Az egyéni választókerületi és a területi listás ág áttekintése után ezúttal a rendszer harmadik elemét, az országos listát vizsgáljuk meg. Az országos listák versenybe állítása is - miként a területi listáknál már láttuk - egy másik elemhez kapcsolódik: elfogadásának feltétele legalább hét területi lista megléte. Nincs szó lehetetlen vállalkozásról, ez még azoknak is mehet, akiknek amúgy a pár ezer szavazójukkal esélyük sincs bekerülni a parlamentbe: négy évvel ezelőtt például 10 pártnak is sikerült (akár 7x2x750=10.500 ajánlás elegendő az országos listához).
A választópolgároknak nem érdemes a szavazólapon keresniük a pártok országos listáit, ezekre a listákra szavazni nem lehet, ide csak úgynevezett töredékszavazatok jutnak. A parlamenti küszöbnek azonban itt is fontos szerepe van: aki a területi listás szavazatok országos összesítése alapján nem lépi át az 5 százalékot, mandátumot innen sem kaphat.
A töredékszavazatok a választás első két ágáról érkezhetnek: a tapasztalatok szerint körülbelül 80-20 arányban jönnek az egyéni versenyből és a területi listás szavazásból. Hasznos megismerkednünk a pontos szabályozással: töredékszavazatoknak minősülnek egyrészt az egyéni választókerületben a választás első érvényes fordulójában az olyan pártjelöltekre leadott szavazatok, amelyekkel a választás egyik fordulójában sem szereztek mandátumot (tehát amely szavazatot nem a végső győztesre adtak le), illetve másrészt a területi választókerületekben - a választás érvényes fordulójában - a listákra leadott olyan szavazatok, amelyek mandátum megszerzéséhez nem voltak elegendőek, vagy amelyek a mandátum megszerzéséhez felhasznált szavazatszámot meghaladták. A választási rendszer a negatív töredékszavazat fogalmát is ismeri: ennek alkalmazására akkor kerül sor, ha egy párt a területi listán a kétharmados szabály segítségével kap mandátumot; ilyenkor a fennmaradó egyharmadnyi részt – hogy ne legyen igazságtalan a helyzet - levonják az országos listás szavazataiból.
A minimum 58 mandátum (ami a valóságban, a területi listáról átkerülő mandátumok miatt eddig 64-90 között mozgott) kiosztása itt egy másik módszerrel, a 19. században élt belga matematikus Victor d’Hondt után elnevezett eljárással történik. A választási törvény így írja le: „Összeállítunk egy táblázatot, amelynek első sorát a pártokra leadott töredékszavazatok képezik. Minden párt töredékszavazatai alatt képezünk egy számoszlopot, amelynek első száma az adott párt töredékszavazatainak a fele, a következő szám a harmada, negyede stb. A táblázat segítségével osztjuk ki a mandátumokat. Meg kell keresni a táblázatban előforduló legnagyobb számot. Amelyik párt számoszlopában találjuk meg azt, az a párt kap egy mandátumot. Ezt követően meg kell keresni a következő legnagyobb számot. Amelyik párt oszlopában találjuk, az a párt kap egy mandátumot. Ezt az eljárást folytatjuk, míg ki nem osztjuk az összes mandátumot.”
Az országos lista az egész rendszer legarányosabb eleme: függetlenül attól, hogy a szakirodalom szerint a nálunk alkalmazott eljárásnál arányosabbak is léteznek, a többi ággal szemben itt a szavazatok és mandátumok aránya között alig van különbség. Az országos lista azonban ennél többre vállalkozik: a célja az, hogy az egész választási eljárás aránytalanságait csökkentse, az első két ág veszteseit kompenzálja. Minderre azonban csak korlátozottan képes, hiszen közel 300 többé-kevésbé aránytalanul kiosztott parlamenti helyet nem lehet ennyi mandátummal arányosítani. Az országos lista arra alkalmas, hogy az egyéni választókerületi rendszer nagy vesztesét (aki tömegesen második helyen végzett) valamennyire kárpótolja, illetve parlamenti helyhez juttassa azokat a kisebb pártokat, amelyek az öt százalékos küszöböt átlépve alig kaptak mandátumot a rendszer első két ágán.
Érdekesség, hogy a legtöbb országos listás mandátumot eddig a kormányzati pozícióba jutó, de az egyéni választókerületek többségében alulmaradó MSZP kapta 2002-ben (31 mandátum), második helyen szintén a szocialistákat találjuk 1998-ból (30), míg harmadik a 2006-os Fidesz (27). Az egyéni kerületek többségét megnyerő pártok közül eddig a legkevesebbet – nem meglepő módon – a legtöbb egyéni győzelmet arató MSZP szerezte 1994-ben (7). Ez utóbbi szám egyébként arra is rávilágít, hogy mennyire megalapozatlanok azok a mostani találgatások, melyek szerint a Fidesz tarolása esetén az országos listavezető pártelnök parlamenti mandátum nélkül maradhat. Ha a Fidesz mind a 176 egyéni kerületet megnyeri, a területi listás fel nem használt szavazatai akkor is elegendőek lehetnek legalább néhány országos listás helyre.
Nem szabad elfeledkeznünk az országos lista egyik további fontos szerepéről sem: miután a bejutó pártoknak itt biztos helyeik vannak, mindazokat, akiket a pártok meg akarnak védeni a kényelmetlen és kiszámíthatatlan versenytől, de egyben biztosan a parlamentben akarnak látni, ide helyezik. Ráadásul az országos lista – mint azt tapasztaljuk – egyben a pártok kirakata: bár közvetlenül senki sem voksol rá, a médiában mégis talán ez a legtöbbet tárgyalt eleme a pártok jelöltállítási folyamatának.
x x x