Nem is olyan régen foglalkoztam azzal az elemzői felvetéssel, amely szerint a Fidesz valódi célja az, hogy a „rendszerváltás idején meghonosított konszenzuskereső német mintáktól” közelebb vigye a magyar demokráciát „a brit mintájú többségi modellhez”. Akkor azt állítottam, hogy a következetesség és a tartalom tekintetében is számos sebből vérzik ez a leírás, bár kétségtelen, hogy néhány lépés akár ebben a keretben is elmesélhető. Meglepő módon a kormánypárt frakcióvezetője, Lázár János gyorsan lecsapott a témára: hétfőn a parlamentben és este az InfoRádióban is elmondta, hogy „a többségi demokrácia erősítése megfontolandó kérdés”.
A politikatudományban Hans Daalder nyomán Zanzibár-trükknek nevezik azt a jelenséget, amikor a kutató „fáradságos munkával felállít egy általános és lehetőség szerint takarékos modellt, amely képes megvilágítani a kérdéses jelenséget bárhol, bármikor forduljon is elő, majd pedig, mondjuk egy konferencián szembetalálja magát a vizsgálatban szereplő valamelyik ország szakértőjével, aki azonnal szóvá teszi, hogy a dolgok arrafelé egyáltalán nem úgy vannak, sőt kifejti a kérdés sokkal árnyaltabb, de lényegében egyedi, ellenkező értelmű magyarázatát” (Peter Mair). A már 74 éves Arend Lijphart, aki 1984-ben és 1999-ben írt munkáiban fogalmazta meg az ideáltípusnak tartott két modellt, feltehetően ebben a helyzetben találná magát, ha egy újabb írásában a mintapéldának tartott Nagy Britannia (különösen 1945 és 1970 között) és Új-Zéland (1935 és 1996 között) mellett esetleg Magyarországot is szerepeltetné a többségi demokráciák között. Bár a magyar politikai rendszer 1990 után kétségtelenül elmozdult az egyiktől a másik felé, ezen az úton még messze nem tart ott, hogy a westminsteri modellbe – akár annak közelébe – lehetne sorolni. Sőt, amennyire ismertek a Fidesz átalakító szándékai, nekem úgy tűnik, hogy lényeges pontokon nem is várható tartós közeledés.
Miután azonban egyre több helyen kezdtek beszélni erről a kérdésről, érdemesnek tartom megnézni, hogy mi minden teendő várna még a Fideszre ahhoz, hogy közelítse az országot ehhez a kategóriához. Nem törekedve a teljességre az alábbi dolgokról lehetne szó:
1. Történeti alkotmányra való áttérés, vagy olyan írott alkotmány létrehozása, amelyet a mindenkori parlamenti többség különösebb procedúra (népszavazás, minősített többség, következő parlament döntése) nélkül módosíthat.
2. A konstruktív bizalmatlansági intézmény eltörlése, az egyszerű bizalmatlanság intézményének bevezetése. Azaz a kormányfő egy feles parlamenti többséggel leváltható lehet, függetlenül attól, hogy van-e vele szemben alternatív pozitív többség egy másik személy mögött. Ezzel párhuzamosan a miniszterekkel szembeni bizalmatlanság lehetőségének megteremtése, ami ma hiányzik a magyar közjogi rendszerből.
3. Az egykamarás törvényhozás megtartása, vagy legfeljebb az alsóháznak alárendelt második kamara felállítása (vétójog nélkül). A parlamenti működésben a kisebbségi vétó megszűntetése, azaz a kétharmados törvényhozási tárgykörök eltörlése, hogy az aktuális parlamenti többség minősített többség nélkül is bármilyen változtatásról dönthessen.
4. A jelenlegi vegyes választási rendszer helyett tisztán többségi szisztéma bevezetése. Lehetőség szerint kizárólag egyéni választókerületekkel, egyfordulós, relatív többségen alapuló eljárással, a győztes mindent visz elve alapján.
5. A kormány mozgásterét korlátozó területi és funkcionális önkormányzatok megszűntetése/gyengítése, hogy a parlamenti többség akarata az önkormányzati szférába is szabadon érvényesülhessen.
6. A parlamenti szuverenitás elsőbbsége a közvetlen demokrácia intézményeivel szemben. A népszavazás lehetőségének megszűntetése, vagy legalább jelentős korlátozása. A képviseleti demokrácia érvényesülése a politikai döntésekben, legyen szó akár a közjogi méltóságok megválasztásáról, vagy más fontos döntésekről.
7. Nincs utólagos alkotmányossági felülvizsgálat.
8. A jegybank nem önálló, hanem a kormánynak alárendelt.
Aki deklaráltan többségi demokráciát akar, annak nagyjából ezekhez az irányokhoz kell igazodnia. Újra felhívom a figyelmet: olyan nincs (vagyis van, de akkor nem így hívjuk), hogy bizonyos esetekben - és különösen kormányon - többségi demokráciát akarunk, más ügyekben viszont - és különösen ellenzékben - a konszenzusos megoldásokat látjuk helyesnek. Természetesen ez az út is létezik, legitim, csak akkor nem Lijphart nevét, hanem sokkal inkább a politikai logikát, a pillanatnyi helyzetből következő költség-haszon számítást kell emlegetni.
Az utolsó 100 komment: