Orbán Viktor szokásos időközönként elővezetett médiaoffenzíváját tartja éppen, tegnap még az ATV-be is ellátogatott, ahol az aznapra az ATV-be költözött (három műsorban is szereplő) Debreczeni József szerint is kivételesen „belül volt azon”, azaz visszafogottan viselkedett. Ez a hirtelen aktivitás cáfolni látszik a korábbi bejegyzésben megfogalmazott „nincs kampány” tézisemet, amit persze magam inkább „nincs innovációként” próbáltam leírni. A sok szépen kimunkált pártelnöki mondat közül szerintem egy érdemel különös figyelmet, nem elsősorban tartalma, hanem inkább szimbolikus jelentése és mögöttes szándéka miatt. A Fidesz vezetője egy könyvbemutatót követően az alkotmánymódosítással kapcsolatos kérdésekre válaszolt, ahol az MTI tudósítása szerint a következőt mondta: „a mai magyar alkotmány egy technokrata szabályhalmaz, amelyben nincs semmi, amit az ember tisztelhetne”. Csak mellesleg jegyzem meg, mennyire szórakoztató volt, ahogy az ATV elemzői – egy innen, egy onnan alapon – megpróbálták értelmezni, hogy akkor most ez azt jelenti-e, hogy Orbán Viktor nem tiszteli az alkotmányt, ahogy a műsorvezető, Kálmán Olga interpretálta a mondatot, vagy valami egészen másról van szó. Aki nem találja ki, hogy ki melyik álláspont mellett érvelt, feltétlenül iratkozzon be egy „az elemzés, mint transzmissziós szíj” alapkurzusra.
Miután az idézett mondatot Orbán Viktor más nyilatkozataiban egyelőre nem találtam meg, könnyen elképzelhető, hogy nem volt része a kommunikációs tervezésnek, hanem a helyszínen ugrott ki a pártelnök fejéből. Ennek ellenére szépen mutatja azt a speciális nyelvi tojástáncot – ezért is foglalkozom vele -, amelyet a választások előtt a Fidesz racionálisan kalkuláló vezetői eljárnak. Jól látszik Orbán szereplésein, hogy fő célja a „centrális” pozíció elfoglalása a pártrendszerben, ami messze nem azonos a szűken értelmezett centrum pozícióval. Orbán elképzelése feltehetően egy olyan politikai erőtér lehet – valami ilyesmiről szólt a korábban ismertetett ötödik forgatókönyv -, amelyben az MSZP és a Jobbik (Orbán megfogalmazásában: a két szélsőség) tölti be a kétoldali ellenzék szerepét, s a közöttük kifeszített, a többséget lefedő tért a Fidesz szabadon uralhatja. Ráadásul ezt úgy teheti, hogy időnként beleharap a riválisok (ma inkább a Jobbik) táborába, elsősorban azáltal, hogy elveszi a számukra fontos témákat, javaslatokat és fordulatokat. A „nincs semmi, amit az ember tisztelhet” rész természetesen lehet egy szerencsétlenül sikerült megfogalmazás, én azonban inkább arra gyanakszom, hogy Orbán ezen taktika mentén nem is nagyon mondhatott volna mást. A tojástánc lényege benne van ezekben a szavakban: úgy beszélni, hogy az a többséget se riassza el (a tartalmilag ezzel majdnem azonos, de mégis más akusztikájú „nem tisztelem” lényegesen esélyesebb lenne erre), de alkalmas legyen arra, hogy kielégítse más pártok (jelen esetben a Jobbik) szavazóinak elvárásait (jelen esetben a „sztálinista” alkotmánnyal kapcsolatban).
A tojástánc nem veszélytelen eszköz, hiszen ügyetlen versenyzők komoly károkat tudnak tenni ezzel saját szavazóbázisukban. A sokszor csodált többszólamúságnál azonban lényegesen alkalmasabb a szavazók megtartására és megszerzésére: míg utóbbinál komoly a veszélye annak, hogy a szegmentált szavazóknak szóló üzeneteket mások is meghallják (akiknek amúgy egy ellentétes üzenetet szántak), itt egyetlen hang van csupán, s azt mindenki olyannak hallhatja, amilyennek éppen szeretné. Az eddigi eseményeket látva nem lepne meg, ha a kampány során végig ez lenne a Fidesz eljárása.
Az utolsó 100 komment: