Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2013
ápr 04
21:22

Érdekes életet élnek a politikai közhelyek. Először rettenetesen innovatívak, látványosak, segítenek a megértésben – ekkor még nem is közhelyek, sokkal inkább felfedezések, értelmezések. Aztán egyre többen átveszik, használják, olykor megspórolják vele az érdemi választ, a gondolkozást. S az, ami először ajtót nyitott, új látásmódot hozott, egyre inkább bezár, korlátoz, végül pedig valójában értelmét veszti.

bajnai-mest.jpg

Így vagyok mostanában ezzel a sokat emlegetett baloldali előválasztással. Amikor először mondták, mondtuk Mesterházy Attila és Bajnai Gordon sajátos küzdelme kapcsán, tényleg megmutatott valamit, ami talán nem volt akkor annyira egyértelmű. Az amerikai analógia segített megérteni, hogy bár a két ellenzéki politikus végső célja a kormányváltás, Orbán Viktor legyőzése, valójában most nem ez, hanem az első számú kihívó pozíciójának megszerzése köti le energiáikat. Amint világossá vált, hogy itt valójában az azonos oldalon álló jelöltek tétre menő – azaz nem megrendezett – rivalizálása zajlik, azt is lehetett tudni, hogy ebben a küzdelemben nagyon hasonló eszközöket használhatnak majd a szereplők, mint az előválasztási harcokban edződő amerikai társaik. Eleve tudták vagy megtanulták, hogy egy ilyen helyzetben az jár el okosabban, aki az amúgy létező konfliktusról kevesebbet beszél, aki együttműködőnek és nyitottnak mutatja magát, miközben természetesen gőzerővel azon dolgozik, hogy riválisa fölé kerekedjen. Mindezt ráadásul nem csupán azért teszi, hogy a saját táborán belül demonstrálja elkötelezettségét és elrejtse hatalmi céljait, hanem azért is, mert – ha végül megszerzi a belső győzelmet – szüksége lesz majd riválisának szavazóira, s minden bizonnyal riválisának valamilyen támogatására is.

Ez csak egy példa, amiben megmutatkozik a Mesterházy-Bajnai küzdelem előválasztási jellege, a hasonlóságok más tekintetben is kimutathatók lennének. Ugyanakkor van egy fontos, a küzdelem lényegéhez tartozó pont, ahol ez a sokat használt analógia inkább gátja, semmint támogatója a politikai helyzet megértésének. Egy „normál” előválasztásnak ugyanis mindig világos eljárásrendje, szabálya van. A felek többé-kevésbé előre tudják, hogy mit kell teljesíteniük a győzelemhez, ahogy azzal is tisztában vannak, hogy körülbelül mennyi idejük van a céljuk eléréséhez. Egyértelmű, hogy mennyi támogatót kell gyűjteniük, hány győzelmet kell aratniuk, s nagyjából az is, hogy hol a folyamat végpontja. Mindez szabályozottá, kiszámíthatóvá teszi a küzdelmet, a választók, a megfigyelők és a résztvevők számára egyaránt.

A magyar baloldal mostani előválasztása azonban nem ilyen formalizált, szabályozott küzdelem. A legfontosabb és egyre nagyobb hatással bíró jellemzője éppen az, hogy nem úgy működik, mint a világban ismert szabályos előválasztások. Nem tudni, hogy mi dönti el, nem világos, hogy mikor dől el. Vannak persze keretei: nagyjából tudható, hogy mikorra kellene eredményt hirdetni, de valójában a felek maguk döntik el, meddig versengenek, s ad absurdum akár azt is megtehetik, hogy a várhatóan növekvő nyomás dacára sem fejezik be a küzdelmet, azaz nem állapodnak meg.

Márpedig, ha egy politikai versengésnek nincsenek rögzített szabályai, akkor mindenki ott és abban jeleskedik, versenyez, amelyben erősebbnek érzi magát. Bajnai a véleményformálókhoz szól, elfogadottságát mutatja, Mesterházy pedig szervezett pártjára és kampányerejére támaszkodik. Miután nem tudni, hol kell győzni a jelöltséghez, mindenki megtalálja a maga sikerét is: Bajnai egy időközi választást hoz példának, Mesterházy az összes többit. Egy dolgot azonban senki sem tud: hol, mikor és kik hirdetnek eredményt?

Így aztán ez az előválasztás inkább hasonlít egy „aki először megszólal” típusú játékhoz, ahol a felek valójában maguk döntik el, hogy meddig játszanak, meddig bírják cérnával. Sok minden hathat közben rájuk: a közvélemény ítélete, a várakozások, párttársaik véleménye és persze leginkább annak tudata, hogy minél tovább húzzák, annál kevésbé valószínű, hogy akár összefogva is nyerhetnek. Ugyanakkor szinte minden pillanatban, talán még a legreménytelenebbnek látszóban is gondolhatják azt, hogy már csak egy kicsit kell kibírniuk a sikerhez, mert az ellenfél – a rá nehezedő nyomás hatására – bedobja majd a törölközőt. Egy ilyen helyzetnek – s ez most már ebben az esetben is egyre jobban látszik - csak a józan belátás, a végkimerülés vagy valamilyen külső kényszer vethet véget.

(Heti Válasz, 2013. április 4.)

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr955196126

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.05. 14:52:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Link elek 2013.04.04. 22:22:46

A fo gond az azzal, hogy nincs formalizalva az elovalasztas, hogy a szereplok sem tudjak, nyertek-e, vagy vesztettek.
Egy elegge hatalommanias szereplo (pl. Mesterhazi, vagy Gyurcsany), akkor is nyertesnek hiheti magat, ha valojaban vesztett.

A magyar baloldalnak ideje lenne tanulmanyoznia a 72-es amerikai elovalasztast megelozo esemenyeket. Amikor mindket amerikai nagy partban letisztult, hogy mennyivel jobb, ha az elnok jelolt nyilvanos megmerettetesben nyeri el a poziciojat.

hint: rengeteg ingyen media jar egy formalizalt hosszu elovalaszztasi harchoz

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2013.04.04. 22:28:34

"Egy „normál” előválasztásnak ugyanis mindig világos eljárásrendje, szabálya van."
No igen, de Amerikában ezt már olyan régóta csinálják, hogy ennek az eljárásrendje már kanonizálódott. Nálunk ez az első. És az elején, kb két évig, de inkább 2012. okt. 23-ig a felek sem voltak biztosak benne, hogy "ez" lesz belőle. Most is csak ilyen mintha, de pont a hiányzó eljárásrend, keretek miatt ugyan rámondhatjuk, hogy "előválasztás", de hasonlíthatnánk belső pártharcokhoz is (csak itt platformok helyett külön pártok vannak). És hogy egyáltalán ki választ?
Legkésőbb mi, 2014-ben az urnáknál. De akkor már késő lesz, addig el kellene dönteni ezt a kérdést, vagy az "előválasztásnak" és a rendes választásnak is Orbán lesz a nyertese.

graycivil 2013.04.04. 23:05:52

"Die Welt a magyarok félelméről: "üvölteni" kéne Budapesten

A szerző, Jennifer Wilton személyes budapesti tapasztalataira épített írásában arról írt, hogy Magyarországon "nagyon sokan" nem beszélnek a jelenről."

hvg.hu/vilag/20130404_Die_Welt_uvolteni_kene_Budapesten

"Megjegyezte, "a szolgaság akkor kezdődik, amikor az emberek félni kezdenek", vagy "elhagyják az országot, mert félnek", vagy amikor "félnek a válaszoktól", amelyek azokra a kérdésekre vonatkoznak, amelyeket "már nem tesznek fel"."

Birkák leszünk, vagy balekok? Ez a kérdés, válasszatok!

tölgyes 2013.04.04. 23:10:31

Kedves Török Gábor!

Itt a kérdés az, hogy lesz-e koalíció? Lesz. Össze fogják őket terelni. A másik kérdés, hogy ki fogja vezetni. Szerintem az, akit a Nyugat választ és le tud gyártani, mint a mosóport... Erre nagyobb esélye és kevesebb tehetsége Bajnainak van...:)A többi amolyan médiafüst, hogy a háttérben lehessen matatni és manipulálni:)

sztd 2013.04.04. 23:59:25

Szerintem az amerikai esetben is inkább vet véget az eseménynek a külső kényszer, a józan belátás vagy a végkimerülés, mint az eljárásrend. Szerintem az elnökjelölő konvenciókra már nagyjából lehet tudni a végeredményt, szóval ott sem a szabályok elolvasásából derül ki, hogy ki nyert (bár kétségtelenül kötöttebb a küzdelem.

A gondolatot másrészről visznt folytatnám. Mivel Bajnaiéknak a szervezetük lényegesen gyengébb és egy év múlva is az lesz, ezért szerintem józan belátás vagy végkimerülés csak Mesterházy esetében szükséges, mert az ő győzelme esetén Bajnai viselkedése többé-kevésbé lényegtelen lenne a végeredményt tekintve.

etwas kultur muss sein 2013.04.05. 01:35:27

@mapolg: Ez a valóságban nem így működik. A pártokat nem érdekli, hogy tudnak-e kezdeni valamit az ország helyzetével. Egyetlen cél van: a hatalom gyakorlása és ezáltal a saját haveri/üzleti kör pénzelése.

Ideje lenne felébredni...

sirwalter 2013.04.05. 02:34:49

Lehet, hogy leegyszerűsítem, de én így látom:
- mindenképpen meg fognak egyezni, ezt ők is tudják, sőt, valószínűleg már deklarálták is (akár szerződéses formában) egymás között
- ehhez nagy valószínűséggel határidőt is rendeltek: és ez szerintem vagy a nyári, vagy a téli parlamenti szünet előtti időpont
- én azt gondolnám, hogy - éppen az egzaktul nehezen megfogható szempontok miatt - valami "salamoni" döntést igyekeznek majd hozni, és valami egymás mellé rendelt felek szövetségeként igyekeznek majd fellépni
- persze miniszterelnök-jelölt csak 1 ember lehet... nyilván ez okozza számukra a legnagyobb fejtörést... de itt is hozhatnak még "salamoni" döntést, miszerint előhúznak a kalapból egy 3. nevet, valami "váratlant", mint annak idején Medgyesit...
- na persze, hogy az ki lehetne, arról halvány fogalmam sincs... valószínűsítem, hogy még nekik sem... mint annak idején, amikor a hosszas casting után Bajnai lett a befutó... ;)

SzaGyu 2013.04.05. 06:49:44

Sajnos, én a legnagyobb problémát abban látom, hogy az ellenzék vezetői között nincs olyan karizmatikus személy, aki igazán összetudná fogni az ellenzéket és méltó ellenfele lehetne Orbánnak.
Bajnai valószínűleg jó gazdasági szakember, de a politikai versenyben, vitában hamar ki tudják őt nyírni. Mesterházy politikailag felkészültebb ugyan, de rögtönzése vitakészsége kívánnivalót hagy maga után.
Gyurcsány lehetne a rettegett ellenfél, de őt meg volt pártja segítségével politikailag szinte kivégezték. Bár nem csodálkoznék rajta, ha mégis színpadra kérnék őt. Igaz azt mondják több lenne a veszteség mint a nyereség. De: Ezt csak egyesek mondják és főleg azok, akik félnek tőle.
Talán érdemes lenne ezen elgondolkodni a pártoknak.

ssi 2013.04.05. 07:44:07

@sirwalter: @SzaGyu: szerintem is érdemes olyanban is gondolkodni, ami ma még nem is látszik

- ha túl "korán" szövetkezik az MSZP és E2014, de a közvélemény-kutatások nem mutatnának ki a kormányt meghaladó támogatottságot .. az nagyon ciki lenne
- ha az utolsó, utolsó pillanatra hagyják (szándékosan), akkor lehet egy 3. név a befutó .. pl. Botka? .. de eddig a pillanatig még mindegyik erősödni akar

viszont nem tudjuk, hogy a kormány milyen újszerű kampányra készül .. az ellenzéknek viszont erős, saját arculatának kell akkorra kialakulnia (mert csak a kormányhibákra építeni nem lesz nyerő), ha "méltó" versenytárs akar lenni

László56 2013.04.05. 08:01:54

Szép jó reggelt Mindenkinek

Nyitott kérdés... írja az elemzőnk a HV -ban. Az igaz, hogy minden kérdés, amíg el nem döntik, addig nyitott kérdés. De, nem minden nyitott kérdés beláthatatlan és bizonytalan. Vannak kiszámítható nyitott kérdések is. Vagy, mondjuk úgy, hogy nagy valószínűséggel kiszámítható.

Ilyen az ellenzék helyzete ma, országunkban. A kommunisták kezében van az szervezettség kulcsa, amíg az országot kifosztó kapitál, még a kommunistáknál is nagyobb lelkiismeretlenségre, a harácsolásra és a hazaárulás megfizetésére teszi, le a voksát.

Sokan gondolják, hogy könnyen egyesíthető az e két ellenzéki irányvonal, hiszen a kommunisták lelkiismeretlensége és mindenen átgázoló harácsolókedve is ismert jelenség. A hazaárulás meg olyannyira természetes a kommunistáinknál, hogy enélkül már el sem tudják képzelni az életüket.

Akkor mégis mi a különbség a két ellenzéki erő között, ha nincs különbség ami az ország rombolását és kifosztását illeti ? Aránylag könnyű megválaszolni a kérdést. Amíg az egyik, ideológiai alapon testesíti meg a lelkiismeretlenséget, addig a másiknak csak a harácsolás az istene.

Mint látható, meg vagyunk mi áldva evvel az ellenzékkel. Ezen áldás ellenére, politikában az anyagiak mellett, a szervezettség az üdvösség kulcsa. Ezáltal nem lehet kérdés, hogy Mesterházy az, ki az ellenzéket vezetni fogja. Mint ahogy az sem kérdéses, hogy Bajnai lesz az a trójai faló, amelyikben az amerikai pénzvilág a magyar politikát befolyásolni fogja. Tulajdonképpen mindez eldöntött kérdés lenne, ha a Bajnai bejutása a parlamentbe még nem lenne bizonytalan.

Az amerikaiak nagyon jól tudják hogy Bajnai miniszterelnökségére nem számíthatnak és nem is számítanak. Sokkal fontosabb nekik, egy pár olyan embert a parlamentünk döntéshozatalába bejuttatni, aki anyát, apát, hazát nem ismerve, kiszolgálja őket, mert csak a pénz az istene. Ez viszont a kommunisták lelkiismeretlenségével párosítva, aranybánya lehet a nemzetközi spekulációs pénzvilág számára.

Igazi Win - Win szituáció. Mindenki nyert, csak megint a magyar nép lenne a vesztes. Sajnos akkor is, ha nem kerülnek kormányra. Hiszen a külföld beépített emberei rengeteget tudnak ártani a parlament döntéshozatalában és evvel az országot veszélyeztetik. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a kommunisták eddigi ellenzéki tevékenysége. Külföldet uszítva, az ország ellen.

Mindezeket figyelembe véve, itt a Jobbik -nak van a következő választásoknál nagyon felelősségteljes szerepe. Sajnálatos módon azonban, még nem nagyon látszik hogy tudatában lennének mindennek, mert nem akarják tudomásul venni, hogy nekik az egyetlen szerepük a parlamentünkben, a kommunisták leváltása mint váltópárt. Azáltal hogy többre törekednek, még váltópárt sem lehet belőlük. Kár értük, mert az ország látja a kárát.

jjulie 2013.04.05. 08:10:23

@László56:

jóskapista, nézz körül két kommunistázás között

amitől ma magyarország működik azt vagy a kádár örökölte, vagy csinálta, vagy a kádár után a multik

ami magyar, főleg orbánmagyar, az a hablatyon kívül mijabüdöslófasz?

jjulie 2013.04.05. 08:38:59

@László56:

amúgy le a kalappal előtted atyafi, két foglalkozásban is jeleskedsz, egyik foglalkozásod magyar, másik foglalkozásod orbán

kb annyit érhetsz, mint az egykori egyszeri falusi mszp párttitkár

toportyánzsóti 2013.04.05. 09:08:15

Gábor az egyetlen értelmes kérdés jelenleg az:hogy kerülhet kormányra egy olyan analfabéta alakulat mint a narancsmaffia?!

jjulie 2013.04.05. 09:35:20

@toportyánzsóti:

a narancsmaffia nem analfabéta, nagyon is nem, a narancsmaffia a joggal és a hatalommal végletekig visszaélő előre megfontolt szándékkal, szervezetten működő gazadasági bűncselekményeket bűnszervezet, amely politikai hatalomat szerzett, korábban széchenyit magasztalva meg kívánja valósítani a kossuthi álmot miszerint a magyarseggbe magyarlófasz lenne a mennyország, míg persze a magyarkijelőlő jogot megtartja magának

a stokholmszindrómás túszaik sokat segítenek nekik, tudatos rájátszásuk ékes bizonyítéska, hogy nem anafabéták, hanem előre megfontolt szádékal kitervelten cselekszenek

némi bizonytalanság azért van a narancskomcsivezér mozdulataiban, nem akar ellenfelet látni a pályán, mert valójában pontosan tudja ő hogy amit csinál az hamis, és milyen kérészéletű is az orbánszijjártóhablatyhatás, mégha wermer módra adagolják is

addigis

SIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKERSIKER

és

VIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTORVIKTOR

hajrá magyarok, hajrá orbánfoglalkozásúak

jjulie 2013.04.05. 09:49:32

aztakurva

az orbán eljátszotta azt, hogy méltatta a matocsnyik tegnapi cuccát

nemár orbánfoglalkozásúak, elhiszitek, hogy nem az orbán előzetes engedélyével zajlottak a tegnapiak?

nemár orbánfoglalkozásúak, ennyire értékel benneteket az orbán?

persze, majd elfelejtettem, hogy a kósa is sikeresen példaképnek állíthatta elétek a 100 százalékban bukott dembinszkit, mivel pontosan tudja, hogy az orbánfoglalkozás milyen alacsony kvalitás mellett úzhető

egy biztos orbánfoglalkozásúak: a gazdátok ismer benneteket

toportyánzsóti 2013.04.05. 09:51:06

@jjulie: Aki saját tákolmányát 4-szer tákolja az szerintem analfabéta.

sisszi 2013.04.05. 10:33:04

a devizatartalék csap megnyitás eldönti a 2014 kérdést. oszt jónapot. a többiek homokozhatnak tovább

papi66 2013.04.05. 10:39:45

@graycivil:Mind ezekben az országokban is féltek ezek az emberek? (És ez csak Nagy brittania!)
/20130403_Brit_adatok_Magyarorszagrol_erkezik_a_tiz

graycivil 2013.04.05. 11:42:40

"Ötmilliárdra nőtt a Századvég megbízása

Három év alatt bruttó 4,7 milliárd forintot fizethet ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Századvég konzorciumának közvélemény-kutatásra, tanulmánykészítésre és tanácsadásra, írja a Napi Gazdaság. A cégek dolgoznak a Fidesz-frakciónak, az MFB-nek és az NMHH-nak is."

index.hu/belfold/2013/04/04/otmilliardra_nott_a_szazadveg_megbizasa/

Azt hiszem ezt nevezik párt- és kampánypénzmosásnak!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.05. 13:04:09

@graycivil: irigykedsz, bongyorfejű?

Köll a pénz, Zsiró100 csinos felesége nyilván szereti a szép táskákat.

Inkább az övék legyen, mint pár libsi buzi panamázza el, pl. hogy vesznek pár tonna síkosítót a dolcse és gabbanától. :D

jjulie 2013.04.05. 13:17:04

@sisszi:

ugyanmár

fideszmikutyánkkölke fizetett orbánfoglalkozásúból csak néhány tízezer van, a többi orbánfoglalkozásúnak csak a szája jár, fizetés nem

az orbánszegénység súlya pedig elősegíti az orbántússzedést kisérő stokholm szindrómából való kilábalást

a wermermosópor felezési ideje nem végtelen

jjulie 2013.04.05. 13:27:02

@Hepci:

naftalin, te még ott tartasz, hogy nem mindegy neked ki kúrja el a zsét

ha valaki szétpermetez egy adag naftalint, akár még szavazó is lehet belőled megint, szóljak az orbánpártközpontban, mi a kulcs az ikszedhez?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.05. 13:43:54

@jjulie: még szezon van a hideg miatt, nem akarsz felkeresni, hogy megvásárold az Egy Metszőolló egyik hiteles másolatát, potom 800000 forintért?
Ezzel beléphetsz szektámba és kevergetheted fenséges szellentéseimet.
Sőt, akár diszkont áron (10000) is vehetsz tőlem 50 perc teniszleckét.
Nyomi.

jjulie 2013.04.05. 13:45:31

@Hepci:

a libsik azért húzták ki nálad a gyufát, mert az ő szabályaik szerint a tehetség számít, nem az adottság?

apropó hogy a hegyen örökölsz és 48 az a bakancsod az tehetség?

jjulie 2013.04.05. 14:24:38

@Hepci:

hány év óta és hetente hányszor tanítod, hogy kell mindig kikapni attól, akinek csak jó keze van meg jó lába?

a 48-az az nem jó láb?

etwas kultur muss sein 2013.04.05. 15:10:02

@jjulie: neked mi a foglalkozásod?
a. kommunista
b. neolibsi
c. magyargyűlölő
d. mind
e. egyéb, de még rosszabb

tölgyes 2013.04.05. 15:11:14

@graycivil: Semmi baj! Ön üvölt egy falka helyett is... csak üvöltésére már rég nem figyel a pásztor. TUDJA, HOGY MAGNÓRÓL MEGY!:)

menőmano 2013.04.05. 15:21:24

@László56:

Na! Már! Jobb lett a napom, miután elolvastam az Ön kommentjét, eszmefuttatását.
Ön már megint totálisan megírta a tutit.
"zseniális" komolyan...
:(

menőmano 2013.04.05. 15:23:22

oppá" bocsika! elfelejtettem)

Mélységesen csalódott lennék, ha a @László, nem kommunistázik, pardon) nem írogat a kommunistákról.
Mondjuk ez nem igazán tetszik.Nekem.De mindegy.
:(

komszikomsza 2013.04.05. 15:43:55

@mapolg:

valószinüleg igazad van, az MSZP kivár, nem is tehet mást.
A Bp-i liberális értelmiseg újra megpróbálja lenyúlni az MSZP infrastuktúráját, nem olyan nehéz ezt felismerni.
Mivel ellenállnak kiabálnak is rájuk kígyót-békát.
Előválasztás ? - ebben az országban ahol a retorzió az egzintenciális ellehetetlenítés azonnal ? - röhögnöm kell ! Ez is csak arról szól hogyan gyalulják egymást a partnerek a választók kihagyásával. Az előválasztáshoz kellene a regisztráció is ami ellen olyan vehemensen küzdöttek, persze lenne annek előnye, a Kubatov listák okafogyottá válnának mert önként és dalolva nyilatkozna az aki ugye előválasztani akarna. Átgondolta ezt valaki?

Kedves Török Gábor !
Jelent az valamit h Ön most a HV-ben publikál?

graycivil 2013.04.05. 16:40:26

"Keskenybajuszú férfival fotózkodott a Fidesz-székház védője

A Fradi Security szurkolói koordinátora egy hónappal ezelőtt, a Fidesz-székház elfoglalásakor híresült el. Nemcsak az derült ki, hogy ő diákokkal a szemben fellépő, kigyúrt, kopasz vagy rövid hajú védők egyike, hanem az is, hogy egy 1996-os gyilkosságért tizennégy évet kapott, amiből tízet le is ült, jelenleg feltételesen van szabadlábon."

atv.hu/cikk/20130405_keskenybajuszu_ferfival_fotozkodott_a_fidesz_szekhaz_vedoje?source=hirkereso

Itt a kép:

static.atv.hu/media/3/7/4/2/8/37428_C_630x450.jpg

Persze a keskenybajuszú nem Hitler. Ahogy El Curo sem az... F.Y!DESZ

aszekelyek 2013.04.05. 17:29:53

@graycivil: Bla , bla..., akkor nem az a fickó ölte meg a ferink második anyósát, mert ezt elítélték azért , amit elkövetett. ez az egy biztos . nem támadó volt, VÉDŐ::: érted a különbséget, vagy jobban le kell butítani neked? valami törvény elleneset akadályozni , nem bűncselekmény. Akkor sem, ha vaki már ült, valamiért. Az anarchisták meg garázdálkodtak. Nem szerelemféltésből. Minősített eset az. Nyereségvágyból , előre megfontolt szándékkal garázdálkodtak. :)

Az nem fényképezkedés. Juteszembe, a szerencsétlen, akinek nem fért rá a sittes lelkére, hogy a szocik felbujtására kicsinálja a Hírt-seket, hanem szólt nekik és odaadta a hanganyagot is, le van ültetve.. De a két szervezetten bűnözés előkészületével alaposan gyanúsítható persze lófrál szabadon... Nesze neked jogállam. Csak a kisembert , mindig csak azt sittelik le. Politikus és ügyvéd meg röhög a markába. Tudom , hogy a hanganyag így nem jó a bíróságon .

Az a baj , hogy csak emiatt úszta meg az a kettő ? .. Akiknek a sitten kéne lenniük.

aszekelyek 2013.04.05. 17:44:05

Kedves Gábor! No igen. Amerikai guruk több vasat is tartanak a tűzbe. Attikánk aszitte , hogy... pedig dehogy..

Külső kényszeeer ? mit nem mondasz !

aszekelyek 2013.04.05. 17:57:00

@graycivil: most gyakorolom, hogy tudja üvöltve röhögni.... ehhez nem akaródzik nagyon sokaknak baleknak lenni. amit ez a néni tol...? :) belehúztak a ferinkék az ajvékolásba , olvastam a blogját.... pl ,

Gerendás még 21 -ére meg van hirdetve.... Utána menekül , vagy hogy van a terv ? Remélem azért a fellépésért adnak neki kis pénzt , hogy enni tudjon adni a családjának.... Ki ez a csajszi és ugyanaz informálja , mint aki a Vivi nénit ?
Ad pénz Gerendásnak ?
Vagy azt már kint kapja , csak haknizik még egyet itthon ?

De nagyon vicces ez.

aszekelyek 2013.04.05. 18:04:11

@jjulie: tényleg üvöltve fogok mindjárt röhögni ezen, is.. méghogy atehetség.... Amiből eleve kizárnak majdnam mindenkit. csak az a tehetséges, akiről ők azt mondják.

@graycivil: Ma reggel Köves Slomó beszélgetett a közszolgálatin erről Obersovszkyval. Inkább az ő véleményére adok, ha megengeded. Ha nem , akkor is. Közel sem mondott ilyen agyrémeket , amiket említettem , feritől és másoktól... és persze tőled.

aszekelyek 2013.04.05. 18:09:37

@graycivil: meeeegkérdezem, hogy hová tűnik el, miféle fekete lyukba az a tömérdek pénz E urópábó? : Hobá kerül? És nem gé félek megkérdezni de választ is várok rá. Ő nyilván ezt is jobban tudja mindenkinél.

Nem mondhatták neki , hogy a magyarok tudták nélküle is , mikor üvöltsék gyurcsányéknak, oda , hogy rabok tovább nem leszünk , Igen , március 15 én, a Nemzeti Múzeumnál...

graycivil 2013.04.05. 19:24:03

"A keceli templomban nem támogatták a rezsicsökkentést

Az Index információi szerint a keceli kábeltelevízió egyenesben közvetítette azt az emelt hangú veszekedést, amely a húsvéti szent mise után alakult ki a katolikus templomban."

index.hu/belfold/2013/04/05/a_keceli_templomban_nem_tamogattak_a_rezsicsokkentest/

"a magát "3 gyerekes 4 unokás nagymamának" nevező aktivista vissza is támadott Burányival szemben. „Valóban a két üveg között gyűjtöttem, mert országosan meghirdették, hogy a templomokban kezdjük. "

Istentelenek! F.Y!DESZ

jjulie 2013.04.05. 19:55:25

@FiszkölPekidzs:

és te ki vagy atyafi, neked is 48 a bakancsod?

6.Lenin 2013.04.05. 20:02:16

Álmodozik a nyomor (as tehetségtelenség nyomora).

Nero Bianco 2013.04.05. 20:16:26

Nem teljesen értem a cikk megszületésének indokát.

1, A 2014-es választás részletes szabályozása emlékeim szerint még nem született meg.
2, Ez az első eset, hogy a választójogi törvény ismert elemei szerint a közösen indulóknak előzetesen kellene döntést hozni (nuku második forduló)
3, Az "előválasztás" médiamegjelenése nulla.
4, Az ellenzéki pártok erőforrásai finoman fogalmazva is korlátosak.
5, A magyar választó azt sem tudja, hogy eszik vagy isszák az "előválasztást", és egyébként sincs senki, aki megértetné velük, hogy a valóságban milyen folyamatok zajlanak. A magyar köztájékoztatás botrányosan alacsony szinvonalú.

Úgyhogy az ellenzéki pártok momentán egy szabályozatlan és kipróbálatlan, a választók szemében érthetetlen rendszerben próbálkoznak valamivel. Szerintem a többségnek fogalma sincs, hogy hogyan változott a választójogi rendszer, tehát gyakorlatlanok próbálnak valamit elmagyarázni az ismerethiányosoknak.

szoja122 2013.04.05. 20:17:36

@tölgyes: Így van kedves Tölgyes.

Azok az r@hadt imperialisták.

Jól megtanulta a párttaggyűlésen anno...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.04.05. 20:22:54

Én még mindig nem hiszem el, hogy ez igazi küzdelem Mesterházy és Bajnai között.

Inkább a két szavazótábor szép lassú közelítésének gondolom a jelen helyzetet.

Mert hát ha belegondolunk, onnan indult a Milla, hogy sem Mszp, sem Fidesz. Mindkettő bukott párt.

Meg arról is szó volt, hogy Mszp nélkül is győzhet egy szakértői miniszterelnök jelölt, mondjuk Bajnai. Más komoly jelölt kezdettől fogva nem volt.

Szóval innen máig eljutottunk oda, hogy valahogyan egyesíteni kellene a szocialista és az E2014 erőket.

A vége pedig az lesz, hogy Bajnai mögött felsorakoznak, Mesterházy meg kap egy fajsúlyos miniszteri tárcát.

tölgyes 2013.04.05. 20:25:43

@szoja122: Kedves szoja!
Olvasni azért remélem megtanult. Na..használja ezt a tudását és ne a jobbos, hanem a balos lapokat olvassa és nézze szorgalmasan az ATV-t.

6.Lenin 2013.04.05. 20:28:51

" Egy dolgot azonban senki sem tud: hol, mikor és kik hirdetnek eredményt?"

Hmm, ez ilyen bonyolult lenne?

2012 januárjában már látható volt az elképzelés...

Bajnai a kiszemelt személy (bármit végrehajt) mögötte van a lé (amerikai)

a szocik hozzák a tömeget (Orbán elvette a lét, meg kell bűnhődnie)

Nyugat adná/adta volna a hátszelet

Nem jött össze, azóta sem. (balfácán az ellenzék)

Nyilvánvaló, hogy Bajnai lenne a ME, miniszterek (főleg gazdasági) a mögötte álló 50 drb 4-5 személyes liberális/zöld pártocskák vezérei.

A szocik orbángyűlölettel átitatott "tömegei" adnák a szavazókat. (ez hiányzik a legjobban)

A nyugati hárszél/lóvé még meglenne, de a balfácánok képtelenek hozni a többit.

Az idő vészesen múlik (közeledik a választás), a remény 1re kevesebb.

Hátha lesz valamilyen ballib csoda (vagy a bevált nyugati módszerek valamelyike)

Talán mégsem olyan bonyolult az elején feltett kérdés. Már induláskor el volt döntve.
MA ráérzett, hogy tömeg nélkül nem megy (ezt csak ő tudna hozni), kicsit harcol 1 jobb helyezésért. Ez mindenképpen a javára írható. Ezt legalább megpróbálja kiaknázni.

graycivil 2013.04.05. 20:38:53

"Elkúrtátok, de nagyon!

Azt nem mondom, hogy örültem, mikor kiderült, hogy a Fidesz nyert a választásokon, ráadásul kétharmaddal, de úgy voltam vele, ha ennyire nagy volt a szájuk, akkor most legalább bebizonyítják, nem hiába."

ezekmennekmostanaban.blog.hu/2013/04/01/elkurtatok_de_nagyon

"Csak az jut eszembe a Fideszről, hogy milyen szomorú véget ért az egykor nagyreményű párt. És nem értem azokat, akik mindezek ellenére még úgy érzik, minden jó úton halad és jól működik ebben az országban. Akik szerint ez a kormány jól teljesít. Akik szerint Orbán a legnagyobb államférfi, aki a XX. században született. De hát az is igaz, sokakról gondolták ezt, akik ma már a történelem szemétdombjára kerültek!"

graycivil 2013.04.05. 20:43:57

"Megszólaltak a sonkaügy érintettjei

A személyes adattal való visszaélés ügyét pedig úgy lehet a legjobban elrendezni, ha az alpolgármester kiáll, és azt mondja, kivizsgáltuk, de nem találtunk semmit. Mert ugye, ha lezárult a vizsgálat, akkor nem is történt semmi."

varosszive.blog.hu/2013/04/05/megszolaltak_a_sonkaugy_erintettjei

"„Szemtanúja voltam annak, amikor egy „önkéntes”, aki a húsvéti sonkát, tormát és csokoládét vitte az anyósomhoz, egy "Magyarország nem hagyja magát" aláíró íven vetette át a csomagot a nyugdíjasokkal. Ezt március 27.-én dél tájban láttam a Havas u. * egyik első emeleti lakásában láttam. (…)Anyósom úgy írta alá a nevét, hogy nem is látta, mi volt a papír tetején…”"

Hülyeország így "támogatja" El Curót? 'Lesz még El Curóból "sonka"...' :-)

F.Y!DESZ

6.Lenin 2013.04.05. 20:45:19

@graycivil:

"De hát az is igaz, sokakról gondolták ezt, akik ma már a történelem szemétdombjára kerültek!"

Akik oda jutottak, mindig is ott voltak valójában.

Másokat kiszolgáló lakájok. Mivel nem hozták az elvártat, nem kellettek a gazdinak. Kihúzták alóluk a szőnyeget.
Potty a valódi helyükre.

jjulie 2013.04.05. 21:05:28

@6.Lenin:

nicsak te vagy az esti ügyeletes orbánfoglalkozású?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.05. 21:12:13

Olyan ez a kép, mintha éppen rájuk szakadna a mennyezet.

Kár, hogy csak a labda formájú csillár esik le.

---
"ad absurdum"

Nincsen ebben semmi ad abszurdum.

Minden a hatalomért versengő politikai pártnak vetélytársa az összes többi politikai párt.

Az Mszp abban érdekelt, hogy a gomba módra szaporodó konkurens pártok számát csökkentse. Ezek többsége simán elhal 2014. egy számukra sikertelen választás után. Kivéve, ha az Mszp felkarolja őket, megállapodik velük, s úgy csinál, mintha komoly erőt képviselnének.
Egyedül a Bajnai féle pártnak van jelentős támogatottsága, de nekik sem akkora, hogy az Mszp pozíciójára veszélyt tudnának jelenteni.

Ráadásul nem az Mszp ásta ki a csatabárdod, hanem Bajnaiék.
Ha annyira hű de nagyon össze akarna fogni ez a rengeteg baloldali liberális párt, akkor nem tíz pártban lennének szétszórva, hanem egyetlen nagy és erős pártban.

Az Mszp rövid távú érdeke az, hogy 2014-ben hatalomra jusson, a hosszabb távú érdeke viszont az, hogy hosszabb távon is az ország kettő legnagyobb pártjának egyike legyen.

S mivel a rövid távú cél elérése egyelőre nem túl reális, ezért lehet jobban tennék, ha a hosszabb távú érdekikre koncentrálnának. Azaz nem Fidesz legyőzésére, hanem a bal oldali térfél tisztábbra seprésére.

Bajnai és pártja akárcsak a Fidesz legyőzendő ellenfél a választásokon az Mszp számára (is). Aztán a választási eredmények birtokában, ha úgy alakul lehet összefogni.

De egy ilyen összefogásból ma az Mszp nem igazán profitál. A Fideszt Bajnaival sem igen győzik le a jelenlegi állás szerint, viszont felhízlalhatnak Bajnai és pártja szemében egy később komolyabb vetélytársat maguknak.
Bajnai - ahogyan Gyurcsány is - amúgy is az Mszp miniszterelnöke volt, ha nekik nem felel meg az Mszp-n belüli politizálás, akkor ugyan mi a fenének kellene velük összefogni? Akik egy párton belül sem képesek együttműködni ők több pártban még inkább képtelenek erre.

Tehát a kérdés az, hogy az Mszp a rövid távú céljainak elérését tartja-e fontosabbnak és reálisabbnak, vagy a hosszabb távúakat.

2009-ben ilyenkor már nagyon is látszott, hogy a kormánypárt bukni fog, nem is kicsit, ma viszont semmi ilyesmi hangulat nem látszik. Így viszont szerintem az Mszp számára célszerűbb lenne a bal oldali trónkövetelők legyőzésére és elsorvasztására figyelnie, aztán ha ez sikerül, akkor 2018-ban már "előválasztás" és az energiáinak az elfecsérlése nélkül készülhetne vissza a hatalomba. Addigra a Fidesz is többet hibázik.

Bajnai és Pmp pártja számára kaparni a gesztenyét nem hasznos az Mszp szempontjából.

6.Lenin 2013.04.05. 21:13:17

@jjulie:

Nem, ez önkéntes vállalás.
Bár elég unalmas a hozzád hasonló szerencsétlen lúzerek álmodozásait olvasgatni.
1 szerencse, közben 1000rel szól a Blues.
Nem is rossz mix.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.05. 21:17:29

@tölgyes:

Hát ha valahol a távoli sötétben a CIA, vagy valami hasonló benyögi, hogy Mesterházy/Bajnai kap pár millió dollárt a mai kormány megbuktatásához, akkor azzal a kérdés el is van döntve, nem kell hozzá előválasztás.

Khal Drogo 2013.04.05. 21:17:32

@ccactus: Szerintem sem lesz Mesterházy listavezető. Vagy Bajnai Gordon lesz ME jelölt, vagy egy másik jelölt, egy ma még kevéssé ismert közgazdász-bankár vagy valami komolyabb hátterű, sikeresnek mondható ember.
Ez attól függ, hogy mire mennek a mostani önkormányzati választásokon. Egyértelmű hogy egymással versenyeznek, hogy a valós szavazásokon elért eredmények alapján osszák le a közös listahelyeket.

Szerintem Mesterházy nem tudja legyőzni Orbánt. És ezt ő is tudja.

Egyébként a nagy kérdőjel még az előttünk lévő egy év. Lesz-e növekedés, lesz-e kiigazítás, ha lesz kiket súlyt. Lesz-e béremelés a tanároknak, lesz-e béremelés a hivatalnokoknak, rendőröknek. tűzoltóknak ( ők 2008 óta nem kaptak emelést ), elvileg a kormány 2013-ig vállalt a közszférában bérstoppot, amit már részben ugye meg is szegtek ( lásd eü ).

Meglátjuk mit hoz a jövő. A rezsicsökkkentés varázsa nyár végére kifullad. Az emberek a pár ezer v. pár száz forintos árelőnyhöz hozzászoknak majd.

Ami miatt a Fidesz érezheti magát nyeregben, hogy lehetősége van kiterjedt szavazatvásárlási programok beindítására, ezek átírhatják a forgatókönyveket.

graycivil 2013.04.05. 21:20:56

"A devizatartalék felhasználása szigorúan tilos, a magyar devizatartalék nagy kincs, óvni kell, abból nem lehet forrásokat a gazdasági növekedést támogató programokra felhasználni ! Matolcsy György 2012.01.03"

"A jegybanki arany- és devizatartalék a magyar gazdaság külső stabilitása védelmének eszköze, és mint azt a neve is mondja, tartalék, tehát nem használható fel fejlesztési vagy államadósság csökkentési célokra - ezt az Európai Unió működéséről szóló szerződés 123. cikke, illetve erre hivatkozva a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény 15 . §-a expliciten meg is tiltja." - írja Matolcsy." 2013.02.28

Anál-Orál! F.Y!DESZ

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.05. 21:25:56

@FiszkölPekidzs:

Szerintem pedig mindkettőtöknek igazatok van.

Persze hogy a hatalom megszerzése érdekel minden pártot!

De egyelőre nem úgy tűnik, hogy 2014-ben az Mszp-nek állna a zászló. Az Együttnek pedig főleg nem.
Egy jó politikus azért ezt is észreveszi.
Ezért célszerűbb lehet az Mszp-nek az ellenzéki térfelet uralma alatt tartania, legyőzni a sok fejű konkurenciát és 2018-ra készülni, mint a konkurenciával szövetséget kötve belemenni az eléggé reménytelen 2014-es hatalomra jutási kísérletbe, amelyet nem valószínű, hogy megnyernek, s a párt népszerűbb nem lesz tőle, de besegíthet a parlamentbe egy olyan új pártot, amelyik később még inkább az Mszp konkurenciája lehet, pedig már ma is az.

A képlet tehát szerintem egyszerű.
Ha komoly győzelmi esély van (illetve lenne) a 2014-es választás megnyerésére az Mszp-Együtt koalíciónak, akkor összefogni, aztán irány a hatalom.
De mivel ilyen nem igazán van, így jobb megoldásnak tűnik inkább eltakarítani az útból a bal oldali konkurenciát, s egyedüli erős alternatívaként fellépni 2018-ban, már "előválasztás" nélkül.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.05. 21:35:54

@ccactus:

Nem mindegy a Milla? Nem egymillióan vannak, hanem harmincan sem.
Támogatottságuk mérhetetlen. Nem létezik.

Ventura Blvd 2013.04.05. 21:36:27

Konzervatív libsi vagyok, nem éppen baloldali szavazó. Konkrétan: el sem tudom képzelni, hogy valaha az MSZMP / MSZP bármely változatára adjam a voksomat. (A jobboldali kínálat kiábrándító választékáról most ne essék szó. Végül is, a magamfajta reménytelen guberálók vagyunk többségben.)

MÉGIS, MINT MAGYAR POLGÁR...

...egyáltalán nem mindegy, hogy mik történnek a baloldalon. Nagyon is érdekelt vagyok abban, hogy (1) legyen komoly verseny a vezető szerepért. (2) Hogy legyen több, nagy figyelemmel kísért, színvonalas vita a bal aspiránsai között. (3) Hogy ebben a vitában fogalmazódjék meg egy alapos - önkritikától sem mentes - megkerülhetetlen diagnózis Orbánia állapotáról. (4) Pozitív vita legyen arról, milyen lehetőségek vannak az atlanti demokrácik bajnokságában focizni.

Ez a minimum. Ha a bal komolyan akarna győzni, akkor célul kellene kitűznie, hogy megpróbál megnyerni magának, valahogy mégiscsak úgy mozgatni a tollamat, hogy őket X-eljem be a választásokon. (Lesznek szabad választások? Meg akarnak nyerni maguknak? Komolyan?)

Felsorolhatatlan, mi mindent várok (várunk?) ahhoz, hogy az a döntő X balra kerüljön. De, mivel nem vagyok @László56: , elvi esélye azért van annak, hogy így voksolnék.

Először is, talán sokak nevében bocsánatot várok, (hogy egy zsidó barátom szavaival éljek), - "amiért a Szocik a nyakamba hozták a Joobikot meg a kétharmadot!" - Igen, a magyar társadalomé a végső felelősség, egyenként mindazoké, akik ezt a túlhatalmat programismeret nélkül átruházták a Fideszre. De, nem lett volna mindez az MSZP kollektív undort kiváltó kormányzása nélkül.

Másodszor, harmadszor és századszor: program kell. Nem igaz, hogy csak üres papír kell a csürhének, mert úgy sem érdeklik a részletek, az ellenfél pedig széttépi a programot a választásokig. Eddig mindkét oldal blöffölt... olyan is az ország. Ki lehetne próbálni a klasszikus változatot is, ahol komoly embereknek komoly programjuk van.

A propos: komoly emberek. Értékelem, hogy Szanyi Tibor és Lendvai Ildikó hátrébb került (?), de még mindig rengeteg csak gyűlölködni tudó száj handabandáz az első sorban. Nem tudnék választani, hogy Hende Csabát vagy Szekeres Imrét látom-e nagyobb hadfinak. Akkor viszont megremegne a golyóstollam, ha minden területet a lehető legjobb (szak)emberek kapnának. (Akár más politikai akolból átcsábítva.)

Jaj, annyi minden kellene még! Ügynöklisták. Átlátszó zsebek. Valami pici műveltség és politikai gyakorlat abban, mi a bal, mint filozófia, társadalom-formálás és -közösség mostanában Keleten-Nyugaton.

Ezer dolgot kihagytam. Lehet, a leglényegesebbeket.

Arra szeretnék szavazni, aki közelebb visz minket egy holland, dán, finn, osztrák típusú mindennapi élethez, demokráciához.

----------------------------------------------------------
Végül:

Bocsáttassék meg nekem, de valamennyire ismerve az USA történelmét, hadd jegyezzem meg, ha két erős jelölt van az előválasztási küzdelmekben, sokszor nyer egy jelentéktelen harmadik. Általában ezek voltak az Államok (szakmailag) legrosszabb elnökei. Viszont emberileg mind kikezdhetetlenül tisztességesek voltak! (Ezért is esett rájuk a kompromisszumos választás.)

Milyen jó lenne egy kikezdhetetlenül tisztességes embert látni a magyar kormány élén.

6.Lenin 2013.04.05. 21:46:58

@Ventura Blvd:

"Milyen jó lenne egy kikezdhetetlenül tisztességes embert látni a magyar kormány élén."

"Konzervatív libsi vagyok, "

Hát, nem irigyellek. elég reménytelen a helyzeted.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.05. 21:52:31

Amúgy sem a cikk, sem a hozzászólók nem említik azt a fontos körülményt, és különbséget, hogy Amerikában az előválasztás egy párt szavazótáborának a belügye, és nem pedig több párt versengése egymással. Arra ugyanis a rendes választások valók, és nem az elők.

Ha Gyurcsány és Bajnai még mindig az Mszp-ben lenne, akkor lenne értelme ilyen előválasztást tartani.

De így nincsen. A választáson nem egyetlen pártot kell legyőzni, hanem az összes többit.

Az Mszp érdeke az, hogy legalább a második helyet megtartsa, és ne hagyja, hogy az Együtt a fejére nőjön.

jjulie 2013.04.05. 21:55:41

@6.Lenin:

orbánkodj otthon, paraszt

6.Lenin 2013.04.05. 22:00:03

@Akitlosz:

Lehetséges, hogy azért nem említik, mert ráéreznek, itt tulajdonképpen 1 oldalról van szó. 1 szétesett ballib oldalból kiszakadt pártocskákat alkotók helykeresése a lényeg. A közös érdek össze is fogja boronálni őket, de nem lesznek elegen.
1 táboron belüli hatalmi harc, látszat pártokkal.
Szerintem.

márta)) 2013.04.05. 22:01:11

Na. Igen!
Azzal, hogy a Bajnai Gordon bejelentette mégis "politikus lesz", avagy visszatér a nagybetűs politikai életbe- sikeresen felkavarta (pedig még csak nem is akarta )a politikai állóvizet.
Életre keltek" a szocialisták, a Mesterházy.

Úgy gondolom, hogy Bajnai Gordonnak nem a hatalom megszerzése a célja, hanem az, hogy jó irányba menjenek a dolgok, végre beinduljon valamiféle fejlődési folyamat, egy működő gazdaságpolitika.....
Az ország érdekében teszi, amit tesz, persze felhasználva tudását, nemzetközi elismertségét, kapcsolatait (is) :) stb.
Nincs abban semmi különös, s nincs azzal semmi probléma, hogy vállalnál a miniszterelnöki jelöltséget. Rátermettségét, hozzáértését egy éves kormányzása alatt már bebizonyította.
Szóval az Ő részéről nem küzdelemről van szó.
gondolom.
:))

6.Lenin 2013.04.05. 22:08:38

@jjulie:

"Először is, talán sokak nevében bocsánatot várok, (hogy egy zsidó barátom szavaival éljek), - "amiért a Szocik a nyakamba hozták a Joobikot meg a kétharmadot!" - Igen, a magyar társadalomé a végső felelősség, egyenként mindazoké, akik ezt a túlhatalmat programismeret nélkül átruházták a Fideszre. De, nem lett volna mindez az MSZP kollektív undort kiváltó kormányzása nélkül."

Dezsőkém!

Amikor ilyesmiket olvasok, vagy véletlenül téged, 1mp-ig sem tudok csodálkozni, hogy képtelenek vagytok bármit is profitálni 2010 óta.

Az elmúlt 20 valahány évből 12-ben libsik kormányoztak tulajdonképpen.
Mi a toszban reménykednek még?

simogasd inkább a porszívód, hátha 1x hálás lesz érte, (ha érted mire gondolok)

márta)) 2013.04.05. 22:10:37

S az, ami először ajtót nyitott, új látásmódot hozott,"'

Igen!
Ajtó nyílt" az összefogás felé, az új látásmódot" én úgy értelmezem, hogy rá kellett jönni, az érintetteknek, már nem természetes az (hiszen nincsen sehol sem megírva) hogy csak két nagy párt uralja a politikai palettát.
Esetleg lehet más" (is).
Bezony.
:))

6.Lenin 2013.04.05. 22:14:27

"Úgy gondolom, hogy Bajnai Gordonnak nem a hatalom megszerzése a célja, hanem az, hogy jó irányba menjenek a dolgok, végre beinduljon valamiféle fejlődési folyamat, egy működő gazdaságpolitika.....
Az ország érdekében teszi, amit tesz, persze felhasználva tudását, nemzetközi elismertségét, kapcsolatait (is) :) stb."

Ma ez a csúcs.
szerintem nyugodtan nyugovóra lehet térni. Nem hiszem, hogy valaki rálicitálna.

Jó éjt!
Mindenkinek.

márta)) 2013.04.05. 22:17:19

Na! Végre! Ugye, milyen jó??

:))))

etwas kultur muss sein 2013.04.05. 22:24:32

@Akitlosz: Ezt tiszta sor, de ez már egy másik kérdéskör.

jjulie 2013.04.05. 22:28:14

@6.Lenin:

miért itt orbánkodsz paraszt, miért nem az asszonyodnak, kettesben?

félsz hogy szájbabaszna egy szívlapáttal az orbánkodásodért?

6.Lenin 2013.04.05. 22:32:44

@jjulie:

" miért nem az asszonyodnak, kettesben?

Ma szabadnapos vagyok.
Sztahanov az 1 másik pacák volt.

L

jjulie 2013.04.05. 22:41:09

@6.Lenin:

ne gyűjt rezsisaláírást paraszt, az is veszélyes orbánfoglalkozás, nehogy megverjenek

Nero Bianco 2013.04.05. 23:01:15

@Ventura Blvd:
"MÉGIS, MINT MAGYAR POLGÁR...

...egyáltalán nem mindegy, hogy mik történnek a baloldalon."

A mai tömegtájékoztatási viszonyok mellet valszeg soha nem fogod megtudni, hogy mi történik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.05. 23:53:10

@6.Lenin:

Persze így van, csak akkor minek vannak ennyiféle pártban?

Ennek így mi értelme van?

Ha egy pártból lesz tíz, amelyik tíz párt aztán "összefog" az miért jobb, mintha egyetlen erős pártban lennének?

Hogy a választók azt higgyék, hogy valami hatalmas széles népfront alakult, csak mert már mjndem minden valaha volt Mszp-s, esetleg Szdsz-es egykori muftinak saját pártja van?

Nagyon nem látom ebben a stratégiában a rációt, már ha ez egyáltalán tudatos stratégia, s hajlamos vagyok azt hinni, hogy talán nincsen is benne, s egyszerűen csak simán bénák.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.05. 23:55:15

@márta)):

Persze persze, csak hát kinek melyik a jó irány.
Ahány embert megkérdezel annyi féle ország érdeke.
Éppen arról szól a politikai küzdelem, hogy ki dönthesse el, hogy mi az ország érdeke.

sirwalter 2013.04.06. 00:33:28

@Ventura Blvd: "amiért a Szocik a nyakamba hozták a Joobikot meg a kétharmadot!"

Hát igen, mint "konzervatív libist" azért tisztelettel emlékeztetnélek, hogy nem voltak ám ők egyedül... Te és a barátod máris elfelejtettétek őket? ;)

etwas kultur muss sein 2013.04.06. 01:15:52

Vicces már, hogy kifehérítették a pofáját.

index.hu/belfold/2013/04/05/megnevezte_a_rendorseg_a_polgarmester_lanyanak_tamadojat/

Index a hiteles hírforrás, hahaha :D

Nero Bianco 2013.04.06. 05:03:27

"Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: Bajnai Gordon pénteken gyakorlatilag beismerte, hogy törvénytelenül gyűjtött adatokat a magyar emberektől, és csak az adatvédelmi hatóság felszólítása után hagyta abba a törvénysértést."

Miről beszélünk emberek?
A fidesz kommunikációs igazgatója teljes magabiztossággal jelentette ki, hogy az átlag magyar választópolgár hülye mint a tök.
És ebben az a szomorú, hogy feltehetőleg igazuk van.
Egy olyan országban, ahol ezt a szánalmas kommünikét nagy magabiztossággal ki lehet adni, teljesen felesleges arról beszélni, hogy akkor mégis hogy menjen egy előválasztás, meg hogyan legyen politikai stratégia.
A politikai kommunikációt a kormánypártok a maguk lehengerlő erejével levitték a vegetáló agyhalott szintjére.
Most akkor tényleg kezdjünk el arról beszélni, hogy miként kéne előválasztani? Már magától a szótól kiakad az átlag magyar választó agyműködése, és rossz esetben le is áll.

Nero Bianco 2013.04.06. 05:08:16

@Ventura Blvd:
"Másodszor, harmadszor és századszor: program kell. Nem igaz, hogy csak üres papír kell a csürhének, mert úgy sem érdeklik a részletek, az ellenfél pedig széttépi a programot a választásokig."

De igaz.
Sajnos.
Sikerült eljutnunk ebbe a nyomorult állapotba.
És aki azt mondja, hogy ebben a fidesznek nincs szerepe, az hazudik.
Nézze már meg, hogy mivé silányult a kormányzati kommunikáció.

hoplita 2013.04.06. 06:10:04

@FiszkölPekidzs:
Neki...????
Az rejtély, de ha a faszom fejét eccer elnevezem zsülinek fogom hívni.

dbeata 2013.04.06. 06:24:20

@Hepci: "potom 800000 forintért?" Mi értelme egy ilyen drága ollónak? :) (Nem szeretem, ha valamire nagyon kell vigyázni)...

@Ventura Blvd: "Milyen jó lenne egy kikezdhetetlenül tisztességes embert látni a magyar kormány élén. " Én beérném azzal, ha az átlagember tisztességével bírna...

hoplita 2013.04.06. 06:27:50

@FiszkölPekidzs:
Tudja a zsidóőrség csipkedni magát, ha valami fontos eftás pereputtyával történik ilyen...
Ha viszont nóném az áldozat, akkor nagyrészt a tettes ismeretlen marad, le sem szarják az ügyet, inkább mennek autósokat, bicikliseket vegzálni, pénzt behajtani.

Nincs cigánybűnözés és ez a drága, integrálódni vágyó nemhijábaszületett is csak a rászizmus miatt csinál ilyet.
A csutitörpgecigány valamelyik leánykáján is gyakorolhatna kicsit..:(

dbeata 2013.04.06. 09:09:32

Hihetetlen, de ezt írja az a fránya újság:

"Bugyira és gatyára vetkőztetett gyerekeket egy mélykúti hittantanár

„Lajos bácsi” bugyira és gatyára vetkőztetett egy kislányt és egy kisfiút, akiknek meg kellett puszilniuk egymást."

hvg.hu/itthon/20130405_hittantanar_vetkoztet_melykut

Ej-ej, Lajos bácsi, miért nem a bejárónőt kapta el egy körre, lehet, mindenki jobban járna, ahelyett, hogy a gyerekeken élné ki magát..:(
Gyere, székely Évi, védd meg a Lajost, már megin' bántsák a zegyházat!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.04.06. 09:28:02

@Khal Drogo:

"A rezsicsökkkentés varázsa nyár végére kifullad. Az emberek a pár ezer v. pár száz forintos árelőnyhöz hozzászoknak majd."

Szerintem lesz még egy 10%-os gáz- és villanyár csökkentés ősszel vagy télen a fűtési szezon közben. Az viszont már elég közel lesz a választásokhoz..

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.04.06. 09:30:12

@Akitlosz:

"Nem mindegy a Milla? Nem egymillióan vannak, hanem harmincan sem.
Támogatottságuk mérhetetlen. Nem létezik."

Azért 30-nél több! Az Együtt 2014 6%-os szavazói táborának egy jó részét ők adják szerintem.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.04.06. 09:35:19

@Akitlosz:

"Amúgy sem a cikk, sem a hozzászólók nem említik azt a fontos körülményt, és különbséget, hogy Amerikában az előválasztás egy párt szavazótáborának a belügye, és nem pedig több párt versengése egymással."

Tulajdonképpen ugyanezt mondja a poszt, amikor arról ír, hogy az ellenzéki versengésnek nincsenek szabályai és nincsenek egyértelmű győzelmi kritériumok. Ez a fő különbség az amerikai előválasztásokhoz képest.

A párhuzam tehát szerintem megállja a helyét. Nagyobb az eltérés amerikához képest, ahol egyáltalán semmiféle előválasztás nincs. Ha Viktor úgy dönt, hogy indul 2014-ben, már pedig miért ne indulna, akkor egyértelmű, hogy ő lesz a jelölt. Párton belüli alternatíva nincs. Ebből majd akkor lesz probléma, ha Orbán visszavonul. De az még majd csak 2-3 ciklus múlva esedékes.

jjulie 2013.04.06. 09:40:34

@hoplita:

hány egység kielégülést okozott ez a reggeli csipet zsidózás és cigányozás, neked magyarfoglalkozású genetikailag lúzer orbánkirálycsináló jobbikfertőzött hirtv forradalmárnak ott az operencián túli kunkibucban?

gyanús vagy lúzer, a cigányok nélkül teljes összeomlást produkálnál, mivel az egyetlen társadalmi csoport, amelyhez képest értékesnek érzed a nyomorult jelenedet, és zéró potenciált rejtő jövődet

olyan lúzerhegy a falud, hogy egy nyavajás saját cigányotok sincs, más cigányával tartod életben az önbecsülésedet

aszekelyek 2013.04.06. 09:41:14

@tölgyes: látom, már szép számmal írták le előttem azt, hogy bajnai nem a megváltó , hanem egy hatalomtechnikai eszköz.

jjulie 2013.04.06. 09:55:38

@ccactus:

atyagatya, hogy a magyarseggbe magyarlófaszt sántakutyaorbánnemzeti program az exponenciálisan növekvő orbánszegénység mellett még két három cikluson át kitartana?

kételkedhetek egy iciripicirit?

jjulie 2013.04.06. 09:58:47

@aszekelyek:

nocsak, orbánfoglalkozású, az orbánszegényei milyen hatalomtechnikai eszköz szülöttei, csak nem a névadó orbánhatalomé?

hány milliós létszám, tudod e orbánfoglalkozású?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.04.06. 10:01:33

@jjulie:

Szerintem félreértettél. Nem azt mondtam, hogy közben végig kormányon lesz, hanem hogy kb. annyi időt fog még politizálni. Elvégre már 50 éves.

jjulie 2013.04.06. 10:02:54

@aszekelyek:

na orbánfoglalkozású mesélj valami orbáfoglalkozásból eredő autentikusat, a ma már amerikában élő pornómilliárdos magyar gattyán miért hagyta el a szép vagy gyönyőrű vagy orbánnemzeti kismagyarországot?

aszekelyek 2013.04.06. 10:06:00

@Nero Bianco: minthogy ez azért nem egészen van így , mert élvezhettük az amerikai elnökválasztás összes részletét , tele volt vele a média.... és ellenzéki politikusok is erről blabláztak , "hogy a kormány hogy képzeli ", agyelsötététítő szöveggel ez tény, hogy mindkét esélyes párttal tart kapcsolatot.
Viszonylag kevés helyre hívták meg viszont a volt amerikai nagykövet urat elmondani, hogy ez a legtermészetesebb dolog....

kb fogalmuk lehet arról, hogy showbiznisz szinten hogy is néz ez ki. Elő van készítve atalaj, hogy ne legyen annyira szokatlan ez a fajta hatalomtechnika. Bármyilyen idegen is az, a magyar és a közép európai, volt szoci országok választási metódusától. Kb olyan, mint a Halloween, a velentine's day, meg a z elfelejtettem a nevét day , vérezombikj árása a minapában. A multikultira egyébként is rá vannak már szoktatva a magyarok szerencsétlenebb módon felnőtt részei , kiknek felnött korukban meg lehet magyarázni, hogy az a jó és fenébe a gyökereikkel. meraz csak nácikoknak van és büdös is. Amellett, hogy antiszemita hagyomány. Azt örömmel látom , hogy nincs nagy tolongás ekörül a valóság showkkal bevezetett "nyírdkiamásikat " és ragadd meg a pénzt mosópor körül. Rabold el a felét annak, akik addig együtt voltak. Ha úgy viselkedsz, mint a z általánosban, az erős , aljas , és idióta de verőlegénynek alkalmas sameszai , akkor majd tódul hozzád a hüjébbje. feltételezve, hogy nálunk mindenki hülye. ez a nagy hibájuk egyébként. Működik sok helyütt, nem vitatom. De ott nem vették ki a kenyeret a nép szájából és fedelt sem tépték le a fejük fölül. A hozzánk képest jómódban élők a z elsőkörösöknél még ámíthatók ezzel az " amerikai tudással", amire itt nem nagyon vevők a választók. Maguk döntötték le egyébként a szobrukat. ÉS NEM VESZIK ÉSZRE !!!!

Hasznos lenne felismerniük , hogy mi nem a középkori indiánok vagyunk.

Azért nem veszünk bajnai mosóport , mert nem hagytak rá pénzt. Meg azért , mert azt még külön pénzbírsággal büntetik, hogy el nem kergettük nekik az útjukban álló Orbán kormányt.

Aztán még azért sem veszünk, mert egyszer már kipróbáltuk. A termékminta pedig kilúgozta a pénzünket a zsebeinkből.

Kicsit sem javítva azzal az ország jövőjén.
Nem kőmosott lett a gatyánk , hanem kilógott belőle a sejhajunk is. Igen, valaki írt már itt a tanult tehetetlenségről. Mi meg nem akarunk a ketrec rácsába erősen kapaszkodva tovább tűrni az áramütéseket, hanem kisétálunk a ketrecből, mert nyitva van az ajtó. megbocsáthatatlan. tényleg. Annak, aki szeretné a Magyarország ketrecének kulcsát a zsebében tudni , miután ránk zárta.

aszekelyek 2013.04.06. 10:10:24

@jjulie: pénzért. Minden más bla, bla... röhejes, hogy miközben állandóan az istent vegzálják a show műsoraikban, meg a Holy Bible van , arra esküsznek fel de drónokkal öldösik , akiket kedvük tartja éppen.

jjulie 2013.04.06. 10:14:03

@aszekelyek:

hogy pénzért vagy orbánfoglalkozású? ki hitte volna, bla bla

és a növekvő orbánszegények tömegeiről mi az orbánfoglalkozásimai blabla?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.06. 10:15:21

@A pöttyös az igazi dbeata: az a belépő a kisegyházamba (Fenséges Szellentéseimet Kevergetők Egylete - FESZKE).

Nyilván megér ennyit, ez nem kérdés.

dbeata 2013.04.06. 10:24:18

@Hepci: Hány tagot számlál az az egyház? 1%-ot is gyűjt? :)

aszekelyek 2013.04.06. 10:27:41

@jjulie: éppen erről meséltem a férjemnek. Történt, hogy rákosiék betiltották pld ezt a dalt is, indexre tették, nem játszották a BArtók feldolgozását sem... A hatvanas években mégis megtaníította nekem az anyám, meg a székely himnuszt is, ami szintén tiltott volt, mint a drogok. Niztosan úgy hatott, mint a coca cola mámorban fetrengő amerikai hippy generációra az LSD . :P és olyan fujj, nemzeti volt. MKP utálta ezt de nagyon.... Kollaboránsék az Ententével , 1919-ben ...., tudod... Vélhetően nem ez volt a paktum , hogy nem ők kapják a kezükbe a maradékot .

Tényleg szép, tényleg gyönyörű. Bejártam mostanra az összes elszakított országrészt és kijelenthetem , hogy az a Magyarország , amit szétszaggattak , bizony gyönyörű. A diaszpórában élő magyarokkal együtt. Azóta is üldözik, nácizzák , aki ezt csak mondani is meri. Agresszor tempo ez, akárki láthassa.

eheti kérdésünk: Miért szórattak szét így a magyarok és miért lehetséges, hogy állítólag nem náci demokráciákban pogromokat rendeznek ellenük a z elszakítói azon országrészeknek. Miért kéne tűrnünk ? Meg azt , hogy ehhez még Amerikaiak mondjaákmeg, ki lehet nálunk a miniszterelnök. Mert ugye az egyértelmű , az EU felkentjei szócsövei csak az céljaiknak.

Látok összefüggést aközött , hogy szó nélkül hagyják a z országrészeket megkaparintó haverjaik " túlkapásait" ... Magyarverések , mert magyarok az illetők... és aközött , hogy is volt ez a deal lezsírozva velük.

Mondjad vén fütty, mi nem azonos abban, hogy a barna ingesek verték az utcán a zsidókat és minden módon zaklatták őket, mert zsidók és aközött, hogy magyarokat vernek, bedobják az ablakaikat és még az a áldozatot gyanúsítják azzal, hogy magát verte össze? Amerika akkor is opportunista disznó módjára sunyított..., csak a bizniszt látta meg ebben és azt meg is szerezte. Németország felett a hatalmat is egyben.

aszekelyek 2013.04.06. 10:31:32

@jjulie: ez is ismerős a huszadik századi gyilkos terror ideolódgiájából.

Egyes emberek , árják , akkor , értékesebbek.., míg a többi értéktelen , és akkor lehet halálra üldözni, elhurcolni és kifosztani. Mondjad vén fütty, árja-e vagy?

aszekelyek 2013.04.06. 10:42:50

@jjulie: a kérdésedre adtam a választ , hogy pénzért ment a gattyán nevű ámerikába pornóiparosnak. Az nagy piac. ócska egy trükk , tehetsépgtelen vagy... - mondom én már régen.

Az előbbihez még:) Belga kérdezi így , természetesen tudom , fordított szórend a helyes. Mielőtt belekötnél.

Minden totalitárius rendszer különbséget tett emberek között , mondva csinált okkal. A rabszolgatartó amerikai -mára demokraták is - és nem szégyellik a pofájukat , ekkorát hazudni..., mikor a ku klux klánjuk él és virul meg a többi ganéjságuk. . A kommunista terror is kidolgozta a maga agyrémét , milyen alapon tudja kirekeszteni , akitől fél. Akivel szemben bűntudata van... és azokat agressziójával tüntette ki.

Amikor itt elkezded osztályozni a ki mennyit érő ember alapon a népeket , bizony hasonlatos vagy azokhoz a türannoszokhoz , akik mondvacsinált okaik nevében végiggyilkolták a fél világot. Erről és arról is. Végig , a világtörténelem folyamán.
legtöbbször másokkal végeztetve el a piszkos munkát.

jjulie 2013.04.06. 10:45:20

@aszekelyek:

nyugi, orbánfoglalkozású, te annyit sem érsz mint egy falusi mszmp pártitkár, hiába vagy kádárvakarék orbánfoglalkozású

amúgy mit gondolsz, a @hoplita: is része az orbánszegénységnek, vagy az ő szegénysége más eredetű?

amúgy a te a szegénységed az orbántól származik?

aszekelyek 2013.04.06. 10:47:35

@szoja122: drága szójácska, ez Marx és történetesen tanítják, hallom az ELTE egyik tanszékén, neomarxista Lukács GYörgy komolyan tananyag. Más nem is nagyon. Mondják, hogy GYörgy Péternél lehet ezt behatóan tanulni. :)) Kicsit fiatalka vagy te ehhez, asszem... Mi régi motorosok nem most találtuk fel ezt. Marx és Engelsz sem. :) Az imperialisták nem pannon pumák , nem mitológiaiaállatok a szocik mitológiájában. Léteztek, több évszázada már. Ők egy gazdasági iskola , ha esetleg nem tudnád... Hozzájuk kéne igazodnunk. VAnnak itthon szószólóik. Akik szerint nincs is más út.

jjulie 2013.04.06. 10:50:23

@aszekelyek:

jaj banyagyatya, ismered azt a csontos nagyorrú hódmezeővásárhelyi orbánfoglalkozásút, amelyik többekközött a lézerblokkolóról lett közismert, meg az audiról, aki kijelentette, hogy ki mennyit ér?

az orbánnrezsim ner típusú orbándiktatúrájáról blablázol, orbánhitű orbánfoglalkozású?

igaz hogy orbánfoglalkozást csak az vállalhat aki bizonyítani tudja, hogy semmilyen körőlmények között sem sül le a pofájáról a kádárvakarékbőr?

aszekelyek 2013.04.06. 10:55:17

@jjulie: hoplitánk szerintem a te inverzed. Báboznak vele. Ahogy veled is. A szerepjáték megy... a közönség meg tapsol. ki kit vág épp fejbe a palacsintasütővel, aszerint, egyik vagy másik része tapsol a publikumnak. Szcéna vagy te is és a h mi holitánk. Szegények nem pötyögnek itt. Ők a kenyeret próbálják összekaparni de nem így. Most megyek. Vár a barátnőm. Elég ez neked mára. Oszd be:DD Már nagyon régen mondom, hogy a hoplita vélemény , ordenáréság szerintem az szdsz tőről fakadt sarj. Alibi és szépen hoz a konyhára is. N em szoktam szem elől téveszteni, mi, kinek az érdeke.

Reprezentálni kell jól felnagyítva , a cigányokat-zsidókat , pirézeket nem komáló részét a népességnek , amely pont ugyanannyi , mint bárhol a világon , ha már a szadistapárt kizuhant. Magyarázzam még ?

jjulie 2013.04.06. 10:58:26

@aszekelyek:

felfüggeszted az orbánfoglalkozást banya, na ezt tudja meg az orbánszegénységgyártó orbánpártközpont

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.06. 11:04:11

@A pöttyös az igazi dbeata: Zsüli belépését várom.
Egyébként 1%-nál több van rajta...

aszekelyek 2013.04.06. 11:07:46

@jjulie: hogyne . Az a szoci , aki semmire se vitte és a városnak se csinált semmi hasznosat csak meresztette képviselőcsoportban... nem szerti hallani az igazságot. mert az legtöbbször brutális. :) VAgy talán nem aszerint vannak a vezetők világszerte elismerve? Milliárdosoknak mindent lehet... megússzák. vagy fehérgalléros bűnözőknek. Mindegy melyik oldalon. kennedy megpróbálta a z amerikai pénzt elvenni a z azt birtoklóktól..., akik úgy vélték, többet érnek, mint az összes többi ember, meg is gyilkolták. Sztem a szoci , akinek a szemébe mondta , hogy ne pattogjál ember, mert soha semmit nem tettél le egy asztalra sem , ezért most nem te fogod megmondani hol kel a nap.... él és virul és ezzel hakniznak azóta is. jól kiforgatva persze , ahogy te is. Nekünk például kritikátlanul kéne kajálnunk az amerikai tudást , brrr , , ami nem szól másról , hogy a azt tehetnek a világgazdasággal, amit akarnak a Wall streetről kiinduló válságot mesterségesen csinálók. mert náluk van a pénz és a túlerő. pedig mi a saját asztalunkra is nagyon sokat teszünk le és az övékre is de nekik az is kéne., ami a mi asztalukra kerül. Ha a tehetséget értékelik arra felétek , akkor ehghyértelmű, hogy Lázár a nyerő. Egy százada még valakinek a tehetsége egyszersmind a vagyonosságát is jelentette.

Pénzügyi dolgokban. Úgy használta a közbeszéd. VAn rá tehetsége, ezer forintja egy francia kisasszonyra egy családnak és házitanítóra, vagy nincs. Mivel a pénzt akkor még a férfi kereste főleg, az ő tehetségén múlt ez.

aszekelyek 2013.04.06. 11:11:33

@jjulie: nem kell elhinnünk , mert erről szót sem ejtett a miniszterelnök úr. Ne adj a szájába olyat vén gazember, amit nem mondott ! Azt a kis zavarosfejűek eszik meg a népszragnál és az atv-nél .. Mi nem ...

Nap Pali 2013.04.06. 11:12:28

minden politikus bűnöző

a pártok pedig bűnszervezetek (vö: mafia)

jjulie 2013.04.06. 11:17:57

@aszekelyek:

orbánfoglalkozás nagymestere babérkoszorúkkal díszitett szívlapát fokozatot ezennel elnyerted

de csak akkor veheted át, ha hiteltérdemlően tudod igazolni, hogy semmilyen körülmények között sem ég le a pofádról a kádárvakarékbőr

az orbánszegénységről valamit banya, nézzük lesül e a kádárvakarékbőr az orbánfoglalkozású pofádról

sirwalter 2013.04.06. 11:50:50

Gábor, inkább ne lehessen már kommentelni, pls! :))

Nap Pali 2013.04.06. 12:04:03

@sirwalter: nagyon buta po:cs vagy...

ha téged zavarnak a kommentek, akkor csak nynit kel tened hogy nem olvasod...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.06. 12:23:48

@sirwalter: e zitt a nép hangja, tehát Gábor örül neki.
Tán jobb, mintha Selmeczi Gabriellával beszélgetne, Vadai Ágiról nem is beszélve.

Nero Bianco 2013.04.06. 12:31:57

@aszekelyek:
"kiknek felnött korukban meg lehet magyarázni, hogy az a jó és fenébe a gyökereikkel. meraz csak nácikoknak van és büdös is. Amellett, hogy antiszemita hagyomány."

Te konkretice hülye vagy?
Vagy csak ostomán tolod a fidesz marketinget?

Főgebra 2013.04.06. 12:40:38

@Nero Bianco:

Ez a nap kérdése volt!
Nyertél egy hangszórót!!

Nyihahahahahahaha!

etwas kultur muss sein 2013.04.06. 13:14:54

@FiszkölPekidzs: Most látom, hogy nem is az index fehérítette ki, hanem a rendőrség. Ez a fajvédelem olyan szép, és megható, hogy könnybe lábad a szemem.

kuruc.info/r/2/110270/

etwas kultur muss sein 2013.04.06. 13:18:33

@aszekelyek: "éppen erről meséltem a férjemnek"

Neked olyan is van??? Szerencsétlen ember, mit véthetett, hogy te vagy a büntetése...

sirwalter 2013.04.06. 13:20:38

Szerencsére ez nem "a nép hangja", hanem sajnos a zárt osztályé...
Normális ember már alig jár ide elmondani a véleményét, mert felülreprezentáltak a dühöngő, fröcsögő őrültek, és így nem sok értelme van... ;)

panelburzsuj 2013.04.06. 14:49:41

@sirwalter:

Manapság háromféle "közéleti" blogra látogathatsz:

- az elsöprő többség töküres, sokszor még a házigazdát se tudod előcsalni

- van néhány ilyesféle "zártosztály" (bár ennyire "kiegyensúlyozottat" azért nemigen találsz - talán még a mandineres tenyészet közelíti ... )

- vannak a "napi sztárok", amiken pár óra alatt átcsörtet a Fejesrob-típusú falka

Ha tudsz ezeknél "normálisabbakat" - írd ide szépen sorba!

dbeata 2013.04.06. 16:07:14

@Hepci: Tized van?

@sirwalter: Megértelek, sokszor nem lehet itt józanul kibírni...

sirwalter 2013.04.06. 16:12:42

Nem a bloggal van a probléma, természetesen, tehát nem arra buzdítok, hogy "menjünk máshova", mert ott jobb..., hanem ami feltűnő és elszomorító:
- elmaradoznak a tartalmas hozzászólások, és marad a primitívség
- ráadásul annak is olyan - már már dadaista - formája, amit máshol nem tapasztaltam
- és ez a legsajnálatosabb: hogy mindez éppen az egyik leginkább figyelemre méltó, ill. követésre érdemes "közéleti" blogon zajlik... szóval, nagy a kontraszt...

Nap Pali 2013.04.06. 17:37:43

@sirwalter: "egyik leginkább figyelemre méltó, ill. követésre érdemes "közéleti" blogon "

:))))

török fideszcsicska gábor blogjára gondolsz?

sajnos "nagy alkotásokra" nincs ideje amióta az elnöki tanács elnöke lett...

6.Lenin 2013.04.06. 18:12:05

@Akitlosz:

"Nagyon nem látom ebben a stratégiában a rációt, már ha ez egyáltalán tudatos stratégia, s hajlamos vagyok azt hinni, hogy talán nincsen is benne, s egyszerűen csak simán bénák. "

Ebben 1et értünk.

Talán annyi lehet benne a lényeg, hogy az amik kiválasztották Bajnait, őt nyomják. Tömeg viszont nincs mögötte (nem is lesz).
A szocik mögött van némi bázis, de MA nem szeretné ingyen átadni a libásnak. A többi kis zöld/libsi pöcs meg kapaszkodik, szeretnék fontosnak érezni magukat. Így pedig nehéz lesz összefogni. Csak a kényszer viszi majd rá őket, esetleg. Szét is fognak hullani rövid időn belül, ha sikerülne is az összefogás.

jjulie 2013.04.06. 18:12:54

@Nap Pali:

a fideszcsicskaság nem igaz így egészben

az utólagos felszínelemzőség viszont igen, bár ingyen.........

jjulie 2013.04.06. 18:20:01

@6.Lenin:

jaj, eddig hol orbánkodtál, sántaagy, kidobtak a négycsöcsöből az orbánkodásod miatt?

nehéz idők járnak az orbánkodókra, már verik őket országszerte, meg kidobják a templomból, hogy orbánkodjanak máshol

ha csak kidobtak a négycsöcsöből olcsón megúsztad

hoplita 2013.04.06. 18:48:58

@aszekelyek:
Bábozik veled apád, amikor ráránt a kékeres, kankós faszára, te hülye libafos.
Persze, kriptoszadeszes vagyok, hát hogyne....:))))
Istenem, a múltkor azt mondtam, hogy geci lehet a zagyad helyén.
Revideálok...nincs ott még az se, mert ennyi agytevékenységet egy deci elfolyósodott sperma is produkálna.

@sirwalter:
Mongyál akkor valami értelmeset, ne rinyálj, mint a fürdős kurva.

6.Lenin 2013.04.06. 19:09:09

@jjulie:

" már verik őket országszerte, meg kidobják a templomból, hogy orbánkodjanak máshol"

Nos, ezt jelenti nálatok a "demokrácia", nincs más "érvetek".

Az igazi demokrácia bölcsője nem négycsöcsö, hanem 4Csöcsű
mivel 2 nagyon kedves hölgy szolgálja fel az elméket felszabadító gyümölcspárlatokat. 2x2=4, csak a felvilágosításod végett.

Nap Pali 2013.04.06. 19:13:14

miért fontosak a katolikus hívek a fideSS nek? mert a birkák könnyen bevesznek újabb meséket ! van elég hitük kérdés és kétej nélkül hinni a hazug rabló pártban

hvg.hu/w/20130403_A_sir_ures

panelburzsuj 2013.04.06. 19:27:22

@jjulie: @6.Lenin: @Nap Pali:

cink.hu

Ottan vannak keceli kommentek - és a plébános úr nevét megguglizva további támpontokra lelhetünk politikai orientációjáról

jjulie 2013.04.06. 19:35:14

@Nap Pali:

nade az orbánvallás csakúgy mint az orbánfoglalkozás feütötte a fejét

6.Lenin 2013.04.06. 19:40:54

@panelburzsuj:

Nem hiszem, hogy a verést bármi is igazolná.

1 plébános politikai orientációjáról elmélkedni eléggé bizarrnak tűnhet. Bár gondolom az Isten inkább baloldali, mint liberális, enyhén szadista tünetekkel. Büntetési módszerei talán kiválthatnak némi rosszallást is 1esekből.

Szokásom szerint nem olvasom el az ajánlott cinkelt oldalt.

jjulie 2013.04.06. 19:51:19

@6.Lenin:

szokásod szerint orbánkodtál

mezei orbániai sántaagyu gondolatmankó nélkül

jjulie 2013.04.06. 20:03:29

@6.Lenin:

márminthogy mi igazolná az orbánfoglalkozásúverést? vajon mi, várjál, gondolkozom......

ha már az első ezer orbánfoglalkozású megkapta, csinálunk egy kutatást ok?

aztán minden újabb ezernél megismételjük

6.Lenin 2013.04.06. 20:19:41

@jjulie:

"vajon mi, várjál, gondolkozom......"

gondolkozom?

Na ne! A porszívódról el tudnék képzelni 1 ilyen tevékenységet, de ...
Elképesztő lenne, bár évente 1x néhány mp talán egészségileg nem viselne meg nagyon. szerintem szívós pacák lehetsz. Gondolom a 8 kerben már párx megkéseltek, de szellemileg elég frissnek látszol, ha figyelembe vesszük, így születtél és azóta senki nem észlelt nálad különösebb fejlődést. Így fox elpatkolni, szerintem. Bár, ha Dezső venne már 1 hosszabb bicskát, a túlélési esélyeid drasztikusan csökkennének. Igaz felőlem még sokáig szívhatod a levegőt. Tök mind1.

jjulie 2013.04.06. 20:27:51

@6.Lenin:

hűha, na ez odabaszós lett orbánfoglalkozású, bármelyik törzsbirka orbániában megirigyelhetné

persze érthető miért a dembinszki a példaképed

tölgyes 2013.04.06. 21:24:15

@Akitlosz: He ezen múlna, akkor meg is adnák, de ez azért nem olyan egyszerű. A pénzt ésszel és némi hitelességgel kéne elkölteni.. de ahhoz nem lehet bevonni a körbe Gyurcsányt, aki viszont kihagyni sem lehet:).. aztán ha a körbe belép még Bajnai is Jávor már ott vona, Kóka már bebújt Bajnai mögé, Kuncze már csatlakozott.. ne ezek elfeldtetéséhez nem elég az a pénz amit leírt:(..és annyi eszük még nekik is van, hogy az ablakon ne szórják ki a lóvét..:)@aszekelyek: Lassan érik a felismerés.. különösen most, hogy holtversenyben van Mesterházyval, aki legalább az MSZP-t egybe tudta tartani.. bár ha összeborul Gyurcsánnyal, akkor megnő a jobboldali választói kedv:)

jjulie 2013.04.06. 21:30:32

@tölgyes:

foglalkozásod: orbán, ha még élne a faludi megírhatna téged akár a csillérit

Csilléry Andrásnak*

Azt mondják, vénülsz. Szíved sűrű vére
– ha van szíved – majd egy napon megáll.
Mondd, pogromok fekete denevére,
nem volna jó magadhoz térni már?
Lelked mélyén rohasztó gyűlölet forr,
s holnap kinő feletted a moha:
nagyságra törni késő már ilyenkor,
de jónak lenni nem késő soha.
Vagy nem gondolod, földi léted estjén,
hová úgy jövünk, akár a lelenc,
hogy hol van tőled ama sok keresztény,
János apostol, Assisi Ferenc,
kinek szeme sugárzó, tiszta kék volt
és farkasokat ültetett ölébe,
vagy Szent Tamás, ki mint a kristály égbolt
borult elámult hívei fölébe?
Mind-mind különb volt nálad s többre vitte,
habár nem váltott bankszámlát a hitre.
Vagy gondoltál a sok konok magyarra,
ki úgy virult mint bimbózó magyalfa,
ki nem törődött záporral és széllel,
de néma büszkeséggel tört a jobbra,
mert érces mellel s tiszta homlok-éllel
már életében lett önmaga szobra?
Ha rád pillantok, megborzongok s fázok,
bár jól tudom, hogy balga, aki fél:
örökké állnak a magyar akácok
s téged elvisz, mint szellentést, a szél.
De hogy még jókor érjen lényed bére
s elébb mint érted a halál izen:
hadd tűzzelek tollam kemény hegyére,
melyből nyugtod nem lesz a sírban sem.
Mert szennyes folt lettél a nagy penészből,
melyet csapásnak küldött ránk az Ég,
minden szavad dögbűz a sáskavészből,
amelytől elpusztul egy nemzedék;
jó darvaink más tájakon keresnek
szállást s az ország holtfakóra vált,
a föld kinyílt, mint bőrtelen, veres seb,
ahol hazát a zsellér nem talált,
innét szalad a száműzött szabadság,
s te azt rugdosod, kit a jog se véd,
s mivel hazánkat rossz pénzért eladják,
te is eladod, hitszegő szemét.
Éretted szenvedjük a poklok kínját
s a honfibánat minden szégyenét,
tőled tántorog a munkás a járdán
– az éhség táncoltatja, nem a bor –,
amíg kurjongó kém lettél a vártán
s pimasz döglégy, kit táplál a nyomor,
és pudvás szád szünet nélkül zsidózik,
míg ellened száll hadba, aki hős;
s hogy tudja ezt a boldogabb utód is,
kinek neved nem lesz már ismerős:
ha eljön majd a láncot oldozó nap,
s a nép felosztott földeken tapos,
hadd hallják meg, ki volt Csilléry András
s minden nyilas, hozzá hasonlatos –
miközben téged, lent a föld alatt
a féreg fúr, a nyálkás, sose renyhe –
ezért, hogy ott is égessen e vád
kellett nékem ma nem-múló rímembe
szőnöm neved múló gyalázatát.
Hadd fújják egykor drága iskolások
a sok jövendő, magyar reggelen,
avagy hazamenőben, ha a fázós
alkony kékes lidérce megjelent,
boldog, nyugalmas, békés estidőn,
mikor a kereszt többé nem lesz horgos
s csupán az őszi szél üvölt bedőlt
sírod füvén, te nyomorult fogorvos.

tölgyes 2013.04.06. 21:34:21

@6.Lenin: A világért se szeretnék Önnek tzanácsokat osztogatni, de van itt néhány őstulok, akikre szerintem nem érdemes reagálni. Én már hónapok óta nem is olvasom őket:) Minek.. írják a hülyeségeiket.. végül is joguk ban hozzá.:)

6.Lenin 2013.04.06. 21:48:50

@tölgyes:

Igaza van.
Elismerem, néha nem tudok ellenállni, bár lassan csak ilyen "párbeszéd" lehetséges ezen a blogon. Kár(?).

tölgyes 2013.04.06. 21:57:21

@6.Lenin: Ez TG hibája. A durvaságnak valahogyan elejét kellett volna vennie.. de én azt hiszem, hogy már csak a látszat kedvéért működteti ezt az egészet, amit megértek. Már azt is erőpocsékolásnak gondoltam, hogy belekezudett.
Az itt is eluralkodó hangnem elriaszt minden olyan embert, akinek annál többis az eszébe jut, mint ezeknek.:).. csak azért nem idézem őket, mert méáltatlanok még arra is:)

jjulie 2013.04.06. 22:25:30

@tölgyes:

ne orbánkodj fölöslegesen fideszfertőzött

az orbánhablatyodra ki kiváncsi, mit gondolsz? nem kell bizonyítgatnod hogy tudsz sajátszerzeményű orbánszijjártóhablatyot furujázni, már ezerszer bizonyítottad, hogy foglalkozásod orbán, orbánkodásra orbánia a kijelölt hely, ez itt nem az

inkább jelentkezz hogy a szívlapát a seggszádat találja el minél előbb

jjulie 2013.04.06. 22:29:28

@tölgyes:

ha pedig az orbánkodáson kívül tudsz valamit, add elő, az orbánkodást pedig egyéb orbánfoglalkozásuakkal gyakorold

márta)) 2013.04.06. 22:34:01

@Akitlosz:

"Persze persze, csak hát kinek melyik a jó irány."

Na! Igen! Nagyon jó meglátás, okos gondolat. Semmi újat nem írt ezzel.
Nyilván más az irány a felső tíznek", s más az elszegényedett, elszegényedő társadalmi csoportnak.
Ebből adódik, hogy más-más politikai erőt fognak támogatni a választásokon.
Gondolom.
:(

6.Lenin 2013.04.06. 22:35:04

@tölgyes:

Én nem szeretném a saját felelősségemet másra hárítani.
Talán én sem korlátoznék semmit,ha az én blogom lenne.
Ilyenek vagyunk. Hű lenyomata a mai Mo-nak. Ez a "párbeszéd" zajlik szerte Európában-a másik mindenáron való legyűrése. Tények/érvek? Ki a toszt érdekelnek?

Láthattuk az EP vitát Mo-ról, kit érdekeltek a tények? Így működik a sajtó/tv, diplomácia.
Le kell győzni a másikat.

Érdekek vannak./mozgatnak mindent.

Talán itt valóban működik a kereslet/kínálat. Azt adnak, amit a tömeg elvár.
Természetesen kivételek vannak, de már néha észre sem vesszük, annyira megszokottá válik.

Mit tehetnénk?
Soxorosan bukott politikusokat próbálnak kiszínezni/elfogadottá tenni. Ráfogjuk a "demokráciára"

Joguk/jogunk van hozzá (?).

márta)) 2013.04.06. 22:37:23

Pardon lemaradt)

Az ország érdekében" a cél egy kellene, hogy legyen) működjön a gazdaság, fejlődő pályára állna az ország......
hm?

jjulie 2013.04.06. 22:43:16

@6.Lenin:

törzsbirka, ha egyszer szóltál volna az orbánszijjártóhablaty ellen, emberszámba vennélek, így meg csak egy orbánkodó sántaagyú fajankónak, aki annyit érdemel hogy minden adandó alkalommal bele legyen rúgva

ja meg egy szívlapáttal meggyógyítva

márta)) 2013.04.06. 22:45:28

A politikusok kedveltségi rangsorának élén változatlanul Áder János köztársasági elnök áll 44 százalékos támogatottsággal, őt Bajnai Gordon, az Együtt 2014 - PM választói mozgalom vezetője, valamint Varga Mihály frissen kinevezett nemzetgazdasági miniszter követi 36-36 százalékkal. "

www.median.hu/object.88705c27-fa72-4595-8c12-a01db3efea13.ivy

:)

márta)) 2013.04.06. 22:48:05

Tehát a népszerűségi listán a Bajnai Gordon listavezető is lehet, a jövőben.
:)
****

"Derűsebb a hangulat, de a többség kormányt váltana".

Hát! "Én nem tudom. :)"
:)))

tölgyes 2013.04.06. 22:55:13

@6.Lenin: Talán épp ezért van demokráciadeficit a demokrácia hitelességében szerte a világon. Nagyon nehéz eltalálni a megfelelő arányokat egy olyan folyamatban, amelyik nyitott. Mégis azt talán leírhatom: joga van mindenkinek olyannak lenni amilyen, de ez előbb-utóbb épp ezt a jogot fogja megkérdőjelezni és emiatt óhatatlanul megjelennek az autoriter elemek. Minden oldalról.. mert amit az Eu-ban látunk és tapasztalunk (nem számítanak a tények) az már önmagában is az autoriter elemek előtérbe kerülését jelenti, amik megint csak autoriter reakciók megszületését provokálják.
Illetve az is elmondható, hogy a hagyományos demokráciák korántsem olyan toleránsak mint ahogy azt itt sokan hiszik. Az emeberek azonban a viszonylagos jólét miatt ezt így- úgy elviselik és még méltatják is relatív jólétük miatt.

6.Lenin 2013.04.06. 22:58:21

@jjulie:

Ha legalább 1x írnál arról, hogy milyen Mo-ot szeretnél, talán jobban kedvelnélek a porszívódnál.
1000x leírtam már, kínáljon valaki jobbat, és nem csak én támogatnám, szerintem.
Ez nem azt jelenti, hogy ez a legjobb, ami most van (szerintem ez csak neked szól, a porszívódnak már nem szükséges elmagyarázni a különbséget, érti).
Bukott pöcsök ne adjanak tanácsot, szerintem.
Változik a világ, mindenhol keresik a megoldást- a jövőt- csak itt még sokan nem látják ezt. (na jó, máshol sem sokan).

márta)) 2013.04.06. 23:00:12

hvg.hu/nagyitas/20130406_a_het_kepei_nagyitas#rss

Avagy) "Húsvét, árvíz, bomba és Matolcsy-pakk - a hét képei"

jjulie 2013.04.06. 23:01:30

@tölgyes:

te sem leszel emberszámba véve, fideszfertőzött, csak ha a karanténban lesz 3 egymásutáni negatív leleted

akkor leszel csak szabadonengedve

jjulie 2013.04.06. 23:08:37

@6.Lenin:

nepróbálj bölcselkedni dembinszki, mit képzelsz magadról fideszikszelő orbánfoglalkozású

mit szólsz az orbánszegénységhez?

6.Lenin 2013.04.06. 23:18:06

@tölgyes:

Ki tudja hányadik civilizáció akadt fenn ezeken a kérdéseken ?
Inkább elpusztította önmagát, hátrahagyva néhány túlélőt, hogy a "játék" újrainduljon.
Szerintem ősi hiba, hogy hagyjuk a dolgokat a lényegtelen felé elmenni.
Bár talán épp az alapproblémával van a legnagyobb gond.
Mivégre?
Nincs válasz, hogy találnánk rá a helyes útra?

Miért nem mondhatom addig...

Én vagyok a cél, az út, a fény és a dicsőség...
Ti meg csak kövessetek.

Így logikus.

Ha 1 másik GPS más utat jelölne ki, az előbbi logika szart ér majd.

Jó éjt!
Mindenkinek.

jjulie 2013.04.06. 23:23:42

@6.Lenin:

nettó meddő orbánkodás

6.Lenin 2013.04.06. 23:24:08

@jjulie:

Minden átmenetnek voltak/vannak/lesznek vesztesei.

Nincsenek, nem is voltak, és soha nem is lesznek azonos esélyek/lehetőségek, sehol a világon.
Láttam már csóró zsidót is.

Az már 1 más kérdés, hogy az adott társadalom miként kezeli ezt a problémát. Ebben vannak különbségek. Bizonyos kérdéseket csak együtt lehet kezelni. Külön-külön kezelve mindenképpen torz képet ad. Pláne, ha pont ez a szándék.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.07. 03:06:16

@panelburzsuj: kijafasz az a Fejesrob?

Gyanítom, te jársz ennél fingszagúbb ún. közéleti fórumokon is...

szoja122 2013.04.07. 06:28:19

@Ventura Blvd: Miheztartás végett nem szeretem az MSZP-t. Nem sorolom most miért nem. Nagyon sok okom van rá.

De azért a történelemmel tisztában kell lenni a Jobbikot NEM az MSZP hozta Magyarország nyakára.
Sőt!
Vona és a Orbán ugyanabban a polgári körben volt. Ebből nőtt ki a Jobbik (a polgári körökből).

A Polgári köröket pedig a Fidesz hozta létre. Legalább a tényekkel legyünk tisztában.

Az más kérdés, hogy az ellenségkép fenntartásához az MSZp-nek nemcsak a Fidesz, de a Jobbik is kell.
Persze ez visszafelé is igaz...

A két dolgot nem szabad összekeverni!

UI.: Miért érezted szükségét, hogy megemlítsed "zsidó" barátodat?

Pontosabban zsidó mivoltát. Már ezzel is kvázi zsidózol (ezt szokták szalon zsidózásnak nevezni)...

Tökéletesen mindegy hogy zsidó vagy keresztény, netán ateista, csak az ember számít.

Amúgy sok mindenben egyetértek amit írtál. Én is konzervatív liberális vagyok....

szoja122 2013.04.07. 06:32:29

@6.Lenin: Valóban Te nem vagy konzervatív, nem vagy liberális, csak demagóg, populista és azt a hatalmat szereted, aki neked fizet.
Hogy mással (az Országgal és a többi emberrel) mi történik az hatodrangú számodra.

Röviden Fideszes vagy.

szoja122 2013.04.07. 06:37:34

@Akitlosz: Önmagában igaz amit írtál, de vedd észre a körülmények megváltoztak. Itthon nem amerikai rendszer van.

A magyar választáson EGY pártot kellene legyőzni, az pedig a Fidesz. Ezt kellene megértenie az ellenzéknek.

Ezt kényszerítette rájuk az új választási törvénnyel a Fidesz.

etwas kultur muss sein 2013.04.07. 06:43:40

@szoja122: A Jobbik létrejötte és megerősödése egyenes következménye volt az országot felforgató és tönkretevő újvágású liberalizmusnak.

jjulie 2013.04.07. 08:27:03

@FiszkölPekidzs:

ezt az agyonhasznált, ütöttkopott gondolatmankót melyik kocsma előtt találtad elhajítva az éjszaka?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.07. 09:00:27

@jjulie: kábé aszonta, hogy Magyartalan Bálint 1 f*szkalap.
Ez igaz, s a kimondása fáj neked.
Nyomi.

dbeata 2013.04.07. 09:07:42

@sirwalter: Ne ítélj felületesen! Lehet, hogy sok itt a trágárság és szenny, ami tényleg rossz, mert a szavaknak erejük van. Ami engem ennél viszont még jobban zavar, az az ájtatos félrenézés a problémák elől., vagy hogy egyesek csak úgy tudják fenntartani a fensőbbségrendűségi látszatot, hogy időnként belénk rúgnak egyet.

Én a saját bőrömön ritkán tapasztaltam, hogy szavakkal bántottak volna, szerintem talán Téged sem. A többiek meg szeretnek repetázni a pofonosládából... :) :)

Dr. Eleanor Pitty-Palkho dr. · http://eleanor-pitthy-palkho.blog.hu/ 2013.04.07. 09:20:58

@márta:

Nem, nem, Bajnai Gordonnak, annak a cuki fiúnak (hm... mostanában nem pislog annyit, viszont olyan, de olyan bociszemeket mereszt, jaj!) természetesen nem a hatalom megszerzése a célja, dehogyis! Ő aztán nem politikus, akiknek mindig a hatalom megszerzése a célja. Bajnai Gordon egy teljesen önzetlen államférfi, egy igazi üzletember (bár a libákhoz nem értett, ahogy meg is mondta!), aki alturulus módon (nem a faszista madárra gondolok!) az lenne a célja, igen, igen, igen, igen!!!!
Izé... Azt hiszem kicsit elragadtattam magam... Hol a száraz bugyi? Szóval hol is tartottam? Ja, igen! Az én Bajnai bocikámnak az a célja, hogy jó irányba menjenek a dolgok, végre beinduljon valamiféle fejlődési folyamat, egy működő gazdaságpolitika..... Juj, de beizgultam már megint... Ez a Bajnai! Nem ám hatalomat akaró! Nem bizony! Bajnai bocikám az ország érdekében teszi, amit tesz, persze felhasználva tudását, nemzetközi elismertségét, kapcsolatait, stb. Én már ezt mind tavaly októberben megmondtam a mi Bajnai bocikánkról, te márta, itt: eleanor-pitthy-palkho.blog.hu/2012/10/19/a_nagy_oktoberi_forradalom
Az ég világon nincs abban semmi különös, s nincs azzal semmi probléma, hogy Ő vállalná a miniszterelnöki jelöltséget. Azért teszi, mert Ő nem akar hatalomra kerülni. (Sajnos nincs nagyobb Ő betűm!) Rátermettségét, hozzáértését egy éves kormányzása alatt Ő már bebizonyította, hiszen majdnem 7 százalékkal sikerült csökkentenie a GDP-t, meg a deficit se két százalék volt ám, mint amit tavaly az a pancser Orbán csinált!
Szóval az Ő részéről nem küzdelemről van szó.
gondolom. Nem, Ő számára ezek a hívságos dolgok derogálnak. Most megmondom a tutit: Együtt és Haza és Haladás és 2014! Bizony.

jjulie 2013.04.07. 09:39:07

@Hepci:

tudom jeti, tudom, fejben te teniszkirályvagy, csak mindig kikapsz azoktól, akiknek pusztán jó kezük meg jó lábuk van.....

elméletben éttermet is jól vezetsz, csakhát a sajnálatos gyakorlati élet...

elméletben használható ábrándozó politikai véleményed is van naftalin, csak a való élettel történő találkozás ne lenne állandóan, mint a csupán jó kezű meg jó lábú teniszezők, akikre rá lehet ugyan fogni, hogy nem tudnak teniszezni, csak jó a kezük, meg a lábuk, és ezért kivétel nélkül mindig nyernek ellened, aki fejben jó teniszező, nem kézben meg lábban

naftalin, miért vagy te naftalin, cikizz sütit naftalin, abból nagy baj nem lehet, mert a sütiknek nincs jó kezük meg lábuk

jjulie 2013.04.07. 09:46:29

@Dr. Eleanor Pitty-Palkho dr.:

szép vagy pajtás, te is meg a kutyát sem érdeklő blogod is

még valami?

márta)) 2013.04.07. 09:52:05

@Dr. Eleanor Pitty-Palkho dr.:

Beizgult"?? Hallatlan.
Elárulom önnek, engem annyira nem érdekel a politika, hogy "beizguljak".
Engem csak az érdekel, hogy jobb irányba menjenek a dolgok, egy hatalmas társadalmi csoportnak forduljon már végre jobbra az életminősége. Azoknak, kik mindennapjaikban most csak vegetálnak..... Folytathatnám a sort, de nem teszem. Miért is tenném??
Így röviden, csak ennyi.

márta)) 2013.04.07. 09:54:20

Na! Ne már!!
Még mindig azon rágódik, amit kb. kettő napja írtam. Mondjuk, nekem nem gond.
:((

Dr. Eleanor Pitty-Palkho dr. · http://eleanor-pitthy-palkho.blog.hu/ 2013.04.07. 10:09:51

@márta)):

Ó, dehogynem, drágám, dehogynem... A mi haladó Bajnai bocikánk, aki nem is akarja a hatalmat! Ne szégyelljed, hogy csakis a haladás érdekel téged is, drágám. A Haza és Haladás és 2014.
De milyen szépen mondtad: "jobb irányba menjenek a dolgok, egy hatalmas társadalmi csoportnak forduljon már végre jobbra az életminősége"
Adnék szívesen száraz bugyit, most biztos is biztos szükséged van rá, de az XXXXL sajnos nem a méretem.

jjulie 2013.04.07. 10:15:40

@Dr. Eleanor Pitty-Palkho dr.:

nézz körül pajtás, rá fogsz jönni, hogy eltévedtél, kérj segítséget a legközelebbi ápolótól, és visszavezet az ágyadhoz, meglásd

az orbánkodás már gyógyítható, várd ki a szívlapát érkezését az ágyadban

szoja122 2013.04.07. 10:25:27

@FiszkölPekidzs: Itt nem volt IGAZI liberalizmus. Habár a mostaninál nagyságrendekkel nagyobb volt...

Az ország helyzetéért a felelőtlen, az embereket félrevezető, provokáló demagóg és populista akkori ellenzéknek (a mostani Fidesznek is nagy szerepe volt).

Néhány példa:

1. Az eredendő bűn a Medgyessy 50%-os fedezetlen béremelése és a 100 napos programjai voltak, amit a Fidesz önként és dalolva megszavazott.

2. A svájci frank eladósodásban a Fideszes önkormányzatok élen jártak, mutatva az embereknek példát: csak nyugi ezzel a kölcsönnel minden rendben van.
Másrészt a Fideszes Járai jegybank elnök alatt indultak be.

3. A populista népszavazással az ingyen ebéd tévképzetét erősítették tovább a lakosságban.

Sorolhatnám, sorolhatnám, sorolhatnám...

szoja122 2013.04.07. 10:34:53

@Nap Pali: Ésszel nem lehet hinni, csak kételkedni.

A vallások tele van ellentmondásokkal, logikával megérteni nem lehet őket.

szoja122 2013.04.07. 10:45:37

@tölgyes: Igazad van a durva hangnem TG hibája.

Szerinte ez szólásszabadságot.

Összekeveri a szezont a fazonnal. Ez NEM szólásszabadság ez anarchia.

Úgy értelmezi mint a Fidesz és például ezért írhat olyanokat Bayer mint amiket ír.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.07. 11:12:13

@szoja122: az a helyzet, hogy TG lusta foglalkozni eme bloggal, kb. a Goldenblog díjig érdekelte őt a dolog, aztán slussz. Mindig mindennel foglalkozni kell, különben elbaszódik.

Bayer 1 f*szkalap (Mókáné kedvéért: Madách-díjas f*szkalap), tehát nem a sajtószabadságból fakad, hogy mit ír, hanem felső sugallatok alapján cselekszik, mint minden bértollnok. Így aztán övé lett a jólét, mert megkapta a jó lét.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.07. 11:17:06

@jjulie: 100 szónak is 1 a vége, nyomi.

Akarsz teniszezni pénzbe vagy sem? Szeretettel várlak, mindössze ex-OB3 szinten. Hamarosan lehet játszani a szabadban, a pályára se köll majd annyit költened.
Utána kisétálsz a partra a Rómain, s megbeszéled a kavicsoson a zélet dolgait Hoplitával.

Mindjárt indulok a Davis-kupa meccsre, ott is megbeszélhetjük a részleteket. Kék-zöld Salewa dzseki lesz rajtam, de a számomat is tudod.

Van még problémád, nyomi? Jó pénzért megoldom. :)

márta)) 2013.04.07. 11:19:09

@Dr. Eleanor Pitty-Palkho dr.:

Én nem fogok itt (esetleg már-már alpári stilusban) itt vitatkozni senkivel, politikai nézeteit illetően (sem).
De azért már bocsánat!!! Nem gondolom, hogy önnek, avagy akárki másnak az ÉN "bugyimmal"? esetleg gatyámmal? kellene foglalkoznia, vagyis emlitett ruhadarab" méretével.
Kérem mellőzni a jövőben.
Ja! Nem kérek reakciót, választ!
Köszönöm.

jjulie 2013.04.07. 11:20:02

hohohohóóóó

hogy a román hadsereg látta el fegyverekkel a hotrthy legényet, stb, hogy is van ez, naftalinosok, jobbikfertőzöttek, és egyéb orbánfoglalkozásúak?

"A románok folytatták az előrenyomulást Győrig, és gyakorlatilag egész Magyarországot elfoglalták, a Balaton környékének kivételével, Siófokon állomásozott ugyanis akkor az ország egyetlen nemzeti hadereje, mely Horthy Miklós vezetésével készült a hatalom átvételére, miután a románok elhagyják az országot. Horthy seregét a román hadsereg látta el fegyverekkel[8] és az ő ellenőrzésük alatt álló terülten is a románok végezték a rendfenntartási és adminisztrációs feladatokat.

A román hadsereg 1919. augusztus 8-áig 1235 tisztet és negyvenezer katonát ejtett foglyul, 350 ágyút (köztük kettő 305 mm-est), 332 géppuskát, 52 ezer puskát és 87 repülőgépet, ezenkívül nagy mennyiségű lőszert és szállítóeszközöket zsákmányolt.

A románok által diktált fegyverszünetet kemény feltételeket szabott Magyarországnak. Amikor 1920 elején a román csapatok végül kivonultak Budapestről, kifosztották a várost.[9] A magyaroknak át kellett engedniük valamennyi hadifelszerelésüket, kivéve azokat, amelyekkel a Horthy irányítása alatt álló sereg rendelkezett. Ezenkívül át kellett adniuk a románoknak teljes hadiiparukat, a magyar vasúti kocsik felét, az állatállomány 30%-át, a mezőgazdasági eszközök 30%-át, illetve 35 ezer vagon gabonát és takarmányt. Elkobozták továbbá mindazokat a javakat, amelyeket az 1918-as bukaresti béke után Romániából vittek el hadizsákmány gyanánt.[10]"

ez miért hangzik úgy, mintha a románoknak sokat köszönhetne a horthy és a nemzeti hadserege, nemár, nemár, nemár

minden hadfelszerelést vittek a románok, kivéve a horthy kezén lévőt, nemár, nemár, nemár

szóval a románok juttatták a horthyt oda ahova, nemár, nemár, nemár

nemzeti mélyenmagyar jobbikfertőzöttek, hogyagecibe is van ez, nemár, nemár, nemár

nemár, nemár, nemár

jjulie 2013.04.07. 11:28:58

@Hepci:

hátpersze hogy egy a vége: mindig kikapsz azoktól akik nem tudnak teniszezni, csak jó kezük van meg lábuk, értem én hogy mindig ez a vége, annyiszor leírtad már, hogy százszor se tudnám megszámolni egyavége, mindig kikapsz azoktól akik nem tudnak

tán a naftalin teszi jeti, a naftalin, meg az a sok tökéletlen süti

tölgyes 2013.04.07. 11:37:27

@6.Lenin: Ige! Csakhogy a dilemmák, az utak keresése az, amit kiátkoznak. Sajnos poptenciálisan ez is benne van az "Én vagyok az út.."ban, bár az eredeti megközelítés nagyon sok megértéssel párosul, ha valaki mégse találja meg az utat, attól még akár üdvözülhet is, ha az útkeresés őszinte volt..:)
Egy bizonyosnak látszik: a demokrácia hagyományos keretei (kérdés az, hogy ezek képezik-e a demokrácia tényleges kereteit, hiszen ezek mostanáig számtalanszor csúsztak bele az önfelszámolásba), nem védték meg az országot a válságtól, kiszolgáltatottságtól.

tölgyes 2013.04.07. 11:42:24

@szoja122: Igen, de azért a következő helyzet:
ha valaki nem üzleti vállalkozásként csinál egy ilyen blogot, akkor nem tudja fizetni a figyelő személyzetet. Neki magának kell(ene) figyelnie. Ez pedig képtelenség. Ugyanakkor azt a néhány szélsőséges nagyokost már elvezethette volna innen távoli vizekre:)!

jjulie 2013.04.07. 11:45:13

hahahahaha, eközben mit is csinált a horthy és a nemzeti hatserege?

"A román megszállás alatti viszonyokról, a rekvirálások mértékéről az elmúlt évtizedekben nyílt formában semmi sem jelenhetett meg. Azok a gazdaságtörténészek azonban, akik elsőkként publikáltak a két háború közötti magyar gazdaság helyzetéről, sub rosa erről is írtak, felhasználva külföldi és hazai levéltárak iratait, az antant embereinek visszaemlékezéseit. A szélesebb olvasóközönség azonban aligha búvárolta azokat a szakszerű gazdaságtörténeti köteteket, amelyek anyagában ezek az adatok is megbújtak.
Természetes, hogy a Friedrich-kormány szinte naponta fordult panasszal a tábornoki bizottsághoz a román rekvirálások miatt. Ezeket nem lehetett és nem is kívánták elhárítani, hiszen saját információik is megerősítették őket. Augusztus 28-án Gorton angol és Bandholtz amerikai tábornok együttesen ellenőrizte, mennyire megalapozottak a magyar panaszok. Tapasztalataikról Bandholtz ezt jegyezte fel naplójába: „A Magyar Leszámítoló és Váltóbank raktárában kiderítettük, hogy a románok mindeddig 2400 vagonrakományt foglaltak le és távolítottak el, amelyek főleg élelmiszert és takarmányt tartalmaztak és naponta szállítanak el nagy mennyiségeket. A Magyar Posta- és Távirászati Hivatal raktárában hét, immár megrakott kocsit találtunk, kettőt cipővel, ötöt szőnyeggel és takaróval telítve. ... A Ganz Danubius Vállalat üzemében láttuk, ahogyan a románok szorgosan megraknak öt tehervonatot. ... Következőként a Magyar Központi Egészségügyi Raktárat látogattuk meg és azt tapasztaltuk, hogy ... teljesen kifosztják ezt a létesítményt.” [8]
A tábornoki bizottság számos alkalommal emelt szót a román rekvirálások ellen, annál inkább, mivel megbizonyosodtak afelől, hogy azok - a városparancsnokság hivatkozása ellenére - távolról sem csupán, sőt, igen kevéssé szolgálják a Budapesten, illetve az országban állomásozó román katonák ellátását, mindennapi szükségleteit. Mindezek ellenére szeptember 20-án azt állapította meg a bizottság, hogy „A románok vígan tovább folytatják a fosztogatást s mi már 800 mozdonyt és 19 000 vasúti kocsit vettünk leltárba az általuk elvittek közül.” [9]"

nemár, nemár, nemár, nemzeti elmúttnyolévezők, jobbik és fideszfertőzöttek, és egyéb orbánfoglalkozásúak, nemár, nemár, nemár

ja tudommár, kényszerzorozással növelték a nemzeti hadsereg létszámát, kényszersorozással, nemár, nemár, nemár

Nap Pali 2013.04.07. 11:45:47

minden nácit audi (vagy más autó ebben komprommiszumkész vagyok) után kel kötni !

autódafé !!!

jjulie 2013.04.07. 11:48:00

@tölgyes:

jöttél orbánkodni, nagyokos, nemár, nemár, nemár

ok, orbánkodj, lássuk, mi a mai kirendelt orbánkodás, kezd meg most

tölgyes 2013.04.07. 11:55:04

Látom, hogy itt - néhány félművelt Magyarországon rekedt volksbundista :)- Horthy felfegyverezéséről elmélkedik, bizonyítva ostobaságát és tájékozatlkanságát.
A kommün ellen H-t, nem a románok, hanem a nemzetközi nagytőke fegyverezte fel, mert tudták, hogy a kommün élén Károlyival szélnek eresztette a magyar katonaságot, így az ország védtelen maradt, nem állt rendelkezésére katonai erő, amelyik a kommünnel szembeszállt (hatott)volna.
A románok pedig azért adták a fegyvert -nemzetközi felhatalmazással - mert ők voltak kéznél.
Ez egyébként bevett "gyakorlat" volt már a történelemben. "Legszebb" példája ennek a párizsi kommün, amikor a németek felfegyverzik a korábban legyőzött és lefegyverzett francia hadakat, mert úgy ítélik meg, hogy a kommün leverése túl nagy véráldozatot kívánna tőlük. (Összekapcsolódna a nemzeti érzés és az osztályharcos, forradalmi öntudat). Tehát felfegyverzik a francia csapatokat, akik német "felügyelet" mellett leverik a kommünt és egy kicsit vérengzenek is, jó francia (vagy a nemzetközi tőke) szokás(a)szerint.
Egyébként hasonló műveletekre sor került az orosz fronton is.:(

tölgyes 2013.04.07. 12:00:53

@FiszkölPekidzs: A megszólítottnak ez már túl bonyolult:) Ön túl sokra tartja:)Nála már rég eldugult a porszívó tömlóje.:)

Nap Pali 2013.04.07. 12:02:09

@tölgyes: "nemzetközi nagytőke fegyverezte fel"

:))))

vagyis a hitvány nácid a naygtöke jó voltából jutott hatalomra ???
azokkal harcoltok most ugye?
ez a dialektus mi? ecer náci eccer komcsi... jok vagytok ti fideSS zsidók...

azér maradhatunka nyniban hogy a náci tengernagypd azért hagyta kirabolni az országot hogy szeméjes ambicióit elérve hatalomra kerülhessen a szétcseszett ország felett

ez emlékeztet egy törpére is aki mostanság csinájja ezt !!!

etwas kultur muss sein 2013.04.07. 12:02:53

@tölgyes: Amikor a blogra vetődtem, megtudtam, hogy a tegeződés a megszokott társalgási módszer. Én sem ragaszkodom a magázáshoz.

jjulie 2013.04.07. 12:10:23

@tölgyes:

a szmájlikat akkor dobálod jó orbánfoglalkozási szabály szerint amikor kiejtett a magabiztos törzsbirka szerepedből a kognitív disszonancia

szedd össze magad, és orbánkodj tovább igazi tokásdölyfös seggszájú kádárvakarék narancskomcsi módra, összefoglalom az alapszabályait:

- mondj mindent, meg az ellenkezőjét bátran

-használj 3000 szavas szókincset

- mondj bátran olyat amit csak a "lenemsül a pofájáról a bőr" teszten sikeresen átesett kádárvakarékból lett narancskomcsi képes

-és végül: mondj bármire bármit, ha megteszed, orbánhited erős

jjulie 2013.04.07. 12:14:14

@FiszkölPekidzs:

cseles lennél jobbikfertőzött, amennyiben cseles lennél

igyekezz tehát, látogass jó sok szeméttelepet, és guberálj ott ahol az elhajigált használt, kopott gondolatmankók hegyekben állnak

jjulie 2013.04.07. 12:25:57

@tölgyes:

a nemzeti horthyt a nemzetközi görbeorrúak, és a román görbeorrúak egyszerre juttatták hatalomra

ja ezért egy nemzeti görbeorrú korányi volr a nemzeti horthynak átadott fővárosban a nemzeti horthy által felügyelt kormány pénzügyminisztere 19 őszén

a románok meg vittek minden fegyvert, csak a horthynál hagytak, atyagatya, nemár, nemár, nemár, nehéz munka ez az orbánkodás, igaze kedvenc kádárvakaréknarancskomcsim

jaja, a harmincezres nemzeti hadsereg meg távolról végignézte, ahogy a románok vitték ami mozdítható, aztán bevonultak a helyükre, diadalmasan

jjulie 2013.04.07. 12:34:09

@tölgyes:

és ez úgy értendő, úgy érted, hogy a nemlétező katonasággal rendelkező kun béláékat a nemzeti horthy képtelen lett volna elüldözni erővel és tömegtámogatásból eredően, hanem kellettek hozzá a nemzetköziek de leginkább a románok, tettlegesen, tevékenyen

mi is ebben a ciki egy orbánfoglalkozásúnak?

apropó a horthy mit szerzett vissza abból, amit a románok elvittek?

jjulie 2013.04.07. 12:53:03

@Nap Pali:

az volt a magyarseggbe horthynemzethy magyarlófaszt kormányprogram, ez meg a magyarseggbe orbánnemzethy magyarlófasztkizárólagos közgéporbániai kormányprogram, mindkettő keresztényszósszal ajánlottan

vajon és olajon,az orbánt is a nemzetközi román nagytöke segíti, mint az elődjét?

Nap Pali 2013.04.07. 13:00:49

@jjulie: segíti segíti... de láthatod itthon is van igény

erre a műveletlen suttyó ÚJHORTIRA...
nagy igény van... sok a buta lusta sötét paraszt akik hívő zombiként még örülnek is a "megváltónak"

jjulie 2013.04.07. 13:01:45

@tölgyes:

az orbánkodás és az orbánfoglalkozás munkaköri leírása alapján,t hogy kell orbánszíjjártó típúsú értelmetlen beszédet gyártani törzsbirkáknak szánt hablaty formájában, a 19-es magyar román fegyveres konfliktusról?

hu.wikipedia.org/wiki/1919-es_magyar%E2%80%93rom%C3%A1n_h%C3%A1bor%C3%BA

orbánkodást folytasd tovább törzsbirka

6.Lenin 2013.04.07. 13:02:40

@FiszkölPekidzs:

"Te valami szakértő vagy? "

A Mindenható FÉLSZ (Földi Élet Szakértői)kihelyezett hivatalának
külső munkatársa.
Szabadidőmben fideszbirka, hobbiból/unalomból.

jjulie 2013.04.07. 13:06:26

"Ebből eredően 1918–1919 honvédő háborúja kényes kérdéssé vált, és olyan történelmi problémává, amelyről politikai ideológiák mentén szokás beszélni. Pedig a kor emberei az eseményeket – miként a források alapján tudjuk – nyilvánvalóan másként élték meg. Az egész társadalom a hon védelmére szerveződött, az egyes személyek indíttatásától függetlenül. Az egyszerű proletár, aki elhihette a szélsőbaloldali ideológia vérgőzös jelszavait, éppúgy az ország területi integritásáért fogott fegyvert, mint az a háborút megjárt katonatiszt, aki egy társadalmi felfordulásba érkezett haza a Piave poklából. Ám ezekről az egyéni indítékokról az ideológiákkal terhelt magyar történetírás nem szívesen beszélt, és nem szívesen beszél ma sem. Mindennek eredőjeként a mai magyar társadalom tudatában 1918–1919 valamiféle legendás forradalmi mozgalmakkal teli időszakként él. A történelmi valóság azonban más. Magyarországon honvédő háború folyt, amelynek bemutatása történetírásunk régi adóssága."

tortenelemportal.hu/2012/10/budapest-roman-megszallasa/

jjulie 2013.04.07. 13:11:47

@Nap Pali:

a @tölgyes: orbánkodó orbánfoglalkozású törzsbirka szerint a horthyt a nemzetköz ültette a kormányzói hatalomra, nem a nemzet

ki érti ezt?

www.youtube.com/watch?v=5U94FTIeXu4

6.Lenin 2013.04.07. 13:15:18

@szoja122:

"Hogy mással (az Országgal és a többi emberrel) mi történik az hatodrangú számodra."

Nem elsődleges kérdés, az valóban igaz.

Még a Mindenható is biztosította elfuserált teremtményeinek a szabad akaratot. Tehát erőszakkal beavatkozni az életükbe:eredendő bűn lenn.

Politikusként is. Akkor lennék diktátor, ha megpróbálnám rájuk kényszeríteni az akaratomat.

az én feladatom a Földön, elmagyarázni a sok seggfejnek, elsődlegesen mindenki maga felelős a saját sorsáért.

Mondjuk nem 1 könnyű feladat az már biztos, pláne ha rád gondolok. Tisztáznod kéne elsőként néhány fogalom jelentését.
Szerintem, (a Mindenható szerint is, írta, hogy ne sokat görcsöljek veled, reménytelen időpocsékolás, szerinte)

jjulie 2013.04.07. 13:16:40

@6.Lenin:

szégyenled a hivatásos orbánkodásod, vagyis hogy orbán a foglalkozásod?

nemár, nemár, nemár és nemár, nemár, nemár

kubatov kénytelen lesz új rublikát faragni: törzsbirka, de már szégyenli

6.Lenin 2013.04.07. 13:31:55

@jjulie:

Nem tudsz olvasni?

Nem az a fő foglalatosságom itt a Földön.

Bár igaz, a Főnök (Mindenható) kedveli Orbánt (azért küldte) Mária + az országot.

Mondjuk hivatalból nekem is illene kedvelnem Viktort (már a Főnök miatt is), de önként is megy. Tökös kis mokány pacák.

1 titkot elárulok neked. Teremtéskor a II. oszt. anyagból gyúrta a szocikat (tévesen hiszik, hogy különleges volt az anyag. Kínai II.oszt.)
A hulladékból gyúrta a liberálisokat, voltak néhány akik megzöldültek a napon. Amúgy tojik mindkét csoportra.
Remélem köztünk marad ez az infó.

Megyek is, küldött néhány e-mailt, át kell néznem.

jjulie 2013.04.07. 13:34:32

@6.Lenin:

ez a bejegyzésed orbánkodásnak elmegy, de ha elolvassa az érted felelős orbánfoglalkozású, valszeg továbbképzésre fog kötelezni az alacsony színvonal miatt

szoja122 2013.04.07. 13:53:09

@tölgyes @Hepci: Tudná figyelni, ha akarná.

Többet mondok szerintem figyeli is. A blog azért ilyen, mert szerinte ez a sajtószabadság.

Pár perc alatt átlehetne futni abból a szempontból, hogy a kirívó személyeskedést végletekig undorító káromkodásokat észre vegye.

Mindenki, aki rendszeresen látogatja a blogot tudja-így Ő is-, hogy kik azok akik rendszeresen káromkodnak, gyalázkodnak.

Nem arról van szó, hogy a francia etikettet tartsuk be. A való életben is néhányszor elfér egy-egy káromkodás, alpári megjegyzés, de rendszert csinálni ebből nem kellene.

Ez sehová sem vezet.

Bírálni, keményen bírálni lehet ezek nélkül is.

inreallife 2013.04.07. 14:29:01

@aszekelyek: ez kemény. saját megad megállapítod, hogy szdsz és a jobbik összefonódik? remélem más fórumokba is terjeszted ezt, mintegy alátámasztva a véleményed hitelességét. te vagy a legjobb kampány a fidesz ellen, esküszöm a te hozzászólásaidat kéne kivonatolni, hogy így néz ki egy fideszes átlagszavazó. az plakát aljára meg ezt, hogy te is ilyen vagy, vagy ilyen akarsz lenni? és kész is a kampány... :)

jjulie 2013.04.07. 14:47:24

@inreallife:

na horthy

szóval te is egyetértesz a @tölgyes: orbánfoglalkozásúval, hogy a horthy a románok és a nemzetköziek által pénzelt és felfegyverzett és hatalomra juttatott báb volt, bábja a trianont levezénylő antatnnak amit nemzeti keresztény szósszal adtak el?

tudod hogy a románok már pesten voltak amikor a prónaiék még szegeden , és a horthy honnan vette a repülöt amivel siófokra költözött, azután hogy a románok megtisztitották neki a terepet?

és hogy a gellért szállóba is a románok friss meleg helyére költözött?

az antant először megalkotta a horthyt a románok segítségével aztán a következő nyáron formálisan aláíratta vele ami ellen aztán mindig ugatott, persze előre siófokon már rég elfogadott

de hol van ebben a prónay- románok, és az antant általi bábban a katarzis?

a horthy az aki szépen végignézte, hogy a románok visznek mindent ami mozdítható, mielőtt átadják neki a terepet, amihez előbb fel is fegyverezték, hogy meg tudja őrizni a románoktól ajándékba kapott, románok által tálcán átnyújtott hatalmat

melyik a cikibb, a prónay-héjjas szerepe, vagy a románoké?

aszekelyek 2013.04.07. 15:36:51

@FiszkölPekidzs: .))) Mondom beszélgetünk , harminckét évi házasság után. Is. Ezt kapd ki!

Egyikünk szülei sem váltak el. Viszont legalább két gyerekük volt , nálunk három. Az én szüleim templomban esküdtek , óh borzalom !

Nálunk családi élet van. Komoly. A gyerekeinkkel is napi kapcsolatban vagyunk bár már egyik sem lakik itthon. Mindkettőnk családjában ez volt . te is tudod, hogy nincsenek véletlenek Palikám....

aszekelyek 2013.04.07. 15:52:10

@jjulie: küldtem a mgylj -re sms-t. Tudod, hogy minden gyerek lakjon jól. Nem úgy, mint azok, akik csak itt koptatják a billentyűket, hogy ajajdeszegények, meg a tévében ajvékolnak, hogy jajdeszegénységvan. Tudod, személyesen voltam jelen a BMGE-egyik termében, Mindentudás egyeteme előadásvolt, amin a fél kormány ott ült, 2002-ben frissel hatalombatörtek. akiknek felhívta a figyelmét a tisztelt F.Zs., hogy a szegénység, elsősorban a gyermekszegénység az , amit fel kéne számolniuk. HA már van az a rengeteg pénz, meg ígéret, amiről a kampányban annyit szónokoltak. Aztámn megszüntették az iskolatejet és megtiltották, hogy a magyar vidék lássa el, a gyerekek szülei, a magyar vidék gyerekit alapanyaggal a közétkeztetésben, mely a bizonyíthatóan szegényeknek állami pénzből ment. De csak multivackot lehetett állami pénzen beszerezni hozzá. Így szervezték ki a szájából a falatot a gyerekeknek és a szüleik zsebéből a gyerekre valót.

Ennek pedig ez a kormány vetett véget. Nem ám a bajnai kormány.... ne pampogjál nekem , mert én tudom , mikor , kik mit tettek és nem is felejtem el. No és azoknak, akiknek mégis volt munkahelyük és kaptak legalább hideg étel utalványt, azt adóztatták meg 98 %-os adóval , bajnai kormánya idején , a legszegényebbek asztaláról vették le a kenyeret , azzal is. Az alulfizetettekéről. Akiknek megint valami 60 123 ezret akarna adni jóságos bajnaikám... Gondolom a közétkeztetést is visszazsákmányolnák, akiké akkor volt. A legszegényebbek megint azt a műanyag vackot kapnák. Piaca lennének annak a nemtudni holtermettnek. Állami zsebből megint kiszerveznék a hasznot. mindent. Visszalökve a magyar vidékieket oda, ahol voltak 2010-ig.

aszekelyek 2013.04.07. 16:04:32

@A pöttyös az igazi dbeata: dehogynem, csak olyan állóképességgel, mint az enyém. :DDD
@jjulie: a z vitán felül a legcikibb, hogy egy szót se írsz a dicsőséges 133 napról, amit a rákosi féle elvtársak, ságvári és tsai szíveskedtek belezavarni a tárgyalásokba. Azt sem látom, hogy említenéd, hogy úgy íratták alá azt a trianonit, hogy éppen meg is egyeztek a franciák a románokkal jó előre a magyarok bőrére, odaígérték nekik MAgyarország egy részét. Nem szerelemből álltak ugyanis arra az oldalra. ha Horthyyy nem írta volna alá, találtak volna maguknak másikat, akivel aláíratják és pont semmi választást hagytak neki. Csak aláírni lehetett. Zagyváltak valamit arról, hogy majd később felülvizsgálják.... és majd elrendezik... volt egy rövid időszak, akkor gyorsan felépítette nekik, románoknak a vasútat, végig a Kárpátokig a Horthy Magyarországa. Amikor Erdélyt visszacsatolták. Aztán amikor kész lett, megint visszavették. Érdekes, a rákosiék féle alakulat akkor is benne volt nyakig a fősodorban. Utána meg teljesen megkaparintották a hatalmat. Az a ciki, hogy te Prónayzol , meg Gellért szállózol. Lényegtelen dolgokat akarsz itt előtérbe tolni.

aszekelyek 2013.04.07. 16:27:35

@panelburzsuj: szolgálati közlemény: Mivel a magyar lakosság elenyésző részének van tárgyi tudása a Szentírást illetően , közlöm , hogy Jézus , mielőtt a hatalmukat féltők megfeszíttették a köznéppel , akik máig éljeneznek , ha valakit meghurcolnak nekik ,- értsd bulvármédia kenyere- kizavarta a kufárokat Isten házából. VAn aki ezt komolyan veszi. lehet, hogy azoknak a z aktivistáknak sincs semmi fogalmuk erről, mert a magyar oktatásban azt ugyan meg nem szerezhették...

A multikultinak meg semmi nem szent.

Amibe beleszocializálódtak.

tölgyes 2013.04.07. 16:35:23

@Nap Pali: Kedeves ÚR!

Több baj is van azzal amit leírt.
1./Horthy nem volt náci. Ezt már a 70-es évekelején a történelemtanároknak sem így tanították. A Horthy=náci elképzelésnek épp a Berend-Ránki kettős volt a legnagyobb ellenfele.
2./ A tőkének az volt a természete, hogy bizony támogatta a ultraradikális belodali mozgalmak fegyveres leverését. Ez meg a kapitalizmus fejlődésének szerves része volt. Nem tud mutatni a világon olyan pontot, ahol ez ne így történt volna.

A többi olyan buta demagógia, amire nem érdemes reagálni.

jjulie 2013.04.07. 16:35:53

@aszekelyek:

a horthy és a prónay-héjjas ostenburg legények szegeden dorbézoltak, mialatt a "A román hadsereg 1919. augusztus 8-áig 1235 tisztet és negyvenezer katonát ejtett foglyul, 350 ágyút (köztük kettő 305 mm-est), 332 géppuskát, 52 ezer puskát és 87 repülőgépet, ezenkívül nagy mennyiségű lőszert és szállítóeszközöket zsákmányolt."

aztán amikor a románok már pesten voltak, a díszpinty horthy legényei lóra ültek és elkezdtek akasztani, jól elkerülve az összeütközést a románokkal, akik éppen vitték el ami mozdítható volt, majd adtak még fegyvert a kényszersorozó nemzeti hadseregnek, az angolok meg siofokon közölték a horthyval, hogy hazaküldik a románokat, és belovagolhat a helyükre pestre, és beszállásolhat a helyükre a gellért szállóba

horthy az antant és a románok kreálmányakéntt lett parancsnok, a románokra mégcsak rászólni sem mert, mert tőlük kapta a fegyvert és a hatalmat, és a románok tisztitották meg számára a terepet

a prónayék meg csak zsidó boltost, meg tanyasi nincstelent tudtak akasztani, aztán meg beköltözni a románok helyére a britannia szállóba inni rabolni, zsidózni meg kurvázni

így kezdődött a keresztény magyar seggbe keresztény magyar lófaszt horthynemzethy kurzus, és végződött ismét kiraboltan, csakhogy még rommá is lőve, bombázva, és ismét megszállva, tele halottal, özveggyel árvával, és megtetvesedett hazatérő katonával

szép társaság, csupa dicsőség, meg katarzis

te meg egy ócska fideszfertőzött orbániai, akinek foglalkozása orbán

tölgyes 2013.04.07. 16:39:12

@FiszkölPekidzs:
Kedves Fiszköl! Tiszteletben tartom a szokásait. Én azonban se itt, se más forumon, de a mindennapi életben sem szoktam tegeződni... csak a legjobb barátaimmal és a családom tagjaival. Engem a magázódás nem szokott semmiben sem zavarni.

nyünyüge 2013.04.07. 16:39:46

"Valóban a két üveg között gyűjtöttem ,mert országosan meghírdették, hogy a templomokban kezdjük. Semmit sem csináltam, csak egy sarokban kihelyeztem az aláírásgyűjtő íveket. Néhányan kiléptek a sorból, és saját megfontolt érdekükben aláírták a lapot.Ekkor kezdett az atya a legmagasabb hangján nemis kiabálni, hanem üvölteni.Én az ilyen hangra nem reagálok.Az atya jobban tenné, ha az egy éve keresett kerítés-, közösségi ház és az orgonajavításra összeszedett pénzekrőll beszélne."

"országosan meghirdették" - mert a "multikultiknak" meg semmi sem :)).
cink.hu/kozponti-utasitasra-gyujtenek-templomokban-alairast-fid-469998811

tölgyes 2013.04.07. 16:44:15

@aszekelyek: Önnek is azt tanácsolom, hogy ne akarja elmagyarázni itt egyes fajankóknak a magyar történelem XX. századi fejlődésének bajait. Képtelenek megérteni. Gonolja meg. Ez az ágfalvai suttyó itt régebben amiatt sipákolt, hogy a népszavazás a térséget megtartotta Magyarországon belül , (bezzeg Ágfalva ezt nem szavazta meg) pedig az lett volna a jó, ha Ausztriához csatolják. Naná! Akkor hamarabb egyesülhettek volna a felmenői a nácikkal:)
Ön egy ilyennnek mit akar elmagyarázni??Hogy mégis mozog a Föld?? Reménytelen.

jjulie 2013.04.07. 16:44:43

@tölgyes:

a horthy a románoktól kapta a tiszta terepet, és a fegyvert

szóval a hatalmat, de előtte végignézte, hogy a románok győrig mentek, és vitték ami mozdítható volt, kivéve a horthy fegyvereit

a horthyt az antant kreálta, és a románok voltak a végrehajtók

mindenét az antantnak a románoknak, és a prónay-hejjas típusú alakoknak, ezt hívják nemzeti keresztény kurzusnak, aminek dicstelen a genézise, és a pusztulása egyaránt

a tobbi meg orbánkodás

jjulie 2013.04.07. 16:48:14

@tölgyes:

orbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodás

és

orbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodásorbánkodás

persze, mivel foglalkozásod orbán

jjulie 2013.04.07. 16:54:44

@tölgyes:

az ágfalvi sztori lényege az volt, hogy az ágfalviak visszaküldték a seggszájú kádárvakarék orbánparasztnak a pénz az első elkúrása alkalmával, mert nem akartak hogy a nagyszüleik forogjanak a sírjukban az unokáik miatt, amit a seggszájú kádárvakarék orbánparaszt valószínűleg hanyagságból elért volna, mivel nem tudta, hogy az ágfalviak akaruk ellenére lettek a csonkamagyarország része

a többi pedig nettó orbánkodás

jjulie 2013.04.07. 16:57:44

@tölgyes:

csupán súlyos szocializációs deficit, egy orbánfoglalkozásúnak lehet még sok egyéb deficitje is, különben nem lenne orbánkodó

etwas kultur muss sein 2013.04.07. 17:40:54

@jjulie: Ezt köszönhetjük nektek:
www.kiskegyed.hu/aktualis/kozugy/pava-zsolt-lanya-tamado-nyerges-zoltan-121337

Az ilyen génetikai hulladékok többszöri erőszakos bűncselekmény elkövetés után is vígan sétálhatnak az utcán. De rábaszol, mert egyre gyakrabban fognak titeket is ánuszon ragadni.

jjulie 2013.04.07. 17:58:48

@FiszkölPekidzs:

nocsak van közös benned jobbikfertőzöttben a @tölgyes: orbánfoglalkozásúval, nemár, nemár, nemár, jaj majd elfelejtettem, hogy a jobbikfertőzés és az egyazászlószökevénység kéz a kézben járnak

a szerencsétlen tőgyes magázódik ok nélkül, te meg kevered az egyesszámot a többesszámmal, az a fránya szocializációs deficit, ikrek vagytok, csak nem egypetéjűek, mindkettőtöket a seggszájú kádárvakarétól származtok

mond csak, hány perc kielégülés egy ilyen fokú cigányozás, hány percig érzed embernek tőle magad, jobbikfertőzött?

apropó, a te nagyszüleid is a kádár alatt laktak jól először életükben?

jjulie 2013.04.07. 18:56:04

itt a minta

"Bethlen a hatalmon lévő nagybirtokos-nagytőkés, államhivatalnoki–katonatiszti csoportokkal egyetértésben a korlátozott demokrácia és parlamentarizmus híve volt, amit a választójog folyamatos szűkítésével, valamint a rendszerbe beépített „konzervatív stabilizátorokkal” (felsőház felállítása, nyílt szavazásos körzetek, a kormánypárti parlamenti képviselők összetételének befolyásolása) érték el. A választások rendjét megszabó kormányrendelet úgy „oldotta meg”, hogy az 1920-as választójogi kritériumokhoz képest a magyar állampolgárság időtartamát 10 évre, az egy helyben lakást 2 évre emelték, műveltségi cenzusként férfiak esetében hat elemit írtak elő. A nők választójogát azzal szigorították, hogy a korhatárt 30 évre emelték, csak a családosok szavazhattak vagy olyanok, akiknek saját egzisztenciájuk volt. Egyetemi és főiskolai végzettséggel rendelkező nők 30 év alatt is szavazhattak. Emiatt 1920-hoz képest több mint 700 ezerrel csökkent a választójoggal bírók száma, főként a vidéki, alacsonyabb iskolázottságú nők körében. Budapest és az öt törvényhatósági jogú város kivételével (Miskolc, Győr, Pécs, Szeged, Debrecen), ahol titkosan szavazó körzetek voltak, az egész országban visszaállították a nyílt szavazást, ami a korabeli Európában egyedülálló lépés volt. A kormánypropaganda azzal indokolta a döntést, hogy „a magyar embertől idegen a titkolódzás”. Mindenki tudta azonban, hogy a közigazgatás irányítói, valamint a csendőrség nyomására a nyílt szavazásos körzetekben szinte csak kormánypárti jelölt győzhetett."

nyünyüge 2013.04.07. 19:06:04

Alkotmány témakörben:

"Az európai alkotmányos jogállam megkérdőjelezhetetlen része például a hatalommegosztás, a demokratikus, ellenőrzött hatalomgyakorlás elve, az emberi és az állampolgári jogok biztosítása, ami megjelenik több - Magyarország által is elfogadott - nemzetközi dokumentumban és magában az alaptörvényben is. Ezek az alapértékek mindenkire vonatkoznak, így a mindenkori alkotmányozónak számítania kell arra, hogy ha ezekkel ellentétes rendelkezéseket emel be az alaptörvénybe, az Ab-nak jeleznie kell az így keletkezett ellentmondást.

Hozzáfűzte: utoljára csaknem negyedszázada, a rendszerváltás hajnalán - 1990 márciusában -, a Németh-kormány időszakában volt példa arra, hogy a parlamenti többség az Ab döntésével ellentétes rendelkezést írt be az alkotmányba a külföldön tartózkodók választójogával kapcsolatosan."

www.hirado.hu/Hirek/2013/04/07/10/Hollo_Andras_az_Alkotmanybirosagnak_meg_kell_riznie_szellemiseget

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.07. 19:29:09

@jjulie: nem láttalak a meccsen, nyomi.
Mindig 1 a vége: beszarsz.
Nyomi.

graycivil 2013.04.07. 19:30:58

"Pintér Csodaországban

Nem egy hivatalos jelentés van előttünk, amin a hétköznapi valóságot kellene számon kérnünk, hanem egy csodás történet (©Matolcsy), tele bűbájjal és varázzsal, ésszel föl nem érhető eseményekkel. Így szigorú logika sincs benne, és a közös emlékezetünket is hiába keressük, a belügyminiszter beszámolója egy önálló, független és zárt világ, ahol, mint minden mesében, bármi megtörténhet."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=635623

Hülyeország átsétál a szivárványon! F.Y!DESZ

graycivil 2013.04.07. 19:38:45

"A devizahitelesek jobban költekeznek

Egy év alatt a magyarok mindössze 17 százaléka jutott el néhány napra pihenni. Az adatok azonban arról is tanúskodnak, hogy a lakáshitelesek körében sokkal jellemzőbb, hogy voltak üdülni, mint azokra, akiknek a vállát nem nyomja ilyen teher."

index.hu/gazdasag/2013/04/07/a_devizahitelesek_jobban_koltekeznek/

Érdekes, most hol van a kormány a "felelőtlen költekezés" megakadályozására? Bár szerintem nem az eladósodott devizahitelesek, hanem az adófizetők pénzén "'megmentett bombaüzletű" milliomos előtörlesztők utazhatnak a legtöbbet.

F.Y!DESZ

jjulie 2013.04.07. 19:42:51

@Hepci:

tévesen értékelés, mint az étterembérlésről

cikizz sütit

Khal Drogo 2013.04.07. 19:54:45

Eközben a Ködös Albionban

www.origo.hu/nagyvilag/20130405-bevandrolokkal-kapcsoaltos-szigoritasok-szocialis-megszoritasok-nagybritanniaban.html

Maximalizálják például a jóléti támogatásokat, aminek értelmében senki nem kaphat magasabb állami ellátást, mint az éves nettó átlagkereset. Ez jelenleg 26 ezer font, ami 9,3 millió forintnak felel meg, vagyis havonta legfeljebb durván 700 ezer forintnyi összeget fizet ki az állam a jogosultaknak.

Csökkentik annak a jövedelemhatárnak az összegét is, amely alatt valaki jogsegélyben részesülhet. Automatikusan csak az kaphatja meg, akinek havonta kevesebb mint 416 ezer forintnak megfelelő bevétele van.

---

Ezekkel az embertelen megszorításokkal nyilvánvalóan sok millió román, bolgár EU-s állampolgárt fognak távol tartani. Főleg azokat akik forintban 20-30 ezret keresnek munkával. Na azokat meg fogja rázni a hír, hogy 416 ezer forint felett nem jár a segély. Menten vissza fog fordulni.

Cameron sem hisz azt szerintem hogy ezzel akár egyetlen egy románt, magyart, lengyelt, bolgárt stb. visszatart attól hogy felkerekedjen a Csatornán túlra.

Khal Drogo 2013.04.07. 21:01:12

Ma Monoron megint agyonverték az MSZP-t. Mesterházy egyre nevetségesebb, megint kikapott a Jobbiktól az MSZP.
Kormányváltás úgy néz ki csak valami eszkaláció esetén fog bekövetkezni, amire egyelőre nem sok jel utal.
Szóval : 2014-2018 Orbán 3.0.

Balt 2013.04.07. 21:10:56

Monoron még a Jobbik is megverte az MSZP-DK-t
2013. április 7., vasárnap 19:37

index.hu/belfold/2013/04/07/maradnak-e_fideszesek_a_polgarmesterek

tölgyes 2013.04.07. 21:13:15

@aszekelyek: Látja? Olvassa a volksbunmdista csemete szűkagyú fejtegetéseit?
Az urak elfelejtik, hogy az iagazi nagy bajok ott kezdődtek, hogy lelőtték a magyar miniszterelnököt, majd Károlyi szélnek eresztette a magyar hadsereget, így nem volt olyan katonai erő, amelyik képes lett volna az ország védelmére., most meg az így kialakult helyzetet Horthy nyakába varnák. Nem. Ez a helyzet Károlyiék ostobasága, orszeágvezetésre való alkalmatlansága miatt alakult így.
Minden esetre H. hatalomátvétele után talpra állította azt az országot, amelyik elveszítette területének 2/3-át, az ehhez kötődő vasút és gazdasági potenciáljának természeti erőforrásainak döntő részét, fizetnie kellett a vesztesekre kirótt háborús kártételt. Ugyanakkor elveszítette Magyarország lakosságának felét és bebizonyosodott Ady jóslata, amelyik az erdélyi magyarság és románság sanyarú sorsát az új román királyságba előre megjövendölte. H. mindezek ellenére az országot talpra állította. A kialakult politikai rendszert a konzervativizmus - és az előzmények ismeretében nem véletlenül - erős antikommunizmus jellemezte.
Na most, aki ilyen alapvető dolgokat sem ismer, az csak kárálja volksbund hülyeségeit:) Önmagában az a tény, hogy képes volt elítélni a soproniak döntését - már mutatja, hogy sajnos egy rongy ember.:(

Balt 2013.04.07. 21:15:52

@Nap Pali: beszelo.c3.hu/cikkek/a-masodik-szamu-ellenseg

Olvasd el, hátha tanulsz belőle. (Vigyázat, hosszú!)

tölgyes 2013.04.07. 21:17:48

@Balt: Ha az MSZP összeáll a DK-val, akkor szavazókat veszít. A DK nem hoz, hanem visz:) elriaszt.

Khal Drogo 2013.04.07. 21:27:39

@Balt: Egyelőre lefutottnak tűnik a kormány hatalmon maradása. Az MSZP nem tudott innovációt végrehajtani, a kormányon lévő embereit nyugdíjaznia kellett volna, teljes vérátömlesztést végrehajtania. Ők a régi hiedelmekben hittek, abban hogy elég azt mondani hogy Orbán takarodj és csak ezért mögéjük állnak a széles tömegek.
Ez úgy néz ki, nem nagyon működik a sikerkormányzás ( 2002-2010 ) után.

Balt 2013.04.07. 21:29:10

Zur post: Az látszik, hogy Mesterházyt mindenáron megpróbálják Bajnai mögé kényszeríteni kívülről és belülről - és előbbiben nem a pártonkívüliekre gondolok..., noha a kérdés valszeg párton belül fog eldőlni, esetleg külső "ráhatásra". Kérdés, Mesterházy beéri-e egy mellékszereppel, aztán - bár kicsi az esély arra, hogy ez a dilemma felmerüljön :) - kitart-e emellett 4 évig.

Balt 2013.04.07. 21:31:46

@Balt: * Mesterházy és köre (ebben nem vagyok képben, meglehet az összes ifjúszocialista, Molnár, Tóbiás és Botka is ide sorolandó, de azt hiszem, ez a kör amúgy is a pillanatnyi érdek szerint változik)

Balt 2013.04.07. 21:33:56

@tölgyes: Ez így van. De pssszt! :)

@Khal Drogo: Én éppen abban látok némi esélyt számukra, ha a mamutok - amellett, hogy háttérben maradnak - kikényszerítik Mesterházynál a törülköző bedobását.

Balt 2013.04.07. 21:39:17

@Khal Drogo: Az látszik: ha esetleg meg is valósul az (ő számukra) "optimális" összefogás (Bajnai mögött: MSZP, PM, STB - DK nélkül), ami még mindig kevésnek látszik, és azt hiszem, a Jobbik szavazóit se kell leírni egy kiélezett helyzetben. Nem lehet őket "kezüket mosó kívülállónak" vélni, függetlenül attól, hogy mi a Jobbiknak, mint pártnak az érdeke.

6.Lenin 2013.04.07. 21:42:51

@Balt:

Kitől/mitől lenne esélyesebb az MSZP MA nélkül (hátrébb tolásával)?
Szerintem neki köszönheti a párt, hogy még létezik.
Bár a szociknál bármi előfordulhat.

(megválasztották a Ferit elnöknek, majdnem 100%-al, aztán néhány héten belül kb ugyanannyi %-al kirúgták). Nem is nagyon sikeresek azóta sem.
Nem látok náluk 1 komoly pacákot.

Balt 2013.04.07. 21:59:26

@6.Lenin: Nem is az MSZP, hanem Bajnai. Egyszerű: úgy sejtem - de ez tényleg csak személyes megérzés, nem néztem utána a kvk-kban -, hogy az MSZP szavazó másodlagos preferenciái között inkább ott van Bajnai, mint fordítva...

etwas kultur muss sein 2013.04.07. 22:02:42

@jjulie: Ez a böfi nagyon gyengére sikeredett. Húzz bele, mert így még az szdsz-be sem vesznek fel, pedig azok tárt karokkal várnak minden antiembert, hátha összejön még valaha az 1%.

Balt 2013.04.07. 22:03:27

@6.Lenin: De ez egyelőre elméleti kérdés, mert úgyis a pártlistás és jelöltállító alkudozásokban jön a feketeleves, akár így, akár úgy - ha egyáltalán eljutnak odáig. :) Mondjuk erre alkudhat Lendvai Salome, cserébe tálcán kínálva Mesterházy fejét. :) (Oppardon, blaszfémia!) :))

6.Lenin 2013.04.07. 22:09:34

Jóslásokba kezdeni a jövő évi választásokat illetően nagy felelőtlenség, de azért látszik 1 lehetséges B terv.

Kormányváltó csapat nem jön össze...
A szavazók ismét inkább a Fideszre és a Jobbikra szavaznak majd (akik 2010-ben is ezt tették)
Az ellenzék törekvése, hogy Bajnain kívül még néhány kis párt vezére is bekerüljön a Parlamentbe (ahol 18-ig szép lassan leamortizálódnak, mint az LMP)
A kívül maradottaknak,-ha lesz elég bölcsesség (?) bennük-el kell kezdeniük 1 új baloldal kiépítését. Ha lesz rá még igény 1általán.
Talán 1 erőteljesebb külső beavatkozás ezen változtatna, de elég rizikós lenne.
Minden más variáció már a meglepetés kategóriába tartozna,
szerintem.

Jó éjt!
Mindenkinek.

6.Lenin 2013.04.07. 22:19:05

@Balt:

Az elég érdekes lenne, ha a félretolt MSZP-s szavazók még 1x bevennék, hogy Bajnai rájuk kenje a Gyurcsány kormány minden hibáját, magát kivonva a felelősség alól. Cserébe ezt a hamiskártyást támogatnák, elismerve a saját hülyeségüket.
Talán ennyire nem bénák, bár az orbángyűlölet elboríthatja a szoci agyakat a kellő pillanatban.
Korai még spekulálni.

jjulie 2013.04.07. 22:21:39

@tölgyes:

orbánkodás vegytiszta formája sántaagyú törzsbirkának szánva, pajtás: a villamos hosszáról szóló vitát nem nyersz meg a villamos sárgaságáról tett kijelentéssel, mégha orbánt játszol mindhalálig, akkor sem

horthyt az antant találta ki, a románok tisztitották meg neki a terepet, fegyverezték fel, és adták át neki a lepusztított megfélemlített terület feletti hatalmat, a horthy meg tétlenül végignézte, hogy a jótevői, a románok elvittek mindent amit bírtak az ország nagyobbik feléből, a legényei meg akkor indultak meg fegyveresen, amikor már nem volt ellenfél a pélyán, és hősiesen akasztottak zsidó boltost, falusi napszámost, raboltak, újságírót öltek, és hasonló nagyonmagyar hőstetteket hajtottak végre a románoktól kapott fegyverekkel a román hadsereg árnyékában, és legutoljára még siófokon elmagyarázták neki, mi mivel jár

aztán még nagyobb káoszba torkolt a horthy bábjáték negyedszázad, a mutatvány végén szétlőtt, többszörösen kirabolt, árvákkal özvegyekkel, halottakkal, megtetvesedett hazatérő katonákkal teli országot hagyott hátra, a horthy hatalom kezdete és vége is dicstelen, a horthyval a sokadikvonalat juttatták hatalomra a románok

a többi meg csak orbánkodás

ágfalva meg az ausztriához tartozásra szavazott, és rábasztak hogy nem kerültek oda

na orbánkodj még

és orbán módra cáfold a villamos hosszára tett meállapítást azzal, hogy kijelented: a villamos sárga

a szívlapát nem csak az orbánszijjártó típusú seggszádat, a fideszfertőzésedet, de az orbánkodásodat is gyógyítja, meglásd, fájni fog

jjulie 2013.04.07. 22:26:27

@FiszkölPekidzs:

hűha jobbikfertőzött olvastad már a rólad szóló verset?

Szélsőjobb

Ami hazai, az csodás és helyes,
ami külföldi, az a világ szennye –
sajnálom őt, mert kedv s szeretet helyett
harag, gyűlölség s átok fortyog benne.

Úgy vélem, roppant előnyös lehetne,
ha történelmet tanulna vagy nyelvet,
de iskolájával ő befejezte
az okulást. Azóta mindent elvet.

Mikor belső unalmától megdermed,
vagy bús: egyszerre sír, iszik, zsidózik.
Érvet és tényt nem ösmer, csak érzelmet,

abba magát fejbúbig beleássa,
s nyilatkozik, parancsol, jósol, lódit,
hiszen magyar. Ez a foglalkozása.

na mostmár olvastad

viszont ha ki akarsz tűnni, akkor valami ütősebb kell mint itt lódítani, cogányozni, nyilatkozni:jósolni, mássz fel valamelyik turulhoz a szabadsághídon

6.Lenin 2013.04.07. 22:32:10

@jjulie:

www.youtube.com/watch?v=VnkRpyWpdTY

(előtte takard le a porszívód, nehogy kárt tegyen benned, mikor feltámadnak hazafias érzelmei)

jjulie 2013.04.07. 22:34:52

@tölgyes:

nyugi orbánfoglalkozású

most nincsenek itt a románok, hogy eltüntessék az ellenfelet a vidéki erőszakos dölyföstokás másodvonalbeli akarnok elöl, és még nem derült ki, hogy a külföld mit akar, ami a döntő volt a horthy esetében is, a románoké csak a piszkosmunka volt, és tálcán átnyújtani a lehetőséget a kenderesi szegénylegénynek, akinek katonának kellett állnia, mert nem volt annyi föld, hogy eltartsa őt és a testvéreit

vidéki erőszakos másodikvonal

jjulie 2013.04.07. 22:38:27

@6.Lenin:

na törzsbirka, orbánkodsz?

de minek is, nem vagy te orbán

etwas kultur muss sein 2013.04.07. 22:41:21

@jjulie: Ki kell ábrándítsalak. Egyetlen strófa, de még sor sem rólam szól.

jjulie 2013.04.07. 22:44:03

@tölgyes:

viszont a kenderesi tetkós szegénylegénynek legalább annyi esze volt, hogy amint megszerezte a hatalmat a háttérbe vonult, a jó zsidajaira bízta a pézcsinálást, a felcsuti seggszájú tokásdölyfös meg egy nyilasunokára

jjulie 2013.04.07. 22:46:13

@FiszkölPekidzs:

olvasd el mégegyszer,de most figyelj is oda, aztán nyilatkozz, lódíts, jósolj, stb

jjulie 2013.04.07. 22:48:47

@jjulie:

most nézem mit írtam: "megszerezte"

lófaszt, tálcán átnyujtották neki a románok az antant utasításnak megfelelően

jjulie 2013.04.07. 22:53:01

@jjulie:

kihagytam: parancsolj

menőmano 2013.04.07. 22:54:21

Hát! Ja!
Ez a poszt ugyebár a Bajnai Gordon és a Mesterházy Attila "küzdelméről", avagy a baloldalról szól.

Ehhez csak annyit szeretnék írni, hogy szerintem előbbi politikus esélyesebb, mint utóbbi.
Előbbi már bebizonyitotta tehetségét, mint (volt) kormányfő, utóbbi nagyon meglehet, hogy tehetséges, de még fejlődnie kell. szerintem.
De az is lehet, hogy nincsen igazam. Ez nálam nem lehet vitatárgya sem.
Mert) Egyébként majd a népek fogják eldönteni, hogy kire, melyik politikai erőre adják voksukat.

A másik)
Totálisan elképesztő helyzet, hogy van egy poszt, mely totálisan a baloldali politikusokról szól.
S ha a kommentelő, mondjuk ÉN, nem azt írja, amit némelyek olvasni szeretnének, totális a fenyegetettség, vagyis fenyegetés.
De mindegy.

menőmano 2013.04.07. 22:58:15

Elnézést!
Felmerül a kérdés??? Most akkor kell e félni??? vagy nem kell félni??

menőmano 2013.04.07. 23:01:07

Tisztelt Kommentelő?? aki elől" nagy Dr hátul" kis dr. mármint a nick neve????
Ő kicsoda?? Mit képzel egyáltalán magáról??
Mondjuk egy picikét sem érdekel, csak úgy mellesleg feltűnt.

Nap Pali 2013.04.07. 23:10:53

a feudális komcsi náci b-közgépes fidesmaflaálam mindent szétQr

Dr. Eleanor Pitty-Palkho dr. · http://eleanor-pitthy-palkho.blog.hu/ 2013.04.08. 00:59:32

@jjulie:

Neked is nedvesedik Bajnai bocikától, az nem vitás, baloldali nyugdíjas elvtársnőm. Neked is XXXXL a méreted, ugye?

dbeata 2013.04.08. 06:19:31

@Dr. Eleanor Pitty-Palkho dr.: Jól eltévedtél! :)

Maradj és szórakoztass! :)

hoplita 2013.04.08. 07:06:59

@Khal Drogo: @Balt:

Na és mi ebben a meglepő?

Ez van a középföldén, keleten a fityiszt is elkapjuk, simán.:)

jjulie 2013.04.08. 07:09:14

@tölgyes:

mindhalálig orbánkodás: a soproniak is jól rábasztak a magyarországhoz való tartozásukra, a károlyi meg csinált amit csinált miután összeomlott a monarchia államgépezete, a horthyit akkor is csak a románok tették nyertes pozicióba, az antant kreálmányaként

a orbán mindenét a kádárnak köszönheti, vértiszta kádárvakarékként kommunistázik

a horthyt meg az antant és a románok másodosztályú vakaréka akiből a prónay és a héjjas nélkül nem lett volna antant báb, csak egy elszegényedett kenderesi öregember

jjulie 2013.04.08. 07:11:33

@hoplita:

"s nyilatkozik, parancsol, jósol, lódit,
hiszen magyar. Ez a foglalkozása. "

jjulie 2013.04.08. 07:18:46

@tölgyes:

hahaha, nincs új a nap alatt, az orbánhablaty sem új

"A fehérterrort mind kegyetlenségében, mind mértékében súlyosabbnak tartja, mint a vöröst. Az ellenforradalom, az „ébredő magyarok rémuralma”, szerinte a történelmi Magyarország teljes csődjének bizonyítéka. A Horthy-rendszer Jászi szerint minden tekintetben hazug. Soviniszta politikát folytat de aláírja a trianoni békeszerződést, majd revanspolitikát hirdet. Királyságnak nevezi magát, de köztársaságot játszik egy autokratává vált tiszttel az élen. Kereszténynek hívja magát, de terror, kivégzések, internáló táborok, a jogbiztonság teljes hiánya jellemzi. Földosztást ígér, de konzerválja a latifundiumot. Antiszemitizmusra izgat, de kiegyezik a zsidó bank- és uzsoratőkével."

jjulie 2013.04.08. 07:26:22

hahaha ezt a horthy rendszerről írta a jászi

„Nem igaz, hogy ma Magyarországon akár a dzsentri, akár a parasztság uralkodnék. Ami uralkodik, az a külvárosi társaskörök és vidéki kaszinóknak borban búsuló és cigányozó demagógiája egy csomó bandafőnök, lelketlen lelkiatya, kalandor és iparlovag vezetése alatt.”

mintha a felcsuti seggszájú rendszeréről irta volna

szoja122 2013.04.08. 08:34:35

@6.Lenin: "Még a Mindenható is biztosította elfuserált teremtményeinek a szabad akaratot."

NINCS szabad akarat a keresztény vallás pontos értelmezése alapján. Csak annak látszata.

Isten attribútumai:

1. Végtelen tudás.

2. Végtelen hatalom.

3. Vételen szeretett.

4. Hallhatatlanság.

A végtelen tudása miatt pontosan előre látta, hogy melyik teremtménye mikor mit fog csinálni. Ennek ellenére úgy teremtette ahogy. Pedig a végtelen hatalom miatt módjában állt volna változtatni rajta.

Hol van a szabad akarat, ha mindent előre pontosan eltervezett???

És sorolhatnám az ellentmondásokat az attribútumok között...

aszekelyek 2013.04.08. 09:47:58

@szoja122: ott kedves szójácska, aki marhaságot írt, mert a halhatatlanság, nem hallhatatlanság... de ez lehet elütés is. Szóval ha eléggé ismernéd a teremtéstörténetet, a Szentírásnak legalább az elejét, akkor tudnád, hogy minden a tudás fájával kezdődött. Figyelmeztette Ádámot és Évát, hogy mindent az Édennnben magukénak tudhatanak, ehetnek... használhatnak kivéve a tilalomfát , a tudás fáját. Mindaddig boldog tudatlansággal voltak megáldva , mint ma is rengetegen , amíg meg nem történt , hogy a Kígyó addig ,addig dumált Évának , ő meg Ádámnak , hogy csak megkóstolták azt az almát , a tilalomfáról. A természeti népek ma is boldog tudatlanságban élnek és elvannak azzal, amit nekik a teremtés, a Bolygó, az érintetlen természet,.. nyújt. Megoldják belőle az életüket. Míg a tudással vert társadalmak mindenféle nyvalyától szenvednek, és hullanak mint a legyek de hírből sem ismerik azt a nyugalmat, boldogságot és stressz mentes életet , amit a ritka mai természeti népek.

Nincs itt ellentmondás. Minden emberi hatalom is ezt teszi,, tudatlanságban tartja az általa uralni kívántakat, teheti hatalmánál fogva, ergo Istent játszik.

jjulie 2013.04.08. 09:52:09

@aszekelyek:

nebassz, minden az elmúttnyócévvel kezdődött, ádám, éva és az orbánkodás is csak azt követte, a teremtéstörténeten pedig még csak most dolgozik a habonyárpi

aszekelyek 2013.04.08. 10:12:46

@szoja122: NA látom, hogy a szeretet sem sikerült, már jól leírni sem... de gyakorolni sem ... , úgy néz ki.

TApasztalatom szerint, akik a keresztényeket piszkálják , általában eléggé tudtalanok ... De egyébként is, kötekedj más vallással és keresd az ellentmondást az ateizmusban.
kereszténységet valahogyan, -Ki érti?- :))) - CSak európában akarják üldözni ekkora hévvel.... mára.. Amikor mi, illaetve Szt IStvánnnnnnnkirályunk európai akart lenni, akkor fel kellett vennie a népének a keresztény vallást. Úgy fogadott el minket nagy szájhúzással akorabeli európainak mondott térség. Eltelik mindössze ezr év és nicsak!, kimondottan üldözik a kereszténységüket nyíltan vállalókat! Ami azért is hajmeresztő, mert pl az ószövetség, benne a Teremtéstörténet , nem csak a keresztények szent írásainak része. Az Ószövetség része a zsidók szent írásainak is. Mivel a keresztény vallás gyökere a zsidó vallásból ágazott el.
ezen kívül is elég sok dologvan, ami miatt ökörség támadni, amiket itt citáltál. nem vagy ura semminek, a saját testednek sem mindig. Az, hogy nem óhajtasz maga felett valamilyen egyetemes hatalmat, ha nem is pontosan értjük méga működését, elismerni, az a te szűklátókörűséged bizonyítéka. érdeke is lehet, hogy rontsd a boltját annak, aki hisz az emberek feltt létező mindenség ránk gyakorolt hatásában, amit Isten-ként fogalmaztak meg , de Jézus óta és nem a keresztények, hanem a majdnam 6000 éves zsidó vallás kezdete óta. Az örökkévalóó. Mert már olyan régen volt annyi eszük, hogy nem képzelték, de nem is terjesztették a dogmát , hogy felettük aztán semmilyen hatalom nincs. persze tudom, hogy sok emberi lény nem kapott olyan képességet, mint az elvonatkoztatásé.
Azt látom, hogy azért nemigen álltál sorba. De az is lehet, hogy csak ezt a butítást terjeszteni vagy itt. A kereszténység ellen. Üldözték azt kétezer éve is, hatalmat csak maguknak akarók, hogyne.

aszekelyek 2013.04.08. 10:20:55

@jjulie: nem , az volt minden baj oka , hogy a FIDESz megszavazta a további emelését a fizetéseknek.... :) a 100 napos programban:))) mögmondtaja szójácska is, na. :O

Bár aza zelmútnyócév elején vót, akkor is nem kormányzott éppen a FIDESz de csakis ők tehetnek róla. De nehéz fejed van! :)) ádám Éva? piha...! Az hüjjeség, aztat is megírtaja szójácska...!

A zorbánahibás , mindenért, és kész. NA mondjadszépenutána...

aszekelyek 2013.04.08. 10:26:29

@szoja122: cuki vagy, most lőjünk akkor kétfelé? A zorbánra és a törökre:) hoztá elég munícijót? nem tudom, hogy hallottál -e róla, hogy az európai, nem keresztény főistenségi vélemény szerint a vörös csillag és a horogkereszt viselése is beletartozik a szólás, véleményszabadságba. Szabad idióta hüjjének lenni. te is írhatod itt a sületlenségeidet pl.... :)) A sajtószabadság pedig azt jelenti, hogy BAyer zsolt is megírhatja, hogy mi a véleménye. Olyan, hogy korlátozott szabadság , csak a szadistapártiak és a megalkuvó szocik fejében létezik.
A többiek értik, mi a jeletése annak, hogy szabadon kifejezhető vélemény. Ami merőben eltérhet másokétól. Neked még nem lehetabba a felsőbbosztályba lépned a szabadság tantárgyból bukó vagy. Gyakoroljad még, mer láthatóan nem megy.

Másoknak megengedni, hogy ők is olyan szabadok legyenek , mint te.

aszekelyek 2013.04.08. 10:31:04

@jjulie: zsülikém, mi is a te műfajod? Amit itt furulyázol, tudod... Mink ugya a zorbánszíjjártóóóóóóóhabltyaot. A tiék az melyik. ?? :))) Vén fütty, addig megvan de a többi hangszert is kérem felsorolni ! Ami ezt a hangzást, kicsengést adja a te hzs-eidnek. Még csak nem is tudom, hogy min kéne játszanom ahhoz, hogy olyat tudjak, mint amit te itt tolsz. Amerika hangaj? retro?

aszekelyek 2013.04.08. 10:41:18

@márta)): lassan mondom, hátha sikerül megérteni kedves márta, mire utalt a hozzászólás írója. tanítják az összes marketiniskolában, a szabályt, tényt, hogy bajnai és más mosóporok, politikai kínálatokra három féle vevő létezik. Tudja, pszichológiai alapon jól elkülönythetőek ezek. tudomány régen feltárte már ezt. Nos az egyik csaoport, melybe jól illeszkedik kegyed, az alkatilag piknikus, tehát túlsúlyos, aki nem az xs mérete hordja éppen... alsóneműben sem. Ez olyan tulajdonság, mint az, hogy kékszemű vagy feketehajú, magas vagy alacsony. VAn aztán az asztenikus, a sportos, közepes termetű, arányos, nem hízásra hajlamos. nem a korrál és a hormonnváltozással kapcsolatos hízásról van szó. felhívom erre a figyelmét. Ők jó vevők de nem akármire. belőlük élnek a sportszergyártók. Mindenféle szegmensük. Aztán van a marketing szempontból igazán nem létezők csoportja, akik nem vesznek semmit. Aszkéták. Asztketikus alkatúak. Nem hat rájuk semmiféle reklámszöveg. Marketingfogás. Ők adják a nem választók tömegét pl politikai szempontból. Ők törékenyek, kicsik és szálkás izomzatúak. Hízásra nem hajlamosak. Meg nincs is mitől. nem esznek meg mindent, ami csak eléjük kerül...

legyen szó bármiről, haza és haladásról vagy junk foodról. Nézze meg egszer a mekiben a vevőket. A legritkább esetben fog sovány embert látni köztük.

aszekelyek 2013.04.08. 10:44:11

@márta)): röviden, hátha nehéz hosszabban. A piknikus, túlsúlyos alkatúak bóvlivevők. dr Eleanor PittyiPAlkó szerint ön bóvlivevő, az alsója mérete is megbecsülhető, ennek alapján.

aszekelyek 2013.04.08. 10:46:43

@márta)): de szerintem ön csak játssza ezt a típust. Ez erős gyanúm nekem:) Jó ideje.

jjulie 2013.04.08. 11:00:52

@aszekelyek:

azt kéne játszanod, hogy eltolod a lalicskát

na orbánkodd el a talicskát varangy

jjulie 2013.04.08. 11:03:28

@aszekelyek:

persze hogy hibás az orbán, a hibája az, hogy segg van a fején ott ahol másnak a szája

Balt 2013.04.08. 11:08:55

Muhaha! Pedig elesett az utolsó bástya is az Apró-barátnő képében. :))

Erősödik a forint Király Júlia bejelentése után
2013. április 8. | 10:51
www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/tovabb_erosodik_a_forint_298_alatt_az_euro.182291.html

Balt 2013.04.08. 11:18:39

Így jobb: Az utolsó, Apró bástya is elesett. (Szabad elvonulás fejében.)

"Király Júlia 10:45-kor bejelentett lemondásának hírére azonnali reakcióként kb. 50 fillérrel erõsödött a forint az euróval szemben, így a jegyzések már 297,3 körül járnak a bankközi piacon. A dollár kurzusa 228,5 körül, a svájci franké 244,5 körül jár. Mindhárom decizával szemben új egyhavi csúcsra ért a forint."

Azé' valahol érdekes, hogy ezek a szépséges Király-i vitézek legutóbb nyolcadszor szavazták le a kamatcsökkentést, mint kiderült, mindannyiszor indokolatlanul, aztán még ők vannak megsértődve.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.08. 11:19:25

@Balt: jól tenné a b*zi forint, ha erősödne, mer' múltkorában egyik itteni Fidesz-megafon se jelentkezett, hogy adjon 200 rugót, amikor kinevezték Matócsny bumbust, s egy nap alatt buktam annyit.

aszekelyek 2013.04.08. 11:21:50

@jjulie: ez arra hajaz, amikor gergényi csapatereje álldogált két utcával odébb, míg az a kis csoport, eeeelhatárolhatóan vandálkodott a régi MTV székház bejáratánál. nem vezényelte oda, ami rendelkezésére állt és belülről sem vádte az elvárható legjobb módon a főbejáratot, környéket. Most van a bíróságon a drága ügye... díszpinty,,, az is stimmel....

Kérjünk felfüggesztettet szted Horthyra is ? :P

aszekelyek 2013.04.08. 11:24:30

@Hepci: apiaci hisztit én fizessem ki neked? Kérd a londoniaktól.., vagy akitől tetszik de azok közül, akik hasraütve, még semmit nem ismerve, ellllllőítéleteik alapján rángatják a forintot. Ha nem adtál , vettél aznap , nem is vesztetted el a pénzt.... Most szépen visszaerősödik.

Eszem a kis elvárt hasznodat!

aszekelyek 2013.04.08. 11:27:33

@jjulie: amikor én úgy döntök, akkor tolom el, tudod. Most van az. eszerint a zsüliszólam nem rendelkezik identitással... Egy rejtőzködő entitás.

jjulie 2013.04.08. 11:30:29

@aszekelyek:

nettó orbánkodás, pihenj, folytasd tovább

aztán majd sorrakerülsz a szívlapátnál

aszekelyek 2013.04.08. 11:31:25

@Balt: :) NA de vesztesek, azt meg nem tudnak, veszteni..... Történelmi tapasztalat. Kiváncsi vagyok hová bukik feljebb az úniócskában.

jjulie 2013.04.08. 11:32:53

@aszekelyek:

te kérdezted mit játsz, ha nem tetszik a várható válasz, mit érdeklődsz

vagy nem voltál kíváncsi, csak orbánkodni támadt kedved?

tölgyes 2013.04.08. 11:35:44

Kedves zsüli! A butaságánál csak a tájékozatlansága nagyobb.. és szokásához híven olvasni sem tud.
1./ Eszem ágában sincs összehasonlítani a különféle terrorokat. Ezt most is Ön teszi.
2./Előállt egy nagy butasággal, miszerint a H. ( a mocskos) bezzeg a románoknak köszönheti a hatalmát mert fegyvert adtak neki, bezzeg H. nem harcolt ellenük stb.
3. Erre leírtam, hogy a felelőtlen és felkészületlen Károlyinak köszönhetően megszűnt a magyar védelmi erő. A miniszterelnököt meggyilkolták. Mindennek következtében nem volt olyan katonai erő, Mon amelyik képes lett volna bármilyen fegyveres ellenállásra. Olyannyira, hogy a fegyveres erőket a vörösöknek kellett újraszervezni. Ily módon bármilyen furcsa, de a vörös hadsereg sikerei mögött nemzeti (nacionalista) indulatok álltak és nem baloldali elkötelezettség
4.A nemzetközi tőkének az volt az érdeke, hogy gátat vessen az orosz forradalom továbbterjedésének, aminek, ha nem is voltak nagy esélyei, de felvetődött a lehetősége és Kún kész lett volna az országot az egyik tagállammá tenni.
5. A vörös hadsereg azonban nem tudott ellenállni a túlerőnek. A nyugati hatalmak pedig egy jobboldali konszolidációban voltak érdekeltek. Ezért kapott fegyvert H a románoktól. (A franciáktól, angoloktól nem kaphatott, mert azok nem voltak itt.)
6.Azt csak mellesleg jegyzem meg, hogy a németek átszállították Lenint Non azzal a küldetéssel, hogy robbantson ki ellenállást a cári hatalommal szemben, akik ellen a háborút folytatták. Lenin ezt meg is cselekedte. Na most akkor milyen érdekeket szolgált Lenin? Jó döntés volt-e a németek részéről a felfegyverzése?

Egyébként pedig Ferenc József leverte a magyar forradalmat, legyilkolta a vezénylő tábornokokat, az ország javát elhallgattatta és elüldözte. A vörösök és csináltak egy kis gyilkolászást, Horthy se volt rest ezt megtenni, Kádár felül is múlta őket a vérengzésben és ő is oroszoktól kapott hatalmat, nem csak fegyveret, de még katonát is... oszt mégis milyen népszerű lett, mint ahogy az lett FJ. És H. is. Bonyolultabb dolgok ezek semhogy az Ön tyúkeszében elférjenek vén náci-volksbund származék.):

Balt 2013.04.08. 11:43:17

@Hepci: Miért nem vettél fel CHF alapú hitelt? :)

tölgyes 2013.04.08. 11:47:12

@Balt: Mert nem kérte ki a véleményemet.

graycivil 2013.04.08. 11:59:05

"A szellemi söpredék alapvetése

„Szellemi söpredék”, „nyomorult alak”, „ez a senki”, „hányja ki magából”, „Európa legocsmányabb lapja”, „Eörsi Mátyás egy kellemetlen fekély az emberiség testén”, „gazemberek”, „szellemi nyomorékok”, „idiotizmus”."

hacsaknem.blog.hu/2013/04/07/a_szellemi_sopredek_alapvetese?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_04_08&utm_campaign=index

"Orbán Viktor pénteki és Navracsics Tibor vasárnapi közszolgálati megnyilatkozása közé szervesen ékelődik a szabad szájú megmondóember szombati írása, amely egyébként nem érdemelne szót, ha trivialitásban-trágárságban nem sikerült volna felülmúlnia eddigi leghírhedtebb cigányozós alakítását,"

A közönség segítségét kérném: Hogyan kell mondani valakire, hogy "szellemi söpredék...nyomorult alak...szellemi nyomorék",aki olyan írásokat tesz közzé, mint BZS, hogy ne "sértsem" meg?

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

hoplita 2013.04.08. 12:15:30

@jjulie:
Unalmas vagy a kopizásaiddal gagyizsidó gecihuszár.
Miért nem inkább a büdös anyádat molesztálod análisan...az illik hozzád, faszfej...?

jjulie 2013.04.08. 12:38:24

@tölgyes:

elővettél újabb orbánkodó fogást indításképpen ráfogni valakire valami

ami vitathatatlan az hogy nettó orbánkodást művelsz

a horthy lapított mint szar a fűben amíg meleg volt a pite, aztán amikor a románok megcsinálták neki antant jóváhagyással a vörösök elzavarását, akkor előjött az árnyékból, előre engedte a prónayt meg a többi mocskot zsidó boltost meg falusi napszámost gyilkolászni dicsőségesen, aztán elkezdett kényszersorozni, átvette a fegyvereket a román sígítőitől, majd beköltözött a még meleg helyükre a gellértbe, és végignézte ahogy a románok távolodnak a rablott kinccsel, és beletörödött még siófokon egy angol diplomata által ismertetett országsorsba, és ennek megfelelően alá is iratta a párizsban amit kértek tőle, és elzavarta a károly királyt

a vidéki harmad és negyedosztály és némi söpredék ílyen dicstelen módon került hatalomba a románok segítségével az antant kreálmányaként, majd negyedszázaddal később még dicstelenebbül sodorta el a történelem a horthyt és a favorizált söpredékét, ami maradt utánuk az milliónyi hulla, megszállt, kétszer kirabolt ország, árvák, özvegyek, sebesültek, és megtetvesedetten hazaballagó katonák, akikből már nem lett egészséges ember többé, mivel ember ki nem heverheti azt amit a hothy hadseregében csinéltattak vele

na mit vitatsz orbánfoglalkozású?

javaslom, vedd elő a leghatásosabb orbánkodó fegyvert: avillamos hosszáról szóló polémiában hivatkozz a villamos sárga színére, meglásd igazad lesz

netttó orbánkodás amit művelsz

amúgy a vörös hadseregben voltak komcsik, voltak nem komcsik, meg millió szerencsétlen aki maga sem tudja mi a szart keresett ott, de hát máshoz sem értett mint a katonáskodáshoz, se otthona, se semmije, majd ahogy az orbán is csinálta, átválogatták őket, és lettek jókomcsik tovább foglalkoztatva, és lettek rossz komcsik lehetetlenné téve

jó vöröshadseregbéli tiszt volt pl a wert henrik, csinált is karriert a nemzeti hadseregben, aztán csak kivégezték végül

na erre orbánkodj egy cifrát, te akinek foglalkozása orbán

hoplita 2013.04.08. 12:39:27

@szoja122:
"...3. Vételen szeretett.

4. Hallhatatlanság...."

Nyihahahahahahahahaha.....!!!!

Te félanalfabéta tahó, te Isten kitenyésztett barma, te...!:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

dbeata 2013.04.08. 12:41:49

@aszekelyek: Amikor ilyen bődületes baromságokat írsz, akkor mit érzel? "stressz mentes életet " Menjél és próbáld ki, az Amazonas selva-ban, milyen az a stresszmentes élet.. Meg hogy tudatlanok...

jjulie 2013.04.08. 12:47:11

@hoplita:

"Mikor belső unalmától megdermed,
vagy bús: egyszerre sír, iszik, zsidózik.
Érvet és tényt nem ösmer, csak érzelmet,

abba magát fejbúbig beleássa,
s nyilatkozik, parancsol, jósol, lódit,
hiszen magyar. Ez a foglalkozása. "

átlagalatti jóska, te is a románokcsinálta antantbáb kenderesi tetovált szegénylegény mitosz terjesztője vagy, de akkoriban amikor a te faludat szállták meg a románok, nem tudod hol lapított a horthy, mint szar a fűben?

jjulie 2013.04.08. 12:56:20

@hoplita:

jobbikfertőzött átlagalattijóskapista, nagyon ki lehetsz éhezve arró, hogy valamiben igazad legyen

sokadikgenerációs önszopató lúzersors

de miért nem próbálsz paraszt lenni?

jjulie 2013.04.08. 13:02:21

@hoplita:

te bugris, elfoglalták egyáltalán a románok a faludat?

vagy tudták hogy olyan szegények vagytok, hogy se egy árva zsidótok, vagy cigányotok sincs, hát még kommunistátok, ennivalótok meg a kádárig nem nagyon látott arrafelé senki, szoval kellettetek egyáltalán a románoknak?

tölgyes 2013.04.08. 13:30:26

@jjulie: Sajnos magával nem lehet kommunikálni vén náci-volksbund szószóló:(

graycivil 2013.04.08. 13:30:53

"Nyugdíjszámla: "nyilvánvalóan végighazudtuk az utóbbi másfél-két évet!"

Tessék szépen nyugodtan lenni, majd kaptok nyugdíjat, valamiből akármennyit. Kérdezősködés helyett örvendjetek, hiszen a megtakarításaitokból 1000 milliárd ment el folyó kiadásokra, a többivel hozzájárultatok az államadósság elleni harchoz. Igen, ahhoz amit sikerült a valaha volt legmagasabb összegre felcsökkenteni a megtakarításotok beletolásával is."

varanus.blog.hu/2013/04/08/nyugdijszamla_nyilvanvaloan_vegighazudtuk_az_utobbi_masfel-ket_evet

Kedves NER-társak és El Curo-fanok? Hol van Kedves Vezetőtök és a ti hazudozásaitok határa?

F.Y!DESZ

Nap Pali 2013.04.08. 13:33:53

@graycivil: :)))

a fides zombik MAZOHISTÁK !

ezt szeretik ha a politikusok sgbe szájba stb Qrják ket...

a feudális komcsi náci b-közgépes fidesmaflaálam kiépült...

graycivil 2013.04.08. 13:39:26

Lengyel László: "Fut a nyúl a mezőn, és énekel

Egy percre se higgyük, hogy Orbánnak sikerült kitalálnia a siker új receptjét. Nem. Az ellenzék dolgozik teljes gőzzel a bukás receptje alapján. De mihelyt kiderül, hogy az ellenzék halálfélelmében összefog, hogy Mesterházy és csapata fölfogja, hogy kettő több mint egy, és nem jobb neki vezetőként megbuknia, mint második emberként győznie, kisüt a nap."

nol.hu/lap/hetvege/20130406-fut_a_nyul_a_mezon__es_enekel

"Amint Bajnai megtalálja a néphez szóló magyar–magyar szótárját és valódi párbeszédet kezd, érvényes tőmondatos üzeneteket küld, ugyanaz a rendes és megbízható fiú lesz, akinek korábban láttuk. Amint a szavazó megérti, hogy lesz kire szavaznia, akkor nevetség lesz az „adjunk minden rezsiprolinak karácsonyi ajándékcsomagot” orbáni program."

jjulie 2013.04.08. 13:49:17

@tölgyes:

fogj rám valamit, ami orbániában negatívnak számít, és ismét teljesítesz egy orbánkodó feltételt, hiszen foglalkozásod orbán

na te tudod hol lapított mint a szar a fűben a kenderesi tetovált - aki jobbhíján katonának állt legénykeként, mert ott legalább volt koszt és kvártély és kiváltképpen azért mert nem kellett a faszfej apja közelében lennie -, mikor a jobbikfertőzött @hoplita: faluját megszállták a románok?

és igaz hogy az amerikai zsidók pénzét az ébredők tapsolták el?

tölgyes 2013.04.08. 14:01:35

@graycivil:
Néézük meg mit ír a "hazától búcsúzó Gerendás. Mik a távozásának okai. Őt Fogom idézni:
1./"A második vonalban születtem, és ott is maradtam. Később a saját lábamra álltam. De a Rádiók nagyon keveset játszották a dalaimat, emiatt nem lehettek slágerek azok. Az elenyésző számú koncertek helyét átvették a vendéglátó helyek és a céges, sonkatekercs mellé játszott aláfestő zenék...helyemet átvették a napi rendszerességgel jelentkező tehetségkutatónak álcázott valóságshowk hősei, akik három percig tündökölnek, de utánuk folyamatosan jön az utánpótlás, és mivel tehetségekben rendkívül gazdag ország vagyunk, kilátás sincs arra, hogy az elkövetkező 30 évben ne takarja ki valaki néhány percre a napot. Koncertek nincsenek. Felkérnek, aztán lemondják.
Ötévente csinálok baráti segítséggel, saját szervezésben egy-egy nagyobb produkciót, de két hónap próba, felkészülés, az életművem bemutatása után kicsit zsebbe kell nyúlnom a végén, miután mindent kifizettem."--Vagyis ez egy nem tehetségtelen, de nem is igazán tehetséges ember panaszkodása amiatt, hogy részben saját korlátai, részben a megváltozott világ miatt, na meg mert TÚL SOK ITTEN A TEHETSÉG nem tud úgy megélni ahogy azt ő szeretné.
2./"Az életem során összegyűjtött javaimat eladtam, amit mind feléltünk. Zongora, ami sokat jelentett nekem, gitárok, amelyeket a spórolt pénzemből vettem. Néhány hete egy 30 éve dédelgetett 66-os Stratocaster gitártól váltam meg, amelynek eladása (nagy érték) pont egy hónapi megélhetésünket bitosította. Pedig nem élünk nagy lábon. Ez nem normális dolog. Ez az ország élhetetlenné vált. Értéktelenné vált az érték. Felment az ára a selejtnek. " Vagyis amit ő a másodrendűségével csinál az nem selejt, amit megvesznek az viszont az. Vígasztaljuk azzal, hogy bizony ilyen a művész sors. Nagy művészek is komolyan nélkülöztek itt Eurüópában évszazadokon át. Nem csak Mon. Mindenütt a világon.. éspersze voltak kivételek is. No de mire is megy el Gerendás pénze??
3./Folyamatos Apeh szorongatásban vagyunk, 3 havonta inkasszóznak, mert a Bt. Költségeit ha van bevételem, ha nincs, fizetnem kell. De időnként jön 20 ezres parkolási bírság, eladhatatlan zártkerti ingatlanon lévő használhatatlan sufni utáni 40 ezres építményadó, elviselhetetlen telefonszámlák, 3 Ft 50 fillérért vett I phone - ok amik a hűségnyilatkozat lejárta után (pont amikorra szétesnek) 300 000 Ft-ba kerülnek. Büntetések, 71 ezres gázszámla, 30 ezres villanyszámla és kocsira felvett 5 éve fizetett frankhitel (amiből még 1 év hátravan) pedig amikor megvettem már 200 000 km volt benne. A ház ugyan tehermentes, de bármikor ráterhelik a tulajdonlapra, esetleg valamilyen kifizetetlen számla miatt, így akár mi is hajléktalanok lehetünk. 6 kiskorú gyermekem van, de igazából a jövőképem kb egy hétre elegendő és az is eléggé lesújtó. Nemcsak a jövőtől félek már, hanem a jelentől.
Ez világos, bár nem értem, hogy miként függ össze a 20.000 forintos parkolási díj (nem kell otthagyni az autót és a kormány, (bár a sok tehetségkutatót is a kereskedelmiek csinálják és nem az állam), az adózás az mindenütt van, a befizetés rendje pedig már elég régóta ez..ÁFÁT a számla kibocsátásakor kell fizetni, ha jól emlékszem 2005 óta..stb.. a gáz mindenkinek annyi amennyi.. és épp most engedett el az árából havi 7.000 forintot az állam .. azt meg végképp nem értem, hogy miért vesz olyan autót, amit nem tud kifizetni..emiatt aztán tényleg élhetetlen az ország.. de azt hiszem számára világ is.. ha csak fel nem fedezik mostanáig rejtett tehetségét és nem fizetnek érte jó pénzt.

Arról van szó, hogy Gerendás személyében távozik egy megélhetési kivándorló. Járjon több sikerrel a tehetségével, mint amire itt jutott.

jjulie 2013.04.08. 14:02:57

@tölgyes:

na orbánfoglalkozású meséld el hogy a Fényes Samu a Hízottszívüek című cikkében kikről írt amikor azt írta, hogy „a mai Magyarország szuronyerdő, nemzetközi zsoldosok raja, perkolábfajzat, hisztériás gonosztevők duhaj maffiája”. és miért is emeltek ezért ellene vádat 24-ben?

tölgyes 2013.04.08. 14:06:16

@jjulie: Maga vallott erről, amikor éltette az ágfalvai falutársait, akik bezzeg nem szavaztak a magyarokra az elcsatoláskor rendezett szavazáson.. és szidta azokat, akik a magyarokra szavaztak:) még a szavazás eredményének jogosultságát is megkérdőjelezte és szidta azokat, akik fegyverrel is védték a jogaikat..Tipikus náci-volksbund tempó.:) Csak azt nem értem, hogy miként sikerült megúszniuk a nagy kitelepítést 1945 után.. Bizonyára úgy, hogy jelentgettek a kommunistáknak:(

jjulie 2013.04.08. 14:07:26

@tölgyes:

na most végre sikerül megnyerned a villamos hosszáról szóló vitát a villamos sárgaságáról tett megjegyzéseddel

hát persze orbánkodó, hiszen foglalkozásod orbán

tölgyes 2013.04.08. 14:10:34

@jjulie: Amit csinál az tipikus náci-volksbund tempó.:) Csak azt nem értem, hogy miként sikerült megúszniuk a nagy kitelepítést 1945 után.. Bizonyára úgy, hogy jelentgettek a kommunistáknak:(

inreallife 2013.04.08. 14:12:31

@jjulie: még mindig nem veszed figyelembe az akkori kor viszonyait. még mindig a 21. századi foteledből kiindulva próbálsz meg téves következtetésekre önigazolást gyártani.

de itt egy remek felmérés a libsiktől:
index.hu/belfold/2010/11/18/szoborugyben_is_megvan_a_ketharmad/

bár szeretnéd a múltat újraírni, a dicsőből dicstelent faragni, de úgy gondolom ez sok energiádba fog kerülni. horthy megítélése több, mint pozitív... és nem csak a határainkon belül.

jjulie 2013.04.08. 14:26:16

@tölgyes:

na fogjál rám valamit, orbánfoglalkozású kádárvakarék, fogjál rám valamit

jjulie 2013.04.08. 14:33:58

@inreallife:

nana pajtás, mi a dicső a meleg napokban fűben lapító horthyval kapcsolatban, akiből az antant és a románok csináltak valakit, nameg a prónay a zsidó boltosok, meg falusi napszámosok felakasztásával elért megfélemlítéssel?

vagy a horthy korszak befellegzése a dicsőbb, pajtás?

"A budapesti román erők kivonásának, a román városparancsnokság felszámolásának megszervezése, helyükre magyar fegyveres erő állítása, az egész művelet atrocitásoktól mentes lebonyolításának felelőssége a szövetségközi tábornoki bizottságra hárult. Az előkészületek erre az akcióra tulajdonképpen már augusztus második felében megkezdődtek, de igazán csak októberben gyorsultak fel. Ekkor vette át Yates ezredes a belső magyar karhatalom szervezését, Clerk missziója idején pedig Bukarest sem húzhatta már tovább az időt. A román katonai vezetés szerette volna elérni a nemzeti hadsereg felszámolását, ami nem sikerült, a rendőrség és csendőrség újjászervezését azonban sikerült késleltetnie. Ilyen módon szerepe volt abban, hogy novemberre egyetlen számbajöhető fegyveres erő volt az országban: a Horthy vezette nemzeti hadsereg."

írd újra a történetet, pajtás, ne habozz

augusztus elején a románok már pesten voltak, a derék zsidóboltosakasztó prónay meg csak napokkal később lovagolt ki szegedről, dicsőségére a kenderesi tetovált szegénylegénynek

Balt 2013.04.08. 15:01:23

@tölgyes: Gerendást konkrétan láttam kiszállni a Lexus GS-éből bő 1 hónapja a Lipótváros egy (szintben is) kiemelt sarkán, ahol is teljesen egyértelműen pofátlan szabálytalan módon magára hagyta vészvillogóval az autót. Ez egy jó írás a témában, más szemszögből:
boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2013/04/06/a_gerendas-jelenseg

jjulie 2013.04.08. 15:05:48

@Balt:

te most is teljesítettél egy orbánkodó feltélet, hiszen foglalkozásod orbán

üdvözülsz, meglásd

márta)) 2013.04.08. 15:17:41

@aszekelyek:

" lassan mondom, hátha sikerül megérteni kedves"
röviden, hátha nehéz hosszabban."

Egyszerű a válaszom) Szórakozzon végre más mással, ne velem.
Nagyon köszönöm.

márta)) 2013.04.08. 15:21:30

@aszekelyek:

dr Eleanor PittyiPAlkó "

Egy Dr-t" lehagyott drága. Talán Ön a szóvivője?
No! akkor mondja meg Neki! legyen oly kedves, hogy az illlyen,- és hasonló domborodó!! kultúrát tükröző kommentekkel nem tudok mit kezdeni.
Nem érdekel.
hmm?

jjulie 2013.04.08. 16:05:31

@inreallife:

még azt áruld el, hogyafaszba lehetett az, hogy 18 október-novemberben hetek alatt felfordult minden, viszont a horthyféle rendhez kellett az antant által felfegyverzett román hadsereg győrig történő előrevonulása?

nekem úgy tűnik hogy a dicsőségesnek beállított másod-harmad vonal és prónay-héjjas csőcselékhatalom nem jöhetett volna létre egy antant támogatotta román hadsereg megszállása és fehérterrorja és horthynak adott fegyverei nélkül

és miért? mert alig volt rá igény és főleg belső saját erő, mert a horthy és prónay féle szegénylegények szülei már elbukták amit elbukhattak,- pénz, földet, befolyásta - saját fatökűségüknek köszönhetően, így a maguk erejéből nem, csak a román hadseregre támaszkodva és annak köszönhetően, antant beleeggyezéssel és forgatókönyv szerint kerültek dicstelenül és méltatlanul ismét nyeregbe

jjulie 2013.04.08. 16:21:21

@inreallife:

és hogyafaszba lehetett az, hogy míg október végére, november elejére, a csehek, a románok pl már kész forgatókönyvvel rendelkeztek a területi követeléseik katonai akciókkal való megvalósításához, meg a szerbek is, sőt ügyeik le voltak vajazva a háború utáni világrendet eldöntőknél, pusztán a magyar vezetést érte staratégiai terv nélkül az összeomlás, hogyfaszba lehet ez pajtás

elárulom, a horthyinak 18 október végén annyi fingja volt a hogyantovábbról mint pl a gömbösnek, aki azt sem tudta melyik lábára álljon akkoriban és végül a bécsben szerzett felségéért eljött annak a bátyja, és hazavitte, mondván hogy ők egy vezérkari tiszthez adták, nem egy zavarosfejű éhenkórászhoz aki politizálni kezdett a zavaros fejével

a homokbadugott fejű nagyonmélyenmagyarokat felkészületlenül érte 18 október vége, akik a sohasemvolt magyar szupremácia rózsaszín ködfelhőjén keresztül nem akarták látni azt aminek már régesrégen élesek voltak a kontúrjai, csak a habsburg hadsereg és adminisztráció ereje késletette az elkerülhetetlent

dicsőség, hahahaha

inreallife 2013.04.08. 18:22:19

@jjulie: kb csak annyira vagy zavaros, mint aszekelyek. felalá puffogtatod és próbálod horthy nyakába varrni a náci meg második vh-s vélt igazadat, mostmeg az első vh-t kaptad elő. nálad is beakadt a lemez, vagy mi van?

6.Lenin 2013.04.08. 18:32:52

@menőmano:

"A másik)
Totálisan elképesztő helyzet, hogy..........
S ha a kommentelő, mondjuk ÉN, nem azt írja, amit némelyek olvasni szeretnének, totális a fenyegetettség, vagyis fenyegetés."

Elképesztő...

1 más vélemény már fenyegetésnek számít(hat).

Brrr!
Elég volt már abból a rendszerből, ahol csak 1 vélemény létezhetett. Ezt még Bajnai sem merné felvállalni, szerintem.

Kedves menőmanócska!

Szabadon leírhatod a véleményed, mások is. Ezért még itt senki nem támadt rá senkire. Próbáltak vitázni veled. erről szólnak az ilyen fórumok (igaz, néha érdesebb hangon).

Más...
A véleménynek van 1 tulajdonsága, a sajátod, és meg kell tudni védeni. Amennyiben támadásnak veszed, hogy másnak más a véleménye, és meg sem próbálod megvédeni a sajátodat, a másik fél joggal gondolhatja, nem a te véleményed a helyes, hiszen képtelen vagy kiállni mellette.
A véleményed igazáért harcolni kell. Be kell bizonyítani, hogy te gondolod helyesen, te látod tisztán a probléma megoldását.

ez nem támadás/sarazás.

menőmano 2013.04.08. 18:46:54

@6.Lenin:

Brrr!" Ezt" a berregést különösen utálom. Úgyhogy már a kezdés is totálisan jó és biztató, mármint a komment kezdése.
A másik, ha idejövök, nem harcolni jövök. Persze, tudom, itt azt kellene tenni.
Csak az a baj, hogy itt önök, senki véleményére nem kiváncsiak, csak egy olllllyan szintig, mig "körbeködik".

Más probléma egyébként nincsen.

osztjónapot! kész. ennyi.

menőmano 2013.04.08. 18:49:12

Ó' pardon, bocsika!)

Egyébként némelyeknél meg csak a folyamatos "ballibbezés", de más semmi konkrétum.
de mindegy!

Balt 2013.04.08. 18:51:59

Mondom, hogy kurvára tolják Nemértettünkhozzá Gordont:
index.hu/belfold/2013/04/08/median_alig_verne_meg_orban_bajnait

nyünyüge 2013.04.08. 19:02:13

OFF
ez a személyeskedés -mindkét oldalról- már túlmegy minden határon.
hvg.hu/vilag/20130408_Ingerult_levelben_rakta_helyre_Navracsics

menőmano 2013.04.08. 19:14:51

Hát! ez jó!!!

:)))

Nyugi, nyugi! Majd a népek eldöntik, hogy ki fognak jobban támogatni, kit kevésbé, a választásokon.
:)

jjulie 2013.04.08. 19:17:38

@inreallife:

szóval nem az antant kreálta a horthyt, nem lapult mint szar a fűben míg a románok meg nem tisztították neki a terepet, a legényei nem akasztottak zsidó boltos és falusi napszámost kommunistának kikiáltva megfélemlítési céllal, és nem a románok fegyverezték fel, és nem a románok adták át neki a hatalmet budapesten antant utasításra, és nem költözött be a románok még meleg fészkébe a gellértbe, és nem nézte tétlenül ahogy távolodnak a rablott holmival a jótevő románjai

értem pajtás, értem, dicső dolog volt antant bábnak lenni románok által hatalmat kapni, zsidó boltost akasztani, értem értem, értem, románokat nézni távolodni a rablott cuccal, értem értem, hogyne értenélek pajtás, dicső dolog volt

ja a clerk elmondta neki hogy főnök lehet, ha megválasztatja magát, és megfékezi a prónayékat, aztán 17-én befejezettnek tekintette a küldetését, miután beültette 16.-án a gellértbe a szegénylegény kiszuperált katonát, a következő nyáron meg alá kell iratni a szerződést párizsban

értem pajtás mi a dicsőség, hát hogyne érteném, és megértelek

dbeata 2013.04.08. 19:19:54

"Vékonyabb a boríték"

nol.hu/belfold/20130403-vekonyabb_a_boritek

"Arra a kérdésünkre, hogy a hálapénz elfogadásának engedélyezéséről miért nem tájékoztatják a betegeket, a főigazgatók szinte egyhangúlag azt válaszolták: az felhívás lenne keringőre."

Kedves @tölgyes: , látja, a dokik a realitások talaján élnek, Ön miért várja el, hogy a kkv-k fehér felhők legyenek, egy piszkosszürke égen?

inreallife 2013.04.08. 19:22:22

@Khal Drogo: hát pedig ennél nagyobb helyzetük nem lesz soha. igazából a sok múmiát már régen meg kellett volna nevezni a kialakult helyzetért, lendvai szekeres és társaik, és eltakarítani a pártból. nem hátravonni, teljesen kidobni. képtelen az mszp pártként funkcionálni, a 10-20% agymosott brigád szépen eltartja őket, de többre nem képesek, akármennyire is a kezükre játszana ez a másik komcsi kormány. az az igazság, orbánék még a komcsi fronton is verik az mszp-t....

6.Lenin 2013.04.08. 19:22:37

@menőmano:

Kedves menőmanócska!

Ha nem lennék kíváncsi, nem olvasnám el, és nem válaszolnék.
Csak sok esetben nem értek egyet a véleményeddel. szerintem ebben nincs semmi különös, hiszen valószínűleg te sem értesz 1et az enyémmel, de én ezért soha nem haragudnék sem rád, sem másra. Ez 1 természetes dolog. hogy léteznek eltérő vélemények, leírhatjuk, elolvashatjuk. Végre.

Már csak az lenne jó, ha ezt normális módon ütköztetni is képesek lennénk. Hátha én tévedek, és te látod jól, de erről meg kellene győznöd.

Az élet nem habos torta...
www.youtube.com/watch?v=rlH7KCtzlfA

jjulie 2013.04.08. 19:26:17

@Balt:

hát akkor pajtás, nézzük végig, mikor mi történt magyarországon

1849, az lett amit a külső katonai hatalmak akartak

1867 az lett amit a külső katonai hatalmi helyzet létrehozott

1918 az lett amit a győztes katonai hatalmak akartak

1919 az lett amit a győztes katonai hatalmak akartakn (horthyból főnök)

1920 az lett amit a győztes katonai hatalmak akartak

1945az lett amit a győztes katonai hatalmak akartak

1956 az lett amit a nemzetközi katonai erőviszonyoknak megfelelt

1990 az lett amit a katonai és gazdasági hatalmak akartak

most meg az orbán fog ezen változtatni, meg a NER, meg a fülkeforradalom

hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha

és hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha

jjulie 2013.04.08. 19:29:55

@inreallife:

pajtás el nem hangzottak cáfolata mire is való?

ez kb az orbánkodás egyik eleme, illetve a jobbikfertőzötteknél is gyakran felüti a fejét

igazi androgün lennél, pajtás, vagy még nem derült ki hogy fiu vagy vagy lány?

menőmano 2013.04.08. 19:36:05

@6.Lenin:

"Már csak az lenne jó, ha ezt normális módon ütköztetni is képesek lennénk."

Ugye? ugye? "NORMÁLIS" módon! Hát! Ja! Nem pedig egy-egy kommentre, homi bugyikkal, vagy gatyákkal!!!! válaszolni.
Ön totálisan fejég találta a szeget.
Nagyon jó!!!

6.Lenin 2013.04.08. 19:45:12

@jjulie:

Csak ennyit vagy képes felfogni/látni az általad felsorolt eseményekből?
szerintem a porszívód is többre lehet képes ennél.
Most tökéletesen bizonyítottad (ami eddig is tudható volt), 1 beszűkült látókörrel rendelkező seggfej vagy. Itt nyugodtan be is fejezheted.
Azt sem vagy képes felfogni, amit idekopizol, elfelejtve kitenni az idézőjeleket.

6.Lenin 2013.04.08. 19:52:31

@menőmano:

Akik csak ennyire képesek, más véleményével szemben, nos, vedd úgy, ott te vagy nyerő helyzetben.
1 normális vélemény ütköztetésbe sok minden beleférhet, de 1ben el is dönti, ki van nyerő helyzetben.
Nem kell mindenért megharagudni.

szoja122 2013.04.08. 20:10:17

@aszekelyek: Nyithatunk vallási vitákat is, ha akarod.

Helyesírásról pedig te ne beszélj, amikor szó szerint ide ok@dod mondanivalódat, minden rendezés nélkül, súlypontozás nélkül, ömlesztve.

Tudod, amikor az ember gyorsan ír elkövet hibákat. Persze azt elismerem, hogy nincs jó helyesírásom. Másrészt minden valamire való blogban van előnézeti kép és szerkesztési lehetőség is egy rövid ideig.

De visszatérve a lényegre amit írtál nem írja felül azt amit írtam. Formál logikailag semmikép. Előre tudta, hogy mi fog történni! Vagyis Ő akarta a bűnbe esést. Olvass Madácsot, nálam sokkal szebben mondta ki:

"Miért büntetne? - Hisz, ha az utat
Kitűzte, mellyen hogy menjünk, kivánja,
Egyúttal ollyanná is alkotott,
Hogy vétkes hajlam másfelé ne vonjon.
Vagy mért állított mély örvény fölé,
Szédelgő fejjel, kárhozatra szánva. -
Ha meg a bűn szintén tervében áll,
Mint a vihar verőfényes napok közt,
Ki mondja azt vétkesbnek, mert zajong,
Mint ezt, mivel éltetve melegít? "

Ezért is mondják, nem tudni, hanem hinni kell a vallást.

De ha gondolod ennél sokkal súlyosabb, implicite leírt, állításomra nem reagáltál, mert tudatlanságodban, vakságodban nem vetted észre. Ez is a hitre helyezi a hangsúlyt, mert józan ésszel felfoghatatlan.

Gondolkozz el ezeken:

Végtelen szeretet - Végtelen hatalom - Végtelen tudás.

Ha még engem, felnőtteket bűntett egy ősrégi dologért (már ez is ellentmond a szeretettel) még esetleg elfogadom, de a csecsemők 100 millióit is (azokra gondolok akik meghaltak a történelem során)... Akkor azt kell mondanom, hogy a vallás az ördög legnagyobb találmánya.

szoja122 2013.04.08. 20:13:54

@aszekelyek: Helyesírási hibák tömkelege....

Olvasd a hegyi beszédet:

Másban a szálkát, sajátjában a gerendát sem....

szoja122 2013.04.08. 20:16:54

@hoplita: Vigyázz, ezzel implicite blaszfémiát követsz el.

Tudta hogy így fogom írni, mégis így teremtett. A lényeget pedig olvasd feljebb. Persze ha még tudsz.

tölgyes 2013.04.08. 20:23:19

@Balt: Nézze! Én azt megértem, hogy Gerendás keveselli a pénzt amit itt a tehetségével kereshet és ki akarja próbálni magát. Tegye! Ma ezt megteheti. Én csak azt nem értem, hogy a havi 70.000 forintos gázszámlát és a 20.000 forintos parkolási díjat miért akarja rákenni a "tűrhetetlen viszonyokra és az antiszemitizmusra". Nagyon elítélném azt a kormányt, amelyik bárkinek lehetővé tenné, hogy ingyen parkoljon, míg más fizet..:( Vagy vallási szempontok szerint állapítsák meg a gáz árát.
Ez a Gerendás egyszerűen ostoba, hogy ilyen érvekkel áll elő.. A rosszul nevelt, tipikusan elkényeztetett csemetére emlékeztet... és csak azon csodálkozom, hogy ezt valaki komolyan veszi.

Sokan elmennek külföldre dolgozni. Nem öröm ez, de a hazai bérek nem tudnak versenyezni a hiányszakmákban a külföldi bérekkel. Az USA-ban a matematikusok átlagbére 96.000 dollár. Ennyi pénzt itthon nem tudnak keresni... de akkor ezt mondjuk ki: folyik az agyelszívás. Tőlünk Európába.. Ny-Eu-ból és máshonnan az USA-ba...Ez azonban csak annyiban nehéz ügy, hogy az agyelszívás ellen mindenki szeretne védekezni..
GP. azonban nyugodtan mehet. Lehet, hogy ott nagyobb szükség van rá mint itthon, ha már egyszer ő maga is másodosztályúnak tartja magát.. és ma már az apósa se számíthat VIP-hitelekre.

Nap Pali 2013.04.08. 20:24:15

@tölgyes: "keveselli"

hello ! álamfő elftárs ! most lebukot !!!!

6.Lenin 2013.04.08. 20:25:37

@szoja122:

" Ő akarta a bűnbe esést. "

Az önfelmentés tipikus esete.

szoja122 2013.04.08. 20:26:02

@hoplita: A lényeghez neked még sohasem volt érdemi hozzáaszólásod, csak gyalázkodni, káromkodni tudsz. Úgyhogy jobban teszed, ha kussolsz kisfiam...

Másrészt olvasd el egy két hozzászólásodat, amikor "népiesen" (bunkó paraszt) módján próbálsz fogalmazni...

szoja122 2013.04.08. 20:29:02

@6.Lenin: Minden tudó és mindenható volt. Ha akarta volna megtudta volna változtatni. Ezért írtam, hogy ezekben a dolgokban csak hinni lehet.

tölgyes 2013.04.08. 20:30:36

@jjulie: Én nem fogok magára semmit! Maga átkozódott a soproni népszavazás eredménye miatt, maga éltette az ágfalvai falutársait, akik bezzeg nem szavaztak a magyarokra az elcsatoláskor rendezett szavazáson.. és szidta azokat, akik a magyarokra szavaztak:) még a szavazás eredményének jogosultságát is megkérdőjelezte és szidta azokat, akik fegyverrel is védték a jogaikat..Tipikus náci-volksbund tempó.:) Csak azt nem értem, hogy miként sikerült megúszniuk a nagy kitelepítést 1945 után.. Bizonyára úgy, hogy jelentgettek a kommunistáknak:( Végül is a nyilasok egyenesen mehettek az MKP-ba:(

menőmano 2013.04.08. 20:30:47

@6.Lenin:

Csak az a gond, hogy a "normális vélemény ütköztetés" Öntől totálisan messze áll. Mondjuk, mint Makó-Jeruzsálem.

szoja122 2013.04.08. 20:31:14

@6.Lenin: Ha hinnék, akkor tényleg önfelmentés lenne...

Khal Drogo 2013.04.08. 20:34:07

@inreallife: Igen, ennek az MSZP-nek szép lassan leketyeg.

tölgyes 2013.04.08. 20:35:27

@Nap Pali: Az államfőt is megbüntetik és mást is. Ez így is van rendjén, de akárhogy is ez nem ok arra, hogy valaki emiatt háborogjon.

6.Lenin 2013.04.08. 20:36:54

@szoja122:

Ismertette a lehetőségeket, amikből választani lehetett.
Megadta a döntés jogát.
döntöttek (külső befolyásra)

Jól/rosszul?

A felelősség azé, aki dönt. (főleg, ha ismeri előre a lehetőségeket)
Ez nem hit kérdése.

jjulie 2013.04.08. 20:40:42

@tölgyes:

hahaha, agyadhelyére ment az orbánkodás, kádárvakarék

de miért nemkisérletezeé azzal, hogy rám fogsz valamit?

6.Lenin 2013.04.08. 20:42:44

@menőmano:

Most én nyertem.
Olyasmit állítasz, amit nem tudnál megvédeni.
Most te "sarazol", de én nem haragszom érte, hiszen én vagyok nyerő helyzetben.

livengood 2013.04.08. 20:45:22

Ma fogadta el az Országgyűlés a választási törvényt, ami lehetővé teszi a következő választás elcsalását.

Ma fogadta el az Országgyűlés azt a törvényt ami szerint NEM vezetik a 2013 január 1. előtti manyup befizetéseket.

Az állampárt azt fogja sulykolni, hogy a baloldal minden választási csalás kísérlete ellenében meg fogja védeni a demokráciát. Folyamatosan harsogni fogják, hogy az ellenzékkel szemben ők a letéteményesei a tiszta választásoknak, akár hazugságokkal is elbizonytalanítva a kételkedőket. Ezt pont olyan lendülettel - de nagyobb technikai háttérrel, többet költve rá - fogják tenni mint 2010 végén, 2011 elején a manyup pénzek elvételkének idején a pénztárak és a baloldal összemosását, befeketítését, valamint azt a hazudozást miszerint külön számlán fogják vezetni a pénztártagok addigi befizetéseit - amivel elbizonytalanították és az ellenzéktől eltávolították, becsapták az ezt ellenző választók millióit.

Most nagyobb a tét mint akkor, a cél érdekében, a választás elcsalására nem fogják sajnálni a pénzt, a mi pénzünket.

szoja122 2013.04.08. 20:46:03

@6.Lenin: "A felelősség azé, aki dönt. (főleg, ha ismeri előre a lehetőségeket)"

Így igaz. Az emberé. Ezért nem hiszek.

Amit írtál pontosan az önfelmentés tipikus esete, mert Te hiszel:
A Mindenható az Mindenható és Mindentudó, vagyis előre tudta döntésének következményeit, ennek ellenére tette azt amit tett. Másrészt a történelem ura is (nem ismerős?). Vagyis akarata nélkül semmi sem történhetett volna a történelem során.

Akkor miről is beszélünk???

Egy jó tanács: hit kérdést ne próbálj formál logikailag magyarázni, mert eleve alulmaradsz.

jjulie 2013.04.08. 20:49:59

@6.Lenin:

honnan véled kopizottnak és mit?

te is fogjál rám valamit, orbánkodó orbánfoglalkozású, ne hagyd ebben egyedül a @tölgyes: orbánhitű orbánkodó orbánfoglalkozású kádárvakarékot

mitobb

nyilatkozik, parancsol, jósol, lódit,
hiszen orbán. Ez a foglalkozása.

menőmano 2013.04.08. 20:54:46

Belegabalyodott a kormány a nyugdíjreformba"

hvg.hu/itthon/20130408_egyeni_nyugdijszamla_igeretek_es_valosag#rss

Hát! Én nem is értem?! Hát, már ebbe is.

:))

graycivil 2013.04.08. 20:57:14

@graycivil: "Jóváírják az egyéni számlán a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket

Még az idén jóváírják az állami nyugdíjrendszerben elinduló egyéni számlákon a korábbi magán-nyugdíjpénztári befizetéseket - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján."

nol.hu/belfold/jovairjak_az_egyeni_szamlan_a_magan-nyugdijpenztari_befizeteseket

Észvesztő! Kapkodás és pánik a köbön. Bár, valszeg' ez is csak "menekülési kommunikációs blöff". Ehhez képest Gyurcsány "napi reformjai" hosszútávú megfontolásnak számítanak.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

menőmano 2013.04.08. 20:57:51

Pontosítok) a nyugdíjpénzek téeszesítése.........

Hát! még illllyet?!
:)

tölgyes 2013.04.08. 20:58:43

@jjulie: Örülök a jókedvének:( nácikám!:)

Én nem fogok magára semmit! Maga átkozódott a soproni népszavazás eredménye miatt, maga éltette az ágfalvai falutársait, akik bezzeg nem szavaztak a magyarokra az elcsatoláskor rendezett szavazáson.. és szidta azokat, akik a magyarokra szavaztak:) még a szavazás eredményének jogosultságát is megkérdőjelezte és szidta azokat, akik fegyverrel is védték a jogaikat..Tipikus náci-volksbund tempó.:) Csak azt nem értem, hogy miként sikerült megúszniuk a nagy kitelepítést 1945 után.. Bizonyára úgy, hogy jelentgettek a kommunistáknak:( Végül is a nyilasok egyenesen mehettek az MKP-ba:(
Folytathatom is! Most is ugyanezt a volksbund-náci szöveget nyomatja, gyalázva magyar honfitársait, becsmérelve az ország keservesen elért (múltban és jelenben) teljesítményét. ja, hogy ez a volksbund-náci szöveg nagyon hasonlít a mai liberálisaink érvrendszerére?? Ez már megint csak a történelem fintora.. Mert azért van abban valami megkapó, amikor zsidó honfitársain a német megsemmisítő táborok kiagyalóit kisebb bűnösnek tartják, mint honfitársaikat…Ez azonban további szépségeket rejt magában..:( A 60-as évek nyilas kirakatpereinek transzparens képviselőiről sorba derült ki, hogy szegény munkások voltak igen vegyes etnikai összetételben. Ha van értelme etnikai elemekről beszélni, akkor az derül ki, hogy a perbe fogottak jó része sváb, szlovák stb. származású volt… 

6.Lenin 2013.04.08. 20:59:29

@szoja122:

Te valamit nagyon nem értesz.

Mit számít, hogy a lehetőségeket felkínáló mennyire van tisztában azzal, hogy aki dönteni fog, miként dönt?

Miért kellett volna megakadályozni?
Miért kínál fel lehetőségeket, ha csak 1féle döntést fogadna el, vagy tudná, miként fognak dönteni?

Döntöttek, és hogy tisztában legyenek a döntésük felelősségével, okulásként büntet.

Mi ebben a hit kérdése?

Meg kellene inkább tanulni -végre-a döntés felelősséggel jár. Mivel mi döntöttünk, a felelősség is a miénk.

Nem ő akarta a bűnbe esést. Ez hazugság, önfelmentési kísérlet. Volt választási lehetőség.

tölgyes 2013.04.08. 21:02:01

@6.Lenin: Egy gilisztának több esze van mint zsülinek, jelleme meg még annyi sincs:) No megyek és sportolok egyet.

graycivil 2013.04.08. 21:04:10

@tölgyes: BZS "mélyfúrási szellemiségéhez" és "szaros" szájához mi köze az általad idézett Gerendásnak?

Egy biztos: Most még csak külföldön "publikus" szégyen FYDESZ-fannak lenni. Hamarosan itthon is ki lehet majd mondani, hogy Horthy...bocs...El Curo a haza szégyene.

6.Lenin 2013.04.08. 21:09:32

@jjulie:

Néha beleolvastam.
Nem ez volt az első eset, hogy "elfelejted" kitenni az idéző jelet.
Nagy a kontraszt bizonyos részek, és a "valódi" észrevételeid közt.
Az eltérésekből világosan látszik, hogy valójában nem sokat értesz az egészből. Van 1 torz képed, amihez ragaszkodsz.
Nem csak ebben a kérdéskörben.
Ezért nem is nagyon érdekelt a "vitád", csak néha-néha beleolvastam.
Nincs is szándékomban csatlakozni.

jjulie 2013.04.08. 21:10:48

@tölgyes:

irány, aztán fogjál rá valamit valakire, de aztán orbánkodó módra

hiszen foglalkozásod orbán

jjulie 2013.04.08. 21:12:58

@6.Lenin:

na te is fogjál rám valamit, orbánkodó, aztán ismételd el sokszor, hátha igazzá válik

hiszen foglalkozásod orbán

jjulie 2013.04.08. 21:15:38

@tölgyes:

el nem hangzott állításokat is cáfolj, hogy úgy nézzen ki, igazad van

nettó orbánkodás

dehiszen foglalkozásod orbán

6.Lenin 2013.04.08. 21:16:48

@livengood:

"Most nagyobb a tét mint akkor, a cél érdekében, a választás elcsalására nem fogják sajnálni a pénzt, a mi pénzünket."

Van 1 igen olcsó lehetőség ellene.
Meg kell győzni-hihetően- a tömegeket, hogy ami eddig történt, az rossz, amit cserébe kínálunk, maga a tökély.

Ennyi.
Mehetnének a pénzükkel a sunyiba.
Néhány hiteles fazon kellene csupán.

menőmano 2013.04.08. 21:18:18

Hát Én nem tudom? mi történhetett a T. Kommentelővel. Egész nap csak ugyanazt írogatja!?
Nekem pedig már totálisan égnek áll tőle a hajam.
Hát komolyan................
:(

jjulie 2013.04.08. 21:19:38

@tölgyes:

elmehetsz, kiorbánkodtad mára magad

holnap folytasd hiszen foglalkozásod orbán

szoja122 2013.04.08. 21:21:58

@6.Lenin: Majdnem mindennel egyet értek.

Csak a vallás oldaláról nem.

Ő semmilyen valós választási lehetőséget nem adott, mert tudta teremtésének legapróbb következményeit is.

Ha te építesz egy hidat és tudod, hogy számításaid alapján biztosan le fog szakadni, akkor Te vagy a felelős érte, mert tudtad.

Ő is pontosan ugyanígy volt és van teremtésének következményeivel. Sőt végtelen szeretete alapján bele is kellene avatkoznia a sorsunkba és nem lenne szabad a például a csecsemő halált megengednie. Ők semmiért sem tehetők felelősé.
Épp ezért is nem hiszek, mert én vállalom tetteim következményeit.

Nem igazán értem, mit nem lehet ezen nem érteni.

Még egyszer mondom a hit azért hit, mert logikailag nem lehet megmagyarázni.

6.Lenin 2013.04.08. 21:22:11

@jjulie:

Mit fogjak rád?
Mit tudnék még hozzátenni ahhoz, amit itt önként bemutatsz magadról?
Számítana valamit?
Nekem nem.
Neked?

jjulie 2013.04.08. 21:25:02

@6.Lenin:

jaj kétszerlettőnégy, mit várhatnék tőled orbánkodáson kívül

talán azt hogy körbeszarod az udvart, dembinszki

6.Lenin 2013.04.08. 21:40:31

@szoja122:

Mondom/írom, hogy nagyon nem értesz valamit.

Ha állandóan beleavatkozna a sorsunkba, úgy irányítva, ahogy ő szeretné, akkor mi a toszért teremtett?

Mit érne nekünk az élet, ha nincs semmi felelősségünk és ez az üresség örökké tartana? Minden úgy történne, ahogy 1 külsős akarja. Mi lenn az értelme?
A teremtésnek, és az életnek?

Akár Istenre, akár 1 intelligens valaminek a terhére rójuk az események ilyetén alakulását.
Valamikor valami történt. ez tény. A miértre még keressük a választ. Ebből a szempontból is lehet vizsgálni. A vallás ebben az esetben másodlagos kérdés.
Szerintem.
Ajánlom olvasd el Simone De Beauvoir: Minden ember halandó c. könyvét.

Talán rájössz, hogy az életnek az adja az értékét, sőt a tetteinknek is, hogy az élet véges. Bár itt már lehetne hitről beszélni, tényleg van -e értelme, akár véges, akár időtlen.

6.Lenin 2013.04.08. 21:53:07

@szoja122:

www.youtube.com/watch?v=ELKTGbyjAtM&feature=relmfu

Jó éjt!
Mindenkinek.

Miatyánk (Orbán V), ki vagy ...(szerencsénkre)...a ......ban/ben

jjulie 2013.04.08. 21:55:38

@6.Lenin:

mehetsz

épp eleget orbánkodtál mára

6.Lenin 2013.04.08. 22:02:54

@jjulie:

Neked is 1et...

www.youtube.com/watch?v=Rk1v96ZFWjU

Pá, légy víg, de tudd, ez sem tart örökké.

livengood 2013.04.08. 22:37:22

@graycivil: Pánik!!!??? Ó Istenem, ez hülyeség! Ne haragudj, de ezt annyiszor hallom, olvasom, hogy egyre ingerültebb vagyok érte. Ha szembesítik őket bár mivel, egyszerűen a tények ellenében hazudnak, mivel nem történik semmi. Sőt, sokak szemében egyre hihetőbb, az amit hazudnak, hiszen semmi nem történik! Ezt pontosan tudják, nincs itt semmi pánik.

Csak gondolj bele, ha valaki hazudozik neked és te ki vagy szolgáltatva neki, akkor próbálod azt hinni, hogy most isten bizony igazat mond, mert nem tudsz másként védekezni a stressz ellen. Majd újra hazudik, de mivel félsz attól, hogy bosszút áll rajtad, még inkább hinni akarod, hogy most aztán igaz amit mond. Orbán már régen vissza él a hatalmával. Fokozatosan felszámolta a demokráciát, úgy, hogy állandó fenyegetettségben tartja az ellenzőit és folyamatosan hazudik. A fenyegetettség miatt, egyre többen akarják hinni, hogy Orbán igazat mond, ezért a Párt "vezetői" már akár óránként váltogathatják a véleményüket. Már nem kell félniük, hogy lebuknak.

Ezt kiegészíti az, hogy fanatizált híveikkel minden fórumot uralnak. Ezt is. Persze most is azt fogják írni, hogy ez a hozzászólás is azt bizonyítja, hogy hazudok - bár mindent helyeselnek ami lépésről lépésre kiszorítja a médiából az ellenzéki hangot, mivel az aljas, hazug, hazaáruló, ilyen - olyan fizetett bérencek hangja. Orbán Viktor épp most mondta egy emeszpés felszólalásra válaszolva a Parlamentben, hogy a baloldal legalább akkor hagyjon fel a magyar gyűlölettel amikor az emberek a gátakon harcolnak!!!! Csak így! És semmi nem történik, bár a Párt minden szintjén naponta elhangzik, hogy az ellenzék mocskolódik. A fanatizált hívők egy pillanatig sem gondolkodnak el azon, hogy ki is mocskolódik itt? - sőt ezek után érzik, hogy bár milyen mocsokkal vádolhatják nem csak az ellenzéki pártokat, de az ellenzőket is. Lesajnálhatják, vádolhatják a függetleneket is. Hiszen a miniszter-pártelnök sokszor mondta már meg a nyilvánosság előtt, hogy magyarellenes az, aki nem akarja a Fidesz hatalmát, akinek más véleménye van mint neki.

Híveik állandó háborús pszichózisban vannak tartva, ezért akár óránként váltogatják ők is a véleményüket a Pártot követve. Kitekert gondolkodással akár mi mellett vagy annak ellenkezője mellett is végeláthatatlan szófüzérekkel bizonygatnak, harsognak, minden fórumot elárasztanak, magánlakásokat látogatnak, győzködnek mint a legagresszívebb szektatagok. "Váratlanul" ezt már "törvényesen" tehetik, bár korábban sem volt belőle bajuk. A híveknek persze nem kell felejteni, hogy ezért korábban mivel vádolták az ellenzéket: - A "mocskolódó" baloldal ahogy régen, most is csalni akar, listákat készít, "csokikat" telepít, semmitől nem riad vissza. A Párt hívei ugyanakkor akár listákat gyártanak, szabálysértéseket, bűncselekményeket is elkövetnek, mert azt tapasztalják, hogy az ügyészség, az ombucman, a különféle kormányszervek félrenéznek, vagy segítik őket. Mit is tehetnének amikor mindenki tudja, hogy ha valamilyen fórumon felmerül a törvényesség be nem tartása, akkor a Párt órákon belül akár visszamenőleges hatályú törvényekkel legalizálja a cselekményt.

Én nem állítom, hogy mindent megterveznek, de hogy nincsenek pánikban az biztos. Tudják, hogy bár mikor hazudhatnak, mert övék a törvény, mert a hazugság kisegítette őket eddig mindig.

bariga 2013.04.08. 22:38:58

@inreallife: Horthy nyakába nem kell varrni, önként volt Hitler szövetségese, aki ugye náci volt, ebben talán nincs vita. Vagy?

jjulie 2013.04.08. 22:42:05

@tölgyes:

"Mindebből logikusan következik, hogy mindazok, akik a belgrádi konvenciót Károlyiék „hazaárulásának” igazolására hozzák fel, súlyosan tévednek, hiszen az ország kétharmadának megszállása éppen a fegyverszüneti egyezmény egyoldalú megszegése nyomán történhetett meg. A kormányzatot persze vádolhatjuk naivitással, gyengeséggel és a fennálló állapotok félreismerésével, a szándékos „országvesztés” azonban már a tudatos történelemhamisítás kategóriájába tartozik, ami úgy a múltban mint a jelenben a politika és nem a tudomány céljait szolgálja. "

www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1918_november_13_a_belgradi_fegyverszunet_megkotese/

inreallife 2013.04.08. 23:01:43

@bariga: hát jobb szövetséges nem volt. nyithatott volna a ruszkik felé is, de azok még az elszakított részeket sem adták volna vissza. az akkori helyzetben, az akkori információk alapján jól döntött. vagy fogalmazzunk úgy, kevesen választották volna az oroszokat, élükön a joviális sztálinnal. márpedig választani kellett...

bariga 2013.04.08. 23:36:02

@inreallife: talán mégis lehetett volna mást választani, amit a világ normális országai Allies néven választottak. Hitlert semmi esetre sem kellett volna.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.09. 00:16:21

@tölgyes: Gerendás kb. úgy gazdálkodott, mint egy átlag magyar kormányfő vagy polgármester...
Sajnálatos módon nincs Magyarországon 10-nél több zenész, aki képes lenne luxusköltekezés mellett eltartani 9 gyereket, és ismételten válni-házasodni.
Ő valószínűleg nem fér be a 10-be... ami roppant szomorú... neki... meg a rajongóknak.
Én speciel eléggé kedveltem a zenéjét az ezredforduló táján, de aztán már csak ismételte magát, így elszoktam a koncertjeiről. Alighanem voltak ezzel így mások is...

szoja122 2013.04.09. 04:46:25

@6.Lenin: "Ha állandóan beleavatkozna a sorsunkba, úgy irányítva, ahogy ő szeretné, akkor mi a toszért teremtett?"

Ezt Tőle és a Fidesztől kérdezd.
A Fidesz állította hogy a történelem ura. Ezt egy kicsit nehéz másként képzelni, hogy akarata nélkül nem történik semmi.

Mi ez ha nem beavatkozás.

Más kérdés, hogy a hivatalos vallás ezt felismerve már régóta nem ezen az állásponton van. De a Fidesz konzervatívabb akart lenni a konzervatívoknál. Pedig csak egy populista, demagóg, liberális és szocialista katyvasz politikát folytat, amit ő pragmatizmusnak hív.

Én nem rovóm a terhére, minden ami történik nagyon is az emberek felelőssége. Ebben egyetértünk.

DE a vallásból, a Hit tételeiből egyszerű formál logikailag csak ezt lehet levezetni. Ezért Istenben, a vallási dolgokban NEM a tudás, hanem a Hit a lényeg.

jjulie 2013.04.09. 08:08:18

@inreallife:

homályos ismereteid vannak, azok is csak mitoszokról szólnak, láthatóan csak néhány sort vagy képes írni a témáról, ami azt sejteti, hogy .......

magyar politikusnak, magyar katonai vezetésnek, magyar gazdasági vezető rétegnek nem volt forgatókönyve a hogyan továbbról 18 október végén, csak homokba dugott feje, meg változatlan ábrándozása

hogy a büdöszfaszba lehetet ez, a nagyhatalmaknak már évekkel korábban volt, a cseheknek, lengyeleknek, románoknak, szerbeknek is egyaránt volt forgatókönyve, és, és az összeomlás másnapján meg is kezdték valósítani, mert engedélyük is volt hozzá a gyüztesektől, csak aki magyar volt az nem tudta hogy mijabüdöslófasz van most

hogyafaszba lehetett ez, pajtás, na hogyan?

elmondom: a sohasemvolt magyar szupremácia ábránd nem tette ezt lehetővé, namost a horthy mint antant találmány még negyedszázadon át életben tartotta a sohasemvolt magyar szupremácia ábrándot, de minek is pajtás, minek si?

annak a magyarnak a szupremáciai ábrándját amely csak inni, cigányozni, zsidózni, és uralkodni hétszámra névnapozni volt képes, birtokot üzemeltetni, ipart telepíteni, kereskedelmet csinálni, bankot működtetni pénzügyelkbe bonyolódni viszont büdös volt neki, lenézett és büdös tevékenység volt mindez egy igazfajmagyarnak, amely uralkodásra termett

de te még ábrándozz ma is, ha mást nem tudsz

és melengesd az ismerethiányból eredő horthy mitoszt egy két rossz mondattal

jjulie 2013.04.09. 10:04:32

"Az 1918. október 17-i ülésen, mely bizonyára egyik legizgalmasabb napja volt a régi magyar parlamentnek, utolsó beszédében igyekezett a nemzetet további küzdésre bírni és visszaadni neki elvesztett önbizalmát: „Elvesztettük a háborút - mondotta -, de ebben a rettenetes küzdelemben a magyar nemzet megtett mindent, hogy kiküzdje magának ellenségei tiszteletét és becsülését. Az egész világ tudja, miként ápolták nálunk a sebesült ellenséget, és milyen bánásmódban részesültek az idegenek, kik nálunk maradtak3. Melyik az a nemzet, mely nagyobb hősiességgel és több lovagiassággal verekedett volna, mint a magyarok? Hol van az a nép, mely a létért kevesebb gyűlölettel és több nemes érzéssel küzdött volna, mint a magyar?...” De senki sem hallgatott már ennek a gyűlölt embernek a szavára. A szökevény katonák ezrével özönlöttek Budapest felé, magukkal hozva négy kínos esztendőnek minden felgyülemlett keserűségét és a csúf vereség miatt érzett gyilkos haragot. A városban szerteszéjjel a lázongás és forradalom szelleme terjedezett. Tiszát kérlelték barátai, hogy hagyja el a fővárost, hol nincs többé biztonságban, és meneküljön birtokára; de hiába volt minden, ő maradni akart. Pedig egyáltalán nem ringatta magát illúziókban jövendő sorsa felől. „Ha a szélső pártok hatalomra jutnak - mondta egy nap meghittjének -, vezetőik egy pontban bizonyára meg fognak egyezni; engem darabokra tépetnek és tagjaimat ki fogják szegeztetni a város négy sarkán.” "

mesevilágvége

jjulie 2013.04.09. 10:36:17

"Azt mondtam, hogy ebben a háborúban az országot újabbkori történelmének leghatalmasabb katasztrófájába vezették sorsának kormányzói, és nem a vak végzet intézte így. És hogy ez nemcsak hatalmas veszteséget jelent, hanem jelenti a magyarságot terhelő bűnök és a tettestársi bűnrészességek, felelősségek iszonyatos tömegét is. A háborúba való belépésünket a trianoni veszteség sokkja és a szövetségesekhez való kényszeres igazodás motiválta – és végül többet veszítettünk, mint Trianonban. Nemcsak országrészeket újra, hanem nemzettesteket is, katonákat is, munkaszolgálatosokat is, civileket is, meg csaknem a teljes vidéki zsidóságot. Elszomorító, hogy manapság ennek a Horthy-rendszernek reneszánsza lehet, hogy nosztalgikus bódulattal kezdenek nézni rá."

Nap Pali 2013.04.09. 10:59:22

@jjulie: mert a rohat büdös náci (komcsi) fidesz

a setét parasztok előretolásával jácca a sakjácmáját...

aljas rohat bűnöző banda...

livengood 2013.04.09. 13:14:39

A magyar részvény piac mélyebben van most mint a 2009-es válság márciusi mélypontján. Csak így tovább. :(

www.napi.hu/fototar/201304/orig/image1365166913.jpg