Válságadók, nyugdíjpénztárak, adóváltozások – a szimbolikus politika dominanciája után most már benne vagyunk a pénztárcákat is érintő ügyekben. S bár többé-kevésbé mindegyik érdekelheti a választókat, számomra úgy tűnik, hogy a következő időszak legnagyobb politikai kérdése az egykulcsos adó választói fogadtatása lehet. Az adóváltoztatás ugyanis - ellentétben a másik kettővel – a jövő év elejétől közvetlenül és azonnal érzékelhető válik, ráadásul alkalmas arra, hogy tömegesen nyertesei és (legalább relatív) vesztesei legyenek.
(Fotó: Heti Válasz)
A politika szabad valóságmagyarázatának van egy fontos korlátja: a választók személyes tapasztalata. Azokban az ügyekben, ahol a polgár közvetlenül meg tudja ítélni a politika teljesítményét, a manipulálni óhajtó politikusok dolga sokkal nehezebb (bár nem lehetetlen). Klasszikusan ilyenek az adókkal és a különböző juttatásokkal kapcsolatos módosítások: lehet ugyan értelmezni, magyarázni ezeket is, de végső soron a választó személyes kalkulációja dönt. Márpedig ezeknek a változtatásoknak nem lehet mindenki a nyertese, vagy ha egy adott döntés után senki nem jár rosszabbul, akkor is lehetnek olyanok, akik lényegesen jobban járnak másoknál.
Ez történik most is, amikor a parlament az elmúlt két évtized talán legradikálisabb személyi jövedelemadó csökkentésére készül. Nem nagyon vitatható, hogy az igazi nyertesek a jobban kereső és több gyermeket nevelő családok, miközben az átlag alatti jövedelmi szinteken már némi veszteséggel is lehet kalkulálni. De ha nem is vesztenek azok, akik két-háromszázezer forintot keresnek havonta, bizonyára feltehetik magukban a kérdést: helyes-e az, hogy a milliós keresetűek többet nyernek a módosítással, mint amennyi az ő összes havi keresetük? Nem volt-e igazságosabb a progresszív adó? - ez a gondolat ugyanúgy indokolható lehet a vesztesek között, mint a nyertesek öröme az "arányos" adórendszer bevezetése miatt.
Valószínűnek tartom, hogy ha az egykulcsos adót – ne felejtsük el: az SZDSZ régi álmát – az előző kormány vezette volna be, az ellenzéki Fidesz időarányosan minden bizonnyal már az ország több mint felét maga mellé állította volna a heves tiltakozásban. A választók többsége felháborodottan fogadná, hogy a sokat keresők – köztük a politikai elit tagjai – havonta több százezer forintot nyernek a módosítással. Egy logikára épülő cikkek, nyilatkozatok, közlemények jelentek volna meg, s nem akadna olyan érintett, aki elmenekülhetett volna a meggyőző és hatásos gondolatmankók elől. Gazdagok kormányáról, szegényellenes politikáról és egyebekről szólna a politikai kommunikáció, s még abban sem lehetnénk biztosak, hogy a társadalmi tiltakozás miatt lenne-e elég kitartás a kormánypárti képviselőkben, hogy átvigyék a parlamentben ezt a törvényt.
Ehhez képest most minimális a habverés. A politikai szereplők letudják a kötelező köröket, az ellenzék fantáziátlannak és erőtlennek látszik. A szakszervezetek csak esti tévéműsorokban keménykednek, de arra nincs bátorságuk, hogy az utcára merészkedjenek. Egyedül a bulvárlapok teszik azt, amit ilyenkor mindig szoktak: most éppen megírják, hogy Kövér László és Orbán Viktor mennyivel többet fog majd így keresni.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy egy ennyire egyoldalú politikai környezetben, amikor a támogató érvek sokkal erősebbnek tűnnek, hogyan reagálnak a választók az őket amúgy messze nem egyformán érintő változásokra.
Az utolsó 100 komment: