Régóta meggyőződésem, hogy a politikusi beszédeket önmagukban értelmetlen elemezgetni. Teljesen felesleges olyan kérdésekről beszélni, hogy mennyi volt bennük az újdonság vagy hasonlók, mert csak egy dolog számít minden beszéd kapcsán: segítették az adott szereplő stratégiájánák érvényesülését, vagy inkább gátolták azt. Három héttel a parlamenti választás előtt mindez fokozottan érvényes. Szerintem a mai napnak ebből a szempontból négy fontos tanulsága volt:

1. A Fidesz számára kulcskérdéssé vált, hogy a választási kampány számára egyre kellemetlenebb dinamikáját megfordítsa, vagy legalább megtörje. Míg négy évvel ezelőtt szinte jutalomjáték volt a kormánypártnak a voksolás előtti egy-két hónap, benne a legnagyobb visszhangot kiváltó Simon-üggyel és az ellenzéki kampány bénázásaival, idén ehhez képest sorra jöttek a Fidesz számára ártalmas témák. Kezdődött az Altusz-nyilatkozattal, folytatódott a minden napra egy Elios-aktával, aztán jött a váratlan és széles körben tárgyalt hódmezővásárhelyi vereség, végül pedig Simicska Lajos lapja kezdte el a sajátos politikai vadászatot, és hozott elő újabb és újabb kínos dokumentumokat kormánypárti vezetőkről. Március 15-től a Fidesz azt várhatta, hogy megtöri ezt az irányt, és a Békemenettel erőt és magabiztosságot mutat, kijön abból a defenzívából, amibe az elmúlt hetekben került. A Békemenet azt a célt biztosan teljesítette, hogy rengeteg embert toborzott össze, a mozgósítás jól működött, a demonstráció tehát sikeresnek bizonyult. Hogy ezzel a kampány dinamikája megfordult volna, az ma este még biztosan nem dönthető el. A következő napok politikai vitái mutatják majd meg, hogy ebből a kormányoldal mennyit tud profitálni: új irányt ad a kampánynak, vagy csak epizódnak bizonyul.
2. Pár héttel ezelőtt egy rádióműsorban arról beszéltem, korábban nem hittem volna, hogy a bevándorlás kérdése ilyen hosszú időn keresztül a kormánypárt vezető témája tud lenni, és azt sem gondoltam volna, hogy a 2018-as kampányban kizárólag ezt teszi majd a kirakatba. Az egyik egyetemi kollégámtól kaptam is egy levelet a műsor után, amelyben finoman megdorgált, mondván, hogy tévedek: a kormánypárt kampányának ez csak az egyik üzenete, de emellett nagyon fontosak a kormányzás gazdasági és társadalmi eredményei is, amelyek szintén a kormány üzenetei között szerepelnek. Orbán Viktor mai beszéde megmutatta, hogy – bár kétségtelenül szólhatna az elmúlt nyolc év eredményeiről is, hiszen tagadhatatlanul lenne muníció – ebben a kampányban a Fidesz mindent a migrációra tesz fel. Egy téma, egy ügy ilyen mértékben szerintem még soha nem uralt el egyetlen ünnepi beszédet sem, szinte gigantikus méretűvé növelve a kérdést és annak tétjét, ezáltal azt is üzenve, hogy minden más ügy eltörpül, sőt, felvetése gyengíti a lényegi kérdést, azaz ártalmas is. A Fidesz láthatóan lemondott arról, hogy a kormányzás egyéb területeiről bármit mondjon, nem csupán ígéreteket nem tesz, de a létező eredményeit sem hajlandó a kampányban tárgyalni. Fontos döntés ez, amelynek a hasznosságát április nyolcadika után tudjuk majd megítélni.
3. Orbán Viktor beszédében elhangzott egy szokatlan, meglepő mondat, amely azonnal az ellenzéki pártok legfontosabb témája lett. A miniszterelnök erkölcsi, jogi és politikai elégtételt helyezett kilátásba a támadásokkal szemben a választásokat követően. Az elmúlt pár órában folyamatosan azon gondolkoztam, hogy vajon ennek a résznek mi értelme, mi célja lehetett? Mit szeretett volna ezzel elérni a szónok, hogyan illeszkedik a kormányfői stratégiába? Tudhatta előre, hogy egy ilyen mondatot sokan – nem ok nélkül - fenyegetésnek fognak értelmezni, és egy miniszterelnöki pozícióból elhangzó hasonló megnyilatkozás a kampány hajrájában az ellenzék számára magas labda lehet. Ha korábbi szövetségesének és mostani ellenségének, Simicska Lajosnak akart üzenni, azt megtehette volna számtalan más – nem nyilvános - csatornán is, ehhez biztosan nem egy olyan eszközt volt célszerű igénybe venni, amelyre a legnagyobb figyelem irányul. Magam ezen a ponton egyelőre nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy itt nem a ráció, hanem a zsiger szólalt meg: a miniszterelnök nem azt mondta, ami hasznos számára, hanem amit ebben az ügyben valójában gondol, még inkább érez. Ha valóban így történt, az olyasmi, amit Orbán Viktor a beszédeiben viszonylag ritkán szokott elkövetni: komoly politikai hiba.
4. A mai nap azt is megmutatta, hogy az ellenzéki együttműködés kérdésében továbbra is érvényes mindaz, amit a korábbi bejegyzésben írtam. Az ellenzék egy kicsit sem lépett közelebb ahhoz, hogy a koordináció megvalósuljon, sőt, a téma felvetésének módja inkább ahhoz vitt közelebb, hogy az elutasítás egyértelműbb legyen. Gyurcsány Ferenc – szokásos jó ütemérzékével és sajátos racionalitásával - ismét megpróbálkozott azzal, hogy ellopja a showt az ellenzéki riválisai elől: a Szél Bernadett körzetében bejelentett egyoldalú visszalépése és a többi párt meghívása egy vasárnapi tárgyalásra a leginkább médiaképes megnyilvánulás volt az ellenzéki oldalon. Az LMP, amely az elmúlt napokban egyre többet kezdett beszélni az együttműködés fontosságáról, azonnal bele is sétált a csapdába, és Szél Bernadett az egyik esti televíziós műsorban jelezte, hogy ott lesz a tárgyaláson. A Jobbik viszont kapásból elutasította Gyurcsány meghívását, ami után nyilvánvalóvá vált, hogy vasárnap Szél Bernadett kénytelen lesz kizárólag Karácsony Gergellyel és Gyurcsány Ferenccel egyeztetni – pedig pont ezt akarta korábban elkerülni azzal, hogy folyamatosan az MSZP és a Jobbik megállapodásának fontosságáról beszélt. Miközben a Jobbik távol marad, de számíthat rá, hogy minden szereplő róluk beszél majd (őket hiányolja vagy hibáztatja), átfogó megállapodás pedig szinte biztosan nem lesz.