„Felelősségre fogjuk vonni mindazokat, akik saját állampolgáraikat rabolják ki, zsarolják meg. Mert ezek olyan bűncselekmények a magyar emberek ellen, amelyek soha nem évülnek el.” Nem, ezek a mondatok nem a szocialista kormányok ellenzékének 2006 és 2010 közötti szótárából származnak. Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila fogalmazott így szombaton, egy amúgy régen nem látott érdeklődéssel kísért baloldali rendezvényen, egy amúgy meglehetősen erőteljes és a korábbi kormányfő (a pártelnök "mumusa") retorikai képességeivel vetekedő beszédben.
(Fotó: mszp.hu)
A „Dobd vissza kővel?” címet viselő bejegyzésben már említettem, hogy az MSZP láthatóan az ellenzéki Fidesz korábbi, sikeresnek bizonyult eszközeit próbálja meg alkalmazni. Nem állítom, hogy nincs ráció ebben az elképzelésben: egyrészt jobb ötlet híján érdemes bevált receptekhez folyamodni, másrészt pedig arra valóban alkalmasnak látszik ez a stratégia, hogy megszilárdítsa, stabilizálja az MSZP helyzetét.
A kormányváltás óta történtek ráadásul egyre jobban megerősítik annak a forgatókönyvnek a valószínűségét, amely a már másfél évtizede tartó Fidesz-MSZP párharc folytatásával számol, s amely – ez az igazán lényeges! - fél évvel ezelőtt egyáltalán nem látszott biztosnak. Március végén még azt írtam, hogy „miközben a korábbi választások előtt azért korlátozott volt a távolabbra tekintő forgatókönyvek száma, hiszen legfeljebb azt találgathattuk, hogy meddig tart ki a kormány lendülete, s mikor veszi át a vezetést az első számú ellenzéki erő, ma ezen túlmenően még azzal sem lehetünk tisztában, hogy egyáltalán kinek van esélye tartósan a váltópárti szerep megragadására.” 2010 végéhez közeledve azonban a másik két rivális forgatókönyv – egy lengyelhez hasonló sajátos jobboldali kétpártrendszer létrehozására és egy új baloldali váltópárt megjelenésére vonatkozó – esélyei lényegesen csökkentek.
Hogy miért? Látni kell: döntően nem az MSZP teljesítménye, sokkal inkább a második Orbán-kormány viselkedése okán. A Fidesz politikája ellehetetlenítette a Jobbik radikalizmusát, így aztán a jobboldali ellenzéki párt – amely feltehetően azzal kalkulált, hogy majd első számú kritikusa lesz a „puha” kormánynak - ma az esetek többségében a számára nem éppen jól szabott alkotmány- és jogállamvédő pozícióban várja a folytatást. De az LMP sem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, amelyben az érdemi, szakpolitikai jellegű érvelést felülírja a kormányhoz való viszony: hiába állna amúgy jól a legkisebb ellenzéki pártnak az, hogy bizonyos ügyekben támogatja, máskor ellenzi a kabinet döntéseit, a Fidesz rendkívüli helyzetekre emlékeztető politikája nem teszi lehetővé ennek a mérlegelő álláspontnak a sikeres képviseletét. Így aztán marad az igazi antitézis, az MSZP, amely ugyan még mindig ezer sebből vérzik, és továbbra sem képes kihordani a Gyurcsány-problémát, a pártrendszerben elfoglalt pozíciója alapján mégis szinte automatikusan válhat (maradhat) az első számú ellenzéki erő helyzetében.
Tulajdonképpen azt sem lehet állítani, hogy ez a változás - az MSZP pozíciójának megszilárdítása és az új pártok növekedési reményeinek elsorvasztása – ellentétes lenne a Fidesz céljaival. Nem hiszem, hogy tudatos tevékenységről van szó, de nem szándékolt következményként is inkább kedvező, semmint kedvezőtlen a kormánypártnak, ami történt. Az MSZP jól ismert, kiszámítható, tervezhető ellenfele a Fidesznek, s bár Orbánék korábban több alkalommal is alulmaradtak a szocialistákkal szemben, a gyurcsányi évek hitelvesztése és teljesítményhiánya miatt még sokáig könnyűnek látszik a velük szembeni érvelés és viselkedés.
Nekem úgy tűnik, hogy a jelenlegi pártrendszerben csak egy olyan váratlan esemény képzelhető el, amely meglephetné és akár meg is rengethetné a Fideszt: ez pedig valamilyen hiteles új konzervatív, liberális vagy centrista párt megszületése. Minél közelebb történne a fogantatása a kormányhoz, annál inkább. Ha egy adott ponton az eddig a Fidesszel tartók közül néhányan - aktív parlamenti képviselőkkel megerősítve - erre az útra lépnének, létrehozva egy kifejezetten nem baloldali, az MSZP-vezette kormányokkal összefüggésbe nem hozható politikai erőt, az egy csapásra választható alternatívát kínálna mindazoknak, akik elégedetlenek a kormány működésével, de a jelenlegi kínálatban nincs mozgásterük. Kétségtelen, hogy ez a kereslet létezik, talán tömegesnek is mondható, de egyáltalán nem biztos, hogy lesznek olyanok, akik felismerik és merik… Amíg ilyenre nem kerül sor, egyre inkább megbarátkozhatunk azzal a gondolattal, hogy a jövő is ugyanarról és ugyanazokról szól majd, mint a közelmúlt.
Az utolsó 100 komment: