A mai parlamenti ülés sem volt tanulságoktól mentes. A napirend előtti miniszterelnöki felszólalásról a DeDi elemzése szinte minden fontosat elmondott, ezért most elsősorban nem is erre koncentrálok. A frakcióvezetői válaszokat és a miniszterelnöki reakciót hallgatva számomra az volt a legmeglepőbb, hogy egyértelműen a Jobbik látszott a legjobban kitalált és leghatékonyabban politizáló ellenzéki erőnek.
(Fotó: Index)
A radikális párt problémáiról Miért puha a Jobbik? címmel korábban már írtam, illetve egy másik bejegyzésben részben vitattam azt az elemzői állítást, amely szerint a „nyílt kenyértörés” szinte elkerülhetetlennek látszik a megosztott szervezetben. Ezzel együtt a Jobbik ma kétségtelenül rosszabb helyzetben van, mint amit a parlamenti választások környékén gondoltunk, ennek alapvető magyarázata azonban inkább a Fidesz „oszd meg és uralkodj” politikájában, valamint a mézeshetek kormánypárti dominanciájában rejlik. A másik két parlamenti párttal összehasonlítva azonban a Jobbik teljesítménye tűnik a legprofesszionálisabbnak, legalább három ok miatt.
1. Vezető. Miközben sem Schiffer András, sem Mesterházy Attila nem látszik olyan politikusnak, akinek esélye lenne arra, hogy a közvélemény egy adott pillanatban komolyan el tudja képzelni Orbán Viktor kihívójának (azaz nincsenek egy súlycsoportban a kormányfővel), Vona Gábor fel- és megszólalásai – bár láthatóan neki is meg kell küzdenie az új helyzettel – érezhetően jelentősebb súllyal bírnak. Schiffer és Mesterházy derekasan küzdenek, de előbbi okos háttérembernek alkalmasabb lenne, utóbbi pedig – feltehetően részben párton belüli kényes helyzete miatt – egyelőre mintha nem tudna stratégiában, hosszú távra tervezve gondolkodni. Hozzájuk képest Vona összeszedettebb, tudatosabb és hatóképesebb politikusnak látszik, ha nem engedi elhasználni magát, 2014-re komoly versenyelőnye lehet pártjának.
2. Szervezet. A Jobbik az önkormányzati választás előtti jelöltállításnál bizonyította, hogy viszonylag új – és nagyon új parlamenti - pártként országos lefedettségű, hatékonyan működő szervezetet tudhat maga mögött. Az, hogy az MSZP-hez mérhető – és az ajánlószelvények gyűjtése során a legtöbb helyen elvérző LMP-vel szinte összemérhetetlen – mennyiségű jelöltet sikerült állítania, jelentős fegyvertény. Minden egyes önkormányzati pozíció, amelyet október 3-án megszerez majd a párt, tovább erősítheti beágyazottságát, szervezeti erejét. A Jobbiknak esélye van arra, hogy kitörjön az új pártokra jellemző médiapárti jellegből, és megteremtse a tartós szereplővé váláshoz szükséges (de nem elégséges) hátteret.
3. Stratégia. Alapvetően mindhárom ellenzéki párt stratégiai gondokkal küzd, érezhetően nehezen tudják eldönteni, hogy magukat minek mutatva próbáljanak meg a kormányhoz viszonyulni. Az MSZP egyelőre nem tesz mást, mint mindent mínusz eggyel szoroz meg, de önmagáról alig tud és mond valamit; az LMP-t időnként eluralja a szocialista fóbia, miközben arról beszél, hogy a Fidesz váltópártja kíván lenni; míg a Jobbik a szélsőségességhez való viszonyában látszik ambivalensnek. Ennek ellenére talán a Jobbik 2014-es – a következő négy évre vonatkozó - tervei tűnnek a leginkább kitaláltnak; az MSZP-nél ilyenről egyelőre nem beszélhetünk, az LMP-é – ha valóban új baloldali pártként a Fideszt akarják megverni – jelenleg irreálisnak látszik. A Jobbiknak sem lesz persze egyszerű megőrizni vagy akár növelni a táborát, de mintha a párt megkülönböztető jegyei (nemzeti, radikális, új) erősebbek és hitelesebbek lennének.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy 2014-ben lengyel mintára jobboldali kétpártrendszerrel kellene számolnunk, ahol a Fidesz első számú riválisa a Jobbik lehet. Ennek valószínűsége nem nulla, de kétségtelenül elképzelhetőbb, hogy a baloldalon előbb-utóbb valamilyen formában megteremtődik a 2006-ban még erre a térfélre szavazó közel három millió ember sikeres megszólításának esélye. Ahhoz, hogy a Jobbik megkerülhetetlen tényező legyen, még sokat kell tennie, tisztázni kapcsolatát a szélsőségekkel (ne feledjük, hogy egy olyan pártról beszélünk, amely az önkormányzati választáson megyei listavezetőként indítja Toroczkai Lászlót), megfogalmazni viszonyát a Fidesszel, és kormányképességet felmutatni úgy, hogy közben a 2010-ben sikert hozó jellemzői se tűnjenek el teljesen.
Ne szaladjunk tehát nagyon előre, most csak azt tartottam fontosnak, hogy rögzítsük: az ellenzéki pártok közötti sajátos versenyfutásban a Jobbik messze nem áll olyan rosszul, mint ahogy ezt sokan látni vagy láttatni szeretnék.
Az utolsó 100 komment: