Az eddigi elnökválasztások második legnagyobb támogatottságával, 263 szavazattal már az első fordulóban államfővé választotta Schmitt Pált a parlament. Ilyen frakciófegyelemre elnökválasztásnál még nem volt példa: az adatok alapján nehéz másra gondolni, mint hogy a titkos – tehát elméletileg beazonosíthatatlan – szavazáson egyetlen parlamenti képviselő sem viselkedett másként, mint ahogy a frakciója kérte/utasította. A Fidesz-KDNP minden politikusa – köztük maga Schmitt Pál is – megszavazhatta Schmitt Pált, a szocialisták mind egy szálig Balogh Andrásra voksoltak, míg a Jobbik és az LMP egyiküket sem kívánta. Ezen is túl vagyunk, de mi jön most?
(Fotó: hvg.hu)
Politikai értelemben a válasz egyértelmű: az önkormányzati választás. Ennek időpontját akár a távozó, akár az új elnök is kitűzheti (ne feledjük, hogy a választási eljárási törvény módosításával 72 napról 60-ra csökkent a „legkésőbbi” időpont), az államfőnek azonban legfeljebb annyi dolga lesz, hogy október öt vasárnapja közül válasszon – az alkotmány ugyanis csak ebben a hónapban engedi megtartani a voksolást. Sokan feltételezték, hogy az alkotmánymódosító hangulatban a Fidesz esetleg előbbre hozza (vagy lényegesen későbbre halasztja) a szavazás időpontját, erre egyelőre nem került sor, és most már valószínűleg nem is fog. Mindent mérlegelve azonban nem lenne nagy meglepetés, ha az államfő a legelső alkalmat, azaz október 3-át tartaná ideálisnak – így viszont már csak három hónapig kell megtartania a Fidesznek a parlamenti választás óta töretlen előnyét, hogy az önkormányzatokban is elsöprő, eddig nem látott győzelmet arasson.
Az elmúlt hetek történései, de a csordogáló közvélemény-kutatási adatok is azt mutatják, hogy április óta az ellenzék pártjai többé-kevésbé bénult, legfeljebb reagáló szerepben vegetálnak. Az MSZP-t padlóra küldte a választási vereség, s ez akkor is így látszik, ha abban igaza van Tölgyessy Péternek, hogy esetükben a szakadás elkerülése is eredménynek számít. A Jobbik – bár a parlamentben meglepően szorgalmas munkát végez – mintha nem találná a hangját, s láthatóan nem döntötte még el, hogy a Fideszt meg-, vagy inkább legyőzni szeretné. Az LMP a hosszú távú építkezés és a rövid távú célok dilemmájában őrlődik, aminek következtében hol jobbra, hol balra kacsingat, s ugyan lenne esélye az első számú ellenzéki pozíció elfoglalásához, az ehhez szükséges bátor döntéseket még nem tudta meghozni. Ebben a helyzetben a Fidesz valóban csak magát verhetné meg; ha a következő három hónapban nem követnek el komoly hibát, a módosított önkormányzati választási rendszerrel (amely a győztest még inkább megerősíti) a hátuk mögött szinte teljesen narancsba boríthatják a helyhatóságokat.
S bár a 2006-os önkormányzati választásra úgy emlékszünk – nem alaptalanul -, mint amely a 2002-es szocialista sikernél is nagyobb fideszes győzelmet hozott, a mostani feltételezett kormánypárti előretörés még ennél is komolyabb lehet. Könnyen előfordulhat, hogy nem csupán a fővárost foglalja el történetében először a Fidesz, de nem marad egyetlen olyan megyei jogú város sem, amely ellenzéki irányítás alatt áll. 2006-ban Szombathely, Székesfehérvár, Dunaújváros, Pécs, Szeged, Miskolc és Nyíregyháza szocialista polgármestert választott, és a fővárosban is számos kerületnek MSZP-SZDSZ-es vezetője maradt. Ha nem történik olyan esemény, amely katalizátora lehetne valamiféle választói kompenzációs – értsd: ellensúlyt teremtő – igény megjelenésének, ráadásul az ellenzéki pártok között sem alakul ki érdemi együttműködés, a Fidesz ötven százalék körüli országos támogatottsággal is szinte mindent vihet. A zsákmányelv mostani diadala ellenére ebből a későbbiekben akár még gondja is lehet majd a pártnak, ma azonban még az látszik, hogy a Fidesz októberben az elnöke által forradalomnak nevezett hatalomátvétel teljes győzelmére készül: valószínűnek tűnő sikerével szinte minden létező pozícióba kormánypárti politikusok kerülhetnek.
Az utolsó 100 komment: