Az első két forgatókönyvben alapvetően a Fidesz és az MSZP választási szereplésére koncentráltam. A Fidesz kétharmad és az MSZP egyharmad kérdése mellett azonban még akadnak izgalmas témák: a kisebb pártok szereplése például jelentős hatással lehet a Fidesz és az MSZP lehetőségeire is. A harmadik forgatókönyvben az öt százalékos küszöb átugrásával küzdő pártokkal, elsősorban az MDF-fel és az LMP-vel foglalkozom.
A harmadik forgatókönyv
A 2010-es választás akár módosíthatja is a magyar pártrendszernek a kilencvenes évek második fele óta tartó koncentrációs folyamatait. Miközben elképzelhető, hogy mindössze három párt kerül be a parlamentbe (Fidesz, MSZP, Jobbik), ma még az sem zárható ki, hogy a 2002-es és a 2006-os választások után plurálisabb parlament jön létre. Elméletileg még öt pártnak is jó esélye van arra, hogy önállóan teljesítse a bekerülési kritériumokat (erre legutóbb 1998-ban volt példa): a három szinte biztos bejutón kívül az MDF és az LMP sem teljesen esélytelen. Rajtuk kívül esetleg még az SZDSZ (vagy valamelyik utódpártja) jöhetne szóba, de ebben talán már maguk az érintettek sem bíznak. Az SZDSZ-töredékek mozgása ettől függetlenül még érdekes lehet (a Republikon honlapján jól követhető mindez), hiszen elképzelhető, hogy egyikük vagy másikuk valamilyen megállapodás alapján az MSZP-ben, az MDF-ben vagy az LMP-ben talál menedékre.
A kis pártok helyzetét Magyarországon küszöbök sora nehezíti. Nem csupán a mindenki által ismert öt százalékos parlamenti küszöbről érdemes beszélni, a nehézségek már korábban elkezdődnek. Az első problémát a láthatósági (és vele együtt elérési) küszöb jelenti: a kis pártok csak hihetetlen energiák mozgósításával képesek megjelenni a mindenki által nézett, olvasott és hallgatott médiumokban. Ha valaki ezen pártok honlapjaira téved, tapasztalhatja, hogy ha nem is a nagy pártokhoz hasonló intenzitással, de ezek a szervezetek is rendszeresen adnak hírt magukról Miközben azonban a Fidesz vagy az MSZP szóvivőjének szinte minden mondata automatikusan bekerül az egyet innen – egyet onnan típusú hírekbe, a kisebb pártok közleményei legfeljebb a mínuszos híreket ostromolhatják. Nagyot kell tehát mondani, a nagyotmondás viszont nem mindig produktív.
A relatív láthatatlanság, kiegészülve a szerényebb anyagi és személyi erőforrásokkal, rendkívül megnehezíti a következő küszöb, a jelöltállítás sikeres teljesítését. A magyar választási rendszer szelekciós mechanizmusai úgy vannak kitalálva, hogy országos szervezettségre és kitartó munkára van ahhoz szükség, hogy egy szervezet egyáltalán a rajtvonalra felállhasson. Talán ez is az oka annak, hogy nálunk – szemben a régió némely országával – a parlamenti pártokon belüli konfliktusok ritkán végződnek szakítással. Ha kizárólag országos listás voksolás lenne, az MSZP-ből kivált Szili-pártnak, a Fideszből létrejött Pokorni-féle liberális centrumnak, vagy korábban az SZDSZ-ből távozó Fodor-pártnak ugyanúgy lett volna esélye az önálló mandátumszerzésre, mint bármely népszerű személyek által szervezett médiapártnak. A magyar rendszerben azonban az országos jelenlét kevés, hiszen helyben, a 176 egyéni választókerületben dől el, hogy egyáltalán indulhat-e egy párt a választáson. Ezek a problémák különösen az új pártokat sújtják, bár a régi nagyok is küzdenek ezzel. Az SZDSZ, az MDF és az LMP számára az első szelekció az ajánlószelvények összegyűjtése lesz, s nem lennék meglepve, ha akadna olyan ezek közül, amely már itt jelentős veszteségeket szenvedne.
Mindezzel együtt az EP-választás – amely tétnélkülisége és reprezentativitás hiánya miatt nem fordítható le egyszerűen parlamenti voksolásra – megmutatta, hogy a kis pártok nem teljesen esélytelenek. A júniusi voksolás után az sem volt kizárható, hogy a választást sikernek elkönyvelő MDF és LMP esetében jelentős emelkedés következik be a támogatottsági mutatókban. Ha a már több bejegyzésben említett bizonytalan szavazók áramlása elindult volna ezen pártok irányába, nem lenne kétséges a parlamenti jelenlétük. Az adatok azonban azt mutatják, hogy egyelőre ilyen mozgás nem következett be, s csak hibahatáron belüli mérési különbségekről van tudomásunk.
A stagnálásnak számos oka lehet. Az MDF számára az állandó belső viták (amelyek eredményeként mára szinte „kétüléses” maradt a párt, s parlamenti frakciója is megszűnt), az ügyészségi vizsgálat és ennek következtében a vitákat kiváltó parlamenti mentelmi szavazás (ahol a szocialisták mentették meg a kínos eljárástól Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt) okozhatnak problémát, valamint az a tény, hogy az MDF – az LMP-vel szemben – nem tudja hitelesen eljátszani a pártokat „kívülről” ostorozó tiszta és ártatlan erő szerepét. Ráadásul az MDF – amelyre 2004 után a tervezett politizálás és a kimunkált kommunikáció volt jellemző – idén ősszel mintha mély álomba zuhant volna; pedig a nagy pártoknál korábban indított kampány a láthatóság szempontjából racionálisnak tűnne. Nehezen érthető továbbá a Fidesszel kötendő koalíció felvetése, amelyet jelen helyzetben – hosszas mérlegelés után is - nehéz nem kapitális baklövésnek nevezni. Egy ismert MDF-es tanácsadó cikkében a „minőségnek” tekintett saját pártjával szemben „mennyiségnek” deklarálta a Fideszt, majd rögtön kettejük koalíciójára tett javaslatot. Bár furcsa az a házassági ajánlat, amelyben a magát szépfiúnak tartó udvarló a mennyasszony túlsúlyára utal, a javaslatot később Herényi Károly is átvette, a sajtó pedig széles körben tárgyalta. Dávid Ibolya – jó taktikai érzékkel - igyekezett ugyan finomítani (Bokros Lajos a Népszavában: "Az elnök asszony ezt már helyre tette"), mégis, a furcsa akció bizonyára az MDF potenciális – nagyrészt volt szocialista, kisebb részben volt SZDSZ-es - szavazóinak nem nyerte el a tetszését.
Az LMP gondjai más jellegűek, de szintén számosak. Új pártként az MDF-nél jobban meg kell küzdeniük a láthatósági és elérési korlátokkal, ismertségük gyengébb, befolyásuk csekélyebb, népszerű politikai vezetőik nincsenek. Nem rendelkeznek kiépített szervezetekkel, nem világos a politikai karakterük (számos, a magyar politikában vízválasztónak számító kérdésben nincs, vagy nem ismert a véleményük), ráadásul a politikai professzionalizmus terén is mintha lemaradásban lennének. Ennek ellenére van egy olyan jellemvonásuk, ami talán a legértékesebb lehet a 2010-es választáson, ahol a választói undor és az eddigi szereplőkben való csalódottság minden korábbinál erősebben érvényesülhet: az újdonság jellegük - és vele együtt az az önkéntes támogatói tábor, ami a "bevett" pártokra már alig jellemző. Az LMP legnagyobb versenyelőnye a pártversenyben – a Jobbikhoz hasonlóan - egyértelműen ebben rejlik, a kérdés csak az, hogy tudnak-e ezzel okosan sáfárkodni. Ebből a szempontból talán az sem olyan nagy baj, ha a választók számára nem egészen világos, zöld, liberális vagy újbaloldali pártról van-e szó – amíg ez a tisztázatlanság nem okoz kívülről is érzékelhető belső problémákat, mindenki azt láthat bele, amit éppen szeretne. A Jobbklikk szerzőjével egyetértve azt azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy a bekerüléshez szükséges szavazatok ezen a választáson elsősorban (értsd: messze nem kizárólag) balról várhatók: ha erre nem teszi nyitottá magát az LMP, nem reménykedhet a meglepetésben.
A küszöb környékén mozgó pártok esetében az előrejelzés a szokásosnál is nehezebb. Tulajdonképpen ez inkább szerencsejáték, én legalábbis annak tartom, talán nem véletlen, hogy már több ízben is vesztettem ezzel kapcsolatos fogadásokat… Ahol pár ezer szavazat a mindenről vagy semmiről dönthet, nincs igazi tere az értelmes előrejelzésnek. Ha fogadni kellene, nekem úgy tűnik, hogy mindent összevetve mintha az LMP helyzete tűnne reménytelibbnek, leginkább a már említett fundamentális ok (újdonság jelleg) miatt. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a már sokszor (általam is) leírt MDF ne tudna újra meglepetést okozni, erre leginkább a volt szocialista szavazóknak kitalált Bokros-projekt kínál lehetőséget. A közvélemény-kutatók korábbi tévedései azonban azt sem jelentik – miként erre fordított előjellel időnként a párt politikusai utalnak -, hogy a parlamenti hely ezúttal biztos lenne.
Az a (volt) kis párt, amely esetében ma már a parlamentbe jutás nem látszik kérdésnek, a Jobbik. Legközelebb - két további forgatókönyv kapcsán - velük foglalkozom…