Ha olyan köztársasági elnöke lenne az országnak – nem is lenne példátlan, az előző például biztosan ilyen volt -, akit a haza sorsa jobban érdekel, mint megválasztóinak vélt vagy valós politikai érdeke, akkor az újévi beszédében nem a kitartásról, a jó irány követéséről, valamint a konfliktusok és az áldozatvállalás értelméről győzködné a polgárokat. Egy ilyen államférfi most egészen biztosan az egyre nyilvánvalóbb gazdasági és politikai válságból való kivezető utakat keresné, és arra ösztönözné a magyar politikusokat, hogy maguk oldják meg a helyzetet – amíg még tudják.
(Fotó: hvg.hu)
Sok mindennek lehet minősíteni azt, ami Magyarországgal történik, de még a legvadabb és/vagy leginkább önfelmentő magyarázatok híveinek is be kell látniuk, hogy komoly bajban vagyunk - és hamarosan még komolyabban lehetünk. Megtámadták az országot, vagy inkább mi magunk rohanunk fejjel a falnak? – messze nem mindegy, hogy melyik értelmezést fogadjuk el, de a végkövetkeztetés most mégis ugyanaz: valamit sürgősen tenni kell, ha nem akarjuk, hogy az országot és lakóit súlyos veszteség érje. Talán még azok is értik, belátják ezt, akiknek amúgy szimpatikus a kormány „kurucos” politikája: látványos politikai korrekció nélkül egyre veszélyesebb helyzetbe kerülhetünk.
Sokszor beszélünk mostanában nemzeti szuverenitásról, és valóban, ma ez az egyik tét – csak talán nem pontosan úgy, ahogy erről a kormányfő értekezik. Ma ugyanis nem az a kérdés, hogy figyelembe vesszük-e katonai, politikai és gazdasági partnereink, szövetségeseink ilyen-olyan kéréseit, figyelmeztetéseit, hanem az, hogy – akár reálpolitikai megfontolású, akár belátáson alapuló változtatások árán - elkerülhető-e az a helyzet, amikor az ország sorsáról már nem választott vezetői döntenek. Márpedig minden szempontból az lenne a legrosszabb, hosszabb távon is a legtöbb kárral járó forgatókönyv, ha egy gazdasági összeomlás után, vagy éppen azt megelőzve a „külföld” venné kezébe az irányítást. Látom, olvasom, hogy sokan ebben reménykednek: az EU, az USA vagy valaki az országhatáron túlról „leveszi” végre a pályáról a kétharmados magyar miniszterelnököt. Meggyőződésem, hogy egy ilyen „megoldásnak” minden másnál súlyosabb következményei lennének.
Aki ma valóban fontosnak tartja a nemzeti szuverenitás és vele együtt a nemzeti önbecsülés megőrzését, annak azon kell dolgoznia, hogy elkerüljük ezt a végkifejletet. Még azoknak is, akik bizonyára lelkesen ünnepelnék Orbán Viktor kívülről kierőszakolt megbuktatását, tudniuk kell, hogy egy ilyen lépést sokadíziglen megszenvedne az ország. Lehetetlenné tenné a normális politikai diskurzust, a magyar politikát az eddigieknél is irracionálisabb irányba, a mítoszok, a hiedelmek és a legendák felé terelné. Olyan út ez, amelyet csak az kívánhat, akinek Orbán bukása fontosabb az ország jövőjénél.
Azt állítom tehát, hogy nincs ma komolyabb nemzeti érdek, mint az, hogy ebből az egyre fenyegetőbb válságból saját erejéből kerüljön ki az ország. A helyzet kulcsa ma még egyértelműen nálunk van, de teljesen kiszámíthatatlan, hogy meddig. Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy valamilyen határozott politikai korrekció nélkül (értsd: ami az ország nemzetközi megítélését jelentősen javítaná) reményünk sincs a kilábalásra – az az út, amelyen most látszik haladni az ország, kockázatos és életveszélyes.
Három szereplő felelőssége ebben a helyzetben óriási: a kormányfőé, a kormánypártoké és az ellenzéké. A kormányfőé, hogy képes lesz-e végre felismerni az irányváltás elkerülhetetlenségét, hogy lesz-e ereje és bátorsága az ország érdekében akár jelentősen változtatni politikáján, vagy ha ezt nem tudja, akarja megtenni, átadja-e a helyét olyasvalakinek, aki esélyesebb a bizalom visszaszerzésére. A kormánypárti politikusoké, hogy képesek lesznek-e még időben lépni, s ha szükséges, akár a kormányfővel szemben is kiállni a politikai korrekció mellett. S végül az ellenzéki szereplőké, akik esetében a legnagyobb kérdés az, képesek-e úgy érzékelhető nyomást gyakorolni a kormányra a változások érdekében, hogy közben nem destabilizálják, s ezáltal nem gyengítik, nem szolgáltatják ki még jobban az országot.
Sok mindent nem látunk, nem tudunk, de abban egyre biztosabbak lehetünk, hogy lesznek szempontjaink a politikai felelősség utólagos megállapításakor.
Az utolsó 100 komment: