Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'504'235 lapletöltés (2018.02.17.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • vizu: Teljesen egyetértek. A közös platformhoz lenne egy idétlen, könnyen körberöhöghető javaslatom. (A ... (2020.06.03. 18:29) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • 6.Lenin: @concret: Már lemondtam a válaszodról, de kösz. Szerintem az eltelt 3 hónap történéseit is figy... (2020.01.29. 10:28) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • concret: @6.Lenin: Bizonyos fokig egyet kell, hogy értsek (jesszus!). De más árnyalattal élve. A "zsigerek... (2020.01.27. 18:56) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • Hungryhorse: A kiváló helyzetfelismerésed és tanácsaid eredménye a jobbikon már látható. Remélem még sokan fize... (2019.12.16. 13:47) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • 6.Lenin: @concret: Arra a kérdésre, hogy az októberi választási eredményeket mi is okozta valójában, ahho... (2019.12.13. 15:55) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (16) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (1) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

23:00

A politika nehéz mesterség. De a politikát felelősséggel, becsülettel megítélni sem könnyű. Egy szóban, egy cselekedetben, egy szavazatban összesűríteni mindazt, amit a szándékokról, az eszközökről és az eredményekről gondolunk. Elválasztani, megkülönböztetni az igazat a hamistól, a természeteset a mesterkélttől, a meggyőzést a manipulációtól. Olykor szinte lehetetlennek látszó vállalkozás.

Egy politikus, egy politikai törekvés megítélésénél vajon mi a legfontosabb, mi a döntő szempont? Hogy mit szeretett volna a politikus elérni? Hogy mi mozgatta? Hogy miért tette? Hogy miképp tette? Vagy egyszerűen csak az érdekes, hogy milyen eredményt ért el?

Nem elméleti kérdések ezek: a mostani népszavazás során például a válaszokból szavazatok lehetnek. Vagy nem lesznek belőlük szavazatok.

Az októberi népszavazás a magyar miniszterelnök menekültügyi politikájának fontos állomása lesz. Ezt a politikát elképesztően megosztó vélemények kísérik. A kritikák leginkább a szándékot és az eszközöket bírálják, időnként pedig a következményekért aggódnak. A támogatók elsősorban a célokra és az eredményekre koncentrálnak.

Hogy mi a miniszterelnök valódi célja ezzel a politikával, azt sajnos nem tudhatjuk, legfeljebb elfogadunk magyarázatokat, feltételezéseket, hiteket. Politikai népszerűségre vágyik, kizárólag a hatalma megtartása miatt fontos az ügy számára, el akarja leplezni vele a korrupciót és a gondokat, Európa megmentője kíván lenni, államférfiúi ambíciói vannak, őszintén hisz a politikája helyességében? Aki „tudja” a választ, annak szinte mindegy is a többi szempont. Aki „tudja”, hogy a miniszterelnök korrupt gazember, az általában nem támogatja akkor sem, ha éppen jó vagy hasznos, amit tesz. Aki „tudja”, hogy a miniszterelnök szándékai őszinték és tiszták, az általában akkor is mögötte áll, ha éppen rosszat vagy rosszul cselekszik. Ebből is látszik, hogy a politikában – de persze nem csak itt, a magánéletben és az üzletben is - a hitek, a benyomások, a megérzések mennyire fontosak. A szándékokról értelmesen vitatkozni sem lehet, mert az érvek itt nem döntőek, nem fontosak, inkább csak mankók, amelyekre támaszkodhatunk.

Hogy milyen eszközöket használ a miniszterelnök a politikája megvalósítása érdekében, azt viszont a napnál is világosabban látjuk. Sőt, szerencsére mindenki ugyanazt látja, legfeljebb másképp értelmezi, magyarázza. Akadnak persze olyanok, akik szerint az eszközökről a politikában nem is érdemes beszélni, ez üres moralizálás, elitista szépelgés, hiszen tudjuk, a kolbászról sem kérdezzük meg, hogyan készült. Szerintem ez tarthatatlan álláspont: igenis kell, hogy legyen véleményünk arról, hogyan akarják a céljaikat megvalósítani a politikusok. Ha mindegy lenne, akkor ez egyben azt is jelentené, hogy minden eszköz elfogadható, és ad absurdum azt kellene mondanunk, hogy ésszerűtlen, miért nem zárja börtönbe az ellenfeleit a kormányfő. Az eszközök vizsgálata ráadásul azért is hasznos, mert valamelyest segít a szándékok feltárásában is: aki mindenre képes a céljai elérésében azt általában más szándékok mozgatják, mint azt, aki számára a cél nem szentesít minden eszközt. A kampányok ritkán mutatják a politika szép arcát, ilyenkor általában mindenki egyszerűsít, túloz, ferdít. A mérték, a mértéktartás, a határok kijelölése mégsem lényegtelen: ez különbözteti meg az egyszerűsítést a primitívségtől, a túlzást a végletekig vitt propagandától, a ferdítést az ordas hazugságtól. Ebben a kampányban nekem úgy tűnt, hogy a kormányzat nem vette figyelembe ezt a határt: mennyiségben és minőségben (hétköznapi értelemben: annak hiányában) is sajnos gyakran átlépett rajta.

Hogy egy politikának mi az eredménye, azt a kortársak ritkán látják pontosan. „A szakértők – akárcsak a közvélemény-kutatók – visszapillantó tükörben nézik a történéseket; információik múltbeli eseményekből táplálkoznak” – írja Joe Klein Az elveszett politika című könyvében. Valóban: a következményeket, az eredményeket csak az utókor láthatja majd tisztán – bár értékelheti akkor is eltérően. Tavaly, amikor a migrációs válság elindult, és színre lépett az ezzel kapcsolatos orbáni politika, rendre azt mondtam, hogy azt csak az idő mutatja majd meg, a magyar kormányfőt Európa felrázójának, ébresztőjének látja-e a történetírás, vagy egy olyan politikusnak, aki önös hatalmi céljai oltárán feláldozta az európai konszenzust és félelmet ébresztett a magyar közvéleményben. A vélemények ma is széles skálán mozognak, s ha korrekt értékelésre törekszünk, érdemes árnyaltan vizsgálni a következményeket. Az orbáni politika kétségtelenül európai szintű feszültségeket keltett, konfliktusokat szült és - ez szerintem a legerősebb érv - láthatóan aggasztó mértékben felerősítette a magyar emberek félelmeit. Ugyanakkor egyrészt elsőként fogalmazott meg olyan alapvetéseket (például a határok védelme kapcsán), amelyek mára szinte minden politikus szótárába bekerültek, másrészt elsőként volt ereje és bátorsága cselekedni is úgy, ahogy ma már többen is teszik (kerítés), és harmadrészt – nem egyedül persze - teremtő rombolást is végzett az európai politikában, segített abban, hogy az európai vezetők a menekültkérdés kapcsán ne elégedhessenek meg a korábbi válaszaikkal, és életszerűbb, gyakorlatiasabb, a józan észnek megfelelőbb, a problémára koncentráló politikákban gondolkozzanak. Nem kell ahhoz Orbán Viktort kedvelni, legfeljebb a tényeket tisztelni, hogy ezeket a következményeket is lássuk és elismerjük.

Mi alapján ítélünk tehát? Mi a fontosabb? A szándék, az eszköz, az eredmény? Akik például kormányfőként elfogadhatatlannak tartották Gyurcsány Ferencet, miért tették? Mert rosszat akart (szándék)? Vagy azért, mert „hazudott” (eszköz)? Vagy azért, mert nem tudta megvalósítani a politikáját (eredmény)? S akik támogatják Orbán politikáját, miért teszik? Mert jót akar (szándék)? Mert ügyesen szerzi meg a támogatást a politikájához (eszköz)? Mert helyes következménye lesz a politikájának (eredmény)?

Az eddigiekből már kiderülhetett, hogy én ezekről mit gondolok:

A szándékairól csak feltételezéseim lehetnek.

A módszereit gyakran helytelennek tartom.

Az eredményeit elismerem.

A népszavazás kapcsán pedig annak megfelelően döntök, hogy azt – tehát magát a népszavazást - a hatalmi politikája egyszerű eszközének tekintem-e inkább, amire döntően belpolitikai-hatalomtechnikai okokból volt szüksége, vagy elfogadom azt az érvet, hogy a népszavazás – elsősorban szimbolikus és nem közjogi értelemben - segíthet a már elért eredmények megerősítésében, azaz abban, hogy Európa reálisabban, a józan észnek és az emberek elvárásainak megfelelően gondolkodjon a menekültkérdésről. Ez sem olyan egyszerű, mert mindkettő mellett szólnak méltányolható érvek, de október másodikáig meg fogom válaszolni magamnak. S ezt tanácsolom mindazoknak is, akik ma még tanácstalanok.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr7911732123

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Török Gábor: Népszavazás: tanács a tanácstalanoknak 2016.09.21. 14:00:02

Október másodikáig meg fogom válaszolni magamnak. S ezt tanácsolom mindazoknak is, akik ma még tanácstalanok.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pucratlan 2016.09.20. 23:38:49

És akkor arról nem esett szó, hogy hogyan viszonyul egymáshoz 1. a kérdés ami a szavazólapon áll, 2. a kampány során előkerült témák, "érvek", illetve 3. amit valójában a kormány akar ezzel az egésszel.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2016.09.21. 00:02:43

@pucros:
Arról meg végképp nem esett szó, hogy az ellenzék miért akar betelepítést, meg miért mondja hogy ezzel Orbán ellen kell szavazni? Mikor ezzel nem lehet Orbánt megbuktatni és tíz emberből kilenc egyértelműen ellenzi a betelepítést, valamint senki nem hiszi, hogy ezeket, meg akiket most szállítanak Európába Afrikából valaha is vissza tudják küldeni, ergo itt maradnak a nyakunkon és ezért akarják őket szétosztani. Miért támogatja Amerika a dzsihadistákat egy olyan háborúban, ami már eddig is több szenvedést okozott, mint amit Aszad összesen tudna okozni? Erre a válasz: Orbán a hibás. Hogy nem veszi észre az ellenzéki támogatója, hogy az ellenzők pontosan Orbán Gyurcsány ellenes taktikáját alkalmazzák, ami ellen anno még maguk az ellenzékiek tiltakoztak?
Ennyi ellentmondáshoz képest a népszavazás teljesen egyértelmű. Mindenki nemmel szavaz, aki ellenzi Merkel birodalomépítő elképzeléseit, aki szerint az iszlámnak nincs helye Európában, aki szerint a betelepítések a nemzetállamokat gyengítik. És ezekhez a vágyakhoz Orbánnak semmi köze sincsen, ezek az ő létezésétől függetlenek. Az ellenzők azok, akik mindig Orbánból indulnak ki.

Link elek 2016.09.21. 07:23:38

Orbán politikajanak az lesz a valodi eredmenye, hogy Mo-t kibasszák az Eu-bol.
ez azt fogja jelenteni, hogy visszajonnek a vamok a EU-val valo kereskedelemben
amibol vagy az kovetkezik, hogy kivonul minden EU-s piacra termelo multi (mercedesz,opel,suzuki,...),
vagy az, hogy ezek a cegek jelentosen csokkentik a magyar béreket, hogy tovabbra is megerje itt termelni
akármelyik is lesz, mindenki, aki akkora marha, hogy még akkor is magyarorszagon tartozkodik az krvara meg fogja szopni
a magayr GDP 60-70%-a fog eltunni nehany év alatt

Orban ugy fog bevonulni a magyar tortenelembe, mint aki felelos a gazdasagi trianonert.

E.Katolnai 2016.09.21. 08:16:22

Nem szabadna a "menekült" szót használnotok, hanem a hóditó mohamedán kifejezész kellene inkább alkalmazni, hiszen tegnap ezek a "menekültek" torkuk szakadtából üvöltötték Leszboszon, h Dzsihad-dzsihad, és halál a hitetlenekre. Az ilyen képsorok megtekintése után gonosz és aljas dolog ezeket a tetveket "menekültnek" nevezni.

Főgebra 2016.09.21. 08:48:30

Akkor nézzük meg alaposabban a dolgot!

"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

1. Igennel válaszolok.
Mit jelent? Hozzájárulok, hogy a kutya brüsszeliták, mindenféle jöttmenttel tömjék tele kis hazánkat.

2. Nemmel válaszolok.
Mit jelent? Hozzájárulok, hogy a kutya brüsszeliták, mindenféle jöttmenttel tömjék tele kis hazánkat. De csak akkor, ha az Országgyűlés hozzájárul!
Eléggé egyértelmű, hogy amíg ez a kurzus van hatalmon, addig az Országgyűlés, nagy valószínűséggel nem járulna hozzá.

Mi történik egy kurzusváltás esetén?
A Fidibusz úgy gondolja, hogy ők úgy vannak mint a Mikulás? Mindig lesznek? Annyian?

Nna, ezért álságos ez az egész ökörködés

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.21. 08:52:55

Logikus és lényegre törő írás.

Azaz szögesen ellentétes a Soros Gyuriék által pénzelt, és irányított ballib mantrával, következés képpen hamarosan FIdesz bérenc leszel mind a 10 hivatásos ballib bérrettegő szerint.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.21. 08:55:23

@megamovieboy:

Az ellenzék MOST még nem azt mondja hogy betelepítést akar.

Azt majd akkor mondja, ha érvénytelen lesz a népszavazás, azokra hivatkozva majd, akiket átvágtak, becsaptak, és azért nem mentek el, mert azt hazudták okafogyott a kvóta ellen szavazni.

Később éppen rájuk hivatkozva fognak betelepíteni migránsokat majd.

Persze társadalmi haszna, vagy hozadéka a betelepítésnke akkor is éppen nulla lesz, viszont iszonyú társadalmi katasztrófát készít majd elő ez a tett.

Ami éppen a Soros Gyuri mögött álló csoport célja.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.21. 08:59:17

@Főgebra:

Ez igaz.
Ezért iszonyú nagy mázli, hogy ezekkel a migránsoakkl terhelt időkben nem a ballib elkúrók vannak hatalmon.

Ha ők lennének az összes migráns, aki jelenleg a Görgöknél vagy Olaszoknál vesztegel, nálunk lenne Budapesten, mint ahogyan itt voltak a kerítés megépítése elött.

Mert a mindenkori kormány azt tesz amit akar. Akár az Eu hozzájárulásával, vagy nélküle, akár az emberek megkérdezésével, vagy anélkül, annyi migránst pakol az országba amennyit akar.
Most is.

A szavazás és kérdés, arra az esetre vonatkozik, hogy mi a teendő, ha nem járul ehez hozzá a kormány.
Ezért kel elmenni és NEM-el szavazni !

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2016.09.21. 09:05:41

Orbán Viktor történelmi küldetése hogy megállítsa 1300 migráns beözönlését az országunkba akik aztán majd elfoglalják a földjeinket és eleszik előlünk a termést. Az EU ezen mesterkedik, itt az ideje hogy kilépjünk az EU-ból!

OKTÓBER 2-ÁN SZVAZZATOK NEMMEL ARRA HOGY MARADJON-E MAGYARORSZÁG A HALDOKLÓ EU TAGJA!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.21. 09:09:06

@megamovieboy: De miért? Betelepítést akar az ellenzék?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.21. 09:11:49

@Ballib Cenzúrázók Réme 11: Kihagytad, hogy ész élkül farkalnak össze-vissza... még a nők is. :-)

@Ballib cenzúrázók réme 18: Hagyjad már. A vak is láthatja, hogy téged pénzel a Soros. Az ostobaságaiddal direkt hergeled a mérsékeltebb fideszes olvasókat, hogy elpártoljanak a fidesztől, mert egy ekkora lámával nem akarnak véleményközösséget.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.21. 09:13:19

@Ballib Cenzúrázók Réme 11:

Ballib migránsseggnyalóknak, már csak a nickhamisítás maradt, és a GYurcsány Feri mantrája, hogy az EU-ról szól a szavazás.

Nem arról.
Hanem hogy az integrációra képtelen nőket erőszakoló muszlim csürhével elárasztjuk az országot vagy sem:

Így integráld a migránsodat:

888.hu/article-otven-migranst-sikerult-eddig-munkaba-allitani-a-2-milliobol-nemetorszagban
Ötven migránst sikerült eddig munkába állítani a 2 millióból Németországban.
...

magyaridok.hu/kulfold/19-milliard-eurot-koltenenek-nemetek-jovore-migransokra-815095/
Németországban a szövetségi kormány jövőre 19 milliárd eurót fordítana a menekültügyre a költségvetés szerdán elfogadott tervezete szerint.
---
az állástalan migránsok munkanélküli segélyére 4,1 milliárd eurót szánnak, és szintén 4,1 milliárd euró jut a menekültek beilleszkedését szolgáló programokra.
...

apanna 2016.09.21. 09:16:58

@Link elek: Baromira nem érted az egészet. Az EU nem a szovjetúnió, amikor megmondták mi legyen, és azt kellett tenni. A multik nem hülyék gyülekezete. Ha annyit kéne fizetni egy munkavállalónak mint odahaza, nem jönne ide. Az EU ból való kidobás pedig egy kampányfogás. Pont az ilyen gondolkodni képtelen gyűlölködő embernek találták ki mint te.

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2016.09.21. 09:32:10

@Ballib cenzúrázók réme 18:

te gyűlölködő Soros által pénzelt liberális álcivil, nem kell reklámot csinálnod a migránsnak, hogy azok persze tudnak kefélni meg gyereket csinálni mi meg nem.

Ezt mi is tudjuk, na és? Orbán Viktor vezérünk is megmondta, hogy már az élsprotoló generációban is túlszaporodtak a dagadt magyarok, akik még egy szar olimpiai szintet se tudnak megcsinálni. 30 éves kor fölött meg már semmi se áll úgy mint 50 éve a nagyapáink gatyájában.

Na ez van na, nem lehetünk tökéletes nép, na és ha televagyunk petyhüdt farkú magyarral akkor mi van? De legalább az átlag 0,8 fehérbőrű fajtiszta magyar megvan családonként, nem fogunk máról holnapra kihalni. Csak kb. 300 év múlva. De akkor is legalább büszke fajtiszta nemzetként halunk ki, akiknek nem keveredett a vére semmiféle ázsiai meg akármi fajjal, hanem megtartotta magának az Urali sztyeppék meg Ujgur föld genetikáját!

A nyugat meg addigra hova fog lerohadni a sok kevert genetikájú generációival, a sok korcs Öziljeivel meg Podolskijaival?!

Hát nem lennék a nyugat helyében!

OKTÓBER 2-ÁN SZAVAZ NEMMEL ARRA HOGY ÉRDEMES-E ÉLETBEN MARADNIA A MAGYARSÁGNAK EGY ILYEN JÖVÖTLEN VILÁGBAN!

Üzenjük Brüsszelnek, hogy megértsék, hogy mi inkább kihalunk!!

Tibi !! 2016.09.21. 09:39:42

@Ballib Cenzúrázók Réme 11:

Szerencsétlen érzéketlen Orbán bérenc !
Mikor fogjátok fel végre, hogy szükségünk van a migránsokra ?

Szükségünk van minden eggyes migránsra, hogy a ballibeárlis oldal végre újra győzhessen, és a haza fényre derüljön.

Öszöd óta teljesen nyíilvánvaló, hogy csak Gyurcsány Ferenc vezetheti ki az országot a szarból, kár hogy 2006-ban nem vezette be a totális demokratikus rendszert, ahol az összes nácit lecsukják, és megverik, ha pofázik !

Most hogy hagytunk titeket győzni, már csak a migránsok szavazataival szerezhetjük vissza a hatalmat.
Ha megerőszakolnak néhány nőt, vagy felrobban egy két bomba, ezt az áldozatot simán bevállaljuk !

A keresztényeket egyébként agybeteg pedofilnak gondoljuk mind egyszálig, de most jól jön a hülye mantrályuk, meg a hitük.

CSak Gyurcsány és a liberálisok vegyék át végre a hatalmat, telepakoljuk az országot migránsokkal, és soha többé nem tudtok győzni !

Igazi demokrácia lesz, demokraták vezetésével, amire egy ország vágyik !

Mail Undelivered 2016.09.21. 09:43:27

Egyrészről, másrészről.
"elsősorban szimbolikus és nem közjogi értelemben"
Mibe fáj nekünk ez a szimbolizmus, kicsihuszár, arról egy fia sort nem írtál.
Nem akartad kihúzni a gyufát Gabika, nehogy elfogyjon a megrendelés.

Hörömpő cirkusz világszám 2016.09.21. 09:53:59

Megint megmondtad a semmit, jó hosszan.

chrisred 2016.09.21. 09:59:13

Az ellenzék meg az értelmiségi réteg kritikus része azért nincs sitten, mert Orbánnak nincs akkora hadserege és fontos geopolitikai szerepe, mint az erdogani Törökországnak.

Mail Undelivered 2016.09.21. 10:05:44

@Tibi !!: nem kéne ennyire leterhelni azt az egy bitet a fejedben.

Mail Undelivered 2016.09.21. 10:10:22

T. Gábor!

Esetleg a fácsén te is vállalhatnád a véleményed, mint a derék Fásy Mulató, meg a jókeresztény Kozmatya.

És mit szólnak a gyerekeid, ha látják, hogy apuci nem kirándulni megy velük vasárnap, hanem szart dagasztani?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.09.21. 10:17:32

Arról szavaz, aki magyar,
Élhet-e itt Akhim Adjar?
:)

papageno39 2016.09.21. 10:26:17

A propagandájuk annyira erőszakos, hogy abból nem nehéz megállapítani, hogy nem őszinte és hátsó szándék áll mögötte

Ad Dio 2016.09.21. 10:30:02

Egyetlen percig sem foglalkoztatott, hogy mi Orbán "célja" a népszavazással. Mint ahogy az sem, hogy milyen eszközökkel kampányol a nemérdekel céljáért.

Én a magam szempontjából nézem csak a helyzetet.

Az EU- egy kör olyan irányba akarja elmozdítani, ami nekem nem tetszik. Ez a népszavazás egy lehetőség arra, hogy elmondjam a véleményemet: nem akarok EU szuperbirodalmat, ahol első és másodrendű állampolgárok élnek és Brüsszelben eldöntik hogy nekem mi a jó. Én Nemzetek európáját akarom, szuverén államokkal és olyan együtműködéssel, ahol a hangsúly azon van, hogy mi működik és mi nem, nem pedig azon, hogy egyes szűk köröknek mi a volna a rövid távú célja i szerint kívánatos.

konrada 2016.09.21. 10:31:44

@chrisred:
Hogy lefordítsam, akkor azért nem lövetettek ki, vittek be több embert Fletóék, mert nem volt akkora ereje???

...tudom, ez több mint ökörség, inkább csak hülye paródiája az elvakult fanoknak.
...van majd akkora, mint amit te írtál, gondolom szintén paródiaként.;))

Ad Dio 2016.09.21. 10:34:51

@Link elek:

Ezért is bővít a Mercedes meg az Audi épp mostanában. Szeretnek bukni na.

2016.09.21. 10:37:11

@Link elek: Ordas nagy baromság.

Medgar 2016.09.21. 10:48:08

@Link elek: Ezt ajánlom figyelmedbe:

index.hu/kulfold/2016/09/21/obama_menekultugyi_konferencia_new_york/

"Valamennyi ország a legmagasabb szinten képviseltette magát, Angela Merkel német kancellár azonban az utolsó pillanatban - feltételezhetően a berlini választás eredményei miatt - lemondta részvételét."

CyberPunK 2016.09.21. 10:52:51

Egyetlen kérdésre válaszoljon nekem valaki: amíg a schengeni övezetben vagyunk, addig nem teljesen mindegy, hogy mennyi migráns telepítenek ide? Fél napon belül visszamennének No-ba. Cserébe viszont megint mi leszünk a gecik, akikre lehet utálkozni, az osztrákok húzzák fel a keritésüket, kibasznak az övezetből, aztán a dublini egyezmény miatt nem 1300, hanem több százezret telepítenek vissza, végleg. Diplomáciát senki se tanult a fidesznél?

morph on deer 2016.09.21. 10:57:21

@megamovieboy:
"Arról meg végképp nem esett szó, hogy az ellenzék miért akar betelepítést, meg miért mondja hogy ezzel Orbán ellen kell szavazni?"

Ideje lenne már felfogni, hogy az, aki hülyeségnek tartja a népszavazás intézményével való ilyetén visszaélést, az nem "betelepítést" akar, hanem például normális hozzáállást a probléma megoldásához!

A megoldás pedig nem a konfrontáció és a gyűlöletpropaganda össznépi rettegésre alapuló agymosása milliárdokért, hanem a konstrukív hozzáállás lenne!

Orbánnak és (bűn)társainak ugyanis az (lenne) a kutya kötelessége, hogy részt vegyen az únió közös erőfeszítéseiben és az együttműködés révén erősítse az ország pozicióját, nem pedig sértődött óvodásként óbégasson és hadonásszon a fakardjával - értelmes tárgyalás helyett.

Csak meg kell nézni/hallgatni a pozsonyi tárgyalás eseményeivel kapcsolatos reakcióit, aztán mindenki másét is, aki ott volt - rövid úton kiderül, hogy ki vezet a forgalommal szemben..!

Ennek a primitív hozzáállásnak a következménye ez a teljesen értelmetlen népszavazás. Úgy képzeli, hogy ezzel az "ütőkártyával" megerősítve esélyesebben fog tudni "támadni" és "követelni", azaz myomást gyakorolni az EU-ra!
Ráadásul mindezt arra való hivatkozással, hogy "egy demokráciában nem lehet a nép akaratát figyelmen kívül hagyni!"

A tény, hogy pontosan a nép akaratából van ott, ahol van, és a nép akaratából van feljogosítva arra, hogy képviselje a "zemberek" érdekeit - ez a "képviseleti demokrácia" pubika - már nem jut eszébe a jelek szerint a támogatóinak.

Az lenne a dolga ugyanis, hogy kiálljon, azzal bíztuk meg és azért fizetjük!
Nem azért, hogy a lakosság háta mögé bújva sunnyogjon, nem azért, hogy a "zemberekre" tolja át a döntés felelősségét, annak összes következményével együtt, hanem azért, hogy végezze a dolgát!

Ehelyett Bözsi néni meg Áron bácsi Csíkszeredáról illetékes a kérdésben, és semmi kétség a hívek fejében, hogy ez így van jól..!

Hát bamba egy népség vagyunk, szó ami szó, mert nemcsak hogy hagyjuk, még harcolunk is érte, hogy így megvezessenek!
Ki mit érdemel, úgy látszik...

chrisred 2016.09.21. 11:07:39

@konrada: A kettőnek semmi köze egymáshoz. Fletó akkor már bukott ember volt. De ha már párhuzamot akarsz, ha Gyurcsány 2006-ban olyan háttérrel rendelkezik, mint Erdogan, soha az életben nem hallottunk volna az őszödi beszédről, és nyilvánvalóan nem hetekig, öt percig se táboroztak volna a Parlament előtt.

morph on deer 2016.09.21. 11:08:24

@CyberPunK:
"Diplomáciát senki se tanult a fidesznél?"

Az a szó nincs benne a teremfoci szabályzaban, szóval feleslegesen próbálkozol...

Viszont most már azt is tudjuk, hogy nem csak az helyes Magyarország (sic!) szerint, hogy a fundamentalista, elnyomó rendszer ellen felkelőket komoly retorziók érik - ez különösen 'pikáns' így '56 évfordulója idején, - hanem már azt is, hogy ugyancsak elítélendő, ha valaki bírálni meri az embertelen, koncentrációs-tábori körülmények között tartott emberek miatt az illetékeseket

("Remélem" már megtalálták a feladatra alkalmas kőbányát Magyarországon is...)

konrada 2016.09.21. 11:11:19

@chrisred:
Persze hogy nincs.
...csak annyi, hogy hasonlóan ökör blödség, amit az elvakult fanokat parodizálva írtam, ahogyan gondolom te is a magad ökörségnek látszó paródiádat...;))

Főgebra 2016.09.21. 11:18:41

@CyberPunK:
"...aztán a dublini egyezmény miatt nem 1300, hanem több százezret telepítenek vissza..."
Azért tudod, hogy ez barokkos túlzás!
Íme a dublini III.-as részlete:
"...nemzetközi védelem iránt benyújtott kérelem megvizsgálásáért melyik tagállam felelős. Főszabály szerint ezt a felelősséget az a tagállam viseli, melyen át a menedékkérő belépett az EU területére..."

Akkor kérdezném, szerinted tengeralattjáróval, metróval, repülővel vagy helikopterrel jöttek ezek a drága emberek Magyarországra?
Ha nem a fentiek egyikével jöttek, akkor a geográfiából adódóan, ők először a napfényes Hellászban léptek az Unió területére! Dublini III.-as szerint tehát ott kell intézniük a menedékkérelmüket!

Tehát, ha ideküldik, mi pedig továbbküldjük őket Görögországba!
Oszt, jónapot!

konrada 2016.09.21. 11:18:59

@CyberPunK:
Nem. Úgyanis akik kitalálták ezt, nem teljesen hülyék (bár közel vannak ehhez..;).
Az áttelepítendő csak oda fordulhat segélyért, támogatásért, ahová küldik.
Így aki a kijelölt kényszerlakhelyét elhagyja, az arról lemondhat.
...ráadásul azt is kitalálták, hogy a segély nem a célország segélyszintjén legyen, hanem a küldő országén.

Ezekkel biztosítják azt, hogy a szétosztandó - Magyarország esetén 1,79 - %-nyi kvótás biztosan maradjon ott, ahová küldték, mert nem mindegy azoknak, hogy vagy az egyik ország életszínvonala felett, vagy a másikon üldözött páriaként éljen.

Van még kérdés?

CyberPunK 2016.09.21. 11:23:02

@Főgebra: Aha, és mivel bizonyítod, hogy a Görögökön keresztül jöttek és nem a szerbeken/horvátokon/albánokon át? Mert regisztrálva itt voltak először.

@konrada: Muhaha, csak amikor telefonseftelésből, zsebtolvajlásból, vagy csak gyros árulásból jobban megél, mint a magyar segélyből, akkor hülye lesz itt maradni. Tudod, ahogy menekülnek a magyarok is innen.

2016.09.21. 11:24:33

@Főgebra:

Akkor nézzük meg alaposabban a dolgot!

"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

Nézzük:
Mit is jelent a kérdés? Hogy jelenleg az EU előírhatja OGY hozzájárulás nélkül ezt. Ha nem így lenne, nem kellene szavazni róla.
Ennek a miértje, hogy az OGY-nek ebbe most nincs beleszólása meg fog változni a népszavazás után? Nem.

konrada 2016.09.21. 11:30:05

@Főgebra:
A jónapottal van a gond, mert az ártatlanság vélelme a politikában is élő jog. Csak oda lehet visszaküldeni embereket, ahol bizonyítottan tartozkodtak.
Ez esetben ez a regisztráló Magyarország, mert a görögök ügyesen elkerülték ezt.

Egyébként a görögök is Mertkell-ék hülyesége miatt kerültek ebbe a helyzetbe, s mert a görögök töke tele van a németek által (egyébként azok szempontjából jogos) megszorításokkal,
hamar átléptek azon, hogy ha azoknak csak Németország jó, akkor hagy menjenek...
(S mi is a németek örömére vittük buszokkal az osztrák határra a háborús görögöktől a még háborúsabb szerbek határától a nem biztonságos magyar területen regisztrálatlanul a nem fasiszta osztrákokig. Ha már annyira kell a németeknek, akkor ne később jusson eszükbe - mint ahogyan most a svédeknek - hogy mégis csak létezik a dublini rendelet...

Főgebra 2016.09.21. 11:33:12

@CyberPunK:
1. Úgy látom, a földrajz nem egy erős oldalad!
2. Azoknak, akik átmasíroztak Magyarországon, azoknak elenyésző hányada nyújtott be menedékkérelmet Magyarországon! Regisztrálni sem akartak! Nem emlékszel rá mit hisztiztek az ujjlenyomat miatt? Ők csak továbbmenni akartak és mentek is.

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2016.09.21. 11:33:30

@Tibi !!: "Mikor fogjátok fel végre, hogy szükségünk van a migránsokra ?"

Hát te norvég álcivil és nihilista még csakl most jöttél erre rá? Orbán Viktor már fényévekkel ezelőtt rájött, hogy milliónyi migránst kell betelepíteni. Az a megoldás, nem pedig 1300!

Ha akkoriban a gyurcsányisták nem akadályozzák meg hogy Orbán Viktor 4 millió bevándorlót telepítsen be Magyarországra, akkor ma nem lenne semmi gond, mert lenne elég migránsunk akiket fel tudnánk mutatni az EU-nak, hogy itt már nincs hely. Egy újabb, 1300 fős migráns tömeg befogadásába viszont bele fognánk rokkanni.

Csak hogy a Soros ügynökök és a háttérhatalmak keresztbe tettek annak hogy Orbán Viktor 4 millió migránst telepítsen be és ezzel megtartsa Magyarország egyedi kultúráját és színtiszta magyar népszaporulatát.

Ezért áskálódik most az EU, hogy egy 1300 fős migráns hadsereggel töressék zúzassák szét a mi nemzetállamunkat, hogy ez az idegen kultúra pár éven belül túlszaporodjon minket és halomban erőszakolja meg a nógrádi falvainkban a kozmetikustól hazatartó magyar nagyanyákat.

ORBÁN VIKTOR TÖBB MILLIÓ BEVÁNDORLÓT VÁR

Több millió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét - jelentette ki tegnap Orbán Viktor kormányfő. A társadalom elöregedésétől egész Európában tartanak.

Magyarország akár 14 millió embernek is megélhetést tud biztosítani - mondta tegnap a magyar kormányfő az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén. Orbán Viktor a gazdasági növekedés fenntartását firtató kérdésre reagált úgy, hogy ehhez szerinte több millió külföldit kell foglalkoztatnia az országnak.

konrada 2016.09.21. 11:36:11

@CyberPunK:
...gondolod, kell oda közel kétmilliónyi zsebes-gyrosos-telefoncsencselő egyszerre??

Biztos annyira hülyék, hogy a németeknél töketlenkedjenek a bizonytalanra, mint itt felvegyék az államilag kiutalt lakásban élve a magyar átlagfizetésnél magasabb segélyt????

...mert azt azért nem gondolhatod komolyan, hogy csak azért menjenek németbe csövesnek, mert hátha esélyük lesz bekerülni az ottani rendszerbe, hogy ugyanolyan szálláson, ugyanannyi pénzt kapjanak, mint itt. Ennyire nem nézheted még te se hülyének ezeket az embereket...

mutyimail 2016.09.21. 11:37:50

@Link elek: ettől meg nagyon messze vagyunk.

n3spr3ss0 2016.09.21. 11:38:03

@megamovieboy: Emberség? Vagy erről még nem hallottál?

atomic power 1986DucaDuca 2016.09.21. 11:59:11

@Link elek: "Orbán politikajanak az lesz a valodi eredmenye, hogy Mo-t kibasszák az Eu-bol."

1./ Az EU-n belül nem létezik olyan mechanizmus, amely azt szabályozná, hogyan lehet kizárni valakit a tagországok közül. Nincs ilyen az Alapszerződésben.

2/ Egy tagország kizárásánál a már meglévő szerződéseket is ki kellene egészíteni. Ehhez viszont egyhangú döntésre lenne szükség, így az adott tagország könnyedén megvétózhatja a saját kizárását.

3./ Bizonyos jogait fel lehet függeszteni egy tagországnak akkor, ha az nem tartja tiszteletben az Európai Unió alapértékeit. A felfüggesztésről a tagországok vezetőiből álló Tanács dönt, minősített többséggel. Felfüggeszteni csak akkor lehet egy tagállamot, ha már megállapították, hogy megsértett egy alapértéket. Ahhoz viszont, hogy ezt megállapítsák, már egyhangú döntés kell, vagyis az adott tagországon kívül mindenkinek igennel kell szavaznia.
Minimum egyetlen szövetségese márpedig mindenkinek van az EU-n belül.

4/ Ha olyan okot találnak, ami megsérti az Alapszerződés valamelyik pontját, akkor kötelezettszegési eljárást indítanak velünk szemben először. Eddig minden ilyen esetben a kormány, bár elment a falig, mindég módosított az unió által kifogásolt jogszabályokon.

5/ Geopolitikai okokból nem érdeke az EU-nak Magyarország kizárása.

6./ A migránsválságban képviselt magyar álláspont nem ütközik az EU alkotmányában is rögzített elveket. Ezek az elvek a következők:

" Az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokszínűségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását. "

" Az Unió tiszteletben tartja a tagállamok Alkotmány előtti egyenlőségét, valamint a TAGÁLLAMOK NEMZETI IDENTITÁSÁT "

" A hatáskör-átruházás elvének megfelelően az Unió a tagállamok által az Alkotmányban ráruházott hatáskörök keretén belül jár el az abban foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Minden olyan hatáskör,
amelyet az Alkotmány nem ruházott át az Unióra, a tagállamoknál marad. "

sírjatok 2016.09.21. 12:07:23

@morph on deer: "Orbánnak és (bűn)társainak ugyanis az (lenne) a kutya kötelessége, hogy részt vegyen az únió közös erőfeszítéseiben és az együttműködés révén erősítse az ország pozicióját"

Például ha azt látom, hogy egy csomó ember négyszögletes kerekű talicskával viszi a sivatagba a homokot, akkor úgy cselekszem helyesen, ha segítek nekik, és nem úgy, hogy rámutatok arra, hogy bután cselekszenek.

Értem, hát látod ezt pl. máshogy gondoljuk.

CyberPunK 2016.09.21. 12:11:42

@konrada: Ha államilag kiutalt lakásokat kapnak, átlagbérnél magasabb segélyel, akkro itt forradalom lesz. Legalábbis remélem.

CyberPunK 2016.09.21. 12:16:05

@Főgebra: És, attól még a regisztráció itt történt meg.

chrisred 2016.09.21. 12:17:24

@konrada: Nem volt ebben semmi paródia. Komolyan gondolom, hogy nem erkölcsi vagy érzelmi kérdés Orbánnál, hogy nem börtönzi be az ellenzéki poltikusokat.

hümhüm 2016.09.21. 12:17:57

Jó hosszú elemzés a poszt TG részéről, de a tanácstalanoknak semmi eligazító tanácsot nem ad. Fölösleges a sok pro és kontra komment.
A lényeg (amit a kormány kampánya nem mer nyíltan felvállalni...):

BURKA vagy HURKA?

A tanácstalanoknak ez talán segít...

chrisred 2016.09.21. 12:26:04

@Főgebra: Valamikor beléphettek Görögországnál az Unió területére, aztán mivel nem az általad említettek szerint utaztak, Macedóniába belépve elhagyták azt. A dublini egyezmény pedig minden bizonnyal a folyamatos tartózkodás esetére, ha az illető közben több uniós tagállam területén is áthaladt, használja az "először" kifejezést. Nem számít, ha életében korábban valamikor már járt uniós országban.

chrisred 2016.09.21. 12:31:36

@atomic power 1986DucaDuca: 6. Az uniós országok belügyi szerveinek együttműködése a közös uniós szakpolitikák közé tartozik, ez kiterjed a menekültügyi intézkedésekre is.

konrada 2016.09.21. 12:34:14

@chrisred:
Aha, szóval komolyan gondolod. ...hát te tudod...

konrada 2016.09.21. 12:42:46

@CyberPunK:
...pedig a rendelet az áthelyezésről ezt tartalmazza.

S a betartása valóban forradalmi helyzetet okozna.

Nem véletlen berzenkedik ez ellen a zorbán, és támogatják úgy az ellenzékei, mert ha már egyedül nem megy nekik, úgy jól jönne egy ilyen EU-s segítség.
...s pont emiatt berzenkednek a szavazás ellen, mert veszni látják egy újabb EU-s megtámogatással indult kisérletüket.

(Az más kérdés, hogy amikor a 120 ezres első kontinges 1,79%-os kvótajaként emlegetett "csak" 1200-ról írnak, akkor a fenti tényről mélyen kussolnak, de talán nem véletlen, vagy mert nem tudnak róla...)

Jolka40 2016.09.21. 12:51:08

Kisvárosunk helyi járatú buszaira ma éjjel felkerült a Fidesz-kormány menekültellenes, "Nem" szavazására buzdító plakátja. Kivétel nélkül minden busz oldalára. Na ennyit a módszerekről.

Ad Dio 2016.09.21. 12:55:42

@CyberPunK:

Ez az egész nem csak a mihgránsokról szól, hanem az Eu döntéshozási mechanizmusáról. Jelen pillanatba az erősebb kutya nemzi a kölyköket, a többi meg kussban figyel meg. Ez nem oké. Nagyon nem.

mojszipupi 2016.09.21. 13:09:46

Ott indul, hogy Orbán kvóta népszavazása nem jött volna létre ha a fidesz maffia nem küld verőembereket a választási irodába. Az elmúlt 26 év legszégyenteljesebb napja után másnap Orbán megzuhanva kiállt, szinte makogott, fényévekre volt valós önmagától, mikor bejelentette, hogy népszavazás lesz a kvótáról. Végig érződött, hogy pontosan tudja mennyire alja dolgot műveltek, és hogy valami végletesen megosztó dologgal lehet erről elvinni a figyelmet. Hát sikerült.
Mindezek után van értelme ennek az egész szándék, módszer, eredmény dumának? A szándékuk, hogy lophassanak, módszerük a köztörvényes zsarolástól kezdve (manyup) a fizikai megfélemlítésig terjed lsd NVI (ha nem tovább is....) az eredmény pedig egy közpénzt és európai támogatásokat gigantikus mértékben elcsaló maffia hálózat lett pár haszonélvezővel, ahova korlátlan mennyiségben öntik a közpénzt. Te nem látod ezt Gábor? Vagy ezzel az eredménnyel tudsz egyet érteni?
Nincs más e mögött kár is lamentálni Gábor. Orbán még több pénzt akar és még nagyobb hatalmat. Szarik ő arra, mi van az itthoni magyarokkal. Pont h úgy érzi kinőtte ő már ezt az országot, ő többet érdemel

Ad Dio 2016.09.21. 13:10:18

@morph on deer:

"Orbánnak és (bűn)társainak ugyanis az (lenne) a kutya kötelessége, hogy részt vegyen az unió közös erőfeszítéseiben"

Mond meg, de őszintén: hol látsz te itt "közös erőfeszítést"?

A skandináv országok lezártak, a franciák falat építenek Calais-nal és épp azon vitáznak hogy be lehet-e tiltani rendeletileg egy fürdőruhát (sic...), az olaszok miniszterelnöke épp szóba sem áll Merkel-lel és egyre inkább csak fenyegetőzik (majd ők kézbe veszik a dolgot az EU helyett!- jeligére). Az osztrákok összerúgták a port a németekkel Is és az olaszokkal IS. A közeljövőben könnyen lehet, megválasztanak egy radikáljobbost elnöknek. Németország egyre inkább béna kacsává válik. Merkel össze-vissza mond már mindent, de leginkább is vissszacsinálná az elmúlt évét. Az angolok? Ja ők épp kilépnek. A görögök hallgatnak és mosolyognak a markukba - ami kötéllel a nyakukban, lábujjhegyen állva igen szép mutatvány. Spanyolok ditta csak még nem állnak lábujjhegyen.

A v4-ek képviselik az egyetlen többé-kevésbé egyeztetett véleményt az EU-ban. Ezt nem én gondolom, így, hanem ez egy TÉNY.

Pillanatnyilag az EU egyetlen "közös erőfeszítése" az, hogy a politikusok egyre semmitmondóbb nyilatkozatokat préselnek ki magukból, hogy leplezzék a leplezhetetlent: ami eddig történt a migrációs krízis kezelésében, az egy nagy büdös kudarchalom. Az egyetlen kézzelfogható eredmény a török megállapodás, de arra inkább azért ne legyünk büszkék: a törökök agyonlövik a menekülteket a határaikon, így szerencsétlenek nem jönnek. Ezért cserébe csupáncsak annyit kell tennünk, hogy pénzeljük Erdogán ámokfutását és jó arcot vágunk ahhoz az aljassághoz amit odahaza művel.

Az EU-nak tényleg lenne egy közös dolga: le kellene ülni és nem nézni honnan jönnek az ötletek, csupán arra ügyelni, hogy működjenek azok. Elő kellene állni egy működő, fenntartható stratégiával. Nem hamarosan, hanem azonnal.

szil_ 2016.09.21. 13:10:50

@morph on deer: „Ehelyett Bözsi néni meg Áron bácsi Csíkszeredáról illetékes a kérdésben, és semmi kétség a hívek fejében, hogy ez így van jól..!”

CsíkszeredáBól

A többi mondanivalóddal sacc egyetértek, de ezzel itt fönn nem. Ez szimpla gyűlöletkeltés, 0 logikával. Gondold végig újra: eleddig az volt, hogy a magyar főmaffia csinált vmi nemzetközi baromságot: a székelyeken úgy csapódott le, hogy beleszólni sem tudtak a dologba. Nem kell messzire menni, elég csak megnézni a falurombolásos esetet Ceausescuval, vagy az Antall-kormány kibaszott mennyiségű magyarjáról szóló kanszagú mellveregetést, vagy Orbán első regnálásának székelyföldi vitézkedéseit, vagy Gyurcsány 23milliórománosdiját -> mindegyik eset rendkívül súlyosan érintette a székelyeket, anélkül, hogy nekük bárki lapot osztott volna. Most lapot osztottak a székelyeknek is Orbánék, de biztosan nem mérték fel a következményeit a dolognak. Az első elbaszott nemzetközi faszkodás után már nyugodtan mehet Székelyföldre szavazatokat kalapozni, mert nem fog összejönni. Egyelőre az van, hogy a jelenlegi maffiakormánytagok személyesen forgatták meg nyelvüket a székely seggekben, és ígértek Kánaánt a Hargita tövébe. Ez a lufi lényegesen szebb lufi, mint az előző maffiakormány románozása, de ez is ki fog pukkanni előbb-utóbb.
Ugyanakkor sehol sem látom azt a magyarországi politikai formációt, aki székelyek ügyeivel foglalkozna. Leszámítva a Jobbikot, aki legutóbbi konzultációjára sikeresen összeszedett 8(!) db embert egy 65 ezres városban (ebből persze le kell számítani a jelenlevő 5 román titkosszolgálat embereit).

morph on deer 2016.09.21. 13:16:38

@sírjatok:
"Például ha azt látom, hogy egy csomó ember négyszögletes kerekű talicskával viszi a sivatagba a homokot, akkor úgy cselekszem helyesen, ha segítek nekik, és nem úgy, hogy rámutatok arra, hogy bután cselekszenek.

Értem, hát látod ezt pl. máshogy gondoljuk."

Látom bizony!
Ennek alapján "szerintetek" nem négyszögletes kerekű talicskával kell vinni a sivatagba a homokot, és "ti" rámutattok erre... Hmmm...
Azért ez tényleg okot ad a büszkeségre, nem?

Ehhez képest szerintem egyáltalán nem kéne homokot vinni a sivatagba, semmilyen talicskával! Ráadásul senki más nem annyira hülye, hogy ezt tegye, "rajtatok" kívül, "akik" még látják is mindezt, többnyire előre.
"Mert hanem tiltakozunk, akkor MAJD BIZTOSAN ezt meg azt FOGJÁK csinálni..!

Én meg így gondolom.
Igaz, emiatt semmi okom a büszkeségre.
Szerintem egyszerűen csak így normális.

tzirok 2016.09.21. 13:36:39

Túl sok fölösleges kérdés, melyekre már maga TG is megadta az egyszerű választ a minap az ATV-ben és Hír TV-ben. Amennyiben a menekültkérdés van napirenden, a Fidesz népszerűsége emelkedik. Amennyiben lekerül a napirendről, a Fidesz népszerűsége stagnál vagy beszakad. Ennyi. Emlékezhetünk rá, hogy amíg Orbán nem találta meg a menekültkérdést, úgy vergődött, mint hal a varsában. Bedobta a halálbüntetés témáját, mint Európa jövőjét meghatározó kardinális kérdést, amelyről azon nyomban európai vitát kell folytatni. Ki is ment Brüsszelbe kardot csörtetni. Aztán kisütötte, hogy az ország felemelkedésének legnagyobb kerékkötője a drogmaffia, ezért kijelentette, hogy kormányzása a drogmaffia elleni harc jegyében fog zajlani, és kötelező drogtesztre küldte volna a gyerekeket. Ennyire nyilvánvaló még soha nem volt, hogy második kétharmados felhatalmazása birtokában sincs halvány fogalma sem arról, mit kezdjen ezzel az országgal. A király meztelen volt, a Fidesz népszerűsége zuhant. Aztán egyik nap feltűntek a határon az első menekültek. A történetet innentől kezdve már ismerjük. A vége az, hogy nem a menekültek áradatában, hanem kék-sárga plakátok tengerében úszik, propagandában fuldoklik az ország.

A népszavazás pedig valójában egy grandiózus politikai mozgósítás. Lassan szimbolikus kérdéssé válik a részvétel, mint annak idején a kokárda viselése. Az a "haza nem lehet ellenzékben" típusú kollektív néphipnózis jelenik meg, amellyel mindig operál a Fidesz. A társadalom totális mozgósítása és letámadása zajlik. Ezért emelik az érvényességi küszöböt elérendő céllá. A Fidesz politikai filozófiája nem ismer félsikert, féleredményt, kompromisszumot. A félsiker kudarc. Az érvényesség emlegetése tehát üzenet mindenkinek, a kampánystábnak, a helyi elöljáróknak, sőt, a választást lebonyolító szerveknek is, hogy a hatalom elvárása a legalább ötven százalékos részvétel. De magának a társadalomnak is: ha nem mentek el elegen, nyakatokba kapjátok a migránsokat, és megnézhetitek magatokat. A pártnak való megfelelés, a lojalitás (és a "jó hazafiság", "jó kereszténység" mércéje lett a kellő mértékű migránsellenesség. Sorra-rendre buknak ki a leghajmeresztőbb nyilatkozatok egyszerű vidéki talpasok, vagy akár fideszes felsővezetők szájából is. Egymásra tromfol rá mindenki. Olyan államilag gerjesztett, őrülten hisztérikus, irracionális légkör kezd eluralkodni, amely semmiképpen sem nevezhető normálisnak egy demokratikus népszavazás lebonyolítása kapcsán. Itt is kilóg a lóláb: a kormány nem az emberek véleményére kíváncsi, hanem erőszakosan mozgósítani akar.

Ad Dio 2016.09.21. 13:46:29

@morph on deer:

"Én meg így gondolom."

Pedig ami eddig történt, az alapján minimum lehetséges, ha nem egyenesen valószínű a dolog. A migrációs krízis EU-s "kezelése" egész egyszerűen kudarc.

wega 2016.09.21. 13:47:37

Röviden, és mellőzve a mellébeszélést.

"istencsászár" OV célja? (ha esetleg valaki nem tudná, mondom: a HATALOM megtartása, és pont leszarja ő a migráns-/menekülteket -is-, ahogy minket (a NÉPe) -is- , meg az EU-t (a többiek) -is-).

Módszerei? (uszítás, hazudozás, gyűlöletkeltés, mellékállásban: szabadrablás)

Eredménye? (a népszavazásé: - 0, mert NEM lesz eredményes, ezért is pörögtek annyira fel, távlati célok: Mo. morális lerombolása, és hűbérbirtokká alakítása)

További szép napot, és jó "szavazást".

Peterpapo 2016.09.21. 14:23:10

Kedves Gábor!

Annak tudatában, amit eddig OV művelt 6 év alatt, minden szó felesleges, ami arra irányul, hogy megpróbálja megmagyarázni OV cselekvéseit bármilyen ügyben.

gabriel8 2016.09.21. 14:25:08

@Ballib cenzúrázók réme 18: olvasd el az indexen a cikket Orbánék által elfogadott migrációs stratégiáról:
index.hu/belfold/2016/09/21/az_mszp_1_millio_migrans_betelepiteset_tervezte_2007-ben/

Amennyire gerinctelen kampány megy, több embernek arról szólhat a kampány, hogy
mennyire / meddig tűri, hogy hülyének nézzék.
Amikor nap mint nap a pofájába dörgölik, hogy hülyének lehet nézni : plakátletépések, annak híresztelése, hogy elveszik a cigánytól a segélyt, hogy az önkorm lakásokból kirakják az embereket, hogy migránsok kerüljenek a helyükre.
Én ezért fogok érvénytelenül szavazni. Napról-napra mind egyértelműbb, hogy az értelmes ember nem szavaz arra, hogy hülyének nézzék.
A gyűlöletkampány szeret Téged ! :)

sírjatok 2016.09.21. 14:45:20

@gabriel8: De te azt elolvasod, amit belinkelsz?

"Migráns alatt akkor még nem a Törökország és a Balkán felől a zöld határon húzott szögesdrót alatt átmászó szíriai háborús menekülteket értették. A globalizáció részét jelentő nemzetközi vándorlásról beszéltek, azaz külföldiek legális bevándorlásáról."

Ezzel nincs is semmi gond. "No fingerprint" dzsihád ali viszont kurvára ne jöjjön.

chrisred 2016.09.21. 14:47:32

@Ad Dio: Jól értem a logikádat? "Nem veszünk részt az Unió közös erőfeszítéseiben, és ha nem veszünk részt benne, az már nem közös erőfeszítés."
A kvótahatározatot négy kelet-európai ország (és a tartózkodó Finnország) kivételével mindenki megszavazta. Eddig azért nem történt vele semmi, mert a kisebbségben maradtak, ahelyett, hogy elismerték volna a többség akaratát, bedobták a durcát, hogy ez így akkor nem is érvényes, csúnya Unió, csúnya Juncker, csúnya Merkel. Erre a többiek is azt mondták, nehogy már mi járjunk rosszabbul, és nem erőltették meg magukat a végrehajtásban.

sírjatok 2016.09.21. 14:47:36

@morph on deer: úristen baszki azt hittem egy párhuzam értelmezése nem haladja meg a képességeidet, de megint elkövettem azt a hibát, hogy értelmes embernek gondoltam egy migripártit...

gabriel8 2016.09.21. 14:48:39

@E.Katolnai: Ez hogy "ezek a menekültek mind azt kiabálták hogy" - ez épp olyan, mint ha pár magyart lekapcsolnak lopásért és utána az egész magyarságra azt mondják, hogy tolvajok mind.

gabriel8 2016.09.21. 15:11:10

Egyet még nem árt észrevenni:
1, a gyűlöletkampány miatt megint megoszlik az ország: ő szerintük "hazaárulók" és nem hazaárulók közt,
továbbá: mindezt meg lehetett volna hozni 2/3-os törvénnyel is és akkor nem történik megosztottság, magarán a saját hatalma érdekében történik az, hogy a nép lehazaárulózza az ország egy részét ill. azt is, aki otthon marad.

livengood 2016.09.21. 15:11:25

Néhány nappal ezelőtt - több napi küszködés után - arra jutottam, hogy nemmel kell szavaznom.

Nem gondoltam volna hogy ide jutok, a kezdetektől világos volt, hogy nem megyek el szavazni. Ahogy Orbánék kampányolnak, az ahogy a gyűlöletet felkorbácsolják a MAI NAPIG csak erősíti bennem, hogy nem kellene elmenni szavazni és arra kellene mindenkit biztatnom, hogy távolmaradásukkal érvénytelenítsék a népszavazást. (Önmagában az is undorító, hogy csak akkor és arról lehet népszavazást rendezni amikor és amit Orbán jóvá hagy.)

Ugyanakkor az amit napról-napra látok, hallok, olvasok a világban zajló eseményekről sokkal jobban taszít attól amit alternatívaként a világ demokratikus vezetői felmutatnak, javasolnak, tesznek.

Csak a legutóbbi hírt idézem: Obama: "Eposzi menekült válság jön." Majd a menekültek befogadására biztat! Semmi másra. El ment mindenkinek az esze!? Ezt nem Orbán uszító stábja találta ki, holnap nyugodtan ki lehet plakátolni:

TUDTA? Obama üzeni önnek: - Eposzi menekült áradat közeleg!

Ad Dio 2016.09.21. 15:35:25

@chrisred:

"Jól értem a logikádat?"

Nem. Pedig nem olyan bonyolult amit mondok: 1. NINCS közös álláspont. 2. ami van, a Németország oktrojált, működésképtelen marhasága 3. amit ráadásul senki ne hajt végre, csak mi (v4) ki is mondjuk hogy nem, a többiek csak sunnyognak, de ugyan úgy nem vesznek át szinte senkit 4. ha végre is hajtják, a migránsok azonnal visszamennek oda, ahová indultak.

Így remélem érthető.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.21. 15:49:57

@livengood: Nagyon szép példabeszéd volt. Ám ettől még a népszavazásnak nem lett több értelme. Továbbra is a néphülyítésről szól, továbbra is a haverok pénzzel való kitöméséről szól, és továbbra is az EU-tól való távolodásról és így az orosz medvéhez való közeledésről szól.

És remélem, hogy ez nem csak egy agitpropos szöveg volt, mert régi habonyi trükk úgy kezdeni a mondókát, hogy "én útálom az Orbánt, de...". :-)

Dr. Nagy László 2016.09.21. 16:02:55

Na, ez a poszt sem segít senkinek, aki bizonytalan. Annyira igyekszik középen maradni, hogy végül egy nagy semmi lett belőle.

livengood 2016.09.21. 16:08:45

@Főgebra: Nem tudom pontosan mi a Dublini Megállapodás előírása erre az esetre, de a földrajz alapján a Görögország partjainál a schengeni övezetbe lépő menekültek az észak görög szárazföldi határon át elhagyták a schengeni övezetet. Majd az EU területén kívül menekültek tovább. Majd Magyarország határát átlépve ismét a schengeni övezetbe léphettek. Tehát, ha szigorúan veszem, hozzánk kell visszatoloncolni őket az EU észak-nyugati fertájáról.

Egyébként eléggé mocskos dolognak tartanám azt is, ha a görögöket szívatnák ezzel. A Dublini Megállapodást (is!!!) újra kellett volna tárgyalni amikor már az európai kormányok, brüsszeli politikusok tudtak a közelgő menekült áradatról. Ez pedig nem 2015 tavasza volt, mert nekem nincs titkosszolgálatom, de tavaj júniusban pusztán az újságcikkek és a 2014-15 évi publikált migrációs statisztikák ismeretében én már tisztában voltam vele, hogy valami rendkívüli történik.

Állandó vád Orbán politikájával szemben, hogy regisztrálás nélkül átbuszoztatta az áradat nagyobb részét. A menekült politikában is kétszínű EU politikusokat ismerve hálistennek!

A kétszínűséghez: - Én nem tudom elfelejteni hogy Németország kb. tíz éve az EU tag Lengyelország érdekeit figyelmen kívül hagyva megállapodott Putyinnal az Északi Áramlatról. 2011. november 8-án már Merkel örömködik Medvegyevvel a csővezeték átadóján. Nem tudom elfelejteni, mert 2006-ban e miatt éreztem úgy, hogy az EU koporsójába beverték az első kihúzhatatlan szöget. Az átadásig 2008-ban az orosz csapatok lerohanták Grúzia északi részét, de az építkezés zavartalanul folytatódott.

Miféle unió az Európai Unió? Újra kellene ezt gondolni.

chrisred 2016.09.21. 16:09:20

@Ad Dio: 1. Mi számít közös álláspontnak? 28-ból 28 tagállam egyetértése? Soha nem lesz, mert már csak a földrajzi elhelyezkedésük miatt a tagországok nem láthatják ugyanúgy a helyzetet. Valami kompromisszumra mindig szükség lesz. 2. Fogalmam sincs, mit oktrojál Németország, de ha létezik ilyen, akkor is többséget kell szereznie a tagországok között ahhoz, hogy az uniós döntéshozatalon átmenjen. 4. Ez a kvótahatározat végrehajtása szempontjából lényegtelen. Ha valamelyik ország hivatalosan elismerte a személyt menekültként, és ellátta papírokkal, voltaképpen nincs is joga akadályozni az Unión belüli mozgását.

nyünyüge 2016.09.21. 16:16:07

@tzirok:
"... Itt is kilóg a lóláb: a kormány nem az emberek véleményére kíváncsi, hanem erőszakosan mozgósítani akar."

Ráadásul a népszavazás eredménye hosszú évekig alkalmas lesz az ellenzéki pártok, egyes önkormányzatok, ... hibáztatására, büntetésére, akármi a migrációval kapcsolatba hozható esemény történik bárhol Európában. Bármi is lesz az eredmény. Mert mindenképpen lesz olyan önkormányzat, ahol kevesebben szavaztak a "nemzet érdeke" szerint, mint a másikban, ahol több volt az érvénytelen szavazat, mint a harmadikban, ahol kisebb volt a részvétel az átlagosnál, .... És ez alapján lehet majd válogatni támogatási összegek szétosztásánál, illetve erre lehet hivatkozni, ha hivatkozási alapot keresnek.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.21. 16:20:07

@chrisred:

A kvóta bevezetése csak azért lenne jó, hogy egész Európában a jobboldali kormányok kerüljenek hatalomra.

És akkor végre meg lehetne oldani a migránskérdést az egyetlen valódi és hosszútávú megoldással.
Kitolocolással és teljes határzárral, ami a muszlim honfoglalókat illeti.

rovid 2016.09.21. 16:22:07

@Link elek: bárcsak "linkelnél!" de rohadtul igaz!

livengood 2016.09.21. 16:33:45

@Tutta? Kampánymigráncs: Igaz: néphülyítésről szól, haverok pénzzel való kitöméséről szól.

Félek, hogy igaz: az EU-tól való távolodásról, az orosz medvéhez való közeledésről szól.

Ehhez csak annyit, hogy megfigyelésem szerint nem Orbán politikája dönti be az EU-t. Szinte semmit nem számít, viszont a jelentősebb tagállamok politikusainak cselekedetei és bénázása rohamosan erodálja az EU-t. Vállalhatsz szolidaritást a Titanikon, állhatsz te is a lúzer kapitánya mellé, de attól a családod nem lesz boldog.
Szerintem senki nincs tisztában azzal, hogy mekkora válságot idéz majd elő amikor befejeződik az EU kétsebességessé válása. Szerintem senki nincs tisztában vele, hogy amit ma már gyakorlatként folytatnak a legerősebb EU tagállamok - első és másodrendű tagországok - hová vezet. Szerintem amikor gigászok csapnak össze, dőlnek le (senki sem tudhatja, hogy a ma nagy és erős tagországok mennyit fognak veszíteni) akkor a kicsiknek nem épp a legjobb politika a lojalitás. Annál inkább a hasonló helyzetben lévőkkel kötött szövetség. Az EU-t nem az orbáni politika rombolja. Ha az EU működött volna az orbáni politika is szelídebb lett volna.

Ebben a helyzetben pedig számolnunk kell az orosz politikával. Hogy ezt Orbán jól csinálja? Szerintem nem. De a többiek még kevésbé.

morph on deer 2016.09.21. 16:39:57

@szil_:
Szimplának szimpla, de a gyűlöletkeltés rész nem stimmel.
Egyszerűen a dolog abszurditására kívántam felhívni a figyelmet: mennyire indokolt belerángatni azokat is, akik ebben aztán végképp nem érintettek!

Meg azokat is, akik furcsa módon igen, nevezetesen a vajdasági magyarokat!
Csak gondolj bele, hogy ha nemmel szavaz, ahogy Orbán kéri, akkor azt támogatja, hogy a menekülő migránsok a lakóhelyén torlódjanak fel, ami ugye Szerbia.

Érdekes, valahogy a burgenlandi magyarok nem különösebben számítanak "magyarnak", már megint.

Már többször szóvátettem, de nem elégszer, nekem a hazáron kívüliek érdemi képviseletéről teljesen más a véleményem.
Először is, szerintem kéne, hogy legyen annyi önérzet a helyiekben, hogy nem hagyják magukat távirányítva kihasználni a magyarságukra való hivatkozással, kéne, hogy legyen annyi önérzet, hogy visszautasítják a megkülönböztető bánásmódot, azt, ami nem jár a többi magyarnak, például.

Azzal, hogy a határon túli magyarok hallathassák a hangjukat és beleszólhassanak a saját életüket érintő kérdésekbe messzemenően egyetértek!
Azzal viszont, hogy a hazai belpolitikai és pártpolitikai csatározásokban a szavazati jogukra való hivatkozással beleavatkozzanak messzemenően nem értek egyet!

Ez ugyanis NEM a határon kívüliek érdekképviselete, hanem az ő lojalitásukkal való visszaélés!

Véleményem szerint a határon túli magyaroknak ugyanolyan esély jár, mint az anyaországon belülieknek: hogy lélekszámuk arányában delegálhassanak képviselőket a magyar parlamentbe!

Természetesen függetlenként, és természetesen a választóik érdekét képviselve azokat az ügyeket támogatva, vagy éppen kezdeményezve, amelyek valóban a határon túli magyarság, és nem az anyaországi pártpolitika érdekeit szolgálják.

Ebből kiindulva tehát én abszolut nem tartom helyesnek, hogy a határon kívüliek ebben a témában szavazniuk kellene, egyszerűen nem fair!
Sem a kormánytól az, hogy a többi magyartól eltérő feltételeket biztosítva csak a szavazataik megszerzése miatt számítanak, sem a határon túliaktól, hogy mindebben részt vállalnak.

Szóval kb. ez.

morph on deer 2016.09.21. 16:52:03

@Ad Dio:
"Pedig ami eddig történt, az alapján minimum lehetséges, ha nem egyenesen valószínű a dolog."

Én mindenesetre ódzkodnék előre vetíteni a majdani eseményeket a korábbi történésk alapján, cselekedni erre fel, azaz már lépni is a feltételezések alapján pedig enyhén szólva is a nyuszika porszívójának közismert történetét juttatja az ember eszébe...
Az enyémbe, legalább is.

morph on deer 2016.09.21. 17:07:12

@sírjatok:
"...de megint elkövettem azt a hibát, hogy értelmes embernek gondoltam egy migripártit..."

Azért nem lehet könnyű neked sem!
Mivel pontosan arra válaszoltam, amit írtál, de elkövettem azt a felületes hibát, hogy feltételeztem, hogy legalább a saját gondolatmenetedet tudod követni :)

Tévedtünk, mi?
Egyébként melyik az a "migripárt"?
Nem a KDMP (Köcsög Demagóg Migránsgyűlölők Pártja) amire gondoltál?
Mert ez van a legközelebb ahhoz, amire utaltál!
Bár én semmilyen pártnak nem vagyok/voltam tagja az elmúlt 50-60 éve, és már nem is tervezem erre a kis időre :)
(Szóval fel a fejjel, van remény!)

morph on deer 2016.09.21. 17:11:29

@szil_:
Amit kihagytam a válaszból, elnézést:

CsíkszeredáBól?
Merthogy Budapestből sem, meg Egerről sem, meg még a csuda tudja.
Szóval inkább nem bonyolítanám.

Ad Dio 2016.09.21. 17:29:58

@morph on deer:

Sok igazságod van, de ez egy kicsit amolyan róka fogta csuka: ha a v4-ek nem háborodnak fel, ha nem tiltakozunk kézzel-lábbal, ki tudja mi merre halad tovább. Mert bizony Merkel Kancellárasszony egy évvel ezelőtti álláspontja egy szélsőséget képviselt. Ma már nem annyira. De még mindig inog a dolog. Szvsz az EU többet tudott meg magáról egyetlen év alatt, mint előtte 30 alatt. Jó volna hasznosítani ezt az újdonsült tudást.

Ad Dio 2016.09.21. 17:37:21

@chrisred:

"Mi számít közös álláspontnak?"

Olyan álláspont, amit tagok súlyozott többsége vall ÉS hajlandó is végrehajtani. Itt szavak szintjén megvolt a súlyozott többség, de nézd meg kérlek a cselekedeteket is (amik ugya azért mégiscsak a szavak hitelesítői). A v4 és a többi ország között annyi a különbség, hogy a v4-ek nem csináltak segget a szájukból. Mi megmondtuk hogy ezt így nem. A többiek nyomták a szuperhumán dumát, majd aztán valahogy pont semmit nem csináltak. A migránsok szinte kivétel nélkül azokban az országokban vannak, ahová ők akartak menni. Hány embert is vettek át a kvóták szerint? Röhejes.

Ad Dio 2016.09.21. 17:39:24

@chrisred:

"Fogalmam sincs, mit oktrojál Németország, de ha létezik ilyen, akkor is többséget kell szereznie a tagországok között ahhoz, hogy az uniós döntéshozatalon átmenjen"

:-)

Nézd, ha akarsz tedd a naivat. Majd felnősz és akkor majd megérted amit mondok.

Ad Dio 2016.09.21. 17:41:34

@chrisred:

"Ez a kvótahatározat végrehajtása szempontjából lényegtelen. Ha valamelyik ország hivatalosan elismerte a személyt menekültként, és ellátta papírokkal, voltaképpen nincs is joga akadályozni az Unión belüli mozgását."

ld mint fent.

A 3.-at pedig elegánsan átugrottad. Pedig az a lényeg ugyebár. Mert lehet bármit mondani a szánkkal, még a nyomdafesték is elbír akármekkora hazugságot, de ha nem követik tettek a szuperhumán ájtatosságokat, akkor ugye az egész pont annyit is ér...

chrisred 2016.09.21. 18:43:58

@Ad Dio: 3. Bekopizom a korábban írtakat: "Eddig azért nem történt vele semmi, mert a kisebbségben maradtak, ahelyett, hogy elismerték volna a többség akaratát, bedobták a durcát, hogy ez így akkor nem is érvényes, csúnya Unió, csúnya Juncker, csúnya Merkel. Erre a többiek is azt mondták, nehogy már mi járjunk rosszabbul, és nem erőltették meg magukat a végrehajtásban."

Erre gyakorlatilag leírtad az előzőeket, ahelyett, hogy reagáltál volna rá.

chrisred 2016.09.21. 18:47:57

@Ad Dio: Tehát csak a ködösítés és mellébeszélés.

Ad Dio 2016.09.21. 20:16:47

@chrisred:

???

Te valakivel összekeversz. Nézd már meg kinek válaszolsz Pajti!

Ad Dio 2016.09.21. 20:21:04

@chrisred:

Egyébként pedig egy nagy marhaság. Vagy azt gondolod, hogy a centrum országai rettegnének Orbán Viktortól? Mert ha így gondolod, akkor el kell vennem a kedvedet: nem tartanak azok tőlünk. Valaki mástól félnek. És teljes joggal: a saját szavazóiktól. Ezért nem hajtotta végre senki a kvótákat. A kvóták egy modoros, képmutató, álszent és persze legfőképpen működésképtelen agyrém. A V4-ek egyenes gerinccel, a józan ész nevében utasították vissza, a többiek meg a szájukkal elfogadták, de aztán sunyin meglapultak mint a szar a gazban, merthát...

graycivil 2016.09.21. 20:30:33

Azért az döbbenetes, hogy a FY!DESZ ilyen álkérdésekre költi a népszavazási milliárdokat, amikor a népszavazás eredménye semmit nem old meg a menekültválságből, miközben az olimpiával, PAKS 2-vel, Tákolmánnyal kapcsolatban szartak ránk.

Miért mondom, hogy álkérdés? Nem azt vitatom, hogy a menekültkérdés fontos dolog. De nem úgy, ahogy Le Sopeau akarja azt láttatni. Mire is kap felhatalmazást? Arra, hogy dacoljon Brüsszellel? Hogy "nemzeti hatáskörbe" szeretné utalni a migránskérdés megoldását? Arra nem gondol, ha kivonja magát a közös EU megoldásból, akkor az EU többi tagja továbbra is közösen próbálja majd megoldani a problémát, ami azt jelenti, hogy a terheket maguk között szétterítik, a "legkényelmetlenebb problémákat" pedig visszanyomják hozzánk? Vagy háborúzni fogunk a szomszédainkkal, hogy kihez kerüljön a "forró krumpli"?

Le Sopeau is pontosan tudja, hogy az egész 10 milliárdos bolondokháza számára csak PR-célra kell. Az EU-ban csak szart keverni tud, de ellene tenni semmit. És nem is akar. De az már most látható, hogy a jövő kormányaira szinte elviselhetetlen terheket rak Paks2-vel és az orosz segg nyalásával. Nagyon nehéz lesz kihúzni a fejünket Putyin farpofái közül.

chrisred 2016.09.21. 21:26:29

@Ad Dio: Olvasási nehézségek? Azt állítottad, hogy a 3. pontra nem reagáltam. Pedig csak nem akartam ismételni magamat.

Ad Dio 2016.09.21. 21:27:51

@chrisred:

"Olvasási nehézségek?"

Kettőnk közül egyiknek biztosan, de kétlem hogy én lennék az ;-).

Ad Dio 2016.09.21. 21:30:17

@graycivil:

"Arra nem gondol, ha kivonja magát a közös EU megoldásból, akkor az EU többi tagja továbbra is közösen próbálja majd megoldani a problémát, "

Áruld már el, hogy miben is rejlik az a bizonyos "közös EU megoldás", amin itt mindenki lelkesen dolgozik, a v4-eken kívül? Konkrét tettekre gondolok, nem pedig cirkalmas lózungokra. Nos?

chrisred 2016.09.21. 21:32:23

@Ad Dio: Nem, semmiben nem utaltam arra, hogy bárkitől is rettegnének. Azt írtam, hogy nem nagyon erőltetik meg magukat, ha mások megtehetik, hogy egyszerűen beintenek. És mivel még egy év hátravan a "kvótás" időszakból, nem lehet azt mondani, hogy nem hajtották végre.

chrisred 2016.09.21. 21:34:57

@Ad Dio: A helyedben azért ebben a kételyben is kételkednék. :)

Ad Dio 2016.09.21. 21:35:37

@chrisred:

:-) hát jó. Kicsi strucc, feje a homokban. Sebaj. Még egy sört?

tzirok 2016.09.21. 21:47:50

@nyünyüge: Megütötte a fülemet TGM egyik megjegyzése. A népszavazás valójában arról szól, hogy adunk-e még nagyobb hatalmat Orbán kezébe. Az OGY (azaz gyakorlatilag Orbán) kompetenciájába utaljuk ugyanis az ügyet. Azt már én teszem hozzá egy gondolatkísérlet erejéig: mi van, ha Orbán egyik nap azt mondja, hogy jófej leszek, és befogadok ezer migránst? Mert mondjuk ezt alkudja ki az EU-tól azért cserébe, hogy mit tudom én, elengedjék Paks kettőt, vagy valamelyik égbekiáltó korrupciós ügyet. Szóval az OGY - nem meglepő módon - csont nélkül megadná a hozzájárulást a betelepítéshez. A megdöbbent híveknek meg el lenne magyarázva, hogy Orbán európai jelentőségű államférfi, aki az ország teljesítőképességéhez mérten segít a rászorulóknak, és emberségben lekörözi még a "demens vénembert" is. Tapsvihar üdvözölné. Körülbelül ennyit ér ez a népszavazás. Persze nyilvánvalóan abszurd a példa, de szépen illusztrálja, hogy a népszavazás valójában nem kötelezi semmire Orbánt, csak feljogosítja. Azt kezd vele, amit akar. Így persze bohócot csinál abból az alkotmányos alapelvből is, hogy a népszavazás eredménye kötelezi és köti az OGY-t. Hiszen a közvetlen demokráciának nyilvánvalóan az az értelme, hogy a nép fejti ki az akaratát, és annak rendelődik alá az OGY döntése. Itt pont fordítva van.

morph on deer 2016.09.21. 22:26:51

@Ad Dio:
"...az EU többet tudott meg magáról egyetlen év alatt, mint előtte 30 alatt. Jó volna hasznosítani ezt az újdonsült tudást."

Ez így igaz, és őszintén remélem, hogy a tanulságnak valami eredménye is lesz!

Nekem általában egyébként is a merev, megcsontosodott álláspontokkal van bajom, miközben minden változik, szinte percenként. Ez - természetesen - nem azt jelenti, hogy az opportunizmus és a köpönyegforgatás az üdvözítő megoldás, hanem azt, hogy az ember legyen képes felismerni azt, hogy az idő halad! Azt teszi, mégpedig lineáris modorban, azaz csak előre, és visszafordíthatatlanul.

Ebből pedig azért következik egy s más. Szóval nem érdemes próbálkozni a megállítással, a visszaforgatásról már nem is beszélve.

Ad Dio 2016.09.21. 22:42:30

@morph on deer:

"Szóval nem érdemes próbálkozni a megállítással, a visszaforgatásról már nem is beszélve."

Nem bizony. Csak a ma "visszája" tegnap még "előre" volt. Ezt nagyon nehéz azoknak felfogni, akik a tegnapból jönnek, ahol még sikert sikerre halmoztak.

morph on deer 2016.09.21. 23:06:38

@Ad Dio:
Rosszabb hírem is van, az EU-s tanulságokat illetően, aztól tartok.
Mondjuk száz évvel ezelőtt még voltak olyan táblák nyilvános helyeken, hogx például "padlóra köpni tilos!".
Ma már nincsenek, mert az általános feltételezés az, hogy az európai emberek jócskán túlléptek ezen a ponton.
Mígnem jött Orbán Viktor.

Az EU-nak mincs törvényi szabályozása arra az esetre, hogy miként lehetne kizárni egy tagállamot, mert senki nrm gondolt rá, hogy ez a kérdés felmerülhet.

Messze menő felelőtkenség!

Mentségükre szolgálhat, hogy korábban nem ismerték Orbán Viktort, de ez olyan sokat igazából nem segít.
Ma már...

chrisred 2016.09.22. 05:44:27

@Ad Dio: Tényleg ilyennek tűnsz, talán kevesebbet kellene innod fórumozás közben. :)

chrisred 2016.09.22. 05:53:49

@tzirok: Ez nem TGM találmánya. A kérdés logikájából adódik, egyszerűen nem szerepel benne az alternatíva, hogy a kötelező betelepítés túlmutat mind az Országgyűlés, mind a Európai Unió szerveinek kompetenciáján. Pedig jelenleg a magyarországi huzamos tartózkodás engedélyezése kizárólag személyenként elbírálva és a meghatározott feltételek fennállása esetén lehetséges. Kivételt képeznek az uniós polgárok, akik a kérdésben egyáltalán nincsenek elkülönítve a harmadik országbeli állampolgároktól.

Ad Dio 2016.09.22. 07:25:10

@morph on deer:

Tudom mit érzel Orbán iránt. Pont ugyan ezt éreztem én is 2006-ban Gyurcsány iránt. De aztán tudatosan próbáltam felvenni egy távolságot a fickótól, hiszen ő is csak egy jelensége a politikának. Nem jobb és nem rosszabb mint a többi hasonló kaliber itthon ÉS odakint is. Kint a PC teszi őket látszatra a nyilvánosság előtt kissé szalonképesebbé. De ez csak a látszat. Ha elgurul a gyógyszer, akkor lehull az álca és kijön az emberszabású alóla.

Orbán Viktor számos olyan vonással rendelkezik, ami nagyon nem teszi őt vonzóvá a szememben. Azonban nem ő a megtestesült sátán. Sőt. Meggyőződésem, hogy ma Európának nagyon is szüksége van egy Orbán kaliberű figurára, mert olyan irányban indultak el a dolgok, amik életképtelenek és nagyon károsak. Ha a PC agyhalott útján haladunk tovább leszegett fejjel, akkor a vesztünkbe rohanunk. Kell egy ilyen fickó, aki pimaszul ellenáll és hangot ad a csendes tömeg elégedetlenségének.

Orbán Viktor sok szempontból Angela Merkel ellentéte: míg A Kancellárasszony kitűnő béke idős politikus, aki a nyugalom politikai vizein ragyogó érzékkel irányít egy országot, Orbán háborúra született. Afféle jelenkori Churchill. A kihívás és a krízis élteti. Ilyenkor van elemében, és jól is kezeli ezeket a helyzeteket. Sajnos egyik sem képes a másik rendszerben működni: Merkel tökéletesen alkalmatlannak bizonyult krízishelyzetben (Ukrajna, Görögország, migráció), Orbán meg, ha lenyugszik a világ, maga kavarja fel, mert nem tud nyugalomban lenni.

Ennél többet ne láss mögé. A sorsa egyébként ez: amíg tart a a krízis úgy Magyarországnak, mint az EU-nak hihetetlenül szüksége van rá. Maradni is fog. És ezt minél hamarabb ismeri fel, annál jobb. Aztán ha békére rendeződik a világ, megbukik, mint Churchill is annak idején.

Hogy neked nem szimpatikus a figura? Elhiszem. Ne ess kétségbe: a krízisek nem tartanak örökké. Addig is csipkedd a baller cimboráidat, hogy hozzanak fel vállalható, életképes arcokat, hogy ha majd enyhül a világ, legyen kit a helyébe állítani.

kodályzoli 2016.09.22. 09:51:30

Szerintem egyszerű a válasz: jó ügyért nem lehet hazugságokkal harcolni. Ha egy ügynök - mármint kereskedelmi :-) nagyon el akar nekem adni valamit és eget-földet összehord, az biztos nagyon jó. Neki!

szil_ 2016.09.22. 09:53:31

@morph on deer:
- határontúli magyarok: így már máshogy hangzik az elképzelésed, de akkor tegyük hozzá, hogy a londoni magyarok se szavazzanak belpolitikai ügyekben, mert semmi közük hozzá. Ha élnek még Mo-n rokonaik, azzal sem vagyunk előrébb: ma Mo-n több székely él, mint Székelyföldön.

- burgenlandi, horvát-baranyai, szlavóniai, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai magyarokról azért nem esett szó, mert te székelyekre hivatkoztál, arra reagáltam :)

- Csíkszeredába, -ban, -ból, -ből > így használjuk mi, székelyek

atomic power 1986DucaDuca 2016.09.22. 10:47:19

@Ad Dio:

Majdnem mindenben egyetértek Veled, de engedd meg, hogy leírjam azt, amiben eltér a véleményünk:

1./ A német kancellárt nem tartom jó vezetőnek, mert olyan nincs, hogy valaki "békeidőben" jó vezető, krízishelyzetben meg rossz. Meggyőződésem szerint pont a válság idején kell, hogy megmutatkozzanak a vezetői kvalitások. Egy jól, szinte "gombnyomásra" működő országot irányítani nem nehéz. A történelemben a nagy vezetők, de a kevésbé nagyok is a válsághelyzetekben mindig helytálltak.

2./ Egy jó politikai vezetőnek folyamatosan egyensúlyozni kell a különböző társadalmi csoportok, lobbik érdekei között, akár saját pártján belül is, de végül a többség álláspontját kell képviselnie. Az esetek egy részében rákényszerülhet olyan cselekedetekre is egy fontosabb cé érdekében, amit magánemberként lehet, hogy nem tenne meg. Ez kiválthat egyes társadalmi csoportokban ellenérzést, ami akár gyűlöletig fokozódhat. Később a történelem dönti el, hogy mennyire volt hasznára nemzetére, vagy nem.

3./ Abban nem értek egyet, hogy lenyugszik a világ, mert sajnos több szempontból sem arra haladunk. A világ előtt álló hatalmas problémák nem oldhatók meg a liberalizmus eszközeivel. Gondolok itt a fokozódó jövedelemkülönbségek és a növekedés súlyos korlátai okozta, szinte feloldhatatlannak tűnő feszültségre. A gazdag és szegény országok között fokozódó különbség, a fenyegető enrgiaválság, klímaváltozás, ivóvíz hiány, fokozódó migráns válság mind mind olyan probléma, ami merőben más felfogású politikusokat igényel a jövőben, mint most a legtöbb.

morph on deer 2016.09.22. 10:54:32

@Ad Dio:
"Addig is csipkedd a baller cimboráidat, hogy hozzanak fel vállalható, életképes arcokat, hogy ha majd enyhül a világ, legyen kit a helyébe állítani."

Na ez az.
Szerintem ez lényegesen nehezebb feladat, mint megtanítani Orbánt az evőeszközök (helyes?) használatára...

Valószínű egyébként, hogy a labdarúgó mentalitás - már majdnem azt írtam kultura - az, ami képtelenné teszi másként látni a világot.
Van két csapat, két szurkolótábor, és körömszakadtáig küzdeni kell az ellenfél legyőzéséért.
Ráadásul ez mint élet-halál küzdelem kap csak értelmet, közben pedig mindenféle aljas trükk is 'belefér' - ha a bíró épp nem néz arra...
Eközben a "szurkolók" hasonló indittatásból gyepálják egymást, ahol érik.

Ez van ma Magyarországon, és ezt akarja/fogja megvalósítani az egész EU országain belül, majd az orzságok között is, ha minden a tervei szerint alakul.

Közben a "bíró" nem találja a szemüvegét..!
Szép "sport" a labdarugás, szó se róla!

Ad Dio 2016.09.22. 11:19:54

@morph on deer:

:-)

Ez sajnos így van. A demokrácia egy tanulási folyamat. Itt tartunk. Nézz meg egy Don Camilllo-t. Nem csak azért, mert Fernandel és Gino Cervi egész egyszerűen parádés, hanem azért is, hogy lásd hogy Olaszországban a fiatal demokrácia miről szólt és hogyan is ment. "Ha ütnek is, csak puha fával... szeretetből. Lőni? Egészen aprócska golyókkal. Tudja, amivel fácánra mennek...!" - biztatja Don Camillo az utódját, hogy a politikai szembenállás mivel is jár :-D.

Ehhez képest nem is olyan nagy a baj. Ráadásul ennek az éles szemben állásnak is megvan a hozadéka: az emberek aktívan politizálnak, ami alatt tanulnak. És lassan majd beletanulnak a dolgokba. Lesz majd jobb/kulturáltabb is.

morph on deer 2016.09.22. 11:35:32

@szil_:
Engem nem kavarna fel különösebben, ha a szavazás legalább is bejelentett magyarországi lakóhelyhez lenne kötve, mert lényegében az eredménye is őket érinti. (És itt nem a vélemény kifejezésének jogáról van szó, csak szólok!)
A nagyobb lélekszámú (nem tudom, tán 50-100 ezres?) határon túli magyar lakosságnak pedig tényleg kellene lehetőséget biztosítani saját érdekképviseletre, szerintem az lenne tisztességes, szemben a mostani helyzettel, ahol gyakorlatilag a magyarországi pártok bábjaiként működnek.
Akár a londoniaknak is, például, akármilyen furán is hangzik elsőre.

Ad Dio 2016.09.22. 11:37:51

@morph on deer:

"Ez van ma Magyarországon, és ezt akarja/fogja megvalósítani az egész EU országain belül, majd az orzságok között is, ha minden a tervei szerint alakul."

Na ennek viszont a tények mondanak egyelőre ellent.

Csak gondold végig, hogy hogy is "kezelték" a görög válságot a felek. Mi is volt abban az egyeztetés és mi a megmondom mit fogsz aránya?

Vagy épp azt, hogy a migrációs válsággal micsoda megmondó tempóra kapcsolt az egész centrum-bagázs. Egyeztetés? Francokat. Üzengetés. Meg fenyegetőzés.

Ne kell ezt szeretni, de ez van. Jelen pillanatban az egyetlen platform, ahol egyeztetés zajlik, az a V4-ek. Nem véletlen, hogy egyedül nekik van közösségi álláspontjuk. Mindenki más csak a saját mantráját nyomja.

nyünyüge 2016.09.22. 12:09:20

@Ad Dio:
"Ne kell ezt szeretni, de ez van. Jelen pillanatban az egyetlen platform, ahol egyeztetés zajlik, az a V4-ek. Nem véletlen, hogy egyedül nekik van közösségi álláspontjuk. Mindenki más csak a saját mantráját nyomja."

Ha meg a centrumországok vezetői összeülnek külön tárgyalni akkor meg az a baj, hogy csak az önös érdekeikkel foglalkoznak, a periféria kárára :).

Ad Dio 2016.09.22. 12:17:01

@nyünyüge:

A centrum országok a periféria dolgairól döntenének. A v4-ek pedig magukról csupán. Sehol nem akarnak beleugatni a centrum dolgába. Azt csinálnak az országhatáraikon belül a migránsokkal, mait csak akarnak. A V4 közös állásfoglalása csupán az, hogy nem fogadják el azt a megoldást, hogy hozzájuk terítsék a problémát, amit ők okoztak.

nyünyüge 2016.09.22. 14:49:18

A fenéket. Pont a menekültkérdés meg például a BREXIT-nek a perifériaországokra gyakorolt hatása mutatja, hogy hiába tagországi hatáskör valami az únióban, attól még nem lehet úgy megoldani, hogy az ne hasson a szomszédra.
Ha Merkel Willkommen-jének Magyarországra, Szlovéniára, ..., Ausztriára való hatásától nem tudunk, nem lehet eltekinteni, ugyanúgy attól sem lehet eltekinteni, hogy miként szivatták meg az egyes országok a szomszédaikat hol akarva, hol akaratlan, hol mindekettő - és természetesen az úniós szabályok ill. a nemzetközi szerződések maradéktalan betartása mellett - amikor a menekültáradat a tetőfokán volt. Vagy már elfelejtettük a horvát-magyar vasúti, rendőri lefegyverző konfliktust Magyarbólynál? Vagy a magyar és az osztrák belügyminiszter közti "kommunikációs" problémákat Hegyeshalomnál meg egyebütt?

nyünyüge 2016.09.22. 15:06:56

@Ad Dio:
A V4 miniszterelnökök tán nem belpolitikai okokból akarnak keménykedni (legalábbis a köznek szóló nyilatkozatuk alapján) Nagy-Britanniával?

Ad Dio 2016.09.22. 17:29:46

@nyünyüge:

Na... na... naaaaaaa. Ahogy a szofisztikált székely mondja.

Fussunk ennek neki még egyszer.

A migráns kérdésben két szélsőséges álláspont ütközött: Az egyik Merkel willkommenskulturja, amit meghirdetett Németországban. Senkit erről meg nem kérdezve. Úgy, hogy tudnia kellett, hogy ez beindítja az áradatot. Mégpedig olyan áradatot ami a többieken KERESZTÜL halad. Erre reagáltak eleinte úgy a v4-ek, hogy "kedves ezt nem nagyon kéne", mert a mi országunkon halad keresztül. Mivel Merkel rá se bagózott ezekre a hangokra, vérmérséklettől függetlenül reagáltak az országok: volt aki a veszteség minimalizálás jegyében megszervezte az utaztatást az országán át és volt aki kerítést építtetett, mondván, hogy közöm nincs hozzá, hogy Merkel mit szeretne otthon, de ne az én országom igénybevételével tegye. Végül miután Merkellék megteltek, kitalálták ezt az okos kis kvótás szétosztást. Érted: willkomenskultur van, de küldünk hozzátok is. Mercsak.

Az az igazság, hogy a v4-ek csak saját maguk felett hoztak döntéseket, míg Merkel egész Európa felett próbált disponálni. Ez mélységes ellene van mindannak amiről a liberális Európának szólnia kellene.

nyünyüge 2016.09.22. 17:46:10

@Ad Dio:
az első mondatra reagálva:

Szerintem sem Merkel, sem más nem tudhatta, hogy a meghívása mekkora áradatot indít el. Merthogy minden általánosságban elhangzó, messze távol, nem egy közösségben élő embereket érintő bejelentés hatása kiszámíthatatlan.
Persze ha már indulásra készen álltak többszázezren (mondjuk Törökországban), akkor persze a német titkosszolgálatoknak lehettek információi és így Merkelnek is.
De ez esetben a magyar és a többi titkosszolgálat sem lehetett információ nélkül és nem érhette meglepetésként, ami történt.
És nem kellett volna mindegyik ország vezetésének (a némettől a magyarig) ugyanolyan meglepetve nézni az eseményekre, mint nekünk.
Tanulság: többszörösen hülyére vagyunk véve, báboznak nekünk a vezetőink, nekünk meg szabad választani, hogy kinek drukkolunk, kinek fújolunk.

Főgebra 2016.09.22. 18:35:00

@nyünyüge:
Hát persze, hogy így volt! Sehol nem volt még a migri áradat, amikor már Orbán bejelentette a kerítés építést. Egyfolytában hülyézték, hogy bennünket akar bekeríteni!

atomic power 1986DucaDuca 2016.09.22. 18:51:41

@nyünyüge:

"Szerintem sem Merkel, sem más nem tudhatta, hogy a meghívása mekkora áradatot indít el."

Tudta, de még mindig nem mondja ki, hogy van felső határ. Óriásit hibázott és az övé a történelmi felelősség.

"Merthogy minden általánosságban elhangzó, messze távol, nem egy közösségben élő embereket érintő bejelentés hatása kiszámíthatatlan. "

Az EU legerősebb államának első számú vezetője nem nyilatkozhat felelőtlenül, nem számolva a lehetséges következményekkel.

"Persze ha már indulásra készen álltak többszázezren (mondjuk Törökországban), akkor persze a német titkosszolgálatoknak lehettek információi és így Merkelnek is."

Voltak információi, nem csak a titkosszolgálatoktól, hanem a migráció kutató szervezetektől is.

"nem kellett volna mindegyik ország vezetésének (a némettől a magyarig) ugyanolyan meglepetve nézni az eseményekre, mint nekünk."

A magyar kormány mindenkinél gyorsabban reagált az eseményekre és most is elöl jár a megoldás szorgalmazásában a V4-kel. Lásd Schengen 2.0, 6 pontos javaslat az ENSZ-ben.

"Tanulság: többszörösen hülyére vagyunk véve, báboznak nekünk a vezetőink, nekünk meg szabad választani, hogy kinek drukkolunk, kinek fújolunk."

A nemzetünknek, hazánknak, országunknak drukkolj, hogy
maradék szuverenitásunkat megőrizzük egy rendkívül fontos, a jövőnket érintő kérdésben! Különösen akkor, ha vannak gyermekeid.

Főgebra 2016.09.22. 19:01:54

@atomic power 1986DucaDuca:

Azért azt rögzítsük, hogy a Bundesmutti anno tényszerűen azt mondta, hogy várják a szíriai menekülteket. A nagyobb részük nem szíriai! Az albánok és a koszovóiak remekeltek igazán.

chrisred 2016.09.22. 19:17:43

@Főgebra: Tényszerűen a német bevándorlási hivatal vezetője mondta, hogy a szíriai menedékkérők esetében nem alkalmazzák a dublini egyezményt.

atomic power 1986DucaDuca 2016.09.22. 19:21:03

@Főgebra: En úgy tudom, hogy a következőket mondta: "Németországban a politikai menedékjogra jogosult emberek befogadásának nincs felső határa, ugyanakkor mindazoknak, akik nem szorulnak védelemre, vissza kell térniük a hazájukba" Ez tagabb kör, mert beleszamoltak pl. Szomaliat es Eritreat is, stb. De ennek mar nincs jelentősége.

hoplita 2016.09.22. 19:24:11

Nem szavazgatni kell, hanem lőni.
Dögre lehetőleg.

nyünyüge 2016.09.22. 19:40:47

atomic power 1986DucaDuca:
Hidd el, drukkolok, a gyerekek nevében is.

Max. abban lehet véleményeltérés köztünk, hogy mit tartok nemzetünk, hazánk, országunk érdekének, szuverenitása biztosítékának ebben az igen összetett kérdéskörben.

atomic power 1986DucaDuca 2016.09.22. 19:50:06

@nyünyüge:

"Max. abban lehet véleményeltérés köztünk, hogy mit tartok nemzetünk, hazánk, országunk érdekének, szuverenitása biztosítékának ebben az igen összetett kérdéskörben."

Egy dologban biztos lehetsz: ha NEM-el szavazol, kárt nem okozol az orszagodnak!

- mert ez nem az unios tagsagunkrol szol, barhogy is próbaljak ezt egyesek bemagyarazni
- a népszavazas az unioban nem tiltott
- ettől még szavazhatsz, ha akarsz 2018 -ban

atomic power 1986DucaDuca 2016.09.22. 19:54:16

@nyünyüge: barkire.

- a nepszavazas utan, ha a nemek nyernek, akkor is marad jatekter az orszag szamara, hogy egy kiélezett helyzetben korlatozott befogadast elfogadjon, ha a nemzeti erdek ezt teszi szuksegesse.

nyünyüge 2016.09.22. 20:01:32

@atomic power 1986DucaDuca:
Persze.
Feltéve, hogy a kormány a népszavazás sikerét tényleg a migrációs kérdés olyan megoldására kívánja használni, ami az ország hosszú távú érdekét szolgálja.
Mert okos reálpolitikának azt azért nehéz elképzelni, hogy mi délről körbekerítjük magunkat, nyugatról bekerítenek minket az osztrákok és közben Merkel bukásáért kiabálunk vagy imádkozunk.

atomic power 1986DucaDuca 2016.09.22. 20:37:41

@nyünyüge:

"Mert okos reálpolitikának azt azért nehéz elképzelni, hogy mi délről körbekerítjük magunkat, nyugatról bekerítenek minket az osztrákok és közben Merkel bukásáért kiabálunk vagy imádkozunk."

1./ Nekünk nem volt más választásunk, mint kerítést építeni. Ez volt a lehető leg reálisabb politika. Ezzel védjük Ausztriát és Németországot is.

2./ Ha nem építünk kerítést, akkor kizárjuk magunkat a schengeni övezetből.

3./ A német kancellár előtt a következő lehetőségek állnak:

- lemond, vagy lemondatják
- fordulatot hajt végre a politikájában, de akkor hiteltelenné válik
- tovább folytatja, amit eddig csinált, de akkor a választáson fog megbukni

Németországot a weimari köztársaság állapotába juttatja, ha nem lesz változás.

nyünyüge 2016.09.22. 20:49:16

atomic power 1986DucaDuca:

Nagyon okosnak tetszik lenni.
Egy laikus nyünyüge ilyen megdönthetetlen érvekkel nem tud vitába szállni.

(ezek szerint az osztrákok is azért építenek most kerítést, hogy ki ne zárják őket Schengenből ?!?! )

teevee 2016.09.23. 08:58:13

Szomorú ez a maszatolás Gábor, amit csinálsz.

OK, vélhetően (ámbár ki tudhatna bármit is a másik szándékáról, ugyebár) olyan objektív, korrekt szempontrendszert akartál felállítani politológusként, amely alapján bárki rátalál a „jó” döntésre általában és akár egy konkrét politikai szituációban is, mint a kvótanépszavazás.
Hogy mennyire hiú ábránd volt (jó esetben), vagy mennyire átlátszó trükk (rosszban), az abból is látszik, ahogy aztán megpróbáltad alkalmazni.

Az egyszerűen a szavakkal bűvészkedés esete, ahogy eredményt leszűkíted az amúgy (ismeretlen ???) szándék véghezvitelének széles körben pozitívnak hitt következményére. Pedig az orbáni politikai gyakorlat „eredménye” az is, hogy a „légy önző és ne szégyelld, gyűlölj és élvezd” mentalitás a mainstream része lett. Ezt is elismered, vajon?

De a módszertanod a kategorizálásnál bukik meg igazán. Ha úgy tetszik, a kerítést tekintheted eredménynek, és a hecckampányt eszköznek. Vagy pont fordítva. A pengés drótkerítés lehet eszköze a jólét lokalizálásának, egy minden tekintetben globalizálódó világban, ahol nemzetközivé válik a piactól kezdve a kultúrán, a médián, a sporton, stb., stb. keresztül a békéig minden (lásd még cseppet sem gyakorlatias, cseppet sem józan ábránd), miközben az eredmény meg az, hogy Magyarországon nincs közbeszéd a szegényekről, a betegekről, a cigányokról, a hajléktalanokról, az államilag nagyban űzött lopásról, pazarlásról, megfélemlítésről, stb. Ha már a kategorizálás ennyire szubjektív, akkor az értékelés lehet-e több, mint a kognitív kényelem megteremtése?

Ennek jó példája, ahogy utána a fontosságot is sugalló sorrendet felállítod - az önkényesen felállított kategóriáid alapján, (a szándékot előre, az eredményt utoljára) - és a szándék értékelését rögtön ignorálod is, miközben az emberi gondolkodásnak, együttműködésnek, kommunikációnak, stb., stb., _alapja_ a másik szándékának megértése és megítélése.

Az meg a viccek vicce, hogy azt gondolod, ha tételesen nem írod le, hogy hogyan fogsz dönteni október másodikán, akkor azt nem lehet kiolvasni a mostani posztodból. Ugyan.

Ad Dio 2016.09.23. 09:01:17

@nyünyüge:

Valójában reméhetőleg egyik európai vezetőt sem lepte meg a menekültáradat, mert ha ez nem így van, akkor annak kéne kijönnie, hogy Orbán Viktor az egyetlen használható miniszterelnök Európában, mert ő már áprilisban elkezdte kongatni a vészharangot, messze a valódi baj beköszönte előtt. Ha engem kérdezel, mindenki elég pontosan tudta előre hogy mi várható, de Merkel valamiért mégis behúzta amit behúzott.

Szindbad 2016.09.23. 12:25:01

A konzervatívok lassan észreveszik, hogy Orbán túszaik.

chrisred 2016.09.23. 16:36:37

@Ad Dio: Az lett volna használható európai politikus, aki 2012-ben jelezte volna a menekültáradatot, és sürgetni kezdte volna egységes uniós intézkedést.

6.Lenin 2016.09.23. 16:37:46

Tanács a tanácstalanoknak?

"Hogy mi a miniszterelnök valódi célja ezzel a politikával, azt sajnos nem tudhatjuk, legfeljebb elfogadunk magyarázatokat, feltételezéseket, hiteket."

Nem ismerjük a szándékot (vagy nem akarjuk beismerni, hogy ismerjük, de ellentétes a mi szándékainkkal)

Nem ismerjük, de az eszközöket elítéljük, és ezek alapján az eredmény se lehet jó.

Azt mondjuk, hogy nem ismerjük (pedig nem olyan bonyolult) így teljesen jogos az eszközök kritikája, az eredmény meg tök mind1, azt is félremagyarázzuk.

Mivel ez az egész ellentétes a mi érdekeinkkel az eszközök, eredmény se lehet elfogadható. Mindent el kell követni az egész ellehetetlenítése érdekében. ez az egyetlen számunkra elfogadható.

Ha elfogadható a szándék (cél), az eszköz már nem olyan érdekes. Az eredmény a fontos, hogy tudjak továbblépni.

Aki semmit nem ért a célból, annak minden eszköz felesleges, mert majd mások megmondják-mert ehhez van szokva-, hogy neki mi a jó döntés. Ha rosszul sült el, akkor mások a felelősek, miért ezt ajánlották,valójában én nem ezt akartam-szól a önfelmentés.

Talán így még könnyebb lesz dönteni, vagy nem.

hoplita 2016.09.24. 07:29:18

@6.Lenin:
Takaroggyá' a kurva anyádba....

Ad Dio 2016.09.24. 13:44:25

@chrisred:

Francokat! Már '90-ben bele lehetett vona venni a Dublini Egyezménybe :-D.

Ne legyünk már telhetetlenek. Én megelégszem azzal ha a politikusok az aktuális problémákat képesek józanul kezelni. Nem elvárás a részemről hogy jövőbelátó médiumok is legyenek.

Ad Dio 2016.09.24. 13:46:58

@Szindbad:

Mai napság a balliberálisok a konzervatívok. Ők képtelenek a valósághoz és az előremutató trendekhez igazítani a világképüket.

László56 2016.09.24. 17:39:00

Politikusnak lenni tényleg nem könnyű dolog. Megítélni talán valamivel könnyebb. De, bármelyiket is nézzük, tudni kell hogy mindkét esetben csak szubjektív megítélésről lehet szó. Egy politikust és annak cselekvését, csak karakterének és körülményei figyelembe vételével lehet megítélni. Éppen ezért, nagyon fontos a realitás felismerése és figyelembe vétele, amibe helyesen lehet behelyezni a cselekvéseket.

A jelenlegi összeurópai realitás, a politikai háború felismerése. Ez a háború a német hatalom fölényéért és annak elismeréséről szól. A politikai csatározások is ennek a következményei, ahol egy csata megnyerése még nem jelenti a háború megnyerését.

Egy ilyen csata, a sok közül, az idegenekről szóló népszavazásunk. Ami tulajdonképpen a német hatalom elismeréséről szól, de az idegenek hátán csattan az ostor. Azon idegenekén kiket a németek hívtak meg, de se megvédeni sem eltartani nem tudják őket. És ezért másoktól várják el mindezt.

A német hatalomtól való félelmükben egy ország sem meri kimondani, hogy ha a németek meghívták őket, akkor tartsák is el. Egyedül a magyar miniszterelnök fejezte ki magát finoman, a diplomácia nyelvén, hogy ez nem európai, hanem német probléma. Ez, azt is jelentette, hogy oldják meg saját maguk, mégpedig Európa nélkül. Utálják is érte kegyetlenül.
Az angolok is inkább kilépnek, mint hogy elismerjék a németek előjogait. De, ezt sem hangoztatja senki, hiszen a német befolyás tönkreteheti még az angol különutas politikát is. Tehát az angolok sem beszélnek az igazi problémáról, hanem inkább csak cselekednek.

De, mire is és miért fogunk szavazni tulajdonképpen ? Tulajdonképpen nem nagy dolog és mégis sorsdöntő. A NEM szavazatok mennyisége azt fogja megmutatni, hogy milyen arányban van az ország a magyar kormány, -idegeneket elutasító-, politikája mellett. Nem több és nem kevesebb.

Igen, idegenekről beszélünk, mert nem menekültekről van szó. A menekültek és azok elismerése a nemzetközi egyezmények alapján történik, amit a magyar kormány is elismer. Ami ellen a magyar kormány védekezik az nem más, mint a németek bevándorláspolitikája, amit másokra is rá akarnak erőszakolni.

Ki ezt hagyja, az elismeri Európa német vezetését és feltétel nélkül lefekszik a németeknek. Ki nemet mond, az a magyar önállóságára, szuverenitására teszi le a voksát.

Mindenki a lelkiismerete szerint. Ha még a magyar kommunisták hagytak valakiben is lelkiismeretet.

chrisred 2016.09.24. 17:50:44

@Ad Dio: 2012-ben a szíriai polgárháború aktuális probléma volt.

ubul2000 2016.09.25. 22:53:00

Kedves Mindenki!

A hozzászólásokat olvasva megdöbbentem azon, mennyien bevándorláspártiak itt. Ők előszeretettel használják a bevándorlók helyett a "menekültek" hamis kifejezését. Talán lehetnek menekültek néhányan de a nagy többség biztosan nem az. Nem gondolják végig, hogy a nincstelen menekültek vajon miből fedezik az ide vezető utat? Ismerve a szíriai, afgán, erítreai, pakisztáni, stb életszínvonalat - onnan még békeidőben sincs elég pénz ide eljutni - ismerve az embercsempészek pénzéhségét.
Vajon ki pénzeli a bevándorlókat? Kinek az érdeke hogy ezek a gazdasági bevándorlók ellepjék Európát?

A szavazással nagyjából egyetértek (és természetesen nemmel fogok szavazni), bár a kérdést nem így tettem volna fel.
A cél csak egy lehet: az Európán kívüli származásúakat távol kell tartani Magyarországtól.
És ha erőszakkal akarnak betörni, akkor erőszakkal kell távoltartani őket.

6.Lenin 2016.09.25. 22:58:50

@ubul2000:

"Vajon ki pénzeli a bevándorlókat? Kinek az érdeke hogy ezek a gazdasági bevándorlók ellepjék Európát?"

Igen, ez(ek) a fő kérdés(sek).

Érdekes, hogy ezt legtöbben kerülgetik, mint a macska a ...

ubul2000 2016.09.25. 23:05:16

Senki nem reagált még a szombat éjjeli terrortámadásra.
Pedig lenne itt mit megvitatni, mert nagy a ködösítés egyelőre.

Több kérdésre nem kaptunk még választ a Rendőrségtől.

1. Ki volt az az öt ember, aki a rendőrök egy mikrobuszban elvittek a helyszínről, ahogy szemtanú beszámolt róla. Elfogták őket, vagy csak kimenekítették őket a helyszínről?

2. A Rendőrség nagy dúrral bejelentette, hogy a rendőröket ki akarták végezni. Az indítékról azonban elfelejtettek szólni. Lehet hogy a rendőrök beletenyereltek valamibe? Vagy védelmi pénzt szedtek és ezt megunta valaki?

3. A nyomravezető tanúvédelmi programba való felvétele, a nyomravezetői díj nagysága arra biztosan enged következtetni, hogy nem féltékenységi dráma zajlott, hanem profi elkövetésről van szó, amelyben a rendőrök szerint az elkövtő(k) keze messzire elérhez

Balt 2016.09.26. 02:36:48

"Ezt a politikát elképesztően megosztó vélemények kísérik."

A vélemények lehetnek megosztók, de a politika/tét/kérdés egyáltalán nem az. A választók túlnyomó többsége (messze 2/3 fölött) elutasítja az EU csődöt mondott "bevándorlási politikáját".

Balt 2016.09.26. 02:41:01

@Link elek: Ez hülyeség. Eleinte valóban a Mercedes CEO örvendezett az "olcsó munkáskezeken", de miután mind a 65 munkába állt a 1,5 millióból, aki egyáltalán dolgozni akart, azóta Berlinben is más szelek fújnak. Egyelőre a régi seggekből.

Balt 2016.09.26. 04:28:11

@Ad Dio: Pontosan.

@chrisred: Az ugye megvan, hogy tuti belső anyag volt, tehát csak MSZP-n belülről jöhetett ki, ezt maga Szívásy ismerte el kiterjedt nyomozás után.

chrisred 2016.09.26. 05:30:45

@Balt: Igen, szerintem az általam leírtakban ez benne van.

graycivil 2016.09.26. 07:55:41

Hát ez a merénylet eléggé felbolygatta az eddig sem csendes kampányvizet. Négykilences bizonyossággal merem gondolni a következőket:

- A robbantás időzítése abszolút nem volt véletlen
- A tettesek vigyáztak, hogy csak a hangulatkeltéshez szükséges kárt okozzák, könnyebb sérüléssel turbózva, és lehetőleg civileket kímélve. Ezt azonban túltolták, és sajnos súlyosak lettek a sérülések
- A kormány hivatalosan nem fog migráncsozni
- ...de a lakájmédia állandóan érzékeltetni fogja, hogy lám, ilyen lesz a migránsterror, ha ideér.
- A tettes - még ha megnevezve meg is lesz valaki - sosem kerül kézre
- A kormány nem rendelt meg egy ilyen merényletet, és nem is tudott róla.
- Vannak hatalmak, akiknek nagyon jól jönne, ha Orbán egy eredményes népszavazással a háta mögött felhatalmazva érezné magát, hogy az EU szétverésén tevékenykedjen

A kormány elég nyíltan jelezte, hogy a terror közvetlen megtapasztalása sokat lendítene a népszavazási aktivitáson akkor, amikor a tendencia az érvénytelenség felé mozog. És ezeket a jeleket az országokon átívelő "törvényfeletti" szervezetek pontosan vehették. Az biztos, hogy 2-ig nem fogunk megtudni semmit az eddigi semmitmondó bejelentéseken kívül. Bár valószínűleg nem is tudnának. Látványos "árnyékbokszolás" fog folytatódni a tettesek "kézre kerítésére". De azt hallani fogjuk ezerrel, hogy lám ez a mocskos ellenzék már rögtön a kormányt vádolja. Mocskos dolog a politika, és mindig lehet még mocskosabb.

Bár örülnék, ha mindez csak egy alaptalan vízió lenne.

graycivil 2016.09.26. 18:58:35

"- A kormány hivatalosan nem fog migráncsozni
- ...de a lakájmédia állandóan érzékeltetni fogja, hogy lám, ilyen lesz a migránsterror, ha ideér."

Ez most már 100 % Kósa sajtótájékoztatója után.

Balt 2016.09.27. 09:35:15

@morph on deer: A kétségtelenül demokráciadeficites, de világi és élhető Aszad-rezsim ellen feltüzelt (és -fegyverzett) "szabadságharcosok" épp lefejeznek és világörökség ókori romokat dózerolnak, úh ez mellé ment. Ez pont 1 éves cikk egy amerikai ex-kormánytanácsadó tollából:

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/van_uj_javaslat_a_bevandorlas_megallitasara.603131.html

Balt 2016.09.27. 10:03:18

@sírjatok: @hümhüm: :)))

@Jolka40: Gondolom, a hirdetési felület bárki számára hozzáférhető. Én inkább azt vizslatnám (hehe), hogy a Kétfarkú vadplakátozása mennyibe kerül és miből futja, remélhető bírságokkal és eltávolíttatásokkal felszorozva. Hivatalos hirdetési felületen természetesen maradhat: min +5%-ot hoz a kormány mellett. :))

morph on deer 2016.09.27. 10:32:15

@Balt:
Kösz a linket!
Ez nagyjából már a többedik hasonló történet, egyik katasztrofálisabb, mint a másik.
Ahogy én látom, a motiváció elsődlegesen nem is politikai. A fegyvergyártó lobby "érdekérvényesítő" képessége meg néhány kardcsörtető barom, aki szeret háborúsdit játszani, épp elég hozzá.
Ha a (jó)szándék adott, akkor mindig lehet politikai okot találni/kreálni nagyobb erőfeszítés nélkül.
Ez a felállás "bombabiztos" és működik újra meg újra.

Az sajnos ugyancsak biztos, hogy erre a problémára még egy hisztériára alapozott kamu népszavazás sem lehet megoldás..!

Semmilyen esély nincs arra, hogy egyéni - akarom mindani "nemzetállami" - kezdeményezéssel bármilyen eredményt is el lehetne érni ezügyben, még akkor sem, ha ezt egy légypiszoknyinál lényegesen nagyobb nyomytékkal rendelkező nemzet próbálná megtenni.

Az meg - remélem - meg sem fordul a fejekben, hogy már megint össze kéne kötni a sorsunkat valamelyik "oldallal" egy világméretű 'pissing contest' céljából.

Mert nekünk más már tényleg nem hiányozna...

Balt 2016.09.27. 15:23:01

@Ad Dio: +1

@atomic power 1986DucaDuca: +2 :)

@Főgebra: Egyértelmű: onnantól kezdve mindenki szír lett a határon, okmányok híján, a bangladeshi kígyóbűvölőtől kezdve a perui kokainfarmerig bezárólag.

livengood 2016.09.27. 22:54:37

Szerintem ha nem volt az áldozatok személyét célzó bosszú vezérelt a körúti robbantás, akkor megint politikai célja volt, mint a Fidesz megválasztását erősen segítő régebbi robbantás sorozatok. Akkoriban sem a Fidesz rendelhette azokat meg ahogy most sem. De akkoriban is egyezhetett valakiknek a Fidesz politikájával az érdeke ahogy most is.

Mert már megint nem lehet véletlen, hogy az Orbánnak fontos szavazás előtt történik ilyen esemény.

Én semmi másra nem tudok következtetni mint egy külföldi állam titkosszolgálatára. Egészen pontosan Putyin titkosszolgálatára. A cél Európa gyengítése, az európai politikában növelni a káoszt.

Feladat: - Időzített zavarkeltés és a félelem fokozása nem egyértelmű terrortámadással, ami drámai, de nem eredményez tömeges sérülést és halált, amit olyan sokféle képen lehet értelmezni, hogy a magyar államgépezetre és politikai osztályra ne gyakoroljon akkora bizonyítási terhet, hogy akár ki is derülhessen valami. Azért, hogy hosszútávon elsikkadhasson, ugyanakkor a szavazás idejére növelje a feszültséget, növelje a részvételt.

Módszer: - Valaki (aki rendelkezik a szükséges gyakorlattal és nem köthető a megrendelő szolgálathoz, pl. önként jelentkező kalandor v. lelkes hülye marslakó v. pénzért "dolgozó" gyilkos) a politikai kampány időszakában legálisan turistaként megérkezik, bevásárol, házi készítésű, de azért valamennyire hatásos szerkezetet tákol, robbant és ugyan abban a napszakban elhagyja az országot. Kockázat 0, költség mondjuk 5-10'000 EUR, ennyiért manapság van bőven specialista. (Jugoszlávia, Ukrajna, - direkt nem sorolom a muszlim világ, Ázsia, Afrika háborús helyszíneit - annyi a kiképzett "munkanélküli" fegyverforgatáshoz értő, normális életere nem vágyó kalandor a környéken, hogy ennél olcsóbban is meg lehetne oldani.)

Olcsó és hatékony, régen bevált módszer.

6.Lenin 2016.09.28. 09:20:03

@livengood:

"Olcsó és hatékony, régen bevált módszer. "

És értelmetlen. Kár lenne akár néhány centet is erre áldozni, pláne emberek életét.

Jelenlegi uniós vezetés saját erőből is képes lejáratni azt a célt, amit az alapítók reméltek.Nem szükséges külső támogatás.

A mai magyar ellenzék balfácánságához sem, megy önerőből is,sőt.

Ebbe belemagyarázni bármit is, vicces, önlejáratás.
(természetesen ennek ellenére lehet alapja annak is, amit írsz, de nem ez lenne az első idióta döntés elme roggyantak részéről. Eddig minden háborúkat megelőző "gyártott" események is ezt igazolják)

Főgebra 2016.09.28. 09:53:51

@6.Lenin:
Drága Lenin bácsi!
Akkor vicces önlejáratás vagy esetleg nem ez lenne az első idióta döntés elme roggyantak részéről?

6.Lenin 2016.09.28. 12:52:47

@Főgebra:

Mi a problémád?

Nekem vicces, hogy több ezer év írott történelem ismeretében sokan még mindig itt tartanak.
Elme roggyantak kísérleteznek semmi eredményt nem hozó "események" gyártásával, és ezzel tulajdonképpen lejáratva önmagukat.
Nekem vicces, mert közben önmagukat tévedhetetlenek képzelik. Mindig mindent jobban tudni vélnek, de ezt még soha nem sikerült bizonyítani, hosszútávon.
Bármibe képesek belemagyarázni, bármekkora ökörséget.

( a gyengébbek kedvéért., ha ezt a Fidesz, vagy a körükből szervezte vki, rá is vonatkozik, amit írtam, elme roggyant)

livengood 2016.09.29. 00:45:37

@6.Lenin: Egyébként meg igazad van. Az EU vezetői megőrültek, valóban nem kellene az oroszoknak a káoszt növelni, nő az magától. Egy verziót vázoltam, lehet, hogy minden egyszerre működik.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2016.10.03. 04:36:36

Az Orbán Viktor fóbiásokat annyira elvakítja a gyűlölet, hogy képtelenek a legegyszerűbb összefüggést is felfedezni bizonyos eseményekben. Legjellemzőbb sztereotípiájuk a "gyűlöletkampány", aminek ismételgetésével saját gyűlöletüket vetítik ki.
Ha csak kicsit is megpróbálnák megérteni az eseményeket, látnák, hogy nincs értelme arról beszélni, hogy a népszavazás eredménytelen volt.
Ez nem egy ügydöntő népszavazás volt, hanem egy közvélemény kutatás.
Ennek eredményeképpen a miniszterelnök megtudta, amit akart. Nevezetesen azt, hogy a szavazó réteg támogatja az elképzeléseit. Nem kicsit, nagyon.
Az pedig, hogy az eredmény különböző olvasatait felhasználja majd a maga politikai hasznára, az teljesen természetes. Nem lenne jó politikus, ha nem tenné,
A történtek nyitja ott volt, hogy nem második szándékból kellett volna megítélni a népszavazást a fóbiásoknak, hanem csak magát a dolgot kellett volna nézni. Akarja-e hogy Brüsszel döntsön a magyar életformáról.
És hát ki az a hülye, aki ezt akarja?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2016.10.03. 04:43:55

@atomic power 1986DucaDuca: Ha elfogadsz mondjuk 1000 embert, az helyből 8000-et jelent a kötelező családegyesítés miatt. Exponenciálisan nő a létszámuk. Ma a cigányok 850 000-en vannak. Az ötvenes években még ötvenezren sem voltak.

6.Lenin 2016.10.03. 09:56:51

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

"Ez nem egy ügydöntő népszavazás volt, hanem egy közvélemény kutatás."

Igen. Egy másik blogon hasonlóan ítéltem meg a helyzetet.

(Bekiáltás)
" 6.Lenin 2016.10.01. 21:34:26
Két dologra lehet figyelni holnap.

Több lesz-é a NEM-ek száma, mint a fideszes, jobbikos törzsszavazók száma?
Több lesz-é az érvénytelen szavazatok száma az össz ellenzéki szavazók számánál?

Ezek mentén lehet majd bizonyos következtetéseket levonni.

A távol maradók száma hamis érvelésre adhat okot, hiszen kb 40-45 %-a a választóknak nem veszt részt semmilyen választáson.
Erre hivatkozni önámítás. Saját sír ásása. "

Ezt igazolja, hogy szinte az eredmény kihirdetése után már az összefogásról tárgyalnának az ellenzéki pártok.

A Fidesz képes volt a törzsszavazóin kívül másokat is megszólítani, az ellenzék talán még a saját támogatóit sem.

A következő időszak erről fog szólni, ki-kivel, harc a bejutásért, a pozíciókért. Nekik az ország csak másodlagos kérdés lesz.

Természetesen a mostani néhány nap a szómágiáé lesz. Mindenki igyexik félremagyarázni,belemagyarázni amit csak bevehetnek a nem gondolkodók.

Minden csoda 3 napig tart, a 18-as választások meg vészesen közel vannak. Sietni kell gatyába rázni valamilyen összefogást, másként nagy bukta lesz, ha marad a jelenlegi felállás.

László56 2016.10.04. 13:00:06

Jöttünk, láttunk de nem győztünk

Igaz, hogy nem is vesztett a magyar nép. Verte a propaganda dobját a kormány és nem is rosszul, de saját maguknak voltak az útjukban. Mégis az első reakciónk az volt, hogy még mindig ennyi kommunistáktól elbutított ember és hazaáruló lenne az országunkban ? Nem hisszük el !

Ha, így lenne, akkor tényleg a kommunisták győztek volna. De nem ők győztek, hanem a kormány a magyar néppel együtt vesztett. Nagy különbség !

De, hogy történhetett meg, hogy népünk egy már különben szinte megnyert választást az érvénytelensége miatt elveszített ? A kommunista propaganda lenne a hibás ? Igen az is, de túl egyszerű lenne mindezt csak a primitív kommunistákra fogni.

A régebbről itt maradt félelem az egyik fő ok. A félelem a néptől. Ez adta az okot arra hogy a referendumok érvényességének ilyen magas lécet tettek fel mint az 50 %. Akkoriban gondolván, hogy egy népakarat kinyilvánítását, ami a mindenkori kormány elképzeléseinek megvalósítását megnehezítheti vagy akár megsemmisítheti meg kell akadályozni. Ez a puska most visszafelé sült el.

Abban az időben még a népakarattól féltek a mindenkori hatalmon lévők, ahelyett hogy ezt megtanulták volna irányítani. Pedig a demokrácia lényege a népakaraton alapszik, ami nem csak a választásoknál kell, hogy érvényesüljön.

A választó rétegek 50 % -át szinte lehetetlen elérni, különösen azoknak, kik nem a kormányon vannak. Még akkor is, ha már megtörtént az ilyesmi is. Evvel, csak papíron létezhet a demokratikus népakarat kinyilvánítása.

Még olyan országokban, mint például Svájc, ahol a referendumok és valamilyen választások szinte napirenden vannak és a nép majd egy évszázad alatt, -már csak a direkt demokrácia miatt is-, hozzá van szokva a szavazások és választásokhoz, még ott is nagyon ritkán éri el a szavazók mennyisége a 60 % -ot. A legtöbbször 50 % alatt marad. Akkor mit várunk egy olyan néptől, kik még csak most tanulják a demokrácia alapszabályait.

Például azt, hogy ki nem szavaz, az magára vessen, mert akkor mások döntenek helyette. De, pont ezt az alapszabályt nem veszi figyelembe az 50 % részvételi követelmény és ezzel meghiúsít egy demokratikus alapszabályt.

Ez azt jelentené, hogy nem kell semmi követelményt állítani az érvényességhez ? Nem, ez nem azt jelenti ! Inkább ezt a követelményt a reális körülményekre kell szabni.

A reális érvényességi küszöb nálunk magyaroknál az valahol az összes bejegyzett szavazók 30 és 35 % között lenne. Ez abból jön, hogy 30-40 % -ot eleve le kell vonni a teljes szavazó mennyiség számából, kik általában notórikusan nem szavaznak és teljes politika érdektelenségben élnek. Így nem lehet evvel 30-40 % nem szavazónak a politikai érdektelenségével visszaélni és úgy csinálni mintha szavaztak volna. Mert, most ezt csinálják a demokrácia ellenségei, a magyar kommunisták.

Ennek a lehetőségét ki kell iktatni avval, hogy az érvényességi határt 30-35 % -ben szabja meg a parlament többség. Ez egyezne sok más európai ország szokásaival is.

A magyar kormány amúgy is az alaptörvényeink megváltoztatására készül. Teljesen jogosan és megalapozottan. De, ha nem veszi figyelembe ezt a lehetőséget a részvételi követelmény megváltoztatásához is, akkor bizony csak félmunkát végez.

A néptől nem félni kell, hanem irányítani kell tudni. Az irányítás már egyre jobban megy, akkor meg minek megtartani a félelem jegyében készült törvényeket. Ez kormány már többször bebizonyította, hogy a népünket szolgálja, ellentétben a kommunista hazaárulókkal. Ezért kell megbecsülni és segíteni ezt a kormányt.

tölgyes 2016.10.08. 21:07:48

Kedves László!

A népszavazás érvényességi küszöbét a jelenlegi kormány határozta meg. Önként. Nem kényszerítette rá senki. Az érvelés lényege az volt, hogy az legyen érvényes, amelyiken a választók több mint a fele megjelent és kinyilvánította akaratát. Ha nem jelent meg a lakosság fele, akkor A SZAVAZÁS ÉRVÉNYTELEN.
A jelenlegi népszavazás tehát érvénytelen, semmis, jogi értelemben olyan, mintha meg se történt volna. Aki érvényességről beszél, az semmibe veszi a magyar alkotmányt, alaptörvényt. A kősziklába vésettet, az alkotmányozás csúcsát.
Most folyik a szerecsenmosdatás. Bölcsebben tennék, ha nem folytatnák. Ez a népszavazás olyan, mint a lassan ölő méreg: felszívódását gyorsítja az aktivitás. A kapszulát lenyelték, most jobb lenne lapítani.
Azt csak mellesleg említem meg, hogy az angolok készülnek hazazavarni honfitársainkat. Lehet örvendezni.

tölgyes 2016.10.08. 21:21:10

@6.Lenin:

A népszavazás eredménye azt mutatja, hogy hány ember volt hajlandó elmenni és véleményt nyilvánítani a feltett kérdésekre.
Annyian mentek el, amennyi kevés az érvényes népszavazáshoz. Az érvényességi küszöböt alkotmányos erejű törvény határozza meg, tehát nem illik azt semmibe venni és önkényesen értelmezni. Még inkább: attól eltérően értelmezni, a jogrendszer az alkotmány semmibevételét, lábbal tiprását jelenti.
A nemek számának sincs különösebb jelentősége. Mindig is látható, tudható volt, hogy a magyar társadalom előítéletessége, idegengyűlölete nem mutat egyértelmű összefüggést a pártpreferenciával: nagyjából minden pártban hasonlóak az arányok.
Ennek ellenére egy népszerű témában sem sikerült átugrani az érvényességi küszöböt
l

tölgyes 2016.10.08. 21:24:20

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Orbán Viktor csinált egy alkotmányt. Ő csinálta nem a libsik, komcsik, ufók, migránsok. Tartsa be, mert ha nem teszi, akkor azt üzeni a népnek, hogy a törvényeket ti is rúgjátok fel. Szót fognak neki fogadni, ha sokszor mondja.

tölgyes 2016.10.09. 14:09:15

Kedves László!
ÖN írja" A néptől nem félni kell, hanem irányítani kell tudni. Az irányítás már egyre jobban megy, akkor meg minek megtartani a félelem jegyében készült törvényeket. Ez kormány már többször bebizonyította, hogy a népünket szolgálja, ellentétben a kommunista hazaárulókkal. Ezért kell megbecsülni és segíteni ezt a kormányt."

Népszavazás most tényszerűen azt bizonyította, hogy a kormánynak csak a nép egy részét, a kisebbik részét sikerül irányítania. A többségét nem. A kiszámíthatalan többség oldaláról nagy meglepetések érhetik.
Az alkotmányozással az a baj, hogy alaptörvény szintjén IS!!! rögzítették: népszavazás nem irányulhat az alaptörvény módosítására!!!!!

Most tehát a kormány PRECEDENST!!! teremt. Népszavazásra hivatkozva alkotmányt módosít!

Egy következő kormány még 2/3-ad hiányában is megteheti majd, hogy népszavazással módosítja az alaptörvényt. Vannak olyan témakörök, amelyekre még érvényes népszavazást is kiírhat.

ubul2000 2016.10.10. 16:52:20

@tölgyes:

Kedves Tölgyes!

1. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az eu-nato belépés előtt is 50% volt a belépési küszöb. Amikor szavazás előtt a közvélemény kutatások világossá tették, hogy nem lesz meg az 50% gyorsan leszállították az érvényességi küszöböt 40%-ra. Csak így lett meg a többség - aligéppen.

2. A mostani NEM szavazatok száma meghaladja a belépésre adott IGEN szavazatokat.

3. Valamennyi eddigi szavazást figyelembe véve látható, hogy nagyjából 30-35 % soha nem megy el szavazni. Ebből következik, hogy hogy a 65-70 %-ból kell a többséget megszerezni, ahhoz, hogy azt mondhassuk - a többség megvan. Így a 42% messze a (pártfüggetlen) többség.

4. Miután ez nem ügydöntő népszavazás volt és a parlament a szavazástól függetlenül is módosíthatja az alkotmányt érthetetlen ez nagy ellenkezés bizonyos pártok részéről.

Üdv Ubul

6.Lenin 2016.10.10. 17:23:12

@tölgyes:

Mindig a leadott érvényes szavazatokat számolják. az a döntő,de...

A népszavazósdi 1 más játék.

A Parlament köteles foglalkozni az adott témával, érvényesség esetén , de...
Ennyi 1 irányba mutató szavazatot figyelmen kívül hagyni politikai öngyilkosság (98\2 )

Persze eleve politikai hulláknak ez nem sokat jelent, ezért is rikácsolnak.

DE!

A NEM-ek száma több, mint a Fidesz törzsszavazó tábor (állítólag már csak 1,5 millió vagy kevesebb-az ellenzék szerint)
Az ellenszavazat kevesebb az ellenzéki tábornál.

IGEN-nek többségénél bukott volna Orbán-az érvényességtől függetlenül.( bármit is jelentett volna ebben az esetben az IGEN)

Nincs akkora tábor,akik ezt meg tudták volna tenni.
Hazugság az ellenzék állítása a nagy elégedetlenségről.

Jelenleg még nyomokban sem létezik támogatható (komolyan is vehető ellenzék Mo-on)

Ez még egércincogásnak is kevés drága Tölgyes.

chrisred 2016.10.10. 20:09:32

@ubul2000: "1. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az eu-nato belépés előtt is 50% volt a belépési küszöb. Amikor szavazás előtt a közvélemény kutatások világossá tették, hogy nem lesz meg az 50% gyorsan leszállították az érvényességi küszöböt 40%-ra."

Tegyük tisztába végre: A korábbi, még a rendszerváltás előtt meghozott népszavazási törvényt az alkotmánybíróság semmisítette meg, mert ellentétes volt az Alkotmánnyal. Az alkotmánybíróság már 1993-ban megállapította a törvény alkotmányellenességét, de a módosítása vagy a megsemmisítése elmaradt, ezért éveken keresztül nem is lehetett volna jogszerűen országos népszavazást kiírni. Ahhoz, hogy a NATO népszavazás egyáltalán kiírható legyen, az akkori országgyűlés az Alkotmányba foglalta a népszavazás kiírására vonatkozó szabályokat - négy hónappal a népszavazás előtt, tehát elég durva lenne állítani, hogy a közvéleménykutatási adatok ismeretében.

chrisred 2016.10.10. 20:20:54

@ubul2000: Ja, és nem negyven százalék volt az érvényességi küszöb, hanem az, ha az érvényesen szavazó polgárok több mint fele, de legalább az összes szavazópolgár több mint egynegyede a kérdésre azonos választ adott. Ami feloldotta azt a mostani verzióban található abszurdumot, hogy a többségi azonos érvényes szavazatoknak (ha nem érik el az 50%+1-et), akkor van nagyobb értékük, ha a másik lehetőségre minél többen szavaznak.

6.Lenin 2016.10.11. 10:04:22

Tulajdonképpen miért is csodálkoznak 1esek az ellenzéken?

Itt volt ez a népszavazás (közvélemény kutatás)

A szorosan vett jogszabályok szerint érvénytelen, de...

Az a politikai erő, aki figyelmen kívül merne hagyni ekkora mennyiségű szavazói véleményt (nem bolhafing jelentőségű kérdésben) nos az ilyen politikusokat nyugodtan lehet (ne) idiótáknak is nevezni.Ekkora mennyiségű 1öntetű vélemény eldönthet 1 komolyabb választást is.
Azok a választók, akik más kérdésben más véleményt képviselnek, esetleg elkötelezettek is 1 másik oldal mellett, most elgondolkodhatnak a saját messiásaik alkalmasságán.

Már kezd az egész abszurd lenni, pl DK elhagyja teljes létszámban a Parlamentet 4 fő, hozzájuk csatlakozna a teljes liberális képviselő tábor (FG szerint)+1 fő, óriási támogatói háttérrel (szerintük)

Ezeken már csak sírni lehet, a röhögéstől.

Mit is szeretnének ezek tulajdonképpen?

Hahó! 18-ig már csak néhány perc!

ubul2000 2016.10.12. 11:17:57

@chrisred: Ezek szerint az akkori szabályok szerint ez a mostani népszavazás messze érvényes volt. Akkor mire a nyagy hajcihő??

chrisred 2016.10.12. 14:10:55

@ubul2000: Mondjuk arra, hogy idestova már öt éve nem az akkori, hanem újra a 89-es szabályok vannak, legalábbis az érvényességre vonatkozóan. Akkor a ballib kétharmadnak volt nagyon kényelmes, hogy nem kell tartani a médiatámogatással nem rendelkező ellenzék népszavazási kezdeményezéseitől, most az illib kétharmad vette át ugyanezt a módszert.

ubul2000 2016.10.12. 16:15:03

@chrisred:
Sajnos továbbra sem értem mire ez a nagy rugózás az érvényességi küszöb el nem érése miatt. Miután nem ügydöntő népszavazás volt, annak eredménye semmire sem kötelezi a kormányt. (Akkor sem kötelezte volna, ha érvényes lett volna.) A parlamentnek joga az alkotmány megváltoztatása. Azt pedig senki nem kifogásolhatja hogy ezt a döntő többséget, a véleményüket figyelembe veszi.
El tudom képzelni, hogy mi lenne ha fordított arányban lett volna a NEM-ek és az IGEN-ek száma (98% igen, 2% nem, 42% szavazó mellett) és a parlament akkor is módosította volna az alkotmányt (jogilag megtehetné) Mekkora ajvékolás lenne a ballib oldalon, hogy a kormány/parlament nem veszi figyelembe a népakaratot.

chrisred 2016.10.12. 17:43:30

@ubul2000: Tudtommal csak a Liberális Párt kampányolt az igen mellett, szóval legfeljebb az egy szem Fodor Gábor ajvékolna - meg a párt másik két tagja.

ubul2000 2016.10.15. 10:26:18

@chrisred: Nem értettél meg. Egy feltevést próbáltam felvázolni neked. Tételezzük fel, hogy a ballib oldal kezdeményez egy népszavazást, amely ugyan jogilag érvénytelen lenne, mert nem lenne meg az 50%, de 3.200.000 ember egyetértene a felvetett kérdéssel.
Mi történne akkor, ha ezt egy jobboldali kormány teljesen figyelmen kívül hagyná? Óriási felháborodás, tiltakozás, nemzetközi tiltakozás, stb.

chrisred 2016.10.16. 04:48:23

@ubul2000: Ami a legkevésbé sem érdekelné a kormányt, ahogy eddig sem érdekelte.

ubul2000 2016.10.16. 21:23:43

Megint mellélőttéla válasszal, vagy nemérted a mondandivalómat, vagy szándékosan úgy teszel, mintha nem értenéd.
Miután nem vagyok kormánypárti értem én a hozzászólásod lényegét, de nem erről van szó.

A mostani népszavazás - formálisan - nem lett érvényes, de a NEM szavazatok száma meghaladta az eu/nato belépés szavazatainak számát. A ballib azzal támad,hogya kormány ezt NEM veheti figyelembe egy alkotmány módosításnál.
Ha teljesen más témakörben a ballib oldal kezdeményezne egy népszavazást, és hasonló arányban támogatnák a szavazók (3.200.000), de nem lenne érvényes, akkor a ballib oldal hangosan kiabálna, hogy a kormány vegye figyelembe a népszavazás eredményét. KETTŐS MÉRCE