Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'504'235 lapletöltés (2018.02.17.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • vizu: Teljesen egyetértek. A közös platformhoz lenne egy idétlen, könnyen körberöhöghető javaslatom. (A ... (2020.06.03. 18:29) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • 6.Lenin: @concret: Már lemondtam a válaszodról, de kösz. Szerintem az eltelt 3 hónap történéseit is figy... (2020.01.29. 10:28) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • concret: @6.Lenin: Bizonyos fokig egyet kell, hogy értsek (jesszus!). De más árnyalattal élve. A "zsigerek... (2020.01.27. 18:56) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • Hungryhorse: A kiváló helyzetfelismerésed és tanácsaid eredménye a jobbikon már látható. Remélem még sokan fize... (2019.12.16. 13:47) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • 6.Lenin: @concret: Arra a kérdésre, hogy az októberi választási eredményeket mi is okozta valójában, ahho... (2019.12.13. 15:55) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (16) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (1) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

2014
dec 04
02:11

Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai szenátor mégis ezt gondolja. S amit mond, az legfeljebb árnyalatokban, jelzőkben tér el attól, amit az amerikai demokraták vagy a magyar miniszterelnök európai kritikusai mondanak. Egy ideje már nem csupán balról.

513cain.jpg

Mit lehet ilyenkor tenni? Lehet idiótázni, vénemberezni, lehülyézni, imperialistának nevezni. Amúgy jó konzervatív módra, gondolkodó, felelős polgárként. Lehet. De ezzel mennyivel vagyunk előbbre? 

Orbán Viktor nem újfasiszta és nem is diktátor. De nem is tévedhetetlen: könnyen lehet, hogy az orosz kapcsolattal, valamint a politikáját leíró és egyben széles körben hirdető illiberális állammal politikai karrierje legnagyobb hibáját követte el.

Orbán Viktor "baromi jó" politikus: általában érti, hogy merről fúj a szél, és nem is nagyon hezitál arra fordulni. Most látnia kellene, hogy nincs tovább. Ezen az úton biztosan nincs.

De nem csupán a magyar miniszterelnökről szól ez a történet. Szól Magyarországról és a magyar jobboldalról is.

Az országnak stabil, az emberek támogatását bíró és a nemzet érdekeit szem előtt tartó kormányra van szüksége. Amely legalább a legfontosabb kérdésekben különbséget tud tenni érdek és érzelem, rövid és hosszú táv, haszon és zsákmány, tartalom és kommunikáció között. Amely nem konstruálni akarja a valóságot, hanem érteni. S csak aztán cselekszik.

A magyar jobboldalnak pedig hiteles, itthon és a számunkra igazán fontos világpolitikai centrumokban is elismert politikai képviseletre van szüksége. Amely megakadályozhatja, hogy a teljesen szétesett és jelenlegi formájában biztosan kormányképtelen magyar baloldal sorsára jusson.

A helyzet kulcsa most kétségtelenül Orbán Viktor kezében van. Magyarország azonban két nagy hibát elkövethet: ha elhiszi, hogy minden problémáját Orbán Viktor okozza, s ha elhiszi, hogy minden problémájára megoldást csak Orbán Viktortól várhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr566955929

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A tét 2014.12.04. 10:52:01

Orbán Viktor nem újfasiszta és nem is diktátor. De nem is tévedhetetlen.

Trackback: Népszavazás 2014.12.04. 05:51:43

Itt az idő Orbán számára, hogy lépjen. Ha ezt elszalasztja, vége van. S a jövő történelemkönyvei csak jelentéktelen figuraként fognak írni róla. Az USA-ból egyre több jel érkezik, hogy a süllyedő Negyedik Birodalom készen áll egy véres háborúra, élett...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szoja122 2014.12.07. 07:08:29

@tölgyes: Természetesen voltak rendszerszintű dolgok is. Semmi sem fekete-fehér. Azonban messze nem ez volt a jellemző. Másrészt amiket rendszernek nevez, azok kisebb csoportosulások voltak, míg a Fidesz szinte teljes egészében egy rendszer. (Azokat amiket említ volumenben maximum néhány 100 millió, ez áll szemben 1000 milliárdokkal.) Legalábbis eddig egység volt. Most mutatkoznak meg a repedések. Azonban ez sem a teljes egészében a "jó" és a "rossz" Fidesz között, hanem a pénzek lenyúlása miatt van. Kié legyen a szajré. Ez hatalmas különbség.
Az igazsághoz tartozik az is, hogy megjelentek antikorrupciós hangok is pl.: Pokorni Zoltán, Bencsik Gábor. Persze mindenki tudja róluk, hogy kommunista, liberális bolsevikok, az imperialista nyugati nagytőke ügynökei, CIA ügynökök, ezért nem kell őket komolyan venni. :DDD

szoja122 2014.12.07. 07:16:38

Tanulságos:

www.atv.hu/videok/video-20141206-goddfriend-amerika-magyarorszag-energiafuggetlensegen-dolgozik

Van lehetőség a kitiltások pontos okainak, a bizonyítékok megismerésének, mint azt már én is korábban írtam, de láthatólag ezt nem akarják. Vajon miért?

szoja122 2014.12.07. 07:46:35

Jól példázza a magyar jobb oldal (illiberális) gondolkozásmódját. Mindenkit megfigyelni, mindenkit ellenőrizni, mindenki csak azt tehet amit mi megengedünk. Vigyázz, a nagy testvér figyel téged! Módszeresen haladnak ez irányba.

"Kocsis Máté drogtesztes ötlete gyorsan bekerült az amerikai hírekbe"

""Magyar polgármester évenkénti drogtesztet akar a 12-18 éveseknek, politikusoknak és újságíróknak" címmel számolt be a józsefvárosi polgármester formabontó javaslatáról a Fox News amerikai hírcsatorna. A Fidesz frakciója hétfőn foglalkozik Kocsis Máté javaslatával."

hvg.hu/vilag/20141206_Kocsis_Mate_drogtesztes_otlete_gyorsan_be?s=hk

szoja122 2014.12.07. 07:51:37

Az előbbi gondolatmenetet folytatva:

"Orbán lezárta a vitát"

"Márciustól a hét utolsó napján csak néhány helyen és jóval drágábban vásárolhatunk. A vasárnapi kereskedelmi zárlattal a miniszterelnök gesztust tett a KDNP-nek. A trafikokra is lakat kerül, de kivételek és kivételezettek most is lesznek."

nol.hu/gazdasag/orban-viktor-lezarta-a-vitat-1502883

szoja122 2014.12.07. 08:50:37

"Köszöntjük az illiberális Magyarországon, ahol Kocsis Máté az ön gyerekét is kötelező drogtesztre küldi"

444.hu/2014/12/07/koszontjuk-az-illiberalis-magyarorszagon-ahol-kocsis-mate-az-on-gyereket-is-kotelezo-drogtesztre-kuldi/

Khal Drogo 2014.12.07. 11:02:09

@szoja122: Várjuk a fejleményeket. Kocsis Máté ezek szerint lemondott arról hogy főpolgármester legyen 2019-ben. Bejelentkezett a belügyminisztérium vezetésére ezzel a csodálatos ötlettel.
A Fidesz már húzott pár meglepőt, de szerintem ezt nem fogják támogatni. Ha mégis, a saját sírjukat ássák meg vele.

tölgyes 2014.12.07. 11:25:24

@szoja122: Ön téved! Az volt a jellemző. A példákat csak azért nem sorolom, mert az Ön esetében ez felesleges. A Tocsik-ügytől a Fenyő-gyilkosságon át valamennyi nagy ügy mögött a jól szervezett bal oldalhoz köthető maffiaszerű hálózat állt. @Khal Drogo:A baj az, hogy egy ilyen kötelező drogszűrés mögött is a demokrácia hiányát vélik egyesek felfedezni. Bár meg lehetne valósítani. A drog se kevésbé veszélyes, mint a TBC, a terjedése pedig robbanásszerű és iszonyatos pusztítást hagy maga után. Ma a világban nincs annyi pénz és szakember, amennyi a szűréshez és a gyógyításhoz kéne. A Kocsis Máté is úgy viselkediik, mint egy elszabadult hajóágyú.

dr.C. · http://www.ingatlanjog.hu 2014.12.07. 11:28:32

@Gyorgy Nagy:

gyerekszobája van/volt annak, aki helyesen ír, mindenki más csak fröcsög annak hiányáról :(

Khal Drogo 2014.12.07. 11:38:47

@tölgyes: Ha moralizálunk, akkor hozzá kell tenni hogy úgy nehéz hiteles egészségvédelmi prevenciós politikát folytatni hogy kemény fellépünk az illegális drogok használata ellen, ezzel együtt pedig hungarikumként beszélünk a pálinkáról, szabad főzés stb.
A pálinka legalább annyi ember életét tönkreteszi mint a drog. A családi erőszak nagy része kapcsolatban van az alkoholizmussal, az egészségkárosító hatásáról nem is beszélve.

Egyébként maga a szigorú tiltás eddig sehol sem vezett megoldásra. Próbálták máshol is. Magyarországon sem vezetne javuláshoz.

inreallife 2014.12.07. 11:50:35

@szoja122: ezzel a javaslattal azért bőven egyet lehet érteni. meg kell szüntetni a 18 éven aluliak hétvégi vagy akár hétközbeni droghasználatát. tudtad, hogy minél fiatalabban kezdi valaki, annál addictabb lesz tőle. igenis véget kell vetni annak, hogy rendőr-tanár-diák vonalon elsunnyogják a szülők elől az igazságot. aki megbukott a teszten, azt meg onnantól havonta kötelezném a vizsgálatra, aki pedig ezen is megbukik, azt este 8 után őrizetbe tenném 1 hónapig. reggel 6-kor mehet intézni az ügyes bajos dolgait, iskolát stb. villámgyorsan visszaszorulna a droghasználat, ami valljuk be a társadalomnak alapvető érdeke lenne... nem, nincs joga hülyének lenni, pláne 18 éves kor alatt, ott még meg kell mondani neki, hogy édes fiam hülye vagy...

tölgyes 2014.12.07. 12:23:55

@Khal Drogo: Nem kell moralzálni.

Van egy nem kis különbség. Ha valaki alkalmanként megiszik egy pohár bort és egy kupica pálinkát, akkor azzal nem történik semmi baj. Nem alakul ki függés és nem lesz az illező alkoholista.
Az se baj, ha a gyümöécs nem rohad el a fa alatt, hanem abból jó minőségű párlat készül.

A drogokkal más a helyzet. A heroin egyetlen alkalommal történő használata beindíítja a függés folyamatát. A modern drogok pedig még ennél is borzalmasabbak.

inreallife 2014.12.07. 12:33:09

@Khal Drogo: a drogteszt annyiban más, hogy van amelyik hónapokig is kimutatható sőt, ha jól tudom van olyan amelyik még az utódok gerincvelő folyadékában is benne marad 2 generáción át, biztos valami lényegtelen hatása van, amit nem is kell számba venni. a drog nem játék. a leszoktatás helyett a lelövés meg humánusabb lenne, és a bűnismétlést is megelőzi. mert ugye most egy megtűrt bűncselekményről beszélünk...

NYJetsTD 2014.12.07. 12:36:46

Két kedves hír:

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint a gyermekéhezés "egy életforma"

Köszönjük hogy tudtunkra adta. Remélem nemsokára az ő életformája is változásra kerül...

Orbán támogatja a vasárnapi bezárást.

Tulajdonképpen már csak az első éjszaka jogáról nem ő dönt ebben a szerencsétlen országban. Még.

Khal Drogo 2014.12.07. 12:51:49

@inreallife: Angliában állítólag az ivóvízből kimutatható a kokain maradványa, nyilván nagy teljesítményű gépekkel. Azért ez elgondolkodtató. Nem tudom mit érzékelsz ebből, nekem angliai ismerőseim azt mesélték, hogy tömeges mértékeket ölt a kokainozás a Ködös Albionban. Ezt már csak a masszív alkoholizmus múlja felül.
Én egyszer voltam Angliában pár napot. A pubban egy nagydarab fickó zavartalanul szívta fel a fehér port, az utcán pedig a kissé vagy nagyon túlsúlyos nők révületben tántorogtak a kis szoknyájukban.
Kiábrándítóan néztek ki.

Nem tudom ezt mennyire jellemző.

Khal Drogo 2014.12.07. 12:55:53

@tölgyes: A kemény drogok nagyon veszélyesek, de az alkoholizmus is az. Másként pusztít az alkohol, a legrosszabb hogy a társadalom alábecsüli az alkohol pusztító hatását.

A herointól és a kokaintól nagyon nem kell félteni a társadalmat, nem azért mert nem életveszélyesek, hanem mert nagyon drágák. Egy 50 ezerből élő embernek nincs pénze herionra.
Heroin és kokain az áruk miatt és a magyar kereseti viszony miatt nem olyan elterjedtek.

A fű gondolom én olcsóbb, a dizájn drogok pedig még inkább azok.

Érdekes a modern társadalmak beteges vonzódása a tudatmódosít szerek iránt.

inreallife 2014.12.07. 13:01:13

@Khal Drogo: sokkal liberálisabb itt az életfelfogás ebben a témában is. ugyanakkor nekem vannak olyan ismerőseim magyarországon, akiken láttam milyen leépülés ment végbe, csak a füves cigitől, évről évre. nem, nincsenek rászokva, nincsenek elvonási tünetek, de szokásból csinálják és kegyetlenül leépülnek tőle. szerintem igenis üldözni kell, ezáltal drágítani kell, hogy a káros szokásnak indult aktív önpusztítást csak egy szűk elitréteg engedhesse meg magának.

és igen, az amerikai egydollárosokon is rajta van a kokain, mindegyiken. ettől nem lesz szép az élet és ugyanúgy nem mentesít a fellépés ellen, minthogy más is lopott már...

panelburzsuj 2014.12.07. 13:31:16

@Khal Drogo:
"modern társadalmak beteges vonzódása"

Hát nem tudom, mennyire modern társadalom az orosz, de a vodka iránti vonzalom azért elég mély gyökerű - és ma sem igen látszik csillapodni.

És olyan léptékű, hogy népességcsökkenést is zömmel az ivászat rovására írják, sőt a gyenge gazdasági teljesítményben is vastagon benne van a permanens részegeskedés.

(És azt se tudom, hogy a klasszikus kínai ópiumszívás mennyire volt modern fejlemény.)

toportyánzsóti 2014.12.07. 15:08:20

Elég összerakni hogy a csuti saját szavai szerint hazaáruló puccsista putinpincsikutya,az már megint csak gógyi kérdése hogy ne tagadja az ember fia hogy szimpla pszichopata nemzeti szocialista és orbitális hazudozó aki persze ebből adódóan tolvaj is.

graycivil 2014.12.07. 18:30:14

"A páciens neve: Orbán Viktor

Talán már tényleg csak egyetlen dolgot ismer: a saját előrejutását segítő kérlelhetetlen és könyörtelen törtetést. Ha nem tenné, összeomlana, depresszióba süllyedne....Ennek is az ideáltípusa Szijjártó Péter, akinek a miniszteri kinevezése a legtisztább bizonyítéka annak, hogy – ami a kóros bizalmatlanságot illeti – OV feltételezhető paranoiája a régi, jól ismert mintákat követi."

nol.hu/velemeny/a-paciens-neve-orban-viktor-1502889

"Láthatóan személyisége nem ismeri a csalás szót erkölcsi, csak jogi értelemben, illetve ma már úgy sem, hiszen a jogot úgy alakítja, hogy neki több esélye legyen, hogy legalább magát és – egyébként egyre kétkedőbb – híveit meggyőzze becsületes szándékairól."

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

szoja122 2014.12.07. 18:57:13

@inreallife: Ha úgy gondolod, hogy ez bármit is használni fog akkor hatalmasat tévedsz. Egyrészt a tesztek közel sem tökéletesek, másrészt sok drogot csak nagyon rövid ideig lehet kimutatni. Ezért a megaláztatáson kívül semmi értelme. Populista baromság az egész. A híveik etetésére jó. Maximum azt érhetik el, hogy olyan kábítószerekre térnek át (már aki használ), amit a tesztek nem tudnak kimutatni.

Talán a terjesztőket kellene lekapcsolni, az sokkal hatásosabb lenne. Ahhoz azonban ész is kell, szakértelem, de a szervilisekre lecserélt állami adminisztráció erre képtelen.

tölgyes 2014.12.07. 20:56:11

@szoja122: Egyetértek abban, hogy sok ok miatt ez egy rossz és megvalósíthatatlan ötlet.. ráadásul, ha kiszűrik a drogosokat mit kezdenek velük? Nincs hol és nincs ki gyógyítsa őket...és ez nem csak nálunk van így.

Amit a terjesztőkről ír, az a világ nagy, soha meg nem valósult álma. A terjesztők lekapcsolása reménytelen, mert a drogban sok a pénz... Illetve van egy biztató módszer-rendszer. A szocialista diktatúra. Ebben ott voltak bíztató eredmények.
@Khal Drogo:
Nem akarok én az alkohol szószólója lenni, de az biztos, hogy hetente egy fél kupica és egy pohár bor nem vezet alkoholizmushoz.
Igaza van infernálisnak a fű - még a marihuána is - szörnyű pusztítást végez. Fiam nem egy nagyon tehetséges osztálytársa lett ennek áldozata.

inreallife 2014.12.08. 00:44:15

@szoja122: a keresletet kell megszüntetni. az egészen biztos, hogy mennyiséget nem, de a fogyasztást ki lehet mutatni, gyakorlatilag az összes fajta kábítószert. az elmúlt 2 hét eseménye nem lesz benne, de hajból meg körömből megállapítható, hogy pár hónapra visszamenőleg volt-e fogyasztás. annyi gyereket kell lekapcsolni a drogról, amennyit csak lehetséges, az eszközökben meg nem kell és nem is szabad válogatni...

a szegénykéket meg akkor fogja megviselni, ha az eredményeket meg kiadják a szülőknek, nagyon helyesen. jelenleg a szülő az utolsó aki megtudja, hogy nagy a baj, azt is csak törvénytelenül, mert vagy a tanár, vagy egy hatósági ember mondja el. ezt a liberális dogma, a gyerek drogozhat, de senki nem szólhat a szüleinek, fasza...

szoja122 2014.12.08. 06:07:34

@inreallife: Nem állapítható meg mindegyiknél! Néz utána. Amúgy, ha a menyiséget nem, az pedig még tovább súlyosbítja a dolgot. Ez csak vegzálásra, a magánéletbe való újabb beleszólásra jó. Másrészt az hogy nem reagálsz a terjesztők elkapásának szigorítására, az egy rendkívül cinikus hozzáállás. Mégiscsak a terjesztés az ami a legsúlyosabb, az előállítás mellet.
Miért büntetik a lopásokat? Elég lenne csak azokat, akik megvásárolják a lopott árut. Hasonló nem?
Másrészt azt is úgy büntessük, aki 1 kiflit lopott (mert már több napja nem evett), mint aki ezermilliárdokat? Milyen hozzáállás ez??? Röhej, cinikus és felháborító az ilyen gondolkodás mód!

szoja122 2014.12.08. 06:16:43

@tölgyes: Örülök, hogy ellenzi a törvényjavaslatot.

Maga keveri az előállítást, a terjesztéssel és a behozatallal. Az előállítás döntő többsége nem nálunk történik, ezért a beleszólásunk nagyon kicsi. Azonban a behozatal és a terjesztés megállítását lehetne nagyságrendekkel javítani. Erre is lehetne például a stadionok építésére fordított pénzt fordítani. Ez NEM demagógia, mert ilyen alapon bármilyen rosszra fordított pénznél ezt el lehetne mondani.

szoja122 2014.12.08. 06:23:19

@inreallife: Amúgy a szülök, ha gondosak odafigyelnek a gyerekre és észlelik a gyakori fogyasztás jeleit. Az alkalomadtán elfogyasztott drogoknak nincs sok jelentősége. Most nem az olyanokra gondolok mint a heroin, ami egy fogyasztás után is függőséget okoz, mert az éppen ezért már kis odafigyeléssel is észrevehető. Ha gyanús a gyerek és aggódnak a szülök, akkor mai is van lehetőségük a tesztek elvégzésére. Ha nem, akkor hiába mutatják ki, akkor sem fognak foglalkozni vele.

szoja122 2014.12.08. 06:27:36

@Khal Drogo: "Érdekes a modern társadalmak beteges vonzódása a tudatmódosít szerek iránt."

Ez az értékrendek megváltozása miatt van. A szülök legtöbbször a sok munka, a karrier hajszolása miatt elhanyagolják a gyereket, aki ezért is fordul a drogokhoz, mert nem kap elég törődést, szeretettet. Másrészt, ha a szülök is fogyasztják és vagy alkoholisták, akkor ezért hanyagolják el a gyereket és az eredmény ugyanaz lesz.

szoja122 2014.12.08. 06:31:14

@szoja122: Bocs elfelejtettem a haza viszonyokat.
Itt a sok munka (ha szerencsésebb és van munkája) nagyon sokszor a megélhetés miatt van és ezért nem tudnak kellőképpen törődni a gyerekkel. Ezért talán a kormánynak célszerűbb lenne normálisabb gazdaságpolitikát folytatni és máris nagyot lépnének előrébb ebben az ügyben is.

szoja122 2014.12.08. 06:34:40

@tölgyes: "Illetve van egy biztató módszer-rendszer. A szocialista diktatúra."

Ez egy elég cinikus megjegyzés volt.

szoja122 2014.12.08. 06:44:47

A boltbezárások egyik érdekes vetülete. A határ menti városoknak ez rendkívül hasznos, mert forgalmukat ez megsokszorozza. Nekik termelünk hasznot. Bravó!

"Szlovákiában mindenki örül a vasárnapi magyar boltbezárásoknak"

"Szlovákiában a kereszténydemokraták saját hasonló javaslatuk nagyobb támogatását várják a vasárnapi magyar boltbezárások kapcsán, a kereskedők pedig a várt komolyabb forgalom miatt dörzsölik a tenyerüket."

privatbankar.hu/fogyaszto/szlovakiaban-mindenki-orul-a-vasarnapi-magyar-boltbezarasoknak-275505

szoja122 2014.12.08. 07:05:19

Egy jó, a drogtémához illő cikk:

"Kötelező iskolai drogteszt: mindegy mekkora hülyeség, csak szóljon nagyot"

"A nehány óra alatt nemzetközi ismertségre szert tett Kocsis-javaslatok közül a választott politikusok és az újságírók kötelező drogtesztjével nem vagyunk hajlandóak foglalkozni, mert azok abszurditásuk mellett annyira pofátlanul irányulnak a közfigyelem felkeltésére, illetve a minél erősebb sajtóvisszhangra, hogy vétek nekik további publicitást adni. A 12-18 éves gyerekek drogtesztjére vonatkozó javaslatot azonban – sérülékeny csoportról lévén szó – akkor is komolyan kell venni, ha ez a körülményekre tekintettel nehéz."

igyirnankmi.atlatszo.hu/2014/12/07/kotelezo-iskolai-drogteszt-mindegy-mekkora-hulyeseg-csak-szoljon-nagyot/

szoja122 2014.12.08. 07:07:41

@Hepci: Nem lóg ki a sorból...

szoja122 2014.12.08. 10:13:14

@inreallife: "az eszközökben meg nem kell és nem is szabad válogatni..." Ez pedig egy rendkívüli ökörség. Mivel a menyiséget a te állításod szerint sem lehet kimutatni. Hasonlattal élve egy kifli ellopásáért a rablógyilkosságra kivetett büntetést is lehetne alkalmazni. Amit írtál, az akár az halálráítélést is jelenti.

Máskor azért ekkora baromságokat ne írj.
Különösen olyan ne írjon, aki életében már többször elkövetett kisebb kihágásokat is, mint minden ember. 1 slukk fű elszívásáért annyit adnál mint egy totál függőnek....

Ekkora hülyeséget csak a Fidesz és a Jobbik szokott mondani.

tölgyes 2014.12.08. 10:20:20

@szoja122: Nem cinikus. Sajnos ez az igazság. A kádizmus fénykorában nem volt narkózás.. csak alkoholizmusban voltunk a világ legjobbjai. A penészleki pártitkár egy üveg pálinkáért kettéharapott egy egeret.:(

tölgyes 2014.12.08. 10:23:16

@szoja122: Az előállításról egy szót sem írtam. A terjesztés jó lenne, ha jobb lenne, de a világon sehol se jó.. még leginkább a kicsiket tudják elkapni, akiknek azonban nincs ismeretük a hálózatról... vagyis a számok se mutatnak túl sokat.

szoja122 2014.12.08. 10:37:26

@tölgyes: Nem az igazságtartalmára mondtam, hanem a relativizálásra.
Diktatúrákban a leghatékonyabbak a tiltások. Azonban remélem maga sem akar diktatúrát.

inreallife 2014.12.08. 10:57:16

@szoja122: pont hogy a mennyiség nem számít, mindenkinek más az adagja. épp ezért a használatot kell büntetni, és azt kell ellenőrizni. és tévedsz, jelenleg is kimutatható a körömből és a hajból a fogyasztás, csak a mértéke nem. az pedig már pont elég a zéró toleranciához a drogokkal szemben.

bezzeg amikor vezetsz a rendőr megállíthat és szondáztathat, de az nem vegzálás mi? mondom ezt úgy, hogy soha nem buktam meg ilyenen, ráadásul sose ülök autóba, még egy szerintem már nem kimutatható sör után sem, annál tervezettebben élem az életem. ha iszok, akkor taxi és kész.

de nesze, akkor áruld el, hogy mit tennél a 12-18 éves korosztály védelmében? mert drogot venni azt mindig lehet, akárhogy is üldözöd. (nem mintha nem üldöznék) ennek ellenére egyre rosszabb a helyzet. muszáj beavatkozni a fogyasztási oldalon is. a sok ártatlan speedező akiket vegzálna a rendőrség, majd megszakad értük meg a "drogozási jogaikért" a szívem...

inreallife 2014.12.08. 11:02:59

@szoja122: ja kösz. az állami alkalmazottaknak amikor tudtukra jut, hogy drogozik a gyerek, nem szólhatnak a szülőknek. nesze neked gondoskodó állam. sőt egyes liberális barmok "tűcsere" programokkal nyomulnak, kvázi legalizálják a kriminális helyzetet, szegény, többszörösen is emberi gondolkodásra képtelen (először drog, majd utána tűvel terjesztett betegségek), drogosokat megmenteni a fertőzésektől. gyógyításuk reménytelen, emberként élni már nem fognak, mivel bevételük és vagyonuk nincs, ezért a társadalom nyakára vannak tukmálva...

tölgyes 2014.12.08. 11:41:34

@szoja122: Relativizálás????A tények rögzítése nem relativizálás
Én nem akarok diktatúrát. A véleményem azonban az, hogy a demokrácia nem jó rendszer, de sajnos nincs nála jobb..@inreallife: szja ezt nem érti. Az embereknek legyen joguk arra, hogy tönkre tegyék magukat. A közösség pedig nyögje ennek a terhét...és vonjon el forrásokat az elemi gyógyítás feltételeitől, de ne legyen joga azt mondani, hogy ezt vagy azt ne csináljátok, mert az már a szabadság ellen van.

2014.12.08. 11:45:36

@graycivil: ez kemény cikk!

(Csend is lett itt...mi ez a megszeppent hallgatás? M lehet az oka? )

inreallife 2014.12.08. 11:58:43

@tölgyes: kifacsart a gondolkodása. persze, legyen joga tönkretenni magát, de lekapcsoljuk a dílereket, tehát mégse tudja tönkretenni magát. ezt hívják liberalizmusnak?

tölgyes 2014.12.08. 18:22:30

@inreallife: Nem gondolom, hogy ez lenne a liberalizmus.. inkább azt, hogy van a világban egy érdekkör, amelyik így értelmezi a liberalizmust, mert ez az értelmezés esik egybe az érdekeivel.

tölgyes 2014.12.08. 18:37:21

@Letícia:Ez a cikk nem is kemény, nem is új! Beletartozik az Orbán lelkét elemző írásokba. Ha előveszi Kende könyvét Orbánról, akkor ezeknek a szövegeknek a java részét olvashatja benne. Persze a Kende könyv hemzseg az ellentmondásoktól és az egyoldalúságtól. Ez a cikk az ellentmondások rovására növeli az egyoldalúság arányát.

Kende egyszerre állította, hogy Orbán ittasan gerincre vágta a nőket.. és írta azt, hogy még spiccesen se látták. Nővel pedig nem kezdett, mert Anikót hamar megismerte. ..

Nyilván a NOL szeretné megfejteni O. személyiségét. Sikereinek, gyengeségeinek és erejének titkait. Azzal az apró ellenmondással egy cseppet sem törődik, hogy Orbán - míg szövetségese volt az SZDSZ-nek - tökéletes volt számukra. Mióta ellenfél egyre több baj van vele.

Én azt gondolom, hogy el kell viselniük O.t legalább 2018-ig. De ha politikájukat ilyen hülyeségekre és ilyen ostoba fickók elemzéseire pazarolják, akkor még az is előfordulhat, hogy 2022-ig.

Khal Drogo 2014.12.08. 20:43:33

@tölgyes: Ezek a módszerek nagyon hatékonyak voltak 2002-ben, sikerült egy sikeres karaktergyilkosságot végrehajtani Orbánon ( aztán pontosan így nyírták ki Gyurcsányt is jobbról ).
De ma ez már Orbán esetében ez unalmas, elcsépelt. A korábbi vádak folyamatos felmelegítése elcsépelt, mert a Fidesznek bőven elég ha a mai szavazótábora kitart mellette. Ez a szavazótábor pedig ismeri ezt a legendáriumot, ami részben biztos igaz, más részében meg biztosan nem az.
Ha Orbánnak minimalizálják a szavazatszerző képességét, akkor is megnyerheti a választást. Ezért értelmetlen balról ezt a stratégiát erőltetni, ráadásul ez a támadott vár effektus is bejátszik, minél erősebben támadják, annál jobban mögé zárnak.

Sokkal hatékonyabb ha továbblépnek Orbánon és a szakpolitikai döntésekre fókuszálnak. Lásd Internet-adó, lásd tandíj. Itt sikerült a kormány álláspontját megváltoztatni, mert nem Orbánra volt alapvetően kiegyezve a játszma, hanem az adott szakpolitikai döntés megváltoztatására. Sikerült is ezt megvalósítani, a döntés módosult.

Khal Drogo 2014.12.08. 21:41:00

@tölgyes: A kormány folyamatosan próbálja tematizálni a közvéleményt, megpróbálják elterelni a figyelmet a képviselőkkel kapcsolatos botrányok sorozatával.
Ez csak úgy megy, ha nagyot mondanak.
Hát mondtak egy nagyot.

A magyar politikus mindig is kiváló volt a nagyot mondásban. Kicsit a csaták, a szavak nagyok...

Majd menet közben jönnek a kérdések, elfogy a lendület, kiderül hogy megint sikerült egy bődületes baromságot mondani, az hogy nincs is rá pénz, felszerelés, infrastruktúra meg semmi más.

Khal Drogo 2014.12.08. 21:51:30

zámomra elfogadhatatlan Kocsics Máté józsefvárosi polgármester teljesen átgondolatlan javaslata, miszerint akár 12 éves kislányokat is idegenek jelenlétében drogtesztnek lehetne alávetni – mondta el az Origónak Rubovszky György, a KDNP országgyűlési képviselője.
Rubovszky György Kocsis Máté ötletével kapcsolatban elmondta, hogy zokogva hívta fel őt a 12 éves unokája, hogy elköltözik ebből az országból, ha ezt ilyen formában bevezetik. Számomra elfogadhatatlan az egész javaslat, nem hiszem, hogy erre sor fog kerülni, képviselőtársaimmal beszélgetve is az derült ki, hogy ők sem támogatják a drogtesztet.

tölgyes 2014.12.08. 22:22:46

@Khal Drogo:Én annak idején így hívtam: "Dögöljön meg O.V. lehetőleg máma még" , Ennek a mozgalomnak gecitty már akkor is élharcosa volt, aztán ÚGY maradt. A kontraproduktivitást ezek nem fogják soha megérteni.

Ez a jámbor USA republikánus is nagy szolgálatot tett O-nak képtelen és hülye állításával.

Kocsis egy demagóg figura. Kezdetben nem látszott, de ma már látszik... ezekkel a szövegekkel lejáratja magát és megy a levesbe... ez még akkor is így van, ha a törzsközönség örül neki. Egy ilyen szűrési rendszer megszervezésére a fidesz szakgárdája ma nem képes.. lásd tankönyvek.

inreallife 2014.12.09. 00:04:48

@tölgyes: usát lebecsülni felelőtlenség. repubok ellen izmozni, minimum hülyeség. mccain pár éve elnökjelölt volt, és egyáltalán nem merült fel, hogy egy vén hülye aki csak a gatyájába szarik már, hanem az egyik legerősebb ember a republikánusoknál. és ők tudják mi az a jobboldali politika, náluk a fidesz egy szélbalos csoportocska lenne csak. a repuboknak igen jó esélyeik vannak a következő választáson, a demokraták láthatóan nem tudnak megküzdeni a világrendőre szereppel. márpedig ha rep elnök lesz, az első dolga lesz akkorát rúgni orbánba, amekkorát csak tud. és az nem baloldali ármány, ez kőkemény jobboldali asztalracsapás lesz...

másrészt lehet a goodfrienddel packázni, de az öreg nem rutintalan, ráadásul kiválóan nyomatja a pókerarccal a korrupcióellenes dumát. nem vetted észre, hogy minden 2 hétben csepeg egy kicsi információ? az öreg egyáltalán nincs papír nélkül, de olyan vastagon itatja bele a közvéleménybe az intézményesített korrupciót, hogy a hírtv napi 168 órában sem tudja kompenzálni. és amikor már mindenki azt mondja, hogy virítsa már a doksikat, akkor előkap mégegy cuccot. én mondom, profi az az ember... :)

szoja122 2014.12.09. 04:33:05

@Khal Drogo: Sajnos teljesen mindegy, hogy a Fidesz frakcióban kinek mi a véleménye, néhány ember kivételével. Láttuk, ha Orbán akarja, akkor lesz, ha nem akarja nem lesz.

"Sokkal hatékonyabb ha továbblépnek Orbánon és a szakpolitikai döntésekre fókuszálnak. Lásd Internet-adó, lásd tandíj. Itt sikerült a kormány álláspontját megváltoztatni, mert nem Orbánra volt alapvetően kiegyezve a játszma, hanem az adott szakpolitikai döntés megváltoztatására. Sikerült is ezt megvalósítani, a döntés módosult."

Ezt azért gondold át. Korántsem van még lefutva az Internetadó. Orbán kijelentette hogy az ötlet jó, helyes és támogatható, csak a média félremagyarázta és az emberek félreértették. Más formában, más néven még visszahozhatják.
Orbán nem arról híres, hogy meghátrál ötletei megvalósításától, belpolitikai viszonylatban legalábbis nem. Nem sok példát lehet mondani belpolitikai meghátrálásától amióta 2/3-a van a Fidesznek.

szoja122 2014.12.09. 04:41:13

@inreallife: Nem tudom, miért erőlteted a drogtesztet. Már a kiinduló pont alapjaiban téves. Technikailag MEGVALÓSÍTHATATLAN. A tudomány NEM ISMER olyan módszereket, teszteket, amivel minden drog kimutatható lenne. Ha megcsinálják, akkor a terjesztők áttérnek azokra a drogokra amelyek kimutathatatlanok.
Ennyi, adtak a sz@rnak egy pofont.

Amúgy ez az a ritka esetek egyike, amikor egyetértek a Jobbikkal:
Novák Előd, a Jobbik szóvivője szerint elfogadhatatlan Kocsis Máté javaslata, amely kötelező drogteszttel kriminalizálná a fiatalokat. Szerinte az erre szánt 4-5 milliárd forintot drogprevencióra kellene költeni.
Ő is pontosan azt mondja mint én. Pedig a Jobbik tudtommal nem liberális. Habár lehet hogy Novák Előd igen, a CIA pénzeli és a zsidó nagytőke ügynöke. :)))

szoja122 2014.12.09. 06:52:38

Mint írtam van reális mód a NAV botrány bizonyítékainak kiderítésére, ha Vida vízumot két az USA-tól és az elutasítja valamilyen indokkal. Ha az indokok nem elégítik ki, akkor hivatalosan Amerikában be kell perelni a Egyesült Államokat és ott már az amerikai félnek terítenie kell. Ha nem tud érdemben bizonyítékokat felmutatni, akkor jó hírnév megsértése miatt milliós kártérítésre perelheti az USA kormányát és ezt lobogtathatja a magyar kormány és így hitelessé válhat az érvelése.

A jogsegélykérelem is reális út, azonban míg a magyarok azt mondják ezt megtették az USA tagadja.

Magyarországon semmilyen jogcímen nem perelhető a szóvivő, sőt a diplomáciai védettségét is csak az USA kormánya és nem a szóvivő vonhatja vissza.

Ezért csak az az út maradt az igazság kiderítésére, mint fentebb írtam. Ezt mégsem teszik...

Khal Drogo 2014.12.09. 08:46:05

@szoja122: index.hu/kulfold/2014/12/09/rogan_es_a_magyar_jobboldal_teljesen_felreerti_az_usa-ban_senki_nem_akar_netadot_bevezetni/

G. Fodor Gábor nyivánvalóan tud angolul, ahogyan más háttéremberek is. Nem gondolom hogy félrefordítás vagy félreértésen alapul ez a dezinformáció, amit a belpolitikában használnak.

A Fidesz folyamatosan a nem kellően tájékozotott emberek információhiányára hagyatkozva folyamatosan csúsztatásokkal és manipulációkkal akarja őket meggyőzni saját érdekeinek megfelelően. Itt nem félreértésről lehet szó, hanem tudatos torzításról, abban bízva hogy a lakosság kis része tud magas szinten angolul és úgysem néz utána a nagyotmondásaiknak.

Khal Drogo 2014.12.09. 09:07:08

@szoja122: Ezt ők is tudják. Színjáték az egész, nyilvánvaló hogy nem fognak az USA-ban perelni, mert nem tudja a kormány milyen szintű bizonyítékai vannak az USA-nak. Nem fognak kockáztatni, tovább játszák a tudatlant és ilyen értelmezhetetlen dolgokat találnak ki mint hogy egy nem perképes személyt beperelnek.

graycivil 2014.12.09. 09:32:06

"Totális félreértésre alapozott az egész magyar jobboldal

Rogán Antal a magyar ellenzéktől az EU-n át André Goodfriend amerikai nagykövetségi ügyvivőig mindenkit kiosztott, hogy miért nem tiltakoznak az amerikai internetadó ellen, ha a magyar tervezet ellen felemelték a hangjukat, vagy részt vettek a tiltakozásokon."

index.hu/kulfold/2014/12/09/rogan_es_a_magyar_jobboldal_teljesen_felreerti_az_usa-ban_senki_nem_akar_netadot_bevezetni/

"Csakhogy az USA épp most önti gránitszilárdságú, örökké szóló törvénybe a netadó tilalmát. Sem Obama, sem ellenfelei nem akarnak internetadót. Hogy tudta ezt ennyire félreérteni vagy félremagyarázni a Fidesz? "

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

tölgyes 2014.12.09. 10:38:30

@inreallife: Nekem nem folyik egybe taknyam nyálam az USA-tól:í) Tudom, hogy a világ legerősebb hatalma. Azt is tudom, hogy szinte bármit meg is tehetnek és meg is tesznek, ha érdekeik úgy kívánják, de erre nem az a helyes reakció, hogy lefekszünk nekik.
M szenátor lehet, hogy az USA legerősebb jobbos politikusa, de ez legyen az USA baja. Nem véletlen, hogy a demokrata adminisztráció és saját párttársai közül is elhatárolódtak tőle... mert épp úgy túlkapásnak minősítik a nyilatkozatát, mint minden normális ember. (Szélsőség is kevesebb van Mon. mint az USA-ban)A túlzás és a szélsőség pedig mindig annak a kezébe ad érveket, aki ellen túlzásokba esnek. O belföldi pozícióját pedig az USA túlzásai erősítik és nem gyengítik. Létrejön a „báncsák Krehácsot” effektus. Joggal.

Ami az ügyvivőt és az akcióját illeti. Azt gondolom, hogy a józan és együttműködő eljárás az információk átadása lenne.(Ha van.) Hiába hivatkozik bármire az ügyvivő: az adatok átadása már nem halogatható. Adatok nélkül a szövegelés folytatásának így nincsen haszna számukra. Már politikai haszna sincsen. Saját szövegeit hitelteleníti, ha ez elmarad. Hiszen nincs józan érv arra, hogy miért tagadják meg. Az ugyanis ilyen esetben nem érv, hogy mert „MI vagyunk az erősebbek.” Ezt tudjuk. Ez az érv azonban nem hoz megoldást. Ha az érv nem hoz megoldást, akkor csak egy cél marad: az USA destabilizálni akar…, de ha ez a cél kiderült, akkor új dolog után kéne nézni.

Megtehetni megteheti, mint ahogy azt is, hogy megpuccsolják Orbánt. Ehhez még van erejük, de ahhoz már nincsen erejük, hogy az így kialakult helyzetet konszolidálják. Ezt láttuk az elmúlt 15-20 év összes akciójukból.

Zoltán Szabó167 2014.12.09. 10:41:06

Egy kutatás a témában töltsétek ki.
atevelemenyed.hu/q/121

Khal Drogo 2014.12.09. 14:07:52

@tölgyes: Legalább százezer dollárral támogatta a The Hungary Initiatives Foundation (HIF) a McCain Intézetet: ez derül ki az amerikai intézet honlapjáról. A támogatás pontos összege az intézet honlapjáról nem derült ki, ezért megkérdeztük az alapítványt erről, és a támogatás okáról is. Amint választ kapunk, frissítjük a cikket.

Fellegi alapítványa 2012 óta működik, és évente elkülönítenek a részére költségvetési forrásokat. Az Átlátszó nyári összesítése szerint a tavaszi parlamenti és EP-választások előtt nyolcszázezer dollárt osztott ki az alapítvány különböző amerikai szervezeteknek, melyeknek a többsége helyi magyar szervezet.

A 2015-ös költségvetésből hatszázmillió forintot különítettek el a HIF részére – írta a Napi.hu. Az alapítványtól azt is megkérdeztük, hogy ebből az összegből támogatják-e McCain intézetét, főleg az után, hogy McCain neofasiszta diktátornak nevezte Orbán Viktort.

A McCainről elnevezett agytröszt 2012-ben alakult és Kurt Volker volt amerikai NATO-nagykövet vezeti. Volker tagja a The Hungary Initiatives Foundation kuratóriumának is. Erről a személyi összefonódásról is kérdeztük az alapítványt.

Felleginek egyébként az alapítvány mellett van egy tanácsadó cége is, amely tavaly amerikai lobbitevékenységre kapott pénzt a kormánytól, az idei évtől azonban már a Századvég kapott erre 1,4 milliárdos megbízást.

Frissítés:

Az alapítványtól érdeklődésünkre közölték: a McCain Intézet tevékenységét nem általánosságban támogatták, hanem 125.000 dollárt adtak arra, hogy a jövőben tehetséges magyarok is részt vegyenek az Intézet Next Generation Leaders elnevezésű programjában, melynek keretén belül fiatal leendő vezetők töltenek el egy évet az Egyesült Államokban egy vezetői képzésen.

A program támogatásáról az alapítvány kuratóriuma döntött, de a szavazásban a McCain Intézetet vezető Kurt Volker, mint érintett nem vett részt – írják.

Arra a kérdésünkre, hogy a jövőben tervezik-e az Intézet támogatását, nem adtak egyértelmű választ, de leszögezték: „Fellegi Tamás álláspontja szerint a McCain Intézet egy kiemelkedő vízióval és szakmai programmal rendelkező nonprofit szervezet, mely ugyan a szenátor nevét viseli és azonosul az általa évtizedeken keresztül képviselt szakmai értékekkel, mindazonáltal a szenátortól függetlenül működik. Hasonlóan Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Fellegi is értékeli a szenátor háborús múltját, de véleménye szerint ez nem menti minden szempontból elfogadhatatlan és meggondolatlan politikai minősítéseit.”

---

Jó befektetés volt. Reméljük a többi költségvetési magyar forrást is ilyen éles szemmel választotta ki Fellegi úr és szakértő csapata!

nyünyüge 2014.12.09. 14:43:58

@tölgyes:
Ennyire érthetetlen, hogy az ügyvivőtől hiába várnak bizonyítékokat?
Ha birtokában is vannak ezek (bár erősen kétlem), ő nem adhatja azokat át.
Lehet hülye CIA ügynöknek titulálni, de attól még bizonyára pontosan azt és csakazt teszi, amit a külügyminisztériuma vár tőle.
Ha mást csinálna, már rég nem Budapestről twitterezgetne.

(Egyébként simán elképzelhető, hogy vígan zajlik az igazságügyi szervek között az információcsere, a magyar politika és az ügyvivő meg báboznak nekünk. Mindegyik a saját szerepében. )

Khal Drogo 2014.12.09. 15:48:36

www.diplomacia.hu/fileDb/VRXGXV/dipkepviseloki.pdf

Lemondás a joghatósági és végrehajtás alóli mentességekről
BDE 32. Cikk
1. A küldő állam lemondhat a diplomáciai képvisel
ő és a 37. Cikk alapjánmentessége t élvező személy joghatóság alóli mentességéről.
2. A lemondásnak mindig kifejezettnek kell lennie.

---

Goodfried tehát nem mondhat le a mentességéről, csak az USA kormánya. Mivel nem mondhat le, ezért nem nehéz kitalálni hogy nem is fog lemondani. Ami nem következhet be, az sosem következik be, nem túl nehéz ezt belátni.

nyünyüge 2014.12.09. 16:09:51

@nyünyüge:
némi magyarázat van arra is ebben a történetben, hogy miért kussolt annyira az mszp az elmúlt év kampányaiban.

Khal Drogo 2014.12.09. 18:20:42

@nyünyüge: Horváth András is beszélt arról korábban hogy a szocialista kormány alatt indult meg a tömeges áfacsalások elkenése.

tölgyes 2014.12.09. 19:06:42

@nyünyüge: Valóban érthetetlen. Az egyik állam ne avatkozzon be a másik állam belügyeibe, vagy az érvényes bűnüldözési együttműködés szabályai szerint üldözzék együtt a bűnt.@Khal Drogo: Ezek össze nem függő ügyek. A kérdés az, hogy a pénz oda jutott-e ahová szánták. Ha igen, akkor ez egy törvényes forma volt.

jjulie 2014.12.10. 07:44:33

@tölgyes:

hahaha kádárvakarék, ha szopás a módszer a hazugtolvjaidnak, akkor kifogásolod

na ez a képmutatás lenne a nagyfelhatalmazásnagyváltozás, vagy ami a felcsutihazugtolvajlás halála, csakafidesznem

mijafaszért probáűlkozol ilyenféle faszságokkal ha nem a saját polgári körödben vagy?

NYJetsTD 2014.12.10. 10:54:32

Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője kedden a parlamentben napirend előtti felszólalásában kifejtette:
várhatóan 3,2 százalékos gazdasági növekedés lesz ebben az évben ha ehhez hozzávesszük az előző évi adatot
és a jövő évre vonatkozó becslést
akkor:
„ebben a három évben a következő évvel együtt már 7,5 százalék lesz a gazdasági növekedés, amit együttesen láthatunk”.

Basszus, mégiscsak kell a drogteszt... :)))

Azt már csak halkan teszem hozzá, ha hozzávette volna a hasraütéses 2016, a kábéra bemondott 2017, a vizesnyolcas 2018 és a hittyem 2019 adatait is, lehet hogy meglenne a 100 % is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.10. 14:37:31

@NYJetsTD:
A gazdasági növekedésnek csak a - határtalan - képzelet szabhat határt...

graycivil 2014.12.10. 16:30:23

"Ez lesz a legjobb drogos vicc, amit olvastál

Miután egyedül elszívta a spanglit, a rendőrök elvitték, és a Gyorskocsi utcában vizeletmintát adott...."

"A szakvélemény alapján Istvánffy András vizeletéből kábítószernek minősülő anyag jelenléte nem volt kimutatható.

Az már egy korábbi hivatalos levélből kiderült, hogy a rendszer annyira leterhelt volt, hogy a 2013. decemberében levett mintát 2014. februárjában még biztosan nem tudták kianalizálni.
Amikor meg sikerült, akkor a teszt még azt sem tudta bebizonyítani, amit maga az alany maga sem tagadott." F.Y!DESZ

2014.12.10. 16:48:00

@NYJetsTD: ez nagyon durva! Te Jóég, ki volt ennek a matematika tanára!

@Hepci: hát ja, meg a hülyeségnek is. :)

"Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság."

Ödön von Horváth

szoja122 2014.12.10. 17:09:36

"Török Gábor gyorselemzése a drogteszt-agymenésről"

"Török Gábor elemző szerint a politikai vita dönti el, hogy beválik-e a kötelező drogteszt ötletét bedobó Fidesz számítása, hogy megállítsa a szavazótáborának sorvadását, de egyelőre csak annyi látszik, hogy ez nem teljesen esélytelen."

hvg.hu/itthon/20141208_Torok_Gabor_gyorselemzese_a_drogtesztagy

Kedves Gábor!

Ebben az elemzésben túlságosan sok a "ha". Már a Fidesz is meghátrálni látszik.

Nem wishful thinking volt?

nyünyüge 2014.12.10. 17:20:42

@Letícia:
Minden közszolgálati vagy mti-ből leárazottként vásárolt hírben meghallgatjuk, hogy az Európai Únió legsikeresebb országa vagyunk, mert a GDP nálunk növekszik majd a legjobban.
És senkinek sem jut eszébe az albán légierő 100 %-os megerősítéséről szóló vicc.

www.hirado.hu/2014/12/09/atradius-a-magyar-es-a-lengyel-gdp-bovul-a-legjobban-iden/

Főgebra 2014.12.10. 18:57:23

Nnnnna kérem! Helyre lettünk téve!
A vonzó küllemű és megnyerő modorú főkommunikátor a zemberek tudomására hozta, hogy:
"Nem a kormány feladata, hogy számításokat végezzen arról, hogy hány nagy boltnak kell költöznie vagy hogy hány embert fognak kirúgni a szabályozás miatt".
Magyarán a kormányt egyáltalán nem érdekli, hogy az intézkedéseinek milyen hatása lesz!!!!

NYJetsTD 2014.12.10. 19:16:32

Na és akkor itt a legújabb sarc:

Tervek szerint 2015. január 01-től fizetősek lesznek az autópályák fővárosi bevezető szakaszai. Így az M1-M7, az M3-as, az M5-ös, illetve az M6-os utolsó néhány kilométere, valamint az M0 több szakasza is.

A jó édes k.... a...! Mit nem húz még le ez a maffia banda?

nyünyüge 2014.12.10. 19:22:42

@NYJetsTD:
hát ez igen nagy baromság volna, mert ráterelne egy csomó forgalmat az alsóbbrendű utakra.

(A január 1. meg lehetetlen dátum, addig már nincs egy hónap sem és az éves bérletek január 31-ig érvényesek, magyarul autópályáéknál február 1-én szoktak tarifát váltani).

NYJetsTD 2014.12.10. 19:33:51

Számít az náluk? Az éves matricák akkor még jók, a többiek meg perkálnak. Megy a behajtás ezerrel.

Mások meg:

Ma felhívta Mészáros Lőrinc az RTL Klubot és elmondta, hogy 1 milliárd 27 millió forintot véletlenül elfelejtett beírni a vagyonnyilatkozatába.
Az is igaz, én minden évben "elfelejtek" beírni ennyit...

Khal Drogo 2014.12.10. 22:33:23

@NYJetsTD: Jóval több jön ennél, nem mintha ez nem lenne durva:

Megszűnik januártól az M0-s általános díjmentessége – erősítette meg szerdán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya a nol.hu értesülését az MTI-nek. A tárca tudatta: újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amelyek egy évre ötezer forintba kerülnek majd.

„Az arányos közteherviselés érdekében az M0-s egyes szakaszai és a teljes M31 kivételével megszűnik az idei év végéig még ingyenesen igénybe vehető szakaszok díjmentessége” – közölte a tárca.

Az NFM közleménye szerint a körgyűrű M5-ös autópálya és M4-es autóút (4. sz. főút), valamint M3-as autópálya és 11. sz. főút közötti szakaszai, és a gyorsforgalmi úthálózat M0-s autópályán belüli részei (például M1-es és M7-es bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók. Így az azonos szolgáltatási színvonalú utak használatáért az ország minden részében egyformán kell fizetniük a járművezetőknek.

Hozzátették: mivel az M0-s körgyűrű egyes elemei uniós forrásból épültek vagy újultak meg, ezeken a szakaszokon a díj bevezetését az EU támogatási szabályai nem teszik lehetővé. A tájékoztatás szerint a jövőben tehát az autópályát vagy autóutat jelző tábla szinte kivétel nélkül a fizetős szakasz kezdetét is jelöli.

Kitértek arra is, hogy a kialakult közlekedési szokásokra tekintettel a változásokat türelmi idővel vezetik be: aki az újonnan díjasított szakaszra matrica nélkül hajt fel, mentesülhet a pótdíj megfizetése alól, ha még januárban éves megyei vagy országos matricát vált. Ha mégis kapna pótdíjfizetési felszólítást, az a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban a szükséges jogosultság megváltásának igazolásával január végéig visszavonatható.

Az NFM közleménye szerint januártól egy-egy megye díjköteles útjait újfajta, éves e-matricákkal is használhatják majd az autósok, amelyek ötezer forintba kerülnek majd.

Felhívják a figyelmet arra, hogy az új, éves megyei matricák használatával a rendszeresen nagyobb távolságra, több megyehatárt átlépve utazók is jelentősen csökkenthetik költségeiket. Az új lehetőséggel élve például a Győr-Budapest vagy a Budapest-Dél-Balaton viszonylaton gyakran autózók a négy megyei jogosultság megvásárlásával a 42 ezer forintos éves matrica árának kevesebb mint feléért, 20 ezer forintért juthatnak el úti céljukhoz, tetszőleges számú alkalommal.

A minisztérium hangsúlyozta: „a személygépkocsik a korábbi jogosultsági kategóriák szerint is változatlan áron vehetik igénybe a fizetős gyorsforgalmi szakaszokat. A fejlesztési tárca a vasúti és autóbuszos helyközi közösségi közlekedés tarifáiban sem tervez emelést.”

Megjegyzik, hogy az állami tulajdonú buszvállalatok és vasúttársaságok alaptarifái a 2010-es kormányváltás óta nem emelkedtek.

Változásként említik, hogy a legfeljebb 3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömegű gépjárművek D1 díjkategóriáját a jövő évtől méret szerint kétfelé osztják. A maximum 5+2 üléses személygépkocsik változatlan áron válthatnak e-matricát. Az ennél több utas szállítására is alkalmas kisbuszokat, lakóautókat és a haszongépjárműveket a D2 díjkategóriába sorolják át. Az utóbbi körbe tartozó járművek számára a heti (10 napos) és a havi e-matricák ára a kétszeresére nő, de az éves matricáké nem emelkedik. Ha nem személygépkocsi után kötik, akkor a jövőben az utánfutók úthasználatáért is fizetni kell a díjköteles szakaszokon. Az erre a célra kialakított új U-kategória díjtételei megegyeznek majd a D1 kategória díjaival.

A teherautók számára kötelező e-útdíj rendszerben 5 százalékkal magasabb díjakat kell fizetni 2015 januárjától. Az M0 díjfizetésbe bevont szakaszainak ingyenessége a kamionok számára is megszűnik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.10. 23:08:49

@Khal Drogo:
Jó lesz ez, most alig van adó a benzinben, ami tarthatatlan, ugyebár. Ráadásul folyamatosan csökken az adótartalom, mivel a benzin olcsóbbodik, mióta az néger-zsidó amcsi buzik kifurulyáltak a tiszta tekintetű Vlagyimirral, hazánk régi hű szövetségesével.

Khal Drogo 2014.12.10. 23:09:12

Egyre jobban hasonlít a helyzet 2006-hoz. A szocialista kormány magabiztos győzelmet arat azzal a szlogennel hogy ez az adócsökkentések kormánya,majd adóemelések sorozatát fogadja el a választások után. Tüntetések, a választói támogatás megindul lefelé.

2006 újratöltve.

Khal Drogo 2014.12.10. 23:20:08

@Hepci: A Fideszes szavazó annyiban mindenképpen hasonlít a szocialista CIA ügynökökhöz, akik ugye ágvégződéseket hordanak maguknál és gonosz módon áthajtanak a piros lámpán néha, szóval az a közös kettőjükben hogy nem annyira szeretnek autópályamatricáért fizetni ott ahol ez ingyenes volt.
Csak egyféleképpen lehet őket megnyugtatni : Egy vasárnapi drogteszttel. Mivel vasárnap már nem tud boltba menni, mert bezárják előtte, így lesz ideje drogtesztekre járni.
A drogteszteken pedig a legtöbbet pisilők között megyematricákat fognak kisorsolni, vigaszdíjként pedig Mészáros Lőrincz : A magyar Steve Jobs története című könyvet lehet majd megnyerni, plusz minden mintaadó kap egy Hajrá Felcsúti Puskás Akadémia matricát.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.10. 23:41:22

@Khal Drogo:
Azt várom még, hogy a békemenet tagjainak kötelezővé teszik a végbéltükrözést.
Menetelés előtt, természetesen.

szoja122 2014.12.11. 05:33:23

@Hepci: Így van. Ki tudja mit találnánk ott???

@Khal Drogo: Hová fog ez kifutni? Mivel nincs alternatíva, pillanatnyilag a teljes diktatúra, a totál káosz, vagy polgárárháború marad.

Azért egyezünk, meg a néger-zsidó amcsi buzik komcsi nagytőkés bankárok is.

Komolyabban. A gazdaságnak elméletileg nagyon jól jön az olcsó üzemanyag, ami viszont több adó bevétellel is járhat. Ha pörögne a gazdaság, akkor ami elúszik a réven, meg jönne a vámon.

"Medián: 12 százalékpontot esett a Fidesz népszerűsége"

"A HVG megbízásából készült Medián-felmérés szerint októberről novemberre 38 százalékról 26 százalékra esett a Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében. A rendszerváltás óta nem történt ekkora mértékű, ilyen gyors népszerűségvesztés."

mandiner.hu/cikk/20141210_median_12_szazalekot_esett_a_fidesz_nepszerusege

Na persze, mert ortodox matematikát használtak...

szoja122 2014.12.11. 06:10:16

@Pinokkio: Ez az unortodox gazdaságpolitika lényege. Az elve tökéletes, ezért abszolúte feleslegesek és csak pénzkidobás a háttérszámítások és hatástanulmányok. Matolcsy által alapítani akart közgazdasági egyetemen ezt fogják tanítani. A Nobel díjat már a zsebében érezheti.

nyünyüge 2014.12.11. 08:48:41

@Khal Drogo:
De hát ez a konkrét tartalomtól függetlenül is egy agyrém!

Egy szó szerint milliók napi rutinját és zsebét súlyosan érintő változtatást kb. két hetes határidővel bevezetni, amely két hétből egy ünnepekkel telik?
A türelmi időről szóló kitétel ezen nem sokat segít annak, aki a fizetős úton elérhető órákat áll majd sorba az autópályakezelőnél a büntetés visszavonásáért.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.11. 09:01:19

@szoja122:
Valószínűleg káosz lesz, egyre szaporodnak majd az ellenséges (EU-USA) külföldi akciók is.
A diverzáns manőverek célja hazánk kulcsfontosságú államférfiúinak kivonása a hadszíntérről.
Hamarosan norvég buzi békaemberek szállnak partra a Bem térnél és elrabolják Sz. Pétert, a lánglelkű külügyért.
Belga waffel-SS kommandósok egy hasba irányzott bénító injekcióval (hosszú tűvel) leterítik M. Lőrincet, a legszorgalmasabb magyar nagytőkést.
A Szabadság téren zsidó-néger, drogos ejtőernyősök kerítik hatalmukba M. Györgyöt, a Nemzet Bankárát, aki puszta nézésével képes meghatározni a gazdaságpolitika irányát.
A legrosszabbra már gondolni se merek...

Khal Drogo 2014.12.11. 09:30:30

@szoja122: A korábbi Alkotmány és a mostani Alaptörvény alapján is nagyon erősen bebetonozott a magyar kabinet pozíciója. A közjogi hagyományok sem vetítik előre hogy megbukna a kormány az utcán.
Bármi is lesz, a Fidesz frakció össze fog zárni, nem lesz belülről puccskisérlet. Egyrészt Orbánnál mindenki gyengébb lenne, aki jöhetne, másrészt anyagi függésben vannak a képviselők a FIdesz-kabinettől. Ha a FIdesz szétesik és előrehozott választás jönne, akkor a Fidesz felső vezetése elveszíteni a milliós legális és "egyéb" jövedelemforrásait.

A Fidesz végig tartani fogja a 3%-os hiányt, a költségvetési bevételi oldala papíron túlhúzott, több forrás kell. Minden új adó, díjemelés népharagot fog kiváltani, hiszen eddig az volt a vezérelv hogy Jobban teljesít. Így is van 4 millió szegény, nyomorgó, az ő felemelkedésükre semmi esély nem mutatkozik.

Szóval szerintem lesznek kisebb-nagyobb sztrájkok, tüntetések, egyes intézményekben működési zavarok, maradnak a botrányok, továbbra is menni fog ki a pénz úgy mint eddig kommunikációra, tanácsadásra, a Fidesz pedig 2015-ben tovább fog morzsolódni.

Khal Drogo 2014.12.11. 15:35:11

Olvasom hogy Vida pert indított. Ez meglepő lenne, szerintem kezdeményezte hogy per induljon. A kettő messze nem ugyanaz.
Írtak egy keresletlevelet és beadták. Ez nem perindítás. Ez kísérlet a perindításra. A per akkor indul el, ha a bíróság befogadja a keresletlevelet.

Nagyon furcsa lenne ha a bíróság nem állapítaná meg hogy eljárásjogi mentessége van az amcsi ügyvivőnek. Mivel nem lehet eljárás alá vonni, ezért nagyon innovatív lenne ha be lehetne perelni.

concret 2014.12.11. 16:27:27

@Khal Drogo: Orbán már kimondta a perelés-blöff konklúzióját:

az ügyvivő nem férfi!

Egy virtigli macsótól ez a legnagyobb sértés.
Persze, semmit sem old meg, de a Fidesz soha, semmit sem szokott megoldani.

concret 2014.12.11. 16:35:24

@Khal Drogo: Azért a helyzet sokkal jobbnak tűnik 2006-nál.

Akkor Gyurcsányi süllyedésével fordított arányban erősödött a Fidesz.

Most meg nem nagyon erősödik az MSZP. Ennyit már okosodott az ország.

szoja122 2014.12.11. 18:50:14

@concret: "Ennyit már okosodott az ország."
Azért ezt még nem mondanám. Ennyi idő alatt nem tanulnak az emberek többsége, azok akiknek fogalmuk sincs a politikáról, csak érzések, benyomások vezérlik a szavazatukban. Ha a Fidesz folytatja ezt az ámokfutást és nem alakul ki egy elfogadható ellenzéki erő, akkor bizony a meglévők fognak erősödni, vagy diktatúra lesz, vagy anarchia. Más lehetőség nincs.

szoja122 2014.12.11. 18:55:02

@Khal Drogo: Az új és a régi Fidesz oligarchák között már kirobbant az ellentét. Ez megbonthatja a Fidesz összezárását. Simicskának azért van elég pénze, hogy önállóan is tudjon boldogulni, ezért erőltetheti az ellentétet, ha pedig Orbán enged, akkor az új oligarchák fognak ellene fordulni. Tehát még bármi megtörténhet.

concret 2014.12.11. 19:00:55

@szoja122: Na jó.
Nem okosodott.
De a népesség szépen, lassan cserélődik, ezáltal a választók is.

Márpedig az MSZP reménytelenül küzd ezzel.

Gondolom, olvastad Baja Ferencék okádékát. Mindenki hibás vagy bűnös, csak a tiszta baloldal helikopter.

Már alig-alig marad kádárista szavazó 2018-ra, ők meg most is rájuk spekulálnának. Nagy kárörömmel nyugtázom majd a parlamentből történő kiesésüket.

Megértelek: mindenkit izgat a jövő. De csak egy a biztos: nem olyan lesz, amilyennek el tudjuk képzelni. Kár erőlködni a jövőbe látással.

Khal Drogo 2014.12.11. 19:34:21

@concret: Ez igaz, nincs egy erős megszervezett ellenzéki erő. Korai még temetni a Fideszt, 2017-ben elég lesz ha bedurrantják a rakétát, ha az nagyot szól, pl. egyszámjegyű SZJA. Csak honnan lenne erre forrás. Ezt nem nagyon lehet látni.

Khal Drogo 2014.12.11. 19:40:12

@szoja122: Dehogy nincs más lehetőség. A történelemben olykor évekig, évtizedekig nincs semmiféle számottevő változás majd eltörik valami és hetek alatt hatalmas fordulat jön.
Lehetetlen megmondani hogy mi lesz, most még az látszik hogy a kormányzat elkeseredetten próbálja betömködni a költségvetési lyukakat úgy hogy közben a kormányzás alappilléreihez ne nyúljanak - családi adókedvezmény, egykulcsos SZJA.
Ezek érdeksérelemmel és szavazóvesztéssel járnak, de a keménymag kitart. Kérdés a bomlás milyen mélyen fog lejutni.

Ami az oligarchákat illeti, Töröcskei-t most menesztették az Államadósságkezelő éléről. A bankja is tönkrement. Nem mentették meg, neki kifújt ezen a szinten. Valami miatt elvesztette a befolyását, új pénzügyese van a Fidesz-elitnek, Spéderer Zoltán vagy mi a neve.

nyünyüge 2014.12.11. 19:50:05

@Khal Drogo:
Spéder Zoltán nem új játékos, nagyon nem.

Khal Drogo 2014.12.11. 20:00:25

@nyünyüge: 2010 után kezdett Spéder látványosan megerősödni a Fidesz mögötti gazdasági hálózatban. Most leütötte a tábláráról Töröcskeit, Simicska sáncai még kitartanak, bár vannak súlyos veszteségei Simicskának is. De ő még legalább nem ment csődbe, mint Töröcskei.

Khal Drogo 2014.12.11. 20:09:06

Benyújtották az úgynevezett magánindítványt André Goodfriend ellen rágalmazás és becsületsértés gyanújával a bíróságra, de egyben azt is kérték, hogy a hatóság függessze fel az eljárást addig, amíg el nem dől, felfüggesztik-e az amerikai ügyvivő diplomáciai mentességét – mondta Futó Barnabás a VS.hu-nak.

---

Így perelte be Vida Ildikó André Goodfriendet. Sehogy.
Az USA hivatalosan közölni fogja hogy nem függesztik fel a mentelmi jogot, a bíróság pedig elutasítja a keresetlevelet.

A jogi bohózat véget ér, mindenki hazamegy oszt jónapot.

KovácsBélaBácsi 2014.12.11. 21:07:30

Meddig lehet még védeni? Hogy tudja mit csinál. Meg biztos nem tud róla, ezért történhetett. Persze, csak a tolmács tehet róla.
Így történhetett:
kovacsbelaabacsi.blog.hu/2014/12/11/az_elnok_tolmacsa

Khal Drogo 2014.12.11. 23:52:22

Az elmúlt napokban a sűrűsödő vádak miatt a kormány jól látható antikorrupciós kampányba kezdett. Ennek fényében nem meglepő, hogy a kabinet ebben a kérdésben is visszavonulót fúj: Gulyás Gergely - a törvényalkotási bizottság alelnöke módosító indítványában az államháztartási törvénybe emelné be a kormány feledékenysége nyomán kikerült átláthatósági szabályokat.

Eszerint januártól mégeem részesülhetne költségvetési támogatásban a döntéshozó vagy a döntést előkészítő köztisztviselő és annak közeli hozzátartozói. Szintén nem kaphatna hazai költségvetési támogatást kormánytag, államtitkár megyei közgyűlési elnök, főpolgármester, polgármester, regionális fejlesztési ügynökség vezető tisztségviselője, annak rokona és cége sem, de olyan civil szervezet sem, amelyekben a felsoroltak vezető szerepet töltenek be. A javaslat szerint a Magyar Államkincstár működtetné azt a monitoringrendszert, amely a pályázatokkal kapcsolat összes adatot öt évig tárolja.

---

Megfejtettem mi történt :
A norvég buzi békaemberek Gulyás Gergelynek álcázva nyújtottak be ezt a módosítót, miután Goodfriend CIA ügynök ( fedőneve : Vida ) ellopta Habony Árpád parlamenti belépőjét.

Khal Drogo 2014.12.11. 23:56:26

@KovácsBélaBácsi: Valójában azt történt hogy Moszkvában megtalálták Orbán Ráchel elveszett mobiltelefonját és a jó hírt Putyin elvtárs személyesen akarta közölni.

szoja122 2014.12.12. 04:23:16

@Khal Drogo: Kölcsönből. A paksi beruházásnál is felmerült, hogy igazából kölcsönnek kell. Titok övezi az egészet.

szoja122 2014.12.12. 04:31:47

@concret:

@Khal Drogo:

Igazatok van, jövőbe látni nem lehet. Erre csak a Fidesz képes, a paksi beruházás erőltetésével.

Én a baloldalról nem látok olyan erőt, képességet, hogy kinőjön egy kompetens ellenzék. Inkább a jobb oldal lenne erre képese. Esetleg onnét várhatnánk egy nem populáris és demagóg, mérsékelt, liberális konzervatív erő kinövését. Olyan típusú, felfogású emberekkel, mint Pokorni, vagy a mandiner szerkesztősége. Ilyenekre szerintem, a Fidesz helyett, már lehetne szavazni.

szoja122 2014.12.12. 04:44:14

Érdekes cikk.

"Újabb offenzívára készül az újjászervezett Orbán-stáb"

"Mivel a tüntetések és a népszerűségvesztés miatt úgy ítélte meg, „helyzet van”, újjászervezi a miniszterelnök a kommunikációs stábját. Habony Árpád is egy jól körülhatárolt feladatkört kapott a csapatban, pedig úgy tudjuk, a miniszterelnöki főtanácsadó szeretett volna három megnyert választás után „elemelkedni” a napi politikai ügyektől."

hvg.hu/itthon/20141126_Ujabb_offenzivara_keszul_az_ujjaszervezet

hoplita 2014.12.12. 06:35:45

@szoja122:
hahaha...én látom a jövőt és bokszolom a bakancsom, amivel a szádba lépek.:)))

szoja122 2014.12.12. 07:35:03

@hoplita: Kis fiam! Nem szokott fájni, hogy szörnyen unalmas, primitív bunkó, idióta barom vagy?

Főgebra 2014.12.12. 07:44:33

Nem véletlen félnek a Gyurcsitól, mert a szelleme már beférkőzött közéjük! Márpedig a szellem is nagy károkat tud okozni!!

"Több száz járatot szüntetne meg a MÁV a menetrend decemberi életbe léptetése után, valószínűleg januárban - írta a Magyar Nemzet. A járatritkítás hátterében járműhiány állhat, a szaktárca szerint a kihasználatlan kapacitásokat figyelemmel kell kísérnie a vasúttársaságnak."
"Egész járatok leállítása vagy a reggeli csúcsidőszak kivételével egész nap kétórás vonatkövetés bevezetése – a fentiek csupán két példát jelentenek abból a 75 tételt tartalmazó munkaanyagból, amely a MÁV-Start december 14-től érvényes vasúti menetrendjét módosíthatja."

Magyarország jobban teljesít! Megkezdtük a Vidék felzárkóztatását!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.12. 07:59:38

@szoja122:
Ez megvolt már, többek között ennek köszönhető a kiváló KM-javaslat a potenciálisan drogos kisklampecok szopatásáról, vagy a még kitűnőbb 5let az M0 fizetőssé tételéről...
Lehet, hogy addig fokozódik a helyzet, hogy ennél is jobban újjászervezik az egészet, és Pokrivcsák Kata boldogtalan lesz...

szoja122 2014.12.12. 08:19:33

@Hepci: Hát igen. Kellenek a "jobbnál jobb" ötletek, mivel nagy rés tátong a költségvetésen, másrészt most kellene egy kis tartalékot felhalmozniuk a választásokra, hogy legyen miből szórni az alamizsnát a népnek. Kérdés, hogy ismét beszopják e? A népszerűségvesztésük nem ezt mutatja, de addig sok víz lefolyik a Dunán.

Fel a fejjel Fidesz, lesz ez még rosszabb is!

Khal Drogo 2014.12.12. 09:06:01

@Pinokkio: A nem érintett emberek megtévesztéséhez rendkívül fontos kommunikációs elem, hogy nem fognak szerintem lezárni vonalat, mint a szockók. Mivel de jure nem zárnak be vonalat, nem lehet őket ugyanazzal támadni mint a szockókat, akik komplett vonalakat zártak be.
Ők "csak" vonalat ritkítanak. Az is elég nagy csapás az ott élőknek, de itt úgysem róluk szól a dolog, hanem a nem érintettek számára kell tálalni a dolgot úgy hogy az legyen a látszat, jobbak mint a szockók.

A szockók ehhez ostobák voltak.

Untermensch4 2014.12.12. 09:29:43

úgy egyébként lenne lehetőség hogy kapacitás-arányosan drogtesztelgessenek ha valóban ésszerűen akarnának jót: 12 éves kortól egy ösztöndíj amire jelentkezni kell mert nem alanyi. tanulmányi átlag és a havi vér/vizelet/haj/köröm-minta a feltétel. be lehet vonni egy sor másik európai ország és drogellenes szervezetek laborkapacitását hogy tényleg független és módszertanilag használható vizsgálatok legyenek. az ombucmanó-miniszter felelőssé teendő az adatvédelmi részért. az utólagos kontrollvizsgálatokkal az időközben kimutathatóvá vált dizájner drogokra is lehet vmennyire mérni. persze kétharmad birtokában már senki nem akadályozná meg egy a mostaninál kevésbé debil (akár szigorúbb, a debil itt minőségjelző) kábítószertörvény elfogadását ahol esetleg kivédenék azt a rossz viccet hogy a naponta(!) tucatjával kifejlesztett új szerek mögött ne legyen hónapokkal lemaradva a törvényhozás. persze ehhez kellenének hozzáértő szakemberek akik nem attól szakemberek hogy kétharmados túlerő állítja erőből hanem hogy a valósággal nem kerülnek konfliktusba mert felfogják azt...

szoja122 2014.12.12. 09:43:17

@Untermensch4: A drogteszt önkéntes alapon is porhintés, mivel a szintetikus drogok, amelyeket a tinik többsége használ, nem mutatható ki.

Khal Drogo 2014.12.12. 12:22:30

@szoja122: Kétfajta ember van - Az egyik fogyasztott drogot, a másik nem fogyaszott drogot.

Tippeljük meg ki fog drogtesztet kérni?
A) Aki nem fogyasztott drogot
B) Aki fogyasztott drogot

Főgebra 2014.12.12. 12:48:59

A drogtesztekkel az az alapvető probléma, hogy megbízhatatlanok! Mert gondolom, hogy a 10-15%-nyi tévedés már a használhatatlan kategória.

Jelen pillanatban 100 garantáltan anyaggal telenyomott pacákból a teszt 10-15-ről állítja, hogy tiszták!

Ez még a kisebb probléma, mert ugyanakkor 100 garantáltan tiszta delikvensből 10-15-ről azt állítja a teszt, hogy tele vannak nyomva anyaggal!! Ergo rohadt, mocskos drogosok!

szoja122 2014.12.12. 13:24:28

"Pedig csak most jönnek az igazán népszerűtlen dolgok"

"Egy hónap alatt majdnem egymillió szavazót veszített a Fidesz, amit a kormánypárti képviselők nem tartanak végzetesnek. De aggódnak a helyzet miatt, ugyanis a nagy népszerűségvesztést nem most és nem olyan ügyektől várták, mint a kitiltási botrány vagy a netadó terve. Egy kormánytag szerint csak most jön például a MÁV és az egész országos tömegközlekedés átszervezése, ami igazán sok érdeksérelemmel fog járni."

index.hu/belfold/2014/12/11/pedig_a_fidesz_csak_most_jon_az_igazan_nepszerutlen_dolgokkal/

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.12.12. 18:53:14

"Orbán, Gyurcsány és mindazok, akiket a magyarok 1990 után demokratikus körülmények között megválasztottak,"

Ez már nem igaz.

Ezeket az embereket csak és kizárólag a parlament választotta és ugyan nem a magyarok.

A miniszterelnököt a parlament választja abszolút a saját tetszése szerint, ebbe a magyaroknak SEMMIFÉLE beleszólása nincsen.

KovácsBélaBácsi 2014.12.12. 20:54:31

@Khal Drogo: Igazából várunk még nagy ötleteket Árpitól, hogy milyen adókat ne vezessünk be, amit nagy közfelháborodás miatt úgyis elengedünk, addig lehet csámcsogni. A háttérben meg átment a szerződés.
kovacsbelaabacsi.blog.hu/2014/12/03/medvek_879

6.Lenin 2014.12.12. 21:03:39

@Akitlosz:

Zsoltika!

A választások előtt itt (is) 1 szatyor kis pártocska kis vezérei és hívei hörögtek 1 me-jelölti vitáért. Aki nem teljesen zokni a politikában előre tudta, hogy kire számíthat.

Még mindig nem érted a képviseleti demokrácia lényegét.

Khal Drogo 2014.12.12. 21:23:01

@KovácsBélaBácsi: Nem kizárólag azért hoznak be adóötleteket hogy aztán a Jóságos Vezető visszavonassa őket. A költségvetés minden bizonnyal nem lesz tartható, viszont tartani kell a célszámot.
Most pl. a tanári béremelés leállítása van a Parlament előtt.
Nagyon komoly lyuk tátong a költségvetésben, valamit csinálni kell. Az idő sürget, minél később lép érvénybe egy adó, annál kisebb pénzt tudnak belőle beszedni.

szoja122 2014.12.13. 06:07:37

@6.Lenin: "Még mindig nem érted a képviseleti demokrácia lényegét."

Pontosan a Fidesz nem érti. Ők a saját zsebük és közvetlen híveik és oligarcháinak zsebének megtömését értik, plusz valami katyvasz konzervatívnak mondott (de csak populista, demagóg, kommunisztikus, diktatórikus, (még nem diktatúra a gyengébbek kedvéért), fasisztoid (nem fasiszta a gyengébbek kedvéért) eszme képviseletét. Röviden autoriter rendszer.

A kommunisztikus, diktatórikus, fasisztoid jelzők csak azt jelentik, hogy az adott ideológiák egyes, de nem minden(!), meghatározó jegyeit magukon viselik.

szoja122 2014.12.13. 06:11:38

@Akitlosz: A parlamentbe nem magyarok vannak? Az adott pártoknak nincsenek magyar híveik?

Bármennyire is rossz a választási rendszer, az tagadhatatlan, hogy legalább 2 millió ember volt a híve ennek a rendszernek és szavazott rájuk. Ilyen a magyar nép. Könnyen megvezethető.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.13. 08:59:21

@szoja122:
A hosszas inkompetens/kaotikus/korrupt/harácsoló kormányzás általában azt eredményezi, hogy a hardcore rajongók is megfáradnak, a nem rajongók szemében meg egyszerűen vállalhatatlan lesz a vezető.
Ha nem próbál nyílt diktatúrát bevezetni, valószínűleg ez lesz OV sorsa is 2018-ra.
És TG-től tudjuk, hogy ő nem diktátor. :)

KovácsBélaBácsi 2014.12.13. 11:47:35

@Khal Drogo: Egyetértek. De van néhány blöff. Pl. kaphatunk vasárnapi vásárlást, ha fizetünk az M0-án?
kovacsbelaabacsi.blog.hu/2014/12/05/semmilyen_vasarnap

inreallife 2014.12.13. 16:22:58

@tölgyes: az usa terelni akarja a kormányt. az pedig láthatóan nem akar arra menni, amerre mondják neki. azaz 1 lépés előre kettő hátra tervet eszeltek ki a trösztök. az usának bőven elég a destabilizálás. te nagyon nagy tévedésben vagy, ha azt gondolod, hogy nincsenek olyan információk birtokában, ami ne lenne káros egyes fideszes karakterek porrá zúzásához. annál azért a cia bőven többet tud. szerinted orbán és lázár telefonjának a lehallgatásából milyen infókhoz jutottak hozzá? mert az gondolom te sem hiszed, hogy nem hallgatták le őket már jóideje. amíg nem csinálják azt amit kell, mindig húznak egy kicsit a hurkon, amibe önként és dalolva dugják a fejüket.

gyakorlatilag már teljesen egy emberként kézenfogva a vidával verik az asztalt. ez jópofa dolog, viszonylag kevés haszonnal, ha igazuk van. ha viszont nem lesz, akkor óriási blama. és hidd el, két hetente mindig lesz valami apró információmorzsa, amit az igencsak dörzsölt jóbarát "véletlenül" kikotyog. ezáltal mélyíti a médiában a korrupicó tényét, ráadásul orbánék akaratlanul is összekapcsolják magukat vele. gyanítom a veszprémi választás előtt fog még robbani egykét diplomáciai "atombomba".

és mccain-t be lehet állítani valami elbaszott vén hülyének, de ne feledd, a republikánusok egyik nem véletlenül legerősebb politikusa. ráadásul mint régivágású politikus nincs félnivalója, hogyha kendőzetlenül kell kimondania az igazságot. nyugodt lehetsz, hogy pont ezt gondolják orbánról, csak a többi usa politikus ezt a polkorrektség álcája miatt az életben ki nem mondaná. ellenben a cselekedeteik pontosan egybe fognak vágni, lásd kitiltási ügy.

visszatérve mccainre, szerintem 1000* jobb elnök lenne, mint obama, csak a bush utáni szarban dobták be a jelöltnek, így is kevésen múlt. ellenben mostmár semmi akadálya nem lesz annak, hogy republikánus leegyen a következő elnök. és van egy rossz hírem számodra. a republikánusok nem válogatnak az eszközökben, ha valamit el akarnak érni. orbánt el fogják taposni, ha ellenük cselekszik. tök mindegy, hogy romney, a huck, vagy bármelyik másik nyeri meg a választást.

ők nem fognak töketlenkedni se fidesszel, se az oroszokkal, se az elvadult muszlimokkal szemben. vannak akik az erő nyelvén értenek csak, az oroszok tipikusan ilyenek. a fidesz is, meg a terroristák is. ezekkel ők nem "tárgyalnak", nem egyezkednek, nem törekednek kompromisszumra. minek is kéne, láthatóan az összes amit el akarnak érni az idő húzása, ami után úgyis bekövetkezik az, amit akartak. ha ehhez ki kell teregetni a fidesz szennyesét, nem fognak restelkedni. és ugye te sem hiszed, hogy csak a makulátlanok kerülhetnek be a fideszbe?

inreallife 2014.12.13. 16:33:10

@tölgyes: a magyar törvények szerint már a gyanú felmerülésének pillanatában eljárást kell indítani. az eljárás során megszerzett bizonyítékok alapján pedig vádat kell emelni, avagy ejteni a vádat. ez a magyar törvényrendszer része. az usa erre hivatkozik, amikor azt mondja, hogy a magyar hatóságok folytassák le a vizsgálatokat. goodfriend nem egy nyomozó hatóság, aki bizonyítékokat szolgáltat, hiszen nem csinált sem házkutatást, nem foglalt le számítógépeket stb. amíg ezen tökölnek és nem indítják meg az eljárást, azzal azt kockáztatják, hogy hónapokig a nav élén tartanak egy bevallottan korrupt vezetőt. lelkük rajta. goodfriend meg csak mosolyog...

inreallife 2014.12.13. 17:13:18

annyira kevés magyar lehet londonban, hogy az it cégek közül az egyik rárepült a lehetőségre. csak angol-magyar ága van a cégnek, más országgal nem foglalkozik. piaci rés. úgy látszik komolyan nagyon sokan települtek már ide ki. a poén az, hogy magyarországon is sokat el fognak tudni adni azoknak, akiknek az ismerősük kiköltözött. ha bejön a számításuk, akkor egy egész iparág fog rátelepülni. ja, azt mondanom sem kell, hogy gombamódra szaporodnak a magyar boltok londonban. biztos a norvégok vásárolnak ott...

ja, itt a link:

index.hu/tech/cellanaplo/2014/12/13/mobilszolgaltatas_indul_angliai_magyaroknak/

tölgyes 2014.12.13. 23:09:37

@inreallife: Az alapos gyanúnak azonban tényeken kell alapulnia. Vagyis, ha nekem magával szemben gyanúm támad azt alá kell támasztani. A rossz érzésem ehhez kevés.
Ugyanakkor szó van/volt arról is, hogy az ügyvivő által felvetett ügyek egy részében már előtte is folyt nyomozás.

Az pedig feltételezés, hogy milyen információkkal tudná az USA porrá zúzni a fideszt. Láttuk, hogy Irak esetében is csak hamis, meghamisított információk álltak a rendelkezésre, amiről a politikai vezetők tudtak is és ez elég volt a hadigépezet beindításához. Az agyonzúzáshoz tehát elegendő az ál ok is. Nem a tények kellenek hozzá, hanem az erő.Tehát én nem hiszek az USA mindent tudásában és elemzőinek pontosságában. Ez olyan dolog, amit bizonyítani kell.

Azt én nem tudom, hogy ki milyen elnök lenne, ha egyszer nem az.

Az USA ma le tud taposni bárkit és bármit, de ahhoz ereje nincsen, hogy helyette jobbat csináljon... ezzel saját gondjait IS szaporítja. Ezt látom a világ összes olyan térségében, ahol az elmúlt 15-20 évben akciózott.

Khal Drogo 2014.12.13. 23:38:16

Döbbenetesen sikeres a stadionprogram!

Szezonértékelő sorozatunkban azt már korábban kimutattuk, hogy más téren is negatív csúcsokat dönt a jelenlegi idény: meccsenként 2345 drukker látogat ki az NB I-es találkozókra, ez a gólokhoz hasonlóan a legalacsonyabb átlagnak felel meg négyéves összevetésben, és 624 fővel csökkent az átlag a 2013–2014-es szezonhoz képest.

Khal Drogo 2014.12.13. 23:50:56

@tölgyes: Ha az USA le akarná "taposni" a Fideszt, minden bizonnyal nem 3 választás után folyt volna bele ebbe az ügybe a nyilvánosság előtt. Hanem a választási kampányban.

Valójában az USA nem tett semmi olyat, ami azt jelentené hogy el akarja "taposni" a Fidesz-kormányt.

A cikket, ami Vida Ildikó kitiltását szóba hozta, a Fidesz-közeli Napigazdaság jelentette meg. Azok a kritikák, amelyeket Mccain megfogalmaz, részben megfogalmazódtak már számtalanszor, ebben sincs semmi újdonság.

A Fidesz külügyi vezetése képtelen értelmezni ezt az egészet, felfogják ilyen "el akarnak taposni" ügyként, a nagy próféta Bayer Zsolt meg attól retteg hogy Orbán VIktort lelöveti a CIA.

Ha az USA el akarja taposni a Fidesz-kormányt, annak ennél sokkal láthatóbb jelei lesznek majd.

Mindenesetre elgondolkodtató hogyan megrémült a magyar jobboldali vezetés egyetlen diplomatától. CIA ügynöknek tartja, kémkedéssel vádolja a saját sajtójában, de nem meri kiutasítani, perrel fenyegeti. Ezek a belpolitikai ellenfelek ellen remekül működő eszközök azonban hatástalanok.

Goodfriend marad, a magyar kormány meg pedig tovább értetlenkedik.

Az utolsó napok termése, hogy a világ legkevésbé korruptabb országa leszünk, meg hogy Magyarországon rendkívüli mértékben csökkent a korrupció, meglehetősen hiteltelen.

inreallife 2014.12.14. 01:10:42

@tölgyes: lófaszt kell tényeken alapulnia. nagyon durva törvények vannak magyarországon a korrupció ellen. konkrétan ha kap a hatóság egy bejelentést, azonnal vizsgálatot kell indítani. nemám csak akkor, amikor kedvünk van hozzá. majd a vizsgálat eredménye dönti el, hogy kell-e vádat emelni. tévedésben élsz és fideszes módra a fogalmakat próbáljátok meg összemosni. a vádemelés és a vizsgálat megindítása nem ugyanaz. ahogy a mentelmi jogról való lemondás sem a nagykövet döntése, hanem az amerikai hatóságé. mi lenne, ha letisztáznánk a fogalmakat és csak utána beszélnénk róla?

ja, amúgy így egy drogdíler ellen sem lehetne eljárást indítani, mert a jóskapista azt mondta, hogy drogot árul. te nem tudom mennyire vagy jogkövető ezek után, elég sajátosan próbálod meg értelmezni a törvényeket, a rád is vonatkozóakat is így kezeled?

szoja122 2014.12.14. 07:59:37

@tölgyes: "Az alapos gyanúnak azonban tényeken kell alapulnia."

Nagyon igaz! Ez a jog alapja! A jogászoknak az első órán tanítják!

Ha lopás, gyilkosság, vagy más, bármilyen bűncselekmény történik, csakis kizárólag akkor lehet nyomozni, ha a sértett bizonyítékkal tudja megnevezni a bűnöst. Másképp nem lehet a nyomozást elindítani.

De akkor minek a rendőrség? Ügyészség is elég lenne. Ez az unortodox igazságszolgáltatás! Nagyon hatékony, 100%-osan működik, gondoljon bele.

Hogy lehet az ilyen lehetetlen baromságokat védeni? Szokott maga egyáltalán gondolkozni? Ismeri egyáltalán a gondolkodás fogalmát?

Másrészt mindenki tudja már, hogy teljesen pontosan meglehetne ismerni az USA vádjait!!!!!!!!

Azonban, ezt természetes okok miatt nem teszik. Vajon miért? Ha nem tudja szívesen megírom.

Az e kérdésben történő kommunikációjuk kizárólag csak a birka, agy-nélküli híveiknek szól, akik örömmel beszopnak mindent.

szoja122 2014.12.14. 08:02:49

@inreallife: Sőt névtelen bejelentésre is el kell indítani a nyomozást, ha nagy tételű a korrupció vádja. Erre ismerek is egy esetet. Kemény nyomozást folyt az ügyben.

szoja122 2014.12.14. 08:08:58

@Khal Drogo: Nagyon kíváncsi lennék egy olyan statisztikára, hogy egy szurkolóra, vagy egy gólra hány millió forint stadionberuházás esik. Látványosan bemutatná ezt az eszeveszett költekezést.

szoja122 2014.12.14. 08:57:34

"Brüsszel üzeni: Orbán hazudik"

"Természetesen nem a magyar kormány, hanem az Európai Unió az oka annak, hogy januártól az M-0-s körgyűrűre és az autóutakra is kiterjed majd a fizetős rendszer - legalábbis ezzel magyarázta az új sarcot Orbán Viktor. Brüsszel üzeni: az EU ilyet soha nem kért."

www.stop.hu/belfold/brusszel-uzeni-orban-hazudik/1284730/

Bezzeg arra jó Brüsszel, hogy pénzelje az Orbán kormányt. A beruházások döntő többsége EU-s pénzekből valósult meg. Ha ez nem lenne, akkor Magyarország már csődben lenne. Rendkívüli ez a kétszínűség amit a Fidesz csinál. A bel és külpolitikája miatt soha nem volt ilyen rossz véleménnyel az országunkról a világnak a rendszerváltozás után.

Magyarország jobban teljesít!

Sokkal jobban lejáratja az országunkat mint az eddigi kormányok valaha tették.

Bravó Fidesz, csak így tovább!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.14. 09:58:42

@szoja122:
A folyamatos hazudozással az a nagy baj, hogy rendkívüli intelligencia kell hozzá: mindig tudni kell, kinek mit hazudott, ráadásul azzal is tisztában kell lenni, hogy csak olyanoknak hazudhatunk különböző dolgokat, akik nagy eséllyel nem beszélnek egymással.
A politika esetében egyik feltétel se teljesül, marad esetleg a totális diktatúra, legalább a médiában. A sajnálatos külső körülmények miatt viszont ezt itt és most nem lehet megvalósítani, így a politikusainknak marad az, hogy leleplezéskor azt mondják, "hehe" (ez kb. a Dajcstompi és a Veresjános szintje), vagy elszaladnak az ellenséges, norvég békaemberek zsoldjában álló újságírók elől (ehhez kellenek bizonyos fizikai képességek, amiket általában már a nyilatkoztatni kívántak régen elvesztettek), esetleg (végső megoldás) kizárólag talpnyalóval állnak szóba élő, egyenes adásban (ez OV megoldása).

inreallife 2014.12.14. 11:24:30

@szoja122: tévedésben vagytok. a focit jellemzően otthonról vagy egy pubban nézik a tv keresztül a legtöbben. angliában sem csak párszor 40.000 ember nézi. magyarországon a szurkolói kártya bevezetése megfelezte a nézőszámokat. aszem az újpest elleni meccsen volt az, hogy 500 ember volt a fradi részén, meg volt egy 5.000 fős tüntetés a kártya ellen, akik egy kivetítő alatt gyűltek össze. most éppen az a hepje a kormánynak (deja vu), hogy nem jó dolog az, hogyha túl sok ember gyűlik össze egy helyen...

hozzátezem még azt is, hogy több országban épp eltörlik ezeket a szurkolói kártyákat éppen a nézőszám csökkenés miatt. ha ezek ellenére nem cselekednek az illetékesek, akkor tényleg kidobott pénz volt stadionokat építeni. én is gondoltam rá, hogy a debreceni meg a fradi stadiont is megnézem, ha majd otthon leszek, de kb be sem engednének, meccsnapon nem állítanak ki kártyát, még jegyet sem lehet venni, és azt is csak a helyszínen. magyarul menjek oda 1 vagy 2 nappal korábban váltsam ki a kártyát, majd várjam a meccset, amikor bemehetek majd a pénzemért cserébe. egyáltalán nem arra gyúrnak, hogy minél jobb legyen a szolgáltatás, avagy nézőbarát szempontokat is figyelembe vegyenek, szóval egyelőre ez a program kimarad...

tölgyes 2014.12.14. 12:14:52

@inreallife: Lehet, hogy "lófaszt", de tényeken kell alapulnia a "bejelentésnek". Az ugyanis nem minősül ténynek, hogy tudjuk: van korrupció. Ennek alapján nem lehet nyomozni. Ha az USA le tudja hallgatni Merkelt, akkor le tudja hallgatni az itteni telefonokat is, tehát lehet információja, ha van, akkor álljon elő vele. Vagy ő, vagy az az állam, amelyik ennek bejelentésére utasította. Ráadásul – úgy tűnik – hogy a sérelmezett ügyek jó része 2008-2009-ben történt.
Ez nem olyan, mint a piros ulti, amit akkor is bemondhat, ha nincs magánál a piros hetes.
Én azt látom, hogy az, amit csinálnak nem egyéb mint nagyon ügyes destabilizálási médiakampány. Minden és mindenki erről beszél mióta bejelentették, vagy kiszivárogtatták, vagy szivárog. Erről beszél, mert mégis csak egy világhatalom gazdasági és politikai ereje áll a bejelentés mögött. Ez hitelesíti őket. Ráadásul ennek akár még HA is - lehet, hogy tudattalan - eszköze lehet. Nekem ez így nagyon hasonlít arra a történetre, ami János bácsival, a kecskével és a feleségével történt.

Ezzel együtt: természetesen van korrupció. A korrupció ellen nyomozni is kell, de az amerikai bejelentésnek még az alanya is legalább háromszor, vagy négyszer változott a bejelentés óta.
@szoja122: A mentők arra valók, hogy a beteget orvoshoz vigyék. Mégse megy ki a rohamkocsi, ha Ön nem adja meg a saját címét és telefonszámát és nem adja meg a betegnek az adatait. Mert a rendőrség a mentők konkrét ügyeket tudnak kinyomozni, konkrét beteget beszállítani.. és nem indulhatnak bele a vak világba.

Ezzel együtt Önnek is azt írom: van korrupció, de az intellektuális bűnözés ellen a legnehezebb harcolni. Gondolja meg, hogy milyen nehezen tudta lekapcsolni az USA rendőrsége Al Caponét. Gyilkosságot nem is tudtak rábizonyítani - még felbujtást, megbízást sem - és éveken át kellett gyűjtögetni a kocsmai számlákat mire az adócsalást rá lehetett bizonyítani.

tölgyes 2014.12.14. 14:19:05

@Khal Drogo: Az „el akarnak taposni”-t feltételes módban írtam. Az pedig kizárólag manipuláció kérdése, hogy kivel és hogyan szivárogtat valaki. A megtévesztésnek része a belső ellentétek feltérképezése és bekapcsolása a "műveletbe". Gondoljon arra, hogy Irak esetében is megerősítette Sz. ellenzéke és a környező ellenségek a gyanút (élén az izraeli titkosszolgálatokkal), hogy ott tömegpusztító fegyverek vannak és azokat be is vetik. Aztán mégsem volt.
Az USA-t ott is, akkor is az érdekei vezették és nem a demokrácia védelmének eszméje. Ez utóbbi volt a gyöngy, amivel megvették a bennszülötteket és elnémították a kritikus hangokat, vagyis leplezték a valódi szándékot.

Khal Drogo 2014.12.14. 14:32:33

@szoja122: A stadionok megépítése után jön el az igazi vészkorszak. Ezek a stadionok ugyanis veszteséget fognak termelni, a rentábilis működéshez a nézőszám emelkedésére lenne szükség, de a nézőszám folyamatosan csökken.
Az egész NB1-ben két-három piacképes labdarúgó lehet, ez előrevetíti hogy jövőre a selejtezőkben ismételten kiesnek a magyar csapatok, ami egyrészt elveszíti a nemzetközi meccseken a teltházas meccsek lehetőségét, másrészt pedig jelentős forrásbevételtől is elesnek a klubok. Mivel nem lesz pénzük, nem tudnak nézőcsalogató játékosokat igazolni.

Más hasonló helyzetű klubok az utánpótlásból oldják meg a problémát, nálunk ez sem, a hazai nagyon gyenge szakmai vezetés másod-harmadvonala foglalkozik a fiatalokkal. Jellemző hogy az játszik, akinek a szülei fizetnek az edzőnek készpénzt.

Szóval nem lehet várni semmiféle javulást, a közpénz elfolyik nyomtalanul, a létesítmények pedig idővel elkezdenek majd szétrohadni, mert nem lesz pénz a karbantartásukra.

szoja122 2014.12.14. 17:27:26

@inreallife: Nem vagyunk tévedésben, mert nem az összes nézőszámról, hanem csak a mérkőzésre kijárókara vonatkozik, a stadionok nekik épültek. Másrészt aki nem mazochista, az otthon nem magyar futballt nézi.

szoja122 2014.12.14. 17:32:10

"Megszereztük a kormány által tervezett új adók és tilalmak listáját"

"Az idei esztendő utolsó heteiben az a szép, hogy minden reggel ujjongva kerekedhetünk fel ágyunkból, hiszen nem tudhatjuk, hogy pártunk és kormányunk milyen remekre szabott meglepetéseket rejt bele az ablakban hagyott kis csizmánkba."

jobbegyenes.blog.hu/2014/12/13/megszereztuk_a_kormany_altal_tervezett_uj_adok_es_tilalmak_listajat

livengood 2014.12.14. 20:14:00

TG és Filippov az ATV-n

tölgyes 2014.12.14. 21:34:34

@livengood:Javára legyen mondva TG-nek, most nagyon óvatosan fogalmazott. Korainak tartotta végleges következtetések levonását. Ebben igaza van. A kritikus elágazási pontok esetében nem szabad előre szaladni. Nagy a tévedés lehetősége, még akkor is, ha ez a mostani kormányzási, politikai válság féle minden korábbinál erősebben valószínűsíti a 2018-as kormányváltást. Csak azt nem lehet tudni, hogy ki kerül váltási pozícióba.

livengood 2014.12.15. 00:07:41

Ezt a műsort nem szoktam nézni, ezért nem tudom milyen az átlag színvonala, de most kifejezetten unalmas kérdésekre hívták be TG-t és a mindig kiegyensúlyozott és eredeti Filippovot. Nem értettem miért? Úgy tűnt mintha csak a műsoridőt akarta volna velük a műsorvezető kitölteni.

nyünyüge 2014.12.15. 11:33:43

Tényleg, én lájkolom az illiberális demokráciát, és azt sem értem, hogy miért kell a bankokkal évek óta és még várhatóan évekig tárgyalnia szegény kormánynak, hogy a "rendkívüli mértékű" bankadót csökkenteni lehessen :((!

www.bloomberg.com/news/2014-12-15/hungary-on-path-to-shed-junk-grade-and-shield-forint-orban-says.html

tölgyes 2014.12.15. 11:56:54

@nyünyüge: Nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.

El kell dönteni, hogy ki, mit akar. Azt látjuk, hogy devizahiteleseket behúzták a csőbe. Ennek következményei megrendítették a magyar államháztartást, hatalmas rendkívüli nyereséghez juttatva a bankokat. Most ezeket a pénzeket lehet veszni hagyni, vagy meg lehet próbálni a pénz egy részének visszakapcsolását a magyar államháztartásba.

nyünyüge 2014.12.15. 12:02:52

@nyünyüge:

ezt is szeressük az illiberális demokráciában:

".... a Miniszterelnökség kérésére a Külügyminisztérium dolgozóit arra kötelezték, írásban jelentsék, hogy az elmúlt években!!!! mikor, hol, miért találkoztak amerikai diplomatákkal."

index.hu/belfold/2014/12/15/mi_van_a_kulugyben/

Khal Drogo 2014.12.15. 12:03:05

@tölgyes: Nem gondolom hogy ez lenne a helyes irány :

You’re a son of a bitch – ezt üzente mai újságcikkében John McCainnek Bayer Zsolt. A publicista emellett a Gestapóhoz és az NKVD-hez hasonlította a CIA-t.
Keményen beszólt az Orbán Viktor miniszterelnököt neofasiszta diktátornak minősítő John McCainnek Bayer Zsolt. A Magyar Hírlap publicistája mai, Autoritás? című vezércikkében hosszasan értekezik a CIA közelmúltban nyilvánosságra hozott vallatási módszereiről, aztán így folytatja: „Az Egyesült Államok nagy hírű, tekintélyes republikánus szenátora lefasiszta-diktátorozza Orbánt, mialatt a segge mögött és a jelek szerint a tudtával éppen vízbe fojtásos technikával kínoznak embereket. You’re a son of a bitch, szenátor úr…” (Magyarul: a kurva anyját.)

---

Az ilyesmi általában nem szokott segíteni.

tölgyes 2014.12.15. 12:47:53

@Khal Drogo: Ami a vízbefolytásos technikát illeti: sajnos igaz. Ráadásul errről tudott az elnök. Az etnikai diszkrimináció is újra erősödik az USA-ban. Sajnos. Én nem ragadtatnám olyan szélsőséges szavakra magamat, mint amiket Ön idéz, de azt látom. hogy a demokrácia melletti elkötelezettségnél erősebb a nyers gazdasági, politikai és hatalmi érdek. Így volt ez a múltban is és így van ez most is. Ezért az én szemem nem lábad könnybe az USA nevének kimondásakor. Én azt láttam, hogy a nyílt és törvénytelen rendőrerőszakot egész jól tűrte az USA 2006-2007-ben, mert akkor nem nyúltak hozzá az érdekeltségeihez.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.15. 12:56:31

@Khal Drogo:
Bayerzsót angoltudási versenybe keveredett a vilgáhírű kommunikátpr Kovács Zoltánnal (ehh).
Elképesztő, mekkorát harap 1 ilyen szellemi (?) pitbull.

Khal Drogo 2014.12.15. 13:07:29

@Hepci: Nem lennék most Mccain helyében.

nyünyüge 2014.12.15. 13:16:19

@tölgyes:
Az USA előző kormányának, titkosszolgálatának gaztetteit és a Gyurcsány kormány, rendfenntartói gaztettei ügyében való hallgatását kéred számon a mostani USA kormányon.
És egy pillanatig sem jut eszedbe, hogy lehet ugyan nem elvágólagosan ítélkezni egy-egy ország kormányának tevékenységéről, de akkor az Orbán kormány is felelőssé tehető azért, amit a Gyurcsány kormány alatt történt kis hazánkban.

nyünyüge 2014.12.15. 13:18:26

@tölgyes:
ja, és a vízbefojtást pontos j-vel írjuk - egyelőre.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.15. 13:37:05

@tölgyes:
A devizahiteleseket nem húzták be a csőbe, hanem boldogan s dalolva besétáltak a később csőnek bizonyult valamibe.
Túl sok jót egyébként nem gondolok a bankokról, de aligha látták előre pontosan, hogy mi következik.
Ők mindössze profitot óhajtottak realizálni ezen a dolgon, aligha botrányokra és kilakoltatásokra, meg a hitelezés ellehetetlenülésére vágytak.
És természetesen nem volt normális állapot az se, amikor minden bank minden ügyintéző picipin*ja legalább egy Ford Focust kapott a segge alá, de ez se normális állapot, amikor a kormány beszélő majmai minden áldatlan nap elmondják, hogy ezek a karvalyorrú telhetetlenek minden baj forrásai.

nyünyüge 2014.12.15. 13:46:19

@Hepci:
"És természetesen nem volt normális állapot az se, amikor minden bank minden ügyintéző picipin*ja legalább egy Ford Focust kapott a segge alá,"

Legalább annyira túl bírod tolni a témát, mint pártunk és kormányunk --- vagy kevered az ügyintézőt az üzletkötővel.

Mert a legboldogabb banki időkben sem kapott banki ügyintéző egy tisztességes fizetésen és sok-sok vegzatúrán túl semmit, nemhogy autót a feneke alá.
Ami boldog idő nem a devizahitelezés ideje volt, hanem a nyolcvanas-kilencvenes évek!

tölgyes 2014.12.15. 15:26:19

@nyünyüge: .A mindenkori hatalmi gőgöt kérem számon a mostani USA kormányon. A térnyerő rasszizmust kérem számon a mostani USA kormányon. Valójában azonban semmit sem kérek rajtuk számon. Csupán leírom azt, ami történt. Egyébként pedig a jelenlegi USA kormány természetesen szolidáris a korábbi kormányokkal .Nem kell azt gondolni, hogy abban, ami most Ukrajnában zajlik nem derülnek ki nagy disznóságok néhány éven, évtizeden belül.
Egyébként pedig most és az elmúlt 4 évben éppen ez történik: felelőssé teszik a jelenlegi kormányt azért, amit a Gyurcsány kormány elkövetett. Mint ahogy az Antall kormányt is felelőssé tették a kádárizmus alatt történtekkel.. és ahogy MO. ma is mosogatja magáról a fasiszta billogot... nem túl nagy sikerrel, mert a történelmet a győztesek írják

tölgyes 2014.12.15. 15:30:12

@Hepci: A farkas, medve is "önként" megy abba a csapdába, amelyre előzőleg gondosan elhelyezték a húst.

A bankokkal nem az a baj, hogy nem látták előre pontosan..Bár.. (Nekem nem sok eszem van, de annyi azért igen. hogy kölcsönt banktól nem veszek fel.) Az a baj, hogy a veszélyekre nem figyelmeztettek és szép csendben olyan szerződéseket kötöttek, amelyekben az ügyfél viselte a kockázatot... Ráadásul ezeket a szerződéseket egyoldalúan módosítgatták.

inreallife 2014.12.15. 15:39:45

oroszok kezdenek megzuhanni.

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/elkepeszto_zuhanasban_a_rubel.1.207906.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

a legdurvább az, amikor már a lakosság is lemond a rubelről és minden pénzüket dollárra váltják, mert holnap már annyit sem ér a fizetése, mint amikor megkapta. szerintem nem vagyunk már messze egy ilyen ponttól, a fekete váltóknál már javában megy a dollárváltás, előbb utóbb egy csomó helyen nem fogják elfogadni a rubelt fizetőeszköznek (mondjuk ezt putyint ismerve megtorolják), vagy jóval olcsóbb lesz dollárral vásárolni, ami mégtovább gyengíti majd a rubelt.

most az orszokkal packáznak, nem lesz itt se déli áramlat, se paks2, de nem lesz szép új híd a krími tatároknak sem. (azt se kérte senki, hogy legyen.) lecsökkentik 10%-al az állami kiadásokat, az is nagyon fájni fog. mindegy, hogy a lakosságot, a hadsereget, vagy az űrkutatást vágják meg, egészen biztosan nőni fog a munkanélküliség a több segélytől meg összeroppan a gdp, mint a görögöknél. lhet, hogy jó fejnek tartják putyint, de szar lehet most orosznak lenni... (ahogy ez érvényes a orbán-magyar kapcsolatra is)

inreallife 2014.12.15. 15:42:55

@tölgyes: bocsánat, de ez a bacsatornázás nem a költségvetésbe lesz, legalábbis ott nem szerepel a jegybanki nyereség, egyik elemző sem említette, ellenben szeretik eltapsikolni faszságokra, mert az ad abszurdum matolcsy pénze...

tölgyes 2014.12.15. 15:51:40

@inreallife: A "becsatornázás" megtörténik, mint ahogy az is, hogy egyesek szerint eltapsikolják a pénzt, mások ezt vitatják.

inreallife 2014.12.15. 15:57:08

@tölgyes: én meg a terroristák jogai felett nem szoktam sírni. ha a bőrüket lenyúznák az sem zavarna azzal ellentétben, mintha szabadon engednék őket. a terrorizmus helyett kereshettek volna maguknak más elfoglaltságot is, ne a repülőgépek robbantgatása meg a felhőkarcolók porbarombolása után jajongjanak, hogy jaj szegény terroristák. még egy 2000-3000 évnyi kínvallatás simán kijár nekik, majd utána lehet gondolkodni rajta, hogy elég-e belőle, ha érted mire célzok...

a usa rasszizmusa is kérdéses. valahogy mindig úgy indul az ügy, hogy a rendőrök egy tolvajt üldöztek, akinél fegyvernek látszó tárgy volt. ott a törvény nem köti a kezüket, azonnal lelövik.láttam már olyan videót, ahol a drogos machetével hadonászó négert, 18 golyóval terítették le, egy lezárt sugárút közepén kismillió szemtanú szeme láttára. az anyja meg azt mondta, hogy rasszisták voltak meg túlreagálták. annyira, de annyira képmutatás ez felőled, amit csinálsz, mintha a fidesz vezérkarában pallérozódtál volna.

a bűnözőket lelövik meg vízbefojtják. nem biztos, hogy humánus módszer, de pont megfelel annak a célnak, ami a rend fenntartását jelenti. most őszintén ki sír egy terrorista, egy drogos, vagy egy betörő miatt? max az anyja, meg pár buzi, de azok meg szóra sem érdemesek...

inreallife 2014.12.15. 15:59:37

@tölgyes: mire is költik? meg eddig mire költötték a matolcsy által kitrükközött pénzeket? na, én azt hívom eltapsikolásnak. tipikus példa arra a fogalomra...

inreallife 2014.12.15. 17:36:36

@inreallife: saját magamra válaszolok, de úgy látszik a fék helyett a gázra léptek az oroszok:

www.portfolio.hu/vallalatok/atommal_fenyegetnek_az_oroszok.207919.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

ez kifejezetten segít a rubel zuhanásának a megállításában. ja nem... ennyivel jobban el van szállva putyin a saját szemétdombján, mint orbán, mert az legalább észrevette, hogy a fal adja a másikat, bár mint látjuk az még nem tudatosult benne, hogy mitől vérzik az orra... hiába, a politikus, mint egy elég káros állatfaj sem vonható ki az evolúció hatása alól, csak csökönyösebb, mint a többi, mert többnek hiszi magát annál ami...

Khal Drogo 2014.12.15. 17:54:06

@tölgyes: "Egyébként pedig most és az elmúlt 4 évben éppen ez történik: felelőssé teszik a jelenlegi kormányt azért, amit a Gyurcsány kormány elkövetett. "

Azért ez elég nagy csúsztatás. A botrányokat maga a kormány okozta ( médiatörvény, traffik, földpályázatok, a Fideszes képviselők robbanásszerű meggazdagodása, a stadionépítések, Mészáros és Mészáros Kft stb-stb. ) nem pedig az azt megelőző 4 év.

tölgyes 2014.12.15. 18:01:41

@inreallife: Én sem szoktam sírni a terroristák jogai miatt, de ha egyszer olyan törvényeik vannak, amilyenek vannak, akkor azt nekik is követni kéne és közben nem kellene osztanin az észt...vagyis az olyan elvárásokat, amiket szabadon felrúgnak

inreallife 2014.12.15. 18:28:12

@tölgyes: amit az amcsik a terroristákkal tesznek, azt az orbánék a saját népükkel. azért az nem mindegy... mutogassanak csak, talán kenyának meg nigériának nincs jogalapja hozzá, a többi banánköztársaság már messze megelőzte magyarországot meg a ksh hamisított számait...

tölgyes 2014.12.15. 18:32:53

@Khal Drogo: A megállapítás van amiben telejesen, van amiben részben igaz. Nincs 2/3-ad a nagy elkúrások nélkül. A botrányok nagy sértődések pedig elsősorban a nyugati tőkeérdekeltségek sérelméből fakadnak.

inreallife 2014.12.15. 19:07:14

@tölgyes: nem azzal van, hogy mit csinálnak elsősorban, hanem azzal, ahogy csinálják. a multik tényleg lapátolják a pénzt magyarországról, teszem azt a spar azért van célkeresztben, mert az áruszállítást nem magyar cégen keresztül intézi, hanem az anyacégnek, vagy külföldi partnercégnek (túl)számláz, és ezáltal kiviszik adózás nélkül a lóvét.

szóval igen megvan az a pénz, amit le kéne faragni, hogy egyrészt költségvetési bevételt, másrészt egészséges versenykörnyezetet teremtsen. de amit csinálnak, teljesen céltalan szopatásnak látszik, ráadásul így is kommunikálják és még az egészre az teszi fel a csúcsot, hogy büszkék is rá. ez nem unortodoxia, hanem faszság, és mintha nem is lenne elég rögtön köbre is emelik.

igen, magyaroszgának meg a többinek sem a adókkal kéne az adóparadicsomok ellen versenyeznie, hanem a magasan képzett munkaerővel. jelenleg a képzett munkaerőt elüldözték, a jövőben képződő képzett munkaerőt is elhordták a szüleik, akik jobb sorsot szántak a gyereküknek, és hogy úgy mondjam a világbajnok méretű és mennyiségű adóval nemhogy az adóparadicsomokkal de cirka az eu összes állama ellen is versenyképtelen a magyarország...

megoldás a kisebb adók, átláthatóbb költségvetés, hatékonyabb felhasználás lenne, és elsősorban befektetés jellegű költések. a nyugdíj, a segélyek, a bürokrácia meg az egyházaknak elsinkófált pénzek nem ez a kategória, ahogy a hadi kiadások meg a korrupció sem. ezekre kevesebbet kell költeni és véletlenül sem szabad új adót bevezetni. amire meg növelni kell a kiadásokat, az a családi támogatások, oktatás, egészségügy, rendvédelem, kutatás, gazdaságélénkítés.

helyette az uram bátyám rendszer épül leplezetlenül, az emberek pofájába röhögéssel meg a luxussal urizáló klientúrával. amióta orbánék átvették a hatalmat, azóta 40%-kal több a költségvetés bevétele. az elvonás ha úgy tetszik. márpedig ők csak az országon belüli pénzeket veszik el, amit az emberek ott megtermelnek, mindegy, hogy most elveszik a cégektől azok meg kisebb fizetést adnak, vagy közvetlenül nyúlják le. lassan még az a hitem is megingani látszik, hogy a szocialisták rosszabbul csinálnák, ennyire azért ők sem...

inreallife 2014.12.15. 19:46:37

ez mekkora már :)))))

index.hu/mindekozben/poszt/2014/12/15/csodalatos_mesevilagba_kalauzol_minket_a_szazholdas_habony/

százholdas habony, meg füves mélázó helye, szakadok... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.15. 21:51:22

@nyünyüge:
Khmmm... a 2000-es évek elején banki középvezető barátom sokadrangú adminisztrátor felesége és annak kolléganői céges alsó-középkategóriás autókban ültek (ING).
De szerencsére itt vagy te, és ezt (is) jobban tudod.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.15. 21:56:01

@tölgyes:
Basszus, Tölgyes, mégis kinek köllene viselni a kockázatot egy számára alapvetően kedvező ügyletben?
Írni-olvasni tudó honfitársaink tudták, hogy ők viselik a kockázatot, az írni-olvasni nem tudók pedig megszopták.
Az írni-olvasni tudók azt is értették, hogy a bank finoman módosítani fogja a feltételeket a kezdeti néhány hónap után - de még így is jó üzletnek tűnt.
Funkcionális analfabétaként önerőből banki ügyleteket bonyolódni súlyosan kockázatos...

inreallife 2014.12.15. 22:33:27

@Hepci: hehe, veegyük hozzá, hogy orbánék mindent megtettek, hogy azok, akik törleszteni tudták volna a megemelkedett részleteket ők se tudják. az emlékezetes kósa szijjártó féle forintshortolási manőverre gondolok. 2010 május elsején, még bajnai alatt 266 forint volt egy euro. mostmeg 310 körül az mnb szerint. 240-250 körül vették fel az emberek az euróhitelt, ergó annyit még bőven megért, jóval jobb volt fizetni, mintha forintban vették volna fel.

csakhát kellett a pénz a medencére, meg luxusutakra, luxuscuccok árverésére meg ilyenekre, úgyhogy jól megshortolták a forintot, majd jött kósa, és bejelentette, hogy magyarország görögország sorsára jut, mert olyan a pénzügyi helyzet. ez kb azonnali csődöt jelentett volna. erre elkezdtek adni mindent a külföldiek, amiben H betű volt, másnap szijjártó játszotta a hülyét és megismételte a tv-ben az elmondottakat. június 30-án már 286 forint volt egy euró, ami januárra már 320 forint volt. ezt hívják ők azóta is felelős kormánynak.

nem az emberek voltak hülyék, hanem a fidesz volt gátlástalan. először is amikor egy beszédhibás manusz ledumálta korunk kommunikációs alfáját és omegáját, akkor egy bizonyos járai faló zsiga már be volt tolva a mnb-be. lett is hirtelen 12,5%-os alapkamat, ami a 6%-on rögzített állami forint lakáshitel (olyanom volt nekem is), egyből megfinanszírozhatatlan lett. a kormány eltörölte a 6%-ot, a bankok meg jöttek a devizahitelekkel. ezt is a gyurcsányék nyakába varrják, pedig az mnb trükközött az ő emberükkel az élen.

2010-ben amikor túl volt az ország a válságon, normalizálódott a valutahelyzet, bajnaiék elindították a növekedést, jöttek ezek a kóklerek és szétbasztak mindent, árfolyamot, növekedést, megtakarításokat, alkotmányt. az eredményét ismerjük egy darabig együtt nyögtem veletek, de inkább kerestem magamnak egy másik felelős kormányt, ez jobban tetszik, ezek nem akarják a "javamat". nem akarnak megmenteni semmitől, és 20% áfával is megelégszenek...

Ordnassac 2014.12.15. 23:28:05

Érdekes újra beleolvasni az itteni kommentekbe, egészen nosztalgikus hangulatba kerültem főleg olyan régi ismerősöket újra olvasván, mint @nyünyüge: @Hepci: @Letícia: @Balt: @panelburzsuj: és a többieket...

Ordnassac 2014.12.15. 23:30:33

@Ordnassac: @Hepci: @nyünyüge: (valamiért az előbb nem maradt meg a linkelés)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.15. 23:34:54

@Ordnassac:
S téged merre fútt innen a jó szél?

Ordnassac 2014.12.15. 23:36:53

@Hepci: volt egy idő, amikor a kommentek hangulata nagyon nem jött be, plusz lett melóm (több is), aztán azzal foglalkoztam inkább, de igyekszem visszaszokni ide.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.16. 00:51:18

@Ordnassac:
Khmmm, nagyon erősen harcoltak itt politikailag a különféle - khmmm - megbízottak...
Azóta szerencsére TG kikerült a fősodorból, leléptek a küldetéses emberek is nagyrészt.
Maradtak a sztenderd szellemi rokkantak. :)

szoja122 2014.12.16. 06:50:41

Ezt persze besz@pták. Bocs befalták:

"gy falja Orbán a tüntetők ingyencsokiját - a nap képsorozata került ki a netre"

"Semjén Zsolt és Orbán Viktor családi fotókkal díszített ingyencsokin osztozott hétfőn a parlamentben. A miniszterelnök éhes lehetett, a papírt a fogával tépte fel. A csokit az állásukat féltő dohányipari dolgozók küldtek a képviselőknek, kérve, hogy szavazzanak nemmel a dohányipart érintő törvényekre."

hvg.hu/itthon/20141215_Igy_falja_Orban_a_tuntetok_ingyencsokijat?s=hk

szoja122 2014.12.16. 07:04:16

@Ordnassac: Szia, ha már itt vagy megkérdezem, hogy a te véleményed szerint elképzelhető a törvény szerint olyan forgatókönyv, hogy a felelősök a magánvagyonuk terhére is felelősek az okozott kárérét? Ideje lenne már, hogy ne legyünk egy következmények nélküli ország...

"Ömlik ki a sok súlyos ügy a Széchenyi Bankból"

"Vaskos, több mint 100 oldalas dokumentumot töltött meg az MNB a Széchenyi Banknál talált hiányosságokkal és törvénysértésekkel. Az anyag több részét a hvg.hu megismerte. A dokumentum szerint törvénysértésekben érintett Töröcskei István, akinek érdekeltségei ékköve volt a bank. A kormány viszont úgy adott több milliárd forint közpénzt a banknak, hogy előtte átvilágíttatta azt. Ennek dacára most mossák kezeiket, és úgy állítják be a történetet, hogy Töröcskeiék lényegi információkat hallgattak el előlük a bevásárlás előtt."

hvg.hu/gazdasag/20141216_Sulyos_problemak_Szechenyi_MNB?s=hk

nyünyüge 2014.12.16. 07:15:53

@Hepci:
Én meg középvezető voltam egy másikban, 2000-ig.
Ahol középvezető alatt juttatásként senki sem kapott autót.
Csak spéci munkakörök, egyértelműen munkaeszközként.
Persze azt tényleg nem tudhatom, hogy befolyásos középvezetők mit intéztek el a feleségüknek más bankoknál.

ssi 2014.12.16. 07:59:59

mekkora az igény a változásra?

összejönnek akik 2010-től is pont ilyennek látták a kormányt (és az ellenzéket) és azok, akik csak mostanában ... ?

amatőr-civilek, a rutinos szakszervezetek és még kik állnak majd ki a tényekért a (tüntető tömegek) számháborúiban?

- pl. a hívők kollektív imákban kérik az Úrtól, hogy büntesse meg a gátlástalan pénzimádókat, a kiszolgáltatottakkal szívteleneket, és az ellopott közpénzek kerüljenek vissza a közösbe ... ?
- pl. az ellenzéki pártok kibeszélik, hogy a politikai befolyás milyen módon teszi lehetővé a közpénzek ilyen mértékű erkölcstelen eltérítését a magánzsebekbe ... ?
- pl. a szakemberek együttműködve közismertté teszik az új gazdasági-társadalmi jövőképeket és az ehhez szükséges feladatokat és áldozatokat ... ?
- a meglévő médiaháttér erős bázisa lesz a változásoknak (tv, rádió, folyóiratok, kultúra, net stb, stb.) ... ?
- önálló szervezkedésű kis csoportok és föntebbről szervezett, de mindenki véleményére nyitott aktív alakulatok is lesznek ... ?
- stb.
- stb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.16. 08:07:09

@nyünyüge:
Nem intézett a feleségének semmit.
Nem lehetsz tisztában minden bank viszonyaival.
És való igaz, az említett hölgyek autóit 2009 táján "bevonták".

nyünyüge 2014.12.16. 08:13:49

@Hepci:
"Nem lehetsz tisztában minden bank viszonyaival."

Akkor körbeértünk, túl is tárgyaltuk.
Mert ez az állításod mindkettőnkre igaz, mégis te indítottál egy meglehetősen általánosra sikerült kijelentéssel.

ssi 2014.12.16. 12:17:59

"A kormány semmit nem tesz véletlenül, hatalmi okok állnak a költségvetésben jelentős tételnek nem mondható segélyek eltörlése, s a felelősség önkormányzatokra hárítása mögött is ...

olyan helyzet alakulhat ki, amelyben úgy tűnik, a fő társadalmi konfliktus a nincstelenek s a közülük kikerülő bűnözők, illetve a hónapról hónapra tengődő családok között van. Amíg az elszegényedő, középen lévő többség a nincstelenektől félti a saját helyzetét, addig az elit zavartalanul gazdagodhat. A nagypolitika pedig látszólag „az emberek igényeire” reagál majd a közbiztonsági programokkal, a büntetési tételek emelésével, s más ezernyi trükkel, ami az egyre aggódóbb polgárok körében népszerű is lehet. Az újra megtalált ellenség: a bűnöző. S megint van mi ellen háborúzni: mi lehet népszerűbb egy politikus számára, mint a bűnözés elleni harc? Ebből még alighanem a parlamenti ellenzék sem akar majd kimaradni."
hvg.hu/velemeny/20141216_Miert_csokkentik_a_segelyeket#c7z9zk

inreallife 2014.12.16. 14:43:09

mondtam, hogy hamarosan bedőlnek az oroszok:

www.portfolio.hu/gazdasag/harcolnak_az_oroszok_itt_az_ujabb_brutalis_kamatemeles.207935.html

"Az orosz jegybank 10,5%-ról 17%-ra emeli az alapkamatot, és a magasabb irányadó ráta már kedden életbe lép."

ez már a járai zsiga féle mértéket is bőven übereli. ez volt éjfélkor. a hatása:

"Esik tovább a rubel 2014.12.16 11:57

A keddi kereskedésben sem állt meg a rubel zuhanása. A dollárral szembeni kurzus a 68-as szintre emelkedett vissza, ami új történelmi mélypont és már jóval meghaladja a hétfői kamatemelést megelőző szintet."

kvázi össze is omlottak. lassan elkezdődnek a csapatkivonások, ennyi volt a játszma. viktor megint pöröghet a szélkakas helyett, megint kedves barátaink lesznek az usákok, vida mehet a börtönbe, paks2 bizonytalan időre (végleg) elhalasztva, és próbálnak túlélni valahogy az újabb és újabb adóemelések mellett.

Balt 2014.12.16. 14:44:23

@Ordnassac: Your welcome! :) Bár én is csak hébe-hóba nézek be, a posztokat azért (legalább utólag) el szoktam olvasni.

Balt 2014.12.16. 14:46:57

@Ordnassac: Az előbbiben tökéletesen osztom a véleményedet, még akkor is, ha épp tőlem is egy méltatlankodó hozzászólást hoztál. :)

Balt 2014.12.16. 14:50:51

@Hepci: :) Ez aranyos és tényleg így lehet, de magad talán mégsem kellene ide sorolni. :)

@ssi: Manyike?

inreallife 2014.12.16. 14:58:05

mégegy kivetülés gazdasági szempontból:

"Meredek emelkedéssel az utóbbi évtizedben példátlan szintre, 2500 bázispont közelébe drágult hétfőn Londonban az ukrán államadósság-törlesztési kockázat ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása. Ez azt jelzi, hogy Ukrajna esetében a piac immár az államcsődöt árazza egyre nagyobb valószínűséggel. "

ez már a görög szint. a templeton csúnyán bevásárolt ukrán kötvényekből még az év elején, mert arra számított, hogy a kakasok csak köpködnek egymásra, de nem lesz tolltépés belőle, és a legalább 100%-os kockázati felárat szépen zsebre teszi, magyarul duplázni akarta a pénzét, amiből könnyen a dupla vagy semmi lehet. súlyos veszteségek lesznek és át kell súlyozniuk a portfóliójukat, szóval magyarországon is vége az aranykornak, másoknak kell megvenni az ő adósságukat is, nem hiszem, hogy hosszú sorok kígyóznának, hogy a kiszámítható és előre tervezhető magyar gazdaságba fektessenek...

szoja122 2014.12.16. 17:39:38

@inreallife: "A forintot is magával rántotta a rubel"

"Háromhavi mélypontra gyengült december 16-án kedden a forint a bankközi devizakereskedelemben, hasonlóan a többi feltörekvő piaci devizához."

www.origo.hu/gazdasag/20141216-a-forintot-is-magaval-rantotta-a-rubel.html

Az újabb pofon:

"Orbán: nem értjük az amerikaiakat"

"A magyar kormány egyelőre nem tudja, mi az oka annak, hogy az Egyesült Államok több százmillió dolláros forrást különített el arra, hogy mintegy kéttucatnyi közép- és kelet-európai országgal szemben akcióterveket készítsen és hajtson végre kifejezetten azért, hogy nyomás alá helyezzék e két tucat ország kormányát – reagált Orbán Viktor miniszterelnök kedden Belgrádban az emberi jogokért és demokráciáért felelős amerikai államtitkár erre vonatkozó kijelentéseire."

www.pecsma.hu/hirzona/orban-nem-ertjuk-az-amerikaiakat/

A republikánusok sokkal keményebbek lennének...

Khal Drogo 2014.12.16. 18:49:51

Aki az elmúlt években harsányan hanyatló Nyugatozott az ma élőben láthatja mire képes az általa leírt USA és a hanyatló Nyugat az erős, feltörekvő Kelethez képest.

Ami itt történik, az nagyon durva erődemonstráció. Ezek az erők, ha úgy tartja érdekük, 168 óra a pénzügyi középkorba képesek taszítani egy olyan országot mint Magyarország.

Reméljük az országunk elitje figyel és jegyzetel.

Khal Drogo 2014.12.16. 18:54:25

Ha az euró árfolyama elmenne Magyarországon pár hét alatt 600 Ft közelébe, akkor a mai politikai elit megsemmisülne.

Khal Drogo 2014.12.16. 18:57:43

mandiner.hu/cikk/20141216_stumpf_andras_a_honatya#comments

„A honatya

Néz az ember, bele a Parlament neogót klotyójának díszes tükrébe. Elégedetten néz. Honatyát lát abban a tükörben. Olyan honatyát, aki az imént kétszer is jól végezte a dolgát. A biológiai rész nem olyan fontos, az csak szimplán jó volt, de ott a másik, amelyet a jóval nagyobb ülésteremben sikerült elvégezni. Az ember kicsit most bele is mosolyog a tükörbe.

Megoldotta. Na jó, nem csak ő, a többiek is ott voltak. Együtt csinálták, ezt el kell ismernie, de vitathatatlan, hogy ő is kellett hozzá. És együtt sikerült! Jövő március idusától már nem dúlják fel a vasárnap szent békéjét mindenféle internacionalista szivattyúzók, népnyúzók, nyerészkedők!

Szóval megoldották. Nem kérték ugyan a vasárnapi lakatot a bolti alkalmazottak, nem kérték a vásárlók, meg nem kérte senki sem. Már a KDNP-n kívül. Hetekkel ezelőtt még emberünk sem kérte, sőt, kifejezetten hülye ötletnek gondolta. Legalábbis feleslegesnek. Röhögött a KDNP-seken, ugyan, minek erőltetik, beletörött már a bicskájuk három éve is… De ez most nem jut eszébe, ahogy az sem, ahogy a Főnök első szavára átlátta a probléma rendkívüli súlyát azon az álmos frakcióülésen. Most már csak a kellemes érzés van. Probléma ugyan nem volt, de megoldották. A biztonság kedvéért. Meg mert megoldani jó érzés. Az ember utána honatyát lát a tükörben.

»Kopp-kopp-kopp« - ajaj, bezárta a mosdó ajtaját. Megint három koppantás.

Tisztára úgy szól, hogy:

»ma-me-luk«.”

inreallife 2014.12.16. 19:29:11

@Khal Drogo: hmhm, ezt mondogatom én is. láthatóan nem józanodtak még ki. minden egyes szuveneritás melletti kiállás azt jelenti, hogy senki ne pofázzon bele abba, hogy a fidesz mennyit akar lopni abban az országban, ahol megválasztották. a globalizáció mossa el ezeket a szennyeket, nem fognak ők amcsi cégeken nyerészkedni...

egyébként érik nagyon egy magyarországot is célbavevő akció az eu meg usa részéről, mert orbánék nemcsak felvették az aktuális hülyegyerek jelmezt, hanem még el is kezdték rugdalni a két potentátot, mégha az egyiknek tagjai is. mondhatni saját lábukba lőttek, de a hülyék nem veszik észre...

a helyzet az, hogy nehéz lopni, hogyha külföldről mindig belepofáznak, hogy ne lopj, mint az usa meg az eu. ezért nem kellett magyarországnak az olcsó imf hitel sem. meg a mindenféle szerződések, mert azok kifejezetten arra lettek kitalálva, hogy ne tudjanak lopni. ezért kell a kelet kegyeit lesni, na azok nem szólnak egy szót sem. mondjuk pénzt sem adnak...

inreallife 2014.12.16. 19:45:21

csak a szokásos fideszes értelmezés:

"Sarah Sewall pár napja, a korrupcióellenes világnapon azt mondta, hogy az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket is sértő kiterjedt korrupciós gyakorlat miatt az USA nagykövetségei ezért akciótervet dolgoznak ki, hogyan tudnák segíteni és mivel tudnának hozzájárulni (supporting and cooperating) Közép- és Kelet-Európa kormányait a korrupcióellenes reformokban.

Ezeket a szavakat Orbán a szokásos szabadságharcos stratégiáját követve úgy értelmezte, hogy az USA nem az említett országokban létező korrupció, hanem az országok ellen veszi fel a harcot, és nem a kormányok törekvéseit támogatva, hanem a kormányokkal szemben:

az Egyesült Államok több százmillió dolláros forrást különített el arra, hogy mintegy kéttucatnyi közép- és kelet-európai országgal szemben akcióterveket készítsen és hajtson végre kifejezetten azért, hogy nyomás alá helyezzék e két tucat ország kormányát"

mikor jutnak el odáig, hogy aki leköpi az orbánt, az nem az országot köpi le?

Balt 2014.12.16. 19:59:13

Egy kis off: :)
index.hu/belfold/2014/12/16/szabo_szigetvari_csorte

inreallife 2014.12.16. 20:12:52

ez de durva, jót mosolyogtam rajta:

"Hatalmas a bizonytalanság

Ezt jelzi, hogy Oroszország vidéki városaiban ismét megjelentek a 90-es években megszokott illegális utcai pénzváltók.

Moszkva utcáit ugyan még nem lepték el a „zsebváltók”, ám a több fővárosi boltban már előjött a húsz évvel ezelőtti reflex: az árcédulákon ismét megjelent az „meghatározott egység”.

Ezt a címkét a hiperinfláció és a dollárba menekülés időszakában használták a kereskedők. Az árakat nem rubelben, hanem „meghatározott egységben” (orosz rövidítéssel: y.e.) tűntették fel, a bolt bejáratánál jelezve, hogy egy egység aznap épp hány rubelt ért. Így a folyamatos átárazás helyett elég volt csak a szorzószámot módosítani. (A „meghatározott egység többé-kevésbé egybe esett a dollár árfolyamával.)

Mivel a lépésnek rossz az üzenete, a hatóságok igyekeznek elejét venni annak, hogy a módszer ismét elterjedjen. A „meghatározott egység” használatáért a cégekre 50 ezer rubel büntetés szabható ki. Ez hétfőn 860 dollárt jelentett, kedden délután már csak 625-öt."

magyarul annyira esik a rubel, hogy a büntetés is egyre kevesebb, mert nem dollárban büntetik őket, hanem rubelben... :)))
remélem a hedge fundok belelökik a csődbe az oroszokat. jobb világ lenne, ha az agresszorokat móresre tanítanák, és az oroszok is felfognák végre, hogy nem nagyhatalom és megbaszhatják a katonáikat. gazdasági erejük a 16 milliós hollandiával egyenlő kb. a háborúhoz pénz, pénz és pénz kell, nekik az nincs és nem is lesz.

tölgyes 2014.12.16. 20:47:25

@Hepci: Basszus!!!!!!!!!!!!!!! A bank nem jótékonysági intézmény, de az ügyfél sem az. A bank akkor is megosztja a kockázatot, ha jó üzletet köt, nem csak akkor amikor rosszat.:) Az általam kifejtett ideát részletesen tanulmányozhatja Róna Péter szépírói munkásságában. Vagyis a kockázatot közösen kell, hogy viseljék.

inreallife 2014.12.16. 21:16:09

@tölgyes: a bank bőven elég kockázatot vállalt azzal, hogy nem hitelképes embereknek hitelt ad, ugyanis jelentős mennyiségű bukott hitel azt jelenti, hogy soha sem lesz visszafizetve, ráadásul a fedezet sem elég. ez a bank kockázata. a magáncsőd intézményét kéne bevezetni, egyből megnőne a bankok felelőssége...

graycivil 2014.12.16. 21:48:35

"Ennyi volt, Putyinék nem bírják tovább?

Pár hete még arról volt szó, hogy évekig is kihúzhatják az oroszok, ha szorul a csizma, hiszen több száz milliárd dollár tartalékon ülnek. Csakhogy a Guruló Hordó blog már pedzegette, nem tudni, hogy ennek a tartaléknak mekkora része mozgósítható azonnal. Az oroszok tartalékai rohamosan fogynak, és bár november végén a jegybank adatai szerint volt még 418 milliárd dollárjuk, egy év alatt 100 milliárd volt a csökkenés. Emellett hasonló mennyiségű tőke távozhat az országból 2014-ben."

hvg.hu/gazdasag/20141216_Ennyi_volt_Putyinek_nem_birjak_tovabb

Egy éve a mi unortodox zseniink még rubelbe akarták konvertálni a devizaadósságunkat, "mert az olyan stabil a dollárhoz és euróhoz képest". Való igaz: A stabil rubel mellett rakétaszerűen (tehát állandóan változóan) erősödött a dollár. (Ez a magyarázat a negatív növekedés híveinek szánódott.)

Ennyire hülyék nem lehettek Le Sopeau-ék...Vagy mégis? Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

livengood 2014.12.16. 21:57:21

A tüntetés utolsó szónoka Marek Bertran:

"-ahogy Orbán Viktor, úgy az ellenzék is elszakadt a demokráciától."

"Polt Péter... szemet hunyt afelett is, hogy nem volt tiszta az áprilisi választás."

"Mondjuk végre ki, hogy választási csalás történt!"

Elmondta, hogy a kormánytól a Parlamentben üldögélő ellenzéki pártokig illegitim az egész rendszer.

Csak az lehet a megoldás, ha új erők érkeznek és MSZP, Jobbik, Fidesz és csatolmányaik együtt lesznek a múlté.

Láttam, hallottam ezt a Marek Bertrant és szerintem tavaszra meglesz minden ahhoz, hogy meginogjon Orbán hatalma, ha ... nem képes alapvetően változtatni. Ezt viszont nem tudom elképzelni. Magam sem hittem még néhány hete, hogy ilyen gyorsan megy ez, pedig átéltem már 1988-89 -ben.

Tulajdon képen hihetetlen, de a "hivatalos" ellenzék szintjére erodálva magát, per pillanat már a Fidesz armada jövő évi kormányzása is esélytelennek néz ki, hisz a süket is látja és a vak is hallja hogy minden rugalmasságukat elveszítették, rettenetesen gyorsan megöregedtek, pl. Gulyás Gergely: "Több cikk jelent meg a vasárnapi kormányellenes tüntetésről mint amennyien arra elmentek."

Khal Drogo 2014.12.16. 21:59:40

@inreallife: index.hu/kulfold/eurologus/2014/12/16/europa_tanacs_emberi_jogi_jelentes_magyarorszag/

Lesznek bajok bőven.
Orbán súlyos hibát követett el hogy lecserélte a magyar diplomata-kart focistákra.

Khal Drogo 2014.12.16. 22:05:37

@livengood: Amit ma hadovált a miniszterelnök, egy a Közép-Európát megpuccsolni akaró CIA összeesküvésről, az elég riasztó. Miniszterelnökünk valóságérzékelése összeomlóban.

tölgyes 2014.12.16. 22:07:38

@inreallife: Maga már csak ért hopzzá.:):):) Kérem magyarázza el ezt annak az ostba Róna Péternek: "A devizahitel hihetetlenül káros, hiszen nem tudni, hogy a végén mennyit kell visszafizetni. Az adós nem tudja, mennyivel tartozik, ez pedig gazdaságilag és erkölcsileg is elfogadhatatlan"

graycivil 2014.12.16. 22:11:24

"Gratulálunk a kormánynak!

Ennyire rövid idő alatt ritkán sikerül két olyan törvényt is megszavazni, amelyek ilyen durván keresztbetesznek a közpénzekre vonatkozó közérdekű adatok megismerésének, ezáltal tovább növelve a magyar intézményrendszer már eddig is igen súlyos korrupciós kockázatait."

transparency.atlatszo.hu/2014/12/16/gratulalunk-a-kormanynak/

Kreténbanda kiadta a jelszót: Le Sopeau-nak és seggfüggelékének szabad a lopás!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.16. 22:14:52

@tölgyes:
Szerintem az történt, Tölgyes, hogy a zembereknek pénz kellett, mert tovább akartak nyújtózkodni, mint a takarójuk ért, következésképp pénzt vettek fel a bank által biztosított, kölcsönösen kedvezőnek ítélt feltételekkel.
Hol van itt a kockázatmegosztás szerepe, azon túl, hogy Nímand Benő mondjuk felértékeltette a telkét a jelzálogozáshoz egy banki ingatlanossal, aki némi ráhatásra némileg magasabb értéket látott benne a valóságnál?

graycivil 2014.12.16. 22:19:06

"A nap legarcátlanabb közleménye a Fidesz-frakcióé"

cink.hu/a-nap-legarcatlanabb-kozlemenye-a-fidesz-frakcioe-1671712190

No comment...Yes cumi...

inreallife 2014.12.16. 22:25:06

@tölgyes: bocsánat, én nem vagyok megengedő típus. az, hogy valaki hülye és nem tudta, hogy mit ír alá, az az ő baja. ha nem tudja visszafizetni és nem elég a fedezet, az meg a bank baja. te is csak dedikálni szoktad a több10milliós szerződéskötéseidet?

magyarország ezért sem lesz soha fejlett ország, tele van pénzügyi meg informatikai analfabétákkal, a kormány meg gazdasági és informatikai tantárgyak helyett hittant, erkölcstant, meg napi tesit illeszt az órarendekbe, a matek, a másik matek, meg a fizika helyett. cserébe még az oktatás finanszírozását is csökkenti. provincia.

de örülj öreg, 1-2 év és észreveszed, hogy nincs pénz nyugdíjra, mert elment mindenki, aki megkeresse. a migráció gyorsul nem lassul...

livengood 2014.12.16. 22:40:57

@Khal Drogo: Pedig ez olyan mint az 1 + 1. Ha élt már néhány évet valaki és ráadásul elolvasott néhány könyvet az ókorról, a birodalmak felemelkedéséről, cselekvő emberek történeteiről, a ma kultúráiról, akkor szúrnia kéne a szemét a "hanyatló" Nyugat, "hanyatló" USA hamissága. A Nyugat nem régen kezdett erősödni, csak néhány emberöltőben mérhető még a kora. Hullámzóan, de növekszik. Közben növekedésével arányosan egyre hatalmasabb ellenállással küzd meg, ahogy korábban más, társadalmilag összetett, de a hatalomtechnikai újításoknál fogva kiegyensúlyozott birodalmak is. Jelenleg (emberöltőkben számolva) nem lehet reálisan mást prognosztizálni, mint hogy a Nyugat, élén az USA-val folyamatosan leküzdi a problémákat és tovább erősödik, mivel jelenleg a nyugatinál nincs korszerűbb, rugalmasan megújulóbb rendszer a Földön. A korábbi koroktól csak annyi az új, hogy kinőttük a Földet, tehát, ha egy természeti kataklizma egyszerre jelentkezne egy a jelenleginél hatalmasabb katonai konfliktussal, akkor az egész civilizáció pusztulna el. Tehát nincs értelme a Nyugat ellenében fogadni, mert az olyan mintha mindannyiunk pusztulásában bíznánk. Az ilyen elmebeteg bizakodás pedig általában nem szokott népszerű lenni.

Teljesen igazad van, nem is neked írtam, csak egyszerűen nem értem hogy létezik, hogy oly sokan, oly régóta újra és újra bedőlnek a hülyeségnek.

inreallife 2014.12.16. 22:49:18

@Khal Drogo: hát pedig azt hittem, jobban fognak focizni a külügyben, de egyelőre csak öngólokat látok... :)
viccet félretéve, azért buknak meg az ilyen hatalmi rendszerek, mert nem tudnak megállni a felfelé ívelő pályán, bár szerintem orbánéknak az sem volt igazán, hanem önön nem létező képességeikbe vetett hittel folytatják tovább. "csak hinni kell benne". túltolták, na. most kb ott tartunk, mint amikor torgyánnal megszavaztatták a kétéves költségvetést. mindenki tudta, hogy szar, meg hülyék a kdnp-sek stbstb, de még utoljára összezártak. 2015 év végén már csak nyomokban lesz felfedezhető a kormány, ha szerencsétek van, akkor nem lesz már több elfogadott költségvetés, ha nincs, akkor kormányzás nélkül lehet sodródni 2018-ig...

Khal Drogo 2014.12.16. 22:50:47

@tölgyes: Az adósnak fogalma sem volt arról hogy mit ír alá, mert pénzügyi analfabéta. Másrészt pedig a vele szemben ülő pénzügyes azt mondta hogy 180-nál nem lesz nagyobb az árfolyam, mert akkor az állam majd beavatkozik. Nos tévedett.
Olyannyira nem volt ez átverés, hogy maguk a bankárok is felvették a devizahitelt, még pl. Oszkó is felvett több mint százmilliót. Nyilván ha látja hogy reális a kockázat, nem vesz fel saját magának devizahitelt. Az még elképzelhető hogy a jutalék miatt meggyőzi a vele szemben ülő analfabétát, de hogy saját magát nem szívatja meg, az is biztos.

Ami jött, ekkora árfolyamesésre senki sem gondolt, hogy ez következmények nélkül majd megtörténik.

Ez az egész devizahitelezés ami történt, a magyar politikai elit csődje.

livengood 2014.12.16. 22:51:26

@Khal Drogo: Riasztó a Fideszre nézve.

Khal Drogo 2014.12.16. 22:56:56

@inreallife: Ha a 3%-t nem tartja a kormány, Orbán rövid úton megbukik. Egy túlzottdeficit-eljárás megrogyasztaná a piacokat, kamatot kéne emelni, összedőlne minden amit Orbánék felépítettek.

Szóval muszáj lesz kormányozni, mert magától ez a 3% nem jön össze.

A Fidesz a következő évben tovább fog kopni. Ha Orbánon elhatalmasodik ez a félelem hogy őt meg akarja merényelni a CIA, akkor lehet hogy meg is bukik. Ez a rettegése, meg a tüntetők leügynökézése, a civil alapítványok mögötti ügynökök keresése csak azt fogják eredményezni hogy azt fogják gondolni az emberek, hogy Orbánnak elment a józan esze.

livengood 2014.12.16. 22:59:29

@inreallife: Felpörögtek az események. Bár mi lehet. Egyfelől be van tárazva Kelet-Ukrajna, másfelől az orosz emberek érzelmei az őrület határán, harmadrészt ebben a pillanatban a hatalom még egy kézben van. Most csak Isten tudja megmondani mi lesz holnap Oroszországgal.

Nekem a lelkem fáj, jobbat kívánok az oroszoknak.

tölgyes 2014.12.16. 23:01:16

@Hepci:
Kedves Hepci!

Látom morális ítélkező pózba vágta magát.:) Helyes. Tehát az emberek költeni akartak ezért hitelt vettek fel. Ez a világban már csak így van, csakhogy a banki szabályozási rendszerek nem engedik meg, hogy ennek örve alatt az ügyfeleket átverjék... Mert attól, hogy magának WC papírra van szüksége még nem következik, hogy erre a célra fátyol papírt adjanak a kezei közé.:)

tölgyes 2014.12.16. 23:04:55

@Khal Drogo: Fogadjuk el: a hitelfelvevőnek fogalma sem volt, de többek között azért mert akinek a dolga lett volna megmondani, hogy fogalma legyen - nem mondta. Elvileg persze a dolog úgy működik, hogy az egyik fél nem akarja átverni a másikat.. Ez a magyar társadalom még mindig nem tudja, ezért átverik, de engedtessék meg nekem, hogy az átvertekkel kicsit jobban azonosuljak, mint az átverőkkel.

tölgyes 2014.12.16. 23:09:23

@inreallife:Idáig nincs is vita közöttünk. Aki aláírta tájékozatlan volt - nem tájékoztatták - és hülye. Aki meg a hitelt adta gazemberek gyülekezete volt. Olyan csirkefogóké, akik állami védelemmel fosztogatták a naiv hülyéket. A naiv hülyeség még nem jogosít fel senkit a gazemberségre. Róna is csak erről beszélt.:)

inreallife 2014.12.16. 23:13:52

hm, rolex jani szemet vetett a behajtói piacra. most, hogy "megoldották" a devizahitelezést, az a 130-140.000 adós, aki nem tud fizetni, és megvédte őket a többszörösen meghosszabbított moratórium, azok szarban lesznek. hangfelvétel van róla, fasza. szóval rolex jani kitalálta, hogy inkább ő veszi meg a tartozásos hiteleket töredék áron, és majd ő fogja kitessékelni a bukott hiteleseket a lakásukból. természetesen ez sem lesz családbarát intézmény, sőt...

"A második, ugyancsak portálunk által megszerzett hangfelvételen Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara jelenlegi elnöke, Schmidt Zoltán beszél, valamint Császti Ferenc, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara volt elnöke - jelenleg a rendszert a háttérből irányító - elnökségi tag mondja el az MBVK elnökségi ülésén azt, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hátterére támaszkodva, meg akarja szerezni a végrehajtás piacát.

Schmidt Zoltán: Csak annyi, hogy részben néhányunknak összecsengő információink vannak a tieddel, csak mi úgy tudjuk, hogy az egész csapatot bedarálják, méghozzá 2016. év elejétől, és ezt nem is az IM irányítja, hanem az IM-et minisztériumban felügyelő miniszter, aki egy nagyon nagy ember, szerintem Magyarország első vagy második legerősebb politikusa, és őmögötte nagyon nagy fokú ... (nem érthető) háttér áll...

Császti Ferenc: Arra a lézeres dologra gondolsz? (Ti. "Lézer Janira" - a szerk.)

Schmidt Zoltán: Hogy?

Császti Ferenc: A lézeres dologra gondolsz? Schmidt Zoltán: Igen! Na most én úgy tudom, hogy az egész piac kell, és nem lesz itt, hogy most... rálátnak az adatokra, továbbítják az információkat. Tisztán gondolják, hogy ez nekik, hogy-hogy nem, és majd mikor mi már mind a levesbe megyünk, akkor majd jön a Kánaán. Akkor megütik a lehetőségeket, a piacot stb., stb."

inreallife 2014.12.16. 23:20:09

@Khal Drogo: már most kopik, 3 ember kiugrott ózdon a fideszes csoportból, így már 5 jobbikos néz farkasszemet 5 fideszessel és a kiugrók döntenek. hoppácska.

tiszaújvárosban ahol szintén jobbikos a polgármester, most zártak ki egy fideszest a frakcióból, mert a jóváhagyásuk nélkül elvállalta az alpolgármesteri kinevezést. hoppácska.

fogynak a fideszesek ráadásul vidéken. és ahogy nézem a jobbik jóval hitelesebben vezeti azokat a városokat, ahol nyert. már pénzért sem tudnak elég szavazót venni a fidesznek, ez már pár hete is sokat elárult. februárban veszprémben lesz a 2/3-ad elvesztése az, ami beindítja a lavinát. ugyanis többet nem fogják tudni korrigálni az elbaszásaikat, egy kis fazonigazítással az alkotmányon. márpedig eddig ezt alkalmazták futószalagon...

inreallife 2014.12.16. 23:30:38

@livengood: oroszország exportjának 70%-a a kőolaj és földgáz. jelenleg még csak a költségvetést borogatja az olajár, de lassan elérik azt a pontot, amikor többe kerül kitermelni az olajat, mint amennyiért el tudják adni. bezárni meg a kutakat nem lehet, mert technológiailag nem tudják újranyitni, csak újrafúrni. tehát veszteségesen is termelniük kell. szaud arábia bemondta a durchmarsot, hogy nekik 40 dolláros ár is okés, ha azzal egy kicsit visszaveszik az amcsi palagáz befektetések iramát. és az oroszok kútjai sorban meg fognak állni, mert nyugati alkatrészek kellenek a karbantartáshoz.

2015 3. negyedév végén elfogy a valutájuk a jegybankból, ergó több valutára lenne szükségük a refinanszírozáshoz, mint amit az olajeladásból kapnak. mást meg nem tudnak eladni. pár atomrakétát esetleg elpasszolhatnak aprópénzért terroristáknak, de az tényleg aprópénz. ráadásul nem az államnak van szüksége arra a valutamennyiségre, hanem az orosz vállalatoknak.

már ott tartanak, hogy az orosz olajvállalatokat gyanúsítják spekulációval, hogy ők váltottak rubelt dollárra és azért esik az árfolyam. hétfőn az egyik cégnek még volt 10 milliárd dollárnyi rubelje. ha átváltotta akkor nem szívott vele, ha nem, akkor mostmár csak 7,8 milliárd dollárnyi készpénze maradt. óriási bukóban vannak, márpedig a cégeknek kell a dollár, különben borulnak, és nem tudni tavasszal lesz-e elég, most kell betárazni...

na ezért vannak szarban. a magánszektor 20* akkora dollárhitellel rendelkezik, mint az orosz állam. és az se jobb, ha becsődölnek a cégek. ha nem lesz hátraarc, putyin lámpavason fog lógni. nem vicc...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.16. 23:30:52

@tölgyes:
Kedves Tölgyes!
Miből látta azt, hogy "morális ítélkező pózba vágtam magam"?
Én sajnos továbbra se látom azt, hogy az ügyfeleket átverték.
Voltak valamilyen feltételek, az ügyfeleknek igen kedvezőnek tűntek, tehát aláírták a papírokat.
Már S. Lajos is megmondta, hogy mindenkinek joga hülyének lenni, de itt még erről se volt szó.
Egyszerűen nem lehetett előre látni azt, ami később bekövetkezett.
Annyit lehetett volna előre látni, hogy mondjuk nettó 120 ezer forintos fizuval nem célszerű havi 50 ezer törlesztést vállalni, de a népnevelés nem a bankok feladata, hanem egyéb szerveké.
Maga szerintem adhatna nekem kölcsön 5 milliót papír nélkül, én pedig hálából elküldöm egy nyereményakcióra a Rubin Hotelbe, ahol nyerhet 3 db platina fogpiszkálót, ha végighallgat egy előadást a NASA által tervezett porszívóról.
Ez jobban tetszik?

Khal Drogo 2014.12.17. 08:20:42

@tölgyes: Nem verték át őket. Hiszen akkor saját magukat is átverték, a hiteleket maguk a banki üzletkötők is felvették, a banki vezetők is és az ország politikai elitje is.
Mindenki felvette, akinek volt személyi bankára, az is. Aki azt sem tudja mit jelent egy hitelszerződés, az is.

Az más kérdés, hogy utána a bankok tisztességtelenek voltak, de erről is részben a magyar Parlament okolható, hiszen a Ptk megengedte az egyoldalú kamatmódosításokat.

A forintot pedig nem a bankok gyengítették le, a törlesztők növekedésének 60%-a az árfolyamzuhanás miatt következett be. A bankok sara az a 40%. ami ezen felül van.

Nem a bankok csináltak triplabóvli gazdaságpolitikát, nem a magyar bankok mondták hogy Magyarország rosszabb helyzetben van mint Görögország és nem a bankok mondták hogy a magyar gazdaságpolitika az IMF ellen van hangolva és nem a magyar bankok hoztak olyan gazdaságpolitikai döntéseket amelyek megszülettek.

Az egész történet beállítása úgy hogy a gonosz bankok átverték a szegény jószándékú ügyfeleket, meglehetősen naiv álláspont.
Legalábbis szerintem. Az egészben benne van vastagon a magyar oktatás ( pénzügyi analfabétizmus ) a bankok jutalmazási gyakorlata és elvtelensége, a magyar gazdaságpolitikai színvonala, a Parlament nemtörődömsége, egy nemzetközi gazdasági válság.

Ebből a bankok felelőssége csak egy rész. Nem az egész.

Khal Drogo 2014.12.17. 08:25:11

@inreallife: Ha a Fidesz elbukja egy jobbos körzetben a mandátumot, az további kiugrókat fog eredményezni országosan, a kiélezett politikai helyzetben lévő településeken.
Egyébként ha a Fidesz elveszti a vidéki bázisának mondjuk harmadát, akkor nagy bajban lesz.
A nagyvárosokban eleve sokkal kisebb a támogatásuk, mint vidéken.
Ha a Jobbik elkezdi őket felzabálni vidéken, bajban lesznek.

szoja122 2014.12.17. 08:31:49

@Khal Drogo: A 3%-ot tartani tudja elméletileg a szokásos Fideszes módon: adóemelés + új/un-ortodox adók bevezetésével. Persze ha előbb nem történik valami. Az orosz gazdaság bedőlése magával ragadhatja az instabil valutákat, különösen minket az erős orosz kapcsolatok miatt. Másrészt az Amerikaiak teríthetnek a korrupciós ügyben, akkor az egy lavinát indíthat el a Fideszen belül. Német gazdaság is meginoghat. Az olaj ár tovább zuhanhat, ami a kormány bevételét csökkentheti.

Úgyhogy sok ismeretlenes az egyenlet.

szoja122 2014.12.17. 08:36:00

@szoja122: "Vesztett lendületéből a német gazdaság"

"A piacot meglepetésként érte ma délelőtt, hogy 51,4 pontra esett vissza a német ipar aktivitását mérő beszerzésimenedzser-index, az előző havi 51,7-es érték után. A feldolgozóipari BMI 51,2-re, a szolgáltatóiparé 51,4-re változott. A bejelentésre a részvénypiacok eséssel reagáltak."

www.portfolio.hu/gazdasag/vesztett_lenduletebol_a_nemet_gazdasag.207951.html

szoja122 2014.12.17. 10:54:31

Fidesz és Jobbik hívőknek olvasnivaló az EU-ról téveszméik ellen:

"Azt hitte, hogy az EU majd megállítja Orbán Viktort? Itt a bizonyíték, hogy sohanapján kiskedden"

"
Keddtől az EU-ban lesz egy új eszköz, amivel a tagállamokban a jogállamiság érvényesülését vizsgálni lehet.
Kifejezetten Magyarország miatt lett erre igény.
Csakhogy ez az eszköz nagyon puha dolog lesz.
Ez is bizonyítja, hogy az EU nem uralkodik a tagjai felett, és hogy fékekkel, ellensúlyokkal telepakolt intézmény.

Nem leszünk gyarmat, Brüsszel az új Moszkva, velünk brüsszeli bürokraták ne packázzanak, stb. Évek óta lehet ilyen jelszavakat hallani a magyar kormány politikusaitól, és ezekkel arra utalnak, hogy a magyar kormányt méltatlanul akarják rendszabályozni az EU-ból.

Propagandafogás? Üldözési mánia? Vagy mindkettő? A lényeg, hogy a valóságtól nagyon távol állnak ezek az állítások. Az EU-t pont úgy találták ki, hogy politikai alapon ne ítélkezhessen tagállamai, vagyis az önmagát alkotó részei felett.

Az uniós konstrukcióba annyi féket és ellensúlyt pakoltak, amennyit talán még az USA sem látott soha. Éppen ettől működhet, ez kényszeríti a tagokat konszenzusra.

Ettől persze nehézkes a rendszer, és egyáltalán nem hülyeségbiztos. De most kedden Orbán Viktort éppen az a politikai filozófia menti meg a pellengérre állítástól, amelyet a Bloombergnek adott interjújában szidott, vagyis az együttműködési kényszer kultúrája."

444.hu/2014/12/17/azt-hitte-hogy-az-eu-majd-megallitja-orban-viktort-itt-a-bizonyitek-hogy-sohanapjan-kiskedden-lehetseges-ez/

tölgyes 2014.12.17. 11:33:49

@Hepci: „a zembereknek pénz kellett, mert tovább akartak nyújtózkodni, mint a takarójuk ért, következésképp pénzt vettek fel a bank által biztosított, kölcsönösen kedvezőnek ítélt feltételekkel.” - mi ez, ha nem ítélkező póz?

Mi volt az „átverés”? Saját maga leírta: „Voltak valamilyen feltételek, az ügyfeleknek igen kedvezőnek tűntek, tehát aláírták a papírokat.” Vagyis nem írták le és nem magyarázták meg a hitelt felvevőknek:
1. A kockázat magas;
2. Minden kockázatot ők viselnek. A bank meg semmilyen kockázatot sem visel;
3. Volt egy bonyolult szerződési szöveg. Mindezt olyan nyelvezettel írták le, amelyet az egyszerű ügyfél még akkor sem ért meg, ha két napig tanulmányozza a feltételeket és a szerződés szövegét. Ezzel szemben egy ilyen szerződés aláírására nem adnak nekik még 10 percet sem.
4. Mindeközben fizetett hirdetéseken nagy erővel nyomatták, hogy itt a paradicsom, végy fel hitelt.. és máris tiéd lesz a pénz és hirdetésen szereplő nő IS bugyi nélkül . Egy hirdetés sem készült arról, hogy elvihetik a házát a feje felül.
Mindezt épp azért kellett volna a reklámban nyomatékosan hirdetni, mert a magyar társadalomnak legfeljebb a Talpalatnyi földből volt információja arról, hogy a hitel fejében vihetik ingét gatyáját.
.
Az egy külön kérdés és probléma, hogy a szerződések egyoldalúak voltak és az árfolyamkockázat minden terhét rálőcsölték a hitelfelvevőre. Mert azért ne álszenteskedjünk: a hitelezésnek ez a módja, nem csak a felvevőnek ígért búsás hasznot, hanem a hitelezőnek is. Még az eredeti feltételek teljesülése esetén is. Sőt: olyan szerződést kötöttek, amelyikben ha esett, ha fújt a bevétel biztos volt, a kockázat a bank részéről pedig „0”.
MÉG NEM SZOKTUK MEG, HOGY AZ IGAZI KAPITALIZMUS AZ, HOGY ÁT AKARNAK VERNI ÉS HA NEM FIGYELSZ ÁT IS VERNEK. Róna azt állítja: ilyen szerződéseket Nyugaton nem köthetnek a bankok. Ő volt ott bankvezér és nem én.

panelburzsuj 2014.12.17. 11:49:51

@tölgyes:
Aha.

Megvilágosodtam: a Nyugat azért rohad, mert ott már nem igazi a kapitalizmus, ott már nem az IGAZI csalókat, csibészeket, rablókat védi az állam.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.17. 12:25:10

@tölgyes:
Jaj, Tölgyes, értem én, hogy maga jobban szereti a Fideszt, mint én, de marhaságok sorozatát nem köllene leírnia.
Erkölcsi ítélkezés: amit írtam, kb. annyira ítélkezés, mint ha 1 villára azt mondja, ez bizony 1 villa. De ezt maga is tudja, ennyire biztos tud olvasni, ellentétben egyes itt kommentelő analfabétákkal.
Lusta vagyok felsorolni a baromságait, nem ezen múlik a haza sorsa, de egyet azért még: "10 percet se kaptak a szerződés aláírására".
Hát hol él maga? Az persze nem olvassa, aki nem tud olvasni.
Nálam most is van egy banki szerződéstervezet, 2 hete tanulmányozhatnám, ha olyan fontos lenne.
Én a magam részéről megtettem a tőlem telhetőt a károsultakért, egy max. ismerősnek nevezhető embernek adtam nem kevés pénzt az egyik menekülési konstrukcióhoz.
Nagy meglepetésemre visszaadta.
Maga mit tett a bankok szidalmazásán kívül?

tölgyes 2014.12.17. 12:40:23

@Khal Drogo:Miért voltak tisztességtelenek?? A válasz egyszerű: olyan szerződéseket kötöttek, amelyben az ÁRFOLYAMKOCKÁZATOT az ügyfél viselte. Vagyis, ha Ön felvet 150 forintos árfolyam mellett kölcsönt, akkor az árfolyam 240 forintra történő növekedésének minden kockázatát Ön viselte. Így tehát a hitelfelvevő nem csak a kamatkockázatot viselte, hanem az árfolyamkockázatot is.

Ha egy bank üzletet köt valakivel - érvényes ez minden üzletre - akkor a termékért KÖZÖSEN VÁLLALNAK KOCKÁZATOT. HA ÖNNEK ELADNAK EGY HIBÁS AUTÓT, AKKOR A HIBA KIJAVÍTÁSÁNAK TERHÉT ÖN IS VISELI (HETEKIG NEM TUD AUTÓZNI) ÉS A GYÁRTÓ IS. JÓTÁLLÁSBAN MEG KELL JAVÍTANIA. A HIBÁS ALKATRÉSZT KI KELL CSERÉNIE. Ennek költségeit viselnie kell. Ezért mondogatták hozzáértők, hogy a devizahitel hibás termék, amit nem is magyar viszonyokra találtak ki.

Soha nem állítottam ,hogy a kormányt nem terhelte felelősség. Sőt. Ez volt Bajnai alkalmatlansága mellett az egyik érvem. SEMMIT NEM TETT A DEVIZAHITELEZÉS ÜGYÉBEN. Mindig is azt gondoltam - le is írtam 1000-szer -, hogy bank-ügyfél kapcsolatban az ügyfél a gyengébb kiszolgáltatottabb, A bankot matematikusok, pénzügyi szakemberek, jogászok hada segíti, ők készítik a számításokat, szerződéseket. Velük szemben még átlagos ügyvéd is nehéz helyzetben van.

inreallife 2014.12.17. 13:13:42

@Khal Drogo: már eddig is szalámizta vidéken a jobbik a fideszt, 4* annyi polgármesterük lett, mint 4 évvel ezelőtt és igencsak sok helyen városokban is necces eredmények születtek. lásd ózd. a városokban meg a baloldal kannibalizálja a fidesz szavazókat, így a fidesznek jobbra és balra is csapkodnia kéne. azaz ide is meg oda is ígérnie, ahogy szokta. ha a baloldal levedli a hiteltelen kádereit, és hiteles embereket talál, akik beviszik a pártot a parlamentben sokkal nagyobbat harapna a fideszből. de eddig a mindig a jól bejáratott kádereket akarták benyomni a pártlogó alatt. ki a faszom szavaz egy szanyira, meg a többi naplopóra?

inreallife 2014.12.17. 13:19:41

@tölgyes: 1. ne viccelj, a kockázat magas meg a valószínűsége = majdnem 0, azért nem egy olyan elriasztó dolog. senki nem várt gazdasági válságot, 1 elemző sem látta, nemhogy 10 meg 100 ezrek.

2. az árfolyamkockázatot az ügyfelek viselték, a nemfizetés kockázatát a bank. szerintem ez is rendben van.

tudod mint a viccben, amíg kis összeggel tartozol, addig te izgulsz, amikor már nagy összegről beszélünk, akkor izguljon az, aki adta, hogy visszakapja-e. jelentős veszteségeik vannak a bankoknak, miközben a hülyéket mentik, pedig simicska azt mondta joguk van hülyének lenni, mostmeg akkor mégsem?

inreallife 2014.12.17. 13:24:34

az oroszok hogyan fognak hitelt adni paks2-höz?

"A három legnagyobb orosz bank sorrendben:

1. Sberbank

Az oroszországi betétek csaknem felével és a hitelek harmadával rendelkező Sberbank 20%-ról nagyjából 15%-ra csökkentette idei tőkearányos megtérülésre vonatkozó előrejelzését, és ezzel az elemzői várakozások alá ment. A harmadik negyedévben a bank hitelezési veszteségei több mint a duplájukra nőttek, ami miatt a nettó eredmény 25%-kal 71,3 milliárd rubelre (közel 1,5 milliárd dollár) esett. Egyes hírek szerint a bank nem fogad be lakossági hitelkérelmeket. Az orosz bank tevékenységében fontos ukrán gazdaság pedig 8%-kal eshet idén, ami növeli a hitelezési veszteségeket.

2. VTB

A második legnagyobb orosz bank, a VTB Bank azt tervezi, hogy több mint harmadával csökkenti európai létszámát, és 250 milliárd rubelnyi állami segítséget vesz igénybe tőkehelyzete rendezésére.

3. Gazprombank

A harmadik helyen álló Gazprombank (és egyébként a Russian Agricultural Bank) a hírek szerint szintén állami segítségért folyamodott. A Gazprombank a Sberbankkal és a VTB-vel ellentétben nem tőzsdén jegyzett társaság.

Idén ugyanis közel háromszor több helyi bank engedélyét vonta vissza az orosz jegybank, mint tavaly egész évben. 2014-ben mindeddig 83, tavaly egész évben 32 pénzintézet engedélyét vonták be. Igaz, a jegybank 2013-ban elindított, azóta is folyamatban lévő programja a bankszektor átvilágítását célozza, amely különösen a túl nagy kockázatot felvállaló, az előírt tőkekövetelményeket nem teljesítő bankokat szűri ki a rendkívül szétaprózódott (a Wikipédia gyűjtése szerint közel 800 szereplőből álló) bankrendszerből. "

tehát 800 bankból több, mint 80 már nem is bank. pedig még csak most kezdődik a buli, lesz itt tisztítótűz... :)

inreallife 2014.12.17. 13:45:42

még tovább ütik az ororszokat. obama pénteken írja alá a további szankciókat (és ukrajnát megsegítő) törvényt. halogatni sem lehet, mert ukrajna megsegítése nem halasztható, tehát szinte biztos. közben meg az eu holnap meg holnapután újabb szankciókról szavaz.

www.portfolio.hu/gazdasag/az_eu_is_ujabb_oroszellenes_szankciokat_hoz.208028.html

villámgyorsan leütötték a medvét. és ahogy nézem krímet is vissza kell adni, tehát a sok hűhó semmiért effektus áll fent. oroszország ezzel a manőverrel (a téli olimpiába csomagolva, emléxünk még, hogy a nyári olimpián mit csinált) kiírta magát legalább 20, de inkább 50 évre a nagyhatalmi státuszból. a 142 milliós népessége évente 300-400.000 fővel csökken. vége a macinak, ez volt az utolsó rúgása, de ez már a döglődés miatt volt...

"A mostani szankciók megtiltják a félszigeten a befektetéseket, hogy ezzel is nehezítsék az oroszok fekete-tengeri olaj- és gázkitermelését, emellett megtiltja az EU állampolgárainak, hogy vásároljanak, vagy finanszírozzanak krími vállalkozásokat.

A fentiek nem teljesen meglepőek, egy hete a hírügynökség hasonló értesüléseket már közölt, de az üzenet értéke mindenesetre egyértelmű. Az EU elítéli és nem felejti a nemzetközi jog megsértését és szankciókkal is hajlandó akadályozni az oroszok energetikai, illetve egyéb ambícióit."

tölgyes 2014.12.17. 14:50:07

@inreallife: Róna Péter bankár szerint ez így nincsen rendben és javára legyen írva, hogy ő ezt már a válság előtt is mondogatta. A nem fizetés a garanciája az ingatlan, ami a hitelfelvevő tulajdona. (jelzálog a felvételkor bejegyezve!)Az árfolyam garanciája szintén az ingatlan, ami a szintén a hitel felvevő tulajdona. Milyen kockázata van a banknak?

Róna a magyar hitelezési gyakorlatot képtelenségnek titulálta.

tölgyes 2014.12.17. 14:53:10

@panelburzsuj: A Nyugat azért rohad, mert saját fertályán tiltja azt, amit tőlünk elvár. Hozzak példát, vagy eszébe jut egy-kettő magának is?

inreallife 2014.12.17. 15:04:52

@tölgyes: 30%-nyi nem fizető adós, be nem hajtható és elértéktelenedett ingatlanok. ez azért kockázat nem? vagy te szívesen adnál kölcsön ilyen feltételek mentén?

inreallife 2014.12.17. 15:10:57

@inreallife: ja, és azt is tegyük hozzá, hogy pár%-os haszonért dolgoznak, közben meg felére estek a lakásárak, amikre meg nem tudták érvényesíteni a jelzálog jogaikat. ergó kiadtak egy 10 milliós hitelt (ők is hitelt vettek fel egy svájci banktól), majd az ipse pár év után nem fizet, (nekik ugyanúgy fizetniük kell tovább), majd amikor már hónapok óta nem fizet és lezárják a szerződést (visszafizetik a hitelt a svájci banknak a saját kasszájukból), akkor nem juthatnak hozzá a jelzálog fedezethez. (ergó vehetnek fel áthidaló hitelt a piacról, aminek költsége van)

nagyon egyoldalúan nézed te ezt a gazdasági bizniszt. az oké, hogy mindig a pénztárcád felől közelíted meg a dolgot, de a pénzügyi analfabétizmus jeleit te is magadon viseled, hiszen komplett folyamatokat nemhogy elfogadni nem tudsz, még ismerni sem ismered őket. nemhogy az elvüket, még a fogalmat sem hallottad. így aztán lehet érvelni, hogy mindenben a bankok a hibásak, meg lehet hergelni a veled egy szinten lévő tudatlanokat, csak közben ne csodálkozz, ha hülyének néznek, mert nemcsak az vagy, hanem úgy is nézel ki...

tölgyes 2014.12.17. 15:48:49

@Hepci: Ítélkező pózában felvillantotta felsőbbrendű énjét a"zemberekkel" szemben, akik olyan csacsskák voltak, hogy tovább nyúúúúújtózkodtak és még alá is írtak... vagy ahogy Ön írta":a zembereknek pénz kellett, mert tovább akartak nyújtózkodni, mint a takarójuk ért, következésképp pénzt vettek fel a bank által biztosított, kölcsönösen kedvezőnek ítélt feltételekkel." – szövegéből csak úgy dől a felsőbbrendű én ítélete.:) - Vagyis bedőltek a reklámnak. Annak a reklámnak, amit a bankok fizettek, hogy becsalogassák őket (a zembereket)és rájuk sózzák azt a hitelt, aminek kockázatát kizárólag a vevők (hitelfelvevők) fizették meg. Vagyis a bankok nem jóságból és önfeláldozásból hiteleztek, hanem a haszonért, az olyan haszonért, aminek kockázata számukra nem volt.

Mutasson nekem egy olyan szerződét ,amelyikben feketén-fehéren leírták: a kamat és árfolyamkockázat kizárólag a hitelfelvevőt terheli. Ilyet nem fog mutatni... és akkor még nem volt egy árva szó sem az árfolyamrésről.

"Az persze nem olvassa, aki nem tud olvasni.."(megint a felsőbbrendű én ítélkező póza) – írja. A baj, hogy ma már külön nyelvész csoportok foglakoznak azzal, hogy miként lehetne egyszerűvé és érthetővé tenni a hivatalok, bankok közhasználatra szánt szövegeit. Mintha a gondolatok és szándékok elrejtésének szándéka vezetné a szerződésírókat. Ráadásul nem igen fordul elő, hogy a bank kárára lehessen értelmezni az alig értelmezhető szövegeket. Miért van az értelmezésre szükség? Mert ma már közhelynek számít az a tény, hogy olyan nyelvezettel írják a szerződéseket, amiket nem tud értelmezni egy átlagos diplomás sem. Miért? Egyik oka nyelvi: túlbonyolított metanyelven fogalmazzák meg a szerződéseket. Van másik oka is: a hitelfelvevőnek értenie kellene azt a matematikai modellt, amelyik alapján kiszámolják a kockázatot, a banki költségeket és banki hasznot..Ne gondolja, hogy a háttérszámítások nem tartalmazták és nem mutatták be az árfolyam kockázatát. Bemutatták, csak nem kötötték a hitelfelvevő orrára. (Egy reklámban sem hirdették, hogy ha 220 Ft lesz a frank, akkor visszük a házát )Ráadásul annak kicsi a valószínűsége, hogy a hitelfelvevő megértené az említett háttérszámításokat. Mert ez így van, be kéne írni a szerződésbe, hogy a kamatkockázat a hitelfelvevőé, az árfolyamkockázatot x arányban megosztjuk, vagy nem osztjuk meg. Az árfolyamot pedig az MNB középárfolyamon számoljuk ki. Ezeket azonban ezek a szerződések nem szokták tartalmazni.

Én mit tettem kérdi: Mindenkit lebeszéltem arról, hogy ilyen hitelt felvegyen. Ebben a fiam segítségemre volt, mert épp ilyen típusú folyamatok matematikai elemzésével foglalkozik.

És még egy mondat: ez a devizahitel ügy korántsem volt magánügy. Ennek ilyen beállítása is nevetséges. A gazdaságot veszélyeztette, hiszen ennek következtében ment fel 140-160%-ra a külső adósság.

tölgyes 2014.12.17. 15:54:07

@inreallife:Szívesen adnék ilyen feltételek mellett kamatot még Önnek is.:)

1./ Már rég kifizette a tartozás és a kamat összegét
2./ és még otthagyja a lakását is..

Elhiheti, hogy a bankok itt csak amiatt sírnak, hogy az állam megálljt parancsoltak a harácsnak, így a reméltnél jóval kevesebb profitot zsebelhettek be.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.17. 17:25:54

@tölgyes:
Kedves Tölgyes, semmi baj nincs azzal, ha itt 100%-ban azonosul a (fidesz)kormánypropagandával, de ugye nem kívánja, hogy ezzel hosszasan vitázzak.
Beszélje meg Aszékelyekkel! :D
Én másként látom, és kész.

szoja122 2014.12.17. 18:20:06

"Esterházy Péter az urizáló politikai elitről"

"Nem csak a hazugság az, ami miatt annyira fölháborító a harácsolás és az urizálás, a sokmilliós Porsche, a kormány Várba költözése, a gyerek nevére íratott ingatlanok, a „széles körű családi összefogás”.

A gőg, az arrogancia, a dölyf és a pökhendiség az erő képzetét kelti, pedig csak bizonytalanságot és gyávaságot takar – helyezi tágabb dimenzióba a politikusok parvenü életmódját az „amúgy magyar író, republikánus” szerző."

hvg.hu/velemeny/20141217_Esterhazy_Peter_az_urizalo_politikai_elit?s=hk

A gőg, az arrogancia, a dölyf és a pökhendiség az erő képzetét kelti, pedig csak bizonytalanságot és gyávaságot takar!

Ez a lényeg.

szoja122 2014.12.17. 18:30:33

@tölgyes: Fölháborító hogy sokszor hivatkozik Róna Péterre. Olvassa el a véleményét, ő egészen másként képzeli el a megoldást, mint a Fidesz.

"SEMMIT NEM TETT A DEVIZAHITELEZÉS ÜGYÉBEN" Mit lehetett volna tennie 1 év alatt (2009. április 16 – 2010. május 29)??? A Fidesznek 2/3-al is 5 évébe telt (a nesze semmi fogd meg jól)!!!

Más szemében a szálkát a sajátjában a gerendát sem...

6.Lenin 2014.12.17. 18:43:38

@inreallife:

inreallife 2014.12.17. 15:10:57
@inreallife: ja,.....

"... lehet hergelni a veled egy szinten lévő tudatlanokat, csak közben ne csodálkozz, ha hülyének néznek, mert nemcsak az vagy, hanem úgy is nézel ki..."

Ez teccik, amikor vki ennyire őszinte véleménnyel vall saját magáról.

panelburzsuj 2014.12.17. 18:50:27

@tölgyes:
Sokkal inkább érdekelnének azok a dokumentumok, amelyekben az ellenzékben nem lehető haza óvja gyermekeit a devizahitelek ópiumától. Az utólagosan oly bölcs megvédős figurát kellő példányszámban, kellő határozottsággal, idejében domborítva. (Rámutatva egyben az idegenszívű kormányzat szabályozási impotenciájára. Hogy a politikai haszon is meglegyen.)

Mondjuk: 2002 és 2006 közötti időszakból.

Főgebra 2014.12.17. 19:12:14

"Orbán Viktor már 2006-ban megmondta, hogy komoly bajok lehetnek a devizahitelezés hazai elburjánzásából, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ezért az emberek a hibásak és nem a kormány.
Orbán 2006. április 21-én a Napkeltében szó szerint így fogalmazott:

Eléggé el vagyunk adósodva, de ez a magyar emberek döntése volt, tehát ezt nem kell a kormány nyakába varrni, ez a magyar családok egyfajta életstratégiájából következik." !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mandiner.blog.hu/2011/10/19/orban_a_devizaadossag_a_magyar_emberek_dontese_volt

tölgyes 2014.12.17. 19:18:39

@Hepci:
Ahogy gondolja. Én azonban nem látom a kormánypropaganda hatását abban, az állításban, hogy a bank csak a nyereség biztos tudatában folytat hitelezési tevékenységet. A devizahitelekből nagy hasznuk származott. Ez is tény. Mint ahogy az is tény, hogy bár ismerték e hitelezési forma veszélyeit. (A svájci nemzeti bank erre fel is hívta a figyelmet, még a magyar kormány figyelmét is.) A bankok a veszélyekre nem figyelmeztették a hitelfelvevőket. Az árfolyamrés esetében pedig még csalások is történtek. Az is tény, hogy a bankokban komoly modellező munka folyik. (Nem véletlen, hogy a matematikusok iránti kereslet olyan magas Londonban és Svájcban). Az elemzéseket a devizahitelek esetében is elvégezték.
Egy dologban egyetértek önnel: a pultnál ülő a hitelezést bonyolító kisasszony nem verte át az ügyfelet... mert ő sem értette, hogy miről van szó, mi a tét.

tölgyes 2014.12.17. 19:25:02

@szoja122: A diagnózisban van egyetértés. A megoldásban nincsen. Ilyen a világ. RP javaslatának lényege (hibás termék) a bíróságokon megbukott.@panelburzsuj: Az ellenzékben még nem lévő haza belső hitelekkel támogatta az ingatlanpiacot, de ezt abban az időben, amikor a haza ellenzékbe került eltörölték és kiváltották a devizahitelekkel. A vita akkoriban e körül folyt. Az viszont tény, hogy a magyar kormányt többször is figyelmezették a devizahitelek veszélyeire.

Khal Drogo 2014.12.17. 19:32:21

@Pinokkio: Eddig sem számított semmit sem, hogy Orbán Viktor mit mondott. Ez a jövőben sem fog sokat változni. Hol ezt mondja, hol azt.

panelburzsuj 2014.12.17. 19:32:56

@tölgyes:
Oké, hogy neked mint apologétának má úgyis mindegy, felőled akár magyar kormány a nép gyermeke is lehet, ha mást már nem bírzs összegadoválni.

De legalább férfi még van benne annyi, hogy leírd, melyik volt?

A. Ebben meg ebben a felvilágosító kampányban igyekezett lebeszélni a magyar jobboldali ellenzék a devizahitel felvételétől a választókat.

B. A válságig semmi ilyen nagyszabású, nagyhatású kampány nem volt.

Khal Drogo 2014.12.17. 19:36:42

@tölgyes: "Vagyis, ha Ön felvet 150 forintos árfolyam mellett kölcsönt, akkor az árfolyam 240 forintra történő növekedésének minden kockázatát Ön viselte. Így tehát a hitelfelvevő nem csak a kamatkockázatot viselte, hanem az árfolyamkockázatot is."

Nos ezért nem vettem fel devizahitelt.

Khal Drogo 2014.12.17. 19:47:33

@tölgyes: " A devizahitelekből nagy hasznuk származott."

A magyar kormánynak is nagy haszna származott. A 2000-es évek elején a gazdaságunk egyik fő hajtóereje az építőipar volt, amit javarészt a Fidesz forinthitele pörgetett, azonban ennek a költsége horribilis erőforrásokat emésztett fel, amire egyre inkább nem volt forrás, a magyar költségvetési egyensúlytalanság már 2004-ben is nagyon erős volt, magas hiány, növekvő államadósság, túlzott deficit-eljárás, lassuló gazdasági növekedés.

Jött hát a devizahitelezés, ami olyan olcsó hitelforrást hozott, ami nem igényelt egyetlen forint állami támogatást, a nagyon drága forinthitel-támogatás kivezethetővé vált, plusz felpörgette a gazdaságot. Az hogy Magyarországon nem volt recesszió már 2004-2006 között, elsősorban a devizahitelezésnek volt köszönhető.

Senki sem számolt ekkora bedőléssel.

Ami pedig a bankok szakember-állományát illeti. A magyar adófizetők ezer milliárdos tételben költenek a magyar apparátusra. A jegybanki fizetések magasak voltak, a piaci szint felett, az államnak százával voltak kormányzati tanácsadói.
Senki sem akadályozza meg hogy a fantasztikus banki szakembereket és matematikusokat, vagy legalább egy részüket a magyar kormányzat alkalmazza. Az hogy helyettük kik adnak és adtak tanácsot, azt inkább ne részletezzük.

Szakemberek alkalmazása nem a piac privilégiuma.

Khal Drogo 2014.12.17. 19:50:54

@panelburzsuj: Az ellenzék országgyűlési képviselői 2002-2006 között tömegesen vették fel a devizahitelezést. Annyira óvták a lakosságot, hogy több tízmilliós tételben maguk is felvették, mármint személyenként több tízmilliót vettek fel.

inreallife 2014.12.17. 20:24:46

@tölgyes: mondom hogy felesleges vitatkoznom egy pénzügyi analfabétával. az emberek jelentős része a 1/10-ét sem fizette vissza, a bank meg még a házukat sem vehette el (moratórium) , cserében helyettük törleszthetett a svájci bankok felé. elhiszem, hogy túl magas ez neked, meg metanyelv, de inkább intellektuális problémákat látok nálad. az, hogy nem tudod, vagy nem akarod megérteni az rajtad áll, ez amolyan fideszes szokás, elkezdünk másról beszélni. a bankok puskákkal terelték az embereket számukra előnytelen szerződésekbe. janem, az a kormány volt, aki el akarta venni mindenkinek a nyugdíját, aki nem adja oda neki ellopásra a nyugdíjrészét...

nyünyüge 2014.12.17. 20:25:03

@Khal Drogo:
Sőt, a polgármesterek az önkormányzatukat is devizában adósították el.
És tuti, hogy egy nagyvárosi önkormányzat jogásza, gazdasági vezetője teljesen tisztában volt, mit ír alá.

inreallife 2014.12.17. 20:27:07

@6.Lenin: pénzügyi analfabétákról beszéltem, meg a velük rokon lelkekre a fideszbirkákra. olyanokra, mint akik melletted bégetnek...

tölgyes 2014.12.17. 20:32:27

@inreallife: Én bizonyára analfabéta vahyok és nem olyan hozzáértő mint Ön, de a moratórium, a hitelezés leállítása mind több évvel később történt, mint a szerződéskötés. Szép számmal voltak olyanok akik az eredeti kölcsönt meghaladó összeget visszafizettek és a tartozásuk magasabb volt mint a kölcsön felvételekor.

inreallife 2014.12.17. 20:36:24

@tölgyes: úgy érted forintban fizették vissza, az annó firontra váltott svájci frankot. mert svájci frankban nemnagyon... érted te egyáltalán, hogy mitől devizahitel a devizahitel?

sp.. 2014.12.17. 20:39:20

No.
Látom pörög még 2 hét után is.
De vissza a "keleti nyitás"-hoz: valami szelíd, hatásos, olyan 21. századi Lavrov-koktél kitalálása nem ártana - vagy már ki is találták? és már működik is? :)
Azt sem értettem kb 20éve amikor "ajrópázott" a Gyula, most sem értem ezt az pr. szöveget az azeri/orosz /stb... keleti "mintákról". Sajna hiszékeny emberek ezt be.ják. De hát ez már csak így működik. Mindig minden szélnek befordulunk. Hol is van a sárgarózsa?

tölgyes 2014.12.17. 20:42:34

@Khal Drogo: Devizahitelezés 2004 előtt nem volt illetve elenyésző mértékű volt. Magát a konstrukciót osztrák bankok alakították ki illetve hozták Ausztriából, de ott gyökeresen mások voltak a feltételek. gyurcsányék azért örültek a devizahitelnek, mert nem látták át a veszélyeit és következményeit. Így aztán az ország nem csak forintban, de devizában is eladósodott. Ráadásul a hitelek nem kis részben nyugati termékek beszerzését támogatta.. így a hazai gazdaságra gyakorolt kedvező hatása egyre kisebb lett

Én meg semmilyen hitelt sem veszek igénybe. Se most, se 2004 után. 2002 előtt sem. Tudja a takaró miatt.:)

6.Lenin 2014.12.17. 20:43:56

@inreallife:

Magadnak címezted-helyesen-szokásod szerint össze-vissza írogatsz mindenféle hülyeséget. Nem véletlen elírás volt szerintem, de mindegy is.

tölgyes 2014.12.17. 20:44:55

@inreallife: Épp az a baj - Róna szerint - hogy itt deviza nem is mozgott.:(
Az alapproblémát maga nem érti. Először a kamatokat fizettetik ki magával és csak aztán a tőkét.

inreallife 2014.12.17. 20:53:20

@tölgyes: hogy mozgott volna, a 21. században? miért kellett volna mozognia? úgy képzeled, hogy elindul a bank autója egy csomó pénzzel a másik bankba, hogy itt a hitel, amit az ügyfeled kért? esküszöm, van még egyéb blőd érved? ez egyáltalán érv az ellen, amit írtam?

az meg rendben van, hogy először a kamatok teszik ki a törlesztés nagyobbik felét, azzal nem is volt gondja senkinek, hiszen aláírták a szerződést. csak olyan hülyék voltak, mint te, hogy nem az érdekelte őket, hogy mit írnak alá, meg milyen kockázata van, hanem a "mennyit kell fizetni havonta". és mivel harmadával kevesebb volt, mint a forinthitel (az járai műve volt), a valuták meg akkoriban inkább stagnáltak talán kicsit gyengültek is, az egyszeri emberek pont leszarták a kockázatot. akár jól is kijöhettek volna belőle, ha nem lett volna válság, de így keményen megszopták. (megérdemlik, kocsma helyett lehetett volna iskolába járni)

panelburzsuj 2014.12.17. 20:54:45

@Khal Drogo: @nyünyüge:
A devizahitel-sztorit nagyjából lekövettem - most a "tölgysztori" érdekel.

Hogy a direkt személyes kockázat kizárásaával (anonimitás) meddig képes valaki lealacsonyodni intellektuálisan/morálisan, vagy akár 2 in 1.

tölgyes 2014.12.17. 21:06:08

@inreallife: A nem mozgott kérdést Róna részletesen elmondta, leírta, nem is egyszer. Olvassa el.

inreallife 2014.12.17. 21:17:45

@panelburzsuj: én is többre tartottam a palit régebben, de vagy az öregség, vagy a fideszhit elvette az eszét. így lesz egy magát konzervatívnak valló emberből egy tudathasadás után propaganda szócső. önálló gondolkodásra már alkalmatlan. mostmár bármikor képes alulmúlni magát, gyk aszekelyek kategória lett...

tölgyes 2014.12.17. 21:18:28

@panelburzsuj: Tudja nagyon nagy gond morálisan és intellektuálisan végignézni azt, hogy emberek tízezrei válnak földönfutóvá banki, pénzügyi machinációk eredményeképpen. Nem kis csodálkozással szoktam olvasni az ilyen ügyekben a bankok mellett érvelőket. Mert az lehet, hogy a hitelfelvevő felelőtlen, felkészületlen, balek és még egy szerződést sem tud értelmezni.. szóval ez mind lehetséges. Mégis engem ezek a módszerek a bekerítésre emlékeztetnek.
Én még azt is értem, hogy az ilyen módszerekkel végbemenő tőkekoncentráció a fejlődés elkerülhetetlen kísérőjelensége, de megbékélni ezzel nem nagyon tudok.

inreallife 2014.12.17. 21:21:04

@tölgyes: remek, van még valami egyéb érv, miért nem a zemberek a hibásak a hitelfelvételnél? amúgy annyira bírom az ilyeneket, aki cső hülye a gazdasághoz, hitelhez stb, az hogyan mer egyáltalán szerződést aláírni? meg miért nem kérdez meg valakit, aki ért hozzá, vagy fel tudja mérni a kockázatokat? jahogy ő hitelt akart, mindenáron? megkapta...

panelburzsuj 2014.12.17. 21:33:31

@tölgyes:
Egy mukkot se szóltam bankokról.

Ahogy a te gazdáid se 2002-2006 közt.

Szóval még mindig nem tudom, hogy bolond vagy-e vagy féreg.

(Vagy belebolondultál saját féregségedbe... )

tölgyes 2014.12.17. 21:43:29

@inreallife:Kedves infernális! Nem akarom elkeseríteni, de attól tartok, hogy maga is kő hülye a szerződésekhez és azokhoz a számításokhoz, amelyek megalapozzák, hogy egy ilyen vagy bármilyen üzleten a bank ne veszíthessen.. legfeljebb akkor, ha nagyobb bankkal kerül konfliktussos üzleti viszonyba.
@panelburzsuj: Kedves panelproletár-burzsuj! Minden ember egy nagy talány. Ha SOKAT RÁGÓDIK "RAJTAM" az meg fog magának ártani. Épp ezért ettől óvnám magát. Fogadja el, hogy ilyenek is vannak.

Khal Drogo 2014.12.17. 22:14:14

@tölgyes: "Mert az lehet, hogy a hitelfelvevő felelőtlen, felkészületlen, balek és még egy szerződést sem tud értelmezni.. szóval ez mind lehetséges. Mégis engem ezek a módszerek a bekerítésre emlékeztetnek."

Csak azt nem értem hogy a társadalmi elithez tartozó Fidesz politikusok miért vettek fel devizahitelt.
Miért adóssították el a saját városukat devizában, ahogy azt nyünyüge is írta. Egy megye jogú városban már van jogi főosztály meg pénzügyi főosztály, sőt tanácsadókra is futja.

És bónusz kérdés: A magyar bankárelitbe tartozó Oszkó Péter miért vett fel devizahitelt? Nyilván Oszkó is hülye. Ahogyan szerintem az egész magyar elit, akiknek személyi bankáraik vannak, magasan képzett pénzügyi szakemberek.

A bankárok saját ravaszságukban még saját magukat is átverték.

Khal Drogo 2014.12.17. 22:20:25

@tölgyes: Ez Róna Péter véleménye. Róna Péter 1990 óta nem dolgozik a bankszektor. Az egy dolog hogy ő mit gondol arról hogyan zajlik a devizahitelezés az pedig egy másik dolog hogyan zajlott le az a valóságban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.17. 22:23:11

@Khal Drogo:
No igen, de nekik ebben nem is volt kockázat, mint utóbb kiderült. :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.17. 22:40:30

@tölgyes:
Hát, a bankok biztos nem lehetnek büszkék erre, ami a devizahitelezésből kialakult.
Az a probléma, hogy ezen ügyben a Fidesz/kormánya lépéseinek és kommunikációjának se nagyon akadt olyan eleme az elmúlt 10 évben, amire ha erkölcsileg nem is, de legalább technikailag elfogadóan lehetne tekinteni.
A lényeg: tömény hazudozás, plusz az önérdek mindenek fölé helyezése.

tölgyes 2014.12.17. 22:43:25

@Khal Drogo: Figyelmesen el kéne olvasnia, amit írtam. Én hepcit idézve emlegettem a laikusokat.. (zemberek)és nem gondolom, hogy nekik az lenne a dolguk, hogy átlássák és értsék a banki trükköket. A bank felelőssége az, hogy az elvárható módon járjon el. Az állam és a felügyelet pedig erre kényszerítse rá a bankokat. Maguktól ezt nem teszik.)Nálunk azonban az úri közönség egy része a kő-hülyéket lenézve a hitelfelvevőt okolják azért, hogy bajba kerültek. Ők is és „miattuk” az ország is.

Mert ők (az elit) sem vették komolyan a figyelmeztetéseket, vagy nem is ismerték a háttérszámításokat. Egy nagy figyelmeztető jel volt: a külső eladósodottság. Erről még én is papoltam itt (le is síkhülyéztek miatta nem egyszer) is, másutt is. A külső adósság 100% fölé emelkedése jelezte, hogy nagy lesz a baj..És OSZKÓ komolyan vette, mint miniszter??és az elődjei???

Bármilyen furcsa, de a közgazdák 90%-a így Oszkó sem ért a banküzem matematikai hátteréhez. Még annyira se, hogy figyelembe vették volna a svájci figyelmeztetést(eket)???? Pedig ott megvan a megfelelő szakmai háttér. Nálunk ez még mindig csak formálódik..Példa: Az egyik fiatal matematikus, fizikus barátom elment az egyik külföldi bankhoz dolgozni. Ott egy matematikusokból álló stáb vezetőjeként az volt a dolga, hogy a bank termékeinek optimalizálására dolgozzanak ki modelleket. (Ezt már egy Oszkó sem látja át.) Neki egyébként az volt a véleménye, hogy a napi közgazdasághoz elegendő az alapműveletek ismerete...a modellezéshez pedig az kevés, amit a közgázon tanítanak. Még az is kevés, amit a gazd.maton tanulnak, pedig az egy külön világ a közgázon belül.

Itt volt egy másik probléma is: mindenki azt hitte, hogy a pénzbőség örökké tart majd. (A válság kitörésének időpontját a legjobb modell sem mutatja, legfeljebb jelzi, hogy milyen körülmények felmerülése esetén következik be.) Én egyébként - ha nem is sokszor - de mindig a kölcsönök ellen "agitáltam" és a családomban mindenkit lebeszéltem a kölcsönfelvételről.

tölgyes 2014.12.17. 22:51:30

@Hepci: No ezt nem nagyon vitatom. Egy mentségük van: nem alattuk szabadult el a devizahitelezés.. Technikailag pedig nem is érthetik. A banküzem túl bonyolult. Az azonban tény:
1. Bajnai egy etikai kódexig jutott, ami sz@rt sem ért.
2. A fidesz leállította a devizahitelezést. (A csehek, de még a románok sem engedték, hogy náluk ez működjön.)
3. Aztán így-úgy keresték a megoldást, de a 160%-os külső adósság mellett már nagyon nem lehetett ugrálni.

Róna is mondott 2009-ben ilyeneket, hogy a magyar gazdaságnak a 320-350 forintos euro lenne jó.. Igen lehetett volna jó.. de ha azt meglépik, akkor felszedik az utcaköveket és annyi.

inreallife 2014.12.17. 23:52:59

@tölgyes: nosza, elfogtak az érvek, metagazdaságijogászkám? :)))

inreallife 2014.12.17. 23:57:47

@tölgyes: wazz, ha elromlik a gázkazánod, akkor nekiállsz megjavítani hegesztőpisztollyal? vagy a gázpalackon a dohányozni tilos felirat az azt jelenti, hogy csak a palackon belül tilos?

ha valaki nem érzi magát elég felkészültnek egy hitelszerződés aláírásához kismillió lehetősége van elsősorban utánanézni, másodsorban tanácsot kérni. pl te olyan okos vagy, nem értem, miért nem a házad előtt álltak sorban a orvul devizahitelt felvenni akarók, most akkor tényleg olyan hülyék, hogy a tanácsaidat ki sem kérve felvették a hitelt?

inreallife 2014.12.18. 00:01:49

@tölgyes: én értem, hogy szerelembe estél rónába, aki próbál jobboldali dumákkal voksokat szerezni a baloldalnak, de azért ne őt állítsuk már be alfának és omegának. pont olyan elvadult hülyeségeket mond, mint aki politikai pályára készül. ja tényleg arra készül! már köze nincs az állításainak a közgazdasághoz, szavazatszerző kampányt folytat...

hoplita 2014.12.18. 06:54:34

@tölgyes:
Fojton fojvást vízbe folytalak, te idióta.:DDDDDD

Anyád majma...tanulj már meg magyarul írni, nyuggergeci.:DDDDD

Khal Drogo 2014.12.18. 08:07:13

@tölgyes: A devizahitelezés jól megmutatja a magyar elit értelmi színvonalát. Ide vezet amikor csak a lojalitás számít a kinevezéskor. Mert hát a kinevezettnek a havi több milliós fizetés felvétele mellett stratégiai döntéseket is kell hoznia, na azok ilyen színvonalúak, immáron 25 éve.
És ez igaz az MSZP-ra és a Fideszre is.

És ez nem is fog javulni. Szíjjártó futsal-csapata pont olyan hatékony lesz mint Veress János szakértői, vagy Matolcsy fanzatma gárdája. Lásd még a témában Rogán-Varga tandem tavalyi eszemfuttatását hogy át kéne tenni a devizatartalék egy részét rubelbe. Ők is ennyit tudnak.

Amíg ez a kiválasztási szempont, ez az elvárás ami 25 éve, addig itt ne várjunk mást. Addig jönnek majd futószalagon az ilyen devizahitelezéses történetek. Ezek ugyanis rendszerhibák.

hoplita 2014.12.18. 08:13:16

@panelburzsuj:
:)))

Én már évekkel ezelőtt leírtam ezt a köcsögöt, leninnel és hasonszőrű politikai ellenlábasaikkal együtt.

Jó reggelt..:))))

Na, pá, megyek termelek magamnak egy kis saját zsozsót.:)

szoja122 2014.12.18. 09:11:36

@tölgyes: Ezt elfelejtette!

Bajnai "SEMMIT NEM TETT A DEVIZAHITELEZÉS ÜGYÉBEN" Mit lehetett volna tennie 1 év alatt (2009. április 16 – 2010. május 29)??? 1 év alatt váltsa meg a világot? Ez tény és nem minősítése (nem pozitív és nem negatív) a Bajnai kormánynak. A Fidesznek 2/3-al 5 év sem volt elég erre.

A Fidesznek 2/3-al is 5 évébe telt (a nesze semmi fogd meg jól) a devizahitelesek ügyében!!! Ráadásul még sok fontos konkrétumot nem lehet tudni.

Más szemében a szálkát a sajátjában a gerendát sem!!!

szoja122 2014.12.18. 09:16:23

@tölgyes szép példája azoknak a fanatikusoknak, akik miatt itt tart az ország ahol. Legalább 2 millióan vannak, mindkét oldalon összesen. Nélkülük sem a balnak mondott sem a jobb oldalinak mondott kormányok sem tudtak volna hatalomra kerülni.

Az igazi felelősök ők!

szoja122 2014.12.18. 09:28:15

@Khal Drogo: "Csak azt nem értem hogy a társadalmi elithez tartozó Fidesz politikusok miért vettek fel devizahitelt."

Azért mert idióták vagy a bankárok emberfeletti ravaszsággal bírnak. Mivel ez utóbbi azt jelentené, hogy az embernél jóval fejlettebb fajhoz tartoznának, ami biológiailag marhaság, marad az előbbi. Az hogy a Fidesz politikusai idióták! Implicite ezt mondja tölgyes is. Milyen igaza van! :)

inreallife 2014.12.18. 09:40:12

érdekes:

index.hu/belfold/2014/12/18/lazar_janos_pokorni_zoltan_jelenti_az_igazi_veszelyt_a_fideszre/

lázár generációs harcnak tekinti, pedig csak a kapzsiság harca. a fidesz meg a régi káderei nem akarnak ennyit lopni, ők a székházeladással megcsinálták a bulit, simicska eltüntette a nyomait, azóta nekik már nincs szükségük további lopásra, nem harácsolnak. simicska az más tészta, ő közgépezné tovább a vagyonát, csakhogy rolex jani szagot fogott.

nem érti, hogy a régi fideszesek miért morognak. ők azért jöttek a fideszbe, hogy lopjanak és követelik a jussukat. ráadásul elég erősnek érzik magukat, egy pokornival meg egy kötél lacival szemben. tény, hogy a fentiek már kikoptak a politikából, de vicces, amikor az alapítóknak azt mondja a lézer, hogy én, peti meg tóni vagyunk a fidesz, nem pedig ti. viktor meg pislog, hogy mi a fasz van, és mivel láthatóan nem is tud mit kezdeni a szereppel, ezért belement a napi politikába, ahol szépen amortizálja magát. kapja is a kokikat meg a sallereket...

remélem a jobbik elszámoltatja őket, és közös cellát kapnak páran a cicafiúk közül...

concret 2014.12.18. 09:40:44

@Hepci: Deviza alapú hitelezés ügyben utólag mindenki k.rva okos...

Pedig az utólagos okosságot még az sem magasztalja föl, ha már valaki előre is okos volt.

Kb olyan ez: én megmondom előre, ne mászkálj keresztül a Nagykörúton, mert el fog ütni a Combino. No aztán tényleg lesz gázolás, és akkor nyilván igazam volt, hisz én megmondtam...

Leírhat itt bárki bármilyen okosságot, @tölgyes úr a lényeggel sosem fog szembenézni: a gondot az árfolyam katasztrofális elszállása okozta, azt meg jól lehet dokumentálni ugye. A Nemzeti Ügyek Kormánya és a Nemzeti Fizetőeszköz viszonya mindennél többet mond a Fidesz rezsim eredményességéről.

Kedves @tölgyes, remélem, ha hitelei nincsenek is, megtakarításai azért vannak, ugye?
No és arról is van fogalma, miért tud a bank kamatot fizetni a megtakarításaira? (monnyuk, mostanában azt a keveset, amit Matócsi meghagyott, elviszi a kamatadó)
Szóval úgy tartsa hülyének a hitelfelvevőket, hogy ők pontyosan olyan fontosak, mint a megtakarítók. A tőkeallokáció másik oldala, ugye érti.

inreallife 2014.12.18. 10:13:26

@concret: dehogy érti, erről nem mondott semmit a zorbán, tehát ilyen nincs is. a tények a hülyék összezavarására valók, ne bombázz tényekkel egy fideszest, nem tud mit kezdeni velük... aszekelyek ilyenkor szokta a feri lemezt felrakni, és lélekben együtt táncolni vele...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.18. 10:17:16

@inreallife:
Lényegi különbség a Fidesz generációi között, hogy a régieknek elég volt a Seiko óra, az újaknak meg Vacheron Constantin kell. :)
Luxusjobboldal.

inreallife 2014.12.18. 11:25:45

@Hepci: nem értem hova harácsol még a lézerjani. nem volt elég neki, 2006 és 2010 között, hogy a legtöbb el nem kell számolni vele költségtérítést ő vette fel? azt hiszi a több pénze lesz, attól nem marad cigány? ő nyomatta a s8-ast is a rolex órát, a fiának a svájci bankszámlát meg most a 70 millás kecót. nagyon várom a jobbik győzelmet, ő lesz az első, akinek hazautazok az akasztására...

korábban ulrike 2014.12.18. 12:22:01

Elnézést, de nem tudtam megállni. Megy a Putyin éves beszédet követő sajtó kérdés felelek rész (nem csak a kijelölt újságírók számára, nem csak előzetesen már egyeztetett kérdések és válaszokkal).
"The president stresses the need to create favourable economic conditions and a good business environment."

"We have to stop using law enforcement agencies to punish everyone we don’t like." (Abba kell hagynunk. hogy a rendészeti szerveket arra használjuk, hogy büntessük mindazokat, kiket nem kedvelünk.)

Több jel is utal arra, Putyin józanul viselkedik, még ilyen nehéz helyzetben is, nem vesztette el látását. Az más kérdés, persze, elegendő lesz-e ennyi, hogy politikailag túlélje a mostani helyzetet. Talán, ha időben vált. Több jel arra utal - éppen Ukrajna keleti területein - kész megegyezésre (engedményekre), és néhány amerikai jelzés is arra utal, készek megegyezésre (engedményekre). Úgy legyen! Mit jelent ez a Fidesz kormány, és "szabadságharca" - mi minden, csak nem az - számára?
- Látunk egy a miénknél összehasonlítatlanul erősebb országot meggondolatlanul konfliktusba keveredni az Egyesült Államokkal. Igazán okuk sem volt rá, saját indokolatlan elbizakodottságuk vitte őket jégre. A szocsi olimpia Oroszország 'feltámadásának' látványos és büszke manifesztálódása volt. Még nincs egy éve ennek, s Oroszország most a gazdasági csőd szélén áll. Félreolvasták az amerikaiakat (az amik nem csapkodták az asztalt, nem kiabáltak, csak csendben kalkuláltak), félreértékelték saját lehetőségeiket, figyelmen kívül hagyták saját korlátaikat, s megrészegülve önnön nagyságuktól beleugrottak a kirakatüvegbe. Szíriával kezdődött. Egy féllábú, tehát sebezhető orosz gazdasággal nagy dupla lutzzal beleugróiskoláztak - ebben a kategóriában kezdőként - egy nagy geopolitikai játszmába, amiről azt gondolták, mi ez nekünk, nekifutás nélkül nyerünk, jók vagyunk. Nem lehettek jók sokáig, mert jött Joe, helyesebben a félreértett csendes Barack a csapatával, ők jobbak, sokkal jobbak. Ráadásul később, az oroszok számára teljesen váratlanul hozzátársult a haddelhaddhoz egy szaúdi -amerikai magán olajár háború, ami az orosz gazdaság alól perceken belül kirúgta addig erősnek hitt féllábát. Ennyit a nagy szabadságharcokról, jobb, ha mások is tanulnak belőle.
- Lázár (és az új japán kubikosok) azt mondják: nem vagyunk az oroszok strómanjai, de az amerikaiakat sem fogjuk kiszolgálni. Ezek az emberek teljesen tudatlanok, és tévednek, valamelyiket ki kell szolgáljuk. A kérdés az, melyikkel járunk jobban. Kevesen hiszik, hogy az oroszokkal. Nagyon kevesen. Sőt, még annál is kevesebben. Talán nem minden ok nélkül. Magyarország számára az is már szabadság, hogy választhatunk, ki legyen a patrónusunk. 1541.-ben nem választhattunk, 1945.-ben nem választhattunk, 1990-ben választhattunk, s választottunk is. Most is választottunk, csak a kormány nem akarja ezt tudomásul venni, nyomja az orosz vonal erősítérét. Ebbe bele fognak bukni, mert ezt a magyar társadalom döntő többsége ellenzi, de a magyar kormány kevéske pénzért eladta a lelkét és beállt az oroszok brüsszeli strómanjának. Még ha Lázár, meg a többi 'első sorban harcoló', ööö... csak nem hoplitésznek gondolják magukat, bocsánat Hoplita, ezek másféle hopliták, apuka meg a család veszi nekik az aranyozott mellvértet, Gucci márkájút, a tied meg csak olyan formatervezetlen vidéki. Jobb, ha kiegyezünk az amikkal időben, mert ha kihúzzák alólunk az oroszokat (jó esély van rá), akkor nem tudunk az engedmény fejében semmilyen minimális koncessziót kihúzni belőlük (az amikból), az engedmény gyümölcse mind az oroszoké lesz, mert ők engedtek, mi meg állhatjuk a cechet, keletre is, nyugatra is. Jobb lenne, ha nagyjaink lakás-, táska-, aranyóra- és bankvásárlásaik közepette az országgal is törődnének. Legalább egy kicsit. De ennek semmi jele, sőt Matolcsynak újabb bankot vesznek. Játszani. Olyan tündérmeséset:jövőre növekedünk. 5 új stadionnal. Esetleg még néhány karórával, budai lakással. Kell a gyereknek. Fel, tehát a fejjel, zemberek, még ha üres is!
- Úgy tűnik Fideszen belül tengelyakasztás esete fennforgásának vagyunk szemtanúi. Ez árnyalja, sőt átfesti a korábbi egyfrontosnak (Simicska- Orbán párviadal) festett képet. Van még egy front, ugyancsak nyiladozóban. S ez utóbbihoz képest a Simicska - Orbán duellum csak óvodai lökdösődés. Ráadásul a politikailag elkötelezett szellemi, sőt még a szelleminek mondott elit is nyilvánosan hadat üzent a politikai bizottságnak (más néven japán kubiktusok). Ezért kiabál Lázár, elkezdett félni. Orbán számára ugyanis a külpolitikai viszonyok gyakorlatilag már összeomlottak, s a belpolitikai viszonyok is kezdenek igen veszélyessé válni. Az utóbbi kezelésére van még esélye, ha felébred. Ha nem, ráomlik saját edificiuma. Lázár tudja, ha OV elkezdi kezelni a helyzetet, akkor csak egy dolgot tehet, más választása nincs: a japán kubikusok mennek a gödörbe. Aranyórástul.
P.S. Az orosz vasutak leállították budapesti járatot. Nem voltak utasok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.18. 16:59:14

@korábban ulrike:
Úgy tűnik, hazánk régi, hű barátja, Vlagyimir Vlagyimirovics, kissé megrogyott.
A külügygazdasági futsal-agytrösztünk lázasan dolgozik a helyzet értelmezésén... iszonyatosan elkanászodtak a buzi norvég békaemberek...

korábban ulrike 2014.12.18. 17:25:32

@Hepci: ))). Pedig a fjordok vizének teteje már kezd hártyásodni, de még mindig úszkálnak. Rövidesen tán még a nagy nyárbúcsúztató barbecue partit is megtartják kertjeik végében, és elkezdenek hosszú ujjú ingben járni, mert közelg az ősz.

tölgyes 2014.12.18. 18:00:31

@szoja122: Annyit megtehetett volna, hogy leállítja a devizahitelezést, de ezt sem tette meg, pedig az nem olyan nagyon bonyolult és a csehek, románok már korábban megtették.@Khal Drogo: Nem az elitek kiválasztásával van a baj (lásd USA nagyköveteke) hanem a minőségükkel. Ha Sz-nek zseniális haverjai volnának, akkor minden jó lenne.@inreallife: Látja ilyen a nem Magyarországon képzett nem magyar elit. "A középiskolát Washingtonban végezte. A Pennsylvaniai Egyetem gazdaságtörténeti szakán kezdte el egyetemi tanulmányait, ahol 1964-ben szerzett BSc-diplomát. Emellett az Oxfordi Egyetemen szerzett jogi diplomát 1966-ban. 1968-tól egy washingtoni ügyvédi irodában dolgozott jogászként, majd az amerikai kereskedelmi minisztérium közvetlen külföldi befektetések osztálya munkatársa lett.

1970-ben ment a J. Henry Schroders Bankhoz (ma: Schroders Plc), ahol Gordon Richardson elnök személyi titkára lett. Amikor nem sokkal később Richardsont a Bank of England kormányzójává nevezték ki, Róna követte. 1971-ben visszatért a Schroders Bankhoz, ahol végigjárta a ranglétrát. 1986-ban a bank elnök-vezérigazgatójává nevezték ki. Tisztségét a japán Industrial Bank of Japan tulajdonossá válása után is megtarthatta. .." - ebből azért látszik, hogy látott már bankot belülről... tehát kicsit érti, hogy ott mi történik.

6.Lenin 2014.12.18. 18:28:20

@korábban ulrike:

Fogadni mertem volna, hogy visszajössz.

Beszorult 1 nagy mondanivaló.

Helyes, ki kell lökni, mert még rámentél volna.
Ki kell lökni az ilyesmit. Megtörtént.
Könnyebb lettél (belülről).
Igaz, keveseket érdekel (vagy senkit), de kint van, és ez a lényeg.
(nem lesz olyan 1hangú a ballib névsor,ha maradsz, ha nem, hát.......)
Most, hogy újra itt vagy döbbentem rá, valami (nem elírás) hiányzik .
(unalmas volt még olvasni is a blogot-köcsögtúltengésből kifolyólag)

szoja122 2014.12.18. 18:43:22

@tölgyes: A devizahitelezés 2001-ben, Fidesz kormány alatt kezdődött és a Járai Zsigmond vezette jegybank által magasan tartott alapkamat ösztönözte a devizaalapú hitelek felvételét. Ez és a devizahitel felvétele magánszemélyként vezető Fidesz politikusok által és Fideszes polgármesterek az önkormányzatok devizahitel felvételével arra mutattak példát, hogy minden rendben van a devizahitellel.
Úgyhogy a devizahitelezés az MSZP és a Fidesz együttes sara. Mindketten együttesen hibásak ebben.

nyünyüge 2014.12.18. 18:44:56

@tölgyes:
na és vajon mikor állította meg az Orbán kormány a devizahitelezést?

szoja122 2014.12.18. 18:46:15

"Török Gábor: Tele van Brutusokkal a Fidesz"

"Nem lesz lázadás a Fideszben, amíg a vezetői úgy gondolják, Orbán a pártból kilépve, másik pártot szervezve, meg tudná verni őket. Ha viszont ez a hit elillan, akkor az ifjú törökök egy percig sem fognak hezitálni – állítja Török Gábor. A politológus a hvg.hu-nak beszélt a kormányzat zavarodottságáról, az Orbán–Simicska-konfliktusról, de a jelenlegi hatalom legnagyobb gondjának a Washingtonnal folytatott vitát tartja, amiben azonban egyelőre nem tudni, mit "pakolhattak ki az asztalra" az amerikaiak, amit Orbán ismer, de mi nem. Arról is beszélt, nem azért nem indult Veszprémben, mert megijedt volna Simicskától."

hvg.hu/itthon/20141218_torok_gabor_interju

szoja122 2014.12.18. 18:50:34

@szoja122: A cikkből idézek:

"A vezető fideszes politikusok háttérbeszélgetéseken nem zárják ki, hogy hónapokon vagy féléven belül közjogi fordulat legyen. Erre pár hónappal korábban még gondolni sem mertek." Elgondolkoztató...

6.Lenin 2014.12.18. 19:06:23

@szoja122:

"Elgondolkoztató... "

Akkor ez nem a te ügyed.

szoja122 2014.12.18. 19:07:34

Totál szélkakas:

2004-ben Matolcsy még egészen mást gondolt.

" Amerikai birodalom
A jövő forgatókönyvei"

"Az Amerikai Birodalom korában élünk, de tudjuk-e, hogyan működik a birodalom? Értjük-e azokat az értékeket és érdekeket, amelyek Amerikát mozgatják? Látjuk-e az új világrend szerkezetét, mozgatórugóit és benne Magyarország helyét? Felismerjük-e azokat a belső és külső háborúkat, amelyeket Amerika - egy új gazdasági hadviselés keretében - indít versenytársaival szemben? Az Európai Unió tagjai vagyunk, de tudjuk-e, hogy milyen veszélyeket rejtene magában, ha Európa nem társa, hanem riválisa próbálna lenni az Amerikai Birodalomnak? Egy hajóban evezünk Amerikával, ahol rajtunk is múlik, hogy békés utazás vagy hajótörés lesz-e jövendő sorsunk. Erről szól ez a könyv, tehát közös jövőnkről és benne a mi magyar életünkről."

szoja122 2014.12.18. 19:11:36

@6.Lenin: Igaz, én idegenszívű, fülke-ellenforradalmár vagyok, CIA-é ügynök, aki nem ebben az országban él, ezért semmi közöm az olyan pártok ügyeihez, ami az ország, így az itt élők sorsát is befolyásolhatja.

A pártoknak a választópolgárok felé NINCSENEK BELÜGYEI! Mármint demokráciában.

6.Lenin 2014.12.18. 19:24:09

@szoja122:

Én abban kételkedtem (az eddigi megnyilvánulásaid alapján), hogy képes lennél elgondolkodni is valamin.
Szerintem a zsigereid mozgatnak nálad mindent, nagyon nehéz felfedezni önálló gondolkodásra utaló nyomokat az írásaidban.

Kit érdekelnek már a pártok?

Jön a pártok nélküli civil demokrácia, mindenki azt csinálhat, amit ........... (ez a része még nincs eléggé tisztázva).
Leragadtál.

szoja122 2014.12.18. 19:32:45

@6.Lenin: Savanyú a szőlő, Leninem?

korábban ulrike 2014.12.18. 19:32:46

@szoja122: Szeretünk mindannyian képekben beszélni. Rövid és szemléletes. Ezért nevezzük olykor az ifjútörököket Brutusnak.

P.S. E tu, mi fili, Mehemed? Mondja majd Caesar a lépcsőkön lefelé. Akár március idusán, ha TG jóslata igazzá válik?

6.Lenin 2014.12.18. 19:42:20

@szoja122:

-Jó estét. Ön szoja122?
-Igen. mit óhajtanak?
-Letartóztatjuk mert feltételezzük, hogy terroristákat támogat.
-???
-Tegnap reggel többx is belefingott a budiba és tönkretett 1 méregdrága amerikai lehallgató készüléket, ezzel megnyitotta a lehetőségét terroristák beszivárgásának. Igaz a kamerát is levizelte, de az szerencsére vízálló, meg jót röhögtünk amit láttunk, így ezt elnézzük Önnek. Búcsúzzon el a családjától, velünk jön, "jóbarát" úr már várja.
-Szaloncukrot vihetek magammal?
-Ha nem orosz akkor igen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.18. 20:29:05

@6.Lenin:
Elképesztő.
Eztet tényleg 1edül találod ki?
Le vagyok nyünyügézve.

inreallife 2014.12.18. 20:49:58

@tölgyes: attól még hülyeséget mond. azaz olyanokat mond, ami vonzó egy fidesz szavazónak. hiába, a lepkeháló nem hat rájuk, viszont az idiótizmus lángoszlopát nagyon szeretik...

korábban ulrike 2014.12.18. 21:45:11

@6.Lenin: Iljics, dráma kategóriában te jobb vagy, mint Kocsis Máté meg a Németh Szilárd kombinálva. Ne aprózd szét magad, csinálj egy nagy nemzeti filmet megzenésítve blúz stílusban. A film zenei csúcsa az lesz, amikor 10 nagy üstdobba egyszerre csapnak bele a dobosok, érzékeltetve, hogy Szója éppen beledurrant a fajanszba, amibe Goodfriend parancsára balliberális buzi norvég békaemberek előzőleg felúsztak, és lehallgatókat telepítettek. A McCaint is foglald valahogy bele mint fő gonoszt. Mondjuk kérdés nélkül agyonlövi Szóját, mert azt hiszi, hogy fasiszta. Jobb lesz, mint a Szomszédok meg a Szulejmán együttvéve. Aztán végén győzzön az antikapitalista kendőzetlen igazság, a záró zene futama alatt a szovjet csapatok tűzzenek ki valamilyen zászlót a reichstagra, a hágai bíróság ítélje Goodfriendet 30 évi felfüggesztett villamosszékre, és mellékbüntetésként tiltsa ki Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Galicia, Lodoméria területéről, és Kőbánya alsóról is. Szerintem a királyi csatorna levetíti, mert nagyon adnak a színvonálra.

6.Lenin 2014.12.18. 21:58:25

@korábban ulrike:

Hosszú, és unalmas.
(nem értetted a lényeget, mint mindig)
Talán ...

-Pfujj, nem szégyelli magát? Segget nyal?
-Na és, Ön is azt teszi.
-Igaz, valóban, de ez amerikai segg.

www.youtube.com/watch?v=dAobIpnkCNw

inreallife 2014.12.18. 23:54:18

@6.Lenin: fene a gusztusodat. miért fetisizálod ennyire a seggeket? ez valami tudatalatti cselekvés nálad?

livengood 2014.12.19. 01:50:40

1. Rogán Antal 5. kerületi polgármester idején bérbe adták, majd a bérlőnek - elővásárlási jogát érvényesítve verseny nélkül - fillérekért eladta az önkormányzat az ingatlant. Rövid idő múlva nagyságrendekkel nagyobb összegért az új tulajdonos értékesítette a vagyontárgyat. Rendszer szerűen, több alkalommal. Ennek a neve hűtlen kezelés. A szomszédos kerületben szocialista-liberális kormány idején elkezdődő büntetőeljárás folyamán, ezért börtönbe került a korábban hatalmon lévő párt polgármestere.

2. Az Uniós pénzek milliárdjainak kiosztása kormányzati szinten úgy történik ahogy azért Zuschlág Jánost (csak 72 millióért) letöltendő börtönbüntetésre ítélték szocialista kormányzás idején. Hadházy János által összeállított lista: lehetmas.hu/wp-content/uploads/2014/12/EU-s_penzek.pdf

3. Fideszes politikusok általánosan megfigyelhető rendkívül gyors vagyonosodása, kormányközeli korrupció gyanús ügyek tömkelege a nélkül, hogy az ügyészség, rendőrség, NAV, stb... legalább néha vizsgálatot indítanának úgy mint a szocialista-liberális kormányok idején.

Nyugodtan kijelenthető, hogy ennyi közpénzt egyetlen kormány alatt sem loptak el, vagy juttattak magánkézbe úgy hogy törvényeket alkottak azért, hogy "törvényesen" tehessék a lopást, mint a 2-3. Orbán kormány idején.

hoplita 2014.12.19. 06:06:10

@inreallife:
Az orális-anális fixáció korát éli ez a vén idióta.
Még 2 év és csak gügyögni tud...igaz, sok értelme már most sincs annak, amit idefingik.

szoja122 2014.12.19. 07:02:06

@livengood: "Nyugodtan kijelenthető, hogy ennyi közpénzt egyetlen kormány alatt sem loptak el, vagy juttattak magánkézbe úgy hogy törvényeket alkottak azért, hogy "törvényesen" tehessék a lopást, mint a 2-3. Orbán kormány idején."

Így van, de ez az abszolút számokra is igaz. Ennyit még egyik kormány sem lopott. Sőt az eddigi kormányok összesen, minden formát beleértve, sem loptak ennyit, mint az elmúlt 5 évben a Fidesz kormány. Ez nemcsak mennyiségben, hanem minőségben más. Az eddigi lopásokra nem volt jellemző az hogy rendszerszintűek legyenek. Magányosak, vagy kisebb csoportokban elkövetett volt, míg a Fidesznél ez intézményesült és a kormány legalizálta egy részét törvényekkel, míg a másik részénél a saját törvényeit sem tartja be.

Ide tartoznak a mutyik is lásd:

1. tenytar.blog.hu/2014/01/15/itt_az_elso_mutyilista

2. tenytar.blog.hu/2014/12/12/az_elmult_negy_ev_legnagyobb_fideszes_mutyijai_ii_resz

3. http://tenytar.blog.hu/tags/takarékmutyi

4. A tegnap bejelentett KMB bank rendbehozása és 1-2 év és utána magánosítása. Ahogy ezek lenni szoktak Fideszes érdekkörbe való átjátszása. Csak nehogy a Szécsényi bank sorsára jusson.

Trafikmutyi, Földmutyi, A valódi nyertesek, A nemzeti bankhálózat kialakítása, Nyelviskolamutyi, Szerencsejáték-mutyi, Élelmiszerlánc-mutyi, magánnyugdíjpénztár, Újabb mutyik a láthatáron? Alkohol és gyógyszer?

Szerintem a lista nem is teljes.

szoja122 2014.12.19. 07:04:39

@6.Lenin: Elképesztően humoros vagy.

Persze érdemi megjegyzést ezekhez egy törzsfideszestől nem várható el.

Khal Drogo 2014.12.19. 08:09:06

@tölgyes: De nincsenek zseniális haverjai Szíjjártónak. Futsalos haverjai vannak. Ő a mi külügyi elitcsapatunk. Ez a magyar Premier Liga.

Khal Drogo 2014.12.19. 08:12:12

Az Orbán-kabinet a paksi atomerőmű vezérkarának a lecserélésére készül – értesült a Népszabadság. Lázár János a napokban már beszélt arról, hogy fejvadászokkal keresnek új, külföldi menedzsereket a paksi atomerőmű élére. A Népszabadságnak információi szerint a széles körű menedzsmentcsere hivatalos indoka, hogy az erőmű biztonsági mutatói jók ugyan, de a rendelkezésre állás terén a hatékonysága elmarad a várttól.
A Népszabadság a változások előjelének tekinti, hogy csütörtökön elmaradt egy jó előre meghirdetett sajtóbeszélgetés a paksi cégnél, amit csak az utolsó pillanatban, magyarázat nélkül fújtak le a szervezők. A lap szerint azért, menesztik az erőmű vezetését. A Népszabadság meg nem nevezett paksiakra hivatkozva azt írja, hogy a kormány a két és fél ezer embert foglalkoztató céget arra utasította, hogy nyolcszáz alkalmazottat bocsássanak el. Ezt a vállalat irányítói megvalósíthatatlan elvárásnak tartják, olyannak, ami veszélyeztetné az erőmű biztonságát. A kormány válaszul döntött úgy, hogy új vezetőket állít az erőmű élére, akik alacsonyabb létszámmal is vállalnák az üzemeltetést.
Paks független polgármestere, Süli János ugyanakkor azt mondta, hogy semmit sem tud a kormány – állítólagos – leépítési terveiről és arról, hogy menesztenék az ezzel vitába szálló erőművi vezetőket.

---

No comment.

nyünyüge 2014.12.19. 08:16:26

OFF

Hát igazán jó kezekben olvadt az államadósságunk az elmúlt években!!

Mindössze száz euró a jegyzett tőkéje annak a Prifan Europe Limited nevű cégnek, amelyről Töröcskei István, a végelszámolás alatt álló Széchenyi Bank tulajdonosa kedden azt nyilatkozta, 7,5 milliárd forinttal beszállna a bankjába, hogy megmentse azt - írta a Világgazdaság. A lap szerint az írországi kisvárosban, Navanban bejegyzett, tavaly októberben alapított Prifannak két igazgatója van, egyikük sem banki szakember. Egyikük a svéd John Albert Dieye, aki foglalkozását tekintve informatikai tanácsadó, a másik a brit állampolgárságú Alex Akay Kamara köztisztviselő. A cég székhelyére, amely egy társasházban található, van bejegyezve mindkét igazgató lakcíme is. A lap úgy tudja, hogy a végelszámolás leállítására már nincs esély. A banknak működési engedélye sincs, azt az MNB visszavonta.

www.napi.hu/magyar_vallalatok/szechenyi_bank_megszolalt_az_ngm.591208.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.19. 08:45:33

@Khal Drogo:
Valószínűleg találnak állás nélküli futballedzőt az erőmű élére.
No de mi van itt, talán Paks mégsem eléggé gazdaságos?
Vagy ez is a norvég békaemberek műve?
A helyi fideszes szervezet megfigyelői rendszeresen látják őket, amint lapátfarkukat csóválva, hódnak öltözve úszkálnak a langyos, enyhén radioaktív hűtővízben.

szoja122 2014.12.19. 10:35:26

@Khal Drogo: Az előbbi felsorolásomból, csak a lényeget, a legtöbb visszaélésre lehetőséget adó Paksot felejtettem ki. A rendszerváltozás utáni idők legnagyobb beruházása. Ez a mutyik mutyija. A fő mutyi. Ezért titkosították a szerződést, ezért akarják a menedzsment lecserélni és ezért sem vártak még a beruházással, holott a szakértők szerint még 10-15 évig lehetett volna halogatni. Habár a mai technológiai szinten az atomerőmű a legjobb, leggazdaságosabb beruházás, a technika fejlődésének ütemét figyelembe véve korántsem biztos, hogy 10 év múlva is az lesz.
Hatalmas pénzekről fognak dönteni, valószínűleg ez és az Uniós pénzek miatt folyik a Fideszen belüli harc.

Az országon belüli lenyúlásokra az előbbiekhez képest már kisebb a lehetőség, habár a Fidesz ilyenben nagyon kreatív. Hátra van még az élelmiszerlánc-mutyi, az MKB mutyi. Újabb mutyik esetleg még az alkohol és gyógyszer mutyi lehetősége is.

szoja122 2014.12.19. 10:39:43

@szoja122: Persze Paks az újabb, külpolitikai okok miatt korántsem biztos, hogy megvalósul. Ezért a szétlopható pénz csökken, ami felerősítheti, tovább erősítheti a Fideszen belüli harcot.

szoja122 2014.12.19. 10:50:09

@Khal Drogo: Rendkívül veszélyes, ha a biztonság kárára akarnak spórolni egy atomerőműnél. 2500-ból 800 embert elbocsájtani lehetetlen a biztonság csökkentése nélkül. Magyarország kis ország, ha Pakson történik valami, akkor az országnak annyi. Sőt a környező államok is jócskán megéreznék. Ezért már az elbocsájtások ténye is tovább növelné Magyarország elszigetelődését.

inreallife 2014.12.19. 12:56:16

@hoplita: jahogy minden gondolat az ágytála körül lengedez? azért bírja ennyire a fideszes szarszagot, fel sem tűnik neki... :)

NYJetsTD 2014.12.19. 12:58:09

Apa, kezdődik.... bár gondolom munkásőr mentalitású leninünk még büszkébb a narancs mentalitásra...

www.hir24.hu/belfold/2014/12/19/megfenyegettek-a-munkahelyen-egy-kormanyellenes-tunteto-baratjat/

inreallife 2014.12.19. 13:02:27

@szoja122: az állami szférát akarják csökkenteni, de nem az aktakukacok meg pár forintos adók ügyintézőit küldik el, hanem inkább a termelő vállalatokból, nekik az nem fáj...

a következő paksi legalább 3-as figyelmeztetésnél, terrorizmus elleni eljárást kéne indítani a lézerjani ellen...

6.Lenin 2014.12.19. 17:16:27

@inreallife:

Tudtam, hogy nálad ez nem jön le, ahhoz túl korlátolt vagy.

(az 1ik hozzámszólásod után megnéztem az "aktivitásod", és találtam 1 érdekes hsz-t tőled. Nagyon kiestél nálam azóta)

hoplita 2014.12.19. 17:22:30

@NYJetsTD:
Ikertesója a savazós bácsinak.:)
Amellett, hogy utánozhatatlan humorzsák...:)

6.Lenin 2014.12.19. 17:25:31

@szoja122:

Napok óta csak olvasom már (talán megszokásból) ezt a blogot, ugyanaz a néhány hörgő írja le az elfogult véleményét, mint az 1etlen igazságot.
Milyen érdemit kéne ezekhez írni?
Talán valamit is változna véleményed/véleményük?
(soxor azt sem érted amit te írsz, tök értelmetlen elvárás lenne tőlem, ha abban reménykednék, képes lennél megérteni amit mások írnak neked + a többieknek. Most se értette senki a lényeget-a válaszok szerint)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.19. 21:40:06

@6.Lenin:
Leninem, valahogy úgy vagy itt a többséggel, mint retardált Pistike a Nobel-díjasokkal: "ezek mind hülyék".
Azért ne add fel, Fidesz & Blues.

Khal Drogo 2014.12.19. 21:57:08

@6.Lenin: Oly nehéz most jónak lenni
el se tudnád képzelni
annyi mindent meg kell tenni
de nem ígérem hogy jó leszek

Az az egy fontos: legyetek jók most,
Már nem kell túl sok a holnaphoz;
Legyetek jók, ha tudtok,
A többi nem számít.

Khal Drogo 2014.12.19. 22:00:20

@szoja122: Maradok kirúgva, leharcolva
Marad a vendég, marad a kocsma
Maradnak sósak a könnyek, s a röghegyek
Legaljában a meredek emberek...

Maradok félve és megalkudva
Maradok tisztelettel, lehajolva
Itt ragadt életek - aki csak mehetett
Lefarcolt már, ugrott a fél telek

Maradok tollpihe a szélviharban
Maradok suttogás az őrült zajban
Marad a templom és marad a puszta
Marad a csaló, megint megúszta

Ki keres zsályát a mátrai réteken
Kinek az álma múlik a közérdeken
Sáros a kéz, ami a sorsot húzza
Aki nem látja, legalább haluzza

Mind eladtuk már
Mi elmozdítható
És most jön, ami nem
Koncolható...
Így megy ez az én kis falumban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.19. 22:05:09

@Khal Drogo:
Eddig aszittem, csak a közigazgatásban vagy tájékozott. :)
De lehet, hogy még azt is tudod, mi a Cream - ellentétben a blúzfüggő Leninnel.

Khal Drogo 2014.12.19. 22:39:11

@Hepci: Sajnos ez már távol van tőlem, mármint a Cream.

Khal Drogo 2014.12.19. 22:47:07

De az első sorozat sem volt rossz

444.hu/2014/12/08/minden-osztalyteremben-ki-kene-fuggeszteni-itt-a-ner-kepeskonyv/

Gyurcsány miatt - vágták rá a többiek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.19. 23:08:57

@Khal Drogo:
Nem, ezeket a köcsögöket nem olvasom.
A 44444444444!!!!!!!!!!!!!!-től lefagy a muzeális laptopom, és nem fogok a kedvükért átülni a másikhoz.

szoja122 2014.12.20. 07:48:30

@Hepci: Megértelek, ők is (nem konkrétan a 444) katasztrofálisak voltak, de ha őket (egészében) is kirekesztjük, abszolúte, teljesen, a liberálisokkal együtt (nem az SZDSZ és maradványaira gondolok), akkor Magyarország felét (minimum) ki kell.

Azért gondold át objektíve, melyik okozott nagyobb kárt. Számolj. Lopással, ha akartak sem tudtak volna annyit, mint most, azért sem mert nem volt 2/3-uk. Ráadásul nem intézményesítették, nem törvényesítették a lopást, a korrupciót. Amikor 2/3-uk volt, akkor gondoltak Magyarországra is. A Bokros csomag nélkül még itt sem lennénk.
Bele akartak szólni a magánéletedbe közvetlenül? Nem. A Fidesz viszont keményen és nagyon sok törvénnyel beleszól.
Magyarország külföldi megítélése is sokkal jobb volt mint most.

Sorold fel a pró és kontra tényeket akkor rájössz, hogy azért van különbség. Csípőből ezért elutasítani nem kellene. Ha Magyarországon minden Fidesz ellenző így gondolkozna, akkor a Fidesz lesz a nevető harmadik és örök-élet + 1 napig lesz hatalmon. Másrészt ekkor, ami most történik csak a kezdet...

Ez nem azt jelenti, hogy válaszd a mostani parlamenti baloldalt, ami természetesen vállalhatatlan, de azért a teljesen elutasítani a parlamenten kívüli bal-liberálisokat mégsem kellene. Azért sem mert nem látok parlamenten kívüli elfogadható jobb oldali liberális konzervatívokat sem, akik komolyan elutasítanának a Fideszt és alternatívában gondolkoznának. Legalábbis nagyon kevesen vannak.

Ezzel a Fidesz hatalmát betonozod be, vagy marad a polgárháború (mármint nem te egyedül, csak az ilyen gondolkodás mód).

Nem látok más alternatívát. A többi remény, jóslat, hogy esetleg kinő valami elfogadható.

szoja122 2014.12.20. 07:55:24

@Hepci: A kedvenceim. NSU, Politician, Spoonful, White Room, Born Under a Bad Sign, Crossroads, I Feel Free, I'm So Glad, Rollin' and Tumblin', Strange Brew
Hogy csak a számomra fontosabbakat írjam.

szoja122 2014.12.20. 08:14:18

@szoja122: Csak kihagytam a Sunshine of Your Love-ot és a Sleepy Time Time-ot

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.20. 08:43:08

@szoja122:
Összekevered a dolgokat... nem azért nem olvasok 444-et, mert bal(libsi) köcsögök, hanem azért, mert olyan (pártsemleges) köcsögök, akik nem képesek megcsinálni a portáljuk főoldalát úgy, hogy szaggatás nélkül nézhető legyen egy pár éves laptopon.
No, az ilyenek kinyalhatják a seggem, a híres-neves UP vezetésével. :)

szoja122 2014.12.20. 09:44:30

@Hepci: OK, értelek. Erre is van megoldás Firefox böngészőt használsz NoSquint pluginnal letilthatod a fölös információkat (hátteret, képeket) és így nagyságrendekkel gyorsabban tudod betölteni az oldalakat, különösen a 444-hez hasonlókat. Külön oldalakra beállíthatod, hogy milyet akarsz és legközelebb úgy hozza be.

addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/nosquint/?src=ss

korábban ulrike 2014.12.20. 13:20:26

@Khal Drogo:
Cream. Finom zene
1. Strange brew (Különös kotyvalék, a'szem, magyarul)
www.youtube.com/watch?v=hftgytmgQgE
2. Akinek az előbbi kicsit excenter:
White Room (Fehér szoba) - itt már korosodó a banda, de a szám régi, s nézd, mennyi fiatal van a nézők közt.
www.youtube.com/watch?v=dCc00pX_pFA
3. Creames. Saját lábán álló, nem műanyag pudingból.
img5.hvg.hu/image.aspx?id=fb56a559-1a6f-4e72-8068-954e2f058689&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

korábban ulrike 2014.12.20. 13:25:46

@Hepci: A blúzt még meg lehetne neki bocsátani.

Khal Drogo 2014.12.20. 13:29:46

Ha bedőlne Paks II orosz pénzből, agyontitkosítva és udvari beszállítózva, akkor már itt a tartalék B terv : Budapesti Olimpia.

korábban ulrike 2014.12.20. 13:38:52

@Khal Drogo: Igen. Az első beterjesztés szerint csak olyanok indulhatnak bármely sportágban, akinek a bankja vagy trafikja Magyarországon van bejegyezve. Aztán később másoknak is megengedik az indulást, de ezeknek előbb stratégiai megállapodást kell kötni a magyar kormánnyal, és minden perc közvetítés után 58 % különadót kell fizetni az idegenszívű csatornáknak(RTL-nek 78-at) a közteherviselés érdekében.

korábban ulrike 2014.12.20. 13:52:51

1. Putyin stratégiáját az olajra építette. Olyan valamire, minek világpiaci árát nem csak, hogy nem kontrollálja, hanem alakítani sem nagyon képes. Tudta, hogy ez az egylábúság nagy rizikó, de elmismásolta a gazdaság nagy átalakítását. 'Mikor dől az olajpénz, akkor nem sürgető a gazdaság több lábra állítása, mikor nem dől, akkor meg nincs rá pénz.', mondta egy orosz szakértő. Most mindent az amikra kennek, de tudják, a mostani krach nem miattuk van.
2. OV stratégiáját nem építette olajra meg ilyenekre. Szilárdabb alapokra vágyott, ezért ő stratégiáját Putyinra építette. Most Orbán is az amikra próbál kenni mindent, nem a Nagy Keleti Nyitásra.