Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:58

Ahhoz képest, hogy a felek már évek óta az egekbe emelik a 2014-es választás tétjét, négy hónappal a voksolás előtt tartalmi értelemben szinte semmi sem utal a tavaszi eseményre. A pártok persze kampányolgatnak, a kormánypárti orgánumokban mindent elural a lassan egy éve ismételgetett rezsicsökkentés és a fájdalmat ígérő Bajnai Gordon, a baloldali ellenzék még mindig nem tud kitörni a kivel és a kivel nem ördögi köreiből, Vona Gábor pedig éppen álruhás országjárását folytatja, hol boltosként, hol kőművesként dolgozva. Ugyanakkor egyelőre nem nagyon látszik olyan szellemi erőfeszítésre utaló, új vezető témaként azonosítható ügy, amely a politikai pártok tudatos tevékenysége nyomán válhat a kampány kiemelt kérdésévé.  

ha.jpg

Ebben a helyzetben talán nem is meglepetés, hogy amikor az adóhatóság egyik volt munkatársa milliárdos áfacsalásokról kezdett beszélni, abból bizony nagyon hamar címlapos történet lett. Sokat segített persze ebben a hivatal kommunikációja is: a NAV hosszas hallgatás után november végi sajtótájékoztatóján azzal próbálta hitelteleníteni Horváth András vádjait, hogy a volt munkatársuk szekrényében 60 ezer oldal fénymásolt iratot találtak. Ami, ugye, pontosan beleillik abba a képbe, amit az amerikai filmeken edződött átlagpolgár gondol a hatalmasok ellen küzdő hivatali munkatársról: aki bizony megszállottan dolgozik az igaza bizonyítására. Hogy valami nagyon komoly gond van a NAV kommunikációjával, mi sem mutatja jobban, mint a sajtótájékoztatójukon kiosztott háttéranyag első mondata, amely egy politikai párt esetén talán még el is menne, de egy komoly hivatalhoz nem nagyon illik: "A feketegazdaság elleni harc komoly háború, melyhez nem összeesküvés-elméleteket gyártó gerillaharcosokra van szükség, hanem jól felkészült hadseregre elkötelezett katonákkal."

Miután az ügy egyre komolyabb média figyelmet kapott, az ellenzéki pártok is lassan felfigyeltek a témára. A kormányzati pozíciót még nem viselt – és ezért biztosan „tiszta” – Jobbik és LMP lépett először, majd nagy nehezen és elég bizonytalanul az MSZP is megmozdult. A szocialisták kezdetben lelkesen támogatták a vizsgálóbizottsági kezdeményezést, majd arra hivatkozva, hogy nem kívánnak a Jobbikkal egy lapon szerepelni, mégsem írták alá az íveket. Később néhány képviselőjük mégis a kezdeményezés mellé állt, a lapzárta idején pedig éppen úgy tűnt, hogy talán a párt mégis aláír. Ez a látványos bénázás különösen annak fényében volt tanulságos, hogy egyesek már az évtized korrupciós botrányáról, egy új Tocsik-ügyről kezdtek beszélni, és belelátták a második Orbán-kormány bukását is.

Nem tudhatjuk, hogy meddig juthat el ez az ügy, azt azonban megkockáztathatjuk, hogy jelen pillanatban legalább két dolog hiányzik belőle, ami ahhoz kellene, hogy valóban falrengető témaként tekinthessünk rá. Egyrészt kellene hozzá egy potens ellenzék, amely képes napirenden tartani, megszemélyesíteni, akciókkal megerősíteni. Ebből a szempontból jó példa a Horn-kormány időszakának legnagyobb botránya, a Tocsik-ügy. Ott először a sajtóban megjelent állításokat gereblyézte össze a Fidesz, kezdetben újságcikkeken kívül szinte semmi nem volt a kezében. Az ellenzéki párt rendelt hozzá arcot (Deutsch Tamás), erőforrást és rendelt alá minden más akkor futó témát. Ebből lett a parlamenti vizsgálóbizottság, a folyamatos napirendi jelenlét és azok a következmények, amelyeknek az MSZP-SZDSZ koalíció 1998-as vereségében is lehetett szerepük. Még azt sem lehet állítani, hogy az ellenzék lehetőségei a médiában (egy szintén kétharmados kormánytöbbség mellett) akkor sokkal jobbak lettek volna, mint manapság, mégis, a Fidesz képes volt menedzselni az ügyet.

A másik elem, ami a komoly botrányhoz kell, és ami 1996-ban hamar láthatóvá vált, de itt még nincs meg: a konkrétum. Egyelőre állítások, vádak hangzottak el a főszereplő részéről, de pontos nevek és ügyek jeleleg ismeretlenek. Természetesen a helyzet ezen a téren gyorsan változhat, ahogy akár az ellenzék is összekaphatja magát, ugyanakkor ma inkább az látszik valószínűnek, hogy nem ez lesz az a botrány, amely a második Orbán-kormány bukásához vezet.

(Heti Válasz, 2013. december)

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr615677914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wowerman 2013.12.05. 23:10:20

Ugyan már, az emberek ingerküszöbe egyre magasabb, a közmédia hetekig azt fogja harsogni hogy ez az ember egy senki, a NAV mint tudjuk már beperelte őt. Nem lesz ebből ügy, főleg a pármillió fideszes agymosott országában, meg úgy hogy a bíróság és a főügyészség is már kézivezérlésen van.

Ventura Blvd 2013.12.05. 23:21:04

Amíg egy átlagos magyar (választó) nem tudja, hogy állama mennyit fordít pl. évente az egészségügyre, vagy oktatásra, szegénység elleni programokra, és ezek az összegek hogyan aránylanak az állítólagos 1.000 + milliárdos adócsaláshoz, addig nincs a dolognak társadalmi hátszele.

Nagyon kevesen tudják kiszámolni, hogy egy versenyszférában dolgozóra mennyi plusz adót terhel csak ez a botrányos eset. Ha pedig mégis ott táncol a kockás papíron ez az összeg, akkor még hihetetlenebbnek tűnik.

Mifelénk az emberek, a családok, a baráti (kis) társaságok, a kollégák képtelenek megbeszélni, hogy mibe kerül nekünk a korrupció, a dolgok szennyes kuszasága.

Soha nem ült rajtunk szörnyűbb ellenség, mint ez reménytelenség, hogy ezek a dolgok ebben az országban megváltoztathatatlanok. Ez olyan téma, amiről beszélni is kár, csak az ostoba szentel ennek két szónál és egy gesztusnál többet.

Ki mer arról ábrándozni, hogyan élhetnénk, ha ez a teher lekerülne rólunk? Ki mer tenni ezért? Ki mert a maga kis köreiben erőt, társakat keresni ehhez?

laji 2013.12.06. 00:26:58

Én a kettő közül a konkrétum hiányára tenném a hangsúlyt. Az, hogy egy ember feláll, és azt mondja, hogy korrupció van, úgy általában, az nagyon gyenge érv és egy bajai videó után az emberek bizonytalanok, hogy mit fogadjanak el. Az ellenzék (legalábbis a baloldal) kommunikációjában inkább érződik az, mintha ők sem hinnének ebben az egészben.

Link elek 2013.12.06. 04:52:05

Na vajon a CBA a legsárosabb, vagy valamelyik masik nagy elelmiszer lánc????

serra 2013.12.06. 06:42:26

Valahogy éreztem, hogyha ez a HV-nek szóló írás, akkor a végén úgyis az jön ki, hogy csak egy bolháról van szó, a Fidesz pedig jól kezeli az ügyet, mint ahogy azt a múltban is tette. Ehhh..
Senkit sem érdekel mi az igazság, csak az, hogy a pártok ezt hogyan kezelik.

nyünyüge 2013.12.06. 08:03:15

@laji:
Feljelentést tett, abban lehetett konkrétum.
A dossziéban is lehet konkrétum.
Adótitkot sértene, ha a nyilvánosság előtt nem általánosságban beszélne.

szoja122 2013.12.06. 08:18:25

Szerintem, kell hogy legyen valamilyen konkrét bizonyíték is a kezében, mert ha nincs akkor az egész életét, családját is beleértve, teljesen tönkreteszi. Ilyet csak egy őrült csinálna.

Hogy miért nem állt ki mégis vele?

Talán azért, hogy felhajtás legyen és még nagyobbat durranjon.

Ha nem így van, akkor a tag elmebeteg.

szoja122 2013.12.06. 08:23:42

@nyünyüge: Szerintem név nélkül nyilvánosságra lehetne hozni a tényeket, ha vannak ilyenek. Erre nagyon sok lehetőség van az interneten.
Ezek megerősíthetnék az ő álláspontját.
Ha van egy kis esze meg is teszi, mert ez akkora ügy, hogy mind a Fidesz mind az MSZP mindent elkövet hogy ne legyen ebből semmi. Ketten el is tudják ezt intézni.
CSAK a nyilvánosság segíthet!

szoja122 2013.12.06. 08:49:35

"Nem lesz ingyen az ingyenes készpénzfelvétel"

"Az első banki reakció az ingyenes készpénzfelvételre a várakozások szerint alakult: az ominózus bank az egyéb költségtételeken annyit emelt, amivel kompenzálta a készpénzfelvétel(ek)ből származó kieső bevételt. A Sopron Bank új számlahirdetménye jövő év februárjától érvényes. Pontos ekkortól lehet majd ingyenesen készpénzt felvenni bankszámlánkról. Az új hirdetmény értelmében visszavont kedvezményeket, és szinte minden tételén emelt a pénzintézet. Most még csak óvatosan nyúltak a költségekhez, bízva abban, hogy az ügyfelek nem változtatnak bankolási szokásaikon – írja a Bankmonitor."

hvg.hu/gazdasag/20131205_Ingyenes_keszpenzfelvetel_mar_beindult_a#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2013_12_5

Ennyit a Fidesz populista és demagóg politikájáról.

Kelma 2013.12.06. 08:54:21

@Ventura Blvd: Horváth Andrásnak hívják az urat, aki mer tenni. Ott voltam az Átlátszó kerekasztal-beszélgetésén vele. Minden a kezében van. Cégek, számok, számlák, összefüggések. Ezt szépen adagolni fogja. Nagyon okos ember és egy kerek évet szánt rá, hogy az anyagot összerakja. Ez az a nagyságrend, amit szerintem nem lehet már egyszerűen az asztal alá söpörni.

christvhu 2013.12.06. 09:04:32

Semmi baj. Majd szépen kiderül, hogy a Fidesz mellett az MSZP is sáros az ügyben, és mivel nincs jelenleg olyan ellenzéki erő, amelyik mindkettőtől elkülönül és bír komoly szavazóbázissal/jövőképpel, így az ügy gyakorlatilag semmilyen szinten nem fogja veszélyeztetni a Fidesz jövő évi győzelmét.
Vajon melyik az az európai ország, ahol egy ilyen nagyságrendű ügy semmiféle reakciót nem vált ki az emberekből? Szerintem bárhol máshol már hetek óta tüntetnének a hatalom aktuális birtokosa ellen az utcákon.
Békaeffektus, pedig már forr az víz lassan.

CSENDES 2013.12.06. 09:13:06

@szoja122: Szerintem pedig elég sok mindent meg lehetett tudni már erről a történetről. Az átlátszó nyilvánosságra hozta Horváth tanulmányát (kb 40 oldal), az NGM felé küldött levelet, abban is leírta hogyan is zajlik ez az egész.
Csak hát ennyit nem szeret az internet népsége elolvasni.

stargate 2013.12.06. 10:21:54

...vagy az ellenzék végső felmorzsolódásához is vezethet a Nav-os történet.
2007-ben "berakva" vezetők, akiket azóta sem váltottak le.
Jah, hogy amikor 2010-11 ben a kormány elkezdte a vezetők kiszűrését azonnali felháborodás és alkotmánybírósági kasza megakadályozta a nagyobb elbocsátási hullámot, most meg akkor miért, hogy : hogyhogy nem küldték el a vezetőket már rég???Mégis hogyan, ha nem lehet csak úgy...
Ha tényleg lenne bizonyítéka a volt dolgozónak, már rég el lehetne zavarni a vezetést, mert ugye jelenleg ilyen jellegű hatóságtól "csak úgy" már nem lehet bárkit felmenteni...

ssi 2013.12.06. 10:35:55

általában: egy nagyon bizonytalan környezetben, ahol pl. a szavazás előtti utolsó pillanatban is lehet törvényjavaslatot módosítani...

konkrétan: a magyar helyzet, ahol a fideszi-stílus bármiből, amiből csak akar, hangos ügyet tud csinálni, viszont a többi figyelt párt - ki tudja miért -, de nem (Gy.F. turbóz, de hiteltelen, B.G. alkatilag nem, M.A. korával ellentétben nem bevállalós..?)

- mi a cél? tisztességes helyzet + országvezetők legyenek hazánkban?
- mi az eszköz hozzá, a fentiek figyelembe vételével? választások előtti utolsó-utolsó pillanatban szóljon nagyot?
- kinek lenne ez előny? pl. LMP-nek?
- és az ország? mikor járna jól az ország? ki irányítson? ki tanítsa a népet és mire?
1. van, akinek komplex programja van markáns stílussal, de tartalmilag erősen vitatható vagy akinek még csak nem is érzékeljük a vízióját pl. a stílusa miatt se és van akinek még országvezetési tapasztalata sincs ... ?
2. vagy a szakmaiság kapjon hangsúlyt s a politikai irányítás vmi egészen másmilyen legyen ?
3. vagy?
4.
stb. nekem fogalmam sincs

talán sok elemzőnek csemege a mai, nem mindennapi helyzet és történelmünknek is végig kell járnia a szükségszerű útját .. csak nem mindegy, hogy a hogyan továbbnál merre is tekintünk, indulunk..? valóban a kommunistaellenesség és revánsvágy a legfontosabb még mindig manapság ?

László56 2013.12.06. 11:24:46

Nagyon szép hétvégét Mindenkinek,

Bolha vagy elefánt ? Kérdezi az elemzőnk. Vagy talán egyik sem, kérdezem én, hiszen ez a felháborodás, műfelháborodás. Ezért nem lesz ebből, sem botrány, sem politikai muníció a választásokhoz. Mert miről is van szó?

Egy tényállásról, amit minden szakember már évek óta ismert és a különböző színű kormányok által praktizált manipulációkról úgy egész Európában, mint ahogy Magyarországon is. Nem újdonság, csak éppen az újdonságerejével hat, hiszen kibújt a szög a zsákból. Az a szög, amelyikről minden szakember tudott, hogy benne van.

A magyar kommunistáknak is nehezére esik ebből botrányt csinálni és választási előnyt szerezni, hiszen ők is nyakig benne vannak a manipulációkban. Hiszen éppen a Kovács szerezte abból a legnagyobb érdemeket, hogy elsimítson minden kételyt az Unióban a magyar kommunista barátairól. Örült ha megsimogatták a vállát és megtanították nyakkendőt kötni, valamint késsel, villával enni. Éljenek a primitívek jelszóval, hiszen azok még a saját országukat is segítenek kirabolni.

És mégis van különbség a kommunista és a mai manipulációk között. Amíg Európa nemzeti kormányai a saját országuk javát nézve manipuláltak, addig a magyar kommunisták a saját zsebükbe forgatták vissza az országtól így elvett javakat.

Most akkor hogyan csináljanak abból botrányt, ami a legjobban a saját fejükre hullik vissza. Hogy egyes primitívek ezt a botránycsinálást felkarolják, csakis abból jön, hogy a primitívségüknél és tudatlanságuknál fogva nem is sejtik, hogy mit is tett az országgal a saját pártjuk.

Még kevésbé tudják ezek a szerencsétlenek hogy sok ország Európában már rég megoldotta ezt a problémát, hiszen törvényesen megengedik egy bizonyos nagy összegű forgalom után a általány adót, vagy éppen az áfát veszik át a vállalkozótól. Miért ? Mert sok száz embernek munkát adnak, akik szintén adóznak és ezáltal az ország jövedelmét növelik. Ez ugyan sokkal komplikáltabb mint ahogy itt le lehet írni, de a lényeg a törvényességen van. Ezt kell még a kormányoknak is megérteni.

A mai magyar kormány legnagyobb hibája a kommunista ellenzék és a barátai, az országot kiraboló libások szempontjából, hogy nem olyan korrupt ők. Nem ellopják az ország vagyonát, hanem még a manipulációkkal is inkább gyarapítják. Innen van az a hatalmas teljesítmény is a kormányunk nyújtani tud a magyar népnek és nemzetnek. A kommunisták legnagyobb mérge pedig, hogy teljesen nyilvánvalóvá válik, milyen fejlődésen tud rövid idő alatt az ország keresztülmenni ha nem ellopják az ország jövedelmét, hanem tényleg az országra fordítják.

Védjük meg az kormányunkat, mert avval az országot és magunkat védjük meg.

livengood 2013.12.06. 11:28:42

Valószínűleg nem konkrét politikusok szerepelnek az összegyűjtött dokumentumokban. Egy kormányokon áthúzódó korrupt rendszerről eshet le a lepel.

"Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?
Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?"

CSENDES 2013.12.06. 12:18:13

@László56: Védd meg a kormányodat, ha akarod. Mi adózók pedig védjük meg adóbefizetéseinket (lehetőleg).
A kormány ugyanis utólagos válságkezelésként benyújtotta a cukor ÁFA-jának fordított ÁFA-ra történő módosítását. Míg azonban a lisztét, ami várható az elemzések szerint, nem. Miért nem lehet meglépni azokat a lépéseket? Erre mi a válasza T. László56-57-58? Mert a mezőgazdaságot érinti, ahová behelyezkedtek a csinovnyikok, meg a rájuk épülő feldolgozóipar és kereskedelem?

márta)) 2013.12.06. 12:23:32

www.mfor.hu/cikkek/Minden_negyedik_magyar_nelkulozik.html

"Vagyis érezhetően és látványosan nőtt a szegénység Magyarországon."

Igen. Egy hatalmas társadalmi csoport napi életminőségében csak vegetál.
hm?

*******

"Innen van az a hatalmas teljesítmény is a kormányunk nyújtani tud a magyar népnek és nemzetnek. "

Hát! Én nem is értem?!
:(

tölgyes 2013.12.06. 16:07:14

Kedves Török Gábor!
Induljunk ki abból, hogy a NAV-os nem-adaóellenőrnek igaza van: tetten érhető és a hivatal közreműködésével folyik az 1000 milliárdos adócsalás.

Ha ez így van, akkor abban az elmúlt 8-10 a felelős, tehát nem köthető egy kormányhoz. Én itt lá-tom az egyik gyenge pontot.

A másik gyenge pont abban van, amit Ön is említ: az állítólagos adóellenőr nem állt elő egyetlen konkrét üggyel, adattal, bizonyítékkal sem. Az ilyen ügyek felderítésének az a logikája, hogy valaki egy dolognak a végére jár..végére jár egy konkrét eltussolt 50-100 milliárdos ügynek.
Ahogy az ember ezt így olvassa az a benyomása támad, hogy az adócsalás 'politikai megrendelésre' készült, vagy az ügy kirobbantójának vannak politikai szándékai. A közember számára az 100 milliárd épp oly felfoghatatlanul nagy összeg, mint az 50-100 milliárd. Az adósnak nem volt annyi esze, hogy ha ügyet akar, akkor nem az összeggel, hanem a konrét üggyel lehet politikai hatást elérni. (Pl. Orbán-Bajnai-Gyurcsány konrét utasítást adott egy adóügy eltussolására... majd ennek hiteles hanganyagát bemutatja! Na az majd nagyot fog szólni..így csak maszatolás.

Ráadásul, ha igaz, hogy az adóellenőr nem adóellenőr, akkor máris rajtcsípték egy kis hazugságon... ez már el is kalapálja az ügy élét.

nyünyüge 2013.12.06. 16:38:46

@tölgyes:
Hogyhogy nem állt elő Horváth András bizonyítékokkal?!?
Feljelentést tett az ügyészségen, nyilván konkrétumokkal.
A nyilvánosság elé nem állhatott ilyesmivel, hiszen azon nyomban beperelné őt az összes megnevezett cég, a NAV már így is megtette!.

Hogy az állítólagos adócsalás adott esetben korábbi kormányokat IS érint, az egy pillanatig sem csökkenti a most regnáló kormány felelősségét a mostani eltusolásban, maszatolásban. SŐT. Mert egyrészt a közérdek mindentől függetlenül az, hogy tisztázódjék az állítás igazsága és az adókat ne lehessen elcsalni.
Ha a kormány az előző kormány érintettsége ellenére szabotálja a vizsgálatot, az éppenséggel azt jelenti, hogy annyira kínos neki a történet, hogy még az sem érdekli, hogy újabb párezer milliárd forintot kérhessen számon az elmúltnyóc felelősein.

Amúgy (bár ez nem tartozik a dolog lényegéhez, csak a Horváth András elleni lejárató kampány része), Horváth András dolgozott adóellenőri beosztásban is az Apehnél.

tölgyes 2013.12.06. 17:00:31

@nyünyüge:
Jó!

Akkor nézzük azt amit Ön állít: Horváth feljelentést tett. Vagyis Horváth a jogi utat választotta. Ha ez így van, akkor mire fel a politika hecckampány. Az ügyészség bíróság majd eldönti, hogy a feljelentés megalapozott-e.

Beperlik írja személyiség jog sértése miatt, ha a nyilvánosság elé lép.. Ez az állítás akkor igaz, ha nem áll mögötte megfelelő bizonyíték. Vagyis ha H. bemutat egy levelet, hanganyagot, amelyik bizonyítja az állításait, akkor nincs mitől félnie. A jog maga védi meg... és ebben a nyilvánosság is segíti. ( Ha mégis fél a hatóságoktól, akkor miért nem választotta inkább a "mély-torok szerepét.."?) Talán csak nem épp a politiaki szerepvállalási szándék miatt?? Pedig tudhatná: így nem, vagy nehezen születik politika szereplő.

Az igaz, hogy a korábbi tussolások nem csökkentik a jelenlegiek felelősségét. Mégis a felelősség a jelenleg harcot folytató miniszterelnök-jelöltek mindegyikét érintik: Gyurcsányt is, Bajnait is, Orbánt is Mesterházyt is. Ebben az esetben viszont nem lehet senki politikai érdemi haszonélvező. Legfeljebb egy ma még ismeretlen alakzat.

Ha ez így van, akkor Horváth nehezen tud állításaiból politikai ügyet csinálni. Ma ennek is szemtanúi vagyunk. Nem véletlen, hogy épp Vámos Nagy volt az első, aki kijelentette: amit állít H. az képtelenség.

tölgyes 2013.12.06. 17:06:08

@nyünyüge: Volt adóellenőr is. Igen, de mikor meddig. Ma nem az. Ilyen ügyekben ezek a részletek fontosak. A második kör után ugyanis elindul egy értelmezési vite, amit nehéz hatékonyan kommunikálni... Ha 4-5 éve került a birtokába az infó, akkor miért várt vele mostanáig? Ha több éve már nem adóellenőr, akkor honnan származik az infó... és máris benne vagyunk egy átláthatatlan helyzetben, aminek nem lesz politikai hatása. TG. épp erről a problémáról írt.

Mindeközben talán nem is fontos a mikor és honnan: ha vannak pontos adatok, ha a szivárogtatót tiszta szándékok vezetik. A mély torok nem akart magának nagy nyilvánosságot..

aszekelyek 2013.12.06. 17:08:55

@wowerman: ha mostanra nem devalválták volna ezt is a rengeteg gágogásukkal , akik minden második mondatukban ezt mondták, lehet, hogy fel is figyelne valaki rá. Így már nem. ha esett , ha fújt, az a mantra ment, hogy merabíróságokésazügyészségis kézivezérlésenvan. Lufi ez. Mondok én valamit. A bíróságok, ha valaha voltak kézivezérlés alatt, tisztelet a kivételnek, az bizony a statáriális ítélkezés idején volt, 2006-ban és gyurcsány kormánya idején.
A közvélemény nincs elragadtatva a különféle bíróságok ítéleteitől. Megemlíteném még, hogy az inverze is előfordult a rezesová dolognak. Amikor előzetesbe tették azt az idős urat, aki árammal védte végül, tehetetlenségében a tolvajoktól a kertben termelt uborkáját, ..., akkor ki kellett engedniük a közvélemény felháborodása miatt... Szabadlábon is védekezhetett. De a törvényt alkotni, mindig is az aktuális OGY többsége alkotta.
Akkor is, amikor legalizálták a megélghetési bűnözést és kivették a rendőrség kezéből is.

aszekelyek 2013.12.06. 17:21:36

Sukoróról eleinte keveset tudtunk szintén. Aztán azt is szépen összegereblyézték. Ma hallom, hogy a stop.hu egyik újságírója szerint jajszegény gyurcsány karaktergyilkosságát azzal csinálták. ... lehet , hogy ez a nagy dossziélobogtatás is valami karaktergyilkosságnak készült. inkább erre tippelnék.

Mindenképpen besározandó a kormányt. kire vet ez ugyanis az interpretációban igen rossz fényt? Pontosan. Megnevezi Lázárt, hogy bezzeg ő levelet írt... és izent is. HA az is olyan üres volt, tartalom, konkrétum nélkül , nem csodálom , ha semmi érdemi nem történt annak hatására. Blöff ez eddig.

Nem a NAV vezetése van megtámadva ezzel, vagy megvádolva csupán. ez a jelen kormányt óhajtaná lerántani oda, hogy kollaborálnak az adócsalókkal.

Igen keveset lehetett tudni a sukorói kaszinóberuházásról is. Aztán mindig kicsit többet. Mégis jó nagy ereszd el a hajamat lett a vége. Gyakorlatilag abban az ügyben se volt semmi konkrétum. Még a terveket se látta senki.- feri meg sétál a susnyásban és a madarakat is elátkozza, hogy mermérők fészkelhetnek ott. természetes élőhelyükön. feri nagyon hülye szegény de ez nem most derült ki.

Érdekes az időpont , hogy a kis cukipofa , a 60 ezer fénymásolt oldalával , meg a lobogtatott CD-jével ,( pardon az ebola volt de azon se volt a világon semmi, csak a vád volt mantrázva. :) -jé, még egy ilyen ügy!- idegurult:) , szóval miért pont most a kampány elején borította be a médiába ezt a semmit. Időzítés. Ebolánk is valahogy így lobogtatta a cd-jét, a pont semmit nem tartalmazót és először az ügyészségre vitte , csak onnan eltanácsolták....
A motívum abban az ügyben is a blöff és a károkozás volt. Előadták a részletet egy magánbeszélgetésből, nagy nyilvánosság előtt, mintha az valami jézusmária lett volna. Holott semmi nem volt.

aszekelyek 2013.12.06. 17:25:52

@nyünyüge: azért hülyíteni szabad a nagy nyilvánosságot . ? híresztelést elkövetni nagy nyilvánosság előtt? naaaa,. naaa. Azért ha semmit nem tud hamarosan felmutatni, ami komoly és megáll, akkor ezek bizony maradnak azon a szinten.

nyünyüge 2013.12.06. 17:27:57

@tölgyes:
Túráztassa a nénikéjét!
Mit tehet róla Horváth András vagy én, hogy az ügyészség nem lépett még?
Mit tehet róla Horváth András vagy én, hogy amikor fideszközeliként megkeresett mindenféle vezető politikusokat, akkor nem volt elég érdekes a közlendője ahhoz, hogy visszakérdezzenek nála, hogy MIVAN?
Vagy ha benne nem bíztak, akkor tettek valamit a NAV-nál vagy a közigazgatásban ? Kértek jelentést valahonnan?

Amúgy Horváth András kockázatelemzőként több adathoz fért hozzá, mint egy adóellenőr. Merthogy a kockázatelemző feladatköréből adódóan áttekint egy csomó ügyet annak érdekében, hogy a tipikus, ezért a jövőben módszeresen vizsgálandó adóelkerülési eseteket felfedezze. Úgyhogy a "nem is adóellenőr, tehát semmiről sem tudhat, ráadásul hazudik is" c.szöveg gyenge.
Azt bizonyítani, hogy hülyeségeket beszél, nem ért hozzá, csak öngyilkos típus és csak politikai hasznot remél, egy dologgal lehet: minél gyorsabb és minél átláthatóbb vizsgálat minden szinten!
Kár, hogy valamiért a kormány nem ezt az utat akarja választani.
Talán azért, mert aki időt nyer, életet nyer.

nyünyüge 2013.12.06. 17:38:03

@tölgyes:
Ez nem ilyen egyszerű.
Ha Horváth András megnevezés 10 céget, és azok közül 9-ről jogerős ítéletben kimondják, hogy adót csalt, de az ABC nevűt ezen vád alól felmentik vagy annál valami más törvénysértést állapítanak meg, akkor Horváth Andrást úgy beperelheti az ABC nevű, hogy attól koldul.
Pedig egy csöppet nem biztos, hogy "rágalmazott", és nem ő tehet arról, hogy az adott tényállás nem volt bizonyítható.

tölgyes 2013.12.06. 18:38:13

@nyünyüge: Horváth Amdrásnak nem a 10 cég adócsalását kell bizonyítania hanem egy olyan ügyet, amit a főnökei bizonyíthatóan leállítottak. Adót mindig csalnak. A csalókat vizsgálják és ezt vagy bizonyítják, vagy nem.
Az tehát nem kérdés, hogy vannak-e akik adót csalnak. Olyanok mindig vannak. A kérdés az, hogy egy ilyen adócsalás kivizsgálásának leállítására kapott-e utasdítást a főnöktől bárki is.

nyünyüge 2013.12.06. 18:47:42

@tölgyes:
1. Bizonyítania semmit sem kell, mert az nem az ő dolga, amíg neveket nem említ. De ha neveket kezd említeni, akkor minél több konkrétumot tud bizonyítani papírral, annál nagyobb büntetést kaphat azért, hogy adótitkokat hozott ki a cégtől. Mivel nem hülye, ebbe a csőbe nem fogják behúzni.

2. A feltételezett elkövetésmód cégláncokról szól, tehát több céget meg kellene neveznie, akárcsak egyetlen példaként. Hülye volna ezt megtenni nyilvánosan.

3. Ha nem kapott senki utasítást vizsgálatok leállítására, de vizsgálatok ellenére "rendszerszerűen" meg tudják úszni bizonyos cégek a lebukást, az is gond. Annak is utána kell menni, függetlenül attól, hogy véletlen vagy beépített kiskapu van a rendszerben.

korábban ulrike 2013.12.06. 18:57:27

Nézegetek bele az online nemzetközi sajtóba. A mai napon mindegyik címlapján Mandela képpel, méltatással, az angolszászoknál vezető hírként.

Nézek bele az online magyar sajtónak két lángoszlopába (origo, index). Címlapon nagy képpel valami Miattad iszom, te állat, a másikon Blatter egy szőke bombázóval. Ennyit magyariak online sajtójáról. 'Én írok, nem olvasok, én magyar mittudoménmi vagyok.'

P.S. 168 órán van egy fényképes cikk.

jjulie 2013.12.06. 19:23:40

@tölgyes:

és már átvilágították a navot és nincs csalás, hahaha, leszarfaszu mucsa felcsutista hangja

kayaibrahim örök - már ameddig a leszartfaszuak felcsutiállamszocializmusa örök

panelburzsuj 2013.12.06. 19:27:42

@korábban ulrike:
Látogasd a mandinert (tölgyes lelki unokaöccsei szerkesztik...): ott szépen össze vannak szedegetve azok a magyar politikusok, akik mind-mind azonnal kitört a személyes Mandela-méltatás igénye.

(Egyébként a 444 is eléggé alaposan Mandelázott.)

libuci 2013.12.06. 19:31:23

Hát ebben biztos vagyok, mert az utóbbi 15 évben a II Orbán kormány azaz 2010-2013 között olvashattunk, láthattunk, hallhatunk a médiákban hogy a TEK összehangolt NAV nyomozás és határőrség segítségével ütöttek rajta és foglaltak le ÁFA csaló bandákat!!
Előző években semmi!!
Tehát az a tény hogy ÁFA csalók vannak hosszú évek alatt tudja a közvélemény, de az Orbán kormány intézményei teszik a dolgukat!!
És bár ennek nem örülnek az ellenzékiek, Orbán NEM támogatja a csalókat!! Aki mást állít kérem a bizonyítékokat!!

libuci 2013.12.06. 19:34:33

@jjulie: Nem a csalás nincs, Te drága a NAV 2 napos vizsgálata szerint, hanem a folyamatban lévő ügyek leállítására nem láttak bizonyítható nyomot! Nem mindegy.....

jjulie 2013.12.06. 19:38:53

@libuci:

csaló navosok nincsenek, nvas csalás nincs, csak csaló nemnavosok, akiknek börtönben a helyül

a szélesszájú főfelcsutileszarfaszu is elmondta reggel a rádióban

tölgyes 2013.12.06. 20:28:20

@nyünyüge: Akkor most mi történt? Kit jelentett fel? Kezdem az egészet nem érteni. Ezu a baj ezzel az üggyel.

Ő a következőt állítja: a Nav vezetői leállítottak adóvizsgálatokat, amik nagy összeget érintettek. Ezt valami alapján állította. Ha erről van dokumentum, hanganyag vagy írás formájában, akkor az bizonyíték. Ennek hitelesítése az ügyészség bíróság dolga, de ilyenről ő nem beszélt, ilyen dokumentumot nem mutatott.

Lehet, hogy van ilyen, de én erről nem tudok. Ön tud ilyen dokumentumről?? Ha van miért nem hozza nyilvánosságra, hiszen állítólag a kezében van. Ha meg nincs, akkor miért állt a nyilvánosság elé.

Vámosi szerint ilyen utasítás nem lehetséges. Nem tudom. Ő volt alelnök. Én nem.

Egy bizonyos: volt a hosszú bitek éjszakája... aztán megvizsgálták és kiderült, hogy nem volt. Közben a rágalomra kifizettek 2-300 millió forintot.

jjulie 2013.12.06. 20:34:14

@tölgyes:

leszartfaszu okoskodó

a bizonyítékot nem a nyomozóhatóságnak kell megtalálnia? a feljelentőnek kell elvégeznie a nyomozást az ügyek felderítését és a bizonyitékok felkutatását?

nebassz leszarfaszu, nebassz

perszehogynemvolt hosszubájtok éjszakája, ahogy kayaibrahim sem volt, földmutyi sem, és trafikmutyi sem

hahahaha leszartfaszu, hát perszehogy nem volt

tölgyes 2013.12.06. 20:35:04

@nyünyüge: Egyébként már hogyne kellene bizonyítania. Az újságnak is bizonyítania kellett Nixon ügyét. Ha nincs bizonyítás, ha nincs bizonyíték, akkor miről van szó? Gyanúról, rágalomról, feltételezések tupírozásáról?? Miről??
Az is bizonyítást igényel, hogy rendszerszerűen meg lehet úszni. Ez másféle felelősség és másféle bizonyítást igényel.. Ez adott esetben már nem bűnügy, hanem a szervezet működési zavara. Bennem csak bizonytalanság volt van: épp amiatt, amit Tg ír: nincs konrétum. Ezek politikai nyilatkozatoknak tűnnek.

Ez persze nem zárja ki, hogy mégis van valami... de én ilyet nem láttam.

jjulie 2013.12.06. 20:45:55

@tölgyes:

a nyomozóhatóság mijalófaszra való közgéporborbániában faszfejű felcsutista kádárvakarék, mijafaszra használja a nyomzóhatóságot a felcsutifőhazug leszartfaszu rendszere?

tölgyes 2013.12.06. 21:01:59

@jjulie: Talán már látott életében krimit. A dolog úgy kezdődik, hogy van egy hulla. Akkor a nyomozó hatóság nyomoz. Az Ön, vagy az én bemondásomra nem nyomoz. Ez annyira bonyolult?
Pl. KEHI tesz egy feljelentést. Beküldi a gyanút igazoló dokumentumokat. Akkor ezt megvizsgálja a nyomozó hatóság.

Ha H. bead a rendőrségre, ügyészségre egy ilyen feljelentést, akkor azok nyomoznak. Itt azonban előbb volt a nyilvánosság.. aztán telt múlt az idő. Mindenki verte a nyálát már és akkor amikor felszólították beadott egy feljelentést.

Vagy rosszul tudom?

Vagy: volt a bajai video, amit bemutattak.. aztán elkezdtek nyomozni. Volt itt olyan hangfelvétel írás amit a sajtó lehozott? Ilyen nem volt. Lehet, hogy van de se én se Ön ilyet nem látott.. Vagyis ma nem tudom van-e hulla.

Adót csalnak. Ez így nem hír. Ha a vizsgálatot leállítja a NAV főnöke az hír, de hol a dokumentum?

A Nav feljelentette ezen kijelentése miatt H-tot. Ha tárgyalásra kerül a sor, akkor a bizonyítási kényszer H-é. Ez a jogi helyzet. Ha valaki állít valamit, az bizonyítsa. A többi politika.

Még eghyszer: lehet, hogy van dokumnetum, de azt nem mutatta meg senki. Itt a rizsa kevés.

korábban ulrike 2013.12.06. 21:03:00

@panelburzsuj: Azok nem lángoszlopok.
Egyébként nem Mandela a lényeg, csak ma ő volt a hír a világban. Más külső hírekkel se törődnek igazán (Hacsak nem OV-t, vagy ellenfeleit coitálja valami akármi helyettünk). Szóval nálunk a külvilág nem ügy, mert ki a fene törődik ilyenekkel, mikor csakúgy lebeg köröttünk csaknem maga magátul a 'magyar politikai élet' rendszerestül, elemzőstül. Minden e körül a nyálkás gél körül bolyog. Ami meg nem, az nem számít (Extra Hungariam ...). Nézzük a köldökünket. De má' asse láttyuk. Ezt híjják blogolásnak meg kommentelésnek.

Khal Drogo 2013.12.06. 21:57:40

Ha az adóhivatal úgy működik ahogyan a munkaügyi hivatal, akkor ez az egész megtörténhetett. A 2000-es évek közepén a munkaügyi felügyelet vezetői korruptak voltak, a célellenőrzések során egyes cégeket nem lehetett megbüntetni. A munkaügyi felügyelet végül abba bukott be, hogy eltávolítottak egy jogászt, aki anonim feljelentést tett, ügyszámokkal ellátva. Kiderült az aktákból, hogy a főigazgató hatáskörét túllépve nullázott le bírságokat vagy szüntetett meg eljárásokat, plusz informálisan egyes cégeket tilos volt az ellenőröknek ellenőrizni.
A teljes felső vezetés börtönbe került végül.

Az hogy ennek a NAV-os ügynek mi lesz a vége, nem lehet még tudni, szerintem nem futott le a történet. A NAV hirtelen feltárt három áfacsalásos láncolatot is a múlt hónapban, a botrány kirobbanása után. Ez elég érdekes, mert előtte hónapokig nem volt ilyen fogás...

Ha van politikai szál, az bizonyíthatatlan, de nem tartom kizártnak hogy ebbe NAV_os felső vezetők bele fognak bukni. Horváth nyilván tud dolgokról, látta a belső működést, ha ekkora volumenű vádat nem is fog tudni bizonyítani, attól még egy-két bizonyítás sikeres lehet.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ha a nyomozást meg is szüntetik, akkor is névtelenül nyilvánosságra lehet hozni a neten az anyagokat vagy egy részüket. Akkor az még pusztítóbb lesz.

De ez a kormány számára nem lesz vízválasztó szerintem. A kormány, ha a botrány szintje nő, egyszerűen kirúg egy csomó NAV_os vezért és átszervezik a NAV-ot. Olyan bizonyíték, hogy a felső politikai elit és a NAV működése szorosan összefüggött, hogy bármelyik kormánytag utasította volna a NAV-ot erre vagy arra, nem lesz.

jjulie 2013.12.06. 21:57:45

@tölgyes:

atyagatya, most akkor a nav átali feljelentés a téma? mit értettem félre faszfej, magyarázd még egy kicsit

ha én látok véres ruhában kiugra valakit egy ablakon, ahova ezután benézve látok egy hullát, akkor feljelentéssel együtt engem terhel a bizonyíték beszerzésén túl a bizonyítás is, hát persze, hogy gondolhattam másként

na kezd újra faszfej

jjulie 2013.12.06. 22:06:07

@Khal Drogo:

tudható, hogy van ez az egész megszervezve?

nem hiszem

a felcsutivezért a saját sakálkölkei fogják felfalni, nem lehet hogy a lézerlázár intézkedik ezügybenis, és ezzel buktatja meg a felcsuticsászárkirályt?

tölgyes 2013.12.06. 22:26:00

@jjulie: Bizonyos érterlemben igen. Megsértették a NAV jó hírhez való jogát. Ilyen esetben a megsértőé a bizonyítási kényszer.

De létezik a hamis vád intétménye is. Tehát nem lehet nűntelenül valakit megvádolni. Ha a vádló nem áll elő bizonyítékokkal (pl. nem mutatja meg hol van a hulla), akkor azért büntetés jár, mert a nyomozás sok pénzbe kerül.

Ebben az ügyben épp az a sajátos: bizonyítani kell, hogy a NAV vezetői utasítottak az eltussolásra.És megint leírom: ebben csak szövegelés van bizonyíték nincs. ( a hulla hiányzik)

Ezért nehéz az oknyomozás. Ezt próbálom itten magyarázni.

Gondolja meg: Schiffer jogvégzett és ügyvédi gyakorlattal rendelkező politikus. Ő kezdeményezte a büntető ügyet Sukoró ügyében. Elő kerültek jegyzőkönyvek ezek mégsem alapoztak meg egy igazi ítéletet.. Pedig lehet, hogy ott is van rá ok.

Lehet, hogy itt is van rá ok, de a feltárás nem olyan könnyű. Ezért írom le: a fő állítás az, hogy a NAV vezetői utasítást adtak ki a dolgok eltussolására. Lehet, hogy így van, de ezt bizonyítani kell. Erre vonatkozó bizonyítéknak nincsen nyoma most még. Nem értem miért kéne ezt titkolni.

tölgyes 2013.12.06. 22:40:17

@jjulie: Van amikor igen és van amikor nem. Konkrétum nélkül mit vizsgáljon a nyomozó hatóság??

Vajon Nixon esetében ki szolgáltatta a bizonyítékot?

tölgyes 2013.12.06. 22:47:41

@Khal Drogo: Én sem gondolom, hogy kizárt. A mai világban azonban egy szóbeli utasítást is könnyű rögzíteni, tehát ha nehéz is a bizonyítás, nem reménytelen. Nekem azonban az a gyanum, hogy ilyen bizonyíték nincsen. Ha van azzal állnak elő.

Ennek is Baja szaga van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.06. 22:54:45

Egyelőre nagyobb a füstje, mint a lángja.

Nem igazán győzött meg eddig sok mindenkit ez a betyár, hogy valóban tud valamit.

Egybilliós ÁFA csalás? Nagy szavak, ezt akárki mondhatja.

Ki is csalt, mikor?

Tocsiknak van neve, Simicskának is.

Az egybilliós ÁFA csalásnak nincsen.

Valahogy egyelőre nem hiszem, hogy ezért a "csalásért" bárkit is el fognak ítélni, s nem azért, mert valakik el akarják tussolni, hanem mert nem úgy tűnik, hogy a betyár egykori adóhatóságos ürgénél sok adu lenne, s az ászok is hiányoznak.

Amolyan ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni típusú blöffnek tűnik.

Mert ha komoly lenne, akkor konkrétumokkal sokkal sokkal nagyobbat szólt volna, s akár megbuktathatná a kormányt is vele.

Ha lenne tölténye használná is azokat.
Ráadásul, ha komoly lenne az ügy, akkor ilyen rövid idővel a választásokig nem sok fejlemény derülne ki, tekintve a nyomozó hatóságok és a bíróságok munkatempóját.

Sukoró is már mikor volt, aztán még csak most boncolgatják.

Vagy talán már a 2018-as választásokra terveznek ezzel az egybilliós ÁFA csalás üggyel? :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.06. 22:57:09

@laji:

Azt mindenki tudja, hogy korrupció van.

De nagyon kevesen tudják bizonyítani is mások korrupcióját.

Bizonyíték nélkül meg nem érdemes tolvajt kiáltani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.06. 23:02:49

@szoja122:

Így van.

A megtörtént eseteket, ha nem akarják a személyiségi és egyéb jogokat sérteni, akkor egyszerűen úgy írják le, hogy a szereplők nevét és a helyszíneket megváltoztatják. Minden más valós, s rögtön látszik, hogy a történet nem kitalált.

Jelenleg semmiféle történet nem ismert.

Eddig inkább vak játéknak tűnik. Az egybilliós ÁFA csalás bedobására a köztudatba hátha valaki, akinek vaj van a fején rossz lépést tesz, s lebuktatja saját magát.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.06. 23:13:34

Ahányszor csak erről az ügyről hallok, nekem valamiért folyton ez jut az eszembe:

videa.hu/videok/vicces/ha-en-egyszer-kinyitom-a-humor-regi-2rHHnUeWqTI5NYcX

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.07. 01:41:27

Azonnali rezsicsökkentést!

Ez a nemadóellenőr meg nyilván b*zi, már készülnek a bizonyítékok (nyilvánosságra hozására) dajcs tamás nemiélet-ügyi kormánybiztos koordinálásával.

jjulie 2013.12.07. 07:46:16

@tölgyes:

atyagatya, felcsutiravaszdiparaszti hablatyolás a hablatyolás kedvéért

akkora faszságot hablatyoszt felcsutisakál stílusban, hogy majdnem nekiálltam vitatkozni veled, mintha ember lennél, dehát csak egy felcsutifertőzött leszarfaszu orbánbolondította kádárvakarék vagy

jjulie 2013.12.07. 07:55:18

@Hepci:

ez szép volt, jeti, különösen egy fideszikszelőkezű fideszikszlábútól, dehát a múlt velünk van, jól ismered te a fijjukat, akikre voksoltál valaha, amikor még kissakálok voltak, de nagysakálok akartak lenni

ezért, ha eljössz végre a gresham-be, annyi sütit ehetsz, amennyi belédfér

ne feledd: a rezsicsökkentés jó, a multik generálta gdp növekedés nem

valami ilyet mondott egy orbánnevű szélesszeggszájú ravaszdiparaszt

panelburzsuj 2013.12.07. 08:16:33

@korábban ulrike:
De hát miért érdekeljen a külvilág?

Előzetes tájékozódásra jó? Dehogy: hiszen nálunk úgyis minden másként fog történni. Mert mi olyan különleges csavarós eszűek vagyunk.

Utólagos önigazolásra jó? Dehogy: hiszen éppen hogy abból derül ki, hogy mindenki ellenünk van, hogy nem minket igazol. Ha ők nem igazodnak hozzánk - mi miért igazodnánk hozzájuk?

Marad a pótlólagos önmulattatás. Hogy máshol is bénák, csórók, álszentek, nevetségesek, és lám, a lepel is fel-fellebben, hiába takargatják. Cicivillantás, cicaháború.

Szellemi szabadesés. Abban tégyleg egyre jobban teljesítünk.

Khal Drogo 2013.12.07. 08:17:21

@tölgyes: A politikusok felső rétege nem annyira hülye mint sokan gondolják. Ezért sem került börtönbe közülük szinte senki, óvatosak.
Szerintem nincs semmiféle hangfelvétel. Ami az ellen szól hogy nem kamu, az a NAV viselkedése az ügyben :
- Péntek délután elrendelt és hétfőre lezárt belső vizsgálat, ami egyértelmű hogy kamu
- A NAV teljes bénázása az ügyben, hogy hirtelen idióta őrültnek állítják be az egyik vezető munkatársukat
- A NAV hirtelen "leleplez" 3 áfacsaló hálózatot 3 héten belül
- A miniszterelnök is megszólal az ügyben
- Az átlátszó.hu-n már egy másik adóellenőr is nyilatkozott,
- kiderült hogy a NAV megszüntette a Kiemelt Adózók Igazgatóságát ahol az ilyen fajsúlyos ügyekkel foglalkoznak
- A Fidesz és az MSZP látványos lefagyása az ügyben, az akadályozása az egyébként semmire sem jó parlamenti bizottság összehívásának

Szóval vannak itt kérdőjelek. Nem kell még ítéletet hirdetni, a meccs még csak most kezdődött el.

panelburzsuj 2013.12.07. 08:20:01

@panelburzsuj:
(Ezitten gravitáció? Kapcsojjaki!!! ...)

panelburzsuj 2013.12.07. 08:48:05

@Pinokkio:
kössz! :)

De telhetetlen vagyok ám: levitáció be gomb nincs?

Vagy van, csak a szóvivői pulpitusok túlsó oldalára szerelték, azér nem látszik?

Főgebra 2013.12.07. 08:53:01

@panelburzsuj:
"...levitáció be gomb nincs?"

Az szinte azonos a gravitáció ki gombbal!

"Vagy van, csak..."
Nem, ők már genetikailag tudnak levitálni! Különösen 1m 70 alatt!

tölgyes 2013.12.07. 09:08:45

@Khal Drogo: Értem. H. kezdeményezése mégis kamu. Amit ő állít nem bizonyítható. Ezzel így nem lehet semmire se menni.

Egyébként nagy ÁFA-csalás leleplezések eddig is voltak, nyilatkozatok korábban is voltak stb. csak most minden más fénytörésbe kerül.
Én azt gondolom, hogy elő kéne állni a farbával.. így csak maszatolás lesz belőle. TG-nek ebben igaza van.

panelburzsuj 2013.12.07. 09:24:20

@Pinokkio:
Nem vagyok egy fizikus, de valaha olyasmit hallottam, hogy van valamiféle "tehetetlenség" is. Semmi se huzzatolja - hát mitől változtasson?

Szóval ha gravitáció ki, attól az esésnek még nincs vége, csak a gyorsulásnak.

Szóval ha nem fullgázzal, hanem üresben mész a fának, attól az még nagyot üthet.

panelburzsuj 2013.12.07. 09:26:15

@tölgyes:
Drukkolsz, papuskám?

Szorul a zabszem?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.07. 09:56:46

@jjulie:
Mikor találkozzunk?

Bebluttyantottál a bugyidba?

tölgyes 2013.12.07. 10:11:54

@panelburzsuj: olyanja csak magának vande ha többet tud és nem igaz amit írtam, akkor majd szóljon.:)

jjulie 2013.12.07. 10:25:34

@tölgyes:

gyanu esetén a nyomozóknak nem kell nyomozniuk

nem bizony, a felcsutiármány által írányított felcsutinyomozóknak a felcsutiármány bűnelkövetői ellen perszehogy nem kell nyomozniuk, és ha majd falaki a széllelszemben hugyozva előáll a megdönthetetlennel, akkor is tagadni fog a felcsutiármány

a felcsutiállamszocializmus jobban hazudik

jjulie 2013.12.07. 10:27:48

@Hepci:

hétköznapaokon hajnali kilenc és este hat között

kéthetem, hogy OB III-as zakóban gyere? mindegy melyik az elmúlt harminc évből

csi szi 2013.12.07. 11:25:11

@jjulie: Remélem legalább fizetnek valahol a hozzáaszólásaidért, mert ha ingyen nyomod ekkora lelkesedéssel mindenütt jó ideje ezeket a gyengécske alpáriságokat, az valami k.rva szánalmas... IQtlan trollkodásnál nincs nagyobb élvezet már?

jjulie 2013.12.07. 11:46:40

@csi szi:

hát persze hogy van ahol fizetnek a hozzászólásaimért, hála isten, különben rég abbahagytam volna a porszívóügynökölést

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.07. 12:19:30

@jjulie:
Konkrét nap, óra, asztal.
Betojtál?

jjulie 2013.12.07. 15:14:36

ez meg mi?

index.hu/belfold/2013/12/07/budapesten_vezet_az_ellenzek/

mi ez felcsutista államszocialista kádárvakarékok, a felcsutista vidéki ravaszdiparasztivallásalapító főseggszájútörpevezér hiába mondta hogy budapest ismét a nagyarság fővárosa?

mi ez narancskomcsi kádárvakarékok, mjafasz ez?

jjulie 2013.12.07. 15:24:06

@jjulie:

folyt.

a felcsutista vidéki ravaszdiparasztivallásalapító főseggszájútörpevezérnek még a végén saját kezőleg kell minden társasházban kiplakátolnia, hogy a rezsicsökkentés jó, különben a hálátlán nemfelcsutinemzeti nemvidéki, nem másodvonalbeli, nemelsőgenerációsdiplomás kádárvakarékok elveszik a kedvenc játékát tőle

a kormányt

mindhiába földmutyi, trafikmutyi, navmutyi, minden mutyi hiába mutyiország fővárosa mégiscsak felcsutalsófalva, nem pedig budapest

mutyiország ismeretlen katonája, kayaibrahim forog a sírjában, hiába volt minden

concret 2013.12.07. 18:21:04

@jjulie: 2010-ben, amikor az egész ország (parlamentestül, helyhatóságostul) narancsba borult:

Budapest 1 (azaz egy) fő közgyűlési többséget szerzett a Fidesz (no meg izmos koalíciós társa, a KDNP).

Ugyan mitől ne veszítene 4 varázslatos év után ez a ramaty rezsim - akár még egy szintúgy ramaty ellenzékkel szemben is?

(nagy fölhatalmazás - nagy változás: ha valahol, Budapesten aztán igazán érezni!)

concret 2013.12.07. 18:37:21

Írd és mond:

A Thököly út 550 m-es szakasza (Dózsa Gy.út - Baross tér) a 4-es metró kihúzóvágány-építése okából 5,5 évig volt lezárva! (ebből Orbán-éra: 3,5 év, miden valós ok és magyarázat nélkül)

Ha nem lennének a tavaszi választások, még ma is szívna minden zuglói.

hoplita 2013.12.07. 18:46:36

"...A szocialisták kezdetben lelkesen támogatták a vizsgálóbizottsági kezdeményezést, majd arra hivatkozva, hogy nem kívánnak a Jobbikkal egy lapon szerepelni, mégsem írták alá az íveket. Később néhány képviselőjük mégis a kezdeményezés mellé állt, a lapzárta idején pedig éppen úgy tűnt, hogy talán a párt mégis aláír. Ez a látványos bénázás különösen annak fényében volt tanulságos, hogy egyesek már az évtized korrupciós botrányáról, egy új Tocsik-ügyről kezdtek beszélni, és belelátták a második Orbán-kormány bukását is...."

Ha ez neked látványos bénázás és nem egy háttéralku kőkemény része, akkor jobb ha tyúkokat etetsz vagy a kamrát festegeted Gábor.
Ennyire nem lehetsz sem ostoba, sem naív. Esetleg van az a pénz...ugye nem?:)

hoplita 2013.12.07. 18:49:43

Egyébként meg egy NAV-os eligazításon hangzott el, szó szerint...

"..A törvényesség nem mehet az eredményesség rovására..."

És most lehet gondolkodni.
Ja, nem a gyúcsány-libajnai korszakban, hanem a zorbáncigány regnálása alatt. úgy egy hónapja.
Pfej...mocskos gecik.:(

hoplita 2013.12.07. 18:56:56

@László56:

Megbaszod a retkes kurva anyádat.
És most finom voltam, te szarzsák.

hoplita 2013.12.07. 19:01:54

@korábban ulrike:

Egy koszos terrorista, fehérgyűlölő niggerrel kevesebb.
Kár hogy nem zabálta fel a kurva anyját egy unatkozó oroszlán, úgy 96 éve.

Az elmúlt 20 évben meggyilkolt 20 ezer búrra is megemlékszel?
Tudsz te valamit arról a tájékról?
Szerintem faszt se....:(

hoplita 2013.12.07. 19:09:00

@panelburzsuj:
De nem eléggé...:)
Sosem lehet egy faszt tökéletesen leszopni...ezt tanuld meg.:D

menőmano 2013.12.07. 19:12:56

Hát! Ja! Ez a cikk/poszt totálisan zseniális! Mondjuk, mint mindig. Ebben minden benne van, csak olvasni kell a sorok között (is), és persze nem hátrány az értelmezés sem.
Szerintem.
Tetszik.
:))

jjulie 2013.12.07. 19:14:09

@hoplita:

nocsak nagymester, sokadig generációs lúzerként, hogy képzed a vákumot?

hoplita 2013.12.07. 19:15:20

@libuci:
Hát....anyád nem a zeszedért szeret, te paréj.:)

hoplita 2013.12.07. 19:38:46

@jjulie:
Mikor anyádat basztam, annak cuppogott.
Igaz büdös vót, mint a dög...ezé' aztán hanyagolom is vákumképzésileg.

menőmano 2013.12.07. 19:38:55

"új vezető témaként azonosítható ügy, amely a politikai pártok tudatos tevékenysége nyomán válhat a kampány kiemelt kérdésévé. "

Mondjuk, a népek, némely, elszegényedett/elszegényedő társadalmi csoport különösen fogékony (lenne) az illlyen témákra, főleg, ha megalapozott, valós ügyek. Szerintem.
:(

Jut eszembe) anno mikor olvastam, hogy "számlagyár", azt gondoltam, hogy na végre! létesültek új munkahelyek!
Aztán kiderült, hogy totális csalás.
:(

6.Lenin 2013.12.07. 19:40:41

Már megint elcseszték...

Tipikusan bajai videós ügy. Nem az a lényeg, hogy van-é konkrét ügy (választási csalás/áfa/adó csalás), hanem a lebegtetés a bunkóknak.
Ilyenek (is lehetnének) ezek.

Csak mi vagyunk/leszünk a jó csávók, és minden tiszta lesz, ah ránk szavaztok.

menőmano 2013.12.07. 19:44:53

Uram! Atyám! ott a mennyekben! Némelyek miket írogatnak!! Milllyen ronda szavakat használnak!! Egyszerűen elképesztő!

menőmano 2013.12.07. 20:07:46

"Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint a Horváth András egykori NAV-munkatárs által megfogalmazott vádak tisztázása mellett rendszerszintű fellépésre is szükség van. Terveik között említette, hogy létrehoznak egy "magyar adó FBI-t" az egész ország területén illetékes, a nyomozókkal közvetlen kapcsolatban lévő szuperrevizorokkal, akiket a feltárt adóhiány nagyságához is kötött fizetéssel ösztönöznének.

Mivel az áfacsalások átnyúlnak a határokon, az Együtt-PM szerint szükséges, hogy Magyarország új, kölcsönös jogsegély-szolgáltatásról szóló megállapodásokat kössön a szomszédos államokkal. A háromezer legnagyobb adófizetőt évente kötelezően ellenőriznék, hogy ne legyenek kivételezettek - mondta Bajnai Gordon, hozzátéve: a "nagy halak" ellenőrzését szigorítanák, a kisebb cégeket viszont büntetés helyett először figyelmeztetnék.

Emellett az adóhatóság elnökét évente egyszer beszámolóra köteleznék a parlament gazdasági bizottságának zárt ülésén - tette hozzá."

Hát! Ja!
:)

6.Lenin 2013.12.07. 20:14:58

@menőmano:

"Az Együtt-PM szövetség vezetője" nagyon jól tenné, ha nem próbálná kiénekelni a sajtot mások szájából, még nagyon ráfázhat erre.
(úgy nagyon könnyű ígérgetni, hogy soha nem lesz módjában megvalósítani)

hoplita 2013.12.07. 20:19:42

@6.Lenin:
Mi van, nyuggergeci?
Klárika is kiröhögött?

Egyébként te faszfej...ez a Horváth nevű tag kormányokon és pártokon átívelő bulikról regél. Ha nem esett vóna le, te szétbaszott agyú trágyahalom.

menőmano 2013.12.07. 20:22:53

@6.Lenin:

Mi történt? Mi a baj?
Hát! oszt akkor, én most önnel mit csináljak??

Hát! már elnézést!
Tudja mit? Mondja meg a Bajnai Gordonnak. Szerintem.

menőmano 2013.12.07. 20:25:57

@6.Lenin:

Elnézést! Figyeljen már picikét!

Ön nem hallott véletlenül arról) Lesz e a szén- fatüzelésre rezsicsökkentés??
Nagyon kíváncsi lennék rá. Csak nem tudom, mert nem hallottam és nem olvastam sehol sem.
??

jjulie 2013.12.07. 20:30:36

@6.Lenin:

nocsak felcsutista roggyantagyu dembinszki, mijalófasz van budapesten a kéthatmaddal?

rajzold ide mit hugyozott az orbánszijjártófertőzés az agyhelyedre

rajta, kayaibrahim, bátran, faszrasemvaló agyatlannak lenni érték, tudod, ahogy a felcsutihazug súgta a fületdbe, visszhangozd

menőmano 2013.12.07. 20:30:53

@6.Lenin:

Bocsika! már! mindig elfelejtek valamit! Picikét feledékeny vagyok.

Tudja? Csak azért kérdezem, mert némely népek, a lakossági gázt, fütési idényben nem tudják kifizetni, s kénytelenek (persze ha nem akarnak megfagyni)! vegyes tüzeléssel fűteni.
Totális helyzet.

Persze, ha nem tud konkrét, dolgot írogatni, akkor ne válaszoljon.

Köszönöm

6.Lenin 2013.12.07. 20:31:43

@menőmano:

1x a szövetség blogján írtam arról, hogy ő is tagja volt a gyurcsány kormányának. Nem mindenki feledékeny.

6.Lenin 2013.12.07. 20:36:17

@menőmano:

Én is olyasmit használok, amit ki is tudok fizetni, másoknak is csak ezt tudnám ajánlani.

Én is kérdeznék vmit...

Szerinted hányan lehetnek Mo-on papíron létminimum környékén tengődők, akik valójában vagyonos emberek?

hoplita 2013.12.07. 20:40:38

@6.Lenin:
És hányan, akik valóban minimálbért keresnek, postásleső nyuggergeci?
Hányan....baszd szíven anyádat?

6.Lenin 2013.12.07. 20:41:46

@menőmano:

Kérdezd meg a kedvencedet (@hoplitát) mennyi adót csal el évente( többx is dicsekedett itt, hogy a patásnak nem fizet), aztán most itt tépi a száját az adócsalók ellen.
Másokat is érdemes lenne megkérdezni, akik itt most nagy harcosok.
A szövetség vezetőjét se ártana megkérdezni, hol is fizet adót, és mennyit (a csődbe vitt cégeiből kimentett vagyon után)

concret 2013.12.07. 21:03:47

@6.Lenin: Kedves Lenin, nevezd már meg azt a központi adónemet, ahol a vagyon után köll adózni?

menőmano 2013.12.07. 21:04:36

@menőmano:
Ja. Vannak ügyek, dolgok, amiket az ember soha sem felejt el.
Esetleg csak halványulnak (idővel) de az is lehet, hogy egyre élesebben "élnek".
:(

menőmano 2013.12.07. 21:11:05

@6.Lenin:

Hányan lehetnek?" Kit érdekel? Engem nem. Nem feladatom illlesmiről tájékozódni.
ennnnyi.

Kérdezd meg a kedvencedet (@hoplitát) mennyi adót csal el évente( többx is dicsekedett itt, hogy a patásnak nem fizet), aztán most itt tépi a száját az adócsalók ellen."

Ááá! Már nem kedvelem az Ő irogatásait sem. Adót csal? Magasságos egek ura!! Hogy mik vannak???
:))

6.Lenin 2013.12.07. 21:24:30

@menőmano:

Gondoltam, mint tisztánlátó, ismered a pontos adatokat is, nem csak a lecsúszó tömeget látod. Szar környéken lakhatsz.

Ma én is láttam lecsúszó tömegeket...
Szinte őrültként vásároltak mindenféle ócska szart a ........óban.
(én csak a kedvenc magazinomért mentem be, mivel utamba esett)
A tömegek + tele kocsikkal rohangáltak/csúsztak ide-oda.

jjulie 2013.12.07. 21:38:07

@concret:

nem gondolta komolyan, csak odafelcsutihablatyolta, mert magából indult ki szegény dembinszki, akinek az arcába mondta a kósa, hogy segghühyeprimitívnek tartja, de mivel az ikszén ez úgysem látszik, tehát jó lesz felcsutra

de majd meglásd nem lehet a szaván fogni, ahogy a szélesszájúfelcsutihazughablatyolót sem

menőmano 2013.12.07. 21:44:50

Aha. Valóban)

"A Gyurcsány-kormány tagjaként

Kormányzati pozíciót először 2006. július 1-jétől 2007. június 30-áig vállalt, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérésére a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos lett. Felügyelete alá tartozott az uniós pénzek elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) vezetőjeként – pártonkívüliként – 2007. július 1-jétől 2008. május 14-éig[8] tevékenykedett, ahol Lamperth Mónikát váltotta. A területfejlesztés nélküli, Önkormányzati Minisztériummá átkeresztelt tárca élén utódja Gyenesei István lett.

Miután az SZDSZ kilépett a koalícióból, 2008. május 15-étől[9] a kormányban az újonnan alakult Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetését vette át. Ez a megbízatása az új, általa vezetett kormány megalakulásával, 2009. április 16-ával[9] szűnt meg."

hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai_Gordon

Nincs ebben semmi különös, nincs ezzel semmi probléma. Szerintem.
:)

menőmano 2013.12.07. 21:49:18

"Szar környéken" hmm.

Totális elegancia. Ja! a "putrisoron" . aranyom.

Na.és? oszt akkor mi?van??

6.Lenin 2013.12.07. 21:53:19

Érdekes jelenség, kicsiben is...

Az utóbbi hónapokban az ellenzéki pártok, hol alázzák 1mást, hol összekapaszkodva nyalogatják 1más sebeit. 1másban keresik a menedéket, ha bántva érzik magukat.

Az őket imádók is ugyanezt produkálják, kicsiben.

Hmm!

6.Lenin 2013.12.07. 22:01:20

@menőmano:

Nekem sem jelent nagy problémát.

Csak az ország látta kárát, nem kicsit, sőt nagyon is.
Bukott is, mindkét kormány. nyakunkba szakadt a Patás, és bandája.

Ezen kívül sem az időjárásban sem más lényegesebb dologban olyan nagy kilengések nem voltak. Sőt, még az X faktor sem maradt el.
Szerintem se.

6.Lenin 2013.12.07. 22:08:43

@menőmano:

Voltál már "putrisoron"?

Érdemes, ha érdekel a H-Fi(hang) technika, ott láthatnál néhány komoly (értéket is képviselő)berendezést. Ebben tuti igényesebbek a gádzsóknál. A purdé 1 szál gatyában is felnő, az nem olyan lényeges kérdés.

korábban ulrike 2013.12.07. 23:10:34

@hoplita: Hát persze, hogy nem. Mesélj akkor valamit a témában, had okuljak. Mikor is jártál arrafelé? Kikkel is beszélgettél ottan? Miket is olvastál? Ne titkold a tudásod.

szoja122 2013.12.08. 09:11:46

@CSENDES: Ezekről nem tudtam. Köszi a linkeket.

CSENDES 2013.12.08. 10:08:33

@szoja122: Én nem linkelek (általában):-))

CSENDES 2013.12.08. 10:12:45

"Amint Horváth András vádjait meghallotta, Orbán Gábor NGM-államtitkár azonnali belső vizsgálatot rendelt el a NAV-nál, de egyedi ügyekbe egyáltalán nem mentek bele, derült ki most a Scheiring Gábor parlamenti képviselőnek adott írásbeli válaszból.

Szerinte mivel sem a Nemzetgazdasági Minisztérium, sem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtt nem ismert az ügyészséghez benyújtott feljelentés tartalma, a vizsgálatot kizárólag a sajtóból rendelkezésre álló információk alapján tudták lefolytatni. " (Index.hu)

Viszont H.A. nem azt sérelmezi, ha jól értem, hogy általánosságban leállítanak ellenőrzéseket, hanem azt hogy kiutalás előtti ellenőrzés nélkül utalják vissza ezeket az összegeket, ha pedig ellenőrzést rendelnek el, azt nem az ÁFA-ra, csak iratbetekintésre rendelik el.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.08. 11:29:37

@CSENDES:
HA feltehetőleg tudja, hogy vannak érinthetetlen cégek, amiktől például lát 1 ellenőr 1 számlát valahol, és nem kérdez semmit...

tölgyes 2013.12.08. 14:55:19

@jjulie: Mi az hogy gyanú?

Ha ön ír egy levelet arról, hogy látottt egy hullát, de nem adja meg hogy hol és mikor, akkor nem kell nyomozni.

Egyébként pedig az egymást feljelentő levelek százai érkeznek a poltikai vezetőkhöz. Itt is, másutt is. Kicsit olyan ez, mint amikor Ön egy másik porszívóügynök terültére téved:), vagy nem mer találkozni Hepcivel:)

jjulie 2013.12.08. 15:03:32

@tölgyes:

gyanú az hogy évek óta veri és dugja a lányait egy barom

kéne róla 10 szemtanú, és filmfelvétel, tettenérés, és még mijalófasz a gyanú?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.08. 15:51:58

@tölgyes:
Erős a gyanú, hogy betojt.
Valami bűzlik, no nem Dániában, hanem a bugyijában. :)

jjulie 2013.12.08. 16:28:06

@Hepci:

van szemtanú az ob III-as zakódról, a rossz fideszikszelő kezedről, meghogy mindig kikapsz azoktól is akik nem tudnak teniszezni csak jó kezük meg lábuk van?

adjon igazat neked a @tölgyes: fideszikszelő

tölgyes 2013.12.08. 16:37:31

@jjulie: Ha ezzel beállít a rendőrségre, akkor még azut is mégéri, hogy kiteszik az ajtón.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.08. 16:58:38

@hoplita:

Be vannak tervezve a bírságbevételek. Nem csupán az adóhatóságnál, de a rendőrségnél is.

Az elvárt szintet hozniuk kell, ha elmaradásban lennének, akkor egyszerűen bírságoló akciókat szerveznek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.08. 17:14:39

@szoja122:

Egyikből sem derül ki, hogy pontosan ki is csalt.

Államtitkároknak, minisztereknek lehet írogatni, de úgysem ők olvassák a leveleiket, hanem a titkáraik, titkárnőik, s ez utóbbiak is válaszolnak, már ha válaszolnak.

"Fontos" ember nem maga intézi a levelezését, így érthető, ha nem is tud a neki küldött levelekről.

tölgyes 2013.12.08. 17:54:53

@Hepci: Nekem sincs kétségem: betojt. Nem kicsit, nagyon!

jjulie 2013.12.08. 19:38:16

@Hepci: @tölgyes:

vehettek páros teniszleckét, ha már így összejöttetek, kidolgoztam speciális gyakorlatpkat, amikre a rossz fideszikszelő kezeteknek szüksége van

viszont rossz hírem is van: feláras

hoplita 2013.12.08. 20:24:35

@6.Lenin:
Talán a kurva anyád csalt adót, amikor nem fizetett a rodázása után, nyuggergeci.
Én nem CSALOK, hanem nem fizetek adót. Nagy különbség postásleső nyuggermajom.....baszd szíven a retkes anyádat.

@tölgyes:
Ne nyalizz, te buzi nyeggerköcsög, te is összeszarod magad tőlem, ahogy zsüli.
Egyforma gerinctelen nyúlbélák vagytok, szopjátok hanyatt egymást.

hoplita 2013.12.08. 20:31:05

@korábban ulrike:
Még személyes kapcsolataim is vannak...de olvass Wilbur Smith-t, már hozzáférhető vagy 25 éve, pedig igencsak ponyvagyanús.:)

@Akitlosz:
Tudom, ez nem vita tárgya.
De így kell lennie?
Egy normális országban jogkövetőnek vélelmezik az átlagpógárt, nem potenciális bűnözőnek. Mondom egy normális országban. Ez nem az az ország...és ugye ebben sincs vita...?

livengood 2013.12.08. 20:37:49

@Khal Drogo: Mivel kormányokon átívelő ügyről van szó, érthetőnek tartom a szocik "lefagyását". Ebben a pillanatban senki sem láthatja, melyik kormányzati ciklus idejéről datálódik majd több és súlyosabb ügy. Ráadásul Orbán irányítani fogja az ügyeket. Nem csodálkoznék, ha a választások előtt a feltárt súlyos ügyeket mind a szoci kormányokhoz, Bajnai, Gyurcsány embereihez kötik majd. (Később akár feltárulhatnak majd a Fidesz négy évének ügyei is: Itt kérem "nem" sérül a demokrácia, semmit nem lehet itt kérem eltusolni! Persze ezért kizárólag NAV-os vezetők lesznek a hibásak. Választások után.) Ebben eddig Orbán csapata zseniálisnak bizonyult.

Most Orbán nyugodtan kivár miközben az emberei készítik a maszop-bajnai-gyurcsány ügyeket (NAV odaadó segítséggel), a nagy leleplezést, a csavart, ami kinyírja az MSZP-t és az amúgy is kétséges ellenzéki összefogást.

Olyan ez mint 2006-ban, amikor az önkormányzati választásokra időzítették a nagy leleplezést. A szocik pedig pánikban lehetnek, ha van eszük (de nincs, mert már egyesek közülük Orbán Viktor Waterloojának nevezik az ügyet): 2006-nál még súlyosabb a helyzet, mert most még egy egész kormány apparátus is dolgozik (ki tudja mióta?) az összes fellelhető, megtudható információn, a NAV szennyesén, amit egyes egyedül Orbán fog látni. Még ha igaz is Horváth úr története, - pláne ha egy blöff az egész, ha Horváth úr egy naiv hübele balázs, ha egy tudtán kívül irányított droid, - ezek a legjobbak mer őszinték: Horváth úr össze vissza írogatott a Fidesz vezérkarnak, hogy hogy nem állították le??? - amikor tudtak róla? - mindenképpen az MSZP húzza a rövidebbet.

A többi ellenzéki párt (LMP, stb...) pedig gesztenyét készül sütögetni az éledő tűz mellett. Tapsikolnak a "hirtelen" támadt szerencséjüknek, a Fideszes ügynek (annyira hinni akarják, hogy véletlen). Bár azt se bánnák, ha ennek kapcsán a maszop és vele az összefogás is veszne, mert a baloldalon megszabadulhatnának a létező választói igény, az "összefogás" nyomása aló, azt akarva hinni, hogy átvágták Orbán választási rendszerének gordiuszi csomóját. Megkönnyebbülve homokba dugnák a fejüket, csak a mának élve, legrosszabb esetben 5%-ra (ha nincs MSZP akkor még talán? lehetnek tizen %-os párt is? - milyen könnyű hinni! Halleluja!), és a mellé rakott ideológia szerint: 18-ra készülve. (Nem csodálkoznék, ha a baloldalon + elempé - 2018-ban már egy se lenne közülük.) A kis naivak.

6.Lenin 2013.12.08. 20:46:12

Ész megáll...

"Egy normális országban jogkövetőnek vélelmezik az átlagpógárt, nem potenciális bűnözőnek. Mondom egy normális országban. Ez nem az az ország...."

Mondja ezt 1 garázdaságért elítélt vállalkozó (?), aki nem fizet adót...Mások kiirtásában látná 1etlen örömét.
Képtelen tudomásul venni, hogy másnak is van/lehet véleménye...
Kóros kisebbségi gondokkal küszködve, képtelen emberi módon megnyilvánulni..

Milyen lehet neki a "normális" ország ?
Kellene hozzá némi fantázia, vagy szakorvost hívni se ártana előtte.
Szerintem

tölgyes 2013.12.08. 20:46:15

@hoplita: Tudjuk szájhőském. Mehet lakkozhatja a lovát. Megszáradt rajta a zöld festék.:)

hoplita 2013.12.08. 20:54:18

@tölgyes:
Mondtam már, nem vagy anonim, bármennyire is azt hiszed, te húgyagyú nyuggerfaszfej.

hoplita 2013.12.08. 20:57:26

@6.Lenin:
Sosem ítéltek el garázdaságért, sem gazdasági stikliért...baszd ki anyádat a retkes bőréből.
Ismétlem, amit tőgyesgecinek mondtam. Nem vagytok anonimok, ha akarom a héten megbaszom a szádat, aztán vinnyoghatsz, te haszontalan hulladék

aszekelyek 2013.12.08. 20:59:19

@korábban ulrike: magyar nemes kérem ,... az eredetiben. Volt , hogy valakit így sértettem meg. Le magyar nemeseztem. Rászolgált. Pedig nagyon írkált egyébként. :)
Hogy is van ez ? Vezető brit lapok címoldalán? Mi ellen is harcolt ez a derék ember ? Talán csak nem az angolok által a -dél afrikaiakra kényszerített apartheid ellen ? :( Ki is kapott ott Sir.... kizárólagos gyémántbánya jogot? feketéket halálra dolgoztatni? ööö, ne kellemetlenkedjek? Oké. csak utálom a z álszentséget és a szemforgatókat.

Sokra mentek a Nobel béke díjjal,,, Mandela is. Kinek is voltak gyarmata ?

aszekelyek 2013.12.08. 21:02:31

@livengood: nem ebek, hogy oda kössék, ahová tetszik. Se nem lovak. Ügyek vannak lebegtetve. Nagy, nagy homályban. Véletlenül :9 éppen most... Miért is ?

tölgyes 2013.12.08. 21:04:48

@hoplita: Nosza, lehet szájhődsködni, nem tiltom meg magának:) Más az is a bunkóságát mutatja, ahogy itt fenyegetzni próbál. Fontos dolog ez: Ilyenek a JOBBIKOSOK! Mindenki tudhatja, hogy az ilyen férgektől mire számíthat.:) Maga kis nyuszifül.

6.Lenin 2013.12.08. 21:07:48

@hoplita:

Akkor,amit eddig itt írtál magadról, sima hőzöngés volt.
Tulajdonképpen eddig se nagyon érdekelt, hogy igazak-é. Ezután még annyira sem.

Gyere, üss meg, ha ezzel kicsit is segíthetek helyrebillenteni a kóros elmeállapotodat.

aszekelyek 2013.12.08. 21:08:48

@jjulie: lassan mondom. Jogállamban, amíg nincs bizonyítva egy vád, addig ártatlanság vélelme van... Ha nem tetszik, akkor is. Szép az Ungváry története is ezzel a nem bizonyított váddal, Kiss alkotmánybíróról híresztelésével.
Aszongya szakmai vélemény. Ahaaa. Őszödön meg igazságbeszédet mondott ferink. A legjobb mégis gréczykém... Azt kérdezi, hogy tényleg olyan rossz volt a volt kormánypárti politikusokanak az ő kormányzása idején..... gréczykm és frikéim! Senkit nem érdekel, hogy azoknak a politikusoknak jó volt-e vagy rossz-. Magyarországnak egyértelműen rossz volt. Angela merkel szerint egy részeg matróz dobálja úgy a pénzt, széjjel, ahogyan a mi ferink.... A politikusokat lehet felültetni a gázrezsóra. Vagy kérdezgetni, jó volt-e nekik a húsosfazéknál, amiből ferink meregetett, akinek akart...... indifferens.
gréczykém azzal gyön, hogy idejárt a fél világ, bush, tony blair, bla, bla.. Attól is csak nőtt a gáz ára. tele voltak akosorak?, gen, a részeg matróz kiszórta pénzzel és hitelből. A lehető legrosszabb volt, amit csak tehettek a magyarokkal. Attól koldulunk ma ugyanis.

aszekelyek 2013.12.08. 21:16:32

@menőmano:

kénytelenek, bizony. Már ferink és bajnai idejében hírt adott arról pl a Hírtv- naná, hogy van, ahol a bányászok szépen elmentek a külszíni fejtéseikhez és kibányászták a szenet maguknak... mert van szén, van hozzá szakértelem is. Náluk. Csak őket lenyomták a munkanélküli, rokkant státuszokba. Holott simán el tudják a környékük szükségleteit látni. Miért is kéne mindenkinek gázzal fűtenie?Ez nem világos . Azokban az elmúltabb 8 években sem volt mindenkihez bevezetve a gáz, mert nem is tudták kifizetni. Miről is beszélsz manócskám?
Elszegényedés tudod, nem 2010 óta van ám!
hiába is erőlteted ezt. Hegedűs Zsuzsa már 2009 óta csinálja a mindengyereklakjonjól programot. orbán kormánya idején pedig megduplázták az egy gyerekre jutó normatívát. varrjál erre gombot, ha tudsz. Tudod, ki hívta ide ezzel foglalkozni H. Zsuszát? megyóbá. na szedd szépen fel az állad.... Semmit nem tudsz mondani, ami csak hasonlóan is kezelte volna az addigra kialakult helyzetet, a kormányváltáséra.

@tölgyes: jogállamban kell bízonyíték. Másként híresztelés. Rágalom..

aszekelyek 2013.12.08. 21:18:45

@tölgyes: legföljebb eltűnt személy státusza van ma... de holttest nélkül nincs semmi...

aszekelyek 2013.12.08. 21:25:29

@László56: MA hallom, hogy józsa nevű, ellenzéki , majdnem valaki, nagy hanggal mondja, hogy ebbe fog majd jól belebukni a zorbánkormánya. Na de mibe, A NAV az nem a kormány. ha csináltak valamit a NAV illetékes osztályán, vagy vezetőik, az sem a kormány. valakik mégis ezzel támadják a kormányt. nem pedig a NAV-ot. nem ahatóságokat, hogy de azonnal, rögtön,,, mindent lefoglalni és kinyomozni... EZZEL A KORMÁNYT TÁMADJÁK , egyértelműen. És elég övön aluli módszerrel.
Ehhez meg elég egy elküldött NAv munkatárs médiában vinnyogása semmiről és egy zöld dosszié lobogtatása. Ami szerintem kétséges, hogy tartalmaz valami relevánsat. mert azt meg nem hozhatta ki...

aszekelyek 2013.12.08. 21:27:39

@Khal Drogo: most fut egy ügy, a portik féle.., érintett NAv-osok is vannak, hogy ne legyen itt, ott ellenőrzés, inkább ott, N.Nyomozó iroda is érintett a vád szerint... El tudok képzelni összefüggést...

aszekelyek 2013.12.08. 21:31:44

@hoplita: Honnan tudná azt egy közember, hány legalis módja van a nem adófizetésnek? nem is tudják.... :9 ezt lépten, nyomon tapasztalom...
Meg azt , hogy vannak , akiknek meg egyszerűen elnézik..., félrenéznek . Rám lesznek dühösek , ha elmagyarázom , :D kedvencük hogy kerül adót. Súlyosan. Fél tucat módod van , hogy ne fizess adót. Legalább. Teljesen legálisan.

tölgyes 2013.12.08. 21:35:43

@6.Lenin: Hoplitát elmeszakértői vizsgálatnak kéne alávetni. Normális - nem kóros szellemi-lelki állapotú ember - nem dicsekszik úgy mint hoplita. Igazából nagyon sajnálatra méltó fickó a szerencsétlen.

aszekelyek 2013.12.08. 21:36:55

@Hepci:

Elég "k.csög" dolog amit csinál. A többi nem érdekel. Az magánügy.

Kirekesztőőőő ! :D Homofóóób! na, most megkaptad! :)

Gondolod , hogy szerelemféltésből támadja a kormányt a NAV legendával ?
Ismer a tudomány olyat , hogy a kikosarazott fél megvádolja a választottat , aki elutasította , hogy ezt , meg azt tette.... :)

@concret: közlekedés mérnöki szakma egyhangú álláspontja ez ?

tölgyes 2013.12.08. 21:39:32

@aszekelyek: Ezeket az állításokat ma nem igazolja még semmi. Lehet, hogy ott van HA kezéban a nagy adu ász, de azt még nem mutatta meg. Engem ezért ez nem is izgat különösebben.
Ugyanakkor nehéz a rágalmak ellen védekezni Ami nincs azt nem lehet bizonyítani. Ezért is, ha van valami a zöld dossziéban, akkofr azt vegye elő..

jjulie 2013.12.08. 21:52:41

@aszekelyek:

gyanú van banyavarangyhugy

nincs az a bűn és szemétség ami a felcsutihazug és bandájáról nem lehetne igaz, az élet már bizonyította, a bíróságnak nincs dolga

mennek a szemétdombra, kayaibrahim ide vagy oda

6.Lenin 2013.12.08. 21:54:04

@tölgyes:

Ennyire nem érdekel kicsoda,micsoda valójában.

Ez 1 névtelen felület, mindenki azt ír magáról, amit akar. Teljesen értelmetlennek tartom bárkinek a személyén morfondírozni.

Engem a leírt vélemények érdekelnek. (Természetesen lehetne következtetni ebből a személyre is, vagy inkább a jellemére)
Többször is próbálkoztam tőle valamilyen véleményt "kicsikarni", eddig sikertelenül, ezért már az általa leírtak se nagyon érdekeltek, mert több ellentmondás is volt már bennük.
Felfigyeltem, hogy "normális" országot emleget, pont ő.
Erre is csak ordenáré módon reagált, pedig ő írt itt olyasmikről, ami nevetségessé tesz, ha ő ír "normális" országról.
Továbbiakban már nem érdekel sem a személye (ez eddig se), se a véleménye. Nem ér annyit, hogy ennél tovább érdekelne is vele kapcsolatban bármi is.

jjulie 2013.12.08. 21:57:36

@tölgyes:

nagy a hazug pofád kádárvakarék, bánni fogod még, hogy elhitted a felcsuticsalónak hogy a leszartfaszuságod érték

menőmano 2013.12.08. 21:59:45

@aszekelyek:

Elszegényedés tudod, nem 2010 óta van ám!"

Hát! Ja! Csak az a gond, hogy ezzel ön semmi újat nem írogatott.
Naná, hogy nem 2010. óta van. Az elszegényedés a rendszerváltás ügye- problémája. Csak a "jelölt dátum" óta rákerült egy hatalmas nagy lapáttal.
Sokkal több a szegény, némely népek pedig lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé.....
Így röviden, tömören.

menőmano 2013.12.08. 22:03:58

Bocsika! már!! Ez a szegénység, nem az" a szegénység. aranyom.
De mindegy.

tölgyes 2013.12.08. 22:04:47

@6.Lenin: Itt nem a személyről van szó. Itt egy emberről, vagy inkább többről (zsüli is ez a kategória) aki azt gondolja, hogy az általa választott magatartásforma, amit megjelenít a neten képes bármilyen értéket megjeleníteni, követendő viselkedésmintát adni.

6.Lenin 2013.12.08. 22:15:47

@tölgyes:

Szerintem magukat minősítik. ezért lepődtem meg, hogy ki is ír itt "normális" országról.
Mi lehet a céljuk valójában?
(1 "szakértőnek" szinte biztos, hogy az ilyen felületek kincsesbányát jelentenek )

graycivil 2013.12.08. 22:22:41

Hülyeország szellemi színvonala...Lehet, hogy El Curónak igaza van? Így kell "közmunkás doktoranduszokat" termelni.

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:XQA1TntCK2IJ:www.tkki.hu/download.php%3Fid%3D1677+&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=opera

Ezért kifizetni 24 milliárdot? Mikor ennek töredékéből meg lehetne oldani az éhező gyerekek ellátását?

Gyerekek, könyörgöm...! F.Y!DESZ

jjulie 2013.12.08. 22:24:29

@tölgyes:

a te és a felcsutivalásalapító hablatykulturája, leszartfaszusága a kádárvakarékságával együtt érték

nagy érték, két nagyobb érték van csak, kayaibrahim, és a dembinszki

6.Lenin 2013.12.08. 22:24:45

@tölgyes:

Amúgy szerintem nagyon 1xű lehet a válasz a viselkedésükre, és ami általában az egész ellenzékre is.

Nincsenek elfogadható válaszaik, (és ezzel ők is tisztában vannak)
Nem kell bonyolult dolgokra gondolni.

Jó éjt!
Mindenkinek.

menőmano 2013.12.08. 22:42:33

Mondjuk, csak úgy emlékeztetnék)

Anno, azt írta ki a blogra a Török Gábor, hogy "ide mindenki azt ír amit akar". Ha nem tévedek.

Én pedig akkor írogatok amikor csak akarok, azt amit gondolok. Szerintem.
:))

menőmano 2013.12.08. 22:44:47

felcsutivalásalapító"

Jó.
:)

tölgyes 2013.12.08. 23:28:31

@6.Lenin: Abban egyetértünk, hogy se válaszuk, se szervező erejük se, se se..: Ez azonban még nem ok arra, hogy bárki olyannak mutassa magát mint hoplita, vagy zsüli. Az ő szövegük lényege nem a válaszok hiánya.

hoplita 2013.12.09. 07:33:47

@aszekelyek:
Az nem baj, ha nem tudja, de akkor ne ugasson róla.
Kussoljon.

@6.Lenin:
A tefajtádat árokba rúgom, hülye nyuggergeci.

@tölgyes:
Nálam sokkalta türelmesebb nickeknél is kiverted már biztosítékot.
Évekig kommunikáltam veled normális módon, az eredmény ugyanaz volt, mint ezzel a stílussal, te meztelencsiga.
Mondom, ne provokálj, mert tényleg rábaszol. Ha én megvizsgállak közelebbről az 88 napon is túl gyógyul.

jjulie 2013.12.09. 07:46:26

@Hepci:

nem hagyott aludni a leszáradófélben lévó rossz fideszikszelőkezed?

addig vegyél teniszleckét amig van mivel

jjulie 2013.12.09. 07:56:11

@hoplita:

közgéporbánia három díszmadara, három orbánszijjártő egyenesítette gólyafoslélek

nem ezekkel voltál egyatáborozó?

tölgyes 2013.12.09. 09:04:08

@hoplita: Ugyan hoplita. Mit szájhősködik itten. Kettőt toppantok és rögtön beugrik az egérlyukba.:)

Látja milyen érdekes? Én netezésem kezdete óta Tölgyes néven írogatom a magamét. MEM BÚJOK ÚJRA MEG ÚJRA MÁS NÉV MÖGÉ. Maga meg olyan mint a kaméleon.:) Nagy szájhős magácska NYUSZIFÜL.!

László56 2013.12.09. 09:15:22

Szép jó reggelt és dolgos hetet kívánok Mindenkinek,

„MA hallom, hogy józsa nevű, ellenzéki , majdnem valaki, nagy hanggal mondja, hogy ebbe fog majd jól belebukni a zorbánkormánya.“

Írja nekem „aszékelyek“ nevezetű tiszteletreméltó blogtársam. A kommunisták mint az ország és minden emberi társadalom elkötelezett ellenségei, sok mindent mondanak. Tenni azonban csak akkor tesznek valamit, ha a saját és a párt zsebeit, az ország vagyonából gyarapíthatják. Csak meg kell hallgatni a Kovács-, Lendvai és pártbarátai, társadalomromboló nyilatkozataikat, hogy minden becsületesen gondolkodó embernek kinyíljon a bicska a zsebében.

Ezen sajnálatos módon még a mai pártelnökük régebbi felhívása a vén kommunisták hátralépéséről sem segít. Hátraléptek ? Szó sincs róla. Úgy nyilatkoznak, mintha övéké lenne az egész párt. Jogosan, mert még mindig az övéké is. Ük mondják meg mi hogyan legyen. Mint ahogy ráerőszakolták magukat az öregek tanácsával az újnak nevezett rég vezetőségre.

Nesze neked megújult MSZP. Az új kommunisták maradtak a régi kommunisták. Ezt az országromboló játékot pár évenként újrajátsszák. Hogy meddig tehetik még ? Csak a magyar nép és választópolgár intelligenciájától függ.

Ha ezeket hallgatom mindig Szolzsenyicin jut eszembe, mert hogy is írta?

„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”
Kommunistáink naponta bizonyítják ennek a mondásnak a helyességét. Meddig tehetik még? Csak a magyar nép és választópolgártól függ. Senki mástól.
Én személyesen és őszintén azokkal a politikusokkal tartok, kik már bizonyították, hogy a magyar nemzet összefogására képesek és az ország megújulására szóló politikai akaratukat érvényesíteni tudják.
Úgy mint a második Orbán kormány, és a kormánypártok. De ideszámíthatjuk azt az országgyűlési ellenzéket is, amely már megmutatta, hogy a kommunisták nélkül is lehet ellenzékben lenni. Szavahihetően és országépítő módon.

teevee 2013.12.09. 12:25:55

@hoplita: "Hazel Bannock és Hector Cross, akik immár mindketten a Bannock Olajtársaság tulajdonosai, nőgyógyászhoz mennek Londonban, mert Hazel gyereket vár. A hazafelé úton két fegyveres afrikai motoros üldözőbe veszi Hazel kocsiját, és megsebesíti őt. Hazel a kórházban belehal sérüléseibe, de kislányát császármetszéssel világra segítik a orvosok.
Amíg Hector Londonban tartózkodik, vidéki rezidenciáján tűz üt ki. A nyomokból arra lehet következtetni, hogy a gyújtogatás célja az lett volna, hogy Hector újszülött kislányát eltegyék láb alól.
Hector és régi Cross Bow-s kollégái bosszút esküsznek. Az első számú gyanúsított a Tipoo Tip klán egyik utolsó életben maradt tagja. A nyomozás során váratlanul kiderül, hogy a gyilkos összefüggésbe hozható a klinikával. Hamarosan azonban lehull a lepel a Bannock család sötét dolgairól. Miért is ítélik el az egyik testvért, és ő hogyan épít ki egy egész bűnszervezetet a börtön évei alatt. Hogyan lesz egy bűnözőből Kongó királya és miniszterelnöke. Hector és csapata kideríti, hogy mi állt a gyilkosság hátterében és kegyetlen bosszút áll a kislánya életére törőkön.

Ilyen és ehhez hasonló forrásokra támaszkodsz a véleményed alkotásakor, miszerint Mandela "koszos terrorista, fehérgyűlölő nigger"?
Bakker, ennél azért többre számítottam.

hoplita 2013.12.09. 16:32:59

@tölgyes:
Na....hány nickem volt eddig...? Basszam szét a kurvanyádat a hátadon, nyuggergecimajom...?
Ha olyan hósgeci vagy, akkor itt a számom....70 4 22 55 99.
Csörögj már rám, te anyabaszó fosadék és megdumcsizzuk.

hoplita 2013.12.09. 16:36:13

@teevee:
Te egy másik fasz vagy.
Kívánok a szomszédodba sok zulut és xhosát.
Idióta, önsosrsrontó faszfej.:(

hoplita 2013.12.09. 16:38:18

@László56:
Baszd szíven a retkes kurva, fideszespinájú ronda anyádat.

teevee 2013.12.09. 17:00:02

@hoplita: dolgoztam Dél Afrikában, volt zulu, szosza munkatársam, szomszédom is.
Te Magyarországról is Lőrincz L. László regényeiből tájékozódsz?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.09. 17:00:13

@hoplita:

Hát nem tudom.
Éppen tegnap este nézegettem a youtubeon amerikai határőrséges videókat. Nem tudom hogyan keveredtem oda, a filmek linkjein keresztül.

Van egy csomó ellenőrzési pont, hogy kiszűrjék az illegális bevándorlókat, kábítószercsempészeket stb.

Na de nagy amerikai hazafiaknak ez egyszerűen nem tetszik és alkotmányellenesnek tartják.

Nem állnak szóba a határőrökkel, megtagadják a válaszadást még arra is, hogy hol születtek. Van amelyik le sem hajlandó húzni a kocsija ablakát. Az kocsiablakot hosszú tanácstalanság után végül betörik a határőrök és kiszedik a kocsiból a fickót, aki 10 óra alatt egy szót sem szólt a határőrökhöz.

A leghülyébb ráadásul még csak nem is amerikai volt, hanem izraeli állampolgár, aki a bibliából kezdett olvasgatni a határőröknek, s persze lenácizta őket. A bibliára hivatkozva úgy gondolta, hogy neki szabad utazgatnia ellenőrzés nélkül a határon át.

Valami mozgalom is van, féltik a szabadságukat meg az alkotmányos jogaikat a határőröktől. Hát szerintem meg túlzásba viszik, a határőrök a munkájukat végzik. Nem nehéz elképzelni mi lenne az Egyesült Államokban határőrség nélkül.

Odavándorolna a fél közép- és dél-Amerika.

Persze arra is gondoltam, hogy lehet nekik van igazuk, s csak bennem él a közép-Európai. Én sohasem packáztam határőrökkel, igaz, az sem jutott soha eszembe, hogy egyáltalán kellene.

Ráadásul igen furcsa egy ország az az Amerika. mivel ott mindenkinek lehet fegyvere, így a rendőrök és a határőrök is erre számítanak, azaz félnek. A határőrök egyik keze folyamatosan rajta a fegyverükön ezek a polgári engedetlenek meg szándékosan packáznak velük.

Szóval nem tudom melyik az a normális ország.
Ez a jogkövető feltételezés is erős lenne, hiszen az emberek többsége ugyan nem jogkövető.

Erre rájönni elegendő megállni egy útkereszteződésben és figyelni a gyalogos és az autó forgalmat.

S akkor ebben Magyarország még bőven a jobbak között van világviszonylatban.

Vagy nem valószínű, hogy nagyon akadna olyan háztartás ebben az országban, amelyikben ne lenne nem jogtiszta zene, film, szoftver, fénymásolat stb.

Miközben a dolog másik oldala, hogy ha az emberekkel bármit meg lehet tenni, bármilyen hülye szabályt követnek, mert annyira jogkövetők, akkor ezt az államhatalom ki is fogja használni.
Így tehát szükség van a lázadókra is, különben a hatalom kifosztja a népet és a fejére szarik.

Nem egyszerű a kérdés.

hoplita 2013.12.09. 17:34:36

@teevee:
Persze, picinyem.
Lőrincz L. zsidó...tudtad?
Másrészt soha egy sort sem írt arról a tájékról.
Mijafaszomról beszélsz te?

hoplita 2013.12.09. 17:38:34

@Akitlosz:
Sosem mondtam, hogy egyszerű.
De ha a hatalomnak behódolsz, akkor véged.
Errefelé meg az állam alattvalókat akar, nem polgárokat. Ez elég világosan kitetszik az elmúlt 23-24 év jogszűkítéseiből.
A béka megfő és nem ugrik.:(

livengood 2013.12.09. 19:42:42

@hoplita: "Errefelé meg az állam alattvalókat akar, nem polgárokat." No, ezzel mélységesen egyetértek veled. Ennek az államnak köszönhető az, hogy soha nem derülhet ki számodra, hogy vajon tényleg zuluk, xhosák, cigányok, meg meleg zsidó libert bérencek állnak az egyik oldalon, a másikon meg te és a szorgalmas, tisztalelkű elnyomott szerencsétlenek? Azért, hallod ha megérhetnénk végre azt az államot aki sem adóval, sem törvényekkel nem nyom agyon, se nem osztogat segélyeket, nyugdíjat, meg ingyen egészségügyet, se nem tiltja a véleményt; kiderülhetne végre, hogy valójában szájhősökön kívül vannak itt mások is?. Így mindenki csak kábítja magát, meg a többieket.

tölgyes 2013.12.09. 19:51:49

@hoplita: Én nem nyomoztam maga után. Ön emlegetett más fórumokat NYUSZIFÜL! Ha ilyen néven más fórumon összefutunk, akkor arra emlékeznék. Ilyen nagy NYUSZIFÜL messziről látszik.:)
Egyébként én soha nem állítottam , hogy az önhöz hasonló alja félék társaságát keresem. Ön szokott NYUSZIFÜL AZZAL DICSEKEDNI, HOGY MAJD MEGKERES.:) Az jó lesz. Adok magának lakkot, hogy a zöldre festett lovát lekenhesse.:)

tölgyes 2013.12.09. 19:56:46

@livengood: Mit gondol hoplita milyen embereket akar? Nem egyszerűen alattvalókat, hanem rettegő alattvalókat! Ezért dicsekszik árokba rugdosott öregekkel,, ezrét fenyeget cigányt, zsidót és mindenkit,aki másképpen gondolja mint ő.:(

6.Lenin 2013.12.09. 19:57:57

@livengood:

"......a másikon meg te és a szorgalmas, tisztalelkű elnyomott szerencsétlenek? "

Ez nagyon jó!

szorgalmas,tisztalelkű elnyomott szerencsétlenek...

izé....?

tölgyes 2013.12.09. 19:58:51

@Akitlosz: hoplita nem akar mást, mint hogy a szélsőjobb alattvalója legyen..Ugyanis az ő kormányzásuk alatt másra úgy sem volna lehetőség. Azt remélem, hogy ennyire mélyre nem csúszik le ez a jobb sorsra érdemes ország.:)

tölgyes 2013.12.09. 20:30:48

@teevee: Nem! Hoplita a zsigeri gyűlöletből tájékozódik.:( Számára ez az iránytű.

jjulie 2013.12.09. 20:32:39

@tölgyes:

a felcsutiszélesseggszájúhazugbűnözőnek nem kellett volna lovat adnia alájuk, dehát nélkülük nem lett volna a közgéporbánbűnözés törvényerőre emelve

mint ahogy a hortyból sem lett volna kormányzó a román hadsereg pusztítása, rablása, meg a prónai gazemberkedése nélkül

ilyen a kereszténykedő magyarkodóvidéki másodvonalbeliség hozzáadott többletértéke

tölgyes 2013.12.09. 20:46:08

@jjulie: Várják magát a teniszpályán.

jjulie 2013.12.09. 20:49:24

@tölgyes:

ez a felcsutiözgéporbánbűnözés

"Kovácsot 2012 márciusában a rendőrök igazoltatni akarták, mert tudták, hogy az autóját érvényes jogosítvány nélküli vezeti. A városi vezetőnek egy hónappal az eset előtt ugyanis már volt egy problémás rendőrségi ügye. Akkor ittas vezetés miatt vonták be a jogosítványát, de Kovács - legalábbis az intézkedő rendőr, Gálosi Szabolcs és a Sonline szerint - fenyegetőzni kezdett: "azt mondta, tönkretesz, amiért intézkedni mertem vele szemben. Személyes jóbarátjaként hivatkozott Pintér Sándor belügyminiszterre, s megígérte, kirúgat a rendőrségtől, s azt mondta, ne gondoljam, hogy neki bántódása eshet, csak nekem lesz bajom az esetből"."

mijafaszt képzelnek magukról a felcsutibűnözök, kádárvakarék?

jjulie 2013.12.09. 20:52:01

@tölgyes:

téged meg a szívlapát

állítólag a felcsutifertőzés okozta seggszájúság mellet a tokásdölyfösséget is gyógyítja

graycivil 2013.12.09. 21:25:53

"Döbbenetes fideszes kezdeményezés: imát kell mondani Orbán Viktorért?

A csepeli önkormányzat közpénzen üzemeltetett hivatalos szócsövén, a csepel.hu hírportálon keresztül Németh Szilárd XXI. kerületi fideszes polgármester egy olyan imádság, pontosabban "áldóima" terjesztésére kéri a csepelieket, amelyik Orbán Viktorért szól, s felvezetőjében az ellenzéket vádolják és fenyegetik."

nepszava.hu/cikk/508949-dobbenetes-fideszes-kezdemenyezes-imat-kell-mondani-orban-viktorert

Ez igaz? Ha igen, akkor a FYDESZ-ben a baromság ágaskodikcsak:

"Az Úr legyen előtted, hogy az igaz útra vezessen téged,
Az Úr legyen melletted, hogy karjaiba zárjon és oltalmazzon téged.
Az Úr legyen mögötted, hogy megőrizzen téged a gonosz álnokságától.
Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha elesel, és kihúzzon téged a csapdából.
Az Úr legyen benned, hogy vigasztaljon téged, ha szomorúság nehezedik rád.
Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen téged, ha ellenség ront rád.
Az Úr legyen feletted, hogy áldás szálljon rád.

Így áldjon meg téged a jóságos Isten."

...és ott a helyed az Atyának jobbján...és minket hagyjál békén, magváltónk, El Curo!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.09. 21:40:18

@hoplita:

"De ha a hatalomnak behódolsz, akkor véged."

De ha nem hódolsz be a hatalomnak, akkor is véged.

Az alábbi bölcsességgel ajándékozott meg egyik egykori munkáltatóm a munkaügyi egyeztető tárgyaláson.

"Akár a követ ütjük a tojáshoz, akár a tojást a kőhöz, mindig a tojás törik össze."

Igaza van sajnos. Lehet harcolni az ügyekért akár Strassburgig is - én megtettem már - de sokra nem megy vele az ember.

Szóval nem könnyű az élet, a hatalommal szemben csak másik hatalommal, erővel lehet a siker esélyével fellépni, de ez mindig kockázatos. Vagy bejön ugyanis, vagy nem.

Aztán persze lehet, hogy az elbukott és kivégzett forradalmárokról 50 év múlva utcákat neveznek el, de ez őket már nem biztos, hogy vigasztalja.

Szóval érdemes alaposan megfontolni, hogy mikor érdemes szembeszállni a hatalommal, s mikor nem. S nem csupán "az igazság" számít, hanem az erőviszonyok is.

"Errefelé meg az állam alattvalókat akar, nem polgárokat. Ez elég világosan kitetszik az elmúlt 23-24 év jogszűkítéseiből."

Ezzel egyetértek. A politikai pártok annyira rátelepedtek a gazdaságra és a társadalomra, hogy nehéz bármiféle "civil" szerveződés. Azokat is a pártok szervezik, vagy ha nem, és mégis sikeres, akkor idővel rátelepednek.

Pártként fellépve pedig, ha megnyeri a választást már nem lesz érdekelt a győztes párt a változtatásban, hiszen akkor már ő lesz a rendszer legnagyobb haszonélvezője.

tölgyes 2013.12.09. 21:40:58

@jjulie: Gyűjtse csak az erőt, hátha sikerülni fog. A remény hal meg utoljára:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.09. 21:49:12

@tölgyes:

Tekintve az ország helyzetét és az eddigi kormányok, 1990-2013 kormányzásának a minőségét, lassan meglehetősen nehéz lesz alulmúlni a teljesítményüket egy akármilyen új kormánynak.

Így, lassan egy emberöltő eltelte után lassan ideje lenne olyan kormány hatalomra kerülésének, amelyiket már nem terhel a rendszerváltás, sem az akkori paktumok.

Nem hiszem, hogy célszerű lenne erre 2060-ig várni, mire az utolsó száztíz éves MSZMP-s is meghal.

jjulie 2013.12.09. 21:57:46

@tölgyes:

neked is a pintér a gyámod ettől akkora a pofád, ravaszdiparasztikádárvakarék, te is söförként kezdted?

annak a kaposvári felcsutifertőzött közgéporbániai leszartfaszbűnözönek is a felcsutiszélesszájúhazug mondta hogy amásodvonalbeli leszartfaszusága érték, mint ahogy neked?

aszekelyek 2013.12.09. 22:05:35

@menőmano: bajnai eszerint nem tudja, hogy már svácca is meg vannak a tárgyalások a kisíbolt , adó elöl eltüntetett pénzekről? vagy csak úgy tesz.... ciprusi adóparadicsomának is fuccs... húdeszigorúú.. és miért nem akkor csinálta ezt, amikor kormányra került? Miért nem ezzel töltötte fel az államkasszát? miért a szegényeket nyomorította és a nyugdíjasokat , közalkalmazottakat? he?

aszekelyek 2013.12.09. 22:12:04

@menőmano: mi meg olyan véleményt írunk róla, amilyet mi akarunk. Konkrét hazudozás ez a szegénységről.

@graycivil: a népszagára j jellemző ronda csúsztatás. A polgármester kéri, hogy az áldóimát tejesszék. mit ír a népszaga, imát KELL mondania állítólag valakinek. Úgy látszik nem tudnak magyarul. De lehet, hogy csak a szokásos uszító, gyűlölködő, hívőket piszkáló dumájuk.. ,a silány. Igen , inkább az utóbbi.

livengood 2013.12.09. 22:56:33

@6.Lenin: Izé... én se léphetem át az árnyékomat. Viszont lényeg a lényeg: felénk az államot irányítók tévébe kötött droidokat akarnak.

tölgyes 2013.12.09. 23:00:59

@Akitlosz: Én a szélsőjobbról írtam és nem a volt MSZMP-sek kihalásáról..Mostanában hoplita az aki szájbarúgással kelt reményt a választókban. Ő épp azt ígéri, amiben az MSZMP és elődpártjai féktelenebb időszakukban részeltették az országot. Nem hiszem hogy hoplita lába kevésbé büdös mint a B. Tamás apjáé volt.:(

korábban ulrike 2013.12.09. 23:07:56

@hoplita: Nem a személyes kapcsolataidra vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy Mandela hogyan és mikor is irtotta a boerok tízezreit, mint írád.
Egyáltalán, igazából kivel is háborúztak ezek a búrok - és miért - a két utóbbi háborújukban? Ki is tette őket konzlágerbe? Hogy a fenébe is kerültek oda az ősi holland, korábban lakatlan Cape körüli, az oranjei meg transvaali földekre?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.09. 23:17:57

@tölgyes:

Szélsőjobbról a kommunisták szoktak írni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.09. 23:29:45

@tölgyes:
Hiába várom, bebluttyantott.
Teniszleckét is vehet, szájteniszezőből pro szájteniszezővé fejleszteném.
20-9880587 - Hapci Tennis Academy

jjulie 2013.12.10. 07:28:39

@Hepci:

koma, a rossz fideszikszelő kezeddel fanítanád nekem tf diplomás szakedzőnek hogyan kell kikapni mindenkitől akinek csak jó keze van meg jó lába?

a realitás érzéked cserben hagyott megint, mint a bécsi úti étterembérlésnél, a fideszikszelésnél, az mdf ikszedről nem is beszélve

gyere inkább sütizni a greshambe, közben veszek tőled süticikiző leckét

jjulie 2013.12.10. 07:57:44

@tölgyes:

atyagatya seggszájú, mijafasztképzelsz?

az rendjén van hogy a szavazótársaid abból a nem kis rétegből verbuválódtak, amelyiknek műveltségi szintje alapján jó példaképe az égvilágon , de mindentelbaszó dembinszki, de ez nem a többség, hanem csak a választásra jogosultak egyharmada volt akkor amikor a felcsutiszélesseggszájúhazugvezérnarancskomcsikádárvakarék kimozdította a földet sarkaiból

az a szegedi gondolat pedig amit a román hadsereg juttatott hatalomra már elsütötte azt a polnt, hogy aki a leghangosabban kommunistázik, az a legmagyarabb magyar hazafi, és annak mindnet lehet, a kádárvakarékfelcsutigondolat pedig kommunistázva építi a közgéporbániaiállamszocializmust

a háttérben kayaibrahim rámosolyog a dembinszkire

jjulie 2013.12.10. 08:00:10

hahaha

semjént küdte a felcsutigondolat a mandela temetésére

hahaha

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.10. 08:59:35

@jjulie:
Diplomás porszívóügynök?
Hahaha, szakedzőkkel tele a padlás, teljesen gagyi a képzés, a legagyatlanabb csapattársam is el bírta végezni. Az ilyenek sorban sz*pnak az OB3-ban, bármelyik táblán.
No, akarsz teniszezni, nyomasek?
Megfuttatlak picit, hogy frissüljön a vérkeringésed.

nyünyüge 2013.12.10. 09:08:05

OFF- Hát gratulálok. A Navrasics által ígért "jó kormányzás" mintapéldája. Ügyelet a kormányhivatalban, nehogy véletlenül egyetlen hajléktalan is büntetlen maradjon.

vastagbor.blog.hu/2013/12/09/ugyeleteket_allitottak_fel_hogy_ejjel-nappal_tudjak_buntetni_a_hajlektalanokat

tölgyes 2013.12.10. 10:51:58

@Akitlosz: Azért butaságokat nem kell állítani. Vegye elő a két háború közötti horthysta irodalmat. Ott is találkozik majd ezzel a kifejezéssel. Horthy talán mégse volt kommunista.:)

tölgyes 2013.12.10. 10:55:09

@hoplita: Nem csak anonim, hanem még nevenincs is.

tölgyes 2013.12.10. 10:59:01

@Hepci: Néhány éve azt adta elő magáról, hogy ő mint famérnök faházakat gyárt, de a hülye magyarok nem akarják az ő faházait. Ekkor kicsit elbeszélgettem vele a soproni egyetemről, a régi szép időkről - setét volt mint az éjszaka.:)
Neki szájteniszben is csak a szívlapáttal való hadonászás menne.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.10. 11:44:57

@tölgyes:
Az lehet a baja, hogy nem tudná, melyik végén ragadja meg a szívlapátot. Ha a lapátabbik végén, és oly ügyetlenül lép keresztbe fonákhoz, mint az sejthető, könnyen felbucskázik és valagba szúrja magát a nyéllel.
Hogy ekkor elélvez avagy sem, ez még a jövő titka.

menőmano 2013.12.10. 12:18:05

@aszekelyek:

Hát! Ja! Mondjuk, tényleg olyan véleményt írnak amilyet csak akarnak. S nekem totálisan mindegy, hogy kiről.
Pontosítva) engem nem is érdekel.
Maradjunk csak ennyiben.
:(

menőmano 2013.12.10. 12:28:36

privatbankar.hu/makro/kit-tud-nalunk-tobb-afat-elcsalni-263943

Totálisan élenjárunk, mármint az "áfacsalásban".
??
Hát! én ezt nem is hiszem el?!
:(

nyünyüge 2013.12.10. 12:32:48

Ilyen az, amikor a MaNem meg a miniszterelnök meg .... szerint nincs konkrétum, csak alaptalan vádaskodás:

"...Másrészt viszont a konkrét ügyekben, amelyek miatt feljelentést is tett, már az eredeti feljelentéshez csatolt kétszáz oldalnyi bizonyítékot. Így egyáltalán nem igaz, hogy nem állt elő semmilyen bizonyítékkal, a mostani meghallgatáson viszont nem is merült fel, hogy ehhez újabbakat kellene csatolnia..."

444.hu/2013/12/10/horvath-andras-ez-arrol-szol-hogy-ne-kelljen-nyomozast-inditani/

tölgyes 2013.12.10. 14:10:07

@Hepci: Élvezetehez juttatni zsülit? A szándék nemes lélekre vall.:)

Egyébként én optimista és megengedő vagyok. A szívlapátot azért ismeri, mert annak idején a Forfában ezzel merte a fűrészport és a forgácsot. Azt még talán elbírta. Kokszot, brikettet már nem tudott volna merni vele.:)

tölgyes 2013.12.10. 14:20:24

@nyünyüge: No de mit jelent a rendszer szintű adócsalás?, amit nem lehet dokumentumokkal bizonyítani??? Tehát van olyan adócsalás ami nincs is? Mert, ha van, akkor lehet dokumentumokkal igazolni. Ha a rendszerben hiba van azt is lehet dokumentumokkal igazolni.
Ez nem azt jelenti, hogy nincsen (nem lehet) adócsalás. Ez csak annyit jelent, hogy HA-nak fingja sincsen róla, hogy hol és hogyan csalják az adót, vagy nem tud óla semmit bizonyítani, hiába a 60.000 oldal másolat.

hoplita 2013.12.10. 17:52:48

@korábban ulrike:
Saját kezűleg nem sokat, de az áenszíje annál többet...ugye ezen nincs vita? A felesége meg orvosi eset volt...

Igen, persze, a britek a hunyók igazából, ők kényszerítették trekkelésre és új államok alapítására a búrokat.
De messzire vezet ez.
Egy tény, az az állam a világ fejlett országai közé tartozott és apartheid ide, vagy oda, nem döglöttek éhen a feketék. Sőt, még a hagyományos törzsi viszályokat is kordában tartották.
Mára egy katasztrófa lett, egy csődtömeg és még hol a vége. Valahol ott, ahol most Cecil Rhodes földje tart, Zimbabwe néven.

hoplita 2013.12.10. 17:59:21

@tölgyes:
Túl sokat foglalkozol velem, faszfej....pedig baszhatnád a kurva anyádat is.

@Akitlosz:
"...Szóval nem könnyű az élet, a hatalommal szemben csak másik hatalommal, erővel lehet a siker esélyével fellépni, de ez mindig kockázatos. Vagy bejön ugyanis, vagy nem..."

Inkább a tűzben égni, mint a húgyban ázni...
De ugye ez habitus és mersz kérdése, meg alternatíva hiányoké.Még a patkány is neked támad, ha már nincs hová hátrálnia.:)

jjulie 2013.12.10. 19:15:50

@Hepci:

atyagatya, rossz fideszikszelőkezű szájjalteniszező zakóbaknok, a magyar tenisz ob III tornából felmentett kategória, de nagyon cuki ahogy büszke vagy rá, még a @tölgyes: díszfelcsutiseggszájbajnokot is magadhoz édesgetted vele

gyertek, vaneladó tornábólfelmettettekre méretezett tanisztanfolyam is

ket fideszikszelő egy pár, végülis ez is csak egy piaci szegmens,, gyertek, fizessetek, kaptok leckét

6.Lenin 2013.12.10. 19:28:21

@livengood:

".......az államot irányítók tévébe kötött droidokat akarnak. Nézzél amerikai, és tőlük átvett műsorokat, viselkedési formákat.
Hol vagyunk még tőlük?
Nem is ez tetszett. Globalizálódunk (az egész világ)

Szerinted 1ik oldalon van 1 mocskos állam, a másikon + a szorgos tisztalelkű elnyomottak.
Ez a rész nyűgözött le.

Te sem jársz emberek közé, mint Zsoltika (Akitlosz)?

Khal Drogo 2013.12.10. 19:43:03

@tölgyes: Rendszerszintű csalás az olyan mint az olajszőkítés. A Parlament tud arról mi a módszer mégsem módosítja a törvényeket. Azért nem mert, nos innen a fantáziádra bízom.

Khal Drogo 2013.12.10. 20:04:23

@aszekelyek: A Nemzeti Nyomozóirodát már megszüntették.

jjulie 2013.12.10. 20:29:38

@6.Lenin:

nigyak dembinszki, osztod a fideszészt amit a szijjártó hugyozott a koponyádba?

de mijalófasz van a felcsutiszervezettbűnözéssel, leánykori nevén cba-val?

mutasd be mit tud erről egy orbánszijjártókárosította agyhalott fideszikszelő

jjulie 2013.12.10. 20:38:15

@tölgyes:

becsukódott a ravaszdiparasztihazugseggszád, mijalófaszvan a felcsutibűnözőkkel, jártasd a seggszádat, mijafaszért menekül a felcsutipárt az áfacsalás téma elöl?

jjulie 2013.12.10. 20:42:25

@6.Lenin:

ugyanmár dembinszki, vedd fel a bárgyu felcsutiarckifejezésed, és agyaskodd ki mennyi kétszerkettő?

aszekelyek 2013.12.10. 21:04:58

@nyünyüge: ehhez vastag bőr kell.. bizony, hogy ezeket bírják firkálni. Büntetni nem fognak , viszont befogadó házak vannak már készen a fogadásukra. Akiket a kijelölt helyeken találnak, fedett, meleg, tiszta befogadó helyekre viszik a megfagyás elől.
Ezek a faiszta brigantik.., monst mondd meg !

Tudod, nem bezárják az addig melévő melegdőket. mint bajnai... a sikeres válságkezellő iparos.

aszekelyek 2013.12.10. 21:07:44

@Khal Drogo: igen, tudom. ettől függetlenül az illető akkor, amikor a vád szerint történtek a dolgok, NNYI-s volt. vezető. Nem véletlenül szüntették meg azt sem. A büntetőjogi felelőssége él még.

korábban ulrike 2013.12.10. 21:10:28

@hoplita: OK, látom kezdenek közeledni az álláspontok. A felesége, a felesége, olyan amilyen, nem focizik.

Az éjenszi meg éjenszi, de még mindig kevesebb nem afrikait ölt meg (volt afrikai angol gyarmatokon indiaiak csinálták az adminisztráció egy jó részét), mint fordítva.

Zimbabwe egy csődtömeg, s pont az ellenkezőjét teszi annak, mit Mandela tett. Elűzték erőszakkal a fehér farmereket, s ezzel tönkre tették a dohánytermesztést (fő importárú, s így alapvető állami bevétel volt), valamint az élelmiszer termelést. A külső tőkét - saját nincs - elriasztották, gyakorlatilag az országot tönkre tették. Elképesztő a szegénység. Elképzelhetetlenül elképesztő.

De Mandela nyíltan nem kritizálhatta, és nem is fordulhatott szembe azzal az emberrel, aki korábban menedéket adott neki. Ezért soha nem is bírálta őt, de pont az ellenkezőjét tette annak, amit zimbabwei kollégája művelt. Nem rombolta le a fehérek gazdasági uralmát, nem verte szét a fehérek dominálta állami adminisztrációt, megőrizte a fehérek dominálta erőszakszervezetek hatékonyságát. Nem bosszúhadjáratot hirdetett, hanem megbékélést. S bár az erőszakos bűncselekmények száma egyes körzetekben magas, de mégis csak sikerült féken tartania saját sorstársait, nem vált populistává. Pedig könnyű lett volna, s személyes indoka is lett volna bőven. De ő ennél okosabb volt, tudta, hogy szüksége van egy működő gazdaságra, s külső beruházásra, hogy az embergóból kilépő gazdaságot erősíteni tudja. Bölcs ember volt, s mértéktartó. A hatalomhoz sem ragaszkodott, első ciklusa után visszavonult. Ilyen Afrikában másutt nem esett meg, még más tekintélyes vezetőkkel sem. Kevés ilyen ember akad. Nagyon kevés, s nem csak Afrikában. Szóval Zimbabwe egy csődtömeg, Dél-afrika pedig a csücsök - és a kontinens - egyelőre vonakodó, de potens hatalma és tekintélye.

aszekelyek 2013.12.10. 21:16:00

bréking nyúz! hogy a poszthoz is valaki hozzászóljon. Olvasom, hogy feljelentéskiegészítésre hívták be a kedves elbocsátott, nem is volt adóellenőrt. Aki nem tudott a világon semmivel szolgálni, ami megalapozta volna a gyanút. No most, alapos gyanú hiányában hogy és ki a frász emelne vádat és ki ellen ?Azt nem mondta ez akedves ember., a feljelentő. A kis bajszos , LMP-s meg forró krumplizik... és gyurcsány azon jajong , hogy valami kevéssé felénk hajló szentek keze által jegyzett irományban az első harmadában volnánk az európai korrupciós listának. Az kb annyival van alátámasztva, mint a NAV-ra öklendezett vádak és gyanúk.

aszekelyek 2013.12.10. 21:23:18

@menőmano: milyen lapáttal került rá és mi és hol? bele a levegőbe itt.. az nem áll meg. belemondani az éterbe bármit lehet.
Uncsi, ahogy magadat ismétled a teljesen semmitmondást. na hol lett még nagyobb a szegénység és mennyivel és miért ? Minél nagyobb, mikorinál? Milyen az a nem ez a szegénység ? Kérem ide leírni.

jjulie 2013.12.10. 21:25:08

@aszekelyek:

hahahaha, felcsutiszervezettbűnözés, leánykori nevén cba

hazudd le a csillagokat az égről, kádárvakarék banyavaranyg

több nap mint felcsutibűnözés, hahahahaha, kayaibrahim él és virul

jjulie 2013.12.10. 21:31:43

@aszekelyek:

banyavarangy te mint felcsutipártközeli seggszáj, a közgép lopott többet vagy a cba?

aszekelyek 2013.12.10. 21:41:34

@Akitlosz: meg még sokan mások.
@tölgyes: neki médiaszerepe volt . A Vád tanúja. Aki semmi érdemlegeset nem tud tanusítani és közvetett bizonyítéka sincs. Mondhatnám, hogy performansz, csak most a NAV-on keresztül rugdosták Orbán fejét.
Most nem az Andrássyn végig. A médiában. de amit meg akrok önnem osztani, az az, hogy mitől ment fel reggel a vérnyomásom. botor módon belenéztem az atv Újságíróklub c. szennyébe. Éppen taglalták, hogy a törvényhozásba demokratikusan beválasztottak, a többség, a kormány, hogy képzeli, hogy a törvényhozásba átrtja magát. nem, nem viccelek. kedvenc foteltöltelékeim azt nyöszörögték, hogy merarogán, az hogy képzeli..., és itt bejátszották a pontos szöveget, amit mondott a rezesová-ügy közfelháborodást kiváltó bírói döntéséről, hogy házi őrizetben bulizgathat, a másodfokig. rRogán elmondta, hogy összhangban a közvéleménnyel, javasolni fogja az illetékeseknek, hogy közösen tekintsék át, mit lehet az ügyben, a törvényhozásban tenni, hogy a jövőben ilyen jogos közfelháborodást kiváltó dolgok ne fordulhassanak elő. No ezek az én kedven foteltöltelékeim pedig elvitatták, -ezt adva brain junk foodként persze a joghoz, törvényhozáshoz nem értő nézőiknek -el merészelték vitatni a törvényhozás jogát a törvényhozáshoz. na nem ezekkel a szavakkal. De ezzel a tartalommal. Biztosan az én hibám, hogy felhúzom magam az ilyen arcátlanságaikon még mindig. Komolyan mondom, 3 perc elég volt hozzá.

Valami maszlagot kezdett el egyikük, asszem avar gajdolni, hogy mittudomén ki, amerikai naná, aszonta, hogy .. két láb jó, négy láb rossz, ha orbáné, az alegrosszabb.. ezen a szinten. Az ember és ajog viszonya volt a téma. .

Ezzel tömik a szerencsétlen , képzetlen nézőiket.
Ki a frász csinálhatna valamit ez ellen és kinek a kötelessége, ha nem a törvényhozásé? A mindenkoriéé.

jjulie 2013.12.10. 21:43:15

@aszekelyek:

banyavarangy te mint felcsutipártközeli seggszáj, a közgép lopott többet vagy a cba?

aszekelyek 2013.12.10. 21:46:41

@Khal Drogo: mindannyian tudjuk. Dávid ebola lezárta a vizsgálatot , titkosította. Még akkor. Most meg lobogtatja ez a fószer a zöld dossziét. Mondta, hogy az is van benne. Ő meg ahhoz hogy is férhet hozzá? facebookon jött ma nekem, hogy az origo ezügyben a CBA-hoz köthető, erőlteteten de azt az első 3 sorban !! , lefülelt, NAV által! milliárdos áfacsalásról ír. Na de a cmben mi van? az, hogy ebben benne van az egész NAV botrány. Holott a világon semmi nincs benne, csak az, hogy fogták el, bizonyították rá és fogalaták lea vagyonokat, míg végül megtérült közel az egész ÁFA csalás milliárdos összege. Egyet meg köröznek, mert panamában bújkál...

jjulie 2013.12.10. 21:50:02

@aszekelyek:

banyavarangy te mint felcsutipártközeli seggszáj, a közgép lopott többet vagy a cba?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.12.10. 21:50:15

Szerintem egyrészt valódi ügyekről van itt szó, másrészt meg választások lesznek.

Magánelméletem szerint az egész arra jó, hogy Horváthon, Ángyánon és Hadházyn ("TESZ") át szavazatokat csatornázzon be az LMP-hez.

Részlet a mai Schiffer- PR interjúból:

mandiner.hu/cikk/20131210_schiffer_andras_az_lmp_bejut_es_nem_kot_koaliciot

"Várható ismertebb nevek bekapcsolódása az LMP kampányába?
Ez folyamatosan várható lesz.
Például?
Amikor valakivel megállapodunk majd, akkor ki is lépünk a nyilvánosság elé."

Ebből tehát 100% biztosra gondolom hogy a választásokig valamiféle megállapodás lesz a TESZ és az LMP között, eldöntött forgatókönyv szerint. A cikkben is több hivatkozás található még ezen kívül, linkek formájában, a kibontakozó együttműködésről.

Aki netán elfelejtette volna egyébként, egy kis frissítés, hogy Schiffer András még kit védelmezett bőszen másfél-két évvel ezelőtt:

www.youtube.com/watch?v=T8Ar9YCfBV0

A cím ne zavarjon meg senkit, nem az a lényeg. Az utolsó pár másodperc a fontos.

jjulie 2013.12.10. 21:52:10

@aszekelyek:

banyavarangyhugy, ha nem fűbehugyozod felül a bejegyzéseimet, elviszi az ördög felcsutot a fószélesszájútolvajhazuggal együtt

jjulie 2013.12.10. 21:54:13

@aszekelyek:

kayaibrahim jobban teljesít

jjulie 2013.12.10. 22:02:58

@Nemzetstratégia:

valódi ügyek?

kayaibrahim jobban teljesít, orbán jobban hazudik, felcsut jobban lop

valódi ügyek

tölgyes 2013.12.10. 22:03:55

@Khal Drogo: Ha ilyen hiba van a rendszerben akkor az ellenzék számára ott volt az adótörvények vitája. Ehhez tényleg nem kell külön vitanap. Minderről szó sem volt.. Ráadásul, ha jól értem, akkor ez a rendszerhiba idestova 24 éves.

Ilyen rendszerhibára nem lehet bűnügyet alapozni. Arról nem is beszélve, hogy a történet nem így kezdődött: arról volt szó hogy a NAV vezetőinek utasítására adócsalókat hagynak futni.. elég nagy utat járunk be, ha a csaló vezetőktől el akarunk jutni a törvénykezési hibákhoz.

Még egyszer mondom: lehet, hogy van csalás, de HA erről még semmi érdemlegeset, hiteleset nem mondott.

tölgyes 2013.12.10. 22:07:14

@hoplita: a ZÖLD LOVAS!

Már miért ne foglakoznék egy olyan szerencsétlen balfékkel, akiből csak úgy ömlik a buta szélsőjobbos trágárság.:) Az ilyen szerencsétlennek mégis csak meg kell mondani: öreg elment még az a kevéske esze is, ami tegnap megvolt.:)

Jó! Elhiszem, hogy ettől szenved. De ez még mindig jobb, mintha egyszer valaki szó szerint betakarja magát.:)

jjulie 2013.12.10. 22:09:32

@tölgyes:

te mint felcsutipártközeli seggszáj, hogy tudod, a közgép lopott többet vagy a cba?

tölgyes 2013.12.10. 22:09:37

@Nemzetstratégia: Ez jó! Schiffer azonban még GYURCSÁNY GOMBÓCOT SE EMÉSZTETTE MEG.

jjulie 2013.12.10. 22:17:10

@tölgyes:

jaj seggszáj, te meg orbánszijjártót fosol évek óta

6.Lenin 2013.12.10. 22:27:29

@tölgyes:

Szerintem az egész ügy kirobbantói lepődnének meg a legjobban, ha konkrét ügyek kerülnének a felszínre.

Akkor nem lehetne róla hörögni. Mert folyamatban lévő ügyekről nem lehet hörögni.

Az utóbbi időkben csak bizonyos témák lebegtetése megy.

A bizonytalan választók megszólítása a cél. Kik is a bizonytalanok?

Azt gondolják, a képzetlenek, könnyen megtéveszthető emberek. Akik ráharapnak az ilyen ügyekre, felébresztve bennük az irigységet, és a mostani kormányra kenni az esetlege sikertelenségüket.
Kiváló példa erre Gyurcsány, kimondottan az emberi rosszindulatokra játszik, talán nem is alaptalanul.

A jjulie típusúakra, akik a saját sikertelenségükre, másokra próbálják hárítani a felelősséget.
Annyian biztosan vannak is (sajnos), hogy bejuttatják a Parlamentbe, ahol tovább bohóckodhat. másra úgysem képes.
A többi kis párt még erre sem képes. a szövetség-amely becipelte volna a hátán őket-eddig nem jött össze.

Valódi mondanivaló nincs, marad a szarkeverés, és ez csak fokozódni fog egy darabig.
az igazi baj majd akkor kezdődik, amikor ezt a politikájukat nem fogják igazolni a közvélemény-kutatások, esetleg pont az ellenkezőjét. Na, akkor kezdődik majd az igazi cirkusz.

Az eddigi logikai sorba illik a bajai,fóti videó, a közgépezés, simicskázás, és most ez az ügy.

Ennek a lényege a lebegtetés, indulatkeltés, és nem a konkrét ügyek.

6.Lenin 2013.12.10. 22:46:41

@6.Lenin:

1 kis kiegészítés...

Újabban divat lett, hogy politikai ügyekben félmeztelen nők tiltakoznak, mindenféle ügyekben, híradókban szerepelnek, főoldalakra kerülnek.

Vajon, másként ott lehetnének?

menőmano 2013.12.10. 22:52:17

@aszekelyek:

Figyeljen csak picikét! "Ide mindenki azt ír amit akar". mármint a Török Gábor blogjára, posztjaira. Nos, hát én is azt írogatok amit csak akarok.

Hát nem az ön @jjulikája által emlegetett, akármilyen lapáttal "került rá".
A rendszerváltás óta folyamatosan elszegényedő társadalmi csoportról van szó. Csak aranyom az eltelt három évben még több a szegény. Némely népek totálisan elszegényedtek, mások meg lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé. Engedje meg, hogy a sokszor ismételgetett okokat ne soroljam már fel, mondjuk századjára.

"Uncsi, ahogy magadat ismétled a teljesen semmitmondást."

Tényleg?! Akkor ne olvassa aranyom. Én nem kényszeritem rá, sőt!!! nem is kértem soha sem.

Kalapkabát!osztjónapot!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.10. 22:55:35

@jjulie:
Hogy lehet összefoglalni ezt a sok betűt?
Gondolkodjunk... megvan.
Betojtál.

6.Lenin 2013.12.10. 22:56:55

@menőmano:

Bocs, hogy fentebb elfeledkeztem rólad. Csak jjulie jutott eszembe, mert igen aktív volt.

Jó éjt!
Mindenkinek.

menőmano 2013.12.10. 23:00:50

@6.Lenin:

Hála égnek!

jócccccakát!

menőmano 2013.12.10. 23:05:02

Mit képzel magáról??! Ne gondolja már, hogy kiváncsi vagyok az írogatásaira. Minden este "vadászik itt", meg sivalkodik.
Nevetni kell.
:)))

jjulie 2013.12.11. 07:38:21

@Hepci:

hogyisvolt, jeti, a gyógytornász mondta az anyukádnak, hogy a szájalástól meg a pecázástól nem javul a lúdtalpad, irasson be gyógytesire?

ilyen perpektívából szép is az az ob III, mégha mindig ki is kaptál azoktól akik nem tudtak teniszezni, csak jó kezük meg lábuk volt

valaki mintha mondta volna, hogy nem a győzelem a fontos

nyünyüge 2013.12.11. 07:58:58

A Népszabadság értesülései szerint hétfőn a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hivatali visszaélés gyanúja miatt elrendelte a nyomozást Horváth András, korábbi NAV-alkalmazott feljelentése nyomán. Az ügyészség első körben nem találta elegendőnek a Horváth által szolgáltatott bizonyítékokat, azonban a lap szerint az NNI a feljelentés-kiegészítés után már elrendelhette a nyomozást.

www.origo.hu/itthon/20131211-a-nepszabadsag-szerint-nyomoz-az-nni-a-nav-utan.html

Khal Drogo 2013.12.11. 08:14:38

@tölgyes: Bárhogy is áll a helyzet, a mai sajtójelentések szerint a nyomozást elrendelték.

Mit szólsz a kaszinókhoz? 3300 új játékgép, 11 kaszinóban, koncessziós jogból leírható a szerencsejátékadó.

Érdemes felidézni Navracsics úr mit mondott amikor betiltották :

" a pénzügyi kiadások mellett a játékgépezés sokaknál egészségügyi, pszichés zavarokat és károkat okoz, ebből adódóan költségvetési többletkiadással is jár az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben. A függőség miatt a társadalom számottevő részében gyakoribbak egyes köznyugalom, élet és testi épség, valamint vagyon elleni, illetve gazdasági bűncselekmények - állapította meg az előterjesztő igazságügy-miniszter."

Nyilván a szekelyek blogtárs meg tudja magyarázni mi történt, de én a te véleményedre lennék kíváncsi az ügyben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.11. 10:24:28

@Khal Drogo:
Egyelőre be köll érned Aszekelyekkel, az egész családjával wc-n ül, de az ajtón keresztül elmondta nekem:
"aferiazibolyaalibatolvajésamesterkedőházyteheterrőlis"

tölgyes 2013.12.11. 10:46:27

@6.Lenin: Valóban nincs más választása az ellenzéknek, mint a botránypolitizálás. Hiteles mondanivalójuk nincsen. Hiteles politikusaik nincsenek. Nem marad más hátra, mint a rendelkezésre álló eszközökkel hitelteleníteni a kormányt.

Ez a törekvés azonban még nem zárja ki azt, hogy egy-eegy ügyben nem találják el a dolgokat. Végül is ki merne közülünk ujjat húzni a a adóhatósággal? Ez lehetne a politika feladata. Mégis: ahogy ezt csinálják nagy feleleőtlenség. A Fideszre ezt ráverni nem lehet. Előbb nyerni kell aztán rendet kell csinálni ha van rendetlenség a NAV-nál. Ha fordítva csinálják, akkor nem fog nekik senki adót fizetni.

tölgyes 2013.12.11. 10:49:56

@Khal Drogo: A változás okát nem tudom, de vannak elképzeléseim Nem kizárt, hogy ez is része a Sukoró ügynek.

Én egyébként az eredeti döntéssel értek egyet.

Tekintettel arra, hogy ellenzéki győzelem esetén a kormány korábbi álláspontját a mostanihoz hasonlóra változtatnák - ebből sem lehet politikát csinálni.

márta)) 2013.12.11. 11:00:33

nol.hu/belfold/solyom_es_az_alkotmanyos_alkotmanyellenesseg?ref=sso

"A részvétel jelenleg óvatos kormánykritikának is felfogható, ennek ellenére gyakorlatilag telt ház előtt tartotta meg súlyos bírálatokat tartalmazó akadémiai székfoglalóját Sólyom László volt köztársasági elnök kedden"

**

"Előadása végén az akadémikus tett még egy meghökkentő észrevételt: szerinte a ’89-es alkotmány formailag csupán alkotmánymódosítás volt, tartalmilag viszont új, jogállami alkotmány, az alaptörvény viszont – a lényegi tartalmát megváltoztató módosításokig – csak formailag számított újnak.
Az új alkotmány tehát nem az alaptörvény elfogadásakor, hanem az AB hatáskörét korlátozó és az alkotmányellenes rendelkezéseket visszacsempésző módosítások meghozatalakor született meg, jogilag erősen vitatható körülmények között."

hm?

nyünyüge 2013.12.11. 11:54:14

Eddig az volt a "hivatalos álláspont", hogy Horváth András nyilvánvalóan alaptalanul vádaskodik, nincsenek bizonyítékai, csinálja a műsort az ellenzék támogatásával, ....

Most hogy elindult a nyomozás, kíváncsian várom, mikorra készül el és milyen tartalmú lesz a nyomozási szakban érvényes álláspont.

tölgyes 2013.12.11. 12:42:22

@nyünyüge: A baj az, hogy a nyugalom és egytértés nem jöhet létre míg nincs jogerős ítélet. Magyar szokás szerint pedig azután sem.

Volt itt már 100 ügyben nyomozati szakasz, ügyészségi szakasz, első fok stb mégse lett tisztább a kép. A bírósági döntések elmaszatolásában, megkérdőjelezésében a nagy kezdeményező sajnos a bal oldal volt.

tölgyes 2013.12.11. 12:44:36

@aszekelyek: Én önnel ellentétben nem hiszem azt, hogy a jobb oldal politikusai gáncstalan lovagok. Ezért az, hogy valaki jobboldali nem jelent számomra garanciát. Nagyon is gyarlóak, csak talán másképpen, mint a balosok.

nyünyüge 2013.12.11. 14:13:37

@tölgyes:
Hát ja.
A "baloldal" elmaszatolja, megkérdőjelezi a bírósági ítéleteket.
A jobboldali miniszterelnök meg csak simán botrányosnak nevezi a neki nem smakkolókat, a jobboldali frakcióvezető simán azonnali vizsgálatot sürget és törvénymódosítást vetít előre, ha politikai érdeke úgy kívánja. Aztán még neki áll följebb, merthogy "egy szabad országban miért ne bírálhatna egy bírósági ítéletet".

De végül is az előző napok "nincs bizonyíték, puszta vádaskodás, feltűnési viszketegség" szövegére tényleg igen adekvát válasz, hogy mit szoktak csinálni a "baloldaliak" egy nekik nem tetsző ítéletre.
Gratulálok.

livengood 2013.12.11. 16:09:43

@6.Lenin: ami lenyűgözött, az volt az irónia (ez is ironikus)

aszekelyek 2013.12.11. 17:14:03

@menőmano: látom Olga, nem bírsz magaddal... :) Sosem fejtetted ki manócskám, hogy pont ebben a 3 évben, főleg mihez képest, ! micsoda is nőtt? talán a legszegényebbek jövedelme. A z egy családban második jövedelempótlót is azonnal visszaadta 3 éve már orbán kormánya , amit elszedett bajnai, a fájni fog akciójában. Tudod, ahogy egy csimpánz is tud válságot kezelni. ETC. A béren kívüli juttatások is kiszélesedtek, összegben, mindenfélében... felhasználhatóságban. viszik szépen a kormánymegbízott asszony és segítői a legszegényebbeknek a vetőmagot, szeszámot, kisállatot, hogy öngondoskodni tudjanak. meg van a közmunka, amivel a legszewgényebbek jutnak további jövedelemhez. Ott, ahol a bajnaikádék nem teremtettek semmiféle munkalehetőséget de azt sok éven át.
No ezek mind cáfolják azt, amit te itt mantrázol . valamint a kis jövedelműek is , ha gyermeket vállalnak, kapnak adókedvezményt. Tudod miért? mert Magyarország annyival jobban teljhesít, hogy erre is futja anélkül, hogy megcsúsznánk a hiánycéllal. meg azért, mert sikeresen kiverekedték az úniós pénzeket is. Minden területen jobban teljesített a kormányzat is. Tudod, minden szegénynek kevesebbet kell fizetnie a rezsire. Mindegy melyikre. Mindegy milyen a pártállása. nem kicsit, nagyon. Olyan választási költségvetés van beterjesztve, amely nem eszetlenségeket ígérget és pénzszórást , hanem tartható kedvezményeket a nagyon nagy problémát jelentő népesedés ügyében. tudod, a felsőoktatásban a gyeremeket vállaló ifjú és ezért szülésle legalkalmasabb korban lévő anyajelöltek kapnak GYESt. Munkaviszonynak minősül. Ha ez nem a legszocdemebb program, akkor mi az,
A magyarok nem hülyék. meg lehet őket próbálni hülyére venni de láthattad 2010-ben, hogy nem érdemes. Hosszú távon nagy bukás a következménye.

aszekelyek 2013.12.11. 17:30:24

@nyünyüge: gondolom erre megy kia dolog, hogy mártírt csináljanak abból a fickóból és megint teleordítsáék a z összes médiumokat és Európát-amerikát, hogy micsoda diktatúra van... Ahogy elnézem, ez a fickó semmi más funkciót nem tölt be a történetbe. Az egészen biztos, hogy jól megfizeti érte valaki. A koncepxció is jól fel van építve. A hatóságok lépéskényszerben vannak. heyzetbe vannak hozva. A nagy semmivel. Figyelme kívül sem hagyhatják és fel sem léphetnek ezzel a H:A: -val szemben anélkül, hogy a kígyót , békát ne kiabálnárájuk ateljes ellenzék.
Nos már biztos vagyok benne, hogy ez egy előre felállított CSAPDA. Ahogy szokták, jó előre Orbán kormányának. kezdve az IMF hitel visszafizetés ütemezésétől a rettenet belső és külső adósságig, etc , amit hátrahagytak é s röhögtek amarkukba, hogy hehehe, nincs mozgástér... Ráfagyott a képükre egy idő után az avigyor de annál inkább dolgoznak az elaknásításán és a medvecsapdák sűrűn felállításán a politikai terpen. Ugyanazok természetesen. Visszaélve azzal, hogfy az ő célcsoportjuk, a kevéssé tanult és magasabb IQ-val megáldott tömegek tudatéanságán keresztül majd jól felhergeljék őket azzal a hazudozással is, amit említettem az Újságíróklub esetéről. A törvényhozás csak nem piszkálja a törvényt. Miután nekik az nagy mozgásteret biztosít....
Ugyanezt csinálták egyébként, amikor az élet menete napján volt abalhé, jól megszervezve orbán ellen. Csak két rossz megoldás volt. felvállalta. nekem mondjuk már kifordult a pejslim régen az ellenzélktől. No de mit is várhattunk volna tőlük? Semmi jót. Amit az alatt a 8 év alatt. Nem voltak ők jobbak akkor sem.

tölgyes 2013.12.11. 17:59:47

@nyünyüge: Sajnos ez a dolog sem ilyen egyszerű. Ezerszer leírtam már: a magyar bíróságokon nem történt meg a rendszerváltás. Talán ez is oka annak, hogy időnként elképesztő döntések születnek. Pl. Rezesova ügy.

Ha itt a kormány nem tudatja, hogy ez azért nincs rendjén akkor amiatt van háborgás. Hí tudatja akkor azért. Talán pont a nagyobb jogbiztonság érdekében kellene ezekre ügyelni.

A rendőrségi szakasz sem alapoz megt még mást, mint a gyanút. Ebből azonban még azt sem tudjuk, hogy a gyanura okot adó cselekmény mikor történt.. Ki volt a felelős.

Ezért írtam itt valamelyik nap: ha HA nem fordítva ül a lóra, akkor ma az ügyek jobban állnak. Pollitika nyelverést csinálni olyan adatokból, amelyek nem publikusak - felelőtlenség.

Ha pedig strukturális ügyekkel áll elő, akkor nyerje meg mondjuk az LMP-t és kezdeményezzék az áttekintést a Költségvetési Bizottságban, vagy az adótörvényekhez kapcsolódó vitában. Itt azonban most - és ez érthető - mindenki politikai haszonszerzésre törekszik.

Ettől még az is előfordulhat, hogy van valami a torzs közt kelőben. Én azonban ezt HA szövegeiből nem látom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.11. 20:13:01

@tölgyes:
Ez (pl. R.ová ügye) valószínűleg nem rendszerfüggő.
Az se rendszerfüggő volt, hogy Palotás ellen az ügyész besétált és elejtette a vádat.
Illetve lehet a korrupciós mechanizmust is rendszernek nevezni...

HA: mit tehet szegény ellenőr, ha zabszem van a fenekében? Egyszer már említettem, hogy vannak érinthetetlen cégek.
Ez se rendszerfüggő, a cuculisták idején is voltak, nyilván most is, illetve a két halmaz között van jelentős átfedés is.

jjulie 2013.12.11. 20:39:22

@tölgyes:

kezdesz eldembiszkisedni, mikorra jössz rá. mennyi kétszerkettő?

aszekelyek 2013.12.11. 20:49:54

@Khal Drogo: ma este kimerítő választ lehetett kapni erre a nyerőgépes dologra is. Nem hogy nem lazították de bizonyos mértékben szigorították is a szabályokat. Azokhoz a maffiakörökhöz nyilván nem fog jutni semmi, akik ezelőtt működtették azt az üzletágat. :9 meghívásos pályázattal lesznek odaítélve. Szerintem helyesen. mert ha ne adja isten bajnaikámék itt rontanák megint a levegőt, picit nehéz lesz majd kitépni a magyar tulajok kezéből a koncessziókat. Újra. Hogy mégiscsak azé legyen, aki magának kinézte pl a velencei tónál a kis vadmadár rezervátumot... Ami ferink szerint valami susnyás. mert hogy ezt a bunkóságot bírta kiereszteni a száján.

Nagyon odavolt , hogy ottan költenek a madarak még mindig. Nem pedig a palimadarak a kedves blum és társai cégénél. Akik csúnyál ráfáztak a sompolygásra. Most, hogy elbukták apert amerikában, ideje is volt, hogy kiírják ezeket a meghívásos pályázatokat. elhangzott, hogy nemzeti dohányboltok szisztémája alapján fogják nagyjából ezt is csinálni. magyarul az állam jó gazda lesz. Mibe, hogy nem kap senki 8%-kos adózási engedélyt ? mint amit a blumék óhajtottak volna...

6.Lenin 2013.12.11. 20:51:50

@livengood:

Akkor azért nem vettem észre,nem kedvelem az iróniát.
Mindent "véresen" komolyan kezelek.
(azért 1 pillanatra megpróbáltam elképzelni, amint szorgos , tisztalelkű elnyomottak nyomulnak a mocskos állam ellen, kéz a kézben, váll, vállnak vetve. Esetleg nótáznak is közben vmi mozgalmit, netán vallásosat, vagy a kettőt vegyesen)

www.youtube.com/watch?v=vv3dc53Z59Y

aszekelyek 2013.12.11. 20:55:52

@tölgyes: nemtom mire alapoizza, hogy szerintem gáncstalanok. jaj is lenne nekünk!
Mellesleg. Nem lehet nem úriemberekkel , gáncsoskodókkal csak a saját nyelvükön beszélni , módszereikkel megbírkózni .nem olyan időket élünk, amikor lehet mellőzni a gáncsot. vessen meg érte, elvárom, hogy gáncsolják el a ballibbant , országrontókat. Nagyon.
nem leánynevelőintézeti teadélután a politika. Mindazonáltal ártani nem ártanak m Magyarországnak. egy lapon említeni nem lehet őket azokkal, akik ki akarják megint ütni a kezéből orbán kormánynának a jobbítás lehetőségét.

aszekelyek 2013.12.11. 21:04:04

@tölgyes: nekem úgy tűnik, hozzáfogtak addig is a kifehérítéshez. ez e minden oldalról elátkozott, pénztárgép bevezetés. Az online. hírek szerint már hozott többlet adóbevételt. Sztem amit el lehetett kezdeni, elkezdték az adóbevételek terén is. Csak emlékeztetnék, hogy nyilvános APEH lista szerint több, mint 10 milliárdos, behajthatatlannak minősülő kintlévőséggel adták át a szocik a kormányzást 2010-ben. Arról , érdekes , nem beszélnek mostanában. plusz, év elején kellett csinálni egy új cégregisztert. nagyon sok fiktív tűnt el... Amit persze úgy kommunikált az ellenzék, a maga javára fordítva, hogy jajajaj, a diktatúrában mennyi vállalkozás szűnt meg és azorbánszétverteja hgazdaságot is.. és jajaja , diktátor... bla, bla.

Holott csak frissíteni és a jelen helyzetet rögzíteni kellett. jó régen volt az előző...frissitése a cégadatoknak. A sajtóban pl az is lejött, nem régen, hogy jajajaja, mennyi megszünt de az már nem nagyon, legfeljebb a cikk végén, amit senki olvsa nagyjából, hogy ugyanannyi viszont létrejött. Új.

6.Lenin 2013.12.11. 21:06:01

@6.Lenin:

Legyen 1, amikor a demokráciában szorgoskodnak

www.youtube.com/watch?v=FsAD4hNJ8FU

Khal Drogo 2013.12.11. 21:07:34

@aszekelyek: Most pár száz nyerőgép van a 3 kaszinóban. Ezek után lesz még 3300 és újabb 11 kaszinó. Ha neked ez szigorítás, akkor hívd annak. Én lazításnak hívom.

aszekelyek 2013.12.11. 21:10:18

@Balt: közülük többen az előző castingon is fel voltak dobva , mint nevek. A GKI-s fickó pl... Vértes. Elég morbid a lista...

aszekelyek 2013.12.11. 21:17:28

@tölgyes: abban is igaza van, hogy nem garancia, ha valaki jobboldali. Ott van pl bokros. Dávid ibink, a kapaosnő.. Az ő debreczenijével. herényijével. De szerintem, és ezt már többször írtam ide is, bajnai eléggé széljobb. Az előző kurzus meg csak mondta magáról, hogy baloldali lenne... Sztem a politikájuk egyáltalán nem az volt.
.9 Mit szól, ma olvastam, hogy Ponta parlamentje, egyhangúlag szavazta meg azt a törvényt, hogy politikust és ügyvédet nem lehet felelősségre vonni korrupció miatt?
Csak néztem , percekig , hogy jól olvasom-e... Majd elolvastattam mással is. de az van leírva. mindezt az EU-ban!?

aszekelyek 2013.12.11. 21:21:46

@Khal Drogo: nem én hívom annak. Illetékes mondta a tévében. nem hírtv és nem politikus. :) Szét lesz szórva és limitálva lesz, hogy egy helyen nem lehet pl 500 nyerőgép. Mondtam egy számot. Úgy értelmezd a szigorítást. Kaszinóváros az véletlenül se lehet.
Ami vonzaná oda a maffia, prostitúció, szervezett bűnözés köreit. tényleg, el kéne olvasnod pontosan, miről is van szó:9 Ajánlom. Semmi nem lesz úgy, ahogyan volt. Szigorú szabályok viszont lesznek. Meg online pénztárgépek. :)Ott is.

aszekelyek 2013.12.11. 21:23:56

@Khal Drogo: mihez képest lazítás? :) A szervezett bűnözést hívták meg a koncessziókra vagy az mszp-t ? esetleg a falusi kocsmákban fogja megint a segélyt a gépbe dobálni a " családfő "?

aszekelyek 2013.12.11. 21:27:46

@tölgyes: ha nem is nagyon tetszik , a közvélemény nincselragadtatva a bíróságok munkájától. Éppen az elmaszatolás miatt. van ugye a mérlegelési jog... Asszem, a mérleg tárhet el... A közvéleményé , meg a bíróké.

aszekelyek 2013.12.11. 21:37:22

@tölgyes: jut eszembe , vereském , from Nyírség. Egyik évben , pl visszatartatta az ÁFA összegeket , hogy szebbek legyenek a számaik.. Nem fizették ki.. , csak úgy egyszerűen... akkormég leánykori nevén az APEH. Biztosan eszembe fog jutni még pár olyan eset , amikor a tisztakezű baloldal üvegzsebe tele lett lekvárral és ők csak szépen ültek benne... , kicsit se zavartatva magukat attól sem.
Vélem , hogy azt nem önszántából tette az akkor még APEH vezetőség.

tölgyes 2013.12.11. 23:34:04

@Hepci: A bíróságok ügye, ha nem is rendzser, de szemlélet függő, ami újratermelődik. A R. ügyben ez láéátszik, de csokorba lehetne szedni a hasonló döntések és elmaszatolások sorát.. Olyan ez min a NAV.

Vagyis rendszerspecifikus. A rendszer sajátos átmenetének jellemzőit hordozza magán.

A NAV-os fickót én ma még másmilyennek látom: a zabszem genetikai eredetű lehet. Volt itt egy szakszervezetis, valami Vadász, aki fegyverrel hadonászott az A. úton. Egyébként az amit leírt életszerű, de nem ez a HA az aki ennek a közelébe jutott.

tölgyes 2013.12.11. 23:37:01

@aszekelyek: vagy ott az a Zelnik, akiről az MNO írt, aztán most süket csend van az egész vonalon. Lehet, hogy egy szent, de lehet, hogy nem az. Nekem az nagyon gyanus, ha valaki "filozófiára" hivatkozva védekezik, miközben nem az.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.12. 00:57:16

@aszekelyek:
Hűha... ezentúl meghívásos pályázaton nyer a maffia?

graycivil 2013.12.12. 09:36:12

"„Szürreális” Diplomás közmunkásokat tanítanak írni-olvasni

Ezt erősíti meg egy közmunkás is, aki kérte, hogy se arcát, se nevét ne mutassuk. Ő egy közép és felsőfokúakból álló csoportba jár."

www.atv.hu/belfold/20131211-szurrealis-diplomas-kozmunkasokat-tanitanak-irni-olvasni/hirkereso

"Mi már azzal nyitottunk, hogy önéletrajz, állásinterjú. Ilyeneket gyakoroltunk az első héten. Második héttől, tehát most keddtől már olyan van, hogy írni-olvasni kell tanulni és számolni. Tehát azt jelenti, hogy nem matematika könyvünk lesz, hanem számtan, ahol egytől ötig, öttől tízig tanulunk osztani, összeadni, szorozni és kivonni" - mondta az ATV-nek nyilatkozó közmunkás."

A baromság netovábbja! Gyorsan ki kell osztani a talpnyalóknak azt a 20 milliárdot, és még épeszű tantervvel sem kell foglalkozni.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

tölgyes 2013.12.12. 12:04:12

@Hepci: Tanulságos történet jelent meg az indexen a médiaháború kezdetéről. Így nézett ki a magyar világ 1990-ben Hankiss lényegében letiltotta Antall beszédének megjelentetését, közvetítését. Akkor erről a kevés beavatott kivételével senki sem tudott. Akkor a kormánynak nem volt még annyi ereje sem, hogy elérje: a miniszterelnök elmondja az ország helyzetét feltáró, bemutató beszédét. A tényfeltárás, az ország valóságos helyzetének bemutatáse és az arról folyó nyílt társadalmi párbeszéd elmaradt. Ezzel megkezdődött az SZDSZ-MSZP 94-es elsöprő győzelmének előkészítése.
Ez volt az egyik ára Pozsgay félresöprésének, amiben természetesen Antall is a Fidesz is eljátszotta a maga diszesnek nem mondható szerepét. A zászlóvívő azonban az SZDSZ volt.. és az olyan kiszolgálói, mint Hankiss.

Később aztán - a mai napig - a médiaháborút a Kónya beszédhez - íráshoz kötötték, pedig az válasz volt egy a miniszterelnököt letiltó lépésre.

panelburzsuj 2013.12.12. 12:18:57

@tölgyes:
Metternich korában a bécsi udvar meg volt döbbenve és fel volt háborodva azon az ötleten, hogy az uralkodóház és kormány vagyonát és költségvetését el kellene "különözni". Nem egyszerűen gazdasági sérelemként, hanem a világrend elleni erkölcsi támadásként élték meg.

Antall meg egy hülye demokrata volt - meg is buktattátok.

livengood 2013.12.12. 13:21:24

@6.Lenin: "véresen komolyan..." Ne füllents, látszik, hogy kedveled az iróniát.

graycivil 2013.12.12. 14:43:20

"Die Presse: Orbán alatt 15%-kal csökkentek a reálbérek

Az utóbbi három évben az inflációtól megtisztítva csaknem 15%-kal csökkentek a magyar reálbérek, és ebben a rangsorban az unión belül – 22,9%-kal – csupán a válság sújtotta görögök múlják alul Magyarországot."

www.168ora.hu/buxa/die-presse-orban-alatt-15-kal-csokkentek-realberek-121628.html

Tündérmese, b+! F.Y!DESZ

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.12. 17:34:42

@tölgyes:
Nekem úgy tűnik, Hankiss azóta megbánta az akkori döntését, Antall meg nyugodjék békében. Nagyot hibázott a paktummal, amikor a vén f*szkalap Gönczöt engedte az elnöki székbe.

tölgyes 2013.12.12. 19:01:01

@Hepci: Antall valóban nagyotvétett. A képviselőcsoport tudta és felhatalmazása nélkül kötötte a paktumpt, aminek akkor még a jogalapját is tádták, de A. diktatórikus eszközökkel, manipulációval kicsikarta a jóváhagyást a pártjától.
A. úgy érezte, nek a párton belüli legnagyobb ellenfele a pártján kívüli Pozsgay. Mindehhez hozzájárult még a betegsége is.

Hankiss megbánta? Nem hiszem. Megkapta viselkedéséért a méltó bért. Persze nagyobb szerep ezt követően nem jutott se neki, se Gombárnak.

Az mégis némi derűvel tölt el, hogy erről a hazugságról is kiderült, hogy hazugság.

tölgyes 2013.12.12. 19:07:37

@panelburzsuj: Antall saját magát buktatta meg, amikor demokrataként pártja felhatalmazása nélkül megköztötte a paktumot, ami sok mindenre vallott, de demokratára nem. Ehhez járult még a betegsége is. Ez a betegség tovább erősítette akarnok hajlamait.

nyünyüge 2013.12.12. 19:25:35

@Hepci:
Mivel Göncz csak 10 évvel idősebb Antallnál, így a laza "vén f*szkalap" minősítés 89-90 -re visszavetítve valami érdemibb magyarázatot igényelne.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.12. 19:29:35

@nyünyüge:
Nyilván nekem az, mivel nem Antall nevezte annak...
Aljas vén s*ggfej, a honi új demokrácia egyik legnagyobb árokásója volt.

tölgyes 2013.12.12. 19:36:50

@nyünyüge: Pl. G. elnök a demokrácia öre volt - állítólag. Ezzel szemben az SZDSZ pártkatonájaként működött. Erre példa az általam említett index cikk is. Megkapta az utasítást, hogy még azon az áron is meg kell akadályozni Antall beszédének nyilvánosságra kerülését, hogy ő nem szólal meg.

Hankiss pedig irracionális módon összekötötte a két beszédet. Miért?? Ma sem érhető és magyarázható. Illetve csak egyféleképppen lehet értelmezni: cinkos volt ebben az ocsmány játékban, ami az ország lakosságáa ellen folyt. Akkor ennek tétje volt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.12. 20:12:54

@nyünyüge:
Ühüm. Szerintem.
Valószínűleg akadnak még, akik így gondolják...

jjulie 2013.12.12. 20:28:30

@Hepci:

annyira kell komolyan venni a "szerintem"-edet, mint az ob III-s teniszkarrieredet?

jjulie 2013.12.12. 21:12:11

@tölgyes:

igen, ami nem felcsutról származik, az az ország ellen való

igen kayaibrahim, igen dembinszki, igen orbánszijjártóhablaty, igen fideszszékházmutyi, igen trafikmutyi, igen gozgéporbániai, igen szervezetbbűnözés alias cba, igen griooenügy, igen felcsutiseggszájú kádárvakarékság, igen felcsuti tokásdölyfösség, igen másodvonalbeli vidéki elsőgenerációs diplomás ravaszdiparsztság, igen

jjulie 2013.12.12. 21:32:48

hahahaha

atyagatya, csegevarás zászlóval ugrálnak a celtic szukolók, atyagatya

www.fcbarcelona.com/

jjulie 2013.12.12. 22:13:57

nos felcsutiseggszájúak erről mit kell ugatni egy igazfelcsutivallásúnak?

www.celticlifeintl.com/ches-celtic-connection/

aszekelyek 2013.12.12. 22:21:52

@Hepci:

Még nem tudjuk , kik a meghívottak. Amit erősen sejtek, az, hogy talán blumék nem lesznek meghívottak. :9
Mosmémondod , hogy rendes iparos emberek , akik szerencsejátékból akarnak élni , maffiózók ? Meg fog bántódni a Lauder úr.. meg a többiek is. Hüjenácifasisztantiszemitaaaa... Most lesz stipi stopizva. Szegényke , Blum, remélem most nem lesz olyan tájékozatlan, mint ahogy mondta ,előtte nem tudta, hogy Pest megyében már nincs koncesszió. Most úgy nézem , egy megyében se lesz üres hely.

jjulie 2013.12.12. 22:28:54

@aszekelyek:

van csegevarás pólód felcsutibanyavarangyhugygennyzacskó?

www.youtube.com/watch?v=ndqprwn6TzU

jjulie 2013.12.12. 22:31:08

@aszekelyek:

már csak genny folyik belőled banya, elgennyesedett a felcsutifűbehugy a felcsutiseggszádban

szurkolj, hogy a szívlapát időben rádtaláljon

aszekelyek 2013.12.12. 22:36:08

@graycivil:tény, hogy nem tudnak számolni a kedves honfitársaim. Saccolni sem. Mindegy hány diplomával. Állandóan tapasztalom. fejben sem , - úgy meg pláne nem!

Látod gréczykém, minden jobb, mint a görög út! Azon túlmenően pedig itt nyugi van, nem úgy mint a görögöknél. ímeg vissza van fizetve az EU_IMF kölcsön is. pedig járhattunk volna úgy is, mint a görögök.. Ha nem lett volna elég eszünk , elkergetni a ballibet a kormányzástól.

@tölgyes:
no igen. Ez olyan, mint Ungváry szakmai véleménye...., Kiss alkotmánybíróról.

tölgyes 2013.12.12. 23:08:44

@jjulie: A maga tenger eszével, megint nagyot szólt:)

Ön szerint rendes dolog volt eltagadni az ország lakossága elől a valós gazdasági állapotát az országnak?

Vagy Ön szerint rendes dolog volt ebben az eltagadásban cinkosan közreműködni?

Hankis ezután írhatja a "remek cikkeit" bennem ott motoszkál a kétely: vajon most ki kedvéért űz kétes játékot?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.13. 00:33:25

@jjulie:
No, akarsz végre pénzbe teniszezni?
Szakedző (muhahaha)-nyomi.

jjulie 2013.12.13. 07:52:12

@Hepci:

nocsak lúdtalp, megint nem mersz elaludni, hátha arra ébredsz hogy leszáradt a fideszikszelő rossz kezed amivel kikaptál mindenkitől a harmadik ligában? mindenkitől aki teniszezni sem tudott csak nem volt lúdtalpa, és jó volt a keze?

de legalább a fideszikszre ráll a kezed, lódtalp az is valami

vegyél teniszleckét, meg csegevarát a nyakadba

www.ebay.com/bhp/che-guevara-necklace

jjulie 2013.12.13. 08:02:57

@tölgyes:

hahaha

persze ki kell állni, és seggszájfingani:

- közgéporbánia jobban lop

- méregdrágán megvenni az imf pénzéből a molt SIKER

figyu a szélesszájú felcsuti szabadságharcosod milyen jól mutat a zászlón

www.timland.co.uk/#/che-guevara-tri-colour-flag/4570407106

namajd ő titkolózás nélkül megmondja az ország valós helyzetét

nyünyüge 2013.12.13. 08:23:14

OFF - így lesz bóvli a cégekből (és nemcsak a randa multiból)

A szektorális különadók számos cég értékét csökkenthették, egyes piacszabályzó rendelkezések pedig – szélsőséges esetekben – teljesen el is tüntették a vállalkozások értékét az elmúlt években – derül ki a MAZARS adótanácsadó és könyvvizsgáló legfrissebb összefoglalójából. Egyes szektorokban a növekvő adóterhek a cégeknek nem csak egyszeri, hanem hosszú távú pénzkiadást jelentenek, ezért a tulajdonosok és a potenciális befektetők szemszögéből jelentősen csökkentik a vállalkozás értékét.
...
Mivel az említett szektorok nagyobb részében a szolgáltatók jellemzően külföldi tulajdonúak, látszólag a külföldi tulajdonosi értékek csökkentek. Azonban a beruházások visszafogása és a költségcsökkentések, áttételesen a hazai beszállítókra is negatív hatással vannak – csökkentik a pénzáramukat és ezáltal a cégértéket is – mutat rá a jelentés.

www.tozsdeforum.hu/uzlet-2/gazdasag/ezermilliardokkal-ernek-kevesebbet-a-hazai-cegek/

László56 2013.12.13. 08:39:32

@Balt:
Köszönet hogy fehívtad erre az írásra a figyelmünket.

vs.hu/tolgyessy-peter-az-alapveto-bajt-kommunizmus-okozta-1107/

Ilyet csak ritkán olvas az ember. Ugyan nem az abszolute igazság, de nagyon megközelíti azt. Sokat segít mindenkinek, ki az országunk iránt érdeklődik. Érdemes lefordítatni, amit mi meg is fogunk tenni, amint a fordítás és terjesztés jogi problémáit tisztáztuk. Köszönet mégegyszer.

Balt 2013.12.13. 10:26:49

@László56: Tölgyessyt tisztelem. Itt-ott lehet a gondolataival vitatkozni, de elég koherens és árnyalt, még ha nyilván ő is bizonyos mértékig csalódott 2010 után (pláne előtte). Nemigen hangoztatja, tárgyilagos, már-már kívülálló, TG kb. "méltó követője" ebben a tekintetben. Tölgyessy ritkán szólal meg, nyáron írt egy cikksorozatot az Origón, nagyjából hasonló értelemben. Onnan:

"A korábbi kormányok általában az elitek igazáról kívánták meggyőzni a közvéleményt. Valamilyen távoli, a közemberek számára bajosan megfogható célok kedvéért: a piacgazdaság, az európai uniós csatlakozás, az államháztartási egyensúly érdekében többnyire újabb terheket és fájdalmas alkalmazkodási kényszert próbáltak elfogadtatni választóikkal. Orbán Viktor viszont inkább az "emberek" reményeit vágja oda az eliteknek. A Fidesz régóta sulykolja: a hétköznapi világlátásnak van igaza, végre "az emberek akarata" határozza meg a kormányzást. A magyarok érdemesek a jóra, ám állítása szerint: idáig a baloldali hatalom és a külföldiek túlereje akadályozta boldogulásukat. Az előrehaladáshoz az ügyesen mozgékony feltörekvő csoportok és a hagyományos magyar jobboldal meglátásai alapján szükséges berendezni az országot. Orbán Viktor retorikájában a választók igényeinek megfelelően ajánlja átalakítani a társadalmat. Ebben az értelemben a miniszterelnök a leginkább demokrata vezető a hazai politikában. Csak az a kérdés: eredményessé lehet-e tenni a magyarok jelenlegi értékvilága és vágyai alapján a gazdaságot?"

(Ez az amúgy eléggé rezignált hangvételű cikksorozat első részének rezüméje.)

jjulie 2013.12.13. 11:08:18

@Balt:

nem áll jól neked sem az okoskodás, fideszikszelő, maradj csak a dembinszkinál, mint kósa a kaptafánál, reszeld az agyhugyköved amit az orbánszijjártó épített a fejedbe

a felcsuticheguevara és a rajongótábora előtérben, háttérben pedig kayaibrahim, és a szervezett bűnözés: közgép, cba, földbérletek, dohánymutyi, és a felcsutnemzetinagytőke

atyafi biliben a fideszikszelő kicsi kezed: a felcsuticheguevara tönkeretesz egy sereg céget, embert a haza és a magyarság nevében, nyugodj meg rövidesen jön egy másik cheguevara, aki meg tönkreteszi amit a felcsutigondolat kizzadt magából

ez meg itt 100 éve, de mijabüdöslófasz ebben a nagyfelhatalmazás okozta nagyváltozás, éljen a felcsutichegevara "elég abból hogy nem én kormányzok" programja, a felcsuticheguevaraság csak egy jólbevált fingpofozás magyarkodókereszténykedőtszelnökfazonú dembinszki módra

jjulie 2013.12.13. 16:08:52

@Balt:

töpörített agyu fideszikszelőként ezt is észrevetted?

"A magyar társadalom többsége régóta a fundamentális Jók és a fundamentális Rosszak harcának látja a világot. Már az első világháború után kezdték újraosztani a trafikengedélyeket, és akkor is a jóravaló emberek kapták meg a lehetőséget. Nálunk újra és újra előjött, hogy a Jó oldalon állóknak joguk van a saját gazdasági hátországuk megerősítésére. Így az állampolgárok által vonzónak gondolt eszméből, hogy vegyük el az arra érdemtelenektől a javakat és az állásokat, a gyakorlatban mindig az lett, hogy a mindenkori hatalom által preferált „Aladárok” kapták meg a lehetőséget."

ez a nagyfelhatalmazás nagyváltozás ugye atyagatya fideszikszelőkádárvakarék, nagy változásként most a felcsutialadárok híznak érdemtelenül

hahahaha felcsutiállamszocializmus hahahaha

jjulie 2013.12.13. 16:20:07

@Balt:

elolvastad felcsutikanegér

"Ezzel szemben a Fidesz nyilatkozói a maihoz hasonló, ellentmondást nem tűrő hangon felmondták az akkor éppen kifejezetten ortodox neoliberális tantételeiket. Az MDF kárpótlási, igazságtételi kezdeményezéseire az SZDSZ általában tartózkodással szavazott, a Fidesz pedig kategorikus, jól odacsapott nemmel. Ám a formálódó két politikai blokk közé szorulva csaknem kiesett a következő parlamentből. Az 1992-ben még hallatlanul népszerű Fideszt ezzel mindent megfordító trauma érte. Orbán Viktor nyomban felismerte: lényegileg váltania kell. A korabeli médiaelitek helyett az átlag magyarok felé fordult. Pártjából kezdett ellen-MSZP-t formálni, és 1995-től kezdve sokszor Kádár János felől bírálta a kormányzást. Amikor a Horn-kabinet előjött a Bokros-csomaggal, azt a Fidesz már nem jobbról, a kapitalizmus felől vitatta, hanem a kádári világlátás felől, „indokolatlan megszorítás-sorozat” felkiáltással támadta."

jjulie 2013.12.13. 16:23:53

@Balt:

mijafszt linkeltél te ide kádárvakarék, ez szitíszta felcsutócsárlás

"A régi és a mostani Fidesz politikája között csekély a tartalmi azonosság, az antikommunista hitvallás viszont ugyanaz maradt. Ezt azonban nem érzem pusztán retorikának. Egyrészt minden pártnak nagy szüksége van arra, hogy legyen az embereket megragadó mitológiája. Az „ide nekem a hatalmat” igénye egyfajta racionális technokrata kiállással tetézve, nemigen visz tartósan túlságosan messzire. A Fidesz most azért is sikeresebb, mint a korábbi baloldal, mert fel tudta építeni a maga mítoszát, aminek az egyik döntő eleme a kommunistákkal és általában a magyarságvesztő baloldallal szembeni történelmi küzdelem. Sokan látják mégis úgy, hogy mindez merő hamisság, mert például a Fidesz-kormányok tele vannak egykori MSZMP-tagokkal, amit Antall József sosem fogadott volna el. De a Fidesz egyébként is számos olyan elemet használ a politikájában, amelyek a korai kommunizmusra emlékeztetnek"

te el akarod veszejteni közgéporbániát felcsutastul? elveszik az nélküled is

jjulie 2013.12.13. 16:39:03

@Balt:

baszki te ezt a színtiszta orbánkritikát orbánkritikának láttad az narancshályogod mögül

"A tábora követőkészségének fenntartásában módfelett eredményes orbáni gyakorlat így azonban tovább mélyíti a hazai közvélemény orientációzavarát. Mindent egybevetve mégiscsak drámai, hogy Magyarország tulajdonképpen meg se próbálta a nyugati megoldásokat rendesen, és máris ismét új társadalmi berendezkedést keres. Holott az első világháborús összeomlás óta mást sem tettünk, mint ismételten rendszert váltottunk, és „csodás forradalmakat” kergettünk, majd emiatt egyik bajból a másikba kerültünk. Bizonyára inkább a németeknek, spanyoloknak, finneknek volt igaza, akik a saját demokratikus fordulatuk óta megállapodtak a nyugatos kapitalizmusnál."

jjulie 2013.12.13. 16:41:30

@Hepci:

vegyél teniszleckét, csegevarát a nyakadba, naftalint és lúdtalpbetétet

mindegyikből van eladó

Khal Drogo 2013.12.13. 17:52:00

@Balt: A mai magyar társadalmi valóságot valóban a Fidesz látja át leginkább. A leghatásosabb szlogenek, amelyek széles, a választások megnyeréséhez elegendő bázist biztosítanak :
- Segély helyett munkalehetőség biztosítása
- A gyermeket vállaló családok anyagi támogatása, lehetőleg ne alanyi jogon hanem másként lásd szja
- a külföldi multicégek adóztatása
- rezsicsökkentés

Ezekkel a kérdésekkel az MSZP is foglalkozott, de rendre rossz válaszokat adott.
- Volt különadó a bankokon, de a különadó a mostani tizede-huszada volt. Ahogyan volt különadó az energiaszektoron is, de ezek jobbára egy az egyben visszaterhelésre kerültek a lakosságra, hiszen a banki és energiaszektor jövedelmezősége nem csökkent, nem voltak elbocsájtások, de a lakosság egyre növekvő tarifákkal szembesült.
- Az energiaárak ellen behozták az államkasszából fizetett gázártámogatási rendszert, ami nagy adminisztrációval járt és nem volt hatékony, mivel komolyan megterhelte az államkasszát ( nem véletlen hogy az IMF nyomására el is törölték ).
- A gyermekvállalást jobbára a családi pótlékok emelgetésével akarták erősíteni, már ha egyátalán foglalkoztak vele. De inkább marginális kérdésnek tekintették. A szavazóbázisukat már ekkor sem a fiatal családosok tették ki.
- Széles, nagyon széles nyugdíjrendszert működtettek, melyek forrása az államadósság dinamikus növelése és a magyar munkavállalókat EU rekord-szintű adóztatása tette ki.
- A segélyezési rendszer is széleskörű volt, számos jogcímen akár minimálbérnyi összegű segélyt is össze lehetett hozni.
- Az adóztatásban a minimálbér adóját eltörölték, a kieső bevételeket nem pótolták, hitelt vettek fel rá. A magyar egyéni vállalkozói réteg virágkorát élte, főleg az adóoptimalizálás terén. A késő MSZP kormányzási években tétova kisérletek voltak ennek ellensúlyozására az adójóváírást technikaliag nem vezették rá az egész minimálbérre, vagy kitalálták az elvárt adót az egyéni vállalkozóknál.

Összességében elmondható hogy az MSZP is érzékelte a lakossági várakozások egy részét, de ezekre nem adott hatékony választ, az a széleskörű kedvezményi rendszer, melyet az MSZP kialakított és választási győzelmet hozott neki, végül forráshiány miatt összeroppant. 2006-ban adóemelések, majd a 2009-ben újabb adóemelések és a jóléti juttatások megnyirbálása az MSZP széthullását eredményezte.

Szerintem Gyurcsány Ferencet nem Öszöd tette tönkre, hanem az adóemelései.

nyünyüge 2013.12.13. 18:17:11

@Khal Drogo:
abban igazad van, hogy a Fidesz jobban érzi, hogy mit kíván a választó, meg abban is, hogy a Gyurcsány kormány hasonló intézkedései nem érték el a kívánt hatást, de egy csomó dologban tévedsz.
Pl. nem igaz, hogy a bankrendszer nem érezte meg a különadót, hogy nem csökkent a létszám, és az sem igaz, hogy tovább növelte a díjait. Mert nemigen növelte, mert akkor még nem adták fel.
Másrészt reggel beidéztem, hogy hová vezet a cégek szempontjából, ha a politika csak arra figyel, hogy mi tetszik a népnek. Meg arról sem kellene generálisan elfelejtkezni, hogy a válságig folyamatosan nőttek az energiaárak, azzal szemben csökkenteni hülyeség lett volna.

Khal Drogo 2013.12.13. 18:45:57

@nyünyüge: www.portfolio.hu/gazdasag/lesz_de_csak_ket_evig_banki_kulonado_csanyi_es_erdei_kommentarral_kieg_6.45771.html

Gyurcsány a rögtönzött folyosói sajtótájékoztatón elmondta, hogy kompromisszumos megegyezés született. Az elkövetkező két évre (2005-2006) lesz bevezetve a banki különadó, mely éves szinten 30 mrd Ft extra adóbevételt jelent az állam számára.

---

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20051129lassabban.html

A vizsgált időszakban az adózás előtti nyereség 19,7 százalékkal volt magasabb, mint az előző év hasonló szakaszában, szemben az egy évvel korábbi 36,0 százalékos növekedéssel. A kilenc havi adózott eredmény növekedésének tempója ugyanakkor 36,2 százalékról 19,7 százalékra mérséklődött. A nettó nyereség azonban így is eléri a bankok 1 508,5 milliárd forintot kitevő összesítet saját tőkéjének 18,9 százalékát. Ez sok más ágazatban, de még a fejlett országok pénzügyi szektorában éves mutatónak is kedvező lenne.

---

A bankszektor 2005-ben a banki különadó ellenére is jobb, 19,7%-al jobb eredményt ért el mint 2004-ben.

www.origo.hu/gazdasag/20120223-majdnem-100-milliard-forintot-bukott-a-bankszektor-2011ben.html

A bankok eredménye 2006 után állt csökkenő pályára. 2006-ot még 357 milliárdos profittal zárta a szektor, 2007-ben ez 325 milliárdra, 2008-ban 237 milliárdra, 2009-ben pedig 209 milliárdra csökkent.

---

Tehát az MSZP kormányok alatt, a banki különadó megtartása mellett, mert 2 év után sem szüntették meg, még 2009-ben is nyereséges volt a bankszektor.

Ha összeadod a banki nyereségeket csak a cikkben belinkelt számok alapján horribilis összegek jönnek ki.

Létszámleépítések 2005-2006-ban:

www.bankszovetseg.hu/wp-content/uploads/2012/09/Eves_Jelentes_2006.pdf

8%-os BŐVÜLÉS.

Khal Drogo 2013.12.13. 18:50:45

@nyünyüge: Én nem vagyok energetikai vagy banki szakember, de azt látom hogy mindenki az a véleményt artikulálja, ami neki kedvezőbb. Nyilván a bankszektor teherbírása véges, valószínűleg szerintem legalábbis átrendeződés jöhet, nem hiszem hogy tartósan ez a banki különadóteher szint fenntartható.
De azt sem gondolom, hogy a kormányzat addig feszíti a húrt, amíg az elpattan és csődbe megy a magyar gazdaság.
Ahogy legutóbb a piac kikényszerítette a Széll-Kálmán tervet, pedig az utolsó töltényig ellenezte a kormányzat, de amikor a forint gyakorlatilag összeomlott és rekordszintre gyengült, igen súlyos kiigazítás mellett döntöttek.

tölgyes 2013.12.13. 19:47:50

@Khal Drogo: Erre írtam azt hónapokkal ezelőtt, hogy a fidesz még nem veszítette el reagálási képességét.. Gyurcsány elveszítette már kormányzásának második évében.

Valóban. Most úgy tűnik, hogy nem feszítik túl a hűrt. Kitapogatják a lehetséges végpontokat. Így van a bankok adójával és egy sor más dologgal.

Egyébként a bankok magas nyereségei azt mutatták, hogy ezt a terhelést elbírják és még jobban elbírják, ha a külföldi bankok nem viszik ki a pénzüket 2007 után is az anyabankjaiknak, vagyis ha a nyereség egy jó részétt itt fektetik be. Talán még a Gyurcsány-Bajnai páros se kap ilyen nagy verést 2010-ben, ha ezt teszik.

Hasonló a helyzet a rezsiköltség esetében is. Most gyakorlatilag nem történik más, mint hogy visszaveszik tőlük nem is a nyereségeik egy részét, hanem az extra-nyereségeik forrásának egy részét. Ennek nem örülnek, mint ahogy mi sem örültünk, amikor az inflációt és a világpiaci árat meghaladó mértékben nőőttek az árak.

PS: A HVG-ben Bauer Tamás Seressel vitázva megjelentetett egy írást Nyers Rezsőről. Tanulságos elolvasni mindkét írást és azokat a szövegeket is amire hivatkoznak. Az ürügy: Nyers nyugdíjának egy részét elvették. Érdekes módon ez Pozsgayt nem érintette. Mit gondol miért?:)

tölgyes 2013.12.13. 19:50:01

@aszekelyek: Legyen Ungváry javára írva, hogy nem ő minősítette saját magát, mint a fenti esetben.

jjulie 2013.12.13. 20:49:50

@tölgyes:

a felcsutiak már megbuktak, dembinszki, és megfelelő időben ki is lesz hirdetve

jjulie 2013.12.13. 20:56:01

@tölgyes:

nem látom a tölgyessy szövegekhez való hozzászólásaidat, kádárvakarék

Khal Drogo 2013.12.13. 21:10:01

@tölgyes: Senkinek nem vették el a nyugdíját, hanem megvontak egy nyugdíjpótlékot. A kettő között van különbség, még ha a közvélemény számára ez összemosódik is.
Nyers Rezső az 1975. évi II törvény alapján ment nyugdíjba, az átlagkeresetét az utolsó 5 év keresetei alapján határozták meg, akkoriban nem volt nyugdíjplafon, szóval a teljes keresete beszámított.
Nyers Rezső akkoriban vezető beosztásban dolgozott, bármikor is ment nyugdíjba. Maga nyugellátást kellett hogy kapjon.

Ehhez a nyugdíjhoz a Fidesz nem nyúlt hozzá, ha megtette volna, az felvetne egy sor alkotmányos kérdést. Magyarországon a nyugdíj ugyanis a hatályos jog alapján az ügyfél terhére nem módosítható csak ha azt jogszabályellenesen állapították meg.
Mivel Nyers Rezső a hatályos jog alapján törvényesen kapta meg a nyugdíját, így nincs mit csinálni.

Ha a Fidesz lecsökkentette volna a nyugdíját, akkor Nyers Rezső jelen jogi helyzetben nyert volna.

Látszólag párhuzamban állíthatók a rokkantak vagy a rendőrségi szolgálatban részesülők. Tőlük megvonták a nyugellátást, de úgy hogy az egész jogi környezetet megváltoztatták. Nem Kis Pista rendőrtábornok szolgálati nyugdíjának a jogcímét változtatták meg, hanem az egész szolgálati nyugdíjat minősítették át.

Summa Summárum : Nyers Rezső nyugdíját nem lehet lecsökkenteni. Aki ezt állítják, pl. Jobbik, az hazudik. Jogtechnikailag meg lehet persze csinálni, de akkor a nemzetközi fórumokon bukik el a történet. Egyes személyek nyugdíja semmilyen körülmények között nem csökkenthető, csak ha azt jogszabálysértően állapították meg.
Csoportosan viszont bármelyik nyugdíj csökkenthető. Olyan törvényt hozhat a Parlament hogy amikor Nyers Rezső nyugdíjba ment, az akkor nyugdíjba vonulók összes nyugdíját lecsökkenti. Más jogi módszer ma nincs és 4/4 esetén sem lenne.

Ugyanis az MSZMP nem kreált magának külön nyugdíjtípust. Nyers Rezső és mindenki más is az általános szabályoknak megfelelően ment el nyugdíjba.

Nyers akárcsak mások, állami kitüntetés után járó nyugdíjkiegészítést vettek fel. Ez nem nyugdíj. A kitüntetéseket pedig vissza lehet vonni. A nyugdíjat nem.

Ha egy nyugdíjas ember holnap felrobbant egy csomó embert, még neki sem lehet elvenni a nyugdíját. Amíg valaki börtönben van, folyósítják neki a nyugdíjat, egy elkülönített számlán.

Khal Drogo 2013.12.13. 21:15:54

Bár kevesen tudják, de a nyugdíj a magántulajdon része. Ahogy Nyers Rezső autóját, házát, gatyáját és szemüvegét, úgy a nyugdíját sem lehet tőle elvenni csak mert változtak az idők.

tölgyes 2013.12.13. 21:16:18

@Khal Drogo: No jó. Nyugdíjának egy részéről írtam, amibe a nyugdíjkiegészítést is beleértettem. A nyugdíjkiegészítést vették el Nyerstől.
Pozsgaytól nem vették el, mert nem volt nyugdíjkiegészítése. Őt azért annyira már akkor sem szerette a párt, hogy kitüntetésekkel halmozza el.

Khal Drogo 2013.12.13. 21:22:13

@tölgyes: Nem mindenkitől vették el a nyugdíjkiegészítést. De mivel ez kitüntetéshez járt, így ez adható volt, ezért ez személyekhez kötött. Tehát a kormány megteheti hogy Pozsgay-tól nem veszi el, Nyers Rezsőtől pedig igen. Persze lehet hogy Pozsgay nem is kapott.
Fogalmam sincs ki kapott és ki nem.

jjulie 2013.12.13. 21:24:31

@tölgyes:

hazudtál, felcsutiseggszáj, hazudtál?

nemár

jjulie 2013.12.13. 21:26:44

@tölgyes:

ja nem hazudtál, most látom, hanem pusztán orbánkodtál, seggszájú

jjulie 2013.12.13. 21:32:00

@tölgyes:

pont olyan hiteles vagy, mint a fideszikszelőkezű @Hepci: ob hármas teniszzakótulajdonos

már csak azt kellene írnod, hogy: szerintem

Khal Drogo 2013.12.13. 22:10:24

Azért érdekes, hogy az MSZP 8 éven át mindig azt mondta hogy a költségvetés tartható és nem tudta a kormányzat tartani a hiánycélt kb. egyik évben sem ( legalábbis majd kijavít valaki hogy volt-e ilyen év, szerintem egy ilyen év sem volt ) most pedig ellenzékként minden évben megjósolja a költségvetés összeomlását, miközben a költségvetés olykor centizve is, de mindig bent marad az eredeti hiánycél alatt.

Ez azért elgondolkodtató.

livengood 2013.12.13. 22:21:20

@Khal Drogo: Ugyan! Itt élek, jó rálátással a vidéki mélységre. Itt a kutya nem vette észre Gy.F. adóemeléseit. Hajnalban indultak a munkásbuszok az építkezésekre, este hozták haza az embereket, és a környéken is lehetett fusizni. Ha az alvállalkozók átverték őket, akkor is meg tudták keresni az olcsó élelmiszerre valót. A kocsma meg televolt. (Most meg a közmunka programból csurran, cseppen. A kocsmák ugyan kevéssé vannak tele, ugyanakkor az olcsó házi pálinka elöntötte a vidéket.) Viszont 2006 után remekül levették a főnök idiótává válását!

Ez a társadalom tekintélyelvű. Ha Gyurcsány tekintélyéből maradt volna - még inkább ha Öszöd ellenére félelmetesen hatalmasnak mutatta volna magát, most is ő lenne a király. Egyébként Öszöd önmagában nézve valóban messze túl dimenzionált. Észre sem vették az öszödi beszédet. Csak azt fogták fel, hogy hülye a főnök, hogy egy senki lett, akivel úgy packázik Orbán ahogy akar.

Ráadásul ki sem ábrándultak Gyurcsányból, hanem el kezdtek félni Orbántól. Ez a társadalom feudális alapokon nyugszik, ahol a király helytartóin keresztül uralkodik. Ha kiderül, hogy gyenge a király, hogy kijátszható a helytartója, akkor kezdenek el hangosan elégedetlenkedni. Önmagában a rezsi csökkentés és a többi marhaság sem lenne elég. A lényeg az a látványos nyomulás amivel Orbán mindent elsöpör. Ez az ami előtt meghajlanak. Demokratikus? - nem demokratikus? Úri huncutság ez kérem. Viszont kézzel fogható a földesúr aki közvetíti a hatalom erejét. Ha a földesúr birtokának szélén nemzeti dohányboltot nyit, akkor ez azt jelenti, hogy ő Viktor embere. Nincs apelláta, azt kell tenni amit ő mond.

Egyébként a négy fal között mindenkivel bizalmatlanok, de a többség évezredes túlélési ösztönétől hajtva oda teszi az ikszet ahol a tekintélyt, az erőt, a hatalmat érzi. Szembe dicséri az erősebbet, magában módjával ravaszkodik, az utcán panaszkodik, siránkozik, a hatalom előtt hunyászkodik, helyesel neki, hazudik neki.

Persze Budapest egy része más.

A másik része viszont a bevándorolt vidéki Magyarország. Összességében ez a nagyobb fele az országnak. Annyi történik, hogy helyükre kerülnek a dolgok amit a terror, majd a szocialista rendszer és a nyugatos liberalizmus összezilált több mint fél évszázadra. Persze a kádári örökség és az elmúlt két évtized liberalizmusa kitörölhetetlen nyomot hagyott, de ennél erősebb az ezer éves feudális örökség.

Látszik, hogy alaposan ismered a nyugdíjrendszert, államigazgatást. Tetszik a higgadt nyugalmad ahogy megvilágítod a lényeget, de mos alaposan tévedsz. És mindenki téved aki tisztán gazdasági alapon próbálja megérteni azt, hogy miért Orbán, mért nem más?

aszekelyek 2013.12.13. 22:24:40

@Khal Drogo: hogyan is foglalkoztak a szocik a születések számának növelésével? :) vadaikám meghatározta. csak épp azt, amiben még ő is nyakig a szociknál benne volt. n Aszongya ezentúl-.... nem támogatnak szülőgépeket. persze a felsőoktatásban lévő, gyermeket is vállaló, huszas éveik végén lévő, legajánlottab korban a szülésre, nőkről nyilatkozott így. Nek, jellenzően ők a " szülőgépek". erről különvéleményt jelentek be.
Szja, ide vagy oda.

aszekelyek 2013.12.13. 22:28:14

@tölgyes: feltétlen. Csak nem tudom, miért szaladt az európai bíróságra. Ha egyszer bizonyítani nem tudta. zavaros a dolog, mert az eredeti közlését, ami a per tárgya volt , sehol nem linkelik...Ahol én keresgéltem.
Ami itthon nem szakmai véleménynek volt megítélve.
Mancsot meg nem olvasok. .... szerintem érti, miért.

tölgyes 2013.12.13. 23:15:01

@Khal Drogo: Nem kapott. Bizonyos kitüntetésekhez jártak előjogok.

Pl. Biztosan hallott a Szoc. Hazásokról. Az ő gyermekeiket bármelyik egyetemre felvették felvételi nélkül. Mint pl: Kis János. Másokat, mert osztályidegenek voltak csak nagy kerülőkkel, mindeféle herce-hurca után. (Most csak egy nevet említek: Andorka Rudolf).

Így volt ez a kitüntetésekkel is. P. nem kapott olyan kitüntetést, amivel bármilyen kedvezmény járt volna.

tölgyes 2013.12.13. 23:17:40

@aszekelyek: Azért szaladt, mert az igazát bizonyítva érezte. Ráadásul az sem biztos, hogy nincsen igaza. Lehet, hogy van, de azt bizonyítani nem egyszerű.

A disznóságot akkor követte el, amikor egy lényegében vesztett pert győztesként mutatott be.

szoja122 2013.12.14. 07:44:43

"A Fidesz épp most szünteti meg a nyelvtanítást (frissítve!)"

"Egészen megdöbbentő: gyakorlatilag betiltják a magánórákat, a privát nyelvtanítást, de a kis nyelviskolákat is. Ez durvább csapás lesz Magyarországnak, mint az összes eddigi Fidesz-húzás. Tilos lesz nyelvet tanítani Magyarországon intézményi akkreditáció, milliós kaució befizetése és napi szintű, rettenetes adminisztráció nélkül."

http://cink.hu/a-fidesz-epp-most-szunteti-meg-a-nyelvtanitast-1482519243?fb_action_ids=10152118279523586&fb_action_types=og.likes&fb_source=other_multiline&action_object_map={"10152118279523586"%3A180906322105014}&action_type_map={"10152118279523586"%3A"og.likes"}&action_ref_map=[]

Magyarország jobban teljesít!

Mi a hülyeségben is elsők vagyunk a világon!

Nehogy már egy magyar ember más nyelven is beszéljen!
Az hazaárulás lenne, a magyar nyelv meggyalázása!

szoja122 2013.12.14. 07:53:25

@tölgyes: "Rezesova ügy."

Kíváncsi lennék, hogy mit tud a erről.

Elolvasta a több ezer oldal szakértői jelentést?

Elolvasta a védő és az ügyészség bíróság előtt tett nyilatkozatait?

Gondolom NEM.

Szakértője a témának?

Gondolom NEM.

Akkor miről is ír?

szoja122 2013.12.14. 08:03:13

@aszekelyek: A Fidesz jobboldali?

A Fidesz konzervatív?

Ki mond ilyeneket?

Cselekedeteinek többsége alapján se nem konzervatív, se nem jobb oldali, se nem nemzeti. Több ezer intézkedése ezt mutatja.

Hegedüs Zsuzsa mondotta, hogy a Fidesz 1 szociáldemokrata párt.
De biztosan nem vette be a gyógyszerét.

szoja122 2013.12.14. 08:14:32

@nyünyüge: Sajnos ez nem off. Ez politika. A számok mutatják egy épp elméjű embernek hogy milyen.
Szomorú. Ahol ennyit költenek oktatásra ott nincs jövő.

aszekelyek 2013.12.14. 09:17:34

@tölgyes: Ajánlom figyelmébe a HVG-ben megjelent kis borzalmat, amit bauerúr koholt arról, mi méltányos azokkal szemben,akik a megtorlásokban tevőlegesen vettek részt és persze a népfelkelés leverésében. Mindjárt világos is , miért ül gyurcsány ölében.

nyünyüge 2013.12.14. 09:28:21

@szoja122:
Pedig erre van igény.
A stadionokban könnyebb összefogni a néppel, mint az egyetemeken.
Látod, az "ár is csalódottan távozott", látva az összefogás erejét.

vs.hu/az-ar-pedig-csalodottan-tavozott-orban-viktor-az-osszefogas-erejerol-1214/

aszekelyek 2013.12.14. 09:30:01

@szoja122: inkább te nem vetted be szójácska. Hegedűs Zsuzsa a FIDESZ politikájáról és kormányzásának vezérfonaláról mondta, hogy szociál-demokrata. Tagadhatod, attól nem lesz kevésbé szociális , szokkalta szociálisabb, mint a magukat valamiért szocialistáknak hívatóké volt. A FIDESZ mérsékelt közééppárt. Mint ilyen, a legnagyobb nyugalommal állhat a legközelebb a szoc.demekhez és a politikájukhoz. A tőlük markánsan eltérő , politikájában, válságkezelésében és stabilitás elérésének helyes útjáról bajnai féle politizálás sokkal jobboldalibb, mint a FIDESz. Vagy ami őket valaha jellemezte.

Emlékeztetlek, hogy a pénzszórás, részeg matróz módra, szoci specializtás volt. Orbánék úgy adtak a legkülönbözőbb, alacsony jövedelmű társadalmi csoportoknak éppen annyit, nem többet, de azt rendszeresen, ami nem döntötte romba a költségvetést, hogy az meg is látszott a pénztárcáikon a legalacsonyabb nyugdíjat kapókén, meg a 19 ezer minimálbérért dolgoztatottakén.. pl. ezzel szemben az állítólag baloldaliak, szocialisták , hörögtek, mert a legszegényebbek kaptak előbb nyugdíjemelést. A 19 ezer forintját nyers rezső bácsika később kapta meg. biszku bácsika is... Abból volt a skandalum náluk. Állítólag baloldalaiknak. Ehhez volt bőr a képükön az uszításban, 2002-ben.

Nem attól szoc dem valaki, valamely párt vagy kormány, mert a munkásosztályt adómentessé teszi. ugyanakkor egy rém alacsony jövedelmet betonoz be... és mostanában még támadták a minimálbér emlését is. Hogy az rontja a versenyképességünket. Tudod, az ilyen baloldalnak mondott, oda menjen, ahová gondolom. és még nagyon sokan mások is gondolják...

jjulie 2013.12.14. 09:30:18

@tölgyes:

a szochazáért cuccot 66 ban kezdtk osztogatni, a kis jános pedig 62 érettségizettm 67 végzett az eltén

csak nem hazudozol, akarom mondani orbánkodsz megink kádárvakarék seggszájú?

hazudj mindennap, és felcsutimennyebe jutsz

aszekelyek 2013.12.14. 09:35:16

@Hepci: ma reggel már jött is a facebook oldalamra a híresztelés, hogy Vajna kaszinója kap másfél milliárd adókedvezményt.... :)) Semmi forrásmegjelölés persze... :) Még meg se hívtak senkit a pályázatra... de már megy a propaganda. Sejthető, hogy kiknek nem tetszik a dolog...ennyire. Aki megosztotta , nekem abból világos , merről fújta ezt a szél...

aszekelyek 2013.12.14. 09:43:47

@tölgyes: magyar bíróságon sem tudott bizonyítani. ezért gondolom, hogy nem nagyon kellett volna utána pampogni. De magyar bíróság sem ítéli el, aki a szakmai véleményét adja közre. állítani viszont bizonyíték nélkül büntetendő. Igen, még azt azért megfejelte azzal, hogy ünnepelgette magát, mintha bizonyított volna. ha annyira odavannak a jogállammal, és odavannak, akkor magukra is érvényesnek kéne azt tekinteni. Jogállamban ártatlanság vélelme van, míg bizonyítva nincs és jogerős ítélet sincs, mely elmarasztalná a vádlottat. jelen esetben Kiss alkotmánybíró van megvádolva Ungváry által. jó hírnév megsértése. Szóval a jogállamka. felsírt ettől... Úgy látom, hogy most Ungváry tölti be a az 56-os Intézet tisztét. Náluk volt többi között divat, valakiket odadobni,... nesztek, tépjétek szét... addig mi sunyítunk... Pl a legidősebb Bárándyt. Aki akkor időt kért és kapott is a Hírtv-től.

aszekelyek 2013.12.14. 09:51:26

@szoja122: mindegy, hogy mit erőlködsz itt ezzel a jobboldalisággal és konzervatívsággal. A neokonokat a démosz kivágta a hatalomból, szdsz-szel együtt.
nem kellettek a démosznak. Maguknak veregethetik a vállukat, nyugodtan, hogy ők a legfrankóbb jobboldali konzervatívok.
A kutyát nem érdeklik.
Megkóstolták és kiköpték a politikájukat Magyarországon.

aszekelyek 2013.12.14. 09:55:50

@Khal Drogo: Ha okosabban csinálják, jól is kijöhettek volna Őszödből.
de ami utána ment! na az nagyon betette a kaput. A reformok, ... add hozzá szépen az adóemelésekhez. Kicsit lőccsel verve keresztül a népen, törvényhozáson.. A neolibek erőszakossága. Adóemelésbe se bukott volna bele. Ha odaáll 2006-ban, kifordított zsebbel és aszongya, holnaptól magasabb az ÁFa és van adó a minimálbéren is. 16 %. mert másképp holnapután államcsőd. ebből értettek volna a népek. A hazudozás veréssel nem jött be.

aszekelyek 2013.12.14. 10:00:15

@tölgyes: állítani nem állítom az ellenkezőjét sem annak, amit ő mondott. félreértés ne essék. Ahogy lehet alapja annak is, hogy nem biztosan minden ment tökéletes rendben mindig az APEH-nél sem. Csak ez az időzítés és a nyilvánosságra nem hozható dolgo k lobogtatása és fenyegetőzés, adta az analógiát. A séma... Ilyesmit ne állunk ki állítani. Nagy nyilvánosságban. Kampányban. Mert akkor bides.

aszekelyek 2013.12.14. 10:06:16

@szoja122: kormányzás elején ráolvasta a fejére orbán az állítólag baloldaliaknak azt is, hogy a szegényeket is neki kell megvédenie , mert ők aztán semmit de a világon semmit nem tettek értük. Sőt.

te meg itt nevetségeskedsz ezzel, hogy ki a jobboldali és a konzervatív. Egy ország lakosságáról van szó, mindenki benne és mindenki elvárja orbántól, bizony, tőle elvárják a szegények, a baloldaliak, .., hogy ő bezzeg gondoskodjon róluk. érdekes, megérne tanulmánok seregét is, hogy vajon miért nem a saját, választott, állítólag baloldali pártjaik vezetőitől várták el ilyen vehemensen ugyanezt... miért csinálnak úgy, mint az anya a hülye gyerekével, ha azokról van szó? mi ez a felmentés? hogy csatornázták minden mérgüket, bármilyen kormány van is épp, kizárólag Orbán ellen? ( évig hallgattuk, mindannyian, szoclib kormány idején is, hogy mindenrőlazorbántehet... ha csak úgy nem.. Sajnos van , akinek több nincs is fejében...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.14. 10:08:50

@aszekelyek:
Úgy véled, ezentúl szoci maffiózók helyett fidoxos hófehérkék lesznek a kaszinótulajok?
Hahahaha.

nyünyüge 2013.12.14. 10:31:32

@Hepci:
Nyilván:)
Ez indokolja számukra az adókedvezményt (azaz hogy a koncessziós díj havi részletekben levonható lesz a játékadóból).

www.vg.hu/vallalatok/reklam-es-media/adokedvezmenyt-kap-vajna-kaszinoja-is-masfel-milliardot-nyerhet-416357

jjulie 2013.12.14. 10:55:37

@tölgyes:

"„A házelnök szájából különösen elegánsan hangzik a komcsizás. Kövér László nagybátyja, Kövér József egy 2002-es interjúban a 168 órának elmondta, családjukban a baloldali szellemiség dominál, Kövér László nagyapja Szocialista Hazáért Érdemrendet is kapott. A fideszes politikus nagybátyja azt azonban cáfolta, hogy ennek a ténynek szerepe lett volna Kövér László egyetemi felvételében. - mondta a nagybátyja, a pápai MSZP akkori alelnöke. Kövér édesapja, Kövér László két lánytestvére, és ő maga is is párttagok voltak. "

Nyilas Mise 2013.12.14. 14:49:42

1013 év feudalizmus + fideSS = álamcsőd + belháború

Khal Drogo 2013.12.14. 16:12:05

@livengood: Akikről írsz, azok jobbára így működnek vidéken, főleg ha feketén dolgoznak. De ők a legkevésbé mozdítható szavazók, nagy részük nem is remél semmit a kormánytól, pontosan azt sem tudja mi az a kormány, vagy a Parlament. Nem tudnak különbséget tenni a köztársasági elnök és a kormányfő között. Közéleti ismeretük pár mondatnyi információban kimerül.
A választásokat szerintem nem ők döntik el, el sem mennek nagy tömegekben szavazni. Akiket e körből én ismerek, immunisak a politikára, nem érdekli őket, max azt veszik észre hogy nem árulnak cigit már a boltokban.

Visszatérve Gyurcsányra, azért az egy kemény helyzet volt.
2005-ben óriási médiakampánnyal lecsökkentették az ÁFA-t, szinte mindenki hallott róla, majd felemelték fél év múlva az ÁFA-t. Ezt is mindenki észrevette.
Továbbá felemelték a járulékot, ami miatt a minimálbértől Csányiig bezárólag mindenkinek a legális jövedelme egyik napról a másikra lecsökkent. Korábban nemigen volt példa évközi nettó bércsökkentésre, mert a lakosság ezt látta, a kormány lecsökkentette a bérüket. Miközben Gyurcsány a népszerű kampányvideójában arról beszélt hogy ez az adócsökkentések kormánya.

De történt más is, pl. a 90-es években nyugdíjba vonultak kompzenciós emelést kaptak, erről törvény volt, az első ütem után jött volna egy új korcsoport. Ezt lefújták.

Volt adócsökkentés, törvénybe foglalva, aztán adót emeltek.

Ezek olyan szintű változások voltak, amelyet a politikával távolról sem foglalkozó emberek is érzékeltek. Minden átmenet nélkül a sikerpropagandát felváltotta a jövedelmek csökkenése. Ez okozta az MSZP összeroppanását, mikor Öszöd nyár végén kiszivárgott, addigra már az MSZP támogatottsága erősen lejtmenetbe került.

Szerintem ha pl. Orbán nyerne és 2014 őszén bevezetne egy 20%-os egykulcsos adót, tandíjat és visszavonnák a családi adókedvezményeket, a Fidesz támogatottsága összeroppana és olyan kormányválság törne ki mint 2006 őszén.

Következmények nélkül nem lehet politizálni Magyarországon sem.

panelburzsuj 2013.12.14. 16:57:44

@Khal Drogo:
Politizálni - azaz politikáról beszélni; politikai mozgalmakat szervezni, irányítani; politikai programokat kitűzni stb. - lehet következmények nélkül. (Ld. pl: Fidesz-tevékenység az elmútnyócévben)

Kormányozni - az már rázósabb.

tölgyes 2013.12.14. 18:13:23

@aszekelyek: A mai ellenzék ezzel tud főzni. Ezért ezt főzi. Nyilván jönnének ők jobb ötletekkel, de nincsen nekik. Jól mutatja ezt a Kéri Laci féle történet.. még a nagy háttérsuttogóknak se futja többre mint anyázásra, a média kizavarására.

jjulie 2013.12.14. 18:19:24

@tölgyes:

nocsak orbánkodó, orbánkodd el mégegyszer hogy a kis jánost azért vették fel az egyetemre 62-ben, mert a kövér nagyapja 67-ben szochazáért érmet kapott

jjulie 2013.12.14. 18:28:45

@tölgyes:

persze még valószínűbb az , hogy a kövér azért került az egyetemre, mert a kis jános kapott 67-ben szochazás érmet

aszekelyek 2013.12.14. 19:50:12

@nyünyüge: naaa, naaaa, naaa, egy nem túl közeli időpontban, sok éve, áprilistól durván emelték meg a díjaikat.
maradjunk ennyiben. Egészen biztos, hogy ha nem olyan fafejűek, hogy nem engedik átütemezni, vagy fizetővé tenni nem segítik, ahogyan tudom, hogy megteszik a gazdagabb országokban, anyabankjaik... egy év szüneteltetés, pl- Akkor vidáman el lehetnének. csekény mértékű nem fizetővel. NYilvánvaló, hogy a hitelezés módja, nem körültekintő, sőt igen szokatlan, unortodox,... fűnek -fának az ingatalna fejében adott hitel, kellő jöbedelem megkövetelése nélkül , eleve arra ment ki, hogy kis befektetéssel nagy ingatlanvagyonra tegyenek szert. Ki nem találjuk, hogy nincs az is előre kiszámítva... nem arról híresek a bankok. nem régen mondta el soros, hogy a kockázat bejósolhatatlan volt. NYilván ezért rá is hárították az egész kockázatot az adósokra. Ha erről azt állítod netán , hogy tisztességes hozzáállás, szándék, jóhiszeműség , főleg , hogy a bankok mindenkinél jobban tisztában voltak azzal , miért tiltották be éppen Ausztriában a 90-es évek elején már az éppen ilyen hiteleket ,nem azt, amit Járaiék bevezettek!! , akkor irgum , burgum.

Ez nálam a felsőfoka a nem tetszésnek.
Lehet a szerecsent mosdatni de kár.
kb olyan nevetséges , mint amikor sukorói perben Blum előadta, hogy ő nem is tudta, hogy nincs pest megyében már elnyerhető koncesszió. Ott van egy apparátus, előkészítik ferivel a tárgyalást, - ahogyan ő mondta- de miről? Azt az alap információt se közölték vele, hogy kaszinóra csak más megyékben kaphat koncessziót. erre vesz valahol egész máshol de pest megyében egy mini gyümölcsöst... messze túl van ahihető és életszerűn. Bajnaikám volt a rendszeresen beszámoló megbízott. talán ő nem tájékoztatta kellően, vagy kik?
nem derült ki... pedig ez nagyon fontos információ.
Éppen a lényegről nem beszélnek. lehet, hogy a bíró megkérdezte , nem voltam ott de erről hírt nem adtak.

aszekelyek 2013.12.14. 19:53:21

@nyünyüge: ja és a leépítés oka pedig az is lehet, hogy nem is helyeznek ki hiteleket. Elég rég óta. Online számlakezelést forszírozzák... Nincs mire tartani a sok embert. Most nem húzhatják a csőbe őket.

aszekelyek 2013.12.14. 19:59:02

@szoja122: Az oktatás minősége nem volt egyenesen arányos a ráfordított pénzzel soha. Sokkal színvonalasabb oktatás volt pl az átkosban, a pártállamban. Amit úgy szidnak. pedig tanár nem volt megfizetve akkor sem. Mi az, hogy! Nagyon is! A mi ferink se élt egy percet se a tanári állásából... Így csak jobb lett mindenkinek..persze. A tanulóknak mindenképpen.
biztos vagyok benne, hogy nem költöttek többet magára az oktatásra, se nominálisan se arányaiban. mentalitás, az nagyon más volt.
Hivatás volt, nem pénzkereset. Ott kezdődik. Akik nem hivatásból csinálták, elhagyták apályát.
Most megélhetsi pedagóguskods van. Tisztelet a kivételnek. ismerek azért kivételeket. persze a kormányzat is erősen felelős, azért, hogy ilyen siralmas a fiatalok tudása. Mint minden, ez is politika volt részükről. Nem volt nagyon érdek, a tömeges rém okos fiatalság megteremtése. Akik nem kíváncsiak a Big Brotherre, Való Világra, inkább olvasnak, színházba járnak... és nem a béka alatt van a kulturális szintjük.

aszekelyek 2013.12.14. 20:09:48

@Hepci: nem értem, miért mondasz rendes iparosokról ilyeneket. Akik kaszinót üzemeltetnek , - nének nálunk, hogy szoci maffiózók és üzletfeleik :) , barátaik.

Sok éve, még 89-előtt!, egy ismerősünk elvett egy osztrák hölgyet. Az ottani jó módú bécsiek közül. badenbe jártak kaszinózni. Jó, hát a héázukba nem engedték be azért a vejüket...
Nyilván nem kellett látnia a lopott holmit:9 komolyan,... lenézték, de valami piszkosul. e lis váltak két fiúval és pár évvel később. idejárkáltak volna Izraelből sokan, ahol tilos az egész, és az a mi ferink szerint marha jó lett volna. Gondolom, tele lett volna szállodával, vendégházzal, mint a vegasiak... A prostitúció is legális, ha nem tudnád, párizsi egyezmény van róla. csak a hölgyek futtatása, a bűnmcselekmény. Saját szakállára mindenki azt csinál , ami neki tetszik. Mehet szobára is. Arra is lett volna kereslet. Mondjuk így is elggé megnőtt az AIDS fertőzések száma... kriminalizálod te itten ezt az egész tisztes biznicet. ejnye, bejnye. Semmivel nem lesznek se hófehérkébbek, se szénfeketécskébbek, akik ebben a világszerte sztárolt iparban tevékenykednek nálunk , mint ahol a nagy fényreklámok állnak a sivatagban ha úgy lesz leszabályozva és le lesz , ne félj , hogy az államkasszába folyjon be a kellő pénzt belőle.

aszekelyek 2013.12.14. 20:11:46

@nyünyüge: szemben a 8 %-os adóval, amit Blumék akartak a maguk biznicének. Kis darab amerika lett volna sukorón. Adóban is.

aszekelyek 2013.12.14. 20:15:52

@nyünyüge: Az elmaradt hasznukat ők 100 milliárdban vagy ezerben ? állapították meg. Mindegy. nem a másfél esetleg elérhető kedvezményt perelték. Befektetés meg nem sok volt...
Enneél, amit itt nyifognak VAjnáéról, csak állami támogatást, kiemelt beruházásként!? bluméknak ferink az utolsó hivatali napján odaadott. Puszira. Terveket se láttunk. Senki. Vajna működteti és adózik. nem lebegtet és bűvészkedik , hogy övé legyen a vadmadár költőhely... Palimadár költőhellyé alakítás céljából.

aszekelyek 2013.12.14. 20:21:41

@szoja122: ezt a túlzást! A gygyit tiltják. nehézséged lehet a szövegértéssel szójácska. olyanok oktathatnak, akik értenek is hozzá és valamit érő papírt adnak. jaja, hogy micsoda diktatúra vaaaaannnn...
nem lehet elszedni azoktól a pénzt és nem adni érte megfelelő oktatást, akiktől eddig. Ez ennyi. Nyilván biznic szinten ment ez...

aszekelyek 2013.12.14. 20:26:55

@jjulie: na és?
Nyers rezső fia és egész családja is párttag volt , meg még kicsit nagyobb súlyú felelőssége is volt. Apróklánék is.
mennyémááá. Kövér saját jogán van mindenhol, kezdettől fogva. Képzeld el, lendvarnyú ezért is utálja de nagyon. Meg azért is mert " kóbor kutya, akit legszívesebben sintértelepre " vitetnének... id. a mi ferink...

aszekelyek 2013.12.14. 20:28:57

@tölgyes: a hogy ki van magából fordulva kéri... ! - döbbenet.
Belebetegedni látszik abba , hogy nem látható a kormányváltó hangulat.

Khal Drogo 2013.12.14. 20:32:59

Nagy-Britanniának csak a hozzá hasonló gazdasági fejlettségű EU-társállamokból lenne szabad engedélyeznie a korlátozás nélküli bevándorlást - mondta David Cameron brit munkásoknak.

David Cameron brit kormányfő egy észak-angliai üzemlátogatáson pénteken kijelentette: új korlátozásokra van szükség az olyan "hibák" elkerülésére, amelyek lehetővé tették 1,5 millió közép- és kelet-európai munkavállaló beáramlását Nagy-Britanniába a 2004-es EU-bővítés óta -írta meg szombaton a Daily Telegraph című konzervatív brit napilap.

hirdetés
A konzervatív párti miniszterelnök ezzel arra utalt, hogy a Munkáspárt vezette előző brit kormány nem élt az átmeneti bevándorlási korlátozások lehetőségével az Európai Unió 2004-es keleti bővítése után. A brit belügyminisztérium korabeli előrejelzése évi 5-13 ezerre taksálta a keleti új tagállamokból érkező munkavállalók várható számát, hivatalos becslések szerint azonban a bővítés óta összesen 1-1,5 millió keleti uniós polgár települt le tartósan Nagy-Britanniában.

Cameron a gyárlátogatáson kijelentette: a jelenlegi brit kormány máris "nagyon kemény" szabályozási intézkedéseket foganatosít, ő azonban úgy gondolja, hogy a jövőben "ennél is tovább kell menni". A brit miniszterelnök szerint ha új országok csatlakoznak az EU-hoz, Nagy-Britanniának ragaszkodnia kell a jelenleginél hosszabb átmeneti korlátozási időszakok érvényesítéséhez.

Cameron szerint azt is meg lehetne szabni, hogy "addig nincs szabad mozgás", amíg az új tagállamok nem érik el az unió átlagos GDP-értékének bizonyos hányadát. "Ki kell mondani, hogy amíg (az új EU-tagok) gazdasága és gazdagsága nem ér el a miénkhez hasonló szintet, addig nem biztosítható a korlátozás nélküli mozgás" - fogalmazott a kormányfő.

David Cameron "nagyon rossz döntésnek" nevezte, hogy a 2004-es EU-bővítés után az akkori brit kormány nem élt az átmeneti korlátozásokkal. Az új keleti tagállamok munkavállalói "azonnal hozzáférhettek a brit munkahelyekhez, annak ellenére, hogy Lengyelország és a többi (térségi) ország jóval szegényebb nálunk (...) Ennek következtében sokkal többen érkeztek, mint amennyire bárki számított; 1,5 millióan jöttek ide" - fogalmazott a brit miniszterelnök.

jjulie 2013.12.14. 20:43:02

@aszekelyek:

nekem ujdonság, hogy nem csak a kövér volt komcsi, hanem az egész familiája

Khal Drogo 2013.12.14. 20:44:47

"csak a hozzá hasonló gazdasági fejlettségű EU-társállamokból"

Ebbe a körbe Magyarország vajon beletartozik?
A helyes megfejtők között állítólag egy I love Great Brittain pólót sorol ki a budapesti angol nagykövetség.

tölgyes 2013.12.14. 20:52:56

@jjulie: Maga és a familiája meg volksbundista volt, mégis itt nyivákol.:)

tölgyes 2013.12.14. 20:57:17

@Khal Drogo: Ha a "bevándorlókat" kitiltják, akkor vajon a kitoltott országok nem kérhetik-e, hogy a hazai ipar, kereskedelem stb. védelme érdekében vámmal, egyéb terhekkel sújtsák azokat az országokat, amelyek az átlagnál fejlettebbek?

Vajon Anglia hajlandó-e nagyobb részesedét vállalni a fejletlenebbek felzárkózása érdekében?

jjulie 2013.12.14. 21:16:37

@tölgyes:

megint orbánkodsz, kádárvakarék, hazudj valamit, mert összedől felcsút

jjulie 2013.12.14. 21:20:21

@tölgyes:

hazudj valamit a szochazás kövérnagypapáról

tölgyes 2013.12.14. 21:26:29

@jjulie: Éljenek a volksbundisták! Porszívóból, kenyéren és vízen.:)

Khal Drogo 2013.12.14. 21:26:50

@tölgyes: A ma középiskolások harmada-fele kelet-európában azt tervezi hogy elhagyja szülőföldjét és a legnépszerűbb uticél Anglia. Ezt itthon Orbánnak rójják fel, ami badarság, mert a lengyeleknél, a szlovákoknál, a cseheknél is dinamikusan nő a migrációs hajlandóság sőt a valós migráció is.
Én meg merem kockáztatni hogy a folyamat most kezd felpörögni.

A net miat, az USA médiafölény miatt a fiatalok egyre nagyobb hányada tanul meg valamilyen szinten angolul és teljesen nyilvánvaló még a legtájékozatlanabb embernek is, hogy a fejlett nyugati államokban jobban élnek az emberek azonos beosztású munkakörökben mint kelet-európában.

A nyelvi akadályok tehát egyre kevésbé hangsúlyosak, az országok megtartó képessége csekély. Azonban a célországok befogadóképessége véges. De amikor már e véges határt túllépik, a migráció még mindig folytatódni fog.

Egy menekültáborba is mennek a menekültek, hiába halnak már azon belül is éhen az emberek, ők ezt nem tudják.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy erről a témáról még sokat fogunk hallani és sok történés lesz. A válasz szerintem nem egyszerűsíthető le úgy hogy tőkefelhalmozási szempontból az angol munkaadónak megéri a keleti munkaerő és ezért ez olyan fontos szempont hogy ez mindent felülírna.

Ami pedig a kérdésedet illeti - Szerintem mi jobban rá vagyunk utalva a brit kereskedelmi kapcsolatokra, az exportfüggőségünk miatt, mint ők ránk. Nem egy ligában játszunk.

Khal Drogo 2013.12.14. 21:33:01

Szerintem ha nem változik semmi a migrációval kapcsolatban, a kelet-európai populáció legalább negyede Nyugatra fog költözni.
Azonban ez olyan mértékű és összetett folyamatokat indítana el, 10 milliónál is több ember átözönlése mondjuk 10 év alatt, hogy erre a fogadó országok nincsenek felkészülve.
A szabad munkaerőáramlás azonos fejlettségű területek esetében nem okoz ekkora problémákat. Itt azonban komplex dolgokról van szó.

Tavaly állítólag 600 ezer új tb számot adtak ki Angliában bevándorlóknak. Ennek kb. fele EU-n belüli volt.
Ez 10 év alatt, ha nem gyorsul fel a folyamat, de fel fog egyébként, 3 millió embert fog jelenti csak Európából. Ez elképesztő, nem is tudom mióta nem volt erre példa Európában.

Ha a brittek nem lépnek, akkor bizony a migránsok ömleni fognak oda.

jjulie 2013.12.14. 21:34:04

@tölgyes:

hazudj kádárvakarék, hazudj, hogy jó és érdemes hazug felcsutista kádárvakarék lehess

hazudj

jjulie 2013.12.14. 21:54:33

@tölgyes:

mijafaszvan, mára már nem hazudsz többet?

reggelre összedől felcsút

tölgyes 2013.12.14. 22:12:37

@Khal Drogo: A migrációt illetően nincs is közöttünk nézetkülönbség.
A rászorultságot illetően már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Kell az itteni piac nekik. Nem Mo-ról, hanem a térségről is szó van.

Itt keletkezik egy ellentmondás: ha itt nincs fejlődés, akkor mennek az emberek hozzájuk. Ha ezt megtiltják akko az itt élők hívei lesznek a protekcionizmusra.

Ha minden tényezőt számba vesznek, akkor nem olyan egyszerű a képlet. A rászorultság kölcsönös. A konfliktusok forrása pedig az egyoldalú haszonszerzésre való törekvés.

Az kétségtelen, hogy az elkövetkező 1-2 évtizednek ez lesz a döntő kérdése.. no meg az: ha nem jönnek Európából, akkor majd mennek Keleltről, Délről. Annak nem fognak még ennyire sem örülni.

hoplita 2013.12.15. 06:38:43

@nyünyüge:
Szerintem is. És még vagyunk páran, akik már szeretnének a sírjára hugyozni.

hoplita 2013.12.15. 06:48:03

@aszekelyek:

"...Látod gréczykém, minden jobb, mint a görög út! Azon túlmenően pedig itt nyugi van, nem úgy mint a görögöknél. ímeg vissza van fizetve az EU_IMF kölcsön is...."

Hát igen, szájbakúrt orbánvírusos libafos. Borzasztó is lenne, ha a magyar paraszt csak 720 eurós minimálbérért rokkázna.
Mennyiért is melózik hazánk orbánhű fija?
Ja, úgy 300 körüli pénzért...:DDD
Iszonyú lenne a görög sors.

hoplita 2013.12.15. 06:50:56

@László56:
Te aztán csak tudod mi az "abszolute" igazság, te faszszopó gecimajom.

hoplita 2013.12.15. 06:53:40

@jjulie:
Szerintem nem sikerült neki, vagy nem értette.:)

hoplita 2013.12.15. 06:56:52

@tölgyes:
".....Egyébként a bankok magas nyereségei azt mutatták, hogy ezt a terhelést elbírják és még jobban elbírják..."

Hát persze hogy elbírják.
Az utolsó fillérig áthárítják a kuncsaftokra, te állat.

hoplita 2013.12.15. 07:15:16

@Khal Drogo:
"....Ugyanis az MSZMP nem kreált magának külön nyugdíjtípust. Nyers Rezső és mindenki más is az általános szabályoknak megfelelően ment el nyugdíjba. ..."

Hány éves vagy te királyfi?:)))))

Értelmes kölök vagy amúgy, de a korodnál fogva sejtésed sincs hogyan mentek akkoriban az ilyen dolgok.
Egyszer már mondtam itt, de most megismétlem.
Csak a saját környezetemben ismerek tucatnyi olyan nyuggert, aki pártalapon, umbuldával kapott nyugdíjat, mivel egyetlen ledolgozott perce sem volt. Ma már a nyugdíja százezres nagyságrendű, miközben évtizedek óta jogalap nélkül hordja a pénzt neki a postás.

Na, erre varrjál gombot öcsi.:)

hoplita 2013.12.15. 07:26:28

@livengood:
Kicsit leegyszerűsíted a dolgot.
Az első bekezdést én is megerősítem, a többi viszont jócskán vitatható.
A bombabiztos fideszesnek tűnő vidéken komoly meglepetések lesznek és bizony gyúcsány veszte az öszödi beszéd lett és az azt követő események, a többi a ráadás volt.

Ma például arra az Ásotthalomra figyelj, ahol estére a fityiszes főgóré helyett Toroczkai Laci lesz a pógármajszter.:)

Khal Drogo 2013.12.15. 09:19:50

A rendőrökkel és egymással is összecsaptak az olasz kormány megszorításai ellen tünetők szombaton. Több olasz városban is megmozdulások voltak, szerdától Rómában is megpróbálják megbénítani az életet.
Az olasz kormány megszorító intézkedései ellen tartottak tüntetést szombaton az ország számos városában a Forconi mozgalom szervezésében, és a tiltakozók több helyütt összetűztek a kivezényelt rendőrökkel.

hirdetés
Torinóban diákok festékes zacskókkal dobálták meg a rendőröket. Rómában az Európai Unió képviselete elé szélsőjobboldali tüntetők vonultak fel nemzetiszínű álarcban, kötéllel a nyakukban, és letépték ott az unió zászlaját.

Velencében a vasútállomásnál a rendőrök könnygázt vetettek be, hogy szétválasszák a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali tüntetőket. Tucatnyi rendőr könnyebben megsérült, és két tüntetőt őrizetbe vettek. A lagúnák városában a tüntetések miatt le kellett zárni egy új hidat két sziget között.

Flavio Zanonato gazdaságfejlesztési miniszter úgy nyilatkozott, hogy a helyzet nagyon nyugtalanító, mert a megmozdulások a társadalom rendkívül rossz közérzetét fejezik ki. A kormánynak sietnie kell, hogy ismét fellendítse az országot - mondta.

Olaszországban az utóbbi napokban ismét összetűzések voltak a Forconi mozgalom tüntetésein. A mozgalom a kormány politikája ellen tüntető parasztokat, kereskedőket és kamionosokat fogja össze. Szerdától Róma belvárosába közlekedésbénító demonstrációt terveznek, amelyen követelik majd az egész politikai elit távozását és előre hozott választások kiírását.

---

Olaszország sem hasít úgy mint egykoron.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.15. 09:45:23

@hoplita:
Orbán zseniális találmánya a banknak látszó adóhivatal.
Azonnali rezsicsökkentést!
Minden magyar férfinek 1 scarlettjohannsont!
Minden magyar nőnek 1 bradpittet!
Minden fideszesnek 1 kaszinót!
Vagy legalább minden kaszinónak 1 fideszes tulajdonost!
Hajrá, Magyarország, hajrá, domolykók!

hoplita 2013.12.15. 10:13:25

@Hepci:
Ez a tőgyes vagy olyan geci, hogy a nyilvánvalót is szemrebbenés nélkül letagadja, vagy olyan hülye, hogy mikiegeret is beveszi.
Nem is tudom melyik a szégyenletesebb.

Hajrá domolykók!
Most én is váltok engedélyt, úgy tűnik lesz időm párszor a keszegeket, pontyokat nyaggatni.

Elérhető leszel még az idén? Mármint személyesen...
Majd lesz valamim a számodra, a Szundi-féle, beígért szalámi mellé.

tölgyes 2013.12.15. 10:17:57

@hoplita: No persze.. egy ilyen ostoba jobbikos szerint ez így van.:) Tudjuk. Inkább lakkozza a zöldre festett lovát, az talán még megy magának.

hoplita 2013.12.15. 10:34:19

@tölgyes:
Kuss, idióta nyuggergeci.

tölgyes 2013.12.15. 10:39:43

@hoplita: Komoly, súlyos érv egy deszkanyalogatótól. Úgy látom megint szálkák lógnak ki a nyelvéből, azért ilyen bájos.:)

hoplita 2013.12.15. 10:41:34

@tölgyes:
Köhögtél ki mostanában számlavezetési, vagy tranzakciós díjakat?
Szerintem nem, de azért beleugacc, te fosagyú nyuggerbarom.

tölgyes 2013.12.15. 10:43:13

@hoplita: A közelgő tél a legalkalmasabb egy ilyen deszkanyalogató számára a pontyfogásra.

jjulie 2013.12.15. 10:46:59

@tölgyes:

namost a kisjánost 62-ben a kövér nagyapjának a 67-ben kiosutott szochazás érme miatt vették fel az egyetemre, vagy a hazugfelcsutikurvanyádért?

jjulie 2013.12.15. 11:03:43

@tölgyes:

az ostobajobbikos is az egyazászlótáboripajtásod, miajazanyédért fintorogsz hazugkádárvakarék

persze gondban lehetsz, mivel a seggszádat meggyógyíthatná a felcsutifertőzött seggszádat, de ha a jobbik kezdi meg a kezelésétt, akkor már nem segíthet a szívlapát sem

menőmano 2013.12.15. 11:52:55

www.atv.hu/belfold/20131215-nem-hulye-vagyok-hanem-szegeny-dagad-a-kozmunkasbotrany

Mondjuk egyébként országos jelenség, s egyben szomorú valóság (is). Meg kell kérdezni az " ügyben" érintett népeket.

hoplita 2013.12.15. 12:13:12

@tölgyes:
A számlavezetési és tranzakciós díjakról ugass, nyuggergeci.

Én ilyenkor pontyot a hűtőmből fogok, húgyagyú.

menőmano 2013.12.15. 12:22:53

Bocsika már! Lefelejtettem)

Totális helyzet.

menőmano 2013.12.15. 13:06:40

Hát! Én (is) megnéztem, mármint a képet. :( Sugárzik az értelem..... Szerintem.
:((

jjulie 2013.12.15. 15:31:34

hahahaha

"Az Orbán-rezsim előbb-utóbb bukni fog, mert a mai Magyarországot nem lehet tartósan az ország egyik felét kirekesztve, egy leválthatatlan kormányzó pártra támaszkodva vezetni. Nem garantált azonban, hogy a romeltakarítást a harmadik köztársaságnál szilárdabb demokratikus rend létrehozása kövesse. Követheti véget nem érő bukdácsolás is az egyik gyenge kormánytól a másikig, miközben az ország egyre mélyebbre züllik az európai periféria bugyraiban. Feltűnhetnek új vezérjelöltek, akik a terméketlen pártharcokba belefáradt országnak azt ígérik, hogy kormányuk nemcsak szavakban lesz a „nemzeti ügyek kormánya”, mint Orbáné, mely „nemzeti együttműködésen” a jobboldal uralkodását értette, hanem átadja a múltnak a jobb- és baloldali pártoskodást, és minden jó erőt a közös nemzeti célok megvalósítására mozgósít. Akadhat az önjelölt össznemzeti vezetők közt sikeres is, aki mindkét oldal szavazótáborából hatalmas tömegeket leszakítva ismétli meg a versengő többpártrendszer felszámolásának kísérletét.

A rossz forgatókönyvek megjósolhatatlanul számosak. A jó forgatókönyvek száma korlátozott. Szilárd, jól működő többpárti demokrácia csak a jobb- és baloldali érzelmű polgárok közti politikai közösség talaján lehetséges. Erre pedig csak akkor van esély, ha a két oldal eljut egy új, a ’89-esnél nem kisebb horderejű, de annál mélyebb alapozású és ezért tartósabb megegyezésig."

beszelo.c3.hu/onlinecikk/az-osszetorlodott-ido-%E2%80%93-masodik-nekirugaszkodas

hahahaha

jjulie 2013.12.15. 15:37:23

hahahaha

"Íme. Az Orbán-rezsim kalandjáért egy szűk privilegizált réteget leszámítva az egész ország súlyos árat fizetett, a jobboldali érzelmű és gondolkodású magyar állampolgárok túlnyomó többsége is. A közoktatás államosításáért úgyszólván minden pedagógus és gyakorlatilag minden család, melynek gyerekei önkormányzati iskolába jártak. A felsőoktatási keretszámok durva szűkítéséért és önkényes elosztásukért, az egyetemi autonómia aláásásáért a diákok és oktatók túlnyomó többsége. A nyugdíjkort elért egészségügyi dolgozók nyugdíjba kényszerítéséért mindenki, aki a kellő számú orvos és asszisztens híján megszűnésre ítélt kórházi osztályok eltűnése miatt orvosi ellátás nélkül marad. Az egykulcsosnak nevezett jövedelemadó torzításaiért az alacsony jövedelmű munkavállalók: a népesség nagyobbik része. A bankok és multik különadói, a piac működésébe való szeszélyes beavatkozásokért, a rendre megszegett kormányzati ígéretekért minden befektető és vállalkozó, aki személy szerint nem tartozik a kedvezményezett klientúrához, közvetve pedig mindenki, akinek jóléte és munkalehetősége a magyar gazdaság növekedésétől függ. A földbérleti pályázatok elbírálásának szemérmetlen klientelizmusáért mindazok a gazdálkodók, akik terveiket arra az ígéretre alapozták, hogy a bérbeadandó állami földek elsősorban a családi gazdaságoknak fognak jutni. A magánnyugdíjpénztári vagyon einstandolásáért, majd eltapsolásáért mintegy hárommillió pénztártag. A bírák kötelező nyugdíjkorhatárának drasztikus leszállításáért a bírói kar nagyobb része, és mindenki, aki az igazságszolgáltatás hatékony és pártatlan működésében érdekelt. A kultúra és a média úgyszólván teljes központosításáért – a személy szerint helyzetbe hozott jobboldali művészek és sajtómunkások szűk köreit leszámítva –mindenki.

Ezek a veszteségek jól látható módon összefüggenek az Orbán-rezsimre jellemző államosítási és központosítási tendenciával, az alkotmányos fékek és ellensúlyok lebontásával, a jogállam aláásásával, a versengő többpártrendszer megingatásával. Nem kell a Fidesz-kormány ellenzékéhez tartozni, hogy az összefüggés látható legyen. A jobboldali közgazdászok, alkotmányjogászok, közírók egy része már ma is nyíltan beszél róla, még ha többnyire kerülik is, hogy Orbánnal és pártjával szakítsanak."

hahahaha

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.15. 15:52:05

@hoplita:
Persze, nem megyek sehová év végéig, de szólj egy nappal előtte, ha Pestre jössz.

jjulie 2013.12.15. 15:52:46

az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja az Orbán-rezsim kalandja

jjulie 2013.12.15. 15:55:20

@Hepci:

gyertek sütizni a greshambe, és közben vehettek valamit, teniszleckét, akciós porszívós tanfolyambelépőt, che guevara nyakláncot...

van egy sereg eladnivalóm

hoplita 2013.12.15. 16:37:44

@Hepci:
Persze, nyilván, legalább egy, de inkább 2-3 nappal. Ez mán csak így illik.:)

@jjulie:
Nem vagyok nagy süteményes, de a kedvedért eszegetek párat és közben bótolhatunk is. Te is vásárolhatsz tőlem...
De a végén elverlek, mint buzi a faszát, úgy készülj.

6.Lenin 2013.12.15. 17:31:53

@jjulie:

Tegnap kerestelek, de senki nem ismert ott semmiféle porszívós pacákot.
Lebuktál, Dezső!

tölgyes 2013.12.15. 17:56:07

@hoplita: A fickó orcája olyan mint a maga nyelve: tele van szálkával. Ő a képét dörzsölte a gyalulatlan deszkához, maga nyelvét.:) Most aztán szúrja, szúrja, szúrja a deszkája:)

nyünyüge 2013.12.15. 19:14:25

OFF - Kommentár nélkül:

"A 2014. január 1-től szerzett végkielégítésekre és más, állásmegszűnéssel összefüggő jövedelmekre kivetett különadó 98 százalékról 75 százalékra csökken – ez derül ki egy olyan módosító indítványból, amelyet az

„Egyes törvényeknek agrár és környezetügyi tárgyban!!!!

történő módosításáról” szóló törvényjavaslat keddi zárószavazása előtt vasárnap nyújtott be Fazekas Sándor. A javaslatban egész pontosan az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról illetve módosításáról szóló 2010. évi ХС . törvény 10 . §-ábanаn szerplő „98” szövegrész helyébe а „75” szöveg lép - szerepel."

hvg.hu/itthon/20131215_Megusszak_a_kulonado_egy_reszet_a_kepvise

jjulie 2013.12.15. 20:01:29

@6.Lenin:

hát hogyne dembinszki, pontosan tudják, hogy szijjártóápolt fideszfertőzött felcsutiagyhúgykővessel nem akarok találkozni

a @hoplita:és a @Hepci: egészen más, rossz fideszikszelőkezúek bejöhetnek, persze csak akkor, ha bemutatják a 250 000 plusz áfa tanfolyamdíjat kp

6.Lenin 2013.12.15. 20:20:53

@jjulie:

Dezső!

Több millás porszívó tételt kerestem, ezért kerestelek.
Kérdeztem: kit tudnának ajánlani. Állítólag 1 "nagymenő" itt sütizik minden nap. Nem tudtak ilyen pasasról.
1x akartál ott hegedülni, de kidobtak.

menőmano 2013.12.15. 20:40:48

Huszonötezer, pontosítva) huszonötezer-egy.
Hát ez nagyon jó.
:))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.15. 20:59:14

@6.Lenin:
Gondoltad, ott lesz a nyomi?
Kérdeztem őt korábban a Gresham Cafében kapható sütikről, fingja se volt semmiről. :)

menőmano 2013.12.15. 21:03:04

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/itt_vannak_a_friss_szamok_magyarorszag_nem_teljesit_jobban.571852.ht

Hát! Én ezt nem is értem?! Eddig mindig az volt a "mantra", hogy Mo. jobban teljesít".
Hát nem?
??
:))

6.Lenin 2013.12.15. 21:06:00

@Hepci:

Tegnap véletlenül arra jártam. 1 hirtelen ötlettel beugrottam, de a Dezső sehol, nem is tudtak róla.
1 köcsög lúzer a pacák.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.15. 21:24:17

@6.Lenin:
Talán teniszpályán volt.
Tudod, szakedző... :)

aszekelyek 2013.12.15. 21:34:01

@menőmano: részemről értem. A forrás a megoldás. A napi.hu nem fogja neked azt írni, hogy a kormány bármit is jól csinált volna és magyarország sem. Tudod, amit te mindig hallottál, az Magyarország teljesítménye. Ami elismerésre méltó, bárhogyan is csűrik, csavarják azt , ilyen sajtóorgánumok.
Érdeke tagadni elég sok mindenkinek ezt. Főképpen azoknak, akiknek kiesett a zsebéből a pénzünk. AKINÉL ELZÁRTÁK A CSAPOT, AMIN ÁT HOZZÁ ÁRAMLOTTAK A FORRÁSAINK. Ha még valamit nem értesz , csak kérdezz engem.

jjulie 2013.12.15. 21:36:39

@Hepci:

szép is mikor két fideszikszelő összehajol, felcsut mosolyog

vegyél teniszleckét, van eladó, és ajándék szellemi táplálék, tessék

"A népi gondolat azonban időközben alapvető változáson ment át. Az uradalmak és nincstelen zsellérek, az urak és szolgák világával együtt eltűnt a népi eszmekört átható paraszti radikalizmus és a társadalmi igazságosság iránti szenvedély – maradt az, amit a népi írók újabb nemzedékei „nemzeti sorskérdéseknek” neveztek. A nemzet erkölcsi tartásának megroppanásával magyarázott „egykézés”, kiegészülve a magyarságát híven őrző, „romlatlan” – erdélyi, felvidéki – magyar ember kultuszával, akit viszont az asszimilálási kényszer fenyeget; mindez együtt a nemzethalál komor vízióját táplálta. Innen az önmegnevezés változása: a népiek újabb nemzedéke kezdte „népnemzeti”-ként azonosítani magát.

A népnemzeti szellemiséget nem csupán a szociális kérdések iránti érzékenység tompulása különböztette meg az elődökétől, hanem a gondolkodási stílus változása is. Illyés Gyula, Kovács Imre, Szabó Zoltán és társaik szociológiai egzaktságú állapotleírásokat kínáltak és jól körvonalazott programpontokat fogalmaztak meg – az utódok tragikus látomásoknak adtak kifejezést, és homályos jövőképeket rajzoltak fel. Ez alkalmassá tette őket arra, hogy a rezsim bomlásának korai szakaszában a társadalmi önszerveződés élvonalába kerüljenek. Céljaik apolitikussága, nyelvezetük homályossága folytán az induló mozgalmak közül az övék tűnt föl a legkevésbé veszélyesnek mind a hatalom birtokosai, mind az önálló cselekvés lehetőségét már kereső, de a „visszarendeződés” és megtorlás kockázatával még komolyan számoló állampolgárok szemében. Így válhatott gyermekük, az eredetileg közéleti vitafórumnak szánt MDF a formálódó ellenzék legerősebb tényezőjévé 1987 ősze és 1989 ősze között. És ugyanezért csúszott ki az MDF a népi írók kezéből, amikor a modern, demokratikus pártpolitika erőterébe került. Erre a helyzetre a népiek nem voltak felkészülve – idegenkedtek a többpártrendszertől, valamiféle körvonalazatlan össznemzeti mozgalomban gondolkodtak –, s ezért nem tudták megőrizni a vezető szerepet a maguk alapította szervezetben."

jjulie 2013.12.15. 21:43:36

@6.Lenin:

nálam hiába kopogtatsz a felcsutiagyhugyköveddel, dembinszki, ahol én vagyok az orbánián kivüli terület

maradj közgéporbániában, ott a helyed, ott ahol a szemedbe mondják, hogy mennyire agyhalottnak tartanak, de ha elfelejtenéd, kérdesd a kósát

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.15. 21:46:35

@jjulie:
Keresett téged a Greshamben, a naiv lélek. :)
No, akarsz pénzbe teniszezni, nyomi?
Vagy fel akarsz előbb készülni szakedzői irányításom alatt?
Ne maradj ki.
Aki kimarad, lemarad.
Aki lemarad, kimarad.
Karácsonyi szopás kettő másikkal felér.
A szeretet jegyében.
Nyomi.

6.Lenin 2013.12.15. 21:49:21

@jjulie:

Dezső,én nálad soha nem fogok kopogtatni,B+.
Minek is tenném?
Te az én szememben 1 lúzer vagy, ezt bizonygatod már 3 éve.
Miért is vonnám ezt kétségbe?
A te ügyed.
Mi a toszért idézgetsz, szerintem 1 szót sem értesz belőle.

aszekelyek 2013.12.15. 21:52:30

@nyünyüge: mennyi adót fizettek bajnaiék az ő végkielégítéseik után? Végül sztem semmit , nemhogy 75 %-ot nem.
El nem fogadták még , ugye? Akkor jó. Miért pont nekik ne járna a végkielégítés ?
MINDIG ESZEMBE JUT A BKV-S HÖLGY A 100 MILLIÓS VÉGKIELÉGÍTÉSÉVEL ÉS A VISSZAFOGLALKOZTATÁSÁVAL. EL VAN AZ IS SIKÁLVA MÁR...@menőmano: BIZTOSAN MINDEN KÖZMUNKÁS TUDJA, AMIT KÉNE? EGÉSZEN AZ ORRÁIG ELLÁT, AKI AZT MONDJA Ő NEM HÜLYE. aRRÓL SZÓSEM VOLT. CSAK EGY SZINTFELMÉRŐRŐL. mINDENKI TUDJA, HOGY RENGETEGEN BE SE FEJEZTÉK A Z ÁLTALÁNOST SEM. aKI NEM TUDJA, AZ MEG AZÉRT NE PAMPOGJON, HOGY Ő NEM HÜLYE... uGYANIS MÁST NEM LEHET GONDOLNI ARRÓL, AKINEK MÉG AZ IS MAGAS, HOGY A SZINTFELMÉRŐ T NAGYON VEGYES TUDÁSÚAK ÍRJÁK RENDSZERINT. FÁJT TALÁN? mEG SE NÉZEM, MERT A NÉPBUTÍTÁSTÓL, AMI MEGY AZ ATVN ERRŐL IS, CSAK A VÉRNYOMÁSOM MEGY FEL.
TEGYE FEL A KEZÉT, AKI SZERINT NINCSENEK OLYANOK A KÖZMUNKÁSOK KÖZÖTT, AKIKNEK MÉG A Z ALAP ISKOLÁZTATÁSUK IS HIÁNYOS!

jjulie 2013.12.15. 21:58:56

@Hepci:

a @6.Lenin: -nek adjál karácsonyi ajándékként egyet az ob III-as zakógyüjteményedből, meglást kerek lesz a fideszikszelővilág

nem ciki, hogy csak az ob III-ig jutottál, hidd el, nem ciki

csak ha annak érzed

graycivil 2013.12.15. 22:00:50

"A Gazprom legvidámabb barakkja

Orosz kézbe kerülne a MOL tengeri kijárata, továbbá paksi beruházásunkat próbálják technológiailag (is) magukhoz kötni. Ezzel a magyar energiapiacon az orosz dominancia megmarad, sőt tovább nő, amihez a magyar kormány lelkesen asszisztál. Az Európai Unió felé kőkemény "szabadságharcot" folytató kormány a keleti nyitás jegyében lelkesen teszi szét a lábát az orosz igények hallatán."

kard.blog.hu/2013/12/15/a_gazprom_legvidamabb_barakkja_2_resz

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

aszekelyek 2013.12.15. 22:02:46

@tölgyes: egészen szánalmasék ma pl azt íratták az indexen, cím... simicska és... nem fizetett... Slussz! a cikk pedig arról szól, hogy 15 évvel ezelőtt valami késedelmi kamatot az APEh hogyan számítolt le, vagy engedett el, ki se derül igazán semmi csak egymásra hányt dátumok, a múlt századi is van benne... és hablaty. Úgy összerakva, hogy az ezelőtti APEh elnök idejénnnnnnnnnnnnn, meg a felügyelő bizottság és a bla, bal... Tényleg szánalmas. Valójában se elkövető, se bűncselekmény , sem semmi ... És ezt körözik , osztják meg a facebookon, hogy ugye a simicska nem fizetett... Tudja ki olvassa végig rajtam kívül? Talán, aki írja...

jjulie 2013.12.15. 22:02:54

@aszekelyek:

banyavarangyhugy, ezzel a felcsutigennyel mijafaszt akarsz itt?

felcsut halott

aszekelyek 2013.12.15. 22:05:02

@graycivil: gréczykém , arról írjál valamit , hogy ferikéd kinek adta el a makói gázmezőket , hosszú időre titkosítva !
Miért szaladgált állandóan Putyinhoz, pl 2006-ban is...

jjulie 2013.12.15. 22:07:42

@aszekelyek:

ezaz gennyezd össze a kádárvakarékpajtásod kommentjét

jjulie 2013.12.15. 22:19:50

@aszekelyek:

mijafaszvan banyavarangyhugygenny, a torockai lenyomta a felcsutihazugot ásotthalmán?

mijafasz lesz a nemzeti együttműködési blöffból?

menőmano 2013.12.15. 22:24:48

@aszekelyek:

Hát már elnézést! Nyugi, nyugi! Én nem fogom ön kérdezni. Ön kérdezze meg a népeket.
Mondjuk totálisan mindegy mit írogatnak a lapok (némely ügyekben) arra fognak "hagyatkozni" némely népek, hogyan élik meg mindennapjaikat, milllyen az életminőségük, kik mindig becsületesen dolgoztak/dolgoznak és persze sokat, nagyon sokat. Nem utolsó sorban fizetik az adókat járulékokat.

****

Nincs abban semmi különös, nincs azzal semmi probléma, hogy nem egyformák- nem egyezőek a vélemények. Szerintem.

Mondjuk nem értem, mi a gond?

menőmano 2013.12.15. 22:35:14

@aszekelyek:

Nekem meg totálisan égnek áll már a hajam. Maradjunk csak ennyiben.

menőmano 2013.12.15. 22:50:42

@aszekelyek:

Figyeljen már picikét! Elnézést már) De, miért ír illlyen hatalmas betűkkel?? "Normál" írást nem tudom elolvasni? Gondolja??
:(

menőmano 2013.12.15. 22:59:03

@aszekelyek: @jjulie:

Önök ketten zseniális páros.

Jócccakát!

tölgyes 2013.12.15. 23:29:47

@aszekelyek: Ez a világ így működik. Miért csodálkozik? Épp a minap állapítottuk meg: emberük nincs, programjuk nincs, ondulatuk nincs. Maradnak a régi és új toposzok.

A kérdés az, hogy megmaradt-e annyi hetele a fidesznek, hogy mindez ne számítson. Eleget tettek-e azért, hogy nekik higyjenek. Ma úgy tűnik igen,de ez semmi garanciátsem jelent a jövőre nézve.

hoplita 2013.12.16. 08:01:04

Na, mondtam, Toroczkai Laci úgy elverte a most éppen független exfityiszes polgármestert, mint eső a székelyek nevű libaszart.:))))

Ásotthalom: Toroczkai nagyon elverte a korábbi fideszes polgármestert

mandiner.hu/cikk/20131216_asotthalom_toroczkai_nagyon_elverte_a_korabbi_fideszes_polgarmestert

Muhahahaahahahahahahaha...!

A kétharmadból egyharmad sem maradt...:DDDDD

hoplita 2013.12.16. 08:57:20

Poroszlón is bántalmazták rablás közben a 91 éves nénit a cigányok - a "rend"őrség lopásként könyveli el

További részletek: kuruc.info/r/2/121453/#ixzz2nceHWAQg

Mit gondoltok fityiszes-libsi köcsögök, hogy kistelepüléseken az ilyen ügyek mekkora felháborodást keltenek?
Nem kell országos médiába betenni, de helyben mindenki tudja hányas a kabát.
És majd az ikszelésnél is tudni fogja, megnyugodhattok...ahogy Ásotthalmon is tudták, pártfüggetlenül.

jjulie 2013.12.16. 10:07:21

@hoplita:

jajaja jóskapista, ennek a torockai legénynek a példája jól mutatja a kibeszéletlen magyar multat, amelyben amelyben a poltika annyi gennyességet követtetett el az egyik emberrel a másik ellen az elmúlt száz évben, hogy össze sem lehet számolni

tudtad hogy a francia kis mihályt is a torockai nagyapja itélte halálra első fokon?

egyik díszjobbikfertőzöttelpinttyel a családja nem közölte hogy zsidó, a másik magyarabbnálmagyarabbnak meg a komcsipribék nagyapját tagadta le a családja (már ha hinni lehet nekik)

a zsidó már hazatalált, a komcsipribék leszármazott is haza fog menni a jobbikból, mit gondolsz czigányszagértő?

jjulie 2013.12.16. 10:36:35

@hoplita:

amúgy nem is lehetsz büszke a torockaira, ő egy független polgármester

jjulie 2013.12.16. 12:08:15

@hoplita:

neszeneked kistelepülés, mondok egy kis települést: erzsébetváros, 2,09 négyzetkilometer, egyesek 7. kerület néven ismerik, itt nem kell agyonverni senkit egy kis betevőért, olvass és okulj

index.hu/belfold/budapest/2013/12/16/torvenyes_a_parkolojegy-stikli/

olyan okos módszer, mintha maga a felcsutifőravaszdiparaszt és szervezettbűnszövetkezete találta volna ki, mondhatjuk, okos, nademost ezen a 2,09 négyzetkilométernyi parányi kistelepülésen cigány van bőven, de mikor lesz jobbikfertőzött polgármester, mit tippelsz, czigányszagértő, ?

graycivil 2013.12.16. 13:29:56

"Visszaadja magyar kitüntetését Orbánék miatt egy brit professzor

John Cunningham a The Guardianben közzétett levelében közölte, hogy döntésével az "egyre inkább reakciós, retrográd magyarországi fejlemények" és különösen az Orbán Viktor vezette kormány politikája ellen tiltakozik. Hozzátette: az elmúlt években mind nagyobb elkeseredéssel és rémülettel figyeli a magyarországi történéseket."

www.atv.hu/belfold/20131216-visszaadja-magyar-kitunteteset-orbanek-miatt-egy-brit-professzor/hirkereso

Rossz lehet neki. Mi már itthon megszoktuk ezt a sz@rt, amit a képünkbe nyom El Curo. F.Y!DESZ

graycivil 2013.12.16. 13:45:09

Giczy György: "A jobboldal leváltása

Mert ne felejtsük el, a Fidesz csak a kormányzati pozícióban, a parlament falai között viselkedik Fideszként. Ha az utcára megy, akkor már ő is a Jobbik. S csak ha becézzük, akkor KDNP. De ez utóbbit el lehet felejteni, mert kinek jut eszébe egy ilyen túlhatalommal rendelkező, trükköző, mutyizó jobboldalt becézni?"

nepszava.hu/cikk/1005668-a-jobboldal-levaltasa

A jelenlegi kormánynak és seggnyaló farizeusainak már nem csak gondatlanságból elkövetett, hanem tudatos országrombolásért kell majd felelnie. És ez már minősített eset lesz.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

jjulie 2013.12.16. 14:26:44

@hoplita:

hahaha,

az még szebb, hogy a torockai 56-os vérbíróősapja aki állítólag a nyilas számonkérő is vala, 46-ban a felcsutimatocsnyik nyilasnagyapját vegzálta biróként

"Amikor 1946 márciusában a népbíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa előtt az uszító cikkei és képviselői szereplése miatt háborús bűnökkel vádolták, azzal védekezett, hogy cikkeinek megjelenésekor a törvény nem tiltotta ezeket a szólamokat, valamint azzal, hogy „noha a vád különböző pontjai megállanak”, mégis „az egész zsidókérdés”, beleértve politikai, parlamenti beszédeit is, csupán „csekély részét” tette ki „általános” működésének - idézi fel a HVG cikke.

A bíróság - mivel a bíróság bizonyítottnak látta, hogy 1942-ben Matolcsy Mátyás szakított a nyilaskeresztes mozgalommal - 10 év börtönre ítélte, de 1953-ban bekövetkezett szívrohama miatt ez életfogytiglaninak bizonyult."

nyünyüge 2013.12.16. 14:34:35

OFF
Minden napra egy csoda:(

Egy kormányhatározat szerint EU-s pénzből az állami tervezőirodák tervezhetnek iskolát, kórházat, és mindent, ami az államé.
A mérnöki kamara szerint ezzel halálra ítélték a szakmát.
Az építészek is tiltakoznak.
A kormányhatározat 2014-től érvényes, de még nyoma sincs az állami tervezőirodák felépítésének.

444.hu/2013/12/16/allomsitjak-a-mernoki-munkat-nagyon-nagy-a-felhaborodas/

jjulie 2013.12.16. 15:08:12

@nyünyüge:

hát persze, a felcsutiravaszdiparasz seggszájú kádárvakaréknak nem csak a kormányzás a jogos jussa, hanem tízmillió ember szétválogatása jutalmazottra és szopatnivalóra

mindenkire sor fog kerülni, nemsokára a háztartásoknak is kell napi péztárjelentést küldeniük online a felcsuti államszocialista végrahajtóbizottsághoz

a szálasirákosikádár mindannyian nyeretlen kétévesek a felcsutiseggszájúrezsimhez képest

jjulie 2013.12.16. 15:10:36

viszont nem hibás termék a devizahitel

jjulie 2013.12.16. 15:20:52

"A „keresztény középosztálytól” örökölték a politikai aréna felosztását „nemzeti” és „nemzetidegen” erőkre, s a magabiztos hitet, mely szerint a jobboldal lényegénél fogva „nemzeti”, míg a másik oldal lényegénél fogva „nemzetidegen”. A „keresztény középosztály” mentalitásában gyökerezik a kapitalizmustól – a banktőkétől, a piactól és a versenytől – való idegenkedésük. Innen ered sérelmi viszonyuk a trianoni békéért felelős hatalmakhoz, a nemzeti önsajnálat és a visszavágyás a mitizált nagymagyar múltba. S végül ide vezethető vissza hajlandóságuk, hogy vélt vagy valós hátrányaikat hatalmi eszközökkel egyenlítsék ki, ami az első médiaháborútól a kultúrharc újabb stációiig végigkísérte a rendszerváltás utáni évtizedek történetét."

közgépmutyi, földbérletmutyi, trafikmutyi, nyelviskolamutyi, kaszinómutyi, mérnökmutyi, mutyi, mutyi, mutyi, mutyi

hajrá felcsut, hajrá kayaibrahim

jjulie 2013.12.16. 15:24:52

"Az új hatalom bázisát alkotó réteg magát „keresztény középosztály”-ként definiálta. Szóhasználatában a középosztály nem azt jelentette, amit modernizálódott társadalmakban szokás érteni rajta. Nem a legfelső és legalsó jövedelmi, foglalkozási és vagyoni szinteket összekötő, hatalmas többséget tehát, hanem egy kisebbséget, melynek tagjai az úriember státusára tarthattak igényt. Aki „úr” volt, fölülről nézhetett le a közemberre akkor is, ha a közember vagyoni, jövedelmi, foglalkozási helyzete messze jobb volt az övénél. A „keresztény középosztály” nem kis részben talajvesztett egzisztenciákból állt, akik csekély jövedelemmel honorált és bizonytalan állami állásban próbálták felszínen tartani magukat, s az úriemberi státusba részint az anyagi lecsúszás ellensúlyaként kapaszkodtak, részint hivatkozási alapként ahhoz a követeléshez, hogy a világ hozza őket anyagilag is a vezető osztály tagját megillető helyzetbe.

A „keresztény” jelző nem arra szolgált, hogy leszűkítse a „középosztályként” megnevezett kört, hanem e csoport karakterét határozta meg. Kimondva a „történelmi” egyházak valamelyikéhez való tartozásra utalt, kimondatlanul pedig arra, hogy aki keresztény, nem zsidó. A „keresztény középosztály” tagjai innen merítették a jogcímet a „magyar úr” titulusának viselésére, és erre alapozták a világgal szemben támasztott igényeiket.

A „keresztény” jelző ezért mélységesen kétértelmű volt: pozitív jelentése vallási, negatív jelentése azonban „faji” hovatartozásra utalt. S a „faji” szembeállítás nem puszta osztályozási szempont volt: egy gondolatilag zavaros, céljait tekintve azonban nagyon is egyértelmű „fajvédő” program számára szolgált megalapozásul: azt a törekvést legitimálta, hogy a „keresztény középosztály” lecsúszófélben lévő tagjainak helyzetét a „zsidókérdés” ilyen-olyan megoldása útján szanálják, s az ország valamennyi szociális és gazdasági problémáját a „zsidó térfoglalás” visszaszorítása útján oldják meg."

jjulie 2013.12.16. 19:02:12

hahahaha

közgéporbánia államszocialista mérnöke nem lesz korrupt

korrupnak ott van a felcsutipárt, ami államosította a korrupciót, így már csak felcsutipárti korrumpál felcsutipátit, amennyiben megkapta a koncessziót

épp ideje volt kimondani, már csak az alkotmányba kell beírni, bár nem éri meg a fáradtságot, megy ez gördülékenyen így is

livengood 2013.12.16. 19:27:19

@Khal Drogo: Ahogy írod: "Olaszország SEM hasít mint egykoron." No igen. Az igazán fontos viszont az ami ebben a mondatodban van:

"a rendőrök könnygázt vetettek be, hogy szétválasszák a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali tüntetőket"

Ez olyan különbség ami fényévekre visz tőlük. Félek nem jó irányba. Mert Olaszországban ez a HELYZET nem ismeretlen, nagyjából tudni lehet mi lesz belőle. Hagyományosan mind a baloldal, mind a jobboldal hasonlóan erős, szélsőségeikkel együtt kiegyensúlyozott. Nálunk viszont minimum senki sem tudhat semmit. Semmi sincs kiegyensúlyozva, semminek nincs hagyománya.

Khal Drogo 2013.12.16. 19:33:08

@livengood: Igen. Magyarországon nincs érzékelhető szélsőbaloldal, legalábbis szerintem. Az hogy a Jobbik hová tud erősödni, tud-e erősödni, meglátjuk. Kíváncsi leszek a nagy jobbos reménység, Toroczkai pályafutására. Az érpataki jobbos polgármester leginkább egy bohócnak tűnik a maskaráiban. Ettől persze lehet hogy ott helyben népszerű, nem tudom.
A külvilágnak egy bohóc.

livengood 2013.12.16. 19:41:11

@hoplita: Azért ne ájulj be tőle. Kritikus humorodat ne veszítsd, ő is politikus! :)

livengood 2013.12.16. 20:09:19

@Khal Drogo: Nem tudom, hogyan fog történni, de nem tudom elképzelni, hogy "megússzuk" a szélsőbaloldalt. Érzésem szerint a Jobbik már a csúcson van. Komoly személyiségek "szerencsére" ott sincsenek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.16. 21:07:07

@jjulie:
Nagyon ráértél ma, nyomi.
Ma hol voltál betojva, ha nem a greshamben voltál?
Betojva.
Nyomi.

Khal Drogo 2013.12.16. 21:14:02

@livengood: A Jobbiknak innen lefelé vezet az útja, úgy néz ki legalábbis. A Parlamentben 4 év alatt kaptak médiafelületet, a korábbiakhoz képest sokkal többet. Ez jobbára a cigányozásban de még inkább a partalan zsidózásban és buzizásban merült ki.
Ez biztosan tetszett azoknak akik már 2010-ben is rájuk szavaztak, de nem úgy néz ki, hogy a lakosság döntő többségének ez maradéktalanul megfelelne. A legutóbb, a mosópor és tisztasági betéteket idéző kampányuk képi világa pedig kevés ahhoz hogy a Jobbikot jó színbe tüntesse fel, de legalább a híveik egy részébe visszatetszést kelt.
Persze, folyamatosan olvasni itt a blogon is, hogy micsoda titkos tartalékai vannak a Jobbiknak és mekkora meglepetés lesz majd 2014-ben.
Egyrészt ezt mondogatták 2010-ben is, hogy ők akár nyerhetnek is, ahhoz képest harmadik helyen végeztek, ami a korábbihoz képest jó, de a nyeréshez közük nem volt, egyetlen egyénit sem nyertem meg pl.
Másrészt az időközi választásokon sem tarolt, most oké, nyertek Ásotthalmon, ami egy nagyobb falu. Ez nem hiszem hogy mérvadó lenne.
Harmadrészt ez a nagy melldöngetés szerintem önbecsapás. A Jobbiknak domesztikálódnia kéne, akkor viszont a hoplita blogtárs által annyira hangoztatott mozgalmi jelleg tűnne el, ami kívülről már így is eltűnőben van.

Szerintem Vona Gáborral a Jobbik nem tud megújulni, se érdemben növelni a táborát. Ráadásul a Jobbik csinálta 4 éve a legrosszabb kampányt, a nyugati értékeket bíráló, más erkölcsökről beszélő Jobbik több tagjáról kompromittáló adatok kerültek elő, egyik pornózótt, másik talajrészegen hadonászott egy péniszpumpával, a harmadik meg családos főkapitányként enyelgett egy fiatal nővel. Ezek a témák sokkal kézzelfoghatóbbak voltak mint a mindenféle érthetetlen vitatémák. Plusz az olyan médiaképtelen emberek mint Zagyva György csak tovább erősítették a csőcselék képet, amit a média nyomott a Jobbikról.

A csőcselék érzéstől a Jobbik máig nem tud megszabadulni hatékonyan. Az SS-tiszt kinézetű Volner Pál, a diszkós verőember mentalitású Zagyva és a többi súlytalan figura mellett nehéz azt hinni hogy ez egy komoly párt lenne. Hiányoznak mögüle azok a fajsúlyos sportolók, tudósok, írók, stb akik a két nagy párt mögött állnak és azoknak egyfajta tekintélyt adnak.

márta)) 2013.12.16. 21:30:54

penzportal.hu/index.cgi?r=&v=&l=&feaz=zwu97s5gtdj7f88&mf=&p=penzugyi_2013-12-16

A bírák teljes mértékben átérzik a több százezer devizahiteles elnehezült helyzetét, döntésüket azonban csak a törvények alapján, a jog által biztosított lehetőségek keretei között hozhatták meg - fogalmaz a közlemény. Hozzáteszik: a döntés azért volt különösen nehéz, mert a rendelkezésre álló jogi eszközök, az alkalmazható jogintézmények nem adnak megfelelő lehetőséget az ellentétes érdekek közötti mérlegelésre, a szerződéses terhek és kockázatok utólagos igazságos és méltányos megosztására."

"Döntött a Kúria: az adós viseli a devizahitelek kockázatát"

[2013-08-01]
Varga: nincs pénz a devizahitelesek megmentésére"

penzportal.hu/index.cgi?r=&v=&l=&feaz=zwu97s5gtdj7f88&mf=&p=penzugyi

Na. Igen. Sokélű az ügy." Nem mindegy, hogy szükségből veszi /vette fel valaki a hitelt, vagy esetleg csak azért mert nagy lakást, egyebet szeretett volna, vagy befektette azt.
Nem gondolhatja egyébként senki komolyan, hogy mindenkit "menteget" az állam. A hiteleseken kívül nagyon sokan lennének ebben az országban, kik ilyen-olyan (valós) oknál fogva segítségre szorulnának. gondolom.

6.Lenin 2013.12.16. 21:52:46

@márta)):

"... a döntés azért volt különösen nehéz, ..."

Szerintem a döntés nem volt nehéz.... a döntés megmagyarázása lesz nehéz, tekintettel arra, hogy más országokban-ebben az ügyben-bátrabbak (vagy...)voltak a "joghoz" értők.

A bankok nem mehetnek csődbe, néhány (millió) emberrel, családdal mi lesz- fogyóeszköz-, kit érdekel.

Csak úgy mellékesen, azért is érdekes a döntés, mert már régen világos, hogy a bankok(néhány mérvadó) csaltak a kamatokkal/árfolyamokkal. Lassan mindenhol nyíltan kimondják: előre megfontolt szándékkal.....

Mi ettől még messze vagyunk (?), talán.

jjulie 2013.12.16. 22:00:33

@Hepci:

kiválasztottad már melyik ob III-as zakódat adod oda a fideszikszelő lenin cimbidnek a rossz fideszikszelő kezedde, akinek pont annyi esze van a fideszikszeléshez mint neked?

persze az mdf ikszedre még kevésbé lehetsz büszke, naftalin

sportban a harmadosztályig vitted politikaiilag pedig a fideszig, na ezt mondd be a recepción, meglásd nem fognak semmit kérdezni, azonnal lehívnak hozzád a grehambenl

tölgyes 2013.12.16. 22:04:54

@6.Lenin: Mégis. A bíróság független hatalmi ág. Az ő döntéseikbe a végrehajtó hatalom nem szólhat bele. Ha mégis, akkor verik a tam-tamot.

jjulie 2013.12.16. 22:10:05

@6.Lenin:

nocsak felcsutibugris, mijafaszvan egy torockai nevű senki szarráverte ásotthalmán a felcsutiseggszájat?

mijafaszt hugyozott erről a szádba felcsút?

jjulie 2013.12.16. 22:13:51

@tölgyes:

na kádárvakarék, add elő mijafaszt hugyozott felcsút a szádba ásotthalmáról?

csak nem azt hogy siker?

adj elő valami habonyított segghülyékre , akarom mondani @6.Lenin: -re méretezett verziót

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.16. 22:18:12

@jjulie:
Az jó lehetett, amint Lenin megjelent a Greshamnek, akarom mondani, Greshamben, nyomi.
Vett már valaki ennyire komolyan az utóbbi 10 évben?
Mi a helyzet a bugyiddal, teli van bluttyantással?
Jön Hoplita a fővárosba, nem akarsz randizni vele?
Karácsonyi kis öröm is öröm, ha szakad a köröm.
Nyomi.

6.Lenin 2013.12.16. 22:23:28

@tölgyes:

Igen, önállóan döntenek (kihasználva a joghézagokat, néha).
Már lassan mindenki kezd önálló hatalmi ágként viselkedni (megfelelő háttérrel maga mögött).
Amerikai szenátorok nyugodtan beavatkozhatnak más országok belügyeibe, mert ők a demokrácia megtestesítői, (néha fegyveresen is)

már a hétköznapi fel sem kapja a fejét, ha olyasmit olvas... csalnak a bankok, vannak,akiknek szinte kötelesség beavatkozni mások belügyeibe, bombázni, drónokkal likvidálni idegen országokban politikailag "nemkivánatos" személyeket. Piti, hétköznapi ügyek már ezek.

Az erősebb ebnek van elsőbbsége, 1 másik ebnek örömet szerezni.

6.Lenin 2013.12.16. 22:25:57

@márta)):

A szar ügy mindig sokélű.

6.Lenin 2013.12.16. 22:29:21

@jjulie:

Ki a toszt érdekel 1 falusi kisbíró, ő csak végrehajt (ha tud).

Az igazi döntést máshol hozzák.

erre nem is gondoltál, köcsög.

Khal Drogo 2013.12.16. 22:30:48

@6.Lenin: Ennek az ügynek nincs azonnal megoldása. Nincs rá pénze sem a bankoknak, sem az adófizetőknek.
Be lehet lépni az árfolyamgátba. Aki nem lép be, nem tudom sajnálni. Fizetni kell.

A legtisztességesebb az lenne, hogy aki nem fizet, azt kidobják a lakásból és a tartozását lenulláznák. Lehet menni albérletbe.

Érdekes módon, amíg a CHF hitel jelentősen olcsóbb volt mint a forinthitel, senki sem óbégatott hogy ez egy hibás termék. Fel lehetett venni forinthitelt is. Csak az emberek nem bíztak Magyarországban hogy a futamidő végére, közepére lesüllyed a forint kamata.

Járai Zsigának meg lehet köszöni, meg Simor Bandinak, hogy az egekben tartották a kamatszintet.

Khal Drogo 2013.12.16. 22:35:28

@6.Lenin: A Kúria elnöke belső körös Fideszes. Ez egy megbeszélt koreográfia. A Kúria semmi olyan döntést nem hozott, ami a Fidesz belső, pár fős vezetés tudta nélkül történt volna. Ha nem így lenne, nem lett volna értelme pont egy belső körös fideszes EP képviselő feleségét kinevezni. Akkor bárkit kinevezhettek volna.

Ez egy jó zsaru - rossz zsaru szerepjáték, ahol a rossz zsaru a Kúria, a jó zsaru a Fidesz, de előtte megbeszélték a szerepeket.
És ezt jól tették. A mai ítélet az egyetlen elfogadható ítélet.

Lehet tippelni ma mi történt volna a tőzsdén és a forinttal ha nem ez az ítélet születik.

menőmano 2013.12.16. 22:38:44

Hát! Ja!
Hát már elnézést! De, senki mögött nem álltak a bankok, sem az állam bunkósbottal, hogy kényszerítsék a népeket, ilyen-olyan okból vegyék fel a hiteleket. Némelyek sokkal többet esetleg, mint ami szükséges lett volna?

Szerintem.

Khal Drogo 2013.12.16. 22:41:09

@6.Lenin: "A bankok nem mehetnek csődbe"

A bankokra legalább akkora szükség van mint kórházakra. Tudom hogy ez nem annyira egyértelmű, de attól még igaz. Az USA-ban egyetlen egy nagy bank ment csődbe, a Lehmann Brothers, még csak nem is a legnagyobb bank volt a világon, de top bank volt.

Az eredménye gazdasági zavarok, több tízmillió munkanélküli, éhséglázadások, történelmi migráció.

El lehet képzelni mi lenne Magyarországon ha tönkremenne az összes bank.

6.Lenin 2013.12.16. 22:54:05

@Khal Drogo:

Természetesen érthető a dilemma, de ez igazolhatja, hogy az ötlet jó volt kezdetben. Mindig a kisebb ellenállás felé könnyebb mozdulni.
Tegyük fel fordítva kérdést, nem látták előre a következményeit?
(1 nagy rakás közgazdász géniusz)
Itt jön be a hír, hogy kiderült a csalás a kamatokkal/árfolyamokkal.
szerintem 1 jól átgondolt, tudatosan felépített folyamat volt, hiszen kiterjedt szinte az egész nyugati világra. Világos, hogy senki nem fogja merni felvállalni a bankok (országok) tömeges csődjét.
Az emberből meg már így is túl sok van. Túl macerás kezd lenni.
Próbálkoznak mindenféle vírusokkal, kölcsönökkel (az ember megy, a ház marad. megint eladható, kölcsönre)

Ahogy @márta írta, ez 1 sokélű, szar ügy.

A Fidesznek ez 1 nagyon szar ügy is lehet, ha sumákol. Lovat kínál a sok köcsög @hoplitának.

6.Lenin 2013.12.16. 23:04:38

@Khal Drogo:

1x a lufi kidurran.

(hátha még nem holnap reggel lesz ennek az eljövetele)
addig is hunyok 1et.

Jó éjt!
Mindenkinek.

livengood 2013.12.17. 00:47:36

@Khal Drogo: Ja.

Viszont ha már Hoplitát említetted, meg kell jegyeznem, hogy ő az aki bár szabad szájúan, sőt megfékezhetetlen káromkodás kíséretében, rasszista kirohanásoktól még véletlenül sem mentesen ugyan, de a többségtől eltérően sebészi pontossággal mutat rá (egyes) problémákra, legfőképpen a szemforgató fogalmazást támadva. Nem tudom megítélni mennyire jellemző ez a jobbik híveire, viszont, ha csak egy kicsit is, akkor a Jobbik ereje nem is fog számottevően csökkenni. Mind addig amíg a többi párt nem hajlandó a valódi problémákkal érdemben foglalkozni (vagyonbiztonság, szegénység, korrupció/bürokrácia, cigány lakosság), addig a Jobbikot csak a Jobbik gyengítheti. Látom te is inkább az utóbbit jósolod.

Khal Drogo 2013.12.17. 08:06:12

@6.Lenin: "Próbálkoznak mindenféle vírusokkal, kölcsönökkel (az ember megy, a ház marad. megint eladható, kölcsönre"

Magyarországon az ingatlanpiac halott. Félmillió aktív munkavállaló dolgozik migránsként az EU-ban, nekik nem kell magyar lakás, a többiek meg most is laknak valahol, akik albérletben azoknak tömegesen nem lesz pénzük váltani. A bankok az ingatlanokkal tehát sokra nem mennek, nekik az kell hogy az adós visszafizesse a hitelét.

USA-ban pedig annyira nem így megy, hogy ott markolókkal bontották el a hitelbe belebukott házak egy részét, mert homelessek költöztek bele és az őrzésük csak vitte volna a pénzt. Inkább földig rombolta a bank. Erről legalábbis voltak hírek.

Az hogy nem volt megtervezett, mutatja hogy Oszkó Péternek is volt devizahitele, valami 500 milliót vett fel frankban. Ha tudta volna hogy mi lesz, nem frankban veszi fel. Pedig Róna Péter szerint Oszkó találta ki a devizahitelezést, pár emberrel együtt.

De csak az én ismerősi körömben is felvett CHF alapon két akkori mobilbankár devizahitelt. Nem csak azt mondták hogy 180-nál nem lehet több, maguk is felvették. Ha tudták volna mi jön, soha nem veszik fel.

A 2008-as válságot, az eurózóna válságát és azt hogy a CHF lesz a menedékdeviza nem látta előre senki. Ha az emberek euróban adósodtak volna el, messze nem lenne ekkora gond. De az emberek CHF-ben adósodtak el, mert az volt a legolcsóbb.

Ilyenek vagyunk, mindig hiszünk abban, hogy a mi életünkben majd jön a nagy húzás, amivel keresünk spórolunk egy csomó pénzt.

A magyarok pénzügyi ismeretei annyira sekélyesek hogy elhiszik a fogyasztói csoportok meséjét, elhitték a Baumagot, elhitték az autómatricás átverést, elhitték Tribuszerné meséjét és el fognak hinni megint mindent. Nem baj, közben ha másként nem, így tanulunk. A saját kárunkon.

Khal Drogo 2013.12.17. 08:29:50

@livengood: A Jobbik erősödését az áshotthalmi győzelmen kívül semmi sem igazolja egyelőre. Több nagyobb városban is volt előrehozott önkormányzati választás, Budán valahol 2011 körül volt egy országgyűlési mandátumért választás. Ezeken a Jobbik leégett. Az MSZP fölényesen megverte.
Lehet hogy majd most, de én nem hiszek ezekben a mitológiai fordulatokban. PL. alkalmas lehetne erre egy Orbán - Vona vitaest, azonban ebben a kampányban sem lesz miniszterelnöki vita. Se Vonával, se mással. Orbánnak nem kell kiállnia, hiszen nyerésre áll, csak veszíthetne. Inkább nem fognak ilyesmit tartani.

livengood 2013.12.17. 10:40:38

@Khal Drogo: Szakmában dolgozó ismerősömtől hallottam, hogy 2008 tavaszán jó néhány bank megnehezítette a hitelfelvételt. Akkor számára is érthetetlen módon, egyes esetekben a kákán is csomót kezdtek keresni. Tehát tudtak valamit. Ha akkortól - 2008 tavaszától korlátozzák a deviza alapú hitelfelvételt, nem történik baj.

Mellesleg - személyes tapasztalat alapján - nem volt az olyan rossz: Én akkor, 150 forintos CHF-nél vettem fel CHF hitelt és még évekig (2011-ig) megérte. És nekem most is megéri, nem is végtörlesztem, hiszen nem feléltem, hanem egy biztos üzletbe fektettem ami már előre, a visszafizetendő teljes összeg többszörösét hozta. Persze nem akarom az észt osztani, hiszen tudom, hogy ahhoz hogy működjön az üzlet, fogyasztani kell. Erre jó, ha az emberek eladósodnak. Pörgetik a gazdaságot, kvázi biztosítják a munkahelyüket, a jövedelmüket. Hogy hol kerülhet homokszem a gépezetbe, azt már tudjuk. Épp ezért a hitelt felvevőket időnként meg kellene segítenie az államnak, de nem a pénzükkel! Hanem ismeretterjesztő módon, szolgáltatva, folyamatosan tájékoztatnia kellene, persze nem ostoba propagandával, riogatással, hanem úgy, hogy a polgárok ne idegenedjenek el a hitelfelvételtől, viszont megtanulják azt használni. Mert bizony a Hitel fogyasztónak, befektetőnek jó dolog:

SZÉCHENYI ISTVÁN : HITEL 1828-1829
mek.oszk.hu/06100/06132/html/ :
"A közel szomszédságban porrá égett egy-két falu oly beható példa, hogy a megmaradt helységekben jó darab ideig – míg ti. a benyomás eleven az emlékezetben – gyertyára, zsírra, pipára, kenderre sokkal nagyobb a vigyázat – de igazi bizodalom mindaddig nem lesz, míg a házak kőből s fedelek cserépből, szóval az épületek gyúlhatlan s el nem éghető szerekből nincsenek. S így világos, hogy az akasztófa s egypár elégett falu csak negativa – nemleges –, de semmi positiva – igenleges – hasznot nem hajt; így soknak pénz- és vagyonbeli elbukása, tagadhatlan, szinte az egész ma élő generációra nagy negativa hasznot hajtott, de positiva jót egyenesen éppen semmit sem tett, mert azt csak a hitel felállítása viheti végbe; mint a közember erkölcsiségét csak jobb értelme s nagyobb tehetsége emelheti fel; a helységek s építmények bátorságát pedig csak kő, tégla s efféle alkothatja; szóval: jobb szisztéma.

Ha pénzbeli törvényink oly szorosak s kemények volnának, hogy az adós minden bizonnyal előre tudná: majd megveszik rövid úton rajtam, amivel tartozom, akár vagyonomon, akár bőrömen – kételkedni se lehet, hogy más érzéssel írná nevét a hitelezőlevél alá, mint ma teszi.

Az alig serdülőt szüléi már jókor intenék veszélytűl való óvakodásra, midőn ma tán az ily oktatásokat feleslegnek tartják, vagy övéiket arra figyelmeztetni egészen el is felejtik."

Szóval tanulni és fizetni kell!

tölgyes 2013.12.17. 10:50:47

@6.Lenin: Ezzel együtt: a végrehajtó hatalom nem szólhat bele a bíráskodásba, ha ezt megteszi, az is sokba kerül nekünk. Nem véletlen, hogy a kormány "csak" felszólítja erre, arra a bíróságot, de ezen nem megy túl. Mint látja: sokan még ezt is megengedhetetlennek tartják.

jjulie 2013.12.17. 11:12:38

@tölgyes:

nana, nem mindenki felcsutidembinszki, mégha erről álmodik a felcsitiseggszájú és a hozzád hasolók felcsutimajom

"Magyarország demokratikus elvek mentén működik, és ez tükröződik a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyában is: a három legfőbb hatalmi ág (a törvényhozó, a végrehajtó hatalom, valamint az igazságszolgáltatás) egymástól függetlenül működik. A felosztás nem engedi, hogy bármelyik ág magához ragadja a hatalmat, és önkényesen alakítsa az ország és a benne élő állampolgárok életét, hiszen a hatalmi ágak azon túl, hogy függetlenül működnek egymástól kölcsönösen ellenőrzik egymás működését"

hahaha felcsutiállamszocializmus, és pártkatinái, hahahahaha

"A hatalmi ágak szétválasztásának az elve az Amerikai Egyesült Államokban a prezidenciális rendszerben érvényesülnek legtisztábban. A törvényhozó és a végrehajtó hatalom szervezetileg nem függ egymástól, külön úton jönnek létre."

a többi meg habonyított felcsuti seggszájú ravaszdiparaszti hablatyolás

jjulie 2013.12.17. 11:16:40

@tölgyes:

méghogy a felcsutiállamszocialista pártvégrehajtóhatalom nem szólhat bele a bíráskodásba?

hahahahaha

mint ahogy a mol vezér esete is mutatja

hahahaha

meg a habonyított felcsutigennyes seggszád

tölgyes 2013.12.17. 12:15:04

@menőmano: Igaza is lehetne, ha éppen lenne.

Igaza van abban, hogy senki sem kényszerítette az embereket és az eladósodásban szerepet játszott a felelőtlenségük is. Mindenkinek gondja a baja, mondhatnánk. Sajnos nem mondhatjuk. Miért??

Mint bizonyára tudja: az országnak van belső és külső adóssága. A belső adósság az a bizonyos GDP arányos hiány. Ez is magas, de mindenki - aki ért hozzá - azt mondja 2008 óta, hogy nagyobb baj a külső adósság, vagyis az ország devizában való eladósodása. Ez 2002-2010 között megduplázódott és 140-170%-os lett. Mert azok a magánszemélyek és cégek, akik, amelyek devizában adósodtak el, eladósították devizában az országot is egyúttal.
Ez azt jelenti, hogy nem csak a saját, hanem az ország kockázatára is folyt a devizában való eladósítás.

Ha Ön azt mondja, hogy gondja a baja annak, aki eladósodott, akkor a közvetlen adóst nézve még igaza is lehetne, de mert az országot hozták nehéz helyzetbe ezek a túlzott, fogyasztási célokat szolgáló adósságok - már nem mondhatja. A 2010 előtti és utáni leminősítéseink elsődleges hivatkozási oka a devizában való eladósodás volt. Emiatt magasabb kamatra kaptunk kölcsönöket s ez szerepet játszott az ország gazdaságának befagyásában is.

Miért jöhetett létre ez a helyzet? Mert felelőtlenek voltak a hitelfelvevők, akiket a mesterségesen magasan tartott forint kamatokkal a deviza irányába terelt az MNB és az állam is. Ráadásul a Gyurcsány-Bajnai kormány akkor sem tett semmit, amikor a külső adósság már elszabadult. Más országok (pl. csehek) ezt nem engedték meg. Leállították a devizában való eladósodást. Bajnai és Gyurcsány azonban a piac szentségének hangoztatásával beérte.

Majd okos közgazdák kijavítanak, ha valamit rosszul írtam.

tölgyes 2013.12.17. 12:21:20

@jjulie: Óvassa már el azt, amit leírtam, bár reménytelen, mert képtelen megérteni egy bővített mondatot.

Egyébként ez a "tisztán" még az USA-ban sem működik olyan nagyon tisztán, másutt még kevésbé.

jjulie 2013.12.17. 12:25:10

@tölgyes:

hány felcsuti szervezésű tüntetés zajlott 2002 és 2010 között a devizahitelezés korlátozásáért, megszüntetéséért, miután a felcsuti deggszájú 2001-ben lehetővé tette?

meg a habonyított hazug gennyes felcsuti seggszád , röviden: HHGFS

a devizaalapú hitelezés és kárainak legfőbb felelőse és okozója a magyarkodó kereszténykedő felcsutigondolati ravaszdiparaszti hazugszeggszájú kádárvakarékság

jjulie 2013.12.17. 12:27:36

@tölgyes:

ócska a habonyított propagandista szövegeddel állj soba a szívlapátnál, ne itt szemetelj vele

jjulie 2013.12.17. 12:37:41

@tölgyes:

atyagatya felcsutmajom

„A magyar parlamentarizmus beteg 1867 óta. Ez a betegség csak fokozódott az ellenforradalom nyomán. Ez alatt a tíz esztendő alatt annyira elvékonyodott és megkopott a magyar parlamentarizmus, annyira hitelét vesztette lassanként a magyar közvéleményben ez a parlamentarizmus, ez az álparlamentarizmus és burkolt diktatúra, hogy igazán nincs szükség arra, hogy a burkolt diktatúrából most már nyílt és intézményes diktatúrára térjünk át.”

orbán és a szétválasztott hatalmiágak felcsutiállamszocializmusa

hahahaha felcsutmajma, folyass még habonygennyet a seggszádból, hátha engedelmesen felnyalják a felcsutidembinszkik

jjulie 2013.12.17. 12:58:47

@tölgyes:

és ez pl mijalófasz a gennyes felcsutiseggszád szerint?

www.lb.hu/sites/default/files/sajto/mti_kozlemeny3.pdf

add elő mit hugyozott bele a habony a füledbe

hoplita 2013.12.17. 13:03:18

@livengood:
"....Nem tudom megítélni mennyire jellemző ez a jobbik híveire..."

Meglehetősen jellemző.
Mindig rühelltem a kertelést és az átlag ember is rühelli.
Itt nem az átlag politizálgat, hanem inkább csak amolyan amatőr-autodidakta politológuspalánták, akik akaratlanul is átveszik a "nagyok" eufemisztikus megfogalmazásait, mellébeszélnek és jó páran szerepet játszanak.

tölgyes 2013.12.17. 13:04:48

@jjulie:
Látom már megint nyomssa az MSZP néprabság újságjának szövegét.: " Bár kevesen tudják a magyar devizahitelezés története mátr a 90-es években megkezdődött..." Az élharcos a német tulajdonú MKB volt.
Ezzel még önmagában nem is lett volna baj, ha nem bízzák a dolgot a piacra. Rábízták és akkor sem kezdték szabályozni, amikor már látható volt:m a piaci verseny ezt sem fogja korlátozni.
"...a devuzahitelezés elszabadulásáért legalább annyira tehetnek az egymást legyőzni akaró bankok, a fogyasztási mámorba süllyedő lakosság, mint a vészjelzéseket figyelmen kívül hagyó kormányok."
Róna Péter közgazdász szerint a magyar gazdaság vergődésének első helyen álló oka a devizahitelezés bevezetése volt, melyért hét embert tesz felelőssé: Járai Zsigmondot, Király Júliát, Simor Andrást, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és Felcsúti Pétert."

Még ő sem emlegeti Orbánt.

hoplita 2013.12.17. 13:08:25

@Khal Drogo:
"....A Jobbik erősödését az áshotthalmi győzelmen kívül semmi sem igazolja egyelőre. Több nagyobb városban is volt előrehozott önkormányzati választás, Budán valahol 2011 körül volt egy országgyűlési mandátumért választás. Ezeken a Jobbik leégett. Az MSZP fölényesen megverte...."

Nekünk nem a proli budipest a fellegvárunk.
Lám, te is egyoldalúan tájékozódsz.
Az elmúlt 4 hónapban Monorierdőt, Tuzsért is bevettük, még meg igen meggyőző fölénnyel.
Mi a vidéket fogjuk elfoglalni, aztán majd teszünk róla....illetve ezt hagyjuk, legyen csak meglepi.:)))

jjulie 2013.12.17. 13:26:31

@tölgyes:

hazudsz, mint mindig, mint a kisjános 62-es egyetemi felvételijéről a 67ben osztott szochazás erem kapcsát

hazudj a kurvaanyádnak aki nem vert szájba kölökkorodban

"A fékek és ellensúlyok rendszere, szorosan kapcsolódva a hatalom megosztásához és a hatalmi ágak elkülönüléséhez, az amerikai demokrácia fontos alappilléreként garantálja – és ez volt az alapító atyák elsődleges szándéka –, hogy soha ne jöhessen létre önkényuralmi rendszer az Amerikai Egyesült Államokban"

na felcsutigennyesseggszáddal meséld el, miként gondolja az orbán magáról hogy a kormányzás az ő természetes jussa, és miképpen próbálja bebetonozni alkotmányos módon magát a természetes jussába, és milyen alapon is állítja, hogy csak és kizárólag ő a nemzet képviselője, és mindenki más a nemzet ellensége?

na fingd el amit erről a habonyszijjártó belehugyozott a füledbe, miként természetes joga az orbánnak szétválogatni pártpolitikai alapon a lakosságot jutalmazandókra és szopatnivalókra, ahol is a felcsutipárthoz való viszony az egyetlen szempont

jjulie 2013.12.17. 13:33:02

@tölgyes:

olvass baromarcú, meg a szétválasztott hatalmi ágak a közgéporbániai fecsutiállamszocializmusban

444.hu/2013/12/17/visszajar-a-devizahitelesek-penze-abcug-kuria/

graycivil 2013.12.17. 13:40:17

"Tóta W.: Amikor a gyerekekért jöttek

Voltak, akik egészen sokáig hitték, hogy lehetséges a Fidesszel a békés egymás mellett élés. Amikor a színházigazgatókért meg a kisegyházakért jöttek, nem szóltak, mert nem voltak színházigazgatók vagy kisegyházak. És még sokáig nem szóltak, sőt gúnyolódtak azokon, akik igen. Pedig látszott, hogy nincs megállás. Most eljöttek a gyerekekért, ahogy várható volt."

hvg.hu/w/20131217_Amikor_a_gyerekekert_jottek

"Ilyenkor már cselekedni kell, nincs mentség. Lehet bujkálni a rendszer elől, de legkésőbb a gyerekein keresztül utolér mindenkit az ostobasága."

A FYDESZ tényleg hülyéket szeretne gyártani, akik közül kiemelnék a NER gyermekeit, hogy azok uralkodjanak a tudás és információ birtokában!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

hoplita 2013.12.17. 13:47:01

@graycivil:
Érdekes...
Egy órája jött meg a 15 éves lányom középfokú angol bizonyítványa...pedig egy percet sem töltött nyelviskolában, egy ismerőstől vettünk neki olyan 20 órát a felkészülésre.
Nyafogás-picsogás, faszfejek, hőbörögjetek.:)

jjulie 2013.12.17. 14:01:49

@tölgyes:

és itt hogyafaszba keveredtek össze a hatalmi ágak?

" Miért kell sürgősséggel megszavazni a tankönyvpiac államosítását?

akkor én is azonnal rávágnám, hogy

Fogalmam sincs!

De sajnos van némi különbség köztem és Szalay között:

Szalay Péter a kormánypárti frakció képviselője.
Szavazata nyomán törvény születik a parlementben.
A törvény államosítja a tankönyvpiacot."

a parlament hozta a törvényt, vagy a kormány, vagy a kormánypárt, vagy valaki a kormánypárt hátterében?

mijalófasz ez habonyított birkajószág?

tölgyes 2013.12.17. 14:13:11

@jjulie: Csakhogy a fékek stb rendszere elsősorban az Usa POL BERENDEZKEDÉSÉRE LETT KIGONDOLVA, EZÉRT EU-BAN tisztán és úgy ahogy az USA-ban van sehol sem működik (még ott se tökéletesen.

Az 1957-ben alapított MUnkás-paraszt Hatalomért emlékéremről

"Az 1956-os forradalom leverését követően kezdték el adományozni azoknak, akik a felkelést leverők oldalán kitüntették magukat. A Kádár János vezette Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány alapította 1957-ben, a 25/1957. (IV. 21.) számú rendeletével. Alapszabályát az 1042/1957. (IV. 21.) számú kormányhatározat állapította meg.

„Az 1956 utáni szocialista rendszer legszimbolikusabb kitüntetése. Világosan kifejezte a kormány, a rendszer osztálytartalmát. A hatalom a munkásoké, a parasztoké volt. A kitüntetés egyszerre volt a szocialista rend kifejezése, amit a vörös csillag jelképezett, és magyar is, amit mutatott a nemzeti színű szalagsáv” ...

"..A kitüntetésről szóló rendelet 6. pontja szerint az emlékérem az adományozott személy halála után az örökös birtokában marad.

A nyugdíj-kiegészítésen kívül egyéb kiváltságokkal is járt, ha valaki a Szocialista Hazáért érdemrend után a legnagyobb „pártértékkel” bíró Munkás-paraszt Hatalomért emlékérem tulajdonosának mondhatta magát..." Vagyis ugyanazokat az előjogokat kapták, mint a szochazások.. így aztán szaladjon a falnak csak egész nyugodtan.:) Kis János így került be a filozófia szakra.. bár felvétele egyébként is indokolt lett volna.. mint másik további 30-40-nek, akit nem vettek fel...

de ennek a kitüntetésnek is volt egy előzménye, ami hasonló kiváltságokkal járt.

A PÁRT gondoskodott az ővéiről, forgácsos agyú!:)

tölgyes 2013.12.17. 14:17:05

@hoplita: Gratulálok. Annak idején a kisfiam ennyi idős volt, amikor felsőfokú nyelvizsgát szerzett angolból. Nyelviskolába ő sem járt, egy ismerősünktől tanulta az angolt heti két órában. Mikor leérettségizett franciából, németből volt még felsőfokú nyelvvizsgája. Azóta megtanult spanyolul és oroszul.

hoplita 2013.12.17. 14:22:05

@tölgyes:
Most könnyebb nyelvet tanulni, a net óriási segítség.
A két kisebb is jól halad, pedig én nem forszírozom túlzottan a dolgokat, erőltetni meg pláne nem erőltetem.

jjulie 2013.12.17. 14:43:47

@tölgyes:

ne csúsztass gennyesseggszájú, keresd vissza a bejegyzésedet ahol a szochazás felvételire péladként említetted a kis jánost

a felcsutigennyeseggszád gennyes marad akárhogy is hazudsz újra meg újra felcsuti módra

jjulie 2013.12.17. 14:50:03

@tölgyes:

hogy a kurvaanyádba jössz elő most a munkásparaszt kitüntetéssel, mikor a szochazás kisjánosos lett megkifogásolva, mint orbitális hazugság

hogy a felcsutikurvaanyádból kiindulva gondolod ezt a habonyhugyoztatele gennyeseggszáddal?

jjulie 2013.12.17. 14:56:32

@tölgyes:

ezt melyik felcsutikurvaanyád írta?

tölgyes 2013.12.13. 23:15:01
@Khal Drogo: Nem kapott. Bizonyos kitüntetésekhez jártak előjogok.

Pl. Biztosan hallott a Szoc. Hazásokról. Az ő gyermekeiket bármelyik egyetemre felvették felvételi nélkül. Mint pl: Kis János. Másokat, mert osztályidegenek voltak csak nagy kerülőkkel, mindeféle herce-hurca után. (Most csak egy nevet említek: Andorka Rudolf).

Így volt ez a kitüntetésekkel is. P. nem kapott olyan kitüntetést, amivel bármilyen kedvezmény járt volna.

jjulie 2013.12.17. 15:04:48

@tölgyes:

bár tudása alapján indokolt volt a felvétele, mégis az 5 évvel később kiosztott érdemérem miatt vették fel

habonyárpi megkúrta a szijjártót és te lettél a degenerált eredmény

tölgyes 2013.12.17. 15:32:39

@hoplita: Ez így igaz. Az említett fiamnak, amikor letette a felsőfokot egy bonyolult orvosi szöveget kellettfordítania. A történet arról szól, hogy miként derült ki, hogy az agyban a beszédnek, látásnak, szociális viselkedésnek stb. megvan a központja. A szöveg részletesen ecsetelte, hogy egy sérültnek hol ment be a fejébe egy felrobbant vascső darabja., hol távozott, milyen agyi részeket érintett és mi lett a következménye. Az illető életben maradt, de társas együttműködésre képtelenné vált. Ebbe halt bele. Kérdeztem tőle, hogy honnan a fenéből tudja ezeket a kifejezéseket, hiszen a fogalmakat magyarul sem ismeri. Ő meg jól kioktatott: ő ezt a sok általam csak tökön-bökős számítógépes játék egyikéből tudja. Ekkor 2003-at írtunk. Azóta minden fejlődött, a lehetésg több, bár.. bár más szempontból ma már nehezebb. Egyre több forrás bezárul. Ezek azonban nem érintik a kezdeti nyelvtanulást.
Egy biztos: én a legkisebb fiam esetében szinte észre se vettem, hogy nyelveket tanul. Nagyon könnyen ment neki.
A két nagyobbik is megtanult 3-3 nyelvet, de a vizsgák előtt több volt az izgalom. A kicsinél az volt csak a kérdés, hogy milyen ivólét vihet be magával és kedvére való legyen a csoki, amit kap.:)

tölgyes 2013.12.17. 15:37:56

@jjulie: Látom hozza a szokásos tahó formáját. Hát nem mindegy, hogy a szochazáért, a munkás paraszt hatalomért, vagy a szabadságérdemrendért kapta a kitüntetést, ami mentesítette a felvételi izgalmai alól és garantálta bejutást?? Maga rágódhat rajta, de nekem teljesen mindegy, hogy melyik kitüntetés alapján jutottbe. Ilyem kitüntetés az átkosban több is volt.

Miközben a nem kevésbé tehetséges embereket elhajtották a felsőoktatás közeléből is. Néhányuknak mégis sikerült a kitörés pl. az említett Andorkának, dre hosszú és keserves kerülővel.

Pozsgay se volt annyira kegyeltje a rendszernek, hogy az ilyen kedvezményeket adó kitüntetéssel elhalmozzák. Ez tény és ha nem tetszik harapja meg a térdét.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.17. 16:30:14

@jjulie:
Szerintem mások anyját hagyd ki az okádásból, fossantyú.

jjulie 2013.12.17. 18:17:25

@tölgyes:

szóval az alényeg, hogy a kisjánosra ráfogj valamit, midegy hogy mit csak ráfogd

igazfelcsuti gennyzsákként

jjulie 2013.12.17. 18:25:39

@Hepci:

látod nem sértődött meg, hozzá van szokva, mert jár neki

amúgy a fideszikszelés közben nem fintorogtál, fideszikszelőkezű?

tölgyes 2013.12.17. 19:00:40

@jjulie: Az a szörnyűség történt, hogy KJ-re ráfogtam hogy x. kitüntetésért vették fel, pedig y kitüntetés miatt volt kedvezményezett. Hatalmas csapás.Ha nincsen benn a bizalmi körben akkor nem engedik még Lukács közelébe sem.:)

Mást mondok magának zsülikém! Ha volt elvtársi összeköttetés, ha az ő kutyájuk kölke volt, akkor még kitüntetés se kellett, mert az elvtársak fogták egymás kezét és számon tartották ki kinek a fia borja.

Ezért voltak Pozsgay minisztériumában megbotránkozva azon, hogy ő visszautasította a gyerekei számára kedvezményeket a katonaságot és a felvételit illetően is. Könnyű volt neki. Ha valakinek a gyereke a Fazekasban érettségizett, akkor annak nem volt gondja, különösen, ha ezt a spec. matekos osztályban csinálta végig.

Ebben az volt a fontos, hogy nem kivánt élni a lehetőséggel.

tölgyes 2013.12.17. 19:05:14

@jjulie: Miért is kéne megsértődnöm?? Mert egy szellemi fogyatékos trágárkodik?? Ha nem volna egy szellemi toprongy akkor nem tenne ilyet, de mi többen tudjuk, hogy magánál lejjebb már nincsen.. Ha egy ilyen károgása miatt megsértődnék, akkor azt meg is érdemelném... vén volksbundista nyilas vitéz:)

jjulie 2013.12.17. 19:55:29

@tölgyes:

leszartfaszu faluvégi kádárvakarékszöveg, igazfelcsuti genny

tölgyes 2013.12.17. 20:28:59

@jjulie:
Zsülikém! Ez a stílus illik magához. Igazán csodálom TG toleranciáját.:) Az biztos, hogy ilyen szövegek miatt elhajtanák magát a sovány malac gödör farkára a teniszpályának még a környékéről is.:)

Khal Drogo 2013.12.17. 20:42:51

@hoplita: Máshol, nagyobb településeken meg kikapott a Jobbik. Fóton nagy fölénnyel nyert pl. az MSZP. Ezekből én hűde nagy dolgokra nem következtetnék, de majd meglátjuk.
A nagyvárosok nélkül a Jobbik a kormányzásnak a közelébe sem fog kerülni, mivel a választókorú lakosság döntő többsége városokban lakik. Nagyobb városokban és Budapesten.

Khal Drogo 2013.12.17. 20:46:07

@livengood: "Ha akkortól - 2008 tavaszától korlátozzák a deviza alapú hitelfelvételt, nem történik baj."

Addigra az árfolyam már 170 körül hullámzott. A devizahitelek zömét 2003-2007 között vették fel. Szóval akkor már későn reagáltak a bankok. Kezdetben 150-es árfolyamon nagyon megérte a CHF-hitel. Sokkal olcsóbb volt mint a forinthitel, egy lakást annak bérleti árán történő törlesztéssel meg lehetett venni.

Az hogy ott milliókat megtakarítottak a hitelvevők, a feltételek összeomlásáig, ma már nem beszél senki.

jjulie 2013.12.17. 20:59:18

@tölgyes:

ismerlek kádárvakarék, a felcsuti lekakiltfarkú lelkületeddel együtt

tölgyes 2013.12.17. 21:15:07

@jjulie: Ezt a szöveget már sokszor leírta. Kéne valami új... egy kis erőfeszítést kéne tennie. Tudom, hogy lehetetlent kívánok, de ha már, akkor mégis!

tölgyes 2013.12.17. 22:07:02

@Khal Drogo: Az mégis abszurd, hogy a hitelezést csak 2010-ben állították le. Az is elképesztő, hogy senki se mozdította még a fülit se a csődbe rohanók miatt. A senki alatt azt értem: akinek volt, lett volna lehetősége valamit tenni is.
Mintha egyesek örültek volna sokszoros bilincsnek, ami a nyakunkra került.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.17. 22:37:28

@tölgyes:
Még emlékszem, Egri János, a decens úr, egy előző kor vágóistvánja miket mondott játék közben a BVSC-csarnokban. :)

panelburzsuj 2013.12.17. 22:39:25

@Khal Drogo:
"a választókorú lakosság döntő többsége városokban lakik"

Budapest 2, megyei jogú városok 2, kisebb városok 2, községek 4 millió lakos.

És a "vidék" a cigányosodással együtt is elöregedettebb összességében, mint a városok. Tehát "választókorúbb". (Akadnak olyan kistelepülések is, ahol a népesség 95 százaléka választásra érett...)

nyünyüge 2013.12.18. 11:13:33

Ez is csak egy bolha. Nyilván késett az adminisztráció:(.

Bejelentették a nevét, majd pályázatot írtak ki a Sorsok Háza névalkotására
magyarnarancs.hu/belpol/bejelentettek-a-nevet-majd-palyazatot-irtak-ki-a-sorsok-haza-nevalkotasara-87936

tölgyes 2013.12.18. 11:35:42

@Hepci: Csak nem csúnyán beszélt?:)

jjulie 2013.12.18. 13:01:09

@tölgyes:

igen egyszer azt mondta fidesz, egyszer meg azt hogy felcsút

jjulie 2013.12.18. 14:45:58

@tölgyes:

"Kis János 1943-ban született Budapesten. Szülei kommunisták voltak. Édesapja és két anyai nagybátyja koncentrációs táborban pusztult el. Általános iskolásként négy évet az orosz tannyelvű Gorkij Iskolába járt. 1962-ben érettségizett a híres Radnóti Miklós Gimnáziumban. 1967-ben, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, Márkus György tanítványaként szerzett filozófusi diplomát."

A kis jánosnak kije volt a szochazás ami miatt úgy vették fel az egyetemre, hogy a tudásaképességei miatt nem volt szüksége protekcióra?

tölgyes 2013.12.18. 15:15:55

@jjulie: Mindenkinek két szülője van. Miként volt lehetséges, hogy Pethő Iván apja anyja ÁVÓS volt??

tölgyes 2013.12.18. 15:20:27

@jjulie: "Lukács György tanítványainak egy csoportja alkotta a 60-as években az úgynevezett budapesti iskolát. Tagjai: Fehér Ferenc (1933 – 1994), Heller Ágnes (1929–), Márkus György (1934–), Vajda Mihály (1935–). Tágabb értelemben véve Almási Miklós (1932–) és Hermann István (1925–1986) is körükbe tartozott.

A budapesti iskola, vagy „Lukács-iskola” tanítványait, akik közé például Kis János, Bence György, Ludassy Mária, Radnóti Sándor tartozik, a publicisztikai zsargon néha „Lukács-óvodának” nevezi."

Ez vcolt az a társaság aki feljárhatott Lukácshoz.

jjulie 2013.12.18. 15:36:17

@tölgyes:

kinek milyen érdemrendje miatt vették fel érdemtelenül?

vagyis a lukácshoz járók érdemtelenek, na és a lukács? ő pozitív?

vagy ha a lukács is csakis negatív, akkor mijafaszt is höbörögsz a seggszádon át?

vagy a lukács jókomcsi mint a pozsgai? vagy mint a kövér szochazás nagyapja?

jjulie 2013.12.18. 15:40:06

@tölgyes:

szóval ha a lukács egy érdemtelen alávaló komcsi, nem mindegy hogy milyen protekcióval ki jutott hozzá, és miért sajnálható a jómagyarember aki nem járhatott az alávaló komcsi lukácshoz?

most akkor kibaszás volt a lukácshoz járni, vagy a lukácshoz nemjárás volt a kibaszás?

rakjál rendet seggszájú

amúgy a kisjános anyja milyen érdemrendet kapott? mikor?

jjulie 2013.12.18. 15:58:39

@tölgyes:

amúgy nem tudod kijafasz és mijafasznak írta ezt?

"tölgyes 2013.12.13. 23:15:01
@Khal Drogo: Nem kapott. Bizonyos kitüntetésekhez jártak előjogok.

Pl. Biztosan hallott a Szoc. Hazásokról. Az ő gyermekeiket bármelyik egyetemre felvették felvételi nélkül. Mint pl: Kis János. Másokat, mert osztályidegenek voltak csak nagy kerülőkkel, mindeféle herce-hurca után. (Most csak egy nevet említek: Andorka Rudolf).

Így volt ez a kitüntetésekkel is. P. nem kapott olyan kitüntetést, amivel bármilyen kedvezmény járt volna. "

tölgyes 2013.12.18. 16:20:55

@jjulie: Már megint nem tud olvasni. Az ide idézett szövegből is kiolvashatja:Kis János esetében nem voltam kéttségbe az alkalmasságot. Természetesen rajta kívül még volt jó pár gyerek aki szintén alkalmas volt, de kimaradt. Sőt olyan is volt, aki a kívánt egyetemre soha nem jutott be, de még olyan is, aki soha nem járhatott felsőfokú képzésre, mert jelenléte a felsőoktatásban nem volt kívánatos.

Kis János az alkalmasságát tekintve kivételnek is tekinthető. Amikor én egyetemre jártam - felvételi ponthatár 19 pont volt - volt olyan kitüntetett évfolyamtársam, akinek mindössze 12 pontot sikerült összegyűjtenie, de mert kitüntetett volt kitúrt néhány 19-18-17 stb pontos gyereket.

Én elhiszem, hogy volksbundista tanoncként, kisnyxilasok gyerkeként maga is a szülők kitüntetésével jutott a felsőoktatásba. Másként ez, hogy lett volna lehetséges?:)

jjulie 2013.12.18. 16:38:15

@tölgyes:

"Biztosan hallott a Szoc. Hazásokról. Az ő gyermekeiket bármelyik egyetemre felvették felvételi nélkül. Mint pl: Kis János."

kijafasz irta ezt és mijafasznak?

jjulie 2013.12.18. 16:45:32

@tölgyes:

tehát a kisjános mijafaszra példa a szövegedben?

a felcsutistahazugkurvaanyádgennyesseggszáján kívül?

tölgyes 2013.12.18. 17:34:49

@jjulie: Felvették a Munkás-paraszt Hatalomért kitüntetettek gyerekeit is bunkókám de felvették azokat a komcsi gyerekeket is akiknek szülei Szabadság Érdemrendet kaptak ráadásul itt az egyik kitüntetés szinte váltotta a másikat: a rendszer hívei kapták más-más időszakban, lényegében azonos feltételek mellett, azonos előjogokkal. Azt meg ne várja, hogy a mai-tegnapi ballib ezzel fog dicskedni... Akkor ez számított. Akkor a Gorkij iskola is számított.:), de még a Rákosi Óvoda is.:)

Legyen önnek elegendő iránymutatás a Szombatból Ön által idézett fél sor. "A szülei kommunisták voltak." Ez mindhárom kitüntetéshez elegendő volt. Máskülönben nyilasivadékom elégedjen meg azzal, hogy én nem akarom Sopront a sógóroknak adni mint maga.:)

Ráadásul azt is leírtam magának: az elvtársak még akkor is előjokoat élveztek, ha a bandába tartoztak. (Ez nem KJ-re vonatkozott, hanem az Önhöz hasonlókra.:)Tudom, hogy ez meghaladja az Ön IQ-ját

emir58 2013.12.18. 20:09:15

Apropó Deutsch, mi is van az ugróiskolával?

concret 2013.12.19. 00:06:12

@tölgyes: Nem minden helyre vettek föl pusztán szülői kitüntetéssel egy csemetét: a művészeti főiskolákra és a (régebben kizárólagosan képző) BME Építészmérnöki Karra nem volt elegendő a kommunista pedigré.
Azért néhány logikai bukfencére rámutatnék:
"volt olyan kitüntetett évfolyamtársam, akinek mindössze 12 pontot sikerült összegyűjtenie" - nos, a kitüntetéseseknek nem kellett felvételizniük, ezért pontot sem gyűjtöttek, sem 12-őt, sem 19-et :DD
"... de mert kitüntetett volt kitúrt néhány 19-18-17 stb pontos gyereket"
Bármilyen kártékony komcsiszármazék is volt, a felvételi keretszámot még a szochazásivadék sem szűkítette, vagyis:

egy kitüntetett csak egy derekabbat túrt ki, és nem néhányat.

Magát sem az agyáért dédelgethették a 19+os egyetemén (én is jóhiszemű vagyok, elhiszem, hogy járt arrafelé).

tölgyes 2013.12.19. 00:28:01

@concret: Húúúúúúúúúúúúúú,de sok esze van magának. Biztos elejtette a mama szoptatás közben:). A sok viszont sokat túrt ki. A sok elvtárs sok gyereket juttatott be az egyetemre. Az én "praxisomban" volt szerencsém megismerni 10-14 ilyen érdemrendes gyereket, aztán jöttek az országos, megyei , városi, járási vezető elvtársak csemetéi is tucatszám. Majd Jöttek a Gyurcsányferkó féle KISzpintyek, akiket nem lehetett meg-, kibuktatni. Ha valaki a tanárok közül megtette, akkor annak annyi volt. Ez volt az egyik véglet.
Aztán volt a másik véglet: akinek a felmenőivel baj volt az nem kerülhetett egyetemre, vagy olyan pályára, ahová menni szeretett volna. Így járt az is akinek az a bizarr ötlete támadt, hogy egyházi iskolában tanuljon.
Olykor az is elég volt, ha valakinek a testvére 56-ban disszidált. Egyik barátunk bátyja ezt tette. A testvérét negyedik alkalomra vették fel az egyetemre aztán sub auspiciisként diplomázott…

jjulie 2013.12.19. 09:30:05

@tölgyes:

de ez mijalófasz?

"Biztosan hallott a Szoc. Hazásokról. Az ő gyermekeiket bármelyik egyetemre felvették felvételi nélkül. Mint pl: Kis János."

a lekakiltfarkú lelkednek volt 2 másodperc frusztrációcsökkenésélménye?

ráfogtad valami általánosan negatívnak tartott konkrét dolgot a kisjánosra és a felcsutitípusú sokadikgenerációs lekakiltfarkuság okozta sohanem műló kínod egy másodpercre alábbhagyott

hiába, örökös lekakiltfarkú felcsutistának lenni szar élet

jjulie 2013.12.19. 09:37:23

@tölgyes:

napersze egy lekakiltfarkú felcsutistának élete végéig kényeresen ugatnia kell egy olyanra, mint pl a kis jánosra, mivel a kis jános pontosan tudja, és le is tudja írni, mennyireis semmirekellő, lekakiltfarkú aegész felcsutizmus a seggszájú főpapjával egyetemben, és ígyisúgyis a szemétdombon végzi

a felcsutista lekakiltfarkúság nem erény, viszont kínos, kellemetlen és örökletes

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.19. 09:41:10

@jjulie:
Mi van a Greshamben, feltérképezted már a sütiválasztékot?
Nyomi.

jjulie 2013.12.19. 10:06:41

@Hepci:

mennyit száradt le tegnap óta a rossz fideszikszelő kezed?

amikor itt a hoplita, gyertek sütizni a greshambe, legyen rajtad valamelyik ob III-s zakód, és az első pincér aki rádnéz fel fog szólni nekem, hogy megjöttél

gyertek, van teniszlecke is a sütihez eladó

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.19. 10:08:05

@jjulie:
Add meg a számod, majd hívlak, ha itt lesz Hoplita.
Nyomi.

jjulie 2013.12.19. 10:31:17

@Hepci:

reggel 9-től este 7-ig, hétköznapokon, egy óra teniszlecke 15 000 plusz áfa, kéthetes bentlakásos porszívóstanfolyam 250 000 plusz áfa

milyen számra vagy még kiváncsi? najó itt van még egy szám

www.youtube.com/watch?v=9Qf6vmELIhI

panelburzsuj 2013.12.19. 17:29:11

@nyünyüge:
Unortodoxia rulez:

Nem bolhából csinálunk elefántot, hanem aktakukacból faragunk Dimitrovot...

Ha el nem b*sszuk.

nyünyüge 2013.12.19. 17:33:21

@panelburzsuj:
Mindezt meglehetősen csöndben.
Ezek szerint a pártközpont még gondolkodik.

(A hasonlatod miatt kénytelen leszek utánaguglizni Dimitrovnak- történelemből nagyon gyenge vagyok:()

nyünyüge 2013.12.19. 18:55:08

A küzdelem érezhetően nem politikai síkon zajlik - vagy mindenki várja a potens ellenzéket vagy a konkrét bizonyítékokat.
A potens ellenzék a franctudjahol, a konkrét bizonyítékok (ha voltak) az ügyészségen és a rendőrségen.

Azt végképp nem értem, hogy miért Horváth Andrástól várták sokan azokat nyilvánosság elé tárni - hiszen esetlegesen otthon tárolva is "személyes adatokkal való visszaélés gyanúja merül fel".

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.19. 18:55:14

Tárki december, a szavazók körében természetesen:

1. Fidesz 48%
2. Mszp 19%
3. Jobbik 14%
4-5. Dk. 7%
4-5. Együtt 7%
6. Lmp 4%

= 99%

A tendenciákat figyelembe véve tettem a Dk-t az együtt elé, mivel a Dk erősödik, az Együtt pedig gyengül.

6.Lenin 2013.12.19. 19:29:43

@nyünyüge:

"Azt végképp nem értem, hogy ....."

Pedig már éppen ideje lenne elgondolkodni, hogy....

a Fidesz (a Patás) 4 év alatt padlóra küldte a ballib oldalt (azóta se tudnak felállni, főleg a "liberális" része)

Már több, mint 3 éve az ellenzék képtelen még csak megszorongatni is a Fideszt (a Patást). Pedig volt külső segítség is (még most is).

4 hónap múlva választások.

Meddig bírná a ballib oldal kormányon 14-től, ha valamilyen lila köd miatt nyernének?

(ennyire balfácán módon kezelni az "ügyeket" október óta, nem semmi 1 "teljesítmény", csak úgy csendesen megjegyezve)

tölgyes 2013.12.19. 19:42:08

@jjulie: Ez annak a bizonyítéka, hogy képetelen átvinni az értelmet még egy keskenyke, kicsinyke hídacskán is. Szabadságért Érdemérem= Munkás - paraszt Hatalomért = Szoc. Hazáért. A három kitüntetés azonos előjogokat (emelt nyugdíj, előny a felsőoktatásban stb) előjogokat adott a ktüntetetteknek és családjaiknak. Persze csak addig, amig jól viselkedtek.
Ezt a kitüntetést a rendszer fő támaszai és legálszántabb hívei kapták.

jjulie 2013.12.19. 19:47:22

@tölgyes:

a kis jános mire volt példa, és kije volt akinek mije volt?

a többit csak a lekakiltfarkú lelked mondatja veled

concret 2013.12.19. 21:23:31

A NIF Zrt (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt) honlapján olvastam egy tudósítást, amiből új közjogi vezetői funkcióról értesültem:

(országgyűlési) választókerületi elnök.

Nem, nem úgy említették, mint pártfunkciót (mondjuk: a Fidesz választókerületi elnöke), hanem ahogyan valaha a megyei párttitkárokat. Mindenki tudta, melyik (egy)párt titkára lehet csak, és persze azt is: a megyei (MSzMP) titkár igazi potens közhatalmi funkcióval bír, igazából a megye prefektusa.

Tehát ezután nekünk, magyaroknak nem csak közös, országos Köztársasági Elnökünk van, hanem választókerületenként Választókerületi Elnökünk is:
"Bóna Zoltán, Pest megye képviselője, a választókerület elnöke elmondta..."

www.nif.hu/hu/hirek/MEGNYILT_A_FORGALOM_ELOTT_A_CSEPEL-SZIGETI_GERINCUT_HALASZTELKI_

menőmano 2013.12.19. 21:46:15

Hát! Ja! Mondjuk a közvélemény kutakodásokból, még nem lehet messzemenő- végleges következtetéseket levonni.
Van még idő a választásokig. Változhat- és változni is fog a helyzet, a pártok támogatottsága.
Nem kell elfelejteni, hogy a népek nagyon sokan vannak, kik nem "teregetik ki" az "elveiket", avagy nem nyilatkoznak melyik politikai erőre adják majd a voksukat.
Szerintem.
:)

6.Lenin 2013.12.19. 22:13:15

-Úristen, mi ez a nagy fény és zaj?
-Kedves 6.lenin kelj fel gyorsan!
-Mi történt, míg szunyókáltam?
-Rohangálnak a népek fel-le, megvilágosodtak(ettől a nagy fény), és ordibálnak, hogy Bajnaira akarnak szavazni (ez a zaj oka).
-A fenébe is, hiszen csak áprilisban lesz választás (ha lesz). Miért nem hagynak szunyókálni, álmosan nem lehet a Jézuskára várni.
-Most akarnak szavazni, türelmetlenek.Áprilisra talán elfelejtenék, hogy ki is az a Bajnai.
-Menjenek a .......ba, pihenni szeretnék. Mikor jön már a Jézuska?
-OK! Kedves 6., ne foglalkozz velük. Amforák. Mindjárt itt a Jézuska is, már izzít.

Jó éjt!
Mindenkinek.

A Blues örök.
Olah Andor emlékére

www.youtube.com/watch?v=83rQ6kk7inM

tölgyes 2013.12.19. 22:31:38

@concret: A Választókerület Elnöke egyben a leendő jelölt, aki irányítja saját választásának folyamatát. Ezt a rendszert most veszi át több párt is. Miért? Mert ez hatékony. Ennyi. A többi az Ön nyálverése:)@jjulie: Mire? Arra, hogy még egy oly kiváló egyed is mint KJ (sokan mások a baráti körből) élveztek bizonyos kiváltságokat.
Vol más út is. Pl. Bihari Mihályé.

concret 2013.12.19. 22:41:59

@tölgyes: Nem magának szólt - ostoba fidesznyaloncok számára ez maga a természetes rend.

(a NIF nem pártintézmény. állami szervezet, elvben pártsemleges - magának ez kínai.)

concret 2013.12.19. 22:46:34

@tölgyes: Helyben vagyunk, Bihari, a másik Mszmp-Mszp-Fidesz pályaívű díszpinty.

Már féltem. kimarad a díszes társaságból, Pozsgay és Tölgyes mellől. Vannak ám még hasonló díszmagyarok-díszdemokraták néhányan, bár nem biztos, hogy mind örülne, ha Maga dícsérné...:DDD

jjulie 2013.12.19. 22:47:57

@tölgyes:

"a felcsuti lekakiltfarkúság lelki kínja" című szoborhoz rajtad kívül maximum egy orbán nevű pöcs lehet a modellverseny győztese

tölgyes 2013.12.20. 11:06:42

@concret: Ez egy nyilvános fórum. Bármihez hozzászólhat, bárki. Ha nem tetszik amit írok akkor ne olvasson.:) Úgy látom finom demokratikus érzékének ott a határa, ahol valakinek más a véleménye mint az öné, vén bolsevik-ballibsi:)

Bihari naná hogy diszpinty.. a sok bolsevik származék meg pédakép:) Ebnek is eb az ideálja..:)

menőmano 2013.12.20. 11:15:35

www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/nincs_megoldas_az_afacsalasok_felszamolasara.193075.html?ut

" Tudomásul kell venni azt, hogy az áfacsalást nem lehet felszámolni - mondta.
"Lehet harcolni ellene új intézményekkel, hatékonyabb ellenőrzéssel, új eszközökkel, de ebben az áfarendszerben mindig lesznek, akik bűncselekményt követnek el, ahogy vagyon elleni bűncselekmények is mindig lesznek, és gyilkosságok is" - fogalmazott a NAV elnökhelyettese."

Hát! Csak azt tudom írogatni, hogy totális a helyzet.

menőmano 2013.12.20. 11:28:08

Elnézést már! Picike adalék)
:)

www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/kell-e_nekunk_ez_az_afa.192931.html?utm_source=hirstart&u

Éveken át tanítottuk a hallgatóknak a Corvinus Egyetemen, hogy a fogyasztási típusú adókat mennyire szereti az adóelmélet. Több szempontból kitűnő tulajdonságú adó az áfa, különösen a legnépszerűbb, úgynevezett hozzáadott érték alapú formája mondható előnyösnek."

Ehhez képest most az adócsalások elleni kilátástalannak tűnő küzdelem miatt mindenki átkozza az áfát. "

Na! Most akkor, kell? vagy nem kell?

Balt 2013.12.20. 11:56:51

@Khal Drogo: Nincs mit hozzátenni, kb. így látom én is.

(Meg úgy látszik más is:
index.hu/gazdasag/2013/12/20/on_is_erzi_ezt_a_hatalmas_optimizmust )

Nyilas Mise 2013.12.20. 12:09:01

@Balt: egyet értek nagyon jóóó az irán y

abból is láccik hogy mennyire ajvékolnak és nyüszítenek a libsik !

Balt 2013.12.20. 13:08:11

@Akitlosz: index.hu/belfold/2013/12/18/median_58_szazalek_a_fidesz_ujrazasara_szamit

Választani tudó biztos szavazók:
1. Fidesz 52%
2. MSZP 18%
3. Jobbik 14%
4. Együtt 8%
5. DK 6%
6. LMP 1%

=99% :)

Balt 2013.12.20. 13:44:08

"A lakossági bizalmi index értéke decemberben -22,7 pontra javult a novemberi -23,3 pontról, ez hároméves csúcsnak felel meg. Az üzleti várakozásokat jelző mutató 4 pontra emelkedett, ilyen magasságban 2001 áprilisa óta nem járt. Ezzel összességében a GKI konjunktúraindexe -2,9 pontra javult, ami bő tízéves rekord. (...)"

jjulie 2013.12.20. 16:49:18

@tölgyes:

a vélemények nem egyenértéküek, mégha a felcsutista lekakiltfarkuság orbánpápája ezt is hirdeti

persze akinek a dembinszki jó példakép, annak akár még a felcsuti főlekakiltfarkúfőnok is lélekemelő lény, mint pl neked

felcsutista lekakiltfarku lélekkel élni nem erény, nem érdem, viszont ócska szarság

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.20. 17:37:57

@6.Lenin:

4 évig. Összetartaná őket a hatalom és a pénz. Persze nem kormányoznának, mert nem értenének egyet semmiben.
De ettől még nem lenne kormánybukás, előrehozott választás, mert azzal csak veszíthetnének.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.20. 17:39:54

@Balt:

Ahány közvéleménykutató cég, annyi mérés.

jjulie 2013.12.20. 18:03:59

@tölgyes:

hahaha

ma sem ugatott bele a felcsutiállamszocialista végrehajtóhatalom a birósági munkába

demég mennyire nem

tölgyes 2013.12.20. 18:10:32

@jjulie: Miért belenyúlt? Mivel, miben, hol nyúlt bele?@Akitlosz: "Ahány közvéleménykutató cég, annyi mérés." - ez így igaz. Minden cég külön mér és nem egyben:) Mindegyik -más-más adatokkal - ugyanazt mutatja. Ma - holnap ki tudja?-nincs alternatívája a kormánypártoknak. Van akinek ez tetszik, van akinek nem. Ma ezt mérik.

jjulie 2013.12.20. 18:23:45

@tölgyes:

ugatott és a nyult kifejezések egymás szinonímái a felcsuti lekakitfarkúak közösségében, seggszájú?

méghogy a lekakiltfarkuságnak nincs alternatívája

hahahahahahhaha

tölgyes 2013.12.20. 18:31:14

@jjulie: Miben, mivel, hol és hogyan nyúlt bele?

jjulie 2013.12.20. 18:37:56

@tölgyes:

miért tőlem kérdezed, miért nem attól aki azt mondta, hogy belenyúlt?

jjulie 2013.12.20. 18:41:04

@tölgyes:

valami kósa nevű beleugatott

nem ez az a kósa, aki azt mondta, hogy a mindentelbaszó dembinszki a fideszikszelő agyhatott jópéldaképe?

Balt 2013.12.20. 18:48:43

@Akitlosz: @tölgyes: Pont azon mosolyogtam, hogy ez most meglepően homológ.

jjulie 2013.12.20. 19:03:09

hahahaha

mindenmagyarok megmentő seggszájúja

""Addig is arra hívom fel Magyarország minden polgárát, hogy lépjenek be az árfolyamgátba, (...) függetlenül attól, hogy milyen jogi viták vannak még nyitva" - tette hozzá."

már az sem elég, ha minden devizahiteles belép

éljen a felcsutiseggszájúság

jjulie 2013.12.20. 19:15:04

@tölgyes:

és ehhez mit szólsz te mint megden felcsutialávalóság magasztalója

"Amíg nem bizonyosodik be, hogy Horváth András valótlanságot állított a NAV-ról és az áfacsalásról, megilleti a közérdekű bejelentőknek járó védelem, azaz joga van ahhoz, hogy ne ellene nyomozzanak, hanem az ő bejelentését vizsgálják ki – írja a TASZ, és felszólítja a rendőrséget: vizsgálja meg, hogy nem sérti-e a tisztességes eljárás védelméről szóló törvényt a személyes adattal visszaélés miatt indított nyomozás."

mondjuk azzal védhetnéd a védhetetelent, hogy a kis jánost 62-ben a kövér nagyapjának 67-ben adott szochazás érdemrend miatt vették fel az eltére, ami leginkább azért bűn, mert a tudása, felkészültsége, és képességei miatt kétségtelenül ott volt a helye

jártasd a lekakilktfarkúseggszádat felcsútmajma

tölgyes 2013.12.20. 20:02:57

@jjulie: Jól van zsülikém: maga szerint ugatott.. ugatni viszont lehet, belenyúlni meg nem lehet. Nem is nyúlt bele.

A TASZ már mondott ilyet is olyat is, eztet is meg aztat is. Én nem fogok most az Ön kedvéért bünetési eljárásjogot értelmezni.Gondolom a TASZ majd bírósághoz fordul. Az jó lenne, mert ha nem tehet ilyet a rendőrség, akkor ne tegyen ilyet a rendőrség.

tölgyes 2013.12.20. 20:09:52

@jjulie: Kis János mint komcsi ivadék berkerült az egyetemre. kövér mint komcsi unoka-ivadék bekerült az egyetemre. Mind a ketten tehetségesek voltak. (Horn mint az 56-at leverő hős a miniszterelnöki székbe került bele:))Idáig ez rendjén is van Ami nincs rendjén, hogy ezek a kiváltságok megvoltak és megkaphatták a kedvezményezettek, a rendszer hű fiai. Aztán a kedvezményezettek mégsem maradtak hűek az eszméhez. Fellázadtak ellene. Az egyik lázadó sikeres politikus lett, a másik lázadó nem lett sikeres politikus, ő sikeres nem politikus politikus lett. Mondjuk sikeres publicista lett. Még lehet belőle nagy tudós is. Lukács ennyi idős korában még nem kezdte el írni az ontológiát. KIs előtt nyitva a pálya.:)

jjulie 2013.12.20. 20:15:14

@tölgyes:

te minek nevezed a mit a felcsutifőférgek ma műveltek a kúria ügyvben, seggfej, az ugatás nem jó kifejezés?

mijafasznak nevezed?

te mint a felcsutiállamszocialista hazáért érdemérem várományos

tölgyes 2013.12.20. 20:33:31

@jjulie: Ugatás? Nekem nem jó, de értem amit mondani akar. Ugatni szabad, beleszólni nem szabad, ha érti amit írok. KOrábban sem írtam mást.

livengood 2013.12.20. 20:38:34

Most fejezte ki reményét Olga az Egyenes beszédben, hogy reméli sokan hallgatták végig Magyar Bálintot. Én is azt gondolom, érdemes. Kb. egy óra múlva itt látható: www.atv.hu/elo-adas

jjulie 2013.12.20. 20:56:04

@tölgyes:

értem, beleugatni szabad, beleszólni nem

a lekakiltfarkad egyenletesen kínoz, vagy vannak jobb napjaid is, felcsutikanegér?

6.Lenin 2013.12.20. 20:57:11

@livengood:

Ki az a Magyar Bálint?
a bukott szadeszos?
Akkor miért is érdemes?

izé...

Hogyan bukjunk...hasznos tanácsok MB-tól, érdemes (aki tuti bukni szeretne)

Szeretnéd megtudni, hogyan nem érdemes kormányozni?

Te is feltétlen hallgasd meg!

A történelem szemétdombjára vágyol?
Ott a helyed!..... (mármint a MB-ot hallgatók közt)

Csupán kedvcsinálásként (ingyér)...

6.Lenin 2013.12.20. 21:04:45

Izé...

ezt is érdemes...

Rendszerváltáskor (?) Magyar Bálinttól hallottam az eddigi legnagyobb ......t

riporter-Önt annak idején kiengedték az USA-ba...hogyan történt?
MB- a kommunisták remélték, hogy nem fogok visszajönni...

(annyira be voltak tőle tojva)
ezt azóta se überelte senki....nálam eddig ez a nyerő...
(csodálatos 1 pacák)

jjulie 2013.12.20. 21:08:33

@6.Lenin:

nahát dembinszki, a @tölgyes: felcsutiállamszochazárt érdemérmes kádárvakarék egyedül is túlteljesítette a közgéporbániai értelmetlenbeszédgyártó kvótát, szóval mijafaszt akartál fingani?

amúgy megvan már a házifeladatod a dembinszki hőstetteiről, amit gyöngyvirágtól a lomhullásig véghezvitt a kósa felcsutiseggszájában?

jjulie 2013.12.20. 21:11:39

@6.Lenin:

nálad a kósa a nyarő seggfej, aki belemondta a kamerába mennyire ökör vagy

6.Lenin 2013.12.20. 21:20:08

@jjulie:

Lassan talán kezd érdekelni, mit is szívhatsz, hogy ilyen tévképzetek gyötörnek tőle...
legálisan jutsz ilyen anyaghoz?

vagy a sütiktől lenne (amit álmodban rágcsálsz)?

Dezső!!!!
a gerinced már üres, a porszívó már a maradék agysejtjeidet tizedeli!
Nehogy kikapcsold!!!

jjulie 2013.12.20. 21:25:46

@6.Lenin:

atyagatya, dembinszki, felhomályosítalak: felcsutiagyhugykővel létezni nem érték, viszont szégyen

szerncsétlen unokádra ujjal fognak mutigatn az utcáni: ott megy akinek a habonyszijjártó hugyozta az agykövét

6.Lenin 2013.12.20. 21:43:47

@jjulie:

Húúú!

"felcsutiagyhugykővel létezni nem érték, ..."

OK, de most ünnepek előtt már nem tervezek semmilyen önmegsemmisítő aktust, majd utána átgondolom, ha túlélem a bejgliket.

Mivel neked valószínűleg más agyhugyköved lehet, amivel viszont értékes lehet a léted (a környezeted szerint is?)

1x már tényleg megkereslek (sok köcsögöt láttam már, de...)

tölgyes 2013.12.20. 22:03:08

@jjulie: Nem, nem : ugatni szabad, belenyúlni, beleszólni nem szabad.
Azért nem olyan bonolult ez. Ezt még a maga csirke eszével is lehetne érteni.. Vagy még ez is túl sok?

jjulie 2013.12.20. 22:13:11

@tölgyes:

atyagatya, lekakiltfarkuságtól sérültlelkű felcsutiikszelő habonyszijjártóirányítottaagyhugyköves létedre, úgy hogy mégcsak egy nyamvadt trafikod sincs, így ugatsz ki közgéporbánián kívülre?

mijafaszt képzelsz kádárvakarék de ugass csak nem számítasz

jjulie 2013.12.20. 22:18:01

@6.Lenin:

gyere a greshambe hétköznap, az üres homlokodról fel fognak ismerni, de he nem, mond hogy dembinszki keresi a porszívós, meglásd a szívlapát kiütia habonyszijjártó agyhugykövet a lelkedből

de addig is hugyozd bele a tavalyi hóba a fideszikszed

graycivil 2013.12.20. 22:30:47

"Mégis jön a legális állami pénzmosás

...a törvény szerint a számlán elhelyezett jövedelem automatikusan megszerzett jövedelemnek tekinthető, az adót pedig anonim módon, a magánszemélyhez nem köthetően vonja le a pénzintézet."

index.hu/gazdasag/2013/12/20/megis_jon_a_legalis_allami_penzmosas/

"A sajtóban az “adócsalás legalizálásaként” terjedt el az SMSZ, és ennek a kormány sem mondott ellent: a törvény indoklásában is arról beszélnek, hogy "a külföldre vitt vagyonok hazahozatalának fontos szerepe lett a magyar deviza államadósság leépítésében"."

Korrupció=törvényellenes érdekérvényesítés. Állami korrupció=FYDESZ!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

concret 2013.12.20. 22:42:37

@tölgyes: Már megbocsásson ifjú tölgyes, de írtam én valaha is, hogy nem szabad hülyeségeket hozzászólnia?

Maga már megint a saját hozzáállását próbálja az én véleményemként eladni, ezért most határozottan, egyértelműen kijelentem:

Igen, Önnek, Tölgyes polgártárs jogában áll bármihez hozzászólnia. Bármihez, korlátozás nélkül. Ne korlátozza hát Önt sem a tisztességes vitakultúra, sem az objektivitás, sem valamiféle színvonal-elvárás: írjon nyugodtan a saját módján, a saját tisztessége szerint,a saját színvonalán, lett légyen az bármilyen is.

(milyen relatív minden: tölgyeshez képest már @aszékelyek is szerethető, tisztelhető, értékelhető fidesztroll. Pedig ez mecsoda teljesítmény ám!!)

tölgyes 2013.12.20. 23:30:59

@jjulie: Megismétlem: ugatni lehet. Tudja a kutya ugat a karaván halad.

A dolgot megközelíthetné másik oldalról is, bár még ezt az oldalt sem érti... Fél éve még azon sírt a ballik sajtó, hogy a fidesz maga alá gyűrte a bíróságot. Most meg azt látjuk, hogy a bíróság dönt ahogy dönt.. tehát a gyűrés mégse volt gyűrés, de azért maga kellőképp borzonghatott.

tölgyes 2013.12.20. 23:40:43

@concret: Legyen nyugodt. Én a "saját módomon" fogokk írni és nem az "Ön módján..Mégis. Nem ártana, ha legalább azt értené, amit saját maga írkál.
"2013.12.19. 22:41:59
@tölgyes: Nem magának szólt - ostoba ...stb"
A nem magának szólt - kitételt nehéz másképpen érteni, mint hogy nem nekem szólt. Ha tehát nem nekem szólt akkor, ugyan miért szólok bele.. Ezt még a 6-os villamoson is értik ledves leninfiús bolsi-libsi írogatónk:)

szoja122 2013.12.21. 06:12:24

"Matolcsy: kivonulhat négy nagybank"

"Négy külföldi tulajdonú nagybank kivonulásáról beszélt a Hír TV Bruttó című műsorában Matolcsy György jegybankelnök. A műsort pénteken este vetítik, de a televízió honlapján megjelentekből eddig kiderült: a jegybankelnök szerint ez másfél év alatt következik be. "

hvg.hu/gazdasag/20131220_Matolcsy_kivonulhat_negy_nagybank#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2013_12_20

Az szép és jó dolog (lenne) ha a távozottak funkcióit a magyar bankok át tudnák venni.
De nem tudják. Mert ahhoz tőke kell, mégpedig
nagyon sok tőke.

Jó működő bankok nélkül NINCS gazdaság. A bankok a gazdaság motorjai.

Másrészt mit fog csinálni az állam egy világválság idején??? Miből konszolidálja a bankokat??? Külföldön a sokkal kevesebb bankadókat erre teszik félre. Nálunk a büdzsé lyukait tömik be vele.

A félreértések elkerülése érdekében nálunk az állam NEM segítette a bankokat (a felajánlását elutasították), a külföldieknél az anyavállalattól kaptak pénzt.

szoja122 2013.12.21. 06:31:55

"Hiába a Kúria döntése, a kormány mégis megmenti a devizahiteleseket"

"A kormány az árfolyamrés és a szerződések ügyében az Európai Bíróság döntésére vár, viszont még karácsony előtt, a jövő hétfői ülésén napirendre veheti a devizahiteles ügyet, mivel a Kúria döntése után új helyzet alakult ki – írja a Népszabadság."

www.vg.hu/penzugy/hitel/hiaba-a-kuria-dontese-a-kormany-megis-megmenti-a-devizahiteleseket-418421

Miből??? Külön pénze NINCS ehhez. Lehetőségei:

1 A bankokkal nyeletik le,. Akkor a külföldiek kivonulnak, az OTP tönkre megy. Rövid időn belül NEM lehet őket pótolni. Bankrendszer nélkül NINCS gazdaság.

2. Az állam segít be? Az viszont mindenki pénze. Nagyon sokan vannak olyanok is, akik nem vettek fel svájci frank hiteleket. Velük miért fizettetnék meg mások hibáit?

3. Mi lesz a forint hitelesekkel? A frankosok az elején nagyon jól jártak, míg a forintosok jól meg szívták. Azokat nem kell megmenteni?

Csak egy út lenne a kitörésből -rövid távú nincs- ha a gazdaság hosszú ideig nagyon gyors üteme fejlődne (4-5% minimum).
Erre pedig sajnos semmi esély.

graycivil 2013.12.21. 08:32:54

"Újságírók adatait is vitték

Négy civilszervezet azt kéri számon, hogy Horváthnak járna a bejelentők védelme. A tisztességes eljárás védelméről szóló törvény értelmében a "bejelentővel szemben a bejelentés tartalma alapján titoksértés miatt joghátrányt nem lehet alkalmazni, kivéve, ha a bejelentés rosszhiszemű volt". …"

nepszava.hu/cikk/1006211-ujsagirok-adatait-is-vittek

A fydeszes Gestapo beindult, nehogy valakinek eszébe jusson a rohadék korrupciójukat megkapirgálni! Rettegjetek emberek, a kormány megtorol minden kritikát és korrupció-leleplezést!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

jjulie 2013.12.21. 08:39:54

@tölgyes:

hahahaha, a felcsutigondolat és a megvalósíthatóság

a felcsutiseggszájúnak szüksége lenne úgy 20-25 évnyi folyamatos nyomulásra, hogy a seggszájúsága minden portán gyökereteresszen, és szárbaszökkenjen, nade nem lesz ehhez megszakítás nélkül 20-25 éve

úgyhogy felcsutiseggszájalhatsz itt amennyit csak akarsz, maximun a leszartfarkad okozta kínod enyhül tőle pillanatokra, más nem változik

a karaván halad, a felcsutileszartfarkúság meg marad felcsutileszartfarkúság

Khal Drogo 2013.12.21. 08:57:42

@szoja122: Szerintem alapvetően időhúzás folyik. Ha radikális, újabb bankszektort terhelő adó jön, akkor baj lehet. Meginoghat a forint.

Khal Drogo 2013.12.21. 09:00:17

@szoja122: Nem magyar bankok fogják növelni a részesedésüket. Az OTP van abban a helyzetben, hogy egyiket megvegye talán. A többit ázsiai v. orosz bankok fogják megvenni. A keleti szél egyre erősebben fog fújni.

jjulie 2013.12.21. 09:18:14

hahahahaha, a felcsuti eszme fertőzésének láthatóan egyetlen méltó és hatékony ellenszere van, a blikk

"A levélben arra kérik a helyi elnököket, hogy a körzetükben minden politikus figyelmét hívják fel a központi döntésre. Így ha bárki arról értesül, hogy jutalmazás történt a körzetében, akkor az érintetteket meg kell kérni a pluszpénz visszafizetésére vagy jótékony célra fordítására. Ha ezt nem teszik, úgy meg kell mondani a renitenseknek: a "jutalomstop egyetlen alternatívája a mandátum visszaadása" - olvasható a Blikkben."

pletykalapba törik bele a felcsutibicsak, hahahahaha

madarat tolláról, eszmerendszert blikkről, hahahaha

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.21. 10:23:49

@Khal Drogo:
A pénzmozgást terhelő adók már így is elképesztőek.
Rózsaszín csekken küldeni 10000 forintot 550 forintba kerül (5%), 40 ezret 1300 (3%).
Tegnap megdöbbentem a postán, megnéztem ezeket egy vevő miatt.

jjulie 2013.12.21. 10:38:24

@Hepci:

a teniszlecke díját ezért kp-ben hozd, és így elkerülöd a ravaszdiparaszti habonyított felcsutinemmegszorítást

az egymillókettőszázezer irreverzibilis törzsbirka bezzeg nem háborog, élvezi a nemmegszorítás előnyeit, mert az csak szociknak, meg a libsiknek, meg az idegenszívű bankoknak fáj, a fedeszikszelő jómagyarembereknek meg nem, de nemám

bár juteszembe, neked mint fideszikszelőkezűnek, most akkor fáj, vagy nemfáj?

nyünyüge 2013.12.21. 11:35:30

@Hepci:
És akkor a vállalkozókról még nem beszéltünk. Minél többet dolgozik nem zsebből-zsebbe, annál rosszabbul jár, tranzakciós adót fizet azért, hogy befizethesse adóterheit.

jjulie 2013.12.21. 11:49:53

@nyünyüge:

nagy a rezsi a felcsutiaknál, most vették meg a tv2-t is, belátható hogy támogatni kell őket imígyen is amíg lehet

szegények kipottyannak egyszer a tutiból, a rossz időkre is kell félretenni

jjulie 2013.12.21. 12:31:49

namostakkor mijalófasz is van az idegenszívűekkel a közgéporbániai államszocializmusban?

"A külföldi irányítású cégek 2011-ben összesen mintegy 1700 milliárd forintot ruháztak be, ezzel a nem mezőgazdasági és nem pénzügyi vállalatok beruházásainak 55,5 százalékát valósították meg. A külföldi leányvállalatok bruttó tárgyi eszköz beruházásainak értéke 17,4 százalékkal nőtt, ez jórészt a feldolgozóipari beruházásoknak köszönhető. Ugyanis a külföldi döntéssel létrejött hazai beruházások több mint fele (55,3 százalék) a feldolgozóiparban történt, ahol az összes nemzetgazdasági beruházás háromnegyede a külföldi leányvállalatoknál teljesült."

a felcsutiak mijalófaszt is tudnak felmutatni, ja, trafikmutyit, földbérletmutyit, nyelvsuli és mutyimutyit, és azt hogy miután a kayaibramot megkúrta habonyárpi, megszületett a felcsutiseggszáj

jjulie 2013.12.21. 12:37:48

nesze felcsutidembinszkiszabadságharc és fülkeforradalom

"A statisztika jól mutatja a magyar gazdaság duális szerkezetét is: a termelékenység, azaz az egy főre jutó hozzáadott érték 2008 és 2011 között folyamatosan emelkedett, a külföldi irányítású cégek fejlődése dinamikusabb volt, mint a hazai irányításúaké. Az egy főre jutó hozzáadott érték 2011-ben a magyar irányítású cégeknél 4,46 millió forint volt, míg a külföldi leányvállalatoknál több mint két és félszer annyi, 11,33 millió forint forint volt. Az eltérés az energiaiparban a legkisebb (magyar: 23,1 millió forint/fő, külföldi 27,9 millió forint/fő).

Az egy vállalkozásra jutó alkalmazottak száma a filiáléknál átlagosan tizenegyszer nagyobb, mint a hazai irányítású vállalatoknál. A legnagyobb különbség az információ, kommunikáció területén, valamint a feldolgozóipar ágazataiban tapasztalható: 2011-ben egy külföldi irányítású feldolgozóipari vállalkozás átlagosan 136 főt alkalmazott, a hazai irányításúak viszont átlagosan csupán 7 főt."

felcsutiidegenszívűek hahahahaha

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.21. 14:00:25

@jjulie:
Betojtál?
Vegyél teniszleckét, csak neked, 20% felárral karácsonykor is adok, 6000 per óra.
Plusz pályadíj.
Ne maradj ki, nyomi, mert lemaradsz.
Aki lemarad, szop.
Csak álmodozol a Gresham Kávéházról, ez pl. sz*pás.
De megsúgom, a sütik annyira nem jók, mint amilyen drágák.
Inkább menj a Le Meridienbe, ott elvitellel jobban jársz.
Nyomi.

aszekelyek 2013.12.21. 14:45:07

@tölgyes: Hát simor andrás ex jegybankelnök bizonyosan nem akarta kisujját se mozdítani értük. ferikormány meg nem nagyon tuszkolta bele mégis, hogy de. veres valami 2008-as mágállapodásról pampogott nemrég, amit kitett a PM honlapjára. Az neki a nagy nyilvánosság. nem a népszamárság, áhh... Abban csak azt hirdették és a többi napilapban is, meg mindenütt, hogy azorbán azbezzeg, az befagyassszaja nyugdíjjattt
fekete fehérben ment a negatív reklám

aszekelyek 2013.12.21. 14:58:37

@nyünyüge: már jó régen írtam, hogy nem viheti ki az adatokat. Szerintem blöff. A pannon puma szaladt el azzal, ami bizonyíték lenne.... bármire. Csak hangulatkeltés ez.

A CÍM AZÉRT IS JÓ, MERT UTAL ARRA, HOGY A NÉPNYELV ISMERI EZT A MÓDSZERT... , A republic számára , amiben az áll , hogy nem igaz semmi, csak úgy kell tenni, mintha a bolha elefánt volna. Mondhatni ócska bolsevik trükk.

aszekelyek 2013.12.21. 15:03:17

@concret: mindjárt kisül, hogy nem is voltak szocialista elvtársi kapcsolatok, meg protekciósok a diktatúrában.... brávó!

aszekelyek 2013.12.21. 15:09:40

@nyünyüge: Az fura , hogy valakik azon vannk kiakadva , tüntiznek , véletlenül libbantak is , hogy a nagy nyilvánosság előtt , eddig rágalomnak tekintendő, meg nem nevezettekről szóló híresztelés után hivatalból járnak el a hatóságok. Mondjuk ha nem provokálta volna őket....

jjulie 2013.12.21. 15:14:31

@aszekelyek:

nocsak felcsutgennye, ráfolyatod a gennyesfelcsutifűbehugyod az összes kommentre?

láthatóan a te seggszádat gennyesre kúrta a habonyárpi, abből születnek ezek a kis felcsutiságok

aszekelyek 2013.12.21. 15:23:08

@Akitlosz: Az sem véletlen. bajnai a fülem hallatára bíztatta agresszolgánál a bizonytalanokat arra, hogy adják ki magukat FIDESz-esnek , közvéleménykutatóknak is, vagy ne árulják el, hogy együttre szavaznak.... Mondjuk ez a megtévesztésre felbujtást kimeríti de ez bajnai jó erkölcse..., amit a bíróságok mindig deklarálnak. ismeretes is a szélesebb néprétegek előtt is. Részemről nem eszem meg a közv kutatásokat. bajnait elindították ugye 14 -ről, a semmiből... Ez mindent elmonda hitelességről.
Azzal is példálózzzznak, hogy kivéve, -ez a mi ferink!- 2010-et, sosem az nyert , akit röviddel a választás előtt kihirdettek nyertesnek...
Bajnai atv-ben deklarálta, hogy neki az a tiszta küzdelem, ha megtévesztik a közv. kutatókat és a választókat is. A hamis adatokkal, vagy meghamisított közlésekkel. biztosan egy ilyen moral insanity kell Magyarország élére,. hogyne. inkább legyen soros lábánál pincsi.

aszekelyek 2013.12.21. 15:29:05

@Hepci: pedig én tájékoztattalak, elég régen, hogy a barátnő, akart ide küldeni pénzt, adományt a németektől és irgalmatlan összeget akartak tőle kérni euróban a tranzakcióért. ott kint is. Sokkal több lett volna a zuschlag, mint az adomány. szép , ugye ? Láttam ismétlést, ferivel, aki a kis tolvaj, lenyúlta aszöveget a zorbánéktól, hogy a pénzt onna kell elvenni, ahol van... Na ehhez mit szólsz?:9
arról volt szó, hogy mennyire emelné meg a közepesen keresők jövedelmét. Aki a szocik szerint "GAzdag, meg bajnaikám szerint is. A 32 %-ra azt mondta, az úgy hirtelen sok lenne... de persze semmi konkrétum..., ahogy szokta.

aszekelyek 2013.12.21. 15:40:46

@nyünyüge: ettől mondjuk stabil az ország de ezt le se xarják az orrukig is talán ellátók. :9
Jól lehet ezzel hergelni... mennyivel jobb is lenne IMF -fecskével, ugye? Honnan is veszi bárki, nem tudom egyébként felfogni, hogy bármi, bárkinek jobb lenne akkor, főleg a szociálisan rászorulókbnak...., kivéve persze abankokat. Akik kivonulnak , négyen nem sokára. Ázsiaiak meg jöhetnek a helyükre. Szóval szerintem tartsuk szem előtt, hogy magunkat finanszírozzuk, a stabilitást. nem esik jól nekem se mindenfélét fizetni. Csak valahogy nő létemre, könyvelési, pénzügyi ismeretekkel megáldva valahogy átlátom ezeket. Mi borulna, ha nem így lenne. vess meg de én bizony a két rossz közül azt választom, amiben van olyan is, ami jó Magyarországnak. A stabilitás. de persze ehhez nem direkt adókerülő attitűd kell. Némi felelősségérzet. Mondjuk macchiavellisták ilyesmit nem produkálnak. dögöljön meg a többi, a szlogenük. Nekem legyen jó. kutatások bizonyítják, meglepően sokan vannak ilyenek . Olvasom, hogy már dolgoznak abankok szanálásán... is:9
Így aztán rékezdték az ellenzékben , hogy merabetétesek pénze és így, úgy... Sztem az ázsiai bankok tokkal, vonóval veszik meg a kivonulóktól az egész cuccot. :9 A pénz ugyanis mostanában inkább oda ment. Hogy szidták MAtolcsyt, emlékszel? Japánok miatt, mongolok miatt, a piros pötty agyalágyultságaik , atv-n, agresszolga egetverően ostoba álnaivsága.. a A mongolfoltról mit sem sejtő nézőiknek. Részemről nem izgulok nagyon. keleti nyitásvan.9
Nem akarok nagyonelőreszaladni de ez lehet a kulcsa a devizahitelek megoldásának is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.21. 16:53:46

@aszekelyek:

Közvélemény-kutatók megtévesztése???

Annak mi az esélye, hogy Téged kérdeznek?
Megkérdeztek Téged már valaha a közvélemény kutatók , hogy hogyan szavaznál, ha most vasárnap lennének a választások?

Nagyon kevés embert kérdeznek meg, fene tudja milyen mintavételi módszerrel, így nem nagyon lehet, de nem is érdemes trükközni.

Khal Drogo 2013.12.21. 18:46:58

@Hepci: Érdekes kérdés, hogy jövőre az ideihez képest honnan lesz pénz :
1) Január-augusztus közötti időre a tanári béremelésre
2) Gyes és Gyed extra
3) A szociális szektorban meglépett bérpótlékra
4) A kibővített gyerekkedvezményre

Ezek idén nem voltak. Jövőre ez több százmilliárd forint.
Nem látom idén ezekre honnan lesz forrás...

Nyáron korrekció fog jönni. A devizahitelesek mentése csak hab a tortán.

ROA 2013.12.21. 18:51:49

Csak 12 évet kapott a Páva-lányt megerőszakoló, megverő és kifosztó visszaeső cigány
Nem járulok hozzá, hogy mutassák az arcunkat! – jelentette ki az őt össztűz alá vevő operatőröknek Páva Zsolt, Pécs polgármestere szombaton reggel nem sokkal kilenc óra előtt a Kaposvári Járásbíróságon, majd lányával és védőjükkel eltűnt a tanúszobában.

További részletek: kuruc.info/r/35/121805/#ixzz2o8JAZEA9

3 csapás....hahahaha.

jjulie 2013.12.21. 19:15:19

@ROA:

te valami czigány és törvényszagértő lehetsz

hány évet ültél?

jjulie 2013.12.21. 19:18:44

@Hepci:

adjál inkább helyzetjelentést, hol tart a fideszikszelő rossz kezed leszáradása

ha növesztesz helyette rendeset, és azzal veszel teniszleckét, kapsz engedményt

nyünyüge 2013.12.21. 19:22:26

@Khal Drogo:
A kormány nem fog a devizahitelesekre pénzt szánni (közvetlenül). "Fizessenek a bankok" (meg áttételesen az ügyfeleik - de szidja mindenki uniszónóban a bankokat - ill. most már szabad tercelni a Kúriát kárhoztatóknak is).
Hogy az árfolyam végképp nem a bankok felelőssége, és egy csöppet sem teljesít jobban az elmúlt 3 évben, az nem téma.

ROA 2013.12.21. 19:41:22

@jjulie:
Hoplita vagyok te segglyuk, csak az egyik blogra kénytelen voltam másik nickkel menni, mert köcsögök, mint te....baszom anyád.

menőmano 2013.12.21. 19:46:32

Úgy látom, hogy némelyeknél mérhető az elegancia totális-, vagy részleges hiánya. Szerintem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.21. 19:57:13

@aszekelyek:
Azt akarod mondani, hogy azért irdatlanul magas a készpénzes csekk postai költsége, mert a feriazibolyaalibatolvajésamesterkedőházy...
Szellemes.

ROA 2013.12.21. 20:18:59

@Hepci:
Az ájemefet, meg a gaz brüsszelt kihagyta.
Mondom én, már öregszik ez az amúgy sem friss husika...és pár pohárka is lecsúszott már, az tuti.:)

jjulie 2013.12.21. 20:20:49

@nyünyüge:

ez a devizahiteles gecizés a kúriával, igazi felcsuti ravaszdiparasztiság

www.lb.hu/hu/kollvel/22011-xii-12-pk-velemeny-fogyasztoi-szerzodes-ervenyessegevel-kapcsolatos-egyes-kerdesekrol

kuria-birosag.hu/hu/eu/pannon-gsm-zrt-kontra-sustikne-gyorfi-erzsebet-itelet-c-24308

"http://www.lb.hu/sites/default/files/joggyak/joggyakorlat_osszefoglalo_velemeny.pdf"

a kúria nem véletlenül húzódozik

nyünyüge 2013.12.21. 20:53:29

OFF
Annak idején sokat vitáztunk a médiatörvényről, közmédiáról, az MTI-ről.
Most egy másik blogon jött elő, így konkrétan látva brutálisabb:

Az MTI valamikor egy FÜGGETLEN ÁLLAMI CÉG volt.
Most egy pártdelegáltak által közvetlenül irányított Médiatanácstól anyagilag és politikailag is függő, a közmédiával összebútorozott szervezet.

www.mtva.hu/hu/mti-zrt
mediatanacs.hu/tart/index/649/Mediatanacs

6.Lenin 2013.12.21. 21:02:48

@nyünyüge:

izé...

Néhány kattintás, és azt nézel, olvasol, amit akarsz.
(sőt, azt írsz, amit jónak látsz, vagy a DNS-edben előre be van programozva)

nyünyüge 2013.12.21. 21:12:55

@6.Lenin:
Persze.
Csak többmillió ember kizárólag az ingyenes tévécsatornákból meg az országos kereskedelmi rádiókból tájékozódik.
Ja, meg az ingyenes, ugyancsak tartalmas és "politikailag elfogulatlan" hetilapokból, mint Helyi Téma, Rogán reklámújság vagy ennek valami más kerületi, vidéki megfelelője.

6.Lenin 2013.12.21. 21:17:17

@nyünyüge:

-Mi a fene, Kedves 6. lenin, nem is sejtettem, hogy tudsz kínaiul.
-1 büdös szót sem tudok, de miből gondoltad, hogy e nyelvet ismerem?
-Izé, hát a kínai műsort nézed a tv-ben.
-Miért, hát nem nézni kell a tv-t? Ez nem rádió, hogy hallgatni kell.
-Ez igaz, de....
-Nézem, de mivel 1 kukkot sem értek kínaiul, teljesen nyugodt vagyok, nem idegesít , hogy miről beszélnek.
-Izé...

6.Lenin 2013.12.21. 21:24:29

@nyünyüge:

Mostanában bármerre is jártam, mindenki az "okos" mobiljával tökölt (még társaságban is).
Már azt hittem senkit nem érdekelnek a régi elavult hírforrások.
Úgy látszik kicsit előre szaladtam.
A neten nézhetem a világ szinte minden településének helyi tv-jét, olvashatom a híreit.
Sőt talán már a dzsungelből is láttam friss képeket a neten helyi fontos (nekik) eseményekről.

jjulie 2013.12.21. 21:47:29

@6.Lenin:

jó hogy itt vagy, már órák óta nem járt erre felcsutimarha akinek amit a fülébe hugyozott a habonyárpi, az a seggszáján jön ki

pedig állítólag 1,2 milliónyi habonyított felcsutimarha van

6.Lenin 2013.12.21. 21:55:32

@jjulie:

Dezső!

Hány lába volt, aminek a tejéből csak ilyen értelemre tettél szert?
Mind a 4et mozgásának befolyására használta?

jjulie 2013.12.21. 22:03:34

@6.Lenin:

hahaha felcsutbanma ,de miért nem ütsz meg fölényesfelcsutihangot?

belehugyoztad már a fideszikszet a tavalyi hóba?

menőmano 2013.12.21. 22:06:17

www.vg.hu/velemeny/jegyzet/a-tankonyvkiadok-lehuzhatjak-a-rolot-tizezer-ember-munkaja-is-megszunhet-41

"A törvényjavaslat alapján a tankönyvellátását is államosítják, a szabad piacon tevékenykedő tankönyvkiadók lehúzhatják rolót, a foglalkoztatás növelését hangsúlyozó kormányzat így 10 ezer ember munkáját is megszűntetheti. Persze lesz „szabad akarat”, mivel kettő könyv közül lehet majd választani, de az iskola döntését jóvá kell hagyatni az állami fenntartóval."

Olvasmány)

"szabad akarat" (is) lesz.
Totális helyzet.
??

6.Lenin 2013.12.21. 22:11:10

@jjulie:

Fölényes hangot ütni veled szembe?
izé...
elszálltál?
Mit szívsz?
legális?

menőmano 2013.12.21. 22:18:22

www.tozsdeforum.hu/extra/tech-tudomany/szelhamosok-es-nemi-varazslat-jonnek-az-unnepek/

Szélhámosok és varázslat – Jönnek az ünnepek! "

Elnézést! picikét más.
Érdekes. (de bizonyos értelemben rémisztő is lehet).szerintem.

dbeata 2013.12.22. 06:20:25

Posztman nincs a posztján, úgy látom...?!
Vagy se pénz, se poszt? (hihi)

Ezúton kívánok boldog karácsonyt Török Gábornak, a kitartóan kommentelő blogtársakknak, és a blog olvasóinak!

Peace

hoplita 2013.12.22. 08:36:12

Keresztény palesztin parlamenti képviselő karácsonyfát szeretne állíttatni az izraeli Kneszetben
Vannak még naiv emberek a világon, ezek közé tartozik Háná Szvejd, az izraeli Hádás párttömörülés parlamenti képviselője és frakcióvezetője. A galileai Eilábún nevű görög katolikus és görög ortodox palesztinok lakta településen élő politikus a minap gondolt egyet és levelet írt Juli Edelstein likudos házelnöknek kérvén arra, hogy a közelgő karácsony ünnepe tiszteletére állítsanak karácsonyfát az izraeli törvényhozás épülete területén.

További részletek: kuruc.info/r/4/121827/#ixzz2oBdvOeY3

Nos, vajon lesz-e karácsonyfa a kneszet területén?

Kérem a téteket megtenni.

Ja, az ilyen hírek is csak a betiltandó faszistarászistánáci portálon jelenhet meg.

Itt meg ugye ezerrel hamukáznak a zsidrákok és a héberőrség vigyázza a ganajhányó izéjüket...menórájukat.

Erre kérnék magyarázatot ettől a sok okos fasztól, aki itt osztja naphosszat a nemlévőt.

jjulie 2013.12.22. 09:20:17

@hoplita:

hallod e átlagalattijóskapista, mindig előbújik az az egyezászlószökevény múlt, sőt

vagy te annyira ravaszdiparaszt mint a felcsuti seggszájú, nem véletlen hogy van fideszikszelőkezed

annyi a különdség, hogy a felcsutiravaszdiparaszt profinak állt, és okos zsidó trénerei voltak, te meg csak amatőr ravaszdiparasztkodsz az óperenciántúli kunkibucban, a leginkább csak azzal vagy elfoglalva, hogy estére elfáradj, és összekoszold magad

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.22. 10:10:49

@jjulie:
No mi van, nyomi, akarsz már teniszezni?
Hoplita állítólag jön Budapestre, összefuthatnánk hárman, a karácsonyi szeretet jegyében.
Meghívsz minket sütire a Greshamben, aztán szilvásdit jácctok Hopival a rakparton, legvégül pénzbe teniszezel velem a Rómain.
Ez lenne neked a karácsonyi triatlon.
Nyomi.

hoplita 2013.12.22. 10:30:25

@Hepci:
Szerintem először teniszezzetek, aztán majd játszunk szilvásat.
Te sem akarhatsz akkora hendikepet.:)

márta)) 2013.12.22. 11:05:15

www.hirado.hu/2013/12/22/sok-volt-a-bejelentes-peksegekben-razziazott-a-nav/

"Sok volt a bejelentés: éjszaka csapott le az adóhatóság"

Részemről kommentár nélkül.

jjulie 2013.12.22. 12:27:15

@hoplita:

nocsak két fideszikszelő egy pár, nemcsak elfáradni hanem koszolódni is szerettek a semmiért

gyere sütizni a greshambe, és az egyik aszisztensem csinál veled egy tesztet milyen elétviteli kurzus segíthetne rajtad, a @Hepci: -nek elég néhány teniszlecke

nyünyüge 2013.12.22. 13:18:41

Deutsch Tamás szerint sem nem bolha, sem nem elefánt, hanem egyszerűen futóbolond.
Mármint Horváth András, nem ....

hvg.hu/itthon/20131222_Deutsch_Tamas_Horvath_Andras_egy_szerencs

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.22. 14:42:55

@hoplita:
Igazad lehet, először teniszezünk, aztán a szilvásdi, legvégül sütizik, akinek nem fáj a gyomorszája.

@nyünyüge:
Pár perce láttam a Dojcstomit a Dérynében. Megkapóan intellektuális jelenség.

Khal Drogo 2013.12.22. 18:43:50

@menőmano: Azért én kétlem hogy mindenki csődbe megy. Még ha ez be is következik, akkor is az új tankönyveket, a kétfélét valahol le kell gyártani, ehhez kapacitás kell. Kizárt hogy a leendő állami cég a semmiből nyomtassa ki a kétféle könyvet.
Ergó kapacitás neki is kell, gondolom én. Oda nyomdászok, nyomdagépek kellenek.
A tízezres munkahely bedől akkor lenne valós, ha megszüntetnék a tankönyveket. De darabszámra ugyanannyi tankönyvre szükség lesz, amelynek előállítására megközelítőleg ugyanannyi nyomdász és nyomdagép kell majd.

Nem mondom hogy nem lesz leépítés és csőd, de hogy ekkora mértékű nem lesz az szerintem biztos.

Khal Drogo 2013.12.22. 21:16:18

Szoktam olvasgatni néha az origo.hu kommentjeit, érdekes hogy 10-ből 9 komment Orbánt szidja. Ennek ellenére a Fidesz toronymagas vezet. A blogok szerintem 90%-a a kormány elleni kampány élharcosa. Ennek ellenére a Fidesz toronymagasan vezet.

Valahogy ez az állítólagos óriási ellenszenv mintha csak papíron létezne.

graycivil 2013.12.22. 21:29:05

"Emlékeztetőül…csodák az Orbán családban

1. az 1998-ban már birtokolt 5,5 hektárnyi földterület négy év múltán a tizenegy és félszeresére: 63 hektárra növekedett;
2. a tulajdonukat képező (1994-ben 563 ezer forintért vett) belvárosi lakás helyett kertes sváb-hegyi villát vásároltak 2002-ben (75 millióért), amelynek (több tízmilliós) átépítéséhez azonnal hozzá is láttak."

www.veresegyhazi-hirhatar.hu/hirek/emlekeztetoulcsodak-az-orban-csaladban

"Ha a tágabb famíliát is idevesszük, akkor konstatálhatjuk, hogy a miniszterelnök apjának többségi tulajdonában lévő bányacég, a Dolomit Kft. saját vagyona meghétszereződött (98-ról 666 millióra nőtt); a másik vállalkozás, a kizárólagosan birtokolt Gánt-Kő Kft. nyeresége ugyanekkor a tízszeresére emelkedett (16 millióról 167-re)."

Egy miniszterelnökség "mennyire felturbózza az emberi tehetséget"! Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

menőmano 2013.12.22. 22:08:29

@Khal Drogo:

Hát! Ja! kétféle", még jó, hogy lehet választani.
Szomorú valóság, hogy nem teremtődnek munkahelyek, hanem megszűnnek. Bármennyi fog megszűnni, sok, sokk. szerintem.
Hogy csak ennyit írogassak.
:(

sanity 2013.12.23. 00:32:49

@Khal Drogo: Én is nagyon elvétve találkozom kormánypárti emberekkel, maximum az "inkább ők, mint a szocik és többiek" mentalitásúakkal. Viszont a bizonytalanok számarányával nem lőnek nagyon mellé, rengeteg embernek van elege úgy alles zusammen a politikából.

sanity 2013.12.23. 00:41:41

MSZP-t is minősíti, hogy a nácizás mögé bújva fújták meg a vizsgálóbizottság létrejöttét. Persze érthető, hiszen az úriember nem 2010, hanem 2007-től kezdődően tudna mesélni a csalásokról, ami nekik elég kellemetlen lenne valószínűleg. Már ha valóban vannak adatai, és nem csak blöffölt.

concret 2013.12.23. 01:03:37

@Khal Drogo: Az óriási ellenszenv csak az érzelmi alapon szocialista (gyurcsányista) ellenzékiek vágyálmában létezik.

Ők azok, akik a fidesz szavazóinak a szempontjait nem hogy nem akceptálják, de egyszerűen elképzelni sem tudják: abban a tévedésben élnek, hogy ami számukra nem értelmezhető, az nincs is.

A megosztottság nem csak a fidesz és Orbán műve, a szocialista dominanciájú ellenzék éppúgy képtelen (és a jövőben is esélytelen) a jobb oldalon valamiféle elfogadottságot produkálni, ahogy a fidesz is a balos táborban.

Ám a közeli választásokon nem ez fog dönteni: 2010-ben is az elkötelezetlen, ide-oda szavazók megnyerésével győzött a fidesz, és láthatóan továbbra is birtokolja a bizalmukat. Rezsicsökkentés, bankellenesség, külföld- és Európa-ellenesség, populista-antikapitalista retorika: nem csak a (hazai) jobb oldalon sikeres eszközök, de nyilvánvalóan az elkötelezetlenek számára is emészthetőek.

Szerintem csak a két fő dolog hiányzik a kormányváltáshoz: a fidesz kormányzásnak a többség számára is bebizonyosodó eredménytelensége, és egy új, nem szocialista váltópárt fölemelkedése. Kár, hogy ezeknek a föltételenek a megteremtődéséig az ország nagyon sokat bukik a pozícióiból, de egy távlatos váltáshoz nélkülözhetetlenek. Ha középtávon gondolkodunk, kifejezetten szerencsés a fidesz kormányzás prolongálása. Kell ez a tanulás a magyar társadalomnak, ki kell végre végérvényesen ábrándulnunk a neokádárizmusból.

concret 2013.12.23. 01:09:53

@sanity: Fidesz és MSzP: egymás antipólusai, létezni sem tudnak egymás nélkül. Orbán számára a középpárti MSzP az optimális ellenzéki centrum. A teljes szétesésük végletesen gyöngítette volna a Fidesz belső kohézióját. Mesterházy számára az optimális "kihívó".

concret 2013.12.23. 01:14:52

Amúgy ennek az ÁFA ügynek semmi érzékelhető dinamikája sincs. Önmagában az a tény, hogy az elején nem pakolt ki mindent, valószínűleg helyes lett volna. De már elég sok idő eltelt, és semmi igazán érdemi fejlemény. Engem nagyon meglepne, ha még valami is kiderülne.

concret 2013.12.23. 01:32:12

@Balt: Ezek ugye várakozások, a fontos majd a teljesülésük kérdése lesz.
Másrészt még a megvalósuló növekedés is kizárólag viszonylagosan értelmezhető. A korábbi kizárólagos osztrák viszonyítási alap mellé mindinkább be fog lépni Szlovákia és Románia is. ahhoz már kellően nyitott ország vagyunk (bár a kommunizmus idején is fontos volt a viszonyítás), hogy a társadalom elégedettségéhez nem csak a tavalyi-azelőtti saját állapotunkhoz mért elmozdulás legyen a mértékadó, hanem az is, hogy csökken-e a szlovákokhoz mért elmaradásunk, illetve legalább tartjuk-e a románok előtti előnyünket.
Magyar kormány nem lehet sikeres a szomszédsághoz viszonyított sikerek nélkül. Egyszerűen kell az önértékelésünkhöz, jobban, mint a szónoki pulpitus mögötti zászlóerdő. No és döntő tényező a határon túliak asszimilációja terén: sikertelen ország nem tudja megtartani a határon túliakat magyarnak. A szájkarate csak ideig-óráig elegendő.

Balt 2013.12.23. 07:53:53

@Khal Drogo: T-com, innentől meg lásd Tóta W. átvezénylős interjúját:

"Hol az a bolond tõkés, aki megvesz vagy felépít egy olyan médiavállalkozást, amely 2014-ig, illetve aztán plusz n-szer négy évig egyetlen hirdetést sem kap majd?

Szerintem van az a bolond külföldi tõkés. Én leginkább a különadóval sújtottak körében kotorásznék; tudok pár szereplõrõl, aki szívesen alátenne a kormányzatnak. Így zajlott ez Lengyelországban is, ahol a hatalommal ellenérdekelt gazdasági csoportok jelentõs segítséget nyújtottak Tuskéknak Kaczynskiék leváltásában. Itthon sem reménytelen a helyzet, hiszen a kormányzás rossz, amitõl egyre nagyobb az igény az ellenzéki sajtóra. Pusztán az a kérdés, sikerül-e életben tartani azokat a bázisokat, melyekbõl abban a pillanatban, amint a piac megbarátkozik a gondolattal, hogy ezek megbukhatnak, vissza lehet térni. Addig meg védelemre kell berendezkedni.

Épp most adtok fel egy bázist.

Én átvezényeltem magam egy másikra. Csapásokat adunk és csapásokat kapunk."

Persze a kommentek nem (teljesen) a szerkesztőség véleményét hozzák, de nézd meg mondjuk az arányt ugyanilyen szempontból az mno-n vagy épp a nepszava.com-on.

Balt 2013.12.23. 07:57:42

@concret: Jól mondod: az antézisből már egy életre kiabrándultak. :)

Balt 2013.12.23. 08:09:22

@Balt: +ti (mobilról írok)

@concret: Ahogy TG (Tölgyessy) stb. vélelmezte már a ciklus elején: az fog hosszú távon dönteni (2014-ben is), hogy a választók éreznek-e valami előrelépést saját egzisztenciájukban. Márpedig a várost járva tényleg lecsapódni látszanak ezek a gazdasági sajtóhírek: tömött sorkban állnak az emberek a műszaki üzletek pénztárainál, sőt, néhol kinn az utcán!

Ilyet utoljára (más okokból) tényleg a kádárizmus hiánygazdaságában lehetett látni, nem számítva a taxisblokád előestéjén a benzinkutakat meg a Bokros-csomag előtt a valutaváltókat...

Balt 2013.12.23. 08:16:06

@concret: Bécsban pont tüntetnek a közakalmazottak, hogy "a bankokat sarcoljátok, ne minket!" :) Románia IMF kottából játszik, tehát jó úton afelé, hogy a baloldal ott is leírja magát hosszú időre. Ficonak ennél több esze van, bár a válság ott is okoz némi fejtörést.

szoja122 2013.12.23. 09:00:16

@Khal Drogo: Van más, logikus magyarázat is.

A félelem.

A rendszerváltozás óta ilyen agresszív, listákat készítő párt még megközelítőleg sem volt.
Az első Fidesz kormány egy kicsit hasonlított hozzá (csak kicsit) és az eredménye az lett, hogy a közvélemény kutatásokkal ellentétben az ellenzéke nyert.
Most a félelem nagyságrendekkel nagyobb, a szavazók nemcsak nem mondják meg preferenciájukat, hanem a félelem miatt még hazudnak is (nehogy a listára kerüljenek).

Persze ezt majd többé-kevésbé a 2014-es választások fogják majd megmutatni.

Azért csak több-kevésbé, mert a választási törvény (beleértve a határon túliak szavazatát is) nagyon lejt a Fidesz irányába és ez nagyon fogja torzítani a választási akaratot.

Khal Drogo 2013.12.23. 09:27:17

@szoja122: Ezt a teóriát kissé gyengíti hogy az előrehozott önkormányzati választásokon azért az ellenzék annyira nem tarolt. A Jobbik megnyert pár kisvároskát vagy falut, illetve az MSZP behúzta Fótot a polgármester választáson.
Ha nem lenne valós a Fidesz támogatottsága, akkor ez megjelent volna ezeken a választásokon is.
Lehet hogy felülmérik a Fideszt de nem hiszem hogy ennyire felülmérnék őket.

sanity 2013.12.23. 10:07:48

@szoja122: 2002 óta már lefolyt némi víz a Dunán, plusz ott az új választási törvény. Nem volt Jobbik, LMP, határon túliak, ennyi bizonytalan stb. Az MSZP-nek nem kellett még a saját oldalán is harcolnia a szavazatokért, most meg 2 párttal is megy a cicaharc hónapok óta.

De a legfontosabb az, hogy 2002-ben még tudott ígérni a bal oldal fűt-fát, fizetésemelést és minden szépet, aztán a fenomenális kormányzásuknak köszönhetően ma már fele annyi hitelük sincsen, mint anno. Concret által említett pólus-antipólus tartja még egyben a megmaradt balos szavazóbázist(és jórészt a Fideszét is).

Persze a Fidesz se fog még egyszer úgy választást nyerni, mint 2010-ben, de ők tudnak osztogatni a holdudvarnak.

Mondjuk tavaszig még bármi megtörténhet, csak jelenleg kevés az esély rá.

menőmano 2013.12.23. 11:23:00

Hát! Ja! Távol van még a tavaszi választás, de mégis oly közel. Nem lehet biztosan tudni - a kutakodások ellenére sem -, hogy némely népek kire, melyik politikai erőre adják majd a voksukat. Lehetnek meglepetések (is). szerintem.
:)

menőmano 2013.12.23. 11:33:00

Ma olvastam, vagyis tegnap, hogy ismét kiraboltak egy trafikot (fegyverrel) s megsérült az eladó.
Árulja már el nekem valaki?? mi a fenének kell lesötétiteni a 'fránya" trafikokat.
Totálisan biztonságban érezhetik magukat a "senkiházi" támadok, az utcáról a népek egyáltalán nem látnak be, s így még segítséget sem tudnának nyújtani.
??????

A minap bementem egy trafikba, a kis fiatalka alkalmazott azt mondta "meg tetszett menteni, mert ez a kétes alak elég régóta itt van már bent," mikor beléptem kirohant. Mondjuk egyáltalán nem biztos, bántalmazni, rabolni akart. de kellemetlenkedni igen, a hülye dumájával.

Totális helyzet. szerintem.

menőmano 2013.12.23. 11:34:57

Elnézést már! "támadók" így akartam írogatni.
:))

livengood 2013.12.23. 16:02:22

@Khal Drogo: "A blogok szerintem 90%-a a kormány elleni kampány élharcosa." Az ellenzéki média a szavazók kb. 20% -ához tud eljutni. (A legutóbbi fejlemény a kampány finiséhez közeledve a TV2 megvétele.) A blogokban azok véleménye jelenik meg akik hajlandók/képesek több energiát befektetni a tájékozódásba/vélemény megfogalmazásba. Az érzetek megfogalmazása, kimondása, leírása hatalmas energiát igényel az egyéntől. Ikszelni könnyebb.

"Ennek ellenére a Fidesz toronymagasan vezet."
2002-óta a mérésekben képtelen vagyok 100 százalékban megbízni. Azóta minden méréssel kapcsolatban kétségeim van. Ez nem azt jelenti, hogy tagadom az eredményeiket, épp ellenkezőleg, hinni akarok bennük. De azóta nem tudom kizárni a meglepetést sem.

A Fidesz mozgása is azt feltételezi, hogy a meglepetéssel is számolnak. Egy pillanatra sem álltak le a kampánnyal, most pedig ráadásul rákapcsoltak. Felmerül a kérdés, hogy vajon ők többet tudnak a közvélemény kutatóknál?

"A Jobbik megnyert pár kisvároskát vagy falut, illetve az MSZP behúzta Fótot a polgármester választáson. Ha nem lenne valós a Fidesz támogatottsága, akkor ez megjelent volna ezeken a választásokon is." Erre azt tudom mondani, hogy bár a pártok úgy kampányoltak mintha ezen múlna a 2014-es választás eredménye, ennek ellenére kétségeim vannak, hogy a választók is így gondolták. Szóval véleményem szerint a csuda tudja.

szoja122 2013.12.23. 16:34:45

@Khal Drogo: Végül is ez igaz, mert az ellenzék is béna, viszont addig igaz lehet, hogy a tartózkodók többen vannak, mint a mért értékek.
Nem tudom a választási részvétel az ilyenkor szokásoshoz képest kisebb volt e?

6.Lenin 2013.12.23. 18:16:29

@Khal Drogo:

"....érdekes hogy 10-ből 9 komment Orbánt szidja. Ennek ellenére a Fidesz toronymagas vezet."

Több blogba is bele szoktam olvasni, és kb mindenhová ugyanaz a néhány tucat emberke írogat. Néhányan több nicket is használva.
A balos médiák is pontosan ezt a (hamis) látszatot keltik, mintha mindenki kormányt szeretne buktatni.

Ezért is van Bajnai bukóban. A Nagy Vízen túl hittek a hamisan előadott kormányváltó hangulatról. Talán még Brüsszelben is elhitték.
Aztán a 2012es béke menet kicsit mellbe vágta őket.

Nincs kormányváltó közhangulat. A nagy kormányellenesség csak néhány tucat emberke vágyálma, csak kicsit hangosabbak a megszokottnál.
Morgás volt/van/lesz, annyit sose lehet adni az embereknek, amennyivel elégedettek lennének.

1 másik elgondolkodtató, hogy az "ügyekkel" 2010 óta semmilyen előnyt nem tudnak felmutatni az ellenzéki oldalon.
Annál balfácánabb módon, ahogy eddig operáltak ezekkel talán nem is lehetne.

jjulie 2013.12.23. 18:22:33

@6.Lenin:

dembinszki, mijafaszt akartál mondani, te akiről a saját pátrod is tudja hogy idióta vagy, még nagygyűlésen is bele mondta a kósa a kamerába

na, mijafaszt akartál mondani?

6.Lenin 2013.12.23. 18:48:36

@jjulie:

Amíg a hozzád hasonló idióták kiabálnak kormányváltást követelve, Orbán mosolyog álmában.
Nem vagy ebben a kérdésben értékelhető ellenfél.
1 köcsög vagy a sok közül. azt nem állítom, hogy a legnagyobb, de nem kellene nagyon erőlködnöd, hogy eme cím boldog birtokosa lehess.
Igaz, ezt veled tudatni teljesen felesleges (az ittléted 3 éves termését figyelembe véve), mert, ha értenéd a körülötted zajlót, már........, de ez nem az én ügyem, + amúgy is.........rá.

Khal Drogo 2013.12.23. 18:49:54

@szoja122: Kis részvétel volt az időközi választásokon. 30% jellemzően.

jjulie 2013.12.23. 18:54:27

@6.Lenin:

mesélj dembinszki, melyiket szereted jobban, amikor a szijjártó hugyozik a füledbe, vagy ha a habonyárpi?

vagy nem is teszel különbséget, csak hugyozzon amelyre rászólt a felcsutiseggszájú?

6.Lenin 2013.12.23. 19:08:48

@jjulie:

Nem én szívok, köcsög. Még ezt sem érted?

A te füledbe hugyoznak már 3 éve, és képtelen vagy ellene tenni bármit is.
Azt szeretnéd, ha valaki megbuktatná ezt a kormányt-külföldről-, mert a hozzád hasonló köcsögök erre képtelenek.

Már 3 éve a saját lúzerséged reklámozod itt, de képtelen vagy ezt megérteni.

Dezső, ha 1 köcsög képtelen legyűrni 1 másik köcsögöt, akkor ki a nagyobb köcsög?

6.Lenin 2013.12.23. 19:20:45

@sanity:

Ezek csak sütik.
Pont karácsonykor?

(szívós 1 pacák-porszívós -nem könnyű tőle szabadulni, engem nem zavar)

jjulie 2013.12.23. 19:22:10

@6.Lenin:

persze dembinszki, persze, de hány trafikod van, felcsutbarma?

jjulie 2013.12.23. 19:27:14

@sanity:

hűha, mélyenszántó, kifijaborja vagy? a te nagyszüleid is a kádár alatt laktak jól először?

szoja122 2013.12.23. 19:47:02

@Khal Drogo: Az időközin mindig kisebb.
A kérdés az, hogy a régebbiekhez képest is kisebb volt e?
Mert ha igen, az nemcsak a közönyösséggel, hanem a félelemmel is magyarázható.

sanity 2013.12.23. 20:06:36

@6.Lenin: Pedig ritka irritáló jelenségnek tűnik ez a julis :D No de sebaj, nélkülük unalmasabb lenne az élet!

6.Lenin 2013.12.23. 20:26:36

@sanity:

Szerintem annál "hasznosabb", hogy unaloműzőként kezeljük csupán.
Választási stratégiákat lehet építeni az ilyen blogon megjelenő pacákokra.
A pacákok nem csak "úgy" csapódnak bizonyos oldalakhoz.
Lehetnek jól definiálható jellemzőik(mindenkinek), aztán már csak a fülüknek kedves szövegeket kell megalkotni/kitalálni.
Sokféle következtetést (ami már akár hasznosan is felhasználható) kínálhatnak a hozzáértőknek.

ezek a felületek (pol. blogok)kincsesbányát is jelenthetnek, igaz nem csak politikával foglalkozóknak, de lélekkurkászoknak is kincsesbánya (lehet).

Minden infó hasznos (lehet), ha ...

Persze lehet, hogy most kicsit túlzásokba estem, és csak simán ilyennek született (mondjuk azt is el tudom fogadni).

Ez szép az életben, sokszínű, és tényleg unalmas lenne csak szürkének látni mindent.

jjulie 2013.12.23. 20:49:33

@6.Lenin:

hűha, felcsutökre, annyi habonyhugy van már az agyadhelyén, hogy azt hiszed tudsz már sajáttermelésű habonyhugyot eregetni

dembinszki, nézz a tükörbe, és kérdezd meg a kósát, mekkora baromnak tart, láthatóan elfelejtetted

6.Lenin 2013.12.23. 21:03:57

@jjulie:

Dezső!

Már 3 éve világos előttem, mekkora köcsög vagy.
Minek ezt naponta néhányx bizonygatnod?
Tudom,tudom,tudom,tudom,tudom,tudom,tudom,tudom......nx

Megnyugodtál végre?
(az sem baj, ha nem)

a lényeg, hogy a zenei aláfestés jó...

www.youtube.com/watch?v=F4OXrmxDp44

6.Lenin 2013.12.23. 21:38:12

@jjulie:

izé....ki kellett mennem 1 kicsit (szükség volt), közben időt szántam rád is...

Nos, nekem azzal semmi gondom, hogy bizonyos dolgokról más a véleményed, utálod a Patást, másként látsz bizonyos dolgokat.
Ez mindenkinek a magánügye, de...

szerintem reménytelen lenne( ha eddig nem jöttél rá...)

Azért legyen jó karácsonyod.
Jó éjt!
Mindenkinek ( jó karácsonyt is)

(izé... a messiás most pont a Patás, hát.....)

jjulie 2013.12.23. 22:21:18

@6.Lenin:

felcsutiökör

felcsutiökör az a fideszikszelő aki mindhalálig kitart a felcsutiseggszájúság maradéktalan dicsőítésénél, és mincs az az egetrengető felcsutiravaszdiparasztiság amikor legalább annyit mondana, hogy nono

te egy regisztrált fajtiszta felcsutiökör vagy, ráadásul egy fikarci tarfikod sincs az ökörségedért cserébe

jjulie 2013.12.24. 09:29:26

@6.Lenin:

neked írták felcsutidembinszki

" Schiff kimondta azt, amit nem illik kimondani. A Matolcsykat, Bayereket, Simicskákat, nem a Sátán ültette ám a nyakunkba, és nem ő fogja rajtunk tartani bis Gromoboi, hanem a felséges nép, amely népnek, valljuk meg, van egy kis hajlama arra, hogy zsidóvagyonért, háromhatvanas kenyérért, rezsicsokoládéért eladja az ördögnek a lelke egy darabját. Bizony. Ilyenek vagyunk.

Schiffnek lenni persze könnyű, amikor éppen nem lehetetlen. Akkor már ki lehet mondani azt, amit az ember gondol. Majd megsértődnek néhányan a nemschiffek közül. És virtuálisan még mélyebbre ásnák az orgoványi erdőben, persze közmunkásokkal, akiknek a gyerekeinek odaadjuk a Nyilas Misi pakkot, tűzifa utalványt is nyerhetnek, ha ők köszönik meg legszebben, hogy odaadták a párttitkár fiának a Jerzsabek néni trafikját.

Majd szépen ki lesz osztva a Schiff, kiosztják azok, akiknek az egész életében nem volt két perce, amire bárki is emlékezni fog, és a dolgok visszakerülnek a rendes kerékvágásukba. Senki nem lesz beásva az orgoványi erdőbe. Csak néhány millió Hendrik Höfgen nézi csillogó szemmel az ő Tábornagyát, kap-e jutifalit.

És nem kap."

aszekelyek 2013.12.24. 10:29:54

@Akitlosz: Igen, megkérdeztek , pechükre."006 ősze. Az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatala előtti pénteken volt a napja. Akkor még csak azt kérdezgették, hogy demokratikusnak tartom-e, hogy kifütyülik a mi ferinket, ha megjelenik valahol és beszélni kezd. Akkor még csak ott tartott a dolog. Hallhatóan leesett az álluk, amikor a szabadságjiogokról kezdtem nekik beszélni.:) Szonda Ipsos néven kerestek meg.
Ismerőseimet is már kérdezték. Anyósomat pl. . Köszönöm a felvilágosítást , tanulmányaim között szerepelt a minta létszáma , összetétele , kritériumok és a többi. Amivel dolgoznak.Két közeli szociológus családtagom is van:)
Persze vannak eltérérsek a különféle kutatási intézetek munkamódszere között és néha nem az 1000-es mintával dolgoznak. Emiatt gondoltam röhejesnek a bajnai 14 %-RÓL INDÍTÁSÁT.

NOS , A KÉRDÉS NEM AZ , HOGY ENGEM KÉRDEZTEK-E VALAHA, HANEM AZ , HOGY BAJNAI HOGY KÉPZELI , HOGY OLYASMIRE BUJTOGAT , AMI MEGTÉVESZTÉS.SUNYISÁG.
eRKÖLCSI HULLA VOLT MONDJUK AZ ÉN SZEMEMBEN EZELŐTT IS. DE MEG KÉNE KÉRDEZNI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGOT ERRŐL. MEG A KÚRIÁT. mOST NEM VESZŐDNEK PANNON PUMÁVAL. sIMÁN CSALÁSRA BUZDÍTANAK.
mONDJUK ELÉG RÉG ÓTA MONDJA A KORMÁNYPÁRTIS, DE ITT IS VOLT ERRŐL POSZT, HOGY BIZONY, NEHOGY ÚGY JÁRJUNK, MINT 2002-BEN.
a MI FERINK NEK VOLT KÉPE MÁR EZT BELEMONDANI EGYÉBKÉNT A Z ÉTERBE, nAPOKBAN LÁTTAM, VAGY OLVASTAM. sZERINTE 2010-ET KIVÉVE SOSEM AZOK NYERTEK, AKIKET KIHOZTAK A KUTATÓK TUTI NYERTESNEK. aZ MSZP POFÁTLAN SZÖVEGE PEDIG AZ, HOGY AGGÓDNAK, NEHOGY BOTRÁNY LEGYEN A VÁLASZTÁS KÖRÜL.... ENNÉL 100SZOR JOBB BALOLDALT ÉRDEMELNE EZ AZ ORSZÁG.

aszekelyek 2013.12.24. 10:32:33

@szoja122: AZOK VONULMNAK KI, AKIK NEM HITELEZNEK, NEM MOTOROK, CSAK EGY NAGY KASZÁJUK VAN MINDÖSSZE. áZSIAIAK JÖHETNEK A HELYÜKRE. aZT NEM OLVASTAD?
mIBŐL GONDOLOD, ENNYI IDŐ ÉS TÖRTÉNÉS UTÁN, HOGY ÜLT MATOLCSIY A FENEKÉN ÉS A CSODÁT VÁRTA, NEM PEDIG F FELKÉSZÜLT ERRE ? Az jó lesz, ha a helyüket olyan bankok veszik át, melyek valóban a gazdaság motorjai akarnak lenni. Adja az Isten!

aszekelyek 2013.12.24. 10:38:56

@szoja122: keveset olvasol. Nem a közpénzt óhajtják elszórni ilyesmire. Nem úgy, ahogy írod . Senki elképzelései között nem volt az, egy akciója sem MAtolcsynak, amik eddig sorra megvalósultak. MAgyarország javára. Aki mer, az nyer szójácska. Csak figyeljél. Varga mihály se ül ölbe tett kézzel. Nála meg nem divat a közpénz kiosztása. Mit hallok tegnap? Azzal hülyítik a szegény csekékly értelműeket, hogy a káslerárpád féle szentkorona, aminek a fedezete a magyar közvagyon....- jézuskrisztus !! és ezt elhiszik- meg valami játékpénz és 3 hónapon belül ez lesz, meg az és majd helyettük kifizeti az ország a hiteleiket ... Valóban igény az lenne rá, hogy a köz álljon helyt és a közvagyonnal ! Nem vagyok vere és simor, figyelmeztettem az illetőt, hogy kezdjen el újra fizetni, csak két hónappal van elmaradva..., mert komoly baja lehet, ha megeszi ezt a teljes zagyvalékot. Illegitim hatalomnak nem kell felülni. Honnan tudja, hogy nincsenek-e sanda szándékaik azoknak, akik ezt terjesztik.

aszekelyek 2013.12.24. 10:45:42

@nyünyüge: Az árfolyam mozgása nem idnokolta , amit itt elkövettek a devizahiteleket jobbnak megkajálókkal szemben. Az egyoldalú változtatásaik, a meg se indokolt emeléseik. hasraütve leginkább. Az, ami ellehetetlenítette az adósokat. A felszámított váltási kurzus és költség, holott soha nem is váltottak annyi svájci frankot. Nem igaz pénzkövetelés, nem igaz visszafizetésre vezet. Ezekben a Kúria nem döntött, lapít, mint a xar a fűben. Azzal indoklva, hogy na de mi lesz, ha a z európai bíróság arra KÉNYSZERÍTI!??? - majd őket, hogy másképp döntsenek, a bankok javára ? A kedves Kúria szerint ennek realitása van. HOGY AZ EURÓPAI BÍRÓSÁGIG ELÉR A LOBBYSTA KEZÜK. eZ VALÓSZÍNŰ IS. baNKSTEREK, ÚJABBAN OLVASOM, financial terrorist A SZLENGBEN A NEVÜK- SIMÁN KÉPESEK EZT IS ELKÖVETNI.

jjulie 2013.12.24. 10:51:29

@aszekelyek:

hűha felcsutivérbanyavarangyhugygenny,

te ezekért egyenként kapsz jutalimfalatkát a gazditól, vagy szériánként?

jjulie 2013.12.24. 11:00:46

hahahaha

felcsutikorbács vasököl

"Még sem Formanek, sem Varga nem nyilatkozott. A IX. kerületi önkormányzatnál annyit mondtak a Blikknek, hogy az EU-s projektekben végzett többletmunka miatt járt a jutalom. Kocsis Máté szerint azt várják a két politikustól, hogy vagy fizessék vissza a jutalmat, vagy ajánlják fel jótékonysági célra. Ha nem, akkor vissza kell adniuk a Fidesz támogatásával megszerzett mandátumukat."

jutalomfalatka és korbács

az engedelmesember mint a felcsutiállamszocializmus alapegysége

aszekelyek 2013.12.24. 11:04:35

@nyünyüge: TUDOD, A LEFÜLSÉRTŐBB MÉGIS AZ VOLT, HOGY NEM NYILVÁNVALÓAN ÜTKÖZIK A JÓ ERKÖLCSBE ha valakivel aláíratod , - pl OTP- akiről tudod , hogy fogalma nincs , mit írt alá..., hogy a kölcsönöd fejében bármikor és bármennyit követelhet vissza.

aszekelyek 2013.12.24. 11:12:11

@menőmano: a kétes alakot nem fogja visszatartani az üveg. Ha nem tejüveg.
A javasolhatod pl a finnek módszerét, Az alkoholt árusító patika szerű üzletekben pl sokkoló képek voltak, jó nagyok, fiatalokról idősebbekről, aki szét voltak csúszva. de nagyon. A megvásárolható alkohol pedig limitálva volt fél literben, csak felnütteknek. Sehol nem szolgáltak fel alkoholt. átjártak inni a mindenáronbeakarokrúgni csapatok az oroszokhoz, komppal. Ki rabolni akart eddig is bement az üzletekbe. Bankba. Ki lehetne díszíteni esetleg rákos tüdőkkel a kirakatokat. Vagy olyan beteggel, akiviszi magával az oxigénpalackot és rajta maszk, állandóan..

jjulie 2013.12.24. 11:13:10

@aszekelyek:

legfülsértőbb ahogy patakzik belőled a felcsutigennyhugy

megkorbácsol a felcsutipártitkár ha abbahagyod banyavaragygennyhugy, vagy kapsz még egy trafikot?

aszekelyek 2013.12.24. 11:14:43

@jjulie: Kellemes ( fenyő)Ünnepet neked is zsülikém !:)

jjulie 2013.12.24. 11:16:20

@aszekelyek:

habonyított felcsutivértakonygennyet teríteni nem érték

felcsutivértakonygennyezni nem érték

abbahagyhatod, engedelmesember

jjulie 2013.12.24. 11:20:07

@aszekelyek:

kapsz jutalomfalatkát amilért hagytad hogy a habonyszijjártó gennyesre kurja a seggszádat?

sanity 2013.12.24. 11:20:48

@jjulie: Remélem hamarosan Te is követed kedves fajtársaidat julis! Aztán retteghettek együtt, máshoz úgyse értetek.

aszekelyek 2013.12.24. 11:25:58

@nyünyüge: Erről meg az a véleményem, hogy teccettek volna nem olyan behozhatatlanul hátrányos helyzetbe hozni az összes magyar vállalkozót a multicégek és aprivatizálók előnyeinek érdekében. m A kezdetektől. Utána pedig nem felvenni akkora irdatélan államadósságot , amit egyértelműen csak a magyar adózóktól lehet beszedni, hogy ki is legyen fizetve , mert ha nem, a maradék közvagyony is átszáll a mi "JÓTEVŐINKRE " . Látos ebben nem volt következmények nélküli az országunk. Súlyos következményei vannak annak, hogy az álbaloldali neolibbant és neokon túl sok időt volt jogosult kiszervezni a javainkat és ránk csak az adósságot terhelni. Ha nem ez lenne, a helyzet, sokkal alacsonyabb lehetne az adók mértéke. Ha csak aműködésünkhöz kellő pénzt kéne beszedni. Ide a befektető azért jön, hogy neki ne nagyon kelljen csak jelképes adót fizetnie. Meg abankok is. Meg az összes, aki sivalkodik, hogy jaj, ki kell venni a részünketz!
Kiváncsi lennék, ha valaki merné megkérdezni valamelyiket, arról az oldalról, hogyan is gondolták a visszafizetést, kire is terhelve, mit habognának össze. Igazat ugye nem nagyon mondhatnának, mert az esetleg befolyásolná a választást....
Hogyne , minden magas. Az adó is, a pénzküldés, a posta. Pénzt pedig csak pénzből lehet csinálni. A kormány akkor is messze elmarad, ajelen, attól a nem nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző módszertől, mellyel a bankok itt a magyar államot is, minden állampolgárát is ideértve, rettnetes helyzetbe hozták és azokhoz képest, akik mindezt lehetővé is tetteék nekik. A nagyon magas belső államadósság. tessék Róna pétert elolvasni. Muszáj kivezetni a devizahiteleket, mert rémesen fékezik a növekedést. Is. nagyon nagy teher mindenkin. Annak ellenére, hogy 170 ezer család már ki is tudott belőle mászni.

jjulie 2013.12.24. 11:26:35

@sanity:

nocsak kifijaborja, tényleg a kádár alatt laktek jól először a nagyszüleid?

merthogy olyan kádárvakarék féle zamatod van, kifijaborja, mesélj még valami, kifijaborja, netán foglalkozásod magyar, kifijaborja?

aszekelyek 2013.12.24. 11:28:11

@jjulie: mennyi adót fizettek?
Az hol van?
Milyen piacra dolgoztak és mekkora hasznot tudtak az itt termelt árukon realizálni. mert abból tudnak bért itt fizetni, annyi éhbéresnek. Na és mennyi a bérszínvonal ott ? betanított munkáűsok a feldolgozóiparban. NAná. Ócsójé.

aszekelyek 2013.12.24. 11:34:14

@6.Lenin: Szanyi kapitány kell neki! Az fix. Azt se engednék felszólalni egy jobb kocsmában. bootrányos állapotban van. Elvonóra kéne küldeni, nem pedig az EP-be. Már megint trágárkodott, most Kósát méltatta... és dülöngélt meg akadozott a nyelve de a mocskos pofájút vagy mit , ha nehezen is de ki bírta öklendezni magából.Több ilyes szoci fant ismerek. Aki képtelen magát enélkül a modor nélkül kifejezni. Sokat látott szomszéd Margitka barátnőm szerint tehetetlen dühükben teszik.

aszekelyek 2013.12.24. 11:36:59

@dbeata: Neked is Boldogat Beácska !:)

sanity 2013.12.24. 11:37:10

@jjulie: Ejnye julis, látom agyadra ment a sok Faludy. Ezért kellene Wass Albertet is olvasnod néha:)))

jjulie 2013.12.24. 11:38:58

@aszekelyek:

ez olyan hígra sikerült felcsutigenny lett, hogy mínuszban fogja beszámítani a tartótiszted a karaktereket, és kihányatja veled az utoső jutalomfalatkákat

felcsutigennyesség engedelmesembere

jjulie 2013.12.24. 11:42:03

@sanity:

mesélj a kádárvakarékságodról, magyarfoglalkozású genetikailag lúzer kifijaborja

aszekelyek 2013.12.24. 11:44:53

@jjulie: Szombaton láttam a Mefisztot. Egész jó volt benne Stohl. Csak atánc volt törölve az elejéről, mert a délelőtti próbán elszakadt a bokaszalagja. Eszenyi kijött ezt közölni. A felséges nép pedig nagyon remekül viselkedett. Schiff uncsi. kiosztani se fogjuk. :) Egyelőre a jutifalit a ballib húzgálja a háromhatvanas kenyér illúziójától szabadulni nem képeseknek orra előtt. mermajdmink! majd minkelvesszük nektek a sok gazdagtól, havi 3000 netto. brrr... és akkor majd lesz nektek zabálás megint. Míg bele nem döglötök. természetesen a dohányt is megkapjátok, hogyne. Minden értelemben. Úgyis túl sokan vagytok... Bizonyos szempontok szerint. Lehet, hogy nyugdíjaskorúakat kötelezzük is rá , hogy sokat igyanak és dohányozzanak és csupa ócsó vackot egyenek.

aszekelyek 2013.12.24. 11:48:03

@Hepci: nem bogaram. az állam terhei. azt a rém egyszerű igazságot kéne felismerni, hogy a zorbán, a Patás, mondta, hogy nálunk is úgy lesz minden, mint az únióban. Na ott is piszok drága az ilyesmi. neked meg nem smakkol az eurokonformitás, Annyira de annyira akartak némyelek berohanni de azonnal az únióba... Mosmeg ez se jó, az se jó? de tényleg, érdekelne, mikkel nem áltatták magukat ezek a jó emberek? nekik osztják ki csokira, meg cigire a nyócezer milliárdot, vagy mi, valahogy fel kéne ismerni végre a kapitalizmus lényegét. Mégiscsak 25 éve lassan, hogy nálunk újra bevezették.

jjulie 2013.12.24. 11:54:19

@aszekelyek:

csak ne dörgölözz a fedeszikszelőkezű hepcihez

neki egy ideje már büdös a felcsutigennyhugy, nem tűnt fel, jutalomfalatka

6.Lenin 2013.12.24. 12:50:31

@jjulie:

"...egész életében nem volt két perce, amire bárki is emlékezni fog,..."

Az ezer valahány év kicsivel több, mint 2 perces emlék, és ez nem a gyökértelen Shenkiházyak érdeme.
Abban igazad van, hogy szép lassan minden visszakerül a helyére, a Shenkiházyak meg kereshetnek maguknak új lakhelyet, mert hazájuk soha nem lesz.

Békés boldog karácsonyt
Mindenkinek
(neked is te gyökértelen köcsög)

jjulie 2013.12.24. 13:22:49

@6.Lenin:

felvetted az inged, engedelmesember, nem lesz jutalomfalatka

csak habonyhugy az arcodba

jjulie 2013.12.24. 13:35:03

@6.Lenin:

még a végén kiderül engedelmesfelcsutökre, látens magyarfoglalkozású vagyol

felcsut büszke ökre akit a habonyítottszijjártóhugy megcsapott

oszt van e már egy falat jutalomtrafikod?

hoplita 2013.12.24. 20:05:53

Áldott, békés Karácsonyt minden ittlévőnek.

Még a faszfejeknek is, mert én tudok nagylelkű is lenni.

Khal Drogo 2013.12.24. 20:14:59

@aszekelyek: Stohl az egyik legjobb magyar színész. Ha nem így lenne, a botrányai már elsüllyesztették volna régen. De a tehetsége a botrányok ellenére, a börtön ellenére az élvonalba repíti vissza. Klasszikus művészsors, droggal, nőkkel, ragyogó tehetséggel, autóbalesettel, ripacskodó kereskedelmi tévés szerepekkel.

hoplita 2013.12.24. 20:30:12

@Khal Drogo:
Hülye vagy, öcsi.:)

Ilyenkor láccik igazán, hogy a szart csokinak hiszed.

Khal Drogo 2013.12.24. 21:03:54

@hoplita: A tömegítélet emel fel egy színészt vagy dob el. Amiben Stohl szerepel, az siker. Legyen az egy silány ValóVilág, egy botránydarab vagy egy gagyi rendőrsorozat. Zabálják a népek, megveszik a jegyet, fizetnek érte hogy lássák. Tökmindegy mit csinál, érdekli az embereket.
Az hogy neked nem tetszik, kb. semmit sem számít. Attól hogy te lenézed, megveted, leköpöd, attól ő még Magyarországon sikeres színésznek számít.

Ami pedig azt illeti hogy jó színész-e vagy sem. Nos, a szakma jó darabokban szerepelteti. A legjobb színházakban játszik. Keresik őt. Mindig is keresték.

menőmano 2013.12.24. 21:51:17

"Az angyalok ma táncra kelnek, csengőn-bongón énekelnek, szeretet tölti be az utcát, teret, kellemes, boldog ünnepeket!"

menőmano 2013.12.24. 22:05:47

Mondjuk totálisan másként élik meg a Karácsonyt (is) a szegények, és másként a gazdagok..

szoja122 2013.12.25. 04:52:41

@sanity: Igazad van, de ne feledd, hogy a Fideszt nagyon segíti az új választási törvény, ami nagyon eltorzítja a választói akaratot. Másképp fogalmazva erősen a Fidesz irányába lejt a pálya. Nagyon könnyen 2/3-ot kaphatnak, sőt a akár többet is.
Újabb rezsi csökkentések lesznek, ideglenesen a frank hitelesek felé is kitalálhatnak valamit, nyugdíjasok is kaphatnak egy kis emelést, úgyhogy az erősen populista és demagógok politikájukat pillanatnyilag rendkívül ügyesen csinálják, kihasználva a választók mély szegénységét, akik azért sem gondolkoznak, mert számukra minden fillére nagy szükségük van.

Ha pedig ez történik, akkor.... Még belegondolni is rossz.

Khal Drogo 2013.12.25. 08:42:48

@szoja122: "Újabb rezsi csökkentések lesznek, ideglenesen a frank hitelesek felé is kitalálhatnak valamit, nyugdíjasok is kaphatnak egy kis emelést, úgyhogy az erősen populista és demagógok politikájukat pillanatnyilag rendkívül ügyesen csinálják, kihasználva a választók mély szegénységét, akik azért sem gondolkoznak, mert számukra minden fillére nagy szükségük van. "

2006-ban az MSZP-SZDSZ kormányzat úgy tudott újrázni hogy:
- Lecsökkentette az ÁFA-t
- Az SZJA csökkentésről adótörvényt fogadott el 2005-ben
- Volt gázártámogatás
- volt egy elfogadott 5 éves nyugdíjkorrekciós program, aminek az első lépcsőjét végre is hajtották
- 2005-ben már folyósították a teljes 13 havi nyugellátást
- emlékeim szerint emelték a családi pótlékot és más szociális ellátások összegét

Szóval a másik kormányzat is pont ugyanezt csinálta. Nincs új a nap alatt. Ezért az Orbán-kormányt hibáztatni kár, a mai ellenzék is ezt tenné ha kormányon lenne. Nincs okom arra, hogy ezt másként gondoljam.

"nyugdíjasok is kaphatnak egy kis emelést"

A nyugdíjak emelését mindig úgy tálalja a sajtó mintha arról mondjuk a kormányfő döntene. Azonban az emelés mértékéről törvény van, évente ez a törvény kerül végrehajtásra.
Amíg ez a törvény hatályos, addig nincs hat-het. Addig emelni kell a nyugdíjat az infláció mértékével.
Ez az egyetlen olyan állami juttatás, amit minden évben automatikusan emelnek évtizedek óta. Akkor is emelték amikor a reálbérek csökkentek. Szóval nincs feltételes mód. Emelik a nyugdíjakat. Akkor nem emelnék ha defláció lenne.

Khal Drogo 2013.12.25. 08:46:38

A kérdés nem az hogy ez választási költségvetés-e, mert az. A kérdés az, hogy a szokásos forgatókönyv valósul-e meg, márpedig az hogy a választási év őszén korrekciós program indul el, mert szétesik a költségvetés.
Ez az igazán izgalmas kérdés, lesz-e pl. létszámleépítés a közszférában, megakad-e a tanárok és az eü bérfejlesztése, lesz-e adóemelés, kiigazítás stb.

Ha a mostani kormányzat jobb mint az előzők, akkor ki tudta számítani a pályaívet úgy, hogy beleférjenek az elfogadott intézkedések. Ha a kormányzat realitást teljesen felülírta a választási győzelem fontossága, akkor kiigazításra fog sor kerülni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.25. 11:23:08

@Khal Drogo:
Szó nincs arról, hogy valamelyik kormányzat ki tud-e valamit számítani... kiszámítani még talán az előző (előtti) is képes volt...
Itt a választási győzelem fontossága rég felülír mindent, hiszen az ép ésszel szavazni járó réteg oly csekély. Ezért tartunk ott, ahol tartunk.

aszekelyek 2013.12.25. 13:55:23

@Khal Drogo: EMLKÉKEZTETEK, HOGY ELMARADT A KORREKCIÓ, SŐT ÉSZNÉLKÜLI RÁÍGÉRÉS FOLYTÁN, TÚL GYORSAN MINDEN PÉNZ KISZÓRÁSÁVAL KERÜLT maGYARORSZÁG EGY BORZALOM PÁLYÁRA, 2004-TŐL. aTTÓL KEZDVE CSAK LEJJEBB.. SOKÁIG. aZÉRT AZ KISZÁMÍTHATÓ IS LETT VOLNA ÉPPEN. aNNÁL MINDENKÉPPEN KISZÁMÍTHATÓBB, MINT AHOGYAN AZT AKKOR CSINÁLTÁK. 2010- IG.
"Nem értettünk hozzá " gordonkék is.

mondjuk ha ők jönnek az biztos, hogy megszorítják azokat, akik többet tanultak és vállaltak . Fiatal, többgyermekes közepesen keresőket.Az alacsonyabb jövedelműk mégsem lehetnek felhőtlenül boldogok, mert a rezsijük meg y megint az égbe. Ha kivezetik a bankadót is... akkor az adó nem tud kevesebb lenni magyaroknak. ha még az IMF-et is ráhozza a magyarokra, akkor pedig pontosan azok az alacsonyabb jövedelmű, rászoruló és szegény rétegek szívnak de nagyot és a nyugdíjasok. Ezek kiszámíthatóak konyhatigris tudással is. Már ha valaki megpróbálja leküzdeni az orbángyűlöletét is. Csak a számokkal dolgozik. megpróbálja átlátni, ha innen elveszek, oda adok ... abból hamar minusz lesz.

Az államkasszának. érdekes, hogy ez a tény nem zavarja az állítólag nem hazaárulókat. megint lefosztani az államot, az mire is jó? Kéretik a sok lózungot mellőzni. Az a könyökömön jön ki. Ha preferálunk egy csoportot a társadalomban, az miért legyen? Másokat miért ne, :) beszélek nemrégen egy ismerősömmel, aki szerint nem igazságos, hogy a közepesen keresők tudták csak igénybe venni a családi adókedvezményt. meraznemigazságos. Hogy mire volt pénz? Az nem merült fel... nem sokkal később, valahogy szóba jöttek a kommunisták, hogy mérmondja azorbán.. Mon Hol vannak itt kommunisták:9
itt már elkezdtem magamban mosolyogni... Mondom, az EP-ben van komoly frakciójuk, meg is rökönyödtem én is rajta de Thürmerék is vannak... :) Szóval kupleráj az van a fejekben...

aszekelyek 2013.12.25. 14:00:11

@nyünyüge: Horváth András nem oknyomozó riporter. Nem is akar bíróságra járni. Pedig az olyan szakmákat űzők, meg akik a nagy nyilvánosságba belekiabálnak dolgokat..., bizony járnak és ez benne van a pakliban. Tényleg, miért is tiltották be a szocik idején még azt, hogy egy cégnek megismerhető legyen a tulajdonosi háttere? Úgy emlékszem éppen ezek miatt az információk miatt.Kicsit rosszul érintette őket.

hoplita 2013.12.25. 14:25:32

@aszekelyek:
Sipirc vissza a konyhába, libafos. Süss egy újabb adag bejglit...vagy tegyél eccer valami értelmeset sz életedben
Mongyuk gázosítsd el magad.:)

aszekelyek 2013.12.25. 14:27:27

@Khal Drogo: ezzel egyetértek. Tipikus. Szerintem is a színház az , amiben ő ki tud teljesedni. Van néhány fogalmam nincs miért sztárolt fiatalember a pályán. Akik közelébe sem érnek.

A közvélemény prüdériájának táptalaja az is, hogy a pletykalapok sugallják, hogy tessék megbotránkozni... Holott ha komolyabb műveltségűek közé kerülsz, sokan osztják a véleményedet a művészek, az igaziak mibenlétéről, jellemzőiről. Az is baj, hogy nálunk a tömegek a celebek és a művészek között nem tudják a különbséget. Ebben a vonatkozásban sem.
Számomra az is érthetetlen, hogy azt képzeli el valaki , hogy a kertévékben a mesés gázsikért nem kell megdögleniük .

aszekelyek 2013.12.25. 14:39:00

@Khal Drogo: kis pontosítás. a szocik a córesz közepette eltörölték a svájci indexálást is a nyugdíjak esetében. Szavazóiknak az atv-n fogalmuk se volt , az mi, így hozzá se szóltak a betelefonálósban. pedig megkérdezték őket. Bajnai pedig szélpen közölte, hogy hááát igen, van ugyan törvény arra, hogy év végén kellene kifizetni az emelést de nem fogjuk, csak ennyivel később. nyilván azért, hogy a hiánycél kicsit szebb legyen... minimum elhalasztották :), volt olyan év, amikor a törvény betűje se nagyon érdekelte őket , hogy PC legyek. valóban nevetséges, hogy azok miatt nyifognak most a kormányra, amiket kormányon megléptek. de amit te felsoroltál az egyfolytában növekvő, durván növekvő államadósságból ment. Nem egy kb azonos GDP arányos 80 %-körüli szinten. IMF hitel nélkül és apró lépésenként , ahogy volt is rá pénz.

aszekelyek 2013.12.25. 14:44:02

@menőmano: az rendel, aki fizet. Kiesik pár zsebből az odamutyizott lé? hűha! eggyel kevesebb könyvet nem fognak valóban használni az oktatásban. Nem tűnt fel ? Azokat valakik majd megcsinálják. :) Munkaerők. bejelentve , tele pénzzel. Nem fele zsebbe. Államkassza is jól jár, meg a könyveket is megkapják.
Ez az államkassza fejés nem volt valami dicső történet ebben a tárgyban sem.

@Khal Drogo: csak stafláció volt.
Ha én jól tudom. :)
Ami elég rossz a gazdaságnak.

aszekelyek 2013.12.25. 14:52:46

@Khal Drogo: 2002-ben semmi nem indokolta, hogy elégedetlenek legyenek a szegényebb néprétegek a z első FIDESz kormánnyal. nagyon magas éppen a legalacsonyabb jöbvedelműek esetében!, béremelést, minimálbéremelést csináltak. Ezek után szépen szemen köpték őket azok , akiknek azt a zsebébe tették. Aki még ráígért, arra szavaztak. Nagyon sajnálom de ezt a bizonyítványt nem én állítottam ki a szavazókról, hanem ők maguk, magukról. nem foglalkoztak sokat azzal, hogy nem lesz esetleg ebből államcsőd? Vagy egyáltalán van-e fedezet. Ma is sokaknál tapasztalom, hogy a világon semmi nem is érdekli őket, mondani is kár valamit, csak és kizárólag a nekem sokkal több pénz az igazságos , ami a fejeikben van. Nincs határ, ésszerűség, morál, semmi. csak a pőre pénzéhség.
Nem, nem indokolják, hogy miért pont nekik járna sokkal több. csak. merazúgyisgasságos. Na és persze nem adózni belőle. ebből hamar lesz újra IMF!

aszekelyek 2013.12.25. 14:58:14

@Khal Drogo: még azt a gagyi tévé izét is néha néztem. Ő valóban jó volt abban is. maga a mű, hát az nem... és a sztori... Alter név,... brrrr..., néha műanyag fröccsöntött volt a cucc... De lehet , hogy tényleg csak Stohl miatt néztem bele időnként:)

Ügyetlenebb propagandafilmsorozat kevés van... :) Amik ebben jobbak.

aszekelyek 2013.12.25. 15:06:51

@menőmano: milyen segítségnyújtásra gondolsz manócska valaki bemegy az utcáról és megfogja a fegyveres rablót és a fülinél fogva elhúzza a rendőrörsre ?

aszekelyek 2013.12.25. 15:11:39

@concret: ez az utolsó gondolat nem állja meg a helyét. A sikertelen gyurcsányi Magyarország, mely segget mutatott a határon túliaknak, gazdaságilag is lepukkant, mégis megtartotta magyarnak azokat, aki 1920 tól is úgy gondolták, hogy márpedig ők magyarok. Akárki, akármit is hörgött róluk.

aszekelyek 2013.12.25. 15:16:46

@graycivil: érdekes, hogy ferikédnek itthon nincs is semmi vagyona , fél panelje max... pedig nagy az Orbán család is..
Éppen belekerülnek elég sokba. Elképzeléseink persze vannak róla , mekkorára nőtt ferikédék vagyona külföldön. Mert az osztaléka azért évi közel milliárdocskákat tesz ki. No és ott vannak a bulgáriai autópályatenderek hasznai is.. etc , etc....

menőmano 2013.12.25. 16:56:27

@aszekelyek:

Hát! Ja! Még jó, hogy legalább kettő tankönyvből lehet majd választani. Totális szabadság! s ez jó.
Mondjuk én már túlléptem ezen az ügyön (is).
ennnnnyi
:(

jjulie 2013.12.25. 16:56:59

@hoplita:

jóskapista, kukázás helyett kezelted volna a seggszáját, még amikor egyatáboroztatok

menőmano 2013.12.25. 17:02:56

@aszekelyek:

Micsoda!? már? Figyeljen csak aranyom! Tudja az úgy szokott lenni, hogy amit nem akarunk érteni, azt nem is értjük?! Nos most így van ezzel ön is. Szerintem.
Nyugi, nyugi, majd a népek, némely népek eldöntik, hogy kinek jó az un. trafikügy" és kinek nem jó, úgy összességében, lesötétitve", avagy kivilágositva.:)

osztjónapot!

Khal Drogo 2013.12.25. 17:10:45

@aszekelyek: Nem maradt el, csak egy részét hajtották végre.

Azok, akiknek 1988 előtt állapították meg a nyugdíját, 2007-ben már kaptak kiegészítést. Az 593 ezer érintettnek átlagosan 3500 forinttal nőtt a havi ellátása, ez éves szinten több mint 26 milliárd forintos kiadást jelentett. 2008-ban azok kaptak kiegészítést, akiknek 1991 és 1996 között állapították meg a járadékát, a 695 ezer ember egyenként és havonta átlagosan 4600 forintos pluszforráshoz jutott, ami majdnem 42 milliárd forintos összkiadást jelentett a nyugdíjbiztosítónak.

Az ezt követő lépéseket törölték.

Khal Drogo 2013.12.25. 19:19:25

@aszekelyek: A Fidesz azért bukott el többek között, hogy 2002-ben az SZDSZ bejutott. Ha nem jut be az SZDSZ, akkor Fidesz alakít kormányt.

2002-ben még az MSZP-nek működött az a reflex, hogy ha nem a Fideszre, akkor automatikusan igen az MSZP-re.

A 2008-as államcsőd, az azt megelőző radikális kiadáscsökkentések, a sorozatos botrányok és a romló életszínvonal, a világválság, a devizahitelek összeomlása együttesen alámosta az MSZP-t, az SZDSZ pedig meg is szűnt létezni.

Ahogy én látom ma ott tartunk hogy aki nemet mond a Fideszre, az 2002-vel ellentétben már korántsem mond igent az MSZP-re. Ezért nem tud nőni az MSZP szerintem. Ennek ellenére az MSZP még mindig ott tart kampányügyileg hogy ha a Fidesz rosszul kormányoz akkor majd ők nyernek automatikusan. A helyzet megváltozását azonban mintha nem tudták volna lereagálni.

Szerintem az MSZP kampánystratégiája teljesen elhibázott, túlságosan is Orbán Viktorra koncentrál. Ehelyett az energiákat egy jövőkép kialakítására kéne fordítaniuk, de ezt nem teszik.
Pl. én a helyükben kiállnék az egykulcsos adó mellett és a családi adókedvezmény fenntartása mellett. Mivel ezt nem teszik, ezzel eleve kizárják azt a réteget akiket ez érint. Márpedig ezen réteg nagy arányban fog szavazni.

Az aktív dolgozók körében én kiváncsi lennék hogy mennyien szavaznak majd az MSZP-re. Szerintem alulteljesítők ebben a körben.

6.Lenin 2013.12.25. 19:41:33

@Khal Drogo:

"...az energiákat egy jövőkép kialakítására kéne fordítaniuk, de ezt nem teszik. "

szerintem pontosan az a baj, hogy nincs nekik.

Keletről már nem jön semmi ukáz, nyugatot meg nem ők érdeklik, hanem 1 szdsz-hez hasonló felfogású párt. Ők "tudják" mi a feladatuk, eddig is azt tették.
Nem véletlen Bajnait nyomják nyugatról. Ilyen emberkékre van (lenne) szükségük.
Nem kell mindig mindent túlbonyolítani.
Keleten azt hiszik, a hatalom= mások erővel való leigázása (lehetőleg fegyverrel)
Nyugatom már rájöttek, sokkal hatásosabb gazdaságilag leigázni a másikat. Leszegényített emberekkel/államokkal sokkal 1xűbben el lehet bánni.
Természetesen ezt mindkét oldalon igyekeznek becsomagolni valamilyen eladható formába.
Az MSZP nem tudja mit is kellene tulajdonképpen csinálnia.
1 baloldali (magát annak definiáló) mégsem rabolhat/nyomoríthat kapitalista módszerekkel. A baloldali (nak látszó) programokat meg lenyúlta a Fidesz.
Az ER14-nek nincsenek ilyen problémái, hogy jövőkép, megmondták nekik mi a teendő, de szerintem maguktól is tudják.
Szerintem.

menőmano 2013.12.25. 20:39:23

Körülbelül 900 ezer magyar él mélyszegénységben és kirekesztettségben, akiknek szinte nincs is esélyük a továbblépésre."

hvg.hu/itthon/20131225_Az_elgettosodott_falvaink_nem_halnak_ki#rss

Szomorú valóság. Emberi sorsok.......

tölgyes 2013.12.25. 21:19:43

@szoja122: A többség irányában lejt a pálya. Ha a Fidesz szerez többséget, akkor az ő irányukba, ha az MSZP akkor meg az ő irányukba.

Ez a pálya azonban nem lejt annyira mint mondjuk az angol választási rendszer esetében. A 2010-es választási eredmény birtokában a fidesznek az angol rendszer szerin a OGY-ben elsőprő többsége lenne. Kb 97-98%.

Mindenkinek, így Önnek is további békés, szép ünnepeket.

aszekelyek 2013.12.25. 22:30:00

@menőmano: Apisa felmérés egyre romló eredményei nem azt bizonyítják, hogfy anagy választék fergeteges tudásszint javulást hozott volna magával. még nem hallottam olyan indoklást, mely kifejezetten bizonyítaná, hogy s alap dolgokat sem tanítanak egységes módszerrel és legalább a nagy többség tudna írni, olvasni. Mint akkor, amikor egy Maci olvasból lehetett tanulni, meg egy MAci ír-ból. Érdekes módon, akkoriban kivéve a dislexiás, disgráfiás gyerekeket, karácsonyra olvastak, mint a szél a gyerekek, elsőben és írtak, számoltak is. '0 ig, 20-ig. Ma még a fél, negyed kilót se tudják megsaccolni és feltették az idei kérdések között az áfa kiszámítását is. Igen kevesen tudták , hogy is van az... mivel kéne a mit szorozni. a sok könyv ide vezetett. eredménye nulla. közeli. Akit otthon megtanítanak valamire , az fogja tudni. valamiért mégis olyan kevélyek és követelőzők a T. pedagógusok , hogy ihaj! Már a szagszervük. Teljesítményt kéne produkálniii? fel vannak háborodva rajta...

etwas kultur muss sein 2013.12.25. 22:34:47

@Khal Drogo: A maszopnak már mindegy, a szó szoros értelmében kiment a divatból a párt. Az 50 évnél fiatalabbak körében vérciki. Csinálhatnak, amit akarnak, nekik befellegzett. Hosszú ideig pályán maradnak még, de a lassú megsemmisülést nem kerülhetik el.
A fidesz végzete még nem látszik, most az mszp végjátéka van soron.

menőmano 2013.12.25. 22:44:30

@aszekelyek:

Hát! Ja! Pontositok önnek) Majd ezután jön a totális javulás. Csak ki kell várni! szerintem.
Így röviden , tömören, én nem fogok vitatkozni önnel, mert önnel nem is lehet, ön csak írja és csak írja, persze sokszor ugyanazt. ott a pont.

aszekelyek 2013.12.25. 22:44:31

@Khal Drogo: részemről a választási év választáési költségvetéséről írtam, hogy akkoriban bizony elmarad az őszi de atavaszi megszorongatás is. 2004-től pedig már folyamatoisan hitelből ment és ferink szerint végighazudták erről is a továnbbiakat. Ahelyett, hogy kiáklltak volna a saját választói elé pl, elmondani, hogy kedves szavazóink, most összerántjuk a költségvetést, mert különben a sokszorosába fog NEKTEK kerülni és az országnak is, ha nem tesszük de azonnal. Mostantól gyorsan elkezdünk kormányozni. Még nincs késő. eddig toltuk a lét, most kis szünet. A saját jól felfogott érdeketekben, vegyétek szépen tudomásul. Mint elmondta ferink ezután majd beledöglött , hogy úgy kellett tennie, mintha kormányozna.

No de akkor ugye nem lehetett... Talán nem érezték magukban a tehetséget egy jó másfél- két éves kormányzáshoz? Amikor a gazdasági zsenik sora volt a kormánypártban, az szdsz krémje és mind, aki ma váteszkedik? HAllottunk mi tőlük akkoriban egy szót is ezekről? Hogy nem így kéne ? Lapítottak. Márpedig mindenki érdekei szerint cselekszik vagy éppen lapít , nem cselekszik. nem beszéltük ki az szdsz szerepét ezekben a történésekben. Ferink ránktolásában. Orbán ajánlatának elutasításában , IMF előtt. A rossz irányba rohanásában a magyar gazdaságnak. Eladósodottságunk javarészét már 2006-ra összehozták ők. Eltitkolták persze at is. Később azzal védekeztek, hogy hát ők azt a rengeteg pénzt szociális dolgokra kiadták. Jó irány volt az, kérdezem de még senki nem válaszolta meg. Ők különösen nem és az mszp-sem. " mindenrőlazorbántehet ", mantra ment ehelyett végtelenítve. De az emútnyócévezést kikérik maguknak. Aztán mire föl ? Mire alapozhatná bárki is, épelméjű a bizalmát bennük ?

menőmano 2013.12.25. 22:48:33

"Bajnait nyomják nyugatról"

Hogy mik vannak??!! Hát ez zseniális.

:))

aszekelyek 2013.12.25. 23:01:26

@Khal Drogo: Főleg azért jutottak arr a sorsra, a saját tehetségtelenségük és az szdsz csicskaságuk következményeképpen. A többi jött de hogy mindent letagadtak és hazudoztak, már sok lett a saját táboruknak is. Meg az erőszakosságuk. Azok a "reformok" ... Magukat tették tönkre , az tény. Ha nem ezt teszik, mondhatott volna Orbán vagy bárki, amit akar. No és a legalizált megélhetési bűnözés. Komoly erőt adott hozzá a lerombolódásukhoz.

A nyugdíjkorhatárok bizgatása is. Mai napig érthetetlen, hogy voltak x korig, akiket ők hagytak visszalépni a z államiba a magánnyugdíjpénztárakból és utána azt ordibálták, hogy azorbán elloptaja.., amikor ez a kormány engedte meg a visszalépést.

Jövőképet alakítanak ők, nagyon is. Mink elvesszük nektek agazdagokét... Akik max a középosztály alja. náluk ők a gazdagok. Ezen túl nem is lát sztem a szavazótáboruk. nem, nincs igaza SCHIFF -nek, mert bizony van hajlama nem csak a zsidó vagyonokat elorozni ebben a népben sokaknak de mindenkiét, aki nem az ő köreikben található és nem az ő politikai vezetőjük. Az lehet bármilyen gazdag , az nem érdekli őket. Tudnád hányszor hallom! Elképedek , komolyan. Egyáltalán fel sem merül bennük , hogy ez erkölcstelen. Igazságtalan. Aztán megkérdezi, hol vannak itt kommunisták... nem viccelek. Szomorú tapasztalatom.

menőmano 2013.12.25. 23:56:51

Uram, atyám! ott a mennyekben nagyon kérlek segíts nekem.
Ezt már józanul nem is lehet kibírni. Mármint amiket némelyek írogatnak. de mindegy.
:))

menőmano 2013.12.26. 00:01:25

oppá! bocsika!

Még isteni szerencse, hogy ittam egy picike páleszt. szerintem.
Pontositok) Pálinkát.

:))))

jóccccakát!

Nomad_ 2013.12.26. 06:15:00

@aszekelyek: "magánnyugdíjpénztárakból és utána azt ordibálták, hogy azorbán elloptaja.., amikor ez a kormány engedte meg a visszalépést. "

Légyszíves engedd meg, hogy elmentsem ezt a részt magamnak. Ha rosszkedvem lesz majd mindig elöveszem, hogy felvidítson. Röhögni egy jót. Még szerencse, hogy semmi fenyegetés és erőszakosság nem volt a "visszaengedéskor". De legalább 3000milliárddal csökkent az államadósság. Vagy izé.. Ugye... Merakomcsikmiatt izé...

nyünyüge 2013.12.26. 07:51:50

@Nomad_:

:).
Mellettem szól éppen a HírTv-n valami az év eseményeit összefoglaló műsor. Üzenet: a kormányunk sikert sikerre halmoz, és az ennél még nagyobb sikereket csak az ellenzék aknamunkája akadályozza. Na meg a bankok, a bírák, meg és az únió.

hoplita 2013.12.26. 07:56:38

@SzélsebesVelorex:
Már a lejtőn van a fidesz is, a következő ciklus a túlélésről fog szólni.
Bejárja az ikertesója útját.

etwas kultur muss sein 2013.12.26. 09:34:35

@hoplita: Nem olyan egyszerű ám ez a kérdés. Én nem látom a vég kezdetét sem. Várható volt, hogy a hatalmas győzelem után kormányon mindenképp csökkenni fog a támogatottságuk, de akárhogy is nézem ez nem történt meg drasztikus mértékben. Fél év múlva meglátjuk, hogy pontosan hogyan is állnak. A lényeg, hogy nagy valószínűség szerint ismét ők kapják a legtöbb szavazatot, és ami nagyon fontos: előre gondolkodva átírták úgy a választási rendszert, hogy kis győzelem esetén is nagy nyertesek legyenek. De nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy nem nagyon van olyan párt, ami a fejükre nőhetne. Tudom szeretnéd a Jobbikot, de reálisan nézve a nagyvárosokban nem fog a Jobbik labdába rúgni, tehát esélytelenek.
Új kis pártok meg nem fognak tudni felnőni vagy csak iszonyat nehezen. Lásd új választási móka. A jövőben sokkal nehezebb lesz felfuttatni bármiféle új pártot. Már ebben a ciklusban sem jött elő egyetlen új párt sem.
Azt értelmes ember nem gondolja, hogy a DK, Együttbajnai, LMP2 stb. új dolog lenne...

Khal Drogo 2013.12.26. 09:36:19

@aszekelyek: Nevetségesnek tartom magam is, hogy úgymond a gazdagoknak kedvezne az egykulcsos adó. Ugyanis az egykulcsos adó miatt kevesebbet fizetők derékhada nem keresi meg a nyugati minimálbért vagy alig keresnek többet. Ők lennének a magyar gazdag emberek...

Khal Drogo 2013.12.26. 09:42:39

@hoplita: A Fidesz túlélt két választási vereséget és egyben maradt. Olyan könnyen nem fog szétesni a tábora. Amíg Orbán aktív politikus, addig a Jobbik nem fogja átvenni a jobboldal vezető pártjának a szerepét.

tölgyes 2013.12.26. 11:34:45

@Khal Drogo: Én azt gondolom, hogy a Jobbik jelenlegi támogatottsági szintje részben a válság, részben baloldal elhibázott politikájának az eredménye. A nemzeti értékek radikális tagadása óhattalanul felerősíti a szélsőségeket a nemzeti gondolat támogatói között. Vagyis a Jobbiknak akkor van erősödési lehetősége, ha az ország gondjai szaporodnak.

Az ország normális üzemmódú működése mellett nincs nagyobb támogatottsága a Jobbiknak sem, mint a mai SZDSZ-nek, a másik szélsőségnek.

nyünyüge 2013.12.26. 11:39:34

@Khal Drogo:
Elég kifacsart érvelés.
Mert mi van azokkal -akik majdnem nagyságrenddel többen vannak!-, és az egykulcsos miatt kevesebbet keresnek vagy talán pénzüknél vannak?
Az ő jövedelmük hol van a nyugatiakéhoz képest?

(És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az egykulcsos érdekében csökkentek radikálisan a szociális ellátások a legalsó szinteken, az ellehetetlenülésig.)
Félreértések és félremagyarázások elkerülése érdekében, nem a "kamurokkantak" ellátásáról beszélek.

Úgyhogy elég ellentmondásos, bár láthatólag működő szöveg, hogy a felső tized adózó számára társadalmi szinten igazságosnak nevezzük az egy kulcsot (havi sok tíz, akár százezer Ft-nyi nyereséget), miközben a családok zöme olyan anyagi helyzetben van, hogy eladható és sikeres egy ilyen "ingyenes készpénzfelvétel" c. attrakció is.
Durván és a kormány üzeneteihez "méltó" demagógia-szinten fogalmazva: a felső tized meg lett vásárolva az átlagszint alatt levő tömegek pénzéből.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.26. 11:40:28

@Nomad_:
Aszekelyek nem szokta kibontani a zigazság minden részletét.
Olykor a részletek 99%-a is homályban maradhat. :)

Khal Drogo 2013.12.26. 11:46:41

@nyünyüge: Minimálbérnél/bérminimumnál többet, bruttó 230-nél kevesebb kereső, gyerektelen vagy már felnőtt gyermeket nevelő, nem állami szektorban dolgozók jártak rosszabbul, mindaddig amíg a bérük nem fog bruttó 230 fölé emelkedni vagy nem vállalnak gyermeket. Mindenki másnak vagy nem változott a jövedelme vagy egyenesen nőtt.

A szociális juttatások megnyírták. Ez társadalmi igény volt, a magyar társadalomban a Jobbik többek között a korábbi segélyezési rendszer miatt szökött szárba.

hoplita 2013.12.26. 11:48:15

@tölgyes:
Ja......Ásotthalom erre a bizonyíték.:)
Hogy csak a legutóbbit említsem.

@Khal Drogo:

Hát buktát azt igen, de két egymás utáni győzelmet már nem fog.

Egyébként meg okostojás, nem válaszoltál arra, amit írtam a nyugdíjazás körüli, kicsit egyenlőbbek témában.

Te a klasszikus éceszgéber vagy, arra válaszolsz, amire van valami innen-onnan mazsolázott muníciód.

Azt mondtam, hogy mindenféle dokumentált jogviszony hiányában is van jelenleg nyugdíj. Nem kis pénzben és nem százas nagyságrendben.

Erre valahogy elfelejtettél reagálni, elegánsan átugrottad.

Na, akarsz erróő dumcsizni, kispöcs?

tölgyes 2013.12.26. 11:52:01

@nyünyüge: Valóban kifacsartan gondolkodik. 2002-ben az MSZP vállalkozói klientúra kedvéért eltörölték a minimálbér adóját. Ennek az volt az oka, hogy így lehetett bért emelni anélkül, hogy a már említett klienmtúrának a költségeit növelték volna. A rendszert csak túladóztatással lehetett fenntartani.
Egy válság kellős közepén - súlyos mulasztás - ezt a gazdaságpoltikai bűnt nem lehetett egy lépcsőben felszámolni. Az adómentesség, vagy 0%-os adó fenntartása viszont nem volt lehetséges. A már említett vállalkozói klientúra azonban most sem volt hajlandó a zsebébe nyúlni és bért emelni.

tölgyes 2013.12.26. 11:54:48

@hoplita: Ásotthalom épp úgy nem bizonyíték semmire, mint ahogy a helyi választások többsége sem bizonyít semmit. Illetve arra bizonyíték, hogy Ásotthalmon azon a napon úgy szavaztak az emberek, ahogy szavaztak.

hoplita 2013.12.26. 12:01:29

@Khal Drogo:
A minmálbér a br.220 lözé szerinted itt vidéken hány kenyérkereső van beszorulva?

Csak úgy érdeklődésképpen kérdezem.....mert amúgy már van némi fogalmam rólad, ifjú padavan.:)

hoplita 2013.12.26. 12:08:12

@tölgyes:
Persze, nem bizonyíték.
Neked a cigányok testvéreid, hiszem a az őssejtig kommunikáltál erről.

Na, a nagy többségnek nem, te idióta.

szoja122 2013.12.26. 12:13:32

@Khal Drogo: A feltételes módot, az infláción felül értettem.

Másrészt, azért mert nem írom le mindig, hogy az MSZP-nél is nagyon rosszul mentek a dolgok azért azt tudom.
Hatalmas feltelőség terheli őket is!

Viszont MOST a Fidesz van hatalmon, ráadásul 2/3-al, egy béna ellenzékkel, ezért kizárólag MOST ők a felelősek. Az elmúlt idő már elég lett volna arra, hogy kedvező folyamatokat indítsanak el, mint gazdasági, min szociális, oktatási, stb. irányába. Ehhez minden feltétel adott volt és van. 2/3-ot jóra is felhasználhatták volna.

Anno ez nem volt ennyire egyértelmű, nem beszélve arról, hogy amikor az MSZP-SZDSZ-nek nagyobb fölényük volt mint most a Fidesznek nem használták ennyire (aljas) módon ki. Ez tény, bármivel is magyarázzuk.

Másrészt az egyik hülyesége NEM indokolja a másikét.

nyünyüge 2013.12.26. 12:18:47

@Khal Drogo:
Ez egy 2011-es táblázat, de a mostani sem különbözhet ettől jelentősen: a keresők több, mint 60%-a az átlagbér alatt keres.
És vannak teljes korosztályok, akiknél nem csak elhatározás és elhivatottság kérdése, hogy igénybe vegyék a gyerekkedvezményt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.26. 12:22:31

@hoplita:
Törpe kisebbség lehet... pár millió...
Tanár ismerősöktől azt hallom, a tanarak is megszívták a nagy br....... bérfejlesztést, jellemzően 10-15%-kal kevesebbet visznek haza.
Bár Aszekelyek - a Fidox helyi szóvivője - megírta, ezek a tanarak tulajdonképpen seggarcok, csak pofáznak és nem szeretnek dolgozni. Tulajdonképpen örülhetnek, ha nem qrják őket seggbe, természetesen a buzikat és az análszexre fogékony nőket leszámítva. :)

Khal Drogo 2013.12.26. 12:42:22

@hoplita:Csak neked, csak most.

www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8505

55. § Szolgálati időként kell figyelembe venni a munkásmozgalomban 1945. január 1-e előtt folyamatosan eltöltött időt, ha az igénylő a munkásmozgalomban ezt követően is folyamatosan részt vett.

57. § (1) A szolgálati időre vonatkozó részletes szabályokat és a beszámítás feltételeit a Minisztertanács állapítja meg. A Minisztertanács elrendelheti egyéb idők beszámítását is.

Gondolom tökéletesen ismered a végrehajtási rendelet 400 paragrafusát és az adott személy nyugdíjaktáját, hogy mit és hogyan igazoltak le, milyen jogszabályi háttérrel és igazolásokkal. Vagy inkább a kocsmatörténetekre alapozol?
Láttad egyátalán azt a nyugdíjhatározatot amiről beszélsz?

Khal Drogo 2013.12.26. 12:47:31

@hoplita: Ők a vesztesei a rendszernek. Ők válogathatnak az MSZP-Jobbik-Együtt-DK-LMP között. Ezek mindegyike eltörölné ismeretlen kulcsokra és szabályok szerint az SZJA törvényt. Hajrá. Jó kampányolást.

aszekelyek 2013.12.26. 12:49:14

@Nomad_: A tények makacs dolgok. nyugodtan lehet nevetgélni. A tény, hogy a szocik is megengedték, ők tudják miért pont az 56-os születésűeknek,. Az államadósság? Nem nem csökkent tőle. Viszont A büdzsé számait lehetett vele kozmetikázni. Még sosem hallotunk egyetlen magyarázatot sem erre, hogy miért is engedték meg ők és miért óbégattak, amikor a FIDESz adta a lehetőséget rá. Engem ugyan senki nem fenyegetett. A kezemben volt a döntés. Bajnai előtte mondjuk kitépte belőle a törvényével de ezt orvosolta az Orbán kormány. Ezt nehezményezte az akkori közt. elnök úr is. hogy elvonja a jogot a befizetőtől. Ne fáradj, tudom, hogy az alkotmánybíróság nem osztotta a véleményét.. , bár az nem ismert előttem pontosan, milyen arányban. Erről is megvan a saját véleményem. Visszatenni az államkasszába, ami végletesen lefosztott és agyonterhelt volt, PPP-k, IMF kölcsön, etc... bölcs döntés volt. Szerintem. Mindannyiunk szoros érdeke. persze ha valakiknek vannak más egyéni érdekeik, az lehet, hogy nekik annyira nem volt jó. A közösségnek viszont igen. Nagyon könnyű is volt a dolguk. Addigra annyira megutáltatták a népekkel és hiteltelenekké is tették magukat a bank és biztosítás szakmában utazók, hogy még a jelen kormány is meglepődöttazon , mekkora nagy tömeg értett egyet velük. nem, nem olyan hüllyék a magyarok, ahogyan azt feltételezték róluk a másik megoldásban érdekeltek. A bajnai hálisten megsemmisített törvénye félében.

Csak nyugodtan nevetgéljél. Részemről is kiröhögtem a szocikat, amikor összehordtak mindenfélét erről. meg ígérgették, hogy majd ők visszaadják. nem, nem a tulajoknak, a magánbiztosítóknak..... . tudták, hogy aszavazóik azt hiszik, hogy nekik , zsebbe.

Khal Drogo 2013.12.26. 12:50:43

@hoplita: www.historia.hu/archivum/2003/0307sipos.htm

Itt van az összes nyugdíjtörvény Ugorj neki, kukázd ki az összeset jogtárakból vagy könyvtárakban, szerezd meg a nyugdíjas aktát és vesd össze hogy mi történt.

Ha ez megvan, gyere vissza és meséld el mit találtál. Mert nekem úgy tűnik a részedről ez csak vagdalkozás.

Khal Drogo 2013.12.26. 12:54:45

@szoja122: A Fidesz nem tekinti az alacsony keresetű, nem kiskorú/fiatalkorú gyermekes munkavállalókat és inaktívokat fő választási csoportnak. Minden társadalmi csoportnak nem tudnak forrást adni, mert a források szűkösök.
A Fidesz szerintem abban bízik, hogy a bruttó 220 ezer felett keresők nem gyerekesek, a gyerekesek és más okból rájuk szavazókkal meg lesz a kormánytöbbsége.

Majd kiderül hogy helyes volt-e a politikai számításuk. Szerintem bejön nekik és simán nyerni fognak.

aszekelyek 2013.12.26. 13:03:24

@Khal Drogo: két malomban őröltünk @Hepci: nem tulajdonít nekem olyat, amit nem írtam:) oké? egyébként vannak seggarcok is köztük. jellemzően akkor vihetnek haza kevesebbet, ha az alapbérük mellett túlórák tömkelegével turbózták fel a lét. Most meg alapbérként kapták az emelést. A több pénzükért is többet dolgoztak, csak azt döntötték el önállóan, azzal, akik aláírta, hogy mennyivel is akarják turbózni. Ez volt nagyon változó. Kirívó esetek is valának. Éjjel , nappal tanítók , papíron. Van alapbér emelkedés? Van. A többi nyivák. Az alapbér volt kevés. Vagy már az se igaz? :)

aszekelyek 2013.12.26. 13:13:59

@nyünyüge: egyszóval a Hírtv továbbra is igazat mond. Épp olvastam a face-n, hogy nyolc nagyvállalatot vett a goldman sachs, németet. Kommenteket is olvastam. A befektetőket ott is nagyon " dícsérik" Meg azt, hogy mindent eladnak alóluk. Egy ismerősön szerint, aki elég jól van tájékozva, a németek fognak nagyot szívni. Ahogyan azt a cikket olvastam, németül, elég valószínű, hogy úgy is lesz. Más befektetőkön keresztül vagy hogy, vagy nekik veszik, már nem is emlékszem. Minden esetre olyasmi, mint ahogyan a görög privatizáció is zajlott. Véletlenül éppen a goldman sach közreműködésével. ez nem egy magyarországra korlátozott tendencia. Csak itt most beleütköztek a "befektetők" khmmmm. ellenállásba. Nem úgy, mint a németeknél, ahol már összehozták jó előre az ESM-et. Mely mindent alájuk tol, amire rámutatnak. hát így. A tőke szabad áramlása , ugye. Magyarországnak úgy kell az euroövezet, mint egy hátbaverés. Azonnal ők osztanál el a vagyonunkat , ami még megvan. természetesen a JÓSÁGOS befektetők részére. Akiknek legyé nagyon hálás.

Sajnos a magyarok többsége az országhatárig se lát el jól, nem, hogy tovább. Azt mondja a barátnőm, a németeknél se jobb a helyzet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.26. 13:17:39

@aszekelyek:
Az általam ismert/megkérdezett tanárok jelenleg jellemzően kevesebbet visznek haza.
Korábban nem dolgoztak se kirívóan keveset, se sokat.
Pont.
Szerintem felesleges a tanárokat sértegetni, akár itteni fideszfingtolóról (rólad), akár az ütődött-buta-seggnyaló államtitkár asszonyról van szó...

nyünyüge 2013.12.26. 13:23:32

@Khal Drogo:
Lehet, hogy bejön nekik, ebben egyetértünk, bár ehhez az is kell, hogy az effektív vesztesek közül is megnyerjenek sokakat, dumával, ígérettel, becsapással.

Aztán majd valamikor elszámolnak a lelkiismeretükkel, hogy hogyan növelték a "NER szellemében" tovább a társadalmi különbségeket, hogy hogyan fordították egymás ellen a különféle társadalmi csoportokat, szakma, életkor, képzettség, ..., vidék-város, főváros-nem főváros, .................. szerint, mikor éppen hol kellett megosztani az érdekükben megsértett rétegeket.

ROA 2013.12.26. 13:24:16

@Hepci:
Na ja, drogo eftás a khaleszi helyett engem akar seggbekúrni...mert úgy naggyából ugyanazt tudom elmondani, mint te. Székelyfos ildi nem mérvadó.

Ami a legjobban dühít, hogy ez a kispöcs a falhoz akar állítani törvényekkel, miközben akik hozták, azok is röhögtek már akkor rajta.

Egyetlen példa....
Valamikor az 50-es évek végén, hatvanas elején a nyugdíjjogosultságot igazoló napokat egy tömbben írták a téeszcsékben, kátéeszekben, de még a vidéki ipari üzemekben is.
Aztán úgy a 90-es évekre ezek elvesztek, átalakultak. Az időközben például elhaltak napjait, hónapjait, éveit jó eftásak, jó házastársainak, zabigyerekeinek, kurváinak írták be.
Apám 3 évet vesztett így el, anyám négyet.

Ez a kis ostoba pöcs meg véhá utasításokkal, meg törvényekkel jön.
Fingja nincs, hogyan működött a rendszer és ez tényleg azt hiszi, hogy az egykulcsos adóért ölnének is a zemberek.
Talán igen, de nem azért, amiért ó hiszi.:)

aszekelyek 2013.12.26. 13:24:57

@menőmano: ehhez csak egy megjegyzés. Az index ezen a napon is Orbán feleségének üzlettársát vegzálta de inkább Orbánékat.
Oda lehet nőve a kezük már ahhoz a csengőhöz, amelyen ez az egy dallam van.
@Khal Drogo: A biztos választók között feltétlenül ezek a csoportok vannak felülreprezentálva. Ők el is mennek szavazni. Van mit veszteniük. Valamint az ő szüleik is elmennek szavazni. nem nagyon díjaznák, hogy a kitaníttatott gyerekeik pénzét braun robika, újabban szoci politikus!, népszamárságban lehozott tervét a free 50 ezres jövedelemről a gyerekeik rovására valósítsák meg. Elméletileg sem. nem mintha hihetnénk egy braun robikának vagy mszp-nek, akik maguk mondták , hogy nem kell komolyan venni, amit kampányban ígérnek. Aztán a most végzősök is érdekeltek. Ha kapnak állást, vagy előléptetés előtt állnak, nem nagyon szeretnék, hogy azt jól megvágja a ballib. -jobbik.- dk. Miből alapozza meg akkor a jövőjét, vállal gyereket? valamint az ő szüleik is elmennek szavazni. Ők sem akarják, hogy a gyerekik meg legyenek rövidítve. Esetleg ne tudják majd őket támogatni idősebb korukban. Amiről ugye van törvény már.

ROA 2013.12.26. 13:28:04

Bocsi, a vincentről jöttem és rövidesen megbaszom jótündérék száját.

Amúgy meg ebből mindenki tudhatja ki vagyok.:)

aszekelyek 2013.12.26. 13:35:52

@nyünyüge: A megsértettekről annyit, hogy ha 100 évig is sértegenének bárkit, ahogy nem teszik, akkor sem tudnák überelni a szocikat, szdsz-t, akik mást se csináltak, csak az orvostársadalmat sértegették, űzték el ebből az országból, anéélkül, hogy egyetlen fillér bért is csak ígértek is volna nekik. Meg a rezidenseknek. Ami kihatott a teljes magyar lakosság ellátásának szinvonalára is. A mai napig. Vérben forgó szemekkelacsarkodtak az orvosokra. merahálapénz.... ennél visszataszítóbbat és sértőbbet elképzelni sem lehetett. talán csak azt a pénzt, amit volt képük adni fizetésként az orvosoknak ápolóknak rezidenseknek meg semmit.

aszekelyek 2013.12.26. 13:40:42

@Khal Drogo: ez azért is valószínű, mert januártól kiterjesztik a családi adókedvezményt azokra is, akik eddig nem tudták azt igénybe venni. Alacsony jövedelmük miatt. NYilván, most hogy már nem az IMF-kébe kell, rövid távon minden pénzt nyomni , lesz is miből ezt finanszírozni. meg a az adófizetés kifehérítgetéséből. Ami nagyon nincs ínyére pl VOSz elnökünknek.. A "jajdeszépvagyok" Dávid úrnak.

aszekelyek 2013.12.26. 13:45:50

@sanity: A NEW YORK TIMES-ban is erről van szó. Kérdőív, meg sopánkodás. Hogy jajaj, mer a magyaroknál biztoserősödik a zantiszemitizmus... és jujde jaj. Mondjuk nem kéne provokálni , az nagyon hasznos lenne. pl.
Ha én jól emlékszem, a banksterek miatt a múlt században is eléggé felerősítették ha ugyan nem ugyanazok , duplafenekűt játszmázva , Európa szerte.
A gazdasági helyzet romlása egyébként minden korban hozta magával azt. nem szerintem. Ennek szakértője szerint . Akit a bank fosztogat, kevésbé hajlamos másra vicsorítani, bár erősen szervezik, hogy azért is Orbánra vicsorítsanak....

aszekelyek 2013.12.26. 14:00:13

@Khal Drogo: erről praktikus lenne közzétenni nagyon nagy média lefedettséggel, óriásplakátokon is táblázatot. Hogy is néz ez ki. Igen, a 12 évesek megértési szintjén. aki keres 100ezret, az fizet ennyit. szja-t. Aki keres 10 milliót, munkát ad ezzel 30-41- 500- nemtom mennyi embernek. az fizet ennyit. Aki piszok nagy osztalékot vesz fel, nem is adózik. pl a mi ferink. .) de még sokan mások. Jól körül lehet azért írni, kik ők. Személyiségi jog sértése nélkül. No akkor majd látják, hogy kik is agazdagok. Minap kérdezte egy közeli ismerősöm, hogy de kik keresnek annyit, hogy a családi adókedvezményt igénybe is tudják venni. elsoroltam neki, hogy brókerek, bankosok, középvezetők, nagyvállalkozók, sokaknak munkát adók,... Magasan képzett fiatal emberek , akik 30 ig kb csak tanultak. Aszongya na de az nemigazséáágos. hogy mi az, azt nem mondta. érdekes, hogy bár tudja, hogy a minimálbéren bejelentettek nem adózás valójában nagyon sok esetben komoly összegű adócsalás, nem köti össze azzal, hogy azért nincs pénz pl a szegényekre, közalkalmazottakra. Orvos, tanár, kórház, ellátás. etc.
Tudja mondani, hogy nemigazságos viszont. nem, azt nem tudtam meg tőle, mi lenne igazságos. Még az sem ment át, hogy a minimálbér nem adózik, neki, személyesen miért rossz. hogy közel sem mind szegény, akinek az a lehetősége volt Orbán előtt.
Még a vagyonvizsgálat sem merült fel nála. Úgy eldönteni, hogy ki is az, aki nem kamu jövedelemadó mentes. Ő maga sem volt mentes az adóelkerüléstől. Tőle tudom. merezeknek ő nem adózik, meraznemigazságos. de egyiknek se szívesen , bármelyik kormány van.... No itt a bökkenő de nem érti.

aszekelyek 2013.12.26. 14:09:59

@nyünyüge: ezt már egyébként elvégezte volna önmagán a ballib? önvizsgálaton túl vannak-e már? Hogy a nemigaz országot létrehozásuk miféle rémes károkat okozott hosszú időre éppen az alacsonyabb társadalmi rétegek, jövedelmi rétegek, iskolázatlanok számára ? nem úgy néz ki. Úgy adják elő, mintha nem valami vészt jósló , piszok nehéz éveket előre toló módon léptek volna le. Röhögve, hogy úccsincs a zorbánnak mozgástere. Ami azt jelentette, hogy a nyomor csak mélyülni fog. hamar belebukik, hehhheeehehe. Az hogy ezt a nép hogy szenvedi meg , nem vették nagyon figyelembe és nem beszéltek róla. Csak követelték az újabb IMF megszorításokkal járó kölcsön felvételét. De nem úgy lett. Mert csináltak maguknak mozgásteret. csekély értelműek pedig nem tudják, mitől mentették valójában meg őket. A 80-at taposó barátnőm, Margitka pl érti .

aszekelyek 2013.12.26. 14:14:59

@Khal Drogo: ez részben igaz. MDF-et se hagyjuk ki azért. Ha mórikálta is magát a kalaponő. 2006 -ban a választási kampány elején már lehetett tudni, hogy ő nem jobboldalt fog erősíteni. Na nem a nagyközönség tudta. Hajszál híja is volt a nem bekerülésének 2006-ban. Csak vele együtt tudták azt végigcsinálni, amit. Tölgyessy meg is írta. Hosszan. Hogyan csinálta , csinálták neokonék a neolibbel. A szavazásokkal.

aszekelyek 2013.12.26. 14:18:13

@Hepci:
felesleges sértegetni Rózsikát. A tanárok jajkeveset visznek, azt számokkal kéne. Vannak ugyanis, akik meg többet. Sokkal. Fura egy bértábla lehetett érvényben azelőtt a tanároknál is. nem részletezték véletlenül , hogy az alap vagy mi lett kevesebb az általad említettek ?

aszekelyek 2013.12.26. 14:20:15

@Khal Drogo: erre a legjobb bizonyíték a pápai fletonov. Őszínészségét a nép emelte fel és dobta is el.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.26. 14:25:48

@ROA:
Ha a vincentekkel akasrz küzdeni, sűrűn fog változni a neved, szóval ott nem győzhetsz szájkaratéban, mindenkit kitiltanak, aki nem ért egyet velük. Egyébként Jótündérről lehet tudni, hogy kicsoda, ha olyan nagy legény vagy, verd pofán személyesen. :)
Gilisztatestű kis matematikus pondró egyébként.

@aszekelyek:
Jajaj, a Rózsika, hát az Mbálinttal is simán felveszi a versenyt, alkalmatlanságban. Fogod még ezt állítani, ha kiesik a pixisből, akkor majd egyből az jut eszedbe róla, hogy 1 komenista 3,14tscha. :)
Mondd szépen utánam, ez a legfontosabb, meg ezért is fizetnek:
CSAKAFIDESZJÓ

Khal Drogo 2013.12.26. 14:26:20

@ROA: "Valamikor az 50-es évek végén, hatvanas elején a nyugdíjjogosultságot igazoló napokat egy tömbben írták a téeszcsékben, kátéeszekben, de még a vidéki ipari üzemekben is."

Hoplita arról beszélt hogy dokumentumok nélkül vettek be szolgálati időket. Ön csak azt bizonyítja hogy dokumentumok nélkül nem vették be szülei szolgálati idejét. Tehát...

Khal Drogo 2013.12.26. 14:34:16

@ROA: "Fingja nincs, hogyan működött a rendszer és ez tényleg azt hiszi, hogy az egykulcsos adóért ölnének is a zemberek.
Talán igen, de nem azért, amiért ó hiszi.:)"

Akkor nem kell sokat várni, 2014-ben lehet bizonyítani az urnáknál. Nyomja le a Fideszt ez a rengeteg sértett ember. Hajrá.

menőmano 2013.12.26. 15:43:34

@aszekelyek:

Figyeljen már picikét! aranyom. Én nem tudom, hogy millllyen "dallam".
Elnézést! de a "tankönyv" téma már engem nem is érdekel.
Maradjunk csak ennyiben.
:(

hoplita 2013.12.26. 15:56:53

@Hepci:
Berágattak, pofán is verem azt kis görényt.
Elek gábor, nem ellenfél...

@Khal Drogo:
Hány éves vagy te, öcsi?

Nem szeretek vakokkal a színekről vitázni.

livengood 2013.12.26. 16:10:05

„Okos?” dolgokat olvasok itt is az SZJA-ról, csak már 20 éve tartom álságosnak a személyi jövedelemadó körüli vitát ami a nélkül zajlik, hogy szem előtt tartanánk, hogy ez csak egy része az adónak. Az érvelők úgy tesznek, mintha ez lenne az ADÓ. A többség pedig nem érti, hogy ha nem gondol egységesen az adóra, ha elvész a címkék, elnevezések erdejében, akkor előbb - utóbb elveszíti a fonalat, megtéveszthető lesz . Én mindent adónak látok amit az állam el vesz tőlem, vagy át terel tőlem másokhoz. A bírságtól, a kötelező szakértő fogadásán keresztül, az illetékig számomra minden adó.

Nagy vonalakban: Van az állam fenntartásának egy költsége amit mindannyian fizetünk. Adók, vagy nem adóknak nevezett elvonások (a továbbiakban összefoglalóan ezeket adónak nevezem, minek másnak?) formájában. Ennek a rendszernek az áttekinthetőségét rontja, hogy az állam gyakorlatilag újra osztja a tőlünk beszedett pénzeket. Ettől eltekintve, én most négy csoportba osztom az adókat azért, hogy látszódjon az SZJA körüli szemfényvesztés:

1. Fogyasztáshoz kötött adók (ÁFA, jövedéki, stb...). Ezt mindenki fizeti aki eszik, mozog. Annál többet fizet ebből minél nagyobb a családja, minél aktívabban él, minél többet fogyaszt. Ez alól alig lehet kibújni, túlnyomó részét mindenki fizeti. Persze a szürke/fekete gazdaság biztosít kibúvót: cigi, pálinka, stb., de ez az egész összeghez képest marginális tétel. A lényeg az, hogy ezt az adót közel 100%-ban minden élő ember fizeti.

2. Munkát terhelő adók (nyugdíj, egészségügyi, társasági, kamara, illetékek, engedélyek, regisztráció, ilyen-olyan kötelező, stb... végtelen a sor!). Ezek egy része alól ki lehet bújni. Viszont egy vállalkozás (mindegy, hogy adószámmal bejegyzett, vagy abszolút engedély nélküli, - gondolok itt pl. egy-két emberre akik építkezésre, épületek karbantartására, autó szerelésre, stb... vállalkoznak feketén) még kis méreteknél sem tud kibújni a nagy része alól. (Csak egy-két példa: illegális fakitermeléshez, - és itt nem lopásra gondolok, hanem a tulajdonos megbízásával, pl. zártkerti tulajdonokon végzett fakitermelés, telepítés, kertészeti munkálatok, stb… gépjárműre van szükség, aminek beszerzésétől, forgalomba állításán keresztül, a fenntartásáig számos adót kell fizetni. Vagy, ha fejlesztés miatt építkeznie kell, engedélyek tömkelegét kell beszereznie, és nem csak az államnak köteles fizetni, hanem pl. földmérőnek, stb...). Bárki bármit akar csinálni, már azelőtt mélyen a zsebébe kell nyúlnia mielőtt egy fillér bevétele lenne. Viszont az a rossz, hogy nem csak a vállalkozásának alapjába teszi ezt a pénzt, hanem a pénznek nagy része az államhoz folyik be, vagy az állam beszedés nélkül osztja, tereli át másnak. Ezt az adó fajtát fizetik azok akik kreatívak, akik fellendíthetnék a gazdaságot. Mivel áttekinthetetlen, bürokratikus a rendszer, mivel ezek az adók túlzottak, vállalkozás ellenesek, kvázi teljes körű befizetésük esetén a vállalkozás el sem indulhat, ezért ezek egy részét nem fizetik be, a szürke gazdaságba kényszerülnek. Ez morálisan óriási teher, mely alól a többség menekülne, de az ostoba állami szabályozók miatt nem tud. Ha ebben a szürkegazdaságban látszik valamiféle biztonság, akkor ezt növekvő bevételek mellett is ritkán lehet kifehéríteni. Ezt az adó fajtát a legálisan tevékenykedők teljes, vagy majdnem teljes mértékben fizetik, az illegálisan dolgozók pedig, szakmától függően változó arányban, de még így is az állami költségvetéshez jelentősen hozzájárulva fizetik. (Nem beszélve arról a munkahely tömegről amit a megvetett, állandóan bűnbaknak kikiáltott szürkegazdaságban dolgozók váltanak ki. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy e nélkül az ország csődbe menne, hogy a legális munkahelyüket ezeknek az embereknek köszönhetik. Csak képzeljük el, mi lenne, ha ez a milliós tömeg, holnaptól nem jutna munkához, ha pénz nélkül maradnának. Nem kukaborogatás lenne belőle, bele gondolni is rossz.) Tehát a munkát terhelő adók alól egyáltalán nem, vagy valamennyire igen, de a közhiedelemmel ellentétben teljes mértékben itt sem lehet kibújni.

3. Jövedelmet terhelő adók (elsősorban az SZJA). Az SZJA-t egykulcsossá tette a Fidesz, az e miatt kieső összeggel megemelve az első két adó fajtát. Ha a Fidesz teljesen eltörli az SZJA-t, akkor az így kieső összeggel tovább kell terhelnie az első két adófajtát ami egyrészt fogyasztás csökkentő, másrészt vállalkozás ellenes. Összességében vegetálásra kényszeríti a gazdaságot. Üdvözölhetjük a 80-as éveket!

4. Vagyont terhelő adók. Egyenlőre marginális, de lehetne gondolkodni róla. Az a kérdés, hogy hol legyen a határa.

Nem értem miért nem jobb az első két adófajtát csökkenteni, és a bürokráciától mentesíteni, egyszerűsíteni, a harmadik kárára. SZJA-ra szükség van, ami akkor igazságos és akkor járul hozzá egy gazdaság fellendüléséhez, ha többkulcsos. Egyről szabadna csak vitatkozni, hogy hol érdemes meghúzni a kulcsok közötti határt.

hoplita 2013.12.26. 16:23:49

@livengood:
Korrekt és minden szavaddal egyetértek.
Csak például a 2. pontodban kifejtetteket képtelenség megértetni olyanokkal, akik nem részei a reálgazdasági folyamatoknak.
Ebből a fajtából meg osztja itt az észt pár seggfej.

szoja122 2013.12.26. 16:38:35

@livengood: Én is egyetértek azzal amit írtál, ha jelent ez valamit...

Sajnos azonban a gond nemcsak ezzel van, habár nagyon fontos eleme.

@Khal Drogo: Szerintem is nyerni fognak, akár 2/3-al is.

livengood 2013.12.26. 17:05:51

@hoplita: Abban van igaza @szoja122: -nak meg @Khal Drogo: -nak, hogy ennek ellenére, pontosabban az adó átláthatatlanná tétele miatt is, nyerni fog a Fidesz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.26. 18:12:03

@hoplita:
Hát így fotóról nem tűnik 1 ketrecharcosnak, de talán annyira beszarik tőled, hogy az illattól elájulsz, és akkor tarkón ver 1 logarléccel.

@livengood:
Az államadósság jelentős és valós csökkentése csak vagyoni típusú, akár egyszeri adó kivetésével megoldható. Leginkább az ingatlanokat lehetne megadóztatni - tulajdonosa van mindennek, ha igaz, nyilvántartás is létezik, már csak a szándék hiányzik. Helyette csak a szarkenegetés folyik, hogy így csökken, meg úgy csökken, nem a valóságban persze, hanem egy szerencsés hónapban, esetleg, a GDP-hez viszonyítva. Vagy úgy se, akkor aztán hirtelen eltűnik a netről az állami hivatalos számláló...

livengood 2013.12.26. 19:01:09

@Hepci: Én nem tudom meg mondani, hogy a vagyonadóval érdemes e foglalkozni. Vannak érveim mellette és ellene is. Valószínűleg itt is a mérték a lényeg.

Amit írtam az arról szól, hogy lássuk be, hogy az sehova se vezet, ha átláthatatlan módon, bűvészmutatványok közepette a polgárok egyik zsebéből kivesz, másikba betesz az állam. Mind ezt ködösítve, hogy minél kevesebb munkával a közpénz közelében maradjanak, hogy maguknak minél többet oszthasson le a hatalom közelében lévő gazdasági, politikai elit.

Ha adóról beszélünk, akkor arról beszélünk, hogy valakiktől elveszünk. Ezt pedig csak úgy tehetnénk, ha megvizsgálnánk milyen gazdasági és társadalmi kár származik belőle és a másik oldalon mekkora hozadéka van. Mind a vagyonadó, mind az SZJA körül zajló vitákból "csak" ez hiányzik. Miért is?

Végül: Nem vagyok adószakértő, őszintén szólva ehhez nem értek, de ahhoz értek, hogy hogy lehet ma Magyarországon megélni. Mivel amióta az eszemet tudom mindig vállalkozóként éltem (a szó teljes értelmében), ezért kristály tisztán látom, hogy az SZJA körül bűvészkedés folyik, sokadszorra elterelve a figyelmet a vállalkozó magatartást elnyomó bürokratikus, kaotikus, túladóztató, pazarló állam reformjáról.

Lehet, hogy sem vagyonadóra, sem SZJA-ra nem lenne szükség, és még így is csökkenthető lenne a fogyasztást és munkát terhelő adó mértéke, ha az állam nem pazarolna, ha hatékonyabb lenne, ha a vezetőket elsősorban nem önös érdekeik vezérelnék?

nyünyüge 2013.12.26. 19:22:51

@livengood:
mindenesetre ha a kkv terhek akkorák, hogy egy relatív jó szakmával és az 1-2 fős létszámát lekötő minivállalkozás nem tudja (legálisan) eltartani önmagát és azt az 1-2 főt (minimálbér szintig sem!), akkor ott valami nagyon nem stimmel.

nyünyüge 2013.12.26. 19:43:25

A felnőtt lakosság 40%-a végzett már valamilyen önkéntes munkát -mondja itt mellettem a közszolgálati televízió.

Hát ez igen szép volna, ha igaz volna.
De minthogy nyilvánvalóan nem az, így .... parasztvakítás.
És akkor még nagyon finom voltam.

Nyilas Mise 2013.12.26. 19:50:21

@nyünyüge: kellemes karácsonyt Neked !

de mi a fenének nézel "köz"(gép)szolgálati adásokat?

minden másor RETRO, mintha az 50es évek futna...

szerintem viccnek kicsit durva...

1013 év feudalizmus + fideSS = álamcsőd + belháború

aszekelyek 2013.12.26. 21:00:23

@nyünyüge: Bizony nem. Ezért volt bűn annyira eladósítani és kifosztani az államot. nem látom, hogy javaslatok születnének, kik és mennyit fizessenek és hogyan, ha nem ennyit. A rendszerváltás első percétől kezdődően volt a dolog elbaltázva. a kényszervállalkozások és tőke nélküliek, kkv-k eleve annyit voltak kötelesek befizetni, ami nonszensz volt. Ha nem keresték meg akkor is. Alapjaiban volt totál elqrva az egész rendszer. A sok eleve nagy előnnyel induló, adómentességet 10év! először, tőkeerős befektetők, meg munkaadó meg mindent csak még jobban elrontott. egyensúlytalanná tett. A kormányok is persze. Ki nem találd már, hogy ez csak azorbán idején van így4
olyan rossz azért nem volt még 2002-ben a helyzet, mert nem volt ennyire rémes az államadósság mértéke is. Amit ha nem is tetszik, hogy ezt mondom, akkor is szándékosan amagyar kkv-k, magyar bármilyen adófizetők nyakára szedtek fel. Még jobban és jobban rontani az addig is kevéssé jó rendszert. Most vinnyogni, hogy jajdesok, ízléstelen is, mellesleg. Főleg azok részéről, akik tevőlegesen csinálták ezt a rakást a nyakunkra. Jól írja livengood, hogy a szürke gazdaság nélkül még sokkal rosszabb is lenne sok minden. nem látom a biztosítékot, hogy majd hirtelen meghazafiasodnak, akik mindig is adóelkerüléssel működtek. mert felismerik, hogy az a módja a kilábalásnak közösségi szinten. Ahhoz túl egoisták , akiknek ezt fel kéne érniük morálisan. Mindegy milyen párthoz köthetőek. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek. Másképp pedig nem megy. Mondjuk bonus-malus rendszert el tudnék képzelni. meg olyat, ahol kissé megkérdőjelezhető a vagyonosodás, adófizetés híján... ezek piszok nehétz dolgok, sok az ellenérdekelt. Most, ezekben a rém szűk években jobbat, mint a fogyasztási adóra szétterítése a mindenáron beszdendőnek, nem nagyon tudtak volna csinálni. Adócsökkentéshez először megfelelő bevételek kellenek.

aszekelyek 2013.12.26. 21:08:49

@Khal Drogo: azért van ennek keletje kizárólag olyan rétegeknél, a szocik célcsoportjainál, aholnem vádolnék meg sokakat azzl, hogy átlátják ezeket.

hoplita 2013.12.26. 21:14:13

@livengood:
"....Lehet, hogy sem vagyonadóra, sem SZJA-ra nem lenne szükség, és még így is csökkenthető lenne a fogyasztást és munkát terhelő adó mértéke, ha az állam nem pazarolna, ha hatékonyabb lenne, ha a vezetőket elsősorban nem önös érdekeik vezérelnék?..."

Meg is válaszoltad.:)

Az előbbihez...
Valszeg nyerni fog, de ez már nyögve nyelős lesz, bármit is méricskélnek a kézből etetett kvk-k.
De nyerjen is, vigye el a balhét, ahogy mint mondtam az ikertesója, a maszop is elvitte. A kukába velük.

@Hepci:
Én sem vagyok az, de 30 év kocsmázás már képzett rajtam annyit, hogy akár hármat is bevállalnék a fajtájából.:)

aszekelyek 2013.12.26. 21:17:16

@Hepci: nem hinném, hogy Rózsikát tovább gyalázni nem felesleges. Azt tőlem ne várd, hogy olyasmivel illessem. Még lendvarnyú anyónak is ez a maximum , amit adtam becézésként. pedig Rózsikának tudtommal nem is volt piros ceruzája.

Ami még nem stimmelt de egyáltalán, az a szociális piacgazdaság duma. meg az, amit bokros előadott. Valamit mondott az én kedves ismerősöm, hogy mernemfejezték be a bokros csomagot, és azé, a vót a baj. Aki szerint nem igazságos , hogy aki többet tud , teljesít, vállal , az többet kaphat. Ez így önmagában sem fér összemondjuk. De nem is tudta megmondani pontosan, hogy mit is kellett volna befejezni a bokros csomagból. Fizetős felsőoktatást tudtommal orbánék utána bevezették azok számára, akik nem érték el a legjobbak szintjét. Ki nem zárták viszont őket a felsőoktatásból. Akkor is egyetemi tanár ismerősöm nagyon rítt, pedig nagy béremelést is kapott mellé, hogy mermilyen sok kölket tettek a nyakára. Nálunk úgy néz ki a dolog, hogy ez se jó, meg az se jó, senkinek de leginkább ugyanazoknak. @nyünyüge:

A bérek és a jövedelmek szégyen alacsonyan vannak tartva 89 -től. Ezen pedig csak első orbán kormány javított érdemben. 2002-után aztán gyorsan elinflálták annak az értékét is. Szocikok és szdsz.

aszekelyek 2013.12.26. 21:22:07

@livengood: én nem hallottam olyat, hogy eltörlik az szja-t. Azt hallottam, hogy csökkenteni akarják. A jövedelemből több marad fogyasztásra ami adóbevételt generál. meg a GDP-re is jó hatással van. Növekedésre. Mi a probléma? Több adózóra van szükség. ahhoz, hogy amunkát terhelő adókat csökkenthessék. magad is írod, hogy elég sok az illegalitás. Mindenki tudja is. Népszokás. Mintha nem magunknak ártanánk vele. Paradox módon elfogadott.

tölgyes 2013.12.26. 22:01:02

@hoplita: Természetesen a cigányok is testvéreim. Inkább testvérem egy becsületes cigányember mint maga.

Én azt gondolom, hogy nagy baj lennei itt, ha az Önhöz hasonló primitív, rugdosódós, anyázós híveket felvonultató pártnak esélyei lennének az ország kormányzására. Én ízt gondolom, hogy erre esély nem lesz, még a válság elmélyülése esetén sem. És ez jó.

Ez nem zárja ki azt, hogy egy-két körzetben ne érjenek jó eredményeket

Az én legrosszabb forgatókönyvem még mindig az, hogy egy olyan eredmény jöhet létre, amelyikben a Jobbik a harmadik erőként a mérleg nyelvét fogja jelenteni. Ebben az esetben kisebbségi kormányzás fog következni, mert ezzel a társasággal nem fog összeállni senki. Egy ilyen felállás nem lesz jó az országnak, de a Jobbikkal való koalíciót mégsem fogja egyetlen politikai erő sem váállalni.

Ennek a verziónak ma kicsi a valószínűsége. Ahogy múlik az idő, úgy lesz egyre kisebb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.26. 22:28:18

@livengood:
Ha jól sejtem, a pénzek központosítása (állami rendszereken való átáramoltatás) tovább fokozódott a Fikusz alatt.
Az ilyen rendszerekben az a szerencsés "vállalkozó", aki valami állami csecset tud folyamatosan szopni. Ez nyilván célja a hatalomnak, másik oldalról pedig akad rá belső késztetés.

Nomad_ 2013.12.26. 23:00:15

@aszekelyek: "Az államadósság? Nem nem csökkent tőle. Viszont A büdzsé számait lehetett vele kozmetikázni."
Már boldog is vagyok, nem arra költötték amire ígérték, de cserébe kozmetikázva vannak a költségvetès számai. Kvázi felvettek tőlünk 3000milliárd hitelt, csak nem számolják a többihez. Örüljek?

Lehet, hogy azt hiszed engem zavar ha lenézed a szocikat, de tévedsz én is azt teszem. A többi hazaboldogítóval együtt. Nem lehetne, hogy ne arról vitázzunk, hogy melyik rablóbanda vesz minket hülyére?
Akinek ez nem tetszik az mind menjen el? Az ittmaradtak hasznos része megtehetné. Jó kis hely lenne/lesz itt...
De sebaj, csak nyugodtan piszkáljódjanak az elégedetlen szekérhúzókkal. Kár, hogy az nem "fent" fog fájni ha megunják/megunjuk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.26. 23:20:47

@Nomad_:
Te valami naiv lény vagy?
Aszekelyek itt hoppálpéter helyi leágazása.

livengood 2013.12.26. 23:27:39

@aszekelyek: Népszokás?! Hagyjál már.

livengood 2013.12.26. 23:38:42

@Hepci: Igen, nálunk igen sajátosan "teremnek" a sikeres vállalkozások. Kell hozzá kormány kapcsolat, lejjebb megteszi egy országgyűlési képviselői is, ha az sincs akkor még a polgármesteri hivatal is lendítheti a vállalkozást egy kis csatorna tisztítással, út aszfaltozással. A legszebb amikor a korrupció leküzdéséről, meg adózási fegyelemről hallgatom őket, meg a médiaceleb közgazdászaikat.

tölgyes 2013.12.26. 23:51:10

@Hepci: Ma hallgattam egy beszélgetést. Fronciaország GDP-jének 53%-át az állam hozza létre. Ezt a Totál francia elnöke nyilatkozta. ( A riporter egy korábbi nyilatkozatára hivatkozva 51%-ról berszélt. Ezt az adatot javította 53%-ra a legfrissebb adatokra hivatkozva.)

Én imádom, amikor hoplita hatékony államról beszél livengooddal. Mintha az SZDSZ 89-1997 közötti szövegét hallanám.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.26. 23:58:21

@tölgyes:
Fhanszijjaország az államszocialista modell szép példája a kapitalizmusban.
Az szdsz csak addig szerette a szabad versenyt, amíg a szabad verseny keretében a legtöbb állami támogatást a spanjaik médiája kapta.
Azóta dúl a terror. :)
Egyébként régi igazság, hogy az rendeli a nótát, aki a cechet állja. A szoponcok meg hol tercelnek, hol ajvékolnak...

livengood 2013.12.27. 00:03:26

Az említett "médiaceleb közgazdászokról" jut eszembe: Értelmes ember létükre nem veszik észre, hogy hogyan válnak hiteltelenné? Bokros Lajos, Vámosi Nagy Szabolcs, Mihályi Péter, Járai Zsigmond, Bogár László. Mindegyik. Nem érdekelne a sorsuk, ha az ő hiteltelenedésük nem növelné annak esélyét, hogy káoszba süllyed az ország. Mert a végén nem fogunk tudni semmiben sem egyetérteni, hiszen mi, a többség nem érthetünk a közgazdasághoz. Az, hogy a politikusok elkurvulnak, szinte természetes. Viszont hogy nem marad hiteles szakember sem, akivel a politikusok után helyes irányba állhatnánk, na az már igazi tragédia!

livengood 2013.12.27. 00:06:52

Bocsánat: Vámosi Nagy Szabolcs "adószakértő". Sajnos nekünk ez jutott.

livengood 2013.12.27. 00:33:17

@tölgyes: Ez csúnya volt.:) Mondjam azt, hogy az általad favorizál gazdasági eszményről nekem a szocializmus jut eszembe? Az is egy szép gondolaton alapult. Számomra egyébként sose derült ki, hogy mit akart az SZDSZ, azon túl, hogy szerettek szépeket mondani. Azt viszont az USA-ban láttam, hogyan működik egy hatékony állam, ha vállalkozásról van szó. Ezért nem hatódom meg a francia példádon.:)

Nomad_ 2013.12.27. 09:36:10

@Hepci: A valósággal semmi párhuzamot nem mutató mesevilág nem mozdít meg bennem semmit, de ha olyat ír ami majdnem igaz, az átlépi az ingerküszöbömet. :)

Nomad_ 2013.12.27. 09:41:18

Ha már a bloggazda nem kényeztet minket olvasnivalóval...

"A csendes ember itt élt köztetek,
De rá sosem, sosem figyeltetek.

A világról véleménye volt,
De megtanították rá, hát halgatott."

:)

tölgyes 2013.12.27. 13:23:11

@Hepci: Mégis Magyarországot oktatgatják a szocializmus bevezetése miatt. Szabad verseny pedig nem nagyon volt, van, lesz. Legalábbis úgy nem ahogy a tankönyvekben és az újságokban olvasni lehet róla.
A nagy cégek mögött nagy államok állnak. A nagy államok nyomástgyakorolnak a nagy cégeik érdekében a versenytársak ellen, a piacok megnyitása érdekében, a nyersanyagforrások uralmáért.
A nagy clgek bandékba éllnak össze, felosztják EGYMÁS KÖZÖTT a piacokat, az ERŐFORRÁSOKAT. Meghatározzák a termékek árát, összeállnak a kicsik felszámolása édekében.

Vagyis keményen, írhatnám brutálisan folyik az érdekharc,

Más.

No persze. Ezt most már be is vallják. A NOL-on olvastam egy panaszkodót, aki amiatt sírdogált, hogy elvesztek a pénzforrások, vab az az egy vacak ATV. Ráadásul az is egy egyház kezében van. Márpedig egy egyházi adóból nehéz harcolni a vallások ellen.:(

A Művészeti Akadémia (jobbos fejőstehén) ellen is emiatt folyt a harc. A korábban lelkesen kilépők egyike másika már visszaosont a hátsó ajtón. Kell a biztos nyugdíjkiegészítés.

Nem mondom: a nagy kultúrateremtőket valahogy meg kell becsülni, de itt már rég nem erről van szó. Az akadémikusok nyelvének kritikai éle pedig élét veszítette.

tölgyes 2013.12.27. 13:31:21

@livengood: Miért gondoéja, hogy favorizálok bármit is. Én egy tényt írtam le. Franciaországban a GDP 53%-át az állam állítja elő...miközben minket ekéznek az állam túlszerepe miatt...

A remek USA apparátus működésről pedig olvasgassa az az enron botrányról készytett könyvszakértői jelentést.. ott olvashatja, hogy miként bénázik az USA állama, csak a tét egy kicsit más, meg a nagyságrend is... aztán látjuk a remek egészségbiztosítási rendszerüket stb. No meg azt is, hogy ha az elitjük egy-egy csoportjának az érdeke úgy kívánja, akkor hamar repülnek a repülők.

hoplita 2013.12.27. 15:15:32

@tölgyes:
"... Természetesen a cigányok is testvéreim. Inkább testvérem egy becsületes cigányember mint maga...."

Aggyál mán egy címet, és kűdöm a tesókat.:))

Hány cigó tesód van, te minden cigányfaszt leszopok, fóleg ha nincs a közelben, köcsög.

Amúgy meg húzd őket a biztos nem rászistá faszodra.
Jó lesz az neked is cigánxkurvaa.:9

hoplita 2013.12.27. 15:24:57

@tölgyes:
Amúgy ez meg egy igazi zsidrák kamingót.....

"....Természetesen a cigányok is testvéreim. Inkább testvérem egy becsületes cigányember mint maga...."

NÓkomment.

jjulie 2013.12.27. 17:46:00

@hoplita:

nemár, átlagalatti jóskapista, nem is láttál még eleven zsidrákott, csak a mesékben olvastál róluk, olyan szegények voltatok hogy még egy árva zsidóra sem futotta a falutoknak, még most sincs egy nyamvadt cigusotok sem

livengood 2013.12.27. 18:25:03

@tölgyes: Statisztikát mindenről és az ellenkezőjéről bárki, bármikor: Nem voltam ott, nem tapasztaltam, nem tudom, tehát átverhető vagyok, jobb kételkedni, jobb tájékozódni. Ugyanakkor az amit az elmúlt tíz évben egészségügy témában összehordtak a Világról, bizony igen ellentmondásos. Persze ez lehet következménye annak, hogy mindenütt forrongás van. A médiából tájékozódva képtelenség közel jutni az igazsághoz.

Viszont a saját tapasztalatomnak kénytelen vagyok hinni. Voltam beteg (nem egyszer) Oroszországban, USA-ban, Magyarországon. Azt tapasztaltam, hogy a sokat szidott magyar egészségügy egész jó. A sokat szidott amerikai még sokkal jobb. A lenézett orosz pedig bár egyes területeken rosszabb, de összességében nem sokkal rosszabb mint a miénk. Azt láttam, hogy egyik országban sem marad ellátatlanul beteg. Ettől persze valszeg számtalan problémával küzd ez a három, teljesen eltérő betegbiztosítási rendszer. De ha tapasztalt betegként választhatok, hogy ha már muszáj, a jövőben hol betegedjek le, akkor csak így tudok rangsorolni: 1.USA, 2.Magyarország, 3.Oroszország.

Hasonló a tapasztalatom e három állam vállalkozást ösztönző tevékenységéről. Van azért különbség: Messze, messze jobb vállalkozni az USA-ban mint nálunk. Amikor bementem egy amerikai hivatalba ügyeket intézni, mindig azt tapasztaltam, hogy segíteni akarnak nekem. Azt tapasztaltam, hogy a rendszer (amit az amerikaiak bürokratikusnak tartanak?!) rendkívül hatékony. Engem lenyűgözött, mert saját magamon kívül nem éreztem semmilyen ellenállást a munkámban. Csak dolgoznom kellett.

Ezt értem én hatékony államon! És rohadtul nem érdekelnek a lózungok. Tanulni kéne tőlük.

(Rómát szidni mindig divat volt. Ott is állandóan volt valahol csőtörés. Ugyanis volt vízvezeték. Csaltak választást, gyilkoltak császárt, rendre tönkre vágta valamelyik a gazdaságot. Így ment ez jó néhány száz évig. Repülőik nem voltak, de légiókat küldtek, "ha az elitjük egy-egy csoportjának az érdeke úgy kívánta". Lehet dohogni, de minek? Minden nyomorúságon túl, a birodalom népeinek ez lehetőség is volt. Most is az, élni kéne vele. :)

Megy egy sorozat a Viasat History csatornán, ahol Anglia tájain kutatnak főleg római kori maradványok után a régészek, miközben megismertetik az adott kort a nézővel. Ebből számomra az derült ki, hogy valszeg a britek tanulhattak legtöbbet a rómaiaktól. És ez láthatóan jót tett nekik! www.port.hu/az_idoutazo_csapat_time_team/pls/fi/films.film_page?i_topic_id=2&i_film_id=108111&i_city_id=3372&i_county_id=-1)

tölgyes 2013.12.27. 19:14:52

@hoplita: Bizony ez nem kíván kommentárt. A durva, hőbörgős trágár, másokat árokba rugdosó, rasszista, erőszakos fickók helyett inkább mást választ az ember.

Egyébként hallot már József Attiláról?@livengood: Én nagyon is értem, hogy a statisztika csak akkor számít, ha maga hivatkozik rá. Az általam idézett adatot a Totál elnöke idéuze a minap. a francia stat. hiv. adataira hivatkozva

jjulie 2013.12.27. 19:39:40

@tölgyes:

kádárvakarék, igaz e, hogy a józsef attilla szobrát a károly laktanya területén a harmincas években avatták fel, amikor az hadapród iskolaként üzemelt sopronban?

livengood 2013.12.27. 20:11:50

@tölgyes: "a statisztika csak akkor számít, ha maga hivatkozik rá"

Hogy lehet már megint ezt kiolvasni a szövegemből?! Hol idézek én abban statisztikát? Próbálok beszélgetni. Önnek volt egy megjegyzése a korábbi mondandómról, a hatékony államról: "Én imádom, amikor hoplita hatékony államról beszél livengooddal. Mintha az SZDSZ 89-1997 közötti szövegét hallanám.:)" Ezért próbáltam elmagyarázni, hogy én mire gondolok amikor hatékony államról beszélek. Önnek az SZDSZ jutott eszébe, nekem pedig az életem egy darabja.

jjulie 2013.12.27. 20:37:00

@livengood:

a @tölgyes: kádárvakarék a habonyitott szijjártóakadémia legszebb gyümölcse, szakdolgozatát a felcsuti ravaszdiparasztiság intézetben a "csakazért is mondjunk mást" címmel írta

hoplita 2013.12.27. 20:37:43

@tölgyes:
Hallott.
Tanulj meg írni, faszfej.

És sok putris orkot kívánok neked a zuccádba, szomszédodba.

Már csak azért is, mert a te fajtád valósággal retteg tőlük, miközben az ilyen helyeken a seggüket nyalja.:DDDD

tölgyes 2013.12.27. 21:17:56

@hoplita: Én tgudom, hogy maga 'árjának' tartja magát.:) És magasabb rendűnek a cigányoknál. Újat írjon magáról.

hoplita 2013.12.27. 21:45:03

@tölgyes:
Hogy lennék árja, te barom?
Én a pusztai népek etnogenezisének a terméke vagyok, némi germán keveredéssel, azért vagyok 160- 170 helyett 188.

És igen, annyival vagyok egy cigánynál magasabb rendű, amennyivel egy macska az amőbánál.

jjulie 2013.12.27. 21:53:01

@hoplita:

azért vagy 188, mert az apádat anyádat jóllakatta a kádár mire megszülettél, majd hagyta hogy az apád lopjon eleget a tsz-ből a táplálásodhoz

hoplita 2013.12.27. 22:02:26

@jjulie:
Hát ez nem talált, baszd meg a zanyádat, te rühös geci.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.27. 22:14:03

@jjulie:
Mi a helyzet, nyomi, keresed már az ütőd, hogy kiállj teniszezni?
Előtte a Greshamben kellene megbeszélni a részleteket, s veszel nekem 1 sajttortát. Tudod, azt, amelyiket még nem láttál sose.
Nyomi.

tölgyes 2013.12.27. 23:23:26

@hoplita: Gondoltam, talán felfogja ésszel az "-jel szerepét, hiszen maga olyan okos. Nem fogta fel.:) Már megint nem fogta fel értelmét a szónak.:)

Ami pedig a pusztai népeket illeti. Na persze.. maga aztán pusztai. Oszt ugyan miben pusztai:)Ugyan olyan jött-ment, mint az összes itt élő ember:)
Magasabb rendű, pedig csak szeretne lenni. A bokájáig nem ér fel egy Péli Tamásnak, Balázs Jánosnak, Bari Károlynak, Lakatos Menyhértnek.. nem is értem, hogy egy ilyen alja ember mint maga, hogy meri magát hozzájuk mérni.

tölgyes 2013.12.27. 23:26:07

@livengood: Maga nyomassa itt hoplitával egy húron pendülve az SZDSZ bukott szövegét... csak még arra se fussa, hogy ezt észrevegye.

hoplita 2013.12.27. 23:42:11

@tölgyes:
Én az vagyok, gecicsimbók.
Problémám van a laktózzal, mongolfolttal született a lányom és gond nélkül nyiszálok nyakakat...egyelőre csak állati nyakakat, de veled kivételt tehetek, unterállat.:)

Húzzál farszíjat a cigányaiddal....nálam jobban nem ismered őket, ezt garantálom.
Én nem reszelek száraz fát, hülye köcsög.:DDD

Livengood pedig nálad százszorta élesebben látó, a problémákat érzékelő csóka, büdös nyuggergeci.
Kár neked ilyenekbe belepofázni, mert a faszomon az előbőr hozzád képest plagimentes péícsdés osztályelső.:)

hoplita 2013.12.27. 23:45:43

@livengood:
Ne erőlködj, ez az állat, illetve unterállat, világéletében az állam faszát szopta - most is, haszontalan nyuggerként - és gőze nincs arról, amit te elmagyarázni akarsz.
Sosem volt a maga gazdája, ő csak egy kutya, nem érti a farkasok dalát.

hoplita 2013.12.27. 23:50:46

@Hepci:
A gresemben van jó pálinka?
Mert a tapasztalataim szerint minél puccosabb egy hely, annál szarabb a pálinkájuk.:)

Apropó, lehet, hogy a két ünnep közt nem jön össze, egy csomó szar szakadt a nyakamba, a fél család meg ilyen dögrováson, mindenki taknyos és lázas, a faszom kivan.:(
Én, meg a fiam maradt ki ebből...eddig. Igaz, én fogyasztok védőitalt.:)
De megcsörgetlek, időben.
Bocsi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.28. 00:48:19

@hoplita:
Semmi gond.
Biztos van ott pálinka, de egyrészt nem élek vele, másrészt ilyen 5+ csillagos árszínvonalú helyeken igyekszem keveset inni. :)

hoplita 2013.12.28. 01:03:56

@Hepci:
Mert nemigen kapni igazán jó pálinkát.
A puccos, tömjénezett márkák csak a még iható katgóriát képviselik, ebben a műfajban nagyobb a zavar, mint a boroknál, hidd el.
Nekem most van kétféle szilvám és körtém...hendméd.
És a nagy pálinkaházak felső kategóriásait simán ütik, csont nélkül.
Persze, az én "gyermekeim" és a szülői szív részrehajló, de akkor is vállalom.:)

hoplita 2013.12.28. 01:06:15

@Hepci:
Egyébként meg inni a kocsmában, vagy vendégségben kell sokat, mert az költséghatékony.:)

hoplita 2013.12.28. 01:08:48

:DDDD

Még az Index olvasói sem akarják, hogy a karácsonyt hanukára cseréljük

További részletek: kuruc.info/r/6/121996/#ixzz2oivBeN2x

kuruc.info/galeriaN/egyeb/index131227.jpg

aszekelyek 2013.12.28. 19:42:39

@Nomad_: jó, hogy ezt említetted. erőszak is volt benne. Egyszer csak kötelezték a pályakezdőket rá. ha akarta, ha nem. Szabadon választhatta meg. Nagyon , azt is. Akar -e kötelező magánnyugdíjat a kis pénzéből és adót, amit visszapótolnak a valós nyugdíjkasszába vagy akar. Mindkettőt fizetni.

aszekelyek 2013.12.28. 19:50:26

@Hepci: Valamiért az alkotmánybíróság megsemmisítette bajnai törvényét az ingatlandóról. Azt bele kéne azért kalkulálni. Mit is kifogásoltak.. Az rohadt nagy likat csinált mindjárt a 2010-es költségvetésbe, mert be is volt tervezve. Aztán remélem, a drágajó baloldaliaknak magukat kinevező honfitársaink nem a panelekre akarják megint kivetni azt az ingatlanadót, meg a sufnikra. olyan ingatlanra mondjuk, ami jövedelmet termel, pl bérbeadott irodaház, csak nyugodtan vessék ki. A devizahiteleseknek még egy ingatlanadó hiűnyzik. Az is bedőlne tőle, aki eddig nem.

aszekelyek 2013.12.28. 19:56:59

@hoplita: elgondolkodtam, milyen lehet a plagimentes előbőr , a píédzsdít meg így kéne , fonetikusan. Mert az valójában P. H. d. Pí, édzs, dí .
A legérdekesebb a plagis előbőr lehet. Azt fel kell ragasztani , mint a műszempillát:) ???

A shakter is gond nélkül nyiszál állati nyakakat. meg előbőrt is.

aszekelyek 2013.12.28. 20:02:52

@Nomad_: nanemár. senkitől nem vettek fel semmit. Attól fogva, hogy nem folyt kifelé a pénzünk, nem is fizettünk duplán a nyugdíjkasszába. előtte pedig igen. A folyxyó nyugdíjra is adóztunk, meg a kötelező manyupoknak is. A megtermelt GDP-ből kiszervezett részt, ha nem világos, amit nem engedtek beleszámítani semmibe. Oda tettük vissza ahonnan kicsalták azt tőlünk, nagy ígérgetések közepette. abban az évben meg piszokul nem teljesültek a betervezett adók.. Ingatlanadó pl. Méltatlanul keveset említi a baloldalka. vajon miért? :)
A saját mérlegünket javítani vele, a legésszerűbb felhasználása volt. Részemről nem is gondolkodtam rajta. Annyira nem tetszett, hogy bajnaikám kiszervezi egy törvénnyel a rendelkezésem alól. Örökre.

tölgyes 2013.12.28. 21:10:16

@hoplita: Értem: tehát maga ezek szerint jász, vagy kún. Esetleg besenyő.:)

aszekelyek 2013.12.29. 09:07:46

@Hepci: hepcikém, tök mindegy, hogy ott van, vagy nincs, mert mindenképpen azt harsogják, ezer felől az abban érdekeltek, hogy úgyistöbb azállamadósság, mer ezé, meg azé... és tegnap is.. és holnap is. Közben meg változó. van az a kis nüansz, hogy nem 4 év alatt kell visszafizetni, azt , amit legutóbb kibocsátottak és valójában nem is az ideibe kéne beleszámolni. Mert a jövő évibe tartozik. Annyia semmijük van az ellenzékben, hogy ebbe csimpaszkodnak. egy két % a mozgás. vagyongyarapodás mellett az állam és források visszaszerzése mellet visszafizettük az IMF hitelt, amin szintén volt megtakarítás így. de hőbörögtek, hogy mérkellett előbb. a nagyonostobácskák hőbörögtek persze, meg azok akik őket hergelik és marhaságokkal, félig se igazságokkal traktálják. A lényeget elhallgatják előlük. Nos, nem 53 % GDP m arányosról csináltak eze (" %-os GDP arányos államadósságot. nagyon nem. Azt bizony viselje, aki csináljta. Most éppen egészen más folyamatok zajlanak hálisten. ezt szintemnn tartani is művészet lett volna de még állami vagyon, forrás szerzése is történt. nemmondták el a MOL részvényekről se senkinek, hogy az ára eltűnt és többé nem hozott nekünk egy centet se , most meg hoz. Szővőlány nem gondol kartellekkel... Mondhatni. ezzel élnek vissza. fogalma nincs de kicsi sem a T. munkásosztálky jelentős részének a világon semmiről. Azért tudták az orránál fogva vezetni.
Részemről az állami javak kiárusításáért mentem tüntetni. Utoljára.

aszekelyek 2013.12.29. 09:38:42

@livengood: Tőlemm nevezheted, aminek akarod. A nem adózókon kívül nem tudok olyan néprétegről, ahol ne lenne ez nyílt titok és hallgatólagosan elfogadott gyakorlat. nez az amiben megy a privát összekacsintás. Másként mit is kéne kifehéríteni? ? zsebbe adott fele pénzek... ne legyünk már álszentek... jó? elég nagy tömegű adóköteles kerüli el a valós forgalma után a z adózást. '89 óta. Trükkök százai... mondta áfacsaló ferenc, amiről nem is kell tudnotok. Azt is tudja, aki picit tájékozott, hogy ott borult meg a költségvetés, hogy nem gondoskodtak megfelelően az adóbevételek beszedéséről. 2002 nyara és 2004 nyara között. Viszon megyó szerint az szdsz tele volt korrupciós ügyekkel. Nyilván arra koncentráltak, hogy minél többet tudjanak zsebre a közpénzből megszerezni. Már abbaól, amit be is szedtek. egymástól meg nem nagyon kérhették el. Volt egy széles körben elterjedt gyakorlat, hogy felhalmaozott adótartozás után eltünt a cég, megszűnt és újrakezdték. Ilyen adómorál mellett ne mondd, hogy hagyjalak azzal, hogy népszokás. valójában semmi erkölcsi alapja nem volt kárhoztatni az szdsz-nek és a szociknak pl az egészségügyben dolgozókat a hálapénz általuk legalizált , majd hirtelen kiátkozott intézménye miatt. Aközalkalmazotti bérük, mindenki által tudottan a hideg vízre is kevés volt évtizedeken át. A közvéleményt viszont át kellett irányítani, hogy ne őket kezdjék el széttépni, hogy hol a pénzünk?! A zuschlág ügy se volt rossz. ferikém minisztériumában se volt semminek gazdája , felelőse. Ki ne találja már ez a HaHa meg a ki a Horváthot küldte szerepelni , hogy most hirtelen van csak bibi az adózással !

A legtöbbször a szakmunkák mutyiban mennek egyes háztartásokban. Tulaj és vállalkozó megbeszélik , hogy számla nélkül lesz . Sőt tudok olyanról, hogy a társasház népszokással jobban felszerelt egyik tagja javasolta, hogy mutyizzuk le a céggel, hogy ennyi számlára , annyi zsebbe. Támad is zúgolódás. meret vannak rendesen adózó lakók is. Nem adócsalók.

fcsak egy kicsit lennénk mindannyian tisztességesebbek, sokkal jobb lenne az államháztartás állapota és lehetősége.

Az meg nem is vitás, hogy aki itt multi jelen van, minden módon törekszik, a lehető legkisebb költséggel , értsd adói itt, működni. mer csak akkor vagyunk versenyképesek. Szól a z eufémizmusuk erről. Az egész Horváth féle cirkusz arra van építve, hogy ezekről mindenki tud, informálisan.valamint mindenki elvárja a szomszédtól, jelen kormánytól, versenytársától, másoktól, hogy tisztességesen adózzon. magától már kevésbé. Tudod, ez olyan, ahogy rászoktatták egyes hajlamos elemeit a társadalomnak a megélhetési bűnözésre. leszoktatni sokkal nehezebb róla bárkit. Az adóelkerülésről is nagyon nehéz lesz.Eddig senkinek nem is sikerült. Valahogy úgy néz ki , hogy megsegítenek bennünket saját magunk érdekeinek ellenében cselekni. Tegyük csak tönkre magunkat. Olvasom, hogy mesterkedőházynak háborogni van képe. mert a NAv nem kiáltaja z éterbe a szeméyliségi jogvédelem alatt álló neveket, adatokat. Magánszemélyekét, cégekét és az adótitkot is komolyan veszik. Mire föl mukkan meg ez a nyikhaj, amikor 2006-ban a KÖTELEZŐEN! nyilvánossá kell tenni, közérdekű adatokat ők megatadták nyilvánosságra hozni és több év kellett, hogy kipereljék a KSH-ból azokat, hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Igen az egypéldányosról van szó. Ahhoz is volt képük, kiállni veresnek és fletónak, hogy ezt belemondják a képébe a népnek. Nemmondjuk meg. Xarunk a törvélényre.

Jogban tudatlanokat hergelni alkalmas ez a horváth féle cucc. Amiben biztosan van sok igazság. Szerintem is sok kormány volt, mely adókedvezményeket adott, sőt közpénzt is.multiknak, akiknek semmi szükségük nem volt rá. A hazai vállalkozókat meg elküldte pl. ferink ... ha nem tetszik , el lehet menni. A munkaadó, hazai nagyvállakozuóknak és gyáriparosoknak ezt mondta.el is mentek. NEM SOKKAL EZUTÁN BLUM STRÓMANT ÉS kc bIDDINGÉKET MEG KITÖMTE VOLNA MILLIÁRDJAINKKAL ÉS ÚGY TUDOM, A 8 % ADÓT SE TAGADTA VOLNA MEG TŐLÜK. aMELLETT, HOGY A TELEKCSERE BOTRÁNYOSAN ZAJLOTT LE. ANNYIRA NEM KÉRTÉK EL AZ ÁRÁT KÖZEL SEM TŐLÜK.

sZERINTEM EZT A SOK DISZNÓSÁGOT, AMI A FEJÜKRE OLVASDT, ADÓZÁSILAG AZ ELLENZÉKNEK. MOST FEGYVERKÉNT HASZNÁLJÁK -WERBERI ÉSZJÁRÁSRA VALL EZ NEKEM- A JELEN KORMÁNY ELLEN. aZT SE FELEDJÜK, HOGY ELBUKTÁK NEMRÉGIBEN AZ EZER MILLIÁRDOS KÖVETÉLÜKET. sZTEM NEM ÜLNEK ÖLBE TETT KÉZZEL EGY SAROKBAN..... NEM JELLEMZŐ.

Demagóg dumával mindezt a z őket is nagyon is terhelő katyvaszt, ami amagyarországi adózást jellemzi, ráborítják a kormány fejére.

részemről látom ebben az igaz magot, ami köré odahányták a nekik pont megfelelő hazugságokat.

Nomad_ 2013.12.29. 14:54:58

@aszekelyek: "Részemről nem is gondolkodtam rajta. Annyira nem tetszett, hogy bajnaikám kiszervezi egy törvénnyel a rendelkezésem alól. Örökre."
Hát igen, ideológiai a különbség közöttünk. Én viszont azt szeretném ha nekked semmi rendelkezésed nem lenne a magánnyugdíjmegtakarításom felett. Még ha jó ötletnek is tűnik odaadni a közgépnek. Meg semmi ingóságom felett nem lenne másnak rendelkezèse. Nem közös. Vagy kommunistának tetszik lenni?
süti beállítások módosítása