Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:40

Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez maradt.

ovcikk.jpg

 (Fotó: Facebook)

Most különösen nem azokhoz szólok, akik mindent és mindennek az ellenkezőjét szeretnek vagy gyűlölnek, ha az egy bizonyos politikusról szól. Jobb, ha nem olvassák azok, akiknek szent meggyőződésük, hogy Orbán Viktor istenkirálycsászár, de azok sem, akik szerint a magyar nép legnagyobb ellensége. Csak felidegesítik magukat, annyit pedig nem ér az egész. Azoknak írok, akiknek - hozzám hasonlóan - gondot okoz annak eldöntése, hogy mi is történik ebben az országban, akiknek nincsenek mindenre kész válaszaik, s még az is előfordul velük, hogy jót és rosszat is gondolnak ugyanarról a politikai szereplőről. Velük szeretném megosztani, hogy mire jutottam.

Két fő állításom lesz. Az egyik úgy szól, hogy Orbán Viktor baromi jó politikus. A másik pedig úgy, hogy a mai baloldaliak soha nem fogják megverni. Kifejtem.

Orbán Viktorról rengeteg mindent gondolok – ahogy, feltételezem, még jó sokan ebben az országban. A blogon is eleget írtam már róla, több részben próbáltam megérteni politikai gondolkodását, viselkedését, időnként számba vettem a lehetőségeit, lehetséges politikai jövőjét. Mindeközben igyekeztem függetleníteni magamat attól, amit választóként érzek vele kapcsolatban, attól, hogy mi tetszik vagy mi nem habitusában, politikájában. Mindez persze reménytelen vállalkozás: ha valamivel nagyon nem értettem egyet, mint például a cinikus politikai kommunikáció, akkor az bizony átütött az elemzésen. Általában azonban működött az elemzői fék: egy-egy elsietett értelmezést hamar korrigálta a józan ész, hiszen a „van” mindig sokkal jobban izgatott, mint a „legyen”. Azzal viszont tényleg nem kalkuláltam, hogy Orbán Viktor felülírja a politikai tudást – pontosabban azt, amit én tudtam a politikáról. Pedig ezt tette.

Elmesélek valamit. Nem szoktam háttérbeszélgetésekről nyilvánosan beszélni: nem csupán illetlenség, de önsorsrontás is. Ez azonban 12 éve, nagyon régen volt, ráadásul elsősorban rólam és az akkori tudásomról szól. 2002-ben történt, a parlamenti választások után. Navracsics Tibor politológusokat hívott össze a Fidesz székházában, azzal a céllal, hogy a választási vereség után Orbán Viktorral beszélgessünk. Nem voltunk sokan, emlékeim szerint talán öten-hatan. A többiek persze simogatták a volt kormányfőt, akivel életemben először akkor találkozhattam személyesen. Mellettem ült, és láthatóan nem volt nagyon lelkes, amikor már sokadszorra hallotta, hogy bizony ilyen négy év után neki kellett volna nyernie. Én voltam a társaságban messze a legfiatalabb, hittem a szakmai tudásomban, és nagyon rossz véleményem volt erről a szervilis hozzáállásról. Meggyőződésem volt, hogy a jó politikus értékeli az egyenes beszédet, így aztán amikor hozzám került a szó, kifejtettem, amit akkor gondoltam. Elmondtam, hogy szerintem ő a Fidesz legnagyobb értéke és egyben legnagyobb tehertétele, versenyhátránya. Rengetegen kötődnek hozzá, tisztelik és rajonganak érte, ugyanakkor személye elképesztően megosztó, s ha a Fidesz négy év múlva választást szeretne nyerni, találnia kell valaki mást, aki az ellentáborból is hozhat szavazatokat, és aki így többséget teremthet. Ekkora táborral második mindig lehet, de nyerni feltehetően nem tud – mondtam magabiztosan.

Négy év múlva beigazolva láttam mindezt. Nem egyedül: Schmidt Mária ekkor már arról beszélt, hogy „Jones nem tér vissza”, és az újabb vesztes választás után a Fideszben is elindult a felelősségkeresés. Aztán jött Őszöd, a szerencsétlen gyurcsányi reformpolitika, a válság – és a végén a kétharmad. Majd az újabb kétharmad.

A politikai logika alapján Orbán Viktornak már régen bukott politikusnak kellene lennie. Talán 1994 papíron még túlélhető volt, de 2002 és különösen 2006 nem. S 2010 után is voltak olyan időszakok, amikor nem hittem volna, hogy ebből újra siker, újra kétharmad lesz.

Két általános válasz létezik erre. Az egyik az ellenfélről szól, a másik a módszerről. Az elsőben van némi igazság. Ha nem nyer 2004-ben Gyurcsány, ha nincs Őszöd, ha Gyurcsány lemond 2006 őszén, ha előrehozott választások vannak stb., bizonyára más a történet. De, ugye, nem kell elmondani a közhelyet arról, hogy a politika minek a művészete?

A másikkal komoly vitám van. Azt mondják, hogy Orbán politikai szerencséje a módszerében rejlik: abban, ahogy előbb a pártjában számolt le az ellenfeleivel, épített parancsuralmi rendszert, majd ugyanezt megcsinálta az országban is. Magyarul: Orbán azért uralkodhat, mert mindenhol diktatúrát épít. Ezt a vitát persze nem lehet megnyerni, mert akik ebben hisznek, azokat nem zavarja, hogy szabadon sugárzó tévékben és rádiókban kiáltanak diktatúrát, szabad választásokon indulnak a diktatúrát legyőzni szándékozó pártjaik. Orbán Viktor tényleg szereti a hatalmat. Különösen használni. Sok mindent meg is tesz azért, hogy megszerezze és megtartsa. Szinte mindent, amit demokratikus körülmények között még lehet. Nem szereti a gesztusokat, az önmérsékletet, a nagyvonalúságot. Ahogy maga is mondta: megöli az ellenfelet, ha van rá lehetősége. De aki szerint azért van hatalmon, mert adminisztratív eszközökkel teszi legyőzhetetlenné magát, az nem ért meg semmit a titkából. Mert igazán nincs is titka: egyszerűen csak ő érti itthon a legjobban és ő játssza a legtudatosabban, legprofibban ezt a játékot.

Gondolhatunk bármit a céljairól és az eszközeiről, Orbán Viktor vitathatatlanul a rendszerváltás utáni magyar politika legjelentősebb politikusa. Lehet, hogy soha nem lesz szobra, mert a céljait és az eszközeit finoman szólva sem övezi konszenzus. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy az elmúlt huszonnégy évben ő volt az egyetlen szereplő, aki – ismétlem: demokratikus körülmények között - képes volt tartósan megmaradni és valódi hatalmat építeni. Az egyetlen, akinek a politikai pályája nem csupán tervekről szól, de azokat megvalósító gépezetet is teremtett. A kivétel, aki felülírta azt, amit tudtunk, pontosabban tudni véltünk a politika "normál" működéséről.

Ugyanakkor Orbán Viktor egyszer meg fog bukni. Meg, hiszen nincs és miniszterelnöksége idején nem is lesz diktatúra. A népszerűség egyszer elfogy, a hibákból valamikor következmények lesznek, a hangulat változik, az idő kitelik - s akkor már nem véd meg (sőt) semmilyen mai helyzetre kitalált választási szabály, de még a gondosan ápolt média háttér sem, ahogy mást sem tette korábban. Lehet, hogy ezt már nem várja meg, és valamikor maga távozik, de előbb-utóbb vége lesz. Mégis, abban ma már biztos vagyok, amit mondjuk 2012-ben még nem mertem volna kimondani: akiket ma rajta kívül a pályán látunk, azok nem fogják soha megverni. Mai politikai ellenfelei nem fogják tudni kihasználni a politikai inga mozgását. Nem tudják, mert amíg Orbán Viktor az ellenfél, s amíg a baloldal nem érti meg, hogy miről szól az Orbán-jelenség és mire lenne szükség vele szemben, addig a mai táborán kívül csak süket fülekre találnak. A Fideszt a baloldal talán akár meg is verhetné, ha nem Orbán vezetné és nem róla, rendszeréről szólna a küzdelem, de a mostani konstellációban vele szemben egyszerűen nem tudnak felállni a padlóról.

Változás csak akkor lesz, ha valakik valamikor megértik, hogy nem magukat, hanem a választók többségét kell meggyőzniük igazukról. Ha ezt megértik és persze meg is tudják tenni. Ma ilyen szereplő csak egy van a pályán: Orbán Viktor. A holnap egy másik világ. Vagy nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr676732753

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megcsalt újbudaiak 2014.10.08. 01:59:16

Én azt állítom, hogy ha a régi „elitre” szavazol, akkor mindenképp egy csapodár társat választasz. Megint. Szuper dolog, hogy Molnár Kopaszigát Gyulát leváltotta a népakarat, de a helyzet azt, hogy Hoffmann Tamás 4 éve alatt semmit nem csökkent a korru...

Trackback: A párt vagy a város? 2014.10.07. 11:36:49

Újbudát könnyen abban a helyzetben érheti a reggel október 13-án, hogy van egy polgármestere, amelyik nem tudja kormányozni a kerületét, mert nem birtokolja a képviselői mandátumok többségét a frakciója. Ez a helyzet csődközelbe vitte Esztergomot, így ...

Trackback: Más minőségek - Mi a jó politika? 2014.09.27. 17:49:49

A minap Török Gábor látleletet adott a magyar politika állapotáról. Ez tömören annyi, hogy a politikai logika rendben működik, de a társadalom nem telepít mellé más logikákat, ezért kizárólagossá válik. Ez így van, nálunk is volt szó ugyanerről itt, és...

Trackback: Ki a felelős a szexista tankönyvért? 2014.09.26. 15:49:07

(Segítség balliberális értelmiségieknek)Aki nem tudná, mostanában botrányt kavart egy hatodikos általános iskolai tankönyv, amely szerint "a lányok állítólag könnyebben tanulnak meg olvasni, mint a fiúk többsége, de matematikában inkább a fiúk ügyesebb...

Trackback: Mindenki lehet kőműves 2014.09.26. 08:39:03

Gondolhatunk bármit a céljairól és az eszközeiről, Orbán Viktor vitathatatlanul a rendszerváltás utáni magyar politika legjelentősebb politikusa.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s.g.l. 2014.09.26. 05:46:30

Nem megverni kell, hanem bebizonytíni, hogy edkűszegő, mert arra esküdött fel az ország érdekében fog dolgozni és nem azt teszi, ezt megszegi, ellenségeket keres és gyárt azzal hogy az országot tudatpsan megosztja, csak a híveinek akar megfelelni.
.
Miből vagyonosdott meg, lett szakértők szerint többszörörs milliárdos, több mint 60 ingatlant birtokol már több nagyértékű lakásingatlannal kiegészítve.
Miből?
Vagyonának bekerülési értéke sokszorosa a 24 év politikusi pályája alatt kapott fizetése, végig politikus volt, más jövedelem egy könyv kiadásán kívűl nem volt. (16 millió)
.
1 komment máshonnan:
" Abban az országban ahol a regnáló miniszterelnök falusi budijának sarkaiba milliárdos közpénzbõl futballstadiont és futball akadémiát lehet építeni az az ország elveszett, ott genetikusan alattvalók élnek, ott a csókos, tolvaj maffiózó állami vezetõ haverok bármit megtehetnek. "
.
OV 2010 Felcsút: "Ha valaki a az emberek vagyonát, azaz a közvagyont saját örömére herdálja el, az saját hazáját árulja el!"
i.imgur.com/osKsPOX.jpg
Miért nem tudja szinte napi jelszóvá tenni az ellenzéki média?
Miért nem dörgölik naponta a fideszfanok orra alá?
Arról nem beszélve azt hazudta 50 évre ingyen adta bérbe az akadémiának az ingatlant, ami biztos hazugság, ingatlan nem dhat ingyen bérbe!!!
Vagy mégis vesz ki évente közpénzt bérleti díjként, és/vagy adót csal de évi legalább több 10 milliós nagyságrendben!!!!!!!
.
2010-ben

s.g.l. 2014.09.26. 05:59:49

"demokratikus körülmények között - képes volt tartósan megmaradni és valódi hatalmat építeni. "

Demokratikus országban a lakáscsalását és székházlopást megbütetik, soha nem lehetett volna politikus, dehamár akkor Kunczénak el kellett volna kapni és bíróságnak elitélni, de hagyták futni.
Impotens tesze-toszák voltak már akkor is.
Normális országban nincs többszörös vereség, mert a vert politikus elvonul, OV volt olyan pofátlan 4x verték meg pártjával parlamenti választáson és maradt.
Két egyéni veresége csak hab a tortán.
Pofátlannak is kell lenni, nem csak szépnek.
Tökélyre vitte a politikusi erényt: lopni, csalni, hazudni ! ez a titka és az, hogy ilyen dbil hülye elleenzék és nédia nincs még a Földön.
OV nem tudásával nyert, hanem a mérhetetlen hülye másik oldal miatt.
A média leigázása az egyedüli fegyverténye, - médán legalább 90%-ban múlik a választási nyereség és hatalom .
Ennyi felkészületlen, beszari, idióta médiamunkás sem találni sehol.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2014.09.26. 06:07:01

Azért ehhez a mértéktelen seggnyaláshoz hozzátartozik az is, hogy Orbán Viktor 2010 előtt nem küzdött valódi ellenzékkel. Látható ez, hiszen ugyanabból a rendszerből nőtt ki, amiből Gyurcsányék, és ugyanúgy Soros Gyuri bátyánk pénzelte, képezte ki...

Orbán Viktor akkor volna olyan nagy politikai géniusz, ha nem nyúlt volna a választási rendszerhez és úgy tartotta volna meg a 2/3-ot. Elnézést, de Viktorunk nem kormányoz, hanem uralkodik. És valódi demokráciáról sem beszélhetünk ebben az országban. Mert nincs.

BKV reszelő 2014.09.26. 06:16:25

@s.g.l.: A cikket sem értetted meg. Nincs ellenzéki média. Megszűnt. Ha úgy tetszik, van az RTL mint közellenség, aki a széllel szemben pisál és kész. Aki nem a központi mantrát fújja, akörül elfogy a levegő. Így vagy úgy.

Orbán kétségkívül jelentős politikus, ahogy Adolf Hitler is az volt, még párhuzamok is vannak ha nagyon erőltetjük a szemünket. Egyvalami nem sikerül neki, mégpedig az álma megvalósítása, miszerint nagyformátumú politikusként bekerülni a történelem könyvekbe. Precíz gépezetet épített, bár mostanság akadozik, de rendbe fogja tenni...talán még egyszer vagy többször, de valóban vége lesz. Túl nagy, túl sok dolgot akar vezérelni. Önmagába van kódolva a bukás. Nagyon jó érez rá azokra az áramlatokra, amik a számára jó irányba viszik, ki is használja ezeket, de ebbe mi beledöglünk. Ő egy elpazarolt tehetség. A híres "emúttnyóccév" legnagyobb kára az, hogy Orbánt ilyenné formálta a két vereség.

s.g.l. 2014.09.26. 06:29:40

@BKV reszelő: Ja. Nem is olvastam. Te már csak tudod!
Te vagy OV maga, aki mindent tud, a fejekbe lát?

serra 2014.09.26. 06:44:28

"Jobb, ha nem olvassák azok, akiknek szent meggyőződésük, hogy Orbán Viktor istenkirálycsászár"

Arthur Bloch 2014.09.26. 07:34:59

Mindenki lehet kőműves...-és blogoló , sőt ú.n. elemző is! - Ha valaki az "Orbán jelenségről" próbál körültekintően valamit írni,akkor: 1/ ne azzal kezdje,hogy "nem azokhoz szólok..."- ugyanis amit leír azt megtiszteli az is akihez nem ír! - Qui s'excuse,s'accuse....Eleve hiteltelenné teszi mindazt amit leír !!!2/Az adott témáról azaz az O.V.jelenségről sokkal komolyabb elemzés már íródott 2002. után: Kopátsy Sándortól.-Ha valaki tárgyilagos akar lenni,akkor érdemes előbb körülnézni a platzon!-Így csak azt tudja igazolni,hogy hithű, másként szólva:Qualis dominus,talis es servus....

graycivil 2014.09.26. 08:02:51

Mindent meg lehet magyarázni...A gátlástalanságot is.

Gordiusz 2014.09.26. 08:44:24

Értem én, hogy politikai szemszögből nézve Orbán sikeres politikus. Kétségtelen. Viszont engem egyszerű állampolgárként az érdekel, hogy az ő politikai tehetségéből profitál-e az ország. Nos, francot se! Sőt! Őt az ország sorsa ugyanis a legkevésbé sem érdekli (még ha rendszerint ilyen szlogenekkel is takarózik) csak és kizárólag a saját hatalma és pozíciója. Ha a mérleget akarunk vonni, lehet, hogy az elmúlt 25 év legsikeresebb politikusa, de - az ország egésze szempontjából - egyben a legkártékonyabb is (nem, ne jöjjön itt senki Gyurcsánnyal, mert az nem egy kategória, másrészt ha levesszük a Gyurcsánnyal szembeni hisztériát, meglepően kevés marad). Egyébként meg szinte senki nem foglalkozik ezzel, pedig meggyőződésem, hogy Orbán viselkedését enélkül megérteni nem lehet: psychekozosseg.hu/index.php?option=com_kunena&func=view&catid=11&id=274&Itemid=30

Bahama Mama 2014.09.26. 08:45:02

Én ezt a magyarázatot találtam, a hatalom minden áron megratrásáal kapcsolatban... kíváncsi vagyok, egyszer magyarul is megjelenik-e...
www.sott.net/article/148141-The-Trick-of-the-Psychopaths-Trade-Make-Us-Believe-that-Evil-Comes-from-Others

Ruzsa Söndör 2014.09.26. 08:48:54

Akár én is írhattam volna, kedves Gábor. Hasonló dilemmák fogalmazódtak meg már bennem a 2.ciklusa alatt is, de mostanra (a3.ra) már tisztán látható, hogy nem az impotens ellenzéke, hanem az önmaga által elkövetett súlyos hibák fogják megdönteni, ha egy reménysugárnyi alternatíva jelentkezik egyszer. Ez történt a létező szocializmusunkkal is és a látszólagos alternatíva is egy illúzió volt. (Mint utóbb kiderült pancserek jöttek a volt komcsik helyébe). Ettől még Kádár nem lett jobb ember és Orbán Viktor eszközei is elfogadhatatlanok, akármilyen nemes célokat hazudik is mögéjük. Az Orbánon kívüli kormányok esetében a végtelen tökölés volt ami felháborított, most pedig a végtelen arrogancia. Erre biztos Viktor azt mondaná, hogy "ezeknek semmi sem elég jó".
A célokon lehet vitázni, de az eszközei akkor is elfogadhatatlanok, még akkor is, ha mégoly zseniálisan használja is őket. Sőt annál inkább.

Gyingizik 2014.09.26. 08:50:16

Török Úr a Maga politológiai elemzései igazán nagyívűek, és jó olvasni azokat. Viszont amit nem tud megérteni, hogy ki nyeri meg a választást az nem csupán politológián (tehát nem egy egyetemi katedrák elefántcsonttornyában meg értelmiségi nagypolgári körben létező bölcsész-tudomány) alapul, hanem sokkal inkább a hétköznapi realitások (megélhetés) talaján áll. Az egyszeri választó (Bp. IX kerülettől kezdve Zalalövőm és Jászladányon át Borsodnádasdig) nem olvas Törököt, azt se tudja ki az. De hvg-t vagy Magyar Hírlapot (így Fritzet) se. Azt se tudja ki az a SchmidtMari. Sőt a híradót is max. háttérzajként hallgatja vacsora közben. A választás megnyerése Magyarországon végtelenül egyszerű. Aki ad vmit, ami érezhetően javítja a 70%-ban a szegénység különféle fokozatain élő tömegek komfortérzetét, az nyer. Pl. 2002-2004 között medgyesi elvtárs adott pár életszínvonal emelő dolgot. 2004-ben ezzel nyert gyúrcsány, (holott ő buktatta meg megyót). Gyúrcsány megszorított, az egyszeri választót felhergelte a vizitdíjjal, közgyógy igazolvány megszigorításával. Nem a szemkilövetésbe bukott bele! (Azzal a később jobbikra szavazó, rendpárti szoci, vidéki tömegek egyetértettek!) Viktorka ugye hatalomra kerülése után csökkentette a rezsit és 2%-al emelte a nyuggerdíjat. És ezzel nyert, ezzel a fejenként pár ezer forintos tétellel!! (Ill olyan apróságokkal, mint a szab.sértési törvény szigorítása.) Magyarországon ilyenekkel lehet választást nyerni, ez még mindig kádár népe! Semmiféle titok, trükk nincsen, csak annak megértése, hogy az nyer aki ad vmi minimális életszínvonal javító intézkedést. Semmi köze az adott politikus személyiségéhez, mennyire "megosztó" stb. Mert szavazati joga nem csak a művelt polgár értelmiséginek van, hanem a társdadalom többi részének is (ami kb. 95%!!). és ők döntik el a választást nem a SchmidtMarcsik, blogos véleményvezérek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.09.26. 09:08:50

Gábor, egyetlen kérdésem van: szerinted még demokratikusak a körülmények?

krj 2014.09.26. 09:09:39

A politológusok a maguk szakmai perverziójaként biztos sokat elmélkednek azon, hogy OV mekkora politikus, meg hogy hogyan használja a hatalmat, és hogy mindezt mennyire nem diktatórikusan, meg mennyire a demokrácia szabályai szerint teszi, de ha kicsit is megnéznék pl. a választási rendszert, be kéne vallaniuk, hogy ez minden, csak nem demokratikus. A 2018-as választásra - az egyszerűség kedvéért - úgy fog szólni a törvény, hogy " a FIDESZ listás eredményét egy tetszőleges számmal szorozzuk, hogy meglegyen a parlamenti kétharmad". Mindezt akkor, amikor az ország nagy része utálja őket, csak hát nincs sem alternatíva, sem motiváció. Sok mindent rosszat el lehet (és kell is) mondani a másik oldalról, a korrupt szocialistákkal, a túlagilis és idegesítő Gyurcsánnyal, stb. de két dologban mindenképpen különböztek a FIDESZ-től: nem kormányoztak dühből, rosszindulatúan és nem tették magukat leválthatatlanná. Pedig mindkettőt megtehették volna. A FIDESZ viszont nemcsak, hogy rosszul kormányoz, még a tetejébe rosszindulatú mindenkivel, aki nem a kölke. Arról meg ne is beszéljünk, hogy OV mekkora zseni vagy éppen mennyire elmebeteg. Az ausztriai kezelések, az antipszichotikumok okoz(hat)ta tardív diszkinézia, a dührohamok, miegymás. Orbán bukni fog, mert leválthatatlan, ezzel egyetértek, nyilván. De a saját pártja fogja leváltani, bár ez még - állapotától függően - akár 3-5 évig is eltarthat. Az első (belső) repedések viszont már megvannak, csak ki kell várnunk. És hátradőlve élvezni a show-t, mert bosszankodni az elvesztegetett idő miatt már felesleges.

vizitor 2014.09.26. 09:20:21

@Fedor: abban az értelemben igen, hogy ha pl. a Kétfarkúék több szavazatot kapnának a választáson, akkor azért átadnák a hatalmat, legalábbis a kormányrudat bebetonozott fideszes káderekestüül (még - vö. mi lenne, ha Putyint leszavaznák egyszer).

De ettől lefelé már merném használni a "parancsuralom" szót. Meg az aggaszt, hogy legalább a jog betűjének a tisztelete kopik, ami pl. Horthy alatt megvolt, meg a komcsi idők vége felé is.

s.g.l. 2014.09.26. 09:24:02

OV csapnivaló politikus, ha jó politikus lenne akkor nem közösítenék ki maguk közül más országok politikusai.
.
OV kiváló maffiózó, kiválóan ért ahhoz, hogyan hülyítsen meg embereket, hogyan vezesse félre őket hogyan gazdagodjon és hogyan betonozza be a hatalmát.
Az hogy kiválóan forgatja át a közvagyont magánvagyonná - és ezt sokan látják de nem itéik el, nu ez a szemfényvesztés az igazi sajátja, ebben zseni, a fideszegyházat felépíteni volt a nagy húzás, - és ezen a bázison tartja a hatalmát a csókosaival, az nem politikusi erény.
Az bűntett, az ország elleni gazemberség.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.09.26. 09:31:50

@vizitor: Szerintem ez már egy ideje látszatdemokrácia. Papíron az van, nagyjából annyira, mint amennyire papíron szabályos volt a krími népszavazás is...

wowerman 2014.09.26. 09:32:39

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)."

Ezt ismét láthattuk

krj 2014.09.26. 09:57:23

@wowerman: patikamérleg volt a jelez az óvodában :)

CSENDES 2014.09.26. 10:12:32

Azt gondolom erről, hogy az a jó politikus, aki megfelelő ellenfelekkel szemben nyer választást. Most akkor eszembe jut egy nagyon régi vidéki mondás: "kitépdesem kezed, lábad, s...dbe szúrom és világgá zavarlak".No így dolgozik ő.
Egy jó politikus kompromisszum-kész, mutat némi nagyvonalúságot. Ebből az emberből mindez hiányzik.
Valójában PR csapatta teszi naggyá. Ő maga, meglehetősen kisstílű, nagyotmondó, hogy finoman szóljak. Ha nem finoman mondom, kifejezetten hazug.

zorki 2014.09.26. 10:24:14

Ez egy ellentmondásokkal teli írás, amit elég nehéz -lehetetlen- jól értelmezni.:DDD Szokatlan nívó.
"Ugyanakkor Orbán Viktor egyszer meg fog bukni. Meg, hiszen nincs és miniszterelnöksége idején nem is lesz diktatúra."
Ez egy butaság -értelmezhetetlen állítás- hiszen diktátorok is szoktak megbukni. Másrészt vannak politikusok, akik demokráciában sem buknak meg. Ha csak nem igazából azt akarta kimondani, hogy nincs diktatúra, de ezt miért nem egyenesbe?
"Azt mondják, hogy Orbán politikai szerencséje a módszerében rejlik: abban, ahogy előbb a pártjában számolt le az ellenfeleivel, épített parancsuralmi rendszert, majd ugyanezt megcsinálta az országban is."
"De aki szerint azért van hatalmon, mert adminisztratív eszközökkel teszi legyőzhetetlenné magát, az nem ért meg semmit a titkából."
No, de ki állította - a poszton kívül-, hogy módszere csak adminisztratív eszközökön alapul?

Igen, Orbán Viktor jól politizál vetélytársaival szemben, jól politizál, mert a választók nagy -többségi- csoportjának -sokszor téves- vízióit fogalmazza meg.
Azért fog megbukni, mert téves víziók alapján,rosszul kormányoz.
Aki kételkedne benne, próbáljon meg végig csinálni egy általános kivizsgálást a magyar egészségügyben.
Aki kételkedne benne, mélyüljön el a mai közoktatás helyzetében. Gimnázium első osztályában a tankönyvek ára nem haladhatja meg a tizenkétezer forintot. Ezért az unokám a fizikát tankönyv nélkül tanulja, a tanár az órán nem magyaráz, kísérletre sincs idő, diktál, 2014 írunk, vagy álmodok?
Aki kételkedne benne, próbálja meg megértetni az észtekkel, hogy a hetven valahány nagykövetség közül miért pont a tallinit zárták be? Elzárjuk a gázcsapot Ukrajnába, miközben az ottani magyaroknak autonómiát akarunk?
Ezek az ellentmondások feszítik szét Orbán kormányzását.
Az ellenzék teljes legyőzése a következő tényező, ami szétfeszíti a rendszert. Az ellenzéket nem véletlen "találták ki", különben saját táborban fog kicsapni a gőz.

psychocska 2014.09.26. 10:29:43

Viktor kétségtelenül tehetséges politikus, de közel sem géniusz. Ilyen impotens ellenzék mellett is a választási rendszerhez kellett nyúlnia a hatalom megtartásához. Ez pedig szerintem nem dicséret. Vakok közt a féleszemű (ezt elírtam, de így hagyom. rendkívül találó) a király alapon van még mindig hatalmon ez a jóember, ez pedig szerintem annyira nem vall nagy géniuszra.

kispotzak 2014.09.26. 10:44:50

Nagyon szép elemzés, köszönjük. Az igazság viszont ott van Gyingizik-nél. Valószínűleg ennyi, se több, se kevesebb. De persze elemzéseket is szívesen olvasunk.

Gyingizik 2014.09.26. 10:52:56

@Gyingizik: Bocsánat, elírtam vmit: természetesen 2006-ban nyert az a gyúúrcsány a választáson, és 2004-ben buktatta be megyót.

CargoSGR 2014.09.26. 11:01:30

Tetszettek volna jobban csinálni. Az egész rém egyszerű. Kell néhány alapvetés, és abból levezetni a dolgokat, erre jól érzett rá Gábor, de ahogy az egyik kommentben is olvastam, ez kevés, valóban. Egyrészt kell jóléti intézkedés, és ehhez kell pénz. A nagy Fidesz politikai felfedezését sokan még most sem értik. Igenis jövedelemelosztást csinál, és a trükk, hogy jórészt nem az állam pénzéből, és ha megszorít is, ott vesz el, ahol azt az állampolgár a legkevésbé látja. Nő a TB járulék? Ki az aki böngészi bérpapírját, egyáltalán kinek van, amikor már nem is kötelező, csak az éves elszámolás. Kötelező bérkompenzációt a munkáltatókkal, ha pályázatokat akarnak. Plusz adóbevétel, majd a vállalkozások megszorítanak. Szektorokra kivetett adók. Az emberek nagy részének a telefonszámla magyarázat is magas. Több lett 500 Ft-tal a teefonszámla, ki veszi azt észre, amikor minden hónapban más összegről jön? Útdíj? Igazi kaszírozás. Az emberek nagy része azt sem tudja, hogy van. Pedig új adó. Ha meg sok pénz kell, akkor ott a manyup vagyon. Csak kevesen érezték magukénak. Az Úr adta az Úr elvette, áldott legyen az Ő neve! Ilyen a devizatartalék is, sosem látta még senki. Mi lesz, ha egyszer csak hopp-kopp. Közben rezsicsökkentés megy, mert az egyből vágja az ember, miről szól.

A gond csak az, hogy a jövőbe nem ruházunk be, csak várjuk, hogy legyen, és hogy szerencsésen alakuljon. Orbán jó politikus, ha nem a legjobb, de rossz államférfi, ha nem a legrosszabb.

graycivil 2014.09.26. 11:16:51

Putyin profi politikus...Indoklást lásd a posztban.

BB 89 2014.09.26. 11:42:48

@wowerman: A politológus nem pap, hogy hitet vagy reményt adjon. A politológusnak az a feladata, hogy egy objektív folyamatábrát készítsen a politikai történésekről. Az IKEA bútor összeszerelési útmutatójára se vagy mérges, ha nincs leírva benne, hogy: "ez a kanapé csodákat fog művelni a szexuális életével!".
És igen, a jó harmincas évekbeli politológus azt írja le, hogy Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével. Mert ő ezzel járul hozzá ahhoz, hogy megértsük, mi zajlik a Weimari Köztársaságban és még idejében visszafordítsuk a káros folyamatokat.
Ez mindig is érdekes volt számomra. O.V. számos ellenfele, bírálója viselkedik úgy, hogy egybitesre egyszerűsíti a sztorit és az antikrisztusnak kiáltja ki a miniszterelnököt. Ha ezek az emberek annyira gyűlölik őt, nem épp hálásnak kéne lenniük ha valaki "leleplezi az ördögöt"?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.09.26. 11:49:18

OV kiváló politikus, mert nagyon jól tudja, h a magyarokat nem lehet eléggé alábecsülni, és még gyomra is van hozzá.
Csak szar ember, és egy destruktív, kártékony féreg.
Ha TG ettől élvez a gatyájába, szíve joga. Csak jobb lenne, hha ha hasonló zsenik, inkább Szlovákiát v Romániát boldogítanák.

albert90 2014.09.26. 12:15:44

Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért gyűlölik ennyire Orbánt.
Vagy, hogy melik intézkedése volt olyan vállalhatatlan és káros a magyar embereknek. Meg itt előttem is felhozták, hogy a média kvázi milyen egyoldalú amikor ott van az ATV, RTL a legolvasottabb online felületek az index, HVG, 444 stb. Meg például ahogy az unióhoz viszonyulnak a baloldalon, hogy nekünk bekell pucsítanunk mindenkinek mert kicsik vagyunk, a jobbik ki akar lépni ami nevetséges. Orbán meg azt mondja,hogy ott a helyünk, húzzunk belőle hasznot de senki ne szóljon bele, hogy mit s hogyan csináljunk. Az, hogy a saját oligarchái mennyi milliárdot keresnek az a kutyát nem érdekli, amikor még azt is elintézi, hogy bankok visszafizessék az embereknek az ellopott pénzt. Mi egy átlagos vidéki család vagyunk, oriási segítség lesz, hogy többszázezer forintot visszafogunk kapni. Amikot vettük az autót csak apám úgy kérte, hogy kb 25ezret fizessünk egy hónapba. Nem tudtuk, hogy Frank alapú lesz és 2xesére fog nőni a részlet. Orbán az emberek mellé állt bármennyire is fáj ez egyeseknek. Hogy az ellenfeleit eltapossa az is csak az ország érdeke, bár ameddig a hazaáruló Gyurcsány a vezér a másik oldalon olyan nagyon nem is kell neki erőlködni.

s.g.l. 2014.09.26. 12:58:18

" Orbán az emberek mellé állt bármennyire is fáj ez egyeseknek. "

Ezért nőtt soha nem látott mértékben a mélyszegények aránya.

Populista aljas hazug szövegeket nyom, hazudozik és aki akarja elhiszi, ezek szavaznak őmiatta fideszre.

NYJetsTD 2014.09.26. 13:04:13

TG megint hozta a szokásost. Jókora önfényezés, mellébeszélés és a két stabil panel: orbán baromi jó politikus meg demokrácia van.
Persze hogy mindez csak szemfényvesztés és látszat, az nem érdekli. Egyetlen egyben azonban igaza van, ez az ellenzék arra is képtelen hogy hétvégére bevásároljon a közértben. De minden más ordas kamu. Európa nagyobbik része szóba se áll a miniszterelnökkel, a teljes közszolgálat letarolva, ügyészség zsebben, kézi vezérelt MTI, stb.stb. Ami a politikai szerencséjét illeti, az meg abból áll, hogy a választók nagy része funkcionális analfabéta, annyira alulfizetett, hogy minden gazdasági ismeretét beszűkítette, miszerint 3200 forint rezsicsökkentés ujjé, meg milyen jó lesz az állami szolgáltató. Persze ez csak általánosítás, de kb. így működik minden második ember. Konzervcsomagokért is nyertek már itt választást, felesleges túlgondolni a dolgokat.
Ráadásul most belekezdtek ebbe a fura kettős játszmába, felszívjuk az EU pénzeket gőzerővel, de közben dörgölődzünk az oroszokhoz is, csak félő, a végén két szék közé esve fogunk megint hőbörögni. Mert abban tényleg jók vagyunk.

NYJetsTD 2014.09.26. 13:12:28

@albert90:

"Az, hogy a saját oligarchái mennyi milliárdot keresnek az a kutyát nem érdekli, amikor még azt is elintézi, hogy bankok visszafizessék az embereknek az ellopott pénzt."

Az ilyen ostoba emberek miatt nem lesz itt soha fejlődés. Te fizeted meg az oligarchák pénzét is és te fogod a bankokét is, de nem várom el, hogy megértsd.

graycivil 2014.09.26. 13:26:47

A Vezető "politikai profizmusa" abban rejlik, hogy el tudja hitetni, hogy sajtószabadság az, ha a halálraítélt is ordíthat, és el tudja hitetni azt, hogy a kivégzés csak egy unortodox szado-mazo játék.

És a hűbéri rendszeren keresztül ki tudja termelni azokat, akik alsóbb szinten ugyanezt csinálják.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Dzsoki Júing 2014.09.26. 13:29:15

@s.g.l.: Uh haver, te olyan egyszerű vagy, hogy hozzád képest a faék két ismeretlenes egyenlet...

El Zorro 2014.09.26. 13:31:18

Magam is hiányoltam a blogos elemzéseket, jó újra látni az aktivitást.

Csak négy megjegyzés, hosszabban.

1. Magyarországon nincs diktatúra, és a belátható jövőben nem is lesz, ez elég egyértelmű.
Azonban a fő kérdés, amelyet oly sokan boncolgatnak irányt és arányt tévesztve, nem az, hogy diktatúra van-e vagy demokrácia. Erre az egyszerű, eldöntendő kérdésre mindig könnyű lesz azt mondani, hogy demokrácia, és valóban nehéz azt, hogy diktatúra.
A fő kérdés sokkal inkább az, hogy milyen az a demokrácia, amelyben élünk. Sérül-e, s ha igen, hol és miben? Teljesül-e maradéktalanul minden olyan feltétel, amely egy rendszert demokráciává tesz? Ha nem, meddig demokrácia a demokrácia? Az itt-ott csorbát szenvedő demokrácia is demokrácia? Hol húzódik az önkény és a demokrácia határa, melyek az alapvető kritériumok? Vagy hol kezdődik egy valódi diktatúra a demokráciához képest?
Minden politikai rendszert gyarló emberek (gyarló pártok) működtetnek, így a demokrácia már csak ezért sem lehet soha tökéletes és makulátlan. Hát még ha mélyebbre is ásunk! Tehát a kérdés sokkal árnyaltabb megközelítést kíván, vagyis az olyan egyszerű kijelentések, hogy "diktatúra van" vagy "demokrácia van", nem adhatnak választ egy sor fontos, megkerülhetetlen kérdésre a mai Magyarországgal kapcsolatban.
Ezért vitatkoznom kell Gáborral, amikor néha ő is ebbe a hamis dichotómiába áll bele, mondván például: "...akik ebben hisznek, azokat nem zavarja, hogy szabadon sugárzó tévékben és rádiókban kiáltanak diktatúrát, szabad választásokon indulnak a diktatúrát legyőzni szándékozó pártjaik."
Mintha amúgy minden más is rendben volna. A diktatúrázók tévedését (és balgaságát) illetően ugyan egyetértünk, ahogy azt fentebb jeleztem is, no de a fő törésvonalak nem itt húzódnak, innen azért tovább kellene lépni. Gábor gyakran meg is teszi, kár, hogy nem mindig sikerül, pedig a kép úgy lenne teljesebb, hitelesebb, még akkor is, ha a bejegyzés nem elsősorban erről szól.

2. "...Orbán Viktor baromi jó politikus."
Valószínűleg nem egyforma szempontok alapján ítéljük meg a politikusokat. Tudom, a politika művészete...
Orbán valóban a legjelentősebb politikus a rendszerváltás óta, semmi kétég. Sőt, ez is igaz: "...egyszerűen csak ő érti itthon a legjobban és ő játssza a legtudatosabban, legprofibban ezt a játékot."
Ha azonban pusztán ilyen kritériumok alapján ítélünk meg egy politikust, és mondjuk rá adott esetben azt, hogy jó (sőt baromi jó), akkor az illető azokra a bizonyos cinikus húzásokra (és a többi tisztességtelen lépésre) is óhatatlanul felmentést és megerősítést kap. Értem én Gábor gondolatmenetét, csak a "jóval", mint jelzővel nem vagyok ennyire megengedő.
A lényeg itt is hasonló, mint az 1-es pontban. A jóság pozitívumként jelenik meg, kategórikusan, árnyalatok nélkül. Egy politikus azonban csak akkor érdemelhet jó minősítést, ha amellett, hogy tudatos, profi, ért a "művészethez", talpon marad, hozza az eredményeket stb., mindezt tisztességes eszközökkel és méltányos körülmények között éri el. Amíg nem így van, lehet az illető eredményes, sikeres, profi stb., de a szó valódi értelmében jó nem. Aki például csak úgy tud kétharmados parlamenti többséget szerezni, ahogy Orbán 2014-ben, az minden, csak nem baromi jó politikus. Akkor lenne az, és akkor volna méltó a valódi elismerésre, ha ezt a szép eredményt tisztességtelen módszerek alkalmazása nélkül, fair körülmények között is el tudta volna érni.
Lehet erre azt mondnai, hogy naiv idealizmus, és egy ilyen politikust két perc alatt eltipornának, de ha kívülállóként nem erre próbáljuk rászorítani őt (és az összes többit), ha nem ezt tekintjük mércének, ha a profizmus, a siker és az eredmények mellé nem tesszük oda ezt a másik lécet is, akkor sem a politikai osztály, sem az ország fejlődését nem segítjük elő.

3. "...aki szerint azért van hatalmon [Orbán], mert adminisztratív eszközökkel teszi legyőzhetetlenné magát, az nem ért meg semmit a titkából."
Itt a "CSAK azért van hatalmon" talán pontosabb megfogalmazás lett volna. Nem csak azért, nyilván, sőt nem is elsősorban, de az adminisztratív eszközöknek is fontos szerepük van a koncepcióban, a gerrymandering-től kezdve a kampányszabályokon és a pénzek csatornázásán át a médiatörvényig, vagy épp a nyilvánosság és az átláthatóság csökkentéséig. A kétharmad versus sima többség kérdése például igazán nem sokon múlik, de szorosabb verseny esetén a legyőzött és a legyőző is könnyen felcserélődhet...

4. "Nem szereti a gesztusokat, az önmérsékletet, a nagyvonalúságot. Ahogy maga is mondta: megöli az ellenfelet, ha van rá lehetősége."
Némi iróniával, de őszintén: nekem ezek alapján, illetve a teljes (valóban cinikus, sokszor hazug és gátlástalan) képet figyelve csak egy kérdésem marad a végén mindig: hol van ebben az egészben a "Soli Deo Gloria"? Kimondani, ismételgetni olyan könnyű. Arra bárki képes...

"Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket." (Máté 7,15-16)

albert90 2014.09.26. 13:40:49

@NYJetsTD:
Lehet nem vagyok olyan okos mint te, de láttam mind a 2 oldalt kormányozni és így van mihez viszonyítani. Akkor még voltak dörzsölt bűnözők a baloldalon, most már inkább csak szellemileg deficites, egy ország vezetésére teljesen alkalmatlan emberkéket látok a tv-ben. A nagy állami megbízásokat meg úgyse a kisember fogja kapni, hanem valami nagy kutya. Mennyivel volt jobb az amikor baloldali tőkések kapták vagy külföldieknek játszották át az ilyesmiket. A pufalykás Hornon kívűl egyik se huzta ki az egész ciklust, Gyurcsányék szétlövették az embereket! Menthetetlen az egész baloldal, totálisan elbuktak. A mostani rezsim pedig szépen működik és a számok is biztatóak (bár ezt te biztos megtudod valamivel cáfolni). Jelenleg nincs alkalmasabb ember az ország vezetésére ezt szerintem nem ártana ha beismernétek, még ha utáljátok is.

ingyenebed 2014.09.26. 13:57:17

Gábor,

ez nem elemzés, ez egy nagy szär.

1. a második 2/3 közönságes csalás. bp 18.ker kamupárt vitt el annyit a Kunhalmitól, amivel meglett a fidesz mandátum. ez nem "tehetség", ez gátlástalanság. ilyen alapon egy rablógyilkos is tehetséges.

2.
nulla fogalmad van arról, miről szól az orbán jelenség, ezért nem vitted semmire. egyszerűen nincs elég IQ-d hozzá.

belinkelek egy elemzést, amit erősen ajánlok olvasásra. következő kommentemben.

panelburzsuj 2014.09.26. 14:01:15

@albert90:
Tudod-e, miből derül ki, hogy csak játszod a műparasztot?

Sok hitvalló fideszest ismerek - de egyetlen egytől se hallottam olyat, hogy a "mi nagykutyáink" csak hadd hízzanak, ő maga megelégszik a lerágott és odavetett csonttal.

hoplita 2014.09.26. 14:04:17

@albert90:
"... Mi egy átlagos vidéki család vagyunk...+

:)))))

Nem is fejlődött ki a zagyad.:))

Hitelre veszel kocsit és rinyálsz, hogy átbasznak a bankok?

Muhahahaha...!

panelburzsuj 2014.09.26. 14:05:27

@albert90:
albert90 0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban

Még a fidesztroll műfajban is szánalmas lúzer vagy.

Nagy bajok lehetnek HR-fronton, ha már téged kell bevetni.

hoplita 2014.09.26. 14:07:24

@panelburzsuj:
Pedig vannak ilyenek, hajjaj, még meg mennyien.

Nézz egy kicsit alaposabban körül a fityisz törzsbázisát adó agyhalottak között, ne légy felületes panel.:)

panelburzsuj 2014.09.26. 14:15:59

@hoplita:
Annyira azért nem nyűgöz le a társaságuk, hogy direkt keressem őket...

Meg az is tény, hogy jobbára vállalkozói meg közszolga körökben mozgok, ahol azért még mindig - vagy egyre inkább? - ciki szemtől szembe is fullba nyomni a kretént.

hoplita 2014.09.26. 14:18:41

@panelburzsuj:
Ejnye panel, kegyetlen vagy...rögtön derékba töröd a karrierjét.:)

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.26. 14:19:03

Más ellenzék kell. A jelenlegi ellenzék két fő része eleve téves alapálláson van.

Téved a Jobbik, amikor izolacionizmussal, etnokcentrikus nacionalizmussal akar elérni jobb jövőt.

S tévednek a ballibek, amikor az éppen nyugaton is zuhanó vesztes modellt akarják erőltetni.

Nme csoda, hogy hozzájuk képest a Fidesz alternatíva nélküli.

albert90 2014.09.26. 14:21:24

@hoplita: Igen hitelre és?? Ezért miért kell valakit lenézni? Lehet az ország többségét hülyének nézni de ettől még ti kissebbség maradtok. Amíg Viktor egészsége engedi itt kormányváltás nem lesz. A Kádár huszárok kezdenek kihalni és maradtok ti a pesti "értelmiség" akik balra szavaznak. Alig várom 12.-ét akkor lehet majd nézegetni a narancssárga térképet pár vörös folttal rajta.

hoplita 2014.09.26. 14:22:33

@panelburzsuj:
Én sem direkt keresem, de óhatatlanul beléjük botlom.

Nézd, egy kretén nem adhat mást, csak mi lényege.:)

panelburzsuj 2014.09.26. 14:24:35

@hoplita:
Dehogy derékbatörés: fogyaztói visszajelzés.

Még hálás is lehet érte.

De te, mint gőgös ballib pesti értelmiségi, ezt úgyse érted! .... :))

hoplita 2014.09.26. 14:28:56

@albert90:
Barom.
Én, a pesti ballib?

Muhahahahaha....
Ecsém, piszkosul mellé lőttél.:)

A kádárhuszárok meg még el nem patkolt része most a vezíred farkát szopkodja, némi üveggyöngyért cserébe.

Ja, kocsit meg olyat vegyél, amit ki tudsz köhögni..és akkor nem kell rinyálni, balfasz.

NYJetsTD 2014.09.26. 14:32:01

@albert90:
Az a baj, saját magad is elintézed, hogy kiröhögjelek.
Szöveged mint az echo tévé, hozzáértésed dettó, gondolom 90 a születési dátumod, ismétlem, nem várom el tőled, hogy bármit is megérts.

"pufalykás Horn" ...neved legalább helyesen írod?

"Gyurcsányék szétlövették az embereket"
....mert most virágcsokorral kedveskednének ha szétvernék a székházat.

"mostani rezsim pedig szépen működik"... nyihaha, ez volt az év mondata. 167 millió érvem lenne rá. Kölcsönadjam?

"Jelenleg nincs alkalmasabb ember az ország vezetésére ezt szerintem nem ártana ha beismernétek, még ha utáljátok is."

Hogyne lenne te szerencsétlen, csak aki tényleg alkalmas, azt két nap alatt felőrölné a média meg a politikai úthenger. Kérdezz már meg a például a Camorra "ügyfeleit", szerintük ők a legalkalmasabbak megvédeni üzleteiket, vagy inkább azért fizetnek, mert kénytelenek. Nem a legjobb uralkodik, hanem a legalattomosabb, legravaszabb.

andzsin 2014.09.26. 14:32:55

"...azokat nem zavarja, hogy szabadon sugárzó tévékben és rádiókban kiáltanak diktatúrát, szabad választásokon indulnak a diktatúrát legyőzni szándékozó pártjaik."

HEHEHEHEHEHE - Ezt komolyan gondoltad???
A választás szabad, igen úgy, hogy totálisan átszabták a választási rendszert, elég sokan sok helyen leírták mennyire lejt a pálya a jobboldalnak, a médiafölényről nem is beszélve.

Aki szerint normális az, ami itt történik (lsd. ez nem diktatúra, tehát minden rendben van), annak ajánlom figyelmébe azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a magyar parlament törvényben mondta ki, hogy a 2006 októberi események kapcsán meghozott bírósági ítéletek semmisek. Nekem mint jogásznak, itt szakadt el a cérnám már az elején.

Az, hogy a törvényhozás ipso iure kimondja, hogy az ítélet semmis, nos ilyet még Rákosi se csinált, pedig csinálhatott volna. Pedig az összes 1945 előtti reakciós ítélet hatályban maradt.

A szabadságról pedig csupán annyit, hogy való igaz, ma már senkit se zárnak börtönbe, ha ellenzéki. Pedig jobb lenne nekik. A NAV-ot ráküldeni politikai ellenfeleinkre és civil szervezeteket megfélemlíteni, na ez a diktatúra első jele. Csaxólok.

hoplita 2014.09.26. 14:33:19

@panelburzsuj:
Gősgös pesti ballib...:))

Lebuktam, bassza meg.:DDD

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.09.26. 14:38:10

Az elemzés menete a szokásos ívet követi.

2002-es bukás, majd 2006 szintén, Őszöd,emiatt kétharmad 2010-ben majd rá mégegyszer.

E résszel egyet lehet érteni, mindenki tudja hogy magyar politika kétpólusú volt 2010 előtt, és alapvetően, lmp-Jobbik ide vagy oda, még ma is. A média tematizál, és a média szerint e két nagy párt van. Nem számít hogy a Jobbik már a második erő gyakorlatilag, a narratíva mindent visz.

Hacsak az MSZP testületileg föl nem bomlik, 2018-ban is ők lesznek a főellenség. Ez ilyen egyszerű, nem látok tényezőt amely bonyolítaná.

Vissza a tárgyra: A Fidesz az mszp (gyurcsány) által elkövetett hibák miatt jutott hatalomra 2010-ben, szerzett alkotmányozó többséget, és forgatott föl maga körül mindent. "Megbolondult sztahanovista törvénygyár", ugye emlékszünk.

A hatalmi térfelet a fidesz igencsak erősen maga felé billentette, ennek köszönhette hogy 2014-ben 44%-kal ismét kétharmada lett. A médiában egyeduralomra tett szert, habár mintha ez a simicskamédia morgolódása következtében repedezne.

Török Gábor ellentmond önmagának itt: "a mai baloldaliak soha nem fogják megverni." vs. "akiket ma rajta kívül a pályán látunk, azok nem fogják soha megverni."

A baloldal nem azonos az Orbánon kívüliekkel. Ismét beleesett TG a csapdába, mely szerint van a "bal", meg van a "jobb" a "bal" az mszp és pár más pártocska, a "jobb" pedig a fidesz.

Egyébként ahol minden médiából a fidesz folyik, ott a fidesz lesz mindig a favorit. Ahol az ALTERNATÍVÁK bemutatása elmarad vagy minimális, ott nem lehet változást remélni.

Alternatívák hiányában az egyszerű ember így gondolkodik:

"kicsi meg savanyú, de legalább a miénk"
"ez van, ezt kell szeretni"
"még mindig jobb mint a ..." (itt mond egy pártot amely programját hírből sem ismeri)
stb

Azonkívül az elemzésből kimarad egy nagyon fontos dolog, miszerint a fidesz gondosan ügyel rá, hogy minden egyes ciklusban juttasson kegyelemkenyeret a belőle élőknek és a nagyközönségnek (dohánybolt, rezsicsöki, most jönnek majd az italboltok stb).

Hogy mindennek az árát ezernyi alattomos adóval teremti elő (különadók, csekkadó, készpénzfelvételi adó stb), az nem számít, mivel megfoghatatlan, "sok kicsi sokra megy" alapon működik. Nem lehet a rendszer egy elemét kiemelni, mivel az önmagában nem nagy tétel.

Ami az oligarchák szerepét és az egyre növekvő káoszt illeti, sajnos egy feudális anarchia képe kezd kirajzolódni, kiskirályokkal meg mindennel. Mindenki mindenki ellen, a főnök néha szétcsap köztük (ha az állam kárára túl sokat lopnak), de egyébként megy az úri muri.

Orbánék legnagyobb szövetségese a kivándorlók hatalmas tömege és az EUs pályázatok, amelyek lélegeztetőgépen tartják a gazdaságot. A kivándorlók nem keltik a feszkót (mint egyébként tennék ha itthon maradnának), a EUs pályázatokból meg még a tyúkólat is le lehet térkövezni.

__________________

Van egy EUs alapelv egyébként, hogy amely pályázatnál korrupció találtatik, úgy az egész összeget (!) vissza kell fizetni.

Aki orbánt meg akarja buktatni, csak az eus pályázatokat ill. azok végrehajtását kell megpiszkálni, majd a kormányt Brüsszelben feljelenteni (névtelen bejelentés). Pár százmilliárdos pályázat körüli szabálytalanságok, és rögtön államcsődközeli helyzet, amire újabb megszorítások jönnek, ami népszerűségvesztést következtet.

Persze kéz kezet mos avagy holló a hollónak, de azért meg lehet próbálni.

hoplita 2014.09.26. 14:40:20

@andzsin:
"..hogy a 2006 októberi események kapcsán meghozott bírósági ítéletek semmisek. Nekem mint jogásznak, itt szakadt el a cérnám már az elején..."

Nekem meg ott öreg, amikor bemondásra vágtak két perc alatt futószalagon előzetesbe véresre vert embereket.
Vagy az samfu, jogászkám?

NYJetsTD 2014.09.26. 14:43:22

@albert90: "Lehet az ország többségét hülyének nézni de ettől még ti kissebbség maradtok."

Ez már régi vita. Szudántól - Venezueláig mindenhol az ostoba többséget használja fel egy pár ember. A többség pá száz évvel ezelőtt még "tudta" a föld lapos...

" A Kádár huszárok kezdenek kihalni" Te vagy az élő példa, újraszaporodnak....

"és maradtok ti a pesti "értelmiség" akik balra szavaznak."
Szokásos panel. Aki nem velünk az balos. Oktatás Magyarországon, "vajh" minek...
Én otthon maradok, mert nincs akire jó szívvel rádobnék egy ikszet. Mert tele a hócipőm a soviniszta, populista, demagóg, politikusoknak látszó haramiákkal.

"Alig várom 12.-ét akkor lehet majd nézegetni a narancssárga térképet pár vörös folttal rajta."... és ettől majd boldogan vered ki, mert lassan egypárt rendszer lesz, állami csöcs, korrupció és szép, hosszú, lassú kimúlás. Gratulálok nagyeszű. Üdvözöllek ezerkilencszázhetvenakárhányban.

hoplita 2014.09.26. 14:51:40

@NYJetsTD:
Szórod a disznó elé a gyöngyöt?:)

andzsin 2014.09.26. 14:52:10

hoplita: Erre a stílusra nincs kedvem reagálni, bocs. Majd ha megtanulsz normál hangnemben beszélni, akkor beszélgethetünk.

hoplita 2014.09.26. 15:08:43

@andzsin:
Nem csodálom, hogy kifarolsz, faszikám.
Nemigen tudsz mit mondani, igaz?

Amúgy meg ballisztikus ívben leszarom, hogy miért nem válaszolsz.
A hallgatás is beszédesebb sokszor ezer szónál.

maxell birka meghízott hegesztő 2014.09.26. 15:09:17

@maxval a bircaman:
Jó ez a mostani ellenzék. Az új ellenzék két fő része eleve téves alapálláson van.

Téved a Fidesz, amikor buddhizmussal, liberális kommunizmussal akar elérni rosszabb jövőt.

S tévednek a KDNP-sek, amikor az éppen keleten is éppen sikerre menő modellt akarják erőltetni.

Nme csoda, hogy hozzájuk képest a Gyurcsány alternatíva nélküli.

Kubatov szavazó 2014.09.26. 15:31:11

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

jólmegmondja 2014.09.26. 16:02:04

Kedves Török Gábor! Ez már szerelem: az Ön politikai tudását igazából az Orbán iránti rajongás írta felül.
Ön szerint van még szabadon sugárzó rádió - mondjuk vidéken? Mert a Klubrádiónak már csak Budapestre van engedélye, és ezt is csak keserves vesszőfutás árán sikerült kiharcolnia.
A civilek elleni fellépés (ami nekünk, magyaroknak ismét meghozta a világhírnevet) szintén rendben volna?
És azt hiszi, hogy lenne akár csak ennyire is független a magyar bíróság, ha ez Orbánon és nem az EU-n múlt volna?
A vallászabadság konzekvens megsértése Önt csak akkor háborítja fel, ha máglyán égetik el a 'hitetleneket' ? Mert az látszik, hogy ebben a kérdésben a Strasbourg-i elvárásoknál azért magasabban van az ingerüszöbe.
Szóval kiváncsi lennék, hogy hol van az Őn által szabott határvonal diktatúra és demokrácia között, mert azt értem, hogy a Putyini autokrácia Önnek még a demokrácia fogalmába tartozik. Remélem, ezzel azért nagyjából egyedül van az országban.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.26. 16:10:47

Kőműves lehet mindenki, csak szabad nem.

Egy politológusnak pedig - énszerintem - nem szabadna ennyire nyilvánvalóan elfogultnak lennie.

Amúgy én Napoléonnal vagyok hasonlóképpen, mint ahogyan a szerző van Orbán Viktorral.
Lehet őt akár nagyon nem szeretni, csak nem elismerni nem lehet.

Az eredmények mindig önmagukért beszélnek.

Amadeus62 2014.09.26. 16:59:23

Aki szerint csak az a demokrácia, hogy vannak pártok és lehet szavazni 4 évente, az annyit is ér. Aki huzamosabb időt eltöltött nyugaton és nem csak bulizott, meg zabált, hanem foglalkozott kicsit a külföldi közélettel, az tudja, hogy Magyarországon nincs igazi demokrácia, hanem inkább puhadiktatúra, egyfajta autokrácia mint Belső-Ázsiában. A demokrácia nem csak azt jelenti, hogy el lehet menni szavazni, hanem sokkal többről szól.

TG megint írt egy nagy mellébeszélést, egy semmit. Gratulálok!

Geri Tibor 2014.09.26. 17:26:26

Gábor!
Orbán egy középszerű politikus. Nem elég okos ahhoz, hogy ilyen rendszert összerakjon és működtesse is. Ő csak báb.
És az ellenzék akár az idén leválthatta volna akár 2/3-os többséggel, ha akarta volna. Ha onnan támadták volna, ahonnan verhető lett volna.
Csak mondták nekik, hogy nem akarják megverni....:-(

Te meg már rég nem vagy politológus, ahogy én se vagyok már szombathelyi...
Ti, politológusok mind visszaadhatjátok a diplomátokat, mert elfelejtettétek, hogy mitől diktatúra a diktatúra....:-(
Miközben a Magyarország nevű állam már nem is a magyar állam...:-(

kvadrillio 2014.09.26. 17:36:44

Brüsszel segítsége semmit nem ér, a magyar gazdák a szankciók áldozatai lesznek
2014.09.21 12:34

Tíz nap alatt elfogyott a Brüsszel által elkülönített keretösszeg, amivel az Európai Unió az oroszellenes szankciók miatt eladhatatlanná vált zöldség- és gyümölcsfelesleg piacról kivonását támogatta volna. A Földművelésügyi Minisztérium ugyan megalkotta a pénzek leosztásához szükséges hazai szabályozást, de a többség számára már a pályázatot is értelmetlen volt beadni, mivel az Európai Unió az igények beérkezésének sorrendjében ítélte oda a forrásokat, az erre elkülönített összeg pedig már elfogyott, mire a nem pártelkötelezett gazdák értesülhettek róla.

A magyar gazdák megkárosításában azonban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal is érintett lehet, ugyanis Brüsszel szeptember elsején, a magyar hivatal viszont csak szeptember 5-én adta ki a közleményt az elérhető forrásokról. Feltehetőleg ennyi idő volt szükséges a párt holdudvarához tartozó gazdák kimentéséhez, a káderrendszerben nem érintett gazdák pedig abszolút másodlagosnak lettek minősítve. Miután a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kiadta a közleményt, Brüsszelben 5 napon belül elfogyott a gazdák megsegítésére elkülönített pénz.

A magyar gazdák nem csak az időszűke miatt váltak áldozattá, a hivatal ugyanis a támogatás igényléséhez bekérte volna a vevővel kötött szerződést - csakhogy idén éppen amiatt nincs vevő, mert az Európai Unió szankcionálta a potenciális vevők egy részét. Így az 5 nap alatt, ameddig elfogyott a pénz, leginkább csak a "milyen vevőkkel?" kérdéssel lehetett bombázni a hivatalt. Valós segítség pedig azóta sincs.

Az Európai Unió oroszellenes szankciói tömegesen csődbe viszik a gazdákat, mivel Moszkva válaszlépései miatt sokszor annyi termény marad benn az európai piacon, mint amennyire szükség van. Az eladhatatlan terményekért pedig senki nem ad kárpótlást. Mint a fenti eset is mutatja, a brüsszeli forrásokat is leginkább csak a párt holdudvarához tartozó gazdák kimentésére fordítják.

Franciaországban már tömegesen vonultak fel a gazdák Brüsszel oroszellenes szankciói miatt. Mivel a kormány nem hajlandó tárgyalni a gazdákkal, mostanra a helyi kormányhivatalt és az adóhivatal épületét is felgyújtották, valamint több száz tonna zöldséget borítottak a közutakra tiltakozásként.

"Miután a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kiadta a közleményt, Brüsszelben 5 napon belül elfogyott a gazdák megsegítésére elkülönített pénz."....nahát....nahát !

így kell ezt csinál ugye finesz ??? !!!!!

reservatio mentalis 2014.09.26. 17:45:45

Persze, ha a játék lényege, hogy a cél szentesíti az eszközt, akkor rendben. Egyébként még akkor sem, mert szerintem a gátlástalanság nem lehet érdem. Ja, és még egy: a balfasz oldal valóban olyan, amilyen, viszont a jobboldal sem különb, mert ha az lenne, már régen lenne egy normális, európai szintű kereszténydemokrata pártunk, ami nem harcol az EU-val, a befektetőkkel stb., hanem együttműködik.

♔batyu♔ 2014.09.26. 18:08:03

Ostoba ballibsik azt hiszik, az emberek azért szavaznak Orbánékra, mert azt gondolják, hogy mindenki olyan mint ők, akárhogy kúrja el, de akkor is "istenkirálycsászár".

Ezekkel közlöm, hogy abban a pillanatban, ahogy az emberek azt gondolják Orbán kezd olyan lenni mint Gyurcsány, a gazdaság a csőd felé gyorsul, az államadósság nő, nincs kímélet, repcsi.

Amíg pozitív a GDP, amíg rezsicsökkentés van, amíg nem csühöli az ellenzékét mint a "demokraták" csak addig istenkirálycsászár.

Editor_ 2014.09.26. 18:09:08

Egy válasz Török Gábornak (amit úgysem olvas majd el), de hátha mások.
Íme:
koznaplo.blog.hu/2014/09/26/orban_tenyleg_jo_politikus_volna_torok_ur

wowerman 2014.09.26. 18:12:32

@BB 89: Ez itt most nem az ördög leleplezése. És az sem ha valaki a 30-as években fasza politikusnak nevezi Hitlert. Inkább az, akinek van bátorsága kimondani hogy káros a tevékenysége. Nemde?

unionista... (törölt) 2014.09.26. 18:14:27

van egy "zsidó" baloldal, és egy "cigány" jobb. a többség csak néz ki a fejéből. nem érti, hogy mi történik. nincs ennél egyszerűbb és pontosabb magyarázat.

wowerman 2014.09.26. 18:17:28

@albert90: Az egész kommented a fideszesség állatorvosi lova :D

unionista... (törölt) 2014.09.26. 18:21:17

@Akitlosz:
a közjó szempontjából mik az eredmények? szóval az új alkotmány nem egy "code napoleon". tegnap belenéztem a parlamenti közvetítésbe. helyesírási hibák miatt módosítottak törvényeket. az már régen nem országgyűlés, hanem egy napközi otthonos óvoda. szóval mi az eredmény?

livengood 2014.09.26. 18:21:38

"Orbán Viktor egyszer meg fog bukni. Meg, hiszen nincs és miniszterelnöksége idején nem is lesz diktatúra. ... Lehet, hogy ezt már nem várja meg, és valamikor maga távozik, de előbb-utóbb vége lesz."

Nem lehet párhuzamot vonni, csak tanulságul: - lehet majd az úgy ahogy az oroszoknál történt - a demokrata Jelcin kényszerűen engedte az antidemokrata Putyint utódjául. Attól tarthatunk, hogy az orbáni hatalomgyakorlás elhozza nekünk a diktatúrát. Ugyanis úgy lebontotta a demokráciát, hogy a demokráciára nem jellemzően, paradox módon már csak önnön maga, egy személyben Orbán Viktor képezi a diktatúra akadályát.

Török Gábornak igaza lehet és OV miniszterelnöksége idején nem lesz diktatúra, de az ország vezetőjének felelőssége később is áll.

dr doktorka 2014.09.26. 18:22:59

Jaj törökgáborelemez! Ezeket a mondatokat és érveket a vezér zseniális kvalitásai mellett 8 éve pontosan ugyanígy halottuk. Csak akkor az akkori suttyót Gyurcsányinak hívták. Ti meg akkoriban neki nyaltátok a farát. Ugyanezekkel az érvelési technikákkal és helyzet megállapítással.

S közben meg arról van szó, hogy a magyar nép olyan ostoba, hogy mindent meg lehet velük zabáltatni. Ez a birka nép mindig azt választja meg az uralkodójának (és nem a miniszterelnökének!) aki a legjobban tudja szédíteni őket.

Köztük törökgáborelemezt is.

unionista... (törölt) 2014.09.26. 18:25:52

@dr doktorka:
török mindig a hatalmon levők oldalán állt. nem nagyon, kicsit. így tűnt az elfogultak mellett semlegesnek. ő olyan ember, akinek vannak elvei, de mindig feladja. geréb.

dr doktorka 2014.09.26. 18:29:20

"Két fő állításom lesz. Az egyik úgy szól, hogy Orbán Viktor baromi jó politikus."

Ugyanezt, ugyanígy mondták egykor Medgyessyre, meg Gyurcsábnyira, mert megnyerték a választást.

Azt, hogy milyen áron és hogy ezzel hány generáció életét teszik tönkre, se a faék agyú magyar nép, se a diplomás üresfejü megmondó emberek nem elemezték soha. És még csak bele se tudtak gondolni.

Na mindegy, látszik hogy törökgáborelemez úgy gondolta, hogy jó lenne Dárdai első meccsén megint egy páholyban ülni a vezér maffiózókkal. Ezért született ez az óda.

livengood 2014.09.26. 18:45:28

Török Gábor, lenne önhöz egy kérdésem:

- A posztot olvasva felmerül a kérdés, hogy az e a demokrácia, ha a sajtóban lehet diktatúrával vádolni a hatalomgyakorlókat és elvileg lehet választást nyerni ellenük? Mert az elemzésből ez következik, ha jól értettem. Jól értettem?

- Például: Mi a véleménye azokról a bizottságokról akik a földvásárlásokat jóváhagyják? Ezek a bizottságok a nyilvánosságtól elzártan hoznak döntéseket. (Tapasztalat alapján feltételezem, hogy többnyire egyszemélyi döntések születnek, a "bizottság" elnevezés úgy tűnik szépítése a dolognak.) Indokolniuk nem kell, fellebbezési lehetőség elutasítás esetén nincs. Akinek kapcsolatai vannak, az lehet hogy esélyes. Mind ez a magyar vidék évszázados uram-bátyám légkörében. Tömegével az ilyenek mennyire jellemzőek egy demokráciára? Estig sorolhatnánk a hasonló eseteket.

livengood 2014.09.26. 18:54:18

@livengood: Két korábbi hozzászólásomból kiderül, hogy én azt gondolom, hogy jelenleg nincs diktatúra, de már demokrácia sincs hazánkban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.26. 18:55:03

@hoplita:
Ez az Albert aszitte, attól, hogy tudol írni, pesti ballib vagyol.
A hipotalamusza helyére beköltözött a NER. :D

livengood 2014.09.26. 19:02:27

- Ha nincs diktatúra akkor automatikusan kijelenthetjük, hogy demokrácia van? Szerintem nem.

livengood 2014.09.26. 19:08:40

@Amadeus62: Tényleg, TG egyre ernyedtebb. Mintha magát győzködné.

livengood 2014.09.26. 19:15:06

@kvadrillio: Ezer hasonló eset a mezőgazdaságban. Meg máshol is így mennek a dolgok, ez az OV által felépített állam működésének alapja. Nincs diktatúra, nem viszik az embereket a börtönbe, de nincs demokrácia sem, mert abban ezt tömegével nem lehet megtenni.

Netuddki. 2014.09.26. 19:22:48

Jaj Gábor! Már megint játszod itt a nagy naivát! "Posztkommunista maffiaállam". Ne mondd, hogy még nem hallottad ezt a kifejezést! Sajnos ez van...

MACISAJT 2014.09.26. 19:23:02

"Ugyanakkor Orbán Viktor egyszer meg fog bukni."

Még ebben sem vagyok olyan biztos.
Ugyanis ha van elég esze-márpedig van- akkor köztársasági elnökként kvázi visszavonul majd a frontvonalból és amolyan "árpibácsis haza bölcseként" kihúzza a nyugdíjas évekig.

Nem is ezt látom a legfőbb gondnak.
Hanem hogy kezdenek túlzottan elpofátlanodni a körülötte lévők.
Pl. Lázárnak már akkora túlhatalma van hogy miniszterelnök a miniszterelnökségben, Habony olyan lett mint Fouché, Rogán sőt Szíjártó is jön a surranópályán, a gazdasági hátországról már nem is beszélve mert azok úgy viselkednek mintha eddig évtizedekig raboskodtak volna If várában és emiatt kiszabadulva most sürgős bepótolnivalójuk volna.

Orbán önmaga mint olyan nem fog megbukni.
Hanem az egész rendszere amit felépített...no ebben már nem vagyok olyan biztos.
És éppen az előbb felsoroltak féktelen mohósága és vérlázító arroganciája miatt.
Mert " éhesék" habzsolás közben úgy viselkednek mintha a népnek magától értetődően KÖTELESSÉGE volna rájuk szavazni. És momentán ez így is van-lásd az ellenfeleket illetve az ellenségeket-, de meddig?

Netuddki. 2014.09.26. 19:25:29

@livengood: Demokráciában már régen vagyonosodási vizsgálat alatt állna a szíjjártó meg a rogántóni.

bölcsbagoly 2014.09.26. 19:27:06

Szánalmas, vagy 70 okostojás beszólás a pesti belvárosból mutogatja az agyarait, vicsorog frusztráltságában, fröcsögi megszokott szlogeneiket. Vajon mi a franc bajuk van azzal ami most van? OK, kiesett a sajt a csőrükből (lám mekkora a zri az Ökotárs körül is, ami újabb sajtvesztéssel fenyegeti őket), kiszorultak a tűz mellől, de ez egymagában nem magyarázhatja azt a féktelen gyűlöletet, azt a hazugság garmadát, a folyamatos üvöltözést amit itthon és külföldön folytatnak. Érzik a vesztüket? Csak hát lassan mindenki unja őket, azok is, akik eddig bedőltek a dogmáiknak. Remélhetnénk, hogy a választások után lecsillapodnak, de nem fognak, mert képtelenek rá, a gyűlölet élteti őket! Azt hitték '94 és 2002 után, hogy véglegesen győztek, az övék az ország. Szerencsére csalódniuk kellett. de a bosszú népe nem felejt! Visszafordítani nem tudják a szekeret, de beleköpnek mindenbe, amiben a lakosság többsége élvezetét találja. Szánalmasak, egyre szánalmasabbak, csak sajnos klónozással szaporodnak s vén bölényeket fiatalok váltják, még gátlástalanabbak, még pofátlanabbak. S farizeusként sápítoznak, hogy milyen rossz a közhangulat, amit pont ők tesznek tönkre, milyen nagy az ellenségesség az ország nagyobb és kisebb oldala közt, pedig hát ők szítják folyamatosan. Miért nem mennek el a a franca, másokat boldogítani? Onnan is visszaugatnak majd (ld. Gatit, Lendvait, Konrádot, Schiffet, Demszkyt és társaikat) de legalább nem itthon rontják a levegőt.

Kata Pokrivcsák 2014.09.26. 19:35:36

Én szintén jót és rosszat is gondolok Orbánról.

Az egy érdekes kérdés, hogy a teljhatalom megszerzése hogyan alakít(hat)ja át magát Orbánt, egy olyan személyiséget, aki számára, az önközpontúsága, önmagára irányultsága miatt, minden dolog és tényező elsődleges vizsgálata a hatalom alapján történik, azaz az, hogy mi van az őt körülvevő emberek fejében, - legalábbis eddig - jobban érdekli, mint a ténylegesem megfogható fejlesztési, fejlődési teljesítmény, aza hogy hosszú távon mit tesz hozzá az ország modernizálásához.

Ilyen szempontból érdekes a török Erdogan esete, aki szintén egy önközpontú személyiség, viszont, ellentétben Meciarral, Ficóval, Basescuval (akiknek egy kétharmad nagyon nagy, de soha be nem teljesülő vágyuk maradt, marad ), és jórészt – az eddigi, de nem feltétlenül a jövőbeli - Orbánnal, a centralizálás mellett jelentős fejlesztési, modernizációs teljesítmény is kapcsolódik már hozzá (olyan, amilyen a régióban csak a tehetséges de a lengyelek szerencséjére nem önközpontú populista, hanem minden szempontból kiváló Tuskhoz, vagy régebben a szlovák Dzurindához, és ezeken kívül sajnos senki máshoz) . Meciartól , Ficótól , és Basescutól Erdogant megkülönbözteti, akárcsak Orbánt, hogy, akárcsak Orbán, eljutott a centralizáslásban arra a szintre, amikor már a hatalmát semmilyen látható veszély nem fenyegeti.

Orbánnak van, Erdoganhoz sokban hasonló, víziója, tehát egy, a populizmuson túli fejlesztési szándék is meglehet talán (?) benne. Erdogan, miután a centralizálást egyre inkább a maximumig vitte, úgy fejleszteni is elkezdett - pl rengeteg infrastruktúrát is elkezdett építeni (ami egy ország fejlesztéséhez fontos, viszont költséges, de nem lehet vele nagy népszerűséget vásárolni, mert az embereket jóval kevésbé érdekli, mint a gázár, és ezért az önközpontú populisták,nem szeretik, Basescu, Fico, Meciar nem is épített pl semmi autópályát, illetve gátolta, gátolja az ilyesmit,- pl észak –erdélyi autópálya és Basescu esete-, Venezuelában a chávizmus alatt a modernizációs fejlesztés hiánya miatt szét rohadt az infrastruktúra, állandó az áramszünet, Orbán is alig 1998-2002 ígéret: 600 km épült:65 km). Többnyire ezek a politikusok csak beszélnek a modernizációs (nem látvány, mert az fontos nekik, az emberek befolyásolása miatt) beruházásokról, de nem gondolják komolyan, főleg ha csak feles hatalmuk van, mert az embereket ezek a beruházások szerintük nem érdeklik, akkor meg ők, akik csak önmagukkal foglalkoznak, önmagukra irányulnak, minek „pazaroljanak” ilyenre, a népszerűségszerző hatalomhozó osztogatás és látvány, stadion helyett Nincs ilyen felelősségérzetük.)

Az is teljesen érthető, hogy ezek az önközpontú populista személyiségek, Basescu, Orbán Kaczysnski, Meciar, Fico, ha ellenzékbe kerülnek, egy ország számára teljesen destruktívak, hiszen az önmagára irányultságukból következik, hogy "ha nem én vagyok a hatalomban, akkor, minél rosszabb az országnak, annál jobb nekem" , azaz felelősségérzetük az ország fejlesztése iránt csak annyiban van, amennyiben az a hatalomvágyukkal nem ütközik. Ezért ellenzékben csak destrukciót tudnak elképzelni.

Netuddki. 2014.09.26. 19:37:03

@bölcsbagoly: te meg mijafszról beszélsz? Összehordasz itt hetet-havat. Nekem személy szerint nincs semmi bajom a fideszesekkel, azon kívül, hogy egy hazug, mutyizó, fennhéjazó, tolvaj banda vezeti őket. A sok balfasz fideszes nethuszár meg ezeket a bűnözőket védi.
Azt dumáld meg kisfácán, hogy a szíjjártótok hogyan tudott több pénzt félretenni mint amennyi jövedelme volt? Apuka meg anyuka támogatta? Muhaha! Egyszer csak meglett a fidesz cuslágja is. Várom ezt hogyan magyarázzátok ki! Azt meg nem tehetitek meg, hogy nem beszéltek róla.

Kata Pokrivcsák 2014.09.26. 19:40:27

Amikor viszont az önközpontú vezető hatalmát már semmi sem fenyegeti, lehet hogy kissé "megszelídül", és a vad, osztogató, a jövőt eltékozló, utak, kórházak helyett látványépítkezésekkel ünneplő populizmuson kívül hosszabb távú dolgokra is gondol ? Ez az ami Orbán vonatkozásában, egy éven belül el fog dőlni. Olvastam , hogy vannak az alacsonyabb szintű vezetői asztalokon a látványépítkezéseknél és az osztogatásnál komolyabb dolgok, reformok, Orbán Viktor jóváhagyására várva…

Ezért a már megszerzett lényegében teljhatalom esete ezeknek a személyiségeknek az esetében akár, a hosszú távú gondolkodásuk terén, fordulatot is hozhat, hiszen az önközpontúságukból adódó alapcélt, az összes hatalom megszerzését, Orbán és Erdogan már elérte. Ezért a teljhatalmú Erdogan, Orbán bizony lehet akár egy összességében pozitívabb, modernizálóbb kurzus is a feles populizmusnál ( Baescu, Fico, Meciar, első Orbán kormány), azaz a populizmussal fűszerezett fejletlen demokráciáknál (Bulgária, Románia, Magyarország 2010 előtt, főleg a meciari Szlovákia).

De ez sem biztos. Most az elkövetkező egy-két évben derül ki, hogy lesz e valós fejlesztési politika, vagy csak demagóg populizmus és unortodoxia. Persze lehet mondani, hogy már ki kellett volna derülnie, de csak akkor derülhet ki, amikor már, ez az önmagára irányuló személyiség, akárcsak Erdogan, a teljhatalomszerző bevásárlást, központosítást befejezte, ezért már nem kell félnie a hatalom elvesztésétől, és mindent rövid távra koncentrálnia. Most kiderül hogy van e valódi államférfiúi lelkiismerete is a rövidtávú populista demagógián túl, és tesz e az országhoz hozzá valamiféle hosszú távú modernizációt, pozitívat is. Meciarnak, Basescunak, Tudjmannak, nem volt, Fico még mindig csak Dzurinda eredményeiből él, amihez semmit nem tett a reformokban, modernizálásban hozzá.

Erdogan tud ezek közül a populista emberek közül egyedül komoly teljesítményt felmutatni(és a teljhatalmat is csak ő szerezte meg közülük), és esetleg Orbán a jövőben ?

Ezért nem kell feltétlenül elvetni azokat az orbáni gondolatokat, hogy a centralizált modellek akár, bizonyos fejlesztési vonatkozásokban, hatékonyabbak is lehetnek a liberális demokráciánál. (pl Kína is gyönyörűen állva hagyta a demokratikus, de megosztott, egymással vitatkozó Indiát, ugyanarról a szintről indulva) Főleg akkor, ha a magyar társadalom demokratikus politikai tudata még nem tudott kifejlődni. De csak akkor hogy ha Orbán ezt a fejlesztő államot komolyan is gondolja, és nem a saját hatalma érdekében a demokráciahiányokról akarja elvonni az emberek figyelmét annak emlegetésével, hogy milyen jó is (gazdaságilag, kivéve a korrupciót) az a Kína, Törökország.. . De talán nem.. Talán.

Putyin meg egy más eset, mert ott figyelembe kell venni az oroszok rendkívüli modernizációs igénytelenségét is (a mellékutcák pl Oroszországban nem látszanak ki a gazból, ordít az igénytelensége az orosz, de az ukrán is, társadalomnak a saját környezete, országa iránt ), amihez a vezetőjük is örömmel igazodik. (önközpontú, felelősségérzettel csak a saját hatalma iránt rendelkező emberként, ha a modernizáció, infrastruktúrafejlesztés - ami Oroszországban egyáltalán nincs -, stb, az oroszokat nem érdekli, akkor őt ugyan miért érdekelje, gondolja. Ez az önközpontú cinizmus hatalmi szempontból (Török Gábor szempontjából) logikus gondolkodás, de nem fog vele a történelemkönyvek díszoldalaira sem kerülni.

Ezeket csak azért írtam le, mert Török Gábor a politikát és Orbánt csak a hatalomszerző képesség szempontjából elemzi, és méri ebből a szempontból a politikusok képességeit pedig mennyi más tartalmi oldala is van a politikának.

bölcsbagoly 2014.09.26. 19:42:06

@IGAZI_kovi1970: csak az igazat, ami annyira fáj nektek! De felőlem képletesen bele is dögölhettek, nem kár értetek .sorry...

Netuddki. 2014.09.26. 19:45:07

@bölcsbagoly: Igazat? Hazudsz éjjel, nappal. Mert fideszes vagy Egy bűnöző. Előbb utóbb börtönbe kerülsz majd a gazdáiddal együtt ha így folytatod.
A saját lelkiismereteddel hogyan tudsz elszámolni? He?

bölcsbagoly 2014.09.26. 19:48:01

@Kata Pokrivcsák: az irány jó, az iram kezd megfelelő lenni, a perspektíva biztató, a kutyaugatás meg hallatszik az égbe (csak ide lent unalmas és bosszantó állandóan hallgatni a csaholást).

MACISAJT 2014.09.26. 19:48:22

@Kata Pokrivcsák: ("De ez sem biztos. Most az elkövetkező egy-két évben derül ki, hogy lesz e valós fejlesztési politika, vagy csak demagóg populizmus és unortodoxia. Persze lehet mondani, hogy már ki kellett volna derülnie,")

Én például ezt mondom.
Mert ugyebár volt a választási program:"folytatjuk".
OK.
Erre most mit látunk? A devizahitelesek megmentése mindenekfelett, ez uralja már évek óta az egész politikát.
Elismerem hogy fontos kérdés, de túl nagy ára van a mentőakciónak, időben és pénzben.

És más? Mit "folytatunk"?
Azt mondták az oktatásban a KLIK a megoldás. Most meg azt hogy mégsem. Akkor most mi lesz?

És így tovább. Szóval, mi lesz a "folytatás"?
Mert a népeknek nemcsak "forradalom" kell, hanem egy idő után a békés konszolidációra is vágynak, mondván hogy ennyi küzdelem után pihenjünk is kicsit és élvezzük a jól megérdemelt munka gyümölcsét.
Na ezt viszont nem látom.

bölcsbagoly 2014.09.26. 19:50:45

@IGAZI_kovi1970: érdekes a szátokból hallani /olvasni a bűnöző kifejezést, amikor exME-ötöket is csak az elévülés mentette meg a börtöntől s tele vannak a börtönök/a törvényszéki tárgyalótermek a bűnöző politikusaitokkal!

bölcsbagoly 2014.09.26. 19:57:51

@MACISAJT: 1- a devizahitelesek problémájának megoldása kényszer feladat. Bár Fletó/Bajnai lesöpörte volna a problémájukat,a hogy a libatenyésztőkét is, a fidesz kénytelen megoldani,a kár a manyup, FMI kérdést is. nem hagyhat ekkor aduászt az ellenzék kezében, sajna.
2. A KLIK a szokásos gyerekbetegségekben szenved, mivel egy ellenséges környezetben azzal az emberanyaggal kell dolgozzon amelyet megörökölt! A negativ viszacsatolás (feedback) révén a hibákat folyamatosan javiíják, de nem megy minden egyik napról a másikra, ahogy a bírálók szeretnék.
3. miért gondolod te is, hogy 4 év alatt rendbe lehet hozni mindazt amit a genszterváltás 20 éve alatt elrontottak?

livengood 2014.09.26. 19:59:52

@livengood: Pontosítás, árnyalás, mert természetesen a jelenlegi helyzetet sem lehet leírni csak a korábbi tapasztalat alapján. A világ továbbgördült, a veszélyek újabb formában, "fejlettebben" leselkednek a demokráciára. (TG-t ennek felismerésének elmulasztásában bírálom.)

Magyarországon fellelhetőek a demokrácia nyomai. Például az önkormányzatokban, a civil szervezetekben. De minden területen defenzívában. Az államigazgatásból, a kormány hatalomgyakorlásából eltűnt a demokrácia, de a bíróságon még megmaradt. A társadalomban számos területén a rendszerváltás óta nem tudott gyökeret verni, de ahol gyengén erőre kapott, az orbáni politika következtében úgy eltűnt, hogy rosszabbá vált a helyzet mint a kádári rendszer utolsó éveiben. Akkor volt remény, hogy magára talál, ma ijedten fordul el a demokráciától a nép nagy hányada. Orbán rendszerében a demokrácia jelentését a hatalom összemossa mindazzal a kudarccal amit az elmúlt negyedszázad hozott. A kormány alapvető módszerévé vált az antidemokratikus hatalomgyakorlás. A Parlamentet funkcióját veszítette, centralizált szakmai intézményeket hoztak létre, a megyeszékhelyeken folyamatosan erősítik a vidéki térségeket uraló hatalmi centrumokat: NAV, kötelező Kamarák, stb... A demokrácia hónapról, hónapra szorul vissza a magyar közéletben.

Véleményem szerint nem az a kérdés, hogy van e demokrácia Magyarországon. Szerintem az a kérdés, hogy mikor lehet ismét.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.26. 20:03:31

@Kata Pokrivcsák:
Nagyban javítaná a mondataid olvashatóságát, ha törekednél némi központozásra, illetve az 50 szónál rövidebb mondatok megalkotására. :)

@bölcsbagoly:
Minden szép és jó, mindennel nagyon meg vogymuk elégedve.

bigmax 2014.09.26. 20:10:04

"Régóta nem jelentkeztem elemzéssel."
Kár volt megszakítania a hallgatását .
Mennyire lehet komolyan venni egy történész-politológus (LOL )elemzését ha ilyet ír : "De, ugye, nem kell elmondani a közhelyet arról, hogy a politika minek a művészete? " ?
Most akkor a poltika az művészet vagy "tudomány" ?LOL

Kata Pokrivcsák 2014.09.26. 20:15:09

@MACISAJT: Én még a devizahiteles ügy végét, talán még egy évet várok, hogy mi történik, a rendszer egészének van valami logikája, ahol most a társadalmat próbálják konszolidálni, még nem lehet tudni, hogy a későbbi gazdasági folyamat szempontjából mi lesz a kifutása. De 1-2 év és minden látszani fog. Ha rossz,(putyinizmushoz hasonló, rendkívül korrupt, egyáltalán nem fejlesztő jellegű, a társadalmat igénytelennek gondoló állam) akkor az, ha jó , erdogani típusú, nem demokratikus, de konszolidált, talán fenntartható ? fejlesztő állam, akkor az. Ami szintén korrupt, de nem annyira mint putyinék, és annyira, vagy nem sokkal jobban, mint amennyire a magyar viszonyok között egy demokrácia lenne

Kata Pokrivcsák 2014.09.26. 20:20:37

@bigmax: Én a kettővel ezelőtti Csak szavak írásához kommentben tettem hozzá, hogy régóta nem elemzett, és az Orbánhoz való viszonyával, annak vélt vagy valós tényezőivel foglalkoztam rengeteget. Ő pedig elkezd elemezni, és az aktuális témákról kitérve Orbánhoz való viszonyáról ír rengeteget. Mintha az én kommentjeimmel a fejében írta volna ezt a szöveget, teljesen úgy néz ki.

bölcsbagoly 2014.09.26. 20:20:40

@livengood: érdekes a látásmódod! Ott látsz csorbulást a demokrácián ahol nincs és ott s azt dicsérsz (biróságok munkáját) amely számtalanszor láthatóan szembemegy a társadalom igazságérzetébel! Ugyanis a társadalom nagy része mást ért a demokrácián mint te, vagy elvbarátaid!
A hazai társadalom naivon elhitte az szsd-es demagógiát, hogy a kádárizmus végével egyik napról átvesszük azt a demokráciát/ életstilust amelyet a nyugati országok évtizedek alatt hoztak létre, nem "szocialista" körülmények közt. Ezután sikerült mindent ami jó volt a gulyás-kommunizmus alatt tönkretenni és minden marhaságot átvenni nyugatról, folyamatos sápítozás közben, hogy lám ilyenek meg olyanok a magyarok. Mikor meg végre nekiállnak a romokat eltakarítani, újáépíteni az országot teli torokból üvöltözik a sok magyargyűlölő, kozmopolita senkiházi, hogy jajjjjj, nincs demokrácia! Szerintem meg túl sok is van, számukra.

bigmax 2014.09.26. 20:24:33

@bölcsbagoly: mutogatsz a másikra mint az ovisok szoktak ?
Ti nagyságrendekkel többet loptok,hazudtok .Az nem teljesítmény ha a balos balfaszoknál valaki bármiben is sikeresebb.
A magyar gazdaság impotensségén 5 év alatt se tudtatok semmit javítani .(A kamu statisztikákat felesleges lenne bedobnod .)
Orbán nem több mint aki a politikából él és időegységre a hasznát maximálja ,mert tudja ha mennie kell majd nem lesz pardon számára se.Orbán retteg az emberek közé menni és van is rá oka .
Az ,hogy a kedvenceid mennyit loptak össze az nem kérdés hisz minden bankból van kimutatása a 3 betűs amcsi hivataloknak és csak az elnöktől függ ,hogy mikor bünteti meg a kedvenc bűnbandádat.

livengood 2014.09.26. 20:24:54

@livengood:

Az orbáni gyakorlatból már látszik, hogy addig amíg nem veszélyezteti egy választás a biztos hatalom megtartást addig megmarad az ellenzék elvi nyerési esélye. Az a kérdés, hogy mit fog tenni Orbán Viktor akkor, ha felmerül annak lehetősége, hogy az épp érvényes választási törvény alapján az ellenzék esetleg leválthatja őt. Mivel olyan rendszert alakított ki, amiben könnyedén megváltoztathatóak a szabályok, és mivel a gyakorlat azt igazolja, hogy eddig gátlások nélkül mindig az előnyükre módosították a törvényeket, ezért számomra elég kétséges, hogy valós ellenzéki többség esetén leváltható OV kormánya.

Szóval ma nincs diktatúra, de ebből semmiféle biztosíték nem következik arra, hogy OV az érvényben lévő törvényeket nem alakítja úgy, hogy hatalmon maradhasson. Ezt persze végtelen módon csak akkor alkalmazhatná, ha diktatúrát vezetne be. De e nélkül is hatalmon maradhat, ha az ellenzék csak kis többséget tud felmutatni. Ha okosan csinálja - mint eddig - akkor mindig meg tudja úgy osztani a szavazókat, hogy a túlnyomó többség bár OV-ra sem szavaz, de ne álljon az ellenzék jelöltje mellé se. Ez épp elegendő lesz ahhoz, hogy hosszú ciklusokon keresztül igaznak tűnjön a fenti poszt tartalma. Az ugyanis, hogy nyerhetne az ellenzék, ha nem tehetségtelenek vezetnék őket.

baldoc 2014.09.26. 20:27:45

Török úr!
Magyarország 1990.-ben kapott egy hatalmas ajándékot, hogy szabadon és demokratikusan, nyugati módon működhessen.
Erre jött ez a felcsuti géniusz, aki az egész RENDSZERVÁLTÁST elhazudta és ellopta.
Gyurcsány maximum egy KORMÁNYVÁLTÁST hazudott el.
Az elmúlt 25 év legkártékonyabb politikusa OV, aki létrehozta ráadásul a politikai maffiáját a Fideszt is.
Ellopott 25 évet tőlünk, öntől is!
Csak önmagáért politizál és építkezik.
Maga ezt nem látja??

barany 2014.09.26. 20:27:53

Nem tudom, hogy a sok Orbán ellenes hozzászóló ennyire buta (már bocsánat) vagy ennyire elfogult? Vagy esetleg mindkettő?
Orbán elsősorban nem azért zseniális politikus, mert kétszer nyert választást 2/3-al, hanem azért mert a 2010-ben örökölt csődtömeggel, közte nem egy "időzített aknával", sikerült, unortodox módszerekkel megbirkóznia. Ha a szokásos, az IMF és az EU által elvárt klasszikus megszorító politikát folytatja, biztosan megbukik, az ország pedig körülbelül a görögökéhez hasonló helyzetbe kerül. A vád, hogy Orbán nem az ország érdekében politizál, szerintem teljesen alaptalan. Persze az ezzel kapcsolatos véleményt nagymértékben befolyásolja az ember nézetrendszere. Az a radikális balliberális, aki gyűlöli a vallást, az egyházakat, a nemzetet és a nemzeti hagyományokat, az gyűlöli Orbánt. Vagy az, aki vakon bízik a neoliberális gazdaságpolitikában és az IMF tanácsaiban, az helyteleníti azt, amit Orbán (és Matolcsy) csinált és csinál. Aki viszont nem a neoliberalizmus híve és úgy véli, hogy a durva megszorítások roppant károsak, és ha összehasonlítja a 2010-ben hasonló helyzetű magyar és görög gazdaság mai állapotát, úgy tekint Orbánékra, mint Magyarország megmentőire. És ehhez képest a kétségtelenül létező stílusbeli hibák, amik sokakat felháborítanak, csak apróságok. Ami pedig, például a sajtószabadság korlátozását, vagy a diktatúrát illeti, elég belenézni a hírkereső választékába. Egy kormánypárti portálra vagy cikkre 10 kormánykritikus, sőt kormányellenes, nem egyszer pedig kifejezetten a kormányt (Orbánt, Fideszt) gyalázót talál.

Kata Pokrivcsák 2014.09.26. 20:28:06

Megjelenik ebben az írásában Orbán mint hatalomtechnikus, ami tőle, aki eddig inkább csak politikai marketing elemzéssel foglalkozott, teljesen új, de én már töprengtem erről a hatalomtechnikus orbánról a kommentjeimben egy hónapja.

bigmax 2014.09.26. 20:28:25

@Kata Pokrivcsák: lehet te vagy a múzsája.....azt rád bízom ,hogy ez számodra jó vagy sem. :)

bölcsbagoly 2014.09.26. 20:29:27

@bigmax: csak éppen semmiféle alapja nincs a vádjaidnak. S hauzdsz. A deficiteljárás alóli kikerülés az mi a farnc szerinted? AZ IMF hitel idő előtti visszafizetáse, a tőlük való megszabadulás? A szolgáltatások visszavétele, rezsicsökkentés (ma kaptam meg az ELMŰ számláját, csak náluk 68.000 forint a nyereségem), Bp lassú de látványos rendbetétele, stb, stb. Ez a ti ingerküszöböket nem éri el, persze..
Ha konkrét opásokról van tudomásod, tegyél feljelentést, senki sem akadályoz benne, de csak dumálni róla,v éádakodni, az elég unalma és szánalmas....p

bölcsbagoly 2014.09.26. 20:31:30

@barany: no de ilyeneket írni, te fidesznáci!-:))

kujtorgó 2014.09.26. 20:33:34

Kata: Szerintem nem fog 1-2 év alatt kiderülni, hosszabb a folyamat.
Fejlesztésről még szó sincs, az eladósodott helyzet még fennáll. (80 % államadósság.)
Egyelőre a segély helyett (köz)munkára átállás ideje van még csak. Sorsunk az EU gazdasági helyzettől függ: Ha a 7 szűk esztendő után jön néhány év valamicskét növekedő EU, akkor 3-4% gazdasági növekedés esetén lesz esély fejlődésre, a társadalmi konszolidációra.

dr Smittpálelnökúr 2014.09.26. 20:33:56

Sztálin és Hitler is jó politikus volt, ugye?
Hiszen nagyon jól játszották ezt a játékot, mert velük foglalkozott a fél világ.

bölcsbagoly 2014.09.26. 20:34:12

@baldoc: maga meg tényleg látja, vagy csak vizionálja rémálmában? Hülye ballibsije...

bölcsbagoly 2014.09.26. 20:36:12

@kujtorgó: mennyi az USA államadóssága, hát Franciaországé, Olaszországé?

unionista... (törölt) 2014.09.26. 20:36:42

@MACISAJT:
majd magyarázzátok, hogy ő így száll le a bicikliről. a jobboldalon lopni érdemes. történelmi szerepekről álmodni fölösleges. előbb utóbb a fidesz logóból is billog lesz, ahogyan az mszp is megy a kukába.

livengood 2014.09.26. 20:37:33

@bölcsbagoly: Ha vissza nézed az elmúlt 16 évet minden politikai oldal szidta a bíróságot és mindegyik másfajta bíróságot szeretett volna. Én rengeteg hibát látok a bíróságok munkájában, de messze a legkevesebbet a többi hatalmi ághoz képest. Másfelől, miközben kritikusan figyelem a bíróság ténykedését meg kell állapítanom, hogy a tévedések, hibák igen egyenletesen terülnek, vagy is a bíróság előtt egyenlő vagy. Pont akkora esélyed van egy rossz ítéletre mint bár ki másnak, politikai nézettől, nemtől, bőrszíntől, társadalmi osztálytól függetlenül. Én ezt figyelem, ajánlom nézz utána te is konkrét ügyeknek. Mindenre találsz példát, csak arra nem, hogy koncepciózusan valamilyen csoport javára lejtene a pálya.

Írásodból is kiderül, hogy a "demokrácia" lassan szitokszóvá válik. Én szóltam.

livengood 2014.09.26. 20:37:33

@bölcsbagoly: Ha vissza nézed az elmúlt 16 évet minden politikai oldal szidta a bíróságot és mindegyik másfajta bíróságot szeretett volna. Én rengeteg hibát látok a bíróságok munkájában, de messze a legkevesebbet a többi hatalmi ághoz képest. Másfelől, miközben kritikusan figyelem a bíróság ténykedését meg kell állapítanom, hogy a tévedések, hibák igen egyenletesen terülnek, vagy is a bíróság előtt egyenlő vagy. Pont akkora esélyed van egy rossz ítéletre mint bár ki másnak, politikai nézettől, nemtől, bőrszíntől, társadalmi osztálytól függetlenül. Én ezt figyelem, ajánlom nézz utána te is konkrét ügyeknek. Mindenre találsz példát, csak arra nem, hogy koncepciózusan valamilyen csoport javára lejtene a pálya.

Írásodból is kiderül, hogy a "demokrácia" lassan szitokszóvá válik. Én szóltam.

dr Smittpálelnökúr 2014.09.26. 20:37:52

@bölcsbagoly: hazudsz. 68 ezer Ft megtakarítás az áramon?
Mennyi áramot használsz?

Egyébként egy devizahiteles havonta kb 30 ezer Ft árfolyam különbözetet fizet, a fantasztikus felcsúti bugris hazaárulónak köszönhetően.

Vakok vagytok, ez a tény.

panelburzsuj 2014.09.26. 20:38:27

@Kata Pokrivcsák:
Ha Orbánnak "komoly szándékai" lennének, nem barmokkal bástyázná körül magát. Sőt: egyre barmabbakkal.

Gonosz párhuzam: Aczél György - elsimon szőcs géza.

És még hány hasonlótm lehetne találni...

panelburzsuj 2014.09.26. 20:40:44

@Kata Pokrivcsák:
De mondhatnáma "szent földet" is:

Dimény-Romány ----------------------- Fazekas.

kujtorgó 2014.09.26. 20:41:04

@bölcsbagoly: USA speciális, világpénz kibocsátója. Fr.o. Olaszo. államadósságát saját polgárai finanszírozzák jelentős részben, nem tudják fizetésképtelenséggel zsarolni őket külföldről.
Mi nem növelhetjük már érdemben az államadósságot, sőt!
Ez még egy emberöltőre valós ballaszt lesz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.26. 20:44:15

@panelburzsuj:
Figyeled, mennyi epifita társadalomtudós jelent meg itt ma?

panelburzsuj 2014.09.26. 20:47:55

@Hepci:
Virágzanak a fennszülöttek.

bölcsbagoly 2014.09.26. 20:48:46

@kujtorgó: de 2010 óta nem nőtt érdemben, míg az előző 8 évben 27%-al vagyis 50%-al!

bigmax 2014.09.26. 20:49:10

@bölcsbagoly: tehát te 68 000 ft megvehető lettél.......szánalmasan nyomorult nyugger vagy.(Mennyivel drágábban árulja az MVM az elektromos energiát mint a piaci ár......csak 40 %-al.Számoltasd ki egy a számtanhoz értő emberrel ,hogy ez a te 68k -dhoz képest hányszoros lenyúlás.)
A hazudozás a te műfajod .Konkrét lopás már az is ha pályázat nélkül ,haveri alapon osztják az állami megrendeléseket .Kinek is kellene feljelentenem ?Talán a magyar igazságszolgáltatásnál ?Ugye viccelsz?LOL

panelburzsuj 2014.09.26. 20:50:03

@Hepci:
(Ha felkapaszkodottra gondolsz: az lián. Majd Lián. Kisszövetkezettől Nagygardenig.)

bölcsbagoly 2014.09.26. 20:50:52

@dr Smittpálelnökúr: nézd én fogadhatok veled. persze nem egy hónap alatt te ökör! te nem kapsz számlát, hajléktalan vagy? A rezsicsökkentés kezdetétől! capisci?

eßemfaßom meg áll 2014.09.26. 20:54:15

Egyszerűen imádnivaló ahogy itt örjöngenek az mszpfanok csak mert valaki nem fikázós orbánposztot írt :)

bölcsbagoly 2014.09.26. 20:54:38

@bigmax: te meg a haverjeid vagytok szánalmasak, a folytonos sirámaitokkal. Megnyugtatlak, nálam nem sokat jelent, pedig a gázzal, vízzel, meg a többivel azért elég szép summára rúg az összeg. DE másoknak tényleges segitség. Te viszont tiltakozz a szolgáltatódnál és küld vissza a csökkentéseket.

bölcsbagoly 2014.09.26. 20:56:38

@eßemfaßom meg áll: kár, hogy az USA nagykövetsége erről nem számol be Baracknak! Hiszen Lendvai elvtársuk sem látja ezt Bécsből.

kujtorgó 2014.09.26. 21:02:48

@bölcsbagoly: Igazad van, az eladósodásba bukott bele a baloldal (a kvázi államcsődbe, az IMF-be, ami ezzel jár együtt stb.). A jobboldal konszolidálni tudta a helyzetet (amennyiben az adósság stagnálását ennek tekinthetjük).
Az adósság csökkentése is szükséges lesz, gazdasági növekedés nélkül ez nem fog menni. (A környező országok adósságballasztja sokkal kisebb, ez versenyelőny.)
Tehát nagy fejlesztésekre az EU forrásokon kívül nincs túl sok pénz. Nem szabad hamis illúziókat kelteni egy politológusi fórumon, bár inkább ez is itt egy kampányfórum 95 %-ban.

torró 2014.09.26. 21:04:46

Na végre! Már hetek óta nem volt ilyen jó gyűlölködés a blogokon. Na ehhez ért a Magyar! De dolgozni azt nem. Nem irigykedni kell, hanem bizonyítani, hogy ti is tudtok pl, jó politikusok leni, meg vagyont gyűjteni,stb. Emberek ha mindig azt nézzük, hogy a másik mit csinál, nem tudunk magunkra figyelni! Orbán valóban ügyes politikus, ezt többen is elismerték már az ellenzék soraiból.Nem értem azt a hozzáállást, miszerint több bukás után vissza kellett volna vonulni. Ember! Ha világon mindenki pár kudarc után abbahagyná amivel foglalkozik, pl tudós, feltaláló, vagy biciklizni tanuló gyereked, akkor hol tartanánk?
Persze a hatalom ilyen. Odacsapódnak a harácsolók és ők rombolják le a házat. Kádár ugyanígy járt. Mindenki lopott körülötte, mire kitudódott bukott a cuculizmus. HaOrbán nem figyel rájuk, alóla is kirúgják a széket.
Az EU politikusai és pénz emberei meg semmivel sem külbek Orbánnál. Így működik a politika. A tömegnek cirkuszt és kenyeret! És vicsorogni is lehet, de nem mész vele semmire.

Tudományos libsizmus 2014.09.26. 21:05:46

@eßemfaßom meg áll:
Nem MSZP-fanok. Nácik. Vagy ha úgy tetszik: liberálfasiszták.

bigmax 2014.09.26. 21:08:11

@bölcsbagoly: én nem siránkozok ,mert már megtanultam ,hogy ezt az országot mindig hülyék irányítják.Veled ellentétben én tudom ,hogy lehetne az országot rövid idő alatt rendbe tenni.Nehéz elviselni ,hogy a hozzád hasonló ökrök szétbarmolnak mindent ebben az országban.
Ha piaci áron fizethetném az általam fogyasztott közmű díjakat akkor a gazdád alamizsnája fel se tűnne a számláimon.Amíg dupla annyit fizetek az áramért mint egy európai addig számomra nulla az amit a tolvaj bandád kegyeskedik kamuból csökkenteni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.26. 21:09:50

@panelburzsuj:
TG most nagyon beletrafált a témaválasztásba.
Mindkét oldal mozgósította a szellemi (?) tartalékait (BLASZ 3. Narancsgatyamadzag Team vs. Gyurcsótány Utolsó Követői Seggszagának Emlékgyűjtői), így már több a hozzászólás, mint mostanában a havi poszt alatt 1 hónap alatt.

Tudományos libsizmus 2014.09.26. 21:13:23

@bigmax:
"...én tudom ,hogy lehetne az országot rövid idő alatt rendbe tenni."
Azt a kurva életbe!

bölcsbagoly 2014.09.26. 21:16:07

@Tudományos libsizmus: ne csodálkozz rajta, ezek már csak ilyen észlények! Mindig, mindent, mindenkinél jobban tudnak. Elméletben. Csak a gyakorlattal van bajuk, mivel kétbalkezesek a szerencsétlenek...

bigmax 2014.09.26. 21:19:08

@bölcsbagoly: mondod te aki soha egy ft hasznot nem termelt még.Te eddig csak pénzbe kerültél ennek a hazának......szép pénz 70 év után.Mikor fizeted vissza a nemzetnek a rád pocsékolt vagyont?

barany 2014.09.26. 21:19:52

@bigmax: Íme a tipikus, nagyképű balliberális díszpéldánya. Aki lazán lekezel másokat, sokkal okosabbnak és tisztességesebbnek tartva magát náluk. Miközben annyira buta, hogy még azt is képtelen felfogni, hogy mennyire az.

dr doktorka 2014.09.26. 21:20:31

@Tudományos libsizmus:

Na, azzal a három perces tudományos kiépzéssel amit Kocsis Mátétól kaptál, nyilván tudod, hogy ki is az ország alegnagyobb, ráadásul nemzetközileg konspiráló magyar libsi politkusa?
Segítek: az illetőt SOROS finanszírozta és képezte ki külföldön. (egyfajta fideszKGBéla az illető)

Megoldás:
Orbánya Viktor a LIBERÁLIS INTERNACIONÁLÉ alelnöke!

bigmax 2014.09.26. 21:22:07

@barany: ennyire szégyelled a múltad?Balos max a fajtád volt amikor belőlük húztál hasznot.

Tudományos libsizmus 2014.09.26. 21:22:16

@bölcsbagoly:
A gyakorlat sohasem akar úgy alakulni, mint az elméleteik:) Kommunista, liberális, egy kutya.

panelburzsuj 2014.09.26. 21:22:29

@Hepci:
TG túlspilázta.

Hullafáról adijó,
Orbán mellett ülni jó.

Erre ugyanennyi komment jött volna.

dr doktorka 2014.09.26. 21:24:29

@bölcsbagoly:

Már megint a libsiket szidod te egykori MSZMP-s komcsi? Rázod a rácsodat, nehogy megbukjon a jelenelegi seggvezéred, mert akkor már nem tudsz kihez átállni megélhetési birkamenetelőnek.

bigmax 2014.09.26. 21:25:16

@Tudományos libsizmus: @barany: nálad nem nehéz okosabbnak és tisztességesebbnek lenni.....

panelburzsuj 2014.09.26. 21:26:18

@Hepci:
(2. megállapítás: grandiózus punnyadás volt, de legderekabb leninünk azért éberen tartotta a lángot...)

barany 2014.09.26. 21:26:55

@Tudományos libsizmus: A liberálbolsevik szerintem találóbb. De a nihilista sem rossz. Az biztos, hogy a klasszikus liberalizmushoz, Kossuth, Deák, Eötvös szabadelvűségéhez semmi közük. Valaki nemrég a jakobinusok utódainak nevezte őket. Az tény, hogy a társadalom alapját képező minden értéket -nemzetet, hazát, családot, vallást, nemzeti hagyományokat, stb- támadnak, megsemmisítésükre törekednek.

bigmax 2014.09.26. 21:27:50

@Tudományos libsizmus: tipikus "túliskolázott" proli gondolkodás mód.

élveteg 2014.09.26. 21:28:15

Hááát igen Tehetséges az biztos Nemhiába nézték ki annak idején Gyuri bácsiék is Meglátták benne a tehetséget amit felhasználhattak volna a maguk szempontjai szerint Ámmmm .... Gyuri bácsi úgy látszik öregszik ))) 2010 után a föld legtehetségtelenebb politikusát a Bajnait kezdték el pénzelni De hamar belátták hogy kár a pénzért ,belefeccölhetik akár a világ összes lovéját a Bajnai képességeiből a Bivajbasznád alsói polgármesterválasztás megnyerésére se telik Le is vették a tábláról hamar

Tudományos libsizmus 2014.09.26. 21:30:31

@bigmax:
Gondolkodásmód. Egyben kell írni.

dr doktorka 2014.09.26. 21:30:54

@♔batyu♔: "Amíg pozitív a GDP, amíg rezsicsökkentés van"

Micsoda szép kádári korabeli proletár igényeid vannak. Rezsicsökkentés! Hú de jó! Már megint nem dolgozni akar a komcsi magdfajtája, hanem a mások munkájából lopni. Ezt csináltátok 40 éven át, most csak folytatjátok.

Pozitív GDP? Te abból mennyit kapsz, hogy 50 ezerrel többautó gördül le egy évben a multi cégben? Csak ettől ugrik a GDP megatívból pozitívba 2011 óta, semmi mástól. Aztán a a multi fogja az összes profitot, aztán menekíti is ki előletek. Ismeri ezt az országot, majd hülye lesz megbízni benne.

profilo 2014.09.26. 21:32:38

@panelburzsuj:

Á dehogy.
Erre és csak ennyire te sem jöttél volna ide.
:)
Ez a túlspilázás téged is bepörgetett.
Az idióta és nagyképű Hepcinek abban igaza van,hogy a témaválasztás sikerült.A szar kellően büdös és rajzanak a legyek.
Itt vagyunk mind.
:)
Csak ti játszátok meg magatokat,a kívülállót - megjegyzem:rosszul! - alakítva.

:D

Tudományos libsizmus 2014.09.26. 21:33:56

@bigmax:
A mondatot pedig nagybetűvel kezdjük.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.26. 21:34:14

@panelburzsuj:
Régi dakota mondás: minden punnyadást követhet 1 még nagyobb punnyadás.
Hová tűnt Lenin, most, amikor nagy szükségben a haza?
Vagy ő állna néhány újdondász, a pontos jéket és elipszilonokat következetesen keverő nari-nikk mögött?

dr doktorka 2014.09.26. 21:36:17

@barany: "a társadalom alapját képező minden értéket -nemzetet, hazát, családot, vallást, nemzeti hagyományokat, stb- támadnak,"

Most ugye arra gondolsz, hogy a nemzet fiai és családjai Orrbánya eftársék elől menekülnek 100 ezer számra megélni a hanyatló Nyugatra?

Aki meg teljesen használhatatlan Nyugaton, az meg az alternatíva hiánya miatt marad Orrbányisztánban birka vallásúnak, aki a nemzeti hagyományok alapján naponta 10-szer vezethető a falnak.

Szindbad 2014.09.26. 21:36:25

Orbán Viktor jelentősége, képességei, eredményei csak Hugo Chavezéhez hasonlítható.

bigmax 2014.09.26. 21:36:31

@Tudományos libsizmus: direkt írtam kicsivel ,hogy elélvezz tőle!

profilo 2014.09.26. 21:38:54

@bigmax:

Hát ez van,ha két proli vitatkozik.

:)

bigmax 2014.09.26. 21:40:58

@profilo: inkább legyen valaki proli mint olyan mint a fajtád.

profilo 2014.09.26. 21:43:30

@bigmax:

Igazad van. Ne is próbálj megváltozni. Csak baj lenne belőle...

:)

Tudományos libsizmus 2014.09.26. 21:43:31

@barany:
A liberálbolsevik szerintem is találóbb.

Azonban miután orrba-szájba kommunistáznak újabban, sőt büdöscigányoznak, úgy vélem, nagyobb most a konjunktúrája a liberálfasisztázásnak. Egyébiránt biztos vagyok benne, hogy rövidesen mocskoszsidózni is fognak. Erre bárkivel fogadást kötök:)

Kossuthot, Deákot, Eötvöst "leliberálisozni" a világ egyik legnagyobb demagógiája. A XIX. középső harmadában egészen mást jelentett a "liberalizmus", mint ma. Bizonyos értelemben épp az ellenkezőjét értették alatta.

De ez legyen a tegnap liberálbolsevisták, holnap liberálfasiszták problémája:)

panelburzsuj 2014.09.26. 21:49:21

@profilo:
OK, volt ma itt tán egy-kettő "tárgyszerű" kisiklásom - de alapvetően azért hoplitával meg Hepcivel baromkodok.

wolves84lb 2014.09.26. 21:50:25

@albert90: Bazdmeg...ahányszor elolvasom a hozzászólásodat, egyszerűen nem tudok napirendre térni felette. Te tényleg elmebeteg vagy. Meg a retardált apád is.

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy 2014-ben a te szavazatod pont annyit ér, mint az enyém. Spártában tégud tuti lebasztak volna a hegyről, mint életképtelen egyedet.

wolves84lb 2014.09.26. 21:52:44

@♔batyu♔: te csak ne ostobázz senkit, te népművészeti agyagedény...a kutyám által nemrég kinyomott szarnak is több értelme van, mint neked.

panelburzsuj 2014.09.26. 21:52:51

@Hepci:
Nem gondolnám, hogy az ő figuráját csak úgy kisujjból ki lehetne találni, vagy csak úgy át lehetne szabni.

Talán távol blúzol.

Meg hát öregecske - az olyat meg akár baj is érheti...

bigmax 2014.09.26. 21:54:06

@profilo: Miből gondolod ,hogy érdekel a véleményed ?
Ne erőltesd a humort ,mert az nem a te műfajod.

profilo 2014.09.26. 21:55:13

@panelburzsuj:

Könnyed ujjgyakorlatok...
Azért az rendes dolog,hogy hagyod néha levegőhöz jutni szegény HaFr-t.
:)
Nem volt könnyű hete Béndeknek...

profilo 2014.09.26. 21:58:21

@bigmax:

Közel sem viccnek szántam!
:)
És egyenesen tragikus az,hogy te ezt humornak,humorosnak vélted.
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.26. 22:00:18

@panelburzsuj:
Mi történt volna vele, félrenyelt 1 narancsot blúzhallgatás közben?

Ki az a HaFr és mit csináltok együtt?

6.Lenin 2014.09.26. 22:01:27

@panelburzsuj:

"Talán távol blúzol."

Itt blúzolok és élvezem ezt az óriási szellemi párviadalt.

www.youtube.com/watch?v=ALU5g6Qqi08

bigmax 2014.09.26. 22:03:32

@profilo: nem sikerült értelmezned a kérdésem ?Csöngess be a szomszédodhoz ,hogy segítsen értelmezni.

vizitor 2014.09.26. 22:07:52

@Fedor: Azért abban még bízom, hogy itthon darabra tényleg annyik lettek a voksok, amennyit bejelentettek, és azokat valódi emberek jogosan adták le. A Krímben már ez se stimmelt.

profilo 2014.09.26. 22:09:25

@bigmax:

Hogyne sikerült volna!
Miből gondolom,hogy érdekel a véleményem?
Hát abból,hogy még mindig itt firkálgatsz nekem,ahelyett,hogy valamelyik kereskedelmi televízió agyzsugorító adását néznéd.
:)

Bogyó 2 2014.09.26. 22:11:07

Egyértelmű, hogy Orbán évei elvesztegetett évek. Persze megint a szokásos hülye érvek, hogy Gyurcsányék alatt mennyivel nőtt az adósság, most meg nem annyival. Hogy közben világválság volt, hogy Gyurcsány reformjait megfúrták, hogy náluk nem volt kétharmad, az nincs említve, pedig nem lényegtelen körülmények. Ettől persze menniük kellett mert persze bénáztak, de a sokkal hatékonyabb eszközöket tekintve, gyakorlatilag országosan Orbán akaratának korlátja nincs, az eredmény 5 év alatt a szinten tartás? Ennek kell tapsolnunk? Ez a gazdaság helyzete, aki kicsit körbenéz, látja, hogy mennyire vannak felfutóban vagy sem a valós piaci helyzetben lévő vállalkozások. Nem Simicskáról vagy Mészáros Lőrincről szólunk.

Kicsi kis ésszel gondolkodva egyértelmű, hogy a versenyrontó monopóliumok kialakítása az országnak rossz, s hiába tapsol a rezsicsökkentésnek itt valamelyik nagyokos, számolgatva a rezsijét, hát én vissza is küldeném a rezsicsökkentésemet, ha ez a nagyokos megfizetné nekem a rám kivetett új adókat, és megemelné a fizetésemet annyival, amennyivel reálértékben is emelték abban a bizonyos elmúlt 8 évben.

Itt nem 20 év elrontott dolgait teszik rendbe, hanem a 20 kevés eredményét is lerombolják. Azt amire én valamilyen szinten büszke voltam, hogy volt olyan közt. elnök, aki bírálni merte a kormányt és az ellenzéket is, hogy volt olyan AB amelyik képes volt korrigálni és alkotmányossá tenni a megszorításokat, hogy a közmédiában a kormánypárti politikusok botrányai is vezető hírként voltak tálalva és nemcsak neten, vagy 1-2 még létező más hangú médiumban hallhatunk róla, miközben agymosásszerűen játsszák be két héten át ugyanazt a lejárató snittet az ellenzékről, hogy nem végrehajtók ültek a polgármesteri székekben, hanem valódi önkormányzás folyt a településeken, hogy nem tették tönkre a falvakat, bár ezt már Gyurcsányék elkezdték, csak Orbánék nagyobb lendülettel teszik annak ellenére, hogy a falvakban magas a támogatottságuk.

Persze, nem volt jó az a demokrácia, sok hibával küszködött, igen, a bankok túl sokat engedhettek meg maguknak, talán a közmű-szolgáltatók is, de nem ilyen áron kellene ezt megoldani.

Valahogy olyan érzésem van, hogy ez az ország nem nőtt fel soha, megszokta az autokratikus állapotokat, egyszer az életben volt egy rossz minőségű demokráciája 20 évig, s azt hiszi, hogy a megoldás a visszatérés apucihoz a demokrácia kidobásával. Mintha a jobbágyfelszabadítás után munkát vállaló, de átvert paraszt azt gondolná, jobb lenne ismét jobbágy lenni a földesúrnál, robotolni, dézsmát, tizedet, első éjszakát megadni a megélhetésért, nem jut eszébe, hogy talán ki lehetne próbálni a szabad munkavállalást másik, tisztességes módon eljáró gazdánál is. Nem hisszük el Svájc és Hollandia példáját, szerintünk csak a putyini,meciari, chavezi, azeri,chavezi út lehet a jó, nem látunk át a Lajtán.
Egypártrendszer, központosítás, külföldi tőke kiszorítása, pártgarnitúra földesúrrá válása, a választások formalitássá züllesztése. Ennek tapsolunk.

bigmax 2014.09.26. 22:13:27

@profilo: legyen a tiéd az utolsó szó......megengedem .

wolves84lb 2014.09.26. 22:13:31

@bölcsbagoly: hát a manyupot azt kurva jól megoldották, azóta is várom viktortól a névre szóló levelet a névre szóló nyugdíjszámlámról, ahol elvileg látnom kéne mi a fasz lett azzal a 4,5M ft-tal, amit akkor benyúltak tőlem. Valahogy nem érkezett meg.

"miért gondolod te is, hogy 4 év alatt rendbe lehet hozni mindazt amit a genszterváltás 20 éve alatt elrontottak?"

Vagyis az első orbán-kormány is a gengszertváltás résztvevője volt. köszönjük, ilyen beismerést fideszbuzitól ritkán kapunk. Biztos nem lőttél mellé? Mi lesz, ha a főnököd lecsekkolja, ma mit alkottál a blogokon, és mégsem lesz plusz pénzed a csirkefarhátra?

Hülye fasz...

Amadeus62 2014.09.26. 22:14:53

A kurva anyját minden fidesz szavazónak! Meg a felmenőiknek is!

panelburzsuj 2014.09.26. 22:15:01

@Hepci:
A HaFr? Pártelnöknek mondja magát. Holnapután települ ki hozzád: hafr.blog.hu/2014/09/22/beszelgetes_a_konzervativ_part_lehetosegeirol

Amúgy nemzeti együttműködünk: én bosszantom, ő meg igyekszik jó pofát vágni hozzá.

Tudományos libsizmus 2014.09.26. 22:16:05

Az is tetszik, amikor buziznak, na kik: a libsik. Akasztják a hóhért:)

wolves84lb 2014.09.26. 22:20:23

@barany: "Nem tudom, hogy a sok Orbán ellenes hozzászóló ennyire buta (már bocsánat) vagy ennyire elfogult? Vagy esetleg mindkettő?
Orbán elsősorban nem azért zseniális politikus, mert kétszer nyert választást 2/3-al, hanem azért mert a 2010-ben örökölt csődtömeggel, közte nem egy "időzített aknával", sikerült, unortodox módszerekkel megbirkóznia."

1. nem zseniális politikus, hanem zseniális maffiózó
2. az elsőt a szocik bukták 2/3-dal, a másodikat kajakra elcsalták. persze nem úgy, mint nagy elődei, rákosiék, hanem olyan fúrmányos nemzeti-módon. Aki nem vak és hülye (te melyik nem vagy?), az pontosan látta-látja ezt.
3. A csődöt gyakorlatilag kósa és szíjjártó okozta, akik két hét alatt bedöntötték a forintot a hülye rémhíreikkel. ha nincs bajnai, akkor orbán tényleg nagy bajban lett volna - ezt még ő is elismerte.

De neked hiába írom ezt le, ilyen erővel hordhatnék a Dunába is vizet.

Amadeus62 2014.09.26. 22:21:34

A kurva anyját a szijjártónak meg a rogánnak is! A töredékéért amit cuslág meg a simon lopott, leülték! Ezeket meg a fidesznyik polt peti féle ügyésség védi! Rohadjon meg mind! Megittam ma este 3 üveg bort, nekem ez jólesett, nekik meg a börtön esne végre jól, rohadjon meg az összes álszent kommunista fideszes tetü!

wolves84lb 2014.09.26. 22:26:11

@bölcsbagoly: "te meg a haverjeid vagytok szánalmasak, a folytonos sirámaitokkal. Megnyugtatlak, nálam nem sokat jelent, pedig a gázzal, vízzel, meg a többivel azért elég szép summára rúg az összeg. DE másoknak tényleges segitség. Te viszont tiltakozz a szolgáltatódnál és küld vissza a csökkentéseket."

Ekkora trollt :))))

3 hozzászólással előbb még úgy közölted a 68k-t, mintha az akkora csoda lenne (te, van autód? szoktál tankolni? csak mert ferit basztattátok a 300 ft-os benzin miatt...most valamiért nem téma, h a kormány hozzányúljon a jövedéki adóhoz...sőt, mintha a gázolajét pont ők emelték volna meg...na mindegy, nem zavarlak össze), most bedobod, hogy neked igazából nem is számít. Egy üres lufi vagy, bazdmeg...

Tudományos libsizmus 2014.09.26. 22:27:28

@wolves84lb:
Figyelj már. 2010 óta minden héten bedönti Kósa a forintot. 2010 óta államcsőd van. Éhséglázadások vannak. Nem látod? Már ki is tört a forradalom.

Bogyó 2 2014.09.26. 22:27:32

@maxval a bircaman: "S tévednek a ballibek, amikor az éppen nyugaton is zuhanó vesztes modellt akarják erőltetni."

Azt mond meg Észtországban, Lettországban, Szerbiában, Szlovákiában is tévednek ezek a "hanyatló" nyugati modellet erőltetők? Ezek az országok messze megelőztek bennünket, és igen, Orbán alatt is egyre jobban húznak el az erőlködésük közepette, Szerbia persze még nem jár előttünk, de valahogy ő se Oroszországhoz akar csatlakozni, hanem a "hanyatlókhoz" és már elég sok mindent megtettek ezért. Pedig náluk a haverság is megvan, de azért eszük is van. Több mint nekünk, úgy tűnik.

Ez a "hanyatló Nyugat" duma már akkor dívott, amikor szerintem még egyikünk se élt, s lám ismét ezt halljuk, de a tények azért makacs tények, én inkább megvárnám a teljes lehanyatlást, amikor majd svájci és holland gazdasági menekültek könyörögnek a Seremetyevón bebocsátásért és a 180 milliós orosz nép legalább egy világmárkát képes lesz összehozni a Gazpromon kívül, csak olyanokat, mint a 8 milliós svédek Volvója vagy Ericsonnja, majd akkor szólj ismét, hogy arccal Kelet felé! Addig hadd szeressek én inkább Nyugat-Európával egy levegőt szívni, gazdasági, emberjogi vagy kulturális téren egyaránt.

Amadeus62 2014.09.26. 22:30:55

@maxval a bircaman:

"S tévednek a ballibek, amikor az éppen nyugaton is zuhanó vesztes modellt akarják erőltetni."

A kurva anyád a "ballib" és pont olyan hülye vagy mint az 50-es-80-as évek komcsijaik akik a haldokló nyugatról pofáztak. Idióta kommunista barom!

Blogger Géza 2014.09.26. 22:32:52

Jó elemzés, tetszik. Egy dologban nem értek vele egyet: biztosan lesz Orbán Viktornak szobra (és szerintem a Nagy Imre temetésén elmondott beszédet fogja megformázni - legalább az egyik), mert nála ezerszer vitatottabb történelmi személyiségeknek is van. (Ferenc Józseftől kezdve Horthyn keresztül Kádárig)

Amadeus62 2014.09.26. 22:33:00

@Bogyó 2:

És még Szlovéniát kihagytad akik szarabb helyzetben voltak mint mi és mégis megelőztek minket! Idióta minden kádárista fideszes, mszp-s, ez az igazság! Paternalista balfasz az összes!

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.09.26. 22:34:31

Orbán Viktor játssza legjobban ezt játékot, igen, erre már van tapasztalati bizonyítékunk. Nekem viszont vannak kétségeim abban, hogy ha hirtelen előbukkanna valaki, aki még Orbánnál is jobban játszik, akkor az majd meg is veri őt, de még abban sem lennék biztos, hogy évekig beszélünk róla. Ez lenne ugyanis, ha az "adminisztratív" résztől, meg úgy általában a kiinduló helyzettől eltekintenénk. A dologról George Weah jut eszembe, aki jó kis focista volt, de szemernyi esélye sem volt, hogy a focivébén is lássuk (mert libériaiként csak ő volt jó, nem egy egész válogatottnyi), meg egy tejfölösképű, félművelt fideszes srác, akit szinte viccből indítottak a 2006-os önkormányzati választásokon, és megválasztva találta magát.

Tudományos libsizmus 2014.09.26. 22:35:08

@maxwal a legnagyobb fazon. Ír egy modatot. Öten ráugranak és kész esszékben cáfolják egy mondatát:) Lássuk be, ez a nagyság jele.

Blogger Géza 2014.09.26. 22:38:11

@wolves84lb: A csőd 2008-2009-ben volt, Kósa nyilatkozata semmiféle csődöt nem okozott. Max kicsit jobb helyre tette az árfolyamot.

Amadeus62 2014.09.26. 22:40:10

@Blogger Géza:

A kurva kommunista anyádnak lesz szobra! Fasz hazudós fideszes barom!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.26. 22:40:17

@panelburzsuj:
Na, ennek a HaFr faszinak már van 1 jó pontja: a Villa Bagatelle-ben a legjobb az Esterházy-torta Budapesten (és a málnás opera se megvetendő). :D

panelburzsuj 2014.09.26. 22:49:41

@Hepci:
Hát talizzatok a málnásban! :)

margueritka 2014.09.26. 23:02:29

Az a JÓ POLITIKUS, akiből egy maffiózó lesz, az már nem jó politikus többé. És az az elemző, aki nem képes objektíven észrevenni, hogy egy gengsztert dicsér, az nem elemző, az csupán egy udvari seggnyaló.

graycivil 2014.09.26. 23:03:33

@jólmegmondja: Teljesen igazad van. Már a megyei jogú városokban is csak zeneadók vannak, amelyek minden órában zengik Le Sopeau helyi kiskirályainak dicshimnuszát az MTI ingyenes hírtárából.

graycivil 2014.09.26. 23:09:47

@Bogyó 2: A "brutális eladósítás" mantra az egyik legnagyobb hazugság. Amint azt már többször leírtam, Le Sopeau a maga 4 évében jobban rontotta az adóssághelyzetet, mint az előző kormányok bármelyik 4 éve.

Ugyanis senki nem veszi figyelembe, hogy az előző kormányok MEGTAKARÍTOTTÁK a manyup vagyont, míg Le Sopeau ELSZÓRTA azt. És senki sem veszi figyelembe, hogy a devizatartalék 2002-2010 között 12 Mrd euróról 30 Mrd-ra nőtt. És ebbe még nem számítottam bele a Paks2 miatti alsőhangon is 3000 Mrd Ft-os orosz hitelt.

Tehát megy a hazudozás ezerrel. F.Y!DESZ

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.26. 23:16:35

@panelburzsuj:
Nem láttam, hogy meg akarná vendégelni a megjelenteket.
Az Esterházy + Opera + Villa Bagatelle trióért cserébe hajlandó lennék fél órán át hallgatni a világmegváltó gondolatokat. :)

panelburzsuj 2014.09.26. 23:29:36

@Hepci:
Babkonzervvel meg rezsicsökivel is romba lehet dönteni dszídípít, költségvetést, nemzetgazdaságot - és erre folhorkan a konzervatív polgár, hogy hát és én hol vagyok? Én már egy Esterházy + Opera + Villa Bagatelle triót se érek??

Na hát ezért nem lesz nálunk konzervatív polgári kormányzat. Arra a KDNP fölső kapcsolatának pénze se lenne elég.

graycivil 2014.09.26. 23:34:37

"Orbán tényleg jó politikus volna, Török úr?

A cikk második bekezdésében imígyen szólt: „Két fő állításom lesz. Az egyik úgy szól, hogy Orbán Viktor baromi jó politikus.”"

koznaplo.blog.hu/2014/09/26/orban_tenyleg_jo_politikus_volna_torok_ur

"… Jézus atyaúristen … gondoltam. De azért kitartóan végigolvastam értekezését. Aztán elgondolkodtam. Ha egy Török Gábor formátumú és felkészültségű szakember ezt gondolja Európa legnagyobb politikus-maffiavezéréről, akkor mi lehet a fejekben úgy általában?"

Mindegy, hogy mit, csak írjanak...:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.26. 23:35:49

@panelburzsuj:
Aki a Hegyvidéken akar hódítani, annak fel köll készülnie a magaslati járulékos költségekre - és ettől még hol van, hogy szavazzak is HaFr úrra.
A VB pékségében egyébként kb. 800 Ft egy jobbfajta, 40 dekás kenyérke, mondjuk HaFr befizethetne heti egyre, két éven át, mert erre még én is sajnálom a pénzt.
Még gondolkodom, melyik lekvárt kérjem mellé...

panelburzsuj 2014.09.27. 00:01:44

@Hepci:
A betyárját!

Most, hogy így bemerültünk a voksvásárba - lehet, hogy engem is kortesebédeltettek már, csak párt nem volt még hozzá?

Uramisten, mire készülsz?? :))

lombozódó 2014.09.27. 00:10:11

bölcsbagoly 2014.09.26. 20:29:27
Akkor már Te egy ipari nagyfogyasztó vagy. Tálán a tarifákkal is manipulálsz ??

lombozódó 2014.09.27. 00:19:56

dr Smittpálelnökúr 2014.09.26. 20:33:56
Milyen hülyeséget írsz.
A második világháborút nem csak a két vezér irányította ott olt főleg Anglia és Amerikai is. / kavartak is bőven, főleg az amcsik a haszonért /

ingyenebed 2014.09.27. 00:51:44

Gábor,

na ez a link, amit fentebb ígértem.
ez az elemzés, nem az amit te csinálsz.

tldr.444.hu/2014/09/18/a-ner-elkerulhetetlen-bukasa/

ingyenebed 2014.09.27. 00:54:24

@Amadeus62:

ez a bircaman egy f*sz, aki mindehova odahányja a hülységeit.
a vincentről már ki lett bszva.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.27. 02:11:25

@unionista...:

Török Gábor csak politikai szempontból elemez.
Csak azt nézi, hogy sikeres-e egy párt, egy politikus vagy sem.

Ez pedig független a közjótól.

S viszont. Csak mert valaki tesz a közjóért attól még nem lesz sikeres politikus, sőt politikus sem lesz, sőt még pórul is járhat.

lásd például a sümegi várat üzemeltető vállalkozónak, akinek a magánberuházásból maradt egy kis aszfaltja, s hogy ne vesszen kárba leaszfaltoztatott egy közutat is, amihez ugye nem volt joga, ezért jól megbüntették.
Na így jár aki a közjóért tesz.

gázóra ellenőr 2014.09.27. 05:25:02

@bölcsbagoly: Mi van vén ávós? Még nincs takarodó az elfekvőben?

gázóra ellenőr 2014.09.27. 05:27:12

@bölcsbagoly: Már megint ballibsizésre élvezel tata? Le tudod írni mi a ballibsi, vagy csak megtetszett a szó?

gázóra ellenőr 2014.09.27. 05:30:17

@eßemfaßom meg áll: Az még imádni valóbb hogy emeszpé fannak hisztek mindenkit, ti birkák, akik nem Viktor faszát szopkodják.
@Amadeus62: Ez nagy tévedés. Szlovénia mindig is előttünk volt.

gázóra ellenőr 2014.09.27. 05:33:27

@bigmax: "szánalmasan nyomorult nyugger vagy." De még az is kiderült róla hogy anno maga jelentette fel a fekete vágásokat.

@bölcsbagoly: Te ostoba ávós nyugger! Tudod mi a különbség ha egy állam kifelé van eladósodva, vagy a saját állampolgárai felé?

s.g.l. 2014.09.27. 05:45:22

Ilyen luxusvillája van a puritán kormányzást ígérő Szijjártónak (+fotók)
2014.09.27. 04:05 - eroica

Korábban puritán és plebejus kormányzást ígért Orbán és Szijjártó is. Idézzük Szijjártó egyik 2006-os közleményét, amiben a "luxusbaloldalt" támadta.

SZIJJÁRTÓ: "Az embereknek elegük van a luxuskormányzásból. A Fidesz szerint az emberek számára fontos döntéseket hozó, a puritán elveket szem előtt tartó plebejuskormányzásra van szükség, és a limuzinszocialisták helyett felelős döntéshozók kellenek a parlamentbe és a kormányba is."

Aztán hatalomra kerülve a "plebejus" Orbán a 180 négyzetméteres Nándorfehérvári termet rendezte be az irodájának.

A magát szintén plebejusnak mondó Lázár 23 millióba kerülő fácánvadászatot tart.

Rogán ingatlanjainak növekedését pedig már a vagyonnyilatkozata sem bírta követni.

fideszfigyelo.blog.hu/2014/09/27/ilyen_700_negyzetmeteres_luxusvillaja_van_a_puritan_kormanyzast_igero_szijjartonak_fotok#comment-form

s.g.l. 2014.09.27. 05:49:24

@s.g.l.:

Természetesen mindez rezsicsökkentésből, megtakarításból, / közpénzmegtakarításból, olyan fideszesen)

Tessék mondani a közpénzből milliárdossá vált miniszterÁlnokot mikor számoltatják el a vagyonával?

Nem veszik észre mennyire igaz a modás: a fejtől büdösödik a láb?
Az egész fideszlábvezetés büdös!

kigyurt álat 2014.09.27. 06:19:40

@s.g.l.:
"Jobb, ha nem olvassák azok, akiknek szent meggyőződésük, hogy Orbán Viktor istenkirálycsászár, de azok sem, akik szerint a magyar nép legnagyobb ellensége. Csak felidegesítik magukat, annyit pedig nem ér az egész."

Nem fogadtad meg a tanácsot.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.27. 08:08:29

@Amadeus62:

Ők a haldokló kapitalizmusról beszéltek, kistahókám, nem a haldokló nyugatról. A különbség óriási.

2014.09.27. 08:09:00

szerintem orbán a magyar nép legnagyobb ellensége, ezért nem is olvastam tovább a cikket, miről szól ?

tcom 2014.09.27. 08:35:25

Csalódtam Törökben. Mit is nevez ő demokratikusnak? Hogy törvényeket hetente írnak át a hatalom érdekeinek megfelelően? Hogy az önkormányzatok jogait minimalizaltak? Hogy a legjelentősebb médiumokat sikerült a 2-3 év alatt milliárdossá támogatott emberekkel megvetetni (TV2, ClassFM)? A maradékot pedig folyamatosan igyekszenek tönkre tenni? A föld támogatások nagy részét gazdák helyett fideszes maffiózónak adni? A trafik pályázatokról már kommentet sem kell fűznöm.

Gábor! Az EU-s jobboldal annak a határán van hogy kirekessze Orbánt köreiből. Az adósság stagnál es nem csökken? A fiatalok soha nem látott módon hagyják el a reménytelen országot. Ez lenne Orbán hatalmas eredménye?

A Fidesz, Orbán győzelmét valamiféle igazolasnak látod. Ja ha képes volt kétszer kétharmadra akkor ő már is hatalmas politikus. Miféle 5 osztályos királyi híradón elő nyugdíjas logika ez? Miért nem beszélsz az elképesztő nyílt korrupcióról? Miért nem beszélsz a már-már csaucseszkui szintű szokásokról? Hogy stadion a kert végébe állami pénzen? Várba költözés 50 milliárdért? ...

Csalódtam.

tcom 2014.09.27. 08:39:33

@h.kovacs:
Jól tetted. Nagyjából mindig lelkesen egyetértve olvastam Gábor blogját, de ez most megváltozott. Mar várom a következő írást, ami Kádár nagyszerű politikusi mivoltáról szól. Hiszen majd 40 évig uralkodott. Es igazából csak ez számít.

tcom 2014.09.27. 08:41:51

Egyszer megkérdeztem egy Angliában dolgozó fiatal ismerőst, hogy ő kire szavaz Magyarországon. Azt mondta az Angol királynőre.

gázóra ellenőr 2014.09.27. 08:45:43

@maxval a bircaman: Szeretnék velük együtt haldokolni.

gázóra ellenőr 2014.09.27. 08:48:06

@Tudományos libsizmus: Mi van KISZ titkár elvtárs? Elő teccett bújni a főnöke seggéből?

ff48bp 2014.09.27. 08:50:33

Igazán furcsa, hogy a politikai lépéseket megűjító politikusról beszélve nem akarunk új fogalmakat bevezetni magunk is. Azt mondjuk itt demokrácia van, mert szabad a sajtó, szabad választás van, stb. Én meg azt mondom, hogy ennek ellenére diktatúra van, csak nem a hagyományos diktatúra, hanem olyan, amire eddig nem volt szó. Én úgy mondanám: demokratikus diktatúra van. S hogy ez fából vaskarika? Talán mégsem. Vegyünk egy példát: ha azt akarom, hogy a golfpályán a lukba menjen az ütés, hogy érem el? Két módszer is van rá: egyrészt beütöm, másrészt úgy alakítom a domborzatot, hogy beguruljon a labda abból a szögből, ahonnan ütöm. Na valami ilyen van ma itt is. Nem kell ahhoz diktatúra, hogy egy párt hatalmon maradjon, elég úgy alakítani a körülményeket, hogy mindenképpen nyerjen. És ezt lehet demokratikus eszközökkel is. Vagy vegyük a médiát. Szabad a média, mondhat bármit, csak éppen tájékozódni nem hagyják kormányzati ügyekben, mert csak annak nyilatkozik fent nevezett, akiről tudja, hogy jó színben fogja őt ábrázolni. Azt azért már gondolom sokan észre vették, hogy Orbán Viktor jobban tud érvényesülni megírt szövegekkel, megbeszélt témákkal, mint egy vita kereszttüzében, esetleg riporterek kérdéseire válaszolva. Marad tehát a nemzeti médiák tájékoztatása, aztán a többi tévétársaság már átveheti ezeket a híreket. Fokozatosan minden állami ellenőrzés alá kerül, ami lényeges a hatalom gyakorlásához és fenntartásához, nemcsak a nemzeti tévék. És mindez demokratikus eszközökkel, hiszen a parlamenti többség mindenre elég. Ellenzékre igazából nem lenne szükség, hiszen csak bábok, de a demokratikus diktatúra abban is különbözik a hagyományos diktatúrához, hogy a demokrácia látszatát mindig megőrzi. A lényeg, hogy a labda beguruljon a lyukba. Mindig. Örökkön örökké.

tcom 2014.09.27. 08:51:06

@maxval a bircaman:
Ezt kell megint megélni, hogy haldokló kapitalizmusrol beszéltek?
Kapitalizmus? Miért van mellette más életképes?
Tiszta kommunista attitűd.
Meg van ugye a liberalizmus, mint ördögtől való. Mert milyen rettentő rossz is a szabadság?

Szerintem meg arról van szó, hogy a magyar nem képes élni a demokráciával. Nem képes versenyezni a világgal. Elmaradott oktatás rendszer, a diktatúra alatt kinevelt funkcionális analfabéta tömegek. Vezér kultusz. Lustaság. Szervilizmus. Évszázados onsajnalkozas. Csőd.

no_successful2 2014.09.27. 08:54:06

Előre bocsátom nem vagyok Orbán Fan !
Szerintem azonban van még egy nagy különbség Orbán, meg a Ballib politikusok között. Elmondok egy sztorit. Meg nem mondom már mikor történt, de azt biztosan tudom, hogy akkor már a Fidesz komoly politikai erő volt. De még nem kormánypárt. Viki még focizgatott.
Egyik ismerősöm, (aki egyébként balos beállítottságú) látta vikit a haverokkal, (igen neki vannak haverjai, hogy úgy mondjam átlagember módjára szocializálódott, és nem folyton valami f.szom cég elnökségében ücsörög, valami jelképes pozícióban) egy autóban mentek valami kispályás bajnokságra.
Nem is ez a lényeg, hanem hogy ezt nem kísérte semmi PR sajtókampány stb hogy hű a Vitya lám leereszkedik a kisemberekhez.
Egyszerűen ment a haverokkal focizni, és ezt magánemberként kezelte. Ennyi.

A Gyurcsány Feri, meg valóság show-t csinált a Miskolci beköltözésével, ordított az egészről a PR. Vagy mint pl. legutóbb az a Falus video (muhaha). Hát ez a csapat, (úgy értem a ballib) tényleg nem fogja vikit lenyomni.

Harmony12 2014.09.27. 08:54:16

Orbán valóban az elmúlt sok év legnagyobb formátumú politikusa. Ez nem kérdés. Az sokkal inkább, hogy kicsiny országunk gazdasága, versenyképessége és az egyéni jólét szintjére vonatkoztatva ez mit jelent. ;) Na erről nem szól a fáma, hogy mire egyszer majd lejár az ideje, a gazdagok vagy a szegények országa leszünk...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.27. 08:54:20

@tcom:

Ki beszél itt a kapitalizmus ellen? Én biztosan nem.

tcom 2014.09.27. 09:00:51

@maxval a bircaman: ok. Bocs. Nem neked szólt.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.27. 09:02:47

@gázóra ellenőr:

Promitív és népszerű érv. De teljesen hamis.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.27. 09:07:00

@panelburzsuj:
Enni egy málnás Operát a Villa Bagatelle-ben.
HaFr nélkül, persze. :)

De hová tűnt Columbo felesége? 2014.09.27. 09:08:47

ON:

"Két fő állításom lesz. Az egyik úgy szól, hogy Orbán Viktor baromi jó politikus. A másik pedig úgy, hogy a mai baloldaliak soha nem fogják megverni."

Gratulálok Török úr, feltalálta a spanyol viaszt.

Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, talpnyaló fideszesek és szocik, béna kacsa ellenzék, ostoba polgárok (tisztelet a kivételnek) és gyengécske értelmiség ide vagy oda: döbbenetes és borzasztó, ami ebben az országban folyik, ahogyan ez az ország él.

tcom 2014.09.27. 09:15:06

@no_successful2:

Igen. Egy átlagember, aki kicsit jobban szereti a hatalmat. :-)
Miféle hülye Orbánfan szöveg ez? En meg ismerek olyat, aki Gyurcsány pad társa volt az általánosban. Es együtt fociztak, fagyiztak.... Es akkor?
Próbáld meg kontextusba helyezni az Orban, stadion a kert végében, nemzetitrafik, magnyugpenztar, Simicska, Mészáros Lőrinc 2 év alatt milliárdos Fidesz vállalkozók, paks2 tender, rtlklub terrorja, kormány megbízottak, takarékszövetkezetek, államadósság szavakat mondjuk. Mi sül ki belőle?

jog-ász 2014.09.27. 09:17:49

szerintem nagyon gáz demokratikusnak nevezni az elmúlt négy év lényegében rendeleti kormányzását, rendeleti úton átszabott választási rendszert, amelyben egy azaz egy mandátumon múlott az újabb kétharmad..hja, gondolom törör gábor ma horn gyulát tartaná a legnagyobb formátumú politikusnak, ha 1994-ben a 74százalékos kormánytöbbség vezette volna be ugyanezt a diktatúrát, akarom mondani demokráciát.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.27. 09:19:36

@tcom:
Hamarosan jönnek a nemzeti italboltok is.
A vezír nyilvánvalóan bedilizett már sok éve, de még ezzel együtt is alkalmasabb, mint Gyurcsótány Ferenc.
Kis népnek nagy hülyék jutnak. :)

no_successful2 2014.09.27. 09:33:58

@Bogyó 2:

"Valahogy olyan érzésem van, hogy ez az ország nem nőtt fel soha"

Épp ez az, hogy kezd felnőni.
Az első szabad választás egy mérsékelten jobbos erőt hozott helyzetbe, mert a gyöpi választók azt hitték, hogy majd ezek elindítják az országot, a nyugati jóléti demokráciák felé.
Jött a privatizáció, mikor az ország segge alól a volt Mszmp-sek kirántották a nemzetgazdaságot. Megpróbálok tömör lenni.
Sok cég veszteségesen üzemelt, piacgazdasági körülmények között működésképtelen, ezekkel tényleg nem lehetett mit kezdeni.
De sok olyan cég is megszűnt, (a recept: szándékos tönkretétel, aztán hugyér szarér privatizálás) vele együtt munkahelyek, és adóalanyok, amelyek egyébként megfelelő menedzseléssel még ma is működhetnének. Az állam nem jutott számottevő bevételhez, az adóalanyok viszont megszűntek. Biztos út az államcsőd felé. És ennek többnyire, a volt MSZMP-sek voltak a
végrehajtói, mivel ők rendelkeztek az ehhez szükséges kapcsolatrendszerrel.

Persze, a tömegek ebből csak annyit láttak, hogy az MDF elcseszte, (Valóban elcseszte, csak nem úgy ahogy azt a tömegek gondolták, mert azzal kellett volna kezdeni, hogy a volt szocikat a közéletbő egyszer s mindenkorra kizárjuk.)

Hozzuk hát vissza Hornékat a kormányzásba, tán ők visszahoznak valamit, a langyos kádári dagonyából.
Erre jött a Bokros csomag, mert már annyira szar volt a szitu.

A Fidesz akkori győzelme sem az érettségről szólt, hanem egyszerűen protest szavazás volt.
Jött a ballib média gőzhenger (óriási médiafölényük volt), ami egyszerűen letolta Orbánékat a pályáról (jelszó, fiúk a bányában dolgoznak).
Jött ismét az Mszp az ártatlan képű Medgyessyvel, az emberek megint benyalták, a Kádári nosztalgiát.
Jött 2006 és jött a Gyurcsány féle bohóckodás. Az éretlen szavazók persze megint benyalták, hogy aztán jöjjön a pofára esés. (Kellett is ez a tockos a szavazóknak nagyon).
Na és itt a töréspont. Mert 2010 ben még nem volt jobbos médiafölény. Az emberek tudták, hogy nem lesz rögtön kánaán. Egyszerűen rájöttek, hogy a ballib nem működik, sem mint politikai, sem mint kormányzó erő. Nem képes választ adni a valós mindennapi problémákra sem, ehelyett valamiféle ködös kozmopolita, és liberális klisékkel helyettesíti, a gondok megoldását, preferálva a multik és a bankok érdekeit.

A megrögzött szoci szavazók is érezték már ezt, és inkább else mentek szavazni.

Szóval visszatérve az első gondolathoz, még nem érett a magyar szavazó, de már kezd felnőni. Odáig már eljutott, hogy két megoldás közül a kevésbé rosszat válassza.

tcom 2014.09.27. 09:40:16

@Hepci:
Hát szerintem meg Gyurcsány jobb volt még így is. Nem gondolta, hogy ellenzék nélkül is elvan. Nem küldte a seggnyalóit az önkormányzatokra. Nem szabta meg a tanároknak miből tanulhatnak. Nem vetett meg tv csatornákat, hogy a saját mantráját ismételjék. Nem gondolta, hogy a vállakozásokra 1000 féle adót meg ki lehet rakni. Nem módosította a törvényeket hetente a slepp igényei alapján. Nem növelte kétszer akkorára az államtitkárok, miniszterek számat, mint most.

Jó lehet, hogy nem kaptam rezsicsokkentest Gyurcsánytól, meg most már tudom verni a mellemet, hogy a kis kuruc milyen faszán megmondja a magáét a hanyatló nyugatnak. Viszont elgondolkodom, hogy ki fogja itt fejleszteni az aramhalózatot. Mert az áramszolgáltató már nem teszi. Ês hogy a nagy államosítás hova vezett korábban és máshol. És az is zavar, ha nyugatiak rossz véleménnyel vannak rólunk. Nemtom, de valahogy nekem tetszik a nyugati életszínvonal, szervezettség, rend. De megértem, ha valaki inkább egy puptyini rendszert szeretne és van némi vezér mítosza.

A véleményem, hogy Gyurcsánynak voltak egetverő hülyeségei, a bandája pofátlan korrupt népség volt, de nem szóltak bele a mindennapi életembe.

no_successful2 2014.09.27. 09:45:42

@tcom:

"En meg ismerek olyat, aki Gyurcsány pad társa volt az általánosban."

Elég rendesen vissza kellett nyúlnod az időben, hogy hétköznapi figurának mutasd a Ferikét. Hát éppen ez az amiről beszélek.

És nem vagyok Orbán fan. De létezik egy olyan fogalom hogy emberi tényező. Ki hogyan szocializálódott, hogyan illeszkedik a környezetébe.
Éppen ti nyomtátok ezt az Orbán haverjai dumát. Igen, v.szinű neki vannak haverjai.
Kevés olyan embert ismerek, aki, ha vezető pozícióba kerül, és valami régi barátja megkeresi, akkor nemet mond (tegye mindenki a kezét a szívére).
A szocikkal az a gond, hogy az ő haverjaik az országhatáron kívül vannak (voltak?) Mutyiztak ők is eleget, (szinte végtelen a lista) de jól kitapintható volt a külföldi érdekképviselet.

Hidvégi Mihály 2014.09.27. 09:48:57

Hát persze, hogy nem veri meg senki Orbán Viktort. Hogyan is verhetné meg akárki is, hiszen annyira gátlástalan ember, hogy égen-földön nincs aki ebben versenyezhetne vele.

Viszont az ilyen kisemberek mégis megbuknak, csúfosan, kit kivégeznek, kit nem, de mind megbuknak, tessék a történelmet végig tanulmányozni. S a mi bajunk, hogy addig sokat kell szenvedni annak a magyar népnek, akinek annyi hazugságot kell benyelnie, annyi gyermeknek kell éhesen lefeküdnie.

Orbán takarodj, Gyurcsány takarodj!

csak egy néző 2014.09.27. 09:51:19

@Blogger Géza:
Gejza öcsém, te már most is megrendelheted az ágyad mellé a felcsuti vezíred szobrát.

valasztas2014.hir24.hu/root/shared/pictures/2014/04/05/orban(1).png

nnnnnnnn 2014.09.27. 09:54:50

@csak egy néző: király, kár, hogy úgy néz ki mint a havas henrik, meg hogy nem nagyobb, mert vennék belőle. most csak egy kép van az orbán-oltáramon, de egy szobrot legalább fel is díszíthetnék.

no_successful2 2014.09.27. 10:02:27

@tcom:

"A véleményem, hogy Gyurcsánynak voltak egetverő hülyeségei, a bandája pofátlan korrupt népség volt, de nem szóltak bele a mindennapi életembe. "

Az enyémbe ezek sem szólnak bele vagy ha igen, azt nem bánom. Miért a tiédbe beleszólnak ? Ja, tudom mire gondolsz, figyu, kérvényezd, hogy a te havi törlesztőd ne csökkenjen, meg a rezsit is a rég kvótákkal fizetnéd.

no_successful2 2014.09.27. 10:06:27

@tcom:

"Hát szerintem meg Gyurcsány jobb volt még így is. "

Rém egyszerű, szavazz legközelebb is rá, oszt megtetted a magadét.

MACISAJT 2014.09.27. 10:15:13

@no_successful2: ("Szóval visszatérve az első gondolathoz, még nem érett a magyar szavazó, de már kezd felnőni. Odáig már eljutott, hogy két megoldás közül a kevésbé rosszat válassza. ")

Ez igaz.
( Ezt a jelenséget szoktam én a régi mondással, " Vakok között király a félszemű" illusztrálni, ahol a Fidesz/Orbán a félszemű a többi vak politikai alternatívához képest).

Csakhogy. Nem kellene okvetlenül félszeműnek lenni.
Lehetne egy egészen normális, kétszemű kormányzást is csinálni.És ne csak arra bazírozni(amúgy jogosan), hogy az ellenfelek(na jó, az ellenségek) mennyire elkúrták és mennyire nincs rajtuk kívül más alternatíva( mert azért operettnácivá már csak nem válik az ország többsége).

Ehelyett mit látunk? Mértéktelenek habzsolását, pofátlan arroganciát és most már oda jutottak hogy egymásnak is feszülnek a nagy kiszorítósdiban...
Lázár olyanná vált mint Koltai Róbert 80-as évekbeli Illetékes Elvtársa ("minden hozzám tartozik"), csakhogy az akkor egy kabaréfigura volt és azóta is az...

A vicc hogy vannak a Fideszben tisztességes politikusok, polgármesterek akik valóban helyben dolgoznak és a ló sem szaladt el velük az eszetlen harácsolási késztetésben.
Ők nem szólnak? Nem figyelmeztetnek hogy kérem, ez így hosszú távon biztosan nem lesz jó?
Vagy nem veszik őket figyelembe?

Vannak látszólag pimf esetek. Mint például az észt követség bezárása. Mi a fenének volt erre szükség? Spórolás? Ugyan kérem. Kevés külföldi barátainkkal szemben így eljárni évtizedes nyomokat hagy.
Miközben évekig tervezik és végre is hajtják a Miniszterelnökség Várba való költözést? Minek? Mi a fene teszi ezt szükségessé?

Úgy vélem, a Fideszből hiányzik vagy kiveszett a józan mértékletesség, nincs olyan aki figyelmeztetne vagy akit komolyan vennének. A ló elszaladt, csak győzzék még időben befogni. Mert különben előállhat a helyzet hogy sokan egyszerre ébrednek rá hogy nem ilyen lovat akartak(vagy ha ilyet, legalább nem ezt a testrészét).

Laikus Érdeklődő 2014.09.27. 10:22:31

Mennyi hozzászólás. Remélem László56 is visszatér!

s.g.l. 2014.09.27. 10:30:43

@no_successful2:

" (Valóban elcseszte, csak nem úgy ahogy azt a tömegek gondolták, mert azzal kellett volna kezdeni, hogy a volt szocikat a közéletbő egyszer s mindenkorra kizárjuk.)"

Kérdezem, akkor mi lenne a fidesszel, Ocsmány Vigyorral, milyen kormányt csinálhatna OV?

Nézz körül és mit látsz!?
A kormánytagok mindegyike volt komcsi funkcionárus, megspékelve 3/2-es ügynökökke, munkásőrökkel.

Röhejes minden fideszes amikor kocsizik.
Persze minél komcsibb volt annál jobban komcsizik, lásd még OV-t is aki komcsi emlőkön nevelkedett otthon, iskolában.

concret 2014.09.27. 10:44:21

Már a cím is irritál:

"Mindenki lehet kőműves"

Kíváncsi lennék, TG mennyire lenne alkalmas kőművesnek.

Szerintem jobban megállná a helyét:

"Mindenki lehet politológus"

(persze, mint minden egyszerűsítés, azért ez sem igaz: pl képesnek kell lenni az írás-olvasás elsajátítására. legalább az olvasásra.)

s.g.l. 2014.09.27. 10:48:18

"Nem semmi bûne van a fidesz OV maffia rezsimnek abban, hogy az ország egy részét gyûlöletre, a másik lenézésére, utálatára hergeli társadalmi célpontok felmutatásával, kizárólagos létjogosultságot felmutatva a meghülyített fideszhívőknek.
.
Az, hogy a gazdaságot szétverték, maguk részére hasznot hozóan átformálták mellé az csak hab a tortán, miközben karaktergyilkosságokkal és hazudozásokkal azt terjesztik az ellenség tönkretette az országot.

Eközben a vak fideszhívek a tényeknek sem híve nem veszik észre a mostani kormány hogyan tette tönkre a gazdaságot és erkölcsöt, hogyan lopják szét az országot, hogyan sajátította ki a fideszmaffia a hatalmat és vette családi vállalkozásba.

Az, hogy az állami felépítményt szintén gebinbe vették, vezetõi iskolatársak lettek bebetonozva gengsztertörvénykezéssel, az meg egyedülálló még a Földön is.
Ilyen kárt békeidõben egy párt kormánya sem tett MO-n, ilyen aljas hazug tolvaj miniszterelnöke nem volt Mo-nak.
"

Na jó, Kossuth ellopta az egész államkincstárat, de ő nem volt miniszterelnök.

concret 2014.09.27. 10:50:20

@csak egy néző:

Köszönöm a linket. Én rendelek belőle. Eltettem a Miniszterelnök Úr hozzám intézett leveleit is, jól fog mutatni a kis helyes szobrocskája az íróasztalomon.

És a vásárlással be is bizonyíthatom: magyar vagyok.

netnepper 2014.09.27. 10:55:18

Orbán Viktor jelentősége abban rejlik, hogy teljességgel jelentéktelen - akárcsak a csicskásai - és az ebből fakadó alacsonyabbrendűségi érzése miatt kb. úgy cselekszik mint egy elszabadult gulyáságyú...:-).

panelburzsuj 2014.09.27. 11:09:12

@concret:
A kümüvességnek is vannak peremfeltételei: praktikusan négy funckcionáló végtag. Ha csak egy is csökkent használati értékű, azt különleges bónuszokkkal (szorgalom, pontosság, "szépérzék") lehet csak kompenzálni.

Írni meg ugye akár lábbal is lehet. És mint a példa mutatja: bármit. Celebség rulez.

concret 2014.09.27. 11:10:51

Azért ez a Géza blogger jól derékon ragadta a lényeget Orbán szobor ügyben.

Azzal a sötét vízióval nehéz lett volna vitatkoznia, hogy lesz más vezetője hazánknak Orbán után, hacsaknem beindulna a klónozása.

Szobrot viszont népünk bárkinek képes állítani: Gömbös is finoman szólva vitatható volt, de hát Sztalinnak-Lényinnek sem az oroszok emeltek Pesten szobrot... Hogy az efféléket utóbb ledöntik? Na bumm.

Lehet, ilyen téren ott vagyunk a nemzetek élén: sz általunk felállított, aztán meg fölrobbantott-elfűrészelt-Siófokra szállított emlékművekben. Orbán is kiérdemelte már az utókor eme háláját.

s.g.l. 2014.09.27. 11:15:00

"Ilyen kártékony kormánya még nem volt MO-nak.

Állami felépítményt szétbombázták, maguknak hoztak létre egy újat amelynek minden vezetője iskolatárs, rokon.
Ilyen nincs a Földön más országban.

Médiákat megszálltak, amiben napi 36 órában hazudnak, magukat fényezik, másokat mocskolnak, saját szarukat csokinak adják el és a híveik kéjelegve szopogatják.

Hazudnak, lopnak, csalnak, az ország népét megosztották, egymásnak uszították.

1000 mrd-okat vesznek el csoportoktól, hogy saját seggnyalóiknak osszák szét, eközben maguk hihetetlen mértékben vagynosodnak, tizesével gyűjtik az ingatlanokat, mezőgazdasági területeket az EU támogatást lenyúlhassák, a gazdaságot totál taccsra tették, a jövőt felélik - utánuk a vízözön!- a múltat átírják, meghamisítják.

Mit is mondtak anno, megideologizálták maguknak a rablást:

"A kommunistáknak volt negyven évük, ezért igazságos, hogy mi, akiknek semmit nem hagytak, most bepótolunk mindent. "

Megideologizálták maguknak a rablást.
"

László56 2014.09.27. 11:26:26

Nagyon szép hétvégét kívánunk Mindenkinek,

mindenki lehet kőműves írja az elemzőnk és nem vitás, hogy a Miniszterelnökünket és politikáját próbálja boncolgatni. Nem az első próbálkozása és valószínűleg nem is az utolsó. Sajnos, egy kicsit mindig félresikerülnek ezek az írások azáltal, hogy már a kiindulópontja is hibás. Hiszen abból indul ki, hogy Orbán Viktor politikus, ami csak részben igaz, mert a Miniszterelnökünkből már államférfi lett. Éspedig, abból sem akármilyen. A legjobban a török Atatürk -höz hasonlítható, kit a kora politikusai úgy utáltak, hogy a legszívesebben megölték volna. Ma már, – történelmi távlatból nézve – viszont, a modern Törökország megalapítója, mint minden török atyja van számon tartva.

Minden kritika ellenére, az elemzőnk összes írása közül, ami Orbán Viktorral és politikájával foglalkozik, ez az írása mutatja a legjobban politológusunk gondolkodásmódjának a fejlődését. Különösen az a rész nyerte meg a tetszésünket, ahol beismeri, hogy egyszer már lemondott a politikus jövőjéről és nem lát semmiféle titkot a politikáját illetően. Mivel ugyanezt az utat már mink is megjártuk, a legnagyobb megértésre talált nálunk.

A Miniszterelnökünk egyszerűen tehetséges. Roppant tehetséges. Tehetsége azonban nem a politikai irányvonalában rejlik, hiszen azt amit Ő, sokan szerették volna elérni. A tehetsége a munkatársai kiválasztásában rejlik. A másik pillér ami a tehetségét megmutatja, nem más mint a realisztikus megítélése annak, mi az ami a jelenlegi politikai és gazdasági körülmények között megvalósítható.
Hiszen csak az a politika ér valamit, ami meg is valósítható. Politológusunk végre ezt is felismerte.

Ahol megint csak téved az elemzőnk, az a politikus bukásával van kapcsolatban. Tipikusan a kommunista tanítás jellemzője, hogy bukásnak veszik azt, amikor egy politikust nem választanak újra az előző posztjára.

Mindez annak ellenére, hogy ismert az a tény, hogy egy mandátum csak időre szól és nem örökre mint a kommunista diktatúrákban ezt szerették volna. Ezáltal nem megbukott az a politikus, kit nem választanak újra, hanem lejárt a mandátuma. A kivétel az, amikor a mandátum lejárta előtt kell valakinek elhagyni a posztját. Ilyen egyszerű lenne, ha a kommunista tanítás nem még mindig a fejekben kisértene. Mi sem mutatja jobban, milyen nehéz megszabadulni a primitív kommunista neveléstől.

Az országunk, Miniszterelnökünk és csapatának köszönhetően, átalakulóban van. Kommunistáink és a nemzetközi kapitál kiszolgálói szerint, kik eddig az ország és polgárai rovására éltek, ez egy isten csapás. Mindazok szerint, kik az ország jólétét előbbre helyezik a saját jólétüknél, egy csodálatos folyamat ami hazánkba ma lejátszódik. Hiszen az utóbbiak felismerték, hogy csak az ország jó létével lehet a többség jó létét biztosítani.

Ezen dolgozik a Miniszterelnökünk, a kormányunk és az országunk egyre szavahihetőbb politikusai is. A jó isten segítse meg őket.

Amadeus62 2014.09.27. 11:29:24

@László56:

Jézusmáriám! Ezt az agymenést te sem gondolhatod komolyan! Idióta agymosott barom!

concret 2014.09.27. 11:30:51

@s.g.l.: Túlzásba estél, nagyon súlyosan.

Magyarországnak már nagyon sok kártékony kormánya volt. Nehéz őket rangsorolni. Az első mondatod erősen indulat vezérelt. Többet ér az objektív kritika. A szélsőséges véleményalkotást hagyd meg az Orbán-híveknek.

s.g.l. 2014.09.27. 11:33:22

@concret:

Lemaradt a békeidőben.

s.g.l. 2014.09.27. 11:35:33

@László56:

Fasza!

Lefogadom, a kis párttagkönyvecskéd a párnácskád alatt, azért komcsizol annyit.

Nem veszed észre az egséz fidesz elit a volt komcsipárt tagja, funkcináriusa volt?

A volt komcsik komcsiznak kompenzálásból kifolyólag.

s.g.l. 2014.09.27. 11:48:29

Komcsizóknak!

Igen, az ilyen seggfejek akik ezt hangoztatják elfelejtik, hogy a 2010-es OV kormány minden tagja volt komcsipárt funkcionáriusa volt, köztük 2 3/2-es ügynök, és most is vidáman lopják szét az országot, privatizálak, lettek gazdagok a politika hátán, dözsölnek, röhögnek a markukba: az ország nekünk dolgozik!!

Fidszkomcsi jó komcsi, de az mszp-s aki soha nem volt komcsipárt tagja vagy akkor született az rossz komcsi.

És iylen agyatlan vakhitüek szavazzák be a fideszkomcsipártot hogy lopják és verjék szét az országot.

És ezeket nem vizsgálja orvos, szabadon szaladgálhatnak és fertőzhetik az országot, ezek akik másokkal személyeskednek, üvöltöznek, és komcsiznak túlkompenzálás okán mert anno a komcsik seggét nyalták 89 előtt.

panelburzsuj 2014.09.27. 11:52:21

@concret:
magyar bal-jobb: dog eat dog

Csak az a kínos, hogy túl sokszor, túlzottan sokáig, túlságosan nyámmogva. Olyannyira elhúzva a kölcsönös felfalás szertartását, hogy néha afféle érzése támad a szemlélőnek, hogy - mímelve.

panelburzsuj 2014.09.27. 11:55:22

@panelburzsuj:
És így tudja TG is a kétféle szenvedélyét ötvözni, így lesz belőle pankrátorok sztárszpíkere.

Pelikán smasszere után mondva: Egy biznisz maguk, ne is tagadja...

netnepper 2014.09.27. 12:02:46

@László56: "Ezen dolgozik a Miniszterelnökünk, a kormányunk és az országunk egyre szavahihetőbb politikusai is. A jó isten segítse meg őket."

:-) Például egy szoros kötéllel.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.09.27. 12:44:16

@török gábor:
A 2/3, 2/3-áról az a növényevő őshüllő jut az eszembe, akinek annyira fejletlen volt az idegpályája, hogy a hosszú farkát már 2 órája rágcsálta egy hősevő, mire észrevette, hogy megtámadták.
Nem sokára 3/4 1.

feketeesfeher 2014.09.27. 12:52:01

Orbán valóban jó politikus, valóban jó hatalomtechnikus.

Kár, hogy ez nem vígasztalja azokat a milliókat, akiket megszivatott, nem vígasztalja azokat, akiket a rendszere tönkretett, kicsinált, megalázott, megfosztotta őket az egzisztenciájuktól, gyakorlatilag mindenféle értelmezhető haszon nélkül.

De Török Gábor csak elemezzen nyugodtan. Abból se baj se jó nem lett még soha.

Conchobar 2014.09.27. 12:53:54

Egy baj van evvel a poszttal, hogy az Orbánnal kapcsolatos jelenségeket csak magával Orbánnal próbálja magyarázni. Mintha bizony Orbán valamiféle légüres térben csinálná a politikát. Nem vizsgálja Orbán és legközelebbi hívei viszonyát, nem vizsgálja a választók és Orbán (vagy inkább a Fidesz) viszonyát, nem vizsgálja Orbán (vagy inkább a Fidesz) és ellenzéke viszonyát. Így aztán ez a poszt valóban nem elemzés, írója pusztán csak kósza benyomásait, érzéseit közölte. Mivel nem vizsgálta Orbán politikai környezetét, sem azokat a történéseket, folyamatokat amelyek kedveztek Orbánnak, így akarva-akaratlanul hérosszá emelte Orbánt

dr doktorka 2014.09.27. 13:02:00

@László56:

Összefoglalva a mondanivalód: Orrbánya elvtárs rájött, hogy ez a nép teljesen primitív, önmagára igénytelen. Nyelveket nem beszél, világhíradót nem néz, tehát nem is kell ezeknek a valóságot őltetni. Majd ő megmondja mi a valóság. Az valóság meg az, hogy a világ elirigyli a "dolgos, szorgos, szabadság szerető, mintakeresztényi, család imádó" magyarok kiemelkedő sikereit, amit itt 2010 óta összehoztak.

Legfeljebb majd pár ciklus múlva rájön a magyar, hogy ezek alatt is csak beszopatott birka volt, mint mindenki alatt. De addig a magyar prolija, parasztja örülhet, hogy ő a Gyorsnaszád Európában.

dr doktorka 2014.09.27. 13:04:48

@Conchobar:

törökgábor sose tudott elemezni. Azt hívja elemzésnek, hogy leírja ugyanazokat a nem túl IQ mélységü gondolatokat, amelyeket Mari néni is meg tud foglamazni a piacon két tojás vásárlása közben.

gizmo266 2014.09.27. 13:19:42

ORbán az egyetlen tökös politikus az országban,
A cikket pedig elvből nem olvastam el.

feketeesfeher 2014.09.27. 13:44:59

Szeretem, amikor Török Gábor épp akkor beszél demokráciáról, amikor a hatalom a civil társadalom kinyírásán fáradozik.
Szeretem, amikor Török Gábor akkor beszél szabadon sugárzó médiáról, amikor a hatalom épp a maradék szabad média kinyírásán fáradozik. Szeretem, amikor Török Gábor akkor beszél szabad választásokról, amikor már semmi tétje az önkormányzati választásoknak, mert nincs valós önkormányzatiság, és amikor a fidesz nyiltan hirdeti, hogy a nem kormánypárti vezetésű települések meg fogják szívni.

Hiába, politikai elemzőnek lenni egy stadion páholyában a szeretett vezetővel, az jó dolog. Attól olyan független szaga van az egésznek.

Pedig ez az "elemzés" is pusztán arról szól, hogy az elemző belátta, hosszú ideig most az lesz a megélhetés titka, hogy jobban kell orbán seggét nyalni, mint ahogy a versenytársak teszik.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.27. 14:27:07

@ingyenebed:

A Vincentről mindenkit kizárnak, aki nem ért egyet.

turista a saját országában 2014.09.27. 14:27:37

Török Gábor, Ön a lezüllött pragmatista politológus - iskola egyik vezéralakja.

Vallja: aki népszerű - legyen bármennyire kártékony, liberális, jobb-vagy baloldali, vagy magát népnemzetinek, kereszténynek hazudó fasiszta bűnöző is - az jó politikus.

Tudományos libsizmus 2014.09.27. 14:35:16

@ingyenebed:
A vincentről mindenkit "kibasznak", aki nem libsi.

turista a saját országában 2014.09.27. 14:37:40

@maxval a bircaman: "Ők a haldokló kapitalizmusról beszéltek, kistahókám, nem a haldokló nyugatról. A különbség óriási."

A "Nyuga"t értelme, felvirágzásának és viszonylagos jólétének alapja a kapitalizmus. A liberális piacgazdaság. Ez formálta kulturális-és társadalmi téren is a nyugati társadalmakat.

Ha a kapitalizmust kivonjuk alóla (elméletben), a nyugat puszta földrajzi fogalom marad.

bölcsbagoly 2014.09.27. 14:39:26

@barany: akkor nevezzük őket neojakobinusoknak! Igencsak találó: vészomjas, irigy, tudálékos hülyék gyülekezete!

bölcsbagoly 2014.09.27. 14:44:39

@lombozódó: nagy marhák vayg tok ti! Minden szolgáltató azt közli a fogyasztóval, hogy a rezsicsökkentés bevezetése óta mennyit spórolt meg! capisci? Valszeg a hozzád hasonló idióták hajléktalanok vagy élősködők más nyakán, hogy nem kapnak eféle számlákat!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.27. 14:47:18

@turista a saját országában:

Az egész világon kapitalizmus van, leszámítva 2 országot, Észak-Koreát és Kubát, mégis a világ alig 10 %-án van jóléti állam. Azaz a kapitalizmus nem eredményez jóléti államot.

smartdrive 2014.09.27. 15:11:59

már megint kevered a politikai elemzést a faszveréssel

Hitler is baromi jó politikus volt, túlélte még Sztálingrádot is évekkel. és micsoda örökséget hagyott hátra!

CSENDES 2014.09.27. 15:16:41

Mélyen tisztelt Török Gábor Úr! Hadd ajánljam figyelmébe a 152. bejegyzésében talált részletet "Bár akadnak olyanok, akik szerint az országban egyáltalán nincs „csodavárás”, ha ez valóban igaz lenne és a választók csak „business as usual” módon tekintenének a kormányváltásra, Orbán Viktor nem beszélt volna ma este arról – amikor már nem kell növelnie a várakozásokat –, hogy forradalom történt és „a magyarok rendszert buktattak”. Az ország természetesen nem lett a Fideszé, de a hatalom - és az ahhoz társított remények-elvárások - szinte teljes egészében igen, s kapott is hozzá rögtön olyan ellenfeleket, akik politikai jövőjüket mostantól a kormány gyengítésében és állandó támadásában fogják megtalálni."

Most akkor ez megtörtént??????????????????? Vagy nem, és ha nem, miért nem, és ha elfogadjuk, hogy nem ez mire vezetett???

CSENDES 2014.09.27. 15:46:09

@CSENDES: Bocsi, elfelejtettem a hivatkozást (nehogy plagizáljak) az Ön 152. bejegyzése volt.

turista a saját országában 2014.09.27. 15:51:31

"Orbán most a politikai korrektségnek üzent hadat"
DULL SZABOLCS
2014. 09. 27. 15:09

index.hu/belfold/2014/09/27/orban_viktor_nekimegy_a_liberalis_fopapoknak/

"A politikai korrektség olyan taburendszer, amely megfoszt az őszinte beszédtől, az innovatív gondolkodástól."

Nem, te fasiszta bélféreg. Az őszinte beszédtől, a gondolkodástól függetlenűl a politikai korrektség azt jelenti, hogy nem teszel be minduntalan a politikai ellenfeleidnek, amennyire csak tudsz.

barany 2014.09.27. 16:08:10

@ff48bp:
"Azt azért már gondolom sokan észre vették, hogy Orbán Viktor jobban tud érvényesülni megírt szövegekkel, megbeszélt témákkal, mint egy vita kereszttüzében, esetleg riporterek kérdéseire válaszolva."
Aki "ezt vette észre" az valószínűleg vak. Orbán elemében van a spontán vitában. Ezt a magyar és az európai parlamentben egyaránt tapasztalhattuk. Az európai parlamentben maga kérte a hozzászólás lehetőségét, számítva az ellenséges légkörre, amitől egyáltalán nem ijedt meg és kitűnőn helytállt.

barany 2014.09.27. 16:19:59

@turista a saját országában:

"A politikai korrektség olyan taburendszer, amely megfoszt az őszinte beszédtől, az innovatív gondolkodástól."

Nem, te fasiszta bélféreg. Az őszinte beszédtől, a gondolkodástól függetlenűl a politikai korrektség azt jelenti, hogy nem teszel be minduntalan a politikai ellenfeleidnek, amennyire csak tudsz.

Nem szívesen állok szóba végsőkig frusztrált balliberális őrjöngőkkel, akik a fenti stílusban minősítik a vitapartnerüket. De a tények és a többi kommentelő, vagy olvasó kedvéért mégis le kell szögezni, hogy a PC valóban véleménydiktatúra, ami megakadályozza a dolgok nevükön nevezését. Márpedig ez alapvető feltétele a problémák megoldásának. Ha a problémákról nem szabad beszélni, lehetetlen megoldani őket. Vagyis a "fasiszta bélféregnek" nevezett vitapartner véleménye tökéletesen helytálló.

barany 2014.09.27. 16:24:22

@Amadeus62: @bölcsbagoly:
Egyetértek.Tökéletes definíció.

nyünyüge 2014.09.27. 16:25:18

OFF

azért jó, hogy házelnökünk ilyen választékos módon tudja kifejezni magát:(

Gyurcsány Ferenc "a magyar demokrácia totális csődje és mélypontja, remélem ennél mélyebbre nem jutunk, mert azt már nem lehet demokráciának nevezni". A volt kormányfő "az értelmiséginek nevezett emberfajta mélypontja", az, hogy Magyarország miniszterelnöke lehetett, nagyobb szégyen, mint az, hogy négy évvel a rendszerváltás után önként visszahozták Horn Gyuláékat.

Plakátragasztónak sem lenne szabad odaengedni egyetlen párt közelébe sem, nem miniszterelnöknek, pártelnöknek - fogalmazott. 2004. december 5-ét Gyurcsány Ferenc megbocsáthatatlan bűnének mondta, amikor az "antant politikusait megszégyenítő aljassággal vetette rá magát a saját nemzetére". Ehhez képest "Rákosi Mátyás ministránsfiú volt" - fogalmazott. Aztán jött 2006, a választások elcsalása, hogy meggyalázták a saját nemzetüket - folytatta, kiemelve: "nem az őszödi beszéd a botrány (...), hanem az, hogy amikor kiszivárgott másnap, nem mondta azt: elmegyek", és azóta sem kértek bocsánatot azért, amit abban a négy esztendőben tettek.

Kövér László szólt a magyar forradalom ötvenedik évfordulójának "meggyalázásáról is", és azt mondta: az, hogy nem történt emberhalál, a Jóisten gondosságának köszönhető. "Gerő Ernő piszkos reinkarnációja is Gyurcsány Ferenc, mi voltunk a piszkos csőcselék, a jobboldali fasiszta csőcselék, megrendezték, hogy így legyen" - fogalmazott, és azt mondta: a rendőrtiszt urak ott ministráltak a főnöküknek, szégyen rájuk. Mi kell még ahhoz, hogy az úgynevezett baloldal azt mondja: Ferikém, tönkretetted a baloldalt, menj a fészkes fenébe! - vetette fel a kérdést Kövér László.

turista a saját országában 2014.09.27. 16:26:54

@barany: Milyen vitapartnerüket? Ezt Orbán mondta, te barom. Tőle idéztem. Most jelent meg a cikk az indexen.

Az meg, hogy a hozzád hasonló fizetett nerállatok a védhetetlent is védeni próbálják, mindent elmond rólatok.

jjulie 2014.09.27. 16:31:03

@turista a saját országában:

orbán az akit a kádár vakart ki a cselédsorrol, mindenét szinte mindenét a vörös hadsereg támogatta rákosinak és a kádárnak köszönheti, amit nem, azt pedig a sorosnak és a liberális demokráciának

mertugyebár, ha a horthy rendszer élt volna amíg a horthy, orbán ma egy falusi traktoros lenne, mivelhogyt a horthy és rendszere nem hagyta volna hogy a hazug seggszáját elhagyja ez a sok semmitérő népbutitó faszság

turista a saját országában 2014.09.27. 16:31:14

barany 0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2008.04.13. óta tag.
barany ezekben a blogokban publikált:

Előkotortad ezt az alvónickkedet is, köcsög?!

barany 2014.09.27. 16:32:19

@tcom:
Gyurcsány? Gyurcsány miniszterelnök korában jó közepes színész volt, aki mindössze eljátszotta a miniszterelnök szerepét. Semmi több. Semmilyen maradandót nem alkotott a majdnem 6 év alatt. Viszont, amint maga is bevallotta, kurvára élvezte a miniszterelnökösködést. Amire amúgy tökéletesen alkalmatlan és méltatlan volt. Mára pedig a közepes színészből frusztrált, vörös fejű, hörgő ripacs lett.

nyünyüge 2014.09.27. 16:33:59

@László56:

Emlegetett László megjelent, mindnyájunk nagy örömére.

A szerző is örülhet, mert a sok kritikus hanggal szemben László szerint "fejlődést mutat" :).

jjulie 2014.09.27. 16:36:45

@barany:

te is kádárvakarék lehetsz legényke, viselkedsz is ehhez méltóan

kádárvakaréknak lenni jó, most jó igazán

barany 2014.09.27. 16:37:59

@turista a saját országában:
Nyilván nagyon az elevenedre tapintottam. Őrjöngésed immár kóros mértékű lett. Ráadásul ávós módra nyomozol is utánam. Kezeltesd magadat. Sajnállak.

jjulie 2014.09.27. 16:40:47

@barany:

még nem hozod az orbániai átlagot, erősíts, kádárvakarék

jjulie 2014.09.27. 16:43:30

@barany:

tévedtem orbándicsósége, téged még senki sem vakart ki

turista a saját országában 2014.09.27. 16:45:40

@barany: "De a tények és a többi kommentelő, vagy olvasó kedvéért mégis le kell szögezni, hogy a PC valóban véleménydiktatúra, ami megakadályozza a dolgok nevükön nevezését."

A korrektség nem lehet diktatúra, te majom. Épp' ellenkezőleg, de ti még a Napot is képesek lennétek lehazudni az égről. A korrektség méltányosságot, lovagiasságot, úriemberséget jelent a politikában. A gyakorlatban azt, hogy a meglévő parlamenti többségem elég a biztos kormányzáshoz, ezen túlmenően jogi fricskákkal, törvényekkel, házszabály-módosításokkal nem rúgok ellenfelembe, nem változtatom meg a választási tv.-t a nekem kedvező módon, stb. Ettől még bátran nevén lehet nevezni a dolgokat, bátran ki lehet mondani, amit gondolunk a másikról, a világról, bármiről.

kosztarovics bácsi 2014.09.27. 16:48:51

Elvesztett választás után legalább van min rugózni...

turista a saját országában 2014.09.27. 16:50:33

@barany: "Ráadásul ávós módra nyomozol is utánam. "

Milyen ávós módszer, te nyomorék?! Csak egy kattintás az egész. :D

Mérges 1234 2014.09.27. 17:12:44

Pedig az elemzőnek igaza van Orbán jó, legalábbis ebben a kzegben, ezekkel a gyenge ellenfelekkel, ezzel a kádári néppel.

Lehet máshol megbukna, de ő itt van.

Egyébként ha lenne normális párt, úgy bukna meg mint a huzat, de nincs.

midnight coder 2014.09.27. 17:18:53

Nem Orbán az istencsászár, hanem az ellenzéknek nem nagyon van megoldása a jelenlegi helyzetre. Mondanivalója sem igen van - lásd a legutóbbi parlamenti választás. Volt a maffiakormány amire aztán megkapták az illendő választ a bohócos kampánnyal, volt Paks - amit ők kezdtek el, és volt az egykulcsos adórendszer, amivel kapcsolatban még az értelmesebb lumpenproli is átlátta, hogy a megszüntetése csak fokozná az adórendszert, és általában volt az hogy lopnak a fideszesek - ami azért nem nagyon érv, mert hogy ugye az előző két ciklusban is röpködtek a nokiásdobozok.

Arról viszont, hogy hogyan lehetne kimászni a szarból, mély hallgatás van. Ami nem is csoda - szerintem nemigen fordult még elő valaha a világban, hogy egy gazdasági válságból egy országot balliberális programmal hoztak volna ki.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.09.27. 17:52:59

@turista a saját országában: Nem, Török ezt nem vallja. Azt vallja, hogy demokráciában a jó politika megítélése a választók dolga, és amíg a választók nem változnak, ezt a politikai felhőt kapják maguk fölé (megvédi-e őket a naptól vagy elveri őket esővel, mindegy). De Török azt is mondja, hogy a választóknak illene már változni, csak nem itt és most.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.09.27. 17:54:44

Csak beleolvastam a posztba és mindössze egyetlen hozzáfűzni valóm van: lehet, hogy jó politikus, de ritka nagy gazember. Életfogytig sitten lenne a helye, a tettestársaival együtt.
Ha másra nem gondolok, csak egyes, visszamenőleges hatállyal hozott "törvényeikre", már ez is elég lenne egy normális demokráciában a kormányváltásra és a jelenlegi kormánytagok azonnali, teljes körű vagyonelkobzására és sittre vágására.
Sajnos ez itt abszurdisztán. :(

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.09.27. 17:55:12

@politologus: javítás: tehát nem e cikkben szól róla.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.09.27. 17:58:11

@Mérges 1234: Ez egyáltalán nem biztos, hogy ha lenne normális párt, az legyőzné őket. Egy párt a körülményekből jön, és nem másból. Ha nem szakadt volna már át néhány gát a körülményekben, igazad lenne. De bizony átszakadt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.27. 18:08:32

@nyünyüge:
Van némi igazsága a bajszos kollégistának...
A legfőbb eszementeket csak a saját oldaluk tudja (tudná) hatékonyan elzavarni a pébe, ha az "ellenség" győzi le, attól még vidoran reinkarnálódik.

bölcsbagoly 2014.09.27. 18:10:46

@álfirkász: persze,persze, mindent úgy kell hagyni, ahogy azt az elvtársaid elqrták!

nyünyüge 2014.09.27. 18:13:29

@Hepci:
az még nem indokolja ezt a házmestertempót.

Főgebra 2014.09.27. 18:14:01

Azoknak akik a PC viselkedésről és a politikai korrektségről szurkálják a felhőket, javaslom nézzenek utána, mit is jelent!
Iskolázatlan bagázs!!!!

graycivil 2014.09.27. 18:18:30

@politologus: Azt hiszem, azon már túlléptünk, hogy ezen "klasszikus demokrácia elvek" alapján a választók valóban "dönteni" tudjanak. Ugyanis Orbán célja, hogy a valódi demokrácia két szükséges elemét elvegye a választók elől:

- Az ellenzéki média anyagi (állami reklámok csak jobboldali médiába, cégek megfenyegetése, hogy baloldali lapokban ne hirdessenek), infrastrukturális ellehetetlenítése (pl.: frekvenciák elvétele), és fenyítő eszközök alkalmazása (RTL-re szabott reklámadó), továbbá az MTI kormánypropagandájának egyeduralma elveszi a valódi döntési információhoz való hozzáférés jogát.

- A civil szervezetek hatósági ellehetetlenítésével elveszik a szerveződés jogát, vagyis az ellenzékiként gondolkodók félelemből nem merik megosztani egymással politikai nézeteiket, és ezzel növelni "elszigeteltség érzésüket".

És akkor még nem beszéltem arról, hogy a bíróság TÖBBSÉGÉN kívül minden "számonkérő és fenyítő intézmény" kiszolgálja a FYDESZ-t. Ez már semmivel sem több, mint a "putyini demokrácia". Fenti elemzés szerint Putyin is "baromi jó politikus".

Az biztos, hogy az "Orbán Viktor baromi jó politikus" kifejezés, és az "érted haragszom, nem ellened" típusú ezt követő "elemzés" után már nehezen tudok úgy tekinteni TG-re, mint "kívülálló elemzőre", hanem inkább mint "objektívnek látszani akaró Orbán-csodálóra".

A "hatalompolitikai csodálat" mellett egy szó sem hangzik el már régóta TG-tól arról, hogy milyen súlyos károkat okoz ez az ország gazdasági és politikai megítélésének. Pedig az is egy elemzés részét kellene, hogy képezzen, és hosszabb távon nagyon súlyos, Orbán regnálásán túlmutató következményei lesznek.

Laikus Érdeklődő 2014.09.27. 18:18:51

@László56:
Tisztelt László!
Szokás szerint egyetértek minden szavával, bár az utolsó bekezdés kissé meghökkentett.
A Miniszterelnök urat nagy betűvel írja, a jó istent pedig kicsivel. Ez a megkülönböztetés számomra kissé korai, szerintem a verseny még nem dőlt el.

panelburzsuj 2014.09.27. 18:33:54

@nyünyüge:
Az nem.

De ha éppen a PC-beszéd kerül a mégnagyobbfőnök célkeresztjébe, akkor az előmunkásoknak célszerű példát mutatniuk.

Meghallani az idők szavát, jól hallani az idők szavát.

Ez is egy kiválasztódási folyamat, és Kövérnek bőven lehetett alkalma kitapasztalni, hogyan hat a karrierre a mégnagyobbfőnök hatókörében a süketkedés...

panelburzsuj 2014.09.27. 18:48:44

@Laikus Érdeklődő:
Egyszer már tényleg végig kéne olvasnod az ötödikes kötelezőt - ott is csak a vége felé válik "világossá" a kortárspajtások körében, hogy le lehet ugyan kisbetűzni a nemecsekernőt akár kilenctizedes többséggel is - de attól nem ő fog elsilányulni, hanem maguk a lekisbetűzők.

És ugye mindehhez még az az impresszió is, hogy a lackóötvenhat írói talaentumai hogyan állnak a Molnár Ferencéhez képest.

panelburzsuj 2014.09.27. 18:51:11

@panelburzsuj:
(Mondjuk méltatlan vagyok: a gittegyletbe tán még éppen beférne Lászlónk.)

bölcsbagoly 2014.09.27. 18:54:32

@graycivil: szépek a sirámaid, csak kissé elfogult álláspontból történik....esetleg gondolnál a 2002 utáni ellenzéki média helyzetére? Akkor is sírtál/rívtál?

tcom 2014.09.27. 18:55:08

@barany:

"Gyurcsány? Gyurcsány miniszterelnök korában jó közepes színész volt, aki mindössze eljátszotta a miniszterelnök szerepét. Semmi több. Semmilyen maradandót nem alkotott a majdnem 6 év alatt. Viszont, amint maga is bevallotta, kurvára élvezte a miniszterelnökösködést. Amire amúgy tökéletesen alkalmatlan és méltatlan volt. Mára pedig a közepes színészből frusztrált, vörös fejű, hörgő ripacs lett."

Nem tudom, de én jobban szeretm a bolond bohócot, mint a betegesen hatalom mániásat.
Illik fényezni Orbánt, de minimum 20 legedás kudarcot, amatőr eseményt köthetünk hozzá.
Biztosan mindenki elfelejtette, a Fidesz székház eladást, a 2 vesztes választást, amit hibás kampány miatt vesztettek el. A 100 milliárd veszteségeket jelentő államosítások, a feneketlen bendőkén űzemelő magyar focit, a felcsúti közpénzből épülő stadiont, a nemzeti trafik/ föld mutyikat, amiket maguk fideszes politikusok nem tudtak tovább elviselni.

Inkább 50 eset az a 20. Ha rajtam múlik, az csak a kérdés, hogy 20, vagy 30 év börtönt kapjon módszeres népbutításért, és jó szónoki képességekkel való visszaélés miatt.

jjulie 2014.09.27. 19:02:09

@bölcsbagoly:

igazad van: nagy felhatalmazás, nagy változás

avagy a kádárvakarékorbánkormány rekonstruált mindent ami ellen ugatott-ellenzékként

ez bizony nem lehet más, mint siker, siker,siker

pontosabban a seggszájúságot sokkal magasabb szinten űzi

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.09.27. 19:05:54

@bölcsbagoly: ad 1: elvtársaid neked vannak, ti lopjátok szét jelenleg az országot. Az előző banda messze volt mindentől, ami komcsinak nevezhető, max. a ti húggyal töltött koponyátokban fordult meg ilyesmi.
Ad 2: az elkúrás helyrehozásának az a módja, hogy kifosztjátok az ország lakóit? Lásd manyupból elrabolt milliárdok, amik nyomtalanul eltűntek! Vagy az a helyrehozás módja, hogy visszamenőleges hatályú törvényeket hoztok, éljen a jogbiztonság és demokrácia jelszóval? Vagy mire gondolsz, te kis kommancs köcsög?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.09.27. 19:09:28

@tcom: meg a "rosszabbul élünk" című hazugságot, a "pofátlan végkielégítések" című fosztogatósdit, amit azon nyomban eltöröltek, amint a fideszes elvtársak is érintetté váltak, az orbánék által, képviselőként elkövetett törvénysértéseket (kordon bontogatás, EU parlamentben az EU fellépését kérték Magyarország ellen stb.) és még rengeteg dolgot...
Térdre csuhások viktor, aki mostanában a meleg szarig benyal a katolikus (vagy református?) egyháznak...
Mindent elfelejt neki a sok birka. A lényeg, hogy óbégathassanak a sörös sátornál, hogy Viktorviktorviktor! :(

6.Lenin 2014.09.27. 19:13:38

@politologus:

"De Török azt is mondja, hogy a választóknak illene már változni, csak nem itt és most. "

Gondolom ilyenkor a Fideszt választókra gondolsz, de...

Az itt (is) Orbánt gyalázók is választópolgárok.

Ezért én 1 mp-ig sem csodálkozom azon, hogy jelenleg nincs aki/akik képesek lennének legyőzni őt.

Mondjuk én 1 1xű választópolgár vagyok, józan paraszti ésszel megáldva...

Tehát szerintetek Orbán 1 idióta köcsög... fogadjuk el, de...

ezt a köcsögöt már 5. éve vért pisilve sem képes legyűrni a hazai ellenzék óriási nyugati támogatással sem...

Ergo, akkor csak idiótábbak lehetnek ezek.
Más...miért is kellene a jelenlegi ellenzékre szavaznom?

Azon kívül, hogy szerintük mindenki hülye, képesek még valamire?
Eddig semmit nem mutattak belőle.

akkor még 1x...miért kellene rájuk szavaznom?

(talán erre kellene már valamilyen elfogadható választ adni, aztán lehet ócsárolni a másikat)

Talán akkor én képes lennék a változásra.
(de miért is nekem kellene elsőnek megváltozni?)

bölcsbagoly 2014.09.27. 19:15:09

@álfirkász: a dilibogyódat bevetted már?

jjulie 2014.09.27. 19:24:12

@bölcsbagoly:

igazhitű orbánszavazó kádárvakarék lehetsz legényke

török gábor 2014.09.27. 19:30:18

@concret: érdemes lenne talán utánanézni, hogy honnan származhat ez a cím...

unionista... (törölt) 2014.09.27. 19:35:27

@jjulie:
vannak félig femelkedett asszimilálódott cigány családok. és nekik felnőttek már a gyerekeik és az unokáik. fele annyi idő alatt kétszer annyi utódot hoznak létre. és ezeknek a csoportoknak a szabad piac még túl veszélyes. őket szólítja meg orbán. ő is asszimilálódott cigány. csak az ügyeskedő fajtából, amelyik zsidónak adta ki magát. azért került be az apja a népfrontba, azért támogatta soros a gyereket. így kaptak egy balkáni/oláh cigányt. és ez az "újpogány" csoport számosságban megelőzte a zsidó-keresztényeket. szóval a nép nektek most nem oszt lapot. gyerekek már amerikában vannak?

bölcsbagoly 2014.09.27. 19:36:23

@jjulie: más az ötvenes években sem igen voltam az, úgy hogy kussolj...

jjulie 2014.09.27. 19:36:41

@török gábor:

tán az elemzés helyetti vegytiszta semmitmodás földjéről

unionista... (törölt) 2014.09.27. 19:38:40

@török gábor:
én az összes címet értettem. csak azt olvastam el. de ezt most nem. szóval ez mi akarna lenni? hogy aki akar szervezzen klubot és álljon be boxolni?

bölcsbagoly 2014.09.27. 19:38:41

@unionista...: tipikusan jobbikos hülye duma....de ha van aki elhiszi, akkor nyomjad csak..

török gábor 2014.09.27. 19:40:05

@jjulie: 1. talán a harmadik mondatban jeleztem, hogy ez nem elemzés lesz. 2. semmitmondás. oké. ezt már jó sokszor hallottam. de vajon miért idegesít ennyi embert egy cikk, ha az csak semmitmondás? tényleg nem értem.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.09.27. 19:40:39

@bölcsbagoly: ezt inkább magadtól kérdezd, ha ennyire nem ismered saját magad, amennyire az itteni büfögéseid alapján az látható. Te... kis komcsi kotonszökevény.

jjulie 2014.09.27. 19:41:02

@bölcsbagoly:

buta vagy egyszerűen buta: orbánszavazó kádárvakarék

azt hiszed, ha erőszakos vagy nyersz

igazi butaparaszt vagy, a ravaszdiparasztorbán játsza csinál bolondot belőled

unionista... (törölt) 2014.09.27. 19:43:02

@bölcsbagoly:
jaj, te attól ijedsz meg, hogy orbán viktor balkáni cigány kulturális identitással rendelkezik. ha már a származását nem ismerhetjük hivatalosan. a másik oldal meg attól ha azt mondják, hogy az a "cohen csoport" és "grün". le a politikai korrektséggel. ezt üzente a vezír.

Bambano 2014.09.27. 19:43:19

Szép poszt. Kár, hogy egy hajdan szebb napokat megélt elemző lassan Obersovszky díjas lesz.

A szabad sajtóról és médiáról alkotott véleményünk nem nagyon passzol, és nem hiszem, hogy én tévednék. Reklámadó, a fórumozást sújtó jogszabályok, a matávosok se rúgták ki az ellenzéki hangadókat, stb. A szavazó rendszer sem szabták át...

Attól, hogy a baloldal meg saját magához képest is töketlen, ez a mostani rendszer még nem olyan, mint amit te leírtál.

Ettől persze Orbán még tényleg jó, megkockáztatom: zseniális politikus, és egyértelműen a legjobb mostanában. Aki ezt a rengeteg szart le tudja nyomni a polgárok torkán anélkül, hogy különösebb rendzavarás történjen, sőt, még örülnek is neki, az tényleg zseni. fletóra a töredékéért majdnem rágyújtották a tv székházat.

meg szerencsés támogatást kap külföldről, mert sajnos manapság nyugaton is akkora ökörségeket mondanak, hogy jutalomjáték helyretenni őket.

Mérges 1234 2014.09.27. 19:45:51

98-2002.ig ugyanennyire vérhülyék voltak.

Csak akkor volt még úgy aogy hiteles ellenzék.

Mos vérhülyébbek, ellenzék sincs, ami maradt azt is felszámoják.

Nem nem Viktor ügyes, az ellenzék nem létezik, és Viktor és médiája úgy bassza át az embereket a palánkon, hogy csak füstölnek.

Egyedül van a pályán Viktor, ami neki lejt, és másokat fel sem neged rá, aki fel akarnának menni, azok egy darab szarral egyenlőek.

Szóval nem ügyes a fickó, csak elég fura küzdelem ez.

Baloldal legalábbis ez sosem győzi le. Más erő kellene.

török gábor 2014.09.27. 19:47:08

@unionista...: így talán már kitalálható. Részlet:

"Hógolyó néhány hét alatt teljesen kidolgozta a szélmalom terveit. A technikai részleteket legnagyobbrészt Mr. Jones három könyvéből merítette: az Ezer hasznos házépítési tanács, Mindenki lehet kőműves
és Elektromosság kezdőknek című művekből. Azt a fészert
választotta ki dolgozószobának, amelyet valamikor keltetőnek használtak, és sima fapadlója nagyon alkalmas volt rajzolásra. Órákra bezárkózott, kirakta könyveit, egy kővel lenyomta őket, hogy be ne csukódjanak, s a csülke ujjai közé szorított egy darab krétát, aztán fürgén ide-oda mozogva rajzolta egyik vonalat a másik után, miközben izgatott kis visításokat hallatott. A tervek fokozatosan hajtórudak és fogaskerekek bonyolult tömegévé nőttek, és a
padlónak már több mint felét befedték. A tervet a többi állat teljesen érthetetlennek, de nagyon impozánsnak találta. Legalább napjában egyszer mindegyik bejött megnézni Hógolyó rajzait. Még a tyúkok és kacsák is eljöttek, és kínos gonddal ügyeltek, hogy rá ne lépjenek a
krétavonalakra. Csak Napóleon maradt távol, aki kezdettől fogva a szélmalom ellen foglalt állást."

bölcsbagoly 2014.09.27. 19:50:38

álfirkász, jjulie, látom már csak mocskolódásra futja, de a témához érdemben hozzászólni, az már nem! Kis surmó romkocsmai lumopenproli patkányok akik vagytok...

panelburzsuj 2014.09.27. 19:50:50

@török gábor:
OK, TG nemígyelemez, a bamba nép maga dönt tévesen, amikor ennél az ablaknál sorakozik a nemidevaló igényeivel.

Azt azér meg teccik tudni mondani, hogy a "politika, mint életszféra" más életterületekre tett hatásaival mely tudományág, mely jeles magyar mívelői foglalatoskodnak?

Ha már így kiálltuk a téves sort, legalább ennyit tessen segítni...

unionista... (törölt) 2014.09.27. 19:51:06

@török gábor:
az a baj, hogy te nem szeretsz féligazságokat mondani. és nem nagyon érted, hogy a pártok világában ez a maximum. ez egy törzsi háború. szóval a kommunisták/fasiszták, a szocialisták/nacionalisták, a liberálisok/konzervatívok, a "nagyon európaiak"/"nagyon magyarok", "demokratikus oldal"/"nemzeti oldal", stb. valójában a két egymástól legtávolabb álló kisebbségi kultúra harca. az aksenázi zsidóságé és a balkáni cigányoké. és az indoeurópai többség (marischka néni és joschka bácsi) ül a lócán, vagy a számítógép előtt és azt mondja: mondjad meg török gábor, hogy ezek közül melyikre szavazzunk. azért tartunk.

Éhes ló 2014.09.27. 19:54:16

Ez egy jó post.
Egyetértek minden sorával.

jjulie 2014.09.27. 19:58:04

@török gábor:

hova lett az a tehetséges fiatal politológus......

jjulie 2014.09.27. 20:02:01

@bölcsbagoly:

kuss paraszt, értéklelen orbániai semmi vagy

várj kussban, majd legközelebb szól a kubatov hova tedd a fideszikszed, de addig kuss paraszt, más dolgod nincs

midnight coder 2014.09.27. 20:09:38

@Bambano: Ugyan már. Ma már nem az MTV a hírforrás hanem az internet. És a legnagyobb hírportál ma is azonnal a címlapra teszi még a legnevetségesebb vörösnáci blogokat is. Lásd Pl. Köznapló. A királyi TV persze a mindenkori kormány szócsöve, de ez kb. azóta így van, amióta létezik, egy percig sem volt soha másképp.

Volt a gengszerváltás óta jó sokáig olyan helyzet, hogy csak az egyik oldalnak volt érdemi sajtója - a Horn kormány idején. Más kérdés, hogy egy igazán rossz kormányzatot ez sem tud megmenteni.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 20:12:56

@török gábor:
értem. na most szerintem az van, hogy a tisztességes helyi politikát mr jones három könyvéből kell szervezni. szóval ahhoz "civil engineering" kell. értem én, hogy "te az ördög a feleségét" című nagysikerű kutyakomédiát képzelted el vetró elvtárssal. de ez tisztességes módon nem működik.
www.youtube.com/watch?v=LS_bpZYijU0
ahhoz tudod mi kellene. mondjuk balaton parti települések összeállnak egy megyévé. és akkor ki nincs vita azon, hogy ki lesz a felvidék és az alvidék. mert ezek a szerepek már előre ki vannak osztva. és nem kell bizonygatni, hogy együtt. akkor balaton megyének lenne kormányzója. és te annak lehetnél az örökös tiszti szolgája. vagy jegyző az első ülésen. szóval az már valami. ez a blogírás. olyan, mint a "modern talking". zeitgeist. semmi. na most persze ilyesmire akkor nyílna esély ha az összes párt támogatottsága tartósan 50% alá esne. na most ez azért nem valószínű, de nem is lehetetlen középtávon.

mert a pártpolitikához field marschall kell. de itt nem a jól megtervezett szélmalmot rombolták le. mert nem lehet jól megtervezni az államot. csak a várost és a vidéket lehet. a pártpolitika ilyen. egy népszerű zsidó szerzőtől kiváló cigányok előadásban. háttérben ott a malmod:
www.youtube.com/watch?v=IhS9ISvKsV4
de annak (mármint a malomnak) a pártpolitikától függetlenül állnia kellene. és ez nincs benne a rendszerben. itt a hiba.

Bambano 2014.09.27. 20:16:34

@midnight coder: egyrészt: ha úgyis kiderül a neten minden, akkor veszélyes mellébeszélni.
másrészt: nem ma már, hanem ma még. van internet cenzúra törvényünk, kőkeményen rugdossák a nem kormánypárti tv-k hátsóját, már beborították a legnagyobb ellenzéki rádiót, ez nem sajtószabadság.

közben persze mosolygásra ad okot, amikor a sajátjaik fenekébe is belerúgnak, dehát ahol vág a fűrész, ott hullik a forgács :)

barany 2014.09.27. 20:17:53

@török gábor:
Miért ez az őrült balliberális felgerjedés? Mert halálosan, betegesen gyűlölik Orbánt. És azt is, aki egy jó (vagy akár tárgyilagos) szót mer szólni vagy írni róla. Úgy hogy jó lesz vigyázni, kedves Gábor!

midnight coder 2014.09.27. 20:22:09

@graycivil:

"- Az ellenzéki média anyagi (állami reklámok csak jobboldali médiába, cégek megfenyegetése, hogy baloldali lapokban ne hirdessenek), infrastrukturális ellehetetlenítése (pl.: frekvenciák elvétele), és fenyítő eszközök alkalmazása (RTL-re szabott reklámadó), továbbá az MTI kormánypropagandájának egyeduralma elveszi a valódi döntési információhoz való hozzáférés jogát."

Valódi döntési információkhoz ? Mit is mondott anno Fletó öszödön ?
"Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. "

Nesze neked a döntéshez szükséges információ. Mindezt pár héttel a választás előtt. A kormányközeli cégek pedig mindig is az aktuális kormány sajtójában hirdettek. Az RTL klub pedig - legalábbis a különadó előtt - minden volt, csak ellenzéki orgánum nem. A különadóval csak az ellenzék nyert.

"- A civil szervezetek hatósági ellehetetlenítésével elveszik a szerveződés jogát, vagyis az ellenzékiként gondolkodók félelemből nem merik megosztani egymással politikai nézeteiket, és ezzel növelni "elszigeteltség érzésüket"."

Kis hazánkban nagyon kevés a valódi civil szervezet. Általában különféle - vagy hazai vagy külföldi - politikai illetve gazdasági erők hoznak létre ilyeneket, és a "civilek" ezek bábjai. A FIDESZ most pár külföldiek által mozgatott "civil" tökére lépett. Jól tette.
Ha valami jó volt a Kádár rendszerben, az a közbiztonság és a "civilek" hiánya a társadalomból.

"És akkor még nem beszéltem arról, hogy a bíróság TÖBBSÉGÉN kívül minden "számonkérő és fenyítő intézmény" kiszolgálja a FYDESZ-t. Ez már semmivel sem több, mint a "putyini demokrácia". Fenti elemzés szerint Putyin is "baromi jó politikus". "
Ahogy az MSZP alatt az MSZP-t szolgálta ki. Sőt, akkoriban a titkosszolgálat is besegített. Lásd haveri kutya.

midnight coder 2014.09.27. 20:28:04

@Bambano: Veszélyes, de igazából a polgárok eleve nem nagyon tudnak mihez kezdeni az információkkal. Legtöbbjüknek sem képzettsége nincs a hasznosításukra, sem lehetősége az ellenőrzésükre. És ez persze igaz az ellenzék által nyújtott információkra is. És az ellenzékben sincs több oka bízni a polgárnak mint Orbánékban.

midnight coder 2014.09.27. 20:30:56

@álfirkász: Nem nagyon tudnék olyan jelentős politikust mondani a történelemben, aki nem volt gazember.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 20:41:50

@nyünyüge:
azért ez nem ilyen egyszerű, hogy egy felnőtt mesével elintézzük. mert itt arról is szó van, hogy török barátunk bármennyit is gründol össze a semmit mondással, a gyerekét a balkánon fogja felnevelni. és ott azért nagy dilemma, hogy tisztességre, emberségre neveljen, vagy az életre. és nem is jó szó ez a balkán, mert itt igazából most balkánibbnak kell lenni a balkániaknál. szóval koszovói cigánynak kell lenni. és arra nehéz nevelni. arra születni kell.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 20:44:53

@midnight coder:
volt az a széchenyi nevű gazember. mondjuk meg is őrült.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 20:52:18

Andrássy Gyula, Antall József, Bajnai Gordon, Bánffy Dezső, Bárdossy László, Batthyány Lajos, Berinkey Dénes, Bethlen István, Bittó István, Boross Péter, Dálnoki Miklós Béla, Darányi Kálmán, Dinnyés Lajos, Dobi István, Esterházy Móric, Fejérváry Géza, Fock Jenő, Friedrich István, Garbai Sándor, Gömbös Gyula, Grósz Károly, Gyurcsány Ferenc, Hadik János, Hegedüs András, Horn Gyula, Huszár Károly, Imrédy Béla, Kádár János, Kállai Gyula, Kállay Miklós, Károlyi Gyula, Károlyi Mihály, Keresztes-Fischer Ferenc,
Khuen-Héderváry Károly, Kossuth Lajos, Lakatos Géza, Lázár György, Lónyay Menyhért, Lukács László, Medgyessy Péter, Münnich Ferenc, Nagy Ferenc, Nagy Imre, Németh Miklós, Orbán Viktor, P. Ábrahám Dezső, Peidl Gyula, Rákosi Mátyás, Récsey Ádám, Simonyi-Semadam Sándor, Szálasi Ferenc, Szapáry Gyula, Széll Kálmán, Szemere Bertalan, Szlávy József, Sztójay Döme, Teleki Pál, Tildy Zoltán, Tisza István, Tisza Kálmán, Wekerle Sándor, Wenckheim Béla

az összes magyar miniszterelnök. és szerintem érdemes elgondolkodni azon, hogy néhány elsőtől/mártírtól eltekintve miért nincs senki, akit olyan nagy becsben tartana az ország. nem csak az egyik oldal, nem csak budapest, hanem az ország. szóval úgy mindannyian mi magyarok. hogy miért nem sikerült senkinek, vagy tényleg csak alig valakinek. hol van ez az egész elrontva.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 20:55:18

@barany:
nem gyűlölik annyira. de balról egyetlen egy embert kell kiütni. persze ezért jobbról mindenki őt védi. de ma már ez zsidók vs. cigányok meccs. szóval itt az askenázi zsidó kultúra áll szembe a balkáni cigányokkal, akiket a szefárd zsidók támogatnak. az álompár:
188.227.227.58/image/article/main/.660x1200/83864.jpg

6.Lenin 2014.09.27. 20:58:54

@unionista...:

Ezt pont te írod?

Mert mindig voltak/vannak/lesznek olyan köcsögök, akik mindenkinél mindig mindent jobban tudnak, de soha nem kerülnek (szerencsére) döntési helyzetbe, ezért soha senkit nem tudnak elfogadni.
Szerintem, és nem olyan bonyolult ez a kérdés.

Olvasd el ennek a posztnak a hozzászólásait, és próbáld értelmezni, máris megkapnád a választ.

Hidvégi Mihály 2014.09.27. 21:12:35

@6.Lenin: Nem, nem kell a jelenlegi ellenzékre szavaznod, mert azok is szarok. De Orbánra sem kell soha szavaznod, mert ő pedig egyenesen átok. Egyet kell tenned: magadban bíznod, polgárnak lenned s olyan erő létrehozásában segíteni, akik nem saját hasznukat akarják, hanem a közjót, s részt kell venned a közéletben, mert különben egy új, polgári erő is elkurvulhat. Érted-e?

Orbán takarodj, Gyurcsány takarodj! Örökre, gazok!

barany 2014.09.27. 21:13:09

@unionista...: Bomlott agy bomlott szövege. Afféle jobbikos agyszülemény.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.09.27. 21:15:53

@graycivil: Te már lezártnak, eldöntöttnek érzed a dolgokat, én az általad leírtakban inkább irányokat látok, a véget nem. Az irány jellemzése viszont helyes tőled. Amiben egy politológus, így Török is másként gondolkodik, az az időtényező, mert a mi nézőpontunkból ezek folyamatok, irányok, pillanatnyi metszetek, és az idő nem annyiban foglalkoztat, hogy már nem tudjuk kivárni, mikorra változik meg valami a politikában (mint egy választó), hanem hogy elég idő telt-e el, hogy jól írjunk le valamit. Ezért nem ír Török olyat, amit várnál tőle, ill. a választott szerepe miatt.
Azt viszont nem szabad hagyni, amikor fontos tényezőktől csak úgy eltekintgetünk azért, nehogy annyira erőset állítsunk, hogy a kivívott pozíciónk meginogjon.

bioLarzen 2014.09.27. 21:16:56

Tulajdonképpen semmi vitám nincs azzal, amit a cikk mond.

Egy megjegyzésem van: egy betörő, egy bérgyilkos, egy zsebtolvaj, egy csaló is lehet vérprofi, lehet a szakmájában valóban szenzációs.

Ettől még jobb lenne, ha nem léteznének.

NYJetsTD 2014.09.27. 21:17:54

@török gábor: a probléma már régóta az, hogy betűid bátorsága egyenlőségben állnak-e közéleti szerepvállalásoddal, vagy netán pont ezért oly gyávák? Megértem, ha igen, hiszen szép a magyar foci környékén seperni, ma főként prioritás, kosztpénz is kell, csak akkor meg minek ez a látszólagos "pártatlanság" attitűd? Mert én csak azt érzékelem jó ideje, megszűntek a komoly elemzések és helyette magyarázkodásokat olvashatunk. Éveken át láthattuk Giró-Szász teljes leépülését, nem gondolom, hogy ez a jó irány. De te tudod...

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.09.27. 21:21:31

@6.Lenin: Én nem gondolok semmilyen választóra most, csak utalok Törökre, az Apokalipszis holnap c. posztjára:
"Tanulásnak nevezem ezt, de ma már azt hiszem, hogy ennek csak egy módja van: a tapasztalás. Jéghegy, pofon, szakadék, Apokalipszis, Armageddon kell ide. Hogy észhez térjünk, hogy belássuk, hová vezet az, amikor a politikát kizárólag a politikusokra bízzuk. Vagy azért, mert egyáltalán nem foglalkozunk vele, lemondóan kivonulunk belőle, vagy azért, mert megelégszünk a buta automata szerepével. Ha soha semmilyen kérdést nem teszünk fel saját politikai vezetőinknek, ha hagyjuk magunkat általuk jókra és rosszakra osztani, ha meg sem kíséreljük megérteni és elfogadni a másként gondolkodókat, ha elhisszük, hogy mindig és mindenben csak az egyik oldalnak lehet igaza, ha a politikai vezetőket isteneknek képzeljük, ha a gondolataikat sajátunkként szeretjük, s ha képesek vagyunk gyűlölködve tekinteni egy másik magyar emberre csak azért, mert máshová szavaz, vagy éppen mást gondol a helyesről és a kívánatosról. A politika csak akkor lehet más, bárki is a kormányfő és bármilyen nevű pártok ülnek is a parlamentben, ha észrevesszük, hogyan használnak ki minket saját céljaikra a munkájukat amúgy kétségtelenül egyre ügyesebben végző politikusok. Akkor valami megváltozik, megváltozhat. Addig viszont egyre rosszabb lesz, ebben biztos vagyok."
A " mi " ebben a magyar választói közösség.

6.Lenin 2014.09.27. 21:23:26

@Hidvégi Mihály:

Ebben 1et értünk. Én már régen úgy élek, hogy a lehetőségek szerint ne függjek a regnáló hatalomtól.

az emberek többsége nem (párt)szimpátia alapján szavaz,én sem.

az embereknek érdekeik vannak, és aki olyasmit ígér/tesz ami megegyezik a többség érdekeivel, az emberek arra fognak szavazni. HaFr-re akkor sem szavaznék, ha aranyból lenne.
Nincsen semmi stimmelés az érdekeink között (meg soha nem fog döntési helyzetbe kerülni).Értelmetlen lenne vele foglalkozni, de természetesen ez nem zárja ki, hogy néhányan ezzel töltsétek az időtöket.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 21:23:58

@6.Lenin:
nem arról van szó, hogy én kit fogadok el. hanem arról, hogy kit fogad el az ország. nem a felébe, harmadába, hanem nagyjából egészében. és nincs ilyen. ma sincs. orbán viktor a történelem szemétdombjára kerül. ezt már most lehet tudni. szóval ő a balkáni vagy az oláh cigány kultúrát valósítja meg. az összes toposzt felvonultatja.

a szalonnázós, disznóvágós cigány böllért, a nagycsalád kiül a koszos rózsaszín kanapéra, zsebre dugott kézzel kökpödi a napraforgót a tribünön a mészárossal (nem én köpködöm, ő köpködi, vigyázzál), számok nélküli nagyot mondást, a bazseválást. azért sereglettünk itt össze, hogy térdre kényszerítsük az ellenséget. ez azért kosovo polje. európa számunkra mindig is kényszerlakhely volt. ez elég cigányos nem? a pancho aréna egy cigány kulturális remekmű. egy remekmű csak kicsit cigányos. levezényli az árvizet a gumicsizmában. szóval a kormányzó úr ezekben a szerepekben érzi jól magát. és egyébként ez teljesen rendben van, mert a cigány kultúra teljesen legitim. de ez: az. persze baloldalon néhány "cohen" és schiffer a "grün".

na most ezeknek nem sikerülhet. mert ők csak törzsfőnökök mind. törzsi háború zajlik. és a baloldal attól gyengébb, hogy nem tudják eldönteni, hogy kinek legyen hegemóniája. a jobboldalon orbán hirdeti a szupremáciát. de az kevés. a történelmi szerepre. mert itt kossuth vagy széchenyi a mérce, vagy rákóczi, vagy zrínyi, vagy bocskai, vagy hunyadiak. szóval ők nemzetieskedtek mind, de szabadságot akartak mind. az egész magyar történelmi arcképcsarnok. a mai fogalmainkkal nem volt ortodox liberális, és ortodox nacionalisták sem voltak. hanem unortodoxok, de liberálisak. és ez az, ami orbán viktornak sem sikerül.

panelburzsuj 2014.09.27. 21:25:40

@bioLarzen:
Nem véletlenül hallgat Török, amikor arról faggattom - gyakorlatilag a blog felívelése óta - hogy rendben, a politológia ennyi, amennyit TG művel - de kik vizsgálják a politikum (és a politológia) hasznát és kárát?

Mondok példát: kocsmológia.

Ki a sikeres kocsmáros? Miben mérjük a sikerét? Mekkora körben? Minden "érintettet" - (stakeholder?) - fölölel-e a méricskélésünk?

Ezekre nincs TG-válasz.

kukulec 2014.09.27. 21:25:56

erről mindig eszembe jut volt tanárom egyik kevés értelmes mondata, miszerint a politikában vannak olyanok, főleg az autoriter személyiségek, akik nagyon jól értik a hatalom megszerzésének technikáját, de igaziból a hatalom náluk önmagáért való, és utána a nagy semmi történik. ezt gondolom a nemzet viktoráról. egyébként, ha valaki azért jelentős, mert hatalma van, és az egész népnek csak annyi a dolga, hogy elájuljon milyen ügyes a kisfiú, mert még mindig ott van, akkor az már rég rossz. amikor gazdasági ábrákat látok, különböző, a szegénységet kimutató statisztikákat, akkor sosem értem, hogy csak engem érdekel általában a politikusok mérhető teljesítménye? és ez a része persze nem csak narancsékra vonatkozik.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 21:32:16

@bioLarzen:
orbán nem betörő, vagy csaló, hanem mondjuk úgy, hogy a tulajdon számára nem annyira szent. szóval vannak ilyen csoportok. de nekik kultúrájuk van. és az ha mind egyenrangú, akkor az övék is. az is legitim. ezek a te elveidből következnek tesókám.

Hidvégi Mihály 2014.09.27. 21:35:29

@6.Lenin: Ígéret. Nem hamis ez egy kicsit? Ígérettel van tele a padlás. Ha én azt ígérném neked, hogy vér és veríték lesz a jövőnk, mert így érhető el egy - ugyan kemény - de igazi és növekvő társadalom, szavaznál-e rám?

Ha nem, akkor ki az mi az, ami megnyerne? Ha az ígéretek mögé nézel s nem látsz semmit, mi az amit tennél? Nem gondolod, hogy új prímet kellene létrehozni? Hús-vér emberekből, nem ilyen felkapaszkodott kis taknyosokból, mint ami a mai kormányzó párt tulajdonsága...

6.Lenin 2014.09.27. 21:37:42

@politologus:

A magyar választói közösség soha nem lesz (szerencsére) 1 egységes közösség. Rendkívül sok érdek mentén tagozódik.

TG valamilyen jelzővel toldott liberálisnak vallja magát. ezért ő is abban téved, ha választók nem úgy döntenek, ahogy ő azt elképzeli, akkor csak a választó tévedhet.

Eddig a választók mindig a saját érdekeik mentén döntöttek (a többség).
Ez a demokrácia.

Nem a választóknak kellene elsődlegesen megváltozniuk. A politikusoknak kellene megérteniük miről is szól a gyakorlat.

Aki ezt nem tudja, az bukik. A politológusok dolga ezt valamilyen tudományosnak tűnő magyarázatokkal ellátni, persze, ha érti is, hogy mi is történik körülötte.
Szerintem.

török gábor 2014.09.27. 21:39:13

@NYJetsTD: bocsánat, természetesen mindenki azt gondol, amit akar, csak egy apró tényre hívom fel a figyelmét: a fociban minden szerepvállalásom társadalmi munkás. azaz pénzt itt ne tessék emlegetni. sokszor mondtam már, de megismétlem: ha nem tetszik, ami írok, az nem azért van, mert amúgy én ennél sokkal okosabb, bölcsebb, szebb stb. vagyok, csak megfizetnek azért, hogy másnak látszódjak. nem, én ilyen vagyok, ilyeneket gondolok, sajnálom :)

unionista... (törölt) 2014.09.27. 21:41:43

@panelburzsuj:
a politika eredendően a polisz dolgairól való társalgás. de itt nem arról folyik a vita. itt taktikázás folyik. ki kit ver át. és abban a zsidók elég jók. de a cigányok még jobbak. a "való világban" és az "édes életben" is mindenki cigány. ezt már a sanyi haverom is megmondta. és ha ezekbe a műsorokba kapcsolsz akkor rájössz, hogy tényleg. és a pártpolitika ugyanez kicsit nagyobb felelősséggel. ebben a posztindusztriális mediatizált világban. így olyan nyúlott pulóveres szemüveges bölcsészes.

6.Lenin 2014.09.27. 21:45:59

@unionista...:

"hanem arról, hogy kit fogad el az ország. "

Vicces vagy.

Erre a kérdésekre van 1 elfogadott módszer:a választások.
Aki nyer, az 1 bizonyos időszakon belül megpróbálhatja elfogadtatni az elképzeléseit, ill. megvalósítani.

A kisebbségben maradóknak ezt le kéne fogadniuk, és mindent megtenni, ha a hatalmat gyakorló rossz irányba megy, nem acsarkodik, hanem 1 jobb megoldást kínál.

A választók el fogják dönteni, melyiket választanák inkább.

Amennyiben te szart kínálsz nekik, ne lepődj meg, ha az nem kell. Nem az ő hibájuk, bármennyire is elfogadhatatlan ez számodra.

NYJetsTD 2014.09.27. 21:47:55

@török gábor: én nem erről beszélek. Komolyan érdekel, egy "társadalmi munkás", aki saját csoportja érdekében kénytelen alkukat is kötni, vajon szembe mer menni bármikor is az aktuális "pénzforrással"? Mert jelenleg azt látom, hogy nem. Ezért gondolom, hogy ez a közéleti szereplés egyben meg is öli a pártatlan politológust...

unionista... (törölt) 2014.09.27. 21:49:43

@török gábor:
ezt hiába bizonygatod. nem hiszi el senki. szóval vannak a rajongóid. nagyon szeressük a török gábort, láttuk a tévébe', hallottuk a rádióba'. a másik része a beszólok török gábornak. a semmitmondó, kutyaütő, gazember, stb. jelzőket használja. szerintem is úgy egyébként. nyilván nem ütsz meg semmilyen mércét. a kérdés az, hogy ez a közeg miért ilyen?

török gábor 2014.09.27. 21:52:40

@NYJetsTD: megint egy apró tény: a női focinak segítek. itt két dolog biztos nincs: pénz és forrás. szóval ez szerintem rossz nyom. ebből nem fogod megérteni, hogy miért vagyok ilyen semmitmondó, opportunista, buta, ostoba stb. próbáld meg elfogadni, hogy ilyen vagyok. magamtól :I

NYJetsTD 2014.09.27. 21:56:55

@török gábor: ja, hogy most trollkodsz... akkor bocs.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.09.27. 21:57:50

@NYJetsTD: Az elemző működése elválaszthatatlan a versenytől, amit szemlél. Csakhogy ma a verseny természete más. Vagy nincs is verseny. Igazságból is csak egynek van jelenléte. A Török-féle politológusi szerepvállalás nem ilyen helyzetre lett tervezve, ez van.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 21:58:03

@6.Lenin:
ez nem ilyen egyszerű, hogy ki nyeri meg a választásokat. ezt te is tudod.

behr 2014.09.27. 21:58:26

Kádár népének tökéletesen megfelel Orbán.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 22:01:59

@kukulec:
igen, csak téged érdekel, vagy még nagyon keveseket. azért, mert ez arról szól, hogy ki hasonlít legjobban az átlaghoz. szóval ez kicsit olyan, mint a szépségverseny. ha az összes szép lányt egymásra vetítjük, akkor kirajzolódik egy aphrodité. 2.1 millió szavazót egymásra vetítenénk kirajzolódna orbán viktor. ez persze hülyeség, de nem biztos, hogy akkora hülyeség, mint amilyennek elsőre hangzik.

NYJetsTD 2014.09.27. 22:02:46

@politologus: gondoltam van annyira kreatív, hogy ezt is megoldja. Az egész ország kicsit döntött pályán gurigázik, szerintem senkinek sem szokatlan ez a helyzet.

panelburzsuj 2014.09.27. 22:10:48

@unionista...:
Annyira nem hülyeség ez a "kölcsönös összesonulás", hogy a közeltmúltbeli bőséges termésedből magad köré épített dzsuvából erre érdemes keresned a kijáratot.

Csak annyit kell még átgondolnod: Orbán valóban olyan-e, mint amilyen a kétmillió önmagáról alkotott eszményképe - vagy ő tudja a legjobban megformálni ezt a szerepet. De tudva, hogy szerep. És betyárul megkérve az árát a föllépésnek.

NYJetsTD 2014.09.27. 22:11:09

@török gábor: "a női focinak segítek. itt két dolog biztos nincs: pénz és forrás."
Meg marketing, know-how, ötlet és kivitelezés. Amíg az mlsz elfáradt szakijai legyeskednek itt is, nem is lesz.

panelburzsuj 2014.09.27. 22:12:43

@panelburzsuj:
"kölcsönös összehasonulás"

unionista... (törölt) 2014.09.27. 22:14:23

@behr:
de ez kádár népe. szóval egy kicsit oroszos, törökös, szlávos, cigányos nép. cárság kell, basáskodás, vajdás, vezéres. ellentengernagyos. tenger nem kell, csak ellentengernagy.

6.Lenin 2014.09.27. 22:17:03

@unionista...:

De, ez ilyen 1xű....lehetne,ha mindenki el is fogadná.

Az nem mások hibája, ha szart kínálsz, és ezért kisebbségben maradtál.

Ezt képtelenek a mindigmindenhezjobbanértők megérteni, kivéve, ha ők nyerik a választást.

Amennyiben másokra szeretnéd úgy rátukmálni a szart érő portékádat, hogy azt senki önként nem hajlandó elfogadni, nos arra is van megfelelő meghatározás.

Már néhány éve házalsz itt különféle néven az elképzeléseiddel, de sajnos a vége eddig mindig az volt, hogy a vitapartnereddel megegyeztetek a kölcsönös lehülyézésben.

Lépni kéne már.

Bambano 2014.09.27. 22:18:34

@midnight coder: nincs is okuk bízni az ellenzékben, nem adtak rá indokot.

de az, hogy az ellenzék jelenleg a mélyen idióta státuszban van, még nem teszi jóvá a helyzetet.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 22:20:03

@6.Lenin:
nem árulok semmit. nem vagyok lókupec. az a barátod.

6.Lenin 2014.09.27. 22:27:25

@Hidvégi Mihály:

"Ha én azt ígérném neked, hogy vér és veríték lesz a jövőnk, mert így érhető el egy - ugyan kemény - de igazi és növekvő társadalom, szavaznál-e rám? "

Igen

(de azért kell ehhez néhány igen lényeges dolog is)

6.Lenin 2014.09.27. 22:31:46

@unionista...:

Hát pont ez a baj. Mert akkor te is tudod, hogy amiről itt írogatsz az a többség számára elfogadhatatlan, de azért kitartóan lehülyézed (a végén szinte mindig)azokat, akik nem vevők a portékádra.

Nem zavar, csak nekem vicces ez az egész.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 22:47:28

@panelburzsuj:
N generációra visszamenőleg elvben van 2^N ősöd. N = 30 esetén ez 2^N ≈ 1 milliárd. ennyi felől nyilván nem ered senki. a honfoglalás korában nem élt ennyi ember a földön. nem akarok itt okoskodni, de mondjuk ez a binér családfa valakinél majdnem teljesen bezáródik. kevés őse van. natív. és van akinél kinyílik. sokfelől ered. több evolúciós ágból. metszőolló és fakereszt a jele az a politikai óvodában. vagy körző vonalzó számolótáblás. vagy csak szentkoronás. és például ez összefügg azzal, hogy a gondolkodása mennyire lesz nyitott. ahol sokáig tartott a feudalizmus (rokonok házasodtak) ott elég sok a kevés őssel rendelkező natív. csak nem tudjuk, hogy mennyi. és hogyan oszlanak el térben. csak azt látjuk, hogy azért ha valaki azt mondja, mi "ősmagyarok" / "ősszékelyek" / "őscigányok", akkor erre azért rezolnálnak. vagy akár a környékünkön "ősszlovákok" / "ősrománok" / "ősszerbek". na most az "őszsidók" azt mondják: nacionalista fasiszta, söpredék.

én meg azt gondolom (és lehet, hogy ezt rosszul érzem, mert az érzelmi kvalitásaim csekélyek), hogy errefelé legalábbis elég sokan vannak ezek az "ősemberek". mondjuk itt mifelénk a pusztában. puszták népe. betyár világ. szóval képzeld el azt, hogy itt van a reformált nagytemplom, a református kollégium és a kelet-magyarországi közgyűjtemény, benne a munkácsy trilógia (ami ma már nincs egyben), és ebben az ikonikus háromszögben van egy pincehelyiség. egy söröző. de igazából nem is igazi kocsma, hanem egy pizzéria. és ott tervelik ki a cigány-gyilkosságokat. nem tudom, hogy ilyen típusú embereket láttál-e már közelről. és nekik feleségük van, gyermekeik vannak. engem nem a pártpolitika érdekel. őket hogyan lehet lefasisztázni. engem az érdekel, hogyan lehet felépíteni egy várost, vagy a vidéket. amiben ott vannak ezek a huligánok és ott van irmuska néni. ott van sanyi a kútfúró. persze nagyon sok értelmes és tehetséges ember. engem az érdekel, hogy lesznek ebből működő közösségek. fél millió ember fél millió hektáron hogyan élhet békében és viszonylagos gazdagságban. egy leszakadó térség, hogyan érheti el a kelet-nyugat átlagát. hadd ne soroljam. nem érdekel olyan nagyon. csak a hobbi szintjén. engem csak az zavar egy nagyon kicsit, hogy elemi biológiával kapcsolatosan alig tudunk mérni. szociológia annyi van, mint a tenger. abból írnak szakdolgozatot, hogy hányan írták be a facebookba: punci. ami egy érdekes dolog úgy egyébként. csak a közjó szempontjából. na de mindegy, nem olyan nagy eset.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 22:59:09

@6.Lenin:
csak aztán nehogy csalatkozz. nehogy azt gondold, hogy vénségedre átvertek. ezért ne rám haragudj.

graycivil 2014.09.27. 23:08:37

@midnight coder: Hasonlataidról mindig a "besurranó tolvaj" és a "rablógyilkos" bűnösségének összemosása jut eszembe.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.27. 23:16:12

@NYJetsTD:
Nana, Giró-Szász nem leépült, hanem fel.
Anyagilag.
10 magyarból 9 ezt választaná, a fogorvosok ajánlásával.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 23:18:50

@politologus:
hétfőn a forintgazdaság összecsuklik mint egy zollstock. mi lesz kedden? hogy lesz jobb?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.27. 23:26:50

@Hidvégi Mihály:
Az a kérdés, ki a célcsoport.
Lenin nyilván nem, ő már lehorgonyzott s esthajnalcsillagára (OV) tekint.
No most, ha a célcsoport az értelmes emberek, akkor ígérhettek bármit, ezek úgyse hiszik el, hogy nem lopni akartok ti is.
Ha viszont a többségre fókuszáltok, ígérjetek milkacsoki-beltengert a Balaton helyére. A többség úgyse tudja, hogy a milka szar. :)

panelburzsuj 2014.09.27. 23:31:15

@unionista...:
Orbán azt spekulálta ki, hogy egyféle közösség kell: az etnikai nemzet. Egy ország - egy nemzet - egy sámán. És az a közjó. Mert létrejött a "helyes rend" - a többi már magától megy.

Te azon spekulálsz, hogy hogyan lehetne több kisebb ketrecet leválasztani a nagy karámban. Hogy a disznók meg ne egyék a tikokat, hogy kutyák meg ne tépjék a disznók fülét, hogy a tikok ki ne vágják a kutyák szemét. És ha ez a szétválasztás megvan, akkor megnyílt a tér a "helyes rendben" elválasztott közjók érvényesülésre. Mert azok be vannak kódolva, azok automatikusan "kikívánkoznak". Csak egyik közjó elnyomja a másikát. Meg keresztbe, meg hosszába. De ha körzővel-vonalzóval kirajzoljuk kinek-kinek helyét, akkor megindul a "belső kiválasztódás". És az már jó. Mert a pontosan azonosított, lehatárolt közt szolgálja.

Én meg azt mondom, hogy nincs számlálható "köz". Valaha tán volt - most már biztosan nincs. Vagy csak annyit mondok, hogy sokkal több köz van, mint amennyit egy-egy ember praktikusan átlátni és kezelni képes. És minden köznek megvan a maga "meritokráciája". És a közjó, a sok kisebb köz summája akkor lesz legnagyobb, ha a sok kicsi meritokrácia nem mászik egymás nyakára, nem beszél bele kívülről a másik játékszabályaiba.

És a slusszpoén: egy-egy ember több köznek, több versenypályának, több kiválasztási folyamatnak is részese. És minél több, minél "tisztább" pályának, annál világosabban kiderül, hogy melyiken érdemes ráhajtania, melyiket hanyagolnia.

Röviden. Hosszabban majd máshol, máskor.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 23:32:46

@panelburzsuj:
szóval értem persze, hogy származástól függetlenül az elitnek kellene kiválogatódni. de azt nem érted, hogy ha egy választói körzetben a népesség etnikailag sokféle, akkor a választás szükségképpen torkollik törzsi háborúba. a nemzet szintjén mindig. és ez nem filosz, hanem biosz. ezért kellene látni pontosabb eloszlást. ha ezt sem szabad, akkor semmit se lehet. mindig hülye vagyok. ha ezt elsőre nem érted, akkor sokadjára sem.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 23:39:18

@panelburzsuj:
te azt gondolod, hogy a differenciálásból következik az integrálhatatlanság. ennek majdnem az ellenkezője igaz. szerintem hagyjuk. sokkal kényelmesebb hülyének tartani egymást. és akkor lenin is örülhet. ne folytassuk. sehol. semmikor.

panelburzsuj 2014.09.27. 23:49:19

@unionista...:
Nem mondtam, hogy mindenképp veled folytatom.

panelburzsuj 2014.09.27. 23:51:31

@unionista...:
Nem biztos, hogy nyelvbotlás: nem differenciálásból következik - differenciálódásból.

unionista... (törölt) 2014.09.27. 23:58:49

@panelburzsuj:
engem nem a diskurzus része érdekel. eszembe nem jut, hogy számomra teljesen ismeretleneket bármiről meggyőzzek. az érdekel, hogy milyen lehetséges kiindulási pontok vannak még. ami az én nézőpontomból lehet cél. mert az elképzelések találkozhatnak. de nem fognak. és ebben legalább egyetértünk. egy dologban. de már az is valami.

livengood 2014.09.28. 00:47:38

Putyin a csapatok átdobására és a hadtáp feltöltésére használta az első "tűzszünetet" (lesz még) és most előre nyomul Luganszk, Donyeck és Mariupol térségében, kvázi a frontvonal teljes hosszában.

Jól nézzétek meg az alább linkelt térképet. A fekete sáv a tűzszünet térsége melynek nagyjából a közepén húzódott a frontvonal úgy egy hete.
liveuamap.com/?ll=50.0846480832301;28.65703369140623&zoom=5

Bravó, bravó a döglött kommunisták hős legyőzőjének, a Hősök tere vigécének, a szabadság rettenthetetlen bajnokának Gázcsapot Elzáró Viktornak, Kágébé Putyin titkos csodálójának Ukrán Cirkusz Kövér Lászlónak és a háttérben csendben kussoló családtagoknak, a Minek Érdekelne ez Bennünket? kollégiumi szobatársaknak. Ez ám a magyar virtus! Baltás gyilkossal Ilham Aliyev kegyeinek keresgélése után OV-ék rettegnek összeveszni a KGB főnökkel. A korábbi korok Kádár-Horthy bagázsa is szervilis volt, de ennyire? Ráadásul az ő haverjaik tényleg pisztolyt nyomtak a fejükhöz.

Ezek viszont maguktól rohadnak.

livengood 2014.09.28. 02:17:27

@török gábor: "oké. ezt már jó sokszor hallottam. de vajon miért idegesít ennyi embert egy cikk, ha az csak semmitmondás? tényleg nem értem."

Nem semmitmondó, épp ellenkezőleg! Azért idegesít ön annyi embert mert sokfélék vagyunk akik ide járunk önhöz - bár egyben hasonlítunk egymásra. Én speciel azért maradok hallgatója és olvasója, mert azt a bizonyos objektivitást és még inkább a korrektséget és független véleményalkotást keresem amiből ma irtózatos hiány van. Itt a hozzászólásokból - sokszor csak halványan, de mégis - ugyanezt vélem kiérezni, bár mily módon is fogalmazzanak, bár mily szélsőséges gondolatot közvetítsenek, bár milyen durvaságot leírjanak. Elemzéseinek és elsősorban az írásai értékrendjének következtében itt többségében olyanok verődnek össze akik legalább picit kíváncsiak a másik oldal véleményére, akikben legalább halványan pislákol a kritikai megközelítés hajlama, akik legalább néha-néha próbálkoznak a vitával, ha többnyire nem is sikerül.

Öntől itt mindenki ezt várja: - a korrekt megközelítést, a független álláspontot. Csak ezen, oldaltól függően mást és mást értenek, ezért időről időre árulással vádolják önt. De visszatérnek újra és újra, mert kevés a tiszta forrás és kevés az olyan fórum ahol a másik oldal is ott van. Ráadásul az olyanok is mint én, akik töretlenül bíznak ugyan az ön korrektségében és függetlenségében, ugyanakkor úgy látják hogy téved - szintén bíráljuk önt.

Jelen esetben mutatott egy demokrácia modellt (megint lehidaltam tőle), a jelen baloldalt örökre leírta, valamint a fidesz tábor felkentjét jónak nevezte. Markáns vélemény, és mivel azért járunk ide hogy vitatkozzunk, hát vitatkozunk. Ki hogyan tud "vitázni", ki hogyan tud artikulálni, nekiestünk az írásának. Mire számított? Nekem igazán a minimalista demokrácia felfogása üti ki rendre a biztosítékot. Egyébként jó írás, de ne bízza el magát.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 03:42:59

"szabadon sugárzó tévékben és rádiókban kiáltanak diktatúrát"

A sugárzás tényleg megvan, csak kérdés, hogy mit sugároz és ki.
Tényleg kiegyenlítettek a magyar médiaviszonyok ?
Obersovszkyhoz mindenki bemehet?
A hír tv-be mindenki bemehet?
Az echo tv-be mindenki bemehet ?

Az ellenfél is ?

(mármint nem csak akkor, amikor lejáratás céljából valami negatív kontextusban mutogathatják, hanem például a programját elmondani)

Vagy ez nem része a demokráciának?

Orbán azért annak idején mindenhova bemehetett a programját elmondani, amikor ellenzékben volt, sehonnan sem volt kitiltva, sőt, mindenhova, az összes állami és kereskedelmi tévébe hívták is a kampányban, ahol fél órát beszélhetett egyfolytába, úgy, hogy a riporter szóhoz sem jutott.

Egy-két (még) "szabadon sugárzó" csatorna itt is megvan, akárcsak Oroszországban

Ott is biztos találnék még a száz közül egy vagy kettő csatornát, ahol elordíthatnám a diktatúrát.
Egy politológus meg jól megmondaná, nicsak, hát ha találtam egy tévét, ahol beengedtek, és Putyint bírálhatom, akkor miért van itt diktatúra.
Hogy a másik 99 stúdióba meg csak Putyin embereit engedik be, arról meg csendben hallgatna.

"nincs és miniszterelnöksége idején nem is lesz diktatúra."

Kérdés az, hogy ki mit ért diktatúra alatt.

Nincs diktatúra, csak éppen az ellenfél kezéből kivették a tömeg kommunikációs eszközöket, és így aztán tényleg csak Mesterházy meg a többi bugyuta feje maradt, ami könnyen és kényelmesen megnevezhető okként, és ha a hatalomtecnikai műveletekről nem beszélünk, hanem csak az ellenzék tehetségtelenségéről, akkor tényleg le lehet kényelmesen vezetni a jelenlegi helyzetet egyedül az ellenzék bugyutaságából. Túl kényelmesen.

Putyin alatt sincs diktatúra, hiszen úgy tudom, még több párt is van, tartanak választásokat, talán még egy-két ellenzéki újság is működik, nincsenek koncentrációs táborok stb.

Valami miatt mégis az egész világ szerint diktatúra van ott.

Gondolom, azért az ottani politológusok szerint meg nincsen. Ez a legkényelmesebb válasz. Ott talán a szó szoros értelmében.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 03:49:49

Gondolom, Oroszországban azért Putyinon kívül lenne még tehetséges politikusnak való ember. Csak éppen nem engedik szóhoz jutni. Bocs, itt Dirk Gerkens még engedné...

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 04:11:31

Az meg hogy jó-e a diktatúra (bocsánat, illiberális demokrácia...) vagy nem jó, az ettől független dolog. A magyaroknak akár jobb is lehet, mint a 2010 előtti vitatkozós demokrácia volt a maga demokratikus (és abból következően gazdasági, populista osztogatásps) deficitjeivel. Mert a demokráciát alacsony deficittel működtetni kellő politikai kultúra szükgégeltetik.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 04:30:17

@török gábor: Nem semmitmondás, csak a demokrácia túlzottan kiterjesztett értelmezése. Nem tudom, hogy mi okozza ezt a kiterjesztést, mert az, hogy a pártok betiltásáig nem kell foglalkozni a demokratikus működés hiányosságaival, az olyan, mintha azt mondanám, hogy valaki egészen addig nem előítéletes, amíg nem akar gázkamrákat felhúzni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 04:51:36

@no_successful2:

Akkor te úgy látszik nem emlékezel az
Orbán Viktor erdélyi stopposokat vesz fel a hóviharban
című mesére.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 05:05:47

Még azt hozzátenném, hogy kutatások szerint az emberek 80 százaléka közügyekről a tv és rádió műsorokból tájékozódik, nem az internetről. Ezért ezek kiegyensúlyozottsága szerintem döntő kérdés. Magyarországon nincs kiegyensúlyozott tv vagy rádió műsor. 9-et Orbán ural, egyet meg Gerkens. (ő is csak azért mert külföldi és van pénze). Putyini demokratikus viszonyok.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 05:18:54

@no_successful2:

Jösz ezzel a benyalással folyton.

A szavazó nem tud alkotmányosan semmi egyebet sem tenni, minthogy az éppen aktuális pártválasztékból választ.

Mindegy melyik pártot választja, attól még a rendszer semmit nem változik. Márpedig a problémák egy része bizony rendszerproblémákból fakad, amit így a pártok cserélgetése sohasem fog megoldani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 05:27:06

@tcom:
"Hát szerintem meg Gyurcsány jobb volt még így is. Nem gondolta, hogy ellenzék nélkül is elvan."

Éppen ez volt vele a fő probléma.
Nem kormányzott, hanem úgy viselkedett, mintha az ellenzék ellenzéke lenne.
Márpedig egy kormánynak abszolút nem ez a feladata.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 05:33:04

@s.g.l.:

Kossuth Lajos Magyarország kormányzója volt, így felelős volt az államkincstárért.

Szerinted az ellenségre kellett volna hagynia az államkincstárat, a magyarok hóhérai habsburgokra?

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 05:44:55

Attól még lehet hogy Orbán nem Putyin, és nem akar az országnak rosszat, és putyini módon kiszipolyozni és zsebretenni, vagy nem annyira (a magyarokkal nem is lehetne). De a putyini mértékű hatalmat akarja és szereti, lényegében már létrehozta. Egyetlen kivétel és rajta kívülálló kényszerű igazodási pont még a helyi polgármesterek lobbiereje. (Putyin azokat is lecserélte kinevezettekkel). Ha egy polgármester sokáig kuncsorog egy beruházásért, a hatalomnak előbb utóbb meg kell csinálni. Ennyi maradt a demokráciából.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 05:51:02

@László56:

"A tehetsége a munkatársai kiválasztásában rejlik."

Semjén, Lázár, Rogán, Szijjártó?

Hát ezt én nem tehetségnek minősíteném.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 05:59:57

@Akitlosz: Abban van a tehatsége, hogy olyan munkatársakat választ ki akitől a legkevesebb ellenvéleményt hallhatja. Függésbe könnyen vonható karrierista fiatalokat.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 06:02:39

Semjént Habonnyal behelyettesíteném, Semjén nem tartozik a legszűkebb köreibe, csak ideológiailag.

igazi Ténytár 2014.09.28. 06:31:19

@ Masutt mar elemeztek de források nem voltak. koznaplo.blog.hu/2014/09/26/orban_tenyleg_jo_politikus_volna_torok_ur#comment-form

"miért is annyira sikeres? Egyetlen okból: azért, mert ő egy egészen más sportágban versenyez, mint mindenki más ebben az országban. (Sőt mint mindenki más az egész világon.) Felismerte – mégpedig éppen a legmegfelelőbb időben - hogy a magyarság hihetetlenül fogékony a politikai-vallásokra, és alapított egy világszerte egyedülálló szektát, melyhez 2 millióan csatlakoztak. Nagyjából ez a titka. Nem több. Teremtett egy új dolgot, mely egyesíteni tudta a vallást és a politikát. "

Es itt vannak a bizonyítékok! Ilyen szekta szintű istenitese meg a rákosi korszak alatt sem volt:

___
1, Nem jeladást kell várni Orbán Viktortól, hiszen az Ő LÉTEZÉSE MAGA A JEL (Malgot, Belvárosi Polgári Korok)

nol.hu/archivum/archiv-81326-64961
___
2, "Most menjetek! Vonulásotok végén (...) vár benneteket fiatal reménységünk, OLYAN SZELLEMI ÉS ERKÖLCSI ÉRTÉKEK HORDOZÓJA KIBŐL SZÁZ ÉVBEN EGY HA SZÜLETIK, a magyar nemzet miniszterelnöke, Orbán Viktor." (Makovecz polgári köre)

fa.osaarchivum.org/pke?id=101
___
3, Beleírják egy Oratóriumba/KANTÁTAba, mint MEGVÁLTÓ fiút.

"Az Antall-család írásban tiltakozik az oratórium bemutatása ellen"
NSZ, 57. évfolyam, 238. szám 1999. október 12
___
4, Orbán mint JÉZUS. Nem csak a hívei (Vsászár Angéla) de maga szerint is!!!

www.atv.hu/belfold/20121002_orban_viktor_a_jo_pasztor

www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200603/politikai_okkultizmus
___
5, Maga a "SZIMBÓLUM"

index.hu/politika/belfold/orban1006/

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 06:33:24

@unionista...:

Miniszterelnököt becsben tartani?

A miniszterelnök csupán a végrehajtó hatalom feje (kellene, hogy legyen), a dolga, kb. mint a taxisofőré, az utasok által meghatározott célba juttatni az ország szekerét.

Az kifejezetten rosszul megalkotott politikai rendszer, amelyikben a miniszterelnök lehet a legfőbb döntéshozó.

Egy normális országban ugyan nem a miniszterelnök dolga lenne eldönteni, hogy merre haladjon az ország.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 06:37:38

@panelburzsuj:

Az a kocsmáros a sikeresebb, amelyiknek több vendége van.
Az egyik érdeklődés hiányában kénytelen bezárni, a másik prosperál.
A vendégek szavaznak a pénzükkel arról, hogy ki a sikeresebb kocsmáros.

igazi Ténytár 2014.09.28. 06:40:30

@ ez pedig nem a jo politikus hanem a szemelyi kultusz jele, akarki akarmit is allit!

___
1, FIDELITAS "Orbán beszéde is fontosabb volt, mint az utolsó szovjet katona távozása (!!!) csak mert Orban kovetelte először.

www.origo.hu/itthon/20020617afidelitas.html

Ez persze hazugság, de ugye a mítosz teremtés.

www.168ora.hu/itthon/csapatkivonas-32827.html
___
2, Kisminkelt, szexi posztereket (!!) készítenek róla mint valami popsztárról és azt árulják! Otthon gyerekek (!) szobáit rakják tele vele.

index.hu/cikkepek/0304/belfold/majalis1.jpg

___
3, a BUDIBÓL KIJŐVE IS MEGTAPSOLJÁK a hívek. WTF ?!

index.hu/belfold/2014/08/19/orban_a_wc-bol_kilepve_is_tapsot_kapott/

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 06:42:44

@kukulec:

A politikát, s szavazókat is inkább az érdekek vezérlik, aztán az érzelmek vezérlik, s végül a legkevésbé a tények, statisztikát.

Aztán meg választani csak a választékból lehet.

Tehát az objektív mérce egy dolog, no de a többiekhez képest, ami számít. Mint a sportban.
A fociban is sokkal többet ér az 1:0, mint a 9:10, pedig nyilvánvalóan az utóbbi lehetett a jobb meccs.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 06:45:13

@unionista...:

Ő nem tudja, tényleg hiszi is, amit ír.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 06:47:47

@unionista...:

Amikor ellentengernagy lett az ellentengernagy még volt tengerünk.
Amióta nincsen, azóta újabb ellentengernagyunk sincsen.
Nem az ellentengernagy tehetett róla, hogy Magyarország elveszítette a tengerét.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 06:52:15

@unionista...:

"N generációra visszamenőleg elvben van 2^N ősöd. N = 30 esetén ez 2^N ≈ 1 milliárd. ennyi felől nyilván nem ered senki. a honfoglalás korában nem élt ennyi ember a földön"

Már elnézést, de soha senkinek az ősei 30 generációra visszamenőleg nem éltek egy időben. Már 5 generáció együttélése is rendkívül ritka, sőt általában már a dédszülők is halottak az esetek többségében.

Amúgy nem föld, hanem Föld, egészen más.
Már jóval több mint 80 milliárd ember élt eddig a Földön. A nagy többségük természetesen régóta halott, de ők voltak az őseink.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 07:03:33

@Kata Pokrivcsák:

Ez sok vezetőre jellemző.
Nem problémázó beosztottakra vágynak, akik a nehézségeket sorolják, hanem olyanokra, akik mindenre rábólintanak, a lehetetlenre is. Aztán ha nem sikerül, akkor legalább a beosztottakat lehet felelőssé tenni a kudarcért.

gázóra ellenőr 2014.09.28. 07:22:11

@Kata Pokrivcsák: Ez nem tehetség, ez a sztálini káderpolitika.

gázóra ellenőr 2014.09.28. 07:24:43

@Kata Pokrivcsák: "Attól még lehet hogy Orbán nem Putyin, és nem akar az országnak rosszat, és putyini módon kiszipolyozni és zsebretenni"
de, hajszálra ez történik

@behr: "Kádár népének tökéletesen megfelel Orbán. " tökéletes megfogalmazás

gázóra ellenőr 2014.09.28. 07:27:41

@unionista...: Azért mert a hatalomhoz Magyarországon többnyire külső támogatással, vagy diktatórikus eszközökkel, vagy demagógiával lehetett jutni. Továbbá több válság mint aranykor volt.

2014.09.28. 07:28:30

Kedves Gábor, én veled ellentétben úgy vélem, látom a végtelenül egyszerű okokat Orbán Viktor valóban alternatíva nélküli országlására.

Örömmel venném, ha szakértőként meg tudnád cáfolni az alábbi "konyhaszintű" állításomat:

---

Gumicsontok helyett feldobnék egy gondolatébresztőt, ha van itt erre vevő egyáltalán.

Az elmúlt évtizedek alatt, színektől és hősöktől függetlenül, eljátszottuk a tartalékainkat. Társadalmi szinten az értékes emberek egymásban bízó közösségét, gazdasági szinten az értékteremtő és megtartó képességet (csak például az igényes, fenntartható földművelés vagy a tanári szakma tiszteletét). A csodaváró, álmodozó tömeg kitermelte hősét, a falu végéről messiássá váló ikont, aki szintén gyerekes gondolkodással folyamatosan tüzet olt más kárán (bankokat, teljes ágazatokat rabol ki vagy hiteltelenít el, bűnbakká téve őket a hívők szemében).

A stadionokra, haverokra, rongyrázásra eltapsolt erőforrások nem térnek vissza varázsütésre. Ez egy végletekig kirabolt rendszer, amelyet nem a falak, csak az összebarkácsolt támasztékokra feszített plakátok tartanak látszólag egyben. Az ország gazdasági és irányítási szempontból egyaránt totálisan alá van aknázva, és ezen nem segít pár száz vagy ezer álmodozó (amiből mindig is a Fidesznek lesz több).

Most jön a kérdés: VAJON AKAR AZ ELLENZÉK VÁLASZTÁST NYERNI?

Mert mi történik, ha nyer? A gravitáció, a matematika törvényei nem változnak. A stadionok állva maradnak, az egészségügy viszont összedől, a szakértőket kirúgták, Kishantost beműtrágyázták, a minden szempontból Fideszhez kötődő irányítók ott buktatják az új rendszert, ahol érik. Pár hónap alatt vége az eufóriának, jönnek a durva megszorítások, a "jobb volt a Fidesz idején" - aztán a hídlezárás, "nem engedjük a hazánkat!" - mert bizony a "külföld" is megunta már a nálunk folyó bábszínház támogatását, ez kérem üzlet, nem mesedélután. Ismét pár hónap, és újra a mai arcok vannak felül, csak már mint nemzetmentő kormányzó urak.
És mi van, ha marad a Fidesz? hát... ugyanez. Csak egyetlen "népfölkelés" helyett marad a mostani, arcátlan szalámi taktika.

Tényleg nem értitek a lényeget? A Fidesz ostoba és gyermekien álmodozó tömegre épített stratégiája beérett, win-win helyzetben van.

hajnalvilag.blogspot.hu/2014/09/hang-ar.html

Hidvégi Mihály 2014.09.28. 07:29:06

@Hepci: Nem, nem hiszem, hogy aki most OV-t tekinti minden jó forrásának, az soha nem állhat a tisztaság mellé, amellé, hogy ez az ország elinduljon a polgárosodás felé. Nincs elveszett ember, nem szabad h. legyen. Leninre is szükség van, nem kirekeszteni kell embereket, egyetlen embert kell kirekeszteni, éppen OV-t, őt is csak azért, mert annyira megátalkodott az uralomért.

Orbán takarodj, Gyurcsány takarodj! De látod Gyurcsányról nem írnám h. ki kell rekeszteni, ő már a hatalomból kirekesztette magát a magyar nép körében örökre. Az országból viszont nem kell kirekeszteni, biztosan jó még valamire.

Szegény Ceausescu, szegény Orbán. Keresztényként azért sajnálni kell ezeket is, embernek születtek ők is.

Hidvégi Mihály 2014.09.28. 07:49:10

@6.Lenin: Igen, kell egynéhány igen lényeges dolog. Talán leginkább az, hogy ha rám szavazol, ne hagyj magamra, mert én is, mint bárki elgyengülhetek, elkurvulhatok. Ezzel azt mondom, hogy minél szélesebb rétegnek részt kell vennie a politikában, a köznapi emberek nélkül az várható, mint amit itt fentebb Kedves Loránd olyan szépen leírta: káosz, zűrzavar s ismét diktatúra.

Nagyon szegény az ország, most már valóban kisemmizve anyagilag, a szellemi kisemmizettséget viszont még elkerülhetjük s innét, lentről lehet építkezni.

A régi garnitúra nélkül. Veled s velem.

1kutyabarát 2014.09.28. 07:54:56

Szerinten alapjában igazat ír, még ha nagyon sokunknak nem is teszik. Míg azok teljes pártérdek nélküli összefogása késik, akik a helyébe kívánkoznak, addig szétrabolhatja Orbán és klikkje az egész országot hatályos tövények mellet. Kérdés, mikor nyúlnak össze a FIDESZ rendszer nyertesei a bezsebelhető milliárdokon? Hosszú évekbe tellhet amíg helyre állhat a demokrácia, és az alapvető emberi jogok, s még nagyon sok év tellik el, hogy a szeretet alapú társadalom terjedjen el.

unionista... (törölt) 2014.09.28. 08:36:18

@Akitlosz:
N generációra visszamenőleg a szülők száma legfeljebb 2^N.
az összes felmenők száma: 2^(N+1) - 1.

30 nemzedékkel ezelőtt biztosan nem élt 1 milliárd ember földön. ennyi ük-ük-ük-ük-... szülőd biztosan nincsen. a kérdés, hogy ez a családfa befelé záródik. egy ágból, kevés őstől eredsz. vagy sokfelől jössz. és például ez befolyásolja a politikai felfogásodat. azt, hogy mennyire vagy nyitott.

Balt 2014.09.28. 10:56:22

@albert90: Ebben most tévedsz: ez egy priuszos paraszt, a jobbik igazi, dzsihadista arca.

mi vok én 2014.09.28. 11:04:32

nagyon sokan fiatalok vagyunk a politikához.... Azt hiszem azt a munkát amit a rendszerváltás megtett, hogy ellehetetlenítette a MAGYART egyenes következménye mindennek. Miről is beszélek... abban a pillanatban amikor kiszolgáltatottá tettem a társadalom x részét minden lenyomható a torkán. Egzisztenciálisan függő viszonyok halmaza kiépült légyen ez MASZOP vagy FIDESZ és az a termelő, dolgozó valamennyire a becsület mezején tántorgó pórnép meg hányingerrel nézi az egészet hogyan marakodnak, gusztustalanabbnál gusztustalanabb módszerekkel. Sajnos a józan paraszti ész semmit nem nyom a latba, csak ha forradalmi felindulás el nem takarítja ezt a politikai szemetet. Nekem aztán lehet demokráciáról beszélni, ha nyíltan lehet lopni, korrumpálni, jogtalan előnyöket szerezni, pályázatok tömkelegével igazságtalanná tenni mindent.

mi vok én 2014.09.28. 11:13:18

@Kata Pokrivcsák:

Nos bizonyára az ismereteket érdemes mindig naprakészen hosszútávon is megtartani... PL amikor a királyi TV-ben Antal még a beszédét sem mondhatta el meg ilyenek! FJ

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 12:01:47

@mi vok én: Az akkori média a jobboldallal idegenszívű volt, de nem volt ellenséges úgy ahogy az fordítva van. Azokat a hatalmas tüntetéseket, amik már Horn alatt voltak, média nélkül, és akkor még nem volt internet, nem tudták volna megszervezni, annyi embert kimozdítani. A Bokros csomagot mindenki szidhatta az akkori médiában.Az 1998 as választás előtt még Csurka is többet hirdethetett, hirdetett, mint az akkori kormány, aki úgy gondolta hirdetés nélkül is győz. Az echóba, hírbe, köztévébe az ellenzék ma csak akkor mehet be, ha valami botrány van körülötte, és csak olyannal kapcsolatban lehet róla szó. Ha írok valami közösségi oldalra, abaloldalról, hogy, szánalmasak vagytok, akkor még akár a híradóba is bekerülhetek vele, mert annyira keresik, hogy hogy lehet lejáratni őket, a bugyutaságaikra még egy lapáttal rátenni. Így aztán tény leg semmi esélyük. Valaki beírta a facebookra egy vihar miatt elmaradt márc 15-i gyurcsány gyűlés előtt, hogy "mi mindig milyen szerencsétlenek vagyunk", a királyi tv meg mutogatta azt a facebookos magán bejegyzést a híradóban. Ha én írtam volna, a túlbuzgó, csöpögő nyálú szerkesztők engem tesznek be a köztévébe. Ilyen még Antall alatt sem volt. Persze az rtl meg elkezdte az ellenkezőjét. De tíz csatorna ellenében. A példálódzás ezért nem jó dolog, mert elfedi az arányokat. Török úr is példálódzik azzal, hogy van még olyan csatorna, ahol mindenki diktatúrát kiabálhat. Persze hogy van (még). Példálódzni az utolsó pillanatig lehet, könnyű és kényelmes módszer annak, aki cáfolni akar valamit. Oroszországban találnék a százból egy Putyin ellenes rádiót, és az alapján azt mondanám hogy szabad a média, miközben már rég nem szabad.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 12:20:06

Török úrnak az őszinteség végett, a csúsztató példálódzás helyett , ezzel, a média arányokkal is kellene foglalkozni, amikor a jelenlegi helyzet okait keresi, nemcsak a baloldali személyek tehetségtelenségével. Persze ezt már úgy nem lehetne, hogy az orbánizmusról ne mondjon egyértelműen csúnyát is. De ahhoz már remeg a toll.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 12:28:03

Az, hogy a közvélemény az ellenzéki politikusokat minek és mennyinek látja, nemcsak Orbán és Meseházi tehetségének, és tehetségtelenségének arányán múlik, hanem azon is, hogy a tömegtájékozttatásban ki és mennyit, hogyan juthat szóhoz.

Gomezke 2014.09.28. 12:33:35

@Kedves Loránd x: " VAJON AKAR AZ ELLENZÉK VÁLASZTÁST NYERNI?"
Természetesen akar! A néhány hónap alatt saját holdudvarba csepegtetett (öntött) állami pénzek visszaosztás utáni részesedése személyenként 5 év politikusi keresetét teszi ki...

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 12:40:25

"aki szerint azért van hatalmon, mert adminisztratív eszközökkel teszi legyőzhetetlenné magát, az nem ért meg semmit a titkából"

"Az egyetlen, akinek a politikai pályája nem csupán tervekről szól, de azt megvalósító gépezetet is teremtett."

Ha nem kell az adminisztráció akkor hogy működik a gépezet ?

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 12:48:33

@gázóra ellenőr: Sztálin az egyik legtehetségesebb politikus volt, azért tudott 30 évig egyeduralkodó lenni. De Hitler is. A káderpolitika annak része, hogy valaki "politikai pályája nem csupán tervekről szól, de azt megvalósító gépezetet is teremt".

6.Lenin 2014.09.28. 12:54:31

@Hidvégi Mihály:

Tulajdonképpen nagyon jellemző, amit írsz, és ezért nem szavaznék a HaFr féle társaságra (a mai ellenzékből senkire)

"Ha én azt ígérném neked, hogy vér és veríték lesz a jövőnk, mert így érhető el egy - ugyan kemény - de igazi és növekvő társadalom, szavaznál-e rám? "

Igen "

"Igazi és növekvő társadalom"

) mindkettőnknek ugyanazt kell, hogy jelentse
) a vér és veríték is közösen vonatkozzon mindenkire
) mindenkire szükség van......eddig ebben az 1ben 1etértünk
) mivel mindenkinek az érdekeit képtelenség teljesíteni, lehetőleg azért a legtöbbét próbáljuk meg

és még sok minden más is.

+1 (lehet, hogy a leglényegesebb lenne)
Lehet, hogy mégis én (mi, ti, ők)is tévedek/tévedünk/tévednek, ezért mindig meg kell(ene) hallgatni mindenkit.
(eleve téved @hepci, és még sok hasonszőrű, amikor kirekesztenek, magukat mások fölé helyezve)

Lehet, hogy valahol tudnánk találni 1 közös érintkezési pontot, de ezt én még nagyon távolinak látom(mivel más irányba megyünk jelenleg)

6.Lenin 2014.09.28. 13:01:35

@Akitlosz:

"Az a kocsmáros a sikeresebb, amelyiknek több vendége van."

Aki min. 2 népszavazást rendez naponta(mikor még józanok a vendégek, vagy fordítva mégis hatékonyabb)

Szerintem meg az a sikeres kocsmáros, aki ismeri a vendégek elvárásait/igényeit/lehetőségeit, és ezt igyexik is teljesíteni, annak valóban több vendége is lesz.
Az intézmény helye nagyon lényeges szempont (a gyakorlat szerint), sőt, nagyon lényeges szempont.

Kérdezd meg @hepcit, ő ennek a szakértője.

6.Lenin 2014.09.28. 13:11:56

@Kata Pokrivcsák:

2006-ban Gyurcsányi felmosta a padlót Orbánnal(a médiák szerint), aztán csődbe kormányozta az országot (és nem csak gazdaságilag)

ha már szóba került Hitler,Sztálin,+ a tömegtájékoztatás.

a libás is bukott 1 óriásit, pedig nyomták 1000el, nem csak itthon.
(pedig állítólag nagy szakértő a pacák + a mögötte állók is)

valahol vmi nem stimmel az elképzeléseidben
szerintem

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 13:17:40

@Kedves Loránd x: Na az igaz, én is még néha szoktam álmodozni...

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 13:37:05

@6.Lenin: Nem nyomták már azokat, 2006 után, az egész baloldal vezérkara, élükön Demjánnal, Felcsútra járt Orbánékhoz szalonnát sütni, mert már érezték, hogy ki fog következni. A tv2 és az rtl meg már rég bulvár üzemmódba váltott, nehogy aztán, ha jön Orbán, megüsse a bokáját. Sőt a tv 2 már 2007 ben , Pindroch Ferenc személyéban fideszes hírpolitikai tanácsadót igazolt. A rádiót 2006-tól 2010-ig a konszenzusos Such György vezette, aki, Farkasházyt is kirúgta, Gyurcsány szekértolójának legkevésbé sem nevezhető, de Orbánénak sem. Egy kiváló, kiegyensúlyozott médiavezető volt. A többi kis csatorna az atévé, ami már szintén régen befosott Orbántól, kivételével Orbánéké volt. Az rtl nek meg csak most, akkor jutott az eszébe a fosás helyett híradózni, amikor rájöttek, hogy nincs vesztenivalójuk, mert a hatalom a bulvárral is elégedetlen, és megvenni, echo tv-t csinálni szeretne belőlük.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 13:46:48

Tudták, hogy merre lesz az irány, hova célszerű beállni.

barany 2014.09.28. 13:53:39

@Kata Pokrivcsák:
Nem helytálló az állítás, miszerint a médiában nyomasztó a kormánypárti túlsúly. Még az írott médiában sem áll meg a kormánypárti többség vádja. A két komolyabb kormánypárti napilappal szemben két ellenzéki áll. A bulvár lapok pedig többnyire kormánykritikusok, ami nem baj, de attól még tény. A politikai hetilapok tekintetében még kisebb a kormánnyal szimpatizálók aránya. HVG, 168 óra, ÉS kontra Heti Válasz + Demokrata. (Inkább az interneten olvasom őket, már amelyik érdekel, így lehet, hogy kifelejtettem valamit. De a dolog lényegét ez nem befolyásolja.) Az interneten óriási többsége van a balliberális tábornak. Elég, ha az ember megnézi például a hírkereső választékát. A hangnemről, az elképesztő gyalázkodásról, az Orbánt rágalmazó írások tömegéről már nem is beszélve. Magyarországon ilyen hangnemben még nem írtak és beszéltek politikusról (Gyurcsányról sem) mint ahogy az eszüket vesztett balliberális kommentelők Orbánnal teszik. Tessék elolvasni mondjuk ennek a posztnak a hozzászólásait. Aki itt diktatúráról, a vélemény- és sajtószabadság „lábbal tiprásáról” fecseg, az arcátlanul hazudik. Természetesen az sem igaz, hogy a balliberális kormányok idején nagyobb volt a jobbközép médiához való hozzáférési lehetősége, mint napjainkban. Ellenkezőleg, sokkal rosszabb volt. Az egyetlen jobbközép napilap, a Magyar Nemzet ki volt tiltva például a minisztériumok napilap választékából, sőt még a MALÉV-tól is. Hirdetést egyáltalán nem kapott. Csak 2002 után kezdett a jobbközép média megerősödni és mára, az internetet kivéve, valóban hasonló erejűvé vált, mint a balliberális.

barany 2014.09.28. 14:18:50

Korrekció, előbbi a fogalmazásom pontatlansága miatt. Az ellenzéki média kérdésével kapcsolatos mondat helyesen: Természetesen az sem igaz, hogy a balliberális kormányok idején nagyobb volt a jobbközép médiához való hozzáférési lehetősége, mint a b a l l i b e r á l i s e l l e n z é k é napjainkban.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 14:19:00

@barany: És szerinted kit érdekelnek a politikai napilapokés főleg , hetiilapok ? Úgy 200 ezer embert. A hvg is csődöt jelentett, mert nem érdekel senkit. A Népszabadság, a Magyar Nemzet előfizetői köre 50-60 ezer. Az internetről meg annyit, hogy az emberek 80 százaléka a tv és rádió híradóit hallgatja ma
is, ezt szociológiai kutatások bizonyítják. Hány ember foglalkozik a hírkeresővel ? Az a pár tízezer, aki minden nap ráér. Az a 8 millió, aki nem ér rá, mert fáradtan jön haza a munkából, meg nézi az esti híradókat. A nyomtatott napilapok, a hetilapok, a hírkereső- arányaikban az esti híradókhoz képest nem tényezők. De az internet is csak azoknak, akik nem dolgoznak, és ráérnek vele foglalkozni. De épp az előbb írtam , hogy miért kényelmes,de hiteltelen, az arányokat elfedő a példálódzó módszer a média vizsgálatakor. Ha a nézettséget is figyelembe veszed, ahol az audiovizuális médiának van a legnagyobb szerepe, kijön az, hogy tv2, m2,m1, Kossuth rádió, klassz fm, duna tv, echo tv, hír tv, kontra rtl klub és atv( utóbbi ? mert ott fosnak) . Persze a legjobb az volna, ha egyik média sem lenne pártszócső.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 14:31:02

@barany: Itt meg nemcsak a hozzáférés mennyiségéről van szó, hanem arról is hogy hogyan, mikor, milyen kontextusban. Ki lehet hozni ma is, hogy az ellenzék is szerepelt egynegyedet a közhíradóban. Hogy a hírszerkesztők által szándékosan csak lejárató, bűnügyi kontextusokban, azt meg nem kell hozzá tenni. Nem gondolm, hogy a balliberális időszakokban az ellenzék 80 százalékban csak bűnügyi, lejárató kontextusokban szerepelhetett volna, mint most, még akkor sem, ha Siklós András és krizsó Szilvia idegenszívű is volt vele. Csurka gyűléseinél nem mutatták a gyűlésezők helyett az üres teret.

Robinzon Kurzor 2014.09.28. 14:39:01

"Két általános válasz létezik erre. Az egyik az ellenfélről szól, a másik a módszerről."

Ezek nem vagy-vagy válaszok.
Mindkét válaszban van igazság, de egyik sem ad kizárólagos magyarázatot.

Mindkettő szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele a 2014-es választási eredménynek.

nyünyüge 2014.09.28. 15:04:31

@Kata Pokrivcsák:

Arról nem beszélve, hogy akkor még legalább a hírek nagyjából a hírekről szóltak, nem keverték a "vélemény" és "propaganda" műfajjal ilyen szemérmetlenül.

Hidvégi Mihály 2014.09.28. 15:11:24

@barany: Ó bammeg, nem bárány vagy te! De nem minősítenélek mégsem, mert nem hallgatod meg amit akarok mondani.

Csodálkozol, hogy Orbánról sok rossz jelenik meg az interneten? Ne csodálkozz!!!

Ha valaki gonosz + hülye + gazember hát hogy a fenébe ne írnának róla rosszat?! Hát hogyan írnék jót én is, aki nem vagyok szoci sem semmi más, konzervatív vagyok stb. sokkal inkább jobboldali.

Csak a vak nem látja, hogy ez a gazember micsoda káoszt csinál itt a hazában! Azért írnék róla jót, mert magát kereszténynek hazudja az átkozott?! Egy igaz szó el nem hagyja a száját már évtizede! Írjak róla jót?!

Nem, hülye nem vagyok bammeg: Orbán takarodj, Gyurcsány takarodj! Ez a mi hazánk!

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 15:26:19

@nyünyüge: Ennek a legszélsőségesebb esete az, amikor egy gyurcsányista facebookozó beírta március 15-én, amikor a baloldal a vihar miatt nem tudta eldönteni, hogy legyen e rendezvény, hogy "Mi mindig milyen szerencsétlenek vagyunk" És bekerült vele a közhíradóba, ott mutogatták a facebookot. Egy kormányt ilyen szinten támogató médiát a világ nem látott.
Na az internet tényleg nem ilyen, de kinek is maradna az internet ? Aki ráér. Diákoknak, egyetemistáknak, akiket még nem érdekel a politika. Nyugdíjasoknak, akik meg a számítógéptől viszolyognak. Lazább munkakörben dolgozó, magas jövedelmű értelmiségieknek, akik a családi adókedvezmény, az egykulcsos szja, a nagy ház nagy rezsicsökkentése miatt éppen most vették meg az új autót, és ezen kívül más elvek nem érdeklik őket. Nem azoknak a dolgozó munkásoknak akikről nem szól ez a rendszer. Ők hazamennek, és tényleg elhiszik hogy a közhíradó, amire marad idő este, az közhíradó, mert nem tudnak a háttérről semmit. És örülnek neki, hogy ott hallják, hogy kaptak ezer forint alamizsnát rezsicsökkentésként. Az értelmiségi a háromszintes házba meg kapott nyolcezret.

nyünyüge 2014.09.28. 15:55:55

@Kata Pokrivcsák:
A mai közszolgálati híradók fele pedig arról szólt, hogy milyen szépen ünnepelte az ország a Szent Mihály napot az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! c. műsorfolyammal, amit természetesen a közmédiának köszönhetünk.
Hogy mi történik az országban amúgy, esetleg mi van a szomszédos vagy más országokban a politikában, az meg úgysem fontos.
Este pedig egy háttérműsorban az lesz megmagyarázva, hogy egy bizonyos Soros nevű spekuláns milliárdjai miként befolyásolják Barack Obama Magyarországról alkotott véleményét.

6.Lenin 2014.09.28. 16:06:51

@Kata Pokrivcsák:

Most már végképpen nem értelek.
Tehát 2006 óta tulajdonképpen mindenki bebújt Orbán fenekébe.
Talán már a nyugat is, és csak a látszat kedvéért rinyálnak 1 picit, hogy Orbán diktátor, de utána feltétlen cserélnek pelenkát mert ....

Ha mindenki fél (?), akkor + ki a tosz fogja itt legyőzni a Sátánt?

Ez az egész ballib rinyálás már 1re nevetségesebb.
Apropo, járták az országot szinte házról-házra,talán közösen kakilták össze 1mást a félelemtől?

Azért nem kéne már szembenézni a valósággal? Vagyis hagyni kéne már a Sátánt a fenébe, hiszen még TG szerint is meg fog bukni, és valami olyasmit kellene kínálni a választóknak ami ennél a sok szerencsétlenségnél nagyságrendekkel jobb, vagy legalább 1 picit?

Érdemes ennyire hülyének nézni a választókat?

Szerintem, és a gyakorlat szerint sem.
Az irigységre/gyűlöletre hosszútávon nem érdemes számítani, nem fog bejönni.

(remek az idő, közben bringáztam 1 jót,egészségesebb, mint itt gyűlölködni)

6.Lenin 2014.09.28. 16:09:47

@nyünyüge:

"Hogy mi történik az országban amúgy, esetleg mi van a szomszédos vagy más országokban a politikában, az meg úgysem fontos. "

Nézz körül a neten,olvass, és ne szándékosan eltorzított képeket keress az ellenfeleidről.

6.Lenin 2014.09.28. 16:17:09

@Hidvégi Mihály:

"Nem, hülye nem vagyok bammeg: Orbán takarodj, Gyurcsány takarodj! Ez a mi hazánk! "

Mi a tosz, míg bringáztam ki szeretnél rekeszteni 1 rakás magyar választópolgárt?

izé...kik azok a mi?

A gyurcsányistáknak is a hazája ez az ország + az Orbánt imádóknak is, sőt a jobbikosoknak is.

izé....Már nem szavaznék rád, bármit is ígérgetnél.
Kirekesztő vagy te is.

(nem elzavarni kell a másként gondolkodókat, hanem elfogadható érvekkel meggyőzni arról, hogy tévednek)

panelburzsuj 2014.09.28. 16:17:41

@nyünyüge:
Te is abba a hibába esel, hogy az "idegenszívű bulvár" vetélytársának a "racionális-objektív hírszolgáltatást" gondolod.

Pedig nem: az "idegenszívű bulvár" vetélytársa a hazafias bulvár. Az operettet, magyarnótát, lagzirockot és a giccs, a ponyva, a vásári, a silányság ezer más megjelenési formáját merő pocsékolás, sőt merő hülyeség "felvilágosultan" csépelni, amikor hungarikummá emelve szentté is lehet avatni.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 16:18:07

@6.Lenin: Kimondta hogy mindenki fél ?
Aki most vette meg az új autót, annak nem félni kell, hanem autózni. A demokráciáról való töprengés helyett.
A munkások egyedül, értelmiség nélkül nehezen fognak tudni elégedetlenkedni. A balliberális értelmiség is részesül az orbáni rendszer előnyeiből, a magas jövedelme még magasabb lett miatta, akkor minek szervezkedjen.
Nem a baloldali politikusok kakilták össze, hanem az államtól mindenkor függő, a holdudvarukba tartozó vállalkozók, médiák. (Soros nem függ az államtól, de Demján, a tv2 stb. igen)

panelburzsuj 2014.09.28. 16:19:48

@panelburzsuj:
Foci, ugye...

Békasegge mutatja

Aranycsapat gyógyítja

Síppal-dobbal-nádihege

dűvel

bölcsbagoly 2014.09.28. 16:20:37

@nyünyüge: tudod, nem mindenki szeret állandóan a szarban kotorászni, vagy a sebeit kapargatni/nyalogatni. Jól is akarják érezni magukat az emberek és ami nem befolyásolja közvetlenül az életüket, azzal nem törődnek. A balliba hazugságokról meg nyilvánvaló, hogy le kell rántani a leplet.

6.Lenin 2014.09.28. 16:29:28

@Kata Pokrivcsák:

"A balliberális értelmiség is részesül az orbáni rendszer előnyeiből, a magas jövedelme még magasabb lett miatta, akkor minek szervezkedjen."

Ez 1re érdekesebb.

Mi a tosz hiányozhat a ballib értelmiségnek vajon?

Oda megy ahová akar,nyugodtan recskázhat esténként K.Olgára, vagy A. Robira (milyen szín tetszik neki a szivárványban), van néhány köcsög is az ő oldalukon, akikre szavazhat. Írhat,olvashat,mondhat, amit csak akar.

Nem képesek meggyőzni az embereket az óriási tehetségükről?
Törvénybe kéne iktatni, hogy csak ők nyerhetnek?
Az nem diktatúra lenne? (mint 90 előtt volt)

bölcsbagoly 2014.09.28. 16:32:07

@panelburzsuj: imádom a sznobokat! -:)) zenében és képzőmüvészetben, irodalomban ami szép/jó/kellemes az az, ami nem bármennyire is fennkölt, az szar! Hiába állitják az ilyen olyan kritikusok, esztéták hogy az a jó/szép/imádnivaló!
Arról már nem is szólva, hogy nem mindenkinek egyforma az izlése. Jómagam kedvelek egy sor operaáriát, de nem szeretek teljes operát nézni/meghallgatni, szeretem a pop és rockzenét, de a hipphopptól vagy a kemény metál zenétől kiszaladok a világból. Elfogadom a nonfigurativ fetészetet, de utálom az álnaív festők műveit, amilyeneket akár óvodások is képesek létrehozni, hogy ne is szóljunk azokról, amelyekhez külön magyarázat kell, stb. Nem szeretem a szabadverset, sem az olyan írásokat, amelyek megértése nehezebb mint a megírásuk. De gustibus...

panelburzsuj 2014.09.28. 16:32:10

@nyünyüge:
Szóval a"tojásfejű" (gőgös, lenéző stb.) Hepcik helyett a "népi" Leninek kedvét kell keresni. Mivelhogy a politikai kocsmárossikert darab-darab alapon játsszák. Ettől "demokratikus".

Egyszerű matek ez: miből van több?

barany 2014.09.28. 16:36:11

@nyünyüge: Nem Soros milliárdjai befolyásolták Obamát, hanem valószínűleg Charles Gáti, Clintonék közvetítésével. Az ugyanis kizárt dolog, hogy a súlyos belföldi és nemzetközi problémákkal birkózó Obamának egyszer csak eszébe jut a norvég alap pénzét osztogató magyar civil társaság és Lázár vitája. Tanulmányozza a témát és állást foglal benne. Nonszensz. Nyilván súgtak neki. Gáti mindenáron meg akarja buktatni Orbánt. De a külső beavatkozástól Orbán -szerencsére- egyre erősebb lesz.

panelburzsuj 2014.09.28. 16:36:53

@bölcsbagoly:
Nagyon derék, hogy egy füttyentésemre önként modellt állsz.

Ha nem vigyázok, még meg is hatódok tőled...

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 16:37:22

Most még inkább oda megy, ahova akar, és azt csinál amit akar, mert még több a pénze. Mondani meg már nincs kedve, mert akkor hogy ha visszatolná a politikusait, meg esetleg a többkulcsos adót, a mondásával, az nem biztos hogy neki jó lenne.Erre most jöttek rá. Ezért aztán sok balliberális, inkább katolizál és békemenetezik. Kell a béke meg az egykulcsos adó, az új autó, nagyobb ház.

6.Lenin 2014.09.28. 16:45:03

@Kata Pokrivcsák:

Áhá!
Értem, elkurvult a ballib értelmiség. Eladta a lelkét a Sátánnak, pénzért.

Milyen jó, hogy nem rájuk szavaztam, és ha így maradnak, nem is fogok.
Kösz, hogy szóltál.

barany 2014.09.28. 16:50:02

@Hidvégi Mihály: Csak tudod kedves öregem, én, aki semmivel sem tartom magam butábbnak vagy tájékozatlanabbnak, sem becstelenebbnek nálad, pontosan az ellenkező véleményen vagyok mint te. (Plusz még rengeteg ember.) Szerintem Orbán tevékenysége, hibái ellenére hasznos az országnak, ezt konkrétumok és nem utolsó sorban a választók igazolják. Ha pedig az alternatívákat mérlegelem, még inkább Orbánra szavazok, hiszen bal- és jobboldali ellenfelei nincsenek egy súlycsoportban vele. (Ebben tökéletesen egyetértek Török Gáborral.) Így aztán soha nem fogjuk egymást meggyőzni. Akkor hát mit lehet tenni ebben a helyzetben? Egyszerű a válasz. A választókra kell bízni a döntést. Erről szól a parlamenti demokrácia.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 16:50:17

@6.Lenin: Nem sátán az, hanem egy ügyes manipulátor.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 16:52:19

Akit érdemes ünnepelni egy politológusnak, ha nem akarja a bokáját megütni.

jjulie 2014.09.28. 16:59:02

@6.Lenin:

nocsak agyhalott orbániai tulok, nem csak fideszikszelésre idomított az orbánsántakutya, hanem képesített ballibezőt is faragott belőled?

teljeskiörlésű orbánprodukció vagyol, 100% szemét, akarom mondani ballaszt

jjulie 2014.09.28. 17:02:48

@barany:

hűha, atyagatya, te meg a @6.Lenin: ikerellésből származhattok, csak téged kicsit többet cumiztatott az orbánsántakutya

barany 2014.09.28. 17:04:59

@Kata Pokrivcsák:
Nem hiszem, hogy Török Gábor szolgalelkűségből írt elismerően Orbánról. Ennél karakánabb figurának tartom a fiút. Egyébként tárgyilagos külföldi megfigyelők is kifejezetten nagyra tartják Orbán képességeit. Orbán primitív bunkónak, csüngőhasú disznónak, stb. minősítése nemcsak ocsmány, hanem nagyszerűen jellemzi a balliberális tábor, már a téboly határát súroló frusztráltságát, reményvesztettségét és valószínűleg visszafordíthatatlan vereségét.

jjulie 2014.09.28. 17:08:12

@barany:

hahaha

fogadjunk hogy elhitted az butaparastrpörgető orbánravaszdiparasztnak, hogy a véleményhezalkotáshoz való egyenlő jogból a vélemények egyenlő értékűsége is következik

hát nem pajti, a vélemények értéke nem egyenlő, és attól hogy neked van olyanod orbániában felvághtasz, de a karanténon kívül nagy kalap nulla vagy

igazi orbániai emelőelem

nyünyüge 2014.09.28. 17:12:10

@6.Lenin:
Csakhogy ez nem rólam szól, aki ha akarja, követi az összes létező tévé és rádióadást, elolvashat majd'mindent az interneten magyarul, németül, angolul !
Ezért nem jó duma, hogy ott van az embereknek minden, "ellenzéki" adók is meg az internet is.
Az ország jelentős része az m1 híradóból, vagy annak bulvárosított tv2-es változatóból ill. az rtl híradójából tájékozódik.
Vagy a Kossuth-ról, a Class Fm-ből, valamint a helyi ingyenes lapokból, a kerületi újságból vagy a Helyi Témából.

6.Lenin 2014.09.28. 17:21:47

@Kata Pokrivcsák:

Már többx is mondta, hogy a politika ma 1 a sok szakma közül, és mint minden szakmát lehet jól/magas színvonalon, vagy pocsékul is űzni.

Sőt már azt is mondta, hogy nincs jobb-, és baloldali, vagy liberális megoldás mindenre.
Kihívások vannak, amikre működőképes megoldásokat kell találni.Azok lehetnek a régi meghatározás szerint bárhová is besorolhatóak.
Ma erről szól a politika/gazdaság.

Szerintem mindig voltak/vannak/lesznek, akik nehezen, vagy soha nem képesek felismerni az adott korszak kihívásait/változásait.

Ebben Orbán magasan jobb bárkinél is az ellenzéki oldalon lévő politikusokhoz mérve. 1edül Gyurcsány lenne vetélytársa, ha .......,de ez nem a politika körébe tartozik.

Most ezt a képességet lehet nevezni bárminek is, ebben 1et is érthetünk. Hatalomtechnikus, manipulátor, vagy csak 1 jó szakmunkás (ismeri a szakmai fogásokat), de szerintem ennek nincs akkora jelentősége a gyakorlatban.

A gyakorlatban sokan még kisebb népirtásokat is elfogadnak, ha azt a demokrácia nevében teszik, és megfelelően hatékonynak bizonyul. Szakmailag semmi kivetni valót nem lehet felhozni ellene.

6.Lenin 2014.09.28. 17:30:05

@nyünyüge:

1 lényeset kihagytál. Az emberek 1más közt is cserélnek infókat,de cseszheted az információ éhségedet, ha genetikailag a gyűlölet/irigység a domináns benned (nem konkrétan rád vonatkoztatom,bár...)
Elég sok mindent felsoroltál, tehát lenne választék, aki éhezik a gyűlöletre/irigykedésre.
Ennél több talán már káros is lehetne az egészségre.

(értelek, te csak 1rányút szeretnél, talán)
Engem ami nem érdekel, nem nézem, mégis ismerek minden köcsögöt a ballib oldalon. Néha néztem az ATV-t is, de ott is csak azokat láttam, akkor meg minek nézni.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 17:39:44

@6.Lenin:@barany: Ez így van, Orbán Fico, Berlusconi, Meciar, Kaczynski, Basescu, Chávez egy tehetségesebb , műveltebb változata.
De a FENTI politikusoknak egy tehetségesebb változata, és nem a fentieknél külömbeknek.
Ha Török Gábor Orbánt ünnepli, megteheti, de ezzel a fenti politikusokra jellemző személyiségtípust is ünnepli.
A világ valami miatt mégsem ünnepli a fenti emberkéket.

És nem azért, mert jobboldaliak (Fico baloldali), vagy antiliberálisok, hanem azért, mert országaik fejlesztésében alacsony, alacsony volt a hozzáadott teljesítményük.

Hogy orbáné milyen lesz, elindul-e valamilyen megfogható teljesítmény irányába, az meg 1-2 éven belül eldől. Nem a hatalomfejlesztésben, hanem az országfejlesztésben.
A jelenlegi növekedés, úgy tudom még nem fenntartható.

Sikeresnek valamennyire mondható országot ezek közül az emberek közül egyedül Fico vezet, de csak azért mert a kiváló Dzurinda volt előtte. (csunya jobboldali)

barany 2014.09.28. 17:48:28

@jjulie: Bukott ügy mellett agitálsz, szitkozódsz, gyalázkodsz, te szegény. Súlyosan frusztrált, pszichésen beteg vagy. Sajnállak. Keress egy jó pszichiátert. ("Bálványod" sajnos az OPNI-t bezáratta.)

ingyenebed 2014.09.28. 17:58:01

@maxval a bircaman:

csak a magadfajta unalmas és fárasztó hülyéket.

barany 2014.09.28. 18:02:09

@Kata Pokrivcsák: Szerintem meg Orbán a magyar Charles de Gaulle. A XX. század legnagyobb francia politikusát, aki kétszer is megmentette Franciaországot, ugyanúgy támadták, "populistázták" a középszerű ortodox politikusok és médiájuk, mint most Orbánt a tönkrevert balliberális tábor. Köztük az itt is ágáló, önmagukról túl sokat képzelő, a más véleményen levőket ostobának és becstelennek minősítő hívek. (Ha netán magadra ismersz, nem a véletlen műve.)

6.Lenin 2014.09.28. 18:03:58

@Kata Pokrivcsák:

Akiket most nem soroltál fel, azokról csak később-miután kikerültek a hatalomból-derült ki, hogy korrupt gazemberek voltak.
Más...
Általában(vagy minden esetben) a színpadon lévő politikus csak jól vagy rosszul adja elő a szerepét, amit a háttérben lévő rendezők meghatároznak.

Szerintem olyan nincs, hogy reggel arra ébredek, hogy én vagyok a Megváltó, és mindent megoldok, a nép meg tök hepi lesz. Van olyan is aki nem akar hepi lenni, mert mindenkit utál, és magáról hiszi, ő az igazi megváltó.

Nincs tökéletes, mindenki számára egyértelműen elfogadható megoldás.
Olyan sincs, hogy mindenkinek azonosak lesznek a lehetőségei az életben.
Ahány ország, annyiféle megoldás. Más történelem /adottság , más felfogással megáldott emberekkel, más lehetőségekkel.

Minden összehasonlítás másokkal sántít (nem csak Il a nagyvezér sántít jelenleg)

Általában azok élnek az összehasonlításokkal, akik a saját tehetetlenségüket/tehetségtelenségüket próbálják így leplezni.
Szerintem.

6.Lenin 2014.09.28. 18:13:49

@Kata Pokrivcsák:

"de csak azért mert a kiváló Dzurinda volt előtte. "

Anno láttam a szlovák AT3-as tv-n 1 sajtótájékoztatót, ahol Fico bemutatta azt a lakást ahová utalták a lóvét Dzurindának a privatizált állami vagyon után. Valamiért megúszta, pedig az akkor Szlovákiában nagy botrány volt. Sok millió €-ról volt szó.

Óvatosan kell bánni ilyesmikkel, mert itthon nem biztos, hogy írnak ilyesmikről.

@nyünyüge!

Ezért is érdemes néha kintről is infókat beszerezni, nem csak a Népszavát bújni reggeltő-estig.

nyünyüge 2014.09.28. 18:18:57

A kőműves után itt van az építőmester:

Navracsics pályafutását ismertetve a Spiegel kiemeli, hogy a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetőjeként olyan törvényekért volt felelős, amelyek korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét és független ellenőrző intézményeket fosztottak meg hatalmuktól. A legismertebb e jogszabályok közül a médiatörvény, amely „a legnagyobb mértékben felszámolta az informátorok védelmét, és a politikai hírközlést ellenőrző, Fidesz-hívekből álló médiatanácsot hozott létre" - írta a Spiegel, hozzátéve, hogy Navracsicsot tartják „az új, konzervatív alkotmány építőmesterének" is.

nol.hu/kulfold/spiegel-navracsics-a-felelos-1489193

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 18:22:20

@6.Lenin: Nem sántít ez az emberi tényező alapú összehasonlítás, csak annak sántít aki nem ért a személyiségpszichológiához. Ezeket az embereket nem történeti, politológiai, ideológiai, hanem személyiségpszichológiai alapon gyűjtöttem össze. Török azért nem tudja Orbán titkát leírni, megfejteni,mert nem politológiai vagy marketing, vagy kommunikációs kérdésről van szó, hanem az emberi tényezőről, a személyiség egészéről. Van olyan, hogy szélsőségesen egocentrikus személyiség, aki a többi embert úgy kezeli, mint a sakknagymester a bábokat, ideológiáit is aszerint változtatja, hogy mit tart éppen célszerűnek. Eljut a liberalizmustól az ultrakonzervativizmusig, mert azt látja célszerűnek. A rendszerváltás idején meg a liberalizmust látta annak, aztán a konzervativizmust,aztán meg egy kis egy kis kádárizmust.. Egyetlen szempontja a népszerűség maximalizálása. Ezért rövid távon inkább gondolkodik, mint hosszú távon. Másokat nagyon ügyesen manipulál, érzelmi úton. Akit érzelmi úton nem tud manipulálni, azt lefizetni igyekszik. Akiket ellenségnek lát, azoktól mindent elvesz, mert nincs rajtuk haszna. De Ficónak is ez a titka, hogy mindenkiről tudja, hogy mire vágyik, Berlusconinak, Chaveznek is ez volt. Ez egy személyiségtípus, aminek a politológiai vetülete a populizmus.Viszont ezek az emberek a gazdasági folyamatok pszichológiáját nem tudják hosszú távon felülírni, mert az csak rövid távon írható felül. Ezért fenntartható sikerekre a legtöbbször nem képesek. Sokszor tényleg korrupt gazemberek, mert az önközpontúságukból következik a hatalom és vagyonmaximalizálás vágya.

nyünyüge 2014.09.28. 18:24:15

@6.Lenin:
Életemben nem vettem még Népszavát a kezembe, egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor kattintottam rá az interneten.
De ha a nyugodt alvásodhoz ez kell....

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.09.28. 18:26:20

1. A "jó politikus" nem csak, és főleg nem attól "jó", hogy hatalomra tud kerülni. Ha csak ez tenné a jóságát, akkor Hitler, Sztálin, Mao, Pinochet, és társaik lennének a legjobb politikusok.
Hanem, a jó politikus legfőbb ismérve az, hogy a hatalomra kerülése után az országa javára tud ténykedni. Ez sokkal fontosabb, mint az, hogy megszerezze a hatalmat. Ugye azt Török Gábor is tudja, hogy Orbán mit művel ezzel az országgal?

2. Vajon mi az a diktatúra, és hol kezdődik? Az-e a diktatúra, amikor az ellenzéket koncentrációs táborokba zárják? Vagy esetleg az ennél enyhébb fokozat is diktatúra, nevezetesen az, amikor gyakorlatilag egypártrendszer van, ezen egypárt élén egyszemélyi, tekintélyelvű, kikezdhetetlen vezetővel. Ez a vezető gyakorlatilag a saját hagymázas, és idióta elképzelései szerint vezeti az országát. Az egypárt minden államhatalmi szervet megszáll, azokat kézivezénylésre állítja át, a nagyon kevés maradék ellenzéki médiát, a nem seggnyaló civil szervezeteket vegzálja, és a törvényeket, benne a választási szabályokat a saját kénye szerint alakítja. A saját egypárti, és vezéri működése nem is normális politikai pártra hasonlít, hanem egy maffiába oltott egyházéra, ahol a belső kör szabad rablásait a feltétlen hívők tömegei legitimálják, azáltal, hogy a megbundázott "törvények" szerint mindig biztosítják a bűnszövetkezet kényelmes többségét.

Tehát miről beszél a politikai elemzőnk, aki ezt sem látja, és tudja? Ezek olyan trivialitások, amiket az agymosott fideszhívőkön kívül már minden normális ember unalomig ismer. Mit elemez, de főleg hol él az olyan "politikai elemző", aki erről semmit nem tud?

nyünyüge 2014.09.28. 18:29:50

@6.Lenin:
Mi volna, ha nem a köcsögöket néznéd?

Az ATV és a HírTv hiradója egymás után elmond valamennyit (bár messze nem eleget) a világról.
A m1-hez képest mindkettő toronymagasan objektív!

És ez az igazi probléma, de nagyon nem akarod megérteni, inkább a gyűlölködési ingerenciaszinteken lamentálsz.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 18:42:58

@6.Lenin: Attól még a politikai teljesítménye nagyon jó volt a pragmatizmusa és felelősségtudata miatt. Akárcsak jelenleg a lengyel Tuské, aki még kiválóbb. A lakást megbocsájtamám neki. Ki tudja Ficó már mit gyűjtött össze. Lehet hogy tízszer annyit.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 18:50:07

Persze az embereket meg nem tudta meggyőzni Dzurinda, elvesztette a népszerűséget. De ez is bizonyítja, hogy nem az teszi egy országért a legtöbbet, aki mindig népszerű akar lenni. A politikusi minőségnek a teljesítmény is mércéje. Töröknél Fico jobb politikus lenne, mint Dzurinda, mert népszerűbb, mégis Dzurindának köszönhet többet Szlovákia.

6.Lenin 2014.09.28. 18:52:27

@nyünyüge:

"Mi volna, ha nem a köcsögöket néznéd?"

Hepi lennék, de csak ilyeneket mutogatnak, főleg ballib oldalról.

Az M1-en csak a szerencse szombatot nézem(luxor, kell 1 kis izgalom az életemben)

Én főleg a netet használom.

Index,ATV,Echo, Hírtv, ez a sorrend kezdésnek esténként.
(párhuzamban a youtube valamilyen blues koncert, aláfestésnek)

A tv-n általában (a 3 fenti tv-n)kiválasztott műsorokat nézek.
A neten a világ bármely helyi tv adását is tudod nézni, ha kíváncsi vagy (A-Z-ig, több ezer csatorna) hírportálok x-ei)

Talán még a legkisebb településen is kábelen, műholdas csatornákon nézik a műsorokat.

Nógrádi urat tudom neked idézni az ukrán üggyel kapcsolatban:
minden oldalon hamis híreket adnak.

Neked csak az egyik hamis elfogadható, na bumm.Nekem mindkettő is akár, ha....

Láttam már ordas hazugságokat a Hard Talk-ban is.

Amúgy értelek, de olyan, amit te vársz, az nem létezik szerintem, csak te az 1iket elfogadod igazságként, a másikat nem.
Ez nem a tv-k hibája.

subtotal 2014.09.28. 18:54:42

"Szinte mindent, amit demokratikus körülmények között még lehet. Nem szereti a gesztusokat, az önmérsékletet, a nagyvonalúságot. Ahogy maga is mondta: megöli az ellenfelet, ha van rá lehetősége."

"Ugyanakkor Orbán Viktor egyszer meg fog bukni. Meg, hiszen nincs és miniszterelnöksége idején nem is lesz diktatúra."

Szóval mindent megtesz, amit tehet, mert nincsenek gátlásai, de diktatúrát azt nem csinál, bár megtehetné. Gondolom gátlásos.
Ezt gondold mégegyszer, Gábor.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 18:59:57

Chávez és a chávizmus is ötöst kapna, ha a marketinget és a hatalmat, mint célt nézem. Csak közben a venezuelaiaknak elfogyott a wc papír, nincs áram, ennivaló.

6.Lenin 2014.09.28. 19:01:22

@Kata Pokrivcsák:

A Fico Dzurinda párosról csak annyit még.

Azt is láttam a szlovák tv-n, hogy Fico kijelentette:ha bezárnának a külföldi autógyárak Szlovákiában, az ország összeomlana köszönhetően annak, hogy az említett úr szinte mindent eladott.

A privatizált üzemekben a szlovák melós keres 4-500 €-t, a külföldi részlegvezető meg 2000 fölött.
1ik szlovák ismerősöm sem tartja ezt nagy sikernek. Persze, ha hozzánk jönnek vásárolni, kicsit megbékélnek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.09.28. 19:06:00

@unionista...:

Az emberek kevés őstől erednek, s (f)elszaporodtak.

Az ősök egy része természetesen rokona volt egymásnak, még ha nem is tudtak erről.
Az emberek már a negyedik unokatestvéreiket sem ismerik, így bele sem számolják a rokonságba, s ilyen távoli rokonság már degenerációt sem okoz a szaporodásban.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 19:07:33

És szerinted minden úgy van, ahogy Fico mondja? Hatásosat mondott, az biztos, abban nagyon jó.

6.Lenin 2014.09.28. 19:13:00

@Kata Pokrivcsák:

Ez így nagyon......,de nem írok jelzőket.

Nézzük Mo-ot.

Azt mondta Bajnai úr, hogy 1xű lenne a megoldás, csak be kéne indítani a gazdaság motorjait.

) milyen gazdaság, milyen motorjait? Volt akkor magyar gazdaság/mezőgazdaság?

) meg kellene kérni a külföldi cégeket/bankokat dolgozzanak többet és adjanak belőle többet?

) megkérné az embereket, hogy dolgozzanak, és másnap 100 ezrek verekednének a lapátért mert égnének a vágytól?

)akik azon nőttek fel, hogy -esetleg otthon dolgoztak/sefteltek, a munkahelyen meg pihentek(loptak), most sztahanovot megszégyenítve teljesítenének?

stb.

szeretem a vicceket, de .....

jjulie 2014.09.28. 19:15:46

@subtotal:

ez úgy van mint az egyszeri Lueger bécsi tömegmahinátor mondta: az a zsidó akire ő azt mondja hogy zsidó

diktatúra orbán miniszterelnöksége alatt akkor lesz, ha az orbán kijelenti, hogy diktatúra van

nyünyüge 2014.09.28. 19:19:13

@6.Lenin:
imádom, amikor a másik tudja, hogy nekem mi az elfogadható.

6.Lenin 2014.09.28. 19:22:07

@Kata Pokrivcsák:

Persze, hogy ő is hazudik, ahogy Dzurinda is,de...

Ha nálunk bezárnának/kimennének az autógyárak, néhány nagy multi. Túlélnénk? Még biztosan nem. Ez miért ne lehetne ott is-és még sok más helyen-érvényes?

Mennyi pénzt toltak már Görögországba, közben arra kényszerült, hogy az értékesebb részeket privatizálja.

Talpra fognak állni valaha is, a görögök (nem a Görögországban lévő nyugati cégek/bankok).

Miért nem lehettek a skótok függetlenek?
Függetlenek lesznek valaha az ukránok?
Miért szeretne több ország is kilépni a jólétből?
stb.

6.Lenin 2014.09.28. 19:34:09

@nyünyüge:

Hol írtam, hogy mit kéne neked elfogadnod?

Azt írtam, hogy ma már van lehetőség választani, ha valaki akar.

Te szeretnéd, ha az mtv1 azt csinálná, amit te elvárnál tőlük.

Én azt mondtam, ha nem azt mondják, nem nézem, van másik, amit elfogadok.

Elfogadom, de nem biztos, hogy ők mondják az igazat, de nekem ez tetszik.
Ez ellen meg nem lehet semmit tenni.

Megnézem sorba mindegyiket (hazudnak), de azért talán 1 rossz következtetést le lehet vonni belőlük, amit mát el is tudok fogadni, hiszen én találtam elfogadhatónak.Miért ne hazudhatnék én is önmagamnak, ha mindenki hazudik?

nyünyüge 2014.09.28. 19:43:09

@6.Lenin:
Nem SZERETNÉM, hogy mit csináljon a köztévé, hanem ELVÁRNÁM.
Azt, hogy a HÍRműsorban AKTUÁLIS HÍREKET mondjon, ne az adott napi politikai penzum alapján keresse elő az aktuális cuslágot vagy bármit, amit "háttérinformációként" közöl velem, hogy véletlenül sem tévelyedjek el az amúgy is jól megválogatott-megvágott hírek-képek megfelelő értelmezésében.

nyünyüge 2014.09.28. 19:48:26

OFF olvasnivaló

Hankiss Elemér:

Szeretem, nem szeretem
nol.hu/velemeny/szeretem-nem-szeretem-1489003

jjulie 2014.09.28. 19:55:15

@nyünyüge:

amit említesz, az az orbán rezsim korrekt korszakából valói, most viszont jön a deklarált inkorrekt

6.Lenin 2014.09.28. 20:00:18

@nyünyüge:

izé... ha neked a köztévé a mániád, hát...

én emléxem még az átkosra, ott szinte mindig a külföldi hírekkel (hazugságokkal) tömték az embereket, hazai szinte semmi se volt.
ezt az ELVÁRÁST azért nem teljesen értem.

Kedves Nézőink!

-Ma 1 csodálatos, és rendkívül okos pacákot ismerhetnek meg.
-A színpadon F.Franyó a menő! Utána az igazmondó GY Feri szórja ránk az igazság magvait. Fecskében (régi fürdőruha férfiaknak) pedig a népszerű, mindenki által imádott libás mondja el kedvenc receptjeit. Aki még eddig nem ájult el a gyöny9rtől gyorsan kapcsolja be a biztonsági övet.
-A tetű Orbán ma nem lesz műsoron, helyette Béla nászéjszakájából láthatnak részleteket Lajossal a holdfénynél címen.
-További jó szórakozást.Kajáljátok az M1-et.

(Sajnos nem tudom, mit adnak, és mi nem tetszhet neked, mert és nem nézem az M1-et,RTL-t,TV2-t. Az M2-t igen, ha itt az unokám. A maja a méhecske még nekem is a kedvencem + a póstás Peti.

Nézed, de nem az EVÁRÁSAIDNAK megfelelő szinten szórják az igét, hát folt esett a magyar demokrácián.
Küzdj ellene, támogatlak, de utána se fogom nézni. A focit pláne nem.

6.Lenin 2014.09.28. 20:25:14

@nyünyüge:

Jól felbosszantottál ezzel a cikkel.
Pedig kedveltem a pacákot, valamikor nagyon jókat mondott.
Amúgy nagyon jellemző ez a hozzáállás.

Simán átsiklik sok száz millió hullán, mintha 1-1 valódi teljesítmény ezt jelentéktelenné tehetné.

Ők ( nyugodtan fosztogathattak/fosztogathatnak), miközben minket is közülük fosztogatott néhány, de mi felelősek vagyunk, hogy nem értük el az ő színvonalukat. Gondolom itt nem mások kifosztására gondolt.

De hát nem 1 startvonalról indultunk, könyörgöm. Szerinte hány perc kéne , hogy azt a sok kárt, amit pont ők (is) okoztak nekünk, behozzuk? Az ő felelőssége hol van?
Tipikus ez a felfogás jelenleg. Kár. Eddig többre tartottam.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 20:45:58

@6.Lenin: Nem balliberális híreket vár el, hanem propaganda mentességet, tárgyilagosságot, és nem csak cuslágot. Én sem szerettem Gyurcsányt nézegetni, amikor táncolt, lángszóróról, feleséglecserélésről beszélt, és hülyét csinált magából, kevesebbet, mint amire alkalmas lett volna. Politikus helyett celebet. Akivel aztán már könnyű dolga volt Finkelsteinnek.

6.Lenin 2014.09.28. 21:11:39

@Kata Pokrivcsák:

Értem én, hogy mit szeretne, de olyan nem létezik, talán.

Mindenhol, mindenki a saját szája íze szerint "formálja" a híreket.
Amit ő propagandának vél, az mások számára éltető manna.

Ma már van választék a saját ízeket élvezni. ami nem ízlik, azt nem fogyasztom.

Még a putrisoron is lavórokon keresztül kajálják az infókat. A királyi tv-k mindig is kiszolgálták a regnálókat ( a szocik alatt nem a szocikat, hanem a libsiket, hiszen az ő kezükben volt a médiák irányítása). Akkor se kedvelte mindenki.

Ezt 1 álrinyálásnak tartom. Természetesen jogos lehetne az elvárása, de olyan még a mesében se létezik. Mondjuk 1 picit azért lehetne, talán.

Nézd meg az ATV-n szinte csak olyan "szakembereket" szerepeltetnek, akik eddig buktak, mégis kajálják az arra vevő nézők. Különösen a betelefonálók, bár akkor szélsebesen átkapcsolok máshová.

Az MTV1-et nem tudom megítélni, mert nem nézem (kivéve a szerencse szombatot, az is szar, mert mindig rossz számokat húztak eddig, én hiába írok jó számokat, de végeredményben így izgalmas, és ez a lényeg, nem a nyerés)

Én szeretem nézni Feri produkcióit, 1 rendkívüli pacák, lehetne kiváló országirányító is, de hát .......szegény(nem anyagiakra gondolok itt). Az ellenzéki oldalon magasan a legjobb a pacák.

török gábor 2014.09.28. 21:17:13

@subtotal: nem írtam, hogy megtehetné...

graycivil 2014.09.28. 22:22:59

"Török Gábor esete Jones gazdával

Orbán olyan országot épített magának, amiről nem volt szó 1989-ben. Nem volt szó arról, hogy egyetlen embernek ekkora hatalma lehet, hogy a közmédiától az ügyészségig mindenki egyetlen vezető szavát lesse. Nem volt szó arról, hogy egy nem is olyan rettenetesen felvilágosult abszolút monarchát választunk magunk fölé. Igen, ezt Orbán érte el, Orbán kényszerítette ki, és Orbán tudja fenntartani. Ebben Török Gábornak teljesen igaza van."

orulunkvincent.blog.hu/2014/09/28/torok_gabor_esete_jones_gazdaval_megjegyzesposzt

"Csak egy dolgot, kellett volna hozzátennie; hogy ez tűrhetetlen. "

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

6.Lenin 2014.09.28. 22:58:51

@graycivil:

ilyen nehéz megérteni a következőket:

"Változás csak akkor lesz, ha valakik valamikor megértik, hogy nem magukat, hanem a választók többségét kell meggyőzniük igazukról. Ha ezt megértik és persze meg is tudják tenni."

Ennyire nem lehettek hülyék, vagy mégis?

A jelenlegi helyzetet figyelembe véve...... szerinted?
(meg ha hozzávesszük a vincenten megjelent hozzászólásokat is)
Nincs semmi kétség.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.28. 23:11:57

@panelburzsuj:
Miért lennék attól gőgös vagy lenéző, hogy szellemi prolikra/funkcionális analfabétákra azt mondom, hogy szellemi prolik/funkcionális analfabéták?
Itt is van max. 5 ember a szerzővel együtt, aki képes értelmezve olvasni és értelmesen írni... pedig ez egy ilyen elit vitatkozóhely vagy mi a fene...

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 23:15:04

@török gábor: Török Úr, Ön szerint az Erdogani gazdasági modell Orbánnal való megvalósulásának mennyi esélye van ?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.28. 23:16:30

@nyünyüge:
Kár ezen pörögni, hogy mit csinál a köztévé.
Nem emlékszem olyan periódusra az elmúlt 20 évből, amikor a magyar közszolgálati televíziók megfeleltek volna a nevükből fakadó kötelezettségeiknek.
Most éppen fideszszolgálati televízió van, előtte meg hosszasan a pápai táncos f*szát szopkodták olyan elánnal, hogy szinte alig fértek hozzá.

Kata Pokrivcsák 2014.09.28. 23:42:37

@6.Lenin: a Feri egy karrierista, aki túl sokat akart beépíteni a saját imázsába a karrierizmusa és önfejűsége miatt. Tanácsadókat szerintem emiatt mindig lenézte, pedig nem kellett volna. Azok elmondták volna neki, hogy egy politikusnak nem kell celebként is viselkedni, a feleségét mindenhol szerepeltetni, a Margitszigeten egy harisnyában futkosni, az irodában táncolni, az ellenfelet lángszóróval megsemmisíteni akarni. Szegény, azt hitte, hogy ezektől az emberek jobban szeretni fogják. Pedig az államférfi szerepnek van egy kelléktára, amibe ezek nem tartoznak, sőt egy államférfi imázsra ilyen oda nem illő elemek negatívan, elkomolytalanítólag hatnak. Több lett volna belőle, ha nem mindenben csak önmagára hallgatott volna, és nem akar egyszerre minden lenni. Így csinált magából egy celebet, akiről már sokkal könnyebb elhitetni,hogy hazudós (minden politikus az), mint egy államférfiról. Az öszödi dologhoz hasonlója Tusknak is nemrég volt, de olyan államférfi imázsa van, hogy nem tudták lejáratni. De meg is mondta magáról, "nem az érdekel engem, hogy a történelemkönyvben hol leszek" Ezzel el is mondott mindent, az ars poeticáját, hogy celeb szeret ő lenni, a celeb és az államférfi szerep közötti külömbséget nem ismeri. Egy celebet meg úgy elintéz Öszöd és Finkelstein, a karaktergyilkos kampányok a világon legjobb szakértője, akit a Fidesz alkalmaz, ahogy akar.

panelburzsuj 2014.09.28. 23:53:58

@Hepci:
Pont ezért vagy gőgős, lenéző. Mert te nem most dobtad el a PC-beszédet, hanem sose föl se nem vetted. Tök mindegy miért, de nem szorulsz arra, hogy hülyék kegyét, vagy akár csak elismerését hajkurásszad "szédelgő feldicsérés" útján.

Rémes dolgot mondok, mert te úgyse mondanád ki: pontosan tudod, hogy a blog zsülijének azon kijelentése, mely szerint a véleménymondás lehetőségének egyenlősége nem azonos a vélemények egyenlő értékességével, tökéletesen helytálló.

Kelle ennél nagyobb "gőg"? Hogy a "szellemi prolik/funkcionális analfabéták" legnagyobb kincsét, a belepofázási jogukat a maga helyén kezeled?

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 00:15:29

Sőt meg merem kockáztatni, hogy az öszödi beszédet is ő maga engedte ki. Elég sok furcsa dolgot csinált korábban is, amit, tévesen, népszerűségnövelőnek gondolt. Pl az a táncolás. Az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor nem látszott rajta semmi döbbenet, félelem, érzelem, mintha a tudtával történt volna. A személyiségéből minden esetre ez is levezethető.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.29. 00:16:24

@Kata Pokrivcsák:
"nem az érdekel engem, hogy a történelemkönyvben hol leszek"
Feri történetesen ebben se mondott igazat, akkor viszont igazat mondhatott, amikor valami olyasmit mondott, hogy: "miniszterelnöknek lenni a legcsodálatosabb dolog"
Tökéletesen komolytalan és elvtelen pacák - az ember, akinél még az se igaz, amit gondol.
Egyébként ennek a jelenségnek van leírása (kórkép), de ellentétben egyes politikába beszállt pszichiáterekkel, nem veszem a bátorságot, hogy ilyen címkéket osztogassak.
Maradjunk annyiban, hogy buggyant. :)
A másik elmekórtani esetet fentebb laudálta a népszerű szerző s egyben házigazdánk...

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 00:28:23

@Hepci: Gyurcsány nem elmekórtani eset, érzelmi élete normális, gesztusai, szavai nem kimértek, az embereket nem kezeli tárgyakként, csak egyszerűen túlzottan önfejű. Ami mást jelent mint az önközpontú. A történelemkönyv tényleg nem érdekli, a jelenbeli hírnév viszont a többi politikushoz képest jobban. Ezt a hírnévre hajtást vitte túlzásba.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.29. 00:33:53

@Kata Pokrivcsák:
Gyurcsányban kb. annyi felelősségérzet és valós erkölcsi megfontolás van, mint egy kecskebékában. Ilyen értelemben egyébként tökéletes politikus alapanyag, hiszen neki nem kellett fáradságos munkával (önfejlesztés és tanácsadók...) megszabadulnia semmilyen skrupulustól.
Ha ez szerinted normális, hát nem teljesen értünk egyet, de ez oly mindegy. :)

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 00:37:17

Felelősség, erkölcs, nem pszichológiai, pszichiátriai kategóriák.
Lélektanilag normalitáson belüli, attól még politikusként, emberileg akármilyen lehet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.29. 00:51:03

@Kata Pokrivcsák:
Az embernek - optimális esetben - vannak bizonyos tulajdonságai, amelyek megkülönböztetik a kecskebékától vagy éppen a svábbogártól.
No most, ezekkel a pszichés tulajdonságokkal és defektusaikkal a pszichológia (is), illetve súlyosabb esetben a pszichiátria foglalkozik.
Azt nem állítottam, hogy az említett úr (?) feltétlenül gyógyszerezésre szorul(na)... talán elmegy szimpla hülyének is...

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 00:54:00

@Hepci: A tanácsadók nem skrupulusoktól szabadítanak meg, hanem profi politikussá tesznek, tehetnek valakit. Gyurcsány azért bukott meg mert nem volt profi.

panelburzsuj 2014.09.29. 01:01:53

@Hepci:
Egyébként pont abban rokonlélek a mások nagynevűvel, hogy amennyivel kevesebb felelősségérzet van benne egy átlagosan részeges markolósnál - annyival jobban hiszi magáról, hogy ha ő nem tartaná a világegyetemet még álmába is, reggelre összedűlne.

panelburzsuj 2014.09.29. 01:07:54

@Hepci:
Kevésbé viccesen: azért törnek olyan elánnal hatalomra, mert senkiben és semmiben nem tudnak megbízni. És rögtön táncra perdülnek a démonjaik, ha nem érzik úgy, hogy minden lehetőt megtettek a környezetük kontrollálásáért, uralásáért.

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 01:20:13

@Hepci: Te kezdettől fogva utálsz valakit, az öszödi beszédet meg az utálatod magyarázattal való kitöltésére használod. A magyarázatod gyurcsány defektusáról emiatt érzelmi alapú. Utálat+ öszödi beszéd felhasználása, ez még nem elég a hitelességhez. Az öszödi beszéd nem pszichiátriai bizonyíték.

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 01:42:03

@török gábor: Nem tehetné meg európai körülmények között a jogi értemben vett diktatúra bevezetését, de van annyira pragmatikus is, hogy a saját érdekében nem tenné, ettől függetlenül se.

nyünyüge 2014.09.29. 07:17:04

@6.Lenin:
Nem igaz, hogy ennyire nem érted.
Hírműsorokról beszélek minden esetben, nem másról.
A HírTV és az ATV is képes híreket mondani általában, egyik sem csinált direkt propagandaműsort a híreiből.

Van mindkettőnek elég másik műsora a meggyőződése kifejtésére és propagandára.

Leginkább a mindenütt fogható köztévének volna dolga normális hírek közvetítésére, és pont az nem teszi.
Az MTVA-tól függővé tett MTI meg maga tragédia.

jjulie 2014.09.29. 07:21:07

@barany:

te akinek az szellemi élete csupán gólyafosként tekergett amíg az orbán meg nem tanított fennhangon handabandázni véletlenöl helyes elemet is vegyíthetsz az orbán típúsu ertelmetlen beszólásaidba

bukott ügyet képviselek, vagyos nem orbániát, orbánia legyen a tiéd, megérdemlitek egymást

szégeld magad

nyünyüge 2014.09.29. 07:25:17

@Hepci:
Ez egyszerűen nincs így, hiába próbáljátok utólag ezt bedumálni.
Az ezerszer elátkozott Gyárfás féle Napkeltébe bejátszott hírek normális hírek voltak. És mindig egyértelmű volt, meddig tartanak a hírek és hol kezdődnek a vélemények meg a propaganda.
Néztél egyáltalán m1 híradót mostanában? Mert Lenin et. is úgy vitatkozik róla, hogy deklaráltan nem nézi.

belevauvau 2014.09.29. 07:28:31

Talán az lenne az igazi, ha itt mindenki elébb leírná, hogy milyen országban szeretne élni. Aztán annak tükrében olvashatnánk a bejegyzéseit. Ez vonatkozhatna TG-re is.
Az azért elgondkodtató, hogy szó sem esik azokról a nem éppen "ellenzék-,ember-barát" törvénykezésről, amelyek úgy általában a hétköznapokat jellemzik.
Látni kell, hogy a dolgok nem jó fele mennek, és ezt is Orbánnak köszönhetjük.

jjulie 2014.09.29. 08:12:16

@Hepci:

hát hogy lehetnél gőgös és lenéző a többszörös fideszikszelő multaddal naftalin

persze kertészként mondhatod hogy a disznóparéjt kiskorában még nem tudtad beazonosítani, ezért dédelgetted amíg a töködig ben ért

barany 2014.09.29. 09:08:40

@Kata Pokrivcsák:
Nem tudom megállni, hogy a Gyurcsánnyal kapcsolatos bő lére eresztett okfejtéshez ne szóljak hozzá. Gyurcsány -szerintem- tehetséges ember. Politikai tehetsége azonban csak a harcban (például kampányban, cselszövésben) nyilvánul meg. Az alkotásban,ami a politikusnak is fő feladata, teljesen tehetségtelen. Ezt bizonyítja kormányzásának története, a hetenként született új "programok" sora, a hamvába holt nagyszabású elképzelések, pl. az új kormányzati negyed, stb. Kormányzása lényegében blöffök sorozata volt. Politikus esetében életveszélyes hibája szószátyársága, magamutogató hajlama, öncélú szereplési viszketegsége. Adottságai így nem a politikai vezetésre, inkább a színpadra predesztinálták. Valójában ő nem betöltötte, hanem eljátszotta a miniszterelnökséget. És -amit nem is tagadott- "kurvára" élvezte. Nem az alkotást, hanem szereplést. Aminek része volt Putyin és Blair vendéglátása saját otthonában.(!) Ez meg a sznob gesztusa, akinek imponált a két nagy ország jelentős politikusa. Isten óvja az országot az ilyen miniszterelnöktől.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.29. 09:24:56

@nyünyüge:
Jó ideje nincs tévénk, tehát híradót csak a szüleimnél látok-hallok néha. Ami a híradóban folyik, az szégyen - persze, nem Leninnek az.
Hatása egyébként kétségtelenül van, a szüleim is főleg abból meg a Kossuth rádióból tájékozódnak.
A Napkeltét szinte sose láttam, korán legfeljebb akkor kelek, ha vidékre megyek.

@jjulie:
Mi van, nyomi, feléledtél, hogy választás közeleg?
Akarsz már teniszezni vagy még mindig be vagy tojva?

subtotal 2014.09.29. 09:29:49

@török gábor: te pont az ellenkezőjét mondod, hogy ti. csak azért nincs diktatúra, mert nem áll OV hatalmában.
Pedig a 2/3-addal megtehetné, de azért nem teszi, pedig szeretné, ez látszik a reakciókon és a kibuggyanó "gondolatokon" is, hogy is volt az "nekem nem a rendszerrel volt bajom..." mondatával.
Ami miatt nem teszi, az a bekövetkező heveny Zséelzáródás és a vele járó gyors gerincbántalmak (sajátjai törnék ki a nyakát).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.29. 09:42:15

@Kata Pokrivcsák:
Kétségtelen, hogy ez a f*szkalap (Gy. F.) feltűnésétől fogva erősen ellenszenves nekem.
Az utálatom meg az öszödi beszéd érzelemcunamivá való összekapcsolódásában azért tévedsz, mert a politikusok szerencsére nem szoktak bennem heves érzelmeket kiváltani, ezt meghagyom az erre hajlamosaknak.

concret 2014.09.29. 10:36:00

@barany: Kellemes meglepetésként olvastam Gyurcsány-jellemzésed, ami egészen objektívnak mondható.

Miért nem próbálod meg objektivitásodat pártoktól függetlenül kamatoztatni? Bár igaz, utólag, az idő múltával, az eredmények/eredménytelenségek ismeretében könnyebb valósan értékelni - a jelenre vonatkozóan meg marad az érzelmi megközelítés.

Remélem, egyszer Orbánt is képes leszel reálisan szemlélni - és nem bánnám, ha a realitás jó mérleget mutatna. Bár tartok tőle: a legfényesebb gazdasági siker sem ellensúlyozhatná a társadalom, a nemzet szövetrendszerében okozott súlyos károkat (aminek persze, bőven voltak előzményei is).

Főképp a személyiség, az egyén, a vezető politikus szerepkörének, szükségességének beteges misztifikálása a baj. A ma magát jobboldalinak meghatározó közösség tragikusan vezető-mániákus, intézményben-jogban-közösségi együttműködésben egyáltalán nem tudtok gondolkodni. A 4 éve meghirdetett Nemzeti Együttműködés talán sosem volt olyan üres frázis, mint mostanság.

panelburzsuj 2014.09.29. 10:42:41

@concret:
Te látod valahol beleírva a NER-ne, hogy "önkéntes" az az együttműködés? Szójjá...

Vagy inkább kötelesség kötelesség hátánt észlelsz kormányközeli dumákban? (Ha ebből találsz még párat pincében, padláson, párnád alatt, azokról nem kérek külön értesítőt...)

concret 2014.09.29. 10:50:44

@panelburzsuj: Kedves panel, mi mást tennének, mint mímelik? Legalább az illúzió kell, hogy van ellenfél, akit legyőzhetnek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.29. 11:02:27

@panelburzsuj:
Lefordítom Leninnek a kontentot: ballib köcsögök felszopják 1mást.

Hosszú az út az "udvari nyalonc" meghatározástól idáig. :D

concret 2014.09.29. 11:03:55

@panelburzsuj: Én minden alkalommal elolvasom, amikor alkalmam van rá.
Biztos vagyok benne, hogy nem politikai öncélúság fogalmazványa az egész. A NENYI, pont mint a mostani kormányzás minden megjelenési formája, végső soron Orbán Viktor kommunikációs eszköztára is egy tükör, amiben a választóink többsége önmagára ismer, vagy legalábbis önmagához hasonlatosnak szeretné hinni-látni.
Ha az ember még nem adta föl, hogy itt éljen, tudnia kell ezzel is együtt élni.

concret 2014.09.29. 11:08:07

@Hepci: Stimmel. Ilyenek vagytok Ti mind.

Aztán persze simán ír a kisebbrendűségi komplexusáról, amiről szintén a magadfajta tehet. Én még csak nem is szégyelled magad emiatt.

panelburzsuj 2014.09.29. 11:16:44

@Hepci:
De igazán olyankor szépek az ilyen hosszú utak, amikor jópáran hajlandóak csosszanni pár lépést a találkahely irányába.

Akadnak persze 1esek, akiknek a bunkerben rohadás a passziójuk. Olykor többesek is. Olykor többségek is.

Olyankor van kollektív kakibantaposás.

panelburzsuj 2014.09.29. 11:18:51

@concret:
De azt is tudnia kell, hogy minél tovább él együtt vele, annyival jobban beleköt maga is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.29. 11:22:37

@concret:
Szerintem az lehet a háttérben, hogy 1szer összemérte a kukiját az isiben a Dávidkáéval, aki történetesen ballib volt.

@panelburzsuj:
Kétharmad nem lehet bunkerben, mikor szívük szabadon szárnyal a Kárpátok bércein a Kormorán dallamaival.
A CÖF legyen veled, ballib testvérem!

concret 2014.09.29. 11:29:54

@panelburzsuj: Azért csak kellene valami konvergencia. És nem úgy, ahogy nálunk szokás kívánni: legyen a másik pont olyan, mint én.

panelburzsuj 2014.09.29. 11:35:17

@Hepci:
Meg a kedves feleségét is! ...

panelburzsuj 2014.09.29. 11:41:55

@concret:
Hát ez a Big Huzivoni veleje: konvergenciából vagy tolerenciából kell-e több a közlevesbe.

Csak hát Hofi zsenije ebben is megelőzte korát: "Azt a terem-buráját, Hát ilyen lyukas lakásban nem lehet egeret fogni!" ...

6.Lenin 2014.09.29. 12:50:48

Kedves Balos Honfitársaim!

Régi szeretett vezéretek megint hülyét csinált belőletek.
Talán tényleg meg is érdemlitek.

Kíváncsi vagyok 2 hét múlva kire is szavaztok.Maradt-é még némi gerincnyom bennetek?
Vagy csak az orbángyűlölet az ami már bennetek mozgat.
Ezért az érzésért semmi se drága, még az önmegbecsülés feladása sem számít már.

Gratulálok a kib.......tt demokratikus ellenzéknek.Ekkora köcsögöket még nem láttam, pedig néhány vagon kenyeret már elfogyasztottam. Mindig tudtok meglepetést okozni.

Isten (bocs) éltessen sokáig benneteket,amíg éltek, vidám lesz az életem.
Köszike!

nyünyüge 2014.09.29. 13:21:17

@6.Lenin:
Örömködhetsz azon, hogy a másik (oldal) hülye és töketlen, de jelzem: attól a magát jobbnak gondoló (oldal) egy csipettel sem lett okosabb/becsületesebb/szebb ... mint eddig. Legfeljebb jó eséllyel ezen a mindent alulmúló színvonalán is sikeres tud maradni.

Én ebben sok ünnepelnivalót nem látok az ország szempontjából.

6.Lenin 2014.09.29. 13:21:48

@nyünyüge:

Én nem vitatkoztam a műsorok milyenségéről.

Annyit írtam, hogy szerencsére van választék mindenki számára.
Mindenki azt választhatja, ami az ízlésének/felfogásának megfelel.

Nem kötelező 1 hírcsatornát sem nézni/olvasni.

Azt is leírtam, hogy abban nem tudok állást foglalni, hogy az m1 milyen, mert nem nézem. Bár ez is 1 állásfoglalásnak is tűnhet, de nem az. Nincs annyi szabad időm, hogy bármit "megegyek". Vannak kiválasztott műsorok-minden oldalról- amik bőségesen kitöltik a kevés szabad időmet.

Lehet, hogy jogosak az elvárásaid azzal az 1 csatornával kapcsolatban, nem tudom, a fentiek miatt, de, hogy miért ragaszkodsz hozzá ennyire, azt tényleg nem értem.

Gyurcsány Fletó 1 nagyon érdekes figura, de tök meglennék nélküle is.50 évig Orbán nélkül is megvoltam.

1et tudnék nehezen feldolgozni, saját magam elvesztését. Ez nagyon megrázna, jobban, mint a 230V.

nyünyüge 2014.09.29. 13:26:38

@6.Lenin:
Azért ragaszkodom az m1-en bizonyos színvonalért, mert évi 60-80 milliárdnyi közpénzből a jónép hiteles tájékoztatása és normális színvonalú szórakoztatása volna a dolga.

Nem a kormánypárt propagandaszócsöveként és kifizetőhelyeként való működésre kapja ezt a pénzt.

nyünyüge 2014.09.29. 13:29:26

@6.Lenin:
Azt meg végképp nem értem, hogy hogy jön kerül minden hozzászólásba Gyurcsány.
Egy sok éve nagyot bukott miniszterelnökről, jelenleg egy marginális ellenzéki párt vezetőjéről van szó, nem?

panelburzsuj 2014.09.29. 13:31:45

@nyünyüge:
"Nem a kormánypárt propagandaszócsöveként és kifizetőhelyeként való működésre kapja ezt a pénzt."

Pedig de - pont arra kapja.

6.Lenin 2014.09.29. 13:35:34

@nyünyüge:

"Én ebben sok ünnepelnivalót nem látok az ország szempontjából. "

Ebben igazat adok neked, 1etértünk.

Ilyen köcsög társaság tényleg nem jó senkinek, de hiába tépem itt a szám esténként nem veszitek komolyan.

Nekem kéne ellenzékinek is lenni, de már bocsi jelenleg én nagyon rühelleném, ha ehhez a bagázshoz tartozónak hinne bárki is.
Kiújulnának a pubertás kori pattanásaim is talán (ha voltak 1általán, piszok régen voltam pubi)

Akkor helyesbítek....csak az egyik szemem nevet, a másik könnyezik (bár lehet, hogy az is a röhögéstől van)

dvhr 2014.09.29. 13:35:59

Török Gábor:Térdre, imához!

6.Lenin 2014.09.29. 13:39:48

@nyünyüge:

Jelenleg ő irányítja valójában a demokratikusnak mondott ellenzéket.

Pedig már írtam, hogy mindenki érdeke lett volna Gyurcsányt-nem lecsukni-csak kitiltani a közéletből, örökre.

Nem lenne ennyi vidámság, de vidáman túlélnénk a hiányát.
Ezt a tanácsomat se fogadták meg a kedves ballib honfitársaim.
Most akkor szívjanak.

6.Lenin 2014.09.29. 13:46:17

@nyünyüge:

Lehet, hogy igazad van, de a "köz" talán a többséget is jelentheti.
Nekik meg jó, ezt sem tudom eldönteni, mivel tényleg nem nézem.
Neked mi a jó, azt meg végképpen nem tudom, az a te magánügyed.
Lehet, hogy kissé túlzottan háklis vagy, nem tudom.

Na, megyek, más (jobb) dolgom is van, + az idő is remek (kedvelem a vénasszonyokat, a nyarukat főleg)

A bringám is már nyöszörög utánam.

nyünyüge 2014.09.29. 16:02:23

És ami kevésbé vicces:

A nagy értékű gyógyszeres kezelések számának drasztikusan csökkentését tervezi a kormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján megjelent előkészítő anyag szerint.

www.mindenegybenblog.hu/eletmod-egeszseg/a-remenytelen-rakbetegek-nem-kapnak

barany 2014.09.29. 16:16:21

Némileg off topic, sorry, de nem tudom megállni. "Megütötte" a szememet a következő, jobbra fent olvasható bejegyzés:

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)"

Nem tudom, ki ez az Andor Mihály, de gyanítom, hogy a mostani poszt után viszolygása idültből hevennyé fog válni.

jjulie 2014.09.29. 16:41:54

@nyünyüge:

ahogy kiénekelte a dölyfös akarnok ravaszdiparaszt seggszájú kádárvakarék orbánsántakutya szájából a 2006-os közös tvszereplésük során a sajtot, az örökre belevésődött az agyhalott orbántulkok mindkét élő agydaganatába

az egyik orbánidomította tulok azóta nyüszít, amásik meg a haza nem lehet fideszékben óta

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 16:53:51

@barany: Egy miniszterelnök teljesítménye nemcsak attól függ, hogy milyen ő maga, hanem attól is, hogy milyen az az anyag (mszp-szdsz), amit 2004-ben átvett. Ezért azzal, hogy Gyurcsány alacsony teljesítménye kizárólag a személyiségén múlott volna, nem értek egyet. Ha más, kiérlelt identitású, kevésbé megosztott pártanyagot kap vezetésre, és nincs a túlzott önfejűsége, celebritási vágya miatti politikusimázs építési hiba, egy tehetséges vezető lett volna. Ha más került volna akkor oda, az is csak ad hoc intézkedésekkel blöffökkel tudott volna megélni, mert egy olyan pártszövetséget kellett volna összefognia, amelyiknek soha nem volt kiérlelt identitása, pontosan körülírható társadalmi bázisa, amelyik nemhogy pártszövetség volt, hanem még az mszp-n belül is két nagyobb frakció volt, amelyik olyan ideológiákat-szociáldemokrácia és liberalizmus-próbált összeolvasztani, ami nem összeolvasztható. Ezt a szövetséget hosszú távon, Gyurcsány, hogyha nem követi el azokat az önmagát elkomolytalanító hibákat (amikről tartalmilag azonos a véleményem a tieddel, csak más stílusban fogalmaztam meg), akkor sem tudta volna stabil többséghez juttatni. Stabil többséget addig élvezett, amíg tartott az embereknek Antall gazdasághoz nem értő bölcsészkormányából való kiábrándultsága, illetve amíg a középosztály egy részénél tartotta még magát az a legenda, hogy a baloldal kezében van csak szakértelem. Miután 94 ben egy óriási többséghez jutottak,az megtévesztette őket, nem vették észre, hogy az identitás és bázis meghatározás területén feladatok lennének. Akkor nem kellett, hogy észrevegyék, mert még nem volt ellenfelük. Később, 98-2000-re, felnőtt melléjük az ellenfél, de akkor már elkéstek az identitásmeghatározással, és jobb híján csak az ellenfélhez képest tudták magukat meghatározni. Bár identitást, társadalmi bázist meghatározni nehéz is lett volna ott, ahol a szociáldemokrácia a szociális juttatásokat kívánta volna az alacsonyabb fizetésű munkásoknak, míg a liberalizmus legfeljebb a legelesettebbek megfogását tudja elképzelni, és a dolgokat egyébként a piacra bízza. Ezért jobb híján maradtak a kádári érzelmű nyugdíjasok, mint stabil bázis, ami viszont nem elég. A társadalom többi részét nézve soha nem tudták megmondani, hogy ki mellett is állnak. Ilyen liberális -szociáldemokrata együttélés talán nincs is máshol (talán Ponta, de nem ismerem a részleteit, és ki tudja mi lesz belőle) A baloldal identitászavara már akkor elkezdődött, amikor Horn azon gondolkodott, hogy kell e neki Bokros.

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 17:16:14

Bár Orbán sem mondja meg hogy ki mellett áll, de ő neki nem is kell, mert az iskolai végzettséget is beleépítette abba, ahogy az emberekhez viszonyul. Nagyon jól tudja, hogy egy munkásembernek nem feltétlenül sok pénzt kell adni, ha a munkásság egy részét maga mellett akarja tudni, mert egy alacsony értelmű ember jól megtervezett érzelmi üzenetekkel (büdös bankok, nemzetközi nagytőke, Moszkvához hasonló Brüsszel, másokon élősködő inaktívak, liberális nyugat stb. ) is könnyen irányítható, ami mellé egyfajta csalinak elég egy kisebb összeget odatenni. A társadalomra fordítandó pénz legtöbbjét meg meg kell hagyni az értelmiségnek, középosztálynak, akit nem lehet ilyen módon irányítani (és amelyik a műveltsége miatt nagyon jól tudja hogy ezeket az üzeneteket nem is kell mindig komolyan venni) . A középosztállyal, és a munkások egy, illetve a nyugdíjasok kisebb részével így már stabil többség jön létre.

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 17:59:57

@subtotal: Szerintem, ha lehet erről véleményem, nem azért nem teszi, mert a sajátjai kitörnék a nyakát (azok törnék ki utoljára), hanem azért mert ma már a világon, Kim, Castro meg még néhány őrült kivételével, akik már a saját népüket is megőrjítették,illetve tekintélyt adó testület, kommunista egypárt van a hátuk mögött, és ezért megtehetik, senki nem teszi. A jogi értelemben vett diktatúrákat a világtörténelem már túlhaladta. De attól még nem haladta túl a diktatúrákat. Csak a diktátorok, vagy arra törekvő személyek agyafúrtabbak lettek. Nem törlik el a választásokat, nem tiltják be a pártokat, mert haszonelvű pragmatizmusuk is azt sugallja, hogy a demokrácia (ami szép kifejezés, ezért nyíltan tagadni nem népszerű) látszatát érdemes mindig megőrízni. Ezért a minimalista demokráciafelfogás (minden demokrácia, ami nem jogi diktatúra), szerintem már elavult.

A világban lehet úgy 10% jogi diktatúra (leginkább Afrikában lehet, illetve néhány ázsiai ország, tipikusan azok, ahol nem diktátor, hanem diktatórikus hatalommal rendelkező testület irányít, mert egy "nagy tekintélyű" testületet, kommunista pártot, jobban elfogad a nép, ha nem tetszik, akkor is könnyebben , a szépséges "demokrácia" szó hangoztatása nélkül is, mint egy személyt, akinek hangoztatni kell magáról a szépet) ,

60% illliberális demokrácia, ahol a demokrácia látszatának fenntartására törekszik az önközpontú vezető, de úgy hogy valódi esélye a hatalomhoz azért csak neki legyen (benne pl Oroszország, Belorusszia),

és 30% demokrácia.

Még a legvéresebb kezű diktátorok, jogi diktatúrák is tartanak, tartottak néha legitimáló népszavazás imitációkat , amennyire szükségesnek érezték, még Hitler is, mert egy demokratikus látszatra,főleg ha személyről van szó, és nem testületről mindenki törekszik.

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 18:10:49

Persze egy kommunista párt is mondja hogy "népi demokrácia", azaz kimondja, hogy demokrácia, de a toldattal átrakja egy másik, megtévesztő, ismeretlen kontextusba, hogy ne tudják a valódi demokráciákkal összehasonlítani.
Az illiberális demokrácia kifejezés ugyanez a bűvészkedés.

jjulie 2014.09.29. 18:23:18

@Kata Pokrivcsák:

az illiberális demokrácia a házipálinka mellé való ravaszdiparasztisági összekacsintás: hogydemicsodajól kibaszott megint a munkaalapú mikutyánkkölkeviktor a komcsikkal, belvárosioakkal, amerikával, euval, a bankokkal, az idegenszivűekkel, na és persze fóleg a nagyvárosi értelmiségge, majd mind megtuja milyen is a munkalapúközmunkakapanyél, az köll nekik, majd a viktorunk megmutatja

hajrá felcsut, hajrá orbánmagyarok, hajrá orbánia

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 18:36:23

@jjulie: A munkaközpontú társadalom kifejezés zsenialitása hatalmi szempontból azon alapul, hogy a társadalomnak az a része, amelyik nem dolgozik, rossz szociális helyzetű, aki a regnáló kormányra a legkevésbé szavazna. Ezért az érintettnél nincs szavazati veszteség.
A társadalom összes többi, hatalmas részén meg szimpátiát szavazati nyereséget hoz a kifejezés, mert kinek szimpatikus egy munkakerülő.

panelburzsuj 2014.09.29. 18:43:00

@Kata Pokrivcsák:
munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

munkaalapú

Te meg erre előállsz: munkaközpontú.

Hát érdemes rád marketingmilliárdokat költeni?

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 18:52:48

@jjulie: De ugyanilyen volt a 2010 előtti kampányban a "növekedésközpontú gazdaságpolitika". Kinek nem szimpatikus az, hogy növekedés ? Megnézik, hogy mit szeretnek az emberek hallani, és mennyi ember szeret valamit hallani, és beépítik a kommunikációba azt, amit nagyon sok ember nagyon szeret hallani. Vagy a szociális népszavazás. Kinek szimpatikus az, hogy "tandíj" ?

Nem az a lényeg a profi politikában, hogy az embereknek igazat kell mondani,hanem az, hogy maximális mértékben hatni. Mert az embereket úgy is lehet vizsgálni, tudományos alapon, mint egy tárgyat. Megnézem, szociológiai kutatásokkal, hogy hogy működsz, és miután a kutatásaim alapján összeállítottam rólad a használati utasítást, kihasználom működésed jellemzőit. Mint egy varrógépét, és varrom veled a hatalmamat. Azért vagyok profi,mert ezeket meg tudom veled csinálni.

6.Lenin 2014.09.29. 18:57:48

@Kata Pokrivcsák:

"Mert az embereket úgy is lehet vizsgálni, tudományos alapon, mint egy tárgyat. "

Szerinted minek (nem elírás) nézték Bp-en a baloldali választópolgárokat ma?

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 18:58:16

@panelburzsuj: abszolút mindegy, a marketingben a hatása ua. Engem nem a szó érdekel, hanem a hatása. A társadalom 70 százaléka dolgozik, arra, ha akarom a szavazatát, azzal hatok, hogy munka(kontra munkakerülő, amelyik a te munkádból, belőled él !!!, és mindig elégedetlen és az ellenzékre szavaz ), nem azzal, hogy alapon vagy központon.

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 19:00:40

@6.Lenin: Nem tudom hogy minek, de irreleváns is, mert Orbánhoz képest ők kismiskák, nem tényezők már.

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 19:04:35

@6.Lenin: A profi politikát csak azok módszere alapján lehet jellemezni, akik maguk is profik, kismiska amatőrök alapján bajosan

panelburzsuj 2014.09.29. 19:09:06

@Kata Pokrivcsák:
Mondd, te tényleg "baloldali" vagy, vagy álruhás lejáratóember, amolyan internetes Falus? (Mint a paraszt a jégverésben: "lássuk uramisten, mire megyünk együtt" ... )

1. "A társadalom 70 százaléka dolgozik" - ez milyen slendrián duma már?

2. A munkaalapú társadalom a spekulánsok elleni harcban született - ennyire rövid a memómriád?

6.Lenin 2014.09.29. 19:13:11

@Kata Pokrivcsák:

Akkor kik fogják leváltani ezt a káros jobboldali bagázst?

Megkérjük az USA-t, hogy bombázzák le Bp-et? Netán az IÁ harcosait kérjük meg 1 kiadós keresztény irtásra?

Olvasom a különböző blogokat, és nem értem, kik fognak itt bármit is csinálni?

"Változás csak akkor lesz, ha valakik valamikor megértik, hogy nem magukat, hanem a választók többségét kell meggyőzniük igazukról. Ha ezt megértik és persze meg is tudják tenni."

Ilyen nehéz értelmezni az ebben leírtakat?

Vagy az egész itt folytatott hörgés lényege csak a saját lelki frusztrációk kiélése lenne csupán?

Vagy a régi bevált fogás:bele kell rúgni 1 nálam tehetségesebb emberbe, hátha engem is értékelnek vmire?

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 19:39:49

@6.Lenin: Én nem akarom hogy meggyőzzék, nagyon elégedett vagyok Orbánnal, ha megcsinálja azt a gazdasági modellt, amit Erdogan, a török Orbán. Azt itt csak ő tudja megcsinálni, ha akarja, nem a liberális demokrácia.Ha meggyőzik Falusék az igazukról az emberek 51 százalékát, akkor a megosztottság és populizmus miatt demokratikus deficitek sora lesz, mert a magyar politikai kultúra a jólét hiánya és a demokratikus hagyományok hiánya miatt nincs olyan, hogy a terméketlen populizmuson túlmenjen, ha liberális jogokat adnak az embereknek. A demokrácia melletti kiállás csak egy elvont filozófiai értékítélet, az nem azt jelenti hogy itt Magyarországon hatékonyság szempontjából a liberális demokrácia olyan jó lenne, vagy amatőr politikusok parttalan vitatkozása gyorsabban előre vinne. További feltétel az Erdogani modellhez az EU vezetők kellő szenilitása, hogy ne szóljanak bele, hogy itt mit csinálnak.

6.Lenin 2014.09.29. 19:58:43

@Kata Pokrivcsák:

"...csak ő tudja megcsinálni, ha akarja, nem a liberális demokrácia.Ha meggyőzik Falusék az igazukról az emberek 51 százalékát, akkor a megosztottság és populizmus miatt demokratikus deficitek sora lesz, mert a magyar politikai kultúra a jólét hiánya és a demokratikus hagyományok hiánya miatt nincs olyan, hogy a terméketlen populizmuson túlmenjen, ha liberális jogokat adnak az embereknek. A demokrácia melletti kiállás csak egy elvont filozófiai értékítélet, az nem azt jelenti hogy itt Magyarországon hatékonyság szempontjából a liberális demokrácia olyan jó lenne, vagy amatőr politikusok parttalan vitatkozása gyorsabban előre vinne."

Ebben lehet köztünk 1etértés.

Nyáron felsorolt néhány országot, amelyeknek a "sikerein" érdemes lenne legondolkodni (nem 1 az 1ben utánozni őket. Nekünk 1 saját modellt kellene megvalósítani)

Minden országnak másak a lehetőségei, más az emberek hozzáállása, nem lehet simán kopizni semmit.
Szerintem.

Különben közben elgondolkodtam ,hogy a poszt valódi témája valóban az Orbán jelenség lenne.
Viszont ezt nagyon nehéz önmagában csak a személyre koncentrálva "elemezni". Nem lehet teljesen elszakadni a közvetlen, vagy a szélesebb környezet/helyzet "elemzésétől".
Csak együtt lehet esetleg megpróbálni a megértését a pacák cselekedeteinek.

barany 2014.09.29. 20:13:46

@6.Lenin: "Szerinted minek (nem elírás) nézték Bp-en a baloldali választópolgárokat ma?" -kérdezed Kata Pokrivcsáktól. Nem látom Kata válaszát. Úgy vélem, így "szabad a gazda". Nos, szerintem a választ Kőrös Péter, az MSZP XVIII. kerületi frakcióvezetője és kampányfőnöke megadta: egységsugarú síkidomnak.

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 20:26:02

@6.Lenin: Az Orbán jelenséget a személyből kiindulva lehet megérteni, TG próbálja, de nem a személy pszichológiájából indul ki, abba nem is mer belemenni, pedig abból lehet levezetni. Nem tud bizonyos általa valószínűleg tanult merev marketing elemzési módszerekről letérni és újszerű megközelítést használni, a jelenséget nemcsak részleteiben látni, hanem a részletek kapcsolatait is. A környezet annyiban számít hogy például egy viking északi, más habitusú országban, ezek az eszközök, amik itt működnek, nem működnének.

6.Lenin 2014.09.29. 20:32:03

@barany:

Szerintem mindig is annak nézték, még a saját választóikat is.
Most sem tudnak szabadulni ettől a szokásuktól (a vérükben van).

Mivel-szerintem-ezzel valójában ők is tisztában lehetnek, másokat vádolnak azzal, hogy birkaként szavaznak, és megpróbálnak másokat is levinni a saját színtükre.

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 20:34:30

Erdoganhoz hasonló a személyiség, Erdogan egy művelt, vízióval rendelkező populista. Orbánnak is művelt, van víziója, ami a populisták közül kevésnek van, az a vízió pragmatikus és racionális, fejlesztő szándékú, csak Erdogan megvalósította, itt meg még egyenlőre a papíron van. Ha a bankhiteles stb társadalmi ügyeket lezárja, akkor szerintem abból valami el fog kezdődni.

6.Lenin 2014.09.29. 20:42:05

@Kata Pokrivcsák:

"Az Orbán jelenséget a személyből kiindulva lehet megérteni,"

is

bizonyos tulajdonságokat, csak bizonyos helyzetek hoznak ki az emberek többségéből.

Összetettebb ez a kérdés.Csak részletek vizsgálva csak torz képet alkothatunk.

barany 2014.09.29. 20:55:36

A "populizmusról" néhány szót. A populizmust sokan, köztük az itt kommentelők egy része is, egyfajta bélyegként használja. Manapság elsősorban Orbánt, Putyint, Erdogánt szokták vele illetni. De például annak idején De Gaulle-t is nagy vehemenciával populistázták. Kétségtelen, hogy De Gaulle arisztokrata származása ellenére mindig szívén viselte a Gloire, a francia nemzet nagysága mellett, a francia kisember jólétét. Liberális szemmel két halálos bűne is volt, a nacionalizmus és a populizmus. Ez persze cseppet sem zavarta, ahogy az őt támogató tömegeket sem. Egyébként a populizmus szó, eredeti jelentése értelmében egyáltalán nem megbélyegző, sőt a demokratikus politikus számára elvárás lenne. Hiszen a demokrácia jelentése "népuralom". A demokratikus politikus kötelessége a nép szolgálata. A nép által választott kormánynak (a nép kormányának) a nép aktív közreműködésével, a nép érdekében kell tevékenykednie. (Ahogy a Gettysburgi beszédben Lincoln megfogalmazta: that government of the people, by the people, for the people..) Időszerű volna a populizmus „rehabilitálása”, a PC beszéd uralma helyett a nép uralmának visszaállítása.

6.Lenin 2014.09.29. 21:08:54

@barany:

Már bocs...

Ballibéknél azért szitok szó a populizmus mert a nép honnan a fenéből is tudhatná, hogy neki mi a jó?

Azt a ballibék tudhatják csak, hogy másoknak mi a jó. Ezt jelenti nekik a liberális demokrácia.
Csak mi lehetünk hatalmon, csak mi tudjuk, hogy nektek (a népnek) mi lehet csak az igazán jó. Mi mindent tudunk, mindenhez értünk( csak a gyakorlatban még nem sikerült ezt bizonyítani)

Az egységsugarú síkidomok honnan is tudhatnák ezt.
A USA tudja egyedül, hogy mit szeretnének az emberek bárhol is élnek a világon. Csak Brüsszelben tudják, mit szeretnének a magyarok, pedig sokan majdnem azt sem tudták, hol is van ez az ország. (2012-es EP vita)
Szerintem.

6.Lenin 2014.09.29. 21:21:46

izé...

www.atv.hu/belfold/20140929-kunhalmi-arra-kerjuk-a-valasztokat-szavazzanak-bokros-lajosra

Nehéz éjszakám lenne, ha szoci szavazó lennék.

Mekkora mázlim van.
(vagy vmikor jól döntöttem)

subtotal 2014.09.29. 21:27:16

@Kata Pokrivcsák: nem érdekli a látszat, amíg nem veszélyes a zsére. és de, a sajátjai simán legyalulnák ha nem jönne a segíjjjke a zunijótol.

barany 2014.09.29. 21:50:46

@6.Lenin: Szerintem is. Teljesen egyetértek. A mai liberálisoknak semmi köze a klasszikus liberalizmushoz, Kossuthék szabadelvűségéhez, ami nemzeti érzelmű és toleráns volt. Valóban úgy van, ahogy írod: véleményterrort gyakorolnak, magukat tartják a legokosabbnak, az övékétől eltérő véleményt nem tűrik, üldözik. Tabukat állítanak fel (PC beszéd) a népet lenézik, a hagyományos értékeket és az azokhoz ragaszkodó embereket gyűlölik. Igyekeznek ezeket az értékeket gyengíteni, végső soron megsemmisíteni. A vita korábbi szakaszában erről már szó volt, és ott megállapodtunk, ha jól emlékszem tudományos libsizmussal abban, hogy a liberális szó nem is illik rájuk. Találóbb volna a például a liberálfasiszta, a liberálbolsevik vagy a neojakobinista.

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 21:50:56

@barany: A populizmus azért negatív, mert rövid távú gondolkodást jelent, a feles többséggel bíró populisták, Meciar, Basescu, Berlusconi, stb, akiknek félnie kell a hatalom elvesztésétől, célja általában nem valamilyen magasabb fejlődési szint elérése egy ország tekintetében (ezért csak látszólag az emberek emberei), hanem az önközpontú személyiség miatt elsődlegesen népszerűség maximalizálása, ezért a hozzáadott teljesítményük egy ország fejlesztésében alacsony. Például a feles populisták alig építenek hálózatos infrastruktúrát, mert kevés népszerűséget hoz, de sokba kerül. A kétharmad azért fontos, mert ha Orbán már koncentrálta az összes hatalmat, akkor a csak rövid távokban gondolkodó populizmusa gyengülni fog, mert hosszabb távra szabadabban gondolkodhat, és előtérbe kerülhetnek a műveltsége miatti pragmatikus gondolatok. Ez történt Erdogannál is (akinek még formál jogilag nincs ugyan kétharmada, de a gyakorlatban a médiát rég ellenőrzi, és emiatt lényegében teljhatalma van) Cháveznek volt kétharmada, de Orbánnál műveletlenebb volt jóval, és a hatalmát a jelentős részben nem uralt média is korlátozta, félnie kellett hatalom elvesztésétől, nem is lépett túl a népszerúséghajhászáson a pragmatizmus felé. Lukasenkó, aki a belorusz emberek emberének nevezi magát, szintén egy műveletlen téeszelnök, akinek a népe is rendkívül igénytelen, ezért megteheti, hogy ahhoz a modernizációs igénytelenséghez igazodjon, és nem teremt fejlődő országot, hiába van teljhatalma. Putyin ugyanaz. A magyarok modernizációs igényei jóval magasabbak a beloruszokénál, oroszokénál, ezért itt a vezető azt nem kerülheti meg. Lehet a vezető itt populista, de egyrészt az emberek magasabb modernizációs igényeihez alkalmazkodnia kell, és ha művelt, akkor általában csak addig populista, amíg a hatalmát veszélyben érzi, vagy a hatalmat meg akarja szerezni, utána átválthat pragmatikusabb üzemmódra, mint Erdogan tette, és megvalósíthatja a fejlesztő vízióját, ami a műveltsége miatt megvan.

barany 2014.09.29. 22:19:16

@Kata Pokrivcsák: Amiről te beszélsz, az a "liberálisok" (valójában "liberál-bolsevikok") definíciója, amivel a tőlük eltérő, "unortodox" módon gondolkodó és cselekvő politikusokat szokták megbélyegezni. Ezt a terminológiát én, sokakhoz hasonlóan, nem fogadom el. Egyébként a műveltség misztifikálása vezető politikus esetében nem szerencsés. És az általános értelemben vett okosság sem. Sokkal fontosabb a bölcsesség, és a karizma: egyfajta nehezen megfogalmazható, született rátermettség. A történelem során kevéssé művelt emberek korszakalkotó politikai vezetőkké, államférfiakká válhattak. Aki hirtelen eszembe jut közülük, például Cromwell vagy A. Lincoln.

6.Lenin 2014.09.29. 22:25:48

@barany:

Szerintem ma már ezek a fogalmak igen csak üresen csengenek, mint sok minden más, amik vmikor valóban vmilyen értéket is jelentettek.
Vmi újat kellene keresni (értékeket) miközben már a régieket is lassan elfelejtjük, mit is jelentettek valójában.

Nehéz így megtalálni (sokaknak) a helyes irányt. Ezzel küzd az egész világ. 1re nyomasztóbb a kettős mérce (sajnos minden oldalon). Nehéz lesz ismét vmi közösen elfogadhatóban legalább minimális kiegyezést találni.

Jó éjt!
Mindenkinek.

Szerencsére a Blues örök, a nyomor meg divat.

www.youtube.com/watch?v=k_rd8y8A2oE

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 23:13:50

@barany:Én nem viszonyulok a populizmus fogalmához (lehet hogy tényleg a liberálisok találmánya), csak a populistának mondott vezetők egy ország fejlesztésében mutatott teljesítményéhez. Ami általában igen gyenge. De hozzá kell tenni, hogy azért mert a populistának mondott vezetők általában nem rendelkeznek kellő bölcsességgel, amihez művelődés kell, általában túlnyerik magukat, amit ha nem művelt akkor gyorsan felzabál, tervek nélkül. Általános (nem speciális tudás) értelemben vett okosság azonos a bölcsességgel. Karizma és rátermettség nem feltétlenül jó dolog, nem kell túllihegned, Hitlernek is volt. Populizmust sem kell túllihegned, szintén volt Hitlernek is. Nem jó mindent Orbánon és a hozzá kapcsolódó érzelmen át látni. Mert akkor eltorzulnak a fogalmak, a negatív tartalmuk eltűnik.. De Gaulle nem volt populista, egy jobbközép karizmatikus vezető volt. Egyébként a bolsevikeket is populistának mondják, szocialista populizmusnak. Akkor most szerinted a liberálbolsevikek mondják a csak bolsevikekről hogy populisták.

Kata Pokrivcsák 2014.09.29. 23:36:10

@barany: Akkor most Bokros az MDF után az mszp-t is megeszi Mehetnek az MDF után.

szoja122 2014.09.30. 06:52:33

"Bődületes dolgokat mondott Orbán"

"Orbán Viktor egy KDNP-rendezvényen azt mondta: egy liberális demokrácia sem a rezsicsökkentésre, sem a bankok elszámoltatására nem lett volna képes. Hozzátette azt is: le akar számolni a politikai korrektséggel."

www.168ora.hu/itthon/boduletes-dolgokat-mondott-orban-130968.html

Most már inkább sírok, mint röhögök ekkora marhaságokon. :(((

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.30. 11:07:43

@szoja122:
Az aggódásra hajlamosakat King Pocak of Felcsút naponta megörvendezteti alapanyaggal.
Azt már el se mondom, hogy a PC-beszédet és annak egyeduralmát jórészt kiknek köszönhetjük, mert üstöllést a gázkamrák jutnának eszedbe a kontentről... :)

nyünyüge 2014.09.30. 12:28:09

OFF

A sajtó segítségével durván megtámadjuk az ombudsmani hivatalt, aztán bizottság elé citáljuk, majd zárt ülést rendelünk el, "hogy ne legyen cirkusz".
Ez volna az a bizonyos demokrácia, ami a demokráciánál annyival praktikusabb, hogy illiberális?

hvg.hu/itthon/20140930_Szekely_meghallgatasa_tucsere

barany 2014.09.30. 14:22:36

@nyünyüge: Más aspektusból nézve, a történet a következő. A TASZ az ombudsmani hivatalban lévő barátaik segítségével, az ombudsman figyelmetlenségét kihasználva (vagy tudatos támogatásával) megtámadta a VIII. kerületi polgármestert. A támadás oka az volt, hogy a pm. megszüntette az együttműködést a "Tűcsere programot" lebonyolító Kék pont nevű (?) szervezettel. A program azon kábítószerfüggők egészségének a védelmét szolgálja, akik injekcióval juttatják a drogot a szervezetükbe. A program keretében minden drogos, minden szúráshoz új, steril tűt kap.(!) Így egymás megfertőzése, egyáltalán a fertőzésveszély minimalizálható. A jelentős társadalmi költséggel járó program kerületi alkalmazását a pm. azzal a feltétellel támogatta, hogy a Kék pont a használt tűket maradéktalanul begyűjti. A Kék pont ezt a feltételt nem teljesítette, a használt tűk jelentős része a kerületben szétszórva maradt. Ez közveszély okozás, ami a programot és a kábítószeresek jelenlétét amúgy is rossz szemmel néző lakosság szembenállását tovább fokozta. Az adott helyzetben a polgármester nem is tehetett volna mást, mint amit tett. Ezek után a TASZ és az ombudsmani hivatal "összefogása" a polgármester ellen, meglehetősen furcsa. Egyébként is egyre nehezebben tűrhető az a tipikus balliberális magatartás, amelyik a deviáns kisebbség érdekeit preferálja, a normális többség érdekeivel szemben.

jjulie 2014.09.30. 15:00:53

@Hepci:

a te környékeden is az ilyenolyan de okos egyben sikeres magabiztos zsidó fiuk könnyed természetességgel dugták a legjobb nőket, akik aztán nagyot kakiltak a te elárvult farkadra?

rá se ránts, menj helyette OBIII szájjalteniszezni, sokat segít, de ne hagyd otthon a fideszikszelő rossz kezedet sem

jjulie 2014.09.30. 15:03:03

@Kata Pokrivcsák:

mi volt az előző életedben a nicked?

jjulie 2014.09.30. 15:17:49

@barany:

ügyes: értelmezésed szerint a liberalismus gyüjtüfogalma az átlalat elítélendő attitüdnek, majd mint ilyet elítéled

felcsutizmusból jeles, felcsutibirkaeleségnek teljesértékü szellentés

felcsutizmuz mielőtt irányt adott az értelmetlen létednek, hogy orbán típusú értelmetlenbeszédeket gyártsál, mivel múlattad a golyafos életeded te kubatov egyszerű katonája?

aproportos, megkivántad e már valaki trafikját, és kiutalta e már neked a párt?

nyünyüge 2014.09.30. 15:34:12

@barany:
Fogalmad sincs, hogy miről beszélsz.
Ha elterjed a mondjuk a fertőző májgyulladás a VIII. kerületben, az nemcsak a kábszereseket fogja megfertőzni, te okostojás!

(Bár szerintem ők is emberek, és megérdemelnek némi védelmet.)

Az meg, hogy az mno az ombudsman ellen kampányt gerjeszt, leginkább azért, hogy a neki kellemetlen TASZ-t ellehetetlenítse, és erre éppen egy ilyen igen nehéz társadalmi problémát használ föl, mint a drogkérdés ---- na ezt már csak Kocsis Máté mércéjével lehet mérni :(.

Kocsis Máténak érdemben kellett volna a Kék Pont-tal vitatkozni stratégián, megoldásokon, helyette ő a politikailag legolcsóbb, leghitványabb megoldást választotta.

A bárányok meg már tapsolnak is ehhez, nemcsak hallgatnak :(.

Éhes ló 2014.09.30. 19:28:27

@nyünyüge:Kocsis Máténak érdemben nem kellett volna a Kék Pont-tal vitatkozni semmin, mert nincs ilyen törvényi kötelezettsége. Neki a választói érdekeit kell képviselnie, akik nem a drogosok és a bűnözők voltak - vélhetőleg, hanem tisztességes, törvénytisztelő emberek többségében.

Kocsis és a kerületi korrupt sünök, a besúgóik, sameszaik dolga nem a drogosok és az őket ellátó bűnözők védelme, hanem a forgalomból kivonásuk, törvény elé állításuk és a többségi társadalom védelme.

A drogosokat be kell zárni, kényszergyógykezelni kell, hogy az ön- és társadalompusztítást abba tudják hagyni.
A drogszállítóikat pedig a tűellátókkal együtt vagy agyonlőni a helyszínen, vagy bezárni, hogy a lakat is rájuk rohadjon a nyomorult életük végéig.

jjulie 2014.09.30. 19:40:38

@Éhes ló:

bumburnyák, mi voltál meelőtt két hete éhesló-ként megújultál?

6.Lenin 2014.09.30. 19:48:58

@Éhes ló:

Ugyan, mire fel háborogsz?

A liberális demokráciában a többség joga a kisebbség devianciáit eltűrni, és lehetőleg biztosítani, hogy nyugodtan kiélhessék azokat, nekik ahhoz joguk van.
Kit érdekel a többség?

tőle idézek...(nyünyügétől)

"Ha elterjed a mondjuk a fertőző májgyulladás a VIII. kerületben, az nemcsak a kábszereseket fogja megfertőzni, te okostojás!

(Bár szerintem ők is emberek, és megérdemelnek némi védelmet.)"

Nem is érti, hogy pont az a baj, hogy azok is megfertőződhetnek, akik normálisan élnek. A polgármester dolga őket védeni elsődlegesen (a normális többséget), és csak segíteni a kisebbségnek, ha netán szeretnének 1x ők is a normális többséghez tartozni valaha.

6.Lenin 2014.09.30. 21:11:24

izé...

index.hu/belfold/2014/09/30/tasz_a_fajvedot_is_vedi_a_torveny/

" Jogi szankcióval sújtani egy eszmerendszerrel egyetértőket a diktatúrák sajátja. Holnap kit és mit fog betiltani a kormány csak azért, mert nem tetszik a véleménye?”

– veti fel a TASZ, többször is hangsúlyozva, hogy irtózik a fajvédő eszméktől, ám az eszme mások jogait nem, csak jóérzését sérti, ezért hatalmi eszközzel való betiltását nem fogadhatja el."

Mi van?

6.Lenin 2014.09.30. 21:34:17

a legjobb majdnem kimaradt...

"......résztvevők beutazási és tartózkodási tilalmának elrendelése nem jogszerű és nem hatékony módja a fajvédőkkel szembeni fellépésnek, az sérti a véleménynyilvánítás szabadságát és a résztvevők szabad mozgáshoz való jogát.”

Mi is a demokratikus érték?

„A politikai fellépés, civil és polgári tiltakozás, valamint mindezek kormányzati katalizálása minden erőfitogtatásnál hatékonyabb eszköze volna a demokratikus értékek védelmének”

Tiltakozni az ellen, hogy mások szabadon kinyilváníthassák a véleményüket, és ezt szabadon mozogva tehessék.

Mondjuk 1 körsétán tagadják a holokausztot?

-Margit! Ne hívjak orvost?

jjulie 2014.09.30. 21:36:24

@6.Lenin:

nyugi bumburnyákorbántulok, ez nem neked szólt, neked majd a kubatov szól ha menned köll rajzolni a fideszikszet

addig ne erülködj mert elkopik az agyhugyköves, és üresen kongani fog a fejed

6.Lenin 2014.09.30. 22:04:42

@jjulie:

Köcsög!
tudom, hogy neked szólt.
Hívjak orvost?
Vagy már minek? (jelenleg még nem tart ott a tudomány, hogy segíteni lehetne rajtad.Légy türelmes, talán megéled)

6.Lenin 2014.09.30. 22:11:16

izé...

Nekem nem is kéne a norvégoktól lóvé, ha ilyen a mellékhatása.

Jó éjt!
Mindenkinek.

szerencsére a Blues-nak nincs, mert az örök!

www.youtube.com/watch?v=nDXkd2NyCCE

jjulie 2014.09.30. 22:11:42

@6.Lenin:

kuss orbántulok, ha ugraszt a kubatov akkor szaladj, addig kuss

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.30. 23:05:31

@jjulie:
Ha jól értelek, nyomi, már szeretnél velem teniszezni.
Erősítsd meg, aztán hajrá, ilyen szép időben jó sz*pni a pályán.
Nyomi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.01. 00:03:41

@panelburzsuj:
Mindenkinek okulására szolgálna, ha Jjulis bemutatná, miként lehet betojva teniszezni úgy, hogy mozgás közben a sűreje ne dőljön ki a bugyijából.
Lenin feltehetőleg finanszírozná a dolgot, mint 1szer ígérte.
A látványosság talán még egyes válogatott futballmeccsekkel is felérne (s szaglana).

nyünyüge 2014.10.01. 10:58:22

@Éhes ló:
Mivel a kerületnek szerződése volt a Kék Ponttal és jó ideig együtt is működtek a KÖZ érdekében, ezért bizony dolga volt vitatkozni.
És ha a Kék Pont rosszul végezte a munkáját, akkor a szerződésbontás mellett ugyancsak a KÖZ érdekében Kocsis Máténak elő kellett volna vezetnie, hogy miként, milyen stratégiával, milyen szervezetekkel fogja megoldani a létező problémát, ugyancsak a KÖZ érdekében.

Egyébként kezdek ideges lenni ezzel felületes a "többség véleménye" mindent visz szöveggel.
Értem én, hogy többség kell a szavazások megnyeréséhez, a hatalomban maradáshoz, de éppen a politikusnak-városvezetőnek az is dolga volna, hogy tovább lásson a pillanatnyilag legnépszerűbb véleménynél. Mert bizony sokszor előfordulhat, hogy a kisebbség problémáját kell megoldani valamiért. Akár azért, hogy ne váljon a kisebbség most még megoldható problémája később a közösség kárára (pl. járványveszély). Vagy simán elvi alapon, mert a kisebbségben levőtől sem lehet elvitatni alapvető jogait.

Ráadásul a többségi vélemény nem feltétlenül egyéni bölcsességek többszöröse, simán lehet egy dolog valamely oldalának felturbózott változata.

nyünyüge 2014.10.01. 11:03:09

@6.Lenin:

Te nem érted! Ha a kábszeres májgyulladást kap, akkor a májgyulladást a nem kábszeresek is elkapják igen könnyen.
És nem az eldobált tűtől, hanem normál érintkezésben, az iskolai padszomszédtól, akárhol.

6.Lenin 2014.10.01. 12:44:02

@nyünyüge:

Ez igaz (is lehetne), de az igazi veszélyforrás (kiindulás) mégis csak nagyobb %-ban ők okozhatnák.

Az utóbbi években elég soxor előfordultam Bp-en az unokámmal játszóterek környékén.
Mi a toszért kell elviselnem hogy a hajléktalanok, alkoholisták, drogosok soxor a játszóterek környékét használják nyilvános Wc-nek, lakhelynek, szétdobálva minden mocskot?

Szerintem nem az a megoldás, hogy joguk van ehhez felkiáltással hagyunk mindent ebben az állapotában.

Talán létezhet kulturált megoldás is.

Amíg ilyen külföldről támogatott félnótás idióták ordibálnak ezekben az ügyekben, kétlem, hogy a normális megoldások keresése motiválná őket.
Inkább a szarkeverés az, meg a pénzéhségük az igazi mozgatói ezeknek.
Szerintem.

barany 2014.10.01. 17:29:55

@nyünyüge: "Egyébként kezdek ideges lenni ezzel felületes a "többség véleménye" mindent visz szöveggel. Értem én, hogy többség kell a szavazások megnyeréséhez, a hatalomban maradáshoz, de éppen a politikusnak-városvezetőnek az is dolga volna, hogy tovább lásson a pillanatnyilag legnépszerűbb véleménynél."

Nem idegeskedni kell, hanem megérteni a demokrácia lényegét. A demokrácia lényege pedig az, hogy a nép (a többség) dönt. És nem a balliberális megmondó emberek.

nyünyüge 2014.10.01. 18:00:23

@barany:

"A demokrácia lényege pedig az, hogy a nép (a többség) dönt."

De előtte jól megdolgozzuk a népet, hogy pontosan tudja, hogy mi is a véleménye!

Vagy majd a többség - amelyiknek van lakása - megszavazza, hogy akinek nincs, az menjen tömegszállásra-vagy a francba, ne rontsa már az utcaképet meg a hangulatot.
Vagy majd a többség - aki nagyjából munkaképes - megszavazza, hogy a nem munkaképesnek nem jár semmi, mert nem tesz hozzá semmit a nemzeti össztermékhez, forduljon föl ahol akar.
Vagy majd a többség, aki nagyjából egészséges, hogy mindenki fizesse a maga eü ellátását. Ha nem tudja, akkor meg nehogy már a többség fizessen helyette.

Normálisnak tetszik lenni?

jjulie 2014.10.01. 18:45:18

@nyünyüge:

ne aggódj, orbántulok, kubatov katonának ennyi ésszel is jó leszel, a fideszikszelő kezeddel veregesd meg a @Hepci: fideszikszelőkezű tesód vállát

szoja122 2014.10.01. 18:45:24

@barany: A demokrácia lényege, hogy NEM CSAK A TÖBBSÉG VÉLEMÉNYE SZÁMÍT. És főleg nem a jobboldali, de konzervatívnak nem mondható megmondó emberek döntenek.

A demokrácia NEM A TÖBBSÉG DIKTATÚRÁJA. Ezt V.I.Lenin tudja a legjobban, mert ő ezt demokratikus centralizmusnak hívta, vagy másképp a proletár diktatúrának. Vagy a Fidesz kommunizmust épít?
Gondolom ezt javasolják Szerbiának, Romániának, Ukrajnának és Szlovákoknak is.
Lóf@szt az ott élő magyaroknak, hisz nincsenek többségben! :(((

Éhes ló 2014.10.01. 18:54:54

@jjulie: ne vedd a szívedre, ez van: panta rhei.

nyünyüge 2014.10.01. 18:56:55

OFF Mindenki lehet ...

Azt hallom az rtl-en, hogy az állami közműszolgáltató holding a postákon, a díjbeszedőnél és a KORMÁNYABLAKOK-nál fogadja majd az átjelentkező ügyfeleket.

Amúgy persze TISZTÁN PIACI alapokon, a nonprofit működésből fakadó olcsóbb árakkal fog versenyezni a gaz profitéhes tőkés szolgáltatókkal :).

Éhes ló 2014.10.01. 19:06:57

@nyünyüge: ha és amennyiben a kerületnek szerződése volt a Kék Ponttal és azt a drogosok és az óket ellátó bűnözők leszarták akkor azt fel kell bontani és a drgosokat kényszergyógykezelni, az ellátóikat börtönbe kell zárni. Azokat is akik bűnözőkkel és támogatóikkal szerződést kötnek.
De még egyszer leíropm: semmiféle törvényi kötelezettsége nincs a polginak a bónözőkkel és a szerződésszegőkkel vitába szállni. Elég ha egy samesza kirúgja őket a fenébe, vagy rájuk küldi a zsarukat akik bezárják azt akinél drogot találnak.

Kocsis Máténak nem dolga a DROGFOGYASZTÓK KISZOLGÁLÁSA ÉS A BŰNÖZÉS FENNTARTÁSA, sőt, harcolnia kell ellenük a rendőrökkel és minden tisztességes állampolgárral együtt.

A "köz" érdeke nem a drogozás és nem a drogosokból extraprofitot húzó és a droggal együtt a társadalmat pusztító bűnözés fenntartása, támogatása.

Tudom, hogy zavarja a magadfajtákat a demokrácia, de bármennyire is idegesít, a "többség véleménye" mindent visz és nem a drogosok és az őket támogató bűnözők véleménye a meghatározó.
A kisebbség problémáját a kisebbség oldja meg, azért kisebbség.
Senkinek nem alapvető joga a drogozás és a tűhöz, drogozó helyhez való jog.
A társadalom békés többségének az alapjoga, hogy a drogosok, a bűnözők ne sajátítsák ki a közterületeket, ne szennyezzék el a közterületeket, és a bűnözés ne borítsa el a lakóhelyeket, falvakat, városokat.

Senki nem írta, hogy a többségi vélemény az egyéni bölcsességek többszöröse, szimplán csak olyan demokratikus államokban kötelező erővel bíró és szavazatokban, képviseletben is megjelenő választói vélemény, ami a demokratikus hatalomgyakorlás alapja.
Nem hagyható figyelmen kívül büntetlenül, mint azt a ballibbant oldal sorsa is mutatja.

nyünyüge 2014.10.01. 19:37:53

@Éhes ló:

Nem "ha és amennyiben" volt szerződése a Kék Pont-nak, hanem szerződése volt.
Megtisztelnél, ha olyasmiről vitatkoznál, amiről legalább halvány segédfogalmad van.

Az meg, hogy a kisebbség oldja a meg a saját problémáját, hiszen azért kisebbség, igazán okos és előremutató ötlet.

A hátrányos helyzetű oldja meg a saját problémáját a nem hátrányos helyzetű többséggel szemben - mondjuk a fogyatékos kisebbség oldja meg a saját problémáit.
Miből is?
Miből volna egy fogyatékos kisebbségnek erőforrása arra, hogy megoldja a saját problémáit, ha az aktuálisan nem fogyatékosok többsége nem segíti?

Ha az ukrán vagy a román kormány azzal küldi a francba a magyar iskoláztatáshoz lehetőséget kérőket, oldják meg maguk a kisebbségük problémáját, arra mit válaszolsz?
Vagy az ukránokra, románokra nem igaz, hogy a többségi érdek mindennél előbbrevalóbb?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.01. 20:07:22

@jjulie:
Úgy látom, zavarodban (besz*rás) beleültél egy 5/8 collos teniszütőnyélbe, ettől összekeverted szegény Orbánfóbiás Nyünyügét a NER oszlopával, Barany kommentelővel.
Nyomi.

Éhes ló 2014.10.01. 21:15:35

@nyünyüge: én nem láttam ezt a szerződést. Te igen?
Valamit hazudoznak azok, akik egyik oldalról drogosokat tápolnak, másik oldalról drogosoknak teremtenek lehetőséget drogozásra a kényszergyógykezelés helyett, az őket droggal ellátóknak pedig piacot a közpénzen életben tartott hulladék drogosok révén.
Ezért csak óvatosan.

Örülök, hogy értékeled az ötletemet.
A kátrányos helyzetű oldja meg a saját problémáját a nem kátrányos helyzetű többséggel szemben, mondjuk a fogyatékos kisebbség is oldja meg a saját problémáit, mert a többségi társadalomnak velük nincs dolguk semmi.
Pontosan.
Amiből akarja, abból oldja meg, vagy amit összekoldul.
Azzal gazdálkodjon, amire ereje van.
Alanyi jogon - azon az alapon, hogy fogyatékosok - egy kapitalista társadalomban nem jár nekik semmi, csak amiért megdolgoznak, amit maguknak összeszednek.
A szocializmus más, de azt elhajtottuk a fenébe, vagy legalább is szerettük volna elhajtani.

Az ukrán, a tót, a rác vagy a román kormány azzal küldi a francba a magyar iskoláztatáshoz lehetőséget kérőket, oldják meg maguk a kisebbségük problémáját, sőt, amikor megoldanák, akkor azt is betiltja, mert tudja, hogy a magyar kisebbség a lopott földön örök veszély a számukra.

Még szerencsések most a határon túliak, hogy csak a rácok irtják őket fizikailag, nem az összes kisantant tolvaj mocsok, mint tették volt nem kevés alkalommal.
Az ukránok, tótok, rácok, románok nem kevés alkalommal demonstrálták és demonstrálják most is azt a magadfajta hülyéknek, hogy a többségi (nemzeti) érdek és a magyar kisebbség pusztítása számukra mindennél előbbre valóbb volt és marad is.

Nekünk sem szabad másként eljárni és bizony a határon túli magyarok támogatása magyar nemzeti feladat, vagy a kinti közösség saját politikai képviseleti erején múlik.
Ha ők nullák, akkor nulla, mint az ukránoknál, akik épp legyalulják őket a térképről: kifosztják őket, áttervezik a választókerületeiket, lerombolják az emlékműveiket, megverik elüldözik a lelkészeiket, és a férfiaikat, fiaikat megöletik Keleten.
Mint a rácok, horvátok tették 10-15 éve a délvidéki magyarokkal.

Emlékszel igaz?
Az élet harc, és aki gyenge elpusztul, az erős, az alkalmazkodóképes lép a hűlt helyére.
Ez az élet rendje és a fejlődés alapja.

szoja122 2014.10.02. 04:21:39

@Éhes ló: "A kisebbség problémáját a kisebbség oldja meg, azért kisebbség."

Ez egy vas logikájú tökéletes, hibátlan okfejtés. :(((

Gondolom az igazságtartalmában egy percig sem kételkedsz, ezért javasold ezt Szerbiának, Romániának, Ukrajnának és Szlovákiának is.
Lóf@szt az ott élő magyaroknak, hisz nincsenek többségben! :(((

Amúgy a fenti idézőjelbe tett mondat alapgondolata a kereszténységnek is amit fennen harsogják a magukat konzervatív és kereszténynek nevező kisebbség (Fidesz). A hegyi beszéd is ezt tartalmazza. :(((

A Fideszre a választó polgárok 45%-a szavazott és a választani képes polgárok 20%-a. Ez általános iskolai számtan szerint is kisebbség! Sőt az unortodox matematika szerint is. Tudomásom szerint Matolcsy még nem nyilvánította ki az ortodox Matematika végét.

A kormányzásuk éppen ezért még csak nem is legális (a törvényeket hozzá maguk írták, kisebbségben), de nem is legitim, mert a magyar lakosság 20%-a szavazott csak rájuk.

20%-al úgy kormányoznak, mintha 100%-ot kaptak volna.

Úgyhogy hátrább az agarakkal és szálljatok magatokba, mielőtt ilyen baromságokat írtok és beszéltek!

szoja122 2014.10.02. 04:27:17

@Hepci: Ezen ízléstelen gúnyolódnod. Neked szinte mindenről olyan gondolatok jutnak eszedbe, amire akkor céloztál.
Az ember nem szokott tömeggyilkossággal viccelődni, még csak erősen átvitt értelemben sem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.02. 09:00:05

@szoja122:
Zsidó = tömeggyilkosság?
Nehéz lehet neked...
[Bill vajon mire gondolt sz*patás közben?]

graycivil 2014.10.02. 09:36:20

"Miénk itt a tér!!!

– Igen, vannak lefoglalva közterületek, ahol programokat tartunk rendszeresen. Azokat még augusztus elején foglaltam le.
– Ma milyen programjuk van ott?
– Ma nincs semmilyen.
– Holnap?
HIRDETÉS
– Akkor sincs.
– Holnapután?
– … Értem. Az ellenzék azt próbálja meglovagolni, hogy az utolsó időszakban foglaltak ezek a területek. De hát kampány van...
– Ötven napra lefoglalták ezt a kampány céljára ingyenesen igénybe vehető területet, pedig legalább 30 napon át semmilyen programjuk sincs ott. Más pártok mégsem mehetnek oda kampányolni."

nol.hu/belfold/mienk-itt-a-ter-1489947

Na, hát pont az ilyenekért tartom aljas kreténeknek a FYDESZ holdudvarát.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

6.Lenin 2014.10.02. 13:32:12

izé...1 bejegyzés címe az indexen....

"A baloldalt nem a Fidesz verte meg, hanem saját maga"

-Ön ballib?
-Igen.
-Ilyen okos a Fidesz, hogy mindig megveri Önöket?
-Nem. Mi már hülyének is születtünk.
-Értem.

szoja122 2014.10.02. 18:30:03

@Hepci: Nem egészen ezt írtam! "még csak erősen átvitt értelemben sem." Ez azért más
Most ismételjem meg, amit múltkor írtam?
Ha a családoddal történt volna ilyesmi, ha mondjuk 90%-át elgázosítják, akkor te az általad rendkívül jópofának, ártatlannak tartott viccet nevetve fogadnád? Nem hiszem. Értelmes ember biztosan nem. Egy kis empátia nem ártana.

Nagyon rossz lehet neked a szex, ha ilyeneken jár az agyad közben... Ha jó a csaj, akkor nem mindegy hogy mi a bőr színe, a vallása? Én biztos hogy a nőket nem ez alapján választom... Közben pedig egész másra gondolok. Furcsa asszociációid vannak.

szoja122 2014.10.02. 18:33:04

@6.Lenin: Mi volt ez a szösszenet, kedves Vlagyimir Iljicsem?

szoja122 2014.10.02. 18:39:22

Az ellenzék jól besz@pta a Nézőpont kutatását.

"Medián: Falus magasan verte volna Bokrost a főpolgármester-választáson"

"A Medián mérése szerint a baloldali ellenzéki pártok visszalépett jelöltjére a választók 12 százaléka szavazott volna, míg Bokros Lajost 5 százalékuk szeretné főpolgármesternek. Így volt ez legalábbis a Falus Ferenc visszalépése előtti héten."

hvg.hu/itthon/20141002_Median_Falus_magasan_verte_volna_Bokrost

A Medián sokkal hitelesebb intézet, mint a nézőpont.

Amúgy a saját véleményem, hogy a Falus egy rossz vicc volt. Katasztrófa, minden tekintetben.

6.Lenin 2014.10.02. 20:21:04

@szoja122:

Drága Bogárkám!

Még ezek után se érted a szösszenet lényegét?

(izé...nem szeretném azt feltételezni, hogy tulajdonképpen igazoltad amit írta benne)

"Az ellenzék jól besz@pta "
(gondolom valaki súgott, hogy ez már tényleg......sokk)

(igaz jól kicsesztek közben Orbánnal is. Végül is ennyi hülye közt nem dicsőség jobbnak lenni. Vagy minden azért van mert képtelenek hozzá felnőni?)

Szerintem az utóbbi.

szoja122 2014.10.03. 06:49:21

@6.Lenin: Már régóta látom, hogy te igazi nemzeti vagy. Neked az első a magyar nemzet felemelkedése. :D De nevedhez méltóan elfelejtitek, ti hithű nemzetietlenek, hogy az ország felemelkedése csak igazi demokráciában lehetséges. :( Ez szükséges, habár nem elégséges feltétele ennek.

Valódi demokrácia pedig csakis kizárólag igazi több párt rendszerben valósulhat meg. Másképp a választás viccé silányul. Persze nem véletlenül választottad a nevedet, a demokratikus centralizmus és a proletárdiktatúra hívője vagy. Csak mos a pártot nem kommunistáknak hívják és a proletárok neve is megváltozott... Ez csak formai különbség...

6.Lenin 2014.10.03. 15:47:18

@szoja122:

"Valódi demokrácia pedig csakis kizárólag igazi több párt rendszerben valósulhat meg. "

ez nagyon igaz, de a demokrácia 1ik pártnak sem biztosíthat előjogokat.. Ahogy a piacgazdaság sem biztosíthat piacot.

A győztesnek mindkét esetben meg kell küzdenie- demokratikus versenyben-a győzelemért.

Szerintem ezt képtelen megérteni a ballib tábor, főleg a liberális része.

Valóban nem véletlen a névválasztásom. Régen az 1ik blogon olyan köcsögökkel vitázhattam, akik abban tévhitben éltek, hogy...

VI Lenin=6.leninnel....ennyit értetettek az egészből, és milyen jellemző még ma is, ezért meghagytam. (semmi közöm a névadóm elképzeléseihez)

szoja122 2014.10.04. 08:42:46

"Ahogy a piacgazdaság sem biztosíthat piacot."
Ezt azért kérlek fejtsd ki bővebben.

Liberalizmus, liberális, liberális demokrácia. Halvány f@ngjuk sincs a Fidesznek és híveiknek, hogy mit is jelentenek ezek a szók. Pontosabban a vezér és néhány muskétása tökéletesen tudják, hisz egykoron a legvadabb liberálisok voltak és eladták a lelküket egy tál, pontosabban nagyon sok tál lencséért. Szándékosan etetik, hülyítik a szavain áhítatos tekintettel csüngő híveiket. (Szép bizonyítéka ennek az is hogy Orbán még anno papír nélkül tartott hosszú-hosszú beszédeket, ma már kvázi sorvezetőt használ, mert annyira nem belülről jön).

Megnyugtatlak, liberalizmus nélkül NINCS modern(!) demokrácia. Másképp kiüresedik (lásd a főnök kedvenc példáit: Szingapúr, Oroszország...).

A liberalizmus NEM egyenlő a liberális demokráciával.
A liberalizmus NEM egyenlő az SDSZ-el és a Fodor Gábor pártjával.
A Főnök ezeket szándékosan keveri, amit a híveik döntő többsége el is hisz.

graycivil 2014.10.04. 11:33:22

"Kidurrant a lufi

Az ellen a két-három kassza ellen pedig, amelyet az a százezer ember tartott életben, aki nem volt hajlandó odaadni a pénzét az államnak, a KEHI tett feljelentést. Mára derült csak ki, hogy szó sem volt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésről, sem másfajta bűnös visszaélésről."

nepszava.hu/cikk/1035324-kidurrant-a-lufi

Nem mondom, hogy a kormány csupa patkányból áll. Azt mindenki döntse el maga.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2014.10.04. 11:37:49

"Lett volna 500 millió, csak át kellett volna adni a többséget a Fidesznek

De nem adták, ezért a kormány máshova vitte a pénzt. A Fidesz harkányi önkormányzati jelöltje szerint teljesen normális, hogy a kormány a Fidesznek kedvező politikai feltételhez kötötte a fürdőfejlesztésre szánt félmilliárdot, azoknak kell szégyenkezni, akik nemet mondtak erre az ajánlatra."

index.hu/belfold/2014/10/04/lett_volna_500_millio_csak_at_kellett_volna_adni_a_tobbseget_a_fidesznek/

Ez se befolyásoljon senkit a patkányság megítélésében. Dehát Hülyeország ezt akarja. Mikor fogják kiállítani már végre az első "HÜLYE" állampolgársági igazolást? F.Y!DESZ

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.04. 11:53:55

@szoja122:
Olvasási/szövegértelmezési gyakorlatot folytatsz itt?
Egyelőre kettes alá. :)

graycivil 2014.10.04. 13:26:33

"Horthy Miklós nélkül ma nem lenne Magyarország

Horthy Miklós egy olyan hadvezér, akit sosem győztek le. Horty Miklós a legmagasabb katonai rangig jutó állampolgár a magyar történelemben. Horthy Miklós nélkül ma nem lenne Magyarország. Talán egy négyzetméter sem maradt volna belőle!"

index.hu/belfold/2014/10/03/fazekas_sandor_vilaghaboru_megemlekezes_riport_horthy/

Ezt egy regnáló kormány vezető embere mondta.

"Te vagy Horthy Miklós magyarok vezére
Édes csonka Hazánk féltett büszkesége
Érted fohászkodunk az egek urához
Adjon erôt néked vállalt nagy munkádhoz
Vigye gyôzelemre erôs akarásod
Hogy boldognak lássuk szép Magyarországot
Okuljatok mindannyian e példán
Ilyen az ember egyedüli példány
Nem élt belôle több és most sem él
S mint fán se nô egyforma két levél
A nagy idôn se lesz hozzá hasonló
Keresheted ôt nem leled hiába
Se itt se Fokföldön se Ázsiába
A múltba sem és a gazdag jövôben
Akárki megszülethet már csak Ő nem"

somogygarda.zxq.net/magyarsagunk/rovasiras/horthy_miklos/horthy_miklos.html

Ezt egy újnáci mondta.

Beleborzongtam! Képzeljük el a jövőt, amikor ilyen gondolkodásúvá válnak gyermekeink.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

wowerman 2014.10.04. 15:09:08

@6.Lenin: Titeket 2006 óta a szocigyűlölet mozgat. Akkor miről beszélünk?

nyünyüge 2014.10.04. 16:25:33

Rendesen 'felidegeltem' magam a 168 órában megjelent interjú bizonyos válaszain.
Egy részüket a hvg vélemény rovatában 'tokfalvi' nálam nyilván jobban meg tudta fogalmazni.

A pohár nálam az utolsó kettőnél telt be.

Értem én, hogy majd-valamikor-egykéthárom...tizenkettő ciklus múlt helyrebillenek az egyensúlyok, de ki a jó franc a felelős az addig elvesztegetett évekért, évtizedekért, emberi sorsokért, talán örökre elveszített szakmai értékekért, műhelyekért, intézményekért?

És itt nem ideológiai történelmi léptékű "egyensúlyozásról", kiegyenlítődésekről beszélek, hanem az ideológiától független dolgokról, a mindennapi, a hatalmi logika és voluntarizmus miatti kiszámíthatatlan gazdasági környezetben kiszolgáltatott egyszerű vállalkozók létbizonytalanságáról (pl. egy teljesen normális elektronikus pénztárgép bevezetése során tízezrek anyagi és főleg lelki "megszivatásáról), a vízügyi, építéshatósági, műemlékvédelmi, .... intézmények szétveréséről és a bennük levő szakmai, emberi közösségek szétveréséről, ....
Erre mind legyinteni kell, hogy majd beállnak a dolgok?

Persze lehet azt mondani, hogy a baloldal a felelős azért, hogy a kormánypártnak túlhatalma keletkezett (tényleg felelős), de ugyanezen logikával a kormánypárt nem felelős azért a bizonyos "elmúltnyolcért"? Hiszen nyerő helyzetben saját önhittsége miatt vesztette el 2002-ben a választást és adta át a terepet annak a bizonyos bukottbaloldalnak, nem?

hvg.hu/velemeny/20141004_Baromi_jo_politologus

6.Lenin 2014.10.04. 17:59:20

@szoja122:

A demokrácia(még a liberális sem) jelentheti azt, hogy csak 1 párt/tábor (érhetőbben a ballib tábor) lehet csak hatalmon. amennyiben nem ők vannak hatalmon, akkor az diktatúra, stb a szokásos nyüszítés. Unalmas már ismételgetni.

a piacgazdaság se azt jelenti, hogy csak bizonyos akárkik lehetnek elve "piacvezetők ". Itt is csak 1 tisztességes verseny dönthetné el.

azt hittem, hogy ezeket már az ált. suliban is megértenék a közepes értelmi képességű porontyok.Lehet,ők értik is már.

mindegy.

6.Lenin 2014.10.04. 18:06:54

@wowerman:

Miért is gyűlölném a köcsögöket?
Még sajnálni se tudom őket.

Erre képesek csak, amit 2006 óta produkálnak. Igaz előtte se volt 1 100-as társaság,de 90 előtt legalább súgtak nekik, hogy mit is kell tenniük.Most nem súg senki, még a Nagy Vízen túli libás is alkalmatlannak tartotta őket a kormányzásra úgy általában véve mindig.
az, hogy ő még náluk is nagyobb ......már senkit nem zavar, eltűnt a pacák.
Ezektől kéne félni?
vicces vagy.

wowerman 2014.10.04. 19:47:09

@6.Lenin: Ki mondta hogy félni kell? Amúgy lenyűgöző a vakságod :D

graycivil 2014.10.04. 20:05:55

"Orbán el van vetve

A hívek még hisznek abban, hogy a külvilág nem ért minket, Szijjártó Péter még mondhatja, hogy ha Obama elnök többet tudna rólunk, jobb lenne a véleménye, de a valóság más."

nol.hu/velemeny/orban-el-van-vetve-1490443

"Ezt drágán fogja megfizetni minden Kárpát-medencei magyar. Ha az országnak van is visszaút, Orbánnak már nincs. Ő, akárcsak az a bizonyos kocka, el van vetve."

F.Y!DESZ

6.Lenin 2014.10.04. 20:15:53

@wowerman:

Ez miben nyilvánul +?
Még annál is, ahogy én látom?
Sajnálom, de annyira azért nem érdekelnek,ez legyen az ő gondjuk. Tojok rá, de azért van véleményem is.
Nekem nem lehet? (akár téves is.

6.Lenin 2014.10.04. 20:18:36

@graycivil:

Most már tényleg demokratikusan bombázni fognak minket?
Rajtad milyen színű sapka lesz, hogy téged ki tudjanak hagyni a buliból?

graycivil 2014.10.04. 20:30:08

"Szabó Tímea: most lefejeltem az asztalt

Az előzetes tervek szerint szeptemberben jelentek volna meg a magyarországi átfogó szegénységi és kirekesztési statisztikák, de a KSH elhalasztotta az elemzés kiadását, költségtakarékosságra” hivatkozva."

www.atv.hu/belfold/20141003-szabo-nem-veletlenul-a-valasztasok-utanra-kesik-a-jelentes/hirkereso

Emlékezzünk 2006 áprilisra, és a (nem törvénytelenül, de szokástól eltérően elhalasztott) költségvetési jelentésre, és a fröcsögő Le Sopeau-ra. F.Y!DESZ

livengood 2014.10.04. 21:46:59

Most már a HVG is emeli TG szösszenetének jelentőségét. Ráadásul mintha TG is egyre jelentősebbnek érezné agymenését amit egyébként teljes joggal fentebb így vezetett fel: "Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz."

Tehát ő is érezte még a kezdetekkor, hogy ez nem igazán elemzés. Nem is az. Mára viszont eljutott odáig, hogy citálta az egyik kedveskedőt, aki a tudós elefántcsont tornyát védi (de minek?): "Tegyük fel, hogy a politológus az értékválasztásos modellt követi elemzéseiben. Vajon megfelelhet-e egy ilyen elemzés a tudományosság kritériumainak?"

Tehát tulajdon képen - a HVG szerzőjével egyetértésben - az előző idézettel a facebook oldalán TG azt sejteti, hogy a fenti írás szárazon, érzelmektől mentesen, kizárólag a tudományosság jegyében íródott. Pedig érzelmileg is fűtött okfejtés ez. Ő maga kezdi így: "Azoknak írok, akiknek - hozzám hasonlóan - gondot okoz annak eldöntése, hogy mi is történik ebben az országban..."

Újra olvasva a fenti elmélkedést, az indítás túlfűtöttségétől függetlenül ismét megállapítom, hogy az írás egészéből elsősorban nem a tudományosság süt, hanem az a tiszteletteljes álláspont amiből - politológiától függetlenül - TG szemléli a világot.

Ez nem baj, sőt! Csak hát szólnék, hogy kezd ez az egész bohózattá válni. Egyre kínosabb.

livengood 2014.10.05. 00:27:19

@nyünyüge: TG téved. Ráadásul nem végezte el a leckét sem. Elemzésnek régóta híre hamva sincs, van viszont interjú, meg hatásvadász írás.

Nem értem a felzúdulást. Nem látni, hogy TG azon túl, hogy kulturáltan viselkedik egy ideje nem csinál semmit? Ugyan úgy tanácstalan ahogy az egész politikai, kulturális, polgári és nempolgári ellenzék. Mert hogy ő is az ellenzékhez tartozik, mert demokrata! :) Mindenki béna, TG sem lóg ki a sorból.

Halld meg a hangját és próbáld megérteni: "gondot okoz annak eldöntése, hogy mi is történik ebben az országban"

szoja122 2014.10.05. 07:11:48

@6.Lenin: Félrebeszélsz. Ez a mostani hatalmat jellemzi, amit leírtál.

A liberalizmus nem ilyen. Pontosan arról van szó, hogy azokat a fogalmakat kevered amit már írtam, szándékosan, mert sunyi vagy, vagy csak tudatlanságból, a lényeget tekintve ez mindegy.

Olvasd el még egyszer amit írtam.

szoja122 2014.10.05. 07:24:00

@livengood: Csodálkozol? Mikor elemzett TG?

Kizárólag csak hatalomtechnikai észrevételei vannak, a politikát hatékonysági szempontból elemzi.

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

Tökéletesen igaza van Pető Ivánnak.

Ráadásul lehetetlen értéksemlegesség alapján elemezni, mert olyan nincs. Mindenkit befolyásolja a környezete, neveltetése, tanulmányai, barátai, családja, élettapasztalatai. Másrészt ebben az országban él, a politikai döntések, történések keményen befolyásolják életét, döntéseit. Így nem lehet sem objektív, sem amit Ő szokott mondani kívülállóként elemezni. Maximum törekedni lehet erre, nagyon kicsi hatékonysággal, a fentiek miatt.

Egy szó min száz, elemzési módszere fából vaskarika.

Kata Pokrivcsák 2014.10.05. 14:51:25

@szoja122: "hiszen nincs és miniszterelnöksége idején nem is lesz diktatúra." Ezekkel a kijelentésekkel az a baj, hogy ez nem kijelentés, hanem deklaráci. Tudományos munkával foglalkozó (bár szerintem a politológia inkább tudományoskodás, mint tudomány) ember meg ne deklarálgasson semmi jövőre vonatkozót. Mert ezzel azt árulja el, hogy egy bizonyos kijelentés leírása fontosabb neki, mint annak tartalmi precizitása. Mert jövőről ne írogasson előre biztosat senki. Aki a jövőről ennyire biztosan ír, annak nem hiszem el a jelenre vonatkozó állításait, mert az deklarálni, megmondani akar, nem gondolkodni. Miért van erre szükség ? Miért van erre szüksége? Mi ezzel a célja ? Miért szorul rá ilyesmire ?

Kata Pokrivcsák 2014.10.05. 15:11:01

"azokat nem zavarja, hogy szabadon sugárzó tévékben és rádiókban kiáltanak diktatúrát, szabad választásokon indulnak"
Ezt meg mintha hallotta volna valahol, mert ezek a kijelentések, ez a hangnem nem koherensek az ő mentalitásával. Schmitt Pál is úgy épült le, hogy elkezdett olyanokat szónokolni, ami másoktól származik. Úgy kezdődött a leépülése.

Kata Pokrivcsák 2014.10.05. 15:41:21

@szoja122: Persze valaki azt mondja, hogy a populizmust (politikatudomány által világszerte használt fogalom) a liberálisok találták ki. Lehet. De én meg azt mondom erre, hogy a liberálbolsevizmust (ami nem fogalom, mert legfeljebb radikális szónokok használják, és csak nálunk) meg Torgyán Pubi. Ő külömb, mint a liberálisok ? Még emlékszek a teljesítményére....

maifejjel 2014.10.05. 15:42:32

Kumin is ilyen írásokkal ajánlotta be/fel magát.
Oszt mi lett a vége. Ellökte a kegyúr. Ő meg utolsó percig azt nyilatkozta, hogy nem tud a menesztéséről.

De ugyanígy járt Mádl és Sólyom is.
Kínosan, kényszeredetten bizonytalankodtak, amikor megkérdezték őket, hogy folytatnák-e.

Kata Pokrivcsák 2014.10.05. 16:11:32

@maifejjel: Nem akarja magát felajánlani, de egy új biztonsági pozicionálást ebben a légkörben, rendszerben, ahol az egyetemeket is az állam, végső soron Orbán uralja, szükségesnek érez. De egy ember nem tud megváltozni, mert kibukik ha más akar lenni.

Kata Pokrivcsák 2014.10.05. 16:17:47

Ne akarj más lenni, Török Gábor, nem jó dolog az !

Kata Pokrivcsák 2014.10.05. 16:28:47

Nem jó dolog a szirénekre hallgatni, akik most nagyon erősek, és mindenkit függésbe vonni akarnak.

livengood 2014.10.05. 16:48:55

No már a politológus.blog is beszállt a túlspilázók kórusába.
politologus.blog.hu/2014/10/04/torok_gabor_mar_nem_mandulafa#comment-form

Ilyeneket ír: "Kedvelői igazi párthívek" meg (TG) "nem egyszerű ember, hanem már intézmény" !????

Komolyan!??? - ez már bohózat!

Szerencsétlen Tanácstalan Gábor azzal az esetlenséggel kezdi fentebb, hogy régóta nem elemzett és hát ez sem is igazán elemzés, ... meg hogy gondot okoz neki is, hogy mi is történik, ... de csevej formában előadja mégis, hogy ... Erre mindenki, aki eddig ugyan úgy tanácstalankodott, most nekiesik. Ami hagyján, de ezzel a nagy semmit töltik fel jelentőséggel.

Én nem is csak TG-re nézve tartom ezt kínosnak, hanem a politizáló közéletre nézve. Ha a fenti blabla mára akkora teljesítmény tud lenni amire már lassan mindenkinek reagálnia kell, akkor ebben az országban valóban csak egyszer kell hatalomra jutni, utána onnan ha akarnának sem szabadulnak.

Mert mi jöhet ezután? Eltelik néhány hét, vagy hónap és sokan látni vélik majd mindenkiről akik most a semmit dagasztják, hogy még mélyebbre ásták magukat a szarba. Egyre többen jutnak majd arra a helytelen következtetésre, hogy jobb ha elfordulnak a közélettől. Hát, mindenkinek gratulálok!

Kata Pokrivcsák 2014.10.05. 17:11:01

@livengood: Jézus Mária, micsoda bonyolult cikornya írás. Ennél egyszerűbbek a dolgok. Pszichológia.

livengood 2014.10.05. 17:46:53

Aki figyelt és Oroszországot ismeri, az tisztában lehet ezzel tavasz óta: www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/nincs_visszaut_totalis_haborura_keszulhetnek_az_oroszok.587405.html

"Olyan szintre erősödött az orosz kormány katonai költekezése, illetve ezzel párhuzamosan a lakosság nacionalista érzelmeinek felszítása, hogy az elemzők egy része szerint már nincs visszaút: Oroszország háborús felkészülési pályára állt."

"Ukrajna vazallus állammá tétele még a történet enyhe végkifejletei közé tartozik. A jelenlegi folyamatok olyan katonai felkészülés irányába mutatnak, amelynek végén az orosz hadsereg képessé válik egy a hat évvel ezelőtti grúz vagy a mostani ukrán konfliktusnál jóval nagyobb összecsapás, egy teljes körű reguláris háború megvívására. Nyitott kérdés marad, hogy ha az Oroszországon belül fejlemények irányt váltanak és a NATO, illetve az EU elég elszántságot mutat Ukrajna megvédésére, akkor vajon kivel szemben lendülhet mozgásba a felturbózott orosz katonai erő?"

Vajon kivel? Sírnom kell! Menjen a pi..ába kedves Török Gábor is, meg mindenki aki a tökét vakarta az elmúlt fél évben.

Vakok, süketek, hül.ék: Totális háború küszöbén állunk!!!

livengood 2014.10.05. 18:26:12

Elsősorban azok figyelmébe ajánlom akik - szinte kéjjel csüngve Putyin alfelén - soha nem mulasztják el felhívni a figyelmet, hogy - Moszkva sosem mehet tönkre, hogy csak az ő kezükben az adu, a gáz meg az olaj, mi meg nem tehetünk többet mint hogy széttárjuk lábainkat és élvezünk: www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/meglepo_ki_adott_tockost_az_oroszoknak.587661.html

"Szlovákia napi gázfelhasználásának közel harmadát pótolni tudja nyugati forrásokból, ha a Gazprom - az elmúlt napokhoz hasonlóan - csökkentené szállításait. Ezzel látványosan mérsékelte függőségét az orosz gáztól."

"Fico nem rejtette véka alá, hogy véleménye szerint Moszkva politika játszmát játszik édes hazájával - ezt azon a sajtótájékoztatón jegyezte meg, amelyet a kormány rendkívüli ülése után tartottak. Ezen a tanácskozáson hagyták jóvá az SPP és az E.On Global Commodities társaság ötéves szerződését, amelynek értelmében Szlovákia szükség esetén napi kétmillió köbméter gázt importálhat Ausztrián keresztül."

"További biztonsági intézkedésként a tél előtt 91 százalékig feltöltötték az összesen hárommilliárd földgáz elnyelésére képes szlovákiai gáztározókat. Ennek fele az SPP tulajdona. A kormány jelezte, hogy ha az oroszok tovább folytatnák a gázszállítások visszafogását, akkor tárgyalásokat kezdenének a gázvásárlásról azokkal a külföldi vállalatokkal, amelyek a tárolók maradékát használják."

Hazafiságot tanulhattok az ukránoktól, románoktól és a szlovákoktól. Azzal a mentalitással ami nektek van, korábban a Habsburgok, aztán meg a bolsi cárok valagát nyalták elődeitek. Nektek vajon eszetekbe jut hogy "édes hazátokkal" packázik Putyin amikor áhitattal körbe nyaljátok?

Jobbikos polgártársaim, ti is! - Felfogjátok ki pénzeli a pártkasszát és miért?

livengood 2014.10.05. 18:41:08

@Kata Pokrivcsák: Pszichológia? No puff. Kifejtenéd?

livengood 2014.10.05. 19:39:43

"A lettek hajlottak volna balra szavazni a sok megszorítás után. Csakhogy az ukrajnai háború miatt az orosz kisebbséghez húzó baloldal vállalhatatlan lett."

"A kampány legfontosabb témája az lett, hogy a mostani kormány mindent megtett azért, hogy a NATO biztosítsa a legkisebb balti ország védelmét."
444.hu/2014/10/04/valasztast-nyer-a-a-kreml-lett-jobboldalnak/

Velünk ellentétben a lettek tudják hova akarnak tartozni.

6.Lenin 2014.10.05. 21:32:55

@szoja122:

"A liberalizmus nem ilyen. "

Nem is arról írtam.
Én arról írtam, hogy szerintem mit is jelenthet(ne) a demokrácia.
Szabad verseny (előnyök nélkül) minden résztvevő számára a politika és gazdaság területén.

aki képtelen a versenyre, az lemarad.
Ezért áll bukásra a magyar ballib oldal.

Nem írhatja elő semmilyen törvény sem, hogy demokrácia csak akkor van, mikor a ballib bagázs van hatalmon. Még ha liberálisként határozzuk meg a demokráciát, vagy bármilyen másnak. Ez csak játék (lenne) a szavakkal, de nem érintené a lényeget.

Kata Pokrivcsák 2014.10.06. 00:53:59

@livengood: Ki. A megalkuvás pszichológiája. Amiben az egész mai társadalomtudományi értelmiség, főleg ha állami alkalmazott, benne van. Viszolyogtató társadalmi osztály.

livengood 2014.10.06. 00:58:04

Az állandóan diktatúrát kiáltók a demokrácia védelmét teszik nehezebbé. Körülbelül eddig lehet igaza TG-nek.

Mert, ha tévesen diktatúrát is kiált az ellenzék java, - nem csak a profi politika csinálók, de a tenni akaró polgárok is - akkor is feladata egy demokratának, hogy figyelmeztessen. Nem a demokrácia - diktatúra képzelt határának átlépésére - ami hülyeség, hisz ez egy folyamat, éles választó vonal valóban nincs - hanem a demokrácia romló minőségére kellene figyelmeztetnie legalább annyiszor ahányszor megfeddi azokat akik állandóan diktatúráznak.

Ráadásul a nemzetközi tér kedvezőtlenebbé válása miatt egyre fontosabb lenne, hogy a politikával foglalkozó értelmiség - pl. egy politológus akár - elemzésben, vagy akár "esszéisztikusabb" szövegben, fecsegő blogposztban, bárhol, de tegye szóvá a demokráciát szűkítő lépéseket. Ugyanis határainknál egy autoriter hatalom komoly háborúra készülődik.

Hiba azt nem látni, hogy egy elbizonytalanodó Európában - amit az orosz fenyegetés eredményezhet, aminek elérésén eséllyel dolgozik Putyin úr - a Magyarországot 2/3-al kormányzó párt demokrácia felfogása milyen veszélyeket rejt számunkra. Egy káoszba süllyedt működés képtelen Európai Unióban hirtelen áthelyeződhetnek a hangsúlyok, az unió nyugati fele hirtelen elviselhetetlen tehernek érezheti Kelet-Európát. Könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a most még elégséges demokrácia minimum, a szabad választás és a szabad vélemény nyilvánítás is illúzióvá válik.

Sokaknak, így TG-nek is az a hibája, hogy nem tekintenek ki a világpolitika harcmezőjére. Nem figyelnek a távlatokra. Én legalábbis ezzel magyarázom, hogy a demokrata TG miért húzódozik a magyar demokrácia értékelésétől, féltésétől.

Ha nem fenyegetne bennünket a külvilág, igazat adnék neki. Akkor lenne időnk. Így viszont látom a mulasztását.

Kata Pokrivcsák 2014.10.06. 01:01:12

Egyedül Ferge Zsuzsát tisztelem közülük, ő példaképe lehetne az összesnek. Talán még Tölgyessyt. Ő az, aki tényleg érzelemmentes és értékmentes. És nem majmol senkit, senkiket. Nem deklarál, hanem kijelent, nem épít bele olyat a szavaiba, amit másoktól hallott.

livengood 2014.10.06. 01:02:20

@Kata Pokrivcsák: Lehet némi igazságod. De pont TG esetén hanyagolható.

Kata Pokrivcsák 2014.10.06. 01:16:38

@livengood: " azonban működött az elemzői fék" - Aki tényleg értékmentes, annak nincs szüksége semmilyen elemzői fékre. Akinek fékeznie kell, az nem értékmentes, hanem bizonytalan. A megközelítésnek kell bizonytalanságtól mentesnek, és ezáltal értékmentesnek lennie, nem utólag az eredménynek. Ha a megközelítés értékmentes, akkor az eredmény is az lesz. Magától, fékezés nélkül. Meg túlkompenzálás nélkül. Itt a túlkompenzálás esetéről, a ló másik oldalára billenésről van szó.

Kata Pokrivcsák 2014.10.06. 01:19:21

Tölgyessy nem fékez, nem billeg, nem fél önmagától. Mert ő nem bizonytalan.

Kata Pokrivcsák 2014.10.06. 01:22:04

És ezért túlkompenzálnia sem kell semmit.

Kata Pokrivcsák 2014.10.06. 01:40:05

@livengood: Persze, ha nem lenne ez a rendszer, ahol bizonyos kétharmados többségre jutott "vélemények" nyomása olyan nagy, hogy alig lehet neki ellenállni, és mindenkinek félni kell akinek nem mindenben azonos a véleménye, akkor nem lenne ilyen bizonytalan senki.

Kata Pokrivcsák 2014.10.06. 01:43:04

Tipikusan csak azok az idősebb tudósok, Tölgyessy stb nem bizonytalanok, akik már nyugdíjba vannak.

szoja122 2014.10.06. 07:44:56

@6.Lenin: "Nem írhatja elő semmilyen törvény sem, hogy demokrácia csak akkor van, mikor a ballib bagázs van hatalmon. Még ha liberálisként határozzuk meg a demokráciát, vagy bármilyen másnak. Ez csak játék (lenne) a szavakkal, de nem érintené a lényeget."

Ezzel a szöveggel csak terelsz. A papagájkommandó szövegét ismétled. Vedd észre, ha esetleg ez eddig igaz volt, akkor mára már a totális ellentéte az igaz. Most a jobb oldali megmondó emberek -élükön a vezér- próbálja megmondani, hogy mi a demokrácia és azt harsogják, csak az amit ők értenek rajta. Bagoly mondja a verébnek, hogy nagy fejű. A miheztartás véget: az egyik hülyesége még nem indokolja a másikét.

"Én arról írtam, hogy szerintem mit is jelenthet(ne) a demokrácia.
Szabad verseny (előnyök nélkül) minden résztvevő számára a politika és gazdaság területén."

Versenyről írsz, szabad versenyről minden téren -gazdasági, politikai téren is- ez például liberalizmus egyik alapelve. Ők határozták meg ezt először, amit az akkori jobb oldal mereven elutasított, ma már persze ezzel minden valamire való demokrácia (annak jobb vagy bal oldala) egyetért. Csak a Fidesz nem, mert választási törvényei, a választásban állami pénzek felhasználása, civilek elleni támadása, média törvények, a közszolgalati média elfoglalása sértik az esélyegyenlőséget. Gazdaságpolitikájukkal pedig nagyon korlátozzák a szabad versenyt. (Nyereséges szektorok túladóztatása, pályázatok egyoldalú elnyerése, túlzott államosítások, a takarékszövetkezetek lenyúlása stb.).

kibekkelem 2014.10.06. 10:30:39

Azon a skálán ahol Orbán "Baromi jó politikus" Hruscsov és Szaddam Husszein előkelő helyen állnak, George Washington pedig a tehetségtelen senkik között van, hiszen hol volt az ő személyes hatalma emezekhez képest?
Nem lehetne mégis inkább azt hívni jó politikusnak, aki többszáz éves töretlen fejlődést alapoz meg, szemben azokkal akik totális háborús pusztulásba vagy elkerülhetetlen gazdasági összeomlásba viszik az országukat?

nyünyüge 2014.10.06. 14:12:01

OFF
Hogy ez mekkora gáz!
Tényleg hol élünk?

abcug.hu/miniszter-embere-szivarogtathatott-magyar-nemzetnek/

(bár a cím rossz, amennyiben egy kicsit sem a miniszter embere volt az illető...)

6.Lenin 2014.10.06. 20:11:36

@szoja122:

"Én arról írtam, hogy szerintem mit is jelenthet(ne) a demokrácia.
Szabad verseny (előnyök nélkül) minden résztvevő számára a politika és gazdaság területén."

szerinted mit jelent az a rész, hogy "minden résztvevő számára" ?

" Gazdaságpolitikájukkal pedig nagyon korlátozzák a szabad versenyt."

izé....hol van szabad verseny?......nem pont ez a baj, hogy nincs?

Aztán leírod a véleményed, hogy te miként látsz néhány dolgot. Véleményt, ami nem biztos, hogy mindenben fedi a valóságot.

(bal)liberális vélemény diktatúra.
(már soxor igazoltad, nem kell minden nap)

graycivil 2014.10.06. 20:48:06

"Tudományos csoda: Navracsics Tibor egy másik valóságban is létezik

Másképp nehezen lehet értelmezni a közmédia tudósítását, amelyben nem az a hír, hogy Navracsics Tibor portfólióját leszavazták és nem lehet oktatási és kulturális biztos, hanem az, hogy az EP-ben egyszerűen nem tudták megkérdőjelezni a felkészültségét, tehát a Fidesz politikusa, az Orbán-kormány egykori minisztere alkalmas biztosnak."

index.hu/kultur/media/2014/10/06/navracsics_tibor_egy_masik_valosagban_is_letezik/

Tényleg röhej, ahogy a "köz"média teljes agymosást végzi. És akkor ne mondjuk azt, hogy a közmédia felér egy hatékony terrorszervezettel a tudatmódosításban. Ezt a "sikerpropagandát" Le Sopeau hívei még be is veszik?

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

livengood 2014.10.06. 20:59:28

"Nem lehetne azt hívni jó politikusnak, aki hosszú és töretlen fejlődést alapoz meg?" (@kibekkelem:)

Ez az ami szúrja az ember szemét amikor TG-t olvas vagy hallgat. Mert saját korában, de legalábbis a hatalomban lévő politikusról nem lehet megmondani, hogy jót hoz e a kormányzása. Ez mindig később derül ki, George Washingtont is bírálták kortársai.

Erre mondja TG, hogy az a jó amiről ő beszél, nem ugyan az amiről a baloldal szeretné hallani. Mert a jó politikus jól használja a hatalom megszerzésének és megtartásának technikáját - demokráciában. És itt szögezi le sokadszorra TG hogy demokrácia van - a szólásszabadság és a szabad választások ezt a feltételt Magyarországon maradéktalanul kielégítik. Ez ugyan egy minimalista demokrácia elv és TG-t nem különösebben zavarja, hogy nem egy ilyen demokráciában nyert annak idején Orbán és, hogy egy ilyen demokráciában lényegesen nehezebb ellenzékből hatalomra kerülni, mint a hatalmon lévőknek megtartani hatalmukat. Szerinte az a kérdés, hogy számszakilag leváltható e a kormány? Le. Tehát az ellenzék oldja meg. És itt van igazsága, a végén megírom miért.

Azt is állítja, hogy ha a baloldal állandóan csak a politika jövőbeni hatásának - a jelenben csak szubjektíven megítélhető - jóságát vitatja, akkor soha nem válthatják le a "jó politikust". Végül azt állítja, hogy amíg a hatalom ellenzéke (nem csak baloldali) kizárólag Orbánnal foglalkozik, a helyett, hogy a választóknak politizálna, soha nem győzhet. (Persze egyszer Orbán visszavonulhat önszántából is, de megverni így sose fogják.)

Őszintén mondom unom már azt a diskurzust, amiben mind TG mind bírálói a "diktatúrán" lovagolnak". Diktatúra van! - Nincs diktatúra! Persze hogy nincs diktatúra, csak épp baromira romlik a demokrácia minősége nálunk.

TG egyenes kérdésre (az atv-ben) sem volt képes egyértelműen kijelenteni, hogy az Orbán hatalom jobban rombolta a demokráciát mint a korábbiak. Ímmel-ámmal elismerte, de tisztán hallottam, hogy közben mellé beszélt. Lehetett így is, úgy is érteni. Ez őt értékeli.

De! Az, hogy TG ebben a kérdésben képtelen tisztán látni még nem indokolja, hogy ne halljuk azt amit a végén mond: "Változás csak akkor lesz, ha valakik valamikor megértik, hogy nem magukat, hanem a választók többségét kell meggyőzniük igazukról." Meg: - nem Orbánnal kellene foglalkozni, hanem a választóknak kéne politizálni.

Ez a lényeg, régóta tudjuk. Viszont balról erre nincs reagálás. Ezt mintha baloldalon (ellenzéki oldalon) nem tudná senki. Pedig egyszerű: hagyni kéne Orbánt, a rendszerét, a kisstílűségét, hagyni kéne TG-t nevezze bár "baromi jónak" a vezért annak ellenére, hogy csak az eleje, a "baromi" az igaz.

Hagyni kéne az egészet a fenébe - ott rohadjon meg "Orbán hatalomgyakorlása" ahol van - és ki kéne menni az emberek közé és építeni egy másik politikai hatalmat azokkal akiket az útszélén hagyott ez a "baromi jó politikus": Emberekkel akik ilyen - olyan nyomásnak ellenállva sem félnek kiállni a demokratikus jogokért, emberekkel akiket megtiport a hatalom, emberekkel akik régen várnak arra, hogy valaki megszólítsa őket.

A sokaság hatalom. Ha felsorakozik a sokaság, akkor lesz erő ami visszatartja az elcseszett "centrális erőteret" attól, hogy kénye kedve szerint módosítgassa a választás szabályát, mert ellenkező esetben!!! - TG is, meg a többi ódzkodó is kénytelen lesz diktatúrának nevezni a diktatúrát.

Ha erőt mutat az ellenzék, akkor lehet azzal érvelni: - Hogy van az, hogy a demokráciában az ellenzéki erő (arányosan) nem érvényesülhet? Talán nincs demokrácia? Akkor! - csak akkor lesz reális ez a kérdés, ha reális lehetőséget mutat a kormányzásra az ellenzék!!! Nem most amikor 10% -kok körül forgácsolódnak a széthúzó ellenzéki csoportok (erőnek nevezni őket vicc). Addig viszont hagyjuk a diktatúrázást, meg az Orbánozást, mert tényleg nem vezet sehova.

TG-nek maradéktalanul csak ebben van igaza. De ebben "baromira"!

6.Lenin 2014.10.06. 21:23:23

@livengood:

Jé!

" ....hagyjuk a diktatúrázást, meg az Orbánozást, mert tényleg nem vezet sehova. "

Miért tartott ez ilyen sokáig?

Most lesz a 3. választás idén.

livengood 2014.10.06. 21:24:33

Még egyszerűbben az előzőt:

A demokráciát emberekkel, erővel, politikai formációval lehet megvédeni. Most nincs ilyen erő. Erről nem Orbán Viktor és csatolmányai tehetnek, ugyanis nincs közük sem a demokráciához, sem a demokratákhoz. Tehát ellenzékben nem valami ellenében, hanem végre valamiért kellene politizálni.

6.Lenin 2014.10.06. 21:41:23

@livengood:

"Tehát ellenzékben nem valami ellenében, hanem végre valamiért kellene politizálni. "

Ezek már több ezer éve ismertek (hozzáértő körökben)

1re viccesebb.

(nem biztos, hogy az a demokrácia, amit te annak tartasz.Időben szólok, nehogy ezt is "feltaláld" ismét, mint az előbbieket )

livengood 2014.10.06. 22:04:32

@6.Lenin: Én úgy látom még mindig tart. TG is erről ír elsősorban a sok blabla mellett. De baloldalon még mindig csak azon akadnak ki, hogy baromi jónak nevezi a baromit, miközben a lényeget, azt hogy végre a választókkal kéne foglalkozni Orbán helyett, most sem hallják. "Ez a lényeg, régóta tudjuk." - írtam és rád :) is gondoltam. Ez a blog évek óta tele van azzal, hogy hagyjuk/hagyjátok már az Orbánozást, diktatúrázást. (Persze te a másik oldalról kárörvendve írogatod, miközben milyen jó, hogy nem hallgatnak rád, ugye?)

livengood 2014.10.06. 22:16:06

@6.Lenin: Tök mindegy, hogy te vagy én mit tartunk demokráciának, ha nincs mögötte erő. Jelenleg a mögött van erő amit a kormánypárt hívei tartanak annak. De én emlékszem a jobboldali választók frusztráltságára, kétségbeesésére amit 2006 tavaszán átéltek. Fordulni fog a kocka. De veled ellentétben és a majdani sok revansot követelő baloldali szavazóval ellentétben én nem azt akarom majd, hogy a demokrácia olyan legyen ahogy én képzelem. Szeretném azt vitában az ellenzékkel eldöntetni. Szeretném, ha kiegyezve egymással, közösen raknánk le az alapjait amit ezért hosszú ideig senki nem kérdőjelezhetne meg.

6.Lenin 2014.10.06. 22:29:40

@livengood:

Miért lenne jó nekem?

Ma voltam 1 polgármester jelölt bemutatkozásán. Mondandójának a lényege az volt, hogy mindent felülvizsgálna elsőként, mi szolgálja a közösség érdekeit, és mi az ami haszontalan. Ezzel kezdené.

Kifelé menet a többség véleménye az volt: na ezt se érdemes megválasztani, nem ígért semmit.

Ez a másik oldala a dolognak. Itt mennek félre a dolgok.
Van aki azt szűri le....lehozzuk nektek a csillagokat is az égből..
van aki ígér, de megpróbálja azt tenni, amit ilyenkor kell

Sok mindent kell figyelembe venni. Csak az irigységre/rosszindulatra alapozni a lehető legrosszabb megoldás.

6.Lenin 2014.10.06. 22:43:52

@livengood:

"Szeretném, ha kiegyezve egymással, közösen raknánk le az alapjait amit ezért hosszú ideig senki nem kérdőjelezhetne meg. "

izé...ezzel bíbelődik az emberiség már nagyon régen (még a nagyapám se elékezett, hogy pontosan mikortól), és fog is még nagyon sokáig (sajnos)

Ez álom kategória....más a génekbe írt utasításkészletünk + a kipottyanás utáni lehetőségeink tárháza...nehéz ezt kivetkőzni magunkból

erről jut eszembe, ideje lenne álmodni vmit.

Jó éjt!
Mindenkinek.

A Blues örök....ezt sem illik elfelejteni

hoplita 2014.10.07. 05:53:15

@graycivil:
Borzongjál csak gecivili.:)

hoplita 2014.10.07. 05:59:37

@Kata Pokrivcsák:
Nabazmeg..!

Nálad az értékmentesség a tisztelet első számú kritériuma?

hoplita 2014.10.07. 06:09:01

@livengood:
Abban az alaplerakásban benne vagyok.
Jó erősen, bevasalva belebetonozom a vörös és narancskomcsikat, mind egy szálig...aztán felőlem kezdhetjük is a demokrácia építését.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.07. 09:35:15

@Kata Pokrivcsák:
Bizonytalan ő is, csak már nyugdíjban van.
Meg talán sose volt Volvója. :D

BB 89 2014.10.07. 10:20:00

@wowerman: Igen, de azt már politikusnak hívják.

livengood 2014.10.07. 14:19:18

@hoplita: Rendben, de akkor Kgbélával kezdjük.

livengood 2014.10.07. 14:31:37

@6.Lenin: Ha ez álom kategória, akkor már rég nem lenne Magyarország.

Régóta mondom, hogy egy újabb kiegyezés kényszere nehezedik ránk. Az a politikus aki ezt felismeri, Deákhoz hasonlóan államférfi/asszony lesz.

Akkor a Habsburgokkal, most az Európai Unióval kell kiegyeznünk, de valójában előbb magunkkal, ahogy ez 1867 előtt is történt. A folyamat az 1861-es diétával kezdődött:

"Az összegyűlt alsóházi képviselők mindegyike egyetértett abban, hogy a haza számára megalázó császári rendeletet egyértelműen el kell utasítani. Ám az elutasítás módjában már viták alakultak ki, és az országgyűlés két pártra szakadt. Teleki László köre azt vallotta, hogy a diétának határozatban kell kijelentenie, hogy nem fogadja el a pátenst, illetve az új birodalmi alkotmányt, majd ezt követően ragaszkodva a 48-as értékekhez, fel kell oszlania. Teleki eleve törvénytelennek tartotta Ferenc József uralmát, mivel a császár nem lett magyar királyként megkoronázva. Alig egy hónappal a diéta összehívása után azonban a határozati pártnak is nevezett Teleki csoport megosztottá vált, és a képviselők egy része szembefordult vezetőjükkel. A csalódott Teleki 1861 május 7-én öngyilkos lett, így unokaöccse Tisza Kálmán vette át a határozati párt vezetését. A diéta másik pártját Deák Ferenc és Andrássy Gyula köre alkotta. Önmagukat Felirati Pártnak nevezték, mivel úgy vélték: bár ragaszkodni kell az 1848-as alaptörvényekhez, a felelős magyar minisztérium felállításához és az uralkodó megkoronázásához, ám ugyanakkor a februári pátens elutasításán túl nem szabad elzárkózni a további párbeszédtől, így csupán feliratban kell elutasítani az új birodalmi alkotmányt. A két párt közti vitát alig három szavazattal Deák nyerte"

hoplita 2014.10.07. 14:37:29

@livengood:
Tőlem.
De némi bizonyíték nem ártana...azzal kicsit mintha adósak lennének a fijúk.
Másrészt...ha Béla kidumált valamit a ruszkiknak az unnyóról, leszarom.
Én is kidumálnám.

hoplita 2014.10.07. 14:40:22

@6.Lenin:
Ne híjjál....
Inkább kanold ki a retkes anyádból a véres hurkát, te büdös komcsinyuggerspicligeci.

6.Lenin 2014.10.07. 18:54:54

@livengood:

Szerintem akkor nem érted az idézet szöveg lényegét.

"Az összegyűlt alsóházi képviselők mindegyike egyetértett abban, hogy a haza számára megalázó császári rendeletet egyértelműen el kell utasítani. Ám az elutasítás módjában már viták alakultak ki....."

Abban megegyeztek, hogy nem akartak alárendelt szerepet Mo-nak. Csak a megoldás mikéntjén volt eltérés.

Ma ez hiányzik a legjobban ahhoz, amit kívánnál (én is), vagyis valamilyen közös kiegyezést bizonyos kérdésekben legalább,de van 1 másik lényeges eltérés.

Nem 1enrangú felek vitáznak.(3 szavat különbségen múlt a győzelem akkor)

Ahol ekkora eltérés van (támogatottságban), ott nincs miről kiegyezni.
a bejutási küszöbön éppen átesett pártok néhány vezetője szeretné irányítani a 2/3-os kormányt. Ez semmiképpen se lenne normális. Nyilván a kormányon lévőknek is illene néha gesztusokat tenni a kis pöcsök felé, de miben is?

Akkora a szemléletbeli különbség, hogy ez ma szerintem kizárt (sajnos)
Azon kívül, hogy ma teljesen más, mind a gazdasági, mind a politikai környezet, még nagyon sok minden kellene 1 kiegyezés közeli állapot eléréséhez.

Talán csak abban van közös álláspont, hogy a jelenlegi állapot nem jó senkinek sem. ekkora előnnyel könnyen el lehet kurvulni (már bocs).
Aztán kinek kellene megtennie az első lépést?

Érdemes meghallgatni/elolvasni az ellenzéki véleményeket az országról. Így nem fog menni a kiegyezés.

Kíváncsian várom okt. 13 utáni eseményeket, lehetne vmit elkezdeni, ha lesz rá akarat, de főleg alkalmas személyek.
Gyenge nagyon a felhozatal az utóbbiakból.

szoja122 2014.10.07. 19:01:11

@6.Lenin: Még a kötőszavakat sem értetted meg.
Nem baj, az a lényeg, hogy a mellébeszélést is eltanultad a pártodtól.

6.Lenin 2014.10.07. 19:17:38

@szoja122:

Reménytelen eset vagy.

szoja122 2014.10.08. 09:07:12

@6.Lenin: Remélem is, ha ezt egy Fideszes állítja!

kibekkelem 2014.10.08. 09:58:49

@livengood: "Erre mondja TG, hogy az a jó amiről ő beszél, nem ugyan az amiről a baloldal szeretné hallani. Mert a jó politikus jól használja a hatalom megszerzésének és megtartásának technikáját"
De aki jól használja ezeket a technikákat az még nem jó politikus. Jó politikusnak nevezni valakit akinek ez a legnagyobb erénye azt jelenti, hogy engedünk a cinikus agymosásnak, átvesszük az ő gondolkodásukat miszerint a politikus egyetlen valódi célja az önös érdekeinek gátlástalan érvényesítése lehet. Gyakorlatilag a pillanatnyilag legfelül lebegő sz. darabokkal együtt lehüjézzük Deákot és Széchenyit, hogy csak a hazai példáknál maradjunk.

"Mert saját korában, de legalábbis a hatalomban lévő politikusról nem lehet megmondani, hogy jót hoz e a kormányzása"
Nem, ha valami új dolgot csinál. De az Orbán-féle illiberális demokrácia nem új dolog, és valamiért még sehol sem lett jó vége a "majd én megmondom hogy mi a jó neked" típusú hatalomgyakorlásnak. Valami titokzatos okból a kétszáz éve folyton összeomló nyugat mindig lekörözi a cáratyuskák meg az örökös elnökök országait.

6.Lenin 2014.10.08. 12:39:34

@szoja122:

Ok! Így gondoltam én is.

Reménytelen vagy, mint a jelenlegi ballib bagázs.
Rajtuk már a Mindenható se tudna segíteni.
Mindenkinek jobb lenne, ha .........

livengood 2014.10.08. 14:36:19

@kibekkelem: Egyetértünk, bár azt próbáltam megfogalmazni, hogy most nem TG-vel kéne ezen rugózni, hanem meghallani azt amit valójában fontos a mondanivalójában, amiben igaza van:

"Változás csak akkor lesz, ha valakik valamikor megértik, hogy nem magukat, hanem a választók többségét kell meggyőzniük igazukról."

Vagyis, hogy a mai ellenzék nem foglalkozik a választókkal. Ez igaz? Szerintem igen.

livengood 2014.10.08. 16:15:20

@6.Lenin: Természetesen nem ugyan abban a folyóban állunk. A Haynau-féle rémuralom egészen 1850 július 6-ig, mintegy 11 hónapon keresztül tartott és 150 kivégzést, legalább ugyanennyi bebörtönzést, ezres nagyságrendben kényszersorozásokat, korbácsolásos fenyítéseket hozott a magyarok számára.

Úgy tudom, hogy amióta önként EU tagok lettünk, meg előtte sem, egyetlen embert nem koncoltak fel a hazánkba látogató EU biztosok. Szóval marhaság az akkori történetet egy az egyben ráhúzni a maira.

Az akkori Kiegyezést nem ezért citáltam ide, hanem azért, mert az alaphelyzet hasonló. Akkor is és most is a fejlődés záloga a kiegyezés és akkor is és most is előbb önmagunkkal kellett, kell kiegyezni.

A magyar társadalom önmagával való kiegyezése nélkül az EU-ban sem tudjuk képviselni az érdekeinket, mert enélkül a magyar elit sem tudja megfogalmazni azokat. Az EU-ban egymással is küzdő magyar csoportok kioltják annak lehetőségét, hogy érdekeinket képviselhessék. Gyakorlatilag mi, mint közösség, magunk sem tudjuk, hogy mi is az érdekünk. Gyakorlatilag egy nem működő közösség vagyunk, akiket úgy ahogy összetart a közös nyelv és némi gazdasági érdek. A történelem, a kultúra már/még nem összetartó erő.

Elég primitív szemlélet az ahogy a jobb és baloldal tekint az EU-ra. Nekem úgy tűnik, hogy honfitársaim java, még fájóbb, hogy a politikai osztály egésze, úgy tekint erre a munkára mint valami egyszerűen letudható feladatra - Brüsszelbe küldjük az embereinket, meg itthon is megmondjuk, hogy mit akarunk az EU-tól. - Oszt jó napot!

Az Európai Uniós társadalom is rétegzett élő szövet, mellyel az érintkezés lentről felfelé minden társadalmi szinten szükséges. Ráadásul egy színes, soknyelvű, és rendkívül összetett magas kultúrájú társadalom. Ha Magyarországon nincs konszenzus, hogy mi mit várunk el magunktól, akkor a minden szempontból nyitott határokon keresztül nem is küldhetjük az EU-ba a milliónyi forrásból táplálkozó, de alapjaiban egységes impulzus nyalábot.

Amit most kívülről érzékelhető, az maga a káosz és bizonytalanság. Lehetetlen rólunk megmondani, hogy akár csak egy-két év múlva hová jutunk. Nem a gazdaságról, nem a politikai berendezkedésről, nem a demokrácia milyenségéről beszélek, hanem a magyar társadalomról.

Ezért állítom, hogy már 20 éve a kiegyezés kényszere nehezedik a magyar társadalomra, az elitjére és legfőképpen a politikai osztályára. Ennek a kényszernek a politikai osztály 20 éve ellen áll. Lehet, hogy továbbra is sikerrel fog ennek ellenállni, csak hát azt kockáztatja, hogy a feszültség nőni fog a társadalomban.

Az is lehet, hogy soha nem fog ez a most szükséges Kiegyezés létrejönni, hiszen forradalom, véres háború, világméretű összeomlás is maga alá temethet mindent. A mi "tökéletlen" világunk nyomtalanul eltűnhet ahogy ez a 20. században permanensen megtörtént velünk.

Történelmünkben 1861-1867 a Kiegyezésre példa mely után fantasztikus fejlődésen ment át Magyarország. Közel fél évszázad építkezés következett utána: - Alapjaiban létrejött a ma ismert magyar társadalom, a magyar polgárság, kultúránk felvirágzott, kiépült a Kárpát-medence infrastruktúrája, ipara, felépült a világ egyik legszebb világvárosa, Budapest.

De ott van a sok ellen példa is, amikor a hatalmon lévők bár volt erejük, de meg sem próbáltak kiegyezésre törekedni, pedig a magyar társadalom az alapértékekben nem volt egységes, széthúzott: 1922-44, 1947-55, 1957-89, 1990-2014.

livengood 2014.10.08. 16:54:48

@6.Lenin: Újra olvastam, és rájöttem, hogy nem elég hangsúlyosan válaszoltam arra a felvetésedre, hogy amikor ilyen kicsi a támogatottsága az ellenzéknek, akkor egyáltalán nincs értelme gesztusoknak, meg kiegyezésnek.

Eszembe jutott egy hasonlat: Árvíz van, a falut viszi a víz, mert a falu szélén árad a folyó. Ezután könnyű megegyezni, hogy építsünk gátat, hiszen mindenki látja, tudja, hogy miért nem jutunk előre, mi az ami ledönti a házainkat, mi az ami a fejlődés útjában áll. Ez nem lehet vitás.

Képzeljük el, hogy nem tudjuk, hogy mi dönti le éjszakánként a házainkat. Éjszaka jön a víz, elviszi mindenünket, amit felépítettünk az utolsó látogatása óta, majd reggelre nyom nélkül eltűnik. Azt érzékeljük, hogy nem jutunk egyről a kettőre, de mindenki másban látja ennek okát. Az egyik például látni vélte, hogy a sötétben a szomszéd csinált valamit a házával, a másik a veres hajúakat okolja, stb..., többiek is így tovább.

Így élünk most.

Először is látni kellene, hogy a politikai hatalmat választáson megnyert párt nem arra kapott felhatalmazást 2/3-al vagy a nélkül, hogy az ő igazát hirdesse ki abszolút "igaznak", hanem, hogy kiderítse valójában mi is történik velünk, majd szervezzen meg bennünket. Csak arra van felhatalmazása, hogy ő irányíthatja a munkát, nem pedig más. De a feladat ugyan az bár ki is kerüljön hatalomra. Ezt a feladatot pedig nem lehet azzal elintézni, hogy kiplakátoljuk: megoldottátok a feladatot, hiszen bennünket emeltetek a hatalomba, egyébként pedig, ha nem jön be amit ígértünk, akkor a veres hajúak mindennek az okai ahogy ezt pártunk régóta hirdeti. Hogy miért? Bolond kérdés: Azért mert 2/3-ad választott bennünket, 2/3 gondolja így, tehát ez az "igazság".

Belátható, hogy ez ostobaság? Pedig ez történik.

hoplita 2014.10.08. 18:46:18

@szoja122: @6.Lenin:

Anyám, borogass...:)))))

A blog két hülyéje itt értekezik.:DDDD

6.Lenin 2014.10.08. 19:46:18

@livengood:

) abban, hogy kellene vmilyen belső kiegyezés 1etértünk

)természetesen a régi időket megszépíti, hogy régen volt, és azt emelünk ki belőle, amit szépnek szeretnénk látni.

)talán, ha átfutnánk az akkori napi eseményeket, nem sokban különbözne a maitól.

) az eredmények soxor valóban csak néhány generáció távlatából mérhetőek. Akkor se látott mindenki mindent "sikeresnek".

ennyit a múltról.

"A magyar társadalom önmagával való kiegyezése nélkül az EU-ban sem tudjuk képviselni az érdekeinket, mert enélkül a magyar elit sem tudja megfogalmazni azokat. Az EU-ban egymással is küzdő magyar csoportok kioltják annak lehetőségét, hogy érdekeinket képviselhessék."

) mit is jelent(het), "képviselni az érdekeinket"?

) itt már bukott is a kiegyezés lehetősége, pedig még el sem jutottunk odáig, hogy szétbonthassuk rövid-,és hosszú távú érdekeinkre.

(sajnos az egész nemzetet érintő katasztrófák előidézhetnek olyan helyzetet, rövid távon "megvilágosodik" az előtte elborult elme. Rövid időre kiegyezhetünk közös érdekekben-a túlélésben pl.

Lehetne itt most példákkal dobálódzni, de minek. Úgyis másként fogunk magyarázni mindent, mert ilyenek vagyunk.
Nincs senki közvetlen életveszélyben a mai politikai helyzet miatt, ezért más érdekek mozgatnak minket.

Ez 1idős az emberrel, és talán ilyen is marad, ha közben nem pusztítja el önmagát (ki tudja, hogy hányszor már az évmilliárdok alatt).

Már többször is volt vitám jehovista hittérítőkkel azon, hogy mi fogja motiválni az embereket, ha megszűnnek a betegségek/nyomor/háborúk stb mindenki hepi lesz?

Sose halunk meg, csupa hepi minden, de akkor mi a toszért lesz érdemes élni?
Semminek nem lesz értéke, hiszen nem veszíthetünk el semmit, mindent készen kapunk. Mi a toszért törném magam?

Csak azért, mert kurvára ráérek?

Talán még a Blues is untatna akkor (a fenébe is, még rágondolni is borzalmas lenne)

Természetesen majd lesznek kényszerek, amik kierőszakolnak némi más irányú politizálást (kiegyezésre való törekvést) főleg azoktól, akik bukásra állnak, vagy rövidesen bukni fognak, vagy már megbuktak.

Addig marad a TG által is leírt lehetőség...

"Változás csak akkor lesz, ha valakik valamikor megértik, hogy nem magukat, hanem a választók többségét kell meggyőzniük igazukról. Ha ezt megértik és persze meg is tudják tenni."

Ha ezt megértenék legalább néhányan, már óriási sikernek számítana.

(addig álmodozzunk , hátha mégis......)

livengood 2014.10.09. 13:31:08

Török Gábornak lenne dolga, mert ezt volt képes leírni fentebb. Az "azokat nem zavarja" -ra kell igazán figyelni:

"Magyarul: Orbán azért uralkodhat, mert mindenhol diktatúrát épít. Ezt a vitát persze nem lehet megnyerni, mert akik ebben hisznek, azokat nem zavarja, hogy szabadon sugárzó tévékben és rádiókban kiáltanak diktatúrát, szabad választásokon indulnak a diktatúrát legyőzni szándékozó pártjaik."

Ezzel szemben egy tizednyi (10%!!!!) valóság:

"Nagyjából ezren jelentkeztek be állandó lakosként másfél év alatt egy negyvenágyas soroksári panzióba, többségük román állampolgár... mind szavazhatnak az önkormányzati választáson is. !!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A mindössze 22 ezer lakosú, kerület!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

- tehát a kiskorúakat leszámítva, 60% os részvételnél kb 10 ezren mennek el szavazni, kb minden tizedik csak ebből a panzióból!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Tehát 10% biztos Fidesz voks!!!!!!!! A komcsik mennyit is kékcéduláztak, csaltak össze Rákosi elvtárs idején? 6%-ot? 8%-ot? Ez szabad választás?????????? Nem inkább választási paródia? Vagy még inkább csalás?

- a legkisebb budapesti kerület elöljáróinak tavasszal, az önkormányzati választókerületek kialakításakor tűnt fel a létszámgyarapodás. ...egyeztettek a járási hivatallal, és arra jutottak, hogy nincs jogszabályi korlátja annak, hogy egy címen hányan létesíthetnek lakóhelyet."

Talán némileg érthető miért "nem zavarja" azt a sok baloldalit az hogy még hagyják ikszelgetni. Ha Török Gábort ez eddig nem zavarta, (pedig régóta közismert, hogy néhány százezer szavazattal játszhat a Fidesz választáskor, ezeket oda irányíthatja ahol esetleg, ne adj isten veszélyben a győzelme) és a fentieket képes volt leírni akkor itt lenne az ideje, hogy erről is mondjon valamit. Különösen undorító ez a módszer önkormányzati választáson. Mi köze egy nem ott élőnek a kerület képviselőihez, polgármesteréhez? Nonszensz.

Török Gábornak is! nyilatkoznia kéne erről minden alkalommal amikor megfeddi a baloldalt azzal, hogy - hiszen szabadon szavazhattok! Mert szabadni szabad ugyan a szavazás, de mi értelme elmenni választani, ha azt elcsalják? Szóval biztos, hogy elég csak szabadon ikszelgetni, meg szabadon beszélni? Biztos nincs másra is szükség a demokráciához? Annak idején tombolt a Fidesz tábor, évekig nem fogadták el a választási eredményeket a Fidesz szavazói, pedig ehhez képest nem történt semmi csalás. Most meg "törvényes" lett a Fidesz mellett csalni, és nincs egy ember se jobbról, se középről, aki legalább óvatosan figyelmeztetne a bajra.

index.hu/belfold/2014/10/09/ezer_roman_jelentkezett_be_a_negyvenagyas_soroksari_panzioba/

livengood 2014.10.09. 20:54:33

@6.Lenin: "Fenyves Dezső, a helyi választási bizottság Együtt Soroksárért Egyesület által delegált tagja azt mondta, nem tudja, hogy korábban volt-e tömeges szavazás, de az elvi lehetőség megvan a csalásra. Ő úgy tudja, hogy az ide bejelentettek közül több mint kétszázan megkapták az állampolgárságot is. A Népszabadság szerint a helyi választási bizottság Fenyvesi Dezső kitartó próbálkozása után múlt pénteken úgy döntött, felkéri a jegyzőt, hogy ha törvénysértő helyzetet tapasztal, sürgősen tegye meg a jogi lépéseket."

Nálunk akár hány embert be lehet jelenteni állandó lakosnak egy címre, akár milyen kicsi is az a hely? Miért nem lehet ezt szabályozni? Vajon országosan mi a helyzet? Ezt a jelenséget a választási törvényben vajon miért nem vették figyelembe, miért nem küszöbölték ki?

Szóval ne viccelj. Ne hidd, hogy ha belinkeled ezt a cikket akkor majd elszégyellem magam. Azért még nem ment el az eszem.

6.Lenin 2014.10.09. 21:41:25

@livengood:

Elsőként a blogot olvastam, benne az általad belinkelt cikket, aztán hümmögtem néhányat, és körülnéztem a neten.

az indexen megtaláltam a másik cikket is, belinkeltem.
Ennyi.

De, ha már választás...

kb 8 millió választópolgár van viharvert kis hazánkban...elmegy szavazni vagy 50% jó esetben, akkor néhány száz,ezer választóért már ne jajgassunk...

Győzzük meg az otthon maradó milliókat, hogy nagyon rosszul teszik, ha nem mennek el szavazni, nem hajlandók élni a jogaikkal, amiért valamikor, valakik még az életüket is kockára tették.

Nem vagyunk erre képesek? Akkor kényszerítsük rá őket. Az sem megy?....akkor rá kéne már döbbenni, hogy a hiba kiben is lakozik...

Ennyi

(az, hogy te miként dolgozod fel a második cikkben leírtakat, hát izé.......maradjunk annyiban, hogy nem izgulom össze magam tőle)

livengood 2014.10.10. 03:25:12

@6.Lenin: Több esetben múlott néhány szavazaton egy egy képviselői hely az utóbbi választásokon. Most akkor tisztességesek akarunk lenni minden esetben, vagy csak akkor követeljük ezt meg, ha mi szenvedünk miatta hátrányt? Fordított esetben majd mondjam én is azt, hogy "kb 8 millió választópolgár van viharvert kis hazánkban...elmegy szavazni vagy 50% jó esetben, akkor néhány száz,ezer választóért már ne jajgassunk..." ? Hány százezernél kell szerinted jajgatni? A Fidesz hány százezernél szokott volt jajgatni? Ők tudták a helyes számot?

Ugyan már Lenin! :D

"néhány százezer választóért már ne jajgassunk"?! Beszarás! :DDD

Nos, én azért remélem, hogy akkor is kiakadok majd az ilyesmin, ha az én "kedvenceim" állnak majd nyerésre. (Még jobb lenne, ha ezután sem lennének "kedvenceim".) Arra tisztán emlékszem, hogy a Fidesz, Jobbik vádjait komolyan vettem és mindent meghallgattam és elolvastam az "elcsalt" választásokról.

Ezt érdemes olvasgatni a soroksári panzióba bejelentett ezer idegen szavazóról szóló hír mellé:
mno.hu/parlamenti_valasztas_2014/hatalmas-balliberalis-valasztasi-csalasokra-derult-feny-1219435

Tehát a magyarnemzet (KA) megállapítja:
"Hemzsegtek a korábbi évtizedek voksolásai a választási csalásoktól, amelyek nagyrészt az MSZP-hez voltak köthetők."

"Aki az első fordulóban lakóhelyén eredményes választáson vett részt, a második fordulóban igazolás birtokában lakóhelyétől távol egy másik mandátum sorsáról is dönthetett, ráadásul az adott választó nem a saját képviselőjelöltjeire voksolt, hanem szavazatával annak a körzetnek a képviseltét befolyásolta, amelynek nem is a lakója, csak a szavazás napján épp ott tartózkodott."

Lakóhelyétől távol egy másik mandátum sorsáról is dönthetett? Ráadásul az adott választó nem a saját képviselőjelöltjeire voksol, hanem szavazatával annak a körzetnek a képviseltét befolyásolja, amelynek nem is a lakója???! A nem jóját! Ezt mégsem sikerült kiküszöbölni?

"Így manipulálni lehetett azokat a körzeteket, ahol szoros volt az eredmény"

1000 idegen szavazásra jogosult romániai egy panzióban egy 22 ezres kerületben? Országosan mennyi ilyen lehet? Vagy ne is kérdezzük?

"Az új rendszer megszüntette a fenti problémát, és bevezette az átjelentkezés intézményét, mellyel bárhova is jelentkezik át a választópolgár, továbbra is a saját lakóhelye szerinti jelöltekre szavaz, így ezzel már nem lehet manipulálni."

Már nem lehet manipulálni! :D Csak ugye akiket állandóra jelentenek be ezerszám külföldről, azokkal törvényesen lehet. Ami eddig csalás volt, ha elkövették, (ha elkövették!) az ezentúl törvényes. :D Vajon miért jó ez a törvény a fideszkormánynak? Hülye kérdés, vicceltem! :D

Lenin, tegyük fel elhiszed nekem, hogy tényleg pártatlan szeretnék lenni. Akkor most szerinted mit kéne erről az egészről gondolnom? A panzióból nem megy el szavazni az oda bejelentett 1000 idegen, aki ugye mind kamionos? Miért ilyen ez a választási rendszer?

1000 kamionos... :DDD

6.Lenin 2014.10.10. 13:04:59

@livengood:

Nem százezerről írtam, hanem néhány száz esetleg ezer szavazóról (...száz, ezer...).

Eddig a ballib tábor csalt az esetek többségében (el is döntötték a választást a saját javukra)

Ilyen óriási támogatottságbeli különbség esetén csalási szándékról rémüldözni (mikor milliók maradnak otthon), szerintem szánalmas és rendkívül káros ( lejáratnak mindent).

Természetesen a választási csalás lehetősége nem kizárt soha, és sehol a világon. Általában óriási pénzekről van szó valójában. Csalnak mindenhol.

Nem vonom kétségbe a pártatlanságra való törekvésedet, csak néha csodálkozom 1et.

Néhány hozzászólásodban észrevenni, hogy gondolkodtál mielőtt leírtad a véleményed, aztán 1 másikban agyonvágod az előzőt. Ezen 1 picit néha elcsodálkozom, de mivel a te dolgod, nem nehéz túltenni magam rajta.

Mivel a választásokig általában 4-5 év felkészülési idő van, nem nagyon értem a jelenlegi ballib hisztériát. Főleg, ha ide vesszük azt az óriási külső támogatást is, hogy még komolynak gondolt bábúk is megszólaltak őket támogatva.

Hétfőtől komolyabban kéne venni a dolgot, és a sok alkalmatlan embert elküldeni melegebb éghajlatra (bár ezzel jót tennénk velük, hiszen lassan fagyni fog, talán).

De ez nem az én ügyem. (ha nem lépnek, úgyis eltűnnek maguktól is, csak hosszabb 1 picit a döglődésük)

2002-ben, sőt 2006-ban sem voltam betojva. A ballib bukás már 90-től kódolva volt, csak ki kellett várni.
Már soxor leírtam, bizonyos folyamatokat lehet késleltetni, de megállítani nem. Természetesen ez majd vonatkozik a Fideszre is (sok évtized múlva), a nagyságtól függően.

Vasárnap este valamivel okosabbak leszünk.

Khal Drogo 2014.10.10. 19:34:14

A választási kampány igen érdekes alakult, egyrészt a szocialista párt térfelén nem mindennapi come back-ek sorozatának lehettünk szemtanúi, újra pályán Bokros Lajos és Gégessy Ferenc, a jelöltek támogatásai kellően kaotikus hogy a napi szinten az eseményeket nem követő ember elveszítse a fonalat teljesen.
Miközben olyan témák bukkantak fel a magyar közéletet megvitató internetes térben, mint Török Gábornak ez a posztja, erre többen refeklektáltak mint egyes átfogó szakpolitikai elképzelésekre. Holott gyakorlatilag teljesen mindegy hogy Török Gábor szerint Orbán Viktor egy tehetséges politikus. Ha nem ezt gondolná Török Gábor, az sem változtatna semmin sem.
Ez tipikusan egy olyan értelmiségi vita, mely nagyon kevés embert érdekel, akinek viszont nagyon erős elköteleződésük van valamely irányba és így süket párbeszédét adják elő, minden eredmény nélkül.
Ha megkérdeznénk vidéken, ahol a mandátumok többsége eldől, ki az a Török Gábor és mit gondolnak róla, hát szerintem a választók közül kevesen tudnának releváns dolgokat említeni.

Pedig nagyon is releváns, az emberek hétköznapjait érintő folyamatok zajlanak a háttérben. Érdekesebbnél érdekesebb témák, kezdve az ukrán helyzeten át, a munkaerő szabad áramlását korlátozni kívánó britt álláspont erősödéséig.

Eközben Magyarországon a közéleti blogokban az a téma, hogyan mondhat egy politikai elemző egy 3 országgyűlési választást megnyert politikusra, hogy az tehetséges. Ez a botrány, Sodoma és Gomora egyszerre.

Khal Drogo 2014.10.10. 19:38:36

@livengood: Pontosan. A baloldal mindennel foglalkozik, csak a választókkal nem.

6.Lenin 2014.10.10. 20:07:21

Hmm!

"Ha megkérdeznénk vidéken, ahol a mandátumok többsége eldől, ki az a Török Gábor és mit gondolnak róla, hát szerintem a választók közül kevesen tudnának releváns dolgokat említeni.

Pedig nagyon is releváns, az emberek hétköznapjait érintő folyamatok zajlanak a háttérben. Érdekesebbnél érdekesebb témák, kezdve az ukrán helyzeten át, a munkaerő szabad áramlását korlátozni kívánó britt álláspont erősödéséig."

Hát persze, ki a toszt érdekel vidéken, hogy ki az a TG, amikor körmét lerágva elemzik az ukrán és brit helyzetet, gondosan megvitatva az alsó-, és felsőház eltérő álláspontjait.

Érdekes. Nem is hinné az ember, hogy mik vannak, főleg vidéken. Megvonják tőlük a valódi eledelt, hazai dolgokon pöcsölnek 1esek (vidékről a városon keresztül)
Már a nagyapám is mondta.... mit tudja az a sok városi köcsög, hogy hol lakik az Úristen.

hoplita 2014.10.11. 06:18:38

@6.Lenin:
'...kb 8 millió választópolgár van viharvert kis hazánkban...elmegy szavazni vagy 50% jó esetben, akkor néhány száz,ezer választóért már ne jajgassunk...'

Ez egy olyan briliáns és hozzád méltó gondolatmenet, hogy szinte követeli a tovább fűzését..

Ha most én veszem a fáradságot, felkereslek és kiütöm a füleid közül azt a nyomoronc fejedet, akkor ugye semmi baj, mert marad még bő 3 millió nyuggergeci, tehát ne jajgass.

Ezek után már csak egy kérdésem van.
Vajon sejtette-e anyád 70 éve, hogy egy ekkora szardarabot nyom ki a világra?

jjulie 2014.10.11. 07:35:23

@hoplita:

nono lúzer, te mint fideszikszelő tolvaj bandaszekértoló csak tisztelettel bánj a másik igazhitű tolvajbanda szekértolóval

egy alomból való vagy te a @6.Lenin: -nel, a felcsutitolvalylásban való bűnsegédletért mindketten elnyeritek méltó jutalmatokat

dehát mit is várhat az ember egy kádárvakaréktól

Khal Drogo 2014.10.11. 09:27:14

@6.Lenin: Nem baj hogy nem érted miről beszélek. Engem nem zavar. Téged sem. Jó ez így.

6.Lenin 2014.10.11. 13:20:20

@Khal Drogo:

Már bocs, de amikor ilyesmiket olvasok, rögtön beugrik...

-Te Julis nagyon szépen énekeltél a misén.
-Igen Mariskám, már nem fáj annyira a derekam, és szerintem a brit alsóházban is jól kezelik a bevándorlók ügyét.
-Igen igen, ez igen megnyugtató a magyar vidék lakóssága szempontjából is. Bár nekem lenne némi ellenvetésem, de ezt most hagyjuk hétfőre. A Józsinak miért van bedagadva a bal szeme?
-Tegnap a 4Csöcsűben összevitatkoztak Bélával az ukrán helyzeten, és mint tudod a Béla kicsit idegesebb természetű.
-Gyere át délután, megbeszélhetnénk az iraki/kurd/török kérdést is,
-Rendben megetetem a disznókat meg a Józsit is, aztán átnézek.
-Rendben, várlak.

Ennyi. Nem tehetek róla, ez van, rögtön látom a szitut is, amiről olvasok.

livengood 2014.10.11. 13:23:04

@6.Lenin: "Néhány hozzászólásodban észrevenni, hogy gondolkodtál mielőtt leírtad a véleményed, aztán 1 másikban agyonvágod"

:)

Te maradtál a blog motorjának, mindenki rád reagál. :)

nyünyüge 2014.10.11. 13:24:54

@livengood:

Szvsz ez a szürreális és nyilvánvalóan bizonyos törvények iszonytató gyengeségét és a "joggal való visszaélés" több helyen felvető eset nem a választási csalásról szól.

A panzióban állandó lakhelyet szerző emberek valamennyien egyetlen fuvarozó cég alkalmazottai.
Amely fuvarozó cég az elmúlt években óriási fejlesztéseket hajtott végre, a kormány stratégia partnere.
Hogy miért bővítette román és más állampolgárságú sofőrök alkalmazásával munkatársai létszámát és nem magyarokkal, az nyilván kőkemény gazdasági kérdés (vö: extraprofit, munkahelyteremtés, ......)
Hogy ezen munkavállalók számára miért adott az illetékes hivatal ész nélkül lehetőséget az állandó lakcímre egy panzió aláírásával, hát .... talán van az pénz.

livengood 2014.10.11. 13:33:29

@Khal Drogo: Merre jártál amikor TG megírta a 200 hozzászólásra szánt posztját? Aztán mi lett belőle? Gondoltam lesz kivel döcögni rajta, de lekésted az egész mókát. Csak nem szavazni jöttél haza?

nyünyüge 2014.10.11. 13:38:00

@6.Lenin:
Ezzel kár volt erőlködni, van erre egy frappáns és tömör változat a 'folklór'-ban:

- Jó napot sógor!
- Csónakot foltozok.
- Hát az öreg mit csinál?
- Kilyukadt a feneke....

6.Lenin 2014.10.11. 13:46:29

@livengood:

Mert még maradt néhány megfejtendő...

pl. valamiért képtelen vagyok megérteni, hogy mondjuk TG leírja valamiről a véleményét (mások is). aztán a kib......tt demokratikusan toleráns bloggerek azon izmoznak, hogy TG 1 seggfej mert olyasmit ír, amivel ők nem tudnak 1et érteni.

ezt még szeretném megfejteni (+ még néhány hasonló faszságot)
a másik, mint 1 naplopó nyugger rengeteg felesleges időm van ilyesmivel szórakozni, meg nem idegesít, hogy képtelen vagyok elkölteni a nyugdíjamat. Ilyenkor elfeledkezem erről a bosszantó problémámról.

6.Lenin 2014.10.11. 13:50:57

@nyünyüge:

Olvasd el az előzményeket is, hogy mire válaszoltam.

(Khal Drogo 2014.10.10. 19:34:14 ...innen indult)

6.Lenin 2014.10.11. 13:55:50

Na,jó, most speciel akadt jobb dolgom is.....(megyek bringázni 1et)



(kedves ballib honfitársaim! Dugjatok el minden kötelet a lakásban, nehogy holnap meggondolatlanul használni tudjátok, bár...)

nyünyüge 2014.10.11. 14:12:24

ritka egy ...................... vagy.

livengood 2014.10.11. 16:02:37

@nyünyüge: Csak akkor tudhatjuk, hogy nem csalásról van szó, ha megtudhatjuk, hányan mentek el Soroksáron a panzióból szavazni.

Egyébként nem is kérdés, az egész szóra sem érdemes akkor, amikor a baloldal ennyire esélytelen tud lenni.

De!

Az nem úgy van, hogy amikor a jobboldal esélytelen és ők kifogásolnak olyan jelenségeket amik csalásra is utalhatnak, akkor a másik oldal lehurrogja őket, amikor meg a baloldal háborog hasonló esetek miatt, akkor meg derűsen hátradőlnek a jobboldalra szavazók és nyugalomra intik az esélytelen és épp ezért "feleslegesen hőbörgőket".

Én nyugtalan voltam akkor és nyugtalan vagyok most, mert az egész folyamat erodálja a szabad választásba, a demokrácia alapjába vetett hitet. Ha ez így folytatódik el jön az a pillanat amikor az aktuális autoriter vezető a "demokrácia védelmében" fogja eltörölni a választást és ezt a nép ujjongva fogja üdvözölni.

nyünyüge 2014.10.11. 16:06:39

@livengood:
Félreértettél: számomra egy csöppet sem megnyugtatóbb, ha nem választási csalás előkészületéről van szó, "csak" a külföldiek letelepedését intéző kormányzati szerv működik furcsán együtt egy nagyvállalkozóval járulékoptimalizálás vagy valami támogatás megszerzése érdekében.

6.Lenin 2014.10.11. 17:00:41

@livengood:

" Csak akkor tudhatjuk, hogy nem csalásról van szó, ha megtudhatjuk, hányan mentek el Soroksáron a panzióból szavazni. "

1.izé....amennyiben a pacákok idegen állampolgárok, akkor sem szavazhatnak, ha ide vannak bejelentve, ha meg magyarok, miért ne szavazhatnának abban a kerületben, csak meg kéne őket győzni, hogy a DK-ra szavazzanak, mert azok igen csak szeretik a magyarokat, főleg, ha szintén uniós állampolgárok mellesleg.

Drágaságaim, azt az otthon maradó 3-4 milliót kell meggyőzni, és akkor az a néhány száz, vagy 1-2 ezer szavazat (bár nem tudjuk kire is szavaznának) nem sok vizet zavarna (nem százezer!)

2.izé...ha majd csak 1 olyan bagázs lesz akikre szavazni lehet (mert a többi eltűnik magától) akkor tényleg tök felesleges lesz 1 rakás pénzt kidobni. Inkább sok szép szobrot kéne belőle állítani a szeretett V-nek.

Holnap eldől ez a kérdés, és lehet jelentgetni, van rá lehetőség (és lesz jogos alapja is, talán)

6.Lenin 2014.10.11. 17:07:33

@nyünyüge:

Gondolom nekem szántad.

Szóval, nehezen viselném, ha néhány honfitársam bánatában maga ellen fordítaná-végső elkeseredésében- 1 kötél rossz végét.

Lesz még tavasz, lesz még május elseje, csak kicsit jobban kell ügyelni, kivel barátkoztok (GYF-el nagyon nem szabadna, ismer bennetek, és ki is használja, ravasz a pacák, sajnos ..........is, 1 picit, nagyon)

nyünyüge 2014.10.11. 18:26:33

@6.Lenin:
Ha egyszer itt van az állandó lakhelye, akkor bekerül a névjegyzékbe, ez nem állampolgárság függő!

A helyi jegyzőnő is azt mondta, akkor tűnt fel számukra az ezres létszám, amikor tavasszal a választási körzetek létszámát felülvizsgálták.

Hogy miért kell az egyébként fiktív magyar állandó lakhely egy sofőrnek ill. munkáltatójának,az az igazán érdekes számomra.

6.Lenin 2014.10.11. 18:28:45

izé...tévedtem (pedig átfutottam a választási törvényt, igaz pár napja)

nos...(most olvastam)

"A választáson nemcsak a magyar állampolgárok, hanem a letelepedettek, bevándoroltak, menekültek, valamint az Európai Unió többi tagállamának Magyarországon élő, névjegyzékbe vett állampolgárai is szavazhatnak."

Most milyen jó is lenne a regisztráció, de hát elvetették a most rettegők.

Bocs.

6.Lenin 2014.10.11. 18:34:29

@nyünyüge:

Ok!
Rosszul emlékeztem (kb egyszerre írtuk a hsz-t).

Viszont továbbra is fenntartom, hogy meg kell győzni a választókat a saját igazadról.

Bárki (bármelyik oldalról is) hivatkozik (prejudikálva) az ilyen esetekre, azt nem tartom elfogadhatónak.

Azt semmi, és senki nem tiltja, hogy meggyőzze a választókat.
(volt rá 4 év)
Szerintem.

jjulie 2014.10.11. 18:51:42

miért van olyan sötét a smittpál múzeumban?

hahaha

livengood 2014.10.11. 18:57:34

@6.Lenin: Az a kérdés hányan mennek szavazni abból a 40 ágyas panzióból. Ha életszerűtlenül sokan , mondjuk többen mint ötvenen, akkor azt ki kellene vizsgálni. Ha nem vizsgálják, akkor a baloldaliak lelkébe örökre beég, hogy velük kicsesznek a választáson. Ugyan úgy, ahogy sok jobboldali szavazó a baloldali kormányzás idején eljutott odáig, hogy baloldali kormányzás esetén automatikusan nem fogadja el a választás eredményét. A hasonló esetek miatt arrafelé haladunk, hogy egyre nő azok száma akik nem hiszik el hogy csalás nélkül hatalomra lehet jutni.

livengood 2014.10.11. 19:26:15

@nyünyüge: Te értesz félre. Arról én semmit nem írtam, hogy a választási csaláson kívül más csalás van e. Mert az nem érdekel. Jelen helyzetben ezred rangú kérdés.

Mivel ezer idegennek, köztük számos külföldinek! teremtettek lehetőséget a helyben lakók sorsáról dönteni, ezer idegennek adtak a helyben lakókéval azonos jogot az önkormányzati képviselők és a polgármesterük megválasztására, ez a TÉNY önmagában veszélyezteti a választás tisztaságát. Minden másnak a felemlegetése, csak segít a maszatolóknak, a csalásra készülőknek. Ez a helyzet megalapozottan VÁLASZTÁSI csalás gyanús. Mindenkinek, aki demokrata pártállástól függetlenül k ö v e t e l n i e kellene ennek kivizsgálását.

Nekem pedig ezeket a sorokat "a vizsgálat elmaradásának következményét" elemző poszt után kellene írnom, csak hát - kedves Török Gáborunk sem érti, hogy ez nem jelenti azt, hogy a baloldal mellé állunk.

6.Lenin 2014.10.11. 19:42:28

@livengood:

Ezért lett volna nagyon is jó az előzetes regisztráció.
Kevesebb lenne az ilyen, és hasonló előzetes rettegés.

Ennek az egész panziós ügynek akkor lenne/lesz jelentősége, ha a végeredményt néhány szavat döntené el esetleg. Vannak jogorvoslati lehetőségek utólag is (Kunhalmi Á. esete)

Mindenki előtt ismert volt a választási törvény.
Mindenki előtt nyitva volt/van a lehetőség minél több szavazó meggyőzésére.

Igen, a választások tisztaságába vetett bizalmat nem szabadna kockáztatni, de ilyen esetleg téves előítéletekkel sem. Meg kell várni az eseményt, aztán hajrá.
Sokkal tisztább lenne a kép, ha már mindenki látná világosan, hogy hol, hányan mennének el szavazni.
Mindenképpen tisztább (nak látszana)lenne a helyzet. Nem volt jó az sem.
Általában mindig az kiabál hangosabban akinek a háza ég.
Senki nem akarjon úgy nyerni, hogy vesztes helyzetben mindent és mindenkit bemocskol, ha ő már nem lehet nyertes.

Nem jó ez senkinek sem.

nyünyüge 2014.10.11. 19:48:16

@6.Lenin:

És sokkal tisztább volna a kép, ha a hivatalok nem hunynának szemet (miért is?) a nyilvánvalóan fiktív állandó lakcímbejelentések esetén.
Ezeket a bejelentési kérelmeket ugyanis egyenként ellenőrízte állítólag a bevándorlási hivatal.

6.Lenin 2014.10.11. 20:09:42

@nyünyüge:

Nem vitatom, de abban a cikkben, amit én linkeltem be, van elfogadható lehetőség is. előfordulhat, hogy csupán más érdekek húzódnak meg emögött (adózás v. más gazdasági kérdés)
Természetesen választáskor sokféle érdek ütközhet helyben.

Nagy pénzek lesznek a jövőben elköltésre felkínálva. Látszik is a helyi választásoknál, óriási a tülekedés. Kis községekben is többen indulnak harcba polgármesteri székért, hiszen az uniós pénzek főleg vidéken kerülnek majd elköltésre.

Nem szabad hagyni "kihűlni" az ilyen eseteket, szerintem is, de előre választási csalást kiáltani se 1 jó megoldás. Abba is bele lehet bukni.

Voltam én is bemutatkozásokon, aztán akit kiválasztottam, feljelentette a másikat címer használat miatt és más piti (szerintem) ügyek miatt (nem lehetne bizonyítani).
Tévedtem, nem fogok rá szavazni. Bukott 2 szavazatot, ami lehet akár döntő is. Ilyen módszerek nálam se nyerők.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.12. 00:05:54

@jjulie:
No mi van, nyomi, akarsz teniszezni vagy betojtál?

hoplita 2014.10.12. 06:46:22

@Khal Drogo:
Mi van gagyizsidó?
Aszittem mán megdöglöttél, de szomorúan látom, hogy még nem.

Akarod IRL megdumcsizni ezt a problémát?
Akkor letépem a fejed és beleszarok a torkodba...jó lesz, meglásd.

hoplita 2014.10.12. 06:55:28

@nyünyüge:
"...Hogy miért bővítette román és más állampolgárságú sofőrök alkalmazásával munkatársai létszámát és nem magyarokkal, az nyilván kőkemény gazdasági kérdés (vö: extraprofit, munkahelyteremtés, ......)..."

Igen, de azért ez árnyaltabb dolog.
Nem tudsz ma tucatszám sem, nemhogy százasával leakasztani hazai, magyar TIR vizsgás sofőrt...és nem azért, mert annyival többe kerül, mint egy román.
Hanem azért, mert egyszerűen nincs.
Nálunk egy kamionos jogsi megszerzése 3, de inkább 5 év és bő egymillió, de inkább másfél...mármint forint.
Köszönhetően a "versenyképes" hazai gyakorlatnak.

Vö.....én 32 éves B-s papírral egy nyomorult 250-es motorra már nem ülhetek fel, ha nem vizsgázok újra 120 ezerért....ami röhej, vagy tragikomikus...
Máshol ez pár ezer, és 2 órahossza.
Nevetséges és versenyhátrányt okozó bürokratikus faszkodás ez, miközben százezerszám szaladgálnak vásárolt jogsikkal.
Teljesen abnormális ezen a téren is ami itt folyik.
Ebből az aspektusból is vizsgáld meg a sztorit.

hoplita 2014.10.12. 07:28:27

@6.Lenin:
"....(megyek bringázni 1et)..."

Így hívod, ha megtekered anyádat, nyuggergeci?:)

nyünyüge 2014.10.12. 07:53:45

OFF
A választási törvényt -a már nem létező kampánycsendet - nem sérti, de hogy etikátlan és merőben ellentétes a médiatörvény alapelveivel az biztos, hogy G.Fodor Gábor a kormány házi-elemzője az m1 reggeli, választási műsorában minden település kapcsán elmagyarázza, miért is kell a kormánypártra szavazni, miért értelmetlen máshová.

jjulie 2014.10.12. 08:07:31

@Hepci:

tegnap is teniszeztem, és ma is fogok

de hogy te mit csinálsz a rossz fideszikszelő kezeddel meg azzal a ténnyel hogy mindenkitől kikapsz akinek csak jó lába van meg jó keze, az a te problémád , OB III-as zakóbajnok szájteniszező felcsutitolvajlásszekértoló

cikizz sütit

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.12. 10:33:49

@jjulie:
Szép az idő, gondoltam, szeretnél szopni.
De igazad van, ha szophatsz mástól, minek fárasztanád magad velem.
Kiütnélek a gatyádból, nyomi.

jjulie 2014.10.12. 11:20:19

@Hepci:

nekem jó a lában is, a kezem is, nem rossz fideszikszelő mint a tied

rá se bassz, szavazz felcsutra, cikizz sütit

nyünyüge 2014.10.12. 12:21:58

Választás, részvételi adatok:

www.vg.hu/lapokkepek/cikkek/37000/37416_napo43_11.jpg

Magyarul, ahol nehezebb az élet, ott kevesen szavaznak, ahol jobb, ott többen.
A többség végül mindenütt megszavazza azokat, akik az ő további relatív jólétjüket biztosítják (a többiek kárára).

És ezt hívjuk most demokráciának:(.

Főgebra 2014.10.12. 12:59:52

@nyünyüge:
"Magyarul, ahol nehezebb az élet, ott kevesen szavaznak, ahol jobb, ott többen."

Szerintem tévedsz, mert nagy jóindulattal sem mondható, hogy Nógrádban, Hevesben, Békésben könnyű lenne az élet és nagy rosszindulattal sem állítható, hogy Budapesten pedig a legsanyarúbb az élet!
Az pedig felhőszurkálás, hogy összesen van 4 százalék különbség és ebből bármilyen következtetést le lehet vonni!

6.Lenin 2014.10.12. 13:05:58

@nyünyüge:

Itt 1 picit megáll a tudomány....

"A többség végül mindenütt megszavazza azokat, akik az ő további relatív jólétjüket biztosítják (a többiek kárára)."

(a többség jól él? Húha, pont te írsz ilyesmit? Átgondoltad?)

) miért is kellene olyanokra (ismét )szavazni, akik soha nem tudtak megvalósítani semmit (a saját jólétükön kívül)

) valakik mindig veszítenek, ha másoknak jobb lesz. mindenkinek soha nem lesz jó (mivel a kommunizmus megbukott, hanyagolni kéne már ezt a faszságot, hogy majd 1x mindenkinek jó lesz. Még a Paradicsomban sem, az is kamu, talán)

Még az USA-ban is kb 30 millió nyomorult él. Ott se verekednek a lapátért.

Látom, neked zsigeri kényszer valami szart kitalálni, hogy elcseszd mások esetleg jó hangulatát.
(tudod kik ordibálnak leghangosabban mondjuk 1 polgármesteri bemutatkozáson? Akikkel baj van, amikor dolgozni is kéne, vagy valamit tenni is a közösségért. Ez nagyon jó leszűrhető a jelenlegi ellenzék megnyilvánulásaiból is. Mind volt már hatalmon, és szart se oldottak meg, de most a leghangosabban ordibálnak)

livengood 2014.10.12. 14:28:19

@nyünyüge: @Pinokkio: Szerintem ahol aktívabbak az emberek, ott jobban úgy érzik, hogy tétje van a választásnak.

livengood 2014.10.12. 19:27:07

TG facebook: "Ahol eddig alacsony volt, most ott magas - és fordítva..."

"Szerintem ahol aktívabbak az emberek, ott jobban úgy érzik, hogy tétje van a választásnak." - írtam.

De vajon miért a szegény régiókban van ez így?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.13. 00:10:08

@jjulie:
Te állítólag jó teniszező vagy.
Ezt tudjuk legalábbis tőled.
No most, 3 esetet tudok elképzelni, miért nem szeretnél mégse teniszezni velem.
1) betojtál
2) betojtál
3) betojtál.
Illetve van még 1 negyedik lehetőség is: betojtál.

livengood 2014.10.13. 01:59:08

XXIII ker. (Soroksár)
Geiger Ferenc CIVIL SZERVEZETEK 3 061
Orbán Gyöngyi FIDESZ-KDNP 2 169
Dr. Kolosi Ferenc IVE 1 698

jjulie 2014.10.13. 07:09:48

@Hepci:

azt pedig tőled tudjuk hogy mindenkitől kikapsz akinek csak jó lába meg keze van

nade mijafaszt hőbörögsz?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.13. 08:44:38

@jjulie:
Hőbörögni-seggszájúzni-kádárvakarékozni, meg általában másokat sértegetni politikai fasságok alapján te szoktál, nyomi.

Tehát betojtál. :)

jjulie 2014.10.13. 10:15:26

@Hepci:

te is kádárvakarék-e lennél?

mi abban a sértegetés, ha azt is elmondod magadról, nem csak azt hogy mindenkitől kikapsz a teniszpályán akinek pusztán jó keze mag lába van

a fideszikszelő kezed okánl persze érthető a felcsutiseggszájalás iránti együttérző lelked

Khal Drogo 2014.10.13. 17:11:04

@nyünyüge: A társadalmi különbséget eltüntető, vagyoni egyenlőséget megcélzó politikai idea a kommunizmus. Minden más politikai idea elfogadja azt hogy az emberek között vagyoni különbségek jönnek létre, így a demokrácia is elfogadja, hiszen a demokrácia nem kommunisztikus elveket vall, csak a szavazat egyenlőségét biztosítják, nem a vagyoni egyenlőséget.

Khal Drogo 2014.10.13. 17:24:36

A Fidesz KO vereséget mért poltikai ellenfeleire ismételten. De néhány esetben azért látni hogy az a népszerű tétel, mely szerint ha Fidesz-logó van egy lovon, a sok úgynevezett birka Fidesz-szavazó akkor is rá szavaz, nem jött be.
Több, a helyi jobboldalt megosztó döntés kudarcot hozott a Fidesznek, a felső központból erőltetett káderek egy része látványosan megbukott.

A fölényes győzelmek mellett a legérdekesebbek a vereségek a Fidesz részéről. Mit tudhat az a jelölt, aki ekkora hátszélben is képes elmerülni...

Khal Drogo 2014.10.13. 17:55:36

Az ősz legfontosabb törvénye egyértelműen a 2015-ös költségvetésről szóló jogszabály lesz. Kósa Lajos, a Fidesz alelnökének tájékoztatása szerint a hétfő-keddi kormányülésen vitáznak a büdzsé tervezetéről. A 2015-ös költségvetésnek tartalmaznia kell azt az irányt is, amelynek eredményeképpen a GDP-arányosan 10 százalékos, „bürokráciára költött pénz” a felére csökken, és a honvédelmi kiadások terén is változtatásokra van szükség.

---

Ambíciózus elképzelés. Megfelezni a pénzt, miután az összes rendű-rangú Fideszes tényező rokonsága és szerelmi előtörténete,valaha volt évfolyamtársai az államigazgatásban dolgoznak. Nem véletlen hogy ilyen nagyra nőttek a költségek.
Nem véletlenül alakult ez így.

szoja122 2014.10.13. 19:37:08

@Khal Drogo: Te is tudod, hogy ez csak féligazság. Nem mindegy, hogy hogyan szerezte a vagyonát. Nagy különbség! Másrészt a Fidesz kommunisztikus elveket is szokott hangoztatni. Az egész párt egy ideológiai katyvasz. Ezt ők finoman pragmatizmusnak mondják.

Khal Drogo 2014.10.13. 19:53:51

@6.Lenin: Én már hallottam embereket az utcán beszélgetni az oroszokról és az ukránokról. Nem egyszer, nem kétszer.

6.Lenin 2014.10.13. 19:59:12

@Khal Drogo:

Én is, az ungvári piacon (sőt a nyíregyházi zsibin is. Igaz, az utóbbi vagy 4 éve történt)

(ez az jelentené, hogy nem mindegy, hol mászkálsz, kik között)

Khal Drogo 2014.10.13. 20:39:27

@6.Lenin: Én legutóbb a Szent János Pál pápa téren. Előtte pedig egy alföldi kisváros vasútállomásának presszója előtt.

6.Lenin 2014.10.13. 20:57:53

@Khal Drogo:

Nagyon örülök, hogy ilyen változatos helyeken is előfordulsz. sok mindent meghallhat az ember fia, ha akar és figyel is arra, amit ott mondanak.

izé...ne spilázd már túl ezt a kérdést...

Írtam, hogy nem tehetek róla, de mikor olyasmiket olvasok, rögtön megjelenik a helyzet-karikatúrája-a fejemben. Nem tehetek róla, és őszintén mondva nem is akarok tenni ellene.
Semmi ellenséges szándék nincs mögötte, de amennyiben zokon vetted, elnézésedet kérem. Nem kell mindig mindent komolyan venni (tőlem főleg nem).
(rögtön megjelent előttem 2 drb vidéki nénike-miután túlbeszélték az éppen aktuális betegségeiket-elkezdenek tárgyalni az éppen aktuális nemzetközi kérdésre adott brit válaszokról)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.13. 22:40:56

@jjulie:
Összefoglalom az értékes mondandódat: betojtál.

concret 2014.10.13. 23:09:34

@Khal Drogo: Ez egy jópofa prognózis:

"...a hétfő-keddi kormányülésen vitáznak a büdzsé tervezetéről."

Vajon ki az a kormánytag, aki érdemi vitát folytatna a miniszterelnökkel?

Khal Drogo 2014.10.14. 08:46:34

@concret: Az a miniszter akitől pénzt vagy befolyást vonnának el, biztosan megpróbál kapálózni. Az más kérdés, hogy szerintem sem megy vele sokra. A végső szó egyértelműen a miniszterelnöké.

jjulie 2014.10.14. 17:48:38

@Hepci:

tehát a fideszikszelő kezedre nem vagy büszke, az OBII-as zakóbajnokságodra igen

összefoglalom: liberálballib vagy

Khal Drogo 2014.10.14. 18:36:51

A magyar bloggerek egy része ma olyan szomorú volt mintha kitört volna a háború és ők behívót kaptak volna.

Azt pedig egyenesen álszenteskedőnek tartom, hogy valaki arra hivatkozik hogy a politikai helyzet miatt hagyja el az országot. Valahogy a más országban próbálkozók nem Csehországba, Szlovákiába, Horvátországba, Lengyelországba fognak elmenni. Pedig ott már nincs Orbán Viktor és a Fidesz. Hanem Nyugat-európa fejlett részeibe.

A motiváció szerintem egyértelműen a jobb anyagi és infrastruktúrális körülmények vagyis az a hit hogy ők ebből többé-kevésbé részesülhetnek. Fogalmuk sem lesz a kinti közéleti állapotokról és ha mondjuk Németország nem egy azeri baltás gyilkost fog kiadni, hanem lebombáz a NATO-ban egy iraki iskolát tévedésből, nem fog felháborodva hazajönni, mert le fogja szarni az egészet.

Ezek az emberek ugyanis tojnak a közéletre. Egy németországban dolgozó magyar szerintem a német pártok nevét sem tudja, mert nem érdekli.

dbeata 2014.10.15. 06:00:03

@Khal Drogo: Mert mi az a magasztos közélet, amire nem kéne magasról tojni?
Amikor maguk a politikusok ígérgették a népnek, hogy most már aztán nemsokára elérjük az EU-s életszínvonalat, és végül kiderül, hogy nemhogy azt nem, de még a hasonló helyzetben lévő volt keleti blokk is elhúz mellettünk, és a politikai elit láthatóan a maga jólétével van elfoglalva, és kilátástalan a helyzet, akkor egyáltalán nem álszenteskedés, hogy egy ember, akinek egy élete van, máshol élje azt le. A politikai helyzetre hivatkozás pedig teljesen megállja a helyét, ezek után. Az az utolsó csepp a pohárban.

Nem olyan könnyű elmenni innen, és áldozatot hoz az is. Valamint nem csak magára gondol, hanem az itt hagyott családtagokra. Minden eddiginél magasabb összeget utalnak haza a külföldön dolgozók.

"Egy németországban dolgozó magyar szerintem a német pártok nevét sem tudja, mert nem érdekli. "
Ez baj önmagában?

Az embereket (legalábbis engem) nem kéne, hogy érdekelje a napi politika. Az akkor van, amikor valami nincs rendben.

A felvetésed, miszerint miért nem mennek a volt keleti blokk országaiba, azért értelmetlen, mert eleve nem tudsz nagy számban felmutatni olyanokat, akik a nyelvet beszélik, hiszen a német, angol az első tanult nyelvek az iskolában. Másrészt nem is tudnának nekik munkát adni olyan nagy tömegben, és onnan is nyugat felé tart az emberáradat. Egyébként mennek, csak nem az emberek, hanem a cégeiket viszik, pl. Szlovákiába.

Ettől függetlenül tényleg létezik az a réteg, amelyik itt is panaszkodik a politikusokra, és aztán a befogadó országban is az ottaniakra, de nem mozdul.

Khal Drogo 2014.10.15. 08:58:03

@dbeata: "Az embereket (legalábbis engem) nem kéne, hogy érdekelje a napi politika. Az akkor van, amikor valami nincs rendben. "

Sajnos ez egy nagy tévedés.

jjulie 2014.10.15. 10:45:57

@Khal Drogo:

amióta a felcsutieszme megfogant a szjjártóban és kérharmador szárba szökkent, minden megváltozott

látod még a törökgábor is magába fojtja az ilyen irányú elektronikus jeleit

Khal Drogo 2014.10.15. 10:53:26

@dbeata: Csak egy példa - Az EU választáson a külföldön élő magyarok nagyon kis százaléka szavazott. Ezrelék.
Holott egy az egyben a saját életükről volt szó. Több nyugati országban ugyanis vagy már a legnépszerűbbek vagy második erő az eu-szkeptikus, a munkaerőáramlást korlátozó, tehát a magyar munkavállaló lehetőségét szűkíteni kívánó politikai erők.

A magyarok ( gondolom más bevándorlók is ) ezt leszarják, pedig jobban tennék ha nem szarnák le ennyire.
Ha majd megváltozik a jogi szabályozás akkor pedig majd értetlenkednek.

Eközben pedig lesírják a netet hogy a birka magyar állampolgárok otthon nem csinálnak semmit a gonosz Orbán Viktor ellen. Eközben saját politikai érdekeit pont ugyanúgy képtelenek menedzselni mint azok akiket láthatóan lenéznek és lebirkáznak.

dbeata 2014.10.15. 11:13:12

@Khal Drogo: mert tudják hogy nem ők a bevándorlást korlátozni kívánók célpontjai.

Khal Drogo 2014.10.15. 12:01:36

@dbeata: Hát persze. Ez az ufók ellen irányul. Egyértelmű.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.15. 14:00:46

@jjulie:
Ha a tényekből indulunk ki, 1 dolgot lehet biztonsággal állítani: betojtál.
A többi spekuláció... a szag csak az, ami állandó...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.15. 14:04:57

@dbeata:
A haza legnagyobb értékei azért itthon maradnak.
Például Aurélió, a pöcshelikopterező.
De említhetném Berki Krisztiánt is, aki nem az olimpiai bajnok, hanem a herevasaló.
Hát hol van még 1 ország, ahol herevasalásból remekül meg tud élni 1 ilyen nagydarab retardált?
Ez itt a Kánaán maga.

dbeata 2014.10.15. 14:28:02

@Hepci: vasalt here motívumos kulcstartót mikor lehet kapni?

Ó, basszus, már megint szétoffolom ezt a blogot. Miről is szól ez, Orbánról? Akkor jó lesz.

jjulie 2014.10.15. 16:44:00

@Hepci:

ami nem spekuláció, az az hogy a rossz fideszikszelő OIII-as zakókirály kezeddel cikized a sütit

a többi szájjalteniszezés

dbeata 2014.10.15. 18:06:09

@jjulie: Igen, a Hepci most lebukott, valójában egy fideszes beépített ügynök, beül ilyen vacsorákra, és kagylózza a zellenzéki politikusok beszélgetéseit.

Aztán azt hallottad, hogy az aszekelyek dizájnolta neki otthonra az Orbán-oltárt? Kérdezz csak rá, el fog pirulni.

Khal Drogo 2014.10.15. 19:08:15

Viccesek ezek a kutatások. Tehát a következő 20-30 évben nem fog történni semmi extra, Kelet-európa fiatalkorú lakossága beletelepül Nyugat-Európába ( mert azt csak az egészen ostobák gondolják hogy ez magyar specifikáció lesz a rettenetes Magyarországról menekülve ) oszt jól van. Nyugat lakossága megduplázódik ( természetesen mindenki olyan tehetős lesz mint most, mert ott ugye nem ilyen szemét vezetés van mint itt ) és mindenki kéz a kézben fog énekelve együtt élni, öröm és boldogság közepette.

Persze ebben is lehet hinni, de azért vannak akik kételkednek. Márpedig a migráció csak most fog felpörögni. Minél több ember fog kint áradozni annál több fog ennek hatására elindulni. Minél fog több fog elindul...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.15. 21:38:41

@jjulie:
No, mikor teniszezünk, nyomi?
Még jó a zidő, s te biztos szeretsz napsütésben, fogadásból szopni.
Hétvége?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.15. 22:24:38

"Corvinus university of Budapest" ?

Melyik országban vagyunk?
Törvényes az, hogy az ország hivatalos nyelvén ki sem írják az (ráadásul egy állami) intézmény nevét Török Gábor?

dbeata 2014.10.16. 07:08:52

@Khal Drogo: A lengyelek, románok mennek még nagy számban, és annak az az oka, hogy ott még rosszabb a szociális ellátórendszer, mint nálunk. Nyugat lakossága nem duplázódik, hanem nem fogy olyan mértékben.

Khal Drogo 2014.10.16. 08:11:30

@dbeata: Rossz adatokat ismersz

helyitema.hu/kulfold/37502

Az emberek Nagy-Britanniában tovább élnek és több kisgyermekük van, ráadásul egyre több külföldi csatlakozik hozzájuk - ezek a főbb megállapításai a 2011-es népszámlálás eredményeinek, amelyeket július közepén tettek közzé. Anglia és Wales lakossága gyorsabban növekszik, mint a legtöbb demográfus gondolta, 7,1 százalékkal egy évtized alatt, köszönhetően főként a bevándorlásnak és a termékenység emelkedésének, amelyet az újonnan jöttek táplálnak. Van viszont egy másik, kevésbé várt változás is: a nagyvárosok, ahonnan még elmenekültek az emberek egy évtizeddel ezelőtt, óriási ütemben növekednek.

---

Angliának meredeken nő a lakossága.

És nem, nem csak a lengyelek mennek nagy számban Szlovákiában éppen úgy nem éri meg élni havi mondjuk 300-400 euróból ha Nyugaton bármilyen munkából legalább 1000 eurót lehet keresni. Ez szinte az összes 2004 óta csatlakozott országra igaz Arról nem is beszélve, hogy a görög, spanyol, portugál gazdasági visszaesés százezres népvándorlást indított el onnan is, nem meglepő módon Nyugatra.

Majd meglátjuk ez hová fog vezetni.

dbeata 2014.10.16. 08:58:07

@Khal Drogo: Nagy általánosságban az elmondható, hogy a nyitással nem csak az ambiciózus, tisztességes álláskeresők jelentek meg, hanem a segélyre utazók hada is. Ez olvasható ki az általad linkelt adatokból is, ahol még mindig azon megy a kesergés, hogy:
"Tisztességes családi otthonokból továbbra is hiány van, ahogy tisztességes iskolákból is.", valamint, hogy:
"Ezzel ellentétben a népesség kissé fogyott a főként bankárok lakta Kensingtonban és Chelsea-ben"

jjulie 2014.10.16. 12:46:38

@Hepci:

én teniszezek a hétvégén

de te mit művelsz majd a fideszikszelő rossz kezeddel, az nem nagyon izgat

tölgyes 2014.10.16. 14:59:39

@Hepci: Lényegi változás nincsen. Se a politikában se a beírogatók között. Zsülinek úgy látszik megint kitették a szűrét, tehát van ideje a sivalkodásra.
Én égen, Földön nem látom azt az embert és pártot, aki képes volna változást kezdeményezni.

jjulie 2014.10.16. 17:50:45

@tölgyes:

nincs változás, narancshitü kommunistázó kádárvakarék voltál, az is maradsz

graycivil 2014.10.16. 22:33:27

Azért a választási kampány is megmutatta, hogy Le Sopeau, mint "baromi jó politikus" típusú felmagasztalása erős kételyeket vet fel a TG-hez hasonló független elemzők valódi objektivitásával kapcsolatban.

Ugyanis a "profi kommunikáció, határozott pártvezetés, tökéletes aktivistahálózat" mellett valahogy mindig "elfelejtik" megemlíteni az ügyészség, az NMHH pártkampánycélú alkalmazását, az ellenzéki média ellehetetlenítését, az udvari MTI "ingyen híreinek" agymosó hatását, a sokmilliárdos pártcélú kormánypropagandát, és természetesen a fydeszes önkormányzatok egsisztenciális-zsaroló technikáját, a választási törvény ordító egyoldalúságát.

És persze az ellenzék szerencsétlenkedése is nagyrészben adódik a demokrácia megerőszakolt értelmezéséből, amely egypártiságot akar kikényszeríteni egy olyan társadalomból, amely pont azt próbálja levetni magáról. Valóban, ami nálunk van, az demokrácia. Nem rosszabb, de nem is jobb, mint a görögök és rómaiak demokráciája. A rabszolga-társadalmak demokráciája is demokrácia volt. De nekem valahogy baromira nem kellene.

concret 2014.10.16. 22:58:54

@Akitlosz: Azért Te jól megragadtad a gondok gyökerét.

concret 2014.10.16. 23:10:51

@Khal Drogo: Bár manapság szinte senki sem hivatkozik rá, mert nem divat, sőt...
A piac törvényszerűségei működnek az emberi társadalmak kezdetei óta, és az aktuális korlátok között ezután is működni fognak. Hiba azt hinned, hogy ezek a folyamatok nem indukálnak olyasfajta változásokat, amik a folyamatokat kiváltó viszonyok kiegyenlítődéséhez vezetnének. Hogy ez milyen konkrét változásokban érvényesül majd, azt nagyon nehéz megjósolni, de ha egy működő közösségen belül ilyen egyensúlytalanságok vannak, az önmagában az egyensúlyi helyzet valamiféle reorganizációja felé hat - vagy a közösség széteséséhez.
De az Unió szétesése nem érdeke a nagy tagállamoknak, ezért kicsi a valószínűsége.

graycivil 2014.10.17. 00:05:42

Azt hiszem, a választási bizottságok minden szintjének FYDESZ-kötődésére tökéletes példa a XV. kerületben a DK-s jelölt győzelmének megtámadása. Ugyanis azt mondani, hogy a demoellenzék logóinak feltüntetésével "csaltak, mert félrevezették a választókat", miszerint a DK-s politikus közös jelölt, maga a megtestesült hazugság.

Ugyanis a FYDESZ választási törvénye kényszerítette ki, hogy a DK-s önállóan induljon, akit A DEMOELLENZÉK PÁRTJAI EGYSÉGESEN TÁMOGATTAK.

A poszt lényegében igazságokat tartalmaz. TG nem hazudik, hanem igazat ír. Ám azt már a FYDESZ-kommunikációból tudjuk, hogy a kimondott igazság nem objektivitás, ha azt elhallgatott igazságok veszik körül. Szépen hangzik az is, hogy a baloldali pártok elhasználódtak, ezért civil kezdeményezéseken keresztül kell ezt a rezsimet megdönteni. Erre csak egy a válaszom: KEHI-támadás minden ellenzéki civil csíra ellen.

Gábor, jó lenne, ha végre a sarkadra állnál, és egyszer végre leírnád a TELJES IGAZSÁGOT, és nem csak azt, ami a Te elemzői karrireredre veszélytelen. Mert különben hamarosan eljutunk oda, hogy Horthyról is ilyen "baromi jó politikus volt" típusú írásaid fognak születni.

Nagyon helyesen írta valaki, hogy Te már nem csak passzív elemző, hanem aktív politikai véleményformáló is kezdesz lenni elemzéseiden keresztül. Ez nagy dicséret lehet Számodra. Ám ehhez az kell, hogy ne csak a "veszélytelenül kimondható" igazságokat tedd elemzésed tárgyává, hanem azt is, ami nem tetszik a rezsimnek. Különben feleslegesen harcoltál a "független elemző" most még viselhető címéért megelőlegezve, hogy az OBJEKTÍV ELEMZÉS MÁSIK OLDALÁT IS felvállalod.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.17. 00:14:59

@concret:

Azért szomorú, hogy tégedet nem érdekel.

concret 2014.10.17. 00:33:46

@Akitlosz: Nem tudom, honnan idézted a Közgáz ezen - angol nyelvű - megnevezését. Itthon minden lényeges helyen-felületen első (vagy kizárólagos) a magyar nyelvű megnevezés.

Sétálj el a Fővám téri bejárathoz (vagy a Villányi útra), és megláthatod.

Ha valahol épp angolul bukkansz rá, az önmagában még nem baj. Csak ezt akartam mondani. Az én diplomámat BKE néven adták ki, előtte MKKE volt - secko jedno, mondja a tót, aki ismeri, érti. Aki meg nem, az nem nagyon számít.

szoja122 2014.10.17. 07:34:55

@Khal Drogo: "Azt pedig egyenesen álszenteskedőnek tartom, hogy valaki arra hivatkozik hogy a politikai helyzet miatt hagyja el az országot." Szó szerint igazad van. A megélhetésért hagyja el.

Azonban a megélhetés romlásáért, munkanélküliségért, alacsony fizetésért a rossz gazdaságért ki felelős? A magyar politika vagy a dekadens nyugat, a cionista, kommunista, bolsevik nagybankár offshore lovagok és Soros György? Nyilván a rossz gazdasági környezet, a gazdasági világválság is belejátszik, de mindent ráfogni, az enyhén szólva is erősen túlzás.

Vagyis mégiscsak a magyar politikai helyzet miatt hagyták el az országot. Lehet ezt csűrni csavarni de ez a helyzet, amit Te ugyanúgy tudsz, mint én vagy minden józanul gondolkozó ember.

Aki ezt relativizálja azzal, hogy csak a gazdasági okokat kiragadva, "sterilen" hangoztatva mondja mint az egyetlen igazi okot azt pedig egyenesen álszenteskedőnek tartom. Sőt rosszabbnak, nem ért, nem akar érteni a politikához, gazdasághoz, vagy csak erőlködve mindenáron, dogmatikusan a középen való állását akarja hangsúlyozni, kiemelni.

Khal Drogo 2014.10.17. 08:25:14

@szoja122: Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia és Bulgária, Horvátország és Szlovénia is el van maradva a Nyugati átlagtól. Hiába állnak ezek közül egyes országok bizonyos mutatókban jobban mégsem megy ki onnan ide senki, viszont onnan is ekkora százalékban mennek Nyugatra, tehát valójában ez a különbség, ha létezik, nem mérvadó.

A számok magukért beszélnek. Eddig a kitörés egyik országnak sem sikerült a 2004-es bővítési körben a régióban. Vannak különbségek, de ezek nem markánsak.

Khal Drogo 2014.10.17. 08:35:22

@concret: Vannak különbségek az Eu szétesése és az integrációs politika jelenlegi szintje között.
Szerintem középtávon az egységes munkaerőpiac nagy nyomás alá helyezi a nyugati társadalmakat. Márpedig semmi sem utal arra hogy a 2004-es bővítési körben résztvevők egyhamar felzárkóznak bérezésben, tehát a gazdasági migráció fennmarad, a nyugati társadalmak lakosságszáma nőni fog.
Sőt, ez egy öngerjesztő folyamat, miniden közösség befelé szolidáris, kifelé kevésbé, tehát minél több bevándoroló érdekezik bárhonnan, annál erősebb lesz az ab original közösség részéről a nyomás, hogy ennek szabjanak gátat.

Magyarországon azért nem tűnik ez fontos dolognak, mert ide kb. nem jön senki. Alapvetően nem is értik a kivándorló magyarok, úgy gondolhatják hogy csak azzal hogy ők dolgoznak abban az országban, minden rendben lesz és teljes mértékben integrálódhatnak. Ez azonban ennél bonyolultabb.

Hiába dolgozik a magyar migránsok 90%-a, mégis erősödnek a bevándorlás-ellenes pártok é s mögöttük nő a szavazótábor.
Persze gondolhatjuk, hogy ezen pártok hatalomra kerülve nem fognak változtatni semmi sem, de azért én ebben nem lennék annyira biztos.

Azok az érvek, hogy az íróasztal mellett lemodellezhető hogy ezek micsoda károkat okoznának egy-egy országnak, nem biztos hogy fog számítani. Az irracionális döntésektől hangos az emberi történelem, de az egyéni életsorsok is. Ha az emberek racionálosan élnének, nem híznának el ilyen mértékben, nem dohányoznának stb. Mégis megteszik.
Azért mert valami racionális, nem biztos hogy érvényre fog jutni.

Svájc már döntött, visszahozzák az EU-val szemben a munkaerőpiac korlátozását, igaz ez még nem hatályos, csak majd a közeljövőben fog életbe lépni, de a népszavazás már eldöntötte a kérdést. Anglia is minden bizonnyal ide fog eljutni pár éven belül.

szoja122 2014.10.17. 09:25:41

@Khal Drogo: Ez igaz, de nem erről írtam.

A lényeg a mondanivalómnak az, hogy a gazdaságot alapvetően a politika határozza meg, különösen olyan államokban, amelyekben az állam erős. Vagyis tőlünk mégiscsak a politika miatt vándoroltak ki.

Akkor nem lenne igazam, ha jobb gazdaság mellett is kivándorolnának tőlünk. Ezt viszont nem tudjuk, de azt igen, hogy ahogy romlott a gazdaság (ezzel párhuzamosan a megélhetés!) egyre többen vándoroltak ki. A gazdaságért (ha tetszik a megélhetésért) nálunk, jórészt a politika a felelős. Vagyis a politika miatt vándoroltak ki.

Azokban az országokban miért nem vándorolnak ki annyian -ha ez egyáltalán igaz- az talán a kulturális különbségekkel, szokásokkal magyarázható. Ez azonban nem írja felül azt ami fentebb és előző írásomban állítottam.

Vagy cáfolod, azt hogy döntően (jórészt) a politika határozza meg nálunk a gazdaságot?

szoja122 2014.10.17. 09:44:46

@Khal Drogo: "Azokban az országokban miért nem vándorolnak ki annyian -ha ez egyáltalán igaz- az talán a kulturális különbségekkel, szokásokkal magyarázható. Ez azonban nem írja felül azt ami fentebb és előző írásomban állítottam." Ez helyett, mert egy kicsit kapkodva írtam:

Ide miért jönnének (Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia és Bulgária, Horvátország és Szlovénia)-ból nyugaton sokkal jobb a helyzet. Kis különbségek miatt nem igazán van vándorlás.

Ott is a politika az ami döntően (jórészt) meghatározza a gazdaságot (a megélhetést), ezért is vándorolnak ki.

Khal Drogo 2014.10.17. 09:52:19

@szoja122: Magyarországon nincs tervgazdaság. Így a felvetésed sem helytálló.
Jelentősen túlértékeled a magyar politika döntésbefolyásoló képességét. A mai helyzetben is már szerintem a magyar politika elment a falig, sőt talán egyes esetekben a falon túl is van.
Ennek ellenére pl. te is úgy látod, hogy ez édeskevés.

Nagyon egyszerű a politikát hibáztatni egyébként. Ez a felülről oldják meg a problémát hozzáállás jellemző.

Khal Drogo 2014.10.17. 10:45:59

@Khal Drogo: Nem hiszem hogy a világ kevésbé tehetős országai a mai poltikai viszonyok miatt kevésbé tehetősek vagy szegények és a tehetős országok a politikai elit miatt vagyonosak.
Sokkal bonyolultabb ez, benne van a történelem vastagon, a nyersanyagok bősége, a gyarmatosítás, a katonai hadjáratok eredménye stb-stb.

szoja122 2014.10.17. 11:13:26

@Khal Drogo: Szerinted, a magyar vállalkozó tehetetlensége, szorgalma, hozzá nemértése, a (külföld gáncsoskodásai?), a gazdasági válságai és a kádári rezsim öröksége miatt ilyen a gazdaság amilyen.

Ne haragudj ez csak az egyik ok (a kisebb!), azért is mert 25 év nagy idő.

A kormány feladata megfelelő kodifikáció és a jó külpolitika (gazdasági is). Ez az amivel a gazdasági környezetet befolyásolni tudja, jó és rossz irányba egyaránt. Nálunk szinte csak rossz irány van. pedig a látványos fejlődé rendkívül könnyű lenne (relatív értelemben!) a bázis hatás miatt. Az sem történik meg. Csak kicsi és rész sikerek vannak, amelyek tartós növekedést nem tesznek lehetővé. (5 év elég arra, hogy megfelelő irányba terelje a gazdaságot, 10 elég arra, hogy a makroadatok látványosan javuljanak. 10-15 év pedig, hogy az emberek is egyértelműen érezzék.)

Khal Drogo 2014.10.17. 11:41:21

@szoja122: Ez a kormány 4 éve kormányoz. A korábbi kormányok részben másfajta politikát folytattak. Nincs continuitás.
A vállalkozók esetében az hogy nem tudnak nagyra nőni, nem a szorgalom, a tehetség kérdése, hanem tőke kérdése.
Ezerből egy esetben lehet ilyen garázscégekből nagy vállalattá nőtt vállalatokról olvasni. de lehet hogy 10 ezerből egy az arány.

Amíg Nyugaton egy vállalkozás az elmúlt 20 évben kapta valamekkora kamatra a hitelét, a magyar vállalkozó kétszer akkora kamatra kapta a hitelt Magyarországon. Ez nem tehetség kérdése, ekkora hátrányt csak nagyon nehezen lehet leküzdeni.

jjulie 2014.10.17. 19:11:06

nocsak a felcsutibűnözők közül párat kitiltottak amerikából?

még ilyet

jjulie 2014.10.17. 19:18:41

hahaha a habony nevű felcsutibűnöző, aki eddig kussolt a háttérben szükségesnek tartotta előbújni és közleményezni: őt nem tiltotta ki amerika

hahaha felcsutitolvajok, hahaha

jjulie 2014.10.17. 19:26:18

namost meglátjuk hogy a centrálisfelcsutihablatyvarázshatáserőtér hogy vizsgázik a nem az agyhalott narancsbirkák a halgatóság

jjulie 2014.10.17. 19:28:58

narancsbirkák mi ez a kussolás?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.17. 19:35:21

@jjulie:
Hogy megélénkültél, nyomi.
Akarsz már teniszezni?

jjulie 2014.10.17. 19:48:00

@Hepci:

ma már nem, délelőtt játszottam már, holnap viszon játszom megint

de mivan a tolvajaiddal akiket bátorítottál a felcsutiikszelő kezeddel tevőlegesen, fogtál e ma már gumihalat?

jjulie 2014.10.17. 19:51:25

@Hepci:

viszont ha nekiállsz leszájjalteniszezni a szijjártófelcsutibűnözőt, arra veszek jegyet

jjulie 2014.10.17. 19:59:04

állami szintü korrupció

felcsutinemzeti együttműködés rendszere

Khal Drogo 2014.10.17. 20:03:21

Nagyon gáz hogy egy szövetséges tagállam akivel nagy volumenű gazdasági kapcsolatot folytatunk, úgy dönt hogy a magyar állami adóhatóság vezetője és a kormányfő háttérembere bűncselekménnyel vádolható.

Ez példa nélküli incidens az elmúlt 25 évben.

Meglátjuk hogy a kormánypárt mit lép. Ez a jegyzék kikérése nagyon kevés lesz.

jjulie 2014.10.17. 20:05:11

@Khal Drogo:

pajti, a gáz a felcsutibűnözés, nagy gáz

az amik valszeg minden részletében ismerik az összes felcsutigazemberséget

nyünyüge 2014.10.17. 20:07:27

@Khal Drogo:
Hogy csöndben mit lép, azt nem fogjuk megtudni.
Hogy egyébként hangosan követeli a konkrétumok nyilvánosságra hozatalát, azt már tudjuk.

Érdekes, hogy amikor a kormány a civil szervezetek ellen megy ezerrel, akkor mennyire csodálkozik, hogy azok is szeretnék végre látni azokat a bizonyítékokat, amik alapján lassan egy éve vannak hírbe hozva aztán megvádolva és hatóságok segítségével lehetetlenné téve.

jjulie 2014.10.17. 20:08:58

ja és az amik azt hoznak nyilvánosságra, amit akarnak

a felcsutibűnözők meg néznek ki a fejükből némán

a felcsutihablatyvarázserő elillant

a habonyt nem tiltották ki, hátha elmenekül hozzájuk, hahahaha

6.Lenin 2014.10.17. 20:14:30

@nyünyüge:

Itt álljunk meg 1 pillanatra...

"...Érdekes, hogy amikor a kormány a civil szervezetek ellen megy ezerrel...."

Néhány "civil" szervezettel szemben folyik 1 még le nem zárt vizsgálat. Az ügy még folyamatban van.

Több 10 ezer szervezettel szemben nem folyik semmi.

Ha már a demokráciáért ordibálunk akkor nem ártana 1értlműen fogalmazni, és nem rágalmazni (még az USA-nak sem szabadna, elő a farbával!)

Ez így nagyon pitiáner.

jjulie 2014.10.17. 20:19:40

@6.Lenin:

hahaha birkatulok, nem otthon vagy a felcsutinemzetipolgárikörödben majafaszt képzelsz, van érvényes engedélyed nyilvános helyen narancstulokkodni?

az egész világ nem orbánia, meg ha azt hazudta is neked narancsbirkatulokagyhugykövezettnek az orbánszijjártóhabony

szégyelld magad, narancstulok

6.Lenin 2014.10.17. 20:25:31

@jjulie:

Hozzád képest 1 fekete lyuk fényes üstökös, és akkor még kissé túl is dicsértelek.

jjulie 2014.10.17. 20:29:21

@6.Lenin:

naracstulok, kussolj, nics rád szükség

majd ha szólít a kubatov akkor bujj elő és masírozz felcsutiikszelni, addig felcsutitulokszar a birkakirály fejedre

ujjal fognak mutogatni az utcán az unokádra, mégpedig miattad narancstulok

Khal Drogo 2014.10.17. 20:32:40

@nyünyüge: Ez egy óriási nagy botrány. A legfontosabb állami hivatal elnökét és a kormányfő jobbkezét korrupcióval vádolja az USA. Márpedig az USA nem fogja magát megmérgezni egy rendőrautóban, de házkutatással sem lehet megfélemlíteni, sőt kirúgni sem lehet az USA-t az állásából.

Vida Ildikónak mennie kell. Az más kérdés hogy lesz-e ennyi esze a kormányfőnek.

6.Lenin 2014.10.17. 20:41:29

@jjulie:

Elárulok neked valamit, bár nem hinném ,hogy képes lennél rá, hogy megértsd.

1 milliárd Kubatov is kevés lenne ahhoz, hogy elérje azt az ellenzéki oldallal ahová leküzdötte magát,ha nem olyan idiótákkal lenne tele , mint te is vagy.
Én személy szerint tojok rátok, pláne ha látom, hogy önerőből is képesek vagytok hülyét csinálni magatokból.
miért is kéne nekem, vagy Kubatovnak ehhez nagyon erőlködni. Megvan hozzá a saját tehetségetek.

Nagyon meg lennék lepve, ha a közeljövőben valakik is rájönnek erre a ballib oldalon.

Nem jó ez senkinek, de hiába is tépem a szám, képtelenek vagytok ezt felfogni.

1edül több kárt teszel, mint 1 milliárd Kubatov.

jjulie 2014.10.17. 20:54:08

@Khal Drogo:

a főfelcsutibűnözőnek már rég szóltak

ezért nem volt ünneplés a múlt hétvégi SIKER után és hétfőn ezért adta elő a parlamentben élete legvérszegényebb semmitérő beszédét

jjulie 2014.10.17. 20:58:02

@6.Lenin:

semmit sem ér a hablatyod felcsutitulok

hagyd abba mert kitiltanak, mint a felcsutibűnözőket

6.Lenin 2014.10.17. 21:06:28

@jjulie:

Neked tök felesleges bármit is írni. Szerintem a porszívód az 1etlen értelmes vmi a környezetedben.
Jól szív a drága?

jjulie 2014.10.17. 21:16:42

@6.Lenin:

felcsutökre, ne küzdj

egy dolgodvan: várj hogy szólít a kubatov

ehhez elég az az egy agysejted amit a szijjártó tévedésből meghagyott

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.17. 21:58:41

@Khal Drogo:
Kérdés, hogy mire van valami bizonyítékféle.
Eléggé szürreálisnak tűnik a vád.
A magyar adóhivatal elnökéről könnyű elképzelni bármit, már legalább 10 éve kizárólag vállalhatatlan személyek tölt(het)ik be ezt a posztot.
Viszont hogy miként vehetett (volna) részt egy ilyen G-kategóriás (színvonalú) állami hivatalnok nemzetközi szinten releváns korrupcióban, az meghaladja a képzeletemet...

graycivil 2014.10.17. 22:10:37

"Magyarország végre megépíti minden idők legdrágább útszakaszát!

A Siófoki útszakasz bekerülési ára 1,9 milliárd forint, az út hossza – kapaszkodjanak meg egy szalagkorlátban – 420 méter hosszú!"

444.hu/2014/10/17/a-kozgep-epitheti-magyarorszag-legdragabb-utjat/

"A kivitelezői tendert a Közgép nyerte...Az út ráadásul még átadás után is használhatatlan lesz, ez ugyanis a teljes siófoki elkerülő útnak egy szakasza csak."

Kleptokráfia! F.Y!DESZ a neved!

korábban ulrike 2014.10.17. 22:18:56

@Khal Drogo: A'szem valamibe belefutott a kormány. Úgy néz ki, az amerikaiak jelzik, elegük lett. Szíjjártó még a minap a Financial Timesban azt mondta, hogy majd ő elmagyarázza az amiknak, mi is a valós helyzet. De a magyarázat már akkor is kevés lett volna, mikor az FT-vel beszélt, most már végképp. Neki fognak magyyarázni, a'szem, röviden. Nem csodálkoznék, ha elmaradna az október végi út. Minek menjen egy miniszter, ha nincsen minden kisimítva előtte? És most nincs semmi kisimítva. Gyenge kezdés után erős visszaesés a KÜM-ben.

korábban ulrike 2014.10.17. 22:39:54

@Hepci: Egy dolog az alkalom, s egy másik az indíték.
Alkalom: szürreális, de nem jönnek elő ilyesmivel, ha nincs a tarsolyban adat.
Indíték:
- Nem mondhat olyat a magyar kormány tagja nyilvánosan az amerikai elnökről, hogy az elnök minket érintő állításának nincs tényszerű alapja.
- A kormányfő tanácsadója azt fejtegette nyilvánosan, hogy Putyin milyen jól csinálja (még az ukrán balhé beindulása előtt). Nemrég nevezték ki washingtoni nagykövetnek.
- Szóval az amik nem is teljesen sikertelenül fojtogatják Putyint, miközben az egész magyar kormány hangosan isteníti őt, az amerikai szankciós politikát pedig hangosan bírálja.
- Az amiknak tele van más szövetségesekkel is. a legjobban most a törökökkel. De azzal még várnak, hogy odacsapjanak nekik, de már elkezdték nekik pedzegetni ennek lehetőségét. Nekünk semmi súlyunk sem katonailag, sem gazdaságilag, sem geostratégiailag, mint a törököknek. De szerintem mi is kaptunk nem publikus figyelmeztetéseket az utóbbi időben, de nem vettük komolyan, sőt, ellenkezőleg. Itt az eredmény.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.17. 23:12:59

@korábban ulrike:
A dolog kontextusát értem, csak ismétlem: egy V. Ildikó nevű, nyilvánvalóan politikai kinevezett, szóbeli utasításokkal vezérelhető, magyarán szakmailag futottak még kategóriás főhivatalnokról gyakorlatilag bármit jobban el tudok képzelni, mint hogy államok közötti szinten releváns korrupcióban/lobbitevékenységben saját jogon részt vett volna. Ennél azt is jobban el tudom róla képzelni, hogy egy rokonát meztelenül, bedrogozva bekente sz*rral, majd közösült egy pitonnal.

No mindegy, nem nekem kell szerencsére +találni a diplomáciai +oldást arra, hogy gyakorlatilag azt mondjuk a legpotensebb szövetségesünk háta megett, hogy 1 banánevő zsidóbérenc vezeti, miközben mindennél jobban szeretnénk miniszterelnökileg féltérden a színe elé járulni a Fehér Házban. Erre ott van az új zsenink, a 700 nm-es házában. :D

korábban ulrike 2014.10.17. 23:40:31

@Hepci: Nem t'om pontosan, de megfontolás van mögötte, az biztos. De persze ez mind találgatás. Az amik precíz népség, mindent lejegyeznek, mindent feljegyeznek, nehezen felejtenek, nem kapkodnak, van idejük, türelmük kivárni. Általában tudják, hová kell ütni, és láthatóan azt is, mikor (szeretettel várják az úk KÜM-öt) Opciók.
- Az illető se nem oszt, se nem szoroz, sem politikailag, sem gazdaságilag, sem egyébként. Ezért ez csak egy figyelmeztető lövés, vagyis nem akartak vele túl nagy kárt okozni OV-nak. Be nem utazása nagy kárt nem fog soha okozni, még akkor sem, mikor már helyreáll a szivélyes viszony. Ezen csak ő veszít személyesen, Mo. nem, vele meg ki törődik.
- Ő akart beutazni az US-ba most nem más.
- Valamiért összerúghatta már korábban a patkót valamelyik amival.
-Üzennek a más politikai kinevezett verbálvezérelt szolgáknak, hogy rajtatok a szemünk, némi mértéket még a nagy személyes hűség mellett is meg kell tartani.

jjulie 2014.10.18. 07:04:59

@Hepci:

ildokó az állami szintű korrupció és nyomásgyakorlás mint a felcsutieszme ipari méretű lopásbizotosító orbánjanicsár lett megbélyegezve nagy nyilvánosság előtt

nameg a az hablatyközpont vezetője

orbány ravaszdiparaszti tolvaj kádárvakarék pedig jöhet és lehazudhatja ezredszeree a csillagokat az égről

mondjuk kommunistázhat egy sort, az eddig mindent vitt

az orbán elbaszta: statáriumot kellett volna bevezetni, és leereszteni a vasfüggönyt

persze akkor nem jöttek volna az ellopandó eu-s ezermilliárdok

jjulie 2014.10.18. 07:23:16

hahaha fülkeforradalmi kétharmados felcsutikormánytagot is kitiltottak amerikából

és a 700 nm-es ripacs nem követeli hogy nevezzék meg

hahahaha, ria ria orbánia hahaha

jjulie 2014.10.18. 07:59:01

perszehogy félreértettek valamit az amik

szerencsétlen orbángyerek akit a kádár kivakart a faluvégről, most csak éllami segédlettel és jóváhagyással ha kell törvénygyártásmodosítással szeretné a saját bűnsegédeit olyan nagy vagyonhoz juttatni hogy a világ végezetéig elég legyen
,
a hazaérulóliberálbolsevik pedig mindenki aki szerint ez nemvanjól, tehát ők mehessenek el panaszra sehovamáshova csak kizárólag orbánvakarék irányította felcsutijanicsárhivatalba

dehátkönyörgöm, ezért miért kéne megbélyegezni őket, és kitiltani, de miért, hiszen ez felcsut az ország a magyarság és a nemzet érdeke

Khal Drogo 2014.10.18. 08:09:35

@Hepci: A NAV elnöke Magyarországon nem egy G kategóriás ember. A top100 legbefolyásosabb ember Magyarország kötetbe én látatlanba beletenném. A NAV állam az államban, belső utasításai sokszor elég "innovatívak" a jogalkalmazás területén.
A felső vezetéséről pedig korábban is voltak "érdekes hírek", a Horváth Andráson kívül is.

Pl: atlatszo.hu/2014/02/19/afacsalok-barlangjaval-uzletel-a-nav-elnokhelyettes-csaladja/

nyünyüge 2014.10.18. 08:35:45

@Hepci:
az viszont elképzelhető egy NAV elnökről -szigorúan elviekben-, hogy vizsgálatokat indít vagy állít le korrupciót leplezendő, cégeket zsarolandó.

nyünyüge 2014.10.18. 08:38:04

Ha megpróbáljuk rekonstruálni az eseményeket, a nagykövetség és Szijjártó Péter külügyminiszter eddigi közléseiből és a történtekből a következők rajzolódnak ki:

az USA nagykövetsége korrupciós ügyekről értesül, majd azokról bizonyítékokat szerez;

eldöntik, hogy emiatt kitiltják az érintett kormánytagokat, esetleg kormányzati tisztviselőket, üzletembereket, összesen tíznél kevesebb embert;

az érintett személyeket a követség értesíti a döntésről;

a követséget vezető ideiglenes ügyvivő a hét elején találkozik Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszterrel, a hét második felében Magyar Levente gazdaságdiplomáciai államtitkárral, és a konkrét személyek, ügyek, bizonyítékok megnevezése nélkül értesítik őket a kitiltásokról;

a Külgazdasági és Külügyminisztérium ekkor még nem ad ki közleményt, nem szólítja fel Washingtont vagy a követséget semmire;

a kormányhoz közeli Századvéghez tartozó Napi Gazdaság csütörtökön arról közöl cikket, hogy az USA magyar adóhatósági vezetőket tilt ki az országból, kvázi bosszúként, amiért a NAV amerikai érdekeltségekbe tartozó cégeket vizsgál;

több lap, köztük az Index egybevágó pénteki értesülései szerint azonban inkább arról lehetett szó, hogy magyar üzletemberek és/vagy hivatalnokok próbáltak kenőpénz fizetésére rávenni amerikai cégeket;

az amerikai követség pénteki közleménye szerint nem tudnak amerikai érdekeltségű cégek elleni adóhatósági vizsgálatról;

Szijjártó Péter péntek délután bejelenti, hogy a kormány elvárja, hogy megkapja az amerikaiaktól a kitiltást megalapozó bizonyítékokat, ellenkező esetben kénytelen arra gyanakodni, hogy az USA csak nyomást próbál gyakorolni. Arról, hogy a magyar kormány az érintett magyarok neveit is meg akarja kapni, sem a Külügyminisztérium közleményében nincs szó, sem a miniszter nem beszél.

index.hu/belfold/2014/10/18/kormanytagokat_is_kitiltott_az_usa/

tölgyes 2014.10.18. 10:09:57

@nyünyüge: Sok ész nem kell hozzá: "a kormány elvárja, hogy megkapja az amerikaiaktól a kitiltást megalapozó bizonyítékokat,"..a bizonyítékok a neveket is tartalmazzák, különben nem bizonyítékok.

tölgyes 2014.10.18. 10:20:13

@Hepci: Sok igazság van abban, amit ír... de a tapasztalatom az, hogy az egyébként nem túl eszes és tehetséges figurák igen nagy kreativitást mutatnak akkor, ha a hivatali visszaélésben vagy a korrupcióban kell jeleskedniük.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.18. 10:28:30

@Khal Drogo:
Nem olvastad figyelmesen, azt írtam, hogy szakmailag G-kategóriás. Az APEH-nek és utódának régóta nincs kellő renoméval és belső tartással rendelkező, nem politikai kinevezetett, következésképp nem verbálvezérelhető vezetője.

@nyünyüge:
Ez nyilván napi gyakorlat.
Korábban csak azért nem volt probléma az amiknak, mert akkor még nem a forradalmi lelkületű felcsúti államférfi és spanjai lelkének kedves sugallatok alapján történtek ilyenek. :)

jjulie 2014.10.18. 10:30:19

@tölgyes:

hahaha

a nyiltszini lopás bizonyítékai hahahaha

persze most amerika lejáratta magát, nem a tolvajbanda

hahaha

jjulie 2014.10.18. 10:33:13

@Hepci:

báncsák a felcsutihazugtolvajokat, és neked mint rosszfelcsutiikszelőkezönek heveny kellemetlenséget okoz

Khal Drogo 2014.10.18. 10:40:08

@Hepci: Ja, igen. Szakmai múltja Vida Ildikónak : Bibó szakkollégista volt a legendás évfolyamon.

tölgyes 2014.10.18. 10:47:35

@Hepci: Az utolsó ilyen Apeh vezetőt még László Csaba mentette fel, mert szakmailag azt merte mondani, hogy nem volt hosszú bitek éjszakája.

jjulie 2014.10.18. 10:59:59

@tölgyes:

ülj le a @6.Lenin: mellé, és várd a hírnököt akit a kubatov szalajt érte, aztán rajzold le a fideszikszet

más dolgod nincs kádárvakarék

a seggszájuság szünetre vonult

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.18. 11:07:22

@jjulie:
Megélénkültél, nyomi.
Akarsz teniszezni (szopni), vagy betojtál?

jjulie 2014.10.18. 11:51:22

@Hepci:

persze hogy akarok teniszezni, 3-tól fogok is

báncsák a felcsutiikszelő lelkedet, OBIII-as szájjalteniszező

neked is szokott üzenni a kubatov?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.18. 12:24:54

@jjulie:
Tehát bebluggyantottál.
Jobb lenne túlesni rajta, bármilyen suta is vagy...

jjulie 2014.10.18. 12:31:01

@Hepci:

lemondott rólad a kubatov?

ezért kínoz a felcsutikszelő rossz kezed, amivel kikaptál mindenkitő az OBIII-ban?

kurkumát szedjél medozant

korábban ulrike 2014.10.18. 13:05:13

Magyar újságírás. Pardon, vagy valami afféle, de nem az.
Az origo ilyet ír: "Összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot a kiutazási tilalom miatt". Ahogy Hoplita mondaná, anyám, borogass, az origónál mindenkit billentyűhöz engednek. Csak újságírókat nem. Óccsátok le az ámítógépeket.

nyünyüge 2014.10.18. 13:14:02

@Hepci: @tölgyes:

Szíves figyelmébe ajánlom a blogtulajdonos elemző korábbi intelmét, hogy az urak és elvtársak minden, a jelen kormánnyal kapcsolatos "eset" botrányosságának megítélésekor egy pillanatig gondolkodjanak el, hogy miként reagálnának akkor, ha ugyanez az eset a bukottbajnaigyurcsány kormányok idején történt volna, ezen kormányok hivatalnokairól, kormányközeli személyekről volna szó.
Akkor is ilyen aggályosan várnák a bizonyítékok nyilvánosságra hozását?
Akkor is az "usacsakfogjabeaszáját, foglalkozzon a saját botrányos ügyeivel" fordulat jutna eszükbe?

jjulie 2014.10.18. 14:31:38

@nyünyüge:

mivelhogy az hogy a felcsutiak nyilvánosan annyit lopjanak amennyire képesek az a haza érdeke, a napnál is világosabb

a felcsutilopás csak akkor jobbanteljesít, ha a nyílt színen történik, és bizonyítottan senki sem tehet ellene semmit, mégcsak nem is mondhatja, hogy ejnyeejnye

a nemfelcsuti lopás nem a haza érdeke, mert aki nem felcsuti, az hazaáruló idegenszívű, és liberáliskommunista

több tiszteletet a felcsutilopósoknak

Khal Drogo 2014.10.18. 15:37:22

Ha az Obama adminisztráció nem fog előjönni a farbával és nem lesznek bizonyítékok, ez az ügy a baltás botrány mellé fog kerülni, közvetlenül a nem adjuk ki Hernádit botrány mellé.
Vagyis komoly hatás nélkül elfelejtődik.

De ha lesznek további hírek, esetleg bizonyíték is előkerül, a hír felszínen marad és minél tovább marad felszínen, annál kínosabb lesz és végül Bibó szakkollégium ide v. oda, a NAV elnökét és a többi érintetett kirúgja a miniszterelnök. Ahogyan végül kirúgta Hoffman Rózsát vagy ahogyan végül "önként" lemondott az emberek embere is.

Az hogy mi lesz a vége, az amcsikon múlik. Ha ez ennyi volt, akkor az USA leégeti magát, lejáratódik. Ilyen állítások után valamit villantani kell.

Khal Drogo 2014.10.18. 15:41:20

www.portfolio.hu/gazdasag/a_kitiltas_mellett_vagyonzar_is_varhat_a_magyarokra.3.205219.html

Ez így még érdekesebbé teszi a dolgot. Mármint ha zárolnák egyes magyar állami vezetők vagyonát Nyugaton.

tölgyes 2014.10.18. 15:49:03

@nyünyüge: Intelme bülcs lenne akkor, ha köze volna a tényekhez. Én nem állítottam mást mint hogy a nevek részét képezik a bizonyításnak és a bizonyítéknak. Ennek semmi köze Gyurcsányhoz, de ahhoz sem hogy ki bűnös és ki ártatlan.

nyünyüge 2014.10.18. 15:57:26

@tölgyes:
Egy hónapja tart az ügy.
Nem gondolnám, hogy akár az ügyvívő, akár a külügyminiszter sajtónak szánt mondatai tartalmazzák a két ország között lezajlott összes kommunikáció tartalmát.
Amúgy meg mivel az illetők tájékoztatva lettek, tőlük pedig minden bizonnyal a kormányfő is, ezért én biztos vagyok benne, hogy a nevek nem nyilvánosak, de a kormány számára ismertek.
Ahogy nyilván az is, hogy az illetők milyen, az USA-t érintő ügyekben jártak el hivatalosan.

Úgyhogy mi a kérdés?
Az volna gond, hogy nem csámcsoghat a sajtó a konkrét személyeken és cégneveken?

nyünyüge 2014.10.18. 16:01:01

@nyünyüge:
a kormány meg jobban járt volna, ha az USA egyes vezetőinek rendreutasítgatása helyett megpróbálta volna ezeket az ügyeket maga felgöngyölíteni az elmúlt hónapban, és nem a ilyen hülye elterelő kommunikációs lépésekkel túllendülni rajta.

6.Lenin 2014.10.18. 17:18:45

Húha!

izé...

Nagyot nyerne a ballib oldal, ha 1 választást az döntené el, hogy ki szeret/tud jobban más bilijében turkálni. Vagy felfújni a kakinak látszó vmit. (a legyek is, és belőlük is több van a kelleténél)
1ből belendült a ballib tábor, még a köcsög @jjulie is kibújt a kedvenc porszívójából 1 kis kakiban turkálásért.
(a sajátjukat utálják )

tölgyes 2014.10.18. 17:31:37

@nyünyüge: A diplomáciában van amikor nyomásgyakorlásként üzengetnek és van amikor dokumentumokat adnak át. Semmi más nem történt, mint hogy a magyar diplomácia kérte a dokumentumok átadását már csak azért is, hogy a magyar nyomozószervek is végezhessék a dolgukat.
Önnek nem tetszett a magyar külügyminiszter nyilatkozata. Rendben. A diplomáciában mégis az a rend, hogy dokumentumokat, bizonyítékokat adnak át. A dokumentum része a név is. Ez még akkor is így van, ha Ön vagy más sokat sejt..vagy tud. A nemzetközi kapcsolatok nem folyhatnak magánlevelezések és üzengetések alapján.
A tényfeltárást követi a bírósági eljárás. .. majd a jogerős döntés után a büntetés.

A diplomáciában azonban gyakran előfordul, hogy elmarad a bizonyítás, a bírósági eljárás, de szankció azért van. Ez a nyomásgyakorlás maga.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy én akár az egyik akár a másik felet védeném. Kísérletet tettem a helyzet elmagyarázására. Megint nem sikerült.

jjulie 2014.10.18. 18:03:17

@tölgyes:

megahogy a felcsutihazug kádárvakarék agyad elképzeli

jjulie 2014.10.18. 18:05:21

@6.Lenin:

nocsak felcsutitulok, ugrasztott a kubatov?

nyünyüge 2014.10.18. 18:10:41

@tölgyes:
Szíjjártó: "az USA nem keresett meg kormánytagokat" - c. mondatából egyértelmű, hogy bizony a nem kormánytagokat (pl. NAV elnök, pl. miniszterelnöki tanácsadót, ... Századvég vezetőt, .... viszont megkeresett.
Mert különben így szólt volna a Szíjjártó mondata: tudomásunk szerint semmilyen kormány megbízásában dolgozó vagy államigazgatási vezető pozícióban levő magyar állampolgárt nem keresett meg az USA az elmúlt x hónapban.

jjulie 2014.10.18. 18:17:22

@tölgyes:

milyen bizonyítékot akarsz a fényes nappal ország-világ szeme láttára nyilvánosan zajló felcsutikorropcióra, és a tőbbi felcsutibűnözésre kádárvakarékkirályfi?

szoja122 2014.10.18. 18:20:03

@Khal Drogo: "a magyar vállalkozó kétszer akkora kamatra kapta a hitelt Magyarországon" Ennyi?

Az hogy egy vállalkozó mennyi hitelt és mennyiért kapja az kemény politika. Legalábbis nálunk. Szerinted akkor pl.: nem léteznek adók, amelyeket nem az állam állapít meg és nem fizetnek a vállalkozók semmivel sem több adót mint másutt.

A közgazdaságtanban az egyik alaptétel, hogy a gazdaság feltételeit a politika határozza meg. Mindenütt a világon, legyen az bármilyen berendezkedésű állam. Ez igaz Magyarországra is.

4 év 2/3-al 100%-osan elég lett volna arra, hogy a törvényalkotás oldaláról megfelelő gazdasági környezetet alakítsanak ki. Különösen, ha a Fideszre jellemző törvényalkotás gyorsaságára gondolunk. Ők mással voltak elfoglalva.

Sorold fel azokat az alapvető gazdasági törvényeket, amelyekkel elindulhat a gazdaság fejlődése.

Sorold fel azokat a külpolitikai lépéseket, amelyek elősegítik a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlődését. (baltás gyilkos, illiberális demokrácia, Uniós politika, keleti nyitás, USA. stb., stb., stb.). Ha gondolod még lehetne folytatni. Hatalmas siker. :)))

Khal Drogo 2014.10.18. 18:36:25

@szoja122: A magyar politika nincs abban a helyzetben hogy önálló kamatpolitikát folytasson. Ahogyan más tekintetben sincs valódi mozgástér. Azért mert téged meg tudnak szívatni, vagy a te mikrovállalkozásodat, vagy téged kirúgatnak az állásodból, abból nem következik hogy a magyar politika élet-halál ura a világban és azt tesz amit akar.

Egyébként pedig pusztán törvényalkotással lehetetlen célokat nem lehet elérni. Kiadhatnánk egy törvényt hogy 2015.01.01-re minden beteg ember gyógyuljon meg. Ez ettől még nem valósulna meg.

Majd a kormány megvédi az álláspontját, ha tudja. Vagy elhiszed amit ott hallasz, vagy nem.

Én általában beszélek arról hogy ha azt hiszed, hogy pusztán politikai akar vagy képesség hiánya okozza azt hogy Magyarország életszínvonala ott tart ahol tart, akkor tévedsz. Mindegyik magyar kormányfő akarta növelni a magyarok életszínvonalát, nem nagyon sikerült. Alkotta több ezer törvényt közben. Mindhiába.

Khal Drogo 2014.10.18. 18:39:12

@nyünyüge: A NAV nem cáfolta, hogy az elnökét kitiltották. Heim Péter és Habony Árpád cáfolta. Elég egyértelmű nekem, hogy a NAV vezetőjét kitiltották az USA-ból.

tölgyes 2014.10.18. 19:55:41

@nyünyüge: Csak a megjegyzésem nem erre vonatkozott. Arra vonatkozott, hogy a vád, a bizonyíték része a megnevezés is. Megnevezés nélkül nincsen vád, ezért a külügyér kérése indokolt és jogos és nem mellébeszélés - ahogy maga írta. Mindez nem zárja ki, hogy Heim Pétert vagy bárki mást megvádoltak. A miniszter csak a dolgát tette.

jjulie 2014.10.18. 19:59:38

@tölgyes:

soha sem lesz igazad, kádárvakarékfelcsutiféreg

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.18. 22:16:30

@nyünyüge:
Semmi problémám sincs bármely kormányunk gyanús ügyeinek kipécézésével, viszont jelen esetben kilóg a lóláb.
Amikor a kiflikedvelő "szenátorasszony" és idióta társai az usákok repülőgépeinek érdekében lobbiztak, az ugyebár nem volt probléma.
Az se volt probléma, amikor Veres János vagy Drazsé urak szóbeli utasítására vegzáltak cégeket vagy állítottak le vizsgálatokat, esetleg nem fizettek vissza jogosan járó ÁFA-t.
Ez meg ugye, ami most van, k. nagy baj.
Csak az a baj, hogy tények nélkül eléggé szürreálisnak tűnik a vád, talán még az ütődött Szijjártóval is együtt érezhet a semleges elme...

Az itteni viszonyokat nyilván te se érted, keress ellenfelet a Mandineren, ott a fidesznyik bérkommentelők kb. úgy vélekednek Obamáról, hogy nagydarab csimpánz zsidó pórázon és banánt köllene adni neki, hogy megnyugodjon.
Ez meg nyilván súlyos NER-elmezavarra utal, ha a Központból ilyen fasságok írosgálására kapnak egyesek sugallatot...

6.Lenin 2014.10.18. 22:27:44

@Hepci:

"..... együtt érezhet a semleges elme..."

ez majdnem mellbe vágott.
(na, igen...annyira kilóg már a lóláb, hogy a cikinél azért már jóval cikibb felvállalni az ilyen cikiket.Pláne ekkora bukások után)

Minden esetre érdekes volt olvasni 1 ??-től.(már ennyire ciki?)

6.Lenin 2014.10.18. 22:37:51

izé...

szerintem 1 kis kenőcs ez a sok utóbbi sérülésre.Kenegetik is a köcsögök ezerrel.
Segít valamit, valakin?

(talán 1et...ezek se jobbak, de van ennek még vmi értelme?)

Jó éjtet!
Mindenkinek.

korábban ulrike 2014.10.19. 00:37:33

@Hepci: Magyar NAV az US Navy ellen. Ez lenne az évszázad ütközete a Fradi pálya körüli évi rendes csatákat leszámítva. Még azt is el tudnám képzelni, a NAV válaszként kitiltja a 7th Fleetet az Újpesti öbölből adótartozás miatt, ezért azok. továbbra is a Meditzerrániumnak nevezett tóban lesznek kénytelen lötykölődni egy új jelmondattal: 'Keep an eye on the NAV.'

nyünyüge 2014.10.19. 07:22:05

@Hepci:
Hivatalosan nem adta át az USA az információkat, de kötve hiszem, hogy ez informálisan nem történt meg.
És bár láthatólag jól működik az "USA alaptalanul vádaskodik" szöveg, sőt az imént az m1 az ökotársat is bele tudta keverni a történetbe ("az USA azért bántja a kormányt, mert a NAV vizsgálatot folytat az ökotársnál"), de az nevetséges, hogy a bizonyítékok nyilvánosságát követelik. Hiszen az éppenséggel megnehezítené a későbbi eljárásokat, max. arra volna jó, hogy az érintettek pereljenek a hírnevük megsértése miatt. Ráadásul eljárást a magyar félnek van módja indítani.
Együttműködni kellett volna az elmúlt hónapban a témában, nem pofázni. Persze nálunk a szabadságharc mellé az is belefér, hogy káderpolitikai okokból előre tervezetten pár hónapra nevezzenek ki valakit külügyminiszternek, aki amúgy új azon a területen, hogy helyet csináljon a jelenleginek, akit szintén nem a tapasztalatáért szeretünk, akkor ne csodálkozzunk az ilyen helyzeteken.

jjulie 2014.10.19. 07:32:14

@Hepci:

nocsk megszaladt a fideszikszelő rossz kezed: mert a drazsé korrumpált, nyomást gyakorolt, geci volt, most akkor a nagy felhatalmazás nagy változásképp had korrumpáljon és nyomásgyakoroljon a felcsutirögeszme, és legyen nekik is elnézve

ennyi tehetséggel persze hogy felcsutiikszelőkezű zakóbajnokságig vitted OII-as magasságban

a @6.Lenin: büszke rád

jjulie 2014.10.19. 09:35:07

@nyünyüge:

semmi sem ment félre

a felcsutieszme haszonleső pozicióba juttatott gazembereinek municiót adtak, az a felcsutiállam fideszikszelő szijjártóápolt agyhalott államnépnemzetének pedig elegendő eleség

a többi csak forgács

jjulie 2014.10.19. 09:48:01

öt fogja kedden bedarálni a 700 nm petike

en.wikipedia.org/wiki/Victoria_Nuland

nagyon várom

tölgyes 2014.10.19. 09:50:11

@nyünyüge: Nem akarok hepci szószólója lenni, de most mégis azt írom: HÁT HISZ ÉPP EZ AZ! Kötve van ezért, hiszi!!! Önt idézve: "Hivatalosan nem adta át az USA az információkat, de kötve hiszem, hogy ez informálisan nem történt meg."

Ez nem fülbe gyónás édes asszonyom! Nem szoktak fülbe súgva hadat üzenni. Nem ez a módi!

korábban ulrike 2014.10.19. 10:40:42

@Khal Drogo: Azért itt ennél fontosabb dologról van szó, jóllehet nem fogod látni a vízalatti részt. Tulajdonképpen indifferens a korrupciós vád, ez a felszín, a publikumnak szóló üzenet, ugyanis a publikum az ilyen üzeneteket szereti, ilyenen szeret csámcsogni. Elő jöhettek volna más történettel is, de most ez volt nekik a polcról levehető (egy valamire való nagyhatalom mindig tárol be polcról levehető dolgokat). Szóval a lényeg nem ez, ez nem fontos. Megjegyzem, nem volt ez olyan rossz választás, mert mindenki tudja, hogy a korrupció gond nálunk, nem is tiltakozott a kormány, hogy ez nem igaz, nálunk ilyen aztán nincs, hanem kifogásokat keres. Ez hiba volt, mert kvázi elismerte. Másrészről pedig az US tudja revolverezni a kormányt, mint ahogy láthatóan teszi is, hiszen a mi számunkra igazából az lenne még sokkal kínosabb a mostaninál, ha az amerikaiak előjönnének nyilvánosan a részletekkel.
De még egyszer, nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy az US odacsapott, ami a kormányt bizonyos mértékig váratlanul érte, beleszaladtak egy pofonba, s most kapkodnak. Amerika nem utolsó a Közel-Kelet miatt bonyolultabb helyzetben van, mint fél évvel ezelőtt, ezért most orrba gyűrt minket az eszetlen hőbörgésünk miatt. Ez hiba volt a kormány részéről, nem szabad a nem honi szereplőket is úgy kezelni, tekinteni, mint az itthoni debil és tehetetlen ellenzéket. Ez egy másik kategória, mint látható.
Itt az US semmit sem fog veszteni, mert nem tartozunk egy súlycsoportba semmilyen vonatkozásban. Ha Szíjjártó mégis megy Washingtonba rövidesen és találkozik Nulanddal, akkor eleve ez az amerikai akció volt a találkozó közvetlen előkészítése, a napirend és a téma már adott, a friss KÜM-nek nem lesz módja másra, mint kínos magyarázkodásra, majd vételüzemmódba kérik áttérni, és gondosan feljegyeztetik vele az elvárásokat, melyeket Nuland egészen udvariasan, de félreérthetetlenül fog a tudtára adni, amit a nagykövetnek már előtte részletesen elmagyaráztak, hogy a miniszternek ne legyen kérdése, ha nem ért valamit. De érteni fogja. Azt is a tudtára adják, hogy mire számíthatunk, ha nem parírozunk. Szóval ez egy nagyon kényelmetlen és kellemetlen út lesz a KÜM számára, és washingtoni nagykövetünket sem igazán irigylem
Persze ebből a publikum semmit sem fog érzékelni. De ha tudni akarod valójában miről is volt szó Szíjjártó látogatásán, figyeld majd gondosan, van-e változás a magyar nyilatkozatok, média anyagok tónusában,(kormányzati, persze) az ukrajnai helyzetet illetően, és Oroszországhoz való eddigi publikus dörgölődésünk vajon töretlen hévvel folytatódik-e.
Adalék:
Volt egyébként Szíjjártóval egy intejú az FT-ben a napokban. Előadta nekik is Szíjjártó az előregyártott dumát, mennyire sokat vesztünk az oroszok elleni szankción. Erre ugyanazon anyagban az FT lehozott egy grafikont, ami azt mutatja, hogy a tagországok közül nekünk a legkisebb a MG termékek, importkorlátozási veszteségünk. Ezen túlmenően még megemlítették, hogy Szíjjártó nagyon fiatal és egy Orbán protezsé (így szó szerint), és, hogy korábban a Fidesz szóvivője volt. Kész, ennyi. Tragikus kezdés, ha Szíjjártó ezt imázsjavításnak gondolta. Egyszerűen nem fogta fel, az FT nem a HírTV. Komolyan kell velük beszélni, mert nevetségessé tesznek legott a helyszínen. Így már mindjárt még egyszer annyi javítanivalót gyártott magánalk, meg az országnak derék új KÜM-ünk. Nem szabadna ilyen embereket ilyen beosztásokba tenni, ide higgadtság kell, mértéktartás, jó modor. Kár volt Martonyit elmarni a kormányból.

tölgyes 2014.10.19. 10:53:23

@korábban ulrike: Azért az FT nem sokban különbözik a HírTv-től. (Nagyobb az ismertsége). Ők is szemrebbenés nélkül lehozták, hogy ugrik a magyar puma és dübörög a magyar gazdaság. Csak 28 milliót kellett érte az akkori kormánynak fizetni a jó hír közléséért.

szoja122 2014.10.19. 11:03:43

@Hepci: Ez politika. A politikát mindenütt a világon emberek irányítják, akik közel sem tökéletesek. Ez alól senki sem kivétel. Ezért vannak mindenütt a világon kisebb, nagyobb, égbekiáltó disznóságok a politikában is.

Induljunk ki abból, hogy ezzel az ügyben neked van igazad, ez egy kreált ügy.

Azonban ekkor is felmerül a kérdés, hogy miért? A kis magyarországi amerikai befektetések megéri a nagy Amerikának, hogy egy uniós, szövetséges országot így "támadjon", megalázzon? Miért? Mi előnye származik ebből? Könnyen kiderülhet, hogy igazságtalanul tette és akkor a többi szövetségesében (főleg az adott ország lakosságában) is felmerülhetnek kételyek. Ez megéri neki? Másrészt minden szövetséges országban, ahol sokkal nagyobb érdekeltsége van ezt teszi? Mert csak így lenne logikus. Kötve hiszem.

Másrészt tovább engedve neked, tegyük fel, hogy a fenti érvelésem hamis. Akkor is nekünk kell Amerikához alkalmazkodni, mint az egyik legnagyobb szövetségesünk, aki a NATO gerince. Ha nem lennénk NATO tagok, akkor honvédelemre nagyságrendekkel többet kellene költenünk és még úgy sem lennénk sehol sem. A gazdasági összefüggésekről nem is beszélve. Ebben az esetben a kormánynak nem szabadna ilyen támadási felületet adni, mert ebből a "szabadságharcból" csakis vesztesen jöhet ki az ország. A Fidesz pedig legfeljebb rövidtávú előnyöket nyerhet azzal, hogy a szabadságharcos retorikával mozgósítani tudja híveit és a nyugatellenes erőket. Az elszigetelődésünk ezzel tovább fokozódik, amit a gazdaságunk nagyon megérez, mert gazdaságilag nyitott ország vagyunk. Külföld nélkül, szövetségeseink nélkül sehol sem lennénk.

jjulie 2014.10.19. 11:25:21

@tölgyes:

a hirtv nem az amelyiknek a riportere forradalmároknak nevezte a tvszékház büféjének kifosztóit?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.19. 12:09:31

@jjulie:
Ne csúsztass, nyomi. Semmi ilyet nem írtam, hogy ezeknek azért lehet, mert azok is azt csinálták.
Mindössze megemlítettem, hogy ez a kettős mérce tipikus esetének tűnik az amik részéről. Most valaki (sok) pénzt kért valami amerikai cégtől 1 kis ügyintézésért. Ez baj.
Régen meg megtalálták a kapafogú kiflikedvelő hölgyet, hogy Lockheed gépünk legyen. Az nem volt baj.
Ez a jelenség meg baj.
Az USA, mint a tisztesség lángoszlopa - ez elég neccesen hangzik.
És ugye, most nem azt írtam, hogy milyen csudijó a Putyin, menjünk a CÖF-fel tüntetni mellette...

@nyünyüge:
Szerintem ekkora seggfejet kinevezni külügyminiszternek egyszerűen nemzetbiztonsági kockázat. Viszont ha nem lesznek bizonyítékok (nyilvánosságra is hozva), akkor OV és társai jó eséllyel jól jönnek majd ki ebből a kamunikációs csatából.
Meglásd, TG is elemzi majd. Vagy nem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.19. 12:25:33

@szoja122:
"Kreált ügy" - (?)
Ügyet ott lehet kreálni, ahol valószerűnek hathat a kreáltsága ellenére...
Ez itt simán valószerűnek hat, tehát ilyen szempontból nincs vele semmi baj (és teljesen egyetértek Ulrike hosszabb kommentjével, tehát nyilván van info, mert gyűjtöttek időben, és most támadt rá ok, hogy lesújtsanak a debilekre (=külügyminiszterünk és védnöke). Sokat ugráltak/pofáztak mostanában, s rendszeresen a közös asztalra sz*rtak, eztán letérgyepelhetnek kukoricára és meditálhatnak kicsit. A háttérben.
Itthon viszont akár jól is kijöhetnek az egész trutyiból, majd indul 1 hatalmas békemenet és Csizmadia elkéri Obama ellenőrzőjét, hogy beírjon neki 1 elégtelent. Erkölcstanból.
De az is lehet, hogy a háttérben tényleg komoly dolgok vannak, s hirtelen engedelmesen elkezdik csóválni a farkukat. Kicsivel később veszünk 1 halom amerikai helikoptert, talán még repülőgéphordozót is. Utóbb berendezzük étteremnek - ha építünk 1 duzzasztót Dunakeszinél, pont elfér majd a parlamentnél. A CÖF pedig hatalmas békemenetet indít Obama lelki üdvéért, B. Zsóttal az első sorban.

szoja122 2014.10.19. 12:30:01

@korábban ulrike: Kár volt.

Azonban ne legyenek kétségünk afelől, hogy nem Martonyi csinálta a külpolitikát, legfeljebb diplomatikusan próbálta azt tálalni.
Ugyanúgy, mint ahogy nem Szijjártó csinálja most sem, viszont azt bunkó módon próbálja előadni. Legalábbis eddig ezt mondhatjuk.

A külpolitikáért Orbán és tanácsadói felelősek, mint minden másért idehaza. Egy kis szűk csapat dönt mindenről.

korábban ulrike 2014.10.19. 12:41:57

@tölgyes: Maga nem olvas FT-t? Sokban különbözik. Amikor fizetett cikket közölnek ki van írva jól láthatóan, hogy az egy fizetett cikk, az is, hogy ki fizette. Tehát a különbség a HírTv és az FT között nagyon nagy, mert megjelöli melyik az a rész, amelyet pénzért hoz le, és, hogy kinek az önfényezése, nem titkolja, pénzért teszi. Ráadásul mindenkit lehoz - bizonyos korlátokkal persze, nem csak a kurrens kormányzati téveszméket. Magyarul nem kormányzati monopol szócső. Az ilyen rész azonban nem túl gyakori. A HírTV ilyent nem tesz, de felesleges is lenne, mert mindenki tudja, nem média, hanem pártpropaganda eszköz. A másik nagy különbség pedig a munkatársak szakmai képessége. Bár tévedhetnek, és tévednek is, sőt még vitatkozhat is velük, soha nem süket dumával érvelnek, túlnyomó többségük nagy tapasztalatú, elismert szakember a maga területén. A politikai paletta teljes spektrumában, a Szigeten is, azon túl is. A maga HírTv-vel összevetve tehát nem hogy nem egy kategória, hanem másik faj. Újságnak hívják. A jó értelemben. Kis hazánkban nem igen maradt szakmailag hozzá mérhető. Ez nem méret kérdése egyébként, hanem szakértelemé és tisztességé. E minálunk sajnos ma hiánycikk, s nem csak az újságírásban. Röviden: téved a két orgánum még csak egy héten sem említhető együtt. Más szakma, más világ, más erkölcsök.

szoja122 2014.10.19. 12:50:38

@Hepci: Ok. Félreértettelek.

Már csak azért sem lehet kreált, mert habár minden eddigi kormánynak voltak ügyei, de a Fidesz most a 2/3-al mindezekre nagyságrendekkel rávert, mert itthon ezt megteheti a 2/3-ad és kompetens ellenzék hiányában.

Mint írtam szerintem csak rövidtávon jöhetnek ki jól, akkor is csak akkor, ha Amerika nem fogja publikussá tenni a bizonyítékait. Ami egészen biztosan megvan. Mint ahogy megvolt a régebbi kormányokról is, de politikai okok miatt azokat nem forszírozták és nem is voltak ennyire súlyosak, legalábbis Amerika szemszögéből. Szerintem ha tovább okoskodnak, erőltetik ezt a nyugatellenes retorikát, akkor Amerika nyilvánosságra fogja hozni a bizonyítékait. Annak viszont nagyon súlyos következményei lehetnek.

korábban ulrike 2014.10.19. 12:54:09

@szoja122: Soha nem a KÜM csinálja a külpolitikát. A KÜM a diplomáciát csinálja. De a KÜM-nek nem alkalmas mindenki. Martonyi az volt, Szíjjártó nem.
Másrészt Martonyi egy öreg tapasztalt róka volt, aki látott és tapasztal egyet mást, s ezért volt valami személyes tekintélye is, aki, ha szelíden mondott valami olyasmit, hogy ezt talán mégsem kéne, azon talán elgondolkoztak. Talán ezért is ment, nem pedig menesztették, elege lett. Másrészt a KÜM-ben az ember megtanulja, hogyan lehet és kell tálalni valamit. Igazi diplomata nem sűrűn szerepel, keveset beszél, nem vagdalkozik. Amikor egy diplomata csak akkor beszél mellé, ha szükséges, de ennek külön stílusa és nyelvezete van, mindenki tudja, értésünkre is adja, mellébeszél, de láthatod, tud másként is. Egy szóvivő csak mellébeszél, tagadja, de azt teszi, ennek nem stílusa van, hanem szaga, és mindenki tudja, másként már nem tud beszélni, leszokott róla. Ezért aztán hiteltelen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.19. 13:12:27

@szoja122:
OV és stábja átesett a ló túlsó felére... most megszoptatják őket 1 kicsit (afroamerikai fallosz?) és tanulhatnak nemzetközi illemet...
Korábban elmondta, hogy ne azt figyeljék, amit mond (a hazai támogató birkamenetnek), hanem amit tesz (nemzetközileg).
No most, amit mostanában tesz, az már nem kóser Amerikának, így aztán az is fontos lett, amit mond.
Ráadásul az is fontos, miként mondja a kicsi lovag.
Az új szócsöve, a magas homlokú kakastaréjfejű szoponc mintha olyan hangokat pengetett volna, amik már diplomáciailag legalábbis kínosak, és nem szövetségesek, hanem ellenségek között szokványosak.
Meglehet, nem tudta, hol van most, vagyis hogy nem az őszödi üdülő előtt áll a vízben feltűrt bermudában, 1 megafonnal a kezében.

jjulie 2014.10.19. 13:33:38

@Hepci:

nocsak, talán ettél egy kis sütit ebéd után, és máris nem sajog annyira az OBIII-as fideszikszelő rossz kezed?

tölgyes 2014.10.19. 15:01:07

@korábban ulrike: Mint ahogy az FT is meghatározott körök szócsöve, akit mindenki tud... Persze több pénz, több és jobb szakértő..de a megbízhatóság már régen nem a régi.:)

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 15:52:18

@Hepci: Sajnos igen, és elmondja hogy milyen ügyesen manipulálták megint a kommunikációjukkal az embereket, és ezért milyen kiváló mindegyik. Mert hiszen mi más is lenne a kiváló politikus kritériuma. Mert semmi más nem számít csak a kommunikációs ügyeskedés és a manipuláció. Aki jobban manipulál, azé a hatalom, a politika célja meg a hatalom. Értékek, lelkiismeret nem kellenek. Mert úgy lehet mindenkivel szemben érdeket érvényesíteni és mindenkit lenézni, hülyének nézni. És mindenki feje felett korrupcióval zsírosodni. Amelyik politikus jobban tudja az embereket ügyes kommunikációval hülyíteni a hatalom érdekében, az a legkiválóbb.

Azt kell csinálni, amit Szíjjártó csinál, hogy olyan dolgot, aminek a nyilvánosságra hozatala valószínűtlen (mert az amerikai törvények nem engedik), ezt kihasználva valótlannak, nem létezőnek beállítani, a médiában ezt ügyesen kihangsúlyozni, Ezzel Amerikát a vádpadra állítani,az itteni személyek ténykedéseiről a figyelmet elvonni, az emberek szimpátiáját ezzel megnyerni. Suba alatt meg a jövő héten Washingtonban megegyezni Amerikával, kielégíteni az igényüket, hogy ne legyen azért nagyobb konfliktus (van azért annyi esze Szijjártónak) sutyiban leváltani az érintett egy-két embert, a hülye magyaroknak meg elmondani, hogy ha esetleg kikerül, hogy leváltottak valakit amerikai kérésre, hogy nem azért váltották le, mert csinált valamit, a csunya amerikaiaknak nem engedünk ám, hanem azért mert azok az emberek nem hogy nem csináltak semmi korruptat, hanem egyenesen megviselték őket a velük kapcsolatos vádaskodások. Leváltások biztos hogy lesznek, de sutyiban, csendben. Ezzel így mindenki elégedett lesz, az amerikaiak is, akiknek teljesítették a kérését, Orbánék is, akik tovább korrumpálódhatnak szabadon, a magyar emberek is, akiknek sikerült beadni, hogy nem is volt bizonyíték, hanem csak csunya vádaskodásról volt szó, és az állam alkalmazásában levő politológusok is, akik ismét dicsőíthetik azokat a lelkiismeret nélküli, önközpontú, és e tulajdonságaik miatt másokat a céljaikhoz csak eszközül használó, a magyar emberekből ügyesen hülyét csináló vezetőket, akikben ők csak az ügyességet tudják és akarják látni és semmi többet. Cinikusan. Csak hogy nehogy már komoly bírálatot kelljen egyszer írniuk mindenki nagyfőnökéről. Mert ha a főnök megharagszik.. Ezt kell ma Magyarországon csinálni annak, aki meg akar maradni. A megalkuvást és a cinizmust.

Meg elmondhatják, hogy "diktatúrát kiált" valaki "szabadon sugárzó tévében", miközben csak a demokrácia nagyon rossz minősége ellen kiált, de "diktatúrát" kell mondania, mert egyébként mit mondanának azok, akik szerint és akiknek nagyon jó úgy minden, ahogy van ? Hát azt, hogy a demokrácia minőségével mindenhol vannak problémák, még a németeknél is. Mert ezeknek a mindenkit lenéző önközpontú embereknek a célja nem az őszinteség, hanem a manipuláció. És össze is mosnának ezzel mindent, hogy ne menjen át semmi, és a mértékkel ne foglalkozzon senki. Mert azon van a lényeg, a demokrácia sérelmének eddig soha nem látott rendkívüli mértékén. A politológusok meg ne is törekedjenek arra, hogy megértsék a diktatúra szó szükségességének e hátterét, egyszerűsítsék le a dolgokat Bayer zsolt szintjére, csak lapítsanak és ünnepeljék őket. Vegyenek át ehhez máshol, akár szélsőséges emberektől hallott szövegeket. Olyanokat, mint hogy diktatúrát kiált, szabadon sugárzó rádióból. Bayer Zsolt is szokott mondani ilyeneket. Érdemes is ezt a hangnemet egyetemi oktatóknak átvenni, cikkekbe beépíteni. Praktikus és cinikus. Az értelmiségi feladata nem az lenne, hogy a demokrácia sérülését a hatalomnak benyalva relativizálja, hanem hogy őszintén írjon erről.

Éppen most beszélt arról Orbán feltűnően sokat hogy elítéli a cinizmust (?). Honnan jut eszébe annyira, éppen és speciálisan éppen és pontosan a cinizmus, csak nem önmagáról ? Mondogatni kell cinikusan, hogy én nem vagyok cinikus, mert akkor a birkák nem fognak annak tartani. Miközben az összes magyar közül én vagyok a legcinikusabb. De erre, mivel éppen most mondogatom cinikusan, hogy a cinizmus az csunya dolog, nem fog rájönni senki, különösen nem ezek a hülye bárányok, akik hallgatnak. Buhaha. Cinikus módon lerendeztem a velem kapcsolatos cinizmusvád problémáját.

jjulie 2014.10.19. 15:55:59

@tölgyes:

na egy újabb orbániai magát a magyarsággal kizárólagosan azonosító felcsutinépnemzeti fogyétékosra szabott áthallásos hablaty, a @6.Lenin: szijjártóápolt boldogan kajálja

ugyebár van vélemény és vélemény, aztán meg szőcső és szócső meg az egyenlő jog

meg a vélemények különböző értéke, meg a szőcsövek különböző értéke

nem otthon vagy kádárvakarék, hagyd abba, orbánkodj a sajátjaid körében

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 16:05:16

Meg ha Bayer Zsolttól megkérdeznék, hogy van e Magyarorszá-gon demokrácia, ő is pontosan azt mondaná szó szerint. "nincs és miniszterelnöksége idején nem is lesz diktatúra". Pontosan ugyanebben a határozott, ellentmondást nem tűrő stílusban Ez a stílus és katonai határozottság lett a mérce bizonyos mondatokban TG nek is. Édes istenem. Itt tényleg nagy baj van.

korábban ulrike 2014.10.19. 16:15:57

@tölgyes: Ebben téved. Nem szócső. Az persze más, hogy valami szemléletmód jellemzi. De nagyon nagy különbség van egy szócső és valami konzekvens véleménnyel élés között. Tudja ezt Ön, nem kell a HírTv-t védenie, nem érdemli meg a HírtTV. Pont ez a kistílű, pancser színvonalú ügyvitel a zavaró. Nem csak ebben, mindenben. 'Reggelire szalonnát kávédzottunk' mentalitás, bugyutaság, félrebeszélés. Négy év után telhetne már némi stílusra és megjelenésre is. De nem. Én ráadásul attól tartok, hogy nem is igen valószínű semmi konszolidáció, ugyanis - ahogy az események mutatják - két kulcsterületen lassan, de romlik a helyzet: gazdaság és immár a külső kapcsolatok is (az orosz irányú gazdasági nyitásunknak annyi, cserébe viszont az USA sikerrel levitte az olajárakat, amin, ha jól kufárkodunk, többet nyerhetünk, mint vesztettünk az egész hóbevancon).
Egyedül a belső politikai teret uralja a kormány, egyre problematikusabban, de uralja. Az előbbi kettő terület viszont teljes csőd, rossz irány, s az irányfőnök most beszólt. Ezért agresszív és meggondolatlan a kormány, megrázták, nem tudják, mit tegyenek. Gondoljon csak bele, meddig süllyedhettünk, ha az újdonsült, tapasztalatlan KÜM kiáll, és azt hirdeti hangosan közelgő amerikai útja előtt egy világlapban, hogy majd ő elmagyarázza Washingtonnak, hogy mi is a helyzet. Hát normális dolog ez? Jó ez nekünk? Nekik sem (mármint a kormánynak sem). Különbre nem tellene miniszter(ek), bankelnökök gyanánt? Dehogynem.

korábban ulrike 2014.10.19. 16:29:31

@Hepci: :)))
Találtam egy jó magán húsüzemes hetntesboltot Bián. Sokan szoktak lenni, de viszonylag gyors a kiszolgálás. Sokféle árujuk van, kolbászok, virslik (Czimmer a nevük) svábos meg magyar ízekben, rengeteg felvágott is, füstölt árú, rakott császár szalonna, prágai sonka, finom disznósajt, töpörtyű - hiánycikk - , stb. Szóval nagy a választék. Hagyományos izesítés, no tartósító, no ízfokozó, egyéb szemét. Tőkehúst is árulnak. Mivel régi kisipari házimunka, valamivel drágább, mint a bolti, de finom. És friss. Tényleg jó.
Ha felülről hajtasz le a régi egyesről Biára a körforgalomból, akkor menj végig a falunk egészen addig, mig egy másik körforgalomhoz nem érsz (oszlop van a közepén, balra templom) Sóskút felé hajts ki ebből a második körforgalomból (a'szem második, a lényeg, hogy balra). Ha kijöttél nézhetsz is parkolóhely után, mert a boltot a kihajtás után a bal oldalon látod sötét barna színű ajtól ablakok. Érdemes beugrani, ha arra jársz. Árulnak frissen sülteket, hurkát, kolbászt is. Hmm...Elkezdett csorogni a nyálam.

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 16:30:23

@korábban ulrike: Nem fogja azt hirdsetni, csak itt belül a magyaroknak, van annak annyi esze. Elmegy Washingtonba, ott egy zárt irodában megegyeznek bizonyos intézkedésekről a béke érdekében, azokat sutyiban foganatosítják, ha a magyaroknak kiderül, kimagyarázzák, és aztán elül az ügy. Habony olyan profi az ilyen helyzetek kommunikációs kezelésében és az emberek manipulálásában, ami most is látszik.

jjulie 2014.10.19. 16:31:47

@Kata Pokrivcsák:

talpalatnyi föld

lesz, mert akarom

góz jóska szerepében orbán viktor

korábban ulrike 2014.10.19. 16:47:35

@Kata Pokrivcsák: Nem ennyire egyszerű a dolog.
- itt egy gazdasági/politikai stratégiai irány dőlt be, vége a keleti nyitásra bazírozott szép gazdasági reményeknek, a vonat még el sem indult, s a vágány hirtelen elfogyott;
- az amik nem egyezkedni akarnak szerintem, hanem újra rögzíteni néhány alapkövetelményt, amiről a magyar kormány a forradalom és szabadságharc hevében megfeledkezett.
Az első tétel nagy pofon, mert ha nem jön a keleti bizniszből pénz, márpedig nem jön, akkor valami másra kell építeni a remélt gazdasági felfelé indulást. S ez a valami más nem lehet egyéb, mint hitel, másképpen mondva a karvalytőke pénze. Karvalytőke pedig nehezen felejt, s feltételekkel ad ezután nekünk. Ígérvények - sem politikailag, sem gazdaságilag, sem jogilag - már nem lesznek elegendőek. Itt vastag garanciákat fognak kérni.
Szóval itt egy keserves irányváltás tanúi leszünk, ami pénzbe fog kerülni. Ehhez Habony kevés, nagyon kevés. Persze a duma folytatódik, de a mondanivaló és a stílus szépen lassan módosulni fog, csak figyeljen

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 16:49:14

Ők nem tekintik az amerikaiakat elllenségnek, de tudják hogy a magyaroknak ellenségként kell Amerikát bemutatni, mert az a célszerű, az a népszerű. Ha rámutatnak egy ellenségre, az emberek az igazi ellenséggel már nem is foglalkoznak.

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 17:13:14

@korábban ulrike: nem is hosszú távon gondoltam, hanem hogy rövid távon sajnos elég lesz a kommunikációs ügyeskedés. Lehet hogy nem adják ki az amerikaiak a bizonyítékokat soha, akkor pedig Habonynak van mozgástere. Be kell őket mutatni csalóként, akiknek nincs is bizonyítékuk. Ezzel a belpolitikai helyzetet meg is oldják. Valószínűleg az egész kormány tudja hogy kik azok a személyek. Az is valószínű, hogy csak szavakban nem törekednek semmilyen konszolidációra, mert az embereknek tetszeni akarnak, és a kitiltottakról a közvélemény figyelmét a permanens módon bűnös, gyűlölt ősellenség Amerika felé terelni. Ha ez sikerül, az embrek már nem is foglalkoznak annyit a kitiltottakkal, akiket az amerikaiak kérésére el lehet majd csendben, a háttérben mozdítani, és más, ugyanolyan korrupt embereket a helyükre tenni. A helyzet kulcsa az, hogy csak beszélnek róla az embereknek, hogy nem tudják hogy kikről van szó, miközben az érintettek kizárt hogy nem szóltak volna arról senkinek hogy behívták őket az amerikai nagykövetségre. Tehát van olyan megoldás hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon.

korábban ulrike 2014.10.19. 17:15:40

@Kata Pokrivcsák: Úgy látom, még mindig nem érti. Mindegy, hogy ők (akárkit is ért alatta) minek tekinti Amerikát, mert Amerika az, ami, függetlenül attól, hogy a magyar kormány minek láttatja. De innentől kezdve a kormány attól is gondosan óvakodni fog, hogy Amerikát bíráló megjegyzéseket tegyen.
- Mit gondol, az olaj ára mitől esett úgy az utóbbi időben? Talán magától? Annak semmi köze ahhoz, hogy az oroszok igazi bevételei nem a gázpiacról, hanem az olajból származnak, és ezért Amerika piacra dobta tekintélyes méretű stratégiai olajtartalékainak egy részét, ami lefelé kezdte hajtani a világpiaci árakkal együtt az orosz bevételeket is. Persze néhány közel-keleti szövetségese becsatlakozott az irányhoz, ami újfent csak viszi lefelé az árakat. Szóval, most kistabilizálják egy kicsit azt a térséget, aztán megint elkezdenek egy kicsit közelebbről ismét az oroszokra koncentrálni. Ez az amerikai játék és lépték. Most pedig Szíjjártót majd megkérdezik Washingtonban, hogy kivel is akar egy sorba felállni, az oroszokkal, vagy az amikkal. Lehet választani, de ha az oroszokat választja, akkor ne csodálkozzunk, ha úgyan úgy bánnak majd velünk, mint az oroszokkal.
- Mit gondol, mit szólna a magyar kormány, ha megkérdeznék, hogy mi lenne a magyar kormány álláspontja, ha a Templeton, tekintettel bizonyos hirtelen felmerült amerikai nemzetbiztonsági érdekekre az általa birtokolt magyar értékpapírok közül hirtelen a piacra dobna egy tekintélyesebb kontingenst? Menjen haza Szíjjártó úr, tudjuk, hogy ilyen kérdésekre nem tud hirtelen válaszolni, beszélje meg a főnökével a dolgokat, s ezen a Goodfriend fiún keresztül majd értesítsenek minket még a halottak napja előtt.
Ennyi, kb. így mennek a fontos dolgok a világban, függetlenül attól, kormányunk mit hogyan is szeretne láttatni. Nem lehet állandóan büntetlenül handabandázni.

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 17:19:20

Szíjjártó itt csak egy végrehajtó, aki az emberek előtt veszekedik Amerikával, a háttérben meg valamilyen konszolidálásra törekszik, a tanácsokat neki is a kommunikációs stáb, Habony és a többi spindoktor adja

korábban ulrike 2014.10.19. 17:31:53

@Kata Pokrivcsák: Szíjjártó nem csak egy végrehajtó. De még ha így is lenne - nincs így - ,a külpolitika nem honi fogyasztásra szánt látványpékség. Szóval lehetne ezt ésszel is csinálni. Itt nem Gyurcsány szerű karaktereket kell feltűrt gatyában a tóban álldogálva gyilkolászni. Ez egy másik szakma, jóval összetettebb, s bonyolultabb. Lenne. Valaki szólhatna neki, hogy ez nem ugyan az a pálya.

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 17:35:35

@korábban ulrike: Ezeket a megjegyzéseket az amerikaiak nem hallják, nem tudnak hozzá magyarul. És nem is nagyon érdekli őket Szíjjártó sajtótájékoztatója. Nem szeretik már a magyarokat, de nem is a magyar ügy számukra a legfontosabb kérdés. Szíjjártó ott azt fogja mondani, hogy természetesen veletek állok egy sorba, az oroszoknál meg azt hogy tiveletek. Tud mosolyogni, tudja hogy mikor kell agresszívnak és mikor kell nyájasnak lenni. Egy hátsó szobában tett nyájas gesztussal le fogja csendesíteni Washingtonban Amerikát, itthon meg elmondja, hogy legyőztük Amerikát és hogy nem volt semmilyen gesztus, hanem lenyomta őket. Meg is mondták, hogy nem az értékek a fontosak, hanem az ügyeskedés. Templeton meg imád orosz, ukrán eszközökbe is befektetni, főleg a magyarba, az amerikaiakkal semmilyen függő viszonyban nem áll. Akármilyen szomorú, a handabandázás tud hatékony lenni. Brüsszellel is mennyi ideje handabandáznak. És milyen hatékonyan. Jön a sok pénz, Barroso mosolyog, mi vagyunk a legjobban átvilágítva. Ezt is úgy el fogják intézni egy diszkrét leváltással, mint ahogy Brüsszelben jogtechnikát csináltak az értékekből és meg van oldva az ügy.

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 17:42:41

@korábban ulrike: Ésszel fogja az csinálni ott Amerikában, de itthon nem muszáj neki, mert tudja, hogy az amerikaiak úgysem tudnak magyarul, ezért lehet látványpékségezni. Nem hiszem hogy Goodfriend állandóan Szíjjártó tájékoztatóit hallgatná, vagy lefordíttatná. Magyarországról szinte semmit sem tudnak a nyelv miatt, még tájékozódni is csak most kezdenek.

tölgyes 2014.10.19. 17:45:19

@korábban ulrike: ÓÓÓ persze.A másik szolgalelkű szócső, az egyik meg koncepciózus tudományosan végigondolt elvrendszer következetes érvényesítése.. de 28 millióért azért simán közöl olyan hazugságokat, amikről még ő is tudja, hogy hazugság. Mindezt elvi alapon teszi. Kizárólag.

korábban ulrike 2014.10.19. 17:48:07

@tölgyes: Örülök, hogy rádöbbent. Bármily szomorú a dolog, de ez a helyzet. Kellemes hírtévézést.

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 17:54:09

És az "értékmentes" politológusok meg majd kielemzik, hogy milyen jól csinálták Habonyék. A Nézőpont meg majd nem is elemzi, hanem azt mondja, hogy feljelenti Amerikát becsületsértésért.

szoja122 2014.10.19. 17:55:39

"Deutsch Tamás

Most ezt a kitiltás cuccot tolják odaátról megfegyelmezésileg, de ha úgy hozza kedvük, a bombázás sem kizárt.
Próbálok felkészülni minden lehetőségre."

www.facebook.com/photo.php?fbid=841342402565563&set=a.521892954510511.106228742.100000694338124&type=1&theater&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201410

Egy magyar "felelős" politikus ilyen dumákkal "jópofáskodik". Most már csak a hadüzenet következhet? Egyszer már megtettük...

korábban ulrike 2014.10.19. 17:57:33

@Kata Pokrivcsák: De Kata, ne legyen már ennyire naív! Amerikaiak azok, nem hülyék. Mindent szépen lecsekkolnak, mindennek utána néznek. Módszeresen. Maga sok mindent nem hisz el, nem tételez fel, de ha kis hazánkban talál egy másik boltot, melyiknek a Goodfriend fiúénál pontosabb, időszerűbb és a tárgytól, szükségtől függően részletezett képe van az országról, annak helyzetéről és lehetőségeiről - az oroszokat most leszámítva -, akkor magáé a Nobel díj.

jjulie 2014.10.19. 18:00:21

@tölgyes:

nana kádárvakarék, nana, nem otthon vagy

a véleményalkotás joga egyenlő, nem a vélemények értéke

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 18:01:17

@korábban ulrike: A kormány agresszivitása csak egy belső közönségnek szóló színjáték, ami a spindoktorok javasolnak, hogy az emberek figyelmét a bűnös Amerika felé tereljék az érintettek helyett. Amerikában meg egy hátsó szobában meg majd nyájaskodnak és megegyeznek. Az érintetteket levéláltják, adnak neki másik zsíros pozíciót, és a helyükre más, ugyanolyan korrupt embereket tesznek. Nemcsak a diplomácia világa játszik ebbe bele, hanem a spindoktorok világa is. Ezen a héten a spindoktorok dolgoztak (megdolgozták a magyar embereket, hogy minél kevesebbet értsenek az egészből), jövő héten lesz a diplomácia.

panelburzsuj 2014.10.19. 18:05:04

@Kata Pokrivcsák:
"az amerikaiak nem hallják, nem tudnak hozzá magyarul"

Megdöbbentene, ha ebben az országban mindent lehetne pénzért kapni, csak magyarul és amerikaiul egyaránt jól értő munkatársakból lenne képtelenség bevásárolni a kellő mennyiséget.

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 18:06:32

@korábban ulrike: Van egy képük az országról, valószínűleg leginkább a magyarul tudó Scheppelének köszönhetően, de Szíjjártó szavait nem fordítják nekik másnapra, ezeket nem követik naprakészen. Csak akkor fognak Szíjjártóval foglalkozni, amikor Washingtonban tárgyalnak vele. Ott meg nyájas lesz. Hogy itt mit mond Szíjjártó az embereknek, az olyan gyorsan megy, hogy nincs is idejük még lefordíttatni se.

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 18:10:10

@panelburzsuj: Brüsszellel is meg tudták csinálni, hogy a médiatörvény részleges fordítását küldték ki, és Brüssszelnek meg se nyikkant. Barrosó két év után utólag viccelődött erről, akkor észre sem vették. Hasonlókat Amerikávak is meg lehet csinálni. A magyar nyelv nagyon nehéz.

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 18:12:45

@panelburzsuj: Bevásárolnák, de nem vásárolnak be, mert csak a hivatalos nyilatkozatokat tudnák bírálni, a sajtótájékoztatók meg nem azok, a tusványosi beszéd se, ezért nem foglalkozott vele a Bizottság se.

korábban ulrike 2014.10.19. 18:14:05

@Kata Pokrivcsák: Te jószagú, én abbahagytam. Azt hittem eddig, csak tetteti magát. De maga reménytelen, szeret tévelyegni. Kellemes tévelygést.

panelburzsuj 2014.10.19. 18:20:05

@Kata Pokrivcsák:
Én úgy képzelném, hogy minél nehezebb egy feladat, annál jobb az ára.

De ez nyilván amerikaiul van...

jjulie 2014.10.19. 18:22:19

@korábban ulrike:

ö az aszékelyek unokahúga ismerősének a barátnője

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 18:25:53

@korábban ulrike: Nem tévelygés, csak az én véleményemet nem Amerikának drukkoló érzelem irányítja, hanem csak az amit reálisan valószínűsítek. Szerintem, TG vel ellentétben így is lehet reálisnak és kiegyensúlyozottnak lenni, csak ennyi kell hozzá, több nem.

tölgyes 2014.10.19. 18:33:16

@korábban ulrike: Az DT is mint a HírV.. csak talán jobb színvonalon.

jjulie 2014.10.19. 18:44:10

@tölgyes:

fel ne add, kádárvakarék, az istenért se

korábban ulrike 2014.10.19. 19:00:06

@Kata Pokrivcsák: A nők a végén mégis csak kibökik, mi is valójában a gond. Szóval, magának igazából nem is Amerikával, nem is Szíjjártóval van baja, hanem TG-vel. Sejthettem volna, de hát, ez magánügy, ebben nem segíthetek, de kellemes utazást kívánok a reális kiegyensúlyozottság világába. Értesítsen, ha úgy véli odaért. Nem tolakodni akarok, csak tudni, mennyi időbe telik odaérni. Meg, hogy van-e kedvezmény csoportosan utazóknak. Persze, később rájöhet az ember, jobban tette volna, ha retúrjegyet vált. Gondolja meg, még mielőtt felülne.

korábban ulrike 2014.10.19. 19:09:59

@jjulie: Tényleg, mi van a nagyasszonnyal? Tán csak nem államtitkár lett, vagy nagykövet, aki már nem terjesztheti a kendőzetlen igazságot blogokon? Hiányzik innen a palettáról.

Kata Pokrivcsák 2014.10.19. 19:21:45

@korábban ulrike: Azokkal van bajom, akik a dolgok áttekintése közben még minimálisan sem tudnak uralkodni az érzelmeiken, meg azokkal is, akik túlzottan azzal foglalkoznak, hogy uralkodjanak rajta, mert nem feltétlenül orbánpárti, és ezt nehogy túlzottan észrevegyék, és ezért a jelenlegi magyarországi légkör miatt politológusként agyonkompenzálják, agyonegyensúlyozzák magukat. Azokat sajnálom, mert többre lennének hivatottak (ez TG).

Khal Drogo 2014.10.19. 19:24:06

@Kata Pokrivcsák: Azért ez meredek állítás hogy az USA nem tudja azonnal mi zajlik Magyarországon. Pontosan tisztában vannak mindennel, sokkal inkább mint mi, átlagpolgárok.
Ha Merkelt lehallgatták, akkor gondolod hogy Orbánt vagy Szíjjártót nem tudják lehallgatni.

Egyébként még a londoni Nomura elemzőház embere, Moltano vagy mi a neve is sokkal többet tudhat mint mi. Még neki, aki csak egy elemző is vannak informális hírforrásai, mert nem egy alkalommal már a sajtónyilvánosság előtt jóval leírt később megvalósult dolgokat, amiket elvileg maroknyian ha tudtak a kormányzati think teamban.

2014.10.19. 19:24:30

Gyerekek, azt gondolom a vasfüggönyt felhúzták a T. fidesz vezetők azzal, hogy olyan helyről is loptak és lopni akartak, ahonnan nem lehetett volna.

Én személy szerint tudom, hogy ha nem akarják közölni a neveket, és mondják is, hogy a magyar kormánynak minden eszköze ,eg van a feltárásra, az finom jelzés arra, hogy nézzenek körül a portájukon.

Ha a neveket közlik, azonnal elindul a maszatoló hadjárat, és a t. korrupt vezetőket kimosdatják.

Habony tuti benne van.

Remélem ezután forradalom jön, és elküldik a fideszt a fenébe...

nyünyüge 2014.10.19. 19:27:36

@korábban ulrike:
előléptették, már jó ideje a facebook-on tolja :)

jjulie 2014.10.19. 19:29:24

@Letícia:

a fidesztörzsbirkákra koncentrálva megy a kommunikáció majd

a fidesztörzsbirkának pedig csak a habonyított orbánszijjártóhablaty dallama kell, a szövege tökmindegy

az orbán homloka kissé ráncosabb lesz, de semmi más

korábban ulrike 2014.10.19. 19:30:03

@nyünyüge: :))). Kösz, akkor a Facebook ezért szerzett be 10 új szervert Magyarországon. Kevés volt az eredeti hely.

Khal Drogo 2014.10.19. 19:30:24

@Kata Pokrivcsák: Szerintem ez az alkotmányjogásznő lényegtelen tényező. Obama nem tőle kaphatja az információt, hanem az NSA-tól vagy más hírszerzéssel foglalkozó hivatal elemzőitől.
Az USA-nak világméretű hírszerző hálózata van, plusz meg tudnak fizetni olyanokat akik egy jogszabályt vagy sajtónyilatkozatot real time-ban lefordítanak hiba nélkül. Még ha az magyarul is van.
Arról nem is beszélve hogy óriási technikai fölényben vannak hozzánk képest, hírszerzés terén.

korábban ulrike 2014.10.19. 19:33:19

@Letícia: Maga itten ne irrealistáskodjon. Itthon nincs kivel hirtelen leváltani, nem erről van szó. Az amikat csak az érdekli, hogy egy-két dolgot egy kis időre rögzítsenek a fejekben. Kicsit áthangszerelik a szabadságharcot, semmi más.

6.Lenin 2014.10.19. 19:35:17

izé...

Állítólag Amerikában szigorú törvény védi, hogy neveket nem lehet kiadni.
Pedig szivárognak. akkor mégsem olyan szigorúak azok a törvények, vagy mint eddig Amerika nagy ívben szarik a saját (másokéra főleg) törvényeire (erkölcseire?), ha az érdekei úgy kívánják.
(köcsögöknek szánták ezt az ügyet csámcsogásra)

Most olvasom a maláj gép ügyét. Állítólag a németeknek (pedig az angolok, hollandok vizsgálják már időtlen-idők óta)holt biztos bizonyítékaik vannak, hogy kik lőtték le a gépet.

A bizonyítékokat bemutatták 1 lehallgatásbiztos és elsötétített szobában. Senki nem látta, így nem tudják elárulni senkinek a bizonyítékokat.Ellenben állítják, hogy a szakadárok voltak.

Ilyenek ezek a "holt biztos" bizonyítékok (mint az iraki vegyifegyverek pl.).
Mindig akadnak akik ezt beveszik.
Ilyen ez, 1ik ezt imádja, a másik mást.

korábban ulrike 2014.10.19. 19:36:48

@Kata Pokrivcsák: Nekem nincs senkivel bajom, még magával sem. Legfeljebb magammal, de ezt titkolom, ezért, kérem, ne árulja el senkinek.

korábban ulrike 2014.10.19. 19:39:08

Szólna valaki Iljicsnek, hogy halkabban csámcsogjon.

2014.10.19. 19:43:24

@jjulie: :(

@korábban ulrike: :(

Szomorú vagyok...de remélem, valami mélyebb áthangolás lesz! :(

6.Lenin 2014.10.19. 19:48:34

2. izé...

Kíváncsi vagyok már, hogy mikor fognak Amerikában/Brüsszelben rádöbbenni arra, hogy a mai magyar ellenzék annyira béna/vállalhatatlan hogy bármennyi vért is pisilnek szerte a világban, ez a bagázs Mo-on nem menő, nem kell senkinek. Más meg nincs, még a láthatáron sem.

Csinálhatnak itt bármit, bárkivel, csak 1 rakás szar marad utánuk.
(bár máshol sem megy az amiknak, kudarc-kudarc hátán. Rajtuk kívül már szinte mindenki tisztában van ezzel)

Vergődnek még néhány évet, aztán besárgulnak ők is.

Khal Drogo 2014.10.19. 19:50:37

Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint éves kvóta megállapításával korlátozná az EU-társállamokból érkező munkavállalók számát a brit kormány.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke a BBC-nek vasárnap azonban kijelentette, hogy összeegyeztethetetlen lenne az uniós jogszabályokkal az EU-n belüli szabad mozgás "bármilyen önkényes akadályozása". A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap kormányforrásokat idézve azt írta, hogy London az évente kibocsátható társadalombiztosítási kártyák számának, illetve érvényességi határidejének korlátozásával kívánná kordában tartani az Európai Unió más országaiból érkező, főleg alacsony szakképesítésű munkavállalók bevándorlását.

---

Lesz baj.

2014.10.19. 19:53:34

@6.Lenin: Az a baj, hogy mi vagyunk a rakás sz@r, narancsszínben!

Ugyanazt éljük, mint Kádár alatt és az ország begyöpösödött részének ez a jó. és közben Kádár ennyit nem engedett lopni,mint most.

Remélem Lázár, Rogán és Kósa is a kitiltottak között van.

A banánköztársaságból egyszer a fideszbirkák felébrednek, és nagyon fájni fog nekik, hogy mekkora birkák voltak,hogy itt illetev ott tartunk, ahol.

Nagyon nagy baj lesz itt, és nem a USA a hibás benne. :(

Khal Drogo 2014.10.19. 19:54:23

@6.Lenin: Az USA-nak tökmindegy hogyan hívják a miniszterelnököt és a magyar politikai elit tagjai kicsodák személy szerint. Nekik jó Orbán Viktor is. Ők csupán a saját érdekeiket védik. Ha valahogy rábírják Orbánt hogy a jövőben jobban vegye figyelembe az USA érdekeiket, az nekik már jó.

Persze ugyanez igaz az oroszokra is.
Ez a hintapolitika csapdája. Egyszerre több urat nem lehet szolgálni.

6.Lenin 2014.10.19. 19:57:28

3.izé...

Az ellenzéki oldalon már lassan nem lesz senki, aki belebukhatna a saját hülyeségébe. Már a névsor végén járnak.
(Szanyi kapitány gatyája még át se vette a brüsszeli szobája hőmérsékletét, már bukott is 1 nagyot)

Khal Drogo 2014.10.19. 19:58:46

@Letícia: Szerintem nincsenek közte. Ahogyan Habony és Heim Péter sincs a kitiltottak között. A legnagyobb ász a pakliban Vida Ildikó NAV elnök, aki azért eléggé nagypályás.

jjulie 2014.10.19. 20:06:05

@Khal Drogo:

poén az lenne, ha a szijjártót fordítanák vissza

utána már mindegy lenne ki igen ki nem

6.Lenin 2014.10.19. 20:09:11

@Letícia: @6.Lenin:

Szerintem ez nem érdekeke egyik országnak sem. szövetségesek vagyunk.

Ez 1xű nyomásgyakorlás vmilyen háttérben meghúzódó ügyben, vagy sima figyelem elterelés (az általuk támogatott ellenzék tripla bukásáért)
Nyilván izmozni szeretnének Orbánnal szemben, hogy még (1 darabig)ők a fasza gyerekek a kocsmában (legalább is ebben ringatják magukat)

Mekkora hecc lenne, ha Orbán bejelentené, hogy kilépünk a NATO-ból, és hétfőn csatlakozunk 1 orosz-magyar.xxx katonai szövetséghez. Lenne visítás ezerrel.

Leticia te tényleg azt hiszed, hogy Amerikában (G. Karcsi és elvbarátai) vkit is komolyan érdekel a magyarok sorsa? Azt sem tudják, hogy hol van ez a kib......tt ország, szerintem.
az amerikaiak többsége ennél fontosabb (őket érintő) dolgokkal sincs tisztában. Nem érdekli őket.

szoja122 2014.10.19. 20:12:08

@Khal Drogo: Még..

Ha sokat okoskodnak lehet még több és fajsúlyosabb is, mert hogy ennél sokkal több és súlyosabb is van az valószínű. Ez diplomácia. Egy szövetségessel szemben, csak akkor lépnek fel, ha nagyon muszáj.

Nem tudom volt e már példa más szövetséges országokkal szemben is? Fordítva tudom, de akkor a szövetségesek léptek fel az USA ellen (lehallgatási botrány).

korábban ulrike 2014.10.19. 20:13:49

@Letícia: Nem, ez csak afféle szólamigazítás a vezérmotívumhoz. De a magas cét nem facsarják ki belőle. Az amiknak a lényeg az lehet, hogy támogasuk az oroszpolitikájukat. Amúgy egy kis renitenskedés másokkal szemben (pl. Bruxelles vagy/és=Berlin) nem jön rosszul Washingtonnak. A legutolsó dolog, amit látni szeretnének az pont egy német-orosz szivélyes egyezség keretei között egységesülő Európa. Szeretik ők azt, hogy valakik helyben ebbe a német-orosz levesbe beleköpködnek. Cserébe majd adnak valami támogatást, hogy lássuk, jobban járunk velük, mint ivánékkal. Lám az olaj árát, már le is nyomták. Fél Paks már kompenzálva.

jjulie 2014.10.19. 20:14:09

@6.Lenin:

ne okoskodj orbántulok, neked csak az ikszelés a dolgod, majdha szalajt érted a kubatov akkor szolgáld a felcsutinépnemzati fingeregetést

2014.10.19. 20:20:07

@6.Lenin: te visítanál azonnal, hogy ha az oroszokat hívnánk be a NATO helyett.

Hogy lehetsz ekkora balfék, hogy nem veszed észre, mit csinál Orbán a fejed felett?

Mi leszünk koncnak felhasználva, mert megint rossz helyre nyalnak nagyjaink...:(

Elátkozott nemzet ez...:(((

korábban ulrike 2014.10.19. 20:25:39

@Letícia: Nem balfék, ez nem jó kifejezés. Hoplita szokta neki elmagyarázni, hogy micsoda. De nem hisz neki.

6.Lenin 2014.10.19. 20:27:04

@jjulie:

Ki a f....t érdekel, hogy te miket irogatsz?
Legalább már néha 1 kicsit variálnál a szövegeden, de ez már 2 éve is piszok unalmas volt.
Miben/kiben reménykedsz még?

Még az is csak 1 zacskóban ringatózik, aki esetleg megcsinálhatna nektek 1 vezért. Te már biztos nem éred meg azt.
Ez a sok zakó a te érdemed is., de ezt te képtelen vagy felfogni.

Bármekkora szemét /idióta (szerintetek )Orbán, titeket az 1re fogyó hülyék tábora se kíván már.
Hány zakó kell még, hogy valami pislákolni kezdjen a sötét agyadban?

korábban ulrike 2014.10.19. 20:29:17

@Letícia: Egyébként is, nézd meg a nevét, képét, micsoda, honnan ered. Azóta bánkódik egyfolytában mióta a Déli Hadseregcsoportot kivonták. De most megint elkezdett reménykedni, és talán vett egy digitális szamovárt is. Ne rontsd el örömteli várakozását.

jjulie 2014.10.19. 20:33:26

@6.Lenin:

volt az hogy : ikszelt tulok, mert kiveri a farkad a kubatovszijjártóorbán?

nem, feküdj vissza tulok

Khal Drogo 2014.10.19. 20:34:06

@szoja122: Konkrétan ilyen intézkedésre nem volt példa. Az USA és szövetségesei között korábban voltak kisebb-nagyobb "surlódások". A 2001.09.11 utáni katonai akciók megítélése nem talált egységes hurrázásra Németország és az USA között. Bush alatt elég szar volt a két ország közötti diplomáciai kapcsolat.
De azok teljesen más jellegű viták voltak a közvélemény előtt.

Ma az Orbán-kormány ellen a demokrácia kiüresítése a fő vádpont. Bármi is áll az események között, a nyilvános vád ez. Az EU részéről és az USA részéről is.

Óriási baklövésnek tartom a Norvég Alap elleni akciót a kormány szemszögéből nézve. Ahogy más országokkal kapcsolatban is a kioktató, pökhendi hangnemet. Csak idő kérdése volt hogy ez kiborul, szerintem ez a Norvég Alap volt az utolsó csepp.

A sokak által itt a blogon is természetesnek tartott, legyen elsősorban lojális és nem számít ért-e hozzá személyzeti politika folyamatosan megbosszulja magát.

korábban ulrike 2014.10.19. 20:34:08

@Khal Drogo: Nem lesz. Egyrészt Barroso Londonban akkor sem sokat nyomott a latba, mikor hivatalban lévő volt. Mióta leköszönő, azóta még annyit sem, csak egy öregedő portugál politikus, majd Lisszabon bajlódik vele. Másrészt, Londonnal az új bizottság kevés német nyomás után szépen ki fog egyezni, méghozzá úgy, hogy London nem igen fog engedni. A helyzet ugyanis az, hogy a németek is szeretnének némi korlátot állítani. Csak ők nem verik nagydobra, de muszáj lesz nekik is.

2014.10.19. 20:35:32

@korábban ulrike: értem! :) Várja Tolbuhint? :(

6.Lenin 2014.10.19. 20:44:48

@Letícia:

Mit is csinál Orbán?

Rugalmasan elszakadni igyexik 1 hanyatló világrendtől?

Leticia, ezek nem néhány éves folyamatok (nagyok tovább vergődnek).
Nemrég olvastam, hogy talán már ebben az évben az USA lesz a 2. Kína mögött.
az USA sorban bukja el a demokrácia exportra tett kísérleteit.

Mi a baj az oroszokkal (nálunk)? Putyin otthon népszerű.

Mit gondolsz, ki tudna ott "rendet" tartani? Vagy Kínában.

Elképzelhetőnek tartod, hogy ezekben az országokban meg lehetne teremteni 1 nyugati típusú demokráciát néhány éven belül
Mondjuk mai európai/amerikai típusú/szintű politikusokkal?
Nagyon vicces kísérlet lenne, mint ahogy az is a valóságban, csak kevesen nevetnek rajta.
Otthon képtelenek rendet tartani, nem olyan sokszínű és hatalmas országokban, teljesen már történelmi/kulturális háttérrel.
sokkal kisebb országokban káoszt hagyott maga után az USA .

Megoldottak bármit is Afganisztánban/Irakban, vagy bárhol?
Talán ennyi ellensége még soha nem volt Amerikának, mint most.

Az egész világ átalakulóban van-sok évtizedes folyamat-aminek most még igen az elején tartunk.
szerintem.
(ulrike, ha tehetné amerikai kakit enne egész nap, el van ájulva tőlük, de ez az ő dolga)

korábban ulrike 2014.10.19. 20:48:03

@Letícia: :))) Hát persze, ki mást? Látható, nem is titkolja. De megint elcseszte az időzítést, mert mire vissza aktiválja magát és előszedi régi kitüntetéseit, a kormány meg is keveri a kit is szeressünk őszintén tudatát, mert mire minden autentikus orosz kelléket beszerez, kajtathat megint sávos csillagos zászlócskák után, mert irányváltás van. Csak ő még nem jött rá. Nem kapkodja el a helyzetfelmérést. Várja a parancsot. Javára legyen mondva, viszont fegyelmezett harcos, az utolsó parancsot mindig komolyan veszi. Láthatóan nem kapott még új parancsot, de majd fog és akkor Amerikáért fog rajongani. Majd be ad egy névváltoztatási kérelmet is talán, Casey Johnesnak fogák hívni, és angolul fog itten blogolni, whiskeyt iszik, a szoljankát meg kiköpi.

Khal Drogo 2014.10.19. 20:49:24

@korábban ulrike: Nem az EU szempontjából lesz baj. Hanem a Kelet-európaiak szempontjából. Milliós tömegek tervezgeti sanyarú és csóró kelet-európaiként a nagy álmot, a Nyugaton megbecsült és megfizetett munkaerő státuszát.
Akinek ez nem fog összejönni és kénytelen lesz maradni, az ingerülté fog válni.

korábban ulrike 2014.10.19. 21:03:20

@Khal Drogo: Várjuk ki, nem feltétlen ez a vége, csak az, hogy a képzetlen, vagy a képzett, de szükségtelen munkaerő nem tud oda átlötykölődni, mint a román meg bolgár cigányok (meg mások) is Franciaországba vagy éppen Németországba. Plusz emellett azt is figyelembe kell venni, hogy a tömegekben gerjedő indulatokra, még ha többnyire nincs is tényszerű alapjuk, a kormányoknak reagálni kell, óvatosan, néha trükkösen, de reagálni. Szóval, ki kell várni, mi a tényleges korlátozás, és kit hogyan érint. UK: nem véletlen, hogy a brit kormány most ilyeneket terjeszt, ez valszeg egy jó részt belső fogyasztásra szánt szenteltvíz is. A UKIP éppen most nyert teret, a konzeervek éppen megúszták a skót népszavazást, Cameronnak mutatnia kell (tán még csinálnia is) valamit, mert a Labour leváltja, ahogy most a helyzet áll.

6.Lenin 2014.10.19. 21:06:11

@Khal Drogo:

"Akinek ez nem fog összejönni és kénytelen lesz maradni, az ingerülté fog válni."

Nem kénytelen lesz maradni, hanem kénytelen lesz az is visszatérni, aki már ott van, mert arra fogják kényszeríteni. Vagy már be sem engedik.
Otthon meg majd rájön, hogy megint átverték. Nem azért fogadták be, hogy ő is jól éljen, hanem neki azért kell otthon olcsó bérért dolgozni,hogy mások jól éljenek. Már nagyon sok országban rájöttek, vagy kezdenek rájönni erre.

szerintem majd nyugaton is rá fognak jönni, hogy az eddigi politikájuk zsákutca. Vagy változtatnak, vagy belebuknak.

Persze, hogy sokan szeretnének a fejlődő országokból hozzájuk menni. Otthon olyan körülményeket teremtettek, hogy azt a jólétet soha ne érhessék el.
Befogadni már nem akarják őket, még annak ellenére sem, hogy fogy az őslakósok száma. Igen nagy problémák lesznek a jövőben ebből.
Naná, hogy 1re többen lesznek ingerültek (és csatlakoznak majd az IÁ-hoz pl).
Nyugaton meg huszadrangú kérdéseken izmoznak közben.

korábban ulrike 2014.10.19. 21:15:48

@Khal Drogo: Plusz még megemlítendő, hogy szabad MUNKAERŐ áramlásról van szó, nem úgy általában szabad áramlásról. Éppen a németek kezdték ezt emlegetni, korábban viszonylag sokat cikkeztek a romániai eredetű cigányok betelepedéséről és az ezzel kapcsolatos dolgokról. Valahogy a németek rájöhettek, hogy az etnikum nem igazán munkaerő, dehogy ezt hogyan, mi módon következtették ki, el nem tudom képzelni.

6.Lenin 2014.10.19. 21:30:13

@korábban ulrike:

körte-alma... válogatunk, mint 1 koncentrációs tábor kapujában?
(nehezen tudnak a németek is elszakadni a megszokástól?)

Nem ártana mindig elsőként tisztázni, hogy mit is jelentenek bizonyos fogalmak. Aztán kijelenteni, hogy azok mindenkire 1formán vonatkoznak.
nincsenek első-, és másodrendű állampolgárok, még akkor sem, ha bizonyos emberkék ebben a tévhitben ringatnák magukat.

Ha meg komolyan gondolják, akkor szart ér a demokrácia felfogásuk. Ne lepődjenek meg akkor, ha mások ezt a szemükre is vetik.

korábban ulrike 2014.10.19. 21:38:08

@6.Lenin: Mint rendesen, nem érted. Az EU-ban nem úgy általánosan szabad a költözködés. Csak a munkaerő szabad mozgása garantált. De regisztrált munkahelyednek kell lennie, és adót kell, hogy fizess. Aki ezt nem teszi, nem minősül munkaerőnek, 3 hónapon túli tartózkodáshoz (turista negyedév) engedélyre van szükség szinte mindenütt. Vagy valamilyen más státuszú (pl. hallgató) jogcímed kell legyen. Ha van bejelentett, regisztrált munkahelyed, fizeted a hozzájárulásokat, nem foglalkoznak veled.

tölgyes 2014.10.19. 21:40:22

@korábban ulrike: A szokásos elütés. FT.. de gondoltam át bírja vinni az értelmet. Nem vite át. Így márt értem, hogy miért elvibb az FT 28 millás bulija, mint a Hírtv. 28 milliós bulija.

jjulie 2014.10.19. 21:40:36

@6.Lenin:

nemár felcsutitulok, nem hallottad hogy azt mondta a hírtv-én a rogánszijjártókósa, hogy nincs is olyan hogy amerika

a @tölgyes: elhitte egyből

jjulie 2014.10.19. 21:43:30

@tölgyes:

igazad van, nincs is olyan hogy amerika

a hírtv mondta, tehát nincs

6.Lenin 2014.10.19. 21:44:09

@korábban ulrike:

Az elmúlt időszakban nem 1 ismerősöm ment ki, és jött vissza, vagy maradt kint. Van némi rálátásom a dologra, de azért kösz a magyarázatot, majd átrágom.

Ja, és nagy kár, hogy sokan megfulladtak közben, mielőtt még nekik is elmagyarázhattad volna.
Többx kéne írnod, hátha...

2014.10.19. 21:45:22

@6.Lenin: Az igaz, hogy az amcsik bepróbálkoztak sok helyen, a fegyvergyártóiknak is legyen egy kis nyereség, és térítettek épp addig, hogy még jól kijöjjenek onnan. Szóval cseppet sem hiszem, hogy Amerika az örök balzsam a világ minden bajára, de hát a pénz csak onnan jön! Nem jó összerúgni az amerikai bankárokkal a port!

Azt, meg hogy OV el akar válni bárkitől és maga akar világuralmi központ lenni, nos azt az ő ambíciójának az ismeretében elhiszem, de legyünk már realisták!

Szóval nem könnyű a narancsködből kilátni, de azért mégis csak egy légy piszok vagyunk a Földön, és ezzel jobb képben lenni, mikor egy erős és agresszív kontinenssel kikezdünk.

Egyébként márciusban, amikor az Uránusz elindult (Oroszország- lsd. kijevi harcok), olvastam, hogy lesz itt még baj, ha a Plútó (arabok) elindul...És azt is olvastam, hogy 2023-ra (Paks felépítése) úgy fog aktiválódni a helyzet, hogy az Amcsik is ellenünk lesznek, és az orosz-arab és az amerikai tengely feldarabolja Európát...És azt is olvastam, hogy a dolgok elindultak, és nem lesz visszaút. Csak szólok, hogy ha másra nem, a csillagokból ezeket - aki tudja - kiolvassa.Úgyhogy ahogy felépül Paks II. (ha ezért épül egyáltalán, nem másért), a háborúba nem nagyon lesz rá szükség. :(

2014.10.19. 21:55:38

@jjulie: :D

Hát igen, sokszor elnéztem mostanában ezt a külügyminiszterünket. Szerintem olyan kakába rángatta bele OV, hogy szegény nem is fogja fel, hogy egy mórnak tették. Ugyanakkor annyit csaholt a gazdájának, hogy megérdemli, hogy neki kell leugatni az égről a holdat. Merthogy az sajt.

jelzem, Rogán Tóni egy hete nagyon sápadt, és nagyon letört, nem az igazi. Azt hiszem, hogy felmérte, Lázár nála is gátlástalanabb.

Egyébként Lázár lesz az a kapzsi, akit kitiltottak az amcsik. :)

jjulie 2014.10.19. 22:00:29

@Letícia:

a lázár mintha nem is létezne már hetek óta

6.Lenin 2014.10.19. 22:05:06

@Letícia:

2 drb Orbán létezik Mo-on?

Én 1 másikat hallottam eddig.
Szerintem ne keverjük, hogy ő, mit mond, és azt, hogy én mit hallok ki belőle (vagy mit képzelek bele).

Szerintem ez a legnagyobb baja a jelenlegi magyar ellenzéknek.
Belekergették magukat 1 elképzelt/téves világba, és képtelenek belőle kijönni.

Soha nem szabad elszakadni a valóságtól, az visszaüt.

Mondjuk én 1 tévelygő birka vagyok, meghallgatom Orbánt, és jjulie-t. Miért döntenék jjulie mellett?
(nem biztos, hogy valóban értem teljes mértékben Orbán mondanivalóját, de jjulie-t megérteni nem kívánna hatalmas szellemi teljesítményt. (jjulie kb úgy kommunikál, mint a jelenlegi ellenzék).

Az, hogy légypiszok nagyságúak vagyunk, miért jelentené automatikusan, csak másodrendűek lehetünk a liberális demokráciában?
Nekem ez tényleg magas.

jjulie 2014.10.19. 22:10:52

@6.Lenin:

neked a béka segge magas, tulok

6.Lenin 2014.10.19. 22:19:24

@jjulie:

Orbán tulajdonképpen köszönettel tartozik neked. amíg ilyen köcsög jelenti az ellenzéki oldal többségét, addig a fölényes győzelme nem lehet vitás.
jjulie, bazi nagy köcsög lehetsz a valóságban is. 1xűen nem tudom elképzelni, hogy magát értelmes közelinek tartó 1én, képes minden este szívósan köcsögnek mutatni magát.

Fingod nincs a demokráciáról, a liberálisról meg ne is beszéljünk.
Már Kínában és a Tajgán is előbbre vannak.
Nem hiszem, hogy érted, de nekem ez nem is fontos.

korábban ulrike 2014.10.19. 22:28:12

@tölgyes: Az elütés más, az bocsánatos.
P.S. Az értelmet át tudnám vinni.

korábban ulrike 2014.10.19. 22:34:56

@Letícia: És mi van a zorionnal, nem a Zoránnal, hanem a Raumschiffe Orionnal. Remélem a commander McLane teljesen egészséges.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.19. 22:50:44

@korábban ulrike:
Köszönöm! A hírüket hallottam már, termékhez még nem volt szerencsém.

6.Lenin 2014.10.19. 22:52:10

mi a baj Oroszországban?

www.youtube.com/watch?v=81dkh6SL2js

Jó éjt!
Mindenkinek.

2014.10.19. 23:07:48

@jjulie: igen, az amerikai ügyvivő a nemzeti trafik ügyben tett célzást és azzal kapcsolatban, hogy a civil szervekkel akaszkodott össze a kormány. No most nem annyira nehéz kitalálni, ennek kihez van köze...De lehet nem is Lázár, hanem egy alatta levő csinyovnyiknak enyves a keze, mert Lázár lehet nem is tud semmiről!

@korábban ulrike: ezt most nem értem, de majd kifejted, ha akarod...:)

@6.Lenin: jo, ne hallgass jjulie-re, de mond, miért hallgatsz Orbánra? És hogy hány Orbán van, azt most ne feszegessük, mert ő mindig megfelel épp annak, amire "hí' a haza"...

És azon meg jót nevettem, hogy liberális demokrácia a mienk. De Lenin majd kapsz egy kokit a polgári körös főnöködtől, hát nem Posványosfürdőn nem megmondta, hogy illebrálisok vagyunk? Ej, ej, már neked is zavaros ez a történet...

szoja122 2014.10.20. 07:54:27

Az ATV-ben a Szabad szemmel műsorát, amiben André Goodfriend az USA budapesti ideiglenes ügyvivője beszélt az esetről.

Hát... Mellébeszélésben Szijjártói magasságokat ért el. Mészáros Antónia kérdéseire enyhén szólva nem adott egyenes választ. Annyit lehetett leszűrni, hogy nem hozzák nyílvonáságra (vagy lehet hogy csak titkolják, hogy ütősebb legyen, ez az én véleményem) a bizonyítékokat.

Khal Drogo 2014.10.20. 08:08:55

@korábban ulrike: Cégek szakosodtak arra, hogy valójában nincs egységes munkaerőpiac. Pl. ismerős dolgozott Hollandiában 8 hónapot és jogosult lett 3 hónap munkanélkülire. Ez 450+400+350 ezer ellátás magyar forintban. Nyilván ez épp hogy elég Hollandiában, de hát ő hazatért egy magyar kisvárosba és kifolyósították neki az egész ellátást. 250 euróért egy holland könyvelőiroda igazolta hogy volt álláskererső interjún, igazolt holland lakcímet és tartotta a kapcsolatot a munkaügyi központtal.
Ha behívták volna adategyeztetésre, hát kirepült volna fapadossal, így is vastagon megérte volna, de még ez sem kellett.

Nyilván ez jogellenes és nyilván ez tömeges mértékeket ölt.
Az egyik tagállam hatósága semmit sem tud arról hol kóricálnak az adott ellátásban részesülők. Az pl. alapértelmezett hogy Magyarországon kérik a munkanélkülit és másnap már Angliában vannak, kapnak angol tb számot és mivel a rendszerek semmilyen módon nincsenek összehangolva, ez működik is.

De tudok szakosan előkészített osztrák és német munkavállalásokról, beíratkozott diákokról ahol a lényeg hogy a terhesség első szakaszában vállalnak munkát, vagy tanulnak, hogy hozzáférjenek a magyar középvezetői fizetéssel egyenértékű GYEs-hez. Ezekre tanácsadó cégek vannak, a GYES-ből a díjuk kifizethető, aztán ezen emberek szépen visszaszivárognak Kelet-európba hogy realizálják az árszínvonalbeli különbségeket.

Az egész egységes munkaerőpiac egy álom. Valójában a hatalmas bérkülönbségeket egyirányú áramlást idéznek elő ami egy idő után kiváltja a korábbi szabályozás feladását.

nyünyüge 2014.10.20. 08:15:15

@szoja122:
Hogy a fenébe hoznák nyilvánosságra, legfeljebb kiszivárogtatni tudnák!
Az is csak arra volna jó, hogy olyanok is elkezdjék eltakarítani a nyomokat, akik eddig nem tudják, hogy gyanusak.
Egészen biztos, hogy informális úton tudja a kormány, hogy miről van szó, és a kormánynak meg a magyar hatóságoknak kell lépnie.
Ez volna az ország érdeke is, nem az, hogy az egész világ sajtója tárgyalja ezt.
Valószínűleg folyik is ez a háttérben, csak a kormány ezzel az "amíg nem tudunk konkrétumokat, addig nem tudunk lépni, ha nem mondanak konkrétumot, akkor biztos kamu az egész" szöveggel próbálja bagatellizálni a helyzetet.
Ha a Századvég nem próbál azzal a rosszul sikerült Napi Gazdaság cikkel visszatámadni, akkor Goodfriend meg sem jelent volna ezzel a nyilvánosság előtt.
Szerintem.
De hát azzal a cikkel meg kellett alapozni at ügy tálalását a nagyközönség számára, csak lettek némi káros mellékhatásai a kormány számára is.

nyünyüge 2014.10.20. 09:09:37

@szoja122:

"Horváth András januárban két, amerikaiak felé történő korrupciós kísérletről beszélt a Nemzeti Nyomozó Irodának
Az egykori NAV-szakértő, aki még tavaly év végén állt elő azzal, hogy sokmilliárdos áfacsalás-sorozat zajlik Magyarországon, most a Népszavának mondta el, hogy hogyan képzelhető el az adóhatóság érintettsége a most kirobbant botrányban.
Horváth szerint két amerikai multicéggel kapcsolatban történt korrupciós kísérlet. A két cég egy magyar gabonakereskedelmi vállalat vásárolja volt. Ez a magyar cég Horváth szerint érintett az áfacsalásokban. És Horváthot egyik forrása arról tájékoztatta, hogy “bizonyos személyek kenőpénzt próbáltak kérni a két amerikai vállalattól”.
A volt NAV-alkalmazott a két céget nem nevezte meg, viszont azt elmondta, hogy ezekről a dolgokról beszámolt a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozóinak is, amikor idén januárban kihallgatták. Akkor beszélt arról is, hogy a gabonakereskedelmi céggel szembeni NAV-vizsgálatot az adóhatóságon belüli utasításra leállították. Azt Horváth nem tudja, hogy a korrupciós kísérletben résztvevő személyek állami alkalmazottak-e...."

(444.hu)

Khal Drogo 2014.10.20. 12:11:11

Profik

Rácz András, a Finn Külügyi Intézet munkatársa írta a Nemzetközi Visegrád Alap támogatásával készült, a visegrádi tagállamokat érintő WikiLeaks táviratokat feldolgozó tanulmánykötet magyar fejezetét. A 734 Magyarországot érintő távirat feldolgozása során Rácz András szerint világossá vált, hogy egyszerűen semmilyen alapja nincs annak a kormányzati retorikának, hogy „az amerikaiak nincsenek tisztában a magyarországi helyzettel”. „A táviratokból kiderül, hogy az amerikai diplomácia nagyon profi módon szerzi be az országról a szükséges információkat, ezeket nagy szakértelemmel dolgozzák fel, és tökéletesen tisztában vannak azzal, mi, miért történik nálunk” – mondta, hozzátéve, szerinte ez „jó, ugyanis az USA a legfontosabb szövetségesünk, és jó, ha a szövetségesek pontosan ismerik egymást”.

---

Ha valakinek szemernyi kétsége lenne affelől hogy az NSA nincs képben.
Véleményem szerint olyan technikai fölényben vannak, hogy akkor hallgatnak le Magyarországon bárkit, amikor csak akarnak. A magyar elhárítás úgy viszonyul az amerikai hírszerzéshez mint egy start-up a Google-hez.

6.Lenin 2014.10.20. 12:58:33

@Letícia:

Látom nem vetted a lapot.

a demokrácia mindenkié, de...

jjulie és még sokan mások is (itt is) akkora kirekesztők, hogy hozzájuk képest a szarzsák hoplita, ártatlan bárány.

Senki nem mondhatja magáról, hogy demokrata, főleg nem liberális demokrata, aki percenként lehülyéz/lebirkáz több száz ezer vagy millió másik állampolgárt csak azért mert nem 1ezik a véleményük.

Ezeknek finguk nincs arról, amiről beszélnek/írnak, legyenek bármelyik oldalon. Nálam ezek a köcsögök, akik még saját magukat sem értik.
Viccesek.
(ha nekik ez jó, nekem semmi bajom vele)

Ez tökéletesen látszik ma Mo-on, itt is.

tölgyes 2014.10.20. 13:35:23

@Khal Drogo: Ugyanakkor az az érdekes helyzet állt elő, hogy a profizmusukból eredően már nem osztják meg az információkat régi támogatottjaikkal, azokkal, akik sokszor leszerepeltek már a magyar választásokon Így állítólag a mostani találgatások is nélkülöznek minden alapot. Vannak állítólag nevek, de azok más nevek és nem azok, amik forognak...

Mindeközben pedig a sajtó is és az itt írogatók is úgy tesznek, mintha minden egyszerű és világos lenne. A helyzetet bonyolítják még a személyiségi jogok is.

jjulie 2014.10.20. 13:35:40

@6.Lenin:

a nyilt utcán újjal fognak mutogatni az unokádra miattad, és röhögni fognak rajta, hogy a nagyapja hagyta hogy az srbánszijjártókósarogán telehugyozza az üres fejét felcsutihuggyal

uralkodj magadon, csendben heverj az ólban míg a kubatov nem ugraszt felcsutiikszelni

jjulie 2014.10.20. 13:39:22

@tölgyes:

na itt a másik felcsutihugyos, tolvajbandaszószóló

heveredj az ólba a @6.Lenin: felcsutibűnpártolótársad mellé, és várjatok a kubatov jelzésére, hova kell szalnotok felcsutiikszet rajzolni

kádárvakarék naracshazugok bujjatok össze

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.20. 13:52:49

@6.Lenin:
Érdekes vélemény...
Független szemlélőnek úgy tűnik, te vagy a legnagyobb kirekesztő az itteni hozzászólók közül, neked ugyanis kb. mindenki köcsög (ballib köcsög), aki nem fidesznyik.
Ehhez képest például a Jjulie "nevű" buggyantnak csak azok köcsögök, akik fidesznyikek vagy jobbikosok.

Egyébként megismétlem - bármennyire is nem demokratikus ez, rendkívül sajnálatosan -, attól még, hogy X millió kétlábú tulok közösen gondol valamit, attól az nem lesz igazság. Például 3 millióan nézték a Győzikesót a csúcson, attól még az nem lett a legjobb tévéműsor.

jjulie 2014.10.20. 14:06:37

@Hepci:

jaj, fideszikszelő, jaj, nincs olyan hogy igazság, ami van az a vetítési alap

ha leszűkíted a szijjártóápoltakra, mindjárt igazsággá válik, ami a felcsutifertőzott karanténon kívül közröhely

pl OBIII-as vetítésen a te műveleteid is tenisznek sejlenek

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.20. 14:16:29

@jjulie:
No, akarsz már teniszezni, nyomi?
Eddig bármilyen alapon úgy tűnt, hogy be vagy tojva.
Pedig itt a szép idő, e héten tudnál még szabadban, olcsón szopni.
Kicsit fáj a lábam, talán gémet is csinálnál...

Khal Drogo 2014.10.20. 14:42:13

@tölgyes: Eltelik pár hét és tisztábban látunk. Szerintem ha Vida Ildikó a listán van, akkor kirúgják.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.20. 15:02:09

@Khal Drogo:
A hatóságnál hosszú ideje lista van az érinthetetlen cégekről.
Nem V.I. vezette be...
Ha viszont esetleg igaz, ami legújabban megjelent az Indexen, az újszerű (innovatív? :D) konstrukció lenne.

Khal Drogo 2014.10.20. 15:13:32

@Hepci: 2010-2014 között legalább ezer körüli Fidesz politikus döntött ebben az országban közpénzről, a megindított sikkasztással kapcsolatos eljárások száma konvergál a nullához.
Most vagy nincs Magyarországon korrupció vagy valami más a magyarázat.
Nem akarok befolyásolni senkit sem a személyes véleményem ismertetésével.

Khal Drogo 2014.10.20. 15:16:42

A magyar nemzet eközben atomcsapást mért az USA-ra, nem lennék most Obama helyében, a világ lélegzetvisszafogva figyel, mi lesz mostanakkor.

mno.hu/kulfold/naci-haborus-bunosoknek-fizetett-amerika-1254269

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.20. 15:28:52

@Khal Drogo:
Valószínűleg az az összefüggés, hogy 2010-ben megalakult a Tiszta Kezek Kormánya, és az alanti pozíciókba is a Fiatal Tiszta Kezek (FiTiK) mozgalom tagjait nevezték ki, következésképp egy új rendszer jött létre, a Nemzeti Köztisztaság Rendszere (NeKöR).

Obama helyében természetesen nem lennék, most úgy érezheti magát, mint néger, akinek tüzes petrencerudat dugtak a valogába anélkül, hogy bekenték volna finomított Vénusz étolajjal. Még az van hátra, hogy Lázár János ellentengernagy egy Makovecz-uszodából átalakított repülőgéphordozó fedélzetén megsarcolja Los Angelest.
Könyörögni fognak még ezek, az tuti.

Kata Pokrivcsák 2014.10.20. 17:54:24

@Letícia: Lázár itt látszik, hogy mennyire szarik a magyar emberekre, tárgyaknak tekinti őket, akiket csak ügyesen kell manipulálni.

"Lázár kijelentette, hogy az amerikai tőke kiváló adófizetője és munkaadója Magyarországnak. Voltak ugyan különböző mélységű viták, „de ezeket mindig barátokhoz méltón rendeztük". Lázár bízik benne, hogy helyzetet ennek megfelelően sikerül rendezni, " nem feltétlenül bevonva a sajtó teljes nyilvánosságát".

Azaz a magyar emberek mögött akarnak csendben megegyezni, pontosan úgy, ahogy jeleztem. Ez várható tőlük. Itt a médiát telerakják amerikaellenes szöveggel, hogy elvonják az emberek figyelmét, majd elmennek Washingtonba nyájaskodni egy hátsó szobában. Majd csendben, - természetesen nem a média előtt, ahogy éppen itt Lázár mondja- leváltanak egy-két embert. Úgy hogy ne tudjon arról senki semmit, hogy tényleg voltak érintettek, mert azt a szaros emberek nem tudhatják meg, hanem csak annyit hogy Amerika nem akar bizonyítékokat felmutatni, és semmi többet, a többiről kuss a médiának, mert az árthat nekünk....Nekünk akik csak saját magunkkal akarunk foglalkozni, az emberekre meg szarunk, azokat csak jól kell hülyíteni, csak a népszerűt kell nekik elmondani, csak azt, ahol magunkat ügyesen mosdathatjuk, a többiből, ahol bűnösök vagyunk, meg ki kell a médiát zárni, és meg van oldva, " nem feltétlenül bevonva a sajtó teljes nyilvánosságát". Ahogy tegnap írtam.

Kata Pokrivcsák 2014.10.20. 18:18:12

Kár hogy Lázár utolsó, önmagáról árulkodó tagmondatára, " nem feltétlenül bevonva a sajtó teljes nyilvánosságát" senki sem a figyelt fel, az újságíró nem kérdezett vissza, pedig ott árulja el önmagát. Ezeknek az embereknek a lélektanát kellene érteni a társadalomnak, és ilyenekre felfigyelni, az ilyen kijelentéseket számonkérni, nem elsiklani felette. Pl így Micsoda ? Nem feltértlenül bevonva a nyilvánosságot ? És miért nem ? Nem kell hogy az emberek tudjanak róla ? Egy jó tudósító ezt teszi ilyenkor. Ezeket kellene kérdezni az olyan emberektől, mint Lázár. És ez ott senkinek sem tűnt föl.. Naiv a tudósító is, hogy észrevegye, hogy ott vissza kellett volna kérdezni ? És egy ilyen felháborító önvallomást nem szó nélkül hagyni.

6.Lenin 2014.10.20. 19:32:47

@Hepci:

"Ezeknek finguk nincs arról, amiről beszélnek/írnak, legyenek bármelyik oldalon. Nálam ezek a köcsögök, akik még saját magukat sem értik. "

Sose gondoltam volna, hogy milyen nehéz 1eseknek néhány 1xű mondatot értelmezni.

Akkor leírom szájbarágósan.

Nekem itt a blogon (blogokon) senkivel sincs semmi bajom.
Mindenki azt ír amit tud/akar.

De...

Nekem rendkívül szórakoztató, hogy mit össze nem vonyítanak 1esek a demokráciáról/erkölcsről/véleményszabadságról, aztán a tök ellenkezőjét írják.

Azt sem értik, amit maguk írnak másokat kritizálva.
ezt aláfesti halk blues, a világ legjobbjai által előadva. (magyarok is, mert vannak kiváló zenészeink is)

Ennél mélyebben nem szeretnék belemélyedni 1esek jellemzésébe. Nem érdekes, és nem is lényeges.

Ha még most sem érted, akkor...itt van ez a amcsi ügy...

Állítólag a demokrácia őshazája, aztán belenézhet bármikor még a gatyádba is anélkül, hogy tudnál róla. ellenőrzik a telefonodat, hová járkálsz, kivel találkozol, mindezt csupán azért mert aggódnak a szabadságodért.

aztán minden indok nélkül kitilthat az USA-ból, bűnözőnek tekinthet, sőt terroristának és likvidálhat is, ha az érdekei úgy kívánják. stb.

Aztán az őket imádók diktátoroznak,putyinoznak meg mindenféle marhaságokat összehordanak, miközben a csodálatos imádott , a bűnözés, és minden emberi szenny őshazája is. (IS, nyilván van normális ember IS)
Olyanokat támogatnak, akik ellen Mo-on mindenféle bűncselekmények miatt eljárás folyt/folyik, másokat meg kitiltanak.( M.A.GyF,B.G. füvesemberkék, stb)

Ha még most sem érted, nyugodtan írjál, megpróbálok esetleg ennél részletesebben is írni ezekről.

(én nem akarok sem orosz,amerikai,német vagy hottentotta lenni. Mo-on születtem és magyarként szeretnék itt élni (vagy máshol...már voltam, de nem akartam más lenni akkor sem.
Ha az amiknak jó, vagy az oroszoknak az otthoni bagázsuk, lelkük rajta. Tojok rá, de nekem se mondja meg 1ik sem, hogy szerintük kinek kéne lennem.)
Majd én eldöntöm.

( a köcsögözés lényege, hátha leesik náluk, hogy amikor másokat annak tartanak, akkor ők is pontosan ugyan azok.
Én is, mert mi a toszért tépem itt a szám, feleslegesen, de hát miért én lennék tökéletes?)

Kata Pokrivcsák 2014.10.20. 20:25:34

Lázár mondata " nem feltétlenül bevonva a sajtó teljes nyilvánosságát" ugyanaz a kategória mint Kövérnek ez a mondata, amire TG is hivatkozott egyszer: " Mesterházy egy amatőr politikus, aki még egy rendes lejáratókampányt sem képes végigcsinálni "

Vagy Kósának ez a mondata " Ki mondta, hogy a politikában az számít, hogy mennyi volt a teljesítményünk."

Ezekről a kijelentésekről kellene ezeket az embereket megkérdezni.

livengood 2014.10.20. 20:25:40

Számomra egy ideje logikusnak tűnik, hogy az alacsony olajárral az USA háborút folytat az ISI és Putyin ellen is.

Nem csak nekem jutott ez eszembe: rigolya hozzászólása a Napi.hu -n 2014. október 20., hétfő 8:33
"Az alacsony olajár most lehet, hogy az USA-nak is érdeke. Ugyanis csökkenti egyes, konfliktusbeli országok, szervezetek gazdasági alapjait, mint: - ISIS - Oroszország - Iraki olajcsempészek" www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/elkezdodott_az_elso_olajhaboru.588190.html

Miközben "Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajtermelője kész hosszabb időn keresztül elviselni a viszonylag alacsony olajárat annak érdekében, hogy veszteségessé tegye az USA-ban folyó olajpala-kitermelést" , az USA-nak is érdeke lehet az alacsony ár, főleg hogy "egyes (amerikai) vállalatok (olajpalában érdekeltek) annak ellenére kötnek értékesítési szerződéseket 2016-ra, hogy az akkorra szóló határidős ár az elmúlt három hétben 89 dollár/hordóról 81 dollárra esett."

Lehet, hogy az ISI miatt titokban Szaúd-Arábia is partner ebben. Az USA-val együtt nyomják az olajárat lefele.

Khal Drogo 2014.10.20. 21:08:05

@livengood: Simán benne van. Az ISIS létezése és előretörése senkinek sem érdeke. A kurdok most kapnak fegyvert és légitámogatást, vissza fogják verni az ISIS-t.
Közben meghal több ezer ember. Minél több önkéntes ISIS harcos fog meghalni, annál kevesebb áll a helyére. Annyira nem lehet rossz még muszlim munkanélkülinek lenni Marseille-ben hogy ne lenne jobb mint meghalni a sivatagban repesszel a fejben vagy elvérezni sebesülten valami kajibában.
Addig oké hogy amíg az ISIS elöl szétszalad a csodálatos iraki hadsereg, ömlöttek a győzelmi indulóra a bajtársak, de most már komoly emberveszteségek is vannak az ISIS oldalán.

Sajnos ahogyan fog háttérbe szorulni az ISIS dzsihádja a harctéren, úgy fognak ők is áttérni a kamikaze robbangatásokra Nyugaton.

2014.10.20. 21:15:41

@Kata Pokrivcsák: nem nagyon értem, mit is akarsz írni, bocsi... 3 mondatban kellene összefoglalni, mi a pálya.

Megteszed? :) Köszi! :)

Khal Drogo 2014.10.20. 21:16:59

Az USA ügyvivő világosan beszélt ma este :

Rogánnak is visszaszólt

Az ügyvivő kérdésre válaszolva elmondta, akár családtagok is érintettek, a törvény alapján őket is ki lehet tiltani, mert a pénzt például gyerek taníttatására is költhetik, ami a pénzmosás bizonyos formájának is minősülhet, de nem kommentálta azt, hogy családtagokat is kitiltottak-e. A kitiltás szólhat akár örökre is. Egyik érintett sem tiltakozott vagy tett fel további kérdéseket, hogy mi következhet ezután, tehát valószínűleg végleges lesz. A családtagokra és esetleg az amerikai vagyontárgyakra is kiterjeszthető szankciókról már a hétvégén jelent meg sajtóinformáció:

2014.10.18 12:26 A kitiltás mellett vagyonzár is várhat a magyarokra

Ez nem vicc, nincs értelme viccelni, médiasztorit csinálni belőle, reagált Goodfriend Rogán Antalnak arra a vasárnapi felvetésére, hogy ha nincsenek konkrétumok, akkor ez akár vicc is lehetne az USA részéről. "Ez nem április elseje." Szerinte ha pár kormánytisztviselő értesíti a kormányt, akkor tudni fogják, hogy ez nem vicc - írta az Index.

Világos és kemény üzenet a romló tendenciára

Arra az újságírói kérdésre, hogy miért pont most robbant ki az ügy, és eddig miért nem szánta el magát hasonlóra az USA, Goodfriend azt válaszolta az Index szerint, szerinte már régóta beszélnek a korrupciós helyzet romlásáról, a különböző jelentésekben ez világosan benne van. 15 év óta azonban egy lefelé tartó trend mutatkozik Magyarországon. Szerinte teljesen más a helyzet olyan országokban, ahol eleve alacsony az átláthatóság és a demokrácia szintje, és nem mozdul el, vagy esetleg növekszik, tehát legalább jó a trend. De Magyarország magasról indult, az amerikaiakkal közös értéket vallott, ebben pedig előtte járt a szomszédainak. Azonban egy lefelé menő trend indult meg, és a helyzet egyre súlyosabb.

Ha ez a trend folytatódik, elérhet egy olyan szintet, ahol az USA számára már nem lehet Magyarországgal együttműködni, mint szövetségessel. Amerika segíteni akart, hogy ez a trend megálljon és ne jussunk el idáig, mondja Goodfriend.

---

Vegyék komolyan a civileket

Goodfriend szerint a mostani kitiltás kapcsán a magyar kormány is ismeri, hogy milyen korrupció-gyanús ügyletek történtek az utóbbi időben, csak komolyan kellene venni a civileket és egyéb bejelentéseket. A 444.hu tudósítása szerint ismét példaként említette a trafikpályázatokat, ahol számos észrevétel máig kivizsgálatlan maradt.

Ha a magyar kormány a saját állampolgárainak bejelentéseit nem veszi komolyan, akkor miért vár információkat az Egyesült Államoktól? - tette fel a kérdést az ügyvivő.

Az itt az igazi kérdés, hogy milyen értékek mentén milyen társadalom épül itt? - kérdezett vissza a több bizonyítékot követelő magyar politikusoktól.

---

Lesz baj.

2014.10.20. 21:27:08

Szanyi kapitány ötletelt? :)

www.hir24.hu/belfold/2014/10/20/szanyi-top-10-e-a-kitiltottakrol/

Gój motorosok után egy újabb "eksön"? Vagy mi van? Ennyire bátor?

graycivil 2014.10.20. 21:44:08

"Az elemzőnek szerintem nem az a dolga, hogy politikai harcot folytasson, egészen addig, amíg adottak a szabad versengés, a szabad részvétel és a szabad nyilvánosság feltételei"
"De ezzel még nem lépték túl a demokratikus határokat."
"Nem elegáns, nekem sem tetszik, de benne van a játékban."
"Nálunk van egy ember, aki elképesztő energiával és tudatossággal rengeteg politikai munkát végzett annak érdekében, hogy ezeket az ellenakaratokat először a saját oldalán, majd a politika egészében minimálisra csökkentse. "
"A kormányfő amúgy nemcsak jó hatalomtechnikus, hanem víziója is van."
"De a demokrácia lényege az, hogy a pártok minél több választót állítsanak maguk mögé."
"A rendszer kiépítésére a Fidesz a demokratikus keretek között volt képes, ami azt jelenti, hogy egy potens ellenzék mellett könnyen bukhatott is volna 2014-ben."
"De az erőpolitika, a gesztusok hiánya beleillik az orbáni politika jellemzői közé. Lehet, hogy olykor irracionálisak, néha ellenszenvesek, ám nem meglepőek. Az ellenzék működése azonban érthetetlen, néhány lépésük elképesztő ostobaság"

www.168ora.hu/itthon/torok-gabor-aszofo-orban-viktor-ellenzek-130964.html

"Riporter: Nem játék, ha bekopogtatnak gazdasági szereplőkhöz és megszerzik tőlük a tulajdonrészüket, vagy ha nem engedelmeskednek, rájuk szabadul az adóhatóság.
TG: De az ugye világos, hogy nem Matolcsy vagy Varga megy el a cégekért?"

Köszönjük Gábor, hogy megmutattad, hogy azért még nem vagyunk az 1933-as Németországban, kár parázni. Szerinted, ha már teljesen odaérünk, lesz lehetőséged szólni még nekünk?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.20. 22:27:35

@Khal Drogo:
Khmmm, minő érdekesség, ennek a Gudfrend-faszinak csak lefordította valaki a kifinomult R. Tóni vicceskedését (hahahahaha).
Hogy mik vannak...

korábban ulrike 2014.10.20. 23:37:14

@Letícia: Plutot emlegetted, s ha már Pluto, akkor ne hagyjuk ki Oriont sem, gondoltam.
A Orion egy űrhajó volt (NSZK sorozat), s commander McLane' volt a parancsnoka. Persze gyereklányok, mint te, ilyeneket nem tudhatnak, mert ez régen volt. 'Mint ferde torta..' Ez utóbbinak semmi köze Orionhoz, visszaváltottam Plutohoz, ki az egészet szoborta. '...és megint retorta.' Remélem, most már érted.

korábban ulrike 2014.10.20. 23:44:44

@Hepci: Reakcióból ismerszik az ember.
- Orbán most nem szól;
- Lézer tán életében először komolyan beszél és nem is mellé;
- Szíjjártó visszafelé táncol;
- A Zelnök úr a Sándorból hirtelen Obamát idézetekkel tűzdeli beszédét;
- Deutch hülyéket ír;
- Rogán hülyéket beszél;
- Szőke Ciklonyt a szavak csábos vivőjét távol tartják a mikrofonoktól.

korábban ulrike 2014.10.20. 23:51:43

@Hepci: Kihagytam a felsorolásból
- 6. Lenint a nagy kommentátor sürgősen ki akar lépni a NATO-ból, és elkezdte szidolozni régi szamovárját. Titokban azt is reméli, láthatja még Tolbuhin marsalt a mi utcánkban lovagolni.

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 02:40:03

@Letícia: Az ügy Orbán ügyes spindoktorai által el fog ülni, aki meg dörzsöli a kezét, hogy Amerika beolvas Orbánéknak, az meg hoppon fog maradni.

hoplita 2014.10.21. 06:36:10

@6.Lenin:
A retkes kurva, bárcabitorló büdösanyád vót a szarzsák, te kibaszott kis nyuggergeci.

2014.10.21. 06:48:51

@korábban ulrike: ja, igen! :) Így már minden világos.

Ezekről nem olvastam...:)

@Kata Pokrivcsák: orbánnak nem ügyes spindoktorai vannak, hanem gátlástalan gengszterei...és az, hogy Amerika marad hoppon ebből a történetből, hát, nem lehet könnyű neked!

2014.10.21. 06:52:30

@korábban ulrike: :D

@hoplita: mi van veled? Hisz csak dicsért, mit dicsér, felmagasztalt, mennyire demokrata vagy a többi álszent nem demokrata mellett!

hoplita 2014.10.21. 07:05:54

@korábban ulrike:
Valóban részletesen és kimerítően elmagyarázom neki sűrűn.
Eccer maj'csak felfogja...a reményhal úszik utoljára.:)

hoplita 2014.10.21. 07:10:56

@Letícia:
A zapja faszát ennek a büdös kriptaszökevény gecinek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.21. 10:14:30

@nyünyüge:
TG mond pár mondatot abban az interjúban (168 Óra), ami túlmegy ennek a posztnak a tartalmán, meg túlmegy a szokásos politológusi alapállásán is, inkább az aktuális hatalom által jóllakatott óvodásra emlékeztet. Kár.
A linkelt vincentes poszt szerzője, Jótündér pedig gyakorló elmebeteg és személye remekül példázza azokat a balf*szkalapokat, akiknek a puszta léte is indokolhat sokaknak bármilyen birka kiállást OV mellett, vagy legalább nem ellene.

szoja122 2014.10.21. 11:15:51

@nyünyüge: Egyetértek.

Azonban sokkal többet vártam volna tőle. Ha nem mondanak konkrétumokat, bizonyítékokkal együtt, addig a Fidesz hatékonyan tudja idehaza nyomni a rágalmazás süket dumáját. Bizonyítékok nyilvánosságra hozatala nélkül a Fidesz rövidtávon hatalmas előnyökre tehet szert, mert híveit és a nyugatellenes erőket egy újabb szabadságharcra tudja mozgósítani.

szoja122 2014.10.21. 11:20:44

@Khal Drogo: "Ha a magyar kormány a saját állampolgárainak bejelentéseit nem veszi komolyan, akkor miért vár információkat az Egyesült Államoktól? - tette fel a kérdést az ügyvivő."
Igaza van, azonban ez nem érvényes a magyar viszonyokra. Csak ismételni tudom magamat, amit @nyünyüge-nek írtam.

Ne legyen igazam!

Khal Drogo 2014.10.21. 11:54:47

@szoja122: Továbbra is tartom, Vida Ildikót meneszteni fogják.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.21. 12:19:06

@Khal Drogo:
Az elég baj lesz, mert már vagy 15 éve az a tendencia, hogy a leváltottat/lemondottat/kiszekáltat egy sokkal rosszabb minőségű egyed követi a székben. :)

6.Lenin 2014.10.21. 13:01:03

@korábban ulrike:

Hát ez hihetetlen már nekem.
(mivel néha írtál normális dolgokat is, nem hitte volna, hogy most téged is lelköcsögözni vagyok kénytelen)

Már többx leírtam, hogy miért választottam ezt a nicket, és semmi közöm a pacákhoz, sem az ideáihoz.

Bármikor is visszasírnám a komcsi rendszert, vagy a komcsikat az csak olyan idiótáknak a rögeszméje, mint hoplita (bocs, nem idióta hanem 1 sima szarzsák)és most már te is.

Én nem imádok senkit, sem amerikait, sem oroszt, sem Orbánt, senkit, de...ha már az embert érdekli ami körülötte zajlik, csak tud különbséget tenni bizonyos dolgokban.

(amennyiben a hazai ellenzéket nézem, meg a jelenleg regnálókat, és a utóbbi évek "eredményeit", nem kell különösebb szellemi teljesítmény- még nekem sem- hogy észrevegyem a két tábor közti különbséget, teljesítményben.

Te imádod az amikat, nyugatot, más meg másokat, és valójában 1formák vagytok, csak te azt hiszed különb vagy tőlük, de pont ezt gondolják ők is. secko jedno, durák az durák, bármelyik oldalon is van.

Ez tetszik ebben a szubkultúrában (bloggerek). Vehemensen támadják 1mást szinte minden este, miközben tök egyformák.

Olvastam már több tanulmányt is arról, hogy mik lehetnek a háttérben meghúzódó testi,lelki, szellemi okok.
Engem ez a része érdekel, jobban mondva érdekelt régebben, mivel emberekkel foglalkoztam, és fel tudtam használni a mindennapi gyakorlatban is. Most már csak szórakozás.
1esek mennyire komolyan vesznek olyasmiket, amire szinte semmi ráhatásuk nincsen, sőt a valódi háttérben meghúzódó érdekekről pedig finguk sincs, de oroszlánként harcolnak esténként valamiféle vélt igazukért.
Csak, hogy tudd, bár semmi jelentősége nincs.

6.Lenin 2014.10.21. 13:03:54

@Khal Drogo:

Te vmiért nagyon ki vagy akadva a spinére. Vmi lelki megnyugvás lenne a menesztése?
(jönne 1 másik, és kezdhetnéd elölről)

6.Lenin 2014.10.21. 13:23:15

izé...

aki szeret, és képes is elgondolkodni vmin...

index.hu/belfold/2014/10/21/usa_magyarorszag_korrupcio_kitiltas_szovetseg_szajbarago/

" Hétfő este az amerikai nagykövetség sajtótájékoztatóján már az hangzott el, hogy a magyar-amerikai szövetség forog veszélyben, ha nem változik a helyzet Magyarországon. Teljesen kizárt, hogy ennek akár csak a felvetése is szóba jönne, ha pusztán a hazai korrupció állna az ügy hátterében."

Különösen az utolsó mondat lehet igen érdekes.

concret 2014.10.21. 14:09:50

@6.Lenin: Na ebben elvileg tökéletesen egyet(1-et)értünk:

Vida Ildikó személye nem oszt, nem szoroz, Amíg ugyanaz választja ki, és ugyanabban a közegben dolgozik, kb minden NAV elnök ugyanazt fogja tenni (ebben most 2010. előtti időkre is visszagondoltam).

Sztem Khal Drogo-nak ez nem a szíve vágya, hanem a helyzetből fakadó következtetése, bár nem akarok nagyon belekotnyeleskedni.

jjulie 2014.10.21. 14:23:27

@6.Lenin:

magyarul: tökön rúgjták a ravaszdiparasztifelcsutihazugtolvajt, azért mert megérdemli

nem mindenki olyan agyatlan ostoba tökfej mint te, szerencsétlen szíjjártóápoltkubatovkatonája

concret 2014.10.21. 15:22:28

@6.Lenin:

"...te azt hiszed különb vagy tőlük, de pont ezt gondolják ők is. secko jedno, durák az durák, bármelyik oldalon is van."

Már ott nagy különbség van, hogy valaki ország(ok)hoz vonzódik, vagy elvekhez-értékekhez. Azért, mert én az angolszász demokráciát az emberiség nagy vívmányának és elvi alapon példaértékűnek tartom, nem kedvelem sem az Egyesült Államok kormányzatát, sem Nagy-Britanniát úgy en bloc (akkor már inkább az írekkel-skótokkal szimpatizálok :))

Két szemben álló eszmerendszerhez (mondjuk: liberális demokrácia vs. iszlám fundamentalizmus) való vonzalom között csak a puszta formális megközelítés alapján tehető egyenlőségjel. Olyan ez, mintha azt mondanád: a Szent Inkvizíció és Galilei között feloldhatatlan ellentét volt, ám bármelyik mellett állást foglalni ugyanolyan bigott elfogultság.

Ha Te semlegesnek tartod magad a nagy világkonfliktusokban, akkor vagy áltatod magad, vagy tök értéksemleges vagy, ami nem valami igazán konzervatív erény. Sőt, semmilyen szempontból sem lehet büszkélkedni vele - szerintem az embernek fontos, hogy legyenek eszményei, mellette meg a konkrét esetekre vonatkozó kritikája.

Mondjuk, a Fidesz-szavazókat nem irigylem ilyen téren, aki Orbánt akarta követni csak az utóbbi fél évtizedben, az beleszédült a nagy ringlispilbe. De hát Te nem vagy Orbán-hívő, csak egy magamfajta ballib köcsög kreál ilyen összevetéseket :DD

jjulie 2014.10.21. 15:38:36

@concret:

le vagy maradva több mint egy évtizeddel - az orbánhoz képest mindenképpen

2002 körül megértették vele, hogy nincs értelme ideológiák mentén politizálni, a siker záloga az átlagember lelkének kedves kifejezések harsogása, amelynek nagy ismétlésszámban kell megtörténnie, olyan formában hogy gondolkodást ne igényeljen, és nem kell törekedni arra hogy ne legyenek ellentmondások a maszlagban, csak összekancsitással értelmezett jelszavak, premisszák közé bujtatva, a premisszák ha akarom konkluziók is

indokolni csak a lényeget kel, és a lényeg: magyarság érdeke a fidesz érdeke, a magyarsák érdeke az anyagi javak átcsoportosítása a fideszhez, mint a magyarság érdekéhez, mert ami nem a fidesz, az idegen érdek

a gyakorlatban pedig mehet a nyiltszini tolvajlás, ha a janicsárok szabadon garázdájkodhatnak

concret 2014.10.21. 15:59:40

@jjulie: Nem azt mondtam, hogy Orbán 2009 előtt ne lett volna igazán fejlődőképes politikus, csak azt, hogy igazi 180 fokos fordulatokat csak a legutóbbi években produkál. Lásd: orosz viszony.

Tudom, hülyén hangzik, de én azon sem lennék meglepődve, ha most is próbálkozna egy 180 fokkal... Csak már nincs rá vevő. Elkúrta.

2014.10.21. 16:32:39

@hoplita: :D Olyan jó, hogy van a mai világban kiszámítható, stabil jellemű ember! :D

@nyünyüge: @Hepci: engem onnan kitiltottak, véleménye egyezik Hepcijével. (Sipos pedofil szofisztikált bölcsész szerecsenmosdatását nem vette be a bögyöm. Erre a jó, igazi ballibes beltenyészet bevett demokratikus alapelveknek megfelelően, kitiltottak. Jótündér volt, aki külhonból boldogan osztja meg a keserű zsetonjait, és oltogatja az itthoniakat a magas erkölcsi mércéjéből. Ha már egyszerűen olyan jól él kinn és szeret ott lenni miért nem akar leszakadni az itthoni nyomorunkról? Menjen, fessen, fogjon lepkét stb., annyi hobbi van! Uff. Most megmondtam azt, amit zárótételként ott akartam.)

jjulie 2014.10.21. 16:46:12

@concret:

nem hiszem hogy elkúrta, zseniálisan hablatyolta a hazugtolvajlást

az egész lehetőség az öszödi beszéddel, és a válsággal pottyant az ölébe, két vesztett választás után

2010 óta au uníós pénzeknek hála alaposan megszedte magát, beelkerül a történelemkönyvekbe, áll a stadionja, és ezrével vannak lekötelezettjei szerte az országban, hosszú ideig állni fog a tákolmánya, és egy csomó egyéb gazsága

az hogy külső erő segítségével pottyan majd ki a hatalomból, az borítékolható volt, csak így lehetett kimozdítva a horthy és a kádár is, ebbe a mostani amerikai pofonba nem fog belebukni, de egy hatalmas szeg a koporsójába, főleg ha ez a navracsics hazazavarását is magával vonná

concret 2014.10.21. 17:09:32

@jjulie: Ha egyszer végképp veszít, ezt a fajta embert nem fogja vigasztalni a pénz. Ezért szar dolog ilyen mániákus harcosnak születni, örökké senki sem győzhet, visszavonulni meg nem tud.

Na, azt a törkiönyv-bejegyzést, azt sem fogja senki irigyelni :DD.

jjulie 2014.10.21. 17:25:28

@concret:

az ideológiák hablatyolásra való váltását, a liberalizmus ellenséggé tételét is megtanulta

majd megtanul örülni a pénznek, és hogy nem kötik fel

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 18:05:14

@Letícia: @Khal Drogo: @jjulie:

Nem fogják tökön rúgni, nagyon lebecsülitek Habonyt és stábját. Azt gondolja valaki, mert jól esik neki azt gondolni, hogy Szíjjártó nehéz helyzetben van. Meg hogy nehéz tárgyalások várnak rá.

Egyáltalán nem várnak rá nehéz tárgyalások.

A következőt fogja mondani: Kedves Nuland asszony, mint azt Ön bizonyára tudja, Magyarország mindig együtt küzdött Önökkel, elszánt híve volt mindig a demokráciának, a korrupció ellenes küzdelemnek. Ezért nagyon szívesen veszünk most is minden segítséget, amit Önök nekünk ebben adnak. Nagyon szívesen veszünk például útmutatást, a korrupció ellenes küzdelemről tájékoztató mindenféle füzetet, könyvet, téningben, adótanácsadók még jobb felkészítésében (jelenlegis nagyon felkészülttek vagyunk a korrupció ellen, de az Önök segítségével még jobban felkészükltek szeretnénk lenni). Amíg ezeket mondja, a mondjuk egy órásra tervezett tárgyalás már negyvenöt percnél tart. Úgy mosolyog közben, hogy a füléig ér a szája, és olyan gyorsan és annyit beszél az egész magyar-amerikai barátság történetéről, a magyarok szabadság és demokráciaszeretetéről, 1956-ról, és a magyar kormányzat korrupció ellenes elkötelezettségéről, hogy Nuland már alig bírja hallgatni és követni.

Az egy órásra tervezett tárgyalás 55. percénél végül Szíjjártó szóhoz engedi jutni Nulandot is 3 percre, viszont már csak annyit tudszegény Nuland elmondani, hogy nagyon örül. Hirtelen nem is jut eszébe semmi, mert amíg Szíjártót 50 percen át hallgatta, még azt is elfelejtette, hogy mit akart mondani. csak annyit tud mondani, hogy nagyon egyetért ezekkel a törekvésekkel, és gyorsan egy tőmondattal még felvetni, hogy azért van itt ez az ügy. Erre Szíjjártó: tudjuk hogy van, nagyon tisztelt kedves szeretett Nuland asszony, és mindent meg is teszünk, hogy ne legyen. Ezért kérünk önöktől segédanyagokat, füzeteket, korrupció ellenes tanácsokat., az adóellenőreink még jobb korrupcióellenes tréningjében való közreműködést. Nuland mosolyog egyet. Szíjjártó visszamosolyog. A kitiltott személyekre még idő sem maradt !

VÉGE A TÁRGYALÁSNAK !

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 18:09:15

@jjulie: @Letícia: @Khal Drogo:

Telefon Szíjjártótól Habonyhoz, a spindoktorhoz a tárgyalás után:

Szia, jól ment ám, mindent megcsináltam, amit javasoltál, hízelegtem, mosolyogtam, mondtam neki, amit javasoltál, hogy kérünk tőlük segédanyagot (aztán kidobjuk a kukába -de ezt csak magunk között) , tartunk a segítségükkel adóellenőr tréninget (de ezt nem kell komolyan, hisz te is tudod, ahogy mondtad is, csinálunk majd valami igazolást róla hogy volt olyan, aztán azt elküldjük neki) És ennyi volt az "ügy!" Leváltani meg nem is kell senkit !

Habony: Én már itthon közben dolgozok ám az áttematizáláson is, van néhány dossziénk, éppen most szóltam az egyik ügyésznek, hogy holnapra legyen kész a norvég civilekről szóló akta, arról tartjuk is a sajtótájékoztatót, hogy azzal foglalkozzanak az emberek, és ne ezzel a kitiltásos hülyeséggel. De a norvég akta mellett készenlétben vannak a bírók, azoknak is tudok szólni, a Gyurcsány, Hagyó, Hunvald, Zuschlag, Simon akták, és ezeket is elő lehet a napokban venni, ezeket az embereket kihallgatásokra behívni, azokról folyamatosan tartani a sajtótájékoztatókat, hogy azoknak, akik a kitiltási ügyről akarnak témázni, egy milliméter média sem marad.

Sajtótájékoztató a Szíjjártó-Nuland tárgyalásról

Szíjjártó: Nagyon könnyű tárgyalást folytattam Nuland asszonnyal, mindenben egyetértettünk, és minden korábbinál jobban megerősíttettük, ami eddig is szent meggyőződésünk volt, hogy egy valamirevaló kormánynak a korrupció ellen a végsőkig küzdeni kell. (Nuland közben elkezd egy kicsit mosolyogni)A magyar-amerikai barátság nagyon régi és szoros. De hogy még szorosabb legyen, és a korrupció ellen még jobban küzdjünk, elfogadjuk az amerikai féltől a korrupció elleni küzdelemhez nyújtott segítséget, az adóhivatalnál a munkatársak számára korrupció ellenes tréning fog indulni, ahol mindenkinek kötelező lesz részt venni. ( amit csak gondol Szíjjártó: természetesen nem lesz ilyen, de ezt nem kell az embereknek meg az amerikaiaknak megmondani) Igényelni fogunk szakmai segítséget, szakmai anyagokat, az amerikai tapasztalatok átvételét. (amit gondol: természetesen csak postai átvételről lesz szó, aztán meg a kukába való kidobásáról ezeknek, de ezt nem kell az amerikaiaknak megmondani).

Nuland: Kicsit csalódtunk a magyarokban, de nagyon örülök azoknak a törekvéseknek, amiket Szíjjártó úr is hangsúlyozott a tárgyalás során.Örülök, hogy a magyar fél tanújelét adta a demokratikus értékekkel és a korrupció elleni küzdelemmel való egyetértésének. És engedjék meg, hogy kifejezzem, hogy 1956 miatt külön tiszteljük a magyar népet. Volt ugyan ez az apróbb ügy, ami miatt foganatosítottunk bizonyos intézkedéseket, de bízunk abban, hogy a jövőben nem lesz több ilyen. Ezért egyeztük meg Szíjjártó úrral arról, hogy a magyar fél elfogadja és felhasználja korrupció ellenes tanácsainkat, amiket postán megküldünk majd a magyar hatóságoknak, és nincs kétségünk afelől, hogy azokat lelkiismeretesen fel is használják, ahogy arról Szíjjártó úr biztosított.

És ennyi. Közben Magyarországom már rég mindenki a Habony által az áttematizálás érdekében (holnap fogja) előrántott norvég civilekről, Zuschlagról, Gyurcsányról, Simonról, Hagyóról, Hunvaldról, Laborcról, Portikról beszél. Talán még Kulcsár Attilát is előveszik, vagy még Kádár Jánost is, hogy mindennel foglalkozzanak az emberek és Obersovszkyn keresztül mindent hallhassanak a médiából, csak egyről ne leyen szó, erről az ügyről.

És egy-két nap után már nem is lesz szó róla.

Ez egy pesszimista narratíva, amit sokan nem szeretnének. De Habony spindoktori tehetségét, Szíjjártó mindenkit a székről le beszélői tehetségét kár kétségbe vonni. Ebben egyébként egyetértek TG-vel, hogy az igazságot, a realitást ilyen módon érzelemmentesen kell megjeleníteni, de azzal nem, hogy ezeket az embereket valaki a demokrácia híveinek nevezze, a demokrácia sérülését szándékosan relativizálja, vagy a politikusi teljesítménybe belefoglalja azt, amit nem teljesítménnyel lehet elérni, hanem cinizmussal, gátlástalansággal, mindenki lenézésével, és ami másoknak rendkívül káros és ártó, még ha ezt azok a mások nem is veszik rögtön észre.

Akármit gondol itt akárki, ez a Goodfriend, meg régebben Reding, Kroes Orbán csapatához képest egy naiv seggdugasz, akit megesznek reggelire.

Valaki azt hiszi, hogy ebből az ügyből több lesz, vagy más lesz. Ne álmodozzon. Nem lesz.

jjulie 2014.10.21. 18:14:44

@Kata Pokrivcsák:

te tényleg az aszékletek sogórnőjének a menyének a kishuga lehetsz

még nőni fogsz

szoja122 2014.10.21. 18:16:30

@Khal Drogo: Valószínűleg nem tudnak mást csinálni.

Az elbocsájtásával kapcsolatban van egy alapvető probléma. Vida mindent tud a Fideszről, ami a NAV-on keresztül ment, az pedig nem kevés. Ez hatalmas adu a kezében. Hogy fogja tudni megakadályozni a Fidesz, hogy ne tálaljon? Gondolom most ezért van a kivárás. Ezen gondolkodhatnak.

concret 2014.10.21. 18:20:31

@Kata Pokrivcsák: Szerintem is pesszimista narratíva.

én kinézem ebből a szituból azt is, hogy ott helyben, távollétében kirúgják Stoltenberget, Szíjjártó már a NATO új főtitkáraként érkezik haza.

concret 2014.10.21. 18:25:00

@jjulie: Ez a Te bajod ám.
Nem tudod elképzelni, micsoda jó érzés, amikor átszellemült öregasszonyok a kezed csókolgatják. Azt nem pótolja a pénz.

Sokat írtál Orbánról, de nem biztos, hogy jól ítéled meg.

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 18:40:24

Habony olyan kiváló kommunikációs tanácsadó, amiről a legtöbb európai és amerikai vezető politikus csak álmodhat (beleértve Obamát is). Kétszer egymásután kétharmadot nem csinált még egy spindoktor se semmilyen politikusnak.

concret 2014.10.21. 18:48:43

@Kata Pokrivcsák: Nagy hiba egy adott, speciális helyzet alapján túlértékelni valakit. Tévedhetetlennek meg végképp: csak föl kell idézni a "Rosszabbul élek, mint 4 éve" fekete-szürke óriásposztert, vagy a mostani Napi Gazdaság cikk, hát azt sem fogják kommunikációs példaként tanítani.

Bizonyos helyzetekben meg a kommunikációs csodafegyver egyszerűen beleütközik a zord realitásba. De azért csak álmodozzál.

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 19:02:16

@concret: A többit sem fogják, és más politikusok dolgait sem, mert a tanárok nem politizálnak, politológusokat nem úgy képzik, hogy ott valami aktuális vagy régebbi tevékenységeket elemeznének, még ha esetleg szóba is kerül. Még olyan tantárgy sincs ott, hogy politikai elemzés. A politológia mint fogalom ezerszer szélesebb annál, hogy politikai elemzés. Nem is lehetne olyat tanítani, mert szubjektív dolog. Példákat meg azért, mert ott a tanteremben senki nem akar politizálni, mert akkor már nem lenne tudós. Az az óriásposzter Rogán műve volt, aki tényleg nem ért a politikai marketinghez. A napi gazdaság cikk meg újságírók túlbuzgósága volt inkább magukról megfeledkezett újságírók hibája.

szoja122 2014.10.21. 19:02:58

@Kata Pokrivcsák: "kétharmad" Az csak az unortodox Fidesz matematikában volt.

1. Ahol a játékszabályokat a játékban résztvevő egyike szabta meg.

2. Minden média és pénz és hatalom mellette állt.

3. A választóknak kevesebb mint 50% -a (45-re emlékszek) szavazott rá.

Én akár 100%-ot is tudnék magamnak:
Csak 1 törvényt fogadtatnék el: Csak szoja122-re leadott szavazatok érvényesek. 1-et biztosan kapnék, az pedig 100%.

4. A választópolgároknak alig 20%-a.

Az unortodox matematikában 1/5=2/3. Ez minimum Wolf díjat érdemelne (ez a matematikai Nobel díj).

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 19:12:47

@szoja122: De csak 2010 után. 2010 -es kampányban is ? A 2006-2010-es időszakban is ? Az első kétharmadot akkor is jórészt Habonynak köszönhetik, a másodikat már tényleg csak részben, az általad leírtak miatt. .

6.Lenin 2014.10.21. 19:18:04

@concret:

Nem akartam felsorolni az összes ideológiát/értékrendet, de nem is ez a lényeg.
Természetesen minden (majdnem) embert a génállománya bekényszerít vmilyen táborba (leegyszerűsítve), és ezzel nekem semmi bajom. ez mindenkinek a magánügye.
Nem ez az érdekes számomra.
A harc, amit itt (is) folytatnak védve a sajátjuknak vélt értékrendet, természetesen a sajátjukat a mások által imádott fölé helyezve.

azt hiszem nem rugaszkodom el nagyon a valóságtól, amikor 1 jóízűt nevet az ember fia az amerikai "vádak" után. mintha ott nem lennének éppen olyan korruptak a politikusok, mint mindenhol a világon, csak már kifinomultak a megoldások.
ennyire ne legyünk naivak.
Ha komolyan vennék ezt a törvényüket, holnaptól senki nem utazna sehová.
Az is természetes, hogy engem is érdekel a körülöttem zajló, de már nagyon korán megtanultam, hogy nem arra kell figyelni, ki, mit mond, hanem ki kell belőle csikarni, vajon mi a valódi szándéka amiért ezt mondta.
Ennek van igazán a gyakorlatban haszna.

(látom jjulie se jutott ma a kedvenc füveihez, váltott. ulrike néha jókat ír, de nem hajlandó elárulni, hogy akkor amikor kihagyja, vagy akkor használ gyorsítókat. Mindegy is tulajdonképpen.

Az különben nagyon árulkodó, amikor vki megpróbál a másik fejével gondolkodni (mondjuk Fideszre szavazóéval). Rögtön kiderül sok minden.

6.Lenin 2014.10.21. 19:23:57

@szoja122:

www.valasztas.hu/hu/onkval2014/990/990_0_index.html

és, ha nem túl megerőltető, gondolkozz el a látottakon, vagy nézd át a többi táblázatot is.
Ha problémás lenne, akkor ne erőltesd.

Főgebra 2014.10.21. 19:28:15

Egy pár tény, adat arról, hogy ki is ez a M. André Goodfriend nevű kiscserkész.
Valószínű, hogy a farzsebében több diplomáciai tudás van, mint a negyedrészt művelt, feltörekvő ifjútörököknek a fejében.

Budapest előtt időrendben szolgált Tel Avivban alkonzulként, Új-Delhiben alkonzulként, Moszkvában konzulként, Nemzetközi Szervezetek Irodájánál konfliktus megelőzési stratégiák kidolgozásán dolgozott, utána a Konzuli Ügyek osztályán belül új technológiák kifejlesztéséért volt felelős, szolgált regionális konzulként Afrika 15 államára kiterjedően, Londonban konzulként, Damaszkuszban főkonzulként.
Hajrá Mari néni!

6.Lenin 2014.10.21. 19:28:18

@6.Lenin: @szoja122:

a "jelölőcsoportok összes szavazatai" rész akartam külön linkelni, de nem jött össze.
Érdemes átnézni mindet. A MoMa a legérdekesebb rész.

Khal Drogo 2014.10.21. 19:33:28

@szoja122: Dehogy tálal ki. Nem tálal itt ki senki semmit sem.

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 19:34:07

@6.Lenin: Akkor menj oda az amikhoz és próbálj valakit korrumpálni. Inkább azon kellene elgondolkodni, hogy az orosz GDP már eléri a magyart, mégis úgy néz ki egy orosz falu, kisváros (Moszkva, Szentpétervár, 1-2 nagyobb város kivételével), mint a magyar 60 éve. Poros, piszkos, lerobbant utcák. Harminc éves buszok. A korhadó gerendás régi orosz falusi ház meg nálunk jó lenne istállónak. Útépítés semmi. Brezsnyevtől megörökölt szintekn az infrastruktúra. De az egy főre jutó GDP egyenlő már a magyarral. Csak nem látszik hogy hova lett a pénz. Putyin vagyona meg közben már nem is mérhető, akkora. Depardieu is meggondolta hogy ott maradjon. Mi is mehetünk abba az irányba, utóbb látom, akarunk is.

Khal Drogo 2014.10.21. 19:40:19

@Kata Pokrivcsák: Az USA magasról tesz a magyar demokráciára meg az ilyesmi értelmiségi témákra. Ők kőkemény érdekérvényesítőek. Most úgy gondolják nyilván nem alaptalanul hogy közel kerültünk az oroszokhoz, ez nekik nem jó. Ezért hát a kormánynak üzentek, ebben a formában.
Vagy felfogja ezt a kormány, vagy megy majd egy másik üzenet is.

Szerintem a kormány felfogta az üzenetet. Előbb-utóbb beáldoznak pár gyalogot és kötnek üzleteket a háttérben, vesznek USA haditechnikát, küldünk több katonát oda ahová a NATO szeretné és majd lesznek katonai attasék Magyarországon akik szépen figyelik nehogy tovább sodródjunk az oroszok felé.

Ez a demokrácia-bla-bla senkit sem érdekel igazán. Mindig érdekek vannak és csak sokadik a sorban az ideológia.

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 19:44:47

@Khal Drogo: A legfontosabb, hogy mi van a magyar emberek fejében, Azt próbálja meg Goodfriend uralni ! Habonyon, Obersovszkyn keresztül menni ! Milosevicset bombázták az amerikaiak, miközben az emberek imádták, és kitették a képét a szobába.

Khal Drogo 2014.10.21. 19:51:11

@Kata Pokrivcsák: Ezt Amerika leszarja. Nekik az a fontos, hogy Orbán végül azt tegye a fontos kérdésekben, amit gondolnak hogy tennie kell. Merkelnek is az a fontos és másoknak is az a fontos.

Khal Drogo 2014.10.21. 19:53:56

Másként fogalmazva teljesen mindegy hogy hívják a miniszterelnököt. Orbán pont olyan jó lehet mint Bajnai. A személyek nem számítanak semmit. A pártlogók sem.

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 20:05:04

Most látom a tárgyalás eredményét. (HVG)

Szijjártó: Amerika még meg is dicsért minket

Azok után, hogy az Egyesült Államok elnöki szinten bírálta Magyarországot, és több hazai kormányközeli személyt kitiltottak az USA-ból, Szijjártó Péter Washingtonba látogatott, és beszámolója alapján azt hihetnénk, hogy ha volt is némi vita a két fél között, azt villámgyorsan elsimították.

Nyilatkozott az MTI-nek Szijjártó Péter külügyminiszter azok után, hogy az elmúlt hetek amerikai bírálatai és az elmúlt napok korrupciós botránya után Wasingtonba látogatott, hogy ott tárgyaljon Victoria Nuland európai ügyekért felelős amerikai államtitkárral.

Szijjártó a magyar állampolgárok amerikai beutazásának megtiltásával kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország a teljes nyitottság híve, és kérte: az Egyesült Államok kormánya tárja fel bizonyítékait, ha magyar állampolgárokkal szemben a korrupció vádját fogalmazta meg. Mivel erre az amerikai jogszabályok értelmében nincs lehetőség, a felek abban állapodtak meg, hogy a korrupció elleni harcban általánosságban számíthatnak egymásra - mondta Szijjártó.

Azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok több konkrét bírálatot fogalmazott meg magyar jogszabályokkal kapcsolatban, amelyeket azonban Magyarország végigtárgyalt az Európai Bizottsággal, így azok megfelelnek az európai értékeknek és szabályoknak.

Arról is beszélt Orbán külügyminisztere, hogy megegyeztek Nulanddal: a kétoldalú gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok kiválók, ráadásul amerikai részről elismeréssel szóltak Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról, NATO-vállalásairól és ukrajnai gázszállításairól is.

Ezeket én mind előre jeleztem, igen pontosan, azt gondolom.

A pesszimista narratívázó concret, a székletek sógornőjéző jjulie kérem előbújni.

"Sokat írtál Orbánról, de nem biztos, hogy jól ítéled meg."

De jól itélem meg.

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 20:10:14

@jjulie: @concret:

Ezt is most olvasom: "Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettes washingtoni tárgyalásán arról állapodott meg, hogy a korrupció elleni harcban számíthatnak egymásra." (Origo.hu)

Csak jó volt az az ítélet

6.Lenin 2014.10.21. 20:12:07

@Kata Pokrivcsák:

Drága Kata!

Oroszországban száz évvel ezelőtt még cár uralkodott,Amerikában meg már majdnem kiirtották az összes őslakóst. Mindkét országban szart ért az emberélet, ha pénzről volt szó.
Nehogy már te is beleess abba a hibába, hogy a gyarmatokat hasonlítod össze a gyarmat tartókkal, hogy mimként állnak ma.

Obama kampányára több milliárd dollárt költöttek. Nem lenne korrupció?
Nyugaton szinte minden bukott elnökről utólag kiderült, hogy korrupt volt. Utólag.
Persze az is igaz, hogy valójában mit is nevezünk korrupciónak.
Természetesen az nem az, hogy mondjuk Mo.ról 1-2 politikust 1-2 évre kinevezik valamilyen nyugati bankban vécépapír felelősnek igen magas jövedelemmel. Nyilván ez nem az.
Még a mindenható is kevés ennek a bizonyítására.

Amúgy szeretem az ilyen sztorikat, hogy nyugaton mogyorókrémet kakil mindenki.

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 20:20:41

@6.Lenin: És te hogyan tudod mérni a korrupciót ? A kijelentés nem mérőeszköz. Én jobban bízok azokban, akik mérnek is.

6.Lenin 2014.10.21. 20:36:42

@Kata Pokrivcsák:

Nem is akarom mérni, de nem hinném(hiszem), hogy Bajnait azért pelenkázták Amerikában, és nyomták ezerrel itthon, mert aggódtak a szabolcsi romák sanyarú körülményei miatt.
Majd 1x kértek volna tőle vmit.

Mit mértek?
Kijelentettek vmit, amit nem kötelesek bizonyítani. Piszok demokratikus, és jogállami, mint a lehallgatások.

mno.hu/magyarorszageloben/az-amerikai-kitiltas-jogi-hattere-1254399

tölgyes 2014.10.21. 20:41:45

@Kata Pokrivcsák: Lenin története a WC-papír felelősről egy konkrét kinevezésre utal, ami megtörtént!!!!!!!!!! Banki vez. ig. helyettesi fizetésért, ami kb annyi volt havonta, amennyit maga másfél év alatt sem kap. Lenin csak abban volt pontatlan, hogy a kinevezés nem egy-két évre, hanem, ha jól számolom akkor ....szóval sokkal több évre. Nagyon nagy szívességet tett az illető.:) Kinevezték pedig még az sem zárható ki egészen, hogym ő volt a D 213-as!

tölgyes 2014.10.21. 20:44:43

@Pinokkio: Szóval karrierdiplomata, aki pontosan tudja, hogy azt kell mondania, amit mondania kell.

6.Lenin 2014.10.21. 20:51:46

@Kata Pokrivcsák:

kíváncsiságból beütöttem a googliba...korrupció Amerikában

narancshirado.blog.hu/2014/10/19/amerika_es_a_korrupcio?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201410

"....De egy olyan állam elnöke, aki nyíltan fogad el kilós aranyláncot olyan ország uralkodójától, akinek a hazájában soha nem volt és nem is lesz választás, ahol nőket korbácsolhatnak meg vallási ítéletek alapján, ahol a melegeknek börtön jár, ahol civil szervezetekről még csak hírből sem hallottak, na az ilyen elnöknek csúfolt kétes alakok biztos nem véletlen szerepelnek a legkorruptabb amerikai politikusok listáján."

Hmm....érdekes.

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 20:52:01

@6.Lenin: A mérés az, amikor egy csomó kritérium alapján megállapítanak a korrupcióra egy számértéket egy-egy országra. A korrupció politikai kampányokban is előfordul, de a nemzetgazdaság egészében kell nézni. A nemzetgazdaságban az állam és a magánszféra között forgó pénzeknek a politikai kampánypénz csak egy százezreléke. Tisztességes , korrupciómentes kampánnyal hatalomra jut valaki, attól még létrejöhet korrupt vállalati gazdaság. Korrupt kampánnyal jut hatalomra valaki, attól még lehet tisztességes vállalati gazdaság.A vállalati gazdaságban forgó pénz százezerszerese a kampány pénzének

6.Lenin 2014.10.21. 21:24:45

@Kata Pokrivcsák:

Drága Kata!

Persze, hogy mérnek mindenhol, másokat.
Ez olyan, mint az erkölcs. Azért találták ki, hogy a másikat lehessen gazemberezni.

Amit emberek csinálnak, az bármi lehet, még az ellenkezője is.

De, nehogy félreértsd. Nem védem a korrupciót, a gazembereket.
Csak amikor az 1ik gazember, gazemberezi a másikat, miközben szeretné eltaposni a másikat, nos, 1 kicsit vicces nekem (nem is kicsit).

-Lajoskám, a feleségeddel hetyeg a postás naponta.
-Igen, ez meg hogy lehet?
-Légy nyugodt, tudom biztosan.
-De, hozzám nem is jár postás.
-Hidd el, bizonyítékaim vannak.
-Igen? Nekem nincs is feleségem.
-Hú, B+.Akkor az enyémhez jár.
-Na, B+,ő is?

korábban ulrike 2014.10.21. 21:28:20

Azt hiszem, sokan túl-, sokan alulértékelik, ami történt.
1. Az USA nem akarja a magyarok összes búját-baját, nyavalyáját, stb. megoldani. Van más ezernyi sokkal fontosabb dolga. Nem is nagyon lennénk a radarjukon, ha
- orosz politikájuk nem emelte volna meg a lengyelektől a törökökig terjedő) régió fontosságát;
- a kormány eszetlen kommunikációjával nem exponálta volna magát a nyilvánvalóan megváltozott regionális amerikai törekvések leghangosabb ellenzőjeként. Korábbi ún. 'keleti nyitás' stratégiáját a kormány hangosan tovább erőltette annak ellenére, nyilvánvaló kellett, hogy váljon minden érintett számára, az oroszokkal szembeni amerikai alapállás gyökeres megváltozása a magyar gazdasági és politikai stratégiai lehetőségeket is gyökeresen megváltoztatták. Vagy nem ismerte ezt fel a kormány (szerintem felismerte), vagy pedig úgy úgy vélte, feszítheti még a húrt. Túlfeszítette.
Ez utóbbi vitte le nullára az amúgy is erősen apadó bizalmat, s az amerikaiak úgy érezték, most már lépni kell. Azért így léptek, ahogyan léptek, mert a finomabb jelzésekre nem reagáltunk, sőt butaságból, cinizmusból, önhittségből, hozzá nem értésből, vagy inkább mind együttvéve rákommunikáltunk az egészre, mintegy alátámasztva a növekvő amerikai aggodalmakat(ld. Szíjjártó FT interjúja). Egy ilyen ország, mint mi ilyet nem tehet, sem figyelmetlenségből, sem készakarva. Ez bizony nagy hiba volt.
2. Ezt az egészet ígérvényekkel nem lehet rendezni. Az amerikaiak nem fognak megelégedni félrebeszéléssel, nem lehet őket félrevezetni, akármennyire Habony, akármennyire Szíjjártó. Ez utóbbiak csak a honi közvéleményben fellépő károk mérséklésében alkalmaztatnak. De ez utóbbinak is több korláta lesz, mint korábban, mert mindenképpen változni fog az amerikaiakat érintő kormányzati kommunikáció mondanivalója, tónusa. Oroszok dicsérete a kormányzati sajtóban ezzel együtt alábbhagy. Ennek már most láthatóak félreérthetetlen jelei. De ami még fontosabb, lesznek más (külpolitikai) lépések is, ezek azonban a publikum számára kevésbé lesznek feltűnőek.
3. A miniszterelnök számára azonban ez a válság (mert ez az) felvet még néhány más kérdést is, és amennyire OV ismerhető, nem fog e kérdések és - mi több - megnyugtató válaszok nélkül napirendre térni a felfordulás felett.
- Hogy fordulhatott ilyen elő, hogyan lehet, hogy a kormány számára, s talán a kormányfő számára személyesen is fontos jelzések elakadnak a kormányzati rendszerben. Mi vész el, hogyan, mi okból, mi végből? Milyen az információs rendszer. Mi az a kritikus információ, amit a ME-nek azonnal továbbítani kell, éjjel is, nappal is. Kik a kulcsfigurák, ezek miről kell, hogy tájékoztassák főnöküket haladéktalanul.
- Ha nem akadtak el, hanem továbbítódott minden fontos info, akkor hogyan történik a kormányfőhöz beérkező információk értékelése, a kockázatok felmérése, stb.
- Hogy lehet az, hogy nyilvánvalóan igen fontos eseményekre történő automata kormányzati reagálás a bugyuta PR még külügyminiszteri szinten is? Miért kell napoknak eltelnie, hogy az első komoly és komolyan előadott reakció (most Lázár) látható és hallható legyen? Miért nem lehet először egy kicsit higgadtan gondolkodni és csak utána beszélni kormányzati (KÜM) szinten? Miért nem tudja az egyik kulcsszereplő (frakcióvezető), hogy külpolitikai ügyekben nincs össze-vissza pofázás, ha csak erre a ME külön és nyomatékosan nem kérte fel, mint szakértőt?
- Mennyire biztonságos a belső közvéleményt külpolitikai vonatkozású rizsán tartani alkalmasabb takarmány híján?
- Valójában mennyire hatékony (és tiszta) a bürokrácia, lehet-e rá minden vonatkozásban maradéktalanul támaszkodni, mennyire felügyelt (nem a politikailag). 'Elitváltások' (bár egyik sem volt és van elit igazán) sokat rontanak a minőségen. Ez látható és tapasztalható. A hozzá nem értő, hanyag, de politikai védelmet élvezni (vélő?) igazhitű bürokrata - mint látható - nagyobb kockázatot jelent, mint a hozzáértő. Az előbbi romlásba viheti a gazdát. Viszi is.
- Szóval, mi ez a nagy kupleráj. Ideje ennek rendberakásával foglalkozni, a forradalomnak vége. Tessék, kérem komolyan és tisztességesen dolgozni.

P.S. Hab a tortán, az ügyészség állítólag azt nyilatkozta, nem kaptak feljelentést (feltehetően az amerikaiakra értették) korrupció miatt. Si ta quiccess.... Nincs feljelentés, nem nyomozunk, nincs feljelentés, nincs korrupció.

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 21:42:41

@6.Lenin: Azért van egy abszolút mérce, az pedig az országok GDP-hez viszonyított modernizáltsága, életszínvonala, infrastruktúra-állománya stb. A gazdaság által megtermelt jövedelem egy része lecsapódik az életszínvonalban, más része közjavakban (pl utak minősége, intézmények fejlettsége, oktatás minősége) Ahol pl az egy főre jutó gdp annyi mint nálunk, de az életszínvonal és a közjavak minősége elmarad, vagy az egyik egyenlő, a másik viszont elmarad, tehát a kettő összege elmarad, tőlünk ott van hozzánk képest nagyobb korrupció, mert a külömbség az a pénz, ami egyszerűen eltűnik, néhány száz ember svájci bankszámlájára kerül. Orosz egy főre jutó gdp pl azonos a magyarral majdnem de az életszínvonal kicsit elmarad, a közjavak minősége messze elmarad. Ha az egyfőre jutó gdp ből kivonod az utóbbi kettő (közjavak, életszínvonal)összegét, megkapod Putyin emberei svájci bankszámláját.

6.Lenin 2014.10.21. 21:45:12

@korábban ulrike:

Te ennyire bevetted, hogy a valódi ok ez lenne? Pont most?

Mikor milliókat költöttek tehetetlen seggfejekre?
Helyette megint 2/3-ad.
Tűrhetetlen.

6.Lenin 2014.10.21. 21:54:12

@Kata Pokrivcsák:

Kata!

ezeket nem vitatom (nem is írtam ilyesmit), de ha segíteni akarnak-szövetségesek is vagyunk állítólag-akkor nyilvánosan átadják a listát, hogy a hazai gazember kormány ne tudja elmismásolni az ügyet.

Itt a lista, hajrá! dutyiba velük.Így viszont mi értelme van?
A kormány nyugodtan hazudhat esetleg tovább, 2018-ban meg 4/5-el nyer megint.

6 embert kitiltanak állítólag.

2018 után beleőrülnek abba, hogy megint nem nyertek a kedvenceik. Vagy bombázni fogják Budapestet?

Nincs elég bajuk az egész világgal?
Mi lesz majd ha az IÁ robbantgatni fog náluk, meg nyugaton?

6.Lenin 2014.10.21. 22:04:43

izé...

Valahogy nem megy a "nagyfiúknak" mostanság.
Putyinnal se jött össze az izmozás. Most megpróbálnak 1 kisebbel kikezdeni, hátha.
Mindenki Orbánt szeretné elpüfölni, de eddig valahogy nem jön össze ez sem.

Valakinél 1x elszakad a cérna, bekattan vmi.

Még jó, hogy a Blues örök, a nyomor meg divat.

Jó éjt!
mindenkinek.

(ha valaki szeretne vmilyen előnyhöz jutni nálam, nyugodtan próbálkozhat, teljes diszkréció a jelszavam)

2014.10.21. 22:21:11

@jjulie: nem az... agymosott fideszes, az biztos, és pasi, az biztos. :)

Kata Pokrivcsák 2014.10.21. 22:26:35

@korábban ulrike:
Lehet hosszú távú kihatása az ügynek, 1-2 éves távon csak nemzetközi ,előbb politikai, később gazdaságra is jobban ható értelemben , az emberek fejéig viszont még nem jut el, mert azt lehet egy ideig ügyesen manipulálni

De csak akkor lesz ez, ha az orbánék által elindított, de egy idő után már kordában nem tartható felszín alatti folyamatok, a korrupció ellenőrizhetetlenül elburjánzik és minden vezető szokásává válik, ha Szíjjártóék tényleg hosszú távon is a kommunikációval mindent megoldhatónak vélnek, miközben egyáltalán nem változtatnak, akkor lehet baj.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.21. 23:04:36

@Khal Drogo:
Nem a fenét.
Nekem pl. egy középszerű, ám igen olcsó csirkeragulevest tálaltak ma, aztán meg egy kicsit gyengébb bolognai spagettit.
Vida Ildikó hamarosan nagykövet lesz.
Mondjuk Burmában.

tölgyes 2014.10.21. 23:10:41

@korábban ulrike: Nagyjából mindennel egyetérthetek Önnel abban, amit írt. Egy bajom van: 1000 nemzetközi egyezmény, kiadatási megállapodás stb. létezik, amelyik a felek jóhiszemű együttműködését írja elő, ha bűncselekmény történik
Ha történt - és fogadjuk el, hogy történt ilyen - akkor miért nem a tisztázásban érdekelt az USA? Miért kellene ezt összefüggésbe hozni az oroszokkal?
Tudjuk: az USA neheztel már az F116-os gépek óta, de nem hiszem, hogy ezeket a dolgokat erőből lehet megoldani. Se a magyar se az USA nem járhat ezen az úton. Persze. Mindig a kisebbik húzza a rövidebbet, de ez mnem jelenti azt, hogy a kisebbik számára nagyobb a tét.

Khal Drogo 2014.10.21. 23:35:18

Újraéledt a remény, jön az internetadó, ami 30-50 ezer forintos internetszámlákat generálna a mai forgalmak mellett, havonta. Ha ezt bevezetnék, a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatottsága rekordgyorsasággal omlana össze.

A Facebookra ha valaki felmegy, iszonyatos népharagot lát. És még ez csak pár órája terjedt el.

De ez a törvény ebben a tákolmány formájában nem lesz elfogadva, ennyire a Fidesz nem ostoba. Egy értelmetlen adótörvénnyel nem fogja magát tönkretenni.
Rogán már kora este arról hadovált hogy ez így ebben a formában nem lesz elfogadva.

Ezt vagy visszavonják vagy teljesen átszabályozzák. Én nem gondolom hogy a magyar kormány az lenne az elképzelése hogy a rezsicsökkentéssel felépített népszerűségét lerombolja egy 40 ezer forintos havi internetadóval.

Az már egy más kérdés, hogy ezzel az elképesztő barom törvényjavaslattal mi volt a cél. Tényleg ennyire ostoba ökrök készítették elő a költségvetést vagy tematizálni akarják most ezzel a közvéleményt majd kegyesen meghajolva a népakarat előtt szépen kukába dobják az egészet.

2014.10.21. 23:43:32

@Khal Drogo: Az utolsó bekezdésedben foglalat "ökrök" nyelvcsapásainak adok helyet.

Szerintem ki van adva, hogy no, ennyi meg ennyi adó kell, ötletbörze indul! És az is, hogy a rendszer ne sérüljön, jó, ha tanultok pl. a hatalmas Kínától....:(

Én egyébként jóhiszemű vagyok, azt is hajlandó vagyok betudni, hogy OV nem tud, és főleg nem tudott megörökölt kuplerájban csak ostorral rendet tenni. De azt is mondom, hogy az új a Madámok (Lázár+Rogán+Kósa) helyett még az ostor is jobb...Jó, mondjuk az egész OV-n fog csattani igazán, csak még nem jött el az ideje. Szegény OV, nem lehet túl könnyű a helyzete.

Khal Drogo 2014.10.21. 23:52:03

Arról nem is beszélve, hogy miközben a kormány mindenhol a start up cégek fellegváráról beszél Magyarországon, ez a szektor teljesen tönkremenne, minden cég bezárna és mindenki ki lenne rúgva. Egyetlen olyan hülye cég sem akadna, aki távmunkában programoztatna Magyarországon, ahol az adatforgalma után százezreket kéne fizetnie, míg máshol 0 Ft-ot.

Ez az adó valószínűleg a valaha kormány által benyújtott legalja legócskább normaszöveg.

2014.10.21. 23:59:34

Ez a Kojak zseniális...Kellene belőle sok idehaza is.

szoja122 2014.10.22. 06:21:26

@Khal Drogo: Egyetértek. A próféta szólaljon meg általad.

Hogy miért teszik? Miért jelentik be? Egyrészt tesztelik a közvéleményt, másrészt a kádári rezsimtől átvett sokadik kommunikációs trükkel élnek. Ha ezt visszavonják, módosítják, csökkentik akkor úgy gondolják, hogy a nép szemében a JÓ FIDESZ jön ki. Olyan ez mint anno "duplájára emelik a hús árát, kiszivárgott info", de a jó párt ezt nem engedi és a nép örül, hogy csak 20%-al lett drágább. Nincs új a nap alatt.

Azonban ennek nem a bevétel a legnagyobb célja, hanem az internet ellehetetlenítése. Mégiscsak ez az egyetlen igazi információ szerző forrás, a fiatalok szinte csak ezt a médiát használják. Az internet a Fidesz ellenzék (nem a parlamenti) utolsó információs bástyája. Így ez ikertestvére a média adónak.

szoja122 2014.10.22. 06:31:33

@nyünyüge: "Az is csak arra volna jó, hogy olyanok is elkezdjék eltakarítani a nyomokat, akik eddig nem tudják, hogy gyanusak."

Szerintem éppen hogy így adnak lehetőséget a nyomok eltakarítására. A kormány és a NAV ezeket a legszorosabb együtt működésben csinálta. Nem a NAV kis játéka ez. Ahhoz túlságosan fontos hivatal. Így viszont mivel a kormányon kívül senki nem tud semmit pontosan idehaza, minden nyomot el tudnak takarítani.

Ha Amerika nyilvánosságra hozná, természetesen a BIZONYÍTÉKOKKAL EGYÜTT, akkor ezt már nem tudnák megtenni.

Ez azért is kell, mert a Fidesz joggal tarthat attól, hogy ha kirúgják az ebben érdekelt személyeket, akkor azok egy csomó más embert, akik a Fidesz első emberei közül vannak, magukkal rántanának. Ezt kell most titokban megoldaniuk, hogy ez ne történhessen meg. Ha megteszik akkor már nem lesz semmilyen nyom sem, Amerika titkolódzása erre ad lehetőséget a Fidesznek.

szoja122 2014.10.22. 06:34:05

@Kata Pokrivcsák: Ez részben igaz, de a matekra azonban nem.

szoja122 2014.10.22. 06:40:39

@6.Lenin: Ezt neked szintúgy mondhatom.

Megint szokásodhoz híven egészen másról beszélsz mint amit írtam. Szijjártó méltó tanítványa vagy.

Én nem a hivatalos választási statisztikára hívtam fel a figyelmet, hanem az unortodox matematikára, és a hatalommal való visszaélésre, amit talán még te is megértenél, ha a szemellenződ nem lenne rajtad.

Legyen egy kis empátiád, ha ezt az általad utált pártok valamelyike tette volna, akkor kígyót békát fröcsögnél róla. Mint ahogy tettétek is anno.

szoja122 2014.10.22. 06:50:23

@Khal Drogo: Ne gondold, már 1 éve meg is történt. Igaz az csak egy "egyszerű" belső munkatárs volt. Miért ne lehetne több is?

Úgy gondolod, hogy ezek az emberek önként és dalolva hajtják tagló alá a fejüket?

Másrészt van egy másik, látszólag ettől teljesen független szál is. A Fidesz és a régi oligarchái közötti ellentétek. Szerintem ezek most ki fogják használni ezt a helyzetet pozíciójuk megerősítése érdekében. A háttérben minden bizonnyal. Azonban már annyira megkeveredtek a dolgok, hogy nem biztos, hogy valami ebből nem fog e kiszivárogni. Vége már azoknak a szép időknek, amikor a Fidesz teljes egységet tudott felmutatni.

szoja122 2014.10.22. 06:57:49

@Khal Drogo: "A Facebookra ha valaki felmegy, iszonyatos népharagot lát. És még ez csak pár órája terjedt el. "

+ a számítástechnikai portálok, blogok, fórumok.

Khal Drogo 2014.10.22. 08:30:11

Már gyorsan bedobták hogy havi 700 Ft lehet max az internetadó. Bár a törvény szövege ezt nem tartalmazza, de akkor majd pontosítják.

A dilletáns jogalkotás újabb gyöngyszeme lett ez az új adóforma.
Ezúton gratulálok a kodifikátoroknak.

szoja122 2014.10.22. 08:56:44

@Khal Drogo: "A dilletáns jogalkotás újabb gyöngyszeme lett ez az új adóforma."

Nem, a Jó FIDESZ aki érti a nép szavát, közbelépett és nem engedi. Fidesz kormány vasököl, csak odasújt ahová köl! :(((

Nyilvánvaló, hogy gumicsont. A NAV botrányról való elterelés. Ezzel foglalkozzék a közvélemény, ne a nagyságrendekkel súlyosabb problémával. Megszokott Fidesz módszer. Tapasztaltuk az elmúlt időkben.

szoja122 2014.10.22. 08:58:37

@Khal Drogo: Ehhez lényegileg semmi köze a kodifikátoroknak. Lásd az előző hozzászólásomat. Pontosan így volt megtervezve.

szoja122 2014.10.22. 09:20:54

"Az internetadó tervének visszavonására szólít fel a Fidesz"

"A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza az internetadóval kapcsolatos javaslatát, mert az akadályozná az internet magyarországi terjedését. Erről Nyitrai Zsolt a párt információs és telekommunikációs munkacsoportjának vezetője beszélt szombati sajtótájékoztatóján."

www.fidesz.hu/hirek/2008-04-26/az-internetado-tervenek-visszavonasara-szolit-fel-a-fidesz/

Ja hogy nem most volt. Változnak az idők. A szelek most máshol fújnak.

szoja122 2014.10.22. 09:39:15

Hogy ne csak sírjunk:

"MÉMveleg (Inyternetadó)"

"Ha nagyon sok az érdeklődő, akkor kiadhatom nyomtatva is. Hozzászólásokban címeket kérek, mert a posta olcsóbb mint az adatforgalom!"

logout.hu/bejegyzes/kakaduku/memveleg.html

nyünyüge 2014.10.22. 09:58:56

@szoja122:
még nem olvasta a jóember, hogy az irodai papírt viszont termékadó fogja sújtani:)

concret 2014.10.22. 11:35:23

@Kata Pokrivcsák: Mea maxima culpa.

Teljesen igazad lett, a napnál is világosabb:

hiszen a Szíjjártó is ezt nyilatkozta az MTI-nek.

(te vagy az első ember, aki ilyesmit elhisz. persze, jó pénzért biztosan többen is elhiszitek)

szoja122 2014.10.22. 11:47:22

"Háromezer forintot vár előfizetésenként a kormány"

"A jelenlegi formájában brutális mértékű lenne az internetadó. És teljesen megváltoztatná a hazai internetes kultúrát. A kormány azzal számolhat, hogy drasztikusan csökkenni fog az internetforgalom itthon az új adó következtében. Rogán Antal szerint a törvényjavaslat biztosan változni fog, egy felső limitet akarnak bevezetni a távközlési adóhoz hasonlóan."

torokgaborelemez.blog.hu/2014/09/26/510_mindenki_lehet_komuves#comment-form

6.Lenin 2014.10.22. 12:51:17

@szoja122:

Mondjuk én szívesen támogatnék 1 olyan törvényt, hogy 1 hónapra nyerhetnének (eljátszanánk, hogy tényleg ők a jobbak) a kis pöcs pártok is.
Talán kevesebb lenne a köcsög Mo-on.
Ma láttam az 1ik híradóban, hogy szegény Újhelyit is kiröhögték az EP vitán.
Még meg sem melegedtek aztán már ott is buktak a kapitánnyal együtt.
(mondjuk 1 hónap alatta nem tudnának túl nagy kárt okozni, de bebizonyosodna, hogy nem értenek semmihez, mint az eddigi tevékenységük is jól mutatta.)

Szerinted az lenne demokratikus(liberális), hogy mondjuk az 1ik oldal nyer 2/3-al (a liberálisokra ez nem vonatkozna), akkor is a kisebbségben maradók irányíthatnák a kormányt?
Szegény.

nyünyüge 2014.10.22. 13:08:51

"Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányülés szünetében elmondta, hogy a kormány szerdán megvizsgálta az egyik nagy amerikai étolajgyártó cég áfacsalással kapcsolatos jelzését, a NAV pedig már intézkedett az ügyben. 2 milliárdos kárt állapítottak meg, többen vizsgálati fogságban vannak. A miniszter emellett arra kérte az amerikai nagykövetséget, hogy ha a továbbiakban tudomásuk van az adóhatóság munkáját segítő információkról, akkor hozzák nyilvánosságra azt."

hvg.hu/kkv/20141022_Varga_etolaj_adocsalas_NAV

(melyik szerdán? vagy ezt mind ma tetszettek csinálni:)?

szoja122 2014.10.22. 13:46:12

@6.Lenin: Kedves Leninem!

Mikor tanulod meg, hogy ha azért mert az ellenzék hülye, még nem indok és nem is magyarázat a Fidesz hülyeségeire. Utoljára ilyen dumát az óvodában hallottam.

Ne csavard ki a szavaimat. Azért mert leírod ne gondold, hogy meg is magyaráztad.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.22. 13:48:18

@szoja122:
Politikai kinevezettek nem szoktak köhögni.
V. Ildikó az, míg H. András nyilván nem.

jjulie 2014.10.22. 15:28:28

hahahaha

" Gazdasági hírek
2014/10/22 - 14:18 | Makrogazdaság | Furcsa közlemény Heim Pétertől
Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezetője szerda kora délután egy közleményt adott ki, melyben a kitiltási botrányról beszél. Heim tagadja érintettségét a korrupciós ügyben, de nem cáfolja közvetlenül, hogy a listán lenne.

A Századvég Gazdságkutató Zrt. vezetője szerda kora délután egy közleményben tagadta, hogy bármilyen amerikai vállalattal bármilyen kapcsolata lett volna valaha, azt pedig külön kiemelte, hogy - a hírek szerint - a kitiltási botrány hátterében álló Bunge-val nem tárgyalt sem hivatalosan, sem informálisan - írja az Index.

Az Indiából küldött emailben szól arról: "Főbb külföldi kapcsolataim öt éve Ázsiához és Oroszországhoz kötnek, és terveim szerint fognak kötni a jövőben is."

Az Index emlékeztet arra is, hogy korábban az Index is megkérdezte a Századvéget, hogy beszélgettek-e Heimmel arról, valóban rajta van-e az Egyesült Államokból kitiltottak listáján, ahogy az egyes sajtóhírekben megjelent. Erre azt válaszolták, "Heim Péter magánemberként nem köteles beszámolni a Századvég vezetőségének, az érintettségével kapcsolatos feltételezések az ő magánügyét képezik." "

www.cib.hu/aktualis/gazdhirek/gazdhirek?id=P205409

hahahah

szoja122 2014.10.22. 18:25:28

@Hepci: Akkor már régen kirúgta volna a Fidesz. Nem szívbajos és elveket nem ismer. Most félő a számára, hogy elszigetelődik a fejlettebb országoktól, ezért megtenné.
Az nem elég, hogy Lázár kádári magasságokat ért el a verbális s@gg nyalásban, amit Amerika felé most legújabban elkövetett. Mégsem teszik, valamire várnak. Valószínűleg a legfelsőbb szintekhez vezető nyomokat próbálják eltüntetni. Ezért sem nyúltak még senkihez sem. Ha majd nem lesz nyom hozzájuk, akkor lépni fognak.

szoja122 2014.10.22. 18:28:03

@Hepci: Ja és még egy. Ki volt az aki nyilvánosságra hozta itthon az ügyet? Ez a Fideszen belüli ellentétekre utal, ami úgy látszik éleződik. Ez is alátámasztja azt amit mondtam.
süti beállítások módosítása