosan megéri. Komolyan..........
Mondjuk Nekem mindegy.
ennnyyi.
:)

aszekelyek 2013.02.25. 17:59:22

@nyünyüge: nem csak gondolom, tudom. az kicsit súlyosabb. Ne mosdassuk a szerecseneket , ha kérhetem.
Igen, , valaki másnak kellett finanszíroznia azt, amit nekik elengedtek. meg azt, amit kivittek, bizonyos technikákkal, legálisan. Másutt képeztek belőle tőkét, hogy még nagyobbra tudják növelni azt az egyensúlytalanságot , ami ab ovo ránk lett lőcsölve. Tudja valaki, hogy kik szerezték meg a magyar textilipart, amit egy laza mozdulattal megszüntettek? Sztem senki. kellett a hely , na kiknek a mi piacunkon? Igen. A távol keleten , fillérekért , silányságot gyártatóknak. A németek meg a törökökkel csináltatják az egészet. pedig lett volna nálunk is elég képzett varrónő. Csak a török biztosan olcsóbb.

menőmano 2013.02.25. 18:00:40

Bocsika! lefelejtettem)

Hát! akkor majd némely népek totálisan belekavarodnak, nem tudják majd, hogy a plakátot.- a TV-t nézzék, olvassanak, vagy hallgassanak.
Totális lesz a helyzet némelyeknél. szerintem.
??
:))))))

aszekelyek 2013.02.25. 18:04:19

@menőmano: azok a népek, akik pont sz orrukig látnak el, ebből se fognak semmit fel. De azért sztem sokan eszesebbek ebben az országban. vannak persze, akik várják a sült galambot, pl bajnaitól.@nyünyüge: sztem reveláció. :) Még el kéne venni a földet a parasztoktól. Ahaaa. Már tényleg csak azt nem szedték el tőlünk, magyaroktól. Mihályi féle banda pedig nyomult rá erősen. A földet is megszereznék, akkor aztán tényleg csak koldusok maradnának ebben az országban , magyarok , napszámba. Az árok szélén kimúlni. Ha már nem bírják.

aszekelyek 2013.02.25. 18:06:50

@nyünyüge: azt is komolyan gondolom, hogy azokból az országokból finanszírozták a látszat jólétet az első körösöknél, akiket így kifosztottak.

menőmano 2013.02.25. 18:07:56

@aszekelyek:
Hát! bizony. Olllyanok is vannak.
Micsoda?? Ugyan már kinek kellene egy sültgalamb", olyan picike, hogy várni sem lenne érdemes.:)

Egyébként lemaradtam?? Hol ígért illlyet a Bajnai Gordon??
Mindig csak az igazat. Ha kérhetem.
Köszönöm.
:)

aszekelyek 2013.02.25. 18:14:26

@graycivil: meg kéne azért nevezni abból egyet kettőt. csak mutatóba. mert ahhoz, hogy legyen , valakitől el kell venni...
De bajnai biztosan szépen szolgál majd azoknak, akik tolják őt és akkor majd szép számokat is rajzolnak és megveregetik a vállát. Inkább a növekedésre kell koncentrálni, nem is a hiány tartására. Ugye? Ezt mondta az IMF főnéni, ajánlásként.

Közölt már számot erről bajnai egyébként ? Vagy van ígéret , hogy mennyit engednek neki , ha ő a kiszolgáló egység nálunk ?
Mondjuk pl el tudom képzelni, hogy elszedné a képzettebbektől a jobban keresőktől a családi adózást, támogatást. Az nála úgy volt. Szerinte jól. Még sok olyat tud elszedni. Nehogy már itt minőségi változás , meg középosztálykodjon a sok nácickok..., ugye gréczykém ?

Gyün a befektető , oszt neki legyen jó..., alacsony a minimálbér. IS. Meg az adó is. A bankoknak. Ők mindent elvisznek persze. Itt csak az a fillérke marad , amit odalöktek minimálbérnek.
Milyen fasza is volt az úgy,.... Alig látszottunk ki az adósságból.

aszekelyek 2013.02.25. 18:22:29

@menőmano: valami csudajóval kecsegteti kegyedet is, bár nem nagyon bontotta ki, hogy mi lenne az. Azon kívül, hogy a középosztályt lekaszálja és a munkásosztállyal megeteti, hogy jobban jár, ha csökken a minimálbér. Az nagyon xar duma. De nagyon. Ő nem jobban járásra hajt és a befektetői sem , a magyar szegények részére. Csakis a saját részükre.

Elkábítani persze ezzel akarják... , akit lehet. Ez a buta kádári attitűd, hogy azispusztuljon, akinek egy fillérrel több van, mint nekem. Jól tudják még mindig használni.
rájöhetne lassan azért az a tömeg, hogy ők konzerválják ezzel a legalja státuszukat.
Tudja, nálunk azért van ennyi szegény ember, mert soha nem akarták megfizetni a munkájukat. Se a vörös csillagosok, se a libbantak, sem bajnai befektetői. Már tisztességesen. CSak úgy, ahogyan marx a tőkében írja. éppen csak, hogy a munkaerejét képes legyen ujratermelni. Egy centtel sem többet nekik. mert akkor a mi hatalmunknak vége. A mi, jelen esetben azok a " befektetők" akikkel bábozik nekik. No és a munkanélküliség is ezért baj. mert nem kell mindenkinek dolgoznia, hisz olyan ország nincs. Ahol olyan a munkabér, hogy tud belőle családot eltartani a szakmunkás, ott nem is dolgozik mindenki. mert nincs mindenképpen rászorulva. No és ott van részmunkaidő is. Ami ér valamit.

csak próbálja megérteni manócska, ha nehéz is, hogy bizony rosszbb az, amivel bajnai kecsegteti. Rövid és hosszú távon is.

menőmano 2013.02.25. 18:24:45

Magasságos egek ura! Millyen gyorsasággal írja a székelyblognagyasszony a kommenteket. Még illlyet!?
Hát! Én ezt nem is hiszem el?!!
:))

aszekelyek 2013.02.25. 18:28:10

@nyünyüge: ami azt illeti , ők fizették azt a szemérmetlenül alacsony 19 ezer forint után járó közterhet. Még 1998-ban is. Ami Az alkalmazottaik után. A kisvállalkozó meg ennek a duplája után. Ha termelt , ha nem.
Akiknek lejárt az adómentességük , le is léptek. nem így emlékszel ?

Persze lehet , hogy én tévedek de nem hiszem. Első Orbán kormány nem viccből emelte fel a minimálbért annyival , amennyivel.

aszekelyek 2013.02.25. 18:32:55

@Fatal Error! System Halted!: sztem nem biztos, hogy ki tudná fizetni. nem is annyira az érdekes , hogy ki fia , borja , hanem az, hogy meg tudjuk-e fizetni. Manapság.

De azt biztosan ezeknek a jó embereknek köszönhetjük , akik nálunk elbabrálták az ellátást. Ilyenre.

aszekelyek 2013.02.25. 18:35:25

@menőmano: higgyed csak el manócska. jobban vagyok, mint írtam.9
A fejem lényegesen gyorsabb, mint a kezem.
Még ráadásul.
Lassan mondjam? :DD hogy odaát is tudjanak követni? értsék? Ez a sok rohatt fityiszes mind ilyen szélvész...

menőmano 2013.02.25. 18:38:49

@aszekelyek:

Na. Ne! Árulja már el, ha kérhetem, milllyen alapon birál, biráskodik folyamatosan.
Tetszik, nem tetszik Önnek, emlékeztetném, hogy sehol sincsen megírva, hogy csak két nagyobb párt lehet ebben az országban. Ebből fakadóan joga van a Bajnainak- és akárki másnak is, hogy pártot alapitson. S majd a népek eldöntik, hogy kit támogatnak és kit nem. pont.
Elárulom Önnek engem nem kell "kecsegtetni", majd Én adott időben meghozom a saját döntésemet.

Azért van ennyi szegény ember, mert a szegénységet maga a rendszerváltás termelte ki.
Amikor eladták? a gyárakat, üzemeket, szétverték az Állami Gazdaságokat, a TSz-eket, s lett a halott vidék, némely helyeken az országban.
Ez a nagy probléma. Akkor kezdődött a totális munkanélküliség, azóta nőnek fel generációk - kik ezen területen voltak foglalkoztatva, mármint a szüleik - hogy nem ismerik a munkát, nem tudják mi az, hogy megjelenni időben, s talán még az "asztalra is kellene letenni valamit".
Némelyek, ha lennének igazi munkahelyek, meg sem állnák a helyüket. Másoknak pedig nagyon kellene az "igazi" munkahely. Csak így tömören.
Árulja már el? miköze ehhez csak a Bajnai Gordonnak???!!
Mindig az igazat, csak az igazat!
köszönöm.

aszekelyek 2013.02.25. 18:39:45

@menőmano: Az is igaz de a mi ferink is ilyen szépeket mondott. Aztán úgy át ..ta a népet , hogy attól koldulunk. Az inaktívak meg nem mind jókedvükben inaktívak. De szépen szofisztikáltak nevezte meg a legnagyobb kisebbséget" , nem? Szalonrasszista. Aztán azt mondta -e , hogy ő meg a minimálbéresekkel akarja elgáncsoltatni azokat , akik előrébb tudják vinni az országot ? Miért másokrólbeszél mindig? Több évig asszisztált is hozzá. nem emlékszem, hogy protestált volna a megélhetési bűnözés legalizálása ellen.
Ezt nem csípem benne. beszéljen arról, részletesen, ő mit csinált és mit akar.

6.Lenin 2013.02.25. 18:40:34

@concret:

"próbálom a magam nyelvére lefordítani."

Először szerintem próbáld azt megérteni, amit írtam, aztán agyalhatsz rajta.

Semmi olyasmit nem írtam, amire te lefordítottad.
Leírtam 1 már régebben kialakult véleményt, amit igazolva érzek másvalaki által is, bár nem mindenben.

http://www.mdbio.info/#!boldogkoi-politikai-genetika/c24qf

menőmano 2013.02.25. 18:40:47

@aszekelyek:

Ez a sok rohatt fityiszes mind ilyen szélvész... "

Szégyen, gyalázat, hogy illlyen szavakat írogat!!

nyünyüge 2013.02.25. 18:43:23

@aszekelyek:
releváció, talán.

Az idézőjeles őstermelőkről beszéltem, nem az igaziakról.
Talán számtalan ismerősöd útján vannak ismereteid arról, hogy milyen bizniszelés folyik ennek kapcsán.
A másik meg a sokat favorizált kisboltok. Amelyek nemcsak a jelen válságos időben nem fizetnek az alkalmazottaiknak, nemhogy közterhet, de korábban sem.

(Egyébként nem mosdatom én a multikat, nem is szorulnak a védelmemre. Csak éppen tudom, hogy ők nem a járulékot spórolják meg leginkább. A 19-et nem tudom, honnan szeded. Egy dolgozó teljes munkáltatói terhe régebben is majdnem a bruttó bér kétszerese volt, ha jól rémlik.

menőmano 2013.02.25. 18:44:39

oppá" lemaradt)

Egy nőnek, hogy lehet illlyen pocsék szája??!!

6.Lenin 2013.02.25. 18:45:39

@bariga:

Láttam az ATV-n belőle 1 részletet, de az is nagyon érdekes volt.

Nagyon tetszett,amit az éttermi lopásról mondott. Nagyon jellemző szerintem. Elég soxor mellébeszélt, kikerülve a lényeget.

menőmano 2013.02.25. 18:49:33

@aszekelyek:

Hát! Én elhiszem, hogy Önnek a "ferije" szépeket mond. Nem kell folyamatosan bizonygatnia.
Mondjuk engem totálisan nem is érdekel, hogy Önnek van e "ferije, avagy nincsen.
kész.ennnyi.
:((

panelburzsuj 2013.02.25. 19:10:28

@Hepci:

Megtaláltam a fecnit, amire az indapass-jelszót felírtam!

Aztán meg mesélj: milyen érzés ballibsivé avatódni? :))

bariga 2013.02.25. 19:11:45

@6.Lenin: Bocsi, azt nem láttam, de mit szólsz ahhoz, hogy előre megírták az ítéletet, mint a Tanú című filmben. Ha még nem láttad, okvetlenül nézd meg. Egyre aktuálisabb manapság, zseniális.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.25. 19:16:33

@graycivil:

Nyilván nem.

A cél és az eszköz örök párharca.

6.Lenin 2013.02.25. 19:19:09

@bariga:

Szerintem nem is kellett volna meghallgatni.
Bár jobb volt a lényeget a saját előadásukban meghallgatni.
El is mondta.
2008 őszén olyan helyzetbe került Mo, ha az IMF nem ad gyorsan pénzt, annak beláthatatlan következményei lettek volna az országra nézve. ezért bármilyen feltételt elfogadtak/aláírtak, természetesen most is mások kárára.

Mit kell ezen sokat magyarázni? Ezt csinálta mindig is a ballib oldal, megszületése óta.

Mi a toszt kell ezen még csodálkozni? Most is bármikor megtennék. Miért változnának éppen most, ha mindig is ilyenek voltak?

bariga 2013.02.25. 19:30:42

@6.Lenin: OK, kinek és milyen kárt okoztak? Én nem halottam még a vádakat, de gondolom a bankok majd feljelentik őt. De mit szólsz ahhoz, hogy előre megírták az ítéletet?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.25. 19:34:41

@aszekelyek:

Sok minden el lett rontva akkoriban.
Az egyértelmű, hogy a mai helyzet, viszonyok és gondok gyökereinek az akkori kor a legerősebb ága.

Nem lett egy siker történet a rendszerváltás.

Annyiban persze jó, hogy már lehet banánt kapni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.25. 19:46:53

@nyünyüge:

A multi adómentessége azt jelenti, hogy társasági adót nem fizet, a profitjából nem kell adóznia.

Az alkalmazottaik természetesen fizetik az adókat.

A multik adómentességének egyik feltétele szokott lenni, hogy az alkalmazottaikat valós bérre bejelentve fehéren foglalkoztatják.

De ezt sem olyan nehéz kijátszani. más cégekkel szerződnek így nem a saját alkalmazottaik végzik a munkát, hanem másik cégé, amelyikre viszont már nem vonatkoznak ezek a kötelmek. S persze kölcsönözhet is munkaerőt, amelyik hivatalosan nem a multi dolgozója, de neki dolgozik.

A multi keze tiszta, miközben persze tudja, hogy abból a pénzből, amit a másik cégnek fizet nem lehetséges fehéren foglalkoztatni az embereket.

Kis cég kis simli, nagy cég nagy simli.

6.Lenin 2013.02.25. 19:49:08

@bariga:

Miért jelentenék fel a bankok? Nekik is csurrant, + gondolom sokkal nagyobb dolgokat is elnéztek itt már.

Tényleg ilyen gyorsan felejtesz?
1 héttel a csőd előtt még dübörgött a magyar Puma. Tele volt a világ lóvéval, állítólag.

Mi is történik körülöttünk 2008 óta? Gondolkodtál már ezen?
Mi is történt 2010-ben? Azóta is. Nem csak nálunk.

Kinek okoztak kárt? Jó kérdés.

Amúgy, ahogy elnéztem, mindenki papírból olvasta a kérdéseket is, + a válaszokat is, de ez a része csak 1 mutatvány volt. Nem ez volt a lényege az egésznek, szerintem.

Nem akarja az elnök urat börtönbe látni senki.

nyünyüge 2013.02.25. 19:53:30

@Akitlosz:
Alkalmazottak utáni adókról, járulékokról beszéltem, nem az alkalmazottak saját adójáról.
A kiszervezéssel ill. a bérelt munkaerő alkalmazásával tényleg volt "trükközés" ill. olcsóbb munkaerőhöz jutás régebben. Ez már egy ideje nehezebben megy. Most annyi az előnye a munkáltató szempontjából, hogy mindig csak annyit embert bérel, amennyire éppen szüksége van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.25. 19:55:18

@aszekelyek:

Ez is igaz.
Láttam én is egy filmet a holland virágkereskedelemről.
Uralják a virág világpiacot, nagyon profi nagyüzemi módszerekkel csinálják.

Az afrikaiak gürizhetnek ítéletnapig, termelhetik a kakaót, a virágot, a bort, az olajat, az aranyat, a gyémántot de ők - a nagy többségük - abból nem fog meggazdagodni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.25. 19:59:18

@panelburzsuj: ez a fidoxista udvari nyaloncból félig öntudatlan ballibsi szoponcig ívelő 2 éves folyamat csak az itteni elmékben létezik... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.25. 20:01:42

@aszekelyek:

Mert a magyar állam megengedi nekik.
Ez itt a vadkelet.
Még a virsli, a kóla sem olyan mint nyugaton.

A Fidesz sem banktörvényt módosít, véletlenül sem, hanem hagyja a bankokat ugyanúgy tovább kopasztani az ügyfeleiket csak leszedi a bankokról a profitjukat.

Azaz egyszerűen azért viselkednek ugyanazok a bankok itt így, mert itt megtehetik, otthon pedig nem.

panelburzsuj 2013.02.25. 20:20:40

@Hepci:

Megesik, hogy aki ÚGY csinál, azt ANNAK nézik ... :)

bariga 2013.02.25. 20:41:23

@6.Lenin: Igen , az IMF pénzből a bankok is kaptak, az ország túlköltekezett, már akkor azt kellett volna csinálni , amit ma, spórolni az oktatáson, egészségügyön, kultúrán , renoválásokon, stb.. Gyurcsány hibákat követett el, a válságot se vette észre, kellett az olcsó hitel. Ha későn is , de lemondott, jött Bajnai, aki elkezdett helyrehozni sok dolgot.
Aztán jött Orbán és tanácsadói, meg reménykedés. De mi van ma? Magasabb az államadósság, ha valaki azt mondja neked , hogy csökkent, az simán hazudik. Nőtt az infláció, sokba kerül főleg a kaja és benzin, ha valaki azt mondja, hogy nem drága, az hazudik. Csökkent a növekedés, vagyis recesszió van. Na most ki a fenét érdekel a GDP, kb. 9,5 millió magyar azt sem tudja mi az. Csak azt tudja, hogy nehéz munkát találni. A beruházási ráta negatív, tehát két, három év múlva sem lesz több munka, mert most nem épülnek üzemek, lakások, utak stb.. A forint folyamatosan be van dőlve, ha Kósa azt mondja, hogy ez nem igaz, akkor hazudik. Ennek a következményei nem is férnek ide, olyan hosszú a lista
Az elnök úr már tényleg nem fontos, ő menni fog. De Orbán még mindig itt van. És maradni akar, na látod itt kezdődik a probléma.

Ad Dio 2013.02.25. 20:45:10

@Akitlosz:

""Amíg van államháztartási hiány, addig az adósság nőni fog."

Ezért nem igaz az állításod. Költségvetési hiány mindig van sajnos, így az államadósság is folyamatosan növekszik."

Éppen ezért én soha nem a netto adósságról beszélek, mert az a szám az égvilágon semmit nem mond.

"A GDP arányos államadósság mutatót azért találták ki, hogy csökkenésnek magyarázhassák be a növekedést is.
Valójában nem függ össze az államadósság a GDP-vel."

Már hogy a viharba ne függne! Ne csacsiskodjunk már! Ha egy családnak van havi 100.000 forint törlesztője, akkor szerinted tök mindegy hogy a bevételük 200e vagy 600e?

A GDP arányos adósság rátát épp azért találták ki, mert a netto adósság semmiféle releváns információt nem közöl. Az Norvégia pl. nagyon örülne a mi NETTÓ adósságunknak, mi meg nagyon örülnénk a GDP arányos eladósodottságuknak. Remélem érthető.

"Ráadásul az államadósság csak az államé, míg a GDP nem. Nem a teljes GDP-ből fizetik az államadósságot, hanem csupán az állami bevételekből."

Az adó meg nem a GDP-ből lesz, mi? Semmi köze a gazdasághoz?

dbeata 2013.02.25. 20:53:03

Poszthoz: Van egy söröző, a 4-es út mentén, Lesz Vigasz a neve. Orbán ügyesen bevitte ezt a fílinget a budai nagyasszonyok és nagyurak elandalítására. Hiába, tud ez a fiú!
Olyan megható akolmelegség sugárzott ebből a beszédből, hogy öröm volt nézni. Sugárzó arcú, boldog közönség figyelte a győzedelmest, a Viktort, aki szállította amit az hallani akart.

Jópofizás, és vastaps. Megy a nyalintás oda-vissza. Mindenkinek jut belőle. :)
Még a kisbabáknak is kedvük támad megszületni...

Igaz, a múlt évről nem sok szó esik. De annál többet hallunk a történelmi viszontagságokról, Honfoglalástól kezdve kommunisták szörnyű tettéig. Erre már csak az lehet a gyógyír, hogy Viktorunk nem kevesebb, mint 20 évre tervez előre. Reményteljes...

Néha egy-egy ellentmondás becsúszik:
- szocialista gazdaság tönkretette, eladósította az országot - de akkor meg miért csinálja ugyanazt?;
- 2002 után felrúgták azt az elvet, hogy hitelből nem építünk jóléti államot - de akkor meg miért szavaztak meg minden ilyen törvényt?;
- Mesterterve, hogy megszünteti a külső pénzügyi függést - de akkor miért vesz fel egyre több hitelt (ja bocs, nem hitel, államkötvény;
- megszünteti az energiafüggést - de akkor miért állt le a panelprogram, miért nem a lakáskorszerűsítéseket támogatja, miért a rezsit csökkenti),
de ez senkit nem zavar, kicsiségre ne adjunk most, kedves barátaim.
Reagan is utálja a kommunistákat és az inflációt, mi is utáljuk (vagy mégse nem? Ja, igen, nálunk is ott ülnek a komcsik és épp elinfláljuk a forintot, de ez most nem számít.)

Néhány büszkeség-habcsók, (híres magyar feltalálók bekezdés) te is vegyél vigasz-pogácsát kedves polgártársam, megérdemled. :)

Már véget is ért az évértékelő? Pedig jórészt el se kezdődött. Sebaj, ettünk-ittunk, jót mulattunk. Oszt jónapot.

6.Lenin 2013.02.25. 21:09:14

@bariga:

Aki azt mondja, hogy az elcseszett évtizedeket, ilyen óriási ellenérdekeltség mellet 3 év alatt helyre lehetett volna tenni, nos, az hazudik.
Aki Mo helyzetét el szeretné különíteni a világban zajlótól és csak önmagában próbálja értékelni, nos, az hazudik.

Aki azt állítja, hogy jelenleg minden a legnagyobb rendben zajlik, nos, az hazudik.

Mindent a helyén kell(ene) kezelni.

És itt jön be a genetika, amit a legnehezebb kezelni. Vagy csak 1xűbben nevezzük értékrendnek/gondolkodásmódnak.

Ezek mélyen vannak és mivel az emberek többsége saját magát szereti a legjobban ámítani, ezen változtatni szinte lehetetlen.
Talán öntudatlanul is beássuk magunkat az előre bekódolt irányba, aztán itt harcolunk az igazunkért.
A világ pedig megy a maga (talán szintén előre kijelölt) útján.

Mi + néha rácsodálkozunk, hogy miért is úgy történnek a dolgok, pedig az okosok mást szerettek volna elhitetni velünk.

Nem tudom, van-é gyermeked, de gondolom neki nem a következőket ajánlod útravalónak:

-Figyelj kicsim, akkor teszed jól, ha mindig arra ügyelsz, amit mások mondanak. Amúgy is olyan béna vagy, hogy neked úgysem sikerülne semmi az életben. Ha mindig másokhoz igyexel alkalmazkodni, talán olyan nagy bajod sose lesz, legfeljebb tojnak a fejedre, de az kényelmes. Sokra ugyan nem viszed, de talán nem fox éhen dögleni. Mindig löknek majd valamit, ha azt akarják, hogy kiszolgáld őket.
Nos, remélem sose leszel olyan hülye, hogy a saját fejed után akarsz majd menni.
Nos?

bariga 2013.02.25. 21:17:10

@6.Lenin: Ki van itt ellenérdekelve? Ezt nem értem, de OK nem javuljon hirtelen 3 év alatt, de ez romlik.
Nagy eszméket én már nem követek, csak nyugalomban és jól szeretnék élni. Jobban, mint most.
Persze ilyen hülyeséget sose mondanék, de ki mondja ezt? Én azt üzenem, hogy reggel, amikor felkelsz, mondd el háromszor, szép vagyok, okos vagyok, ügyes vagyok és Európában élek.

concret 2013.02.25. 21:17:45

@6.Lenin: Kedves Lenin!

Gondosan elolvastam a belinkelt tanulmányt, érthető, értelmezhető.

Aztán újra elolvastam az összes komment-előzményt (Hepci-Lenin). Nem érzem, hogy nagyot tévedtem volna, alátámasztásként visszacitállak:

"Ezért is van az, hogy általában amennyivel csökken/növekedik a jobbik, szinte drb-ra pontosan növexik/csökken ballib oldal is. történelmi példa is van, nyilas->ávós->szoci->kapitalista->akármi.
Az alap ugyanaz, csak az elnevezés változik, mint a széljárás"

Ki kell jelentsem: "lib" vagyok, de nem "ballib" (Hepci talán még kevésbé, de ez nem az én asztalom).
Igenis létezünk, hazai belgák. Ami persze nem jelent érték- és elkötelezettség-nélküliséget, sőt: a nem-fidesznyikek, a nem-szocik, sőt!! a jobbikosok is nagyon színes társaság - nem egy tábor, nem három, sokkal több!! Ritkán írok ennyi felkiáltójelet: kérlek, gondolkozz el rajta ott, az egyzászlós-egytáborban: ahogyan én próbállak megérteni-elfogadni-tolerálni - Te is próbálj valami hasonlót.

Mert nem vagytok fix 66%. Még fix 50% sem. És ez nem győzelem-vereség kérdése: ez együttélés-együttműködés kérdése. Ez persze csak azoknak érdekes, akik tényleg (pragmatikusan) nemzeti érzelműek: én ugyanis az vagyok.

6.Lenin 2013.02.25. 21:58:21

@concret:

A számomra legérdekesebbel kezdem, ugyanis nagyon tanulságos.

"Ez persze csak azoknak érdekes, akik tényleg (pragmatikusan) nemzeti érzelműek: én ugyanis az vagyok. "

Melyik nemzethez?
A nemzet melyik oldalához?
Gondolom ahhoz az oldalhoz, amelyiket a magad számára elfogadhatónak tartasz/kijelöltél, vagy kijelöltetett a születésed által.

Aztán, ha ezt végiggondoljuk, valójában nincs is miről vitázni.

Szinte mindenki a saját bekódolt értékrendje/gondolkodásmódja szerint ítéli meg, hová szeretne tartozni, miként ítél meg bizonyos fogalmakat.

Ha figyelmesen olvasod azt itt leírtakat, néhány blogtársunkat csak az különbözteti meg @Hoplitától, hogy ő kimondja, amit gondol, mások csak magukban gondolják ugyanazt. Az alap az 1, és oszthatatlan.

Nem olyan színes a világ, csak annak szeretnénk látni, és kitalálunk ugyanarra a dolgokra más-más elméleteket. Az alap nem különbözik. Természetesem mindig megtaláljuk a megfelelő magyarázatot is, hogy mi miért is vagyunk mégis másak. Nem , csak másnak szeretnénk magunkat láttatni.
Itt már valóban színesebbnek látszik a kép/ a felszín.

Nem azt írtam, hogy az azonos táboron belül egyformák a részek.
Az általad idézett nemzet sem egyszínű. A magyar nemzet részei a jobbikosok, cigányok, zsidók, a liberálisok/konzervatívak, a tolvajok, a prostik, a pedofil és "rendes" papok, ugyanezek ateistában, és még hosszan lehetne sorolni. Mégis 1 nemzet, de ez más kérdés.
Amennyiben az alkotó részeket vizsgáljuk, már nem olyan színes a kép, mert másak a szempontok.
Van liberális cigány, zsidó és ezek lehetnek konzervatívok is. Elnagyolva.
Az 1ik, vagy másik értékrenden belül lehetnek eltérő fokozatok, de az alap nem.

Nos, én erről írtam és nem arról ki, minek/kinek próbálja kifesteni magát. Nem 1 malomba járunk.

6.Lenin 2013.02.25. 22:00:43

@bariga:

Szerintem nem ugyanarról beszélgetünk. Inkább hagyjuk.

6.Lenin 2013.02.25. 22:11:38

@panelburzsuj:

Kidobott pénz volt, amit a lelkikarbantartódra költöttél, nem látok semmi javulást.

Jó éjt!
Mindenkinek.

A Blues örök, a nyomor már most is divat, később már őrület lehet belőle.

Khal Drogo 2013.02.25. 22:37:16

@bariga: Politikai célú hangulatkeltés a csőcseléknek.

concret 2013.02.25. 22:39:58

@Akitlosz:
Nem volt szükségük a teljes meghódításra. 1521. után nem voltunk ellenfél.
Mi mással magyarázod, hogy Buda megszállása előtt már két alkalommal is (1529., 1532.) közvetlenül Bécs elfoglalása volt I.Szulejmán célja? A stratégiai ellenfél a Habsburgok, a Német-Római Birodalom volt. 1541. puszta logisztikai korrekció: belátta, hogy Bécs kívül esik Belgrád (a volt Nándorfehérvár) biztonságos akció(felvonulási) rádiuszán. Az 1552-es hadjárat is pusztán a Nyugat-Európa elleni felvonulási zóna stabilizálása volt.

Ha összeveted a Mohács utáni Magyar Királyság adóbevételeit a honvédelem valós költségeivel, hozzákombinálva a német birodalmi rendek hadisegélyeit - talán belátható, totális volt-e a bukásunk. A háború menthetetlenül financiális ügy, bár a sikerhez nem nélkülözhető Dobó (és a méltatlanul elhanyagolt Losonci István) pazar, minden mást elhomályosító hazafias hősiessége. De ha ránézel a térképre, be kell látnod: a Balatonon túli hat főkapitányság nem hadviselő ország volt, csak egy súlyosan meggyötört ütközőzóna.

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Budin_Eyalet,_Central_europe_1683.png

Minden más pedig önámítás, mítosz és illúzió.

Khal Drogo 2013.02.25. 22:42:10

Matolcsy már a kapuk előtt. Nem is értem mi ez a nagy titkolódzás, nyílt titok hogy ő a befutó, helyére megy Varga.

etwas kultur muss sein 2013.02.25. 22:45:15

@Khal Drogo: Pszt! Hadd lepődjön meg a sok(?) fideszbirka! ;-)

concret 2013.02.25. 23:00:28

@6.Lenin: Kérdezted, válaszolok: a magyar nemzethez. És nem melyik? (valamelyik) oldalához, aki így kérdez, ott (számomra) van valami gond.
Tévedsz ezzel a bekódoltsággal. Engem gyerekként nagyon XIX. századi magyarságtudatra neveltek, ám belecsöppentem egy klasszikus kollégium (nem írom le, melyik) színes-kavargós közegébe: katolikus polgárok, református és görögkatolikus szőlőművesek gyerekei vegyültek pesti gimnáziumokból kicsapott (kommunista) diplomataporontyokkal. Az általam megismert magyar világ bizony nagyon színes ám, és csak sajnálni tudlak, ha nem (ilyennek) ismered. A végletes leegyszerűsítés, a primitív modellképzési kényszer szintén fiatal koromból ismerős: amikor Petúr a dolgozó népet, Bíberach pedig az idegen, fasiszta elnyomókat képviseli (szegény Katona!). Manapság sok ócska frázis idézi föl ezt a (marxista) gondolkodási kényszerzubbonyt. Ideje volna elfelejtenünk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.26. 01:23:40

@concret: na, lehet következtetni az irányultságomra, ezekre szavaztam (s fogok, haha):
- 1990: MDF
- 1994: MDF
- 1998: Fidesz
- 2002: Fidesz
- 2006: -
- 2010: -
- 2014: -

[OG, kertészmérnök, magyar állampolgár] - lehet skatulázni. :)

ssi 2013.02.26. 09:36:14

poszt: nem tudom, hogy aggódjak-e ... magamért, .. mert nincs véleményem OV évértelőjéről

napi betevőm lett a napi tájékozódás, de csak a hírek érzelem nélküli tényeire akarok vevő lenni
(pl. MNB elnök jogai/kötelességei és ezek ellenőrzése, vagyonnyilatkozatok, állások betölthetőségének/teljesítésének kritériumai, új állami egyetem+a többitől megvonások stb., stb., stb. és minden témában a kettős mérce, a korrupció, a politikai elhivatottság stb. dimenziók fontossága)

ma olvasom: 50MFt segített volna az árvízzel küszködőknek most, de zárolták .. ill. 1 hónapos kormánydicsérés jön 500-1000MFt-ért még a postaládánkba is meg a Bajnai-Gyurcsány-plakátok mellé .. amúgy személyes gondjaink mikor lesznek társadalmiak? néha elmerengek TG táblázatán (az áttekinthet őségre figyelésért külön köszönetem :)
docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AoLnDrKA6fV8dEJvUFRBLUZ3cThkcjlMYS05eDcyemc#gid=0

a lelkem (a máskor tudatosságra is nagyon figyelő agyam helyett) most ott tart, hogy ..
- teljesen magáévá tette a klasszikussá lett mondást: ne azt nézd, amit mondok, hanem amit teszek
- igen, most "kellemesebb", hogy "csendesebbek" az utcák meg a média ... és hogy az is kellemes-e, hogy a kormányváltásig biztosan így is marad?
- nem érzem a tétet, nem érzek tétet, hogy @Hepci: 2006 óta tartó voksolási szokásai szerint tegyek-e én is vagy másként
- a sima hétköznapjainkba is beszívódott politikai stílust akkor fogom igazán értékelni (leértékelni?), ha egy következő kormány tud majd másmilyen lenni

nyünyüge 2013.02.26. 09:47:02

@manyike:

jobbanteljesit.magyarorszag.hu/

töltsd ki ezt a tesztet, és elmúlik belőled minden bizonytalanság :(!

aszekelyek 2013.02.26. 10:19:06

@Vitéz László: valóban vanegy defektus, amit én is látok. Jóhiszeműen álltak azokhoz a devizahitelekhez és bíztak a kormányukban. Valamint a leghalványabb fogalmuk sincs róla, kikkel is üzleteltek valójában és azoknak számít -e valami, az elvárt hasznon kívül. Azt siratják. Pénzügyi ismeretei pedig nulla a legtöbb, bármilyen pártállású magyarnak. Akik hitelre szorulnak, azoknak különösen. Kókadt cinikusan heherészve megemlítette , anno , hogy kéne alapismerteket oktatni ebben a tárgyban de nem történt meg. Simorkám pedig, az éjjel hallottam rádióban, mit adott elő, elbagatellizálva, hogy nem nyomták le minden adón, minden nap, hogy mekkora kockázata van annak a devizahitelnek,... ne mosakodjon. A köztelesség mulasztás az kötelesség mulasztás. Neki is és a kormánynak is, kötelessége lett volna. Minda lakás, mind az áruvásárlási hitelnél közbelépni. Na az meg vérlázító , hogy nem volt neki eszköze..., - ezt merte állítani. Szegényke. Akkor is szembehelyezkedhetett volna a kormánnyal. mint Orbánéval. Akkor is megszólalhatott volna a médiumokban. Senki nem vette volna rossz néven , - kivéve persze az érdekelteket . Bankok és még valószínűleg mások is idehaza. nagyon gyenge dumát nyomott.

aszekelyek 2013.02.26. 10:26:50

@nyünyüge: adósságszolgálatban és költségvetési hiányban jobban teljesít. Ez a kettő okozta azt a pocsék helyzetet , 2010-re. Akik nem tudták ezt sem produkálni , sőt , biztosan annyira nem értenek szegények hozzá , hogy ezzel egy időben növekedést is csinálni , gyakorlatilag majdnem lehetetlen , nyilván ők azért követelik rajta. Nagy jóindulattal mondom ezt. Növekedést is jól elbaltázták már sokkal 208 előtt. Az a takaró sem jó, hogy meraválság. Nálunk az ő kormányaik alatt csak az adósság növekedett és a munkanélküliség és a szegénység. meg a devizahitel állomány.

aszekelyek 2013.02.26. 10:32:02

@Vitéz László: még azt is mondtasimor, havi 8 milláért, hogy mikor ő odakerült, akkor már volt devizahitelezés. No igen. Ha valakinek van jövedelme euróban, svájci frankban, vagy jenben. akkor vehet fel abban a pénznemben hitelt. Egyébként életveszélyes. Mindössze ezt kellett volna közölnie. VAn ismerősöm, aki azért ment ki dolgozni, hogy euroban legyen jövedelme és abból tudja fizetni a hitelét. Hogy a családját ki nem rámolják a lakásukból.... beszélgethetünk róla , hogy kik és miért is mennek külhonba dolgozni....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.26. 10:33:03

@aszekelyek: a devizahitelezés Járai idején indult... nem emlékszem a nagy zenebonára, amit ő művelt ezen ügyben...

Egyébként a személyektől elvonatkoztatva: az MNB elnökének nem feladata, hogy kereskedelmi bankok rossz/csalárd/kockázatos konstrukciói ellen kampányoljon, ez - elvileg - más szervek feladata (lenne).
Szóval ne mocskold Simort, elég tetű e nélkül is, egyrészt, másrészt, ha holnaptól OV f*szát szopná, nem okozna számodra gondot, hogy kinyald (verbálisan) a seggét. :)

ssi 2013.02.26. 10:34:03

@nyünyüge: köszi :) napi informálódásaim révén és aktív adófizetőként eléggé képben vagyok :(

szóval mi a garancia arra, hogy egy másik kormány milyen is lenne összességében (nem konkrétan a mai problémákban, hanem az újabbakban is)? vagy aki mer (bizalmat szavazni másnak), az nyerhet is (talán .. a gazdasági kérdéseken túl a nemzedékeket átívelő emberi kapcsolatokban, gondolkodásban is)?

nemcsak a szakmám, hanem az egész privát lényem lényege - rövid és hosszú távon is - a racionalitás, gazdaságosság, hatékonyság stb. szempontokon túl a nagyon is fontos egyszerű, egyértelmű és mindenkire egyformán vonatkozó szabályok és szankciók, a kivételek szükségessége pl. humánus megközelítésben egy alapból természetes tanulásközpontú aktív kisközösséges barakkban/homokozóban ... és nem tudok önmagamból kibújni meg "rossz" emberi gyarlóság, hogy a hasonlóak vonza(ná)nak igazán

aszekelyek 2013.02.26. 10:40:16

@Hepci: kedvesem, azért gyakorolhatott volna némi jóindulatot vagy nyomást a kormányra, PSZÁF-re. vagy csak elmondhatta volna egy sajtótájékoztatón, hogy hát akiknek kéne, feladatuk lenne, szerinte nem tesznek meg mindent vagy rosszul csinálják. Ilyesmire volt példa azért, hogy a kormány és ajegybank elnöke bajuszt akasztott. meséld el nekem, hogy is volt az , amikor Járai ?..

Aki egyébként rászólt a kormányra ez ügyben. Mert a svájci jegybank a MNB-nek szólt , hogy ebből baj lesz. Kampányolást nem is vártam simortól. Egy megszólalás néha sokkal többet ér.

Nem mocskolom egyébként. Van véleményem róla , mit mulasztott. Arról is , amit ebben a két és fél évben munkálkodott.

@concret: és sokkal kevésbé látnánk , hogy milyen körömszakadtáig ragaszkodik a bukott kultúrelit a maga koncához.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.26. 10:50:25

@aszekelyek: a kormány és a jegybank mindig akkor akaszt bajszot, amikor a jegybank elnöke az előző kormány kinevezettje.
Ennyit valószínűleg átláttál már ennyi népfőiskolás képzettséggel.
Kedvesem.

aszekelyek 2013.02.26. 10:54:37

@menőmano: picikét ígért. Épp egy sültgalambnyit. azt magyarázza, hogy az alacsonyabb minimálbér, ha nem kell 16 %-jövedelemadót fizetni utána, több netto lesz a zsebeikben a kis balgáknak, mint a mai. Éppen egy sült galambnyi.lesz, olyan picike. Én is azt mondom, kinek kell az? Amikor többet veszítenek réven-állami bevételek-, mint nyernek a vámon, adómentes minimálbér. Tudod manócska, ez dühít is engem. ennyire ostobáknak nézik a szegényeket, akik minimálbérért dolgoznak, hogy nem látják át , valójában , a végösszegnél ők sem járnak olyan jól . De a z érzelmeiket a jobban keresőkre tolják át. A képzettebb , munkaerőpiacon jobban eladhatóakra.
Ami azt fogja eredményezni, hogy még több képzett hagyja el az országot és viszi a tudását ki, oda , ahová a bankok az ebül szerzett pénzt. marad itt egy bérmunkatábor. Képzetlenek millióival.

nyünyüge 2013.02.26. 11:05:46

@manyike:
A "mindenkire egyformán vonatkozó szabályok" - hát ennek hiánya ill. a pont ezzel ellentétes tendenciák, kormányzási módszerek, technikák azok, amiknek hosszú távra rombolnak.

Az egész gazdasági rendszerváltásnak és az ország újjáépítésének nevezett folyamat tele van ad hoc, egy-egy szituációra, személyre, társadalmi csoportra kitalált, sok esetben átgondolatlan (az aktuális célt sem teljesítő) törvényekkel. Aztán jön az okozott mellékhatások gyógyítása, újabb időzavarban és még inkább átláthatatlanul (salátatörvények tömkelege, ennek következtében tökéletes átláthatatlanság az emberek mindennapi ügyeiben is.
És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a totálisan központosított kormányzás mellett a kormány rendszeresen egyedi finanszírozási döntéseket hoz, sok tízmilliárdos tételekben, amelyekkel teljesen megkerüli még a saját minisztereit, apparátusát is, és pláne az érintett szakterületeket, társadalmi szervezeteket.

nyünyüge 2013.02.26. 11:17:11

@nyünyüge:
illusztráció:

A rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős fideszes munkacsoport vezetője törvénymódosítást nyújt be a szolgáltatók

>>>>"rezsicsökkentés-ellenes magatartása" <<<<<

miatt, emellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és Magyar Energiahivatalhoz fordul az ELMŰ fogyasztóknak írt levele és a Főtávnak a díjcsökkentéssel kapcsolatban tett bejelentése miatt.

Németh Szilárd a Parlamentben napirend előtti felszólalásában közölte: a szolgáltatók együttműködési készségének hiányát és a rezsicsökkentés-ellenes magatartását tapasztalva a fogyasztók érdekében törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek. Ebben a már elfogadott 10 százalékos rezsicsökkentést a számlák végösszegének tekintetében törvényileg rögzítik, hogy minden – szerintük - trükközést kizárhassanak. Minden szolgáltatót köteleznek továbbá arra, hogy a rezsicsökkentés tényéről számszakilag alátámasztva tájékoztassák a fogyasztókat."

aszekelyek 2013.02.26. 11:17:43

@menőmano: a jogot a pártalapításhoz nem vitatom. A köze ehhez bajnainak annyi, hogy a munkaerőt megfizetni ő sem akarja. ha esetleg nem értette volna meg,. A fő probléma az, hogy nálunk az fektet be , aki alamizsnát akar adni , nem megfelelő munkabért. Ezt a trendet hozná vissza a drága bajnaikája is. Az vele az én problémám. meg az, hogy arról nem beszél, milyen kedvezményeket adna a büdzsé kárára a befektetőinek. mert azok nm jönnek ide, a mai feltételekkel. Tudja, azt magyarázzák , hogy a kormánynak kell olyan gazdasági környezetet kialakítani, ami nekik jó. magyarországnak meg nem érdeke. Azért nem ma jönnek, hanem bajnai kormányzása idején jönnének, mert ő adna nekik, amit akarnak, kedvezményt. tudja, a profitot úgy maximalizálják a befektetőék, hogy picike sültgalambot adnak a munkaerőnek, az államkasszának meg inkább csak egy fél sültgalambot de egy combot is megtartanak belőle. Ez így üzlet nekik. mert a munkaerő ma is itt van, amit foglalkoztatnának. Ebből az következik, hogy csak azt várják, hogy kiszolgálja őket , a leírt félgalambot sem adunk, igényeiket a jövendő kormány. persze, hogy nem erről beszél bajnai, mert a lényegről nem beszélnek sosem. Ez az, amiről nektek , szegények, akikat meg akarunk dumálni, nem kell tudnotok. Na igen, hát a választás után már késő lesz , mint gyurcsányékkal , 2006-ban. megint leszegényítik az államot és újra behívják az IMF-et. kell az Magyarországnak? Hogy a befektetők zsákkal hordják ki a pénzt innen , mi meg újra vissza az adóssághegy alá ?

HA esetleg nem tudná , ez volt nyolc éven át , amíg Orbánt újra nem választották , akik felismerték ezt. Meg azok, akik felismerve ezt, nem szavaztak többé arra a baloldalinak titulált párthalmazra. MSzp-szdsz , inkl. bajnai.

Ez a z oldal rendszeresen óhajtja megvezetni a baloldali szavazókat, ez a huszonhárom év alatt kristálytiszta lett.

Mindig ők húzták a rövidebbet. Még hányszor akarják , ez itt a kérdés.

nyünyüge 2013.02.26. 11:31:55

A Médiahatóságot gondolom nem vizsgálhatja az ÁSZ.
Pedig ráférne, mert hogy milliárdos károkat okoz hibás pályázataival és döntéseivel, az tuti:

hvg.hu/itthon/20130226_Dontott_a_Kuria_elsullyedt_az_allami_mobi

aszekelyek 2013.02.26. 11:53:36

@nyünyüge: no igen. csöppet hiányos volt az a tájékoztatás. valamint úgy volt szövegezve, hogy valami bűnnek tüntesse fel azt, hogy az államnak bevétele van abból, hogy ők itt szép profittal kereskednek. A három üzletágban. Amiből kettő 30 milliárdot hozott csak tavaly. Gíró Szász számokat is mondott.
Azt valóban be kéne fejezni , hogy a külföldi privatizátorok mutogassanak a büdzsére. Mint bűnbakra.
Kötelezném őket arra , hogy nem csak az írják oda , hogy xy ft, 27 % -os általános forgalmi adó , hanem azt is , amiből a magyar kormány az előzőekben hatalmasra nőtt adósságot és elviselhető működését finanszírozza Magyarországnak. Különben megint az IMF dirigálna ebben az országban.
természetesen az egyéb költségeket is ki kellene bontaniuk. mert nagyon slendriánul volt az odahányva. A teljes igazságot bontsák ki. No és azt a számot is kérjük, amennyiért vették, meg azt, amennyi profitot az hozott már nekik azóta, hogy suchmann eladta nekik. Horn kormány. Azt is belefoglalnám.

Egyszer olvassák már el végig , hogy pontosan mitől annyi az a számla , hogy alig bírják kinyögni. Vagy sehogy. A privatizációt se orbán javasolta a horn kormánynak, hanem az IMF. Ahogyan manapság a románoknak előírja , még gyorsítaniuk is kell. Az aócsó hitel.. -hát hogyne... !!

ssi 2013.02.26. 11:55:41

@nyünyüge: a mai hibákat - szemellenző nélkül - elég jól látni. oké, lehet remény egy másfajta gazdaságpolitikát másféleképpen hirdetőben

viszont

szerintem sokan vannak...
- akikben elfogyott a remény ott, hogy a hatalomba kerülve a politikusi viselkedés másként viszonyul az átlaghoz, a haverhoz meg önmagához ...
- akik otthonról fotelből szeretnék élvezni vagy épp kritizálni a kormányt
- akik a pártpolitikából maximálisan szeretnének kimaradni magán- és szakemberként is

aszekelyek 2013.02.26. 12:00:28

@nyünyüge: HA a Kúria mondja... De az ennek fényében is nagyon érdekes , hogy nem tudnak viszont állást foglalni a bankok el..tt szerződései ügyében. Nagyon érdekes. nagyon, nagyon...

Olvasom , hogy a Vodafon hazai üzletágáról tárgyalnak. Nekem annyira van tele a hócipőm a MATÁV -ot elprivatizálókkal , hogy abban a pillanatban megyek át , amint lehet. Nem, nem az a balga vagyok, aki Orbánra haragszik , mert ők szemétkednek. A bankok szemétkedéséért sem Orbánra haragszom.

@Khal Drogo: a törökök meg vizipipáznak. Az drog legális náluk. És tivornyáznak is. benne. meg gyilkolásznak és intrikálnak.

márta)) 2013.02.26. 12:06:34

www.hir24.hu/belfold/2013/02/26/a-rendorok-is-menekulnek-magyarorszagrol/

A tűzoltóknál sem sokkal jobb a helyzet: a kezdők fizetése nettó 80 nezer forint körül mozog, míg a hosszabb ideje tevékenykedő kollégáiké alig haladja meg a 100-110 ezer forintot."

Hát! Ilyen a helyzet. S ez nagyon nem jó.

aszekelyek 2013.02.26. 12:06:50

@nyünyüge: a milliárdos károkat sztem a MATÁV elprivatizálása okozta eleve.Évente sok milliárdot

@Hepci: sztem inkább azt kéne nézni, min is különböznek össze. Az releváns . Mivel nálunk a szekeret a ballib a szakadékba tolja de rendszeresen, a jobboldali-keresztények meg onnannn ki, ez a papírforma, ha bajusz akasztása van. Ellentétesek a szándékok. Az irány. nehéz tagadni, hogy kétszer volt ide behívva az IMF 89 után és az mind a kétszer a ballib kormányzásának eredménye volt..
" népfőiskolás" ...- jajde bájos , csak nem érdekelnek a személyeskedések. A tieid sem.

aszekelyek 2013.02.26. 12:09:00

@márta)): sosem adtak rendes pénzt a tűzoltóknak. A drága jó bajnai sem. közalkalmazottaktól elvette inkább. Az volt nagy mutatványa. Emlékeztetnék. Kicsit odatoltak , de hamar visszaszedték. Sőt.

márta)) 2013.02.26. 12:10:20

oppá" lemaradt)

Igen! annak a társadalmi tömegnek jó, kik napi életminőségükben nem vegetálnak, nem tologatják" a sárga csekkeket..............többek között.

aszekelyek 2013.02.26. 12:24:45

@nyünyüge: a kisboltokban erősen visszaszorult ez már , mivel igen sok és nagy büntetéssel járó ellenőrzés van. Vagy önfoglalkoztatók, vagy egy alkalmazott van, max. Igen, természetesen vannak olyan ismerőseim, akik elmondják, mik a körülmények. Az előzőekben is ugyanaz volt. rájuk másztak jobban az ellenőrök. Egészen nevetséges pénzeket kaptak a multik. Amikor pl. egérürülék , vagy konkrét egér volt a kenyerespulton , éllmiszerben. Az egyértelműen az elspórolt HACCP előírás, a rágcsálóirtás, rendszeres és hatékony. Meg sok más égbekiáltó dolog volt. Mivel tényleg nagyon sok ismerősöm van, elég jó ismereteim vannak erről. Pl a takarítás kiszervezéséről, ami olyan kevés pénzért volt bedobva, hogy azt legálisan, megfizetett munkaerővel lehetetlen volt megcsinálni. Alvállalkozók országa volt ez. De a tecsóról sokmás infom is van első kézből. Mi mindent megengedhettek maguknak. A ferink által lefelezett fogyasztó védelemről itt csak keveset szólva. Spektrumon megy egy angol sorozat, ahol azt tárja fel a fickó, hogy miért tudnak 5 fontért két csirkét adni. ... Azt sem én eszeltem ki. Még csak szóba sem álltak vele persze. nem baj, ő azért leforgatta a filmjét a szabadon kapirgálóról és versenyt írt ki egy szép nagy földre. A jelentkezőket, akik dagadtak voltak a sok cucctól, amiket bevittek , merolcsóvolt és kényelmes. Kivitte őket dolgozni és a munkájuk eredményét meg is kóstoltatta velük. Ránézésre is egészen másképp festenek azok a baromfik, melyeket sötétben, szorongva, 39 nap alatt " ve nevelnek" fel. NA az kerül 5 fontba. Nálunk meg annak a másod, harmad osztályúja. De lehet, hogy ide a német harmad osztályút küldik. Tény, hogy nem tanyasit. A lustaság az a motívum, amivel rá lehet venni az angolokat is , hogy inkább vacakot egyenek .. Azért mentek ott is tönkre a kis boltok. A helyieket kérdezték meg. Ők mondták el. Ennyit arról, hogy MAgyarország saját szükségleteit baromfiből is bőven tudná előállítani. Ami óta Orbán kormánya megszüntette azt a hajmeresztő baromságot, hogy a közétkeztetésbe csak multitól lehet azt a xart rendelni, ami azelőtt volt törvényben, azóta a legtöbb helyen jobb minőségű, maguk számára előállított baromfit, zöldséget, etc. használnak fel. Egyre több helyen. Abból sokan tudnak maguknak létalapot teremteni. Amiben eddig megakadályozták őket. BAjnai inkl.

aszekelyek 2013.02.26. 12:26:57

@márta)): kilóg a vörös szegfű!

hoplita 2013.02.26. 12:29:13

@aszekelyek:
"... Az drog legális náluk.."

Anyád.
Éppúgy tiltott a muszlimnak, mint a pia.

Átkozott legyen, ami részeggé tesz...mondta Mohamed próféta.
A szunnita wáhábbiták még a dohányzást is tiltják.

Micsoda egy félművelt, ostobenkó pi.csa vagy te, libafos.:(

márta)) 2013.02.26. 12:33:15

@aszekelyek:

Na! ne már! nem az" a kedvenc virágom. Csak szóltam.

hoplita 2013.02.26. 13:51:58

Zsiga közlegény megmentése
Szerző: zero - 2013.02.26. 11:31
Egy kutya, másik eb ... még jó, hogy tényleg véget ért az "elmúltnyolcév".

Emlékeztek az előző ciklus emblematikus vagyonnyilatkozati ügyére? Akkor az MSZP-s Boldvai László borzolta egy kicsit a kedélyeket, aki a nettó 250 ezer fizetéséből épített egy szerény, 1050 nm2-es palotát házat a salgótarjáni lakótelep szomszédságában, nyilván így közvetítette a szocialisták üzenetét, hogy ők a kisemberek pártján állnak. A szakértők szerint csak a ház rezsije kb. 200-300 ezer forint havonta (milyen jól jön a rezsicsökkentés), így teljesen nyilvánvaló volt, hogy a képviselő úr nem fejtette ki az igazság minden rétegét a vagyonnyilatkozatában. Szegény Boldvait bepanaszolták a mentelmi bizottságnál, ám annak szocialista elnöke közölte, el sem rendeli a vagyonosodási vizsgálatot, mivel "áttanulmányozta a képviselő határidőn belül megküldött válaszát és vagyonnyilatkozatait" és "világosan kiderült" számára, hogy minden rendben van. Boldvait ezóta elő sem vették, pár hete ebből a palotából szerény szocialist hajlékból indult a nógrádi éhségmenethez ...

Aztán fordult a kocka, NER, kétharmad, "szakítás az elmúltnyolcévvel". Zsiga Marci meg házat vásárolt Miskcoltapolcán. Zsiga kétségkívül az az ember, aki még ahhoz is hülye, hogy képviselő legyen. Százasával vannak olyan képviselők, akik beleolvadnak a mocsárba, nem nyilatkoznak hülyeséget (egyáltalán, meg sem szólalnak), nem csinálnak hülyeséget, nem is csinálnak semmit, azt sem tudjuk, hogy léteznek. Zsiga Marci viszont hülyeséget nyilatkozik, hülyeségeket csinál, mindezt rendszeresen. Kettős költségtérítés. "Meg lehet 47 ezer forintból élni". Egy kis aszfaltozás. De mivel a Fidesz-KDNP élménykoalíció tagja, így megvédik, mert a szervezet megvédi a tagjait.
Több képviselő is vásárolt házat, csak nekik volt annyi eszük, hogy nem aszfaltoztatták le az utcát az önkormányzattal és odafigyeltek, hogy úgy-ahogy megálljon a vagyonnyilatkozatuk a lábán.
Nem úgy Zsiga Marci ... aki tavaly 40 milliós házat vásárolt, miközben az egy évvel ezelőtti vagyonnyilatkozatában a megtakarításai csak 10,5 milliót tettek ki.
Miután a Blikk kiszúrta és megpiszkálta az ügyet, egy csodálatos magyarázkodás-cunami vette a kezdetét, a magyarázkodás meg nem Zsiga Marci erőssége:
- "A ház felét a feleségem fizette" - Aki bírósági fogalmazó és olyan 150 ezret kereshet.
- "Az októberben vásárolt ház feléhez a hiányzó 10 milliót összespóroltam a fizetésemből" - Bruttó 1,2 milliót keres, aminek a 10 havi nettójából sehogy sem jön ki az a 10 millió.

A Blikk ezután vagyonnyilatkozatai eljárást kezdeményezett a Mentelmi Bizottságnál.
A Mentelmi Bizottság ülése tegnap le is zajlott, és az elmúlt húsz év egyik legszebb mentőakcióját hajtotta végre a Fidesz-KDNP.

A Mentelmi Bizottságban a helyek 50%-a a kormánypártoké, 50% az ellenzéké. Az LMP osztódása miatt az LMP-s bizottsági tagokat "kitették" a bizottságokból, mivel a kormánypártok szerint ezeket a helyeket "újra kell osztani".
A Mentelmi Bizottságól így kitették az LMP-s Szilágyi Pétert február 11-én, ezzel viszont felborult az egyensúly, mivel az ellenzék 1 fős hátrányba került.
A Zsiga Marci ügyét megtárgyaló ülésnap eredetileg ma, kedden lett volna, ám időközben kiderült, hogy a bizottsági helyeket hétfő délután osztják újra, vagyis keddre újra döntetlen lett volna a bizottságban. A döntetlen pedig nem elég a "győzelemhez".

Mit lehet ebben a kiélezett helyzetben tenni? Hogy védjék így meg Zsiga Marcit? A megoldás egyszerű volt, mint a faék: előrehozták a bizottsági ülésnapot hétfőre, amikor még megvolt az egyfős kormánypárti többség.
Megkérdezték a bizottság elnökét, a fékek és ellensúlyok egyik legnagyobb rajongóját, a KDNP-s Rubovszky Györgyöt (akinek egy év alatt 27 millióval nőtt a vagyona), hogy miért hozták egy nappal előbbre az ülést? A választ akár pólóra is lehetne nyomtatni:
"Mert így döntöttem" - nyilatkozta Rubovszky.

Az ülés zárt volt, így a jegyzőkönyv nem nyilvános.
Ha a vagyonnyilatkozat nyilvános, a "téves" / "hamis" vagyonnyilatkozatra adott magyarázat miért nem nyilvános? Hogy valósul meg így a vagyonnyilatkozat szerepe-funkciója, az átláthatóság?

A résztvevők: Dr. Rubovszky György (KDNP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz), Göndör István (MSZP), Németh Szilárd István (Fidesz) helyettessel, Szabó Gábor (Jobbik),Dr. Varga István (Fidesz).

Zsiga Marci amúgy nem jelent meg ülésen, hanem papírokat küldött..
A következők szivárogtak ki:
- Nem derült ki, hogy Zsiga pontosan mennyiért vásárolta a házát, mivel kisatírozta a számokat a szerződésekből. Vajon miért is tett ilyet, ha a ház ára megegyezne a becsült 40 millióval?
- Zsiga fizetési papírokkal és banki átutalásokkal próbálta bizonyítani, miből lehetett pénze a házvételre. Az átutalásokban azonban benne van a választókerületi pótlék és a lakhatási támogatás is, így Zsiga ezeket is beleszámolta a jövedelmébe, pedig ezeket a képviselők a budapesti lakhatásra, utazásra, benzinpénzre, irodafenntartásra kapják. Kár, hogy nem azzal állt elő, hogy Ő valóban havi 47 ezerből élt ...
- Édesapjától kapott egy több millió forintos támogatást. Ezt nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában.
- A felesége vagyonnyilatkozatát nem is vizsgálták.

Végén szavaztak, és a bizottság kormánypárti szavazatokkal úgy döntött, hogy nem rendel el vagyonnyilatkozati eljárást.

Zsiga Marci megmentve, pedig akár a mandátumát is elveszíthette volna.
Reméljük egy-két profi képviselő korrepetálja majd hogyan kell a vagyont eltüntetni, és hogyan kell kitölteni a vagyonnyilatkozatot, hogy ne legyenek benne kérdőjelek. (A Fidesz nem kedveli az ingatlanadót, mert a házat nem lehet eltüntetni a svájci vagy a kajmán-szigeteki bankszámlára.)

Holló hollónak nem vájja ki a szemét, még csak az kellett volna, hogy Zsiga Marciból precedens legyen.
Mert ezzel felrúgnák ezt a cinkos nagykoalíciót, és utána minden oldal elkezdené előszedni a nehezen megmagyarázható vagyonnyilatkozatokat....
Szijjártó. Varga. Papcsák. Halász ...

vastagbor.blog.hu/2013/..

Várom tőgyes, a besúgógecilenyin, libafosildi és társai, már előre kiröhögött magyarázatát.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 14:32:44

@Ad Dio:

"Már hogy a viharba ne függne! Ne csacsiskodjunk már! Ha egy családnak van havi 100.000 forint törlesztője, akkor szerinted tök mindegy hogy a bevételük 200e vagy 600e?"

Márpedig nem függ össze. Természetes nem mindegy, hogy
200 000 vagy 600 000 a bevételük, de akármennyi is az adósságuk ugyanakkora.

A boltost sem érdekli a pénztárban, hogy mekkora jövedelemből fizeted ki a kenyér árát. A kenyér ára pontosan ugyanannyi, teljesen függetlenül a jövedelemtől.

Ugyanez a helyzet az adóssággal is.

Ezért - ahogyan a kenyér árának esetében is - az adósságot abszolút mértéken célszerű nézni, valódi mértékegységben.

Márpedig a % nem az.

Pistike magassága a 80%-át teszi ki a szekrény magasságának.
Ez aztán a komoly adat és mérce! Sem Pistike, sem a szekrény magassága nem derül ki belőle. Hasonlítgatni persze lehet, de semmi valódi összefüggés nincsen. Pistike növekedésének nincsen köze a szekrény méretéhez.

Teljesen mindegy mekkora a GDP, ha az állam így is és úgy is hitelből él. Mindig. bármennyi is legyen a GDP. A Magyarországnál sokkal magasabb GDP-jű országok még jobban el vannak adósodva, azaz a GDP, vagy annak növekedése semmiféle kedvező hatással nincsen az államadósság mértékére. Úgysem fizetik vissza.

Az adósságot "kinőni" nem lehetséges.
Ha nő a GDP, akkor a politikusok csak azt szűrik le, hogy még több hitelt vegyenek fel.

De nem akarlak megingatni a hitedben. :-)

"A GDP arányos adósság rátát épp azért találták ki, mert a netto adósság semmiféle releváns információt nem közöl."

A rákot sem érdekli a nettó adósság.

A VALÓDI adósság közöl releváns információt.

Az államadósság 2012. december 31-én
104 714 400 000$ = 23 456 025 600 000HUF

Az ország teljes (állam+cégek+magánszemélyek) adóssága a külföld fele: 170 000 000 000$ = 38 080 000 000 000 HUF

Azaz több mint 23 billió illetve több mint 38 billió forint, ha valaki nem tudná kiolvasni a számokat.

A GDP arányos államadósság bár nem mutat semmi konkrét adatot: 81,3% volt 0,5%ponttal MAGASABB, mint 2011. december 31-én.

A csökkenő államadósság kamu, a valóságban növekedett az államadósság. Nem a Nemzetgazdasági minisztérium vagy a Századvég kiadványait célszerű nézni.

"Az adó meg nem a GDP-ből lesz, mi?"

De, az adó a GDP-ből lesz, de
1. Szerencsére nem a teljes GDP-t veszi el az állam, "csak" a nagy többségét.
2. Az adókulcsok sem függenek össze a GDP-vel.

Az állam pénzéhségével függ össze. Tök mindegy mennyi a GDP, az adóbevételeinél az állam úgyis mindig többet akar elkölteni.
Százszor ennyi GDP esetén is költségvetési hiány lenne, infláció és növekvő államadósság.

Legfeljebb nem 4-es metrót építenének, hanem autósztrádát a Holdig és vissza, de az állam működése ugyanilyen pénzszóró és felelőtlen lenne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 14:40:06

@A pöttyös az igazi dbeata:

Az évértékelő beszéd annyira értékeli az évet, amennyire a Dakar rali Dakarba vezet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 14:51:52

@6.Lenin:
A politikusok találták ki ezeket a 4 éves választási ciklusokat.
Van rá 4 évük virítani valamit. Ha nem megy, akkor lapát.
aki szerint csak 20 év múlva menne ő ne most akarjon kormányozni, hanem 20 év múlva!

Olyan ez mint a hozam nélküli magánnyugdíjpénztárak magyarázkodása. Hogy tudni illik nem 13 évre terveztek, hanem húszra. Ha 13 év alatt képtelenek hozamot elérni, akkor ugyan mitől lenne hihető, hogy majd a 20-ik évben hirtelen megtáltosodnak és bepótolják a 20 éves elmaradást?

Persze a nagy piramist is kb. 20 év alatt építették fel, de már 4 év után is látszott belőle valami, s az is egyértelműen, hogy halad a munka.

Ellenben a mai kormánytagok nyilatkozatai teljesen komolytalanok 13-20 év múlvára.

Matolcsy megduplázza a GDP-t 2025-re.
Bár mérget venne rá, ő és a hívei!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 14:54:05

@bariga:

Gondolom az ellenzékre gondolt.
Az ellenzék mindig ellenérdekelt a kormány, és így sajnos az ország sikerében is, mert látványosan sikeres kormányzás esetén nehezen juthatnának hatalomra.

Minél rosszabbul kormányoz a kormány - azaz minél rosszabb az országnak - annál több esélye van az ellenzéknek hatalomra jutnia.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 15:02:29

@6.Lenin:

A nemzet az egy nem egy nép?
A te logikáddal a határon túliak nem a magyar nemzet részei, hanem a szlovák, ukrán, román stb. nemzetekéi, mert ott élnek.

Attól, hogy valaki Magyarországon él már a magyar nemzet része?

Az ország és a nemzethatárok sohasem estek és nem esnek egybe, mivel a népek keverednek, kavarodnak, és migrálnak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 15:18:58

@concret:

"Nem volt szükségük a teljes meghódításra."

Hitlernek sem volt szüksége teljes Sztálingrád meghódítására.
Az a pár négyzetméter, ami az oroszoknak maradt már nem számított ugye. Ugye?

Egyszerűen nem volt elég erejük Magyarország meghódítására, aminek persze nem csak erő, hanem földrajzi okai is vannak.

Magyarország már túl messze van a Török birodalom központjától, ami nem lenne baj, akkor, ha nem lenne komoly tél, de itt Magyarországon van tél.

Tavasszal elkezd gyülekezni a török sereg Anatóliában. Mire összegyűlnek és aztán Magyarországra masíroznak már augusztus van, nem sok idejük marad hadakozni a tél beálltáig.

"1521. után nem voltunk ellenfél.
Mi mással magyarázod, hogy Buda megszállása előtt már két alkalommal is (1529., 1532.) közvetlenül Bécs elfoglalása volt I.Szulejmán célja?"

Valóban ez volt Szulejmán célja, de már Magyarország meghódítása sem sikerült neki. Amikor Bécsbe indultak, már Kőszegnél elakadtak.
Amúgy a habsburgoknak is azért kellett Magyarország, hogy ütközőzónát képezzen az osztrák tartományaik és a Török Birodalom között. Ne a saját országuk pusztuljon!

Bécs elfoglalásához nem ártott volna az odáig vezető teljes Duna szakaszt uralniuk a törököknek az utánpótlás biztosítása miatt. De még úgy is messze van.

"Ha összeveted a Mohács utáni Magyar Királyság adóbevételeit a honvédelem valós költségeivel, hozzákombinálva a német birodalmi rendek hadisegélyeit - talán belátható, totális volt-e a bukásunk."

Nem volt totális, hiszen három részre szakadt az ország, s a háromból egy magyar uralom alatt maradt.

Délebbre a Balkánon mintha egészen más lett volna a forgatókönyv.

"a Balatonon túli hat főkapitányság nem hadviselő ország volt, csak egy súlyosan meggyötört ütközőzóna."

Ez így van. Az a rész habsburg uralom alá esett.
A magyar rész a keleti, északkeleti volt.

Ahol magyar királyok vagy úgynevezett "erdélyi" fejedelmek uralkodtak és nem volt sem habsburg, sem török megszállás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 15:26:10

@Khal Drogo:

Ehhez képest a miniszterelnök még tegnap is azt állította, hogy nem lesz kormányátalakítás.

Khal Drogo 2013.02.26. 15:42:39

@Akitlosz: Máskor meg azt mondta hogy bármikor megállapodhatunk az IMF-el.

Ad Dio 2013.02.26. 16:02:16

@Akitlosz:

"De nem akarlak megingatni a hitedben. :-)"

Nem fogsz. Főleg nem ilyen "érvekkel". Ezek ugyanis nem azok. Ezek vágy és indulatvezérelt kinyilatkoztatások. Egyen bemutatom mire gondolok.

"Ezért - ahogyan a kenyér árának esetében is - az adósságot abszolút mértéken célszerű nézni, valódi mértékegységben.

Márpedig a % nem az."

De igen :). Ugyanis a GDP egy számadat egy devizanemben kifejezve. A GDP arányos államadósság egy százalék, ami a GDP ismeretében egyértelműen átírható egy számadattá. Vagyis benne van ez az adat, DE ennél még sokkal több is: nevezetesen a gazdaság méretéhez viszonyítás. És bizony ez rohadtul nem elhanyagolható szempont. Az USA államadóssága 15.000.000.000.000usd. Akkor most örüljünk hogy nekünk "csak" 105.000.000.000 (150-ed része)??? :D. Nem örülünk Vincent... Ezért nem jó semmi a nettó (amit Te "valódinak" nevezel) adósságadat. Max napi politikai hisztikeltésre meg azok megvezetésére alkalmas, akik esetleg nem gondolják végig a dolgokat.

A nettó adósság nőtt. Igaz. Ez sajnos a nyugati típusú demokráciákban jelenleg szinte általános tendencia. Ezért is van a maastrichti kritériumsorban a hiány maximalizálva. Sajnos erre rajtunk kívül kevés európai ország fordít jelenleg figyelmet, pedig nagyon fontos. Ez egy eszköz a populizmus megfékezésére. Nekünk is csak többé-kevésbé megy hiány 3% alatt tartása (nagy a kísértés a politikus urak előtt egy kis népszerűségvásárlásra), de azért így is sokkal jobban teljesítünk e téren mint pár éve. És én ennek nagyon örülök.

A GDP arányos államadósság is nőtt pár tized százalékot legfőképpen a forint gyengülése miatt, de azért abban egyetérthetünk, hogy ez a "növekmény" köszönőviszonyban sincs a 2002-2009 közötti ámokfutással :(.

márta)) 2013.02.26. 16:38:45

Magyarország nem tart még kifelé a válságból és nem is látom azt a szegmensét a gazdaságnak, amely húzóágazatként magával tudná rántani a többit. 2013 Magyarország szempontjából vízválasztó lesz.

Két forgatókönyvet látok: az egyik szerint a nulla körüli növekedés a reális, a másik szerint viszont gyorsan negatívba fordulhat minden.
Egyszerűen azért, mert valljuk be őszintén, megfagyott a gazdaság. A gazdasági élet egész területén ezt tapasztaljuk, senki nem akar beruházni, a bankok még mindig félnek hitelezni.
A magyar gazdaság minden szintjén elszállt a bizalom és ez a legnagyobb veszély. Ennek a helyzetnek kell oldódnia ahhoz, hogy prognózist lehessen készíteni."

privatbankar.hu/reszveny/a-valsag-evei-kozul-az-idei-fordulopont-lesz-magyarorszagon-254902

Bácsi Sándor szerint a válság negyedik évére elolvadtak a középrétegek utolsó megtakarításai és idén kiderül: elindulunk-e fölfelé, vagy marad a vergődés a gödörben."

Igen! Megindult egy újabb társadalmi csoport elszegényedése.
Egy hatalmas csoportnak" nemhogy megtakaritásai nincsenek, mindennapi életminőségükben már csak vegetálnak.
"Nem jó, de jobb" sem lesz. úgy gondolom.
hm?

Főgebra 2013.02.26. 16:59:17

Nahát, nahát! Kendermagos Petit elhajtották!

"Nem csatlakozik Bajnai Gordon pártjához a Milla – közölte a szervezet a blogján. A közleményből az is kiderül, hogy a szervezetet mostantól nem Juhász Péter elnök, hanem héttagú elnökség vezeti."

hvg.hu/itthon/20130226_Kiszallnak_a_Milla_nem_csatlakozik_Bajnai#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2013_02_26&type-id=HvgDaily&user-id=62640481&utm_content=normal

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 17:02:26

@Ad Dio:

"Ugyanis a GDP egy számadat egy devizanemben kifejezve."

Csak éppen a %-ból ez az adat ugyan nem derül ki.

Ezt a %-os" "adatot" általában bármiféle konkrét adat nélkül közlik, így nem tudható meg belőle semmiféle konkrét mérték.

Abból, hogy pl. 80% a GDP arányos államadósság nem derül ki sem a GDP sem az államadósság valódi mértéke.

"ami a GDP ismeretében egyértelműen átírható egy számadattá."

S ugyan honnan ismernéd a GDP-t? Azt SOHA nem teszik a százalékos "adat" mellé. Nem véletlenül. Nem általános iskolás oknyomozó számtanpéldáról beszélünk, hanem az államadósság mértékéről. Ami egy szimpla számadat valódi mértékegységben. Ezt nem közlik, hanem csupán egy százalékszámot, azért, hogy az adósság növekedését is csökkenésként tudják előadni.

Ha a havi törlesztőrészlet havi 100 000 forintról havi 120 000 forintra nő azt senki épelméjű ember nem gondolja csökkenésnek. Még akkor sem, ha közben jobban fizető állást kapott. Mivel ugye nincsen összefüggés az állása és az adóssága között.

"Vagyis benne van ez az adat,"

Nincsen. Ezt az adatot a %-oló újságcikkek, politikusi nyilatkozatok döntő többségéből ugyan nem tudod meg.

"nevezetesen a gazdaság méretéhez viszonyítás."

Viszonyítani lehet sok mindenhez az államadósságot, a kiscica farkának hosszához is, de az az államadóssággal attól még nem lesz összefüggésben.
Az államadósság ugyan nem a gazdaság méretétől függ, hanem az állam túlköltekezésétől. S az sem igaz, hogy ha nagyobb lenne a gazdaság akkor nem költekezne túl az állam. A sokkal nagyobb gazdaságú országok is ugyanúgy túlköltekeznek, sőt még jobban.
Szóval nincsen összefüggés.
Államadósság politikusi, bankári szándék miatt létezik, és ugyan nem a gazdaság mérete miatt.

Tök mindegy mennyit keresel, ha nem költesz annál többet, akkor SOHA nem lesz adósságod.
Viszont ha mindig többet költesz a bevételeidnél, akkor MINDIG adósságod lesz, sőt egyre több, teljesen függetlenül a GDP-dtől.

Te tényleg ennyire nem látod át? :-(

"Az USA államadóssága 15.000.000.000.000usd. Akkor most örüljünk hogy nekünk "csak" 105.000.000.000 (150-ed része)??? :D."

Ne! Már megint a hasonlítgatás! Magyarország adóssága nem függ az AEÁ adósságától. Attól, hogy nekik több adósságuk van Magyarországnak még semmivel sem lesz kevesebb.

"Ezért nem jó semmi a nettó (amit Te "valódinak" nevezel) adósságadat."

Szerintem neked meglehetősen téves fogalmaid a nettó és a bruttó szavak jelentéséről. Azaz fogalmad sincsen mit jelentenek.

Természetesen a bruttó adatot írtam.

Amit te "nettó vs bruttóként" adsz elő az valójában abszolút vs. relatív, de ha ezt neked így magyarázni kell, az már régen rossz.

A % mindig relatív csupán valamihez viszonyított adat, míg az abszolút adat egy mértékegységben van kifejezve, s önmagában is megállja a helyét.

Na mivel a nettó adósság mibenlétéről sincsen fogalmad így azt is elmagyarázom. Nem csak Magyarország tartozik a világnak, de a világ is tartozik Magyarországnak. Ha Magyarország adósságából, ami a bruttó adósság levonjuk azt, amivel a világ tartozik Magyarországnak megkapjuk a nettó adósságot.

De persze ez nem jelzi Magyarország valódi adósságát. Ha nekem van 500 000 forint adósságom az 500 000 forint adósság. Akkor is 500 000, ha a Kis Pista tartozik nekem 100 000 forinttal.
Persze mindent mindennel össze lehet kutyulni, csak hát a tények attól még makacs dolgok. S az adósságadat - már persze nem a százalékos, hanem a valódi, abszolút - is ilyen makacs tényadat. Nem függ sem a GDP-től, sem az országnak tartozóktól.

"Ezért is van a maastrichti kritériumsorban a hiány maximalizálva."

Azért van a hiány maximalizálva, mert kb. 3%-os hiány esetén lehet a legtovább, a legnagyobb haszonnal elhúzni a mai pénzügyi világrend agóniáját.
3%-os hiány esetében lehet a lehető legtöbbet keresni az országokon úgy, hogy azok közben ne menjenek túl gyorsan csődbe.

Az államadósságokat 3%-os hiány esetén sem lehet visszafizetni, ahhoz egyensúlyban lévő költségvetések kellenének, de az ugye nem tetszik a politikusoknak.

A politikus uralmának ideje alatt a lehető legtöbb pénz elköltéséről akar dönteni. Ezért magasak az adók, de ezért nem elegendőek a politikusnak, ezért vesz fel még hitelt is, és ezért rontja folyamatosan a pénzt. Azaz ezért nő folyamatosan az államadósság, és ezért romlik folyamatosan a pénz.

Mert a politikusok sehol nem hajlandóak megelégedni az adóbevételekkel, bármilyen magasak is legyenek azok.

Pénzből olyan, hogy elég, nem igazán létezik.

márta)) 2013.02.26. 17:08:12

privatbankar.hu/makro/tortenelmi-melysegben-a-forintkamat-255484

A jegybankelnökjelölt meghallgatása pénteken lesz a Parlamentben, nagyon valószínű, hogy Matolcsy György jelenlegi gazdasági miniszter veszi át Simor András helyét.
A távozó jegybankelnököt - nem túl elegánsan - tegnap még parlamenti vizsgálóbizottság elé citálták, ahol az - Index és az Origó tudósítása szerint - előre megírt elmarasztaló határozottal várták.
Ennek szövegét végül módosították, az ÁSZ-jelentés után behívott Simor András nagyjából kivédte az ellene felhozott vádakat, a bizottság pedig végül abban sem értett egyet, hogy az MNB-re alkalmazni kell-e a hitelintézeti törvény az ÁSZ által idézett passzusait.
A bizottság Jobbikos elnöke, a korábban maga is számvevő Nyikos László szerint a meghallgatásnak semmi értelme nem volt, az ÁSZ hibát akart találni és talált is. "

*****

"Szánalmas procedúraként" értékelte az elmúlt napok eseményeit a jegybank távozó elnöke, aki szerint a nagy központi bankok eszközvásárlási programjai csak szemfényvesztésnek jók.
A növekedési képességünk nagyon alacsony, az MNB nem sokat tehet, hogy életet leheljen a gazdaságba. Így búcsúzott Simor András. "

privatbankar.hu/makro/simor-ongolt-rugtak-akik-megtamadtak-a-jegybankot-255489

Tartalmas olvasmány.
Csak olvasni, s értelmezni kell. gondolom.
?

dbeata 2013.02.26. 17:31:38

@Akitlosz: De hát miért én ébredjek a valóságra, mikor olyan jó álmodozni? Mindennap arra kelek, hogy még mindig a Fidesz van kormányon... Nekem már csak ez a szórakozásom maradt, hogy cikizzem őket. Ne vedd el ezt tőlem, Zsoltika! :)

Ad Dio 2013.02.26. 17:53:24

@Akitlosz:

Itt lassan a józan ész megállót fúj. Teljesen értelmetlen egy hívőnek bizonygatni bármit is ami a hitével ellentétes :o.

Egy utolsó próbát teszek aztán "NEKED VAN IGAZAD"-al eltűnök.

Ez az utsó próba is csak a józan ész becsülete érdekében...

"S ugyan honnan ismernéd a GDP-t?"

Egy nemzetgazdaságról nyilatkozni bármit ezen adat ismerete nélkül finoman szólva ostobaság. Ezt ismerni kell. Olyan mit a pí a geometriában. Ha nem ismered - legalább hozzávetőlegesen :) - akkor kár is kinyitnod a szád. Egyébként elárulom, nem valami 7 pecsétes titokról van szó. Megkérdezed Gugli urat és megmondja ;-).

"Szerintem neked meglehetősen téves fogalmaid a nettó és a bruttó szavak jelentéséről. Azaz fogalmad sincsen mit jelentenek."

Örülök hogy belelátsz a fejembe :D. Írd már be a keresősávodba azt hogy "nettó államadósság" és írd meg hogy mennyit adott ki :D.

Nem mellesleg a bruttó államadósság megint csak semmire nem jó adat (max agitpropra :D ), mivel ha egy család tartozik az alsó szomszédjának 100 forinttal, de a felső szomszédja meg neki tartozik 200-al, akkor (feltéve hogy neki fizet az adósa - ami államok közt azért jobbára így van), akkor azért nem hiszem hogy az illetőt jól leírná az hogy ő egy eladósodott ember. Ez nem olyan bonyolult, szerintem meg fogod érteni ;).

"Azért van a hiány maximalizálva, mert kb. 3%-os hiány esetén lehet a legtovább, a legnagyobb haszonnal elhúzni a mai pénzügyi világrend agóniáját.
3%-os hiány esetében lehet a lehető legtöbbet keresni az országokon úgy, hogy azok közben ne menjenek túl gyorsan csődbe."

Ennek azért olvass utána mielőtt még egyszer leírod. Olyan fogalmakkal fogsz találkozni, mint gazdasági növekedés, egyensúlyközeli állapot, gazdasági motiváltság, kamategyensúly stb. Természetesen a Kritériumok egy "másik világban" születtek, ma sokkal szigorúbb számokkal állnának elő, de természetesen ma senki nem mer ilyen téren keménykedni, max egy ilyen kis országgal mint mi vagyunk :(.

Has nem értesz egyet a fentiekkel, elég csak ennyit írnod "nem" és érteni fogok belőle, megkímélheted magad a kisregénytől.

inreallife 2013.02.26. 17:55:08

@Link Elek: éppen most segítek egy 3 gyerekes családnak a kiköltözésben, meló már van, albérlet intéződik, suli végén költözés. viktor levonhatja a 2000-rel több gyerekből. nem elég a gyereket megszülni, fel is kell tudni nevelni őket. speciel magyarország nem az a hely, ha az ember jobb sorsot szán az utódainak egy jobbágynál vagy napszámosnál...

méghogy a pénz miatt vándorolnak ki az emberek, fenéket. rám is többször rmásütötték0. ha mindenkinek 5*-öznék magyarországon a fizetését, akkor is kivándorolnának. ez a nem mindegy...

Ad Dio 2013.02.26. 18:03:38

@Akitlosz:

Egy utolsó gondolat még.

Hidd el megértem az "ellenzékben" élők érzelmeit. Biztos nem lehet jó. Főleg hogy az ellenzék a sorozatos "magas labdák" ellenére eléggé impotens. Ha hiszed ha nem. sok minden nekem sem tetszik ami zajlik. Viszont amikor annyi minden van amit joggal lehet - és nem is árt - ostorozni, minek nekimenni egy olyan pontnak ami speciel napnál is világosabban rendben van?

Főleg a jelenlegi "demokratikus" ellenzék kormányzási idejének mutatóihoz képest...

Ez lúzer hozzáállás. Az államháztartási hiány és az államadósság alakulása két olyan pont a jelenlegi kormány működésében, ami - remélem - példaértékű lesz az eljövendő kormányok számára.

Ostorozz olyat, ami tényleg rossz, mert aki egy cseppnyi ésszel is meg van áldva, nem fogja elhinni a fehérről hogy fekete.

inreallife 2013.02.26. 18:08:28

@ob.szerver: te sem érted. itt nem arról szól a olog, hogy szar-e a helyzet, vagy szarabb-e valamihez viszonyítva. ezt már mindenki felfogta az országban. az a kérédés, hogy ki hiszi azt, hogy a szar helyzetért nem a fidesz a felelős, legalább részben. mert a szocik sárosak az nem kérdés. nade a trójainak betolt járai, az elbaszott matolcsy meg a grazi viktor vajon egy icipicit sem felelős a mostani helyzetért? hogy pintér belügyminisztersége alatt cigányhordák ölik a fehéreket? őket az újságok "fiataloknak" hívják. vajon ezért ki a felelős. hogy az egyetemeket és a teljes felsőoktatást szétbombázzák, és a prolik tapsolnak neki? azért ki a felelős? hogy a világ legmagasabb áfája mellett legális tevékenységet az országban végezni már nem lehet? ezért ki a felelős?

tehát nem az a kérdés, hogy nagy szar van-e, mert az van, azt hiszem ebben közmegegyezés is létrejönne. ha a ruszkik haza felkiáltásnál, orbán becsomagolták volna a ruszkik és elvitték volna "haza" egy kis malenkij robotra, akkor élhetőbb lenne-e az ország. ha a többség azt mondaná, hogy igen, akkor bukni fog. ha azt mondják, hogy orbán nélkül még itt sem lennénk, akkor meneküljön mindenki, és az utolsó kapcsolja le a villanyt....

aszekelyek 2013.02.26. 18:09:59

@márta)): Mit írnak arról pld, a privátbankárnál, hogy mit mondott, miért volt olyan alacsony a tartalék 2008-ban, amikor előre szóltak neki, hogy kevés az, izent, hogy elég az de nem volt elég. Mit mesélt arról. mert már kb másfél éve azt terjeszti a suttogóban az ellenzék, hogy majd hozzányúlnak a nagy tartalékhoz, biztosan és vigyék kia pénzüket a magyarok innen... 2011 telén jó sokakat megvezettek ezzel. Azt is terjesztették a romlott, hazug szájukkal, hogy ráteszi a zorbán a kezét a megtakarításukra... volt nemrégen ennek egy második felvonása de az már elég hatástalannak bizonyult. Huhogás az nagyon ment. Szóval miért volt olyan alacsony a tartalék 2008-ban simor szerint? Csak nem ahhoz is hozzányúltak a mi ferinkék??? HA csak úgy nem... Nyilván azért feltételezték azt Orbán kormányáról is. De ha másért volt alacsonyabb, sokkal a mainál, akkor meg miért? Azt még el kéne mesélnie simornak. Azt is mondták, hogy jajaja, hát azé kellett gyorsan az IMF-fel tárgyalni. mer a tartalék is kevés volt. Amikor már hónapok óta azt harsogta mindenki, hogy de jön a válság és készüljenek fel rá. Ők tagadták , körömszakadtáig. Alighanem van része simornak ebben is. ne legyen úgy halálra sértődve, mert kérdeznek tőle ezt, azt. Itt nem elegánsan szoktak parlamentbe citálni felelős politikusokat. orbánt többször is odacitálták a szocik. feri és veres persze nyilván törvényen kívüliek , mert ők nem is voltak hajlandóak elmenni. Simornak tuti állása lesz a világbanknál, vagy hasonló, érte nem kell aggódni. Ennyit ki fig bírni. megmondja, mit csinált és szerinte az miért volt jó, ami rossz volt. Aztán megy. Sztem nem Matolcsy lesz a jegybank elnöke. Azt is híresztelik pedig egy ideje. De csak híresztelés.

aszekelyek 2013.02.26. 18:14:16

@bariga: persze, hogyne. feltettek neki kérdéseket. Az még nem a bitófa . ekkora túlzásba nem kéne esni...

Mondjuk a gáton nem vettük simor hasznát. ürgét se öntött. A szocialista szellem vasútja , na az már inkább volt jellemzője.

aszekelyek 2013.02.26. 18:32:02

@inreallife: ami Párizsban van , az se rossz de arról is a FIDESZ tehet nyilván.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 18:44:40

@A pöttyös az igazi dbeata:

Neked az az első, ami az eszedbe jut ébredés után, hogy még mindig a Fidesz van hatalmon?

Nekem vagy az, hogy pisilnem kell, vagy az, hogy éhes vagyok.

nyünyüge 2013.02.26. 18:52:42

@bariga:
Már a CÖF is elszámoltat és mélységesen aggódik.

"ÖF: Tiszta lapot!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az egyik legfontosabb pénzügyi, gazdasági intézmény, amely nagymértékben meghatározza a magyar társadalmi, gazdasági életteret, az emberek életszínvonalát. Simor András hat éven át vezette az MNB-t, s kijelenthetjük: a pénzügyi-gazdasági szakma és a közvélemény jelentős része az ország szempontjából rendkívül károsnak tartja a most távozó elnök jegybanki tevékenységét - áll a Civil Öszefogás Fórum (CÖF) MHO-hoz eljuttatott közleményében. Leszögezték: a civil társadalom elvárja, hogy az elnök távozásakor az arra illetékes felügyeleti szervek, utóvizsgálatot lefolytatva, a civil kontroll bevonásával kiállítsák a működésről szóló végbizonyítványt. A vizsgálat a jövőt is szolgálja, mert így nem lesz lehetőség a visszamutogatásra.
A CÖF az alábbi kérdésekre várja az egyenes válaszokat:
1. Az MNB monetáris politikája milyen veszteséget okozott a költségvetésnek, figyelemmel a hosszú ideig, mesterségesen magasan tartott jegybanki kamatokra?
2. Jogilag és erkölcsileg elmarasztalható-e a Jegybank elnöke, hogy az adózást megkerülve, offshore cégben fialtatta vagyonát, miközben négy éven át az adófizetők pénzén 8 M Ft havi juttatásban részesült?
3. Az államtól „független” bankelnök miként lehetett tagja az IMF kölcsönt három hét alatt, alku nélkül felvevő Gyurcsány – Bajnai összefogásnak?
4. Miért nem jelezte előre a várható államcsődöt?
5. Miért nem állíttatta le a Svájci Jegybank figyelmeztetése ellenére a devizahitelek folyósítását?
6. Simor András MNB-elnök függetlenségét miért csak a magyar kormánytól követelte, miközben az IMF-et kiszolgálva támadta saját kormányát?
7. Lesz-e következménye az ÁSZ azon megállapításának, miszerint 2008-2010 között Simor András üzleti titkokat szolgáltatott ki az IMF-nek?
A CÖF megdöbbenésének ad hangot, hogy előre hozott utolsó megnyilvánulásainak egyikeként, az MNB köntösébe bújva cáfolta a magyar kormány államadósság csökkentő terveit, ezzel aláásva az ország gazdasága felé megnyilvánuló nemzetközi bizalmat.
„Leltározzunk és számoltassunk el ezen a területen is! A Jegybank elnöke előbb számoljon el, mielőtt a régi megbízói által már bizonyára jól előkészített új állását elfoglalná” - zárul a közlemény.
"
www.magyarhirlap.hu/simor-vedi-a-munder-becsuletet-video

dbeata 2013.02.26. 18:56:45

@Akitlosz: Hallatlan deviancia! :) Á, nekem már ez marad a "nünükém".

6.Lenin 2013.02.26. 19:06:29

@concret:

Nem tévedtem.

Én csak kérdeztem, hogy mire is gondolsz tulajdonképpen.

A válaszodban rögtön engem minősítesz.
Vagytok itt néhányan, akik nem értik az elolvasottakat, így nehéz rá válaszolni, inkább átülve a magas lóra a másikat minősítik. Nem éppen dicséretes tulajdonság.
Gondolom így van bekódolva.
Nem lehet ebben nagyot tévedni, amikor a kérdezett szolgáltatja önként a bizonyítékot a gondolkodásmódjáról.
Itt én csak kérdezni szoktam, még ha látszólag a kérdés véleménynek tűnik.
Bele van kódolva a kérdés.

6.Lenin 2013.02.26. 19:12:20

@Akitlosz:

Szerintem olvass figyelmesebben.
Nem a nemzet fogalma volt a téma.
1 szó sem esett arról, hogy csak a Mo-on élő emberekre célzott bármelyikünk is.
Másról szólt a nóta.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 19:23:49

@Ad Dio:

"Egy nemzetgazdaságról nyilatkozni bármit ezen adat ismerete nélkül finoman szólva ostobaság."

Pedig a hírek, újságcikkek nagy többsége ilyen.

Így hirtelen nem is emlékszek, hogy valaha láttam, hallottam volna olyan a GDP arányos %-os államadósságról szóló hírt, amelyikben a GDP mértékét megemlítettek, feltüntették volna.

Csak a %-ot, amiből ugye mint írtam, és írom sokadszor sem a GDP, sem az államadósság nem derül ki.
Éppen ez benne a trükk, de ha nem látod át, hát nem látod át.

"Írd már be a keresősávodba azt hogy "nettó államadósság" és írd meg hogy mennyit adott ki :D"

Kérlek alássan, ha Te magad már ilyen lusta vagy!

A legelső linken lévő cikk ezt írja:

"Az államháztartás nettó adóssága a GDP 60,5 százalékára, kétéves csúcsra emelkedett az év végére az egy évvel korábbi 52,7 százalékról."

Szóval a szokásos nesze semmi fog meg jól.

"mivel ha egy család tartozik az alsó szomszédjának 100 forinttal, de a felső szomszédja meg neki tartozik 200-al, akkor (feltéve hogy neki fizet az adósa - ami államok közt azért jobbára így van), akkor azért nem hiszem hogy az illetőt jól leírná az hogy ő egy eladósodott ember. Ez nem olyan bonyolult, szerintem meg fogod érteni ;)."

No és mennyi a család adóssága?

Természetesen száz forint.
Ez nem olyan bonyolult, szerintem meg fogod érteni ;)."

Bár az eddigiekből azért valamennyire kétlem.

"Olyan fogalmakkal fogsz találkozni, mint gazdasági növekedés,"

Aminek ugye megint csak nincsen köze a költségvetési hiányhoz.
Kavarod össze az össze nem tartozó dolgokat.
Ha gazdasági növekedés van, ha visszaesés, ha stagnálás a költségvetés mindig hiányos.

S ez még csak nem is a rossz, dilettáns tervezésről szól, hanem eleve az a szándék, hogy a költségvetés mindenképpen hiányos legyen. Eleve szándékosan hiányosra tervezik, függetlenül az esetleges gazdasági növekedéstől, vagy éppen annak elmaradásától.

Nem azért hiányos a költségvetés, mert nincsen gazdasági növekedés.
akkor is hiányos, ha van gazdasági növekedés.
Ha saját szabad akaratodból úgy döntesz, hogy márpedig, ha törik, ha szakad mindig többet költesz a bevételeidnél, akkor tök mindegy mennyi fizetés emelést vagy csökkentést kapsz, előbb vagy utóbb nagy bajban leszel.

"egyensúlyközeli állapot"
:-)
Ez valami eufemizmus a költségvetési hiányra?

"gazdasági motiváltság, kamategyensúly"

Tényleg ennyire bonyolult a számodra a költségvetési hiány mibenléte?
Vagy szándékosan terelsz és keversz bele mindenfélét?

"Természetesen a Kritériumok egy "másik világban" születtek, ma sokkal szigorúbb számokkal állnának elő"

Az a másik világ sem tartja be a saját maga által kitalált kritériumokat sem.

Sok példát tudnék hozni, de csak egyet:
Hány eurozóna tagállam felel meg az euró bevezetésének a követelményeinek?

- az éves költségvetési hiány nem haladhatja meg a GDP 3%-át;
- az államadósság nem lehet több, mint a GDP 60%-a.

Már ezen a két feltételen elbukik az eurózóna országainak a nagy többsége, és még van kettő további feltétel is.

Nem sokat ér bármiféle kritérium, ha betartása nincsen megkövetelve, sem szankcionálva.
Ráadásul maga az EKB is trükkösen szaporítja a pénzt, akárcsak a FED, bár hivatalosan minden nemzeti bank fő feladata az árstabilitás elérése és fenntartása.

Ehhez képest a világon szinte mindenhol infláció van, s ugye nem a sarki fűszeres gyártja a pénzt a pincében. Vagy ha igen, akkor az ugye hamisnak minősül. A nemzeti bankok szaporítják a pénzt.

6.Lenin 2013.02.26. 19:24:15

@Hepci:

Mégsem tévedtem.

Igaz, nem tisztáztuk, hogy kiket is értek ballibhez tartozónak.
Nálam ez olyan, mint a komcsi.

Egyik esetben sincs közük a baloldalhoz, liberalizmushoz, vagy a kommunistákhoz. Külön kategóriák, de jellemző 1 adott egyénre, csoportra. A tábor, az viszont közös.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 19:27:32

@inreallife:

Pedig de. A pénz miatt mennek ki, igazából a hozzászólásod első kétharmada is ezt támasztja alá.

De persze könnyebb úgy a lelkiismeretüknek, ha az egyéb magyarországi helyzetre fogják.

Arra nagyon szokott vigyázni szinte minden menekült, hogy az övénél gazdagabb országba meneküljön.

panelburzsuj 2013.02.26. 19:31:56

@Hepci:

Bemásztál te már önként a magad szűk kis skatulájába, és most is ott gunnyasztasz néhány szelet száradó süti (meg egy-két macska?) társaságában...

Pesze ha nagyon zajgunk ideki, hát néha te is kivakkantasz a dobozodból.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 19:35:37

@Ad Dio:

Ez mennyiben kapcsolódik az én hozzászólásomhoz?

Te csak valami Fidesz vs. ellenzék szemmel vagy képes látni a világot?

Amit én kifogásoltam az minden kormány alatt fennáll, már vagy 40 éve.

Az államadósság 40 éve folyamatosan növekedik, és ma is nő tovább.
Ez a nagyobb baj, és nem az, hogy a mai kormánypropaganda csökkenésnek akarja bemesélni.

Én nem magyarországi forrásból vettem a számaimat, és hát nem lehet nem észrevenni, hogy a magyar kormányadatok ezeknél alacsonyabbak.

Persze szabadon hihet bárki bármiben, de nekem nem úgy tűnik, hogy a magyar kormányok szavahihetőek.

Ha ez nálad ilyen kormány ellenzék dolog, akkor egyrészt el vagy tévedve, másrészt sajnállak.

márta)) 2013.02.26. 19:37:52

@aszekelyek:

Mit írnak arról pld, a privátbankárnál,"

Tessék? Mi a gond? már megint?

Hát! már bocsánat! Keresse meg, s olvassa el, hogy mit írnak.
Egyben felhivom szives figyelmét, hogy nem vagyok Én az Ön "máriáshuncutja".
Ha van véleményem leírom ide. És kész.
Teszem ezt mindaddig míg a Török Gábor meg nem kér, hogy menjek.
Érti, ugye?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 19:38:38

@aszekelyek:

No és a mai jegybanki tartalék meglesz még jövőre a választásokkor is?

Mernél rá fogadni?

hoplita 2013.02.26. 19:41:34

A Zsiga talált pénze
Címkék: vagyonok

A hónap nem-meglepetése, hogy Zsiga Marcell vagyongyarapodásában semmi rendkívülit nem talált az illetékes bizottság. A képviselők alibit igazolnak egymásnak - a nemzeti együttműködés tipikus esete.

A fideszes Zsiga Marcell kellő magyarázatot adott arra, honnan volt pénze házvásárlásra - közölte Rubovszky György, a parlament mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke. A bizottság kormánypárti szavazatokkal úgy döntött, hogy nem rendel el vagyonnyilatkozati eljárást. - Zsiga Marcell megmagyarázta 40 milliós házát - Origo
A Blikknek furcsa ha valaki havi 620 ezerből 820 ezret képes megspórolni, a Rubovszky-bizottság kormánypárti képviselőinek ez természetes. Mint ahogy az is természetes, ha valakinek a felesége előzetes figyelmeztetés nélkül kiránt 20 milliót a seggéből. Minden nap megesik.

Szinte hallom is a Zsigák abszolút hétköznapi diskurzusát:

- Drágám, nagyon jó hírem van. Hála Istennek külföldre költözik egy orvos, és eladja a házát. Tudom, hogy a pénzügyeinket titokban tartjuk egymás előtt, de nincs véletlenül 20 milliód?
- Dehogy nincs! Várj csak, azt hiszem ide tettem a Biblia alá.
Rubovszky szerint a képviselő írásban igazolta, hogy legális forrásokból finanszírozta a zsigaházat, de ezek a dokumentumok soha nem kerülnek a nyilvánosság elé. Kár, mert ezekben a nehéz időkben az egész lakosságnak a hasznára válna a pénzügyi tudatosság ilyen kimagasló példája, akár még tananyag is lehetne belőle.

Érdekes, hogy az ellenzéki képviselők nem találták annyira meggyőzőnek Zsiga igazolásait. Ezek szerint a vagyon eredetét bizonyító dokumentumok valódiságát - meglehetősen szubjektív módon - mindössze a bizottság tagjainak politikai hovatartozása határozza meg. Azt feltételezné a naiv állampolgár, hogy ezeknek a dokumentumoknak van némi hivatalos jellege. Úgy látszik egyszerűen csak megszavazzák, hogy elég eredetiek-e.

Részemről kuka a vagyonnyilatkozati cirkusz, a bizottság, és Rubovszky is.

Tisztelt Rubovszky bizottság úr!
A 10 milliót én hoztam a Marcinak december 6-án, mert tök jó fej, és nagyon keményen dolgozik.
Maradok tisztelettel:
A Télapó
Lappföld, 2013. 02. 21.
UI: Lehet, hogy jövőre is megyek

sorkoz.blog.hu/2013/02/..

:D:D:D

Csak a fidesz...!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 19:50:02

@6.Lenin:

"Szerintem olvass figyelmesebben.
Nem a nemzet fogalma volt a téma.
1 szó sem esett arról, hogy csak a Mo-on élő emberekre célzott bármelyikünk is."

Akkor idézek abból a hozzászólásodból, amelyikre írtam:

"Melyik nemzethez?
A nemzet melyik oldalához?
Gondolom ahhoz az oldalhoz, amelyiket a magad számára elfogadhatónak tartasz/kijelöltél, vagy kijelöltetett a születésed által.
Az általad idézett nemzet sem egyszínű. A magyar nemzet részei a jobbikosok, cigányok, zsidók, a liberálisok/konzervatívak, a tolvajok, a prostik, a pedofil és "rendes" papok, ugyanezek ateistában, és még hosszan lehetne sorolni. Mégis 1 nemzet, de ez más kérdés."

Vagy tényleg nagyon nem ugyanazt a nyelvet beszéljük, vagy azt sem tudod mit beszélsz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.26. 19:52:40

@hoplita:

Miért az illetékes bizottság vizsgálja az ügyet?

Miért nem az adóhatóság, rendőrség?

A politikusok a kéz kezet mos elv miatt nem fogják egymást kiadni.

Ha most kiadták volna Zsigát, akkor legközelebb ő is kiadná a többieket.

Úgy meg hova jutna a "politikai elit"?

Csak nem börtönbe?

Ad Dio 2013.02.26. 19:59:13

@Akitlosz:

Tényleg elég lett volna egy "nem". Az a sok karakter tök felesleges volt.

De sebaj, amint ígértem, részemről ennyi.

Nem erőlködök tovább. Nálad a képlet ennyi: hitel-adósság - rossz. Én a lelkem mélyén sváb vagyok. Jóval nagyobb részben mint a vérem okolná :), de azért képes vagyok belátni, hogy a világ mai állása ennél sokkal bonyolultabb. És bizony azok a fránya fogalmak amit szerinted önhatalmúlag bele akarok keverni a dologba, összetartoznak. Mert egy inercia rendszer alkotnak. Egy-egy tényező változtatása kihat a többire is. De ha ezt nem látod át, akkor itt tényleg meg kell állni.

Hitel=adósság=rossz.

Igazad van. De csak félig. És ez majdnem hamissá teszi a kijelentésedet.

hoplita 2013.02.26. 20:02:47

@aszekelyek:
Neked hasznod vennénk a gáton, vagy inkább a gátban...ha beleásnálak, libafos.

Védd mán meg a kisgeci marcit, hát mit szól a Párt, ha nem állsz ki mellette, ganyé'...:)

@panelburzsuj:
Hát. legalább kivakkant...
De te meg nem tudtál bevakkantani, mert a radírpók kidörzsölte a jelszót..:)))

Ad Dio 2013.02.26. 20:06:26

@Akitlosz:

"Az államadósság 40 éve folyamatosan növekedik, és ma is nő tovább.
Ez a nagyobb baj, és nem az, hogy a mai kormánypropaganda csökkenésnek akarja bemesélni."

Ez valóban nem szép dolog, bár az ő szempontjukból még meg is értem amit mondanak: ugyanis valóban igyekeztek többet törleszteni mint amit felvettek (ez időnként meg is jelent ideig-óráig), csak hát ugye a forint árfolyama minden csak nem erős. Ez pedig a deviza adósságot nem érinti kedvezően. De a növekedés üteme az elmúlt időszakhoz képest jóval elfogadhatóbb. Ezt a növekményt egy minimális gazdasági növekedéssel ellensúlyozni lehetne.

"Én nem magyarországi forrásból vettem a számaimat, és hát nem lehet nem észrevenni, hogy a magyar kormányadatok ezeknél alacsonyabbak."

Én a MNB honlapját tartom a legelfogadhatóbbnak jelenleg.

"Persze szabadon hihet bárki bármiben, de nekem nem úgy tűnik, hogy a magyar kormányok szavahihetőek."

Na ezzel egyet lehet érteni.

hoplita 2013.02.26. 20:07:46

@Akitlosz:
ja, mit nem mondasz?
Szegény kisgecit sittre vágnád?
Szerinted meddig maradna hátulról szűz, az a kis génhulladék?:)

Rájuk más törvények vonatkoznak.
Ahogy boldvainak sem görbült haja szála azóta sem, pedig dübörög az elszámoltatás, úgy ennek a kis tajgetosz-szökevénynek sem fog.
Jól teljesít az ország, a csutitörpegecigány szerint, marci meg különösen.:)

Lámpavas...vagy 7,62x39 a gyógyszer.

6.Lenin 2013.02.26. 20:13:32

@Akitlosz:

Szerinted a melyik nemzethez=mit értünk a nemzet fogalma alatt?

Látom most sem értetted.
De még 1x, nem erről szólt a nóta.

Kiindulás, ha jól emléxem...

Hepcinek megemlítettem,hogy van némi elképzelésem arról, hová is tartozik gondolkodásmódban, szerintem. Vele nem nagyon feszegettük tovább ezt a dolgot. Neki sem volt fontos, nekem sem.

Ebbe szólt bele concret blogtársunk.
Próbáltuk tisztázni egymásközt a nézeteinket 1 adott kérdésről, mégpediglen, hogy mi is határozza meg a hovatartozásunkat. Belinkeltem neki 1 tanulmányt is.
Azt írta érti, de szerintem nem.
Ő hozta szóba, hogy nemzeti érzelműnek tartja magát.

Ekkor tettem fel neki néhány kérdést ezzel kapcsolatban , mert ezt nem tartottam érdekesnek az eredeti témával kapcsolatban. Ez érdektelen ebből a szempontból.

Ekkor szóltál bele, hogy szerinted mit takar a nemzet fogalma.
Ki a toszt érdekel? Nem az volt a téma.

De, hogy értsd a kérdésem lényegét...

A jobbikos is azt mondja, hogy nemzeti érzelmű, a DK-s is, az LMP-s is, a Millás is (befüvezve), az MSZP-sek is 2 lopás közt 1 kicsit pihenve.

Szerinted mindegyik ugyanazt érti alatta?
Be is tojnék, ha igennel válaszolnál. Bár ez most nem lenne kívánatos.

aszekelyek 2013.02.26. 20:14:32

@Akitlosz: szerintem a kérdés az, hogy az a kellően nagy tartalék védi-e elég rég óta az olyan egyszer csak éjjel betámadták a forintot, októl, pl. amit simor és veres előadtak. Azt tudtak betámadni, aki nem volt kellően védve. El tudom képzelni, hogy olyan végső esetre , ami képzeletet , realitást felülmúl , az agresszió mértékét tekintve a forint ellen , lehet , hogy kényszerülnek hozzá nyúlni. Minden esetre feltűnően kerülik. :)

Azt sem gondolta sok , egyébként nem tökfej, hogy a svájci frank egyszer csak felugrik az égbe és azt követelik majd mindenkin. pedig csak azoknak kellett hozzányúlniuk , akik erre már nyilván régen készültek, a díszlet mögött.

Olyan ügyvéd ismerősöm is van , már lassan nekem is sok , ki mindenkit nem ismerek ,... aki elég sok éve már elmondta , hétvégi poharazgatás , baráti összejövetel mellett mesélte , hogy ő bizony minden pénzét svájci frankba teszi. Ő pl nagyot keresett rajta. Jó helyen volt és hallott eleget. ha akkor mondtad volna valakinek, hogy 250 is lesz az,... , azt mondta volna , ne igyál többet... Annak okát nemigen adták egyébként. Már akik a pénzeket felnyomják , vagy lenyomják.... és láthatatlanok is. Pénzpiacoknak hívatják magukat. Élet halál urai sztem. Ahol beárazgatják a politikai történéseket is. Saját szempontjaik szerint.

inreallife 2013.02.26. 20:17:56

@Akitlosz: majd rájössz, hogyha lesz gyereked, hogy a pénznél fontosabb dolgok is vannak. például nem fog tetszeni, hogy tetves cigányok közé kell járatni iskolába. gondolom ez és a hasonló dolgok most vajmi kevésbé zavarják a fengshuidat.... de pont azt írom, ha duplára emelnék mindenki fizetését magyarországon, akkor talán kevesebben jönnének? francokat, sőt szerintem több embernek lenne lehetősége olyan helyre költöznie, ahol az utódainak biztosítani tudja, amit elképzelt. képzeld, albániába ezért nem egy kedvelt célország. és angliában sem leszel nagy sztár, ha büdös a munka. dolgozni kell, és akkor megbecsülnek, magyarországon teljesen mindegy mit csinálsz, le se szarnak, ha nem a viktor haverja vagy. és emiatt költöznek el az emberek... huszonéves fejjel te még csak addig látsz, hogy mégtöbb pénz. majd kinövöd ha alkalmas leszel családot alapítani. aztán lehet, hogy nem, de ez legyen a te problémád...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.26. 20:21:08

@Ad Dio: figyu, Dio, te bedőltél 1 embernek, aki azt mondta, has 3% alatt van a hiány, akkor csökken az államadósság.
Emlékszel, ki volt ez a pénzügyi zseni?
Orbán Viktor.

@6.Lenin: mintha megkeveredtél volna, Leninem.
Esetleg likadjunk ki 1 1szerű definíciónál, azt mindenki érti: az ballib, aki balra hajtja a farkát.
A nőkre találj ki valamit...

aszekelyek 2013.02.26. 20:23:44

@hoplita: a világért se védek senkit , nem kért fel ügyvédjének. Az persze nekem kevés , amit összehordanak róla. Mindig be kell támadni valakit közülük, az fontos. Ez lehet eső, lehet hó. Többek kaptak már zamekot , mert csöppet eltévedtek. MAjd, amikor valami bizonyítva lesz ,... de az később lesz, akkor fogok alkotni erről véleményt. Az nekem kevés , hogy a politikai ellenfél rátámad.
Arra te ne vedd be a mérget , hogy a jobbiknál soha nincs ám semmi .... Csak amit eddig láttunk, az már elég gáz... a "mennyiért nem mondodmeg, hogy zsidó-e vagyok " videóra gondolok....

A medve előbőrére még ne igyál szerintem.

hoplita 2013.02.26. 20:23:58

@6.Lenin:
Takaroggy mán dögleni, köcsög.

inreallife 2013.02.26. 20:24:27

@aszekelyek: jaj ne csinálj úgy, mintha ebben az országban még mindig az mszp kormányozna. hát a derék ficsúrok nem csináltak eddig semmit? hát nem, a sikerlista addig terjed, hogy gdp növekedés -1,7%. kiket is előztünk meg? ja a görögöket. értékeljem egy százas skálán a teljesítményt? valahol -1,7 környéke. nehogy már orbánnak ne legyen szerepe a gazdaságot megbénító megszorításcsomagokkal, a mostani hanyatlásban... azt olvastam valamelyik nap, hogy az egyik termelői szervezet elnöke arra panaszkodott, hogy mihamarabb meg kell állapodni a kormánnyal az alacsonyabb áfakulcsban, mert a mezőgazdaság és a hozzá csatlakozó üzemek csődbemennek a feketegazdaság miatt, amit a világrekorder áfa pörgetett fel. ja, ahhoz sincs közük a viktoréknak? hogy mik vannak, magyarországon csak úgy "megszületnek" a népet tönkreadóztató törvények. 26 új adó, plsuz a meglévők felemelése, hogy a 50+-os korosztálynak szórhassák a gyöngyöket. nem oda tartozol te birka? nem csodálom, hogy foggal körömmel véded az etető kezet....

6.Lenin 2013.02.26. 20:24:42

@inreallife:

Talán tegnap láttam a tv-n, hogy olasz fiatalok nyilatkoztak arról, el óhajtják hagyni a hazájukat mert ott nem tudnak megélni, ma ugyanezt mondták spanyol fiatalok (állítólag közel 60%-os a munkanélküli közülük).
Angliából is sokan távoztak, szinte minden európai országból lehetne példát mondani, nem is kis számokról.

Orbán ennyire bekavar mindenhol?
Akkor 1 igen tökös gyerek lehet.

hoplita 2013.02.26. 20:28:15

@aszekelyek:
Tudtam , hogy ez neked kevés, mit neked matematika...:))

Ugye boldvai lacika ezer négyzetméteres kéróját is benyaltad, amit 400 ezer forintos fizetésből rittyentett?
Ja, azt nem..

Ennyi rólad, baszom habosra azt a lepcses, undormány pofád..

Zsanád ki van baszva a gecibe...marcika nincs, sőt.

A férjed nem létező előbőrére igyál, szopjál lovat, sokat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.26. 20:32:10

@inreallife: OV azt mondta az értékelésben (ezt a részt kivételesen hallottam), hogy a naccerű gazdasági teljesítmény teremti meg az alapját a népjóléti intézkedéseknek.
Ha kérdezhetné őt 1 független ember, adódna a kérdés, vajon mi is ez a naccerű gazdasági teljesítmény?
Nyilván a mínusz 1,7%.
Mi más lenne?
A Zsiga Marcell háza?
A Szijjártó, aki 5 milla keresményből tett félre 15 milliót?

Itt a semmiből keletkeznek egészen elképesztően naccerű gazdasági teljesítmények. :D

Ad Dio 2013.02.26. 20:34:20

@Hepci:

"figyu, Dio, te bedőltél 1 embernek, aki azt mondta, has 3% alatt van a hiány, akkor csökken az államadósság.
Emlékszel, ki volt ez a pénzügyi zseni?
Orbán Viktor."

Herr Hepci:

" az eladósodottság GDP arányosított értékének növekedése "állt meg". Ez sem teljesen, de a 2002-2010 közötti időszakhoz képest igen. Amíg van államháztartási hiány, addig az adósság nőni fog. Ez van. Nem mindegy mennyi az annyi és hogy viszonyul a gazdasághoz."

Emígyen szólottam én a témával kapcsolatban először. Szerinted azt állítom amit Te gondolsz, vagy árnyékra vetődtél?

6.Lenin 2013.02.26. 20:34:23

@Hepci:

A nőkre nehéz, mert ott csak jobb likról lehetne morfondírozni.
Mondjuk, ha nagyon belemélyedünk a témába és a "bal" meghatározást feszegetjük pl. balfácán stb és az élményeinket felidézve volt néha ballik is az életben, de ez nem áll jól a nyelvre. Kicsit mókás, hogy ballik, + jobb elfelejteni, ha előfordult is néha.
Bocs.

inreallife 2013.02.26. 20:35:49

@6.Lenin: felétek a gondolkodásnak nincs jövője? nem az az okos, aki a többi után megy, de nem is az, amelyik direkt ellenkező irányba. de ha ennyire fehéren-feketén akarsz osztályozni, akkor azért mégiscsak tudnak azok nyugatabbra valamit, amit itt nem.pl a magyar átlagfizetés náluk a minimálbér, és mégis alacsonyabb a munkanélküliség. de ti csakazértis szembe akartok menni.

talán az se furcsa, hogy az emberek nyugatabbra mennek a felvilágosultabb társadalmakba, nem pedig a keleti szél államaiba. de te tudod, hogy melyik jobb. a komcsi ruszkik, a komcsi kínaiak, vagy sariás muszlimok? melyik a követendő példa?

hoplita 2013.02.26. 20:43:25

@inreallife:
A sariát csak ne baszogasd...én tudnám értékelni egy évig, vagy kettőig a bevezetését.:)
Még azt is bevállalnám, hogy addig nem iszok.:)))

Napkutya 2013.02.26. 20:43:56

Elnézést, nem tudtam követni a blogot, mert nem volt rá lehetőségem. Ha valaki leírta már, akkor sajnálom!

A mostani Orbán évértékelő engem Rejtő Jenő színpadi, munkásságára emlékeztet.

Rövid tartalmi egység, egyszerű mondanivalóval, -a végén csattanó, váltás, majd megerősítés másik példával...

Állami szintű kabaré műfaj?

Mert, ami otthon megy, az mára már tényleg vicces....

6.Lenin 2013.02.26. 20:45:36

@inreallife:

Nekem erről más a véleményem. Ma már a Föld 1 falu. Minden hozzáférhető bárhol is lax.

Én azt mondtam a gyerekeimnek, mikor adott volt a téma:

Úgy próbáljatok élni, hogy ne a környezet/mások legyen/legyenek befolyással az életetekre, hanem próbáljatok olyan környezetet/lehetőséget kialakítani magatok körül, ahol úgy élhettek, hogy jól érzitek magatok.
Én így éltem/élek, bárhol is voltam, mindig megtaláltam (mert kerestem) a lehető legjobb (számomra) feltételeket.

menőmano 2013.02.26. 20:50:13

Elképesztő egyébként , hogy némelyek, no meg a @hoplita milllyen ronda szavakat használnak.
Elnézést) biztosan ezt nevezik totálisan domborodó kultúrának, eleganciának?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.26. 20:50:27

@Ad Dio: nem történt semmi vetődés, csak számomra úgy tűnt, erőst fetisizálod a 3%-ot.
Viszont az nyilván tudod - ellentétben az OV-tól hallható, s Zsiró100 meg GFG-féle pacákok által felerősített himnuszokkal -, hogy a 3% körüli hiány - 2% körüli "növekedéssel" kombinálva akkora győzelemnek azért nem tűnik, bár ezt is viszonyíthatjuk 2008-hoz, ugye (ha a farkadból 2 centit vágnak le, az óriási győzelem ahhoz képest, ha 5 centit vágnának le).
A napi árfolyamok alakulásából természetesen le lehet vonni egészen fantasztikus következtetéseket pro és kontra egyaránt, vagyis a Graycivil típusú lények mondjuk februárban verbálmaszturbálhatnak, az Aszekelyek típusúak pedig decemberben...

Ami engem ebből az egészből érdekel, leginkább az, hogy pont ugyanolyan gátlástalan kormányzati hazudozás folyik, mint Gyurcsótány Feri országlása idején.
S ez nem szolgálja a közjót.

nyünyüge 2013.02.26. 20:55:42

@Hepci:
Hazudozás? Szerintem a szemfényvesztés talán találóbb:

"Állami díjat kapott a Citibank a sok eladott magyar kötvényért

A Citibank Europe Plc nyerte el az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) által alapított, Az Év Elsődleges forgalmazója 2012-ben elnevezésű díjat - közölte az ÁKK kedden. "

inreallife 2013.02.26. 21:00:41

@aszekelyek: nana, orbán nem ezt vállalta. ő azt mondta, hogy 5%-os gdp növekedés lesz, és csak 2,2%-os lesz a hiány. ő maga mondta, matolcsy leírta, és beadták, mint konvergenciaporgram. vajon ebbe beleszámolták a gátlástalanul ellopott milliárdokat? kétlem...

csak azért, hogy számok is legyenek. most akkor rátérhetünk arra, hogy ki is ködösít?

QQCS 2013.02.26. 21:01:36

@Hepci:" pont ugyanolyan gátlástalan kormányzati hazudozás folyik, mint Gyurcsótány Feri országlása idején"

Ez az összemosás butaság, ELQRÓ "mester" hazudozásaihoz képest mindenki más csak ipari tanuló.

Ad Dio 2013.02.26. 21:03:31

@Hepci:

"nem történt semmi vetődés, csak számomra úgy tűnt, erőst fetisizálod a 3%-ot."

Fetisizálja a rosseb. Örülök neki hogy nem 6-8-10%. Épp ue igaz az államadóssági mutatókra is. Legjobban annak örülnék ha a hiány 1% alatt lenne, a GDP arányos adósság meg csökkenne. Csak hát ahogy Akitlosznak is próbáltam magyarázni, a gazdaság tényezői összefüggenek. A hiány lefaragható, de drasztikus megszorító intézkedések kellenek, amik szinte biztosan negatívan fogják befolyásolni a gazdasági növekedést. Ez pengeél.

Tudom, ne lopjanak meg hazudjanak a politikusok, akkor minden megoldódna.

Egyébként tényleg :). Csak hát ugye én nem vok idealista típus, így ezzel nemigen foglalkozom még gondolatkísérlet szintjén sem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.26. 21:04:22

@inreallife: valószínűleg csak összekeverték a számokat meg az előjeleket.
Tehát -2,2% növekedést terveztek és 5% hiányt.

Ehhez képest óriási győzelem született, bár bandzsa seregeink még sarcban állnak. :)

aszekelyek 2013.02.26. 21:06:29

@6.Lenin: Jaj, hát ő nem is politikus..csak gazdasági miniszter volt és kormányfő. na meg NFÜ-vezér.
@Akitlosz:
NA most nem akarok nagyon durva lenni de láttam dolgozni akaró roma családokat a tévében, akik kimentek épp Angliába. Ott sok a "paki" , elmennek szódával. Jobb munkát itthon sem kapnának, mint ott. Mind cselédmunka. Bevándorlók , keletiek mást nem kapnak.

Ha nincs mikrofon , lehet , hogy ők is azt mondanák , hogy azért mentek ki , mert otthon a többiek terrorizálták , uzsorázták , miegymás , őket. Rendes munkát meg nem tudtak kapni , mert a térség évtizedek óta munkahelyek nélkül van. Kicsit sem csodálkoznék.

Vannak Londonnak részei , ahol nem teljesen frankó azért minden. Többen vannak abban az egy városban , mint Magyarországon. Viszont ott nem most kezdik az tőkefelhalmozást. Nagyon is megvédik a gazdasági érdekeiket.

Akartam is kérdezni, hogy amikor az első IMF hitelt felvette Fekete János és annyira örültek, hogy húdejó. a szovjet engedélyével... Utána már nem túl sok év telt el, hogy rencerváltást is hirdessenek. GOndolom, hogy akkor is supervisory alatt volt MAgyarország, mert ugye biztosak akartak lenni, hogy megkapják a pénzüket. Meg annak a felhasználásához is nyilván voltak kötve bizonyos ajánlások anno... Mondjuk a privatizáció, amit az antall kormánynak mai annyit felrónak. Sztem őket legalább olyan sarokba szorították, ahogy tervezték azt Orbánnal is. Miután a szovjet átadott washingtonnak minket, kizárt, hogy abba az IMF nem fütyült volna bele pár strófát, hiosz az ő pénzéről is volt szó. Amit ráadásul nem is magunknak vettünk fel.
Minden esetre, azt Tölgyessy úrtól tudjuk, hogy az elvtársak még csak meg sem akarták mondani, úgy kellett kikövetelni belőlük, mennyi is az annyi... Ami persze töredéke volt a mainak. Az is úgy zajlott, mint amikor orbánék átvették a kormányzást és látták, hogy annál lényegesen rosszabul állunk, mint azt ők és mások is elhitték bajnaiéknak és akik még állították, hogy dee, ők úgy adják át , hogy 3,8-at lehet tartani. Ami nem volt igaz. lehetett volna , újabb IMF hitellel és igen durva ajánlásokkal sékelten.

Ez már problémás volt, hogy nem azt csinálták Orbánék.
washingtonban pedig tényleg úgy viselkedtek, már a választás éjjelén is, az ide delegáltjaik, mint akik itt a passzát szelet a szovjettől anno kapott jogcímen fújhatják.
Mi az, aminek az ő kedvükre kell nálunk történnie. Másként kijelentik , oda van a a demokrácia.. és már marhaságokat.

Az ameglátásom, ebben a spektrumban nézve, hogy az IMF nem érdekelt abban, hogy mi a lehető legkevésbé szoruljunk rájuk. Akik pedig a pénzeket árazzák , külön rémes alakulat. De nekem feltűnt , hogy akkor lehetett 240 a forint , amikor feriék végig hazudozták az éveket. Pénzről, és súlyosan. Ma meg felnyomták az égbe. Ennek az okát meg nagyon nem látom. Miért van egy szava hihetetlen kormányzatnak ott tartva és miért nincs lejjebb , árán , egy szavahihető esetében ma . Az ÚNióban mondták azt is, hogy azért nem hisznek orbánéknak, mert előtte sok évig semmi nem volt igaz.. Amiben megint kevés a logika. mert az előzőeknek igen sok ügyét elnézték. Vagy rátolták erre a kormányra. Már a terhét. Pl Az ÁFA ügyet. Az is nagyon ráért eddig.

QQCS 2013.02.26. 21:10:32

@aszekelyek:
"Az ÚNióban mondták azt is, hogy azért nem hisznek orbánéknak, mert előtte sok évig semmi nem volt igaz.. Amiben megint kevés a logika. mert az előzőeknek igen sok ügyét elnézték. Vagy rátolták erre a kormányra."

Jó a meglátás! Egyetértünk.

aszekelyek 2013.02.26. 21:10:36

@concret: szerencsére az ellenségnek a haja szála nem görbült..Már Bécsnek , etc. A meggyötrést mindig nekünk szánják , azóta is. De most nem kell Bécsnek hozzá török. Francia. Szovjet. Vannak bankjaik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.26. 21:11:32

@Ad Dio: jelentős összeget össze kellene (kellett volna) gyűjteni vagyonadóból...
Szerintem kellő kormányzati példamutatás esetén 2010-ben lett is volna rá kellő fogadókészség/lelkesedés, de ez a hajó már elment. A manyup kreativizálása nem igazán helyettesíti a dolgot, mert újabb beláthatatlan jövőbeli folyamatokat generál(t), amivel feltehetőleg a Fidox fog szembesülni a következő ciklusban.

Ad Dio 2013.02.26. 21:13:32

@Hepci:

"Ami engem ebből az egészből érdekel, leginkább az, hogy pont ugyanolyan gátlástalan kormányzati hazudozás folyik, mint Gyurcsótány Feri országlása idején.
S ez nem szolgálja a közjót."

off...

Gyurcsány bűne a szememben nem az volt hogy hazudott. Mert ha tette is, na bumm! Ingatod a fejed amikor a labdajátékokban megszegik a szabályokat (vizipóló, kosár rulez!)? Nem. Ilyen a showbiznisz. Aki a játék szépségében akar gyönyörködni, az játszon 1 emberes gombfocit. A versenysport a teljes pálya kihasználásáról szól. Nem kell szeretni, de jobb elfogadni.

Gyurcsány bűne nem is a szakmaiatlansága. Igazándiból sosem került olyan helyzetbe hogy bizonyítson. Állandóan kényszerpozícióban volt.

Végképp nem az hogy buta lenne.

Gyurcsány bűne az hogy rossz politikus. Nincs politikai realitás érzéke, ritmusérzéke és teljesen eluralta a józanságát a hatalommánia. A baloldal jelenlegi helyzetét nem OV-nak köszönheti, hanem GYF-nek. Mert rossz politikus.

Elnézést az exkurzusért.

A politikai beszéd olyan amilyen. Én is azt remélem hogy idővel tisztulni fog, mert eljutnak a szavazók odáig, hogy büntetik majd a _látványosan_ hazug politikust. De mindig is hazudni fognak.

Nem kell szeretni, de jobb elfogadni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.26. 21:22:00

@Ad Dio: úgy tűnik, hogy az ún. képviseleti demokráciák egyre csődközelibb állapota jelentős részben annak köszönhető, hogy a hazudozás gyakorlatilag megfékezhetetlen a stabilitásra fókuszált rendszernek köszönhetően.
Vagyis ha már egyszer megválasztottad azt a büdös, lopós-hazug köcsögöt, gyakorlatilag nem tehetsz semmit 4 évig.
Lehet mondani, hogy ez a világ természetes állapota, de ez nem nagyon igaz...

aszekelyek 2013.02.26. 21:27:14

@nyünyüge: a nyugdíjukat viszon t a bérük alapján számították ki.

Másként hogy lehetett már szocik kormánya idején két és fél millió embernek 25 ezer nyugdíja ?

Meséld el nekem , hogy Hornék idején milyen bérek voltak ?
Apám 41 évével ment jó nyugdíjba , ketten megéltek szépen belőle , addig , amíg be nem jött a bokros csomag és hornék el nem inflálták a vásárlóértékét de valami brutálisan. Alig egy - két év alatt. Dolgozott is nyugdíjasként , azt meg hozzácsapták és együtt adózott az összeg. Alig maradt valami. A bérek bizony , nagyon , nagyon alacsonyak voltak. Egyébként akkoriban is volt kormányközeli ismerősöm. Aki egészen pontosan tájékoztatott.

Nem volt véletlen , hogy ' 98 -ban A FIDESZ tudott kormányt alakítani. A kisgazdák és az akkor még nem szétrontott mdf.
Annak komoly pénzügyi okai voltak. Azt a kevés pénzt , amit keresni tudtak az alkalmazottként dolgozók, viszont kötelesek voltak bankhoz utalni a munkaadók és a bankoknak abból még rettenet nagy pénz ment a zsebébe. Ami a kevés bérből élőknél minuszban volt. Sok pénzért , nem is egy díjért!, azt nem is engedték meg !!, hogy felvegyék a munkabérüket. nehogy ne ötször fizessenek díjat a banknak. Nem keveset.

A szocik és az IMF így ürítették ki az addig is keveset keresők zsebeit még jobban.
A hitelt fel nem használták de a bankokat nagyon nagy pénzhez és piachoz segítették hozzá. Naná, hogy most is azt kaffogják, hogy a bankokat kell tehermentesíteni.

Hornék idején hallottunk olyat először, hogy egyoldalú szerződés módosítás. Az OTP bank lakáshitelei ügyében. Olyanom is volt , pontosan tudom , hogy és mi történt. Csak akkor még nem tekintették bűnnek, ha egy összegben fizetett valaki , ami még hátravolt. A magasabb kamat helyett.

Persze ezt a fiatalok nem tudják. Némely velem korúnak meg szelektív az emlékezete.

Ad Dio 2013.02.26. 21:30:35

@Hepci:

Tíz évvel ezelőtt én is mondtam ilyeneket. Mára kicsit máshogy nézem a dolgokat. A sztoikusok után szabadon: csak akkor pisilek a széllel szembe, ha muszály :). Ritkán muszály. Nem érdekel ha egy politikus hazudik, elfogadom mint állapotot. Klasszikus után szabadon: azt figyelem amit tesz nem amit mond. És hogy valami eredetit is mondjak: 4 évente egyetlen alkalommal állok egy-egy párt mellé, amikor leadom a szavazatomat a "legkisebb rossznak tűnőre".

Ennyi. Aztán ismét hátralépek és járom tovább az életem útját. Mert kissé túl van lihegve a politika szerepe a hétköznapi életben.

inreallife 2013.02.26. 21:30:51

@6.Lenin: tudom, neked büdös a munka és a tanulás, ezért 38 agyonlapáttámasztott év után "átadtad" a lehetőséget az utókornak, hogy eltartson még egy jódarabig a langyosvízben, amit annyira szeretsz. ismerjük már a sztoridat...

inreallife 2013.02.26. 21:36:25

@6.Lenin: szrintem az, hogyha egy ország lakosainak 80%-a azt mondja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, az azt jelenti, hogy abban az országban rossz kormányzás van. itt is lehetne gazdasági csoda, csak vissza kell hajtani a nyuggereket dolgozni, így kevesebb adót kéne fizetni, és egyből az egyik legversenyképesebb ország lennénk európában. csakhát magyarország a munkakerülők országa. a fotelba hátradőlni és tartani a markodat, arra neked is van eszed. és még meg is ideologizálod, hogy neked az jár. lófaszt jár. csak sajnos többen vagytok akik a markotokat tartjátok, mint ahányan dolgoznak, ezért van ez az 50 év alattiak exudosa az országból. bezzeg a nyuggerek nem mennének sehova, dolgozni meg pláne nem....

aszekelyek 2013.02.26. 21:40:45

@Hepci: Abban a percben lépnek le, a vagyonosok, amikor kihirdetik a törvényt. Már a cuccal, ami az alá esik. VAgy a pénzzel. itt a csórókr akartak ingatlanadót ráverni. Hadd emlékeztesselek. Bajnai kormánya is tudta, azt kell sarcolni, aki nem tud meglógni, eltüntetni. kinevezték a panelt vagyonnak. Minden úgy van birtokolva, ami tényleg vagyon , nehogy tudjanak egy kis adót szedni érte .
Bár nem bánnám , ha az ügyvéd urak összevásárolt nagybirtokai vagyonadó kötelesek lennének. :))

korábban ulrike 2013.02.26. 21:46:02

@Hepci: Kérlek, ne feledd, a nagy honvédő háborúk győzelmeit is egy a kívülállók által kaotikusnak és katasztrofálisnak látott, Moszkváig, Volgáig tartó tér-, népesség- és vagyonvesztéssel vette kezdetét.
Most mi eme analógia szerint valahogy úgy állunk, hogy a Vörös Csillag Traktorgyár már teljesen szétb@szva, de a romok alá szorult maradék kommunistában még pislákol a hit - legalább is az itt kommentelő csapatjukban - , mert Gyuri alvezér, ki márciustól átveszi a tartalék front parancsnokságát, majd átkel a folyón, és hatalmas ellencsapással rukkol majd elő. ("Jő hegyeken át szökellve".) És akkor majd az isten irgalmazzon. Azt hogy erre az irgalomra a galád ellen, vagy a haza és tartalék frontja szorul majd rá, még nem lehet pontosan tudni.
P.S. Bennem ezzel kapcsolatban két előérzet is van. Egyik sem mondható kedvezőnek.

aszekelyek 2013.02.26. 21:46:48

@hoplita: én a törökök vizi pipájáról beszéltem . Abban nem levendula van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.26. 21:51:10

@aszekelyek: szerintem az ingatlanok nem tudnak eltűnni, ott állnak, adekvát kacsalábaikon. Alighanem tulajdonosuk is van.
Akkor hol a probléma?
Ki gondolta, hogy mondjuk 5000 milliárd forintot szedjünk össze, s fizessenek a békásmegyeri 30 négyzetméterek tulajdonosai is?
Bajnai volt az? Lehetett még az ibolya, meg a feri.
Na, melyik volt?
Talán a simor?
Egy kis taknyot kenj már rájuk, ma még alig írtál valamit...

Egyébként megnyugodhatsz, hamarosan a nemzeté lesz a nemzeti bank s minden szép lesz végre.

6.Lenin 2013.02.26. 21:52:43

@inreallife:

Kialakítasz magadban, 1 rosszindulat által vezérelt elméletet mindenkiről, a környezetedről, aztán az Isten sem tud onnan kimozdítani.
Hajtogatod a nem kellően átgondolt sületlenségeidet.

A te logikád szerint a II. Világháborút a németeknek kellett volna megnyerni, Vietnamban, Afganisztánban, Irakban + az amiknak.

Nem jött össze 1iküknek sem.
Vannak dolgok amiben a világ teljesen más módon működik, mint ahogy te azt képes lennél átlátni.
Szerintem.
az elmúlt néhány percben próbáltam keresni néhány indokot arra, hogy megkíséreljem néhány dologra felhívni a figyelmed, de nem találtam. Igaz, nem is nagyon törtem magam ezért. Igaz néha nem tudom megállni, hogy ne szóljak bele, de hátha sikerül majd leszoknom erről.

aszekelyek 2013.02.26. 21:52:54

@inreallife: nagyon unlak... ezen kívül még más is történt. Belassult a növekedés a legjobbaknál is. Nem húz minket sem és sokan ellenünk dolgoznak. Te is csak annak örülsz Mivel te a hátrasenéz kategória vagy, nem is tárgyalok veled. Foglalkozz Cameronnal. Izgulj azon , hogy döntenek majd az angolok.

Khal Drogo 2013.02.26. 22:00:17

Orbán azt mondta, most nyomták be az Inforádióban a Hírtv-s részletet ( tv-m nincs ) , hogy megfontolt mindent és úgy hozta meg a döntését az MNB-vel kapcsolatban.
Úristen...

Ezt mondta Ferenc József is, amikor kirobbantotta az első világháborút.

De Orbán nagy elődje, Gyurcsány is jeleskedett a történelmi párhuzamokban. Egyrészt a hazudtunk reggel délben este szlogenjável, másrészt a válság kitörésekor azt találta mondani, hogy Magyarországot elkerüli a válság.
A kommunisták is ezt mondták a 70-es olajválság idején.

Szóval elég siralmasak a kilátások. Megfontolt minden. Atyaég.
Ezt nem kellett volna..

korábban ulrike 2013.02.26. 22:05:15

@aszekelyek: Q--ra el vagy tévedve. Vidéken igen sok helyen van ingatlanadó már réges régen (van ahol kommunális adónak hívják). Az engemet érintő PM (második ciklusos, Fidesz) meg is emelte a tavaly közel a duplájára (sok pénz). Persze erről nem ugat a Szőke Ciklon.
Másrészt, itt szinte minden házban van kutya, macska. Ahol nincs, ott ember se nagyon. Nem gazdagok az itt lakók. Kutya igen sok helyen nem is csak egy. Ki erőszakolta rájuk a kutya adót, a chipezést. Szeretném látni azt a vitéz önkormányzati tisztviselőt, aki - mondjuk - merészelne végigmenni az utcán és bezörögni minden portára egy önkormányzati csipolvasóval. Nem biztos, túlélné. És nem csak a kutyák miatt.

6.Lenin 2013.02.26. 22:05:46

@Khal Drogo:

"Ezt mondta Ferenc József is, amikor kirobbantotta az első világháborút. "

Szerette volna a világra rászabadítani a komcsikat, de sok fontolgatás után csak 1 világháború kirobbantása látszott célszerűnek.

Láss csodát, bejött neki.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.26. 22:08:22

@korábban ulrike: az állatosok eleve eltartják a vérszívó állatorvosokat, akikből különben legjobb esetben közmunkás lenne.
Vagy kutyaeledel.

Khal Drogo 2013.02.26. 22:08:54

@inreallife: A 2009-ig 59 évesen dalolászva ment a magyar férfi csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíjba ha volt 38 év szolgálati ideje.
Eközben 62 év volt a korhatár.

Nos így lett kis hazánk a nyugdíjasok földje. De pl. az átkozott Bokros alatt indult meg az hogy megszüntették hogy egy nő 55 évesen ( !!!!!!!!!!! ) menjen akkori nevén előnyugdíjba ( ami nevében volt előnyugdíj, valójában az nyugdíj volt, csak előbb következett be mint az akkori talán 60 éves korhatár ).

Eközben Orbán, a nyugdíjasok legnagyobb barátja, ezt eltörölte, az előrehozott nyugdíjat :))) Még Orbán is felfogta hogy erre nincs pénz. Még ezzel együtt sincs pénz, de ő legalább már bezárta ezt a kaput.

bigapples 2013.02.26. 22:14:04

@Khal Drogo:

"másrészt a válság kitörésekor azt találta mondani, hogy Magyarországot elkerüli a válság. "

Ezt éppen Bajnai (György) Gordon mondta akkor, csak hogy teljes legyen a kép politikusaink valóságérzékeléséről.

korábban ulrike 2013.02.26. 22:23:51

@Hepci: Egyébként tényleg. Még egy egészséges állatra is sokat kell költeni az etetésén túl. Egy macska közönséges injekciója (mondjuk, leukozis, de van veszettség elleni is) 6 000.-Ft. például.

korábban ulrike 2013.02.26. 22:38:50

index.hu/bloghu/spoiler/2013/02/26/atm_helyett_zenegepet_loptak
Mi is valahogy így jártunk. Berontottak 2010-ben a boltba, felnyomták a platóra az ATM-nek hitt zenegépet, mit azóta sem tudtak kikapcsolni, s így az csak nyomja a ner c. slágert, pénz meg sehol.

korábban ulrike 2013.02.26. 22:42:05

És eztetet már ők (Iljicset és aszekelyeket kivéve) sem hívják jó kormányzásnak, csak jobb kormányzásnak.

Khal Drogo 2013.02.26. 22:44:22

@bigapples: Tényleg, Gyurcsány a válság prófétáiról beszélt.
Egyébként ha már valóságérzékelés - Matolcsy akármelyik jövőre tett nyilatkozatát ide lehetne tenni :P

bigapples 2013.02.26. 22:47:08

@Hepci: Vagyonadó? A felső 1-2% vagyona kimentve külföldre. A középosztálytól kezdve a létminimum alatt élőkig az emberek jelentős része be van szorulva az ingatlanjaiba, mert a rendszerváltás után olyan lakástulajdon-szerkezet alakult ki Magyarországon, hogy gyakorlatilag mindenki saját ingatlanba lakik, sokszor kemény devizakölcsön teherrel.

Most akkor vagy felső 5-6%-nak az ingatlanvagyonát adóztatod meg, akik tudnak fizetni, és a költségvetés szempontjából kis jelentőségű bevételt generálsz, vagy szélesebbre veszed a szórást a középosztály ill a középosztály alatti emberekre és akkor családokat versz ki az ingatlanjaikból. Ennek a politikai-gazdasági következményei szerintem súlyosabb mint a manyup rendszer kvázi felszámolásánál.

Persze lehet alacsonyra venni a vagyonadót, de akkor megint csak tízmilliárdos bevételszintekről beszélünk. A manyupok felszámolás éves szinten jóval több mint 300 milliárddal javítja a költségvetés helyzetét. Ilyen mértékű vagyonadó kivetése nehezen vállalható társadalmi konfliktusokat szülne, mert ehhez nem csak a "gazdagok" ingatlanvagyonát kellene szétadóztatnia egy kormánynak, hanem mindenki másét is.

korábban ulrike 2013.02.26. 22:56:01

@Khal Drogo: Gyüjteménye van az ilyen próféciáknak. "Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam.", "Mire a lomb lehull, ismét édes hazátokban lesztek.", "Hazán nem rés, hanem erős bástya..."
Ennél még jobbak az emberi élet nevezetes utolsó mondatai, mint például a "Jöhettek, fiúk, nyugodtan, a mieink.", vagy akár az "Igenis, Őrnagy úr."

hoplita 2013.02.27. 07:46:33

@korábban ulrike:
Az meg ugye eléggé, hogy is mongyam, hát...karcsú és kiábrándító.

Mintha engem olyan választásra kényszerítenének, hogy kósáné kovácsmagdust, vagy lendvanyút kéne megdugnom..:)
Lenne ám dilemma..:))

inreallife 2013.02.27. 08:05:39

@aszekelyek: a belassult az azt jelenti, hogy növekedés van. sok európai és a világon rengeteg ország növekedett. csak a csuti törpe országa és pár renitens csökkent. orbánék a legnagyobb okai a csökkenésnek, nem pedig a külföldi varázslók, akik mindent összezavarnak a magyarok országában. bár te továbbra sem hiszed, de egy elbaszott adórendszerrel pont így lehet elbaszni egy gazdaságot. ahogy a kósa és a szijjártó is 1 perc alatt tönkre tudja tenni a forintot. a piac leosztályozta a fidesz szakembereinek a tudását. a várt 5% helyett -1,7 lett. éltanuló? hahaha...

inreallife 2013.02.27. 08:13:05

@6.Lenin: fú de rosszindulatú vagyok, amikor mondom, hogy az élethosszig tartó tanulás rád is vonatkozik. meg ugye dolgozni is kéne, nemcsak a pofádat járatni és a markodat tartani. kiszámoltad már, hogy mennyi nyugdíjjárulékot fizettél a 38 éved alatt? és most kb 1 év alatt azt vissza is fizeti neked az állam? a többit az mire fel kéred? semmilyen teljesítmény nincs mögötte. eltartatod magad, és gyártod hozzá az ideológiát. nincs ebben az országban annyi pénz, hogy többmilliós siserehadat etessünk, erről szól a válság. azért rúgott nagyot ebbe az országba, mert európához viszonyítva nálunk mégrosszabb az arány, kevesebben dolgoznak, sokkal többen tátják a szájukat. ennél elbaszottabb rendszer csak a görögöké volt, az eredményét tudjuk. de öreg ketyeg az óra. minél később reagál rá az ország, annál nagyobbat kell majd tekerni a rendszeren. tudom, most azon szurkolsz, hogy a langymeleg hugy kitartson, amíg élsz. remélem nem lesz meg ez a szerencséd és felitatják veled, léhűtő....

inreallife 2013.02.27. 08:16:14

@Khal Drogo: a szocik kezdték el emelni a nyugdíjkorhatárt, ráadásul az emelés is előre el volt már sikálva vagy 10 évre előre. és ha hozzávesszük, hogy 100.000 nőt engedett el 40 év (de lehet, hogy csak 32 év munka után) nyugdíjba, akkor ne mond azt, hogy meghallotta az idők szavát....

László56 2013.02.27. 08:21:50

Szép jó reggelt Mindenkinek

Olvasom a kommentálásokat és látok közöttük olyanokat, melyek megközelítik a modern közgazdasági gondolkodást, ezáltal figyelemre méltóak. Mások ugyanezen az úton járva, de a részleteken keresztül próbálják a gondolkodásmódjukat a köz- és államgazdaságról kifejteni. Ha leszámítjuk a sárdobálásokat és sárba taposásokat, érdekes olvasmányoknak lehetünk tanúi, amik bizony sokszor tanulságosak is.

Rögtön megállapítható, ki szerzett már tapasztalatot külföldön, ki az aki csak a magyar viszonyokat ismeri és megint ki az, ki csak az hibás tanulmányaiból próbálja a gazdaságot megmagyarázni. Érdekes és tanulságos.

Nagyon jól látható, hogy tulajdonképpen majd minden megszólalást arra a kérdésre lehet visszavezetni: ki is a jó gazda. Az állam vagy a privát, vagy talán inkább mégiscsak a vegyes cégek .

Ismert az is, hogy az állam, különösen a liberálisok szemében, rossz gazdának számít. A kommunisták viszont a legjobb gazdának találták. Legalább is egészen addig, amíg rá,nem jöttek hogy privátként még többet lophatnak. A privatizálással meg a legtöbbet lehet lenyúlni. A konzervatív gondolkodásúak meg nálunk, még ki sem alakultak. Hiszen még az is kérdéses hogy ki az aki konzervatívnak számít egy olyan országban ahol a kommunista butítás több mint hatvan éven keresztül megszabta hogy csak a privilegizált kommunisták lehetnek felvilágosultak, a többit azonban bután kell tartani. Az csak később derülhetett ki, hogy a privilegizált kommunisták is hülyék maradtak.

Ehhez tartották magukat aztán az oktatásért felelősek is. Az eredményt láthatjuk. Ha felelős beosztásba akarsz kerülni, akkor nem úszod meg egy külföldi gyorstalpaló nélkül. És ez a minimum. Csak meg kell nézni, hogy az igazán fontos gazdasági szektoraink hány külföldi vezetőt foglalkoztatnak. Nem találsz rá magyar embert, aki értene hozzá. Legutolsó példa erre, az állam igyekezete a híradástechnika irányában. Szakemberek hiánya miatt, nem valósulhat meg.

De, a kérdésre visszatérve. Az állam jó vagy rossz gazda ? A privát jó vagy rossz gazda ? Vegyes vállalatok azok jobbak, mint a tiszta privát vagy állami ? Jó kérdések mert biztos vagyok benne, hogy ha így tesszük fel a kérdést, akkor egy életen keresztül lehetne vitatkozni rajta.

Hiszen a jó gazda vagy rossz gazda, nem a vállalati formától vagy a tulajdonjogtól függ. Sokkal inkább a gazdasági körülmények megteremtése az államtól, valamint a vállalat vezetésétől függ. Ez a két tényező az, ami jó vagy rossz gazdát már eleve meghatározza. Ezért mondhatjuk azt is hogy a gazdaság csak a körülményekhez megfelelő gazdát ismerhet. A körülményeknek megfelel e vagy sem.

Ez az amit felismert a második Orbán kormány. Azt állam kezébe azt, ami az államhoz tartozik, mint az összes stratégiai iparágak. Privát kezébe azt, amit a privát is el tud végezni magyar ember számára magyar priváttól. Vegyes vállalatok ott, ahol a privát beruházó pénze szükséges, állami fejlesztések számára. Mint látható a magyar kormány jó úton van, mert nem jó vagy rossz gazdát különböztet meg, hanem a jelenlegi körülményeknek megfelelőt keresi.

Az út helyes, de a politikai bizalmat kommunistáink generációkra eljátszották. Mirajtunk polgárokon múlik csak, hogy felismerjük e jelenlegi kormányunk erőfeszítéseit. Meg van e hozzá az ítélőképességünk vagy inkább hiszünk azoknak, kik már többször tönkretették az országunkat. Most először történelmünkben, rajtunk múlik és nem a kormányunkon. A kormány már bizonyított, mi polgárok még nem. Hiszen nem is volt rá lehetőségünk. Most majd lesz. De, fel vagyunk rá készülve ?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.27. 08:30:17

@bigapples: igazad lehet, a 27%-os ÁFA mennyivel igazságosabb... :)

Khal Drogo 2013.02.27. 08:46:09

@inreallife: Igen, a nők 40 éve igen nagy baklövés volt, azonnal el kellene törölni. Az a 32 év egyébként 40 év, csak megengedik hogy 8 év GYES + 32 év munkaviszony legyen benne.
Plusz ebbe nem számít az egyetem és az ipari tanulói idő, a munkanélküli és a passzív táppénz. 40 év szolgálati ideje 100 ezer nőnél sokkal többnek van.
De azt nem kell elfelejteni hogy a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetésével a kormány az 1954-es nőktől és az 1953-as férfiaktól felfelé elvette az a lehetőséget hogy a nyugdíjkorhatár előtt elmenjenek ( a nőknél csak félig vette el, mert van ez a 40 éves buli ).
Ezzel a rendszerben tart százezreket. A férfiaknál ez egységes 2 év, a nők 40 évével nem jogosultak esetén ez 3 év pluszt jelent.

Emelett nagyon helyesen leépíti a kormány a nyugdíj melletti munkát. Nincs arra Magyarországnak pénze, hogy a nyugdíjasokat foglalkoztassa.
A felszabaduló forrásokat az aktívak bérfejlesztésére kell fordítani és akkor majd lesznek orvosok meg egyetemi tanárok akik nem 70 évesek.

Persze az átmenet iszonyúan kemény és nem is jól szabályozott, várhatóan ellátási zavarok lesznek. De valamit tenni kell.
Egy fiatalabb orvost talán haza lehet úgy hozni, hogy itthon a mamutok lenyugdíjazása után nekik is megnyílhatnak a karrierpályák.

Khal Drogo 2013.02.27. 08:48:24

@inreallife: Ha megnézed a kormány nem törölte el a nyugdíjkorhatár emelését. Egy mozdulatába került volna. Erre is értettem hogy megértette az idők szavát.

A legtöbbet a kormány a nyugdíjrendszer áramvonalasítása terén tette, lehet hogy többet is kellett volna tennie, de tett lépéseket.
A manyup kivégzése azonban nem volt jó lépés pl. Azt át kellett volna alakítani, nem pedig szétverni.

aszekelyek 2013.02.27. 09:48:14

@Akitlosz: meg a területszerző háborúsdik alkalmával átrajzolják a térképeket. akik ezért háborúznak. Nem másért.
@Khal Drogo: hogyan kellett volna átalakítani ? na és nem ahogy oszkóék törvénybe iktatták? Akkor viszont újabb IMF hitel lett volna már 2010-től és nézhettél volna, mi is ára a lehívásának. Hát nem rezsicsökkentés.

aszekelyek 2013.02.27. 10:01:54

@Ad Dio: mindenki örülhet ennek, akinek szándékában áll a 2014-esen elindulni. Ugyanis ezt a sokkal jobb állapotot kapja készen méghozzá. Nem pedig azt, amit hagytak. Minden esetre, orbán most sem ad át rosszabb állapotú kormányt, ha átadja egyáltalán, mint amit kapott. Sőt, nagyon sőt.
Sztem mind örülnek is ennek és a kitárgyalt pénznek és a túlzott deficit eljárás alól hamarost kikerülésnek is. Csak nem érdekük ezt kommunikálni. :) Az ellenkezőjét viszont nagyon is érdekük. választási kampány van, vagy mi? :D

Szerintem ebben egyet értünk, hogy mindenki örülhet mindezeknek de nem érdeke ezt el is mondani. Ezért nem tartom azt nagyon valószínűnek, logikusan sztem nem az lesz, hogy ezután már sokat tesznekkeresztbe az összképünkbe. Nem érdeke azzzzz kormányzásra ácsingózóéknak, Se szociéknak, se bajnaiéknak. Ha mondjuk Orbán marad.... arra nem vennék mérget viszont...

ssi 2013.02.27. 10:32:51

@nyünyüge: egy kis kiegészítő: kicsit zavaros leszek .. belül is az vagyok, de biztosan segítesz :)

nagy a választók felelősége is, de a politikusoké nagyobb

sokan mondják: az ellenzék kommunikációja is lehetne jobb, de fogalmuk sincs, hogy pl. hogyan lehetne még több emberhez érthetően szólni (pénzen kívüli szempontokból)

pl. Milla ... nem csatlakozik E2014-hez, új vezetőség, kell a civilmozgalom, pártba lépés magánügy/ember, amúgyis aki nem lesz párttag, az is elmegy majd voksolni, a külső segítő kritika még hasznos is lehet stb. ... esetleg az LMP-hez hasonló "ragaszkodunk a függetlenségünkhöz" elmélet az alapja, az pedig a politikusellenesség erősítése? .. és ez ma hazánkban amúgyis erős

E2014 programja más másként a mainál .. van akinek jobb, van akinek nem. talán ami biztos: nem minden rossz, amit a mai kormány tesz (ellenzéknek kimondani tilos?/!), bármelyik váltást akaró új kormánynak kemény átmeneti időszakra mehet el akár egy teljes ciklusa, ami nagyon fájhat majd az embereknek, csalódhatnak, türelmetlenné lehetnek, felerősödhetnek a jövőbeni ellenzéki hangok ... mit monhat ki ebből most az E2014 és játszhat-e erre a mai kormány?

érdekes az állam szerepének alakulása: legyen kevesebb és az egyének felelőssége (s ezzel együtt a választási-döntési szabadsága) nagyobb vagy legyen nagy és sok mindenben egyértelműen meghatározó: tettekben, gondolkodásban, viszonyulásban, vélemény/vallás/stb. szabadságban vagy a puszta remény/hit a kormányban legyen olyan erős, hogy a jelen gondjait(!) átlépi az elképzelt szép jövő? az első irányt jobban értettem, bár a megvalósítását már kevésbé; a mostani irányultságot pedig nem igazán látom át -még s talán rosszul is értelmezem .. hiszen sokak szerint csak a hatalomról szól. Régebben a kommentek közt olvastam, hogy legyen szakmai kormányunk s szinte észrevétlen és az emberi kapcsolatokat, a közbeszédet ne a politika uralja, hanem a munkahelyeken a szakmai kérdések (gazdaságosság, hatékonyság, racinalitás, mínőség stb.), a lakókörzetekben meg a kultúra, sport, tudomány, szabadidős programok, humanitás stb., stb. .. tudom, nincsenek tiszta helyzetek, mindig "vegyes a felvágot" és mindenhez sok idő kell, de a türelemhez és együtt munkálkodáshoz vagy együtt gondolkodás vagy fegyelem szükséges ..

szóval merre is menjünk, mi lenne a jó és mit vigyünk a múltból, jelenből?

Ad Dio 2013.02.27. 11:03:11

@aszekelyek:

"Szerintem abban egyetértünk, hogy mindenki örülhet mindezeknek de nem érdeke ezt el is mondani."

Tökéletesen. Engem csak az zavar, hogy amikor van egy csomó dolog ami jogosan bírálható, akkor miért kell azokat a pontokat támadni, amik fehéren-feketén jók? Nem kell lelkendezni, de hallgatni is lehet. Nem muszáj erőszakot tenni a józan észen.

De sebaj.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.02.27. 11:43:14

Némi meglepetéssel olvastam most a hvg.hu-n megjelent, szokatlanul jó összeszedett cikket.

hvg.hu/itthon/20130227_ellenzek_valasztasi_eselyei

Különösen tetszik, hogy az összes párthoz odaírják pro és kontra, mik az őket segítő és hátráltató tényezők.

Az egyszerűség kedvéért most a fideszre koncentrálnék.

Még annyit meg kell említeni, hogy a hvg sem veszi -legalábbis ebben a cikkben - figyelembe a teljesen átrajzolt médiatérképet, illetve ennek következményeit.

A fidesz "kontra" tényezők:

"A legtöbb mérés azt mutatja, hogy a többség elégedetlen. A Medián szerint a lakosság ¾-e inkább negatívan ítéli meg a kabinet munkáját."

-Ennek a médiában gyakorlatilag semmi jele sincs. Még az ellenzéki média SEM foglalkozik az emberek problémáival (interjúk, "kérdezzük meg az utca emberét", illetve maga ez a tény (hogy 75% elégedetlen) szinte sehol sem kerül (az egy szem atv kivételével) kitárgyalásra, még említés szintjén sem.

"Bár alacsonyabb volt a bizonytalanok aránya, 2002-ben is „altató kampányt” folytattak, a részvétel mégis „történelmi” magasságú lett. Akkor Orbán a második fordulóban próbált fordítani – most nem lesz második forduló."

2001-02-ben még voltak ellenzéki, balos médiák, akik az akkori kormányoldalnál nagyságrendekkel erősebbek és (pénzügyileg) jobban ellátottak voltak. Az első fideszkormány bukását sokan ebben látják: hogy képtelenek voltak megfelelő médiajelenlétre szert tenni. Lovas István írt erről sorozatokat, hogy ez mekkora hiba volt, tanulni kell belőle stb.
Hát tanultak. 2003-tól a Hírtv szolgáltatja a mindennapi Fidesz-betevő propagandát, majd pedig a Médiatörvény, Médiatanács (NMHH) 2011-től föltette az i-re a pontot.

Vagyis: 2001-02-ben az ellenzék tudta _mozgósítani_ a bizonytalan szavazókat, mert erre minden eszköze megvolt. ehhez hozzájön: a magyar szavazó igenis olyan, hogy meg kell neki mondani, hogy kire szavazzon. Önmagában a magyar ember hajlamos elhagyni magát, reménytelenségbe esni. még mindig felülről várjuk az ukázt, ez az igazság.

Most 2013-14-ben miféle eszközök vannak mozgósítan a bizoytalanokati? Egyrészt _válság_ van, tehát nagyjából azért mindenhol hasonlóan rossz helyzet, olyan nagyon nem lógunk ki a sorból...(nem lehet pl. azt mondani, hogy "mindenhol milyen jó minden, bezzeg a fidesz"...)
másrészt pedig ennek következtében az emberek borúlátóak, apatikusak, kiégettek: eleve gyanakvó(bb)an fogadják a "sikerrecepteket", mágikus megoldásokat. Bizony el kéne nekik magyarázni (tőmondatokban), hogy az x párt programja mitől más, mitől jobb, mitől működik stb. Ez az amit egyik párt sem tesz meg.

"Nemcsak a lakosság nagy többsége, hanem a Medián szerint még a fideszesek 18 százaléka is rossznak tartja a kormány teljesítményét. Ennek megítélése egyébként 2010 óta lejtmenetben van."

Itt jelenik meg tán a legfontosabb dolog az egész egyenletben, hogy ez miért van: a magyar közéletben totális jelenléttel rendelkező _személyi_kultusz_ miatt.

Politikailag nézve egy ilyen kultusz akkor működik, ha van egy karizmatikus, vonzó vezetője, ennek hiányában: ha ez illető megfelelően "fel van építve". És itt a probléma gyökere.

Magyarországon egyedül Orbán Viktor a megfelelő karizmatikus vezető. Jelen pillanatban ez a helyzet.
És a protestszavazók mozgósítása akkor működne, ha lenne egy megfelelő képességű ill. megfelelően fölépített szintén karizmatikus és megnyerő Orbán-antitézis, aki képes a bizonytalanokat, protestszavazókat elvinni az urnához.

"Általában alacsony a politikusok népszerűsége, Orbán januárban a Mediánnál a 6., az Ipsosnál a 10. volt a listán. Míg a kompetenciamérésben megelőzi Bajnait, a volt kormányfő e két intézetnél népszerűbb nála."

Hát én azért ezt vitatnám. Egyrészt hogy az egyiknél orbán a 6., amásiknál a 10. korántsem egyértelműsíti a helyzetet, másrészt viszont orbán legalább annyira népszerűnek gondolom, mint bajnait.

ami a kompetenciát (ozértést) jelenti: a népek lehet hogy valóban ezt gondolják, de Orbán vajon mitől kompetens?

Ettől a kérdéstől fél az egész fidesz. Ennek leplezésre szolgál a napi sztálinista jellegű sikerpropaganda.

Összefoglalva tehát: hiányzik a megfelelő vezető, és hiányoznak a megfelelő csatornák, amiken az üzenet eljuthatna a bizonytalanokhoz, protestszavazókhoz.

Arról nem is beszélve, hogy a személyiségkultusz rombolására leginkább alkalmas dolog, a miniszterelnökljelöltek vitája (ahol ugye élőben derül ki, ki mennyit ér) 100% biztos hogy el fog maradni.

* * *

kissé más jellegű dolog: nemrég láttam egy animációs dokumentumfilmet "There is no Tomorrow" a címe, és -többek között - az olajcsúcsról szól. A youtube-on nem lehet hozzászólni, viszont a blogomban lehet, és minden érvet szívesen fogadok. Elég negatív a kicsengése, de amennyire én ismerem a témát, nagyrészt igaza van.

angol nyelvű, magyar felirattal. 34 perc.
nemzetstrategia.blog.hu/2013/02/16/there_is_no_tomorrow_dokumentumfilm_a_peak_oil_-rol

ha van kedvetek, ide hozzászólhattok. Minél több okos ember véleménye érdekelne.

nyünyüge 2013.02.27. 13:04:10

@manyike:
Sok a dilemma, az nem kérdés.
Az ország átszervezésével kapcsolatban az a helyzet, hogy természetesen nincs komoly változtatás erős személyi és csoport-érdeksérelmek nélkül, és van amit csak erőből lehet átvinni.
De azért azt gondolom, hogy az évekig egyeztetünk és végül semmi érezhető mértékűt nem bírunk változtatni az érdekütközések miatt, vagy az ellenállás lehetőségének kizárása érdekében kellő előkészítés nélkül, lerohanásszerűen és kipróbálás, hatástanulmány nélkül keresztülvisszük az akaratunkat között volnának fokozatok.
Gondolok itt az iskolaállamosítás, az önkormányzatok és kormányhivatalok közötti feladat- és hatáskörmegosztás kérdéseire, de az egészségügyből is volna példa.
Félő, hogy a mostani módszerrel helyenként a jó cél sem sikerül, de főként teljesen fölöslegesen frusztrálódnak a résztvevők többek között azért, mert nem vonódnak be a változásba, az eszetlen mértékű központosítás pedig a nálunk amúgy sem erős civil és helyi részvételt-felelősségvállalást rombolja szét.
Az egész a volt munkahelyem (nagy multi) megveszekedett átszervezési, folyamatjavítási kísérleteire emlékeztet. Amiknek természetesen mindig volt racionális magja, célja, de rendre olyan tarthatatlan határidőkkel és túlfeszített célokkal indultak, hogy minden érintett középvezető a haját tépte. Aztán két választása volt: vagy beleállt a változtatásba, csak annak tényleges vagy látszat-sikerével foglalkozik és hanyagolta a mindennapi munkáját; vagy elsőként azt végzi és közben megpróbálta józanságra inteni a főnökeit. Persze ez utóbbi reménytelen volt, mert a célokat már régen kitűzték és a céloknak (létszámleépítésben, teljesítménymutatókban, ... sikeresen kellett teljesülnie, hiszen a főnökök azt már rég "eladták", attól függött a jutalmuk, ...)

Balt 2013.02.27. 13:42:30

No, ahogy nézem, a Milla, monen est omen :)) ezerfelé szaladt. Jók a kommentek. A legszélsőségesebbek persze a gyurcsányisták, de hát ott lehet a legnagyobb a csalódottság: :))
nemtetszikarendszer.blog.hu/2013/02/26/a_milla_tovabblep

panelburzsuj 2013.02.27. 13:51:26

@Nemzetstratégia:

Szintén hvg:

"A rendszer olyanná vált, hogy senki nem akar vele vitatkozni, röhögnek rajta, vagy szörnyülködnek, de nem vitatkoznak. Legyintenek, és elmennek."

Körvonalazódni látszik egy olyan gondolat a közbeszédben, hogy amíg Magyarországon a "gazdaságon kívüli érdemek"(proli vagyok, magyar vagyok, talpnyaló vagyok stb.) kiszolgálása mentén történik az elitek kiválasztódása, addig nem lesz érdemi "felemelkedés", sőt "lépéstartás" se nagyon.

Röviden: parazita politikát csak zárt rendszerben lehet turbó fokozatba tenni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 13:55:11

@hoplita:

Vannak dolgok, amelyekben a politikusok egyetértenek pártállástól függetlenül.
Ilyen a saját béremelésük megszavazása, és az is, hogy ha szavakban támadják is egymást színjátéknak a választók fele, tettekben fedezik egymást.

Mi lenne, ha 4 évente az új kormány lecsukná a régi lopós embereit?

Akkor tudnák, hogy 4 év múlva őket is le fogják csukni. Annyi lenne az egész politikai elitnek.

Lassan 20 éve vagy MSZP vagy FIDESZ kormány van. bármennyire is szidják egymást szavakban valójában mindegyikük közös érdeke, hogy egymást váltsák, és tettekben megvédik egymás disznóságait.

Diktatúrában egy párt maffia uralkodik és lopja a közpénzt, míg "demokráciában" kettő maffia váltogatja egymást, a nép meg hadd higgye, hogy választhat, így könnyebb uralkodni rajta.

A FIDESZ nagyon védi a kommunistákat - bármi is folyik ki a szájukon - s ezért cserében a rendszerváltáskori paktum alapján elvárhatja, hogy kommunista kormányzás idején az ő tolvajainak sem esik komoly bántódásuk.

Kevés az olyan politikus, akinek küldetéstudata van, akar valamit az országnak. A többség egyszerű megélhetési okokból politizál, mert más módon nem tudna soha olyan jól és könnyen élni, mint politikusként. A legerősebb motiváció náluk egzisztenciális, azaz a pénz.

De amelyiknek még akad is küldetéstudata idővel egyrészt ő is belefásul a környezetbe, másrészt pedig csak úgy tud valamit elérni, ha kielégíti a többiek egzisztenciális igényeit - azaz hagyja őket lopni - különben hamar leszavaznák.

Ezért olyan erős a FIDESZ frakció, mert a vezér biztosítja nekik, hogy ne kelljen koldusbotra jutniuk, börtönbe pedig pláne nem.

Sz'al van, hogy amúgy tisztességes szándékú politikus is csak akkor tud elérni valamit, ha néha minimum félrenéz, különben hamar kicsinálnák, de legalábbis leszavaznák.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 13:57:31

@6.Lenin:

Ha nem érdekel a nemzet fogalma, nem téma, akkor ugyan minek keverted bele az előadásodba?

Miért olyasmikről írsz, ami téged nem is érdekel?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 14:07:32

@aszekelyek:

Hát pedig ...

Szerintem nem kell túl sok ész arra rájönni, hogy a svájci frank jobb pénz volt, van és lesz, mint a magyar forint. Eleve éppen azért adták találták ki a svájci frankos hiteleket, mert az jobb pénz, mint a forint.

Ebből pedig nyilvánvaló, hogy a svájci frank hosszabb távon biztosan erősödik a magyar forinthoz képest, erre akár mérget is lehet venni.

Magyar forint nem sok mindenkinek kell, míg a svájci frankra világszerte van igény. Például Magyarországon is elég nagy.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 14:14:20

@inreallife:

"majd rájössz, hogyha lesz gyereked, hogy a pénznél fontosabb dolgok is vannak."

Majd rájössz, amikor az éhes gyereked enni kér és nem tudsz neki mit adni, hogy az élet legalább 80%-a csupán pénzkérdés!

"például nem fog tetszeni, hogy tetves cigányok közé kell járatni iskolába."

Mert magyarul sem beszélő négerek, arabok, pakisztániak közé járatni ugyan mennyivel jobb?

"huszonéves fejjel "

Túl taknyos vagy te még ezekhez a komoly dolgokhoz kis pisis.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 14:18:41

@Hepci:

:-)
Én már nem válaszolok neki, láthatóan nem igazán látja át.

Nagyon buta, aki azt hiszi, hogy 3%-os GDP arányos költségvetési hiánynál már csökken az államadósság.

Amit a Fidesz propaganda szajkóz az képtelenség.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 14:30:18

@hoplita:

Ismered a liberális érveket, a halálbüntetésnek nincsen visszatartó ereje.
Egyértelmű, hiszen mindannyian ismerünk olyan halottakat, akik a kivégzésük után újabb gyilkosságokat követtek el. :-)

Amúgy a kézlevágás nem csupán azt a célt szolgálta anno, hogy büntessen, és megnehezítse a tolvaj jövendő dolgát, de kezdetleges nyilvános bűnügyi nyilvántartás is volt.

Minden polgár gondolhatta, hogy akinek levágták a kezét tolvajlásért vele jobb lesz vigyázni, ami extra további bűnmegelőző hatást jelentett.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 15:07:13

@aszekelyek:

"Vannak Londonnak részei , ahol nem teljesen frankó azért minden."

Ez London:

www.youtube.com/watch?v=G2NsGAsbQlQ

S ide vágyik a sok inreallife.
:-(

---

"Az ameglátásom, ebben a spektrumban nézve, hogy az IMF nem érdekelt abban, hogy mi a lehető legkevésbé szoruljunk rájuk."

Egyértelmű. Ők is keresni akarnak, s hatalmat, ki akarják helyezni a semmiből teremtett pénzeiket jó kamatra.

Hasonlóan működnek ők, mint a "piac", azzal a különbséggel, hogy kevesebb kamatot szednek, cserében viszont beleszólási jogot kérnek a kölcsönt felvevő ország irányításába.

Az törvényszerű, hogy mindig lesznek országok, amelyek nem bírják fizetni az adósságaikat. A cél csupán annyi, hogy ne legyen egyszerre túl sok ilyen ország, s akkor még sokáig működhet a pénzszivattyú a világban.

Magyarország kb. hatszor annyit költ az államadósság kamataira mint honvédelemre, kb. tizenegyszer annyit, mint felsőoktatásra.

Ennek mi értelme van? S mi haszna a köz számára?

Évi egybillió-kétszázmilliárd forintból bőven megszüntethető lenne a teljes költségvetési hiány, sőt még rengeteg autópályára, lélegeztetőgépre telne belőle.

De nem, a világ szinte az összes országa utalja bőszen az adókból a közpénzeket, a "befektetőknek".

Ügyes rendszer.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 15:25:02

@Hepci:

Teljes mértékben egyetértek.

A "képviseleti demokrácia" annyira demokrácia, amennyire a hóember ember.

livengood 2013.02.27. 15:26:29

Az erőszakosnak látszókról rendre bebizonyosodik, hogy azok. Másfelől a baloldal médiája eláshatja magát, mert ezt csak most, hét év után tudták kiásni:

"Habony, aki felhúzta magát a gyalogosok viselkedésén, kiszállt az autóból, majd K. Sándor és felesége, P. Erzsébet után ment. Először beletaposott bevásárló kocsijukba, majd egy ütéssel leütötte a férfit, aki hanyatt esett. Közben a férjét védelmező nő is kapott egy hasrúgást. Ezt követően Habony visszaült a terepjáróba, és kikerülve az ötvenes éveiben járó férfit elhajtott a helyszínről.

Habony Árpád, aki a korona parlamenti áthelyezése során az első Orbán-kormány idején került bizalmas kapcsolatba a miniszterelnökkel, a 90-es években egy japán küzdősportban, a kendóban a magyar élvonalhoz tartozott."

index.hu/belfold/2013/02/27/garazdasagert_iteltek_el_orban_tanacsadojat/

Balt 2013.02.27. 15:26:40

@Akitlosz: Akkor csökken, ha a GDP növekedés ezt meghaladja. Nem véletlenül lehet(ett "békeidőben") 3%-ban megszabva a kritérium.

Megj.: adósságtörlesztés nélkül szufficites lenne a ktsg-vetés.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 15:35:07

@aszekelyek:

"Azt a kevés pénzt , amit keresni tudtak az alkalmazottként dolgozók, viszont kötelesek voltak bankhoz utalni a munkaadók és a bankoknak abból még rettenet nagy pénz ment a zsebébe. Ami a kevés bérből élőknél minuszban volt."

Ez ma is így van, sőt még ígyebb. Az a csapásirány, hogy minden pénzt a bankokba kényszerítsenek, és megszüntessék a készpénzt, mert így az állam és a bankok az összes ember összes pénzét látják és hasznot húzhatnak belőle.

Ráadásul az állam megspórolja a készpénzgyártás és szállítás költségeit, illetve áthárítja a lakosságra a bankok eltartását.

Sz'al sajnos lesz ez még rosszabb is.

Balt 2013.02.27. 15:39:14

@Akitlosz: Számomra most derült ki, hogy a "legendásan olcsó" IMF-kamat csak a kvóta szerinti kamatra értendő. (Azaz a saját befizetésünknek megfelelő kvótát igényelve.)

Bővebben, bár nem ezt fejtegeti:
www.napi.hu/magyar_gazdasag/rafizetett_magyarorszag_az_imf-hitelre.545773.html
pszo.postr.hu/mennyit-fizetunk-valojaban-az-imf-nek

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 15:39:53

@Ad Dio:
"
Foglár fogán foglyuk van. Nosza tömni fogjuk. Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk. Elrepülhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
"

livengood 2013.02.27. 15:42:08

@Akitlosz:

Ne haragudj rám ezért Akitlosz, de a véleményed, miszerint a "képviseleti demokrácia" annyira demokrácia, amennyire a hóember ember", a hülyeség non plus ultrája.

@Hepci:

A demokrata soha nem mondhatja azt amit egy fundamentalista, hogy ez a rendszer maga a tökély, a világok legjobbika, hogy a demokráciának már nem kell fejlődnie.

Valójában a demokrácia messze esik az elképzelt idilltől, tulajdon képen egy skála, melyen a rossztól a még rosszabbig lehet eljutni és fordítva. Aki mást vár az vagy nem szeret gondolkodni, vagy hülye, vagy gyógyíthatatlanul idealista.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 15:43:22

@inreallife:

"csak vissza kell hajtani a nyuggereket dolgozni,"

Aztán hova?

Lehet üldözni a nyugdíjasokat, a rokkantnyugdíjasokat, munkanélkülieket, stb. de attól még egyetlen egy munkahellyel sem lesz több.

Remélhetőleg te sohasem leszel "nyugger"!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 15:50:44

@korábban ulrike:

Alapvetően más a kutya élet falun, mint városon.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 15:54:59

@Khal Drogo:

No meg aztán az egyenjogúság sem úgy működik, nem úgy kellene, hogy működjön, hogy ha nő van vélt vagy valós hátrányban férfival szemben, akkor az hátrányos megkülönböztetés, viszont ha férfi van hátrányban nővel szemben, akkor az pozitív diszkrimináció.

A nő férfi szavakat sok másra is ki lehetne cserélni sajnos.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 15:59:07

@bigapples:

"a rendszerváltás után olyan lakástulajdon-szerkezet alakult ki Magyarországon, hogy gyakorlatilag mindenki saját ingatlanba lakik,"

Ez Magyarország egyik utolsó előnye.
Nem véletlenül akarják az országra erőszakolni az ingatlanadót. Úgy könnyen megszerezhetnék az ingatlan vagyont is, a magyar nép pedig még szegényebb lenne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 16:01:43

@hoplita:

Ilyen a mai "demokrácia".
Mindig csak a gennyes tus és a redvás szendvics között lehet választani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 16:21:25

@László56:

"Ismert az is, hogy az állam, különösen a liberálisok szemében, rossz gazdának számít. A kommunisták viszont a legjobb gazdának találták."

Ez mára azért már több, mint vélemények, ízlések, ideológiák ütköztetése.
Van már elég történelmi tapasztalat sajnos.
Szóval szerintem a közvetlen állami irányítású gazdaságot kár erőltetni.

Az állam olyan cégeknél sokeres, amelyeket egyrészt egy majom is tudna nyereségesen üzemeltetni, másrészt pedig eleve kizárja törvénnyel a konkurenciát.
lásd pl. Szerencsejáték Rt.

Piaci viszonyok között ugyan melyik állami cég sikeres, tudna egyáltalán megélni?

"Csak meg kell nézni, hogy az igazán fontos gazdasági szektoraink hány külföldi vezetőt foglalkoztatnak. Nem találsz rá magyar embert, aki értene hozzá."

Talán mert ezek külföldi cégek. A magyar olcsó munkaerőnek kell, illetve az állami adókedvezmények miatt vannak itt, nem pedig azért mert nincsenek jó saját vezetőik. Ha egy magyart menedzsernek tesznek az is azért van, mert a magyar olcsóbb. ráadásul a magyar inkább eladni az anyját is pár millióért, mint a nyugati, azaz többet tud kihozni a fajtatárs bennszülöttekből, mint egy nyugati főnök, akit egyrészt olyan kevés pénz már nem motivál, mint a magyarokat, másrészt pedig másmilyen munkakultúrához van szocializálódva.

"Hiszen a jó gazda vagy rossz gazda, nem a vállalati formától vagy a tulajdonjogtól függ."

Pedig de.
Az állami cég mindenkié, azaz senkié, nincsen valódi tulajdonosa, így jó gazdája sincsen. Az állami cég vezetői csak alkalmazottak, akik nem teszik kockára a saját tőkéjüket. Ráadásul akkor is prémiumokat kapnak, ha veszteséges az a cég, amit irányítanak.
Abszolút nem érdekeltek annyira a cég sikerében, mint egy tulajdonos, de a cég csődje sem teszi tönkre őket egzisztenciálisan. Sőt, csődbe sem tud menni a cégje, mert az állam támogatja az adófizetők pénzéből.

A magángazdaság ennél jóval keményebb világ. Jobban kifizetődik a siker, de a kockázat is sokkal nagyobb, és a bukás következményei is.

Ad Dio 2013.02.27. 16:59:38

@Akitlosz:

Irul-pirul...

Köszönöm. Természetesen igazad van: muszály=muszáj.

Elnézést mindazoktól akiknek megrázkódtatást okoztam Akitloszon kívül ezzel a nyelvtani hibámmal.

nyünyüge 2013.02.27. 17:09:19

OFF

Államosítják a közvilágítást.

Gondolom a következő a közért lesz, vagy van más, még 'köz' kezdetű intézmény?

hvg.hu/gazdasag/20130227_kozvilagitas_allamositasa_villanypoznak

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 17:32:23

@Nemzetstratégia:

Az 1970-es évekbeli olajválság nem az olajcsúcs miatt volt, hanem azért, mert megszüntették a pénz aranyfedezetét. Az olajat exportáló országoknak ez természetesen nem tetszett, így továbbra is aranyban számoltak, ami pénzben nagyon drágává tette az olajat, holott éppen akkoriban volt a legolcsóbb az olaj aranyban.
---
Etanolt nem extra területen élelmiszer helyett kell termelni, hanem ugyanazon a területen élelmiszer mellett. Azaz nem kukoricából, hanem kukoricaszárból.
---
A Nap energiája a Föld minden jelenlegi is jövőbeli energia szükségletét kimeríthetetlenül fedezi, csupán "csak" hasznosítani kellene. Nem feltétlenül itt a Földön. A világűrben mindig süt a Nap, az energiát pedig le lehet juttatni a Földre mikrohullámok formájában.
---
A növénytermesztéshez valójában nem is kell föld.
A növények megteremnek a levegőben is, csak néha kicsit öntözni kell alulról a gyökereiket tápanyagos vízzel. Szingapúrban, ahol nincsen hely, így csinálják.
---
A ritkaföldfémek valójában nem ritkák. Csak azért Kína biztosítja a termelés 97%-át, mert ők a legolcsóbbak, de amúgy vannak ilyen anyagok máshol is.
---
Amúgy a fémek nem egyszer használatos nyersanyagok. Sohasem fogynak el. A vas, a réz, az alumínium meg a többi is bármennyiszer újrahasznosítható. Persze energiába kerül.
---
A bankok és a pénzrendszer vonatkozásában tökéletesen igaza van a filmnek. A pénzrendszer fenntartása miatt erőltetik mindenáron a gazdasági növekedést, mert anélkül a pénzrendszer összeomlik.

Úgyhogy a fenntartható világ nyitja is itt van. Először is fedezett pénzrendszert kell(ene) létrehozni, a jelenlegi semmiből teremtett hitelpénzrendszer helyett.

Energia pedig elsősorban a Napból lehet.
Alternatíva lehet a termonukleáris erőművek feltalálása. A Föld hidrogénkészlete gyakorlatilag kimeríthetetlen, csak szét kell bontani a vizet.
Ami nagyon messze nem kerül annyi energiába, mint amennyi a hidrogén héliummá alakulása, a magfúzió során felszabadul.

dbeata 2013.02.27. 17:43:06

@nyünyüge: Köztársaság? :) Ja, azt már bedarálták, tavaly...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 17:57:06

@livengood:

Nem haragszok, elvégre csak magadat minősíted ezzel a véleményeddel. Szomorú, hogy nem tudod, hogy mi az a demokrácia.
De segítek, hogy máskor ne hülyeségezz le másokat, amikor pedig ...

Demokrácia az, amikor a közösség egészét érintő kérdésekben a közösség szinte egésze dönthet, és a többségi állsápont kerül megvalósításra.

Tudom, rendkívül bonyolult megérteni, nem csak te nem érted itt sajnos. Sokadik Lenin társunk sem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 18:01:31

@Balt:

Mennyi is a gazdasági növekedés?

Ja hogy olyan nincsen.

Az egyik népszerű téveszme, hogy az államadósságot "ki lehet nőni".

Nem lehet.

Ráadásul hiába is lenne gazdasági növekedés, volt olyan 2008. előtt, de mégsem csökkent az államadósság, hanem akkor is nőtt. Ha gazdasági növekedés lenne, akkor csak még több hitelt vennének fel a politikusok. Eszük ágában sincsen szárnyaló gazdaság esetén sem a hiteleket visszafizetni, tartalékot képezni rosszabb időkre.
Azaz a gazdasági növekedés önmagában nem old meg semmit, a felelőtlen gazdálkodás ellen nem véd.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 18:10:21

@Balt:

Nem biztos, hogy ennyi olcsóbbságért megéri az IMF hitel.
Sőt, inkább nem éri meg.
Régen rossz már annak az országnak amelyik az IMF istápolására szorul.
Jobb lenne örökre megszabadulni tőlük.

Khal Drogo 2013.02.27. 18:17:15

@Balt: A Jobbik tehát lehet hogy utolérte azt az MSZP-t amiből kivált a DK és saját táborából formálódik az Együtt 2014.
Ha erősödött a Fidesz, az szerintem a rezsidíj csökkentés miatt lehet.
Egy olyan szélsőségesen eladósodott és brutálisan gyenge reálkeresetű lakosság nyilván érzékeny az ilyesmire.

Én emlékszem az ismerősi körömben volt 2002-ben aki azért szavazott az MSZP-re, mert az eltörli az 1000 Ft-os tévédíjat.

Khal Drogo 2013.02.27. 18:21:48

@A pöttyös az igazi dbeata: A köztársaságot akkor darálják be ha a Fidesz taláros cselédjei kerülnek többségbe az AB-ban.
Akkor lesz vége a köztársaságnak.

Orbán nagy taktitkai hibát vétett amikor az AB-be értelmiségi jobbosokat ültetett be, ebből ketten komolyan vették a talárt és képessé váltak megsemmisíteni törvényeket.

Nos, a javítást elhozta a 2.0-ás jelölteket, ekkor már Fideszes aktív politikus-ogy képviselőket kezdtek el telepíteni az Alkotmánybíróságba. Ha ők többségbe kerülnek, a megválasztott önállótlan droidok támogatásával akkor game over.

6.Lenin 2013.02.27. 18:33:30

@inreallife:

Te valamit nagyon nem értesz az életből.

A munka, tanulás, stb az csak eszköz, hogy meg tudjál magadnak valósítani 1 olyan életszínvonalat, amit a saját részedre elfogadhatónak tartasz.

Az autó,telefon is eszköz, igaz valakiknek a célt jelenti, meg is érdemlik.

Szerinted az, hogy most tehermentesítem a gyerekeimet akkor, amikor az unokám beteg, vagy továbbtanulnak a lányaim, az nem hasznos tevékenység, és nem csak a magunk részéről? Hasznos a közösségre nézve is, hasznos az is,aktív dolgozók nem esnek ki a munkájukból.

Hajtogatod a rögeszméidet, anélkül, hogy átlátnád az összefüggéseket is, de ez a te problémád.

Elsősorban magadnak kell mindig megteremteni a kívánt életszínvonalat. Én soha nem másoktól vártam, most sem.

Ha képtelen vagy rá, az a te problémád. Ne másokat tegyél felelőssé.
Valóban nem jó ez az egész nyugdíjrendszer, de nem csak nálunk jelent problémát, de ha tudod előre, mi vár rád, old meg magad, más soha nem fogja.

dbeata 2013.02.27. 18:35:21

@Khal Drogo: Birkanépnek ez jár! Már annyi rettegés-pogácsát megettem itt, hogy immunis lettem ezekre. Mi lesz akkor? Hát aztán? A lényeg, hogy vagy talpnyalonc leszel, vagy ner-inkompatibilis senkiházi. Esetleg még pályázhatsz a hazaáruló, labancszívű megbélyegzésre.

6.Lenin 2013.02.27. 18:47:08

@Akitlosz:

Drága 1etlen Akitlosz Barátom!

Miért nem olvasol figyelmesebben, vagy ennyire rossz a szövegértésed?

Amennyiben valamilyen más témában megemlítem/leírom, hogy xy nemzet, mindig tisztázni kell a nemzet fogalmát részletesen?

NEM ARRÓL SZÓLT A NÓTA.

Nem azt írtam, hogy nem érdekel a nemzet fogalma, hanem abban az összefüggésben nem érdekel , te mit értesz a nemzet fogalma alatt.

Majd ha tisztán szeretném látni ezt a dolgot, megkérdezlek, talán.

Hányx kell még elmagyaráznom?

Nem a nemzet fogalmáról váltottunk véleményt.

Tegnap már leírtam az előzményeket, miről szólt a véleménycsere.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.27. 18:59:31

@Khal Drogo:

Nagy Britanniában még ma is rengeteg fekete-fehér TV van, pedig olyanokat már nem lehet kapni.

Azért, mert ott még adóztatják a TV tulajdonlást és a fekete-fehér TV-knek kisebb az adója.

Khal Drogo 2013.02.27. 19:07:56

@A pöttyös az igazi dbeata: Lehet majd ezt énekelni : Meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály, országunk élni fog, mert Orbán nagy király!

márta)) 2013.02.27. 19:09:01

A munkaügyi központok tele vannak lelki beteg álláskeresőkkel. Közhely, de igaz, hogy a tartós munkanélküliség a depresszió előszobája lehet, de az egyéb mentális betegségekben szenvedőknek is alig van esélyük a foglalkoztatásra.
Ehhez jön még hozzá az a közel kétszázezer, eddig rokkantsági ellátásban részesülő ember, akit a kormány vissza akar vezetni a munka világába, és akik nagy részét szintén pszichés okokból százalékolták le. Nekik kíván segítséget nyújtani egy nemzetközi projekt."

www.stop.hu/belfold/borzaszto-allapotban-levo-emberek-hosszu-sorokban-hol-a-segitseg/1125964/

Hát! Én nem tudom?! Csak remélni lehet, hogy nevezett "projekt" sikeres lesz. De azt kétlem, - bár ne legyen igazam - hogy minden rászorulóhoz eljut a segítség.
Egyébként igazi" munkahely kellene, az lenne a legnagyobb segítség.

Khal Drogo 2013.02.27. 19:12:41

@Akitlosz: Az a baj, hogy a köztévé tv-előfizetési díjjal is Magyarországon a politika cselédje volt és tv-előfizetés nélkül is cselédje a hatalomnak. A köztévé műsorai éppúgy nézhetetlen szemét, mint egy kereskedelmi tv-éjé.
Angliában eközben az állami tv, a BBC egy brand. Sokkal színvonalasabb mint a magyar.

Mai M1 kínálat - Rex felügyelő, Bosszú ( amcsi sorozat ) Kennedy család.

Csodás.

6.Lenin 2013.02.27. 19:22:17

@márta)):

Ilyenkor eszembe jut 1 hasonló projekt.

Államilag támogatott projekt volt, szdsz-es aktivisták tartottak 1 órás előadást 80 000,-Ft/fő órabérért, cigányoknak:
a változatos táplálkozás előnyeiről, az egészségre ható hatásairól.

Nyilván az általad is említett projektben résztvevő részére biztosan sikeres lesz, főleg, ha az unió is támogatja. Ilyenkor nagyon vastagon fognak a ceruzák.

inreallife 2013.02.27. 19:24:04

@Khal Drogo: ebben egyértünk. bőven van még mit faragni a nyugdíjkasszán. még 1500-2000 milliárdot ki kell belőle venni. a manyup szétverése meg tényleg gáz, nekem az adta meg a lökést a kivándorláshoz. a mai magyarországon most az a helyzet, hogy magyarországon pénzt keresni és profitot termelni bűn, aki ilyet tesz, attól a kormány elveszi. ha nem tudja, akkor törvényt módosít, ha úgyse, akkor alkotmányba teszi. vajon miért nem tolonganak a befektetők?

inreallife 2013.02.27. 19:27:10

@Akitlosz: akitlosz akitlosz, inkább add vissza a száz aranyat. még próbálkozásnak is gyenge volt, hogy idősebbnek állítsd be magadat nálam. bár tisztában vagyok vele, hogy a kor nem érdem, hanem állapot, de feltörekvő tiniként inkább azon igyekezz, hogy a saját súlycsoportodnak megfelelő emberrel kezdj vitát, akkor nem lesz akkora az égés. bár vannak jó meglátásaid, de iszonyatos gyermeki naivitás süt a hozzászólásaidból, komolyan meglepődnék, ha 22 feletti lennél, ahhoz még túl keveset szagoltál az életből...

inreallife 2013.02.27. 19:37:46

@6.Lenin: ugyan ugyan. akinek nincsenek nagyszülei, azok meg tudják oldani, hogy iskolába járjanak, gyereket neveljenek stb. vagy mint a jelenkorba, külföldre költöznek, és a nagyszülők otthon maradnak? persze hogy meg tudják. amit te csinálsz, az csak fingreszelés a gdp szempontjából... azzal hogy dolgoznál nem kéne másoknak eltartani téged.

dbeata 2013.02.27. 19:40:59

@6.Lenin: Nahát! Lenin milyen érzékletesen tud fogalmazni! :S Tudod az azért különbség, hogy távozik is a tisztségéből. Majd ha nálunk is ilyen történik, na az lesz a hírérték.

panelburzsuj 2013.02.27. 19:50:55

@6.Lenin:

"Rövid idő alatt kiderült azonban, hogy ebből egy szó sem igaz, és a veterán konzervatív politikust gyanúba keverő, teljesen alaptalan információ helytállóságát a műsor szerkesztői előzetesen nem ellenőrizték. Az azonnal kirobbant – néhány héten belül második – komoly etikai botrány nyomán a hétvégén lemondott George Entwistle vezérigazgató, elismerve, hogy a BBC főszerkesztőjeként őt terheli a végső felelősség a történtekért."

Még egyszer a lemondás közvetlen oka:

"alaptalan információ helytállóságát a műsor szerkesztői előzetesen nem ellenőrizték"

Becslésed szerint hány hazánkbéli hírszerkesztőségnél fordult már elő, hogy "alaptalan információ helytállóságát a műsor szerkesztői előzetesen nem ellenőrizték" - és hány főnök mondott le ilyen ok miatt?

Talán olvastad pár napja azt posztot, ami arra biztatta olvasóit, hogy hagyják itt a pokolba megrohadni azt pár millió hülyemagyart, aki saját ócskasága görcsös és hazug relativizálgatásán egyszerűen nem tud túllépni.

Ott nem adtam igazat a posztírónak - de te például sokat tettél és teszel is azért, hogy megértsem az indulatait.

aszekelyek 2013.02.27. 19:58:48

@inreallife: A befektetők azért nem tolonganak, mert ezek itt arra utaznak a kormányban, hogy az fektessen itt be, aki legalább megfizeti náluk jobban a munkerőt és az államkasszába is beletesz annyit, amennyit ők gondolnak. Nem sokkal kevesebbet. A befektető nyugodtan fektessen be ott, ahol többet tud keresni, mint itt. Ahol se a büdzsébe nem kell nagyon perkálni, se a munkaerőt nem kell annál jobban megfizetni, mint ahogyan azt bajnaiék vázolták. Mint optimumot. Csak több ember dolgozna a befektetőknek de piszok kevésért. Azért nem tolonganak itt pl, mert ennyire olcsón nem kkapják meg ettől a kormánytól a munkaerőt. meg a lehetőséget az ebből nagy profit termelésére, ami itt semmiképp nem fog semmin lendíteni. azok abefektetők kerülnek most minket, akik sokallják , a bért vagy amit a büdzsébe kell tenni. A munkaerő megfelelne nekik. Vannak elegen munka nélkül, még válogathatnak is. ez a magyar államháztartásnak sem és a munkaerőnek sem, aki ott is kész fizető kezes, ha az állam megy nagy minuszba , nem jó . Nagyon nem jó. A hülyék a túloldalon laknak. Csók , ez ennyi.

6.Lenin 2013.02.27. 20:03:44

@inreallife:

"...azzal hogy dolgoznál nem kéne másoknak eltartani téged. "

akkor én tartanék el másokat, sok esetben olyanokat, akik képtelenek magukat is eltartani. Itt nem olyanokra gondolok, akiket 1 jól működő társadalomban illik eltartani.

Miért tartsak el bankárokat, stb, akik abban (is) érdekeltek, hogy engem megrövidítsenek, megkopasszanak.

De, már írtam.

Angliábol is elmennek a fiatalok, mert vannak, akiknek az ottani életszínvonal tűnik alacsonynak. Mindenhonnan elmennek azok, akik otthon nem tudják azt megvalósítani, amit maguknak elképzeltek. Ez ma 1 trend az egész világon.
Nem hungarikum.

A szlovák orvos idejön hozzánk, a magyar elmegy Angliába, az angol meg Amerikába.

Azt is írtam már, ma Föld 1 falu. Az alvégről elköltözöm a felvégre. Aktív koromban én is elmentem, de visszajöttem.

Azt is írtam, a lányom évfolyamtársa Hollandiában cseléd, pedagógus végzettséggel. Neki az felel meg, olyan életet szánt magának.

Az az orvos, aki elmegy nyugatra betegtologatónak, az meg azzal elégedett.

Nem vagyunk egyformák, szerencsére.

Keleten is vannak milliárdosok, világhírű sportolók, művészek, tudósok, nekik az felel meg.

Mindenki ott, és úgy teremtse meg magának azt az életet, amit magának elképzelt, ahol azt jónak látja.

Még 1x, a munka, tanulás, azok eszközöd az egyén és a társadalom jólétének a magvalósításához. A cél a megfelelő életen van.

A kádár rendszerben mindenki dolgozott, mégis összeomlott.

Nem a munka és munkahely a lényeg, hanem az értelmes és hasznot is hozó munka/munkahely. Nem feltétlen az a hasznos, ha mindenki csinál valamit, de amit csinál semmi értelme/haszna, sem az egyén, sem a társadalom szempontjából.

Nem hiszem, hogy jól járnánk, ha 10 millió informatikusnak teremtenének jól fizető munkahelyet Mo-on.

dbeata 2013.02.27. 20:08:17

@aszekelyek: Hát akkor az igazság Orbánnál, a befektetők meg odaát vannak. Jajdejó!

6.Lenin 2013.02.27. 20:13:13

@A pöttyös az igazi dbeata:

Miért?

Te elvárod, hogy K. Olga lemondjon?
Te azt várod, hogy az általad nem kedvelt oldalon mindenki mondjon le, sőt tűnjön el az országból.

Engem nem érdekel a BBC történet, leírtam, hogy mire gondoltam, amikor belinkeltem.

"Ott sem kakil mindenki fincsi mogyorókrémet. " Ennyi.

Minden olyan előfordul ott is, amit mi később eltanulunk és átvesszük.

Tényleg ennyire meg kell mindent utólag magyarázni?

aszekelyek 2013.02.27. 20:15:37

@Hepci: ne túlozzál édes fiam. nem ugyanolyan. MA ismerjük a számokat és azon lehet fanyalogni, vagy örömködni. Hogy nem ennél rosszabb a helyzetünk. Könnyen lehetett volna. De mennyire ! Azt három % -ot meg előírták, , nem mi állítottunk neki szobrot. Mindenkinek arra kéne hajtania egyébként. Jó régen kihirdették már. Csak újabban van az IMF néni által is kijelentve , hogy akkor inkább a növekedést tessenek favorizálni mégis... , mert piszokul belasult minden .... Nem csak nálunk. Már a kleine fische nem is gute fische? nem hinném, hogy lenne olyan teljesítmény, reálisan egyáltalán elérhető ezen viszonyok közt, amivel elégedett lennél:D meg még sokan mások. De érdekes, hogy azzal, amit bajnai 2009-10-ben nagyon durva szociális kiadáscsökkentéssel kiegyenesített , félig , mert az ingatlanadót is beszámolták ők a 3.8 teljesüléséhez pl ,... , 0.9 es növekedéssel, annak perszeelvárnák , hogy mindenki tapsoljon és éljenezzen és követelje vissza. amikor tőkét ők még nem is törlesztettek , csak már orbán kormányának kellett, abból a 2008-as hitelből.

Ma is győzködött egyik ismerősöm , hogy mer a z antall kormány tehet mindenről... , az a hibás,... bla,bla,, meg még próbálkozott az OTP vezérigazgatóra is uszítgatni de aztán elmeséltem neki, hogy az összes úgy szerezte , ebül a jószágát, nekem ne tegyen kivételt, Motim, vagy Dunai VAsmű, vagy bármelyik semmiért privatizált közvagyon elem birtokosa, beleértve ferinket is. Akit ő még ismer is.. Nem sokra megy velem. :) pedig már megint elkezdett nekem kampányolni. 2002-ben, 2006-ban is ezt csinálta. Nagyon szeriőz vagyok és hagyon, hadd mondja.. :) Csak néha kérdezek bele , vagy mondom , mit gondolok másképpen. MA például azt akarta bedumálni nekem , hogy az antall kormány mondhatta volna, hogy oké, kinyitjuk a határokat de kérönk érte adósság elengedést. Nem is tudták, hogy mennyi az államadósság , úgy kellett kiverni a z utódpártiakból de biztosan szabhattak ilyen feltételeket...., NA erről mondtam neki, hogy sztem azt az IMF, mint nekünk kölcsönző , nem favorizálta és sztem az akkor sem úgy ment. nem voltunk mi feltételekt szabó szinten akkor. A szobjet és amerikai felek levajazták , németh kormány de lehet , hogy már grószék végrehajtott és odaengedte a balhét elvinni az antall kormányt. nem volt ettől feldobva. Mit ne mondjak...:)

6.Lenin 2013.02.27. 20:16:05

@panelburzsuj:

" Ott sem kakil mindenki fincsi mogyorókrémet. "

A te korodban már szabadna, hogy 1 ilyen 1xű mondat megértése problémát okozzon.
Szerintem.

aszekelyek 2013.02.27. 20:19:06

@inreallife: tisztázzuk, kik által ellopott milliárdokat számolják bele? Amit a húsosfazékból mergetők kivittek '89 óta? azt ha beleszámoljuk, nincs is államadósságunk !

Csak be kell mondani , hogy akkor azt zárolják és használják egészséggel. :)

Ki vannak fizetve. Az egész bankszektor úgyis a végén egy kassza.

inreallife 2013.02.27. 20:20:09

@aszekelyek: érdekes, akkor egész nyugat európa munkanélküli lenne, ha csak a bér számítana. sőt nekem sem fizetnének többet ugyanazért a munkáért, mint amit otthon kaptam. vagy csak te vagy ilyen egyszerű, hogy ilyen egyszerűen látod a dolgokat? én úgy látom, hogy szívesen fizetnek többet a magyar munkaerőnek is, sőt londonban a magyaroknak elég jó hírük van, márha ismerik őket, nem attól függ, hogy mennyi bért kapok, hogy mi van az útlevelembe ütve. simán kicsengetik. magyarországon is kicsengetnék, mégse mennek. én se tenném. befektetni egy csomó pénzt, ami 10 év alatt térülne meg, közben meg az aktuális kormányzat benyögné, hogy fizessek extracarcot valami faszság jogalapon. hát ezért nincsenek befektetők, maguknak akarnak pénzt keresni, nem a kormánynak. pedig még a embereiket is jól megfizetnék....

livengood 2013.02.27. 20:24:54

@Akitlosz:

Hepci:
"ha már egyszer megválasztottad azt a büdös, lopós-hazug köcsögöt, gyakorlatilag nem tehetsz semmit 4 évig"

Akitlosz:
"A "képviseleti demokrácia" annyira demokrácia, amennyire a hóember ember."

Akitlosz:
"Demokrácia az, amikor a közösség egészét érintő kérdésekben a közösség szinte egésze dönthet, és a többségi állsápont kerül megvalósításra."

Akkor most demokratikus megválasztani valakit a többség által, vagy nem?

inreallife 2013.02.27. 20:25:09

@6.Lenin: az arányok, kisöreg, az arányok. nem mindegy, hogy a 60 milliós angliából évente 1200 ember elköltözik, miközben 400.000 meg be. most írd a magyarországi számokat. néha nagyon látszik a fideszeseken, hogy milyen boldogok tudnak lenni a lelki szegények... cseszd meg az arányok egy érvelésnél nem szoktak számítani?

panelburzsuj 2013.02.27. 20:25:09

@6.Lenin:

Visszakozok.

Kanadába se.

Mongóliába se.

Ha érted saját gondolatod szántásnak mélységét, már csak egy világatlasz kell, hogy ki ne felejt egyetlen országot se.

Szóval így:

"Trinidad és Tobagóban se kakil mindenki fincsi mogyorókrémet."

TG örülni fog a sok bejegyzésnek.

dbeata 2013.02.27. 20:27:28

@6.Lenin: Nem én nem azt várom, én azt várom, hogy a főnök maga rúgja seggbe azt, aki lop-csal-hazudik. Ne az ellenzéknek kelljen mutogatnia rá, hogy aztán semmi ne történjen.
Az ATV mióta közszolglati? Vagy Káolga nem ott van?

Bár, ha azt vesszük...:))

atv.hu/belfold/20120127_nyilvanossag_klub_az_atv_hiradoja_a_leginkabb_kozszolgalati

inreallife 2013.02.27. 20:28:46

@aszekelyek: van még ebből a blődségből? ne igyál sokat belőle, mert a végén a gépelésed rovására megy, alkesznyanya...

nyünyüge 2013.02.27. 20:34:45

@A pöttyös az igazi dbeata:
Nem az atv közszolgálati, hanem a híradója kapta ezt a jelzőt.

Egyébként tényleg jó a híradója (a belpolitikai és a külpolitikai is), és kevésbé keveri benne a híreket a véleményével vagy az "üzenetével", mint a nagy magyar átlag(hírforrás).

aszekelyek 2013.02.27. 20:35:07

@inreallife: hát hogyne. Azt egyedül csinálták. Kósa Debrecenben , meg Szíjjártó . Épp ma kérdeztem a nekem kampányoló ismerősömet , aki igazat mond , mint feri , mikor megkérdeztem tőle , hogy na és ki az a piac , személyeket kérek , akik ezt mozgatják , vagy legalább intézményt , csoportot megnevezni és azt , hogy honnan van nekik ez a hatáskörük , jogkörük. Mindenre aszonta , hogy a zsidók. Ő is az, így szerinte zsidózhat. Mondtam ezt hagyja el , mert unom , de lehet , hogy a személyek történetesen azok is . Ettől függetlenül én csak szeretném tudni , hogy a sarki szatócs babrálja-e az árfolyamokat , vagy esetleg azok a pénzemberek , akik a múlt században is piszok sokat nyertek ezen is. Most is azon dolgoznak. Most kin akarják megint leveretni? Ezzel a zsidózással. Inkl. jobbik. Abban maradtunk , hogy a hosszt is meg a besszt is ők csinálják , így ezen nagyot lehet keresni.
A 240 -en tartásról , a 293 , 310-re fellökésen is nagyon sokat kerestek. Amiért azt mondom , hogy lehet , hogy mind a két végén is vannak pl zsidók is ezeknek a történéseknek , így ez az én kampányoló ismerősöm igazat mond , az az , hogy tudom. Meg is mondtam neki, hogy abban nincs igaza, hogy ha a kormányban lennének akkor nem lenne bibi, mert most is vannak. Csak ők nem az együttműködő része azokkal a spekulánsokkal. Mint valami bandaháború a feketék közt, úgy fest ez. De legközelebb lebontatom vele neológokra és ortodoxokra is. Egy nevet voolt hajlandó csak mondani, sorosét, amit mindenki tud. Lehetővé is kell tennie azt azért kormányoknak , hogy akadálymentesen tudják ezeket végrehajtani. Kvázi együttműködniük kell. Így már az is világos , miért nem tartotta forintban itthon a pénzét sem fleto , sem simor sem sokan mások akik kint állomásoztatják és gyarapítják a pénzüket így. Dollárban. VAgy svájci frankban.

6.Lenin 2013.02.27. 20:39:26

@panelburzsuj:

Akkor nézzük a bölcsőt.

Khal Drogo azt szerette volna megvilágosítani előttünk, hogy itt minden szar, a BBC-nél + minden ok. Szerintem.

Erre írtam, hogy ott sem minden tejfel.

Nem azt jelent, hogy ott is mindent szarnak tartok és nálunk + mindent rendben lévőnek. Nyugaton, és bárhol a világon majdnem pontosan úgy hazudnak, mint nálunk. A következményei lehetnek mások, de nem erre fókuszáltam, hanem arra, hogy általában mindenhol előfordulnak hibák.
Csupán ennyi volt a szándékom. Le is írtam.
Nem értettétek vagy félreértettétek, vagy inkább ballib szokás szerint olyasmit igyekeztek belemagyarázni, amiről 1 betűt sem írtam.

Mit nem nem értettél ezen?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.02.27. 20:39:58

@Balt: "A hvg.hu szerdán közölte a Medián legfrissebb közvélemény-kutatását, ami részletesen a csütörtöki HVG című hetilapban olvasható.

Eszerint a választani tudó biztos szavazók között így állnak most a pártok (zárójelben a januári mérés eredménye):

Fidesz: 41% (43%)
Jobbik: 19% (15%)
MSZP: 17% (27%)
Együtt 2014: 15% (7%)
DK: 4% (2%)
LMP: 2% (6%)
egyéb: 2% (0%)

Ez alapján úgy tűnik, hogy a három, összefogásra készülő baloldali párt (MSZP, DK és a bejegyzés alatt álló Együtt) összesen sem olyan népszerű mint a Fidesz. A legutóbbi mérésekhez képest a párttá válást bejelentő Együtt hízik, leginkább az MSZP kárára. A kettévált LMP viszont zsugorodik. A Jobbik pedig szép lassan jön fel."

erős kétségeim vannak a kutatás kapcsán.

1)A Mediánról már bebizonyult, hogy hajlamos "baráti szívességek" megtételére, amikor Bajnait 14%-ra mérte (amikotr a többiek 7%-ra vagy kevesebbre). Ez tehát a hitelességére nézve súlyos kérdéseket vet fel.

2) Nem látom be, hogy az együtt 2014 mitől lenne a biztos választók körében csupán 2%-kal lemaradva az mszp-től. ez azt jelenti, hogy nagyjából ugyanannyi szavazója van az együttnek és az mszp-nek. Szinte bizonyosan ki van zárva.

Az én véleményem, hogy a medián ismét az együtt pozícióját kívánja erősíteni, másrészt bejátszotta a fasiszta kártyát: "össze kell fogni, mert különben jönnek a szélsőségesek, nincs vesztenivaló idő" c. narratíva, ezzel együtt az mszp pozíciójának gyengítése.

Meg ugye Bajnai a politikai puskaporának legnagyobb részét már ellőtte: mint mozgalom megbukott, Mesterházyval vetekedik a műsoridőért, egyelőre még őt sem tudja túlkiabálni. Nehezen látom be, hogy ennek ellenére miért erősödne a pártja, miért pont most, és miért pont az mszp kárára.

A Milla kilépése is biztosan visz, nem pedig hoz szavazókat.

Tehát elég sok jel mutat arra, hogy Medián játszik az adatokkal, mint tette ezt már legalább egyszer, amikor Bajnait 14%-ra mérte. Extrém óvatosság indokolt.

ubul2000 2013.02.27. 20:46:12

Egyetértek a kommunista, fegyveres erők, vérbírók kiemelt nyugdíjának elvételével.
De szeretném megérni azt a kort, amikor az itt lévő sok nyugdíjast átkozó rohadék eléri a nyugdíjkorhatárt és a csatornából táplálkozik

aszekelyek 2013.02.27. 20:47:04

@Hepci: Azt a bajnai kormány IMF ajánlások -állítólag , hatására komolyan gondolta. ebola meg sose tett körösztbe nekik. ferit akkor már félreállították. Az hozta volna el a nagy növekedést, hogy még azt se tudta senki, hogy is lesz az egyáltalán. Sztem nagyon komolyan se gondolták, ki se volt rendesen dolgozva. De arra alkalmas volt, hogy belebiggyesszék abba a költségvetésbe, mint bevételt , ami persze hiány volt inkább. Lehetett azt is tudni , elmeszeli az alkotmánybíróság. Ennyi bizonyos, hogy a z ingatlanadót bajnaiék idején rajzolták bele a fiktív költségvetésbe. Így a hiány eleve nem is lehetett 3.8. Valahonnan azt a pénzt elő kellett szedni. Azt is , pontosabban.

De milyen jó lett volna , hogy amire kifizetnek egy valag rezsit , azt még ingatlanadóval is megterhelni.
Ami nem panzió, nem szálloda, nem k bérlakás.. Hanem csak a fedél a fejünk felett. Nem volt nagyon kihirdetve , hogy mekkora kacsalábtól kell fizetni. Vagy hány bérlakás tulajdonlásától - mert a bérlakás, szálloda, panzió forrás, a fedél meg eszköz - kezdve.

nyünyüge 2013.02.27. 20:48:21

@Nemzetstratégia:
Bocsesz, de azért ilyen megérzések alapján kissé durva hamisítással vádolni a Mediánt!

Attól, hogy szerinted "baráti szívességből" mérte magasra novemberben az E2014-et, még nem biztos, hogy úgy van.
Lehetett a mérés hibája, vagy statisztikai torzítás, vagy az újdonság varázsa a megkérdezetteknél, vagy akármi.

6.Lenin 2013.02.27. 20:49:46

@A pöttyös az igazi dbeata:

Drága dbeata!

Ne bonyolítsuk már ennyire. Nem erről volt szó.

Khal Drogo leírta a maga szokásos " keserűségét".
Kíváncsiságból beütöttem a gugliba:

botrányok a BBC-nél

82 100 találat, 0,30 mp alatt.

Erre írtam, amit. A többi nem érdekes, nem arról akartam írni.
Majd, ha lesz ilyen szándék bennem, majd azt is leírom.
Most csak ennyire tartottam érdekesnek.

inreallife 2013.02.27. 20:50:54

@aszekelyek: miért próbálsz meg mindig olyanban gondolkodni, ami neked nem megy? ha már a pénztárcádban nem ismered ki magad, akkor miért akarsz világgazdasági folyamatokban észt osztani másoknak? te vagy a falu esze? szép vidék lehet akkor...

kicsiben is meglátod, mi az a piac, ha kimész a piacra. mily meglepő, mi? ha 400 forintért nem viszik a cseresznye kilóját, leviszik 380-ra. ha annyiért sem, akkor 350-re vagy méglejjebb. annyit ér, amennyiért megveszik. most nevezd meg azokat, akik a háttérből mozgatják a cseresznye árfolyamát, az egész világösszeesküés teljes névsorát várom telefonszámokkal....

hogy te mekkora egy fasz vagy, remélem az összes fideszes büszke rád, aki az akolmelegben melletted béget...

Balt 2013.02.27. 20:52:11

@Nemzetstratégia: Jogos. Csak azt nem értem, hogy a kegyelettel ápolt nimbuszukat (amelyre 2002-ben tettek szert) miért játszanák/játsszák el ilyen kisded játékokkal? Tekintsük úgy, hogy "szakmai tévedés" annak viszont már tendenciózus.

Egyetértek: a Bajnai lufi nagyon leereszteni látszik, tehát ha márc. 15 nem tudják legalább a felszíni "feszesség" látszatát kelteni, akkor heteken belül megbukik ez az átfazonírozott projekt is...

Balt 2013.02.27. 20:55:18

@Nemzetstratégia: Ja, és ebben a többkulcsos szja melletti nyílt kiállás nagyon erősen belejátszott: ezekben a "szak"blogokban épp a potenciális szavazói voltak a legdühösebbek. Hiába, nehéz a demagógiát a felsőfokú végzettségűekkel - akik között elméletileg az átlagnál jobbak, 6% :) - finanszíroztatni.

6.Lenin 2013.02.27. 20:55:44

Jajj, elfelejtettem mondani.

Ma délután felhívott Bajnai Gordon (automata), kérdezte mit ajánlok, merre menjen az E14.
2 szóban eligazítottam.
Remélem megfontolja, és elfogadja az ajánlott irányt.

panelburzsuj 2013.02.27. 20:59:56

@6.Lenin:

Mindenhol vannak hibák.

Más szavakkal:

Vanuatuban se kakil mindenki fincsi mogyorókrémet

Naugye, hogy megéertettem a tanításodat!!?

aszekelyek 2013.02.27. 21:05:03

@Nemzetstratégia: az bizonyos, hogy extrém óvatosság indokolt. Ez a kis túlzásocska :D azt a célt szolgálhatja, hogy azokat is összetereljék bajnai alá, akik semmiért nem szavaznának a szocikra már de orbánra sem és meg lehet őket etetni azzal az adórendszerrel, amit oszkó és bajnai magyaráznak. nekem az a benyomásom , hogy olyanokat vonz ez, akik maguk sem tudják, jobb vagy baloldaliak-e , csak azt , hogy nekik nem szórta ki a pénzt Orbán sem. nem gondollják, hogy a részét mindenkinek ki kell vennie a rosszból is, nem csak a jóból. meg azt sem látják át , hogy cukros bácsi az , aki nekik a ballonját tárogatja éppen. Az sem a Télapó , aki telerakja a csizmájukat minden jóval. az a kormányra törő erő sem mást akar, mint a pénzeken a rendelkezés jogát és ami még súlyosabb, az egész köz és állami vagyonon. A figyelmüket aprópénzre terelik. Ami vagy lesz vagy nem lesz nekik, az is ideig , óráig. mert az értéke is változhat annak a csökkentett minimálbérnek. nagyon óvatlanok hisznek bajnaiéknak , akik még mindig nem értenek sokat az egészből.

Bármennyi szavazatot is visznek el Orbántól , az nekik kincs. minél többen mennek el szavazni és rájuk , már rontják az esélyeit a következő bármilyen kormánynak. A szocikét is. Ők a farok akarnak lenni , mely a kormányt csóválja. Nekik nem biznisz egy ilyen farok mentes kétharmad.

Vitéz László 2013.02.27. 21:07:17

nertársak és nertársnők ! na mizu ?

a hazudozó dakota nem mondott le?

aszekelyek 2013.02.27. 21:10:37

@bigapples: később akkor magáról állította, hogy növeli , ki elfedi a bajt... Cifra... Ő inkább tagadta, mert egy egész kórus harsogta mindenfelől, hogy készüljenek, készüljenek de nagyon, mert a küszöbön van mindjárt a válság. De ők csak állították, hogy neeem, az minket elkerül. A kormányfő éppen még ffleto volt de a gazd. min sztem is már bajnai. Mivel a szeptember végi nemzeti csúcsig tagadták, ez elég bizonyos, hogy ő sem mondott mást.

menőmano 2013.02.27. 21:12:03

Mol-tulajdonrész ide, erős állam oda, a magyar kormány nem képes befolyásolni az üzemanyagárakat - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter beismeréséből."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/itt_van_matolcsy_beismerese_tehetetlen_a_magyar_kormany_a_magas_benzinarral_szemben.546467.html

A Matolcsy totálisan megmondta, csak remélni tudom, hogy ez mindenki számára érthető és világos (beszéd).
oszt.kész.ennnyi.
:))

ssi 2013.02.27. 21:14:58

@nyünyüge:
igen, egy átmeneti időszak garantáltan káoszos és van is mire fogni. na, de utána, mikor a kész mű működik! új káosz vagy rend - reálisan vagy belemagyarázva? a munka ezentúl szólhatna csak a szakmai alkalmasságról és az élet többi része csak az egyszerű emberi kapcsolatokról, igényekről?

mindentől függetlenül talán vmi tisztulás is lehet a különböző oldalakon célokról, szándékokról, módszerekről .. meg fajsúlyokról? s talán ennyi elegendő is lesz a voksolóknak a döntéshez

csak úgy: ha a KDNP külön mérezkedne meg, összejönne nekik egy frakció?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.27. 21:16:02

@aszekelyek: a Feri, az Ebola, meg a libatolvaj tehet mindenről.

E zolyan evidenczia, mint hogy a nap felkél, s beragyogja Orbán Viktor orczáját.

dbeata 2013.02.27. 21:16:39

@6.Lenin: Drága Lenin! Pedig már épp kezdtem belelendülni... De úgy látom, nem vagy vevő. :(

Khal Drogo 2013.02.27. 21:20:22

@A pöttyös az igazi dbeata: Akire tudjukki azt mondja, hogy cselszövő. Most éppen Simor. Hogy holnap ki lesz az, nem tudni.

menőmano 2013.02.27. 21:20:25

"A tanulságok között említette, hogy Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti.
Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt", s ha a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon"

Hát! Ja! Támogassa Ön is a Bajnai Gordont!! Ha kérhetem.

:)

dbeata 2013.02.27. 21:22:07

@Khal Drogo: Nekem erre az az alapelvem, hogy aki mondja másra... Pont az!

aszekelyek 2013.02.27. 21:24:07

@korábban ulrike: náluk csak rosszabb alternatíva van de sok. Így a legjobbat támogatjuk. Oké, hogy az érdeke ellentéte miatt sok látszat növekedést generáló pikkel ránk. Ugye tudja, hogy az, ami itt ferikénk és az mszp szdsz években növekedés címén ment, az egy teljesen fiktív , a mait előre felélő dolog volt ?

de ha már itt tartunk, írja már le nekem, pontosan mi is az a növekedés? Hogyan is jön az össze. Amikor összejött, miből jött össze? Miért is nem profitáltunk mi sokat azokban az években abból, sőt.... Van itt egy kis bibi , ami nincs kibontva.

Az a fogyasztás, ami ment az alacsonyan tartott euro és svájci frank árakon, , fedezet nélkül, növekedési mutatókat szépen tolta fel, meg a fogyasztás is dübörgött , csak éppen tönkre is mentünk bele. Annyira , hogy most , amikor fizetni kell az árát, a fedezetet oda kell tenni , növekedésre nem is marad.
beleértem ebbe az államadósság devizában lévő részét is. Ami ugye úgy terheli a kasszát, ahogy éppen mozgatják. Na az sem egy konstans mérő alkalmatosság. Inkább indulat levezető k eszközként használják. Szerintem, akik a válságot produkálták, szintén a fedezet nélküli kölcsönökkel, egy és ugyanaz a cég,

Persze más néven , mint akik a svájci frankkal ezt tették meg az euróval.

Biztosan szebbek lennénk a szemecskéikben , mindjárt bíznának mindenben , ha bajnai kormányozna itt , helyén , stabil lenne a forint .

Csak én nem vagyok olyan opportunista , hogy ne lássam , milyen árat fizettetnének aközben Magyarországgal. Visszafordíthatatlant. Visszaszerezhetetlent , meg óriásit.

6.Lenin 2013.02.27. 21:26:20

@menőmano:

Ma felhívott Bajnai G. kérdezte a helyes irányt.
Segítettem neki, röviden elmagyaráztam .

Ez már támogatásnak számít?

Khal Drogo 2013.02.27. 21:27:06

@6.Lenin: MTVA Botrány - Nagyjából 69 000 találat (0,39 másodperc) , MTV székház botrány Nagyjából 11 400 találat (0,52 másodperc) , MTV botrány - Nagyjából 260 000 találat (0,22 másodperc)

ubul2000 2013.02.27. 21:31:51

@6.Lenin:
Látatlanban is támogatlak a libapásztornak javasolt helyes irány megjelölésében.

Khal Drogo 2013.02.27. 21:34:09

@Nemzetstratégia: Frappáns poszt. Egyetértek veled.
A baloldal 22 év alatt egyetlen karizmatikus vezetőt termelt ki, aki nyert is egy választást, megfordítva az akkor a levegőben lévő kormányváltást. Aztán el is bukott ez a karizmatikus vezető, mára leamortizálódott teljesen.
Más pedig nincs. 2014-ig nem is lesz.

ubul2000 2013.02.27. 21:34:26

@Vitéz László: dehogynem, a libapásztor váltotta őt, de lassan mindketten a feledés homályába vesznek

6.Lenin 2013.02.27. 21:35:57

@inreallife:

Bocs, nem vettem észre.

Én nem érveltem 1 részletes, tényfeltáró vitában, csak érintettem a témát.
Mellesleg én 3 millió kivándorlóról olvastam Angliával kapcsolatban, de ez lényegtelen abban az összefüggésben amiről írtam.

Mo-ról sem mindenki kivándorló, akinek külföldön van a munkahelye. A valóban kivándoroltak száma nyilván lényegesen alacsonyabb. Szerintem. Nem végeztem kutatást minden részletre kiterjedően.

Talán majd holnap, megpróbálok kicsit hamarább felkelni. Amint kész, tájékoztatlak.

menőmano 2013.02.27. 21:36:07

@6.Lenin:

Támogassa Ön is! Ha kérhetem.

Ha nem, hát nem!

ennnyyi.

6.Lenin 2013.02.27. 21:38:09

@Khal Drogo:

Majdnem egál.
Te sem értetted?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.02.27. 21:39:26

@nyünyüge: "Lehetett a mérés hibája, vagy statisztikai torzítás, vagy az újdonság varázsa a megkérdezetteknél, vagy akármi."

A közvélemény-kutatók nem azért vannak hogy tévedjenek, rosszul mérjenek.
Ha egy kutató mást mér, mint a 3 másik, előtte meg ő is olyat mért mint a 3 másik, akkor fölvetődik, hogy mitől mért mást, mint 3 másik. Ja és érdekes módon pont akkor, amikor Bajnainak és pártjának ez olyan fontos volt.

Egyébként a mostani alkalom is bizonyítja, hogy igazam van. ott van, leírtam miért.

@Balt: szerintem igazából nincs professzionális tétje... a Századvég is rendszeresen rámér +10%-ot a fideszre, s többi kvk-val szemben... mégsem vesztette el a hitelességét, TG is rendszeresen szemlézi az adataikat.

Ez ebben az országban "belefér" hogy ilyenek vannak.

@aszekelyek:
az még hagyján, de a medián mérése gyakorlatilag azt mondja ki, hogy az mszp-ből vált ki egy óriási tömb, és ment át a Bajnaihoz, röpke _1_ hónap leforgása alatt.
kérdés: mitől? miért pont most? még szervezeteik, számottevő aktivistáik sincsenek.
az mszpsek miért pont most látták meg messiást Bajnaiban, eddig miért nem? Mi az a "szükséges plusz" amit Bajnai nyújt, Mesterházy nem, egy átlag mszp-szavazó számára? Ha jól tudom, az mszp-sek körében Bajnai még csak nem is olyan népszerű.
Elég gyanús a dolog.

Khal Drogo 2013.02.27. 21:39:35

@A pöttyös az igazi dbeata: Akkor hát te is cselszövő leszel előbb-utóbb a NER-ben. Mert itt a tudjukkinek van joga ítélkezni. Mi, a zsellérek más feladatot kaptunk.

6.Lenin 2013.02.27. 21:45:19

@menőmano:

Ezek szerint a helyes út kijelölése nem számít támogatásnak.
Lehet, hogy akkor amit most érzek az a csalódottság lenne?
Vagy álmos lennék?

Jó éjt!
Mindenkinek.
B. Gordonnak is. Ráér holnap reggel elindulni, ha megfogadja a tanácsom.

menőmano 2013.02.27. 21:48:54

Ismert az a közhellyé vált bölcsesség, miszerint nincs ingyen ebéd, a számlát végül valakinek ki kell fizetni. Így van ez a felsőoktatással is, a kérdés csak az, hogy a diákok, a választók meddig tűrik a hazudozást? "

atv.hu/cikk/20130227_fodor_20_eve_a_fidesz_ki_merte_mondani_hogy_kell_tandij?source=hirkereso

Ajánlom olvasásra, értelmezésre (is). Csak remélni tudom, hogy némelyeknek sem okoz gondot.
:(

nyünyüge 2013.02.27. 21:49:39

@Nemzetstratégia: Nem értek egyet. Egyetlen mérés eredményére és idözitésére azt mondani, hogy ez csak a E érdekében lehetett? Soron kivül adta ki a Medián azt az elemzést? Szerintem nem, de majd holnap utánanézek.

aszekelyek 2013.02.27. 21:50:53

@panelburzsuj: azért is akarják bajnait ide tolni. Mint állítólagos gazdasági szakembert , akinek van teljesítménye. de ettől a dumától is rosszul vagyok. " körvonalazódni látszik a közbeszédben" brrrr.. ez esszenciális mécárosúr...

menőmano 2013.02.27. 21:51:14

@6.Lenin:

Mondjuk egy picikét sem érdekel a véleménye, vagyis az, hogy miket írogat.
Ne fáradjon. köszönöm.

menőmano 2013.02.27. 21:54:46

@6.Lenin:

Bocsika! az Ön cinizmusa túl megy minden határon.
Szórakozzon mással!
jócccakát!

ubul2000 2013.02.27. 22:00:12

@Khal Drogo:
Szó nincs itt semmilyen vörösterrorról.
Sajnos a cikk semmilyen érdemi információt nem közöl.
A megjelent bányászok valóban rokkantak voltak-e, vagy csak a bányászoknak járó korkedvezményes (és nem rokkant9 nyugdíjat vették igénybe, amit eltöröltek.
Ha tényleg rokkantak voltak, akkor a nyugdíjuk eltörlése botrányos, ha csak a korkedvezményes nyugdíjukat vonták meg, az - a szakmájukat figyelembe véve - necces helyzet.
Aki hőzöng a tényleges földalatti bányászmunkát végzők kedvezményes nyugdíjkorhatára miatt - csinálja utánuk.
Ahogy egy cseppet sem tudom sajnálni a 40 éves koruk körül korkedvezménnyel nyugdíjba vonuló "rendőröket", a kedvezmény megvonása miatt, a bányászok - de csak a tényleges földalatti munkát végzők, nem az irodisták - esetében más a helyzet.

ubul2000 2013.02.27. 22:03:51

@6.Lenin: Ha a helyes irányt jelölted meg - l.f.sz a s.ggedbe, menj a pic..ba, stb - akkor feltétlenül. :)))
Bízom benned!

aszekelyek 2013.02.27. 22:04:24

@Hepci: Amíg ráuszíttatod nagad ilyen dolgokra, a milliárdokat nem kérded, miből is gründolták a zok, akik milliárdosok. Ma azt javasoltam az agitátoromnak, hogy azt kéne mondani, na fiúk. nem kérdezünk semmit. Aki milliárdoslett, már nagyon régen, ide szépen beleteszi ezt az összeget, mintegy jóvátételt és pá. De ezt kötelezően. Valahol ott kellene keresni az igazságos államadósság visszafizetést, mega az igazságos adókivetést. Mindazok, akik egy privatizációval lettek szaros kis jó káderekből milliárdosok. A jókor voltak jó helyen elvtársék, akik ma urak.

A másik az, amit ők kivittek és kint is tartanak, azt felajánlani az államadósság fejében. A csórókat másképp nem tudod megszabadítani attól a marha nagy adósságtól , amit az ő nyakukra azok vettek fel. De nem igen akaródzik fizetni. Azt optimalizálják, osztalékként adómentes, bla, bla...

menőmano 2013.02.27. 22:08:57

Némelyeknél domborodó kultúra és elegancia, vagyis annak hiánya.
Totálisan zseniális. De tényleg.

panelburzsuj 2013.02.27. 22:10:08

@aszekelyek:

Abháziában sem kakil mindenki fincsi mogyorókrémet.

menőmano 2013.02.27. 22:12:09

Na! Tőle is totálisan égnek áll a hajam.

aszekelyek 2013.02.27. 22:12:10

@Akitlosz: Így is lehet mondani.... Így PC. erről is beszélgettünk ma az ismerősömmel. Kérdeztem, hogy kik döntöttek arról, hogy ez és így legyen elosztva, mint hatalmi és megmondó struktúrák. ugyanis az nincs a köztudatban. nekünk ez úgy van eladva , mint egy örökké fennálló és legitim rendszer. Mitől is az ?

Mikor is ragadták ők a pénz feletti totális hatalmat magukhoz ?
Ki adta nekik azt?

@6.Lenin: Biztosan megy gép valahonnan Európából Washingtonba.

panelburzsuj 2013.02.27. 22:12:45

@aszekelyek:

Originál Lenin-esszencia.

Mácáros-brrrr ellen kiváló.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.02.27. 22:15:13

@Khal Drogo: Köszönöm.

Egyébként érdekes hogy Bajnai és Gyurcsány is mennyire az orbáni évértékelő közelébe tette a saját évértékelőjét. Mindkettő "anti-orbán" szeretne lenni.

Az érdekesség kedvéért zongorázzuk végig a frakcióvezetőket:

Schiffer népszerűségének az áll útjában, hogy véleményem szerint túl gyakran nyilatkozik, és nem feltétlenül a megfelelő embereknek. Itt az atv-re és a Kálmán Olgára gondolok, aki -minden bizonnyal némi rejtett szadista hajlam okán - rendszeresen megkínozza a vendégeit. Ez a fajta médiajelenlét hosszútávon inkább árt mint használ szerintem., még akkor is, ha Schiffer képes kezelni Olgácskát.

Minél többet és többször "beszél" (kérdésre válaszol) egy vezető, egy idő után annál jobban magyarázkodásnak, fecsegésnek, valami belső jellemhiba álcázásának veszik az emberek.

Gorbacsovval is az volt az oroszok baja, hogy "túl sokat beszélt". Így, szószerint. mondjuk az előtte uralkodó élő múmiákhoz (pl. Brezsnyev) képest mindenképpen.:)

Vona is hasonló problémákkal küszködik. Egyikük sem tudja, mi tesz egy igazi karizmatikus vezetőt. egyelőre legalábbis.

egy fontos dolog: egy igaz vezető lehetőleg mindig sikerről beszél, sosem magyarázkodik (ez implikálja hogy kényes kérdéseket sem tesznek fel neki)
mindig hazai pályán játszik, ahol ő diktálja a szabályokat -lásd pl. Beppe Grillo esetét Olaszországban, aki _eleve_ nem nyilatkozik olasz tévének, újságnak... annál többet van a színpadon, ahol úgy és azt csinál, ahogy és amit csak akar.

ennek üzenete: akarod látni, hallani? menj el a rendezvényre! ha meg a média közvetíti (az olasz média legalábbis közvetíti), akkor el sem kell menned.
És működik.

MO-n még a radikálisok is túlságosan meg akarnak felelni a rendszer elvárásainak. ezért nem tudnak nőni.
Ez egyrészt valahol érthető, másrészt viszont súlyos ára van. szerintem korántsem éri meg feladni a függetlenséget csak azért, hogy a "ma reggelben" 20 percen át üvöltözhessenek az emberrel az ilyen-olyan kötődésű, de külön erre a célra kiképzett újságírók. Mert ez megy. Nagyjából minden egyes megjelenés egy macska-egér játékhoz hasonlít.

Nagyrészt ezek miatt is a Jobbik nem tud és hacsak ki nem talál valami új dolgot, nem is fog érdemben erősödni.

aszekelyek 2013.02.27. 22:16:56

@Balt: mindig mondtuk pedig, hogy egy fenét olcsóbb az... a végén... :)
@Akitlosz: Így is lehet mondani.... Így PC. erről is beszélgettünk ma az ismerősömmel. Kérdeztem, hogy kik döntöttek arról, hogy ez és így legyen elosztva, mint hatalmi és megmondó struktúrák. ugyanis az nincs a köztudatban. nekünk ez úgy van eladva , mint egy örökké fennálló és legitim rendszer. Mitől is az ?

Mikor is ragadták ők a pénz feletti totális hatalmat magukhoz ?
Ki adta nekik azt? @panelburzsuj: az biztos. Hanem vannak kevésbé ellenérdekeltek arrafelé. Akikkel lehet üzletelni. Nem úgy , hogy a piacunk kell csak nekik , a termékeink nem. Annál jobb eredménnyel.

@6.Lenin: Biztosan megy gép valahonnan Európából Washingtonba.

aszekelyek 2013.02.27. 22:27:17

@Akitlosz: de ha akarna az lenni , remélem vissza üldözi valaki dolgozni. Angliában. 67 évesen. @menőmano: ferink számláit mi fizettük . Egyébként A FIDESZ ki merte mondani azt 98 -as kormányzása idején is. Majd letépték a fejét a balliben... Mint most? Igen , mint most. Csak közben azon a helyzeten még sokat rontottak is. De támadják érte orbánt. Fodor? - ő is benne volt erősen a rontásban. teccett volna igent mondani Orbánnak még bajnai előtt !!!

@panelburzsuj: pedig ezt a pózer stílust ezer közül fel lehet ismerni. :) mécárosúr használ ilyen kacifántos bevezetőket, amikor tematizálni kívánja a közbeszédet. :)

Drágabolgárúr is más és avar is ... Sokat néztem, hallgattam. El se lehet téveszteni. :)

aszekelyek 2013.02.27. 22:33:10

@Nemzetstratégia: de hogy kikelt magából , ha valaki szóvá tette , hogy agresszolga... Az kizárt, hogy ne tudná, mit művel a meghívottakkal. De az áhitat se rossz, amivel bajnait nézi:)

korábban ulrike 2013.02.27. 22:51:52

Így sorolnak a 24 óra hírei a zorigón.
22:39
Leváltották a szlovén miniszterelnököt
22:14
Kilőttek hat vaddisznót Salgótarjánban
www.origo.hu/index.html
Még jó hogy nem fordítva.
22:39
Leváltották 6 vaddisznót
22:14
Kilőttek egy miniszterelnököt

panelburzsuj 2013.02.27. 22:56:25

@aszekelyek:

Bolgáruriában sem kakil mindenki fincsi mogyorókrémet.

Khal Drogo 2013.02.27. 22:59:28

@ubul2000: A cikkben is említik hogy rokkantnyugdíjat kaptak.
De tegyük tisztába, mert a médiában keverik a nyugdíjszabályokat, ahogyan te is, mert hát nem ismered, ami nem csoda, mert igen nagy a káosz.

A bányásznyugdíj feltétele műszakszám volt. Ha megvolt a műszakszámod és volt meghatározott szolgálati időt akkor korhatár nélkül elmehettél nyugdíjba.
De egyben a föld alatti munka korkedvezményes idő is. Tehát ha nincs meg a műszakszámod, akkor is csökkenthetted a korhatárodat 10 év korkedvezményes munkanál 2 évvel stb.

De a bányásznyugdíjasok, a korkedvezményes nyugdíjasok ellátását senki sem csökkentette le. Ők korhatár alatti ellátás címén nemnyugdíjat kapnak, ami összege ua mint a nyugdíjuké és megy rá emelés ami akkor mint a nyugdíj.

Azonban teljes más történt a bányász rokkant nyugdíjakkal és a bányászjáradékkal. Őket kötelezően felülvizsgálták és új ellátást adtak adnak nekik. Az új ellátás nem nyugdíj, nem is úgy számítják ki.
Míg a nyugdíjnál az ellátás a befizetéstől függ, az új ellátási típusban a befizetett járulék nem meghatározó, az állam mostantól a betegségre fizet pénzt.

Megadták hogy melyik betegség hány százalékot ér, ez pedig a minimálbér mekkora százalékát érő pénz maximum. Elvileg számolnak itt is egyfajta speciális keresetet, de ez nem ér semmit mert beleütközik gyorsan a plafonba.

Példa:

Józsi bácsi bányászként jól kereset és sok uránt nyelt le. Mondjuk súlyos beteg lett. Kapott 180 ezer rokkantsági nyugdíjat. Most új ellátást adnak neki, ami a minimálbér 30-50%-a. Nos a minimálbér 98 ezer, ha ennek a felét kapja meg, akkor is látható a brutális visszaesés.

Ez a különbség a két rendszer között. Az egyik nyugdíj, az új rendszer pedig táppénz jellegű kifizetés.

A gyűlésen pedig rokkantak vettek részt. A sima kk-s nyugdíjasokat nem érte kár ( persze igen, hiszen nyugdíjasbérletet már nem kapnak, de azt még túlélhetik ).

korábban ulrike 2013.02.27. 23:00:29

www.origo.hu/itthon/20130227-foleg-a-matektanarokat-kuldenek-nyugdijba.html
Gimiben az érettségi előtti utolsó fél évben a matek tanárunk minden nap feladott vagy 15 cifra valamit másnapra házi feladatként. Őt is sokan elküldték volna az osztályból, de az akkori kormány nem volt ennyire empatikus a deákok iránt, mint a mostani. Nem is értem, mit tüntetnek ezek az ebadta kölkök.

ubul2000 2013.02.27. 23:11:07

@Khal Drogo: Köszönöm a részletes ismertetőt.

"Míg a nyugdíjnál az ellátás a befizetéstől függ, az új ellátási típusban a befizetett járulék nem meghatározó, az állam mostantól a betegségre fizet pénzt.

Megadták hogy melyik betegség hány százalékot ér, ez pedig a minimálbér mekkora százalékát érő pénz maximum. Elvileg számolnak itt is egyfajta speciális keresetet, de ez nem ér semmit mert beleütközik gyorsan a plafonba. "

Őszintén szólva el vagyok képedve, ha igaz, amit leírtál (Miért ne lenne igaz)
Ez olyan, mintha a normál kereső foglalkozás közben megbetegszel, akkor a táppénzed attól függne, hogy mi a bajod.
Ha elüt a villamos és úgy kell összedrótozni - akkor 50-60-70% a táppénz, ha csak sima megfázás, allergia, kolera - akkor 10-20-30%.
Röhej.

De szerintem ott tévedsz a leírásodban, hogy ez csak azokra igaz, akik egyébként még nem érték el a kedvezményes nyugdíjra jogosító korhatárt.

szoja122 2013.02.28. 06:00:01

@Akitlosz: Tökéletesen igazad van a demokrácia egyik fontos mérőszáma (ismérve) az hogy a döntésekben hányan vesznek részt. Azonban ez magvalósíthatatlan (csak közelítőleg valósítható meg):

1. Rendkívül lassúvá teszi a döntéseket, ha valami "trükkel" gyorsítjuk akkor a népképviselet elve sérül.

2. A nép nem polihisztor, pedig a jó döntésekhez ilyen nép kellene.

Ezért csak az a járható út, ha valamilyen közbülső megoldást választunk.

Azért azonban ne feledd a demokrácia nem egyenlő a döntések kiszélesítésével!
Szükséges de nem elégséges feltétele.

László56 2013.02.28. 06:04:21

Szép jó reggelt kívánok Mindenkinek

Az alapelv az állam esetében csak így szólhat: soha sem annyi állam amennyi lehetséges, hanem csak annyi, amennyi szükséges.

De, nem azért mert az állam rossz gazda, hanem azért mert az államnak nem lehet feladata a gazdaság üzemeltetése. Ami azonban az állam feladata, az a politikai, társadalmi és gazdasági körülmények megteremtése. Az üzemeltetés csak annyiban tartozik rá, amennyire az államot érintő stratégiai iparágak ezt megkövetelik.

Ilyen esetben azonban nem a nyereség áll az első helyen, hanem az állam polgárainak védelme, biztonsága és a társadalomban résztvevő egységek jogbiztonsága. Ez biztosítja egy állam zsarolhatatlanságát is. Hogy ez mennyire fontos, azt pont napjainkban láthatjuk, amikor az IMF és az EU bürokratái minden kezükben lévő eszközzel és magyar ellenzék segítségével, naponta próbálják zsarolni az államunkat.

Szinte már hallom az ellenvetéseket ami a jogbiztonságunkat illeti. És igazuk van. A jogbiztonság pillanatnyilag nem adott. Legalább is nem olyan erősen, ahogy szeretnénk. De, nem azért mert az állam nem akarja, hanem azért mert kormányunk éppen azon dolgozik hogy meglegyen.

Ismert az is, hogy minden változás bizonytalanságot szül. Egy ország teljes társadalmi, politikai és gazdasági átalakítása még nagyobb bizonytalanságokkal jár és ezért több mint természetes, hogy miközben a kormány a jogbiztonságon dolgozik, a változtatások miatt éppen ez szenved a legjobban. A változtatások és konszolidálás után azonban országunk megerősödve nézhet az új jövő elé. És ez nem csak a jogbiztonságra vonatkozik, hanem a társadalmi, politikai és gazdasági változtatásokra is.

Még valamit talán magamról, úgy „@akitlosznak” mint a blogkollégáknak. Ha én nem minden részletkérdéshez szólok hozzá, vagy válaszolok, az ne érdektelenségnek vegyétek, hanem az időm egyszerűen kevés ahhoz, hogy mindennel foglalkozzak amivel szeretnék, vagy érdekel. Talán észrevettétek azt is, hogy az én célom nem az agitálás. Tehát nem akarlak meggyőzni benneteket semmiről. Egyszerűen megírom a véleményünket egy egy dologról és ennyi. Akinek tetszik a véleményünk annak örülünk, ha nem, úgy is jó. De, ha én valamiről is vitatkoznék, soha nem azért hogy meggyőzzelek. Alapelvünk, hogy mindenkinek magának kell a saját meggyőződését kialakítania.

A munkánk és véleménynyilvánításunk, csak azt szolgálja, hogy mások is gondolkozzanak el és saját véleményt alkothassanak. Ezért, mi minden más véleményt természetes módon akceptálunk és tudomásul veszünk.

Hogy most is mennyire kevés az időm mutatja az is hogy holnapra már megint Európában vagyok. Azután a franciaországi Menton -ba vagyok meghíva, az úgynevezett Citromfesztiválra. Aztán jön Milánó és Róma, ahol az olasz barátainknak szeretnék köszönetet mondani azért, hogy az EU bürokratákat úgy fültövön csapták, hogy azóta is cseng a fülük. Már innen is gratulálhatok az olasz népnek és az újonnan megalakítandó olasz kormánynak. Nem kis dolog, az EU -tól nyakukra küldött volt EU biztost úgy elzavarni, hogy még a tíz százalékot is alig érte el. Gratuláció az olasz barátainknak.

szoja122 2013.02.28. 06:06:08

@Khal Drogo: A félelmi faktort ne feledd! A rendszerváltozás óta a legerősebb, a Fidesz agresszivitása, kompromisszum képtelensége, minden pozíció elfoglalása miatt.

A reális számarányokat a szavazáskor tudjuk majd meg.

szoja122 2013.02.28. 06:08:37

@A pöttyös az igazi dbeata: Igen, ezért írtam a félelmi faktort...

szoja122 2013.02.28. 06:11:49

@inreallife: "a mai magyarországon most az a helyzet, hogy magyarországon pénzt keresni és profitot termelni bűn"

Kivéve a gyevi bírót (a Fidesz oligarcháit, politikusait és a slepjét).

szoja122 2013.02.28. 06:53:37

https://www.facebook.com/pages/Soha-többé-Fidesz/313204845364587?sk=photos

szoja122 2013.02.28. 07:02:19

@Nemzetstratégia: Aprócska tévedésed van. Átlagban a Medián közelítette meg legjobban a választásokat. Ezért Ők a legmegbízhatóbbak.

hoplita 2013.02.28. 07:33:28

@szoja122:
Az lehet, hogy neked csokis a gatyád, beszari...de valamirevaló, gerinces emberek nem fossák össze magukat a fityisztől...se.:)

Én inkább fordítva tapasztalom..... tőlem tartanak a fityiszesek. Csak látnád milyen nagy ívben kerülnek, ha lehet.:))

dbeata 2013.02.28. 07:45:43

@szoja122: Én már nem félek (sajnos).

@Khal Drogo: A NER-inkompatibilis senkiházi szerep jó lesz nekem! :)

Balt 2013.02.28. 08:01:18

@aszekelyek: Ebben Mogács volt a legnagyobb, ahogy rendszeresen le-Kálmánozta. :))) Most nem tudom megkeresni, de az az ürge egy született standupos. Másképpen: politikus. :)) Hajrá 2farkú Qtya! :)

graycivil 2013.02.28. 08:41:44

"POFON

A pofont a Fidesz kapta, és mivel a Fidesz jelentése megegyezik és minden tekintetben behelyettesíthető az Orbán Viktor névvel, így tulajdonképpen szerencsétlen Polics József polgármester csak a papír, melyre felírtál a kormányfőhöz intézett üzenetet."

www.pupublogja.hu/2013/02/pofon.html

"A bányász azért haragszik, mert a kormány elvette a nyugdíját, pontosabban csökkentette azt, kétszázezerről - ötvenezerre....A nyugdíjas bányász cukorbeteg, 54 éves és a bányászaton kívül nemigen ért semmihez, nem lehet átképezni sem órássá, sem recepcióssá a Sikonda Wellness Hotelbe, valószínűleg nem beszél nyelveket, érdes a tenyere, és mint most egyértelműen kiderült, a modora is."

F.Y!DESZ

ssi 2013.02.28. 08:46:04

ma reggel várakózva óhattalanul meghallottuk a mellettünk sutyorgókat - vmi ilyemit, .. de még feldolgozás alatt nálam:

kormány táján sincs most rend, de van rendszer az erőben, a baloldalon épp egyik sincs... a magyar mai antiszemitizmus akkor kerül "veszélybe", ha a kormányújrázást a Jobbik látszik majd veszélyeztetni csak.. akkor lesz nálunk választások révén újra fordulat, ha a kormányzásban a meghökkentő "minták" helyett a megrázó tanulságok érik el a kritikus tömeget ... a begubózó, távolról szemlélődő voksolók ma vágyott minták és tanulságos tanulságok is

@korábban ulrike: :) csak nem kevesöllöd az érdekes híreket?

Balt 2013.02.28. 08:48:44

Egy jó cikk, az esélylatolgatáson túlmenően:
hafr.blog.hu/2013/02/27/fidesz_48_mszp

graycivil 2013.02.28. 09:57:34

GFG: "Magyarország jobban teljesít

HAZAFIAS KÖTELESSÉG MARADNI ÉS EMELNI A HAZÁT!"

gfg.blog.hu/2013/02/27/magyarorszag_jobban_teljesit?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_02_28&utm_campaign=index

"Őket valóban itthon kell marasztalni, mert valóban érdemes azért dolgozni, hogy ők visszajöjjenek. Nekik be kell bizonyítani, hogy élhetőbb lesz Magyarország, mert ez is szép Richmondnak való hely. Nekik kell megmutatni, hogy ugyan nehéz, de az eredmények már láthatóak. Hogy megérte kiállni a magyarok érdekeiért, megérte felvállalni a konfliktusokat, mert MAGYARORSZÁG már egy sor területen JOBBAN TELJESÍT, még mindig nem elég jól, de jobban. S ha a magyarok összeadják az erejüket, érdemes ebben az országban berendezkedni, családot alapítani, gyerekeket nevelni, és ki-ki amivel tud, azzal előmozítani a hazát."

Döbbenetes szép sorok! Akár É-Koreában is születhetett volna! És pont a Századvég stratégiai igazgatójától...!

Érdemes a kommenteket elolvasni. Hát ott már nem csak kétharmad van a 2/3 ellen!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

sphotos-d.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/487336_496449567059166_971342825_n.jpg

aszekelyek 2013.02.28. 11:02:15

@graycivil: gondolom, hogy azt is teleköpködtétek gréczykém.
Ilyen szenny dumát , hogy akár észak koreában is születhetett volna , csak mélymagyarozó , idegenszívűek bírnak ehhez röfögni.
Akik konfliktust messze kerülnek , és nem erőlködtek nagyon , hogy minél élhetőbb hely legyen Magyarország.
Akkor nem röfögtetek ilyeneket, amikor feriék a geszti féle "Magyarország, ahol álmomban jártam " dalt Oláh Ibolyával nyomatták, éjjel, nappal... a "nemzetivé " vedlett szocialisták , az itt élni akarók számára. Ami közelebb állt a magatartásukhoz, módszereikhez a z ellenzékkkel való bánásban az NSDAP-hez , az kétségtelen. Csak nekik azt akkor már el nem hitte senki. mert a szájuk mást mondott, mint amit csináltak. Azért kell arra figyelni , amit tesz egy politikus , nem azon ugrálni , amit mond.

2013.02.28. 11:09:23

@graycivil:
igen, döbbenet. nem a hzzászólások, hanem maga a bejegyzés...
Kíváncsi lennék, mit szólna hozzá TG...

aszekelyek 2013.02.28. 11:11:59

@A pöttyös az igazi dbeata: ez édes bbeám így, nem egy etikus hozzáállás. Marketingesekre mondjuk az nem is jellemző. Sztem, ne mi mondjuk meg, hogy mások milyen botrány alacsony minimálbérért dolgozzanak azoknak a bajnai féle befektetőknek. akik valamennyire elfogadható pénzt fizetnek, és az államkasszát se nézik ingyenebéd osztónak , azokat , mindet, szívesen fogadja Magyarország. Az MAgyarország felemelkedésének egyetlen lehetősége. A senkinek fizetni nem igazán akarók ugyan nem fognak rajtunk egy millimétert sem emelni.

HA te láttad azt a gazdasági feltételrendszert, amit bajnaiék féle befektetők, a távol maradók elvárnak, légy oly jó, tárd elénk. Amennyiben nem ismered pontosan, nincs alapja a vélemény alkotásának Orbánék jó vagy rossz hozzájuk állásának.

persze állandóan sulykolják a fejeinkbe, hogy de az arossz... Azoknak, akik itt a z elvárt nagy hasznukat nem tudják lekaszálni a magyar munkaerőn és államkasszán. Nem, szerintem ne fizesse meg a kicsit jobban kereső és családot is vállaló 400 ezer bruttót is megkereső magyar középosztály azt, hogy azoknak a befektetőknek ingyen legyen a magyar, piszok olcsón adott munkaerő. Abból már éppen elég volt eddig. mert nem mástól kong itt 89-óta az államkassza, hanem attól , amit megint követelnek és bajnai meg is adná nekik.

2013.02.28. 11:12:34

@Hepci: :D

Néha be-betévedek, és jókat röhögök! :)

Köszönöm!

:D

2013.02.28. 11:15:53

@graycivil: a bányász csak a polgármester úr szavaival élt: felemelkedett új szemlélettel!

policsjozsef.fidesz.hu/index.php?id_cikkgroup=243

Kétségkívül unortodox megoldás, de talált!:D

aszekelyek 2013.02.28. 11:21:23

@szoja122: neked ez van kiosztva, hogy terjesztened kell, hogy jajdefél mindenki? Szánalmas. itt senki nem fél. Sőt. Nincs is mitől. Nem úgy , mint 2006 őszén. Azt akarod nyilván elmismásolni ezzel az ordas hazugsággal.

aszekelyek 2013.02.28. 11:23:49

@6.Lenin: nana, Hankiss Elemért nem engedték be a köztévébe. Mert voltak bizonyos pénzek Ebül szerzettek voltak. Hogy finom legyek. , amiknek nem volt jónak mondható az útja. Közpénz , naná... Még hogy itt nem volt már ilyen...!

2013.02.28. 11:25:42

@aszekelyek: nem, nem félünk, ha meg igen, szólunk Habony Árpinak és mindenkit lever! :D

Viccet félretéve, az agymosottak nem félnek, mert az van nekik mondva, hogy ne féljetek.

Akik meg érzik a valóságot, azok meg igenis félnek, és nem a fidesz által fizetett csőcseléktől, hanem a mindennapoktól, meg az éhségtől és a kilátástalanságtól.

Rengeteg ember éhezik, él nyomorban, és egyes vidékeken semmire nincs pénzük az embereknek, mert pénzük sincs. Itt hamarosan éhséglázadás lesz, és ha Matolcsy ráteszi a kezét az aranytartalékra, 5-10 éven elül nem lesz Magyarország sem, gyámság alá kerülünk, mint a görögök.

aszekelyek 2013.02.28. 11:26:03

@Letícia: ez se más, mint hogy hat éve szóváltásba, tettlegességbe? Ment a kormányfő tanácsadója és nyilván nem vétlen feljelentője ügye. Pofonokat adunk és kapunk.

dbeata 2013.02.28. 11:31:35

@aszekelyek: De Édes Évám! Egyrészt, hol van már Bajnai? Másrészt, Orbán tudhatta volna, hogy ilyenek ezek a fránya befektetők.. Kivéve, ha az ember az újszülött bárgyúságával és/vagy az agresszív buták indulatosságával áll neki megoldani a problémákat.

Sajnos úgy tűnik, ma csak ilyen "rossz" befektetők vannak a világon, vagy a jók nem találnak ránk, valamiért. Ezért Magyarország úgy döntött, hogy vigyázzba áll, és vár, amíg a világ megjavul, addig meg nyal Ázsiának és úgy tesz, mintha eddig ez a spanyolviasz felfedezése volna (ami nem baj, de Ázsia nem nagyon vette eddig a lapot...).

Felénk úgy mondjuk, hogy egy futó projektben mindenért az account felelős. Hát felétek?

aszekelyek 2013.02.28. 11:36:09

@Letícia: Látom neked is mondják a propagandát. nekem is ezeket nyomják. Csak nem hiszek el semmit , amit onnan tolnak. verekedős mszp-s rajongókat eleget láttunk a Majálisokon és a Kossuth téren is. Akik nagyon agresszívek , minden ok nélkül.
ma hallom 40 milliárd veszteséget csinált az MNB az elmúlt évben. Biztosan meg tudja indokolni és csökkent is a tartalék. A tényeknek jobban hiszek. Épp tegnap győzködött egy mszp propagandista -már jó régen nyomja, 2002 óta - ismerősöm, megint, 2011 november végén is ezt nyomta , hogy majd ráteszik most a kezüket a tartalékra , mindenki vigye ki a pénzét külföldre. Ez nálam már egy lejárt lemez. Devalválódott.
Viszont valószínűsíti , hogy megint ügyködnek rajta , hogy a forintot felnyomják az égbe , a pénzpiacot önkényesen rángatók. Nekem ez ennyit jelent. Minél jobban megnehezíteni Magyarországon az életet és a kormányzást. Más célja ennek nincs. Na még az , hogy akik csinálják, nagyot keresnek rajta.
Van szemem , átlátom , kiknek érdeke ez.
A legkevésbé sem helyeslem. Sose volt nekik semmi drága, amit a magyarok fizettek meg , azért , hogy a hatalmat megszerezzék, megtartsák.
Azért tartunk itt, ahol ma tartunk és nem sokkal előbbre.

2013.02.28. 11:50:31

@aszekelyek: mi az az az mszp? :) Figyelj, én nem járok össze senkivel politizálni, még a barátaimmal sem szoktam, és nem jár nekem se a népszabi, sem a népszava, hogy lássam, hogy mi megy itt. Következmények nélküli ország továbbra is...A te kis buksi fejed a polgári körökben csak tágítsák, Neked van is rá szükséged, és ez a vakhited istenemre mondom megindít és tiszteletet érdemel. Mondjuk a vakhit nevében volt, és jó hogy most nincs inkvizíció, mert kiváló inkvizítor lennél, bátran ítélnéd halálra az embereket a "Jó" ügyért egy cseppnyi kétséget sem hagynál neki, hogy az érveit elmondaná, vagy hogy bejusson a fülecskédbe.

Szókratész halála meg a Sufniban, a Katonába. Őt is egy ilyen hithű közösség ítélte halálra. Őrájuk más senki sem emlékszik, de Szókratész, a bölcs még most is fogalom. Belinkelem ide neked, mert hiszek abban, hogy hátha fog még rajtad is:

mek.niif.hu/00400/00460/00460.htm

Max. csalódom, mint a bloggazdánk, Gábor! :) Mondjuk igazi optimista, mert oroszlán, és úgy se adja fel, csak kicsit fáradtabban kezdi újra...

hoplita 2013.02.28. 11:50:48

@aszekelyek:
Jóvanmánna...árpikának akkor reggel rossz napja volt, zsófi fogazott, vagy csak nem állt fel.
Tudod, szokott ez veled is így lenni, amikor basznak megbaszni és marad a recska.
Lehetnél kicsit megértőbb is.:))))

Te Turpit vered el, árpika aki arra gyün.:DDDD

Most akkor nem tudom...ezek is ner-tagok...vagy kiiratkoztak?:)

2013.02.28. 12:03:59

@hoplita: :D

Árpi szerintem 2006-ban Mikolára volt dühös, őt kellett volna ütnie a csalódottságában, de hát jöttek ezek és a kezébe szaladtak a hendó, vagy milyen bajnoknak!...:D

Mondjuk minden harcművészetet tanulót esküvel fogadtatják, hogy nem üt civilt, nem fordíthatja a maga hasznára.

2013.02.28. 12:06:27

„És azt ismerik, hogy Hajdú Péter és Habony Árpád összeverekszik egy mozgássérült parkolóhelyért?" Innen:

mandiner.hu/cikk/20130227_nyuzsi_hebegj_habony#comments

hoplita 2013.02.28. 13:09:16

@Letícia:
Árpika novemberben már elégedett lehetett, akkorra a fityisz elfoglalta a vidéket, köszönhetően az őszödi bösz.mének.
Le volt szarva még a leszart szar is.
Akkor már éppen a 'rendőri terrorért' hőbörögtek, a ma is tapasztalható eredménnyel.
Igaz, ehhez a kétharmad kevés, ötharmad kéne, basszák szíven a kurva annyukat.:(

Érdekes, árpi a hős nem volt mellettem egyik ütközetben sem....lehet hogy fosott, középkorú balfaszokat kisebb rizikóval lehet verni.:))))

graycivil 2013.02.28. 13:11:56

"Gyorsulunk a lejtőn: drámai adatok

Bár Magyarország Európa gazdasági sikertörténete - állítja a miniszterelnök -, 2012-ben drámaian zuhant a beruházások mértéke, az utolsó negyedév pedig a lejtmenetben is kiemelkedően gyors volt. A Központi Statisztikai Hivatal ma kiadott adatai szerint 5,2 százalékkal estek vissza egy év alatt a beruházások."

stop.hu/gazdasag/gyorsulunk-a-lejton-dramai-adatok/1126732/

Hülyeország a Tündérmese és Rémálom határán inog... F.Y!DESZ

panelburzsuj 2013.02.28. 13:36:51

Uruguayban sem kakil mindenki fincsi mogyorókrémet.

Balt 2013.02.28. 14:46:50

Nos, vonjuk le a Baynau-projekt zárásaként a tanulságokat. :)
propeller.hu/itthon/2635090-median-magyarok-szerint-egyre-jobban

Balt 2013.02.28. 14:49:38

@Letícia: Téged is lehet látni? :)

Khal Drogo 2013.02.28. 16:05:01

Bizonyítottság hiányában az úgynevezett tábornokper összes vádlottját felmentette a költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények vádja alól csütörtökön a Kaposvári Törvényszék.

Az eljárás 2010. január 10-én a Katonai Biztonsági Hivataltól kapott információk alapján indult, egy parkolóban történt tettenéréssel kezdték meg az ügy felderítését. Összesen 19 gyanúsítottat hallgattak ki, közülük 18 vádlott lett. A gyanú szerint közel 200 millió forint értékben követtek el visszaélést. A vádiratban szereplő cselekmények tíz évre nyúlnak vissza.

A per január 30-án kezdődött, a vádiratot a Budapesti Katonai Ügyészség nyújtotta be. A vád szerint a dandártábornokok megállapodtak, hogy a honvédség beszállítóinak kifizetett közpénz egy részét visszakérik, és a cégek akkor juthattak hozzá a megrendeléshez, ha az összegből visszaosztottak.

A vád szerint a katonai vezetők bevonták az ügybe Fapál Lászlót is, aki a Gyurcsány-kormány közigazgatási államtitkára volt. Az eljárásban rajta kívül három dandártábornok, hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy szerepel.

---

Elszámoltatás.
MUHAHAAHAHAHAHAHAHAHAAHAHAHA

Khal Drogo 2013.02.28. 16:12:44

@ubul2000: Egyetlen egy ilyen nyugdíjat sem vettek el.
Beszélni beszélnek róla. Pl. én is szoktam arról beszélgetni hogy egy-egy hollywoodi színésznővel milyen jó lenne hemperegni. De ez nem jelenti azt hogy ez is meg is történt.
Kb. ilyen komolyságú a kommunista nyugdíjak elvétele is.

nyünyüge 2013.02.28. 16:15:02

@Khal Drogo:
A vicc az, hogy ebből megint korrupt tábornokokat védő komcsibírózás lesz, pedig ahogy olvasható, a katonai ügyészség vádelőkészítő munkája volt szakszerűtlen.
Talán a nagy igyekezettől, talán mert csak a vádemelésig volt fontos?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 16:33:37

@Khal Drogo:

S szerinted mindez összefügg a TV előfizetési díjjal, azaz adóval?

Khal Drogo 2013.02.28. 16:36:27

@nyünyüge: A lelkes fidesznyikeknek ismét ennyire futotta.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 16:45:02

@inreallife:

Az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy te túl sok mindenen meglepődsz, fiatal korod, ígv kevés élettapasztalatod, valamint korlátoltságod miatt.
Mindezek általad való kifejeződései pedig bizonyos jellembeli hiányosságokra is utalnak.

nyünyüge 2013.02.28. 16:45:33

@graycivil:

KOMLÓ | - Tudom, hogy ez nem egy hagyományos konfliktus-kezelési módszer, de elszakadt a cérna – mondja Kollár Tibor. Az a rokkant bányász, aki szerda este a lakossági közmeghallgatáson arcon ütötte Polics József polgármestert.

– Hallgattam, ahogy a polgármester úr azt ismételgeti, minden rendben és nincs mitől tartaniuk. Nem emlékszem pontosan, mit történt ezután, csak éreztem, hogy elborítja az agyam a köd, és arra gondoltam, most majd meglátod, hogy van mitől tartanod. Aztán elcsattant a pofon.

Kollár Tibor annak idején bányabalesetben sérült meg, a bányamentők hozták ki – kicsin múlott, hogy nem vesztette életét. Egészségi állapotát, munkaképességét korábban három kártérítési perben vizsgálták, és a legfelsőbb szintű orvos-szakmai szakértői szerv, az Egészségügyi Tudományos Tanács szakvéleménye alapján mindhárom perben jogerős ítéletben mondták ki, hogy rokkant; 2009-ben véglegesítették is.

"Vállalom érte a felelősséget, és a szakszervezetek által felkínált ingyen ügyvédi segítséggel sem kívánok élni"
Ennek ellenére tíz hónapja semmit sem kap az államtól. A 2011.évi CXCI. törvény ugyanis új ellátási formákat vezetett be, és kimondja, hogy az 57 év alatti III. csoportú rokkantsági nyugdíjasok nyugdíját 2012. január 01-től rehabilitációs ellátásként folyósítja.

(forrás: bama.hu)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 16:59:27

@6.Lenin:

"Miért tartsak el bankárokat, stb, akik abban (is) érdekeltek, hogy engem megrövidítsenek, megkopasszanak."

Mert ők uralják a világot a politikusokkal együtt, és így ez a törvény. Köteles vagy eltartani őket, ha dolgozol, ha vállalkozó vagy, ha alkalmazott akkor is.

Köteles vagy igénybe venni a "banki szolgáltatásokat".
Ahogyan persze szinte mindenki már is, aki legálisan pénzt keres.

"Azt is írtam, a lányom évfolyamtársa Hollandiában cseléd, pedagógus végzettséggel. Neki az felel meg, olyan életet szánt magának.

Az az orvos, aki elmegy nyugatra betegtologatónak, az meg azzal elégedett."

Az emberek nem azért végzik azt a munkát, amit, mert azzal elégedettek, hanem mert pénzt akarnak vele keresni.

Nagyon nagyon kevés ember van a világok, akinek a hobbija a munkája.
A többieknek megélhetés, pénzkereset a munka.
Eleve függő viszonyban van az alkalmazott a munkaadójától, ami már behatárolhatja az elégedettségének a mértékét.

"Még 1x, a munka, tanulás, azok eszközöd az egyén és a társadalom jólétének a magvalósításához. A cél a megfelelő életen van."

Így van, tehát nem ezektől az eszközöktől lesz elégedett, hanem ezek esetleges gyümölcseitől.

Már az ősember sem attól volt boldog, hogy naphosszat kergethette a szarvasokat, hanem attól, ha elejtett egyet, s így volt mit ennie.

Kevesen kergetnék csupán passzióból a szarvasokat naphosszat, ha a szájukba pottyanna a sült galamb.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 17:14:13

@livengood:

Nem az a demokrácia, amikor a rabszolga szabadon megválaszthatja, hogy melyik rabszolgahajcsár korbácsolja meg a lehetséges háromból.

Attól még, hogy megválaszthatod, hogy ki legyen a körzeted országgyűlési képviselője és melyik párt delegálja a többi képviselőt nem lesz semmi beleszólásod az országot érintő döntésekbe.

Az országgyűlési választás nem arról, hogy az ország közössége dönthet a közös ügyeikben. Nem dönthetnek.
Csak arra van némi korlátozott hatásuk, hogy kik dönthessenek helyettük, róluk.

Ha nem világos, írok példát.

Ha megnépszavaztatják, hogy legyen-e halálbüntetés (csak példa) vagy ne legyen és a többségi álláspont lesz megvalósítva az demokrácia.
Ha azt szavaztatják meg, hogy ki legyen az a pár száz ember, aki erről dönthet az nem az.
Az parlamentarizmus, "képviseleti demokrácia" azaz valójában oligarchia.

Ha a konkrét eldöntendő kérdésről szavaz és dönt a nép, az a demokrácia. Ha csak arról, hogy ki döntsön helyettük, róluk az nem az.

A parlament alkalmatlan a választópolgárok többségi álláspontjának a képviseletére. Ez szándékában sincsen.
Így a "képviseleti demokrácia" képtelen helyettesíteni, pótolni a valódi demokráciát. De mondom, nem is az a célja, feladata.

Így már érthetőbb?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 17:16:59

@inreallife:

Ha még sokat tanulsz és dolgozol választott új hazádban akkor talán egyszer még elérheted zsüli szintjét.

panelburzsuj 2013.02.28. 17:30:29

@Akitlosz:

Neked is szólok, nehogy tudatlan maradj:

Mianmarban sem kakil mindenki fincsi mogyorókrémet.

nyünyüge 2013.02.28. 17:44:33

@Letícia:
...Habonyék arra alapozták a védekezésüket, hogy azért került sor tettlegességre, mert a vádlott valójában egy trükkös lopás áldozata volt, illetve lett volna. Ez a stratégia azonban visszafelé sült el a Magyar Narancs szerint, a védelem ugyanis - egyebek mellett - egy hangfelvételre hivatkozott, amelyen a tetthelyről távozó Habony a gépkocsi biztonságát szavatolni hivatott diszpécserszolgálat egyik munkatársával beszél telefonon. Ez a felvétel azonban az erőszak megtörténtét támasztotta alá. A lopási kísérlet tényét nem sikerült általa bebizonyítani. A bíróság ugyanis a felvétel értékelésével együtt is tényként állapította meg, hogy "a konfliktus épp a vádlott közlekedési magatartása miatt alakult ki, ezt követte a szóváltás, a verbális sértegetés és kioktatás, a vádlott érthetetlen okból állt meg, és ment a sértettek után" - írja a lap.
A Magyar Narancs szerint a becsatolt hangfelvételen "egyértelműen a »leütöttem«, »visszaszereztem« szóhasználat szerepel, a vádlott maga nyilatkozott úgy, hogy az egyik sértettet leütötte"....
www.origo.hu/itthon/20130227-habony-arpadot-garazdasag-vetsege-miatt-probara-bocsatottak.html

2013.02.28. 17:58:40

@nyünyüge: szép eset ez. Tipikus magyar. Ez az ember csinált hülyét a honfitársainkból, hogy fülkeforradalmárok, meg harcoljatok és essünk nekik stb. Komolyan mondom, Orbán körül nincs egy épeszű, aki meg van, az elmenekült onnét.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=405065

Vitéz László 2013.02.28. 18:02:45

@nyünyüge: @Letícia: habony szakmunkásképzős papírral ad tanácsot a KORMÁNYNAK...
és erre aszondom hogy ő az egyetlen akinek papírja van arról hogy ért a kormányhoz

amugy intézik már a doktoriját... vszínű az "agresszióról és a tahóságról írja"
vagy lehet még a "hogyan fosszunk ki leggyorsabban és leghatékonyabban 1 országot"

amugy a fősulira nem tudggyuk hogy járt (iillettve járt volna) éretseggi nélül...
persze a höök mindent el tud intézni...

2013.02.28. 18:06:18

@Vitéz László: olvasd el a népszava cikket, látod majd: van érettségije, szakmunkása nincs! :))) Jó poén egyébként, hogy ért a kormányhoz! :)

korábban ulrike 2013.02.28. 18:12:35

Ez sem kevésbé érdektelen, bár tudom, minden ország más.

themonkeycage.org/blog/2013/02/28/the-italian-general-election-of-february-2013-deadlock-after-technocracy/

"This high level of disproportionality favouring the marginally most popular coalition highlights the fact that the designers of the current electoral law never expected a third large political group to emerge on the national stage."

("Ez a magas szintű aránytalanság [ti. a választási rendszerben- fordítói megj.], amely a marginálisan legnépszerűbb koalíciót kedvezményezi, rávilágít arra a tényre, hogy a jelenlegi választási törvény tervezőinek várakozásaiban soha nem szerepelt egy harmadik nagy politikai csoport megjelenése országos szinten.")

Olaszországban ez bekövetkezett, méghozzá a skála mindkét oldalán operáló politikai elittel való növekvő elégedetlenség - mondhatni, utálat - eredményeként.

Az olasz példa alkalmas arra, hogy lássuk, milyen opciókat lehet (még) számításba venni (persze más és más valószínűséggel), másrészt pedig arra is, hogyan térhet el a valóság azoktól a feltételezésektől, amelyekre építve egy adott politikai erő egy adott pillanatban látni vélt érdekeiből kiindulva kodifikálja a választási szabályokat. Az eredmény gyászos is lehet, nem is olyan könnyű politikai szakácsnak lenni.

inreallife 2013.02.28. 18:28:31

@Akitlosz: még mindig gagyi vagy akitlosz. meséld el már el a nagyközönségnek, hogyan kell egy közösségből lenyúlni 100 aranyat, és nem visszadni, amikor kiderül. vajon hányszáz vagy 1000 ember kérte, írta stb, hogy add vissza? mármint add vissza a magyaroknak, az államkincstárnak. nem tetted sőt, mint egy sértett kisgyerek először bujdostál, majd leléptél. én inkább ezt tartom gyerekesnek, ha már itt tartunk. pont ezért nem fogok meglepődni a koroddal kapcsolatban. bár lehetsz idősebb, de szellemileg alig nőttél ki a gyerekkorból. és mint írtam, nem annyinak látszol, mint amennyinek láttatni próbálod magad. nem elég nagynak meg felnőttnek lenni, annak is kéne látszani. na ez nem megy neked... ahhoz hogy komolyan vegyenek, ennél azért több kell. de továbbmegyek, ez a halvány lepkefing, amiben kakaskodni próbáltál is elég gyerekes. ott divat a faszhosszúság méregetése, meg a másikra licitálás. nőjj fel akitlosz írtam már egy párszor....

szoja122 2013.02.28. 18:51:49

@hoplita: Formál logikából 1-es.

Egy költői kérdés:

Mit gondolsz írnék ilyeneket akkor, ha én félnék?

Viszont azt tapasztalom, hogy az átlagember fél. Félti az állását, egzisztenciáját.

Nézd meg a statisztikát:

www.ksh.hu/munkanelkuliseg

panelburzsuj 2013.02.28. 18:51:57

@inreallife:

Te már tudod a legfontosabbat?

Guatemalában sem kakil mindenki fincsi mogyorókrémet.

6.Lenin 2013.02.28. 19:10:45

@Balt:

az 1ik kedvenc videóm. Érdemes megnézni.

www.youtube.com/watch?v=WBva2g3evGk

livengood 2013.02.28. 19:12:20

@Akitlosz:

"Nem az a demokrácia, amikor a rabszolga szabadon megválaszthatja, hogy melyik rabszolgahajcsár korbácsolja meg a lehetséges háromból."

Eddig egyet is értenék veled.

"Az parlamentarizmus, "képviseleti demokrácia" azaz valójában oligarchia."

Nos, ez volt korábban is a bajom. Számomra nyilvánvaló, hogy olyan kérdéseket amiket csak szakértelem, tudás birtokában lehet eldönteni, - ilyen az is, hogy legyen e halálbüntetés - demokratikus berendezkedés mellett nem szabad közvetlenül a néppel megszavaztatni. A demokrácia épp azért olyan nehéz kérdés, mert például az, hogy mi az amit csak szakértelem birtokában lehet eldönteni, nem egyértelműen meghatározható. Ez koronként, kultúránként más és más lehet.

A demokráciára nincs egy általános recept! Ezért nem lett Saddam után Irak demokrácia. Ha minden kérdésben mindenkinek szavazati joga lenne, nem demokráciát eredményezne, hanem anarchiát ami a despotizmusnak, az oligarcháknak, az önkény uralomnak kedvezne.

Halálbüntetést és hasonlókat csak diktatúrákban szavaztatnak meg a néppel, mert biztos a "siker". Az emberek néhány kérdésben tudás nélkül csak zsigeri indulataik szerint dönthetnek.

livengood 2013.02.28. 19:14:39

@Akitlosz:

A képviseleti demokrácia jelenleg a legdemokratikusabb megoldás. Tökéletlen, de nincs jobb.

6.Lenin 2013.02.28. 19:16:00

@panelburzsuj:

Nem jól alkalmazod. Nem minden esetben hasznos, csak azokkal szemben, akiknek szántam.
Bele van kódolva 1 vélemény.
Nem véletlenül írtam, de arra még nem jöttél rá, amint látom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 19:17:28

@panelburzsuj:

Nem szeretem a mianmari mogyorókrémet.

Az argentin zöld almát szeretem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 19:23:27

@Nemzetstratégia:

Az nyilvánvaló, hogy a különböző közvélemény mani... kutatók "statisztikai hibahatáron túl" mérnek egymáshoz képest.

Valószínűleg mindegyiknek megvan a saját jól bejáratott ezer embere, mint a TV műsorok nézettségét mérő cégeknek.

inreallife 2013.02.28. 19:28:00

@panelburzsuj: jaja, rég jártál erre, már vártalak vissza... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 19:30:06

@nyünyüge:

Nehezen hihető, hogy Együtt2014 népszerűsége 14%-ról indul, aztán leesik 7%-ra, aztán megint 14% egyik hónapról a másikra.

Balt 2013.02.28. 19:40:37

Alakul a "koala": :))
index.hu/belfold/2013/02/28/kigolyozna_a_munkaspartot_a_dk

Ez kész. Már-már a ME-castingra hajaz a sztori, aminek végén ugye (először) színre lépett Bajnai, és szépen elénekelték Együtt az Internacionálét. De az csak 2 hetes monstre műsor volt, most meg másfél évig kívánnak minket szórakoztatni... :))

panelburzsuj 2013.02.28. 19:42:29

@6.Lenin:

Tudásod közkinccsé tetted - innentől ne okoskodj, hogy ki mire használja.

6.Lenin 2013.02.28. 19:48:17

@panelburzsuj:

A véleményem írtam le 1 gondolkodásmódról.
Ne erőlködj panel.

aszekelyek 2013.02.28. 20:03:18

@Nemzetstratégia: ez csak a látszat. inkább dupláuzni akarják a számokat, mint felezni. ebben az esetben is nagyon nagy elővigyázatosságra intenék... Ahogy valószínűtlen a bajnainak hipp, hopp mért %, ugyanolyan irreális, hogy felezte a szocikét. Most az összesöprögetése folyik azoknak, akikről bajnai maga is beszélt. Az mszp-nek valóban nincs , sehogyan sem , annyi szavazója , amennyi önállóan elég lenne nekik. bajnai erről értekezett pontosan. Együtt, ha ő összeszedi azokat, akik semmiképp nem szavaznának se a szocikra, sem Orbánra , egy kvázi szadesz szerű és habitusú és elkötelezettségű alakulat már abba a pozícióba kerül , hogy velük esetleg , mint ahogyan az ezelőttiekben már néhányszor megesett. Ahogy a jobbikosok fele jobboldali, fele baloldali ideológiával is arra a pártra szavaznak, bajnai egy ugyanolyat csinálna. persze előadja a nagyon baloldalit is közben. A szegények jótevőjét. Csak a kezemet figyeljék , mert csalok.... mondhatná ő is , ahogyan fleto a lakossági fórumon. Na de a szemfényvesztést azért muszáj nyomni..

Megcáfolni nem nagyon tudjuk és összevetni sem volt mivel , mert mások nem mérték akkor. Ügyes...
De azt mondhatjuk , amit az Únió a magyar hiánycélról , többször is , hogy nem hisszük..:))

aszekelyek 2013.02.28. 20:17:20

@Balt: volt az inkább három is...
Képzeld el, ma meg mit hallok a piacon? nem, nem azt a kivit minősítik takarmánynak, amit a multik árulnak kis kosárban, alig nagyobb, mint egy dió és soha meg nem érik, inkább csak elrohad, hanem egy közepesen nagy, jó ízű, a vevők által is kedvelt kilós áron kaphatót. Fogyasztóvédők. Nem , nem elég , hogy rá van írva , hogy nem Magyarországon termett februárban.
A fogyasztót nem védi az meg semmitől mondjuk, főleg a magas áraktól nem. Spanyol és takarmánynak titulálta a kedves ellenőr. Már nem azért , de mit adjon a kis keresetű szülő télen a gyerekének ? HA mondjuk a tárolt magyar almácska már kicsit uncsi ? A mandarin meg ki van száradva, azért kár tényleg pénzt adni már ilyenkor. Kevés kivétellel. Nem tudja megfizetni azt , aminek darabja 100 forint. Megvédik őt attól, hogy alacsonyabb áron kaphatót vehessen ? Mondjuk a lányomék papgálya takarmányozva van mindenféle déli gyümölcsökkel is de még milyen állat ? Szted ?
Azon csak nevetek, hogy a narancsra is ki kell írni, hogy görög vagy spanyol vagy mi. nem tudják, hogy az sem terem itt? :) Csak a sajtóban van, ugyanazok az illetők termelik kb, akik Bástya elvtársat is el akarták vele kápráztatni. lenvászon ban gazdag országban meg gyapotot akartak termeszteni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.28. 20:23:48

@panelburzsuj: Lenin úgy vélekedik, hogy még Dombóváron se ízes mogyorókrém minden verbálkaki...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 20:28:51

@aszekelyek:

Felelőst akarsz?

Thomas Woodrow Wilson az Amerikai Egyesült Államok 28-ik elnöke.

1913-ban hozatta meg a Federal Reserve Act nevű törvényt, amelyik létrehozta a FEDet.

Bizonyára már Neked is feltűnt, hogy erre az intézményre olyan formulával hivatkoznak a magyar újságírók, hogy "az amerikai jegybank szerepét betöltő FED".

Azaz hiába van benne a nevében a Federal ez nem egy állami cég. Magánbankok szövetsége. Na és az amerikai állam rájuk ruházta a pénzteremtés jogát. A többit képzelheted.

Mivel az ő országuk jelenleg a világ legbefolyásosabb országa és az ő valutájuk a világ első számú tartalékvalutája, így lényegében ők a Föld legbefolyásosabb pénzügyi emberei.

A többi ország és Nemzeti Bank egyszerűen nem tehet mást, minthogy alkalmazkodik a rendszerhez és követi őket.

Ha a FED rontja a dollárt - ás rontja gőzerővel - akkor abból mindenhol a világon inflációs hatás lesz a dollár a világgazdaságban betöltött szerepe miatt.

Amíg nem létezett a FED, addig gyémánt kemény volt a dollár, kivéve az Észak-Dél háború 4 évét, de azután gyorsan visszaerősítették a dollárt a háború előtti szintre - amióta létezik a FED folyamatosan, és egyre gyorsuló ütemben romlik. Először csak csökkentették az arany fedezetet, aztán korlátozták, végül teljesen megszüntették.

A pénzteremtés joga óriási hatalom. nem is tud vele nem visszaélni sem bankár, sem politikus, túl nagy a kísértés és túl egyszerű véghezvinni.

Ezért volt jobb az aranypénz, mert ugyanez a kísértés a bankárok és politikusok részéről ugyan ugyanúgy megvan, de az aranyat azért nehezebb előállítani, és nehezebb csalni vele.

1 kg arany az mindig 1 kg arany és mindig ugyanannyit ér aranyban.

Szóval a lényeg, hogy a FED az amerikai legnagyobb magánbankok érdekeit képviseli, pénzteremtési joga van, és mivel a Föld legbefolyásosabb országa áll mögötte így a szándékait az egész világra rá tudj kényszeríteni elég jelentős mértékben.

No nem mintha amúgy a politikusokat félteni kellene, ha náluk a pénznyomda kulcsa.

Az ember már csak ilyen csaló.

Kísérletek igazolják, hogy már az összes kisgyerek csaló, ha nem tart a lebukástól, büntetéstől és túl nagy a kísértés a csalásra.

Óvodásoknak csokit ígértek, ha egy karikát pár méterről rádobnak a célra, de nem léphetik át a dobóvonalat.
Aztán magukra hagyták őket.
Volt aki először próbálkozott, próbálkozott, de aztán miután belátta, hogy nem megy neki odament a célhoz és rátette a karikát, aztán persze várta a csokit, míg mások nem is kísérleteztek, rögtön a csalást választották.
Olyan kisgyerek egyetlen egy sem akadt, amelyik belenyugodott volna, hogy nem tudja teljesíteni a feladatot és inkább lemondott volna a csokiról.

Na pontosan ilyenek a felnőttek is. Ha egyszer hatalmukban áll a politikusoknak, bankároknak pénzt gyártaniuk a semmiből büntethetetlenül, akkor ugyan mi tarthatná vissza őket ebben? Munka és teljesítmény nélkül juthatnak hozzá a tömegek által előállított javakhoz.

Bár az összes Nemzeti Bankokról szóló törvény a világon elvileg az árstabilitás elérésére kötelezi a jegybankokat, valójában éppen az ellenkezője történik. Állandósult a pénzrontás. S ennek "hasznában" persze egyetértenek a bankárok és a politikusok, hiszen ők osztoznak rajta.

A politikusok mindig többet akarnak költeni az adóbevételeiknél, s a hiány fedezésére a kettő legáltalánosabb módszer az államadósság folyamatos növelése, és a pénz folyamatos rontása.

A semmiből teremtett fedezet és teljesítmény nélküli új pénz forgalomba hozatala ugyanis csökkenti a már forgalomban lévő összes pénz értékét, azaz egyfajta a pénzre kivetett adó, dézsma, de adószabályok és adószedők nélkül.
Úgy veszik ki az emberek zsebéből és bankszámlájáról a pénzt, hogy ők ezt észre sem veszik, hiszen a pénz ott marad, csak éppen már nem ér annyit.

Szóval a bankárok és a politikusok kapzsisága és hataloméhsége a magyarázata a jelenlegi rendszernek, s annak minden gondjának is.

A pénz értékét amúgy persze könnyű lenne stabilan tartani, akár évszázadokig is, ha nincsen háború, ennek haszna a gazdaságra és az emberekre nézve felbecsülhetetlen, de egy ilyen tisztességes rendszerből a bankároknak és a politikusoknak nem származna anyagi hasznuk.

Képzelj el egy olyan világot, ahol mindegyik állam megél az adóbevételeiből - vagy annál kevesebből, mert ó micsoda fertő tartalékol is! - sőt amennyibe szükséges még az adóbevételeinek egy részéről is lemond, ha az szükséges a pénz értékének a stabilan tartásához!

Hát ilyen világ nem mostanában lesz, de hogy az adófizető emberek tömegeinek ez hasznosabb lenne az egyértelmű.

Az így vagy úgy az államból élőknek már nem annyira.

A lényeg a lényeg, amerikai bankárjai és politikusai az elsődleges felelősök.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.28. 20:29:08

@Letícia: ez a H. Árpi 1 harcművész?
Beszarok.
Megvert 1 kerti törpöt?

Vitéz László 2013.02.28. 20:30:35

@Hepci: 2006-ban

a NER hírek lassan szívárognak... az éterben...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 20:33:18

@Nemzetstratégia:

Kitűnő helyzetelemzés.

Egy jó vezér tájékoztat, beszédet mond, és nem senkiházi provokátor újságíróknak magyarázkodik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 20:35:21

@aszekelyek:

Remélem én is!

Ne élősködjön a magyarokon, ha már az angoloknál cselédkedett aktív korában!

:-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 20:38:53

@korábban ulrike:

Nem biztos, hogy így jó, és nem fordítva.

Mit ártottak azok a szegény szerencsétlen vaddisznók?

6.Lenin 2013.02.28. 20:41:50

@Hepci:

Majdnem rátapintottál, kikre is gondoltam.
Szerintem jobb lesz tisztázni...

szóval azokra a dombóváriakra gondoltam, ,akiknek semmilyen kaki sem ízlik, amelyik dombóvári, de bármilyen kaposvári kakit megennének, mert az nyugatabbra van.

A belinkelt cikk után ezért írtam, hogy Kaposváron sem mindegyik fincsi, kár ácsingózni utána.

Ilyen a mindig más kakijára ácsingózók gondolkodásmódja.
Elhitetik magukkal, hogy minden esetben csak jobb lehet, ha nyugatabbra bűzlik a vackától.

Vannak itt is néhányan, ezzel küszködve. Azt már ne akarjátok, hogy felsoroljam, kikre is gondolok.
Annyira nem érdekel, + tiszteletben is tartom a véleményszabadságot. Csak tettem 1 rövid megjegyzést róluk.
Lehet rajta tovább rágódni.
Mi volt ebben bonyolult?

panelburzsuj 2013.02.28. 20:43:29

@Hepci:

Sőt!

Elárulom neked, hogy még Döbröközön sem kakil mindenki fincsi mogyorókrémet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.28. 20:52:48

@panelburzsuj: látod, ezért nem kértem ma desszertet vacsorához.
Persze, nem Döbröközön, hanem Poroszlón.

Leninnek gondja van veled... szűk 100 éve ilyenkor bekakiltál volna...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 20:53:19

@szoja122:

Köszönöm szépen.
Mindig jó látni, hogy akad aki érti és megérti.

1. Demokráciában nem kell minden apró döntést megnépszavaztatni, csak a legfontosabbakat. Azt pedig, hogy mi ennyire fontos ugye szintén a nép döntheti csak el.

2. Te úgy látod, hogy más rendszerekben, például a mostaniban "jó" sőt jobb döntések születnek?
Akkor miért váltják le az összes kormányt 4, legfeljebb 8 év után?

Nekem egyáltalán nem tűnik úgy, hogy pár száz szigorúan pártérdekeket követő ember döntései minőségileg jobbak lehetnének, mint a több millió ember kollektív bölcsességéből született döntések.

De ennek végleges eldöntéséhez hosszabb tapasztalati időszak lenne szükséges, és ilyen még nem volt.

Svájcban sokat népszavaznak és sokkal sikeresebb és jobb helynek is tűnik, mint a kormányfő a legfőbb döntéshozó jellegű országoknál, mint amilyen Magyarország is.

Szóval a demokrácia valóban lelassítja a döntéshozatalt, de cserében biztosítja azt, hogy az ország olyan irányba menjen, ami valóban a többség szándéka.

A mai rendszert ezt nem tudja, és énszerintem a döntések minősége, jobbsága is megkérdőjelezhető.

6.Lenin 2013.02.28. 20:57:00

@panelburzsuj:

Minden áron ki szeretnéd harcolni, hogy közéjük soroljalak?
Küzdj még 1 hangyányit.

Vitéz László 2013.02.28. 20:58:16

@Hepci: Lenin fél, lenin félt, lenin félni fog,

kétharmados zombik nyelvén:

lenin 1/2, lenin 1/2t, lenin 1/2ni fog !

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.28. 21:01:03

@Vitéz László: nem hiszem, de ha kell, majd megvédi őt a habonyárpi-fideszrambó.

Lehet, hogy azért szakítottak Zsókával, mer' adott neki 1 akkora pofont, hogy az 1ik melle átcsúszott a hátára.
[A másik lehetséges okot, nevezetesen hogy Zs ne akart volna sz*pni, kizárhatónak vélem.]

aszekelyek 2013.02.28. 21:03:18

@szoja122: egyébként és az utolsó szavazásig így volt. Kár is volt ezt egy ilyen kétes dologgal devalválni. @Akitlosz: ezt tudom, már a des-et, de a többit nem képzelni akarom. Pld az európai pénzekre hogy tudták rátenni a mancsukat? Hogy ők a pénzpiacok néven úgy manipulálják az árfolyamokat: Az egy dolog, hogy magáncég de milyen hatalmat és ki adott nekik európaiakon, na ezt szeretném én kitudni. Az amerikai tulajdonú európai bankok , odáig eljutottam. Mindenki olyan korrupt, vagy ostoba volt, hogy hagyta ezt ? VAgy erre ment ki minda két világháború? Ha csak úgy nem. Hogy azután ők fújják a passzát szelet de mindenkinek... Eléggé hományban vannak ennek a részletei és az intézmények és azok jogkörei az átlagemberek előtt. Kik és hogyan is gyakorolják valójában felettük a hatalmat. úgy, hogy soha nem láthatóak persze .

A jegybank akkor a FED-től nem független? :))

Vitéz László 2013.02.28. 21:03:36

@Hepci: így van...

haboni árpy az egy pöcs... végtelen nehéz elviselni...
szerintem önmagát sem bírja... ezért vetkőzik ki önmagából...

amugy a tipikus fidesálat...

csak nehogy karambolozzon lázerjankóval...
na annak nagy harc lenne a vége...
a két nagy álat öszecsap... telepjárók egymásnak feszülnek...

inreallife 2013.02.28. 21:09:03

@Akitlosz: bukta, mármint van 15 ledolgozott évem magyarországon, úgyhogy a világ végén is megkeresnek, hogy átutalhassák a nyugdíjamat. legalább lesz fedezete az unokáim zsebpénzére, kb annyit ér majd...
de a legtutibb az lenne, ha európában az összes államban ledogozott évet vennék figyelembe, és aszerint kapnék nyugdíjat. angoloknál 30 év munkaviszony kell a nyugdíjhoz, természetesen onnantól mégtöbbet tudnék félretenni...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.28. 21:09:22

@Vitéz László: képzeld el a vérfagyasztó harc kezdetét: egyetlen rúgással kölcsönösen megsemmisítik a másik lézerblokkolóját. :)

6.Lenin 2013.02.28. 21:10:49

@Akitlosz:

"1. Demokráciában nem kell minden apró döntést megnépszavaztatni, csak a legfontosabbakat. Azt pedig, hogy mi ennyire fontos ugye szintén a nép döntheti csak el."

Bocs, de ezt még eddig nem tudtuk tisztázni, mindig kikerülted a kérdéseimet.

szóval, miként zajlana ez a gyakorlatban?

Kik döntenék el a fontossági sorrendet? Őket kik választanák? milyen módszerrel?

A parlamentnek csak végrehajtó szerepet szántál, tehát ők nem dönthetik el. a kormány sem, hiszen ők csak végrehajthatják a nép döntését.

Mondjuk én felteszek 1 kérdést-> népszavazunk róla, hogy fontos-é, aztán népszavazunk róla, hogy tényleg nészavazzunk-é róla. Amennyiben nem, nincs népszavazás, elővesszük Földönfutó J. kérdéseit. aztán Porbafingó Jenő kérdései jonnek. Az arányosság betartása végett megvizsgáljuk Lottyadt Matid népszavazásra szánt ötleteit is, + özv. Kiszáradt Rozáliáét is.

Idő, pénz rengeteg. 1x csak a végére érünk. Vagy egész nap netezünk, hogy olcsóbb legyen.

Így gondolod?

aszekelyek 2013.02.28. 21:15:43

@Letícia: tudod letikém, mi akkor sem féltünk, amikor feriék, szdsz -verette, üttete az ellenzéket. A vétlen, földön fekvőket. Akkor mondta feri, hogy nem akar éhséglázadást, mert attól , akkor ő félt. Ki ne találja senki, hogy akkor nem voltak ugyanilyen szegény, kilátástalan, még közmunkához se jutók , rengetegen.! irgum, burgum. Az ilyesmitől egyébként haszontalan félni. ellene kell tenni. Az hoz jobbat a valóban szűkölködőknek. Ha valki ideírja sokszor, hogy jujdefélünk , most a legjobban , attól se hús , se zöldség , sem semmi nem lesz azoknak a szükölködőknek az asztalán. lehetőséget viszont a kormányok dolga adni és annyit, amennyit ez a kormány, olyan formában, munkával teremtett betevőt, egyik állítólag baloldali sem adott. legalizálták a megélhetési lopást. Közben elsétáltak a kisebbségre fordítandó 100 milliárdocskával valakik. Még viccnek is rossz, azért is, meg a közmunka lehetőségéért is orbánra vicsorítani. jellemzően nem is azok az érintettek teszik, ha figyeltél, akik azáltal jutnak valamihez, munkával, termesztenk vagy keresnek pénzt, hogy ne legyen éhséglázadásra ítélve a családjuk. Felnőtt lány vagy Letikém , biztosan fel tudod fogni a tényleges különbséget a megélhetési bűnözés legalizálása és a munkával ételt , rezsire valót teremtés közt , az óriásit. Ha egy percre csak a tényeket nézed. HA valóban a szegénységben élőkről beszélünk. nem az uszító propagandának hódolunk.

6.Lenin 2013.02.28. 21:15:47

@Vitéz László:

Kapsz te valakitől normális táplálékot?

Mindig kedveltem az önként jelentkezőket.

aszekelyek 2013.02.28. 21:28:32

@Hepci: olvastam az origo cikket, és nem vagyok meggyőzve. Ahogy a bíróság sem volt. véletlenül egy köpésre lakom a helyszíntől. igen necces az a történet. Különösen, hogy ennek a párnak már egy másik autós hölggyel is van ügye a bíróságon, akit ők bántalmaztak. VAlamint idézik ugyan, hogy azt mondta, hogy leütötte és visszaszerezte. mit?? Azt nem írják. Csak azt, hogy trükkös lopás áldozat lett őszerinte. hiányos és bibis ez a sztori. Akáthogy is nézem. A magyar narancs által közölt részeinek részei vannak az origón. Gondolom van, ami lényeges de nincs leírva. Pld., hogy mit szerzett vissza és miért kellett visszaszereznie. Aztán a szóváltás is, nincs részletezve. Ez egy olyan kereszteződés, ahol lejtőn jönnek le az autók és ott mindenképp le kell lassítaniuk. Ahol a gyalogosok is szoktak közlekedni de körül kell nézni. nem zebra. Pár lépés, kis keresztutca, egyirányú lefelé a Monda utca. Azután lehet becsorogni a sorba a Szilágyi E. fasorra.
Ott senki nem lép körülnézés helyett le a járdáról, amennyiben nem akar bajt. A visszaszólás vagy más tett okozhatta éppen azt, hogy kiszállt és szóváltásba keveredett velük , valamint valamit vissza kellett szereznie. Gondolom, ehhet kellett tettlegességhez folyamodnia. Az autó nem az ővé volt . Éppen azért hívhatta az autó biztonságáért felelős diszpécsreket. Arról a felvételről is csak kivonatos , kiragadott idézeteket olvashatunk, mindkét idézett sajtótermékben.

Pöttyös egy kicsit ez a nagy dérrel , durral előadott lejáratókampány. De hogy mit kellett visszaszereznie, az lenne kulcskérdés de éppen azt nem írják ! Szóváltásba bent ülve is lehet keveredni. Valami még történt , amit nem nagyon bontottak ki. Ahogy szokták. A teljes igazságot. Pl. meg aztán ez a pár még bántalmazott is egy fiatal nőt. Szintén autóst. Mintha erre volnának ráálva.

aszekelyek 2013.02.28. 21:35:46

@Akitlosz: hogy is volt, amin annyira megsértődtek? média terroristáknak nevezték őket.. már a senkiházi provokátor újságírónak becézetteket. A szakma szégyenei. Szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 21:45:39

@inreallife:

Azt hiszem gyökeresen ellentétes vélekedésünk van a gyerekes és a felnőttes viselkedésről, így egymáséról is.

Alapvetően úgy szoktam hozzá(d) állni a hozzád hasonló alakokhoz és másokat jellemezni akaró irományaikhoz, hogy saját magukból indulnak ki, és akkor is mindig csak magukat minősítik, amikor másokat akarnak minősíteni.

Szóval hálás köszönet, amiért ilyen alaposan bemutatkoztál.

De ha nem tudsz hozzászólni a témákhoz, akkor javaslom inkább kerüljük a kommunikációt, bár sok reményt nem fűzök hozzá(d)!

Ha nem, akkor pedig javaslom vegyél órákat zsülitől, mert neked még a trollkodás sem igazán megy.

Velem nem szúrsz ki, ha végleg nem vagy képes viselkedni figyelmen kívül hagylak aztán annyi.
:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.28. 21:46:10

@aszekelyek: nem különösebben érdekelnek a részletek, de abban biztos voltam, hogy nem leszel meggyőzve.
Egészen addig, amíg mondjuk habonyárpi nem áll sajtófőnöknek Bajnai Gordon mellé.
Akkor azonnal meg lennél győzve a bűnösségéről.

aszekelyek 2013.02.28. 21:53:37

@Hepci: biztosan a bíróság is erre várt...

aszekelyek 2013.02.28. 21:56:25

@Hepci: arról sem én tehetek, más sem, hogy úgy alkotsz véleményt, hogy kapod készen, nem pedig tájékozódsz , kellőképpen. estleg az előítéletedre hallgatsz. ha aszongyák róla, akkor biztosis, hogy mindenkit megtámad és egy állat... Szegény BAyer , tik meg itt állatozhattok, ugye, Ha Habonyról van szó és nem sikoltozik senki! gratulálok.

Khal Drogo 2013.02.28. 22:03:17

@inreallife: Magyarország a nyugdíjat kérni kell. Hivatalból senkinek sem állapítanak meg nyugdíjat.
Ha később eszmél valaki, az ellátást 6 hónapra vissza lehet megállapítani. Tehát aki valami miatt 2 évvel később ébred rá hogy nyugdíjba mehetett volna és kitölti gyorsan a nyomtatványt, akkor bizony elbukott 1,5 év nyugdíjat.

Khal Drogo 2013.02.28. 22:05:32

@aszekelyek: A férfi összeverte a feleségét, hasba rúgta, de jött Habony Árpád és leütötte a rohadékot. Igazából ez történt. Ugye?

panelburzsuj 2013.02.28. 22:06:18

@aszekelyek:

Sej, Hahabonyban

sem kakil mindenki fincsi mogyorókrémet.

ubul2000 2013.02.28. 22:10:48

@panelburzsuj: És Burmában? Kóstoltad már?

Khal Drogo 2013.02.28. 22:12:31

@inreallife: Szóval neked kell majd megkeresned a magyar államot. Egyébként jó hírem is van, az áltad olykor fikázott EU lehetővé teszi hogy összeszámítsák az éveidet, ezt az EU-s jog szabályozza.

Ha van 1 év nyugdíjad minimum és van 30 éved összesen bármelyik EU-s országokban, akkor jogosult vagy angol nyugdíjra is.

PL: Betöltöd a 65 évet ( ez jelenleg a legtöbb EU-s országban a korhatár ) és van 10 magyar, 10 német és 10 angol időd.

Ekkor kapsz nyugdíjat
- Magyarországon
- Németországban
- Angliában

Minden ország kiszámolja a saját szabályai szerint a nyugdíjat, amikor csak a hazai szolg időt veszik figyelembe. Nos így sehol sem vagy jogosult semmire.
DE - Az EU-s rendeletek előírják az összeszámítást.
Minden ország kiszámolja a 30 évedre a nyugdíjadat és annak kifizeti a a harmadát ( mivel mindenhol 10 évet dolgoztál a példa szerint ).

Ha nem lenne EU, akkor nem kapna a példában szereplő ember nyugdíjat sehonnan. Így hogy van EU, mindhárom országból kap nyugdíjat.
Nem mindegy.

Persze feltéve ha a pártod, a Jobbik nem lépteti ki az országot az EU-ból. Ekkor Anglia és Magyarország sehogy sem számolja össze a szolgálati időket.

panelburzsuj 2013.02.28. 22:12:59

@ubul2000:

Mianmarban.

Má volt, nem figyeled elég alaposan az írói munkásságomat.

Vigyázz, mer megsértődök!...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 22:15:00

@livengood:

A halálbüntetés szakmai kérdés?
Milyen szakma kérdése?

Ha feltesszük, hogy igazad van, akkor az a pár száz parlamentben ülő ember az összes szakma összes kérdéséhez ért, hogy minden ország dolgában ők és csak ők dönthetnek?

Ők ugyan mitől értenének hozzá jobban, amikor
1. Ott sincsenek a parlamentben. 20-30 képviselő kíváncsi a részletes vitákra, a többi azt sem tudja miről szól egy törvényjavaslat.
2. Néha az a képviselő sem tudja, hogy miről szól a törvényjavaslat, aki benyújtotta.
S ők hoznak megalapozottabb szakmai döntéseket az összes szakmában? Na ne vicceljék!

"Halálbüntetést és hasonlókat csak diktatúrákban szavaztatnak meg a néppel, mert biztos a "siker". Az emberek néhány kérdésben tudás nélkül csak zsigeri indulataik szerint dönthetnek."

Mert mit is kell ehhez a döntéshez szakmailag tudni?

Légy szíves zavarj le itt egy halálbüntetés szakmai gyorstalpalót! Köszönöm szépen.

Aztán meg az a nagyon nagy gond ezekkel a szakmai kérdésekkel, hogy egyik nagy tudós szakértő ezt mondja, a másik meg azt. Lásd például jogászok, közgazdászok.
Pedig egy osztályba jártak az egyetemen.

Az, hogy egy ország milyen legyen, milyen országba éreznék magukat a legtöbben a legjobban nem szakmai kérdés, hanem közakarat kérdése.

Ha csak egy szűk réteg dönthet ott fent, akkor olyan államot hoznak létre, ami elsősorban nekik jó. S úgy is vezetik.

Ezen pedig semmilyen választgatás, cserélgetés nem segít.

A demokrácia azt biztosítja, hogy az ország olyan legyen, hogy az a többség véleményének megfelelő legyen.

Az olyan országok, amelyekben a döntéseket csak pár száz fő hozza erre képtelenek.

Amúgy ha figyeled a világtörténelmet pár kanyarral és vargabetűvel a döntéshozók köre szélesedett.

Miért gondolod, hogy ezt a történelmi folyamatot be kellene fejezni pár száz főnél?

De igazából nem a döntéshozók száma, köre fontos, hanem a döntéseik.

Mindegy, hogy egy teljhatalmú király, kis tanács, parlament vagy népszavazás hozza a döntéseket, ha azok a köz többségének a javát szolgálják, így gondolja a köz többsége.

Ugyanígy fordítva is. Mindegy hányan döntenek, ha az rossz döntés.

Viszont egyértelmű, hogy több az esély a köz többsége számára jó döntéseknek, ha a döntéseket maga a köz hozza, és a többség álláspontja érvényesül.

Egy egyeduralkodó, egy parlament ugyan honnan is tudhatná, hogy mit is szeretne a köz többsége?

Titkosszolgálatokat tartanak fent, illetve közvélemény kutatókat, de ezek csak szűk, szűrt és torz képet adhatnak.
Mert a hatalmat persze mindig minden rendszerben érdekli, hogy mit gondol róla a nép.

A köz többségének valódi véleményét bizonyos kérdésekről csakis úgy lehet megtudni, ha azt a szavazófülkében jelölhetik be titkosan.

ubul2000 2013.02.28. 22:16:58

@livengood: Bocs, hogy közbeszólok, de érvelésed eleve megbukik az alábbiakon:

"A demokrácia épp azért olyan nehéz kérdés, mert például az, hogy mi az amit csak szakértelem birtokában lehet eldönteni, nem egyértelműen meghatározható. Ez koronként, kultúránként más és más lehet."

Abból indulsz ki, hogy a képviselők értik azt amit megszavaznak.
Ez totális tévedés.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 22:20:48

@livengood:

Egy rendszer a sok közül, de nem demokratikus, mert nem a többség dönt, hanem csak egy nagyon szűk réteg.

Azt pedig, hogy nincsen jobb nyilván a rendszer fenntartásában érdekeltek mondják érdekből.

Egy rendszert a döntéseinek minősége, a közvélemény elégedettsége, vagy éppen elégedetlensége minősít.

Az a jobb rendszer, amelyikben több az elégedett ember.

Ez simán lehet akár egyszemélyes diktatúra is.

Az, hogy pár pártmaffia pár száz embere a hatalomért versengve dönt az ország dolgában önmagában még semmiféle nincsen jobbságot, jobb döntéseket nem garantál.

Khal Drogo 2013.02.28. 22:22:32

A képviselőknek fogalmuk sincs miről szavaznak. Bemondják a törvényjavaslat számát - T1341-es!!!!
A frakcióvezető pontosan tudja hogy ez micsoda ( gondolom le van neki írva ) a többi képviselőnek fingja nincs róla. Ekkor a frakcióvezető vagy más kinevezett ember elkurjantja magát hogy IGEEEEENNNN v. NEEEEEEM. A frakció pedig odafigyel és szavaz. Ezért ülnek egy tömben a képviselők.

Ez után jön a következő, a T1560-as. Erről sincs fogalma senkinek micsoda. Jön a kiabálás és a szavazás.

Így működik a Parlament.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.02.28. 22:31:01

@Balt:

Van nagyobb gond is.

Egy Suzuki csomagtartójában elférne a nemzet aranya:
index.hu/gazdasag/2013/02/28/aranytartalek/

kep.cdn.index.hu/1/0/390/3904/39047/3904752_4289a5602b627996aadcf59fa5868213_wm.jpg

De még ezt sem képesek Magyarországon tárolni.

Khal Drogo 2013.02.28. 22:31:18

Sőt továbbmegyek. A képviselők zöme, nagy része semmi nulla ember, fogalma sincs azokról témákról amikről dönt. Feltehetően a szöveget sem képes értelmezni, de el sem olvassák azokat.
Megélhetésből vannak ott, semmi másért.
Operaénekesek, kiérdemesült orvosok, botcsinálta vállalkozók és exsportolók. Ezek döntenek szakmai kérdésekben, persze csak papíron. Valóságban a frakciót irányító pár ember dönt, ők konzultálnak olyanokkal akik már képben vannak ( vagy nem ).
A többiek feladata a szavazógép kezelése.

A képviselők rengeteg olyan törvényt hoznak, amelynek a tartalmával nem értenek egyet ( ez azért sem okoz gondot, mert ugye nem is ismerik a tartalmukat ).

Ez Magyarországon a Parlament. Egy színjáték. Egy bábszínház.

korábban ulrike 2013.02.28. 22:36:05

@Hepci: Az áldozat tévedhet, a rend őre is (pláne, ha gumival lő), az ügyész is, a bíró is. Csak aszekelyek nem. Ezt fogadd el. Ez a premisszák premiszája és az axiomák axiomája.
P.S. Ezt a gumival való lövést nem kell félreérteni.

Balt 2013.02.28. 22:37:24

@Akitlosz: Ez gondolom így van Surányi MNB-elnöksége óta.

korábban ulrike 2013.02.28. 22:38:34

@manyike: Nem keveslem, de van kanalam a párhuzamokra.

korábban ulrike 2013.02.28. 22:46:13

@Khal Drogo: "Egy színjáték. Egy bábszínház."
Azt azért lehet élvezni, mert van benne kellem és báj. Például, mikor László Vitéz palacsinta sütővel veri a patás ördögöt. A Házban patás ördögök sincsenek.

6.Lenin 2013.02.28. 22:46:17

@Akitlosz:

"A köz többségének valódi véleményét bizonyos kérdésekről csakis úgy lehet megtudni, ha azt a szavazófülkében jelölhetik be titkosan."

Miért lenne a valódi?
Mielőtt bemegy a fülkébe , előtte legalább 1 millió módon lehet befolyásolni a szavazó képessége/érdekei szerint. Akkor is lesznek olyanok akik el szeretnék érni, az ő kérdése nyerjen, mert az érdekei azt kívánják.
Ha 1 képviselőről nem tudod elképzelni, hogy minden kérdésben szakértőként dönt, miért feltételezed ennek ellenkezőjét mondjuk 1 alap iskolát végzett szavazóról?
Nem elképzelhető, hogy mások befolyása alatt döntött úgy, ahogy? A többségi döntés valóban a többség valódi érdekeit jelenti? Vagy mások által befolyásolt többséget? Semmi nem zárja ki ezt a lehetőséget a te rendszeredből sem. Éppen úgy megtévesztő lehet, mások által irányított, látszólag mindenki számára előnyt ígérő kérdésfeltevés. Hiszen nem lehet mindenki, mindenben szakértő, ahogy a képviselőről sem tudod elképzelni.

Szerintem 1 problémával küzdesz ebben a kérdéskörben...

Nem tudod elfogadni, hogy mások képesek elfogadni olyasmit, amit te nem. Ezen kellene túllépned,szerintem.

Másban rejlik a megoldás.
Szerintem.

panelburzsuj 2013.02.28. 22:49:00

@Khal Drogo:

Ne hagyd félbe: a frakciókat irányítók is semmi nulla emberek! ... :)

Sajnos : nem így van. A fazonok nem kis része polgármester, aki a saját kisebb-nagyobb szemétdombján nagyon is pontosan eltájékozódik, és igencsak hatékony lokális manipulátor.

6.Lenin 2013.02.28. 22:52:03

@Khal Drogo:

És Porbafingó János minden népszavazásra feltett kérdésre tökéletesen tudja a helyes választ?

Mi van, ha 1 általa tisztelt/okosabbnak tartott személy majd előtte elmondja neki, hogyan is szavazzon?

Ez miért lenne kizárható?

Ott nem lesznek majd a kisebbségben maradók közt olyanok, akik majd kétségbe vonják a döntést? Akkor is lesznek, hiszen soha nem lesznek sem a lehetőségek, sem az érdekek egyformák.

6.Lenin 2013.02.28. 23:07:17

@Akitlosz:

Beleszóltál a concret-tal folytatott véleménycserénkbe, de talán nem olvastad el, amit neki is ajánlottam.

Talán 1 részlet tanulságos lehet a számodra is ebben a rögeszmédben:

"Egyre több tény utal azonban arra, hogy a DNS-ünk alapvető szerepet játszik a viselkedésünk és a vélekedéseink - közte a politikai attitűdjeink - kialakításában. A kérdés tehát inkább az, hogy mi a szociológiai és az öröklött tényezők aránya. Az utóbbiak dominanciája esetén megspórolhatnánk az általános választásokat, elegendő lenne a választópolgárok genetikai profilját megállapítani, s egy számítógép kidobná a szavazati arányokat."

ebből is kiemelve:

"....megspórolhatnánk az általános választásokat, elegendő lenne a választópolgárok genetikai profilját megállapítani, s egy számítógép kidobná a szavazati arányokat."

http://www.mdbio.info/#!boldogkoi-politikai-genetika/c24qf

Vitéz László 2013.02.28. 23:07:47

@Akitlosz: ez egy xar cik... rosszat írtak

a magyar nemzet aranya nem egy suzuki csomagtartójában
hanem egy lexus, vagy Q7 es KESZTYŰTARTÓJÁBAN is elfér...

és akkor megy is forint testvérei után az arany offshore...

2013.02.28. 23:28:15

@Hepci: kendóbajnok hu.wikipedia.org/wiki/Kend%C3%B3
afféle szomorú szamuráj...:D

Nos, mókás, szerintem ő maga a kerti törp. :)

Blogger Géza 2013.03.01. 02:17:58

@Akitlosz: Attól, hogy ülsz egy kupac aranyon, érezheted jobban magad, de sokkal több haszna valójában nincs. Viszont szép lassan kiderül, hogy az utolsó dollárkötvényünk micsoda biznisz volt, valójában még az IMF -hitelnél is olcsóbb. És jóval alacsonyabb a hozama a Bajnai idején kibocsátott dollárkötvény hozamánál is.

"az IMF mindössze 0,09 százalékos "alapkamatot" határoz meg. Azonban a szervezet szabályai szerint, ha egy ország hitelt kér, akkor erre automatikusan 1 százalékos felár tevődik, vagyis a legkedvezőbb IMF-hitel kamata is 1,09 százalékról indul. Azt is figyelembe kell venni azonban, hogy ha egy ország túllépi IMF-kvótájának 300 százalékát, akkor az afeletti hitelre automatikusan további 2 százalékos kamatot számít fel a Valutaalap. Magyarország jelenleg a kvótája 374,61 százalékánál jár a szervezet honlapján található adatok szerint, vagyis egy újabb hitelfelvétel esetén a teljes összegre vonatkozna a 2 százalékos kamatfelár, amivel máris 3,09 százalékra ugrana egy esetleges hitel kamata. Ha egy ország három évig folyamatosan kvótája 300 százaléka felett van, akkor az további egy százalékpontos kamatfelárat jelent. Ha a fentiekhez hozzávesszük, hogy az IMF szabályzata szerint a lehívott hitel 0,5 százalékát ki kell fizetni jutalékként, míg a dollárkötvények esetében az ÁKK mindössze 12,5 bázispontos (azaz 0,125 százalékos) jutalékot fizet, akkor az látszik, hogy nem csinált rossz üzletet a kormány azzal, hogy a piacról biztosította a devizafinanszírozást, hiszen a négyszer akkora jutalékkal együtt az IMF-hitel drágább lett volna. "

www.napi.hu/tozsdek-piacok/tul_nagy_arat_fizetett_magyarorszag_a_dollarkotvenyekert.546629.html

livengood 2013.03.01. 04:35:15

@Akitlosz:
@ubul2000:

Ilyen röviden mindenre kiterjedően nem lehet megírnom, hogy jelenleg (és főleg nekünk), miért jobb bárminél a képviseleti demokrácia, csak feltételezem, hogy azzal a ténnyel mindenki tisztában van, hogy a demokratikus világban ez terjedt el, még az időnként ellenpéldának felhozott Svájcban is.

Bár ott valóban minden törvényt meglehet támadni népszavazással. De: "A népszavazás lebonyolítása előtt az ügyet széles körű társadalmi vitára bocsátják, majd minden szavazópolgárt kellő időben, írásban tájékoztatnak a mellette és az ellene szóló érvekről." Törvények által szabályozott formában, kötelezően társadalmi vita zajlik. Tehát a lényeg az hogy a tudás eljut a szavazókhoz. Természetesen ez még inkább teljesülhet a képviseleti demokráciában.

A képviselők, akiket anyagiakkal elláttak, szakértőkkel körülvettek, akiknek nincs más dolguk mint elmélyedni különféle kérdésekben, (a parlamenti szavazás, jelenlét nem lehetne a legfőbb tevékenysége egy képviselőnek) a legjobb döntést hozhatják. Nem biztos hogy így történik, ez csak lehetőség. (Remélem értettétek, hogy nem a képviselőknek kell szakértőknek lenniük. Nekik lelkiismeretesnek kell lenniük.)

Az hogy egy közösség milyen minőségű, mennyire lelkiismeretes, az emberek problémáit mennyire megoldani akaró képviselőket küld az ország házába, az kulturális kérdés. Ugyanakkor egy szavazó gépként működtetett frakció is jobb eredményt érhet el hosszútávon mint egy despota, mivel mindig fenn áll a lehetősége (veszélye :)) annak, hogy egyes képviselők pusztán lelkiismereti okból megemberelik magukat (önállósulnak: Ángyán József). Egy darab despotához képest néhány száz ember, néhány százszor teszi ezt valószínűbbé. Nem beszélve az ellenzéki képviselők szerepéről, amely akkor is demokratikusabb légkört eredményez, ha csak a médiában jelenhet meg az adott kérdésről a véleményük. A számukra biztosított szakértői gárdától megszerzett tudásból és a fizetett idejük ráfordításával megszerzett tapasztalatukból kiküzdött, lelkiismeretük diktálta véleményük. Esélyt adva a szavazóknak arra, hogy belássák tévedésüket és négy év múlva mást küldjenek a Parlamentbe.

Ez a folyamat, a képviselők megválasztása, egy tanulási folyamat, ha úgy tetszik a még kulturáltabbá válás folyamata, amihez rengeteg idő kell. A demokráciák ezért jobbak és rosszabbak egymáshoz képest és ezért sem lehetnek soha sem tökéletesek. Emberek vagyunk, nem istenek.

Ezzel szemben a hirtelen, minden előzmény nélkül bevezetett, - tradíciók nélküli, nem egy társadalmi, kulturális folyamatban kifejlődött - minden kérdésben, vagy akár csak a kérdések zömében lehetővé tett népszavazás gúzsba kötné az államigazgatást. Rövid távon működés képtelenné válna minden alrendszere, a káosz miatt a populizmus felvirágozna, ami pedig egy szűk csoport hatalomra jutását eredményezné. Persze lehetünk Svájc, de még nem vagyunk.

"A modern képviseleti demokrácia legfontosabb alapfeltétele az általános, titkos, egyenlő választójog teljessége és a legális, nem üldözhető ellenzéki tevékenység szabadsága. További feltétel, hogy az államhatalom törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalomból áll. Ideális esetben a három hatalmi ág elkülönül egymástól. Fellelhetőek benne a közvetlen demokrácia egyes intézményei is." (Népszavazás.)

Véleményem szerint a legdemokratikusabb megoldás (ami továbbra sem lehet mentes az igazságtalanságtól!) a képviseleti és közvetlen demokrácia valamiféle egyvelege lenne, de számunkra mindenképpen a képviseleti demokráciából kiindulva, egy szerves fejlődés eredményeként. Apródonként lehetne szélesíteni a népszavazás körét, de csodát várni hiba lenne.

livengood 2013.03.01. 05:09:13

@Akitlosz:

"A halálbüntetés szakmai kérdés?
Milyen szakma kérdése?"

Én nem és azt hiszem az emberek többsége sem tud túl sokat a kriminológiáról, a pszichológiáról, az erkölcs filozófiákról, vallási megközelítésekről, a halálbüntetés nemzetközi tapasztalatairól, az ezzel összefüggő társadalomtudományi, közigazgatási és egyéb kérdésekről. Én úgy látom, hogy az abortuszon és eutanázián túl, talán ez az egyik legösszetettebb kérdés. Persze csak akkor láthatjuk összetettnek, ha nyitottak vagyunk a világra és szeretnénk valódi megoldást találni például a bűnözés visszaszorítására. Ha csak bosszúra szomjazunk, akkor valóban "jó" megoldást jelenthet egy népszavazás.

Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy az emberek néhány kérdésben tudás nélkül csak zsigeri indulataik szerint dönthetnek. Rosszul.

szoja122 2013.03.01. 06:38:48

@Akitlosz: Sehol se jó a demokrácia, csak van jobb demokrácia.
Arra elméletileg van esélyünk, hogy utolérjük őket, de ennél sokkal többre nincs. Sokkal jobb demokráciákat, vagy bármilyen más, de sokkal jobb rendszereket kiépíteni viszont nem lehet, az csak állom.

Emberekkel ez lehetetlen.

Ilyenek vagyunk, önzők, agresszívak, erkölcstelenek.
Maximum csak egy kisebb csoport érdekeit tudjuk magunk elé helyezni. Az evolúció csoport szelekcióban működött és ilyenné formált minket. Ezen értelemmel lényegesen felülemelkedni nem lehet. Az emberiség egész történelme erről szól.

Talán a transzhumanizmussal igen... Ki tudja?

hoplita 2013.03.01. 07:18:48

@Akitlosz:
Az usákok aranytartalékáról mintha furcsa, igencsak megdöbbentő mendemondák keltek volna szárnyra az utóbbi időkben....
Vagy rosszul tudnám?:)

dbeata 2013.03.01. 07:56:51

@aszekelyek: De mér' nem áll ki és mondja el a frankót? Most miért kell itt találgatni..

De ha ez így jó neki...

Na mi az, nálatok nem az account felel mindenért?
Persze, az elején rá lehet fogni mindent az elődre...
Aztán jön a "csináljunk mindent másképp, mint korábban"
Ismered az anekdotát a három borítékról?

nyünyüge 2013.03.01. 08:17:16

@A pöttyös az igazi dbeata:

Hogy miért nem áll ki?
Mert ő nem egy rokkantsági járadékától megfosztott bányász, aki miután elkeseredésében pofonvágja a polgármestert egy vitafórum végén, másnap lehiggadva odaáll a tévé kamera elé, és elnézést kér.

Khal Drogo 2013.03.01. 08:26:57

@6.Lenin: Nagyon érdekel téged a jog-elmélet. Olvasgass Tamás András könyveit a témában. A fickó állam-és jogelméletet tanít több egyetemen. Én voltam előadásán, a könyvében minden benne van. Hajrá. Nem egy Rejtő Jenő szintű olvasmány, de minden benne van, amit tudni akarsz és azt is amit álmodban sem jutna eszedbe a jogfilozófiáról.

Khal Drogo 2013.03.01. 08:29:29

@Akitlosz: A köztévének szerintem nem az a feladata, hogy egy kereskedelmi tv legyen. A mai köztévé erősen kereskedelmi tv.
Az énekelős SMS-szavazós versenyek nem tudom milyen közfeladatot töltenek be.

Khal Drogo 2013.03.01. 08:35:59

@panelburzsuj: ja, ezek azok a pógármesterek akik tönkre és csődbe vitték a településeiket. Tényleg remek képességű emberek lehetnek. Ha az állam most nem menti ki őket, a települések pár éven belül fizetésképtelenné váltak volna.
Ez a magyar pógármesterek teljesítménye.

Balt 2013.03.01. 08:52:31

@Blogger Géza: Jó, hogy ez végre kiderült. Nem rossz biznisz ez az IMF. Majdnem, mint a mnyp-k... A tagok még a saját befizetésüket is visszakaphatják hitelként, viszonylag kedvező kamatra. :) Persze ez bajba jutott országoknak semmire sem elég.

ssi 2013.03.01. 08:53:53

@nyünyüge: még egy kicsit visszakanyarodva s kicsit másként pl. így pl. mivel a tartalom (gazdasági lépések - egyelőre a meglévők és a szükségesek is) inkább rossz.. . a kormány egy rossz sütit, ami igazából csak újdonság, egy új íz - szerinte, mutatós mázzal leöntve borzasztó szívélyesen, lelkesen, a nem létező pozitívumokat is belemagyarázóan kínál, dícsér. az E2014-nek a kezdetekben talán ránézettre is rosszul kinéző vmi újat kell fogyasztásra kínálnia, elfogadhatóvá tennie az éppen meglévő és fogyaszthatatlanul éppen kénytelenül fogyasztott rossz hangulatban. pl. a dal2013 MTV1 műsorban jól érzékelhető, hogy a fidesz és egyes vallások igen, ők humánusak, szeretnek és szerethetőek, figyelnek a másikra és igen, ők fontosnak tartanak minden apróságot megdicsérni, sőt, kritika helyett is inkább a jókat szóvá tenni. vagy az MTV1 olimpiai közvetítés alatt, minden magyar sportoló esetén elhangzott, hogy ország határon túl is mennyien drukkolnak neki. igény van minderre, de a ló tulsó oldalán már nem érdemes versenyezni. erős összetartózásuk egyik dimenziója viszont pont ez, ugyanakkor az ellenzéknek megmaradt szolidarítási területeken meg egymásnak feszülnek az egyes társadalmi csoportok. nagy kihívásnak gondolom mindezt

@korábban ulrike: tudom, máshoz is .. van. széles a skálád :)

dbeata 2013.03.01. 09:09:21

@nyünyüge: Ez telitalálat volt! Pedig ő is lentről indult, egyszer.

Azt nem értettem, hogy ha valami járadék járna, azt miért nem kapja meg 10 hónapja..

Khal Drogo 2013.03.01. 09:39:12

Eközben már vésik a Jegybankban az új névtáblát : Matolcsy György.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.01. 10:48:13

@Khal Drogo: butítják a népet.
Ez mindig közfeladat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.01. 10:54:09

@Khal Drogo: ez 1 remek dolog, hogy az állam megmenti a hülyéket, felelőtleneket, na meg a bűnözőket (sikkasztók). Legalább gyakoroljuk a szolidaritást: mindenki válasszon magának 1 kis devizahitelest vagy 1 nagy pógármestert, s fogadja örökbe.

Már csak az a kérdés, hogy a becsületesen-értelmesen gazdálkodókat ki fogja megmenteni, pl. az égbe emelt adóktól...

aszekelyek 2013.03.01. 10:55:14

@manyike: ami azt illeti a rossz sütit készítették mindenképpen fogyasztásra a szoci-szadista kormányok. Eladnia és az ódiumát viselnie voszont a FIDESZ_KDNP-nek kell. A süti egyébként még rosszabb, mint amilyen ízét ma érzi az ország. Kicsit fel tudták javítani az Izét. A hozzá csomagolt , feketeleves -IMF- ízű kölcsönt kiszedték a csomagolásából.
A szlovéb kormányfő is azt mondjac, hogy köszönik egyelőre azt kerülnék. Anélkül próbálnak meg úrrá lenni a bajaikon.
mert az olyan mértékben rontaná a növekedési esélyeiket, amit nem akarnak . Ott lehetett kormányt váltani és elkerülni, hogy IMF kölcsönt kellejen felvenni. Köszönjük szdsz! -hogy nálunk nem lehetett!

hoplita 2013.03.01. 10:58:15

@aszekelyek:
Én meggyőznélek 1 perc alatt.
Ha nem, te szopod le habosárpit.:)

hoplita 2013.03.01. 11:01:14

@SzélsebesVelorex:
Én legyek az első számú antiszemétista?
Jaj...ne akard mán...nekem elég az n+1. státusz is.:))))

aszekelyek 2013.03.01. 11:04:01

@nyünyüge: Az ügyészség vádalkuja közelebb áll az igazságszolgáltatáshoz , mint a bíróság jogszolgáltatása. Mérlegelési joga van a bíróságnak. Az nekem nem nagyon ízlik, hogy aki vallott , azt továbbra is bűnösnek kezelik , a többiről meg kijelentik , hogy nem bizonyítható. Komcsi bíróságozni nem fogok. Azt viszont ki merem jelenteni, hogy bizony a honvédségnél igen nagy disznóságok voltak és ez az ítélet nem megnyugtató. A Abban sem vagyok biztos, hogy a törvényt jól alkalmazták.

Az , hogy senkit , semmiért nem lehet felelősségre vonni, csak azt éppen, aki vallott..., nem fog tetszeni a közvéleménynek. A vádlottak vagyonosodása is vizsgálandó lenne. Sztem. Persze lehet , hogy azok a pénzek is mind külhonban vannak , amik a vád tárgyai. Az a valószínűbb.

aszekelyek 2013.03.01. 11:21:12

@Akitlosz: viszont minden elejtett szarvashoz, minden munka gyümölcséhez odaállnak a vámszedői. A bankkkkkkszektor szolgáltatói. A fél szarvast viszik. Adó, amiből persze nekik fizetni köteles az állam, és a szarvaselejtési díjat is, meg a gyümölcsérési díjat is nekik kell fizetnie annak , aki munkát fektetett bele. meg a szavazókra költött pénzt is , hogyne azt is a szarvasvadász, meg a gyümölcskertész fizeti. Mindent. Azért akkora az adóterhelés nálunk , nem másért.
Mi is volt 1913 előtt? Mielőtt a pénzteremtés jogát magánemberek kezébe tette Wilson ? Nyilván egy sokkal normálisabb, nem fiktív , nem létező pénzeket mozgató és azon kereső csoport által irányított világ volt. A pénznek volt fedezete, ami forgott a világban. Szerintem. Áru , arany , ásványok , tehát valódi értékek. Munkaerő.) ki ne hagyjam. Amit , ha én jól vagyok tájékozva, ingyen használtak az amerikai rabszolgatartók. Akikre nekünk fel kéne de baromira néznünk.
A németeket vádolták azzal, hogy világuralomra törnek. Meg az oroszokat is. valójában pedig kik uralják a világot ?

Emlékszem, hogy a 2010-es választási kampányban beszélt orbán arról is, hogy ki gondolta azt, valószínűleg kevesen tudták, hogy rotshild -úrék olyan pénzt adnak kölcsön , ami valójában nincs is. Ezt nem szeretik hallani washingtonban. A közmondásos , " Szólj igazat , betörik a fejed" . módra.

Nem tudok olyan szerzésről, mely nem ebül történt volna azon a tájon. Ezért említettem meg tegnap a világháborúkat is. Azon is nagyon , nagyon sokat kerestek kevesen de rengeteget vesztettek sokan. Ahogy ez ma az európai szintéren megismétlődött. De már csak a pénzek mozgatása által és a különféle pénznemek dirigálása által.
Volt egy idő, amikor az euro nagyon erős volt a dollárhoz képest. Gondolom , azt nem állhatták. kerestem tudod az okát annak, hogy miért volt biznisz a goldman sachsnak pl a görögöket betolni az Únióba.

aszekelyek 2013.03.01. 11:29:11

@nyünyüge: pedig elintéztethetné az ügyvéddel , hogy utalják neki a járandósságát. Célravezetőbb, mint pofozkodni. @hoplita: megmondanád , mit kellett visszaszereznie ? A szemüvegét kapták le róla, ami nélkül nem lát vezetni esetleg? VAgy olyan iratok voltak esetleg nála, , más adathordozó, amit meg kellett tőle szerezni:

Van egy ismerősöm, aki úgy szorongatott egy irattáskát, még lakásban is, hogy megkérdeztem, miért nem bírja maga mellé szorosan letenni. Abban pedig államtitkok voltak. 2006 választási év volt. Szintén. HA megmondod, mit kellett visszaszereznie, lehet, hogy meg tudsz győzni egy perc alatt. :) Csak az az egy nem mindegy. lehetett az éppen csak egy ránézésre nem értékes holmi , mondjuk egy pen drive , ilyesmi.
HA megverekedett érte, akkor nem egy sport szelet volt.

aszekelyek 2013.03.01. 11:31:27

@hoplita: egy szer meg fegyveres őrrel találkoztam , napi utam során. Az meg egy kazettát őrzött. Mint kiderült. ő is meg tudott győzni. .) Igazoltam magam és már mehettem is tovább. nem tartott egy percig sem.

aszekelyek 2013.03.01. 11:35:46

@Khal Drogo: tőled is megkérdezem, mit szerzett vissza úgy,? Hülyeségek helyett ezt írd ide.

aszekelyek 2013.03.01. 11:39:18

@Letícia: @SzélsebesVelorex: annyira nem , hogy már be is árazta a piac , régen... kerestek is rajta sokat.
Unokaöcsém is kendo bajnaok. Még nem adott egy pofont sem senkinek. De ha ezt eljátsszák vele, lehet, hogy ő is úgy szerezte volna, vissza, amit nem neveztek meg sehol. ahogy Habony.

hoplita 2013.03.01. 12:13:35

@aszekelyek:
Figyelj csak, fasznyúl....
A génhulladék unokaöcséd, aki kendóbajnok...lenne, ha lenne...na szóval, azok nem pofonokat osztogatnak, hanem karddal küzdenek....te agyatlan szájbakúrt libafos.

Amúgy lepróbálnám a zunokasöcséd sípcsontját az új viperámmal.
Szerintem visítana, mint a tengeri nyúl.:))))

hoplita 2013.03.01. 12:19:24

Az új zsidó szépségkirálynő....

Hááát. szívesebben kúrnám meg, mint goldameirt.:DDDDDD

kuruc.info/galeriaN/2012/Jittis_ajnav01.jpg

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.01. 12:20:05

@hoplita: imádom ezeket a harcművészeket. :)
Eccer az osztályunk főkaratésa kiállt verekedni az utcánk egyik közismert rosszfiújával.
Aszonta, hadzsime.
Erre a másik úgy gyomorszájon vágta, hogy percekkel később is alig kapott levegőt.
Utána 2 hétig ketten kísértük haza, nem harcművészek. :D

panelburzsuj 2013.03.01. 13:01:51

@Khal Drogo:

A teljesítmény oldalról lehagytad a tiszteletdíjakat, költségtérítéseket, "sikerdíjakat" és "részesedéseket".

Tehát: bő két évtizede tudjuk, hogy a "politikai osztályunk" a közjó előmozdításáért csak azért és annyit tesz, amennyi ahhoz szükséges, hogy saját zsebre játszadozást lehetővé tegye. Magyarán: pozícióba kerüljön és ott megragadjon.

Bő két évtized alatt tucatnyi párt sokezernyi figuráját "elfogyasztottuk" - és választóként még mindig ott toporgunk, hogy hát a ganyéja "nekünk" ígérte, oszt a végin mégis ő viszi haza...

Akkor ki is áll nyerésre?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 14:22:19

Hónapok óta mást sem lehet hallani, hogy Matolcsy, Matolcsy, Matolcsy lesz a jegybankelnök.

Sikeres volt tehát ez a fene nagy titkolózás.

Amúgy nagy hazudós ez az Orbán Viktor. Még hétfő este is azt mondta a Hír TV-ben, hogy nem lesz kormányátalakítás.

dbeata 2013.03.01. 14:32:32

@aszekelyek: Bocsánat! Most elvesztettem a fonalat. Jól értem, hogy valami giga-mega összeesküvésről van szó? Hogy a zÁrpi egyedül, sutyiban, a terepjárójában furikázta a Fidesz legfontosabb iratait? És a "rátámadók" valójában a feri nyugger-maffiózói voltak? :))

2013.03.01. 14:38:02

@A pöttyös az igazi dbeata: :D:D Látom terjed az urbanlegend! 2006 nehéz év volt, a TV-székházat is a komcsi pribékek csinálták, Te nem tudtad? Kigyúrt és maszkkal ellátott nyuggerlégiók vonultak fel csihipuhizni! :D:D

dbeata 2013.03.01. 14:43:36

@Letícia: Nekem az eddigi legjobb évem volt a 2006. :)) Igaz, hogy nemigen követtem az eseményeket, de most pótolom...:D

Olyan jó, hogy első forrásból lehet ezt megtenni itt...:))

2013.03.01. 14:47:19

@A pöttyös az igazi dbeata: nekem már nem tudom, jó volt-e vagy sem. Csak azt tudom, 2011. végétől naaaaagyon jó! :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.01. 14:50:49

@Akitlosz: ez azért nem kormányátalakítás, mert mostantól a kormány része az MNB.
Patetikusabban fogalmazva: végre visszakerült a nemzet bankja a nemzet vérkeringésébe.
Drukkolok a további nemz... nemzéseknek...

2013.03.01. 14:51:23

@A pöttyös az igazi dbeata: ja, és azóta nem követem az eseményeket...Most kicsit ubiszezon van, így vagyok de ha beindul a melódia, kóbor leszek itt megint.

Itt mindig tanul az ember, az tuti biztos!:)) Tiszta forrásból elsőként, és szép, hogy mindenkinek más a tiszta forrás. Igazi közösség ez már, úgy látom, nem is tudnának egyesek meglenni nélküle. A drog neve "TG-elemez-blog"...:D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 15:48:34

@aszekelyek:

Hát ez hosszú, bonyolult és összetett téma.

Az Amerikai Egyesült Államok mindkét világháborút megnyerte, mégpedig úgy, hogy a harcok nem az ő területükön zajlottak, azaz a többiekhez képest alacsony veszteségekkel. Míg a háborúban nem csak a vesztesek, de a többi győztes is lerongyolódott. A világbirodalom angolok elköltötték az összes pénzüket az amerikaiaknál és területekről is lemondtak az amerikaiak javára.

A lényeg, hogy az Amerikai Egyesült államok megerősödve került ki mindkét világháborúból és világhatalommá vált. Marshall segélyt adtak Európának, ezzel tovább erősítve Európa függését tőlük. A világszervezet ENSZ is náluk működik.

A dollár a világ első számú pénzévé vált a - többiekhez képesti - megbízhatósága és gazdasági ereje miatt.

Amióta létezik az országuk azóta a dollár a pénzük. Míg Magyarországon például hányféle pénz is volt ugyanennyi idő alatt? 6. De ami a fontosabb, hogy hasonló a helyzet például Németország esetében is.

Másik vetület, hogy az Amerikai Egyesült Államok az egyetlen ország a Földön, amelyik az egész bolygót telepakolja amerikai katonai bázisokkal.

Azaz nagyon magas az érdekérvényesítő képességük, aminek nehéz ellenállni, már ha egyáltalán akarnának ellenállni a szövetséges országok az amerikai érdekeknek. Nem úgy tűnik.

Már a második világháború idején 1944-ben az amerikaiak összecsődítették a szövetségeseiket, 44 országot Bretton Woodsba és megalapították a manapság nálunk sokat emlegetett IMF-et. Ami az amerikai pénzügyi hatalmi érdekek egyik fő eszköze.
Csak érdekességképpen megemlítem, hogy az IMF az 1970-es években, miután az amerikaiak véglegesen megszüntették a dollár aranyra válthatóságának maradékát is, az IMF elrendelte a tagállamainak kötelező érvénnyel, hogy adják el az arany készleteiket.

Na ennek néhány bolond ország, mint például Magyarország a rendszerváltáskor eleget is tett, de mivel az IMF sem határidőt nem szabott, sem szankciókat nem vezetett be, senki épelméjű ország nem tett eleget a rendelkezésüknek. Az Egyesült Államok egyetlen kiló aranyat sem ad el a tartalékaiból. Meg lehet nézni mennyit ért az arany 1990-ben, és mennyit ér ma dollárban, vagy forintban.

De a Világbank elődjét is akkor és ott alapították.

Aztán itt van ugye a konvertibilitás a pénz szabad átválthatósága a dollárhoz képest, amit szintén előírtak.
A konvertibilitás nemzetközivé teszi a pénzt, csökkenti a konvertibilis pénzű kis országok mozgásterét, míg a nagy és erősekét megnöveli. Így a dollárjukkal hatni tudnak az egész konvertibilis világgazdaságra. Míg a többiekben élő emberek is arra vágynak, hogy az ő pénzük is konvertibilis legyen, mindig többet ér az ilyen országokban a dollár feketén, mint hivatalosan. Azaz valójában még az ő pénzrendszerükhöz nem csatlakozott akár ellenséges országok gazdaságára és valutájára is tudnak hatni. Lásd ma például Irán esetét.

Szóval több különböző ok és módszer összeadódik, amelyek összességében azt eredményezik, hogy részben az egész bolygó a pénzrendszer miatt az amerikai bankárok és politikusok jólétéért dolgozik. Persze ebből némi haszna minden amerikainak van, de leginkább a bankjaiknak és a politikusaiknak.

S ez sajnos elégég megkerülhetetlen manapság. Ha szövetséges egy ország velük, akkor a gazdasága a rendszer része lesz, kénytelen lesz az amerikaiknak dolgozni, ha pedig nem szövetséges, akkor a pénze csupán játékpénz lesz. a nemzetközi kereskedelemhez kénytelen lesz úgy dollárt szerezni, ahogyan tud.

Szóval gazdasági erő kérdése, nehéz úgy változtatni, ha az amerikaiak nem akarják. Sok eszközük van ennek akadályozására. Látható, hogy még az euró sem képes megingatni a dollár szerepét pedig az elég nagy és erős gazdasági térség.

Aztán meg az is közre játszik, hogy valójában minden politikus azt akarja, hogy a többi ország pénze legyen erős, s az övéé gyenge, persze nem (csak) azért, hogy "segítse az exportot" :-), hanem az egy jó trükk - már úgy értem a politikusoknak jó - hogy pénzt gyárt, az átváltja más ország pénzére, azért bevásárol, így a semmiből jutott hozzá más országok munkájának gyümölcsihez, amiért persze ők is vásárolhatnak viszont, de már nem annyit, hiszen csökkent a nemzeti valuta értéke.
Ez a gazdasági háború zajlik folyamatosan a világban és nem nagyon lehet belőle kiszállni, főleg nem úgy, hogy a politikusok nem is akarnak, mert érdekeltek benne.
Ha egy ország stabilan tartaná a pénzét, míg a többi nem, miközben a pénze konvertibilis, akkor a pénze nagyon irigyelt és népszerű lenne, felmenne az árfolyama, a termékei drágává válnának, nem tudná azokat jó áron eladni külföldön, csak gyengébb pénzekért, szóval sokáig nem bírná a gazdasága a versenyt.

A lényeg a lényeg, ha az amerikai rontják a dollárjukat, - és ezt teszik - akkor a többi országnak is ezt kell tennie a saját valutájával különben egyrészt veszít a gazdasági háborúban, másrészt egyik politikus sem akar lemondani sehol a pénzrontásból származó adókon felüli extra jövedelemről.

Szóval a változtatáshoz nagy gazdasági erő és komoly politikai szándék kellene, de egyik sincsen meg.

Állítólag a más körből származó amerikai Kennedy elnök változtatni akart ezen a pénzrendszeren, és egyéb dolgokon, de nem adatott meg neki. Lelőtték ugye.

www.youtube.com/watch?v=gIdtp8cX2kM

Aztán azon is el lehet gondolkodni, hogy bizonyos nagyon gazdag és befolyásos emberek miért üzemeltetnek titkos társaságokat.

Hát ugyan nem a közjó érdekében.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 16:02:48

@inreallife:

Félreértettél. :-)

Azt a kort meg is kellene érned, hogy nyugdíjat kaphass, tök mindegy mennyit fizettél be eddig.

S ahogyan vélekedsz a "nyuggerekről" nyilvánvalóan nem érdemled meg, hogy valaha is közéjük tartozz.

livengood 2013.03.01. 16:10:44

Kozma atya szerint nem lesz afrikai pápa, mert ők még nem készültek fel arra, hogy a fehér ember problémáit kezeljék.

Egy fehér pápa tudja, hogyan kell a feketéket kezelni?
propeller.hu/itthon/2635425-kozma-atya-afrikai-papa-nem

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 16:19:32

@6.Lenin:

Te mindig azzal jösz, hogy nem válaszolok, kikerülöm a kérdésed, holott már leírtam többször, csak neked is.
Ha nem megy át, nem érted a működést, akkor azt ugyan nagyon sajnálom, de nem tudom már máshogyan leírni, és igazából az értelmét sem látom. Az eddigiekből már kellett volna, hogy felvillanjon valami.
Úgyhogy most először valóban kitérek előle(d), hogy újra leírjam. :-)

"A parlamentnek csak végrehajtó szerepet szántál, tehát ők nem dönthetik el. a kormány sem, hiszen ők csak végrehajthatják a nép döntését."

Nem. A parlament a törvényhozó hatalom. Ők írják a törvényeket. De értelemszerűen a törvények a népszavazások döntéseivel teljes összhangban kell lenniük a törvényeknek.

A kormány a végrehajtó hatalom. Ma is így nevezik, csak ma ez nem igaz. "Csupán" annyit módosítanék, hogy a kormány valóban végrehajtó hatalommá váljon, s ne a kormány legyen a legfőbb döntéshozó.

Nem egészséges, ha a miniszterelnök az ország első embere, a legnagyobb hatalommal. A miniszterelnök és kormányának dolga a törvények végrehajtása, és végrehajtatása. Nem több. De nem is kevesebb.
Nem az ő dolguk kitalálni a törvényeket.

"Vagy egész nap netezünk, hogy olcsóbb legyen."

Miért most nem ezt teszed?
Csak akkor számítana is a véleményed, szavazatod, míg ma nem.
Marhára nem drága egy ilyen rendszert üzemeltetni, létrehozni persze az lenne, de az csupán egyszeri költség.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 16:24:00

@aszekelyek:

Szerintem is.

Az újságírónak nem az a dolga, hogy a saját véleményét kommentáltassa a politikusokkal. Márpedig jó részük csupán ezt teszi, azaz provokál.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 16:32:20

@Khal Drogo:

Így van.

Elég vicces szakmaisággal érvelni a demokrácia ellen.

Valahogy nem győzött meg a parlament róla, hogy a képviselők nagyon nagy többsége jobban képben lenne a törvényjavaslatokról, mint a politika iránt érdeklődő közvélemény.

20-30 képviselő tudja, hogy miről van szó a 386-ból.

Néha még a törvényjavaslat benyújtója sincsen képben, hogy mit nyújtott be, nyilvánvalóan nem ő írta, de nem is olvasta.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 16:34:16

@Balt:

Igen. Surányi óta már nem is nagyon lenne mit eladni.
De venni lehetne, viszont azt sem teszik.

etwas kultur muss sein 2013.03.01. 16:36:24

@hoplita: Simon Gruber - Hans Gruber fivére - a kelet-német hadseregben ezredes, majd a vasfüggöny megszüntetése után terroristának áll (bár ő maga következetesen katonának nevezi magát), és fondorlatos módon megkíséreli ellopni a NY-i jegybank aranyát, hogy aztán a zsákmányból új országot vehessen magának. Szerencsére John McClane, a magányos, alkoholproblémával küszködő zsaru mindent megtesz, hogy meghiúsítsa a gonosz terv megvalósítását.

Nem ismerős a történet? :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 16:50:33

@6.Lenin:

"Ha 1 képviselőről nem tudod elképzelni, hogy minden kérdésben szakértőként dönt, miért feltételezed ennek ellenkezőjét mondjuk 1 alap iskolát végzett szavazóról?"

Nem feltételezem. Sőt, nem is várom el. Azt ti parlamentaristák várjátok el, hogy szakértők döntsenek, holott ez már a parlamentre sem igaz a legcsekélyebb mértékben sem.

Egyszerűen nem szakmai kérdésekről van szó.
Az nem szakmai kérdés, hogy milyen országban akarunk élni itt Magyarországon.

Ahogyan az sem szakmai kérdés, hogy milyen házat szeretnék magamnak. Az a szakmai kérdés, hogy hogyan keverjük össze a maltert.

Az dirigál, aki fizet.

A megrendelő. A szakma dolga az, hogy a megrendelést végrehajtsa, ha nem lehetséges szóljon, elemezzen, magyarázzon, de a legcsekélyebb mértékben sem nekik kell eldönteniük, hogy mit is akarjunk egyáltalán építeni, építtetni.

A köz fizeti az adókat, így nekik is lenne célszerű eldönteni, hogy mire is fordítsák azokat, nem csupán a közpénzeken élősködő pártoligarcháknak. A politikusok a parlamentben sem szakmai döntéseket hoznak, hanem politikaiakat, ráadásul a többségük csak szavazó gép, úgy szavaz, ahogyan a frakcióvezetés előírja, de bele sem lapozott a törvényjavaslatba.

Ezt a törvényhozási minőséget a képzetlen utca embere sem tudná alulmúlni.

De nem is neki kellene hoznia a törvényeket. Csak megrendelőként lépne fel a választópolgárok többsége parlament irányába, hogy miről s milyen törvényt hozzanak.

Azaz a szakmaiság semmivel nem lenne kevesebb, csak a legfőbb hatalom azaz megrendelő a népszavazás lenne, s csak azután a parlament.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 16:57:23

@panelburzsuj:

"A fazonok nem kis része polgármester, aki a saját kisebb-nagyobb szemétdombján nagyon is pontosan eltájékozódik, és igencsak hatékony lokális manipulátor. "

De éppen ezért nem érnek rá a parlamentben dolgozni.
Otthon polgármesterkednek inkább, mert az hasznosabb a politikai karrierjük szempontjából, és ugyan senki és semmi nem követeli meg tőlük, hogy meg is dolgozzanak a parlamentből kapott fizetésükért.

Elegendő ha csak szavazni járnak be.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 17:17:27

@6.Lenin:

Már leírtam itt, ugyan nem Neked, hogy az ember döntéseit három személyiségrész "vitája" után hozza.

1. Az ösztönök, na ez a genetika, amiről írsz.
2. A szocializáció. azaz más emberek. szülők, papok, tanárok, politikusok, barátok stb. rárakodott hatása.
3. A józan ész, az intellektus, a szabad akarat. Mindenkinek jogában és lehetőségében áll gondolkodni és saját magára hallgatni.

Mindezek alapján az állításod, hogy a genetika határozza meg az ember döntéseit nem igaz, illetve csak részben igaz.
Van amikor az ösztönei alapján dönt, van amikor a szocializációja alapján, de olyan is akad, hogy gondolkodik.

Ráadásul ez változó minden ember életében. Minden ember hallgat mindháromra, hol egyikre, hol a másikra, hol a harmadikra. Persze nem egyformán.

Az ember több mint csupán a génjei által meghatározott valami. És a döntései is sokszor máson alapulnak.

Ez azonban nem befolyásolja a döntések minőségét.

Azt ugyanis nem lehet mindig előre tudni, hogy az ösztönök, a szocializáció vagy a józan ész véleményere hallgatva hozunk-e jobb döntést. Mikor hogy.

Amúgy éppen ezért a három vitatkozó személyiségrész miatt van, hogy néha az ember a saját korábbi döntésit, önmagát sem érti.

S ahogyan azt ha jól emlékszem dbeata megemlítette az egészet megkavarják az érzelmek.
Az ember érzelmi lény, nem racionális.
Ő az érzelmeket egy negyedik szereplőként említette. Nem tudom, hogy az érzelmek külön, önálló véleményalkotó személyiségrész-e, de az biztos, hogy jól megkavarhatják a másik hármat.

Summa summárum túlzottan leegyszerűsíted az embert és a döntéshozó folyamatát. A genetikánál azért nem kicsit összetettebb a dolog.

aszekelyek 2013.03.01. 17:19:24

@Akitlosz: ha mondjuk bevezetnénk azt a rendszert, amiben nem kell kifizetni az adósságot, se államit, se magánt, azzal elvben sokan elégeedettek is lennének . Ennek csak valami katasztrofális következménye lehet pedig. Aztán milyen elégedettek lennének. De azzal ai s nagyon elégedettek volta a legtöbben , amit anno rákosiék csináltak. elvették a vagyonát és elüldözték az otthonából a lényegesen kisebb számú arisztokráciát, kulákot, mittomén még miket rá nem sütöttek a nem munkás parasztokra. A munkás parasztok meg baromi elégedettek voltak. Míg nem jött értül is a fkete autó... Az a kritérium is sovány sajnos , amit írtál. De a szocik is a legtöbb elégedett szavazót bírhatták, amikor megyót megválasztották. Kiszórták a pénzt és azután csak hazudoztak nekik, hogy nehogy ne legyenek elégedettek a legtöbben megint ők. Közben meg hatalmasra nőtt az adósság, a sok elégedett háta megett. Homokot szórtak a kis elégedett szemeikbe.

Semmivel nem ad kevesebb lehetőséget az a megelégedett többség a visszaélésekre. nem kell halálbüntetés. @SzélsebesVelorex: az árja terroristák.... , nem is arabok... :)
Vajon kik szponzorálhatták azt a filmet ? :))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 17:28:07

@Blogger Géza:

"Attól, hogy ülsz egy kupac aranyon, érezheted jobban magad, de sokkal több haszna valójában nincs."

Az a haszna, hogy megőrzi a vagyonodat, míg a pénz ugyan nem. A pénz folyamatosan romlik, mert rontják, míg az arany arany marad.

Az emberiség nem azért találta fel a pénzt, hogy segítse a gazdasági növekedést, hanem azért, hogy megkönnyítse a cserekereskedelmet, értékőrző és értékmérő legyen.
Mára ez utóbbi kettő funkcióját elveszítette a mai pénz.
Az arany viszont nem.

Szóval ha pénzben nézed akkor az arany igenis hoz hasznot.
Az 1 kg aranyad 1 kg arany marad 20 év múlva is, de hogy nem annyi pénzt fog érni, mint ma, hanem többet az meglehetősen halálbiztos.

Az arany valódi értéke ugyan nem változik a pénzé viszont folyamatosan csökken. Így az arany nagyon is hasznos, ha másra nem, hát a károk, veszteségek elkerülésére.

Stabil érték sok ezer éve, amelyben mindig meg lehet bízni.
Ellentétben ugye a bankárok által kitalált és semmiből gyártott hitelpénzzel.

---

A hitel és a vagyon az kettő különböző dolog.
Nem vagy Te fizikus, hogy a lassulást negatív gyorsulásnak hívjad! Vagy mégis?

aszekelyek 2013.03.01. 17:30:40

@Akitlosz: Már nem azért, de Svájc más okból is egészen más történet. Azt viszont sokkal a demokráciák előtt már úgy volt alakítva. Annak is a pénzhez és a bankokhoz van köze.
Az érdek melyikben van?? A szocializációban ?
Kevés érdekmentes döntést tudok elképzelni. A balekok hoznak olyat meg akik nem ismerik fel az érdekeiket , azt is mások mondják meg nekik , hogy az mi. Nálunk most éépen agitűlják őket, hogy az az érdekük, hogy a bajnai-szoci-etc. kormány e elengedi a bankadót . És?? Mit adnak érte? Semmi van a másik oldalon. De nem, azt nm ismerik fel Az őket támogatók. A politikusok meg érdekeltek abban, hogy ezzel minél többet befíröljenek, hogy az az érdeke Magyarországnak.

aszekelyek 2013.03.01. 17:44:47

@Balt: valószínűleg ezért rakták félre Both Péter Á@A pöttyös az igazi dbeata: azért édes Beám, mert a bíróság előtt van ennek a helye, ott kell neki előadnia, hogyan és mi történt. Aztán a firkászok kiragadnak belőle, hozzátesznek elvesznek és híresztelnek. Ezt tudják, ezt a bulvárnak is pocsék , több mint hat éves , avas sztorit előadni. Kutyába nem kell elmenni, hiába is akarnák lerángatni oda. Habonyt már kikezdték ezelőtt is , valami party ügyben , valami celebes pletykával. Amíg nem hunyt el Vermer , addig őt rugdosták. Nem ezzel kell foglalkoznia a kormányfőnek sem , a tanácsadójának sem. Még nagyobb felületet ennek? Ne hülyülj , édes Beám !

Valamit elő kellet kaparniuk , hogy a az amerikából finanszírozott , rowerberes gyűlöletpropaganda szóvá tételéért -ilyen gyatrát- visszarúgjanak. magyarázkodott-e egy hangot valahol ronwerber? Nem.

ubul2000 2013.03.01. 17:49:22

@livengood:
"Tehát a lényeg az hogy a tudás eljut a szavazókhoz. "

Igen, ez fontos ismérv Svájcban - de nem nálunk..

"Természetesen ez még inkább teljesülhet a képviseleti demokráciában. "

Teljesülhet, de nálunk - az eddig kormányzó pártok viselkedése alapján - nem teljesül.

Tudom, rendkívül kényelmetlen kimondani, de egy ország felemelkedéséhez a nemzeti diktatúrán keresztül vezet az út.
Így volt ez Törökországban és Görögországban is, és - tetszik-nem tetszik - így volt Németországban is. Németországban a diktatúra tette lehetővé, hogy egy háborús vereségtől kizsigerelt, kifosztott országból olyan gazdasági, katonai potenciált varázsoljanak, amely felvette a versenyt európa államaival. (Hogy ezt mire használták, az más kérdés)

aszekelyek 2013.03.01. 17:51:34

@korábban ulrike: megjegyzem, hogy a bíróság nem állapította meg a tettlegességet. Az ítéletet is át tetszenek szerkeszteni ?
Tud valamit mondani, ami meggyőzne engem? Ön pl tudja, hogy mit kellett visszaszereznie Habonynak ? Mert gondolom nem úgy indult el aznap, hogy na, aki ma lelép a Monda utcánál, azt menten leütöm , ha szól , ha nem... A dolgom várhat , ma házaspárverésre van kedvem.
Na és ezt a titkosszolgálati hír , a bajkeverésre , provokációra szervezkedés hogy tetszik a békés , bejelentett kormány oldali szimpátia rendezvény ellen ?

aszekelyek 2013.03.01. 17:56:07

@Blogger Géza: szééép, széép , plusz ezért nem akarnak senkit megnyomorítani sem jobban. Aki úgyis szociális kiadásból él.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 17:58:36

@livengood:

Svájc inkább ellenpélda, mint bizonyíték, de ez ízlés és nézőpont kérdése. Svájcban nem hozhatnak olyan törvényt, amelyet a nép többsége nagyon ellenez. A "képviseleti demokráciákban" viszont igen.

Az, hogy valami elterjedtebb még nem feltétlenül jelenti azt, hogy jobb. A Suzuki jobb, vagy a Ferrari? Pedig Suzukit többet látni. Volt amikor az abszolút királyság volt a legelterjedtebb. még ma is akad rá példa.

De igazából nem a döntéshozatal módján múlik a döntések minősége. Mindent lehet jól és rosszul is csinálni.

Lehetne jó ez a képviseleti demokrácia is, de sajnos nem az. Van 23 éves tapasztalatunk, ami hát ... nem valami kedvező, ez persze az én véleményem.
Ahhoz, hogy általában, átlagban jobb döntések szülessenek a rendszeren kellene változtatni, mert ez a mostani ez ennyit tud. Nem többet, nem kevesebbet. Csupán a szereplők váltogatásától lényeges javulás nem várható.

Mitől a százas nagyságrendű döntéshozó a legideálisabb szerinted? Egyszerre jobb százas nagyságrendű döntéshozó az egy személyben döntő despotánál és a milliók által üzemeltetett demokráciánál is? Ugyanazok az érvek nem hathatnak mindkét irányba.

A képviselők lelkiismeretére apellálni nagyon kevés. Rendszerszintű biztosítékok kellenének, hogy például egy választást nyert párt a választási programját hajtja végre, és nem annak az ellenkezőjét.
Jelenleg gyakorlatilag biankó felhatalmazást kap a választás nyertese, 4 évig azt csinál, amit akar. Függetlenül a választóitól, függetlenül a saját választási programjától. Csak a pártjától nem független. Jól megbüntetik, ha "kiszavaz" a frakcióból. Ami szintén nem kedvez annak, hogy lelkiismeretesen képviselősködhessen.

"Esélyt adva a szavazóknak arra, hogy belássák tévedésüket és négy év múlva mást küldjenek a Parlamentbe."

Nem a szavazók tévedek. A szavazók nem tehetnek mást, csak "tévedhetnek." Ez egy ilyen rendszer. Semmi nem köti a megválasztott ígéreteit, hogy tartsa az ígéreteit. Gátlástalanul hazudozhat a választás megnyerése érdekében, mert ha nyer, akkor úgyis azt csinál,a mit akar. A választó 4 év múlva választhat mást, de az új ember is ugyanilyen módon fog nyerni és dolgozni is.

Nincsen semmiféle biztosíték a rendszerben a választópolgár részére, hogy a politikusok az ország érdekében dolgoznak, illetve hogy legalább a saját vállalásaikat, szavukat betartják.

E hét hétfőn láttam a TV-ben a miniszterelnököt, aki azt állította, hogy nem tervez kormányátalakítást. Ma péntek van és lám. Nyilvánvalóan belehazudik a közvélemény orcájába, ráadásul teljesen szükségtelenül. A szokásos mellébeszéléssel simán elüthette volna dolgot.

"Rövid távon működés képtelenné válna minden alrendszere, a káosz miatt a populizmus felvirágozna, ami pedig egy szűk csoport hatalomra jutását eredményezné."

Miért most nem ez van? Egy párté a hatalom, azon belül is csak egy még szűkebb csoporté.

aszekelyek 2013.03.01. 18:00:07

@ubul2000: sztem ez tévedés. Azt a diktatúrát amerikai tőke pénzelte. Attól volt az olyan . NA és az elkobzott külhoni vagyontól. Mindenki tudja, hogy a koncentrációs táborokból küldték a németeknek a szajrét. A háborúhoz pénz kell. Nem nemzati diktatúra csupán. Az egy eszköz volt a pénzt akkor is kizárólagosan birtoklók kezében.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 18:18:37

@livengood:

Arra szomjazunk, hogy olyan országban éljünk, amelyikben a lakói többségének a kedvére mennek a dolgok.

A halálbüntetést csak példának hozom fel, mert jó példa. Lényegtelen, hogy van halálbüntetés vagy nincsen.
Az a kérdés miért nem lehet úgy, ahogyan a többség akarja, ha állítólag "demokrácia" van?

aszekelyek 2013.03.01. 18:20:44

@livengood: eddig is fehér pápák soka volt. aztán mégis hatalmas az afrikai kontinensen a hívek száma. Gyakorlatuk éppen van. meg afrikai püspökök is , akik tudnak ebben segíteni. De tőlem akár lehet is.

Khal Drogo 2013.03.01. 18:26:55

Varga jó döntés a Fidesz részéről. Egyike azon kevés Fideszesnek akiben látok értelmet.

aszekelyek 2013.03.01. 18:27:35

@Khal Drogo: @A pöttyös az igazi dbeata: Találgatni meg azért kell édes Beám, mert nem írták le az abban érdekelt orgánumok, hogy min is verekedtek össze. Mit kellett aközben visszaszerezni.

Amilyet a táncdalfesztiválok. Az euroviziós dalfesztiválom képviseli Magyarországot , akit oda a zsűri és a közönség küld.
A kertévék meg nem küldenek senkit, sehová. Pénzdíj van lemezszerződés, karrierlehetőség, maximum. a hazai celebek közé lehet esetleg kerülni de ott piaci szempontok alapján. mert az ott üzlet. Még mit nem értesz?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 18:30:47

@szoja122:

Az emberek olyanok, amilyenek, ez igaz, s nem is fognak megváltozni.

De azért mégis változik a világ, s a társadalom is, az országok berendezkedése is, pedig ugyanolyanok az emberek.

Miért pont ma lenne az emberi civilizáció a csúcson aminél jobbat már nem lehet kitalálni és megvalósítani?

Erre a világon semmi nem utal.

Az lehetséges, hogy minden eddig létezett emberi világok legjobbikában élünk, de azt kizártnak tartom, hogy a minden létezhető emberi világok legjobbikában, s azt is, hogy a jövendő világok is csak rosszabbak lehetnek.

A mai kor csak egy szakasz az emberi civilizáció fejlődésében és nem csúcspont, ahonnan már csak lefelé vezethet tovább..

S persze azt is tudni kell, hogy mindig minden hatalom ellenérdekelt a hatalma korlátozásában, ilyen irányú reformokban.
Ezért mondják azt, hogy az ő uralmuk alatt a lehető legjobb, aranykorát éli az ország, de a jövő, a jövő az még szebb lesz. Persze csak akkor, ha ők maradnak hatalmon.

aszekelyek 2013.03.01. 18:33:52

@Khal Drogo: 2002 májusig, kormányváltásig, az 53 %-os hiányt és a jó állapotú, növekedésben is jó MAgyarországot ő adta át az elqróknak még. Megvolt a MOL, a Malév, és még sok minden. a gázüzletág... A stratégiaia fontosságú cégek.
A főváros i Vizművek.. és még sok más is...

Az árak és a bérek sokkal élhetőbb országot alkottak éppen. M volt 0, 12.5 és 20 %-os áfa. És alacsony munkanélküliség. Aztán ezek sorra nem lettek az országéi, sem a jellemzői. Akkoriban a bokros csomag már megfizetett ára, épp meghozta a gyümölcsét. No de soká nem élvezhették azt a magyarok már.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 18:36:21

@hoplita:

De ki tudja, hogy a mendemonda az mende vagy monda?

Annyit biztosan tudok, hogy indult egy kezdeményezés, hogy az amerikai kormány független auditorokkal méresse le az állam aranytartalékát - szeretnék tudni, hogy biztosan megvan-e még - de azt nem tudom, hogy hol tart a kezdeményezés, vagy mi lett vele.

Mondani könnyű, hogy ennyi meg annyi aranyunk van.
Az 1950-es években mérték meg utoljára.

livengood 2013.03.01. 18:37:05

@ubul2000:

Mi az hogy nemzeti diktatúra? Nemzeti szocializmus?

Számomra ijesztő belegondolni, hogy Németországot követve, a demokráciához több milliónyi halotton és népirtáson át vezessen az út. Akkor inkább maradjon ez, ami állítólag nem demokrácia.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 18:40:26

@Khal Drogo:

De minek a köztévé, ha nem nézik?
Minek fizessen a köz olyasvalamit az adójából, amire nincsen szüksége?

Ami népszerű, amit szeretnek az emberek azt az állam megadóztatja. Ami meg alig érdekel valakit arra önti az állam az adófizetők pénzét.

szoja122 2013.03.01. 18:42:12

@Akitlosz: Természetesen, mint írtam lehet jobbat kitalálni. Csak sokkal jobbat nem. Az erkölcs a kőkorszak óta nem változott. Mivel a gén készletünk sem (mindkettő lényegileg!).

Most nem kőbaltával gyilkolunk, hanem mással...
És sorolhatnám a finom, de nem lényegi különbségeket.

Én is remélem, hogy a mai civilizáció nem a csúcspont. Nagyon remélem!

De ezen lényegileg csak akkor változtathatunk, ha genetikailag is átalakulunk, ha elérünk egy olyan fejlődési szintet, amikor már pontosan tudjuk, hogy mit kell ehhez a genomban módosítani.

Persze mint minden ez is felhasználható rosszra....

Khal Drogo 2013.03.01. 18:50:25

@Akitlosz: Ezt a köztévét sem nézik. Ha már költenek ennek ellenére rá, lehetne mást sugározni mint a többi csatorna. Lehet hpgy lenne rá igény. Az biztos, hogy ugyanazt leadva, mint ami máshol megy, kevés embert vonz.

szoja122 2013.03.01. 18:51:40

@Khal Drogo: Varga jó döntés... Hmmm... Szerintem semmi jelentősége, mert mint ahogy Matolcsy sem, úgy Varga sem hozhat önálló döntéseket.
Mindketten ugyanazt az urat szolgálják, aki a kormányban és a Fideszben tejhatalommal bír.

Legfeljebb, talán egy darabig megnyugszik a pénzvilág. Addig legalábbis, amíg a Matolcsy a jegybankban ellnem kezdi az unortodox jegybank politikát.

6.Lenin 2013.03.01. 18:57:30

@Khal Drogo:

Kösz, hogy leírtad, voltál az előadásán.
Az írásaid alapján a büdös életben nem jöttem volna rá. Bár azt nem írtad, mi célból.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 19:02:15

@aszekelyek:

Hát nem a németek és nem az oroszok uralják a világot.

S az is egyértelmű, hogy az Amerikai Egyesült Államok ellenérdekelt az euró sikerében.

S mivel ők az erősebbek meg is tudják akadályozni, hogy az euró sikertörténet legyen.

Nem veszélyezteti jelenleg a dollár és az amerikaiak pozícióit.

Az amerikaiak tudják, hogy az EU a vetélytársuk.
Az európaiak ezt nem tudják, ők azt hiszik, hogy szövetségesek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 19:06:24

@hoplita:

Biztos plasztikáztatta az orrát.

dbeata 2013.03.01. 19:10:20

@aszekelyek: jóvanna... De igazából ki is az a Habony Árpi?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 19:19:56

@Hepci:

Hát ha csak így nem.

Ha buknák a következő választást, akkor újra érdekes világ lesz.

De addig az MNB csak egy minisztérium lesz a sok között.
Feladata a kormány kielégíthetetlen pénzéhségének az enyhítése.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 19:28:12

@aszekelyek:

"mittomén még miket rá nem sütöttek a nem munkás parasztokra."

A nép ellensége.

A nép ellenségének lenni nagyon súlyos bűn, azért gulág járt.

livengood 2013.03.01. 19:32:10

@Akitlosz:

A végére hagytad a lényeget, ugyan ott tartunk mint az elején: "Egy párté a hatalom, azon belül is csak egy még szűkebb csoporté".

Én ezzel nem értek egyet, mert a demokráciában - ilyen a miénk is, a hatalom nem csak a végrehajtóknál van, de a szabad ellenzéki tevékenység következtében az "utcán" is. Vagyis minden ellenzéki párt is rendelkezik valamennyi hatalommal (tőle függ mennyivel, akár megszerezheti az emberek szavazatainak kétharmadát is). Míg egy önkényuralmi rendszerben, egypárt rendszerben, csak a vezérnek és szűkebb körének lehet többsége. Na, ettől ma messze állunk, akkor is ha az ellenzék megmondói ezt harsogják, ha az ellenzék el is veszíti a 2014-es választást. Mert amíg az esélye megvan az ellenzéknek is a többség megnyerésére, és így a hatalomba jutásra, addig demokrácia van.

Nem azt állítva, hogy a jelenlegi kormánypárt növelte a demokrácia fokát, épp fordítva gondolom - a mellett érvelek, hogy a közvetlen demokrácia - főleg a mi kulturális szintünkön - a jelenleg, bár beteg, de még meglevő demokráciát semmisítené meg.

Ha bevezetnénk a közvetlen demokráciát, akkor talán megakadályozná bármi is például a Fideszt (vagy másokat) abban, hogy az eddigi populista retorikát tovább fokozva, az emberek zsigeri indulataira rájátszva megszerezze a hatalmat egy népszavazáson, majd eltörölje a népszavazás intézményét?

Így gyorsabban véget lehetne vetni a mi kis két évtizedes demokráciánknak, mint a képviseleti rendszer esetén. A képviseleti demokráciában is terebélyesedik a populizmus mint tapasztaljuk, de ebben a rendszerben nem tud mindent felemészteni, több az esélyünk egy szerves fejlődésre.

Én egy szerves, lassú fejlődés híve vagyok. Az összes példa azt mutatja, hogy a szerencsésebb nemzeteknek volt idejük feldolgozni a tévedéseiket. Az összes bajunk a múltunkból fakad, idő kell hozzá. Béke, háború és polgárháború nélkül. Addig pedig rengeteg emberrel rengeteg igazságtalanság fog történni, de legalább fizikailag senki nem semmisül meg, és némi emberi életre mindenkinek esélye lesz. Legalábbis egy olyan életre, ahol sem Gulág sem Holokauszt nem fenyeget.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 19:32:27

@aszekelyek:

"az az érdekük, hogy a bajnai-szoci-etc. kormány e elengedi a bankadót . És?? Mit adnak érte? Semmi van a másik oldalon. "

Fenét semmi. Személyi jövedelemadó emelés van a másik oldalon. Ebben nagy az egyetértés a háromfelé osztódott egykori szocialista pártban.

Valakiknek meg kell fizetniük a bankadó eltörlésével keletkezett lyukat a költségvetésben.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 19:36:24

@Khal Drogo:

Értelem lehet több van benne, de őszinteség aligha.

6.Lenin 2013.03.01. 19:36:56

@Akitlosz:

Érdekes 1 pacák vagy. Részletesen igyexel elmagyarázni olyasmit, amit nem is kérdeztem.

Amit kérdezek az ügyesen kikerülöd.

Már sopxor kérdeztem, hogyan működne a gyakorlatban a kérdések rendezése? Milyen célokért történne mindez?

De, szerintem a következők után lényegtelen is...

"Nem egészséges, ha a miniszterelnök az ország első embere, a legnagyobb hatalommal. A miniszterelnök és kormányának dolga a törvények végrehajtása, és végrehajtatása. Nem több. De nem is kevesebb.
Nem az ő dolguk kitalálni a törvényeket."

Izé, más...

"Mindezek alapján az állításod, hogy a genetika határozza meg az ember döntéseit nem igaz, illetve csak részben igaz."

Akkor most, hogyan is van?

De, sehol nem írtam, csak az dominál. Ezért idéztem 1 tanulmányból, ahol szintén azt írják, a mai adatok szerint nem tudni milyen arányban a környezet (stb), és milyen arányban a genetika.

"A kérdés tehát inkább az, hogy mi a szociológiai és az öröklött tényezők aránya. Az utóbbiak dominanciája esetén megspórolhatnánk az általános választásokat, elegendő lenne a választópolgárok genetikai profilját megállapítani, s egy számítógép kidobná a szavazati arányokat."

Miért nem olvasol figyelmesebben?

Ez 1 idézet a tanulmányból-nem én írtam-idéztem, és 1et is értek vele, mert megegyezik a tapasztalataimmal.

Nagyon sok olyan emberrel találkoztam, akiknél még drasztikus változás a környezetében/körülményeiben sem tudta megváltoztatni a rá jellemző tulajdonságait/nézeteit, még akkor sem, ha különben igyekezett maga is megváltozni.

Mint mindig, kivételek előfordulhatnak. Átlagról írtam.
Továbbra is fenntartom, hogy a szavazás bármilyen formája csak eszköz lehet , a lényege pedig, a gyakorlatban is megvalósítható legyen-működjön is- valamilyen közösen jóváhagyott cél érdekében.

Nekem, mint 1xű választópolgárnak nem a törvények kitalálása a célja az évszakok változása szerint, hanem 1 saját magamnak szán célok megvalósítása közösségben amelynek a céljait a szavazatommal jóváhagyom/elvetem.

Megbízom azokban, akiknek célja a társadalmi problémák megoldása. Azért van még 1 fontos jogom, hogy intézményeken keresztül ellenőrizzem őket, ennek alapfeltétele, akarjak is élni a jogaimmal, és ne csak blogokon tépjem a szám, 1 kényelmes karosszékben sörözgetve.
Vannak már kitalálva működő rendszerek, amiken csak javítani kellene

livengood 2013.03.01. 19:37:07

@Akitlosz:

Soha sem lehet úgy, mert az emberek manipulálhatók. Csak azon lehet változtatni, hogy mennyire csapják be a választóikat a politikusaik, akik természetesen közülük jönnek, vagyis valamennyire "megérdemlik" őket.

hoplita 2013.03.01. 19:37:28

Felbérelt cigányokkal tartottak szimpátiatüntetést a képen törölt komlói polgármester mellett

További részletek: kuruc.info/r/6/108720/#ixzz2MJZeJXGC

Nyihahahahaha.....

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 19:40:14

@szoja122:

Hát ez a téma megint messzire vezet.

Az ember persze tudná (majd egyszer) önmagát genetikailag javítani, de bár ez megoldhatna egy halom problémát okozna is egy halom újat.

Igaz, ezt hívják fejlődésnek.

ubul2000 2013.03.01. 19:57:39

@aszekelyek:

" Mindenki tudja, hogy a koncentrációs táborokból küldték a németeknek a szajrét."

Hagyd már ezt a propaganda szöveget.

Szervezettség, munka, belső erőforrások maximális felhasználása, fanatizmus, revánsvágy, rend - ezek voltak a felemelkedés vezérelvei - nem az aprópénz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 19:58:39

@livengood:

Ismerem ezt az álláspont. Még Hillary Clinton is ezt szajkózza.

De nem az a demokrácia, hogy a hatalmat le lehet váltani választáson egy másik ugyanolyan nagy hatalommal rendelkező hatalomra.

Ez csak annyiban jó, hogy már nem polgárháborúban dől el sok emberélet árán, hogy melyik párt kerüljön hatalomra, hanem a szavazófülkékben.

De ez csupán annak kiválasztásának a módja, hogy kié legyen a hatalom, de ettől még demokrácia nem lesz, hiszen ugyanúgy csak egy szűk csoport dönthet ország dolgában.
Megválaszthatják a választópolgárok, hogy melyik csoport, de a konkrét döntésekbe továbbra sem szólhatnak bele.

Koppány és Vajk hívei öldökölték egymást, így működött akkor az államfő választás, és a győztes lett a király. Ma ez helyett szerencsére szavazás van 4 évente.

De ahogyan akkor sem, úgy ma sem szólhat bele a közember az, amúgy őt is érintő, ország dolgaiba.

A demokrácia nem ez, hanem az, amikor a közösség egészét érintő kérdésekben a közösség szinte egésze dönthet és a többségi álláspont érvényesül.

Nem pedig az, hogy eldönthetjük, hogy ki döntsön helyettük, rólunk. Az csupán a döntéshozók kiválasztásának egy civilizáltabb, kevésbé véres módja a korábbinál.

"Ha bevezetnénk a közvetlen demokráciát, akkor talán megakadályozná bármi is például a Fideszt (vagy másokat) abban, hogy az eddigi populista retorikát tovább fokozva, az emberek zsigeri indulataira rájátszva megszerezze a hatalmat egy népszavazáson, majd eltörölje a népszavazás intézményét?"

Az államfőt ki kell venni a parlament alól, s a néppel kell választatni, s persze leválthatóvá tenni, s egyik fő feladatává tenni a demokratikus rendszer működésének segítését, őrzését. Ő képviseli a nép érdekeit, ha a parlament szabotálni akarná. Akár fel is oszlathatja a parlamentet, ha az nem hajlandó a népszavazások döntéseivel összhangban lévő törvényeket hozni. Ha ezt nem teszi meg az államfő, amikor pedig meg kellene lennie, akkor ez az ő leváltását teszi indokolttá.

A lényeg, hogy a hatalmat a választói akarattól kell folyamatosan függővé tenni. Ma ez nagyon korlátozottan van csak így. Csupán 4 évente de közben biankó felhatalmazással bármit csinálhat a hatalom, a saját programja is behajthatatlan rajta.

6.Lenin 2013.03.01. 20:00:03

@Akitlosz:

"Az ember persze tudná (majd egyszer) önmagát genetikailag javítani"

Már be tud avatkozni.

"Igaz, ezt hívják fejlődésnek. "

Ezt manipulációnak hívják, szerintem. A beavatkozás célja lehet pozitív, de negatív is.
" Előállíthatók" gyilkoló gépek (emberek) is, de bizonyos öröklődő betegségek/rendellenességek is megoldhatók.

Lehet, hogy az ember/és más élet esetében is külső génmanipulációt nevezünk egyenlőre evolúciónak, lehet tévesen.
Lehetünk mi is 1 önmagát reprodukálni képes biológiai robotok, akiket kívülről manipulálnak a géneken keresztül., valamilyen-eddig előttünk ismeretlen-cél érdekében.

hoplita 2013.03.01. 20:04:03

@ubul2000:
De ha eccer csak ennyit tud, libafos?
Ezt viszont ha felvered álmából akkor is felmondja, a fosagyú libája.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 20:15:19

@6.Lenin:

"Már sopxor kérdeztem, hogyan működne a gyakorlatban a kérdések rendezése?"

Ahhoz képest, hogy mennyit internetezel furcsa, hogy semmi ilyen tapasztalatod nincsen és nem tudod elképzelni.

Az állam üzemeltet egy informatikai rendszert, amelyet a választópolgárok azonosítás után kellően biztonságos módon látogathatnak. Itt ne a felhasználónév jelszó párosra gondolj, a biztonságos azonosítás ennél messze messze előbbre jár.

Ezen a helyen a választópolgárok megtekinthetik az aktuális kezdeményezéseket, vitatkozhatnak róluk, aláírásukkal támogathatják a népszavazás kiírását. Illetve szavazhatnak az aktuálisan futó népszavazásokon.

A rendezés? Alapállapotban mindenki maga skatulyázhatja be a témáját, ha ezt abszolút rosszul, tévesen teszi, akkor a rendszert üzemeltető szakemberek áttehetik máshova, de ez a tartalmán semmit nem változtat, csak a könnyebb tájékozódást segíti.

"Nekem, mint 1xű választópolgárnak nem a törvények kitalálása a célja ...Megbízom azokban, akiknek célja a társadalmi problémák megoldása."

Értem én, téged nem érdekelnek a közügyek annyira, hogy bele is akarj szólni. Nem baj ez, sokan vannak ezzel így.
A szavazás csak jog, nem kötelesség. Ha téged - ahogyan sokan másokat sem - nem érdekelnek annyira a közügyek, hogy tájékozódj szavazgass, akkor nem szavazol. Semmi gond. De miért akarod elvenni másoktól is ezt a jogot?

Te magad írod, hogy:
"Megbízom azokban, akiknek célja a társadalmi problémák megoldása."
Hát nem úgy tűnik. Félsz mint a tűztől a demokratikus döntéshozataltól.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 20:22:10

@livengood:

Az megint teljesen lényegtelen, hogy ki miért szavaz úgy ahogyan szavaz.
Úgy szavaz, ahogyan akar, olyan szempontok alapján, amelyek neki tetszenek. A szavazás titkos, soha nem kell indokolnia, magyarázkodnia senkinek.
IGEN vagy NEM, mindig csupán ennyi az eldöntendő kérdés.
De ha a társadalom elég széles rétege vehet részt a döntésben - nem kötelező - akkor bárhogyan is döntenek nem lehet másra hárítani a felelősséget. Szinte bárki dönthetett, aki akart, és a többség döntött, tehát elvileg sohasem fordulhat elő, hogy a többség elégedetlen a döntésekkel, hiszen ők maguk hozták azokat. De ha mégis, akkor is csak magukat hibáztathatják, nem mást.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.01. 20:30:32

@6.Lenin:

""Igaz, ezt hívják fejlődésnek. "

Ezt manipulációnak hívják, szerintem. A beavatkozás célja lehet pozitív, de negatív is."

Kettőt előre, egyet vissza. Összességében ez fejlődés.
Mindig minden nem jön be, akad ami rosszul sül el,de összességében előre megy a világ hosszabb távon.

Fejlődés az, hogy akad egy probléma. Keresünk rá megoldást. Megoldottuk a problémát. De a megoldás új problémát szül, ami addig nem volt. Erre az új problémára is keresünk megoldást. Az újabb megoldás újabb problémát szül, amire ... stb. stb. stb.

"Lehetünk mi is 1 önmagát reprodukálni képes biológiai robotok, akiket kívülről manipulálnak a géneken keresztül., valamilyen-eddig előttünk ismeretlen-cél érdekében."

Élünk vígan a mátrixban anélkül, hogy tudnánk róla. :-)

Nem a természet uralja az embert és nem az ember uralja a természetet, hanem kölcsönhatás van.

ubul2000 2013.03.01. 20:39:31

@livengood: Mert mindig a háborúban gondolkodtok. A háborúhoz el kellett érni valahogyan, fel kellett emelkedni. Az addig vezető utat nézd.
Görögországban és Törökországban a katonai junták hozták el a gazdasági felemelkedéshez vezető utat. Felszámolták pl a korrupció jelentős részét. Aztán időben visszavonultak.

Persze az említett katonatisztek kétség kívül nemzeti elkötelezettségűek volták, akik a hazájuk érdekeit tartották szem előtt, nem a saját meggazdagodásukat.

6.Lenin 2013.03.01. 20:40:10

@Akitlosz:

"Ezen a helyen a választópolgárok megtekinthetik az aktuális kezdeményezéseket, vitatkozhatnak róluk, aláírásukkal támogathatják a népszavazás kiírását. Illetve szavazhatnak az aktuálisan futó népszavazásokon."

Ezt te valóban komolyan gondolod?

már csúsztatsz is.

"Értem én, téged nem érdekelnek a közügyek annyira, hogy bele is akarj szólni. Nem baj ez, sokan vannak ezzel így.
A szavazás csak jog, nem kötelesség."

Én ezt írtam:

"Megbízom azokban, akiknek célja a társadalmi problémák megoldása. Azért van még 1 fontos jogom, hogy intézményeken keresztül ellenőrizzem őket, ennek alapfeltétele, akarjak is élni a jogaimmal, és ne csak blogokon tépjem a szám, 1 kényelmes karosszékben sörözgetve."

Most is van AB, különböző ügyek biztosa, bíróságok, rendőrség, ügyészség.
Alapíthatsz pártot, civil szervezetet, tüntethetsz, van ellenzéki sajtó, tv, ordibálhatsz a Gellért hegy tetején.

Buktak meg kormányok idő előtt, ahol a polgárok éltek a jogaikkal és a többség rossznak látta a kormány munkáját.

Minden adott, csak élni kell vele. Nem másokra kell várni.

Sehol nem írtam, hogy ez a rendszer maga a tökély, ne lehetne rajta változtatni. Változtatni úgy kell ,hogy működjön is a gyakorlatban.
Ez nem rendszerektől függ, hanem a polgárok tenni akarásától.
Ha nem akarnak népszavazni, vagy mindenki mást akar, hiszen miért is akarná mindenki ugyanazt, akkor a népszavazósdi rendszer sem fog működni + rövid is az élet ahhoz, hogy minden kérdést megnyugtatóan lenépszavazzunk, néhány száz év alatt.

"Te magad írod, hogy:
"Megbízom azokban, akiknek célja a társadalmi problémák megoldása."
Hát nem úgy tűnik. Félsz mint a tűztől a demokratikus döntéshozataltól. "

Érdekes következtetéseket tudsz levonni.

Szerintem te képtelen vagy olyasmit elfogadni, amit nem te találtál ki. Ennek az oka igen nagyfokú bizalmatlanság mások iránt . Mondjuk ennek az eredete már tényleg nem érdekel.

aszekelyek 2013.03.01. 20:42:57

@hoplita: okostojás, aki küzdősportol, az maximum véfekezik... A kendo bajnok teremben , nem az utcán küzd. Spertember nem vagy , ez a viperapróbálgatásból kiderül. Facebookon, millások honlapjáról ismerősöm megosztott egy képet , amin szerintem amerikai utcarészlet háttérrel egy idős , helyes párt látunk. Alatta , ők tették tönkre Habonyt. Ennek a sztorinak még egy ilyen ócska, nyilvánvaló hazug képet is mellékeltek és terjesztik . A bácsi olyan magas , hogy leütni semmiképp nem tudná Habony... A magassága miatt. De mondom , a közlekedési lámpák , az épületek is... , nekem ismerősek. Nem itthonról , nagyon nem. Persze lehet , hogy K. Sándor egyébként amerikai... Csak nem hiszem , hogy a képen ő látható és a kedves hölgy sem az , aki szerepelt ebben a dologban.

aszekelyek 2013.03.01. 20:47:27

@hoplita: Lassan mondom, mert nyilván nem is érted. Küzdősportolók nem verekszenek civilekkel. Főleg nem kezdenek verekedést . Ha csak olyan helyzetet nem teremtenek nekik , hogy védekezniük kell. Esetleg erőt alkalmazni a cél érdekében. Senki nem írta , hogy pofozkodnak.

6.Lenin 2013.03.01. 20:54:47

@Akitlosz:

Ok!

1x volt 1 nagy semmi, ez a semmi felrobbant és lett anyag,tér, idő energia szarásig.
Végtelen űr is, tele mindenféle bizbasz bolygóval , galaxissal + fekete lyukkal (nem roma lányé). És 1 drb Föld nevezetű golyóbissal, azon 1 pacák, aki népszavaztatni szeretné fajtársait.

Már csak azt kellene megoldani, míg minden kérdésben lenépszavaznak ne omoljon össze az Univerzum.

Mert állítólag néhányan ezt jósolták. Megint semmi lesz, de az időpontot még nem tűzték ki.

Ja igen, tegnap még időben kikapcsoltam 3 vulkánt, mielőtt kitörtek volna és fél kézzel megállítottam 1,5 cunamit.
Pihenésként a szomszéd kertje fölött produkáltam 1 rövidke záport a palántáira, a másik szomszédnál 1 kis hózáport, mert az unokája szeretett volna szánkózni .

aszekelyek 2013.03.01. 20:57:19

@A pöttyös az igazi dbeata: mondom, nem írták meg a híresztelők, hogy mit is akart visszaszerezni és sikerrel Habony. Nekem pedig tapasztalataim vannak. Képzelőerőm is. vizuális tipus vagyok és van helyismeretem is a helyszínről. Lásd be, komoly előnyben vagyok azokkal szemben, akiknek az ellenzéki sajtó tálalja ezt és így.

Az információ értékét fejtsem ki neked? :) naneee, jó? Amiről nem beszélnek , az a lényeg.
Elég sok okot tudok elképzelni arra , hogy miért is történt , ami történt.
De ezzel a módszerrel autót is lopnak ám... kicsalják a tulajt és elszelelnek.

Khal Drogo 2013.03.01. 21:09:58

@6.Lenin: "Most is van AB, különböző ügyek biztosa, bíróságok, rendőrség, ügyészség.
Alapíthatsz pártot, civil szervezetet, tüntethetsz, van ellenzéki sajtó, tv, ordibálhatsz a Gellért hegy tetején."

Az AB-hoz nem fordulhatsz. Elvették ezt a jogodat.
Nincsenek különböző ügyek biztosai, egy biztos van aki mindenért felel.

Ennyit illene tudnod a NER-ről.

6.Lenin 2013.03.01. 21:10:10

Legyen 1 kis napi politika is.

Nézem a tv-ben amint néhány jelenleg független pacák tiltakozik, hogy 1 bukott politikust neveztek ki az MNB élére, aztán elmentek 1 melegebb helyre, ahol kezet csókolt 1 másik bukott pacáknak, akinek a ME-i széket szeretnék kikaparni.

Érdemes itt már valamin is csodálkozni?

nyünyüge 2013.03.01. 21:10:46

@aszekelyek: fantáziád határtalan, ha valamit be kell passzítani a világképedbe:)

aszekelyek 2013.03.01. 21:11:29

@ubul2000: ezt a z akkoriban ott élők másképp adják elő. Tudod, 25 éve járok a németekhez rendszeresen. Ahol idősebb hölgyek ma is azt emlegetik, mennyi mindent kaptak ők hitlertől.. Ami addig ott nem volt. A semmit meg szervezheted , ahogy akarod. N revans? Inkább az az elv , hogy ahhoz , hogy legyen , valakitől el kell venni. Nyilván elpárolgott az elkobzott holmik tömkelege. Vagy esetleg leltár szerint visszakapták a tulajok? A propagandaszöveg bizony a tagadásban itt olvasható , amit szíveskedtél írni. Ha nem úgy tudod , hogy zsidókat tették meg bűnbaknak , szorították ki mindenből és fosztották meg mindenüktől , főleg azokat, akik nem tudtak időben elmenekülni Európából , szóval a szegényebbeket , akkor nem velem van baj,. Szerintem ideológiájuk egyik vezér eleme volt. De az érdekes tény , hogy az a horogkereszt néven ismert jelkép több ezer éve egy hatalmi jelkép volt akkor már. No nem éppen a németeké..... Háborút de európai hadszíntéren finanszírozóké inkább.

ubul2000 2013.03.01. 21:13:16

@aszekelyek:
"okostojás, aki küzdősportol, az maximum véfekezik"

Nem vagy nagyon otthon a küzdő-sportokban, az tény....

aszekelyek 2013.03.01. 21:17:43

@nyünyüge: kénytelen vagyok arra hagyatkozni. Nem írták meg , hogy mit is szerzett vissza. A vélhetően fontos dolgot. Az olvasó fantáziájára van bízva.

Hiányos dolgokat az ember agya kipótolja. A beszédértésben is.
Már akinek működnek ezek a funkciói is. Nem elég neki előénekelni , hogy ma kit kell utálni , nem is fontos , hogy mitől akarták megfosztani.. Lényeg az uszítás.

6.Lenin 2013.03.01. 21:18:01

@Khal Drogo:

Akkor már csak K. Olga maradt? Ő is ki tudná harcolni, szerintem.

Mondjuk lehet 1 olyasmit is csinálni, hogy megnézed máshol miként csinálják.
Az is igaz azért az 5 emberért, aki ugrál, én sem mondanék le, ha a többség támogatna.
A szavazni is hajlandó választópolgárok többsége.

6.Lenin 2013.03.01. 21:23:53

@Nap Pali:

Vitéz úr már megint keresztelőt tartott?

aszekelyek 2013.03.01. 21:24:47

@ubul2000: utcán nem küzdő sportolnak és nem bottal járnak , a kendo bajnokok. Bár amikor a lányom karddal járt , sporteszközzel , mert ő I ai do-nevezetűt üzte , külön egyesületi papírt kellett hordania a tokban hozzá. Hogy ez bizony engedélyes sporteszköz. A yard ellenőrizte őket a városban. Este , edzés után , hazafelé. Ő sem használta kötekedő járókelők megfékezésére. Azt a bevásárlókocsit viszont , amiről szó van , sértettéknél , viszont a generációja banyatanknak hívja. Azzal csinálnak maguknak helyet bizonyos helyeken , járműveken pl. Lehet , hogy azt a használati módszert hárította egy rúgással.

Nap Pali 2013.03.01. 21:26:13

@6.Lenin: a pápa az rokonod? csak mert ugyanaz a neve mint ne kedd...

X.V.I. Benedek : 10dik ? Vlagyimir Iljics Benedek ? (vagy az X mit jelent ?)

aszekelyek 2013.03.01. 21:29:00

@Letícia: nem, ők nyilvánosan támadják meg a hírtv-seket a MAjálison, pl. és fiatal történészt vernek , többen is, a Kossuth téren. Az a nyugdíjas szekció. meg a nénik az esernyőkkel, akikre ferink is többször rá kellett szóljon, hogy hagyja dolgozni a néni alakulat -a harci esernyőiket eltéve - a sajtót. ott se szentek gyülnek ám össze. a vörös szekfűs ünnepeken. Sem. Amikor ferink éhezni akar nyilvánosan , ott sem.

aszekelyek 2013.03.01. 21:33:47

@Khal Drogo: és muszáj azt csinálni , amit ő akar ? @6.Lenin: a zolga , na az majd elintézi. Köztársasági elnököket reggelizik.. , mi az neki ?

ubul2000 2013.03.01. 21:35:59

@aszekelyek: Erősen kételkedem, hogy H. egy kendo-bottal járkált volna, már bocsáss meg...

Azt sem tudom ki fia-borja, életemben nem láttam, de nem tételezem fel róla, hogy egy sporteszköz volt nála..

6.Lenin 2013.03.01. 21:36:08

@Nap Pali:

Az x gondolom azt jelenti, hogy lesz még VI. Benedek, akkor majd odaírják az aktuális számot.

Amúgy az enyém 6. a családban. Már voltak előttem 5en.
Már megint lejárattad az előző nick neved?

inreallife 2013.03.01. 21:57:59

@livengood: nem a bosszúról szól, hanem a bűnismétlés egyik legjobb megelőző eszköze a halálbüntetés. és ráadásul olcsóbb is mint évekig gyúratni, aztán meg a társadalomra visszaszabadítani. tiszta racionális okok, ehhez képest az ellenérv az, hogy akkor kaiser edét is fellógatták volna. és? pont semmit nem vesztett volna a társadalom, hogy egy másik semmirekellő lógott volna először... legalábbis nem hiszem, hogy sokan sírtak volna utána...

inreallife 2013.03.01. 22:03:29

@Khal Drogo: legjelesebb képviselőjük a lézerjani. aki a lehető legnagyobb adósságot vette fel a városával. természetesen svájci frankban, mert tudta, hogy az rossz lesz. és ő volt az, aki a legtöbb elszámolás nélküli képviselői juttatást vette igénybe. miközben az eladósodott városa S8-as audit vásárolt neki, mert neki aztán mindenhol GYORSAN ott kell lenni. és offshore-ozgat, meg külföldre menekített pénzekről beszél s bélyegez meg embereket, miközben saját bevallása szerint is jó parti lesz a fia, a svájci bankszámlájával. jól kereshet a gyerek, hány éves 8? na ilyenek a mintaképviselők a fideszben. keres 9 milliót, abból félretesz 11 milliót, mint a szijjártó. ezért lenne jó bevezetni a lincselést, akkor hiába mutogatnának, hogy törvényesen loptunk, senkit nem érdekelne...

Khal Drogo 2013.03.01. 22:10:41

@6.Lenin: Nézd meg a Fidesz.hu-n hogy mi maradt.

Khal Drogo 2013.03.01. 22:18:43

Alaptalannak és álhírnek nevezte Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Világgazdaság Online kedd esti cikkét, amely szerint eldőlt, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter veszi át Simor András helyét a Magyar Nemzeti Bank élén."

HAHAHAHAAHAHAHAHAHAHHAHAHAHA

inreallife 2013.03.01. 22:23:22

@Khal Drogo: varga csak egy báb. nézd meg mit csinált akkor, amikor járai ráhagyta az ő tuti kis kétéves költségvetését. kiállt a kameréák elé és azt mondta milyen jó, így meg úgy. aztán megkérdezték tőle, hogy mitől lenne jó, ha még csak egy év telt el, és minden szám mást mutat, mint amennyit az a hülye beleírt? milyen szép milyen jó, kb ennyit tudott mondani. lehet, hogy ért hozzá, dehogy dolgozni normálisan nem fogják hagyni az biztos. bemutatkozásnak mindjárt ki is fog derülni, hogy egy újabb megszorító csomagot basz majd az ország nyakába. hányadikat is? már megszámolni sem lehet. és most az ő aláírása lesz a csomagon. és a nevét is adja hozzá. ez bizony a bábok sajátja...

inreallife 2013.03.01. 22:27:07

@aszekelyek: nosza, de elgyengültél. már a bokros csomag is megszépült neked? mondjuk nemcsoda a matolcsy 3 éves ámokfutása után... és anak legalább volt eredménye, a matolcsy 3* akkora csomaggal játszott és amíg bokros 25%-kal csökkentette az államadósságot, a matolcsy semmivel, ahhoz ellopta a manyup pénzeket, hogy látszódjék is valami...

6.Lenin 2013.03.01. 22:28:03

@Khal Drogo:

Nehogy azt mond, hogy képtelenek vagytok elérni, hogy megbukjon ez a kormány.
Először talán 1 jobbat kellene kínálni.
Elhitetni másokkal.

Nem olyan bonyolult dolgok ezek.

Mondjuk 1 kicsit talán már nevetséges, hogy 1 olyan kis párt is szeretne kormányozni, akik 10en valahány embert sem képesek összetartani. Bukott miniszterről beszélnek, aztán bukott minisztereket szeretnének vissza a hatalomba.

Valóban ennyire lenézed a választókat?

Most ismerte el Simor, hogy 2008 őszén katasztrófától mentette meg az országot.
Nocsak, ezt tudta produkálni a hatalmas szürkeállomány?

Nem azt mondom, hogy most minden ok, de nehogy már azok adjanak tanácsot, akik eddig soha nem voltak képesek valamit is javítani az ország helyzetén.

Jobbat kell kínálni, aztán rábízni a választókra. El fogják dönteni.

Khal Drogo 2013.03.01. 22:40:53

@6.Lenin: Én nem vagyok egyetlen politikai pártnak sem tagja, de még csak szimpatizánsa sem. Soha nem is voltam.

Khal Drogo 2013.03.01. 22:45:58

@inreallife: Jobb mintha Matolcsy maradt volna. Nyilván nem történt csoda, de jobb mintha az a bolond ott maradt volna.
Egyébként úgy gondolom hogy a jegybankelnökség Matolcsynak egy elbocsájtó szép üzenet.
Marad hatalma meg befolyása, de az MNB-ban sokkal jobban meg lesz kötve a keze. Ha valamit benéz, akkor nem negyed-fél év múlva derülnek ki a dolgok, hanem azonnal 24-48 órán belül. Ráadásul itt fordítva van, míg a magyar belföldön bármilyen jogszabályt kénye-kedve forgathatott Matolcsy,addig itt a piac az erősebb. Sokkal erősebb mint az MNB, a spekulánsoknak többször annyi pénze van mint az MNB-nek.

Khal Drogo 2013.03.01. 22:50:04

@6.Lenin: "Mondjuk 1 kicsit talán már nevetséges, hogy 1 olyan kis párt is szeretne kormányozni, akik 10en valahány embert sem képesek összetartani."

Fidesz - 1990-1994. Gondolom azon is jót röhögtél. Aztán meg 2/3-al nyertek. A történelem nagy tanítómester. Ha már kikoptak az emlékek akkor frissítsd őket.

6.Lenin 2013.03.01. 22:50:27

@Khal Drogo:

Ezt dicsekvésnek szántad?

Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a magyar nemesség 1 része nyugati kuplerájokban sopánkodott-vagyonokat elherdálva- milyen elmaradott ország is Mo.

Most a neten sopánkodnak, miközben semmit nem tesznek azért, hogy ez megváltozzon. Aki meg szeretne változtatni, azt meg ócsárolják, anélkül, bármit is kínálnának helyette, kivéve az ország elhagyására biztatás.
Lenézve azokat, akik tenni is szeretnének valamit.

Felőlem lehetsz bármelyik párt tagja, szimpatizánsa. Lehet civilként is tenni az országért.

6.Lenin 2013.03.01. 23:06:36

@Khal Drogo:

Szerinted az, hogy ilyen kis pártból 1 ekkora szövetség alakult, a tavaszi szélnek köszönhető?

jól emléxem, mik is történtek 90 óta. Ezekről nem tudom elképzelni, hogy képesek lennének hasonló utat végigjárni.

Célok kellenek, amivel meg lehet győzni a többséget. Nem látok ilyesmit 1ik ellenzéki pártnál sem. Részproblémákra kínálnak legjobb esetben általuk megoldásnak látszó eszközöket.

A társadalom többségének is lefogadható hosszútávú célt 1ik párt sem kínál eddig a kormánypárton kívül.
Nem mindennel értek 1et, de összességében kínálnak megoldást, igaz rövidtávon nem megoldható. Kellenének valamilyen minimumok, amelyeket mindenki el tudna fogadni, de 4 évenként rombolni mindent, helytelennek tartom.

Lenne, mit tenni bőven. Megoldást kell kínálni, parttalanul kritizálni bárki képes, talán.

Nem igaz, hogy nincs megoldás. Hazugságnak tartom a diktatúrázást, ma az unió tagjaként.

ubul2000 2013.03.01. 23:38:28

@6.Lenin:

"Szerinted az, hogy ilyen kis pártból 1 ekkora szövetség alakult, a tavaszi szélnek köszönhető?"

Nem a tavaszi szélnek, de hogy minek illetve kiknek a hathatós támogatásával, abba ne menjünk bele, nem akarom kitiltatni magam.
Köteteket lehetne írni, hogyan nyírták ki a kisgazdákat, az mdf-t, a kdnp-t (Ne tévedjünk, ez a kdnp szellemiségét tekintve már csak a nevében azonos az eredetivel)

"Ezekről nem tudom elképzelni, hogy képesek lennének hasonló utat végigjárni."

Na-na, a veszély fennáll. Itt is hatalmas támogató körök mozdultak meg, akiktől - akárcsak korábban a fidesz esetében - az ármány, cselszövés, stb nem idegen. Saját tehetségük révén nyilván alkalmatlanok, de a külső hatalom nagy úr.

panelburzsuj 2013.03.02. 00:45:30

@6.Lenin:

Fincsi mogyorókrém.

Nemzeti minimumnak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.02. 02:20:10

@aszekelyek: csaxólok, mama, hogy a leütés nem azt jelenti, hogy felülről lefelé ütik.
Szerintem kérdezz meg 1 küzdősportoló ismerőst, hogy is van ez, mert ismereteid bástyáján fájó kicsiny lik tátong e téren, pedig a PÁRT azt várja tőled, hogy minden területen egyformán tájékozott légy, s erőst igyexel is megfelelni eme elvárásnak.
Addig is mondd el párszor:
kendó, kempó, kampó
kendó, kempó, kampó
kendó, kempó, kampó
kendó, kempó, kampó
kendó, kempó, kampó
kendó, kempó, kampó
kendó, kempó, kampó
...

dbeata 2013.03.02. 06:38:37

@aszekelyek: "Az a nyugdíjas szekció" Fokozd még! Kegyetlen tudsz lenni azért :D Arra nem is gondolsz, hogy más ezeket elolvassa, és pusztul a röhögéstől...?
Különben is, ki az a Habony Árpi? :)

jjulie 2013.03.02. 08:01:23

@6.Lenin:

így igaz lenyinke, csökkentképességű parasztgyerek létedre törvényszerűen fideszfertőzött lettél, és most már életed végéig úgy kell tenned, mintha ez érdem lenne, nem pedig szágyellni való gyengeség

munkálkodj bátran, és bizonygasd, hogy az orbánszijjártóhablaty fogyasztás, gyártás és terjesztés nélkül az életed nem élet orbániában, és a narancskomcsi propaganda nélkül azt senem tudnád, hogy a fideszbirka példakép dembinszki hány diadalt aratott 1849-ben

livengood 2013.03.02. 08:07:48

@Akitlosz:

"Az államfőt ki kell venni a parlament alól, s a néppel kell választatni, s persze leválthatóvá tenni, s egyik fő feladatává tenni a demokratikus rendszer működésének segítését, őrzését. Ő képviseli a nép érdekeit, ha a parlament szabotálni akarná. Akár fel is oszlathatja a parlamentet, ha az nem hajlandó a népszavazások döntéseivel összhangban lévő törvényeket hozni. Ha ezt nem teszi meg az államfő, amikor pedig meg kellene lennie, akkor ez az ő leváltását teszi indokolttá.

A lényeg, hogy a hatalmat a választói akarattól kell folyamatosan függővé tenni. Ma ez nagyon korlátozottan van csak így. Csupán 4 évente de közben biankó felhatalmazással bármit csinálhat a hatalom, a saját programja is behajthatatlan rajta."

livengood 2013.03.02. 08:20:08

@Akitlosz: (Bocs, az előző elment az érdemi válaszom nélkül, vegyük úgy hogy az ott idézettre itt reagálok.)

Tehát a közvetlen demokráciának az lenne az alapja, hogy az alkotmányban a mindenre kiterjedő népszavazás intézménye örök időre megváltoztathatatlan?

Mi van akkor, ha a nép két külön népszavazáson ellentétes hatású törvényt fogad el? Pl. egyfelől megszavazza, hogy a felsőoktatás mindenkinek ingyenes (egészségügy, 55 éves kortól nyugdíj, stb.) akkor amikor ez csak hitelből, vagy abból sem finanszírozható, másfelől adócsökkentésre szavaz. Ez az első hónapokban be fog következni, meg ennél cifrábbak is, egészen a mindennapi élet szintjéig káoszt okozva. (Pl. közlekedési, vegyszerhasználati, élelmiszer egészségügyi, stb szabályok.)

livengood 2013.03.02. 08:55:37

@Akitlosz:

Ez volt a kérdés:
"Az a kérdés miért nem lehet úgy, ahogyan a többség akarja, ha állítólag "demokrácia" van?"

Ez volt a válasz:
"Soha sem lehet úgy, mert az emberek manipulálhatók."

Erre ezt írtad:
"Az megint teljesen lényegtelen, hogy ki miért szavaz úgy ahogyan szavaz. Úgy szavaz, ahogyan akar, olyan szempontok alapján, amelyek neki tetszenek. A szavazás titkos, soha nem kell indokolnia, magyarázkodnia senkinek..."

Nem értem. Egyet értek a megállapításaiddal, hogy a választás titkos, meg hogy mindenki szíve joga hogy hogyan szavaz, meg hogy aztán csak magán kérheti számon ha rosszul döntött. De nem értem hogy jön ez ide?

Az eredeti kérdés az volt, hogy miért nem lehet úgy ahogy a többség akarja, ha már demokrácia van? Önmagában a kérdés idealista, azt sugallja, hogy létezhet egy olyan rendszer ahol minden tökéletes. Ezt például - vagyis hogy vegytisztán a többségi akarat érvényesül - a kommunizmus ígérte, de mint tudjuk nem megvalósítható, ráadásul olyanok mérgezték vele a népeket, akik többnyire pontosan tudták hogy ez csak nekik hoz jobb életet.

Én érteni vélem, hogy szeretnéd, hogy az igazság uralkodjon. Hogy az emberek soha ne legyenek becsapva kormányaik által. Csak azt is tudom, hogy az emberi természet miatt ez lehetetlen. Kizárólag ennek, az igazságos rendszernek egy durva megközelítése érhető el. Ezt nevezzük ma demokráciának. Vagyis a demokrácia az ideálistól, az álomvilágtól nagyon, nagyon messze esik. Tulajdon képen egy igazságtalan rendszer, ami a lehetséges legigazságosabb.

Csak az idealisták gondolják azt, hogy a demokrácia tökéletes egyenlőséget, így a szavazatok egyenlőségét jelenti. Sose lesz így!!!

Khal Drogo 2013.03.02. 08:58:05

@6.Lenin: Én nem kívánom elhagyni az országot, úgyhogy ez is mellé ment. Azzal pedig hogy beállok egy maffiapárt mögé hogy aszisztáljak ahhoz ahogyan a vezetői komoly összegeket lopnak el az emberektől, nem hiszem hogy tudok segíteni bármin is. Az embereken a politika nem tud segíteni, a korrupt politikusok pedig pláne nem.

Khal Drogo 2013.03.02. 09:03:36

@6.Lenin: "Célok kellenek, amivel meg lehet győzni a többséget."

Mi volt az a célrendszer amivel nyert a Fidesz 2/3-al. Nyilván fel tudod sorolni.

Khal Drogo 2013.03.02. 09:08:06

Amíg a Fidesz el tudja hitetlen hogy a kudarcok nem az ő felelőssége, hanem a múlt és külső okok, továbbá amíg a választói bázisát nem rongálja direkt megszorításokkal, addig a jelenlegi rendszerben esélyes lehet.
Minél jobban fogunk távolodni 2010-től, ezt annál nehezebb lesz fenntartani, mármint a múltra való hivatkozást.

Lassan elfogynak a bugimumusok. A maradék cselszövőnek kikiáltott emberek is kikopnak az intézményekből mindenhol a Fideszből kiválasztott emberek ülnek. A külső okokra való hivatkozás is sántít, akkor ha Magyarország teljesít a legrosszabbak között.

aszekelyek 2013.03.02. 09:08:49

@Akitlosz: Biztosan meg tudnák azért dumálni a kevéssé eszeseket, hogy nekik az a ajó, értük teszik..... mert nálunk elég sok a szószólója ennek.

Beszélgettünk az ismerősömmel arról is , akivel a FED-IMF- Dollár és Euro és a bizonyos társaságok szándékait taglaltuk , meg a garantált erőfölényt nekik , hogy azért akarnak egységes bankrendszert az EU-ban , legalább is ezt ő mondta , hogy azzal csökkentsék ennek az érdekérvényesítő képességnek a befolyását az európai gazdaságra. Az euro övezetre. Azt azért elég sokat hallottuk a 2008-ban ránk zúdult válság előtt is, amit szintén amerikai barátainktól kaptunk...., hogy cél, jól láthatóan, az Eurooot minél jobban gyengíteni a dollár javára amerikai csoportok számára . Még az is elhangzott a beszélgetésünkben , hogy ha kicsit meg akarják szedni magukat , akiknek a pénz az egyetlen szempontjuk , minél több pénz és nincsenek erkölcsi fenntartásaik és látjuk , hogy nincsenek , bizony beletesznek pénzt abba a pénzrontó , erőfölény fenntartó ügyletbe , amit voltál szíves leírni. A görögökről is beszéltünk de sztem ez bibis. mert ha pontosan tudták, hogy nem képes a görög gazdaság az euro övezethez csatlakozni, miért engedték? ha csak nem azért, mert jó pénzt kerestek rajta.... Más értelmes okot nem tudok találni. Nálunk is van elég sok olyan, aki ezzel a szándékkal egyéni érdeke miatt támogatja az amerikai érdekeket európai színtéren. Akik szerint szépen kell pitizni és pofa be, azt csinálni amit akarnak, mert csak az demokratikussss..., jogállami...... Dumának is ótvar ez , nem , hogy köze nincs a valódi okhoz.
It'all about the money... I don'nt think it's funny....

livengood 2013.03.02. 09:15:18

@ubul2000:

Igen, léteznek jó királyok. Csermanek János (Kádár János) jó "király" volt, a többiekhez képest nem ölt meg olyan sok embert. A jó katonai junták sem ölnek meg túl sok embert. Engem azért nyugtalanítana egy ilyen fordulat. Meg mi van akkor, ha egyszer csak elege lesz a béketűrésből és úgy dönt a junta, hogy nem lesz "olyan" jó? :)

Mi a garancia? Hogy nemzeti elkötelezettségűek? És mi van, ha közben nem is, csak mondják magukról? Ne adj isten hazudnak! Van olyan műszer ami kimutatja amikor egy politikus hazudik? :)

Nem! - én abban látok csak némi garanciát, ha akár egymást pocskondiázva, magukat nemzetinek, meg hazaszeretőnek mondva, hazudva, de minden nap ott látom a különféle pártokat (nevezzük juntáknak őket :)) csápolni a kamerák előtt. Én ettől vagyok nyugodt.

aszekelyek 2013.03.02. 09:16:42

@Akitlosz: szerintem sokkal több van, mint lehetne:) egy két diktátoré és országé hozzá van csapva. Akik ott tartották de őket már elintézgették menet közben. erről is beszéltünk az ismerősömmel. Nem mutiba készült. valaminek nem kéne kiderülnie. ennyi bizonyos. hazaviték, egymás közt elosztották, mittudomén de elfogadható okot nem mondtak tudtommal eddig.

aszekelyek 2013.03.02. 09:21:36

@Akitlosz: ez a megszorító csomag, nem sok jót jelent szerintem európai területre nézve sem. Mintha el akarnák jobban húzni a válságot. Láttam tegnap a Fehér hát szóvivőjét nyilatkozni. Aszondja, az a legrosszabb, amit a republikánusok akarnak, hogy a középosztállyal fizettessék meg , amit kell egyáltalán fizetni. Nálunk meg elvárás, hogy a középosztály fizesse meg, bajnai és a szocik elképzelése szerint és ez Orbán kormányait kivéve mindvégig így volt. tehát a rossz sütit nálunk simán eladnák , mert az nekik hozna. Szép . Szövetségeseink. Ahaaa..

aszekelyek 2013.03.02. 09:28:12

@Akitlosz: akiknek nincs pénzük arra, hogy kábel, tányéros, miegymás tévét nézzenek, azoknak van a köztévé. A Dunát meg a világon rengeteg helyen nézik. Ma már nem igaz, hogy a köztévét nem nézik. Még én is nézem. Egyes műsoraikat. A M" -t a legtöbbször és a dunát de az M'-et is. Valóban, az előző sok évben, amikor a közmédium szerintem szándékosan olyan pocsék műsort adott, hogy azt csak nyomorában nézte valaki, akkor igen. akkor tényleg nem sok értelme volt .

Viszont üzlet ez.is. A z elosztható pénzt nézettség szerint osztják. Miért ne kapjanak magyar köztévések pénzt? Miért kapják a zok a külhoni kereskedelmi tévék, akik sokat nem tesznek hozzá , hogy PC legyek a mentális épüléséhez a magyar lakosságnak ??? A reklámtorta osztása detto. Azért sír a szájuk majd három éve, mióta vesztettek a z állítólag baloldaliak, mert az sem ömlik bőven az ő zsebeikbe. mert a nézettség alapján dönt a hirdető is, hol és mennyi adásidőt vásárol. van ebből is egy szakvizsgám:) Médiamarketing.

aszekelyek 2013.03.02. 09:37:25

@Akitlosz: valami jót gondoltam, hogy ajánlanának Magyarország számára:)) Mondjuk a hitelezés sokkal jobbá tételét. Ami a növekedést tudná elősegíteni. Ilyesmire gondoltam. Pl . az építőiprt feléleszteni.. Eszük ágában nincs. Az nem üzlet Magyarországnak, hogy a középosztályt megint kifosztanák.
mhallom, ekkora megtakarítások ebben az országban még soha nem voltak. Azzal együtt, hogy sok pénzt elhordattak az emberekkel, nyilván az is az ő érdekeik szerint volt úgy jó, de persze bedumálták 2011 végén, hogy majd ellopják azorbánék és vigyed ki de gyorsan... , aki oly ostoba, hogy ezt is bevette. Mint a gorenje vásárlási lázban, amikor kihordatták a bámészokkal a legnagyobb rész valutát az országból, hogy azzal is támogassuk az osztrákokat. mert ők ugye rászorultak. Most is hová vitték? osztrák bankokba. Akik itt szemérmetlenül üzleteltek már sok éve, a magyarok vérét csapolva.
Minden módszer a más bajából haszon szerzése attitűdre hajaz nekem.

livengood 2013.03.02. 09:38:20

@inreallife:

Számomra ez elsősorban erkölcsi kérdés.
1.Ölni Bűn. Nincs jogom megölni senkit.
2.Jogom van megvédeni magam másoktól.
3.Kötelességem megvédeni a családomat. Ha valaki gyilkos indulattal a szeretteimre tör, meg kell ölnöm, még akkor is ha életem végéig hurcolnom kell a Bűnt. Vállalnom kell a sorsom.
5.Ha társadalomban élek elvárom, hogy a közösség megvédjen, megvédje a családomat.
6.Ha békeidőben a társadalom képes megvédeni, akkor a védelmet az intézményekre kell bíznom, mert senki, (1.pont) sem Isten, sem senki nem hatalmazott fel, hogy más emberek életét elvegyem, vagy közöm legyen egy ilyen döntéshez.
7.A társadalomnak sincs joga ölni (1.pont), mert ezzel a polgáraira vetíti a Bűnt. Csak akkor ölhet a közösség, ha nem tudja magát és tagjait másként megvédeni (pl. háborús káosz, stb.).
8.Békeidőben a közösségnek anyagiakat kell áldozni azért, hogy meg védje magát. Hadsereget, rendőrséget, börtönöket, törvényeket kell alkotnia, fenntartania. Olyan börtönöket és olyan törvényeket amik alkalmasak arra, hogy örök időkre bezárják és életben tartsák ott azokat akik pusztítóak, akik életveszélyesek a közösség tagjaira.

Örök időkre! Nincs ennél nagyobb büntetés, a halál ehhez képest megváltás.

aszekelyek 2013.03.02. 09:44:16

@Khal Drogo: Talpra állítani a szakadék szélére lökött magyar államot. nem adtuk fel a reményt, pedig mást nem hallottunk balikéktól, mint hogy minden hiába, be kell hódolni és újabb és újabb görög úton járni, IMF hiteleket felszedni de nincs ám feltétel..., bla, bla. Na az milyen cél? Jó szar. Kinek kell az? Balekoknak. Mi meg inkább oda akrnánk visszajutni, ahogy Magyarország állt, 2002 -ig , amikor is ezek a szirénhangúak átvették a kormányzást. meg is tartották, nehogy fémunkát végezzenek a tönkre tevésünkben. Minden eszköz megengedett volt nekik annak a célnak az elérésében. Minden hazugság és félrevezetés és tévedésben tartás.
A cél a sikeres kilábalás. van még valami, amit nem értesz a célt illetően? ja, hogy nem olcsó és nem könnyű és közben nem szórják az aprót a szegények közé? Számolatlanul. Hát nem. Mert az vitt minket a romlásba. A görög útra, , mert az már nem is cihányútra ment....., mint a rossz helyre került falat, amitől meg is lehet épp fulladni. Aszt akkor végünk. Azon az úton menjen tovább aki le akarja gyilkolni a magyarokat. Más azon nem megy tovább. Akinek van a fejében valami ész.

aszekelyek 2013.03.02. 09:58:31

@szoja122: mindenki tudja, elmondta tegnap Az új gazdasági miniszter úr, hogy azt a forint manipulálása , a piac pénzrontása okozta. Tudod, az árfolyam, amivel bűvészkednek a piacon. bünti, mert nem valami pincsikutya nekik a jegybank elnöke. Csöppet más elkötelezettségű. ez most lett ennyi és azt ők csinálták. minden csoda három napig tart.

Ez még mindig olcsóbb a magyar társadalomnak, mint beállni az IMF elvárásai alá. pl:. Nem segíthetünk egymáson. Nem mérsékelhetjük a rezsin a hasznukat..... nekem aztán hiába mutogatod ezt.
nem adunk nekik ingyen bankadó eltürlést és mérséklést sem. Mindenképpen a magyar középosztályt lecsapolva megint. Nagyon helyesen. van már elég pénzük. sőt. Túl sokáig tömtük őket ...pl. devizaadósság állomány felhalmozással. ha mondjuk akkoriban matolcsy lett volna a jegybank elnöke de akár Varga Mihály , ez biztosan elő nem fordulhatott volna. Sok más bajunk sem. Ami nagyon sokba került Magyarországnak. A z államháztartásnak. Ami miatt ma ekkora a dót kell szedni. Amekkorát. Az is perzse az ő zsebeikbe vándorol , ha esetleg nem tudnád. Érdeke kizárólag a pénzuraknak érdeke ez a pénzrontás. Nem is haboznak Magyarországnak kárt okozni vele.

Fordítva ül sz a lovon galambom. Állandóan legjobban félsz is. Mások meg nem. Mindent úgy látnak, amilyen. Ki tudják számolni, melyik a kisebb rossz. persze vannak olyan szempontjaik is , amik a pénzen , saját érdekeiken kívül kívül más nem látni akaróknak nincsenek. Azért ők kormányoznak ma és nem pedig azok , akik annyira lefosztották , akit, amit csak tudtak , 2010-re. Államot, középosztályt, magánembereket, lakáshiteleseket, simán csak balgákat, akik elhitték, hogy majd 10 %-ot mozog a svájci frank. mer nekik aztat mondták a bankban.

aszekelyek 2013.03.02. 10:23:57

@livengood: Az egészen hátborzongató pld , hogy ebben az országban , magukat liberálisoknak mondók, mert olyan is van, nem tűrik, hogy valaki másként gondolkodjon , meraz nácifasisztantiszemita és még ami eszükbe jut. Ami pedig pontosan ugyanaz, mint amit a "jó király," kádár idején megéltünk.

A csomagolást cserélték csal e ők rajta. Neo-liberálisra.

Annak vagyok híve inkább én is, hogy csak boxolgassanak naponta és állják szépen, amit kapnak. ne csak osztogassák. Mindenki.

aszekelyek 2013.03.02. 10:31:22

@A pöttyös az igazi dbeata: Olyan tanácsadó orbán mellett.:) Mint mondjuk a szociknál aroni a werbwe. Akit vettek nekik a támogatóik, az amerikai demokraták. Todod, aki a 2002-esben is munkálkodott de előtte ám volt már orbán tanácsadója is. :D - mostan csunnyát mondtak rája, hogy gyűlöletkampányol és azt trenírozza a szocikba bele. Na, hát kellett valami csunnyát erre a Habonyra is. Olyan eccerű ez, mint a faék.
megyónál pl ferink is tanácsadóként kezdte. Abban a kampányban, pont abban... a ronwerberesban, a 2002-esben. Aztán lett ugye sportminiszter de akkor rájött, hogy az nem fontos és az olimpia előtt meg is szüntette a minisztériumot. :) merakkormár ugye nékije muszáj volt miniszterelnöknek lennie. na? megvan már a kör?

Kb , mint a pál utcai fiúkban....

aszekelyek 2013.03.02. 10:37:25

@Akitlosz: igen, igen. mentségemre fel tudom hozni, hogy nem is éltem még akkor. Tanítani meg eszük ágában nem volt. Recsket is az amerkai nagynénitől tudtuk meg. Anyám sokat mesélt azért erről. Zárt ablakoknál. Halkan. melyik szomszéd hová is lett. Ki nem került elő soha. Kik jelentették fel őket , mert apám újítási pénzéből szobabútort vettek.

aszekelyek 2013.03.02. 10:51:58

@livengood: mérgezik ma is ezzel a népet, akik azt akarják bemesélni nekik, hogy az jó nekik, ami csak azoknak hoz, akiknek ők a sameszaik, szószólóik. nem jó ez a konszolidált állam, meg kicsi hiány, és az a jó, ha minél több az IMF hitelünk... Anyám az ilyesmikre mindig azt mondta, " ha a kutya megenné, megveszne tőle". Kb ott tartok én is, ha belehallgatok a szövegeikbe. No és afőbűnökre apellálnak. Az irigységre. pl. nanemárhogy itten 400 ezret keres és nem dózik sokkal többet, , ha gyereke is van , több akkor meg kap családi adókedvezményt? Ami egy bevett dolog nyugaton, jó régen, de pesze nekik ezt nem árulták el. Csak lobogtatják nekik a nyugatos progresszió üres lózungját, pld. láthatóan szándékuk visszaélni a tudatlanságukkal. logikai képességük hiányával. A bankadó nagy mérséklése csak úgy lehetséges, ha kedvező, kitermelhető kamattal segítik , nyugatos :D hitelezéssel a növekedésünket. Na nem , hát ezt nem fogják fel, hogy csak ez vezethet oda , hogy tényleg elinduljunk de felfelé. Ők mondják szépen utána a mantra előéneklőinek, hogy fizessenek a gazdagok. mert akinek 400 a bruttója, a z ostobák szerint, a véririgy indulatúak szerint, az a gazdag. A nagyságrendekkel nagyonn jövedelműek pedig annyi adót sem fizettek és akkor nem is fizetnének, ha ezt sikerülne elérnie a három felé szakadt állítólag baloldalnak. A jobbik sem kivétel szerintem. Bőven vannak ezt felfogni képtelenek közöttük.

aszekelyek 2013.03.02. 11:04:49

@Akitlosz: tegnap mit hallok? Hogy az a bajuk többek között, hogy -így prejudikálnak- majd beindítják a bankóprést.... már a magyarok, mert Matolcsy a jegybankelnök. De ugyanakkor mondják azt is , hogy felhasználják a tartalékot... :D:( - ez a jel nálam a sírva röhögős....
A tartalékunkkal eszerint nekik valami más szándékuk volt. mondjuk tudtuk is ezt. a bankóprést meg a FED használja. nemrégen is beöntött "új pénzt " a piacra, állítólag gazdaság élénkítésre, hogy mozduljon a z állóvíz.

Szerényen hallgatva a haszonról , amit az hoz , néhány zsebbe.

Mintha érdekellentétek lapulnának emögött:D nem találod? Hogy képzeli ez a MAtolcsy, hogy konzervatív stabilitásra törekvő monetáris politika lesz itt hat évig? Nem pedig pénzkiömlesztés... , magas kamatok... ilyesmi.

aszekelyek 2013.03.02. 11:10:32

@ubul2000: éppen ezt írtam én is. látod, nagy az egyetértés köztünk. :D

@Khal Drogo: ez szép de mi a te megoldásod akkor ? Elköpköd getsz itthon , akire épp kedved van rávarrni , hogy maffiapárt , arra rámondod és kész ? esetleg kormányra törsz. Még az lehet. Fotel , sör, tévé. kertévé, merugye a köztév az nemkell....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.02. 11:13:35

@aszekelyek: Matolcsy eddig is a konzervatív, stabilitásra törekvő gazdaságpolitikát képviselte, lépéseit még véletlenül se motiválta a sanda haszonelvűség, vagy kiszámíthatatlanság.
Nyilván így (l/t)esz eztán is. :)

inreallife 2013.03.02. 14:27:26

@livengood: túlliheged egy csöppet. az kérdés, hogy jobb lesz-e tőle, vagy rosszabb, ha felakasztgatjuk a semmirekellőket. szeirntem jobb, a morális részét meg majd lejátszom istennel, ha egyáltalán létezik. és szerintem nagyobb bűn, ha hagyod a vétlen áldozatokat szedő bűnözőt gyilkolni, mint előtte eltenni láb alól. szerinted melyik a nagyobb bűn? bándy katát engedni megölni, vagy a cigányt fellógatni? én inkább a cigányt lógattam volna. harmadik út meg nincs, számtalanaszor bebizonyosodott, hogy kutyából nem lesz szalonna, amelyik cigány egyszer börtönbe kerül, abból rendes ember az életbe nem lesz. mutass máe gy olyan cigányt, aki elérte a nyugdíjas kort úgy, hogy egyszer volt csak börtönben. amelyik egyszer bekerül, az már automakusan vissza-vissza fog járni, a kérdés az, hogy a lopásnál megreked, vagy továbbmegy a garázdaság, fegyveres betörés, uzsorzás, emberölés vonalon? ármelyik utat is választja inkább lógassuk fel... ja, és ő nem fog moralizálni, simán átvágja a nyakad, kb mint egy csirkének. és kb annyit is ér számára az életed, mint egy csirkének....

inreallife 2013.03.02. 14:30:51

@Khal Drogo: matolcsyt úgy kellett kirúgni a kormányból, mintha előrelépett volna. a fidesz nem vállalhatta fel, hogy matolcsy plakátokkal kampányoljanak, ahogy a rózsát is kirúgták, és odatettek egy államtitkárt. amiknek a számát ugye csökkenteni akarta a fidesz, de mostmár mindenhol nyüzsögnek az államtitkárok. igazából egy videót láttam arról az eltés rektor faszról is, kőkemény fidesz báb. gondolom annó a komcsik faszrahúzták, és attól lett ilyen kemény, de pont a fidesz lett az imádottja? fene se érti ezeket az antikomcsikat, mit esznek a fideszben...

inreallife 2013.03.02. 14:40:23

@aszekelyek: az agyadat mivel szoktad kipótolni? mert erősen hiányos. jó, mondjuk a szijjártó tölt bele valami faszságot, és akkor azzal van tele. de amikor nem kapod meg a beöntést akkor vajon eljutsz addig, hogy ne szarj az udvar közepére?

Vitéz László 2013.03.02. 14:55:08

megénekelték a nép eccerű gyermekének hősteteit :)))) rólatok írtak már?

bunkobrendelmatyi.blog.hu/2013/03/02/20_vitez_laszlo_egy_tugris_bunko

panelburzsuj 2013.03.02. 18:05:59

@Vitéz László:

Pontosabban: máz-lista

Valódi személyiségekre másolt maskarák lajstroma.

Érted, jegyzőkém? :)

panelburzsuj 2013.03.02. 18:08:17

Amúgy meg mi itt ez a pangás?

Hát érdemes volt nektek megkeresni a panelos jelszómat?!? ...

Nap Pali 2013.03.02. 18:30:14

@panelburzsuj: :))) a máz-lista az nagyon jo szóvicc..

majdnem mintha én írtam volna...

amugy ez egy döglött blog... az elnöki tanács elnökéé...

mér nem gyösz át varánus ra ... ott jok a posztok...
bár unalmas hosszu nevű nikkek vannak...
de legalább becsületes magyar emberek...

Nap Pali 2013.03.02. 18:38:01

@panelburzsuj: ezt is ott linkelték... hortista nácik...

atv.hu/cikk/20130301_mit_tettek_a_magyarok_a_donnal_megdobbento_exkluziv_dokumentumok_az_orosz_leveltarakbol

error a Donnál!!!

www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=154238:auschwitz-kontra-don-kanyar-es-recsk&catid=65:az-olvasok-irasai&Itemid=101

graycivil 2013.03.02. 19:17:43

"Olyan szabályokat kértek, amelyek mögött felsejlett egy érdekcsoport

Évi 1200 köbméteres felhasználás alatt akár ötödével is csökkenhetett volna januártól a lakossági gáztarifa az energiaellátás biztonságának veszélyeztetése nélkül – mondja Holoda Attila. Az energiaügyi helyettes államtitkári posztról alig egy negyedév után, három hónapja távozó szakember a politika irányából rendre lobbiízű, szakmailag vállalhatatlan törvényjavaslatokat kapott."

nol.hu/gazdasag/20130302-ceglobbi_az_energiaszabalyokban

Nerm sok egy kicsit a lemondás? Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2013.03.02. 19:31:16

Ledöbbentem az elképesztő nagyképűségen, amikor El curo kijelentette, hogy "...16 eszközt TALÁLTAM..." az MNB-val kapcsolatban.

Ezt pont az mondja, akinek jogászként az egész jogi gyakorlata az "...Oszt jó napot!..."-ig terjed, illetve akinek a gazdasági tótumfaktuma egy "szellemi unortodox" gazdaságromboló.

graycivil 2013.03.02. 19:33:47

"Névtelen nyilatkozók az arctalan emberek országában

Aki a magyar sajtót olvassa, arctalan emberek országában érzi magát. Itt nincs gulág, nincs kínvallatás, mégis mindenki fél, épp úgy mint a berlini fal leomlása előtt. Olyan ország ez, ahol senki nem akarja a nevét nyomtatásban látni – mutat rá Névtelenségre kárhoztatott magyar ellenzék című írásában Florence La Bruyere."

www.168ora.hu/itthon/liberation-magyar-sajto-felelem-110923.html

Nagyon igaz! F.Y!DESZ

6.Lenin 2013.03.02. 19:38:30

@ubul2000:

"Na-na, a veszély fennáll. Itt is hatalmas támogató körök mozdultak meg, akiktől - akárcsak korábban a fidesz esetében - az ármány, cselszövés, stb nem idegen. Saját tehetségük révén nyilván alkalmatlanok, de a külső hatalom nagy úr. "

A jelenlegi gyakorlat szerint ez nem működik. Az ellenzéki pártok szint képtelenek kimozdulni a 2010-es pozícióból.
A hibahatáron belül ugrálnak +,- irányba. Ezért tűntek el az általad említett kis pártok is.

nincs rájuk tömegigény
lúzerek irányítják őket

Hiába az óriási külső támogatás. Lehetséges 1 rövid életű összeborulás 14-ben a hatalom megszerzéséért, de biztos bukás fogja követni.

Az MSZP más kategória. Leragadt náluk 1re csökkenő réteg,akik még 90 előtt magukba szívták azt a téveszmét, amit ma még mindig baloldaliságnak neveznek. Ez a párt lassan át fog alakulni, ahogy kihalnak a régi támogatóik.

Amúgy is a kis pártok szép lassan elvesztik a jelentőségüket.
A mai helyzetben nem lehet koalíciós kormányokkal 1 országot irányítani, hosszútávon.

Már soxor leírtam, mi is kell 1 sikeres párthoz, akik képesek is kormányozni. Bármelyik feltétel hiányzik, életképtelenné válik a párt hosszútávon. A Fidesz nélkül is szétestek volna az eddig eltűnt pártocskák. A nevük és néhány képviselőjük legalább túlélte a szövetségen belül.

Szerintem.

6.Lenin 2013.03.02. 19:42:30

@graycivil:

Szinte hallom amikor ezeket leírod, miként csattog a protkód a félelemtől.

bariga 2013.03.02. 20:03:31

@nyünyüge: ezt el kellene tenni emlékbe és elővenni majd, amikor a hülyeségnek állítanak szobrot. Tele lesz az ország hamarosan, mint anno a Szentháromság szobrokkal pestis idején.

bariga 2013.03.02. 20:08:10

@6.Lenin: Bocs, de én azt hittem, hogy Magyarországról beszélgetünk. Másképpen keressük a boldogulást, csak ennyi. Te úgy látod most boldogulsz jobban, én meg úgy, hogy ez nem OK, ami most folyik. Ez még többször fog változni, míg élünk.

bariga 2013.03.02. 20:12:13

@aszekelyek: most akkor a Matolcsy húzzon a gátakra, mert áradnak folyók, az imént láttam a hírekben, hogy úsznak az árral a szarvasok, most meg majd az ökrök is fognak.

bariga 2013.03.02. 20:15:24

@Khal Drogo: mindenesetre hatásos, mert nő a Fidesz népszerűsége, valami perverz boldogságról lehet itt szó

aszekelyek 2013.03.02. 20:28:16

@bariga: perverz ? kínjában a kedves Orbánt gyűlölők köre már tényleg nem bír mit kaffogni... Mások öröme csak perverz lehet ????
Szerintem az a perverz, aki annak örülne, minél rosszabb, annál jobb.. Magyarországnak. Olyan sincs ám kevés....

6.Lenin 2013.03.02. 20:28:23

@bariga:

Mo-ról írtam/írok én is, általában, hiszen itt élek (jelenleg).

Miért hagyjuk?

Khal Drogo:
"Politikai célú hangulatkeltés a csőcseléknek. "

A válaszod:

"mindenesetre hatásos, mert nő a Fidesz népszerűsége, valami perverz boldogságról lehet itt szó "

Szerinted van értelme 1 perverz csőcselékkel bármilyen véleménycserének?

Az olyan alpári lenne, szerintem. Nem akarlak kényelmetlen helyzetbe hozni.

aszekelyek 2013.03.02. 20:31:52

@livengood: álnaív... :D

@bariga: ne és ha igen ? Áldás még meg ne ártott senkinek. Tudod, vallásszabadság van. Akár lehet vallásos is a Nemzeti színház igazgatója. Szerintem , aki vagyok ennyire liberális és szabadságpárti. :D

Persze neked semmi dolgod vele , nem kötelező.

6.Lenin 2013.03.02. 20:36:04

@aszekelyek:

Már valóban nem marad más "érvük".

Valamilyen ismeretlen eredetű, és eddig soha nem bizonyított felsőbbrendűségükkel akarják elfedni az eddigi sikertelenségüket.

1 sikertelen embernek, más sikere a legnagyobb fájdalom. Fájdalmában pedig a legtöbb ember csak hörögni képes, vagy visítozni.

aszekelyek 2013.03.02. 20:37:27

@szoja122: hát igen. A demokratikus választáson, nagy változásra felhatalmazást kapottaknak semmiképp nem akarnak megfelelni némyeleyek, értsd a többségi akarat:) , demokráciában. hanem az külhoni érdekeknek és elvárásoknak, nagyon is. Mi, az , hogy a kormány nem azt akarja? egészem groteszk az, amit előadsz. histiznek-e a piacok, majd megnyugszanak, nekünk a magyar szempontok az elsők, a másodikak és a sokadikig is azok. A államháztartás, infláció . devizatartalék. az t lehet, hogy te opportunista vagy de ne követeld meg mindenkitől és ettől a kormánytól sem.

aszekelyek 2013.03.02. 20:44:44

@bariga: az intelligens, művelt és nem perverz ellenzéki vélemény ez, ugye? mihez kéne nekünk igazodni. Hát hogyne. Az árvíz mindig jön, de jegybank elnök még nem volt ott sosem. de gazdaségi miniszter sem, sem pénzügy. az nem az ő dolguk. Mielőtt felszámolta a honvédséget a szadistapárt , a kiskatonák épp ott védték a hont. Ma közmunkások és helyi lakosság dolgozik , meg a hatóságok ezen. Ahogy jött, úgy megy is. De van ahol már vissza is költözhettek a házaikban. ezügyben is történtek lépések, nem úgy, mint a szoci-szadesz időkben.- Hogy még az árkot se tisztították ki , sok-sok évig. Csak a pénzt vitte a szoci kormány. Mondván , nem fog itt a FIDESz pénzt osztani! Azokat a képviselőket kéne gátra zavarni, ZSákot hordani, akik azt megszavazták.

aszekelyek 2013.03.02. 20:57:29

@Hepci: Áh, nem sandák azok, akik rosszallják az ő monetáris politikáját. ők a jótékonysági intézmény. Szegényeket bántja ez a csúny ember. mondjuk előre jól beárazták, annyira kiszámíthatatlan. Arról sem ő tehet, hogy annyira felfuvalkodottak, hogy lebecsülik az ellenfelet. Nem számítanak teljesen logikus és kézenfekvő lépésekre.
nem hinném, hogy a piacok és a z egyéb kritikusok bármit is számon kérhetnek, beleértve az IMF-et is Azon, aki minden tudádával azon dolgozik, amire felesküdött. Azt meg komolyan is veszi. Oké, hogy másféle esküdözőkre van náluk igény, más féle tehetséggel és elköteleződéssel. Ám nem ők választottak nálunk és a választók bizony nem olyat akartak amilyen nekik pont megfelelt.
Az a hatalom is ártalmas lehet , mert hajlamosak a világ urainak képzelni magukat tőle. Felsőbbrendűeknek. Akinek mindenki csak szolgálni köteles. Érdekeiket persze. A sajátját nem nézve is , hogyne. Aztán beleakadnak egy ilyen kevéssé alájuk fekvő kormányba és néznek , hogy most mi van. Nem így számították ki előre. Azt én is mindig elmondom. Ők ennél sokkal görögebb utat szántak nekünk. Úgy számoltak , hogy mindenki ráfizet , kilakoltatják , etc , csak ők jutnak nagy haszonhoz.
Köszöntük, nem kértük.

graycivil 2013.03.02. 21:33:30

"Havas: Járai a vállamon sírdogált

Matolcsy György jegybankelnöki jelölése kapcsán Havas Henrikben feltolultak az emlékek."

atv.hu/cikk/20130301_civil_promo?source=hirkereso

"Havas párhuzamot vélt felfedezni Járai és Matolcsy jelölése között: „1999-ben a Magyar Televízióban esti elemző műsort vezettem, Járai Zsigmond gyakran volt a vendégem. A sminkszobában többször a vállamon sírdogált, hogy már ötször felmondott, mert nem bírja idegileg, de nem engedi el a Viktor, tehát maradnia kellett pénzügyminiszternek” – mesélte Havas."

jjulie 2013.03.02. 21:46:33

@aszekelyek:

hahahaha banya, még mindig erölködsz az orbánszijjártóhablagy gyártósoron?

derék, derék, így tovább

korábban ulrike 2013.03.02. 22:19:19

index.hu/tech/2013/03/01/betontombbel_dobalozik_a_robotkutya/
Ismerem is, aszekelyek a neve, betontömbjeit kommenteknek vagy arra adott válaszoknak álcázza.

bariga 2013.03.02. 23:03:53

@aszekelyek: Te teljesen bolond vagy, az tuti!!!
Ezt írtad:
"Mondjuk a gáton nem vettük simor hasznát. ürgét se öntött. A szocialista szellem vasútja , na az már inkább volt jellemzője. "

Amire én válaszoltam, pont olyan alpári stílusban, amiben Te írsz!! Talán nem tetszik? A perverz meg a szadista szinonimája!
Látod ilyen egyszerű bunkónak lenni. Veled például be lehetne verni a szöget a falba!!

bariga 2013.03.02. 23:06:46

@aszekelyek: a vallásosság a legbensőbb magánügy! Isten nem egy ripacs.

panelburzsuj 2013.03.03. 00:48:09

@korábban ulrike:

(ügyrendi: ezt a fergetegességet hogy bírod ilyen fapofával csinálni?...)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.03. 01:42:26

@panelburzsuj: na, kakil végre valaki mogyoróesszenciát a Dunántúlon?

dbeata 2013.03.03. 06:31:30

@aszekelyek: "az olimpia előtt meg is szüntette a minisztériumot. :)" Amit a Tompikánknak csináltak? Hogy neki is legyen hol kapirgálnia? :)
Nagyon komoly hely volt az, no! Onnan indult Szigetvári is!

Amúgy nem tudtalak követni.... De már megszoktam.

Az is ugyan egy szegénységi bizonyítvány, hogy az emeszpének az USA-ból kell import spin doktor, mert itthon nem találna (de mondjuk tényleg, valamit magára adó PR ügynökség tuti nem vállalna ilyesmi feladatot), de szerintem ökörülötte nincs akkora titkolózás, köd, mint Árpink körül.

De mégis, mi ez a "zabigyerek" státusz? Miért van akkora susmus körülötte? Miért nincs sehova bejelentve?
Mi a baj a fiúval? Miért nem lehet kirakatba rakni? Mert csak egy gyereke van és elvált és nem illik a Fidesz-világképbe? Vagy lehet, hogy a fiúkat szereti? :))

hoplita 2013.03.03. 08:36:17

Horn Gyula szerbül beszél orvosához

Pár napja adták ki a róla szóló legújabb könyvet, Pünkösti Árpád A Horn című "művének" bemutatóján lánya, a "kis" Anna és fia, a "kis" Gyula képviselte a családot.

További részletek: kuruc.info/r/2/108786/#ixzz2MSZRHNhD

Nyihahahahahahahahaha...!

Van egy japán közmondás, amely szerint ha valakit igazán meg akarnak büntetni az istenek, akkor először az eszét veszik el.
A pufajkás rohadék ez a kategória...csak kár, hogy a mi pénzünkön döglődik a csutitörpegecigány jóvoltából.:((

Tiszta szívemből remélem, hogy egyszer még orbán is a nyomdokaiba lép.
Vajon milyen nyelven fog beszélni? Beásul?:)

Khal Drogo 2013.03.03. 10:58:58

@inreallife: 1,5 annyi állami csúcsvezető van, mint Gyurcsány alatt. De lehet hogy 2x annyi. Államtitkárból már csak kormánymegbízottból van több. Pl. hóügyi kormánybiztos. És ez nem vicc.

panelburzsuj 2013.03.03. 11:16:50

@Hepci:

Te vagy a járatosember - kóstold végig! :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.03. 11:43:58

@panelburzsuj: tegnap pogácsát kóstoltam Siófokon.
Nem esett túl jól, ugyanis párosban összevertek minket egy teniszversenyen.
Viszont ingyen volt, járt az indulóknak.

panelburzsuj 2013.03.03. 15:43:55

@Hepci:

Telezabálva akarsz nyerni?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.03. 17:21:07

@6.Lenin:

Figyelsz koma!

Svájcban népszavaznak éppen.

A NÉP törvényjavaslatot nyújtott be a tőzsdén jegyzett cégek vezetői fizetésének a korlátozásába és a végkielégítésük megtiltásába.

Aki nem tartaná be az új törvényt ő három évig terjedhető börtönt kapna és éves jövedelme hatszorosának megfelelő pénzbüntetést.

A svájci kormány nem támogatja a törvényjavaslatot, és a szenátus sem, de a nép többsége várhatóan igen.

Magyarországon mikor lehetne bármiféle olyan törvényt létrehozatni, amit az országgyűlés nem támogat?

Soha, koma soha.
Jó tudom, te szívből utálod a demokráciát és a parlamenti diktatúra híve vagy.

Lelked rajta.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.03. 17:32:27

@Nap Pali:

Az X azt jelenti, hogy már felnőtt, de még nem nagyon perverz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.03. 17:59:20

@aszekelyek:

A tartalék nevében is benne van, hogy mire való. Tartaléknak. Tehát másra használni helytelen és nagy hiba.

2008. megmutatta mi történik akkor, ha az országnak nincsen elegendő tartaléka. Ma azért hagyják nyugton az országot, mert van tartalék. De ha nem lenne ... akkor megint könnyebb lenne játszani Magyarországgal, a forinttal és egy halom pénzt keresni Magyarországon.

Na ezért kell a magas tartalék. Az ország biztonságának egyik záloga.

---

Amit az amerikaiak mondanak Európáról benne Magyarországról abban természetesen mindig benne van az ellenérdekeltségük. De ettől még Magyarország nem csinálhatja azt, amit ők. A Jupiter és a kis ökör tipikus esete.

Egyszerűen látszólag ugyanolyan intézkedésnek alapvetően más következményei vannak, ha a nagy Amerika csinálja, vagy ha a kicsi ismeretlen Magyarország.

Olyan embert látni felelős pozícióban, aki ezt nem látja eléggé rémisztő.

Az amerikaiak könnyen ronthatják a dollárt, mert az a világ abszolút első tartalékvalutája. Így az egész világot szívatják meg vele és az egész világon keresnek egy halom pénzt.

A magyar forint viszont nem kell a világnak. Magyarország csak magával szúr ki, ha tönkreteszi a forintot még jobban.

Kevés külföldi van, aki a megtakarításait forintban tartja. Akik hiteleznek a magyar államnak ők ezt dollárban, euróban vagy jenben teszik.

A magyar állampolgárok rosszul járnak ha az állam tovább rontja a pénzt. Attól csökkenni fog az életszínvonal. Minden import cucc drágább lesz, miközben semmivel sem lesznek olcsóbbak a magyar termékek.
Az ország még inkább leszakad, ami tovább növeli a kivándorlást.

Matolcsy inkább politikusként gondolkodik, beszél és ténykedik.

6.Lenin 2013.03.03. 18:11:46

@Akitlosz:

"Magyarországon mikor lehetne bármiféle olyan törvényt létrehozatni, amit az országgyűlés nem támogat?"

Mo-on is 1 eredményes népszavazás után köteles tárgyalni az ügyet, nem figyelembe venni, mondjuk elsöprő igeneket, politikai öngyilkosság lenne. Nem néztem utána.

"Jó tudom, te szívből utálod a demokráciát és a parlamenti diktatúra híve vagy."

Azt a "demokráciát" utálom, amelyik a gyakorlatban nem működőképes. A parlamenti demokrácia jelenleg nagyon sok helyen működik- nem tökéletes-. 1ik hibája- ahol rosszul működik, hogy a választók nem élnek a jogaikkal.

Már írtam, ne írj olyat, amit soha nem állítottam, esetleg nem érted, és beleképzelsz valótlan dolgokat. Ez viszont nem az én hibám.

hoplita 2013.03.03. 18:38:01

@6.Lenin:
"...Mo-on is 1 eredményes népszavazás után köteles tárgyalni az ügyet, nem figyelembe venni, mondjuk elsöprő igeneket, politikai öngyilkosság lenne. Nem néztem utána...."

Nyihahaha....!

Ökör, emeletes barom, faszkutya...de azért ugacc, igaz te ganéj?

hoplita 2013.03.03. 18:41:29

Az összeomlás szélén a zuglói narancsuralom: szembement Papcsákkal a frakciója, időközi választás jöhet

A főváros egyik legnagyobb kerületében az összeomlás szélére került a Fidesz-KDNP-s vezetésű önkormányzat. Zuglóban az önkormányzat kormánypárti tagjai a testület feloszlatását fontolgatják, a csúfos bukás következménye pedig időközi választás lesz.

További részletek: kuruc.info/r/2/108788/#ixzz2MV2X7ipm

nyünyüge 2013.03.03. 18:46:42

@hoplita:
Francokat.
Majd OV valamelyik helytartója szétcsap közöttük, oszt elhallgatnak.
Papcsák egy kicsit visszavesz, a többiek meg kérnek majd engedélyt meghunyászkodni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.03. 18:48:58

@6.Lenin:

Mitől "eredményes" egy népszavazás?

A parlamentnek és csatolt intézményeinek számtalan lehetőségük van egy népszavazási kezdeményezés eltiprására, de még ha "eredményes" is egy népszavazás azt sem lehet végrehajtatni, ha a parlament nem akarja.

Ma Magyarországon a népszavazás csupán szemfényvesztésnek van, érdemi hatalmi funkciója nincsen.

---

Az nem én hibám, hogy te nem érted a demokrácia miben létét, én igyekeztem már elmagyarázni neked sokszor. Ha nem érted hát nem érted.

Attól még ugyan nem lesz demokrácia, hogy parlament működik, s lehet szavazni a parlament egy részére, hogy kik üljenek ott.

hoplita 2013.03.03. 19:04:49

@nyünyüge:
Vagy igen, vagy nem.
Papcsák nemigen, de a többi az egzisztenciájával játszik...és gondolom ez nem tetszik nekik.

6.Lenin 2013.03.03. 19:15:34

@Akitlosz:

"A népszavazás (ritkábban használt nevén referendum) a népképviselet érvényesítésének, a közvetlen demokráciának az egyik formája, amelyben a demokratikus berendezkedésű országokban a hatalom forrása, a nép a parlamenti választások, illetve a helyi önkormányzati választások között is kifejezheti akaratát, illetve véleményét bizonyos kérdésekben."

"....a közvetlen demokráciának az egyik formája,"

AZ 1IK FORMÁJA, nem AZ 1etlen formája.

ezt a részét soha nem vitattam- már megint belemagyarázod-, az általad elképzelt rendszer gyakorlati megvalósításának a módszere után érdeklődtem tőled eddig.

Erre a mai napig nem adtál választ, a részletekre. A szándékodat értettem eddig is, azt nem kifogásoltam.

Mindig azt írtam, a gyakorlatban működésképtelennek tartom azt a formáját, amivel itt házalsz. Nagy különbség.

Kezdem azt hinni, hogy tényleg problémáid vannak a szövegértéssel. Ne tulajdoníts nekem olyasmit, amit nem írtam.

Mitől "eredményes"? Amikor az igen szavazatok száma eléri/meghaladja a törvény által előírt mértéket. Amennyiben a parlamentet kötelezi a törvényalkotásra a megszavazott kérdésben.
Vannak jogorvoslati lehetőségek, HA ÉLNEK IS VELE.

akkor eredményes, és ezek a lehetőségek most is adottak.

Linkeld be, ha nem így van.

hoplita 2013.03.03. 19:19:35

@6.Lenin:
Szaros segglyuk.
Dögöljél mán lefelé...vagy meg.

6.Lenin 2013.03.03. 19:20:10

@hoplita:

Jól néznénk ki, ha 1 jobbikos ökör elbődül, hogy népszavazzunk, akkor a parlament/kormány, nikotínos gatyában rögtön törvényt alkotna.

Ahhoz fel kéne nőni még 1 hangyányit a pártocskádnak, de valahogy leragadtatok, még a tököm szintjét se éritek el. Talán sámliról menne, kicsit billegve.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.03. 19:26:52

@Akitlosz: Matolcsy kb. elmekórtani eset.
Leszámítva azt az eshetőséget, hogy mindig viccel, de ezt meg nem hiszem, mert szemlátomást nincs se humorérzéke, se hajlama az öniróniára.
Tulképpen szellemileg ő egy bugris, zavaros víziókkal.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.03. 19:29:22

@panelburzsuj: nem akartam nyerni, csak bepogácsázva, kuberteni szellemben elkerülni a megaláztatást.
Nem sikerült. :(

6.Lenin 2013.03.03. 19:43:11

@hoplita:

Mi van? Sámlit keresel?
Adok kölcsön, ha nagyon ragaszkodsz a szinthez.

hoplita 2013.03.03. 19:44:14

@6.Lenin:
Te csak ne értekezz az ökrökről, faszfej csigagerincű buzeráns.

Anyád nyújtózkodjon a nyamvadt tököd szintjéig, talán még annak sem kell.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.03. 19:48:01

@livengood:

"Tehát a közvetlen demokráciának az lenne az alapja, hogy az alkotmányban a mindenre kiterjedő népszavazás intézménye örök időre megváltoztathatatlan? "

Természetesen nem.
Semmi sem örök, és semmi sem megváltoztathatatlan.

Magától értetődően egy demokráciában is van alkotmányos mód a rendszer megváltoztatására.

Ha Kis Pista benyújt egy javaslatot, hogy legyen ő a teljhatalommal felruházott diktátor és javaslatához kellő támogatást szerez, a többség meg is szavazza, akkor Kis Pista lesz a teljhatalmú diktátor.

A demokráciát ki nem állható sokadik Lenin félék meg is szavaznák.

Demokráciából mindig könnyebb a hatalmat alkotmányosan koncentrálni, mint egy koncentráltabb hatalmi berendezkedés esetén szélesíteni, demokratizálni.

---

"Mi van akkor, ha a nép két külön népszavazáson ellentétes hatású törvényt fogad el? Pl. egyfelől megszavazza, hogy a felsőoktatás mindenkinek ingyenes (egészségügy, 55 éves kortól nyugdíj, stb.) akkor amikor ez csak hitelből, vagy abból sem finanszírozható, másfelől adócsökkentésre szavaz."

Ezt nagyon egyszerű kivédeni, s ha hiszed ha nem akár egyszerre is megvalósítható mindkettő.

Bármiféle az államháztartás pénzügyi egyensúlyát érintő javaslat értelemszerűen csak úgy bocsájtható népszavazásra, ha a javaslat egyszerre foglalkozik a kiadási és a bevételi oldallal is.

Azaz lehet ingyenes felsőoktatás, ha a javasolója megalapozottan mellé teszi, hogy miből.
Ugyanígy adócsökkentés is lehet, ha a javaslattevő mellé teszi, hogy akkor cserében mire költsön kevesebbet az állam.

Szóval semmi gond nincsen az ingyen sör féle javaslatokkal, ha bennük van, hogy miből. Pénzügyileg a családi pótlék, vagy akármi más mis ugyanaz, mint az ingyen sör.

Nyugodtan lehet arra költeni az adóbevételeket, amire a többség akarja, ha megmondják miből, s persze ugye ők fizetik az adókat.

De ha inkább kevesebb adót akarnak fizetni az is megoldható, csak akkor mellé kell tenni, hogy mire ne költsön az állam, vagy mire kevesebbet.

S ezeket a javaslat benyújtójának kell kiszámol(tat)nia.

Ha a számításai tisztán pénzügyileg megalapozottak, - s persze ha a kellő támogatás is megvan hozzá - akkor lehet róla népszavazni.

Ha nem megalapozottak benyújtó számításai - pár közgazda ezt el tudja dönteni - akkor hiánypótlásra kap felszólítást.

Ha pedig csak poénkodik, számításai nincsenek, akkor még támogatást gyűjteni sincsen mihez, az érvénytelen kezdeményezés.

----

"De nem értem hogy jön ez ide? "

Te hoztad fel az emberek manipulálását.
Azt lehet manipulálni, aki hagyja magát, sőt esetleg akarja is, hogy manipulálják. Ráadásul nem az ufók manipulálnak, hanem egyik ember a másikat.
Én manipulállak téged, te manipulálsz engem.
Mi ebben a gond?
A mai képviselők talán nincsenek manipulálva, hogy rosszabbat ne is feltételezzek?

Olyan felvetéseket hoztok fel a demokrácia ellen, amelyek ugyan igazak, de általánosan érvényesek az emberiségre és minden rendszerre.
Ma nem gond, hogy a képviselőket manipulálják, lobbiznak stb.? De egy demokráciában az?
Sok millió embert jóval nehezebb manipulálni mint pár százat. Megvesztegetni is.

Egy nagy multi kormánykapcsolatok ügyosztálya felhívja a kormányt aztán olyan törvényt hozattat, amilyen a kedvére van, anélkül, hogy egyetlen képviselője ülne a parlamentben, és anélkül, hogy a közvélemény, vagy maga a parlament tudná, hogy ugyan miért is hozzák azt az törvényt úgy, ahogyan.

Ezt jóval nehezebb és költségesebb megtenni egy demokráciában, így az nyújt némi védelmet a szűk csoportérdekekkel szemben. A mainál mindenesetre nagyobbat.

---

"Önmagában a kérdés idealista, azt sugallja, hogy létezhet egy olyan rendszer ahol minden tökéletes."

Miért? Miért sugallja? Hogyan jön ide egyáltalán a tökéletes szó? Mit értesz tökéletes politikai rendszer alatt?

Kevés értelmetlenebb és haszontalanabb "tudomány" van, mint a filozófia, de elmondom mekkora marhaságot tanultam belőle.

A régi görögök szerint létezik az úgynevezett ideák világa, ahol minden földi dolognak létezik az ideális alakja, mégpedig a tökéletes alakja, s minden földi dolog csupán ennek az ideákbelinek a tökéletlen másolata. Nem csak tökéletes asztal létezik az ideák világában, amelynek minden földi asztal csupán a tökéletlen mása, de a fogalmaknak is ott van a tökéletes mintapéldányuk. Azaz van tökéletes jóság, szépség barátság, stb. S minden földi jóság, szépség, barátság csupán ezeknek a tökéleteseknek a tökéletlen másolatai.

Azaz a tökéletes a Földön el nem érhető, de mindig lehet közeledni.

Bár mint írtam, nem értem, hogy hogyan jutott ez eszedbe arról, amit írtam. Kevés olyan dolog létezik, már ha egyáltalán, amin ne lehetne már javítani. Ha az emberek nem hinnék, hogy lehet jobb, akkor nem próbálkoznának ennyit mindenfélével, mert minek.

Az elégedetlen emberek viszik előre a világot.

---

"Ezt például - vagyis hogy vegytisztán a többségi akarat érvényesül - a kommunizmus ígérte,"

Tényleg?
Mikor?
Hol?
Tudtommal egy napig működött a választott parlament a szovjeteknél, de mivel nem támogatta a bolsevikok elképzeléseit Lenin széjjel zavaratta, s soha több nem próbálkozott hasonlóval.

---

"Én érteni vélem, hogy szeretnéd, hogy az igazság uralkodjon"

Hogy mi?
Igazságos?
Micsoda szavakat nem tulajdonítasz Te nekem!
Én biztos nem írtam sem tökéletes rendszerről, sem igazságos rendszerről. Demokratikus rendszerről írtam. Az sem nem tökéletes, sem nem igazságos, de talán több embernek lenne inkább kedvére való, mint a mostani.

Az igazság megint egy olyan fogalom, ami az ideák világába tartozik. A Földön ugyanis nincsen igazság. Csak valami nagyon tökéletlen utánzata.

---

"Hogy az emberek soha ne legyenek becsapva kormányaik által."

Ehhez ráadásul még demokráciára sem lenne szükség, csak korrekt parlamenti rendszerre. Ezt is leírtam már itt sokszor hogyan lenne lehetséges. Talán még sokadik Lenin is el bírná viselni.

1. Törvényben szabályozni kell a választási programok egészen konkrét tartalmi és formai követelményeit.
Így a választási programok nem semmitmondó handabandázásokból, hanem konkrét adatokból és tervekből állnának, amelyek könnyen összehasonlíthatóak lennének egymással.

2. a választásokon csak olyan pártok, jelöltek indulhatnak el, akiknek a programja megfelel a törvényben meghatározott feltételeknek.

3. A választás nyertese köteles megvalósítani a programját, hiszen arra, és csak arra kapott felhatalmazást a választóktól, véletlenül sem az ellenkezőjére.

4. Koalíciós kormányzás esetén szabad új kormányprogramot írni, de abban csak olyasmi szerepelhet, ami az egyik vagy másik koalíciós párt választási programjában szerepelt, s persze maga a kormányprogram is megfelel a választási program követelményeinek.

5. Ha a kormány a vállalt időben nem teljesíti az általa vállaltakat - ami könnyen eldönthető mert konkrétumokról van szó, nem semmitmondó üres frázisokról - akkor az államfő feloszlatja a parlamentet és új választást ír ki ugyanilyen feltételekkel.

Na hogy tetszik?
Parlamenti izé, mégsem tudják átverni a politikusok a választóikat.

Azt szoktam kapni kritikaként, hogy a világ változik, így nem lehet mindig a választási kormányprogramhoz ragaszkodni a legjobb szándékkal sem.

Ez természetesen igaz, így van. Csak hát ha annyira nagyon megváltozik közben a világ, hogy már a legjobb szándékkal sem tarthatóak a nyertes párt, a kormány vállalásai, akkor Napnál világosabb, hogy ÚJ programra van szükség.

S kiknek is célszerű az új programokról dönteniük, hogy ne érezzék magukat átverve?
Hát természetes, hogy a szavazóknak.

Szóval tudna akár ez mai oligarchikus rendszer is tisztességesebben, korrektebben működni.

"Csak az idealisták gondolják azt, hogy a demokrácia"

Már leírtam ide vagy ötvenszer, hogy mit jelent a demokrácia. ráadásul nem is én találtam ki.

Demokrácia az, amikor a közösség egészét érintő kérdésekben a közösség szinte egésze dönthet, és a többségi álláspont kerül megvalósításra.

Ez sem nem tökéletes, sem nem igazságos, de demokratikus, s talán embernek adna okot az elégedettségre a rendszerrel, mint a mai.

Ma hiába nyer(ne) egy párt akár 95%-os támogatottsággal, konkrét ügyekben akkor sem a többségi álláspontot képviseli a parlament, hanem a saját szűk pártérdekeit.

6.Lenin 2013.03.03. 19:52:14

Azért valamit nem értek a kis pártocskák hörgéséből.

Voltak időközi választások, nyert jobbikos jelölt mszps jelölt, függetlennek álcázott szoci, + akárki is.

Egyiket sem végezték ki a Nagyvárad téren nyilvánosan.

Miért nem győzhetnének a pártjaik is?

Nos?
Segítsek?

Nincs átfogó elképzelés a jövőt illetően?
Bénák ehhez?
Mindenki hülye, rajtuk kívül?
Vagy csak ők?
Kellene 1 törvény, hogy csak ők nyerhetnének legközelebb?

Könyörüljetek, vagy valaki.
(jó a zenei aláfestés közben, természetesen Blues)

hoplita 2013.03.03. 19:53:46

@6.Lenin:
Keresek, hogyne keresnék...:)

Nagyon akarod, hogy utánad érdeklődtessek olyannal, aki ebben profi?
Megetetlek a saját golyóiddal, te faszfej.

panelburzsuj 2013.03.03. 19:54:18

@Hepci:

Csak hogy tanuljak végre egy kis életrevalóságot:

aki svédasztalt akar tarolni, az újságírónak adja ki magát, aki pogiba markolni, az teniszezőnek?

6.Lenin 2013.03.03. 20:06:34

özv.Shántha Mariska néni népszavazásra feltett kérdése óriási fölénnyel nyert a tegnapi népszavazáson.

Minden 65 év feletti magyar állampolgársággal rendelkező 1énnek ingyen jár 1 microprocesszoros járókeret.

A kötelező kérdésre is helyesen válaszolt Marika néni:

-Miből lesz rá keret, Drága Mariska néni?
-Vegyenek ki a bankból, ott van dögivel.

Tehát május 35-től minden érintett megkapja a járókeretét. Sajnos Mariska néni azt elfelejtette megszavaztatni, hogy lehessen színt választani.
Ezért csak zöldet lehet majd igényelni. ez viszont nagyon jó lesz, mert majd nem lehet összetéveszteni a trolival. A régi nyilvános WC-ktől kicsit harsányabb zöld lesz, így azokkal sem lehet majd összetéveszteni.

Jöhet a következő kérdés, ill. népszavazás.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.03. 20:06:39

@panelburzsuj: ne irigykedj, dombóvári durnyogonc, a nevezés 4 rugó volt fejenként. Ezért adtak pályát, fűtést, világítást, meg pogácsát.
Indulhattál volna te is, legfeljebb nem 3 óra hosszat játszol 3 meccset és 4 pogácsát eszel, hanem 1 óra alatt végzel és bepuszilsz 12 pogácsát.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.03. 20:08:59

@aszekelyek:

"akiknek nincs pénzük arra, hogy kábel, tányéros, miegymás tévét nézzenek, azoknak van a köztévé."

A műholdas tévézés is ingyen van.

Televízió készülékre van pénze valakinek, de antennára hozzá meg már nincsen? Ezt ugyan ki hiszi el?
Drágább maga a TV, mint az antenna

"Viszont üzlet ez.is. A reklámtorta osztása"

Egyre több szeletre vágják azt a tortát, így egyre kevésbé üzlet.

Az első TV adót elindítani nagy üzlet. Még a másodikat is.
Na de már van több mint 80 magyar nyelvű csatorna. Biztos nincsen jobb üzlet annyi pénzből, mint elindítani egy 91-iket is a többi száz mellé?

Ha a köztévé is azért működik, hogy a reklámtorta egyre kisebb szeleteiért harcoljon az biztos jó ötlet?

Nem jó, ha az állam nem csupán a szabályokat hozza és tartatja be, hanem maga is játékosként futkorászik a piacon.

---

"Ami a növekedést tudná elősegíteni. Ilyesmire gondoltam. Pl . az építőiprt feléleszteni."

Hosszú távon nem éri meg, többe kerül a leves, mint a hús.

Az a gond, hogy ha az állam rákölt X összeget az adóforintokból arra, hogy építőiparral 1%-ponttal nagyobb növekedés legyen, akkor ha ezt a következő évben is fent akarja tartani - ha nem akkor mi értelme lenne? - már több pénzt kell ráköltenie az 1%-os növekedésért. Aztán még többet és még többet, egyre többet, míg egyszer már nem fog tudni eleget rákölteni a mesterséges növekedés fenntartására, és az egész összeomlik, törvényszerűen jön a visszaesés. Ami nem lesz kicsi.

Úgyhogy az ilyen megoldások csak rövid távú előnyökkel kecsegtetnek hosszú távú nagyobb problémákért cserében.

6.Lenin 2013.03.03. 20:16:13

@hoplita:

És?
Utána mi történik?
Megnyugszol végre?

panelburzsuj 2013.03.03. 20:16:15

@Hepci:

Pénzér vereted magad?

És - nem is merem hangosan kérdezni, csak ellehelni - férfiakkal?? ...

aszekelyek 2013.03.03. 20:19:20

@inreallife: gyenge próbálkozás így félre értelmezni , amit valójában írtam. nem fogok veled társalogni , mert sem az áramot, sem az időt nem éri meg. Ilyesmire nem pazarlom egyiket sem , mert értékesek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.03. 20:23:25

@panelburzsuj: pár hete egy párosverseny elődöntőjében - részben - nő vert meg...
Ismerek embereket, akik meg otthon ülnek és vívódnak.
Minden szopás 1 kis mikrokozmosz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.03. 20:26:16

@aszekelyek: így is erőn felül teljesítesz itt... :D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.03. 20:28:06

@aszekelyek:

Annyi a különbség, hogy Amerikában a konzervatívok a gazdagokat jelentik, a szocialisták pedig a középosztályt.

Magyarországon a konzervatívok jelentik a középosztályt, míg a szocialisták a nyomorgókat.

Más szint, kicsit el van csúszva a társadalomszerkezet.

Nálunk nem az a gazdag, akinek magánrepülőgépe van, autógyűjteménye, sok szép kastélya, hiszen nálunk ilyen magyar emberek egyáltalán nem léteznek, hanem akinek van egy autója már gazdag.

Máshol még a munkanélküli segély is több, mint nálunk az átlagbér.

"cél, jól láthatóan, az Eurooot minél jobban gyengíteni a dollár javára amerikai csoportok számára ."

Ez így van. Nem hagyhatják, hogy az euró túl jó pénz legyen, mert az a dollár pozícióit veszélyeztetné a világban. Így el is érték, hogy EKB is "gazdaságot élénkítsen" az euró szaporításával.

"A görögökről is beszéltünk de sztem ez bibis. mert ha pontosan tudták, hogy nem képes a görög gazdaság az euro övezethez csatlakozni, miért engedték?"

Hány eurózóna tagállam felel is meg az euró bevezetésének az amúgy nem túl szigorú követelményeinek?
Még Belgium sem, a birodalom központja.

Hány helyen is van 60% alatt az államadósság?

Portugália, Belgium, Olaszország, Franciaország, Ausztria, Spanyolország, Németország , Málta sem képes teljesíteni az euró bevezetésének a feltételeit.

Nélkülük pedig mi maradna?

A közös pénz ötlete jó, a megvalósítás pocsék.

aszekelyek 2013.03.03. 20:39:24

@Akitlosz: ami azt illeti, hazai, forint megtakarítás a hirek szerint ennyi még sosem volt. Van forint része is az államadósságnak. A baj az, hogy annak deviza részének is nagy része éppen svájci frankban sikerült felvenni a drágalátos mszp- szdsz kormányak. Matolcsy szerintem jól gondolkodott. Amikor azt az adó részt, amit ott hagytak a középosztálynál nem fogyasztásra költötték, hanem megtakarításokat és állampapírt vásároltak belőle de nagyon sokat, . Aminek a hozama is itthon segíti az egyensúlyt. A fogyasztás ebből nagyon sokat elvitt volna külhonba. :D Már ha nagyobb lett volna. Eszembe jutott, hogy a mi ferink habzó szájjal tolta le a népeket, hogy mér nem takarítanak meg többet...

Asszem az épp a halottnak a csók volt. Meg a veszett fejsze nyele , eső után , köpönyegbe forgatva. ....
Az agyanúm, hogy azért nem takarítottak meg többet, mert nekik azt mondta a mi ferink és ők el is hitték, hogy dübörög a pannon puma és mindenki minket irigyel , Európa különösen... De senki nem mondta az ellenkezőjét , a valóságot, csak az agyon ócsárolt orbán. és pártja. Süketek voltak a kedves baloldalik és orruknál fogva vezethetőek. Darab ideig. Most láttam, a MAndíneren az mszp megint micsoda ócska propagandát nyom,... azt írják, még pornósztár is van a videoban... Az lehet a célközönség, azt fogyasztók... mert az ismerősség ebben a témávban igen fontos dolog.... , ergo bizonyos nívójú férfiakat ezzel óhajtanak megfogni... nem mondom, hogy valami magas színvonal. Nem, nem az eszüket célozzák meg ezzel... A kommenteket is elolvastam. Róluk kéne elhinnem, hogy bármiben is jobbak... vannak listák is, vörös alapon, és sajtóhibával, amiket megosztanak a facebookok az ismerőseim. Azok színvonala sem magasabb. Már írtam múltkor gréczykémnek , hogy lementek kutyába , amikor gyerekekkel intéztetik az oktatásügyben a konfliktusokat .
Ez a kampány video is ott van. Egy kommentelő anagrammát is fabrikált ron werber nevéből. : werő berber.

aszekelyek 2013.03.03. 20:44:29

@Hepci: hepcikém, ez nagyon csutka, sovány, ergya. Valamint egy fél fabatkát sem ér. Ami a téma lényegét illeti. nekem mindegy, hogy megkérte -e , hogy hajoljon le, hogy és lentről felfelé ütött-e. Ez egyszerűen tök mindegy. valami arról, hogy mit kellett visszaszereznie? Az nincs. Látom. Fáradj oda a Facebook oldalamra, meg fogod találni a Kendo bajnok unokaöcsémt. Aki a két fiatalabb unokaöccsét is bevitte már abba a sportba. A nagyobb, a 16 éves, elég szép eredménnyel. Erre sztem már ne gyúrjál többet. Hoplita minden infot megad neked. HA utána akarsz nézni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.03. 20:54:17

@Hepci:

Inkább politikusként viselkedik, ami egy kvázi pénzügyminiszternél a legkevésbé szerencsés az összes politikus között.

Jegybankelnöknél meg hát egyáltalán nem az.

Lesz itt akkora jegybanki függetlenség, ha a Fidesz jövőre elveszti a választásokat, hogy ihaj!

Addig viszont a jegybank is csak egy minisztérium lesz a sok között.

Sok olyasmit olvasok, hogy meg akartak szabadulni Matolcsytól a kormányban ezért buktatták felfelé, de én nem hiszem, hogy ez lenne a helyzet.
Inkább egy jól bevált pártember kellett az eddig renitens Nemzeti Bank élére is. Egyértelmű, hogy erős Fidesz bástyává építik ki a Nemzeti Bankot. Nem pedig a kegyvesztett Matolcsy eltávolításáról, aki kap egy szép nagy bankot, csak, hogy többet ne lássák a kormányban.

Schmitt Pált sem azért tették meg köztársasági elnöknek, mert el akarták távolítani a parlament éléről, hanem mert abszolút lojális pártember.

Ha tegyük fel másfél év múlva valaki jelenleg ellenzéki lesz a miniszterelnök, akkor vajon az akkori, vagy a mai, akkor már csak volt miniszterelnök kéréseit veszi inkább figyelembe Matolcsy a jegybank élén?

Ha pedig marad a kurzus, akkor a nem áll többé a gazdasági csoda útjában a Nemzeti Bank, hanem teszi a rá eső részt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.03. 20:54:54

@aszekelyek: ne strapáld magad, senkinek se fáradok a faszbukoldalára... ha virtuálkapcsolatba akarsz kerülni, iratkozz fel a blogomra...
Másrészt felesleges fosnod a karaktereket, 1szerűen majhaságot írtál.
A visszaszerzés tárgyát kérdezd meg H. Árpitól, ő nyilván őszinte, majd pontosan elmondja.
Bónusz kérdés: melyik szót hagytam le a sor végéről?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.03. 21:01:52

@aszekelyek:

Te most tényleg azt akarod, hogy nézzem meg a szocialisták videóját?

Pornósztárokat máshol is látni, és abban nincsen politika.

aszekelyek 2013.03.03. 21:02:50

kedves Gábor! Ma reggel néztem az atv-n a heti műsorokból jkészült válogatást. rónai egonnál volt szigetvári viktor. berágtak rád, ahogy hallgattam:)) Először nem hangzott el a neved de aztán csak kibökte , hogy erről kérdezze meg Török Gábort .... Most először hallottam, láttam ilyen jujdeagresszívnek ezt a kis öndícsérőt. Valaki mást is dícsért , tanácsadót, de a legeslegjobban azon volt kiakadva, hogy nem értékeled, -jük, hogy ők amerikai tudát hoznak bele a nem tudom mibe.... Aspekulációból már kaptunk ízelítőt, amerikai tudás, mint olyan... és ami azt illeti, nem bízunk abban, hogy a PPP-k pont fordítva intézése, és a ma hallom, péti nitrogénműveknek is! nyújtott tiltott támogatást bajnai kormánya, amire többször figyelmeztették is , de csak megcsinálta, - után valami frenetikus gazdasági szakértelem birtokosa ez a bajnai nevű önjelölt. Amerikai tudással is még felékesítve immár. Biztosan a MAgyar érdekeket akarják az amerikai tudással ugye minél jobban elősegíteni. nem kétlem.) De azért nem tenném a kezükbe Magyarország sorsát. Az empirikus tapasztalatok okán. Mit hisztizett ez a szigetvári ott, azért az kriminális. Ahogy karácsonytól láttuk párszor már de még annál is kevésbé tudja az önkontrollt tartani.

ez az amerikai tudás, a mibenléte egyébként egy millimétert nem volt kibontva , úgy kéne megvenni, zsákba macskaként. megkérdőjelezhetetlen és egyértelműen az nekünk csak jó lehet verdikt mentén. Nem mondanám erre, hogy szimpatikus.
Tény, hogy volt ebben az országban , - míg nem jártunk ott és nem voltak ismereteink róla , kellő mennyiségben- egy fajta Amerika imádat. Valami elérhetetlen kkánaánként és mindenki legszínesebb vágyálmait belevetítve képzelgett arról, hogy bezzeg ott , a " korlátlan lehetőségek országában". ennek a legjobb alapja a vaskalapos elvtársak és a szovjet elnyomás voltak. Mert ugye a tiltott, ha rossz is, nagyon kívánatos. A Csinibabában jól láthattuk... :))) meg még sok más nagyon jó filmben. pl a magyar Argó-ban. Ha jól emlékszem a címére, melyben a vak feleséget A haza települt Bánfalllllllllvy Ágnes játszotta.... A szerencsétlen , megvezetett, magyar családról, akik kimentek a biztosanremek , naaagy Ameikába, majd ők ottan meggazdagodnak. mer ottan van ám az " amerikai tudás" ja Ahaaa Kb azt szánja nekünk az a lobogtatott lózungja szigetváriéknak, amit abban a filmben olyan megrázóan ábrázolt a remek forgatókönyv író és rendező és persze a nagyon jó színészek Na de magyar filmet se néz a multikultival elhülyített tömegfogyasztó

aszekelyek 2013.03.03. 21:05:23

@Akitlosz: dehogy akarom A kommentekben egyébként a zanzáját meg is írták A legtöbben nem is nézték meg ) de nem elutasítottak ám :))
Tájékoztató jelleggel osztottam meg veled ezt. Tudni , hogy hol a szint a kedves mszp -nél.

aszekelyek 2013.03.03. 21:07:38

@graycivil: hűha , lobbyztak ? Na ilyen sem volt még az újkori történelemben... Szánalmas ez is gréczykém.

aszekelyek 2013.03.03. 21:13:17

@bariga: ahogy te itt pl velem társalogsz, azzal ütve fúrni is lehetne. Most, hogy kibökted a szálkát a szememben, ideje meglátnod, a magadéban a gerendát is.
A vallás magánügy. Szerintem is. Vidnyánszky úrnak magánügye , hogy kér - e szentelést a reá bízott munkára , annak helyszínére. Mondom , nincs vele dolgod. Te se ripacskodjál ezzel , javaslom.
Az ő igényét erre tudomásul vesszük és pont.

aszekelyek 2013.03.03. 21:22:18

@Akitlosz: az szdsz akarta mindenképpen kilökni a piacról a köztévét. nem kell annyi , sőt.. erre is jól emlékszem. eggyel kevesebb piaci szereplő, nagyobb megszerezhető tortaszelet.... tévék régen nem 4 évre készültek. nanevicceljünk hogy ingyen lehet kábelt, vagy műholdast nézni. Több készülék árát k is kifizeti a kedves fogyasztók az évek során. ebben sajnos nagyon nem értünk egyet. Míg vehetett részletre tévét, ami Tíz, tizemkét évig is szolgált, egy darabig volt javító szervíz szolgálat és kis cégek erre is, ma ez teljesen eltűnt és ezzel azok a munkahelyek is. Saját tapasztalat. nekem még megy egy olyan készülékem. A nagy nehezen felkutatott szerelő, aki ért hozzá, mert anno szervizben volt, ezzel fogalakozott és van forrasztópákája is:), simán rendbeszedte. Tőle tudok elég sokat a televízió készülékek piacáról is Európában. Az a gyártó már csak Amrikában ad el.. Tartósabb készülékeit. Európát megszerezte a négy évre, azután eldobni tessék készüléket gyártó cégek csoportja, nem ez nem kartell, csak de. Nem is tudsz mást venni . De azt méregdrágán. Mire kinyögöd, veheted a következőt. Ez így biznisz a globális tőkének. nehogy már legyen lehetőséged arra, hogy ne pörgesd nekik a hasznot elég nagy sebességgel. Mosógépek detto. A legtöbb háztartási cikk.

menőmano 2013.03.03. 21:24:15

Kihagytam egy picike időt itt", de úgy látom, hogy némelyeknél most is totális a helyzet. De mindegy.

*****

Nem jó, de"... hát mit mondjak? egyre jobb. Totális helyzet, gazdasági, politikai zűrzavar.
:(

bariga 2013.03.03. 21:27:19

@aszekelyek: nem csak alpári és bunkó vagy, hanem pökhendi is. Először is hogyne volna dolgom vele, az én adómból is fizetik az urat, vagy magánszínház lett titokban? Amúgy meg magánügyeket otthon intéz az ember, csendben és úri módon. A szenteltvíz és az ima pedig a templomba való. hacsak nem ördögűzésre gondol?

inreallife 2013.03.03. 21:27:55

@aszekelyek: azért érdekelne, hogy miként vélekedsz a lézer jani városának az eladósításáról. a legadósodottabb település, ráadásul 2006-ban svajci frank hiteleket vettek fel ész nélkül. most akkor vagy ők se tudták, hogy ebből bukta lesz, csak utólag okoskodnak, vagy pedig direkt rosszat akartak, ami ugye szintén feltételezhető róluk. szóval hogyisvoltez?

aszekelyek 2013.03.03. 21:28:26

@Hepci: mondhatjuk, hogy nem érdekel:) Nincs rá ingerenciám, hogy az alap attitűdödet piszkáljam. Ha elhatároztad, és önkényesen előre megítéltél, úgy is teljesen felesleges. Úgy látom, hogy ez ahelyzet. Semmit nem kérdezek senkitől, Akik viszont itt csámcsognak ezen is, magukra vessenek , ha úgy alkotnak véleményt, amely mód erősen kritizálható. Prejudikálás vagy hézagosan adagolt információk alapján.

aszekelyek 2013.03.03. 21:30:49

@inreallife: nem adtak pénzt a szocik, úgy volt. nem fog itt a FIDESz pénzt osztani . Szó szerint úgy volt. Mást nem óhajtok veled társalogni erről sem és másról sem. Senkinek nem adtak, nem csak nekik. De kötelezően ellátandó feladatot, azt sokat. Ami igen sokban került. ne erőlködj, mert most megyek hajcsizni.

panelburzsuj 2013.03.03. 21:33:52

@Hepci:

Vívódnak?

Horgásznak!

Van egy radar.

A blog.hu radarja, amin ugye sorban feltűnik, hogy hol van éppen kapás. Ez a TG-blog újabban akár órákig is elfekszik, mígnem aztán - félpercenként újabb és újabb rezgetés! És én alig győzöm partra rángatni: egy aszekelyek, még egy, egy leninrend, két akitloszesszé, még három aszekelyek, majd bónuszként még egy menomano is felbukkan!

És mindez jó melegben, papucsban, kávéval, nem ám valami hülye szeles parton, nyálkás köveken bukdácsolva...

inreallife 2013.03.03. 21:33:52

@aszekelyek: de miért nem forintban vették fel az adósságot? ami jó drága volt a csodálatos járai úrnak a jegybankban betöltött elnöksége révén. az a fasz felkúrta a jegybanki alapkamatot 12,5%-ra. most akkor mégis hogy lehetett, hogy a devizahitel fúj, de azért felvesszük és egy egész várost tönkreteszünk vele? vagy ők is ugyanolyan hülyék voltak, mint a szocik, csak utólag lettek ilyen kurva okosok?

menőmano 2013.03.03. 21:35:54

atv.hu/cikk/20130301_bajnai_vallalom_a_miniszterelnok_jeloltseget

"A háborúk tanulságai, hogy általában mindenki rosszul jár velük, kivéve a hadibeszállítókat."

Hát! Ja!

Támogassa Ön is! Ha kérhetem. ) pont.

osztjónapot!!
:))

aszekelyek 2013.03.03. 21:35:56

@bariga: na látod, még jobban bebizonyítod, mekkora marhaságot képzelsz erről a szentelésről is. Semmi köze az adódnak ahhoz, hogy Vidnyánszky úr kér-e szentelést vagy sem. lassan mondom. De nem fűzök hozzá sok reményt, hogy ez valaha is elrendeződik a fejedben. a külhoni futball meccseken pl, több világklasszis, ünnepelt sztár vet keresztet. Az is magánügyük és senki nem is hőbörög, hogy az ő adójukból és hogy otthon csinálják.., ne nyilvánosan. Antiklerikális szélsőség vagy-e? Belga kérdezteti.
A szexualitás is magánügy, mégis felvonulhatnak, akik arra büszkék , nyilvánosan , hogy ők " mások".

aszekelyek 2013.03.03. 21:37:56

@menőmano: igaz. A bibi az, hogy ő a hadi beszállítók embere. Felkérte már valaki miniszterelnök jelöltnek egyébként ? Ki?

menőmano 2013.03.03. 21:40:38

@aszekelyek:

Mi történt? Mi a baj? Én totálisan nem értem Önt. Komolyan...........
:(

6.Lenin 2013.03.03. 21:40:56

@menőmano:

Ha már Róna P.

Az Együtt2014- ről írt véleménye:

"Mára már megbántam, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartottam az együttműködést ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával, és kénytelen voltam szembenézni azzal a felismeréssel, hogy ott, Magyarországon, nem tudom jól csinálni a dolgokat"

Nem tudod ki a vezetője ennek ...............nak?

www.gondolkodjunkegyutt.hu/spip.php?article1117

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.03. 21:42:08

@panelburzsuj: mi jó van abban, hogy kifogod a bűzlő tetemeket (általában túl sok mérgező algát ettek, amitől elhalt a farkukkal ellentétes végük, viszont a kloáka még működik)?
Nem jobb lenne ízes keszeget fogni, in vivo?

menőmano 2013.03.03. 21:44:48

@6.Lenin:

Egyszerű a válasz! Totálisan nem érdekel!
Mellesleg sok-sok mindenről megvan a különbejáratú véleményem, ami persze nem publikus, itt nem.
ott a pont!

panelburzsuj 2013.03.03. 21:49:53

@Hepci:

Vagy mogyorócsokit...

De, lehet...

6.Lenin 2013.03.03. 21:52:42

@menőmano:

Gondoltam.

Róna P, 1x jó ember, aztán rossz ember, aztán megint jó ember

Attól függ, kikről mond véleményt.

Hú, biztos nagy titkokat tudnánk meg, ha megosztanád velünk.

menőmano 2013.03.03. 21:55:28

@6.Lenin:

Figyeljen csak picikét.
Nem a Bajnai Gordon az oka, hogy ott" és akkor" az LMP-ben azt sem tudták, hogy pontosan miről is kellene/akarnak dönteni.
Röhej, hogy mást ne írjak.

Nem csoda, hogy a Bajnai számára érthetetlen események zajlottak ott/akkor.

Egyébként nem óhajtok különösebben ezzel az üggyel foglalkozni.
ott a pont) köszönöm, ha békén hagy. most és máskor is.

menőmano 2013.03.03. 21:58:30

@6.Lenin:

Lényegtelen és nem is érdekelne senkit sem. Csak írtam valamit, hogy Önnek legyen miért sivalkodni.
Bocsika!

jóccccakát Önnek!!!

:((

6.Lenin 2013.03.03. 22:02:23

@menőmano:

Nincs valami hízelgő véleményed B. Gordonkárol.

Bár a libákkal sem tudta, hogyan kell bánni, honnan is tudhatta, mit akarnak azok az lmp-sek.

Akkor hogyan látna át ennél kissé bonyolultabb dolgokat?

Izé, megbillent benne a hitem, már nem is támogatnám, ha te is ilyen rossz véleménnyel vagy róla.

Benned- az éleslátásodban- mindig megbíztam.
Kösz, hogy megosztottad velem ezt az infót.

menőmano 2013.03.03. 22:08:08

@6.Lenin:

Jó szórakozást Önnek. Csak ne írogasson Nekem kommenteket arra kérem. Érti ugye??

6.Lenin 2013.03.03. 22:08:58

@menőmano:

Kösz.

Jó éjt!
Mindenkinek. Neked külön is.

A Blues örök, a nyomor divat, sőt már az őrület határát súrolja.

menőmano 2013.03.03. 22:16:10

Hát Én totálisan nem is értem?!, hogy mit köszön. De azért szívesen.
Meg, mondjuk nem is érdekel!
kész.ennnnyyi.

6.Lenin 2013.03.03. 22:19:59

@menőmano:

"jóccccakát Önnek!!!"

írtad.
Még 1x köszi. Neked is jó éjt!

L

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.03. 22:32:47

@aszekelyek:

Azt már régóta tudni.

Idegállapotom védelme érdekében nem hallgatok szocialistákat.

aszekelyek 2013.03.04. 10:16:07

@A pöttyös az igazi dbeata: Cuki vagy édes Beám:)) Vállalni, annyi pénzért , amit ronigyerek kap , azoktól , akiknek érdeke , hogy az mszp-re szavazókat mozgósítsák , ha másként nem, ilyen nemtelen eszközökkel , de Orbántól minél nagyobb szeletet elvenni- éppen vállalnák. :)) De egy ismerősöm azt is mondta, sehova nem lehet beférni. Aki korábban jól befért:) Annyi pénze sincs rá most az mszp-nek. Mivel a "KASSZA kulcsa " most nem náluk van. Id. A mi ferinktől.
Ez pedig azért is jó , mert pontosan lehet látni , kiknek a szekerét is tolták ezelőtt , ezután is azt tennék. A gazda veszi a PR-ost is , majd úgy kell táncolni is, ahogyan ők fütyülnek. Na igen , vannak , akiknek a hírneve azt a szégyenfoltot nem tűrné:) Az is kétségtelen. A ronigyerek hírnevén foltot nem ejt ez.
Már a 2002-es után , de lehet , hogy a 2006-os után , volt vele interjú , tévében láttam. Kifejtette , hogy ő aztán nem ad ilyesmire. Annak dolgozik , aki megfizeti és úgy, ahogyan sokan már nem hajlandóak. Átlépni a határokat , ami persze mindenki számára maga által van kijelölve.

Annyira rejtegetik ezt a HAbonyt, hogy tele van vele az intrikusok felülete. Egyébként is írtam már, hogy nem ez az első támadás ellene. Akkoriban egy közkézen forgó celeb nőneművel volt éppen tálalva .Amin akkoriban csámcsogtak. Aki , nőnemű és fültanúk szerint éppen az ő esete.
Mivel azt remélem te is tudod édes beám, sokkal többen biszexuálisak, mint azt magukról tudnák:)), sejtenék, megengedem , hogy minden valaha volt tanácsadóról, beleértve a mi ferinket is , -ő megyóé volt- feltételezzük ezt is. Vagy bárkiről :))) De ez mellékes, mert magánügy. Szabadságjog, tudod te ezt.
Azt én is tudom , vannak olyan rétegek, akiket ezzel is lehet uszítani. Hogyne. Soha el sem mulasztották....
Erről eszembe jutott egy büntetés, egy szocival csinálták ráadásul. Rossz fát tett a tűzre. Úgy tíz éve kb... de lehet , több. Utcán érte a támadás , hátulról.... Gondolom sittest béreltek fel rá , akinek ez nem volt kunszt. A módszereik bizony nem példaértékűek. Az illetőről soha többé nem hallottunk.
Mint arról az azonnal kizárt frakciótagról, aki kiadta "bízzatok bennem, tudomadolgom" mónika zárt ülésükön tett ígéretét arról, hogy ha megnyerte a FIDESZ de pocsékul, az 2006-os önkori választást, ha nem, "nem fog itt a FIDESZ pénzt osztani". Láthatod, ha akad köztük olyan, akiben a tisztesség szikrája felizzik, Vagy csak kis buta és azért....? :))) , úgy elintézik , hogy csak füstöl. Erről a szociról sem hallottál többet...

velem, liberálissal, a szó igazi értelmében.), semmire nem jutnak ilyen jellegű
gyanúsítgatásokkal...
Hogyne , ez is a ronigyerek tárházába illik... Mondhatni ő egy szakbarbár. :) az ő szakmája elég mocskos egy dolog, ő meg elvan benne, mint desznyó , a pocsolyában. Dagonyázgat.
A más becsülete és ilyen szempontok nem nagyon érdeklik. Mocskolódás határok nélkül. Hogy plagizáljam a z egyik csatorna műsorának címét. Ahhoz tudom hasonlítani a jelenséget, ami a reality showkkal jelent meg nálunk a médiában. A bevállalósokra gondolok..... A kukkolásra tervezett műsorokba nyomulásra. Azt is van aki bevállalja. Öt perc hírnévért. Látod , ronigyerek nem ilyen balek. Ő nagyot kaszál ezen a pénzért bármit mentalitáson.

aszekelyek 2013.03.04. 10:21:24

@Akitlosz: @Nap Pali: galamus... naná, hogy magyaroznak... katonák viselkedtek e valaha másként háborúban? Vagy a pénzvilág? jajde unlak kisherceg...

- eddig Nap Palinak szólt elsősorban.

Ma reggel egy kereskedelmin láttam néhány kockát belőle... Azért az nem ártott. :) Már csak a szakmai meggyőződés miatt sem. Hang nem nagyon volt , kommentálták , vagy hírolvasó mondta... , hogy van ez a klip.

Nem láttam viszont azt, hogy kiírták volna , hogy a műsorban termékmegjelenítés látható:)))

graycivil 2013.03.04. 10:28:07

"Matolcsy minden bankjegyet aláírna

A lap információi szerint a mai nappal kinevezett elnök arról is intézkedett, hogy mától már csak a kézjegyével is ellátott forint bankjegyek kerülhetnek forgalomba."

www.hir24.hu/belfold/2013/03/04/matolcsy-minden-bankjegyet-alairna/~~fokusz

"Róna Péter, a jegybank felügyelőbizottságának tagja a lapnak elmondta, nagyjából két évre elegendő nyomásra előkészített, illetve a Pénzjegynyomda által leszállított kinyomatott bankjegy készletet őriznek az MNB-ben, aminek esetleges bezúzása technikai értelemben is gondot jelenthetne. A készlet névértéke több tízmilliárd forint lehet."

Ha ez igaz, akkor "irtózatosan nagy arca" van Maeltolcsynak, Hülyeország bankelnökének.

aszekelyek 2013.03.04. 10:36:46

@6.Lenin: mára legalább kiderült, miért látogatta meg a választás éjjelén az amerikai nagykövet asszony éppen az lmp-t. A nyertesen kívül, ami a papírforma. karácsonyékhoz ment. Schifferkét felhasználták. Pont.
Cinikus és ... az együtt?:::))))
Milyen szépen jellemezte és találóan őket.:) Mondom , hogy a bácsi elég élettapasztalattal bír. Ma reggel láttam is nyilatkozni , Ő látja a veszélyt , amiről az EB jövőbeniként beszél. Nyilván látják a kormányban is igyekeznek ellene tenni. :)

(felcsúti is azt mondta, hogy ez a negyedév vége után állapítható meg. Ma meg tényként beszélnek róla , akiknek inkább az az érdeke. HAvas szofi a múlt héten, mint befejezett tényt közölte Egonnál, rá is szólt... )

Varga úr feladataként ő azt jelölte meg , hogy a túlzott deficit eljárás alól szedjen ki minket. Anélkül, hogy ezt a célt minősítette volna. VAgy huhogott volna a demajdmegszorítással csinálják című recsegő lemezt feltéve.Vannak elegen , akik még ezt is támadják. Nem állt be abba a sorba sem.

aszekelyek 2013.03.04. 10:49:18

@graycivil: havas szegény, beteg ember. Bipoláris még ráadásul. lehet, hogy megterhelő jegybank elnöknek lenni. Bizony meglehet. Csak az jöjjön , aki bírja , aki tudja , hogy végig csinálja .. No és és mit mondott , amikor gyurcsányékkal kellett együtt dolgoznia ? Havas erről mit mondott? Így önmagában abban nincs egyébként kivetnivaló, hogy járai megízlelve a piszok nehéz , ám jól fizetett munkát, és azt,amit nyilván kapott a jegybankok felől is... , inkább köszönte volna szépen...

Ez is attól függ, honnan nézzük. Mindenki biztosan nem alkalmas jegybankelnöknek, aki egyébként más területen remekül dolgozik. .) Ott két tűz között találhatja magát könnyen valaki.
A ma már napnál világosabb érdekellentétek feszülése ezt bizony garantálja.

Ez a problémája Matolcsyval a pénzuraknak.
Az ő szándékaiknak nem annyira akar inkább kedvezni, mint elődje. No de , amint azt tudjuk , van egy remek , jó jegybank törvényünk. :)) hogy ferit idézzem, nem mindegy , hogyan használjuk... az eszközeinket. Ezt a fészekrakóról mondta , ha esetleg nem tudnád , miről van szó. Ez bizony igaz.
Ahogyan ő és simor használták , az túl sokban van ma is Magyarországnak.

bariga 2013.03.04. 10:50:12

@aszekelyek: na látod, egyben tökéletesen igazad van, teljesen más gondolatok vannak a fejünkben. Akármilyen lassan mondod is, nem lehet megérteni még a válaszodat sem. Ugyanis többnyire köze nincs a témához. Csak egyszer godolnál már valami mást, mint a kötelező. Akkor lesz értelme megint beszélgetnünk egymással. Addig is imádkozzál a színház előtt, hogy hozzájárulhass a szetntséghez. Ha amúgy meg csendesen zsidóztál, akkor melléfogtál és még undorító is amit írsz,nem csak bunkó, alpári és pökhendi.

aszekelyek 2013.03.04. 10:57:01

@Akitlosz: szerintem mindent tudunk, amit kell. Az ellenzék nem bírván leplezni örömét, állandóan közli, hogy most éppen hová nyomta fel az államadósságunkat a "piac....... " , kézzelfoghatóbban, a pénzurak. Az egészségesebb sztem a z, ha ezt egy intervallumban , egy folyamatábrán tálalnák. Mondjuk eseményekhez kötve. :) Az mindent elmondana. :) Mindenkiről.

Ennyi volt a forint adósság , ennyi a deviza , nemek elkülönítve ,
Időpontok és események pontosan megjelölve.

aszekelyek 2013.03.04. 11:03:53

@bariga: tupírozhatod , az sem ér semmit. Elmulasztottad, amikor egészen mást írtam, sőt, már, már kritikát. Arról sem én tehetek és az értetlenkedésedről sem.

Vastagon sértegetsz egy nőt és ami eszedbe jut még rádobod sárnak. Ezt a zsidó barátaimnál egyáltalán nem tapasztalom. Mondjuk megválogatom a barátaimat és az nem vallási szempont vagy nemzetiségi , vagy faji alapon történik. Még azt sem tudod , hogy áldott emlékű apósom , akit nagyon hiányolok , zsidó volt. Ez kettes alá belőlem. nem készültél.

Ma láttam Koncz Gábort. Nagyon csípem őt tévében , mióta az eszemet tudom. Isten éltesse őt még sokáig ! Azt üzente , amit Csurka is. Mindegy mit gondoltok a politikáról , szeressétek egymást ! Így búcsúzom tőled is , ebből a parttalanból.

inreallife 2013.03.04. 11:29:49

@aszekelyek: az a baj, hogy sánta az agyad, és különböző ellentmondásos információkat nem tud feldolgozni. neked mindenről vagy a feri, vagy az lmp jut eszedbe, meg a világméretű összeesküvés a földre szált cigány próféta ellen.

a helyzet az, hogy fogalmuk sincs, hogyan kéne egy normális költségvetést csinálni. mindig köpködnek az imf-re, hogy így meg úgy, azok 2 hét alatt körbejárnak a pénzügyi intézményekben, és megmondják, hogy mekkora növekedés, hiány, infláció stb lesz, és kurvapontosan.

orbánék meg azt mondják, hogy sose találták el a hiányok számait. csak lefelejtik, hogy az imf azt mondja, ha semmi változás nem történik, akkor 3% felett lesz a hiány. 2011-ben szeptemberben chipsadó és a dízel áraemelés hozta 3% alá a költségvetést. persze a növekedés és az infláció ugyanúgy bukta volt a kormány számára, mint a hiány lett volna. hát gyorsan adót emeltek. 2012-ben dettó, a kormány által várt gdp növekedés helyett brutális csökkenés, a hiány csak többszöri megszorításokkal és csomagokkal lett tartható, az infláció meg szétbaszta a gazdaságot.

2013-ban vagyunk, minden hónapban módosítják a betonbavésett számokat, még 2 hét sem tellik el, és már módosítani kell a költségvetést, amit pár hete szavaztak meg. márciusban már harmadszor. vajon ennyire nem képesek előrelátni? hogy a fradistadiont újra akarják építeni, de a költségvetésből kimarad, és a rendkívüli helyzetet tartalékából kell kivenni a pénzt, egy előre tudott dologra? és ezt a költségvetést csinálták tavaly május óta? és ez a fércmű lett belőle? hogy többszázmilliárdos megszorítás érkezett 2013-ra, és a tavalyi 2,5%-os hiány helyett 2,7%-os lesz? bassza meg, inkább maradt volna a tavalyi megszorítások nélkül. most megint vigéckednek, hogy lesz itt növekedés, közben meg a hiány elszabadult, növekedésnek jele sincs, és még 1 hónapig letagadják, hogy újabb megszorít csomag jön.

ezek tényleg ennyire hülyék? mostmár nem telik el hónap anélkül, hogy újabb megszorításokat ne baszna az adófizetők nyakába a kormány. majd amikor nem indulnak az apehoz bekötött gépek, amiktől a hatalmas fehéredést várják, újabb megszorító csomag jön. majd jön a kiépítésre félre sem tett pénzből kiépített autópálya matricát kiváltó gps-es útdíjfizetés. azaz csúszik. tehát nem lesz 75 milliárd bevétel, de legalább 42 milliárdot költ majd kiépítésre, ismerve a magyar tenderek hatékonyságát lesz az 62 is. janem, most a kormány csinálja, akkor 25% közgép felár az 77,5 milliárd lesz. na fasza, el sem indul időben, és többet költenek rá, mint amennyit hoz. nambaj, mégegy csomag újabb megszorítás, mégegy költségvetési módosítás. ja, a tartalékok meg közben mennek a levesbe meg a stadionokba. apropó, a kormány kihátrált a felsőoktatási finanszírozás csökkentéséből. azaz ott is legalább 50 milliárdos elcsúszás lesz. mi a megoldás, újabb csomag és a megszorítás. remélem mást nem számoltak már el....

dbeata 2013.03.04. 11:33:49

@aszekelyek: "nemtelen eszközökkel" Ej de finnyás lettél az eszközökre... A Fidesznek tán nemes eszközei voltak/vannak?

"Na igen , vannak , akiknek a hírneve azt a szégyenfoltot nem tűrné:)" Na igen, hát ilyen pártok kommunikációját, akiknek nevéhez Kaya Ibrahim, meg Joszip Tot, és hajléktalanok nevében alapított cégek, tovább Ezüsthajó KFt.s botrányok fűződnek, egyetlen normális, tisztességes, valamit magára adó PR ügynökség nem vállalna.
De nem baj, mert ha nincs, hát alapítanak maguknak saját PR céget, nem igaz?

"sokkal többen biszexuálisak, mint azt magukról tudnák:))"
Te most megint belekezdesz valamibe, amit aztán nem fogsz kifejteni és én itt maradok kíváncsian, és leforrázva. :(
Pedig szeretek zaftos pletykákat hallgatni, és szerintem te sok mindent tudsz! Úgyhogy ki vele, vagy ne is sejtess semmit!

"az ő szakmája elég mocskos egy dolog, ő meg elvan benne, mint desznyó " Nono, azért ne sértegessed kérlek, azt a szakmát!

Hát persze, mocskolódás,csak az egyik oldal sajátja! Illyen ez! Oszt kész jó napot!

bariga 2013.03.04. 13:16:31

@aszekelyek: Bocsi, de fogalmam sincs ki vagy. A családodat nem ismerem, de semmi esetre se bántottam. Ne ásd magad mélyebbre , mint muszáj.

aszekelyek 2013.03.04. 16:41:18

@A pöttyös az igazi dbeata: édes beám, az előbbiben még magad mondtad, hogy magára valamit adó ügynökség nem is vállalná el az mszp nevű terméket....:) Nem csak én vagyok finnyás.

Egyébként reggel óta fejlemény, hogy az mszp még Puskás Ferenc nevét , képét is engedély nélkül használta fel..,nem csak egy kereskedelmi csatorna anyagát... Szóval lopnak. Mire ezek a perek és kétes dolgok tisztázódnak , régen semmit nem érnek abból a szempontból , bármi is lesz a végük , amit ez a kampányfilm , az abban felhasználtakra fogékonyaknál el tud érni. Mondhatni nincsenek skrupulusaik. Erkölcsi fenntartásaik. De nem először lopnak... , kampányelemt és kampányszlogent sem. :) Ha bejött a zorbánnak , nekünk is jó lesz , gondolhatják. előzőekben is az uszítással dolgoztak, a gyűlöletkeltéssel, amit rögtön rá is fogtakpersze orbánra. Szerintem ő sem nem cigányozta őket, sem nem zsidózott. A vádakat azért mind a két oldalról ezerrel szórták rá, ezejben a témákban is. Hiába, még kampányban is ők alkottak eredetit, a két említett, meg csak másolná de ahhoz sincsen nekik elég de semmiből. Nem ritkaság ez azért a marketing szakmában sem. Ha mósópor , vagy más termék az eladandó brand. CSinálnak azért igen trágyát azon a piacon is. A gyöngyszem az éppen futók közül a mosógépet vízkőlerakódástól védő vacak reklámja, amiben nagyon hülye szöveggel , nem elég tiszta a mosógépem! ???

... A bibi az , hogy akkora hitelességi deficittel , ami nekik van , ha minden nap pontosan lemásolják is Orbánt , akkor se tudják utánacsinálni. Pedig a jobbik is visz egy részt Orbán másolásából.

Most üt vissza az, hogy Orbán mondott igazat nekik, amikor a szocik csúfolták őket, hogy depressziókampányt csinálnak. A " rosszabbul élünk, mint 4 éve. " szlogent is lelopták, ma már ők használják... de tőlük az már csöppet stiches... Hogy PC legyek. Ugyanis ők akkor hazudtak reggel, éjjel, meg este. majd, amikor már birtokon belül voltak, ilyen módon szerzett legitimitást orozva, akkor elnevezték az őszödit igazságbeszédnek , de akit csak értek , azért meggyepáltak érte.

Lehet , hogy ezzel nincsenek tisztában, vagy csak nem képesek tudomásul venni. Hogy most bizony van következmény. Már nem "következmények nélküli ország " ez.

Látták a népek, mire voltak képesek a hatalomért és micsoda pénzügyi kárt okoztak mindenkinek, Magyarországnak. Csak a keménymagjuknak készült ez a klip is. Akiknek bármit mondhatsz jó , csak gyűlölhessenek... és Orbánt . Sokkal de sokkal jobb ellenzék volt A FIDESZ - KDNP. Azért lett ez a választás eredménye.

aszekelyek 2013.03.04. 16:56:23

@6.Lenin: eszembe jutott, amikor ez egyedül magát demokratának kikiáltó ferink, azt találta mondani, hogy ő bizony mindent meg fog tenni, hogy ne legyen népszavazás. Arról a kampányban, tévévitában letagadottvizitdíjról, kórházi napidíjról.... pl. :))) Mindenkifizet tandíjról... az egyáltalán semmilyen támogatottságú reformnak kinevezett népnyúzásukról. Most meg verik a nyálukat, hogy merazújalkotmányban, mernemlehetcsakúgy...

Most egyébként nem is kell semmihez. Odafigyelnek, mit , milyen támogatás övez, abból, amit javasolnak a tárcák.
nem erőből mindent, mint a szoci-szadista különítmények. @A pöttyös az igazi dbeata: őt pl meg se igen lehet sérteni. Nem kóser amit csinál és ő ezt tudja. Csak ezért volt a desznyós hasonlat. Vállalja is. Mondom, elmondtam a z interjúban kifejtette.

Ki ne találd, hogy ebben a szakmában amit az ügyvédi után a második , legtöbbet hazudozó szakmának neveznek tankönyvben lé, van valami erkölcsi minimum , amit mindenki betart ? Még a törvényeket sem , nem , hogy erkölcsi határokat! Nem ezek nem ilyen szakmák. Sem a politika , sem a marketingje. Az illúzió. Nekem már sikerült ebből kigyógyulni. Próbálkozzál csak vele te is!:))

pl a bíróságon nem mások metették fel azt a szocit, aki először el volt ítélve, a tatabányai ezer négyzetméteres házikóst, a kis képviselői illetményéből, hanem az ügyvédeik és a politikusok. Te a falvédőről jöttet ne add nekem elő, mert nem hiszem el .....

Khal Drogo 2013.03.04. 17:29:48

@inreallife: Az idei költségvetés valóban lukasnak tűnik. Szinte kizárt hogy egy újabb kiigazítás elkerülhető legyen.

dbeata 2013.03.04. 19:27:43

@aszekelyek: Nahát! Lopnak. Ez "új". Mi lenne veled MSZP nélkül? Orbán mit tett, hogy ne "Rosszabbul éljünk mint négy éve?" Jaj, ne már, Orbán mint az eredeti... A másik ócsárolása... Meg az uszítás... Hát persze, ez nagyon eredeti! :)

"Már nem "következmények nélküli ország ez". Bruhaha!!!

"Sokkal de sokkal jobb ellenzék volt A FIDESZ - KDNP" Nyugodtan visszamehetnek ellenzékbe! :)

"Ki ne találd, hogy ebben a szakmában amit az ügyvédi után a második , legtöbbet hazudozó szakmának neveznek tankönyvben"
Nono, a politikusok is dobogósok :))
Kriminalizáljad, persze, az egész PR és mark-komm szakmát. Hatalmas bennfentes lehetsz, igazi szakmabeli...:((

livengood 2013.03.04. 19:59:52

Most néztem Kálmán Olgánál Varga Mihályt. Azt kell, hogy mondjam megint, hogy az ellenzék abszolút vesztésre áll, mert Kálmán Olga által közvetített "ortodox" mantrát hihetetlenül higgadtan és nagyon meggyőzően válaszolta meg Varga. (Sokakkal ellentétben értem, hogy Kálmán Olgának az ellenkező véleményt kell közvetítenie, bár mi is legyen a sajátja.) Ha csak annyit oldanak meg idén, hogy nem omlik össze a gazdaság, akkor már igazat állítottak a liberális mantrával szemben, ami már három éve vizionálja a katasztrófát.

Szóval Varga sokkal, sokkal meggyőzőbb, mint a bírálók tábora. Ez azért is lehet, mert vannak olyan igazság tartalmak a mondani valójában, amit mindenki lát, amit az ellenzék pártjai elhallgatnak. Például a fogyasztó védelem elhanyagolása: - a rendszerváltás óta, annak ellenére, hogy ezer szállal kötődünk az euhoz, még is a külföldi bankok magasabb kamattal adtak, adnak kölcsön mint otthon, stb.

Khal Drogo 2013.03.04. 20:52:43

@livengood: A mai ellenzék pont annyira próbálja hiszterizálni a hangulatot ahogy azt korábban pl. tette a Fidesz. Azonban jóval bénább kommunikátorok. Megnéztem ezt a videót, amit csináltak. Elég gyenge eresztés.

Ha konkrétan nem lesz fizetésképtelen az ország 2014 tavaszára, a Fidesz szinte biztosan megnyeri a választásokat. Szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.04. 21:05:28

@aszekelyek:

"nanevicceljünk hogy ingyen lehet kábelt, vagy műholdast nézni."

???

Veszel egy tévét, egy antennát, egy beltérit, összekötöd őket, aztán nézed.

Nekem úgy tűnik te viccelődsz. A kódolatlan adók ingyenesek. Ha azoknál többet akarsz csak az kerül pénzbe.

Amúgy van rá mód, hogy havi ezer forintért az összes magyar nyelvű adót nézhessed, meg egy halom másikat is.

De ha profi vagy akár ingyen is, csak megfelelő hardver kell hozzá és dekódoló szoftver, amit időnként frissíteni kell.

De ha sok pénzed veheted az UPC-től havi 11850 forintért, és abban még mindig nem lesz annyi adó. Aki úgy tévézik persze ráfizeti a gatyáját is.

márta)) 2013.03.04. 21:10:34

atv.hu/cikk/20130304_varga_meghallgatasa_kedelyes_beszelgetesbe_torkollt_az_elmultnyolcevezes?source=hirkereso

Nem tervez irányváltást a gazdaságpolitikában a gazdasági tárca várományosa. "

Hogyan lesz növekedés, hogyan fog fellendülni a belső fogyasztás? Ha mégis jó az irány"?

hm?

dbeata 2013.03.04. 21:10:51

@livengood: Szerintem is látszott Olgán, hogy nem volt felkészülve és futotta a köreit, nem jutott más az eszébe, csak hogy mi vagyunk a sor végén, meg hogy mi lesz ha nem lesz tartható a 3%-os hiány. Arra pedig nem is tudott mit mondani, hogy eddig el volt hanyagolva a pü-i fogyasztóvédelem.Pedig azért lehetett volna érvelni,mondjuk azzal, hogy nem egyforma egy brusszeli fogyasztói hitel és egy magyar jelzáloghitel kockázata..
A Széll Kálmán terv tényleg ortodox volt, az más kérdés, hogy a Fidesz ügyesen kerülte a megszorítás szót, és folyamatosan igyekezett tartani a "megvédjük a mieinket" illúziót, ezt is tudnia kellett volna Olgának.

Pedig utána jött Vértes András, aki azért adott tippeket, hogy hol van baj a gazdaságban.

Varga Miska egy visszafogott, pénzügyi szakértő jelenség, és ez jót tesz a NGM megtépázott hírnevének. Ügyesen beszélt, elismerte, hogy a tavalyi év siralmas volt, nem esett túlzásokba, megnyugtató volt.

Matolcsy alakítására vagyok még kíváncsi, de ő már ugye az MNB-ben fog randalírozni...

Ettől még az egész egy kommunikációs hókusz-pókusz volt, lehet, hogy már az elején Vargát kellett volna kinevezni, és megspórolhattunk volna pár milliárdot...

Balt 2013.03.04. 21:16:07

Na, a maszop kifeszegette a pofonládát a kampányfilmmel. Tiltakozik az RTL Klub, Puskás Öcsi özvegye, a Bartók örökösök, a TEK. Ez eddig 1 nap mérlege.

menőmano 2013.03.04. 21:22:09

A "gazdasági irány"-ról)

Elszegényedett egy hatalmas társadalmi csoport, mások pedig lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé.
Többségükben a népek nem úgy érzékelik, hogy nagyon jó (lenne) az irány.
Szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.04. 21:23:35

@graycivil:

Na és mi lesz azokkal a bankjegyekkel, amelyeket már legyártottak, de még nem kerültek forgalomba?
Bezúzzák? Elég nagy luxus és pazarlás lenne.

Gyártasson új 50 000 forintosokat aztán azon már az ő aláírása lehet!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.04. 21:30:08

@aszekelyek:

Az államadósságról szóló hírek nagy részében csupán %-okat közölnek, konkrét adatot nem.

Ez nem üti meg a korrekt tájékoztatás szintjét szerintem.

menőmano 2013.03.04. 21:31:01

Nem számoltak azzal, vagy nem jól számoltak azok, akik döntöttek róla, hogy a devizahitelesek "megmentése", illetve a végtörlesztés megvalósítása mekkora országimázs rombolással jár.
Megmentettünk néhány tízezer devizahitelest, de másik néhány tízezret sokkal rosszabb helyzetbe hoztunk az árfolyam gyengülésével."

"- Mindenekelőtt hibásnak bizonyult az a retorika, hogy mindenkinek jó lesz és senki nem fog rosszul járni, és mindenkit megmentünk.
Ezt nem lehet végrehajtani. Teljesíthetetlen ígéretek hangzottak el, ezért azt látom, hogy ami kormánnyal történik, az bizonyos értelemben nem más, mint futnak a saját ígéreteik után.
Amikor világossá válik, hogy az egyik vagy másik intézkedéssel több kárt okoznak, mint hasznot, akkor is próbálja a kormány tartani a korábbi ígéreteit, de nem tudja megtenni."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=624434&referer_id=toplist

Csak olvasni, s persze értelmezni kell.

Bocsika! Még ezt is akartam másolni)

". Ezért a gazdaságot határozott intézkedésekkel lehetett volna megjavítani, ami természetesen hosszú időbe, akár évekbe is beletelhetett volna.
Ám nem jó irányt vett a helyzet javítására irányuló próbálkozás. Ezért vesztegettünk el most már közel három esztendőt. "

Hát! Ja!
:)

menőmano 2013.03.04. 21:35:02

"Én nem tudom:)" írtam e már?

Totális helyzet, gazdasági, politikai zűrzavar.

osztjónapot!

:(

menőmano 2013.03.04. 21:39:41

A Bajnai Gordon egy éves kormányzása idején, mikor bátorkodott stabilizálni az ország gazdasági állapotát/helyzetét, jó volt az irány. Esetleg azon, az általa kijelölt úton kellett volna tovább haladni.
Szerintem.
ennnyyyyi.
:)

6.Lenin 2013.03.04. 21:44:06

Kiküldött tudósítónk szerint a délután 14:32:25-kor elindult hatalmas tömegek, 15:12:24-kor rendben, minden nótázás nélkül haladnak az elszegényedés felé.
Többen is integettek nekik, itt-ott talán még üdvrivalgás is volt hallható.
Minekutánna a tömeg eléggé számottevő, a mai 14:32:24-re és a 14:54:25-re
kiírt népszavazás elmarad. Amennyiben a jelzett tömeg holnap reggel 05:43:12-re totál elszegényedik, az elmaradt népszavazást 05:45:01 és 05:58:12 között lesz megtartva, mert
06:00:00-kor időben szeretné az OVB megtartani a holnapra hirdetett 150 népszavazást.

Amennyiben mégis lenne valamilyen akadály, a 18:05:23 utáni népszavazás szünetében fogjuk ismertetni.

További kellemes estét.

menőmano 2013.03.04. 21:50:21

Orbán kimondta: nem csökkentik az élelmiszerek adóját"

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=627109

Hát! Ez "nem jó".

6.Lenin 2013.03.04. 21:51:03

@6.Lenin:

bocs

megtartani-> megkezdeni

Különben a tömeg minden incidens nélkül halad, csak kicsit gyorsabban (állítólag az 1ik csatornán lesz 1 jó film).

aszekelyek 2013.03.04. 21:57:38

@Khal Drogo: most akkor van pontos szám? mert nem úgy néz ez ki... Van gazdája a dolgoknak @6.Lenin: direkt megnéztem ma agresszolgánál Varga Mihály urat. érdekelt, mit tud kezdeni vele agresszolga. Semmit. Ahogy borítékoltam :) nevetségessé persze vált a naccsád, de arról is csak ő tehetett. :)) Egy ügyűként mindig nekifutott annak az egy ügynek. Mikor lesz már megszorítás, ugye hamar és akkor mit fog csinálni. Kétszer is elmondta neki VArga, erről korai még beszélni.. HA ideje lesz, természetesen meg fogja tenni, amit szükségesnek akkor vél. Most hiába teszi fel hüjjén harmadszor is a kérdését, mondtam én, vihogva .... de ő ezt sajnos nem érzékelte. próbálta volna a z agresszív módszerét Vargán is végigverni de akkora kudarcba futott bele...., Amekkorát véltem , hogy összehoz magának. Az itt is bebizonyosodott, hogy Varga úr a pokolban is úr.

inreallife 2013.03.04. 22:01:41

@aszekelyek: tudod mikor lett volna az ideje? december 15 környékén. amit most csinál varga, hogy majd ha eljön az ideje, azon már rég túlvagyunk. már ég a ház, de ő még a tűzben gyönyörködik, a tűzoltás akkor jön, amikor már az ő körmére is ráég. a marha. ebből is látszik, hogy egy súlytalan báb, ezt a szart matolcsynak kellett volna ellapátolnia...

menőmano 2013.03.04. 22:09:31

Hát! Totálisan röhejes. Csak ismételni tudom magamat.
Némelyeknél (is) totális a helyzet itt".

Pontositok) "nevetni kell ".

:))))

menőmano 2013.03.04. 22:13:39

Én totálisan úgy gondlom, hogy a Varga Mihály örökölt? egy "gazdasági irányt".
Majd a népek (is) eldöntik, hogy jó volt e, avagy sem.
?
és kész.
:))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.04. 22:26:18

Személyi jövedelemadó kulcsok az Amerikai Egyesült Államokban

1913.:
-20 000$ 1%
-50 000$ 2%
-75 000$ 3%
-100 000$ 4%
-250 000$ 5%
-500 000$ 6%
500 000+$ 7%

2013.:
-8925$ 10%
-36 250$ 15%
-87 850$ 25%
-183 250$ 28%
-396 350$ 33%
-400 000$ 35%
400 000$+ 39,6%

Magyarországon hasonlóképpen.
1909-ben 0%-os volt a legkisebb SZJA kulcs és 5%-os a legmagasabb Magyarországon.
Sokat változott a világ, sokkal pénzéhesebbek lettek a politikusok.

menőmano 2013.03.04. 23:10:30

Hát már elnézést! Kit érdekel?!, hogy mi?van? máshol. Mondjuk "az Amerikai Egyesült Államokban". A népeket az érdekli, hogy itt nálunk Magyarországon mi?van?!
Az, hogy milyen/milyen lesz a mindennapi életminőségük. Esetleg hányan? fogják elvesziteni (még) munkájukat, kik fognak (még) nagyot bukni vállalkozásaikkal.................
Ez a fontos és lényeges. Tetszik nem tetszik. Ez a lényeg, sokaknak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.05. 01:07:42

@bariga: 1 békemenet jelenlétében fogják felszentelni a Nemzeti Színházat.

aszekelyek 2013.03.05. 09:59:34

@Hepci: nem rossz ötlet..., köszönjük:) Demonstrálhatjuk a teljes vallásszabadság gyakorlásának lehetőségét is Magyarországon. MAjd ugyan olyan jól fogja azt is biztosítani a rendvédelem , a mai vezetés irányításával , ahogyan a diáktüntetéseket is.

aszekelyek 2013.03.05. 10:04:36

@Akitlosz: ezek még mindig nem elégséges kritériumok. Nem kéne megfeledkezni róla, hogy olyanok vannak ebben az országban elég sokan, akik minden disznóságot megtettek, amit még tiltott is az a 89-es, következmények nélkülire alkotott Alkotmány, amit ugye ideiglenesen hoztak össze. csak nem bírtak el egymással , a megváltoztatása ügyében, nagyon sok éven át. 89-ben nagyon alulbecsülték a magyarokat az alkotók, az látszik abból is, hogy a kétharmadot, mint az úccse lesz kategóriát beleépítették... Kódolt megosztottság...., eleve. De a "zorbánamegosztó.".., hogyne...

aszekelyek 2013.03.05. 10:21:28

@Akitlosz: speciel léteznek olyan gazdag emberek is. Autógyüjtemény letagadó is van. Előzetesben nyaralt kicsit... ha nem az övé lett volna, hogy ajándékozhatta CSászynak az előzetesben? ... No de fordítsuk komolyra, a kókadt gyerek is bírt ilyes dolgokkal cifrálkodni. és yachtja se kevésnek van, némelyik divatos kikötőben. Csak rejtegetik, főleg az adófizetők elől. mert annak a , nálunk letagadott gazdag rétegnek minden vagyona ki van lopva külföldre és adót pld sok féle módon nem fizettek, nem fizetnek ma sem.

A szocik idióta dumája, hogy az a gazdag, akinek van egy autója. Vagy nem nyomorog , csak épp megél. Sok és kemény munkából. Ők olyan országot csináltak, minden kormányzásuk idején, amelyben egyre nőtt a szegénység és a munkanélküliség. A legdurvább mégis a szerintük legálisnak mondható , megélhetési bűnözés bevezetése. Láttam tötkzsótot, mszp szóvivőt, levegővétel nélkül , A!-eseket mutogatva, hogy bezzeg meraffffffidesz , mertönkretette, tegnap a Hírtv-n. Agresszolga lelőhetetlen módszerével. Ugyanezt csinálta legkisebb bárángygergely, Az Este c. műsorban, Gulyás gergely arca meg mindent el is mondott. Alig tudott egy percet a végén reagálni de az ütött azért.. Na ennek a törökzsótinak azért beleverte a fennhordott orrát aműsorvezető hölgy, kedves, nem agresszolga, a végén, hogy neki is vannak számai. Úgy adták át az országot, hogy 2009-ben, mínusz 16 %-os GDP visszaesés volt és a hiány is pocsék volt, meg minden. hebegte a törökzsóti, hogy de akkor váéláságrecesszió volt. Na és most mi van? Még a németek is a saját növekedésüket is lejjebb jósolják, mint ezelőtt, nem sokkal. Senki nem ugrándozik ... és a hiányunkat is irigyelheti Európa éppen, sok országa azt is , hogy nem kellett végül hitelért folyamodni egy olyan lerombolt ország átvétele után sem, amit a szocik hagytak maguk után. Aszonta ez a kis tenyérbemászó modorú törökzsótika még, hogy azt hagyjuk, az a múlt, azzal nem kell foglalkozni.... Egészen röhej, komolyan mondom. hülyének akarhatják nézni persze a népeket továbbra is de nem fog működni, ahogyan a kormányzásuk idején sem működött már. Úgy néz ki, mást nem is tudnak.

JA és semmiféle szerzői jogot nem kell szerinte a filmjüknél figyelembe venni. mera Youtube...-on fent van ez , meg az... brrrr.... Ez akkor az erkölcsi minta a szocik szavazói számára , nyilván. ha átgondolom, az általam ismert szavazóiknál , akik még ma is..., ha nekik jó, akkor belefér az ilyesmi.... De ez még csak nem is törvényes de nem etikus..... Még a törvényessége is megkérdőjelezhető.Nem is volt hajlandó elárulni a készítőit....

Miközben fű , fa virág tiltakozik, mert senkitől nem kértek a fércműre engedélyt, már a felhasználásra.

aszekelyek 2013.03.05. 10:31:58

@menőmano: Macerás dolog ez a pártrablás ,... nem tudta bajnai ? Ezt sem tudta és miniszterelnök akar lenni , aki még ezt sem érti? @Akitlosz: hogy? kik lettek sokkal pénzéhesebbek?? talán elírtad..... na ne vicceljünk már... nem vitethetjük el a balhét mindössze a politikusokkal.... Ők a végrehajtó szerv. Ám sem a számokat, sem az irányt nem ők mondják be. A legjobb példa erre a bajnai nevű végrehajtó szerv. mer másképp nem lehet, a "megmondók szerint". Ha magán akar valaki segíteni, nem kér az ő nyomorító segítségükből , rögtön kikiáltják , nácifasisztanemdemokratajogállamlebontónak , és persze antiszemitának. Ezt szajkózó politikusaik persze vannak telepítve Európa szerte és világ szerte is... Így együtt csinálják ők azt , a tényleges hatalmat megkaparintottakkal. Akik nem tűrik a másként gondolkodókat. Az szerintük demokratikus......

aszekelyek 2013.03.05. 10:44:03

@A pöttyös az igazi dbeata: édes beám, az egy kijelentő mondat. Egy argumentum, egy ráadásul igaz is volt, akkor de letagadták , megállapítás. Hol ebbe aaz uszítás, vagy a kifogásolható. Az igazság kimondása.
Szólj igazat, betörik a fejed. közmondásosan ezt tették egyébként orbánnal és a FIDESSZel akkor. Szünet nélkül őket okolták mindenért. pedig csak megmondták, hogy miért is volt 2004nyarán miniszterelnök csere és éppen hol is tart az osztág. A valóságban. A KSH nem adta ki az adatokat, hadd emlékeztesselek. okkal. Egy példányossal hadonásztak feri és veres. Még befolyásolta volna a választókat, ha nem vigyáznak nagyon, idézem őszödit, hogy ki ne derüljön idő előtt, a valóság. Amit említettem , a szlogent. A rosszabbul élünk, mint négy éve -t. Be is voltak ijedve , első fordulóban ez hatott ...

részemről 2004 nyarán olvastam , a népszabiban leírták részletesen, hogy bizony elqrták már akkor. De még tovább is rontotak rajta, amikor a szdesz határozott kívánságára megtették ferinket miniszterelnöknek. megyó meg sem mert mukkanni. Amikor lemondott, meg is mondta, gondolkodott rajta , hogy kitálaljon de letett róla. Gondolom nem önszántából.

NA de nyilván azorbántehet mindezekről is. meg arról is, hogy már 2006-ban is lényegesen rosszabbul éltünk , mint annak előtte 4 évvel. Az ország volt bajban. Inkább, mint a szocik. nekik bármi belefért akkor is, csak a hatalom náluk maradjon. fogadkoztak, hogy rendbe hozzák. 2006 és 2008 nyara között eltelt két év és semmit nem hoztak rendbe. A válság előtt sem. Ezek tények. pedig ezer helyről kaptak figyelmeztetéseket.

aszekelyek 2013.03.05. 10:48:45

@A pöttyös az igazi dbeata: Marhaságokat ne írjál édes Beám, legálisan hazudoznak , amit nem szégyellnek. Érdekeik mentén. kedves Beám, nem is óhajtok se hatalmas , se bennfentes lenni azon a morálisan kétes pályán. Erkölcsi fenntartásaim vannak. Az meg ott nem ízlik. De az nem büntetőjogi kategória.

aszekelyek 2013.03.05. 10:58:09

@A pöttyös az igazi dbeata: Az nem érdekes, velem mi lenne mszp nélkül. Az sokkal inkább , hogy Magyarországnak mennyivel jobb lenne!
Gondolom, azt azért nem vitatod, hogytúró rudit reklámozni egészen máskategória, mint eladni egy hatalmas hazugságot Magyarország állapotáról. A költségvetés állapotáról... , vagy azt a szlogent, hogy a zorbáncigány, és befagyasszaja nyugdíjat de még svájci rendszert is is bevezet... és elloptaja, amit már kimondott a bíróság, vége kész, hogy nem ért senkit jogfosztás, nem loptak el semmit. nem tudom, az a hatalmas kommunikációs eltérés feltűnt-e neked, hogy míg a jelen kormány kommunikációja javarészt arról szól, orbáné is, hogy mit tesznek, azt miért teszik, és mit szeretnének elérni vele, elég jól megy is:) , MAgyarország jövője érdekében, Addig a szocik leragadtak a zorbánozásnál és a kisszerű, uszító, sározó , másról sem szóló kajabálásnál. meg annál a netto hazugságnál, hogy ezekben az években a FIDESZ és orbán második kormánya tette volna tönkre MAgyarországot. MInden olyan elismerésük a hibáikat illetően , a 23 millió románozást is , pont nulla értékű. Emiatt.

aszekelyek 2013.03.05. 11:01:49

@inreallife: bla, bla...@menőmano: nem stabilabb az ország ma? ne nevettess. !

aszekelyek 2013.03.05. 11:04:22

@Akitlosz: finomítottál...., helyes.A közszolgálati ugye nincs kódolva.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.05. 11:15:17

@aszekelyek: stabil - ez az új varázsszó.
Magyarország jobban teljesít.

Adódik a kérdés: miben?
(persze, csak a gondolkodni hajlandó zembereknek/polgároknak/hazaffyjaknak)

menőmano 2013.03.05. 12:43:04

@aszekelyek:

Á'dehogy. A világért sem akarom Önt megnevettetni. Biztosan vannak arra specializálódott egyének.
ennnyyyyi!

menőmano 2013.03.05. 13:06:30

@aszekelyek:

"pártrablás"? Magasságos egek ura!!

:(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.05. 14:20:35

@panelburzsuj: ezennel átnyújtok egy Videoton autóhangszórót.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.05. 15:19:42

@menőmano:

Te hozzám beszélsz fertőző macskaszőr BT., csak képtelen vagy megtalálni a "Válasz erre" feliratot?

S az ugyan kit érdekel, hogy Bajnaiba vagy szerelmes?

Te leoltasz mindenkit, aki hozzád merészel szólni, míg te csak sunyi módon mersz reagálni mások véleményére.

Hasonló személyiségjegyeid vannak, mint a szerelmednek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.05. 15:25:35

@aszekelyek:

Amire a kerekasztal lovagjai számítottak 1989-ben, az sok tekintettben nem jött be, ez pedig utólag minősíti akkori tetteiket is.

Azért egyikük sem fog szobrot kapni a Hősök terén, amit tettek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.05. 15:31:19

@aszekelyek:

A youtubera bárki csaknem bármit feltölthet.

Aztán ha valaki nagyon reklamál ellene, akkor utólag leszedik.

De az nem egy komoly korlát. Feltöltik újra. A szerzői jogbirtokosok pedig nem tölthetik egész életüket azzal, hogy a jogtalan felhasználás után nyomoznak és feljelentgetnek, reklamálnak.

Ráadásul a youtubenak is az az érdeke, hogy minél többen nézzék, így minél több reklámot tudjon eladni minél drágábban. A tartalomért pedig nem felel. Kitűnő módszer, nem véletlenül keresnek vele annyi sok pénzt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.05. 15:38:00

@aszekelyek:

Fenét végrehajtó szerv?
Ők a döntéshozók, ők hozzák a törvényeket, ők vetik ki az adót, és ők is döntenek róla.

Az adóterhelés egyre emelkedik a világban. Egyre több pénzt szednek be az államok a polgáraiktól, mégis egyre jobban eladósodnak.
S a folyamatnak nincsen vége, törvényszerű a mai rendszerben. Az államadósságok kamataira bődületes összeg megy, s ez ugye még 100 éve sem volt divat.

Előbb utóbb nagy sándori gordiuszi csomós megoldás kell.

Bajnainál - mint minden választások előtt álló politikusnál - erősen kérdéses, hogy mennyire a valódi szándékait közli, s mennyire csak kampányt folytat.

Ha nyer, csinálhat, amit akar, semmire sem kötelezi kormányfőként az, amit ma mond.

Ma azért mondja, amit mond, mert népszerűbb akar lenni, szavazatokat akar vele nyerni.

dbeata 2013.03.05. 16:04:43

@aszekelyek: "Erkölcsi fenntartásaim vannak" Az jó, az hasznos! Használd is! Ne csak a csoport-lelkiismereted működjön!

Ami engem illet, én nem vagyok az erkölcsi Himalája csúcsa. :)) Bár próbálkozom..
De azt is tudom, hogy nem Te vagy az, akinek szemébe félve néznék, hogy emberi értékem és lelki súlyom lemérje.

Fehér hazugságok pedig előfordulnak a politikában is. Még a Fidesz oldalán is. Júújj, mi lesz moszt az erkölci aggályaiddal...:))

"NA de nyilván azorbántehet mindezekről is." Orbán röhögött a markába, és heccelte a népet, és a hatalomvágy uralta minden lépését. Ez volt az ő felelőssége, röviden.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.05. 18:19:15

@panelburzsuj: vájd ki előtte a belsejét.
Ha elfogy a krémed, bele is pisilhetsz, kiránduláson, nagy szélben hasznos lehet.

aszekelyek 2013.03.05. 20:11:45

@A pöttyös az igazi dbeata: Édes Beám, senki nem röhögött. először is. A markába az szdsz esetleg, amikor kitüntették gergényit és még a mi ferink, meg kuncze. Aki nagyon otrombán viccelődött Révész Máriuszon.

heccelni a népet a kordonoknál ébn egyet láttam, képviselőt, azt szabó zoltánnak híják.... Amúgy heccelni kevés ám ... Láthatod azon, amit kín keservesen összekapartak a szocik maguknak..., azt a nagyon sovánka heccelhető csoportot. Az ELTE-ről éppen, hogy csak ki nem penderítették a heccelőket... Megvan a magukhoz való eszük a magyaroknak. De persze ezt tudják a szocik, tudták már a 2006-os kampányban is. Azért nem mondtak igazat nekik. Nézhették volna a hatalmat , ahogy elszáll..
A másik meg az, édes Beám, hogy azt tették amit minden európai demokráciában az ellenzék. mert a kormány hibáit nekik kötelességük szóvá tenni és nyugodtan lehet követelni is a lemondást is. Sok helyütt meg is történt.

Volt , ahol a pénzvilág cserélt miniszterelnököt. Montzi úr nem húzta sokáig azért.

Orbán tehát azt tette , ami az ellenzék dolga. Nagy támogatottsága is volt hozzá. A szocik meg még utána is csak rontották a saját helyzetüket. Erőből ebben az országban nem lehet még a legjobb szándékkal sem. orbánék tudják. Ez a tandyíjnál kiderült. Nincs kellő támogatottsága. Viszont a nnak van, hogy 20 évből, 10 évet itthon tessék, ha már kifizetjük a diplomát.. Kajnék a túloldalon... - de szó szerint....:))

Komolyan ugye azt nem gondolod, hogy orbánnak ölbe tett kézzel és kussban kellett volna maradni ?
Annyiban hagyni , amit csináltak a szocik és a szadisták ? Remélem , hogy nem gondolod komolyan. Mert ezt ép ésszel senki nem gondolhatja.

aszekelyek 2013.03.05. 20:16:45

@aszekelyek: olvasom az indexen, hogy azért egy kis bibi csak van ezzel a híreszteléssel. Aszongya, nem valószínű, hogy az ítélettel a kezében a kolléga nem írt valósat. De, ezt simán el tudom képzelni. Van elhagyta a felét, ami más megvilágításba teszi az egészet, vagy valami más módon de az biztos, hogy nem bontották ki a teljes igazságot. reklamálnak. De mondom , a sajtóper a halottnak a csók ilyenkor...

aszekelyek 2013.03.05. 20:23:26

@aszekelyek: Az érdekes lesz, mindenesetre, hogy közszereplőnek minősítik-e. Mert a szocik tanácsadóit soha meg nem nevezték , és nem is firtatták , hogy adtak-e egy pofont valakinek életükben , vagy sem. Pedig volt arról is szó, hogy nevezzék meg a tanácsadóikat... de nem nevezték meg. De a ferink persze kivétel, mert ő ugye köztörvényeset csinált az uszodás ÁFA Csalással, csak állandóan a parlamentbe dugják azóta is, hogy ne férjenek hozzá. ez esetben az összes párt összes tanácsadója legyen akkor közszereplő , ha kérhetném:) Valami igazságosságnak híják az ilyet. Törvény előtti egyenlőségnek , ami persze nem volt a szocik idején sem , a Főbíró úr szerint...

Nem biztos , hogy érdemes volt ezt így lejátszani.
Már csak azért sem, mert törökzsótika nem tudta megmondani !? , kik készítették a mindenhonnan reklamált kampányfilmjüket....

nyünyüge 2013.03.05. 20:32:01

@aszekelyek: Ezek szerint még a narancs cikkének elolvasásáig sem jutottál el.
Én a helyedben nem félnék a vita tárgyának megismerésétöl, a hited elég szilárdnak tűnik :)

hoplita 2013.03.05. 20:32:09

Na, ezt olvasgasd, metéltfasztszopogató libafosgenya...:)

Lipusz Zsolt válasza a "nackózó" Karsai Lászlónak
Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója nemrégiben a Stop.hu című internetes portálnak adott interjút, amelyben kifejti, hogy – saját, szubjektív megítélése szerint – nagy a baj, hiszen valóságos „szellemi ragály” terjed ma az ország egyetemein, s lényegében „gigantikus méretű óvodává züllesztették az egész felsőoktatást. Ezen belül is ma, akik a bölcsészkarra mennek, mindennek a legalja. Nem beszélnek nyelveket, frusztráltak, mert nem vették fel őket egy komolyabb – jogász vagy közgazdász – szakra, alulképzettek, motiválatlanok. Épp ezért nagyon fogékonyak a Trianon-szindrómára, a történelmünk előző kétezer évét pedig kitöltik hun-magyar mítoszokkal és sámánizmussal”.

További részletek: kuruc.info/r/7/108904/#ixzz2MhA68lfc

Te kivel vagy?
Akarom mondani kivel van a pénztárcád, te szájbakúrt holokamutetű?
A drága apósod - aki kétségtelen, hogy még a rettenetes vészes korszak előtt született - hogyhogy nem vált gázneművé, vén szottyos ribanc?:(
Meg a csálád egyik felmenő ága?
Hány forintot zsebelsz be a csutitörpegecigány legújabb rendelkezéseinek köszönhetően?

Megsúgom....ne hazuggyá', te faszpocsék, mert igencsak naprakész dolgokat tudok ezen témával kapcsolatban.

aszekelyek 2013.03.05. 20:48:26

@A pöttyös az igazi dbeata: nem értek egyet. A kockázat ebben az országban mindig ekkora volt. komolyan vehető és komolyan viselkedő bankárok pontosan tudták, hogy itt milyen kicsi a jövedelme a bérből és fizetésből élőknek. Másnak meg ne adtak hitelt. vállalkozónak. (9-óta nem volt olyan áruvásárlási hitel, amit magyar kisvállalkozó felvehetett volna. rendszerint a szülők nyugdíjszelvényére vették a fiatalabb vállalkoó gyerekeik a javakat. Ez volt a kilencvenes években de még később is. nem történt olyan bér és fizetés növekedés, hogy bármi is megváltozott volna ebben. Egy nagyon szűk réteg volt olyan kockázati kategória, melynek adtak hitelt. orbán idején a támogatott lakáshiteleket is így adták. Még az elején a szocik is, míg bevásároltak az ő kádereik is. Aztán megszüntették és indokként felhozták, hogy meraz már túl nagy teher a költségvetésnek... A forinthitell...... Ezt jegyezzük meg! A fészekrakó egy baromi nagy csőd nek bizonyult. Miskolci és egyéb vidéki pénzek sorsa és lakások , helyek leértékelődése, néhol eladhatatlanná válása.
Állami forrásból. Ám megengedték a túl nagy devizahitel állományt kiönteni a bankoknak, akik hirtelen mit sem törődve a hitelképességgel, kockázattal, és a fogyasztóvédelem sem!, se a PSZÁF, egyszer csak olyan túlhitelezésbe kezdtek , amitől kirázta a hideg a hozzáértő külhoni szervezeteket.
Nézni is rossz vol... De a svájci jegyban is hiába szólt a magyar jegybanknak , kormánynak , hogy ácsi gitár! Az IMF is.
Veresék, mint szakértők, ? Meg a kedvencem a bauerúr, minden neoliberális gazdaságfilozófusok legjobbika, miért nem mukkant meg ebben az ügyben, hisz kormánypárt voltak. Kifújt a dolog az egészségügy totális elszegényítésével... nem értek rá figyelni a bankokra? Kókadt mondjuk nem értett semmit a gazdasághoz , csak az autópálya tenderrel próbált korrupciós pénzt szerezni , el is zavarták az EU -beliek a székéből..
Nem ismerték fel , hogy a kockázatot teljes mértékben az adósra hárítva csinálják ezt a bankok ? No ez az , amit nagyon nehéz elképzelni. De ha így van , akkor nem szabad a gazdaság , költségvetés közelébe sem engedni őket többet. Sok másért sem egyébként. Előtte is rengeteget hazudtak már. nem tudta volna kidumálni ezt Olgánk sehogy. Varga fél mondattal lemosta volna, bármit is mond.

hoplita 2013.03.05. 20:55:50

Csányi eftás nem bukhat, éjjen a megbonthatatlan fityisz-ótépé baráccság..:)

Nem ütközik a jó erkölcsbe az uzsora: az OTP javára döntöttek egy devizahiteles-perben
A Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletében utasította el egy házaspár fellebbezését, amelyet egy az OTP Bank elleni perben nyújtottak be - számolt be kedden az Origó.

További részletek: kuruc.info/r/2/108907/#ixzz2MhGsLAWl

Ha eccer úgy döntök, hogy görényekre vadászok, akkor csányi eftás húzzon Patagóniába.
Azt nem mondom, hogy ott száz százalékos biztonságban lesz, de odáig nem tudok eszvédével lőni.
Majd megteszi más.

aszekelyek 2013.03.05. 20:56:10

@nyünyüge: nem félek tőle. Narancsot meg tényleg ne olvasok már elég rég óta. Hanem az index feltételezgetését értékeltem itt.
Nem azt írja, hogy de biztos hogy az úgy van és mi is láttuk és olvastuk azt. Mindössze kételkedik abban , hogy hibázott volna , bármilyen aprót is a kolléga. Akár csak meghúzta volna , kicsit nagyon... :))
Állítani nem állítja az index, hogy az biz 'a pöpec vót ... De már mondtam a hét végén is, hogy ezt a bíróság előtt kell tisztázni, mi is történt akkor. A lényeg úgy is az , hogy közszereplőnek minősítik-e a sértett ? - vádlottat. Azon múlik , hogy mit is tettek a Narancsnál.

menőmano 2013.03.05. 20:56:10

Tilos lesz veszélyes zivatarról vagy hófúvásról képet közzétenni. A média meg fizethet, ha foglakozik az idővel, ha nem."

www.hir24.hu/belfold/2013/03/05/az-idojarasra-is-lecsap-az-allam/#comments

Totális helyzet.szerintem.
:((

dbeata 2013.03.05. 20:58:38

@aszekelyek: Na, egy Székely Ildi - Kálmán Olgi vitát is megnéznék egyszer...:DD catfight a köbön!

aszekelyek 2013.03.05. 21:12:15

@Hepci: értem én, hogy csípi a szemeket.... hogyezek meg bírták csinálni...pedig mi úgy akartuk, hogy azonnal vegyenek fel újabb IMF kölcsönt ésakkor a z amiatt elvárt megszorításokba , amibe jól belebuknak.. Az volt a kiszámítható... És akkor ezek meg egész más kottából játszanak... Rettenetes , van akinek az , megértem... Nem néz ki jól ma már ez a terv , ami a megvalósulását illeti , amit szántak ennek a kormánynak az elődei.

Akarsz nevetni ? Szégyenszemre :) ? egészen közel került az ország ahhoz is , hogy kikerüljön a túlzott deficit eljárás alól...., Úristen! tönkretették a zországot!-mondta erre törökzsóti... :)))

nyünyüge 2013.03.05. 21:13:24

@aszekelyek: nem hülye az index, hogy állitásokat fogalmazzon meg, amikor perrel van fenyegetve.

aszekelyek 2013.03.05. 21:17:17

@nyünyüge: Amikor először írtak róla , akkor is hivatkoztak a forrásra , ügyesen , ahogy tanítottam nekik. Semmi sajátot nem állítottak.

Ha meg lennének győződve róla , frankót közölt a Narancs , éppen állíthatnának is valamit:)))

graycivil 2013.03.05. 21:19:04

"Kozmosz: A Kedves Vezető

itt épül a lehető legszebb temető
a kedves vezető számít rád
tartsd meg a kritikád, csak tátsad a kicsi szád
a kedves vezető számít rád"

www.youtube.com/watch?v=8mcQMGDeZ8k&fmt=18

menőmano 2013.03.05. 21:22:28

@Akitlosz:

Tessék? Egyébként jól van? Csak úgy mellékesen megkérdezem.
Nekem nem gond, csak nyugodtan írogasson. Csak vigyázzon már, hogy ne legyen nevetséges. ott a pont.
:((

Nap Pali 2013.03.05. 21:23:31

@graycivil: ez már lejárt lemez:)))

nagyon jo... szerintem a legjobb a ctr-x volt ami drsnitpálesz lemondásának tiszteletére...

aszekelyek 2013.03.05. 21:26:28

@A pöttyös az igazi dbeata: eszembe jutott, hogy kínjában szegény defenzívába is szorult egyszer. Magyarázkodott... varga a maga úriember módján szépen rárakta, hogy amit ön jónak vél , vagy ilyesmi ,.. -már az ortodox gazdaság filozófiát.
erre gyorsan kifarolt belőle miolgánk és azt válaszolta , hogy ő csak ezt hallja közgazdászoktól.... :) Mint kutya a vizet, úgy rázta le magáról...
Nem azonosul vele? Nem lesz ebből baja? :) :DD Aggódom érte. Varga úgy játszott vele , mint macska az egérrel.

Az is szép volt, mikor egy felmutatott "naugye , merőkaszonták "-ra azt válaszolta neki varga úr , hogy az is egy vélemény , olvasok én is ilyeneket , meg másmilyeneket is. :))
meg , hogy majd elolvassa a GKI teljes anyagot. Egy onnan idézett citátummal nemigen lehet mit kezdeni...
Nem talált fogást rajta. Az bizony tény. De még nekifutott a végén is , hátha meg tudja zavarni...

dbeata 2013.03.05. 21:29:43

@aszekelyek: Ez így történt! Élvezd ki, Viháncka! Jön még kutyára dér! Olga el van fáradva, ez látszik. Itt bosszulja meg magát a pártpropagandista hírgyártás.

Nap Pali 2013.03.05. 21:31:10

@graycivil: akkor már a legújabb:) pár órája teték fel... aktualtiása van:)

Kozmosz:)))) drmatolcsi üdvözlésére :)))

szimplisziti... kedvesem:)

www.youtube.com/watch?v=khEHSrO-HxM

Nap Pali 2013.03.05. 21:35:22

@graycivil: amugy a Kozmosz nak ez a taktikája... nem xaraxik lemezekkel csak youtube és koncert...

ők tették fel az albumukat is... akkor már az egészet hallgasd végig qva jo... a narrátor is... amugy a hortis a legjobb ahol a történelmünket is átfuttyák...

www.youtube.com/watch?v=iPEHZlFwMnw&list=PLA9D7292D135E3383

aszekelyek 2013.03.05. 21:40:55

@hoplita: Karsai úrról nekem nincs jó véleményem.
meglehet, hogy a középiskolások egy része nem kellően van képezve vagy motiválva. Erről már hallottam. de nekem a botrányosan alacsony , orvosira megadott pontszámok kevésbé tetszettek. Néhány éve , amikor adóinkból nagyon sok orvost képeztünk, nekünk még sincsen elég.

trianonról meg halvány gőze nincs egy két generációnak.
De még a véleményük is szabad róla:) - már amelyik olvasott valamit róla, vagy méégis hallott. Mondjuk Szabó Magda könyveket... Nem , nem a Tündér Lalát.

Bölcsésznek nem az egy könyvesek mennek. Ők az atv-t nézik. :))

( le nem írom nagy betűvel...trianont )

A többi , amit ideöklendeztél, nem érdemes a válaszra.

Nap Pali 2013.03.05. 21:44:28

@graycivil: "Hazudnak rendületlenül"

aszekelyek 2013.03.05. 21:45:54

@Akitlosz: van valami az egész államadósság témában , ami megüti a korrektet? :) Az korrekt , hogy ekkorát csináltak ? Ahogy rángatják a forintot , akik azt teszik? Nekem inkább az nem tetszik.

Nap Pali 2013.03.05. 21:46:33

@graycivil: "Isten várd meg a magyart, csak még vesszük a kanyart"

mi basztuk el, de pusztujjon az idegen ...
nem több párt kell, hanem több külön ország,
az okosak fölgye magyarorszag
:)

aszekelyek 2013.03.05. 21:48:45

@Nap Pali: ez is lopott holmi. Anno , 1988-ban , az amerikai Népaszava , nem nem az a szennylap , ami ma ezt a nevet bitorolja , hanem egy 56-os magyaroknak szóló lap fejlécén volt ez.
Volt hozzá szerencsém.

Nap Pali 2013.03.05. 21:54:15

@aszekelyek: ??? Népfaszaa ? hogy beszílsz ? a neve lopott :))))

lopták a kozmoszt :)))) :))))

"lap fejléc?"

mi van a Népszavával?

te egy értelmes mondat leírására sem vagy képes????
akkor így mehettél át a "fides debil teszten", felvettek...
méltó vagy a haverjaidhoz... alkalmatlan, gerinctelen mind...

aszekelyek 2013.03.05. 21:54:42

@márta)): megkérdezném, hogy tiszta lappal indult-e ez az ország az elmúlt 8 év után, vagy azt nyögi Magyarország még egy ideig ? Mert mi nem úgy tudjuk , hogy húztak egy vonalat és nem kellett tovább cipelnünk a terheket , amit azokban az években Magyarországra ráhalmoztak. Hogy nem a semmiseigaz, amit a magyarok ígérnek imázzsal kellett az Únióban kezdeni ennek a kormánynak, nem hisznek nekünk, pedig már igaz is , két éve biztosan....... de nem felejtik el..., hogy hány évig ment a hazudozás, ígérgetés, orbán kormánya előtt. Ott sem felejtették el.

Nap Pali 2013.03.05. 21:57:45

@aszekelyek: :)))))

aztán jött 2010-ben az AZONNALI RADIKÁLIS ADÓCSÖKKENTÉSEK ormánya... akik még az igéretük szerint a nyögdíjakat is megvédték :))) és bónuszban egy sziklaszilrd alkotmányt röttyentettek...

aszekelyek 2013.03.05. 22:03:34

@Nap Pali: lassan, a te kedvedért elmondom, lebutítva. Van ugye a lap neve. fent, ha jól emlékszem, dőlt félövérrel volt szedve , nem times-sal. Alatta , ugye vonal , eddig megvan ? Vagy le is rajzoljam? No ,itt volt egy alcím féleség , amelyben az állt , hazudnak rendületlenül. Majd újabb vonal. Majd kezdődtek a hasábok. vezércikk, , ahogy szokás volt akkoriban. Már itthon hazudnak , a kedves elvtársak. Értelemszerűen nem a kádár érát dicsőítette az a lap.
Kozmoszt lopni ? Azt hogy kell ? Arról olvastam már , hogy valakik parcellákat árulnak a Holdon , mintha az övék lenne... de a kozmoszt nem tudom , hogy lopják...

Azt viszont biztosan tudom neked mondani, hogy abban , amit 1988-ban láttam , amerikai magyar lapban , ugyan meg nem jelent volna az , amit összefirkált a magyarokról kertész ákos.

Nap Pali 2013.03.05. 22:07:23

@aszekelyek: :)))) érdekes... ha koncentrálsz tucc te írni... nem vagy debil (anynira) csak FELELŐTLEN ÉS GONDATLAN...

legközelebb ugyanijjen nyugisan gondolkozz el... kikre ikszelsz... hátha sikerül...

aszekelyek 2013.03.05. 22:08:01

@Nap Pali: min teccett mosolygani ? Csak nem valami vicceset írtam ? :) "... és akkor jött a Tenkes kapitánya , ki odacsap , hol sanyargatni lát... "Hüjje kurucok , mi ?

Anépek meg összekacsingatnak velük..., hol sanyargatni látnak ők is...

aszekelyek 2013.03.05. 22:15:07

@Nap Pali: kinek legyek itt olyan kis precíz , szeriőz , azt mondd meg kis hercegem ! Nem Esterházyval levelezek itt. Nyomtatásba sem megy. Slendrián vagyok itt és vállalom. :D Aki ehhez a dologhoz hozzá tud szólni, egyedül te vagy. te meg ugye, a főhejesírós...

márta)) 2013.03.05. 22:18:20

@aszekelyek:

Na és? Kérdezze meg! Ki- és mi tartja vissza?

"de nem felejtik el...,"

Ez jó.

aszekelyek 2013.03.05. 22:25:00

@Nap Pali: ejnye már , megint majdnem megdicsértél..., most harmadszor...

Most mondd , hogy mit akarsz tőlem. Hová xeljek ? :)

aszekelyek 2013.03.05. 22:27:27

@márta)): a válaszra várok , már megkérdeztem :)

aszekelyek 2013.03.05. 22:37:02

@hoplita: akkor ne feledkezz meg a bank tulajairól sem.. Félmunka lenne , csak Csányit kilőni.... . Ha egy igazgatót kilősz , tesznek helyére másikat.. és attól az uzsora még nem lesz bűn , csak a cigánysoron.

2013.03.05. 23:12:30

@bariga: mi??? Mik vannak a fejében? Egy magnókazetta van benne, és azon a play gomb megy állandóan. :D

2013.03.05. 23:22:57

Opp, látom megy a hepaj megint, és a hős aszekelyünk tartja a frontot, a fidesz pártutasítás szerint itt szabad földözik rendületlen. Biztos kap sok buksisimit Vityától, és ő lehet a következő évértékelőn a B sor 3. ülésén, amin eddig feketegyuri és kerényiimi elvtárs/polgártársak ültek.

És még én is pont azt szúrom ki, hogy szelíd lelkű/hangú bariga mit feltételez róla!

Bocsi aranyaszekely blogtárs, de nem vagy egy mindennapi eset, ez nyilvánvaló. Igazi kos, tökmindegy mi ellen, de harcol, mindegy kik ellen, de küzd.

bariga 2013.03.05. 23:23:18

@Hepci:
youtu.be/HN8BJlrcAwk

Úgy látszik még nincs hivatalos álláspont mit is kell erről a felszentelésről mondani. A békemenet jó ötlet, hacsak a békaemberek meg nem akadályozzák. Egyre többször jut eszembe a A tanú című film.

bariga 2013.03.05. 23:25:51

@Letícia: Szia Leti!!
Néha kazettát kellene cserélni benne, mert már unalmas, mindig ugyanazt mondja.

Nap Pali 2013.03.05. 23:26:41

@Letícia: :)))

nagyon szánalmas egy jelenség... tipikus fides birka... ellenség kell neki... mindenki hüje... csak aki nemzeti/magyar (és velük van) az igaz hazafi... párbeszédre képtelen...

egy mantra autómata...

elképesztő szánalmas... főleg a gondolkodás tejjes hiánya elszomorító...

sajnos ebből a birka fajtából él még 800-900 ezer itthon... (fides szavazók)

Nap Pali 2013.03.05. 23:29:43

itt van a szánalmas rákosi utánzat!

éjjen sztálin ! éjjen sztálin ! (60 éve murgelt meg orbán előggye)

hvg.hu/itthon/20130305_Koszonjuk_Orban_Viktor_Miniszterelnok_ur

bariga 2013.03.05. 23:30:20

@Letícia: Sajnos már én is durvulok, ragadós a ma divatos stílus.

2013.03.05. 23:37:44

@Balt: ott is szakértők ülttek a kampánystábban. Ott ki az autószerelőhabonyárpi?

Döbbenet, hogy jogászokkal nem konzultáltak előtte...Hogy jön Puskás és Bartók egyébként a maszophoz? Nem is értem...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.05. 23:46:56

@bariga: ez a harc nagy lesz:
Békeemberek vs. Békaemberek.

2013.03.05. 23:52:42

@bariga: végtelenített a szalag benne, nem tudtad?:))))

@Nap Pali: igazad van, sajnos mantrázni tud csak, erre szól a szabványuk...:(((

2013.03.05. 23:55:18

@Hepci: :D:D Na, jó éjt!:)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.05. 23:58:17

Követelem, hogy 1 orjási békemenet minden tagját szereljék fel állami pénzen ***** márkájú metszőollóval!

Ezekkel majd levághatják az ellenérdekelt, részben b*zi békaemberek f*szát, s fel lehet rendben szentelni a nemzet színházát.

Nap Pali 2013.03.06. 00:02:50

@Hepci: majd gyön mingyá J.Juli hogy és PORSZÍVÓVAL IS !

tiszta Rejtő Jenő ! Láthatatlan Légió...

hogy fognak ezek a békamentesek kinézni?
egyik kezükben meccőolló másikban porszívó aminek a csöve a nyakukra tekerve !

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.06. 00:19:32

@bariga: véső.

Igazad van, vésőt is vehetnének állami pénzen. Azt nem tartok raktáron, de gyorsan átgondolom a szitut... :)

panelburzsuj 2013.03.06. 00:35:16

Van egy lelet:

"Megengedőbb hangok is feltűntek, Vujity Tvrtko például törökgábori magaslatokba emelkedő szöveggel: „ByAlex nyerte »A Dal« döntőjét, Ő képviseli Magyarországot Malmőben. Eddig tartott a nemzeti verseny, a zsűri és a közönség izlésével, döntésével lehet vitatkozni, ugyanakkor a végeredmény megszületett! Ez van, úgyhogy Svédországban Hajrá Alex, hajrá Magyarország!!!”"

fesztival.mandiner.hu/cikk/20130305_pinter_bence_csa_alex

dbeata 2013.03.06. 06:21:49

@aszekelyek: Figyeljél picit, attól, hogy itt naphosszat relativizálgatsz, meg hamis alternatívázol, hogy a te Fideszed jobb, mint az MSZP-SZDSZ, meg ha nem azt, akkor ugyan mi mást lehetett volna csinálni, attól még nem fogod tudni előttem tisztára mosni a Fideszt.
De azér' folytasd csak, ha telik az idődből! :)

"Orbán tehát azt tette , ami az ellenzék dolga" Hát persze, ha úgy vesszük! De nem ő mondta, hogy nem a hajó aljában kell durcásan egy fúróval munkálkodni? Vagy hogy is mondta, te biztos ott voltál a beszéden, és emlékszel...

Csodálom, hogy belemászol a tandíj ügybe, azér' az nem kicsit ütött vissza, szerintem. Nem jött szembe egy kicsit a valóság a Vikinek?

"akkor ne feledkezz meg a bank tulajairól sem" Ne bujtogassad már, részben én is tulaj vagyok...:S (De azért üsd vág, nem apád, a többit! :))

A Miskával szemben egy vele egy nyelven beszélő, hasonló vérmérsékletűt kellett volna leültetni. Nem támadni, hanem elismerni, amit lehet, amíg Miska kezd ellazulni, aztán jöhet a lerohanás. :D

nyünyüge 2013.03.06. 06:59:07

@aszekelyek:
Csak azt felejted el, ahonnan a témát ma indítottad.
Ha HÁ nem minősül közszereplőnek, akkor hivatkozásban sem tárgyalható a "magánügye".

inreallife 2013.03.06. 07:46:41

@aszekelyek: blabla? most kezdi el hitelteleníteni magát. tegnap olvastam, hogy szerinte nincs szükség újabb csomagra. pedig ebben már te is biztos vagy, hogy újabb megszorítást lesz magyarországon. innentől kezdve ez lenne a hiteles szakember? lófaszt. egy báb volt, az is marad... lediktálják neki, mit kell csinálnia, ő meg nyilatkozik, cáfol, tervezget, majd jön a derült égből megszorítás. majd biztos mondanak valami jó indokot is. az eu meg az imf, meg a spekulánsok ésatöbbi.

pedig a spekulánsok is olyanok, mint a fenevadak. kinézik a leggyengébb zsákmányt és széttépik. namármost ha megnézik a magyarországi szakmai gazdasági vezetést, nem kétséges, hogy egy togói köztársaságnak is jobb pénzügyminisztere van, így látatlanba lefogadom. ja, ha megtámadják a forintot, akkor azt tudod ugye, hogy a rezsicsökkentésnél nagyobb összegek fognak rárakódni a részletekre? és akkor a gazdasági csökkenés is látványosabb lesz valahol -1% alatt. így járnak a hülye választók, minden országban. saját kormányuk fosztja ki őket, sokkal jobban, mintha akár egy osztrák hűbérparcella lenne az ország. szép kis tanulási folyamaton van túl az ország, de a java még hátravan...

aszekelyek 2013.03.06. 09:32:56

@Akitlosz: Azért sem, higy a FIDESz-t a szadisták oda se akarták engedni ahhoz az asztalhoz. Gondolhatták , majd a kis szakállas , jól beszélő elmondja a beszédet , azzal ki lesz szúrva a szemük.

Igen, a Nagy Imre újratemetéséről beszélek. Ahol a rengeteg küldött ember is jelen volt. Némelyek szrint többen , mint akik maguktól mentek. Azt a szcénát is megírták előre, mindenkinek kiosztották a szerepet,... nem nagyon tudtak mást csinálniSzegény hiszékenyek, inkább bevették a szabadság dumát , mint hogy vért ontsanak. mermár akkor is olyan fasiszta brigantik voltak ám ezek a magyariak, mint mostan is... -ahogy mondják róluk, meg genetikusan alattvalók, és főleg moslékzabálók , na meg nácikok. Úgy tudom, konrádék már ezt akkor nyomták amerikai vezető lapnak. :))

aszekelyek 2013.03.06. 09:49:44

@inreallife: hogyne, a spekulánsok olyanok. Azt ne állítsd, nyomatékosan kérlek, hogy én miben vagyok most biztos. Egy dologban igen , de nem abban , hogy megszorítás lesz. Egyébként ezt is szitokszóvá emelték. A szigorú , nem pénzszóró monetáris és fiskális politika összedolgozása jó lehet, abban vagyok biztos. A hiányt mindenképpen tartani kell, mert az veszteséget hoz, nagyobbat, mint ha nem szórjuk ki a pénzt, ész nélkül, és elfelejtjük beszedni, ami szükséges.
Abban is biztos vagyok, hogy Varga úr ispontosan tudja, van tapasztalata neki is arról, hogy mire számíthat a hiéna lelkületű spekulánsoktól. Semmi jóra . Szemmel is tartják ők ezt, szerintem. erről jut eszembe, ma veres, aki fenetudja mit gondolt a hiénalelkületűekről, reggel, királyin nagy sértődőtten de azért elismerte, hogy ja, hát ők már 170-nél megállapodtak ám a bankokkal, olyan dolgokat vállaltak a bankok, amiről eddig nem is hallottunk , tőlük különösen nem, a közbeszédben. A devizahitelekkel kapcsolatban. Az nagy teher. Béklyó inkább. A növekedést gátló kolonc. Szerintem azt is le tudják tárgyalni a bankokkal , hogy ma már jobban járnak , ha megegyeznek a kormánnyal , - láttam a pénzügyi ombucmant is , aki elmondta , miért-. Elővettek egy dokumentumot , ami 2008-as ha jól emlékszem. arra is emlékszem, hogy lendvarnyúék nagyon odavoltak maguktól, akkoriban ő folyt a csapból is, hogy de milyen jó, meg van mentve mindenki. Nagyon, nagyon kevesen éltek vele. Azt hiszem, hogy azért, mert bár értesültek róla, hogy elméletileg van ez a lehetőség, a kritériumoknak nagyon kevesen feleltek meg. Elő kéne szedni a z akkori anyagokat..., gondolom, hogy gyárfásnál vannak, hisz akkoriban még bőven napkelte volt. De meg lehet nézni, nincs-e fent a Youtube-on. Mert a szocik szerint onnan szabadon felhasználható, ha megjelölik a forrást. A megosztóoldalakról is előkerülhet az, miről is beszéltek akkor. Úgy nézett ma ki, ahogy veres előadta, hogy a hüjje devizahitelesek nem éltek a lehetőségeikkel. ja és kitette a PM honlapjára , hogy kockázatos üzlet. A 170 még éppen benne is volt abban a kockázatban , amit jobb híján vállaltak a devizahitelt igénylők. Talán azért , meg azt hiszem , nem is olvassa mindenki , minden nap a PM honlapját. Mosta kezeit veres.... De azért kimondatták vele, hogy van felelőssége. mert ez azért nem a közhírré tevése ennek a kockázatnak és nem is figyelemfelhívás. Szerintem azt a tartalékot bajnaiék is a csoda tételre óhajtották felhasználni

aszekelyek 2013.03.06. 10:47:20

@nyünyüge: sztem sem de az index azért bevállalta és a narancs is. Kampányköltségnek bekalkulálhatták.

aszekelyek 2013.03.06. 10:50:33

@menőmano: A devizahiteleseknek többet használt egy áldás vasárnap, mint az ő etikai ködexe a bankoknak. nagyon stabilizálta, hogyne. Akkora lakossági eladósodás devizában , különösen svájci frankban ,.. az volt aztán a stabilitás !
persze tudom, hogy valakiknek az nagyon tetszett.... , semmi kifogásuk nem volt ellene... Ők támogassák bajnait. Ők is küldték ide már megint.

aszekelyek 2013.03.06. 11:04:28

@A pöttyös az igazi dbeata: Igen, igen ezt a műsorvezetés oktató úr tanította is anno....:)) de szerintem a mi olgánk nem hozzá járt... a Színház , filmművészetire , úgy tudom közgázra járt. Valamit ott is felszedhetett volna azért a stratégiából. de lehet, hogy csak befélt...

Eldiskurálgatunk arról , hogyan látjuk a közelmúlt történéseit. Sztem ennyi történik. Részemről még túró rudit sem reklámozok itt..., édes Beám.

Már hogy ne mennék bele a tandíj ügybe? A népek azt látták , hogy se kardlap , se könnygáz , se állami erőszakszervezettel szétveretés. Azt látták , hogy a kormány azt hallja , hogy ennek nincs kellő támogatottsága , akkor lemond erről. Tárgyal a hivatalos szervezettel. Most komolyan megtanítsalak rá , hogy reklámozni annyi , mint megkülönböztetni?
Az meg , hogy mit akarnak elérni és mivel indítanak, tárgyalástechnikai tankönyvi képlet. Alkuról lévén szó. :))

aszekelyek 2013.03.06. 11:13:19

@A pöttyös az igazi dbeata: nem bujtogatom , rámutattam , ostobaságot írt.... és a célpont is marhaság... :) Úgy hülyeség, ahogy van, amit írt. de ezt a csányira morgást sok felé hallom, terjesztik. A szocik rám állított agitátora is... Minap mérte éppen , nálam, hogy reagálok rá. .) kb úgy , ahogyan hoplitánkéra:)
A hajó aljában furkálódással meg az van, hogy a hajó kifúrta a z erővel elfoglaló kapitányait. nagyon nagy tömeg, mondjuk a hajó, elutasította, amit velük az mszp, szdsz -mdf tett. Amúgy demokratikusan. Amit nálunk ez jelent:)) mert nálunk most ezt jelentette. Alászolgája , arra van a kijárat.... lehet , hogy ahajó/ tömeg érzékelte, mekkora léket is vágtak rajta , amin elfolyatják javait , jövőjét.
Tévén néztem egyébként.

graycivil 2013.03.06. 12:07:33

"Rogán a moszkvai tárgyalásról: szabadságon volt a tudósító

Szerinte egyszerűen szerencsétlenül alakult a helyzet, kintlétekor az MTI tudósítója szabadságon volt, ő pedig visszatérése után a jegybankelnök kinevezése körüli ügyekkel volt elfoglalva, ezért nem adtak ki közleményt az útról- írja a hvg.hu."

atv.hu/cikk/20130306_rogan_a_moszkvai_targyalasrol_szabadsagon_volt_a_tudosito?source=hirkereso

Leszakad a pofám! Nem hazudnak!...Nem hazudnak!...Nem hazudnak!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Főgebra 2013.03.06. 12:49:38

Eftásak fokozódik a nemzetközi helyzet!!

"Ha a magyar parlament elfogadja az alaptörvény módosítására beterjesztett javaslatcsomagot, akkor meg kell vonni Magyarország uniós szavazati jogát és fel kell függeszteni a EU-s támogatások kifizetését - követeli a Financial Times."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/minden_eddiginel_durvabb_figyelmeztetes_orbannak.547148.html

menőmano 2013.03.06. 12:51:07

@aszekelyek:

"egy áldás vasárnap"
Hát akkor oda kell menni, nem pedig arra várni, hogy majd a kormány mentegeti Őket, mármint a hiteleseket.
Egyébként senki sem állt mögöttök, mondjuk bukósbottal, hogy némelyek nyaklónélkül vegyék" fel a hiteleket.
ott a pont.

menőmano 2013.03.06. 12:53:25

@aszekelyek:

oppá"

"Ők is küldték ide már megint."

Tényleg? Hát, ez hallatlan!?!
:(

menőmano 2013.03.06. 12:58:00

"A visegrádi négyek varsói csúcstalálkozója keretében Orbán Viktor kormányfő többek között azt jelezte, hogy egy olyan nyitott országban, mint Magyarország, nagyon óvatosan kell bánni a jegybanki tartalékokkal - tudósít a Reuters.

A nyugtató kormányfői üzenet éppen akkor érkezett, amikor a kormány által "belengetett" újabb devizahiteles mentőcsomagról lapértesülések jelentek meg, amelyek a jegybanki tartalékok felhasználását is tartalmazták, ez pedig nyugtalanságot váltott ki a piacon, ami a 300-as szint közelébe emelte az euró jegyzéseit. "

www.portfolio.hu/gazdasag/orban_maris_nyugtat_a_devizatartalekok_ugyeben.180701.html?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Hát! Ez van.

menőmano 2013.03.06. 13:01:42

Hát! Én nem tudom", mit szól ehhez a székelyblognagyasszony, hogyan magyarázza meg, hogy - olyan hírek járkálnak :) a "jegybanki tartalékból" akar mentegetni a kormány???
:((

bariga 2013.03.06. 13:03:56

@menőmano: és ha felszenteltetnénk?

hoplita 2013.03.06. 13:34:10

@aszekelyek:
Kijafaszt állítottak terád, te áááállat??????
Muhahahahahahaha...!

Kurva fontos embernek hiszed magad, libafos, pedig a tefajtádból 12 egy tucat.:DDDD

Helyesbítek...még egy faszt se lehetne rád állítani.:)))))))

aszekelyek 2013.03.06. 16:11:00

@menőmano: Mi az , hogy! Nagyon is ! Mindig is azt tették , a szoci-szadesz alatt is , és mindig meg is rugdosták őket ,... vagy nem?? Neeem....

Hírek járnak, bizony, meg híresztelések. Csak az nagyot fog ütni, hogy ha a magyar megnyomorítottakat, nem kevesen vannak, ..., nem negedik a kormánynak konszolidálni. Tudja kedves kiken fog az baromi nagyot ütni? nem, nem a FIDESZ-KDNP-n. Ezt jól jegyezze meg!. A bankoknak meg mindegy kell, hogy legyen , ha a pénzükhöz jutnak , megkapják, amit kölcsönöztek , hogy a magyar nép , annak kormánya , hogyan dönt róla , miből fizetik azt vissza. Csak nem akarják már azt is megszabni ? Gondolom, hogy azt a bajnai és a mögötte állók akarták volna felhasználni , a szájuk íze szerint , ha sikerült volna elragadni a hatalmat a FIDESz-től. Nos a növekedést is , a fogyasztást is beindítaná ez, meg a devizaadósságunk is csökkenne..... Szerintem jó az irány. lehet persze ágálni. :) Az demokratikus. Nekem első hallásra sikerült felfognom ezt a koncepciót. Kegyednek ?

@hoplita: akkora córesz van a szociknál , hogy utcafelelősök nem válogathatnak ám , melyiktől van erekciójuk vagy sem. Nem arra játsszák ezt , tudod ?

@Pinokkio: Az FT-nek beleszólása van a magyar Alaptörvénybe ?

Az FT az EU bizottságon követelhet valamit ?

A jogi alapját ennek , ha megtudhatnám.

Az FT egy lap. Oszt jónapot ! De persze ha ők irányították eddig is az Európai Bizottságot , akkor kicsit nagyobb a probléma.

aszekelyek 2013.03.06. 16:22:58

@menőmano: amikor ceres simor kormány volt és alacsonyan volt, vagy fel használták??? de mire? a tartalék, akkor mit írt az FT és mit követelt az európai Bizottságon? Tényleg , miért volt az a tartalék annyira alacsonyan? Akkoriban már bajnai kormányközeli

" szakértő" ??? volt , )) Ott, ott, ahol növelték, mert elfedték a bajt. Mondogatták , hogy elég az ,..pl. simor... Hiába szóltak sokan , hogy baj lesz. Lett is baj , elég nagy. neki nem, mert ő ugye nem tartotta itthon a pénzét. Itthon ferink sem. Gondolom bajnai is inkább a ciprusi cégében... 2008-ról van szó ! Akkor még megvolt neki is bőven. Erről valamit ?
Ezekért miért is nem követelték , hogy vonják meg a levegőt is tőlük ? Mondjuk az FT...
Ha már nem miniszter volt akkoriban. . Nos elég sok pénzt kell a bajnai vezette NFÜ-miatt is visszafizetni manapság , ,csak azt nem írta meg az index , pontosan mikor is költötték el azt úgy , hogy ma követelik vissza... és kik.
Gondolom , befolyásolná az is a választókat.... , ha azt is megírták volna , hogy 2010 előtt mennyit is...

graycivil 2013.03.06. 16:24:31

"Kocsmai stílusa miatt beperelték Bayert

Bayer az Európai Parlament alapjogi bizottságának tavaly február 9-i - és mint Lunacek a keresetben kiemelte, "a műsorszámban be nem mutatott" - meghallgatása kapcsán azt mondta a képviselőről: "Csak jön egy olyan agyament ótvar hazug idióta, Ulrike Lunacek, (...) és milyen finoman fejeztem ki magam. (...) Az egész egy rohadt szemét hazugság egy rohadt szemét szájából." "

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=627758

Ezek után ha valaki az ország mindenkori aktuális miniszterelnökét egyszerűen "hülye seggfejnek" nevezi, akkor az már kifinomult virágnyelv. :-)

aszekelyek 2013.03.06. 16:28:47

@menőmano: ez egy egyrészt cinikus, másrészt érzékeltlen, harmadrészt közösséfgellenes hozzáállás szerintem. Rászedett , csapdába csalt honfitársainkról van szó.Jóhiszeműekről . mert csak olyat lehet csapdába csalni. Hitegetni és aztán lerabolni. Tájékoztatásul közlöm, hogy a kormány arra esküszik fel, mindegyik, az előző alkotmány idején is, hogy megvédi a polgárok érdekeit. nem a bankokét. ha nem világos, akkor este majd még lassabban is elmondom. Most dolgom van, mentem.

nyünyüge 2013.03.06. 17:24:55

@aszekelyek:
azt akarod elhitetni velem, hogy az index az ellenzéknek kampányol? hihihi meg hahaha

optimista feltételezés szerint az index az elérhető klikkelések száma szerint "kampányol".

én nem vagyok optimista.

Nap Pali 2013.03.06. 17:28:10

@nyünyüge: viszont ha összekötöd a két dolgot akkor van benne kis i gazság...

az index olvasói általában elmondhatóan ellenzékiek... fides ellenesek
tehát ijjen olvasnivalóval szolgájják ki őket annak érdekében hogy több klikk legyen

de ez mostmár az egész országra általában is elmondható hiszen az országban van 9 millió ellensége a fidesnek...

nyünyüge 2013.03.06. 17:47:39

@aszekelyek:

ácsií!!

a mai m1 Veres "kereszttűz" okán nemigen lesz megdícsérve az mtva.

eléggé gáz volt, hogy Veres röptében le tudta keverni a prekoncepciót

"váltsunk témát" - mondta a snájdig műsorvezető kínjában.

menőmano 2013.03.06. 17:51:40

@aszekelyek:

Mit foglalkozik már Ön folyamatosan a Bajnai Gordonnal? Mindig csak ugyanazt írja, csak néha picikét másként.
Önnek lehet, hogy jó az iránya, no meg az iránytűje" (is).
De majd meglátjuk, lesz e gazdasági növekedés, élénkül e a belső fogyasztás?!
S végül, de nem utolsó sorban, lényeges lesz, hogy a népek érzékelik e. (Mondjuk nem a felső tízről írogatok, hanem a szegényekről, az elszegényedő tömegekről.)
ott a pont.

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2013.03.06. 17:51:57

@graycivil: na végre valaki, aki kényes a becsületére, akivel nem lehet azt csinálni, amit más akar. Hajrá!

dbeata 2013.03.06. 17:52:30

@aszekelyek: "utcafelelősök" Na neee! Vidám hely lehet a te utcád! De jó, hogy nem vagyunk szomszédok... Tuti megbolondulnék :))

"tanította is " Hüm-hüm, akkor most kérjek én is tandíjat, a semmire, amit egy gyerek is tud?
Te odajártál?

"túró rudit sem reklámozok itt..., édes Beám."
Touché. Majdnem.
Én csak piros pöttyös babafeneket. :P

"Alkuról lévén szó. :)) " Remélem, több eszük lesz, mint a fölnőtteknek. Én nem felejtem, hogy Orbán az ő szüleik hátán verekedte magát a hatalomba. Hogy utána szembe köpje a korábbi elveit.
Szétveretni? Azt gondolod, hogy "feri" szétverette volna, könnygázzal, a diákok tüntetését? Háát...

Jaj de szép Hajó szimbólum.... Megkönnyeztem...:D

Csányiról, ha nagyon megerőltetem magam, hogy jót gondoljak, akkor ilyenek jutnak eszembe, hogy legalább magyar, és elhappolja a zsíros falatokat a külföldi karvalytőke elől. Segíts, kérlek!

menőmano 2013.03.06. 17:54:36

@aszekelyek:

Ön azt sem tudja miket írogat!

osztjónapot!

nyünyüge 2013.03.06. 17:59:28

@Nap Pali:
csak nézek, mint a moziban.
reggel elmentem itthonról békében, még hireket sem hallgattam, mert úgy zúg az öreg csotrogány, hogy semmit sem hallani a motor vagy a franc tudja mi miatt.

Délutánra meg már itt az európa tanács meg az öregördög és összes üzletfele.

Csto szlucsilosz, kérdezi a művelt angol ?

Nap Pali 2013.03.06. 18:08:37

@nyünyüge: semi nem lesz... az EU lexarja... sok nagy gongyuk van !

egy kishitler a legkisebb... olgyák meg a magyarok maguknak...
ha meg nem, akkor megérdemlik hogy
a közpénzek 99%át szétlopja a fidesmafiaálam

attól nem várok semit...

Nap Pali 2013.03.06. 18:10:28

@nyünyüge: inkább az izgalmas, hogy MÁR első nap a DEVIZATARTALÉKOT védik meg...

menőmano 2013.03.06. 18:19:02

@aszekelyek:

csapdába csalni. " Tényleg? Ez röhej.
Mondjuk volt már olllyan, hogy csapdába csaltak valakit? (de majd a Magasságos megfizet érte, nagyon remélem). csak ez a csapdahelyzet nem a hitelesekre vonatkozik. Csak ismételni tudom magamat. Nem kényszeritett senkit, senki sem, hogy nyaklónélkül" vegyék fel némelyek a hiteleket.

Egyébként sokélű ügy (ez is). Nem lehet tudni pontosan, ki- miért nem fizeti a hiteleit.
Ez baromi jó egyébként, hogy sokakat, csak úgy menteget az állam. Szerintem. De mindegy.
ott a pont.

6.Lenin 2013.03.06. 19:21:33

@graycivil:

Ez jó!

A stílus miatt perel a csajszi, nem azért, ami a lényeg lenne.

Ugyanis az említett hölgy 1 bazi nagy valótlanságot állított, és nem is volt hajlandó elfogadni Bayer és az Echo tv ajánlatát 1 nyílt vitára. Inkább lapított, és most 1 évre rá a stílust kifogásolja. Jellemző.

Ez meg vastagon belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, ha megnézzük miket, és milyen stílusban mondanak naponta a politikusok egymásról.

Gondolom itt az inkább a lényeg, hogy ismét lehessen ócsárolni a magyarokat. Mert a végére nem Bayer-ról és az Echo-ról fog szólni a történet, hanem a jobboldalról.

Mellesleg én sem tartom jónak az ilyen stílus, éppen az ilyen ügyek miatt.

Bayer Zs-nak akkor csak annyit kellet volna mondania:
Nos, az EP-ben is vannak olyan politikusok, akik 1 hazugságért nem mennek át szomszédba, képesek önerőből is. Mert az említett hölgy valótlanságot állított, és azt kellett volna számonkérni tőle, tisztázza az állítását.

Az is igaz 1 ilyen kampányfilm után, mint a szociké, botorság elvárni bármit is.

Tegnap megnéztem, hátha ilyesmire képes csak a baloldal jelenleg, akkor 14-ben mehetnek a sunyiba.

Alpári, mondaná @bariga, ha jobboldali lenne.

6.Lenin 2013.03.06. 19:28:35

Ja,ez nagyon érdekes...

Összeölelkezett a szélsőjobb és a ballib tábor, legyűrni @aszékelyek-et, eddig eredménytelenül. Pedig néha a szélsőbal is besegít.

Hát, izé, nem nagy jövőt jósolok ennek a "koalíciónak" a "nagy" politikában sem, pont olyan gyatrán csinálják ők is.

hoplita 2013.03.06. 19:32:59

@6.Lenin:
Ha fájna a hülyeséged, akkor egész nap a földet kaparnád, hülye faszfej gémiklós, aki nő.

Székelyildit legyűrni?
Te barom...naponta tucatszor csinál önként és dalolva majmot magából.
Szakadt vóna anyádba a fejed..

6.Lenin 2013.03.06. 19:44:39

@hoplita:

"Te barom...naponta tucatszor csinál önként és dalolva majmot magából."

Igen?
Leírja a véleményét.

Ti + ugrotok, mint tik a takonyra. Elég bánatosra sikeredett érvelésekkel. Még jó, hogy nem fáj.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.06. 19:55:10

30 fővel alakít pártot Bajnai Gordon. :-)

Azt feltételeztem ennél komolyabb rajongó tábora van.

Érdekes, hogy akik egymillióan vannak a sajtószabadságért is csak tíz főt tudnak kiállítani a pártba.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.06. 19:59:13

@aszekelyek:

Nincsen.

De kettő különböző téma az államadósság korrektsége és az államadósságról való tájékoztatás korrektsége.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.06. 20:04:21

@panelburzsuj:

Egyrészt nem tudom ki az a Byalex másrészt Trutykó véleménye nem oszt, nem szoroz, és ez nem egy pokoli történet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.03.06. 20:07:33

@aszekelyek:

Nagy Imrének is nagyobb kultusza van, mint amekkorát megérdemel.
Kommunista volt, mint a többi, ha pedig a kommunisták egymást ölik az csak jó.

panelburzsuj 2013.03.06. 20:17:10

@Akitlosz:

(Nem rémlik, hogy pont a te szakvéleményedért rimánkodtam volna, de ha már így esett - hát elfér itt a blogon.)

Khal Drogo 2013.03.06. 20:30:56

A Moszkva téren 10 felé a testhelyzetem ingatag
Pár villamos még elmehet, részemről nincs harag
Épp az előbb vágtak gyomorszájon, még idegen az érzés
Nehézkés légzés és sok a nyitott kérdés

Pest felé tartottam, talán valamit inni még
Nem adtam cigarettát, ez lehetett az indíték
Felébredt az ösztön és már nem emlékszem pontosan
Hogy tompított az ütésen a gyarapodó sörhasam

A földön mocorgok diszkréten féltérddel
A belső pacemaker problémát érzékel
Hisz pontosan céloztak, achilles-i mértékkel
Megpihenek itt, amíg stabil lesz a légvétel

Ha medvét látsz az erdőben, azt mondják maradj veszteg
Akkor elmegy melletted, vagy még jóban is lesztek
Vadregényes táj ez, komoly businessman-ekkel
Csak a közös hangot találd el és beszélj tisztelettel

Ha mégis baj adódna, hát tedd rajta túl magad
Ebben az urbánus forgatagban nem ritka pár durva tag
Belvárosi dzsungel, kalandorok országa
Ahol ha lehajtod a fejed, akkor nem vágnak gyomorszájba

Refrén: (2×)

Mára már minden más, a tér sem a régi
Pedig itt fekszem én is és ugyan úgy néz ki
Eltűnt a térképről, igazuk van jobb azér'
Hogy meg sem történt ez a pár évtized Moszkva tér

Ez most tényleg számít? Ez nem csak a látszat?
Akkor hívjuk ezt az országot holnaptól Svájcnak
Miskolcot Zürichnek és Alpoknak a Mátrát
És ha átneveztek minden egyes buszmegállótáblát

Akkor feltámad az ország, mindenki öntudatra ébred
És elfeledjük rögvest azt a nem tudom hány évet
Kitörlünk minden nyomot, ami fájó emlék lehet
Így csinálva magunkba egy újabb Moszkva teret

Van egy diplomám, mostanság lesz még egy
Erős kétségek gyötörnek, hogy bármihez is értek
A kortársaim között is sok a tanácstalan sorstárs
Lehet Londonban pincér vagy Párizsban portás

Ha meghallják a hírt, hogy itthon új szelek fújnak
Elmorzsolnak egy könnycseppet és mind hazaindulnak
Hiszen erre vártunk, igen, erre a napra
Micsoda szükség volt már ezekre a szimbólumokra

Refrén:

Mára már minden más, a tér sem a régi
Pedig itt fekszem én is és ugyan úgy néz ki
Eltűnt a térképről, igazuk van jobb azér'
Hogy meg sem történt ez a pár évtized Moszkva tér

Színes, harisnyás lányok reményvesztett arccal
Ma sem találkoztak azzal a gazdag taggal
Aki középvezető talán egy biztosító cégnél
És ő is többre vágyik a matt Mercedesénél

Az összképen bomlaszt a retró, a bisztró
Mindent beborít a a sok prosztó gasztró-expresszó
A kétlyukú borozó lágy cefreszagot áraszt
Idilli kontrasztot alkotva, felette a starbucks

Már itt ülök és kérek: egy kisfröccs rendel
Sajgó gyomorszájjal ismerkedem az új világrenddel
Már nincsenek hibák és minden rendben
Ez tetszik a legjobban az új világrendben

Refrén: (4×)

Mára már minden más, a tér sem a régi
Pedig itt fekszem én is és ugyan úgy néz ki
Eltűnt a térképről, igazuk van jobb azér'
Hogy meg sem történt ez a pár évtized Moszkva tér

Anonim MC - Moszkva tér 2013.

Khal Drogo 2013.03.06. 20:40:04

@panelburzsuj: Érdekes kérdés, hogy egy intézményesült gagyi-fesztiválra való kiválasztás miért megy a köztévében, miért lesz ez ekkora beszédtéma az emberek között. A saját magyarázatom szerint azért váltott ez ki "döbbenetet" mert a szokásos magyar koreográfia felborult. Már előre lezsírozták hogy ki nyer, a kertévék lestrapált "popénekesei", a bulvárújságok első oldalas sztárjai mind indultak, akikről napi adagban kapjuk a híreket, kivel és hogyan, mikor és miért.
És akkor jön ez a senkijóska és van képe nyerni. Abban az országban ahol még a vidéki kisiskolás versmondó versenyeken is a képviselő vagy vállalkozó gyerekét kell kihozni győztesnek ( így kondícionálva a gyerekeket a későbbiekre hisz a felnőttek világa is erről szól ) ott egy underdog befutása a botrányok botránya. Mi az hogy nem a kormánypárt díszcigányának unokatestvére nyert? Hát ilyet!
Bosszantó! Csalás!

Khal Drogo 2013.03.06. 20:44:37

@Akitlosz: Bajnai nem ismerte azt fel amit Németh Miklós igen, márpedig azt hogy nem osztottak neki lapot. Ő leül játszani. Csak már eközben mások osztják a lapot, nem ő.

panelburzsuj 2013.03.06. 20:47:07

@Khal Drogo:

Óistenem hátmá...

"Van egy lelet..."

A csapból is sugárban ömlő Alex az lelet?!?

"törökgábori magasságok" - az az ontopik rész, nem? :)

Khal Drogo 2013.03.06. 20:54:23

@panelburzsuj: Minden ami érdekli az emberek nagy részét és ez a fajsúlytalan semmiség az, az jól jellemzi az adott korhangulatot. Pillanatfelvétel.

inreallife 2013.03.06. 21:28:11

@aszekelyek: nyanya, ne igyál annyit, mert összevissza beszélsz. amikor azt írod, hogy nem szedték be a pénzt, amit be kellett volna, akkor arra gondolsz, amikor a viktor többszázmilliárdos lyukat ütött a büdzsén, mert mindenféle előjel nélkül a 19% társasági adó helyett csak 10%-ot szedett be? igen, elismerem tényleg nem szedték be. hízott is tőle a hiány rendesen, de erről kussoltak és megpróbálták ráfogni a nyuszira. ja nem az a nesquick volt.... akkor az mszpre.

vajon nagyobb lesz-e a hiány, a nagy szabadságharc közepette, ha feleannyi adót szedünk be az egyik fajtából? ugyanmár, a szabadságharcosaid először a hiányt akarták előre bevallottan jól megnyomni, majd kitalálták, hogy harcolnak ellene. azután a növekedést próbálták "beindítani", mert a másfél százalékos növekedés, amit bajnai csinált nekik kevés volt, gyorsan csináltak is belőle -1,7%-ot. mostmár a szerintem a növekedés ellen harcolnak, magyarországon szerintem simán újraéledt az a közhely, hogy lesz még ennél lejjebb is. mármint a gdp. lesz még ennél több is, mármint az adó. lesz még ennél kevesebb is, mármint a borítékban.

cudar országot csinált a 2/3-dal a fidesz, és a lakosok már 3 éve az ő tevékenységük levét isszák. persze még el lehet mutogatni, mszp, szdsz, imf, spekulánsok stb, de ez már senkit nem érdekel. mit csinált a fidesz a mutogatáson kívül? mivel lett jobb? és mennyivel lett rosszabb? magyarországon jobban élnének az emberek, ha annak idején viktorkát belecsomagolták volna egy kézi szütyőbe, és elvitték volna az oroszok egy kis malenkij robotra. legalább dolgozott volna egy kicsit az életében, és kevesebbet lopott volna a közvagyonból... szomorú, de ez van most helyette...

inreallife 2013.03.06. 21:31:47

@aszekelyek: tudod azért volt akkoriban jobb, mert nem 300 forint volt az euró, csak 260. mármint addig, amíg a kósa meg nem szólalt. és a szijjártó rá nem tett egy lapáttal. mostmeg nézd meg szerencsétlen adósokat, kb 30-35 forinttal fizet többet, mint viktor és csürhéje nélkül kéne. nem vagyok benne biztos, hogy minden devizahiteles büszke a pártodra és a kormányodra... abban sem vagyok biztos, hogy aki mégis igen, az örömmel csengeti ki a felárat... viktoradó...

inreallife 2013.03.06. 21:46:02

@menőmano: sokan nem is lakásvásárlásra vették fel a hitelt, hanem suzukit vettek belőle. és sokan nem devizában adósodtak el, hanem forintban. úgyhogy aki tényleg devizában vett fel lakáshitelt, az csak kb a fele az összes "hitelesnek". más kérdés az, hogy valamit kell velük kezdeni, mégha birkák is voltak. a kérdés az, hogyha magyarországon 1,5 millió háztartás nem tudja fizetni a számláit, és egy háztartást 3 fővel számolunk az 4,5 millió ember. ennyi embert, ebből gyerekeket milliós nagyságrendben nem lehet utcára tenni, az az ország kinyírása lenne.

engem inkább az zavar, hogy a bérből és fizetésből élők 50%-a nem tud megélni a fizetéséből, míg a nyugdíjasok 4%-a nem képes megélni a nyugdíjából. pedig nem 4%-nyian dolgoztak 40 évnél kevesebben, hanem a nyugdíjas korúak 25%-ának nincs 25 ledolgozott (adózott) éve. és ezek nem rendvédelmisek, mert ott a 25 ledolgozott év kötelező volt. itt a nagy probléma. aki nem dolgozott azt kurva jól eltartja az állam a szavazatáért cserében, közben meg olyan mennyiségű adót vet ki a dolgozó emberekre, hogy azoknak megélhetésre nem jut.

nézz körbe egy kicsit az ismerőseid között, te is pontosan látni fogod, hogy ez van az országban. aki dolgozik éhenhal, aki nem vagy alig dolgozott és, csak a markát tartja az nem éhezik. ez rendszerszintű hiba, kéne egy újraindítás amolyan informatikus szóhasználattal élve...

panelburzsuj 2013.03.06. 21:49:40

@inreallife:

Ezek az eltartott nyuggerek odáig pimaszodnak, hogy jó dolgukban polgármestert képelnek föl.

Hallatlan!

inreallife 2013.03.06. 22:03:04

@aszekelyek: te nagyon nem vagy képben. nem azért kell kormány, hogy a hülyéket mindentől megvédje. legalábbis kétlem, hogy a birkapásztori szerepkörben kéne teljesítenie. a komrány nem egyes emberek boldogulásának kéne legyen az eszköze, pláne nem a simicska és haverok kft boldogulásáé. a kormánynak az egész nép jólétének emelésén kell dolgoznia. járhatnak benne rosszul egyesek, de a többségnek jól kéne járnia. itt nem ez van. itt a többségnek egyre rosszabb a helyzete, pár kiváltságos meg többet tesz félre, mint amennyi a fizetése (lsd. szijjártó vagyonnyilatkozat). ez minden bizonnyal egy rossz kormány....

inreallife 2013.03.06. 22:05:39

@panelburzsuj: szerintem jogos volt az a pofon. mármint ha jól ismerem a sztorit...

menőmano 2013.03.06. 22:23:33

@inreallife:

Csak ismételni tudom magamat, hogy sokélű ügy a hitelesek mentegetése.
Nem lehet pontosan tudni, hogy ki- miért nem tudja fizetni a kölcsönét/kölcsöneit. Szociális okból, vagy egészen más miatt.
No de hagyjuk, mert a lényegen nem változtat semmit.

aki nem dolgozott azt kurva jól eltartja az állam "

Hát! Ja! Nincs nálam "képzavar", nem kell körbenéznem, nagyon jól tudom, hogyan élnek emberek, egy hatalmas társadalmi csoport.
Akik évtizedek óta becsületesen dolgoznak, nagyon sokan vannak, kik most már csak vegetálnak. Napi megélhetési gondjaik vannak.
Még súlyosabb probléma, kik esetleg nagyot buktak (kiskereskedők, közép- kisvállalkozók) féléletük munkáját veszítették el...............
Szomorú valóság.

6.Lenin 2013.03.06. 22:30:41

@menőmano:

Miért nem kérdezed meg Bajnait, hogyan kell milliárdokat keresni?

Olyan segítőkész, neked biztos elmondaná.

Nap Pali 2013.03.06. 22:32:50

@6.Lenin: okos észrevétel... meg kérdezni HOGYAN GAZDAGODOTT MEG ?

li-bajnai egy zavaros ország VERSENYGAZDASÁGÁBAN ?

illetve drorbánt hogy egy zavaros ország KÖZPÉNZEIBŐL...

nagy különbség a két bűncselekmény...
ha az egyik életfogyt, akkor a másik HALÁL büntit érhet...

márta)) 2013.03.06. 22:36:08

"Már készülnek a jövő évi választásra a Fidesz jelöltjei, akiket Orbán Viktor személyesen is felszólított arra, hogy szedjék össze magukat. A kampányban a fideszeseknek fűnek-fának el kell majd mondaniuk, hogy Magyarország jobban teljesít, és a kormány jól végzi a munkáját.
A jelöltek már most attól tartanak, hogy erről épp azokat a fiatalokat és nyugdíjasokat lesz nehéz meggyőzni, akik önkéntesként sokat segítettek az előző választás előtt."

www.origo.hu/itthon/20130305-mar-keszulnek-a-kampanyra-a-fideszes-jeloltek.html

"Orbán megpróbálja felrázni az eltespedt nyájat"

hm?
:(

6.Lenin 2013.03.06. 22:39:58

@Nap Pali:

Hol volt itt versenygazdaság?
Tényleg, mi az a verseny-, + piacgazdaság?

Nálunk még nem volt, máshol meg már nincs.

márta)) 2013.03.06. 22:48:32

@6.Lenin:

Bocsánat! Árulja már el , mi a gondja folyamatosan az Ön által un. "ballib" társadalmi csoporttal?
Jó lehet Önnek, ha a mai világban/helyzetben csak ennyi problémája van.
Ja! ha nem válaszol egyáltalán nem gond, sőt.............

6.Lenin 2013.03.06. 22:56:52

@márta)):

Különösebben semmi, csak annyi, hogy soha nem oldottak meg semmit, de mindent meg szeretnének magyarázni, másoknak.

Bedumálják maguknak, hogy mindenhez értenek, de ezt valahogy soha nem tudták bizonyítani.

Csak csodálkozni szoktam ezen, különösebben nem zavar.

Tényleg, miért küldted el menőmanót?
Szerettem volna megtudni, miért imád 1 milliárdost az 1ik oldalon, miközben sajnáltatja azokat, akiket menet közben kifosztottak az imádottjai. Hogyan tudja ezt feldolgozni?

Elfáradt a szegényekért vívott küzdelemben, miközben a gazdagokat támogatta?

6.Lenin 2013.03.06. 23:13:59

Izé, @Hegyilányt már nem várom meg.

Úgy látszik ballibék hamar fáradnak. Biztosan sokat dolgoznak, minden eredmény nélkül. Gondolom az nagyon fárasztó lehet.

Jó éjt!
Pusszantok mindenkit.

www.youtube.com/watch?v=rlH7KCtzlfA

Való igaz, lapos itt a hangulat.

panelburzsuj 2013.03.07. 00:14:33

@Hepci:

Az Alex nem báj, hanem ürügy.

A töröközésre. Nekem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.07. 00:38:36

@panelburzsuj: te a zélő fába is belekötnél, mint már számos példa mutatta.
Még a legmagasabb intellektusú és gondolati tisztaságú hozzászólások (etalon: Aszekelyek, Graycivil) se hagynak nyugodni.
Durnyogonc...

panelburzsuj 2013.03.07. 00:45:04

@Hepci:

Hülye a hasonlatod.

Pont a zélő fába.

Én.

(A tobbi stimmel.)

Nap Pali 2013.03.07. 02:16:20

qva kib@szott rohadó nyugat...

index.hu/kulfold/2013/03/06/koltsegteritest_igenyelhetnek_a_becsi_biciklisek/

aszekelyek 2013.03.07. 21:10:52

@Nap Pali: Ha mondjuk a magyar bankok fosztották volna ki a hiteleseket, és ők fizetnének nekünk akkora profitot, nevetve tudnánk költségtérítést fizetni a pesti bicikliseknek. De mondjuk ott van kerékpárút, mert nem demszkyék vezették Bécset huszon évig. Nem csak a duma ment...., meg a pénz elpárologtatása.
Nyilván ez a legolcsóbb fajtája a környezetvédelemnek.
gyanítom, hogy a bécsi polgármester fejében meg sem fordul olyan , hogy minden jogát átruházza egy senki által nem is választott alakra. mesterházy az is... de biztosan véletlenül. Az is csak a West Balkán módra vezetett városban, Budapesten történhetett meg. Hogy ordítanának, ha felállna a mai főpolgármester és valami samesznak lepasszolná a városvezetést ? Jogkörökkel együtt. Az voolt a jogállam, tudod, amit állítólag lebontottazorbán... @márta)): hűha, ezerrel kampányol már bajnai és a szocik, október 23 óta és nem átallanak a kormánypártban is készülni? nahát! pedig a ballibecskék azt kajabálták egy ideig, hogy nem is llesz választás, meg előrehozott, meg ami nekik még ráférne a képes felükre és képesek is lennének bármilyen svindlire, azt már megtapasztalta Magyarország. ja de örülök, hogy az origo megmondja, hogy kit lesz nehéz meggyőzni! Nélkülük nem is tudná senki! Főleg nem a FIDESz. tegnap atv-n, vicsekhez betelefonált megint pár észlény.... . akiket nem volt nehéz meggyőzni, hogy nem is hazudott ferink, hogy megnyerjék a váálasztást. Ezt komolyan mondta. aztán még egy kicsit genetikus ez, folytatta volna ,... de akkor már rászólt vicsek, hogy ez már sok lesz... az oda betelefonálókra rendszerint rá kell szólniuk, mert valami olyan ostoba, förtelmeket és komolyan "karóba húzást" éls hasonlókat kívánnak, felkorbácsolt gyűlölködők, mivel csak ezt hallják... nem is tudnak annyi ésszel, ami van nekik, önmérsékletet tanúsítani. Ha gondolkodnának , a telefont sem vennék kézbe , mondjuk , hogy odatelefonáljanak. Eléggé égés, hogy a baloldali médiában egy értelmes embert alig lehet hallani, ha támogatók adják magukat.

aszekelyek 2013.03.07. 21:21:13

@Letícia: mindegynek éppenséggel nem mindegy. Bocs ,Letikém.

Van ez a kategória, tudod, amelyik kevéssé opportunista. rendes diktatúrában az ilyen végzi a gulágokon. ha nem bírnak vele, deportálják. Nagy Mari főszereplésével készült erről egy remek magyar film is. Esetleg láttad ? Na nem mostanában. N Akkoriban, amikor nem volt még totál szétcseszve magyarországon a felhgitott csatorna-lével a teljes fogyasztói igényszint. Nem egy multikulti.... Amiről a legfrissebb poszt is próbál szólni.

aszekelyek 2013.03.07. 21:24:40

@Nap Pali: @inreallife: te milyen bájos vagy görénynek! Amikor te jársz rosszul, akkor meg olajralépsz... onnan osztod az észt,... csak gratulálni tudok ehhez. Képben vagyunk mi itthon. te elhagytad a népet, szevasz. Kibickém. Neked semmi nem drága , azt tudjuk. Amit más fizet meg. isteni szerencse, hogy ilyeneket nem enged a nép a kormányzáshoz.

aszekelyek 2013.03.07. 21:27:53

@Nap Pali: ja, igen, lemaradt , hogy mit össze nem csesztetik azért az egy személyi jövedelem adó csökkentésért ezt a kormányt , mit szólsz hercegem? De azt azonnal....

aszekelyek 2013.03.07. 21:30:35

@Nap Pali: közben pedig túró rudit , a pöttyöset, mert az az igazi... -fognak majszolni.... vagy nem ? Nekik az túl jó ?

aszekelyek 2013.03.07. 21:45:24

@nyünyüge: ezt konkrétan te találtad ki de hogy miből?? Az index nem gyanúsítható meg kormánypártisággal. Manapság. @Nap Pali: halálbüntit, mindenkinek, aki azt követeli!! másoknak. :)) Jajistenem, hát a közvagyont eltolni a háztól, korrupciós pénzt kimenteni, és itt miből is lett valami műanyag szar, amit elkereszteltek versenygazdaságnak? Ja, közpénzből és közvagyonból. ne erőlködj kis herceg. Két bankkonszolidációt fizettetek ia csórókkal már a kilencvenes években, akik lenyúlták közben a politikai és gazdasági hatalmat és elszegődtek a csöppet erőszakos és nem etikus nyugati lobby mellé. Akiknek éppen nem volt céljuk nálunk hagyni sok közpénzünket. Inkább elvinni azt haza, nyugatra. Ha törvényt én alkotom , nekem az jó lesz , betakaródzom vele és hozzám nem szólhatnak... de mindenki más megszívja. Így dolgoztak ők , szocikámék , szdszék, a nagyon stiches köpönyegükben és a beépített mdf...rész , már németh miklós óta.

aszekelyek 2013.03.07. 21:52:34

@menőmano: manócska, elmondom, hogy a hiányt, marhára nem ilyenkor lehet megállapítani. Ilyenkor a fél %-a van teljesítve a bevételeknek. A napot nyugtával lehet dícsérni. csak huhogjatok, mert eddig is mindig ezt csináltátok, akit ez tesz boldoggá, bármilyen perverz is, nem sajnálom tőle de szánom. Gondolom, hogy a semmiféle pénzügyi és államigazgatási, főleg államháztartási hiányról fogalma nincs közönségnek nyomják ezt is. Csak szeretnék, hogy búcsúzzon Matolcsy , egyébként.
A költségvetést eddig csapoló oldalon van, ennyi történt, mostantól. A 40 milliárdos veszteséget írta az a z idézett orgánum , amit tavaly csinált az a simor nevű ? A költségvetés terhére , hogyne...

menőmano 2013.03.07. 22:21:23

@aszekelyek:

Mi a gond? Hát! Önnek csak van némi igazsága. a "marhákból" is igencsak van hiány, mert a boltokban kibaszott drága a marhahús.
Úgyhogy, ebből adódik az a totális helyzet, hogy a népek egy hatalmas csoportja, már csak hírből ismeri. Szóval némely hiányt", pardon) hiányosságot meg lehet állapitani, illllyenkor is.
Vagy nem erre gondolt?
:(

menőmano 2013.03.07. 22:25:15

@aszekelyek:

Látja?!! Milllyen jó, hogy Önnek mindenről van fogalma, totálisan tájékozott, az élet minden területén.
Vitathatatlan a szerteágazó szakmaisága. Ez biztosan totálisan különleges adottság. Szerintem.
Hála égnek, hogy illlyen egyéniségek is vannak ebben az országban.

jóccccakát! önnek.

aszekelyek 2013.03.08. 09:07:21

@nyünyüge: ácsi, mert veres az első kérdésnél kikérte magának, hogy arról egyáltalán kérdezik. Őt a másik témáért ehhez képest érdektelenhez hítták... De szóhoz jutni sem engedte a kérdezőit. Az az úthenger stílus, amit jól betanított már nekik a mi ronink, aki rajtaragadt a szocikon, mint szamáron a fül...Agresszíven viselkedett, határozottan. Semmi nyugodt, kiegyensúlyozott, rendíthetetlen úriemberség. Túl közel is volt a VArga Interjúhoz agresszolgánál... Így ez még feltűnöbb volt. vweres magától nem ilyen, azt sok éven át láthattuk. Pökhendi és arrogáns egyébként is de most már az egyen úthenger, levegővétel nélkül letorkolás, amit a kis üdvöskénél is látunk, aki most lendvanyú anyó magyar hangja. ÉS a frizurája is rajta van. Ma reggel előadta magát. NA az volt még vérciki, hogy még Demvcsák ZSuzsa is jobban értette a szitut, meg azt , hogy mit mondott a FIDESz részéről a meghívott képviselőnő. A szoci ismerőseimnél már jól megismert kérkedésével, már , hogy neki milyen előnyös a női kvóta... és másodszorra sem esett le ám neki.... még illgette magát benne kicsit.... A FIDESZ részéről meghívott képviselő asszony pedig azt hangsúlyozta, hogy a szakmaiság és a háttér, amivel támogatják azokat a nőket, akik eljutnak a nagy politikába is, a család fontos szerepéről és támogató jelenlétéről beszélt. A szakmaiságot korrekt úriasszonyhoz méltóan kiterjesztette a kis kérkedőre, aki kb olyan volt Demcsák lenyűgöző szépsége mellett, mint egy kis kanári... Azokba a színekbe is volt öltözve. Az a ferde szemöldökvonal meg...., rémes.

Olyan volt, mint ájemmónika , aki kezet nyújtott harmadszor is a rabbinak....

JA és Demcsák valóban szép és a médiában előre is tud jutni valaki , az ő külsejével de nekem nagyon kellemes benyomásaim vannak vele kapcsolatban az ész , a rátermettség , a beleérző képesség, és sok fontos tulajdonság terén is. Sztem a legjobb ma a bulvárban.

Az atv sajnálhatja , ha nem akarták őt bármennyiért megszerezni. Már ha hajlandó lenne:) - de lehet , ott a bibi....

aszekelyek 2013.03.08. 09:25:34

@menőmano: részemről tudom, hogy messzire kerülöm a marhahúst. Mert nem tesz jót az ízületeimnek. Tudja édes az egyik sógornőm , jógaoktató is. De nem attól doktornő. Részemről a halak és és sovány , fehér hús játszik , abból is kevés és nem minden nap. Empirikus tapasztalataim is vannak arról, hogy mennyire nem fáj a térdem, sem más ízületem, ha kerülöm. Ugyanez a helyzet a doktornő sógornőmnél.
Orvost családi összejöveteleken szeretek látni ,vagy barátin.:))
kegyednek szeretettel ajánlom, hogy amiatt ne szorongjon feleslegesen, hogy nem tud még több marhahúst enni . A halak sem olcsók , már a tengeriek. Baromfiból is inkább a drágábból , háztájiból , keveset. egészségét elsősorban meg kell őriznie, tudta? Bölcs dolog , ha nem hergeli magát ostobaságokon és nem is hagyja , hogy hecceljék. Tudja, azért nem tehenet adnak a mély szegényeket ellátó vetőmag és kisállat programban, mert ezt elég sokan tudják Magyarországon is. A stressz , ami nem kerülhető nagyon manapság, meg a marhahús és a minél több hús evése , nem passzol jól össze. öregapámék ehettek gulyást, mert az valami egészen más marha volt még és stresszük is töredéke volt a mainak. Egyébként, ami olyan drága, mint említi, az bizony Argentínából származik. Láttam pultokon kitéve.

Az valami egészen más marha fajta is.

Másrészt értem , mire gondolt de engem nagyon nehéz abba belevinni, hogy viszont úgy reagáljak , ahogy azt szánta.
Vonal alatti.

menőmano 2013.03.08. 14:22:14

@aszekelyek:

Figyeljen csak picikét!
Azt hiszem már kérdeztem Öntől) Miből gondolja, hogy Ön folyamatosan csak úgy, mindent meg kell, hogy magyarázzon? S miből gondolja, hogy engem egy picikét is érdekel?
Tudatom Önnel, hogy az égvilágon semmibe sem óhajtom belevinni. Isten mentsen meg Öntől!!
Szórakozzon mással.

És kész. ennnnnyyi.

Nyugi, nyugi! Ön nem ért semmit, de semmit. legalábbis amit kellene azt nem.
süti beállítások módosítása