Pár napja érdekes meghívót találtam: Debreczeni József új könyvét (amely természetesen a szerző kedvenc témájáról, azaz a köpönyegforgató és egyben életveszélyes Orbán Viktorról szól) Dávid Ibolya és Kuncze Gábor közösen mutatják be. Ha valaki az interneten kutat az Arcmás című könyv bemutatójáról szóló információk után, ma már meg sem lepődik, hogy első helyen a kapcsolat.hu cikke igazítja útba... Most azonban nem e három ember különös sorsásról, eltérő pontból induló és mégis nagyon hasonló irányba, az Orbán-ellenes táborba tartó útjáról szeretnék szólni. Sokkal izgalmasabbnak tűnik ugyanis egy másik hír, amely arról szól, hogy az SZDSZ volt elnöke további liberális politikusokkal kiegészülve az MDF országos listáján tűnhet fel a 2010-es parlamenti választáson.
A hír első hallásra - és talán még másodikra is - hihetetlennek tűnik. El lehet ezt képzelni? A kérdést érdemes rögtön további két alkérdésre bontani: igaz lehet, hogy az MDF listájára helyezné az MSZP-SZDSZ kormányok egyik kulcsszereplőjét, s vajon a magát liberálisnak leíró Kuncze valóban hajlandó lenne a nevét adni egy másik, magát amúgy konzervatívnak láttató párt kampányához?
Egyik sem egyszerű eset. Az MDF - ha szavakban nem is, de tetteivel egyértelműen - már évek óta az úgynevezett baloldali-liberális táborban képzeli el jövőjét, itt keresi szavazóit, itt találta meg segítőit és itt lehetnek potenciális szövetségesei is. Ennek a folyamatnak fontos állomását jelentette a Horn-kormány volt pénzügyminiszterének, Bokros Lajosnak a listavezetése az EP-választáson. A kockázatos döntés alaposan megviselte a pártot, a belső szavazásokon – a korábbi kizárások után is - még mindig meglepően sok MDF-es protestált. A nagy nehezen átvitt jelölés azonban eredményt hozott: Bokros feltehetően vonzani tudott annyi, az MSZP-ben csalódott baloldali szavazót, ami elegendőnek bizonyult a küszöb átugrásához.
Az MDF a júniusi voksolás után egy darabig tanácstalannak tűnt. Beszéltem már róla, hogy mekkora hibának tartottam részükről a Fidesz-MDF koalíció felvetését, amely az elmúlt évek Fidesz-ellenes politikája és a felvetés szokatlan hangneme miatt sem lehetett alkalmas arra, hogy hitelesítse a párt jobboldaliságát (a jobboldal fogalma alatt itt nem egy általános világnézeti pozíciót értek, hanem a magyar politika hagyományos értelmezési kódrendszerében elfoglalt helyet), arra viszont nem tűnt esélytelennek, hogy elbizonytalanítsa a párttal kacérkodó antifideszes szavazókat. Ha tehát az MDF a választási kampányában liberális politikusok leigazolásával egyértelműbbé teszi baloldali-liberális vonzódását, az ebből a szempontból talán segítségére lehet. Megkönnyítheti a megcélzott (volt SZDSZ-es és MSZP-s) szavazóközönség döntését, megnyugtathatja ezt a tábort, hogy voksukkal nem Orbán Viktor kormányzását támogatják. Ugyanakkor végleg távozásra bírhatja az MDF régi, helyben több helyen még megmaradt bázisát. Kuncze és Bokros pajzsra emelésével az MDF végleg megszűnne a magyar politikában jobboldali pártnak lenni (ismétlem: ez független attól, hogy amúgy milyen elvi-ideológiai önmeghatározással rendelkezik), de nagyobb esélye lenne arra, hogy baloldali és liberális szavazatokkal sikeresen szerepeljen 2010-ben. Kizárólag szavazatmaximalizálási szempontból tehát – ha a párton átvihető, s nem vezet annak teljes széteséséhez - az MDF számára akár hasznos is lehetne egy ilyen „nagy fogás”.
Kuncze Gábor megfontolásairól nehezebb írni. Egy politikus döntését számos, az elemzés számára nehezen azonosítható dolog motiválhatja. Ha a volt SZDSZ-elnök nem gondolta komolyan a politikától való, 2006-ban bejelentett és 2010-re időzített visszavonulását (vagy időközben meggondolta magát), érthetőnek tűnne, ha keresné a helyét és a jövőjét a magyar politikában. Az SZDSZ romjain alapított egyesületük láthatóan nem fog tudni elindulni a választáson, az SZDSZ esélyei minimálisak, így Kuncze számára – ha mégis parlamenti képviselői helyre vágyik - valóban csak az MSZP vagy az MDF jöhetne szóba. Kizárólag pozícióorientált megközelítésből itt is lenne a magyarázat. A politikus legféltettebb kincse ugyanakkor éppen a hitele: nem véletlen, hogy ennek elvesztése lassan (vagy gyorsabban) ölő méregnek számít. Kuncze a korábbi években rendre hitet tett amellett, hogy számára kizárólag az SZDSZ-ben való politizálás képzelhető el, s pártja – amíg ő vezeti – soha nem indul közös listán másokkal. Ha tehát Kuncze 2010-ben az MDF listáján tűnne fel, rögtön két, korábban nyilatkozatok sorával megerősített kijelentését annullálná: ígérete ellenére indulna a választáson, ráadásul ezt egy másik párt színeiben tenné meg. Nem hiszem, hogy lenne politikus, aki egy ilyen nyilvánvaló hitelességi problémát könnyedén meg tudna oldani, még akkor sem, ha esetleg jóakarói ma még azzal nyugtatják: a választói emlékezet úgyis annyira rövid távú. Nem az, pontosabban nem mindenben az.
Mindezek alapján az annyira talán nem lepne meg, ha az MDF valóban megkörnyékezné az értékes vadnak gondolt liberális politikusokat (esetleg ennek az aktivitásnak a lenyomata is lehet az idézett cikk), az viszont kifejezetten megdöbbentene, ha a mások furcsa mozgásaival kapcsolatban mindig rendkívül kritikus Kuncze Gábor megadná a lehetőségét annak, hogy nevét a közvélemény összekapcsolhassa a szélfútta megélhetési politikusokéval.