Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
14:45

Egy mérés nem mérés, de kettő azért már valami: a Tárki után ma a Medián is a Jobbik egyértelmű erősödéséről számolt be. Utóbbinál a párt már az MSZP-t is beérte (bár a baloldali közös lista támogatottságától elmarad), s elnöke, Vona Gábor – hajszálnyival megelőzve Mesterházy Attilát - a legnépszerűbb ellenzéki politikus. Miután ennek a kampánynak ez az első érdemi változása, nem árt átgondolni pár kérdést.

506vona.jpg 

Először is: valós lehet-e a támogatottság növekedése? Kétségtelen, hogy a közvélemény-kutatásokat több okból is hasznos óvatosan kezelni. Különösen két tényező érdemel figyelmet: egyrészt a korábbiaknál sokkal jelentősebb válaszmegtagadás, másrészt pedig az átpolitizálódás. Ha utóbbit nem is vesszük figyelembe, és azt feltételezzük (én amúgy ezt gondolom), hogy nem az adatok előállításában, hanem az adatok interpretációjában jelenik meg, akkor is óvatosságra adhat okot az, hogy a kutatók beszámolói alapján ma a korábbiakhoz képest lényegesen többen tagadják meg a választ. Ráadásul a Jobbik pontosan olyan típusú párt, amelynek a szavazóiról könnyen elképzelhető, hogy nem szívesen számolnak be egy kérdezőbiztosnak a preferenciájukról (talán még akkor sem, ha nem telefonon kérdezik őket, hanem egy borítékba kell helyezniük a "véleményüket"). Mindez elméletileg két dolgot is jelenthet: 1) azt, hogy a Jobbik még annál is jelentősebb támogatottsággal rendelkezik, mint amit a kutatók ma mérnek, vagy 2) azt, hogy az emelkedő számok hátterében nem valós bővülés, hanem a Jobbik látványos mérséklődésével együtt járó nyilvánosan felvállalhatóbb karakter áll. Természetesen nem tudok bizonyítékkal szolgálni (erre majd a választás lesz képes), de magam inkább az első verziót gondolom valószínűbbnek, ami azt jelenti, hogy a Jobbik ma a biztos pártválasztók 20 százaléka körüli, talán valamivel feletti támogatottsággal rendelkezik (2010-ben 16,7 százalékot értek el – utolsó felmérésében a Medián és a Gallup eltalálta ezt, de például a Nézőpont 11, a Tárki 12 százalékot mért.)

Másodszor: ha elfogadjuk, hogy erősödött a Jobbik, adódik a kérdés, hogy mi lehet ennek az erősödésnek az oka. Megítélésem szerint négy tényezőre vezethető vissza: a baloldali ellenzék bénázására, a Jobbik tudatos kampányára, a Jobbik körüli sajátos fegyvercsendre és a Fidesz jelentősnek mért fölényére.

1) A Medián felméréséből is látszik, hogy a választók fele kormányváltást kíván, ám az is világos, hogy a baloldali ellenzék konstrukciója – amióta létrejött - nem vonzott újabb szavazókat. Márpedig meggyőződésem, hogy jelentős számban akadnak olyan kormányváltást óhajtó szavazók, akik számára valós választási kérdés, hogy a Jobbikra vagy a baloldali ellenzékre szavazzanak. A politikával napi szinten, hivatásszerűen vagy elkötelezettségből foglalkozók számára persze ez szentségtörés, ugyanakkor számos példa bizonyítja, hogy a választók a politikai eliteket hermetikusan elválasztó akármicsodákra időnként teljesen vakok. Ha valaki kormányváltást szeretne, és elégedetlen a baloldali közös lista teljesítményével (amire, lássuk be, van is oka), ma akár a Jobbikhoz is fordulhat.

2) A Jobbik ráadásul – a baloldali furcsa kampánnyal szemben, amelyben eddig nem csupán politikai ellenfelükre nem találtak egységesen használt nevet, de még magukat sem tudták jól elnevezni, hogy más kampánystratégiai problémákról ne is beszéljek – rendesen, tankönyvszerűen kampányol. A kampányszituáció eleve kedvez a korábban kevesebb közfigyelmet kapott pártoknak (márpedig a Fideszen és az MSZP-n kívül minden párt ebbe a körbe tartozik), hiszen ilyenkor több a „kötelező” megjelenés, interjú, ráadásul a szavazók is fogékonyabbak. A Jobbik ezt a helyzetet egyelőre jól használja ki: van világos üzenete (szemben a két „régi” párttal, ők újak, tiszták stb.), következetesen megszólított célcsoportja (döntően a fiatalok), azaz láthatóan átgondoltan politizál. A tavaly ősszel elkezdett stratégiai fordulatnak megfelelően – amelyet talán a mérséklődés kifejezéssel lehet a legjobban leírni – fogalmazza meg a mondanivalóját, rajzolja meg a plakátjait. A Benetton-kampány, a közösségi média erőteljes használata, a rengeteg közvetlen találkozó és a pártelnök középpontba állítása egyáltalán nem tűnik elhibázott stratégiának. Különösen utóbbira hívnám fel újra a figyelmet: az „álruhában” az országot járó és a kiskutyás-kismacskás képeket posztoló Vona Gábor imázsépítése gőzerővel zajlik. A Jobbik ma sokkal inkább Vona pártjának látszik, mint négy évvel ezelőtt, ez a perszonalizáció amúgy a mostani - és esetleges jövőbeli - stratégiai fordulat esélyét is növeli, ahogy ezt a Fidesznél is láttuk, láthatjuk. 

3) A Jobbik számára az is szerencsés, hogy a politikai ellenfelek egyelőre nem foglalkoznak velük, kampánystratégiájuk nem irányul ellenük, így az a látszat keletkezik, hogy ők kimaradnak a „sárdobálásból”. A baloldal számára a céltábla közepén Orbán Viktor áll – ez racionális is -, míg a Fidesz kijelölt ellenfele a „Gyurcsány-koalíció”, célja pedig a kockázatminimalizálás – mindkettő racionális. A Jobbik így úgy tudja egyszerre támadni (és összemosni) mindkét ellenfelét, hogy közben nem kell jelentős ellentűzre készülnie. Emlékezzünk csak, hogy 2010-ben milyen sokat ártott a pártnak, amikor a Fidesz közvetlen (Orbán Viktor beszédeiben nyíltan állást foglalt a szavazatmegosztás ellen) és közvetett (sajtóban megjelent botrányok) eszközökkel támadni kezdte.

4) Amíg a Fidesz nem tesz ehhez hasonló lépéseket, ráadásul a kutatásokban jelentős fölénnyel vezet, a két párt között hezitáló jobboldali választók könnyebben dönthetnek a Jobbik támogatása mellett. Ha a választás kiélezettebbnek tűnne, komolyabb esély lenne a baloldal visszatérésére, feltehetően ezek a szavazók jobban hajlanának a stratégiai döntésre, így azonban nyugodtabb szívvel választhatják a Jobbikot.

Végül az utolsó kérdés: tartós lehet-e a Jobbik erősödése, van-e esélye a Jobbiknak arra, hogy megelőzze a baloldali ellenzéket, vagy akár a Fideszt is legyőzze? Itt már persze teljesen ködszurkálunk, de annyi azért biztos, hogy amíg a négy fenti feltétel nem változik meg, addig a Jobbik könnyedén haladhat a mostani nyomvonalon. Ha a baloldal összeszedné magát, a választás kiélezettebbé válna, vagy a Fidesz stratégiát váltana és megtámadná a Jobbikot, a párt más körülmények között találná magát, s kérdéses, hogy ezekre lenne-e adekvát válasza. A pálya éppen ezért nyitott, a Jobbik ma talán 20 százalék környékén áll, amiből szerintem április 6-án lehet még 10-15, de akár 25-30 is. Bocs, hogy most sem jósolok, de a korrekt válasz ez: a következő egy hónap dönti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr315846265

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért erősödik a Jobbik? 2014.03.10. 09:00:01

A Jobbik számára az is szerencsés, hogy a politikai ellenfelek egyelőre nem foglalkoznak velük, kampánystratégiájuk nem irányul ellenük, így az a látszat keletkezik, hogy ők kimaradnak a „sárdobálásból”.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.06. 14:48:36

A kiábrándult Fidesz szavazók a Jobbikhoz mennek, mivel ő áll hozzájuk a legközelebb, erről kár elemzést írni, ez szimpla logika.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.06. 14:50:44

A Fidesz nem fél a Jobbiktól. Legalább 2X annyi szavazója van, vagy még több. Nincs oka félni nekik, mert miért is lenne?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.06. 15:07:13

megnéznék egy 2/3-os jobbikos kormányt, kiváncsi vagyok elszámoltatnák-e a fideszt is, az mszp mellett

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.06. 15:17:07

ja és persze a lusztráció se ártana, az élet minden területén, nem sorolom

idur 2014.03.06. 15:18:03

A Jobbik még "tiszta" párt. Aki csalódott a Fidesz ígéreteiben (sajnos nagyon sok van: be nem tartott ígéret és csalódott ember is), annak nincs igazán más választása. Egyre inkább szalonképesen kampányolnak, a problematikus embereket hátrébb vonták - jól tették.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.06. 15:40:02

de jó lenne, ha nem a fidesz nyerné a választások, édes Istenem, kibontanáék egy pezsgőt, ahogy akkor amikoris az szdsz is kiesett a parlamentből (szóban kinyitottam)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.06. 15:42:43

@Nyekenyóka: az szdsz se félt, az mszp-sek már kezdtek félni legutóbb, amikor majdnem jobbikos szintre kerültek,

majd most már kezd a fidesz is, elérték a csúcson, ennél több szavazójuk már nem lesz, inene már csak lefelé vezet az út, ilyen korrupt primitív , áruló pártot nem lehet hosszútávon működtetni, mihelyst kihalnak az ostoba apologéták tömegei, ki is esik a fidess is a parlamentből. ha előtte el nem számoltatja őket egy jobbikos 2/3.

villam5 2014.03.06. 15:45:41

Szerintem a közvélemény kutatás egy nagy humbuk. Sem engem sem a környezetemben lévőket, soha semmilyen közvélemény kutató cég nem kérdezte meg soha semmiről. Egyántalán megkérdeznek valakit, vagy a hasukra ütnek? Vagy mindig ugyanazt az x embert? Ez aztán a közvélemény kutatás!!!! Egyébként a Jobbikot tavaly is jól alul "mérték". Az én szűkebb választó kerületemben, pedig az utóbbi 3 választáson rendre 2. lett. Ez fog történni, mindenhol, mivel egyre több embernek nyílik ki a szeme, hogy valójában mi is folyik a mi kis országunkban.

==T== 2014.03.06. 16:02:43

Mert egyre több ember jön rá, hogy ők az egyetlen ki nem próbált alternatíva.

A baloldal személyében és alapvető mondanivalójában is ugyanaz, ami volt 2010 előtt, és ami 2009-ben egy viszonylag jó helyzetben gyakorlatilag összehozott egy államcsődöt. Ezen felül ugye korruptak, széthúznak, már többször elárulták egymást, abszolút nem tűnnek kormányképesnek, és az általuk kínált ideológiától a többségnek feláll a szőr a hátán.

A fidesz a nagy arc ellenére nem volt képes komolyan orvosolni a problémákat és az sem látszik, hogy a jövőben tudná. Ráadásul ott van ugye a korrupció, ami elég látványos, ezen kívül csak a hívők nem veszik észre a kettős kommunikációjukat és a következetlenségüket.

Az LMP alternatívaként nem komolyan vehető, esetleg pár emberrel bejutnak.

Ehhez képest Jobbik van talán a legközvetlenebb kapcsolatban a "néppel" (a legkevésbé társadalomidegen/társadalomtól elszakadt képviselői állománnyal bírnak), viszonylag fiatalok, ideológiailag nem csaponganak mint a Fidesz, korrupció sem köthető hozzájuk és nem is idegenek a néplélektől, mint a baloldal, ráadásul a leggázabb embereik már párton/frakción kívül vannak, egyre komolyan vehetőbbek.

+ Magyarország legéletbevágóbb problémáiról egyedül ők mernek nyíltan beszélni és ők kínálnak rájuk megoldási javaslatokat.

Ez utóbbihoz személyes megjegyzésként csak annyit, hogy miközben sokan - főleg balról és külföldről - azt várjak, hogy a magyar társadalom nézzen szembe múltjával, a magyar társadalom inkább a politikától/közélettől várná, hogy nézzen szembe a jelen valós problémáival, a jövő tényleges kihívásaival.

szoja122 2014.03.06. 16:47:50

A fenti Jobbikos plakát az undorító kétszínűség csúcs példája.

Néhány példa:

1. Szabadság az ha a nyugatot kelettel cseréjük fel? Az oroszok, kínaiak, arabok a szabadság zálogai?

2. Szeretet, ez talán a legkirívóbb. Magukon kívül kit szeretnek? Cigányokat, zsidókat, idegeneket, nyugdíjasokat, segélyen élőket, hajléktalanokat???
Olvassák el legalább egyszer Jézus hegyi beszédjét és csak azután, ha azt megértik, politizáljanak és főleg azután beszéljenek szeretettről.

3. A fentiek után hazaszeretetről beszélni...

ubul2000 2014.03.06. 18:10:43

@szoja122:

1. Ha a vazallusi szerepet cseréljük nyugatiról keletire az valójában mindegy - egyik sem szabadság.
Persze a Jobbik esetében szó sincs erről.

2. A szeretet nem azt jelenti, hogy válogatás nélkül mindenkit magunkhoz ölelünk.
Miért kellene válogatás nélkül szeretni a cigányokat, zsidókat, idegeneket, a munka helyett sumák módon segélyből élőket?

Mellesleg soha nem hallottam a Jobbik programjában, hogy bármi kifogásuk lenne az idegen turisták ellen. A nyugdíjasok esetében is - tudtommal - csak a kiemelt bolsi nyugdíjak ellen van kifogása.

3. Ezt a megjegyzésedet nem értem, mi köze ezeknek a hazaszeretethez?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.06. 18:12:37

- Tanítónéni, tanító néni, született három kismacskák, ebből kettő fideszes.

- Hogyhogy Móricka?

- Az egyiknek már kinyílt a szeme!

szoja122 2014.03.06. 18:19:37

Kedves TG!

"Ráadásul a Jobbik pontosan olyan típusú párt, amelynek a szavazóiról könnyen elképzelhető, hogy nem szívesen számolnak be egy kérdezőbiztosnak a preferenciájukról (talán még akkor sem, ha nem telefonon kérdezik őket, hanem egy borítékba kell helyezniük a "véleményüket")"

Ezt miből gondolja? Szerintem ez egyáltalán nincs így!

Mitől félnének???

A kormány, Fidesz politikája, sokkal közelebb áll hozzájuk, mint az MSZP-é, vagy az Összefogásé, ha tetszik a bal-liberális oldalé.

Ha ez igaz lenne, akkor, ma Magyarországon, az Ön és itt a blogon sokak véleményével ellentétben diktatúra lenne, mert a bal-liberális oldalnak és a pártot nem választóknak még inkább kellene félnie.

Az az ország amelyben ennyi ember félne az már diktatórikus rendszer.

Ez pedig szerintem sincs így.

nyünyüge 2014.03.06. 18:22:33

Hát én is úgy gondolom, hogy a fideszben csalódott, de egyébként hagyományaiban, családjában jobboldali szavazó - és ez vidéken nem lehet kevés - bizony a Jobbikra fog szavazni.
Ettől persze még a Jobbik nem lesz "kormányképes", csak jelentősebb tényező lesz a következő parlamentben.
És mivel az nem valószínű, hogy a fidesz látványosan kiegyezzen velük, ezért még durvábban fog a széljobbnak gesztusokat tenni.
Pedig a Jobbik nem amiatt erősödik, mert a Fidesz nem elég jobbos, hanem mert kormánypártoknak nagyon sok olyan durva húzása volt, ami az összes átlagos (nem csókos vagy csókosközeli) embereket sérti.

szoja122 2014.03.06. 18:23:40

@ubul2000: " A nyugdíjasok esetében is - tudtommal - csak a kiemelt bolsi nyugdíjak ellen van kifogása"

Hivatalosan igen, de olvashatod az interneten, itt a blogon is, hogy mennyire nyugdíjas ellenesek a híveik döntő többsége.

Másként csípőből miért nyuggereznek? Hogy csak a szalonképesebbet említsem...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.06. 18:24:19

Mert az egyetlen komoly hazafias nemzeti párt, azért.

Az internacionalista, cionista pártok nem fogják a magyarok érdekeit képviselni.

Ezt pedig egyre több szavazó ismeri fel.

szoja122 2014.03.06. 18:27:16

@ubul2000: A szeretettet nem részletezi a plakát, általánosságban ír róla, ebbe azok a népcsoportok is beletartoznának amiről írtam. Ezért is kétszínű.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.06. 18:31:50

@==T==: ugye ez csak egy vicc?
nem a kisgazdapárttal, hanem ÁNGYÁNNAL kellett volna összefogni, mondjátok azt hogy csak tévedésből, nem ismeritek a TÉNYT, hogy torgyán tutsek vérbíró fogalmazója volt!

kkbk.blog.hu/2011/05/11/torgyan_jozsef_a_kommunista

a kétes, komcsikkkal és téglákkal teli kisgazdapárt földtörvénytervezete a jó, vagy ÁNGYÁN FÖLDTÖRVÉNYTERVEZETE A JÓ?
NEM KÉRDÉS! annak aki ismeri a belpolitikát meg a történelmet

ubul2000 2014.03.06. 18:33:11

@szoja122: Érdekes módon én úgy látom, hogy a magukat baloldalinak nevező pártok (melyek persze csak szólamaik alapján baloldaliak) hívei "nyuggereznek" inkább

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.06. 18:34:07

"tartós lehet-e a Jobbik erősödése, van-e esélye a Jobbiknak arra, hogy megelőzze a baloldali ellenzéket, vagy akár a Fideszt is legyőzze?"

Igen.

A vörösök nem tudnak újabb szavazókat bevonzani, sőt a közös listázásuk még a saját szavazóik egy részét is taszítja, hiszen közülük is szinte mindenki könnyedén talál a maga számára ellenszenves pártot, politikust a bal oldali összefogáson belül is.

Biztosan kellene nekem az egy szép, ha kötelező lenne vinnem a mellette álló négy rusnyát is?

A Jobbiknál nincsenek ilyen problémák, nem vették körbe magukat annyi más valódi és látszat szervezettel mint a vörösök és a narancssárgák.

Ja és amit már sokszor leírtunk itt is, nagyon sok olyan szavazó van, akik unják már a vörös-narancssárga váltógazdálkodást és újat akarnak. De eddig nem nagyon tűnt fel olyan párt, amelyik ezt képes lehetne megtörni. A Jobbik azonban mára már egyértelműen ilyenné vált.

Szóval van sok szavazó, akik szívesen leváltanák a Fideszt, ha lenne kire. Na de a vörösökre azért inkább nem.

==T== 2014.03.06. 18:40:24

@szoja122: A Jobbikosok többsége az átlagnál fiatalabb. A cégvezetők/intézményvezetők/oktatók közt viszonylag kicsi az arányuk, ergo nekik van a legnagyobb egzisztenciális félnivalójuk, ha mondjuk kiderül a kötődésük, miközben a főnökük/tanáruk mondjuk egy vérkomcsi/vérfideszes esetleg vöröstengerész.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.06. 18:41:50

@szoja122: nagy a zavar. a jobbik elméletileg nem akarja a gyarmattartókat lecserélni, hanem gazd együtt
nyilván nem azt hirdeti. hameg nem, te máshogy gondolod, akkor mire alapozod a kijelentésed?
alapfokú gondolkodással lehet kommentet írni?

Cigányokat, zsidókat, idegeneket? mit szeressek rajtuk? mit tesznek hozzá ma a társadalom, nemzet értékeihez? kötelező szeretni őket? igen? akkor mondd meg miért, mert én csak azt látom, hoyg ártanak, linket is tudok erre mutatni.
szerintem lehet másra is költeni 6-10 milliárd forintot mint holokauszt múzeumra, ahová kötelező lesz elvinni a gyerekemet és játszásiból deportálják "lesz aki túléli lesz aki nem" - mondja a korrupt smittmarcsi

tzirok 2014.03.06. 18:49:34

@==T==:
"Magyarország legéletbevágóbb problémáiról egyedül ők mernek nyíltan beszélni és ők kínálnak rájuk megoldási javaslatokat."

Aha. Cionizmus, parlamentben lapuló kettős állampolgárok, palesztin gyerekek, meleglobbi, turáni rokonság, bűnözők és állatok ivartalanítása, EU zászló égetése. Valóban ezek Magyarország legéletbevágóbb problémái.

==T== 2014.03.06. 18:59:26

@tesz-vesz: Tudtommal akartak, de ő ugye még az LMP-vel is turnézott, és a Fidesznek is megszavazott mindent. De ez is jobb a semminél.

hoplita 2014.03.06. 19:09:11

@szoja122:
Anyád, szójageci.
Ne fossál, béke van, szutyok.

szoja122 2014.03.06. 19:13:50

@ubul2000: Ez több mint röhejes megállapítás.

Látom már hoplita is felhagyott vele. MSZP-és lett, vagy megvolt a felső utasítás? :)

hoplita 2014.03.06. 19:15:02

@tzirok:
Anyádat meg apádat sem ártott vóna még idejében ivartalanítani.

Kedvenc mondásom, ami késik, nem múlik...tehát téged még tökön lehet rúgni, hogy a kis cirokok feladják a továbbszaporodási ambícióikat.

hoplita 2014.03.06. 19:19:28

@szoja122:
Kuss legyen, szutyok.
Miért nem inkább a laza erkölcsű anyádat abuzálgatod?

Török meg úgy tesz, mint egy rutinos kupijáró, aki valamilyen oknál fogva arra kényszerül, hogy hülyének és vaknak tettesse magát.
Szeretsz címerezni Gábor?
Nem baj, ha nem, ideje lenne megtanulni.:DDD

szoja122 2014.03.06. 19:20:42

@hoplita: Mi van öcsi gyengülsz? Ma még nem ettél birkozószart? Már csak "szójageci" és nem nyuggergeci?

Amúgy, helyesírás bajnokom, tanuld meg a neveket helyesen leírni. Ez, mint ahogy múltkor is írtad nem elütés, ez a tudás hiánya.

freehckr 2014.03.06. 19:23:34

@szoja122: „Szabadság az ha a nyugatot kelettel cseréjük fel?”

Nem akarnak semmit sem felcserélni, egész egyszerűen nekünk a korlátozott lehetőségeinkhez mérten nyitnunk kell egyéb, nem európai, hanem keleti piacok felé is. Több okból is, szeretnél róla beszélni? Olvasd el a választási programjukat, elég világosan meg van fogalmazva... igen, nekik van választási programjuk. :)
jobbik.hu/sites/default/files/cikkcsatolmany/kimondjukmegoldjuk2014_netre.pdf

„Olvassák el legalább egyszer Jézus hegyi beszédjét”

Gondolod a liberálisok vagy a baloldaliak aszerint élnek?! :)

„Mitől félnének???”

Hiszed, nem hiszed, a jobbikos politikusok és szimpatizánsaik folyamatosan ki vannak rekesztve és meg vannak bélyegezve, arra hivatkozva, hogy ők kirekesztők. Holott nem azok, soha egy bírósági ítélet nem született még ebben a tárgykörben, egész egyszerűen ez a bolsevik taktika: lejáratni, megbélyegezni, majd ez alapján kirekeszteni.

Az elmúlt években legalább 2-3 jobbikos pedagógust bocsátottak el állásából, _bevallottan_ csak azért, mert jobbikos. Képzeld el, milyen botrány lett volna ha szocialistát vagy fideszest bocsátanak el emiatt, de a jobbikosok szinte másodrendű állampolgárként nem kapnak semmiféle védelmet a zsidó kirekesztés ellen. Legutóbb szélsőséges zsidó csoportok öklüket rázva, „rohadt reformátusok” ordítozással tüntettek egy református istentisztelet előtt. Gondolod ha fordítva történt volna, magyarok tüntettek volna zsinagóga előtt „rohadt zsidók” ordítozással, akkor a rendőrség tétlenül nézte volna?

A jobbikosoknak van okuk tartani retorzióktól, mert ma Magyarországon egyfajta magyarellenes zsidó terror van: azt lehet kitüntetni, azt lehet leadni köztévében/közrádióban, ott gyülekezhetnek nemzeti politikai szervezetek, vagy az szólalhat fel a parlamentben és azt mondhat amire a Mazsihisz és az izraeli nagykövet rábólint.

„Hivatalosan igen, de olvashatod az interneten, itt a blogon is, hogy mennyire nyugdíjas ellenesek a híveik döntő többsége.”

Ez hülyeség, a szocialista szimpatizánsok többsége általános iskolai szintet sem elérő fogalmazási készséggel és vérforraló helyesírási hibákkal írnak az ilyen és ehhez hasonló fórumokon. Ezek szerint az MSZP politikusai analfabéták? :)

szoja122 2014.03.06. 19:32:13

@freehckr: "A jobbikosoknak van okuk tartani retorzióktól, mert ma Magyarországon egyfajta magyarellenes zsidó terror van"

Menj orvoshoz...

Cionista barom. Ha csak az általános iskolai számtant ismernéd tudnád, hogy ezzel implicite a zsidó felsőbbrendűséget dicséred.

A világ összes zsidóinak száma néhány tízmillió, ha ennyi ember tudna 7 milliárd embert uralni az felsőbb rendű lenne.

De ezt gerincaggyal megérteni nem lehet.

freehckr 2014.03.06. 19:35:47

@szoja122: Látom a diszlexiád betett egy jó kis vitának, de azért talán ugorj neki még egyszer, olvasd újra, hátha sikerül legközelebb megértened, mert a válaszod alapján egészen biztosan nem az én véleményemre reagáltál... :)

szoja122 2014.03.06. 19:44:35

@freehckr: Tőled idéztem, és az egyértelmű a kettőspont után bizonyítani is próbáltad.

szoja122 2014.03.06. 19:50:54

@freehckr: Lehet hogy a cionista jelzőt értetted félre?

Az ironikus, gúny volt... Ha a diszlexiád engedné, megértetted volna, mert amit utána írtam az egyértelműsíti.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.06. 20:09:16

Én inkább Fidesz-KDNP erösödést tapasztalok! Már 50% fölött vannak!! (csak jegyzem hogy 4 éve 52,7%-t kaptak) Szóval gyakolratilag nem vesztettek szavazót a 4 év alatt!!

etwas kultur muss sein 2014.03.06. 20:26:37

@Akitlosz: "Mert az egyetlen komoly hazafias nemzeti párt, azért.

Az internacionalista, cionista pártok nem fogják a magyarok érdekeit képviselni.

Ezt pedig egyre több szavazó ismeri fel. "

Ennyi. Az ilyen szója122-félék meg böföghetik a marhaságaikat. Ezzel is tovább erősítve a Jobbikot. ;-)

tzirok 2014.03.06. 20:39:49

@hoplita:
Szép lehet, mikor a sok bolyhos, rózsaszín Benetton pulcsiban feszengő Jobbikos az ölében plüsskutyát szorongatva hasonló stílusban társalog a pártszékházban, és hegyekben állnak a szívecskés szórólapok az asztalon. Hiába, a gárdamellényt le lehet cserélni, a stílust nem. Úgy áll nekik ez az új imázs, mint szamárnak a bársonynyereg, vagy inkább mint rendőrkutyának az egyenruha.

6.Lenin 2014.03.06. 20:53:17

Az eddigi hozzászólásokat olvasva 1 bizonytalan (aki gondolkodni még képes) szavazónak 1etlen logikus alternatíva kínálkozik...

Szépen csendben, biztos kézzel a Fideszre húzza az X-et.

(a többiek + szép csendben rontják 1más esélyeit, ami tulajdonképpen már most is csekély)

) a Jobbik egyedül nem nyer, koalíciós partnerként ciki lenne bármelyik oldalnak is. Valamilyen csoda folytán nyerne, az országnak nyekk. Könnyen ígérnek bármit, az esélytelenek magabiztosságával.

) az összefogás....izé...majd 1x talán, de minek? Így is, úgy is buknak, akár nyernek, akár nem. Rájuk szavazni egyértelműen hülyeség.

) sok kis párt? Édik.

Amúgy a Jobbikra inkább a csalódott szocik szavaznak. A bizonytalanok táborából inkább a Jobbik profitál.(növelve a Fidesz esélyeit a 2/3-ra)

freehckr 2014.03.06. 21:04:23

@6.Lenin: „1 bizonytalan (aki gondolkodni még képes) ... biztos kézzel a Fideszre húzza az X-et.”

Nem olyan egyértelmű, hogy egy Fidesz szavazó képes gondolkodni: kard.blog.hu/2014/03/06/moszka_nem_brusszel_avagy_a_fidesz_moralis_trianonja

„Valamilyen csoda folytán nyerne, az országnak nyekk.”

Ilyesmi utoljára akkor történt, amikor az MSZP-SZDSZ nyert választást... Nem tudom miért lenne így, ha végre egy nemzeti párt nyerne választást?! Ha a Jobbik nyerne választást akkor nem az országnak, hanem a rendszerváltást eddig megúszott posztszocialista politikusbűnözőknek lenne „nyekk”, ugyanis csak kötik a lusztrációt a karóhoz... ha lehet ez válasz arra, miért retteg a Fidesz és az MSZP a Jobbiktól... :)

„a Jobbikra inkább a csalódott szocik szavaznak”

A Jobbikra mindenki szavazhat, akinek elege van a Fidesz-MSZP korrupt politikusbűnözőinek több mint 20 éve tartó háborújából, egymás elleni áskálódásából, a gyűlölködéseikből...

6.Lenin 2014.03.06. 21:12:56

@freehckr:

A Fidesz nyert 2010-ben 2/3-os támogatással.

Nézd meg az elmúlt 4 évet, különösen a külső, és belső nyomásra tekintettel.
Szinte szavazó veszteség nélkül eddig túlélte.

Egy kismértékű előnnyel nyerne a Jobbik.
Hány hónapig bírná a nyomást?

Gazdasági, politikai, a belsőt most nem is venném figyelembe.

Gondolod, hogy keletről kapnánk olyan gazdasági támogatást, hogy ellensúlyozná a nyugatról jövő gazdasági/politikai össztüzet?

Ne álmodozz!

ubul2000 2014.03.06. 21:15:13

@szoja122:
csak olvass az itteni blogokon

ke.....csa.... 2014.03.06. 21:19:05

A baloldali választóknak egy, nagyon kemény lépése lehetne, hogy saját pártjaikban teljes megtisztulást érjenek el.
A Jobbikra kéne szavazniuk, hogy nagyon magas %-ban nyerjen a párt.
Ennek okán nyilván elérhetnék, a párt(ok) teljes ideológiai és vezetői megújulását.

ke.....csa.... 2014.03.06. 21:23:15

@szoja122: Te pedig két példabeszéd között lapozz bele a programjukba.

freehckr 2014.03.06. 21:23:40

@6.Lenin: „A Fidesz nyert 2010-ben”

Sajnos, de ezt konkrétan mire válaszoltad?

„Szinte szavazó veszteség nélkül eddig túlélte.”

Az MSZP-SZDSZ is képes volt újra nyerni 2006-ban, nulla eredménnyel, kommunikációs és könyvelési trükkökkel, szóval senki nem mondta, hogy te, milyen okosak, tájékozottak és megfontoltak ezek a magyar választópolgárok. :) Bár az elvtársak csak pár hétig örülhettek a választási győzelemnek 2006-ban, mert aztán el kellett kezdeniük a rekord megszorítást. Most a Fidesz is ezen az úton jár. Majd térjünk vissza ősszel a Fidesz támogatottságára... a második, vagy harmadik Orbán-csomag után... :)

„Hány hónapig bírná a nyomást?”

Milyen nyomást? A Jobbik kormányra kerülve borítaná a posztkommunista bilit, a 25 éves kommunista hazugságoktól zengene egész Európa... :) Amikor megtudnák a néppárti vagy szocialista frakciókban, hogy ki volt mondjuk Martonyi, vagy Gyurcsány, akikkel jattoltak is az EP-ben... mi volt a szerepük az állampártban, satöbbi. Egy lusztrációs törvény nem játék, a jelenlegi posztkommunista politikai elitünk több mint harmada tűnne el a közéletből egyik napról a másikra, köztük a két utódpárt vezető politikusai, a balliberálisaink civilnek hazudott gittegyletei, a fél Mazsihisz... Mint említettem, nem véletlenül retteg a posztkommunista siserahad a Jobbiktól... :)

6.Lenin 2014.03.06. 21:23:58

@ke.....csa....:

El tudnád képzelni, hogy @szoja122 a @hoplitára szavazzon a megtisztulás érdekében?

izé... nagy szám lenne az tuti...

6.Lenin 2014.03.06. 21:31:43

@freehckr:

" Amikor megtudnák a néppárti vagy szocialista frakciókban, hogy ki volt mondjuk Martonyi, vagy Gyurcsány, akikkel jattoltak is az EP-ben..."

Ez most komolyan írtad?

A Jobbiktól tudnák meg? Eddig halvány finguk sem volt róla.

A zsidók ajvékolva kérnének bocsánatot a jobbikosoktól a sok alaptalan rágalomért? Első húzásból több ezer milliárd €-ot utalnának Mo-nak, könyörögve a bocsánatért?

Cigányok 100 ezrei verekednének a lapátért a Kossuth téren, hogy végre dolgozhassanak a haza felemelkedéséért?

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó a humorod.

freehckr 2014.03.06. 21:46:04

@6.Lenin: „A Jobbiktól tudnák meg?”

Elég nagy lenne a visszhangja egy ilyen törvénynek...

„Eddig halvány finguk sem volt róla.”

Nem hiszem, hogy tudnak róluk, sötét múltjukról, Magyarországon sem lehet erről beszélni, legalábbis lásd a mainstream médiát: kész tényként kezelik a rendszerváltást, miközben mondjuk Kovács Lászlóval vagy Lendvai Ildikóval készítenek riportot, lol... eszükbe nem jut megkérdezni, nem kérdezhetik meg, hogy akkor Kovács elvtárs/Lendvai elvtársnő, ha volt rendszerváltás, akkor ön mégis mi a f*szt keres itt?! :)

A többit amit írtál bullshit...

freehckr 2014.03.06. 21:47:57

@freehckr: „A többit amit írtál bullshit.”

Azon kívül, hogy jó a humorom, mert az a visszajelzések szerint tényleg jó... :)

ubul2000 2014.03.06. 21:54:46

@==T==:

szerintem aligha, írd be újra

freehckr 2014.03.06. 21:55:29

@==T==: Indexes blogmotor képes fura dolgokra... nem feltétlenül kell mindig cenzúrára gyanakodni. Ha én olvasható vagyok egy poszt alatt, akkor nincs cenzúra... általában az elsők között vagyok akit lekapnak a tábláról. :D

6.Lenin 2014.03.06. 21:58:06

@freehckr:

Már ne haragudj, de értetted, hogy mi zajlott itt 4 évig a kormány ellen?
Pedig a Fidesz tagja a Néppártnak.
Milyen húzásokra volt szükség, hogy túlélje az ország a gazdasági nyomást?

hol voltál az elmúlt 4 évben?

Szerintem Mo rövid időn belül nem lesz olyan erős gazdaságilag, hogy túléljen egy jobbikos kormányt.

Mit meg nem tettek, hogy hatalomba juttassák ezt az összefogás nevezetű bagázst, aztán csodálkozó szemekkel néznék a Jobbikot kormányon?

Tényleg azt hiszed, hogy nem tudnak a magyar politikában mozgolódókról semmit?

Komolytalan vagy.

freehckr 2014.03.06. 22:09:58

@6.Lenin: „értetted, hogy mi zajlott itt 4 évig a kormány ellen?”

A Fidesz híg f*s ebben a témakörben, egyrészt mindenáron meg akarnak felelni egyes c*onista és egyes liberális érdekköröknek is, másrészt meg a kommunikációjuk szerint ők valamiféle jobboldaliak... konzervatívok... polgári oldal... ami bullshit, posztkommunista pöcsök, többnyire baloldali intézkedésekkel, akik a fent említett, zsidóknak való megfelelési kényszerük miatt bizonyos érdekcsoportokkal nem vállalnak semmiféle konfliktust nyíltan.

„Mo rövid időn belül nem lesz olyan erős gazdaságilag, hogy túléljen egy jobbikos kormányt”

Magyarország soha nem lesz gazdaságilag erős, se stabil, amíg a Fidesz-MSZP posztkommunista bűnszervezetek váltják egymást...

„csodálkozó szemekkel néznék a Jobbikot kormányon?”

Mit tudnának tenni?! Most komolyan... az osztrákoknál sem jött be az „EU embargó”, amikor a szabadságpártiak kerültek kormányra...

„nem tudnak a magyar politikában mozgolódókról semmit?”

De, valószínűleg a fő washingtoni/izraeli sz*rkeverők tudják, hogy Magyarországon nem történt meg a rendszerváltás, de az EP-ben a politikusok nagyjából annyit tudnak Magyarországról, hogy anno sok magyar emigrált Romániába... de azt már nem tudják miért... lol... :D

Megoldható a lusztráció, nem kell félni... nem fog fájni... :)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.06. 22:22:14

A dzsobbikot mellesleg a maszop hozta létre hogy megossza (felszalámizza) a jobboldalt - jobbosok szavazatinak megosztása.
Szimpla logika ez!!

6.Lenin 2014.03.06. 22:22:44

@freehckr:

Ezek szerint nyugaton azért reszketnek, hogy mikor lesz már végre Mo-on rendszerváltás?

Hol van most J. Haider?

Azt értem, hogy itthon sokan megeszik a jobbikos dumát, de nagyon veszélyes játékot játszanak Vonáék, bár szerintem tisztában van vele, hogy nem sok esély van a kormányra kerüléshez.

Jó heccnek látszik a blogok világában erről cikizni egymást.
Nincs reális alapja, hogy olyan mértékben nyerjen a jobbik, hogy egyedül képes legyen kormányozni és néhány hónapot túlélni.

Jó a duma, csak semmi értelme.

concret 2014.03.06. 22:23:38

@freehckr:
"... az osztrákoknál sem jött be az „EU embargó”, amikor a szabadságpártiak kerültek kormányra..."

Ez egy sokat emlegetett, ám sánta párhuzam.

Az a kormány Wolfgang Schüssel kormánya volt, amit Haiderék csak mérsékelten szalonképtelenné tettek. Ám Ausztria nem lett tartósan pária, nem lett sem Európa-szkeptikus, sem antiglobalista ország.

Ausztria utóbb visszatért a fekete-vörös nagykoalícióhoz, ami lehet elvileg hányinger, ám egyvalami tény:

AUSZTRIA TÉNYLEG JOBBAN TELJESÍT

6.Lenin 2014.03.06. 22:32:07

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Abban is lenne logika a nyugat részéről, hogy most nem tudták Mo-ot padlóra küldeni, némi "támogatással" elérnék a jobbik hatalomra kerülését, aztán már nem lenne akkora gond a ballib oldalt visszajuttatni hatalomba.

Nekik még megérné az 1-2 éves "kisiklás".
A Jobbik szerű pártok mindig csak eszközök voltak egy nagyobb játszmában.
(hasonló játszma zajlik most a szomszédban is, Ukrajnában)

concret 2014.03.06. 22:32:26

@freehckr:
"... az osztrákoknál sem jött be az „EU embargó”, amikor a szabadságpártiak kerültek kormányra..."

Ez egy sokat emlegetett, ám sánta párhuzam.

Az a kormány nem Jörg Haider, hanem Wolfgang Schüssel kormánya volt, amit az FPÖ csak mérsékelten tett szalonképtelenné. Ám Ausztria nem lett tartósan pária, nem lett sem Európa-szkeptikus, sem antiglobalista ország.

Ausztria utóbb visszatért a fekete-vörös nagykoalícióhoz, ami lehet elvileg hányinger, ám egyvalami tény:

AUSZTRIA TÉNYLEG JOBBAN TELJESÍT

- és nem csak hozzánk, hanem a gazdag nyugathoz képest is.

És ehhez az utóbb szétesett, marginalizálódott FPÖ-nek a világon semmi köze. Annál több köze van az osztrák politika globalista-unionista mintatanuló, sőt, mintaadó gyakorlatának.

Na és ez a nagy különbség. De mi nem ezt kopírozzuk, hanem a bukott haiderizmust. Aztán majd pisloghatunk, ha azt mondják: egyétek meg, amit főztetek. És majd nem értjük, miért is lettünk büdösek és kitaszítottak.

Pedig mindez előre kottázható.

concret 2014.03.06. 22:34:44

bocs a duplázásért

6.Lenin 2014.03.06. 22:38:21

@concret:

"AUSZTRIA TÉNYLEG JOBBAN TELJESÍT"

Nem ez a lényeg.Ausztria "tudja" hol a helye, nem akar nagyobb (esetleg szabadabb)lenni a nagyoknál.

freehckr 2014.03.06. 22:41:58

@6.Lenin: „nyugaton azért reszketnek, hogy mikor lesz már végre Mo-on rendszerváltás”

Egy szóval nem írtam ilyet... Magyarországot nagyjából magasról lesz*rja a nyugat, annyiból érdekeljük őket hogy jó és olcsó a munkaerő, aránylag remek az infrastruktúra, ide települve az egymást váltó korrupt posztkommunista kormányok miatt meg zsíros EU forrásokhoz juthatnak hozzá egy kis gyümölcskosárért... :)

„nagyon veszélyes játékot játszanak Vonáék”

Miért? Olvasd már el a programjukat. Lehet vele egyet érteni, vagy kritizálni, de mi olyan van benne, amit egy ilyen kaliberű „legitim” politikai szervezet ne vállalhatna föl? Említs valami rasszistairgumburgumantiszemita dolgot a programjukból. Csak egyet... Magam sem tudok pár dologgal egyet érteni a leírtakban, de korrekt program.

„szerintem tisztában van vele, hogy nem sok esély van a kormányra kerüléshez”

Minden bizonnyal. Magyarország még nem érett olyan fiatal, új, nem posztkommunista politikai szervezetekre mint az LMP vagy a Jobbik... sajna... pedig ideje lenne már dobni a Fidesz-MSZP-t. :) 20 éve vannak kormányon, most kezdik a 21-24. évet, és Magyarország ma már nem a velünk, hanem az utánunk csatlakozott EU tagállamoktól is leszakadóban van. Ideje lenne végre nem kormányt, hanem komplett politikai elitet cserélni. :)

„Jó heccnek látszik a blogok világában erről cikizni egymást.”

Nekik ezt komolyan kell gondolniuk. Politikusok. :) Lásd a balfék Összefogás kommunikációját: ők is kormányváltásra készülnek, de nyilvánvalóan tisztában vannak vele, hogy jelenleg esélyük sincs. :)

„Nincs reális alapja, hogy olyan mértékben nyerjen a jobbik”

Most nincs, bár a Fideszben mindig benne van valami orbitális baromság, ami miatt választásokat veszítenek, annak ellenére is hogy a célegyenes elején még magasan vezetnek... :)

6.Lenin 2014.03.06. 22:55:31

@freehckr:

"... Magyarországot nagyjából magasról lesz*rja a nyugat, annyiból érdekeljük őket hogy jó és olcsó a munkaerő, aránylag remek az infrastruktúra, ide települve az egymást váltó korrupt posztkommunista kormányok miatt meg zsíros EU forrásokhoz juthatnak hozzá egy kis gyümölcskosárért... :)"

Azért vannak tiszta pillanataid is.
Ebből induljunk ki.

Meg abból, hogy mindig az erősebb ebnek van joga a fajfenntartás technikájának a gyakorlásához, akár puszta szórakozásból is.

Én sem állítottam, hogy a Fidesz a tökéletes megoldás, de jelenleg még nincs jobb.
Mi lesz később?

Összeomlik az Univerzum.
Aztán megint várhatjuk, hogy felrobban a semmi, és minden kezdődik elölről.

Addig is, a Blues örök

Jó éjt!
Mindenkinek

www.youtube.com/watch?v=3TkitGRoGM8

wowerman 2014.03.06. 23:05:34

Ha náci kormányunk alakulna végül, az tuti hogy április 7-én emigrálnék

ubul2000 2014.03.06. 23:09:52

@wowerman:

Miért fenyegetsz minket, hogy maradsz?
Tudomásom szerint egy náci párt sem indul a mostani választások, pedig elég sokan vannak.

antigonos.gonatas 2014.03.06. 23:13:32

@ubul2000: Ha egyszer kitennéd a lábadat és megnéznéd mi a helyzet keleten, akkor rájönnél hogy nem mindegy.

Ezerszer lennék inkább a nyugat vazallussa, nevezzük azt Osztrák Magyar Monarchiának vagy Európai Uniónak, mint bármelyik keleti országé. Én éltem a Közel-Keleten és a Kaukázusban is és hidd el az az élet nem igazán fogadható el egy európai számára. Fel vagytok háborodva ha 5 cigány gyerek megver valakit a suliban (teljes joggal), de elmondanám hogy a jobboldal által favorizált Keleten a nyílt utcán agyonlőnek ha úgy nézel valakire, vagy beszólsz valakinek, és az ügyedet a végén csak azért vizsgálják ki mert nyugati turista vagy, mert ha helyi lennél le se szarnák.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.03.06. 23:27:12

@tesz-vesz:
Amíg nincs lusztráció, megteszi a frusztráció.
Kis ország, kis különbség.

ubul2000 2014.03.06. 23:34:46

@antigonos.gonatas:

Közel-Keleten még nem jártam, a mostani krízis helyéin azonban igen. (Jalta, Bahcsiszeráj, Rosztov, Harkov, Kijev, Jejszk, és más helyeken. stb. Ki is tiltottak, igaz akkor még cccp-nek hívták) Úgy, hogy elég jól fel tudom mérni az ottaniak vazallusának lenni.

concret 2014.03.06. 23:36:22

@Hepci: ha lehetne, ezt lájkolnám.

concret 2014.03.06. 23:38:27

@6.Lenin: A lényeg, lenin, hogy ragadjon a bélyeg. meg a rezsiharc.

concret 2014.03.07. 00:18:44

A Krím "parlamentjének" az elnöke azt nyilatkozta: a Krím újra az Orosz Föderációhoz csatlakozik.

Meg tudná-e mondani a derék elnök: mikor is tartozott a Krím az Orosz Föderációhoz?

(tipikus posztszovjet történelmi tudathasadás)

szoja122 2014.03.07. 02:34:46

@6.Lenin: Nagyon naiv vagy!

A Fidesz NEM ideológiai párt, ezért és azért is mert programja sokkal közelebb áll a jobbikhoz simán koalícióra lépne vele. Ez mindkét párt részéről csak is kizárólag a szavazatok számától függ.

szoja122 2014.03.07. 02:42:47

@ke.....csa....: Belelapoztam, de ha nem is tettem volna az interneten a jobbikosok hozzászólásai tökéletesen elég a párt és hívei megismeréséhez.

Amúgy ne kergess délibábokat. Ha a jobbik valami csoda folytán hatalomra kerül akkor a fele programját sem fogja tudni a hazai és a nemzetközi nyomás miatt megvalósítani.

Ne számítsatok az oroszokra, kínaiakra ők a kisujjukat sem fogják egy ilyen kis országért megmozdítani. Értünk nem fognak világháborút kockáztatni.

Balt 2014.03.07. 09:20:07

1 nő és két férfi, stimmel, Feri megint igazat beszél...:

"Zuschlag 50 milliót kapott, hogy lelépjen
Új könyvében arról ír, Lendvaival, Szilvásyval és Szekeressel egyezett meg. Nejlonszatyorban kapta."

index.hu/belfold/2014/03/07/zuschlag_50_milliot_kapott_hogy_lelepjen

ke.....csa.... 2014.03.07. 09:22:55

@szoja122:
Sajna a Jobbikosok hozzászólásai - azokéra gondolok, akikre te - pont annyira relevánsak, mint a hasonló stílusú baloldali, vagy "fideszoldali" hozzászólók. Ezekkel egyszerűsítve a képletet, a különbséget úgy definiálnám, hogy a rendszerválás óta regnált kormányok termelték ki a Jobbik létrejöttét. Ezért inkább magukat okolhatnák. Ők a mi kis Janukovicsaink, Timosenkóink.
Nem kergetek délibábot, amit írtál az sajna igaz, viszont érdemes volna azon települések helyzete után olvasnod, olvasnotok, ahol jobbikos a polgármester. Persze a cikkek elfogulatlansága megint olyan kérdéses, mint amit írtál a "nyomáról".
Ki a fene számít úgy az oroszokra, kínaiakra, stb. abban az értelemben, ahogy te gondolod? Arról van szó, hogy nem az EU az egyetlen lehetséges kapcsolódási pont a külvilággal. Kiaknázatlan kereskedelmi, gazdasági lehetőségeink vannak, míg az Unió olyan keretek közé szorít, hogy pl. bizonyos termékek nemtermesztéséért többet fizet, fizetett a gazdáknak, mintha termelték volna - kvóta rendszer.

Vitéz.László 2014.03.07. 09:34:07

mert az országban sok análci...

amugy meg semmi gond mert ha többszáz évig tuttak a zsidókkal és a cigányokkal barátságosan együttélni akkor eztán sem lesz másképp...

Vitéz.László 2014.03.07. 09:36:19

@villam5: "egyre több embernek nyílik ki a szeme, hogy valójában mi is folyik a mi kis országunkban"

így van... és az egyetlen párt amejik nem mafia, nem lopni akar és korrektól megoldana mindent az a a... dzsobbik... ojjan aranyosak

győzzön a dzsobbik !

panelburzsuj 2014.03.07. 10:13:45

@Vitéz.László:
"Az orbáni mestermunka a jobboldal egységében áll."

Innen: ujszo.com/online/kulfold/2014/03/06/orban-viktor-a-fejeket-szamolja-ebben-o-a-legjobb

Na most ehhez képest Orbánnak van egy "5 in 1" baloldali kihívója, és itten meg épp azon törpenkedünk, hogy vajon lesz-e egy ugyanakkora jobboldali kihívója, mint az összbalos vegyessaláta.

Érdekes todomány ez a politológia.

Balt 2014.03.07. 11:09:53

riporter: – Az a bizonyos sportminisztérium, ahol a pályázati ügyeket intézte, mai szemmel nézve az Összefogás minisztériuma volt. Gyurcsány Ferenc volt a miniszter, Mesterházy Attila volt az államtitkár, Szigetvári Viktor a kabinetfőnök. Nem bosszantó érzés önnek, hogy ők hárman ma ott tündökölnek a közös baloldali listán, és akár győzhetnek is, de mindenképpen bejutnak majd a parlamentbe?

ZJ: – Ez nem bosszant. Az bosszant, amikor például Gyurcsány Ferenc véleményt nyilvánít rólam, miközben erre semmilyen erkölcsi alapja nincs.

– Tudott mindenről?

– Persze, hogy tudott. Ha egy ilyen szisztéma működik egy minisztériumban, arról egy Gyurcsány-típusú miniszter tud. Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá. Neki ez a tárca volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett miniszterelnök. A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési képviselők között. A könyvben részletesen elolvashatják, hogy mi is történt pontosan.

– Volt olyan, hogy ott ült mellette, s magyarázta neki, hogy nézd Feri, ennek a pályázatnak kell nyernie, ezért meg ezért?

– Persze. És azt mondta, hogy rendben van. Mindig azt mondta.

Balt 2014.03.07. 11:11:48

– Mesterházy is tudott mindenről?

– Ő nem sokszor volt bent a minisztériumban, mert Gyurcsány nagyon utálta. Gyurcsány csak a saját csapatát kedvelte, Keszthelyi Andrást, Szigetvárit, Szilvásyt. Mesterházyt ott szívatta, ahol érte, például korlátozta a mobiltelefon-használatát. Egy államtitkárnak! Feri ugyanis egy igazi bunkó, ha valaki kicsit jobban megismeri. Már valósággal sajnáltuk Mesterházyt. Attilának akkor lett nagyobb szerepe, amikor Medgyessy már lemondott, Gyurcsány pedig még nem lett miniszterelnök. Addig csak elevickélt valahogy. Szerepét és súlyát jól mutatja, hogy önmaga nem tudott mindent elintézni, hanem hozzám kellett fordulnia, ha pozitív döntést szeretett volna. Ha Veszprémben sikereket akart elérni, akkor hozzám fordult, hogy segítsek az elbírálásban.

– Szigetvári Viktor is tudott mindenről?

– Kabinetfőnökként ő mindig, mindenről tudott, hiszen az ő feladata volt a napi operatív ügyintézés a minisztériumban. Hétfőnként volt a heti egyeztetés, ott volt Feri, Attila, ott volt Szigetvári, Keszthelyi, esetleg valamelyik helyettes államtitkár, az ifjúsági szervezettől ott volt Újhelyi István, Arató Gergő, meg én, a sportosoktól Bakonyi Tibor, és megbeszéltük a heti várható ügyeket, és persze a pályázatokat is.

– Ön bármikor besétálhatott Gyurcsányhoz?

– Persze, bármikor. Nekem különleges viszonyom volt vele, mert 2003 tavaszán jöttek elő a kétes ügyei, és én voltam az egyik, aki kiállt a párt részéről és megvédte, s így elég sokat kellett vele és Keszthelyivel találkoznom. A kormányszóvivő Gál J. Zoltán átszólt a miniszterelnöki hivatalból vagy az Altusból átküldtek egy faxot, hogy mit és hogyan kell éppen megmagyarázni, én meg kiálltam a kamerák elé, és elmondtam.

Balt 2014.03.07. 11:15:12

– Ekkortájt sem aggasztotta a büntetőügye?

– Egyáltalán nem, hiszen már 2004-ben megindult a nyomozás, és nem történt semmi érdekes. Ráadásul mindenről tudtam, Lusztig Péter rendszeresen tájékoztatott, hogy éppen hol tart a rendőrség. 2007 januárjában fordult komolyra a dolog, mert az ügyészség vagy megunta a rendőrség tipródását, vagy új információkat kaptak. Ekkor felhívott Szilvásy Gyuri, hogy van-e valami közöm ehhez az ügyhöz. Azt mondtam, hogy nincs, és akkor úgy is gondoltam. Majd rá egy hétre megjelentek a rendőrök, nagyon sok rendőr, tartottak egy csomó házkutatást, engem pedig felhívott valaki, hogy vigyázzak, mert lehallgatnak. Ekkor már nagyon ideges voltam, bementem Szilvásyhoz, de úgy, hogy gyakorlatilag rátörtem az ajtót. Kiabáltam vele, hogy miért nem szólt. Képes volt azt mondani, hogy elfelejtette.

– Csak ön volt ideges?

– Mindenki ideges volt. Lados István munkatársamat, aki az MSZP-frakció alkalmazottja volt, el is kellett menekíteni külföldre.

Balt 2014.03.07. 11:17:48

– Nem akarom heccelni önt, de emlékszik még arra a mondatára, hogy nincs Zuschlag-ügy?

– Gondolhatja, hogy emlékszem…

– Kijött Lendvai Ildikó irodájából, ott várta a média, s akkor nyilatkozta. Ez a mondat azóta közmondássá vált.

– Na igen, hiszen három héttel később letartóztattak. De hát mit mondtam volna mást?

– Ezt mondta kint. De mit mondott bent, Lendvai Ildikónak?

– Kínos volt, mert véletlenül ott volt Szilvásy is. Amúgy Lendvai hívott be, hogy tájékoztassam. Én el is mondtam, hogy ebből katasztrófa lesz, hiszen ekkor már a pártvezetés tagjait is kezdte az ügyészség behívogatni. Ildikó aggódott, hogy az ügy esetleg feljebb is mehet, és azt hajtogatta, hogy valamit kellene csinálni, meg hogy találjunk ki valamit. Szóval tipikus MSZP-s válságkezelés volt.

– Gyurcsány nem jelentkezett?

– Dehogynem, már jóval korábban. Nem is tehetett mást. Gondoljon bele, van egy miniszterelnök, akinek a korábbi minisztériumában a teljes apparátust már kihallgatták, meg olyan házkutatások voltak, ahol szó szerint több tonnányi iratot foglalt le az ügyészség. Úgyhogy Gyurcsány megkeresett, hát persze. Beszéltünk telefonon is, személyesen is. Azt mondta, hogy kezeli a problémát. Aztán egyszer Keszthelyi Andrással megüzente, hogy hívjam fel Bánáti Jánost, megbeszélte vele, hogy ő fogja az ügyet kezelni.

– Amúgy a saját védőügyvédje jól védte önt?

– Az volt az érzésem, hogy a védelem célja elsősorban az ügy politikai kezelése, nem pedig az én büntetőjogi felelősségem enyhítése. A fellebbezésemet már én magam írtam, talán elég, ha ennyit mondok.

– Most hogy látja, akartak egyáltalán önnek segíteni?

– Szerintem eleinte akartak, aztán meg arra jutottak, hogy az én beáldozásommal legalább le lehet zárni az ügyet. Nekem nem volt mentelmi jogom. Feljebb már mindenkinek volt. Jogilag ezt így lehetett összerakni és lezárni.

– Ötvenmillió forintot valakik befizettek ön helyett, hogy csökkentsék a kárt. Azért ez segítség. Ön tudott erről?

– Higgye el, nem engem védtek, nem engem segítettek, hanem saját magukat meg az egész rendszert. Amúgy nem tudtam róla. Jött az ügyvédem, és közölte, hogy letéti számlájáról kárenyhítés címén átutalt ötvenmillió forintot. Ha megkérdeznek, én nem kértem volna. Később vagyonosodási vizsgálat indult ellenem, adóhiányt állapítottak meg, ez az ügy még ma is tart. Ráadásul ezzel külön felbőszítették az ügyészeket. Mert hát honnan származik ez a pénz?

– Vajon honnan?

– Nyilván ugyanabból a széfből, honnan máshonnan?

– A legendás széf. Ön látta nyitva?

– Persze, tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy MSZMP címerrel.

Balt 2014.03.07. 11:20:16

– Ön nyilvánvalóan kitűnően ismeri az MSZP-t. Ön szerint, hangsúlyozom, a magánvéleménye szerint, milyen pénz van Simon Gábornál?

– Kizártnak tartom, hogy Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt. Egyedül elintézni effajta dolgokat, úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet.

– Simon vajon ugyanazt érzi most, mint amit ön érzett?

– Igen. Ebben biztos vagyok. És az MSZP most nyilván nagyon dühös rá, mert ha igaz, hogy ő már tavaly ősz óta tudott arról, hogy nyomoznak utána, és mégsem lépett semmit, akkor az az ő részéről inkorrektség, de a túlélés reményét senkitől sem lehet elvenni.

– Akkor vajon miért nem lépett?

– Talán hitt a csodában. Nem tudom.

– Ismeri Simont közelebbről?

– Húsz éve ismerem, annak idején, amikor ifjúsági vezető voltam, ő volt a BIT elnöke.

– Meglepte a Simon-ügy?

– Igen. Az, hogy valaki negyedmilliárd forintot tart a saját nevén egy osztrák bankszámlán, ezen nagyon meglepődtem.

– Az összeg miatt?

– Nem, a hülyesége miatt.

– Ha mostanában összefutna Simon Gáborral, milyen tanácsot adna neki?

– Hogy próbálja meg túlélni. De nem akarnám illúziókba ringatni, mert nem lesz könnyű.

– Őt is cserbenhagyták?

– Ő menthetetlen, az ügye nagyon egyszerű, átlátható, és hát kampányban mit tegyen egy párt?

– Az MSZP-nek nincs felelőssége?

– Dehogynem. Leginkább abban, hogy elnökhelyettes lehetett egy olyan ember, aki a saját számláján tart negyedmilliárd forintot.

Szinyora. 2014.03.07. 12:27:28

@tesz-vesz: Na ná, hogy el ! Ez elszámoltatás mindenkire vonatkozik!! a Fideszre és az MSZP-re is ..

unionista (törölt) 2014.03.07. 12:36:03

a "kis benáculás" társadalmi oka alighanem a rendszerváltás utáni évek és azt lezáró bokros csomag volt. 1990-95 között az összes munkahely fele megszűnt. a gyereke csak azt látták, hogy apa, anya ideges. nincs otthon eleget. és egy ponton nem volt kinder tojás. 30% fölötti infláció elvitte a reáljövedelmek jelentős részét. ezt használta ki a jobbik. mert ugye felnőtt ez a rendszerváltás utáni "kis generáció", amelyik úgy kapott egy pofont, hogy nem értette mi van. ezek után jött egy konszolidáció. és most ehhez igazodik egy "kis kináculás".

van egy tippem, hogy a 2010-15 közötti időszakban is végbement egy ugyanilyen társadalmi válság. illetve egy "varga csomag" még várat magára. most úgy nő fel egy generáció, hogy az állam a szegény gyerekek után napi 500 forintot hagy a konyhaasztalon gyereknevelésre. a tehetősek napi 5000 forintot markolnak fel ugyanezért. ismeretlen fogalom intézményes gyermekjólét. két elv van: gyermekért készpénzt. mennél gazdagabbak a szülők, annál többet kell adni. a magyar társadalom a családot egy állattartásnak képzeli. és a gyermekvállalást kollektíve úgy akarja ösztönözni, mint a disznópásztorkodást. ebból lehet egy "nagy benáculás". feltéve, hogy nem jön egy "nagy generáció" és egy "nagy politikus".

Tünde Vencel 2014.03.07. 12:43:12

Nem szoktam politizálni...de egy biztos,hogy a nemzet dönti el kit választ.....mind ahogyan a tettek beszélnek évek óta hasonlószőrűeket választanak természetesen újra és újra az eredmény ugyan az csak éppen más szemszögből...talán újítani kellene és megadni az esélyt egy olyan pártnak aki még nem volt ...Veszíteni való nincs.....Szomorú,hogy ezt kevesen látják :-( Kívánom,hogy egyre több ember ébredjen fel és adjon esélyt egy új útnak...

panelburzsuj 2014.03.07. 12:43:29

"Csütörtökön a Demokratikus Koalíció két politikusa éles támadást intézett az LMP ellen."

index.hu/belfold/2014/03/06/ha_meg_nem_volt_eleg_az_abszurd_fordulatokbol_nekiesett_a_baloldal_az_lmp-nek/

Készülhet a következő poszt:

Miért erősödik az LMP?

unionista (törölt) 2014.03.07. 12:46:46

@freehckr:
a baloldal nem akar kormányváltást. ezt az őrültséget honnan veszed. jó, így hívják őket. és? az ellenzék az a jobboldali gazdasági birodalom összeomlására játszik. arra, hogy egy államosítani lehessen simicsa, mészáros, széles, nyerges vállalatait. és privatizálni a most államosított közműveket. és mindkettőből szépen profitálhatnak. addig bőven elég nekik, ami most jut. az sem kevés. szavazza be a sok birka jobber a jelenlegi kormányt. menjen a "mein orbán". ezt a kormányt a külföld fogja megbuktatni. nem a magyar baloldal.

panelburzsuj 2014.03.07. 13:04:26

@Balt:
A cust ismerjük, de ki az a agéfodor, aki kérdezgeti?

Valami könyvvigéc?

unionista (törölt) 2014.03.07. 13:12:33

@panelburzsuj:
a szociknak egy a lényeg: átvészelni a botrányokat úgy, hogy a legerősebb ellenzéki párt maradjanak. ha schiffer bejut, akkor az gyengíti bajnait. és ez teszi lehetővé, hogy egyik se nőjön föléjük.

panelburzsuj 2014.03.07. 13:27:48

@unionista:
Kicsit sok névmást írtál.

A mi teszi lehetővé, hogy mi ne nőjön a mi fejére?

unionista (törölt) 2014.03.07. 15:12:06

@panelburzsuj:
ha schiffer bejut a parlamentbe, akkor bajnai az új ciklusban nem erősödhet meg. egy esetleges lmp-pm összeolvadás szétszakíthatja az együtt pártszövetséget. fodort is azért vették be az összefogásba, hogy tovább osszák a liberális szavazatokat.

kívülről úgy néz ki, hogy fletó keveri a lapokat és betlire játszik. a választási vereség miatt mesterházy viszi el a balhét. gyurcsány közkívánatra egyesítheti a dk-t és az mszp-t. ha szerencséje van, akkor puch nem lesz képviselő. 43. a listán. a botrányok miatt könnyen kieshet. 5 fő kell majd a frakció alakításhoz. az ellenzék szempontjából a gyucsány (mszp-dk), schiffer (lmp-pm), bajnai (együtt-mlp) felállás az ideális. persze ezek az emberek megint nem tudnak együttműködni, ahogyan eddig sem tudtak. új belépő nem várható. a 4k! el sem tudott indulni. ezt a kormányt alighanem a külföld fogja leváltani.

panelburzsuj 2014.03.07. 15:40:40

@unionista:
aha

Hogy látványos balos bukta esetén a szakadár zöldeknek ne legyen hová visszaszivárogniuk.

Az elvet most már értem, csak az nem világos, hogy látványos balos bukta esetén az egyszem Szabó Timeán (lista 4.) túl még melyik PM-es kerülne be az országgyűlésbe. Hogy ott aztán ide-oda ülögessen.

Vagy gondolod, hogy pl. biciglis Scheiring kartárs - (a következő PM-tag a listán) - egyéniben inkább belopja magát az északbalatoni szívekbe, mint a listája?

unionista (törölt) 2014.03.07. 16:13:17

@panelburzsuj:
az lmp/pm mögött van egy párt, egy mozgalom. ha schiffer kiesik a parlamentből, akkor ezek az emberek hová mennek. könnyen lehet, hogy bajnai zöld platformjához csatlakoznak. és lehet egy vörös platformja. ez ugye a szolidaritás, oda állhat a 4k! csapat. schmuck akárhova beállhat. ezen kívül ott van a haza és haladás és az ems. bajnai mögött éppeséggel szerveződhet egy olyan mozgalom, ami balos mércével erős. RGB koalíciót kell csinálni és azt éppenséggel megcsinálhatja az együtt. ha schiffer bejut, akkor a parlamentben egy önálló G (green) párt lesz. bajnainak marad a B (blue). ezeknél viszont mindig erősebb az R (red). az lehet gyurcsány.

Vádló Bitófa 2014.03.07. 16:33:47

Szerintem az is tényező a Jobbik erősödésében, hogy 4 évvel ezelőtthöz képest a nyugati megyékben is sokkal erősebb a cigány-bűnözés.

panelburzsuj 2014.03.07. 16:41:01

@unionista:
Az LMP-seknek még van visszaút a környezeti/balos mozgalmaikba. Több egylet, mint párt. (Egyelőre... :)

A "globalista-burzsujista" Bajnai mellé sündörgötteknek nehezebb lesz kimagyarázni, hogy ők nem az egyéni karrierjüket, hanem "az ügy" útját egyengetve futottak a libás karjaiba.

De hát mindez legyen már azért a kiesettek búbánata.

Khal Drogo 2014.03.07. 17:33:35

@szoja122: A párt politikájának és a pártot támogatók véleményének nem feltétlenül van köze egymáshoz. A Fidesz-szavazók körében szerintem kisebbségben voltak azok akik támogatták ebben a 4 évben a rázós ügyeket lásd Magánnyugdíj-pénztárak elpusztítása, 27%-os ÁFA. De még jobb példa a visszavont tandíj ötlete vagy a körömszakadtáig védett Schmidt Pál, e két témában a saját tagságot olyan mértékben nem sikerült meggyőzni hogy a pártvezetés a korábbi beásott álláspontját feladta.

A Jobbik programja megvalósíthatatlan egy az egyben. Több ezer milliárdos forrásra lenne szükség, a férfiak 40 év munkaviszonyos nyugdíja, a korábbi korhatár előtti ellátások visszaállítása éves szinten 200 milliárdos többlet legalább, ennél nagyobb tétel a teljes állami szektornak ígért inflációkövető bérfejlesztés és akkor még egyéb ígéretekről, különféle adók eltörléséről nem is beszéltem.

Ha visszanézzük a Fidesz 2010-es programját,annak nagy részéből szinte semmi sem lett. A legdrágább része az egykulcsos adó, eleve nem is volt a programban. Ők több pénzt ígértek a rokkantaknak,a fogyatékosoknak, a teljes állami foglalkoztatotti szektornak, ebből a rezidensek és a pedagógusok kaptak érdemi béremelést, a többieknél vagy a középfokúak kaptak valamit, de a többség semmit sem kapott, sőt a rokkantak lettek az egyik legnagyobb vesztesek.

Aki azt hiszi, hogy egy kormányváltás képes olyan változást generálni, hogy a lakosság széles rétegei több pénzt kapnak, miközben kevesebbet kell fizetni, az csalódni fog.

A Jobbik ha kormányra jutna egyedül, nyilván megpróbálna egyes szimbolikus változásokat képviselni, ahogyan a Fidesz tette 2010-ben, pl. a kettős állampolgársággal, meg új alkotmánnyal. Hiába azonban a régen látott állami beavatkozás a gazdaságban, ez nem így működik, nem tudtak érdemileg egy más berendezkedést létrehozni.

Ugyanakkor a Jobbik előtt akár további erősödés is lehet:
Nincsenek korrupciós ügyeik, az MSZP-nek vannak és a Fidesznek vannak
A Jobbik nem valószínű hogy megszerzi a mandátumok felét, tehát kormányra nem kerül, így azt ígérhet amit csak akar.
A Jobbik szemben a másik kormányon nem lévő erővel, az LMP-vel, szervezett az egész országban. Míg sok helyen az LMP nincs valódi szervezettséggel jelen, ők igen és így nincs ott vetélytársuk. Aki kormányon nem lévő erőre akar szavazni, annak legtöbb helyen csak a Jobbik fog jutni.

Khal Drogo 2014.03.07. 17:38:58

@panelburzsuj: Két olyan párt van, aki nem volt kormányon. Az LMP és a Jobbik. Akinek nem megfelelő akármi miatt is a Jobbik, annak az LMP jut. Az LMP is tiszta párt, sőt a magyar politikában eddig egyedülálló módon, nem állt össze az őt hívó erősebb párttal, még a frontembereinek nagy részének kiválását is inkább benyelték.
Mára az LMP így erősebb lett, mert a megélhetési embereik mind otthagyták.

Az hogy 2010-hez képest most az egész országban tudtak jelöltet állítani, biztos hogy meglesz nekik az 5%. Nagyon közel állnak hozzá, a baloldal lebőgése miatt szerintem meglesz nekik ez.

Khal Drogo 2014.03.07. 17:41:20

Vajon 1%-ot meg tud-e ugrani bármelyik most nem parlamenti párt? Szerintem esélytelen.

unionista (törölt) 2014.03.07. 17:46:34

@panelburzsuj:
ezek a zöld mozgalmak országosan semmire sem jók. (lásd ángyán féle) értem én, hogy mentsük meg kishantost. de azt se tudom, hogy hol van. vidékies önkormányzatisághoz lenne ez tökéletes. járás/megye/régió szervezéséhez. ami a kis/közép/nagytáj közjogi megfelelője lehet.

országos mozgalommá ez úgy szerveződhet ha kárpát-medencei zöld párt alakul. egy ilyen a nemzeti érzelmű szavazókat széljobbról behúzhatja középre. globális greenpeace aktivistából csinálhat hazafiast. ha schiffer andrás ezeket képes egy platformra tereli, akkor megemelem a kalapom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.07. 18:02:58

Na már a fideszes Századvég is ugyanezt mérte.

Szóval három különböző mérés különböző cégektől.

Úgyhogy van benne valami.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.07. 18:09:39

@szoja122:

1. Ezt ki mondta?
Jelenleg az EU jelenti a legnagyobb veszélyt Magyarország szabadságára és függetlenségére. Nem pedig akiket te soroltál a saját fejedből.

2. Minden normális ember először is a saját fajtáját szereti.
Egyén -> család -> nemzetség -> nemzet

Idézlek Tégedet "cigányok zsidók" és egyebek csak ezek után jöhetnek. Szánalmas, hogy ez nálad fordítva működik.

3. A tévedéseid után hazaszeretetről beszélni esetedben tényleg felesleges.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.07. 18:16:30

@6.Lenin:

Sokadik Lenin vágyálmait olvashattuk.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.07. 18:19:24

@6.Lenin:

Szerencsére mindezt Svájc nem tudja.
Így aztán szabadabb a nagyoknál. Még a nagy németek is Svájcba menekülnek. Schumacher család például ugye.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.07. 18:21:24

@6.Lenin:

Látszik, hogy nem haladsz a korral.

Az univerzum nem omlik össze. Sőt, egyre gyorsabb ütemben tágul. Ami abszolút logikus is, mivel a gravitáció ereje a távolság növekedésével négyzetes arányban csökken. Legalábbis így tűnik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.07. 18:27:09

@wowerman:

Már 2010. óta "náci" kormány van Magyarországon.
Legalábbis a vörösök szerint.
Szóval már négy év késésben vagy.

@antigonos.gonatas:

Te válogatsz a seggek között, ahogyan az jó internacionalistához illik.

Csakhogy egy akármilyen segg alatt sem lehet szabad az ország.

S mindig az a segg ellen kell a leginkább küzdeni, amelyik éppen a leginkább nyomja Magyarországot.

Ez pedig jelenleg az EU segg.

A kuruc politika lényege, hogy a seggeket ki kell játszani egymás ellen, hogy Magyarország mozgástere a lehető legnagyobb lehessen. Az ellenségem ellensége a barátom. Oda s vissza.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.07. 18:32:11

@unionista:

:-)

Hát kétlem, hogy ez lenne a szocialista logika. Ha ők gyengíteni akarnák Bajnait akkor eleve nem szövetkeznének vele. A szocialisták viszik be ugyanis Bajnait a parlamentbe. Önerőből már be sem jutna, már a DK is erősebb, mint Bajnaiék.

Úgyhogy Bajnai politikai kivégzéséhez valószínűleg ma annyi is elegendő lenne, ha kirúgnák a vörös listáról. Nem élne túl négy évet a parlamenten kívül.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.07. 18:35:58

@unionista:

Az LMP is megelőzi lassan, de biztosan Bajnaiékat.

Nagy szerencséje az Együttnek, hogy már nem mérik a közvélemény kutatók.

@Vádló Bitófa:

A kormány meg még tovább hergeli is a német. Pénzt osztogat az idézem "romagyilkosságok" áldozatainak a hozzátartozóinak.

Persze a cigányok nem rasszisták. Nem nem, ők nem azért lopnak, mert az áldozat magyar, hanem azért, mert ők maguk cigányok.

Mecsoda különbség!

6.Lenin 2014.03.07. 18:49:42

@Akitlosz:

Nyitott vagyok...

Miért kellene a Jobbikra szavaznom?

(gondolom az nem kérdés, hogy az Összefogásra vagy az LMP-re nem érdemes)

Várom az érveidet.

Univerzum...
Nem azt írtam, hogy holnap reggel 06:12:23-kor fog összeomlani (bár ez sem kizárható).
Valahol olvastam, hogy ez lesz a vég, aztán ismét robban, kezdődik minden elölről.
Logikus is lenne, ha csökken az összetartó erő, a végén visszahullik önmagába, vagyis a kezdeti semmibe.
Aztán a zsidók megint piszkálni fogják, és bumm! (a Földön, és nyilván az Univerzumban is minden kezdet a zsidóktól származtatható, szerintük).Le vagyon írva.

2014.03.07. 18:58:02

A Jobbik azért ilyen sikeres, mert reális - ám elég rossz - alternatívát kínál az ország első három legnagyobb problémájára:
1. cigányok
2. munkanélküliség / nyomor
3. nemzetközi helyzetünk

Az, hogy az elsőről a második kettőre vitték ebben a kampányban a hangsúlyt, az teljesen jó húzás volt.

Bár szerintem is ez a három a legfontosabb kérdés számunkra, én teljesen máshogy oldanám meg. Van még egy LMP-s megközelítés, ami az én szám ízének jobban megfelel, de ők meg a cigánykérdést egyáltalán nem veszik számba, magyarokként beszélnek róluk. Különben ha lenne egy ilyen cserdi polgármester - féle köcsögtelenítős LMP-s cigánystratégia, akkor most azon gondolkodhatnának, hogy háromnegyeddel vagy négyötöddel alakítsanak kormányt.

szoja122 2014.03.07. 18:59:32

@Khal Drogo: Ha a jobbik erősödik, akkor akár Fidesz-Jobbik koalíció sem elképzelhetetlen.

Hiába szónokolnak egymás ellen, a felfogásuk között nincs kibékíthetetlen ellentét, másrészt a hatalommal járó pénz az nagy úr.

Ekkor viszont a jobbik nagyon hamar elveszítené a "szüzességét" és a többi Fideszes koalíciós társ sorsára jutna, még ha nehezebben is mint az eddigiek.

szoja122 2014.03.07. 19:02:48

@Khal Drogo: Ha a jobbik erősödik, akkor akár Fidesz-Jobbik koalíció sem elképzelhetetlen.

Hiába szónokolnak egymás ellen, a felfogásuk között nincs kibékíthetetlen ellentét, másrészt a hatalommal járó pénz az nagy úr.

Ekkor viszont a jobbik nagyon hamar elveszítené a "szüzességét" és a többi Fideszes koalíciós társ sorsára jutna, még ha nehezebben is mint az eddigiek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.07. 19:04:56

@6.Lenin:

Én honnan tudjam?

Csak és kizárólag Rád tartozik, hogy kire szavazol és miért.

Ehhez nekem semmi közöm nincsen.

---

Azt már régen olvastad.

Ma az a teória, hogy a tágulás nem áll le - eddig is mindig tágult az ősrobbanás óta a világegyetem - és kb. százmilliárd + év múlva az utolsó, ma még meg sem született csillag is kialszik, s a világegyetem egy roppant nagy, roppant hideg és setét hely lesz.

Az csak ötlet volt, hogy egyszer a tágulás leáll és visszafordul, de erre semmiféle bizonyíték, megfigyelés nem utal. Ugyan mitől, miért fordulna vissza a folyamat?

A tágulással a gravitáció ereje egyre csökken, ezért még gyorsul is a tágulás.

De már olyan teória is van, hogy a világegyetem nem is tágul, az egész csak illúzió.

Gyakorlati jelentősége egyelőre nincsen. Holnap is felkelend a Nap. Holnapután is.

JAS39 2014.03.07. 19:15:16

Bizony a Jobbikot sokan nem veszik figyelembe (a politkai szereplők közül), ez a Baloldali Összefogás esetében a leglátványosabb és persze érthető is.

Ha nem történik a Fideszben egy őszödi beszéd kirobbanásához hasonló politikai földrengés akkor kizárt, hogy az Összefogás megszorítsa a kormányzó pártokat. A megszorítás persze még akkor sem lenne többség!

Az Összefogás jelenleg megpróbálja a reményt fenntartani, és növelni a székeik számát az új parlamentben, teljesen egyértelmű, hogy ők már tisztában vannak azzal, hogy nem nyerhetnek. A leginkább egy vakrepüléshez hasonlít ez, így jön a képbe a Jobbik és részben az LMP mellőzése is.

Én az elérhető több kutatás ill. az elmúlt évek fölé-alábecslései alapján -tipp szinten- így látom az egy hónap múlva bekövetkező listás százalékokat, a zárójeles intervallumból jó eséllyel nem lógnak majd ki a pártok:

1. Fidesz 42 % (40-45%)
2. Baloldali Összefogás 28% (27-33%)
3. Jobbik 22% (21-25%)
4. LMP 8 % (6-9%)

6.Lenin 2014.03.07. 19:23:53

@Akitlosz:

Természetes, hogy majd én döntök, de kíváncsi lettem volna, szerinted miért lenne érdemes a Jobbikot választani.

Azt írtad, hogy az álmaimról írtam, vagyis nem értettél 1et velem.

azt én értem, hogy erősödik a Jobbik, hiszen valós problémákat feszegetnek, szerintük megoldást is tudnának kínálni, de...

Miként tudnának ebben a nemzetközi környezetben talpon maradni? Nem volt késő, hogy kissé enyhítettek a retorikájukon? Kifelé ez még nem hallatszik.

szerintem, ha hatalomra kerülnének rövid időn belül kicsinálnák az országot.
Nos arra lettem volna kíváncsi, miért gondolják ezt sokan másként.

Nem, hát nem.

Az Univerzum kérdését jegeljük a választások ideje alatt.

Khal Drogo 2014.03.07. 19:27:00

@szoja122: Ha a Jobbik 2010-hez képest erősödni fog, akkor az azzal a következménnyel fog járni, hogy helyi szinten is erősödni fognak, több polgármesteri pozíciót fognak elnyerni, ma pár falucskán kívül csak egy komolyabb városban irányítanak. Ez meg fog változni.

További változás lesz, hogy a Fidesz hajóágyúi majd a Jobbik felé is fognak fordulni. Mivel az Állami Számvevőszék és az Ügyészség egy újrázás esetén gyakorlatilag munkanélküli lenne ( olyan szerintem továbbra sem lesz hogy Fidesz érintettségű gazdasági társaság vagy önkormányzat, politikus ellen a magyar állam komoly vizsgálatot, ne adj Isten büntetőeljárást indítson, ez szerintem kizárhatjuk ) ezért ők is bevethetőek lesznek. Ha a milliárdos visszaélések gyanúját nem is,majd megvizsgálják egy nagyobb Jobbikos városka gazdálkodását, a Célpont is majd kimegy rejtett kamerával és lefilmez egy helyi Jobbikos embert aki majd elmond egy csomó vállalhatatlan dolgot.

A lejárató gépezet tovább fog dübörögni.
De ez csak a dolog egyik része. A másik, hogy a helyi Jobbikos vezetőség tud-e változást hozni. Pénzt azt nem fognak ugyanis kapni egy fillért sem a központi hatalomtól, főleg nem a kisebb, kevésbé szem előtt lévő városok, főleg ha lesz a térségben Fidesz-vezetésű város. Szóval pénz nélkül kell majd varázsolni, programot végrehajtani.
A harmadik dolog a felváráslás lesz. Már ebben a ciklusban is a Jobbik veszítette el a legtöbb parlamenti képviselőjét, ez később is fennállhat.
Negyedik dolog, hogy a valamelyest középre tolódó Jobbik meddig fog megfelelni a párt legradikálisabb tagjainak. A legradikálisabbnak tartott képviselők már vagy kiléptek, vagy kizárták őket, vagy nem is indulnak a következő szezonban.

Egy biztos, a Jobbik nem tör úgy fel hogy koalíció legyen vagy tegyük fel, nem nyeri meg a választást, a mostani kegyelmi állapothoz képest nagyobb ellenszélben és teherrel kell majd kormányozni.

A baloldalnak is újra értékelnie magát. Mert ez így nem fog menni. Korábban elég volt azt mondani hogy No Orban, ezzel nyertek. Ez ma már kevés, később még kevesebb lesz.

szoja122 2014.03.07. 19:27:43

@Akitlosz: "A tágulással a gravitáció ereje egyre csökken, ezért még gyorsul is a tágulás."

Nem a gravitáció csökkenése miatt gyorsul, hanem a sötét energia gyorsítja.

Khal Drogo 2014.03.07. 19:36:32

@6.Lenin: Szerintem nem csinálnák ki az országot. Inkább gondolom azt hogy nem hajtanák végre a programot. Más dolog azt mondani hogy én szétverem mondjuk Vladimir Klicskót, mert ki az a köcsög és más dolog hogy mit csinálok ha odalép hozzád és megkérdezi hogy mit ugatsz neki.

Kb. ez lenne. Nem hiszem hogy a Jobbik nekimenne egy sor dolognak, mert ha az országot bedöntik akarva-akaratlanul, rájuk börtön vagy fizikai erőszak várna. A lakosság a világon a gyors elszegényedést, a teljes összeroppanást sehol sem díjazza, a visszatartásukra szuronyok kellenek. Ha szurony nincs, akkor pedig elszabadulnak az indulatok.

Jól látható a folyamat. 2011 év végére látható volt hogy a kormányzatnak kiigazításba kell fognia. Azt az évet a Manyup államosítás mentette meg, egyszeri elszámolási tételként. Végig mondták hogy nem fognak megszorítani, kizárt, nem tárgyalnak az IMF-el, sőt az IMF ellen politizálnak. A forint gyengülni kezdett, gyakorlatilag összeroppant, a történelem legrosszabb forint - euró, forint - Chf keresztárfolyama jött pár hét alatt.
Egy hét múlva jött az IMF delegáció, különmegbízottal és jött a 27%-os ÁFA, a rokkantnyugdíjak kinyírása, a korhatár előtti nyugdíj kivezetése, egy rakás adóemelés és kiadáscsökkentés, leánykori nevén a Széll Kálmán terv.

Eddig tartott a keménykedés. A nehézsúlyú srác felállt és megkérdezte hogy mit ugatsz. A kormány pedig elhallgatott és bocsánatot kért. Ha nem ezt tette volna, Orbán nem lenne miniszterelnök. Bár a jobbos körökben azzal áltatják magukat hogy a vonulgató Békemenet miatt volt konszolidáció, valójában ez senkit sem érdekelt. Leszarták a Békemenetet.

Khal Drogo 2014.03.07. 19:42:59

Szoktál mondani hogy Haidert is kiközösítették mégsem történt semmi Ausztriával. Azonban azt hozzá kell tenni, hogy Haider nem is csinált semmit. Nem volt semmi neonáci intézkedés, semmi durván vállalhatatlan dolog. Előtte lehet hogy dumált ilyesmiről vagy elhitette hogy akár még ez meg az is lehet, de nem lett.

Ha Vona nem teljesen hülye és nem az, akkor ezt ő is tudja.

6.Lenin 2014.03.07. 19:54:58

@Khal Drogo:

Nem arra gondoltam, hogy a Jobbik döntené be, hanem kívülről,igaz a végeredmény szempontjából tök mindegy.

De kár ezen morfondírozni, nem nyernek, nem olyan a helyzet.

A Fidesz totális bukása esetén lett volna nagy esélye a Jobbiknak, hatalmas tömegtámogatás esetén.

Szerencsére ilyen helyzet ma nincs Mo-on.20% (?) bakfitty.

Ma az unió gyenge, ezért volt esély a keménykedésre (elmenni a falig). Ezt sokan meg is értik, ezért nem csökkent a támogatottsága a Fidesznek. Szerintem.

Aki a mai magyar viszonyokat el tudja helyezni nemzetközi környezetbe is, annak nem kell ezt különösebben elmagyarázni.

Aki mást szeretne látni, annak meg felesleges, úgysem akarja megérteni.

Az Összefogas saját erejéből tenné ismét tönkre az országot.

Az LMP örülni fog, ha bejut. amennyiben kapnának 1 kis motyót a zöld programjaikhoz, ellennének magukkal, nem sok vizet zavarnának. Igaz, eddig se nagyon.

A többiekre kár minden karakter.

Nagyon lebecsülöd a tömegmegmozdulások jelentőségét.

Khal Drogo 2014.03.07. 20:09:50

@6.Lenin: Lehet hogy alábecsülöm, mindesetre azt történt amit az IMF és a piac akart. A Békemenet semmit sem ért el. Felesleges erőlködni, kommunikációban lehet azt mondani hogy ez nem így van.

Itt van a valóság

www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/csomagoljuk_ki_egyutt_a_kormany_2013-as_megszoritasait.175928.html

Találsz ott egy képet. Azon rajta van a Széll Kálmán terv I és a II. része is. Ez teljesen piackomform megszorítás. Hol van tehát a Békemenet győzelme? Az hogy Orbán maradt?
A piac tojik rá ki a miniszterelnök. A lényeg a cselekvés, lényegtelen mi a neve a pártnak vagy annak vezetőjének. Senkit sem érdekel.

Khal Drogo 2014.03.07. 20:20:24

A piacnak, a hitelezőknek pont jó az az Orbán Viktor,aki fizet,mint az a Medgyessy aki fizet. Ha Orbán nem fizet,akkor nem lesz jó a piacnak és a hitelezőknek. Ha Mesterházy nem fizetne, ő sem lenne jó.

Sőt Orbán bizonyos szempontból nagyon jó, mert olyat is meglép amit senki sem mert korábban. Az hogy a bankok adót fizetnek, Templentont pont nem érdekli. Tojik rá. Őt csak az érdekli, hogy őt fizessék ki. Ezt pedig megtesszük.

Nem lett itt legyőzve senki sem. Minden folyik tovább a megszokott ügymenet szerint. Persze elmondani mindent lehet.

etwas kultur muss sein 2014.03.07. 20:39:31

@szoja122: Milyen fidesz-jobbik koalíció? Semmi realitása nincs a dolognak. Ébredj már fel! Semmiféle közvéleménykutatás nem hoz ki olyan eredményt, amiből koalícióra kellene számítani.

6.Lenin 2014.03.07. 20:42:50

@Khal Drogo:

Akkor miért tolnák 1000-el a Bajnai féle bagázst?

Azért nem minden úgy történt, ahogy szerették volna.

Fentebb írtam, aki nem érti, mert nem akarja (vagy nem tudja) megérteni, annak tök felesleges magyarázni bármit is.

Nem orbánimádatból írom, de mennyi energiát, pénzt fektettek Orbán megbuktatásába (még most sem mondtak le teljesen róla) az elmúlt 4 évben.
Szerintem ezt kevés magyar politikus élte volna túl.

Mi lett volna , ha.... ezzel pedig nem érdemes foglalkozni.

Ma (még) Orbán V-nak hívják a me-t, esélye van a folytatásra is. Természetesen 1x ő is eltűnik, és jön majd másik, jobb vagy rosszabb, jelenleg nem érdekes.

etwas kultur muss sein 2014.03.07. 20:47:17

@Khal Drogo: Ha a Jobbik egyszer kormányra kerül, akkor a cigányokkal mindenképp kezdeni fog valamit. Egyrészt mert ez a több százezres-milliós félállat csürhe rákos daganatként kúrja szét az országot, tehát mindenképp kezelni kell a problémát. Ráadásul brutális ütemben szaporodnak.
Másrészt ha nem tesz semmit velük a Jobbik, akkor garantáltan elveszti a szavazóinak nagy részét.
Kezelni kell a problémát. Higgadtan, átgondoltan, de vas marokkal.

6.Lenin 2014.03.07. 20:57:51

@etwas kultur muss sein:

1 Fidesz-Jobbik koalíciónak van realitása, de nem most.

Tételezzük fel, most nyer a ballib oldal.
2 év múlva előrehozott választás. Elkezdenek mindent visszacsinálni, kirugdosni mindenkit, és lecserélni az a saját embereikre.
Ez náluk mindig kb 2 évet vett igénybe, addigra meg ismét csőd közeli helyzetbe kerül az ország.

Nyilván 1 fideszes vereség megtizedelné a tábort. Kicsit tovább erősödne a Jobbik.

Egyikük se lenne olyan helyzetben, hogy egyedül kormányozzon a ballib totális bukása után.
akkor lenne esély koalícióra, ha tovább "finomodna" a jobbik is (más esélye nincs az életben maradásra) .

Ma szerintem nincs realitása. Ma még elfogadhatatlan a Jobbik partnerként (nyugodtan eláshatná magát, aki szövetségre lépne velők)nemzetközi szinten.

Khal Drogo 2014.03.07. 21:13:54

@6.Lenin: Összekevered a politikusokat a hitelezőkkel. Magyarországot nem az államok finanszírozzák hanem magánbefektetők. Templenton nem akarja megbuktatni Orbánt. Neki valami 2000 milliárddal tartozunk.
A többieknek is jó Orbán. Feltéve ha fizet. Amikor úgy ítélték meg hogy Orbán meghülyült ( Adócsökkentés, nincs megszorítás és 8%-os hiányról beszélt átmenetileg amíg beindul a gazdaság ), elkezdték shortolni a forintot és láss csodát. Jöttek a kért programok, megszorítások, adócsökkentés ment a kukába.

Én értem hogy te ezt a kormány győzelmének élted meg. Orbánt az első menetben kiütötték. Annyi esélye sem volt mint a Budafoknak a Real Madrid ellen.

Attól kezdve hogy mégis azt tette amit tennie kellett, már nem akarták megbuktatni. Ha kellett volna, elvitték volna a forintot 400-ig vagy addig amíg Orbán nem térdel le. 320 felett térdelt le.

Egy nagyobb pénzügyi támadásban akkora pénzek mozognak, hogy el sem tudod képzelni. Az oroszok a múlt héten iszonyú pénzt dobtak be, persze semmi eredménye nem volt, a rubel zuhant mint a kő. Addig amíg Putyin vissza nem vonta a hadosztályait.

A lényeg az üzlet folytatódjon a megszokott menet szerint. Orbán egy porszem a történetben. Mindegy ki a miniszterelnök. neked nem mindegy, nekik mindegy. Fizet? Fizet. Akkor meg nem számít. Templetonnak és a többieknek pont olyan jó Orbán mint bárki más.

Hitelezők így gondolkoznak. Legalábbis nekem nagyon úgy tűnik.

Khal Drogo 2014.03.07. 21:17:23

@etwas kultur muss sein: Magyarországnak mindenképpen kezdenie kell ezzel valamit. Az eddig maszatolás eredménytelen. A pénzek eltüntek, a cigányság nagy része putrikban él, magas a bünőzés, kevés az esélyük a felemelkedésre. Az olyan díszcigányok mint Farkas Flórián, teljesen alkalmatlanok bármire. De a balos cigányvezetők sem jobbak egy fokkal sem.

Khal Drogo 2014.03.07. 21:21:26

@6.Lenin: Templetonnak nincsenek politikai célja. Egy célja van, a kamatot kapja meg az állampapírjai után. A többieknek is ez a célja. Orbán ezt megadja nekik. Miért akarnák megbuktatni? Itt csak a pénz számít, megmosolyogtató hogy azt hiszed hogy érdekli őket Bajnai vagy akárki más.
Olyan pedig nincs hogy nem fizetsz. Fizetni kell.

etwas kultur muss sein 2014.03.07. 21:26:38

@6.Lenin: Felejtsük el az előrehozott választást. Olyan nem létezik.

6.Lenin 2014.03.07. 21:29:14

@Khal Drogo:

"Én értem hogy te ezt a kormány győzelmének élted meg. "

Nincs itt semmiféle győzelemről szó.

Sok apró és keserves lépésről van szó. 1 ilyen,szinte a végtelenségig legyengített, és kiszolgáltatott országnak 2 lehetősége van.
Vagy végleg behódol, vagy megpróbálja kihasználni az adott helyzetet és óvatosan (néha visszafelé is lépkedve) kiharcolni az ország méretéhez, és lehetőségeihez képest jobb pozíciót.

Vannak az országnak előnyös adottságai, amit vétek lenne nem kihasználni.

Az eddigi írásaidból úgy ítélem, hajlamos vagy a beletörődésbe, önfeladásra. Önbizalom hiányára utal, ezért nem is akarok jobban belemélyedni a témába.

Kiváló lakáj lenné 1 gazdag nyugati családnál.

Talán még annyit...
Természetesen a csökönyös önfejűség se 1 áldás, tudni kel, meddig lehet elmenni. Szerintem eddig nem volt nagy gond.
Erősödik az ország, és szerintem szép lassan alakul a helyzet.

Ezt is értékelik az okos befektetők. A biztos vezetést, nyugalmat.

Az irány jó, a kormányos a helyén, haladunk.
(az, hogy sok köcsög is van, Istenem, mókásabb a sztori)

6.Lenin 2014.03.07. 21:33:40

@etwas kultur muss sein:

Igaz, ilyesmit még nem csináltunk, pedig 2006,2008-ban lett volna értelme. Köcsög volt a KE.
A ballib tábor 1 újabb balfácánkodást már nem úszna meg, és érdemes lenne nálunk is kipróbálni. Szerintem menne a dolog.
Igény is lenne rá, valószínűleg.

Khal Drogo 2014.03.07. 21:38:16

@6.Lenin: 4 millió ember él a szegénységi küszöb alatt. Félmillió fiatal és középkorú hagyta el főként gazdasági okokból az országot. El kéne hogy gondolkoztasson ez téged. De szerencsédre ezen túl tudsz lendülni. Így nem bomlik fel a belső képed a valóságról.

6.Lenin 2014.03.07. 21:41:44

@Khal Drogo:

Akkor nagyon sok miértem lenne az elmúlt 3-4 év történéseivel kapcsolatban. Apró részleteiben írsz igazságokat is, csak nem teljesen a megfelelő összefüggésekkel párosítva.
Mindegy.
(nekem nincs szándékomban mindenáron meggyőzni téged, te pedig nem engedsz a magad igazából)

Tétova topogás.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.03.07. 21:54:36

@Balt:
Cuslág promoted by Fidesz.
Ez a f*sz(i) tud élni, most lehúzza a zsetonyt a Fidoxtól is.

Még kap 1 kis pénzt és elénekli a Tosca nagyáriáját ("s*ggbetoszkáztak a böriben a Feri üzlettársai") a Fidesz-kongresszuson.

6.Lenin 2014.03.07. 21:59:45

@Khal Drogo:

Szívesen elmesélnék néhány sztorit a "szegényekről".

Nem vitatom, hogy papíron Mo-on szinte mindenki "szegénynek számít" néhány országhoz képest.

írtam már rá példát...

Az 1ik lányom pedagógus itt Mo-on, az évfolyamtársa cseléd Hollandiában .

Kap érte 1300 €-t, átszámítva több, mint 300 000,- Ft.
Itt a lányom valamivel többet kapott a felénél (netto) a kezébe. Szegény.
Kint a másik is. Abból ott sem tud "fényesen" megélni. a lányom azért itt kicsit többet megengedhet magának(a feléből)

Hányan vannak itt papíron elválva....szegények...fényes életvitellel. Minimálbéren tengődő milliomosok, szegények.

Ne szédítsük 1mást.
(természetesen vannak valóban nehéz sorsú emberek is, ezt nem vitatom)

sokan hivatkoznak arra, hogy szívesen lennének 1300€-ért Görögországban munkanélküliek. Ne legyenek, ez az összeg ott is szart ér.
Ott felvenni, és itthon elkölteni, az már vagány, mint @inreallife. Hazajön vásárolni, aztán dicsekszik, hogy milyen jó kint élni. Sokat ismerek, Ausztriában dolgoznak, és mindent innen visznek ki, itt költik el az ott keresett lóvét.

6.Lenin 2014.03.07. 22:10:07

@Hepci:

Te tényleg elhitted, hogy 1 ilyen kaliberű pacák talicskával tolta ki a lóvét, és a főnökei csak hülyén bámultak ki a fejükből?

Aztán ezek a köcsögök, akik semmire nem emlékeznek, semmit nem vettek észre maguk körül, semmihez nem értenek, most szeretnének ismét a hatalom közelébe kerülni.

Ez neked nem ciki 1 picit?

(arról nem is beszélve, ha a ballibéknak sikerülne végre 1 ilyen fideszes pacákot elkapni, mecsoda ordibálás lenne itten a Patás, és agymosott imádói ellen)

panelburzsuj 2014.03.07. 22:20:56

@Khal Drogo:
Én úgy látom, hogy a jelenlegi négy parlamenti párt nagyjából lefedi azokat a "témákat", amelyekkel Magyarországon érdemi politikai visszhangot lehet kiváltani. Hogy konkrét pártonként mennyire egymást kioltó, tönkretevő résztémákból összezagyvált "koktélok" formájában, vagy mennyire "hiányosan", azt inkább hanyagoljuk... De amennyire látom - (nagyon azért nem törtem magam) - a "feltörekvők" is ugyanezzel a vegyesbolti szemlélettel édesgetnék a nagyérdeműt.

Az én személyes nyűgöm leginkább az, hogy a pártok - régiek és újak egyaránt - nem annyira "versengenek", hanem egymás hitványságaira sandítva inkább "összehülyülnek". Szóval hogy a "politikai termékfejlesztés" egyre rémisztőbben csak a mennyiségi piacokat célozza.

Egyébként lehet, hülyén hangzik, de a Jobbikot hitelesebb nemzeti radikális pártnak, az LMP-t hitelesebb jogvédő/zöldvédő pártnak látom, mint a két "nagyot" az önmagukról hirdetett képpel összevetve. De ennek a saccolgatásnak semmi köze ahhoz, hogy akár nemzradot, akár zöldvédőt én magam óhajtok-e fogyasztani.

panelburzsuj 2014.03.07. 22:24:04

@unionista:
Nem sok affinitásod lehet az élő/környezeti dolgokhoz.

De ezért még nem foglak kölcsönösen hülyének tartani. :)

etwas kultur muss sein 2014.03.07. 23:02:12

@panelburzsuj: LMP és a jogvédelem. Mikor foglalkozott az LMP a cigánybűnözők áldozatainak jogaival? Költői kérdés volt...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.03.07. 23:02:49

@6.Lenin:
Leninem, végleg eltévedni látszol a szellem országútjain...
Miért is lenne (pont nekem) ciki ez az egész?
És miből következtetsz arra, hogy elhittem (valamit)?
Egyáltalán, mi közöm lenne a cuslág nevű véglényhez vagy a hasonszőrűekhez?

Fideszest meg disznóságon legfeljebb fideszes foghat, amíg PP bácsi a főügyész és a Magyar Nemzet az ügyészségi közlöny...

graycivil 2014.03.07. 23:27:02

Döbbenet, hogy egy majdnem 10 éves, a mai kormánylopásokhoz képest szinte észrevehetetlen értékű, bizonyítatlan vádaskodással lehet megélnie a jelenlegi hatalomnak. 99% valószínűséggel Zuschlagot szó szerint megvette a Századvég a mi adóforintunkból, és az egész sztoriból pontosan annyi igaz, mint Hagyó nokiásdobozából (vagyis jogilag semmi).

Azt hiszem Hülyeország belekerült abba az ördögi körbe, ahol nem magunkat húzzuk ki a szarból, hanem magunkat nyomjuk bele. Ezek már valóban tökéletes maffia-módszerek.

Észvesztő naivitás, hogy itt egy "új, tiszta politikai nemzedék" válthatja le El Curót. Ezek után létezik még ember e hazában, akinek tízedíziglen ne tudna a FYDESZ a Főügyészségnek csúfolt személyi őrző-védő kft közreműködésével legalább egy olyan kapcsolatot találni, amelyre vonatkozóan "egy még akár hihető is" rágalmat ne tudna összetákolni. És ha bizonyítani nem is tudja, mint Hagyó esetén, de még száz év múlva is előveheti.

Ezt a 4 évet még csak kihúzta El Curó a MANYUP 3000 MrdFt-jával. Vajon mennyivel durvább maffiamódszereket kell majd alkalmaznia, ha nyer, hogy ezen óriási összeg kiesése miatti egzisztenciális zuhanás társadalmi hatását kordában tartsa? Csak az ellenzéki hangok teljes elhallgattatása lehet megoldás, hiszen a társadalom füle a csalódás miatt messze érzékenyebb lesz a hazugságok leleplezésére, mint ebben a 4 évben.

livengood 2014.03.07. 23:43:25

@Khal Drogo: Igaz. Azért ez végül is a sok-sok embernek, az elitnek és az államférfinak/nőnek nem egy üzleti vállalkozás, szemben a tőkével. Ezt nézve van egy játéktér. Az államfőnek a kormánynak lehet víziója. A hitelt a vízió megvalósításának szempontjából használhatja hatékonyan és pazarolhatja is. Ez elvileg a tőkét nem érdekli.

Mivel azonban a társadalom totális tönkretétele hosszútávon nem hozhat hasznot, ezért a modernkori tőke kríziseken át megtanulta, a harmadik világban most tanulja, hogy az embereket egy bizonyos szintig jól kell tartani. Annyira legalább, hogy működtessék a rendszert, ami profitot termel a tőkének. Hogy mi ez a szint? Ez bizony rendszerfüggő. Ha az állam el tudja érni bár milyen eszközzel, hogy rabszolgaként termeljenek az emberek, az is elfogadható a tőkének.

A fejlett világban viszont már számos alkalommal, irtózatos véráldozattal, a társadalmak kiharcoltak egy szintet. Ezek a rendszerek sem igazságosak, csak jobb feltételt biztosítanak az egyénnek az emberi életre. Ezek a társadalmak ezért hajlandók - időnként ugyan fogcsikorgatva - profitot termelni a tőkének, állami felügyelet alatt.

Végül is az a kérdés, hogy az állam hatalomra került vezetői, milyen erkölcsi megfontolásból alakítják vízióik szerint a társadalmi rendet. Az pedig hogy mi a jó erkölcs, hogy ki erkölcsös, hogy mi a jó, a társadalomban zajló örökös küzdelem dönti el.

A fentiek szerint én nem vitatom, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek van víziója, mert látom, hogy van. Véleményem szerint a saját erkölcse szerint jó irányban, öles léptekkel halad, alakítja, formálja át a magyar társadalmat.

Ugyanakkor nekem az ő erkölcse vállalhatatlan tévút, meggyőződésem, hogy társadalmi katasztrófához vezet. Egymagamban persze nem számítok.

A fentieket csak azért fogalmaztam meg mert a megközelítésedet, bár helyesnek vélem, de valamiféle összeesküvés elméletet lehet kiolvasni belőle. Igaza van @6.Lenin: -nek: "Nagyon lebecsülöd a tömegmegmozdulások jelentőségét." Igaza van, ha ezt úgy fordítjuk le, hogy csak az egyik oldal a tőke ereje, de van egy másik erő is ami az emberek életét jobbá és rosszabbá is teheti.

Ehhez az erőhöz, a társadalom erejéhez, időről - időre a tőke is alkalmazkodik, mert nem létezhet nélküle.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.08. 00:54:06

@6.Lenin:

Új seprű jól seper.

Nem vagyok elégedett 1990. óta egyik kormány teljesítményével sem. Akik voltak már kormányon róluk már tudjuk, hogy mire számíthatunk tőlük.

Esélyt adnék újaknak, hátha jobbak lennének. Lehet persze hogy nem, de mégis van rá esély, míg akik már kormányoztak, ők olyanok amilyenek, nem lesznek jobbak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.08. 01:02:09

@szoja122:

Jobb lett volna, ha nem szólsz bele.

A setét energia működése nem ismert, csak annyi, hogy a tágulás irányába hat.

A gravitáció viszont az összetartás irányába, s gravitáció működése ismert.

Tehát, ha tágul a világegyetem, akkor bizony gyengül a gravitáció ereje.

A gravitáció ereje a távolság négyzetével fordítottan arányos.

Azaz ami kétszer olyan messze van csak negyed annyira vonz. Ami tízszer olyan messze van század annyira vonz.

EZÉRT csökken a gravitáció ereje a tágulás miatt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.08. 01:04:55

@6.Lenin:

20% bakfitty?

20%-tól már nagy pártnak számít egy párt.

hoplita 2014.03.08. 05:42:08

@Balt:
Mijafaszé' flúdolsz?
Elég a link, bárki meg tudja nyitni, te köcsög...felesleges idemásolnod.

hoplita 2014.03.08. 05:44:44

@wowerman:
Majd könnyes szemmel búcsút intek.:)

Illetve a szokásos stílusomban...mehecc a zanyádba.:)

hoplita 2014.03.08. 05:57:16

@JAS39:
Hasonló becsléseim vannak nekem is, aztán majd 6.-án este kiderül.

hoplita 2014.03.08. 06:03:35

@6.Lenin:
Te csak szavazz a narancskomcsikra nyuggergeci, aki a szadesszel indított a gengszterváltáskor, ahhoz az illik.

"....Nagyon lebecsülöd a tömegmegmozdulások jelentőségét...."

Ha a hozzád hasonló idióta nyuggergecik vonulgatnak, az a röhej kategóriája.
A hatalom akkor szokott idegesebb lenni, ha a molotovok röpködnek

hoplita 2014.03.08. 06:15:14

@Khal Drogo:
Jó és felületes budipestiként hajlamos vagy elsiklani dolgok fölött.

Magyarország túlnyomórészt kistelepülésekből, olyan "falucskákból" áll és a sok lúd disznót győz...hogy hozzak egy libás hasonlatot, hátha erre feláll lenin, vagy tőgyes lankadt, impotens fasza.

Másrészt itt, "falun" mindenki ismer mindenkit és velünk nemigen keménykedik helyben a fityisz, nagyon nem, sőt.:)))
Nem is éri meg, több okból sem....amit most nem részletezek, elégedj meg ennyivel.:)

hoplita 2014.03.08. 06:21:04

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Takaroggy mán innen a büdös kurva anyádba, te szarfaszú tapló.

hoplita 2014.03.08. 06:32:33

@6.Lenin:
"...Kap érte 1300 €-t, átszámítva több, mint 300 000,- Ft...."

Az több mint 400 ezer, te idióta nyuggergeci, számolni sem tudsz, te paréj.

Mikor jártál göröghonban?
Mondj valamit, ami drágább, mint itt....plusz nem fűtesz 6 hónapig horroráron, te faszomfütty.

hoplita 2014.03.08. 06:37:55

@Akitlosz:
Lenin eftásnak ma 20%-nyira áll fel 20 éves korához viszonyítva a fasza.
Hát az a baszáshoz bakfitty...hugyozni meg sok is.

unionista (törölt) 2014.03.08. 07:33:52

@Akitlosz:
nincs olyan, hogy szocialista logika. gyurcsány logika van. és ő betlire játszik. így mesterházy nem lesz rá veszélyes. ha schiffer bekerül, akkor bajnai sem.

szoja122 2014.03.08. 07:40:50

@ubul2000: Nem nyuggereznek?

"http://torokgaborelemez.blog.hu/2014/03/06/507_miert_erosodik_a_jobbik/fullcommentlist/1#c21860938"

Akkor mi ez???

Persze ha a kedves fegyveres bandita barátod vérkomcsi, az más.

szoja122 2014.03.08. 07:54:19

@Akitlosz: Egyáltatlán nem biztos:

A MOND (Modified Newtonian Dynamics, módosított newtoni dinamika) elmélete szerint a gravitációs erő nagy távolságokon nem a távolság négyzetével, hanem csak a távolsággal arányos fordítottan.

A MOND-elmélet (Modified Newtonian Dynamics, azaz módosított newtoni dinamika), amely szerint igen kis gyorsulásoknál az erő (F) és a gyorsulás (a) közötti lineáris összefüggést kimondó Newton-törvény (F=m×a) nem érvényes. Márpedig az Univerzumban a galaxisok és a galaxishalmazok gyorsulása igen csekély. Ezért ha néhány éven belül nem sikerül a hiányzó sötét anyagra magyarázatot jelentő, azonban eddig csupán feltételezett WIMP-eket, azaz a gyengén kölcsönható nagy tömegű részecskéket megtalálni, az a MOND-elmélet népszerűségét fogja növelni.

hoplita 2014.03.08. 08:18:26

@szoja122:
Mondtam már faszfej, vannak nyugdíjasok és vérproli nyuggerek.
Te az utóbbiak számát szaporítod.

Ott van apám, 74 éves és egész héten a műhelyében melóztunk, pakkba vágtunk 2 tucat hengerfejet...ő nyugdíjas és rühelli a nyuggereket.
És még a Jobbikra is szavaz, sőt, még tag is.:)
Te meg húzd magadba a faszod, büdös gyökér...vagy büdösgyökér, választhatsz melyik tetszik.:DD

szoja122 2014.03.08. 09:32:29

@hoplita: Látom, ma reggeliztél (birkozószart)...:)

De a memóriád maradt az 1 bites kapacitásnál.

MÉG NEM VAGYOK NYUGDÍJAS!!!

Csak nyugdíjas korú. Eddig 47 évet dolgoztam,

Te fogsz ennyit, vagy csak pofázol?

hoplita 2014.03.08. 10:00:35

@szoja122:
Ugyan mire vagy te alkalmas ennyi ésszel, te faszfej?

Max. segget nyalni, faszt szopni, komcsigeci nyuggerfosadék.

szoja122 2014.03.08. 10:15:21

@hoplita: Sajnállak, hogy lehet valaki ennyire primitív bunkó???

6.Lenin 2014.03.08. 12:58:35

@Akitlosz:

Zsoltika!

Én nem azt vitattam, hogy megérne-é 1 kísérletet az ő kormányzásuk, hanem azt írtam a mai helyzetbe és @hoplita mentalitással Európában nem koalíció képesek, de még itthon sem.
azt sem vitattam, hogy nem valós problémákról beszélnek, de "normális" megoldást az ország minden problémájára nem kínálnak.

Mi a toszért kellene most -ilyen világgazdasági környezetben- agg ügynökök listáján csámcsogni?
Az csak arra lenne jó, hogy eltereljük a figyelmet a valóban égető problémák elől. az a vonat már elment. Ennek 90 után néhány évig lett volna értelme.

Majd, ha az ország 1 kicsit jobban megerősödik, gazdaságilag, akkor majd lehet kísérletezni új erőkkel is, ha kisebb megrázkódtatással túl is tudjuk élni a kísérletezést.

Most nem az ilyen játékoknak van az ideje.

Azért arra válaszolj már, miként élne túl ma Európában 1 Jobbikos kormány a Fideszre alkalmazott módszereknek a minimum duplájával?

Talán elképzelhetőnek tartod, hogy az egész ballib oldal csak hülyén nézne ki a fejéből, amikor a @hoplit félék hörögve kergetnének mindenkit, akik ennek a köcsögnek nem tetszenek?

Adnának a kölcsönt, vásárolnának tőlünk, tülekednének a nyugati határnál a befektetők, vagy Záhonynál egymást taposnák az orosz gengszterek a sok vagon lóvéval?

6.Lenin 2014.03.08. 13:03:09

@Akitlosz:

Zsoltika!

20% bakfitty, az egyedüli kormányzáshoz.
Koalíció nuku.

6.Lenin 2014.03.08. 13:11:37

@livengood:

"Mivel azonban a társadalom totális tönkretétele hosszútávon nem hozhat hasznot, "

Azért 2008-ban csendesen próbálkoztak ilyesmivel is. Majdnem be is jött, sőt, még ma sem tudjuk/tudják kiheverni ezt a próbálkozást teljesen.

Mondjuk 1-2 világháborút megelőzően is tettek hasonló kísérleteket. Eddig ezeket is valahogy túléltük.

Izé...kicsit mintha naiv lennél, vagy csak az átlagnál hiszékenyebb, megengedőbb a kedvenceiddel szemben.

Abban igazad van, hogy jobban kellene odafigyelni a békés profithajhászokra. Néha kicsit túllőnek a célon, vagy feledékenyebbek a kelleténél.

unionista (törölt) 2014.03.08. 14:19:37

@panelburzsuj:
az élő szervezet nem szigorú hierarchia. sematikusan így néz ki a szív:
en.wikipedia.org/wiki/File:Diagram_of_the_human_heart_(cropped).svg
nincs egyetlen kitüntetett eleme. de a szívcsúcs fizikailag jelentős szerepet játszik a mozgásban, és a szív bármelyik két pontja között pontosan egy út vezet. nem össze-vissza áramlik a vér, annak ellenére, hogy az áramlás meg van bonyolítva.

sematikusan így néz ki debrecen:
hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Debrecen_18.sz%C3%A1zad.jpg
ha nagyon akarod, akkor beleláthatsz egy szívet.

így néz ki hajdúbörmény:
mek.oszk.hu/02100/02115/html/img/3-178.jpg
ez az emberi agy metszetéhez hasonló formáció.

hajdúszoboszló:
www.szoboszlokepeskonyve.hu/kepek/uploaded/images/konyvtar/szoboszlo_1783.jpg
úgy néz ki, mint egy vese, amelyik kiviszi belőled a sok mérget.

ez a három város önfenntartó a megyében. a többi valamilyen feudális (személyi/területi) hierarchiát szeretne. nem városias, hanem vidékies önkormányzatiságot. amire azt mondod, hogy az nem életképes. oké, és azokat az embereket mégis hogyan veszed rá arra, hogy vegyenek részt az egészben. őket a járásban, a megyében és a régióban kell segíteni. a duális önkormányzatiságnak vagyok a híve. aminek az egyik eleme ez a vidékies hierarchia. úgy, hogy abban a városok ha akarnak, akkor önállóságot kaphatnak. mindezt közvetlen képviseletre alapozva. lehet mondani, hogy ez középtávon sem realitás. de akkor mi az alternatíva?

értem én, dombóvár esetén az sem dönthető el, hogy melyik megye: tolna/baranya/somogy? én baranyához kapcsolnám bonyháddal együtt. pécs körül épülne egy ellipszis: a nagytengelye szigetvár és mohács. a kisebb siklós és dombóvár. ehhez kapcsolódna bonyhád. ennek nyertese lenne sellye, bóly és szentlászló. pécsnek azért érdeke ezeket bevonni az együttműködésbe, mert így greater-pecs régióközponttá válna. vannak hegyei, dombjai, van termőföldje, gyógyvize, pécsnek van egy folyami (dunai) kikötője (mohács). van tudományegyeteme, főszékesegyháza. nagyjából minden adott, hogy européer módon fejlődjön. ehhez vagy a megyejogú (egykori szabad királyi) városoknak kell kivívni a viszonylagos önállóságot. esetünkben pécsnek. és ahhoz kapcsolódik a vidék. vagy valamilyen vidékies önkormányzati rendszer kell. és abba illeszkedik bele a város. de az is lehet, hogy direktben megyei összefogást kell hirdetni.

hoplita 2014.03.08. 14:22:50

@6.Lenin:
A büdös anyáddal példálózzál, nyuggergeci.

unionista (törölt) 2014.03.08. 15:02:02

@Khal Drogo:
orbánra templeton közvetlen nem veszélyes. jelenleg tőlük akar függni. amit persze függetlenségnek mond. orbánt most az eu/imf/nato hármas üti. ha túlságosan elhajlik, és nem védi magát. akkor balról-jobbról is kapja a csapottakat. amire persze azt mondja, hogy csak balról támadják. és ő állja a sarat. tényleg állja.

de jöhet egy pont, amikor nagyon sok értékpapír jár le. nehezen finanszírozhatóvá válik az ország. 1995 után lehet 2015 is ilyen. azon a ponton vagy megszorítást kell csinálni, vagy a templeton is a bukására játszik. és csak az eu/imf/nato védheti meg.

az ellenzéki pártok számára az ideális az, ha orbánnak csak vonával van kétharmada. és schiffer bekerül. mert akkor két legyet üthetnek egy csapásra. annyira bugos az alkotmány, hogy néhányszor biztosan módosítani kell. ha ehhez a jobbik asszisztál, akkor lehet fasisztázni. ha schiffer, akkor ki lehet kiáltani árulónak. orbán esetleges bukása után ezek ettől függetlenül széthordhanák a szavazatokat. mert még nem kormányoztak. és mindig van aki erre szavaz. és azon a ponton akár gyurcsány is bevonulhat. úgy, hogy bajnai fegyverhordozója. az mszp-ben kiüttötte minden riválisát. persze messze nem ez az egyetlen forgatókönyv. de az elég nyilvánvaló, hogy az ellenzéket továbbra is gyurcsány vezeti (meg).

szoja122 2014.03.08. 16:20:50

@ubul2000: Ráadásul a Fideszhez hasonlóan sunyik és gyávák vagytok:

Legalább 100-at találsz, ha tudsz számolni...

www.google.hu/?gfe_rd=cr&ei=rzEbU-P8PPDa8gefu4DoDw#q=site:http://torokgaborelemez.blog.hu+nyugger&start=0

szoja122 2014.03.08. 16:22:52

@ubul2000: Ja és hülyék is.

Ilyen nyilvánvaló dolgot tagadni...

szoja122 2014.03.08. 16:40:10

@ubul2000: Persze azt azért mondhatod, hogy ezek libeáliszsidókomcsicigányok...

Khal Drogo 2014.03.08. 18:59:27

Apróság : végigsétáltam a belvároson és nézegettem útközben a plakátokat ( bárhová nézek plakátot látni ). A legújabb nevén Kormányváltás csapatának új plakátjain szomorú emberek tartanak fel egy papírtáblát, akár egy hajléktalan. Rajta olyan szövegek hogy nem akarok egykulcsos adót, ne stadiont, hanem kórházat.
Szerintem ez a depressziós kampány már bizonyított és lebőgött vele a Fidesz 2006-ban. Nem tudom mit akarnak ezzel a kampánnyal, ettől több szavazójuk nem lesz szerintem.

Ellenben a Jobbik plakátok teljesen jók. Pár egyszerű jelmondat és egy hatásos képek, mozgosító, pozitív kisugárzással. Nem csoda hogy erősödnek.

Itt-ott látni LMP plakátokat is, azok is brandteremtő plakátok.
Végül rengeteg Fidesz plakát, a Magyarország jobban teljesít szöveggel, az úgymond amire "büszkék vagyunk" metódust alkalmazva.

Összegezve : Az MSZP-s plakátstratégia szerintem nagyon gyenge, semmitmondó. Ostobaság egy pártnak magát szomorú emberekkel reklámoznia.

Khal Drogo 2014.03.08. 19:07:22

@unionista: "a "kis benáculás" társadalmi oka alighanem a rendszerváltás utáni évek és azt lezáró bokros csomag volt. 1990-95 között az összes munkahely fele megszűnt. a gyereke csak azt látták, hogy apa, anya ideges. nincs otthon eleget. és egy ponton nem volt kinder tojás. 30% fölötti infláció elvitte a reáljövedelmek jelentős részét."

Pontosan nálunk is ez volt. Csak nem kindertojás tűnt el, hanem a kaja is a hűtőszekrényből. Én emlékszem az otthoni üres hűtőre és édesanyám bűvészkedéseire a konyhában hogy a nem túl színvonalas élelmiszerből ( pl. csirkefarhát ) valami ehetőt varázsoljon, ahogy a szüleim rommá dolgozták magukat hogy ne vesszen éhen a három gyerekük.
Az MSZP ott veszítette el a családunkat, nem tudom előtte kire szavaztak a szüleim, de utána soha többet az MSZP-re.

Khal Drogo 2014.03.08. 19:17:01

@unionista: Édesanyám a Hét ( talán ez volt a címe ) műsort nézte a királyi tévén, amikor bejelentették a Bokros-csomagot. Ott részletezték mi jön. Édesanyám csak ült és azt mondta hogy ezt nem tehetik meg. Megtették.
Amikor elkezdtek dolgozni hiába emelkedett a fizetésem, mert az aktuális MSZP kabinet általában vagy a járulékot emelte vagy ÁFA-t vagy valami mást, így általában a nettóm nem nőtt egy fillért sem. A legjobb az volt, hogy amikor kaptál jutalmat, mert jól dolgoztál, az már átcsúszott a felső kulcsa és valami 70%-át leadóztatta a kormány.

Vitéz.László 2014.03.08. 19:54:37

1998 tavasz - OGY nyer a fideSS - beregi ár
2010 tavasz - OGY nyer a fideSS - bódvai+sajó ár
2010 ősz - ÖNK. nyer a fideSS - vörösiszap ár

2014 tavasz - OGY nyer a fideSS - ??????? ár

mi lesz az ÁR vajjon ???
vegyétek már észre balf@sz/birka magyarok hogy Isten nem írhattya fel az égre, felhőkkel szájbarágósan hogy ebbe "beledöglesz magyar!"
ő JELEKET szokott küldeni... ennyi inteligenciát feltételez...

6.Lenin 2014.03.08. 20:09:46

@Vitéz.László:

"2014 tavasz - OGY nyer a fideSS - ??????? ár"

rezsi ár (csökkenés)

szökő ár (szöknek ballibék a bukás után a kóter elöl)

6.Lenin 2014.03.08. 21:25:36

@Vitéz.László:

Szása is háj (as), nem csak a csajszik?

unionista (törölt) 2014.03.08. 22:12:08

@Khal Drogo:
az egy kemény időszak volt. és szerintem most is van egy ilyen. amit a gyerekek egy része nagyon rosszul él meg. a devizahitelek hatása. amit részben enyhítenek a családtámogatások. de ezeknek relatív nyertesei, és vesztesei vannak. és összességében a gyerekek között különbségek felerősödtek. az igazán rászorultakhoz jut el sokkal kevesebb. ha erre jön egy általános megszorítás (a választások után), akkor abból könnyen lehet egy "nagy benáculás".

a második háború borzalmai részben abból következtek, hogy az első háború gyermekei felnőttek. és közte nem volt egy olyan politikus generáció, amelyik a traumákat feloldja. most szerencsére nincs háború. de azért láttuk, hogy a tömeges szegénység 89 decemberében romániában mit eredményezett. ukrajnában mi történt. orbán nem egy ceusescu, nem egy yanukovych, és hülyeség előre félteni a társadalmat. de azt azért ki lehet jelenteni: a magyarok majdnem biztosan rossz irányba haladnak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 00:22:42

@unionista:

Akkor unionista logika van.

De azt nem értem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 00:25:20

@szoja122:

Részletkérdés, hogy mennyivel csökken a gravitáció a távolság növekedésével.

Csökken, az a lényeg.

Azaz, ha a világegyetem tágul, akkor a gravitáció egyre kevésbé tartja össze, tehát még gyorsabban tágul.

S jelenleg ezt látszanak igazolni a megfigyelések.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 00:38:53

@6.Lenin:

Az európai választás májusban lesz, az áprilisi az a magyarországi országgyűlési választás, így lényegtelen, hogy mi van idézlek "Európában".

A "koalícióképességet" pedig nem te döntöd el, hanem a választási eredmények.

Akárki is alakít kormányt fog találni koalíciós partnert, ha ez szükséges lesz.

"de "normális" megoldást az ország minden problémájára nem kínálnak."

Mert ki kínál?
Egyet, csak egyet mutass!

"Mi a toszért kellene most -ilyen világgazdasági környezetben- agg ügynökök listáján csámcsogni?"

Hogy véget érjen végre a posztkommunizmus.

A németeknél miért kellett ezen, idézlek "csámcsogni"?

"Az csak arra lenne jó, hogy eltereljük a figyelmet a valóban égető problémák elől."

Lásd a német, idézem "megszállási" emlékművet.

Teljesen érdektelen, az ország szempontjából lényegtelen, gumicsont téma.

Pontosan ezért is dobta be a fidesz, hogy a kampány ne fontos és lényeges kérdésekről szóljon, hanem 70 évvel ezelőtti történelmi dolgokról, melyektől sem jobb, sem rosszabb nem lesz holnap.

"Majd, ha az ország 1 kicsit jobban megerősödik, gazdaságilag, akkor majd lehet kísérletezni új erőkkel is,"

Azt te már nem éred meg.
Ráadásul éppen fordítva gondolkodsz. Éppen azért kellene másmilyen, jobb kormányzás, hogy legyen legalább esély az ország gazdasági megerősödésére.
A jelenlegi gazdaságpolitikával ugyanis közép távon sincsen erre esély. Aki nem hiszi tekintsen vissza az elmúlt 24 évre, s máris láthatja a jövőt is.

"miként élne túl ma Európában 1 Jobbikos kormány"

Milyen Európában? Magyarországon lenne Jobbikos kormány, ha nyernének, nem pedig Európában. Májusban lesz másik választás.

"Talán elképzelhetőnek tartod, hogy az egész ballib oldal csak hülyén nézne ki a fejéből,"

Persze. Miért, hát most éppen nem ezt teszik?

"amikor a @hoplit félék hörögve kergetnének mindenkit, akik ennek a köcsögnek nem tetszenek?"

Ha ébren vagy ne álmodjál!

"Adnának a kölcsönt, vásárolnának tőlünk, tülekednének a nyugati határnál a befektetők, vagy Záhonynál egymást taposnák az orosz gengszterek a sok vagon lóvéval? "

Egyik sem.
A befektetőket a pénz érdekli, nem pedig a kormánypárt milyensége.
Vígan termelik a profitot, akármilyen kormányzás is van éppen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 00:44:03

@6.Lenin:

Ja, 20% bakfitty. Akkor is ezt mondod majd, amikor a Fidesz kap ennyit?

A Magyar Demokrata Fórum 24,72%-kal már simán választást nyert bakfitty.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 00:55:58

Az "orosz megszállás" és az "amerikai felszabadítás" különbsége:

9gag.com/gag/aKzYnmj/

unionista (törölt) 2014.03.09. 01:23:34

@Akitlosz:
puch lászlót betették a 43. helyre. biztos befutó hely lesz az laci. gyurcsány célja az, hogy ne fusson be. betlire kell játszania. mert azzal a pártbeli ellenfeleit is megbuktatja. mesterházy attilát is. ezek után az mszp és a dk "közkívánatra" egyesül. nyilván ez a terve.

ha schiffer bejut az neki csak jó. mert akkor az ellenzéki, ámde nem szocialista szavaztok kétfelé oszlanak. így a szocialista párt marad az ellenzék vezető ereje. az persze igaz, hogy gyurcsány-schiffer-bajnai trió veszekedni fog, mint eddig. de őt ez most nem érdekli. mert úgy képzeli: egy nagyon erősen szociális programmal konjunkturális időszakban a "megújult" (értsd mszp és dk összevonásából létrejött) szociáldemokrata párt akár egyedül is nyerhet. a megszorításokat csinálja meg orbán, és vona. külön jó lenne neki ha a jobbikot be kellene vonni az alkotmányozásba. vagy schiffert. az még jobb. nagyjából ezt gondolja. szerintem ez a gyurcsányi logika. aztán egy másik kérdés, hogy ez bejön-e. majd meglátjuk.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 01:53:09

A politológus figyelmébe:

Aki nem az első két helyezettre szavaz ő mindenképpen támogatja a győztest is, függetlenül attól, hogy a pártja parlamenti lesz-e vagy sem, az újonnan bevezetett úgynevezett "győzteskompenzáció" miatt.

republikon.blog.hu/2013/07/23/kulon_gyengebbek

Ez a választási rendszer így ebben a formában a választói akarat részleges kijátszása.

hoplita 2014.03.09. 06:25:03

Ha valakinek a szépsége alapján nem lett volna egyértelmű: Orbán főtanácsadója is "túlélő", bár '19-ben volt egy meleg helyzet
Mert ugye minden zsidó túlélő, akinek valamelyik rokonát nyakon akarták vágni a vérszívást megelégelő emberek. Akkor is, ha még meg sem volt születve akkor - ezt abból a logikából sikerült levezetnünk, hogy minden zsidó túlélő (tehát kárpótlásra jogosult), aki megérte a szovjet megszállást, még akkor is, ha munkatábort sem látott, és például egyéves volt akkoriban. Az adónkból havi egymilliót (+ Audi A6 sofőrrel) kapó Hegedűs Zsuzsa pedigréjéhez (francia kötődései tiszteletére használjuk e szót), akinek főellensége a Jobbik, mindenesetre fontos adalék az alábbi Népszabadság-interjúban elhangzó kis önéletrajzi színes.

További részletek: kuruc.info/r/6/124843/#ixzz2vRfX4rOa

És egy csemege a végéről...
A zsidrák múmia azé' leteszi a garast....

"...- A Fidesznek is a Jobbik a főellensége? Nem a baloldal?
- Személy szerint nekem lehetnek ellenségeim, de azt gondolom, hogy egy demokráciában nincsenek ellenségek. Egy politikai pártnak nem ellenségei vannak, hanem versenytársai vagy ellenfelei. Demokráciában a pártok nem ellenfelek, hanem versenytársak. Akár utálhatják is egymást, nem érdekes. Érzelmi kérdés. A baloldal versenytárs, a Jobbik viszont ellenfele minden demokráciát védő embernek. A szélsőjobboldal az egész demokratikus közélet ellenfele. És ebből nem engedek...."

nyünyüge 2014.03.09. 06:45:14

OFF, vagy nem is annyira?

"Csak annyit mondtak, hogy a felcsúti vezetőség határozott kérése volt, hogy ne engedjenek semmilyen Puskás nevét tartalmazó transzparenst kitenni, mert ez az ő csapatuk neve. Az volt az utasítás, hogy a Puskás név használata tilos."

444.hu/2014/03/08/nagyvonalu-magyar-focicsapatok-sorozatunkbol-felcsut/

szoja122 2014.03.09. 07:24:55

@Akitlosz: Az igazságos választási rendszer liberális eszme része is, így Te is részben liberális vagy.

Ezt a Google-ban megnézheted.

Úgyhogy, ha egy cseppet sem akarsz liberálisnak, vagy netán kétszínűnek látszani, akkor ne ragaszkodj ennyire az igazságos választási rendszerhez, vagy fogadd el hogy részben(!) liberális vagy.

A liberális demokrácia lényege kivonatosan:

1. Egyén szabadsága.

2. Választójog minden felnőtt állampolgárnak nemre, rasszra, nemzetiségre, vallásra, gazdasági státusra való tekintet nélkül.

3. A politikai ellenzéket hagyja szabadon működni.

4. . A gazdasági élet alapja a magántulajdon és a magánszerződések.

5. Előnyben részesíti ugyan a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiacot, de bizonyos közjavak esetén meghagyja az állam szerepét.

Melyik ponttal nem értesz egyet és miért?

Te az adott pontot hogy képzeled el?

Milyen plusz pontokat adnál hozzá a Te demokrácia felfogásodhoz?

szoja122 2014.03.09. 07:38:30

@Akitlosz: Ez sem biztos, az alapvető fizikai állandók időben változhatnak és így a tágulás visszafordulhat, másrészt NEM ismerjük a teljes egyesített elméletet, csak hipotézisek vannak (lásd húr elmélet, vagy M elmélet). Csak ezek ismeretében lehet biztosabbat állítani.

Az általánosan elfogadott és most már bizonyított standard modell (lásd Higgs-bozon létezésének igazolása) nem teljes. A gravitációt nem foglalja magába. Ezt csak a húr elmélet illetve azt összefogó M elmélet tartalmazza, de azok még nem bizonyítottak.

6.Lenin 2014.03.09. 13:26:57

@Akitlosz:

Zsoltika!

Te nagyon sok mindent nem értesz, vagy inkább nem tudod belehelyezni a valóságba. Az lényeget az tuti, hogy nem tudod átlátni. Elvakít 1 alaptalan önteltségből eredő téves önértékelés.
Gyűlöletnek nem nevezném mert ahhoz túl kicsinyes.

Leírhatom, hogy mit nézel félre, de nem sok értelmét látom az eddigiek alapján. Úgyis az lenne a vége- mint általában- aki nem ért veled 1et, azt lehülyézed.
A lényeg, megint valójában kikerülted a kérdéseimet, semmitmondó általánosságokkal.

Feltételezed, hogy ma valaki 20%-al kormányozni tudna?

Jobbik kormány 20%-al..... Fidesz, ballib,LMP ,?? ellenzékkel?
Vagy, ahogy írod...

Jobbik 21-25%....a Fidesz 18%+ a többi ballib bagázs ellenzékben.

és a Jobbik kivezetné az országot az eddigi posványból...
(a világ összes zsidójával, cigányával a nyakában ráadásként)

Állandó repülőjáratok hoznák a lóvét Oroszországból, Iránból, Törökországból (a török me korrupcióból szerzett pénzét pl.)

Zsoltika, gyere ki a fényre már végre, emberek közé.

nyünyüge 2014.03.09. 17:48:17

Hát ez szép.
Nem kimutatható. Az ajánlóívek meg már bedarálva?
Gratulálok :(.

www.origo.hu/itthon/20140309-nem-kimutathato-hanyan-ajanlottak-tobb-partot.html

inreallife 2014.03.09. 18:25:40

@Akitlosz: azért az érdekes lenne, ha gravitáció csökkenése miatt gyorsulna a tágulás. nem hiányzik neked innen valami a fizika óráról? maximum a lassító erő csökkenne és ezáltal közelítene az állandó sebességhez a tágulás, de egymagában gyorsulni azért nem fog, mert a gravitáció csökken.

azza hogy gyorsulva tágul a világegyetem az azt jelenti, hogy van egy erő, ami gyorsítja. amit nem látunk. sötét energia? akár az is lehet, szart sem tudunk róla, nem ismerjük nem tudjuk mérni stb. a lényeg, hogy a gravitációs vonzás gyengülése semmiképpen nem gyorsítja a tágulást, maximum kevésbé gátolja...

nem olyan nehéz ez, aszem olyan áltisk. 5-es tananyag lehet, ott tanulják a gyorsulást a sebességet meg ilyeneket a nebulók...

inreallife 2014.03.09. 18:36:53

@6.Lenin: az az remek érzés, hogy tönkreteszi az országot a magáncégekből csak a fideszes kötődésű magáncégek maradnak meg, a többi csődbejut, a dolgozó embereket adókkal nyomorítják meg, de te tapsikolsz, hogy milyen ügyes az orbán ezt is túlélte. nem ügyes politikus kell magyarországnak, hanem egy olyan, aki legalább egy kicsit is ért ahhoz, amit gazdaságnak hívnak. abból pedig a fidesz garnitúrában nem sok van. a matolcsyn még az a két tökkelütött fideszes haverom is röhög, ezen kívül fel tudnak mutatni egy vargát, de a csávó valójában nem is létezik, csak az arca van mutogatva, se véleményen, se gondolata nincsen, egy báb. nem mintha a balolda olyan jeles közgaszdászcsoportokkal dolgozna, de jobb lenne, ha a képviselőjelöltséghez egy közgáz diploma is feltétel lenne, meg az összes miniszter, államtitkár meg a többi álláshoz is. aki az akar lenni, legalább tanuljon egy kicsit a pénzről, mert ez így vékonykának is nagyon kevés...

inreallife 2014.03.09. 18:47:37

@Khal Drogo: ez már kicsit régi adat. még matolcsy lopta a napot a pénzügyminisztériumban, amikor elkezdték az "elmentek világot látni és majd jól visszajönnek" dumát. persze "visszajönnek" eltartani a cigányokat meg a nyuggereket. persze ők sem gondolják ezt komolyan csak gyorsan le kellett hűteni a kedélyeket, hogy ez nem egy valós probléma, hogy dobbantott az ország 1/20-ad része, vele együtt gdp legalább ekkora része, de szerintem annál bőven több. már most duplája az 56-os menekültek számának... és ezek nem langyos vízben tapicskoló emberek voltak, hanem a vállalkozókedvért nem szomszédba menő emberek. ezekből kéne nagyon sok magyarországon, ezeket lenne a legfontosabb megtartani. mondhatni a fényesebb jövő zálogai. orbánék elüldözték őket, és innen üzenem, hogy baszunk visszamenni az adónyomorba és tönkretenni a remigrációval a gyermekeink életét... soxor fogják megköszönni, hogy nem ott nőttek fel...

6.Lenin 2014.03.09. 18:55:14

@inreallife:

Remélem nem gondolod komolyan, hogy ilyen kaliberű szövegre érdemes is komolyan válaszolni?
Unatkozol te is?
Én is, de ....most inkább a zene érdekel

www.youtube.com/watch?v=OSY_LGUames

szoja122 2014.03.09. 19:13:42

@inreallife: Sötét energiával kezdtem én is...

Másrészt az sem veszik figyelembe, hogy nem az anyag mozog a tágulás során, hanem a tér tágul, hatalmas különbség. A tér tágulási sebességére nem érvényes Newton törvénye, sőt Einstein relativitás elmélete sem.

A tér sokkal gyorsabban is tud tágulni mint a fénysebesség. A Nagy Bumm (Big Bang) során a másodperc tört része alatt több millió fényévnyire nőtt a világegyetem, ez a felfúvódás elmélete.

Fentebb írtam, hogy a fizikai állandók változhatnak csillagászati idő alatt, másrészt nincs meg a Nagy Egyesített elmélet sem ami minden kölcsönhatást magában foglalná (csak hipotézisek, húr elmélet, M elmélet), tehát a jövőre vonatkoztatva csak becsléseink, jóslataink vannak. Ha ezekről többet tudunk, akkor biztosabban állíthatunk a valamit a világegyetem jövőjéről. CERN-ben a Nagy hadronütköztető (LHC) kísérleteitől sokat várnak e téren is.

6.Lenin 2014.03.09. 19:22:40

@szoja122:

Semmi sincs bizonyítva (szerinted se), de azért egész magabiztosan hivatkozol bizonyos dolgokra.
Már a Nagy Bumm sem biztos, hogy megtörtént.

Bár Isten kedvenc népéből állítólag néhány szemtanú biztosan állítja a megtörténtét.

Khal Drogo 2014.03.09. 19:41:06

@inreallife:Nekem továbbra is az a véleményem, hogy a nyugati országok befogadóképessége véges. Kelet- és Dél-európában, ha csak a migrációs szándékot nézzük, több millió munkavállaló készül még kivándorlásra. Nem azokról beszélek, akik már migráltak. Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban milliós 30 év alatti munkavállalói tömeg áll készen és keresi a lehetőségeket. Ehhez adódik még a cseh, magyar, lengyel, szlovák, román, bolgár populáció fiatalabb része.
Ezen felül Afrika és Ázsia is érdeklődik az európai munkaerőpiac irányában.

A folyamat elején járunk. Sokkal több migráns fog elindulni, mint ami eddig elindult. Mert Afrika, Dél-Európa, Kelet-Európa és Ázsia nem lesz gazdagabb 5 év múlva sem.

Nekem is vannak szép számmal ismerőseim, akik eltávoztak Angliában. Sikertörténetet egyet sem ismerek, a többségnek van munkája, albérletben lakik. Gyerekük nincs. Autójuk nincs. Naponta 2-4 órát ingáznak. Angol mércével nézve vagyonuk sincs. A megtakarításaik csak Kelet-európában, Afrikában, a Balkánon és Pakisztánszerű országokban érnek vagyonféleséget. Akad aki besült, elfogyott a pénze, hazajött. Volt olyan ismerősöm aki 4 csillagos szállodában dolgozott, mosogatóként. Egy idő után megunta a csicskáztatást és összeverte a paki szakácst, nyilván kirúgták. Egyetlen srácot ismerek, aki banki szférából ment el innen a londoni anyabankba. Ő jól keres, britt szinten is,de itthon is jól keresett.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy itthon könnyebb megélhetést teremteni. Csak az a kérdés, hogy a migránsok fel tudnak-e emelkedni. A többség szerintem nem fog tudni felemelkedni. Ha tévedek,akkor Nagy-Brittannia gazdaságát nyilván a magyarok fogják irányítani 20 év múlva, hiszen mindenki annyira sikeres lesz majd. Mivel erre semmiféle jel nem utal, ezért szkeptikus vagyok.

Rakáson laknak, többen egy szobában, mindig próbál spórolni, a nagyvárosokban a brit minimálbér nem akkora nagy durranás. Egyik ismerősöm digitális térképészként sütötte a krumplit, 1,5 évig, utána 1 évig munkanélküli volt. Most már fél éve a szakmájában dolgozik. A barátnője is elhelyezkedett, 3,5 év után kapott gyógypedagógusként állást. Előtte a kínaiban takarított. Alig bírtak megélni, most már jobban megy a szekerük. Kíváncsi vagyok lesz-e gyerekük odakint.
Egyetlen olyan korombélit sem ismerek akik kimentek és kint gyerekük lett. Miközben az itthon maradtaknak a felénél már jött az első gyerek.

Elég összetett ez az egész. Pénzben nézve nyilván megéri és ezért ömleni is fognak kifelé a jónépek. Hogy ki maradt kint,meglátjuk. Te magasan kvalifikált vagy, a te eseted az max 10%. A többieknek sokkal rosszabb feltételek mentén kell helytállniuk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.03.09. 19:43:22

@6.Lenin:
A nagy bummm több fideszes szerint akkor volt, amikor OV túl sok bablevest evett. :)

6.Lenin 2014.03.09. 19:50:17

@Khal Drogo:

"Nekem is vannak szép számmal ismerőseim, akik eltávoztak Angliában. Sikertörténetet egyet sem ismerek,..."

Mondjuk aki Angliában távozott el, az eleve nem 1 sikertörténet lehet, bár...

Ott is temették el őket?

(bocs, de nem tudtam kihagyni)

6.Lenin 2014.03.09. 19:52:55

@Hepci:

Amennyiben a szeretett vezér követte el, az csak tényleg nagy bumm lehetett.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 20:04:39

@szoja122:

Látom nem érted. A liberális az már sértés manapság, a kurva anyáddal vetekedik.
Nem szép dolog bárkit is Fodor Gáborékhoz hasonlítani.
Köszönöm megértésedet remélve, hogy abbahagyod a sértegetésemet!

Amúgy meg már leírtam már többször egy nagyon egyszerű ezért nagyszerű választási rendszert, amelyik minden jogos igénynek megfelel,a mi egy választási rendszertől elvárható.
Mindenféle "elveszett szavazatok", "töredék szavazatok", "kompenzációs lista", "győztes kompenzáció" s egyéb manipulációk nélkül.

Amúgy ma is létezik hasonló, ami korrekt. Az önkormányzati választások a pártoktól mentes kistelepüléseken korrekt módon zajlanak. A városokban persze már nem.

Na azért leírom újra, hátha nem emlékszel.

Nagy körzeteket kell kialakítani, ami Magyarországon praktikusan a megyék. A megyék lakosságszámától függően arányosan X számú mandátumot kerül kiosztásra a megyében. S a választásokon a legtöbb X számú jelölt nyer mandátumot a megyében. Ennyi.

Előnyök vannak dögivel:
Csak egy szavazat van, nincsen szükség pártlistákra, sem töredékszavazatokra, sem kompenzációra. Jó esélyt ad a kisebb pártoknak is, főleg a nagyobb körzetekben, mint mondjuk Buda és Pest. Nem fenyeget sem kétpártrendszer kialakulása, sem a pártok túlburjánzása. Éppen optimális számú párt nyerhet mandátumokat.
Sohasem kell időközi választásokat tartani. Ha egy képviselő helyett új kell, akkor automatikusan a legutóbbi választáson a következő legtöbb szavazatot kapott jelölt lesz a képviselő.
Sohasem kell a választási körzeteket birizgálni, mindig egy egy megye egy körzet. Az arányosságot a megyéből megszerezhető mandátumok száma biztosítja.
A rendszer egyszerű, átlátható, világos, mindenki számára érthető, szemben a maival.

Természetesen a pártoknak joguk van akár több jelöltet is indítaniuk egy körzetben, ha elég erősnek érzik magukat.

---

Nincsen liberális demokrácia, demokrácia sincsen, Oligarchia van, ezt a mai rendszer tisztességes neve.
Amúgy neked a "sima" jelzőtlen demokrácia miért nem jó?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 20:07:00

@szoja122:

"visszafordulhat"

Persze, elképzelni el lehet, csak erre ma semmilyen jel nem utal, semmilyen bizonyíték nincsen rá. Csak az emberi képzelet.

Tűzokádó sárkány is létezhet, csak eddig még nem bukkant fel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 20:10:38

@6.Lenin:

"Te nagyon sok mindent nem értesz, "

Meg sem közelítelek Tégedet a nem értésben Ó nem értés Mestere!

"Feltételezed, hogy ma valaki 20%-al kormányozni tudna?"

Ki? Holl? Mikor?

Eddig azt hittem csak az új generáció képtelen használni a -val / -vel toldalékot, de ezek szerint már az idősebbek is megbutultak. Terjed mint a járvány az igénytelenség.

Hozzászólásod többi része a saját hülyeséged, amit nem kívánok kommentálni.

inreallife 2014.03.09. 20:16:02

@Hepci: ez olyan, mint szegedi csanád követelése, hogy tiltsák be a jobbikot, mer olyan rasszista dumát nyomat, ami elviselhetetlen. nála jobban zsidózó ember szerintem soha nem is volt a pártban. bár nekem sose volt a szívem csücske, de azért remek látni, hogy úgy táncol, ahogy a zsidók fütyülnek. jó példa az azoknak a politikusoknak, akik a zsidókat éltetik. csúnya bosszú a zuschlag-os is, mert akárki akármit mond, ha nem a zsidókon röhög még ma is képviselő lenne, meg remek példa erre a szegedi is, aki sorbaáll a faszlevágásért és még örül is neki. még jó, hogy nem élő műsorban nyomatta, mint az a másik amelyik vasaltatta magát...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 20:17:09

@inreallife:

Neked hiányzik valami fizika óráról.
Na jó elmagyarázom harmadszor is.
Van egy erő, ami a világegyetem tágulása irányába hat. Ez az erő a "sötét energia" azaz ismeretlen erő.
Van egy másik ezzel ellentétes erő, amelyik a világegyetem összetartása irányában hat. Ez az erő a gravitáció, ismert erő.

Ha világegyetem tágul, márpedig így látszik, akkor ez azt jelenti, hogy az első erő, a sötét energia erősebb, mint a gravitáció.
A gravitáció működése ismert, a távolság növekedésével csökken az ereje. Tehát mivel nőnek a távolságok ezért csökken a gravitáció ereje, így a gravitáció egyre kevésbé képes ellensúlyozni a tágulást, ami miatt a tágulás üteme tovább gyorsul.

Ha ennyi korrepetálás nem elé, akkor sajnálom. Ne szólj bele, ha nem érted még ezt sem!

inreallife 2014.03.09. 20:19:32

@6.Lenin: addig örülj, amíg viszek haza abból a pénzből, mert munkahelyek sokága függ a hazvitt/utal pénzekből. mennyit is, kb a gdp 5%-át. a közmunkások nem sok nyugdíjravalót termelnek uraságodnak, igen vékony lesz majd a boríték pár év múlva, de addigra az ilyen haszonélvezők mint te már rég megdöglöttetek...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 20:24:54

@inreallife:

Több okból teszik tönkre a nem fideszes kötődésű magyar cégeket.

Az első és a legfontosabb a kapzsiság. Kell nekik a pénz.

A másik az, hogy minden nem fideszes kötődésű gazdag magyar ember potenciális veszélyforrást jelenthet a hatalmukra.

Mert esetleg tele lesz a hócipője a fidesz vegzálásaival és elkezd a sok pénzéből egy másik pártot finanszírozni.

Egy sikeres párthoz ugyanis nem csupán aktivisták és szavazók kellenek, de sok pénz is.

Egy bizonyos, nem túl magas szint felett jó politikai kapcsolatok nélkül egyszerűen nem lehet sikeresen vállalkozni.

Minden multi is "stratégiai megállapodásokat" köt a kormánnyal, külön kormánykapcsolatok ügyosztály működik náluk.

Magyar cégeken sokkal nagyobb a nyomás.

A kormány bármikor képes bármilyen magyar céget tönkretenni. Csak ráuszítja az adó- és egyéb hatóságokat és ennyi. Nem kell, hogy bármi megalapozza ezt, elegendő, ha az adóhatóság csupán "nyomoz", lefoglal, Ennyi már elegendő egy cég csődbe juttatásához, akkor is, ha ártatlan, mint a ma született bárány.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 20:28:30

@szoja122:

A világegyetem látható részét a galaxisokat a gravitáció tartja össze. Nem pedig a tér.

Na már most ha a tér tágul, akkor a galaxisok távolabbra kerülnek egymástól, így a gravitáció összetartó ereje csökken.
Nem a térre, hanem a többi galaxisra.

6.Lenin 2014.03.09. 21:05:36

@inreallife:

"az ilyen haszonélvezők mint te már rég megdöglöttetek... "

Most már én is kezdem sajnálni azt a pénz, amit a tanításodra költött az állam. Felesleges volt.Bunkó maradtál, de legalább nem itthon szennyezed a levegőt. Ez sem elhanyagolható.
A kint keresett lóvédat meg ne felejtsd el továbbra is itthon elkölteni. Gondolom ott nem sokra mennél vele.

6.Lenin 2014.03.09. 21:12:15

@Akitlosz:

Jól ismerlek már, tudtam, hogy ez lesz a vége.

Nem a kérdésre válaszoltál.
A rólam alkotott véleményedre tojok, arra válaszolj, amit kérdezek.

20%-vel tudna kormányozni a Jobbik?

6.Lenin 2014.03.09. 21:37:45

@Akitlosz:

Zsoltika!

Miben tágul a tér?
1 lavórban?

Biztos, hogy középen volt a Big Bang a lavórban?
Mi van, ha közelebb az 1ik széléhez?

akkor pedig valakik rácsesznek, hamarább nyekk nekik.
Remélem mi a Jobbik oldalán vagyunk.
Tudsz róla valamit?

Ezt még végig tudom hallgatni?

www.youtube.com/watch?v=SrZw8RToN2Y

Jó éjt!
Mindenkinek.

ubul2000 2014.03.09. 21:45:01

@szoja122:

"Az igazságos választási rendszer liberális eszme része is"í

Egy teljesen igazságos választási rendszer a tisztán listás választás.

"2. Választójog minden felnőtt állampolgárnak nemre, rasszra, nemzetiségre, vallásra, gazdasági státusra való tekintet nélkül."
Ez így nem lenne jó. Az államalkotó nemzetiségeknek adnék csak szavazati jogot.
A: magyarok
B: a szomszédos népek, úgy mint: román, ruszin, lengyel, cseh, német, szlovén, horvát, szerb
C: (határeset) bolgár, tót

A többieknek nyista.

"3. A politikai ellenzéket hagyja szabadon működni."

Ma is szabadon működnek.

"4. . A gazdasági élet alapja a magántulajdon és a magánszerződések.

5. Előnyben részesíti ugyan a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiacot, de bizonyos közjavak esetén meghagyja az állam szerepét."

Valójában a 4. ponttal egyetértek, azzal a megkötéssel, hogy a stratégiai jelentőségű termékek esetében kizárólag az állam jöhet szóba, illetve nem kerülhet külföldi kézbe. (föld, ivóvíz, energia, stb)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 22:15:45

@6.Lenin:

Szerinted?

Keress mást a dedód kérdéseidhez!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.09. 22:16:42

@==T==: s a Fidesznek is megszavazott mindent. "

ez nem igaz, ez rágalom, ezt a mocsok fent és lent pártbloggere terjesztette el, de én megnézegettem egyenként a linkjeit, és olyan következtetést is levont, amit nem lehetett volna.

a trafikot se szavazta meg Ángyán, és amúgy meg revelálása előtt ne legyen már problémás, hogy gazdasági kérdésekben együtt szavaz a többivel, amikor még azt hitte jó irányba mennek a dolgok

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.09. 22:22:10

@6.Lenin:

Már a kérdéseid is eleve hülyeségek.

A tér nem valamiben tágul, maga a tér tágul.

Jó, ez túl magas a te felfogóképességedhez, ezért nem kellene erőltetned ezt a témát sem. Ez bonyolultabb ugyanis, mint a demokrácia és hát azt sem voltál képes felfogni.

A Bing Bank nem volt sehol a térben, a tér maga az Univerzum.

Így a jelenlegi univerzum minden pontjában volt az ősrobbanás. Igen, ott is, ahol te vagy most.

Maga a tér tágult azóta.

Csak a te csökött agyad képzeli úgy, hogy az univerzum benne van egy lavórban.

Maga az univerzum a világ.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.03.09. 23:01:27

@6.Lenin:
Nem jó irányba változtattál a ragozással (ragozás-vel) kapcsolatban Akitlosz kifogására.
Tsak gondoltam, +említem, ha már ilyen stilisztikus s 1ben jóindulatú ballib vagyok, 1részt, másrészt +előzöm, hogy Akitlosz újfent lehülyézzen. :)

Szép álmokat, elalváskor szóljon a blues, s nem árt, ha gondolsz Orbán Viktorra.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.10. 03:18:45

A fideszes Simicska reklámcége letiltotta a Jobbik közterületi reklámplakátjait.

www.alfahir.hu/letiltottak_a_jobbik_kozteruleti_reklamjait

szoja122 2014.03.10. 03:59:20

@Akitlosz: Ahhoz semmi közöm, hogy hajszál f@ngod sincs arról, hogy mi a liberalizmus, attól ha ragaszkodsz az elveid egy részéhez részben az is vagy. Ha tetszik, ha nem.

Fodor Gábor nem egyenlő a liberalizmussal. Mint ahogy Orbán Viktor, vagy Vona Gábor a konzervativizmussal.

Látom semmit sem értettél meg a fizikából amit írtam.

Igaz konzervatívnak vallod magad, de azért nem kellene túlzásba esned. A konzervativizmus nem azt jelenti, hogy le kell ragadunk Newtonnál. Ezen az alapon akár mehetsz régebbre is. Arisztotelész is megteszi.

UI. Ha nem érted a fizikát nem baj, ez politikai blog, de legalább ne próbálj másokat erről kioktatni.

szoja122 2014.03.10. 04:11:12

@ubul2000: Kötözködésnek jó, amit írtál, mert igazán ujjat nem fűztél hozzá.

A 2-es ponttal teljesen egyetértettél azzal, hogy bevetted a magyart is. Mindenki magyar Magyarországon, aki annak vallja magát. Ha mást is kritériumul szabunk, akkor minden ember mellé egy nyomozócsoportot kellene állítani, hogy igazoljuk azt amit mond. Mivel a kárpátmedencében a történelmünk során rengeteg keveredés volt NINCS tisztán (származástan szerinti) magyar.

3-as pontot megjegyezhetted, de én az ellenkezőjét nem állítottam, habár teljes mértékben nem igaz amit írtál.

A 4-es ponthoz fölösleges volt bármit is hozzáfűznöd, mert az 5-ös azt tartalmazza. Legfeljebb a tartalmán vitatkozhatunk.

Apropó, sunyin hallgatsz a nyuggerezéshez adott válaszomról, amivel tovább erősíted azt.

szoja122 2014.03.10. 05:01:14

Gyönyörű jelképe a zemúttnégyévnek:

"Csak igent lehetett nyomni az orvosi kamara közgyűlésén"

"Új felügyelőbizottságot választott szombaton a Magyar Orvosi Kamara."

" Már a voksolás előtt is volt, aki azt kifogásolta, hogy a szavazógépen csak egyetlen gomb van, és csak igent lehetett nyomni. Így nem lehetett tudni, hogy ki voksolt volna nemmel, illetve hányan tartózkodtak. A kifogás ellenére a felügyelőbizottság újraválasztása megtörtént."

nol.hu/belfold/csak_igent_lehetett_nyomni?ref=sso

Röhej és egy felháborító!

graycivil 2014.03.10. 09:06:11

"Kiábrándult a piac a Fidesz-kormányzásból

Négy éve megváltásként várták, most viszont az egyik legrosszabb forgatókönyvként tartják számon a piaci szereplők a kétharmados fideszes kormányzást. "

www.portfolio.hu/gazdasag/kiabrandult_a_piac_a_fidesz-kormanyzasbol.1.196265.html

F.Y!DESZ

inreallife 2014.03.10. 10:22:58

@unionista: hogy a 43. hely befutó lenne az mszp-nél? ember ismered te a választási törvényt? 93 listás mandátumot osztanak. ha az mszp-nek lesz belőle 30 helye, már akkor ünnepelhet...

inreallife 2014.03.10. 10:27:28

@Akitlosz: mondhatjuk így is. bár én inkább arra hajlok, hogy a listás részt kéne eltörölni, mert az a választói akarat kijátszása. olyanok kerülnek be, akiket soha senki nem választott meg. a választók nem patikamérlegen kimért pártarányokat akarnak, hanem azt, hogy a saját képviselőjük üljön a parlamentben. csak a győztesek kerüljenek be, ez a választói akarat.

az más kérdés, hogy mit kezdenének egy 98%-os fidesszel, de úgy látszik a magyarok szívesen nosztalgiáznak a kommunizmus alatt eltöltött időszakra emlékezvén, és szeretik az egypártrendszert az élén a tévedhetetlen vezetővel...

unionista (törölt) 2014.03.10. 10:48:30

@inreallife:
éppen ezt magyarázom. oda rakták, hogy jó lesz az laci. egy erős mszp esetén éppenséggel nem rossz. de egy gyengével nem ér semmit. gyurcsány betlire játszik.

unionista (törölt) 2014.03.10. 10:56:42

@inreallife:
karácsony az 55. helyért vállalta, hogy beáll az összefogásba. még azt is esetleg befutónak gondolták. különben miért vállalták? szigetvári 36. gyurcsány úgy van vele, hogy még azt is ki lehet ütni. neki direkt jó egy vereség. csak közben arra kell ügyelnie, hogy orbánnak ne legyen kétharmada. ehhez kell schiffer és vona erődösödése.

inreallife 2014.03.10. 10:58:01

@szoja122: nézzük:

"1. Egyén szabadsága."
na ez egy remekül megfogalmazott semmi. mit jelent az egyén szabadsága? azt csinál, amit akar? az inkább anarchia. azt csinál, amit a törvény nem tilt? a füves cigit pl. tiltja, a gyorshajtást is, stb eléggé lecsökkent a demokraták száma. az is vicces, hogyha tiltanák a buzifelvonulásokat, akkor az demokratikus vagy sem? szoja, ezek lózungok. mgöttes nem leírható eszméket kergetsz egy lepkehálóval. se a liberalizmus, se a tömegdemokrácia nem védhető, lásd lejjebb, mert láttam az is benne van a pontokban...

"2. Választójog minden felnőtt állampolgárnak nemre, rasszra, nemzetiségre, vallásra, gazdasági státusra való tekintet nélkül."
miért csak felnőttek? a gyerek nem számít? az ő életkörülményei nem számítanak? azokat ki képviseli? magyaroszágon 2 millió gyerek él (kiskorú), az ő köreikben a legnagyobb a szegénység. tömegdemokráciában ezt minek neveznéd? apró hibának?
a vallás a másik. az emberek leszarnák ki milyen vallású, amennyiben az állam nem pénzelné a különböző szervezeteket. de itt igenis mennek a durva pénzek, ezért pont a vallás is egy olyan választási eredményt torzító dolog, ami szintén problémás.
a harmadik a gazdasági státusz. igen, ezzel is baj van. más az igénye a vállakozó/dolgozó embernek és más az eltartottnak. hogyan lehet ezt közös nevezőre hozni? talán akkor lehet ez, ha megvan a megfelelő intellektuális háttér, hogy a másik kárát is fel tudja fogni, ha az ő számára előnyt is ad, hogy ne legyen indokolatlanul nagy a teher. namármost ez az első felére kb igaz is lehet, de a másodikra egyértelműen nem. addig nincs gond, amíg az első fél van túlsúlyban, de mi van amikor a másik? azokat nem érdeklik az adókulcsok akár duplázása sem, ha 10.000 forinttal több segélyt kapnak érte. ez biztosan egy rossz rendszer és magyarországon a körülmények, az összes körülmény csak súlyosbítja a hatását.

"3. A politikai ellenzéket hagyja szabadon működni."
ez is elég pongyola így. pl a vegyenek maguknak tv-t korában ezt nem tudom melyik kategóriába sorolnád. mondjuk ha így nézzük a viktorék igazán demokraták, 1 db mszp-s arcot sem csuktak börtönbe, pedig kellett volna jópárat. akkor most ők a legfőbb demokraták?

"4. . A gazdasági élet alapja a magántulajdon és a magánszerződések."
érdekes kérdés ez is. magánszerződésnek minősül egy alkalmazott és egy cég közötti szerződés? mert akkor vajon hogyan mondhatja az állam az, hogy valld be és fizesd be x%-át adóként? mi köze az államnak, hogy egy munkát mennyiért végzek el? miért kell nekem többet fizetni adóban, mint a szomszédnak, mikor nem veszek igénybe több közszolgáltatást, se mennyiségben, se minőségben. miért kell 3* akkora fizetés mellett 3* annyi adót fizetni? jobban fognak védeni a rendőrök a fosztogatók ellen? 3* jobban operál meg az orvos? 3 gyorsabban hozza a posta a leveleket? gyorsabban megy alattam a vonat? nesze neked magánszerződés...

"5. Előnyben részesíti ugyan a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiacot, de bizonyos közjavak esetén meghagyja az állam szerepét."
hát ez meg aztán a csúcs. az igen is meg nem is. gyakorlatilag az megint egy olyan megfogalmazás, amibe aztán mindent és annak az ellenkezőjét is be lehet magyarázni. szerintem kolumbia is teljesíti ezt a pontot...

lényeg a lényeg, te az eszméiddel akarod megrendszabályozni a rendszert, de mint egy anyagi világban az lenni szokott ez nem fog menni. senki nem születik egyenlőnek, legfeljebb "papíron". mindenkinek lesznek előnyei és hátrányai. valakinek több, valakinek kevesebb már a megszületése pillanatában. aztán utána sem lesz egyenlő senkivel, mert a körülmények sem egyenlőek. persze persze törekedni lehet rá, de furcsán nézne ki a város, ha minden lakás csak déli fekvésű lenne. ez csak egy kiragadott példa, de jól mutatja azt, hogy a büdös életben nem lesznek egyenlőek a körülmények.

az eszmék nem passzolnak a valósághoz. nem jók. nem működnek. és láthatóan egyre károsabbak. le vannak értékelve az individuumok és ez az közösségesdi van erőltetve. mindig lesznek alfa hímek, mindig lesznek sikeresek, soha nem lesznek egyenlők az emberek...

inreallife 2014.03.10. 11:03:59

@szoja122: ennyi. ez így van. én direkt csak arra az állítására reagáltam zsoltikának, ami az ő értelmi szintjén talán még felfogható. azért gyorsul a világegyetem tágulása, mert gyengül a gravitáció. WTF? ha nincs gravitáció, akkor végtelen sebességre gyorsul? de úgy látom nemnagyon tűnt fel neki, hogy hülyeséget beszél, mondjuk ez általában így szokott lenni...

inreallife 2014.03.10. 11:17:01

@Khal Drogo: ezt elismerem, hogy így van. nem mindenkinek fog bejönni az itteni élet, mert jelentős hátránnyal vág neki. a nyelvismeret hiánya óriási hátrány. évekig kell gürcölni, mire eléred azt a szintet, amikor más csak durva tájszólásnak veszik a beszéded, nem pedig egzotikus külföldiként néznek rád. onnantól viszont csak az egyénen múlik, hogy mire viszi. ismerek én is olyat, aki már túl van az 50-en, kint ál már majdnem 10 éve, és még mindig mosogat, tömegszálláson él, és alapfokú nyelvismerete sincs. nem is lesz soha. de ez már az ő hibája, a lehetőség az ami adott. azzal kell élni. egy ilyen magyarországon éhendöglene az is tény. az életben nem lenne munkája, itt meg elvegetál.

de mint mondtam a lehetőség az, ami felbecsülhetetlen. magyarországon teljesen mindegy, hogy mit tudsz, mennyire vagy kreatív, mennyire dolgozol keményen, igencsak be vannak szűkítve a lehetőségeid. itt kint nem. folyamatosan kínálkoznak az alkalmak rajtad múlik, hogy melyiket ragadod meg. még a legalsóbb szinteken is ott a lehetőség, hogy amint tudod a nyelvet szintet lépj. teszem azt egy portásként már 15 fontot is megkereshetsz óránként, gyakorlatilag a semmivel. csak a nyelvet kell tudnod, hogy megkaphasd az állást, mert ha valami történik, arra reagálni kell, úgy mintha egy angolt vettek volna fel, de azon kívül meló nemsok van. aki itt nem tud megélni, az magyaroszágon pláne nem fog...

és mégvalami. a gyerekeimnek azért nagyságrenddel könnyebb életük lesz, mintha magyarországon nőnének fel. nem azért, mert itt mindent a seggük alá tolok és halomszámra veszem nekik a menő cuccokat, hanem azért mert egy normális világban nőnek fel, ebbe a környezetbe illeszkednek be és elérhetik azt a magasságot, amit ki tudnak hozni magukból. magyarországon nagyon sok ember a közelébe sem ér annak, amit ki lehetne hozni magából. sokan vesznek el a mindennapos küzdelemben... ezért éri meg kijönni...

inreallife 2014.03.10. 11:22:53

@Akitlosz: öreg, most leírtad azt, amit az előző commentben a szádba rágtam. jól megleckéztettél. de legalább felfogtad a leckét, az is valami...

inreallife 2014.03.10. 11:45:19

@6.Lenin: egy diplomás ember kb 6* fizeti vissza azt a pénzt az államnak adók formájában, amit ráköltött. a magyarországon ledolgozott 15 évemmel bőven túl vagyok azon, amit az állam rám költött. veled ellentétben én hasznos tagja voltam a társadalomnak, nem voltam besúgó, nem zabáltam halálra magamat gyógyszerekkel, és nem egyéb bújtatott módon nyújtott szolgáltatásokat sem vettem igénybe. a 2gyerek után nem kaptunk szocpolt, mert kívül estünk az egyik kritériumon. vajh meséld már el, hogy te mennyit vettél ki a szoc ellátó rendszerből? gyanítom nagyságrendekkel többet, mint én. na azért volt kár, mert azt másnak kellett befizetni helyetted. úgyhogy tudd a helyed...

panelburzsuj 2014.03.10. 11:54:06

@inreallife:
"magyarországon nagyon sok ember a közelébe sem ér annak, amit ki lehetne hozni magából"

Még úgy rendszerváltás tájáról bennem maradt egy rádióriport, amiben az akkoriban Amerikából visszatért Papp szívsebész olyasmit magyarázgatott, hogy ott egy kezdő tehetséget azért támogat a környezete, mert ha netán tényleg befutna, akkor milyen baró lesz már mutogatni a fényképet, hogy ez itt a "sikeres ember" - ez meg én vagyok itt mellette az osztályból/utcából/stb. (És persze azt is hozzátette, hogy sok esetben nem csak "büszkülés", hanem rengeteg közvetlen haszon is származhat egy-egy tehetség értelmes "felfuttatásából" - pl. egyetemi kutatási támogatások szerzésében.)

És persze elhangzott az is, hogy ezzel szemben Magyarországon...

Vajon változtunk-e azóta - és merre?

inreallife 2014.03.10. 12:08:31

@unionista: őszintén? kétlem, hogy a 36 is meglenne. ahhoz nagyon sok pártnak kéne a parlamenten kívül rekednie. (összszavazat cirka 15-20%-a) annyi úgysem lesz. akkor pedig 30% fölé kéne menniük a listás szavazáson, ebben is kételkedek. annyi hülye ember nem lehet.

egyvalami segíthet nekik. ha a választók küldenek egy jobbhorgot az mszp-fidsz koalíciónak. azok a baloldaliak, akik rohadt frusztráltak ettől a töketlenkedéstől, korrupciótól, ami az mszpnél van, tüntetőleg leadnák a jobbikra a voksukat. ezzel büntetnék a saját pártjukat is, hiszen a választásnak sok tétje nem maradt, ellenben rúgnának egyet a fideszbe is. vona helyében erre rá is játszanék.

a másik szintén jobbik szempontjából azt is bedobnám, hogy a fidesz túlhatalom láthatjuk hová vezet. soha nem szabad többet ekkora hatalmat adni a kezükbe, lásd a simicska féle botránytól a nyugdíjpénztárakon keresztül a traffik-föld-mutyikig. mindenki otthon beszélje meg és osszák el a szavazatokat, az elsőt mindig adják a jobbikra.

ezzel egy viszonylag erős jobbikot tudnának a parlamentbe küldeni a választók, és biztosan változtatásra kényszerítenék a két nagy bös.zmét. igen, meg kéne válni a kompromittált politikusoktól. és bizony-bizony, a jobbik szerintem gyűjtögeti a protest szavazatokat, már most is, de én mégjobban ráerősítenék a kampányban erre az érzésre. minkét oldalról tudna még jelentős mennyiségű szavazatot szerezni...

az meg külön büntetés lenne, ha nemcsak a 2/3-tól, de az egyszerű többségből is kiütnék a fideszt. olyan politikai földrengés lenne hirtelen, amire már nagyon régóta szükség lett volna magyarországon. hogy lásd jó szívemet, hazautazok a választásokra és besegítek... :)

inreallife 2014.03.10. 12:23:41

@panelburzsuj: na jah. semmi nem változott. magyarországon az emberek irigyek. eladják magukat apróért. a csontokon marakodnak. magyaországon divat fikázni azt, aki viszi valamire, ellenben divat a felelőtlenség is. a nem érdekel a politika, a nem érdekel a gazdaság, a nem érdekel a semmi a világon, nem akarok se tanulni, se dolgozni, cégvezető akarok lenni meg az alig várom már mikor leszek nyugdíjas, az megy. meg ugye a szokásos, ha a szomszéd tehene is megdöglik, a relativizált hierarchiában nem estem hátrébb...

nem is értem egyébként, tényleg ennyire kilúgozódott volna a magyar nép? tényleg megérett a pusztulásra? botrányos a közgondolkodás, uralkodik a nihilizmus... rémes...

és erre csak ráerősít az, hogy az értékeket faragják 1000-rel a libsik, így jutunk el oda, hogy az lesz az "érték", ha valaki buzi. további érték, ha ezt nagy melldöngetéssel nyomatja a "főutcán". ahol egy házasságkötést már reklámozni kell, mint itt:

kuruc.info/r/2/124829/

ahol egy igen alacsony szintet megütő énekverseny percembere "sztár", nem beszélve a villalakókról... én úgy érzem rossz irányba haladnak a dolgok. az egy dolog, hogy hülye a kapitány, de mintha a matrózok is a rumoshordóból dumálnának kifelé. megint igazat kell adnom annak, hogy minden nemzetnek olyan kormánya van, amit megérdemel... az "okosok" már elmentek, a hülyék meg többségbe kerültek...

6.Lenin 2014.03.10. 12:55:27

@Akitlosz:

"Maga a tér tágult azóta."

A tér állítólag végtelen, akkor meg hova tágul? Ha meg tágul, akkor benne kell, hogy legyen 1 lavórban.Másként nincs benne logika.

Melyik kérdésem hülyeség?

Az, hogy a Jobbik tud-é 20%-vel kormányozni?
(én se hiszem, pont azt írtam)
Te + azt írtad, hogy engedni kéne őket kísérletezni, nehogy trauma érje őket.Így se 100asok, minek ezt még túllihegni?

Amúgy tényleg nem ártana kijönnöd az emberek közé, hátha 1x még humorérzék is ragadna rád.

panelburzsuj 2014.03.10. 12:58:27

@inreallife:
Mit gondolsz a felelősség hárításáról? Mint egyik főbajunkról?

Mondom a példát: család.

Mit ítél el keményebben a magyar közvélemény: az elbuzulást - vagy a macsó/ribi félrekúrást?

És melyiken megy vajon több család tönkre?

Khal Drogo 2014.03.10. 13:01:05

@inreallife: Magyarország kevés kivételtől eltekintve igazad lehet. Korrupció finom hálója szövi át a társadalmat, ahol a pókok a politikusok és a mögöttük álló befolyásos nagytőkés csoportok vagy maffiacsoportok.
Az tud alapvetően előrejutni, aki belép valamelyik felvilági vagy alvilági maffiacsoportba. A szellemi elitcsoportok a politikai pártok szolgaleányai, talpnyalói vagy erkölcsi értelemben szajhái.

A teljesítménynél sokkal többet számít a szolgalelkűség és a talpnyalás. Itt a blogon is sokan úgy vélik hogy a szakértelemnél sokkal fontosabb az úgynevezett lojalitás, ami a talpnyalás szinonímájaként értelmezhető kis hazánkban.

Ahol a teljesítmény jobban számít, a versenyszférában, ott a kapzsi mohó állam feji őket horribilis adókkal, hogy a saját féltudású klientúráját nyugat-német életszínvonalon tartsa el.

Plusz grátiszban az állami kontroll afrikai szinten áll. Az olyan hivatalok mint az Állami Számvevőszék vagy a Magyar Ügyészség állammal kapcsolatos ügyosztályai teljesen feleslegesek. Karikatúrának talán jók. Ja és ne feledkezzünk meg a legfeleslegesebb hivatalról, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról, az mindennek a legalja. Az aktuális kormányzati költéseket mindig rendben találják, szánalmas.

6.Lenin 2014.03.10. 13:02:58

@inreallife:

Én nem azt kifogásoltam, hogy nem fizetted vissza a rád költött lóvét, hanem, hogy nem látszik az eredménye.
Bunkó maradtál (igaz talán van még esélyed ebből kitörni)

inreallife 2014.03.10. 13:46:53

@panelburzsuj: nyitott kapukat döngetsz, én se vagyok félrekúrás párti, gyanítom már nem is nagyon leszek. azt gondolom, hogy érdemes az embernek kiélni ilyenirányú vágyait mielőtt megállapodna, én se csináltam másképp. viszont ha mégis a szomszéd nője lenne a zöldebb, annak is van civilizált módja, el lehet válni annak minden előnyével és hátrányával együtt. gyanítom itt pedzegeted a felelősségvállalást, mint témát. igen, egyáltalán nem látom azt, hogy egyesek fel mernék vállalni tetteik következményeit. kicsit a lopásra hajaz, ha nem bukok le, akkor nincs baj...

lehet ezért macsók ezek a személyi kultuszt kialakító pártok. népszerű gondolat, hogy valaki oldja meg a problémámat, nekem más dolgom van a kisstílű életemben. szinte totális ellentéte az amerikai gondolkodásmódnak, akiket hivatalból utálni kell, de azért mindenki szeretne egy farmot magának, egy műhelyt, amiben kicsinosítja az autóját, a kórházi ellátást, ahol a seggét is kinyalják stb. csak úgy nem akar élni... azt is elfelejtik páran, hogy amikor teli pofával röhögnek a nap a föld körül keringő csoportokon, hogy ott még ez is belefér, simán többtízmilliós marhát is elbír a rendszer, cserében olyanok is kijönnek ott az iskola outputján, akik nélkül ma nem beszélhetnénk apple-ről, ibm-ről, intel-ről, facebook-ról és a többiről...

inreallife 2014.03.10. 13:54:10

@Khal Drogo: össze fog ez dőlni, csak valahogy nem volt kedvem kibekkelni. nekem sincs két életem, hogy megvárjam, amíg lenin és kapzsi társai kimurdálnak és orbánékat fel lehet lógatni a fára. hogy úgymondjam csekély e kéj. van jobb dolgom is annál, de azért várom és sietettem azt a pillanatot, amikor a politika szemétdombjára kerülnek. és abban is biztos vagyok, hogy nem az mszp lesz a megváltó, aki eltakarítja orbánt és a tolvaj csühéjét. viszont az mszp eltűnése kétségtelenül felgyorsítaná a folyamatot, kívánatosnak tartanám már most kiejteni őket...

inreallife 2014.03.10. 14:00:45

@6.Lenin: "Most már én is kezdem sajnálni azt a pénz, amit a tanításodra költött az állam. "

ez konkrétan a pénzről szól, nem a taníttatásról, öreg. bár próbálsz kisiklani a kérdés elől, de azért csak megkérdezem, mennyivel dézsmáltad meg úgy nagyságrendileg a szoc ellátó rendszert? gyanítom már vastagon túl azon, amit bele fizettél adók formájában. mindezt csak azért írtam, hogy ki mit sajnál a másiktól, és ki tart el kit. és az, hogy van képem a szemedbe vágni ezt, az nem azért van, mert bunkó vagyok, hanem azért, hogy tudd, hogy hol van a helyed. tudom, hogy nem tetszik, de talán többet használna a gdp-nrk, ha nem a bluest hallgatnád, mert átadtad a "gürizés jogát" másnak, és jól eltartatnád magad a franctudja milyen ködös eszmével alátámasztott módon, hanem te is lapátot ragadnál...

Balt 2014.03.10. 14:03:56

@JAS39: Így lesz meg simán az újabb kétharmad
Haász János
2014. március 10., hétfő 08:10

index.hu/belfold/2014/03/10/manbecs

szoja122 2014.03.10. 16:12:15

@Akitlosz: Na látod, a tűzokádó sárkánynak is nagyságrendekkel nagyobb a realitása, mint ahogy te elképzeled.

Találgathatsz, hogy mire gondolok, de megsúgom Newton paradigmával nem értheted. Kérdezz bátran, válaszolok. A nem tudás nem szégyen, legfeljebb kellemetlen.

szoja122 2014.03.10. 16:30:34

@inreallife: Volt ott egy nagyon fontos szó, amit szándékosan kihagytál, mert úgy már nem tudnál kötözködni, ez a szó pedig: "kivonatosan". Vagyis nem egy mindenre kiterjedő és mindent kimerítő megfogalmazás volt. Nagyon kevés szóban a lényeget próbáltam megragadni.

Nem beszélve arról, hogy én a liberális demokráciáról írtam ami ilyen röviden pontosan az amit megfogalmaztam, teljesen függetlenül attól, hogy neked szimpatikus e vagy sem. Ha még most sem érted, nem a saját demokrácia felfogásomról volt szó, habár nem áll távol tőle.

Úgyhogy, ha bírálsz, nem cáfolnod kell, hanem bemutatni azt, hogy a liberális demokrácia szerinted mi, hisz én pontosan ezt tettem, Ehelyett te a saját demokrácia felfogásodról írtál. Ez csak akkor állíthatnád szembe az írásommal, ha én is a sajátomról írtam volna és kimerítően. Egyik dolog sem állt fenn.

A részleteket, később, most nincs időm rá.

panelburzsuj 2014.03.10. 16:37:31

@inreallife:
Kétféle módon is "célozgatok":

A "nem én voltam!" - (más formában: "ez nem fontos!"; "de a másik is!") - a gyerekesebb, és talán ártatlanabb, de legalábbis átláthatóbb felelősségkerülés. A tettek tagadása, kisebbítése, relativizálása. Durvább esetekben szalmabábok, bűnbakok állítása és a valódi gondok és elkövetők helyett velük hadakozás.

Mélyebb és súlyosabb a "hiányzó hős" jelensége.

nyünyüge 2014.03.10. 16:58:11

OFF
Rezsicsökkentés a kkv szektorban:

Lázár János pénteken kijelentette: a kormány célkitűzése, hogy Magyarország a legversenyképesebb gazdaság legyen, a legolcsóbb energiával és megerősített kkv-szektorral.

Mindeközben:

Az új Ptk.-módosítás miatt az összes magyar kft.-nek meg kell emelnie a törzstőkéjét. A március 15-én életbe lépő módosítás szerint már nem lesz elég az eddigi félmillió forintos törzstőke egy kft. üzemeltetéséhez, hanem hárommillió forint kell helyette. A Népszabadság szerint Magyarországon 210 ezer cég működik hárommillió forint alatti törzstőkével. Nekik minél előbb fel kell tölteniük a céget, mert addig nem fizethetnek ki osztalékot. Annyi könnyítést kaptak, hogy a cég nyereségéből bevonhatják a tőkét. Erre egyébként 2016-ig, vagy a következő vezetőváltásig van lehetőségük.
Ha mind a 210 ezer cég megteszi, amit a kormány kér, az 500 milliárd forinttal terheli meg az egyébként sem tehermentes kiskereskedelmi szektort. Ráadásul ezentúl a cégvezetők a saját vagyonukkal felelősek a cégért, ha az egy nem szerződéses partnernek kárt okoz.

unionista (törölt) 2014.03.10. 18:02:01

@inreallife:
nem tudom, hogy mi lesz a választás kimenetele. csak azt látom, hogy baloldalon még mindig gyurcsány mozgatja a szálakat. és ő most betlire játszik. ezért neki az a jó ha schiffer és vona erősödik. azért, mert neki úgy kell a falnak vinnie az összefogást, hogy orbánnak ne legyen kétharmada. az egy kérdés, hogy ez a machináció sikerül-e neki. orbánnak feles többsége biztosan lesz. ezért kár hazajönni.

unionista (törölt) 2014.03.10. 18:09:44

@inreallife:
ez a csoport nem tűnik el, csak átalakul. a kezdetektől ezt csinálják:
kmp -> mkp -> mdp -> mszmp -> mszp -> ?
már most borítékolom neked, hogy gyurcsány a dk-t megkísérli bevinni a szocialista pártba. és lesz egy "új" párt.

6.Lenin 2014.03.10. 18:44:05

@inreallife:

Drága barátom!

Én az égadta világon nem irigyelek senkitől semmit, tőled sem.
Én mindig azért sóhajtoztam, hogy mindenki a lehető leggazdagabb legyen, mert akkor én is simán megélek. Ugyanis én, mint vállalkozó, más embereknek nyújtott munkából éltem (1970-től )

gyógyszerek....2x voltam kórházban....1971-ben kivették a vakbelem.....1978-ban volt 1 rázós tüdőgyulladásom (akkor éppen külföldön tengettem a rongyos életem). Utána nuku kórház, nuku gyógyszer. 69 múltam jelen pillanatban.

1 igaz, én nem másokért élek, a családomon kívül.

Minden, amit magamnak(családomnak) szántam, a saját munkámmal megteremtettem, sőt, mivel tudtam, hogy kicsi lesz a nyugdíjam, előre gondolkodtam/gondoskodtam.

amivel a társadalomnak tartoztam, azt megtettem mindent.

Más + törődjön a saját életével. Szarok rá, hogy te miként rendezed be a saját magadnak szánt tyúxarost. Az a te ügyed.

De miért is tartalak bunkónak?
Úgy vagdalódzol, hogy a másikról semmit sem tudsz, gondolom magadból kiindulva próbálsz mások felett ítéletet alkotni.
Én ezt 1xűen bunkóságnak tartom, független a diplomák számától. Besúgózol, potyalesőzöl úgy, hogy semmit nem tudsz valójában a másikról.
ennyi az egész.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.10. 20:38:07

@szoja122:

Anyádat basztasd köcsög liberális!

MEGKÉRTELEK SZÉPEN, HOGY HAGYD ABBA A SÉRTEGETÉSEMET!

Nem vallottam magamat semminek, neked főleg nem kis inkvizítor tanonc.
Úgyhogy hagyd abba a minősítgetésemet, mert bőségesen különben visszakapod!

Fizikából most sem virítottál semmit, érveid nincsenek, tudásod jó rejtett, szóval nem győztél meg.

Nem kötelező velem társalognod.

Dugd fel magadnak inkább a liberalizmusodat!

inreallife 2014.03.10. 21:01:08

@szoja122: arra csak annyi a válaszom, hogy a liberális demokrácia egy szar. eleve nem liberális és nem is demokrácia, fent felsoroltam miért nem az...

inreallife 2014.03.10. 21:04:32

@panelburzsuj: hát igen. szép célzás volt, talált is. nincsenek hősök. igazából lehetett volna magyar csoda, adott volt hozzá a 2/3-ad, amivel simán lehetett volna csatlakozni a nyugathoz, az értékrendhez, az életszínvonalhoz, de erről aszem évtizedekre lemaradt magyarország. továbbra is azt mondom, nem az a bátor, aki kijön külföldre, hanem az, aki otthon marad...

inreallife 2014.03.10. 21:11:04

@6.Lenin: na nemá, a múltkor már te is célozgattál a múltadra. mindegy, hogy besúgó voltál vagy pártfunkci, különösebben nem érdekel, de ahogy hűtögeted a kedélyeket új választott pártod érdekében arra sok erkölcsi alapod nincsen. az elsők között kerülnél a kukába az ügynökakták felnyitásakor, neked létkérdés a fidesz megmaradása. én meg örülnék neki, hogyha lenne egy söprés és a sok szemetet kivonnák a forgalomból. neadjisten felelősségrevonásra is számítok. vesszenek a komcsi patkányok...

Khal Drogo 2014.03.10. 21:13:55

@nyünyüge: "Lázár János pénteken kijelentette: a kormány célkitűzése, hogy Magyarország a legversenyképesebb gazdaság legyen, a legolcsóbb energiával és megerősített kkv-szektorral. "

Értelmezem neked:

Lázár János pénteken kijelentette: a kormány célkitűzése, hogy a Fidesz-klientúra háttérországa a legversenyképesebb gazdaság legyen, a legolcsóbb energiával és megerősített, lehetőség csak Fideszesekből álló kkv-szektorral.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.10. 21:23:05

@inreallife:

Én is erre hajlok, Le is írtam itt már vagy körülbelül 117-szer.

Nem gond, ha nem figyelsz. Az itteni szájtépésnél csak fontosabb dolgok vannak.

---

Hiába vattázol, talán menstruálsz éppen?

"ha nincs gravitáció,"

De van gravitáció, s ezzel máris bukik a teóriád.

Kitalálsz egy mesebeli nem létező világot, s azzal akarsz érvelni? Óvodásoknál elmegy.

---

szoja az ő liberális világáról ír, véletlenül sem a demokráciáról, az ugyanis más dolog, kettő különböző dolog.
Számára a demokrácia = liberalizmus, számomra pedig nem.

Amit ő süketel nem az a demokrácia.

A demokrácia definícóját is beírtam ide már vagy kétszázszor főleg sokadik Leninnek, mert ő nem érti, de ezek szerint szoja sem.

Demokráciában a közösség csaknem minden tagja részt vehet a közösség egészét érintő kérdések eldöntésében és a többségi vélemény kerül megvalósításra.

Ennyi.

Azaz nagyobb közösségben, ami például egy ország népe, a demokráciához alapvetően szükséges a népszavazás intézménye és gyakorlata.

---

Amúgy kis pisis nem gond, ha nem érted a gravitáció működését és a világegyetem tágulásának teóriáját és okát. Ez itt nem a korrepetáció helye, én leírtam, de nem vagy fogékony finoman fogalmazva, szóval ha érdekel a téma olvass és tanulj!
Természetesen nem akarlak meggyőzni semmiről. Szíved joga azt hinni, hogy "ha nincs gravitáció ...". :-)

---

Az adók nem csak arra vannak, hogy az ember kifizesse az államnak, amit az rá költ. Főleg nem erre vannak. Szóval az mindig minden piacról élő adófizetővel úgy volt van és lesz, hogy sokkal többet adózik az államnak, mint amennyit az államtól visszakap.

Ettől még nem jó üzlet az államnak ingyen tömegével képeznie a diplomásokat az állam számára. Igen, lesz aki a sokszorosát fizeti vissza, de lesz olyan is, aki állást sem talál majd, illetve kimegy a diplomájával Norvégiába, amiből a magyar államnak semmi haszna.

Nyugat-Európa számára felesleges képezni a diplomás bébiszittereket. Ez nem hasznos az országnak. Ez nyugat-Európának hasznos. Olcsón jól, sőt túlképzett munkaerőt kapnak, ami Magyarországnak nagyon sokba kerül, s mégsem bírja vele megoldani a hazai szakember ellátást.

Ha tízszer ennyi orvost, ápolónőt képezne az ország, akkor tízszer ennyien mennének külföldre.

Szóval nem igazán állami feladat már az ingyenes felsőoktatás. A közoktatás az általános és a középiskola.

---

Magyarországon ugyan nem az a gond, hogy szerinted nihilizmus van és az emberek nem akarnak dolgozni, hanem az, hogy egyszerűen nincsen értelme dolgozni. Annyira alacsonyak a bérek, hogy hiába dolgozik valaki akár 40 évet, azzal sem viszi az égvilágon semmire sem. Sokszor jobban jár az ember, ha nem csinál semmit, mintha dolgozna valahol messze az országban, ahol lakást kell bérelni, utazni kell, s a munka miatt a sokszorosára emelkedik a megélhetési költsége, amit ugyan nem fedeznek a magyarországi bérek.
Ez a magyarázata a sokszor vádolt mobilitás hiánynak is. Egyesek szerint a magyar munkaerő nem mobilis, amit éppen a nyugat-Európában dolgozó százezernyi magyar léte cáfol meg azonnal. Nem mobilis, ezért száz km-re nem megy el dolgozni, de ezer km-re meg igen?

Holott csupán arról van szó, hogy egyszerűen nem éri meg az ország felére elmenni dolgozni, míg Angliába elmenni dolgozni már igen.
Létezik az az összes, amennyiért érdemes lenne Magyarországon dolgozni, mobilisnak lenni, csakhogy annyit Magyarországon nem fizetnek.
Nincsen miért motiváltnak lenni Magyarországon dolgozni akarni, úgyis csak kihasználják az embereket, s a magyarországi cégek ugyan sohasem fognak a magyar állampolgár dolgozóiknak annyit fizetni, mint a nyugat-európai állampolgár dolgozóiknak. ugyanazért a munkáért ugyanannál a cégnél persze. De erről egyszer már beszéltünk, és akkor sem hitted el. Szóval nem akarom újrakezdeni.

@unionista:

Ha üresedés van, akkor a pártlistáról bárki bekerülhet, nem számít már a sorrend. Némely pártlista hosszabb, mint amennyi hely a parlamentben ÖSSZESEN van.
Nyilván nem azért, mert befutó helyeknek gondolják.

6.Lenin 2014.03.10. 21:25:55

@inreallife:

Nem vagyok, és soha nem voltam 1etlen pártnak sem a tagja.
Elismerem Orbán politikai tehetségét?

Mondjál nála jobbat a mai Mo-on.
Azt, hogy a sok tehetségtelen köcsög mit hörög itt esténként , kit érdekel komolyabban?
Tudod ki érdekel komolyabban ma Mo-on?
Az unokáim.
Nekem létkérdés lenne bármelyik politikai bagázs?
B+, túléltem már 1 párat Mo-on.
Nagy köcsög lehetsz a valóságban is.
Mindegy.

Khal Drogo 2014.03.10. 21:32:09

@inreallife: A nyugati társadalmakban részben valószínűleg ez épp pont így igaz. Mást sem olvasok mint hogy az angol fiatalok alkoholisták és alkalmatlanok a munkára, anyjukkal élnek, segélyekért állnak sorban, nem elég képzettek stb.
A nyugati kultúra összességében hanyatlik és kilúgózódott. Sok gondolkodó szerint a keresztény etika és vallásosság bukása, kiüresedése okozza ezt, mert a légüres térbe benyomult a zabálás, szép szóval fogyasztás kultúrája.

Magyarország semmi mást nem tesz mint átveszi a mintákat. Ha felszállok egy BKV-buszra, az emberek megszállottan pörgetik az okostelefonon a facebookot, várva a nagy csodát hogy valami olyan rendkívül fontos dolog történt abban a 10 percben, amikor utoljára megnézték, hogy nem tűr halasztást.
Nem hiszem hogy Angliában másfélék lennének a fiatalok pl.

Pár napot voltam Walesben. Elmentünk sétálni a csapattal, akikkel kint voltam az éjszakába. Alulöltözött brit nők, talajrészegen, ordenáré módon üvöltözve. Kiábrándító hogy ez a nyugati fejlett társadalom. De elég elmenni a Szigetre, a Balaton Soundra, drogos, talajrészeg nyugati fiatalok, akik ezért és az ingyenszexért vagy olcsószexért utaznak Magyarországra. Persze ők azt mondják hogy a zene miatt jönnek, de ez nem hiszem, legtöbbje azt sem tudja épp milyen zene üvölt a színpadon. Összeszarnak/hugyoznak mindent, majd hazamennek. Ez hívják bulikultúrának a nyugaton. Igaz, ezt mára a magyarok is lehozzák csont nélkül, csak itt nincs annyi pénz a komolyabb drogokra mint nyugaton.

Khal Drogo 2014.03.10. 21:43:01

@Akitlosz: Ez pontosan így van. A magyar szakmunkás / fizikai munkás bér gyakorlatilag arra alkalmas hogy a táplálkozás, lakhatás feltételeit minimálisan biztosítsa. A legmenőbb munkahelyeken, amik egyébként jellemzően multinacionális cégek, az irigyelt dolgozók kapnak német minimálbért. Aki nálunk mondjuk keresett mérnök, az elkérheti egy holland összeszerelő munkás bérét.

Jól látható hogy a rendkívül alulfizetett magyar munkaerő amikor megkapta a devizahitel akkor olcsónak tűnő forrásait, milyen brutális mértékben adósodott el. Százezrek vettek végre maguknak lakást, hitelre. Ahogy összeomlott az olcsó forrás, velük mentek ők is tönkre. A szuperolcsónak számított forrást tudták törleszeni, annak kétszeresére már esélyük sem volt.

Ma csak drága forintforrás van a hitelre. Kutya sem vesz fel ilyen hitelt, a világháború alatt is több ház épült mint manapság. De rohamosan öregedik el az autópark is, ami a csóróság újabb jele. Pedig kereslet lenne autókra, csak kereset nincs rá. Minden ami 100 ezer forintnál drágább, az már millióknak megfizethetetlen luxus.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.10. 21:51:48

@6.Lenin:

"A tér állítólag végtelen,"

De nem az. Végtelen nem létezik a valóságban. Ahogyan az örökké sem. A végtelen csupán egy emberek által kitalált fogalom a bonyolult világ leegyszerűsítésére, a könnyebb megértéshez az emberi agyak számára.

Azaz:
Végtelen = nagyon óriásian elképzelhetetlenül rengeteg, de igazából fogalmam sincsen pontosan, hogy mennyi, és amúgy is nagyon sokáig tartana pontosan leírni, ezért egyszerűbb "végtelennek" hívni.

Szóval minden véges, legfeljebb nagyon nagy, sok, elképzelhetetlenül, de akkor sem végtelen.

Különben is az Ősrobbanáskor is csak piciri kis pont volt az Univerzum, ugyan hogyan válhatna egy véges valami egyszer csak végtelenné?

A lényeg, hogy végtelen nem létezik. Ettől még persze az embernek som minden tűnhet végtelennek, például a munkaidő, de az csak egy érzet, attól még a valóságban nem végtelen.

Ha így nézed a világot, hogy nincsen végtelen máris érthetőbbé válik.
Mivel az világegyetem bármennyire is hatalmas, de véges, így tehát tud tágulni.

S lavór sem kell hozzá, hiszen maga a tér tágul.

Ez kicsit hasonló a de mi volt az Ősrobbanás előtt típusú kérdésekhez, ahol már a kérdés sem igaz, mert azt feltételezi, hogy az idő ettől a világtól független valami, ami nem igaz. Az idő is a világegyetem része. Az idő is az Ősrobbanáskor keletkezett, így tehát értelmetlen a mi volt előtt kérdés, ahogy az is, hogy mi van a világegyetem határain túl. A világegyetem maga a világegyetem, így nem létezik a határain túl.
A tudomány mai állása szerint. Mindenféle sci-fi teóriák persze vannak mindenfélére, de ezek csak teóriák és nincsenek bizonyítva.
Az persze valószínű, sőt szinte biztos, hogy a Világegyetem nem pontosan olyan, mint amilyennek ma gondoljuk, de azt előbb még fel kell fedezni, ki kell kutatni, bizonyítékokat kell találni, s az egészen más tészta mint a teóriázgatás.

Szóval javaslom, hogy úgy tekints a világegyetemre, hogy bár igazán hatalmas, de véges, legfeljebb nem látjuk, mert eleve nem is láthatjuk a szélét, mivel messze nem telt el annyi idő a világegyetem keletkezése óta, hogy a legtávolabbi széleiről a fény mostanáig ideérjen. Ráadásul az van, hogy ha felfedeznek egy 13 milliárd fényévnyire lévő galaxist akkor annak nem a mai helyzetét látják, hanem a 13 milliárd évvel ezelőtti állapotát azaz a nagyon nagyon régmúltat.

Nem tudom hallottál e kvazárokról. Ezek amolyan rádiócsillagok, de érdekes módon ilyeneket csak és kizárólag mindig csak távoli galaxisokban több milliárd fényévnyire találnak. A közelben, a Tejútrendszerben, az Androméda ködben egyet sem.

Mi ennek az oka? Hát az, hogy ilyen kvazár égitestek csak a múltban léteztek, ma pedig már nem léteznek, ezért találni ilyeneket, csak a sok milliárd fényévnyire lévő galaxisokban, hiszen azoknál a régmúltat látjuk ma, de a közelben egy sincsen, mert ma már nem léteznek.

Szóval hiába véges a világegyetem, akkor sem fogjuk látni a végét, ettől tűnhet végtelennek, de nem az.

Szóval nem jó a valóságot olyan szavakkal leírni, hogy végtelen és örök, mert az nem lehet pontos leírás, csak egyszerű.

---

A Jobbikot nyilván akkor kell engedni kormányozni, ha megnyeri a választást. Hogy ehhez hány százalék kell? Nem vagyok jós, de volt már, hogy egy párt 24%-os eredménnyel választást nyert és kormányzott is utána.
Szóval én egyáltalán nem tartok tőle, hogy akármelyik párt is nyer ne lehetne kormányozni, de ezt már írtam.

A hatalom szeretete fontosabb a politikusoknak, mint az "elvek" már ha vannak nekik olyanjaik egyáltalán, tisztelet a kivételnek.
Előrehozott választás még eddig sohasem volt, mert az igazából nem érdeke senkinek, az ellenzéknek sem, akinek esetleg meg mégis érdeke lenne (kis képviselettel rendelkező, de a kutatások szerint gyorsan nagyon megerősödött pártnak), ő nem tudja elérni, hogy legyen.

Nem tudom miért ragaszkodsz ahhoz a 20%-hoz ennyire. :-)
Az változhat, s változik is.

6.Lenin 2014.03.10. 21:52:43

@Akitlosz:

"Demokráciában a közösség csaknem minden tagja részt vehet a közösség egészét érintő kérdések eldöntésében és a többségi vélemény kerül megvalósításra."

Most is.

Már megint összekevered az elvet, és azt, hogy miként érvényesülnek a gyakorlatban az általad felsoroltak.

Amennyiben a közösségben résztvevők nem fogadják el teljes mértékben a felsoroltakat, akkor nem működik 1ik változat sem, ha igen, akkor mindegyikben teljesül.

1 népszavazósdinál sem akar(hat) mindenki népszavazni,
a kisebbségben maradók nem fogadják el a többségi véleményt.
A kérdésfeltevésnél is lehet befolyásolni, hogy nem a többség(?) akarata fog érvényesülni.

Biztos, hogy az a többségi akarat, amit annak mutatnak be?

Zsoltika, értem én, hogy elvileg igazad lenne, de rengeteg gyakorlati buktatója van annak a módszernek is, és talán pontosan azért nem ezt alkalmazzák szélesebb körben.

Az elvekkel meg az a gond... hiába tűnik szépnek/jónak, ha a gyakorlatban nem müxik, akkor kaki az egész. A most alkalmazottal sem elviekben van gond. Szarul működik a gyakorlatban, Zsoltika.

Amúgy sejtem, hogy mi a bajos Zsoltika, a világ nem úgy működik, ahogy azt te elképzeled, és ezt nehezen tudod feldolgozni.
Itt, ezen a blogon nem csak te birkózol ezzel a problémával.
Szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.10. 22:02:59

@szoja122:

Ha ennyire jobban tudod, hogy én mit "képzelek", akkor mesélj! Hallgatlak. :-)

"Találgathatsz, hogy mire gondolok,"

Köszönöm szépen az engedélyedet. igazán kedves vagy.

De találgassa ám a ...!

Sem a hely sem az idő nem alkalmas a barkochbázásra, ráadásul kétlem, hogy egyáltalán lenne mit kitalálni, azaz az van, hogy velem szeretnéd kitaláltatni, hogy te mire gondolj.
Hát ez mostan nem jött össze. :-)

Hatalom:
Diktatúra: Mi eldöntjük, hogy mi mit akarunk.
"Demokrácia": Mi eldöntjük, hogy ti mit akartok.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.10. 22:06:06

@inreallife:

Egyetértek.

De nem utánozlak, így nem írom, hogy tőlem tanultad. Mert az ugyanúgy nem lenne igaz, ahogyan fordítva sem az.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.10. 22:12:36

@Khal Drogo:
Igen, így van.

@6.Lenin:

Most nem, de könyörgöm ne kezdjük újra!
Leírtam már csak Neked legalább ötvenszer. Tudomásul vettem, hogy te máshogyan gondolod. Feleslegesen erőlködsz ezzel már nem is tudom mióta, de jó régóta.

A gyakorlati buktatókat a XXI. században az informatika korában meg lehet oldani, ha lenne rá akarat.

S bizony nem ezért nincsen demokrácia, hanem azért mert a "demokraták" attól félnek a legjobban, hogy a nép döntsön.

Nem hallottad mostanában véletlenül, hogy a népszavazás ellentétes a nemzetközi joggal?

Én sajnos igen.

6.Lenin 2014.03.10. 22:13:47

@Akitlosz:

Zsoltika!

Azért ennél 1 picit jobban érdekel ez a kérdés, mint amit most el szeretnél velem hitetni.

Nincs végtelen, akkor az valamiben van.
Sok mindenre még nincs elfogadható bizonyítékunk? Nem tudjuk még megmagyarázni?
Attól még sok minden létezhet, csak nem úgy, ahogy mi elképzeljük.

"Szóval hiába véges a világegyetem, akkor sem fogjuk látni a végét, ettől tűnhet végtelennek, de nem az."

Na B+, én meg azt írtam, hogy nincs humorérzéked. Bocs.

Nemrég olvastam, hogy S. Hawking rájött, hogy az amit fekete lyuknak vélt, azt nem az Univerzumban látta, hanem amikor a néger cselédlány lehajolt a kexért .

Jobbikos kormányzás lehetősége 20%-os eredmény esetén kérdése.

Zsoltika, itt nem a % a kérdés, hanem a mai európai viszonyok. A párt nemzetközi elfogadottsága, a hazai ellenzék nagysága/erőszakossága.
A pár tagságának az alkalmassága/képessége.

Többen lennének az ubul2000-ek, mint a hopliták, talán átdolgoznám a véleményem.

6.Lenin 2014.03.10. 22:19:26

@Akitlosz:

"A gyakorlati buktatókat a XXI. században az informatika korában meg lehet oldani, ha lenne rá akarat."

Na, végre. Bármelyik megoldásnak ez lenne a lényege.Az akarat.
Ez fog hiányozni mindig.
Ugyanis a lényeg az érdekek képviselete/érvényesülése.

Nem az elvvel volt gondom.

inreallife 2014.03.10. 22:29:03

@Akitlosz: te teljesen nem vagy normális. eljutottál addig a mondatig, hogyha nincs gravitáció, akkor .... és itt meg is állt a tudományod? talán olvashattál volna még pár szót, akkor felfogtad volna mekkora ökörséget írtál. ugyanis az első kommentedben még fasorban sem voltál a sötét energiától, csak a gravitációig jutottál el, a világegyetem tágulását meg a nem a gravitáció csökkenése okozta/okozza. érdemes veled beszélgetni, egy kisiskolás harcol így a körömszakadtáig toporzékolva, hogy de igazam van, de igazam van. nőj már fel zsoltika, hülyeséget írtál, most meg mosdatod magad...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.10. 22:34:49

Na azt meg elfelejtettem leírni, amit akartam. A sok hozzászólás eltérített.

Szóval miért erősödik a Jobbik?

Egyebek mellett azért is, mert a Fidesz és az Mszp elsősorban sárdobáló, egymást pocskondiázó kampányt folytatnak, s Fidesz az ország számára érdektelen, gumicsont témákat dob be - holokauszt emlékév, német , idézem "megszállási" emlékmű, amikkel nem valószínű hogy egyetlen új szavazót is megnyernének maguknak.

Velük szemben a Jobbik pozitív, építi kampányt folytat elsősorban, erősen másodlagos náluk a többiek szapulása, s az ilyen hozzáállás bizony a sok sárdobálás közben bizony rokonszenves.

6.Lenin 2014.03.10. 22:48:47

@Akitlosz:

"erősen másodlagos náluk a többiek szapulása, "

lehetséges...

Szívesebben kasztrálnának, + halomra lövöldöznének néhány csoportocskát. Előfordulhat, hogy hatékonyabb módszernek tartják a sárdobálásnál.

+ 1 érdekesség...
amennyivel csökken a szocik támogatottsága, annyival erősödik a Jobbik. Rokonlelkek lennének?

6.Lenin 2014.03.10. 22:56:59

Hoppá, itt 1 galaxis...

Eltágulok vele

Jó éjt!
Mindenkinek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.10. 23:03:37

@6.Lenin:

"Nincs végtelen, akkor az valamiben van."

Nem. Miért lenne?
Ez a ki teremtette istent gondolatkör. Ezzel már megint eljutsz a végtelenhez. Ha az Univerzum szerinted "valamiben van", akkor nyilván az a valami is van valamiben és így tovább a végtelenségig. Ez a gondolkodás zsákutca.

Az Univerzum van. Ennyi, slussz passz. Jelenleg. Ha van valami több, akkor az még nincsen felfedezve.

"Attól még sok minden létezhet, csak nem úgy, ahogy mi elképzeljük."

Ez így van. De attól még, hogy valami elvileg létezhet vagy csak létezhetne egyáltalán nem biztos, hogy létezik is máshol az emberi fantázián kívül.

Így abból célszerű kiindulni, amit a megfigyelés, a tapasztalt, a tudomány már igazolt.

Mert persze, elvileg létezhetnek például "féreglyukak", milyen jó is lenne, ha léteznének, de ez eddig csak fantázia, semmiféle tudományos tapasztalat nem igazolja ezt a fantáziát. Arra persze jó, hogy jó kis sci fi filmeket lehessen csinálni. De az film és nem a valóság.

"nincs humorérzéked."

Nem humor volt. Ha nem fogod, hogy miért van úgy, ahogyan írtam, akkor azzal csak magadról állítasz ki bizonyítványt.

1. Tegyük fel, csak a példa kedvéért, hogy az Univerzum 13,7 milliárd éves!
2. Tegyük fel, csak a példa kedvéért, hogy maximum fénysebességgel tágulhatott azóta.

Ez esetben jelenleg a világegyetem 27,4 milliárd fényév átmérőjű lehet. Pár milliárd fényévvel több vagy kevesebb amúgy lényegtelen.

Nem tudom eddig tudsz követni?

Mivel az Ősrobbanás óta 13,7 milliárd év telt el, így a fénynek legfeljebb ennyi ideje volt a térben haladni, azaz mi emberek manapság a fény, a rádió- és egyéb hullámok segítségével legeslegfeljebb csak 13,7 milliárd fényévnyire láthatunk el. Maximum. Miközben a világegyetemben ugye kétszer ekkora távolságok is vannak. Na ezért nem láthatod a végét, s akkor megint kihagytuk az idő tényezőt, azaz azt, hogy sohasem a jelent látjuk ekkora távolságokban, hanem a régmúltat. Amit ma látunk 12 milliárd fényévnyire az lehet ma már nem is létezik, vagy ha igen, akkor egészen biztosan nem olyan, nem ott van stb.

De mondok más példát is, mert ez sejthetően túl bonyolult lehet a számodra.

Egy űrállomásról indítunk kettő űrhajót, egyiket keletnek a másikat nyugatnak az egyiket a balra, a másikat jobbra, az egyiket erre, a másikat meg arra 180%-kal különböző irányban tehát. Mindkét űrhajó fénysebességgel halad. (Csúcsmodern űrhajók)
Így az egymáshoz viszonyított sebességük a fénysebesség kétszerese lesz. Ezért az űrhajók SOHA többé nem láthatják egymást, s rádión sem tudnak üzenete küldeni egymásnak, mert ezek a hullámok csak fénysebességgel haladnak, így sohasem érik utol a másik űrhajót.

Na ugyanezért nem látható az egész világegyetem, mert az egyszerűen nagyobb, mint az a tér, amit innen a Földről meg lehet figyelni.

Szerintem ez érthető, de ha nem hát nem, megszoktam már.

---

Magyarországnak, a magyaroknak, a magyarországi pártoknak nem "európának", nem a "nemzetközi elvárásoknak" kell megfelelniük, hanem ennek az országnak az igényeinek.

Itt csak a magyar állampolgároknak van szavazati joguk "európának", idegeneknek nincsen.

Az olyan szavazót, aki az szerint választ és szavaz a jövő hónapban, hogy a "nemzetközi elfogadottságnak" vajon melyik párt is tetszene jobban, hadd ne minősítsem labancnak!

Az ilyen szavazó és párt nyilvánvalóan elsősorban nem Magyarország érdekit nézi, hanem a nemzetköz érdekeit.

Én sem szólok bele pl. a belga választásba, hát ők se szóljanak bele a magyar választásba!

---

Egy párt nem csupán a párt tagságára számíthat. Ma talán mindenki fideszes párttag, aki a kormányban államapparátusban dolgozik, sőt akár fideszes országgyűlési képviselő, polgármester?

Hát ugyan nem. Nem tudom mitől ennyire érthetetlen a számodra, hogy ez minden más pártban is így van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.10. 23:07:40

@inreallife:

Te írtad az ökörséget.
VAN GRAVITÁCIÓ.

Így értelmetlen azon agyalni, hogy mi lenne, ha nem lenne.
Akkor elszállnál a világűrbe, és soha többé nem látnálak itt, az lenne. :-)

"a világegyetem tágulását meg a nem a gravitáció csökkenése okozta/okozza."

Ebből látszik mennyire buta vagy, s mennyire nem voltál képes felfogni, amit írtam.

A gravitáció csökkenése a világegyetem tágulásának a GYORSULÁSÁT okozza.

Ugye, ugye, egyetlen szó, aztán máris nem értesz semmit. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.10. 23:09:58

@6.Lenin:

Nem. A szavazók nem tartoznak semelyik párthoz sem, csupán szavaznak valamelyikre, ha úgy gondolják.

Te sem vagy fideszes ugyebár, bár rokon lélek attól még lehetsz. Valahol valakivel valamiben amiben az univerzum úszik a lavórban. Szándékosan zavaros, magam sem értelek Tégedet.

etwas kultur muss sein 2014.03.10. 23:12:45

@6.Lenin: "Szívesebben kasztrálnának, + halomra lövöldöznének néhány csoportocskát."

Az első a program része, és igenis nagy szükség volna rá. Akiket érintene, azok az életet sem érdemlik, örüljenek, hogy azt megtarthatják.
A halomra lövöldözéses részt légyszi idézd a hivatalos programból.

szoja122 2014.03.11. 06:52:13

@Akitlosz: "a Fidesz és az Mszp elsősorban sárdobáló, egymást pocskondiázó kampányt folytatnak"

Így igaz! A nagy különbség ez.

Ezzel szemben a jobbik a szélsőjobb oldal kivételével MINDENKIT POCSKONDIÁZ.

szoja122 2014.03.11. 07:13:29

@Akitlosz: Akkor figyelj.

(Miért csodálkozol a stílusomon??? Amilyen az adjon isten olyan a fogadj isten. Erről nem hallottál? Idézlek, így kezdődött: „Jobb lett volna, ha nem szólsz bele.”)

Hallottál a húr elméletről és a multiuniverzumról?

Ezek kimondják, hogy kb. 10 az ötszázadikon univerzum létezik, amiben minden fizikai állandók minden variációja létezik. Ebből következik a tűzokádó sárkány valószínűsége nagyobb mint nulla.
Plusz ehhez jön a kvantum univerzumok, ami a határozatlansági relációból következik, ha nem a koppenhágai értelmezésből, hanem az Everett sokvilág-interpretációjából indulunk ki. Ezért az univerzumok száma gyakorlatilag végtelen. Ezt ma már többen fogadják el, mert sok indirekt bizonyítéka van.
Másrészt lehet, hogy ez a tér is végtelen, amiben élünk, pillanatnyilag síknak tűnik a mérések alapján, ezért itt is minden variáció előfordulhat.

szoja122 2014.03.11. 07:28:08

@Akitlosz: Az KIVIHETETLEN (pillanatnyilag) és OSTOBA is, hogy minden apró kis dologban mindenkinek legyen beleszólása.

Ha technikailag már nemsokára megvalósítható is lesz, az emberek döntő többségének a legcsekélyebb tudása sincs egy adott kérdés eldöntéséhez. Ezért találták ki a képviseleti demokráciát. Ami ugyan nagyon rossz, de sokkal jobb, mint a közvetlen demokrácia vagy részvételi (participációs) demokrácia, az előbbi ok folytán.

Amúgy, mivel a jobbikkal szimpatizálsz, a részedről képmutatás a közvetlen demokrácia mellett állást foglalnod, mert a jobbik erősen szűkítené a szavazati jogot.

Giskard07 (törölt) 2014.03.11. 08:54:42

Minél nagyobb fölénnyel nyer a fidesz most, annál nagyobb lendülettel zavarják majd el őket 2018-ban (hasonlóan, mint a szocikat 2010-ben). Ha a jobbik kormányozni akar, akkor még véletlenül sem állhat össze a fidesszel (akik 2 hónap alatt amúgy szétszedik belülről) hanem türelmesen kivárja a sorát. Ha most bekerülne a kormányba, akkor lehúzhatnák a rolót végleg, s 2018-ban jönnének is vissza a balosok.

nyünyüge 2014.03.11. 09:13:24

"aki törvénysértésről tud, tegyen feljelentést."

Hát ez marha klassz, de hiába tudják sokan, hogy másolgatták az íveket, bizonyíték nélkül nem lehet feljelentést tenni.

A bizonyítékok viszont az íveken vannak, az ívek meg a választási irodákon, jól elzárva. Lemásolni nem volt szabad őket.

Így a már elzárt ívek feldolgozásával lehetne csak feljelentést tenni, óriási munkával (főleg, ha a választási iroda nem is segít a "gyanusak" leválogatásában, pedig tudna).

nol.hu/belfold/aki-torvenysertesrol-tud-tegyen-feljelentest-1449383

livengood 2014.03.11. 09:25:26

@Khal Drogo: "A nyugati kultúra összességében hanyatlik és kilúgózódott."

Ezt minden korban leírták. Szerinted miért?

Khal Drogo 2014.03.11. 09:34:18

@livengood: A korábbi nyugati kultúrkör jelentősen átalakulóban van. A bevándorlók alakítják Európa jövőjének kultúráját. Mivel az "őslakosok" aránya csökken, a bevándorlóké meg nő. Rómát is megváltoztatták a népvándorlások, USA-t is megváltoztatták és változtatják a népmozgások. Európát is meg fogják változtatni és változtatják már ma is.

tölgyes 2014.03.11. 10:47:52

Már előre látom lelki szemeimmel, ahogy egy 20%-os Jobbik eredmény esetén 2 millió magyar fasisztáról ír a valágsajtó. Ennek igazolására sajnos találnak is majd néhány Vona és társai szöveget.

graycivil 2014.03.11. 11:11:45

"Zuschlag amnéziája

Zuschlag azt mondja, 2006-ban ötvenmillió forintot kapott a visszalépéséért a Lendvai–Szekeres–Szilvásy triótól.

Nos, csak szerette volna. Az első kettő neve fel sem merült az ügyében, a harmadikat pedig egy lehallgatott beszélgetés során egyszerűen leférgezte, mert nem szólt neki, hogy lehallgatják."

nol.hu/velemeny/zuschlag-amneziaja-1449417

"Azt állítja, rajta verte el a port a bíróság, mivel nem sikerült elkapni a valódi bűnösöket: már arra sem emlékszik, hogy a tárgyalóteremben elismerte a bűnösségét, azt, hogy fiktív egyesületeket alapított üzemszerűen. Már nem csengenek a fülében a lehallgatott telefonbeszélgetései, amelyek során ordenáré módon osztja az észt és hajtja a pancser alattvalóit, hogy ki mit és hová utaljon."

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2014.03.11. 11:26:58

"Az utolsó kegyelemdöfés: Terry Black megszólalt Zuschlag-ügyben

Na kezd kicsit elegem lenni a sok sok hazudozásból ! T.Zuschlag János !
Önt nem kellett megrontani sem egy Liftben sem máshol. Normális körülmények közt ez az ön magánügye lenne de mivel megrontásról beszél így megcáfolom az ön szavait. Ön sokkal korábban is folytatott férfiakkal kapcsolatot , volt időszak amikor egy fiatalemberrel aki éppen a FIDESZ sajtóosztályán dolgozott. Mért kell valótlanságokat állítani és ezt ráadásul nyilvánosan ?!"

index.hu/belfold/2014/02/24/valasztas14/

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2014.03.11. 12:55:26

"Orbán Ali

Újabb bon mot-val lepte meg hallgatóságát, ezúttal Nagykanizsán Orbán Viktor. Azt találta mondani, idézem: saját magunk dicsérete van olyan fontos, hogy nem bízhatjuk másra."

torokgaborelemez.blog.hu/2014/03/06/507_miert_erosodik_a_jobbik

Azt hiszen, ennél plasztikusabban senki sem mondhatta volna ki az örök igazságot, hogy a szart mindig csak az dícséri, aki "produkálta". F.Y!DESZ

6.Lenin 2014.03.11. 12:56:37

@Akitlosz:

Zsoltika!

Már írtam, hogy ez a téma annál jobban érdekel (sok mindennek utánanéztem, olvastam), hogy most nekem ilyen naiv magyarázatokat adjál.

Az, hogy te simán elfogadsz olyasmit, hogy nem tudjuk megmagyarázni, akkor az csak úgy lehetséges, ha 1 általam elfogadott köcsög elmagyarázza. Aztán, ha kiderül mégis tévedett, vagy 1 másik köcsög mást mond, akkor az lesz az igaz.

Neked legyen így.

"Magyarországnak, a magyaroknak, a magyarországi pártoknak nem "európának", nem a "nemzetközi elvárásoknak" kell megfelelniük, hanem ennek az országnak az igényeinek."

Ez akkor lenne így igaz, ha hermetikusan el lennénk zárva a külvilágtól, és simán megélnénk abból a kolbászból, amit magunk töltünk.

Ezer szállal kötődünk a külvilághoz, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nagy botorság lenne.

Sajnos az amiről írsz, az csak másodlagos kérdés lehet addig, míg gazdaságilag nem erősödünk meg olyan szintre, hogy elsődleges lehessen. Erre viszont nem sok reményünk van, már csak az ország nagyságát tekintve sem.

A politika kőkemény realitásokon múlik, nem álmokat kellene kergetni. A saját érdekeinket is csak úgy tudjuk érvényesíteni, ha másokét is figyelembe vesszük, természetesen a sajátunkéhoz ragaszkodva.

tölgyes 2014.03.11. 12:56:40

@graycivil:
Kedves gecitty!

Tegyünk úgy hogy ez az állítás igaz:"Önt nem kellett megrontani sem egy Liftben sem máshol." Akkor miként volt lehetséges felemelkedése és még a poiziciójához képest is nagy befolyűsa a pártban? A válasz egyszerű! Mert "ENBENEK IS EB AZ IDEÁLJA". NAGY TALÁNY, HOGY EGY ILYEN FIGURA HOGYAN KÚSZHATOTT OLXAN MAGASRA A RANGLÉTRÁN.

RÁADÁSUL NEKEM RÉGEBBEN IS, MOST IS AZ A MEGGYŐZŐDÉSEM: meg se bukik!, HA NINCS AZ AZ IDÉTLEN ÉLCELŐDÉSE A FOLYÓBA LŐTT ZSIDÓKRÓL. Ha az nincs, akkor még ma is ott virit az MSZP elitben. Talán valahol az élén.
Ezért Önnek nem a Fzdeszhez kéne könyörögnie, hanem az MSZP-hez.

Máskülönben: Ki fizette Z. méreg drága ügyvédjét? Ki fizette be az 50 millió forintot és miből, hogy csökkentség Z. böntetési tételeit?

6.Lenin 2014.03.11. 13:03:47

@etwas kultur muss sein:

Amikor valakik úgy érzik, hogy valamilyen ködös magyarázat alapján csak nekik van joguk mások élete felett dönteni, nos annak a vége szinte mindig lövöldözés lesz.

Minden töri órán mumpsz miatt hiányoztál?

6.Lenin 2014.03.11. 13:08:25

@tölgyes:

Erről valahogy mindig elfeledkeznek.

szerintem is még vidáman röhögcsélne a maszopban, ha nem zsidózik. A lopás nem megbocsáthatatlan bűn az ő köreikben.

Kíváncsi vagyok, mit fognak Simonról kitalálni, ha véletlenül úgy döntene a pacák, hogy kipakol.

livengood 2014.03.11. 14:58:27

@Khal Drogo: Akkor mégsem hanyatlik? Mert most meg változásról írsz, amivel nem vitatkozom.

Khal Drogo 2014.03.11. 15:02:12

@livengood: Az én értékrendem szerint hanyatlik, de értéksemlegesen nézve csak változik.

Khal Drogo 2014.03.11. 15:05:18

@tölgyes: Zuschlag a magyar politika úgynevezett ifjútörökjeinek mintapéldánya. Megérne egy misét Zsiga Marcell felemelkedése és tündöklése is a Fidesz házatáján, a 40 milliós miskolci családi házzal, a kapuhoz vezető úttal, ami csak a kapuáig lett leaszfaltozva közpénzből, tovább egy métert sem, pedig hát az utca ott nem ért véget.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.03.11. 17:17:04

@graycivil:
Nem mondta, milyen nemű idősebb képviselő akarta megrontani a liftben.
Talán nő volt. :)
Ez lehetett az igazi dráma, ha pl. a szexéhes Kósáné K. M. meghúzta a liftben a fütyülőjét.

ubul2000 2014.03.11. 18:20:44

@graycivil:

Csak azt az utolsó mondatot nem értem .......

Ebben a nagy népi játékban nem csak az mszp és Z. vett részt, hanem valamennyi párt. Csak meg kellene nézni, hogy abban az időszakban hány ilyen egyesület jött létre, és kapott pályázati pénzt Persze a pénz Gy. kasszájából származott. Ez a játék ma is zavartalanul folyna, ha a zsidók nem szálltak volna rá Z.-ra egy nem megfelelő helyen elejtett vicc miatt. A zsidók kimondták: Z-nak buknia kell, hát bukott.
A pénz pedig egyszerű: ezekben a körökben ez úgy megy, hogy a) kapsz ennyi pénzt és elviszed a balhét egyedül
b) kinyírunk - és ez nem üres fenyegetés
Van-e valaki, aki nem az a) változatot választaná

program készítő 2014.03.11. 18:53:36

@Akitlosz:
Így igaz,lábatlani cementgyár kontra közgép-strabag.lopós orbán a növekedési tervemből,,de bőven van bizonyíték a maffia fidesz ellen,csak senkit nem érdekel vv.rezsi

Balt 2014.03.11. 19:02:23

index.hu/kulfold/2014/03/11/felgyujtottak_a_honfoglalasi_emlekmuvet

Na oké, ukrányok! Remélem, az oroszok holnap Ogyesszában lesznek!

livengood 2014.03.11. 19:48:56

@Khal Drogo: Ezek szerint ha megfelelő értékrend szerint nézem akkor a nyugat a Felvilágosodás kora óta hanyatlik. Csak az én életemben hanyatlott a 60-as, 70-es években, a 80-as évek elején, majd most megint ezt olvasom úton útfélen. Ha utána nézünk hanyatlott már a 20-as, 30-as években, hanyatlott a 10-es években, a 19. század folyamán ötször hatszor, de eleve hanyatló, zavaros állapotában érkezett a 18. század végéhez is.

15-16 éves koromban a megtakarított pénzemből járattam egy Magyarország című folyóiratot, ami címével ellentétben külpolitikával foglalkozott oly módon, hogy hétről hétre a nyugati sajtóból fordítottak le cikkeket. Nem sok idő kellett, hogy rá jöjjek, hogy valami rohadtul nem stimmel, hiszen olyan sok galádságot követnek el a nyugati kormányok és kapitalisták az emberek ellen, hogy érthetetlen miért nincs lázadás. 16 múltam amikor rájöttem, nem utolsó sorban ennek a remek propaganda újságnak köszönhetően, hogy mit is jelent a szabad sajtó.

No azóta mosolygok amikor a hanyatló nyugatról olvasok. :)))

6.Lenin 2014.03.11. 20:24:15

@livengood:

"olyan sok galádságot követnek el a nyugati kormányok és kapitalisták az emberek ellen, hogy érthetetlen miért nincs lázadás. "

Enyém a gyár, a bank,a hatalom(politikusok,bírók, ügyészek, rendőrök)

Adok neked munkát, kölcsönt, és megengedem, hogy azt pofázhatsz, amit csak akarsz, mert...

elveszem a munkád, és veszítesz mindent, és ha elég okos is vagy, soha nem fogsz lázadni.
Örülsz, ha van munkád, mert akkor látszólag mindened van, talán álmodban még szabadnak is érzed magad.

Ezért van állandó hanyatlásban, lázadás nélkül. Nincs cél, jövőkép, csak harc a túlélésért, félelem a lecsúszástól.
Abban az állandó kényszerben élsz, hogy látszólag a felszínen tudj maradni.
1etlen célod van csupán, hogy mindig megfelelj mások elvárásainak.
Szolgálj másokat, akkor neked is adnak valamit.
Főleg illúziókat.
Szerintem.

(lázadni ott szoktak ahol már nincs mit elveszíteni)
(ezért káros a nemzet, a család. Magad vagy, kiszolgáltatott leszel, a lázadás lehetősége nélkül)

livengood 2014.03.11. 21:11:39

@6.Lenin: Éltem ott. Gyakran járok arra, most is odakészülök. Tény, hogy nem fenékig telfej. Viszont amit írtál az köszönő viszonyban sincs a valósággal.

tölgyes 2014.03.11. 21:26:45

@Khal Drogo: Nem Jártam Zsigó háza előtt, azt sem tudom, hogy miként emelkedett fel. Ha úgy mint Z. akkor bizonyára az ellenzék le fogja leplezni őt és börtönbe fog kerülni. Ha nem akkor nem.@6.Lenin: Semmit. Azt mondják, hogy hazudik. Z-ről se mondanak mást...Ha S. kipakol, akkor ő is Fidesz bérenc lesz.

6.Lenin 2014.03.11. 21:43:08

@livengood:

Ez így nagyon kevés, ellenérvnek.
már itt is megpróbálták a hitelekkel bedönteni az országot.
Tényleg szabadnak érzed magad, mert azt csinálhatod, amit elvárnak tőled?
Mert ugye aki nem azt teszi az csak mucsai lehet.
Mindegy, te úgy érzed, a te dolgod.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.03.11. 21:43:48

@tölgyes:
Fidesz-bérenc nem attól lesz, ha kipakol, hanem akkor, ha Fidesz-bérenc módjára pakol ki.
Szerintem érti ezt maga, Tölgyes... tudja, a finom distinkció...

6.Lenin 2014.03.11. 22:08:06

@tölgyes:

Z-ről most sok mindent írnak a "fideszbérenc" jelzőn kívül. TB soknemű 1én már azt is tudatta a nagyérdeművel, hogy Cusi mindig is szerette a saját nemét (most ez náluk miért baj?)
Hazudozó gazember, mindig is az volt, állítják.

Amennyiben megnézzük, hogy rövid időn belül, milyen utat tett meg az MSZP-én belül, ez a kérdés már sokkal érdekesebb.

Ez a buzi, hazudozó gazember úgy tolta ki a lóvét talicskával, hogy a sok lángelméjű semmit nem vett belőle észre?

Ők szeretnék vezetni a továbbiakban az országot.
(a múltjukból semmire nem emlékeznek, semmit nem vettek észre)

Simon inkább tűnik 1 sima lúzernek, mint körmönfont maffiózónak (még a Cusi is hülyének nézi. Saját néven dugdossa lóvét szerinte az csak hülye lehet)
Természetesen ismét a régi reflexek, nem tudtak semmit, nem láttak semmit, miközben a pacák a párt elnökhelyettese volt. Rögtön kitagadták, és még nem is mondott semmit.

Vajon ez a pacák tanul-é a Z esetéből, 1edül viszi el a balhét?
Ami eddig kiderült jóval több jár(na), mint a kis Cusinak.

Érdekesnek ígérkezik a folytatás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.11. 22:47:57

@szoja122:

Akkor te valami másik kampányt látsz.

Vagy csak színes a szemüveged.

"Amilyen az adjon isten olyan a fogadj isten. Erről nem hallottál?"

De igen. És? Leliberálisoztalak én tégedet valaha?

"„Jobb lett volna, ha nem szólsz bele.”)"

S ebben mi a sértés? Ez nem minősítgetés, hanem csak
vágyálom. :-)

"Hallottál a húr elméletről és a multiuniverzumról?"

Persze, de ezek csak egyelőre csak mesék. Más a mese és más a tudomány. Egyelőre senki sem tapasztalt semmiféle másik univerzumokat, sem húrokat az űrben, sem féreglyukakat.

De a sci fi filmekben jól mutatnak.

"Ezek kimondják, hogy kb. 10 az ötszázadikon univerzum létezik,"

MESE! Beszoptad. Nem kell tíz a sokadikon csupán kettőt mutass! Kettőt! Na? Ha nem megy akkor ez csak a hit kérdése, nem a tudományé.

"mert sok indirekt bizonyítéka van."

Soroljad akkor!

---

"Az KIVIHETETLEN (pillanatnyilag) és OSTOBA is, hogy minden apró kis dologban mindenkinek legyen beleszólása. "

Ha te is tudod, hogy ostoba akkor minek szajkózod? Ekkora hatással van rád sokadik Leninke?

Egy valódi demokráciában a népszavazás dönt, az országgyűlés a döntéssel összhangban, ha tetszik neki a döntés, ha nem, törvényt alkot, a kormány pedig, ha tetszik neki a döntés és a törvény ha nem, végrehajt(at)ja azt.

Ezt is leírtam már itt nem tíz az egyedikenszer, úgyhogy kár játszanod az ostobát, nem vagy te sokadik Leninke, hogy ne fogjad fel, ha nagyon nagyon akarod.

"az emberek döntő többségének a legcsekélyebb tudása sincs egy adott kérdés eldöntéséhez."

1. Milyen tudás kell annak eldöntéséhez, hogy legyen-e a zászlóban címer, vagy ne legyen, hogy legyen-e halálbüntetés, vagy ne legyen, hogy köztársaság legyen-e vagy királyság, Kossuth címer legyen-e vagy koronás címer, hogy a nép válassza-e az államfőt, vagy az országgyűlés delegálja stb. stb. stb stb.?

2. a parlamentbe kerüléshez észt nem osztanak, a megválasztott képviselők ugye a "nép fiai" azaz a világon semmivel sem értenek jobban a döntéshez mint bárki más.

Egy törvényjavaslat részletes vitájában 20-30 képviselő cesz részt a 386-ból, a többi otthon polgármesterkedik, be sem jár dolgozni. A képviselők nagy többségének fogalma sincsen róla, hogy miről is szól a törvény, amiről szavaz. Nem olvasta.

Előfordul, hogy maga a törvényjavaslat beterjesztője sem tudja, hogy ő maga milyen törvényjavaslatot is terjesztett be. Nem csak hogy nem ő írta, de nem is olvasta.

S te ezt a döntéshozatali módot tartod különbnek? Na ne röhögtess!

3. Szavazni jog, és nem kötelesség. Akit nem érdekel a szavazás, nem érzi magát kompetensnek nem akar beleszólni, mindegy mit gondol, ő nem szavaz.

Akiket meg érdekelnek a közügyek részt vesznek a döntéshozatalban, ha akarnak. Ma viszont erre nincsen lehetőségük, csak ha svájci állampolgárok.

"Amúgy, mivel a jobbikkal szimpatizálsz, a részedről képmutatás a közvetlen demokrácia mellett állást foglalnod, mert a jobbik erősen szűkítené a szavazati jogot."

Amúgy mivel hülye vagy, marhaságokat írsz.

Tudom számodra meglepő lehet, de én veled ellentétben képes vagyok az önálló vélemény alkotásra és természetesen semmi közöm nincsen semelyik politikai párthoz sem.

Egyszer és mindenkorra leállhatnád a skatulyázásomról, mert elküldelek melegebb éghajlatra, vagy még rosszabb.

Üdvözlöm a kedves feleségedet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.11. 22:52:58

@Andriska07:

Jól beszélsz. Okosan.

@nyünyüge:

Ez pontosan így van. Bizonyíték nélkül értelmetlen a rendőrségre menni akármiért is.

Nem fognak nyomozni, s egy hónap múlva lezárják az ügyet.

Én mindig csak magánnyomozás után mentem rendőrségre feljelentést tenni, annyi bizonyítékkal, hogy egyrészt már nem tehették meg, hogy ne nyomozzák ki, másrészt meg már könnyű dolguk volt.

@livengood:

Talán mert igaz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.11. 23:02:28

@6.Lenin:

Sokadik Leninke!

Mi benne a naiv?

Mit nem tudsz megmagyarázni, amit én elfogadok?

Szokatlan ez tőled.

"Ezer szállal kötődünk a külvilághoz, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nagy botorság lenne."

A szavazásnál? Melyik párt képviseli a külvilág érdekeit Magyarországon? Mondjad, mert ez fontos információ, ha igaz.!

@program készítő:

Hát mert a hatalom mindig mindenhol azonos jellemvonások alapján működik.

Ezt a nép tudja, persze nem tetszik neki, de vagy beletörődik, vagy beleverik a fejébe a rohamrendőrök.

A hatalmat persze le lehet váltani, választáson, puccsal, forradalommal, de az újak is hasonlóan fognak működni.

Pénz mindenkinek kell, a hatalom édes, és mindig fontosabb lesz a lojalitás mint a szakértelem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.12. 04:35:11

@szoja122:

Ha nem vetted volna észre ez a cikk - amelyet ugye nem én írtam - a Jobbikról szól, azaz a Jobbik erősödése itt mostan a téma.

Ennyi sütnivalód igazán lehetne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.03.12. 04:44:21

"Honnan szívja az erőt a Jobbik?

Főleg a Fidesztől áramlanak szavazók az egyre inkább erősödő Jobbikhoz, amely az arculatváltásával a vidéki, aktívan dolgozó fiatalokat tudta megnyerni."

Szonda Ipsos

www.origo.hu/valasztas2014/20140311-honnan-erkeztek-uj-szavazok-a-jobbikhoz.html

nyünyüge 2014.03.12. 07:46:32

OFF kommentár nélkül:

Új adatszolgáltatási kötelezettséget írtak elő a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek, egészen pontosan a nevükben eljáró közös képviselőknek egy szinte észrevétlenül elfogadott, és már hatályba is lépett februári törvénnyel: ezentúl rendszeresen le kell jelenteni, a házban milyen arányban laknak olyanok, akik jogosultak a víz- illetve szemétdíj után járó rezsicsökkentésre, és hány lakásnál nem jár a kisebb számla. Csakhogy ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a közös képviselőknek ezentúl két listát kell gyártania annak alapján, hogy melyik lakás kinek a tulajdonában van, ami erősen aggályos lehet adatvédelmi szempontból.

hvg.hu/itthon/20140312_Itt_a_rezsihaboru_folytatasa

Khal Drogo 2014.03.12. 08:25:14

@tölgyes: Ez elég maszatolósra sikerült. Ha Önnek ez így jó, nekem is jó.

Khal Drogo 2014.03.12. 08:28:36

@livengood: Én nem sokra tartom a hedonista-nihilista életmódot, ami erősen gyökeret vert a nyugati társadalmakban.

panelburzsuj 2014.03.12. 08:51:09

@Khal Drogo:
Jaja.

Mennyivel emelkedettebb életstílus a dubajozás.

Vagy a kínai gazdagok kulturális mintái.

Vagy az oroszoké.

Balt 2014.03.12. 09:02:57

A cuki állatsimogatós kampány folytatódik: :)))
444.hu/2014/03/11/leszalltak

Balt 2014.03.12. 09:06:30

@6.Lenin: Jó kérdések. Már csak ezért is garantált az előzetes, nehogy véletlenül baleset áldozata legyen...

szoja122 2014.03.12. 09:26:26

@Khal Drogo: Ez hatalmas tévedés, előítélet, sztereotípia.

Ezt mondták már a hatvanas években is. A fiatalok egy részészre igaz volt, azóta azokból a fiatalokból konszolidált polgárok, egy részéből egyetemi tanárok, miniszterek lettek.

Ezt az ókori görögöknél a filozófusok is mondták az akkori ifjúságra. Ha igaz lett volna nem tartanánk itt ahol tartunk.

livengood 2014.03.12. 09:30:36

@Khal Drogo: Sokszínű. Vannak ott mindenféle életmódok, mert szabad. De tévedés hedonista nihilista jelzőkkel leírni a nyugatot. Ez annyira szimpla, mint az hogy hanyatlik.

Szerintem alapvetően tévedsz. Én hullám völgyeknek és hullám hegyeknek látom a nyugat fejlődését. Feltartóztathatatlanul halad előre, mindent átalakít vagy magába fogad amit az emberi társadalmak eddig létrehoztak. Ma erről szól a muszlim válság, erről szólnak a nemzetek forrongásai, erről szólnak a szegényebb rétegek, osztályok elégedetlenségei. Sajátos érdekeik beleütköznek a globálissá vált nyugatba és helyet követelnek benne. Lassan az egész civilizációnk "Nyugattá" vált.

A nyugat évszázadok óta modern és még nagyon, nagyon hosszú ideig modern marad, egyszerűen azért mert rugalmas. A sokszínűsége pedig a legerősebbé teszi. Csak azt alakítja át ami gyenge, ami erősebb nála azt befogadja, hozzá idomul.

Halad tovább mint az óceán hullámai. Akiknek ez a változás szokatlan, kellemetlen, vagy éppen rossz, azok minden hullámvölgyben, minden problémában a hanyatlást látják.

szoja122 2014.03.12. 09:31:34

@Khal Drogo: Egy példa:

ujember.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=18128:ezek-a-mai-fiatalok

https://www.google.com/search?q=azok+a+fiatalok+ókori+görögök&ie=utf-8&oe=utf-8#q=ezek+a+mai+fiatalok+ókori+görögök

szoja122 2014.03.12. 09:33:46

@Khal Drogo: Az előzőhöz:

ujember.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=18128:ezek-a-mai-fiatalok

https://www.google.com/search?q=azok+a+fiatalok+ókori+görögök&ie=utf-8&oe=utf-8#q=ezek+a+mai+fiatalok+ókori+görögök

szoja122 2014.03.12. 09:36:31

Bocs az ismétlésért, de több percig nem jelenítette meg. Azt hittem valami gond van...

Khal Drogo 2014.03.12. 11:12:34

Szerintem túlmutat a mostani helyzet a 60-es évekbeli helyzeten. Nem elsősorban a szexuális szabadság a gond, az mellékes. A társadalom lelke halott Nyugat-európában. Előtörtek és megerősödtek a devianciák, a tendencia pedig inkább erősödik mint gyengül. Csak az nem látja, aki nem akarja látni.

Sosem látott mértékű párkapcsolati instabilitás, atomizálódás és gyermektelenség a kísérőjelenségek.

Gazdaságilag Nyugat még erős, kultúrálisan is, elitcsoportjai képzettek. De az alsó-középosztályok rohadnak szét sok értelemben.

teevee 2014.03.12. 11:29:47

@Khal Drogo: "A társadalom lelke halott Nyugat-európában. Előtörtek és megerősödtek a devianciák, a tendencia pedig inkább erősödik mint gyengül." Ezt a coelho-generátor dobta?

Mivel támasztod alá?
Szerinted, egyrészt "Nem elsősorban a szexuális szabadság a gond, az mellékes", másrészt "Sosem látott mértékű párkapcsolati instabilitás, atomizálódás és gyermektelenség a kísérőjelenségek", miközben a szexuális szabadság következménye a párkapcsolati instabilitás, annak az atomizálódás és abból meg a gyermektelenség következik.
Vagy a szexuális szabadság az tetszik, a többi meg fúj, a hanyatló nyugat kísérőjelensége?

ubul2000 2014.03.12. 11:53:24

@szoja122:

Elnézést a kései válaszért.

Megnéztem a hozzászólásokat (töredelmesen bevallom, nem a 100%-t, de a többségét) és úgy találtam, hogy a "nyugger" jelzőt többen használják a bolsi oldalon, mint a bolsi oldallal szemben állók oldalán. Ott mindössze 3 hozzászólót találtam - igaz, ők többször használják ezt a kifejezést. Talán ezért tűnik úgy neked, hogy sokan használják.

Khal Drogo 2014.03.12. 11:57:01

@teevee: A véleményem nem egy tudományos disszertáció. Benyomásokon és tapasztalatokon alapszik. Mégis mivel kéne "alátámasztanom" a véleményemet?

A szexuális szabadságon pedig azt értem, hogy az emberek nem szűzen házasodnak meg és nem az első szexuális partnerük az egyetlen akivel szexuális párkapcsolatot folytatnak egész életükben. Ez szerintem szexuális szabadság, ebből törvényszerűen sem a gyermekvállalás csökkenése nem következik, sem az atomizálódás. Ez ennél összetettebb egy kicsit.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.03.12. 12:29:47

@teevee:
Innen - persze, a Fidesz-közmédia szűrője által homályosan - úgy tűnik, mintha a boldogult SZDSZ ideológusaihoz hasonló f*szfejek véleményvezérré váltak volna az európai politikában az elmúlt 5-10 évben.
Ennek ellenpólusaként persze megjelentek a fasisztákok, mert minden (irritáló) erő előbb-utóbb kitermeli a maga (irritáló) ellenerejét.
A polkorrektségbe belekényszeríteni próbált normális embereknek pedig lenne mit gondolkodni azon, hogy a tömeges bevándorlás meddig tolerálható, s mi lesz Európával, ha többen járnak mecsetbe, mint templomba.
A probléma valaha úgy kezdődött, hogy a derék európaiaknak derogált elvégezni bizonyos munkákat... valamint mindenki természetesnek vette, hogy alsó-középkategóriás szellemi szintű portfóliómenedzserként jár neki BMW, plazmatévé és luxuskurva...

Khal Drogo 2014.03.12. 12:34:47

Kiábrándulásom oka pl. hogy először a kapualjba sz@rt valaki nemrég majd a közeli szórakozóhely melletti sarkot lef@sták. Egyik sem hajléktalan vo