Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
01:34

Lassan két hete lepte meg az egész országot a hódmezővásárhelyi időközi választás eredménye. Az ellenzéki pártok által támogatott független jelölt meglepő győzelme után sokan azt várták – a kormányoldalon és a kormányváltást kívánók között is -, hogy az ellenzéki pártok viszonylag rövid időn belül megállapodnak majd, és az egyéni választókerületekben koordinálják a jelöltállítást: ha nem is mind a 106 körzetben, de a megnyerhetőnek ítélt helyeken csak egy esélyes ellenzéki áll majd szemben április 8-án a kormánypárt jelöltjével.

A hódmezővásárhelyi választás kétségtelenül új lendületet adott az ellenzéknek, a prognosztizált lélektani hatás egyértelműen tapasztalható volt. A választási eredmény megmutatta, hogy bár a Fidesz nem gyengült meg 2014 óta, a győzelmét 2010-ben és 2014-ben kényelmesen garantáló centrális erőtér megingott. Kockás papíron már nem látszott elképzelhetetlennek, hogy az egymással együttműködő ellenzéki pártok a 2014-esnél lényegesen több egyéni mandátumot vegyenek el a Fidesztől. Nyilvánvalónak látszott az is, hogy a helyzet kulcsa ebben a tekintetben már nem a kormányoldal kezében van: az első napokban ugyan felmerült, hogy a Fidesz a választásokig hátralévő napokban módosíthat a stratégiáján, ennek azonban a kampány hajrájában már sem értelme és talán lehetősége sem volt. Az elemzők többsége – velem együtt – ma azt feltételezi, hogy a Fidesz relatív többségben lesz április 8-án, valahol a 40-45 százalékos sávban (nem mandátumokról beszélek, hanem a listás szavazatokról). Mindez azt jelenti, hogy az egyéni választókerületek többségében elméletileg legyőzhető, ha a kormányváltást akaró szavazók egy irányba voksolnak, egy jelölt mögött sorakoznak fel.

Ebben a helyzetben nem volt meglepetés, hogy az ellenzéki együttműködés kérdése ismét minden csapból folyni kezdett. Az LMP bejelentette, hogy változtat korábbi álláspontján, és hajlandó tárgyalni az MSZP-vel és a Jobbikkal is. A Jobbik egyik nap nyitottságot mutatott az LMP irányába, a másik nap erőteljesen kizárta az együttműködést az MSZP-vel és a DK-val. Az MSZP egy napon belül mondott ilyet is és olyat is. A DK következetesen nem mondott semmit, amiből kiderült volna, hogy valójában mit fognak tenni. A lényeg azonban az, hogy egy hónappal a választás előtt az ellenzéki pártok alig-alig léptek közelebb a koordinált jelöltállításhoz.

És szerintem nem is fognak.

Ha az együttműködéssel jobban szerepelhetne az ellenzék, miért nem lépi meg? – jön mindenhonnan a jogos kérdés. Bár valóban nincs egy vezetője és egyben döntéshozója az ellenzéknek, de van közös érdekük: mindannyian érdekeltek abban, hogy a Fidesz ne nyerjen. Minden ellenzéki pártnak jobb, ha a Fidesznek nincs kétharmada, és az is jelentősen bővítené a mozgásterüket, ha akár abszolút többsége sem lenne. De akkor miért nem lesz megállapodás?

  1. Azért, mert az együttműködés biztosan veszteség. A pártok állami támogatást, töredékszavazatokat és valószínűleg közvetlen listás szavazatokat is veszítenek, ha egymás javára visszalépnek. Minél több helyen teszik meg, annál nagyobb ez a veszteség.
  2. Azért, mert az együttműködés csak feltételezhetően nyereség. Az ezzel kapcsolatos kutatások azt mutatják, hogy a választók egy része valóban fogékony lenne rá, de meggyőző, minden kétséget eloszlató empirikus bizonyíték – ez lehetne a választás - egyelőre nem áll rendelkezésre. Az időközi választások mutattak már erős jeleket, de a döntéshozók nem lehetnek biztosak abban, hogy éles helyzetben valóban működne szavazói szinten a koordináció.
  3. Azért, mert az ellenzéki pártok egymás riválisai. Hódmezővásárhelyen könnyű volt egy független jelölt mögé beállni, akinek a győzelme nem erősített meg senkit egy másik ellenzéki erővel szemben. A parlamenti választáson azonban pártok jelöltjei indulnak, és az ellenzéken belüli erősorrendet alapvetően meghatározza, hogy ki hány mandátumot nyerhet. Mindenkinek érdeke természetesen, hogy egy megállapodással  növelje a saját mandátumainak számát, de az már nem, hogy ugyanezzel a megállapodással egy másik ellenzéki pártot további mandátumokhoz juttasson.
  4. Azért, mert a Jobbiknak nem a baloldali pártok kellenek, hanem a szavazóik. A Jobbikon van talán a legkisebb külső nyomás az együttműködés mellett és náluk van a legnagyobb belső ellenállás ezzel szemben. Azokban a körzetekben, ahol a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, az LMP nem igazán jelentős tétel, de a szocialisták sincsenek jó állapotban. A korábbi baloldali szavazók nélkül a Jobbik nem tud egy-két egyéni körzetnél többet megnyerni, de a párt láthatóan azt gondolja, hogy ezen szavazók meggyőzésének nem az az útja, hogy együttműködik a baloldal pártjaival, hanem az, hogy az első számú kihívó, az esélyes ellenzéki szerepébe helyezi magát. Nehéz elképzelni olyan fordulatot, ami változtathatna ezen a stratégián a hátralévő egy hónapban.
  5. Azért, mert az MSZP már nem tud sokkal több egyéni körzetet elengedni. A szocialista párt látszik leginkább nyitottnak az együttműködésre, de az ő kezük van talán a legjobban megkötve: a DK-val való megállapodás alapján a 106-ból csak 58 körzetben indítanak jelöltet, egy magát kormányváltónak nevező párt esetében már ez is nagyon kevés. Ráadásul a közös indulás miatt az MSZP-Párbeszéd listájának 10 százalékot mindenképpen el kellene érnie, s ha nem lesz legalább az egyéni körzetek felében saját jelöltjük, az erőteljesen veszélyeztetheti a listás szavazatok számát. Arról nem is beszélve, hogy a sávos kampánytámogatási rendszerben 54 egyéni induló alatt újabb komoly összegektől esik el egy párt, ami az MSZP esetében fontos érv lehet a további visszalépések ellen. Budapesten az LMP szavazataira nagy szükségük lenne az egyéni győzelmekhez, de egy ilyen megállapodás ellentételezéseként négynél több helyen történő visszalépést ma nehéz elképzelni a részükről.
  6. Azért, mert az LMP a megállapodással elfogadná azt, ami ellen eddig harcolt. Az LMP tavaly ősszel láthatóvá vált kampánystratégiája arról szólt, hogy a párt ambíciója egyértelműen a baloldal vezető pozíciójának elfoglalása és a „másodhegedűs” szerep határozott elutasítása. Néhány megnyerhető egyéni mandátum természetesen jól jönne a pártnak, de ha ennek az az ára, hogy a pártnak látványosan el kell fogadnia az MSZP dominanciáját a baloldali térfélen, az teljesen ellentétes lenne a párt eddigi törekvéseivel. Ha az LMP a mai támogatottsági mutatók arányában nagyszabású megállapodást kötne az MSZP-vel, azzal a mostani helyzetet konzerválná a baloldalon: márpedig ez egyáltalán nem érdeke. A Jobbikkal ilyen problémája nem lenne az LMP-nek (másféle feltehetően inkább), ám a Jobbiknak az egyéni mandátumok megszerzése érdekében sokkal kevésbé fontos az LMP-vel való megállapodás, mint az MSZP-nek.
  7. Azért, mert a DK elsődleges célja nem az egyéni győzelmek maximalizálása, hanem az MSZP megközelítése. A DK eddigi politikájából nyilvánvaló, hogy nem érdekeltek az MSZP erősítésében: márpedig bármilyen együttműködés, minél szélesebb körű, annál inkább a szocialisták velük szembeni előnyét növelné vagy eredményezné. Az MSZP-nek 58, a DK-nak 46 egyéni jelöltje van jelen pillanatban, ha sor kerülne egy átfogó megállapodásra, akkor az MSZP biztosan több egyéni mandátumot nyerhetne. A DK inkább abban érdekelt, hogy listán közelítse meg a szocialistákat, az egyéni kampányt és az egyéni győzelmeket láthatóan kevésbé is tartja fontosnak.

S hogy mi következik ebből? Jelen tudásunk alapján csak egy erősen korlátozott, néhány körzetre kiterjedő, esetleg egyéni-eseti döntésekkel bővülő koordináció képzelhető el, amelyben a Jobbik biztosan nem vesz részt. Ha így lesz, a választás eredménye alapvetően attól függ majd, hogy az „erősebb ellenzékihez húzás” jelensége mennyire lesz megfigyelhető a választók viselkedésében. Ha április 8-án azt látjuk az egyéni körzetekben, amit ma a közvélemény-kutatások az ellenzéki pártok támogatottsága kapcsán mutatnak, akkor a Fidesz akár a kétharmad közelébe is kerülhet. Ha azonban a szavazók egy  része a megállapodások elmaradása ellenére is átszavaz az esélyesebbnek gondolt jelöltekre, akkor a Fidesz abszolút többsége is veszélybe kerülhet.

tge-kep2018.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr1313725914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Severus 2018.03.09. 06:34:56

Sajna egyet kell értsek. Az utolsó pont különösen ütős, a DK nagy gond. 46 körzeten ülnek, nem nagyon akarnak egyelőre visszlépni-igazából nem is kérik őket erre, mert nem akarnak velük együttműködni az LMP-sek és a Jobbikosok – , kampányolni nem nagyon tudnak az egyéni jelöltek mellett (ekzek szerint nem is akarnak?), és elsősorban nem is a Fideszt, hanem az MSZP-t akarják leváltani, ezt már régóta látjuk (ld. pl. 2014-ben az MSZP-s pártkassza emlegetése a kampány közepén egy kritikus pontban).
Tényleg Gulyás Marciék látják jól, sokat tesznek azzal, hogy dolgoznak a taktikaiszavazáson. A pártoktól sok jót egyelőre nem lehet várni.

Manyike 2018.03.09. 06:47:44

EllenzéKEK - túl sokan vannak s mind kicsi, kevés a karakteres alkuhoz, de megélni s túlélni is akarók.

Mostani ellenzéKEKből egyelőre senki sem, de majd talán pl. idegenlégiós, pl. kiábrándult fideszes átrendezhet, ha valami rendkívüli esemény, új körülmény eléri a mostani mag ingerküszöbét is. De addig is, itt is, ott is a lényeg: Folytatjuk!

A választók egy részének miért jó, a másik részének miért nem jó a mostani kormányzás? A luxus gazdagságot manapság titkolni kell hazánkban, vagy nyíltan megélhető?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.09. 07:03:24

Még az MSZP és a DK között sincs meg a 100 %-os átszavazási hajlandóság. A LMP/Jobbik és az MSZP/DK között pedig 50 % alatti.

Azaz az eredmény az lesz: magas választási részvétel és Fidesz-győzelem.

SzA89 2018.03.09. 07:51:32

Teljesen reális, amit TG ír, de azzal nem számol, hogy a racionalitás most nem biztos, hogy mindegyik politikai pártnál szerepet játszik.
Az LMP számára pozicionálás lehetne 2-3 egyéni siker. Az MSZP számára pedig többet érhetne 4-5 plusz egyéni siker, főleg, ha a kétharmadról beszélünk. Márpedig arról beszélünk.
Ebben az esetben pedig a Jobbik is hasonlóan egyéni körzeteket tudna nyerni, amivel lehetne villogni. De ott van Miskolc, ahol tipikusan az egyik körzetben az egyik, a másikban pedig a másik tudna erősebben kampányolni.
Az MSZP pedig egyébként magára vessen a 10% kapcsán, bár ez sokba kerülhet még nekik. Ugyanakkor szerintem nagyon durva átszavazások lesznek és ezt még mindig nem látja senki. Ebben segíthetne még pár további visszalépés.

totii 2018.03.09. 08:26:09

Azért érdekes lenne,hogy a DK bejut, az MSZP-Pm meg nem (listán). És az a szép, hogy erre van is esély - Gyurcsány túléli az MSZP-t?

Manyike 2018.03.09. 08:41:09

@Severus: Igen, a KOM a most lehetséges egyik ellenzéki célért valami újat próbál tenni: legalább a választóknak több, érdemi infót adni.
@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Igen, a DK megalakításának múltbéli oka ma is kísért. Győzelem, akinek a legtöbb %-a lesz, de 50% alatt esetén sajátos helyzet lesz.
@SzA89: Igen, a Botka-korszak még több s jellemző MSZP gyengeséget hozott felszínre. A választói tudatosság változása is vizsgázni fog?

inreallife 2018.03.09. 09:03:04

erdekes, hogy ilyen kozvelemenykutatasi eredmenyek alapjan meg barki barmilyen joslasra is vallalkozik. hodmezovasarhelyen ket felmeres volt, 65-35 es 60-40 fideszes gyozelemmel, erre 41-57 lett. nem gondolom, hogy elcsaljak meg rossz mintakat hasznalnak, csak olyan mennyisegu szavazot nem tudnak merni, hogy teljesen mas lesz a valasztas eredmenye, mint amit mertek. emlekezzunk, mindig megadnak egy kb 3.2%-os hibahatart. itt volt tobb, mint 20, ez mar olyan mertek, hogy inkabb ne mertek volna semmit.

a megallapodasokkal kapcsolatban en tovabbra is azt gondolom, hogy buntetve lesznek azok a partok, akik nem egyeznek ki. talan a jobbik az egyetlen, aki immunis lehet erre, de neki meg alig lesz szuksege max 3 korzetben megegyezni, a tobbi helyen ellenjeloltek sem lesznek. igazabol akkor lesz erdemes ezen filozni, ha mar a babuk felkerultek a tablara.

videken se lmp, se a dk nem tenyezo, az mszp is alig indul par helyen. a nagyvarosokba kene megegyezni, torok gabor szerintem tevuton jar, amikor a penz felol kozeliti meg a kerdest. a kampanypenz es a frakcio utan jaro penzek kozott nagysagrendbeli kulonbseg van. kvazi +2 mandatum barmit meger barmelyik partnak, ha penzrol van szo, marpedig a visszaleptetesekkel ennyi mindenkinek garantalhato.

kicsit azert nehez a helyzet, mert mindenkinek a sotetben kell tapogatoznia. meg a nagy mintas kutatasok sem tudnak hibahataron beluli eredmenyt valoszinusiteni. en a kvk-k helyeben felhagynek a meresekkel, egyszeruen a mai magyarorszagi allapotok csak rombolni fogjak a hitelesseguket. a kiegyezes meg akar az utolso napokban is johet. ahol a partok nem tudnak megallapodni, ott atengedik a dontes jogat a valasztoknak.

mandatum first!

SzA89 2018.03.09. 09:17:03

@Manyike:
Szerintem vizsgázni fog a választói tudatosság és alul van becsülve.
Ahol megvannak a deklaráltan esélyes jelöltek, ott a mértnél is nagyobb lehet az átszavazás aránya. Ami a nagy baj, hogy kevesen hisznek. Hódmezővásárhelyen elhitték. És erre nem játszik rá félelmetesen az ellenzék.
Egyébként elég nehéz elhinni, hogy az ellenzék rosszabbul áll, mint 4 éve. Én ezt alapvetően nem gondolom.
Abban viszont bízom, hogy lesz még néhány visszalépés, amely segítheti a szavazókat.

DZoli 2018.03.09. 09:43:12

Mondjuk az LMP azzal, hogy hivatalosan megkezdte a tárgyalásokat az MSZP-vel, eléggé sarokba szorította saját magát. Ezek után talán már nagyobb hülyeség lenne, ha legalább néhány helyen nem állapodnának meg.

Egyébként egyetértek TG-vel, ez a választás még így sem dőlt el, a választók még összehozhatják az összefogást az egyéni jelöltek szintjén. 20-30-40%-os átszavazási hajlandósággal és magas részvétellel sok meglepetés eredmény születhet.

inreallife 2018.03.09. 10:18:13

@tzirok:
igazabol ez politikai kerdes. marmint nem ketseges, hogy egy karizmatikus vezeto ebben a helyzetben mit csinalna. osszefogast minden aron. pl egy macron siman le tudna managelni, hogy mit, hogyan, miert kell csinalni, ki, mit fog nyerni vele, milyen taktikai lehetosegek vannak es nyilnak meg, es mindezt le is tudja kommunikalni a kozvelmennyel.

nem ketseges, hogy most is mit kene csinalni, de nincs senki, aki erre magyarorszagon kepes lenne. valojaban ez a politikusi kepessegek hianyat mutatja. meglhetesi politikusok? igen, egytol egyig. ezert van az, hogy a nyiltan nacionalista jobbik egy vonaval, koroket ver a baloldali "tomorulesre".

az biztos, hogy ez a valasztas valakinek a halalaval jar. az mszp hosszu tavon mar nem szamolhat semmivel, neki mar minden valasztas csak a tulelesrol szol. a lmp ennyi ido alatt sem tudott kilepni az arnyekabol, mondjuk ilyen hozzaallassal es programmal nem is lehet. a dk erdekes kepzodmeny, mert gyurcsany viszi a hatan, megis o a legnagyobb ballaszt is egyben. velemenyem szerint az mszp megszunese utan egy gyurcsanytalanitott dk lesz a baloldal vezeto ereje. mondjuk egy evtized mulva.

az identitasvalsaggal kuzdo jobbik van most a legjobb es legkenyelmesebb helyzetben. a kozepre huzas jokora darabot hasitott ki beloluk, de ugy latszik "megerte", toobet hozott a vam, mint amennyit elvitt a rev. innentol pedig szepen fel fognak hizni a kormanyzashoz. minel messzebb lesz a gardistak emleke, annal jobban. igazabol mar egyaltalan nem fog rajtuk ez a stigma, az antiszemitizmus is kezd lekopni roluk.

inreallife 2018.03.09. 10:26:59

@SzA89:
erdekes ez a gulyas marton fele osszeeskuves is. probaljak merni a merhetetlent, ebbol pedig kovetkezteteseket levonni. valojaban a bizonytalansagot novelik. en praktikusan azt birnam elkepzelni, hogy szisztematikusan, partoktol fuggetlenul ki kell "nevezni" az eselyes jelolteket, es szarni a partokra. a dontest meghozni lathatoan keptelenek.

ha valaki meghozna a dontest helyettuk/felettuk, akkor hirtelen minden osszeallna, mert a nem nekik "kijelolt" korzetekre, nem pocsekolnak a penzt, ellenben azokkal, ahol ok lennenk a favoritok. meg a jobbik szinten sem okozna gondot. es szerintem a legfobb fegyver nem is az atszavazasi hajlandosag, hanem a protestszavazatok.

valakinek meg kell mutatni, hogy melyik korzetben ki legyen a protestszavazok celpontja. ha nem sikerul ezt jol kalibralni, akkor nem lesz "nyereseg"...

inreallife 2018.03.09. 11:32:11

@Levi.a.hegyről:
veletlenul nem nevezunk ki senkit. sok helyen egyertelmu lenne a valasztas. azokon a helyeket, ahol a 2 ellenzeki eselyes fej fej mellett van, ott kene a donteseket meghozni, a tobbi helyen eleg egyertelmusiteni.

a 3% pedig nem mervado, amikor a kozvelemnykutatok 20%-os hibahatarral dolgoznak. ha 65% helyett 41%-ot kap a jelolt, akkor ott valamit nem sikerult kimutatni. egyebkent mindegy is a ketto kozul melyik lesz a jelolt, csak legyen eldontve, valszeg mindketto hozni fogja a mandatumot, vagy egyik se.

a legrosszabb dontes, ha nincs dontes. a partok meg le vannak szarva, ha ennyire kompromisszum keptelen a politikai elitjuk, hogy meg egy utmutatast sem tudnak kialkudni, hamar vissza nem lepnek egymas javara. a valasztok orbanvaltast akarnak, a partok viszont az egyeb kis piti celjaikat elorebb helyezik. ne sirjanak, ha barki is kigolyozza a jeloltjuket az orbanvaltas szent celja erdekeben, mikor a kezukben volt a koordinacios indulas lehetosege es nem eltek vele...

2018.03.09. 13:08:03

csányinak kellene egy erős ellenzék. ami ellensúlyozza matolcsy. lázár, mészáros köreinek gazdasági érdekeit. ez lenne a jobbik-lmp közeledés, összeborulás. a választói csoportok is egyesíthetők. nem volt ez nagy hülyeség elvekben. csak mégse működött a gyakorlatban. persze ha ezek a pártok bejutnak és a szocik kiesnek, akkor még összejöhet. felteszem ezért szorít gábor. négy hét múlva kiderül.

fzozi 2018.03.09. 13:23:45

@inreallife: Azért a fenti 7 cél közül az MSZP esete valóban végzetes lehet. Képzeld el, átadna Karácsony Szél Berninek/Vonának mondjuk 10 körzetet, mindenki elmegy az LMP-s/jobbikos jelöltre szavazni, aztán ha már ott van behúzza listán is az LMP/jobbikot-t, mert elfelejtette, hogy ki lépett vissza a javukra, az MSZP-P meg nem ér el 10 %-ot és kb. 400 E szavazat köddé válik a rendszerben.

Kivlov 2018.03.09. 13:34:57

Ideális esetben:
maszopék 9,9%
elempéék 4,9%
momoék 4,9%

és akkor fityisz 4/5 :D

Boross Bence 2018.03.09. 14:10:23

Van recept a kétharmad ellen? Szakértők és civilek vitája Baló György műsorában.

www.youtube.com/watch?v=PBYDaED_Oxs

Nézd meg!

ben2 2018.03.09. 14:46:24

A fő probléma az ellenzékkel még mindig az, hogy sem a választóik, sem ők maguk nem tudják, hogy mihez kezdenének egy választási győzelemmel.

Persze minden ellenzéki pártnak megvan a maga programja, de egy MSZP-LMP-Jobbik koalíciótól milyen konkrét kormányzati intézkedések várhatók?
A "demokráciamentő" lózungokat most hagyjuk, egyrészt mert azok 90%-a virtuális probléma, kampányblöff, másrészt az alkotmány, választójogi törvény, médiatörvény, stb. megváltoztatásához kétharmados többség kell.
A beígért elszámoltatások, letartóztatások, stb. pedig még kétharmados többséggel is max. szájkarate szintjéig jutnának el, mert a visszamenőleges jogalkotást még a fidesz sem tudta keresztülverni olyan ügyekben sem, amiben 90%-os volt a társadalmi egyetértés.

Azaz akár tetszik, akár nem, ha a Fidesz nem nyeri meg a választásokat, akkor vagy patthelyzet lesz elhúzódó válsággal, vagy a ballibeknek koalícióra kell lépniük a Jobbikkal.
Egy patthelyzet vagy ellenzéki győzelem esetén Orbán pedig kényelmesen hátradőlne és átadná a terepet az ellenzéknek, hogy nosza akkor tessenek kormányozni.

Az ellenzék erre vagy visszadobná a labdát, hogy nem is gondolták ők ezt a kormányzást olyan komolyan és a megismételt választásokon már a fidesz nyerne, vagy már a koalíciós tárgyalásokon megakadna a folyamat és ismételten csak előrehozott választások lennének.
Ha valamilyen csoda folytán mégis létrejönne egy MSZP-Jobbik-LMP kormány (a DK-t szándékosan hagytam ki), akkor a Fidesznek csak vágnia kellene a cetlit, amíg a mindennapi csatározásokban szét nem esik a csalamádékoalíció, mert egy ennyire széthúzó választói csoportot képtelenség lenne hosszabb távon egyben tartani.

Persze az ellenzéki pártok is tisztában vannak ezzel és minden tőlük tellhetőt meg fognak tenni, hogy az összefogás és a kampány csak a célként kitűzött mandátummennyiséget hozza, de véletlenül se kerüljenek kormányzati pozícióba.

Minden ellenzéki párt felfogta, hogy a kormányváltásnak csak akkor lenne értelme, ha a ballib-szélsőjobb felosztásból valamelyik blokk egyértelmű váltópárti státuszba kerülne és az általános protestszavazatokat begyűjtve győzné le a Fideszt.
Erre a Jobbiknak van jelenleg a legnagyobb esélye, de nem idén.

Ha tehát Gulyás Mártonék "civil átszavazós" akciója sikeres lenne, akkor jó eséllyel több ciklusra kitolnák a fideszes kormányzás esélyeit, mintha hagynák, hogy egy elbukott választás után tisztuljon az ellenzéki paletta és egy valódi váltópárt álljon szembe a Fidesszel.
Bár szerintem nem lesz sikeres, de legalább jól keresztbe tesz a baloldalnak: a Jobbiknak álló körzetekben ugyanis a balos szavazókat a Jobbik felé tereli, így még ha maga a jelölt nem is nyer, a töredékszavazatokat a Jobbik kapja, a baloldalnak álló körzetekben viszot - pár budapesti helyet leszámítva - a Jobbikos szavazók nem fogják viszonozni a szívességet.
Így összességében a "fű alatt átszavazás" szimplán a Jobbik mandátumait fogja maximalizálni.

inreallife 2018.03.09. 15:10:55

@ben2:
ugy beszelsz, mint aki nem latott eddig meg fideszes kormanyon kivul semmit. a valasztas es a kormanyzas ket kulon tema. leirom miben kulonbozik, mert lathatoan kihivasokkal kuzdesz a fogalmak szintjen.

a valasztas arrol szol, hogy a valasztok a sajat szimpatiajuknak megfelelo jeloltre szavaznak. nem, nem a naracsra meg a szegfure a jelolt neve mellett, mint az nalatok szokas, mert vannak akik gondolkodnak is. kepzeld vannak olyanok, akik csukott szemmel bemennek es a ket narancs mellett behuzzak az X-et. hogy mik vannak? a lenyeg, hogy eldontik melyik partot tamogatjak listan, es melyik jeloltet egyeniben.

ezutan jonnek a szavazat szamlalasok, meghatarozzak a parlamentbe jutott kepviseloket, es utana indul a kormany alakitas. ez mar nem a valasztok feladata, itt a partok fognak kormanyt alakitani, velhetoleg egy kormanyprogram menten. siman lehet egy baloldali kisebbsegi kormany is, nem tiltja semmi.

onnantol pedig nem gombnyomagato munkava silanyul az orszaggyules, hanem tobbsegi tamogatast kell megszerezni minden egyes torvenyhez. bizony, az orszagok jelentos tobbsegeben nem egy part adja kormanyt, ez azsiai diktaturakra jellemzo inkabb. na jo, afrikaban is igy nyomjak, europaban nem ez a meno...

es igen, egy kisebbsegi kormany is meg tud csinlni egy csomo mindent. pl az ugynokaktakat nyilvanossagra hozhatjak. polt peter mentelmi jogat felfuggeszthetik, fogadjunk, hogy onnantol kb 100 rendbeli hatalommal valo visszaelesben indulna el nyomozas. bizottsagokat lehetne felallitani az elmult 8 ev korrupcios botranyaira. valszeg a fidesz nem tamogatna ezeket, de a jobbik jo esellyel igen. 50% kell csak hozza.

hat igy mukodik a demokracia. te olyan felteteleket akarsz elozetesen tamasztani, ami alapjan kizarsz minden mas lehetoseget a fideszen kivul. sajna ki kell abranditsalak, tokmindegy mi lesz a valasztasok eredmenye 3 millio ember a fidesz ellen fog szavazni.

ha nem koordinalnak, akkor marad a fidesz, ha kicsit koordinalnak, akkor mar rezeg a lec, ha nagyon, akkor meg kurvara megszivja a fidesz. ha a fenti ugyeket megszavazza a tobbseg, akkor utana mar lehet tartani egy elorehozott valasztast, ketlem, hogy a fidesz a 10%-ot megugrana, miutan kiderul egy csomo dolog roluk, es a kepviseloik a bortonbol gyujtenek a szavazocetliket. esetleg a kozugyektol valo eltiltas ezt megakadalyozna...

diplomici 2018.03.09. 15:22:19

Némi kiegészítés Gábor elemzéséhez:

A baloldal vezető erejének státuszát ambícionáló LMP elemi érdeke az MSZP további gyengítése, ha ugyanis a szocik áprilisban kiesnek a Parlamentből, ennek a törekvésnek már közép távon nagyobb a realitása. A másik baloldali rivális, a DK aligha tudja áttörni a támogatottsági üvegplafont, amíg Gyurcsány vezeti, így az LMP esélyei akkor javulnak, ha az MSZP bukására/eltűnésére játszik. Ezt persze nem lehet látványosan csinálni, hiszen akkor a "baloldal meggyengítésével" vádolhatják.

A DK/Gyurcsány ugyancsak az MSZP eltüntetésében, szavazói jelentős részének átvételében érdekelt. Persze ő sem teheti ezt látványosan, de érzékelhetően ezen munkálkodik.

A Jobbik eddig is sikeresen csábított el vidéki szavazókat az MSZP-től, a romjaiban szédelgő egykori nagypárt gyengítését aligha fogja abbahagyni. Persze ezt sem lehet nagyon látványosan, ha nem akarja az egykori szoci támogatókat antagonizálni, és folytatni kívánja a "néppártosodást".

Ergo: mindenki be nem vallott érdeke az MSZP-nek a 10%-os bejutási küszöb alá szorítása. (Ebben érdekes módon talán a Fidesz a legkevésbé érdekelt, de nagyon ők sem siratnák meg az egykori nagy rivális eltűnését.)

Fentiek fényében érdekes mozgások jöhetnek még a hátralévő egy hónapban. Persze nem látványosan...

concret 2018.03.09. 15:25:52

@Kivlov: Hát, ahogyan fejlődik a Nagyfőnök személyisége, ez rövidtávon nagy gáz lenne, középtávon meg közelebb hozná a normalizálódást.

concret 2018.03.09. 15:39:54

@diplomici: Ugye nem gondolod, hogy létezik DK Gyurcsány nélkül? Vagyis számukra az üvegplafon végleges adottság.

Szerintem a Jobbiknak ugyanúgy működik a maga plafonja. 8 év próbálkozása minimális sikert hozott, tökéletesen tipizálható, hol is tudtak balos szavazókat átcsábítani - ez a folyamat kifutóban. A nagyvárosokban (kivéve Északkelet-Mo) meg max a mai LMP riválisai, ez már önmagában bekorlátozza őket.

ben2 2018.03.09. 16:00:38

@inreallife:

Látom nem sikerült megőrizni a hidegvéredet, de megpróbálok a személyeskedő megjegyzéseidtől függetlenül reagálni.

- Láttam már fideszes kormányzáson kívül mást is, pl. éppen elég baloldali kormányzást, ahol ugyanaz a gombnyomogató gépezet működött, mint szokott.

- A legfőbb ügyész mentelmi jogának felfüggesztéséhez kétharmados többség kell.

- A kisebbségi, konszenzusra alapuló kormányzást Te sem gondolhatod komolyan egy olyan országban, ahol még a pártpolitika felett álló kérdésekben sem hajlandó az ellenzék a kormánnyal szavazni, ha azzal keresztbe tehet a kormánynak (oldaltól függetlenül).

- Ha már kisebbségi kormányzás, akkor sem sanszos, hogy az baloldali lesz, mert ahhoz legalábbis a baloldalnak kellene a legtöbb mandátumot szereznie, különben felkérést sem kapnak a kormányalakításra.
Na most azt igencsak megnézném, ahogy az MSZP-s, LMP-s és DK-s képviselők - kizárólag államférfiúi kötelességtudattól vezérelve - napról napra asszisztálnak a Jobbik programjának végrehajtásához.

- Persze lesznek vizsgálóbizottságok. Horn Gyulát idézve: "Na és?"
A vizsgálóbizottságok pártpolitikai sárdobáláson kívül mégis mire jók? A végtelenségig mantrázott ügyek nagyobb publicitást már nem fognak kapni, a pártok drukkerei nem ezek alapján fognak pro és kontra szavazni. Azaz a vizsgálóbizottságok klasszikusan az említett "szájkarate" pótcselekvésbe tartoznak, amikor a felhergelt szavazótábor felé tartani kell a cselekvés látszatát, miközben a politikának az adott ügyekben sem jogi sem egyéb gyakorlati mozgástere nincs.
Emlékszik itt még bárki is Keller László feljelentésügyi államtitkárra? Na ugye.

- Hogy hányan szavaznak a Fidesz "ellen", az ugye a szokásos szómágia, de már eleve a felvetés értelmetlen.
A választásokon ugyanis valaki _mellett_ és nem _ellen_ szavazunk.
Az kormányoz, akinek megvan a megfelelő számú _támogatója_ nem pedig az, akinek kevés az ellenzője. Pl. 1994-ben az MSZP 36%-ot kapott listán, azaz a logikád szerint az ország kétharmada "ellene szavazott", a végén mégis 51% mandátumot szerzett.

- Nem feltételeket támasztok, hanem figyelembe veszem a realitásokat.
Ma egy Jobbik-ballik koalíció létrejöttének az esélyei minimálisak, a kormányzóképessége nyilvánvalóan nulla lenne, a kisebbségi kormányzást pedig senki se lenne hülye bevállalni.
Tetszik vagy sem, az ellenzék két, nagyjából egyforma, egymással inkompatibilis blokkból áll. Alkalmi érdekszövetség ugyan létrejöhet köztük de csak amíg az mindkét fél számára előnyös. A közös kormányzás vagy a másik kormányra segítése nem az.
Az ellenzéknek akkor lesz esélye a valódi kormányváltásra, ha ebből a két blokkból az egyik jelentősen meggyengül és a protest szavazatok az erősebbik blokknál maximalizálódnak.
A fű alatt átszavazás pedig pont azt fogja elősegíteni, hogy az erősebbik blokk a Jobbik legyen.

ben2 2018.03.09. 16:14:55

@diplomici:

A Fidesz szavazók talán örülnének az MSZP eltűnésének, de Orbánék biztosan fognák a fejüket. Egyrészt így az ellenzéki patthelyzet enyhülne és elindula az ellenzék tisztulása, másrészt azonnal megindulna a huhogó kampány külföldön, hogy vége a világnak mert a Fidesz likvidálta az "ellenzéket".
Valószínűleg a Fidesz kommunikációjában renszeresen fel fog bukkanni, hogy mekkora kockázatot vállalt az MSZP, így később hivatkozhatnak arra, hogy előre szóltak.

Abban egyetértek, hogy az LMP elsősorban a többi baloldali párt ellen játszik. Juhász Péter "élettársverős" ügye pl. jó eséllyel Ron Werbertől indult és egyértelműen az LMP a nyertese. Én sem lennék meglepve, ha valahogy alátennének az MSZP-nek. Az MSZP 19-re lapott húzott azzal, hogy egy 0 támogatottságú párttal kötött szövetséget, amit a többiek nyilván ki fognak használni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.09. 16:50:41

Érdekes "elemzés" ez, ahol pártokra lebontva kizárólag az együttműködés elleni szempontok vannak kihangsúlyozva. Én is ilyet írnék, ha a Fidesz hatalomban tartása lenne az érdekem.

zrx_xzr 2018.03.09. 17:07:23

azert van egy faktor amivel nem szamol senki. sokan barmire szavaznanak, meg a patas ordogre is, csak nem a fideszre. igy nehezen jon ossze nekik a 40-45% ..

Duplaxiii 2018.03.09. 17:12:23

Jó megközelítése az aktuális állapotoknak.
Én egyet azért még figyelembe vennék:
A fidesz tarolása az utolós két választáson a társadalom többségének ellenszenve, elutasítása a mai mszpnek és dk-nak!
Mert kamuzhatnak ide-oda, még mindig a régi mszmp és kisz maradványokkal műlödnek, míg a frissek is a kisz-es alapú ifjúgárdás, mozgalmár fiatalok, mint botka vagy Kunhalmi.
A jpbbik okosan dolgozik, kitart és tartson is ki amellett, hogy ők a múlt pártjaival nem egyezkednek.
Az lmp meg a már megismert pillanatnyi karrier-érdek-pozíció műveleteit végzi, most a nép egyezkedni akar, hát ők azonnal egyezkedni akarnak...
Pedig tényleg ideális lenne a rendcsináláshoz egy jobbik-lmp-momentum hatalom, elég nagy halmazár lefedhetnék a társadalomnak.
Fektessük le:
A fidesz ma már egy nyiltan rákosista bolsevik párt. Az mszp és a dk zsigeri mszmp amardvány és a hatalom érdekében történelmileg sunyik, hazugok.
Mi marad?
Egy mára jobbközéppé lavírozó jobbik, egy alakulása óta szélkakas és demagóg propaganda lmp és egy vékony városi réteget lefedő, ma körszerű neoliberális momentum.
És erre van ma 60% passzív választó, akik garantáltan nem a fidesz és nem a két balos párt hívei.
Csak még mindig nem találják a pártjukat, egy mostanra nyílttá tehető jobbik-lmp-momentum trióval kényelmesen meg lehetne szólítani a passzív halmazt és a hivatalos nyitás is megértethetné a három párt híveivel, hogy ez nem elvi szövetség, hanem csupán érdek!
Itt ma az lmp a kakukktojás! Mert a pár székért a hatalomban ők lennének az elsők a kiegyezésre bárkivel.
De amíg ez a nő és a exfideszes a vezérük, nem látják a realitásokat.
Vegyék már észre az emberek, az mszp és a dk szerepével semmi változás nem fog történni, mert ők eleve a változás ellen dolgoznak, nekik a kasszakulcs kell csak és ahogy mindig, most is szarnak a társadalomra...

ben2 2018.03.09. 17:15:45

@Frady Endre:

Az elemzés csak számba vette, hogy milyen egyéni érdekeik vannak az ellenzéki pártoknak.
Mivel a közös kormányzás deklaráltan nem célja sem az LMP-nek, sem a Jobbiknak, sem a DK-nak, és az MSZP-nek is csak akkor, ha ő vezeti a kormányt, így bármilyen együttműködés csak a saját szavazataik maximalizálásáról szólhat.
Mivel a baloldal és lassan már a Jobbik is zéró összegű játékot játszik az ellenzéki szavazóbázison (azaz amit az egyik nyer, azt elveszti a másik), a pártok szavazatmaximalizálási szándéka ellentmond a szélesebb együttműködésnek.

Duplaxiii 2018.03.09. 17:22:32

@zrx_xzr:
De ez a lényeg!!!
2010-ben és 14-ben nem ez volt?
(1990-ben, 1994-ben is...)
Csak most a fidesz a választási törvényt úgy változtatta meg, hogy a szokásos dühből szavazás ne hozhasson létre egységes ellenoldalt.
Vajon, ha egy elméletet nézünk, hogy 1/3 fidesz, 1/3 mszp és 1/3 jobbik lenne az eredmény, akkor ki kivel állna össze?
Gyanítható (100%), hogy a két balos szárny állna össze és bedumálnák a népnek, hogy ez (fidesz-mszp) egy történelmi kolaíció és egyébként is, a büdös nácik!
És mi mit éreznénk ebből? Hogy többen lopnak...

Parajpuding 2018.03.09. 17:26:04

Minden elenzéki párt, amelyik nem hajlandó együttműködésre, az süllyesztőbe való, mert nem az ország és a nemzet érdekeit tartják szem előtt, hanem csak a saját szavazóikét és csak a saját pecsenyéjüket sütögetik. oy a kormánymaffia. Erről szól ez a nemzet 1000 éve, pár kivételes alkalmat nem tekintve. Nem is igazán érdemel helyet Európában ez a nép.

GyMasa 2018.03.09. 17:27:26

@ben2:
...Az ellenzéknek akkor lesz esélye a valódi kormányváltásra, ha ebből a két blokkból az egyik jelentősen meggyengül és a protest szavazatok az erősebbik blokknál maximalizálódnak...
Igen,
ES
sikerul hitelesnek maradniuk
ES
lesz kiepitett orszagos halozatuk
ES
egy karizmatikus vezetojuk, aki moge be lehet allni.

GyMasa 2018.03.09. 17:30:58

@Parajpuding:
...Minden elenzéki párt, amelyik nem hajlandó együttműködésre, az süllyesztőbe való, mert nem az ország és a nemzet érdekeit tartják szem előtt, hanem csak a saját szavazóikét és csak a saját pecsenyéjüket sütögetik...
Hat, ezugyben akkor nem ertunk egyet.
Azt lattuk mar nagyon jol, hogy hogy jarnak azok, akik kozoskodni akarnak az mszp-vel (szdsz) vagy akar a fidesszel (kisgazdak).
Ha egy part meg akarja erni azt, hogy kormanyvalto erokent tekintsenek ra, akkor MOST szigoruan tilos az ellenzeki osszefosasnak meg a kozelebe is menniuk.
Igy marad eselyuk arra, hogy 4n ev mulva kormanyozhassanak.

ben2 2018.03.09. 17:33:10

@Duplaxiii:

A választási rendszer csak annyin változtatott, hogy csak előre deklaráltan tudnak a pártok összefogni, mert nincs második kör, ahol visszalépésekkel fordítani tudnak az eredményen.
Kérdés, hogy melyik a jobb: amikor a pártok kénytelenek nyiltan felvállalni a stratégiájukat vagy amikor a kampányban lapítanak majd a második körben fű alatt lepacsiznak egymással.

Balos vagy jobbos szárnyak pedig nincsenek. Ellentétes érdekköröket képviselő politikai vállalkozások vannak, akik max. alkalmi szövetségekre hajlandóak, de érdemi együttműködésre nem.

GyMasa 2018.03.09. 17:33:58

@Duplaxiii:
..jobbik-lmp-momentum trióval kényelmesen meg lehetne szólítani a passzív halmazt és a hivatalos nyitás is megértethetné a három párt híveivel, hogy ez nem elvi szövetség, hanem csupán érdek!...
Kar, hogy a kormanykepessege ennek az alakulatnak is minimalis lenne.

rasztaszív 2018.03.09. 17:48:33

valamiért mindenki magától értetődőnek tekinti,hogy ha a fideszt sikerül kisebbségbe szorítani,akkor az ellenzéknek KELL kormányoznia.
pedig ez,bármilyen fura,valójában egyedül a fidesz érdeke lenne.szabadon obstruálhatnának - és ismerjük őket,nem lennének gátlásaik.
az ország,és az ellenzék valódi érdeke a fidesz kisebbségi kormányzásra kényszerítése lenne.akár taktikai szavazással a kellő pillanatokban!
így ők kopnának kormányon,az ellenzék együtt már gyakorolhatja a parlamenti kontrollt,és közben szépen megtanulnak együttműködni.

ben2 2018.03.09. 18:00:29

@rasztaszív:

Hogyan tudnák a Fideszt kisebbségi kormányzásra kényszeríteni, ha az nem érdeke?
Ahhoz, hogy a Fidesz kisebbségben kormányozzon Orbánnak el kell fogadnia a miniszterelnöki felkérést, amit nyilván át fog passzolni az ellenzéknek, ha nem érzi biztosnak a kormányzati többséget.

morph on deer 2018.03.09. 18:02:10

Véleményem szerint Török Gábor - egészen diszkréten - azt akarta/akarja mondani, hogy magyarok vagyunk!

Azaz egy olyan nép tagjai, akik még soha a tetves életben nem működtek együtt egymással, semmilyen okból!

Most akkor mi is a meglepetés?

Ami ennél sokkal nagyobb gond az az, hogy vannak emberek, pártok, akik még ma sem fogják fel, hogy itt most arról szól a választás, hogy tényleg eladjuk magunkat egyszer ’s mindenkorra egy jellemtelen, geci és gátlástalan bandának, vagy végre eltakarítjuk ezt a mocskot az életünkből!

Még mindig nem sikerült felfogni, hogy nincs-, és nem is lesz még egy esély..?

Dr.oid 2018.03.09. 18:03:21

A FIDESZT 3.14tschánrúgni csak akkor esélyes, ha mindenhol 1 (azaz egy) db. "ellenzéki" jelölt marad. Ha másként nem megy kő-papír-ollóval. :) Így a falusi nem túl képzett

zrx_xzr 2018.03.09. 18:06:40

@Duplaxiii: a szavazok tobbsege is ugy hulye ahogy van amugy is, esz ervek feleslegesek is

ben2 2018.03.09. 18:13:06

@Dr.oid:

Ez eddig oké, de milyen kormány legyen a mostani helyett és mik lennének az elvárások felé?
Mert az egy dolog, hogy "börtönbe minddel", de azon felül még kormányozni is kellene méghozzá valami egyeztetett koncepció mentén, ami a "cigánybűnözés" megszüntetését váró jobbikos és az Európai Egyesült Államokat vizionáló DK-snak is egyaránt megfelel.
És lehet, hogy az "ezzel ráérünk akkor foglalkozni, amikor majd az összes börtönbe kerül" megfelelő válasz a felhergelődött ellenzéki szurkolókórusnak, de ha nyerni is akarnak, akkor azok szavazatára is szükség lesz, akiknek egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kormányzás jön a választások után.

rasztaszív 2018.03.09. 18:24:27

@ben2: és akkor máris oda a kormányzóképességük mítosza.egyébként pedig nem feltétlen orbánnak kell elvállalnia a miniszterelnöki felkérést.

nick papagiorgo 2018.03.09. 18:27:58

Nézzünk szembe a ténnyel, amit Török Gábor amúgy tökéletesen megfogalmaz:
Az ellenzéki pártok MÉG nem készek arra, hogy átvegyék a Fidesz helyét az ország irányításában.
Még az elvileg szövetségesek is egymással civakodnak. Ha mondjuk nyernének, be kellene vonni a "nem-szövetségeseket" is, mint az LMP vagy a Jobbik. Ebből káosz lenne.
A magyar állampolgár nem szereti a Fideszt, de a káoszt még jobban utálja.

Kb. ennyi.

Az tény, hogy jó lenne, hogy ha a "százfejű hidrából" kinőne valaki, aki a Fidesz igazi kihívója. De ilyen most nincs (A jobbik sem elég erős). Pont arra lenne szükség, hogy a térfél letisztuljon, és a Fideszen kívül csak 2 max 3 egyéb párt maradjon, aki a szavazókat integrálja.

Ha szerencsénk van, ez a választás erről fog szólni. Az Együtt már nem is tudott a választókörzetek felében jelöltet állítani (ezt ők azzal magyarázták, hogy nem is akartak), mehetnek a levesbe. Még egy-két ilyen kéne, tehát pl. MSZP-Dk-ból egy is elég, jó lenne, ha csak egy jutna be közülük. Stb. És akor tényleg lenne miért izgulni 2022-ben.

De most nincs.

simonpali 2018.03.09. 18:29:09

@inreallife: @ben2: Csak pontositanék: 1994-ben az mszp 33%-ot kapott listán az 1. fordulóban, ami a 2. forduló eredményével együtt végül több mint 54%-os mandátum arányt jelentett.

nick papagiorgo 2018.03.09. 18:36:51

@rasztaszív:
Tényleg nem piszkálni akarlak, de valóban porold már le a politikai tudásodat :)

A választáson pártok indulnak. A győzelemre esélyes pártok meg is nevezik a miniszterelnök-jelöltjüket, ez a Fidesznél Orbán, az MSZP-P-nél Karácsony, stb. stb.

A közt elnök a választáson győztes pártnak adja automatikusan a kormányalakítás lehetőségét, akkor is, ha nincs meg az 50%-a. ilyenkor a párt dolga, hogy keres szövetségest (koalíció), vagy visszaadja, ilyenkor a második következik stb.

Senki sem vállal el kisebbségi kormányt, ha nincs legalább valami szövetségese (pl. Fidesz megegyezik a Jobbikkal, hogy kívülről támogatja), mert kisebbségben egyszerű feles törvényeket se tud megszavazni, tehát nem tud kormányozni.

Mivel - vélhetőleg - a Fidesz-KDNP kapja a legtöbb szavazatot, és az ő min.elnök jelöltjük Orbán, ezért ő kapja majd a felkérést. Mi ez a duma, hogy "nem feltétlen Orbánnak kell elvállalnia?"

rasztaszív 2018.03.09. 18:49:10

@nick papagiorgo: tőlem vállalhatja.sőt,én annak drukkolok,hogy vele magával nyalassák fel a saját mocskát.

igen,valószínűleg a fidesz kap először megbízást.akkor kell taktikai okból adni nekik pár szavazatot.ha pedig ez után durciznak,hogy ők nem hajlandóak kormányozni,akkor nevetségessé válnak.

ben2 2018.03.09. 18:50:09

@rasztaszív:

A kormányzóképesség nem mítosz, az vagy van, vagy nincs. Vagy alkalmas egy párt (vagy koalíció) a kormányzásra vagy nem, vagy megvan a mandátuma hozzá, vagy nem.
A kormány megdönthetetlenségét lehet talán mítoszként kezelni, de az már a (feltételezett) választási eredményekkel szertefoszlana, azaz nem lenne értelme tovább vergődni rajta.

Pont az a legfőbb baja az ellenzéknek, hogy ha még meg is lenne a kormányzáshoz a mandátuma, akkor sem tudna kormányzóképes koalíciót kiállítani.
A Fidesznek pedig az az érdeke, hogy ezt egy esetleges vereség esetén minél nyilvánvalóbbá tegye.

ben2 2018.03.09. 18:54:31

@rasztaszív:

Ez nem úgy működik, hogy Orbán megkapja a kormányzati felkérést, a Parlament meg szavaz, ha elvállalja ha nem, majd ha esetleg nincs meg a kellő számú támogatás, akkor jön a következő jelölt.
Orbán szimplán visszaadja a felkérést, ha nincs meg a szükséges parlamenti mandátum, aztán az ellenzék boxolja le egymás közt, hogy valamelyikük felveszi-e a szopóállarcot, vagy előrehozott választások legyenek.

rasztaszív 2018.03.09. 18:57:36

@ben2: az ellenzéknek nem feltétlen érdeke kormányozni.a fidesz érdeke úgy tenni,mintha az ő kisebbségbe szorulásuk esetén nem lenne más alternatíva.

nick papagiorgo 2018.03.09. 19:00:15

@rasztaszív:
nézd, ez a következőképp megy. Orbán kapja a megbízást, mert ő a min. elnök jelölt (ez a szociknál "tempó", hogy ma Botka a jelöltünk, holnap Molnár Gyula, holnapután Karácsony, de ezt normális párt nem így csinálja, egy jelöltje van, és ha győznek, az is lesz a min. elnök, nem passzolja le).

Ha ő ill a Fidesz úgy látja, hogy kormányt tud alakítani (tehát pl. meggyőzi a Jobbikot, az LMP-t, bárkit, hogy kívülről támogassa. Vagy "átcsábít" pár képviselőt magához, itt a függetleneknek lesz szerepe, ha lesznek egyáltalán), akkor elvállalja. Ha nem, nem.

Orbánra sok mindent lehet mondani, de 25 éve ott van. Őt nem lehet azzal megvezetni, hogy pl. a Jobbik támogatja a megválasztásánál, de utána rendszeresen ellene szavaz. Kicsit átlátszó lenne, ő meg nem hülye. Ha elvállalja, tuti, hogy előtte köt valami háttéralkut, hogy a"szövetségese" ne faroljon ki mögüle.

rasztaszív 2018.03.09. 19:01:55

@ben2: megteheti,hogy visszaadja a felkérést,de onnantól nem lesz túl hiteles,hogy itt csak ők lennének kormányképesek.

rasztaszív 2018.03.09. 19:09:21

@nick papagiorgo: orbán nyilván valami mutyiban gondolkodik,de nem biztos,hogy van aki még szóba áll vele.
ez úgy megy,hogy megkapja a megbízást,és vagy szavazásra viszi,vagy nem.ha nem,azt nem lesz könnyű megmagyarázni.az azt jelenti,hogy totál egyedül maradtak,ezért kormányképtelenek.
ha igen,akkor pedig adott a taktikai szavazás lehetősége az ellenzék számára.
ha pedig egy frissen megválasztott,megszavazott kormány csak úgy lemond,az nyílt megfutamodás.azt aztán végképp nehéz lenne megmagyarázni.

dare 2018.03.09. 19:11:58

Az teljesen biztos, hogy 106 körzetben nem lesz koordináció az ellenzéki pártok között.
Ezt nem is várja senki tőlük, én már pl nagyon rég lemondtam arról, hogy 50-nél több körzetben visszalépjenek vagy koordináljanak egymással.
Megoldható lett volna egyébként ez is a gyakorlatban, de mivel jobban gyűlölik egymást a pártok, mint a Fideszt, így azért nem olyan egyszerű történet ez, ezért csak elmélet maradt az egész.

A Jobbik meg akar mérkőzni a Fidesszel, 106 körzet, kard ki kard, győzzön a jobb.
Nem tartom valószínűleg a visszalépést egyetlen ellenzéki jelölt számára sem részükről, ők nagyon győzni akarnak, talán már túlságosan is.
Kétesélyes a dolog, a siker és a bukás egyaránt megvalósulhat számukra, és nem csak rajtuk múlik a végeredmény, mert vannak még más pártok is versenyben, akik alakíthatnak rajta.
Lassan már látni fogjuk az erőviszonyokat a körzetekben, lehet jól gondolkozik az Mszp, és jól érzik azt, hogy 40 körzet megnyeréséhez teljesen felesleges megegyezni a Jobbikkal, mert ha hagyják harcolni a Fidesszel minden körzetben őket, az talán 40 körzetben a nevető harmadik pozícióba segítheti őket.
Ehhez viszont nagyon nagy erőösszpontosításra lenne szükségük, le kell ülniük normális hangnemben beszélni (nem üzengetni a sajtón keresztül) az Együttel, a Momentummal, a Momával, és talán még Kovács Gergővel is.
Ha lebecsülik ezt a 4 pártot, amelyek pont az ő nyerhető körzeteikben erősek, akkor nemhogy 40-et nem fognak nyerni, de talán még 10-et se.
Kicsit visszavenni az arcból, nyitni a kicsik felé a nagyoknak, és a szavazókon már semmi nem fog múlni.

nick papagiorgo 2018.03.09. 19:14:02

@rasztaszív:
vedd figyelembe, hogy ő kormányoz. Addig kormányoz, amíg más át nem veszi tőle.

Tehát pl. nem kap 50%-ot a választásokon. Visszaadja a felkérést, de utána valakinek át kell vennie (vélhetőleg a Jobbik lesz az, mint 2-es számú pol. erő). De ő se gereblyéz össze 50+-ot, tehát nem szavazzák meg (pl. a DK tuti nem).

Elindul az alkudozás. Ilyenekkel akár egy évig is el lehet lenni. Addig Orbán (mint ügyvezető kormány) kormányoz tovább. Minél tovább kormányoz, annál hitelesebb, hogy senki más nem képes rá. A végén nem jön össze semmi, kiírnak új választásokat, amit Orbán pl. simán megnyer.

Brix 2018.03.09. 19:19:06

Az látszik, hogy a jelenlegi magyar választási rendszer egy fondorlatosan megkreált kaloda, ami szinte lehetetlenné teszi a pártok együttműködését. Valójában kétpártrendszer kialakulása felé haladunk, mivel csak egy nagyon erős kihívó tudja megverni a Fideszt, és nem a kis pártok szövetsége. A legfőbb probléma, a második forduló eltörlése, hiszen ott össze tud fogni mindenki a legerősebb ellen. Ha ez a lehetőség meglenne, akkor a Fidesz már most csomagolna. Így viszont újabb 4 év lesz, az utolsó... Az ellenzék max. a relatív többségig nyomhatja a Fideszt, bár erre is kicsi az esély... A relatív többség, az valójában koalíciós kényszert hozna, ami nagy veszteség lenne a Fidesznek..
A nagyobb esély a sima többségre van most...
A mostani választási rendszer kész katasztrófa , az angolszász típusú kétpártrendszer , valójában az egypártrendszer előkészítője...Nincs arányosság , pedig nem kellene csak annyi mandátum egy pártnak, amennyi a valós társadalmi támogatottsága. Az egypártrendszer, egy stabil autokrácia kapujában vagyunk, és mindenki tétlenül nézni....

rasztaszív 2018.03.09. 19:21:34

@nick papagiorgo: technikailag tökéletesen megoldható a fidesz kisebbségi kormányzásra kényszerítése.ennek az alternatívája a fidesz számára a nevetségessé válás.

ben2 2018.03.09. 19:23:36

@rasztaszív:

Ha nincs meg a szükséges parlamenti mandátuma, akkor miért ne lenne hiteles, hogy nem vállalja el a kormányzást?

Nem abból kell kiindulni, hogy kibe hogy kötnek bele az ellenfelei, hanem hogy a választók mit fogadnak el hitelesnek.

Azon kívül nehezen tudom elképzelni, hogy Áder az akarata ellenére Orbánt javasolja az Országgyűlésnek.

Sokkal valószínűbb, hogy előbb magához hívatja a pártok képviselőit és ha az ellenzék nem áll össze koalícióba, akkor kiírja az új választásokat.

nick papagiorgo 2018.03.09. 19:27:54

@rasztaszív:
nem lehet kényszeríteni, te szegény. Ezt fogd már fel. Téged se lehet kényszeríteni, hogy min. elnök legyél :)

Ha valaki nem vállalja, akkor nem vállalja. Erre nem lehet kényszeríteni, se technikailag, se sehogy :)

rasztaszív 2018.03.09. 19:33:04

@ben2: ja,lehet durcizni.egyszerűbb is,mint valódi parlamenti kontroll mellett valódi kormányzati munkát végezni...:)

rasztaszív 2018.03.09. 19:35:11

@nick papagiorgo: nem kényszer,persze.alternatívaként lehet nevetségessé válni.

ben2 2018.03.09. 19:36:22

@Brix:

A választási rendszer simán működne három vagy akár négy egyforma erejű párttal is, viszont a mandátumok többségét a hajszálnyival erősebb vinné el vagy az, aki valamiféle megegyezésre jut egy másikkal.

A jelenlegi rendszer azért tűnik bebetonozottnak, mert kb. 1/3 fidesz, 1/4 jobbik, 1/4 ballik áll a pályán.
Ha a Fidesz szavazóbázisa szintén az 1/4 közelébe csökkenne, akkor bármelyik ellenzéki párt a helyébe léphetne és bár a parlamenti mandátumok többségét vinné, attól még a következő választás ugyanúgy többesélyes maradna, ha a népszerűségi mutatók közben nem változnak.
A jelenlegi helyzet fennmaradásához tehát több tényezőnek is össze kell játszania:
- a fidesznek jelentősen vezetnie kell bármelyik ellenzéki párthoz képest
- az ellenzéknek két nagyjából egyforma, egymással inkompatibilis blokkból kell állnia

Ha ebből bármelyik változik, a választási eredmények is kiszámíthatatlanná válnak.

A kétfordulós rendszer eltörlése csak azon változtatott, hogy ha több párt össze akar állni, akkor azt még a választások előtt deklarálnia kell, nem "lepheti" meg a választóit spontán visszalépésekkel a második fordulóban.

nick papagiorgo 2018.03.09. 19:36:56

@rasztaszív: @ben2:

rasztaszívnek az a baja, hogy ő elképzelt valamit, de az nem úgy van.

A közt elnök a győztes párt min. elnök jelöltjének (aki a legtöbb szavazatot szerezte, függetlenül attól, hogy ez 50% vagy kevesebb)ajánlja fel a kormánylaakjtást. Pont. Nincs mérlegelési lehetősége, hogy "nekem nem ez tetszik, nem ajánlom fel neki".

A győztes párt ezt vagy elfogadja, vagy nem. Ha nem, ezután a 2. legtöbb szavazatot kapó következik stb. (de a 3-ra általában már nem kerül sor).

Ha nincs egyértelmű helyzet, akkor elindulnak az egyeztetések (addig a régi kormány viszi tovább a dolgokat, mint ügyvezető kormány). Elméletileg végtelen idő van az egyeztetésre, alkudozásra.

De egy idő után általában megunják (senki se tud többséget összehozni), ilyenkor a parlament feloszlatja önmagát és a KE új választásokat ír ki. Most nem vágom fejből, vannak olyan országok, ahol ha X napig nem sikerül megegyezni, akkor a KE magától is kiírja a választásokat, lehet, nálunk is ez van, ebben nem vagyok biztos.

nick papagiorgo 2018.03.09. 19:39:48

@rasztaszív:
arra nem gondolsz, hogy a Fidesz visszaadja az ellenzéknek, hogy "nesztek", de ők mégse képesek kormányt alakítani, mert inkább egymással veszekednek - akkor vajon ki lesz a nevetségesebb, ill ki jár jól a végén? :)

Segítek: nem az ellenzék :)

ben2 2018.03.09. 19:41:41

@rasztaszív:

Ez már szubjektív megítélés kérdése.

A választók majd eldöntik, hogy egy olyan jelöltre szavaznak-e a megismételt választásokon, aki nem vállalja a miniszterelnökséget, ha nem kap rá társadalmi felhatalmazást, vagy egy olyan ellenzékre, ami végigkampányolta a négy évet, hogy bármi jobb, mint a jelenlegi kormány, majd amikor lehetőséget kap, hogy bizonyítson, akkor képtelen egy épkézláb kormánykoalíciót kiállítani.

rasztaszív 2018.03.09. 19:43:17

@nick papagiorgo: biztos vagy benne,hogy ez az éppen nyolc éve kormányzónak lesz jobb?ebben csak nekik van veszítenivalójuk.

ben2 2018.03.09. 19:49:05

@nick papagiorgo:

Annyit pontosítanék, hogy a Köztársasági Elnököt nem köti semmi, elméletileg azt jelöl miniszterelnöknek, akit akar. Gyakorlatilag persze a realitásokat figyelembe véve dönt.

dare 2018.03.09. 20:00:48

@ben2: 2014-ben 3.3 millió szavazója volt a Fidesznek és a Jobbiknak közösen.
1.7 millió választó szavazott több pártra és az összefogásra.
Ez történt nagyon alacsony részvételi aránynál, ami alig volt több pár ezerrel 5 milliótól.
Azért 6 millió választó felett már nagyon sok körzet billegne a Fidesznek (igaz akkor is sokat nyernének meg), míg ők a Jobbikkal vannak küzdelemben a szavazókért, addig a szoros körzeteket simán elveszíthetik ekkora részvételi aránynál.

nick papagiorgo 2018.03.09. 20:02:00

@rasztaszív:
magyarázd már meg kérlek, hogy a te "agyas" elképzelésed, miszerint "mekkora szégyen lenne már ez, ezzel nem élhetek együtt, nem utasíthatom vissza" milyen LOGIKUS érv szól amellett, hogy ne utasítsa vissza?

Ugyanúgy ő marad kormányon, amíg nem jön nála jobb. Ha lopott, ugyanúgy folytathatja a lopást stb. Az ellenzék szemmel láthatólag nem fog tudni megegyezni. A szavazók kb azt fogják látni, hogy "leváltottuk Orbánt, de még mindig ő kormányoz, azok, akiknek meg kormányozni kéne (mert rájuk szavaztunk) meg egymással veszekednek". Az ellenzék pártjai jó magyar szokás szerint egymásra kiabálnak majd kígyót-békát, hogy "miattad nem lehet megegyezni". Mindenki azt fogja látni, hogy milyen piti alakok. Közben Orbán, akinek még mindig a kezében van a média egy jó része, meg pénze is van, szépen hirdetgeti meg fényezi magát, ahogy eddig.

Szerinted ki nyer ezen? Az ellenzék, mi? :)

nick papagiorgo 2018.03.09. 20:09:38

@dare:
statisztika:
8 millió szavazópolgár van.
A választásokon SOHA nem fordult elő 70 %-nál nagyobb részvételi arány eddig, sőt a tendencia inkább csökkenő.

Ennek fényében a "mi történik 6 millió felett" inkább sci-fi :)

dare 2018.03.09. 20:13:08

@nick papagiorgo: "Az ellenzék szemmel láthatólag nem fog tudni megegyezni."

A Jobbikkal szinte biztos hogy nem.
De van bőven a körzős, vonalzós választási térkép átrajzolása után is nyerhető körzetek a Jobbik nélkül is az ellenzéknek.
Igaz ehhez nagyon vissza kell venni a nagyobb pártoknak a tempóból, és hátra kell tekinteniük kiket is akarnak kikukázni.

dare 2018.03.09. 20:16:19

@nick papagiorgo: Amit neked írtam, abból megérted.
Valóság vagy sci-fi?
Reménykedj a sci-fi-ben. :D

nick papagiorgo 2018.03.09. 20:25:41

@dare:
de hát erről szól Török Gábor cikke(amit mi itt kommentelgetünk), hogy miért nem fognak megegyezni :)

Persze, elképzelhető bizonyos szintű megegyezés. De ennek a jelentőségét szerintem (is) sokan túlbecsülik. Ha meg a Jobbik is beszáll (tehát legalább 3 jelölt van), akkor a Fidesz 50%-a szinte biztos. Igazából csak az esélytelen jelöltek visszaléptetése valószínű (nem indítják a 7%-os Béla bácsit, egy-két helyen, szimbolikus jelleggel). Ez mondjuk az én véleményem, ettől lehet, hogy nem így lesz, de túl sok visszaléptetés (tehát, hogy a körzetek 50%-ában csak 1 jelölt legyen a Fidesszel szemben) azért valószínűtlen....

rasztaszív 2018.03.09. 20:32:30

@nick papagiorgo: ha ez szerinted is jó,akkor mivel vitatkoznál...?vagy mi késztet erre úgy egyáltalán...?

szerintem te is pontosan látod,hogy most azzal lehet a legjobban szopatni a fideszt,ha kisebbségi kormányzásra kényszerítik...:)

Laikus Érdeklődő 2018.03.09. 20:38:39

@Parajpuding: "Minden elenzéki párt, amelyik nem hajlandó együttműködésre, az süllyesztőbe való"
Szerintem meg nem. Szerintem éppen azok a pártok hisznek igazán a politikai sokszínűségben és a demokratikus versenyben amelyek nem áldozzák fel az önazonosságukat a hatalomtechnika oltárán. Hosszútávon. Egyrészt.
Másrészt pedig, mivel az Orbántakarodjaztán majdcsakleszvalami-koalíció még kétharmados győzelem esetén is kormányképtelen lenne ez még rövid távon se szolgálná az ország érdekét.

sterimar 2018.03.09. 20:42:47

Tfh valahogy többséget szerez az összekapaszkodott ellenzék. Hogy alakítanának kormányt? Sehogy. Ha sikerül is mi következne utána? Káosz. Kb. 6 hónap alatt megbukna egy ilyen széljobb-bal kormány.

ben2 2018.03.09. 20:47:03

@dare:

Ahhoz, hogy a Fidesz ne nyerjen a következőnek kell teljesülnie:

A. rekord részvételi hajlandóság az ellenzéki körzetekben és tömeges önálló átszavazás az esélyesebb ellenzéki jelöltre. Ekkor a hódmezővásárhelyi esemény ismétlődne országos méretekben, azaz az eredmény a sok rejtőzködő szavazó miatt kiszámíthatatlan lenne.

B. vagy nyílt megegyezés a jobbik és a baloldali pártok között, amit a választóik is követnek, ekkor a protest szavazatok értelemszerűen összeadódnának

Viszont még ekkor is csak ott tartanának, hogy megvan a kormányváltáshoz szükséges mandátum, de hiányzik a koalíciós szándék és a közös koncepció.
Így valójában az ellenzéki pártok is egy szoros eredményben érdekeltek, amiben a fidesz azért kormányon marad.

Persze papíron mindenki sajnálkozna, hogy nem sikerült leváltani a fideszt, meg megy a diktatúrázás, "csalásvolt" meg nem rajtuk múlt, hanem a választási rendszeren, de a lényeg, hogy az ellenzéki pártok jobban félnek egy esetleges összellenzéki győzelemtől, mint egy újabb fideszes kétharmadtól.

Brix 2018.03.09. 20:49:10

Az a probléma, hogy a jelenlegi választási rendszer és a történelmi események egy torz pártstruktúra kialakulását eredményezték. A Fidesz középen, a "centrális" erőtérben, valójában durván jobbos párt. Tőle Jobbra - talán már balra, ha a korábbi antiszemita megnyilvánulásokat nem számítjuk- a Jobbik. A másik oldalon , ami a Fidesztől balra van , meg még mindig a 20-ik századi szocialista utódpártok a legerősebbek...
Reménytelen az átlag hülye magyar választó, hiszen nincs igazán igénye a modern 21-ik századi pártokra. Az LMP és a Momentum lassú feljövetele örömteli, de kevés lesz az igazi rendszerváltáshoz...A "balosodó " Jobbik kérdéses még hogy át tudja venni az igazi , "vezérkihívó" szerepét, és az is kérdéses, hogy meddig lehet teljes hiteltelenség felvállalása nélkül választási koalíciókat kötni...Orbán nyerni fog, mert az átlag szavazó a trendeket követi , nem érdekli a magyar demokrácia működési problémája... Az Orbán-rendszer életünk kiszámítható részévé vált: a jómódúak kifejezetten jól járnak vele, a kevésbé jómódúak meg örülnek az alamizsnának és a viszonylagos stabilitásnak...Úgy tűnik most , hogy ez egy megdönthetetlen monolit rendszer, amelynek túl sok támogatója van ahhoz, hogy valahogy összeomoljon...

morph on deer 2018.03.09. 20:52:59

@Brix:
“Valójában kétpártrendszer kialakulása felé haladunk, ”

Majdnem eltakáltad, mindössze egyet tévedtél!
Ha belegondolsz, ez hihetetlenül jó eredmény!

Bár, ha én is belegondolok, ez hozzávetőleg a demokrácia vége, legalább is ahogy mi ismertük.

“Requiescat in pace” - azaz nyugodj békében - demokrácia, ha sikerül!

Brix 2018.03.09. 20:58:30

@ben2: "Így valójában az ellenzéki pártok is egy szoros eredményben érdekeltek, amiben a fdesz azért kormányon marad.... Ez így igaz! Még kell 4 év az ellenzéknek, hogy olyan szintre diszkreditálódjon a Fidesz, hogy le lehessen váltani. Most még túl sok támogatója van ahhoz, hogy egy gyenge ellenzéki kormány egyáltalán normálisan működhessen ... Egy "Békemenettel" simán elzavarnák... Nyerni itt csak 2/3 -al érdemes , hiszen minden eszközzel meg lenne kötve egy új kormány keze. Pl . nem lehet bevezetni a többkulcsos adót, mert Alaptörvénybe van foglalva, az "arányos " adózás...

6.Lenin 2018.03.09. 21:02:54

Megy a spekulálás 1000-el, de...

Állítólag a jelenlegi kormány alatt lecsúszott az ország, semmi nem működik, milliók éheznek, stb...mindez már 8. éve.
Fogadjuk el, hogy egy ez igaz, és ezt még elég erős külső támogatás is segítené.

Néhány hét múlva választások.

Ilyen körülmények közt az ellenzék egyetlen pártja se volt képes egyedül még a 20%-os támogatottságot sem elérni.

Ismert volt már néhány éve a vt is, csak egy erős felhatalmazással rendelkező párt/ pártszövetség lenne képes stabilan kormányozni.

Az ellenzék ezt sem volt képes összehozni. miről is spekulálunk?

Mekkora lesz a káosz ápr. 9 után?

Az, hogy néhány szerencsétlen lelkivilágú polgártársunk pillanatnyi örömhöz jut (megszívattuk a Fideszt), mit fog jelenteni az országnak?

A baloldal már 3x bizonyította a kormányzóképtelenségét. Félidőben váltottak. Most se állnak jobban.
A LMP a10% körül táncol, kénytelen lenne elvtelen koalícióra, talán.
A Jobbik szintén zenész.
Mások meg teljesen jelentéktelenek.

Miről is spekulálunk?

morph on deer 2018.03.09. 21:07:22

@Brix:
Már megint én:
“a jelenlegi választási rendszer és a történelmi események egy torz pártstruktúra kialakulását eredményezték.”

A “torz pártstruktúra” stimmel, csak az oka nem! Ugyanis mindezt nem más okozta, mint a torz személyisége a legfelsőbb hadúrnak, ‘bölcs’ vezetőnknek’
A név ‘orbán viktor’ - csak segítség képpen.

A helyzet az, hogy viktorka kellően tehetséges ‘con man’ ahhoz, hogy átverje a jóhiszemű emberek tömegét, és kellően gátlástalan ahhoz, hogy mindezt a saját érdekeinek szolálatában tegye.
Most itt tartunk.

Ha a részletek is érdekelnek, keress utána a “pszihopata” szó jelentésének, és részletes magyarázatot fogsz kapni.
Ha angolul is olvasol, még több információ található a “psychopath” címszó alatt.

Ha valami nem stimmel, csak szóljál..:)

ben2 2018.03.09. 21:12:59

@Brix:

"Reménytelen az átlag hülye magyar választó, hiszen nincs igazán igénye a modern 21-ik századi pártokra."

Pont az ilyen "leköpök az elefántcsont toronyból és érezze magát megtisztelve az, akit eltalál" mentalitás az, amiért a "modern 21. századi" pártok támogatottsága alacsony.

Orbán csak addig tud nyerni, amíg egyben tudja tartani a törzstáborát és az valamennyire nagyobb, mint akár a jobbik, akár az egyesített baloldal.
Ha tehát egy "modern 21. századi" párt fel akar nőni egy váltópárt szintjére, akkor hasonlóan masszív törzstábort kell maga köré gyűjtenie. Ehhez pedig nem csak csillogó szemű hipszterekre és jó (-nak mondott) szakértői programokra van szükség, hanem tehetséges _politikusokra_ és értelmiségi háttérre. Ez az, ami sem az LMP-nek, sem a Momentumnak nincs: se tehetséges politikusuk, se értelmiségi hátterük, ezért nincsenek sehol, nem a magyar választók igénytelensége miatt.

dare 2018.03.09. 21:14:25

@nick papagiorgo: Ha tudnád hányszor átrágtam már magam azon, hogy miért nem fognak megegyezni, az érdekek, meg töredékszavazat..stb miatt, akkor gondolhatod miért más járható utakat keresek.
Ez a választás korántsem lefutott még, kezdek én is töprengeni azon a számításon, ami kihagyja a képletből a legerősebb ellenzéki pártot.
Nem akar a Jobbik további arcvesztést amit megértek, nem fognak visszalépni senki javára, mivel a Fidesz csak erre vár, hogy elindulhasson végre a Habony gőzhenger.
Színfalak mögött talán még lehet olyan megegyezés, hogy nem harcolnak pl Vonának vagy más nyerhető Jobbikos jelöltnek a körzetében teljes elánnal a Jobbik ellen, de visszalépni nem fog az Mszp sem a Jobbik javára az tuti.

Megmaradnak ugyan a lövészárkok, de így is lehet kialakítani olyan helyzetet, amit a Fidesz egész egyszerűen nem tudna kivédeni.

Ha én indulnék bármely párt színeiben, és tudnám vagy érezném ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt a körzetemben, akkor lehívnám a sajtót 1 vagy 2 héttel a választások előtt, és azt mondanám: Nem akarok beülni a parlamentbe.
Nem lépek vissza, mert nem akarom a pártot aki engem elindított a listás szavazatoktól megfosztani, de nagyon nem tetszik a mostani politika, és nem akarok ilyen parlamentbe bekerülni, akár nyerek, akár nem.
Lehet elmondám még azt is, hogy vélhetően az én körzetemben xy jelölt fog nyerni, és idegállapotomra hívatkozva megkérném őket ne zaklassanak a továbbiakban.
A visszaléptetést én alapból egy rossz megoldásnak látom, mivel az összes párt visszaléptetése nagyon be van korlátozva.
Nem tudom miért csak ebben tudnak gondolkozni, meg ettől zeng állandóan minden sajtótermék.
Indulnának el minden körzetben, maximalizálnák a listás szavazatukat is ezzel, és csak annyiban kellene megegyezniük, hogy ilyen összekacsintással tudatnák a választóknak kire szavazzanak az adott körzetben.
Ha azokban a körzetekben léptetik vissza a jelöltjeiket, ahol eleve több listás szavazatra számíthatnának, akkor rúgnak majd a végén ezzel egy hatalmas öngólt.
De ha jól csinálják és jól kommunikálják le kire kell az adott 40 vagy 50 körzetben szavazni, akkor nyerhetnek is az egésszel.

dare 2018.03.09. 21:28:15

@ben2: A Fidesz nyerni fog.
A mostani helyzetből a legtöbb ami kihozható, hogy ne legyen 99-től több képviselőjük a parlamentben.
Lehet lesz Dk frakció, Jobbik, Lmp, Mszp, és talán még ha nem hagyják nagyon magukra a kicsiket, akkor be tud még valaki kerülni közülük.

Ezt lassan már minden szereplő kezdi belátni.
Nincs semmi esély az ellenzéknek a kétharmadra csak a Jobbikkal , Jobbik nélkül ez csak a feles többség megakadályozására elegendő.

Annyi fog csak történni, hogy a következő 4 évben kiderül majd a Fidesz képes lesz-e "leereszkedni" az ellenzéki pártokhoz értelmes diskurzusra.
Ha nem sikerül nekik, és tovább nyomják ezt az agyzsibbasztást, akkor azért már jobban fel tudják majd ellene venni a harcot az ellenzéki padsorokból, mivel lesznek annyian, hogy egy boldog karácsony már kevés lesz válasznak.

morph on deer 2018.03.09. 21:28:28

@6.Lenin:
“...mit fog jelenteni az országnak?”

Mert ez a görény csapat mit is kelent az országnak?

Mert nekem pl azt, hogy ma már külföldön önszántamból nem szivesen vallom be, hogy magyar vagyok, mert nem hiányzik, hogy egy kalap alá kerüljek a felcsúti ganajtúróval és retardált cselédeivel..!

Tudod mit?
Teljesen mindegy, hogy mi következik ezek után a gecik után, ha valakinek sikerül elhajtani őket a jól megérdemelt bánatos .... szóval el.

Mert elég volt!
Elég volt abból, hogy tahó, műveletlen senkik döntsék el, hogy ma a Sorost vagy az ENSZ-t kell utálni, és hogy németszilárdok mondják neg a tutit, miközben a Semjén féle imádkozó sáskák élősködnek rajtunk, - és még a saját lánunkon álló pereputtyot nem is említettem!
Elég volt, kösz szépen, de ennyi!

Ha ennek következtében az ország fejre is áll, de ez a csürhe eltakarodik a büdös bánatba, már megérte!

És tudod miért?
Mert mára a nép normálisabb része, az a 6,5-7 millió már igenis tudja, hogy soha többé nem fog ilyen harácsoló taplókat a hatalom közelébe engedni, kerül amibe kerül!
Ez a 6,5-7 millió azt is tudja, hogy a miniszterelnök és kormánya NEM az uralkodónk, hanem az alkalmazottunk, és igenis mi döntünk az ő sorsáról/sorsukról és nem fordítva!

Soha többé orbán és az orbanizmus!

6.Lenin 2018.03.09. 21:35:14

"Ha az együttműködéssel jobban szerepelhetne az ellenzék, miért nem lépi meg? – jön mindenhonnan a jogos kérdés. Bár valóban nincs egy vezetője és egyben döntéshozója az ellenzéknek, de van közös érdekük: mindannyian érdekeltek abban, hogy a Fidesz ne nyerjen. "

És ez mire lesz jó?

A Fidesz veszít, de nem lesz helyette olyan erő, akik kormányozni tudnának. ki nyer vele bármit is?

A Fidesz szétesik, az ellenzék is. Valószínűleg az ország is.
Jön mindenki álma: majd csak lesz valahogy, mindig is volt valahogy.
Leülünk a Duna partjára és várunk egy igazira, úgyis most kezd tavaszodni, talán szerencsénk is lehet(ne).

morph on deer 2018.03.09. 21:36:16

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
“A Simon pénze! Honnan is van?”

Csak nem azt akarod mondani, hogy pártunk és kormányunk szeretett ügyészsége - és az igazságszoláltatása úgy cuzammen (zusammen) - négy év alatt sem volt képes mindezt kideríteni?

Hát milyen szakemberek ezek?
Ne mááá..!

6.Lenin 2018.03.09. 21:41:35

@morph on deer:

"Ha ennek következtében az ország fejre is áll, de ez a csürhe eltakarodik a büdös bánatba, már megérte!"

Kinek?
(biztosan lenne rá jelentkező)

OK! Elfogadom, hogy takarodjon ez a társaság, de hol az ígért jobb? Mikor jönne, honnan? Kik?
Gyurcsányi? Ne bassz.
Ennyire tényleg nem lehet hülye a magyar.

Volt 8 év, ismertek voltak a lehetőségek is több éve.

Nincs ma Mo-on, aki felismerte volna a lehetőséget?
Nincs.
Akkor?

GyMasa 2018.03.09. 21:43:33

@nick papagiorgo:
...de ezt normális párt nem így csinálja,...
Ja, mert nem buktatják meg belülről, ha 3 hónap alatt nem hozza az elvárt számokat...

dare 2018.03.09. 21:52:29

@6.Lenin: Egyszerűen nem tud veszíteni a Fidesz.
A feles többség viszont akárhány kollaboráns van az ellenzéki pártok tagjai között, akárhány szereplőnek van vastagabb pénztárcája a többiekétől, akkor is visszaszorítható a Fidesznek.
Szinte minden pártban ott vannak, ez a két link miatt legalábbis erősen gyanús:
dex.hu/x.php?id=inxcl&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fkultur%2Fmedia%2F2018%2F03%2F09%2F444_a_hatterbol_a_fidesz_finanszirozza_a_nepszavat%2F

youtu.be/DqqYmTnpRh4

Komolyan azt érzem, ha egyszer valaki venné a fáradtságot, és lerajzolná ezt a polipot hogyan terjeszkedik, nyújtózkodik, fizet le embereket...stb, és bekopogna vele Scorsese-hez, az olyan jó kis filmet csinálna belőle, hogy Hollywood-ban mind a 10 újjukat megnyalnák utána a kritikusok.
Csak sajnos ez számunkra nem film, hanem maga a valóság.

6.Lenin 2018.03.09. 22:09:10

@dare:

Lerajzolhatsz bármit, spekulálhat bárki, az se jelent megoldást.

A megoldás egyedül egy hihető baloldali alternatíva, aki képes integrálni a hozzájuk hasonló gondolkodásúakat.

A Jobboldalon maradhatott volna a Jobbik egy vállalható, de akár radikálisabb ideával (nem rasszista). Akár, mint kívülről támogató, vagy akár, mint koalíciós partner.

Az MSZP -nek volt egy hatalmas bázisa. Sajnos megfelelő kvalitású politikusa nem volt. Ők talán tudták volna egyesíteni a többi, de nem ilyen kis 1%os megélhetésieket.

Persze első lépésként a Gyurcsány nevezetű szarkeverőt kéne a politikától valakinek eltiltania.
az ellenzéki oldal szégyene, hogy az egyetlen számításba vehető pacák jelenleg a Fletó.

A többiek képtelenek voltak még a 10 % közelébe is felmenni.

Most csak annyit kéne mondani: késő bánat kis öreg.
Ez a hajó elment, készüljünk, de most már komolyan 22-re.
Kiszórni a nehezékeket, és hajrá!

A Jobbiknak (Vonának) meg ideje lenne döntenie, belép a DK-ba, vagy abbahagyja a politikát, mert látszólag nem sokat ért hozzá.

GyMasa 2018.03.09. 22:11:04

@morph on deer:
...Mert nekem pl azt, hogy ma már külföldön önszántamból nem szivesen vallom be, hogy magyar vagyok, mert nem hiányzik, hogy egy kalap alá kerüljek a felcsúti ganajtúróval és retardált cselédeivel..!...
Hát, nem tudom, és 4,5 éve élek itt, de SOHA senki nem tett egy kalap alá a "felcsúti ganajtúróval".
Soha nem tagdtam le, hog ymagyar vagyok, és senki nem hozta elő ezt a témát... (mármint Orbánékat.)
Szóval, elképzelhető, hogy más szociális környezetben élünk ;-)
Vagy az is lehet, hogy azok a hírek, amik folyton azt szajkózzák, hogy mekkora aggodalom van "nyugaton" a magyar zsebdiktatúra miatt, azok khm... kissé el vannak túlozva?

Wagner úr! 2018.03.09. 22:12:16

Marad az utca! Polgárháború, második '56, bármi, csak eltüntetni ezt a fideSS nevű fekélyt!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.09. 22:19:01

@morph on deer: A mocskot már eltakarítottuk az életünkből 2010 tavaszán.( Illetve elzavartuk az egyharmados zónába..)

6.Lenin 2018.03.09. 22:19:03

@Wagner úr!:

Sokkal 1xűbb lett volna 8 évvel ezelőtt elkezdeni gondolkodni. bár vannak,akiknek a kukaborogatás könnyebben megy, mint gondolkodni.
Van 6 millió választásra jogosult, akik nem a Fideszre szavaztak.
És van egy lecsúszó ország, éhező milliókkal.

Mi nem megy, ezeket kihasználni?

B+, harcban lehet, hogy elsőnek téged vernek le, oszt a győzelmi tortából nem jut neked semmi.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.09. 22:23:36

@6.Lenin: Sztem vona ott fogja hagyni a Jobbikot és saját erőt kezd el építeni, ennek már most láthatóak a jelei. Azt is el tudom képzelni, hogy a következő parlamentben pártszakadás lesz, és a frakcióból egyesk Vonával tartanak. Volt már ilyen az MDF-MDNP szakadáskor '94 után Szabó Ivánék kiszálltak az MDF frakcióból..

morph on deer 2018.03.09. 22:27:56

@6.Lenin:
“Nincs.
Akkor?”

Akkor is, vagy akkor sem,- take your pick!

Ezeket el KELL takarítani az ország éléről, és még az sem mentség, hogy jelenleg nem látunk jobbat!
Azt remélem elhiszed, hogy engem már régóta nem a “bal versus jobb” kérdés érdekel, hanem az alapvető tisztesség, hogy legalább ne jellemtelen képmutató senkik vezessék az országot, és legalább valamiféle kontroll meg tudja akadályozni, hogy önös érdekből el tudjanak zálogosítani bennünket, például Putyiinak, de senki másnsk se!
Nem igdz, hogy nem tudnánk létezni a Budapest-Belgrád vasút nélkük, de még PaksKettő nélkül is jó el tudtunk volna lenni majdnem 5-10 évig, míg kiderül, hogy nerre is kéne menni..!
Persze akkor nem jött volna be a jatt már most, és ki tudja, hogy ki más kapta volna...

Szóval aljas egy bagázs, el velük!
Ennél még egy ‘jamaikai’ koalíció is messze jobb lenne, mivel azok legalább figyelnék egymást, hogy ki mihez nyúl..

dare 2018.03.09. 22:28:31

@6.Lenin: A linkekből láthatod miért is nehéz ez.
Hozhatnék több linket is, ezek csak a mai kiábrándultság fokozására voltak, holnap majd lesz más.
Nem tudnak addig felsorakozni a (általad) megfelelő kvalitású politikusok, amíg úgy néz ki az ellenzéki terepasztal, hogy a lehető legtávolabb akar mindenki lenni tőle.
Vannak még sokan azért akik küzdenek ebben a mocsokban, de nagyon nehéz nekik, előlről, hátulról, oldalról, mindenhonnan kell védeniük magukat, nagyon sok hitvány jellemű képviselő tartózkodik az ellenzékiek között.
Ezért nem bántom egyiket se akik küzdenek, mert szinte semmilyen segítséget nem kapnak, és ráadásul még jól le is szidjuk őket, amiért nem sikerül ilyen álságos körülmények között legyőzniük a Fideszt.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.09. 22:29:44

@Wagner úr!: Hát akkor rajta, ne csak a fotölyből dirigálj, te szájkarate bajnok..:)))

6.Lenin 2018.03.09. 22:33:36

@EU zászlót mindenhova!:

Vonának már régen tudomásul kellett volna vennie, hogy mint radikális (rasszista) jobboldali pártként semmi esélye egyedül kormányozni.

Néppártosodáshoz pedig nincs annyi szabad aktív politizáló, akik hasonlóan gondolkodnak. Nekik egyetlen esély-jó esetben-a koalíciós partner szerep.
Amit most csinál, az öngyilkosság a pártjának. Szétesnek. Tovább aprózódni semmi értelme.
Az európai példák is mutatják az irányt. Nagy, erős pártok képesek talpon maradni.
Kisebb pártok esélye, vagy ők integrálnak másokat, vagy ők olvadnak bele egy nagyobb-hasonló felfogású- pártba.

Jelenleg minden más, esélytelen.
Szerintem.

dare 2018.03.09. 22:39:07

@EU zászlót mindenhova!: Szerintem is alakulhat így.
Most egy lapra feltett mindent, vagy bejön vagy nem. Ha nem sikerül, akkor valszeg pártszakadás lesz annak a vége, és a radikálisabbja marad, ők pedig 22-ben más felállásban újra megpróbálják majd.

A Jobbik elérte a teljesítőképessége határait, ha nem tud tovább fejlődni a párt, nincs benne több lehetőség, akkor tényleg ki kell válni belőle az értelmesebbjének, és 4 év múlva a lehető legtöbb jó jelölttel újra nekifutniuk a választásnak.

morph on deer 2018.03.09. 22:41:48

@EU zászlót mindenhova!:
“A mocskot már eltakarítottuk”

Örülök, hogy örülsz!
Akkor ezek szerint szerinted rendben van a Mészáros, a Tiborcz, a Semjén milliós költségű állatgyilkolása kedvtelésből, a Lázár vadiúj kastélya, vagy Rogán seftelése a magyar álkampolgársággal, - mert ők az “igazi” magyarok?
Vagy miért?

Szerinted tényleg nem kehetne valaki igazi nagyar és tisztességes ember is egyazon időben?
Tényleg ennyire jellemtelen nemzet lettünk, hogy itt ma már a tolvajokra is fel kéne nézni?
Hát elég szép, mit mondjak...

6.Lenin 2018.03.09. 22:42:09

@morph on deer:

Hmm.

"Ennél még egy ‘jamaikai’ koalíció is messze jobb lenne, mivel azok legalább figyelnék egymást, hogy ki mihez nyúl.. "

Gondolod? És mi van, ha az ellenérdekelt, akit kiszolgálnak majd, megmondja, hogy mire is szabad figyelniük, és az pont nem egymás figyelése lesz?

Mellesleg én is szeretnék egy valódi választást, és nem kényszerből szavazást. De ahhoz két azonos kvalitású fél kellene.
A politika nem mese, hanem érdekek egyeztetése, amiben nem biztos, hogy mi vagyunk az egyik főszereplő. Csak jó lenne mindenhonnan a lehető legtöbb morzsát összekapkodni.

dare 2018.03.09. 22:51:48

@sumes67: Azért ebben elég furcsa százalékok vannak.
Bangóné 42%?
Szabó Szabolcs 2%?

Zongorázni lehet a különbséget a két jelölt között, és nem az elsőnek a javára.
Ha valóban így van, akkor hatalmas morális válságban vagyunk.

De megnéztem az én körzetemet is, és azt a különbséget se tudom elhinni.
Ha minden így marad, akkor majd megtippelem választás előtt a százalékokat, és meglátom mennyit fogok tévedni ezekhez a számokhoz képest.
Ekkorát biztosan nem.

morph on deer 2018.03.09. 22:53:07

@GyMasa:
“ 4,5 éve élek itt”

Ami hol is van?
Mert tőlem még a svéd taxis is megkérdezte pár hete, hogy mi a bánat zajlik nálunk itthon..?
A barátokról, ismerősökről nem is beszélve!
Persze ott demokrácia van, és onnan látszik a különbség.

Csak elmúlik egyszer ez is, ahogy a Ceaușescu rendszer is elmúlt.
(Nem a sortűzre célzok, hanem a tényre, hogy egyik napról a másikra futnia kellett a ‘conducatornak’.)

William Kidd 2018.03.09. 23:08:27

Vajon kik alkothatjak most a Jobbik szavazobazisat? Mert a 20%-os bazist jol pofan koptek, azok java resze most mar a Fideszre fog atszavazni. Kit csabitottak magukhoz, balos lumpen prolikat?! Elkepzelesem sincs. Lehet viszont, hogy nagy leboges lesz nekik... Ha a balos szavazok nem szavaznak rajuk tomegesen, csak hogy patastakaroggyon.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.09. 23:26:14

@fzozi:

Remélem, bejön ez a szcenárió, és a maszop oda kerül, ahová való: a történelem pöcegödrébe.

@William Kidd:

A Simicskával való összeborulás után értelmes jobboldali ember nem fog a Jobbikra szavazni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.09. 23:59:24

@nick papagiorgo:

"Ugyanúgy ő marad kormányon, amíg nem jön nála jobb. Ha lopott, ugyanúgy folytathatja a lopást stb."

Azt azért vedd észre, hogy a Fidesz akkor is kisebbségi kormányzásra kényszeríthető, ha az ellenzék nem tud megállapodni és ezért a mostani Fidesz-kormány ügyvezető kormányként működik tovább.

Más kérdés, hogy ez miért lenne jó az ellenzéknek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.10. 00:10:57

@morph on deer:

"Ha ennek következtében az ország fejre is áll, de ez a csürhe eltakarodik a büdös bánatba, már megérte!"

Elhiszem, hogy téged ott külföldön nem érdekel és nem is érint, ha az ország a fejre áll. Ám azért még él itt vagy 9 millió ember, akit érdekel, és akit egy anarchia nagyon rosszul érintene.

William Kidd 2018.03.10. 06:26:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Simicska ősfideszes, ős agytrosztje a fideszes korrupcionak, a korabbi meszaroslorinc. A fo bune, hogy szembefordult a Donnal, ezert likvidaltak.

berne 2018.03.10. 07:06:13

"Az elemzők többsége – velem együtt – ma azt feltételezi, hogy a Fidesz relatív többségben lesz április 8-án, valahol a 40-45 százalékos sávban."
Itt tévedsz illetve tévednek az un. elemzők, s vélhetőleg ebben a hitben ringatják magukat az ellenzéki pártok is (és vélhetőleg erre építik a stratégiájukat is) , s emiatt lesz is csalódás Április 8-án után. Kétharmados ereje már rég nincs a Fidesznek, de az abszolút többséget még tudják hozni.

midnight coder 2018.03.10. 07:21:57

@William Kidd: Azok, akiknek tele a töke a stadionépítéssel és más fidióta intézkedésekkel, ugyanakkor van annyi eszük, hogy ne szavazzanak baloldali pártra.

midnight coder 2018.03.10. 07:31:23

@morph on deer:

"Ezeket el KELL takarítani az ország éléről, és még az sem mentség, hogy jelenleg nem látunk jobbat!"

A szart fosra cserélni nem biztos hogy nagyon bölcs dolog.

"Azt remélem elhiszed, hogy engem már régóta nem a “bal versus jobb” kérdés érdekel, hanem az alapvető tisztesség, hogy legalább ne jellemtelen képmutató senkik vezessék az országot"

Látsz ilyet a mezőnyben ?

"és legalább valamiféle kontroll meg tudja akadályozni, hogy önös érdekből el tudjanak zálogosítani bennünket, például Putyiinak, de senki másnsk se!"

89 óta mikor volt olyan kontroll ami az aktuális politikusokat egy percig is megakadályozta volna egy szétlopják az országot ? Másrészt, nekünk bizony Putyin és az EU között kell egyensúlyozni. Az ukránok az élő példa, hogy mennyire jó buli ha egy ország beáll az USA mellé Putyint dönteni az amcsi olajvállalatok jóléte kedvéért.

"Nem igdz, hogy nem tudnánk létezni a Budapest-Belgrád vasút nélkük, de még PaksKettő nélkül is jó el tudtunk volna lenni majdnem 5-10 évig, míg kiderül, hogy nerre is kéne menni..!"

Nem hiszem, hogy a fizika törvényei 5-10 éven belül jelentősen változnának, ahogy azt sem, hogy addigra megépülnek azok a fúziós erőművek amiket már 40 éve is lelkesen ígérgettek.

Ugyanakkor a villanyautózásnak és a megújulómániának hála hamarosan elég nagy hiány lesz az európai árampiacon. Én pedig utálok gyertyafénynél internetezni.

Átlag János · http://atlagjanos.blog.hu 2018.03.10. 07:49:13

Arra kell szavazni, aki hajlandó együttműködni másokkal. Mindenki más csak megélhetési párt.

Aki a pénzét számolgatja az ország megmentése helyett, az megérdemli, hogy eltűnjön.

midnight coder 2018.03.10. 07:52:55

@Átlag János: Ez egy stratégiai játék. A rossz stratéga pedig megbukik. Szerencsére, mert inkább bukjon aki hülye, mint hogy az országot buktassa meg. Elég baj nekünk, hogy a szociknak ez anno 2002-ben sikerült.

az_igazi_trebitsch 2018.03.10. 08:46:26

Törökgáborelemez egy apróságot kihagyott a felsorolásból: azt, hogy a Fidesz által ravaszul kieszelt választási rendszerben egyszerűen nincs lehetőség kormányváltásra alkalmas összefogásra. Törökgáborelemeznek illene tudnia - vagy ha tudja, illene szóvá tenni -, hogy nem csak a központi kampánytámogatás jelentős részét veszíti el az a párt, amelyik visszalépteti a jelöltjeit más párt számára, de a parlamentbe jutást is kockáztatja azzal, hogy annyiszor öt százalékot kell elérnie az együtt induló pártoknak, ahány pártot tömörítenek. Egy példa: a Párbeszéd + MSZP szövetségnek 10 százalékot kell elérni. Szóval, okoskodhat törökgáborlemez amennyit csak akar, a lényeg: amíg a Fidesz hatalmon van, a választási rendszerben egyszerűen nincs lehetőség sem közös ellenzéki indulásra, sem visszaléptetésekre azért, hogy egyetlen ellenzéki jelölt induljon a körzetekben.

mojszipupi 2018.03.10. 08:52:45

Azok a pártok, bele értve a jobbikot is, amik most 2018 ban nem kínálnak vállalható alternatívát a fidesz ellen, olyan mértékű szavazóbázis veszteséget fognak elszenvedni, hogy kb a választás utáni napon meg fognak szűnni az emberek fejében. Azt a kiábrándultságot, amit a csalódott és lelkes szavazók fognak érezni, nagyon meg fogják bánni. Az lmp-dk-mszp örökre lehúzhatja, megérdemelten. A jobbik meg talán 5% körül megragad. És azt ugye nem kell ecsetelnem, hogy így 2022 ben a fidesz 4/5 el nyer.
Tehát kedves pártvezetők, lehet még játszani az eszeteket az emberek előtt, de minek. Vagy kínáltok Orbán ellen egy szövetségi politikát, nemzeti minimumot 2018 ban, vagy örökre elbúcsúzhattok a politizálástól, további évtizedekre az Orbán maffiának átadva az országot.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 09:26:59

@az_igazi_trebitsch: Nagy-britanniaában nem ugyanígy van? Az is antidemokratikus..?

DFK 2018.03.10. 09:40:41

@rasztaszív: ez azt jelentené, senkinek sincs kormányképes többsége. lyenkor új választás jön.

William Kidd 2018.03.10. 10:07:28

@midnight coder: nekem sem tetszik a Fidesz tevekenysege sok szempontbol, viszont Orban osszeeuropai szempontbol kezdi tulnoni magate vatessze, mint a kereszteny, feher Europa vedelmezoje. A nyugati feher embeknel hos, a nemzeti partoknal kovetendo pelda. Nagyon sokfele fordulnak abba az iranyba a dolgok, amit o kepvisel, hogy Europa nyugati fele rossz iranyba halad, meg kell vedeni magukat, a fajtajukat es a kulturajukat. Orban jol latja a tendenciakat, ami sok szelsoo jobbosnal - mint peldaul en - mindig is evidencia volt. A balliberalis, marxista, zold - zsido hatteru - erok a feher ember megsemmisitesen munkalkodnak. Ennek megalljt kell parancsolni, ezert huzom be ha orrbefogva is a Fideszt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.10. 10:20:55

@William Kidd:

Persze, amit írsz, az igaz. Na de ettől még nem kell szentté avatni, nem kell elfelejteni, hogy gigantikus lopásokkal, a hatalmával való visszaéléssel szerezte a vagyonát.

Azt sem kellene elhinni, hogy a Fidesszel való szakítása óta "megjavult", és mostantól nem a saját, hanem az ország és a nép érdekeit képviseli. Bruhaha.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.10. 10:44:48

@William Kidd:

Pedig Orbán csak egy olyan egyszerá és magától értetődő dolgot mond, amit minden normális demokráciában a politikusoknak tudomásul kellene venniük:

A magyar nép túlnyomó többsége, 98%-a nem akar arabokkal és négerekkel együtt élni, nem akarja megosztani velük a hazáját. Ezt a kvótanépszavazás - a jogi érvényességtől függetlenül - egyértelműen igazolta. Ez a magyar nép kizárólagos szuverén döntése, SENKINEK nem tartozunk magyarázattal, számadással azért, miért döntünk így. És SENKINEK nincs joga bennünket bármilyen eszközökkel erre kényszeríteni.

Az általunk aláírt nemzetközi szerződéseket betartjuk, a megkívánt szolidaritást megadjuk és megadtuk, tavaly is 1300 menekült kapott Magyarországon menedéket. De egyedül mi vagyunk jogosultak eldönteni, kinek és hány embernek adunk menedéket.

(Valaki fentebb írta, hogy ha 100 ezer afgán háborús menekült úgy dönt, hogy Magyarországon kér menedéket, akkor kötelesek vagyunk befogadni őket? Hát egy nagy lópéniszt.)

Nem tartozunk viszont sem felelősséggel, sem szolidaritással más országok felelőtlen döntéseiért. Ha Németország számolatlanul és ellenőrizetlenül beenged másfél millió arabot és négert, többségükben illegális gazdasági migránst, akkor az a németek dolga, nem a miénk.

8-án sokakhoz hasonlóan befogott orral ugyan, de én is a Fideszre fogok szavazni. Egyrészt a migránspolitikája, másrészt a család- és népesedéspolitikája miatt.

William Kidd 2018.03.10. 11:08:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: persze, ezzel tokeletesen tisztaban vagyunk. De mit varhatunk a DK-MSZP-LMP-Egyutt-Jobbik-PM siserehadtol? Ezek csak a hatalmat szeretnek barmifele koncepcio nelkul illetve szervilizmusuknal fogva egybol lehasalnanak a brusszeli etnikai mixer hatalom elott, aztan sirdogalhatnank, hogy egyre tobb a zulu, turbanos meg a mecset...

Magyarulaszlo 2018.03.10. 11:27:12

Gábor,
Értem az érveket, de te ebből sajnos teljesen kihagytad a választókat az elemzésedből.

A Fideszt pedig nem országos listán hanem városonként illetve körzetenkent kell megverni.
Ha Az érveidet a partok is látják - és nyilván így van - akkor már rég megegyeztek, többek között abban, hogy nem teszik a kirakatba a megállapodásokat. Illetve a stratégiát. Hiszen ahogy te is írod kell a megállapodás de nem jó az összefogás.
Egyszerűen olyan állapotot kell létrehozni ahol a szavazok megtehetik amit kívánnak azaz behuzhatnak egyet Orbánnak.

Ehhez pedig nincs is szükség látványos és főleg céltáblakent is felfogható összeborulásra.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.10. 11:58:17

@Magyarulaszlo:

"akkor már rég megegyeztek, többek között abban, hogy nem teszik a kirakatba a megállapodásokat."

Komolyan feltételezed az egymásra féltékeny és acsarkodó, a maguk kis pecsenyéjét sütögető párto(cská)król, hogy képesek bármiféle megállapodást titokban tartani?

Ugye abban is hiszel, hogy a Holdra szállás kamu volt, csak az Apollo programban részt vevő kb. százezer ember közül még senkinek nem járt el a szája?

inreallife 2018.03.10. 12:38:52

@ben2:
oke, leirtad a kozhelygyujtemenyt, de sajna egyik sem magyarazat arra amit felvetettem. megint kezdjuk elorol, a valasztas a kovetkezo ok-okozati sorrendben zajlik:

1. a valasztok partokra es listakra szavaznak.
2. megallapitjak a mandatumot szerzett kepviselok listajat
3. a kepviselok frakciokat alakitanak
4. a frakciok kormanyt hoznak letre

ebbol az valaszto az 1-es pontban tud velemenyt nyilvanitani, a sajat megitelese altal. az nem ketseges, hogy a nyuggerek es a ciganyhordak a fideszre szavaznak egy zsak krupliert meg par erzsebet utalvanyert. a kerdes, hogy a tobbi valaszto hogyan szavaz, aki nem elegedett a jelenlegi kormannyal.

te, mint fidesz szimpatizans probalod ugy befolyasolni az orbanvaltast akarokat, hogy ne fogjanak ossze. ez a szived joga. de ha okorsegeket irsz, azzal nem fog menni. mindenkin ellenzekinek megvan a joga es a lehetosege, hogy oda szavazzon, ahol a legjobban faj a fidesznek, a te magasztos, belemagyarazott eszmeid figyelmen kivul hagyasaval.

lobaszopiatej 2018.03.10. 12:40:40

Tisztelt Török Gábor!

Egy érdekesség történt a minap.
Én is utálom a Fideszt, de nekik van a legjobb adótervük, még a pár napja felkerült indexes szavazás szerint is!!!

Hogyan lehetséges ez, mikor az index olvasók zöme Fidesz-utáló?

Üdv.: Lóbaszó

inreallife 2018.03.10. 12:56:51

@ben2:
te valamit felreertesz. nem a valasztoknak a kotelessege egy mukodo kormany felallitasa, elore lefektetett, meg ki nem mondott elvek alapjan. en(mi), mint valaszto egy kepviselot kuldok 50.000 masik emberrel, hogy az en(mi) akaratomat a parlamentben kepviselje, az en(mi) nevunkben szavazzon. olyan, mintha 50.000 kis cetlit dobna be minden szavazason. ezt hivjak kepviseleti demokracianak.

itt nem gyozelemrol meg egyeb okorsegekrol van szo, hanem arrol, hogy ne kelljen minden alkalommal 10 millio embernek osszegyulni es szavazni. ha nem sikerul kormanyt alakitani, az sem baj, ott vannak a kepviselok, majd megoldjak. ha nagy baj lesz (mert pl tamadnak a marslakok) es azonnal kene torvenyt alkotni, meg fogjak talalni talalni a modjat, hogy mukodjon.

mas orszagokban is van olyan, hogy nincs kormanyzokepes tobbseg, az orszag megis uzemel, legfeljebb a torvenyhozas lelassul, vagy szunetel. nem feltetlenul akkora baj ez, egy ugyvezeto kormany siman elboldogul az eletbevago dolgokkal, mint a 100 napos program, mert mindenki olyan jonak talata, hogy csak az igen gombot tudta megnyomni, az osszes tobbi meg raer, nem kell naponta 10 torvenyt eloallitani, ez nem futoszalag...

Kivlov 2018.03.10. 12:57:27

@William Kidd:
A jobbikra korabbi ingadozo balosoķ szavaznak majd. A klasszik jobbikosok jo resze meg a fityiszre.

inreallife 2018.03.10. 12:59:48

@lobaszopiatej:
minden valoszinuseg szerint nekik a legjobb a gazdasagi programjuk. esetleg a fideszes olvasok keresete magasabb lehet, mint az atlag es nem izlik nekik a belebegtetett masodik adokulcs. ettol fuggetlenul a fidesz egy cefet part, jo gazdasagi programmal. hol itt az ellentmondas? nem csak a gazdasagrol szol valasztas, van meg ott egyket sulyos tarca, pl egeszsegugy, oktatas, rendvedelem...

inreallife 2018.03.10. 13:10:22

@nick papagiorgo:
"A végén nem jön össze semmi, kiírnak új választásokat, amit Orbán pl. simán megnyer."
persze, hirtelen a 2 millio szavazoja 4 millio lesz, igy szokott ez lenni egy bukott valasztas utan. ha a fidesz nem tud tobbseget szerezni, akkor elbukta a valasztasokat. az mar a relativizalas kategoria, hogy masnak sem lett tobbsege, ha erted mit jelent ez a szo.

egyebkent ha nincs meg a tobbsege a fidesznek, akkor a tobbi parton ott lesz a nyomas, hogy csinaljanak elszamoltatast. 3 millio kormanyellenes voks koveteli ezt. barmikor elfogadnak a valasztok, hogy a kovetkezo kormany csak az elszamoltatasra jon letre, az lesz a feladata, es utana uj valasztasokat irnak ki. ez egy mukodo megoldas a 21. szazadban...

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2018.03.10. 13:19:00

A klubrádiót szociológiai tanulmányként elég sokat hallgattam tavaly tavasztól őszig. Van minden nap telefonos közvéleménykutatásuk, meg beszélgetős műsoruk is.
Az összbenyomás igencsak az volt, hogy a Jobbikra simán átszavaznának a szocialista szavazók. Kevésbé polkorrekten megfogalmazva: a szoci nyuggerek annyira gyűlölik Orbánt, és ANNYIRA UTÁLJÁK AZ ÖSSZEFOGÁSRA KÉPTELEN BALOLDALT, hogy simán szavaznának a bármilyen (Jobbikos) ellenzéki jelöltre.
Ismétlem: Klubrádió. MSZP-DK-EGYÜTT bázis.
Ez nem bizonyít semmit, és nem ad hozzá semmit TörökGáborelemezhez. Pusztán felveti a kérdést: mennyire biztosak a pártpreferenciák, és mekkora különség van az átlagember számára párt és párt közt?

Másik, némileg filozófiai hangvételű dolog, hogy egy elemzés vajon befolyásolhatja a jövőt, a közhangulatot, a pártok és a szavazók hozzáállását? Főleg egy Törökgáborelemez szintjén ismert szuperelemző? Én azt hiszem, hogy kis mértékben igen, de ezt döntse el mindenki maga. Nem a felelősséget akarom egy elemző nyakába varrni, mert ez igencsak gyökérség lenne. Csak a pártok érdekeinek elemzése mellett egy egyértelmű állásfoglalás is (NEM LESZ EGYÜTTMŰKÖDÉS) is helyt kapott, így gondoltam ez az elemzés túlmutat azon, hogy elemez, mert véleményt alkot, formál, az elemzés mellett.

Ami meg idegesítő (és elég sok kommentelőt idegesít), hogy a jelenlegi politikai helyzetben vajon mennyire hiteles még a racionális elemzés narratíváját alkalmazni , mikor a fidesz egyértelműen torzítja a játékteret (feléjük lejt a pálya), a kommentelők is felsorolták ennek legfontosabb elemét, a pártfinanszírozási rendszer együttműködést ellehetetlenítő hatását. Vagyis az egész rendszer irracionális, torz, fals.

Úgy érzem, - és sokan így érzik, ismerőseim, beszélgetős műsorok, rádiós műsorok, stb. - hogy az elemzések általában egy kicsit túlbecsülik az emberek politikai tudatosságát.

inreallife 2018.03.10. 13:20:21

@Brix:
ha megnezed az angolszasz parlamenteket, ott egy kepviselo sokkal tobb, mint egy gombnyomogato. olyan, hogy frakciofegyelem, ismeretlen fogalom, azt a fidesz hozta be, amikor demokratabol atment vallasi iranyzatba. bar partok jelolik a kepviseloket, nagyon meggondoljak, hogy egy meltan nepszeru (hiszen a valsztoi erdekeit tartja a szem elott, nem feltetlenul a partet) jeloljon, vagy esetleg elbukja a korzetet.

van parszaz ev demokracia elonyuk. korabban magyarorszagon is volt pelda az atszavazasra, ma mar ezt buntetik. nem is megy kepviselonek olyan individum, aki tobbet szeretne a "most melyik gombot nyomjam" fele kepviselosegnel. ezert kell az mszpt es a fideszt is szamuzni a parlamentbol, az rendszervaltas ota meglevo regnalasuk valtoztatta magyarorszagot mentalis pocegodorre...

Bolshevik 2018.03.10. 13:25:27

@morph on deer: "Mert tőlem még a svéd taxis is megkérdezte pár hete, hogy mi a bánat zajlik nálunk itthon..?"

Én inkább a svédektől kérdezném meg, hogy ott mi folyik, mert évi 100+ gránátos támadás nem semmi :D

en.wikipedia.org/wiki/List_of_grenade_attacks_in_Sweden

Bolshevik 2018.03.10. 13:30:23

@lobaszopiatej: ez melyik adóterv meg szavazás, valami linket tudsz adni? Komolyan kérdem.

inreallife 2018.03.10. 13:40:18

@6.Lenin:
egy mellekes kerdes, ugy gondolod, hogy akik anno megszavaztak gyurcsanyt, tehat a baloldaliak, vagy latens baloldaliak, egy ilyen 8 evnyi orbanos kormanyzas utan meg mindig gyurcsanyt latjak rosszabbnak? szerintem mar elegge kiegyenlitett lehet a helyzet a patas ordog versenyben.

nem az orban kepet a kereszt melle kiszogleo nyuggerek dontik el a valsztast, nem is a rassz alapu osszetartozas, nameg a zsak krumpli miatt a fideszre szavazo ciganyok dontik el, mert azok eleg fixen szavaznak. ez teszi ki a 2 millio nagyjat. hanem a maradek cirka 3 millio ember. en nagyon remlem, hogy megtalaljak a modjat, hogy a fidesz ne legyen torvenyalkoto tobbsegben. ez a legfontosabb. legfeljebb par evig a 2017-ben meghozott torvenyek szerint kell elni az allampolgaroknak az eletuket. nagy kaland. siman tul lehet elni, ha cserebe penznyelorinc nem hizik tovabb...

lobaszopiatej 2018.03.10. 14:12:16

@Bolshevik: " ez melyik adóterv meg szavazás, valami linket tudsz adni? Komolyan kérdem."

index.hu/gazdasag/2018/03/08/adoigeretek_valasztasi_programok_2018/

Akkor jeleníti meg az eredményt ha kitöltöd.
Még Fidesz utálatom ellenére 7-est adtam nekik, 1-est a balokra ill 3-as a középre (Momentum/LMP), még a Jobbik is beszállt a minimálbéres adócsalók megsegítésébe.

Sajnos csak a bejutási küszöbűeket listázták, pedig volna még érdekes párt.
A 2. kulcs az nagyon para, szocik alatt rátolták az átlagbérre (ma is csak kicsivel jobb a helyzet, de visszafele nem kéne menni). Gyak. alamizsnáért megvennék a szegényeket hogy rájuk szavazzanak. Na, ez az a pont ahol eldurran az ember agya.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.10. 14:15:45

@inreallife:

Szóval nem baj, ha tönkrememegy, belegebed az ország, csak Mé' szaros Lőrinc ne gazdagodjék tovább.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.10. 14:18:16

@inreallife:

"nem az orban kepet a kereszt melle kiszogleo nyuggerek dontik el a valsztast, nem is a rassz alapu osszetartozas, nameg a zsak krumpli miatt a fideszre szavazo ciganyok dontik el, mert azok eleg fixen szavaznak. ez teszi ki a 2 millio nagyjat."

Engem a felsoroltak közül melyik csoportba teszel? Nyugger? Cigány? Rassz alapú összetartozó?

inreallife 2018.03.10. 14:19:25

@lobaszopiatej:
na tessek. akkor ez a magyarazat a kerdesedre. erdekes, hogy tagadod a fideszes mivoltod, de aki balos, az 1-est kap, aki megturt balos, az 3-ast. ide jutottatok, nyiltan mar a fideszt sem vallaljatok fel, es ilyen kamulmp-s emg egyeb alcak moge bujtok.

en 8-ast adtam a fidesz gazdasagi programjara, de a dk-ra is. mert programokat pontoztam, nem pedig a partokat, mint te, kis fuggetlenkem...

inreallife 2018.03.10. 14:29:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
hat igen, ha a rasszod alapjan nem egyezel orbannal, akkor minden valoszinuseg szerint nyugger vagy, vagy elciganyosodtal.
egyik sem egy boldog allapot. a felmeresek alapjan valoszinutlen, hogy diplomad lenne. az is valoszinu, hogy a magassagod atlag alatti, a napoleon szindroma, es mindenkivel valo konfliktuskereses orbannal is megfigyelheto.

persze irhatsz vissza ezeket cafolo adatokat, a nagyatlag fideszes leirhato a fenti sorokkal. ha megis te egyike vagy a kiveteleknek, akkor meg erdekesebb a kerdes, hogy hogyan erzed jol magad egy olyan csoportban, ahol te vagy a feher hollo? pl a bekementben, ha mindenki legalabb 20 evvel idosebb nalad, es a vernyomastablettakrol beszelgetnek, az teged nem zavar?

lobaszopiatej 2018.03.10. 14:43:51

@inreallife: "na tessek. akkor ez a magyarazat a kerdesedre. erdekes, hogy tagadod a fideszes mivoltod, de aki balos, az 1-est kap"

A link alapján, velem egy kalap alá teheted az index olvasók zömét.
Tetszik a Fidesz adóprogramja, több évre visszamenőleg. De nem vagyok egyik párt agyatlan seggnyalója sem (bármennyire is csábítasz erre), én ugyanis fordítottan képzelem el ezt a viszonyt: ők volnának énértem, és tegyenek is érte (pl ne lopjanak, legyen átláthatóság).
Ez már nem a kommunizmus, ahol erkölcsi tekintélyt és megbecsülést jelentett az élethosszig tartó elköteleződés (Sztálinizmus, Kádárizmus, Orbánizmus).

lüke 2018.03.10. 14:49:53

Ez mind jó & szép
de a legfontosabb :
a ketté- 3,4- É- szakadt magyar társadalom
szétindividualizálódott
szolidaritás és civilkurázsi- van még ,aki ismeri ezt a fogalmat-?- nincs !
A De Gaulle féle “ la résistence “ kellene
[Hiába példaképe OV- nak ( németül még megtanulhatOV)]

inreallife 2018.03.10. 14:50:40

valaki csinalhatna egy memet:

ez elment vadaszni - lazar es a vadaszkastelya
ez meglotte - tomjenzsoti es a csodaszarvas
ez hazavitte - penztaros lorinc dagobert szerepeben
ez megsutotte - rezsiszilard, termeszetesen gazon!
ez a kis kopcos mind megette - c.orban es a kolbaszfesztival

Fritz Gerlich 2018.03.10. 15:02:07

Még két ok:

1.) Az LMP és a Momentum valójában a Fidesznek dolgoznak
2.) Minden párt tudja, hogy valójában nincs esély Orbán legyőzésére, így csak az kérdés: hány képviselőjük juthat a parlamentbe. EZÉRT küzdenek már csupán (egymás ellen is).

Ennyi!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.10. 15:20:11

@inreallife:

"persze irhatsz vissza ezeket cafolo adatokat"

Miért tennék ilyet? Nem akarok én neked semmit sem bizonyítani vagy cáfolni. Kvára nem érdekel, mint gondolsz rólam, nem vagy te olyan fontos. :)

dare 2018.03.10. 15:55:20

@lobaszopiatej: Elég furcsán pontoztál, én 5-től kisebb számot nem adtam egyiknek se. :D
Azt sérelmezed, hogy a szavaiddal élve a Jobbik is beszállt a minimálbéres adócsalók megsegítésébe.
Nem lehet inkább az a helyzet, hogy az összes párt szeretné megakadályozni valahogy a saját elképzeléseivel a társadalmi olló minél nagyobbi szétnyílását, míg a Fideszt ez a kérdés egyáltalán nem zavarja?
Mert elolvasva az adóparadicsomos elképzelésüket nekem ez a feltételezés azért nem áll nagyon távol a valóságtól az ő fejükben.
Tényleg nem lehetne pár évvel előbbre is gondolkozni, nem csak a szokásos nekünk legyen tele a bendő, más meg le van magasról mentalitást követni.
Nem értem a Fidesz programjának megvalósítása hogyan működne jelenleg a gyakorlatban.
Pontosabban nem értem miért akarják bevezetni ezeket.
Nincsenek olyan munkahelyek (még) az országban, ami elbírná ezt az adópolitikát.
Most egy olyan időszaknak kellene következnie, ami kicsit a módosabbaknak és a nagyvállalatoknak egy kicsivel többet venne ki a zsebéből, és a nagyon szegényeknek többet hagyna a zsebében.

Tehát jó a Fidesz adópolitikája, nekem is sokkal több pénzem van és marad a zsebemben, de ha a jövőre gondolok (nem elsősorban magam miatt), akkor már van egy kis fejvakarás, mert vannak dolgok amiket nem értek miként fognak majd működni.
Nagyon szép és érdekes dolgok vannak leírva minden párt programjában, de a realitás az nem a Fidesz programjában szerepel, vagy legalábbis a mostani Magyarország nem tudom miként viselné el ezeket az intézkedéseket.
Vagy ezt 20 éven belül szeretnék megvalósítani?
Ha igen, akkor természetesen 10 pont + 3 csillag.

Dr.oid 2018.03.10. 16:37:28

@ben2:Én csak a saját indokomat közölhetem, hogy miért leszek a mostani választáson az eddigi FIDESZ szavaZOO-ból protest szavazó: A szép lassan kiépülő digitális FIDESZ-FALANSZTER-ből lett elegem, hogy már fingani se lehet anélkül, hogy a kormány ne kontrollálná+szankcionálná. (pl. VÉDA, Onlány péztárgép, EESZT, EKR, stb., stb.)

6.Lenin 2018.03.10. 17:21:44

@inreallife:

Olyan felmérést még nem láttam, hogy a választók melyik részén múlik a döntés.
Lehet, hogy pont az akkor elsőként választók, vagy a másodszor választók dönthetnek, mert minden generációnak a saját bőrén kell megtapasztalnia a döntése következményeit.
Mint az utódokkal, hiába prédikálsz, hogy így,meg úgy, aztán úgyis azt csinálnak, amit ők jónak látnak.
Valószínűleg így működik az országos választás is, aztán, ha tévednek, korrigálnak a következőn, vagy az előrehozotton.

Az egyes embereknél pedig a saját érdekek kerülnek előtérbe, mint nálad pl a rosszindulat, irigység egy elcseszett élet miatt. A lúzerek mindig utálják a sikeres embereket. Nincs ebben semmi különleges.

Most is az lesz, kik vannak/lesznek többségben, a normálisan gondolkodók, vagy a lúzerek.
Akik meg képesek megoldani a saját problémáikat, talán el se mennek. Tojnak az egészre.

lobaszopiatej 2018.03.10. 17:51:16

@dare: ha nem jelölöd meg kitől vegyék el a minimálbéres adócsalók (= taxi, vendéglátás, építkezés, szerelők,... tkp a munkaerőpiaci piramis alsóbb része) "megsegítésére" szánt pénzt, azzal egy szűk rétegre tolod ennek a finanszírozását, így külföldre üldözöd a minőségi és motivált munkaerőt, jönne focisták és közmunkások (ill. nyuggerek) országa, fenntarthatatlan gazdasággal (ugye ismerős).

szopjátok le a arabjaitokat tetű sorosbérencek 2018.03.10. 18:16:19

Szerintem addig taktikaznak ezek a kispartok amig kitaktikazzak magukat a parlamentbol. LMP , DK , MSZP a bejutas hataran egyensulyozik, megtortenhet hogy egyik se jut be.

dare 2018.03.10. 18:24:05

@lobaszopiatej: Azért kétszer ugyanazt a poént ellőni nem tartom valószínűleg még az Mszp részéről sem (nyuggerek országa).
Meg van jelölve (kiérezhető belőle) a programokban kiktől remélik a fenntartható fejlődést, nem működőképes modell az, ahol az egyik oldal határa a csillagos ég, a másiké pedig a föld közeli állapot.
Ne vesszünk el a múltban, ha adócsalók nőnek ki és jótékonyan szemet huny felettük az aktuális kormány, akkor megköszönni a tevékenységüket, és viszlát.
Nincs időnk és energiánk elveszni tovább a populizmusban, mert az hatalmas károkat fog okozni az utókornak.
Én is azt vallom régóta, ha egyszer váltunk, akkor nem olyan pártra szeretném a váltást, ami csak újabb 4 év helybetopira lenne elegendő.
Hozzám az Lmp programja áll ilyen téren közel.
Fontos témákat feszeget, és látom benne a fenntartható fejlődést, van amivel nem értek egyet, de összességében nekem ez a program a legjobb választás jelenleg.
Viszont a populista szólamok totál elnyomják ezeket az elképzeléseket.
Mi fog következni ebből?
Semmi, újabb 4 év várakozás a fejlődésre.

6.Lenin 2018.03.10. 22:04:10

@lüke:

És mi lenne a közös cél?

Putyin? Soros? Pénz? Ez utóbbit, ki adná, kinek?
Haza? Kié is?

lüke 2018.03.10. 22:15:59

@6.Lenin:
mi a közös cél?
- Soros 88 éves vén ember, akit ver a felesége,
azonkívül ,hogy egy két drága magyar ifjút támogatott mi köze a választáshoz, meg az olasz maffia hoz......hmm
- Putyin : egy ország feje, jellemzi az országot,hogy KGB ügynök a feje
aber :er spricht deutsch,wie de Gaulle
- pénz, igen sokba kerül a választás

Vagy a nyuggertől, a nőktől, a fitaloktól meg kell vonni a szavazati jogot,talán javasolni lehetne....

a cél: egy működő, európai demokracia,
civilkurazsival
(ld a tökös bírót Handó ügyben)

6.Lenin 2018.03.10. 22:27:14

@lüke:

De most nem a jelenlegi Európára gondolsz , ugye?
A Soros által pénzelt civilekre gondoltál?

"a cél: egy működő, európai demokracia,
civilkurazsival"

Ez a valóságban mit is jelentene? Mit jelentene benne az európai, ha nyitott minden, nincs haza, nincs nemzet, nincs ember, csak .....ki is? Vagy inkább már mi is?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.10. 22:33:10

@lüke:

"aber :er spricht deutsch,wie de Gaulle"

Das macht ihn erst recht zum Nazi, gell?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.10. 22:35:04

@6.Lenin:

Ne értetlenkedj már! Az iszlám Európa utolsó reménysége, nem tudtad?

lüke 2018.03.10. 22:39:40

@6.Lenin:
Jaj, a nihilisták civilkurázsiját nem ismerem
( én nem szavazhatok se Sorosra ,mert niem párt, hanem tőzsdei privatier ,se Putyinra,mivel azon állampolgárságom is hiányzik)
tanulmányozd a kurázsit....
annyi nyelven ott van, érdekes,hogy,melyik nyelv mit emel ki
Dormi leggeremente!Bonne nuit..

6.Lenin 2018.03.10. 22:42:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Jajj, csak olyan bizonytalan vagyok.
Szeretnék trendi lenni, de olyan zavaros most minden.
Vállalhatok ebben a korban egy nemi átalakítást? De mire is?
Aztán most Allah, vagy Isten? Én hülye, eddig az IT-ben hittem, most mi a tosz lesz velem? Tagadjak le mindent ?

Se Istenem, se hazám, se ingem, se gatyám, jajj, mi lesz így velem?

lüke 2018.03.10. 22:43:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Wen?
Геро́я Сове́тского Сою́за ?

lüke 2018.03.10. 22:47:17

@6.Lenin:
akkor kódold binárisan a decimálist.....
s ne politizálj,mert az was füreinzűrzavar
se a politilógus ,se a politikus meg nem magyarázza,mert nem Schwarz auf weiss

6.Lenin 2018.03.10. 22:52:39

@lüke:

Aha, kezdem érteni. amit te szeretnél, az a tuti.
Ez lenne az európai demokrácia civil kurázsival. Mindenki másnak, kuss.
Kösz, de nem ez volt a legkedvesebb gyerekkori álmom.
És még te szeretnél összefogást, vagy inkább azt, hogy mindenki köteles elfogadni a te véleményed.
Ügyes.

lüke 2018.03.10. 23:01:09

@6.Lenin:
couché ezt de Gaulle elődje, Napóleon hozta ide...nem valami szép ,a kutyáknak mondták
én toleráns vagyok, hagyom,hogy irogassatok...., ahogy TG is
összefogást se tudok gründolni ,mert kicsi a puvoárom,
reanimálni meg nem szeretném Napóleont

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.11. 09:00:36

@lüke:

Den de Gaulle, wen sonst? (Vorausgesetztz, daß er tatsächlich deutsch sprach, wovon ich allerdings nicht die blasseste Ahnung habe.)

Геро́я? Warum im Genitiv? Ich würde dir sooo gerne russisch antworten, aber leider habe ich keine russische Tastatur.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.11. 09:18:28

Mi a szent szar, újabb politikai hulla került elő, egy volt szadeszos, ezúttal Gyurcsány oldalán:

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/11/valasztasi_kampany_percrol_percre_marcius_11./bauer_tamar_lazar_onmagat_leplezi_le/

Megáll az ész, hogy Bauaer Tamásnak még van bőr a pofáján a nyilvánosság elé lépni. De legalább újabb bizonyítékát adta annak, hogy összenő, ami összetartozik.

A hitelesség szót meg Bauaer nevével illetlenség egy napon említeni.

6.Lenin 2018.03.11. 09:20:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"én toleráns vagyok, hagyom,hogy irogassatok.."

Köszönöm a kedvességedet, vagy a jóindulatodat, vagy, hogy megtűrsz bennünket. Melyik is valójában, a toleranciád mögé rejtett? Netán még hajlandó vagy eltűrni, de csak az alkalomig, hogy...?
Szerintem az összefogás is a te olvasatodban egészen mást takar, mint amit valójában belegondolna az ember.
Mondjuk a feltétel nélküli elfogadást.
Szerintem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.11. 09:21:33

@6.Lenin:

Szerintem ezt nem nekem akartad írni. :)

lüke 2018.03.11. 12:06:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
ezzel kezdődött az EU ,1962-ben
betettem,ld fenn
(történésznek kell tudni)
was für ein zűrzavar beim Iljics und bei der ganzen Nation....

Tubalkain 2018.03.11. 13:02:20

Szerintem nem kell koordinálni mert az emberek átszavaznak a legesélyesebb ellenzéki jelöltre. Vidéken néhány kivételtől eltekintve a jobbik jelöltek az esélyesek, Budapesten az MSZP vagy DK az esélyes. Ez működött Veszpremben, Tapolcán, Hódmezővásárhelyen. A fidesz a politikájával nagy tarsadalmi feszültsegeket generált melyet nehez a palackba tartani, ez latszik az olimpiai nepszavazas, a netadó, vasarnapi boltbezaras alóli kihátrálásból is. Ezért magas lesz a részvétel is. Ráadásul kisért a regi pártállami működés tartóssága is melyet nem akarnak az emberek. Sokat hibázik a fidesz az utobbi napokban lasd Lázár becsi videojat.

6.Lenin 2018.03.11. 13:07:57

@Tubalkain:

"lasd Lázár becsi videojat. "

Lásd a mai M1-en bemutatott osztrák riportfilmet a témában.
Meg fox lepődni. Sokkal keményebbe dolgok vannak benne.

lüke 2018.03.11. 13:45:03

orf.at/stories/2429110/2429115/
Ez is megérne egy misét, egy posztot.....
Hogy is van ez?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.11. 15:42:32

@6.Lenin:

Tudsz adni hozzá linket? Egyáltalán neten megnézhető? Tévénk nincs.

Persze az M1 a királyi tévé, biztos megrendezték a riportfilmet. Ja, hogy az osztrákok készítették? Sebaj, a Patás keze messze elér.... :DD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.11. 15:54:46

@lüke:

"Damit verloren ausländische Eigentümer legal erworbene Nutzungsrechte an ungarischen Agrarflächen."

Sie werden jedoch entschädigt. Damit wird der Originalzustand wiederhergestellt und damit ist die Sache erledigt.

"Aus Sicht der ausländischen Investoren waren diese Verträge aber legal abgeschlossen"

Mag schon sein, aber der Boden liegt in Ungarn und in Ungarn gilt ungarisches Recht, selbst wenn es einigen Leuten schwerfällt, es zur Kenntnis zu nehmen.

Aus Sicht geltenden ungarischen Rechts waren sie illegal oder zumindest an der Grenze der Legalität, also Rechtsbiegung. Jeder wußte, daß die sog. Taschenverträge illegal waren, Mißbrauch geltenden Rechts. Oft wurden GmbHs gegründet mit einem einzigen Zweck, ungarischen Boden zu erwerben. Das weißt du auch ganz genau, leugne es nicht.

lüke 2018.03.11. 16:57:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
nem tagadom, csak olvasom,
de nem a magyar hírekben...

lüke 2018.03.11. 17:06:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Bécs lakosságának egyharmadát 1920- ban a monarchia szegényei adták- nem újdonság-
magyarok, csehek, dél- szlávok : Kotortól( Cattaro) Zágrábig s még tovább.
A mai helyzetet hiába poentírozza a műveletlen ,macsó, tahó ; intelligencia s történelem hiányos magyar vezetés.
A nászék, ott a Quellen str- n laknak, - egy stájer meg egy karintiai- soha nem panaszkodtak, sokat jártam arra , Tichynél
fagyizni, 15 éve is ilyen volt

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.11. 19:00:57

@lüke:

15 éve Bécs utcáin dolgozó négereket lehetett látni: újságárusokat, utcaseprőket. Ma meg semmittevő arabokat látsz mindenütt. Szóval 15 éve nem ilyen volt.

Szinte azt mondanám, hogy a négerek is jobbak az araboknál, mert a négerek legalább nem ellenségesek a mi kultúránkkal szemben, míg az arabok gyűlölnek, utálnak és megvetnek bennünket európaiakat. Na meg jól kihasználnak bennünket.

OK, persze te jobban tudod, meg a nászék is aszongyák.

Manyike 2018.03.12. 09:20:49

márc. 09. 2018/5 Miért nem lesz együttműködés?

A kamupártokkal biztosan nem, s eddig ők sem egymással. A VÁLASZTÁSOKIG LEHETNE A SZÁMUKAT TOVÁBB CSÖKKENTENI? JOGSZABÁLYI KISKAPU, ha valamelyikben csaltak, nem az egész pártocska lesz kizárva, feljelentve, megbüntetve?

márc. 12. Lesz / nem / mekkora? Összefogás nélkül pl.
- a várható frakciónagyságok (Jobbik, MSZP-PM, DK, LMP),
- ill. frakció nélküliek (Együtt, Momentum s néhány kamupárt),
- s 50% alatti fideszes győzelem esetén kormányállítás?

Jobbik s MSZP-PM együtt nem, de talán megértjük, túl gyors lenne. LMP s a Momentum igen, ha az előbbi "nagyok" mégis. Szél Bernadett talán kicsit csalódott, hogy női miniszterelnök-jelöltként csak ennyi. Sokan szerettek volna népszavazást az olimpiánkról, mert egyszerűen kíváncsiak voltak a többség véleményére, s valamelyik aláírásgyűjtőnél aláírtak. Az Együtt meddig együtt?

Márc. 15. hogyan érinti majd a képletet?

"Március 15-én ki kell menni az utcára a Kétfarkú Kutya párt Békemenetére (12 óra, Oktogon), az MSZP-Párbeszéd, a DK és az Együtt közös rendezvényére (15 óra, Fővám tér) és a diákon tüntetésére 17 órára az Operához!" merce.hu/2018/03/10/nem-csak-akarni-kell-utcara-is-kell-menni-a-valtozasert/

LMP külön, még nem tudni hol. Momentum Londonban tartja. A Jobbik 15-tól a Batthyány mécsesnél.

12-kor a Bem térről a másik Békemenet, 15-tól Fidesz a Kossuth téren.

6.Lenin 2018.03.12. 09:38:40

@Manyike:

Ez a szép 1 dühöngő diktatúrában, minden lépcsőház külön békemenetel.
Semmilyen támogatással sem rendelkező pártocskák tárgyalnak az egymás támogatásáról az ismeretlen jelöltek kölcsönös lemondásáról egymás javára.

Szép, nagyon szép ez a diktatúra, soha rosszabbat.

Manyike 2018.03.12. 10:49:03

poszt / márc. 09. 2018/5 Miért nem lesz együttműködés?

Mitől nehéz nekik? Már megint s itt is a matek is! - a Fidesz által nehezített: a győztes duplán visz, a legalább töredékszavazatban reménykedőknek meg nagyon meg kell gondolniuk az összefogást.
index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/12/valasztas_2018_gyozteskompenzacio_toredekszavazat/

6.Lenin:

Nem mélyültem el benne, csak ráguglíztam.

"... A diktatúra lehet totális ... és puha .... eszközei nyíltak [ terror] ... vagy csupán autoriter hatalomgyakorlás .... "
politikapedia.hu/diktatura

S még ez is! :) "Fogalmuk sincs a meteorológusoknak, milyen idő lesz a hétvégén" index.hu/belfold/2018/03/12/fogalmuk_sincs_a_meteorologusoknak_milyen_ido_lesz_a_hetvegen/

6.Lenin 2018.03.12. 11:06:12

@Manyike:

És Te melyiket szereted? Puhát vagy a keményet?

Komolyra fordítva, ma tényleg diktatúra van? Miért is?

Azért Hódmezővásárhely után sok minden duma okafogyottá vált, szerintem.

1. nem lehet győzni
2. Ha győzünk, már jobb lesz minden. Nem lesz. A következő bukta kódolva előre.

Az európai választások megmutatták, hogy csak erős felhatalmazással rendelkező pártok képesek megvalósítani a saját elképzeléseiket. Ha téves, a bukás lehetősége most is adott. Ha van megfelelő, hihető alternatíva a váltás lehetősége is adott.

Mindig a tehetetlen ember keresi a magyarázatokat. Most is.

Manyike 2018.03.12. 11:19:56

@6.Lenin:

Hát az attól függ ..... (de ne menjünk bele :)

1. A világon sehol sem akarják az emberek, hogy az ország irányítói BÁRMILYEN, saját elképzeléseiket valósítsák meg.

2. Savanyú a szőlő: 50% alatti Fidesz győzelem(?)

3. A fagyi még visszanyalhat egyszer: pl. mi lesz a KDNP-vel, ha a 10% támogatás alá menne a szövetségük?

De csak egy röpke gondolati játék, a mai szabályok más körülmények között, mert semmi nem tart örökké :)

6.Lenin 2018.03.12. 11:33:48

@Manyike:

1. Ez így majdnem igaz. Csak az nyer(hetne) amelyik párt saját elképzelése találkozik a többségi társadalom elképzeléseivel. Egy kisebbség semmiképpen nem diktálhat. Vesztesek mindig maradnak, ez a záloga a fejlődésnek.

2. Nekem semmi se savanyú, nyerjen a jobb elképzelésű, ne a hazugabb. A káosz nem lehet senkinek sem az érdeke. A többségnek nyilván nem.

3. Egy szövetségben érdektelen az egyes alkotók nagysága, ha nem tudják érvényesíteni a saját értékrendjüket. A Fideszben nem csak a KDNP (maradványa) van jelen. 1 drb liberális is képviselhet(ne) liberális értékeket egy szövetségen belül.

Az is igaz, hogy semmi nem tart örökké, ezt a 30 év alatt már megtapasztaltuk, de az univerzum sem (állítólag) Az emberi élet pedig biztos, hogy nem.

Egy társadalomnak semmiképpen lehet érdeke, hogy leváltson egy politikai erőt, amit a káosz követne, még a győztesek szerint is.
Szerintem.

lüke 2018.03.12. 12:09:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Maghreb utolsó városában vagy?
A Marseille je ne veux pas vívre..
90 - ben még pekik( Pakisztán ) voltak az újságosok, aztán lettek a feketék,most nem is tudom,nem figyelem,
azóta nyögöm Bécsnek( csak jót kaptam) büszke várát...

Manyike 2018.03.12. 12:20:01

@6.Lenin:

Persze, káosz ne. De, bármilyen "rend" sem jó (L. diktatúra).

A szabályok révén: mennyi a többség? - egyszerű matematikával vagy kissé matematikázottal?

A mostani kormánnyal kapcsolatban van kritikád? Egy pillanatra elképzeltem, ha Karácsony Gergely lesz a ME, felkérhetné a Kétfarkúakat állandó, külső kritikusuknak (úgy sem állnak össze senkivel, de mindig az aktuális problémákat fogják kutyázni :)

6.Lenin 2018.03.12. 12:51:24

@Manyike:

Már hogyne lenne kritikám, sőt talán még önkritikám is van.

Kik adják a többséget?
Akik hajlandóak élni a jogaikkal, és elmennek szavazni. Aki még annyira sem képes, hogy néhány 10 percet rászánjon, annak a kritikára sincs joga. Szerintem.

Kritikát nem viccpártoknak kéne, hogy alkalmazzanak, hanem a választóknak. sztrájk, tüntetés, feljelentés. Leszavazás.

Kutyázástól még senkinek sem lesz jobb.

Meg kellene tanulni a jogokkal élni. Egy közösségben kötelességek is léteznek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.12. 14:19:26

@6.Lenin:

Megállíthatatlanul térnek vissza a lejárt szavatosságú efftársak. A minap Bauer Tamás jelent meg a maszop színeiben, most meg azt olvasom, hogy Kuncze Gábor jelenik meg Gyurcsány támogatójaként. Szerinted mi a fészkes fenét akarnak még ezek a rég minden hitelüket elvesztett emberek? Bauer Tamás, Kuuncze Gábor - ezekkel akarnak választást nyerni? Feláll a nem létező szőr a hátamon, ha ezekre a szennyekre gondolok a minden jobbnan tudó, kioktató, tudálékos szövegükkel.

6.Lenin 2018.03.12. 14:32:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Most igen jól lehet(ne) pénzre váltani az elveket, szerintük.
Vagy már kezd meginogni a saját felsőbbrendűségükbe vetett hitük. Talán már ezek az utolsó pillanatok.

lüke 2018.03.12. 14:44:13

@Manyike:
Karácsony árnyékkormánnyal példát statuálj:
szakember kell>
Pl az eü- ben eddig 3 remek nem orvos volt:
Ratkó Anna, Horváth Ágnes, s Balog atya

inreallife 2018.03.12. 15:41:12

@6.Lenin:
ha nem lesz fideszes tobbseg, akkor azert ki lesz a felelos velemenyed szerint?

6.Lenin 2018.03.12. 15:55:19

@inreallife:

A Fidesz. Néhány dolgot alá-, mást túlbecsülnek pl.

Manyike 2018.03.12. 16:08:12

@6.Lenin:
S vannak akik

szándékosan bohócok, s így segítenek komoly ügyeket,

s vannak akik

akaratukon kívül csinálnak magukból bohócot, s csak ártanak komoly ügyeknek.

@lüke:
?
Egyrészt s másrészt... - mondaná Török Gábor.

inreallife 2018.03.12. 16:12:52

@6.Lenin:
egyebkent el kell keseritselek, a rendszervaltaskor, amibol eloszor rendszervaltozas lett, most meg az egeszet visszacsinalta a fidesz, ott sem szamitott, hogy ki kire szavaz, egy volt a lenyeg, hogy az addig regnalo hatalom takarodjon.

kaosz volt utana? volt. ha ez az ara annak, hogy megszabaduljon magyarorszag a fidesztol, akkor ez az ara. minel kesobb tortenik ez meg, annal nagyobb lesz a kaosz. a torvenyek megvannak, ha nincs tobbseg, akkor legfeljebb nem szuletnek ujabbak. az intezmenyesitett lopasoknak ugyanakkor vege lesz.

ha pedig az ellenzek volna olyan tokos, hogy felfedi az ugynokaktakat, az elios kozbeszerzeseket, nepszavazast inditanak paks ugyeben, a vasarnapi boltbezarasrol, az euro bevezeteserol, akkor mar tobbet tettek, mint barmilyen kormanytol elvarnek a "kaosz idejen".

6.Lenin 2018.03.12. 16:27:58

@inreallife:

Rendszerváltások csak forradalommal szoktak sikeresek lenni.
90-ben valószínűleg sima alku köttetett, majd talán 1x kiderül, vagy nem, minek is kéne, hogy kiderüljön.

Kaptunk 1 lehetőséget, 10-ig senki nem tudott vele mit kezdeni.
10 után a Fidesz próbálkozik ( vagy inkább Orbán). Csak közben sok mindent alá-, más dolgokat túlbecsült.

Mondjuk kicsit szokatlan is lenne, hogy egy gondolkodásmódot 20-30 év alatt meg lehetne gyökeresen változtatni. A lehetőség adott lett volna. Bár még nem veszett el teljesen.

Bár ebben van egy óriási veszély, hogy egy újabb győzelem után tényleg félremennek a dolgok.
Ha veszít, abban is van egy veszély, végleg lesüllyed az ország egy seggnyaló szintre.

Az ügynökaktáknak semmi jelentősége. Csak egy lúzer réteg szeretne rajta rágódni, feleslegesen. 90-ben még lett volna valami értelme, egy forradalom után.

inreallife 2018.03.12. 16:51:42

@6.Lenin:
na akkor megvagyunk. az emberek 60%-a kormanyvaltast szeretne, mert ok ugy gondoljak, hogy rossz az orszagnak, amit a fidesz csinal. a 40% meg azt hiszi, hogy az a jo. az most a feladat, hogy a 60% megtalalja a megoldast, hogy valtani lehessen.

az mszp+pm meg a dk+egyutt mar szikeresen leosztotta a 106 helyet, az lmp szerintem egy csomo helyen nem is tud indulni, a jobbik ott lesz mindenhol. ebbol azert nem nehez kihozni, hogy 2 korzetben az lmp megkapja a "gyoztes" poziciot, a maradek helyen pedig mszp-dk besopri budapestet meg a nagyvarosok egy reszet, persze kell hozza a jobbik hallgatolagos jovahagyasa, ami videken viszont oket segitene forditva.

hogy ez koordinalt visszalepessel, vagy "csendes kampanyolassal" valosul meg, az mindegy. a lenyeg, az orbanvaltas. '89-ben le lettek valtava a komcsik, 2018-ban pedig a neokomcsik levaltasa a cel, kvazi barmilyen eszkoz megengedett. igazabol csak fel kell melegiteni a regi jelszavakat, ruszkik haza, nem leszunk orosz gyarmat es kover laci lampavasas almat is valora lehetne valtani, utana megszamoljuk, hogy melyik tobb a fideszes vagy az mszp-s. (ezert fontos az ugynokaktak sorsa)

6.Lenin 2018.03.12. 17:02:46

@inreallife:

És utána mi lenne?

Az ország végleg a perifériára kerül. Te valamilyen hülye gyerekes álmokat kergetsz. Komolytalan vagy.

inreallife 2018.03.12. 17:10:17

@6.Lenin:
utana lehetne integralodni a nyugati allamokhoz. ugyanis most a leszakadas meg szlovakiahoz kepest is novexik. az emberek csak jobban szeretnenek elni, annak kevesbe orulnek, hogy rogan, tomjenzsoti, lazar meg meszaros jobban el.

bizony en nem tiltakoznek egy koncepcios eljaras ellen, (fideszes szemmel nezve koholt vadak alapjan) amiben meszaros 400 milliardos vagyonat szetosztanak a nep kozott. az lenne az igazi reszi(m)csokkentes.

cel az eu, a novekvo gazdasag, a modern oktatas es a modern egeszsegugy. az osszes tobbi tarcat be is lehetne szantani, penzkidobas...

inreallife 2018.03.12. 17:12:41

@Manyike:
az megvan, hogy az osztrakok a magyar rendszamu autok szelvedojere papirokat raknak, hogy miert nem mentek vissza, ha becs olyan veszelyes? lazar ezt is elintezte, biztos sokan orulnek neki...

6.Lenin 2018.03.12. 17:28:55

@inreallife:

Tudtam, hogy gyerekes álmaid vannak.

"utana lehetne integralodni a nyugati allamokhoz."

Mi van?
Ha az integrálódás alatt az ország teljes bedöntését érted, akkor igazad lehet. Mikor akartak minket integrálni az elmúlt 1100 évben? Bármikor odadobták az országot, bárkinek.

Milyen szerepe lenne egy EEÁ-ban a magyaroknak? Ott ahol multikulti, ohne nemzet, csak egy mobillal baszakodó agyatlan tömeg a cél.

Amennyiben ez a társaság győzne, 1-2 éven belül GYF lenne a tejhatalmú helytartója a még akkor létező Mo-nak.
Ő egy buksisimogatásért bárkit kiszolgál. Senkit nem engedne labdába rúgni maga körül.
Molnár Gy, Karácsony, Vona kis bohócok hozzá képest.

De kár is veled ezen "vitázni", teljesen gyerekes az egész elképzelésed.

livengood 2018.03.12. 19:52:58

Az ellenzék valódi érdeke a Fidesz kisebbségi kormányzásra kényszerítése lenne, így ők kopnának kormányon.

Az ellenzékre nézve életveszélyes lenne mind a 2/3-os Fidesz győzelem, mind egy megnyert választás. Ha valami csoda folytán az ellenzék kapná meg a kormányalakítást, garantálható, hogy a Fidesz fél éven belül addig obstruálna amíg legalább két ciklusra újra bebetonozná magát az előre hozott választáson. 2/3 Fidesz győzelem esetén a mai ellenzéki pártoknak szintén végük lenne: - választóik többsége örökre elfordulnának tőlük.

Tehát a MINIMUM cél a 2/3-ad megakadályozása, az OPTIMUM pedig az abszolút többség megakadályozása lehet.

Szerintem az utóbbit csak titkos megállapodások eredményezhetik. Titkos, mint TITKOS. Tehát sem TG, sem mi nem tudhatunk róla, az utolsó napig. Ha, HA! ez megtörténik, akkor a választók (és TG) azt fogják érzékelni, hogy kézzel kihúzzák az ívekről a visszalépők neveit.

TG csak azt hagyta ki: Azért sem lehet (nyilvános) együttműködés, mert
- egyes körzetekben az egyetlen ellenzéki jelöltet célozhatná a fokozódó fideszes lejárató kampány,
- a pártok szavazóbázisában hetekig erősödnének az ellenérzések (gondoljunk arra, hogy a fideszmédia hogyan ábrázolja a jobbik vezetését: ezerrel próbálják "ráébreszteni" a jobbik szavazókat, hogy Vonáék elárulták őket).
- a (szerencsére) nem központi vezérelt ellenzéki (egyesek megvásárolhatók, mások szende naivák) megmondóemberek hetekig növelhetnék a káoszt,
- minden egyszerűbb, ha ez nem a nyilvánosság előtt történik.

@rasztaszív: től az idézet: "az ellenzék valódi érdeke a fidesz kisebbségi kormányzásra kényszerítése lenne.... így ők kopnának kormányon..."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.12. 23:11:27

@inreallife:

"amiben meszaros 400 milliardos vagyonat szetosztanak a nep kozott. az lenne az igazi reszi(m)csokkentes."

Azt hiszem, te nem tudod, miről beszélsz. Fejenként 4 ezer forint jutna belőle, cserében tönkremenne egy bár összelopkodott, de azért jól működő vállalatbirodalom, emberek tízezrei veszítenék el a munkájukat.

Persze még 4 ezer sem lenne fejenként, mert az új urak bagóért vennék meg, nem reális értékén. Ráadásul szintén lopott pénzen, hiszen most semmijük nincs, mivel 8 éve távol vannak a húsosfazéktól.

Szóval fejenként összesen, egyszeri alkalommal 4 ezer forint, plusz elveszett munkahelyek, plusz az a 4 ezer más módon ellopva az emberektől. Ez lenne ám az igazi rezsicsökkentés - szerinted.

Esküszöm, egy óvodás értelmesebben gondolkodik, mint te.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.12. 23:15:18

OK, 40 ezer (sem) lenne, de akkor sem lenne igazi rezsicsökkentés, mert mint írtam, az új urak a néptől ellopott pénzen vennék meg.

6.Lenin 2018.03.13. 09:27:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

94- ben Horn 2000Ft-ot (nem %-osan emelte a nyugdíjakat) adott a nyugdíjasoknak. Többel is beszéltem, és nagyon dicsérték, hogy milyen jó ember. Megkérdeztem, hogy így mennyivel több marad havonta, semmivel, sőt nehezebb spórolni, mert közben sok mindent emeltek. Azon már nem gondolkodtak el. Ezért szeretnek osztogatni, mert azt 1x érzik, de a következményein már nem töprengenek.

Ezért is bukna rövid időn belül az ellenzék, ha valamilyen véletlen folytán hatalomra kerülne.

Ez történt 2002-ben, és 2006-ban is. Előtte osztogatás, ígérgetés, utána fosztogatás, megszorítás.
Bejáratott ballib módszer.
A Jobbik megoldásai még a homály kategória, de ők meg soha nem lesznek (egyedül) hatalmon. Koalícióban nem lesz döntő befolyásuk a folyamatokra, másnap már 2 lábbal rúgnák ki őket. Hódmezővásárhely a példa, betolták a faszit a hatalomba, ő meg a szocikat nyomja, a Jobbik sehol.
Vona egy nagyon kis köcsög.
Szerintem.

inreallife 2018.03.13. 09:30:29

@6.Lenin:
a faszt gyerekes alom ez. tobbet koszonhetek europanak, mint magyarorszagnak. az a gyerekes, hogy egy olyan dologhoz ragaszkodsz, amiben magasztos faszsagokon kivul csak a szar van. lebutitott oktatas, haldoklo egeszsegugy, merhetetlen korrupcio. ez magyarorszag, mondhatnam, hogy 30 eve, de inkabb tobbszaz eve.

az osztrak annekcio volt az egyetlen jo dolog magyarorszag tortenelmeben, ami modern es eloremutato dolog volt, termeszetesen ment a lazadas ellene, a fouri troger szinten. nesze neked marcius 15. azota is siratja a magyar az eletszinvonalat. a globalizacio koraban a nemzetallamok halalra vannak itelve. az olyan elbaszott nemzetallam, mint ami magyarorszagon alakult ki, az tobbszorosen is.

3 millio magyar akar kormanyvaltast, europai integraciot, eurot, europai eletet, 2 millio nyugger es cigany pedig azt, hogy ne valtozzon semmi, kapjak tovabb a segelyeket, meg az erzsebet utalvanyokat, es tartsa el oket mindenki, mert ok leszarjak mi lesz az orszagbol 10-20-50 ev mulva. szemetdombra az ilyenekkel...

inreallife 2018.03.13. 09:36:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
tevedes, vissza kell venni allami kezbe, es akkor megmaradna a ceg is, a munkahelyek is, a haszon is. utana lehet privatizalni, akar egyben, akar reszenkent. bizonyos keretek kozott meg azt is el tudom fogadni, hogy allami kezben marad es az allami infrastruktura epiteseket az allami ceg vegezne el, de az tipikusan nem szokott jol elsulni, draga es szar minosegu, amit az allam produkal. eleg csak megnezni az oktatast es az egeszsegugyet, mint ket allami szolgaltatas...

6.Lenin 2018.03.13. 09:44:43

@inreallife:

"tobbet koszonhetek europanak, "

A született európaiak le se szarnak, ahol most vagy, a pakik is , pedig ők se európaiak még, nem is lesznek, ahogy te sem, csak egy koszos bevándorló.

A multikulti nyitott valamiben meg csak egy arctalan fogyasztó leszel. Egy a sok milliárd hasonlóan felesleges emberformájúból.

Ne próbáld mindig másra kenni a saját elcseszett életed.
Azért elsősorban csak te vagy a felelős.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 09:47:50

@inreallife:

"2 millio nyugger es cigany"

Galambom, aki az egy életet tisztességgel ledolgozó nyugdíjast nyuggernek nevezi, önmagát minősíti és diszkvalifikálja minden értelmes vitából.

A "cigányok" pedig a teáltalad is képviselt ideológia szerint nem cigányok, hanem a magyar nemzetnek évszázadok óta szerves és elválaszthatatlan részét képező roma honfitársaink, akik évszázadok alatt a magyar nacionalizmus és rasszizmus igája alatt sínylődnek, és akikről csak a legnagyobb tisztelet és megbecsülés hangján lehet szólni.

Ha te nem így beszélsz róluk, akkor egy náci fasiszta rasszista gazember vagy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 09:51:16

A cigányság mint rejtett erőforrás Magyarország utolsó reménye.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 09:56:46

@inreallife:

"szemetdombra az ilyenekkel..."

Az előző garnitúra - maszop és hasadványai - már a szemétdombon van. Mi a búbánatos lópénisznek akarod őket vissza a hatalomba? Gondolod, hogy most majd nem kúrják el? Nem kicsit, nagyon!

A Jobbik az oligarcha Simicska zsebében, Az elempé szintúgy. Mitől vált az egész országot meglopó Simicska hirtelen ennyire szalonképessé? És a nácifasiszta antiszemita rasszista Jobbik?

inreallife 2018.03.13. 10:03:35

@6.Lenin:
az, hogy mennyire becsulnek meg, az a fizetestol fugg, boven az angol atlag felett keresek, es meg a diplomas atlagot is ~30.000 font/ev is szepen meghaladom. tudod ez egy olyan orszag, ahol az elismerest a teljesitmeny alapjan lehet kivivni, nem pedig uram-batyam rendszeren beluli helyezkedessel. te, aki komcsi besugo voltal, most is a hatalom kiszolgaloja vagy, vajon miert is gondolnad maskent?

az egesz eleted arrol szolt, hogy megfelelj az aktualis hatalomnak, akitol a zset kapod. biztos jol fizet, a seggnyalas nem lehet egy kellemes tevekenyseg. meg nyugdijas korodban sem tudod abbahagyni. de sebaj, 3 millio ember akarja elzavarni orbant, en is hazamegyek szavazni, ertetek is teszem, orulj neki! :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 10:05:20

Már számtalanszor feltettem a kérdést:

1) Mitől vált a hosszú éveken át szidott és megvetett, börtönbe kívánt oligarcha Simicska hirtelen szalonképessé?

2) Mitől vált a nácifasiszta antiszemita gárdista rasszista Jobbik hirtelen szalonképessé és kívánatossá?

Választ sajnos még senki nem adott.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 10:09:33

@inreallife:

"3 millio ember akarja elzavarni orbant, en is hazamegyek szavazni"

Az utána következő káosz és anarchia idejére is itt maradsz? Azt az időt is itt töltöd, amikor a ballib kormány újra csődközelbe, esetleg de facto csődbe viszi az országot?

Avagy a szavazatod következményeit már nem vállalva visszamágy GB-be és onnan nézed, hova taszítottad te is az országot?

inreallife 2018.03.13. 10:11:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
hat nemtom, a fidesz epp toborozza a naci jobboldal szimpatizansait. a nyuggerekkel az a baj, hogy hogy olyan penzeket kovetelnek, amiket sosem fizettek be. 13. nyugdijat kovetelenek, amikor olyat az allam sosem igert. hol a 13.havi nyugdij fedezete, azt mikor fizettek ok be? miert kene, hogy jarjon nekik? mi az, hogy inflacion feluli emelest kovetelnek? azt mikor fizettek be? miert jarna nekik?

hogyan lehetseges, hogy a nem dolgozo, adot nem fizeto retegek a szavazatukkal olyan kormanyok tamogatasaban erdekeltek, akik a be nem fizetett osszegek ellenere soron kivuli emleseket, teriteseket, transzfereket juttat nekik? botranyos. az inaktiv reteg meg akarja valasztani azokat, akik megtobb nyugdijat fizetnenek, az sem erdekli oket, ha a jovot elik fel, nekik mar mindegy, par evet elnek meg, pont leszarjak, hogy mi lesz az orszaggal a jovoben. nem baj, ha hullik a fergese, az eloskodokre sosem gondolnak szivesen...

inreallife 2018.03.13. 10:17:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
tevedes ne essek, nem gyurcsany lett a szimpatikus, hanem a fidesz vezerkar, nameg a blogok a trolljaik lettek annyira unszimpatikusak, hogy mar messze meghaladtak gyurcsany minden velt es valos tettet. semmivel sem jobb a fidesz a gyurcsanynal, legalabbis egy orban, rogan, lazar, tomjenszoti, egyaltalan nem jobb egy gyurcsany, hiller, magyarbalint, kuncze nevsornal. ha kell, meg a dk-ra is raszavazok, vagy az altalam igen megvetett lmpre is. mindenki jobb mar ezeknel. es nem csak en gondolom igy, 3 millio kormanyvalto voks keresi a helyet...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 10:24:40

@inreallife:

Te ugye Nagy-Britanniában fizeted be azt a nyugdíjjárulékot, amiből a szüleid itt Magyarországon nyugdíjat kapnak?

A többi kérdésed olyan tudatlanságról és gyűlöletről tanúskodik a nyugdíjasokkal szemben, ami általában is jellemző a ballib oldalra. A kérdéseidre már min. tízezerszer megadták a választ, most nem férasztom magam ezzel, úgysem lehet téged meggyőzni, mert téged nem a ráció és a logika, hanem a gyűlölet vezérel.

inreallife 2018.03.13. 10:32:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
a fideszben mindenki tudja, hogy nem orban volt ott az esz, hanem a simicska. nem az eloterbe tolt babu, hanem a hatterben ot mozgato szurke eminencias. simicska is egy troger, aki bortonbevalo, de hasonlitsuk mar ossze az orban stromanjaval.

meszaros a vagyona tobb.
meszaros vagyona rovidebb ido alatt "jott ossze"
meszaros agyilag is nulla
meszarosnak nincs tartasa, elvei, simicska barmennyi penz utan is nemet tudott mondani az orosz befolyasszerzesnek.
es simicska tokos volt akkor is valtani, amikor az emberek jelentos resze ezt nem merte volna megtenni.

mindez persze relativ, de ha csak abbol a szempontbol nezem, hogy a ketto kozul melyik okozta a kisebb kart az orszagnak, az bizony simicska. ugyanott tartunk, mint a fideszes politikusoknal. nem simicska lett a balvany, hanem a fidesz sullyedt olyan melyre, ahonnan simicska mar hegynek latszik.

nem is ertem egyebkent, te ezeket a folyamatokat nem erzekeled, hogy a lorinc 0 ft-bol 4 ev alatt 400 milliardot csinalt? ez nem kapcsol be nalad egy veszcsengot? ilyen vagyon egy ballibes potentat sem halmozott fel. vadaszkastelyok? helikopteres bulik? nem, meg mindig nem dereng, mi b@ssza ki a biztositekot 3 millio embernel?

nem ezzel a 3 millio emberrel van a gond, hanem azzal a 2 millioval, akiknek "ez meg belefer", "ez meg indokolhato", "ez nem rosszabb annal, mint ami volt." de igen rosszabb. te azt mondod nem. en azt, hogy de igen. atleptek azt a voros vonalat, amit nem szabadott volna, amiert egybol piros lap jar, minden meccsen. majd meglatjuk sok ev mulva, ha megint hatalomra jutnak, hogy tanultak-e belole. pillanatnyilag ennyire futja a partok valtogazdasagabol, hogy par ev szunetre kuldjuk oket, hatha eszhez ternek. most a fidesz dobta el az agyat, jo messzire...

inreallife 2018.03.13. 10:51:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
gyulolet vezerel? bezony. eleg sokat dolgoztak erte, hogy ilyen szintre felepuljon. a fulkeforradalmi hurraoptimizmus es hurrahangulat utan sikerult egy olyan politikat kialakitaniuk, amitol 3 millio ember zsigeri gyulolettel gondol a fideszre. talan nem en vagyok a hibas ebben, en egy forintot nem koltottem kampanyra es nem hoztam kormanyzati donteseket. azert a kozhangulatert, ami most van, orbanek a felelosek. ahogy a fulkeforradalomnal gyurcsanyek voltak. megerdemlik, igazan sokat tettek erte...

inreallife 2018.03.13. 10:56:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
egy valamit ne felejtsunk. en magyarorszagon is sokat kerestem, nem lapne meg, ha az alatt 16 ev alatt, amig ott dolgoztam tobb nyugdij jarulekot fizettem volna be, mint amit te 40 ev alatt fogsz. persze lehet te is jol keresel, es ez nem jon ossze, de biztosithatlak, hogy a 10 millio minimalberes orszagaban rengetegen fizetnek kevesebbet egesz eletuk soran, mint amennyit en abban a par evben. es nemcsak tbb-ben, szja-ban, mindenben, ami a fizetesbol %-osan levontak, fizettem szuperbruttot is. nem tartozom semmivel sem magyarorszagnak...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 11:06:21

@inreallife:

"a nyuggerekkel az a baj, hogy hogy olyan penzeket kovetelnek, amiket sosem fizettek be."

Ez ugye a szüleidre is vonatkozik?

"az alatt 16 ev alatt, amig ott dolgoztam tobb nyugdij jarulekot fizettem volna be, mint amit te 40 ev alatt fogsz"

Ez irreleváns, mert MOST semmit nem fizetsz be, miközben a szüleid most is kapnak nyugdíjat.

"nem tartozom semmivel sem magyarorszagnak..."

Szóval a szüleid nyugdíját azok a dolgozó magyarok fizetik, akik itthon maradtak, hiszen a szüleid "olyan penzeket kovetelnek, amiket sosem fizettek be". Te meg úgy érzed, nem tartozol semmivel az országnak, amelynek lakói eltartják a "nyugger" szüleidet.

"nem lapne meg, ha az alatt 16 ev alatt, amig ott dolgoztam tobb nyugdij jarulekot fizettem volna be, mint amit te 40 ev alatt fogsz"

Kinek mije van, annyit is ér. Ugye tudod, kitől idéztem? Milyen kedves, hogy pénz dolgában azért vele vagy egy véleményen.

6.Lenin 2018.03.13. 11:11:11

@inreallife:

"a fideszben mindenki tudja, hogy nem orban volt ott az esz, hanem a simicska."

Igen, igazad van.

Éjjel, részegen, összehugyozott nadrágban grafitizni csak a lángelmék szoktak.

Szerintem meg inkább azért váltak meg tőle, mint néhány mástól is, mert kiderült, hogy túl lettek valamikor becsülve. A gyakorlatban nem akkora pengék.

A most, mint volt fideszes kiabál a partvonalról, valószínűleg szintén ebbe a csoportba tartozik. Jelentéktelen figurák.
Simicska esetében a Jobbik mélyrepülése is erre bizonyíték, egy 20 % körüli pártból sikerült egy 10 % körülit faragnia.

6.Lenin 2018.03.13. 11:16:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Majd jön a szöveggel, hogy az ő szülei megdolgoztak érte.

Ezt már lejátszotta 14 körül is.Ugyanaz a szöveg, mint akkor, aztán eltűnt a választások után.

Valószínűleg ez bakeliten van neki, és ilyenkor mindig lejátssza ezt a szöveget.
Szinte szóról-szóra ugyanezt nyomta akkor is ezen a blogon, visszakereshető, ha valakit nagyon érdekelne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 11:17:01

@6.Lenin:

A Jobbik mélyrepülésében azért Vona cukiskodása is nagyban ludas. A jobbszélről elkezdett középre húzódni, ám ott nagy a tolongás, nagy a konkurencia. Jobb lett volna megmaradni a radikális jobboldalon, ott ugyan nemigen nőhetett volna 20% fölé, de az legalább eléggé biztos lett volna.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 11:20:45

@6.Lenin:

Na persze, az ő szülei megdolgoztak érte, más szülei meg elkocsmázták a nyugdíjjárulékot, és most olyasmit követelnek, amiért soha nem fizettek.

Nem keresek utána, így is elhiszem, hogy ugyanezt írta 4 éve is.

6.Lenin 2018.03.13. 11:41:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Hát elég nehéz lenne kielemezni, hogy Vona ennyire, vagy a Simicska hatására lett ennyire.....vagy mindketten ennyire....

Most összeadódtak a lángoló elmék, vagy kioltják egymást, az egy nagy kérdés lehetne, ha komolyan is érdekelne. Nem olyan sürgős ezen morfondírozni, még néhány hét, aztán végleg eldől. akkor meg valószínűleg már érdektelenné is válik.

inreallife 2018.03.13. 11:41:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
ti most ugye nem arrol vitatkoztok, hogy a kvk-k mit mutatnak ki? majd a valasztas utan lehet megvonni a merleget, hogy a 2014-ben kimaxolt eredmenyhez kepest mi lett az eredmeny 2018-ban. gyanitom egyebkent, hogy a jobbik erosodott, onallo mandatumot is fognak szerezni, ha lesz osszefogas, ha nem. ennek fenyeben szerintem eldolt, hogy volt-e ertelme kozepre huzodni, vagy sem.

egyebkent onnan is latszik, hogy simicska volt az esz, hogy azota sem tudtak fogast talalni rajta a fideszbol, pedig nagyon akartak, amig eliosos lopas egybol elhasalt, nem is egy ugyben, hanem az osszesben. biztos az okos viktor adta a tippeket a vejenek...

tevedes ne essek, simicska is mehet bortonbe, de en csomagban gondolkodok, orban, rogoan, lazar, tomjenzsotival egyutt. az nem palya, hogy csak o menjen, a tobbi meg nem, ez amolyan fideszes sehova nem vezeto megoldas lenne. pont olyan, ami miatt utaljak es le akarjak valtani oket...

inreallife 2018.03.13. 11:48:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
ezt ugye te is erzed, hogy kamu szagu. ha a folyamatos befizetesekbol tartanak el a nyugdijasokat, akkor amikor valaki munkanelkuli lesz, akkor nyugdijcsokkentesnek kene kovetkezni. es amikor hiany van a nyugdijkasszaban, marpedig mindig az van, ahogy csokken a befizetok szama, akkor nem lenne nyugdij. es megis van. meg meg erzsebet utalvany is.

az egesz akkor nyerne ertelmet, ha a gyerekek fizetnek a szuleik nyugdijat, es senki nem fizetne nyugdijjarulekot. fogadjunk, hogy az en szuleim akkor sem halnanak ehen. de akkor aztan lenne picsogas a nyuggerek koreben, hogy az olyan igazsagtalan. barmikor megszavazom, hogy a jelenlegi nyugdijrendszer megszunjon, az allami befolyas megszunjon, mindenki annyit kapjon, amennyit megerdemel, semmivel se tobbet. na vajon melyik part fogja megszavazni, hogy ne lehessen nyugdijas voksokat vasarolni?

6.Lenin 2018.03.13. 11:57:05

@inreallife:

TG blogján vagyunk, vagyis...

Apr. 8-án valaki nyerni fog, a másik veszít. Utólag majd kielemezzük, hogy milyen igaza volt/van/lesz.

Te pedig ismét illegalitásba vonulsz a következő választásig, vagy 2 év örömőrjöngés után történik meg az elvonulás.
Nálad ezt nem nehéz kielemezni.

inreallife 2018.03.13. 12:09:45

@6.Lenin:
haha, erdekes, hogy boki a csorodet, de tg allitotta le a blogjat, nem en. csak azt lehet kommentelni, ami letazik, hova kellett volna irnom, hogy ne fajjon a lelkednek?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 12:17:01

@inreallife:

Olvass utána a magyar nyugdíjrendszer működésének, ne arról papolj, SZERINTED hogyan működik.

A teféle nyugdíjrendszer működése persze igen egyszerű lenne, a "nyugger" az utolsó fizetése mellé kapna egy ciánkapszulát, amelyet állami felügyelet mellett 8 napon belül köteles lenne bevenni.

Kivéve persze a te szüleidet, mert te valamikor befizettél valamennyit, igaz, ma már egy fillért sem.

inreallife 2018.03.13. 12:42:19

nesze neked nyuggerpart:
"A pártok közül a Jobbiknak vannak a legnagyobb arányban fiatal szavazóik, táboruk 26 százalékát a 18-29 év közöttiek teszik ki. Az LMP-nél ez az arány 22, az MSZP-nél 21, a Fidesznél pedig 13 százalék."

inreallife 2018.03.13. 12:46:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
akkor gyere kostolgatni, ha tobbet fizettel be nalam, gyanitom nem ez a helyzet. addig csak picsoghatsz, hogy szerinted nekem miert kene sokkal tobbet fizetnem nalad az erzsebet utalvany pusztitoknak, de ez kevesbe erdekel, en boven befizettem a reszem, mind tb-ben, mind szja-ban. pont leszarom, hogy akar meg ennel tobbet tolem, dolgozzatok ti tobbet, hogy elerjetek azt a szintet, amit en megtettem. ha esszel nem egy, akkor ott a masodallas...

6.Lenin 2018.03.13. 13:00:16

@inreallife:

Nekem aztán végképpen nem hiányoztál, most sem. Csak megismertem a szöveget, és beugrott, hogy ezt már valaki lökte 4 évvel ezelőtt is.
Léteznek más blogok is.

izé...egy informatikustól ez elég meredek...
a táboruk 26%-a .....800 000 alatti tábor 26%-a....egy 2,5 milliós tábor 13%-a..... a többit meg hagyjuk is, mert....izé....
Kicsit mintha fel lennél zaklatva, pihenned kéne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 13:00:53

@inreallife:

Folytasd, tudsz te még ennél jobban is fröcsögni.

inreallife 2018.03.13. 14:44:16

@6.Lenin:
hm, van itt meg, ahonnan ez jott:
www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=10154872375428450&id=53447723449

hogy is van ez, matekoljunk egy kicsiket? a teljes nepesseg legfeljebb 8 altalanos vegzett valasztok 31%-a a fideszre szavazna. ha kivonjuk a 40% bizonytalant, es csak a biztos partvalasztokat szamitjuk, mekkora is lenne a "folenye" a hulyek kozott? majdnem dupla annyi?

a szamok nem hazudnak, minden masodik hulye a fideszre szavaz. ize, ezek ugye a nyuggerek es a ciganyok, abbol is a selejtes, mert van amelyik mar eljutott egy szakmunkasig. csakhogy tudjuk, hogy a bekamentes horda kikbol fog allni. kivancsi vagyok hogyan tagadjatok le, valami kozhelyt kene elsutni a statisztikarol, az szokott a fideszesek valasza lenni, ha szamokrol van szo...

6.Lenin 2018.03.13. 14:52:43

@inreallife:

Beégtél a számaiddal.

kozvelemenykutatok.hu/wp-content/uploads/2013/06/jelenlegi_trend-01-49.jpg

Vegyünk egy átlagot.

"A pártok közül a Jobbiknak vannak a legnagyobb arányban fiatal szavazóik, táboruk 26 százalékát a 18-29 év közöttiek teszik ki. Az LMP-nél ez az arány 22, az MSZP-nél 21, a Fidesznél pedig 13 százalék."

Számoljuk ki?

Manyike 2018.03.13. 14:55:37

Holnap friss Narancs ...

"Túl kockázatos a teljes ellenzéki koordináció, sokat lehet rajta veszíteni, hiszen nem tudni, a baloldali szavazók milyen arányban szavaznának át a jobboldalra és viszont, mondja Török Gábor a Magyar Narancsnak. Inkább törekednek a pártok kisebb, de reális célokra, ahol kisebb a kockázat. Ugyanakkor arra is láttunk példát helyközi választásokon, hogy az ellenzék koordináció, egy ellenzéki jelölt nélkül is le tudta győzni a Fideszt.

Az MSZP-nek nincs sok mozgástere a koordinációra, mert elveszti a kampánytámogatását, és nem kockáztathatja a MSZP-P-s közös lista 10 százalékos bejutási küszöbét sem a túlzott feloldódással. Az LMP távlati céljai fontosabbnak tűnnek, mint egy különutasság feladása miatti jobb parlamenti eredmény. Török szerint a Fidesz nem irányít kézi vezérléssel MSZP-s politikusokat. A kormány kommunikációja viszont furcsa, kapkodó lett Hódmezővásárhely után – nem világos, hogy Lázár Jánosnak miért kellett lemennie Németh Szilárdba. Ha az ellenzéki erők többséget szereznének együtt, a szivárványkoalíciójuk Török szerint olyan bizonytalan alapokon állna, ami horror- és kamikázekoalícióba fordulna.
"
hvg.hu/itthon/20180313_Torok_Gabor_kamikazeakcio_lenne_az_osszellenzeki_kormanykoalicio

Fidesz - sok a vesztenivaló
ellenzékEK győzelme - egyetértek T.G.-vel, működésképtelen lenne
ellenzékEk győzelme vagy a Jobbik vagy a többiek nélkül - főleg kívülről nehezített lenne?

inreallife 2018.03.13. 15:18:45

@6.Lenin:
ez teljes nepessegre vonatkozik, nem tudsz olvasni? vagy szerinted a ketto osszehasonlithato? mondjuk nem csodalkozom, nyugger is vagy, iskolaba sem jartal, miert pont te tudnad ertelmezni az ilyeneket? majd megmondjak a partkozpontban, hogy mi a franko...

inreallife 2018.03.13. 15:23:48

@Manyike:
en is ezt mondtam, maradjanak a jeloltek, es majd a valsztok kivalasztjak melyik a legmegfelelobb kozoluk, aki feltorli a padlot a fideszessel. a partok reszerol eleg a rautalo magatartas, hogy adott korzetben kit tartanak favoritnak. mindenki a szive alapjan valaszt listat es az esze szerint egyeni jeloltet.

nincs ezzel gond, eleg nagy az orbanvaltast akaro emberek szama, van puffer az "elveszett" szavazatoknak, van ahol tobb, van ahol kevesebb. a visszalepest legfeljebb szimbolikusan tudom elkepzelni...

6.Lenin 2018.03.13. 15:40:15

@inreallife:

Nagyobb a tábor, mint az össz népességre vonatkozó adat?
(itt az össz. népességet a 8 millió választásra jogosult jelenti)
Vagyis előfordulhat, hogy van 8 millió választásra jogosult, és a táborban lévők száma megközelíti a 16 milliót?

Nyilván arra merészelsz gondolni, hogy egyedül a Jobbik tábora jóval több, mint a közv. kutatók által mért adat, az össz. népességre vonatkoztatva. A többi pártnál ez viszont nyilván jóval alacsonyabb.

OK!

inreallife 2018.03.13. 16:19:48

@6.Lenin:
latom nem sikerult megfejteni mi a kulonbseg az arany es reszveteli letszam kozott, az ilyeneknek talaltak ki a kozmunkat, nehogy valami kart okozzanak...

6.Lenin 2018.03.13. 16:30:18

@inreallife:

Egy nyilvánvalóan kisebb szám 26%-a ezek szerint, egy közel háromszor nagyobb szám 13%-ánál is jóval nagyobb lehet?

Akkor közelítsük ebből az irányból?

inreallife 2018.03.13. 16:34:52

@6.Lenin:
nem, te akarsz letszamot faragni az aranybol. en arra akartam utalni, hogy nyuggerek boduletes tulsulyban vannak a fidesznel. ennyit irtam, nem tobbet:

"nesze neked nyuggerpart:
"A pártok közül a Jobbiknak vannak a legnagyobb arányban fiatal szavazóik, táboruk 26 százalékát a 18-29 év közöttiek teszik ki. Az LMP-nél ez az arány 22, az MSZP-nél 21, a Fidesznél pedig 13 százalék.""

melyik reszet nem erted? oreg kapd ossze magad, kell a masfelmillio ember a bekamenetre, nem varhatod el, hogy a lengyelektol, hogy ennyien odautazzanak...

6.Lenin 2018.03.13. 16:54:12

@inreallife:

".... táboruk 26 százalékát a 18-29 év közöttiek teszik ki. Az LMP-nél ez az arány 22, az MSZP-nél 21, a Fidesznél pedig 13 százalék."

A táboruk 26 %-a,

Tehát jobbik táborának nagyobb %-a fiatal. Egy másik párt 3x nagyobb táborának 13 %-a fiatal.

Számokban a másik tábor fiataljainak a száma magasabb.
Több 10 ezerrel.

Az ilyen szöveggel tévesztik meg az embereket

Vagyis a te trükködnek semmi gyakorlati jelentősége. Ez csak megtévesztésre jó.

A lényeg, hogy a fiatalok közül is jóval többen szavaznak a Fideszre, mint a jobbikra, hiába tűnik a % magasabbnak.
Én nem vettem be. Te igen.

Manyike 2018.03.13. 23:42:44

"- Hvg.hu: De ezek valósnak tűntek?
- Kósa Lajos: Most mit mondjak, annak tűntek, de németül voltak."
(facebook.com/torokgaborelemez/

"Simicska Lajos a Politico európai kiadásának 2017. évvégi 28-as listájában, mint 2018-ban Európa egyik legmeghatározóbb embere, pedig Magyarországon kívül nem is ismerik."
www.hirstart.hu/hk/20171207_itt_egy_ujabb_lista_orban_egyetlen_remalma_simicska

Manyike 2018.03.13. 23:52:44

"- Riporter: Szórakozzunk rajta vagy borzongjunk attól, ami történik?
- T.G.: Leginkább féltsük tőle az országot."
24.hu/kozelet/2017/04/05/torok-gabor-ez-a-legnagyobb-fenyegetes-ami-eddig-erte-orbant/

graycivil 2018.03.14. 08:09:30

Azt hiszem, Kósa 1300 milliárdja a következő HALÁLOSAN komoly botránya a FIDESZ-nek. A csengeri Kay Ibrahimné férje két héttel a nyilvánosságra kerülés előtt két héttel "ÖNGYILKOS" lett. Pontosan úgy, mint Weisz Tamás. Valószínűleg elszakadt nála a cérna ebben az ügyben, és ki akart tálalni. Hacsak pont nem ő adta át a dokumentumokat. Kaya Ibrahimné-t pedig "őrizetbe" vették, hogy ne mondhasson semmit.

Elég egyértelműnek látszik, hogy ez az 1300 Mrd Ft létezik, és egy névtelen, de "FIDESZ-nek hű" magányszemély kezében van. Ha egy szerződés HÁROMSZOR módosítanak, akkor mindkét módosító fél, illetve a közjegyzői kamara első embere,mint közreműködő pontosan tudja, hogy a szerződés tárgya NEM ÚGY van, vagy nem úgy kellene lennie, hanem MÁSHOGY, pontosan meghatározva.

Aki elhiszi, hogy háromszor ellenőrizve sem veszi észre a "szélhámosságot", az vagy totálisan megzakkant, vagy FIDESZ-es.

graycivil 2018.03.14. 08:16:10

Hogy mire elég 1300 Mrd Ft, ha nem állami, vagy lenyomozható befektető kezében van? Például:

- Azon már fenn sem akadunk, ha pár tízmilliárd Ft értékű állampapír magánszemélyek zsebébe vándorol.
- Elég ahhoz, hogy egy FIDESZ-bukás után fenntartsa az "ellenzéki oligarcha" hálózatot addig, amíg újra hatalomra nem kerül a FIDESZ
- Elég ahhoz, hogy állami hirdetések megszakadása után is fenntarthassa a hatalmas hazugsággyárat, amíg újra hatalomra nem kerül a FIDESZ
- ELÉG ahhoz, hogy bármely, FIDESZ-t követő kormányt megbuktasson csak azzal, ha belengeti, hogy piacra dobja ezt az irdatlan mennyiségű állampapírt.

graycivil 2018.03.14. 08:30:20

Ja! És ki az az agyament, aki egy Németországban örökölt 1300 Mrd Ft-ot pont Magyarországon akarna egy részben (semmi biztonsági decentralizáció) befektetni?

Nem tudom,létezik még olyan lehetséges magyarázata ennek az ügynek, ami Kósa verzióját - akár csak egy is - alátámaszthatná?

Na, menjenek a jó ....!

graycivil 2018.03.14. 08:32:32

És persze maga az összeg, ami több, mint az egy évre jutó összes uniós forrás, mint örökség.

Most köpjek vagy hányjak?

graycivil 2018.03.14. 08:39:51

És persze az is az "ellenőrizetlen szélhámosságot" gyengíti (rendkívül visszafogott voltam), hogy Kósa pontosan (a közjegyzői kamara legbefolyásosabb emberével együtt) tudhatta, hogy egy ilyen irdatlan összeg esetén a legeslegkisebb "mozdulás" is elsöpörheti a sokmilliárdos, összeharácsolt vagyonát.

Igaza van Sólyomnak: A Kétfarkú Kutyapárt gyíkfing a FIDESZ "humorához" képest.

6.Lenin 2018.03.14. 09:12:03

Hmm!

Ennyire reménytelen az ellenzék helyzete?

Manyike 2018.03.14. 09:40:15

Sólyom László:
" A Fidesz szerinte jobban teljesít,

amikor nem létező ellenségtől védi meg az országot."
24.hu/belfold/2018/03/13/kovesse-eloben-ahogy-solyom-laszlo-a-rendszervaltasrol-beszel/

"Orbán a Wikileaksen: Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem .... " a Magyar Nemzetre ...
(aktualizálva ... parameter.sk/rovat/kulfold/2011/09/06/orban-wikileaksen-ne-arra-figyeljenek-amit-mondok-hanem-arra-amit-teszek )

@6.Lenin:
"Ennyire reménytelen az ellenzék helyzete? "

Nem csak az övék, ha csak ők veszik komolyan az ilyen ügyeket.

6.Lenin 2018.03.14. 10:07:20

@Manyike:

Tudod pont ez a baj, hogy ilyen ügyeken lovagolnak, letűnt pacákok osztják az észt. Ez a szomorú.

Már vagy két éve ismertnek kéne lennie a kormányváltó erőnek, 106 megbízható, hiteles jelölteknek, és a hitelesebb víziónak. Nincs. helyette van egy verseny, hogy ki a hülyébb az országban. Sok levitézlett emberkék meg jobban tennék, ha hallgatnának.
Szerintem.

Manyike 2018.03.14. 10:18:42

@6.Lenin:

A választók egy része olyan - bármennyire hihetetlen egyeseknek -, hogy ügyek vannak, pártoktól, személyektől függetlenül, s tudnak elvek mentén gondolkodni aktuális alkotmánytól függetlenül.

6.Lenin 2018.03.14. 10:26:02

@Manyike:

Elvek?
A hatalomért folytatott harc, az elv?
Mind1 kivel, mind1, hogy mi lesz a következménye, csak mi legyük hatalmon? Ezt az elvet minek hívják?

graycivil 2018.03.14. 10:31:47

@6.Lenin:

... a sok elvtárssal

Ezek után a részetekről "józan érvekről" beszélni totál felesleges. Egy igazi a F.Y.DESZ-es az anyját is eladná ... bárki másnak, míg a sajátját disznóólakkal és 800 milliós zsebpénzekkel tömi.

Manyike 2018.03.14. 10:39:36

@6.Lenin:

Hatalom? Marakodjanak csak!

A hétköznapok szabályai legyenek korrektek, élhetőek s érthetőek, ill. általánosak, s majd a hétköznapok megélői véleményt mondanak.

6.Lenin 2018.03.14. 10:40:11

@graycivil:

És kit kínálsz helyette? Már nagyon szeretnék VÁLASZTANI, nem két rossz között dönteni.

Hol vannak a tisztességes, hazájukért tévő politikusok?

Befogott orral nácikra szavazni, fizetett ügynökökre? Régi dörzsölt tolvajokra?

Ez miért lenne jobb? 1eseknek biztosan, de kinek még?

Minde1, csak most ti diktáljátok a tutit?
B+!

6.Lenin 2018.03.14. 10:46:18

@Manyike:

Volt, van rá példa? Hol döntesz te, és nem helyetted döntenek?
Csak most nem a neked kedvesek vernek át, az a baj?
Túlságosan sokat képzelsz bele a nemlétezőbe.

graycivil 2018.03.14. 10:47:18

Magyarországon a halálesetek megoszlása:

FIDESZ-hez kapcsolódó halálesetek:
- Weisz Tamás
- Váradi András
- Komáromi András (Welt 2000 Kft)
- Kaya Ibrahimné férje
Összesen : 4 fő

Terrorizmushoz kapcsolódó halálesetek:
-
Összesen: 0 fő

graycivil 2018.03.14. 10:49:16

@6.Lenin: "B+!"

Valóban ütős érveitek vannak. Szerintem hagyjuk. Földrengésbiztos fejetek van...:)

6.Lenin 2018.03.14. 11:02:25

@graycivil:

Nem értetted ugye?

B+, amit helyette kínálsz.
Nehéz volt? Vagy inkább kellemetlen? Agyament fasz.

6.Lenin 2018.03.14. 11:18:50

Tényleg nem értem, hogy miért is lenne jobb megoldás, ha jönnének ezek helyett még a saját véleményük szerint is alkalmatlanabbak? Aztán két év rombolás után megint valaki kezdhetné elölről az egészet.

Aztán megy a siránkozás, hogy lemaradtunk, ezekhez, meg azokhoz. Igen, mint a régi nagy nemesek párizsi, londoni kuplerájokban siránkoztak, hogy milyen elmaradott az ország.
Az utódaik se különbek náluk?

Manyike 2018.03.14. 11:31:09

@6.Lenin:

Agyilag előre is értem, hogy mit jelent, ha másra bízom a döntést, felnőttként is tudom, hogy mindennek következménye van, akár béka, amit le kell nyelni.

Bevallom, csapodár vagyok, s kiélvezem az életet is, mindig van, aki biztosan nem, a kedvenc az nehezebb ügy a jelölteknek, azért nagyon meg kell(ene) dolgozniuk.

"Túlságosan sokat képzelsz bele a nemlétezőbe." - ezt így nem értem. Adott témáról van egy véleményem, amit mások infói is befolyásolhatnak ..... csak, s csak ennyi fontos a személyiségből.

Manyike 2018.03.14. 11:37:55

@6.Lenin:

Néha az a nyerő, ha a régiek kicsit elmennek meditálni, s esélyt kapnak mások, talán tanultak már a saját vagy mások hibáiból. Puding próbája az evés, s ki tudja előre, hogy milyen lesz a más, s ha már kicsit jobb lesz, már megérte. A világ meg nem úgy működik, hogy adott párt híve tök hülye, a másiké meg maga a tökéletes erkölcs.

6.Lenin 2018.03.14. 11:51:23

@Manyike:

"tudom, hogy mindennek következménye van, akár béka, amit le kell nyelni."
Igen, te lenyeled akár a békát is, ha azok kínálják, akiket elfogadsz, de elvárod, hogy azok is nyeljék le a te békádat, akiknek ez nem tetszik.
Aztán ezen elcsodálkozol, pedig te is ugyanezt teszed.

"Túlságosan sokat képzelsz bele a nemlétezőbe."

Mert számodra (is) hihetetlen a fent leírt. Csodálkozol, hogy miért nem mindenki azt, amit te szeretnél. Pedig ellenkező esetben te sem fogadod el ami másoknak lehet jó béka.

Szeretnéd elképzelni, hogy mindenki 1et szeretne, amit te is, és feltételezed, hogy ennek léteznie kellene, hiszen te mindent jól látsz. A másik mindig téved(het csak)

Ez viszont nem létezik, létezhet. Addig van fejlődés, míg lesznek, akik valamit másként látnak.

Nem azt kelle(ene) bizonygatni, hogy amit a másik csinál, az minden rossz, hanem amit én kínálok az jobb. Ugyanazt, vagy rosszabbat kínálni, nem éppen éles elmére vall.

Infót is csak azoktól fogadsz el, akik hasonlóan gondolkodnak.

inreallife 2018.03.14. 11:55:36

@graycivil:
ugye ismerjuk jol mr 20%-ot. tehat ennek a penznek a 5*-ose volt szetpalyaztatva. egy elelmes riporter feltehetne a kerdest...

mennyi is volt az unios tamogatas 2010 ota? mekkora reszet teszi ki 1350+400 milliard felszorozva 5-tel? also hangon ennyi volt a eu tamogatasok korrupcios resze, de szerintem ez meg mindig csak a jeghegy csucsa...

6.Lenin 2018.03.14. 11:58:50

@Manyike:

"A világ meg nem úgy működik, hogy adott párt híve tök hülye, a másiké meg maga a tökéletes erkölcs. "

Akkor az egyik párt miért azon görcsöl, hogy a másikról ezt bebizonyítsa, anélkül, hogy bármi mással azt bizonyítaná, az általa kínált jobb.
Nem bízik az emberekben, hogy képesek ezt eldönteni?

Azt én is látom, hogy xy hülye, de miért válasszam z-t, ha róla is tudom, ő is az?
Szeretnék már egy W-t, aki nem mond senkire semmit, de
olyasmit bizonyít magáról, amit senki más, és számomra elfogadható.

inreallife 2018.03.14. 12:00:34

@6.Lenin:
hm, erdekes, hogy ezt megemlited, amikor a fidesznek valasztasikon keresztul nem volt programja, nem allt ki vitazni a programjarol (mondjuk igy nehez is lenne), es a szamonkerhetoseg is ezek fenyeben 0. ellenben a kampanyaik az ellenfelrol szoltak, hogy miert szar. most is a fideszes kampany arrol szol, hogy vona es buzik, karacsony es a migransok, juhasz es a vak komondor. mas szemeben a szalkat?

Manyike 2018.03.14. 12:29:44

@6.Lenin:

Tévedsz.
1. értelmes felnőttként mind a ketten tudjuk egymásról, hogy másként jár az agyunk. És? Semmi gond. Ilyen színes a világ, más téren is. Ez nem fejlődés, ez puszta alap.
2. engem érdekel, hogy te s bárki más mit gondol bármiről, a dumcsink meg csak különböző témákat, ill. szempontokat érint, s én hiszem, ha látszólag meggyőzhetetlenek is vagyunk, akaratlanul és láthatatlanul is hat ránk minden kívülről, de ezzel sincs semmi gond a mai info-dömpinges világban.
3. hogy egy párt miről akar "engem" meggyőzni, mert ez is a dolguk, jó messziről radarozom, ami igazán hat rám az, ami nekem fontos, majd én eldöntöm, hogy mi az (ez függhet a személyiségemtől, a neveltetésemtől, az élettapasztalataimtól, a mai sorsomtól stb.). És? Ez a szabadság ma megadatik, élek vele.
4. Te is tudod, nincs diktatúra, s ha választás van, az eredmény a szabályok alapján lesz. Az egyszerű hétköznapokban is csúnya pletykásak az emberek, s persze mindig más a hibás. A "jó" politikus meg az emberek szájízének megfelelően tesz.

6.Lenin 2018.03.14. 13:00:31

@Manyike:

Látod, ez az érdekes az egészben, leírod, hogy tévedek, aztán azt is amiről én írtam, csak a elképzeléseid szerint, de végeredményben ugyanazt.
Én soha nem kifogásoltam senki esetében sem, hogy mit gondol, csak azt írom, hogy ugyanúgy gondolkodik mint a másik, de neki azt felrója.
Senki nem járja be ugyanazt az utat, ezért nem is lehet azonos nézeten. nincs ebben semmi különös.
Nem is ezekről írtam eddig.

Manyike 2018.03.14. 13:06:16

@6.Lenin: én magamat nem úgy látom, ahogy te engem, de nem is olyan akarok lenni, amilyennek látsz. A "tévedsz" csak ennyi. A többi
- másként gondolkodunk a világról - de ezt tudjuk, általában
- jobban megismerni a másik másmilyenségét, egyes témákban, részletekben - talán akarjuk :)

6.Lenin 2018.03.14. 13:10:25

@inreallife:

Rosszul látod. Mert úgy akarod látni.

Én kb 90-től kezdve kezdetem komolyabban foglalkozni a politikával, előtte nem sokat érdekelt.
90-ben majdnem beléptem az SZDSZ-be is, mivel a liberális felfogás közelebb áll hozzám. Természetesen bizonyos kérdésekben a régi felfogás szerint baloldali is vagyok, néhány dologban konzervatív.
Egy dologban soha, a rasszizmusban. Szerintem soha , sehol, senki nem választotta ki, hogy kinek, minek szülessen.

Benned viszont van egy jó adag előítélet, gyűlölet, irigység.
Ezek befolyásolnak, és ezek miatt kár is lenne veled konkrét dolgokról vitázni. Reménytelen.

6.Lenin 2018.03.14. 13:21:40

@Manyike:

Én annak látlak, amilyen vagy. Senkit nem szeretnék annak látni, amit én esetleg elképzelnék róla. Számomra ezek csak azért érdekesek, hogy ki miért is gondolja azt, amit. A valóság nagy része úgyis rejtve marad, pedig ez lenne az érdekesebb.
Ezt próbálom előkaparászni.
Senkit nem szeretnék meggyőzni, megváltoztatni.

index.hu/tudomany/2013/02/20/politikai_nezetekkel_szuletunk/

Az, hogy ki, miért is gondolkodik úgy, ahogy. Mi lehet a mondandója mögött a valódi szándék, már akkor is érdekelt, amikor a politikát nagy ívben .....m.

Szerencsére ezt ki is élhettem, hiszen nagyon sok emberrel, családdal kerültem kapcsolatba, szinte minden rétegből. Aztán ez megmaradt, bár már nincs sok jelentősége. akkor volt, mert a munkámban hasznosíthattam a leszűrt tapasztalatokat. Ma már nincs jelentősége. Hobbi.

inreallife 2018.03.14. 13:29:44

@6.Lenin:
erdekes, mert par eve meg azt ecsetelted, hogyan jartal kulfoldre a rendszervaltas elott. hogy besugokent tudtad elerni, vagy partfunkcikent, azt pont annyira magyaraztad meg, mint kosa lajos kozgazon vegzett kozgazdasz egy nagysagrendlige trump meretu ingatlanlanmgnas vagyonanak a kezeleset...

Manyike 2018.03.14. 13:51:16

@6.Lenin:
"Senkit nem szeretnék meggyőzni, megváltoztatni." - ok :) na, azért van bennünk közös is.

"Hobbi."- a prevenciót múltkor kibeszéltük, szerintem az agytorna is az. Akkor ez is közös? :)

6.Lenin 2018.03.14. 13:53:09

@inreallife:

Nem sok mindent tudhatsz a rendszerváltás előtt időkről.
Minde1.
74-ben megnősültem és külföldre költöztem. 80-ban meg hazajöttem
70-74 egyéni vállalkozó voltam Mo-on, anélkül, hogy besúgó lettem volna, vagy tagja lettem volna bármilyen politikai szervezetnek. Nem volt ez feltétel.
Igaz, hogy gimisként 3.-ban még KISZ tag is voltam , sőt osztálytitkár, de félévkor kirúgtak a KISZ-ből is , mert nem voltam hajlandó hazudozni. erről ennyit.
Ja, talán még annyit, 1948-ban mindenünket elvették, engem még az oviból is kirúgtak, visszavettek, megint kirúgtak, aztán már önként nem jártam néhány hónapig, bár reggel elmentem, du meg időben hazamentem, de ezért az anyám jól elporolta a nadrágomat hátulról, és utána már kénytelen voltam járni.

Ezt már biztos leírtam, vállalom is. Néhány hülye kitalálta, hogy besúgó voltam, meg munkásőr, de akik ismernek azok ezen jót nevettek. Mivel bármit is tennék, ezt úgysem tudnám cáfolni, de őszintén, nem is érdekel. Nincs jelentősége egy névtelen felületen. Vállalok mindent, amit eddig leírtam itt a neten.

A politikusok személyes dolgai meg végképpen nem érdekelnek.

6.Lenin 2018.03.14. 14:05:52

@Manyike:

Ennek örülök, hogy lenne miről beszélgetnünk, anélkül, hogy a politikát szóba hoznánk.
Én bárkivel szívesen elbeszélgetek, bármiről, kivéve a rasszistákat.

inreallife 2018.03.14. 16:04:54

@6.Lenin:
igen, hiheto, hogy te ki-be hazasodtal az orszagbol, meg vissza is jottel, plane az egyeni vallakozas. engedelyt sem kellett kerni ra, mi? vegulis csak egy hulye fuggony volt a hataron, amit el kellett huzni. hat ennel azert idosebb vagyok, hogy ezt bevegyem...

6.Lenin 2018.03.14. 16:34:37

@inreallife:

Teljesen mnd1, hogy mit hiszel. Bizonyítani is tudnám ezeket.

70 -ben adták a vállalkozói engedélyeket, mint a cukrot (állítólag Nyers Rezsőék próbálkoztak egy új szisztémával)
Már hogyne kellettek volna engedélyek a házasságkötéshez, kitelepüléshez, mindenhez kellettek hivatalos fordítások stb.
80-ban visszajöttem+ 1 feleség+ 2 gyerek (lányok), mindenki Árpi bácsija engedélyezte nekik a magyar állampolgárságot.
De lényegtelen, magánügy, és semmi köze a politikához.
Áprilisban lesz 44. éve, hogy együtt vagyunk.
Ja, és van 3 unokám, akik imádnak, én is őket. Minden más lényegtelen, vagy sokadlagos lehet csak.

kincsőrző 2018.03.19. 09:34:01

Az LMP éppen most játssza el az esélyét arra, hogy vele lehessen más a politika...

Hülyék voltak, ha a baloldali ellenzék helyére akartak pályázni.
Azt kellett volna lekoppintani, amit a Fidesz csinált 1994-1998 között, és átmenni a középbalból egy középpárttá vagy középjobb párttá -- valami olyamsi párttá mint klasszikusan az angol LibDemek (nem az utolsó pár évükre gondolok). A legnagyobb űr a magyar politikai palettán itt lenne, a Fideszre a korrupciós és hasonló ügyek miatt jobb híján szavaznak sokan, az LMP egész eddig rendelkezett azzal a potenciállal, hogy elszívja a fidesz kritikusabb szavazóit. Az összeborulás felé mozdulással most szépen elidegenítik ezeket a választókat...
süti beállítások módosítása