Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
13:05

Nagy bajban van az Orbán-kormány. Volt már máskor is, de ez most más. Nem fog belebukni, most biztosan nem. De nem is ez a tét: ha nem veszi észre az útelágazódást, vagy csak rossz utat választ, később már másnak, egyértelmű fordulópontnak fogjuk látni mindazt, ami most, ezekben a napokban történik.

511.jpg 

Azt hiszem, ismerem az összes ellenérvet. A primitívektől kezdve („Gyurcsányék”, nemzetközi baloldal, Osló-Washington stb.) a megfontolandókig (minden csoda három napig tart, elterelhető a figyelem, nincs egyértelmű vád, impotens az ellenzék stb.). Világos az is, hogy a Fidesz minden válsághelyzetben hasonlóan reagál: előbb napokra lefagy, majd már tudatosan hallgat, közben terel, végül előáll a kommunikációs csodafegyverrel. Politikus, dróton rángatott véleményvezér és médiamunkás fegyelmezetten követi ugyanezt a koreográfiát. S ami az elején hatalmas botránynak, túlélhetetlen válságnak látszik, az esetek többségében szép lassan elmúlik, vagy akár át is értelmeződik.

Most azonban nem a plagizáló köztársasági elnök pozíciója vagy egy nyilvánosság elé lépett volt feleség nyilatkozatának hitelessége a tét. Nem is az az alapkérdés, ami látszólag a viták középpontjában áll: hogy vajon kiket és pontosan milyen korrupciós cselekmények miatt tiltottak ki az amerikaiak. Természetesen messze nem lényegtelen tudni, hogy vajon az adóhatóság elnöke szereplője-e az ügynek, ugyanakkor idehaza talán még ezt is meg lehetne úszni, legfeljebb pár hét vagy hónap múlva az addig sehol meg nem jelenő Vida Ildikó szép csendben távozna.

Ebben az ügyben azonban nem a magyar közvéleményt kell megdolgozni. A tét csak áttételesen, közvetetten ez. Amiről beszélünk, az nem is az általában emlegetett nemzetközi megítélés, hanem az ennél sokkal konkrétabb, lényegesen kevésbé magyarázható és nyilvánvaló következményekkel járó nemzetközi státusz. Hogy mit tesz, mit választ ebben a helyzetben a magyar kormány, s hogy ezek után mit lépnek (még) a „barátaink”. S hogy ezek következtében eljöhet-e az a pillanat, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy ezen a pályán haladva – elsősorban pénzügyileg - tehetetlenek vagyunk. Tehetetlenek - mármint az oroszok nélkül. Nem tartunk itt, de azért a mondatok és az arcok árulkodók. Talán mondhatom: szerencsére.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr686816933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.22. 13:15:39

A nemzetközi megítélés fel se merül. Mindenki tudja: ez egy koncepciós ügy, a valódi ok a keleti nyitás, azaz az, hogy Mo. nem támogatja határozottan az amerikai rezsim oroszellenes hadjáratát.

nyünyüge 2014.10.22. 13:17:07

Korán kelhetett ma a kormány, ha ezt mind elintézte, elintéztette:)

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányülés szünetében elmondta, hogy a kormány szerdán megvizsgálta az egyik nagy amerikai étolajgyártó cég áfacsalással kapcsolatos jelzését, a NAV pedig már intézkedett az ügyben. 2 milliárdos kárt állapítottak meg, többen vizsgálati fogságban vannak. A miniszter emellett arra kérte az amerikai nagykövetséget, hogy ha a továbbiakban tudomásuk van az adóhatóság munkáját segítő információkról, akkor hozzák nyilvánosságra azt.

hvg.hu/kkv/20141022_Varga_etolaj_adocsalas_NAV

bandiko 2014.10.22. 13:19:11

Honnan a címbéli idézet?

nyünyüge 2014.10.22. 13:20:56

@maxval a bircaman:
Csak 2 milliárdot talált a NAV egy fél délelőtt alatt, ha hihetünk Varga Mihálynak :)

freehckr 2014.10.22. 13:27:13

„Nem fog belebukni, most biztosan nem.”

Magyarországon egész egyszerűen nem lehet bukni korrupcióval, közpénzlopással, inkompetens/dilettáns kormányzással, sőt, nagy többséggel választást lehet nyerni nulla eredményekkel, leszakadással, Európától és a fejlettebb nyugat demokráciáktól minden szempontból történő eltávolodással...

Miért?!

Mert a suttyó, műveletlen, kádári nosztalgiában szenvedő prolinak havi pár ezer forintos rezsicsökkentésért, vagy zsák krumpliért, egy felesért, egy kiló cukorért, 13. havi nyugdíjért fel lehet vásárolni a szavazatát.

A választásokat húsz éve nem a szakértelem, a rátermettség, a „közérdek és közjó szolgálata”, az elért eredmények, a koherens és megvalósítható, előre mutató szakpolitikai programok döntik el, nem az szerzi meg vagy tartja meg a hatalmat amely szervezet _valóban alkalmas egy ország vezetésére és amely valóban képes az országot Európához felzárkóztatni_, hanem az, amelyik AD... vagy ÍGÉR, lehetőleg többet mint amit az előzőek adtak. AD, MERT AZ NEKEM JÁR... mondják a prolik. Valamint az veszíti el a választásokat aki hatalmon éppen nem tud adni, mert az addigi osztogatása kisebb államcsődöt idézett elő.

Amíg nem vezetünk be Magyarországon valamilyen formában választójogi cenzust, és/vagy amíg nem tudjuk kiszűrni a szavazatát pár ezer forintért eladó suttyó műveletlen prolit a választásokról, addig nem lesz itt semmiféle változás, a Fidesz-MSZP által két évtized alatt „visszarestaurált” szocializmusba fog belerokkanni végleg az ország.

Lásd már most az intő jeleket: versenyképességünk rohamos romlása, befektetői bizalom, vállalkozói kedv rohadása, szakképzett/diplomás fiatalok elvándorlása, és az így előállt képzett, rátermett munkaerőhiány oktatásban, egészségügyben, vagy akár az építőiparban, rekord országkockázati felár, bóvli befektetési kategória, rekord és folyamatosan emelkedő államadósság... illetve a kormányzat hiteltelensége és antidemokratikus attitűdje miatt lassan Európa térképére sem nyomtatják rá az országot.

Ez a nagy büdös helyzet. Itt nem arról van szó, hogy „kormányt kéne váltani”, itt a politikai elitet kell lecserélni, mindenkit. Aki az elmúlt 24 évben, sőt az elmúlt évtizedekben itt volt (lásd az egykori besúgókat, három per akárhányas szt. tiszteket, munkásőröket, akiknek legkésőbb a 90-es évek elején el kellett volna tűnniük de még ma is tele van a kormányzat velük), azok azután ne legyenek. Nem csak hogy ne legyenek, de fillérre pontosan számoljanak is el a több évtizedükkel, harácsolt vagyonukkal, szépen feltőkésített egykori befolyásos MSZMP/KISZ vezető családtagjaik lopott vagyonával.

Például hol van a „jobboldal” ilyenkor, amikor az egyébként is hülyére adóztatott országot újabb adóterhekkel akarják tovább fosztogatni elmebeteg korrupt tetvek???

Mr.paksimogyoró 2014.10.22. 13:28:58

@maxval a bircaman: Nem, ezt csak te, és a hozzád hasonló trollok tudják így. A normálisabb része az országnak tudja, hogy nagy a gáz a juhászaid körül.

Ruzsa Söndör 2014.10.22. 13:36:39

Egyetértek! Útelágazáshoz érkeztünk. Az Amcsik döntés elé állítottak bennünket. Széna, vagy szalma. Ők, vagy Putyin? A Nyugat, vagy Kelet? Áttételesen erről szól a vita határokon belül és kívül. Az Unió olyan kretén, mint a Magyar ellenzék. Az USA egy kicsit karakánabb...

BaSa · http://basa.blog.hu 2014.10.22. 13:41:29

@maxval a bircaman: Az fejenként 200 Ft. Ennyit próbáltak konkrétan ellopni... Más országokban ezért a minimum lenne, hogy a felelős lemond.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.22. 13:49:14

@BaSa:

Ez rendben van, de nem az a lényeg.

unionista (törölt) 2014.10.22. 13:51:10

ezt a kormányt a külföld fogja megbuktatni

Khal Drogo 2014.10.22. 13:55:31

Csak én tartom elképzelhetőnek hogy az elmúlt két napban látványosan besült állampapírakció ( ma nem adtak el semmit sem ) mögött az USa-val való csörte áll. A nyugati sajtó egy tekintélyes része Orbánról cikkezik napok óta, váltásban.
Nem biztos hogy ilyen esetben én ha befektető lennék, Nyugaton, magyar állampapírt akarnék venni. Nehogy aztán ne kapjam vissza a pénzemet mert mondjuk szakciók jönnek az ország ellen.

TG-nek igaza van, ez nagyon komoly dolog.

Érdekes 2014.10.22. 13:56:10

@Ruzsa Söndör: Akkor majd hordjuk vödörben haza a gáztot washingtonból? 10x-es áron? Mekkora deal ! Vagy csak sz@rnak rá az orális irodából, hogy a magyarral mi lesz télen, csak ne kontaktoljon putinnal.
Az egyébként megint a mindenkori vezetés/kormányok sara, hogy nem álltunk át megújulókra, ettől függetlenül a gázt mindenképp az oroszoktól kellene venni, nincs másik lehetőség. Vagy azonos áron, amerika mit ajánlott fel a "hatok" listáján kívűl?

unionista (törölt) 2014.10.22. 14:00:46

@maxval a bircaman:
a magyarok többsége nem a jenkikre, hanem a fritzekre hallgat. ez egy "kis-német" társadalom. joschka bácsi és marischka néni ülnek a padon. berlin egyelőre nem érdekelt a fidesz bukásában.

falomb 2014.10.22. 14:06:16

@maxval a bircaman: el kel dönteni, hogy hova tartozunk, a Nyugathoz vagy Ázsiához. A magam részéről inkább a Nyugathoz szeretnék tartozni, nem Ázsiához, és pláne nem az oroszokhoz, akik voltak kedvesek 40 év alatt lepusztítani az országot. Nekik semmit sem köszönhetünk, viszont annál többet róhatunk a terhükre.

toportyánzsóti 2014.10.22. 14:09:44

Demokratikuss elkötelezettségű saját szavaik szerint hazaáruló puccsista putinpincsikutyák nagyon elgaloppozták magukat most hogy bebetonozták magukat 2 milkás kétharmadostöbbségükkel szemben a 6 milkás törpe kisebbséggel,pedig nemsoká kevés lesz az ezermilliárdokba kerülő választási csalássorozat,hiába hagyott rájuk feltöltött banki tartalékokat gyurcsánybajnai.Ezek a fiúk nem csak játsszák a hülyét hanem azok.

toportyánzsóti 2014.10.22. 14:12:55

@maxval a bircaman: Ezzel a kérődzőintellektussal csak a ballibák szekerét tolják futtatóid.

Link elek 2014.10.22. 14:14:19

Az internetado _sokkal_ nagyobb hiba, mint az, hogy lopnak es ez kiderult.
A magyar jobberek szeretnek lopni. Tisztelik es becsulik azokat, akik sokat lopnak.

unionista (törölt) 2014.10.22. 14:18:04

@falomb:
kelet-magyarország jelentős részének az orosz piac nélkül esélye nincsen létezni. például emiatt a transzatlanti és az eurázsiai kapcsolatokat össze kell hangolni. és ott van az energiafüggés. vidéken még éppen lenne annyi fosszilis energiahordozó, ami a túléléshez szükséges. paks nélkül budapest sötétségbe borulna.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.22. 14:38:52

@nyünyüge:
Varga Mihálynak olyan megbízható feje van...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.10.22. 14:45:02

@török gábor: "a mondatok és az arcok árulkodók" - Nagyon érdekelne: konkrétan melyek? Előre is kösz, ha lesz idő válaszra.

NYJetsTD 2014.10.22. 14:46:01

Az internet öl , butít és nyomorba dönt!
Le az imperialisták étolajával!
Tiltsuk ki Obamát az országból!
Az internetadó jó, fizessenek a kábítószeres fészbúkos liberalisták!
Sok az adó, nagy a jó lét!
Tilos legyen az iskolákban az -Amerikából jöttem, mesterségem címere- játék!
Orosz nyelvórákat vissza!
Mi mindig is Ázsiával voltunk jóban, Európa az ellenségünk!
Nem lesznek megszorítások!
TG is megmondta, "Orbán Viktor baromi jó politikus"!
Amcsik haza!
A google gépeken bujkáló ellenforradalmár, már a neve is külföldiül van, tehát gyanús!
Aki nem velünk, az a tehenünk!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.22. 15:04:03

@NYJetsTD:
Figyelmetlen voltál, kimaradtak a buzik és a norvégok.
Tehát helyesen:
"Az internetadó jó, fizessenek a kábítószeres fészbukos liberalisták, buzik és norvégok!"
Esetleg megpróbálhatjuk egyben TG-t is inszinuálni:
"TG is megmondta, az internetadó jó, fizessenek a kábítószeres fészbukos liberalisták, buzik és norvégok!"

tzirok 2014.10.22. 15:06:52

Ami a belpolitikai vonalat illeti, négy év múlva lesznek legközelebb választások, Orbánék pár hónapja kaptak újra kétharmados felhatalmazást. Mi lesz négy év múlva? Ha fel is tárulnak a korrupciós ügyek, ki fog erre emlékezni? A másik dolog az, hogy az emberek jórészéhez szerintem el sem jut az információ, csak a kormányzati propaganda, miszerint Gyurcsány és a norvégok összeesküdtek hazánk ellen. És ha el is jut, akkor sem biztos, hogy megértik, milyen súlyos a helyzet. Ami a külpolitikai vonalat illeti, szerintem Orbánék végleg elkötelezték magukat a keleti nyitás mellett, és komolyan gondolják, hogy levetik magukról a nyugati szövetségesi státusz jármát. A legjobb esetben is sodródik a külpolitika egy olyan irányba, ahonnan nagyon nehéz lesz a visszatérés. Pár évvel ezelőtt nagyot nevettem a felvetésen, hogy Orbánék kivezetik az országot az EU-ból, ma már egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek mindez. Akár tudatosan, akár azáltal, hogy végleg elszigeteljük magunkat, minden arra mutat, hogy nem lesz más lehetőség, mint az elválás. Nem lesz ez olyan látványos pillanat, mint ahogy sokan képzelik, egyszerűen lehullunk a fáról, mint a rothadt gyümölcs. Egymásra néznek a felek, és rájönnek, hogy már rég nem tartoznak egymáshoz, ha akarnák, akkor se.

hoplita 2014.10.22. 15:30:40

@Khal Drogo:
"...Nehogy aztán ne kapjam vissza a pénzemet mert mondjuk szakciók jönnek az ország ellen. ..."

Ne haragudj, de ha magyar állampapírt veszel, akkor arra számíthatsz, hogyha buli van, akkor te, mint nyúlbéla pógár leszel az utolsó, aki ki lesz fizetve, ha ki lesz fizetve.

Ezé' nem kellett vóna olyan sokat kínozni a zagyad a zegyetemen.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2014.10.22. 15:46:08

@Érdekes: Nyugodtan lehet gázt venni Putyintól akkor is, ha nem vesszük torokra a ruszki bránert. Skandináv országok, lengyelek stb. is rengeteg orosz gázt vesznek.

balfa 2014.10.22. 15:55:41

@tzirok: eddig csak trójai falónak tűnt orbán és csapata európában, de most már egyre inkább putyin elit öngyilkos alakulata vagyunk (sajnos mi is, mindannyian)

Peter Rusz 2014.10.22. 15:56:06

Orbán és kormánya teljesen hiteltelenné vált a világ szemében.
A hazugságukat csak itthon tudták érvényesíteni, mert a magyar nép nótárius álmodozó akit az orránál fogva lehet vezetni.
Valamire való kormány ha ilyent tesz mint Orbán akkor le kell mondania a hatalomról, mert amit tesz és tett a magyar néppel az gyalázat megbocsájthatatlan. Még mindig megy a hazug gépezete az önámítás de re,élem nem sokáig. Ha a magyar nép nem buktatja meg az Orbán rezsimet akkor külföld fogja ezt megtenni de Orbánnak mennie kell.

s.g.l. 2014.10.22. 16:15:49

@nyünyüge:

És mi van a kormány által takargatott évi 1,700 mrd-al ami azért sok éve eltűnik, tehát az 10,000 mrd nagyságrend, vagyis majd a GDP 30%-a! Ezzel mi van?

ördöngös pepecselés 2014.10.22. 16:43:39

@tzirok:

Nem kell várni 4 évet. Elég ha a nyugatnak elege lesz a Viktátorból és megbuktatja kívülről mint ahogy tette Berlusconival.

Van rá egy ezresem, hogy orbánék börtönből fogják végig nézni a 2018-as választásokat, amiben nem vesz részt a Fidesz.

Harmony12 2014.10.22. 16:45:56

Persze, hogy útelágazás, de ez a banda úgysem veszi észre, változatlanul megpróbálja a klasszik kétkulacsos politikáját folytatni. Tegnap aszittem leesek a székről, amikor a rádió is a nagyon sikeres amerikai útról beszélt, miközben épp sutyiban bement a törvényjavaslat a Déli Áramlat megépítése ügyében, és mellékesen Iránba látogattunk...Ugyanez a potyázás megy az uniós pénzekkel is. Lehet erre azt mondani, hogy ez a sikeres politika, több vasat kell a tűzben tartani, de én már hányok ettől. A Szijjártó követeli a korrupciós bizonyítékot, holott ő tudja a legjobban, hogy egy stratégiai megállapodásért mennyit kértek, melyik céggel kellett szerződni...A fél multivilág tisztában van ezzel, és a média PR ügynökségek dettó. Fel vagyok háborodva, de iszonyatosan, hogy ezek itt eljátsszák a szűzkurvát egytől egyig...És kedves Gábor, igaza van, ez is lecseng majd, és a kutya meg csak ugat, a karaván meg halad. Keletre...Mert a keleti irány magában hordozza a további rablások lehetőségét, a nyugati pedig megpróbál gátakat szabni. Szóval ez egy komolytalan felvetés, már elnézést, az irány abszolút egyértelmű. És ez már réges rég a rossz út, ha nem lenne nyilvánvaló abból ahogy barátaink egyre hevesebben próbálnak visszafordítani...

ibafaipap 2014.10.22. 16:53:55

A botrány tétjét az amerikai ügyvivő nyilatkozata jól megvilágítja, vagyis ha az amerikai értékekkel ellentétes trend folytatódik, akkor az USA nem fog tudni együttműködni Magyarországgal, mint szövetségessel. Ez ad absurdum a NATO-ból való kizárást is eredményezheti, amit a piac be fog árazni. Ennek elkerülése érdekében vagy Paksot, vagy a Déli Áramlatot be kell áldozni.

sztd 2014.10.22. 16:54:31

A kérdés csak az, hogy most mi történik? Ezt ugyanis vagy elmondták már vagy nem, de azért tudni kellene, nem csak tippelgetni. Az is lehet, hogy csak én nem tudom.

Azt mindenki megerősítette, hogy egy nagyon komoly figyelmeztetés történt, de az mégiscsak kérdés, hogy mire figyelmeztettek?
* A demokratikus értékekre (vagy éppen arra, amit ez alatt ők értenek)? - elvben ez lehetséges, de a törökök szerintem ilyen téren távolabb állnak (szerintem a csehek, a románok és a bolgárok is), mégis nyugton hagyják őket.
* A gazdasági érdekeikre? - kétlem, hogy a franciák, a németek, vagy akár a csehek esetében jobban állnának.
* Az oroszokkal szembeni távolságtartásra? - erre szinte az egész EU-t figyelmeztethetnék élükön a németekkel! A franciák kis híján még hadihajókat is küldtek az oroszoknak.
* Arra, hogy túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy ilyen nyíltan lavírozzunk? - ez végül is lehetséges, de akkor el jó volna tudnunk, hogy mit akarnak.

Lassan az EU is figyelhetne, mert ha jól értem, akkor ott tartunk, hogy az államai többsége külpolitikájának (és rajtuk keresztül az EU-nak is) az USA szabja a lehetőségeket/kereteket.

A kérdés mégis az, hogy mik a választási lehetőségek? Ez ugyanis kimaradt az elemzésből, de engem érdekelne. Tud rá valaki értelmesen válaszolni?

fvipera 2014.10.22. 16:55:10

@unionista: a fidesz bukásában a magyar társadalom érdekelt. a magyar társadalom érdekét az USA és az EU képviseli már egy ideje a csüngőhasúval szemben

fvipera 2014.10.22. 16:57:42

@unionista: ne felejtsd, Paks_I már megépült. nem kell félned a sötétségtől. Európa úszik az olcsó áramban és a tendencia nem az árak emelkedése mellett szól.

mekkora Magyarország keleti felének az export-import részesedése az oroszokkal?

fvipera 2014.10.22. 17:05:16

figyelemre méltó, ha TG megkezdi az igazodást az új irányhoz. Mindig arra gondoltam korábban, hogy ha TG jelez, akkor a fidesz valójában már megbukott, csak az mti még nem hozta le

Éhes_ló 2014.10.22. 17:05:34

Demokratikus országokban választásokat szavazásokon nyernek a politikusok.
Valami miatt sok szavazó és sok politikus is azt hiszi, hogy amit a szabad választásokon nem sikerült megszerezniük, majd ejrópaji, amerikai haverjaik megszerzik nekik pénzzel, vagy erővel.

Szerintem ez hamis remény volt eddig is és most is az. A ballibbant hisztérikák az elbukott választások tucatjait követően csalódni fognak ismét.

Orbán és a nemzeti jobboldal orbánon túli része megerősödve kerül ki ebből is, mint annyi minden más a hazai nemzeti oldal elleni nemzetközi támadásból.
Teher alatt nő pálma. :)

mdi 2014.10.22. 17:16:40

@freehckr: Korrekt értékelés. Annyit tennék hozzá, hogy kb. 20 éve nincs jobboldali hang se a magyar nagypolitikában. Csak és kizárólag az adóztat-osztogat demagóg-szocialista szólamok mennek jobbról és balról is. Amíg nem lesz a baloldali demagógiának (és a Fideszt is idesorolom), normális, konzervatív, piacbarát, gazdaságpolitikai értelembe vett jobboldali ellensúlya, addig nem is lesz felelős gazdálkodás és politika. Azonban most már rövid megszakítással lassan 65 éve "állambácsi megoldja" kondicionálás folyik, így egyre kevesebb esélyt látok erre.

mdi 2014.10.22. 17:20:23

@Érdekes: Speciel van más lehetőség. A Déli Áramlat lényege, hogy a más lehetőségből kimaradjunk (pl. Türkmén gáz). Aztán ott a hatalmas lengyel palagáz készlet, aminek a kitermelésén már dolgoznak, 3-4 év. Nem véletlen pattognak a lengyelek Putyinnal szemben, a Putyin meg nem véletlen akarja a Déli Áramlatot kierőszakolni még mielőtt a palagáz Európában is komoly opcióvá válik.

balfa 2014.10.22. 17:21:40

@Éhes_ló: hmm, azt meg tudod pontosan fogalmazni, hogy mitől is nemzeti ez az oldal? már az egyre vékonyodó csomagoláson kívül?

concret 2014.10.22. 17:24:55

@Éhes_ló: Ha az amerikaiak támogatnák az ellenzéket, egy hónappal előbbre időzítették volna a mostani ügyet.

Úgy tűnik, még mindig hisznek Orbán domesztikálásában. Még akár igazuk is lehet. Nem ez lenne az első meglepő hátraarca.

NYJetsTD 2014.10.22. 17:28:35

@Éhes_ló: Köszönjük hogy itt vagy és ostobasági világrekordjaiddal mindig meg tudsz minket nevettetni. A nemzetközi helyzet fokozódik elvtárs, most kell határozottan kiállnod korrupt politikusainkért és az internetadóért (persze csak ha anyu nem drágállja mert akkor a jövő hónapban nem fizeti ki neked).

freehckr 2014.10.22. 17:30:48

@mdi: „nem lesz a baloldali demagógiának, normális, konzervatív, piacbarát, gazdaságpolitikai értelembe vett jobboldali ellensúlya, addig nem is lesz felelős gazdálkodás és politika”

Pontosan. Márpedig nem lesz... sajna... el kell keserítenem mindenkit. :) Magyarországon _nincs_ jobboldali konzervatív/liberális politikai elit, sőt, értelmiség sem. Ha lenne, már legalább egy évtizede vernék az asztalt a szocialista-típusú állam és gazdaság gyökeres reformjáért.

„és a Fideszt is idesorolom”

Mert ugye józan ésszel hova máshova lehetne sorolni ezt a _baloldali populista_ csődtömeget?!

Ruzsa Söndör 2014.10.22. 18:06:21

@Érdekes: Szerintem nem az üzletelésünkkel van a hiba, hanem azzal ahogyan éljenezi a Vezér az Orosz mintát...lehet vitázni azon teoretikusan, hogy hatékony, meg hű, meg haj...de senki nem szeretne oda költözni, sokkal inkább a rothadó USA-ban éreznék jól magukat a Magyarok. Legalább is oda járnak, ha jól akarnak szórakozni :)

Éhes_ló 2014.10.22. 18:06:51

@balfa: gondolom, kb. úgy nevezhetik magukat "nemzetinek" mint qrcsányiék "demokratikusnak".
Megkülönböztető jelzés.
Ne vedd zokon, a magadfajták ki szokták kérni maguknak, ha véletlenül meggyanúsítják őket vele.

@concret: tévedsz. Pont, hogy tudták, ha korábban sütik el akkor buktor még nagyobb győzelmet arat, mert ez a sunyi támadás mozgósította volna a jobbereket (is) a végletesen megoszt ottt ballibbant oldallal szemben.

@NYJetsTD: szerintem itt nem álltam ki semmiért sem, hanem leírtam milyen csalódás vár rátok.
Amikor bármiért is kiálltam az a választások sora volt, ezeknek számotokra lesújtó eredményeit jól ismeritek, ezt kompenzálnátok ameriaki és ejrópai barátaitokkal, ha tudnátok.
De nem megy, mert ahhoz talán választás kellene, amit képesek vagytok megnyerni.
Ilyen meg nem volt 2006 ősze óta.

Az internetadóról semmit nem írtam, mert az itt off és azt gondolom, hogy a személyeskedésed sem segít rajtad, ha - mint Mórickának - mindenről ez jut az eszedbe.
Sőt bármiféle ostobasági világrekordnak én - veled szemben - inkább azt gondolom, amikor itt ajvékoltok bukott választások után és eközben azt hiszitek, hogy az usa, vagy a brüsszeli sajtfejek majd helyettetek, meg az impotens vezetőitek helyett leváltják buktorékat...

Nem váltják le.
Sőt.
Erősítik őt és azt az álláspontját, amit vonáékkal együtt folyamatosan tömnek a szavazóik (jelenlegi demokratikus többség) fejébe 2006 óta, miszerint a magadfajtáknak a demokráciához és a tisztességhez köze semmi nincs és nem is volt kohn és löwinger óta.

Húzzatok bele, mert rápacsáltok megint!

2014.10.22. 18:12:16

Igazából sosem értettem ezt a kettős beszédet, azért, mert egyszer így is, úgyis, de kiderül az igazság! Mint most is.

Horn Gyula idején az ÉS teli volt Orbán azn vádjaival, hogy banánköztársasággá akarja tenni Gyula az országot. Az a Horn ("pufajkás") Gyula, aki ugyan Rosztovban végzett, de Javier Solana ( hu.wikipedia.org/wiki/Javier_Solana) egyik legjobb barátja volt. Felülemelkedett onnan, ahonnan jött, tanult emberként élt és viselkedett. Szóval, most ki a hülye?

Amit Orbán Hornra kivetített, azt ő valósítja meg. Orbán megmaradt annak a vályogházban élő, WC is a kertben lévő, suttyónak, akinek született, akinek legnagyobb vágya, hogy a II. osztályban focizzon, hiába tömik pénzzel a barátai... Sajnos, nem tudja ő sem az árnyékát átlépni. Olyan "ravasz" és gátlástalan emberekkel vette magát körül, akik őt épp úgy átverik, mint amiért felbérelte őket, hogy átverjenek másokat. Én ezen nem lepődöm meg, teljesen sorsszerű a dolog. És hogy a 16. század óta nem változik a magyar arra egy szép olvasmány innen: hvg.hu/plazs/20141022_Banki_Gyorgy_interju

Ami egyszerűen iszonyú, hogy ez a Vida Ildikó kuplerájt csinált az adóhivatalból! Lehet, hogy jó Madám, de visszatértünk a 20-as évek, uram-bátyám, kóklerjogász társadalmához, és az egymást lehúzásához értő magyarok felülemelkedéséhez.

Örülök, hogy csak x-ed (kevesebb, mint fele) részben vagyok magyar....:(

Zoltán Lukács 2014.10.22. 18:14:07

Nem ez a Török Gábor volt az, aki szerint Orbán baromira jól kormányoz?

játccótér 2014.10.22. 18:19:46

@Éhes_ló: te meg elmész oda, ahonnan kijöttél, jó rég!

Neked, meg a hozzád hasonlóknak köszönhetjük, hogy az az Orbán, aki kirúgta (látszólag) az oroszokat, most széles nyelvcsapásokkal hívja őket vissza, s jól teljesít az ország, de még a szappant (!) is megadóztatja!!!! Halatlan!

Nézzél már legalább szét ember képeket az interneten, míg lehet, hol akarsz élni inkább, az orosz szegénységben, vagy a német kiegyensúlyozott társadalomban?????

freehckr 2014.10.22. 18:21:03

@Éhes_ló: „úgy nevezhetik magukat "nemzetinek" mint qrcsányiék "demokratikusnak"”

Egyrészt ha már itt tartunk, hogy maguk a szimpatizánsaik méricskélik Orbán fővezírüket a másik elmebeteg fővezírhez, az sokat mondó... :) Másrészt a Fidesz-KDNP esetében melyik nemzetet jelenti a „nemzeti” jelző? Mert egyet azt hiszem kizárhatunk... azt, amelyiknek a legtöbb kárt okozzák: a magyar nemzetet.

„mert ez a sunyi támadás mozgósította volna a jobbereket”

Nem emlékszem, hogy indult volna bármiféle jobboldali politikai szervezet a választáson... talán a JESZ állt a legközelebb ehhez, de alig kaptak szavazatot. Magyarországon nem menő jobboldalinak lenni, a kutya sem szavaz rájuk... sajnos...

NYJetsTD 2014.10.22. 18:22:58

@Éhes_ló: "Az internetadóról semmit nem írtam,"

Tudom, megvárod az ünnep végét, addig a századvég hátha kitalál valami frappánsat. Magadtól meg még se mernél keménykedni, azt még a munkásőr apu megtanította neked.

"amit képesek vagytok megnyerni.""magadfajtáknak" "ballibbantak"

Látod, ilyenkor jön elő belőled a még nagyobb sötétség. Most magyarázzam el neked, hogy aki a fidesz ellen, az még nem biztos hogy bal, a magadfajták pedig ha te vagy a másik oldal, kifejezetten dicsérő?... szóval magyarázhatnám, de minek. Ostoba vagy, szolgának pont megfelelsz.

freehckr 2014.10.22. 18:27:29

@NYJetsTD: „addig a századvég hátha kitalál valami frappánsat”

Az már megvan, sosem viszik túlzásba: „megvéggyüka”, „közteherviselés”, „extraprofit”... A sorrend még kérdéses, hogy pontosan melyik bullshit szlogennel nyitnak. :)

nyünyüge 2014.10.22. 18:28:36

Az RTL a Schwechat-i reptéren kérdezi a jól megérdemelt szabadságára induló Vida Ildikót.

freehckr 2014.10.22. 18:30:07

@nyünyüge: Remélem olyan országba megy amellyel van kiadatási egyezményünk... :)

2014.10.22. 18:30:29

@Zoltán Lukács: azt írta, hogy baromi jó manipulátor. Tudod, mint a Joker a Batmanban. Csak ez az élet, a denevérre még várni kell...

nyünyüge 2014.10.22. 18:32:16

@Letícia:
@nyünyüge:

és nem erősít, nem is cáfol, viszont nagyon ingerült.

2014.10.22. 18:34:46

@nyünyüge: megy biztos Amszterdamba tanulmányútra a Madam...Ha hazajön, mit cserél le, bútort vagy a lányokat? ;)

@freehckr: :D

2014.10.22. 18:39:42

@nyünyüge: Naná! Hisz a neten csak kevesen dicsérik. Ezért kapjuk az adót. Vagy Szanyinak lesz igaza, hogy tényleg őt meg a nejét tiltották ki?

Ha valami mindig nagyon lejt menetet jelez, a persona non grata státusz. Nem kell ehhez leprásnak lenni, de majdnem egyenlő vele a "lefolyás". Napóleon szegény, ő is így fejezte be...

Megjegyzem egyébként, lehet, ha nem a neten élné ki sok ember az ellenérzését, hanem tettekben, akkor nem itt tartanánk...

Kata Pokrivcsák 2014.10.22. 18:46:22

Két dolgot lehet szinte biztosan állítani:

1 a kormány nem fogja észrevenni az útelágazódást.

Ezek az emberek és ezek a típusú személyiségek nem alkalmasak arra, hogy ilyesmit észrevegyenek, és nem is tudnának semmilyen irányváltást véghezvinni. Illiberális kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Azért van köztük összetartás is, és azért találták meg egymást, mert személyiségileg nagyon hasonlítanak egymásra, és az, hogy azonos elveket vallanak a politikai irányzatokról (ha egyáltalán érdeklik őket irányzatok, értékek, és nem csak a hatalom meg a pénz) , ennek már csak következménye. Főleg olyan emberek lehetnek, akiket gyerekkorukban autokratikus módszerekkel neveltek vagy akiket a késő kádári, rendszerváltás környéki időszakban súlyos frusztrációk értek (pl Matolcsy későn induló "karrierje") ,és ezért önközpontú, tekintélyelvű személyiségekké váltak, és ezt akarják az őket körbevevő világban megvalósítani. Ilyen emberek nem tudnak, nem fognak egyszercsak megváltozni. Ha az egyik meg akarna változni, a többi nem is értené, hogy az az egy miért akar megváltozni.Egy 50-60 éves ember világszemlélete már végképp nem változik, aki lenézi az embereket és autokratikus módon gondolkodik róluk, az ezt nem fogja tudni megváltoztatni, és a saját gondolkodását Amerika és a nyugat demokratikus tanácsaihoz igazítani. Aki hazudozáshoz, az emberek eszközként kezeléséhez, mások manipulálásához szokott hozzá, az ezen nem tud változtatni, mert az egész énje erre van beállva hosszú ideje, akár gyerekkora óta.

2. a nemzetközi helyzetnek nagyon sokáig nem lesz semmilyen hatása a magyar közvéleményre. Mert ki foglalkozik olyannal, hogy nemzetközi helyzet.

Az értelmiség foglalkozna vele, viszont az értelmiség meg is vásárolható. Orbánék nagyon jól tudták, hogy a magyar társadalom szerkezete a jelentős középosztály miatt olyan, hogy akkor, ha értelmiség számára nehezen értelmezhető nyíltan antidemokratikus, ezért irracionális politikát akarnak folytatni, azt csak úgy lehet megvalósítani, ha az értelmiségre nem észérvekkel,hanem pénzzel , lefizetéssel hatnak. Ezért előbb megvásárolták maguknak azt az 1-2 milliós magasabb fizetésú értelmiségi társadalmi réteget, vagy annak főleg a nem közalkalmazott, a középosztály felső részéhez tartozó részét amelyik mivel diplomával rendelkezik jórészt pontosan tudja, hogy milyen káros a nemzetközi helyzet, viszont megkapta az egykulcsos szja-t, a családi adókedvezményt, a gazdagoknak kedvező rezsicsökkentést és úgy véli, hogy Orbánnak köszönheti az új autót, nagyobb házat. Ezek az emberek a nemzetközi helyzettel még akkor sem fognak foglalkozni, ha potyognak az amerikai bombák a házuk tetejére. Még akkor is Orbánt fogják hallgatni.
Pl valaki újabban a vezért követve elkezdte imádni Oroszországot, a korábbi ősellenségét, miközben, ha azt írják neki, hogy Oroszország fejletlen, nem tiltakozik, hanem elfogadja. Akkor imádja a fejletlenséget ? Nem. Arról van szó, hogy valójában nem Oroszországot imádja, hanem azokat az alacsony, erőszakos tekintélyelvű vezéreket, akiktől azt várja, és várhatja is, hiszen az önközpontú tekintélyelvű vezérben soha nincs érzékenység, csak számítgatás, hogy elsősorban ne legyen semmilyen, más társadalmi osztály iránti szociális érzékenység a saját társadalmi osztálya pedig megtarthassa az elmúlt években Orbán alatt létrejött kivételezett helyzetét. Valamikor azt mondja, hogy éljen az illiberalizmus, aztán egy másik pillanatban meg ugyanaz az ember egy óvatlan pillanatban azt, hogy jó dolog a liberalizmus. Hát persze hogy jó dolog neki a liberalizmus, hiszen az a jómódú emberekről szól, ellentétben például a kommunizmussal. Az illiberalizmusért a liberalizmussal egyidejűleg meg csak azért lelkesedik, mert azt mondta neki a vezére, hogy most azért kell lelkesedni. Ha ugyanez a gazdagokat támogató vezér azt mondaná neki, hogy a liberalizmus a jó, akkor ő lenne a legnagyobb liberális.

Éhes_ló 2014.10.22. 18:47:19

@játccótér: én itthon akarok élni.
Ezért hajtottunk el benneteket sokadmagammal a .... -ba.
Sokadjára már.
Megtesszük ismét és ismét, ha kell.

Szóval lazíts és bízz a demokráciában, meg az Isten adta nép bölcsességében, mert ha lekutya$icsázod a magyar választót, még annyi szavazatotok sem lesz, mint eddig,pedig az sem volt túl sok, láthattad.

@freehckr: elvétetted, vagy hazudsz.
Qrcsányhoz nem mértem senkit és semmit, csak annyit jegyeztem meg, ha ő és a hívei kijelenthetik magukról, hogy ők "demokraták" akkor bárki bármit kijelenthet magáról ugyanolyan joggal. Ez a hazai jobboldal kapcsán sem kevésbé igaz, ezért felesleges az ezzel való majomkodásod is.

A károkozásokról a választók döntöttek. Soxor.
Nem érted a döntésüket szemmel láthatóan, pedig megesett veletek már pártucatszor.
De nem értettél meg belőle és nem is tanultál semmit.
Mentségedre szóljon, hogy a magadfajtáknak ez általános hibája.
Ezért tartotok itt.

@NYJetsTD: feleslegese terelsz. leszarom a netadót és az ajvékolásotokat is ennk kapcsán itt, ennél a postnál.
A magadfajták teljesen mindegy milyen jelmezt használnak, mit aggatnak magukra, mert a PC újbeszél blablátok, az ajvékolásotok és a nemzeti oldal gyűlölete jól azonosít benneteket minden értelmes ember számára.
Ezen pedig a bunkó személyeskedésetek sem segít semmit sem.
Sőt.
Megmutatja az érvtelenségeteket.

Kata Pokrivcsák 2014.10.22. 18:48:28

Van a társadalom egy másik rétege, a munkások felső rétege, akik meg a spindoktorok célpontjai. Akik alacsony iskolai végzettségük miatt sokkal jobban megértenek egy egyszerű jelképes mondatot, mint valami bonyolult magyarázatot. Jól veszik az üzenetet, amikor a spindoktor azt mondatja a politikussal nekik, hogy: Na te proli, most pedig, mivel igen műveletlen és emiatt könnyen befolyásolható vagy, elhalmozlak egy csomó ajándékkal. Csak te azt az ajándékot középosztállyal ellentétben nem pénzben kapod, hanem az éhes szájadat élősködő bankokról, közműcégekről szóló üzenetekkel tömöm be. (azért pénzt is adok, de az nálad csak havi ezer Ft lesz, aminek nagyon örülsz, hiszen még számolni sem biztos, hogy tudsz) . Látom is hogy örülsz, ugye, neked a levegő elég. Mi meg örülünk, hogy neked a levegő is elég. Azaz végül ez a társadalmi réteg is jól érzi magát - csak nem a pénztől hanem a propagandától.

Aki meg jól érzi magát az mit foglalkozzon a nemzetközi helyzettel, még ha egy minimális műveltsége volna is hozzá. Vagy nem volna.

És van a társadalom legalsó rétege, akit végképp nem érdekel a nemzetközi helyzet. Egyrészt azért, mert még minimális műveltsége sincs hozzá. Másrészt a nemzetközi helyzetnél sokkal jobban érdekli, hogy ki tudja e fizetni a villanyszámlát. Nem fogja, mert Orbán a villanypénzt csak szavazatért cserébe adná, erről a társadalmi rétegről meg tudja, hogy a legszegényebbek soha nem szavaznak kormánypártra. Azért mert a legszegényebbek, és ezért mindig protestálók. Ezért akarja rajtuk a legtöbb pénzt megtakarítani, mert nincs vele szaavazati vesztesége.

Ezek miatt a magyar társadalom még nagyon sokáig belterjes módon irányítható, kézben tartható marad, a kulcs és a folyamatok értője az értelmiség lenne, de az a középosztály le van fizetve, tudná érteni, de nem akarja. Ezért még művelt emberek is képesek kitalálni olyan primitív dolgokat, hogy

(„Gyurcsányék”, nemzetközi baloldal, Osló-Washington stb.)

Harmony12 2014.10.22. 18:52:51

"Lázár: A vizsgálat szerint az Ökotársnál nem az előre meghirdetett objektív szempontok alapján, hogy szubjektív szempontok alapján döntöttek a pályázatokról,
politikai szempontokat és baráti kapcsolatokat vettek figyelembe, jól körülhatárolható körhöz kötődnek a nyertesek."
Tisztára a trafikpályázat, vagy a földpályázat, vagy az állami kommunikációs tenderek, vagy vagy vagy....

freehckr 2014.10.22. 18:59:59

@Éhes_ló: „Qrcsányhoz nem mértem senkit és semmit”

Akkor idézlek újra: „úgy nevezhetik magukat "nemzetinek" mint qrcsányiék "demokratikusnak"”. Ez méricskélés...

„A károkozásokról a választók döntöttek.”

Az MSZP-SZDSZ-t is újraválasztották 2006-ban, tehát akkor szerinted azért, mert olyan remekül kormányoztak 2002-2006 között. Ugye?! :)

„Ezért tartotok itt.”

Honnan tudod, hogy én hol tartok?! :) BTW, tényleg elég „árvák” vagyunk mi jobboldaliak, ugyanis nincs politikai képviseletünk Magyarországon... soha nem is volt, igazság szerint.

Kata Pokrivcsák 2014.10.22. 19:03:48

@Harmony12: Mondtam én tegnap Habonyt, meg az áttematizálást az Ökotárssal, csak Kulcsár Attila helyett legfeljebb internetadó lett.... Még gyorsabb volt Habony, mint gondoltam. Fél nap se kellett neki.

NYJetsTD 2014.10.22. 19:09:16

@Éhes_ló: Jaj, jaj, téged illetve titeket csak bántanak, mert te illetve ti vagytok a nemzeti oldal. Mindjárt sírok. Nem kiscica, nem azért bántanak. Azért bántanak mert elvakult, szervilis és ostoba vagy.

2014.10.22. 19:13:32

@Harmony12: na ezen nagyon kiakadtam! Visszahangzik magyar közélet barátok oligarchájának a szövedékétől, a mészároslőrincek, a simicskák iszonyú szűk baráti körének a korrupt hatalmától. Ez a "hangoskodás"nem ér fel Lázárhoz? Amerikában már hallják, egész Európa zeng tőle! és van képe ezt így bedobni?

Megdöbbentő cinizmus. Ennek az embernek nem tudom mitől van iszonyú kompenzálási kényszere, dehogy éltanuló kápó, az tuti, nagyon jól csinálja, remélem kap egy-pár buksisimit...

Egyébként micsoda bátorság kell ahhoz, hogy a leggazdagabb európai országot, Norvégiát és legnagyobb katonai hatalmat, az USÁ-t magunkra haragítsuk?

Erről az a cigány jut eszembe, aki a vaklovat eladja, és próbaútján szegény neki meg a falnak. Mire a vevő felkiált, hogy ez vak! mire a cigány, nem vak ez, hanem vakmerő...:(

Ennyit erről a kupecnek állt mai állami vezetőktől. Az éhes ló is szerintem már kómál, káprázik a szeme a sok farháttól, és be-beszólogat....

István Tamasi 2014.10.22. 19:26:12

@maxval a bircaman:
Valóban koncepciós ügy: maffiaállam koncepció.

István Tamasi 2014.10.22. 19:29:18

@maxval a bircaman: @török gábor:
Még politológusnak nevezi magát az akinek nótázni támad kedve amikor adóhivatali felsővezetők kerülnek komoly gyanúba hogy adócsalásban vettek részt?!

6.Lenin 2014.10.22. 19:31:24

@Letícia:

"Egyébként micsoda bátorság kell ahhoz, hogy a leggazdagabb európai országot, Norvégiát és legnagyobb katonai hatalmat, az USÁ-t magunkra haragítsuk?"

izé...

ehhez nem bátorság kell, hanem önérzet/gerinc.

Mondjuk 2 év múlva Kína lesz a leggazdagabb, és Putyin a legerősebb, akkor nekik is mindent szabad, keleten, aztán az egész világon?

Amúgy ki is a szolgalelkű? Elég, ha gazdag, vagy erős, már nyalni kell?

1 szövetségben vannak urak és szolgák?
Ezt nem másként nevezik?
Ez nem gyarmat?

(nagyon belelendültél, kissé túllőttél szerintem)

tomfree 2014.10.22. 19:34:45

Nyilván van egy nemzetközi geopolitikai felhangja az egésznek, de ez valóban arról szól, hogy döntésre kényszerítik az amerikaiak Orbánékat, hogy melyik oldalon is állnak. Most dől el, hogy keleti nyitás vagy nyugati ország leszünk. Amúgy meg az USA bármikor bedöntheti a kormányt, a nálunk sokkal erősebb oroszokat is fingatja rendesen. Orbánék meg az internetadóval meg a távközlési adóval fingatják a Telekomot aminek az anyacége a német Deutsche Telekom, akik meg nagyon erős lobbierővel rendelkeznek Berlinben. Lehet szórakozni, de ennek hamar bukás lesz a vége. Csak azt megint mi szívjuk majd meg. Belpolitikai hozadéka meg a tartós népszerűségvesztés lesz amit nem hoz vissza semmi sem.

István Tamasi 2014.10.22. 19:35:09

@maxval a bircaman:
Igaza van. A lényeg az, hogy a mutyivezér maffiaállamot csinált hazánkból.

6.Lenin 2014.10.22. 19:40:04

@tomfree:

"....oroszokat is fingatja rendesen."

És?

Fingatták Vietnamot, Afganisztánt, Irakot, Szíriát, IÁ-t ...

És?

6.Lenin 2014.10.22. 19:55:11

Elég, ha valakik gazdagnak, erősnek érzik magukat, és már fingathatnak bárkit is pusztán gyanúsítások, mende-mondák alapján?

Közben jogállamért, demokráciáért kiabálnak?

Ez nem diktátor stílus?

Nem kéne már kivenni a kezeket a biliből?

Harmony12 2014.10.22. 19:58:02

@Kata Pokrivcsák: Milyen szép szó, áttematizálás...:) Parasztvakítás, terelés, hazudozás, szemfényvesztés inkább...;)

Éhes_ló 2014.10.22. 19:59:54

@NYJetsTD: én itt sehol nem írtam semmilyen "bántásról".
Vagy nem érted a magyar nyelvet vagy hazudsz.
A szánalmas személyeskedésed lepereg rólam, de ettól még primitív és kisszerű.

@Letícia: itt nem én, hanem max az ellenzék és a savazói vannak kómában ,mert képtelenek bármire még usa és ejrópaji támogatással is.
Erről fantáziálj, ne csirkefarhátról, mert azt a kutyánk sem eszik, nem hogy mi.
Sose magadból indulj ki, mert téves következtetésekre juthatsz.

Harmony12 2014.10.22. 20:02:35

@Letícia: én is kiakadtam rajta. Amúgy nem értem miért csodálkozol, hogy épp ezek nem érnek fel Lázárhoz, mikor a trafiktenderben masszívan résztvett állítólag. Ugyebár...
Az arroganciája valóban bicskanyitogató. Amikor azt hajtogatta órákon keresztül, hogy az amerikaiak milyen jó barátaink, arra gondoltam, hogy magában röhögcsél, hogy Goodfriend, Goodfriend...;)

2014.10.22. 20:06:12

@6.Lenin: az oroszok seggét nyalni, ahhoz mi kell? Gerinc vagy egy öntudat, hogy az a segg, ahonnan még semmit se kaptunk (kivéve a KGST és Varsói Szerződés, de Te ezt nagyon szereted és ragaszkodol hozzá, hisz a fidesz nem más, mint az mszmp átmentése dr. Horváth István veje, Stumpf Pityu által megszervezett, III/III-asok által felügyelt csapattal)?

A NATO, az EU az finanszírozza az összes hülyét is, aki tiltakozik ellene. A mór megtette a magáét, a mór mehet? Lehúzni jól ezeket, aztán törleszkedni azokhoz, akik csak délibábot festenek?

Nem én lendültem túl, hanem Te nem érted, hogy már nem a szocializmusban élünk, Illetve de, és ezért vagy magabiztos, és örülsz, én meg ezért prüszkölök.

Sok a hülye, na, de ezt nyilván a hülyék nem fogják elismerni....

Harmony12 2014.10.22. 20:13:47

@Éhes_ló: Hadd tegyem már fel a kérdést, hogy nekem, mint magyar választópolgárnak mi a fészkes hasznom van ezekből az eszement politikai manőverekből szerinted? Az egysejtű szintjén szeretném megtudni, hogy jobban fogok élni, ha az oroszokkal fekszünk össze? Több lesz a nettóm? Kevesebbet fogok adózni, netán ingyen lesz a fűtés? Vagy kiélhetem állati ösztöneimet, mert mehetek harcolni? Komolyan, próbáld már meg néhány mondatban a keleti nyitással járó előnyöket összefoglalni! Köszönöm!

Harmony12 2014.10.22. 20:16:56

@6.Lenin: Azért ezek több mint mendemondák...:) Majd amikor az első embert beáldozzák, látni fogod...:)

2014.10.22. 20:31:47

@Éhes_ló: sajnos sok az olyan ostoba ember, mint Te, akiknek bármit beadnak, cuclizzák, mint a csecsemő az anyatejet. Hiába na, gondolkodni nehéz és fájdalmas, de ezt neked hiába is mesélném, hogy a gyümölcse mennyire édes, mert a te agyad felett nem te kontrollálsz, hanem vitya. Hát úgy kell neked.

@Harmony12: képes rá, valóban. Persze, ha tud angolul, mert hódmezővásárhelyi ifjú titánként még mindig azt hiszi, hogy az ő fenekében fordul meg a passzát szél...Lesz még ez így sem! Bár már én nem biztos, hogy megérem...:(

Ez jutott most eszembe: www.13keruleti-hirhatar.hu/hirek/popper-peter-orban-viktor

6.Lenin 2014.10.22. 20:38:20

@Letícia:

Nem érted.

Én nem azt írtam, hogy bárkinek a seggét is kell nyalni. Se az oroszokét , se az amerikaikét nem kell(ene) ha van gerinc.

Mo 1 szövetség része, amelynek több tagja is folytat elég sokféle tevékenységet az oroszokkal, Kínával, stb...

Miért pont nekünk nem szabadna? Mo szuverén (?) állam, még, ha kicsi is, és szegény, hála a most gazdag országoknak.

Én azt nem értem, hogy az miért nem szolgalelkűség, ha Norvégia, Amerika seggét nyaljuk csak azért mert kicsik és szegények vagyunk?

Ők miért követhetnek el törvénytelenséget, és mások miért nem?

Ha Amerika azt mondja, nekem mindent szabad, mert gazdag és erős vagyok, akkor Putyin miért nem mondhatja, ha magáról ugyan ezeket gondolja?

Amit szabad Jupiternek......ez lenne a demokratikus, jogállami?

Nekünk szabad, nektek nem... ezt mért nem gondolhatja akkor bárki is magáról?

Miért is?

"A NATO, az EU az finanszírozza az összes hülyét is, aki tiltakozik ellene"

ez 1 nagyon durva csúsztatás.Nem a NATO,EU ellen (nem is lehet, lásd skót népszavazás),hanem az ellen, amit fentebb írtam.

1 szövetségben nem lehetnek alá és fölé (mások fölé) rendelt tagok. Az csak a gyarmatokon létezik.

Ki, mit, és hová szeretne tartozni azt az emberek eldöntik/eldöntötték, és nem biztos, hogy ők a hülyék mindig, aztán utólag kiderül, hogy mégsem ők voltak, vagy igen, de ez a demokrácia.
Nem az, hogy néhányan eldöntik, másoknak mi a jó.volt már ilyen, meg is bukott, és ha ez is ilyen lesz, ez is meg fog bukni.

Még (mindig) nincs vége a történelemnek (csak néhány köcsög gondolta ezt).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 20:39:20

A korrekt lépés az arányos válasz lett volna.
Azaz 6 amerikai kitiltása Magyarországról.

Nem pedig a külügyminiszer kiküldése Amerikába egy kis alázásért.

A konkrét üggyel, - pedig mivel nincsen konkrét ügy, mert hogy állítólag 6 ismeretlen magyar állampolgár nem utazhat Amerikába, már ha úgy van - nem érdemes kormányszinten ennél jobban foglalkozni.

így is marad több milliónyi magyar állampolgár, akik utazhatnának Amerikába. Már ha akarnának egyáltalán odautazni.

Ki kell tiltani 6 amerikait és kész.

2014.10.22. 20:40:58

@6.Lenin: és a többiek: NEKÜNK MINDIG MOHÁCS KELL???????

2014.10.22. 20:43:52

@Akitlosz: jól kihasználják azt is, hogy az USA nem fogja kiadni a neveket...persze egy darabig. Lesz ebből több kitiltott is....

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 20:45:04

@Ruzsa Söndör:

Miért is kellene választani?

Svájc, Ausztria jól elvannak semlegesen is.

1956-ban sem NATO tagságot akartak, hanem semlegességet.

A NATO nem biztonságot nyújt, hanem éppen ellenkezőleg, veszélybe sodor.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 20:47:44

@Khal Drogo:

Ha úgyis szankciók jönnek az ország ellen, akkor mi a fenének szankciózik Magyarország Amerika kedvéért?

Tegyük azt, amit Szerbia!

Használjuk ki az EU butaságát és gazdagítsuk az országot!

Ebből az egész cirkuszból Magyarországnak a világon semmi haszna sincsen, csak kára származik belőle.

NYJetsTD 2014.10.22. 20:50:07

@Éhes_ló: Ne add fel,harcolj. Mint istened. Aztán előbb utóbb tényleg éhes ló leszel. Most csak vak.

6.Lenin 2014.10.22. 20:51:04

@Harmony12:

szeretném is látni, de ez így 1 nagyon aljas húzás, és nem megengedhető (lenne) senkinek sem.

Mi lenne, ha rád gondoltak elsőként?
Vagy azt mondanák odaát, hogy terrorista gyanús vagy és likvidálnának 1 drónnal? Utána levizelnének és azt mondanák, bocs, ez van.
Megnyugtatna?

Az ügyvivő pacák maszatol, hogy ez most közügy, vagy magánügy, közalkalmazott vagy kormánytag.

Erre sok mindent lehetne mondani,de, hogy jogállami megoldás, azt nem.

Én már éltem olyan rendszerben, ahol 1esek bárkit megvádolhattak, kivégezhettek, és már nem szeretném ha megint ez lenne, még akkor sem, ha közben tele pofája rágógumival.

Ha valaki törvénytelenséget követett el, fel kell jelenteni, és ha ez a kormány eltusolja, van nemzetközi lehetőség is.

Más piszlicsáré ügyekben miért lehet rögtön nyugatra szaladgálni?

El kéne dönteni, hogy ki, mit is szeretne. Maga mellé emelni, vagy leigázni.
(esetleg akkor is, ha nem a kedvencek vannak hatalmon)

kekex 2014.10.22. 20:51:32

@unionista:
Hehehe! "Berlin nem érdekelt a bukásukban"????
Osztán mi a francnak állították le az Audit 3 hétre, demonstrálandó, hogy tudnak negatív GDP-t is okozni? Egyből elhallgattak az "európa élén járunk" szövegekkel!
Nem tűnt fel? Kis náiv!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 20:52:32

@Érdekes:

Lehetne mondjuk erdőket ültetni. Hely van. De a Nap sugárzását is sokkal jobban ki lehetne használni.

@Link elek:

Ez az internetadó is a terelés része. A fidesz tematizálja a közbeszédet, ahogyan a politológus mondaná.

NYJetsTD 2014.10.22. 20:54:19

@Letícia: "NEKÜNK MINDIG MOHÁCS KELL???????"

Az. Még sohasem sikerült egyensúlyt találni. Most is pont ellene dolgoznak.

István Tamasi 2014.10.22. 20:55:31

@Akitlosz
Akitlosz!
Persze az EU-n kívül is van élet /csak sokkal rosszabb/. Na meg az EU pénzfolyama nélkül nem működne, összeomlana mutyivezér maffiaállama.
A szankciók -egyenlőre- nem az ország ellen jöttek, hanem egyes maffiózók ellen.
Svájc semlegességéről talán nem kellene vitázni. Ausztria semlegessége a jaltai és a potsdami konferenciák eredménye illetve szüleménye.

graycivil 2014.10.22. 20:57:18

"Nyugat vagy Kelet? Meddig hallgathat Orbán?

Már a gondolata is borzasztó annak, hogy idáig jutottunk. Hogy 23 évvel az oroszok kivonulása és 17 évvel a NATO csatlakozásunk után ez a kérdés egyáltalán felmerülhet. "

velemenyvezer.444.hu/2014/10/22/nyugat-vagy-kelet-meddig-hallgathat-orban/

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

6.Lenin 2014.10.22. 21:02:57

@Letícia:

A demokráciában mindig lesz többség, és kisebbség is.
A szép az (lenne) benne, hogy ezt mindenkinek el is kéne (tudni)fogadni.

Még, ha Akitlosz agyréme is bevezetésre kerülne, hogy 10 percenként népszavazzunk minden piszlicsáré ügyben, akkor is lenne többség/kisebbség és bazi nagy megnyugvás, hogy ránkszakadt az igazi demokrácia.
Pedig, ha a kisebbség kezdeményezne 1 újabb népszavazást, hogy töröljék el a többség által megnépszavazott törvényeket, akkor éppen olyan szart érne az egész, mint most.

látom nem éreted ,hogy olyan nincs, valami csak akkor lehet demokratikus/jogállami, ha mi határozzuk meg, ha a másik, az fasizmus.
Mert, ha te ezt gondolod, akkor a másik is (joggal)felveti, akkor miért csak nekem ne lehetne szintén igazam.

Ebből a mókuskerékből képtelenek vagyunk kitörni, és ez az igazi probléma.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 21:03:11

@ibafaipap:

No és a NATO tagságból ugyan milyen gazdasági haszna van Magyarországnak?

A paksi erőmű és a vezeték sokkal fontosabb és hasznosabb.

@sztd:

A francia hadihajó projekt nincsen lefújva.

A hajó az Atlanti óceánon teljesít próbautakat orosz személyzettel a francia Saint-Nazaire kikötőjéből. Ebben vagy a következő hónapban szállítja le a hajót Franciaország Oroszországnak a jelenlegi állás szerint. Már orosz neve van a hajónak, Vlagyivosztok.

2014.10.22. 21:04:19

@NYJetsTD: nem is fognak. Ide sok-sok terepauta kell. :((((

lsd. Petőfi Pató Pál úr.

graycivil 2014.10.22. 21:07:31

Nagyon nagy lehet a vész Le Sopeau unortodoxiájában, ha kénytelen volt bevállalni az internet ilyen módú és mértékű megadóztatását. Ugyanis ez valóban mindenkinek fájni fog.

Le Sopeau-nak nem lesz olyan szerencséje, mint Biszkunak. Az legalább hatalma elvesztése után majd negyedszázadig békében élhetett, és csak utána olvasták fejére a hazaárulást. F.Y!DESZ

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 21:08:41

@játccótér:

A német társadalom nem kiegyensúlyozott. Inkább frusztrált.

Jól élhetnek, de cserében csendben kell lenniük.

graycivil 2014.10.22. 21:11:43

"Újabb furcsa adót találtak ki a magyarok

A kormány újabb különös adójáról, felháborodott emberekről és cégekről, illetve a szakmai szervezetek tiltakozásáról írnak a külföldi lapok a tervezett internetadó kapcsán."

index.hu/tech/2014/10/22/lapszemle/

"A portál (Reuters) azt is kiemeli, hogy a kormány már korábban is vetett ki ágazati különadókat, de a mostani terv különösen felbőszítette a közvéleményt."

Kezdi a kormány szarral kezelni a fekélyt! F.Y!DESZ

6.Lenin 2014.10.22. 21:16:15

@graycivil:

Mikor lép életbe az internet adó?

Nem ez lenne az első eset, hogy megint takonyra vetődtél.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 21:18:51

@Letícia:

Így lehet pletykálkodni, s mindenki gondolhat és mondhat, amit csak akar.

Pletykákra pedig nem lehet semmilyen hivatalos eljárást, intézkedést alapozni.

Ruzsa Söndör 2014.10.22. 21:21:31

@Akitlosz: Már nem kell választanunk, mert azt korábban megtette a politikai elitünk, teljes egyetértéssel, FIDESZestül, komcsistul. A mostani választás arról szól, hogy betartjuk a szerződéseinket, vagy felrúgjuk és hazudozunk, pávatáncolunk, majd beégünk. Persze, ha a Magyar érdek azt kívánja, akár ki is lehet lépni egy szerződésből, alapos indokokkal, hogy az nekünk nem jó, hanem hátrányos. Most nem erről van szó, hanem genyó, sunyi, koruppcióról és sunyi hazudozásról, hogy a szövetség előnyeit élvezzük, a partnereinket, meg átbasszuk, ahol csak tudjuk...persze lehet ehhez is tapsikolni, hogy milyen ravasz a Nagyvezír, csak normális ember az orrahegyénél tovább lát.

6.Lenin 2014.10.22. 21:28:17

@Akitlosz:

a második megállapításoddal 1etértek, az elsővel nem.

Azzal igen, hogy mindenki azt gondol, amit akar, de másokat esetleg minden indokolt alap nélkül lehessen rágalmazni, azzal nem.

Nem hiszem, hogy nagyon örülnél, ha 1 amcsi reptérről visszaküldenének, hogy csaló vagy, szerintük, netán, mint terrorista gyanús 1ént simán likvidálnának.Jobb esetben utólag küldenének a családodnak 1 láda rágógumit Obama aláírásával.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 21:28:31

@kekex:

A gyárat rendszeresen leállítják 3 hétre.

Azért mert így a kötelező szabadságokkal munkaerőt lehet megspórolni, kevesebb ember foglalkoztatása is elegendő, ha mindenki kötelezően egyszerre megy szabadságra, nem pedig a termelés alatt folyamatosan, amikor az éppen szabadságon lévőket más munkaerővel kellene pótolni.
Ezeket a 3 heteket a gyárcsarnokok, gépezetek felújítására, karbantartására használják fel, tehát amúgy szükséges is a leállás időről időre.

No meg aztán a termékeknek is van életciklusuk, azaz néha kifejezetten jól jön, ha le lehet állítani a termelést egy időre.

Ez mindjárt 3 indok a termelési szünetekre.

Látszik, hogy nem ismered, hogy hogyan is működik egy gyár.

Aztán meg a dolgozók amúgy is nyáron illetve karácsony tájékán akarnának szabadságra menni, így meg is tehetik, sőt kötelező nekik.

A munkavállaló csak az alapszabadsága negyedével rendelkezik szabadon, már persze csak ha ezt 2 héttel előre bejelenti, az összes többi szabadsággal a munkáltató rendelkezik, de ezt csak maximum évente 2 részletben adhatja ki.

Az ügyes cég a végletekig kihasználja a jogszabályi lehetőségeket, sőt akár át is lépi azokat, ha tudja, hogy nincsen komoly félni- sem vesztenivalója.

Kata Pokrivcsák 2014.10.22. 21:30:13

@István Tamasi: Azt értékeld, hogy karakán módon kitette, ne azt, hogy honnan vette.

6.Lenin 2014.10.22. 21:31:36

@Ruzsa Söndör:

" orrahegyénél tovább lát. "

Te hogyan borotválkozol?
Nem zavar a tükör az orrodon?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 21:34:31

@István Tamasi:

Ugyanolyan az élet ez EU-n belül, mint kívül.

Nem történt semmiféle látványos fejlődés a tíz éves EU tagság alatt, előtte is itt tartott az ország. nincsen semmi számottevő különbség az EU-n kívüli és az EU-n belüli Magyarország életszínvonala között.

Az EU-ból is a sokkal rosszabb életű EU-n kívüli Svájcba menekülnek még az amúgy gazdag németek is.

Szóval messze nem az EU a legjobb hely a Földön.

"Svájc semlegességéről talán nem kellene vitázni."

Mert ki vitázik róla rajtad kívül? Követni kellene, nem vitázni.

Harmony12 2014.10.22. 21:37:36

@6.Lenin: Látom, a történet eleje nem ment át. az amerikaiak első körben tájékoztatták az érintetteket, és senki mást, aztán a külügyet, lévén ezek érintettek a dologban. Mindezt hetekkel ezelőtt. Nem mentek sajtóhoz, nem tettek feljelentést, a saját törvényeik adta jogokkal és kötelességekkel jártak el. Nem vádoltak meg senkit, ne ess túlzásokba, az érintettek pedig, akik hetek óta tudják, hogy ők bizony oda nem fognak utazni, hetek óta lapítanak mint szar a fűben. Mint a szóvivő elmondta, egyik sem vitatkozott vagy kért további indoklást. Merthogy a kitiltás nyilván alappal történt. Az, hogy valami nagyon okos a Századvégnél miért gondolta, hogy mindezt nyilvánosságra kell hozni, az már más kérdés. Az amerikaiak nem tették volna meg. Szóval, a hasonlatod, minthogy ha ezt velem tették volna meg, nem helytálló. Ha velem tennék, és ártatlan vagyok, akkor bizony jól kikérném magamnak, nem pedig lapítanék...

István Tamasi 2014.10.22. 21:42:44

@Akitlosz:
Pl a sokszáz km autópálya, iskoláknak digitális interaktív táblák, kórházfelújítások - hogy csak három példát említsek a sokból- az EU pénzeiből semmi fejlődés????
Svájc sok eus szabályozást átvett tagság nélkül.
Neked nyilván messze jobb az EU-nál Oroszország, Kína, Észak Korea.
Svájc semlegességét éppen te hoztad elő, nem én.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 21:43:04

@Ruzsa Söndör:

A szerződések nem örök időkre szólnak, fel is lehet mondani azokat.
De:
A NATO az papíron egy védelmi szervezet, semmi többet nem vállalnak a tagállamok a NATO tagsággal, mint azt, hogy külső támadás esetén egymás segítségére sietnek.

Semmiféle olyan NATO kötelezettség nincsen, hogy a tagállamoknak Amerika agresszióiban részt kellene venniük.

Hogy a gyakorlatban mégis ez zajlik az jól jelzi a NATO valódi feladatát. Amerika érdekeinek az érvényesítését az egész világon.

Ez Amerikának jó, nem pedig a NATO tagállamainak.

Ráadásul a NATO európai léte magát az EU-t komolytalanná teszi.
Saját, önálló katonai szervezet, saját önálló külpolitika nélkül az EU is csak Amerika vazallus területe, euroatlanti integráció van, így pedig az EU sohasem lesz valódi tényező a világban.
Nem hajlandó felismerni, hogy Amerika nem Európa legfőbb barátja, hanem az egyik legfőbb vetélytársa.
Olyan könnyedén tud Amerika kicseszni az EU-val, hogy az EU ennek még önként tapsol is, a legcsekélyebb mértékben sem hajlandó kiállni a saját érdekeiért. Lásd például a szankciósdit Oroszország ellen amerikai nyomásra. Ez egyáltalán nem az EU érdeke.

graycivil 2014.10.22. 21:45:28

"Ha ma lenne a választás, hatalmasat bukna a Fidesz

Állítólag 2018-ra ott lesz valamennyi magyar háztartásban a szélessávú internet, személyesen Orbán Viktor ígérte meg. Na de minek? Mert azt kötve hiszem, hogy a szolgáltatók majd egymást taposva kínálgatják a rászorultsági ingyenes netet."

valasz.hu/publi/ha-ma-lenne-a-valasztas-hatalmasat-bukna-a-fidesz-105745

"Úgyhogy én bátorítanám a Fideszt, hogy villámgyorsan felejtse el az akár 1000 forintos netadó ötletét. Már csak azért is, hogy ne kelljen 2008-as önmagával szembemenetelnie. Az olyan kínos." F.Y!DESZ

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 21:49:00

@6.Lenin:

Milyen másokat? Kiket?
Nincsen semmiféle konkrétum.
Az érintetteket talán tájékoztatták, de nekik sem érdekük a nyilvánosság elé állni.

Abszolút hidegen hagy, hogy mi van egy amerikai repülőtéren.

Sohasem jártam arra, és természetesen nem is fogok.
A halál sem kívánkozik oda.

Szóval a fantazmagóriád teljesen életszerűtlen.

Nem vagyok én magyar külügyminiszter, hogy hagyjam magamat az amerikaiak által megalázni.

Ilyesmire nem fog sor kerülni.

Eleve érvényes útlevelem sincsen. Minek az manapság? Drága és felesleges.

6.Lenin 2014.10.22. 21:50:00

@Harmony12:

Most minden magyar közalkalmazottnak/állampolgárnak ki kéne állni, hogy ártatlan?

Senki nem kötelezhető, hogy maga ellen valljon.
Másoknak viszont kötelességük, ha bűncselekmény jut a tudomásukra, azt jelentsék a megfelelő szerveknél.

Szerintem ez lenne a jogállami megoldás.

ez a szarkavarás-mindkét részről- más ügyek elfedésére adhat okot. Mindenki csak spekulál. Kinek jó ez?

1et elfelejtesz, az amik már ott tartanak, hogy kétségbe vonják szövetségesi alkalmasságunkat, mert nem vizsgáljuk azt az ügyet, amiről nem adhatnak tájékoztatást a nyilvánosságnak, de mindezt a nyilvánosság előtt teszik., sugallva, mindezt megtehetik mert ők az erősebbek.

Csodálkozik még azon valaki, hogy 1re jobban terjed az unió ellenesség? 1re több ellensége van az USA-nak?
Hogy a mai ellenzék már a kutyának sem kell?

Én, nem csodálkozom(lassan már semmin)

2014.10.22. 21:51:10

@Akitlosz: Hogy nem történt semmi? Kivakartak minket a balkántól a rengeteg pályázattal. Miből finanszíroztuk volna???

Ennyi agymosott hülyét! Feladom, megyek, teszek jobb dolgokat. Most először gondolom azt, hogy lehet, hogy jó lesz, ha sok hülye nem tud netezni...

Harmony12 2014.10.22. 21:52:01

@Akitlosz: Svájcba nem menekülnek németek, hanem jól megfontoltan esetleg elköltöznek, mondjuk olyan tartományba, ahol a személyi jövedelemadó 5%, a társasági adó meg 0,5%. gondolom nyilvánvaló hogy miért... Más kérdés, hogy Zugból meg Németországba járnak bevásárolni...
Esetleg nem kéne összeadnod, hogy a 10 év alatt mennyi EU pénzt sikerült elégetnünk itthon fejlesztésekre, beruházásra? és hol lennénk mondjuk enélkül? Az viszont igaz, hogy ha a tendercégeken keresztül ezeket folyamatosan lerabolják az aktuális kiskirályok, akkor valóban kevesebb látszatja van a tagság előnyének...;)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 21:55:21

@Letícia:

De az. Senki nem tud semmi biztosat, aki meg igen ő megtartja magának a tudását.

Csak pletyka van., meg mindenféle találgatás.

@István Tamasi:

Jobban élsz, mint 4-10 éve?

Utak így is és úgy is épülnek, ha van EU, ha nincsen. Tehát ilyesmit az EU tagság érdemének tulajdonítani megalapozatlan.

Az nem az EU pénze, hanem valamit visszacsorgatnak a szegényebb tagállamokból származó profitjukból.
S nem mellesleg már tilos vámot kivetni, ami miatt csökkent az állam bevétele és nem tudja megvédeni a gazdaságát az erősebbektől.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 21:59:09

@Letícia:

Hadd ne minősítselek!

Önmagáért beszél a véleményed.

6.Lenin 2014.10.22. 22:00:17

@Akitlosz:

"Milyen másokat? Kiket?
Nincsen semmiféle konkrétum.
Az érintetteket talán tájékoztatták, de nekik sem érdekük a nyilvánosság elé állni."

izé...Zsoltika...pont ez a baj.

A törvény szerint nem vagy köteles magad ellen vallani, vagyis nem kötelezhető, hogy magától a nyilvánosság elé álljon.

A főnöknek,munkatársnak lenne kötelessége feljelentést tenni, ha tudomása van konkrét cselekményről.

Fel kell jelenteni az összes kormány alá tartozó alkalmazottat és állampolgárt, aztán csak előkerül a 6drb pacák/spiné.

Miért is pont az a 6? Mi lesz a többiekkel? Mert azok baráti gazemberek esetleg?

Nem védem 1iket sem, de ez 1 nagyon aljas húzás, bárki is van benne, vagy kezdeményezte ilyen módon.

Harmony12 2014.10.22. 22:04:18

@6.Lenin: Az amerikaiak szerintem azt gondolják, hogy ilyenkor egy magasrangú valaki lemond a pozíciójáról. Mert máshol így szokták. Szerintem dermedten nézik az ámokfutást a kommunikációval, de értsd már meg, hogy jogsértést követnének el, ha nyilvánosságra hoznák a tényeket!!! Nem az ő dolguk. Ha megtennék, akkor meg azért reklamálnál, hogy beleavatkoznak a magyar belügyekbe...;)

aszekelyek 2014.10.22. 22:06:58

@falomb: ja ebben az 25 évben felépítettek nekünk valamit a nyugati barátaink? nem tudtam... bocs.. nem elvittek amit értek, különösen az értékeinket ? bocs.., de ne csináljunk már úgy, mintha ők ajándékot hoznának. Mint a Spiró darabban, a kern..., az amcsi , ki hazagyön.. nemrég láttam a felújítottat. Nem , ezek a mi barátaink elkötelezni mindenáron és belenyomni akarnak minket egy olyan érdekszférába, mely nekünk éppen sokat nem hoz... mert eddig se azt tette. Most ugye nem kell részletesen elmagyaráznom, hogy a soros emberei..., akiket ugye bűnbakként odaállított, hogy shortolták a forintot,.. ami nála azért nem egy ritkaság... és ezért sok helyütt még nem szívesen látott ... rajtunk kívül. Ezt pl miért ne lássuk és vegyük figyelembe, amikor a 444.hu sarazó irományait van szerencsénk éppen élvezhetni? mondd már meg, miért kéne nekünk úgy viselkednünk, alles zusammen, ahogyan a kanadai menekült:) , írónk volt szíves rólunk leírni, hogy mi márpedig genetikailag volnánk alattvalók. CSAK NEM GONDOLHATJA EZT AZ USA RAJTUNK VÉGREHAJTANDÓNAK???

aszekelyek 2014.10.22. 22:09:14

@NYJetsTD: most sorold fel, mindazon jókat, melyek várnak miránk, és ne hagyd kia nadrágszíjszorítást sem, ha szépen pitizünk a liberálisok követelőzésének!

aszekelyek 2014.10.22. 22:12:18

@Hepci: Hepci is megmondta... ez az én kiegészítésem, lehet folytatni...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 22:15:34

@Harmony12:

Azaz tehát gazdasági menekültek.

@Letícia:

Feltételezhetőleg te megszavaztad az ország NATO és EU tagságát.

S még te agymosott hülyézel le másokat?

panelburzsuj 2014.10.22. 22:16:52

@Hepci:
Te, mit is jelent az az "inszinuálás"?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 22:25:29

@6.Lenin:

Izé leninke

Pont ez a helyes és egyáltalán nem baj.

Senkinek semmi köze hozzá, hogy ismeretlen X. Y.-t esetleg, már ha úgy van, kitiltották Amerikából.

Nagyon helyes, hogy nem kell senkinek ilyen dolgokat akárkinek az orrára kötnie.

Nem is értem, hogy szerinted miért ez a baj.

Amúgy ha magadról beszélsz, akkor használj egyes szám első számot és ne másodikat!
Mert rólam aztán egészen biztosan nem beszélsz, hiába is erőlködsz.

"A főnöknek,munkatársnak lenne kötelessége feljelentést tenni, ha tudomása van konkrét cselekményről."

Mert tilos Amerikába utazni vagy mi? Odamegy szabadságra, ahova csak akar, nem tartozik a főnökre, munkatársra sem.

Másrészt minden ország a saját tetszése szerint válogathatja meg, hogy kiket (nem) enged be az országába.

István Tamasi 2014.10.22. 22:26:15

@Akitlosz:
Éppen ez az, hogy én és az emberek 90%-a az elmúlt 4 év során mindig rosszabbul élünk, mint az előző évben és ez folytatódik jövőre is.
Mégis miből épültek volna meg az autópályák, lettek volna tízezrével korszerű digitális eszközök az iskolákban, került volna sor kórházfelújításokra, stb?
A vámok KÖLCSÖNÖS eltörlése nagyobb előnnyel járt nekünk, mint amennyi hátrányt okozott.
Befejezem, mert elkezdtél durván trollkodni.

6.Lenin 2014.10.22. 22:26:16

@Harmony12:

Így is beleavatkoznak, ez nem vitás már.

Ha elfogadom azt,amit írsz, akkor a szóvivőnek csak annyit lenne szabad a nyilvánosság előtt mondania, hogy 6drb konkrét személy esetében valós bizonyítékaik vannak, amit átadtak 2014 x. x.-napon a a magyar ügyészségnek. ez az érintettek magánügye. Nem közügy. Vagy nem adtak át semmit, mert szintén magánügy, de nem engedik be őket.

Ha meg közügy, akkor Mo-on a nyilvánosságnak is joga van megtudni, főleg, ha valóban kormány közeli személyekről van szó.

Amerikába nem engedik be őket, az amerikai törvények értelmében, tiszta sor.
De Mo.on a magyar törvények érvényesek, ha Mo-on megvádolnak 1 kormány közeli tisztségviselőt bűncselekménnyel, akkor azt a magyar bűnüldöző szerveknek kellene jelenteniük, és mivel közügy, köteles mindenki nyilvánosságra hozni, nem csak a paksi szerződést.

Amerikában az amerikai törvények vannak érvényben, Mo-on (még) a magyar törvények.

Az szerintem nem elég, hogy a magyar hatóságoknak is van tudomásuk korrupciós ügyekről, nyilván van, de nem biztos, hogy ugyan arról. Nyilván folyik mindkét részről ködösítés is, azt hiszem ebben simán megegyezhetünk. Nem ez lenne az első eset, és nem is az utolsó.

2014.10.22. 22:27:58

@Akitlosz: te ezek szerint nem, de mégis haszonélvezőjeként a rendszernek fikázol. Miért nem költözöl keletre?

Legnagyobb fejlődést a monarchiában értük el, a legtöbb legszebb épületeink még mindig abból a korból való valóak. De a labancokat sem szerettük.

A magyar oktalan, öntelt virtuskodó nép:

www.hvg.hu/plazs/20141022_Banki_Gyorgy_interju

"hvg.hu: Terapeutaként a magyar társadalom jelenlegi állapotáról hogyan vélekedik?

B. Gy.: Kényes kérdés, ugyanis ez a mi magyar lelkületünk nagyon sok évszázada rögzült. Bibó szerint például a kiegyezés óta beszorultunk egy torzult, önmagát újratermelő karakterállapotba, aminek alapja többek között az egymás iránti bizalmatlanság, az együttműködés hiánya. Úgy véljük, hogy a problémáink forrása valahol rajtunk kívül van. Édesanyám, Bánki Veronika fordította Sir Bryan Cartledge magyarokról szóló történeti könyvét (Megmaradni – The Will to Survive). Ebben V. Károly német-római császár követe úgy ír le minket, mint akik csak a saját hasznukat nézik, lopják a köztulajdont, és nem becsülik a többi országot. Úgy mulatoznak együtt, mintha testvérek volnának, de közben sunyin acsarkodnak egymásra. Ahol bármit el lehet érni pár ember megvesztegetésével. Akik önteltek, büszkék, nem tudnak parancsolni vagy engedelmeskedni, nem fogadnak el tanácsokat. Mit mondjak, nem tetszettünk ennek a követnek, nyilván a korabeli rezsicsökkentés okozta sérelmei miatt. Közben mi itt az új évezredben is folyton csak reménykedünk, hogy majd ez az egész megváltozik: adunk magunknak még öt évet, és minden szuper lesz!"

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 22:29:07

@Harmony12:

De miért mondana le valaki, amikor semmiféle konkrét vád sincsen ellene, sőt az sem tudja senki, hogy ő az a valaki, aki állítólag korrupt?

Azért mondjon le valaki a munkaköréről, mert nem kap vízumpótló vízumot a vízummentes Amerikába?

Ráadásul ezt rajta és Amerikán kívül senki sem tudja, amőgy helyesen, mert nem is tartozik másra.

aszekelyek 2014.10.22. 22:30:30

bréking nyúz.... , szolgálati közlemény: Tavaly elkezdődtek a letartóztatások és házkutatások a cukor és az olaj ügyekben a csalók közül ha jól emlékszem előbb 40 vizsgálati fogságot rendeltek el , majd még többet , mára pedig még 400 házkutatás és felgöngyölítése is zajlott le a bűnszövetkezetnek. Na jó, ezt soha az életben nem fogják neked Gáborkám leírni sem a 444.hu-n , sem az indexen , sem a hvg-ben... Most viszont már itt van , közzétettem a t. blogtársaknak. íííííííííílehet kiátkozni megint de felesleges:)
Tudjátok.
Utóirat: Vida Ildikót -vélelmezem , ezen okból rántották a sárba , éppen azért , mert ez ennyire hatékonyan ment.
Érdekeket sérthetett ez is.

István Tamasi 2014.10.22. 22:33:01

@6.Lenin:
A kitiltás az USA belügye, az USA saját törvényei szerint működik és a kitiltás is az USA területére vonatkozik. Ezt én nem látom magyar belügyekbe való beavatkozásnak.
MNásrészt:
- Ott van a kezükben Horváth A. dossziéja már több, mint egy éve! Történt bármi is ami az adóhivatalbeli regndcsinálásra utal?
- Egy másik netes hír szerint elismerték, hogy 2011 szeptemberben kaptak konkrét adatokat USA cégtől(!) többmilliárdos adócsalásról és 2013 decemberében kezdtek nyomozni!! Mi a jó bánatot csináltak több mint két évig????

Zsoo 2014.10.22. 22:33:32

Akarva, akaratlanul keresztbe tettünk a hàttérhatalomnak.

NYJetsTD 2014.10.22. 22:35:28

@aszekelyek: "most sorold fel, mindazon jókat"

Csak egyetlen jót sorolok fel. Örülök hogy megjelentél te is végre, hiszen már csak a félhülye soviniszták képviselete hiányzott mára. El is megyek inkább berúgni, majd holnap végigolvasom az agyrém írásaid.

6.Lenin 2014.10.22. 22:38:36

@Akitlosz:

"Nagyon helyes, hogy nem kell senkinek ilyen dolgokat akárkinek az orrára kötnie.

Nem is értem, hogy szerinted miért ez a baj."

Ha az xy 1 sima Porbafingó János akkor azzal nekem semmi bajom, legfeljebb én se megyek oda, na bumm. Ilyenek, oszt jónapot.

Itt viszont elég zavarosan állami alkalmazottakat, sőt kormánytagot, kormányközelit meg hasonló faszságokat említettek.
Az viszont közügy, még akkor is ha KGBéláról lenne szó, bár ő nem kormányközeli (nem is lesz soha, szerencsére)

Olyan nem lehet, hogy mert Norvégia adja a lóvét, akár törvénybe ütközően is azt csinálunk vele, amit jónak látunk.
Én meg nem csinálhatok a saját lóvémmal azt, amit akarok. (nem uzsorázhatok, pedig nem rossz buli másnak kölcsönt adni).

Én se hivatkozhatok az USA-ban esetleg olyasmire, hogy ez nálunk nem bűn.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 22:39:21

@István Tamasi:
Autópályák már akkor is épültek ebben az országban is, amikor még az EU fel sem volt találva.

Sőt máig van olyan út az országban, amelyet eredetileg még a rómaiak építettek, igaz azóta le lett aszfaltozva, de amúgy is butaság lenne a Római Birodalomnak tulajdonítani az útépítést.

Komolytalan, megalapozatlan az útépítést az EU-nak tulajdonítani.

Akkor is épültek utak ebben az országban, amikor még nem volt EU tag és utána is épülendenek.

Abszolút természetes, magától értetődő, minden országban létező dolgokat az EU tagság érdemének tulajdonítani
MEGALAPOZATLAN.

De már csak ismétlem önmagamat, úgyhogy szerintem is hagyjuk.

aszekelyek 2014.10.22. 22:40:00

@ibafaipap: érdekes, hogy azt akkor nem közölték, amikor bajnaikám vezettekormány és parlamentünk de ötpárti szavazattal eldöntötte, hogy megépítjük a Paksi beruházást, magunknak és az orosszal... Mi lehet ennek az oka? miért vártak ezzel jó 5 évet...? Ez nagyon, nagyon különös....
Amellett, hogy a NATo tagoktól nem is követelhetnek ilyesmit. Ám őket ez nem zavarja, sem más bizarr tevékenységük..
pl az, amit belinkelt ide Gábor,,. a régi AD studió száma. Álm,maimmmmmmdban Amerika visszainteget, álmaimban amerika nem mondhatsz nemet... csak egy -sz-szel toldottam meg.... az eredeti szöveget.. a poszt címe is ebből idézett.
meg aztán VÁmos Miklós könyve is, a régebbeiek közül, úgy kezdődik, hogy őt kiédesgetik, hogy ugye Amerika.. és neki majd mekkora királyság lesz, jól fizető munka... hawaiii, dizsi, minden és ott derül ki, hogy az a jól fizető munka HULLAMOSÁS". mit finnyáskodik a magyarja !?

2014.10.22. 22:42:40

@NYJetsTD: :D Már csak ő hiányzott, valóban, teljes a hülyék paradicsoma.

Veled tartok én is a magam frontján, egs! A helyzet elkeserítő tényleg...:(

aszekelyek 2014.10.22. 22:42:44

@mdi: bokros lajost kéne követned. bizonyára ahol ő fog legközelebb labdába rúgni, neked az megfelel... Lakosságnak annyira nem azért..
@graycivil: csak rágjátok még egy darabig ezt a gittet is, gréczykém,...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 22:45:30

@Letícia:

"Miért nem költözöl keletre?"

Mert nekem Magyarország nem csak a lakóhelyem, hanem a hazám is. S neked?

"Legnagyobb fejlődést a monarchiában értük el"

Szóval labanc vagy. Az EU mániádból is sejthető volt, hogy te Magyarország szabadságának az ellensége vagy.

Ha már idézet:

„Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar! tiszteld a kit tisztelet illet, de hive Hazádnak érted e magyar? Hazádnak légy. Ne csinálj magadnak faragott képet hogy azt imádjad, csak Hazád szabadságának Istenét imádd a mint imádták azok a kik mártír halált szenvedtenek hűségükért ahoz a mit haláluk után a jog ereje iránti hitben az önbizalomban megfogyatkozott nemzedék hite hagyottan elalkudott."

Kossuth Lajos

aszekelyek 2014.10.22. 22:49:31

@concret: a baj inkább azzal van, hogy azok a sajtósok eléggé rossz fénybe helyezik az ügyvivőt is, akik össze-vissza firkálnak , megtévesztő badarságokt is minden szemrebbenés nélkül és saraznak.. Ezt pl az ügyvivő nem tette. A látszatát keltik annak az általam említett sajtósok, hogy e kvázi ők itt azt adnák le. holott j közel sem, amiről az ügyvivő beszél. A megtévesztése a tömegeknek, az folyik ezerrel... ,ezeken a bizonyos érdekkörhöz tartozó , ahhoz lojális sajtóorgánumokon keresztül is.ráültek és jól meglovagolták azt, hogy vélhetően van hat szennyláda alsó hangon, akik bepróbálkozhattak valamivel. De lehet, hogy hozzájuk még a kiterjedt nyomozás nem jutott el vagy mert piszok nehéz ezt a mi törvényeink szerint legalább alapos, alátámasztott gyanúvá érlelni. Úgy főleg, hogy a ződdossziés ember meg sem teszi a feljelentést ellenük.. Nagyon duplafenekű ez a sztori, ha éppen nem fedezi azokat, akiket kelll...
Akiket még nem sikerült a magyar hatóságoknak lekapcsolniuk.

6.Lenin 2014.10.22. 22:52:09

@István Tamasi:

A kitiltás valóban az ő dolguk. azt engednek be, akit jónak látnak, nem 1 jogállami megoldás, de az ő dolguk.

Ők Mo-on megvádoltak magyar közlakalmazottakat,de a bizonyítékokat nem hozzák nyilvánosságra, amerikai törvényekre hivatkozva,
De ők Mo-on vannak! Ez itt nálunk közügynek számít, ezért visít az ellenzék is (jogosan). Nálunk nem lehet esetleg alaptalanul megvádolni senkit.
Nem kötelezhetnek senkit, hogy maga ellen valljon. Ott lehet, hogy magától lemondana.
Itt ki kell rúgni, ha igaz a vád. azt pedig úgy lehetne tisztázni, ha bizonyítékokat is nyilvánosságra hozzák.

Én nem védem a korrupt gazembereket 1ik oldalon sem, de ilyen húzásokat se tartok tisztességesnek, ami az amerikai ügyvivő csinál.
Mindenki tudja, hogy ez csak ürügy, de mire jó ez?
Még többen utálják az amikat?
arra nem rossz megoldás, sőt nagyon is célravezető.

(persze az amikat imádók most nem kiabálnak jogállamért, csak visítanak örömükben)

Persze olyan pacákokat, akik néhány évve hamarábbl keveredtek ilyen, vagy még súlyosabb ügyekbe, simán befogadják, sőt pénzelik is.
A politika már csak ilyen volt/ilyen/ilyen is marad.

az erősebb eb mindig előnyt élvez (ha eljut odáig)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.22. 22:52:24

@6.Lenin:

De mindez csak pletyka.

Konkrétumok nélküli szóbeszédekkel nem kell foglalkozni.

A rendőrség elzavarná a síkosba az ilyen általánosságban vádaskodót!

Szerinted mégis mit kellene tenni?

Szerintem ebben az ügyben azon túl, hogy arányos válaszként kitilt az ország 6 amerikait az országból semmit.

aszekelyek 2014.10.22. 22:53:00

@Akitlosz: Talán akkoriban értette néhány magyar de ma? letikém, meg különben is bunyevác...
:) Tőle tudjuk. éljenek a bunyevácok. ! Is. De hagyják élni a magyarokat is, abban a kis hazában, amit már olyan sokszor körbenyírtak.. nyilván , mert vindikáltak rá jogot is. Mint ehhez a mai történethez.
Sztem az menjen, akinek itt nem tetszik...

mdi 2014.10.22. 22:53:24

@aszekelyek: Mo egész jól megvolt 6-8 évig a kiigazításokkal, amiket eszközölt, ha a szar gyáva MSzP nem farol ki mögülle esetleg még normális pályára is HT a gazdaság. 2000ig a Fidesz kormány is egész jól elvolt az eredményeivel, csak aztán tùl nagyot álmodtak meg happyendeztek.

2014.10.22. 22:57:41

@Akitlosz: Kossuth, a nagy hazafi, aki lelépett a magyar állam kasszájával...jogászként ő is verte a habot, fiát is Londonba menekítette, aki jobban tudott angolul, mint magyarul, talán két évet élt itt, aztán dandyként halt meg Angliában.

Ja, van bennem sváb, és ezért a származásért sokat köszönhet a családom a vagyonunkat többször elzabráló dzsentri magyaroknak, akik minden összetarhálva elittak vagy elkártyáztak rövid idő alatt...

Ja, nekem ez nem lehet hazám, csak egy öntelt fidesznyiknek. Mégis, több bennem a kurázsi, nem vagyok gyáva, nem kérek kölcsön agyat, illetve nem hagyom, hogy az agyamat mások saját céljaik szerint használják.

Nekem ez a mottóm:

"Hass, alkoss, gyarapíts, és a haza fényre derül".

aszekelyek 2014.10.22. 23:01:33

@Ruzsa Söndör: Már akik... Mi itt üzletről beszélünk, nem arról, ki hva akarna menni. nem világos, miért keverik ezt össze? Az itt élők szerint nekik ez így jó. Amikor ezt ötpárti , parlamenti egyetértéssel, bajnai minielnöksége idején megszavazták, akkor kellett volna hangoskodniuk! meg NATO-ra mutogatniuk.. Az a szörnyű sejtésem, hogy ha sikerült volna Orbánékat 2010-ben belekényszeríteni az IMF hitelbe, újabba, akkor ezt lazán lezavarták volna a mi drága barátaink, mint elfogadható ígérvényt... nem nem elvárás, mert ők csak tanácsolnak.. na jó, ennyit a szemforgatásról...
Mintha a 2008-as szerződés záradéka is ezt éppen előkészíteni született volna. ha nem bírtuk volna kifizetni, pontosan időre, akkor vihették volna pl Paksot is... annak fejében.... és még sok mást is..

István Tamasi 2014.10.22. 23:02:02

@6.Lenin:
"Nálunk nem lehet alaptalanul megvádolni senkit"??? Na és a kelenföldi szoci polgármester, a 10 /vagy 11/ tábornok esete, Császi Zs.??? Ügyészség kérdése az egész.
Ha bizonyíték kell az adócsalásra ott van a kezükben Horváth A. dossziéja már másfél éve.
Egy adóhivatal különleges szervezet, annak vezetőire - megbízhatóságukra - az általánostól illetve civilekre érvényestől eltérő különleges szabályok vonatkoznak.
Amit a fideszmaffia művel ahhoz képest a szoclibek ügyködése csak vidám kis ovodás csínytevésnek számít.

aszekelyek 2014.10.22. 23:03:45

@6.Lenin: szia lényinem! egy tervezettel háborúznak... mintha már elsejétől élne...
@Zoltán Lukács: tájékoztatom , hogy ön most sem érti Török Gábort.
Sztem meghaladja a képességeit. Ha csak úgy nem..

2014.10.22. 23:05:29

@aszekelyek: igen, az is vagyok, jól tudod. :)

aszekelyek 2014.10.22. 23:08:25

@István Tamasi: császit csak felmentették... az ártatlansága ettől még nem 100%. De ő ezzel is nagyon jól járt. mert strassbourgba siránkozása hozott nekei jó nagy lét... asszem még nem jogerős...
őérte a kezét nem teszi tűzbe senki, menjél végig a nyócker főutcáján s kérdezd meg a népeket ott... kifejezetten szegényeket!! hogfyan is kezelte ő az álllam vagyonkáját...

6.Lenin 2014.10.22. 23:08:43

@Akitlosz:

Hát, szar ügy az biztos. Magánszemélyek esetében is meg kéne védenie a kormánynak a saját állampolgárait, mondjuk.

A kormányt mindenképpen, még akkor is, ha tudják, ezt csak valamilyen nyomásgyakorlásként alkalmazzák, mert a vérükben van.

Azt, hogy most hasonló lépéseket tennénk, rossz megoldásnak tartom.
Én nagy ívben tojnék az egész ügyre, ha nem teszik meg a bizonyítékok nyilvánosság elé tárását.
Pletykák a piacra tartoznak, vénasszonyok kedvenc időtöltése.
Ennyi.

Ez a köcsög ellenzék meg óbégatna néhány napig, aztán elcsendesedne.

Annyira még nem erős ez az ország, hogy mondjuk hazaküldenék a Jóbarátot.

aszekelyek 2014.10.22. 23:12:33

@István Tamasi: ekkora túlzásba sem kéne esnie. valamint felhívom a kedves figyelmét, hogy még az utolsó bajnai kormány évében történt a legtöbb letartóztatás..., hagyóéké is.. amikor is egészen más ügyészség és annak vezetője volt éppen a státuszban... nekem úgy rémlik, hogy a XI.ker expolgimestere is akkor ment a lecsóba.. feljelentés, nyomozás, ejnye és bejnye...
Mindent ne tessék rávarrni erre az ügyészségre és kormányra.
lendvainak is akkor üzentek vissza, hogy már nem aczél elvtárs érája van, hogy ő beüzen, hogy kit nem akar látni a tévében..

aszekelyek 2014.10.22. 23:15:05

@nyünyüge: gondolom megy onnan gép Amerikába...
:) részemről azt tenném, és jó nagy sajtót is csinálnék neki...:)

István Tamasi 2014.10.22. 23:18:11

@aszekelyek:
A XI.ker polgármesternek -Molnár Gyula- Polt ügyészei - addig és azóta is példátlan módon- személyesen vitték ki az idézést egy választási gyűlésre.
Talán konkrét adatai vannak a letartóztatások számairól? Kétlem az állítását.

aszekelyek 2014.10.22. 23:19:36

@Kata Pokrivcsák: na ez me, igaz, itt a végén, aranmyom. mert pont sok évvel azelőtt rúgtuk ki a liberálisokat de nagyon durván, mielőtt idén Orbán először kiejtette Tusványoson ezt a szót és elmondta, mely országok ban van ma aez és hoz nekik fejlődést és sikereket. ön hülyeséget beszél itt. rosszindulatból. itt 2010-re de inkább 2009-re már torkig volt sok párt szavazója a liberális utralommal. és kormányzással és berendezkedéssel.

6.Lenin 2014.10.22. 23:21:02

@István Tamasi:

Remélem azért azzal tisztában vagy, hogy 1 korrupciós ügyet milyen nehéz jogállami módon bizonyítani, vagy ha bizonyítod is, a bíróság még simán elkaszálhatja.
Kiáll 1 pacák zöld dossziéval a kezében az 1 rakás kaki.

Be kel vele sétálni az ügyészségre, vagy nyilvánosságra hozni.Május elsején röplapként szétszórni a városban.

ez így sima fröcsögés.

Évekig húzódhatnak az ügyek, milliárdokba kerülhetnek, nincs szemtanú, nincs írásbeli bizonyíték, eltűnnek bizonyítékok.

eddig mindent nagyon jól eltanultunk az amerikaiaktól, majd a kifinomultabb megoldásokat is. Nem mindenki tanul gyorsan.

amíg ember lesz hatalomban, vagy a közelében mindig volt/van/lesz korrupció.

Minden beiktatáskor elmondott beszéd 2. mondata...harcolni fogok/fogunk a korrupció ellen, aztán a pacákot korrupció vádjával letartóztatják, és néhány nap múlva elengedik, majd újraválasztják pár év múlva.

Ilyenek vagyunk.

Jó éjt!
Mindenkinek.

István Tamasi 2014.10.22. 23:22:24

@aszekelyek:
Persze "csak" felmentették Császit mint a Gyurcsányt is. Császi a kártérítést azért kapta, mert nem engedték ki -még kísérettel sem- a mostohaanyukája temetésére. Kegyeletsértés!

prognosys 2014.10.22. 23:25:53

@unionista: igen, lehet, csak az a kérdés, hogy ha ez megtörténik, akkor hogyan tovább? Kivel? Mert az a helyzet, hogy a birca nép a legerősebbnek látszó mögé sorakozik fel. Ergo a legerősebb csinálhat bármit (beszélhet demokráciáról, miközben köp az egészre vagy bélszéladót is bevezethet akár)..

A baloldal is 2006-ban elvesztette erejét, káosz és gyengeség uralkodott el rajta, miközben a fidesz képes volt egységes erőt felmutatni (még ha csak látszólag, akkor is) és ez ma sincs másképp. A baloldal döglött lova még rúgni sem tud hitelesen, ezért gyenge is marad még egy jó ideig

A fideszen kívül csak gyengék és még gyengébbek vannak...ma (és szörnyű ezt kimondani) a fidesz széthullása pedig káoszt és anarchiát hozna az országra..mert még 1x mondom sajnos a fidesztől csak jóval gyengébbnek látszó politikai erők vannak, akik egyáltalán nem biztos, hogy kormányképesek!

Szóval ennek tudatában kérdezem: kivel folytatjuk?

István Tamasi 2014.10.22. 23:29:43

@6.Lenin:
Adóhivatali vezetők különlerges státusza azt is jelenti, hogy azonnal felmentik - ha nem mond le magától - amikor a gyanú legkisebb árnyéka rájuk vetül és nem várják meg a bírósági ítéletet. Nekik nem elég tisztának lenni, annak is kell látszani.
Kinek a sara - ha nem az ügyészségnek- ha eltűnnek bizonyítékok?
Horváth András másfél éve terített a nyilvánosság előtt annyit amennyit személyiségi jogok és adótitkok engednek és a poltféle ügyészség első dolga az volt, hogy nála tarott házkutatást és az adócsalásban teljesen érdektelen személyes iratait elvitték!

aszekelyek 2014.10.22. 23:31:56

@mdi: ennek a fele sem igaz. A baj 2004-ben következett be és a 2002 május utáni egészen felelőtlen -gazdasági miniszter úr csillag istvánka,.. kormányzati cselekvőképtelenségnek álcázott bűnök hozadéka. lehet handabandázni arról, hogy utána egész jól meglettünk volna de asajna mindvégig túlzott deficit eljárás alatt voltunk meg és végül rá is szorultunk ? . khmmm,. állítólag IMF kölcsönre. persze nyilván az is megelőzhető lett volna.
saraz ni a maszopot, túl olcsó. Nagyon pitiség. Mondhatni gyáva xarság. ők szimplán tehetségtelenek és hagyták magukat belevinni ebbe a hazárdírozásba, amit előadtak 2006-os választás előtt is és utána is, a mi ferinkék... és sakkban is tartották őket azzal, hogy merakkor borul a koalíció, ha nem ez lesz, meg az , amit ti az életben nem tudtok letuszkolni a választóitok torkán, akkora tömegben... ahogy gondoljátok. Az mszp hátán lébecolni, még ma is jó azért, ugye?

aszekelyek 2014.10.22. 23:37:47

@Harmony12: egy nagy bibi van. A szabályokat nem ők írták ezeknek ott , hanem azok sztenderdek és úgy vannak le...va.
@István Tamasi: képzelje el, hogy ebben az ügyben már sok vizsgálati fogoly is van. ön nem elég tájékozott vagy félreinformál soakakat. Van 6 , akit még nem füleletek le , bizonyára.
Mielőtt itt Poltozna , előbb tájékozódjon. Lehet, hogy tényleg hozzá tudják segíteni a nyomozóhatóságot ahhoz is... Csak várja ki.. nem rögtönítélő bíróság ön!

korábban ulrike 2014.10.22. 23:39:57

Sz'tem tudja a kormány, beleszaladt egy pofonba. Most még az amerikai lépések szintjét, célját méregetik fel, szerintem ez volt Szíjjártó feladata, felmérni. OV esetleg abban reménykedik, hogy a nem túl jó belső helyzetben lévő elnök és elnöki adminisztráció miatt, talán nem lesz képes a külügyi apparátus az ügyet Nuland szintről minimum miniszteri (Kerry), vagy még magasabb szintre vinni. Másrészt arra is kíváncsiak lehet nagyon a kormány, az USA szándékozik-e egyeztetni, összehangolni esetleg lépéseket (nem zárható ki) az EU-val, vagy fontos EU tagországokkal. Ha igen, akkor még bonyolultabb a helyzet. A kormány tehát még mérlegel, helyzetet tisztáz, és még mindig bután kommunikál. De közben az elég bénának tűnő kommunikáció mellett nekiállt opciókat mérlegelni. Mi van pl., ha ezt vagy azt fel kell, hogy mondjuk az oroszokkal? Lehet, időzavarba is kerültek, s ráadásul a képet sem látják még egészen tisztán, a tekintetben, hogy ki és mit is fog pontosan lépni. Itt a helyzet elkommunikálása a legkisebb probléma és kihívás.

aszekelyek 2014.10.22. 23:43:35

@Letícia: letikém,... súgva mondom, szervilizmus lenne akkor a megoldás? mert amit írsz, implicit ezt tartalmazza. behódol, pitizik, nem bátor, nem vak ló... szépen emgedelmeskedik és önként átadja értékeit... te sem gondolhatos komolyan...
ez akkora baromság, mint amit a mi ferink mondot t. Ahogy '56-ban, ma is amerikaiaktól kell várni a segítséget... ESZEMMEGÁLL! A VILÁGON SEMMIT NeM TETTEK AKKOR SEM! ez meg itt kárál arról, mintha bármit is... Ja utána sok menekült ment arra... Akikkel nagyon jól jártak..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.22. 23:45:16

@Letícia:
Egyszer már írtam, de megismétlem: nem V.I. csinált kuplerájt az adóhivatalból, csak folytatta elődei dicsőséges munkáját. Az elnökasszony és csapata legfeljebb más dimenziót adott a történetnek...
Legalább 10 éve listák vannak érinthetetlen cégekről, szóbeli utasítások alapján hajtanak végre törvénytelenségeket, stb.
Az a csoda, hogy ennyi idő után/alatt akadt csak legalább 1 (egy) gerinces munkatárs, aki kitálalt, és akit természetesen ellehetetlenítettek.

István Tamasi 2014.10.22. 23:48:59

@aszekelyek:
Valóban nagy bűnöm, hogy nem ismerem a legújabb híreket.
Másrészt viszont jobb helyeken az adóhivatali vezetőket ilyen esetben amint a gyanú legkisebb árnyéka rájuk vetül, AZONNAL felfüggesztik /nem várják meg vele a jogerős ítéletet/ és ez ismereteim szerint nem történt meg.

aszekelyek 2014.10.22. 23:51:18

@István Tamasi: miből is gondolja azt uram, konkrétan , mire alapozza a feltevést, hogy ön és a még sokan mások, jobb sorsot is kapnának, vagy ki ígérte önnek és mikor és miben? komolyan kérdezem. fejtse ki legyen olyan jó, elképzelsét arról, hogy mondjuk az index-444.hu -háttere elzavarja orbánékat, lelöveti, vízbefojtja. amit akar,... akkor önnek és azoknak, akik ma nincsenek kielégítve, majd ki és milyen mértékű kielégítést fog ajándékozni. ferikém aszondta, no nem őszödön de olyasmi,... hogy ezt a tömegigényt nem lehet kielégíteni. Sztem nem is akarták és nem is fogják akarni. mesélje el kedves uram, mindenkinek fájni fog györgytől várja? vagy kitől? mert részemről nem látok a tömegek számára még ennyit sem, másoktól, de hihetően és 100%-ra biztosat... , mint ami ma van. Az sosem jó, ami van:) mindig több kéne a másiké és nagyobb és mérvanneki..
sok butasággal is tömik a szegény fejeket, olvasom és viszket atenyerem, mert felpofoznám, aki bolomndítja a szegényeket, bárkit ezekkel a dumákkal..

2014.10.22. 23:52:24

@aszekelyek: ja, mert amit a fidesz tesz az állampolgárokkal, annak szervilizmusnak nyoma nincs.

Retteg az egész ország, (kivéve akiknek az agyukba csipet építettek), főleg, hogy bejelentették, hogy a közszférát leépítik.

Leépítenek kb. félmillió embert, ma reggel is a Kossuthon idézték Orbánt, hogy 2018-ra felszámolják a munkanélküliséget! Most a létszámleépítésről sem szóltak a Vezérnek?

székelykém, léci magyarázd el nekem ezt a dolgot! Kizavarjuk a tőkéseket ,akik munkahelyeket teremtenek, elbocsátunk egy csomó embert, mint állam, és hova mennek el ezek dolgozni? Kitartja majd el őket, ha segélyt se adnak? Lopnak, fosztogatnak majd? Vagy mindenkit külföldre exportálunk? Vagy hogy van ez?

2014.10.22. 23:54:55

@Hepci: hát azért szomorú, hogy csak egy gerinces ember volt, és az sem a vezető...:(

korábban ulrike 2014.10.22. 23:55:48

@Hepci: Persze, Hepci, igazad van. De a tény mégis csak az, hogy most nem erről van szó, nem ez a probléma. Ha csak ennyi lenne a gond, akkor a kormány holnap önfeledten ünnepelne. De ha még holnapra Vida Ildokót nyilvánosan kirúgnák, és letartóztatnának 253 adócsalót, és beiskoláznának minden NAV-ost 2 hónapos amerikai adóellenőr tanfolyamra október 24.-i reggel 8 órás kezdéssel, ez sem segítene ezen a kormányon semmit.
Itt stratégiai irányváltást (gazdasági, politikai) akarnak kikényszeríteni. És minden adu náluk van. VI nem játszik ezen a meccsen, nem is számít.

aszekelyek 2014.10.22. 23:56:40

@Harmony12: A történet eleje az, hogy végighazudtak itt minimum egy hetet a sajtósok, az ellenzékiek , sárbarántva , akire rámutattak a kenyéradóik, hogy azt...
A Századvég nem mocskolt be senkit. Az a ballib sajtó volt. erősen gyanús, hogy ez csípte szemecskéket.. neked is... , hogy nehogy kisüljön kik a hunyók, akik lapítanak is..., hát rajta sározzuk be a századvéget, meg akit még ugye csípi a szemünket. gyakorlottabbak kiolvassák ezt a kommentedből. Az hát a baj, hogy a századvégnél kijött, hogy van pár kitiltott ganaj.

aszekelyek 2014.10.23. 00:00:03

@6.Lenin: ez a sajátos "jogállami "viselkedés ,... ez lehet a fékek és ellensúlyok tartalma..., ami eddig üres lózung vót...

István Tamasi 2014.10.23. 00:00:23

@aszekelyek:
Ez a legutóbbi hsz-e színtiszta tömény trollkodás ami egyáltalán nem kapcsolódik az én hsz-emhez és ezért ne várjon tőlem konkrét választ sem.

aszekelyek 2014.10.23. 00:03:04

@Letícia: Letikém, ezek a szentek biztosan azok vótak, akikakkor már felrótták, hogy mi nem az ő hasznukra élünk a világon? :)
magyarozás meg már évtizedek óta megy,.. a hvg-nél nem magyarok vannak-e? Azokkal a tulajdonságokkal, ugyanazokkal... mint a többi magyarok? nemár....

2014.10.23. 00:09:38

@István Tamasi: aszekelyektől autentikusan mindent megtudhat,amit a fidesz propagandája beletáplál a híveikbe...igazi tanulmány. :)

@aszekelyek: ja, a hvg-ben is magyarok vannak, csak kicsit értelmesebb fele annak a magyaroknak, mint akikkel te találkozok a polgári körökben...;)

aszekelyek 2014.10.23. 00:18:52

@István Tamasi:kéne ezt is alátámasztania... lehet, hogy ez nem törvénybe ütköző azért. :) A sajtóban mindenről értesülhettünk,, ha ön elmulasztotta, pótolja.
@Harmony12: ezek a te gondolataid... Lázár meg tejetséges politikus és nagy falat... Kicsit beletörik a foga sokaknak...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.23. 00:19:14

@korábban ulrike:
Tényleg komoJ lehet a heJzet, újra ledobták ide Aszekelyek fideszkartársnőt. :D

aszekelyek 2014.10.23. 00:22:17

@Harmony12: ugyanezt kérdezem az amerikai elvárásról... pont ugyanezt. Tőled és tőlük is, hogy miért nem bajnai és az ötpárti idején okoskodtak ide már!
@Hepci: gerinces?
hááát..
izéé

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.23. 00:25:11

Ma elolvastam a Magyar Nemzetet. Azért akkora balhé nem lehet a Lajos meg I. Stadionicus között, mivel 1 halom olyan cikkimitációt láttam, ami akár kormányközlemény is lehetne.
Például a norvég liberális-drogos buzik pénzeiről olyan elképesztően kisstílű marhaságok jelentek meg, hogy ezek akár a CÖF hívei körében is elgondolkodásra késztethetnének bárkit, ha még lenne nekik mivel. :)

korábban ulrike 2014.10.23. 00:42:10

@Hepci: Igen, váratlan belépését követően azonnali heves ellentámadást indított, mi - valljuk meg - tőle, nem teljesen szokatlan. De 10 km-el a cél előtt elakad, mint Manstein Sztálingrádnál. Szerintem Hoplita ilyenkor szokta mondani, 'Anyám, borogass!'
Apropó, láthatod, hogy a nagyasszonyhoz már eljutott a parancs, nem kritizálni az amerikaiakat. Ilyeneket írt, hogy az ügyvivő jó barát (nem hiába Goodfriend a neve), a sajtó a gonosz, aki félreinterpretálta az egészet. De iljicshez meg nem jutott el a központ parancsa, ő még mindig a Dunnyuskát pengeti balalajkáján kissé blúzosítva (blúzban játszik, kékben). Lehet, hogy Iljics nem is tud olvasni, csak írni? És csak hozzászólást, abból is mindig ugyanazt, hogy 'mindenki köcsög'. Még a végén elhajló lesz, és kizárják a pártból a köcsögök.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.23. 00:49:31

@korábban ulrike:
Hoplita és az anyaság kapcsolatáról inkább az jut eszembe elsőre, hogy "megb*szlak anyád hátán".
Aszekelyekről meg 1 képzavar, miszerint verbálfingrakétavető-sorozatainak (első mozgalmi neve Katyusa volt) követése során a Párt kommunikációjának ütőerén érezhetjük a mutatóujjunkat...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.23. 01:01:58

@Letícia:

Mivel ő volt Magyarország kormányzója így pontosan ez volt a dolga.

Talán az ellenségre kellett volna hagynia a pénzt hadizsákmányként?
A pénz Magyarország szabadságának az ügyét szolgálta.

"Honnodat, annak természeti kintseit, szépségeit tsak kevéssé is esmérni, több: mint országokat látni. Az ki szülőföldje alánézéséből kél tengerekre, hogy világot láthasson, hasonlatos ahhoz, ki valamely messze látszó bolygó tűz után siet, és lába alá nem vigyázván, arany értzekbe botlik meg, és azokon magát öszvetöri."

Oláh János

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.23. 01:09:28

@6.Lenin:

De nem kell bizonyíték.
bármelyik országnak joga van bárkit be nem engednie. Azért mert csak. Ehhez semmiféle bizonyítékra nincsen szükség.

Tegyük fel hogy tudni vélem valakiről, hogy korrupt és ezért, vagy akármiért nem engedem be a lakásomba. Jogom van hozzá. mindegy, hogy az illető tényleg korrupt-e vagy sem, tudom-e bizonyítani vagy sem.

De amúgy is sokkal könnyebb tudni valamit, mint bíróság előtt is bizonyítani tudni.

Nem az amerikaiak dolga és ráadásul nem is ők hozták nyilvánosságra az ügyet, hanem állítólag a Napi Gazdaság.

A Pesti Srácok már a listát is ismerni vélik.

Bizonyítsanak akkor ők!

kapusedző 2014.10.23. 01:10:20

@Letícia: Miért pont az adóhivatalban lenne rend egy olyan országban, ahol egy köztörvényes bűnöző a miniszterelnök? Mi a bánatból épülnének stadionok? Közpénzből? Ugyammá...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.10.23. 01:13:38

@6.Lenin:

Nincsen korrupciós ügy. Gyanúsított sincsen. Bűnügy sincsen.

Annyi van, hogy Amerika pár ismeretlen magyar állampolgárt nem enged be az országába, amihez joga van, s amihez semmit nem kell bizonyítania.

Lehet az egészet a turizmus fellendítésére találták ki.

Most nyakra-főre Amerikába fognak utazni a magyarországi potentátok, csakhogy látványosan bizonyítsák, hogy ők nincsenek kitiltva onnan. :-)

mdi 2014.10.23. 01:56:06

@aszekelyek: 2004ben? Akkor alakult ki a rothadási pályán mozgó tb rendszer, egészségûgy vagy oktatás? Akkor alakult ki a fenntarthatatlan állami vízfej, 1m állami alkalmazottal? Akkor intézményesítették a politikai korrupciót a nevetséges pártfinanszírozási tvnyel? :D Hát a komoly baj közel 90 évvel korábban kezdődött, azzal hogy Mo nemzeti szuverenitását területéne 2/3ának elvesztése mellett nyerte el. Ezt máig nem dolgozta fel a társadalom, ennek ma is isszuk a levét. De ha csak a gazdasági folyamatokra és a jelen korra koncentrálunk, akkor meg ott, hogy a rendszerváltás szimbóluma nem az lett, hogy a szocializmus egy szar fos életképtelen rendszer, hanem hogy a mocskos kumenisták leverték 56ot és Nagy Imre és tsai (dettó kumenisták) milyen fasza gyerekek. Na azóta is épìti az összes szar szoci (szegfűs, narancsos, stb) párt itthon a szocializmust, minimum retorikában (jóságos állambácsi elhozta a rezsicsökkentèst!). A különbség a rendszerváltó pártok között annyi, hogy több népi író, vagy reformkomcsi lépett-e be/épìtett be a hatalmát átmentő kommer titkosszolgálat anno. Az mszp hátán lébecolást bocs de nem értem...

poor 2014.10.23. 05:21:40

@aszekelyek: Olvasgatva a hozzászólásaid egyértelműen fideszes vagy!,,,A baj csak az hogy LOPTOk! Hitetlen az egész balibsizésed mert orbán segdugasza vagy. Orbán es bandája TAKARODJON!!!

SzaGyu 2014.10.23. 08:22:06

Atyavilág! Mennyi állat jobboldali és orbáni seggnyaló komment van itt.
Nektek aztán mindegy milyen a nemzetközi kapcsolat, ti mindig ugyanazt a lefetyelést csináljátok még akkor is ha a CÖF-brigádnak majd át kell alakulnia NATO-csapattá és meg kell védenie Magyarországot. -Mert ez a "csapat" képes lesz arra is a korrupciós pénzek átcsoportosításával.

Egyébként meg döfködés helyett nyugodtan nyaljátok Orbán és a FideSS seggét, hátha a 150 Ft/Gigabyte helyett lesz 300 FT/Gigabyte Akkor majd pl. egy film megnézése nem 600 Ft pluszba kerül, hanem 1200 Ft-ba.

Tehát: Hajrá FideSS, hajrá magyarok! -Az ország nemzetközi és hazai kivéreztetésének, ellehetetlenítésének útján.

Harmony12 2014.10.23. 08:26:49

@6.Lenin: A szóvivő SEMMIT nem akart mondani, merthogy ez csak az érintettekre tartozik, de értesítette a külügyet, mert van(nak) köztük olyanok, akiknek pozíciójuknál fogva utaznia kell Amerikába.

@Akitlosz: Igazad van, nem is kell lemondani annak, akit olyan mértékű korrupción érnek, hogy emiatt kitiltják egy országból. Miért is mondana le, ha nem tud róla senki? Saját magával úgy számol el, ahogy akar, nem? ;) Majd pont zavarja ez, amikor nem zavarta, hogy korrumpálódjon...

@aszekelyek: A Századvég által vezérelt Napi jelentette meg az első cikket, ami eleve terelés volt az amerikai cégek ellen zajló NAV vizsgálatról. Valaki meg akarta előzni ezt a dolgot egy kis manipulációval, valszeg önálló akcióval. Mivel a terelésben NAV vizsgálat szerepel, hajlamos vagyok azt hinni, hogy NAV vezető intézte a cikk megjelenését...Csak aztán kiborult a bili...A Századvéget szerintem senki nem mocskolja, de felmerül a kérdés, hogy miért is keletkezett az ominózus első cikk... nem azt írták meg, ha elfelejtetted volna, hogy kitiltottak 6 embert.

SzaGyu 2014.10.23. 08:40:12

@nyünyüge: Csak nem gondolod komolyan?
Pestisrácok beletenyerelt a szarba.
Ugyanis már 3 évvel ezelőtt Hillary Clinton figyelmeztetett a fékek és ellensúlyokra, a volt amerikai nagykövet, pedig folyamatosan ezt tette.
Nem véletlen, hogy Magyarországra nem akkreditáltak USA-nagykövetet és az sem véletlen, hogy az USA különböző szinteken figyelmeztette "Orbánt". Nem régen: Clinton, volt amerikai elnök, majd a jelenlegi elnök Obama is.

Következő lépés pedig az állampapírok, befektetői kedv csillapítása lehet és akkor nem lesz miből törlesztenie Orbánnak a több mint 80%-os államadósságot, kölcsönt. . .
Ha ez sem lesz elég, akkor a NATO és egyéb szervezetekből történő eltávolítás jöhet.

Aztán Lézer elmondhatja még 100-szor: Baráti ország, baráti kapcsolat, . . .

Ezeket a szavakat mondatokat igen sokszor lehetett hallani a múlt rendszerben.

Csak akkor szájon-csókolás is járt vele.

-De ezzel ne törődjetek.

Jön a szappanadó is, és ha nem lenne majd mosakodásra pénz, ne búsuljatok! Ezt a KOSZT, PISZKOT már úgysem lehet lemosni.

szoja122 2014.10.23. 08:45:01

@Khal Drogo: Ez az állapot meddig tartható fenn? Meddig finanszírozható az államháztartás, ha nem tudjuk eladni az állampapírokat?

szoja122 2014.10.23. 08:48:57

@hoplita: Ha nem érted, akkor ne pofázz bele. Egészen más volt a lényege. Csodálom, hogy agyhiányosan ennyit is megértettél.

SzaGyu 2014.10.23. 08:50:41

@szoja122: "Kormányunk" a minap 40 milliárd Ft-os államkötvényt akart eladni. Vettek belőle tizenvalahány milliárdot, és szégyen szemre be kellett zárni az eladást.
Szóval: "Apa. Kezdődik"

nyünyüge 2014.10.23. 09:03:14

@SzaGyu:
Dehogy gondolom komolyan, nettó elterelő hadmozdulatról van szó.

Nomad_ 2014.10.23. 09:09:02

@6.Lenin: "1 szövetségben nem lehetnek alá és fölé (mások fölé) rendelt tagok. Az csak a gyarmatokon létezik."

Értem, tehát egy klubban/segélyszervezetben/segélyegyletben/családban azonak akik beteszik a pénzt a kasszába nem lehet nagyobb szavuk az elköltésről mint azoknak akik kiveszik.

Ha segélyezem a munkanélküli szomszédot nem javasolhatom, hogy ne piára költse ha a gyereke éhezik.
A családban a pénzkereső szülőknek ne lehessen szava a gyerekek pénzköltéséről.

Végülis nem csodálkozom rajtad, kommunista barátom...

Nomad_ 2014.10.23. 09:27:39

@Akitlosz: "
Milyen másokat? Kiket?
Nincsen semmiféle konkrétum.
Az érintetteket talán tájékoztatták, de nekik sem érdekük a nyilvánosság elé állni.

Abszolút hidegen hagy, hogy mi van egy amerikai repülőtéren.

Sohasem jártam arra, és természetesen nem is fogok.
A halál sem kívánkozik oda.

Szóval a fantazmagóriád teljesen életszerűtlen.

Nem vagyok én magyar külügyminiszter, hogy hagyjam magamat az amerikaiak által megalázni.

Ilyesmire nem fog sor kerülni.

Eleve érvényes útlevelem sincsen. Minek az manapság? Drága és felesleges.
"

Valahogy így képzeltelek el, még útlevélre sincs pénzed, az utazás neked drága és felelsleges, amerika mint a hold túloldala. A sarkon túl ott az ismeretlen.
De azért a világpolitika, világgazdaság tekintetében véleménnyel bírsz, úgy gondolod érdemes is elmondanod.
Az ország kormányrúdjánál ott a te kezed is. Látszik is.

Ugye nem haragszol ha nem minősítek?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.23. 09:40:04

@Nomad_:
Ha belepislantasz Akitlosz kommentelési produktumába, akkor láthatod, hogy a lékhorgászattól az űrkutatáson és a középkori tengeri hadviselésen át a matematikai nyelvészetig mindenben hozzáértő(nek érzi magát).
Így nyilván azt is tudja, milyen Amerika en bloc vagy éppen a németek lelkülete jelenleg... pont ezekhez ne értene?
Viszont javára kell írni, hogy roppant tudását aránylag rendezett formában és túlhajtott személyeskedéstől mentesen zúdítja a társadalomra...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.23. 09:43:20

@nyünyüge:
Bocs, de ilyen sz*rokat (Pesti Srácok, Vincentblog, stb.) még felkérésre se olvasok el, legfeljebb pénzért.
Ha felajánlasz egy 3 fogásos ebédmenüt valami jobb helyen (az italt hajlandó vagyok magam kifizetni), lehet róla szó...

unionista (törölt) 2014.10.23. 10:14:40

@kekex:
az audi minden nyáron leáll egy rövid időre. a németeknek ennél sokkal egyszerűbb eszközeik vannak. merkel mami kiáll és azt mondja: irgumburgum. ezek után joscka bácsi és marischka néni a lócán azt mondja: a németekkel mégse kellene ujjat húzni. és ezt nagyjából értik berlinben. szóval a fritzek bármikor leválthatják orbánt. a jenkik vida ildikóból csinálhatnak egy jobboldali tocsik mártát. ami elég erős ütőkártya. de messze nem az adu ász.

Kata Pokrivcsák 2014.10.23. 11:22:04

@aszekelyek: Ja, elrugtátok, csak nem azért mert liberális, hanem azért mert többkulcsos volt az szja, meg szociális alapú volt a juttatás, nem jövedelemalapú, az nem tetszett nektek. Ha a szocialisták nem lettek volna ott, és Fodor adott volna neked egykulcsos adót meg gazdagoknak kedvező családi adókedvezményt, kinyaltad volna a liberálisok seggét, akárcsak Lenin, aki nem tudja eldönteni még most se hogy illiberális vagy egy óvatlan pillanatban hirtelen liberális. Kell nektek egy erőskezű vezér, aki utalja nektek az adókedvezményt meg a fürdőmedencédhez a rezsicsökkentést, és tökönrúgja azokat, akiknek nincs fürdőmedencéje. Putyinért is azért vagytok oda, mert hasonlít Orbánhoz, nem az elmaradott Oroszország az, ami titeket érdekel, csak a vezetője. Ti lennétek a leg liberálisabbak, és Fodor első számú támogatói, csak ne állt volna össze olyanokkal, akik nemcsak a gazdagoknak kedveztek.

korábban ulrike 2014.10.23. 11:34:37

@Hepci: :)))
Nem emlékszem, ki mondta aszekelyekről, hogy nem tagolja a masszát. Massza meg az isten.

Kata Pokrivcsák 2014.10.23. 11:47:28

@korábban ulrike: És az isten, az is, ott kereszténydemokraták, akiknek semmi közük sem a demokráciához, sem a kereszténységhez. Jézus a szegényeket az elesetteket és a betegeket szolgálta. Ők meg nem hogy nem szolgálják... És közbe ott imádkoznak a templomba. Papból lett miniszter bevezeti, hogy kaparják el és öltöztessék fel a halottaikat a szegények maguk.

korábban ulrike 2014.10.23. 11:56:41

@unionista: Várd ki, nem tettek még minden bekészített fát az amerikaiak rá. Egyébként logikus a feltételezés, hogy megpróbálhatják az EU-t (Németországot) beiktatni a bekerítő akcióba, de az bonyolíthatja is a dolgot, mert az orosz-kérdésben nem egyöntetű a kurrens amerikai vonal nyugat-európai támogatottsága.

Az amerikaiak most nem a németeket akarják rávenni arra, hogy rúgjanak seggbe minket, hanem el akarják takarítani a potenciális akadályozó tényezőket új orosz politikájuk elől e térségben. Ha nem is egy intermárium, de olyasmi, US patronátus alatt. Forradalmak, szabadságharcok, kezelhetetlen kis szövetségesek ebbe a képbe nem illenek. a leghangosabbat gyorsan valagba akarják most már rúgni.

korábban ulrike 2014.10.23. 11:59:32

@Kata Pokrivcsák: Maga nem érti, hogy mit is indikál a massza meg az isten kifejezés?

Kata Pokrivcsák 2014.10.23. 12:12:55

@korábban ulrike: nem te vagy az, aki érdekel, vagy akivel foglalkozni akarok, nem is miattad írtam, még ha arra is válaszoltam

korábban ulrike 2014.10.23. 12:16:42

@Nomad_: Ne pazarold Iljicsre a józan észt. Nem fog rajta. Mindenki 'ballib köcsög', aki nem úgy lát, ahogy ő. Ő meg nem lát. Ha megszorongatod, és éppen megengedő hangulat tört rá, küld majd egy youtubos linket valami blúzos akármire, s közli, hogy megy aludni. Ne ébreszd fel, ha nem muszáj. Inkább etesd valamivel aszekelyeket, ő azonnal, bőségesen és szimultán reagálásra képes, de ő reakcióin jókat lehet mulatni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.23. 12:17:32

@Kata Pokrivcsák:
Semjén "Szalonka" Zsoltot negatív kontextusba(n) ne emlegesd, inkább foglalkozz a spindoktorokkal...
Kirívóan naiv hölgynek (?) tűnsz 1ébként, mivel Aszekelyek kommentelő robot hablatyolására ún. érvelés(szerűség)(s/g)el próbálkozol. :D

korábban ulrike 2014.10.23. 12:21:16

@Kata Pokrivcsák: Akkor ne válaszolj, különösen ne, ha nem is neked szól valami. De ha már mégis elvéted a címzést, akkor tedd hozzá, nem nekem szól, hanem - gyanítom - aszekelyeknek. Passzoltok.

Kata Pokrivcsák 2014.10.23. 12:37:14

A székellyel és a leninnel akarok beszélni Orbánról és a gazdagokról. Szja, fürdőmedence, szociális juttatás, adókedvezmény, erről mit gondolnak, kinek járjon, és tényleg az ideológiák érdeklik e őket, vagy egészen más. Azért hablatyol, mert valójában csak a pénz érdekli, illetve hogy olyan legyen, akitől azt kap. Minden másról csak zavaros gondolataik vannak. Csak annyi nem zavaros nekik, hogy olyan rendszer legyen, ahol a gazdagokat nyomják.

6.Lenin 2014.10.23. 12:44:12

@Harmony12:

Most hallottam a Hirtv-n nyilatkozni a szóvivő urat.
azt mondta, hogy lehet Mo-on nem is bűncselekmény, amiért kitiltották a 6 illetőt. Ahhoz képest, hogy nem akar nyilatkozni teledumálja az összes tv-t, jól szétkenve a szart mindenkire.

6.Lenin 2014.10.23. 12:55:18

@Nomad_:

Igen téves elképzeléseid lehetnek a családról, szövetségről, egyenjogúságról, egyenlőségről, diktatúráról stb.

1 szövetségben, családban lehetnek (vannak) közös célok, prioritások, amiket előre közösen elfogadnak.

amennyiben valamelyikben van 1 erős tag, aki rákényszeríti az elképzeléseit másokra, az diktátor.

Nyilván te is abban tévhitben tengeted hétköznapjaidat 1 kedvenc segg mögül, hogy csak nektek lehet mindig igazatok, és csak az a segg a jó, amit éppen most nyalsz. Ismerős.Ebbe bukott bele a ballib oldal Mo-on. Főleg a szadesz.

Mi köze ennek a kommunistákhoz?

6.Lenin 2014.10.23. 13:01:36

@Kata Pokrivcsák:

Hol írtam én ilyesmiket?

Már te is rögeszmékben vagy képes csak látni a világot?
Ráhúzol sablonokat másokra, aztán addig csűröd-csavarod, míg levonhatod tanulságként, lám, mindig nekem van igazam.
Erőltetsz dolgokat, általában minden valós alap nélkül, csak azért, hogy utána győztesként ünnepeld magad.

6.Lenin 2014.10.23. 13:19:37

@Akitlosz:

Annyiban van eltérés köztünk, hogy magánszemélyek esetén akár mindegy is lehetne az ilyen kérdés, de szerintem mégha látszólagosan is 1 kormánynak kötelessége megvédenie az állampolgárait, különösen az esetleges hamis vádaskodás miatt.

Kormánytagok, vagy kormány közeliek esetében pedig kötelessége lenne.

Az természetes(?), hogy az amik azt tiltanak ki, akit akarnak, legfeljebb amikor az emberi szabadságjogokról pofáznak, köp 1et a polgár.

Most délben néztem 1 híradót, a szóvivő úr kijelentette, hogy az ok Mo-on esetleg nem is számít bűncselekménynek.
Amerikában bárki lehet terrorista, akire ők ráfogják.

szoja122 2014.10.23. 13:37:12

@SzaGyu: Ez viszont azt jelenti, hogy nem tudják finanszírozni az államháztartást. Amihez viszont újabb adók kivetését teszi szükségessé.

Tehát nyugi fiúk, még csak az elején tartunk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.23. 14:09:18

@6.Lenin:
Ballib van itt minden bokorban.
Kedvenc segget nyalnak.
Ilyenek ők, na.
Egyedül Aszekelyekkel lehet szót érteni.
:D

Harmony12 2014.10.23. 14:14:54

@6.Lenin: Engem változatlanul zavar NAV vezetőjének reakciója a reptéren. Pontosan annyit kellett volna mondania, hogy nem vagyok a listán, nem tiltottak ki. Ahogy megtették mások, akiket a sajtó megtalált. Valamiért valószínűleg képtelen volt belehazudni a kamerába...Remélem nem fog hirtelen meghalni valami luxusszálló medencéjében, belőle ugyanis kinézhető, hogy magával fogja rántani a többieket. Egyébként szerintem Dél-Amerikába ment, úgy hallottam, ott szokták mostanában a pénzeiket tartani...

Harmony12 2014.10.23. 14:18:48

@6.Lenin: És azt az egyet fogadjuk már el, hogy a kormányunknak kötelessége leváltani a korrupcióba keveredett vezetőket. Nem megvédeni, nem kimosni a szarból, hanem leváltani. Azonnal. Remélem ebben azért egyetértünk. ;)

unionista (törölt) 2014.10.23. 14:40:54

@Harmony12:
tocsik márta sem rántott magával senkit. mert akkor megölték volna.

mrs. white 2014.10.23. 14:42:42

Több részre lehet bontani a dolgot.

Külföld konkrétan leszarta, hogy itt mi megy, ahogy Kínával ami a demokráciának nem éppen a fellegvára lehet üzletelni, úgy Magyarországgal is lehet. Amíg a befektetők azt látták, hogy birka magyaron bármit be lehet hajtani, addig biztonságban van a pénz. Nos a birka magyaron eddig sem múlt semmi.
Mindig is azt mondtam, hogy kizárólag külföldről lehet megbuktatni ezt a kormányt. Az agymosás és független sajtó ellehetetlenítése és a tökéletesen alkalmatlan ellenzék kombinációja ezt eredményezi. Ha nem lenne Ukrajna és nem lenne olyan Putyin politikája amilyen, most sem történt volna semmi. Azonban az oroszok miatt a további közeledés kelet felé lehetetlen. Az amcsik eddig se nézték jó szemmel de kicsit profibbak, mint a zorbán kormány. Adatot gyűjtöttek.
Az elmúlt napok tükrében a norvég civil alapos történet teljesen más fénybe kerül. Soha nem értettem mi a fenének fontos ennyire pár szaros milliárd pénznek még a lenyúlása. Illetve az oké hogy az utolsó fillért el akarják lopni, de nem volt annyi hozadéka mint amennyit vitt a nemzetközi megítélésben. Most a hírek szerint az amcsik azt mondták, hogy a civileknél vannak a korrupciós bizonyítékok ott keresse az állam és ne rajtuk. Ezért volt ennyire fontos elvinni a laptopokat merevlemezeket, mintha nem tudnák, hogy a 21 században fél másodperc alatt lehet adatot küldeni vagy másolni. (Mondjuk lehet, hogy most rájöttek és ezt azért nem nagyon kultiválják). Lehet, hogy találtak is kompromittáló dolgokat (mármint magukról) de ezt nem mondhatják ki. Valahogy be kéne fogni a civilek pofáját, amit koncepciós perekkel igyekeznek majd elérni. Végül is több száz ember nem kaphat szívinfarktust véletlenül, mint az a pasi akinek software jogait megvették önként és dalolva.

Szóval baj van, tudják, hogy Amerika tudja az összes szarjukat és ha nagyon akarják akkor ezt nyilvánosságra hozzák. Azt pontosan nem tudják, hogy az amcsik mennyit tudnak. Az amcsik jelezték barátilag hogy elég sokat. Most megy az okoskodás, hogy mi legyen. A selyem zsinórt elküldték. További orosz közeledés esetén, nem lepődnék, meg ha amcsik csöppet fokoznák az információ áramlást. Valószínűleg megy a hasmenés négy öt napja. Jó megoldás nincs. Vagy Putyin haragszik meg ami a kisebbik rossz, vagy amerika de mindkét esetben nagyon komoly arcvesztés és anyagi kár keletkezik. Senkinek ne legyen kétsége, hogy nagyon szar éveink lesznek. Ha megszűnik a finanszírozás elég nagy baj lesz, lesz itt, még jön még az csúnya hárombetűs bank. Logikusan gondolkodva a legkisebb rossz az lenne ha jó pár embert beáldoznának és rájuk vernék a szart. Szóval beáldoznak pár embert, földön csúszva kérnek elnézést Amerikától, hűséget esküsznek nekik és látványosan szakítanak Putyinnal és akkor talán még azt is megengedik hogy lopjanak tovább. A déli áramlatról szóló törvény nem erre mutat. Bár a zuhanó tőzsdét is 3 napig nézték mert a főnök nem szólt semmit egyedül meg egyik se tudja (meri) még a seggét se kitörölni. Ha visszaveszik az internet használatot az még sokat segít a dolgok relativizálásában de mint a felháborodás jól mutatja ez sem lesz könnyű menet. Még az rtl-t kéne kicsinálni és akkor teljes elbutításban talán lehetne folytatni, de akkor még mindig ott van a külföldről elapadó források hiánya. Ez van olyan botrány, ami eléri a befektetők ingerküszöbét és nagyon elgondolkodnak, hogy vajon biztos ez a legkockázatmentesebb befektetés a világon.
Ami külön érdekes a hír megjelenése. Önkori lement a fidesz leszűrte belőle, hogy erősek mint állat és majd most jól meggyomrozza Amerikát egy megelőző csapással. Gondolom most döbbentek rá, hogy sokkal több infó van Amerikánál mint gondolták, a megelőző csapásból szopó roller lett. A nagy harcos már itthon nem talált ellenfelet kinyírta az ellenzéket legyőzte a rezsidémont pár év és a munkanélküliség felett is diadalt arat, addig is megtalálta Amerikát, mint ellenfelet. Gondolom semmi sem bizonyítja az alkalmatlanságát és téves helyzetértékelését ez a tény.

2014.10.23. 14:52:25

@Hepci: :D Hát, komoly valóban! :D Egyem szívét, őszintén csodálom ezt a lelkesedését, és valahol jó is lehet neki, hogy nem szembesül a valósággal...

@kapusedző: bingó, logikus, hogy nem! :( De úgy hittem, hogy igen, kicsit jobb ott a morál. Hivatalból.

@SzaGyu: nagyon jól írod! És a hajunk is piszkos lesz, mert a sampont is megadóztatják. Jó, ezeket tényleg annyit használjuk, hogy van abban ráció, hogy ezekért tuti fizetünk majd továbbra is. De hogy a művirág mit vétett! Melyik virág - nemzeti, fidesz közeli - őstermelő lobbit veszélyezteti a művirág kereskedelem??? Vagy ízlésformálás is van ebben, neveljük a népet?

@nyünyüge: érdekes...mivel nem tudunk semmit, lehet talán ez is. Kicsit erőltetett nekem ez a hipotézis. (Hogy egy ilyen műférfi a Kaukázusban mit csinált volna, azt nem tudom, felforgatni max. őt forgatták volna fel az ottani macsós atyafiak. lehet dollárért azok is eladják a lelküket is. Ki tudja? )

NYJetsTD 2014.10.23. 15:23:02

@mrs. white: ez kb. fedi a lényeget, most még az a nagy kérdés, az EU mit tart fontosabbnak? Finanszírozni egy előkertet kis törpével az orosz medve előtt, még akkor is ha sokat pofázik, vagy megkockáztat egy mélyebb konfliktust és lassan ellehetetleníti ovit és a kormányt. Gyanítom, egyelőre az első marad.

mrs. white 2014.10.23. 16:08:18

@NYJetsTD: Szerintem meg a beszarás attól van, hogy nem az eu dönt. Az, hogy választások előtt a törpe vigyorgott Barosora mikor hozta a pénzt, nem azt mutatja mint ha komolyan akarnának keménykedni. Nem hiányzik még egy probléma a sok közé. Szóban néha kemények amúgy meg konkrétan leszarják, hogy mi van itt. Inkább Amerika fogja megmondani, hogy mi legyen. Ha Ő finoman noszogatja az eu-t, akkor lesz a balhé. Ha nem értenek a szóból, akkor simán elképzelhető, hogy bekéretik a franci német angol nagykövetet, sokkal több nagykövet nem is kell. Nagyon sok barátjuk úgy sincs aki a nagyok ellen menne. Az észtek meg lengyelek istenként néztek Orbánra, most kéne megkérdezni Őket. Senki nem fog harcolni mellettünk. Továbbmegyek nagykövet se kell. Elég mondjuk a temploton egyik illetékesének szivárogtatni, hogy keményen fingatni fogják a magyar piacot, ha jót akar és minimalizálni a veszteséget akkor szabaduljon a papíroktól ameddig lehet. Szerinted mi lenne itt egy héten belül.Persze lehet várni, hogy majd Putyin hálából a zsebébe nyúl, de szerintem most ott éppen nem az az adakozós hangulat van. A baltás fejbevágósért se kaptak sok mindent. Kicsit optimistának tűnik nekem ez a keleti nyitás. Amúgy mivel történelmileg remek érzékkel tudunk a vesztesre fogadni, ezért pár héten hónapon belül kiderül, hogy kinyeri ezt a csatát a nyugat vagy az oroszok. Ahol mi vagyunk az a bukó.

mrs. white 2014.10.23. 16:40:05

@Letícia: Tegnapihoz.
Bocs a leépítés és a teljes foglalkoztatás nem zárja ki egymást.
Ha leépítesz egy 200.000 bruttos közALKALMAZOTTAT de felveszem 95000 bruttos közFOGLALKOZTATOTTNAK akkor könnyen kiszámítható, hogy fele költségből megoldották a kérdést. Így simán el lehet érni a teljes foglalkoztatottságot. Elég éppen annyi embert elküldeni akinek a bértömege a duplája a mostani munkanélkülieknek ha virtuálisan köz foglalkoztatott bért kapnának. Eddig is ment ez kicsiben. Most jön a teljes kiterjesztése. Lehet majd döngetni a mellet, hogy ezt csinálja utána valaki. Igaz nem nagy mutatvány agyilag ezt kitalálni. Végrehajtani viszont igen mert nehéz szalonképesen megfogalmazni ami miatt nem állnék bíróság elé, hogy mit csinálnák kint a lajtán túl az ilyen kísérlettel próbálkozóval. Nem biztos, hogy szép halál lenne. Az más kérdés, hogy ezt kevesebb bérből élik meg az ország lakói. Aki tud kimegy, aki nem tud az befogja a pofáját, hogy legalább legyen 95000 forint. Egy szűk réteg tipsi tapsi. Oda ész nem kell csak seggnyalás, visszaosztás. Kínai modell. Szűk elit rengeteg rabszolgával. Mondjuk Európa közepén elég furcsa ez a berendezkedés de eddig minden Őket igazolja. Ha sikerül elég kevés bért adni az embereknek pl a net luxus legyen mint 15 éve, akkor már csak rtl-t kell kinyírni, hogy teljes legyen az emberek elhülyítése. Mondjuk akinek van net-je attól még lehet tájékozatlan. pl székelyek és néhány másik idióta, azért információtól való teljes elzárás és saját vélemény elplántálása azért nagyban segíti ezt.

unionista (törölt) 2014.10.23. 16:44:42

@mrs. white:
ha előrehozott választások jönnének, akkor abból egy fidesz-jobbik kormány következne. egy újabb kétharmad, vagy egy négyötöd. mert a köznép biztosan nem szavazná meg se tóbiást, se gyurcsányt, se szigetvárit, se bokrost, se schiffert. se külön-külön se együtt. teljesen mindegy, hogy összefognak, vagy nem fognak össze.

szóval a politika jelen állás szerint szinte kizárólag jobbra tud tolódni. orbán azt mondja, hogy nagyjából olyan nacionalizmus kellene, mint a háború után franciaországban. csak ezt ő nem meri meglépni. ha leváltják, akkor majd meglép más. majd valaki bemondja, hogy a magyarországnak végre MAGYAR fővárosa legyen. budapest belvárosában a hazafiak tegyék ki a nemzeti trikolórt. és ehhez hasonlók. az origo, az index ordítja a fasizmust. de az mindegy, mert ők permanensen teszik. nem nagyon cáfolták, hogy soros 100 milliót rakott a 444 szerkesztőségébe. és ezért ő 20%-os tulajdonrészt kért. az a lap nem ér 500 milliót. ez nem direktben üzlet. ők is politikai megrendelésre dolgoznak. a mainstream médiában nagyjából mindenki úgy független, mint a cipőm sarka.

szóval az amerikaiak nem nagyon értik, hogy ebből az egészből nagyon kemény antiszemitizmus lehet. nem azért, mert a magyarok fasiszták. hanem mert ez lesz a nemzeti érdek. az egész szabadságharcnak értelme legyen. majd valaki elmagyarázza, hogy szerezzük vissza a fővárosunkat. a törökök is 150 évig voltak itt. a zsidók is 150 éve telepedtek be. nagyjából akkor épült a nagy zsinagóga. és az összes többi. azóta szorult háttérbe a nemzeti liberalizmus.

szóval a zsidók megbuktathatják orbánt, de az igazság az, hogy utána még rosszabb következhet. és kiálthatnak pénzügyi armageddont. csak tartok tőle, hogy a sárga csillagozást sem lehet elkerülni.

a skótokat is megfenyegették, hogy kivonulnak a zsidó bankok. és végük lesz. na most az átlag skótnak nem feltétlen rossz a brit felföldön. kérdés, hogy mit gondolnak a betyárok a magyar alföldön. és van egy tippem, hogy a németek ehhez asszisztálnának. azért, mert a belvárosi zsidók helyébe ők lépnének.

lehet, hogy ez túl van spilázva. de mintha valami ilyesmi történne.

mrs. white 2014.10.23. 17:14:07

@unionista: Nem gondolnám, hogy esély lenne előrehozott választásra ez még a támogatottság nélküli mszp-nél sem következett be. Igazából azért sem fingatták meg Orbánt eddig mert nincs valós alternatíva akit helyzetbe lehetne hozni. jelenleg egyetlen a nyugatnak és mindenkinek megfelelő megoldás lenne. Egy mérsékelt fidszesre lecserélni Orbánt, hogy ne keletkezzen politikai vákum. Ahogy Török Gábor mondta Orbán jó politikus, illetve egész pontosan ebben jó nagyon. minden értelmes alternatívát kinyírt maga mellől. Még egy jobb sorsra érdemes Navracsicsot is kicsinált. Hasonló disznókból lehetne választani. Orbánnal szembe menni olyan szintű kockázat, hogy ezt egy normális, értsd erkölcsi és agyi értelemben is megfelelő ember nem vállal. csak egy tökéletesen új formáció tudná legyőzni Őket. ilyen azonban nincs. magára valamit adó ember max ilyen blogokon kiéli elkeseredettségét de nem akar ebben részt venni. a politikus mára a hülye erkölcstelen paraszt bunkó tolvaj senkiházi geci krrupt disznó szinonimája lett. Nem jogtalanul. Ebbe valaki csak akkor száll be ha forradalmi hangulat van. Az meg nincs. Lehet, mert egy összeomlásnál a felszínre bukkanhat valaki de azt senkinek nem kívánom, pedig hosszútávon van esélye. A béka és a forró víz esete az élő példa rá. Ha folyamatosan melegíted a vizet a béka addig ül benne amíg halálra nem főzik. Ha egy forró vizbe dobod azonnal kiugrik. Sajnos mi ülünk a forró vízben és már nem sok van hátra. Ha már a művirágok adóztatásában rejlik a nemzetgazdaság megmentésének az összege, vagy a sampon és a szappan forgalmának vagy a GEMMKAPOCSNAK ÉS ÍRÓLAPNAK A FORGALMÁT KELL SARCOLNI akkor azért mindenkinek ajánlom, hogy gondolkodjon el.

6.Lenin 2014.10.23. 17:27:11

@Hepci:

Látom képtelen vagy felfogni.

Mond már meg, hogy miért más az, ha valaki a nyugat seggét nyalja, anélkül, bármivel is szabadabb lenne?

mindent ők döntenek el, kiket szabad utánozni, mert másként mucsai vagy, mikor, mennyiért dogozhatsz, hogy aztán 1x 1 évben elmehess nyaralni oda, ahová mindenki jár, mert az a trendi, a bankodon keresztül mindent tudnak rólad. Bekameráznak mindent, lehallgatnak mindent. Semmit nem tehetsz anélkül, hogy ne tudnának rólad mindent(ha nagyon akarnak)
mindent máshol határoznak meg, neked csak követni kell, és álmodban szabadnak érezheted magad.
szabadon buzulhatsz mert az várják tőled?

Tényleg azt hiszed, hogy szabadon választhatsz bármit is?
Ha nem azt teszed, amit ők akarnak, ugyanúgy kitaszítanak, megbélyegeznek.

Én csak azon szórakozom, hogy amit az egyik oldalon elítélsz, közben ugyanazt csinálod (ha nem rosszabbat), mint akit elítélsz, közben itt játszod a független szabad embert.
vicces.

6.Lenin 2014.10.23. 17:41:18

@Letícia:

Milyen valósággal kellene szembesülnöm?

Mennyivel kevésbé szarrágó, potyaleső bárki is a ballib oldalon, mit akármelyiken?

Talán még meg sem születtél, amikor ezt már tudtam. Emberekkel (is foglalkoztam) a nagyon gazdagtól a legnyomorultabbig. Az álszenttől a gazemberig bezárólag.

Nagyon sok emberről olyasmiket is tudtam, amit mások soha nem hittek volna el, mert szentként tisztelték a manust/spinét.

milyen valóságot kéne ismernem?
Talán most másak az emberek (többség)?

Mennyivel kevesebb benned a gyűlölet azok iránt, akik másként látják a világot?
(tudod, hogy miket írtál tegnap este?)
És mennyivel vagy jobb tőlük?

secko jedno, mondja a tót atyafi, és ebben nagyon igaza van, ha másban nem is.
szerintem is, de ez ne zavarjon,engem sem zavar.

is 2014.10.23. 17:43:41

@6.Lenin: "Itt ki kell rúgni, ha igaz a vád. azt pedig úgy lehetne tisztázni, ha bizonyítékokat is nyilvánosságra hozzák."

A bizonyitekokat be kell gyujteni, minden bizonyitek Magyarorszagon van, van rendorseg, van KEHI, van titkosszolgalat. Ha az Okotarshoz ki lehetett szllni azert, mert valaki feljelentest tett egy ujsagcikk alapjan, akkor nosz, eleg ujsagcikk van, lehet kiszallni razziazni az APEHbe, elvinni az osszes gepet, Vida Ildikot rendorautoba ultetni, es hazakiserni. Magyar korrupcios ugyben a magyar hatosagoknak lepnie KELL.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.23. 17:50:09

@6.Lenin:
Ezt a számos karakternyi antinyugat-izét konkrétan milyen megnyilvánulásomra véled adekvát válasznak?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.23. 17:53:08

@is:
Ne feledkezz meg a testüregi motozásról se (V.I. & Tsai), ami haladó-baloldali magyar tradíció. :)

6.Lenin 2014.10.23. 17:58:00

@Harmony12:

Teljes mértékben 1etértek ebben veled, de ezt eddig sem vitattam.
A módszert vitattam, ha már jogállamért visítózunk, akkor azt be is kellene tartania mindenkinek.

Az 1 nagy lófa..., hogy kiáll valaki valamilyen színű dossziét lebegtetve. 1 lapban, portálon valaki felveti a gyanúját valaminek.

Milliárdokat tüntettek el a ballib oldalon is az elmúlt években.
És?

Viszkisdoboztól-Sukoróig, Csak a nyugatinál tervezett cucc 19 milliárdba került. Sok-sok pacák minden oldalon. Gondolom nem szükséges felsorolni mindent, csak nálunk.
kik is mondtak le pusztán a gyanúsítás alapján?

Még bizonyítékokat se tudtak produkálni, szinte 1ik esetben sem. Ha volt is, mi lett belőle?
Hány jogerősen elítéltet választottak újra?

Röviden, ha valóban hiszük a jogállamban, elő kell állni a bizonyítékokkal, és lecsukatni a gazembereket.

Nem behívni a különböző oldalú tv-kbe és jajveszékelni, hogy bántják szegény jóembert.

Ennek így semmi értelmét nem látom, így soha nem lesz vége.
szerintem, és tisztában vagyok vele, hogy ez csak 1 álom, lehetne másként is.

Nem így működik ma a világ.

6.Lenin 2014.10.23. 18:02:06

@is:

Ha valóban vannak bizonyítékok, és nem sajtóban megjelent találgatások, akkor 1etértünk.

Ha sejtések alapján működne minden, akkor naponta szavazhatnánk, de szerintem már nem lenne kire.

nyünyüge 2014.10.23. 18:02:41

@is:
Ehelyett egy eleve koncepcióval elrendelt, amúgy nagy állami cégekre, szervezetekre szakosodott KEHI-re bízzák a civil szervezetek vizsgálatát.
Aztán egy ilyen jelentés összefoglalójából szemezgetett félmondatokkal etetik azt a jónépet, amelyiknek a dolog természeténél fogva még a saját cégének, saját munkájára vonatkozó belső ellenőri jelentésével sem volt semmi dolga, nemhogy bármilyen hibakeresésre és hibatalálásra szakosodott szervezet szövegével.
Hogy a vizsgált szervezet nem láthatja a jelentést annak lezárása előtt?
Hogy ez törvénytelen?
Kit érdekel?
Már rég tudja mindenki - aki ezt akarja tudni - hogy ezek a civil szervezetek nemhogy lopnak, csalnak, hazudnak, hanem hazát árulnak, erkölcsöt rombolnak, ...
Már a CÖF tüntetne a KEHI előtt, ha a jelentés nem volna kellően elmarasztaló!

graycivil 2014.10.23. 18:04:09

"Láttuk a Kehi bizonyítékait az Ökotárs ellen, és megdöbbentünk

Móra Veronika, a civil szervezet vezetője kollégáinak elmondja: „Kiemelték, hogy az LMP-hez közük van közülünk egyeseknek. Ez igaz.” "

index.hu/belfold/2014/10/22/norveg_ugy_igy_nezett_ki_egy_koncepcios_per_a_tortenelemkonyvben/

"A szöveget pirossal emelték ki a hivatalnokok, de amikor kértük, hogy a jegyzőkönyv további részét is elolvashassuk, kiderült, hogy az éppen az ellenkezőjéről szólt. Móra ugyanis így folytatta:
Ezek az adatok több évesek. Azért ilyenekre hivatkoznak, mert nem találnak újabbakat. Az Ökotársnak mint szervezetnek sincs köze az LMP-hez."

Kapcsolódó:

"Lázár János hozzátette: ha a miniszter nem fogadja el a kormány meghívását, kész vele Brüsszelben találkozni. Arra tesz majd neki javaslatot, hogy az Ökotárs helyett más, akár állami, akár civil szervezeten keresztül osszák szét a pénzt, az Ökotársat ugyanis méltatlannak tartja a munkára."

www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/lazar-janos-magyarorszagra-hivja-az-illetekes-norveg-minisztert

Hogy nem rohad ki Lázár nyelve a pofájából! Még hogy a közpénzfelügyelő maffia (NAV) vagy a Le Sopeau-seggnyaló gyorsreagálású civilkommandó (CÖF) ossza szét a norvég pénzt...!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

6.Lenin 2014.10.23. 18:08:45

@Hepci:

tényleg nem érted, mi is foglalkoztat engem.

tojok keletre, nyugatra, északra és délre.
(az univerzumra még nem, mert nem tudom hol van kijelölve a halálom utáni életterem)
Tojok arra is, hogy ki melyik oldalra árazza be magát. Magánügy.
Csak az szórakoztat Blues hallgatás kísértében, amikor kemény harcban próbálkoznak itt 1esek magukat mások fölé helyezni, pedig azonos szinten vannak. (nem anyagilag, nem iskolai végzettségben, nem nemi hovatartozásban stb)

......-leg.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.23. 18:20:09

@6.Lenin:
Tényleg nem értem, hogy amikor mondjuk megkérdem, hogy "Mekkorát tojt a fecske délelőtt?", te azt válaszolod, hogy "Áfacsalók a magyar méhészek."

A probléma elméleti része áthidalható, ha 1 táblát akasztasz a virtuális nyakadba:
"Hülye vagyok."

graycivil 2014.10.23. 18:20:20

"Alanyi jog lett az internet Finnországban

Finnország a világ összes országa közül elsőként fektette le törvényben, hogy minden állampolgárának alanyi jogon jár a szélessávú internet."

index.hu/tech/jog/2010/07/02/alanyi_jog_lett_az_internet_finnosrszagban/

"A szabályozás július elsejével lépett érvénybe, és egyelőre 1 megabites elérés biztosítását írja elő kötelezően az internetszolgáltatók számára. A tervek szerint ezt 2015-re drasztikusan emelni szeretnék, egészen 100 megabitig."

Nem tudom, minek citálják ezt nekünk? Hiszen mi már felmondtuk a többezer éves finnugor népcsaládhoz tartozást...

F.Y!DESZ

nyünyüge 2014.10.23. 18:28:07

@6.Lenin:
Nyilván azért megy váratlanul nyaralni V.I. alelnöknőjével együtt (bréking RTL információ) a franctudjahová, mert másfél évvel ezelőtt HI meglengetett egy üres zöld dossziét, amiből az USA most casus-t kreált, tisztán külpolitikai érdekek okán.

És amúgy is gyurcsányahibás és csak a blues örök.

Kezdelek irigyelni :(.

Nomad_ 2014.10.23. 18:40:44

@korábban ulrike:
Igazad van, de én még wmikivel is próbáltam párbeszédet folytatni :)
Van aki növényekhez beszél, én meg úgylátszik nem nőttem ki a "miért" korszakomból és szeretném megérteni a felfoghatatlant :)

6.Lenin 2014.10.23. 18:41:34

@nyünyüge:

Értesz te magyarul?

Az USA már annyit hazugsággal árasztotta el a világot, hogy napokig tartana felsorolni. Nem fogok olyasmitől elájulni, hogy mit is mond 1 fizetett állami alkalmazott. Nyilván tudja dolgát, azért van megfizetve.

Olvasd el, mit írtam @is-nek.

A zöld dossziés pacákra meg tojok, nyilván ő is tudja dolgát.
Te meg csak sejted (én is).

Tényleg komolyan kéne venni, hogy mit is mond az RTL?
Harcol a pénzéért, és ezt értem is, ez a dolga.

6.Lenin 2014.10.23. 18:47:38

@Hepci:

Ilyenkor mit érzel (úgy legbelül)?
Megnyugvást, hogy jól megmondtad?

www.youtube.com/watch?v=fmTS4TieO28

Khal Drogo 2014.10.23. 18:50:16

@nyünyüge: Eléggé pikáns ez a NAV elnökasszony nyaralása. Nagy a kisértés hogy az ember összefüggést lásson a történtek között.

Nomad_ 2014.10.23. 18:53:22

@6.Lenin:

@Nomad_:

"Igen téves elképzeléseid lehetnek a családról, szövetségről, egyenjogúságról, egyenlőségről, diktatúráról stb.
1 szövetségben, családban lehetnek (vannak) közös célok, prioritások, amiket előre közösen elfogadnak.
amennyiben valamelyikben van 1 erős tag, aki rákényszeríti az elképzeléseit másokra, az diktátor."

Értem, tehát a kétéves gyerekemnek nem tilthatom meg, hogy a ruhásszekrényben tűzzel játszon. Illetve ha nagyobb, biztosítanom kell neki a pénzt piára/kábszerre vagy diktátor leszek. Eddig másként/tévesen gondoltam.

"Nyilván te is abban tévhitben tengeted hétköznapjaidat 1 kedvenc segg mögül, hogy csak nektek lehet mindig igazatok, és csak az a segg a jó, amit éppen most nyalsz. Ismerős.Ebbe bukott bele a ballib oldal Mo-on. Főleg a szadesz."

A stílusod értékelésétől most eltekintek. A kedvenc segg esetemben a feleségemé. Jó is és ismerős is. Ebbe buktak bele sokan? Ez mondjuk igaz lehet...

"Mi köze ennek a kommunistákhoz?"

Piszok egyszerű. Ők/ti gondolják úgy hogy a pénz (a másé) közös és ne dumáljon bele az elköltésébe. Adja a pénzt és kuss.

nyünyüge 2014.10.23. 18:54:14

@6.Lenin:
Az is egy megoldás: tojni mindenre, ami nem tetszik.
Akkor már csak a saját termékét látja az ember a nem tetsző dolgok helyén :(.

6.Lenin 2014.10.23. 18:57:30

@Nomad_:

Te nem párbeszédet akarsz folytatni, a véleményed szeretnéd a másikra erőltetni, mint az egyedüli igazságot, pontosan úgy, mint ulrike.
Nagy a különbség, de ez ne zavarjon.

(én is szoktam olvasni wmikit, és nem tartom ellenérvnek a lehülyézését, de ez se zavarjon)

mindkét esetben már tisztázott a lelki háttér.

6.Lenin 2014.10.23. 19:06:18

@nyünyüge:

Nekem nagyon sok minden tetszik. szerencsére vannak értelmes emberek is az ismeretségi körömben, és remélem azon kívül is.

Ez itt 1 más világ (politikai blogok). Erre is van már sok érdekes tanulmány.
azért az itt szerzett tapasztalatokat eredményesen lehet alkalmazni a mindennapokban is.

Igaz is, a szar is lehet igen hasznos, ha megfelelő helyen van.
(1 ebédlő asztalon kevésbé, de 1 kertben már igen)

szoja122 2014.10.23. 19:07:28

@Khal Drogo: Volt egy vitánk, hogy lesz vagy nem lesz megszorítás. Lesz vagy nem lesz megszorítás?

korábban ulrike 2014.10.23. 19:12:30

@Nomad_: Hja, növényekhez beszélni! Annak van értelme.

korábban ulrike 2014.10.23. 19:15:42

@mrs. white: @Hepci: Nem érted, tojik mindenre. Jó volna, ha először fejre állna.

Nomad_ 2014.10.23. 19:27:22

@6.Lenin:
"Te nem párbeszédet akarsz folytatni, a véleményed szeretnéd a másikra erőltetni, mint az egyedüli igazságot, pontosan úgy, mint ulrike."
Nem, csak egy példával mutatom ha valaki hülyeséget beszél. Fenntartva a tévedés kockázatát várom, hogy bizonyítsd igazad. Lehetőleg jelölve, hogy mit mondtam és ez miért tévedés. A buzi/liberális/cigány/zsidó vagy nem érv, még mielőtt.

6.Lenin 2014.10.23. 19:27:24

@korábban ulrike:

Tegnap voltam 1 igen jó ismerősömnél (iskola igazgató volt, de már szintén nyugdíjas, szoci szimpatizáns, most kertészkedik, borászkodik.Nagyon jókat szoktunk politizálgatni baráti körben is)

(Tegnap elárulta, hogy szinte minden este kimegy a kertbe, felnéz az égre, és beszélget a szüleivel, a mai napig nem tudja, és nem is akarja elengedni őket)

szerinted?

(szerintem tök emberi a pacák, pedig szoci, és sok mindenben nem értettünk/értünk 1et, de mindemellett tisztelem azért, amit eddig tett az életében)
Szerintem 1 hiányzik belőle, a gyűlölet, de ezért nem hibáztatom, sőt.

6.Lenin 2014.10.23. 19:32:39

@Nomad_:

Ha bármelyik is lennél nem érdekelne, na az ilyesmire tényleg tojok.
Nem akarok neked bizonyítani semmit (ennyire nem érdekel, de írtam, hogy te se vedd nagyon a lelkedre)

Csupán leírtam én is a véleményem, ha már ulrikével rólam diskuráltatok.
Szerintem nekem is lehet véleményem, akár téves is.
Ennyi.

korábban ulrike 2014.10.23. 19:41:28

@unionista: Nem kell álmokat kergetnie senkinek, az amerikaiak nem megfojtani akarják Orbánt. Putyint fojtogatják, az fontosabb. Orbánt csak rá fogják venni, álljon messzebb tőle. Jóval messzebb, vagy inkább szembe. Orbán eleget fog ennek tenni, nincs más választása.
Persze Orbánt azért most kissé megrázzák, de csak azért, hogy ráébresszék - meg más országbeli valakiket is -, hol vannak a határok. Orbánnak ez azért fájdalmas, mert ilyesmi először történik vele valójában, és tulajdonképpen megtette volna, hogy vált. Tudta ő azt, muszáj lesz előbb-utóbb leválni Putyinról. De nem vette észre, hogy túlfeszítette a húrt. Ez a nagy hátránya a bólogató emberekből álló környezetnek. Az eshet tulajdonképpen OV-naki rosszul, s az lepte meg, hogy nyilvánosan fenyítik. Mint a katonaságnál annak idején, kiállították a delikvenst az egész század elé, és hangosan felolvasták előttünk a fenyítését. Nem volt túl jó érzés ottan álldogálni.

korábban ulrike 2014.10.23. 19:44:45

@6.Lenin: Ne kábíts Iljics, felesleges.

mrs. white 2014.10.23. 19:52:40

@nyünyüge: Szerintem Rióba. Ott nincs kiadatás. Ha megéreztek és nem jönnek vissza akkor majd lehet vizsgálódni és elvitetni velük a balhét. Beszélni, bemártani másokat nem tudnak lehet hogy velük vitetik el a balhét. Konteo gyártók figyelem. Mennyire életszerű, hogy egy cég vezetője és helyettese egyszerre megy el nyaralni októberben? (ami egy ideális nyaralós hónap szerintem) Mondjuk Orbán megy Adriára nyaralni és Semjén Zsóti a helyettesítéssel megbízott huszár ember vele megy a családjával nyaralni. Ugye milyen életszerű. Nagy barátságokat szül ám a közös munkahely.

6.Lenin 2014.10.23. 19:56:43

@korábban ulrike:

Kíváncsi voltam a véleményedre. Nem érdekes.

izé..
ez mindenkinek..
Most olvastam az ATV honlapján....

"Várady a maga részéről olyan országban szeretne élni, ahol az adócsalás és adóelkerülés ciki."

szegény, igen sokáig kéne botorkálni a világban, majd a halála után talán megbékél, hogy ez nem jön össze.

balfa 2014.10.23. 20:02:20

@Éhes_ló: "gondolom, kb. úgy nevezhetik magukat "nemzetinek" mint qrcsányiék "demokratikusnak".
Megkülönböztető jelzés.
Ne vedd zokon, a magadfajták ki szokták kérni maguknak, ha véletlenül meggyanúsítják őket vele."

vagyis nem jelent semmit, pláne nem a nemzetre nézve. ócska, hazug címke, bármi jelentés vagy tartalom nélkül. te csacsi meg beszopod. szerintem orbán és rendszere kártékony, nemzetrontó. ezt kérem ki magamnak.

a magamfajtás cuccra inkább nem is reagálok.

6.Lenin 2014.10.23. 20:03:28

@korábban ulrike:

Ezt majdnem kihagytam.

" Mint a katonaságnál annak idején, kiállították a delikvenst az egész század elé, és hangosan felolvasták előttünk a fenyítését. Nem volt túl jó érzés ottan álldogálni. "

Ezt nagyon soxor átéltem akkor. Tényleg szar érzés volt hallani hogyan kuncognak a többiek (tudták, hogy mennyire utálom a katonaságot, és mennyire nem fog engem megviselni a fenyítés, és meg voltak győződve, este megint kimegyek .Túl közel volt néhány település, rendkívül csinos lánykákkal)

Te szégyellted hogy a párt rossz véleménnyel lesz rólad? Nem vesznek fel a KISZ-be?

6.Lenin 2014.10.23. 20:25:20

@korábban ulrike:

az 1ik fenyítésem most majdnem idevág...

Az 1ik politikai fejtágításon felébresztettek és megkérdezte a szdos elvtárs: Mit tennék, ha most megtámadnának az amerikaiak (akkor még ellenség volt a Joe bácsi). Mérgemben (mivel szépet álmodtam és felébresztettek 1 ilyen marhaság miatt) azt válaszoltam, hogy én bizony jó messzire elszaladnék, mert utálok feleslegesen lövöldözni.
Nagy volt a röhögés, de ezt valahogy nem értékelte a pacák, megfenyítettek.

Most mekkora hős lennék, hogy én már akkor tudtam, ki a barát és nem akartam a barát ellen harcolni.
Mennyit változott a világ.Téma le is zárva.

Hidvégi Mihály 2014.10.23. 20:29:42

Nem, nem Gábor, az Orbán kormány nem most van bajban, egészen megalakulásuk óta bajban vannak. Akik folyton hazudnak, ott óriási a baj, szerencsétlen Orbán kölök mást sem tesz, csak hazudik jobbra-balra, a még szerencsétlenebb magyar nép meg csak kapkodja a fejét, hiszen sosem gondolta volna, hogy ilyen ócska gazember vezetheti az ő országát.

6.Lenin 2014.10.23. 20:42:57

@Hidvégi Mihály:

Hány éves vagy Misi?

Tudod, hogy hány sokkal nagyobb gazember vezette már ezt az országot?
Hol voltál akkor?

biztos lapítottál, mert akkor demokrácia volt (népi), most a diktatúrában van csak ekkora szád, és félelmedben kiáltozol. Akkor bezzeg nem féltél.
Valószínűleg, szerintem.

(majd te és HaFr megmentetek minket vmitől. Vagytok már 10en?)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.23. 20:53:04

@6.Lenin:
Neked?
Khmmm, nem nőnek a fák az égig.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.23. 21:01:06

@szoja122:
A kérdésedre annyi a válasz, hogy te vélhetően norvég vagy és buzi.
Ezt Lenin helyett írom, ő már elment aludni. :)

6.Lenin 2014.10.23. 21:04:49

@Hepci:

Nekem?
Én nem hülyézlek le, mert az nekem nem jelentene semmit, akkor meg minek.
Ballibnek tartalak ( a mentalitást), de ez sem jelent semmit, nekem. Se jót, se rosszat.
Mindenki tartozik valahová. Én is., és szerinted hülye vagyok.
Na, bumm.

Hidvégi Mihály 2014.10.23. 21:34:46

@6.Lenin: Kedves Lenin bátyám vagy öcsém, tudom én, hogy volt már jó néhány gazember ennek az országnak az élén, nem újdonság ez számomra. Csak már kurvára unom, hogy állandóan vagy hülyék, vagy lusták vagy gazemberek vannak kormányon.

Azért maradjunk annyiban, hogy az Orbán kölök hazugságban túltesz becstelen elődjein is. S miért a hazugság a legnagyobb bajom?

Mert azzal lehet hülyíteni, tovább butítani a népet. Ezt a szerencsétlen kis magyar népet, amelyik amúgy sem túl képzett.

Nézd csak mit írt Wass Albert a hazugságról?

"Nem haragszom én senkire azért, amit velünk csináltak akkor. Hogy elvették mindenünket, hogy akinek valamivel jobb bakancsa volt, még azt is lehúzták a lábáról, hogy naponta egyszer adtak ennünk valami híg levest, hogy rúgtak, pofoztak, puskatussal és korbáccsal vertek: mindezekért én nem haragszom ma már senkire. Foglyok voltunk, magunk akaratából tettük le a fegyvert, nem is érdemeltünk egyebet. De hogy mindezt felszabadulásnak nevezték, hogy röpcédulákon és hangszórókon naponta közénk ordibálták, hogy ők nem ellenségeink, hanem a felszabadítóink: ezt nem tudom soha nekik megbocsájtani.Mert ez hazugság volt, és hazudni csak a gyengének lehet joga, annak, akit levertek, hogy a bőrét mentse vele, ahogy lehet. De az erősnek, a győztesnek nincs joga a hazugsághoz. Aljas gazember, aki ezt teszi. Joga van ahhoz, hogy üssön, hogy agyonlőjön, vagy fölakasszon, mert ő az erősebb, ő lett a győztes. De hazudni nincsen joga. És én mindent megbocsájtok a győzteseknek, amit velünk elkövettek, de ezt az egyet nem."

2014.10.23. 22:11:26

@mrs. white: sajnos, nagyon egyet kell értsek veled...:(

@6.Lenin: nem értem, hogy hova is tart ez a vita...igen, tudom mit írtam, tehetetlenségemben vagdalkozom, és ki akadok továbbra is azon, ha valaki nem gondolkozik!

graycivil 2014.10.23. 22:17:17

"Rogán Antal KISZ vezető volt – „Szoros együttműködésben a pártalapszervezettel”

Később megfogalmazza, hogy miközben a KISZ válságba került, az iskolai KISZ szervezet jelentősége nem csökkent. Beszámol az 1988. novemberi Országos KISZ Értekezleten (OKÉ) történtekről, ahol szigorították a belépés feltételeit. Üdvözli, hogy az OKÉ nagyobb szabadságot ad a helyi alapszervezeteknek, és bemutatja az Iskolai KISZ Bizottság programját. Ez utóbbi alapvetően a középiskolás fiatalok igényeire épül a diákszínpadtól a iskolarádióig, de megemlíti a „Ki tud többet a Szovjetunióról” vetélkedőt, az érdekképviselet eredményessége érdekében a tantestülettel és a gimnázum (MSZMP) pártalapszervezetével való együttműködést is."

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/29822_szentgotthardi_ujsagcikk_tanuskodik_rogan_antal_kisz

"A cikket Rogán Antal, az Iskolai KISZ titkár írta alá. (Rogán Körmenden született, majd a szintén Vas megyei Szakonyfaluban nőtt fel és a szentgotthárdi gimnáziumban járt. )"

F.Y!DESZ

6.Lenin 2014.10.23. 22:24:19

@Hidvégi Mihály:

visszajöttem, mert majdnem elfeledkeztem, hogy milyen nap is van ma.

Hazugság, írod...

12-éves voltam 56-ban, és nagyon mélyen beégett sok minden, az előtte lévő, és az utána következő évekből.

Nekem nagyon mélyen beéget 1 kép (a Köztársaság térről, fiatal katonákat lőttek agyon a forradalom nevében) a "fehér" könyvből. Láttam a hullákat a pesti utcákon is.

Gyerekként elgondolkodtam rajta.
ezeket a fiatal embereket kiemelték a cselédsorból és elhitették velük, hogy most olyan világ jön majd, ahol ők is , vagy a gyerekeik már valóban emberként élhetnek.
aztán (56-ban) azt mondták nekik, hogy visszajönnek a bárók, a gazdagok, és ők ismét csak mások szolgái lehetnek csak. Még az unokáik is.
Védték azt a hitüket, hogy lesz majd olyan idő, hogy ők is emberek lehetnek. Őket megölték.

Akik a szebb jövőt hazudták, most megint azt hazudják másoknak, majd jön a nyugat és mindenki gazdag lesz és szabad.
Aztán beledöglenek a devizakölcsönbe, a libatenyésztésbe, a giliszta ügyekbe stb. Most is belehalnak a hazugságba.

De nem is ez a lényeg. Mindig is hazudtak, és fognak is.
akkor megígértem, ha más nem is, de én mindig emlékezni (míg élek)fogok rájuk, és mindazokra, akik 1 hazugság miatt haltak/halnak/fognak meghalni abban a tudatban, valójában 1 szebb jövőben bíztak, a maguk és mások számára.

Nyugodjanak békében.

Kik a győztesek Mihály?

2014.10.23. 22:35:59

@graycivil: mindegy, kinek a szekere, de tolom, mert jól járok vele! Illetve ezt már azért tolom, mert ekkor járok jól...

Hogy nem csodálkozom ezen!

Hidvégi Mihály 2014.10.23. 22:57:08

Kik a győztesek, Lenin bátyám?

Mi eddig még nem voltunk, ez fix. Mindig megvezettek bennünket. Mert hagytuk, nem viselkedtünk polgárként. Hagytuk, hogy tiporjanak rajtunk hozzá nem értő s rossz szándékú emberek.

De ha nem hiszünk a szebb jövőben (nem a Jobbikosban, az igaziban), nem teszünk érte, akkor nem is érdemeljük azt.

Én győztes akarok lenni. S leszek is, nem magamért, másokért, érted, a szomszédomért, a gyerekeimért.

graycivil 2014.10.23. 23:02:27

"Kövér László az Echo TV-ben:

"Ebben az értelemben Brüsszel valóban Moszkvára emlékezteti - mondta a házelnök -, s ha ez az unió jövője, "AKKOR ÉRDEMES LENNE ELGONDOLKODNI AZON, HOGYAN KELLENE EBBŐL SZÉP LASSAN, ÓVATOSAN, DE KIHÁTRÁLNI". Ugyanakkor meg van győződve, hogy ez nem lehet az unió jövője - közölte." (MTI)"

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20141023_Lazarnak_ma_nem_baratja_Amerika_Kovernek#76h8m2

Kövér az EU-ból való kilépést tervezi? Ezek a fiúk tényleg nem viccelnek. Kapj fejedhez, Hülyeország!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

6.Lenin 2014.10.23. 23:15:07

@Hidvégi Mihály:

Misi, honnan tudod, hogy ami neked a szebb jövőt jelenti, az másoknak is az?

Ez a probléma Mihály, hogy nincsenek győztesek, csak olyanok, akik ebben a tudatban ringatják magukat, aztán jönnek mások, más jövőképpel, és kijózanítanak 1 jól irányzott lövéssel (jó esetben)

Melyik nemzetet vezették meg?
Hány magyar nemzet van?

10 percet néztem az 1ik híradóból, és legalább 5 nemzetet számoltam meg. Mindegyik másban látja, mások jövőjét.
Csak azok a rohadékok nem az övéket akarják, hanem jó esetben van sajátjuk is.

Bonyolult ügy ez Mihály, már néhány évezred óta. Oszt lesz is még, de jól elvagyunk vele. Kevesebbet unatkozunk.

izé...

Értem te ne harcolj, nem szeretnék rácseszni, én tudom, hogy mit szeretnék.
szerintem egyezzünk meg, hogy nem cseszegetjük 1mást,.
Mi lenne a közös érdek, és mi tartozik ránk, csak ránk.
Aztán szép lassan megkérdeznénk másokat is.

Ha értem is akarsz harcolni, annak aztán az lesz a vége, mint mindig, hogy neked több jár, mert másokért is harcoltál.

Ne harcolj értem Misi, beszéljük meg a dolgot, nyugodtan.

6.Lenin 2014.10.23. 23:26:01

izé...

Remélem senki nem fog megharagudni, hogy most inkább hunynék 1et. Majd reggel, ha nem fog szaggatni a derekam, harcolnék 1 cseppet.Ha elfeledkeznék róla, nyugodtan szóljon vki.

ipi-apacs
reggelig én leszek a hunyó

L

unionista (törölt) 2014.10.24. 01:32:33

@korábban ulrike:
orbán azt mondja, hogy legyünk balkánibbak a balkániaknál. azt a politikát viszi, ami koszovóba való. és ezt mondja "nagyon-magyarnak". a politikai ellenfelei meg azt mondják, hogy legyünk "nagyon-európaiak". ki kellene mondani végre, hogy orbán egy balkáni cigány. és a zsidó baloldallal áll szemben. értem én, hogy ez egy primitív etnicizmus. és ez valójában "féligazság". de a közbeszédet szterotípiák uralják.

a baloldalon az aksenázi zsidók maradtak. próbálják behülyíteni a nyugdíjasokat. azt mondtam a szomszédnak: irmuska néni, ne tessék már annyit nézni azt a zsidó átévét. amire azt felelte: kisdrága, én is nagyon unom már, hogy azt kell nézni hány fok van jeruzsálemben. csak ez az orbán. ezt váltsák már le. majd csak megoldjuk valahogy. nekem nagyon úgy tűnik, hogy politikában az etnicizmus brutális fegyver.

szinte az összes jobbos haverom úgy tért ki a hitéből, hogy azt mondtam nekik. oké, hogy ez egy zsidó baloldal. de vegyéket már észre, hogy orbán egy balkáni cigány. és akik mellettük állnak azok délszlávok és a szefárd zsidók. ez egy balkán egyveleg. a jobbik egy őseurázsiai kultúrát képviseli. ezeket integrálni kell. de ők nem a többségi magyarok. és erre néhány "árja" haverom majdnem tisztelgett. és néhány azt mondta, hogy jól, van már, de azért mi is emberek vagyunk. nem kellene nácinak lenni.

szóval nekem nagyon úgy tűnik, hogy a demokrácia itt a mélyen gyökerező törzsi ellentéteket hozta a felszínre. és ezt a lezsidózást, lecigányozást, lebalkánizást, leparasztozást, leárjázást le kell játszani. aztán persze túl is kell lépni rajta. mert ebbe azért nem jó beleragadni.

szoja122 2014.10.24. 05:46:33

@Hepci: Legyünk pontosak!

Kihagytad hogy amcsi ügynök, népet sanyargató bankár és mint látod elvetemült internet használó, aki adó híján károsítja az országot. :)

szoja122 2014.10.24. 05:50:58

@6.Lenin: Leninkém, bármennyire is hihetetlen itt legtöbbünk, beleértve magamat is, akikről rossz véleményed van konzervatív, csak nem veszed észre, mert halvány segéd f@ngod sincs arról, hogy mi az.

Hidvégi Mihály 2014.10.24. 08:37:48

@6.Lenin: Mit jelent a szebb jövő? Nem olyan nehéz ezt elmondani. Talán annyi, hogy az ország s ezzel minden polgára is elindul felfelé, anyagilag is, közérzetileg is. Anyagilag egyértelmű, hogy ez mit jelent, közérzetileg pedig azt, hogy átlátható, ellenőrizhető "uralom" alakul ki, ahol nem vezetni akarnak engem, téged, minket, hanem engedik, hogy mindenki járja a maga útját egyénileg is, vállalkozásában is. De olvasd csak el Béndek Péter tegnapi beszédét, szebben leírja...

Értem én, hogy hitetlenkedsz. Fontos is a hitetlenkedés, polgári tulajdonság. S még igazad is van, hogy ne harcoljak érted: neked kell harcolnod, neked is, hogy igazabb világ legyen. Ezzel azt akarom mondani, ha a PKP a mások feje felett, emberfeletti küzdelemben legyőzi Orbánt vagy éppen regnáló hatalmat, az nem ugyanaz, mint ha a PKP veled, a másikkal, harmadikkal együtt győz. Ha egy maroknyi csapat győzedelmeskedik, akkor ott megint félremehetnek a dolgok, nagyon széles összefogás kell e hazában, hogy mindenki magáénak érezhesse a hazát és a győzelmet hogy aztán vigyázni is tudjon rá.

OK, nem harcolok érted, de neked harcolnod kell magadért. Ha velem, annak örülök, ha másokkal, akkor az is rendben, de egymás ellen nem lehetünk.

Ui.:A NER-nek lenne is értelme, ha nem a nemzet ellen lenne, de kiüresítve, rossz alapokról indulva pedig a gonoszság fellegvára. Ahogyan az egész Orbáni rendszer. De az együttműködés fontos, még ha lejáratták is a fogalmat!

Khal Drogo 2014.10.24. 09:18:02

@szoja122: Attól függ mit értünk megszorítás alatt. Az adócsomag kétségtelenül jelentősen drágítja az alkoholtermékek árát és valamelyest drágítja a kemikáliák árát ( bár ez annyira azért nem lesz meghatározó egy liter tustürdő most legalább 1000 Ft, ha a legócskábbat használod, erre jön rá 10-20 Ft termékdíj ).
A kafetériát meg lassan megszüntetik ekkora adóterheléssel.

Továbbá itt van ez az értelmezhetetlen interadó terv,de erről már mondták ebben a formában ekkora mértékben nem lesz bevezetve.

Ezen felül lesz "államreform". Ami nem tudjuk mit fog jelenteni, illetve átnevezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet ami no comment kategória inkább. Még nem tudni milyen létszámot építenek le. Ezt egyébként a megosztott magyar társadalom fáklyamenettel fogja ünnepelni, minden kirúgott hivatalnok és állami alkalmazott egy kis karácsonyfadísz a nem hivatalnokok lelkében.

Eddig ez meg sem közelíti a vizionált Bokros 2.0-át, de kanyarban sincs a Matolcsy-féle Széll Kálmán tervvel, de még a Széll Kálmán terv 2.0-val sem.

Korai lenne még értékelni, ezek csak az adójogszabályok voltak.
Nem ismerjük a minimálbér nagyságát, nem tudjuk mi lesz a tömegközlekedéssel, egy sor dolog még nem ismert.

Jelen állás szerint ez minden idők egyik legjobban megúszott választások utáni év, de csak akkor ha ezt a 150 FT / GB adó eltűnik a süllyesztőben és max. havi 1000 Ft lesz a tétele.

A 2011-es év, a 2007-es év ezeknél sokkal szarabb volt.
Persze a kormány még nem játszotta ki minden kártyáját.

is 2014.10.24. 09:32:15

@aszekelyek: a tenyeket handabandazasnak hivni lehet. ertjuk, hogy ez az ervelesi stilusod is, meg a tartalmi szintje is. erv nincs, szamokat handabandazasnak hivjuk, vilaggazdasagi valsagot is Gyurcsanyra irjuk, neveken gunyolodunk.

koszonjuk. legalabb husszor leirtak mar, hogy az elso koltsegvetes, aminek negativ volt az elsodleges egyenlege, az az Orban keteves koltsegvetese volt 2001-2002-ben, tehat onnantol indul a verkli, minden mas kezdo idopont hazugsag. te ezt a tenyt siman el fogod még magadnak is hazudni. tovabb viszont akkor nem erdemes menni, onnantol csak nezzuk, ahogy amokfutsz.

is 2014.10.24. 09:41:14

@Khal Drogo: "Jelen állás szerint ez minden idők egyik legjobban megúszott választások utáni év, "

Figyelj, ez a rendszer az utobbi 3 evben meg novemberben is modositotta a koltsegvetest. Regen nincs nekunk eves koltsegvetesunk, ez itt egy hokuszpokusz. Kethavi koltsegveteseunk van. Marciusban mar semmi sem lesz igaz abbol, mairol most azt hiszed. Ezert aztan teljesen ertelmetlen barmit is allitani a jelen allasrol.

Khal Drogo 2014.10.24. 10:17:25

@is: Ez igaz. A többi majd kiderül. Idénre is ezt mondták, hogy a költségvetés nem lesz tartható.

ördöngös pepecselés 2014.10.24. 11:55:09

@Khal Drogo:

"Továbbá itt van ez az értelmezhetetlen interadó terv,de erről már mondták ebben a formában ekkora mértékben nem lesz bevezetve. "

Hazudnak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.24. 13:06:27

@szoja122:
Igazad lehet, amcsi-norvég-askenázi buzi bankár-ügynök vagy, illetve egyszerűbben ballib köcsög.
Mi is volt a kérdés?
:D

Khal Drogo 2014.10.24. 13:15:24

@Guestenye: Jó is lenne ha hazudnának, mert ez a kormány népszerűségét radikálisan aláásná.
De ez is csak a meg nem valósult halállistára fog felkerülni.
Csak néhányat a kedvenceim közül :
1) 2014.07.01-től bevezetik a sorkatonaságot.
2) A Fidesz betiltja az abortuszt
3) A bankbetéteket államosítják
4) A Kresz-szabályok változása miatt újra kell vizsgáznia mindenkinek
5) Közmunkások konténervárosokban lakva építik az új stadionokat
6) A Fidesz nem fog nyugdíjat fizetni mert beleírta az alkotmányba
7) Szegénylázadások fognak kitörni országszerte mert a Fidesz megváltoztatta a segélyezési rendszert

Ennél több apokaliptikus látomás is volt, de sajnos mindegyikre már nem emlékszem.

6.Lenin 2014.10.24. 13:24:03

@Hidvégi Mihály

" ha a PKP a mások feje felett, emberfeletti küzdelemben legyőzi Orbánt vagy éppen regnáló hatalmat, az nem ugyanaz, mint ha a PKP veled, a másikkal, harmadikkal együtt győz. Ha egy maroknyi csapat győzedelmeskedik, akkor ott megint félremehetnek a dolgok"

Mihály, mi könnyen meg tudnánk állapodni, talán. A fentiekben 1etértek veled.

A probléma másik része, hogy a célokat/érdekeket miként tudnánk összehangolni.
főleg az érdekeket, szerintem mindig minden ezen bukik.

Vannak olyanok, akik képtelenek a maguk harcát megvívni, mindig másoktól várják a megoldást.
Átadni másnak az országot, aki aztán kinevezi őket helytartónak. A többi meg érdektelen, én kerüljek jó pozícióba.

Ez a része a legnehezebb, és eddig nem is sikerült erre megnyugtató megoldást találni.

Vannak kísérletek rá, és módszerek is, de akadoznak.

Van a diktatúra, vagy ahhoz közeli megoldás. Könnyű megbuktatni.

Van a modern rabszolgaság kiépítése, a tökéletesített kontroll mindenki felett. 1 szűk csoport kitalálja, hogy mi a jó az embereknek, aztán már csak azt kell kidolgozni, ezt önként és dalolva elfogadják, miközben szabadnak érzik magukat.
Ezt nagyon nehéz megbuktatni, de ez is bukásra van ítélve, mert előbb-utóbb a kitalálója is belebukik (lásd. gazdasági világválság)

az, amit te is írsz, és amit tudnék én is támogatni, az sajnos álom, és még sokáig az is marad.
Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, túl sokan vagyunk, nagyon sokféle érdekekkel megáldva.

Tudod te, hogy hány ember él elváltan, minimálbérre bejelentve, hogy felvehesse a lakástámogatást, szociális segélyt, különböző szociális juttatásokat, kedvezményeket?
Pedig néha csak néhány ezer ft-ről van szó, miközben ennek a soxorosa a jövedelmük (illegálisan)

Szar ügy ez Mihály, de olyan jó néha álmodozni.

Nézd a mindennapokat (itt is) hányan remegnek/harcolnak azért, hogy ez az ország csődbe jusson, hogy ők ismét hatalomra kerülhessenek.

Velük mit tennél Mihály?

Ők is ennek az országnak a polgárai(?).

6.Lenin 2014.10.24. 13:34:19

@szoja122:

" Leninkém, bármennyire is hihetetlen itt legtöbbünk, beleértve magamat is, akikről rossz véleményed van konzervatív, csak nem veszed észre, mert halvány segéd f@ngod sincs arról, hogy mi az. "

Szerintem te is csak azért tartod magad annak...

) Mert olyan jól hangzik

) mert konzervatívként még 1 köcsög se bukott meg, mert ilyen nem is volt még nálunk az elmúlt 2 évtizedben

) ezeknek a meghatározásoknak ma már nincs jelentőségük, szerintem

) megoldásokat kell találni, amik működnek is, aztán akik abból élnek, hogy ezeket feldíszítsék mindenféle értelmetlen fogalmakkal majd úgy is megteszik, ha valakit fog is érdekelni, de szerintem akkor megteszik, ha senkit nem fog már érdekelni valójában, de fizet érte vmennyit.

Te itt már voltál minden, csak halott német katona még nem, de kivárom azt is.

concret 2014.10.24. 14:21:50

@Hidvégi Mihály: Szinte hihetetlen. Annyira nehéz fogást találni a kommentjeiden, hogy még Lenin is jóakarattal beszélget Veled, Orbán-ellenességed dacára.
Sajnos abban mélységesen igaza van (mármint Neked, igen Lenin), hogy az általad leírtak bármennyire kívánhatóak, mégiscsak színtiszta idealizmus, hiszen a közjó, amit célul tűzöl ki, valóban teljesen más formációkat és még más tartalmat is jelent a közösség külön-külön csoportjainak, néha szinte egyes polgárainak is.

Ez az internet nagyon kétélű eszköz. Egyrészről összehozza (de csak virtuálisan!) a gondolkodó embereket, teret és eszközt biztosítva a vitához-beszélgetéshez, de ezzel szinte le is ereszti a gőzt, itt van vége a dolgoknak. Még az úgy-ahogy egyetértő emberek között sem jön létre valódi kapcsolat, együttműködés-összefogás virtuálisan abszolút nem értelmezhető.

Khal Drogo 2014.10.24. 14:41:43

@mrs. white: Ez bár tetszetős gondolat, és portás / gondnok / takarító szinteken már van rá példa hogy meglépték állami szervek és hivatalok, de mégis egy óriási ökörség.
Az állami hivatalnokok a végrehajtó hatalom részei. Jogot érvényesítenek és jogakat kelteztetnek.
Ha kömunkás hivatalnokok kora köszöntene be, akkor a végrehajtó hatalom korrupcióra sosem látott szintekre szökne. Az egzisztenciálisan teljes taccsra tett hivatalnok ( hiszen életszínvonala jelentősen lecsökkenne ) vagy korrumpálódna vagy valami rejtélyes oknál fogva elfogadná az új helyzetet és dolgozna tovább úgy mint eddig.
Persze ekkor még azt feltételezem hogy nincs tömeges pályaelhagyás.

Mert hát gondolom Ön és bármelyik állampolgár ért a földhivatali nyilvántartásokhoz, tud adójogszabályt értelmezni és természetesen kiváló ÁNTSZ ellenőr lenne belőle. De tartok tőle hogy a speciális szakértelmek szikrája nincs meg az állampolgárokban, akik a helyükre állhatnának, ezért hát az állam érdekérvényesítő képessége jelentősen bezuhanna, a korrupció nőne és hát a bevételek is csökkenének.

Úgyhogy bármilyen jól is mutatnak az efféle bűvészmutatványok, tartok tőle hogy csak nagyon korlátozott területen alkalmazhatóak.

Persze ha a társadalomban létezik egy rejtett és képzett, a speciális ismeretekkel rendelkező réteg, aki hajlandó közmunkás béréért teszem azt olyan munkát elvégezni pl. adózás terén, ami egyébként a piaci szektorban ennek a többszörösét fizeti, akkor én kérek elnézést.

Khal Drogo 2014.10.24. 16:17:43

www.portfolio.hu/gazdasag/beutazasi_botrany_sajtotajekoztatot_tartott_az_amerikai_ugyvivo_2.3.205473.html

Elindult a közeledés, legalábbis a hangnem mintha szelídülne. Gondolom folynak a háttérben a tárgyalások.

Hidvégi Mihály 2014.10.24. 16:34:03

@6.Lenin: Célok, érdekek összehangolása?

Erre a tárgyalásokat találták ki. Ezért jobb a konszenzusos társadalom a felülről vezéreltnél, mert utóbbinál az érdekek nem tudnak megjelenni, hanem egy központban eldöntenek valamit s az érdekekkel ez vagy találkozik vagy sem, leginkább sem. Így a cél elvileg még lehet jó is, de a megvalósulásának kicsi az esélye.

"...képtelenek a maguk harcát megvívni, mindig másoktól várják a megoldást.
Átadni másnak az országot, aki aztán kinevezi őket helytartónak."

Ez biztosan nem az én utam, nem lehet a mi utunk. A mi dolgainkat nekünk kell megtenni, szó sem lehet helytartóságról. Én is ezért utáltam az Szdsz-t meg akkor a szocikat is ugyanúgy, azt hitték, hogy elég a működőtőke beáramlása s a többi megy magától. Nem igaz, kell saját gazdaság, ebben talán egyet is értenék Orbánnal, csakhogy ő a sajátot oligarchák kinevelésével próbálja megoldani, nem a piaci eszközök (nyílt és szabad verseny!) segítségével. Az Orbán módszer legalább annyira káros, mint ami korábban volt, helytartóként csücsülni a szeméthalmon.

Mi tennék azokkal, akik remegve várják, hogy az ország tönkre menjen s ők kerülhessenek hatalomba ismét?

Nagyon sokszor írtam már, hogy Orbán takarodj, Gyurcsány takarodj! Végtelen káros lenne, ha ilyen kisfajsúlyú ember még labdába rúghatna Magyarországon, mint Gyurcsány, akármilyen jól is tud szónokolni. Ugyanígy nem szeretném látni a szocik vezérkarát, azokat akik asszisztáltak a Medgyessy kormányhoz, a Gyurcsány kormányhoz, mert gazdaságilag tudatlanok, erkölcsileg károsak. Van persze szakember akinek a szakértelmét jól lehetne használni bármelyik oldalról, pl. Lázár nem egy érzelmi intelligencia bajnok, de elképzelhető, hogy tudna hasznosan is dolgozni ha nem Orbán lenne a főnöke, hanem mondjuk egy erkölcsileg rendben lévő, lelkileg kiegyensúlyozott kormányfő.

S mit tennék azokkal még? Semmit, hatalomba ne kerüljenek, azt hiszem semmilyen állami alkalmazásban sem látnám egyik levitézlett pár főemberét sem, dolgozzanak a magánszférában, ott mutassa meg mindenki mit tud. S ne félj, sokan még hasznossá is tennék magukat, ha az állami tőgy elmúlna a közelükből.

Hidvégi Mihály 2014.10.24. 16:41:53

@concret: Azt hiszem neked is válasz az előző, nem az idealizmus a lényeg, hanem a párbeszéd. Még ha ez is a nehezebb, de az érdekek meghallgatása után döntést hozni jobb, tartalmasabb, mint azok nélkül.

Idealizmus?

A belső gazdaság nem fejlődhet sokkal-sokkal kisebb adók nélkül, valamint igazi belső verseny nélkül. S védeni kell a hazai piacot a külső, fejlett multikkal szemben valamilyen fokon, de nem mindenáron, mert akkor elszigetelődünk, s lemaradunk. Annyiszor leírták már, hogy erős, de kicsi államra van szükség, az újraelosztás mértékének radikális csökkentésére.

fvipera 2014.10.24. 16:43:28

@mrs. white: valóban. ha putyinnak minimális stratégiai érzéke lenne, nem engedné, hogy orbán ilyen lelkesen szopja. a magyar átok lesz a veszte. orbán ráadásul, még elődeinél is veszélyesebb, emlékszem szegény mubarakra

concret 2014.10.24. 18:56:44

@Hidvégi Mihály: Ha félreérthető voltam, akkor most tisztáznám:

Én mélységesen tisztelem az idealizmusodat, és a személyed kiváló példa arra amit írtam: kár, hogy a vita és az eszmecsere kizárólag virtuálisan folyik, valós kapcsolatok hiányában nem jön létre a nagyon hiányzó együttműködés.

6.Lenin 2014.10.24. 19:04:02

@concret:

Hmm! Miért lenne hihetetlen? (az 1 magazin...Hihetetlen! magazin)

Mihály nem (csak) hadonászik a szavakkal, hanem megoldásokat is keres (nek, az 1000-res blogon).

A megoldás felé vezető út pedig sokféle lehet. Szerintem se létezik A tuti megoldás, de a sokféle tenni akarásból már lehetne találni 1 közösen is elfogadhatót
Azt mindig is díjaztam, ha ez normális hangnem zajlik.
A pártja vezérének már nagyon sok minden elképzelését nem díjazom. Jobban mondva a módszert nem.
Anyáztalak már? Pedig veled se értek 1et sok mindenben, igaz nem is nagyon kínálsz megoldást se (elfogadhatónak látszót). Mihály nem magas lovon közlekedik, szerintem, és nem ellenségem... honfitársam aki tenni is akar, talán.

béla a görög (törölt) 2014.10.24. 19:07:47

A NAV-nál szerintem osztályvezetőig bezárólag mindenki nyaral.

Egyébként figyeled is Te mit írsz?
"ugyanakkor idehaza talán még ezt is meg lehetne úszni, legfeljebb pár hét vagy hónap múlva az addig sehol meg nem jelenő Vida Ildikó szép csendben távozna. "
"Ebben az ügyben azonban nem a magyar közvéleményt kell megdolgozni."

Na most tisztességes ember, azt írja, hogy előrángatják Vida Ildikót a föld alól is és kihallgatják. Te meg azt hogy fogják idehaza elfektetni a dolgot meg hogy veszik hülyére (szerinted) a magyar közvéleményt.
Mondd csak, nem kínos ez neked? :) Meddig vállalod még fel őket, ezt a fajta hatalmat? DE ez már legyen a Te gondod...
(ugye mint tudjuk Schwechat-nál szálltak fel a kolléganővel valamelyik járatra - adja magát hogy nem Ferihegyen miután Habonyt is kiszúrták)

Egyébiránt így van - KORRUPCIÓ van teritéken és NEM IDEOLÓGIA - mutatniuk kéne valamit - van egy náluk erősebb hatalom - fel kéne dobni egy cimbit. Na most ezt, fideszéknél? Csak ugye az USA nem Magyarország. És meglöknek még1 golyót ha kell és mégegyet és az EU is meglök. És jól teszik. Végül is csak egy szar kormányról van szó.

Egyébiránt itt látszik, hogy a fidesz mennyire nem politikai párt. Kinek a neve NEM hangzott el a hírportálokon napokig? Rendőrség/BM/Pintér, Ügyészség/Polt. Azon sem csodálkoznék ha ők is nyaralnának. Mindenki nyaral, csak kuss legyen már végre. És ez lenne egy abszolút többségű politika párt?

Abban reménykednek mindent be lehet fedni kommunikációval vagy épp annak hiányával. Nem lehet.

concret 2014.10.24. 19:14:28

@6.Lenin: Ha figyeltél, én sem az ellenségességre törekszem sosem. Persze, mi szinte minden téren különbözünk, momentán a magyarsághoz tartozáson kívül nem is tudnék több közös pontot mondani (na jó, másképp, de talán mindketten antikommunisták vagyunk). Viszont újra és újra törekszem Veled is fölvenni a párbeszédet, mert nálam is alapvető, hogy egy minimális szinten minden hazánkfiával egyetértésre kellene jutnunk, bár szinte kilátástalannak tűnik.
De erőlködni kell rajta.

6.Lenin 2014.10.24. 19:20:45

@Hidvégi Mihály:

Vannak még súrlódó pontok, de azért már talán több lenne a közös, amit még némi birkózás után közös megegyezéssel le lehetne zárni.

Úgy látom, hogy talán én nem szépítem az embereket, nem olyan jólelkű mindenki, ahogy megpróbálod elképzelni. Sajnos.

Nyilván nagyon sok tárgyalás, 1más meggyőzése kísérné ezt.
Szerintem ilyesmihez kellene 1-2 generáció váltás is.
az agyak rendbetétele lenne a legnehezebb (nem a kimosása).

Nagyon sok átbeszélt éjszaka lenne még elkezdeni is, de szerintem is még mindig jobb lenne itt ilyesmikről diskurálni és nem 1mást leköcsögözni (ez nekem szól).

A Bluest kedveled-é?
(nem hátrány, ha nem, de nálam piszok nagy előnyt jelentene)

www.youtube.com/watch?v=H_aZ0jPPiao

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.24. 19:27:38

@béla a görög:
Miért ne lehetne mindent befedni kommunikációval?
Gyurcsótány Ferenc hatalmát se népfelkelés, az ellenzék vagy a média roppantotta meg, hanem a saját alkalmatlansága miatt közelgő államcsőd.

6.Lenin 2014.10.24. 19:28:04

@concret:

"De erőlködni kell rajta. "

tévedés
nagyon könnyen meg lehet találni a közös hangot, ha....

Sokaknak ez nagyon nehezen megy, vagy 1általán nem sikerül, másnak meg olyan, mit a babának a pelenkába kakilni, jön magától, ha...

Csak annyit kéne tudni, hogy .....
(vannak, akiknek 1 élet is kevés hozzá)

béla a görög (törölt) 2014.10.24. 19:45:26

Egyébként minden élc nélkül, miért van ebben az országban oroszimádat? (vagy nyugatutálat) Vagy inkább valami homályos romantikázás az aktuálisan másik nagy tezstvír felé?
Igy 1956 kapcsán csak is csak felvetődik a kérdés bennem:
Mindenki nyugatra jár nyaralni, eurot/dollárt gyűjt, nyugatra megy vagy akar menni dolgozni,stb, stb. azt áhítják itt az oroszokat.
Nem azt mondom, hogy utálni kell őket, gondolkoztam én is hogy csinálok egy transzszibériai expressz túrát (kurva drága) aztán végül is lemondtam róla, most meg pláne, hogy begőzőltek a fiúk. Azt se mondom, hogy ne kereskedjünk velünk, na de politika? Csak itt voltak 40 évig, csak fenntartottak egy olyan rendszert amelyik mindenáron kordába akarta tartani az embereket. Nem értem miért a romantikázás.

concret 2014.10.24. 19:53:44

@6.Lenin: Szerintem nem kizárólag "hang" kérdése. Az is elengedhetetlen, de a tartalom a lényeg.

Én pl lassan évek óta figyelem, olvasom a kommentjeidet. Keresem, hogy milyen értékeken alapulnak a véleményeid. Leginkább az alábbi dolgot találtam:

- bármiféle eszmények-értékek folyamatos relativizálását-fitymálását,

- a nyugati demokráciákkal szembeni gyanakvást-ellenségességet, a hozzánk való viszonyukban az ellenséges hátsó szándékok feltételezését, a jövőjük sötét lefestését, hanyatlásuk-bukásuk vízióját (ami gondolom, erősen alapul a vágyaidon),

- a föltehetően nálad képzettebbek-iskolázottabbakkal szemben érzett kisebbrendűségi érzés permanens jeleit, állandó fölhánytorgatását egyesek véleményében megnyilvánuló magabiztosságnak, önérzetnek

Mindezeket nem támadó szándékkal írtam le. Azt gondolom, minden párbeszéd alapja a nyílt vélemény megjelenítése. Azt írod: Te genetikusan konzervatív vagy. Én minden bizonnyal genetikusan liberális (nem balos, de erről nem foglak meggyőzni). Kíváncsian várom hasonló, valóban konzervatív megalapozottságú válaszodat.

concret

szoja122 2014.10.24. 20:02:05

@Khal Drogo: Ilyeneket ne sorolj fel. Mindig voltak, vannak és lesznek huhogók. Ezzel relativizálod, amit viszont MEGTETTEK. A liberális demokrácia, a jogállam módszeres lebontása. Még nem értek a végére, de ezen az úton haladnak. Ezzel párhuzamosan bevezették az állami szintre emelt korrupciót, a mutyikat. Külpolitikájuk a teljes dilettantizmussal egyenértékű (erkölcsileg, és szakmailag is). Ezekkel egyenes úton jutottak el a mostani USA-NAV botrányhoz.

Úgyhogy ilyen kormányt ne fényezz a "legyünk objektívek" félrevezető, relativizáló, hamis szövegével.

szoja122 2014.10.24. 20:08:50

@Khal Drogo: "Hangnem szelídülés". Én ebből semmi ilyesmi nem olvastam ki. Egy diplomata diplomatikusan fogalmazott beszéde volt, hasonló, mint az előzőek.

6.Lenin 2014.10.24. 20:35:56

@concret:

Abban az 1ben 1et értek, hogy nem támadásként írtad, talán. viszont minden pontban téves a következtetésed.

Eszmények-értékek...emberi kitalálmányok, magukban hordozzák a kitaláló/elfogadó érdekeit. Nem becsülök le 1et sem, de nem is ájulok el 1iktől sem (van a saját érdekeim érvényesítésére kitalált saját értékrendem. Eddig bevált a gyakorlatban. Itt érdektelen, hiszen névtelen és nincs olyan jelentősége, hogy komolyan is vegyem)

A nyugati, vagy bármilyen érdekek elfedésére felhasznált ilyen-olyan elnevezéstől se tudok elájulni, nagyjából sejtem a háttérben meghúzódó érdekeket. Kürtöskalács. Kívül szép,ízletes.

soha nem irigyeltem senkitől semmit, még a magasabb iskolai végzettséget sem, mert nem ezek alapján választok magamnak társakat. Nagyon sok magasabb és alacsonyabb végzettségű emberrel van kiválónak mondható, és nagyon régi kapcsolatom. El tudom magam helyezni minden gond nélkül. Félreértetted ezt is.

Talán jóval többet kéne elárulnom a valóságról, amiben élek, de itt nem tartom fontosnak, sőt.

Azt már többxör is leírtam, hogy nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba szinte minden rétegből. Mindig is érdekelt mások élete, mit miért tesznek/mondanak.
Megtanultam a felszín és a mögötte meghúzódó valós érdekek közt különbséget tenni.
Az utóbbi érdekelt inkább, mert hasznosan tudtam felhasználni.

Talán még annyit, hogy 1általán nem zavar a magadban kialakított véleményed velem kapcsolatban. Lehet, soha nem fogunk találkozni a valóságban.
amennyiben ez mégis megtörténne, akkor úgyis a körülmények döntenének el mindent.

A fentiek alapján nem érzem szükségét, hogy véleményezzelek. Valószínűleg te sem olyan vagy mindenben a valóságban, mint itt. Szerintem nincs olyan nagy jelentősége az egésznek.
Azt is leírtam már itt többx is, hogy itt nem kell mindig mindent komolyan venni tőlem. Amit viszont komolyan gondoltam, és leírtam, az eddigi tapasztalataim alapján akinek szántam, komolyan is vette, a többi meg úgysem érdekes.

Ennél jobban ne bonyolítsuk, szerintem.

www.youtube.com/watch?v=rlH7KCtzlfA
( a dal szövegére érdemes jobban figyelni)

Hidvégi Mihály 2014.10.24. 21:48:05

@6.Lenin: De megörvendeztettél! Nagyon köszönöm a bluest, minden jó zenét szeretek, gyönyörű ez is! Köszönöm!

Hidvégi Mihály 2014.10.24. 22:02:18

@concret: Az idealizmusom nem merül ki annyiban, hogy itt írogatok kedvem szerint s időm engedtével. Azért hoztuk létre a Polgári Konzervatív Pártot, hogy gyakorlatban is tegyünk a gondolataink megvalósításáért. S hogy milyen jövő áll előttünk? Ha jól tesszük a dolgunkat, hitelesek leszünk, sokan meghallgatnak és sokan követnek bennünket (nem Facebookon, hanem a való életben, taggá válnak, hozzák a saját ötleteiket, gondolataikat), akkor néppárttá válunk s ha jól tesszük mindezt, közülünk kerülhet ki Magyarország következő kormányfője. Én biztatok minden embert, aki nem törődött bele abba, hogy országunk végleg lesüllyed, hanem hiszi, hogy egy felemelkedő ország lehetünk ha sokat dolgozunk közös erővel nem csak a munkahelyünkön, hanem a (sokak által lenézett s megvetett) politikában is a társadalomért, az jelentkezzen az alábbi linken megtalálható címen:

hafr.blog.hu/

korábban ulrike 2014.10.24. 22:13:27

@Khal Drogo: Én ennek semmi jelét nem látom, sőt.
- Azt mondja ügyvivő, a kitiltás egyéni ügy, a kormány tevékenysége elősegítette a korrupciót. Más szóval ez azt jelenti, pontosított, hogy ki is a célpont. A kormány, nem a kitiltott egyének. Rápontosított, hogy ők a kormányt támadják, en bloc, nem az egyéneket.
- Valami olyasmit is mondott állítólag, hogy nem az oroszok miatt van az egész. Ez pedig - ha tényleg mondta, és nem is terelés még rosszabb hír. Ugyanis ha tényleg nem (nem csak) azok miatt van, akkor a helyzet még rosszabb egy fokkal. Az orosz kérdést viszonylag gyorsan le lehetne rendezni. Ezen túlmenő dolgokat már nehezebben, és fájdalmasabba. Ez kifejezett rossz hír, ha igaz.
A helyzet tehát nem enyhül, hanem eszkalálódik SZVSZ.

korábban ulrike 2014.10.24. 22:24:06

Egyébként 23. után 24.-én talán nem ünneprontás már megjegyezni, hogy 56.-ban a magyar kormány azt remélte, az oroszok kimennek, az amerikaiak bejönnek. 2014.-ben pedig úgy néz ki, az ellenkezője lenne a helyzet. Ez azért elég nagy pálfordulás Fidesztől. Tudatosan kommunikálta ilyenné a képet Megkockáztatom, megdöbbentő. Megdöbbentő még akkor is, ha tudjuk, lavíroznunk kell. Megdöbbentő még akkor is, ha tudjuk, nem az számít, mit mondanak, hanem az, amit tesznek. De itt az is aggasztó már, amit tesznek (az orosz gazdasági, pénzügyi manőverlehetőségek szélesítése, legutolsó példa Rogán módosítója). Szóval, ez már nem csak duma.

livengood 2014.10.25. 01:13:07

Lassan teljesen mindegy, hogy ki minek tartja - demokratikusnak vagy diktatórikusnak - Orbán Viktor kormányzását. Mert szép lassan magára húzta, húzza az autoriter kormányzás jellemzőit, önbeteljesítő módon megvalósítja a demokrácia lebontásának a vádját, mellyel a "csak azért is" pozíciót felvéve 1993 óta harcol oly módon, hogy egyre beljebb rohanva üvölti, hogy látjátok? - most is, meg most is, meg most is hazudtok! Ilyen messze elmentem, miközben azt mondtátok, hogy már vége a demokráciának, de még mindig beszélhettek! - még mindig szabadon vádolhattok! - még mindig demokrácia van, miközben azt hazudtátok, hogy - már vége! - már vége! - már vége! Nézzétek! - továbbmegyek és még mindig, mindig, mindig nincs igazatok!

Személyiségénél fogva képtelen az alapvető tévedést korrigálni ezért esélyét nem látom, hogy innen fordítani tudna. A nemzetközi pozíciója olyanná vált, hogy elérkezett oda, hogy vagy valóban Putyin mellé kormányozza magát és kis hazánkat, vagy... Vagy megéli, hogy a demokrácia megerősödik az ő!!! ellenében. 10 éves távlatban a többség szemében Orbán Viktor fogja megtestesíteni a gonoszt és ezt el kell viselnie, ha a még minimális demokráciát fenntartja.

Nem maradt más alternatívája mint egy a történelem lapjain örökké emlegetett autoriter kormányzóé, vagy egy a saját személyiségét teljes egészében felvállalni képtelen, a bukás felé sodródó epizodistáé.

Nyomokban még látom OV-ben a demokratát, átérzem milyen rettenetes személyes dráma előtt áll, de a magánügy...

NEM ÉRDEKEL

Viszont figyeljétek Oroszországot, mert Oroszországgal szemben fordul az Európai Unió sorsa. OV jóvoltából talán az egyetlen EU-s tagállamként a magyaroké pedig mindenkinél jobban.

A próféta szólott belőlem. :) komolyan

hoplita 2014.10.25. 08:31:01

"...Goodfriend megerősítette, hogy az USA semmilyen konkrét információt nem ad ki a kitiltottak személyéről és korrupciós üzelmeikről, sem a magyar kormánynak, sem a sajtónak.”

Igen, és ez egy ravasz taktika. Ezért van a kurmány szarban.

Nem tudhatják, hogy ha csinálnak egy kamu, szokásos belső vizsgálatot, akarom mondani színjátékot és azt előadják az istenadtának igazság gyanánt, akkor nem borít-e mégis a zusa a valós sztorival?

Mert az igazi szívás az lenne...vagy lesz.

Én így csinálnám, ha csecsre akarnám venni orbánékat.

hoplita 2014.10.25. 09:10:19

@6.Lenin:
Ha mán ott vótál, akkor megdögölhettetek vóna párban, nyuggergecik.

hoplita 2014.10.25. 09:13:45

@Hepci:
Képzeld el...
IRL ezek ketten leülnének dumcsizni, téged meg közéjük kényszerítene valaki és hallgatnod kéne.

Az lenne ám a horror, nem a vókingded.:)

hoplita 2014.10.25. 09:21:09

@graycivil:
"... és a szentgotthárdi gimnáziumban ..."

Muhahahaha...

Ez a fránya magyar nyelv, mi...ezekkel a kibaszott helyhatározói ragokkal..???

Mert kurvára nem mindegy, hogy gimnáziumBA járt, vagy egyszer járt gimnáziumBAN.

Még magyarul sem tudtok, kibaszott gyökér vöröskomcsik, ebben megárultok egy gyékényen a narancsbolsikkal, akik hasonló szellemi kvalitásokatt tudhatnak a magukénak.:)

Ja, én meg nem csak sima náci vagyok, hanem még nyelvtannáci is..:DDD

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.25. 10:36:50

@hoplita:
Sok kalandra kapható vagyok, Nyünyügének is felajánlottam, hogy egy 3 fogásos ebédért elolvasom a Pesti srácok c. sz*r cikkét, de nem reagált.
Van egy k. jó olasz csokis mogyorókrém, na abból egy üvegért hallgatnám 10 percig Aszekelyek és Lenin csevegését. :)

korábban ulrike 2014.10.25. 11:25:43

@Hepci: Azért ezt nem tenném, súlyos mellékhatásai lehetnek egy ilyen 10 percnek.
Egyébként a legjobban nekem az tetszik, mikor Lenin azzal indítja felszólalását, hogy 'Nem érted'. Közben ő nem érti, s ha valaki végigfut a kommenteken, akkor egyedül ő nem érti az egészet. Mint az autópályára fordítva felhajtó hülye sofőr reakciója a rádió figyelmeztetésére, 'Egy hajt szemben a forgalommal a fenét, az összes!'

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.25. 11:43:09

@korábban ulrike:
Mérhetetlenül anyagias vagyok - az említett csokis mogyorókrémből 3000 pénz körül van egy 20 dekás tégely. :)

korábban ulrike 2014.10.25. 11:51:30

Nem akarok fogadatlan prokátor lenni, de muszáj megemlítenem. Többen sokszor kárhoztatták (szidták) TG-t azért, hogy elemzései túl semlegesek, nincs bíráló élük.
Ennek a bejegyzésnek határozott éle van. Ha valaki bele is hallgat az "Álmaimban Amerika visszainteget" számba (finom zene) - TG még az elején elmondja, innen vette a "Hazudozunk, teszünk-veszünk...." címet -, akkor láthatja, van itt él most rendesen. Finoman vág, de annál élesebben, mint egy japán kardpenge. Érdekes, ha ebből a szemszögből hallgatjuk a szám szövegét. Szóval a két 'mű' a blog és a dal kombinációja elég vastag üzenet. Ügyes és stílusos, nem mindenki tud ilyet közírásunkban, sőt, nagyon nem mindenki.
Mindez talán jelezhet is valamit. Ha végigfutunk a felszólalásokon, látható, egy félkezű néma, kinek csak 2 ujja van megmaradt kezén, is könnyen elmagyarázhatja, hány kommentelő van kormányt megértő állásponton. Nem kizárt, hogy ebben a kérdésben a kormány maga ellen hangolt itthon olyan rétegeket is, akik eddig nem igen kapták fel a fejüket. Csak 6.Leninünk meg aszekelyek nagyasszony félék feltétlen támogatása látható, csak ilyenekre számíthat e tárgyban. Az meg kevés, nagyon kevés. És vállalhatatlan is több szempontból.

concret 2014.10.25. 12:31:57

@6.Lenin: Megengedem a lehetőségét, hogy az én értelmezésem a hibás, de: az én fogalomkészletemben az "értékrend" és az "életvezetési stratégia" (ahogyan írtad: "a saját érdekeim érvényesítésére kitalált saját értékrendem") semmilyen fogalmi kapcsolatban sem áll. Hacsak annyiban nem, hogy ha valakit kizárólagosan az sajátérdek-érvényesítés vezet, és az alkalmazott módszereiben nem korlátozzák eszmények, akkor az egy értékrend nélküli ember.
Nem tudhatom, milyen génjeid vannak, és hogy Te hogyan ismerted föl magadban a született konzervatívot... Mert hogy a konzervativizmus legfőbb sajátossága ugye az értékőrzés szinte minden más szemponttal szemben, mint a neve is sugallja. Ha azt gondolod, mindenki buta, aki eszményeket ápol, csak mert azok nem érvényesülnek soha maradéktalanul, velük szemben pedig a gátlástalan pragmatista az okos, hát tévedsz. A gátlások nélküli életstratégia csakis akkor vezethet eredményre, ha közben tisztában van vele, mihez képest más ő maga. Amit nem ismersz, azzal szemben nem lehetsz fölényben.

6.Lenin 2014.10.25. 13:37:32

@concret:

Édes jó Istenem!

Már kezdesz te is olyan lenni mint @hepci + @ulrike, engem vádolnak nemértéssel, aztán leírom magyarul, hogy miről, mit gondolok, aztán a tök ellenkezőjével vádolnak.

"Eszmények-értékek...emberi kitalálmányok, magukban hordozzák a kitaláló/elfogadó érdekeit. Nem becsülök le 1et sem, de nem is ájulok el 1iktől sem (van a saját ...."

Ezt olyan nehéz értelmezni?

Miért is nem értelmezhetnék bármit is a saját akármim alapján? Csak én nem akarom másokra erőltetni. Nem kell elfogadnia senkinek, de fenntartom a jogot- mert szabad és független(?) ember vagyok-, hogy azt fogadjak el, amit jónak látok.

Ezt mások is megtehetik, tojok rá, joguk van hozzá, és ha elfogadják maguk számára, én is elfogadom ezt.
Véleményt nyilvánítani is mindenkinek joga van, neked is. Kialakítottál rólam 1 véleményt magadban, elfogadtam azzal a megjegyzéssel, hogy tévesnek tartom.
Nem a vélemény kialakításához a jogodat, hanem a levont következtetést. Természetesen ebben benne lehet az is, hogy én tévedek, és te látod jól. Tévedhetünk mind a ketten is.

Én nem akartam rólad nyilvánosan véleményt mondani, mert nincsenek ilyen igényeim,elfogadlak olyannak, amilyennek itt mutatod magad. Feltételezem, hogy a valós életben te is lehetsz más.

Már azt is 1001X leírtam, hogy különböző fogalmakkal, amiket valamilyen skatulyák alkalmazására találtak ki, nem szoktam foglalkozni. Értelmetlennek tartom, de ha másokat ez szórakoztat, lelkük rajta.

Mit jelent az, hogy érték nélküli vagyok, amikor leírtam, hogy nekem vannak sajátjaim?
Mit tudsz róla? Semmit, de ítélkezel felette. 1 liberális. Fasza.

Én mindig mások érdekeit vettem elsődlegesen figyelembe, mert akkor tudtam érvényesíteni a sajátomat.

Nem világos?

Én akkor jártam jól, ha a másoknak nyújtott munkámmal elégedettek voltak árban/időben/minőségben.
Ezért az érdekem az volt, hogy ezeket maximálisan biztosítani tudjam, úgy hogy állandóan képeztem magam, igyekeztem jól megszervezni az időm, és lehetőleg a legmodernebb, legjobb eszközökkel rendelkezzem. Ők is jól jártak, és én is.

Miért érték nélküli ez? Mert én nem címkézem fel valamilyen mások által kitalált faszsággal?
Biztosan besorolható ez is valahová, de TOJOK rá, nem az a lényeg, hogy minek nevezem, hanem az, működik, vagy nem.
Szerintem.

concret 2014.10.25. 13:51:38

@6.Lenin: Azt gondolom, ez mindennél többet mond:

"...amilyennek itt mutatod magad. Feltételezem, hogy a valós életben te is lehetsz más."

Ha Te nem a véleményed írod, mert a valós életben más vagy (más lehetsz), akkor fölösleges bármilyen próbálkozás szót érteni.

Ha a való életben konkrét cél érdekében alakoskodsz, az legalább lehet hasznos. Ha egy vitalapon teszed, akkor szinte semmi jelentősége, hogy írtál vmit.

Hoplita elégedetten állapíthatja meg, milyen hogy fölöslegesen próbálkoztam. Sajnálom, ennyi volt.

nyünyüge 2014.10.25. 14:09:39

@Hepci:
Szórakozunk, szórakozunk, a temetők meg ....

Gondolod, akár egyetlen virtuális fillért fizetnék azért, hogy elolvassad Huth Gergely lapját?
Ha nem érzed szükségét megismerni, hogy miként hülyítik minden létező térben és műfajban az országot, megelégszel azzal, hogy nem lehet rosszabb, mint amit gyurcsányiék tettek annak idején, és végképp nem akarod idegesíteni magadat azzal hogy lehet azt fokozni, azt is megértem.

Khal Drogo 2014.10.25. 14:16:46

@korábban ulrike: A korrupció elleni fellépés könnyebben végrehajtó mint a meglévő orosz megállapodásokból való kihátrálás. Ha csak ennyi az aggály, az könnyen orvoslható, akár látszatintézkedésekkel.
Majd szépen kirúgják a NAV felső vezetését. A megtisztulás jegyében.

korábban ulrike 2014.10.25. 14:18:04

@6.Lenin: Köszönjük, Iljics, mosmá', hogy így elmagyaráztad, 'ércsük'. Jobban is, mint gondolnád. Nagyon is megértem, hogy nem akarsz többet elárulnia a valóságról e weboldalt, a helyedben én sem tenném. Az is bőségesen elég, amennyit eddig közkinccsé tettél. Ennyivel is sikeresen megvilágítottad elménket, ne pazarold ránk lámpásod.

Khal Drogo 2014.10.25. 14:22:05

@szoja122: Figyeld meg hogy az a lesz a vége, hogy a NAV elnöke megbetegszik és lemond, majd veszünk helikoptereket vagy más hadieszközöket az USA-tól, küldünk több katonát ahová akarják és majd szép lassan, fokozatosan lesz enyhülés.

nyünyüge 2014.10.25. 14:24:55

@korábban ulrike:
Egyértelmű, hogy ez a kitiltásos történet kivert legalább egy biztosítékot a TG "biztosítékszekrényében", ez az FB-n is nyilvánvaló volt.
Persze ez nemcsak az események politikai súlya miatt érthető,, hanem azért is, mert a villámok a Századvég prominensei körül is csattognak.

korábban ulrike 2014.10.25. 14:28:43

@Khal Drogo: Te nagyon naiv vagy. Itt nem, helyesebbe, NEM CSAK a korrupció elleni fellépésről van szó. De ha akár arról is lenne csak szó, az sem lenne egyszerű. Amerikai szemmel - meg másokéval is, pl. sajátom - kialakított rendszer korrumpált (pl. traffik pályázat, pl. földpályázatok, pl. közbeszerzések, pl. a hatóságok közvetlen kézi vezérlése politikai célokból, pl. saját elitjük elszámoltathatatlansága (Rogán, Kósa, Szíjjártó reagálásai az anyagi elszámolást sürgető felszólításokra, stb., pl. a közhatalom posutjainak kitömése pártjelöltekkel, stb). Szóval, itt a kétharmad örve alatt létrehozott közjogi és admin. rendszer jó lépését vissza kellene vonni, hogy azt mondhassák/suk: a korrupciót elősegítő alapfeltételek felszámoltattak.

korábban ulrike 2014.10.25. 14:31:22

@Khal Drogo: Elnézést az elütésekért. Helyesen: közhatalom posztjainak kitömése, ...közjogi és admin. rendszer jó részét.

Khal Drogo 2014.10.25. 14:41:18

@korábban ulrike: Én nem hiszem hogy az USA szemernyit is érdekelik ezek a dolgok. Leszarják Magyarországon milyen a közjogi rendszer. Több tucat országgal üzletel az USA ahol sokkal rosszabb a helyzet mint Magyarországon. Sőt köt velük szövetséget. Magasról tojnak ők a közjogra.

Őket az érdekli, hogy nehogy túlságosan is az oroszok hálójába kerüljön Magyarország, hiszen NATO tagok vagyunk, ez nemzetbiztonsági kockázat is lehet az USA-nak.
Ez az egész csak ürügy, nem pedig az ok. A lényeg hogy így a közvélemény felé eladhatóbb a dolog.

Egyetlen ország sem követ morális elveket. Hivatkoznak rá, de ha az érdekeik úgy diktálják ha pont leszarják. Ilyen a világ, mindig is ilyen volt. A többi csak mese.

Érdekek mentén politizál mindenki. Az USA depláne.

nyünyüge 2014.10.25. 14:46:40

@korábban ulrike:
Én általánosabban fogalmaznék.
Az Orbán kormány számtalan kérdésben, pl. a magyar állampolgárság, saját klientúrájának helyzetbe hozása a gazdaságban, közigazgatásban, ... messze átlépte Magyarország határait. És az USA szempontjából messze nem csak azzal, hogy bizonyos multik és cégek érdekét sérti (ezek amúgy igencsak rugalmasok és kompromisszumkészek bizonyos "racionális" keretek között).
Itt más tényleg biztonságpolitikai, a szövetségi rendszereket érintő kérdésekről van szó, amibe nem fér bele például, hogy boldog-boldogtalannak magyar állampolgárságot adunk, csak hogy nemzetünk nagyságát bizonyítani tudjuk.

nyünyüge 2014.10.25. 14:59:33

Tényleg zseniális a poszt címéül választott idézet:

"

Végeláthatatlan kérdéscunamit generál az amerikai kitiltásbotrány, el is küldtünk egy csokrot Külgazdasági és Külügyminisztérium. Meg fog lepődni a válaszokon.

Az amerikai nagykövetség többször hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokból kitiltott magyar kormánytisztviselők neveit személyiségjogi okokból nem adhatják ki. Miért ragaszkodik a kormány mégis ahhoz, hogy a nagykövetség kiadja a neveket?

Mindaddig, amíg az amerikai fél a birtokában lévő – állítása szerint – hiteles információkkal nem áll elő, a kormány nem tud semmit tenni az állítólagos ügyek felderítésére.

Jelentenek az Egyesült Államok szerint korrupcióban érintett személyek nemzetbiztonsági kockázatot? Készül ezzel kapcsolatban bármilyen elemzés, jelentés? Ha igen, ez hozzáférhető nyilvánosság számára?

Mivel nem tudjuk, hogy kik ezek a személyek és hogy valóban követtek-e el valamit, ezért azt sem tudjuk, hogy jelentenek-e bármilyen kockázatot.

Jelentenek kockázatot az adott hivatalok működésre a kitiltásban érintett személyek? Erről készül valamilyen jelentés? Ez a jelentés hozzáférhető?

Mivel nem tudjuk, hogy kik ezek a személyek, ezért azt sem tudhatjuk, hogy milyen hivatallal állnak kapcsolatban.

Indított a Külgazdasági és Külügyminisztérium saját vizsgálatot annak érdekében, hogy kiderítse, kik a kitiltásban érintett személyek? Ha nem indult ilyen vizsgálat miért nem? Ha igen, mikorra várható a vizsgálat eredménye?

A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak nincsenek ilyen eszközei.

Több személyről megjelent már a sajtóban, hogy érintett a kitiltási botrányban, azaz nem léphet az Egyesült Államok területére. Őket megkeresték már személyesen, és megkérdezték, hogy valósak-e ezek a hírek? Ha igen, mi volt a válasz? Ha nem, akkor miért nem keresték meg őket?

Mivel nincs a birtokunkban hiteles információ, ezért nem keresetünk meg senkit.

Tesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium bármilyen erőfeszítést arra, hogy saját maga felderítse az amerikai nagykövetség által említett korrupciós ügyeket, amelyek a kitiltások hátterében állnak? Ha igen, melyek ezek az erőfeszítések?

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a saját hatáskörében megtette a szükséges erőfeszítéseket az ügy tisztázása érdekében: több ízben kértük az amerikai ügyvivőt, adja elő a hiteles információit.

Az amerikai követség szerint azért sem kell nekik részleteket szolgáltatni az ügyről, mert a bizonyítékok a magyar kormány rendelkezésére állnak- Mr. Goodfriend ügyvivő nagykövet konkrétan a trafik ügyeket és a Horváth András által borított NAV-botrányt említette. Tesz valamit a Külgazdasági és Külügyminisztérium annak érdekében, hogy felderítse, pontosan mire utalt Goodfriend, indítottak-e vizsgálatot az említett ügyekben a korrupció leleplezésére, felderítésére?

Az amerikai ügyvivő semmilyen olyan konkrét, hiteles információt nem hozott a Külgazdasági és Külügyminisztérium tudomására, amely alapján bármilyen további intézkedést tehettünk volna.

Információnk szerint a kitiltási botrány hátterében olyan, áfacsalással kapcsolatos bűntények állnak, amelyek rossz piaci helyzetbe hozták az amerikai Bunge céget. A cég többször is jelezte, hogy együttműködne a kormánnyal az áfacsaló hálózat felderítésében és felszámolásában, azonban erre az együttműködésre a mai napig nem került sor. Ezzel kapcsolatban az alábbi kérdéseim vannak:

Voltak-e tervek az áfacsaló hálózat felszámolására cégek, pl. a Bunge bevonásával? Indult-e bármilyen vizsgálat az ügyben? Ha nem, miért nem? Tervezik-e a közel jövőben, hogy vizsgálatot indítanak az étolajpiacot, illetve a napraforgó-és repcemag kereskedelmet érintő áfacsalások ügyében?

Az adórendszerrel kapcsolatos hatáskörök nem tartoznak a minisztérium hatáskörébe.

"

(index)

korábban ulrike 2014.10.25. 16:05:23

@Khal Drogo: Ez nem hiedelem, ezt mondta az a Goodfriend ügyvivő. Ezért is vélem, helyzet nem enyhül, csatamező kiterjesztve, s amit most látsz, az a 'shaping the battlefield' rész. Az entry force majd csak ezután lép be, ha már megfelelően kialakítottak mindent. Megvan itt mindennek a koreográfiája meg az idővonala. Ez az egész nem úgy fest, hogy a kormány számára kedvezően alakulna a helyzet. Ellenkezőleg. Bár úgyszólván nem nézek TV-t, de úgy tűnt, mintha a tegnapi napon a kormányzati és Fidesz propaganda feltűnően hallgatag volt. Mondhatni nagy csend volt. Ez nem tűnt fel neked? Ez nem utalhat semmire másra, mint enyhülésre?
Hoplita elég jó elmagyarázta, mi az ami taktika. Nehéz lenne helyzetértékelésével nem egyetérteni.

nyünyüge 2014.10.25. 16:08:16

Mi lesz most Magyarországgal?
Feledy Botond
2014.10.25. 14:48
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szeretnénk az ellenkezőjét hinni, de nincs olyan, ami ne történhetne meg. Egyszerű pszhichológiai kényelem ez, útvonalfüggőségek mentén gondolkozunk. A nagy stratégák viszont fordulópontokat keresnek, ahol trendek homlokegyenest ellenkező irányokat vehetnek. Egy éve nem hittük volna, hogy nyugodtan nézegetjük az orosz katonák ukrán területen folyó háborújáról szóló videókat. Azt sem hittük volna, hogy Edward Snowden az elmúlt évtized amerikai jelentéseit ripsz-ropsz feltölti a netre. Ugyanígy most elképzelhetetlen, hogy Magyarország a NATO-védelmet kockáztatássa, de alighanem éppen ez történik.

A következőkben klasszikus külpolitikai forgatókönyveket ismertetünk, amelyek a magyar kormány alternatíváit vázolják fel a nyílt forrásokból származó ismeretek alapján.

index.hu/velemeny/2014/10/25/mi_lesz_most_magyarorszaggal/

Khal Drogo 2014.10.25. 16:24:59

@korábban ulrike: Én abból indultam ki hogy az USA ügyvivő nem fokozta a beszédében a nyomást. Az első sajtótájékoztatóban ennél sokkal komolyabb dolgokat mondott, gyakorlatilag megfenyegette a kormányt. Most pedig csak egy szűkebb fókuszú beszédet mondott.

A háttérben én azt feltételezem, lehet hogy hibásan hogy Orbán pragmatikusan látja a helyzetet és engedni fog az USA-nak az oroszokkal szemben.

Ha nem ezt teszi, akkor USA fokozni fogja a nyomást, ez egyértelmű. Akkor borulhat a bili, a youtube bármikor felkúszhat egy-egy hangfájl valamelyik prominens vezetőnk főszereplésével ahol neadj Isten ez meg az hangzik el ilyen-olyan ügyekben.

Mert bár Polt Péter soha sem fog valódi nyomozást indítani komoly kormányzati szereplők ellen, de ha a közvélemény elé tárnak bizonyítékokat ahol ki tudja miről beszélnek fontos emberek,az pusztító lehet.Főleg ha az életszínvonal esni fog.

Orbán hatalmának jelenlegi forrása minden intézmény elfoglalásán túl az, hogy a fő szavazótáborának tud pénzt adni. Ha ez megszűnik, a karizmája elenyészik és hirtelen mást fognak jelenteni a szavak.

Az USA pedig jobban keresztbe tud tenni. Főleg ha az EU-n belül is társakra talál.

Kövér elvtárs elmélkedése, hogy akkor mi kilépnénk, nem fog osztatlan sikert aratni a Fidesz-táboron belül.

Khal Drogo 2014.10.25. 16:29:39

@nyünyüge: Nem tudom elképzelni hogy Orbán szakít a Nyugattal. Ha tényleg megpróbálja, a Fidesz szétesik darabokra és ő megbukik.

Khal Drogo 2014.10.25. 16:47:07

Eközben második honfoglalásunk helyszínén, a ködös Albionban

---

Egyre indulatosabb szóváltássá fajul a brit kormány és az Európai Unió közötti vita a Brüsszel által követelt 2,13 milliárd eurós pótlólagos brit befizetés ügyében. A szombati brit sajtó egybehangzó értesülései szerint David Cameron miniszterelnök – aki előző nap egyértelművé tette, hogy London nem fogja kifizetni az összeget a december 1-jei határidőre – nem sok szövetségesre lelt a többi uniós társállam vezetői között.

A Financial Times című londoni gazdasági napilapnak egy uniós tisztviselő elmondta: Angela Merkel német kancellár a brüsszeli EU-csúcs zártkörű megbeszélésén „különösen nyers hangnemben” odavetette Cameronnak, hogy a brit kormányt nem érhette „derült égből villámcsapásként” a pótlólagos befizetési igény, és Londonnak fel kellett volna készülnie erre. Francois Hollande francia elnök a lap forrásai szerint arra szólította fel Cameront, hogy tartsa be a játékszabályokat.

Alexander Lambsdorff német liberális európai parlamenti képviselő, az EP egyik alelnöke szombaton a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette: az Európai Unió „elvárja”, hogy Nagy-Britannia befizesse a pótlólagos kötelezettségeit, „és a dolog itt véget is ér”. Hozzátette: mindenkinek be kell fizetnie kötelezettségeit, és ha valamelyik tagországnak jobbak a növekedési mutatói, „abból logikusan következik”, hogy több pénzzel kell hozzájárulnia az EU-költségvetéshez. Lambsdorff szerint ezt mindegyik tagország elfogadta.

Az egyébként is igen feszült brit-EU viszonyt terhelő újabb konfrontáció előzményeként az EU-bizottság közölte a brit kormánnyal, hogy a tagországok bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) statisztikai elszámolásában eszközölt - főleg a „láthatatlan” gazdaság egyes elemeinek bevonását célzó – változtatások miatt Nagy-Britannia 1,676 milliárd fontnak megfelelő egyszeri összeget köteles befizetni az EU-költségvetésbe, figyelembe véve azt is, hogy a brit gazdaság az elmúlt években az eddig becsültnél - és a többi uniós gazdaságnál is – jobb teljesítményt nyújtott. Az Európai Bizottság által most követelt összeg gyakorlatilag visszamenőleges pótbefizetés lenne a 2002-2013-as időszakra.

Az átdolgozott elszámolási szabályok alapján messze Nagy-Britanniát sújtaná a legnagyobb pótlólagos befizetési kötelezettség, a Brüsszel által követelt összeg ugyanis az éves brit EU-költségvetési hozzájárulás 20 százalékának felel meg. Londonban csak fokozza az indulatokat, hogy mások mellett Franciaország és Németország visszatérítést kap ugyanezen felülvizsgált elszámolási rendszer alapján.

David Cameron az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezlete után tartott sajtóértekezletén „teljesen elfogadhatatlannak” nevezte a követelést, és az EU-ra célozva kijelentette, hogy „így nem lehet viselkedni” az egyik legnagyobb nettó befizető tagországgal szemben. Ha valaki arra számít, hogy London átutalja ezt az összeget december 1-jéig, a Brüsszel által megállapított határidőig, „azt kellemetlen meglepetés fogja érni (...) ez ugyanis nem fog megtörténni” – fogalmazott igen indulatos nyilatkozatában a brit kormán

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.25. 16:47:33

@nyünyüge:
Huth Gergely "munkásságát" kellőképp ismerem még a Magyar Nemzetből, következésképp inkább 3 órán keresztül fordulok egyik oldalamról a másikra és olvasgatok valami zs-kategóriás krimit, mint hogy ezzel töltsem az időt.
Teljesen komolyan ajánlottam egyébként: ha fizetsz, elolvasom.
A másik oldala a dolognak, hogy szerény személyem jelenlétével nem óhajtok kattintást gyarapítani ilyen fos oldalakon.
Azt meg nem gondolom, hogy ne lehetne rosszabb, mint Gyurcsány(i) idején, de ez nem különösebben izgat, ráadásul egyelőre nem is látom, hogy rosszabb lenne. Pont annyi közöm van ehhez a társulathoz is, mint ahhoz.

nyünyüge 2014.10.25. 16:48:40

@Khal Drogo:
Nem akar ő szakítani szerintem sem.
De hogy a pávatáncban elvét egy lépést (hiszen már ő sem fiatal) vagy a tánckarának egy szereplője teszi ezt, vagy a pávatánc helyszínén leszakad a mennyezet, és a tánc már senkit sem érdekel, mert mindenki az
életét menti, az bizony előfordulhat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.25. 16:56:12

@concret:
Nekem ennél 1szerűbbnek látszik a helyzet: bár Lenin szorgalmasan kutatja bizonyos fogalmak jelentését (ezt jelzi a gyakori "izé..." a szóhasználatában), számos esetben nincs tisztában velük.
Így aztán reménytelen szót érteni vele - akinek az ég zöld, azzal nehéz közösen gondolni valamit a rét és az azon fekvő sz*r színéről.

nyünyüge 2014.10.25. 16:59:44

@Hepci:
Te tudod.
Szerintem iszonyat sokat árt a közéletnek, ha a minden vitás kérdésre, erkölcsi dilemmára, értékválasztásra az a reakció, hogy "a MÁSIK mit csinált".
Miközben az aktuális EZ most ezt csinálja.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.25. 17:07:13

@nyünyüge:
Na látod, folytatólag bizonyítod, hogy nem ér meg neked a közjó egy 3 fogásos ebédet.
Pedig nem köllene drága helyen, itt van pl. a közelben a Böszörményi úti La terra, 1500 Ft 3 fogás (ebédmenü).
Én nem szoktam azzal érvelni, hogy a "másik mit csinált", tehát alighanem - Leninhez hasonlatosan - összetévesztesz valakivel...
Talán próbáljatok egymással konszenzusra jutni, hogy mi is vagyok.
Lenin tippje a "ballib (köcsög)".
Te is tippelhetsz. :)

korábban ulrike 2014.10.25. 17:13:57

@Khal Drogo: Fjordítva, fokozta.
1. Ebben az előkészítő fázisban nehéz tisztán látni, ugyanis minden trükk bevettetik, megtévesztés, figyelemelterelés, kifárasztás, stb. Nem igazán lehet látnunk még, mire játszik az USA. Orbánnak már lehet némileg több sejtelme van a dologról, de szerintem igyekeznek bizonytalanságban tartani. Ezért szajkózza kormányzati kommunikáció, tárják fel az amik a tényeket. Nincs más ugyanis a kormány tarsolyában, mint ezt szajkózni. Illetve az látható, hogy néhány kényes személyt - NAV prominensek - kivontak a honi forgalomból, és a gazdasági miniszterrel tetettek néhány gesztuslépést.
2. Nem tudni pontosan, ez a második rizikó a kormány számára, hogy az első demonstratív pofonok milyen hatást válthatnak ki Fideszen belül. Az, kinek van vesztenivalója - ilyen is, de főleg amolyan is (pénzbeli) - most gyorsan gondolkodni kezdhetett, vajon mi a nagyobb rizikó, hűnek maradni, vagy váltani. Lassan erodálódni kezdhet a mag és környéke, nehezebb lesz kohéziót tartani, nagyobb lesz a politikai ára minden támogatásnak.
3. Ha az USA-nak nem hirtelen eredményre van szüksége, nincs kényszer gyors akcióra, akkor nyugodt lélekkel választhat felőrlési stratégiát, 'death by thousand cuts'. Kivéreztet szépen lassan különböző eszközökkel, minden látszólagos direkt beavatkozás nélkül. S csak akkor áll el további bemetszésektől, ha a Fidesz már kész politikai koncessziókra. Nem igazán jó a Fidesz helyzete, ők ezért szeretnének gyors döntéseket, mert nem szeretnének végivergödni 4 évet, elszoktak tőle.
3. Ami a 3. választási győzelem után úgy tűnhetett, végleges a diadal, nincs akadály, könnyedén az ellenkezőjébe fordulhat. Két lényeges ponton ugyanis nem ért el sikert, nem ura környezetének: a külső kapcsolatok az egyik, a másik pedig a gazdaság. Csak a belső környezet uralja, csak erre koncentrált, de ezért sokat kellet fizetnie gazdaságilag és a külpolitikai vonatkozásban. Most ez csap vissza, az egyensúly hiánya. Nem lehet felelőtlenül mindig mindenkivel hadban állni. Könnyen meglehet, itt van a kulminációs pont, mi általában korábban következik be, mint a vezérek azt szeretnék. Ha nem tud OV váltani, könnyen kiszámolhatja, mi vár rá a következő választásokig. Ha ezt el akarja kerülni, könnyen lehet, hogy akkorát kellene váltania, mint mikor liberálisból polgárivá vedlett. Nem tudom, maradt-e benne ennyi erő. Mindenesetre spindoktorai lehet, hogy már valami ilyesfélén gondolkodhatnak szerintem. Egy biztos, ha nem vált időben - mikor még van támogatása -, belehal politikailag. Ez a rizikó számára. Lehet, hogy ez a worts case scenárió, nem biztos, a legvalószínűbb, de ilyenkor fel kell készülni a worst case-re, ha valaki komolyan politizál.

nyünyüge 2014.10.25. 17:28:25

@Hepci:
Akkor bizonyára magadat téveszted össze valakivel, amikor rögtön a testüregi nyomozás jut eszedbe a mostani NAV botrány gyanuba került személyeiről :(

6.Lenin 2014.10.25. 17:38:19

@concret:

Drága concret Barátom!

Ez már tényleg túl megy mindenen.
Látom itt kénytelen az ember szájbarágni mindent.

Egy ilyen névtelen környezetben ahol hemzsegnek a lelki nyomorultak, debilek, fizetett aktivisták, vagy csak önszorgalomból bálványimádók, vitakultúráról elmélkedsz?

És pont @hoplitát emlegeted? Aki mindenkit, aki nem ért vele 1et, a szüleivel való szexuális orgiákra biztat, mert talán olyan környezetben nőtt fel, ahol ez természetes volt?

(itt másnak nem lehet más véleménye semmiről sem, még akkor sem, ha esetleg tévedne. Minden idióta aszékelyek szapulásán keresztül szeretné bizonyítani vélt szellemi fölényét). Neki nem lehet saját véleménye, 1 liberális demokráciában. Persze, hogy nem, köcsögök.

A te környezetedben természetes a félremagyarázás, ha valami olyasmivel találkozol ami elüt a te "értékeiddel" ?

"...amilyennek itt mutatod magad. Feltételezem, hogy a valós életben te is lehetsz más."

Mit nem értettél ebben? (talán, ha megtoldom 1 is-el, érthetőbb, valóban)

Nem azt írtam, hogy én, vagy te más vagy konkrétan, hanem lehetnek más,olyan tulajdonságaid is, amiket ebben a névtelen környezetben esetleg nem mutatsz meg magadról, mert minek.

LEHETSZ MÁS nem = más vagy. Azt hittem ez érthető azon a szinten ahová magad elhelyezted. Tévedtem?

Azért, hogy néhány beteg lelkű köcsögnek legyen min csámcsogni?

-Kisfiam nagyon jó légy. Mindig azt figyeld, mit mond az óvónéni/tanítónéni/tisztelendő úr/a rabbi/a tanárok/a szdos elvtárs/a pártitkár/a főnököd/az anyósod, stb... ha netán még ennek ellenére is vétkeztél, azt valld be az utolsó kenetnél.
Érted kisfiam?
-Igen anya, ígérem, hogy soha nem fogok kilógni abból a sorból, amit nekem szántál, és soha nem is fogok másik sorba átállni, még akkor sem, ha ez a sor már szart ér.
-Rendben kisfiam, nagyon ügyes vagy. Miért remegsz?
-Jajj,jajj! csak soha nem lógjak majd ki a sorból.

1 liberális szabad ember életútja.

Minden ettől eltérő, az maga a fertelem. Káosz, zűrzavar.

Jajj, csak ki ne lógjak
Jajj, csak ki ne lógjak
.
.
.
.
.
jajj, csak ki ne lógjak

A te dolgod, ha boldognak érzed magad a sorban, akkor még szerencsésnek is tarthatod magad. Csak szabadnak nem.
Követed azt, amit mások szánnak neked.

6.Lenin 2014.10.25. 17:49:42

@Hepci:

Na itt a másik...

" bár Lenin szorgalmasan kutatja bizonyos fogalmak jelentését (ezt jelzi a gyakori "izé..." a szóhasználatában), számos esetben nincs tisztában velük."

"Eszmények-értékek...emberi kitalálmányok, magukban hordozzák a kitaláló/elfogadó érdekeit. Nem becsülök le 1et sem, de nem is ájulok el 1iktől sem (van a saját ...."

Ezt olyan nehéz értelmezni? Hol van ebben, hogy nem lennék tisztában velük?

Miért is nem értelmezhetnék bármit is a saját akármim alapján? Csak én nem akarom másokra erőltetni. Nem kell elfogadnia senkinek, de fenntartom a jogot- mert szabad és független(?) ember vagyok-, hogy azt fogadjak el, amit jónak látok."

Mi a lófasz olyan bonyolult ebben?

korábban ulrike 2014.10.25. 17:50:08

@concret: Ez azért már kezd veszélyessé válni számodra: 'Drága concret Barátom!'-nak szólított. Én a helyedben meggondolnám, hogy nem biztonságosabb-e az egyszerű 'ballib köcsögok' sorsában osztozni.

korábban ulrike 2014.10.25. 17:59:20

@6.Lenin: "hogy azt fogadjak el, amit jónak látok". Itt veled az összes baj, el akarod fogadtatni. Fogadja el, aki egyetért veled. Én nem, nem fogadom el, de tudomásul veszem, hogy mit látsz jónak. Feltéve, hogy látsz. Mert nekem úgy tűnik csak nézel.

6.Lenin 2014.10.25. 18:06:47

izé...
Tételezzük fel (az itt lévő gyengébb felfogásúak kedvért...nem azt írtam hogy tuti, Hanem, hogy próbáljuk meg elképzelni, már aki képes ilyen tevékenységre is)

szóval tételezzük fel, hogy akiket kitiltottak, mondjuk a fele volt szadeszes (volt ilyen véletlenül elejtett kijelentés bal oldalon)
Nem lenne min csodálkozni, de ezt most lényegtelen.

Tételezzük fel azt is (ha kellőképpen naivak is vagyunk), hogy alaptalanul vádolták meg őket.

A magyar kormány válasza....

szarni rá, mi őket úgysem tartjuk magyarnak őket, kit érdekel, mivel vádolják....ez lenne az 1ik változat.

2. az amik azt mondták bűnösek (ők még soha nem hazudtak),zutty a dutyiba....aztán mégse bűnösek...

a magyar kormány válasza....na, és? ez is belefér 1 jogállamba, de mivel itt olyan nincs, megint csak szarni rá.

Hmm!

6.Lenin 2014.10.25. 18:14:13

@korábban ulrike:

Neked külön nem akartam válaszolni, de látom megsértődtél ezen.
Mikor írtam azt, hogy fogadd el az én véleményem? Pláne erőszakkal.

Már nagyon kezdem unni, hogy nekem felrójátok, hogy rátok szeretném erőltetni a saját véleményem, de ha valaki nem ért veletek 1et az ............Én erre leírom, hogy köcsög az, aki így vélekedik, de még 1ikőtök se vette a lapot.

Hiába írom le, hogy nekem az itt zajló "viták" csupán unaloműzés, hiába írok bármit, tök felesleges.

secko jedno, durák az durák, bármelyik o