Mielőtt kellemes húsvétot kívánok a blog minden olvasójának, a pillanatnyi politikai csendet kihasználva szeretnék még valamiről beszélni. Ezen oldal indulása óta hivatalból is figyelem a hozzászólásokat, de korábban is nagyon érdekelt, hogy miképpen érvelnek és indokolnak azok, akik a politikával kapcsolatban mondják el véleményüket a helyesről és a helytelenről. Számtalan logika, stílus és fogalmazásmód váltja egymást, hol hatásosabban, hol kevésbé. Azt vettem észre magamon, hogy az érdeminek nevezhető megszólalások közül igazán csak egy olyan van, amely rettentően zavar: az, amikor az aktuális politikai érdekeket elvinek látszó érveléssel támasztja alá a megszólaló. Márpedig nincs annál veszélyesebb, mint amikor instrumentalizáljuk az elveinket – előbb-utóbb ugyanis változhatnak a körülmények és módosulhatnak az érdekek.
Az ilyen mondatok gyakran árulkodó előhangolással kezdődnek. Nem azért mondom, mert… Bárki is lenne ebben a helyzetben… Függetlenül attól, hogy most éppen kinek kedvezne… De persze általában mégis csak azért és miatta és nem függetlenül.
A 2006-os választások előtt néhányan azzal érveltek, hogy Magyarország gondjaira csak a kiegyensúlyozott kétpártrendszer és a rendszeres váltógazdálkodás kínálhat megoldást, így ugyanis – mondták - hatékonyabb a kormányzás. Akik akkor ezt mondták, ma már többségükben a kétharmados felhatalmazás és a tartós – váltógazdálkodás nélküli - kormányzás hívei, természetesen tértől és kortól függetlenül, de csak 2010 után. Ugyanekkor, négy évvel ezelőtt, sokan azt állították, hogy antidemokratikus és elfogadhatatlan, ha egy párt ki akarja szorítani a saját oldaláról a riválisait az „egy a tábor, egy a zászló" elve alapján, hiszen a valódi demokráciához igazi többpártrendszer, politikai pluralizmus kell. Elvi kérdés – hangsúlyozták -, hogy a sokpártrendszer jobb, mint a kevesebb párt alkotta pártrendszer. Ugyanezen véleményvezérek többsége ma abban hisz, hogy a demokrácia megmentése érdekében nem szabad a kis pártokra voksolni, hanem csak és kizárólag a baloldal egyetlen életképes erejét szabad támogatni.
Amikor a Gyurcsány-kormány elvesztette a társadalom többségének bizalmát, egyesek arról kezdtek el beszélni, hogy ilyen helyzetekben – hiszen ez következik az elvekből - le kell mondania a kormánynak, vissza kell adni a döntés lehetőségét az embereknek, azaz előrehozott választásokat kell tartani. Mások meg voltak győződve arról, hogy ez a felvetés már önmagában is antidemokratikus, hiszen a kormány négy évre kap felhatalmazást, azaz elfogadhatatlan ilyen követelésekkel támadni. Vajon mit mondanak majd ugyanezek az emberek, előbbiek és utóbbiak egyaránt, ha a Fidesz-kormány népszerűsége esetleg alacsonyra tart, és mondjuk a megerősödött MSZP előrehozott választásokat kezd követelni?
Mostanában a miniszterelnök-jelölti vita kapcsán olvasom rendre a nagy kijelentéseket. Demokráciában lennie kell vitának, aki elbújik előle, nem demokrata – mondja az egyik oldal. Semmi értelme nincs egyetlen vitának sem, ezekből soha nem derül ki semmi – mondja a másik. Ugye, nem csak engem érdekel, hogy mi lesz a véleményük, ha egy következő választáson a Fidesz akar vitát és ellenfele szeretné majd azt megúszni?
Ennyi példa talán elég is, hogy megtehessem a javaslatomat: vagy legyünk nagyon következetesek, és elvi állításainkat mindig, mindenkire érvényesítsük akkor is, ha annak eredménye nem örvendetes számunkra, vagy ha ezt nem tudjuk megtenni, soha ne keverjük össze az érdekeket az elvekkel. Aki ezt vagy azt az oldalt támogatja, miért ne mondhatná egyrészt, hogy nem kell vita, mert az árthatna a pártomnak, vagy másrészt, hogy a vitára szükség van, mert az használhat a pártomnak? A most szeretnék/nem szeretnék vitát – forma az elkötelezett támogatók részéről számomra sokkal szimpatikusabb, mint a fentebb idézett megtévesztően általánosító mondatok.
Az utolsó 100 komment: