Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'504'235 lapletöltés (2018.02.17.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • 6.Lenin: @concret: Már lemondtam a válaszodról, de kösz. Szerintem az eltelt 3 hónap történéseit is figy... (2020.01.29. 10:28) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • concret: @6.Lenin: Bizonyos fokig egyet kell, hogy értsek (jesszus!). De más árnyalattal élve. A "zsigerek... (2020.01.27. 18:56) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • Hungryhorse: A kiváló helyzetfelismerésed és tanácsaid eredménye a jobbikon már látható. Remélem még sokan fize... (2019.12.16. 13:47) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • 6.Lenin: @concret: Arra a kérdésre, hogy az októberi választási eredményeket mi is okozta valójában, ahho... (2019.12.13. 15:55) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • concret: @6.Lenin: Az erősen korlátozott hatáskörű és intézményeitől megszabadított önkormányzatoktól a lak... (2019.12.13. 15:29) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (16) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (1) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

23:43

A parlamenti választások óta sokan érzik: zavar van az erőben. Korábban elképzelhetetlen dolgok történtek: a kormányalakítás kapcsán jelentősen meggyengültek a 2014 előtt nagyon erősnek látszó gazdasági holdudvar hadállásai, a kormánypárti sajtó jelentős része hevesen tiltakozott egy kormányzati döntés (reklámadó) ellen, fideszes vezető politikusokról fújt be a szél terhelő dokumentumokat az ellenzéki sajtónak. Aki jól figyel, és ilyen ügyekben nem nagyon hisz a véletlenekben, okkal gondolhatja azt, hogy a háttérben heves hatalmi harcok zajlanak. Politikusok, politikai érdekcsoportok gyilkolják egymást, s mintha a kormányfő a saját gazdasági hátországával szemben is szabadságharcot kezdett volna. Vajon miért történik mindez?

lazarrogan1.jpg

(Fotó:

Reményeim szerint már kiderült, hogy nem tartozom azon elemzők közé, akik egy-egy párt kapcsán mindent ugyanazzal magyaráznak, most mégis azt kell mondanom, hogy ez a meglepő változás - paradox módon - nem a Fidesz gyengeségéről, sérülékenységéről szól, hanem éppen ellenkezőleg, annak következménye, hogy a kormányzó jobboldal a 2014-es választások óta korábban nem látott hatalmi pozícióban érezheti magát. Ha túl leszünk az októberi önkormányzati voksoláson, három és fél év választásmentes időszak vár az ismét kétharmados többséget szerzett Fideszre. A kofliktusokkal járó intézményi és személyi változásokon már régen túl van az ország, ha a politikai érdek mégis újabb átalakítást indokolna, ott a fegyelmezett törvényhozási kétharmad.

A politikai ellenfelek szinte paralizált állapotban vannak, ráadásul a Fidesz tavasszal megmutatta, hogy a birtokában lévő információkkal és dokumentumokkal, továbbá a hatékonyan működő kormánypárti sajtóval (benne az állami tévével és rádióval) szinte maga tudja alakítani az ellenzék esélyeit: ha a baloldal erősödne, kapnak egy Simon-bombát, ha a Jobbik tűnik veszélyesnek, bevetik a Kovács-bombát. Ezek a karaktergyilkos történetek elképesztően hatékonyan működtek: az ellenzék ezekből akár azt is megtanulhatta, hogy ebben az aszimmetrikus helyzetben jobb meggondolnia, hol és hogyan támad - illetve támad-e egyáltalán. S hogy mi következik mindebből? Leginkább az, hogy a Fidesz valódi ellenfél nélkül maradt. Nem abban az értelemben, hogy ne kellene minden nap megküzdeni a kommunikációs térben az ellenzékkel, de abban az értelemben igen, hogy ezeknek a csetepatéknak a relevanciája ma igen csekély. A lényegi kérdések ugyanis a belső hatalmi harcokban dőlnek el, s ha a bent lévők alig-alig érzik azt, hogy egy ostromlott várban lennének, értelemszerűen könnyebben megengedhetik maguknak, hogy ne a falakon kívülre figyeljenek.

Ráadásul a parlamenti választással minden politikai szereplő előre lapozott a naptárban: míg 2014 előtt a választási győzelem összetartotta a kormányoldalt, április hetedikétől már 2018-ra optimalizál mindenki. Márpedig itt sokkal szélesebb a játéktér szinte mindenkinek: a kormányfőnek, az utódjelölteknek és a gazdasági holdudvarnak is. A szokatlan jelenségek magyarázata tehát szerintem kettős: egyrészt a szereplőknek most kell harcolniuk, hiszen az első hónapokban formálódnak a ciklus személyi és intézményi peremfeltételei, másrészt a kormányzati túlhatalom és az ellenzéki bénultság miatt okkal érezhetik, hogy most lehet is harcolniuk, a belső küzdelem nem veszélyezteti a kormányoldal közös érdekeit. S bár látható, hogy a már mindenben és mindenkiben reménykedő közírók egy része most éppen ezektől a harcoktól várja a Fidesz közeli bukását, szerintem ennek az esélye sem sokkal nagyobb, mint annak, hogy az Európai Unió majd bevonul Budapestre. Lehet, hogy lesznek áldozatok, lehet, hogy az utódjelöltek egyike vagy másika elvérzik ebben a küzdelemben, elképzelhető, hogy a pártsajtón belül változások lesznek, és még az sem elképzelhetetlen, hogy komolyan gyengül a gazdasági holdudvar befolyása, sőt, annak is van némi esélye, hogy például az RTL megszerzéséért indított küzdelemnek némi szavazatveszteség lesz a végeredménye. Rövidtávon azonban csak akkor kellene komoly következményekkel számolni, ha eszkalálódna a helyzet, azaz, ha valódi háború törne ki. Ez azonban még egy nem ostromlott erődben is - amelynek katonái ráadásul alapvetően más helyzetekhez szoktak - szinte elképzelhetetlen forgatókönyvnek látszik.

(Heti Válasz, 2014. július 2.)

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr786471881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigacherry 2014.07.04. 02:44:34

Gábor, nem kellemetlen egy olyan újságnak írni, amelynek főszerkesztője azzal kérkedik, hogy ő "szentségi házasságban", és csak azt az embert tartja elfogadható külsejűnek, aki annyira szép, hogy a szülők olyannak szeretnék látni fiaikat, lányaikat, mint ő (szerintem egyébként nem felelne meg a saját maga által támasztott kritériumnak, ha készítenénk egy poll-t a Facebookon "Szeretné-e, hogy fia /felnőtt korában/ úgy nézzen ki, mint Szőnyi Szilárd?). Ja, és nem mellesleg ez a főszerkesztő pont a te régi barátodat fikázza, pont olyan dologért, amiért te elismeréssel adóztál neki.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.07.04. 08:17:49

A Fideszre a legkomolyabb veszélyt az jelenti, hogy megszűnt az ellenzéke. A Fidesz lételeme a folyamatos harc, de ellenzék hiányában nem lehet a konfliktusos politizálást folytatni, ami egyúttal erős összetartó erő a pártban. Ellenség híján tehát megindul a belső harc, amit már most jól lehet érzékelni.
Ezt a helyzetet az EU mentheti meg, ha megteszi azt a szívességet a Fidesznek, hogy betölti az ellenzék szerepét.

graycivil 2014.07.04. 08:19:57

"Vágó István miatt utasították el az Operettszínház művésznőjét

A minap mesélték, hogy nemkívánatos vendég egy vidéki városban, mert nehogy már a Vágó lánya itt fellépjen! Vágó Bernadett mindössze távoli névrokonom nekem, semmi vérségi kapcsolat nincs közöttünk. Nyugodtan engedjék őt a világukat jelentő deszkákra."

www.borsonline.hu/20140704_vago_istvan_miatt_buntetik_az_operett_sztarjat

Te jó ég! Ennyire tapló minden Le Sopeau-szopó "bürokratér"? Ezek csináják a "békemnetet"? Jaj, hazám, hova vész el szellemed?

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.04. 10:07:58

@gigacherry:
Ez a Szőnyi már főszerkesztő?
Jézusom...

paszto 2014.07.04. 11:23:08

A párt belülről fog szétbomlani, Orbán ugyanis - személyisége miatt -képtelen a konszolidációra, ez pedig előbb-utóbb az uniós pénzek megvonásához fog vezetni.

paszto 2014.07.04. 11:25:36

@kovi1970: Ellenséget mindig lehet találni, erre a magyar társadalom vevő is.

Főgebra 2014.07.04. 13:50:01

@Hepci:
Nyugodj meg! A mai Heti Válasz impresszuma szerint:
"Szőnyi Szilárd
főszerkesztő-helyettes"

Maradt ami volt!

szoja122 2014.07.04. 15:38:19

"Az utóbbi időben a kormány és hívei nem csupán a nemzeti eszme és a keresztény értékrend egyedüli letéteményeseinek tekintik magukat, hanem hovatovább a tiszta múlt kizárólagos letéteményeseinek is. Nem csupán azért szegülünk szembe ezzel a gondolattal, mert a mögöttünk hagyott évtizedek nem írhatók le a makulátlan tisztaság és a sötét gonoszság küzdelmeként. Hanem azért nem fogadjuk el ezt a hamis, primitíven egyszerűsítő beállítást, mert tudjuk, hogy akik az állítólagos tiszta múlt folytatóinak tekintik magukat, legkevésbé sem tartoztak azok közé, akik az első követ vethetnék másokra...

Egyre inkább úgy érezzük, hogy a kommunista rendszer összeomlása után hirtelen kitágult világban fogyni kezd körülöttünk a levegő...

A kormánypártok padsoraiból időnként felreppenő autoritárius hangok hallatán gyakran fogalmazódik meg a vád, hogy a kormány urai semmiben sem különbek a kommunistáknál. Hiszen ugyanúgy pártirányítás alá akarják vonni a rádiót, tévét, a sajtót. Hiszen ideológiai komisszárokat akarnak az iskolai tantestületek nyakára ültetni. Ugyanúgy ellenségnek és hazaárulónak bélyegzik ellenfeleiket. Ugyanúgy tévedhetetlennek gondolják magukat, ahogy a kommunisták tették. Ugyanúgy a politikai megbízhatóságot részesítik előnyben a szakértelem helyett s a legutolsó pozícióba is rokonaikat, osztálytársaikat, kormánypárti elvtársaikat szeretnék ültetni, ahogy a kommunisták tették."

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.07.04. 16:22:20

Van ám ennek az igen erős hatalmi pozíciónak olyan hatása is, hogy a fideszesek egyre gátlástalanabbak lesznek, egyre többet akarnak, s egyre többen akarnak egyre többet, aminek ha nem szab határt a fidesz fővezérség akkor annak súlyos gazdasági és politikai következményei lehetnek, ha pedig határt szab, akkor pedig egyre erősebb lehet az egyre nagyobb jóléte ellenére is egyre elégedetlenebb belső ellenzék.

A hatalmas fidesz tábor megtartása, pénzügyi étvágyuk kielégítése egyre több közpénzt emészt fel, s rontja az állam működésének a hatékonyságát.

Nem csupán a hatalom megszerzése a nehéz feladat, de a hatalom megtartása is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.07.04. 16:36:50

@graycivil:

Hogyan lehet egy névrokon távoli?

Mi a különbség a közeli névrokon és a távoli névrokon között?

korábban ulrike 2014.07.04. 16:38:26

Nem tudom, mit higgyek. Szép, kerek, logikus, hihető magyarázatnak tűnik TG okfejtése. Miként az is annak tűnt annak idején, hogy lám, Attilánk milyen szépen maga alá stabilizálta az MSZP-t.
Az biztos, az ellenzék továbbra is gyenge. Ebben 1tértek. De az is biztos, van valami szokatlan, nem egészen átlátható, és nem minden szempontból magyarázható belső turbulencia a Fideszben. Mi okból, mi végett? Lehet már tudni? Mi lehet belőle? Ezt még annyira sem. De lehet megint az hinni, milyen jól valaki alá van stabilizálva valami. De változások szépen lassan, egymásra alig észrevehetően lerakodó rétegekben alakulnak ki. Nem úgy, hogy ma rám szakad a plafon, de tegnap még statikailag tökéletes volt.

sanity 2014.07.04. 17:09:21

@korábban ulrike:

Plusz ott van a reklámadós csörte az ertéellel, aminek az lett a következménye, hogy főműsoridőben sorozták a Fidesz kb. minden jelentősebb arcát, holdudvarát. Kétlem, hogy pont ennek nem lesz semmi következménye. Legkésőbb ősszel úgyis kiderül az önkormányzati választásoknál.

A média kezében azért igen komoly hatalom van. Csodálom is, hogy ilyen nyíltan nekimentek a kereskedelmi csatornának.

nyünyüge 2014.07.04. 19:06:24

@korábban ulrike:
Jogos kérdések.
Mert ha szaporodnak a sértett játékosok, akkor egyre nehezebb lesz fenntartani a feltétlen egységet és belül tartani az információkat. Így aztán könnyen kiborulhatnak bilik, könnyen repülhetnek véletlenül rossz helyre terhelő információk, ...
De minthogy maga a frakció meg a mostani ill. a potenciális polgármesterek és környékük még igen erős érdekközöségben és szoros pórázon vannak, ebből csak lassú erodálódás lesz.

nyünyüge 2014.07.04. 19:32:36

@korábban ulrike:
Az ilyen hírektől áll meg végképp az eszem!
Hogy ennyire tudatosan ne legyen semmi mértékletesség, semmi látszatra adás, semmi, amit tiszta viszonyoknak, átláthatóságnak, polgári demokráciának nevezne az ember.

Ez az ország az ő bizniszük, az ő birodalmuk, vendégül látják egymást, a nép meg neki főzi a pörköltet, tölti a kolbászt, süti a rétest és határtalanul "élvezi" az uralkodótól kapott kegyeket.

index.hu/belfold/2014/07/04/orban_beugrott_a_cegtemetobol_lett_kavezoba/

tölgyes 2014.07.04. 20:16:27

@paszto: Kedves paszto!

Az SZDSZ tele volt kompromisszumkészséggel és szétporladt. Az MSZP is tele volt kompromisszumkészséggel. Mára három részre szakadt. Az MDF is tele volt kompromisszumkészséggel, mégis széthullott mint az oldott kéve. A Fideszre is az átalakulás és/vagy feloszlás megsemmisülés vár. Ez az élet természetes rendje. Nézzen magára: ma milyen friss és üde... és mi lesz Önből, belőlem, mindannyiunkból x év múlva.?

toportyánzsóti 2014.07.04. 20:55:11

Potinszopónak egyre kisebb a játéktere ezért kellett így lecidáznia a katyni gyilkos NKVD utód főtisztet,ajrópában már senki nem veszi emberszámba a szerencsétlen birkaszartolvajt.

tölgyes 2014.07.04. 21:11:49

@korábban ulrike: Abban egyetértek Önnel, hogy a "minőségi" változási pontokat nagyon nehéz megtalálni, felismerni. Ezért aztán az optimisták minden jelben A NAGY VÁLTOZÁST, a pesszimisták pedig a NAGY JELEKBŐL IS A VÁLTOZATLANSÁGOT OLVASSÁK KI.
Egy bizonyosnak tűnik: a Fidesz - már csak a párt méretei, választóinak különbözősége stb. miatt is - belülről korántsem olyan homogén, mint ahogy ezt mások (sokan) gondolni szokták. A párton belüli érdekcsoportok itt is vívják a harcaikat a jobb hatalmi pozíciókért, a megszerzett hatalmi posztok megtartásáért, kibővítéséért és újraelosztásáért. A különös talán csak az, hogy ezek a küzdelmek mostanáig nem, vagy csak alig kerültek nyilvánosságra. Úgy látszott, mintha minden változás, mozgás Orbán akarata lenne csupán. Meggyőződésem, hogy Orbán komoly taktikai csatákat folytatott régebben is, de mindenkinek az volt a kényelmes, ha a kiizzadt végső szót Ő mondja ki. Mostanra azonban úgy tűnik, hogy a fiatal feltörekvő erők elérkezettnek látják az időt arra, hogy a régiekkel szemben előbbre lépjenek. Harciasságukat fokozta a kisebb perlement és az új kormányzati struktúra létrehozása által kínált lehetőség. A formára is kevésbé adnak. Jelzik: Orbánon kívül is van élet, van erő. Harciasságukat fokozza - ebben igaza van abban akitosznak – az ellenzék hiánya, a kontrolnélküliség. Ez lehetővé teszi, hogy ezeket a küzdelmeket a korábbi évekhez képest nyíltabban folytassák. Abban is igaza van, hogy a szabadság, amit maguknak kivívtak, beláthatatlan következményekkel járhat. Belülről is nehéz meghúzni a határvonalakat. Belülről se könnyű megmondani, hogy ezt még lehet, de ezt már nem. Ráadásul a napvilágra került diadalokat, sérelmeket a nyilvánosság felerősíti, és lassítja az adott-kapott sebek gyógyulását.
A mérleghez az adatokat már most lehet gyűjtögetni. A folyamat nem fog csendesedni az önkormányzati választásokig. Ennek a fidesz számára az a tétje, hogy sikerül-e a hatalmi pozíciók megőrzésével túljutni az eseményen. Ha sikerül, akkor nem szűkül a mozgástér, tehát nem éleződnek tovább az ellentétek. Igazi harc majd akkor kezdődik, ha egyik napról a másikra „káderek” százai kerülnek utcára, mert nem lesznek álláshelyek. Az MSZP-SZDSZ-MDF erőit is ez a helyzet morzsolta fel. Most azonban még nem látszik, hogy ez a térvesztés bekövetkezik-e, és mikor. Az ellenzék mai kínálata gátolja az érdemi változást.

Hidvégi Mihály 2014.07.04. 21:41:12

A Fidesz legnagyobb ellensége önmaga. Önmaga butasága, önmaga harácsolásvágya. Az a tény, hogy csak a gazemberséggel lehet benne előbbre jutni, smittelni kell, sesztákolni kell.

Ellensége önmaga, az az állapot, hogy az erkölcsöt messze elkerülik, így lesznek gyengék, hiszen erőt egyedül az erkölcs adhat.

Bye-bye, Orbán!

tölgyes 2014.07.04. 21:43:15

@Hidvégi Mihály: Kedves Mihály!
Jó! No de akkor mi vitte a tönk szélére a mostanáig széthullott pártokat (MSZP-SZDSZ)?Miért nem következett ez be máig a Fidesszel?

Hidvégi Mihály 2014.07.04. 22:07:27

MDF a józan erőt a részeg hatalommánia tette tönkre Orbán személyében.

az Szdsz-hez nem kellett Orbán sem, kutyaütő csapatból állt, lánglelkű, ám keveset tudó hóbortos emberkékből, akik nemigen ismerték az életet. Nem ismerték a kapitalizmust, szerették volna, de nem tudták hogyan kéne hozzáfogni, nem ismerték az emberi gyengeségeket, így váltak gyengévé, törvényszerű az ő bukásuk is.

Az Mszp még valahogy fennmarad, nagy előnyük a nagy harácsolás, van még mögöttük vagyon, tudásuk, tartásuk nekik sincs, szeretnének még kicsit fennmaradni, remélem nem fog sikerülni, igazságtalan lenne a sorstól.

Miért nem következett még be ez a Fidesszel?

Legnagyobb szerencsétlenségünkre van ott egy zseniális ember, maga Orbán, aki gazemberségben végtelen nagy, ám sajnos elég okos is ahhoz, hogyan kell egy népet megvezetni. Ilyesmi lehetett az a lófasz kis Hitler nevű ember is, szegény németek mennyit szívtak mire kifingott, mi talán annyit nem fogunk, kisebb nép vagyunk, de az irány, a szopóroller itt áll előttünk, folyamatosan. Amíg ez az ország nem hajlandó tanulni, nem hajlandó magát komolyan venni, nem hajlandó keményen dolgozni, addig az ilyen orbánocskák azt csinálnak vele, amit akarnak.

Sorry. Végtelenül.

6.Lenin 2014.07.04. 22:47:20

izé...

Minden megtörténhet, talán az is, hogy ez lesz, vagy amaz, talán teljesen más, vagy az is lehetséges, változni fog valami, vagy nem, de történések biztosan lesznek, talán, bár nem látszik világosan az irányuk. 1enlőre 1 biztos, kurva meleg van, + lesz is, talán, bár télen jobb lenne 1 része, vagy mégsem. Ez így szart ér, vagy még azt sem.

-Barátaim, készüljünk a harcra.. mondá a Vezér
-Izé...Fönök, ki ellen?
-Milyen kérdés ez, hiszen mindenki ellenünk van.
-Főnök, már nincs senki, néhány köcsög hörög csak. Senkit nem zavarnak, tök ártalmatlanok.
-Akkor .........
-Hát, azt ők is szeretnék, ha így lenne. Majd bele gebednek a vágyakozásba, hogy igaz legyen.

Még jó, hogy a Blues legalább 1 biztos pont az Univerzumban.

tölgyes 2014.07.04. 23:26:08

@Hidvégi Mihály:
Látom maga is egy magát vesztesnek érző luzer jobbikos.:(

Az MDF-et Antall és Boros verte szét és nem Orbán. Ő ahhoz nem kellett. Szabó Iván szeretett volna vele összeállni, de O. nem állt össze vele. Miért? Mert az Ő pártját is megpróbálták szétszedni, mint ahogy most az LMP-t. Fodor kilépett, de O pártja erősebb lett, nem gyengébb.:) Azt Ó megtanulta, hogy olyanokkal, mint Szabó nem, szabad összeállni. Itt aztán el is dőlt a dolog.

Hidvégi Mihály 2014.07.05. 06:55:50

@tölgyes: Nem, barátom nem érzem magam vesztesnek, s még csak Jobbikos sem vagyok.

Az ország a vesztes. Ahol a győztes ennyira eltávolodik az emberi normáktól, ott az ország a vesztes.

tölgyes 2014.07.05. 10:13:18

@Hidvégi Mihály: Így van ez. Mindenki hülye, csak maga látja jól.:) Egyébként pedig dögöljön meg Orbán Viktor lehetőleg máma még..szóé a reményvesztettek hangja. Több bizalmat a demokráciának! - édes luzer úr.

Khal Drogo 2014.07.05. 10:48:01

Ezen még maga Orbán Viktor is meglepődhet
2014. július 5. 05:48

Az eddigi adatok alapján a kormány könnyedén teljesítheti az idei évre kitűzött 2,9%-os költségvetési hiánycélt, sőt - állapították meg friss büdzséértékelő anyagukban az OTP Bank elemzői. Számításaik szerint akár 200 milliárd forinttal is jobb lehet az egyenleg, ha a kormány nem kezd el költekezni. Elsősorban az ÁFA- és járulékbevételek okoztak meglepetést, előbbi alapján a pénztárgépek online bekötésének erőteljes hatása lehetett.

--

Hát akkor úgy néz ki hogy ez lesz hosszú időn után az első olyan év, amikor nem lesz kiigazítás a 3%.-os hiányért.
Ez nagyon nagy szó lenne egy olyan országban ahol soha sem tudtak költségvetést tervezni.

Hidvégi Mihály 2014.07.05. 11:30:33

@tölgyes: Itt s most véletlenül nem hülyéztem le senkit. Csupán erkölcstelennek neveztem leginkább Orbánt s társait.

Megdögöljön-e? Én nem kívánnám, a keresztényi hitem nem engedne ilyesmit. De hogy ki kéne penderíteni onnét, amihez nem ért s ahol árt az erkölcstelensége által ... nos ezt vallom.

Esetleg reményvesztett lennék? Ó, nem. Tudom, hogy minden helyre fog rázódni, csupán idő kérdése, a népmesékből azt tanultam, hogy a jók elnyerik jutalmukat a gazok a büntetésüket. Nem vagyok reményvesztett.

Mért támadod a személyemet amúgy (lúzernek nevezel...)? Hát annyira hiszel a vezérben? Ejnye, ejnye!

cuidado llamas 2014.07.05. 13:22:24

@gigacherry: Úgy tűnik, nem, mert akkor nem csinálná. Ez elég egyértelműnek néz ki.

6.Lenin 2014.07.05. 13:58:57

2 drb óriási zakó után az ellenzék még mindig abban a tévhitben ringatja magát, ha a kormányt (a tehetségesebbet) ekézi, akkor a saját tehetségtelensége erénnyé válik.

Óriási tévedés.

Nem a Fidesszel kéne már foglalkozni, drága lúzer honfitársaim, talán már valamit bizonyítani is kellene abból a felsőbbrendűként elképzeltből, ami a gyakorlatban eddig még nem nyert bizonyítást.

A választók-eddig-úgy látszik mégsem hülyék. Tudnak dönteni még abban is, hogy esetleg melyik a kisebb rossz, vagy ne adj Isten, mégis csak többet tudhat a jelenleg regnáló.

a másik óriási tévedés, elhitetni-lásd Hidvégi Misi és hasonszőrűek-mindenki más hülye, de ez eddig még csak fordítva fordult elő a gyakorlatban.

Meg kéne már találni a helyes utat, drága lúzer honfitársaim.

Vagy-mivel 3 a magyar igazság- kell még az őszi zakó is.
Legyen, ha nagyon ragaszkodtok hozzá.

6.Lenin 2014.07.05. 14:04:16

@6.Lenin:

izé...3 a magyar igazság, negyedik a ráadás.
Ha így megy tovább, 18-ban is kinéz még 1 óriási bukta, amennyiben marad még valami addig ebből a lúzer bagázsból, és nem nyírják ki addig 1mást teljesen.
Feri megteszi, ha hagyjátok, a többi meg amúgy is köcsög.

sanity 2014.07.05. 14:11:50

www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/392974_pasztor_albert_jeloleserol

Fletóék is már minden nyamvadt szalmaszálba igyekeznek belekapaszkodni, avagy végül neki is leesett, hogy idehaza egyre kevésbé lehet szavazatokat szerezni nácizással, fasisztázással. Vicces olyan dolgokat hallani tőle, amiktől pár éve mindenhogyan elhatárolódott volna.

Egyébként Pásztor hogy tud indulni olyanok színeiben, akik anno őt köpködték a kijelentése miatt?

tölgyes 2014.07.05. 15:49:24

@Hidvégi Mihály: A szót magát nem írta le, csak amit írt annak volt a jelentése az, hogy
1. Mindenki hülye, csak én vagyok okos. Nekem a seggemben is fejem van.(Szó szerint ezt se írta le, csak amit leírt, annak az a jelentése.
2. Orbánról se írta le hogy dögöljön meg.. csak amit leírt annak a jelentése cseng össze a Szabolcskát gúnyoló vers üzenetével, pedig Szabolcska se írta le, hogy dögöljön meg Ady Endre.. tehát dettó.

A dolog végtelenül egyszerű: szervezkedjen, csináljon egy hatékony és okos pártot és penderítse ki Orbánt a hatalomból. Ezt szabad. Ha elég hiteles lesz és komolyan vehető, akkor én támogatni fogom.

tölgyes 2014.07.05. 15:54:36

@sanity: Gyurcsányban mindig megvolt a képesség arra, hogy akár egy mondaton belül is megtagadja azt, amit állít. Ez nála az önkontroll teljes hiányára utal.

livengood2 2014.07.06. 09:04:12

@sanity: Ugy tunik lesesett.

"Az egykori rendőr, a mai polgármesterjelölt rosszul nyitott ki egy ajtót. De ki kellett nyitni, mert szürkület van idebent. Pásztor tisztességes demokrata."

Ez viszont nem neked szol, hanem azoknak akik Pásztort "köpködték a kijelentése miatt".

Jobb keson mint soha.

tölgyes 2014.07.06. 09:18:12

@livengood2: A kényszer nagy úr!Ha a politikai szükség úgy hozza, akkor jó az olyan jelölt is polgármesternek, aki a "cigányokat számolja". Most már csak egy érv maradt: az elhunyt Grosics náci volt.

livengood2 2014.07.06. 09:47:17

@6.Lenin: Uj ellenzek szuletik. A hatalom ellenzeke a tortenelem folyaman mindig megformalodott. Viszont nagy gyozelem utan vakum keletkezik az ellenoldalon. Ne felejtsd, hogy csak nehany honapja semmisult meg vegleg Orban ellenzeke. Ez meg akkor is igy van, ha sokan igy veltek ezt korabban is. A szeles nyilvanossag csak most kezdi felfogni, hogy akiben bizott, akitol felt, akit szeretett, akit gyulolt, mar nincs.

Most az az izgalmas kerdes, meddig tart ez a vakum. Gondolom Orban szivesen eletben tartana a doglott ellenzekkel szembeni gyuloletet. Neki az a fontos, hogy minel tovabb fennmaradjon a jelenlegi allapot. Es mivel rajta kivul senki nem maradt aki szamottevo hatalommal, erovel rendelkezik, ezert csak az szamit, hogy o mit akar, neki mi az erdeke. Jelenleg csak o kepes manipulalni a kozeljovo esemenyeit. Ezert en nem csodalkoznek, ha meg nehany evig fenn maradna a jelenlegi helyzet: - a Nagyszeru Kormanyzo Ero, ellenpolusul pedig a mintha lenne ellenzek tehetsegtelen, nyamnyila es ostoba emberek sok kicsi partocskai.

livengood2 2014.07.06. 10:08:03

@tölgyes: 25 ev peldaja azt bizonyitja magyarhonban, hogy az a sikeres politikus aki ugyan arrol a dologrol minel hamarebb tudja az ellenkezojet allitani. Egy politikus minel inkabb elvtelenul cselekszik, annal tobb szavazatot tud osszegyujteni - ha okos.

Khal Drogo 2014.07.06. 10:55:29

@livengood2: Én is így gondolom, hogy tartósan marad ez a berendezkedés ami most van. Erőforrások tekintetében a Fidesz nagyon jól és a globális folyamatok is jelenleg neki kedveznek. Nyugat-Európában már legalább két éve lezárult a 2008-as gazdasági válság.

Márpedig ha nem lesz újabb gazdasági sokkhatás, akkor a Fidesz meg fogja tudni minden bizonnyal őrizni a támogatói bázisát.

korábban ulrike 2014.07.06. 11:56:39

@Khal Drogo: Azt le számítva, hogy a gazdasági válság Nyugat-Európában nem, hogy nem zárult le (ld. Fro, ld. eurozona ügyei, stb.), hanem kiegészült politikai válsággal is (a brit eset is ezt jelzi, de a Matti kontra Mutti csata is. Ez mind arról szól, ki ellenőrzi a birodalmi intézményeket politikailag IS, mert. hogy a gazdasági és pénzügyi főnök Berlinben lakik, az tiszta, de semmi más nem). Szóval ehhez képest igazán egyszerűsített képet festesz.

NYEU-ban minden, de minden képlékeny, nem tudni pontosan hogyan alakul majd. Annyit talán lehet sejteni, Németország súlya nő, már nem csak gazdaságilag. De hogy ez mibe fog kerülni nekik, rólunk nem is szólva, nem tudható. Én inkább óvatos lennék az optimizmussal, most nem optimistának kell lennünk, hanem óvatosnak.

Ráadásul úgy néz ki, a hidegháborút lezáró 1990-es években kialakult nemzetközi rendszer éppen összecsuklott Ukrajna okán, de nem miatta. Nem csak Európában, másutt is, sok minden változóban van Európában is, Ázsiában is. Mi lesz helyette, nem tudni. Azt tudni, hogy mi éppen itt vagyunk az egyik puffer zóna szélén. A kialakuló új rendszernek lesznek mind gazdasági, mind politikai konzekvenciái, és nem mi fújjuk a szelet.

Szóval, örülök, hogy a globális folyamatokat meg az erőforrásokat - ami alatt nem tudni, mit értesz - kedvezőnek találod.

tölgyes 2014.07.06. 12:47:54

@livengood2: Azért ez a kérdés nem ilyen egyszerű, vagy inkább nagyon erős egyszerűsítés. Változni lehet is és kell is, de azt csak bizonyos elvek mentén, vagy az azokkal való nyílt szakítás után lehet. Még ilyen esetben is meg kell választani a megfelelő időpontot.
Gyurcsány most is csak azt teszi mint eddig: egy szájjal akar fújni hideget és meleget.:) Ez azért kockázatos. Ez -különösen az előzmények ismeretében - nem meglepő.

gigacherry 2014.07.06. 12:48:03

@Pinokkio: Akkor csak helyettes. Bocsi, így mindjárt más. :-)

Khal Drogo 2014.07.06. 14:58:10

korábban ulrike : A német, az angol gazdaság növekszik, ahogy az EU-ban számos más tagállamban is. Az általad írd politikai jellegű problémák, viták eltörpülnek a 2008/2009/2010 között olvasott vitákhoz képest, amikor is 30-50%-os valószínűséggel a teljes eurózóna felbomlásáról beszéltek.
Ma erről jelenleg szó sincs, ahogy egyelőre Görögország/Portugália/Spanyolország államcsődje is lekerült a napirendről.
Óriási a kontraszt a mai politikai helyzet és a válság éveiben tapasztaltak között.

Khal Drogo 2014.07.06. 17:33:29

@tölgyes: Rendkívül undorító dolog még a mai kocsma-szintű politikai közbeszédben is az amit a DK tett, hogy lenácizta halála után Grosics Gyulát.

Láttam a hétvégén Debreczeni Józsefet az ATV-n. Ahogy megpróbálta megmagyarázni hogyan lett a korábban általuk kirúgott és lerasszistázott miskolci ex-rendőrfőtisztet kimosdatni, az valami nagyon szürreálisnak tűnt.

Az egész DK egy nagyon érdekes képződmény a melegházassággal, az Egyesült Európai Unióval, az államcsődöt előidéző bukott reformer Gyurcsánnyal és fizetős felsőoktatással együtt. Ez a Pásztor-ügy csak hab a tortán.

Ez a DK még az MSZP-nél is sokkal kevésbé érti a magyar társadalom lelki világát. Ezért hát esélye sincs választást nyerni.

tölgyes 2014.07.06. 19:06:19

@Khal Drogo: A DK is rálépett a vékony jégre. Nem tudja bázisát növelni az eddigi ideológia alapján. Belavírozta magát ebbe a radikális nézeteket valló párt szerepébe. Most megpróbálják szélesíteni a kört. Bután és ügyetlenül csinálják. Ilyen - számukra - alapvető kérdésben nem lehet hátraarcot csinálni. Nem tehetnek engedményt a "Jobbik" cigányellenes ideológiájának. Ha megteszik, akkor az azt a bázist, a kemény magot kezdi ki az engedmény. Azokat teszi bizalmatlanná, akik épp a megalkuvásmentes politikát támogatták. Azokat teszi bizalmatlanná, akikre mostanáig támaszkodni tudtak... Mindeközben a többség számára nyilvánvalóvá válik, hogy csak a pillanatnyi előnyök miatt, támogatók reményében tesznek átmeneti engedményeket. Ebből aztán jön a magyarázkodás és handabandázás.

6.Lenin 2014.07.06. 19:47:00

@livengood2:

"Uj ellenzek szuletik. A hatalom ellenzeke a tortenelem folyaman mindig megformalodott"

1x biztosan így lesz,idő kérdése.Szerintem ma nincs realitása.
Mellesleg minden véges.A politikában is.

1 hirtelen Fidesz széthullás komoly gondot jelentene, nincs kormányzóképes ellenzék jelenleg(jól kormányzó).

A többi a vágyak, és hamis következtetések belemagyarázása.
Nincs jelentősége.
Szerintem.

Khal Drogo 2014.07.06. 21:27:34

@tölgyes: Azért megkérdeztem volna Bombera Krisztinától hogy miért nincs az ATV-n roma műsorvezető.

tölgyes 2014.07.06. 21:30:28

@Khal Drogo: Természetesen az ATV-ben is létezik burkolt rasszizmus:) Legfeljebb a színe más.:)

livengood2 2014.07.07. 07:54:48

@Khal Drogo: Ja. Ugyanakkor eszerint a tarsasagbol epp Gyurcsany bizonyit realitaserzeket: index.hu/index2/#bloghu/mentalisdeficit/2014/07/06/viktor_meg_rohog_a_markaba

"Nyüszítenek a balos megmondóemberek és blogok, hogyan is lehet a mocskos rasszista volt miskolci főrendőrből polgármesterjelölt. Pedig nem Gyurcsányt kéne ekézni, hogy forgatja a köpönyeget, meg hogy az anyját eladná egy szavazatért, hanem végre átgondolni azt, hogy mennyit árt magának az úgynevezett demokratikus ellenzék az überpíszí közbeszéd erőltetésével."

De Gyurcsany epp szembekopi magat.

"Elérték, hogy újra előkerüljön egy olyan ügy, amivel csak egy dolgot tudnak: szénné szopatni magukat. Ha végül támogatják, akkor szembeköpik korábbi önmagukat (lásd Gyurcsány), ha meg nem, akkor mi a bánatos fasznak csináltak magukból bohócot a lejáratott név belengetésével?"

But.

"Ezer dologban igazuk van a baloldali pártoknak, de az eltúlzott polkorrektséggel, a tiszta beszéd ellehetetlenítésével, a kisebbségek érdekvédelmének túlhangsúlyozásával már eddig is sok százezer szavazót riasztottak el. Pedig az elvek fenntartása és a tömegek elriasztása nem feltétlen kell, hogy együtt járjon. A mostani balhé legalább arra utal, van akinek feltűnt, hogy eddig mennyire balfaszul csinálták."

Tehat vegre valakinek (Gyurcsanynak?) feltunt. Meg fene a polkorrektseget.

A mellett, hogy a baloldali mediaban mekkora a kaosz, ebben a kerdesben is vegytisztan mutatkozik meg a kormanypartiak, ellenzekpartiak objektivitast mellozo itelete. De ez mit sem szamit, mert a kutya ugat, a karavan halad. Ez az ellenzek mar csak biodiszletnek jo egy jo Orban kormany melle.

livengood2 2014.07.07. 08:16:12

@tölgyes: Egyetertek. (Etekelem, hogy most korrekt, nem ugy mint ekkor: "Ez nála az önkontroll teljes hiányára utal.")

livengood2 2014.07.07. 08:19:11

@6.Lenin: Egy hirtelen Fidesz szethullastol nem kell felned, Orban jo egeszsegnek orvend. Szerintem.

livengood2 2014.07.07. 08:26:50

@korábban ulrike: Nagyon ugy nez ki, hogy a hideghaborut lezaro statuszko nem csak a vilag tobbi felen vesziti ervenyet, hanem eppen Europaban ami mar ket vilaghaboruval is megajandekozta az emberiseget.

Csak a bizonytalansag novekedeset erzekelem. Az teny, hogy nem dramaian gyors a folyamat, nagyon figyelni kell, hogy eszrevegye az ember.

livengood2 2014.07.07. 09:24:02

Filmecenas plakatja Csehorszagban:

"Uj orosz film: Fogadd be az oroszt, kiver a házadból!"
Majdnem rairtak: "rendezte Vlagyimir Vlagyimirovics" :))))

index.hu/index2/#bloghu/dotoho/2014/07/06/fogadd_be_az_oroszt_kiver_a_hazadbol

Ezek a csehek bolondok, Vlagyimir nem szereti az ilyet. Mi persze most is biztosra megyunk. Nem szokott bejonni, de legalabb elmondhatjuk, hogy az utolso toltenyig kitartunk a szivoag mellett.

livengood2 2014.07.07. 09:32:05

@livengood2: Azert erdekes, hogy ezt pont abban a Csehorszagban merik megtenni ahol az oroszok nagyon jol erzik magukat. Miert? - mert ott szeretik oket. Velunk ellentetben. De amikor az ostoba politikajukat kell dicserni, a magyar kozvelemeny mindenkin tultesz. Nem, nem fognak hozzank koltozni az orosz gazdagok, nem hozzak hozzank a penzuket. Maradnak abban a Csehorszagban ahol nem lelkesednek az orosz terjeszkedesert.

livengood2 2014.07.07. 09:51:16

"Kilóra veszik Magyarországot is az oroszok"

"Tisztán üzleti alapon szerzi vissza befolyását Oroszország Kelet-Közép-Európa nagy része felett - állítják a Business Week elemzésében megszólaló szakértők. Egy atomüzlet itt, egy orosz kölcsön ott, és a kisebb EU-tagállamokat máris megvásárolták kilóra.

"Arra alapoznak, hogy a tagállamok nemzeti érdekei felülírják az unió közös érdekeit.

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/kilora_veszik_magyarorszagot_is_az_oroszok.583422.html

sanity 2014.07.07. 11:38:07

@livengood2:

Nem tudom jártál-e már Hévízen, de lassan több cirill betűs tábla van, mint magyar :D Meg rengeteg az orosz nyugdíjas.

korábban ulrike 2014.07.07. 12:23:00

@livengood2: Eléggé észrevehető az mindenütt, csak nem akarunk tudomást venni róla, mert azt hisszük, ha nem törődünk vele, akkor nincs is. Francba a tényekkel.
-Ázsia: Kinai terjeszkedés. Japán reagálás saját katonai opciók alkotmányossá tételére. US flotta jelenlét erősödése (hosszútávú US-Fülöp-szigeteki flotta egyezmény).
-Közel-Kelet: éppen nem is tudom hanyadszorra borul fel (mostanra ez elég rendes borulásnak látszik) jóformán az egész közel-keleti amúgy sem a stabilitásáról híres status quo.
-Európa: az Unióban látható belső rugdalózás mellé betársult egy ennél sokkal lényegesebb - és veszélyesebb - háromoldalú nem belső rugdalózás. US orrba gyűrte - alaposan - Putyint, aki a korábbiaktól eltérően most nem a nagy külföldön operálgat boldogan, hanem saját előkertjének legnagyobbikában és legérzékenyebbjében, vagyis úgyszólván otthon kénytelen operálni. Egyelőre nem sok sikerrel. Ráadásul US ezzel a németeknek is adott egy kisebb pofont, ugyanis egy darabig ezt az addig európai (értsd: német-orosz belügyet) már nem lehet egy német-orosz egyezséggel lezárni. Az US-nek van ideje, neki nem sürgős, míg a másik kettőnek igen. Szóval az US egy kicsit kiment Európából, hogy Ázsiára koncentráljon, egy kicsit átengedte a terepet a helyi nagyságoknak, de aztán a pufferzónában odacsapott egy kicsit, hogy a helyi nagyságoknak legyen mivel foglalkozniuk.

Szóval zajlik az élet, nagyon is észrevehetően. Igaz hogy ez ma inkább politikainak (már amennyire az ukrajnai tevékenység politikai) tűnik, ami persze nem igaz, mert komoly gazdasági megfontolások húzódnak a háttérben.

Orbán meg lavíroz a két, most már három oldal között, mert észlelte, hogy változik a grand stratégiai helyzet. Mi mást tehetne akármelyik kormány is? Navigare necesse est. Ezért fizetjük.

6.Lenin 2014.07.07. 12:45:28

@korábban ulrike:

"Orbán meg lavíroz a két, most már három oldal között, mert észlelte, hogy változik a grand stratégiai helyzet. Mi mást tehetne akármelyik kormány is? Navigare necesse est. Ezért fizetjük."

Néha vannak (úgy tűnik) tiszta pillanataid is.

Szedsz valamit?
(ettől van, vagy amikor kihagyod?)

6.Lenin 2014.07.07. 12:54:36

@livengood2:

Miért kellene félnem 1 Fidesz széthullástól? Nem függök tőlük.
Felőlem széteshet(ne), ha lenne más helyette (kb hasonló elképzelésekkel, de sokkal határozottabb fellépéssel-bár az utóbbi a mai helyzetben nem biztos, hogy hatásosabb lenne)

A tótokra mondták:
adj a tótnak szállást, kiver a házadból vagy ha kezet nyújtasz, az egész karod akarja (vagy valami ilyesmi)

Khal Drogo 2014.07.07. 19:12:43

@korábban ulrike:Minap egy baráti társaságban ültem és kiderült hogy a velem szemben ülő két diplomás fiatal hölgy életében nem hallott még bevallásuk szerint Lech Walensáról és a Szolidaritásról. Nem érinti a komfortzónájukat, tesznek rá.

A világon mindenütt a bulvár kelti fel az érdeklődést, nem pedig a külpolitika. Akinek ez az érdeklődési köre vagy ez a munkája, az követi az eseményeket. Más nem.

Ez nem magyar specifikum.

Khal Drogo 2014.07.07. 19:21:24

Júniusban 132 milliárddal 813,7 milliárd forintra nőtt az államháztartás hiánya, így a féléves deficit eléri az év végi terv 82,6 százalékát. Ilyen alacsony júniusi adat 2002-ben volt.

---

A baloldali kormányok erre képtelenek voltak. Jöhetett a géniusz Veres Lackó, az egyetemi tanár László Csaba és a modern polihisztor Drazsé, az egyik költségvetés a másik után ment a kukába.

Khal Drogo 2014.07.07. 19:46:59

A Jobbik szerint a legjobb nyugdíjvédelmi intézkedés a családtámogatás területén érhető el, így az ellenzéki párt több, ezzel kapcsolatos intézkedést javasol. Sneider Tamás alelnök hétfői sajtótájékoztatóján a gyermekszületést nevezte igazi nyugdíjvédelmi intézkedésnek. Szavai szerint jelenleg egy gyermek után nettó 10 ezer, kettő után 20 ezer, három után viszont már 99 ezer forint kedvezmény vehető igénybe. Fontosnak nevezte, hogy a két gyermek után járó adó- és járulékkedvezmény legalább a duplájára, 40 ezer forintra növekedjen január 1-jétől.

A radikális párt emelné a nyugdíját azoknak, akiknek gyermekei aktív tagjai a társadalomnak. Sneider Tamás azt mondta, a 15 év munkaviszonnyal rendelkező, legalább szakmunkás végzettségűek után 4 százalékkal emelnék a szülők nyugdíját, az érettségizetteknél pedig ugyanennyi munkaviszony öt százalék emelést jelentene. A diplomások esetében 10 év munkaviszonytól 6 százalékkal növekedne a szülők nyugdíja. Sneider Tamás hozzátette: akinek gyermeke két évnél hosszabb letöltendő börtönbüntetést kapott, nem élhetne a lehetőséggel, mint ahogy az sem, akinek egészségügyi probléma miatt nem lehetett gyermeke. Örökbefogadás esetén viszont járna az emelés.

A Jobbik számításai szerint javaslatuk átlag 8 százalékos nyugdíjemelést jelentene, amit négy évre elhúzva lehetne betervezni a költségvetésbe.

----

Jobbik számításai szerint :D :D :D
Fogalmuk sincs miről beszélnek.

sanity 2014.07.07. 20:38:48

@Khal Drogo:

Na, a gazdaság az a terület, amit az életben nem adnék a Jobbik kezébe.

Hidvégi Mihály 2014.07.07. 21:57:12

@tölgyes:
Nem, uram, félreértett szerintem.

Nem gondolnám, hogy mindenki hülye, csak én nem. Egyáltalán nem gondolnám. Nem tartom magam zseninek egyáltalán, nálam valószínűleg sok jobb képességű ember van e hazában.
Mint ahogy sok jobb képességű ember van Orbán Viktornál, akik ráadásul erkölccsel is rendelkeznek. Ez utóbbit érthette úgy, hogy rátarti lennék s elébbre helyezném magam a jelenlegi kormányfőnél. Valóban, sokkal erkölcsösebb s ezáltal erősebb miniszterelnöke lennék ennek az országnak mint a jelenlegi - mint ahogy még nagyon sok magyar ember is különbül szolgálná a hazát azon a poszton.

Tehát kérem ne keverje, nem titulálnám magam minden idők legokosabb emberévé.

S nem is szeretném még sejtetni sem, hogy Orbán Viktor dögöljön meg. Nem kívánnám senki ember fia halálát. Még akkor sem, ha akkora kárt okoz valaki Magyarországnak, hazámnak, mint teszi azt O.V. Őt sem lehet kirekeszteni, biztos van, lenne olyan feladat, amit el tudna látni a képességeivel. Nem miniszterelnöki feladat lenne szerintem, az biztos, nem is politikusi, nem is az MLSZ elnöki pozíciója. Annyi minden lenne még, ahol kamatoztatni tudná tudását s ahol nem szükséges különösebb erkölcsi tartás.

Igen, igaza van, csupán annyi a feladat, hogy pártot kell szervezni s előbb-utóbb nyerni. Ezen vagyunk, uram. A Polgári Konzervatív Párt, amelynek magam is tagja vagyok, arra szerveződött, hogy kiutat mutasson s adjon a sok-sok hazug és populista kis politikusok háttérbe szorításával, s teret adjon Magyarországon a tisztességnek s a becsületes munkának.

tölgyes 2014.07.07. 23:11:54

@Hidvégi Mihály: Nosza! "Hic Rhodus, hic salta" - "Itt van Rhodosz, itt (most) ugorj"

livengood2 2014.07.08. 05:23:26

@sanity: Nem tudom jartal e Pragaban? Egyebkent orosz barataim a Balatonra jarnak fogaszatra, meg a pesti gyogyfurdokben kuraltatjak magukat, de ez semmi a csehekhez kepest.

livengood2 2014.07.08. 05:48:21

@korábban ulrike: Engem a jelenlegi helyzet sok szempontbol az I. Vilaghaboru elotti ket evdizedre emlekeztet. Az kapitalizmus kiteljesedesevel az ipari/gazdasagi novekedes okozta tarsadalmi feszultsegek erosodesevel parhuzamosan a nagyhatalmak rivalizalasa, es a nemzetek nacionalizmusa is erosodott. Mind ez kulturalis valsaggal parosult. Jelenleg ez meg vallasi szinezettel is kiegesszul .

A kulonbseg pedig meg sulyosbitja is a helyzetet: Jelenleg nem egy dinamikusan novekvo gazdasag all a folyamatok mogott mint a 20. szazad elejen, hanem meg Khal Drogo szerint is egy valsagbol kikecmergo gazdasag. Az pedig hogy most nem csak es nem elsosorban (masodsorban persze az is) teruletek katonai elfoglalasarol van szo, "csupan" gazdasagi, politikai befolyas megszerzeserol, lenyeget tekintve nem kulonbozik a 100 evvel ezelotti helyzettol, szinten haborukhoz, haboruhoz vezet.

livengood2 2014.07.08. 06:35:22

@Khal Drogo: En nem nagyon latom ennek jelentoseget. Olyan ez nekem mint a tobbi statisztika. Jo is kiolvashato belolel, meg rossz is. Egyeni kepviseloi inditvanyokkal kormanyoz a miniszterelnok. Es? Evkozben uj koltsegvetes. Es? Alaptorveny folyamatos modositasa. Es? Munkanelkuli regisztralas nehezitesevel manipulalt adat. Es? Bunugyi statisztika javitasa szabalysertesi/buntenyi katagoriakkal zsonglorkodve. Es? Adoszabalyok folyamatos rangatasa. Es? Iskolak esznelkuli bezarasa. Es? Tandij atnevezese, ado atnevezese, kifejezesek atertelmezese, politikai ujbeszel. Es?

Szoval az egyik kormany az egyik szegmenst rangatja korlatok nelkul, a masik a masikat esz nelkul. Kerdes az osszhatas.

Azt mar tudom, hogy mire voltak kepesek a baloldali kormanyok. Most varom mire kepes az Orban kormany. Szerintem viszont ennek semmi koze nem volt es nem lesz ahhoz hogy mi a juniusi hiany adat es hogy van e evkozben uj koltsegvetes/koltsegvetes modositas.

livengood2 2014.07.08. 06:53:48

@6.Lenin: Merget vettem ra, hogy ettol jol alszol. Arra viszont nem szamitottam, hogy furod a Fidesz politikajat. Jobboldali elhajlo vagy?

Vajon mit mondanak rolunk a totok? A romanok, meg korul a tobbiek?

tölgyes 2014.07.08. 08:06:36

@livengood2: Héviz ma oroszul beszél.

livengood2 2014.07.08. 09:00:14

@tölgyes: Tudom, de ez nem Pesten meg Sopronban van, nem ugy mint a cseheknel Pragaban, meg Karlovy Varyban.

The post-revolutionary period represents a new era of Russian immigration. From 1994 to 2010, the number of Russian people in the Czech Republic has grown from about 3,000 to just over 32,000. From this total, about 18,000 have permanent or long-term residency. The majority of Russian people, approximately 22,000 according to the last census, live in the capital. While these absolute figures represent an approximately nine-fold increase, relative to the number of immigrants, the proportion has only doubled from 3% to 7% of all foreigners.

www.expats.cz/prague/article/community/russian-community/

tölgyes 2014.07.08. 12:52:47

@livengood2: Biztosan másképpen van. Én csak jeleztem: a rendserváltás után mindenki németül beszélt és tanult Hévizen. Most oroszul beszélnek és tanulnak. A felairatok is oroszul vannak és nem németül vagy angolul. Az oroszok vásárolnak ingatlanokat a környéken, ők csinálnak helyi viszonnylatban jelentős fejlesztéseket. Héviz egy speciális hely.. bár Bp-en is vannak szép számmal, csak ez a város nagyobb mint Prága... ráadásul ott működnek a pánszláv hagyományok és illúziók.

6.Lenin 2014.07.08. 12:58:53

@livengood2:

Hmm.

Nem vagyok sem jobb-, sem bal oldali. Vagy mindegyik, liberális beütéssel (nem szadeszes, az tévedés volt)
Érdekek mentén gondolkodom, elsődlegesen a saját, és közvetlen környezetem érdekei mentén.

Természetesen ez azt is jelenti, hogy figyelembe veszem mások, sőt az ország (?) érdekeit is, hiszen, ha ezekkel ellentétesen cselekednék, akkor a saját érdekeim is sérülnének.

Mások ideológiák, erkölcsnek nevezett faszságok mentén tengetik a hátralévőjüket, de ez legyen az ő ügyük.

(erkölcs-néhány ember(?)társunk naponta ajvékol 1 ellenük elkövetett (ebben igazuk is lehet) gaztett miatt, aztán fiatal gyerekeket gyilkolnak embertelen módon, bosszúra hivatkozva)
Persze példát lehetne sok más helyről is említeni.

(erkölcsre az átlagosnál naívabbak/lúzerek/kirekesztők/ stb hivatkoznak előszeretettel, mert valójában nincs "normális" elképzelésük az emberi hülyeségek megoldására. Természetesem magukat megpróbálják ezzel a faszsággal mások fölé emelni)

A tótok , és románok "természetesen" hasonlóan téves jelzőkkel illetnek, hiszen erre kényszerítettek minket a művelt nyugatiak. (nehogy az a látszat érvényesülhessen, hogy ők különbek, nem azok, sőt) Elég sokat megfordultam mindkét helyen. A csehek is utálják a magyarokat-általában-, de a tótoket (szlovákokat) 1 nagyságrenddel jobban. Nekik volt történelmük, a tótoknak nincs (csinálni kell). a dákoknak (?) is.

6.Lenin 2014.07.08. 13:06:13

@livengood2:

izé...

állítólag nekem kellett volna nicket váltani, szerinted.

Khal Drogo 2014.07.08. 17:44:38

@livengood2: A jövőben az a jó, hogy senki sem tudja mit fog hozni pontosan. A szavaidból nekem egy erősen pesszimista jövőkép sejlik fel, lehet hogy tévesen.
Én úgy gondolom hogy rövid távon nem következik be gazdasági jellegű törés ( ezt igazolja többek között a kedvezőnek tűnő hiányadat ) kivéve ha külső okok nem fogják ezt hozni pl. Oroszország lerohanja Ukrajnát.
A gazdasági törés hiányában pedig marad az Orbán-kabinet támogatása. A meglévő súlyos, kritikus hibák ellenére is, a botrányok, a háttérben lévő oligarchák és káderek nagy étvágyának ellenére is.

Orbánt csak az átfogó összerogyás tudja jelenleg padlóra küldeni. Később lehet hogy ez megváltozik, ha valami versenyképesebb jelölt bukkan fel. A 2010-es, 2014-es választáson súlyos vereséget szenvedő MSZP-s elit illetve Vona Gábor sem lesz ez a versenyképesebb jelölt. Ha ők lennének Orbán sírásói, bevégezték volna a munkát 2014-re, a rengeteg botrányba simán belebukhatott volna a FIdesz. De nem ez történt.

korábban ulrike 2014.07.08. 20:10:11

Most olvasom, leminősítheti a Fitch a magyar bankokat a devizahitelekkel kapcsolatos döntés miatti tőkeveszteség miatt.

Jutott eszembe az az OV igény (korábbi) miszerint a bakszektor 50%-át honiaknak kellene bírnia. Kettő van (OTP - a legnagyobb a honi bankpiacon, nemrég gründoltak egy másikat). könnyen lehet, hogy a bankszektor most azért kapott megint a nyakába, hogy hulljon a férgese, s közelítsünk a 50-es arányhoz, persze lassan.

De persze ezzel több pénz nem igen lesz a bankrendszerben, csak kevesebb szereplő, akiket ráadásul a kormány könnyebben tud ellenőrizni. Egy darabig.

Khal Drogo 2014.07.08. 20:43:53

@korábban ulrike: Sokan osztják ez a véleményt. Én személy szerint nem értem Orbán Viktort ebben a kérdésben sem. Magyarországon tudtommal eddig csak magyar bank ment csődbe tudtommal, lásd Agrobank illetve ugyan nem bank, de takarék is jópár becsődölt már. De a nagy jobboldal állami bankárguru Töröcskei Széchényi Bankja is csak azért nem ment csődbe, mert tőkét emeltek benne, nem is keveset, az egész menedzsmentet kirúgták ezzel együtt.

Az átlagembert az betétbiztosítás védi,de ezzel együtt sem fogom a jövőben egy fillért sem rábízni ilyen "magyar bankokra". Takarékra meg főleg nem fogom bízni a pénzemet, évente egy csodatakarék csődbe megy mert a menedzsment elsikkasztja a pénzt.

korábban ulrike 2014.07.08. 21:02:49

@Khal Drogo: Igen, bizalmatlan vagyok én is, nem is ok nélkül gondolom. Ehhez hozzájárul a Fidesz "tömegtájékoztatási politikája" is, de nagyban, azt hiszem, igazán ez utóbbi. Szakértelem, tisztesség, elszámoltathatóság a negatív tartományban.

Amit mondasz, ugyanaz, mit a boltban tapasztalok: 'magyar termék' írják egy kolbászra. Rendben, de mi van benne. Nem tudjuk, de várjon egy kicsit. Hoznak egy címkét: 40% hústartalom. Mellette egy német termék, valamivel drágább (elnyomók), címke is van rajta, 90%-os hústartalom. Szóval, az hogy valami magyar - ha valójában az - még nem jelenti eleve azt, hogy minőségi is, főleg, ha azon kívül, hogy 'magyar' mást nem mernek rá kiírni. Olvasom az egyik pálinka címkéjén, hogy benne van a magyaros virtus. De, hogy ezen kívül még mi, meg hogyan, arról egy szó sem.

korábban ulrike 2014.07.08. 21:29:25

@livengood2: A cseheknek van könyve a forradalom utáni orosz arisztokrácia témájú viccekből. Nem igazán orosz viccek, a csehek gyártották őket, talán ők jobban értették a nagy orosz lélek fájdalmát, mint a párizsi (ide ment a legtöbb orosz) romlott francia mondén népség.
Két bús orosz egy füstös francia bárban nem tudom, hanyadik konyak után:
- Innokenytíj Eduárdovics, odaszarjak én ezeknek a zongorájuk kellős közepére?
- Minek, úgysem értenék.

Khal Drogo 2014.07.08. 22:15:22

@korábban ulrike: Sok szemetet próbálnak a magyar felirattal eladni. De legyünk igazságosak, találunk minőségi terméket is a magyar élelmiszeriparban. A Pick elég jó, sőt én még jobbat nem ettem. Más kérdés hogy elképesztően drága cserébe.
De vannak pocsék termékek is, nem akarok márkát mondani, de egyes nagyáruházak legolcsóbb termékei igen gyenge minőséget ütnek meg. Ugyanakkor pl. én egy kisvárosi hentesüzletben szoktam helyi készítésű kolbászt venni, az nagyon finom.

Változó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.08. 23:40:34

@korábban ulrike:
A pálinkák is elég szarok, de ezeket legalább nem ismerem, mert nem kedvelem a pálinkát.
A magyar húsipar és a terítő hálózat (pl. Tecsó) esetében az a legnagyobb csoda, hogy tömeghalál még eddig nem következett be.
A Nébih is erősen áll a vártán, legutóbb pl. valami szarvasgombás pesztót készítő mikrotermelőt lehetetlenítettek el bizonytalan bizonyítékok alapján indult sajtóbotrány keretében, a helyett, hogy szorgosan vizsgálnák a döghúst és romlott felvágottat napi rutinként mosó-tisztogató-átcímkéző láncokat (inkluzíve a kormány stratégiai partnerei).

livengood2 2014.07.09. 05:35:00

@tölgyes: Panszlavizmus pont a cseheknel jellemzo tarsadalmi mozgalom? Olvassa ulrike vicceit. Csak azert mondom, hogy tobb az orosz a cseheknel, mert meg is ok azok akik kritikusabbak veluk, mikozben vica-verza nagyobb a rokonszenv, amit en nem panszlav illuzioknak tulajdonitok. Biztos segit a nyelv, de meg inkabb az, hogy ott baratsagosabbak az oroszokkal. Arra a furcsasagra akarom felhivni a figyelmeet, hogy mikozben nalunk hasonloan, hagyomanyosan viszojognak az emberek az oroszoktol mint a lengyelek, ezen kozben Magyarorszagon a Krim annektalasa szeles korben elismerest valtott ki a nemzeti erzelmuek kozott, legyenek barmely part hivei.

Mikozben a rendszervaltas utan az orosz piacaink elveszteset okozta a tortenelmi okoknal fogva nagyon is ertheto tarsadalmunkra jellemzo oroszokkal szembeni hideg tavolsagtartas, vagy lenezes, vagy epp a harag (Tovarisi konyec - persze oroszul is kiplakatolva, hogy ne csak a kommunistaknak fajjon, hanem az oroszoknak is - a товарищ regi orosz kifejezes, termeszetesen ez csak egy pelda volt a milliobol, mielott legyintene ra), e kozben az ujraeledo orosz birodalmi politika alig remit meg nallunk valakit a nemzeti oldalon.

Azt hiszem erre is igaz "a mi kommunistank jo kommunista" effektus.

Vagyis mindenki aki nemzeti retorikat nyomat - legyen az bar a KGB-es Putyin, - ezer szer jobb egy multikultit hirdeto liberalis idiotanal. Bar a liberalis idiotat lelehet szavazni, az orosz fegyvereseket viszont nem, ez a nemzeti erzelemtol elvakultakat nem erdekli.

Ezt pontosabban leirta a velemenyvezer tavaj, bar en altalanositanam a nemzeti retorikaval elok vilagpolitikai folyamatokrol alkotott velemenyenek megertesere is, mert a jelensegre mas magyarazatot nem talalok. Esetleg on?

"Ezért aztán a kommunista a magyar jobboldalon a rendszerváltozás azon haszonélvezőit takarja, akik az elmúlt húsz évben is a nemzeti retorikával szemben pozicionálták magukat. Így viszont már nagyon könnyű megérteni, hogy ki számít kommunistának és ki nem.

Nem kommunista Pozsgay Imre, de még a Fidesszel egyébként nem barátkozó Németh Miklós sem. Nem szokás továbbá feszegetni Bencsik András vagy Hoffmann Rózsa pártállami karrierjét sem. Kommunistának minősül viszont a Magyar Bálint és Pető Iván-féle SZDSZ valamennyi tagja, de Tölgyessy Péter és a pártot vele elhagyók nem. e kozben azorosz birodalmi politika alig remit meg nallunk valakit.

velemenyvezer.444.hu/2013/10/24/kik-is-azok-a-kommunistak/

livengood2 2014.07.09. 05:47:15

@6.Lenin: jol vagy igy, en is visszavedlek meg az iden

livengood2 2014.07.09. 06:01:23

@Khal Drogo: "Orbánt csak az átfogó összerogyás tudja jelenleg padlóra küldeni."

Pont ezert teljesen mindegy mennyi volt a juniusi hiany. Bocs, csak teljesen kiakadtam azon, hogy ezzel a hianyadattal volt tele minden egy napig. Egyesek feleslegesen halellujaztak, masok a bibit kerestek tok ertelmetlenul. En meg rajottem, ha ciganykereket hanyok akkor sem tudom ezt helyesen ertelmezni. Egyszeruen azert mert nem vagyok/lehetek birtokaban a szukseges egyeb infoknak. Foglalja a helyet lenyegesebb dolgok elol, mar csak az idoeert is kar, amig vegigolvastam az ezzel foglalkozo sajtot.

nyünyüge 2014.07.09. 12:06:41

OFF

Hát gratulálok.
A parlamenti bizottság számára a MET nem bizonyított "kellőképpen".
Járt annak a parlamenti bizottságnak bármely tagja már a Dankó utcában?

szeged.hu/magyarorszag/22910-a-felteteleket-teljesitette-de-megsem-lehet-egyhaz.html

korábban ulrike 2014.07.09. 12:38:58

@Hepci: Igen. Eleve nem szeretem, ha bort vagy pálinkát Szent Istvánnak, Szent Koronának, vagy vitéz Lakinger Bélának hívnak. Eleve nem veszek ilyet. Jobb szeretem, ha kadarka, vagy akármilyen borról, pálinkáról szóló tisztességes neve van, s a hátcímkéjén az ócska nyálas hadovát kerülő korrekt tájékoztatás kerül: ki szüretelte, mit szüretelt, hogyan csinálta, mi lett belőle. Eleve nem iszik sok alkoholt, ki normális. Töményet pedig igen igen keveset. De az a kevés, amit elfogyaszt, az legyen minőségi. A baj ott kezdődik, hogy sok gyártó nem is tudja, mitől minőségi valami. Meg macerás is, mert a teljes folyamat minden egyes lépését ellenőrizni kellene. Helyette kiírják rá, hogy az kettőezertizenvalahanyadik évi magyar bor(pálinka) verseny első helyezettje (különdíjazottja). Ez lenne a minőségindikátor. Egymást minősíttetik.

Mint a jó kávé, ami azért jó, mert főzője a szívét is beletette. De sokan tudjuk, az igazán jó kávé az, amelyikbe nem csak a szívét tette bele készítője.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.09. 16:53:38

@korábban ulrike:
A párom tavasszal bíráskodott egy pálinkaversenyen, ahová házi pálinkákat lehetett nevezni.
Amikor hazavittem, tántorgott... na nem csak a szesztől, hanem az átlagos színvonaltól (illetve annak hiányától)... nem gondolta, hogy a benevezettek döntő többsége nem egyszerűen nem jó lesz, hanem hibás (előpárlatos, utópárlatos, illós, stb.).
Sajnos, ebben a csodás hungarikumunkban még rengeteg teendő lenne...

tölgyes 2014.07.09. 19:49:40

@livengood2: A dolgokat kétfelé kéne választani. Az első pánszláv konferencia Prágában volt.. erre utaltam. Mindvégig éltek a csehek esetében is a szláv összefogás illúziói. Ezek az illúziók az orosz birodalmi érdekeket is támogatták. Támogatják ma is. Minél távolabb voltak az oroszoktól, annál nagyobb volt az illúzió.
Az oroszokkal való üzletelés egy más kérdés. Mindenkivel üzletelni kell akivel lehet.

A kommunista szöveget is kár előhozni. Kár Pozsgayt emlegetni. Pozsgay soha nem volt tagja a fidesznek. Soha nem vállalt állami megbízatást a fidesztől.. de ami a lényegesebb: ő kivételesen olyan kommunista volt, amíg az volt, hogy emberként is vállalható maradt. Ebben azóta sincsen változás.

Khal Drogo 2014.07.09. 20:17:59

@livengood2: Ma egy lényeges politikai-gazdasági kérdés van az asztalon, ez a devizahitelek kérdése.
Más területen nagy változás nem várható szerintem.
Akinek most nem jó, annak a továbbiakban sem lesz az, kivéve ha önerőből nem tud valamit villantani, akinek pedig jó annak továbbra is jó lesz.

graycivil 2014.07.11. 10:12:13

Hiszékeny Dezső ügyészségi megvádolásának esete tökéletesen példázza Le Sopeau "politikai Endlösung"-ját:

- Hiszékeny - meglepetésre - szart legnagyobbat a FYDESZ tányérjába tavasszal
- Elővesznek egy másfél éves ügyet pont az önki választások előtt
- Ráadásul a mentelmi jogot csak ősszel függeszthetik fel, tehát a választásig még komoly nyomozás sem folyhat,...
-...illetve addig védekezni sem lehet mivel szemben
- Ám arra pont elég, hogy akár jogszabály szerint, akár politikai megfontolásból ne tudjon elindulni a választáson
- Illetve a "vizsgálat eredményének megjelenése" előtt lehet bármivel vádolni

Tök mindegy, hogy volt-e valóban vesztegetési kísérlet. (Szerintem nem) Látszik, hogy a Nemzeti Bérrágalmazó Szervezet (alias: Ügyészség) tökéletesen elvárás szerint játssza Le Sopeau furkósbotjának szerepét.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Khal Drogo 2014.07.11. 17:01:42

Vona Gábor "Ma nagyjából minden második fiatal a külföldi munkavállalásban látja az egyetlen esélyét a boldogulásra, és szinte mindannyiunknak van az elvándorlásban érintett rokona, barátja, ismerőse. Ez ma az ország egyik legégetőbb problémája. Rengeteg levelet kapok fiataloktól, akik gazdasági menekültként külföldre kényszerültek, de szeretnének hazajönni. Az első lépés mindenképpen az lenne a megoldás felé, hogy vegyük sokkal komolyabban ezt a kérdést. Ezért eseti bizottság felállítását és egy parlamenti vitanapot kezdeményezünk a probléma kivizsgálására.”

---

Az eseti bizottság és a parlamenti vitanap... LOL.
Minek is?

sanity 2014.07.11. 17:22:26

@Khal Drogo:

Anno roma ügyben is volt valami vitanap, de annak se volt túl sok értelme, ha jól emlékszem.

Külföldi munkavállalás kapcsán meg aztán tényleg felesleges szájtépés lenne az egész műsor . Amíg kint az itteni bérek többszörösét lehet kapni mosogatásért, takarításért, addig ki fognak menni az emberek. Plusz sokan a hitelük törlesztése végett mentek ki, mivel nem tudnának törleszteni az itteni fizetésükből. Nem kell ezt nagyon vizsgálgatni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.11. 18:36:12

@sanity:
Volt már parlamenti vitanap, aminek bármi értelme volt?
Vagy legalább parlamenti nap?

sanity 2014.07.11. 19:08:48

@Hepci:

www.youtube.com/watch?v=kUjfgARCfGk

Egy régi klasszikust juttattál most eszembe :D

tölgyes 2014.07.11. 19:47:08

@Khal Drogo: Ez is egy olyan dolg, aminek megoldásához 20-30 év kellene. Szerencsés esetben. Értelme persze volna, de mégsem lesz.

Sejk a derék katona 2014.07.11. 20:21:22

100. :

döglött blog

komcsi náci dakota göbbelszi propaganda szócső...

RIP

tölgyes 2014.07.11. 21:13:24

@Sejk a derék katona: Amelyet sűrűn meglátogat egy magát "derék"-nak nevező idióta.:)

Sejk a derék katona 2014.07.11. 21:48:16

@tölgyes: a 101 dik a kiskutya... ugat... vau vau...

és akkor még finom voltam egy vén munkásőr-náci val szemben...

tölgyes 2014.07.12. 10:07:10

@Sejk a derék katona: Látom kb. ennyire képes..:) mint általában az idióták. Le tudja írni, hogy vau, vau..

Sejk a derék katona 2014.07.12. 13:12:12

@tölgyes: vszínű vmijjen értelemben azt is sikerélménynek tekintheti közalkalmazottként hogy munkanélkül tud ÉLŐSKÖDNI... ez közös önben és a dakota dúcséban... ugyanaz a gyökér...

tölgyes 2014.07.12. 15:27:07

@Sejk a derék katona: Látom már nem csak Holdra ugató kutyaként jeleskedik, hanem látnokként is. Ebben, vagyis a látnokságban épp olyan pocsék, mint az ugatásban.:)

graycivil 2014.07.13. 11:05:31

"A mozgalom fölzabálja gyermekeit

Egy szavadba kerül, és bárkinek, sőt bárki fiának, lányának, testvérének a nyakára küldöd a mozaikszavakat: megy rájuk a NAV, a Kehi, az ÁSZ, a BRFK, az ügyészség. Csakhogy saját rettegése és valami titkos, puha belső humánus mag nem tette igazi hatalomgépezetté. Lelkiismerete van. Szégyenérzete. Emlékezetfoszlányai egy régi, hatalom nélküli világról. "

nol.hu/belfold/az-akarat-diadala-es-halottai-1473679

F.Y!DESZ

nyünyüge 2014.07.13. 13:41:40

OFF olvasnivaló

Így lesz egy többoldalas önreklámból többoldalnyi beismerő vallomás:)

444.hu/2014/07/13/ennel-rosszabbul-idozitett-pr-anyag-a-vilagon-nincs/

nyünyüge 2014.07.13. 17:23:05

@nyünyüge:
És mindig jó egy veterán, sokat próbált közgazdász et. a háznál:
Legújabb ötlet: az Erzsébet utalvány kiterjesztése a kkv-k segítése érdekében - olyan utalvánnyal, amelyre csak magyar termék vásárolható.

[l]http://www.hirado.hu/2014/07/13/uj-penzhelyettesito-fizetoeszkozt-javasolnak-magyarorszagon/[/l]

graycivil 2014.07.13. 18:26:58

"Továbbra is az M1 maradt a legnézettebb csatorna

A közlemény szerint a televíziós vb-közvetítések eddig összesen 7 millió 100 ezer főt értek el, ami a teljes népesség 78,6 százaléka;..."

www.telesport.hu/2014/07/07/tovabbra-is-az-m1-a-legnezettebb-hazai-csatorna-a-meccsnapokon/

"... az egyenes kieséses szakasz legnézettebb összecsapása a Brazília-Kolumbia negyeddöntő volt összesen 1 millió 15 ezer fővel."

Elképesztő "matematika"! Tehát ha 1 ember megnéz 7 meccset, az ugyanaz, mintha 7-en nézték volna meg a meccseket. A döntő után már várhatóan 100 % lesz a nézettség? Így keletkeznek a Tündérmesék. Agyrém!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.14. 10:48:30

@graycivil:
A NER-ben mindenki teszi a dolgát: a híradós dezinformál, a sportműsor dezinformál, te dezinformálsz. :)

Khal Drogo 2014.07.14. 19:20:18

@nyünyüge: Boros Imre szavára nem hiszem hogy sokan figyelnek. 12 éve még Phare-miniszter volt, mára már az Echo-tv szokott össze-vissza hadoválni gazdasági ezoterika témakörben. Szerintem lényegtelen hogy ő mit gondol.

Ez inkább olyan lakmusz-papír féle dolog lehet. Most bedobták egy underdog emberen keresztül a dolgot, aztán megvárják mi lesz. Ugyanez pl. a Népesedési Kerekasztal véleménye a megvalósíthatatlan nyugdíjálmodozásokról. Szakmailag igen nívótlan volt az amit a Népesedési Kerekasztal összetákolt.

Nem hiszem hogy ezekből az ötletelésekből komoly dolgok következnének.

Khal Drogo 2014.07.14. 20:29:51

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter benyújtotta az idei költségvetés módosításra vonatkozó indítványt az Országgyűlésnek hétfőn, a javaslat az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszegét és hiányát 152 milliárd forinttal megemeli az energiaszektorban vállalt állami szerepvállalás növelésének finanszírozása érdekében.
Benyújtotta az idei költségvetés módosításra vonatkozó indítványt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az indoklás szerint az Antenna Hungária Zrt., a Magyar Gáz Tranzit Zrt. állami tulajdonba vétele, az AVE Magyarország Kft. és a Főgáz Zrt. megvásárlásának tőkeemelés útján történő finanszírozása együttesen 152 milliárd forint összegű kiadási előirányzat megteremtését igénylik.

---

A múlt héten olvastam hogy kb. 150 milliárddal jobban áll a költségvetés jelenleg mint ahogy tervezték a felfutó ÁFA és útdíj bevételek miatt.

Nos ez a többlet eddig tartott.

Khal Drogo 2014.07.14. 20:36:57

@nyünyüge: A legjobb hogy Hiszékeny Dezső ellen nyomoznak 5 millió forintos megvesztegetés miatt... Bruhahahahaha.
Egy közepesen jó, új autó ára 5 millió forint. Vagy Budapesten egy kis panellakás ára mondjuk a Havannán.

Eközben a magyarországi becsült korrupció értéke több ezer milliárd forint. A magyar ügyészség eközben 5 milliós ügyben nyomoz.

De ki nyomoz a több tízmillárdos ügyekben?

panelburzsuj 2014.07.14. 21:02:48

@Khal Drogo:

"De ki nyomoz a több tízmillárdos ügyekben?"

Ha én lennék a KGB, CIA, Interpol, akkor én bizony nyomoznék.

Az eredményt meg eltenném talonba. Rosszabb napokra.

nyünyüge 2014.07.15. 08:03:27

@Khal Drogo:
Boros Imre nem(csak) az Echo tv-ben hadovál, hanem a köztévé reggeli műsorának rendszeres közgazdász "szakértője".
Ez persze nem zárja ki, hogy a közvélemény tesztelése folyna (Bár ilyen kérdésekben a kormány előbb szokott dönteni, aztán utóbb meg megdolgozza a közvéleményt. ).

Khal Drogo 2014.07.15. 08:17:42

@nyünyüge: Azért szinte mindig előbb értesülni a sajtóból a tervekről. Pl. a cefeteria megszüntetése tavaly amit megakadályoztak végül, vagy az eva megszüntetése amit megakadályoztak végül, vagy a tandíj bevezetése amit megakadályoztak végül, de más példák is hozhatók fel.
Nyilván van amit azonnal végigvernek, de arról nem is ír semmit a sajtó, benyújtották pénteken és kedden már meg is szavazták oszt jóvan. PL. a kaszinóbetiltás.

Vegyesfelvágott.

concret 2014.07.15. 08:41:52

Vannak még komoly fejlődési távlatok az OV vezette kormányzati adminisztráció(k) előtt.

Valójában az a csoda, hogy a Martonyi-Németh-féle atlantista külügyi vonal 2 teljes cikluson át működött Orbán miniszterelnöksége alatt. A legvérmesebb "jobboldal" fő-fő sérelme volt ez, a valahai antalli örökség legszívósabb szegmensének a továbbélése.
Aztán lehet szörnyülködni Szíjjártó végre Orbánhoz aktualizált külügyi irányvonalán, de ne legyen illúziónk: fogunk még nosztalgiázni Szíjjártó miniszter úrra gondolva.
Az utána jövő nagyfőnöki találmány vélhetően még sokkal extrémebb lesz.

concret 2014.07.15. 10:21:00

A kontroll nélküli központi hatalom helyi szinteken hasonló "önkormányzati" klónokat teremt:

index.hu/gazdasag/2014/07/15/kocsonyahaboru/

Az ország akkor állna meg a lejtőn, ha a polgárai ezt a fajta hatalmi gyakorlatot nem a dolgok törvényszerű velejárójaként kezelnék, hanem elkergetnék a kiskirályokat. Nehéz leírnom, de Kriza Ákos helyett (helyi szinten) még a Jobbik győzelmének is jobban örülnék.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.15. 15:08:26

@concret:
Ez nem kontroll nélküli hatalom, hanem 1 forradalmi válasz 1 forradalmi helyzetben 1 súlyos (1szerűbb fideszeseknek: súJos) problémára.
Könnyű belátni, hogy igaz magyar ember nem ehet jó érzéssel kocsonyát az átkozott emlékű szdsz egykori prominenseinek szervezésében.
Még szerencse, hogy a város vezetése ura a helyzetnek és nem köllett 1 hatalmas békemenetet indítani Miskolcra ahhoz, hogy az idegenszívűeket végre kiforgassák a kocsonyaszervezési monopóliumukból.

Khal Drogo 2014.07.15. 17:49:57

@concret: A Fidesz üzemszerűen termelte ki Krizsát, Papcsákot, Medgyest, a bajai Zsigót, a kokainfogyasztással vádolt szombathelyi alpolgármestert stb.

Amíg ezek az emberek a központ akaratát teljesítik nagyából és hozzák a választókörzetet, addig maradhatnak.

Az alkirályi rendszer szerintem bejön a felső vezetésnek. Ők csak extrém esetekben és akkor is csigalassúsággal reagálnak. Lásd Papcsákot indították Zuglóban holott lehetett tudni hogy bukni fog.

korábban ulrike 2014.07.15. 17:54:34

@concret: @Hepci: Valahogy ki kell fizetni a vazallusokat. Kit földbérlettel, kit trafikkal, kit kocsonyával. A meghökkentő az, hogy - legalább is eleinte - mindegyik azt hiszi, tényleg nyert is valamit. A béka meg csak pislog. Nemzeti vizió 2014, Magyarország: Bérelt kis földemen a trafikomban kocsonyát árulok. Azért kocsonyát, mert a dinnyével befürödtem. 'Hass, alkoss, gyarapíts' pályázati jeligével, kegyes elbírálásra, elvtársi üdvözlettel.

korábban ulrike 2014.07.15. 19:13:40

@Khal Drogo: Ottomán birodalom timár birtokos rendszer.

- Minden meghódított föld a padisahot illette, személyesen ő döntött a konc felosztásáról. Haszonélvezeti jogot osztott, nem tulajdont.
- Szultáni despotikus hatalom=tulajdon monopólium + erős, maga lábán is megálló, versenyképes magántulajdon gyakorlati hiánya, mindenki a központi osztásoktól függött. A juttatás fejében persze ki kellet állítania meghatározott számú 'kardot', ha nem, ugrott a birtok.
- Mikor a padisah egy idő után már nem győzött győzni, a hódítások leálltak, - egyszer minden, korábban szüntelennek gondolt hódítás leáll - nem volt mit osztani a hit még mindig rettenthetetlen (értsd: éhes) , de későbbi etapokban beáramló harcosainak, újrafelosztásra jelentkezett belső igény, ami nem mindig probléma mentes. Akkoriban ez a probléma nem sajtó és egyéb turbulenciákban mutatkozott meg, hanem úgy, például, hogy az amúgy is egyre kezelhetetlenebbé váló janicsárok nekitámadtak a janicsár agának, s megrángatták szakállát. Persze ilyenek után néhányuk fejét levágták, majd testüket zsákba varrva az Aranyszarv-öbölbe dobták. Korszerű padisahok ilyet már nem tesznek, helyette az illető Brüsszelbe vagy Strasbourgba kerül. Súlyosabb esetben (helyettes) államtitkárra léptetik elő egy másik minisztériumba vagy effélébe, amely aztán önként vidéki nagyvárosba költözni jelentkezik.
-Hódítások pénzügyi menedzselése: már nem tudom, hol olvastam, de tény, hogy az ottomán birodalom számára a magyarországi hódítások fenntartása gazdaságilag veszteségessé vált. Kevesebb adót nyertek ki belőle, mint amibe a hódítást megtartó katonaság fenntartása került. A hiányt Egyiptom adójából pótolták.

Egyiptomot érintő adókat gyorsan meg lehet szavaztatni, ha két harmadod van a Divánban.

concret 2014.07.15. 22:48:56

@korábban ulrike: Valószínűleg a Rubiconban olvashattad (vagy onnan idézett cikkben).
Amúgy a frontvonali határország deficites üzeme logikus. Még Egyiptom sem kellett a pótláshoz: simán boszniai-szerbiai adótöbbletet égettek el a magyaro-i vilajetek.
Aktualizálva: aki nem tud leszokni a szent háborúról, az egyenes úton halad a csőd felé. A béke erőforrásigénye mindig kisebb.

concret 2014.07.15. 22:52:39

@panelburzsuj: szerintem meg te csak max. a moszad lehetnél, ahogy elnézlek.

szoja122 2014.07.16. 05:23:11

@6.Lenin: Ne feledd, árt a túlságosan nagy önbizalom.

Vigyázó szemedet Szlovéniára vesd!

"Egy hónapja alapított párt nyerte a szlovén választást"

www.vg.hu/kozelet/politika/egy-honapja-alapitott-part-nyerte-a-szloven-valasztast-431204

Demokráciában ilyen is megtörténhet.

szoja122 2014.07.16. 06:14:35

@livengood2: "Most varom mire kepes az Orban kormany."

Hát azért 4 év 2/3-os felhatalmazással ez már egyértelműen kiderült. Politikai lehetőségben ez a 4 év nagyságrendekkel több mint a bal oldal elmúlt 8 éve. Gazdaságilag az országot ennyi idő alatt a (számok, gazdasági mutatók terén, nem életszínvonalban!) már megfelelő pályára lehetett volna állítani. Minden hatalmuk, lehetőségük megvolt ehhez.

Amikor a bal oldalnak volt 2/3-a akkor legalább a Bokros csomaggal a gazdaságot úgy-ahogy helyre pofozták Ezt még a józanabb jobb oldali közgazdászok (nem politikusok!) is elismerik.

Ezzel szemben a rendkívüli felhatalmazással bíró Orbán kormány mit csinált? Kizárólag csak a saját klientúráját építette, amihez a jogrendszert is hozzá igazította.

Egyedül csak a fiskális fegyelmet lehet pozitívumként felhozni, amit azonban nem az ország érdekei miatt tartják be, hanem azért, hogy továbbra is jöjjön a pénz Európából (ami félreértések elkerülése érdekében jó), de ezt nem országépítésre használják, hanem a klientúrájuk kiépítésére. Minden tevékenységük erről szól.

Khal Drogo 2014.07.16. 08:55:29

@szoja122: Magyarországon erre jelenleg nagyon kevés esély. Én úgy látom hogy sokan várják hogy majd jön a semmiből egy új ember aki megváltoztatja a politikai erőviszonyokat. De ilyen nemigen fog jönni.

Szerinted mondjuk egy 30-50 év körüli sikeres gazdasági és / vagy egyetemi új ember be fog szállni a magyar politikába?

Abban a pillanatban meg fogják próbálni lenyomni a sárba. Ezt nem fogják bevállalni.

Khal Drogo 2014.07.16. 09:35:01

@korábban ulrike: „MN: Milyen hatalmi központokat lát a Fideszben?

LZ: Amikor kezdő kutatóként az MSZP-vel foglalkoztam, érdekes feladat volt meghatározni az akkori MSZP nagy erőcsoportjainak jellegét, hogy ez ideológiákból, személyes érdekekből, esetleg üzleti érdekeltségből áll-e. A dolog halmazállapotát a Fidesznél is nehéz meghatározni. Az mégis érzékelhető, hogy miközben ez egy erősen központosított párt, akadnak benne önálló hatalmi tényezők. Ugyanakkor jellemző, hogy ezek a tényezők ellenelitté nem állnak össze, inkább sajátos érdekérvényesítő potenciállal rendelkeznek, és hol eredményeket érnek el, hol visszavonulásra kényszerülnek, akár amiatt is, mert a miniszterelnök kijátszsza őket egymás ellen. Ma a párton belül a legnagyobb pouvoir-ja egyértelműen Lázárnak van, de tényező még Rogán és Kósa, ott a Simicska-Nyerges érdekeltségi kör, a Széles-féle csoport a CÖF-fel, illetve akadnak olyanok, akik egy-egy területen - például a kultúrában - rendelkeznek valamiféle felhatalmazással. Sok ilyen kisebb-nagyobb vár van. Döntő és meghatározó azonban a lojalitás nemcsak Orbánhoz, hanem az egész hatalmi konglomerátumhoz. A konglomerátumon belüli befolyás mértéke a rivalizálás tárgya. Látható az is, hogy a konglomerátum terjeszkedik: például ha hirtelen feltalálja az alkoholárusítás monopóliumát, akkor az, hogy ki nyeri el a koncessziós jogot, újra rivalizálás tárgya lehet. Hozzáteszem, ezek a csoportok politikai alternatívát ma nem jelentenek. Négyzetméterviták egy növekvő házon belül."

---

Ez van.

panelburzsuj 2014.07.16. 11:37:22

@concret:
Azmiaz moszad?

Valami entrartete alga, vulgo moszat?

korábban ulrike 2014.07.16. 12:09:53

@Khal Drogo:" Négyzetméterviták egy növekvő házon belül."
Pont az ellenkezőjét mondom: már nem nő a ház.

Khal Drogo 2014.07.16. 12:13:13

@korábban ulrike: De nő a ház. Ott az RTL KLUB, ott van a bankszektor, az energiaszektor, a nemzeti italboltok stb. Ezek mind-mind nagyon jó egzisztenciális lehetőségek keveseknek, a szpáhiknak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.16. 15:40:23

@korábban ulrike:
Még van mit államosítani...
Igazából a négyzetmétervita az égő házban izgalmas.

szoja122 2014.07.16. 19:10:05

@Khal Drogo: Szlovéniába is ezt gondolták.

A valószínűsége tudom kicsi, de nem lehetetlen.

Emlékszem 1988-ban felvételiztettem és a KISZ képvizelő a Fideszről kérdezte a felvételizőt. Akkor még senki (én biztos nem) képzelte, hogy 2 év múlva szabad választások lesznek és 1991-ben az oroszok elhagyják az országot.

A politikára, mint az életben sok mindenre igaz, hogy soha ne mond azt hogy soha.

szoja122 2014.07.16. 19:12:58

Most látom freudi elszólás (elírás) volt: "KISZ képvizelő" :)))

6.Lenin 2014.07.16. 19:21:12

@szoja122:

Gondoltam, hogy a bal oldalnál 1ből beindul a nyálképződés.

) a nyerés, és a kormányzás (főleg jól), az 2 drb dolog.

Ne reménykedj, ez itt nem fog előfordulni.

1edül ott sem fog tudni kormányozni... koalícióban + buknak rövid időn belül.

Khal Drogo 2014.07.16. 19:41:40

@szoja122: Ugyanazok az arcok néznek ránk mint 2010-ben. Pedig 2014 van. A magyar politikában nem történt semmi sem 4 év alatt.

Szerintem ez a vágyakozás hogy majd hátha történik valami, irreális.

szoja122 2014.07.16. 20:22:13

@Khal Drogo: Ugyanezt el lehetett mondani 1988-ban is. És mégis...

Persze hogy vágyakozás. A remény hal meg utoljára.

Khal Drogo 2014.07.16. 22:42:22

@szoja122: Marad a csodavárás. Hibázik-e akkorát a Fidesz gazdaságilag vagy más téren hogy belebukjon. Eközben a Fidesz szisztematikusan próbálja a levegőt kipréselni az ellenzékből - Kevesebb fizetés a polgármestereknek ( a sajátját majd kárpótolja máshonnan ), a külföldi alapítványi pénzek körüli csatározások, csőd szélén álló Népszava és Népszabi, eladósorban lévő Origo.

Az egyre kevesebb pénzből gazdálkodó ellenzéknek egyre inkább kormánypárti befolyás alá került médiában kéne nagyot dobbantani úgy hogy a kormányzat felé lejt a pálya minden irányból.

szoja122 2014.07.17. 05:27:12

@Khal Drogo: A szocializmusban is hasonló volt, ráadásul sokkal nagyobb mértékben. Azonban a 40 évig való fennmaradását a Szovjetuniónak köszönhette. Most nincs a rendszernek olyan külső támogatója mint annak idején volt. Azonban következő ciklusra is van esélyük mai szemmel nézve, tovább pedig egyáltalán nem lehet látni a politikában.

Fennmaradásuk ideje külső tényezőktől és a Fidesz belső ellentéteik kiéleződésétől függ, illetve attól, hogy kinő e valami új alakulat. Látjuk, hogy a mostani ellenzék egyik tagjának sincs esélye. Azonban teljesen elvetni az új párt kialakulását nem lehet.

Szerintem Te, persze lehet hogy csak a vita kedvéért, nagyon sötétre fested a jövőt.

Például azt is figyelembe kell venni, hogy egy ilyen kis ország mint a mienk nagyon függ a külső tényezőktől. Például attól, hogy mi fog történni az unióval.

Egy a lényeg, nem szabad elvetni a váratlan fordulatokat, azokat, amire senki sem számít. Láttunk, mint írtam erre hazai és külföldi példákat is.

Majd meglátjuk.

Khal Drogo 2014.07.17. 08:06:49

@szoja122: Szerintem akkor van esély a FIdeszt leváltani ha vagy gazdasági megrogyás miatt a közhangulat jelentősen leromlik vagy bármily párt képes lenne a Fidesztől leválasztani nagy számú választót.
A Fidesz 2010-es győzelmét ez a két tényező okozta : 1) Magyarország gazdasági helyzete leromlott 2) A Fidesz balra fordulra sok MSZP szavazót szívhatott el a 2008.as népszavazással és egyéb szociális igéretekkel, antikapitalista jelszavakkal.

Önmagában ugyanis a Fidesznek van egy masszív 2 milliós tábora. Ez hatalmas tömeg, önmagában képes megnyerni a választásokat. A Fidesznek bőven elég ha nem szerez egy új szavazót sem de a régieket megtartja.

szoja122 2014.07.17. 08:45:57

@Khal Drogo: Van még egy forgatókönyv, ami talán most kezdődött el. Belső ellentétek, hatalmi harcok is felőrölhetik. Ha ketté vagy többfelé szakad, akkor a szavazótábor is követni fogja.

Persze ez még a jövő zenéje. De ki tudja, nem látunk be a kulisszák mögé.

Khal Drogo 2014.07.17. 11:15:18

Na, csak nem bírták ki. Amióta világ a világ, minden évben nyár közepén kiderült hogy kiigazításra van szükség.
Pedig hogy tagadták :P

110 milliárdos zárolás jön. Részleteket homály fedi. Nehogy több legyen ez a 110 milliárd :/

concret 2014.07.17. 14:15:19

@Khal Drogo: Amúgy meg ez az egyetlen értékelhető: hogy mindig idejében meghúzzák a gatyaszíjat.
Mindig b@sztatták a szocikat, hogy folyton megszorítanak, pedig - és ezt most komolyan írom - ebben télleg a fideszkdnp a jó.

Ha már növekedést nem produkálnak (stabilan és tartósan!), legalább füvet tudjanak nyírni, ez a minimum.

Khal Drogo 2014.07.17. 18:06:38

Eközben az ukrán szeparatisták lelőttek egy maláj utasszállító repülőgépet. A gép lezuhant, mindenki meghalt.

Durvul a helyzet. Napok óta gyakorlatilag nyílt háború folyik, kérdés mekkora eszkaláció jön.

korábban ulrike 2014.07.17. 19:05:03

Magyar újságírás 2014., Origo:
"Leszúrtak egy ózdi férfit
A tettes valószínűen egy ózdi nő"

Micsoda hírek! Comodoro Rivadavia ezúttal szóba sem került.

korábban ulrike 2014.07.17. 19:25:45

Továbbra is Onrigo:
"Orbán férfiasan elbeszélgetett Putyinékkal a vébédöntőn
'A meccs szünetében minden témáról beszélgettünk, ami három férfi között felmerülhetett.' "

A nem publikus rész: Jobb, ha most mégiscsak a németeknek drukkolsz, baszki, velem mégiscsak itt van a szobában Szergej, te meg egyedül vagy. Nagyon egyedül.

szoja122 2014.07.18. 05:54:14

@Khal Drogo: Október hatodika (az önkormányzati választások) után lesz a második, ami azért ennél jóval nagyobb lesz.

szoja122 2014.07.18. 06:05:31

@concret: "Amúgy meg ez az egyetlen értékelhető: hogy mindig idejében meghúzzák a gatyaszíjat."

Ez önmagában igaz. Azonban relativizál. Akkor lenne ez igazán helyes és egyértelműen üdvözlendő, ha az ennek köszönhető (uniós) pénzeket a gazdaság növelésére használnák és nem a saját klientúrájuk építésére.

Így lényegében nem sokban különbözik a szociktól, akik ezt sem tudták betartani.

concret 2014.07.18. 07:27:38

@szoja122: Talán félreértettél.
Nem igazán az összevetegetés volt a célom. Nem egyrészt-másrészt gondoltam.
Egy kormánynak kutya kötelessége, hogy fegyelmezett ktgvetési politikát folytasson. Mo jelenlegi helyzetében (középtávon 1% körüli potenciális növekedés) ennél is szigorúbban kellene kezelni a hiányt: valahol a valódi egyensúly közelében (akkor télleg csökkenne az államadósság).

Minden más relativizálás: a szoci megszorítás sem "jómegszorítás", a fidesz megszorítás sem "rosszmegszorítás". Ne üssük őket azért, ami a saját érdekünk. Pont.

(más kérdés: ezt valahogy így kellene látnia a közvéleménynek is, a maga valójában)

Khal Drogo 2014.07.18. 07:38:29

@szoja122: És még én látom pesszimistán a jövőt :/

livengood2 2014.07.18. 10:02:43

@Khal Drogo: Az elmult 23 ev orosz-ukran helyzetet ismerve, Krim annektalasakor lehetett tudni, hogy naprol napra, meg ennek az evnek a vegeig eljutunk a haboruig. Azt is lehet tudni, hogy most szuletik meg az az orosz-ukran generecio akik metrokat, reptereket, bekes embereket fognak felrobbantani, megolni a kovetkezo evekben. Az orosz-ukran helyzetet ismerve azt is pontosan meg lehet mondani, hogy egyszer ennek vege lesz, nem lesz belole palesztin zsido haboru. Ugyanakkor mostantol nagyon hosszu ideig szamolni kell a fuggetlen Ukrajnaval. Ez az elmult negyed szazadban nemileg bizonytalan volt. Ezzel a konfliktussaL viszont az orosz politika vegervenyesen fuggetlen palyara taszitottak a teruletileg kissebbe vallo Ukrajnat. Hogy mennyivel lesz kisebb, no az ami meg nem dolt el. Meg sokan fognak meghalni azert a hatarert.

Főgebra 2014.07.18. 18:14:09

No komment !!!!!

"Orbán nem tapsolta meg Merkelt a 60-ik születésnapján"

"Az Európai Bizottság képén jól látszik, hogy mindenki megtapsolja a kancellárt, akinek ma van a hatvanadik születésnapja."

"Kivéve Orbán VIktort, aki az asztalon kopogott inkább."

propeller.hu/nagyvilag/2958055-orban-nem-tapsolta-meg-merkelt

szoja122 2014.07.18. 20:48:03

@concret: Egyetértek.
@Khal Drogo: Ez optimizmus volt...

szoja122 2014.07.18. 20:52:16

@Khal Drogo: Amúgy hosszú távon optimista vagyok.
Csak egy a baj: "Hosszú távon mindannyian halottak vagyunk." (John Maynard Keynes)

Khal Drogo 2014.07.20. 11:10:55

@Pinokkio: Kérdés hogy ennek van-e bármilyen jelentősége.

elib.kkf.hu/edip/D_13294.pdf

Segítek, 28 oldal.

Na már most sértésnek biztosan nem sértés, mivel a német protokol ismeri az ilyen rendezvényeken az asztalra kopogást mint üdvözlési formát. Nyilván ez nem egy üdvözlés volt de azért nem hinném hogy sértés volt.

A cikk írója megkérdezhetett volna egy protokollszakértőt, de hát nyilván a célja az volt hogy az emberek általános szokásaira alapozva elborzassza az olvasót, hogy mekkora egy bunkó ez a miniszterelnök.

Nyilván a jobboldali sajtó is ugyanezt csinálja, meg a baloldali sajtó is. Egymást próbálják lejáratni.

Khal Drogo 2014.07.20. 11:15:37

@szoja122: Az elemzők szerint nem várható újabb kiigazítást. A mostanit már tavaly megjósolták, de az adatok jobbak lettek mint várták. A nyilvános elemzői vélemények szerint, már ha a piaci véleményeket nézem, a kormány biztosítékként lépi meg ezt.

De további egyenleg-romlásról senki sem beszél.

Szóval jelen tudás szerint nem lesz őszi megszorítás.

Khal Drogo 2014.07.20. 19:14:44

Nyert egyedüli jelöltként Tóbiás. Nagy megújulást hirdetett, mint mindenki. Meglátjuk lesz-e változás a mai politikájukon, ha nem a süllyedés tovább folytatódik.
Ha más fejek, arcok ugyanazt mondják mint eddig akkor a megítélésük nem fog változni.

korábban ulrike 2014.07.20. 19:45:15

Eljöhetett annak ideje, a nagy nyugat-európai országok vezetőit rádöbbentetté az események, valamelyik ujjukat meg kell, hogy harapják. A maláj repülőgép lelövésében játszott orosz szerep miatt nőhet annak eshetősége, hogy az EU orosz válaszpolitikáját kevésbé korlátozzák gazdasági szempontok. Világos, persze, ez nem teljesen fájdalommentes lépés, de innentől kezdve még az is meglehet, a politika diktál a gazdaságnak, nem fordítva az EU-ban Oroszországot illetően. Végül is az EU ezt megteheti, kevésbé sebezhető gazdaságilag az orosz lépésekkel, mint az oroszok az EU révén.

Ennek kétféle következménye lehet ránk nézvést.
- Romlik az általános nemzetközi gazdasági és pénzügyi környezet, melynek ellensúlyozására saját erőből gyakorlatilag alig van lehetőségünk.
- A válaszlépések esetleg közvetlenül is korlátozhatnak (tilthatnak) gazdasági, pénzügyi együttműködést Oroszországgal.

Szóval, ezen mi pénzt vesztünk, nem is keveset talán.

Putyinnak nagyon, de nagyon nem jól jött ez az egész. Nem is jöhetett volna rosszabbul és rosszabbkor.

Keleti nyitásunknak és apostolainak még rosszabbul sülhet el a dolog. A pénzveszteségen túl ez utóbbiak kezdhetnek új stratégiákról spekulálni. Nem mi alakítjuk a környezetünket, ezt mások végzik helyettünk. Adott esetben elbaszott kelet-ukrajnai légvédelmi kozákok.

Oroszország ingatag ország, kiszámíthatatlan és megbízhatatlan. Nehéz és igen-igen kockázatos hosszútávú stratégiát építenünk reá, akár politikait, akár gazdaságit.

6.Lenin 2014.07.20. 20:11:58

@korábban ulrike:

"Keleti nyitásunknak és apostolainak még rosszabbul sülhet el a dolog. "

"http://hvg.hu/gazdasag/20140716_Megtornek_a_Vilagbank_egyeduralmat"

livengood2 2014.07.21. 02:02:55

@korábban ulrike:

1. A nagy nyugat-europi vezetok nem arra dobbentek ra amire te naivul gondolsz. Valamit mondani kell otthon es kifele, mindezt ugy, hogy tovabb lehessen folytatni az oroszokkal a kereskedest. Penz beszel, kutya ugat. Meg akkor is adnanak es vennenek Oroszorszagban/tol, ha azok visszaallitanak a megtorlo munkataborok rendszeret. (pl. Kina, Franciaorszag most ad el valami csucsminosegu hadihajokat Putyinnak.) Arra dobbentek ra, hogy kreativabban kell mellebeszelni. Arra dobbentek ra, hogy sok es faraszto munka ele neznek. Reggel elolvastak a hireket es radobbentek, hogy mostantol rengeteget kell mellebeszelniuk, hazudozniuk, bele fognak gebedni a "munkaba".

2. Rank nezve ujabb remek alkalom, hogy szivassanak a nyugatiak bennunket. A mi orosz uzletunket belehet aldozni, a franciak hadihajoit lehetetlen. Egyebkent pedig ne keverd az orszag erdekeit a part vezetojenek erdekeive. Ahogy Putyin, ugy Orban is jol is kijohet ebbol.

3. Putyinnak nem jott jol? A nyugati politikai elemzokon keresztul Obamaek ohajat hallom ki ebbol. Most ki a fa*z tudja megmondani azt, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetben ki fog a malay gep lelovesebol tobbet profitalni a jovoben, ki fog miatta tobbet vesziteni? Bullshit!

4. Jelenleg legkevesbe Oroszorszag kiszamithatatlansaga zavar. Az EU kiszamithato mellebeszelese, bizonytalankodasa, kiszamithatatlansaga annal inkabb.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.07.21. 05:09:35

A bator BRICS sajatvaluta ellen megindult tamadas elso csataja volt a malaj gep leszedese. ( Nyilvanvalo hogy nem BUK al szedtek le, az kettertorte volna fent.)

Sejk a derék katona 2014.07.21. 08:30:43

Orál Viktor és a dakoták... ígéretüknek megfelelően:
1 millió embert
segített munkához, jobb megélhetéshez, REMÉNYHEZ és boldog élethez...
kiemelte őket az elkeseredettségből, a szenvedésből,
a politikai elnyomásból, a diktatúra elnyomásából...
és azóta már egy idegen nyelvet is jól megtanultak külföldön újhazájukban...

korábban ulrike 2014.07.21. 12:59:59

@livengood2: Nem tudtam, hogy Iljiccsel vagy egy platformon.

6.Lenin 2014.07.21. 13:15:02

@korábban ulrike:

Sajnálom, de livengood2-vel nem vagyok 1 platformon.
Sok mindenben nem értek vele 1et.
Viszont azt sem gondoltam volna, hogy ekkora köcsög vagy (lehetsz).
Leírtam a véleményem, ő is, vannak közös találkozási pontok (mert nem is lehetne más, talán).
1 gyékényen árulunk a verdikt.
ulrike drága, mit lehet erre írni?

Khal Drogo 2014.07.21. 17:31:16

@korábban ulrike: Ahogy livengood is írja, a nagy nyugati államok is óriási kereskedelmet folytatnak az oroszokkal.
Gazdasági embargó márpedig nem lesz, Grúzia lerohanását sem követte ilyesmi. Most sem lesz,mert az oroszok szerintem nem fognak nyílt katonai erővel beavatkozni, nem fognak átdobni a határon több százezer katonát és vonulnak be Kijevbe olyan hadműveletek után melyet ez az Európa a második világháború óta nem látott.

Ha Putyinnak mégis elment volna a józan ítélőképessége és lerohanja végül Ukrajnát akkor kiemelkedően jó eséllyel kitör a háború a NATO és az oroszok között.

De én ekkora eszkalációra nem számítok, Oroszoroszág nincs abban az állapotban szerintem hogy képes lenne egy hagyományos elhúzódó háború megvívására a nyugati hadseregekkel szemben. Gazdaságilag tönkremenne.
Viszont Putyin fegyverkezik óriási elánnal. 10 év múlva lehet hogy már sokkal komolyabb katonai erővel tud fellépni.

Ami valószínűbb a gazdasági embargónál, az a NATO fegyverkezési forrásainak bővítése. Európának nem marad más választása mint hogy növeli a katonai kiadásait. Ha fel akarja tartóztatni az orosz előrenyomulást, nagyobb hadsereg, nagyobb katonai erő kell. Azért mert az oroszok fejlesztenek.

Ha az ellenfeled fejleszt, akkor ha te nem ezt teszed, egy idő után elfoglalnak. Erről szól az emberiség történelme. Aki azt hiszi hogy bármi is megváltozott az elmúlt tízezer évben a civilizációk, nemzetek, országok és hatalmak konfliktusainak természetében az meglehetősen naiv.
Az olyan modern intézmények mint a ENSZ BT nem ér semmit sem.

6.Lenin 2014.07.21. 19:13:10

@korábban ulrike:

izé...

Khal Drogo-val főleg nem vagyok 1 platformon.

1re inkább úgy néz ki, hogy tényleg te ..................
szerintem is.

Khal Drogo 2014.07.21. 21:43:43

Gyurcsány : Orbán nem akarja érteni a szobra körüli felháborodás és elutasítás erkölcsi okait. Nem lehet elhazudni a gyötrelmes igazságot, hogy végignéztük magyar honfitársaink százezreinek pusztulását.

---

Az egészben az alábbiakat nem értem :
- Van kárpótlási törvény. Lehet hogy nagyon kevés pénzt kapnak, de Magyarország az EU egyik legszegényebb országa, nem tud többet adni.
- Van Holocaust-múzeum. Bárki megnézheti. Állami pénzből működik.
- A Terror Házában is vannak termek a deportálásról.
- Tanítjuk az iskolásban a deportálásokat. Szabadon hozzáférhetőek a témában az állami támogatással készült kutatómunkákból írt könyvek.
- Van Holocaust-nap az iskolában.

Ez eddig rendben is van. Szerintem van szembenézés. Aki szembe akar nézni, komoly szakirodalmat talál magyar nyelven.

Az biztosan nem fogja segíteni a szembenézést hogy őrjöngő idős emberek dobálják a szobrot tojással és közben azt ordibálják hogy Orbán egy fasiszta diktátor. Eközben ezt egyesek kitalálják hogy civil kurázsinak hívják. Ez szerintem nem civil kurázsi. Orbálni és tojást dobálni az alpári dolog.
Ilyen dolgot a csőcselék csinálnak. Ezt gondoltam Demszky alatt is amikor megdobálták tojással. Az is egy alpári dolog volt.

nyünyüge 2014.07.22. 06:00:48

@Khal Drogo:

Nem a tojásdobálás a civil kurázsi, hanem az, ha valakik minden kordonozás, rendőri vegzálás ellenére hónapokig kitartóan tiltakoznak egy állami intézkedés ellen, abban a biztos tudatban, hogy az állam úgyis azt csinál, amit akar.

És mitől legitimálja a hatalom minősíthetetlenül otromba, a hatalommal való visszaélésektől hemzsegő eljárását a szoborral kapcsolatban - kezdve a szilveszter napján meghozott kormánydöntéstől, a kiemelt nemzetgazdasági beruházásnak való minősítésen, a megígért majd elfelejtett egyeztetésen át, az éjszakai felállítás bornírtságáig majd a "a kormány nem ünnepel a felavatással, mert érzékeny fülével meghallotta az érintettek kritikáját" c. cinikus döntésig - mitől legitimálja mindezeket a kárpótlás vagy akármilyen múzeumok, emlékhelyek léte?

Tömörebben és szebben Lakner Zoltántól:

"kötelezően kifüggesztendő nenyi; alaptörvény asztala; az alaptörvényt illusztráló frenetikus festmények, egyebek mellett a mindenrendszer-kompatibilis kaméleonnal; állandó cöfögés; meghívásos pályázatot költő államtitkár; nemzetnyelvstratégiaiveritasintézet; szentmihályi rómában; semjén lovon; szilveszteri kormányrendelet; ez az egész penetráns mű emlék, ami kb. olyan, mintha én csináltam volna a makettet bipes dobozból technika órán; rajta a hibás feliratok; tabudöntő történész; a hazai viszonylatban világhírű 9. legjobb magyar labdarúgó-akadémia; száz stadiont, ezeret; a tanácselnök módjára lebetonozott odavezető út; esküvői fotó a fatolvaj traktoron; milliárdos gázszerelő polgármester; ellopott mobil és költségvetési tartalékból kormánydöntéssel finanszírozott DNS-vizsgálat; a nemzet tolla; berdimuhamedov pesten; közhasznú ákos-koncert moszkvában; III/II-es antikommunista; malacosztó tanácsadó; a magát a főnökéhez tartó szociálpolitikus; calvadosos főfogás a szegény gyerekeknek; közben meg ez az egész morális mammogás és erkölcsfölényeskedés, szájtépéstúltengés, ami giccskülönadó után kiált; azt hiszem nagyon igaza van mindenkinek, aki tojást vásárol, mielőtt a Szabadság térre lép.

Khal Drogo 2014.07.22. 08:10:37

@nyünyüge: Gondolom a flusztráltság váltja ki a szélsőséges reakciókat, hogy hiába a rengeteg botrány a megkérdőjelezhető döntés, a politikai helyzet nem változik, a kormánypárt bulldózer módjára megy tovább.

De az Orbán-hungarocell szobor fejének levágása, a szobor tojással megdobálása, egy ellentüntető felpofozása mind-mind a kormánypártot erősíti a továbbiakban is. Ezek a hiperaktív idős emberek több kárt okoznak szerintem a baloldalnak mint ami hasznot hoznak.

Nagyon érdekes, hogy mennyire nem tudja az ellenzék kihasználni a Lakner által felsorolt botrányok közül egyik sem. Jellemzően az ilyen jönnek a nácik rendezvényekre mennek rá csak, ez pedig szerintem nem hoz semmiféle szavazatot.

Jobb lenne ha az ellenzék az alternatívák kidolgozásában jeleskedne. Ez a mi vagyunk az utolsó harcvonal a náci diktatúra kiteljesedése ellen stratégia nagyon úgy néz ki hogy egy érdektelen téma.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.22. 09:13:06

@nyünyüge:
Lakner: buzzancs nyafogás. :D

Tőle akkor lehetne bármilyen "elemzést" komolyan venni, ha nem Gyurcsótány Feri fizetett felszopója lett volna és akkor is észrevételezi a problémákat, amik semmivel se voltak kisebbek a maiaknál, legfeljebb részben más jellegűek.

nyünyüge 2014.07.22. 09:38:48

@Khal Drogo:
Szerintem meg jó volna, ha a kormány nem az arroganciában jeleskedne.
Az ellenzék gyengesége mire mentség?
A kormány felhatalmazását másra sem használja, mint saját klientúrájának helyzetbe hozására, a közszolgálati média többet foglalkozik az ellenzék valós vagy kreált ügyeivel, mint a ténylegesen fontos gazdasági, politikai eseményekkel itthon vagy külföldön.
És visszatérve a szobor témára: amíg az állami hírügynökség addig vár a hónapok óta vitatott, de "nemzetgazdasági célból" kiemelt beruházásnak minősített emlékműnek az éjszaka leple alatt való felállításáról szóló tudósítással, amíg nem tud a sunyi felállítás ellen tüntetők közötti dulakodásról beszámolni (ami egyébként abból állt, hogy a tüntetők le akartak csitítani valakit!), addig nem biztos, hogy megfelelő helyre címzed a kritikádat.

nyünyüge 2014.07.22. 09:50:18

@Hepci:
0. a "buzzancs nyafogás" téged minősít, még ha viccnek szántad is
1. ez nem elemzés, hanem publicisztika - műfaját tekintve
2. Lakner régóta nem titkolja baloldali szimpátiáját, de hogy nem kritizálta volna a baloldalt amikor az kormányon volt, ez tényszerűen nem igaz.
3. a korábbi ugyanakkora vagy nagyobb problémák egy percig sem mentik a mostaniakat, annál inkább nem, mert rég volt olyan kormány, amelyik ilyen mélységes önbizalommal állította volna magáról aztán alkotmányba is foglalta, hogy azok az elvek, amik alapján átrendezi a világunkat, az a létezhető legerkölcsösebb, legigazságosabb, leglegleglegmindenebb.

6.Lenin 2014.07.22. 11:52:41

@nyünyüge:

0.
1.
2.
nincs jelentőségük.

3. ....." a korábbi ugyanakkora vagy nagyobb problémák egy percig sem mentik a mostaniakat,"

ez a része elfogadható, a többi már kétséges.

Nem állította soha (szerintem) a jelenlegi, hogy valóban a legek kormánya lenne. (Orbán biztosan nem)

1re hivatkoznak-joggal-a szavazók többsége (2x2/3-al)támogatta/támogatja őket. Ezt kár elferdíteni, nem vezet sehová.

1 maroknyi marginális vélemény nem biztos, hogy jogosan kérdőjelezhetné meg a többségi akaratot. Demokráciában biztosan nem.

Talán már túl kellene lépni az értelmetlen (a ballib oldalnak biztosan az) vagdalkozáson, bár személy szerint erre magasan tojok (nem az én gondom),ha a jelenlegi ellenzék szeretne valamilyen sikerélményt is a magáénak tudni.

Szerintem (a mindennapi gyakorlat szerint) ez a bagázs erre képtelen. Kár? Nem kár értük.
Talán majd így sikerül 1x létrehozni 1 valódi alternatívát is kínáló szervezeteket/pártokat.

Az már hasznosabb lenne mindenkinek. A jelenleg regnálónak is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.22. 12:21:52

@nyünyüge:
Még mindig nincs akkora undorom OV (római nevén I. Stadionicus) viselkedésétől, mint Gy. Ferenc paposan összekulcsolt kézzel előadott "erkölcsi értekezéseitől", vagyis plafonrepesztő hazugságaitól.
Ez persze, változhat.
Lakner esetében szvsz nem az tényszerű, amit állítasz, hanem az, hogy Gy. Ferenc valogát nyalta, igaz, részben nem önszorgalomból, hanem fizetésért.

nyünyüge 2014.07.22. 13:31:40

@Hepci:
Szerintem nem személyekről és személyes szimpátiákról vagy antipátiákról szól a történet, annál sokkal többről.

Nincs időm-kedvem Lakner elmúltnyócbeli munkásságát idecitálni, ha neked csak a gyurcsányundorod jut eszébe róla, lelked rajta.

korábban ulrike 2014.07.22. 14:46:46

@Khal Drogo:Nem kell mindjárt háborút vizionálni és katonai költségvetést növelni (minek a terhére?), szélsőségekben gondolkodni. Háborúzni akkor szoktak, mikor az legalább egyik fél érdekében áll.

Kivételesen ez egy jó tájékoztató magyarul is:
- index.hu/gazdasag/2014/07/22/saxo_bank_a_szankciok_recesszioba_taszitjak_oroszorszagot/

Ez FT (nem kell előfizetni, regisztráció elég vagy havi 5 cikkre, ajánlok párat, olvasd el, s akkor nem dől be az ember BRIC címszó alatti megtévesztéseknek, mint Iljics, de hát Iljics már csak ilyen, az esti meséket neki írják).

- Row erupts over French warship ahead of European sanctions talks
By Hugh Carnegy in Paris and Peter Spiegel in Brussels
www.ft.com/intl/cms/s/0/36d15660-1163-11e4-a17a-00144feabdc0.html

- The Kremlin’s Machiavelli has led Russia to disaster
By Gideon Rachman
Putin is revealed as a reckless gambler leading his country into economic and political isolation
www.ft.com/intl/cms/s/0/cc3ca75c-10c5-11e4-812b-00144feabdc0.html

Ez Spiegel (bocs, de angolul)
- The Tragedy of MH17: Attack Could Mark Turning Point in Ukraine Conflict
www.spiegel.de/international/world/a-deadly-error-with-global-consequences-shooting-down-flight-mf17-a-982114.html

Erről írtam, nem háborúról. Nem kell Oroszországgal szemben pótlólagos katonai eszközökhöz folyamodni. Hiba lenne.
- Elég hagyni, hogy az orosz katonai erőt fenntartani remélt gazdasági (demográfiai) alapja tovább erodálódjék. Ha szükséges néha rásegíteni a folyamatra.
- Orosz katonai képességek: meglepően sokan túlértékelik, vagy propaganda célokból túlfestik. Nem csak az oroszok, bár kétségtelen, ügyesen blöffölnek. Valójában ezernyi sebből vérzik az orosz haderő, a Szovjet Hadsereggel össze sem hasonlítható. Gyakorlatilag vagy csak igen-igen gyenge, mondhatni, pancser ellenféllel szemben, mint a grúzok voltak sikeresek - ott is csak indokolatlan veszteségek árán - , vagy pedig olyan helyen, mint a Krim (időben és térben korlátozott, gyakorlatilag, otthoni akció), ahol már eleve erős orosz erő állomásozott, valamint a többségben lévő orosz lakosság ehhez kedvező etnikai és politikai feltételeket teremtett. De - mint láthatjuk - a krimi minta követésével való próbálkozás Kelet-Ukrajnában már katonai fiaskóhoz vezetett, mert a krimi feltételek itt már nem álltak rendelkezésre.

Röviden, nem kell az oroszok utcájába bemenni, nem kell felesleges erőforrásokat a katonaságra költenünk. Elég néha néha, ha szükséges, az oroszok remélt bevételeit kissé korlátozni.

inreallife 2014.07.22. 15:33:30

na tessék, itt vannak a nyugdíjszámok:

www.penzcentrum.hu/ongondoskodas/magyar_nyugdijrekorderek_ki_a_legidosebb_mennyit_kap_a_leggazdagabb.1041228.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

cirka az ellátottak fele kap 50.000 és 100.000 közötti nyugdíjat, és majdnem a másik fel kap 100.000 forint felett. na ezért kéne egy 100.000 forintos nyugdíjplafon. 100 milliárdokat lehetne spórolni a nyugdíjkiadásokon, és senki ne mondja nekem, hogy két nyugger 100.000 forintból nem tud megélni, amikor aktív dolgozók a jóval magasabb kiadásaikkal, neadjisten még gyereket nevelve se kapnak soxor ennyit kézhez...

nyünyüge 2014.07.22. 15:41:32

@inreallife:
Figyusz!
Több évtizedig fizettem maximális nyugdíjjárulékot.
Miért is kellene most - miután nem jószántamból nyugdíjba kerültem - havi 100 eFt-ból élnem (vagy felélni megtakarításaimat)?

korábban ulrike 2014.07.22. 17:19:06

@inreallife: 1értek @nyünyüge: -vel. Amit mondasz a magógia ellentéte, a demagógia, méghozzá vastagon. Akik többet nyugdíjat kapnak, azok valszeg. többet is fizettek be aktív korukban. Más szóval: több nyugdíjast tartottak el aktív kori keresetükből, mint a kevesebbet kapók, akik valszeg. keveset is fizettek be az akkori alapba. Arra akarod az embereket ösztökélni, hogy mindenki járuljon hozzá, vagy az ellenkezőjére. Ugyanis, ha nincs egyéni tétje a hozzájárulásnak, akkor egyszer csak nem lesz hozzájárulás.
A kormány politikájának eme részével egyetértek, az az üzenete, hogy ha többet akarsz a köz pénzéből kivenni, akkor tégy többet bele. Derék magyariak sportja: más pénzére ácsingózni. Nem gondoltam volna, hogy ebbe a táborba tartozol te is. Csalódtam, ez olyan jobbikos demagógia volt, de már azok is kinőttek belőle.

nyünyüge 2014.07.22. 17:30:47

@korábban ulrike:
És hasonló a válaszom a mostani - legyen kisebb azok nyugdíja, akik kevesebb gyereket neveltek - c. javaslatokra.
Semmi kifogásom, sőt támogatom, hogy az éppen gyereket nevelőket gyessel, gyeddel, családi pótlékkal, esetleg családi adókedvezményekkel támogassa az állam saját jól felfogott érdekében. Akár a mostaninál nagyobb mértékben.
De tekintettel arra, hogy éppen az aktuálisan gyereket nem nevelők állítják elő ezen gyerektámogatások forrását, totálisan igazságtalannak a gyerektelenséget vagy a kevesebb gyereket utólag számon kérni rajtuk a nyugdíjuk mértékében.

A kockázatközösség arról szól, hogy most én nevelek gyereket, és mások dolgoznak helyettem, tíz év múlva meg fordítva. De ennek társadalmi szinten kell kiegyenlítődnie, nem egyéni szinten, mert az csak igazságtalansághoz vezet.

Khal Drogo 2014.07.22. 20:32:35

@inreallife: Nem érted a nyugdíjrendszert. Ez okozza a gondot.
A nyugdíj egy biztosítási forma. Olyan mint a lakásbiztosítás.
A biztosítási esemény ezen esetben az hogy eléred a nyugdíjkorhatárt és szerzel előírt biztosítási időt.

Ez esetben ha a feltételeket teljesíted akkor a befizetéseid arányában életed végéig jogosult vagy a nyugdíjra.

Tehát a nyugdíj
- nem szociálipolitikai eszköz ( FIZETSZ érte, aki NEM FIZET, nem kap SEMMIT )
- nem családtámogatási eszköz
- nem népességszabályozási eszköz
- nem független a befizetés mértékétől, aki KEVÉS nyugdíjat kap, az keveset fizetett be, aki TÖBB nyugdíjat kap, az TÖBBET fizetett be.

Az általad javasolt plafon után SENKI sem fizetne be csak minimálbér után nyugdíjat. A nyugdíjkassza rövid távon összeomlana. Ha ez megtörténne a nyugdíjkifizetések is összeomlanának sem 100 ezer forintos, sem más mértékű nyugdíj nem kerülne kifizetésre. Ez esetben két dolgot tehetnél : Végignéznéd ahogy éhenhalnak a szüleid, ha élnek még vagy TE TARTANÁD el őket a nettó jövedelmedből. Mert ha nincs nyugdíj, az idős embereket SENKI SEM TARTJA EL.

Tehát a nyugdíj maximalizálása értelmetlen, sőt káros. SEHOL A VILÁGON nincs nyugdíjmaximum.

Ha megszűnik a világon a nyugdíj, akkor bizony úgy lesz hogy vagy meghalnak az emberek nagyon gyorsan a nyugdíj után ( azt senki sem gondolhatja komolyan hogy egy nem felsővezető alkalmazott képes akár 10 évre elegendő pénzt megtakarítani, nem képes rá ) vagy szépen megint mindenki összeköltözik. De mivel a modern ember nem akar lebutult idő szüleivel lakni és a nyugdíjnál jobbat még senki sem talált ki a dolog kezelésére, ezért szépen marad a nyugdíj.

Khal Drogo 2014.07.22. 20:51:32

@inreallife: A nyugdíjakkal nagyon sokféle dolgot lehet kezdeni. Lehet szűkíteni a hozzáférést, ezt csinálják ma a világon mindenütt, emelik a kifizetéshez szükséges korhatárt.
Itt azzal kell számolni, hogy az irreálisan magas korhatár jelentősen rombolja a fizetési hajlandóságot. Tehát nagyon a távolba tolni nem lehet a korhatárt emiatt.

A másik, még nem kipróbált út lehet a differenciált nyugdíjemelés. A magasabb nyugdíjakat nem emelik, vagy nem annyival emelik mint az alacsonyabb nyugdíjakat.
Ehelyett a kormányok megint csak a biztosítási elv miatt inkább azt teszik hogy időről időre egyszerűen semmit sem emelnek a nyugdíjakon. Vagy egyenesen ideiglenesen csökkentik a nyugdíjakat.

Magyarország az aktív korúak emberek fejében a nyugdíjasok paradicsomaként él. Ehhez képest :
- Eltörölték csaknem az összes korhatár előtti ellátást. Ezzel rengeteg pénz kerül megtakarításra. Százmilliárdos tétel pár év alatt.
- Behozták a nettósítást 2008-ban. Ez csökkenti a nyugdíjak kezdő értékét, azaz aki 2007-ben ment el nyugdíjba ugyanazon bérrel az 2008-ban már kisebb nyugdíjat kapott volna, ha 2008-ban megy el. Mivel a derék magyarok semmit sem tudnak saját nyugdíjrendszerükről ezért erről sem értesültek széles körben, a magyar kormány legnagyobb örömére. Ez egy elég jelentős, 8%-os nyugdíjcsökkentés azóta évente minden új belépőnek.
- Eltörölték a 13. havi nyugdíjat, ami minden nyugdíjasnak 8%-os kiesést jelentett.
- Felemelték a korhatárt.
- Átirányították a járulékokat a manyupból
- Felemelték a nyugdíjjárulékot 0,5-al.

Tehát összességében a magyar állam 2007-hez, a Golden Age-hez képest az induló nyugdíjakat lecsökkentette, az évente kifizetett nyugdíjat 8%-al lecsökkentette, az új belépőknek úgy felemelte a korhatárt hogy a kivételek közül majdnem az összeset eltörölte ( ma egy 40 éves rendőr nem megy el nyugdíjba nem úgy mint 2007-ben, ma még vár rá 25 év további szolgálat ). Azoknak a hivatásoknak akik elmentek 40 valahány évesen nyugdíjba azok ellátását megadóztatja.
A magyar kormány továbbá kinyírta a rokkant nyugdíjat, helyette minden rokkantnak a nyugdíját újraszámolja, jellemzően harmadával olykor felével lecsökkentve.

Tehát az egész EU egyik legszigorúbb nyugdíjrendszere jött létre.

Khal Drogo 2014.07.22. 20:59:42

@nyünyüge: A Nyugdíjkerekasztal javaslataiból nem lesz semmi sem. Ezek irreális vágyálmok. Még unortodox kormányunk sem annyira unortodox hogy ilyesmit meglépjen.

Egyetlen dolog képzelhető el : Egy gyermek egy évvel csökkentse a nyugdíjkorhatárt mindkét szülőnél ha azok nevelték fel a gyereket.
De ezt is csak akkor fogják szerintem megcsinálni, ha 2018 szoros befutót ígérne.

6.Lenin 2014.07.22. 21:03:54

@Khal Drogo:

"De mivel a modern ember nem akar lebutult idő szüleivel lakni ..."

Hú B+!

Erre kuporgatsz te is?
(te szerencsés vagy, nem fox lebutulni idős korodra. Vagy ennél lejjebb lehet?) Ha lesz gyereked, ezt ne felejtsd el nekik megmutatni.
Modern ember, modern család.
Édes Istenem.

Khal Drogo 2014.07.22. 21:04:20

@nyünyüge: Én a szobrot nem állítottam volna fel. Főleg nem így, az emlékévben a zsidó szervezetek kereszttüzében.
De az ellenzék helyében tojással sem dobáltam volna meg. Amilyen jó ötletnek tűnhetett ott a helyszínen, olyan rosszul mutatta magát a tévében. Az emberek pedig tévét néznek és látják hogy öregember ordibálva tojást dobál, akkor abból nem az öregember fog jól kijönni és nem az ügy, eszme ami miatt ő ott ezt tette.

Ezzel a DK és a baloldal inkább bukott mint nyert.
A kormány pedig inkább visszanyert valamit egy eleve elbénázott ügyben.

korábban ulrike 2014.07.22. 21:07:50

@Khal Drogo: Azt hiszem a tiéd a legérthetőbb leírás és magyarázat a nyugdíj lényegét illetően. Tanultam belőle.

6.Lenin 2014.07.22. 21:12:34

@korábban ulrike:

Te már külön lax a gyermekeidtől?
Vagy a folyamat elején tartasz?
(az utóbbira tippelek, már érzékelhető néha)

Khal Drogo 2014.07.22. 21:13:13

@6.Lenin: Mindannyian elbutulunk. elgyengülünk egy idő után. Ilyen a biológia. Ma azonban az idős embereknek van nyugdíjuk amiből ki tud fizetni ápolót, szolgálatást stb.
A középkori ember nem fogadott fel ápolót hogy ápolja az idős szüleit. Maga ápolta. Ha nem ápolta, akkor az idős ember meghalt gyorsan.

Ma is ápolhatnák az emberek szüleiket. De nem teszik. Otthonba dugják vagy magára hagyják, néha meglátogatják őket. De semmi esetre sem költöznek össze velük, pedig semmi akadálya sincs neki. Az állam és a törvények nem tiltják az ilyesmit. Mégsem ezt látjuk. Az én környezetemben aki szüleivel lakik együtt 40 évesen az vagy maga is mozgássérült vagy munkanélküli. Ők is azért laknak a szülőkkel együtt mert azok tartják el őket a nyugdíjukból.

Olyan embert egyet sem ismerek, sőt egyről sem hallottam aki gyerekes családos ember lenne és idős szüleivel laknak együtt. Nyilván apró minoritásként ilyen is van, de ez nagyon szűk réteg és jellemzően e mögött is anyagi okok állnak.

Ez a magatartás a modern, legújabb kori társadalmak hozták magukkal. Felesleg is értetlenkedni.

6.Lenin 2014.07.22. 21:22:58

@Khal Drogo:

Nem tudom milyen családban nevelkedtél, de nem is nagyon érdekel. A környezeted meg végképpen kerülném.

Nem vitatom, hogy idős korban nem fordulhatna elő ilyesmi, de ahol az utódok-elődök ilyen viszonyban élnek, azt én nem modernek nevezném. Mindegy, felfogás kérdése.

Mindenki azt kapja, amit adott.

6.Lenin 2014.07.22. 22:13:30

izé...

"De mivel a modern ember nem akar lebutult idő szüleivel lakni ..."

innen már tényleg csak 1 lépés...

-Anya, már nem szeretem a morzsit, dobjuk ki.
-Kidobni? Majd még jól megbüntetnek.
-Akkor mit csináljunk vele?
-Vidd el doki bácsihoz, majd elaltatja. Ja, és vidd a nagypapát is, őt meg már én unom, a vén ütődöttet.
-Ha leviszem az öreget is, kapok 1 új mobilt?
-Kapsz, csak menj már, lassan téged is unlak már.
-Te nem jössz velünk (nekem is tele a tököm veled, vén spiné)

Khal Drogo 2014.07.22. 23:20:15

@6.Lenin: "Nem vitatom, hogy idős korban nem fordulhatna elő ilyesmi"

A tényekkel nehéz is lenne vitatkozni.
A nagycsaládok felbomlottak. Atomizálódott a társadalom, megjelentek a nukleáris családok. Segítek : Apa-anya-gyerek.

Ennek irodalma van, ha már nem megy személyes tapasztalat útján, üljön le. olvasson utána. A tudás szabaddá tesz szokták mondani. A tudomány neve : Szociológia. Ha ez eddig kimaradt az életéből, meghökkentő dolgokkal fog találkozni.

Lesz ott minden, statisztikai adatsorok, miegymások. Le lesz döbbenve.

inreallife 2014.07.22. 23:25:33

@Khal Drogo: tökmindegy, mit csinálnak a nyugdíjakkal, ha az összes kifizetés csökken. ennek több eszköze is van, párat felsoroltál. de ez nem elég. magyarország rákfenéje a túlhizlalt nyugdíjkifizetés, ami elszívja az összes forrást az állam többi területének a működése elől. ami eddig ment, azok maximum sallangok levágása volt, messze nem elégséges. már maga a 13. nyugdíj bevezetése is egy vicc volt, annak a visszavágása meg aztán a kőkemény megszorítás, mi?

mondom, hogy a nyugdíjplafonon kívül mivel lehet további forrásokat kivonni a nyugdíjkasszából. ha pc nyelven akarom mondani, akkor mondhatnám úgy is, hogy a nyugdíjkiadásokat az aktuális nyugdíjbefizetésekhez igazítják.

- nyugdíjplafon (szociálisan messze ez a legjobb, az nyuggerek fele azalatt kap, tehát azoktól nem vesz el, a másik fele meg ugyanúgy nem fog éhen halni)
- nyugdíjak bevonása az szja-ba (több országban is dívik ez a nyuggernyúvasztó adóztatás)
- tovább emelni a korhatárt (ez egyre kevésbé járható)
- lightosabb verzióban befagyasztani az emelést, ha szar van, akkor egyenesen csökkenteni (gondolom te is hallottál róla, hogy a nem éppen acélos román nyugdíjakból úgy levágtak 25%-ot, mint a sicc, magyarországon is simán beleférne mennyi is lenne 750 milliárd? pluszos lenne a költségvetés tőle...)

szóval az egyik legkíméletesebb a nyugdíjplafon lenne. az igazságos a minimum befagyasztás. az nem működik, hogy ilyen adóprés mellett is 40%-os szociális kiadások legyenek az állam részéről, aminek jelentős része a nyugdíjkassza. egyszerű matek, minél több a nyugdíjas, annál kevesebb jut nyugdíjra, az, hogy hogyan szeletelik a tortát, már senkit nem érdekel, pláne azokat, akik "fizetik"...

Khal Drogo 2014.07.22. 23:32:15

@inreallife: A román nyugdíjcsökkentést visszaemelték azóta. Ugyanis az a kormány ami lecsökkentette, megbukott. Az utóda meg visszaemelte és máig kormányoz vígan.

Ezek a durva rángatások nem érnek semmit sem. Minél durvább annál biztosabb a visszarendeződés.

Lassú forráskivonás várható. Én nem mondtam hogy ami történt elégséges. A folyamat robog tovább.

Legtöbbször úgy változtatják meg hogy a lakosság a lehető legkevesebbet érzékelje belőle nyíltan. Most pl. inflációkövető az emelés. Rekordalacsony az infláció, tehát alig emelt idén a kormány nyugdíjat. Ezzel jelentős megtakarítást értek el.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.22. 23:38:52

@6.Lenin:
Leninem, a "modern" jelző jelen esetben nem (pozitív) értékjelölést tartalmazott Khal Drogo (úr) részéről...
De mind1 is, neked aztán annyi értelme van bármi szövegértéssel kapcsolatos dolgot magyarázni, mint énekelni tanítani egy lavórt.

concret 2014.07.22. 23:54:07

@Khal Drogo: Vitatkoznék veled.

A hazai nyugdíjrendszer (a maradék egy lábán) bár biztosítás JELLEGŰ, nagyon kevéssé hasonlít a klasszikus biztosításokhoz (élet-, vagyon-, stb.)

Amit Te leírsz, az az eredeti (tőkefedezeti) nyugdíjrendszerre igaz maradéktalanul. A felosztó-kirovó bizony nagymértékben befolyásolt a szabályozó állam révén szociálpolitikai és egyéb szempontoktól is.

Hogy nem fizetne senki magas járulékot? Nem csak a közszféra rugalmatlan a keresetek alakításában, bizonyos méret fölött a piaci szereplők is csak "fehér" béreket tudnak fizetni - az önfoglalkoztatókon kívül senkit sem érdekel, mennyi nyugdíjjárulékot fizet, a kis cégek meg eleve "szürke" bérekben utaznak.

Mire is épült a felosztó-kirovó modell illúziója? A szocialista tervgazdaság extenzív növekedésére, a teljes foglalkoztatásra, a demográfia pozitív trendjére - valamint arra, hogy a tervgazdaság mesterséges ár-bér struktúrájában mindenki zsebpénzt kap, csak a nyugdíj kicsit kisebb, de abból is meglehet élni. Mára ezek a peremfeltételek mind-mind megdőltek.

Ezzel együtt a hazai fölosztó-kirovó tiszavirág életű lesz: valójában a 70-es évekre teljesedett ki, és az ezredfordulóra megbukott. 1-2 generáció élvezte csak, az 1925-1950 között születettek, de az általa keltett illúzió huzamosan hat, mérgez: mindnyájan azt hisszük, hogy ez maga a NYUGDÍJ.

Inreallife igaza: nem lehet a működő nemzetgazdaságot aránytalanul terhelni a bérköltéség oldalán, és a munkaképes, munkaerőpiacon hasznosulni képes embereket nem szabad ösztönözni az aktív életből történő kivonulásra. Mint sok minden más téren, itt is generális tudati változásra lenne szükség.

És persze, erős differenciálásra. Egy átlagos fizikai dolgozó teste-egészsége a 60-as éveire megrokkan. Egy átlagos szellemi dolgozó (ha nem betegszik meg tragikusan) egy-másfél évtizeddel tovább is alkalmas az aktivitásra. A mai merev szisztéma életidegen, és semmi konkrétumot sem hallani a rugalmasabbá tételéről.

concret 2014.07.23. 00:08:22

@6.Lenin: Minden poénkodás nélkül: nem kell nagyon igyekezned Khal Drogo környezetének a kerülése terén - valószínűleg ab ovo más a környezetetek.

Hogy az idős emberek nem a családjuk körében élik utolsó éveiket és halnak meg? Szomorú, de így van. És ha így van, akkor a jelen helyzetet kellene optimalizálni, és nem ábrándokat kergetni.

panelburzsuj 2014.07.23. 00:15:04

@Hepci:
Nem kell tanítani, csak megszólaltatni.

Húzd végig a vizes ujjadat a falán - pont úgy nyekereg, mint a Lenin.

A műanyag. A zománcozott egy kicsit szebben.

Khal Drogo 2014.07.23. 08:29:53

@concret: Felosztó-kirovó rendszerek működnek jellemzően a világon mindenütt, ez nem a tervgazdaságok terméke.
Ma Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban stb is ilyen rendszerek vannak, ezekben az országokban soha sem volt tervgazdaság.

Szociálpolitikai eszközök : A mai nyugdíjrendszer tartalmaz ilyen elemet : A minimális nyugdíj 20 év szolgálati idő esetén 28 500 Ft. Gyakorlatilag ez a nullával egyenlő szociálpolitikai eszköz. 20 év minimálbéres foglalkoztatás után ennél több jön ki. Ezen kívül vannak még méltányossági és kivételes megállapítások, ezek marginálisak, kevesen kapnak ilyen ellátást.

Életbiztosítás : AKi a magyar nyugdíjrendszerben meghal, annak élettársa, házastársa, gyermeke jogosult lehet özvegyi nyugdíjra és árvasági ellátásra. Egy fiatalkori gyermek esetén a kifizetés jelentősen meghaladja a nominálisan befizetett járulék összegét is akár. Ez nem egy alábecsülendő dolog.
Egyetlen egy piaci életbiztosítás sem ad akkor kifizetést mint a magyar állami nyugdíj, persze csak akkor ha fizetett a járulékot. Mivel a piac egyösszegű kifizetést ad, még az állam járadékos kifizetést, egy nyugdíjas nő akinek meghal a férje és még utána él 20 évet, ( a példa nem túlságosan elrugaszkodott ) az akkora plusz jövedelemhez jut mint amit a piacról soha sem tudott volna annyi pénzért vásárolni.

Az állami nyugellátás legnagyobb előnye jelenleg a piachoz képest hogy nem adott összeget fizet ki. Hanem életed végéig jogosult vagy rá. Akkor is jogosult vagy ha pl. börtönbüntetést kapsz.

A piac ma Magyarországon nem ad életjáradékot. Csak ha mondjuk ingatlant adsz cserébe.

concret 2014.07.23. 09:36:41

@Khal Drogo: Az általad fölsorolt jóléti államok nyugdíjviszonyait nem ismerem, bár úgy hallottam, ott is fontos elem az öngondoskodás, az állami ellátás önmagában komoly jövedelemcsökkenést jelent nyugdíjazáskor - a mi billegő egyensúlyú fölosztó-kirovónktól viszont önmagában vár tisztes gondoskodást legtöbb honfitársunk.

Ami pozitívumokat írsz, az kizárólag a járadékra jogosultak szempontjából igaz. Derék dolog a széleskörű ellátás, csak épp futja-e rá, és pláne a jövőt tekintve működni fog-e? Inreallife meg persze csak a járulékfizetők szemszögéből beszél. Kicsit süketek párbeszéde ez. A két, adott pillanatban ellentétes érdekű tábor között az állam egyensúlyoz, és mindenki úgy érzi: pont az ő kárára. Ezért problémás a hazai fölosztó-kirovó, mert folyton a politika mezején mozog, a relatív szegénységet pedig nem lehet jól elosztani.

panelburzsuj 2014.07.23. 09:44:12

@concret:
Azt lenne érdemes tudni, hogya "nyugati" állami nyugdíjrendszerekben milyen arányok vannk: az állami kifizetésekben mekkora a felosztó-kirovó elvű hányad, és mekkora a befektetésekből (pl: ingatlan) származó osztalékhányad.

Azaz maga az ÁLLAMI nyugdíjrendszer mennyire hajlandó/képes "polgárosultan" viselkedni - akár a máról-holnapra hegedülő tücskei helyett is.

Khal Drogo 2014.07.23. 10:01:38

@concret: Van öngondoskodás természetesen Nyugat-európában is. Ahogyan van Magyarországon is. Sőt 2014.01.01-től minden eddiginél szélesebb körben lehet ezt megtenni, jelentősnek szánt kedvezményekkel.

Ami a jövőt illeti : A felosztó-kirovó rendszer nyilván válságban van. De ha a tőzsdéken beüt a krach akkor a tőkefedezeti rendszer azonnal állami beavatkozást igény vagy vagyonvesztés áll be.
Aki 2008.ban a tőzsdekrach idején kért kifizetést a tőkefedezeti számláiról melyeket részvényben tartottak, elég komoly vagyonvesztést tudhatott be.

Ha a befizetéseket összhangba hozzák egy szimulált tőkefedezeti rendszerben, mint azt teszik a svédek, akkor jelentős azonnali nyugdíjcsökkentés állna be, mivel a kiadások meghaladják a bevételeket. Ez politikai öngyilkosságot hoz az adott kormány számára, ezért ennek bevezetésére igen kevés esély mutatkozik.

Marad a mostani rendszer további faragása, szolgáltatás-szűkítés és megpróbálják növelni a járulékbevételeket, illetve adópénzből stafírozzák ki a hiányt.

concret 2014.07.23. 10:52:54

@panelburzsuj: Ahol a kormány a főtücsök, sőt tücsökségügyi biztosnőt nevez ki, ott a hangyaság a perverzió.

panelburzsuj 2014.07.23. 11:03:21

@concret:

Nem túl intenzív harmadállású biztosítóügynöki múltamban egyik aduászunk ez volt: "unter uns gesagt - ebbe a magyar állam nem nyúlhat bele". És a kuncsaft felragyoga, és lőn kontraktus.

Mindez az aranykorban, Bokros után, Megyó előtt.

6.Lenin 2014.07.23. 11:38:56

@Khal Drogo:

"De mivel a modern ember nem akar lebutult idő szüleivel lakni ..."

Mára szinte mindenki rendelkezik -mivel dolgozott-valamilyen államilag is biztosított, megélhetését is biztosító forrással, ezért esetleges egészségi/szellemi leépülése esetén sem kell embertelen körülmények közt elpusztulnia.Sajnos a mai "modern" értékrend már nem teszi lehetővé a család összetartó, egymásról gondoskodó szerepét, annak ellenére sem, hogy a család tagja ezt szeretnék megtartani.

Nekem ezzel az 1 elég durván megfogalmazott mondatoddal volt gondom.Én másként fogalmaztam meg a mára kialakult sajnálatos "értékrend" következményeit.

Ezt, mind a modern ember vívmányát említeni valóban "ledöbbent", nem a statisztikai adatok-ezeket ismerem a mindennapokból-, hanem mint elfogadott értékrend a megdöbbentő számomra, de, mint írtam, ez felfogás kérdése.

Én is külön élek a gyermekeimtől, de nem azért mert elhülyülve, nem szeretnék a terhükre lenni, vagy mert ők ezt nem tudják/akarják elviselni.

Magyarázkodsz, tehát fel sem fogod már mi a megdöbbentő az idézett mondatodban, ez számomra valóban ledöbbentő.

Magadnak is hasonló életet szánsz, ez a te ügyed, csak mivel engem még más értékrend szerint neveltek, reagáltam rá.

Talán van még jogom rá.

Ennyi.

Khal Drogo 2014.07.23. 12:07:52

@6.Lenin: Elismerem szerencsétlen volt a megfogalmazás. Hiba volt. Mea culpa.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.23. 12:12:33

@panelburzsuj:
Ezek a kuncsaftok kissé elébb Amway hálózatépítők voltak, majd később felvették a devizaalapú hitelt.

Khal Drogo 2014.07.23. 12:16:32

@panelburzsuj: Lásd Ciprus és bankbetétek esete.

panelburzsuj 2014.07.23. 12:20:24

@Khal Drogo:
A bankbetét magyarul ingatlan?

(Lehet persze majomkodni akárhány kört, de ha mondjuk Etele úti panellakások bérbeadása jut eszedbe ingatlanról, akkor hamarabb szót értünk.)

panelburzsuj 2014.07.23. 12:25:52

@Hepci:
Jó helyre kell születni, és ott jó ismeretségeket szerezni.

Pl. Vágyi jenő Jamest még abból a korból eredeztetni, amikor Kalmár Zitával alkottak álompárost a gimiudvaron.. :)

6.Lenin 2014.07.23. 12:51:21

@Khal Drogo:

Rendben.
Másként látunk/értékelünk bizonyos kérdéseket. Ebben a korkülönbség is szerepet játszhat.Én még gyermekként találkozhattam olyan emberekkel is, akik teljesen más értékek mentén tengették a hátralévőjüket. ezeket nem helyettesíti olvasmányainkból leszűrt következtetés.
bizonyos dolgokat csak valóban átélve tudunk a helyükre tenni, vagy még akkor sem.

Végeredményben a mai helyzetet írtad le,de az általánosan megfogalmazott "nem akarnak" nem volt szerencsés.

Khal Drogo 2014.07.23. 17:15:52

@nyünyüge: hvg.hu/gazdasag/20140716_Nyugdijasok_szazm illiardos_megszoritas

korábban ulrike 2014.07.23. 21:30:46

@concret: Tán megbocsájtjátok, de azt kell mondjam, országokban, társadalmakban, mint a miénk, a megkülönböztetés nélküli "államellenesség" egy jól hangzó, erősen doktriner álláspont. És haszontalan, sőt bizonyos fokig félrevezető.

Ugyanis gyakorlatilag nincs más opció, vagy az állam rendez le valamit, vagy senki. Helyesebben mondva, aki kapja marja alapon az, aki elmarja, a saját érdekein kívül másokét tökéletesen figyelmen kívül hagyva. Ez volt a legnagyobb bűne és hibája a megelőző ún 'balliberálisnak' aposztrofált időszaknak, amely sem bal, sem liberális nem volt, hanem egy nagy-nagy (és egyre romló állapotú) kupleráj. Gazdaságunk nagyon gyenge, nem versenyképes, a társadalmunk nagyon gyenge, struktúrája torz, nem versenyképes. Milyen reális valamit látsz a spektrumban, aki - jól, vagy rosszul - de képes cselekedni? Itt muszáj az államnak olyan dolgokat is magára vállalni, mit másutt mások csinálnak, vagy az állam másképp csinálja. De azok más társadalmak, más államok, nem 20 év alatt alakultak ki rendszereik, és halmozták fel azt az anyagi hátteret, ami biztosítja azt, amit csinálnak.

Egyébként sok a - sokszor szándékosan erősített - tévhit is. A svéd rendszer szerinti nyugdíj rendszerrel, például, igen sokan visonganának nálunk (indexálás=a bevételhez, mi fixált, igazítják a kiadást, más szóval fluktuál a kifizetett nyugdíjak értéke a gazdasági, demográfiai helyzet függvényében).

Másrészt talán nem is szükséges megjegyezni, hogy az általunk annyira irigyelt nyugati nyugdíjalapok befektetéseken keresztüli agresszív hizlalásának éppen a 2008-as pénzügyi krach vetett véget. Sok jövendő vagy éppen jelenlegi nyugati nyugdíjas félretett pénze úszott el a krachokban. Megbicsaklott a hit és lelkesedés mindenfelé a "felejtsd el az államot, majd mi csinálunk neked pénzt öregkorodra" filozófiákban.

graycivil 2014.07.24. 13:48:56

"Az ország mint Felcsút

Egyértelmű, hogy a futball utánpótlásban minden más területnél jobban látható Orbán Viktor közvetlen, személyes hatása....Ami pedig a jó utat illeti, a hazai rendezésű utánpótlás EB-n két meccs után 2-9-es gólkülönbséggel állunk. Összehasonlításképpen: 2009-ben az új rendszer előtti utolsó VB-n bronzérmesek lettünk."

velemenyvezer.444.hu/2014/07/24/az-orszag-mint-felcsut/

"Mi lesz itt, amikor egyszer kiderül, hogy a fülkeforradalom nem a fényes jövőt, hanem egy óriási felcsúti akadémiát épített?"

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Khal Drogo 2014.07.24. 21:42:43

@korábban ulrike: Amíg egy magánnyugdíjpénztár reklámokkal hirdeti magát és ócsárolja az állami nyugdíjrendszert, addig az állami nyugdíj egy fillért sem költ marketingre.
Ennek megfelelően a magyar nyugdíjrendszerről alkotott képe az állampolgároknak torz.

A pénzügyi közvetítő rendszer előnyeit felnagyítják, az állami rendszert lesajnálják.

Személyes is találkoztam már pénzügyi tanácsadókkal, akik magánnyugdíjpénztári megtakarítások mellett kardoskodtak. Mivel valamelyest talán értek hozzá, kérdéseket tettem fel, melyekre máig nem kaptam tőlük választ.

Pedig számos kérdés felvethető. Stiglitz Nobel-díjas közgazdászprofeszor, illetve Krugman egyenesen hazárdjátékról beszélt a magánnyugdíjrendszerekkel kapcsolatban.

Khal Drogo 2014.07.24. 21:46:01

@graycivil: Ez az U19-es EB hatalmas égés. Tele van Budapest a plakátjaival. Láthatóan egy nagyon sikeres EB-t várt a felső vezetés, de rémálom lett az álmok helyett.

A magyar foci az elmúlt 1,5-2 évben zuhanópályára állt.
Én korábban bíztam abban hogy cseh szintre felfejleszthető a magyar foci, de ez egyelőre elérhetetlen. Ma a meglévők pozíciók tartása sem megy.

A kudarcok száma és mértéke ilyen rövid idő alatt példátlan.

Sejk a derék katona 2014.07.24. 22:11:23

TOLIBUSZ :)))))

444.hu/2014/07/24/a-bkv-kimaxolja-az-utazasi-elmenyt/

Na de ilyenkor semmi áramot nem fogyaszt! Rezsicsöki level:

és legalább mozogtak aznap valamit a népek

10500 forintos havi kondibérlet

Ingyen szaunával! :D

kiderült, hogy az állam és a cégem nem természetes személyként tart számon
plusz egy ezres, ha szamlat kersz, BKK se sokkal jobb, mint egy feketezo melos

A puhány pestiek legalább mozognak egy kicsit. :)

nézzük a jó oldalát: meg is rázhatta volna őket az áram, de nem

Ez a piros troli képletesen olyan mint maga az országunk, bár akkor aki a kormánynál ül az még két lábbal a féket is tapossa

a balszélsőre rá is fér, ő tolhatná majd visszafelé is

Így olcsóbb a jegy (gondolom)

a bliccelők tolják :)))))))))

A 444 pedig ezt hangosan nevetve, a fotelból tolja a képünkbe. Menjetek segíteni, nem itt fikázódni!

Akkor ezért késik, mert az utasok lassan tolják.

Tehetnének rá külső, oldalsó kapaszkodókat, hogy még többen hozzáférjenek az utazási élményhez.

Közmunkások. 6 db új munkahely. (Igaz, láthatósági mellény nélkül, de majd kerül az is.)

"Az egészsége megőrzése érdekében naponta legalább 30 percet sportoljon!"

Sportos nemzet vagyunk.
Meg a trolit is eltoljuk.

akkor legyen a neve tolibusz.

Szabadalmaztatni kéne ezt a meghajtást utastolóerő néven. A BKV ki is jöhetne hatására a csődközeli helyzetből. De hiába, mert mint minden komolyabb találmányt, ezt is külföldre lopják át.

Smittpál nyelvújító csak annyit mondana: magyar szenvedő szerkezet!

jobban teljesít.

az ellenőrök, meg a segítő talpnyalóik nem voltak ott a jegyeket ellenőrizni?

Rezsicsökkentés á lá BKK

Aha, és ilyenkor hol a rendőrőség? Nem hiszem ez szabályos lenne, bírságot nekik!

Vajon mire számítanak a tolóerőt biztosító utasok?

Itt milyen furcsaságot kell látni?

Fogyitábor! Égjen a zsír!

Norbi különjárat!

Yolo BKV

Tolj trolit. Yolo.

Világváros

mekkora szerencse, hogy nincsenek csődközelben...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.25. 00:11:50

@graycivil:
Na, a seggszájú, öntelt, csipafejű bumburnyákok átigazoltak a legnagyobb betűs, leggagyibb portálhoz?
ÓrJási.

6.Lenin 2014.07.25. 21:04:39

index.hu/belfold/2014/07/25/szavazokat_vesztett_a_fidesz_nott_az_ellenzek/#

A blogokat olvasva valahol létezik (?) 1 másik Mo is?
Vicces, mondja az ilyenekre az unokám, és milyen igaza van (5 éves ).

6.Lenin 2014.07.26. 19:18:50

www.atv.hu/belfold/20140726-az-egyutt-pm-szerint-putyint-utanozza-orban

Ezek után kénytelen leszek meghallgatni a beszédet, tuti az ellenkezőjét mondta, mint amiről ezek a köcsögök hadoválnak..

Khal Drogo 2014.07.27. 10:42:27

@6.Lenin: Én kétszer is megnéztem a Hírtv-n. Eléggé kifordította az ellenzék azt ami elhangzott. Szó sem volt arról hogy diktatúrát akar bevezetni, vagy el akarja törölni a választást.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.27. 10:57:21

@Khal Drogo:
"kétszer is megnéztem a Hírtv-n"

Jézusom... illetve gratulálok, ehhez nagy lelkierő kellhet...

Khal Drogo 2014.07.27. 13:51:24

A Profil osztrák hírmagazin hosszú elemzést közölt arról, hogy ha így folytatódnak a trendek, könnyen megtörhet az évek óta nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták és néppártiak dominanciája: a radikális Osztrák Szabadságpárt hónapok óta vezeti a közvélemény-kutatásokat, még a pártelnök Heinz-Christian Strache botrányai ellenére is.

A legújabb, Profil számára készített felmérés szerint a szélsőjobbos FPÖ 28 százalékon áll, a szociáldemokrata 24-en, a néppárti ÖVP 21 százalékon. Hasonló számokat jelzett egy másik intézet is, ott Strache pártja 27 százalékot mutatott fel, a szocdemek 22-n, a néppártiak 18-on. Még attól sem fordultak el a választók Strache pártjától, hogy egy osztrák bulvárlap megírta, a pártvezér egy olyan hotelben bulizik ibizai nyaralásán, ahol egy szobáért reggeli nélkül 690 eurót kérnek el fejenként. Sőt, éppen ellenkezőleg, az Ibizán készült fotók csak erősítik Strache kúlságfaktorát a fiatal választók szemében. A sajtó által csak HC-nak becézett politikus fő táborát egyébként pont a fiatalok jelentik: a választási kampányokban évek óta rappel nekik egy dalt.

---

Az EU-ban elfogathatatlan állítólag egy Fideszhez hasonló Eu-kritikus párt. Eközben az összes országban vannak ilyen pártok, több meghatározó, dúsgazdag nyugati országban ezen a pártok már a legnépszerűbb pártok. A kivételt csak Németország jelenti egyelőre, Merkel és a gazdasági eredmények miatt. Bár már ott is megjelent egy kispárt, ami ki akar lépni az EU-ból és máris hozott majdnem 5%-ot a semmiből.

Svájcban, Franciaországban, Angliában és Ausztriában az a helyzet hogy az Eu-kritikus pártok erősödnek, Hollandiában, Finnországban pedig tartják erős pozícióikat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.27. 14:00:11

@Khal Drogo:
Ez a Strache (hotel mindössze 690 EUR/fő/éj) egy lúzer Lézer Jánoshoz képest...

Khal Drogo 2014.07.27. 14:36:12

@Hepci: Van még hová fejlődnie!

nyünyüge 2014.07.27. 15:24:28

Olvasnivaló:

Szingapúr a jövő: az Orbán-rezsim legitimálásának védőbeszéde
hacsaknem.blog.hu/2014/07/26/szingapur_a_jovo_az_orban-rezsim_legitimalasanak_vedobeszede

Hát igen, így kell ezt csinálni.
Bedobni egy értelmezhetetlen vagy még nem értelmezett, de a nagyközönség által érteni vélt új fogalmat: "munka alapú társadalom", aztán szembeállítani valamivel, amiről a nagyközönségnek előtte elmagyarázzuk, hogy akármi is az, ő az oka minden bajnak, ami ért bennünket, amióta mi meg szüleink, nagyszüleink, dédszüleink az eszüket tudták. A liberális eszme, meg az ő követői.
Meg persze a kommunisták, de az a téma már fárad, meg .....

Khal Drogo 2014.07.27. 15:55:18

@nyünyüge: Ez a beszéd szerintem nagy hatást nem fog kiváltani. A korábbi években is voltak rendszerkritikus mondatai Orbánnak mint pl. a Köztársaság csak egy ruha a nemzet testén.
Akkor is ment a hőbörgés.

Ezek azonban csak szavak.
A lényeg az emberek megélhetése. Az Orbán-rendszer legitimálása nem a szavakból fog táplálkozni, hanem attól hogy fog-e nőni az életszínvonal.

Ha nem nő, akkor a rendszer erodálódik. Ha nő, akkor ezzel a politikával is simán nyeri a választásokat.

6.Lenin 2014.07.27. 17:06:23

@Khal Drogo:

Még nem volt időm meghallgatni. Tegnap néhány blogon elolvastam a hozzászólásokat. Biztos voltam, hogy működik a ferdítőgépezet.
1 mp sem csodálkozom a jelenlegi ellenzék támogatottságán. Ritka nagy köcsögök, de nem az orbán kritikák miatt, hanem mert nincs más mondanivalójuk, ez pedig már nagyon kevés ma.

"Ha nem nő, akkor a rendszer erodálódik. Ha nő, akkor ezzel a politikával is simán nyeri a választásokat. "

Ez igaz, de nem azért mert hülyék az emberek, vagy mindenki orbánimádó lett.
1xűen mert ez érdekli az emberek többségét , a saját érdekei.

Nem érdekli, hogy nyugaton mennyit keresnek (ott sem mindenki milliomos), ők itt élnek, itt akarnak boldogulni.
szerintem ez ilyen 1xű. Ha valaki többet akar, elmegy. ezt teszik nyugaton is. Mindenhol mozog a fiatalság, de ennek nem csak a megélhetés az oka (nincsenek elfogadható célok/értékek ma már sehol sem).

Zajlik 1 nagy átrendeződés és ezt csak kevesen érzékelik a világban. Mindig is voltak/vannak/lesznek akik ragaszkodnak a megszokotthoz, buknak is (a történelemben néhány évtized csak bolhafingnak tűnik, ezt is figyelembe kell venni)
Mindez, szerintem.

Khal Drogo 2014.07.27. 18:20:34

@6.Lenin: A legnagyobb önámítás azt hinni hogy Orbán miatt mentek el Nyugatra a magyarok. Azért önámítás mert ha nem Orbán lenne a miniszterelnök sem jönne haza senki. A belpolitikai helyzet nagyon csekély mértékben befolyásolja a migrációt.
Viszont jobban hangzik sokaknak hogy a politikai okok miatt mennek el az emberek, nem pedig a nyilvánvaló bérkülönbségek és lehetőségek ígérete miatt.

szoja122 2014.07.27. 19:01:39

@Khal Drogo: A túlságosan is középen maradási igyekezeteddel elkövetted azt a hibát, hogy elfeledkezel arról, hogy Orbán vezette Fidesznek már több mint 4 éve gyakorlatilag korlátlan hatalma van, soha nem voltak szívbajosak érdekeiket mindig erőteljesen érvényesítették. Ezzel az erővel már elindíthatott volna kedvező fordulatot a gazdaságban.
Nem ez történt, ezért növekedett a kin maradók, a külföldre igyekvők száma. Ezért már kvázi kizárólag (2/3-ad) miatt a Fidesz a felelős.

"A belpolitikai helyzet nagyon csekély mértékben befolyásolja a migrációt."

Hát ez -ne haragudj- vicc! Mi a fészkes fennének mennének ki? Heccből, utálják a hazájukat? Ragozhatnám, de ugyanúgy tudod mint én a gazdasági helyzetünk miatt, mert az ország nem tud megélhetést biztosítani nekik.
Mi ez ha nem belpolitika. A gazdaság is a politika része.

szoja122 2014.07.27. 19:13:27

@Khal Drogo: "nyilvánvaló bérkülönbségek és lehetőségek ígérete miatt."

Igen, itthon fillérekért dolgozhatnának, ha (dolgozhatnának!), kint viszont már annyit kapnak, hogy itthon azzal már el lehet kezdeni egy életet.

Nem azért mennek ki, mint ahogy implicite állítod mert 1 autó, vagy egy lakás mellé nem tudnak még egyet venni, hanem azért, mert ha otthonról nem kapnak támogatást (ezt csak kevesen tehetik meg), akkor nem tudnak elindulni az életben.

47 ezer forintból csak a Fideszes képviselők tudnak megélni. 100 ezer forintos kezdő fizetésből sem lehet lakást venni, családot alapítani. A fiatalok többségének még ennyi sincs.

6.Lenin 2014.07.27. 20:01:43

@Khal Drogo:

Valóban ebben a kérdésben is félremagyaráznak mindent, mint bármely más kérdésben.

Miért mennek el az emberek? Nagyon sok oka van, talán még az is előfordul, hogy Orbán miatt.
Sok esetet ismerek, sokan meg is bánták, de itthon feladtak mindent és most nehéz visszajönni.

Sokan rájátszanak erre a témára nem is gondolva arra, hogy esetleg milyen károkat okoznak.
Mindenhol megy a félretájékoztatás 1000-el. az embereknek kellene megtanulni gondolkodni is, de ez 1re reménytelenebb.

A "liberális" felsőbbrendűség meghozta a gyümölcsét, ekkora gyűlöletet még az átkosban sem lehetett érezni az emberek közt. Volt 2 tábor, most meg megszámlálhatatlan.

Lehet, hogy 2012 decemberében tényleg elkezdődött 1 új 5000 éves ciklus. Az is lehet, hogy kicsit hamarább, talán a Maják is tévedtek 1 picit.

(valamelyik este olvastam itt a neten, hogy az USA-ban kb 20 millió ember nyomorog, 5x több, mint nálunk)

szoja122 2014.07.27. 20:11:10

@6.Lenin: ""liberális" felsőbbrendűség"

A liberalizmus az 1 ideológia. Semmilyen felsőbbrendűséget nem hirdet.
Viszont a Fidesznek NINCS semmilyen ideológiája, egy katyvasz, olyan emberekből áll akik a hatalom (pénz) megszerzésére szövetkeztek, ennek mindent alárendelnek.
Gyakorlatilag populista demagóg párt.

Még mielőtt balnak nevezett oldalra mutogatnál, azok is populista, demagógok. Ebben nincs különbség a két oldal között.

szoja122 2014.07.27. 20:15:06

"A történelem vége"

"Tisztelt hülyéim! Illiberális államot építünk, mert a liberálisban nem lophatok el mindent."

hvg.hu/velemeny/20140726_A_tortenelem_vege?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201407

6.Lenin 2014.07.27. 20:30:58

@szoja122:

A csúsztatásban te vagy itt az 1ik legnagyobb.

Nem mutogatok 1ik oldalra sem, olyan emberekről írtam, akik félretájékoztatnak, valamilyen érdek mentén.

Igen, a liberalizmus 1 ideológia (elméletben), de van 1 "liberális" gyakorlat.

Ez így van minden ideológiával, amit ember talált ki, hogy átverje vele a másikat. A sok vallás se nagyon lóg ki ebből a sorból. Közös a gyökere (1 gyökér Istennek képzeli magát, és erre fabrikál 1 magyarázatot, amit igyexik másokkal megetetni).

Szerintem (amit írtál, az + szerinted). Hol az igazság?
A Blues, az igen, az 1 érzés, ami belülről jön. Az 1én igazsága, a többire tojni.

"Tisztelt hülyéim! Illiberális államot építünk, mert a liberálisban nem lophatok el mindent."

A liberálisban csak a liberális lophat, mert ők mindenkitől különbek, alapjoguk.

Balt 2014.07.27. 20:31:36

Rájöttem, ki lesz Gyurcsányék titkos közös főpolgi-jelöltje, ha már így belejöttek az albertozásba, meg a vonatkozó ideológiába: :)
hu.wikipedia.org/wiki/Szab%C3%B3_Albert

szoja122 2014.07.28. 07:04:39

@6.Lenin: Szövegértési problémáid vannak. Semmilyen csúsztatásról nem írtam. Az nem csúsztatás -igazságtartalmától függetlenül- hogy valaki visszafelé mutogat. A csúsztatás az, ha valamit szándékosan félreértve magyarázunk, értelmezzük. Itt "csak" a felelősség kibújását jelenti. Ez jellemző mindkét oldalra. Viszont a Fidesznél ez most sokkal súlyosabb, mert most ŐK vannak hatalmon, nem is akármilyen felhatalmazással. Ezzel „csodákat” lehetne tenniük. Nem ezt látjuk.

Másrészt:
A magyar liberális gyakorlatot keverted össze a tényleges liberalizmussal. Na ez csúsztatás! Mert a magyar liberalizmus eddigi gyakorlata NEM egyenlő a tényleges liberalizmussal. A Liberalizmus -tényleges és nem a magyar- az igazi demokráciák szerves része. Szükséges, de nem elégséges feltétele a modern demokráciának. Ha tetszik, ha nem.

Ebben hatalmasat téved a mai jobbnak nevezett oldal, aminek semmi köze sincs a tényleges, modern jobb oldalhoz. Sajnos. Többek között ezért is látszok a jobb oldaliak szemében baloldalinak.

nyünyüge 2014.07.28. 08:54:27

Hogy mik vannak?

Szervilis, bunkó és agresszív - így írt a Magyar Nemzet Online tusnádfürdői riportjában a miniszterelnök sajtófőnökéről. A cikk szerint ugyanis Havasi Bertalan fizikailag inzultálta a lap munkatársát, miközben az lenne a dolga, hogy segítse az újságírók munkáját.

nol.hu/belfold/lebunkozta-orban-sajtosat-a-magyar-nemzet-1476635

6.Lenin 2014.07.28. 08:54:38

@szoja122:

) 8 év kevés 1 csodatevéshez, 4 + sok, szerinted.

) hol kevertem a magyar liberalizmust a valódival?

) hallgattál már valamit 1enesen Orbántól?

és még te hivatkozol szövegértésre?

(most éppen vonatozom 1et, van időm hülyeségeket is olvasgatni)
gyorsítom az idősíkot

szoja122 2014.07.28. 09:04:38

@6.Lenin: "8 év kevés 1 csodatevéshez, 4 + sok, szerinted." Ne mutogass visszafelé! Az egyik hülye, akkor a másiknak is az kell lennie?

A 8 év NEM egyenlő a négyel.

A 4 nagyságrendekkel TÖBB!

Ugyanúgy tudod mint én. Ne próbálkozz hülyébbnek látszani annál mint amilyen vagy.

Ha ezt az egyszerű politikai számtan nem érted akkor fordulj orvoshoz. Szívesen megmondom hogy miért.

Sokat, képregény szinten beszél, pontosabban legtöbbször olvassa, érthetetlen primitív metaforákat, hasonlatokat használ és legfőképpen sohasem egyenes. Mindig legalább 2 jelentése van annak amit mond, hanem több.

szoja122 2014.07.28. 09:13:04

@nyünyüge: Ha nincs külső ellenzék, akkor belülről indul a rothadás. Ez volt a szocializmusban is.

6.Lenin 2014.07.28. 09:31:39

@szoja122:

Kíváncsivá tettél.

Miért is nem lehet visszafelé mutogatni?

Miért is nem lehetett bizonyos dolgokat megvalósítani jó gazdasági körülmények közt, és miért lenne lehetséges gazdasági válság (hatalmas ellenérdekeltség) idején?

Mellesleg a történelem mindig visszafelé mutogatás, nélküle a jövő építése 1 nagy lókaki.

Nyitott vagyok a magyarázataid befogadására.

(pl. kíváncsi lennék, hogy milyen magyar gazdaság motorjait kellene beindítani, és miből. Hülyeségek nem izgatnának momentán-annyira azért nem unatkozom, meg lassan már a célállomáson leszek)

szoja122 2014.07.28. 10:17:36

@6.Lenin: A visszafelé mutogatás a dolgok elkenése, relativizálása.

Amikor az MSZP (SZDSZ) volt hatalmon akkor az MSZP (SZDSZ) sokat emlegette a Fidesz kormány tetteit indokként felhozva saját tetteik magyarázatára. Ekkor találta ki ezt a szöveget -amit most én mondok, nem a saját találmányom- a visszafelé mutogatás elutasítását a jobbnak nevezet oldal.

A múltat csakis a jövő építése, javítása szempontjából szabad a politikának emlegetnie. Tanulás céljából. Indokként felhozni, hogy ha nekik lehetett akkor nekünk is az már a cselekedtek elkenését, relativizálását jelenti. A többi pedig a történészekre tartozik.

Azonban látom haladunk, az egyszerű számtani példát már nem említed. Megértetted hogy a országépítésre a 2/3-os 4 év nagyságrendekkel több, mint az abszolút többséges 8 év.

"Miért is nem lehetett bizonyos dolgokat megvalósítani jó gazdasági körülmények közt, és miért lenne lehetséges gazdasági válság (hatalmas ellenérdekeltség) idején?"

A válság 2008-ban volt, az MSZP idején, másrészt abszolút többséggel sokkal kevesebbet lehet elérni mint 2/3-al. Azonban ennek ellenére sokkal többet tehettek volna, ez igaz. Azonban ez semmivel sem indokolja a Fidesz mai tetteit, mint ahogy fentebb már írtam.

panelburzsuj 2014.07.28. 10:18:15

@Hepci:

Na, a seggszájú, öntelt, csipafejű bumburnyákok már téged is lerajzolnak:

velemenyvezer.444.hu/2014/07/28/orban-elbucsuzott-a-felso-kozeposztalytol/

Hát szépen áll az ellenállás, ha már teisfiam modellt állasz a 48-asoddal! ...

:))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.28. 12:14:41

@panelburzsuj:
Nem nagyon látom az átfedést... ezek a baller balf*szok a képernyőt rendszeresen lefagyasztó b*ziportálról nehezen találják ki, mit gondol a jobbos felső középosztály...
Várjuk meg Orbán Viktor értelmezését, az majd megmutatja az irányt, a felső középosztály pedig mögötte dübörög (vagy dürrög) 48-as makkos cipőben, rezsicsökkentésen és bankállamosításon át.

panelburzsuj 2014.07.28. 12:42:35

@Hepci:
Akkor tanulmányozd még egy picit:

"Szerintünk ez egyszerűen túl sok lesz a magyar felső középosztály eddig csendben lojális részének. Nem azokra gondolunk, akiknek lelki szükséglet, hogy egy “főnök”-nek csápolhassanak. Nyilván nem is azokra, akiknek korábban is teljesen elegük volt Orbán Viktorból. Hanem arra a néhány százezer emberre, akik nagyon haragudtak a kommunista rendszerre, akiknek nagyon tetszett a 1998 és 2002 közötti Fidesz, akikben azonnal felment a pumpa, ha Gyurcsány Ferenc megjelent a képernyőn, de akik 2014-ben már csak a legkisebb rossz elve alapján szavaztak Orbán Viktorra."

Én elég egyszerűnek látom a kérdésfeltevést:

jobber felső középosztály akarok lenni - amíg Orbán tart,

vagy

magyar felső középosztály még annál is tartósabban...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.28. 13:11:20

@panelburzsuj:
S hol látod a kapcsolódási pontokat a - csipafejű bumburnyákok - szöveg(é)ben hozzám?

panelburzsuj 2014.07.28. 13:48:11

@Hepci:

A máshová nem sorolt egyéb hazafi rovatban.

De ha ez téged sért, legyél bátran joberbaler! ... :)

panelburzsuj 2014.07.28. 13:54:18

@panelburzsuj:

Betű szerint itt:

"Sokan közülük nemzetiként definiálják magukat, de ha mintát keresnek, Nyugatra tekintenek."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.28. 13:55:21

@panelburzsuj:
Ismétlődően kiderült már rólam itt, hogy ballib vagyok, meg a felső középosztály se stimmel.
Na, megyek is teniszezni. :)

Khal Drogo 2014.07.28. 16:37:41

@nyünyüge: A Hírtv olyan riport ment a hétvégén hogy a jobbos nézők szívrohamot kaphattak a meleg délelőttön. A riportfilm arról szólt hogy az agrártámogatások átalakítása miatt közepes méretű MGTSZ-ek mennek tönkre, csődbe.
Mindenki szomorúan nézett a kamerába és volt aki Rákos elvtárs óta nem volt ilyen fordulatot használt.

Egyik megszólal sem volt ellenzéki politikus.

Szóval helyzet van a háttérben. Mint a vizilabdában, a felszín alatt megy a rugdosódás vesére, herére, májra.

Khal Drogo 2014.07.28. 16:51:08

@szoja122: A megélhetés a fő mozgatórugó, nem pedig Orbán Viktor. Legalább te is elismered. Ha nem, akkor önmagadat csapod be.

Ha holnap Orbán Viktor lemondana szerinted mennyi migráns mondana fel és jönne haza? A válasz le sem kell írni, annyira triviális.

4 év 2/3... Hát a 2/3 rengeteg mindenre jó, de a gazdaságban hatalmi szóval nem lehet bérszínvonalat emelni, csak nagyon minimális mértékben.

A kivándorlás ellen ha akarom mondhatom hogy hatott az egykulcsos adó pl. A vezető mérnökök, orvosok, informatikusok, gazdasági szakemberek stb. magasan kvalifikált és legálisan foglalkoztatott emberek fizetése jelentősen nőtt úgy hogy közben a vállalat nem emelt nekik bért. Lépten nyomon azt mondják hogy az ország egyik nyomora hogy kevés a minőségi szakember. Mi mással lehetne jobban megfogni őket,mint hogy csökkentsük az adójukat.
Csökken tehát a bérkülönbözet a nyugati és a magyar között.

De pl. neked rossz a véleményed az egykulcsos adóról.

Azt látni kell, hogy a dolgok szorosan összefüggnek. Olyan nincs hogy mindenkinek jó lesz, mert nincs rá forrás. Ha emelem ezt, csökken amaz. Súlyozni kell. Minden kormány ezt teszi, prioritásokat alkot meg.

Ez persze nem jelenti azt hogy a kormányzatot kritika nem érhetné, nagyon is van tere az érdemi kritikának.

De azért szerintem végig méltányosnak kell maradni egy érdemi vitában ami nem össze-vissza beszélés szintjén akar megragadni.

Khal Drogo 2014.07.28. 16:57:07

@panelburzsuj: Ez a poszt nettó hülyeség. A poszt írója vágyvezérelten leírta azt amit szeretne hogy bekövetkezzen. De ez nem fog megtörténni.

szoja122 2014.07.28. 17:11:53

@Khal Drogo: Nem veszel észre semmi tendenciát?

panelburzsuj 2014.07.28. 17:33:21

@Khal Drogo:
Te személy szerint mennyire vagy beágyazódva ebbe a bizonyos felső középosztályba? Családilag, szellemileg, anyagilag?

Mert kívülről - (pláne alulról...) - nem sok látszik ám.

szoja122 2014.07.28. 17:40:37

@Khal Drogo: "A megélhetés a fő mozgatórugó, nem pedig Orbán Viktor. "

Orbán Viktor mint ember szerepe nem lényeges, viszont annál inkább az a politika amit képvisel.

Olyan marhaságot nem gondolok, hogy Orbán Viktor személye miatt vándoroltak volna ki. Nem értem hogy miért erre akarod kihegyezni? Mikor állítottam ilyet?

Ezt írtam, erre nem válaszoltál:

Igen, itthon fillérekért dolgozhatnának, ha (dolgozhatnának!), kint viszont már annyit kapnak, hogy itthon azzal már el lehet kezdeni egy életet.

Nem azért mennek ki, mint ahogy implicite állítod mert 1 autó, vagy egy lakás mellé nem tudnak még egyet venni, hanem azért, mert ha otthonról nem kapnak támogatást (ezt csak kevesen tehetik meg), akkor nem tudnak elindulni az életben.

47 ezer forintból csak a Fideszes képviselők tudnak megélni. 100 ezer forintos kezdő fizetésből sem lehet lakást venni, családot alapítani. A fiatalok többségének még ennyi sincs.

2/3-al 4 év tökéletesen elég ahhoz, hogy kedvező fordulatot indítson el a gazdaságban, egészségügyben, oktatásban, szociálpolitikában, a szegénység elleni küzdelemben, stb.. Nem arra gondolok, hogy olyat amit már az emberek éreznének is, mert arra 4 év nagyon kevés, csak az alapok lefektetésére, amelyek középtávon 10-15év múlva már éreztetik a hatásukat. Ilyet még nyomokban sem látok.

Szép példája ennek -habár abszolút értelemben jelentéktelen!- a miniszterelnök foci őrülete. Mennyit költött a focira? Milyen eredménnyel? Persze ott sem lehet csodákat tenni rövid idő alatt viszont tendenciát elindítani lehet. Ezt sem tudta megtenni.

Javaslom nézd meg:

www.atv.hu/videok/video-20140728-siralmas-kep-a-magyar-futballrol

A 2/3-ot hatalmuk megszilárdítására, bebetonozására saját klientúrájuk kiépítésére használták, a meghozott törvények, az új alaptörvény a kormány lépései mind ezt támasztják alá.

panelburzsuj 2014.07.28. 17:44:53

@Khal Drogo:
Ok, akkor a csipafejű véleményvezérek is megtették a tétet, te is megtetted, és innentől már csak annyi a kérdés, hogy ki csal, azaz melyik folytat bennfenntesebb jóslást.

Khal Drogo 2014.07.28. 17:51:44

@szoja122: Nem. A felső-középosztály szerintem ma Magyarországon egy választási szituációban vagy nem megy el szavazni, vagy Orbánra szavaz. Nagyon erős érzelmi töltet esetén fog szerintem a mostani ellenzékre szavazni.

A baloldali pártok kormányzása idején a felső-középosztály jelentősen több terhet fizetett. Kiemelkedően jó arra az esély, hogy ha visszatérnének a baloldali pártok, ez ismét így lenne. Nagyon erős érzelmi felindulás kell ahhoz hogy valaki saját józan érdeke ellen szavazzon. El tudom képzelni ezt, de hogy ez tömegesen legyen, azt nem tudom elképzelni.

A Jobbik kormányra kerülése pedig biztosan nem lenne kívánatos a felső-középosztálynak. Nehéz modellezni hogy mit is tudna megvalósítani a Jobbik, de az a hivatalos programból látszik, hogy szociális fronton több pénzt akarna elkölteni a Jobbik, aki ráadásul bőszen elitellenes. Tehát az elitnek nincs értelme a Jobbikra szavaznia.
Plusz a Jobbik legnépszerűbb vezényszava a cigányozás sem érinti a magyar felső-középosztályt. Ahol ők laknak, nincsenek cigányok. Javarészük max egy-két tehetségkutatóban felbukkant cigány énekessel találkozik.

Legfeljebb azok fognak a Fidesz ellen fordulni, akik kizuhantak az elitből, mert helyükre mások léptek. Pl. volt állami szocialista felsővezetők, vagy kultúrális szereplők stb. ( az egész kultúrának javarészt életképtelen állami források nélkül, egy olyan országban ahol ennyire alacsonyak a fizetések, a kultúrát az állam tartja el, amit nem, az nem is látható nagyon).

Magyarországon szerintem a választást eddig is a széles társadalom, nem pedig a felsőközéposztály döntötte el.
Az olyan esetlegesen a felsőközéposztályban népszerűbb pártok, mint a kis államot, kis adókat hirdető SZDSZ marginálisak voltak. Ugyanaz igaz a kultúrális elitre is.

A szabotőr közigazgatás toposz pedig egy nagyon régi legenda. Nem sok alapja van. Az állami intézmények olyan szinten központosítottak melyek mellett ez kizárható. A teljes közigazgatási spektrumot pártemberek irányítják, akik a legkisebb szabotációs tevékenységet észlelve, vagy vizionálva eltávolítja a vezetőket. Ugyanis a magyar közigazgatási jog alapján bármely vezető indokolás nélkül felmenthető vezetői pozíciójából. De ez korábban is így volt, Orbánék előtt is.
Ettől kezdve a tisztviselő teljesen kiszolgáltatott, ezért nem fogja kockáztatni egzisztenciáját.

Az egész cikk szerintem elrugaszkodott a valóságtól, egy elefántcsonttoronyban ülő ember írhatta.

szoja122 2014.07.28. 17:52:56

@Khal Drogo: "de a gazdaságban hatalmi szóval nem lehet bérszínvonalat emelni, csak nagyon minimális mértékben."

Ezt nem tudtam. Most felhomályosítottál. Arra gondoltam, hogy csettint egyet és varázsütésre minden megváltozik. Most igazán és mélyen csalódtam. Komolyan ezt ne tudná Magyarország miniszterelnöke? Még most sem hiszem el!

Gondolom nem ismered a parlament feladatát, nem tudod, hogy lehet törvényeket is hozni és velük meglehet változtatni a gazdasági környezetet, a gazdaság működésének feltételeit. Gondolom azt sem tudtad, jó külpolitikával stabil jogrendszerrel kedvező feltételek biztosításával befektetőket lehet hozni az országnak. Ezt is megtudták volna tenniük, de ezt sem tették meg.

Khal Drogo 2014.07.28. 17:54:34

@szoja122: "2/3-al 4 év tökéletesen elég ahhoz, hogy kedvező fordulatot indítson el a gazdaságban, egészségügyben, oktatásban, szociálpolitikában, a szegénység elleni küzdelemben, stb.. Nem arra gondolok, hogy olyat amit már az emberek éreznének is, mert arra 4 év nagyon kevés, csak az alapok lefektetésére, amelyek középtávon 10-15év múlva már éreztetik a hatásukat. Ilyet még nyomokban sem látok."

Orbán VIktor vezette politikai erő nem tekinti prioritásnak a szociálpolitika megerősítését. Sőt, forrásokat vontak ki, jelentős forrásokat. Nem gondolnám hogy egyrészt komoly választói támogatást remélnek onnan, másrészt hogy a jövőben ez a politikájuk megváltozik.

szoja122 2014.07.28. 18:01:00

@Khal Drogo: Nekem ne írj arról, hogy a balnak nevezett oldal vagy a jobbik mit tett, vagy mit tenne. Mert NEM ez a lényeg. Ezek fikciók, a dolgok elkenése, relativizálása. Azért mert most NEM ők vannak hatalmon, a lehetőségük és a felelősségük nagyon kicsi.

Arról írj hogy a Fidesz mit tett -mert ez itt a kérdés- az ország elkúrt életének rendbehozatalára.

Sorold fel pontról pontra, azokat a törvényeket, intézkedéseket ami majd 10-15 év múlva kedvezően foglya sorsunkat befolyásolni!

szoja122 2014.07.28. 18:02:58

@szoja122: Bocs a helyesírási hibákért.

Khal Drogo 2014.07.28. 18:05:05

@szoja122: Változtatják a gazdasági környezet és hoznak ide befektetéseket. Túlértékeled a kormányok szerepét, a nemzetközi közegtől függnek alapvetően a dolgok.

Pl. az hogy a Nokia telefonok eladása csökkent és megvette a Microsoft, ami bezárja, nem biztos hogy a Fidesz hibája. Ahogyan a Samsung gyárleállítása sem, ahol senki által nem keresett plazmatévét gyártottak.

Magyarország akkor fog jobban élni,ha a partnerországainak jobban fog menni. Ezt mi nem tudjuk befolyásolni, mi a világot nem alakítjuk ( csak nagyon kis részben) hanem inkább elszenvedjük ( nagyon nagy részben ).

Ettől függetlenül ami a mi feladatunk, azt sem biztos hogy jól csináljuk. Az elmúlt 4 év jogalkotása nagyon gyenge színvonalú lett, az átalakítások nem hozták a remélt eredményeket. Sok volt a rögtönzés és sok volt a gyenge teljesítmény felső szinten. Az államtitkárok és helyettes államtitkárok nagy részét leváltották. Ez elég komoly jelzés annak aki odafigyel a részletekre.

A kormányzati propagandát pedig jobb távolságtartással kezelni. Korántsem olyan jó a helyzet mint sugallják de nem is olyan rossz mint az ellenzék suggalja mely szerint mindjárt végünk van.

szoja122 2014.07.28. 18:09:09

@Khal Drogo: ??????????????????????

Gazdaságban, egészségügyben, oktatásban???

Egy politikai pártnak nem csak a választói támogatást kell figyelniük, hanem az ország érdekeit is.
Amúgy pedig NEM igaz, hogy nem szereznének plusz szavazatokat, ha kedvező folyamatokat indítanának be.

"Orbán VIktor vezette politikai erő nem tekinti prioritásnak a szociálpolitika megerősítését."
Igaz, de tegyük hozzá a gazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, a normális külpolitikát sem.

Khal Drogo 2014.07.28. 18:14:35

@szoja122: Az hogy a megadóztatták a minimálbért egy ilyen alacsony foglalkoztatású országban, mindenképpen kedvező helyzet. Nagyon népszerűtlen intézkedés, de szerintem meg kellett lépni. Az is szerintem időtálló és kedvező hogy a túladóztatott közepes jövedelmek adóját csökkentették, ahogyan az is kedvező döntés hogy a családi adókedvezményt bevezették.

A nyugdíjrendszerben eszközölt változtatások is pozitívak. Megszüntették a manyupot, ami az Orbán-kormány legjobb döntése volt. Ez már számtalanszor leírtam, nem fogom újra kifejteni miért. Aki akarja olvasson utána, meg lehet találni a szakmai kritikai forrásanyagot.
Megszüntették a korhatár előtti nyugdíjazási formák 90%-át. Ez is pozitív.

Stabilizálták az államháztartást. Ez is egy előremutató magatartás.

Ezzel szemben persze sok intézkedés szembe állítható ( de te most a pozitívumokat kérted ), sőt a még támogatható intézkedések során is a sokszor arroganciába hajló kivitelezés
is rontott az adott döntés megítélésén. A kormány szinte semmi energiát nem fektetett a közvélemény meggyőzésére, leginkább erőből átverte a döntéseket. akkor is ha érvelhetően támogatható célokat próbáltak esetenként menedzselni.
Ez szerintem nagy hiba. Ez sokakat irritál.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.28. 18:16:48

@Khal Drogo:
Egy elefántcsonttoronyban ülő, öntelt, seggszájú, csipafejű bumburnyák. :)

szoja122 2014.07.28. 18:17:04

@Khal Drogo: "Ettől függetlenül ami a mi feladatunk, azt sem biztos hogy jól csináljuk. Az elmúlt 4 év jogalkotása nagyon gyenge színvonalú lett, az átalakítások nem hozták a remélt eredményeket. Sok volt a rögtönzés és sok volt a gyenge teljesítmény felső szinten. Az államtitkárok és helyettes államtitkárok nagy részét leváltották. Ez elég komoly jelzés annak aki odafigyel a részletekre."

Arra gondolsz, hogy most megfog változni a helyzet? Nem hiszem. A leváltásokat megtehették volna hamarabb is. Egészen más oka lehet ennek. Mivel kvázi nincs külső ellenzéke így belső hatalmi harcok kezdődnek el, erősödnek fel. Ezt látjuk. A poszt is erről szól.

Khal Drogo 2014.07.28. 18:22:43

@szoja122: Az egészségügy kistafírozása akkora forrásokat igényelne ami nem áll rendelkezésre. Az hogy a javulás érzékelhető legyen, az rengeteg pénz emésztene fel. Egyszerűen nincs ennyi pénze a magyar kormánynak.

Az oktatásban nem értem miért döntöttek így ahogy döntettek. Szerintem valami emócionális oka lehet. A KLIKK és a hozzá hasonló intézményóriások nagyon alacsony fokon működnek. Ez nyilván tudják akiknek tudnia kell. Nyilván mondták is. A döntéshozók pedig nem vették figyelembe.

Külpolitika - Új forrásokra van szükség. Ebben semmi kivetnivalót nem látok. Azt mondjuk nem látom hogy Kazahsztán mégis hogyan fog ide befektetni bármit is, de hát ha mi meg tudunk jelenni ezekben az országban az is valami.
Az Eu-val való ütközések természetesek. Sárközy, Cameron, a görögök, a spanyolok és mindenki más is folyamatosan csatázik az Eu-val, de ez a magyar sajtóban nem kap nagy teret. Magyarország az eljárások számában nincs az élbolyban.
Az olyan ellenzéki kinyilatkozások pedig hogy mi ka Fidesz ki akarna lépni, komolytalanok.

szoja122 2014.07.28. 18:25:02

@Khal Drogo: Induljunk ki abból, hogy amit írsz 100%-ig igaz. Gondolom ezt a kiindulópontot elfogadod.

Azonban ez édeskevés, hogy ne mondjam nulla ahhoz, hogy egy gazdaságban kedvező fordulat induljon el.
Másrészről hol van az oktatás, ami nélkül NINCS fejlett társadalom, hol van az egészségügy, a szociálpolitikát sem feledhetjük, mert ha az elszegényedés tendenciája folytatódik, akkor abból még robbanás is lehet.

Khal Drogo 2014.07.28. 18:25:10

@szoja122: Menet közben nem szokás váltani. Általában egy huzamban szoktak váltani, mert így nem szigetszerűen állnak le a dolgok a vezetőváltás idejére, hanem egyszerre. Így kevesebb a váltások költsége. Ezért csinálják egyszerre.

Hatalmi harcok természetesen folynak.

Khal Drogo 2014.07.28. 18:29:57

@szoja122: A kormány láthatóan arra játszik hogy aki nem lát itthon felemelkedésre esélyt, az ne az államtól reméljen támogatást hanem menjen ki Nyugatra dolgozni.

A felsőoktatásban pedig megint csak nagyon zavaros nekem a kép. Nem értem miért vonnak ki globálisan jelentéktelen pénzeket. Egy egyetemet pár milliárd elvonása stagnálásra kényszerít, míg a költésgvetésben lehetne rá forrást találni. Pl. a stadionépítésektól várt hatás szerintem túlzó a döntéshozók részéről. Felesleges. Ez megint egy emberi gyengeség, egy erős érzelmi döntés. Racionálisan értelmetlen ekkora volumenű stadionfejlesztés.

szoja122 2014.07.28. 18:40:20

@Khal Drogo: Véleményed szerint kisebb hibáktól eltekintve, ami végül is minden kormánynál előfordul, jól mennek a dolgok? (Valami ilyesmi derül ki hozzászólásaidból.)

Egy 10-es skálán hogy értékelnéd -abszolút értelemben, figyelembe véve a 2/3-os lehetőséget- a kormány eddigi (2010-től) teljesítményét?

Khal Drogo 2014.07.28. 19:39:53

@szoja122: 3-4 pontot tudnák rá adni. Elsősorban a nyugdíjrendszer fenntarthatóbbá tétele és az adórendszer átalakítása miatt.
Magyarul elégséges. Vagy kettes alá.

Ennél sokkal többet kellett volna kihozni az egészből. A ciklus első fele nagyon gyenge volt, mondhatni pocsék. A második fele, főleg az utolsó 1 év, 2013 nyara - 2014 nyara már jobb volt.

Összességében így max. 4 pont nálam.

Khal Drogo 2014.07.28. 19:43:02

@szoja122: Nem gondolom hogy jól mennek a dolgok. Azt gondolom hogy jobban mennek a dolgok mint 2008-2012 között és mint az ellenzék állítja ( szerintük game over hamarosan ).

De azt hogy jól mennének a dolgok. Hát ahhoz nagyon elfogultnak kell lennie valakinek hogy az EU egyik legcsóróbb országában úgy ítélje meg hogy jól mennek...

Khal Drogo 2014.07.28. 20:06:58

Egy kis bulvár

A gyanú szerint a Nomura International átejtette Szicília regionális kormányát, amikor 2002-ben derivatív termékeket értékesített neki. Az olasz ügyészség vádjai szerint 175 millió euró körüli kárt okozott a bank a régiónak, amikor három komplex derivatív és kamatswap tranzakciót hajtott végre Szicília egészségügyi hatóságának adósságán.

Szicíliától Milánóig rendőrségi alkalmazottak tömkelegét vonták be az akcióba, amelyben 54 ingatlant, 13 cégben meglévő részvénytulajdont és készpénzt foglaltak le. A Nomura annyit közölt, hogy tud az akcióról, áttekinti a helyzetet és teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal. A rendőrség pedig vizsgálja, milyen szerepet játszottak helyi politikusok az ügyben.

Nem ez az első, befektetők félrevezetésével kapcsolatos vizsgálódás Olaszországban befektetési bankok ellen. 2001 és 2008 között 525 helyi önkormányzat csaknem ezer kamatswap ügyletet között 35 milliárd euró értékben. Az ügyletek értéke az olasz régiók, tartományok és helyi önkormányzatok teljes adósságának csaknem egyharmadára rúgott.

...

Ennyit a piacot önszabályozó láthatatlan kézről.

6.Lenin 2014.07.28. 22:44:21

@szoja122:

Te valamit tényleg nem értesz (+ sokan mások sem).

Volt valami a világon ami már nem úgy működik, mint régen.Új szelek fújdogálnak. Megindult 1 átrendeződés/útkeresés. sok minden mostanában fog -lehet véglegesen-eldőlni. Nem mind1 hová igyexel tartozni.

Ezeket a folyamatokat -visszatekintve a történelemben-csak kevesen szokták érzékelni, előre főleg nem.

Mindig voltak/vannak/lesznek (ez utóbbiak csak rövidtávon, általában)

) akik görcsösen ragaszkodnak 1 beváltnak hittben (ilyen pedig soha nincs).

)későn veszik észre e lehetőséget

) és kevesen vannak, akik elindulnak 1 eddig járatlanon.

Ez utóbbi a legmacerásabb. Lehet ebbe is nagyot bukni, de benne van a siker lehetősége is.
(az úttörők, a forradalmak gyermekei első körben nagy általánosságban szintén buknak)

De...
ha 1x beindul 1 folyamat, azt már nem lehet megállítani.

Minden fenti lehetőségnek megvannak/lesznek az ellenzői, és támogatói is.

1 a lényeg az egészből...

Akik csak arra képesek, hogy ezekből csak -esetleg-apró részleteket (soxor a lényegtelent)érzékelnek, nem érdemes foglalkozni. Napi szinten, talán, de minek.
Ilyen a jelenlegi magyar ellenzék, szélsőbaltól-szélsőjobbig.

A világban jelenleg zajlóra 1etlen válaszuk van, az Orbángyűlölet, talán azért is, mert nem értik. Érzik, hogy valamit sejt a pacák, de nem értik a lényeget.

(az pedig szinte természetes, hogy minden valamire való fordulónak a világban megvoltak a próbálkozó szerencse vadászai is). ezen is kár lovagolni, elmúlik, mint a nátha, még gyógykezelés nélkül is (néha ugyan kimúlik a pacák, de hát áldozat nélkül semmi se megy)

Persze lehetne itt apró részleteken pöcsölni, de minek, nem fogja érdemben befolyásolni a lényeget.
Te itt leragadtál, igaz nem egyedül. Talán majd 1x te is kihevered, vagy nem.

Mire volt jó/elég a 2x 2/3-ad, majd néhány éven belül tisztábban fog látszani. ami most zajlik nálunk nem 1 generációs probléma, kell néhány évtized mire letisztul. Talán lesz még visszalépés is, de visszatérés már nem, hosszútávon biztosan nem.

(nekem van 1 elég sötét jövőképem...eddig ugyanis semmi sem vált be igazán, ezért borul a bili időnként, talán nincs is igazi megoldás, csak bukások és újrakezdések sorozata)

1 tuti, hogy örök....a Blues...volt/van/lesz...ha lesz ember is hozzá.

szoja122 2014.07.29. 07:32:16

@Khal Drogo: Érdekes, elég sokat vitatkozunk, de nagyjából én is így értékelném. Nálam inkább 3-as mint 4-es, mert:

2012 - 2014 közötti ''jobbra fordulás'' szerintem nem elsősorban a kormány érdeme.

1. Belejátszott a jobb nemzetközi gazdasági környezet, mert mint ahogy írtad Magyarország gazdasága erősen függ a környezetétől és nem csak a negatív, hanem a pozitívum változásokat is nagyon megérzi.

2. Másrészt a magánnyugdíjpénztár államosítása. Ez független attól, hogy helyeseled azt vagy nem, attól tény, mert elég nagy vagyonról volt szó és ne feledd az egyszeri, megismételhetetlen tényező.

3. Továbbá felerősödtek az EU pénzeknek az országba való áramlása is. Ez viszont részben a kormány érdeme (3% alatti hiány, persze az sem mindegy hogy ezt hogyan érik el!), másrészt az idő tényező is szerepet játszik benne.

szoja122 2014.07.29. 07:49:40

@6.Lenin: Azzal kezdem, amiben egyetértünk:

"(nekem van 1 elég sötét jövőképem...eddig ugyanis semmi sem vált be igazán, ezért borul a bili időnként, talán nincs is igazi megoldás, csak bukások és újrakezdések sorozata)

1 tuti, hogy örök....a Blues...volt/van/lesz...ha lesz ember is hozzá." Erről jut eszembe megnézted amit linkeltem? Johnny Winter az egyik legnagyobb blues zenész. A most szeptemberben kijövő albumát sok szakértő a legjobbjának tartja.
www.johnnywinter.net/

A változásokban is igazad van, de teljesen tévúton jársz, mint az emberek döntő többsége. Az igazi változás az emberek életében most a történelemben először NEM a politika fogja meghozni, hanem a tudomány, technika.

Teljesen tisztán látni, hogy exponenciálisan fejlődik és elérkezett a meredeken való emelkedés szakaszába, ami a gyakorlatban azt jelenti hogy rendkívül gyorssá vált.
1900-2000 ezer között többet fejlődött mint az emberiség történetében addig összesen.
2000-2017 között fogja ezt megismételni! A 100 év 17-re csökkent! A politikusoknak ezt kellene figyelembe venniük, de mivel legtöbbjük ehhez semmit sem ért nem foglalkoznak vele.

Szerintem ez a létező legnagyobb gond.

szoja122 2014.07.29. 09:31:28

@6.Lenin: A politikusok és a tudomány (technika) életünkre gyakorolt hatása a következő 50 évben úgy aránylik egymáshoz mint a kvark nagysága a világegyetemhez képest.

Ezt a paradigma változást kellene megérteni a politikusoknak, de erre ab ovo képtelenek, mert döntő többségük humán műveltségűek.

concret 2014.07.29. 15:40:15

@6.Lenin: Szerintem már az az alapállás téves, hogy "valami változás elkezdődött".

Változások nem kezdődnek soha: a változás a maga folyamatosságában maga a történelem. Nézd meg a múlt század '30-as, '50-es és '90-es éveit: három különböző világ. Változásban élünk, ez természetes (panta rhei), aki az adott pillanat változás-specifikusságát misztifikálja, az vagy szélhámos, vagy beteg.

Persze, vannak kitüntetett pillanatok: mindkét világháború gyökeresen fölforgatta Európát, de a világ többi részére is döntő hatással volt. A hidegháborús világ lebomlását ezekhez lehet vetni jelentőségében. Hogy a 2008-as válság ezekhez hasonlítható-e? Lassan 6 év telt el azóta, látható formai változások nem történtek (új államok, új határok, új szövetségi rendszerek, stb.) és a világ trendjei kis bicsaklás után tovább folytatódtak. Persze, most is minden változik, csak kérdés: van-e ennek köze 2008-hoz, vagy a változások gyökerei mélyebbre nyúlnak? (szerintem igen).

Az Orbáni gondolatmenet szerintem a 2008-ra hivatkozással a gombhoz keresi a kabátot. Változtatási igényének a valódi oka a saját személyiségében, gondolkodásmódjában az utóbbi 15 évben végbement változásokban található. Meggyőződésem, hogy valaha őszintén hitt a Nyugatot sikeressé tevő liberális értékekben (pedig jelleméhez sosem illeszkedett igazán), a 2002-es, különösen a 2006-os kudarca vitte őt arra az útra, ami őhozzá ténylegesen passzol.

concret 2014.07.29. 16:12:42

@6.Lenin: Az emberi társadalmak története a humanizálódás trendjét mutatja: az erőszakosabb, igazságtalanabb civilizációktól a biztonságosabb, jogszerűbb, a javak igazságosabb elosztását biztosító struktúrák felé halad. Persze, nem töretlenül: csak szűkebb világunkban is a kétség kívül korát megelőző antik kultúrák után ezer év kellett csak arra, hogy egyáltalán újra értékelni tudjuk az antikvitást.

A XIX. században a gyorsuló technikai fejlődés mellett ha lassabban is, de egyértelműen fejlődtek az emberi társadalmak. Napjainkig a két utolsó törést a civilizációs fejlődésben a nemzetiszocialista és a sztálini kommunista kísérletek jelentették. Bár megbuktak, nem vagyok maradéktalanul optimista. El tudok képzelni én is egy olyan negatív jövőt, ahol a szuperhatalommá erősödött Kína dominálja a Földet.

Elég rettenetes vízió. Nem hiszem hogy egy olyan rezsim, ami saját népét rendkívül igazságtalan elosztási viszonyok között tartja, csekély információs szabadságot biztosít és a mi fogalmainkhoz képest nagyon relatív jogbiztonságot garantál csak, etnikai-vallási kisebbségeit kegyetlenül elnyomja, az majd más kontinensek népeit méltányosabban kezeli, ha azok az uralma-befolyása alá kerültek.

Lehet, hogy megtörik a pozitív trend, és a liberális demokrácia terjedése és erősödése helyett a tekintélyelvű uralmi rendszerek nyomják bélyegüket a bolygónkra. De ez biztos, hogy nem hoz több jót az emberiségnek. Én ha biztosan látnám a szabadságelvű civilizáció hanyatlását, akkor is mindent megtennék, hogy akadályozzam az antihumanitárius előretörést. Nem tudom, mit tartanak sokan vonzónak a vezéruralmú rendszerekben: nyilván azt gondolják, nekik személy szerint hasznos és jó lesz. Pedig tévednek: a jogot nem tisztelő struktúrákat előbb-utóbb saját hívei is megszenvedik.

Csak akkor már senki sincs, aki azt a méltánytalanságot szóvá tenné.

concret 2014.07.29. 16:54:21

helsinkifigyelo.hvg.hu/2014/7/29/az-emberi-jogok-vedelme-magyar-erdek/

A rendszerváltás előtt Orbán Viktor éppen úgy, mint minden más demokrata politikus olyan értékeket vallott, olyan célok érdekében fejtett ki politikai aktivitást, amilyen értékek ellentétesek voltak az akkori magyar állam hivatalos értékeivel, és amely aktivitás az akkori magyar állam megdöntésére irányult, a kommunizmus helyett a polgári demokráciát kívánta helyreállítani. Elvei és cselekedetei viszont nagyon is hasonultak a nyugati demokráciákéhoz - vagyis a külföldhöz. A mai orbáni értékelés szerint ő tehát társaival együtt külföldi érdekeket képviselt. Szerintem viszont akkor nagyon is a nemzet érdekében munkálkodtak.

Ez már nem a politikai váltógazdaság rendszere. Formailag ugyan van pártválaszték, de a rendszer kritikusai már nem hogy nem politikai versenytársak, hanem deklaráltan ellenfelek, ellenségek - sz ország és a nemzet ellenségei. Nem mintha eddig nem ez lett volna, jó ideje így van ezzel mindkét tábor. Csak most ki lett nyilvánítva.

Khal Drogo 2014.07.29. 19:29:13

@concret: Magyarországon a törést feltehetően az jelenti leginkább hogy az állampárti idők utolsó évtizedei után a liberális demokrácia a várva várt jobb időket nem hozta el.
Rettenetes dolog történt ugyanis. Millió számra termelődött az új jelenség, a munkanélküliség. A gazdaság átstrukturálódott, ami szűk rétegnek mesés vagyont hozott, lásd még spontán privatizáció majd később a törvényes privatizáció mely nem hozott sokkal jobb döntéseket mint a korábbi.
Városok, régiók mentek visszavonhatatlanul csődbe, tönkre. A bezárt vállalatok helyére nem jött semmi. Az életszínvonal egyre csökkent.

Eközben jöttek a váltópártok, a kezdeti lelkesedés helyét átvették a korrupciós híradások, miközben börtönbe nagyon kevesen kerültek a hatalomból. A pártok csodákat ígértek, majd alattuk is folytatódott az összeomlás, a csoda elmaradt.

Az egész politikai elit szépen lassan lejáratódott.

A kiépült fékek és ellensúlyok rendszere, a Sárközy professzor által jogi szuperállamnak nevezett magyar jogállam semmit sem tudott megakadályozni. Bankcsődök, pilótjátékok ( Tibuszerné, az ingatlanos pilótajáték ) olajszőkítés, maffia leszámolások. Rohadó közszolgáltatások, emelkedő árszínvonal, leértékelődő forint és magyar gazdaság.

Az utolsó nagy reménysugár az EU-s csatlakozás volt. Attól remélte a magyarok egy jelentős része a fordulatot. A csatlakozás késve, kibővítve, a forrásokból jóval több országon osztozva történt meg. A viszonylagos fellendülés utáni stagnálást végül összerogyasztotta a 2008-as válság.

Summa summárum _ A politikai váltógazdaság semmi jót nem hozott a többségnek. Legalábbis sokan így látják. A politikusok népszerűtlenek, a politika megítélése rossz. Az intézményrendszerek nem teljesítettek jól. A bíróság lassúak, a jogszolgáltatás egy rulett-kerékhez hasonlít. Tömeges a nemfizetés a vállalkozási szektorban.

Annyira rossz lett a helyzet megítélése és ez annyira összekapcsolódott a liberális demokrácia fogalmával, hogy ma kevesek kapják fel a fejüket már csak ha az intézmények ereje csökken és nő a választott kormány befolyása.

A stagnáló, nem túl jó helyzetben Orbán ráérzett arra, hogy a magyarok választásokat eldönteni tudó része vevő lesz a poszt-Kádári politikára. Elkezdett államosítani, elkezdett úgy törvénykezni ahogy azt korábban senki sem merte vagy akarta volna. A tömeg pedig kitartott mellette.

Az emberek nem bíznak a politikában, inkább bíznak az erősnek gondolt Orbánban.

Ez hogy hová vezet, meglátjuk. Sokan nem várnak sok jót. De tartok tőle hogy többséget ma más mellé nem lehet teremteni. Egy piacpárti liberális párt ma nem tudná megszerezni a kormánytöbbséget. Egyszerűen a korábbi MSZP kormányok teljesen lejáratták az egészet.

Khal Drogo 2014.07.29. 19:39:05

@szoja122: Csak a technika változik, semmi más. Az alapvető pszichikai igények mit sem változtak. Az emberi psziché mit sem változott.

6.Lenin 2014.07.29. 20:21:01

@szoja122:

Én is azzal kezdem, hogy amiben 1et értünk, arról most nem szólnék. a linket megnéztem, de már régebben is a kedvenceim közt volt a pacák.

A tudományt, mint az emberiség megváltóját elképzelni kissé morbidnak tartom. Talán a legmagasabb szinten azok a "sikerek" vannak, amik az emberiség elpusztítására alkalmasak.

A tudomány is inkább mindig a hatalmat szolgálta. Természetesen néhány év (tized) késéssel a morzsákból lent is érezhető néha valami.
Még 1, minél magasabb szinten van a tudomány, annál alacsonyabb szintre kerül "erkölcsileg" az emberiség. Csak körül kell nézni a világban.

Minél tagoltabb a világ, annál több érdeket kellene figyelembe venni, ezt még csak a politikusok fogják gyakorolni (esetleg vallások vezetői).
1 tudós soha nem lesz képes érdekek mentén gondolkodni, szerintem.

concret 2014.07.29. 20:30:44

@Khal Drogo: Semmiben sem hibáztatom a kevéssé tájékozott átlagpolgárt. Én magam is elég jól ismerem, milyen a válságterületeken élők helyzete - részben Borsodban, részben Szolnok megyében.
A 20 év nagyon sok embernek nem hozott szinte semmi jót: a társadalom jelentős rétegeinek és az ország sok-sok településének.

Én azokat a tanult fiatalokat nem értem, akik odaállnak a baromi ócska és cinikus propaganda mögé. Lelkesen szajkózzák a fidesz legvacakabb, legátlátszóbb lózungjait is. Akiket nem zavar a tudat: olyan szisztéma felé haladunk, ahol a korrekció lassanként kizárható: ez a kormányzati berendezkedés nem olyan, amit a Fidesz ellenzékbe kerülve önmagára nézve szívesen elfogadna. Aki a végletesen centralizáló Orbánra szavaz, az egy emberre teszi föl az ország sorsát. Nem született meg az az ember, aki tévedhetetlen, aki nem hibázhat: ezért van szükség a váltógazdaságra.

Te is úgy látod: a fidesz leváltása rövid távon valószínűtlen. De mindezt nem a jó kormányzás jutalmaként jelentkezik, csakis az eredményes hatalomtechnikából. Olyan, mintha az emberek könnyedén lemondanának az érdemi választás lehetőségéről, egyszerűbben: a jogukról, hogy leválthassák az arrogáns és sikertelen kormányzatot. Nagy baj, hogy ennyire nincs ennek súlya a magyar társadalomban. A szabadság nekünk keveset ér, de a lassú folyamat, amit alig érzékel az átlagpolgár, majd elvezet a hiányérzethez. Csak a szűkülő szabadság olyan jószág, amit elveszíteni könnyű, helyreállítani iszonyú nehéz.

6.Lenin 2014.07.29. 20:41:18

@concret:

" Lassan 6 év telt el azóta, látható formai változások nem történtek ...."

6 év 1 történelmi folyamatban...
Vicces vagy. Mellesleg komoly változások történtek.

A 80-as évek elején kevesen hittek volna abban mi fog történni 90-ben. Néha az átmenetek évtizedekig is eltarthatnak, de ne menjünk ilyen messzire.

az igaz, hogy a történelem 1 folyamatos változás volt/van/lesz, de azért néha (?) előfordultak gyökeres változások is, amiben a regnálok ritkán hittek volna, hogy megtörténik.

"Az emberi társadalmak története a humanizálódás trendjét mutatja: az erőszakosabb, igazságtalanabb civilizációktól a biztonságosabb, jogszerűbb, a javak igazságosabb elosztását biztosító struktúrák felé halad."

Régebben kezdték a pattintott kőbaltával a másik ember meggyőzését. Ma már valóban sokkal magasabb szinten álló technikai eszközök is rendelkezésre állnak.
A javak elosztása....

1re több ember biztosítja, 1re kevesebb ember jólétét.
Nem ugrálok ettől a plafonig, hogy őszinte legyek.

Azt elfogadom, hogy nagyon sokan leírtak már hasonlókat, mint te. Sok könyvtár tele van velük.

Mikor olvastál utoljára híreket a nagyvilágból?

Azt is tudom, hogy vannak nagyon szép elméletek, és nagyon csúnya gyakorlatban megvalósuló események.

Milyen szemüvegen keresztül szemlélődünk akár még gyönyörű képet is tudnánk róla festeni.Sok milliárd ember véleményére meg tojunk.

Ettől izgalmas az élet.

concret 2014.07.29. 20:41:42

@Khal Drogo: teszem hozzá: a NER sem tud megvédeni a takarékok bezuhanásától, a forint sosem látott hitvány pénz lett, a törvényesített korrupció mostanra az RTL révén az átlagmagyar estéjébe is beköszön, ég az arcunk a pénzzel kitömött focistáink szégyeneitől...

ha csalódtunk a politikában, hát ne szavazzunk! de itthon mindezek ellenére nem volt nagyon alacsony a részvétel. miért?

concret 2014.07.29. 20:51:36

@6.Lenin: 1918 után 2 éven belül át lett rajzolva Európa, 1945-ben futtából tolta odébb a határokat a Vörös Hadsereg, egy év sem kellett a fultoni beszédhez - csak hogy összevessük, mekkora idő 6 év gy valódi sorsforduló után :-)

Te Lenin, tényleg azt hiszed hogy sajnálkozhatsz az informáltságomon? Van önbizalmad.

"1re több ember biztosítja, 1re kevesebb ember jólétét.
Nem ugrálok ettől a plafonig, hogy őszinte legyek."
Ez a szempont az irigy ember szempontja. Számomra fontosabb, hogy gyorsan növekvő népesség mellett is csökken az éhezés és javul az egészségügyi ellátás és az iskoláztatás.

Amúgy meg a javak legdurvább elosztása pont a "sikerállamokban" (értsd: szabadságdeficites önkényuralmakban) van. Remélem, ez is zavar.

Khal Drogo 2014.07.29. 20:55:11

@concret: A Fidesz ma leválthatatlan. Néztem az adatokat. Az összes ellenzéki párt globális támogatottsága akkora mint a Fideszé. Ez elképesztő fölény.

Én nem látom egyébként a politika iránt lelkes fiatalokat. Olyan fiatalokat látok politizálni aktívan, nem fórum szinten, hanem képviselő jelöltnek indulni, akik jellemzően anyagi biztonság megteremtése céljából állnak be egy-egy párt mögé.

Valamelyest kivétel talán a Jobbik. Annak kemény magját egyesíti az antiszemitizmus, acigányellenesség, a mélységes USA gyűlölet és egyfajta kapitalista-ellenesség. Ott van egy fajta ideológia,ami köré táborok és miegymás szerveződik, együttesek, megmondó véleményvezérek stb. Ez így összességében vonzó lehet a közösséget kereső fiataloknak.

Khal Drogo 2014.07.29. 21:00:58

@concret: Magasnak sem mondanám a részvételt. Meg sem közelítette a 98-as felfűtött hangulatot. Beletörődést látok én.
Akinek nagyon elege van a helyben toporgásból az kimegy külföldre munkát vállalni.

Mindegy mit csinál, csak politizálni ne kelljen. Inkább elmegy Londonba, mint hogy itthon részt vegyen a közéletbe.

Ha van egy lakossági fórum, kik vannak ott. Idős emberek. Fiatalok javarészt azok akiknek fizetnek hogy ott legyen, pártaktivisták.

Én 2006-2010 között jártam havi rendszerességgel egy közpolitikai beszélgetős helyre, a Deák-körbe. MDF pénzelte, még ingyen pogátsa és bor is volt. Összeverődött vagy 100 ember, kérdezni szinte senki sem kérdezett. Vezető közgazdászok, politológusok és elemzők voltak a vendégek.
Fiatal ember kb. a nézők 10% volt.

6.Lenin 2014.07.29. 21:02:41

@Khal Drogo:

"A stagnáló, nem túl jó helyzetben Orbán ráérzett arra, hogy a magyarok választásokat eldönteni tudó része vevő lesz a poszt-Kádári politikára"

ezért kár volt, a többivel még 1et is lehet(ne) érteni.

Orbán 1x elmondta, hogy minket senki nem akart/nem akar/és nem is fog megmenteni. Ezt csak mi tudjuk (talán még) megtenni, ha nagyon szeretnénk.

1 önállósulásra (már amennyire lehet-ezt is ő mondta)talpra állásra irányuló kísérletet (államosítás, újraiparosítás, munkára nevelés) poszt-kádárinak nevezni, kissé átgondolatlannak tartom.

Az emberek többsége nem ideológiákban gondolkodik, az mindig 1 izgága kisebbség kedvenc időtöltése.
szerintem.

Khal Drogo 2014.07.29. 21:08:12

@concret: Jellemzően a Fidesz támogatók mentek el nagy számban. A protest szavazók többsége otthon maradt.

Az ellenzék részéről szerintem gond a teljes rendszer tagadása. Itt most nem az Alaptörvényre gondolok, ez senkit sem érdekel lakossági szinten. Az emberek 90% biztos vagyok benne hogy egy sort sem olvasott el belőle.
Hanem arra, hogy meg kéne határozni mi az amit megtartanának a rendszerből. Pl. adórendszer, nyugdíjrendszer. De mindent tagadnak.

Ezzel elérik azt hogy az aktívak közül a családosok biztos hogy nem szavaznak rájuk, ha csak valami nagy érzelmi felindulás nem váltja ezt ki. Ez százezres tömeg.

Azonosítani kéne hogy miből ered a Fidesz támogatottsága. Arra várni hogy az ország esetleges tönkremegy, nem egy nyerő stratégia. Mi lesz ha csak stagnál. Az életben nem fognak így nyerni.

Meg kellene érteniük milyen tényezők váltják ki a Fidesz sikerét. A jelenlegi felsejlő álláspont mely szerint aki a Fideszre szavaz, az egy hülye, szintén nem hoz nekik szavazatokat.

Elemezni kéne. Helyette senkit sem érdekelő kamarilla-háborút folytatnak egymás ellen.

Khal Drogo 2014.07.29. 21:12:16

@6.Lenin: Gondolod hogy a Kádár elvtárs iránti nosztalgia azért van mert ideológiai alapú?
Én nem hiszem.

Poszt-Kádári = Az állam garantáljon nagyobb biztonságot cserébe nem érdekel a politika, nem akarok beleszólni. A piac helyett legyen állami gondoskodás. Csődbe ment egy nagyvállalat? Mentse meg az állam. Elszálltak a devizahitelek? Miért nem csinál már valamit az állam?
Nem tudok megélni ebből a fizetésből. Állam csökkents adót. Állam csökkents rezsit.

Ezekre a reflexekre jól ráérzett Orbán. Tarol is vele.

6.Lenin 2014.07.29. 21:21:53

@concret:

Még felsorolni sem könnyű azokat az országokat, ahol a nagy jólétben csökkentik a béreket/nyugdíjakat. növexik a munkanélküliség(még Európában is hosszú lenne a sor).
Helyi háborúk (népirtások) zajlanak a "fejlett demokratikus országok" támogatásával.
Miért is?

Ezekre lennék irigy?
Te tényleg vicces vagy.

Hogy írjak még viccesebbet is....

A "liberális demokráciában" tobzódó országok is az összeomlás szélén táncolnak, és ez a téveszme pont 1 több ezer éves más kultúrában lévő országokban az 1etlen üdvözítő megoldás lenne. Nem beszélve több évtizedes másik ordas eszme alatt nyögő országok keresett jövőképe lenne a liberalizmus. Lyukas gatyában tévelygők áhított ideológiája a liberális demokráciának nevezett hazugság.

Szerintem hallgassunk inkább 1 kis zenét.

www.youtube.com/watch?v=f1vWfWqqUmU

6.Lenin 2014.07.29. 21:30:12

@Khal Drogo:

Természetesen ezeket is bele lehet magyarázni, + sok minden mást is, attól függ, milyen hatást szeretnénk vele elérni.

Talán még a támogatottsági mutatókkal is igazolni lehetne, de nem biztos, hogy lefedi teljesen a valóságot.

A 8 millió választópolgár közül hányan gondolkodnak kizárólag politikai szempontok mentén?

Meg ma divatos a kádári nosztalgiázókra hivatkozni. Pedig nagyon sokan már csak régi fényképekről ismerik (?), a politikájáról + finguk sincs, nem beszélve az akkori rendszerről. Kár ebbe belemenni.
szerintem.

concret 2014.07.29. 21:35:29

@6.Lenin: Azért jól átjön Nálad az Echo TV.
Meg hát jól rímel mindez a klasszikus, kádár-kori Népszabira is.

Ha az embert Szaniszló Ferenc okosítja a nagyvilág dolgait illetően, nyilván ilyen színű lesz a kép.

6.Lenin 2014.07.29. 21:58:59

@concret:

Ezt benézted 1 picit.

Az igaz, hogy nézem az Echo tv 1es műsorait, ahogy az ATV-t, és a Hirtv-t is. Nem minden műsorukat. Népszabit meg talán utoljára a 90-es évek elején olvastam a többivel együtt. (1 presszóban, ahová ebéd után mentem be 1 kávéra és sajtószemlére-járatták az akkori napilapok többségét)

Szaniszló F. műsorát esetleg ismétlésben nézem (akkor is csak esetleg részleteket), és nem kedvencem a pacák.

Ez nem jött be.

Khal Drogo 2014.07.29. 22:00:03

@6.Lenin: Kádár elvtárs a felmérések szerint minden idők egyik legnépszerűbb politikusa. Mátyás király és Szent István után.

Kádár elvtárs alapvetően nem is fiatalok között népszerű. A fiatalok másért is szavazhatnak a Fideszre. Pl. mert a Fidesz családtámogatási rendszere nekik kedvez.

Többféle motiváció van itt kérem szépen. A kádár-nosztalgia egy a több tényező közül.

concret 2014.07.29. 22:03:27

@6.Lenin: én is a 90 előtti népszabira gondoltam :DD

nem kedveled, de hát tagadhatatlan a hatása - létezik ilyen

concret 2014.07.29. 22:11:15

"liberális demokráciában" tobzódó országok is az összeomlás szélén táncolnak - ez pl igazi szaniszlós vágykép. Még szerencse, hogy a citált országokban nem tudnak a fenyegető összeomlásról.

6.Lenin 2014.07.29. 22:28:13

@concret:

Mit gondolsz miért indult meg 1 elég intenzív demokrácia export az utóbbi néhány évben?
Hol lett sikeres?

90 előtt nem érdekelt a magyar politika, nem is voltam itt 74-80-ig, 80-től más gondjaim voltak, 90-ig. 74 előtt tuti, hogy nem a politika érdekelt elsődlegesen.
Most is csak unaloműzés(ha nincsenek itt éppen az unokáim)

6.Lenin 2014.07.29. 22:38:57

@Khal Drogo:

Nem vitatom, hogy vannak, akik visszasírják azokat az időket, de nem kádár, vagy a rendszere miatt.
Volt 1 számukra elfogadható életszínvonal/biztonság. sokaknak elég volt, és most is elég lenne.

Nem mindenki vágyott/vágyik arra, hogy pávatollal a fenekében parádézzon Bp-en. Otthon, + baráti körben nyugodtan gyakorolta a szólásszabadságot is. A nyugatból is csak a különböző divatcikkek érdekelték, és az beszerezhető volt (néhány hét késéssel).

ez az egész kádározás 1 jó nagy süket duma, és a jelenlegi gyakorlat szerint is teljesen eredménytelen. Néhány hibbant ballib kedvenc szövege. Teljesen hatástalan.

Valami ütősebb kellene már.

6.Lenin 2014.07.29. 23:01:01

Jó éjt!
Mindenkinek.

www.youtube.com/watch?v=UOnzDKvn7YI

(mostanában inkább a lego chima. lego ninjago, csillagok háborúja legós változata amit kénytelen vagyok nézni-az utóbbi isteni szöveggel)

szoja122 2014.07.30. 05:23:42

@6.Lenin: "A "liberális demokráciában" tobzódó országok is az összeomlás szélén táncolnak"

Halvány segéd f@ingod sincs arról, hogy miről beszélsz...

Írj bizonyító statisztikai adatokat, vagy fordulj orvoshoz.

Az adatok az ellenkezőjét bizonyítják, abszolút és relatív (nem liberális demokráciákkal szemben).

Apropó, MI AZ A NEM LIBERÁLIS DEMOKRÁCIA? Hogy lehet egy demokrácia nem liberális? Mitől demokrácia, ha nem liberális?

Ne téveszd össze a liberalizmust a liberális demokráciákkal és a hazai liberalizmussal (pl. SZDSZ). Három különböző dologról van szó!

Fogalmazd meg és sorolj fel olyan államokat ahol ez működik és talán még sikeres is.

szoja122 2014.07.30. 05:53:01

@6.Lenin: "A "liberális demokráciában" tobzódó országok is az összeomlás szélén táncolnak"

Ha ez igaz, akkor a magyar fiatalok 100 ezrei komplett idióták (ezek szerint te implicite annak tartod őket), hisz a mélyen erkölcstelen, hanyatló nyugatra mennek dolgozni, ahelyett hogy itthon a munka alapú társadalomba tennék ugyanezt.

Olyan társadalomra mondani, hogy munkalapú, ahol lényegében nincs munkavállalói érdekképviselet, kifilézték a munkavállalói jogokat, és az ország közel fele nem is álmodhat munkáról, az röhejes mondanám, ha nem lenne végtelenül szomorú.

szoja122 2014.07.30. 06:17:33

@szoja122: "Ne téveszd össze a liberalizmust a liberális demokráciákkal és a hazai liberalizmussal (pl. SZDSZ)."

Helyesen: Ne téveszd össze a liberalizmust a liberális demokráciával és a hazai liberalizmussal (pl. SZDSZ).

szoja122 2014.07.30. 06:38:11

"Munkaalapú társadalom"-ról beszélni akkor, amikor 2008-ban, a válság kirobbanása előtt többen dolgoztak, mint most, amikor a statisztikába beleszámolják a kb 200-250 ezer közmunkásokat, a kb 400 ezer külföldön dolgozókat is, hát ez is röhej.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.30. 07:53:42

@szoja122:
Ne károgj korán, még eljöhet a p*na alapú társadalom, amiben a tehetségesebb p*natulajdonosok többsége kivándorol, és itthon főleg közp*na lesz. :)

Khal Drogo 2014.07.30. 08:16:32

@6.Lenin: Az a társadalmi berendezkedés Kádár Jánoshoz fűződött. Érthető hogy róla nevezték el. Mégsem hívhatják Ronald Reagen rendszernek...

Mint már írtam, nem ideológiáról van szó. Nem Kádár János MSZMP-je iránt él a nosztalgia, hanem a rendszert megélők visszaemlékezéseiben élő kiszámíthatóbb élet iránt.
A Kádár János politikai örökségét felvállaló Munkáspárt pl. sehol sincs.

Orbán nagyon jól érzi hogy a gesztusszinten megadott poszt-kádári életérzés sokaknak tetszik.

Khal Drogo 2014.07.30. 08:19:42

@szoja122: Ha nem dolgoznának külföldön, akkor itthon 400 ezerrel több munkanélküli lenne. Ez nagy előny.

6.Lenin 2014.07.30. 08:50:08

@szoja122:

Általában a "liberális demokrácia " idézőjel közé van szorítva nálam.
EZ NEM VÉLETLEN. (kár, hogy nem értetted.
Ezek önkényes meghatározások, semmi, vagy nagyon kevés közük van a valós(?) ideológiához.
Nyilván a külföldre távozók anyagi (főleg) helyzetük megoldása érdekében mennek bárhová, ahol arra lehetőséget látnak.

Nevezz meg 10-nél több embert, akik a "liberalizmus" hiánya miatt mennek el.

Még a nagy ágyú "liberálisok" is azért tengetik a hátralévőjüket Berlinben (nagy általánosságban) mert ott támogatják őket (van miből, és van miért , mégis csak ők voltak az echte nácik) Megszűnne a lóvé, itthon nyivákolnának.
A többi is süket duma.

6.Lenin 2014.07.30. 08:54:05

@Khal Drogo:

Értem én mire hivatkozol, de nem látom semmi értelmét. Sok más dolog az igazi lényege.

Pontosan ezért hatástalan. Az ezeket hablatyolók semmit nem profitálnak belőle.

Bármit, bármibe bele lehet magyarázni, ha szándék van rá, de a lényeg, hogy van-é eredménye, vagy nincs. ennek a szövegnek nincs. A többi lényegtelen.

szoja122 2014.07.30. 09:18:34

@Khal Drogo: Tényleg? Én hülye még azt hittem hogy a megélhetési gondok miatt mentek ki. Most már tudom hogy hazafiassági szempontok miatt, hogy tehermentesítsék a Fidesz kormányt, az országot.

Amúgy ilyeneket miért írsz? Egészen más okból írtam.

Tehát szerinted helyes, hogy itthon nincs elég munkahely. Érdekes álláspont. Ezzel implicite támogatod a gazdaságpolitikájukat, miközben sokszor keményen fogalmazol.

Ez NEM középen állás, ez így szimpla erőlködés.

@6.Lenin: Egészen másról írtam, a kérdésre válaszolj. persze nem tudsz. A külföldön dolgozók csak az egyik érv volt, ráadásul nem ebből a szempontból írtam.

Téged értelek, hogy hülyének tetteted magad, mert nem tudsz a kérdéseimre válaszolni.

Khal Drogo 2014.07.30. 09:32:19

@szoja122: Azért számítják bele, mert nem jelentkezik itthon munkanélküliként. Ez nem röhej. Ez a valóság.

A többi amit írtál, a képzeleted eredménye. Nem írtam olyat hogy helyes hogy nincs itthon munkahely.

szoja122 2014.07.30. 10:23:00

@Khal Drogo: Pedig igen, azzal, hogy a kormány szempontjából értesz egyet vele .

A munkavállalóknak igazuk van, nem tehetnek mást.

Azonban a munkanélküliség ennek -a megélhetés mellett- a fő oka, amiért viszont a kormány a felelős. Erre nem tértél ki, pedig tisztában vagy vele, vagyis relativizáltad. Ez implicite mi mást jelentene, mint azt hogy egyetértesz vele.

Másrészt amire reagáltál, annak NEM ez volt a fő mondanivalója. A közvetlen megelőzők folytatása volt. Azonban te csak ezt tartottad fontosnak. Ezekben a hozzászólásokban pedig sokkal többet mondtam mint amire válaszoltál.

@Hepci: Nem, közp*na lesz, hanem -és ez lényegi különbség- NEMZETI közp*na!

Khal Drogo 2014.07.30. 10:48:28

@szoja122: Nem tudok minden egyes hozzászólásra reagálni. Ezen akadt meg a szemem. Felesleges ilyen implicete támogatásokat meg relativizálásokat belelátni mögé.

A foglalkoztatási helyzet sokkal rosszabb mint ami látszik az adatokon. Pont azért mert a munkanélküliséget exportáljuk.
közmunka - Mégis mit kellene tenni? Ha adunk a közmunka helyette ekkora összegű segélyt akkor jobb lesz? Akkor meg az lenne a gond. Minek segélyezzük az embereket.

Munkahelyet teremteni nem könnyű. Főleg nem egy ilyen csóró országban mint Magyarország, ahol ráadásul a közhatalom gyakorlói is igen erős járadékvadászatban utaztak és utaznak most is.

szoja122 2014.07.30. 11:07:55

@Khal Drogo: "Mégis mit kellene tenni?"

Semmit! Matolcsy fantasztikus munkát végez. Tündér mese az ami itt az országban a gazdaság terén is történik. gazdaságpolitikájuk 10-es a 10-es skálán. Vajon akkor miért is adtál 4 pontot?

Ha ez sem tudod, akkor miért bírálod olyan sokszor az unortodox gazdaságpolitikát?

Ezért tartunk itt ahol tartunk, mert a politikusaink is csak rövid távon gondolkoznak. Csak az újraválasztás lebeg a szemük előtt és ezért hosszabb távú döntések eszükbe sem jutnak.

Ha az előző ciklus elején megfelelő döntéseket hoztak volna -mellesleg akkor is megnyerték volna a választást- a mostani ciklus végére már egyértelműen, érezhető változások indultak volna be. 2/3-al a lehetőségük megvolt, csak egész másra használták.

szoja122 2014.07.30. 11:31:06

@szoja122: Bocs, Matolcsy és Varga. Matolcsy nagysága annyira elhomályosított, hogy Vargáról elfeledkeztem.

Harmony12 2014.07.30. 11:49:01

A demokrácia a nép akarata az eredeti jelentése szerint. A többség akarata. A demokrácia addig jó volt OV-nak, amíg a többség megválasztotta, akármekkora többséggel. Addig volt fontos, amíg a kommunizmus lebontása ellen lehetett vele érvelni. Most pedig le lehet kukázni a demokráciát, válthatunk diktatúrába, mert az hatékonyabb, és nem is kell olyan apróságokkal görcsölni, mint választás. OV pedig majd kiváló elnök/király/diktátor (kinek mi, ízlés szerint) lesz, komolyan hiszi magáról. Mondjuk nem hinném, hogy támogatná ideológiai alapon valaki más ( mondjuk Gyurcsány, hehe) diktatúráját is...Rémesen önös ez az egész eszmefuttatás.
Asszem OV megirigyelte a Lee dinasztia sikerét, ami ha Szingapúrban sétálgatunk, érthetô is. ;)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.30. 12:19:52

@szoja122:
Nemzeti f*sznak nemzeti pin*t a Nemzeti P*naboltból!

6.Lenin 2014.07.30. 12:30:21

@szoja122:

Mire nem válaszoltam?

Ismerek olyanokat is, akik már akkor külföldön dolgoztak, amikor itthon is volt munka. szinte minden eset más.

A kalandvágytól kezdve a potyalesésig nagyon széles a skála.
Szervezetten folyt a cigányok Kanadába utaztatása, ott mg lenyúlták a pénzüket.

Te, vagy sok más mit magyaráz bele, az a hovatartozás kérdése

Harmony12 2014.07.30. 14:06:48

@Harmony12: Annyira nem akarnak ilyen apróságokkal görcsölni, hogy állítólag be sem került az idei éves költségvetésbe az önkormányzati választás. Akár el is maradhatna, úgyis csak egy felesleges cirkusz...

nyünyüge 2014.07.30. 15:49:03

Olvasnivaló - blődli rovat:

A Nemzeti Örökség Intézete megbízásából 2014 tavaszán közvélemény-kutatás készült a
magyarországi fiatal (18 és 30 év közötti) felnőttek történelemképével és a nemzeti
örökséghez/emlékezethez fűződő viszonyával kapcsolatban. Az Intézet arra volt kíváncsi,
hogyan viszonyul a magyarországi fiatal felnőtt lakosság a történelemhez, milyen képet alkot
róla, mit tart fontosnak a történelemoktatásban, mit gondol a nemzeti, kulturális örökség
ápolásáról, illetve az emlékhelyekről, emlékévekről és emléknapokról.

nori.gov.hu/content/media/www/mediastore/0/845/1270.pdf

szoja122 2014.07.30. 16:36:41

@Hepci: Lehet hogy a jövőbe látunk?

Khal Drogo 2014.07.30. 17:43:07

A kormány sem a nyugdíjrendszerben, sem a nyugdíjak értékét tekintve nem tervez semmilyen változást - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón.

---

Ez a nyugdíjak a gyerekek számához való kötése amilyen jól hangzik akkora butaság. A kormány jól döntött hogy nem foglalkozik ilyen őrültségekkel.

A nyugdíj nem népességszabályozási eszköz. Alkalmatlan rá. Ezért is a világon egyetlen ország sem használja arra. Nem véletlenül.

Khal Drogo 2014.07.30. 20:20:21

index.hu/kultur/media/2014/07/30/augusztus_28-an_tortenhet_valami_a_hvg-vel/

Csőd szélén áll a Népszava, hvg, a Népszabadság és az origo.hu.

concret 2014.07.30. 21:46:12

mno.hu/kulfold/a-tobbseg-a-vilaghaboru-kitoreset-sem-tartja-kizartnak-1239657

Mert az orosz emberek nincsenek tisztában a valós katonai helyzettel. Melyik másik fele az a világnak, amely jószántából hagyományos háborút vívna a világ vezető hatalma(i) ellen? Mert gondolom, nukleáris konfliktusba senki sem menne bele.

Persze, remek alkalom ez a MN olvasóinak egy kis rémült vacogásra és az USA-fóbia ápolgatására.

concret 2014.07.30. 22:07:29

@Khal Drogo: Óvatosan jegyezném meg: a józan szempontok nem biztos, hogy föltétlenül érvényesülnek politikai-érzelmi megfontolásokkal szemben.

Már Hoffmann Rózsa felemelkedése idején sokan citálták Semjén Zsolttól: a Fidesz a hardver, de a KDNP a szoftver. Márpedig a Népesedési Kerekasztal a kDNP egyik szívügye.

Khal Drogo 2014.07.30. 22:43:47

@concret: A Népesedési Kerekasztal javaslatai a kukában fogják végezni. Az egyszeri 300 ezres anyasági segély, a gyermekszámtól függő szavazatszám is ott végezte. Korábban felmerültek SZJA-s büntetőkulcs alkalmazása is az aktív korú gyermektelenek esetén. Van ilyen? Nincs. Most újabb javaslatokat talált ki a Kerekasztal.
A sajtó a korábbi javaslatokat is úgy tálalta mintha már lehozta volna a Közlöny. De ha már KDNP, a vasárnapi szünnap a boltokban terv is a kukában végezte.

A Fidesz egyéni számlás rendszert akar bevezetni, már 1998-2002 között is ezt a rendszert favorizálták, tanulmányozták. Az egyéni számlás nyugdíjrendszerbe ez a javaslat nem fér bele.

Nagyon meg lennék lepve ha ezt a bődületes ökörséget a Fidesz kormány támogatná. De persze minden előfordulhat.

concret 2014.07.30. 23:12:32

@Khal Drogo: Igen.

Minden előfordulhat.

2002 óta nagyon sok dolog megváltozott. El tudtad volna 2002-ben képzelni (fiatal voltál még, de emlékezhetsz rá), hogy Orbán 2011-ben Fekete György-féle zombikat ültet trónra az MMA alaptörvénybe emelésével?

Orbánban egyre nagyobb az affinitás a fundamentalisták felé. Mint nemrég mondta: olyan világban élünk, ahol bármi megtörténhet - persze, bármi végezheti a kukában is, valóban.

A racionalitás-alapú prognózisaid egy racionális világba valók.