Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, tényleg nem tudtam, hogy mire számíthatok. Nem sejtettem, hogy mennyire magával ragad a rendszeres írás lehetősége, mennyi értékes hozzászólást kapok, és azt sem hittem, hogy ezeken túlmenően leginkább a személyemmel kapcsolatos, hol kicsit, hol nagyon nem kedves megjegyzéseket fogom élvezni. Miután korábban nem voltam gyakori olvasója ennek a világnak, legfeljebb szemtől-szemben kaptam időnként hideget és meleget, de – a műfajból fakadóan - inkább ritkán, semmint gyakran. Amióta azonban „hivatalból” olvasgatom a bejegyzésekhez fűzött kommentárokat, szinte mindig találok olyan gyöngyszemeket, amelyek nem az írások tartalmára, hanem rám összpontosítanak.
Tényleg szórakoztató figyelni, hogy néhányan mekkora energiákat képesek áldozni a besorolásra, a megbélyegzésre. Ezen a blogon kezdetben a Fidesz bértollnoka voltam, akadt, aki leleplező módon az interneten talált rám fideszes rendezvényeken, aztán néha szocialista lettem, sőt Gyurcsány rajongója, egy időre elkötelezett LMP-drukker is, közben néhányan rendszeresen felemlítették SZDSZ-es sötét múltamat, illetve elnöki tanácsadói jelenemet, egyszer még olyan is akadt, aki szerint azért foglalkozom annyit az MDF problémáival, mert így segítek nekik, majd legutóbb már a Jobbik szekértolójává, sőt Vona levelének megfogalmazójává avanzsáltam, hiszen annyit írok róluk, biztos nem véletlenül.
Mondom, szórakoztató ezt olvasgatni, arról nem is beszélve, hogy ennyi szép beállítás után könnyen megnyugtathatnám magam azzal, hogy aki mindenkié, az talán éppen senkié. Ez azonban, bár jól hangzik, mélyen hamis állítás. Sokszor elmondtam már, de megpróbálom még egyszer: ostobaság lenne tagadni, hogy valamit én is gondolok a helyes politikáról, választóként jobban örülök bizonyos események bekövetkeztének, mint másoknak; szomorú is lenne, ha nem lenne saját véleményem a jóról és a rosszról. Számomra a képlet mégis tiszta: nem semlegesnek kell lenni, hiszen az lehetetlen, hanem törekedni kell arra, hogy a személyes álláspontom ne határozhassa meg, ne uralhassa el az elemzői látásmódomat. Ha politizálni szeretnék, majd politikusnak állok, de most ennél sokkal jobban érdekelnek az események és a velük kapcsolatos miértek.
Ezért is nem félek elmenni pártok által szervezett (nem kampánycélokat szolgáló) rendezvényekre, ezért is nem titkolom, hogy mikor és kinek voltam a tanácsadója, s azt sem, hogy minden politikussal szívesen beszélgetek, mert bárhol is járok, szakmai véleményem csak egyetlen (ugyanaz) lehet. Talán már unalmas, hiszen többször említettem, de ennél jobbat sajnos nem tudok: amikor az eső esik, vagy azt látom, hogy hamarosan esni fog, nem beszélhetek napsütésről - ilyenkor az eső a téma, akár szeretem, akár nem. S miután erről mindenkinek lehet magánvéleménye, az én feladatom nem egy újabb dejó-derossz ítélkezés, hanem annak megfejtése, hogy miért van így és meddig tarthat.
Abban hiszek, hogy hosszú távon úgyis kiderül: valakit a személyes vágyai és vonzalmai vagy a szakmai érdeklődése vezet-e inkább. Ezért nem kezdem magyarázni, nem kezdek védekezni, s különösen nem fogok kompenzálni, elrejteni vagy duplagondolni. Amikor az LMP érdekel, róluk írok, ha a Jobbik erősödése foglalkoztat, akkor velük foglalkozom stb., mert aki elkezd mérlegelni és méricskélni, az feladja saját magát, elveszti önállóságát. Lehet, hogy buta és felületes vagyok, ha sok tölgyest olvasok, ezt talán még el is hiszem, de senki nem fog megingatni abban a hitemben, hogy szavazóként szavazni és elemzőként elemezni két külön dolog, még akkor is, ha közben ugyanaz az ember vagyok. Ezért aztán minden várt vagy meglepő bélyeget és leleplezést előre is köszönök, s a legőszintébben mondom: örülök, hogy ismeretlen emberek megtisztelnek a figyelmükkel, az idejükkel és a véleményükkel.
Mégis, ha eltávolítom magamtól ezt a témát, rögtön számos nyugtalanító kérdés merül fel bennem. Milyen tapasztalataik lehetnek azoknak, akik komolyan, meggyőződésből azt tudják csak elképzelni, hogy valaki politikai érdekből, számításból, vagy hátsó szándékból írhat és mondhat csupán valamit, hogy azért választ bizonyos témákat, mert azért őt megfizetik vagy megkérik rá? Ismerek néhány pártokhoz valóban közeli politológust, akiknek egzisztenciálisan is fontos egy politikai erő sikere, de még őket is önállóbb és függetlenebb embernek gondolom ennél. Milyen egydimenziósnak tételezik azt, akiről elhiszik, hogy ilyen könnyen lemond a gondolkozás szabadságáról? Rendben, van ilyen is, tudom, de tényleg elképzelhetetlen, hogy lehet ezt másképp?
Az utolsó 100 komment: