Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

23:05

Az utóbbi időben több hozzászólásban és levélben is felmerült, hogy illene az ötszázadik posztban túllépni a szokásos semmitmondó, felületes, unalmas, egyrész-másrészt jellegű, bülbülszavú elemzésen, és végre megírhatnám, hogy mit is gondolok "a" helyzetről. A finom nyomás terhe alatt el is kezdtem gondolkodni, de be kellett látnom, hogy az Apokalipszis most munkacímű írás talán nem lenne elég ünnepi, szívderítő. Aztán arra gondoltam, hogy megnézem, voltam-e valaha bizakodóbb, és kis keresgélés után rátaláltam életem első cikkére, 1997 nyarából, igen, 16 évvel ezelőttről, a Horn-kormány időszakából. Utolsó éves egyetemista voltam akkor, s bár a cikk címe nem túl vidám, kétségtelenül voltak illúzióim: a megértéssel és a változtatás lehetőségével kapcsolatban is. S miután ez a cikk nem található meg az interneten, úgy döntöttem, most ez lesz az ötszázadik bejegyzés, hogy néhány nap múlva következhessen az, ami már a máról szól. Az írás fontoskodó, állandóan hivatkozó, kapaszkodókat kereső jellege miatt elnézést kérek, 16 évvel ezelőtt feltehetően a mainál is nagyobb problémát jelenthetett számomra a "legitimációs kihívás", mint ahogy - ez szintén kiderül majd - a mobiltelefont sem nagyon ismertem.

500bastille.jpg

10:10

Kinek az érdeke, kinek az érdeke? – emlékszem régi televíziós beszélgetéseinkre Fricz Tamással a 2002-es választási kampány idejéről, amikor kollégám a felmerülő újabb és újabb ügyek kapcsán rendre erre a szempontra hívta fel a figyelmet. Igaza volt? Persze. A politikát jelentős részben érdekek mozgatják, aki ezeket nem veszi figyelembe, keveset ért meg belőle. De tényleg mindig tudjuk, hogy az egyes szereplőknek mi is az érdekük? S nem lehet, hogy néha a kis érdekek és a nagy érdekek összeütköznek egymással?

 499foto.jpg

23:10

Csillámport akarnak a szemünkbe szórni - a Nézőpont Intézet vezetője fogalmazott így, amikor egy Kövér Lászlóval közös fórumon azokról beszélt, akik a kormánypártok kétharmados győzelméről gondolkodnak. Korábban már Orbán Viktor is óva intette a jobboldalt az elbizakodottságtól, mondván, egy ilyen helyzet a 2002-eshez hasonló kellemetlen meglepetéssel járhat.

1szavazas1.jpg

14:58

Rezsiharc, mondta tegnap Kötcsén Orbán Viktor, rezsiharc, mondta ma a parlamentben a rezsibiztos, rezsiharc, mondja holnap már mindenki, aki a Fidesz táborába tartozik. Miközben a kormány ellenzéke ironizál, az ötvenes évekkel példálózik, a Fideszt láthatólag senki és semmi sem térítheti le arról az útról, hogy egyetlen szóra egyszerűsítse a választási kampányt.

498rezsi.jpg 

2013
sze 09
20:35

Hegyek vajúdtak, de hogy mi született, annak pontos leírásával és különösen megítélésével érdemes várni még pár hónapot. Az elemzők elmondtak már mindent, ami most látható a Bajnai-Mesterházy-megállapodással kapcsolatban. A megegyezéshez vezető rögös út és a nyilvános üzengetések lehetetlenné tették, hogy a baloldali ellenzék sikerként mutassa be a tárgyalásokat, azaz ugródeszkának biztos nem lesz használható az augusztus végi megállapodás. Ugyanakkor ezzel az ellenzék teljesítette a 2014-es választás minimális feltételét: mind a 106 választókerületben egyetlen komolyan vehető baloldali jelölt néz majd farkasszemet a kormánypárt indulójával. Márpedig ez volt az ellenzék számára az új választási rendszer legfontosabb megoldandó problémája: ha nincs koordinált indulás, Bajnai és Mesterházy már most az esélytelenek nyugalmával készülhetne 2014 tavaszára.

mester.jpg

2013
aug 29
22:39

Olyan megoldást találtunk, amely kicselezi Orbán Viktort – jelentette ki Bajnai Gordon, miután közel tíz hónapos „előválasztási” harc után ma megállapodtak Mesterházy Attilával abban, hogy a két párt nem állít közös miniszterelnök-jelöltet, külön listán indul, de felosztják egymás között az egyéni választókerületeket. Cselről beszélni akkor, amikor mindössze annyi történt, hogy a vitatkozó csapat hosszas szerencsétlenkedés után végre elindult kifelé a játékoskijárón, jelentős túlzásnak tűnik, de az kétségtelen, hogy mától új helyzet van: Bajnai és Mesterházy egymással is versengve próbálják meg közösen legyőzni Orbán Viktort.

 497bicikli.jpg

22:38

Július közepén arról írtam, hogy Bajnai Gordon nem lesz az egységes baloldal közös miniszterelnök-jelöltje. Ma az is kiderült, hogy Mesterházy Attila sem lesz. Leginkább azért, mert ma úgy néz ki, hogy nem lesz közös jelöltje a baloldali ellenzéknek. Ha jól értem a történteket, akkor ezt az előválasztást egyik jelölt sem nyerte meg, azaz - a politikában nincs döntetlen - mindkét jelölt elveszítette.

496uj.jpg

2013
aug 01
23:39

Nem kell Orbán Viktor feltétlen hívének lenni ahhoz, hogy lássuk: a miniszterelnök kivételes politikai tehetséggel rendelkezik. Lassan két és fél évtizede követhetjük figyelemmel pályáját, és bármit gondolunk is róla, céljairól és eredményeiről, ennek a korszaknak ő a legmeghatározóbb magyar politikusa. A politikusok persze nem egyformák: lehetnek technokraták, hatalomtechnikusok, világmegváltók, s néha talán egy-egy államférfi is születik. Utóbbiról általában a történelem és az utókor mond ítéletet; azt azonban a kortársaknak is látniuk kell, hogy a hatalmi pozíciók megszerzése és megtartása terén Orbán itthon kiemelkedik társai közül. Valami olyasmit tud, amit mások nem, vagy ha tudják is, azok a képességek nem jellemzik őket, amelyek a kormányfőt kiemelik a mezőnyből.

felcsutstad.jpg

2013
júl 12
00:13

Sokan megégették már magukat a politikában a „soha”, a „végleg”, a „biztosan” és népszerű társaik használatától. Most mégis valami olyasmiről szeretnék beszélni, ami ebbe a körbe tartozik: valamiről, ami szerintem mára eldőlt. Bajnai Gordonból sok minden lehet még politikai karrierje alatt. Lehet egyszer akár még ismét miniszterelnök, akár köztársasági elnök, akár uniós biztos, vagy bármilyen más fontos beosztás birtokosa. Egy valamire, úgy látom, már biztosan nincs esélye: a 2014-es választási kampányban nem lesz a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje.

495bajnai.jpg

2013
júl 07
23:05

Bár 2010-ben még olyan elemzők is akadtak, akik – lengyel mintára – egy sajátos jobboldali kétpártrendszert vizionáltak, s a Fidesz és a Jobbik versenyfutásaként képzelték el a magyar politika jövőjét, ezek az elképzelések egyelőre nem váltak valóra. A Jobbik ugyan több alkalommal is kísérletet tett arra, hogy kormányképes alternatívaként, első számú váltópártként fogalmazza meg magát, a politikai térben azonban egyre inkább elfogyott a levegő körülötte.

angyan_jozsef.jpg

2013
jún 21
23:35

Jól mondja Kövér László, valóban, száz éve, 1912 óta nem történt olyan esemény a magyar parlamentben, mint ma. Miközben az egykori és mostani LMP-sek az elmúlt időszakban rendre különböző molinókat és plakátokat cipeltek az ülésterembe, a Jobbik tényleg nem aprózta el: elfoglalták az elnöki pulpitust, és elég valószínű, hogy akciójukkal közjogi érvénytelenséghez vezető szabálytalansághoz (a bejelentett név szerinti szavazás helyett gépi szavazás) segítették a láthatóan megzavarodott és helyéről is elüldözött alelnököt.

hazaarulas.jpg

2013
jún 11
23:03

Szélsőségesen ellentétes reakciókat szült az a teljesítmény, intenzitás és jelenlét, amit Orbán Viktor az elmúlt napokban az árvíz idején bemutatott. Egyes szám első személyben elmondott mondatoktól a személyes irányítás folyamatos hangsúlyozásán keresztül a zoknicsere alapos dokumentálásáig terjed a miniszterelnöki szereplés univerzuma.  Sokan kérdezik tőlem: ez majd szavazatokat hoz, ugye? Megpróbálok válaszolni.

493ovgat.jpg

23:04

Beléptünk a ciklus utolsó évébe. Eddig is sokszor tekintgettünk előre, de a politikában mostantól szinte minden a 2014-es választás szempontjából lesz fontos vagy érdekes. Bár sokan már elkönyvelik, hogy csak a Fidesz szerezhet többséget, amíg a kormányzó párt és a feltehetően hamarosan választási szövetségre lépő baloldal támogatottsága között csak a mostanihoz hasonló a különbség mértéke, és amíg ennyire sok a bizonytalan, hezitáló vagy éppen rejtőzködő szavazó, nem lehet lefutottnak tekinteni a választást. Sőt, a helyzet megítélésem szerint kifejezetten egyedi: nem volt még olyan voksolás, amikor egy évvel a választás előtt ennyire szélsőségesen eltérő parlamenti erőviszonyok is többé-kevésbé reális lehetőségnek látszottak. Márpedig ma, részben az imént ismertetett helyzetnek, részben pedig az új választási rendszernek köszönhetően, mind a Fidesz, mind a baloldali ellenzék még akár kétharmados győzelme sem nevezhető teljesen kizárható forgatókönyvnek.

hv-ov.jpg

2013
máj 01
10:14

Múlt pénteken kellett leadnom a Heti Válasznak azt a cikket, amely a most csütörtökön megjelenő lapban lesz olvasható. Ebben arról írok, hogy a politikai napirendet szinte kizárólag a Fidesz dominálja, a rezsicsökkentés vagy a titkosszolgálati botrány gondosan felépített, jól elmesélhető ügyek, miközben az ellenzék képtelen egy napnál hosszabb szavatosságú témákkal előállni. Tényleg így nézett ki a helyzet ebben az évben – egészen eddig a hétig.

492trafik.jpg

2013
máj 01
09:10

Az első Orbán-kormány idején kezdtem el foglalkozni a politikai napirend kérdéseivel, jelentős részben azért, mert az volt a benyomásom, hogy van a politikai versenynek egy olyan jellegzetessége, amit sokan értenek és éreznek, de amit akkor még nem kutatott, nem vizsgált és nem is mért idehaza senki. A politikai napirend kontrolljáról van szó, arról a politikai küzdelemben jelentős előnyről, amelyet az a politikai szereplő élvez, aki képes arra, hogy saját témáival, saját kezdeményezéseivel uralja a nyilvánosság terét. Világos volt, hogy az, akinek a kezében van ez a sajátos hatalom, már eleve nehezen leküzdhető előnnyel indul a szavazók figyelméért és támogatásáért zajló küzdelemben, hiszen politikai ellenfeleinek idegen terepen, számukra gyakran eleve vesztes helyzetekben kellene helyt állniuk.

hv-ovpalyan.jpg

12:02

Ahogy a rezsicsökkentés mindenhatóságával kapcsolatban, úgy a 2014-es választási esélyekről is egyre biztosabb véleményeket hallok. Akár elégedetten, akár lemondóan is mondják, egyre többen ismételgetik, hogy a Fidesz nem tudja elveszíteni az egy év múlva esedékes választásokat. Egyrészt azért, mert saját képére formálta a választási szabályokat, másrészt azért, mert nagyon hatékonyan politizál, harmadrészt pedig azért, mert egyszerűen nincs életképes alternatíva.

491szobor.jpg

2013
ápr 04
21:22

Érdekes életet élnek a politikai közhelyek. Először rettenetesen innovatívak, látványosak, segítenek a megértésben – ekkor még nem is közhelyek, sokkal inkább felfedezések, értelmezések. Aztán egyre többen átveszik, használják, olykor megspórolják vele az érdemi választ, a gondolkozást. S az, ami először ajtót nyitott, új látásmódot hozott, egyre inkább bezár, korlátoz, végül pedig valójában értelmét veszti.

bajnai-mest.jpg

23:43

Kezd egyre szélesebb körben elterjedni egy értelmezés: a Fidesz a rezsicsökkentéssel rátalált az aranytojást tojó tyúkra. Az év eleje óta ennek köszönhetően nő a támogatottsága, mert ez érdekli az embereket, ezt értik az emberek, erre vevők az emberek. Tényleg ilyen egyszerű lenne?

490rezsi.jpg

2013
már 13
22:18

Áder János ma este a közszolgálati televízió híradójában bejelentette, hogy aláírja az alkotmány - hazai és nemzetközi tiltakozásokkal fogadott - negyedik módosítását. A pápaválasztással összehangolt időzítés is árulkodó, a szöveg pedig szinte minden sorában ugyanazt üzeni: a köztársasági elnök tudatában volt annak, hogy rettenetesen nehéz döntést hozott, olyat, amely akár az egész elmúlt egy éves munkáját újraértékelheti.

489aderalair.jpg

2013
már 07
22:40

Sokan nem értik, megint nem értik. Tapasztalataim szerint még az elkötelezett jobboldaliaknak sem teljesen világos, hogy miért kellett Orbán Viktornak legnépszerűtlenebb, legtöbbet támadott, időnként gúnyolt miniszterét hat évre a Magyar Nemzeti Bank elnöki székébe juttatni. Nem lehetett volna nála alkalmasabb, nemzetközileg elfogadottabb, az országnak több hasznot hozó közgazdászt találni? Bizonyára lehetett volna. Ha ez a játék csak erről szólna.

hv-matolcsy.jpg

22:52

Újságíró: - A médiában a hétvége nem ismert fogalom.

ByeAlex: - Nálam igen.

Akit érdekel, hogy milyen a világok találkozása, nézze meg ezt a felvételt. Azon a sajtótájékoztatón készült, ahol a nézők szavazatával nagy meglepetésre dalversenyt nyert antisztárt – akinek antisztársága miatt a magyar média egy részében máris a „flegma” lett az állandó díszítő jelzője -  próbálja meg számon kérni a hazai bulvárújságírás egyik felháborodott képviselője. Nem kell megijedni: nem fogok zenekritikát írni (annak ellenére sem, hogy nekem tetszett „ez a dal”), sőt, talán még azt is sikerül elkerülnöm, hogy nagyon messzemenő következtetéseket vonjak le ByeAlex sikeréből. Valamit azonban látni kell: az emberek egyre inkább vágynak arra, hogy valaki nagyon más legyen – vagy legalább annak látsszon. S ha igaz ez a celebek és a sztárok világára, vajon miért ne lenne az a politikusok esetében?

488byealex.jpg

2013
feb 22
16:42

Néhány alkalommal már jeleztem a „nagy politikusi beszédek” elemezésével kapcsolatos szkepszisemet. Téved, aki azt hiszi, hogy ezek a beszédek önmagukban bármit is eldöntenek, meghatároznak, hogy elhangzásuk után bármi is egy csapásra megváltozna. Ugyanakkor arra kétségtelenül jók, hogy eláruljanak valamit arról, a politikusok milyennek szeretnék láttatni magukat, mit szeretnének üzenni a választóknak magukról és riválisaikról. Ha erre hangolódva követte ma valaki Orbán Viktor immáron 15. évértékelő beszédét, akkor néhány kérdésre tényleg választ kaphatott.

487ov.jpg

2013
feb 10
14:55

„Az MSZP-nek azonban nincs elég szavazója a kormányváltáshoz. Nincs elég hitele a korszakváltáshoz és nincs elég szakértelme a jó kormányzáshoz.” Bajnai Gordon fogalmazott így születőben lévő pártjának tegnapi évértékelőjén. Majd hozzátette: „Az Együtt 2014 az út a kormány leváltásához. (…) Ezért kell tehát párttá alakulnunk, és mi ezért alakulunk párttá. Együtt, egyetlen nyitott, erős párttá.” Hogy mit is jelent ez? Azt, amit már hetek óta tudunk: Bajnaiéknak fel kellett adniuk az eredeti tervüket.

486bajnaiegyutt.jpg

2013
feb 09
22:03

A látszat csal: az LMP szakadásával közel egy évvel a 2014-es parlamenti választás előtt nem zavarosabb, hanem valamivel tisztább lett a kép. Sok mindent nem tudunk még, de az azért körvonalazódik, hogy kik és milyen kínálattal kerülhetnek fel majd a szavazólapokra.

kozvkut_1.jpg

22:43

A kutatások ugyanazt mutatják, igaz, jelentős eltérésekkel: a teljes népességben az Ipsosnál 3, a Tárkinál 6, a Századvégnél 8, a Mediánnál pedig 11 százalékponttal vezet a Fidesz az MSZP előtt. A képet árnyalja, a választási kilátásokat módosíthatja, hogy a szocialisták potenciális szövetségesét, az Együtt 2014-et mérik-e, és ha igen, mekkorának mérik a kutatók, de ettől függetlenül is nyugodt szívvel kijelenthető: a Fidesz ma sokkal jobban áll a felmérésekben annál, mint amit a párt számára mélypontot jelentő időszakban, 2012 közepén – a trendvonalakat meghosszabbítva - erről gondolni lehetett. Vajon miért?

485ov.jpg