Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'504'235 lapletöltés (2018.02.17.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • vizu: Teljesen egyetértek. A közös platformhoz lenne egy idétlen, könnyen körberöhöghető javaslatom. (A ... (2020.06.03. 18:29) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • 6.Lenin: @concret: Már lemondtam a válaszodról, de kösz. Szerintem az eltelt 3 hónap történéseit is figy... (2020.01.29. 10:28) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • concret: @6.Lenin: Bizonyos fokig egyet kell, hogy értsek (jesszus!). De más árnyalattal élve. A "zsigerek... (2020.01.27. 18:56) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • Hungryhorse: A kiváló helyzetfelismerésed és tanácsaid eredménye a jobbikon már látható. Remélem még sokan fize... (2019.12.16. 13:47) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • 6.Lenin: @concret: Arra a kérdésre, hogy az októberi választási eredményeket mi is okozta valójában, ahho... (2019.12.13. 15:55) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (16) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (1) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

12:02

Ahogy a rezsicsökkentés mindenhatóságával kapcsolatban, úgy a 2014-es választási esélyekről is egyre biztosabb véleményeket hallok. Akár elégedetten, akár lemondóan is mondják, egyre többen ismételgetik, hogy a Fidesz nem tudja elveszíteni az egy év múlva esedékes választásokat. Egyrészt azért, mert saját képére formálta a választási szabályokat, másrészt azért, mert nagyon hatékonyan politizál, harmadrészt pedig azért, mert egyszerűen nincs életképes alternatíva.

491szobor.jpg

Amikor ezeket a magabiztos állításokat hallom, olykor kérdésekbe csomagolva, általában azt szoktam válaszolni, hogy ha a Fidesz megnyeri a választást, az biztosan nem azért lesz, mert mindez már 2013 tavaszán meg volt írva a csillagokban. A mai helyzet ugyanis több szempontból is félrevezető, pontosabban nem alkalmas arra, hogy valós, megalapozott véleményünk lehessen az erőviszonyokról.

Az első két okra való hivatkozás (válaszási rendszer, hatékony politika) nem teljesen alaptalan, ugyanakkor ezek egyikéből sem vezethető le a Fidesz biztos győzelme és a választás tétnélkülisége. Az új választási rendszer kétségtelenül a legnagyobb, relatív többséggel bíró pártot segíti, lényegesen jobban, mint korábban, de ha ez a párt 2014-ben a választók akaratából nem a Fidesz lesz, a módosítás nem neki kedvez majd, és egyáltalán nem védi meg a bukástól. S persze az is igaz, hogy a Fidesz politikai kormányzása tudatos, átgondolt tevékenység, ám mindez jelenleg arra elegendő, hogy a felmérések szerint minden negyedik választópolgár támogassa a pártot. Márpedig – ha a választásokig nem bővül érdemben a Fidesz tábora - közel 2 millió szavazóval csak akkor lehet nyerni, ha a részvétel nagyon alacsony és/vagy az ellenzék megosztott, impotens. 

Ma kétségtelenül ilyennek mutatja magát a baloldali ellenzék. Ezen az oldalon is sokszor elemeztem már azt a sajátos előválasztási küzdelmet, amely jelen állapotában alapvetően paralizálja a belső csatáikat vívó ellenzéki pártokat. A politikai pálya ma egyértelműen aszimmetrikus: míg a Fidesz minden erejével már a választásokra és a választókra koncentrál, az MSZP és az Együtt (valamint csatolt részeik) csak kötelező feladatként foglalkoznak a kormánnyal és a szavazókkal, erejüket lényegében egymás le- és meggyőzésére fordítják.

Természetesen van olyan forgatókönyv, amelyben ez az aszimmetrikus helyzet a választásokig változatlan marad, ám lássuk be, mindez a politikai irracionalitás teljes diadalát jelentené a baloldali térfélen (persze volt már ilyen: lásd a 2005-ös elnökválasztást). Célszerűbb tehát azzal számolni, hogy egy adott ponton – feltehetően legkésőbb idén őszig ez megtörténik – változás áll be, az ellenzéki előválasztás eldől valamilyen módon, s onnantól kezdve már láthatóvá válik, hogy ki és hogyan irányatja majd a baloldali ellenzék kampányát. Mindez a politizálás intenzitásának és fókuszának megváltozása mellett feltehetően a választók szintjén is izgalmas következményekkel járhat.

Egyáltalán nem azt állítom, hogy a választási szövetséget kötő baloldal esélyesebb lehet a győzelemre, mint a mostani kormánypárt, de azt igen, hogy ezekről az esélyekről addig komolytalan nyilatkozni, amíg nem tudjuk, hogy amit majd ott látunk, az vajon lú lesz-e vagy szobor...

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr375231116

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dumb és Dumber 2014-ben visszatér! 2013.04.22. 09:48:54

Húsz év után kerül a mozikba a nagysikerű Dilibogyók című film folytatása, amit ráadásul nálunk forgatnak. A főszerepet legnagyobb meglepetésünkre Jim Carrey és Jeff Daniels helyett két eddig ismeretlen magyar színész játsza majd. Az Elvarázsolt Kastél...

Trackback: Egy évvel a választások előtt 2013.04.19. 15:44:50

2013 januárjában kétség kívül elkezdődött a választási kampány. Ennek egy sarkalatos pontja az idén bekövetkezett rezsicsökkentés lehet. Az Ipsos napokban közzétett felmérése már azt mutatja, hogy a rezsicsökkentés okozta, szavazókra gyakorolt kedvező ...

Trackback: Egy évvel a választások előtt 2013.04.19. 15:13:16

2013 januárjában kétség kívül elkezdődött a választási kampány. Ennek egy sarkalatos pontja az idén bekövetkezett rezsicsökkentés lehet. Az Ipsos napokban közzétett felmérése már azt mutatja, hogy a rezsicsökkentés okozta, szavazókra gyakorolt kedvező ...

Trackback: Lú-e vagy szobor? 2013.04.17. 14:39:04

Ha a Fidesz megnyeri a választást, az biztosan nem azért lesz, mert mindez már 2013 tavaszán meg volt írva a csillagokban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wowerman 2013.04.17. 12:16:33

TG mint mindig az ellenzéket okolja... Ő mit is tenne pártelnökként? Erre még sosem válaszolt. Egyébként amiért nem tudnak az ellenzéki pártok növekedni az a SZAVAZÓ. Miért? A drága szavazók letudják az ellenzéki pártokat ennyivel: MSZP és Együtt = komcsi; LMP és PM = zsidóbérenc liberálista

Mészáros Laci 2013.04.17. 12:55:41

@wowerman:

Nem kell TG-t olvasni, hogy a mai ellenzék impotenciáját észrevegyük :-) a baloldalon négy-öt erő képviseli azt a nézetet, hogy a többiek sorakozzanak fel az ő háta mögött (Bajnai, Mesterházy, Gyurcsány és a két LMP, de még felsorakozhat egy Szdsz-utód is).

Az LMP szétszakadása nagyszerűen mutatja, hogyan NEM lehet politizálni. Ha megszületik egy szövetség (legyen bár egyetlen párt vagy egy választási koalíció), akkor tagjai vállalják, hogy az esetleges vitákat követő többségi döntést akkor is támogatják, ha nem értettek vele egyet. Nyilván vannak határok (alapvető értékek, elvek mellett érdemes kitartani), de amit az LMP művelt, hogy egy taktikai kérdésben kisebbségben maradottak pártot szakítanak, az egyszerre vicces és szánalmas.

Ahogy az is egyszerre vicces és szánalmas, amikor elhangzik az az érv, hogy először méredzkedjünk meg önállóan és a valós erőviszonyok ismeretében egyezzünk meg: ez ugyanis alig kódoltan a remélt préda fölötti előre osztozkodást jelenti.

livengood 2013.04.17. 13:35:20

"Az új választási rendszer kétségtelenül a legnagyobb, relatív többséggel bíró pártot segíti, lényegesen jobban, mint korábban, de ha ez a párt 2014-ben a választók akaratából nem a Fidesz lesz, a módosítás nem neki kedvez majd, és egyáltalán nem védi meg a bukástól."

TG kifelejti azt, hogy a Fidesz bár mikor, akár közvetlenül a választások előtt megváltoztathatja a játékszabályokat. No, ez az ami miatt sokan azt gondoljuk, hogy a verseny nem tisztességes, ezért le sem lehet váltani a Fideszt.

Nero Bianco 2013.04.17. 13:51:39

Nem az az érdekes, hogy ki nyeri a választásokat, mert ez harmadrendű dolog.

Az az érdekes, hogy hogyan lehet kimozdulni a politikai stupiditás jelenlegi szinvonaláról.

Itt speciel egy ország a tét, és nem a fidesz vagy Bajnai vagy bárki más. Ma abban a helyzetben vagyunk, és nem csak vagyunk, hanem magunkat navigáltuk ide, hogy egyszerűen nem lehet értelmes és fontos dolgokról közbeszélni.
Nem lehet az ország jövője szempontjűból érdekes dolgokról közbeszélni. Már csak az ostoba és hülye dolgok maradtak meg az előtérben.

Nézzük már meg, hogy miről beszélnek a politikusaink, miről beszélnek a politológusaink, miről beszél az állítólagosan értelmiségi réteg.

A nagy büdös semmiről. A kommunikációs térben nem mozog semmi, ami fontos, pusztán csak a hatalom mítosza. Hogy azt hogyan lehet megszerezni, vagy megtartani.
Közben meg ez az ország szépen lassan leamortizálódiki, még akkor is, ha a felső dekádnak futja még mercire meg nyaralásra.
Vegyük már észre, hogy a parlamentben olyan emberek ücsörögnek, akiket semmi nem predesztinál arra, hogy ott legyenek.
Egy kocsismáté, hoppál vagy selmeczi vagy papcsák vagy lázár az egy lecserélhető, behelyettesíthető kesztyűsbáb.
Minden megszólalásuk azt jelzi, hogy ebben az országban gyakorlatilag mindenkinek elment a józan esze.

Ezt akarjuk másként pepitában?
Vagy esetleg egyszer valaki tényleg elindul egy olyan úton, ami vezet is valahová.

Nero Bianco 2013.04.17. 14:08:00

Kedves Török Gábor, kit amúgy tényleg kedvelek, szerinted tényleg az a kérdés, hogy ki nyeri 2014-ben a választásokat?
Tényleg ez az a dolog, ami mindennél fontosabb?

Mert szerintem messze nem.

Ezerszer fontosabb dolgaink lennének, amiket írásban, szóban képben és hangban meg kellene beszélni.
Az igazán fontosakat.

Hogy hogyan szedálódott le egy valaha nagy reményekre jogosító társadalom, ahol a "rezsicsökkentés" az komoly fegyvertény.
Ahol lazán átlép a köz a jogfosztásokon, a korrupción, az állami hülyeségbizniszeken.

Nem, ebben az országban nem fog változni semmi, ha az értelmiséginek mondott rétege nem kezd el kurvagyorsan azzal foglalkozni, ami a feladata.
Nevezetesen fontos kérdésekre akar válaszolni.
Bajnai nem fontos kérdés, a baloldal agóniája nem fontos kérdés, a fidesz politikai stupiditása nem fontos kérdés.

Fontossá csak akkor válik, amikor mindenki, akinek kötelessége lenne foglalkoznia a valóban fontos dolgokkal, eldobja magát, és egzisztenciális vagy más okokból elkezdi mérhetetlenül leszarni azt, ami a dolga.

Tessenek végre azzal foglalkozni, amire hivatottak.
Használják azokat a felületeket, amik megadatottak.

livengood 2013.04.17. 14:15:25

Végig olvasva a fészbukos kommenteket, meg kell állapítanom, hogy az előbb erősen túloztam, amikor azt állítottam, hogy sokan gondoljuk azt, hogy a Fideszt a tisztességtelen versenyfeltételek miatt nem lehet leváltani.
Legalább is ebben a társaságban tévedtem.

Ahogy a szerző írása is, a többségi hozzászólások is arról értekeznek, hogy hogyan fog és nemfog össze az ellenzék. Mintha ez számítana akkor, amikor a Fidesznek jogában áll bármikor módosítani a szabályokon.

Mivel a Fidesz viselkedését már két kormányzati ciklusból, valamint az ellenzéki viselkedéséből is ismerjük - ha egyszer valami jogában áll akkor azzal maradéktalanul élni is fog, valamint arra törekszik, hogy minél több minden jogában álljon - ezért senkinek nem lehet kétsége a felől, hogy ha érdekében áll akkor az utolsó pillanatban is módosítani fogja a választási törvényt.

Ez pedig a gyakorlatban úgy fog kinézni, hogy ha mondjuk a most széthúzó, impotens ellenzék sikerrel összefogna és e miatt valószínűleg a választáson többséget szerezhetne, akkor a mostani választási rendszert, ami "kétségtelenül a legnagyobb, relatív többséggel bíró pártot segíti, lényegesen jobban, mint korábban" megváltoztatnák, oly módon, hogy ha még is az ellenzék győzne, a hátra hagyott, kilenc évre, meg tovább bebetonozott pozíciók miatt, meg még sok más kreatívan kitalált "aknák" miatt, ne tudjon kormányozni, vagy még inkább meg se nyerhesse a választást. Ha túl szoros az eredmény plusz-mínusz néhány tízezer szavazatot lehet nyomtatni a határon túliak ellenőrizhetetlen "szavazóládájába".

Addig pedig csak én százával tudnék kitalálni ötleteket, hogy a szavazógépet használva, bármilyen nagy ellenzéki támogatottság mellett is nyerjen a Fidesz, szigorúan a "törvényeket" betartva. Mert az ugye fontos az EU-ban.:)

sisszi 2013.04.17. 14:18:37

amíg az összes szobrászBÁCSI a 100 méter magas talapzaton formázgatják a szobraikat, addig tökmindegy. Lentről a normál járókelőknek ez teljesen irreleváns (igaz, azért valamféle érzelmeket hozhat ki néha belőlük) hogy lú e vagy szobor.

falomb 2013.04.17. 14:19:38

" a választás tétnélkülisége"

A választás a fidesz esetleges győzelme esetén sem tét nélkül. Azért mindenképpen érdemes elmenni, hogy ne 2/3-dal győzzenek megint, mert az a gátlástalanságukkal párosítva nem jó kombináció az országnak.

livengood 2013.04.17. 14:27:56

@livengood: Mellesleg a fentiek miatt LASSACSKÁN OKAFOGYOTTÁ VÁLIK MINDENFÉLE POLITIKAI ELEMZÉS IS!

@Nero Bianco: Csatlakozva Nero Bianco-hoz én is azt mondom, hogy: - "Használják azokat a felületeket, amik megadatottak. Kiegészíteném azzal, hogy amíg lehet.

sztd 2013.04.17. 14:29:50

Szerintem a dolgok akkor sem maradnak így, ha látszólag így maradnak. Az Együtt bejelentette, hogy 50 jó jelöltet akar állítani, így nagyjából el is dőlt a megállapodás jellege (hacsak nem szállnak ki, vagy állnak be az MSZP mögé).

A megállapodás (amit már hónapok óta mondanak):
- mindenki külön listán indul
- közös jelölteket állítanak

A közös jelöltek minimum 50%-a MSZP-s, a maradék pedig megállapodás kérdése.

Megmaradt kérdések:
- mennyi jelöltje legyen az Együttnek és mennyi az MSZP-nek?
- csatlakozik-e az LMP?
- lesznek-e olyan helyek, ahol többen állítanak jelöltet?
- érdekesség, de a választásokig nem döntő kérdés, hogy mit csinál a DK?

Ezeken akár januárig is elvitatkozhatnak. Minden más csak a választások utánra fontos (és a választásokkor dől szerintem el):
- ki vezeti a kormányt
Ezeket eldönthetik a választók, kiállhat mindenki, hogy szerinte mi lenne a jó, és a szavazatszámból meglesz az ítélet is.

Nem állítom, hogy az lesz, amit leírtam, de szerintem kb. ezzel érdemes kalkulálni. A baloldal így belső versenyt is tart, és több választót tud mozgósítani - gondolom.
Persze tudni kell, hogy nem vagyok jós, így valószínűleg pont az nem lesz, amit leírtam.

livengood 2013.04.17. 14:59:57

@sztd: "nem vagyok jós, így valószínűleg pont az nem lesz, amit leírtam" :)

Egyikünk se jós. Ennek ellenére én azt mondom :), hogy kell összefogás, kell ellenzéki megállapodás, de ha az utcán, szemmel nagyon, nagyon láthatóan nem lesz többsége az ellenzéknek, akkor a Fidesz MERI majd addig csavargatni a választási törvényt amíg ki nem jön a saját győzelme. A többit pedig a "honvédő" Békemenetre bízza az utcán.

Ahhoz, hogy ez ne következzen be, az kell, hogy ne csak ellenzéki pártok, de tömegek vállalják az utcai demonstrálást. Legalább milliós tömegre van szükség, többre mint amit a Fidesz mozgósítani tud. Ez az amit én nem látok.

Lehet itt bármilyen összefogás az ellenzék részéről, akkor sem nyerhetnek, ha csak nem tudják ki vinni az embereiket az utcára.

Török Gábor és sokan úgy elemzik a helyzetet, mintha egy normális választáshoz közelednénk. Nem! Észre kéne venni, hogy a következő választás nagyon, nagyon nem "normális" lesz.

wowerman 2013.04.17. 15:04:59

@Mészáros Laci: Ne beszéljen az ember úgy ha nem ismer minden információt... Az LMP esetében inkább Schifferék viselkedése volt nevetséges. Ugyanis azután döntöttek az együttműködés kizárásáról hogy tudták: a választóik többsége azt akarja hogy fogjanak össze; illetve hogy a jelenleg tudható 2014-es választói rendszerben muszáj összefogni, hisz nélküle csak szétaprózódnak a szavazatok, és csak 1 forduló lesz. Ezek után közni az ebet a karóhoz, az az igazi kompromisszumképtelenség. Úgyhogy ők most egy új (negyedik/ötödik?) erő, és már csak 1 szereplő van akivel összefoghatnak, a 4K!

SzabadGondolat1988 2013.04.17. 15:07:59

10%-nyi rezsicsökkentés fél millió támogatót hozott a Fidesznek.
Vezető kormánypárti politikusok nyilatkozataiból, az olvasható ki, hogy ennek koránt sincs vége. Sőt. 30% körüli csökkentést akarnak. Ezzel nem lehet versenyezni.
Plusz, hétszentség, hogy visszahozzák a 13.havi nyugdíjat vagy csak egy fél havit.(300 mrd a teljes-150 a fél) Mundjuk nem cash formàjában, hanem utalványban. Ezt ugye azonnal elköltik a delikvensek, ergo le kell a 300/150 mrd-ból vonni a 27%-os Áfát. Így már nem is olyan sok pénz ez. Ha fél havi plusz nyugdíjat adnak az 100 misi. Ennyi pénz összeszedése innen-onnal(banokok, multik stb..) fedezet gyanánt sosem jelentett nekik problémát.

SzabadGondolat1988 2013.04.17. 15:09:53

@falomb: Nem kell már nekik 2/3. Vagy legalábbis már koràntsem olyan fontos. Minden 2/3-os kinevezést megcsináltak. Minden 2/3-os törvényt elfogadtak.

livengood 2013.04.17. 15:13:22

@SzabadGondolat1988: Jól látod, ez lesz, még az is lehet, hogy csalniuk sem kel, kilóra megveszik a "polgárt".

SzabadGondolat1988 2013.04.17. 15:22:09

@livengood: Az a vicces helyzet fog előállni, hogy több voksot(vagy kb annyit)fognak szerezni mint 2010-ben(2.7 millió),mondjuk ehhez nagy segítséget ad a határontúli 200 ezres táboruk. A Medián szerint már 2.2 milliós táboruk van. Itthon. Külföldön 200 ezret behúznak.
Ez már 2.4 millió. 1 évvel a választás és az osztogatás előtt... Az ellenzék meg nemhogy a kanyarban, de még a pályán sincsenek....

Mészáros Laci 2013.04.17. 15:26:09

@wowerman:

Nem a szavazás tétje volt a kérdés, hanem az, hogy egy politikus képes-e elfogadni a többség döntését, úgy, hogy a saját véleménye kisebbségben marad vagy sem.

Jávor pedig erre nem volt képes, "dögölj meg te is" mondta és felrobbantotta az LMP frakciót. Tehát aki Jávor Benedekkel köt szövetséget, tudja, mire számíthat.

panelburzsuj 2013.04.17. 15:40:23

@SzabadGondolat1988:

Az a vicces helyzet, hogy határon túliak szavazatai a jelenleg közforgalomban levő nézetek szerint egy, esetleg kettő parlamenti helyről dönthetnek. A 199-ből.

(Hogy ez az egy-két hely technikailag hogy jön ki, arról kérdezd TG-t.)

tölgyes 2013.04.17. 16:04:05

Kedves Török Gábor!
Látom megint a madárjóslásszerű jövőbelátásra adta a fejét.. Már várom, hogy mikor fog körtáncot lejteni a lú vagy szoborszuerű totemoszlop r körül.:)
Mégis, abban amit ír, - most nem először - egyetértek Önnel. Az ellenzéki összefogás - érzésem szerint most már Gyurcsány személye nélkül - létre fog jönni. Ha nem térnek észhez maguktól, akkor majd a külföldi tanácsadók összepofozzák, zsarolják őket.:)
Ha ez az összefogás megfelelő médiakampánnyal társul, - ebben nincsen kétségem - akkor van/lesz esélyük akár egy kis arányú győzelemre is. A Fidesz pedig kis arányban veszít, vagy nyer.
A Jobbik várhatóan hozza majd a 7-11%-ot. Ebből pedig az ország kormányozhatatlansága jön létre, mert velük senki sem akar koalícióra lépni...
A választásoknak a valódi tétje tehát a baloldal számára nem csak az, hogy nyerjen, hanem az is, hogy közben karanténba tudja tartani a Jobbikot is..Ehhez a legtöbb segítséget épp magától a Jobbiktól kapja és fogja megkapni a jövőben is:)

sisszi 2013.04.17. 16:04:14

kedves TG. a "baloldali" kifejezést lustaságból, megszokásból, tudatlanságból, utasításra, vagy valami más dolog miatt használod?
milyen értelemben használod?

tölgyes 2013.04.17. 16:07:18

@wowerman: Nem olyan bonyolult: már rég létre kellett volnahoznia az MSZP-nek a maga "polgári köreit", ahogy tervezte is, de a futóbolond Gyurcsány, a semlegest előadó Bajnai a párton belüli tökéletlen generációváltás ezt nem tette lehetővé. Marad tehát a régi hálózat, ami nem kis erő, de már nem is a régi, különösen így megosztva nem az.

tölgyes 2013.04.17. 16:10:06

@sisszi: Magukat így nevezik és a világ is így nevezi őket.. a mi baloldalunk tehát egy olyan baloldal, amelyik nem is igazán baloldal, hanem baloldal szerű. Tg mégse csinálhat a világgal szemben egy önálló terminológiát.:)

nyünyüge 2013.04.17. 16:11:37

@Mészáros Laci:
"Nem a szavazás tétje volt a kérdés, hanem az, hogy egy politikus képes-e elfogadni a többség döntését, úgy, hogy a saját véleménye kisebbségben marad vagy sem."

Ugyanez nagyban:

A 2002-es választási vereség után "A haza nem lehet ellenzékben" jelszóval egy bizonyos pártelnök nemcsak a saját pártját, hanem a társadalmat osztotta meg olyannyira, hogy most már a 24 óráig a hó fogságában ülő autós is utólag aszerint ítéli meg, hogy megfelelően működött-e a mentés, hogy a kormánypárti-e vagy ellenzéki.

Ugyanez a pártelnök az egész EU ellen fordul, ha személyes érdeke, hatalmának megőrzése úgy kívánja.

Hogy hány évtized megy emiatt a megosztottság miatt veszendőbe az ország szempontjából, az fel sem mérhető.

tölgyes 2013.04.17. 16:20:48

@nyünyüge: Mészáros is Ön is tévedésben van. A demokrácia lényege, hogy a választás napján az eredményhirdetés pillanatában már megindul a választási harc..:) A politikai pártok már a választás értékelésével is "pozicionálják" magukat az új harcra..és természetesen minden poltikai erő a saját érdekeit követve sokféle eszközt bevet. Ki az Eu "ellen" fordul, ki a "hazája ellen fordul az Eu-hoz. Ez már csak értelmezés kérdése.:)

Mészáros Laci 2013.04.17. 16:24:49

@nyünyüge:

Hú, nagyon sok sérelmedet soroltad hirtelen fel. De a baloldali erők megosztottságát egyáltalán nem mérsékli az, hogy orbánsejobb vagy mennyire polarizált a közélet.

Mészáros Laci 2013.04.17. 16:27:55

@tölgyes:

Ennél szerintem összetettebb a kép :-)

tölgyes 2013.04.17. 16:32:40

@Mészáros Laci: Már mennyiben bonyolultabb?? Soha nem az ellenzék dolga az, hogy vigye a kalapot.. az a kormány dolga. Az ellenzék majd akkor viszi a kalapot, amikor kormányra kerül.

Azt pedig nem feledje: nálunk a "hazaárulás" elég régi foglalatossága a politikacsinálóknak.. de nem csak nálunk, legfeljebb mi jobban ki voltunk téve a következményeknek:(

tölgyes 2013.04.17. 16:42:36

@livengood: Megváltoztathatja.. mint ahogy az MSZP-SZDSZ annó a 2/3-ad birtokában megváltoztatta.. röviddel a választások előtt:(, és akkor kussolni méltóztatott:)?
Minden esetre a 2/3-ad sok mindenre "lehetőséget ad" ez azonban nem jelenti azt, hogy be is következik.. háborogni majd akkor kell, ha a félelme beigazlódott. Ez azonban nem valami különleges helyzet.. aki 2/3-adot kap az sok mindenre feléhatalmazást kap.

unionista (törölt) 2013.04.17. 17:12:51

@Mészáros Laci:
az osztrákokkal és a németekkel kell szövetségre lépni. mivel a hasonszőrű pártok egymással kavarása láthatóan nem vezet eredményre.

tölgyes 2013.04.17. 17:18:59

@unionista: Nem volt még magának elég két levert szabadságharc, két vesztes háború:(?, hogy csak egy részét említsem a bajoknak..:(

Mészáros Laci 2013.04.17. 17:21:35

@livengood:

Nem változtathatja meg bármikor.
A baloldal saját impotenciájáért nem okolhatja a fideszt, illetve hát okolhatja de ez is csak az impotencia bizonysága.

unionista (törölt) 2013.04.17. 17:27:19

@panelburzsuj:
azért ez nem ilyen egyszerű. ha az ellenzék maga mellé tudná állítani a székelyek többségét, akkor az ütne a jobboldal hitén. és erre azért több módja van. az egyik, hogy az lmp kárpát-medencei zöld párttá alakul. mit veszthetnek vele? semmit. akkor mi a kérdés. ugye. határon kívülről simán mondhatják: ez az. ezek nem a szocialisták, de nem is a nacionalisták. mi bajuk lehet ha a zöldekre szavaznak. ekkor ugye "az lmp az új szdsz" szöveg nem alkalmazható. kárpát-medencei zöldek rulez.

egy másik lehetőség, hogy bajnai gordon azt mondja: ha ők nyernek, akkor az eu biztosi posztot egyszeri alkalommal átadja a székelyeknek. azért, hogy az autonómiát kivívják. (ami ebben a formában persze hülyeség, de az egy másik kérdés. ha egyszer a hülyeséget akarják.) bajnai mondhatja azt, hogy ha nyernek, akkor ő most egy székely komisszárt jelöl a bizottságba. mert arra van szükség. ezt kell tenni. ez a nemzeti érdek. és ez megint tetszene ott. a magyarokat nem érdekli, hogy ki a biztos. andor lászló nem sok vizet zavart. a szocialistáknak ettől függetlenül érdemes lenne hazahozni.

szóval a nacionalizmus regionalizmussá alakítani. illetve nemzeti liberalizmust a közéletbe bevinni. két kulcs elem. függetlenül attól, hogy csak néhány parlamenti hely.

etwas kultur muss sein 2013.04.17. 17:29:21

És akkor mi van? Nem tök mindegy, hogy a maszop vagy a fidesz rombolja tovább az országot? De.

Mészáros Laci 2013.04.17. 17:38:07

@unionista:

"ha az ellenzék maga mellé tudná állítani a székelyek többségét, akkor az ütne a jobboldal hitén"

már a gondolat is elképesztő. nem az, hogy kivel szimpatizálnak a székelyek, hanem az, hogy milyen cél lebeg a szemed előtt, amelyhez a székelyeket használnád eszközként.

Mészáros Laci 2013.04.17. 17:40:52

@unionista:

Ezt nem értem, mi az, hogy osztrákokkal, németekkel szövetségre lépni? Magyarországon parlamenti választást nem nyerhetnek osztrákok vagy németek.

Másrészt, ha öt baloldali párt nem képes egymással megegyezni, akkor úgy érzem, mind az öt külön-külön is alkalmatlan bármilyen megegyezésre, nem hogy hosszabb távú, de akárcsak egy parlamenti ciklus négy évében való gondolkodásra. Ami elég szomorú, mert akkor marad a mostani társaság, akiktől sírógörcsöt kapok.

unionista (törölt) 2013.04.17. 17:42:43

@tölgyes:
nézd, vannak emberek, akik csatlakoznának ausztriához, vagy németországhoz. miért ne lehetne osztrák-magyar burgenland. biztos hogy háború lenne belőle?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 17:45:44

2009-ben egy évvel a választások előtt már meglehetősen biztosan látszott, hogy bukni fog a szocialista Bajnai kormány. Csak a bukás mértéke volt kérdéses.
Ma nem látszik semmiféle ilyesmi. Még megszorítani sem tudják a jelenlegi kormánypártot.
Ráadásul a vörös ellenzék ahelyett, hogy összefogna egy nagy és erős pártban inkább morzsolódik, újabb és újabb pártokat alapít. Ami nem csupán a győzelmük esélyét csökkenti, de annak valószínűségét is, hogy egy esetleges győzelem esetén hatékonyan tudnának kormányozni. Várhatóbb, hogy kormányon inkább kijönnék a köztük lévő ellentétek, és így kormányzásuk nem lenne sikeres.

"közel 2 millió szavazóval csak akkor lehet nyerni, ha a részvétel nagyon alacsony és/vagy az ellenzék megosztott, impotens. "

Az MDF 1 213 825 szavazattal nyerte meg a választást 1990-ben egy nagyon magas 65,11% részévételi arányú választáson 1990-ben, 24,72%-os eredménnyel.

Az MSZP 1994 csupán 1 689 081 szavazattal szerzett abszolút többséget a parlamentben.

De lehet folytatni is 1998-ban 1 445 909 szavazattal nyert a szocialista párt, más kérdés, hogy mégis a Fidesz alakíthatott kormányt.

Mivel ahogyan a szerző is írja az új választási rendszer még inkább a győztes pártnak kedvez, így ezt a véleményét, hogy kétmillió szavazattal nehezen lehetne választást nyerni megalapozatlannak tartom. Illetve lehet írni nyugodtan fordítva is. Több mint kétmillió szavazat csak akkor kell a választási győzelemhez, ha csupán kettő nagy párt küzd a győzelemért. Jelenleg azonban van egyetlen kormánypárt és megszámlálhatatlanul sok ellenzéki párt.

"mindez a politikai irracionalitás teljes diadalát jelentené a baloldali térfélen"

Nem feltétlenül. Ha nem tűnik reálisnak a 2014-es vörös győzelem, akkor az MSZP-nek egyáltalán nem áll érdekében a hátán bevinni a parlamentbe a saját fő konkurens pártjait, amelyek idővel akár a fejére is nőhetnének, és letaszíthatnák a bal oldal trónjáról.

Amúgy sem őszinte az összefogási szándék a többi vörös párt részéről az MSZP-vel. Ha valóban annyira az MSZP-vel akarnának együtt politizálni, akkor eleve el sem hagyták volna azt; a ki legyen a miniszterelnök jelölt harc Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány, más az MSZP-n belül zajlana.

A szerző meglehetősen rosszul érti a politikai irracionalitás fogalmát. Ha egy párt osztódik, egykori prominensei kiválnak belőle és új pártot alapítanak, nyilván mert nem tetszik nekik egykori pártjuk, akkor velük nem igazán célszerű a továbbiakban nagyon összefogni. Sokkal inkább legyőzni célszerű őket. Akik képtelenek egy párton belül megférni egymással, jól együtt dolgozni, ők több pártban még inkább képtelenek erre.

Úgyhogy - ha az erőviszonyok lényegesen nem változnak a maihoz képest - akkor a helyes MSZP stratégia az lenne, hogy nem fog össze a temérdek sok apró párttal, hanem legyőzi őket. Az Együtt kivételével egyik sem jut be a parlamentbe és 2018-ra elsorvadnak. Akkor pedig mindenféle "előválasztás" nélkül lehetnek annak a Fidesznek a fő kihívói, amelyik várhatóan már a mainál sokkal jobban meg lesz rogyva a 8 éves kormányzás terhe alatt.

Ha az Együtt, a PMP, a DK, sőt a Bokros párt is, valóban kormányváltást akar az MSZP-vel, akkor miért nem lépnek be az MSZP-be?

Mert más elveik vannak? Remek! Akkor képviseljék azokat a választáson! Egyetlen közös lista nem képes különböző elveket képviselni, s elveszi a szavazóktól a választás lehetőségét.

Amúgy is az az egyik fő hibája sok pártnak, hogy csupán a következő választásig terveznek, s nem hosszabb távon akarnak sikeresek lenni, maradni.

Aztán meg egy pártelnöknek azt is figyelembe kellene ám vennie, hogy a saját pártjából is sokan szeretnének képviselők lenni, akik nem örülnek neki, ha a pártvezetés inkább más pártok jelöltjeit támogatja, s őket elindulni sem engedi a választáson.

Arra a biztos pár listás helyre bőven lenne elegendő jelentkező az MSZP-n belülről is.

Egy amolyan élősködő, bármiféle saját erőt felmutatni képtelen PMP féle párt embereit bejuttatni az MSZP-s szavazók által, hát ...

Mészáros Laci 2013.04.17. 17:48:04

@tölgyes:

"Ki az Eu "ellen" fordul, ki a "hazája ellen fordul az Eu-hoz."

Ez csacsiság. Az EU nem ellenség, hanem partner. Az egyik véglet, hogy térden csúszva hullok elé, de a másik véglet meg az, hogy rugdosom ahol érem. Haszna egyikből sem származik az országnak.

A partnerség a játékszabályokban való megállapodást és a játékszabályok betartását jelenti.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 17:48:57

@wowerman:

Pártelnökként az a legfontosabb, hogy a párt minél nagyobb és erősebb legyen, azaz a fő feladat a párt szervezése, erősítése, a konkurens pártok legyőzése a választásokon.

A sokat hangoztatott összefogás más pártokkal megfelelő formája a pártegyesítés.

unionista (törölt) 2013.04.17. 17:51:16

@Mészáros Laci:
államot hogyan alapítottak? véletlen nem úgy, hogy a nép felvette német-rómaiak vallását. értem, hogy ez külső kényszer volt. de miért ne mondhatnák egyes körzetek, hogy valami bundesrepublik kellene ide. német-magyar e-on. osztrák-magyar vasút. szövetségi közlekedés, szövetségi közművek. szövetségi iskola. bundesschulzentrum. egyes körzetek egyszerűen csatlakoznának közép-európához. úgy, hogy felveszik a német-rómaiak vallását.

panelburzsuj 2013.04.17. 17:53:12

@unionista:

A magyarországi közéletbe nem lehet semmit se bevinni, mert nincs magyarországi közélet.

Közbeszéd van helyette. Soha nem látott mélységben; végtelenül primitív közhelyekből, gyagyás "világnézetekből", elképesztő tárgyi tudatlanságokból egybehányva.

Mészáros Laci 2013.04.17. 17:53:21

@Akitlosz:

"Ha nem tűnik reálisnak a 2014-es vörös győzelem, akkor az MSZP-nek egyáltalán nem áll érdekében a hátán bevinni a parlamentbe a saját fő konkurens pártjait, amelyek idővel akár a fejére is nőhetnének, és letaszíthatnák a bal oldal trónjáról."

Ez logikus érvelés, de fájdalmas (a párt érdekét előbbre helyezi, mint az ország érdekét). Paradox módon azonban a megállapodás hiányában az MSZP valószínűleg rosszabb eredményt ér el, mintha össze tudna hozni egy baloldali szövetséget, egyértelmű vezetővel. A baloldal alacsony támogatottságának az a fő oka, hogy a kormányzati potenciál halvány jeleit sem hordozza. Nem létező koncon marakodnak. Orbánról sok rosszat gondol az egyszeri választó, de a baloldal önmagát húzza ki az alternatívák közül.

Elég gáz, de jelenleg egyetlen párt tud miniszterelnökjelöltet állítani az országban. A fidesz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 18:01:11

@Mészáros Laci:

Így van.
A demokratikus döntéshozatal ugyan nem azt jelenti, amit a "liberális demokraták" gondolnak, hogy a kisebbség diktatúrája érvényesül, hanem azt, hogy a többségi álláspont érvényesül, s ezt a z álláspontjukkal kisebbségben maradottak is tudomásul veszik.

Akik rögtön fúrják, bontják szakítják a pártjukat, amikor egy véleményükkel kisebbségben maradtak, csak ártanak a pártnak. Ugyan nem kár értük, lehet tisztulásnak hívni, de attól még minden hasonló esemény megvisel egy pártot.

Emiatt egy demokratikus működésű pártra mindig veszélyt jelent belülről a saját működése. Nyugodtan lehet különböző programokat írni, más elképzeléseket képviselni, indulni a pártelnök választáson. Ez idáig mind szép és jó. A gond akkor lesz belőle, amikor a párton belüli demokratikus versenyben, szavazáson alulmaradottak inkább szétverik a pártot, ha már nem vezethetik azt, ha kisebbségben marad a véleményük.

Ilyenekkel utólag, később sem célszerű összefogni.

Gyurcsány MSZP-s miniszter és miniszterelnök volt, Bajnai szintén. Bokros MSZP-s miniszter.

Ha nem felel már meg nekik az MSZP, akkor az MSZP listáján se kelljenek helyek nekik!

toportyánzsóti 2013.04.17. 18:02:13

Gyakorlatilag vesztésre áll a narancsmaffia és ezt tudja is.Egyre dühödtebben reagálnak minden apróságra,gandhista tüntizőket terroristának neveznek,rendőrökkel qrtatnak.Gyakorlatilag pánikolnak.

unionista (törölt) 2013.04.17. 18:03:11

@panelburzsuj:
ebből kistérségeket lehet kiszakítani. mondjuk értem persze, hogy a pusztába kiáltott szó csak errefelé menő. debrecenben anno a színház építésről így vitáztak. minek az? azért, hogy legyék. aztán minek legyék. hát csak úgy. színház. vándorszínészekkel. minek vándorszínész. akkor helybéliekkel. hogy eljátszuk a lúdas matyit. azért legyén. azért. legyen színház. miért ne legyen. nem racionális érvelés. hogy mibe kerül, hány néző lesz. de a népek egy jelentős része így gondolkodik. a puszták népe.

unionista (törölt) 2013.04.17. 18:09:24

@Akitlosz:
éppen ezért kell a kisebbségnek kilépni ebből az egészből. hercig hercegségeket, vagy kantonokat csinálni egyes körzetekből. mert ez egy vallásvita. a nemzetközösségben hívő felvilágosult latin-keresztények állnak szembe az "ős" magyarokkal. akkor kellenek befektető barát, és nem befekető barát körzetek. és utóbbiakba nem mennek külföldiek. mert minek menjenek. ha egyszer mehetnek máshová. aztán ez majd még változhat. az ős magyarok is gondolhatják, hogy mégis csak jó "ejrópa". de azt is, hogy nem. és akkor ez a demokrácia.

Mészáros Laci 2013.04.17. 18:10:34

@Akitlosz:

Hát ez elég homályos sorsot jósol a baloldalnak.

Meg az egész országnak is, mert ha Orbánék kvázi egyedül maradnak a politikai palettán, akkor végképp semmi nem hajtja őket arra, hogy a rokonok barátok és üzletfelek jóltartásán kívül az országgal is törődjenek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 18:12:14

@falomb:

Már meghozták a kétharmados törvényeiket.
Simán ellesznek 2014-2018 között sima többséggel is. Az ő 2/3-os törvényeik lesznek érvényben, s az ő embereik ülnek minden "független" állami, parlamentet "ellenőrző, fékező ellensúlyban".

Jelent korlátot, ha nincsen 2/3-uk, de már nem olyan sokat.
Az MSZP-nek sokkal nagyobb korlátot jelentene, ha nyerne, de nincsen 2/3-a, mert mindenhol ellenérdekelt Fidesz káderekbe ütközne.

panelburzsuj 2013.04.17. 18:13:29

@unionista:

Volt egy döntő különbség: nem kibicek voltak. Hanem adózó polgárok, akik odáig agyaltak, ameddig a pénzük elért.

nyünyüge 2013.04.17. 18:13:56

Lú-e vagy szobor, új stadion vagy felújítás, pályázat vagy nem pályázat, egyébként is csak az ökör következetes:

Mégis a Puskásból lesz Nemzeti Stadion
Ami azt is jelenti, hogy nem épül vadonatúj stadion közvetlenül mellette – ahogyan még néhány hónappal ezelőtt tervezte a kormány. A 2010-es választások óta Vígh László kormánybiztos már bejelentette az egykori Népstadionnal kapcsolatban azt is, hogy lebontják, és azt is, hogy atlétikai stadionként újítják fel, mellette új futballarénát építve. A legfrissebb, április 15-i kormánydöntés értelmében azonban mégis a Puskás lesz (marad) a nemzeti sportcsarnok, csak a belsejében új lelátókat alakítanak ki – épp úgy, ahogyan Skardelli Györgyék javasolták a tavalyi ötletpályázatból kizárt munkájukban. Vígh szerint ez „gyorsabb és takarékosabb is a korábbi elképzeléseknél.”
hg.hu/blog/15855-megis-a-puskasbol-lesz-nemzeti-stadion

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 18:21:05

@wowerman:

"a választóik többsége azt akarja hogy fogjanak össze;"

Ez valahogy nem látszik meg a PMP -> Együtt támogatottságán.

Nem tűnik úgy, hogy az LMP szakadás után a volt LMP szavazók többsége átállt volna az Együtthöz.

Az LMP párt létének - szerintem - eleve értelme sincsen, ha nem önálló, ha nem tud alternatívát mutatni a Fidesz/MSZP-vel szemben.

Az összefogás párti PMP szárny szimpla megélhetési politizálónak tűnik. Úgy gondolják, hogy több az esélyük a parlamentben ücsörgésre Bajnai pártjában, mint az LMP-ben, ezért váltottak. Ez úgy tűnik igaz, de nem miattuk, ők szimplán csak kihasználják a helyzetet, de hozzá nem raknak az Együtt eredményéhez. Belőlük az Együtt haszna annyi, hogy szétverette velük az LMP-t, így talán egy konkurenssel kevesebb.

unionista (törölt) 2013.04.17. 18:23:54

@Mészáros Laci:
szerintem a székely autonómia törekvés (etnikai alapú területi autonómia) egy hülyeség. mert ez azt jelenti, hogy a tömbben élő székely kulturálisan elszakad az erdélyben élő szórványtól. belső-erdélytől elkülönülő önálló régiót akarnak. ez azt jelenti, hogy maros megye elveszett. mert a románok vannak többségbe.

tehát 5-6 mezőváros, néhány nagyközség és aprófalu mondaná ki, hogy ők ugyanolyan régió, mint catalunya. hja, csak ott barcelona a főváros. itt meg székelyudvarhely. ennyi a különbség. meg persze az, hogy székelyföld teljesen el lenne szeparálva. egy székely gettó lenne gyakorlatilag. a román kisebbséget védeni kellene. vagyis lenne egy román kápó. az ortodox nacionalizmus felerősödne. és semmi sem akadályozná meg a bukaresti nemzeti kormányt abba, hogy a hargitára vagy kovásznába kormányzati támogatással román telepeseket küldjön. vagyis a románok felszámolhatnák az egész erdélyi magyar wirtschaftot. és egyébként ebben partnerek lehetnek a szászok is. szóval ha a románoknak kevés eszük van, akkor erre az autonómiára azt mondják: oké.

de a székelyek nem így látják. én liberális vagyok. azt mondom, hogy úgy látják, ahogy akarják. ha azt mondják: már ne szóljon bele. akkor nem mondom el, hogy szerintem mit kell csinálni. nem szólok bele. de az európai komisszár posztot most biztosan oda adnám nekik. mert ez a nemzeti érdek. azzal együtt, hogy kurvára nem értek egyet a székely politikai osztállyal. se az voluntarista vonallal, se az opportunistával.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 18:28:06

@SzabadGondolat1988:

"Plusz, hétszentség, hogy visszahozzák a 13.havi nyugdíjat"

Ez azért szerintem a költségvetés év végi állapotától függ.
Meg akarják szüntetni a túlzott deficit eljárást, amihez pedig nem lehet pénzt szórni.

Még egyáltalán nem tuti, hogy az idei költségvetés tartható lesz, lesz miből osztogatni év végén.
Akad több akna is.
Eleve 285 forintos euró árfolyammal tervezték a költségvetést, de az már most látszik, hogy ennél gyengébb lesz a forint, ami növeli a kiadásokat, többe kerül a külföldi adósság törlesztése, és a svájci frank is a devizahitelek törlesztéséhez.

Aztán 5%-os inflációt terveztek és nem lesz annyi, nem utolsósorban a rezsicsökkentés miatt, ez is csökkenti az állami bevételeket. Az infláció ugyanis extra adó, minél magasabb, annál többet nyer vele az állam.

Úgyhogy ahhoz a hétszentséghez az kell, hogy idén kedvezően alakuljon az állam pénzügyi helyzete. Különben nem osztanak, mert akkor kicseszne velük az EU.

Mészáros Laci 2013.04.17. 18:32:14

@unionista:

nincs határozott véleményem a székely autonómiáról, a válaszom erre vonatkozott:

"ha az ellenzék maga mellé tudná állítani a székelyek többségét, akkor az ütne a jobboldal hitén."

egy apró belpolitikai taktikai (vélt) előny érdekében szeretnéd felhasználni a székelyeket...? na ez a gondolat az, ami számomra elképesztő. amikor már az a cél, hogy üssünk egyet az ellenfélen, mindegy, milyen eszközt használunk fel hozzá... ez engem elborzaszt.

Mészáros Laci 2013.04.17. 18:36:59

@Akitlosz:

"Az infláció ugyanis extra adó, minél magasabb, annál többet nyer vele az állam."

amikor az infláció 4 helyett 2% lesz, az nem olyan jelentős bevételkiesés (néhány tízmilliárd forint), viszont van egy másik oldala: az alacsonyabb infláció révén csökkenhetnek az államadósság kamatterhei is, persze ez lassan gördül végig az adósságállományon, de az éven belüli lejáratoknál (DKJ) már idén is érzékelhető lesz a kamatkiadások csökkenése.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 18:43:17

@unionista:

Azt még Ausztriának sem engednék meg, hogy Németországhoz csatlakozzon.

Eleve azért, és csak azért létezik Ausztria független államként, mert az antant félt és fél ma is sok európai ország egy erős Németországtól. Nem az osztrákok akartak Ausztriát, hanem a győztes nagyhatalmak.

A mai EU-ban sem hagynák, hogy Németország dominánssá válhasson. Ez még az EU parlamenti helyek elosztásában is látszik, az ugyanis messze nem népességarányos.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 18:46:31

@Mészáros Laci:

Miben partner?

Minden EU tagállamnak megvannak a saját érdekei, és az EU-nak magának is megvan a saját érdeke. Ezek az érdekek pedig oda-vissza ütköznek egymással.

Az EU politikai uniót akar létrehozni, állammá akar válni, ez pedig az összes EU tagállam megszűnését jelenti, csak tartományok lesznek egy birodalomban.

Nem gondolom, hogy ez partneri dolog lenne.

vazallus 2013.04.17. 18:50:35

Szerintem hibát vétet a fidesz az új választási törvénnyel, mert tuti helyzetbe hozza a legnagyobb pártot. Ez persze nagyon jól hangzik addig, amíg ez a párt a fidesz. Viszont a baloldalnak a korábbi választási rendszerben esélye sem lenne győzni, egyszerűen azért mert a Jobbik elvisz annyi szavazatot ami által nem tudnának kormányt alakítani akkor sem, ha esetleg legyőzik a fideszt. Az új törvény miatt ha a választás előtt minden "demokrata" összeborul akkor lehet hogy szűken, de akár meg is előzhetik a fideszt. Ez pedig már elég lehet a kormányalakításhoz, az új rendszer aránytalan volta miatt. Ezzel a fidesz felesleges kkockázatot vállalt. Illetve egy esetben nem: Ha számára rosszabb helyzetet jelentene, hogy döntenie kellene az MSZP és a jobbik között mint koalíciós partnerek között. Nekem úgy tűnik ettől félnek mint a tűztől és egy ilyen eredmény esetén inkább a baloldalnak adják a kormányrudat, ahogy már működött eddig is ez a váltópolitika korábban.

Khal Drogo 2013.04.17. 18:54:06

Nyugdíjasoknak adott utalványdömping, félhavi v. egyhavi összegben nem várható szerintem.
A második Orbán-kabinet jól láthatóan elhitette a piacokkal, hogy kézben tartja a költségvetést. A tavalyi és tavalyelőtti hiánycélt teljesítették. A kamatok is lesüllyedtek, megveszik az állampapírokat alacsonyabb kamatra is.
Egy a költségvetést felborító novemberi rapid több száz milliárdos kifizetés teljesen fel tudná borítani ezt a bizalmat.

A költségvetést eléggé megterheli a pedagógus béremelés ígérete idén szeptembertől, amire a költségvetésben nincs meg a forrás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 18:56:45

@Mészáros Laci:

"(a párt érdekét előbbre helyezi, mint az ország érdekét)"

Ezért kezdődött a mondatom, haval.

Ha a következő egy évben megerősödnek a bal oldali pártok (mindegyik), akkor hajrá együtt a hatalomért!
Ha viszont a jövő év elején is a maihoz hasonlóak lesznek a támogatottsági adatok, akkor egy ilyen eleve győzelemre esélytelen összefogásból az MSZP-nek semmi haszna nem származik. Az önállóan életképtelen pártoknak biztosítaná csak a túlélést.

Amúgy mi az ország érdeke? Szerintem ugyan nem tíz álpárt, amelyek úgyis összefognak. Ha valódi pártok, akkor működjenek is úgy, küzdjenek önállóan! Ha pedig valójában egy táborba tartoznak, akkor teljesen feleslegesen vannak külön ennyi sok pártban.

Khal Drogo 2013.04.17. 18:58:04

A választás még nem dőlt el. Sok minden múlik a nemzetközi helyzeten, ha az romlik akkor Magyarország szomorúbb korszak jön ami kihat mindenre.
Az ellenzéknek, hogy önerőből innen fordítson, külső körülmények romlása nélkül, nehéz ma elképzelni.

De a hangulat könnyen megfordulhat. Az elszegényedés, az elkeseredettség több millió választónál jelen van. Akármi kiválhatja a most már elég volt hangulatot. De ez nem törvényszerű.

Fullánkos Algol 2013.04.17. 19:05:04

Nem lehet felülről stabil hatalmat szerezni addig, amíg alulról szerveződően ki nem épül és be nem ágyazódik az a réteg, amelyik semlegesíteni tudja a vérengzéstől felfújt önérzetű tanácsköztársasági piszkos munkát elvégző diktatúra-lovagok és egyenruhások – többek között a lelátókra befészkelt – lelki örököseit (Orbán volt Kun Béla, Pintér volt Garbai, Szájer volt Ágoston Péter, Kövér volt Tisza István, a klientúrát meg lehet hozzájuk viszonyítani). Hatalomhoz tipikusan nem eszmefuttatásokkal szokás jutni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 19:07:01

@unionista:

Latin keresztények, mint felvilágosultak ...

Hadd ne írjak jelzőket rájuk!

Javaslom tekintsd meg az Agora című történelmi mozifilmet, ha eddig még nem láttad volna!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 19:10:39

@Mészáros Laci:

Magyarországból középtávon, évtizedes távlatokban sem lesz semmi sajnos.

Aki nem hiszi ő tekintsen vissza az elmúlt 23 évre, s máris látja a jövőt!

Magyarország teljesítménye még a többi posztkommunista ország teljesítményét is alulmúlja.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 19:18:07

@unionista:

Van egy olyan mondás, hogy ha lú nincsen, akkor a szamár is jó.
A székely autonómia a szamár, ugyan nem lú, de messze több, mint a semmi.

Az idő nem a magyaroknak dolgozik, ha a dolgok így maradnak, akkor a határon túli magyarok el fognak tűnni az összes szomszédos országból. Legutoljára ugyan Romániából, de végül onnan is.

Az autonómia azt biztosíthatná, hogy legalább Székelyföldön megmaradjanak.

unionista (törölt) 2013.04.17. 19:23:37

@panelburzsuj:
a debreceniek lokálpatriótak valamennyire. még a "lokisták" is. ami a lokomotívból jön. nem a lokálpatriótizmusból, de létezik ez a "nyakasság".

a közéletben el kellene fogadni a primitívséget is. a loki szurkolóknak tudod mi a fontos: a piros-fehér. a diósgyőrieket nagyon utálták egy ideig. aztán rájöttek, hogy ők is piros-fehérek. ugyanaz a "jelük". mi, hogy egy csapat felnőtt ember ez alapján döntsön arról, hogy agyba főbe verik egymást, vagy puszi pajtások lesznek. pedig de. persze kellett az is, hogy a fradit egyik se szeresse. meg az újpestet. a lila majmokat.

de ha valaki a brutál szélsőjobbos szurkolóknak azt mondaná, hogy debrecen legyen a 27. svájci kanton, akkor először nézne ki a fejéből. de meggyőző lenne, hogy az egy "piros-fehér" esküszövetség. ez az érv. hogy az is "piros-fehér". értem persze, hogy a baloldali azt mondja: ez hülyeség. vagy primitívség. de ha egyszer ez így működik.

a baloldali értelmiségből az hiányzik, hogy nem tudja felfesteni a szimbólumokat. persze azért, mert nincs hozzá terve. orbán viktor meg annyit csinál, hogy felrajzolja a turul madarat. fogalma sincs, hogy mi lesz utána. ötletszerűen cselekszik. de a baloldalról hiányoznak az ötletek. és a naiv hit: a vallás.

szerintem a loki szurkolók magyar gárda helyett lennének "svájci gárdisták" is. őriznék a nagytemplomot, a kis katedrálist, a reformált kollégiumot a "kálvinista rómában". úgy, hogy ők az "piros-fehér" esküszövetség tagjai. nem weiss bácsit akarják megölni igazából. hanem kell nekik valami szakralitás, amiről hihetik, hogy az jó. és persze biztonság. mert mondjuk afganisztánba azért már nem menne az átlag loki szurkoló. azért annyira nem bátor. és ezért szidják amerikát, izraelt, és védik a szegény kis-palesztinokat a kocsmában. mert valamilyen biztonságos military kell nekik.

értem persze, hogy ez a baloldaliság számára egy eszement őrület. aminek csak akkor van értelme ha van egy terv arra, hogy debrecent mégis hogyan kellene ténylegesen kantonná alakítani. ilyen típusú problémákat kell megoldani az értelmiségnek. szembe kell menni a köznép gondolkodásával persze. de nem ész nélkül.

persze lehet, hogy ez is illúzió. mert vona elkiáltaná magát, hogy gárda sorakozó. és akkor felvennék a náci egyenruhát. de mi van ha azt mondanák, hogy nekik teljesen jó, hogy a templom előtt turista látványosságnak lenni. hülye náci vona. a jobboldalon a szimbólumokkal kell operálni. persze a racionalitást kiszolgálva.

de mondjuk miért ne lehetne debrecenben alföldi nestlé, vagy logitech. szóval a nép eljuthat akár odáig, hogy debrecen nem is lehet más. csak kanton. de országos politikából ilyen típusú konszenzus nem jön ki. csak az, hogy így a kommunisták, meg úgy a fasiszták. és az ugye nem visz előre.

unionista (törölt) 2013.04.17. 19:42:15

@Akitlosz:
miért ne lehetne valaki felvilágosult és latinkeresztény egyszerre. miért ne gondolhatná valaki azt, hogy a "nemzetközösség" menő. a "soul of nation", a nemzeti érzés összekapcsolva a felvilágosodással. nemzeti kereszténység, nemzeti liberalizmus. brutális hagyományai vannak ennek: hunyadi, bocskai, zrínyi, rákóczi, kossuth. a maguk korában mind felvilágosultak voltak, és nemzeti liberálisok vagy latinkeresztények.

a liberalizmus nem abból áll, hogy segíteni kell a kis cigányokat. szerintem amúgy korlátozottan, de segíteni kell. ezek az emberek részországgyűléseket hívtak össze. az ellenzéknek most részcélok elérését kell kitűznie. részsikereket kell elérni.

miért ne mondhatná azt, hogy mondjuk róna péter dél-dunántúl (a dél-pannon régió) tartományi miniszterelnöke akar lenne. mert ott él somogyban. és miért ne mondhatná azt, hogy ő segít pénzügyi kérdésekben azért, hogy az kárpát-medencei nagytáj ki legyen találva. gazdasági, és makrogazdasági (kulturális) értelemben.

vagy miért ne mondhatná valaki, hogy a balaton régiót kell megszervezni. népszavazással kiáltják ki a balaton régiót. mondjuk úgy, hogy ott marad az áfa bevétel fele. és abból fejlesztenek. és az európai forrásokból.

szóval én azt látom, hogy az ellenzék tartományi miniszterelnököket tudna igazán kiállítani. de lehet, hogy nekik valamilyen szövetségi tanáccsá kellene alakulni. sok lúd disznót győz alapon legyőzni orbán viktort. a körből kirekeszteni a fasisztákat. vagy vessék le a náci gúnyát. és lépjenek be a "kerekasztal" lovagjai közé. oké, ez túl bénán hangzik. de valami ilyesmit kell csinálni.

unionista (törölt) 2013.04.17. 19:48:58

@Akitlosz:
ha én székely lennék, akkor azt mondanám, hogy első körben nem a románokkal, hanem a szászokkal kell kiegyezni. a maroknyi szásszal. erre azt szokták mondani, hogy én hülye vagyok, mert azt nem lehet. ha nem lehet kiegyezni, akkor harcolni kell. azt se lehet. akkor mit lehet. és nem tudnak felelni. csak azt, hogy ne szóljon bele senki. oké.

Khal Drogo 2013.04.17. 19:55:36

@vazallus: A Fidesz önkormányzati szinten és parlamenti kamarilla-politikában lelkesen együttműködik a Jobbikkal. A Jobbik a 3/4-et igénylő sürgősségi eljárásokat amelyek lehetővé teszik a 24-48 órás törvénykezéseket csont nélkül támogatják, cserébe több a Jobbikhoz lazán vagy erősen kötődő embert kitüntetnek, e körökben ismert vagy ismerté tenni kívánt írót, művészt felkarol a kormányzat. Ezek nem véletlenek.
Ez tudatos politizálás eredménye.
A Fidesz minden további nélkül összeállna a Jobbikkal. Legfeljebb a nyilvánosság előtt felvállalt zsidó képviselői a Fidesznek majd lemondanak vagy még azt sem.

A Jobbik és a Fidesz sokkal több összeköti mint ami elválasztja. A Fidesz programja a Jobbikéhoz áll a legközelebb.
Szavazótáboraik is összeérnek, van átjárás a két párt között.

Nyilván a fórumon jelenlévő vonalas Jobbikos mint hoplita fórumtárs kiadna egy ilyen koalíción, de őt leszarják magasról.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 19:56:15

Német polgárok véleményei Magyarországról, és a magyar miniszterelnökről:

„Bravó Magyarország! Le Brüsszellel. Bár nem értek három szót se magyarul, de amit a mi fantasztikus sajtónk Magyarországról hírül ad, az azt sejteti velem, hogy a politika ott sok mindent helyesen csinál... Görcs nélküli hazafiasság. Tetszik nekem!”

„Egy politikus arcéllel. Hogy mennyire szeretnék egy ilyen politikust Németországban. Aki kihajítja a fedélzetről a politikai korrektséget és néven nevezi a társadalmi problémákat. Valaki, aki a nem a széljárásnak megfelelően lobogtatja a zászlaját... Azt hiszem, pont ezek miatt a tulajdonságok miatt van annyira démonizálva... Ha a politikáját objektíven és nem a nyers ideológiák rózsaszín szemüvegén keresztül nézzük, ennek az embernek teljesen IGAZA van.”

„Ezek világos válaszok egyszerű kérdésekre. Egy politikus, szívvel és megértéssel. Nem kell feltétlenül mindennel egyetérteni, amit mond vagy amit a szívén visel, de egész jó lenne, ha itthon is lennének ilyen politikusaink... Magyarország felismerte az alternatívát és választott. Sok sikert Magyarországnak.”

„Miért nem kérdezik a német politikusokat is ilyen intenzíven, olyan kérdésekkel, amiket addig ismételgetnek, amíg egy világos választ nem kapnak?”

„Anélkül, hogy közel lennék a témához, csak azt tudom mondani: Orbánnak van bátorsága. Felveszi a küzdelmet a médiában, az igazságszolgáltatásban és a szakszervezetekben lévő régi szocialista hálózatokkal, és polgári értékekre helyezkedik... Ez az ember más, mint az EU-lobbisták és a politikailag korrekt fantaszták: frissítően más.”

„Az új kormány törvényekkel lépne fel a munkanélküliek magas száma és a társadalom elszegényedése ellen. És a magyarok nemzeti büszkesége mindig erősen jelen volt, amit sok nyugat-európai nehezen ért meg. De ezzel együtt kell élniük a nyugat-európaiaknak.”

„Végre valaki, aki nem fél a nemzet mítoszától. A nép adósrabszolgaságából való kivezetésének kísérlete tiszteletre méltó.”

Khal Drogo 2013.04.17. 19:58:05

@Akitlosz: Pedig Németország a legdominánsabb szereplője az EU-nak. Ha az EU-ból kilépne Németország akkor az EU szétesne igen gyorsan. Ugyanez áll az eurózónára is.

unionista (törölt) 2013.04.17. 20:00:41

@Akitlosz:
na jó, de nem anschluss kell. nem ebben az értelemben kell csatlakozni. hanem a szabad államiság megtartása mellett. azt kell mondani berlinnek, hogy vannak kistérségek, ahová jöhet. ahol lehet szövetségi vasutat építeni. de ha máshol máv kell, akkor ott legyen az.

legyen landkreis, és stadkreis. a vidékies régióba ne menjen idegen. ha egyszer ez a népakarat. ott a nemzeti nagytőkések uralkodjanak. legyenek szittya körzetek. és ott szeparálják el az iskolában cigányokat. de akkor abból polgárháború lesz. mert a cigány "gárdistákat" a normális romák tartják vissza. akik iskoláztatni akarják a gyerekeket. ha szegregáció lesz, akkor azt fogják mondani: üssétek a magyarokat. de ha egyszer ezt akarja a nép. szegregációt. akkor mit lehet csinálni. ez egy tanulási folyamat. és másképp nem fogjátok megérteni, hogy a nagy népnemezti lószart akarjátok. csak akkor ha kipróbáljátok mi az.

unionista (törölt) 2013.04.17. 20:02:47

@Akitlosz:
szerinted így fogalmaz egy átlag német? ezt a kim írta. a navracsics pr csapat.

livengood 2013.04.17. 20:09:23

@Mészáros Laci: Megváltoztathatja. Bár mikor: - alaptörvény 4. módosítás.

livengood 2013.04.17. 20:13:53

@vazallus: Szokd a gondolatot: Ha az ellenzék esélyes lesz ezzel a választási törvénnyel, akkor kapunk egy újat a Fidesztől, ami szerint esélytelen lesz az ellenzék.

tölgyes 2013.04.17. 20:17:04

@unionista: Én egy történelmi tapasztalatot említettem meg magának. Ennek a lényege pedig az: ha egy ország feladja a szuverenitását, abból mindenféle baj származik. Erre az "önfeladásra" az ország rákényszerültt és az járt egy s más dologgal.(levert forradalmak legyilkolt száműzött elit, két vesztes világháború..:( Én nem szeretnék újból a német szupremációnak alávetetten élni.@Mészáros Laci: Az eu van is meg nincs is. Ahogy én látom az Eu arculatát -értelemszerűen -a benne lévő nagyhatalmak és a német francia érdekek határozzák meg. Az eu leginkább az ő érdekeik eszköze még akkor is, ha ezt még csak a nagyhatalmi tekintély és az erősebb dominanciája áttételesen valósít meg. Ha Mo. akar valamit akkor az a saját érdek optimalizálására való törekvést jelentheti.

panelburzsuj 2013.04.17. 20:17:26

@unionista:

Le kell menni kutyába: BILL A KIRÁLY

unionista (törölt) 2013.04.17. 20:20:20

@Mészáros Laci:
a közélet arról szól, hogy ki roppantja össze a másik hitbéli meggyőződést. a politika vallásvita. a politológia modern kori teológia. európában a reformáció és ellenreformáció folyik egyszerre. van két vezéreszme. az egyik a liberalizmus. amelyik absztrakt elvekből indul ki. logikai levezetéseket alkalmaz. és a kereszténység. ami teologikus állításokat tesz. jézus mit mondott a hegyen. és abból kreál egy lelki gyakorlatot.

ha ezt két világnézetet össze lehet csiszolni, akkor van európában fejlődés. de mindig van egy retrográd csoport, amelyik ezeket szembeállítja. és azokat kell ütni. de persze csak képletesen. az önbizalmukat kell elvenni.

azt kell mondani. jobboldaliak. még a székelyek se szavaznak rátok. miért? mert bajnai odaadja nekik a biztosi posztot. nemzeti érdekből. schiffer azt mondja, hogy az ökopolitikát ki kell terjeszteni a legszebb európai nagytájra. a kárpát-medencére. a székelyföldre is. na ná. össze kell fogni. de nem a szomszédokkal szemben. hanem velük egyetemben. mi van ha erre a székelyek többsége azt mondja: oké. nem kell végérvényesen eldönteni. a a székelyek körében meglévő, a románhoz hasonló ortodox nacionalizmust regionalizmussá és nemzeti liberalizmussá alakítani. jelzem ezt csinálta az összes jelentős erdélyi fejedelem.

a politika sohasem új, legfeljebb csak megújított.

Mészáros Laci 2013.04.17. 20:27:07

"a közélet arról szól, hogy ki roppantja össze a másik hitbéli meggyőződést. a politika vallásvita"

mindannyian hajlamosak vagyunk a saját nézőpontunkat az egyetlen helyes nézőpontnak tekinteni. érdemes azonban kicsit magasabbról széttekinteni, akkor máris meg lehet fogalmazni úgy, hogy van, aki a politikát vallásvitának tekinti, mások pedig nem.

"mindig van egy retrográd csoport, amelyik ezeket szembeállítja. és azokat kell ütni."

máris szembeállítottál két csoportot, az egyik az összecsiszolók, a másik a retrográdok :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 20:32:19

@unionista:

Tüzet vizet nehéz összeházasítani.

S ha még sikerül is, akkor is vannak prioritások, sorrend.

Az Isten, király, haza, család jelszó rangsort is jelent egyben, nem egyenrangúak.

Magyarra lefordítva ezeknek a latinkeresztényeknek fontosabb az egyházuk, mint a hazájuk.

unionista (törölt) 2013.04.17. 20:33:58

@tölgyes:
ezt az államot úgy alapították, hogy géza fejedelem fiát és heinrich der zänker lányát birodalmi érdekekből összeadták. és többé nem az ország volt szuverén, hanem a megyék. a magyar állam az alapítása óta nem szuverén.

Mészáros Laci 2013.04.17. 20:34:39

@tölgyes:

"Ahogy én látom az Eu arculatát -értelemszerűen -a benne lévő nagyhatalmak és a német francia érdekek határozzák meg"

ez kétségtelen. a magyar belpolitikában eluralkodott az a nézet, hogy nincsenek szabályok, az érdekeimet minden eszközzel képviselhetem. ez a destruktív versengés sarokköve, mi vagyunk az élő példa, hová vezet.

Ha valakit partnernek tekintek (például én mint kivitelező cég a beszállítóimat) csak azt jelenti, hogy az érdekérvényesítésben betartom a közösen megállapodott játékszabályokat. például a megrendelt anyagot, határidőre kifizetem. ettől még alkudozni fogok a beszállítóimmal, a saját érdekeimet képviselem.

(ahol a játékszabályokat már nem tartják be, az a destruktív versengés, ami onnan kapta a nevét, hogy legtöbbször a győztes is veszít, csak kevesebbet, mint a vesztes, ezért hiszi magát győztesnek. pedig.)

aszekelyek 2013.04.17. 20:35:58

Gäbornak van igaza. Nagyon erös lobby nyomja bajnait. VAloban az orszäg a tet. Nem valami paprikajancsik. Fordulopont lehet es jo iränyba , hiäba is mondja magärol bajnai , hogy neki aztän a kisujjäban van minden. Tudjuk, mi van a kisujjäban es azt mär nem kertük 3 eve sem.
A soros alapitvänyt külön köszöntöm , ebböl az alkalombol...
Is. Amiröl nem beszelnek ök , arra kell odafigyelni.
Mondjuk betolnak az euro övezetbe minket es akkor ugrott a magunkrol döntes. Ahogy a görögökkel tettek. Nemeteknel vagyok , majd jövök , ne tessek örülni annyira.

Mészáros Laci 2013.04.17. 20:37:17

@Akitlosz:

határozott véleményed azt sugallja, hogy megdöbbentően keveset tudsz a kereszténységről. ez nem baj, csak gondoltam adok egy visszajelzést - úgy tűnik, a minél markánsabb egy vélemény, annál kevésbé megalapozott :-)

jjulie 2013.04.17. 20:38:42

@aszekelyek:

hűha banya, visszaadta a kommentelő engedélyed a pártközpont?

hűha

Mészáros Laci 2013.04.17. 20:40:00

@aszekelyek:

"hiäba is mondja magärol bajnai , hogy neki aztän a kisujjäban van minden."

szetrintem nem mond ilyent.

"Tudjuk, mi van a kisujjäban es azt mär nem kertük 3 eve sem."

A szocik azért nem pont Bajnai miatt buktak csúnyán három éve, hanem Gyurcsány miatt.

Mészáros Laci 2013.04.17. 20:43:05

@livengood:

Nem változtathatja meg, vannak uniós kötelezettségek és keretek -- például a választási szabályokat a választások előtt egy évvel már nem lehet változtatni. Persze Orbán bepróbálkozik (mintha valamiért azt hinné, hogy ez férfias) de épp ma nyögték be, hogy "Barroso kérésére" néhány ponton visszakoznak, például lehet sajtóhirdetésben kampányolni az EP választásokon.

Mészáros Laci 2013.04.17. 20:45:32

@Akitlosz:

"Magyarországból középtávon, évtizedes távlatokban sem lesz semmi sajnos."

hát ez attól függ, hogy mit szeretnénk, legyen vagy ne.

"Aki nem hiszi ő tekintsen vissza az elmúlt 23 évre, s máris látja a jövőt!"

ez kicsit elnagyolt becslésnek tűnik :-)

"Magyarország teljesítménye még a többi posztkommunista ország teljesítményét is alulmúlja."

csak érdekességképpen, 98-02 között trendszerűen felülmúltuk a régiós versenytársakat minden fontos paraméterben.

aszekelyek 2013.04.17. 20:45:37

@unionista: soible szerint Nemetorszäg a mäsodik viläghäboru ota nem volt szuveren sosem. Most , hogy mär van ESM , ki is mondhatja. Na jo, nem folytatta, nem reszletezte. ...) Sztem a Marsall segely egy üzleti befektetes volt.

livengood 2013.04.17. 20:47:27

@Khal Drogo: "Akármi kiválhatja a most már elég volt hangulatot."

Ez csak a városra igaz. (Egy van belőle.) Vidéken, falun már rég fel kellett volna lázadniuk, de csak meg kell nézni hogyan élnek az emberek az új földbirtokok vidékén. Úgy ahogy évszázadok óta, behúzott nyakkal. Én látom ezt minden nap, ezért nincsenek illúzióim. Ha a választás tiszta és titkos lenne akkor ez az elkeseredés már most földindulást eredményezne. Nem véletlen, hogy ezt a "műveletlen" veszélyes réteget próbálták a regisztrációval távol tartani a választásoktól. Ők ugyan nem tudják artikulálni a gondolataikat, de most jobban érzik mint a rendszerváltás óta bár mikor, hogy jobb kussolni. A közmunka program, az apró parcellák regisztrációval fenyegetése, a különféle EU-s szabályok ostorként használása: talajterhelési díj, parlagfű bírság, kutya csipsz, stb... az aktivistákkal végeztetett állandó összeírások, állandósítja a fenyegetettség érzését. Már pusztán ezzel a csendes terrorral elérte a Fidesz, hogy a vidékiek nagy része kerülni fogja a választó helységeket. Ezt ismerték fel, amikor nem erőltették tovább a választási regisztráció bevezetését. Tehát amíg csurran cseppen, addig választani sem fognak elmenni, nem hogy fellázadnának vidéken.

Mészáros Laci 2013.04.17. 20:48:41

@aszekelyek:

"Sztem a Marsall segely egy üzleti befektetes volt"

mai ésszel talán ezt gondolnánk, de hetven évvel ezelőtt még nem mai ésszel gondolkodtak.

tölgyes 2013.04.17. 20:49:00

@unionista: Talán fel kéne frissítenie az ismereteit:(@Mészáros Laci: Ez akkor lenne korrekt, ha mindenki közösen, folyamatosan alakítaná a szabályokat:( Amikor a szovjez zónába tartoztunk, akkor "azokat" a szabályokat kérték rajtunk számon, és meg is büntettek bennünket amikor a szabályokat felrúgtuk...de ilyen szabályfelrúgásért büntettek bennünket sorozatban...
Az unio kibűvülése a szabélyrendszer felülvizsgálatát kívánná, de ma sajnos ultimátumok vannak. Az helyes, hogy a kormány bővíteni akarja a mozgáslehetőségeit.. ez viszont konfliktusokkal jár.

aszekelyek 2013.04.17. 20:49:32

@SzabadGondolat1988: rengeteg fiatal munkanelkulinek, bankhitelesnek is jo lesz az a penz,... mivel ismert, hogy nagyon sokan a nyugdijas nagyszülöktöl vagy szülöktöl kapnak apanäzst a letfenntartäsukhoz,.. söt. Az a penzt is amagyar gazdasägon belül marad, növekedest is tud generälni, akärmennyit is kapnak. "karäcsonyi " penzt.

Mészáros Laci 2013.04.17. 20:50:51

@Akitlosz:

hogy miben partner az EU? inkább úgy kérdezném: hogyan lehet partner az EU. itt kicsit fentebb tölgyesnek címezve leírtam, hogy szerintem hogyan lehet. katt ide: @Mészáros Laci:

aszekelyek 2013.04.17. 20:51:37

@unionista: akkor azok a körzetek az ESM alä tartoznak. Az területszerzes. Pure.

sztd 2013.04.17. 20:52:09

@livengood: Nem értek egyet (mondjuk ez elő szokott fordulni), és veszélyesnek tartom a gondolkodást. Ha Azt gondolod, hogy manipulálják a választásokat, akkor menj el egy bizottságba és nézd meg a saját szemeddel (legalább azt a szavazókört).
Lehet összeesküvéselméleteket gyártani, csak az eredménye az lesz, hogy nem fogod észrevenni/látni, hogy most tisztességes lesz a választás, vagy nem. Egy ilyen súlyú megállapítást viszont csak tapasztalatra érdemes alapozni.

Egyébként a Fidesznek semmi szüksége nincs törvénytelen manipulációra. Ez a pálya neki lejt (ahogy a korábbi erősen balra lejtett), a ilyenkor egy komoly bukás azt hozza, amit az MSZP-nek 1990 és 2010. Nem éri meg sem csalni, sem érdemben hekkelni (mint Gyurcsány tette 2006-ban), mert úgy fog járni mint Gyurcsány 2006 után (vagy még rosszabbul).

A leggonoszabb az, hogy már 20 éve az Antall kormánnyal szemben is ugyanezek voltak a vádak.

@unionista: Magyarrszágon a korona volt a szuverén. A korona szuverenitását gyakorolták a király és a "nép" (ami a politikai joggal rendelkezők csoportját jelentette).
Az a fajta nemesi megye, amiről beszélsz, a XIII. századtól alakult ki, és a korábbi megye kb. olyan szinten volt független, mint a mostani megyei kormányhivatalok a kormánytól.
Azt, hogy a németektől mennyire voltunk függetlenek az is jelzi, hogy 1030-ban II. Konrád német császár fegyverrel akarta meghódítani az országot, de olyan vereséget szenvedett, hogy még Bécs is magyar kézre került. (1043-46-ig - de csak akkor! valóban német hűbéres volt Mo., és ekkor került vissza német kézre Bécs is.)

Mészáros Laci 2013.04.17. 20:54:04

@tölgyes:

"Az unio kibűvülése a szabélyrendszer felülvizsgálatát kívánná"

lehet, de egyrészt vannak keretszabályok, amelyek bővüléstől függetlenek, másrészt az a helyzet, hogy amíg nem állapodunk meg az új szabályokról, a régieket kell betartani. a szabályok folyamatos felülbírálása a magyarországi, egymást sárba taposó közéletet próbálja exportálni. Orbán öntörvényűsködik, a baloldal meg az EU tekintélyét próbálja Orbánnal szembefordítani úgy, hogy hazudnak. Egyik kutya másik egy híján húsz.

aszekelyek 2013.04.17. 20:56:58

@Mészáros Laci: azthiszem, mint legyözöttek , akärmit is gondoltak, , ugy lett. Köszönhettek, hogy elfogadhatjäk. Az aranyukat elvittek zsäkmänynak de kaptak " segelyt" Nekem erröl sajna az jut eszembe, ne higgy a görögnek ha ajändekot hoz is..A mi szovjetbarät vezetesünk el is utasitotta azt az ajänlatot. Lehet , hogy megis igy järtunk jobban.

menőmano 2013.04.17. 21:05:34

Totális helyzet, gazdasági, politikai zűrzavar.

Hát! Ja! A "mindenható rezsicsökkentéssel" vagyis az nem elég, csak azzal nem lehet majd választást nyerni. Szerintem.
Nem oldja meg, nem ellensúlyozza, némely társadalmi csoport totális elszegényedést, szegénységét.
S azokét" sem, kik nagyot buktak, esetleg vállalkozásaikat veszitették el.
Némelyek gazdagodtak, mások szegények lettek.

Van még idő a választásokig, s majd a népek eldöntik, kit támogatnak jobban, kit kevésbé.

unionista (törölt) 2013.04.17. 21:06:20

@Akitlosz:
a politika vallásgyakorlás. a jobbik valamilyen ős eurázsiai egyházat akar. kreálja meg. a vallást megrajzolták. régebben lúdtollal, kalamárissal, mostanában táblagéppel. eddig szerintem egyet értenék vona gáborral. mert ő ezt pontosan így gondolja. lehet a vallás xenofób, de akkor azt fent kell tartani a gyakorlatban.

erre mondom, hogy legyen landkreis és stadkreis. és akkor lehetne az a különbség, hogy az stadkreis városias akar lenni, és ennek megfelelő befektető barát. a landkreis vidékies, és ennek megfelelőn oda nem akar zsidókat, németeket, osztrákokat, franciákat, olaszokat. legfeljebb csak turistaként. és akkor világos ugye, hogy a stadkreis területén futna a szövetségi vasút. mert azt ott lehet megépíteni. de ehhez kapcsolódhat helyi kisvasút a vidékies körzetekből. ahová nem megy befekető. mert nem akarják. persze lehet, hogy a sok landkreis létrehozza a magyar államvasutat a nemzeti nagytőkés széles gábor energiacelláiból. és akkor lehet, hogy eltörpül mellette a német és az osztrák. legyen úgy. működő gazdasághoz tisztességes piac kell elsősorban.

ha egy körzet azt mondja, hogy menjenek oda a "gyarmatosítók", akkor engedjük meg. de ha azt mondják, hogy nem, nem, soha. akkor ne erőltessük.

Mészáros Laci 2013.04.17. 21:06:28

@aszekelyek:

a Marshall-segélyben inkább a józan ész játszhatott szerepet, mint az üzlet. 5-6 évnyi háború eléggé lepusztította európát. éhínség, lázadások hamar a megszállókkal szembe fordítanak milliónyi civilt, a helyzet gyorsan kezelhetetlenné válik. tehát elsősorban az életben maradást, másodsorban a saját lábukra állást kellett gyorsan megoldani.

bármi meglepő, de a huszadik század első felében az amerikai kormányzat komolyan adott olyan nagy koponyák véleményére akiket ma is a tudomány legnagyobbjai között tartunk. ma már sokkal kiszolgáltatottabbak a vezető politikusok, tévedhetetlennek és magabiztosnak kell látszaniuk.

Mészáros Laci 2013.04.17. 21:10:41

@unionista:

"a politika vallásgyakorlás." -- ez a te véleményed :-)

menőmano 2013.04.17. 21:19:58

Tetszetek volna legalább egy picikét másként szavazni. Most talán nem kellene totálisan sivalkodni.

Persze, mondjuk némelyeknek nem tetszik az sem, hogy a Bajnai Gordon visszatért a nagybetűs politikai életbe.

"Bajnai Gordon a második legnépszerűbb politikus, a szerepe szerint pártok felett álló, így hagyományosan az első helyet birtokló köztársasági elnök mögött."

atv.hu/cikk/20130417_median_a_bajnai_kormany_nepszerubb_mint_az_orban

A választások közeledtével felértékelődő, az összes szavazó egynyolcadát kitevő, tehát egy milliónyi aktív elkötelezetlen (biztosan vagy valószínűleg voksolni készülő, de párt nélküli) szavazópolgár körében is Bajnai vezet, 34:25 arányban. "

:)

tölgyes 2013.04.17. 21:21:38

@Mészáros Laci: Már miért kéne betartani a szabályok mindegyikét.. akkor soha nem változna semmi:( Ezt a szemléletetkövetve még mindig a fán laknánk:(
Abba meg bele kell törődni, hgy a küzdelem, az érekek érvényesítése konfliktusokkal jár. Ez az élet. Más megoldás nincs.. az csak illúzió.:(
Az egy más kérdés, hogy a harcot lehet ügyesen és okosan csinálni..ami talán csökkenti a nyílt konfliktusokat.. Lehet, de nem biztos:(

Mészáros Laci 2013.04.17. 21:25:47

@tölgyes:

"Már miért kéne betartani a szabályok mindegyikét. akkor soha nem változna semmi"

dehogynem, sőt: a szabályok megváltoztatásának is megvannak a szabályai. a szabályok kereteket adnak és biztonságot. a szabályok megszegése fertőz: belül (egyre több szabályt kezelek rugalmasan) és kívül (az én szabályszegésem másokat is szabályszegésre sarkall).

nem isteníteni akarom a szabályokat, de fontosnak tartom. ha elfogadtuk a szabályokat, be is kell tartanunk.

livengood 2013.04.17. 21:28:13

@sztd: Nem értelek. Meg kéne várnom a szavazást, majd csak késve kellene kimondanom, hogy senki nem ellenőrizheti a külföldön élő magyarok szavazatait? Mit ellenőrizzek, ha nincs jogom hozzá az új választási törvény alapján? Ki mondhatom azt, hogy az új választási törvény nem egyszerűen lejt a Fidesz felé, hanem a hatalmon lévőknek lehetővé teszi a csalást? Kimondhatom, hogy kizárólag a Fidesz vezérkarán, tulajdon képen kizárólag Orbán tisztességén múlik a választások tisztasága, mert kigyomlálták a választási törvényből a teljes és objektív ellenőrzés lehetőségét kívülálló megfigyelők részére?

Mészáros Laci 2013.04.17. 21:28:41

@menőmano:

"A mindenható rezsicsökkentéssel ... nem lehet majd választást nyerni. Szerintem."

én sem hittem volna, de úgy tűnik, lehet... engem megdöbbent.

"Van még idő a választásokig, s majd a népek eldöntik, kit támogatnak jobban, kit kevésbé."

hát van egy kormányképes erő van, továbbá öt kicsi marakodó csapat, nincs túl sok választási lehetőség.

jjulie 2013.04.17. 21:33:37

@tölgyes:

hála isten, amig az aszékletek fideszféreg szabin van, te fenntartod az orbánkodási szintet itt úgy középmagasan

na orbánkodj szorgalmasan, nehogy lelankadjon az orbánrühellet

unionista (törölt) 2013.04.17. 21:41:48

@sztd:
szerintem az udvar (vagy ahogy te hívod a korona) sem volt szuverén. szent istváné biztosan nem. és orseoló péteré sem, sámuel királyé sem. melyik magyar udvar volt teljesen önálló? szinte a kezdetektől az összefonódó európai arisztokráciától, és megyék nemességétől függött mindegyik. és ezt szentesítette aztán az aranybulla. később függetlenedett a városok polgársága. időnként a parasztok is felkeltek. jöttek idegen uralkodók. vívtuk a szabadságharcot. lemondatták a királyt.

most akkor döntsük el, hogy ki milyen udvart szeretne. német-rómait, osztrák-magyart, kárpát-medenceit, csak és kizárólag magyart, közép-európait. a supreme court (a kúria) hol legyen.

orbán viktor és a jobboldal azt mondja, hogy majd handó tünde által kijelölt tanács eldönti, hogy kinek mi a joga és a kötelessége. akár úgy, hogy visszamenőleges lesz a törvényezés. rendben. de akkor ezekre a helyekre idegen be nem teszi a lábát. mert nincs szavazati joga.

de azért vannak olyan magyarok, akik azt mondják, hogy lehet valamilyen szövetségi bírói tanács. federal supreme court. csak abba akkor mi magyarok is delegáljunk tagokat. és lehessen verni az asztalt, ha valami nem tetszik. legyen közös jogrend. nyilván ez az "európai" gondolat.

értem, hogy ezt a magyarok egy része orbán viktorral az élen elutasítja. de a másik fele nem. és ezt akkor fel kell oldani valahogy. mi lenne ha lennének befektető barát városias körzetek, és ahol azt mondják, hogy nem kell működő tőke, akkor ott ezt deklarálják. váltani a keleti típusú landkreis és a nyugati stadtkreis között. vagy esetleg lehessen szervezni svájci típusú kantont. ettől még egy nemzet maradunk. közös lesz a szent korona, a zászló, a himnusz és a foci csapat.

unionista (törölt) 2013.04.17. 21:44:03

@Mészáros Laci:
akkor mi a politika? az, hogy vesszen orbán, gyurcsány, bajnai. jelzem az is vallásgyakorlás. kiátkozás.

Khal Drogo 2013.04.17. 21:44:59

@livengood: Ki gondolta volna Rajk-temetése előtt hogy forradalom lesz? Senki. Megjósolhatatlan mi lesz. Eszkaláció ez depresszív környezetben könnyen előfordulhat.

aszekelyek 2013.04.17. 21:51:52

nyugdijasok es aközalkalmazottakpedigmegkoplaltäk,sokjövedelempotlon tengödöcsalädnak is fele jövedelme lett. Ebböl nem kertektöbbet 2^1^-ben a välasztok.

aszekelyek 2013.04.17. 21:55:18

@Mészáros Laci: csak a szuverenitäsba került. a sväjci frank hitel es mäs, jövedelem , hitelkepesseg nelkülieknek adott hitelhez hasonlo konstrukcio. Ök is jol läbraälltak azoktol.

Harmony12 2013.04.17. 21:59:47

@Akitlosz: Életszerűbbet idézek neked, mint ezek a válogatott verziók. Múlt heti kérdés hozzám Németországból: Mi a franc van már ott? Orbánnak elment az esze? Miért akar beleszólni egy itteni tévéműsorba???? ;)
Ne csináljunk már úgy, mintha odakinn mindenki ennyire elájulna Orbántól. Sikerült hét darab ilyen kommentet összeollózni? Baromi reprezentatív... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 22:07:42

@unionista:

Csak ezt a magyar államot nem akkor alapították, az csak keresztény propaganda.

A magyar államot Árpád és a vezérek alapították egy évszázaddal korábban.

menőmano 2013.04.17. 22:10:36

Én nem tudom:)" írtam e már?!!

"Bajnai Gordon az új politikai csillag".

S amint a kutakodási eredmények (is) mutatják, igen kedvelt politikus. s ez csak fokozódni fog, mármint a népszerűsége. Szerintem. Igen.

osztjónapot!!!
:)

menőmano 2013.04.17. 22:15:44

@Mészáros Laci:

Na! Ne rohanjunk annyira előre"! Ha kérhetem.
Van még idő, lehetnek, lesznek meglepetések. Szerintem (is).
Egyébként nagyon sokan - a népek - most még nem nyilatkoznak, nem mutatják ki, nem árulják el párthovatartozásukat, mert picikét félnek.
Azt mondják.

Mészáros Laci 2013.04.17. 22:15:47

@unionista:

"akkor mi a politika? az, hogy vesszen orbán, gyurcsány, bajnai."

szerinted :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 22:16:13

@Mészáros Laci:
Hát ha te csak ennyi mindent tudsz, az még kevesebb. :-)

Mészáros Laci 2013.04.17. 22:18:29

@menőmano:

"Van még idő"

nem igazán. képviselőjelöltek kiválasztása, "felépítése", ez rohattsok munka, most kb el kéne kezdeni, ehelyett öt baloldali pártocska egymással van elfoglalva.

"Egyébként nagyon sokan - a népek - most még nem nyilatkoznak, nem mutatják ki, nem árulják el párthovatartozásukat, mert picikét félnek.
Azt mondják."

lehetséges, de ha nincsen kormányképes alternatíva, amivel szimpatizálhatnának, azon nem segít az sem, ha elmúlik a félés.

menőmano 2013.04.17. 22:19:04

Most akkor? ! kell félni, vagy nem kell félni?

Ez egy nyitott- és költői kérdés, mely sokakat foglalkoztat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 22:20:46

@Mészáros Laci:

Mit szerettek volna az emberek 1990-ben, hogy legyen Magyarországból?

Ma is azt szeretnék.
Na az nem lesz.

Ha megdöbbentően nagy tudású létedre nem ugrik be a helyes válasz, akkor megsúgom.
Az ausztriaiéhoz közel hasonló életszínvonalat.

"csak érdekességképpen, 98-02 között trendszerűen felülmúltuk a régiós versenytársakat minden fontos paraméterben."

Onnan még szebb ennyire lemaradni. Élversenyzőből sereghajtóvá válni két-három kör alatt.

Mészáros Laci 2013.04.17. 22:21:13

@Akitlosz:

nem gondolom, hogy a kereszténység vagy akármelyik vallás mibenlétéről folytatható beszélgetést érdemes / lehetséges itt akárcsak elkezdeni :-) ahhoz, hogy egyáltalán megértsük egymást, le kell mondani a sommás ítéletekről. nem könnyű.

Nap Pali 2013.04.17. 22:23:38

kedves fideszcsicska gábor !

a zországban 1,5 milió sötét parasztnyian vagytok... kb...

itt az a tét és kérdés pusztán hogy a többi 8,5 milió mit tesz!

amugy meg egy év alat még nagyon sok uj dolog eshet meg...
ad1) álamcsőd is lehet...
ad2) belháború bármi apróság miatt
ad3) vagy akár egy tejjesen új "mozgalom" is végig söpörhet...

amugy meg én a béke híve vagyok! legyen a fidesmafia továbbra is...
mert ellenkező esetben az egész országot FELGYÚJTJÁK...
kb anyni választás van mint a manyup álamosításnál...

hagy mennyen neki a falnak a fidesmafia... gyorsítsanak csak... kár hogy az EU fékez...

foglajjuk össze hogy mijen kemény imázsa van a fidesmaflapárnak:
-manyup és egyéb ipraágak ÁLAMOSÍTÁSA
-visszamenőleges jgalkotás
-AB, bíróság, ügyészség stb mexálása...
-baltás barátunk...
-smit és egyéb naccerű álamfőink... és tiszcségvi selllők...

Nap Pali 2013.04.17. 22:25:45

amugy a 1,5 milla az a plafon... ez "békeidőben" amikor csendes rombolás megy, akkor "csak" 800 ezer babonás vidéki nyuggger ...

jajrá fides ! jajrá mogyorók !

Mészáros Laci 2013.04.17. 22:26:04

@Akitlosz:

"Mit szerettek volna az emberek 1990-ben, hogy legyen Magyarországból?"

nem tudom, szerintem ők sem tudták. az ausztriai életszínvonalból csak a kirakatot láttuk 90-ben

ahogy nagybandó mondta kb húsz évvel ezelőtt, miért volt könnyű dolga 49 után a kommunistáknak, és miért nehéz a rendszerváltozás utáni időszak? 49-ben munkásokból kellett kommunistákat csinálni, most meg kommunistákból munkásokat.

Blogger Géza 2013.04.17. 22:26:48

Gábor, ez nagyon gyenge. Úgy teszel, mintha a választóknak azon csoportja, amelyik most azt mondja, nem megy el szavazni (vagy nem tudja, nem mondja stb.), de 2014-ben mégis el fog menni (amely csoportról nem tudjuk mekkora, lehet hogy csak tizenvalahány százalék) az reális, hogy mind az ellenzékre szavazzon. Ez marhaság. Ezeket nem kell "megnyerni", mert legnagyobb arányban a Fidesze szavaztak 2010-ben, csak mozgósítani kell őket, passzív szavazókból aktívakká kell őket tenni. Ha csak nincs valami konkrét info, ami azt sugallnák, hogy ezen bizonytalan tömeg preferenciája MARKÁNSAN eltér a normálistól, a biztos pártválasztók megoszlása jelzi előre a választási eredményt - lásd időközi választások. Vagy azért, mert a bizonytalanok tényleg nagy részben nem mennek el, vagy mert a dolog természetéből adódóan hasonlóképp megoszlanak, akár a biztos szavazók.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 22:28:01

@Mészáros Laci:

Tetszik nem tetszik versengés van. Még az egy célért egy csapatban küzdők között is.

A versengés a konfliktuskezelés egyik alapvető formája.

Balt 2013.04.17. 22:29:19

@sztd: Amennyire a hírekből kiderült, az MSZP már minden kerületben megjelölte a választókerületi felkészülési főmuftit (titulust most ne firtassuk), a kvázi jelölteket. Ezzel szemben elég ambiciózus Bajnaiék "50 erős jelöltje", de egyetértek @tölgyes: -sel annyiban, hogy nyilván bizonyos erők (hmm, nem nevezném feltétlenül választói akaratnak...) közös listára fogják őket pofozni. Ezzel együtt szerintem ez nem lesz elég, pláne úgy, ha - és ebben is van ráció - csak a választások után állnak elő a farbával. (Emlékezzünk, Horngyufát is a választások után nevezték meg.) Ebben az esetben még az is lehetséges (eleve nem sok esélyt látunk ugye a győzelmükre, pláne így), hogy végül nem tudnak kormányt alakítani. (Ne feledjük, a választók nem feltétlenül díjazzák szavazattal az ilyen "itt a piros"-játékokat.)

@Akitlosz: Ez jó felvetés, jobb, mint maga a poszt. Bizony, nagyon is benne van a pakliban, hogy az MSZP-nek fontosabb lesz a váltópártiság látszatának megőrzése, mint 2014 - ahogy ezt le is írták tavaly. Kérdés(em): mit szólnak ehhez a párt őshüllői, mert nekik azért nincs temérdek idejük várni a jó szerencsét... Sztem itt fog eldőlni a közös jelöltek/lista/koalíció sorsa; kérdés, Mesterházy (és köre) mennyire tudja őket befogni. Ez csak egy gondolatkísérlet részemről, mert már eléggé elkéstek vele, de mi lenne, ha Botkát (Andort, akárkit) megtalálnák közös jelöltnek hirtelen? (akár a 2009-es Bajnai-castingot idézve...) Meggyőződésem, hogy így sem tudnának nyerni, tehát Akitlosz "forgatókönyve" nagyon is reális. Like!

Görög Gábor 2013.04.17. 22:31:55

Én úgy gondolom, nem ördögtől való a fidesz győzelmét vízionálni 2014-ben, ám előfordulhat, hogy a jelenlegi hatékony politika visszahullhat a fejükre, és mégse győznek.

Mail Undelivered 2013.04.17. 22:32:29

:-)))) az aszófői tuttifrutti.
Gábor! Seggfej voltál és az is maradsz. Az érveket nyeld le.

Mail Undelivered 2013.04.17. 22:32:29

:-)))) az aszófői tuttifrutti.
Gábor! Seggfej voltál és az is maradsz. Az érveket nyeld le.

Nap Pali 2013.04.17. 22:33:09

az én véleméynem sommásan:

az ország joban tejjesít,
ahogyan a fides is jobban tejjesít...

ez 1 ijjen sikersztóri... hepilend...

menőmano 2013.04.17. 22:36:04

@Mészáros Laci:
Hát! Ez igaz! Nem lesz könnyű megegyezni. Már csak azért sem, mert a szocialisták hatalomra vágynak.
Csak emlékeztetnék, hogy anno. a Bajnai Gordon volt , aki felvállalta, hogy normalizálja, - stabilizálja az ország helyzetét, állapotát. Volt hozzá szakértelme, tehetsége, támogatottsága, nemzetközi elfogadottsága.
S ez most is így van. Szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 22:36:57

@sztd:

"A korona szuverenitását gyakorolták a király és a "nép" (ami a politikai joggal rendelkezők csoportját jelentette)."

A szent korona tagjai. Úgy hívták a politikai jogokkal rendelkező "népet". Ma a szent korona tagjai a választópolgárok.

A III. és a IV. (Canossa) Henrik is megtámadta Magyarországot, de nem sok sikerrel.

Az akkor elszórt német vértek miatt hívják a Vértest Vértesnek.

Nap Pali 2013.04.17. 22:37:50

@menőmano: "felvállalta, hogy normalizálja, - stabilizálja az ország helyzetét, állapotát. Volt hozzá szakértelme, tehetsége, támogatottsága, nemzetközi elfogadottsága"

B.Gordon és O.Viktor egy kategória... ugyanojjan mafiaszervezetek vannak mögöttük semiben nem különböző rablóvezérek...

tölgyes 2013.04.17. 22:38:44

@Mészáros Laci: Akkor talán sétáljon oda a mosdótálhoz és mossa ki a szemét..:) hátha meglátja azt a töménytelen mennyiségű szabályfelrúgást, ami a magyarok és a mostani kormány kényszerű renitenskedését megelőzte:( Ha nem megy egyedül segíthetek:(, csak szóljon.@Balt: Azt, hogy mi mire lesz elég, ma csak a jó Isten tudja:) Ezek üres okoskodások..:) Az én fejtegeteésem is. Bár annak sincs kisebb valószínűsége mint sok másénak.

menőmano 2013.04.17. 22:42:00

@Nap Pali:

Áruld már el kedves, hogy Neked/szerinted ki az a politikus, aki nem maffia- nem rablóvezér".??
Nagyon megköszönném, ha egyszer már bővebben fogalmaznál. Mert ez kevés, nagyon kevés.
Ugyan, ugyan? Hogy lenne már a két politikus egy kategória?

menőmano 2013.04.17. 22:44:59

Némelyektől már totálisan égnek áll a hajam. De mindegy.
:(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 22:50:03

@unionista:

"a politika vallásgyakorlás."

Azt látom. Csak akkor minek dumálni az egyház és az állam szétválasztásáról? Vagy az csak annyit jelent, hogy az állam tömje az egyházakat az adófizetők pénzéből, de a működésükbe ne szóljon bele?

"a jobbik valamilyen ős eurázsiai egyházat akar."

Azt én nem tudom, hogy mit akar a Jobbik, de ha a magyar kultúra fennmaradását, megőrzését, akkor azt nagyon helyesen teszi.

Ha a Te latinkeresztényeiden múlna, akkor nem sokat tudhatnánk a saját kultúránkról.

Mutatok Neked egy kis Ázsiát:
Ebben semmi magyar nincsen, szó nem hangzik el, mégis sokkal közelebb áll a magyar lélekhez, mint az egész latinkeresztény hóbelevancod. Szerintem.

www.youtube.com/watch?v=8T-ZjI0kcjs&list=LLYpGIhUoA9AQbk8tmgcFEag

Ajánlom mindenkinek, ha megnézted megtudod miért.

Nap Pali 2013.04.17. 22:51:24

@menőmano: fidesmaflaálam után

maszoprombolást akasrz? libajnai:))))

menőmano 2013.04.17. 22:56:27

@Nap Pali:

Nem velem kell foglalkozni! vagyis nem csak az én kommentemmel.
Arról írogassál, hogy mi a te állásfoglalásod, elképzelésed, miegyebek. A politikai pártokat - politikusokat illetően.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.04.17. 22:56:40

"Amikor ezeket a magabiztos állításokat hallom, olykor kérdésekbe csomagolva, általában azt szoktam válaszolni, hogy ha a Fidesz megnyeri a választást, az biztosan nem azért lesz, mert mindez már 2013 tavaszán meg volt írva a csillagokban."

Ha egyszerű és lényegretörő akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy nem a csillagokban, hanem ebben a cikkben van megírva:
index.hu/kultur/media/2013/03/27/mintha_csak_orban_beszelne_a_hirmusorokban/

Az arányt tekintve: Orbán több mint 6x annyit beszél, mint az összes többi frakc.vez. együttesen, Semjént is beleértve.
Ez azért elég beszédes adat.

"Egyrészt azért, mert saját képére formálta a választási szabályokat, másrészt azért, mert nagyon hatékonyan politizál, harmadrészt pedig azért, mert egyszerűen nincs életképes alternatíva."

Negyedrészt és legfontosabbrészt azért, mivel a média szinte egészéből saját pártszócsövet csinált. Természetesen vannak gondosan meghagyott kivételek, régen volt a Hofi, ma meg van az ATV. Egy kicsit más a műfaj, de más a kor is.

Manapság illik a média attitűd- vagyis véleményformáló erejével és hatásával, mint 4. hatalmi ággal tisztában lenni.

Értem én hogy TG politológus (nem pedig pl. médiaszociológus), ez teljesen rendbe is van, a helyébe azt csinálnám, hogy oldalba bökném az egyik kollégát a kommtanszéken, hogy "te figyelj, el tudod nekem mondani 10 percben, mit jelent, ha az összes nagyobb tévéből és rádióból a kormánypropaganda sugárzik? Hogy befolyásolja ez a közvéleményt?"

El tudná mondani, röviden és velősen, hogyan befolyásolja.

Egy gondolatkísérlet: ha mondjuk hetente 2-szer egy órára behívnák az m1-be Schiffer Andrást vagy Vona Gábort, vajon hogy alakulna ezen két ember által vezetett pártok népszerűsége?

Tudom hogy ezt lehetetlen megvalósítani, és azt is tudom miért (A fidesznek nem érdeke, mert a fidesz kézivezérli a média 95%-át, hogy milyen politikai hírek mehetnek, álláspontok jelenhetnek meg), de ettől függetlenül el tudjuk képzelni, hogyha a pártok vezetői nemcsak a saját híveiknek szólhatnának, hanem az egész ország közvéleménye előtt, akkor az egész 3. pont amiről TG írt, ("nincs életképes alternatíva") értelmét vesztené.
Amíg egyébként ilyen hatalmas médiatúlsúly van, addig nem is lesz soha életképes alternatíva. Kivéve persze ha Orbán behúz magának egy olyan öngyilkos húzást, mint Gyurcsány az őszödi beszéddel, de ez roppant valószínűtlen. A másik lehetőség: egy hatalmas világgazdasági katasztrófa, ami ide is begyűrűzik.

Ezek hiányában a fidesznek csak egy dolga van: működtetni a jól működő médiagépezetet, és időről-időre bedobni egy újabb "bombasztikus" húzást, teszem azt egy élelmiszer-ÁFA-csökkentést, megfelelően időzítve, persze. Mondjuk a választások előtt fél évvel. Két bombasztikus húzás között a fő motívumot meg a "Brüszzellel harcoló miniszterelnök" c. mítosz sulykolása tölti ki. Régebben volt még az "államadósság elleni harc", de mivel a számok nem stimmelnek (szinte történelmi csúcson az adósság) ezért ez szépen lassan "elsüllyedt", mint téma. Mintha sosem létezett volna.

Ilyen az, amikor az van köztudatban, amit a kormány akar.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 22:57:32

@Mészáros Laci:

Ezért volt régen olyan tisztség, hogy királyi tanácsos, sőt, titkos tanácsos.

Valakinek döntenie kell, de nem mindegy, hogy kiktől mennyi és milyen információkat kap a döntéséhez.

Ma is divat tanácsadókat alkalmazni, de ez ma már inkább csak a közpénzek törvényes, de nem etikus ellopásáról szól.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 23:11:54

@unionista:

Nem az "udvar" nem a "korona" szuverén, hanem az ország.

A magyar király sohasem volt teljhatalmú abszolutista uralkodó, Magyarország ebből a szempontból szerencsére nem Nyugat-Európa.

Ennek magyarázata pedig a magyar alkotmányosság alapja, a Vérszerződés.
Amelyik kimondja, hogy a vezérek és leszármazottaik a fejedelem később király tanácsából soha ki ne maradjanak.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a X. században működött a fejedelmi tanács, a XI. században ezt I. István átnevezte királyi tanácsnak, de a lényege ugyanaz maradt. Kezdetben 20 főből állt, és nem csupán tanácsadói jogköre volt. Például ez a testület választotta legalább is jogilag és formailag a magyar királyt. Sohasem volt olyan előremeghatározottan örökletes rendszer, mint nyugaton, mint az angoloknál.

A magyar királyság felépítése eléggé egyedi a világon is, ezért nem értik sem a nyugat-európaiak, habsburgok, sem sok magyar, sajnos a történelmi alkotmány nincsen sehol leírva.

Azt persze jól látod, hogy az aranybulla is csupán eme ősi, vérszerződésből fakadó jog törvénybe foglalása.

Sok tekintetben fejlettebb, több jogot adó az akkori rendszer, mint a mai. Ma például nincsen az alkotmányban az ellenállási jog, pedig egy magyar alkotmányba az bizony nagyon is kellene.

Blogger Géza 2013.04.17. 23:15:48

@Nemzetstratégia: Jó, hát Orbán Viktor általában mond is valamit, a többiek már úgy jártatják a szájukat. :) De ami a lényeg, a kormánypárt:ellenzék arány mondjuk márciusban kb 60-40 volt, ami kedvezőbb az ellenzék javára, mint az általánosan elfogadott 2/3 - 1/3.

nmhh.hu/dokumentum/157593/mediahasznalat_2013_marcius.pdf

Szóval erre tényleg nem lehet kenni semmit.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 23:18:05

@Harmony12:

Sok kérdést fel lehet tenni.

Például miért akarja egy ottani TV műsor lejáratni Magyarországot a gyerekek előtt?

Hogy a jövő német generációja úgy nőjön fel, hogy ne kedvelje Magyarországot?

Ez kiknek az érdeke?

Gyerekeket belekeverni a politikába nem a demokraták módszere.

Az van, hogy Németország egy nagy halom pénzt keres Magyarországon, sokszor annyit, mint amennyit odahaza tudnak, s ezt szeretnék megőrizni, így zavarja őket minden olyan magyarországi lépés, ami a profitjukat csökkentheti.

Ezért annyira barátságtalanok Magyarországgal szemben, ugyan nem a sajtószabadságot féltik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 23:21:11

@menőmano:

Egy elfüggönyözött szavazófülkében behúzni egy X-et egy papírra nem kell félni.

Ha mégis félsz akkor takard el közben a másik kezeddel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 23:23:36

@Mészáros Laci:

Nem én kezdtem Önt megítélni.

Amúgy kettő dolog van, amin végképpen értelmetlen vitatkozni, ami inkább elválasztja az embereket, és nem összehozza őket.
Az egyik a politika, a másik a vallás.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.04.17. 23:26:16

poszt.

Ha van az országban 2 millió fideszes, és van az országon kívül is, akkor az már 3 millió.

Félmillió új állampolgár és félmillió kivándorolt fiatal, az simán behúzható fidesz-szavazónak.

De mindegy is, mert nem 2013-ban volt megírva a csillagokban, hanem már 2010-ben, amikor egyesélyes választás volt.

Ha az ország sikeresen kinyírja az összes többi pártját, akkor marad az egypártrendszer.
Emmán így van.
Úgyhogy akár el se menjünk szavazni. Egyből egyre, minek ?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 23:27:50

@Mészáros Laci:

Ma is látjuk az ausztriai életszínvonalat, nem csupán 1990-ben láttuk.

A különbség nem csökkent, s a szokásos magyar gazdaságpolitikával nem is fog, évtizedek alatt sem.

Magyarország csak úgy érheti utol Nyugat-Európát, ha az csődbe megy és lepusztul. De Magyarországon ettől sem lesz jobb.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.04.17. 23:31:35

@Akitlosz:

Viktor úgy látja, hogy ő abszolutista uralkodó.

" " Arra a felvetésre, hogy a parlament a kétharmados többséggel, katasztrófákat megakadályozandó, akár a kínzás szabadságát is rögzítheti az alkotmányban, és az Alkotmánybíróság nem tehetne ellene semmit, hangsúlyozta: ez így van, de az ilyen parlamentet "legkésőbb a következő választáson elzavarnák", hiszen "a demokrácia biztosítéka nem az alkotmány és nem is a törvényhozás, hanem maga a nép", a magyar pedig demokratikus nép, és nem tűri az antidemokratikus megoldásokat. "

....

És ha beírja azt is, hogy nem lesz következő, akkor meg kisnyúl...

pánpéter 2013.04.17. 23:39:59

Az MSZP-ben sokan óckodnak Bajnaitól, teszem hozzá joggal. Gyurcsánnyal megégették magukat (kivülről minisztereknök), Megyóval megégették magukat, ráadásul Ferenc testvér összehozta az MSZP történelmi vereségét, amit azóta sem tudott kiheverni a párt, Bajnai meg ehhez aszisztált. Most megint főnök akar lenni, az MSZP hátán.
Bajnai mögött se szervezett, se semmi, csak a lózungok, a Fidesz üti vágja - nagyon helyesen - plakátkampány, stb stb, folyamatosan magyarázkodik. Ráadásul Kónya Péter és Juhász annyit értenek a politikához, mint mókus a láncfűrészhez. A DK-t meg mindenki kerüléi, mint a leprást. Ahova Feri megy, onnan mindenki eljön. Van 130000 szavazójuk, de Ferenc neve eleve elvisz 300000-et, bárhova is csatlakozna.
És itt akkor még nem beszéltünk a hitelességről, a politikai zombikról, a kormányzóképességről, stb stb stb. 2 év múlva választások.
Gondoljunk bele, hogy 5 szervezet ül az asztalnál, és kormányprogramot, személyi kérdéseket, stb stb egyeztetnek. Azok (MSZP, Bajnai SZDSZ2.0, DK, meg még ki tudja ki). Ezek az emberek gyűlölik egymást, hát abban nem fognak tudni megegyezni, hogy ki melyik székre üljön, nemhogy egy ország irányításában.

menőmano 2013.04.17. 23:40:43

@Akitlosz:

Tessék? Szövegértés kedves.
Nem arról volt szó, hogy szavazófülkében ki X-szel és ki nem, vagy hová adja a voksát.
De mindegy. Csak szóltam.

jóccccakát!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.17. 23:47:48

@Balt:
"Ez jó felvetés, jobb, mint maga a poszt."

Ó! Köszönöm szépen. Pirulok.

Eddig a legértelmesebb bal oldali nyilatkozó a témában Medgyessy Péter volt. Ő is azt ajánlotta, hogy ha ennyire nem képesek eldönteni, hogy Mesterházy vagy Bajnai, akkor keressenek egy harmadikat és ő is Botkát ajánlotta elsősorban, mint Te. Említette még Tóth Józsefet, ő valóban meglehetősen ismert és népszerű Budapesten, azt tudom én is.

Egy párt számára a helyesebb stratégia az erőviszonyok ismeretében dönthető el. Az Együttön kívül a többi pártnak nincsen komoly támogatottsága, sem erős szervezeteik, így sok haszna nincsen velük összefogni.

Ráadásul azt is szeretik elfelejteni, hogy a választó az nem olyan, hogy pártutasítás szerint szavaz. Tehát, ha egy körzetben nincsen MSZP-s jelölt, mert ott mondjuk csak az Együtt indul pártmegállapodás szerint, akkor nem biztos, hogy az MSZP-s szavazó hajlandó más párt jelöltjére adni a szavazatát.

Korábban a második fordulókban kevesebben szavaztak, mint az elsőben. Mert akinek kiesett a jelöltje, vagy rosszabb esetben hirtelen meggondolta magát és visszalépett ő nem biztos, hogy hajlandó a maradék kettőből választani.

Szóval ezek a pártközi megállapodások az égvilágon semmire sem kötelezik a választókat.

A választási összefogásra a legjobb módszer egyetlen pártba szervezni az összefogandókat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.18. 00:05:08

@ez a Kígyó éve:

A magyar nép a sajátjaitól többet eltűr, mint az idegenektől.

Azaz, ha már rosszul vezetik az országot, legalább magyarok tegyék azt. Bár valószínűleg a többi nép is hasonlóképpen lehet ezzel.

A pártok cserélgetése nem old meg semmit, attól a rendszer nem változik, komolyabb reformokra csak alulról kényszerítve van esély, de hogy ilyen mikor lesz legközelebb, lesz-e, azt nem tudom.

A magyar társadalom eléggé megosztott politikailag, nem nagyon lehet olyan alkotmányt írni, amelyik az emberek legalább 90%-ának tetszene.

is 2013.04.18. 00:05:32

@Mészáros Laci: " amit az LMP művelt, hogy egy taktikai kérdésben"

Sajnos nem taktikai. Nem lehet szűznek is maradni, meg kurvának is állni, ugyanis. Schiffer pedig ezzel próbálkozik, egyre reménytelenebbül.

is 2013.04.18. 00:14:35

@Blogger Géza: " Ezeket nem kell "megnyerni", mert legnagyobb arányban a Fidesze szavaztak 2010-ben, csak mozgósítani kell őket, passzív szavazókból aktívakká kell őket tenni."

Ez marhaság. A 2010-es szavazók jórésze pofára esett már azóta, és akkor is csak egyszeri átszavazó volt, mert megette az elmúltnyolcév dumát. Szó nincs arról, hogy 2014-ben a FIDESZre fel lehetne őket tüzelni. Pusztán azért folyik a csata, hogy inkább otthon maradjanak, mint elmenjenek választani, mert ha elmennek, akkor tuti nem a FIDESZre szavaznak megint.

Ha 5 millió szavazó lesz csak, akkor a FIDESZ 2 millióval OK, mert 1-et kap a Jobbik és a kiesők (5% alatt), és akkor csak 2 jut az ellenzéknek, és az egyéni körzetek beosztása miatt nyer a FIDESZ. Ha azonban 5,5 millió lesz (a Jobbik nem lesz több), akkor már mindennel együtt is kérdéses lesz, hogy ki nyer.

Ez a tényállás, és látszik is, hogy a FIDESZ pontosan ilyen ellenzéktől elrémítő kampányt csinál, nem pedig aktivizálót.

unionista (törölt) 2013.04.18. 00:38:31

@Akitlosz:
a mindenkori magyar királyok leginkább külpolitikai kérdésekben döntöttek. a király külpolitikai értelemben volt szuverén. azt nem nagyon szabhatták meg a főurak. tanácsokat adhattak, de rendszerint maga a király döntött. hadba hívhatta a megyéket. de ha azok nem mentek, akkor az udvar túl sokat nem tehetett. oké persze lehetett indítani polgárháborút. de a királyi hatalom erősen korlátozott volt.

debrecen helytörténete alig függ a királyoktól. legfeljebb szimbolikus ügyekben van a királynak közvetlen beleszólása. háborúban a császárság érinti debrecen történetét. illetve az erdélyi fejedelem. a megyei uraknak, és később a megyejogú város polgárságának az ügyek intézésébe van beleszólása. az udvar a legfelső szinten időnként igazságot szolgáltat. de a megyegyűlés, illetve később a város az, amelyik jelentős közhatalmi státusszal bír. hatalommegosztás van, és önkormányzatiság.

személyi függés leginkább talán erdélyben van. a fejedelmeknek azért van tekintélye. az nagyobb, mint a királyé. azért is tud erdély önálló maradni. persze ez is viszonylagos. mert ott van a császár, a porta, az udvar. de ez az egész egy összetett hatalmi játszma. majdnem egy tucat közhatalmi formáció között. mert még ott az egyház, a piac, az arisztokráciából formálódó nemzetközösség, és a világ.

az ország sohasem volt teljesen szuverén. mert a magyaroknak nincs ősi jussuk. amit a dicső honfoglalással érdemeltek ki. ennek az alapja az, hogy 9. századi magyar invázió jogos volt. minden más jogtalan.

livengood 2013.04.18. 00:42:05

@Khal Drogo: Nem kétlem, hogy be fog következni. Csak azt kétlem, hogy ez a következő két évben fog megtörténne. Amíg csurran, cseppen mindig tűrtek. Akkor is tűrtek volna, ahogy tűrtek Kádárnak is. Pont tőled tudom, hogy a választásokig feltétlenül szinten tartható a gazdaság. (Értelek, csak mégis emlékeztetnélek, hogy a Rákosiféle padlás kisöprést követő nyomorral nem mérhető a mai helyzet és nem is hiszem hogy oda jutnánk.)

Nap Pali 2013.04.18. 00:44:16

hullanak a fidesznyikek...
ahogyan ők az "i" betűt ellopták az igazságból...
Isten a nagy szóvicc játékos meg elvette szintén az "i" betűt
és a rákosi rencer hejett, "csak" rákos rencert kaptak...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.18. 01:30:37

Egy szopó gebe szobra lesz a megoldás...

2llkedő 2013.04.18. 05:55:15

@Akitlosz: "Például miért akarja egy ottani TV műsor lejáratni Magyarországot a gyerekek előtt?"

Nem Magyarországot, hanem az Orbán kórmányt járatták le.

A két dolog nem ugyan az. Hitler is német volt, de a németek nem azonosak Hitlerrel.

2llkedő 2013.04.18. 05:57:50

@pánpéter: "Az MSZP-ben sokan óckodnak Bajnaitól,"

Ezt honnan tudod? Megjegyzem lényegtelen, hogy az MSZP-ben mennyien ódzkodnak. Az emberek, akik szavaznak majd eldöntik, hogy ők ódzkodnak-e tőle?

Mészáros Laci 2013.04.18. 06:02:56

@is:

Nem tudom megítélni a kérdés fontosságát. Ha valaki nem tudja elfogadni a többségi döntést, az eléggé megnehezíti a saját későbbi szövetségeit, mert megbízhatatlan bélyeget kap.

Mészáros Laci 2013.04.18. 06:07:51

@Akitlosz:

Ez horizont kérdése :-)
Ha a politika öncélúvá válik egy ember szemében, akkor vele tényleg nem lehet politikáról beszélni. Ezért érdemes gyakorolni az önreflexiót, meg néha kicsit fentebbről is körülnézni. Hátha nem a fradi az élet.

szoja122 2013.04.18. 06:10:29

Kedves TG!

Egy dologról elfeledkeztél -amúgy egyetértek az véleményeddel- hogy a Fidesz, ha az érdekei úgy kívánja akár az "utolsó másodpercben" is képes megváltoztatni választási törvényt, úgy hogy az neki kedvezzen.

Láttuk, ilyen dolgokban nem szívbajos.

2013.04.18. 06:15:11

a magyar királyokkal ki lehet kergetni bárkit a világból, inkább az állatoknál és a rettenetes képzavaroknál maradva: a fidesz gazdag vadászzsákmányt ejtett, nehéz összeszámolni, hány bakot lőttek, de a csontvázak majd csak a kampány véghajrájában fognak kihullani a szekrényből.
Melyik társadalmi rétegnek,csoportnak (védett madaraknak) nem okoztak károkat? Saját maguknak. Ha nem lesz járványos amnézia (kergemarhakór,Kerkegór),akkor mindenki az ikszeléskor emlékezni fog a saját sérelmére. Én magassarkú patacipőben megyek :)

anyahajókabinajtóhajtogató 2013.04.18. 06:34:52

nem szabad hagyni, hogy megnyerjék

Mr. Waszabi 2013.04.18. 06:35:25

Nem lehet úgy sem csatát, sem háborút, de meccset vagy választást sem nyerni, hogy azt latolgatjuk, hogy az ellenfél hogyan fog nyerni. Mert akkor már nyert. Ő azzal foglalkozik, hogy hogyan nyerjen. Ha mi akarunk nyerni ellenében, akkor nekünk is azzal kell foglalkoznunk, hogy mi hogyan akarunk nyerni. A védekező gondolkodásmódból még soha az életben nem született győzelem.
Azért mondom ezt, mert sokan lamentálnak azon, hogy miért passzívak a választók a politikában. Azért, mert még az elemzők is leszarják őket, nem számolnak velük, akaratukkal.
Pedig, hát végül is ők teszik oda a voksot, vagy mi a szösz.
Ha a politikai elemző is elfogadottnak veszi, hogy a választónak nincs beleszólása, akkor mitől várunk változást?
Feltűnő, hoyg senki nem propagálja, hogy talpra magyar, menj voksolni, képviseld az álláspontodat.
Hogy a pártok nem okosítják ki a választókat, nos, ez érthető, még ha nem is korrekt. Épp ezért hárul fokozott felelősség a politikai elemzőkre, akik szakértői ennek a területnek.
A szolgaság-tudatba még jobban beledöngölni a választókat, nos, az nem vezet el a valódi demokráciához, ez biztos. S ebben ma nagyobb felelőssége van az elemzőknek, mint korábban bármikor.
1990-1998 közt volt itt demokrácia, valamicske. Volt jelentősége - valoamicske - a választásnak.
Aztán jött egy Orbán Viktor, aki szépen bevezette a köztudatba, hogy nem kell az embereknek gondolkozni, azok csak állatok, akiknek meg kell mondani, mit gondoljanak. Aztán az MSZP is felvette ezt a kesztyűt és azóta mintha csak két párt létezne, mintha emberek nem is élnének az országban. E gondolat köz-elfogadottsága nagyon élesen rajzolódik ki, az elmúlt pár választás óta, s egyre sarkosodik. Így juthattunk el mára a törvényesített diktatúra állapotába.
Természetesen mindez nem személyes véleményem Török Gáborral, vagy írásaival szemben, inkább csak egy globális hiány-megállapítás egy apropó okán.

hoplita 2013.04.18. 06:39:22

@Khal Drogo:
Tudod, éppen azért akadnék ki, mert nem vagyok vonalas.
Ellenben te nem vagy tisztában a viszonyrendszerrel, amikor ilyen elhamarkodott következtetéseket vonsz le apró gesztusjelekből.
Plusz azt hiszed, hogy olyan belső állapotok, olyan egyszemélyi döntéshozatal működik nálunk is, mint a fityiszben.
Hát nagyon nem...csak nem óhajtok belső példát hozni, mert nem tartozik az itt lebzselő szájtátiakra.:)

Légy erős, a fityisznek mi vagyunk az ellensége és nem a cionbolsik...a Jobbik szavazói kellenek csak, ahogy nekünk az értzelmesebb fidesz szavazók
Nem a tőgyes, leningeci, székelyildi kategóriára gondolok, ha nem lenne világos.:)))

hoplita 2013.04.18. 06:44:44

@aszekelyek:
Remélem megdöglesz és ott kinn kaparnak el, hogy ne szennyezd a hazám földjét...rokinyuggergeci.:(

Blogger Géza 2013.04.18. 07:01:54

@is: Ez egy fantazmagória, amit nem támasztanak alá tények. Amikor megindult az utóbbi hónapokban a bizonytalanok számának a csökkenése, abból is első sorban a Fidesz profitált, és Bajnai szívta meg. Nagyon úgy néz ki, hogy az arányok egyre inkább konvergálnak a 2010-eshez, csak épp az LMP helyett Bajnai tudja elszipkázni a közép felé hajló bizonytalanokat.

biobender 2013.04.18. 07:43:40

@tölgyes: ez egy illuzio. Valasztani a nyugati demokracia (nemet es talan francia meg lengyel dominancia) vagy a keleti despotizmus (orosz, irani, kinai) kozott lehet. Partu k es ormanyunk mar letette a voksot a kelet mellett, csak parasztvakitas az onallo erdekervenyesites.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.04.18. 07:55:22

@Akitlosz: Tehát szerinted a pápai születésű Gyurcsány idegen, a pápai születésű Kövér László pedig sajátunk.

Merthogy az egyiket nem tűrte a fideszhorda, a másikat meg élvezi.
Jahogy a nép... az most hogy is áll a fideszhordához képest ?
Szopja-e vagy nyalja ?

maroz 2013.04.18. 08:05:02

Azért lassan már az is nyilvánvalónak látszik, hogy ez a mostani hümm-hümm oldal (ennek a bal/jobbnak lassan már csak a férfiszabónál lesz értelme ;)) ha meg is nyerné a választást úgy járna vele, mint az a férfi, aki borzasztó sok ideig futott egy nő után: no, végre utolértem, de mit is akartam kezdeni vele? :)

maroz 2013.04.18. 08:11:04

@Mr. Waszabi: Érdekes vélemény, gondolom te az orvosodtól is elvárnád, hogy diétázzon helyetted. :)

László56 2013.04.18. 08:15:14

Szép és dolgos jó reggelt kívánunk Mindenkinek

Lú e vagy szobor ? Kérdezi az elemzőnk, egy ismert anekdotára hivatkozva. Ezen keresztül próbálja megmagyarázni nekünk, hogy a pártjainknak milyen esélyei vannak a következő választásokon.

Természetesen, szokása szerint, csak hatalmi és taktikai szempontokat vesz figyelembe és ezáltal jut arra a következtetésre, hogy a mai helyzet félrevezető. Nem kétséges, hogy így is lehet gondolkozni. Mint ahogy az sem kétséges, hogy elemzőnk nem is tud másképpen. Okát nem ismerhetjük, de nem is az a lényeg.

Ugyanakkor, nem a politikai helyzet félrevezető, hanem inkább az elemzőnk gondolkodása. Pedig csak úgy gondolkodik mint sokan mások is. Szerinte a politikusok döntik el, ki is nyeri a választásokat. Ez kimondottan a kommunista gondolkodás iskolapéldája. És a kommunista uralom alatt, tényleg így is volt. Volt, mint írom, mert bizony ma már ez is egy kicsit másképpen van.

Ma már nem lehet kétséges, hogy minden politikai taktika és sakkhúzás ellenére, a magyar választópolgár fog dönteni. Még pedig nem úgy mint a kommunista kormányzás alatt, hanem szabad akaratból és a szabad gondolkodásának eredményeként. A több mint hatvan éves kommunista butítás ellenére, a magyar választópolgár kezd felnőni a politikai értelmezéshez és ezáltal a polgári feladatához.

Ezért van esélye a FIDESZ-KDNP győzelmének. Mert amíg a kormánypártok a népünk védelmében és nemzetünk összefogásával jeleskednek, addig az ellenzéke a sok lúd disznót győz alapon politizál és erőből, a külföld támogatásával és érdekérvényesítésével akarja a magyar földet és politikát lefoglalni. Ez annyira szembetűnő, hogy minden képzettség nélkül is látható. Tehát a legegyszerűbb magyar ember is láthatja, ha akarja, miről van szó. De, ha ez ilyen egyszerű, akkor honnan jönnének az ellenzéki erők által megszólítható polgárok ? Kérdezhetné valaki.

Túl egyszerű lenne egy felsorolás a megtévesztettekről, a kommunisták pofitőrjeiről, a jó amerikai dollárért, a haza minden zugát odaadókról beszélni vagy írni. Annak ellenére, hogy sajnálatos módon, ebben listában minden szó igaz lenne, mégsem ez a fő ok, hogy a mostani ellenzék még mindig emberek tízezeréit tudja megmozgatni.

Sokkal fontosabb ok azonban, hogy a polgári gondolkodás fejlődése csak a második Orbán kormánnyal kezdett elindulni. Gyerekcipőben járunk a demokratikus polgári gondolkodás talaján és ez adja az ellenzék erejét a választópolgárok meggyőzéséhez az ország kirablásához. Sokat fejlődtünk ugyan a második Orbán kormány alatt, de még mindig nem tudunk dönteni, hogy pénztárcánk vagy a hazánk és nemzetünk álljon hozzánk közelebb.

A mai magyar kormány ugyan már bebizonyította hogy a pénztárcánk és a haza szeretete nem feltétlenül áll ellentétben egymással, mint a kommunista kormányok alatt. Együtt is megy. Sőt még jobban megy, hiszen ami nem az idegenek kezébe vándorol, az az ország vagyonát növeli. A saját országunkét, a saját társadalmunkét, a saját nemzetünkét

Ezt fogja a magyar polgárok többsége érezni. Ennek tudatában fog népünk köszönetet mondani a választásoknál a magyar kormány tagjainak és az őket támogató pártoknak. A magyar nép egyre jobban érzi, hogy a kormányunk politikája nem csak a szokásos hatalomról szól, hanem főképpen népünk védelméről és nemzetünk egyesítéséről. Köszönet ezért a választóknak, köszönet a kormánynak és nem utolsó sorban mindazoknak kik éjt nappallá téve, a polgárok felvilágosításán dolgoznak. Az ország már most büszke lehet kormányára és népére.

Balt 2013.04.18. 08:23:28

@wowerman: "Az LMP esetében inkább Schifferék viselkedése volt nevetséges. Ugyanis azután döntöttek az együttműködés kizárásáról hogy tudták: a választóik többsége azt akarja hogy fogjanak össze"

Jól mondja Akitlosz: akik össze akarnak fogni, azok bátran szavazzanak az Együttmentekre - Karácsonyékkal vagy nélkülük. Az összeboruláspártiak kétszer is alulmaradtak ún. demokratikus döntésen, függetlenül attól, hogy mire szavaztak a szavazóik 2010-ben...

Balt 2013.04.18. 08:26:05

@SzabadGondolat1988: A poszttal szemben én is úgy sejtem: benne van a pakliban az újabb 2/3.

2llkedő 2013.04.18. 08:26:05

@László56:

Márai Sándor:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a 'jobboldaliság' címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint 'keresztény magyar ember', előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert 'keresztény magyar úriember', joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem 'keresztény magyar' vagy 'úriember', tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti' világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. (...) Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet."

Nap Pali 2013.04.18. 08:37:34

Márai kommentárssal értek egyet !

Balt 2013.04.18. 08:47:42

@nyünyüge: "A 2002-es választási vereség után "A haza nem lehet ellenzékben" jelszóval egy bizonyos pártelnök nemcsak a saját pártját, hanem a társadalmat osztotta meg"

Ja. Mert a "mucsa" és "lábszag" maga volt a szinergia a rendszerváltás idején a "szürkeállomány" részéről. (És itt csak részben gondolok a munkásőrségre, ÁVH-ra. Viszont anno még én is részben SZDSZ-szavazó voltam.)

Tehát ne csináljunk úgy, mint a ma (2002-ben) született bárány. (Mára birka.)

Khal Drogo 2013.04.18. 08:54:01

@livengood: A következő két évben szerintem sem fog bekövetkezni, kivéve ha újabb összeroppanás nem lesz a világgazdaságban.
Egyébként nincs nagy jelentőség hogy a választást megnyeri-e a Fidesz. Ha a közhangulat ellenük fordul még jobban, bár erőnek erejével hatalmon maradhatnak ciklus közben is, mint az MSZP, de annak meglesz az ára egy újabb választáson.

A Fidesz ahogyan gyökeret ereszt a magyar társadalomban, úgy fog ellenszenvessé válni egyre jobban. Kiskirályok, gőgös földesurak és akarnok pártitkárok világa még jobban elburjánzik majd. Az embereknek a Fideszt előbb-utóbb nem Orbán szóvirágai, hanem a semmiből felépült egzisztenciák, a szervilizmus és az elkerülhetetlen dilletantizmus fogja jelenteni.
Lépésről lépésre fogják meggyűlölni az emberek a Fideszt, mint posztkommunista, belterjes pártkonglomerátumot.

Talán egy 5-7%-os száguldás és reálbérnövekedés mellett az emberek eltűrnék évtizedeken keresztül mind azt a pökhendi gőgöt és arroganciát ami árad a pártból, a pofátlan korrupciót és az újnemesség feléledését, de hát erről szó sincs.

Látható hogy a Fidesz egyre magabiztosabb, önhittebb, egyre jobban bele kíván ugatni abba, hogyan éljenek az emberek.
Ez kontraproduktív lesz. Egyszer majd átfordul ez az egész és Fidesznek game over lesz.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.04.18. 09:02:28

@Blogger Géza: Au idézett dokumentumban a frakcióvezetők megszólalási idejének aránya Orbánhoz viszonyítva ugyanannyi: Orbán több mint 6x annyit beszél mint a többi együtt.

Mivel MO-n (23 évvel a rendszerváltás után) még indig élnek a személyi kultuszos reflexek, ezért nyilván ez beszédesebb adat, mintha a bemondó azt mondja a tévében: " az mszp, jobbik és lmp sem értett egyet a kormány döntésével" mind 3 párt "szerepel", mégsem tudunk meg álláspontjaikról semmit. Ezért érdemesebb ha maguk a frakcióvezetőkek mondják el amit akarnak, illetve ha ezek megszólalási ideit nézzük meg.

ekat 2013.04.18. 09:03:16

@László56: Úristen.... ez komoly vagy irónia? :-)

Egyallampolgar 2013.04.18. 09:03:18

@pánpéter:
"ráadásul Ferenc testvér összehozta az MSZP történelmi vereségét, amit azóta sem tudott kiheverni a párt, Bajnai meg ehhez aszisztált. Most megint főnök akar lenni, az MSZP hátán."

Nem. Az MSZP és Gyurcsány hozta össze a történelmi mélyrepülést. Az őszödi szókarate, a semmittevés és gazdasági válság háromszögben.

Az MSZP teljesítménye adta ezt a FIDESZ többséget. Tehát nincs értelme egy olyan kormánynak ahol bármilyen döntési pozíciót megkapnak. Ezt még ők is tudják. Nem is akarnak kormányozni. Az ellenzéki demagógiára most kezdenek ráérezni.

Balt 2013.04.18. 09:03:21

@Mészáros Laci: Ha jobban belegondolunk, Bajnai még annyit sem tett (se kormányon, se azóta), hogy legalább szimbolikusan enyhítse a 2004 okozta csalódást. Igaz, a kérdésben még legalább érintetlennek látszik, de ma már (szerencsére) kevés, hogy a nyugger poltisztek a lopott Solidarnosc zászló mellé nem szégyellik a magyart is kitenni. (Lásd még: Kovács L. kokárdatűzése a 2002-es pártelnöki vitán.)

szvsz 2013.04.18. 09:04:21

Szeretem amikor a libsik eszmefuttatnak. Ellenzék = "baloldal".
Muhahaha, Fityisz - Maszop egy cég, közös büfé, közös wc.
Én ugyan nem vagyok elemző sem, meg hozzáértő sem, de néha átfut a gondolat a fejemen:
-a jobbik megtartja a ~800 e. választóját.
- Ángyán kilép, 'kisgazda' pártot alapít, nem kevés szavazót fog nyerni vidékről, legyen ez csak 300 e.
- Kasler összeszedi a maradékot, legyen ez is csak 300 e.
Ezek légből kapott számok, de mi van ha...
És ezek az emberek sokmindenben egyetértenek ám... Lehet kezdeni rettegni, LOL.

Balt 2013.04.18. 09:06:08

@Mészáros Laci: "a másik véglet meg az, hogy rugdosom ahol érem."

Egyelőre fordítva áll a dolog, és a (gazdasági) "földharcra" nem ez a garnitúra vitte le az országot.

Mészáros Laci 2013.04.18. 09:06:40

@Balt:

Bajnai elkezdte lebontani a 2002-es ámokfutás hosszú távú kötelezettségeit. Nem egy határozott jövőképpel rendelkező politikus (szerintem sose lesz az) de pénzügyi menedzsernek elég jó.

A politikai víziók megvalósításához szilárd alapok kellenek. Matolcsy megpróbálta anélkül, nem ment neki. Élő példája annak, amikor magabiztosság hülyeséggel párosul :-)

2llkedő 2013.04.18. 09:06:48

@Egyallampolgar: "Nem. Az MSZP és Gyurcsány hozta össze a történelmi mélyrepülést. Az őszödi szókarate, a semmittevés és gazdasági válság háromszögben. "

És a csúcsán a fidesz gáncsoskodás, ellenségképzése. Ez így már egy gúla.

ekat 2013.04.18. 09:07:29

@szvsz: Én határozottan ellenzék vagyok, és határozottan jobboldali nézeteim vannak, ez utóbbi okból soha nem szavaznék a Fideszre. :-)

Blogger Géza 2013.04.18. 09:08:01

@Nemzetstratégia: Nyilván manipulatív csak a frakcióvezetők szintjén vizsgálni ezt a dolgot, egy pártot nem csak frakcióvezetője képviselhet. (Bajnaiékat pl nem is képviseli semmiféle frakcióvezető.) Egy miniszterelnök politikai súlya nem összevethető egy frakció vezetőjével - pláne, hogy ez utóbbiból elég sok van... Sokkal korrektebb lenne, ha a Fidesz frakcióvezetőjével lennének a többi frakcióvezetők összehasonlítva.

2llkedő 2013.04.18. 09:09:15

@Mészáros Laci: "Nem egy határozott jövőképpel rendelkező politikus (szerintem sose lesz az) de pénzügyi menedzsernek elég jó."

Itt valami sántikál!
A jó pénzzügyi menedzser éppen arról ismerszik meg, hogy van egy határozott jövőképe. Máskülönben nem tudna előre tervezni.

Mészáros Laci 2013.04.18. 09:10:33

@Balt:

jelenleg EZ a helyzet, EZEK a szabályok.
INNEN lehet indulni.

ha rámutatok, hogy a 2002-es száznapos program és Gyurcsány a hibás, az a helyzeten nem változtat. növelheti a legitimációmat, adhat valamekkora társadalmi energiát, de a startvonalat nem tolja arrébb.

ekat 2013.04.18. 09:10:34

@ekat: Hozzátenném, a Jobbikra pláne nem, a nézeteim csak részben jobboldaliak, másrészt a belémnevelt európai értékrend szerintiek, ámde kicsit sem baloldaliak.

Mészáros Laci 2013.04.18. 09:14:13

@félázsiai 2llkedő:

nem-nem, ne keverjük össze a pénzügyi vezetőt és a vezérigazgatót. a pénzügyi vezető tudja mennyi a bevétel, kiadás, tartalékok, és ha gond van az egyensúllyal, akkor próbálja rendbehozni. döntéseinek horizontja max egy év. feladata a stratégiát kijelölő vezetők számára az erőforrások megteremtése.

bajnai válságmenedzserként lett minisztrerelnök, amit csinált, nem csinálta rosszul, de kétlem, hogy országot tudna kormányozni ezzel a szemlélettel.

sjános 2013.04.18. 09:18:37

@Blogger Géza: Hát hello..:)

Az általad belinkelt média használati elemzéssel csak pár baj van..:)..azon túl hogy véres a torka, hisz az "állam" adja ki, akinek mint tudjuk, nem érdeke hogy trükközzön vele..:)
És hogy mi a trükk benne..:)
A kiegyensúlyozott média használat kérdése kizárólagosan csak a közszolgálati média mérésére kell hogy vonatkozzon!
Az, hogy a "saját" vagy baráti vállalkozó által grundolt media milyen arányban ad helyet pontosan nem tartozik a képhez!
Nyilván az Echo-ból vagy a Hírből ömlik a Fidesz propaganda....az ATVből meg az ellenzéki...a nagy kereskedelmiek meg próbálnak ahogy lehet kimaradni, nehogy büntibe rakja az állam! No meg a tulajdonosi kör sem akar háborút az éppen aktuális törvényalkotóval!

Lényeg a lényeg...az állam által üzemeltetett mediában, tudod....közmedia...:).."mindenkié, ingyenesen"... az arány kb 90-10...szerintem, megtudod tippelni melyik..melyik!

szvsz 2013.04.18. 09:24:49

@ekat: Európai értékrend?! Aha, kaptunk belőle ízelítőt párszor. 1920.06.04.-én nagykanállal is.
Reding asszony is épp kiselőadást tart belőle. Fingja nincs a helyzetről, de osztja az észt, hogy mi a joxerű. Persze nem jogász.
De a gyöngyöspatai felbujtónak sem esett ki más a száján. Nekem köszönöm, nem kell az európai értékrend, van sajátom.

sjános 2013.04.18. 09:32:07

@Blogger Géza: Hajráááá rezsicsökkentés! Előre az ingyenes kéményseprésért! Legyen még 20%al olcsóbb a szemétszállítás! Nem kételkedem...van az országban egy réteg akit 2-3000Ftokkal meglehet venni! mert annyira buta és annyira csóró hogy mér a Te vagy az én kávépénzem is tétel!
Ott az MNB tartalék...lehet még felélni belőle, osztogatni, fosztogatni! (csak hogy picit populista legyek)
Egyszer élünk!
Meg a f@szom!
Intézzen több munkahelyet..igazit ám és nem közmunkást!
Intézzen nem kínai segédmunkás fizetést!
Intézze, hogy ne nálunk legyen az Áfa világcsúcs!
Intézze azt, hogy megszűnjön az állami pazarlás!
Intézze azt, hogy a pénz valóban odakerüljön ahová kell!
Oktatás....egészségügy...vállalkozás élénkítés, beruházások!
Elegem van a szökőkutakból, díszkövekből, állami sikerpropagandából, önreklámáradatból közpénzen!
Intézné a sok állami ingyenélő eltűnését! Soha ennyi állami alkalmazott nem volt!
Sorolhatnánk hosszasan...
De igaz...egyszerűbb az ingyenes kéményseprés...
Szánalmas! Demagóg! Pusztító!

Blogger Géza 2013.04.18. 09:34:16

@sjános: Rossz a tipped, ott vannak erről is az adatok.

sjános 2013.04.18. 09:34:23

@Akitlosz: Mi van az állam alapítással???
Mi legenda?
Az egész az...egy széééép mese! Mert tényleg szép!

Blogger Géza 2013.04.18. 09:36:48

@sjános: Megható, hogy aggódsz a segédmunkások béréért, minden esetre Bajnai akarja csökkenteni a minimálbért, ez a kormány erősen emelte.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.04.18. 09:38:51

@Blogger Géza: 5. ábra az általad idézett tanulmányból... ott frakcióvezető helyett pártelnök van... A fidesz kivételével a kettő ugyanazt jelenti...

"Sokkal korrektebb lenne, ha a Fidesz frakcióvezetőjével lennének a többi frakcióvezetők összehasonlítva. "

Figyelj, szerintem ezt a problémádat az NMHH-val beszéld meg.

"Nyilván manipulatív csak a frakcióvezetők szintjén vizsgálni ezt a dolgot,"

A tények kedvéért nézzük a 2. ábrát:

a kormánypártok (fidesz + kdnp + "kormány") az összmédiát átlagolva 68%-ban beszélhetnek (8,7+ 53,9 + 5,5), szemben a "60-40" aránnyal, amit idevetítettél.... tehát korántsem szerepel kedvezőbben a hírekben, számarányt tekintve. Persze önmagában az hogy "szerepel" nem jelent semmit. Nyilván a Fidesz az atv kivételével 95%-ban pozítívan van beállítva, míg pl. a a kisebb pártoknál elég vegyes a beállítás.

A frakcióvezetők (illetve mostmár pártelnökök), az én hibám, elnézést, (valóban ég és föld a különbség a kettő között), igenis a pártjukat képviselik. Azért választották meg őket pártelnöknek. Nyilván ők képviselik, testesítik meg pártjukat, szavaikkal és tetteikkel egyaránt. A magyar közgondolkodás különösen így tekint a "pártelnökre", mint karakterre.

Ezért nagyon is jelzésértékű, hogy az adott pártot megtestesítő figurák mikor és mennyit beszélhetnek.

2llkedő 2013.04.18. 09:38:57

@Mészáros Laci: "bajnai válságmenedzserként lett minisztrerelnök, amit csinált, nem csinálta rosszul, de kétlem, hogy országot tudna kormányozni ezzel a szemlélettel."

Pedig pont ilyen emberre van szükség a mai világban. Nem olyan álmodózókra, mint Piktor, meg kétbalkeze, akik 20-30-500 éves távlatokba néznek, de nem látják, hogy mi van az orruk előtt. A mai világban annyira gyorsan változnak a dolgok, hogy azonnal kell tudni cselekedni.
Az országnak pedig a lehetőséget kell biztosítania az állampolgárai érvényesüléséhez, nem pedig megmondani, hogy hogyan érvényesüljenek.

sjános 2013.04.18. 09:40:10

@Blogger Géza: De abban egyet érthetünk ugye, hogy igazából csak a közmediat kell....kéne vizsgálni ebben a kérdésben!
Légyszi légysziiiil....történjen meg a csoda egyszer..:) és értsünk egyet valamiben..:))

sjános 2013.04.18. 09:45:55

@Blogger Géza: Megint másról beszélsz a bérekkel kapcsolatban..:) ismerlek mááár..:)
Nem a segédmunkások béréért aggódom...:) hanem a segédmunkások bérszintjéért dolgozókért!...vagy szerinted a német autógyári magyar munkás, ugyanannyit kap, mint az osztrák....német...hasonló?? Megengedő leszel.....a 75%át??
Az utóbbi 8-10 évben kezdtünk igazán rabszolgákká válni! Legalább közelednénk...de távolodunk!

livengood 2013.04.18. 09:52:43

@Khal Drogo: Egyet értek, bár most leírtad a rövid jégkorszakot. Szóval nem egy több évtizedes Kádár-Hothy kor vár ránk, csak max. 6-8 éves. Szerintem várni kell még arra, hogy reális legyen egy társadalmi robbanás. Persze a világgazdaság alakulása rövidre zárhat hamarább is. Ezt elismerem, de nem hiszem, hogy rövidtávon akkora globális csőd vár ránk.

"Egyszer majd átfordul ez az egész és Fidesznek game over lesz."

Egyszer majd biztos... :) Sajnos csak egyszer majd... :(

Netuddki. 2013.04.18. 09:53:23

@szvsz: Kisfácán! Demokrácia van ma Magyarországon vagy nincs demokrácia? Valóban a legjobb úton halad az ország?
Na, innentől kezdve tök mindegy mit mondanak külföldön. A saját mocskunkat nekünk kell eltakarítani. Nagyon jól tudod kikre is gondolok...

maroz 2013.04.18. 09:54:44

@félázsiai 2llkedő: Na jó, de ha az ország zöme nem akar önállóan érvényesülni, hanem ő pontosan hogy egy olyan rendszert, államot szeretne, amelyik mindent elintéz helyette, akkor mi van? Milyen választ tudsz adni arra, ha a többség igenis etatista, és nem azért bírálja most Orbánt, amiért mondjuk te bírálod, hanem azért, mert nem találja _eléggé_ etatistának?

Netuddki. 2013.04.18. 10:00:18

@sjános: Rezsicsökkentés? A fidesz gyakorlatilag közpénzből és az energiaszolgáltatók pénzéből kampányol. Normálisabb helyeken ezt sikkasztásnak hívják.

Csak hogy egyértelműbb legyek.
Kormányon vagyok, teszem a dolgomat. Azt, hogy hogyan teszem a dolgomat azt majd valakik minősítik. Cigány meg a lova effektus ugye.
Ha csak kritikát hallok akkor elgondolkodom rajta mennyiben valós a kritika és változtatok ha kell. De semmi esetre se azt a propagandát folytatom, hogy minden kritikus hülye, csak mi vagyunk faszagyerekek. Na innentől megy át a kormányzás pártkampányba, amit gyakorlatilag a fidesz közpénzből végez. Ráadásul a 2 legyes taktikával. Ugyanis a kampányreklámok bevétele mind fideszközeli cégekbe folynak be. Szerintem ezért valakik még ülni fognak, ha itt egyszer végre normális vezetése lesz az országnak...

Balt 2013.04.18. 10:03:48

@tölgyes: "Az eu van is meg nincs is." (...)

Hú, @Akitlosz: fent idézett német kommentjei alapján jutottam ehhez a "sajtófigyelő" cikkhez, amely alátámasztja a mondatot. Az EU Mo. (ill. Orbán) tükrében:
static.hvg.hu/velemeny/20130408_Megint_banccsak_a_magyart

Mészáros Laci 2013.04.18. 10:03:54

@félázsiai 2llkedő:

Én másképp látom -- pénzügyi vezetőre szükség van, de CSAK pénzügyi vezetők nem elegendőek. Nagyon fontos az is, hogy egy vezetőnek legyenek stratégiai elképzelései, meg jövőképe. De önmagában nem elég ez sem :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.18. 10:05:15

@Blogger Géza: Bajnai a minimálbér költségeinek csökkentéséről beszélt emlékeim szerint...
Ez nem teljesen világos, hogy mi lenne, nem is biztos, hogy jó lenne, de az biztos, hogy nem egyenlő a minimálbér csökkentésével.

Az más kérdés, Gejza, hogy mintha a fidesztudatúaknak központilag kiadták volna, hogy azt makogják, a libatolvaj a minimálbért akarja csökkenteni...

Mészáros Laci 2013.04.18. 10:06:18

@kovi1970:

"Normálisabb helyeken ezt sikkasztásnak hívják."

...de akkor azt is nevezhetjük sikkasztásnak, hogy a közműcégek milliárdos "menedzsment díjat" fizetnek a német francia stb tulajdonosok számára, ami még a társasági adózást megelőző profit-repatriáció, ugye.

Torghelle AIR Sándor 2013.04.18. 10:06:32

Szerintem nyerni fog a fidesz.
Bal oldaliaknak ugye mindenképpen koalíciót kell kötniük, ami úgy nézhet ki, hogy Együtt 2014, támogatja az MSZP és az PM (akik támogatják a Bajnaiékat az a PM, ugye?).
Mindenképpen az együtt 2014-nek kell felül lennie a láncban, mert valamiért Bajnaira sokan úgy tekintenek, hogy egy megváltó, aki nagyon korrekt, felül van a mindennapi politikai csatározáson, őt csak az ország sorsa érdekli (személyes véleményem szerint ez egy baromság, de nem ez a lényeg). Ő az egyetlen eladható figura a baloldalon, aki nyerhet választást.
Mesterházy Ata szerintem teljesen hiteltelen, és úgy veszem észre, hogy ezt a bal oldali választók is így gondolják. Nem akarnak rá szavazni, nem látják benne a potenciált, és valljuk be, van olyan, aki el tudná képzelni, hogy Mesterházy miniszterelnök lesz? El tudjuk képzelni országunk vezetőjeként? Szerintem annyira reális ez a kép, mint Vona Gábor miniszterelnökségének víziója. Meglátásom szerint egyébként akkor verte be az utolsó szöget a koporsójába, amikor a híres „írjunkösszemindenzsidót” tüntetésen képtelen volt a puszta szélsőséges beszédet megbélyegzően beszélni – ahogy tette Rogán anti – hanem belement aktuálpolitikai kérdésekbe, amikor teljesen irrelevánsak voltak akkor, az a tüntetés nem erről szólt. Mellesleg az európai parlament baloldalijai sem veszik komolyan, mindenhol Bajnai a tényező.
A PM. Nekik muszáj az egyik pártra ráakaszkodniuk, különben nem jutnak be a parlamentbe, mellesleg ők már nyíltan állást foglaltak Bajnai felé, tehát ez lejátszott meccs.
A DK-ról nem tudom eldönteni mit fog cselekedni, egyrészről Feri már látszólag teljesen meghülyült, az akciói inkább emlékeztetnek a fiatal, demokráciában nagyon hívő LMP-s brigádra, ami egy 50 körüli politikusnál, aki miniszterelnök is volt, pártelnök is volt, hát valljuk be, elég visszatetsző, nem komolyan vehető. Emellett úgy gondolom, az értelmiség előtt már nagyon alaposan lejáratta magát, és tényleg csak a fanatisták szavaznának rá. Neki külön posztmszp-s brigádja van, akiknek mindegy, hogy Ferink milyen pártba, milyen posztra igazol, akkor is követni fogják.
Kérdés lehet azonban, hogy a DK 3-4 százaléka lehet, hogy elég lesz, hogy átbillentse a mérleget. Továbbá kérdés az, Feri mennyire szeretne újra a tisztelt ház tagja lenni, mennyire vannak még ambíciói. Ha igen, akkor rácsimpaszkodik Bajnaiékra, ha nem, akkor viszont egyedül nem fog bejutni. Nincs a választók között 5%, aki rá szavazna. 3-4 biztosan, de az 5 szerintem nem lesz meg.
Az LMP pedig Schiffer élén független fog maradni, már kinyilvánították, hogy nem fognak egyik pártnak sem elköteleződni. 2010-ben úgy hajtották el a szocikat, mint kondáslegény a kondát (). Most pedig ugye egyértelmű, hogy nem fognak Bajnai mögé felsorakozni, még a pártjuk is szétesett emiatt a vita miatt.
Tehát a bal oldal nem egységes, és ahogy TG írta is, muszáj egy jelölt mögé felsorakozni. Nyilván Ata nem lehet ez az ember, csak Bajnai Gordon, de kérdés az, mennyire fog felhagyni ambícióival az mszp vezére. És ha fel is hagyna, mennyire lenne meg az egyetértés az egyes pártok között. Koalícióban sokkal nehezebb, mint egy nagy pártként.
És ne feledjük el, a rezsicsökkentés, az alacsony infláció, az indokolatlanul erősödő forint mind a fidesz malmára hajtják a vizet. Illetve jövőre elvileg elkészülnek a nagyberuházások, amik ha effektíve nem is javítanak semmit országunk sorsán, akkor is jól néznek ki, akkor is úgy látszik, hogy fejlődünk. És mi kell a népnek? Kenyér és cirkusz. Ha a fidesz továbbra is tartja ezt a tendenciáját, jövőre a szavazófülkékben az emberekben ezek a képek fognak élni. Szemben pedig a bal oldal mit fog tudni felmutatni? Jóformán semmit, alternatívát, ami valószínűleg a gyakorlatban koránt sem lesz semmivel jobb mint a mostani. Ha pedig ezt mérlegeli valaki, akkor miért ne szavazna a narancsra inkább, aki új tereket, és kevesebb rezsit adott?

Elijah_Baley 2013.04.18. 10:06:38

"közel 2 millió szavazóval csak akkor lehet nyerni, ha a részvétel nagyon alacsony és/vagy az ellenzék megosztott, impotens"
ennyi :)
hajrá fidesz!

Netuddki. 2013.04.18. 10:09:29

@félázsiai 2llkedő: "Pedig pont ilyen emberre van szükség a mai világban. Nem olyan álmodózókra, mint Piktor, meg kétbalkeze, akik 20-30-500 éves távlatokba néznek, de nem látják, hogy mi van az orruk előtt."

Teljesen félreérted a helyzetet. Az orbánék nemhogy 20 éves távlatokban nem gondolkodnak, de a saját orruknál nem látnak tovább. Egyedül a saját, átlagon felüli pillanatnyi életszínvonaluk az amit fenn akarnak tartani. Ehhez lehazudják neked még a csillagokat is, csak még pár évvel meghosszabbítsák a saját kis personal kánaánjukat. Ha kell akkor azt hazudják, hogy 500 évre előre terveznek.
Mellesleg ez a fajta terelés pont a komcsikra volt jellenző a múlt rendszerben. Ja, majd 300 év múlva igazi kommunizmus lesz itt. Ja, persze, Csak csezdmeg azt én már nem fogom megérni, úgyhogy hamukázhatnak amit akarnak...

Balt 2013.04.18. 10:10:39

@unionista: Előtte azért volt egy kis unga-bunga Pozsonynál. :) De úgy látszik, a németek (akkor...) tanultak belőle: ha nem megy erőszakkal, próbáljuk diplomáciával.

Torghelle AIR Sándor 2013.04.18. 10:11:40

@Torghelle AIR Sándor: Egyébként én azt gondolom, a szocialisták szét fognak esni. Ha most nem mint kormányzó koalíciós tag jutnak be a parlamentbe, akkor végük van. Mesterházy korántsem annyira karakteres figura, mint mondjuk Orbán, aki 2 választás elvesztése után is egyben tartotta a jobboldalt, vagy Gyurcsány Ferenc, aki egy öszödi beszédből is kvázi jól tudott kijönni.

sjános 2013.04.18. 10:13:49

@kovi1970: Hááát még ha tudnátok a mediaból kifolyó, igazi számokat....nem sikkasztásnak mondanám..."törvényesített" lopás! (ebben dolgozom)

Netuddki. 2013.04.18. 10:15:30

@Mészáros Laci: "...de akkor azt is nevezhetjük sikkasztásnak, hogy a közműcégek milliárdos "menedzsment díjat" fizetnek a német francia stb tulajdonosok számára, ami még a társasági adózást megelőző profit-repatriáció, ugye."

Az a gond a fidesszel, hogy fordítva ülnek a lovon.
Ha valóban így van és a közműcégek milliárdokat visznek külföldre akkor felülvizsgálom a működésüket, szigorúan ellenőrzöm a beruházásaikat, stb. Aztán levonom a következtetést és tárgyalásokat kezdek velük és megegyezek egy profitmaximumban. Ami akár rezsicsökkentéshez is vezethet.
Jogállamban ennek kb. így kellene működnie. Csak hát ez nem annyira látványos és kampányolni sem lehet annyira vele az 1 év múlva kezdődő választásokra készülve...

sjános 2013.04.18. 10:17:06

@De gustibusaut bene, aut nihil: Pontosan....pont ezen dolgozik a Fidesz, hogy alacsonyan tartsa a részvételt!
Ha 65%felett volt a részvétel..a Fidesz vesztett!
Ezt most picit kiszámíthatatlanabbá tette a határon túli magyarok bevonása.....deeee lesz itt meglepetés...messze nem szeretik annyira a külhoniak a Fideszt, mint ahogy itthon képzelik!
A legnagyobb magyar emigrációról már nem is beszélve....a londoniak, biztos nem tapsolnak a Fidesznek!

aszekelyek 2013.04.18. 10:17:41

@Blogger Géza: azert van ebben valami, amit Gäbor mond. Semmikepp nem lehet lefutottnak tekinteni eztmeg. Mär csak azert sem, mert van az egeszseges gyanakväs bennem. Azt az igeret es hazudozäsdömpinget nem lesz könnyü kezelni, amit nem sokäraszerencsenk lesz ätelni. Nincs ketsegem afelöl, hogy erösen a hasfelmetszö modszerevel fognak dolgozni. Aki szölövel csalta el az äldozatait, mint azt leirtäk.Mgyarok tömegei olyan szegenysegben elnek sok eve mär, 2oo4-töl drämaian növö szämban, amihez nem is kell sok szölöt belogatni nekik.... Ök bizonyosan nem tudjäk...., ki hozhat nekik jobb eletet de helyzetüknel fova a legkönnyebben csäbithatok is. BAjnai nem viccböl tärgyal szakszervezetekkel. A munkäsosztälyt celoztäk be. Ami nagy tömeg. Lesz itt megint fü,fa viräg igerve nekik. GYakorlatilag penzosztäs. Jezus a pusztäban ellen tudott ällni a kisertesnek, neked adom a värost, az orszägot,.... de ezek a emennyel! mär most kecsegtetett töegek nem fognak. Mindez, ha ne adja isten bekövetkezik, hipergyorsan visszalöki az orszägot az IMF diktätumai alä, mivel az ällamkassza eközben kongani fog. De azt csendben intezik es majd amikor mär nincs välasztäs, akkor közlik megint. Hogy mert tul sokat fogyasztottunk.

Netuddki. 2013.04.18. 10:20:47

@sjános: Nekem épp elég annyi amennyit tapasztalni lehet. A pontos számok a bíróságra tartoznak, amit a közvélemény is majd megismer.
Arra viszont ez a helyzet tökéletesen jó, hogy ezt a 23 éve a nyakunkon élősködő bandát ki lehetne vele takarítani a közéletből. Nem lesz egyszerű, mert sajna ezt ők is nagyon jól tudják.
index.hu/gazdasag/2013/04/18/korrupcio/

aszekelyek 2013.04.18. 10:22:06

@Mészáros Laci: tegnap olvastam, hogy mond ilyet. Nem en talältam ki. De az egesz imäzsa erre van epitve. Bocs.@félázsiai 2llkedő: kedves, az a bäbos film. Elötte volt az, ahol a nemzeti szineink es mMAgyarorszäg, magyarok, disläjk jelle... Olvani nem tudo illetöknek, ikonos jelekkel remekül lehet valamit negativnak eladni. ARD.

Mészáros Laci 2013.04.18. 10:26:14

@kovi1970:

"Ha valóban így van és a közműcégek milliárdokat visznek külföldre akkor felülvizsgálom a működésüket, szigorúan ellenőrzöm a beruházásaikat, stb. Aztán levonom a következtetést és tárgyalásokat kezdek velük és megegyezek egy profitmaximumban."

ezt a szálat már sokszor végigjárták, a privatizációs szerződéseket a 90-es évek közepén nagyon óvatlanul kötötték meg az akkori kormányok és nagyon ravaszul a vevők.

"Ami akár rezsicsökkentéshez is vezethet. Jogállamban ennek kb. így kellene működnie."

...ám jogállamban az előnytelen szerződéseket is be kell tartani. a szerződésben a befektetésarányos nyereség maximálták, de hogy az üzleti nyereség ELŐTT hányféleképp tudják a tulajdonosok kivonni a pénzt a cégből, arra nem gondoltak sem az MDF sem az MSZP emberei annó.

Ettől független, hogy az ifrastrukturális szolgáltatások árát nem most és nem kampánycéllal kellett volna letörni, hanem a ciklus elején és gazdaságélénkítési céllal, de hát nekünk ilyen kormány jutott.

Netuddki. 2013.04.18. 10:26:38

@sjános: "messze nem szeretik annyira a külhoniak a Fideszt, mint ahogy itthon képzelik!"

Mivel teljes titkolózásban folyik a HTM-ok szavaztatása, teljesen irreleváns kiket mennyire szeretnek. Ebből egyértelműen csak a fideszesek számára kedvező szavazatarány "jöhet ki".
A HTM szavazatokat mindenképpen elkülönítve kellene kezelni, de a legjobb lenne nem beleszámítani a jövő évi választásokba.
Mellesleg a fidesz a határon túl szintén közpénzből kampányol...

szvsz 2013.04.18. 10:26:39

@kovi1970: "Demokrácia van ma Magyarországon vagy nincs demokrácia?"
Miért? Volt? 24 évvel ezelött nem annyira ordítoztál, hogy kéne, ugye? Tudod mire gondolok...

"Valóban a legjobb úton halad az ország?" Ha már megkérdezted, szerintem az ország akkor halad jó uton (legyen az bármilyen irányu is) ha arra halad amerre a többség szeretné. A többség a judeobolsevikokra szavazott és úgy néz ki még mindig így tenne, tehát igen, az ország arra halad amerre kell. Hogy ez az út neked (vagy nekem) nem tetszik... Erre mondta az efftársad "el lehet menni".

"innentől kezdve tök mindegy mit mondanak külföldön"
Pedig egyebet sem hallok a maszoposoktól és az LMPsektől, minthogy 'úúúúúúrisssten, mit szólnak ehhez Európában, már megint égünk a 'civilizált' világ elött'...

Balt 2013.04.18. 10:26:45

@Harmony12: "Miért akar beleszólni egy itteni tévéműsorba???? ;)"

Rossz kérdés. Miért akar egy (gyerekeknek szóló!) tévéműsor beleszólni magyar belügyekbe, ráadásul súlyos tárgyi tévedésekkel?

Balt 2013.04.18. 10:28:43

@menőmano: Jobb félni, mint megijedni. :)

Elijah_Baley 2013.04.18. 10:28:52

@sjános: nemtom, nyilván nem reprezentatív, de akiket én ismerek erdélyben, azok imádják vikikirályt, két évtizede jár tusnádra, búg a fülikbe, álampolgárságot adott nekik.. mitől szavaznának bármi másra? asse tuggyák, ki van még a porondon.

Mészáros Laci 2013.04.18. 10:32:42

@Balt:

A németek nincsenek hozzászokva, hogy a tárgyalópartnerek hazudnak. Ezért amikor a magyar liberális és baloldali politikusok, újságírók, megmondóemberek kimentek panaszkodni, hogy orbán diktatúrát épít, a németek elhitték. Míg Orbán bóbiskolt, a német sajtó olyan magyarország-képet alakított ki (a magyar beszámolók alapján), hogy itt az ötvenes évekbeli terror tér vissza. Kedves ismerősöm húsz évet élt Németországban, 90-ben költözött haza (német nyugdíjából éldegél itthon), mesélte, hogy kinti barátai mennyire aggódnak miatta.

Netuddki. 2013.04.18. 10:32:58

@szvsz: "judeobolsevikokra"

Ezt kifejtenéd bővebben? Ugyanis ha zsidózol akkor azt gondolom egy ütődött lobbikossal van dolgom.
A bolsevik szó meg egyértelműen a fideszre utal. Ők állítják magukról, hogy többségben vannak, miközben nem is. Aki nem ment el szavazni az nem hatalmazta fel az orbánékat semmire. Ezt csak a fideszes propaganda próbálja így beállítani.
A maszopozásod meg lmpézésed se igazán érdekel, ezek a futottak még kategória nálam...

Balt 2013.04.18. 10:34:35

@menőmano: "Hát! Ez igaz! Nem lesz könnyű megegyezni. Már csak azért sem, mert a szocialisták hatalomra vágynak."

Ja kérem, ők háttérbe is vonulhatnak, aztán csinálja Gordon egyedül (az "50 erős jelölt"-jével). :) Szerintem is ezt kellene tenniük, ha már előre finnyáztok. :))

Netuddki. 2013.04.18. 10:43:23

@Mészáros Laci: "ezt a szálat már sokszor végigjárták, a privatizációs szerződéseket a 90-es évek közepén nagyon óvatlanul kötötték meg az akkori kormányok és nagyon ravaszul a vevők."

Ezen csak mosolyogni tudok. A rendszerlopás utáni magyar történelem egy tömény korrupció.

A mindenkori magyar kormány felel azért, hogy az állampolgárok ne legyenek kiszolgáltatott helyzetben a szolgáltatókkal szemben. Ha valaki a múltban kötött egy előnytelen szerződést, akkor azt bizony nemcsak felül lehet, hanem kell is vizsgálni. Természetesen az érintettek bevonásával. Nem tudom ez miért lenne szerződésszegés. Közösen, a szolgáltatók és persze a nyilvánosság teljes bevonásával felülvizsgálni és újraírni (ha kell) a régi szerződéseket. Persze én nem ismerem anno milyen szerződéseket kötöttek. Azt te állítottad, hogy előnytelenek. Talán az orbánék nyilvánosságra hozhatták volna aztán mindenki eldönthette volna mennyi az annyi...

Balt 2013.04.18. 10:44:01

@pánpéter: Jó összefoglalás, de pontosítanék: a választások bő 1 év múlva lesznek. (Feltehetőleg május végére, az EP választásokkal egyszerre írják ki.)

Netuddki. 2013.04.18. 10:45:25

@Mészáros Laci: "A németek nincsenek hozzászokva, hogy a tárgyalópartnerek hazudnak."

Ja, szerintem is még ezért nem vágták ki a fideszt a néppártból...

Balt 2013.04.18. 10:47:14

@Akitlosz: Ahhoz voltak szokva lassan 2 évtizeden keresztül (gyakorlatilag az összes választáson '94 és 2010 között), hogy van felmentő "segédcsapat". Ez a taktika pedig láthatóan működött. (Már csak ezt megtörendő is át kellett írni a vt.-t, mert látjuk, hová vezetett: pártmutyik és kormányzásképtelenség.)

Balt 2013.04.18. 10:51:51

@Nap Pali: Ez finoman szólva is kegyeletsértő volt.

aszekelyek 2013.04.18. 10:53:41

@menőmano: annyira örülök, mikor bizonyitod, ami ällitok es M. L. ketsegbe vonja.... " bajnai a mindentlegjobbantudo-csinälo

Mészáros Laci 2013.04.18. 10:55:16

@kovi1970:

"Ha valaki a múltban kötött egy előnytelen szerződést, akkor azt bizony nemcsak felül lehet, hanem kell is vizsgálni. Természetesen az érintettek bevonásával. Nem tudom ez miért lenne szerződésszegés. "

természetesen felül lehet vizsgálni, csak a francia és német tulajdonosoknak így jó, miért egyeznének bele bármilyen változtatásba?

az akkori szerződésekért felelősök sokkal kevésbé rutinosak voltak mint a német és francia tárgyalópartnerek. így jártak az összes béketáborbeli országban. voltak korrupt eladók is, de az ügyetlenek domináltak.

Balt 2013.04.18. 10:55:20

@félázsiai 2llkedő: A testvérvárosi kitüntetésről lemondó sváb polginak írt vki egy levelet, melyben reméli, mindezek miatt nem kell Veesenmayerre és '44 márc. 14-ére készülnünk... (Remek találat!)

Gosztonyi Péter "Légiveszély, Budapest!" c. könyvében szerepel egy interjú, amit a történész Edmund Veesenmayer-rel készített, aki Németország magyarországi nagykövete volt 1944/45-ben - ő mondja, hogy a Harmadik Birodalom győzelme esetén "Kelet-európai államszövetséget hoztunk volna létre, csúcsszervezetet, amely gazdaságilag a 80-90 milliós Német Birodalomhoz tartozott volna", ill. hogy "a nacionalizmus veszélyes játék, amit el kell venni a gyerek keze ügyéből."

Vö. Brenner polgi szavaival: "Nincs min csodálkozni ezek után, ha átlagos magyar emberek is nyíltan az elszakított területek visszacsatolásáról beszélnek. Ez nacionalizmus, amelynek a mai Európában semmi helye nincs"

Veesenmayer tehát még annál is telibb találat, mint elsőre gondoltam volna. :))

tölgyes 2013.04.18. 10:55:23

@biobender: A dominancia egy dolog és egy másik dolog az, hogy közös államot alkossunk a németekkel és az osztrákokkal.
Nekem ez utóbbiból elég volt az együtt töltött 350 év.
A dominancia az soha nem jelenti a mozgástér megszűnését. Ez a dominancia mégis kicsivel nagyobb mozgásteret jelent mint a Varsói Szerződés és a KGST.:) Ugyanakkor azt Ön sem tagadhatja, hogy ez a kis semmi ország nem keveset tett azért, hogy a fennt említett szervezetek szétessenek és egy világbirodalom elovadjon, mint jég a napon.:@Balt: Nem igen értem a Hú-t.

Netuddki. 2013.04.18. 10:55:42

@Balt: "Már csak ezt megtörendő is át kellett írni a vt.-t, mert látjuk, hová vezetett: pártmutyik és kormányzásképtelenség."

Emlékeim szerint pont a fidesz volt az amelyik a kormányzás kerékkötőjének a szerepét játszotta. Lehet itt önámítást folytatni, de a fidesz éppen olyan vastagon benne volt a történésekben mint azok akiket az elmúlt8évezésben emlegetnek. A fidesz nem azért dolgozott, itt jobb legyen hanem azért, hogy minél rosszabb. Pedig akkor a maszopnak nem volt 2/3-a. A fidesznek minden lehetősége meg lett volna, hogy előbbre jusson az ország. Nem tették, sajnos most se teszik. A fidesz vezetéséből nem lesz értelmes, országért tenni akaró szalonna...

aszekelyek 2013.04.18. 10:56:56

@Hepci: :-< amilyen morbid , olyan igaz is , hogy az Orbän kormäny elleni erök minden törekvese ez. Szokatlan se lenne, hiszen 2o1o-ig valoban egy szopo gebe volt az orszäg. Melynek remenye sem volt valami reten legeleszni.

873ujr3rk 2013.04.18. 10:57:35

nem szabadna a szocikban gondolkodni. pont olyan mocskos maffia mint a fidesz. nem szabad a fideszben gondolkodni, mert latjuk milyen.

a kovetkezo valasztas tetje szamomra az, hogy maradunk-e a ket maffia valtogazdalkodasanal.
ha bejutnak a szocik, a kovetkezon nyugodtan nyernek, megy ellenzekbe a fidesz meg a jobbik, hogy valtogassak majd a szocikat.

ez a ket hatalmi kozpont 20 eve keptelen arra, hogy barmiben, a legtrivialisabb kerdesben is olyan megallapodasra jusson ami tulmutat 4 even. nem kepesek kozosen leulni es olyan alapokban megallapodni, mint hogy mi legyen az egeszseguggyel, oktatassal, esetleg az adorendszerrel. nem tudnak az orszag erdekeben gondolkodni, csak es kizarolag a sajat maffiajuk kiszolgalasa es a hatalom megragadasa a celjuk.

ennek fenyeben szerintem az egyetlen racionalis valasztas az LMP lehet. ha ok maradnak a szocik helyett, legalabb az egyik oldalt vegleg levalthatjuk. ha nem jutnak be, vagy bejutnak, de az mszp is, akkor kb felesleges is szavazni menni. minek ?

Jaffar 2013.04.18. 10:57:54

@Blogger Géza:

A minimálbért el kellene törölni úgy, ahogy van. Persze akkor nem lehetne kizsákmányolni a szegény embereket, hisz kénytelenek lennének a jobb munkáért többet fizeni, mint a léhütökért. Ezzel szemben most azt monda a multi, vagy a vállalkozó, hogy minimálbér van és kuss, ha nem tetszik, akkor mehetsz.

sjános 2013.04.18. 11:00:01

@De gustibusaut bene, aut nihil: Hááát,a választási eredmények azt mutatják (HID-Most, RMDSZ)....a külhoni magyarok nem hülyék...nem dőlnek be annyira a szép szavaknak (hazugságoknak)....mint itthon...Tőkésen már csak gúnyolódnak...Szász Karcsi meg júdás...pénzért kurvul...
De az is tény, ebben igazad van...itthonról ömlik feléjük a kormányzati bullshit...

Mészáros Laci 2013.04.18. 11:00:38

@kovi1970:

erről a néppártozásról van egy friss cikk az indexen, kicsit (ár)nyalja a képet.

***

a magyar belpolitikában kb 90 nyara óta a destruktív versengés jött divatba, és ez alól nem kivétel egyetlen ellenzéki erő sem. illetve a mostani ciklusban nincs ellenzéki erő, csak ellenzéki gyengeség, de a belaweyering továbbra is zajlik.

Netuddki. 2013.04.18. 11:00:38

@Mészáros Laci: "természetesen felül lehet vizsgálni, csak a francia és német tulajdonosoknak így jó, miért egyeznének bele bármilyen változtatásba?"

Azért mert kénytelenek. Ugye nem kell ezt külön magyaráznom. Mindenesetre a hatalmat lehet törvényesen is használni nem ahogy a fidesz kormány teszi.
Ez a rezsicsökkentéses baromság mire jó? Arra, hogy az EU bíróság elmeszelje a magyar államot és lehet fizetni. Utólag kamatokkal. Ki fog majd fizetni szerinted? Hoppácska! Az "alkotmányba" mintha beleírták volna, hogy ilyen esetekre a kormány különadót vethet ki. De sebaj, addigra már régen túlleszünk a választásokon...

Balt 2013.04.18. 11:00:46

@Crescence: A védett (szabad) madarak kihaltak, bár nem lett szegényebb a világ nélkülük, még a rikácsolás is visszhangzik. (Jó, elfogadom, valakinek madárdal. Vsz. papagájkór.) Viszont az tény, hogy keltetőben nagyon igyekeznek a tojásokat melengetni, de látszik, hogy egyelőre csak kis gyíkokat sikerül kikeltetni, mert ilyen tojások maradtak csak... :)

sztd 2013.04.18. 11:01:21

@livengood: Lehet előre feltételezni mindenfélét, de nem lehet előre dönteni. Pl. én nem olvastam a kész választási eljárásról szóló törvényt, így nem tudom, hogy mit lehet ellenőrizni.
Fontos tudni, hogy egyetlen törvény sincs tökéletesen biztosítva rossz szándék ellen, az előző sem volt, és az esetleges következő sem lesz. Szóval igen, csalástól lehet félni, de csak az események után lehet azt mondani, hogy csaltak - előtte nem!

@unionista: A korona volt a szuverén, és a korona szuverenitását gyakorolták a mindenfélék.
Ezt a jogi kategóriát nem keverjük össze az önállósággal, vagy a saját magunk felett való uralkodás képességével. Senki ne független tökéletesen, csak törekedhet rá. Szerintem István függetlenségének mértéke kényelmesen elérte a korabeli német császárét, de nem érte el a mai emberét. :)

@Akitlosz: Köszi a pontosítást a Szent Korona tagjai ügyében. :)

@Balt: Szerintem közös lista nélkül is működhet a dolog, ahogy a Fidesz és az MDF esetén is működött 1998-ban, csak egy fokkal komolyabb összefogás kell. Az egyetlen érdemi kockázata a trükknek, ha valamelyik fél nem jut be a parlamentbe. Erre szerintem csak a DK-nak van az érdemi indulók közül komoly esélye.

2llkedő 2013.04.18. 11:02:20

@maroz: " Na jó, de ha az ország zöme nem akar önállóan érvényesülni, hanem ő pontosan hogy egy olyan rendszert, államot szeretne, amelyik mindent elintéz helyette, "

Ezek a Pánpéterek. Vagy a kamaszok, akik a szülő nyakán éldegél, de mindig hangoztatja, hogy neki ehhez, meg ahhoz joga van, meg önálló enber, neki jár a szabadság, ne szóljanak bele az életébe.

aszekelyek 2013.04.18. 11:02:43

@Nap Pali: ez nem egeszen igaz. 2oo2-ben 2 millio többszäz ezer volt. Csak az szdsz -szel tudtak kormänyt alakitani a szocik.Az paraszthajszälas välasztäs volt.

Mészáros Laci 2013.04.18. 11:04:21

@kovi1970:

"Azért mert kénytelenek. Ugye nem kell ezt külön magyaráznom. "

nem értem, miért lennének kénytelenek. magyarázd meg kérlek.

a megkötött szerződés a német és francia tulajdonosok számára előnyös. semmi nem kényszeríti őket arra, hogy lemondjanak a menedzsment díjak, tulajdonosi hitelek, speciális transzferárak stb eszközeiről.

a rezsicsökkentéssel lehet EU-hoz fordulni, vagy ezzel fenyegetőzni, de a hatósági ár alkalmazása nem tilos.

sjános 2013.04.18. 11:06:50

@Jaffar: Jogos a taps... Szabályozza be a piac a béreket...és kerüljön előtérbe a szakmunka, a képzettség...és talán a szakmai és szakszervezeteknek sem fürdős kurvát kéne játszani, hanem a dolgozók érdekeit kéne védeni! ...hajjajjj.....igaz akkor az oktatásból nem kivonni kéne a pénzt..hanem beletenni...
Hmm...nem egyszerű ez, mert akkor még túl sok lesz a végén gondolkodó ember! Hová lesznek akkor a párthívők...a hívek...bal és jobb oldalon.

aszekelyek 2013.04.18. 11:07:20

@livengood:mindig erös tulzäsokba esnek, ezt eleg reg ota megfigyelhettük. Ez a padlässöpreshez hasonlitäs is az. Elsösorban egyebkent is a berböl, fizetesböl elök nyomorognak. Nem pedig a videk dolgos lakoi. No es a nem dolgosok is nyomorognak. Nem mindenki önszäntäbol....

@félázsiai 2llkedő: ugye nem komoly, hogy az ellenzeknek ehhez tapsolnia es enekelnie kellett volna velük az internacioälet ? BAjnai nem is enekelte....

2llkedő 2013.04.18. 11:07:44

@Mészáros Laci: "de a hatósági ár alkalmazása nem tilos."

De nem is biztos, hogy előnyös.

tölgyes 2013.04.18. 11:08:10

@kovi1970: Furcsa dolog, hogy a magafajta egyszerre szónokol a demokráciáról és azt nagyon áhítozza, de egyben írtózik is tőle. A fidesz kerrékötő volt..írja. Miben kötötte a kereket? Abban hogy élt a poltikai érdekérvényesítés demokratikus eszközeivel:)? Hisz Gyurcsány is ezt ígérte 2010-ben "Érezni fogják a tarkójukon a jeges leheletünket!" - mondta. Vagyis, hogy mindent megtesznek ellenzékben amit csak lehet, de lehet, hogy még többet is. Aztán a jeges lehelet az alkalmatlanság miatt elmaradt.. erre elkezdtek külföldre szaladgálni és egyre jobban támaszkodtak(nak) azokra a nyugati gazdasági körökre, akiket itt a korábbi lehetőségekhez képest súlyos érdeksérelmek értek. Ezt látjuk most itt a szemünk előtt.:( Ez nem jelenti azt, hogy a fidesz nem követ el súlyos hibákat. Mégis a szadesz-maszop koalíció tragikus hibáit cinikus-cinkos módon egész jól viselték.. mert közben csengve folyt a pénz a zsebükbe... Csak akkor horkantak fel, amikor a VÁLSÁG MÁR EZT A BÉKÉS FOLYDOGÁLÁST IS FENYEGETTE.

Netuddki. 2013.04.18. 11:08:55

@Mészáros Laci: "erről a néppártozásról van egy friss cikk az indexen, kicsit (ár)nyalja a képet."

Ja.
"Április 12-én jelent meg a kolozsvári Új Magyar Szó honlapján"
így kezdődik. Erről ennyit. Majd kiderül. De nem csodálkoznék ha az orbán kihazudná magát az eljárás alól. Pedig ráférne egy határozatlan idejű felfüggesztés, talán észhez térne. De inkább nem.
Mindenesetre mint írtam vagyon, engem elsősorban az itteni történések érdekelnek, amiket sajna a saját bőrömön tapasztalok. Én ezért nem fogok soha többé az orbánra és bandájára szavazni. Sőt! BVárkire hajlandó vagyok, csakhogy az orbán kiessen végre. Ebben semmiféle gyűlölet vagy orbánellenesség nincsen csak a saját tapasztalataim amit a fidesz az orbán alatt művelt ezzel az országgal. Egyszerűen nem tartom az orbánékat se szellemileg se erkölcsileg annyira, hogy ezt az országot vezessék. Ezen kellene elgondolkodni nekik, bár tudom, hogy mindezekkel a dolgokkal ők is teljesen tisztában vannak. Ezt engedik meg maguknak, ez fél bele az erkölcsi színvonalukba, ennyit érnek...

Mészáros Laci 2013.04.18. 11:10:08

@kovi1970:

szóval nem olvastad el a cikket :-)

aszekelyek 2013.04.18. 11:10:39

@félázsiai 2llkedő: Hitler oszträk volt. Nem nemet. Talän a tenyeknel maradjunk. Kb ugy keszitettek fel a kesöbbi szerepere, mint ahogy a Johns Hopkinson bajnait manapsäg....
Alkalmas volt rä es mentorai ezt meglättäk benne. Azt a szamärsägot remelem senki nem hiszi, hogy egy iskoläzatlan oszträk szobafestö egyedül vitte odäig, hogy lecsereltekrä Hindenburgot.terjeszteni sem kene. Azt sem, hogy nemet volt.

maroz 2013.04.18. 11:10:47

@félázsiai 2llkedő: Oké, tőlem címkézhetjük őket rántott borjúlábnak is, ettől még a kérdésem nem lesz megválaszolva. Azért azt ne feledd el, hogy ezeknek a Pánpétereknek is fillérre pontosan egy darab szavazatuk van, és ha ők azt egy olyan formációnak akarják adni, akik a te elképzeléseiddel ellentétben nem hogy kevesebb, hanem pont hogy több államot szeretnének, a több szabadság helyett több létbiztonságot, az önmegvalósítás helyett irányítottságot, etc.

Mi erre egy olyan embernek a válasza, aki amúgy elfogadja a demokráciát, mint kormányzási módot?

tölgyes 2013.04.18. 11:11:33

@félázsiai 2llkedő: A garantált 8%-os profitra kötött szerződések voltak előnyösek, mégis megkötötték őket:( (lásd: Bokros és Suchman Tamás).

Mészáros Laci 2013.04.18. 11:14:21

@félázsiai 2llkedő:

az előnytelensége miatt aligha fogják elmeszelni a rezsicsökkentést :-)

(én csak kapkodom a fejem, hogy ilyen primitív ötlettel meg lehet venni a választókat. mondjuk a 13. havi nyugdíj után nem lenne szabad meglepődnöm.)

2llkedő 2013.04.18. 11:15:05

@maroz: "akik a te elképzeléseiddel ellentétben nem hogy kevesebb, hanem pont hogy több államot szeretnének, a több szabadság helyett több létbiztonságot, az önmegvalósítás helyett irányítottságot, etc."

Akkor minek váltottunk renccert 89-ben?

Balt 2013.04.18. 11:16:22

@Khal Drogo: Lehet. De hogy ez nem fogja az MSZ(M)P és származékai rehabilitációját elhozni, az is biztos. Ebből a szempontból nem is értem Mesterházyt és a 2018-ra (vagy mire) várást, mert igaz, hogy pár arcot lecseréltek, de a párt jószerivel intakt. Tóbiásból, Mesterházyból, Kunhalmiból stb. ugyanaz az avittas szag árad, mint Kovácsból vagy Lendvaiból. Bajnai (meg Gyurcsány) valóban kívül állni látszik ezen, de ebből kifolyólag nem is könnyű eladni őket "szociálisan érzékeny baloldalinak", még Internacionálét énekelve sem...

Ha eljön ez az idő, megnő a Jobbik - és ha kihúzzák addig - az LMP jelentősége.

2llkedő 2013.04.18. 11:18:50

@tölgyes: Mikor, mi az előnyös? Mint az, hogy hol, mit célszerű alkalmazni? Ami jó az egyik helyen, nem jó a másikon. Előnyös a vízierőmű? Szerintem igen. Érdemes a Szaharában vízierőművet építeni?

Netuddki. 2013.04.18. 11:19:53

@tölgyes: Pontosan ezért mondom, hogy aki 23 éven keresztül benne volt a "buliban", annak takarodni kell a közéletből. Olyan országban szeretnék élni, ahol ha a választásoknak vége akkor minden párt az ellenségeskedést félretéve az ország érdekében dolgozik. Ezzel el is mondtam hogyan NEM viselkedett a fidesz a zelmúlt8évben.

A külföldre szaladgálással nem tudok mit kezdeni. Vagy igaz vagy nem. Ha csak arra gondolok milyen propagandát folytat az orbán itthon és milyet külföldön, már ezt elégnek tartom arra, hogy ne kedveljék ott az EU-ban.
Tévedés azt hinni, hogy a negatív képhez külföldre kell szaladgálni. Észak-Koreából se szaladgál senki külföldre mégis megvan róluk a véleményünk nemde? Érdekli őket? Cseppet sem, jól elvannak egymás közt. Szerencsére ott még nem tartunk...

wowerman 2013.04.18. 11:21:15

@Balt: Az LMP be sem fog jutni a parlamentbe jövőre, utána pedig elenyészik. Felőlem nőhet a Jobbik, de akkor biztos hogy a maradék normális ember is elhagyja az országot. Maradhatnak itt a jobbikosok, a nyuggerek, a romák, meg a fideszesek

Balt 2013.04.18. 11:22:38

@Mészáros Laci: A fenti előzménye nem annyira általában Bajnai, hanem a székely autonómia (ill. Bajnai uniós biztosi jelölése - Unionista felvetése) volt. Jut eszembe: Bajnainak (is) volt már egy Székelye: :))

"Székely Tamás (Budapest, 1955. szeptember 11. –) orvos, politikus, a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kormány egészségügyi minisztere."

aszekelyek 2013.04.18. 11:24:37

@Crescence: gondolom, a kampäny ebböl fog ällni,,hogy teleorditjäk a különbözö tärsadalmi csoportokat azzal, hogy amit elrontottek nekik 2oo2-töl mäs kormänyok es elöre lezsiroztäk az ällamadossäggal es kötelezö 3 % alatti hiännyal, annak enyhiteset , arrol csakis es kizärolag azorbäntehet. papirforma. Olyan hazudozäsokra szämitok, hogy elloptäk a manyup penzt. Holott magyar költsegvetesi celokra hasznältäk, a hozzäjäruläsunkkal. Most es itt.Nemvalami külhoni kezelöörök rendelkezesere,majdegyszerkaptok alamizsnätbelöle modra.Aztänamunkaberközterheit isgondolom,hogyelkezdikmanträzni... , ami szinten a z ällamkassza stabilitäsäertannyi,kötelezöIMF hitelfelvetelhelyett,amennyi espersze az adossägszolgälat kifizetese erdekeben.Ezek akisebb rosszak,amit egyältalänvälaszthatott az orszägvezetese.Deugylesz elöadva,mint eredendöbün.A semmit hozzänemertöknek.Akiknekmäkszemnyi tudäsuk sincs,lehet arrol, hogy valojäbanmindez az öerdekükbentörtent.Mertamegrosszabbat igylehetett elkerülni. Figyelemremeltoan hasznäljäkkiaz emberi tulajdonsägot,melyreez van epitve.Hanemempirikusatapasztalat, csakelhäritott veszely, akkor amerikai akciofilmeken kivül nincs hös es nincs megdicsöüles.Hälätlansäg es követelözes es sarazäs a fizetseg. Szomoru tapasztalatom ez honfitärsaim köreben. Folyväst hülyezik persze melle MAtolcsyt.

Aki a 98-2oo2- közti
idöszakban sem a hülye szerepkört vitte es nem is volt rossz helyzete az orszägnak töle. Söt. CSak eppen elköszönt az IMF-töl akkor is. Az adossägcsapda kerülgetese az ö asztala, többek közt. Igy celpontja az ellenerdekeltek media manträinak es a suttogoban es itt is.

A kevesebb minimälbert hogy fogjäk eladni szegeny honfitärsaimnak , azt erdeklödve värom.Mit fognak hazudni arrol, hogy az jo lesz nekik, vagy az ällamkasszänak. hasonlo szemermetlensegre tippelek, mint eddig mäs temäkban, persze.

2llkedő 2013.04.18. 11:26:42

@kovi1970: "Tévedés azt hinni, hogy a negatív képhez külföldre kell szaladgálni. Észak-Koreából se szaladgál senki külföldre mégis megvan róluk a véleményünk nemde?"

Aki leragadt a füstjeles telekommunikációnál, annak hiába magyarázod.

Balt 2013.04.18. 11:28:06

@Mészáros Laci: Megint csak: előzmény, hogy mi rugdosunk az EU felé. Nekem nem úgy tűnik, noha az EU-szkepticizmus erősödik (sőt, már 41:42 arányban fölényben van), ami nyilván részben a folyamatos uniós csesztetés következménye.

aszekelyek 2013.04.18. 11:29:21

@Balt: de mennyire! függetlenül attol , hogy milyen mäs szlogeneket hangoztattak. Vagy nem cäfoltak.Kissunyitässal...

2llkedő 2013.04.18. 11:30:00

@Balt: "De hogy ez nem fogja az MSZ(M)P és származékai rehabilitációját elhozni, az is biztos. Ebből a szempontból nem is értem Mesterházyt és a 2018-ra"

Mesterházy ugyanaz, mint Orbán, csak pepitában.

wowerman 2013.04.18. 11:31:18

@félázsiai 2llkedő: Ez egy igen jó idézet, és sokkal időszerűbb mint az a bizonyos Szécheny idézet (ami ráadásul kamu, mert egy francia könyvből van)

tölgyes 2013.04.18. 11:31:55

@félázsiai 2llkedő: Talán kezdjük azzal, hogy egy monopolpiacon garantált profitot biztosító szerződés csak rossz lehet... igazábol a közszolgáltatásokat privatizálni sem lett volna szabad..:( Jellemző módon vevőként megjelent a német francia állam..:( A jóról és rosszról való okoskodásának egyébként nincsen semmi értelme.@kovi1970: Én meg a hülyeséggel nem tudok mit kezdeni..:) Szerezzen 2/3-os többséget és a demokrácia jegyében írja elő, hogy bizonyos élewtkorpn felül mindenki dögöljön meg:(.. vagy ahogy mga írja: "takarodjon a közéletbő". Ez lehet egy párt programja.. álljon elő vele és meglátja, mire megy vele:) Tisztán és demokratikusan.
2. A rohangálás pedig tény kérdése. Ne a magyar sajtót olvassa, hanem a külföldit, azt csak nem befolysáolja Orbán:) No azok is erről a rohnagálásról szólnak.

aszekelyek 2013.04.18. 11:33:53

@Nap Pali: Märai idejen cseppetmäsokrol volt szo. Akiket deklasszältak meg röviddel amäsodikviläghäboruutän,kitelepitettek, etc.Müveletle,zsarnokesnemtuljo szändekuakat a hatalomba eröszakoloek.Az arisztokräciänkseholnincs.De azertfigyelemremelto, hogyebolaeu parlamenti plakätjän egy habsburg voltabokrosfickomellett...Almässyt.akiviszont neve alapjän adeklasszält rebgiarisztokräciasarja,ellehetetlenitettek.Mäsutt az arisztkräciät nemdöngöltek aföldbe ,europai szinteren.erdekesdolgok ezek.

Balt 2013.04.18. 11:34:09

@kovi1970: "Kisfácán! Demokrácia van ma Magyarországon vagy nincs demokrácia?"

... az ország demokrácia, ahogyan korábban is az volt. "Amíg szabad és titkos választások vannak, rajtunk áll, hogy az országban a politikai irányt megváltoztassuk. Ezért kívülről minden közbelépés és minden beavatkozás káros lenne" - jelentette ki [Bajnai].

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=634681
derstandard.at/1363706586659/Das-Wesen-der-Fidesz-ist-ihr-Hunger-nach-Macht

maroz 2013.04.18. 11:37:21

@félázsiai 2llkedő: Miért, a '89-es rendszerváltás arról szólt volna, hogy mától kéremszépen tilos itten etatistának lenni? :)

Látod, igazán ez a nagyon súlyos probléma, hogy ilyen fontos kérdésre (mi legyen akkor, ha egy országban teljesen demokratikus módon nagyon mást akar a többség, mint amit te jónak gondolsz) nincs válaszod, és érzésem szerint még csak ötleted sincs, hogy kihez fordulhatnál válaszért, azaz a politikai aktoroknak sincs erre válasza. Ebből lesznek aztán a szörnyen téves helyzetértékelések, az "ez itten kérem nem demokrácia", és ebből lesz az, hogy permanensen valami csodatévőtől várják sokan azt, hogy valamilyen homályos módon állítsa itt helyre a kizökkentnek gondolt valamit. Európa? Bajnai? Az ufók? Mindez csak azt leplezi, hogy nincs válasz arra a bizonyos kényelmetlen kérdésre. :)

aszekelyek 2013.04.18. 11:37:54

@Egyallampolgar: mindvegig ott voltaközvetlenközeleben gyurcsänynak. Ne6zepitsük.NAgyon nagy penzeket regnält.NFÜ-ben is es mäsutt is. Az elsötiszt ällt a kormänyhoz,oszt jonapot. Ennyi törtentakkor.Az IMF szebrzödesben leirtakat vegrehajtani,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,amikabajnaiidejen lehivotthitelresz felteteleivoltak.Minden nap lätjuk a televiziobndemegsincs meg a lenyeg? Akik kapnaksegitseget,. khmmmmm az IMF-töl, azoknaka lehivott összegekertkomolyszociälis kiadäscsökkentest kellvegrehajtaniuk.BLA,Bla , hogy az IMF vältozott volnamostanra.Fräszt.

Balt 2013.04.18. 11:41:40

@Torghelle AIR Sándor: Hasonlóan látom. Azzal kiegészítem, hogy talán nem is Mesterházyn belül :) fog eldőlni a zegyütt indulás kérdése, hanem valahol kívül. (Pártvezetésen, MSZP-n, esetleg országhatáron kívül...)

aszekelyek 2013.04.18. 11:42:28

@Mészáros Laci: igen,ezt nehezmenyezte is az orbän kormäny,hogy abankok nem tartottäkbeamegällapodäst.nDe az EU-tmiert nemlehet kritizälni? Rugdosni miert csak Orbänt es a magyarokat lehetne? Ällandoan näcizni..,hasonlo marhasägokat nagy nyilvänossägban terjeszteni. Nekünkerdekeink,gazdasägierdekeinkvannak,amiket ervenyesitünk.Ami abszolut jog. Megisezertvagyunkrugdosva. Bezzeg ha szepen hason csusznänk, mernenkkicsik lenni, mint az elözö kormänyok sora...Igaz, hogy atalpunk alatt fütyülne a szel de jooooofiuk es länyok lennenk.

Netuddki. 2013.04.18. 11:44:30

@tölgyes: Hö? Ez az én egyéni magánvéleményem volt. Függetlenül attól, hogy annak idején még a dávidibolyka is ezen a véleményen volt. Kár, hogy csak az orbánnal kapcsolatban.

Ha véletlenül pártot alapítanék, akkor elsősorban nem ez lenne a fő téma. Bár nem tudom kettőnk közül ki szorul szellemi támogatásra ha csak (igaz ismeretlenül) ennyit néz ki másokból. Sőt még arra is csak homályosan utalnék, hogy ezen pártok emberei esetleg, ha rájuk lehet bizonyítani akkor bizony el fogják nyerni méltó büntetésüket. És hétszentség, hogy lehet, csak akarat kell hozzá.

Egy pártkampánynak/programnak szerintem elsősorban a pozitív dolgokra kell épülni, arra hogyan próbálnánk meg jobbá tenni az országot. Tennivaló pedig lenne bőven.
A negatív kampányt a többi pártnak kell meghagyni, ugyanis az sokszor pont fordítva sül el mint ahogy gondolják...

Balt 2013.04.18. 11:45:25

@Torghelle AIR Sándor: Hááát, hogy Gyurcsány (és az MSZP) mennyire jött ki jól az őszödi beszédből, azért az véleményes, de abban megint egyetértek: nem értem Mesterházyék koncepcióját, amit le is írtak tavaly, hogy ti. fontosabb a váltópártiság (látszatának) megőrzése, mint 2014. Legfeljebb azt látom benne, hogy így látja végképp kiszoríthatónak az őskomcsi vonalat a pártvezetésből.

aszekelyek 2013.04.18. 11:46:31

@Khal Drogo: Ez semmiben sem ter el attol, amit a szadesz es aszocikcsinältak,inkl.bajnai.beleertve a ki lehet ismertiro is.kitüntetett...kulturälisiränyitäst is.A baloldalierdekek meröben különböztek a szadesz fele reformoktol, gyurcsäny ezertlett kegyvesztett a szociknälis. Volt pärjobb erzesü is, vagy elörelätobb is.Vagy bukunk velemi is......,mondtäk.

Balt 2013.04.18. 11:49:15

@aszekelyek: Ha már ott vagy: utánanéznél ennek a Stephan Ozsvathnak? Mintha szerepe lenne az ARD/ZDF propagandában.

Netuddki. 2013.04.18. 11:50:18

@Balt: Akkor nem egyezik a demokráciafelfogásunk.
Magyarországon jelenleg NINCS demokrácia. Miért? Csak 1 példát mondok. Amíg a képviselőket zsarolással rá lehet venni, hogy melyik gombot nyomják meg addig itt sajnos ilyen nincs. Pártfegyelem? Ugyan már.
De ugye azt nem kell magyaráznom mi a különbség a szabad akaratból és a zsarolás hatására történő választás között...

Blogger Géza 2013.04.18. 11:51:11

@Hepci: Rosszak az emlékeid, ahogy az a fideszgyűlölő tudatúaktól már megszokhattuk... Kifejezetten a minimálbér csökkentéséről írt a HaHa. Később ugyan megpróbáltak ez ügyben mismásolni, de hát eső után köpönyeg...

aszekelyek 2013.04.18. 11:51:13

@félázsiai 2llkedő: igen,ez falsdeugye tudjuk, hogy az amitasväjci frank hitellelasok jo penzügyi szakemeber összehozott,menedzserkedett, az is ugyehogysült el es azt ällitjäk, hogy az nemvolt az eredetikoncepcio . hanemvismajor.Mint az a libäsügy.Hät annak apenzügyi menedzselese is hagy nemikivänni valot maga utän. Pislogva mondta isakameräba,hogy "nemertettünkhozzä"hät tenyleg säntikälis ez. @ekat: bajnai ate embered akkor. Vonävalköt szövetseget?

Netuddki. 2013.04.18. 11:52:31

@Balt: A gyurcsány akár még jól is kijöhetett volna az öszödi beszédből. De lqrta. Legjobban azzal, hogy nem jókor, nem jó közönség előtt adta elő...

Balt 2013.04.18. 11:53:17

@Mészáros Laci: Sajnos igaz, pedig bevethette volna a Fidesz is a nyugati körökben jól mozgó arcait. (Schöpflin, Szapáry - de úgy látszik, Konrádék gyorsabbak voltak...)

Blogger Géza 2013.04.18. 11:54:13

@sjános: Mindkettő vizsgálatának van értelme, és mindkettőben normálisak az arányok.

Netuddki. 2013.04.18. 11:55:39

@aszekelyek: Qrvára zavaróak (olvashatóság szempontjából) az ä betűid. Ennél még az is jobb ha nem írsz ékezetet. Csak szólok, de te tudod...

Megfigyelo 2013.04.18. 11:56:10

@Balt: Magyarország már nem demokrácia, és naivitás arra számítani, hogy a következő választások meg fognak felelni a "free and fair elections" kritériumainak.

Balt 2013.04.18. 11:57:35

@tölgyes: "Hú": indulatszó, mert megörültem, hogy éppen egy témába vágó cikket találtam. :)

Blogger Géza 2013.04.18. 11:58:50

@Nemzetstratégia: Én kormánypártokról beszéltem és nem kormány + kormánypártokról. Hiszen ha a híradó bemondja, hogy a kormány X képviselője tárgyalt egy másik kormány Y képviselőjével /aláírta valamit stb., az jellemzően nem olyan hír, aminek lenne ellenzéki megfelelője. De nagy különbség nincs a végeredmény szempontjából.

Tény, hogy ezerszer kiegyensúlyozottabb most a közmédia és az egész média is, mit a napkeltés, hírtévé előtti régi "szép" időkben volt...

Netuddki. 2013.04.18. 12:00:07

@Blogger Géza: "fideszgyűlölő tudatúaktól"

Nem kell ahhoz a fideszt/orbánt gyűlölni, hogy ne lássunk benneteket szívesen az ország élén. Ugyan az a hivatalos fidesz propaganda itt minden milyen hűdejól megy. De mindketten tudjuk ez csak üres propaganda...

Megfigyelo 2013.04.18. 12:01:07

@Blogger Géza: A kormány csak a *bruttó* minimálbért emelte, a *nettót nem*: a különbség megy az államkasszába, és végül -- az egykulcsos adónak hála -- a leggazdagabbak zsebébe.. Ezzel drágul a munkások alkalmazása, anélkül, hogy ők többet kapnának, ami visszaveti a gazdaságot..

Balt 2013.04.18. 12:02:22

@kovi1970: Ez csak az "ellenzék ellenzéke" típusú kormányzásnak köszönhető.

Arról lehet vitázni, hogy mik a prioritások, bár csak módjával, mert ugye tény: a Fidesz úgy futott neki ennek a ciklusnak, hogy nekik is elnézik, amit Gyucsány-Bajnaiék (az uniós csatlakozás utáni 6 éven át) csináltak, magyarul az élénkíteni próbálást hiányelengedéssel, de hamar jött a kiábrándító válasz. Ehhez képest most épp a hiánycél lesz a sikersztori 2014-re, úgy fest. (Amit egy kormány sem tudott felmutatni kb. az utóbbi 40 évben...)

2llkedő 2013.04.18. 12:02:54

@maroz: Tudod el kéne gondolkodni, hogy akkor most ellvetjük a szocializmust, kommunizmust, vagy nem vetjük el. Lehet demokratikusan úgy dönteni, hogy akkor legyen kcucurizmus újra, de akkor mondjuk is ki azt. Ne pedig virágnyelven, meg átnevezve csináljuk, amit csinálunk.

Netuddki. 2013.04.18. 12:02:58

@Blogger Géza: "Tény, hogy ezerszer kiegyensúlyozottabb most a közmédia és az egész média is"

Muhaha! Na, arra válaszoljál, hogy az igazán engemet érdeklő kérdéseket miért nem teszik fel a riporterek az illetékes elvtársakkal készült interjúkban? Ennyire hülyék a riporterek vagy csak nem szabad feltenni bizonyos kérdéseket? Azt nem tudom válasznak elfogadni, hogy én vagyok a hülye...

Balt 2013.04.18. 12:05:41

@873ujr3rk: Abban azért elég illuzórikus reménykedni, hogy az MSZP nem jut be (akár egyedül).

Ettől függetlenül reménykedhetünk az LMP-ben - bár a bejutásukra éppen nem fogadnék...

Netuddki. 2013.04.18. 12:08:42

@Balt: Hiánycél? Engem speciel nem érdekel.
Amikor sokkal nagyobb gondok vannak az országban. Hihetetlen mértékben drágult a megélhetés 1-2 éve. Még mindig itt a legnagyobb az adóterhelés, a világbajnok ÁFA-ról nem is beszélve. Állami korrupció ugyanúgy virágzik mint előtte.
Az állam egyre több adó fejében egyre kevesebb szolgáltatást nyújt. Bizonytalan a gazdasági fejlődés.
Lehet, hogy a hiány nem nőtt (bár ki tudja hogyan kozmetikázzák a számokat), de a fidesz kormány éppúgy adós a reformok tekintetében mint az előtte lévő összes többi...

Blogger Géza 2013.04.18. 12:09:41

@Megfigyelo: A leggazdagabbak zsebébe??? Ne röhögtess, a végén még a minimálbéresek tartják el a jól keresőket??? :D Ezt a torz nézőpontot.

Egyébként az sem igaz, hogy nem emelkedett a nettó minimálbér, 2 gyerekes, nem egyedülálló minimálbéres foglalkoztatott nettója:

2009: 57 ezer Ft
2013: 80 ezer Ft.

2llkedő 2013.04.18. 12:12:03

@tölgyes: "igazábol a közszolgáltatásokat privatizálni sem lett volna szabad.."

És miből tartottad volna fenn? Miből korszerűsítetted volna?

Balt 2013.04.18. 12:12:27

@Mészáros Laci: :) Kemény. A végén megeset, hogy Redinget zárják ki. :)

Netuddki. 2013.04.18. 12:13:59

@Balt:
Hoppácska! Már a rogántóni szerint se lesz itt egyhamar gazdasági növekedés. Akkor milyen hiánycélról is beszélünk? Újabb megszorítások, azok lesznek ha a fidesz kormány tartani akarja a "hiánycélját"...

index.hu/gazdasag/2013/04/18/rogan_barki_nyeri_a_valasztast_megtartja_a_kulonadokat/

Blogger Géza 2013.04.18. 12:14:04

@kovi1970: Sokszor be lehet küldeni előre műsorokba kérdéseket, amiket feltesznek a vendégnek, az értelmesebbeket (!) be is szokták tenni. Már csak az a feladat, hogy próbálj valami értelmeset kérdezni... Tegyünk egy próbát, mit kérdeznél?

Harmony12 2013.04.18. 12:14:06

@Balt: Mégis milyen súlyos tárgyi tévedésre gondolsz?

Netuddki. 2013.04.18. 12:18:23

@Blogger Géza: "Egyébként az sem igaz, hogy nem emelkedett a nettó minimálbér, 2 gyerekes, nem egyedülálló minimálbéres foglalkoztatott nettója:
2009: 57 ezer Ft
2013: 80 ezer Ft."

Muhaha! Akkor mindjárt le is vonhatod a 20ezerFt-ot a 80-ból:
2009: 57 ezer Ft
2013: 60 ezer Ft

Miközben a megélhetés minimum a duplája. Ezzel dicsekedjetek vazze! Áhh. Tökmindegy hogyan kozmetikázzátok a bizonyítványotokat, van akit nem olyan egyszerű átverni ezzel.

U.i.: A maszop kormány ugyanúgy elqrt az életemből 8 évet mint a fideszes. Mielőtt még megint jönne a balliba/libsi mantra.
Akinek nem inge...

Harmony12 2013.04.18. 12:19:10

@Akitlosz: Senki nem akarja lejáratni Magyarországot mint országot és nemzetet a németek előtt, nem is hinném, hogy egy gyerekműsorban ez lehetséges lenne. A németekkel hosszú történelmünk van, személyes tapasztalatokon alapuló, nem egy párperces kisfilm fogja megváltoztatni a rólunk kialakult képet, azért ne túlozz kérlek!
A műsor néhány kifogásolt tételt sorol fel, amivel, akár tetszik akár nem, itthon is sokan vitatkoznak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.04.18. 12:20:30

A fidesz 2014-ben nyerni fog. Ezzel nehéz vitatkozni. Nem kell hozzá Török Gábor, vagy Blogger Géza, hogy megmondja.

Netuddki. 2013.04.18. 12:25:41

@Blogger Géza: "Tegyünk egy próbát, mit kérdeznél? "

Mi a téma? Azt ne várd, hogy most kapásból kérdésekkel álljak elő. Amikor hallgatom a riportot, akkor merül fel. Ami egy talpraesett riporterben szintén felmerülhet. Persze ha előre be KELL küldeni a kérdéseket akkor nincs min csodálkozni.

De, hogy konkrét is legyek. A legirritálóbb most számomra az mr1 "ütközőben" az obersovszki mélységeket túlszárnyaló halászzsuzsa. Sokszor azon röhögök, hogy együtt ekézik a jobboldalinak mondott meghívottakkal a zelmúlt8év miatt a maszopos meghívottakat. Ez a nő szerintem előtte valami kotkoda nevű helykitöltő műsort vezetett nem politikait...

Balt 2013.04.18. 12:27:18

@sztd: Valóban. Utána kéne nézni, hogy most a "közös lista" automatikusan többszörözi a küszöböt, azaz E14+MSZP+PMP+DK közös lista már 20%-ot kér? Ez azért nem minden kockázat nélküli, ennél már csak TGM bojkottja a biztosabb. :)) Tehát van abban ráció, hogy csak az egyéni jelöltekben közösködjenek, bár azt is lassan egyeztetni kéne, ha nem akarnak kapkodni, de igaz: programokról ilyen módon ráérnek a választások után is... ha ne adj' Isten. :) (Bár ez a forgatókönyv eleve csökkenti az esélyeiket sztem.)

Netuddki. 2013.04.18. 12:28:31

@Balt: TGM a választások bojkottjával gyakorlatilag a fidesz szekerét tolja...

Blogger Géza 2013.04.18. 12:28:54

@kovi1970: Hát, akkor te nagyon béna vagy, ha duplája nálad a megélhetés. :D És mi a fenéért vonnék le 20 e Ft-ot? Ez olyan
Drazsé-Veress-Oszkó-féle matek?

unionista (törölt) 2013.04.18. 12:30:12

@sztd:
a szuverenitás a végrehajtó hatalom birtoklását jelenti. nem kulturális önrendelkezést. ami az autonómia.

a magyar, és az egész európai közjogi tradíció az, hogy a belpolitikában a megyék (county) a szuverén, a külpolitikában az ország (country). az a mindenkori uralkodó szuverén döntése az, hogy magyar királyság hadat üzen. de ez a külpolitika eredendően. a belpolitikában a megyéknek van önállósága.

a korona a közhatalmat szimbolikusan egyesíti. de a koronának semmilyen szuverenitása nincs. az egy szakrális tárgy. ami a kárpát-medencei egységét jelképezi. az uniós nemzetet. mert a korona alá tartozik a magyar mellett legalább egy féltucat szomszédos nemzetség. de egyik sem szuverén. a magyarok sem. évszázadokon dominálják a királyságot, de nincs szupremácia. azt a cárok hirdetik. illetve a szultánok.

a magyar populáció jelentős része az keleti indoeurópai (mint az orosz) származik, illetve ős-eurázsiai (mint a török). és ennek megfelelően valamilyen parancsuralmi rendszert szeretne. ezért van egy erőteljes vonzódás ezekhez. de ennek semmilyen tradíciója nincs. leszámítva a fasiszta és a pártállami kommunista rendszereket. ezeket próbálja a jelenlegi kormányzó egyesíteni. és ebből lesz a hazafias kommunizmus. de annak semmi köze a latin-kereszténységhez. amire folyamatosan hivatkozik.

Blogger Géza 2013.04.18. 12:31:23

@kovi1970: Végül is számára (mint de facto marxista) szerintem a globális nagytőke a legfőbb ellenfél, annak meg inkább Bajnai az embere, mint Orbán...

maroz 2013.04.18. 12:32:14

@félázsiai 2llkedő: Az etatizmus az nem feltétlenül cucilizmus vagy kommunizmus, bár nálunk tényleg ilyen, erősen egyenlősítő államra van tömegigény.

Amúgy meg nem ártana azt is látni, hogy azokról, akik valami furcsa tévedés miatt azt hiszik magukról, hogy ők nem lennének etatisták egy alaposabb ránézés után kiderül, hogy nem a fenét. Annyi a különbség, hogy ők egy olyan államot szeretnének, amelyik az ő általuk preferált értékeket kényszerítené rá a társadalomra, és persze egyúttal pofán sederítené azokat, akik merészelnek más értékeket kedvelni. Delegált önmegvalósítás. :)

2llkedő 2013.04.18. 12:35:36

@maroz: Az államnak az lenne a feladata, hogy megteremtse a lehetőségeket, és nem az, hogy megmondja, hogy a mákos tésztát szeressem, vagy a babgulyást.

Blogger Géza 2013.04.18. 12:39:00

@kovi1970: Kb ugyanaz a kategória, mint Viviane Reding. :)

aszekelyek 2013.04.18. 12:39:26

@Harmony12: az egy reprezentativ velemeny, vagy esetleg inkäbb sulykolt, amitaz ardadottle? ne tessekmärhüjjjenek nezniminket..,szepen kerjük. Nemet gyerekeknekeszükbe nemjutnadeaszüleikneksem, amit ott leadtak. Meg aztän kerdeznem, hogy ha behelyettesitjükurambocsäaztamagyarzäszlot, nemegy igen durvadolog jön-eki,melyennek alehgatärozottabban fellep mindenjoerzesü ember? Alleszusammen amagyarok..,ilyenek,meg olyanok... velemenyeznilehet?VAgy azt sem azARD kisoktatofilmjet?

Netuddki. 2013.04.18. 12:41:38

@Blogger Géza: Reding is HÜPI? Még nem volt szerencsém személyesen tapasztalni...

aszekelyek 2013.04.18. 12:42:36

@Mészáros Laci: Nincsenekhozzäszokvaaa? TAlän nemhallottäk az öszödi beszedet? Aztän pedignemkaptak-eällandoan meghamisitott szämokat esjelenteseket tölük?Ne komolytalankodjäl kedves..... Hozzävoltakök ahhoz szokva.Eröst. Csakfelhajtäsescirkusz nemvoltakkor,amikor ezek mentek ,tul sok even ät. Ahhoz különösen sokeven ät, hogycsont nelkül benyeljenekbärmit ami tölük jön.

hoplita 2013.04.18. 12:42:43

@Torghelle AIR Sándor:
Húzzál vissza az enesóra kommentelni, az a te szinted.:)

aszekelyek 2013.04.18. 12:46:27

@kovi1970: sem több,semkevesebb felhatalmazäsanemvoltsenkinek,egyetlen välasztäs utän sem.hiäbaistolnädezt räaFIDESz-re. "^^2-benigazän sokan, közel annyian nem szavaztak,nem adtakfelhatalmazäst,a szoci-szadista kormänynak,...bezony.Arra különösen nemamit utäna tettek.elei8nte ugy nezett ki,valamit teljesitenekaz igertekböl. CSak aztänfordultaszel .Arrapedig senki,meg a sajät szavazoiksem adtak felhatalmazäst, ami 2oo4 augusztäsol ment.

hoplita 2013.04.18. 12:47:51

@Balt:
Most van jó helyen, haszontalan volt, mint szobabiciklin a sárhányó.
Ha kapált vóna akkor nem ezt mondanám...de a meló büdös vót, faszt szopni, bár nem elegáns, de kevésbé megterhelő és jobban is fizetett.

Mond ellene valamit...:)

hoplita 2013.04.18. 12:51:15

@hoplita:
Mondj ellene valamit...:))))

Így már érthető.:)

@aszekelyek:
Még onnan sem kussolsz, ingyenélő nyuggergeci?

Hogy a méteres-kékeres legyen a fogkeféd, fasztarisznya.:(

Netuddki. 2013.04.18. 12:51:27

@aszekelyek: Hát ebből nem tudtam kihámozni mit is szeretnél közölni...

hoplita 2013.04.18. 12:54:47

@Blogger Géza:
Anyád, géza, az a deszkán baszott, sínen futó, répatolvaj anyád.

Bazmeg, nem sül le a pofádról a bőr?

Takaroggy a faszomba fidesznyik a maszopós cimboráiddal egyetemben.:(

Balt 2013.04.18. 12:58:41

@wowerman: Ezt két hete mondta Bajnai.

aszekelyek 2013.04.18. 13:03:04

@Blogger Géza: igen,olyan kormänyzati negyedes szämitäsi metodus...:DDD@félázsiai 2llkedő: abbol, amit kifizetett a lakossäg,igy is,csak a költsegvetesen ütött hatalmas likon ät elfolyt... na merre; Mely ällamkasszäkba? Mi kifizettük böven azt a korszerüsitest es fenntartäst. @kovi1970: a jövedelem es a penzromläs aränya legyen mär megjelenitve abban a 2oo9-es adatban is. Igy ez smafu. van...
a megelhetesben abenzinär, a vilägpiaci is benne

van ugye? A hiänycelnem erdekel, oda vezet, ahoväjuttatta az orszägot a szoci-szadista rezsim. Näluk szaladt el.Az, hogy nem erted,mier annyira fontos, a te problemäd.Egeszen az orrodig ellätva islehet elni.neked.Akormänyzat nemteheti meg. igen sokat vesztett rajta eddig mär az orszäg, 2^1^közepeig. Dinamuikusäremelkedes märföleg az elemiszerekbentapasztalhatovoltakkor,amikor a szocik idejen25% lett az äfa esfolyamatos az termelöi ärak emelkedese is.Kepzeldel, hogy itt, nemeteknek is ugyanez törtent.Europa szerte.Aholnem Orbän kormänyzott.Itt emelik a villanyäram ärät.Nemcsökkentik. A benzin is nagyon dräga. csak ezekafizetesek,märakinek van,lehetöve tesznek egytürhetöeletszinvonalat. Nälunkaberek olyan alacsonyak, hogy azok nem tetteklehetöve mär2oo9-re sem,a megelhetest. Fokozatos beremelesrevan csak lehetöseg.Mertketezerhäromszäz milliärdot visz el az ällamadossäg. Abbol , ha nem lennekkora , többre is futnä. De van. Mondhatod, hogy nem erdekel. lehet ilyen eszetlenül is elni.
@Balt: Aneppärt biztosan nagyon büszke a nenire mindenesetre..., a kis kacsaterjesztöre...Jo foglalkozäsneki egyebkent.baromfifelväsärläsfeküdneneki,mint bajnainak,nemgondolod?

Balt 2013.04.18. 13:03:27

@kovi1970: Aminek csúcspontja az őszödi beszéd, ami voltaképpen egy nyílt zsarolás(i kísérlet). (Nem Gy tehet róla, hogy csak módjával sikerült realizálni.)

Blogger Géza 2013.04.18. 13:05:08

@hoplita: Neked is szép napot! Ez már a Jobbik megindult kampánya a Fidesz szavazók átcsábítására? Hát, van még rajta mit finomítani! :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.18. 13:06:53

@Blogger Géza: nem vagyok fideszgyűlölő tudatú, te faszkalpag. Kizárólag ún. jobboldali pártokra szavaztam 1990 óta.

Mindössze unom ezt az ízléstelen faszsághalmazt, amit az imádottjaid csinálnak kormányzás helyett.
Gejza.

Torghelle AIR Sándor 2013.04.18. 13:07:27

@Balt: egyébként abszolút igazad van, ha szövetkeznek az Együtt 2014-el, azt nem Atikám fogja eldönteni, hanem felsőbb pártérdek. Egészen biztos vagyok benne, hogy az MSZP-nek nem Mesterházy a tényleges vezetője. Viszont kérdéses, hogy mennyire fogja lenyelni azt, hogy ugráltatják mint egy gyereket. Lehet nincs is választása, de a médiából nekem úgy jön le, hogy ő AKAR miniszterelnök lenni. Persze ez is lehet egyfajta retorika. Sajnos ezeket sosem fogjuk megtudni :).

Balt 2013.04.18. 13:09:37

@Megfigyelo: "A kormány csak a *bruttó* minimálbért emelte, a *nettót nem*: a különbség megy az államkasszába, és végül -- az egykulcsos adónak hála -- a leggazdagabbak zsebébe.."

Hát ez szép volt. :) Végre valaki gazdagnak lát. Lehet kampányolni a 48%-os szja kulccsal, csak tessék, csak tessék! :))

Torghelle AIR Sándor 2013.04.18. 13:10:19

@Balt: bocs, igazad van, félreérthetően fogalmaztam. Itt arra gondoltam, hogy egy ilyen dolgot is túl tudtak élni, ami azért nagy szó!

Balt 2013.04.18. 13:11:55

@kovi1970: "Hiánycél? Engem speciel nem érdekel."

Az EU-t érdekli. Márpedig ezen elég sok múlik momentán... Ebből következik kb. az összes többi.

maroz 2013.04.18. 13:12:57

@félázsiai 2llkedő: Államból többféle is elképzelhető. Te nem _az_ államról kéne beszélj, hanem _egy_ általad jónak elgondolt államról, és talán el kéne első lépésként fogadnod azt, hogy más is el tud gondolni államot, és ha ő másként gondolja el, akkor ezzel te mit tudsz kezdeni. Az, hogy lepánpéterezed őket vajon megold-e bármit is?

Balt 2013.04.18. 13:19:23

@Harmony12: "A rajzfilm szerint Magyarország kormánya ugyan törvényes választáson került hatalomra, ám azóta olyan dolgokat hajtottak végre, amelyekről sokan úgy vélik, hogy az unióban nem szabad. Így például korlátozzák a sajtószabadságot: nem lehet szabadon tudósítani, valamint egy rádióadó azért nem kapott frekvenciát, mert rossz véleménnyel van a kormányról.

A videó szerint a kormány arra törekszik, hogy csak jó híreket közöljenek a rádiók és televíziócsatornák. Emellett megnyirbálták a politikusok alkotta törvényeket ellenőrző testület, az Alkotmánybíróság hatáskörét. A kisfilm azzal zárul, hogy Magyarország büntetésre számíthat, akár kevesebb pénzt is kaphat."

Torghelle AIR Sándor 2013.04.18. 13:24:01

@hoplita: és még az én stílusomat kritizálod :O? :)

"@Balt:
Most van jó helyen, haszontalan volt, mint szobabiciklin a sárhányó.
Ha kapált vóna akkor nem ezt mondanám...de a meló büdös vót, faszt szopni, bár nem elegáns, de kevésbé megterhelő és jobban is fizetett.

Mond ellene valamit...:) "

Blogger Géza 2013.04.18. 13:26:45

@Hepci: Hát, nekem pedig úgy tűnik. :) Nem sok összefüggés van aközött, hogy valaki gyűlöli-e a Fideszt, és hogy milyen "oldalúnak" vallja magát... A Fidesz amúgy is inkább centrista politikát folytat, nem lehet tankönyvszerűen besorolni ortodox szekértáborokba, és hát balról ugyanúgy megvannak a gyűlölői mint jobbról.

aszekelyek 2013.04.18. 13:30:41

@maroz: van välasz. akkor a többsegnek kärära lead az ard egy olyan okädek propaganda filmet, amit leadott. Itt eleg nagy többseg volt es van. amellett, amit kizökkentnek titulälnak. Mindenäron helyreällitani kivännänak. Mert ha a többseg ezt akarja, akkor a többseg nem legitimitäst ad, hanem bolsevik.Bravo.

aszekelyek 2013.04.18. 13:34:17

@kovi1970: pardon. akkor majd ugy irom. Nekem mr sikerült megszoknom. Az ekezet nelkuli mar megszokott az androidos mobilok miatt, tudom. nemet klavin valamiert van ez a ä....:)

2llkedő 2013.04.18. 13:40:22

@maroz: "Te nem _az_ államról kéne beszélj, hanem _egy_ általad jónak elgondolt államról"

Leírtam. Ha nem tudsz értelmesen olvasni, az nem az én bajom.

"el kéne első lépésként fogadnod azt, hogy más is el tud gondolni államot,"

Elfogadom, csak ne mondják azt Jancsikáról, hogy Juliska, azért mert szoknyát adnak rá. Attól a lába között más van.

Tudom, Piktornak nem a diktatúrával volt a gondja, hanem azokkal, akik csinálták. Azaz ha ő csinálja, akkor az már jó.

aszekelyek 2013.04.18. 13:42:32

@félázsiai 2llkedő: elegnagy resze a nepessegnek erre van szocializälva.kevesse tudnakattol az illuziotol szabadulnimeg. mert persze nincsugymarsokeve.89-ota de elötte sem mär. :) ezt nehezen veszik eszbe, sajnos. De latom felhasznäljäk ezt a tenyt a välasztäsi kampänyokban gyakorlatilag minden pärt. Ki igy, ki ugy. Az ällamszerepeszerintem mas de nem kevesbe fontos es nem kevesbe kell, hogy az öerdekeiket nem 36o-as kenyer szintjen szolgälja. A bibi az, hogy kevesen kepesek azt felfogni,hogy apaternalista ällam,azon a modon nem jol müködött, söt kesöbb nem is müködött. Öngondoskodäs..., az mär nem illeszthetö abba. PLd. kötelezö manyup bevezetese. A munkanelküliseg szintjenek hirtelen es brutälis emelkedese. A nyugatossägbol nekünk leginkäbb ez jutott. No es a progressziven emelkedö külsö es belsö eladosodäs. Ehhez a mantra, hogy az ällam rossz gazda. No de ki a jobb? Kiknek jobb es miert? nem igaz, hogy magyarorszägnak jot hozott a privatizäcio. Defcto nemigaz.Mondtaisamiferink, hogy az nemszitokszo.Neki nem az.Detömegeknekaz. Läthato,hogy azeuropaineopekreräiskenyszeritik,amint sikerülöketolyan rossz helyzetbelökni,amibe aPIGS ällamok vannakmanapsäg.

aszekelyek 2013.04.18. 13:52:01

@Balt: Erdekes, hogyekijelentes tartalmätsosemvizsgäljäk,magyaräzzäk... csakazt, hogyez amegoszto...,nyomjäkräabillogot. Szerintüktalänlegyenahaza ellenzekben?Akkor ki legyen kormänyon? HA a haza csakellenzekbenlehet. Errölis valamimellebeszelesmegy folyväst.
@félázsiai 2llkedő: mimäskepp tudjuk , lätjuk. VAn ellenvelemeny.Az szdszdiktatura ellenessegeneklätszataszertefoszlott,räjukigaznakgondolom, hogy nemäscsinälja,akkor nembaj.Amit az egeszsegügyi törvennyel kapcsolatban läthattunk ,az szintiszta diktatura volt.
Meghogy nepszavazäsarrol.... Amikor egyetmärsikerült meghiusitani...A dec.5.-ei,23 millio romänozossal egy idöben törtenö, korhäzprivatizäciorol szolt.....mäsodik tema.

Arrola medianemisnagyon beszelt.Minden arravoltkihegyezve,nehogy ahatäron tuliak helyzetbe kerülhessenek. Abuzaegetö szocit konkretan megzsarolta a mi ferink "Kell meg valamit mondanom ,Ildiko?"

maroz 2013.04.18. 13:55:19

@félázsiai 2llkedő: Szépen illusztráltad azt, amit @aszekelyek: írt. :))))

Ezért a pökhendiségért utálják ma olyan borzasztóan sokan mindazt, amit te az államról gondolsz. Ezért szitokszó a liberalizmus, és nekem van egy nagyon erős sejtésem azt illetően, hogy leginkább ezért fog Orbán 2014-ben is győzni.

De legalább neked is lesz örömöd a következő négy évre, Piktorozhatsz kedvedre. :)

aszekelyek 2013.04.18. 13:55:23

@Jaffar: nem vennek bemergeträ, hogy akkor nemkevesebbetmondana.... Erdekei szerint.HA nemkellkifizetnie a minimälbert, miert tenne? Szakszervezet;Ne nevettessenek. Nälunkvalamifickok nagy penzekertjätszäkaszerepüket. Az nem szakszervezet. BAjnaivaltärgyalnak. kevesebb berröl....IRGUM, BURGUM!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.18. 13:55:33

@Blogger Géza: te meg bérkommentelőnek tűnsz, Géza, aki időnként megjelenik itt, viszont a néhány régi itteni hozzászóló politikai vonzalmait se képes megjegyezni.

Így aztán összekeveri a szezont a keszonnal, valamint nem tudja, hogy egy szituációban a fasz melyik végén helyezkedik el.

aszekelyek 2013.04.18. 14:07:37

@kovi1970: miert is kene felfüggeszteni? meranenei aszonta?@maroz: :) van akinek ez a legnagyobb kej....A piktorozäs.@Balt: szted is azt hiszik, rajtuk kivül senki nem tud nemetül es nem kepes felfogni, mit mondanak annak a szövegeben ? Meg a celjät nem közöltek a z oktatofilmjuknek. VAgy lemaradtam valamiröl ?

Most mi nem tudjuk elvenni a lapätot a homokozoban tölük es a mi vödreinkbe iränyitani sok penzt. .. -kellett volna szerepelni ehelyett az üres egyesek szerint rosszat csinältak , bünti lesz nekik,.. duma helyett.

2llkedő 2013.04.18. 14:07:49

@maroz: "Szépen illusztráltad azt, amit @aszekelyek: írt."

Nem tudom, mit is írt a Nagysasszony, mert már rég leszoktam arról, hogy olvassam.

"leginkább ezért fog Orbán 2014-ben is győzni."

Én is remélem, hogy győzni fog egy minimális többséggel.

aszekelyek 2013.04.18. 14:11:25

@kovi1970: cuki, ahogy tagadod az orbänellenessegedet. egy ällitäs es a tagadäsa egyenlö hazugsäg. Logika könyvet kene forgatnod.

A bärkire sem nagyon szimpatikus. Mintha bizony erkölcsileg valaki ällna felettük valamiben...@maroz: olvasom öt is, nem veletlenül irtam. Meg meg sok mäst is. Arroganciäban verhetetlen alakulat es cinizmusban pl.

2llkedő 2013.04.18. 14:11:36

@maroz: "Ezért a pökhendiségért utálják ma olyan borzasztóan sokan mindazt"

Nem ezért, hanem a szeretethiány miatt.

Balt 2013.04.18. 14:14:14

@Torghelle AIR Sándor: Igen, Atis már-már elhitte magáról, hogy minelnök(-jelölt) lehet. Tény, hogy ügyesen hátrébb tessékelte a lejáratódott arcokat, de - amolyan szokásos szőnyeg alá söprő maszopos módon - nem vitte végig a dolgot; van még bennük egy hattyúdal szerintem. Kérdés, a 2014-es választásra tartogatják-e. :) (Esetleg azutánra...?)

Nap Pali 2013.04.18. 14:19:15

a halot dakota a jó dakota...

Balt 2013.04.18. 14:20:06

@Torghelle AIR Sándor: De ez is csak a látszat, mert - ahogy mindig a hazai "munkásmozgalom" történetében - nem ők döntenek, csak végrehajtják...

Torghelle AIR Sándor 2013.04.18. 14:22:00

@Balt: Egyébként nem vagyok róla meggyőződve hogy ő tessékelte volna hátra a régieket. Szerintem Gyurcsány bukásával együtt mindegyik eltűnt a (fel)színről, és csak maximum a háttérből írányítanak, de igazából már onnan se.
2010 előtt már tudták, hogy nagyon komolyan el fogják bukni a választásokat, és nyilván ehhez nem akarták a nevüket adni, így odaengedték ezt a Mesterházyt, és leléptek.
Mindegyik elég nagy kutya ahhoz, hogy ne legyen rászorulva a közszereplői létre.
A és pont ezért, mert a "nagy öregek" már nem érdekeltek annyira a pártban, nem is foglalkoztak vele, így kerülhetett oda Atikám. Ki ez a Mesterházy? Hol volt eddig? Hallottunk róla valaha is? Nem. Míg nem került a párt élére nem. És láthatóan nem elég karakteres személy ahhoz, hogy egy nagypártot vezessen, de úgy látszik még egy közepes szintentartásához is inkompetens.
És ezért gondolom azt, hogy a szocialista párt szét fog esni, mert nincs egy karakteres vezető, aki győzelemre vihetné.
Egyébként igen érdekes időket élünk, mondhatni testközelből ( :) ) látjuk a magyar baloldal átalakulását.

Torghelle AIR Sándor 2013.04.18. 14:24:07

@Torghelle AIR Sándor:
És ezért gondolom azt, hogy a szocialista párt szét fog esni, mert nincs egy karakteres vezető, aki győzelemre vihetné.

*nem csak hogy győzelemre vihetné, hanem egyáltalán egyben tarthatná

2llkedő 2013.04.18. 14:25:26

@Torghelle AIR Sándor: "Ki ez a Mesterházy? Hol volt eddig?"

Ha jól tudom, frakcióvezető volt.

Torghelle AIR Sándor 2013.04.18. 14:27:23

@félázsiai 2llkedő: Igen igen! Itt arra gondolok, hogy gyakorlatilag semmit nem lehetett róla hallani, semmivel nem határozta meg az MSZP "munkásságát".

tölgyes 2013.04.18. 14:29:21

@kovi1970: No oda kerülne politikai értelemben maga is ahová Ibolyka került: a politikai szemétdombra:(.. mert ő is ezek miatt a remek gondolatai miatt került oda. Közreműködött a "gonosz" Orbán helyett a d209-es, majd Gyurcsány hatalombajutásához:( Igen komoly poltikusi "tehetségre" utaló viselkedés:)volt.@félázsiai 2llkedő: Ők miből tartották fenn, ha a fejlesztéseken felüli 8%-os nyereségük az első pillanattól garantált volt?

Harmony12 2013.04.18. 14:30:00

@Balt: És ebből konkrétan mi nem igaz? :)

maroz 2013.04.18. 14:31:08

@félázsiai 2llkedő: Nem nagyon értek hozzá, de szerintem ezt a mostani ballibet még Krisztus is csak nagyon-nagyok sok szódabikarbónával bírná szeretni, már ha egyáltalán. És még így is jó eséllyel kapna hetente kétszer epeömlenyt, szóval én a helyedben nem forszíroznám ezt a "szeretet parancsa" dolgot. :)

2llkedő 2013.04.18. 14:31:47

@Torghelle AIR Sándor: "hogy gyakorlatilag semmit nem lehetett róla hallani, semmivel nem határozta meg az MSZP "munkásságát""

Ezexerint nem néztél parlamenti közvetítést.

2llkedő 2013.04.18. 14:34:19

@maroz: A jobboldalról ne is beszéljünk, ha szeretetről van szó.

2llkedő 2013.04.18. 14:37:50

@tölgyes: "Ők miből tartották fenn"

Az állam rossz gazda. Legalább is nálunk. A Kádár korszaknak ez egy nagy eredménye. Akkor is jobban teljesített Magyarország, mint most.

maroz 2013.04.18. 14:44:00

@félázsiai 2llkedő: Így van. A jobboldal, azok a geciláda rohadék patkány szubhumán szarok, hogy dögölne kínhalált mindegyik, teljesen alkalmatlanok a szeretetre. :)))))

Balt 2013.04.18. 14:45:13

@Torghelle AIR Sándor: Van benne valami, hogy Mesterházyt úgy "engedték oda" (aka: fogták lasszóval) a balhéhoz, mint 2009-ben Bajnait. :) Ezzel együtt valahol sikertörténet, hogy egyáltalán a "zellenzék vezető ereje" tudtak maradni, nem hogy Gyurcsány nem tudta kiénekelni a sajtot a szájából, de még akár az LMP-nek, akár Bajnaiéknak (és tőlük és egymástól is függetlenül a Milla-Szoli vonalnak is) adott volt a lehetőség, még a Fidesz sem rájuk koncentrált - egyik sem tudott élni vele. Igaz, az ogy.-ben ezek közül csak az LMP volt jelen (talán ezért is volt olyan fontos szétverni Bajnaiéknak), pártstruktúrában meg a rendszerváltás óta csak a Fidesz tudta felvenni a versenyt az MSZP-ben, de láthatóan bő egy évtized (és kormányzati pozíció) kellett hozzá.

2llkedő 2013.04.18. 14:46:38

@maroz: Az ego nem tud szeretni.

Balt 2013.04.18. 14:49:24

@Balt: MSZP-vel.

Néhol az alany-állítmány-egyezés se fertig, de röptében szerkesztettem, pardon! :)

Mesterházy egyébként nagyon is jelen volt a "megfelelő" körökben már tkp. 2002-től, de kétségtelenül nagyobb karriert futott be, mint kb. kor-, tálentum- és harcostársa: Zuschlag. :)

Balt 2013.04.18. 14:52:16

@Harmony12: Az "ugyan", a "sokan", a "nem szabad", a "nem lehet", a "nem kapott" stb.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.04.18. 15:30:40

@Blogger Géza: Én meg arról beszéltem, hogy pártelnökök mennyi megszólalási lehetőséget kapnak a médiában. Orbán több mint 6x annyit, mint az összes többi együttvéve.Vagyis több mint 85%-ban Orbán beszél, és csak utána jön a többi, Semjént is beleértve.
Ha ez neked normális, akkor az a te problémád.

Blogger Géza 2013.04.18. 16:02:41

@Nemzetstratégia: A pártok egyénileg döntik el, ki képviseli őket a médiában, nem helyes ezt egyes személyekre lebontani. A lényeg a globális 2/3-1/3 arány, ami megvan.

Balt 2013.04.18. 16:20:41

@Balt: MA: "1997. szeptembertől [23 évesen!] 1998. júliusáig a Miniszterelnöki Kabinetiroda osztályvezetője, európai integrációs -, hazai és nemzetközi gazdasági ügyekhez kapcsolódó szakmai háttéranyagok készítése a miniszterelnök részére (...) 2001. februárjától az MSZP frakció mellett működő kommunikációs munkacsoportnál külső tanácsadó, 2001. áprilistól független PR-, kommunikációs szakértő, 2001. júnustól 2002. májusig Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt személyes tanácsadó testületének tagja, 2002. május 27. és 2004. október 20. között a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban politikai államtitkár, 2004. augusztus 27-től országgyűlési képviselő, 2004. október 21-étől az Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztériumban politikai államtitkár ifjúságpolitika, kábítószerprevenció, esélyegyenlőség, fogyasztóvédelem, nemzeti és etnikai kisebbségi ügyek, nemzetközi kapcsolatok felelősségi területekkel. 2006. június 7-től 2009. április 19-ig az MSZP országgyűlési képviselőcsoport frakcióvezető-helyettese, 2006. június 19-től 2009. május 18-ig Külügyi és határon túli magyarok bizottságának tagja, 2007. március 7-től 2009. május 4-ig a Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tagja. 2008. mácius 25-től az EU-elnökségi munkacsoport társelnöke, 2008. szeptember 29-től 2009. május 4-ig a Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság társelnöke. 2009. április 20-tól az MSZP országgyűlési képviselőcsoport frakcióvezetője."

Tehát benne volt könyékig az ún. eeemúttnyóóócévben, sőt, még korábban is.

tölgyes 2013.04.18. 16:38:28

@félázsiai 2llkedő: Az Állam rossz gazda - mondá Kuncze Gábor elvtárs.. ehhez nem lehet mit hozzáfűzni:( Ő még az SZDSZ-nek is rossz gazdája volt, nem csak az államnak:(

Azt az apróságot elfelejtette elismerni: ők azt a kevéske fejlesztést is az ön energiadíjából csinálták meg és még a 8%-os profitot is:(

graycivil 2013.04.18. 16:52:04

"Külföldi sajtó Magyarországról - Strasbourgi vita a magyarországi jogállamiságról

Megemlítette, hogy az olasz, a román vagy a bolgár jobboldal, valamint Joseph Daul frakcióvezető is védelmébe vette a magyar miniszterelnököt az ellene folyó sajtókampánnyal szemben. A lap szerint a német, a holland és az osztrák konzervatívok viszont már nem rejtik véka alá a bírálataikat,...A cikk szerint francia néppárti EP-képviselők bírálták Viviane Redinget, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnökét az értékelési folyamat elhúzódása miatt."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=638861&referer_id=friss

Érdekes megnézni, hogy mely országok jobboldala támogatja, és melyeké támadja El Curot. Úgy látszik, azok védik, akiknek tetszene otthon is egy ilyen jobboldali autokrácia. (Berlsuconi, Ponta, bolgárok)

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Egyallampolgar 2013.04.18. 16:55:16

@aszekelyek:
Önnek abszolút igaza van abban hogy, az IMF akkor ad hitelt, ha végre hajtják a gazdasági programját. Igen ez eddig minden esetben szociális kiadások megvágásával járt. Csak szerintem azt is látni kell, hogy ennek mi az oka. Az IMF alacsonyabb kamatra ad pénzt mint a piac de nem jótékony. Akkor ad hitelt ha úgy ítéli meg vissza is fogja kapni. Tehát olyan modellt kényszerít az ügyfélre ami gazdasági növekedést okoz.

Itthon nem ez van. Ezért vagyunk a régió leglassabb országa. Itt is lesznek szociális megvonások (például mikor nem lesz miből nyugdíjat fizetni 20 év múlva) csak addigra az unortodox fantaszták hamvai felett hiába megy a sírás.

aszekelyek 2013.04.18. 17:06:27

@kovi1970: hogy mehetne jobban. Mär eleg lesz a zorbänozäsbol. Valami konstruktiv kene. Vazolhatnad.

@Egyallampolgar: talan elkerülte a kedves figyelmet, hogy mag az IMF fönenije ismerte el nem regiben, hogy sajnos bizony inkabb visszaesest hoztak azok a az ajanlasoknak , meg nemreg mondott elvarasok. Szo nincs rola, hogy barhol masutt növekedest idezett volna elö egy IMF segely-csomag, melynek meg az en szereny tudasom szerint is az lehet az egyetlen következmenye, hogy ninjcs növekedes. Engedje meg , hogy emlekeztessem, bajnai evere nulla növekedest värtak, josoltak... a szakemberek de valahogy összejött megis o.9.Ergo a szekmberek is pontosan tudtäk, hogyabbol, ugyan nem lesz egy hajszäl növekedes, amit bajnai idejen teljesitettek azokbol a z elväräsoknak PC-n nevezett kormänyzati intezkedesekböl. Elöre es pontosan tudtäk.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.04.18. 17:08:52

@Blogger Géza: a pártelnök annyira "egyes személy", hogy ő képviseli, személyesíti meg a pártját. Létezhetne pl. fidesz Orbán nélkül?

Ami az általános adatokat illeti: 2010 előtt az médiába az akkori ellenzéket sokkal többet hívták, mint a most. Nagyon nagy elvakultság kell ezt úgy látni hogy mert megfordultak az erőviszonyok, ettől "kiegyensúlyozottabb" lett bármi is, pusztán mert fordult egyet a sors kereke.

aszekelyek 2013.04.18. 17:10:22

@kovi1970: szerintem meg ott sikerült elhibäznia, hogy nem a miniszterelnöki beszedeben, a hivatalba lepesekor mondott igazat. HAnem a hazudozäs mäsfel-ket eve alatt csak szedte fel a sok hitelt. nehogy idö lött kiderüljönnnnnnnnnn, hogy rosszabbul elünk, mint 4 eve. Ezt gunyoltäk, depressziuokampänyoztäk es hasonlo aljassägok. Ältaläban nincs jo viszonya ferinknek az igazsäggal. Az ö böre akkor menthetö lett volna d, mi több, MAgyarorszäg sokkal jobb uton haladt volna. HA akkor azt mondja. kedves magyarok, nagy a baj, ha most nem csinälunk rendet a kasszäban, akkor csk sokkal nagyobb baj lesz.

hoplita 2013.04.18. 17:11:15

@Blogger Géza:
Lófaszt, bazmeg.
Te nem kellesz adósságban sem....kibaszottul unom már a hazudozást.
Ezt a minimálbéres faszságott meg gyere és magyarázd el a kisvárosomban este a sarki krimóban.
Leszedik a fejed és a kezedbe adják, faszfej fideszgyík.

hoplita 2013.04.18. 17:15:25

@hoplita:
Akarom mondani faszságot...elég lesz egy tével is, ne pazaroljunk.:)

@Torghelle AIR Sándor:
Nekem stílusoddal semmi bajom, a mondanivalód piszkálja a csőröm...fidesznyik faszság papagájmód