Nem nehéz észrevenni, hogy Bajnai Gordon visszatérének hírére – ami ebben az esetben azt jelenti, hogy hosszas lebegtetés után egyértelművé tette, október 23-án bejelenti ringbe szállását – a Fidesz is finoman egy fokozattal feljebb kapcsolt. Orbán Viktor – ahogy ez a választási kampányokban most már szokás – megosztotta a közönséggel, ahogy dalban mondja el, majd egy interjúban minden korábbinál egyértelműbben fogalmazta meg a 2014-es választás tétjét. Nem kétséges: a kampány elkezdődött. Az viszont kétséges, hogy Bajnai lesz-e az egyik főszereplő.
(Fotó: Origo)
Uj Péternek igaza volt, amikor azt írta: „Bajnai Gordon nem fog visszatérni. Vissza van már térve egészen”. Magam is tapasztalhattam: 2010 tavasza óta nem volt olyan hónap, hogy valamilyen formában ne merült volna fel ilyen-olyan háttérbeszélgetésekben a volt kormányfő politikai szerepvállalásának kérdése.
Talán meglepő, hogy ennek ellenére ezen a blogon utoljára 2010 februárjában foglalkoztam az akkor még hivatalban lévő miniszterelnökkel a Lesz még politikus Bajnaiból? című írásban. Két és fél év távlatából újraolvasva az akkori szöveget, örömmel fedeztem fel azt a gondolatot benne, amit ma is a legfontosabbnak tartok Bajnaival kapcsolatban: „a politikából való kilépését követően - azaz politikai pozíciók és erőforrások nélkül - a visszatérés nem kizárólag saját döntésének függvénye. Anélkül természetesen nem megy, hogy a távozó kormányfőben ne erősödjön fel a vágy a politizálás iránt, ám a csillagok szerencsés állására is szükség van ahhoz, hogy a partvonalon kívülről ismét a pályára léphessen.” Itt van a kutya elásva: természetesen meghatározó lehet, hogy Bajnai Gordon milyen döntéseket hoz, mit, mikor és hol mond, de (politikai) sorsáról most már mások fognak határozni.
Legyen világos: az, hogy Bajnai a Milla rendezvényén jelenti be a visszatérését, alapvetően kényszerlépés számára. Kizárható, hogy Bajnai egy MSZP-n kívüli politikai formáció vezetésére vágyna, miután a szocialisták nélkül nagy valószínűséggel tényleg nem váltható le a Fidesz 2014-ben, a volt kormányfő célja csak az lehet, hogy megszervezze (és vezesse) a baloldali pártok minél szélesebb választási és későbbi kormányzati együttműködését. A legkényelmesebb persze az lett volna számára, ha az MSZP tálcán kínálja számára a lehetőséget, Mesterházy Attila azonban mindmáig sikeresen védte ki, kerülte el, hogy az MSZP-ben hivatalos szinten merüljön fel a Bajnai-kérdés. Ha a volt kormányfő ebben a helyzetben túl sokáig vár, azt kockáztatja, hogy egyszerűen fel sem írják a nevét arra a papírra, amelyből végül a baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltet választ.
Bajnainak előbb-utóbb be kellett tehát jelentkeznie: ám ha azt nem tudta elérni, hogy a szocialista párton belülről „kérjék fel”, keresnie kellett egy másik ugródeszkaként használható fórumot és színpadot. A lépés azonban nem csupán kényszerből született, de rettentően kockázatos is: ha a kísérlet nem sikerül, Bajnai azt megelőzően kap halálos sebet, hogy egyáltalán a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltség kérdése felmerülne. Nem csodálkoznék, ha a taktikázásban Gyurcsány Ferenc kigolyózásakor már tehetséget mutatott Mesterházy Attila valójában csak erre várt volna: azzal, hogy Bajnai a Milla színpadára kényszerül, valójában olyan támadási felületeket ad (egy olyan szervezet rendezvényen vesz részt, amelynek az MSZP-hez való viszonya finoman fogalmazva is ellentmondásos), amelyeket ügyesen támadva a szocialisták volt miniszterelnöke (a párton belül és a szavazótáborban) hatásosan amortizálható.
De akkor miért dönthetett mégis így Bajnai? Feltehetően azért, mert abban bízik, hogy ebből a pozícióból sikeresebben tud majd nyomást gyakorolni a szocialistákra, mintha az alapítványának dolgozószobájában várna a felkérésre. Ebben valószínűleg igaza is van: politikai sikert csak politikai cselekvéssel lehet elérni. A politikai cselekvéshez pedig szervezet, támogató, tömeg, beszéd, tárgyalás és még sok minden olyan dolog kell, ami a politikusok eszköztárában szerepel. Ahhoz azonban, hogy sikeres legyen (és megszerezze a miniszterelnök-jelölti pozíciót, vagy legalább érdemi beleszólása legyen a folyamatba) az alábbi feltételeknek teljesülni kellene a választásokig hátralévő időben:
1. A közvélemény-kutatások ne jelezzék egyértelműen azt, hogy az MSZP egyedül is alkalmas lehet a kormányváltásra.
2. A Milla-Bajnai együttműködés képes legyen érdemi támogatottság, politikai siker felmutatására (például azzal, hogy A. kiemelkedően sokan vesznek részt a rendezvényen, B. nem rúgják össze azonnal a port egymással, C. az októberi rendezvény utánra is marad muníciójuk, D. sikerül napirenden tartani magukat és céljaikat).
3. Az MSZP és a Milla(-Bajnai) közötti viszony ne romoljon el végzetesen (ennek, mármint a viszony megromlásának, már vannak komoly jelei: lásd az ATV ma esti műsorában Juhász, Szanyi és Vadai „beszélgetését”.)
4. A befolyásos baloldali média-, üzleti- és értelmiségi körökben jelentős erővel jelenjen meg a „Mesterházyval nem, Bajnaival igen” gondolata.
5. A szocialista párton belül legyenek olyan vezetők, akik ezt a gondolatot nyilvánosan is felvállalják, házon belül is képviselik.
6. Mesterházy Attila ne legyen képes arra, hogy ezt a lázadást a pártján belül leverje (ha időben kapcsol, ebben az esetben feltehetően maga áll majd a „külső jelölt” projekt élére).
x x x
Tudom, hogy a fentebb írottak erősen azt a benyomást kelthették (s azt is tudom, hogy bizonyára nem először), hogy a politika csak a hatalomról, a hatalmi pozíciókról és a taktikai harcokról szól. Talán nem is olyan nagy baj, ha így volt... A politika persze nem csupán erről szól, mert a politikust azok a célok is erősen jellemzik, amelyek megvalósítása érdekében hatalmi eszközöket alkalmaz. Ugyanakkor egy politikai elemzés gyenge lábakon áll, ha csak azt vizsgálja, hogy Bajnai, Mesterházy vagy valaki más kívánja-e erősebben a kormányváltást. Elismerve más megközelítések létjogosultságát, szerintem az elemzésnek inkább arra kell irányulnia, hogy a szereplők milyen helyzetben vannak, milyen eszközök állnak rendelkezésükre és milyen esélyük van arra, hogy elképzeléseiket megvalósítsák. A kétségtelenül legfontosabb kérdés megválaszolását pedig, hogy vajon az országnak melyik forgatókönyv lenne a legjobb, ahogy - néhány számomra fontos kivételtől eltekintve - általában máskor is, most is jobban szeretem meghagyni azoknak, akik ezt majd – természetesen velem együtt - el is fogják dönteni: a választóknak.
Az utolsó 100 komment: