Ma adtam egy rövid interjút a jövő héten megjelenő Barikád című hetilapnak. Sejtem, hogy sokaknak (innen is és onnan is) nem tetszik majd a megjelenésem a lapban, ezzel kapcsolatban azonban elég határozott a véleményem: ha kérdeznek, ráadásul érdekes dolgokról és még bele is fér az időmbe, akkor szívesen válaszolok. Nem szeretem a hangos elhatárolódást, a nyilvános fintorgást és a látványos kivonulást, felesleges magamutogatásnak és öntúlértékelésnek tartom, mint ahogy demonstratív aláírásgyűjtésekben – egy kivétellel – sem vettem részt soha. Nem kell nekem egy lap minden szavával egyetértenem ahhoz, hogy az amúgy udvarias megkeresésükre válaszoljak: akár a 168 Óráról, akár a Demokratáról, akár éppen a Barikádról van szó. Más kérdés, hogy cikket valószínűleg egyikbe sem írnék – lásd a 0. bejegyzést -, de miért kellene megtagadnom a párbeszéd lehetőségét bárkitől, aki nem az életemre tör, csak interjút kér.
De nem erről akartam írni, hanem a témáról, ami pedig nem volt más, mint a közvélemény-kutatások politikai szerepe. Nem szeretném előre kifecsegni az interjút (hiszen akkor, ugyebár, ki venné meg a lapot...), csak egy rövid részt idézek belőle, vagyis magamból: „A kutatások – pontosabban azok interpretációi - ettől függetlenül valóban alkalmasak a befolyásolásra, nem véletlen, hogy az embernek többször az az érzése, hogy bizonyos adatok nyilvánosságra hozása – az időzítés és a magyarázat is - politikai célokat szolgál. Sajnos a közvélemény-kutató szakma az utóbbi években nem bizonyult elég összetartónak, következetesnek és kizárólag a szakmaiságnak elkötelezettnek, hogy ezek a kételyek ne legyenek okkal megfogalmazhatók. (…) gyakran tapasztalom, hogy a valódi adatokkal valóságos bűvészkedés zajlik: ebben az értelemben nem a kutatás, hanem az ismertetés az, amely időnként a politikai küzdelem része.”
A világért sem szeretnék úgy tenni, mintha az én szakmám jobb állapotban lenne – sőt, pont azt állítom, hogy az eleve egzaktabbnak tűnő, számokkal dolgozó közvélemény-kutató társaság megítélése romlott le a véleményeket hangoztató, pártosnak gondolt, gyakran politikai céloknak alárendelt elemzőkéhez. Tapasztalataim szerint a legtöbb ember szkeptikus a kutatási adatokkal kapcsolatban, ami persze nem feltétlenül baj, hiszen erre a kétkedésre a gyakran előforduló politikai manipulációk miatt szükség is van. Mégis jó lenne, ha maradnának azért hiteles helyek, vagy ha erre nincs igény és lehetőség (ami nagyon szomorú lenne), akkor legalább tudja mindenki, hogy kit tisztelhetünk az egyes mérések mögött. Jó példák vannak: az USA-ban a média képes elkötelezettségükre büszke demokrata és republikánus közvélemény-kutatókat szerepeltetni – gondosan ismertetve kötődésüket -, s így aztán a választó fejében elválhat egymástól a mért adat és annak időnként politikailag motivált magyarázata. Aki pedig semleges, kívülálló kíván maradni, az méréseiben és magyarázataiban is nagyon korrekt lesz, mert a nyilvánosság egy pillanat alatt leleplezi a hamisságot.
Az utolsó 100 komment: