Mindig élvezettel olvasom Lánczos Vera írásait, amelyeknek visszatérő témája a politikai elemzők butasága, felületessége és fájdalmas hozzájárulása a demokrácia minőségromlásához. Korábban az ÉS-ben, legújabban pedig a Galamus-csoport nevű formációban ostorozza időnként azokat, akik képtelenek vele azonos módon gondolkozni a magyar politikáról. Lánczos szerint az elemzés királyi útja nem lehet más, mint annak a nyilvánvaló ténynek a felismerése, hogy a Fidesz felelőtlen, antidemokratikus és veszélyes. Álláspontja következetes és egyszerű, ma hajnali írásának végén saját maga ki is emeli: „A kampánytanácsadás szintjére süllyesztett elemzői attitűd jócskán hozzájárul ahhoz, hogy mára a parlamentáris demokrácia értékei degradálódtak. Ez nem egyszerűen szakmai felületesség, hanem a közgondolkodás módszeres lebutításában való aktív részvétel.”
Miközben tényleg méltányolom Lánczos Vera igazságkereső és ítélkezésre vágyó hozzáállását (előbbit jobban, utóbbit kevésbé – bár a kettő, be kell látnom, nehezen elválasztható), egy fontos problémát mégis nehezen érzek megkerülhetőnek felfogásával kapcsolatban. Állítása szerint az elemzőknek „a választópolgár szempontjai és a választásnak ebből az aspektusból való értékelése” is feladata, ami akár üdvözlendő kívánság is lenne, ráadásul itt a blogon is több hozzászóló megfogalmazott már ehhez hasonló elvárást. A kérdés azonban minden ilyen felvetésnél a hogyan, szebben fogalmazva a módszer: honnan tudjuk meg, hogy melyek a választópolgár szempontjai?
Két lehetőséget látok: az elemző tanulmányozza a választók elvárásait és ennek megfelelően fogalmaz meg normatív állításokat (ebben az esetben a Fidesz várható és a többség által várt győzelmét nehéz lenne fenyegető veszélynek nevezni – de persze kivárhatjuk, amíg változik a közhangulat), vagy az elemző az íróasztal mellől eleve „tudja”, hogy melyek a választópolgár szempontjai, mi lenne neki a fontos akkor is, ha neki az például egyáltalán nem fontos. Lánczos Vera láthatólag a második iskola híve: rendre nem tesz mást, mint saját – lényegében politikai – véleményét megkérdőjelezhetetlen szakmai álláspontnak tünteti fel, és azonosítja a választók érdekeivel. Akár tudja, akár nem, akár akarja, akár nem, ezzel a logikával egy táborba kerül azokkal a politológusokkal, akik szerint a demokráciában tűrhetetlen mindaz, amit a kormány az elmúlt nyolc évben művelt, ezért az MSZP-nek buknia és a Fidesznek jönnie kell.
Ha a „lehet” helyett a „kell” uralkodik az elemzéseken, a vélemény normává csontosodik, és a szakma politikává lesz. Én – miközben tényleg tisztelem az igazságkeresőket – éppen ezért a politikai elemzésekben jobban szeretem az értelmezést, mint az ítélkezést. Ha pedig a politika olykor megkívánja, mert már nincs értelme elemezni, csak ellenezni, akkor a miértek megválaszolását abba kell hagyni, és tényleg tiltakozni, azaz politizálni kell. Lehet, hogy ezért van a nézetkülönbség? Szerintem ugyanis ma nem tartunk itt, s egyaránt helye van a változást óhajtó politizálásnak és a dolgok megértését segítő elemzésnek.
x x x
Két további érdekes írás a témával kapcsolatban:
Az utolsó 100 komment: