A baloldalhoz tartozó politikusokkal, háttéremberekkel és egyéb szereplőkkel beszélgetve érdekes hangulatváltozást lehet tapasztalni. Miközben az általános várakozás még mindig a Fidesz elsöprő, akár a kétharmadot is meghaladó győzelme, az általános viselkedés pedig a kollektív bénultság és az egyéni útkeresés, meglepetésemre akadnak olyanok, akik komolyan hisznek abban, hogy a választás messze nem lefutott.
A vágyott szocialista forgatókönyv, amit több helyről is hallottam már, a következő: az MSZP képes lehet körülbelül ötven egyéni választókerületben nyerni, a Fidesz pedig a Jobbik és az MSZP várakozásoknál jobb szereplése, valamint az MDF-SZDSZ páros küszöb fölé erősödése miatt nem lépi át listán az ötven százalékot, s így éppen alatta marad az egyedüli kormányzáshoz szükséges 194 mandátumnak. Ebben a helyzetben a Fidesznek választania kell, hogy a „nemzetközileg elfogadhatatlan” Jobbikkal, a „kiszámíthatatlan mozgású és hátterű” MDF és társaival, vagy a „stabil és tárgyalóképes” MSZP-vel lép-e koalícióra. S akik erről beszélnek, körülbelül az előbb ismertetett jellemzésekkel, azok rögtön hozzá is teszik: a Fidesznek nem lesz más választása, mint megállapodni a szocialistákkal. S innentől kezdve nincs ördögűzés és felelősségre vonás, veszítünk ugyan pozíciókat – mondják -, talán Gyurcsányéktól is meg kell szabadulnunk, de (korábbi) német mintára nagykoalícióban intézzük tovább az ügyeket.
Ami az egyik oldalon remény, a másikon értelemszerűen halálos félelem. Fideszes fontos emberek között is akadnak olyanok, akik nem csupán a választói mobilizáció miatt hangsúlyozzák: itt még dolgozni kell, a választás még nem dőlt el. Olykor háttérbeszélgetéseken erősebben is fogalmaznak ezzel kapcsolatban, mint ahogy a nyilvánosságban teszik. Félnek a „rejtőzködő” szocialista szavazóktól (erről a Magyar Narancs eheti számában is érdekeseket lehet olvasni), akik a közvélemény-kutatások szépen alakuló adatait majd ismét rémesen eltorzítják a szavazás napján.
De vajon van-e bármekkora esélye ennek a forgatókönyvnek? Elképzelhető-e, hogy nem lesz a Fidesznek abszolút többsége, s lehetséges-e, hogy ebben az esetben az MSZP-t választja majd koalíciós társnak?
A válaszom – kivételesen – határozott. Szerintem mindez lehetetlen. Ennek a blognak már az első bejegyzése arról szólt, hogy a Fidesz józan számítás szerint nem veszítheti el (értsd: nem nem nyerheti meg) ezt a választást. Gondolkodjunk csak! Ha a Fidesz „csak” 176-50=126 egyéni választókerületben győz, ami ma rettentően kevésnek tűnik, akkor is csak 194-126=68 területi és országos listás mandátumra van szüksége az abszolút többséghez. 2002-ben 67, 2006-ban pedig 69 területi listás mandátumot szerzett Orbán Viktor pártja, s azt azért senki nem hiszi, hogy azokhoz a választásokhoz képest ne lépne lényegesen előbbre az ellenzéki párt. (S akkor még nem is beszéltünk az országos listás mandátumokról…)
Nem tudom tehát elképzelni, hogy a Fidesz ne alakíthasson egyedül (pontosabban a KDNP-vel közösen) kormányt, számára a kérdés sokkal inkább az, hogy meg tudja-e közelíteni a parlamentben a kétharmados arányt. Ha azonban mégis valamilyen előre nem látható, döntő változás miatt a Fidesznek csak mondjuk 190 mandátuma lenne (mint az MSZP-nek 2006-ban), akkor is kizárhatónak tartom, hogy a felmerülő alternatívákból az MSZP-vel való koalíciót válassza. Egy ilyen lépéssel egy pillanat alatt olyan mély hitelességi válságba és kormányzati csapdahelyzetbe jutna, amelyhez képest minden más opció kívánatosabbnak látszik. Bár szinte semmi esély nincs egy ilyen helyzetre, ha mégis így történne, szerintem a megismételt választás is jobb a Fidesznek, mint a lehetetlen nagykoalíció.
Az utolsó 100 komment: