Kinek az érdeke, kinek az érdeke? – emlékszem régi televíziós beszélgetéseinkre Fricz Tamással a 2002-es választási kampány idejéről, amikor kollégám a felmerülő újabb és újabb ügyek kapcsán rendre erre a szempontra hívta fel a figyelmet. Igaza volt? Persze. A politikát jelentős részben érdekek mozgatják, aki ezeket nem veszi figyelembe, keveset ért meg belőle. De tényleg mindig tudjuk, hogy az egyes szereplőknek mi is az érdekük? S nem lehet, hogy néha a kis érdekek és a nagy érdekek összeütköznek egymással?
Itt van ez a bajai história. Választási csalás emlegetése, szavazók szállítása, a jelöltek megfigyelése, szánalmas kamuvideó készítése. Kinek az érdeke mindez? Korábban úgy tűnt, különösen a választás megismétlését elrendelő bírósági döntés után, hogy a kormányoldalnak lesz ártalmas ez a kutyakomédia, mert az ellenzéknek papírja lett a Fidesz választási manipulációjáról. Mára fordult a kocka: a mobilkamerás paródia a baloldali ellenzék forró krumplijának látszik, amellyel a Fidesz kapott egy nagy segítséget ahhoz, hogy a jövőben minden támadást ide kössön és ezzel hiteltelenítsen.
Ha ebben a dimenzióban mozgunk, és a politikai érdekek alapján kívánjuk értelmezni az eseményeket, a politikai elemzésnek ma már nem is naponta, de olykor szinte óránként kellene győztest hirdetnie. Múlt hét végén ebben az ügyben még a baloldali ellenzék triumfált, a bejegyzés megírásának pillanatában viszont már egyértelműen a kormányoldalnak áll a zászló, aztán majd jön egy újabb fordulat, vagy egy másik ügy, egy másik pálya, ahol ismét felsorakoznak a kormánypárti és az ellenzéki versenyzők, s megint születik majd számtalan publicisztika, értelmezés, elemzés arról, hogy kinek volt ez az egész az érdeke, s hogy ki nyert és ki veszített.
Bevallom, régebben nagyobb lelkesedéssel követtem ezeket a napi csatákat, ma már nem csupán írni nehezebb róluk, de olykor olvasni is. A politika persze ilyen: a napi küzdelmeket is meg kell vívni, hiszen ezekből rajzolódik ki valami, ami végül a választó fejében politikai cselekvéssé alakul át: támogató vagy protest szavazattá, esetleg lemondó legyintéssé. A politikának minden nap meg kell próbálnia megerősíteni, vagy megkérdőjelezni ezeket a döntéseket, innen nézve tehát ezek az ügyek és az ezekhez kapcsolt megszólalások egyáltalán nem lényegtelenek.
Ugyanakkor van egy nagyobb perspektíva (még mindig ugyanezen haszonmaximalizáló, politikai érdektől vezérelt logikán belül!), amelyről sem a politikának, sem az elemzésnek nem érdemes megfeledkeznie. Ez a játék most éppen arról szól, hogy ki nyeri meg a 2014-es választást. A dolog logikájából fakadóan keveset tudunk még arról, hogy mi fog dönteni, de egy erős hipotézisünk azért lehet. A mostani felmérések alapján (röviden: (1) jelentős kormánypárti többség a pártválasztókon belül, (2) nagyon sok potenciális választó preferenciája ismeretlen, (3) az összes megkérdezett között többen szeretnének kormányváltást, mint a kormány maradását) gyaníthatjuk, hogy az alacsonyabb részvétel inkább a kormányoldalnak, a magasabb inkább az ellenzéknek kedvezhet. Tapasztalataim szerint mindkét oldalon látják és értik ezt a mechanizmust, azaz feltehetően ennek megfelelően – a céljaik elérése érdekében - cselekszenek is. Hogy mit jelent az alacsony és a magas, azon persze lehet vitatkozni, a túlzás és a tévedés kockázata mellett én azt szoktam mondani: ha 55 százalék körüli és különösen alatti lesz a részvétel, akkor a Fidesz nyert, ha 65 százalék körüli és különösen feletti, akkor veszített.
Innen nézve egészen más megvilágításba kerülhetnek ezek a napi csaták, amelyeknek megítélésem szerint nem csupán az a tétjük, hogy egy adott pillanatban ki áll nyerésre bennük, hanem az is – pontosabban még inkább az -, hogy a választói részvételi kedv hűtéséhez vagy emeléséhez járulnak-e inkább hozzá. Nem önmagukban, hanem sorozatban, ahogy a választó látja, megéli ezeket. A lényegi kérdés tehát szerintem nem az, hogy ki jött ki jobban a bajai szappanoperából, hanem az, hogy ezek az események mit erősítenek meg azokban a választókban, akik még nem döntötték el, hogy elmennek-e szavazni: 1) azt, hogy ezek mind hülyék, ennek az egésznek semmi értelme, vagy 2) azt, hogy ez így nem mehet tovább, ezen változtatni kell. Read their lips.
Az utolsó 100 komment: